2015. július XXVI. évf. 1. szám
2
2015. július
Kedves Olvasó!
A
megújult Rákosligeti Cserkészújság hetedik számát tarthatják kezükben, amelyben beszámolunk a csapat elmúlt éves tevékenységéről, továbbá bemutatjuk a tervezett programjainkat. Az újságban az elmúlt számokban már meghonosodott rovatok (vezetői rovat, őrsi oldalak, művész sarok) mellett beszámolunk a csapatunk újjászervezésének 25. évfordulójának alkalmából Rábahidvégen megtartott nagytáborról, Alapítvá-
Csapatkiállítás
Á
llandó helytörténeti tárlat nyílt a XVII. utcában. Cserkészcsapatunk kettős jubileumi évének egyik legfontosabb eseménye a Csapattörténeti Kiállításunk létrehozása volt. A Csapatotthonunkban (Rákosliget, XVII. utca 22. szám) kialakított, több mint kétszáz eredeti tárgyból álló kiállítás felöleli Csapatunk történetét az 1923-as alapítástól egészen napjainkig. A gyűjtemény jórészt a Csapatot újra szervező, legendás parancsnok, Pista bá’ (Kovács István) hagyatékából áll, de sok „öregcserkész” is megörvendeztetett bennünket évtizedeken át féltve őrzött őrsi naplóval, fényképekkel és saját cserkész relikviáikkal. A kiállítási anyagot Pista bá’ fia, Kovács Kálmán rendezte össze, a kivitelezésben elsősorban a rover cserkészek jeleskedtek. A költségekre (az egyedileg készített üvegszekrény és tárolók, képkeretek, stb. árára) a pénzt a csapat vezetése, Kovács Istvánné Magdi néni, és a régi cserkészek adták össze. folytatás a 4. oldalon >>
A próbázásról
A
nyunk vezetésében bekövetkezett változásokról, továbbá az ebben a lapszámban induló helyi hírek rovatban bemutatjuk a 100 éves ligeti katolikus templomot és a Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóházat. Figyelmükbe ajánljuk a csapatunk 90. évfordulóra összeállított csapattörténeti kiállítását bemutató cikket, az állandó kiállítás megtekintésére ezúton is szeretnénk Önöket buzdítani.
A cserkészélet legfontosabb eseménye a nagytábor, amely idén a Hernádvölgyében, a vadregényes Zemplén lábainál lesz augusztus 1. és 10. között. Az ősz kiemelt eseménye a Pista bá emléktáblájának felavatása alkalmából szervezendő ünnepi csapattalálkozó, amelyet terveink szerint szeptember 19én délután tartunk meg, a „Rákosligeti Napok” programsorozat keretében.
Tompa Gábor lett Alapítványunk új elnöke
A
Fővárosi Bíróság nemrégiben jóváhagyta a „Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány” (RHCSA) Alapító okiratának tavaly tavasszal benyújtott módosítását, amelyre törvényi előírásoknak megfelelően az alapítvány közhasznú jellegének megőrzése érdekében szükség volt. Ennek során változás történt az alapítvány vezetésében is. Alapítványunk 15 évvel ezelőtt alakult meg. Pista bá’, akkori csapatparancsnokunk megkérte Juhász Géza és Merényi Armand öregcserkészeket és Dr. Kisfaludi Andrást, egykori tanítványát, egyik cserkészünk édesapját, hogy hozzanak létre egy alapítványt, amellyel támogatást lehet gyűjteni, illetve pályázati forrásokat lehet szerezni cserkészcsapatunk működtetésére. Ennek eredményeképpen 2000. április 15-én létrejött „Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány” (amelyet a Fővárosi Törvényszék 7839/2009 szám alatt tart nyilván). „Az Alapítvány célja az ifjúság nevelése, szellemi és testi képességeik, ismereteik fejlesztése a cserkész szellemiség és hagyományok alapján a 264. számú
Alapítványunk létrehozói:
Hunyadi János Cserkész Csapat tevékenységének támogatásán keresztül. Az Alapítvány anyagi segítséget kíván nyújtani a cserkészcsapat programjainak – így különösen táboroknak, kirándulásoknak, kulturális és sportrendezvényeknek – lebonyolításához, a csapat folyamatos működési feltételeinek biztosításához, a cserkészcsapat tagjainak és vezetőinek jutalmazásához.” Az Alapítvány kuratóriumának első elnöke Pista bá’ lett, aki évente 6-8 pályázatot adott be különböző szervezetekhez néhány 10 ezer forintos támogatások reményében. Pista bá’ halálát követően, 2008. december 5-ével az új csapatparancsnok, Fürjes Péter lett a kuratórium elnöke, tagjai pedig Szabados Ádám öregcserkész mellett Dr. Cserey György, Dr. László Jenő és Schád Péter (valamennyien az 1989-ben újjászervezett csapat első tagjai) lettek. Tavaly ismét változás történt az alapítvány vezetésében. Szabados Ádám, aki már közel 25 éve segített bennünket, kérte a csapatot, hogy valaki vegye át tőle a kurátori feladatokat. >>
próbázás nagy dolog egy cserkész életében, hisz itt mérheti le, hogy mennyit sikerült magáévá tennie abból a tudásból, ami – többek között- cserkésszé teszi a cserkészt. Ez előtt a megmérettetés előtt állt jó néhány csapattag a nyári táborban, és büszkén elmondhatjuk, hogy jól vették az akadályt! folytatás a 16. oldalon >>
Juhász Géza
Dr. Kisfaludi András
Merényi Armand
3
Dr. Tompa Gábor öregcserkész vállalta a megbízatást, így az alapítók felkérték őt, hogy Szabados Ádám helyett legyen a kuratórium tagja, és egyben megbízták az elnöki teendők ellátásával. Ez utóbbira a csapatparancsnoki és az alapítvány képviseleti jog praktikus szétválasztása miatt került sor. Természetesen parancsnokunk, Fürjes Péter továbbra is tagja a kuratóriumnak.
Szabados Ádám
Dr. Cserey György
A 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapat nevében ezúton is szeretnénk megköszönni Szabados Ádámnak az eddigi munkáját és jó egészséget kívánunk neki! Az Alapítvány új elnökének és vezetésének pedig azt kívánjuk, hogy sikeresen szerezzenek támogatásokat Csapatunk számára! FIGYELEM! Pénzbeli támogatásokat, adományokat közvetlenül lehet utalni, vagy sárga csekken befizetni a számlaszámunkra. Mivel az alapítvány a fiatalok nevelése, szellemi és testi képességeik, ismereteik fejlesztése révén közhasznú tevékenységet végez, ezért jogosult az 1%-os adó-felajánlások fogadására. Kérünk mindenkit, aki szívén viseli cserkészcsapatunk jelenét és jövőjét, támogassa az Alapítványt! Kovács Kálmán
Schád Péter
Rábahidvégi tábor Naplórészlet II. Nap, 2014.08.15. Stílus: Utas tájékoztató Tisztelt Utasaink! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a mai naptól a körlet, és az alakuló építési területnek minősül. Kérjük, győződjenek meg róla, hogy a választott zászlórúdkellően hajlik-e, illetve, hogy a szöget jó irányban ütötték-e bele. Kérjük továbbá Önöket, hogy az asztalt, és az egyéb építményeket építsék fel, ehhez pedig elegendő faanyagot gyűjtsenek. Kérjük, vegyenek magukhoz elegendő táplálékot, gombóc formájában. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Jávor őrs röhögő görcsre hajlamos, mert ilyenformán vezetik le a kondenzátoraikban tárolt magasfeszültséget, melynek megközelítése életveszélyes, és szigorúan TILOS! Köszönjük szíves megértésüket! Az állomásparancsnokság nevében: Pesthy Sándor Gergely
Dr. Tompa Gábor
Újonnan költöttük… (További versszakok az „Édesanyám, kedves Anyám…” kezdetű tábortűzi nótához) Tompa Gabi, Tompa Gabi, Csak az a kérésem, (hogy) Nestle-golyót Nestle-golyót Hozatgasson nékem! Nestle golyót, sej-haj, Jó sok tejet rája! Az recseg, recseg, ropog, Az recseg, recseg, ropog, A cserkész szájába’ Hej Sanyi bá’ (és) Anna néni Csak az a kérésem, (hogy) Sok dödölét, Sok dödölét, Csinálgasson nékem! Sok dödölét, sej-haj, Sok-sok hagymát rája, Az krumpli, krumpli, hagyma, Az krumpli, krumpli, hagyma, A’ cserkész csajkájába’!
Alapítványunk neve: „Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány” székhelye: 1172 Budapest, IV. u. 28. számlaszáma: OTP Bank 11717009-20043465 adószáma: 18239706-1-43 országos nyilvántartási száma: 17259/2000 képviselője: Dr. Tompa Gábor és Fürjes Péter István (mindketten, önállóan)
Fürjes Péter
Dr. László Jenő
4
2015. július
Csapatkiállítás
A
kiállítás egyben helytörténeti bemutató is, hiszen a csapat több mint kilenc évtizedes múltján keresztül bepillanthatunk városrészünk, Rákosliget életébe is. Az Otthonba belépve a látogatót a nagyszoba szemközti sarkában álló Csapatzászló és a tábori zászlók fogadják, színes táborozási szalagokkal feldíszítve. Pár lépést előre haladva jobbra nyílik egy kisebb tér, ebben rendeztük be az állandó kiállítást. Négy részre osztottuk a bemutatásra került gazdag anyagot. A óramutató járásának megfelelően a „Tábori képek”, az „Örsi élet”, valamint a „Kezdetektől” egészen „Napjainkig” terjedő időszak dokumentumait láthatjuk, ahogyan ezt a falon körben szép fatáblákon olvashatjuk, amelyeket Kovács Dániel (megbízott táborparancsnok) és Koronka Gábor rover cserkészünk készítette Gábor édesapjának jóvoltából az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola műhelyében.
A Kezdetektől… Magyarországon 1910-ben kezdődött a cserkészek szervezése, de a bíztató folyamatot a világháború, majd az azt követő nemzeti trauma megszakította. Aztán a húszas években újra megindult az ifjúság szervezése, és lassan elérte az egyre erőteljesebben önállósodó és polgárosodó Rákosligetet is: 1923-ban megalakult egy lelkes tanár, Kádár Gyula vezetésével a község saját csapata, 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat néven. A kiállítótérben középen, szinte hirdetőtáblaként álló tartóoszlopon két nagy tablót láthatunk: az egyik, a „Csapattörténet” tabló csapatunk több mint kilenc évtizedes – világháborúval, fasizmussal, kommunizmussal, forradalommal, megszüntetéssel és újjászervezésekkel tarkított – történetének legfőbb állomásait tartalmazza, a másikon a csapattáborokat és a táborparancsnokok nevét soroltuk fel. Csapatunk igencsak hányatott sorsa ellenére kiállításunkon szinte hiánytalanul megtekinthetőek történetünk legelső dokumentumai:
Az első tárolóban látható többek között • az „I. számú Nyilvántartás” könyv, amely tartalmazza a csapat valamen�nyi tagjának és vezetőjének nevét és adatait a kezdetektől 1932. december 31-ig; • az első újságunk, a „Cserkészfiú” első száma, amely 1924. január 15én jelent meg a rákoscsabai Horváth Nyomda kiadásában; valamint a 4-5. száma, amelyben megtaláljuk a csapatzászlóra adakozók terjedelmes névsorát, olvashatunk helyi híreket és tábori beharangozót; • az első „Vendégkönyv”, amely a csapatotthon 1925-ös avatásával kezdődik és kisebb kihagyásokkal 1943-ig tart. (Egykori rákosligeti polgárok és távolabbi vendégek kedves sorait tartalmazza. Sok érdekes név mellett megtalálhatjuk benne a kor ünnepelt írójának, Herczeg Ferencnek aláírását is.) A sarokban álló üveg tárolószekrényben találjuk • az első „Pénztárkönyv”-et, amelyben a megalakulástól, tehát 1923-tól folyamatosan vezették a kiadásokat; • az első Csapatalbumot, amely a legfontosabb események fotóit tartal-
•
mazza 1923 és 1926 között (megalakulás, zászlószentelés, csapatotthon avatás, stb.), majd néhány fontos képet a következő évtizedekből; s itt látható, sok szép emléktárgy társaságában, az első csapatzászlónk rúdjának csúcsdísze is.
A „KEZDETEKTŐL” feliratú falon több tablón követhetjük a megalakulás, zászlószentelés, csapatotthon avatás eseményeit, s láthatunk két művészi képet is: Bényi (Bleier) László állami díjas festőművész, alapító cserkészünk 1925-ös Szigligeti Tábor emlékére, az 1970-es években készített tusrajzai, amelyet 1997ben ajándékozott Pista bá-nak. A másik remekmű ugyan nem cserkész témájú, de szintén egykori alapító cserkészünk, a Kossuth-díjas Márk Tivadar, az Állami Operaház örökös tagja operajelmez terve.
(Itt kell megjegyeznem, hogy a ligeti cserkészek régen rendszeres színi előadásokat tartottak, s a jelmezek készítésben Márk Tivadar jeleskedett. Egy ilyen előadásra szóló 1949-es meghívót is találunk a 3-as tárolóban. A főszerepet Szalay Miklós cserkész, később az Állami Operaház karigazgatója játszotta.) Éppen tíz éves lett „a Hunyadi”, amikor 1933-ban Magyarország rendezhette a világ cserkészeinek közös táborozását, a „Jamboree”-t. A nagy találkozóra a közeli Gödöllőn került sor. Csapatunk életében óriási esemény volt, hogy ezen a csapat több tagja részt vehetett.
5
• továbbá árvalányhaj tartó búrkalap 25. évfordulója keretében Cibakházán dísz, lengyel cserejelvény és még sok más tárgy a csapat tagjainak gyűjtésében a Jamboree-ról.
A Jamboree-n az egyik csapattagnak sikerült lencsevégre kapnia a cserkészmozgalom alapítóját, Sir Baden-Powellt. A fényképet – érthetően - nagy becsben tartotta a csapat, s ezért kerülhetett - a már említett, elvileg 1926-ban lezárult - első Csapatalbumba. A „TÁBORI KÉPEK” feliratú falon egy kis tablón emlékezünk meg erről. Ugyanezen a falon találjuk az 1933-as gödöllői Jamboree részletes térképét is.
… Napjainkig
Első újjászervezés
A második tárolóban a Jamboree eredeti kiadványai és emléktárgyai találhatóak igen szép számban: • a Jamboree előzetes tájékoztató kiadványa (1932-ből), • „Jamboree Budapest Hungaria 1933” kiadvány ifj. Richter Aladár és Márton Lajos rajzaival, • „Jamboree Souvenir” – szintén 1933as kiadvány Márton Lajos rajzaival, • a Jamboree hivatalos kitűzője, • egy fokosfej „Jamboree 1933” és „Hungária” felirattal,
Csapatunk két nagy újjászervezést élt meg. Először 1945-ben kellett, a háború során több politikai támadásnak kitett, a nyilasuralom idején, 1944-ben törvén�nyel megszüntetett cserkészmozgalmat újjászervezni. Rákosligetet fizikailag nem rombolta le a háború, de sokan odavesztek a fronton, és több zsidó család is áldozatául esett a nyilas terrornak. De a fiatalokban ott volt az erő az újrakezdéshez. Páncél Gyula csapatparancsnoktól ekkor vette át stafétát az akkor még csak 19 éves Kovács István (Pista bá’), akinek a vezetésével hamarosan régi fényében tündökölt a Csapat. Az 1946-ban SzakályHőgyészen, a következő évben Balatonberényben, majd 1948-ban a megalakulás
megtartott nagytábor kitörölhetetlen élményt adott a még ma élő öregcserkészeinknek. Ennek a rövid korszaknak sok szép emléke maradt ránk:
A harmadik tárolóban találjuk Páncél Gyula volt csapatparancsnok 1945-ös cserkész igazolványát és Kovács István ideiglenes cserkésztiszti igazolványát, az 1946. január 7-től szóló csapatparancsnoki megbízással. Felette, a „NAPJAINKIG” feliratú falon láthatjuk az újraindított csapatújság, a „Ligeti Cserkész” 1. számát, amely 1947 januárjában jelent meg. Ugyanitt találunk egy tablót, amely egy részletet mutat be a Sas őrs 1947-48-as naplójából, amelyen Csekovszky Árpád cserkész vezető szép akvarellje látható a Balatonberényi Nagytáborról. Kiállításunk egyik külön-
legessége ez a Napló, amely a későbbi Munkácsy-díjas művész mintegy 30 korai akvarelljét, tusrajzát és grafikáját tartalmazza (legtöbbjét aláírásával ellátva). Hasonlóan különleges a már említett Márk Tivadar személyes naplója, amelyet 10 szép tusrajza díszít. A már említett üveg tárolószekrényben találjuk e korszakból • a Csapat 1946-ban útjára indított új Emlékkönyvét, • Kovács István cserkészparancsnok1948. június 21-én kiállított igazolványát, • képeslapokat a Balatonberényi Nagytáborból, • valamint egy „Hárshegyi Emlékeztető” címet viselő könyvecskét. Ez utóbbi szintén különleges dokumentum. Simon László cserkész vezetőnk naplója az 1948 pünkösdi hárshegyi cserkész vezetőképző táborról. A helyszínen kiosztott Napló egyes oldalain a táborban elhangzó hivatalos előadások előre nyomtatott szövege található, s mellettük üres oldalak saját jegyzetek készítéséhez. Mai szemmel elolvasva a szövegeket, a
6
tábor célja – az akkorra már erősen kicserélődött, a kommunista párttal kollaboráló vezetőség szándékainak megfelelően – a cserkészvezetők felkészítése az úttörőmozgalommal való egyesülésre, valójában a cserkészet teljes felszámolására. Ezt támasztja alá, a kiállításon szintén megtalálható, „Az elmúlt 25 év...” című,
a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége által kiadott könyvecske igen árul(kod)ó tartalma is.
Úttörők – cserkész módra 1948-ban a csodálatos hangulatú Jubileumi táborból hazaérkező csapatot egy rövid értesítés várta, amelyben tájékoztatták Kovács Istvánt, a csapat vezetőjét arról, hogy a 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat megszűnt, de egyben megalakult a 175. számú Hunyadi János Úttörőcsapat, amelynek vezetésévek ezennel megbízták. De Rákosliget község sokszínű életéhez hozzátartozott az ifjúságot szervező cserkészcsapat, ezért a politikai változások ellenére igyekezett annak működését és szellemiségét megtartani. „A cserkészet formálisan ugyan megszűnt, de számunkra szinte semmi nem változott” – mesélte 2010-ben újságunknak Szalay Miklós akkori cserkész, később az Operaház karigazgatója. „A khaki ing helyett fehér ing lett,… a liliomos cserkészöv-csat helyett tábortüzest hordtunk, de megmaradhatott csapatvezetőnek Pista,… nem változtak az őrsi nevek, a vezetők és persze a csapattagok sem.” A csapatzászló ugyan eltűnt, de a vidám „fiúélet” és a táborozás öröme a Hősök
2015. július
terei fiúiskola keretei között változatlanul folytatódott. És a színjátszás mellett elindultak olyan népszerű szakkörök is, mint a rádiós és a filmes. Az úttörő időszak első évtizedére (Pista bá’ parancsnokságának időszakára) emlékeztet a „NAPJAINKIG” feliratú falon az „1948: A színek változtak…” tabló, a táborozásokról készített - kezdetben néma, majd később hangos - filmek 1950 körül készült kezdőlapja, s Kutas (Kaltenecker) Artúr festőművész-tanár, egykori alapító cserkészünk a táborozások hangulatát idéző 1986-ban festett akvarellje. A harmadik tárolóban találjuk
• a „175. sz. úttörők” feliratú „Titkári • • • •
napló”-t, amely a névsorokat tartalmazza 1949. január 1-től, Csekovszky Árpád tusrajzát (hátlapján: „Emlékül Pistának szeretettel Abi 1950 karácsony”), az „Asztalos” - Úttörő különpróba füzetet és a néhány évvel későbbi Úttörő szakpróba füzetek sorozatból a „Filmes szakpróba” kiadványt, egy kisdobos kitűzőt az 1950-es évek végéből,
Ahogyan azt a már említett „Csapattörténet” tablón olvashatjuk, hogy az 1956-os forradalom idején Rákosligeten – az országban az elsők között – Pista bá’ és az ifik vezetésével kísérlet történt a cserkészcsapat visszaállítására, de a forradalom bukása után hamvába holt. Az 1957-ben átszervezett úttörőmozgalomban csapatunk megőrizhette régi nevét, de új számot (657-est) kapott. A Pista bá’ által vezetett 1957-1965 közöti időszak szinte minden fontos anyaga megvan, és a kiállításon belelapozhatunk az eseménynaplókba és a pénztárkönyvekbe: • „657 HJÚCS TÁBORNAPLÓ” 1957 Fonyódliget, 1958 Bélkő, 1959 Tata, • „657 HJÚCS TÁBORNAPLÓ” 1960 Parád, 1961 Miskolc-Tapolca, 1962 Salgóbánya, • „657 HJÚCS TÁBORNAPLÓ” 1963 Hont, • az „Éjjeli őrség” naplója az 1965-ös Nagyvisnyói táborból, • az „Úttörőcsapatok egységes ügykezelési könyve” (1957. március 1960. október 31), • az “Úttörőcsapatok pénztárkönyve” (1960. november 1 - 1964. szeptember) Pista bá’ parancsnokságát követő időszak történeteit és dokumentumait még nem dolgoztuk fel, de a gyűjtőmunkára ezúton is mindenkit bíztatunk. Kérjük, ha valakinek van az 1966-1989-es időszakból úttörő emléktárgya, hozza be a Cserkészotthonba, hogy megismerhessük!
Második újjászervezés Nehéz elhinni, de már több mint 25 év telt el Csapatunk 1989-es újjászervezésétől. A „NAPJAINKIG” feliratú falon megtaláljuk • a 264. számú Hunyadi János Cserkészcsapat újjászervezésének első toborzó plakátját, amelyet Pista bá’ felesége készített; • Pista bá’ által készített első két tablót: „ÚJJÁSZERVEZŐDÜNK 1989. május 13.” és „ÚJRA TÁBORBAN 1989. augusztus 5-13.” címekkel; • az első táborozók orvosi igazolását (1989. augusztus 4.); • a Vas Népe 1989. augusztus 11-i számának címoldalát a Rábahídvégi első táborról szóló fényképes cikkel;
7
• tabló a támogatók összefogásával
elkészült új Csapatotthon 1992-es avatásáról • és az újjászervezés első éveit (19891992) bemutató tablót. A sarokban álló üveg tárolószekrényben találjuk „Csapatkrónika” címmel csapatparancsnokunk, Pista bá’ személyes naplóját az újjászervezés első évéről (1989. május 8. - 1990. május 8.). A negyedik tárolóban az elmúlt 26 év néhány emlékét állítottuk ki: • táborjelvények valamennyi táborunkból az újjászervezésünk óta (1989-től 2014-ig);
• „Rákosligeti Cserkész Újság” - új-
jászervezett csapatunk első újságja: „Próbaszám 1990. február”; • Pista bá’-nak az 1993-as „Erdélyi Vándortábor” vezetésére szóló “igazolványa”; • 1933-as Jamboree emlékövcsat az 1993-as gödöllői emléktáborból; • Magyar Cserkészszövetség emléktábora Gödöllő - kitűző • Millecentenáriumi cserkész dísztányér - kerámia Pista bá’ 2008-as halála nagyon megrendítette csapatunkat. De hála a régi cserkészeknek és a sok-sok ligeti barátnak még 2008-ban, decemberben megalakult a Hunyadi János Cserkészcsapat Támogatói Kör azzal a céllal, hogy szorgalmazza a csapat építését, segítse működését. Az 1989-ben újjászervezett csapat felnőtt korúvá vált tagjaiból és Pista bá’ unokáiból kialakult egy új, fiatal vezetés, amely tovább viszi azt a szellemiséget, amely
immár több mint kilenc évtizede ápol és a fiataloknak átad a rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapat. Az utóbbi néhány év történéseiből is látható néhány dokumentum a kiállításunkon: A negyedik tárolóban találjuk az új csapatparancsnok, Fürjes Péter (Pista bá’ egyik unokája) a már beteg Pista bá’-tól 2006-ban kapott, táborvezetésre szóló meghatalmazását. Felette a falon látható egy tabló a Támogatói Kör 2008-as megalakulásáról, s az üveg tárolószekrényben állítottuk ki a Támogatói Kör albumát, benne közel 100 rákosligeti, illetve kerületi köztiszteletben álló polgár bíztató szavaival és aláírásával.
Tábori képek - Őrsi élet Természetesen elképzelhetetlen egy olyan cserkészkiállítás, ahol a legfontosabbak, a cserkész szellemiség gyakorlati színterei, a táborozás és az őrsi foglalkozás nem kerülnek bemutatásra. Kiállításunk egyik sarkában igyekeztünk berendezni egy kis tábori hangulatot. Felállítottunk egy sátorrészletet, benne a cserkészfelszerelés minden kellékével (nadrág övvel és liliomos csattal, ing megannyi tábori jelvénnyel ékesítve, nyakkendő gubaccsal, búrkalap árvaleány hajjal, hátizsák, kulcs, bicska, túracipő, stb.). Előtte őrsi zászlók és egy ágasfa edényekkel. Mellette a „TÁBORI KÉPEK”, illetve az „ŐRSI ÉLET” feliratú falakon a cserkészélet vidám pillanatait igyekeztünk bemutatni megannyi tablón a kezdetektől napjainkig: • „Tábori pillanatkép” gitározó fiúval csapatunk első(!) táborozásából 1924-ből – de a kép akár a tavalyi retro-táborban is készülhetett volna; • Egy rajz az 1929-es Dunavecsei Nagytáborról (a csapat Vendégkönyvéből);
8
2015. július
S ha valaki azt gondolná, hogy ezzel végére is jártunk valamennyi kiállítási tárgynak, nagyon téved. Kevesebb, mint egy ötödét tudtam most megemlíteni. Olyan tárgyak is kimaradtak a bemutatásból, mint a Csapatunk által 1923 óta megjelentetett újságok gyűjteménye (eddig
9
AZ ÚJ ÖRSÖK
Beszámoló egy valóra vált álomról
N
agy örömmel jelentjük, hogy a cserkészév során csapatunk két új őrssel gazdagodott! Szeretettel köszöntjük körünkben a Lampionvirág, és a Rétihéja őrsöket.
De hogyan is történt?
• A cserkésztáborok látogatási rend-
• •
•
jének 11 pontja az 1930-as évekből. Nehéz mosolygás nélkül végigolvasni ezt az igen csak komolynak szánt szórólapot. Illusztrálásul az utolsó (11.) pont: „Fürdőruhában, vagy u.n. „Short”-ban hölgyek tábort nem látogathatnak s így ott nem időzhetnek.” Abi (Csekovszky Árpád) kis tábori akvarellje Pista bá’ születésnapjára 1952. augusztus 16-án; A táborparancsnok és helyettese hamar hozzászoktatta a gyermekeit a tábori élethez: Illyés Béla parancsnokhelyettes gyerekei az 1958-as bélapátfalvai táborban (Miki éppen riadót fúj…), illetve Pista bá’ gyerekei (Kati nővérem és én) az 1960-as sikondai vándortáborban. A franciaországi nagy táborozás az újrakezdés második évében, 1990-ben,
Nem titok, hogy a vezetőségi gyűléseken sokszor felmerült, hogy a csapat lassan eléri azt a „szintet”, amikor már képesek leszünk új őrsöket fogadni, azaz toborozhatunk. Nagy tervekkel, jól kigondolt stratégiákkal, és sok megválaszolt „miért”-tel rendelkeztünk, amikor történt valami, amire senki nem számított… Ahogy már évek óta, a Gregoriális most is a Sportpályán került megrendezésre. A rendezvényen több csapattagunk is részt vett, hisz többen közülük az iskola jelenlegi vagy volt diákjai. Az eleinte derűs nap azonban hamar esősre váltott, ezért felhívtak, hogy menjek fel, és nyissam
• Megható képek Pista bá’-ról a 2006-
os Salgóbányai táborban, ahová már csak látogatóba érkezett, betegen, de a szeretettel teljes fogadtatástól boldog tekintettel. • Végül láthatunk vidám képeket a folytatásról, a 2010-es bugaci és az azt követő táborokból. A sátorra fölé akasztva láthatjuk a „TÁBORPARANCSNOK” feliratú fatáblát, amely a parancsnoki sátrat volt hivatott jelezni. A sátor mellett találjuk a Csapatunk által szervezett 1991-es Kis Jamboree-ból (francia, osztrák és magyar csapatok füzérradványi közös táborozásából) a francia cserkészcsapat kapuját díszítő faragott fatáblát „HONGRIE 1991 SDF” vésett felirattal. Mellette kiállítottuk 8 ország cserkésznyakkendőjét, s néhány öregcserkész régi faragott sétabotját.
közel 70 különböző számot találtunk meg), Pista bá’ és felesége Magdi néni által összeállított Csapatnaplók 1989től Pista bá’ haláláig, az eredeti, 1924-es csapatzászlónk viszontagságos történetét és csodálatos megkerülését bemutató tablót,és még sok más egyebet. Ha kíváncsi Rákosliget ifjúságának kilenc évtizedére, jöjjön el hozzánk és nézze meg állandó kiállításunkat. Címünk: Csapatotthon, Rákosliget, XVII. utca 22. Mivel az Otthon csak őrsi foglalkozások, vezetői megbeszélések, illetve rendezvények esetén van nyitva, javasoljuk, hogy látogatási szándékát előre jelezze dr. Kovács Kálmánnak (sms: +36304411669, e-mail: kovacskal@ gmail.com), vagy ifj. Pesthy Sándornak (sms: +36204734217, e-mail: pesthy. sanyi@yahoo.com). Kovács Kálmán
ki az Otthont, hogy ne kelljen megázniuk. Ugyan mire felértem már ismét szép volt az idő, gondoltuk megragadjuk az alkalmat egy közös társasozásra az Otthonban (ki tudna nemet mondani egy-két kör Talizmánra?). Ám egy dologra nem számítottunk: mivel nyitva volt a kapu, a Gregoriális forgatagában körbejárók azt gondolták, hogy ez is a program része, és szépen szállingóztak be a Csapatotthonba. Persze nem hagyhattuk őket csak úgy elmenni, ha már betértek hozzánk, így gyorsan némi játékot improvizáltunk az ott lévő csapattagokkal az odaérkezőknek, és igyekeztünk minél több jelentkezési lapot, és Cserkész Újságot szétosztani. Hosszú volt még az út attól a perctől, amikor elkezdtük a játékokat, addig, amíg eljutottunk az őrsök megalakításáig, de azt hiszem mindannyiunknak megérte. Számomra az év legnagyobb élménye volt, amikor először felhangzottak a „Lampi-
onvirág őrs előttem oszlopban sorakozó!” és a „Rétihéja őrs előttem oszlopban sorakozó!” vezényszavak a sportpályán. Köszönjük minden kedves Újoncnak, hogy ilyen lelkesen részt vesztek a programokon, és köszönjük a kedves Szülőknek a bizalmat, amivel ránk bízzák gyermekeiket, és nagyon köszönjük minden vezető és vezetőjelölt testvéremnek a sok munkát, mellyel lehetővé tették ezt a csodát. Isten segítsen benneteket! Jó munkát! Pesthy Sanyi
Rákosligeti 264.számú Hunyadi János Cserkészcsapat TÖRTÉNETE 1923-1948
1948-1989
• Megalakulás: 1923. augusztus 15-én megalakult a cserkészcsapat 10 fiúval • Csapatnév: 264.sz. Hunyadi János Cserkészcsapat • Csapatparancsnokok: Kádár Gyula (1923-1924), Sárkány Lóránd (19251927), Láng Gyula (1927-1935), Pánczél Gyula (1936-1944) • Csapatújság: Cserkészfiú, első szám 1924. január 15. (készült: Horváth Nyomda, Rákoscsaba) • Csapatotthon: 1925-től: Hősök terei Általános Iskola pincéje, otthonavatás 1925. június 21. • Csapatzászló: Zászlószentelés 1924. április 15. (vagy 8.) • Parancsnoki Iroda: 1924-tól (ismeretlen ideig): Rákosliget, Községháza I/8. sz. / Hivatali óra csütörtök du. 4-6/ • Megszüntetés: 1944. őszén a magyarországi cserkészszervezeteket jogszabályban megszüntették • Újraszervezés: 1945. tavaszán fokozatosan “újraéledt” a cserkészcsapat • Csapatnév: 264.sz. Hunyadi János Cserkészcsapat • Csapatvezetők: Végvári Dénes (1945), Kovács István (1946-1948) • Csapatújság: Cserkészfiú, első szám 1947. január • Csapatotthon: Hősök terei Általános Iskola pincéje
• Átalakulás: 1948. augusztus végén politikai döntéssel “beolvasztották” a cserkészetet az úttörő mozgalomba, ezért a hivatalos szervek a 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapatot megszüntették, s egyúttal létrehozták a 175.sz. Hunyadi János Úttörőcsapatot • Csapatnév: 175.sz. Hunyadi János Úttörőcsapat • Csapatvezető: Kovács István (1948-1956) • Újjászervezési kísérlet: A forradalom idején kísérlet történt a 264.sz. Hunyadi János Cserkészcsapat újraszervezésére (vezetője: Kovács István) • Átszervezés: 1957-ben az úttörőmozgalom országos átszervezése után a csapat 657. számmal folytathatta tevékenységét • Csapatnév: 657. sz. Hunyadi János Úttörőcsapat • Csapatvezetők: Kovács István (19571966), Molnár János (1967-1971), Dombovári Antal (1972-?)
1989-től
• Újjászervezés: 1989. május 13-án megalakult az újjászervezett cserkészcsapat 12 fiúval • Csapatnév: 264.sz. Hunyadi János Cserkészcsapat • Csapatparancsnokok: Kovács István (19892008), Fürjes Péter (2009-től) • Csapatotthon: Saját épület (XVII. utca 22. szám) otthonavatás 1992. május 31. • Csapatújság: Ligeti Cserkészfiú, első szám 1990. február • Csapatzászló: Új csapatzászló szentelése 1990. május 12. Támogató szervezetek: • Szervezőtestület: 1989. május 8-án jött létre 10 fővel, Páczél Gyula öregcserkész (19231946) vezetésével 2008-ban újjáalakult 10 fővel (5 elhúnyt tag pótlásával), Tompa Gábor öregcserkész (1989-) vezetésével • Alapítvány: 2000-ben létrehozott Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány, alapítók: Dr. Kisfaludi András, Juhász Géza és Merényi Armand Kuratórium elnöke: Fürjes Péter (20002013), Tompa Gábor (2014-) • Támogatói Kör: 2008. december 6-án megalakult a 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapat Támogatói Köre 46 fővel (jelenleg közel 100 fő)
10
2015. július
Őrsi oldal
Őrsi oldal
Jávor őrs Jávor őrsi Himnusz Mi atyánk, ki Vagy a mennyben, Áldd meg a mi őrsünket, Köszönjük a közösséget, És a bátor szívünket. Büszkén állunk hegyek ormán, Onnan száll az énekünk, De tudjuk, hogy nálad nélkül Semmit el nem érhetünk. Adj erőt, hogy ne csüggedjünk, És reményt, hogy jók legyünk, Add meg a mi kenyerünket, És a lelki ételünk! Amen
A Jávor őrs naplójából… Sándor király, a nagy király Ül már a tomporán; „A népem -úgymond- merre jár? Az őrsit tartanám.” E híres őrsin ott volt öt Az összes hét közül, De ezt kevésnek nem mondhatjuk Ugyan tán felmerül. Felesleges is több, hiszen Társasban én nyerek; „Hol van, ki zengje tetteim, Mert leltem sejteket!” Összenéz a sok vitéz A büszke Jávor Őrs De Paniclabben ellenem Egyik sem túl erős. Siettek mind a jávorok A vérfürdő a tét; Sietve vettek elsősegélyt: Mi módon és miért?
Programok a Jávor őrs szemével: Melyik program tetszett a legjobban?
Attila: Szerintem s legjobb program a Normafán lévő ismerkedős túra volt. Az eső ellenére a hangulat fantasztikus volt. Ez volt az egyik első vezetői élményem. Mogyi: A legjobb program a tavaszi portya volt, mely Csobánkán került megrendezésre. Érdekes, és hasznos is volt a vezetőképzős programok összessége. Ezért ez a legérdekesebb program számomra. Soma: A portya, mert csak azon vol-
11
sólyom őrs Viktor: A Logikamra azért, mert
az első szobából a másodikba, a másodikból a harmadikba, a harmadik után a negyedikbe, a negyedikből pedig az elsőbe kellett menni, és ott feladatokat megoldani.
Taki: A portya, mert jó volt. Az idei
elképzelhetetlenül szórakoztató csapatportya volt számomra a legélvezetesebb, mert a remek programok mellett sokat mókáztunk, és – ugyan csak később, mint kértük –még métáztunk is.
Dani: A március 15.-i megemlékezés, mert megtisztelő volt, hogy tarthattam a zászlót, mert Sanyi megkért, akinek jó volt a frizurája.
Az április első hetében meghirdetett portyát, végül május 1-3-ra tettük át, viszont, egy Before túrát tartottunk, hogy megmozgassuk magunkat a téli tunyaságból.
tam ott, és mert nagyokat kirándultunk.
Jávor-hajtogatós Május 1-3 között Csobánkán portyáztunk, ahol sok érdekes program mellett, idén egy éjszakai túrát is szerveztünk.
A Jávor Őrs a legkirályabb Az ütemet ő diktálja A Jávor Őrs kocka, és ennek a Day Z az oka Állad alatt van a toka. Zöldell az erdő Attila elpáholja Takit és jő a mentő. Sok a tréfa, játék, ének, És az őrs tagjai már nagyon félnek. Na most az őrsöt fejezem, lantomat leteszem A krémet nyersen megeszem.
Idén sem hervadtunk el. „Vissza sajnos még nem locsoltunk, de jönnek még a mi utcánkba!” Juli
Összegyűjtöttük a kedvenc őrsi zenéinket is:
(2015.05.02.)
Őrsi viccrovat (avagy a világ legrosszabb viccei)
Vitáztak is, a téma az, Vajon szeretni mi? A vérfürdőt lejátszani Időnk nem engedi.
- Mivel? - WIFIVEL! - Hova? - MÜNKHENBE!
Sándor király, a nagy király, Vágtat fakó lován, Körötte csend, a Jávor őrs A Day Z-t nyomja már. Takáts Máté adminisztrátor
„Az alma 100 Forintot, Móricz Zsigmond körtér.” - Hogy hívják a japán tűzoltót? - Telefonon!
Party Panka – Loversonthesun Liza – Albatraos Juli – Tsunami : D Kami – MyNega Borka – Nem érinthet meg Csenge – Hello lányok Zsuzsi – Rhythm Inside Dandó – Sombrita
Próbára tettük a női logikát, és megint nekünk lett igazunk. :P
Anna – Little
Összes péntekek 72%-án aktívan részt vettünk az őrsgyűléseken.
Az őrsi zászlónk is elkészült, már csak a titkot kell kitalálnunk. Ne add tovább, hogy a hímzésünk az! :)
12
2015. július
VEZETŐI ROVAT
E
Kedves Vezetőtársaim!
z a rovat elsősorban Nektek szól. Nem csak nektek, de főleg nektek. Szeretnénk felvillantani, milyen szép, és nehéz élet a vezetőé, szeretnénk felnyitni a szemeteket arra, hogy a vezetés szolgálat, egy nagyon fontos munka, amit csak és kizárólag alázattal lehet végezni! Kívánom Nektek, hogy mindig legyen erőtök, és lelkesedésetek, és hogy minden nehézségen lendüljetek át. De egyet ne feledjetek! Sosem vagytok egyedül! Mindig kérjetek segítséget, mind társaitoktól, vezetőitektől, mind pedig, sőt főképp, Istentől!
Szabadíts meg, ó, Jézus,
a vágytól, hogy szeressenek, a vágytól, hogy magasztaljanak, a vágytól, hogy tiszteljenek, a vágytól, hogy dicsőítsenek, a vágytól, hogy előnyben részesítsenek, a vágytól, hogy kérjék véleményemet, a vágytól, hogy helyeslésre leljek, a vágytól, hogy népszerű legyek;
Jó munkát! Pesthy Sanyi
a félelemtől, hogy megaláznak, a félelemtől, hogy megvetnek, a félelemtől, hogy megütnek, a félelemtől, hogy megrágalmaznak, a félelemtől, hogy elfelejtenek a félelemtől, hogy bántanak, a félelemtől, hogy kigúnyolnak, a félelemtől, hogy meggyanúsítanak! Ámen. (Teréz anya)
A következőkben Gerber Márton gondolatait olvashatjátok a vezetésről:
A
cserkészvezetői hivatás, amellett, hogy rengeteg áldozatot követel, elsősorban idő és energia formájában, sok más szempontból, törvényszerűen és hatványozottan kárpótol, valamint visszaigazolást ad arról, hogy törekvéseim nem hiába valóak. A tény, hogy milyen komoly nevelő hatással van rám saját őrsvezetőm, erényes, jellemes magatartásával, mindig emlékeztet a feladatom komolyságára és arra, hogy a rám bízottakat ennek a felelősségnek a tudatában kell vezetnem. Ahhoz, hogy hiteles példával járhassunk cserkészeink előtt, a közös programokon kívül, a hétköznapi életében is gyakorolnunk kell azt az életvitelt, amelyet a cserkésztörvény tíz pontja jelöl ki számunkra. Ha valaki vezetőként, ezen normák által meghatározott úton jár, a szülőktől és a gyerekek részéről érkező rendszeres pozitív visszajelzés mellett, hamar, komoly élettapasztalatra tehet szert, legyen szópéldának okáért, gyerekneveléssel kapcsolatos élethelyzetek megéléséről vagy programszervezési ismeretek, gyakorlati megoldások elsajátításáról, melyek a későbbiekben, az élet egyéb területein is rendkívül hasznos tudásnak bizonyulnak. Az alázatos vezetői szolgálatnak köszönhető örömteli pillanatok népes sorát, to-
vább gazdagítja a lehetőség, hogy figyelemmel követhetjük egy összetartó őrsi közösség megszilárdulását, a kezdetektől a testvéri kötelékek kialakulásáig. Mindemellett a többi vezetővel végzett közös munka is kellemes perceket jelenthet. Hálás vagyok Istennek, hogy olyan életutat jelölt ki számomra, melynek részét képezi a cserkészvezetői hivatás, hiszen ezáltal tagja lehetek egy összetartó, hiteles közösségnek, gyarapodhatok testben és lélekben, valamint - ahogy az ima is fogalmaz - hazámnak és embertársaimnak egyaránt javára lehetek. Gerber Márton László csst. (314.)
Mint mindig, ha a vezetésről beszélünk is, fontos az első benyomás. Erről kérdeztük a csapat jövőbeli vezetőit:
Nagy Panka (Médiás jelölt)
A
tojásfestésen én már nem gyerekként hanem mondhatni vezetőként vettem részt. Nagyon élveztem az égeszet. Míg az újoncok az őrsvezető jelöltekkel játszottak addig mi előkészítettünk mindent a festéshez. Jó volt látni, ahogy készülnek az alkotások. körülbelül 60 tojást fújtunk ki és az nem veszhetett kárba ezért Borkával csináltunk egy jó nagy adag hagymás rántottát. Vacsi után lassan kezdtek hazaszállingózni a gyerekek és csak mi maradtunk. Rendet raktunk és hamarosan mi mentünk haza.
Varga Tücsi (Őrsvezető jelölt)
A
z első alkalom, amikor az újoncokkal már ősvezető jelöltként vehettem részt, nagyon felemelő volt! Nagyon meglepő érzés, hogy vezetőként néznek rám,eddig el se tudtam képzelni , milyen érzés. És sajnos a Rajalapításos program-
13
ról lemaradtam, így csak az utána lévőről tudok beszélni. Nagyon jó látni, hogy még mindig ilyen lelkesen jönnek és csinálják, tartsátok meg ezt a jó szokást! :) Ezek a programok mindig újabb és újabb energiával töltenek fel. Nagyon aranyosak, amikor odajönnek és tőlem várják, hogy igen, meséljek vagy mondjak nekik valamit. Nagyon érdeklődőek és szerintem bár még nem olyan nyitottak,de egy nagyon jó őrsöt fogunk alkotni!További kitartást és élményekben gazdag programokat kívánok nektek!
Tatarek Csenge (GH-s jelölt)
A
mikor először kellett GH-s ként dolgoznom az nem volt semmi különleges, hiszen csak a portyán segítettem ebédet készíteni mégis nagy odafigyelést igényelt és kicsit izgultam is, hogy jól csinálom-e. Ezekkel együtt mind nagyon élveztem! Azért szeretnék GH-s vezető lenni mert
nagyon szeretek főzni és élvezettel csinálnám! ☺
Takáts Máté (Médiás jelölt)
S
zerintem nem azért jó vezetőnek lenni, mert így “vezethetek” másokat, vagy magasabb a rangom, hanem mert azt csinálhatom, amit szeretnék, és még jót is teszek a többieknek. Például én szeretek írni, ezért indultam el a vezetői pályámon, mint Médiás, (Egyelőre az újságírás az, ami felé elsősorban szeretnék haladni) és remélem, hogy töretlen lelkesedéssel fogok tudni ezen az úton végigmenni.
caink elképesztően fegyelmezettek és nagyon aranyosak, örülök, hogy ők is közöttünk vannak. ☺
Fábián Borka (GH-s jelölt)
H
át GH-s jelölt vagyok amit annyit jelent hogy konyhás. Először nagyon izgultam hogy elrontom és akkor senki nem kap enni de szerintem elég jól sikerült mivel az edény is üres lett. Így nagyon jól éreztem magam. Én azért szeretnék GH-s vezető lenni mert szerintem ez az a ,,vezetői poszt” amit tőlem a legjobban tudnék megcsinálni.
Pesthy Juli (Őrsvezető jelölt)
A
z utóbbi hónapokban rengeteg kiscserkész csatlakozott csapatunkhoz, így végre mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen is a vezetőségi lét. Mondjuk nincs különösebben nehéz dolgunk – az újon-
Cserkész lelkiség KEDVESSÉG „A kedvesség és a nyájasság nagy erény” - tartja a régi spanyol közmondás. És egy másik szerint „Tégy szívességet, de ne nézd, kinek”, vagyis legyetek kedvesek bárkivel, legyen nagy vagy kicsi, gazdag vagy szegény. Az volt a nagy szám a lovagoknál, hogy mindig tettek valami kedveset, jót az emberekkel. Arra gondoltak, hogy mindenkinek meg kell halnia, de el kell határozni, hogy míg el nem jön az ideje, valami jót kell tenni. Ezért azonnal kell tenni, mivel sohasem tudhatjuk, mikor kell elmennünk.
Így a cserkészeknél fogadalmunk egyik pontjává tettük, hogy mindig segítünk másokon. Nem számít, milyen csekélység ez a jótett: talán csak annyi, hogy segítünk egy anyókának fölemelnie a csomagját, vagy átkísérnünk egy kisgyereket a forgalmas úton, vagy pénzt dobunk a szegényeknek gyűjtő templomi perselybe. Valami jót kell tennetek életetek minden napján. Kezdjétek el még ma, és sohase feledkezzetek meg erről hátralévő napjaitokban. Gondoljatok a nyakkendőtökre kötött csomóra és cserkészjelvényetekrearra figyelmeztet, hogy tegyetek jót. Ne csak barátaitokkal tegyetek jót, hanem ismeretlenekkel is. BiPi – Cserkészet fiúknak
Nagy elődök bölcsessége „Hiszem, hogy Isten azért helyezett minket ebbe a derűs világba, hogy boldogok legyünk.” (Robert Baden-Powell – „Bi-Pi”)
„Dicsekvésből, önteltségből nem élünk meg, ezek erejéből nem maradhatunk fenn.”
(Teleki Pál)
14
2015. július
Raj- és őrsalakító gyűlés
U
gyan a 2015-ös év nem fontos évforduló a csapat történetének szempontjából, mi mégis meg fogjuk jegyezni. Bár, eddig mindig tervbe volt véve, most végre elkezdtünk Újraszerveződni. Októberben, a toborzáson jó pár leendő kiscserkész ismerhetett meg minket, akik, immáron őrsökbe szerveződve gazdagítják csapatunkat. Először a lány őrs, a Lampionvirágok egyik vezetőjét, Pesthy Zsuzsannát, Zsuzsit kérdeztem. – Miért pont lampionvirág lett az őrsnevetek? – Mert nagyon sok példaértékű van a világban, szép, mint a neve és vizelethajtó hatása van- mesélte nevetve. – Mit gondolsz az újoncokról? – Nagyon kedvesek és aranyosak.
R
2015.03.14.Logikamra és megemlékezés
eggel a vasútállomáson gyülekeztünk. Vonat vitt be minket a Keletibe. Onnan negyed órás sétát tettünk meg hogy elérjük a célt. Peti bá vezetett körbe, és elmagyarázta a szabályokat. Én nagyon izgatott voltam, az előtt még csak egyszer jártam ilyen helyen. Két csoportra oszlottunk, lányok és fiúk. 80 percet kapott mindkét csapat, hogy megfejtse a rejtvényeket. A srácok kijutottak mi viszont nem. A megoldást sikerült kitalálnunk, de nem jutott eszünkbe közben kinyitni az ajtót. Ettől függetlenül nagyon élveztem. Ugyanúgy vonattal mentünk haza. Nem sokkal később újra találkoztunk a megemlékezés helyszínén. Mindannyian kokárdát és cserkészinget viseltünk. Miután elénekeltük a Himnuszt, a beszédek következtek, Sanyié különösen szép volt. A végére sok virág gyűlt össze a szobor előtt. Ezt követően aki szeretett elmehetett az otthonba társasozni, én is köztük voltam. Nagy Kamilla
– Mit csináltatok eddig? – Nevet választottunk, játszottunk és címert rajzoltunk. Ezek után a lányokat is megkérdeztem: – Hogy érzitek magatokat? – Eddig tetszik. Az őrsvezetők nagyon kedvesek és aranyosak. – Hol találkoztatok a cserkészekkel? – Gregor napon. – Mi miatt jöttetek el? – A társaság miatt és mert szeretnénk sokat játszani. A fiúk neve Rétihéja lett. Hogy miért? Megkérdeztem Ferenczi Attilát, az egyik őrsvezetőt. – Az úgy volt, hogy eredetileg mindenki mást akart... aztán hosszas vitatkozás után a sas és a héja között kellett volna választani, de mivel egyikőjük sem akarta teljesen a másik nevet, kiegyeztünk egy döntetlenben, és összevontuk a rétisast és a héját, és íme: rétihéja.
– Milyenek a fiúk? – Kifáraszthatatlanok... hatalmas mozgásigényük van, egyébként nagyon jó fej gyerekek, és már most is nagyon jó közösséget alkottak. Van még mit fejlődniük, de fogékonyak, és nagyon érdeklődnek a cserkészet iránt. Vajon a fiúk hogy vélekednek? – Hogy érzitek magatokat? – Jól. – Miért szerettetek volna cserkészek lenni? – Mert olyan jó, és mert a testvéreink is cserkészek. – Milyennek találjátok az őrsvezetőket? – Jó fejek - mondták kórusban. Ugyan van köztük korkülönbség, mindenki ugyan annyi lelkesedéssel veti bele magát a számukra új kalandba és mindnyájan várják az első táborukat. Kereszti Anna
A cserkészkarácsony
Csapatszilveszter
A
z idei cserkészkarácsony számomra felejthetetlen volt. Ez a program különleges volt, mert ezen már az újoncok is részt vettek. Idén sem maradhattak el az ötletes előadások. Az ünnepség a cserkészházban zajlott le. A szülők is eljöhettek, de sajnos nem ért rá mindenki. Az asztalok szokás szerint roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől, italoktól. Az előző évekhez hasonlóan megtörtént az ajándékozás is. Külön a nagy cserkészek, külön az újoncok. A vezetők és a róverek is eljöttek (remélem nem csak a kaja miatt). Mikor lenyugodott mindenki kezdődhetett a tánc (keringő). Először a fiúknak kellett felkérni a lányokat, majd később a lányoknak a fiúkat. Nagyon vicces volt főleg, hogy sokan nem is tudtak táncolni. A csapatkarácsonynál már csak a csapatszilveszter volt jobb, de az már nem ebben a beszámolóban lesz benne. Aranyköpések: Ruszki - ez az almalé teljesen jó, nem romlott. EZÉVI gyümölcs. Nagy Panka
A
z előzőhöz hasonlóan az idei előszilveszterezés is nagyon jó sikerült. Először az újoncoknak segítettünk a kézműveskedésben. Ha jól emlékszem, képkeretet festettek (bizonytalanságom oka, hogy ügyesek voltak ám és nem nagyon volt szükségük a segítségünkre. Szóval közben bebizonyítottam Takinak, hogy a lufi nem is olvad meg/pukkad ki, ha rárakjuk a kályhára) Játszottunk is velük, reméljük ők is jól érezték magukat. Miután ők elmentek, a CFN (amely együttesnek Attila is a tagja) koncertezett, eljátszottak jó pár számot (nekem személy szerint nagyon tetszettek). Ezután vacsora következett, amit néma szolgák, vagyis (ahogy egy idő után nekem is leesett,) keretmeséhez illően avoxok (Sanyi és Dandó) hoztak ki nekünk. Mindenki jól lakott, szóval elkezdtünk játszani egy társast, amelyben mindenféle cserkészműveltségi kérdésekre kellet válaszolni és így pontokat szerezni és végül harcolni, amire sajnos már nem igazán került sor, ugyanis elérkezett a szent pillanat, amikor pezsgőt töltöttünk és ünnepélyesen koccintottunk az új év előtti utolsó nap kezdetére. És ekkor következett el az, amit mindenki várt; ami még különlegesebbé tesz egy amúgy is fantasztikusan előszilvesztert: az ÉHEZŐK VIADALÁS SZÁMHÁBORÚ! Mint mindig, most is szuperjó volt folytatás a következő oldalon >>
>>
15
(annak ellenére, hogy mindenki kockára fagyott). Ezután volt tánc is és elkezdtünk Rizikózni és reggel hétig sem fejeztük be. De ekkor kénytelenek voltunk abbahagyni és hulla fáradtan dőltünk volna le, de végül ,,már úgysincs értelme aludni” alapon pakolás következett (és persze mindenki kedvence, a mosogatás) Az biztos, hogy ez a cikk nem tudta vis�szaadni ennek az eseménynek a hangulatát, de biztosíthatom a kedves olvasókat, hogy nagyon jó volt. ☺ Pesthy Zsuzsi
T
Portya
úra, tábortűz, sok játék; hol máshol tölthetné a cserkész a hosszúhétvégét, mint a Csobánkai Cserkészparkban, egy csapatportya keretei között? A Május eleji hétvégén rendezte a csapat az idei portyát, ahol a sok szórakozás közben a vezetőség alapjaival is megismerkedhettünk. Az első nap az utazás fáradalmait a Dandó feladataival tarkított sorversen�nyel, illetve este egy rendhagyó, interaktív tábortűzzel pihentük ki, és így újult erővel vághattunk neki még aznap az éjszakai túrának is. Másnap a kellemes ébredést követően egy-egy előadást tartott nekünk Sanyi és Dandó. Ebédre lángos volt, ami eszméletlen finom volt, bár nem volt hozzá sajt és tejföl, délután pedig a látszólag rossz idő ellenére rászántuk magunkat egy kisebb kirándulásra. S később az is, hogy nem kell félni a felhőktől, és az ég is kiderült. Délután végre métázhattunk is, mint ahogy azt már előtte is sokan kérték. Este az tábortűz közben a lelki sétányon mentek végig a csapat tagjai, itt is a vezetői lét mibenlétével ismerkedve. A harmadik és egyben utolsó nap folyamán még egy kis métázásra kerítettünk időt, egyébként pedig összecsomagoltunk, és elindultunk haza. Összességében egy remek hétvégét tudhatunk magunk mögött, és remélem, hogy a tábor is legalább ilyen jól sikerül, hogy az újoncoknak is megmutathassuk milyen is egy igazi program a csapattal. Takáts Máté
Raj- és őrsalakító gyűlés
A
március 7-én, szombaton tartott programon két új őrssel bővült a csapat, az újoncok pedig egy-egy festett tojással és egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. A program a nagyobbak számára délelőtt kezdődött. Sanyival a könyvkötés fortélyait sajátíthattuk el, így egy-egy könyvvel lettek gazdagabbak a cserkészek. Ezen kívül a tábor keretmeséjére is adtunk javaslatokat, és ebből hármat tovább is juttattunk a vezetőség elé, hogy majd ők elbírálják. Ezután Daninak köszönhetően krumplistészta is került elénk, hogy ne kelljen az
E
Normafa
rre a kirándulásra 2014. november 16-án került sor. Nagyon izgalmas programnak ígérkezett. Ezen a reggelen mindenkinek nagyon pontosan a csapatotthonhoz kellett mennie, ahol megkaptuk az első eligazítást. Először elmentünk kaját vásárolni,majd elindultunk. Az út során darabokban kaptuk meg az eligazítást. Miután egy felettébb kalandos út után fölértünk a hegyre, kipakoltuk Peti’bá kocsiját,majd a következő levélben megkaptuk Attilával azt az utasítást,hogy a mi vezetésünkkel építsük fel a „tábort”. Mindezt elég gyorsan kellet csinálni,mert hamar elkezdett csöpögni az eső. Sajnos a fák eláztak, így tüzet is csak nagy nehezen sikerült begyújtani. Nagyon fontos volt, hogy a bográcskaja
újoncokat üres gyomorral fogadnunk. A program második felén, kettőtől, megérkeztek az újoncok is; egy kis játék után őrsvezetőjelöltjeink segítségével létre is jött a lányok Lampionvirág-, illetve a fiúk Rétihéja őrse. A neveiken kívül az új őrsök már címerüket is megtervezték. Eközben szorgos GH-saink tojást fújtak, amit később a csapat ifjú tagjai le is festettek. És nem csak a tojás héját használtuk fel; vacsorára egy 50 tojásos rántottával készült a konyha. A napot az újoncok egy kellemes tábortűzzel zárták, ahol az éneklésen kívül a két új őrs saját rendezésű produkcióját is megnézhettük. Takáts Máté elkészüljön, mire az újoncok ideérnek. Mivel már így is csúszásban voltunk,így hamar össze kellett dobni a kaját. Szeretném megköszönni Borka, Kami és Panka elszánt GH-s munkáját a konyhán, akik még szakadó esőben is (mivel a ponyva alatt nem volt hely) a húst is meg a krumplit vágták, mert szerintem ha ők nincsenek, nem lett volna forró étel! Az újoncok érkezését már mindenki izgatottan várta! Én személy szerint sajnos azon a programon nem voltam velük sokat, de a többiek mesélése alapján nagyon lelkesek voltak és az időjárási viszontagságok ellenére sokan el is jöttek és szerintem még élvezték is (legalábbis még mindig jönnek a programokra). Én személy szerint nagyon jól éreztem magam a programon és remélem lesz még ehhez hasonló a jövőben! :) Varga Tücsi
16
2015. július
17
folytatás az 1. oldalról >>
A
próbázásról három embertípust érdemes megkérdezni: Először is a próbáztatókat, akik elmondják, milyen nehézségekkel, esetleg vicces sztorikkal találkoztak az alatt az idő alatt, amíg a próba lefolyt, és mélyen elmélázva jó tanácsokkal látják el saját magukat, hogy hogy kellene jobban csinálni, de végül azért csak meggyőzik magukat, hogy jó volt ez ahogy volt. És
én, mint próbáztató büszkén kijelentem, hogy igazuk van! Másodszor megkérdezhetjük a próbázókat, akik – mint ahogy később olvashatjátok – elmondják, hogy mennyire izgultak, és hogy oldódtak fel végül, előkerül néhány vicces dolog, néhány ijedelem, és végül kijelentésre kerül, hogy átmentünk, úgyhogy csakis és kizárólag jó lehetett, és amúgy meg nem is volt nehéz.
És azt pedig, hogy csak a próbázóink voltak túl okosak, vagy a próbáztatók túl kevesek, a harmadik embertípus, a lelkes utókor fogja eldönteni, amikor azok akik most próbáztak, fogják őket próbáztatni… Szívből remélem, hogy mindenkinek a javára szolgált a próba, és hogy a számadás mellett egy kis jó érzést visztek magatokkal erről.
A próbáztatásról próbázó szemmel
Tücsi
Csenge
Taki
Összességében nagyon jól éreztem magam a próbázás alatt. Szerencsére nem volt túl nehéz. Nagyon összeszedettnek tűnt, és tetszett, ahogy a keretmesét beleszőtték a programba. Eleinte mondjuk egy kicsit izgultam, de amikor elértem az első állomást, és teljesítettem, utána minden rendben ment. Mondjuk azt nem értettem, hogy Dani és Ruszki kivel volt… A lényeg, hogy jól sikerült, és külön szeretném kiemelni Sanyi rendkívüli színészi alakítását. :D
Én először azt hittem, hogy olyan lesz, mint egy dolgozat és ettől nagyon féltem. Ezért nagyon megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy akadályverseny szerűségre csinálták. Szerintem az, hogy ilyen „játékos” volt, sokat könnyített a dolgon, mert én például így kevésbé izgultam (bár így is eléggé). A legjobban nekem az elsősegélyes tetszett, de a többi is nagyon jó volt! Többet igazából nem nagyon tudok mondani, nekem nagyon tetszett!!!
Juli
Úgy kezdődött az egész próba, hogy leültettek minket egy pokrócra, és 10 perc volt egy emberre. Én több mint egy órát vártam, hogy sorra kerüljek. Az állomások nagyon precizionálisra sikerültek, főleg, hogy ilyen játékosak voltak.
Bevallom, eleinte nagyon féltem, hogy valami „száraz” dolog lesz, de ahogy bele volt építve a keretmesébe!!! Nagyon tetszett. Az, ahogy a próba anyaga köré egész történet épült! A színészi alakítások is remekül mentek, egy megjegyzésem azonban volna: nagyon zavart, amikor Ruszki azt mondta, hogy „Yep”. És könnyű volt. Féltem, hogy nehezen fog menni, de ez így sem volt probléma. Nagyon tetszett még Sanyi artériás vérzése, és Oszkár. Ja, és Dani (sokak szerint Ruszkié volt) puskája. (…)
Attila Szerintem nagyon király lett, illett a keretmeséhez. Nagyon találékony volt az évszámok kikérdezése. A próba alatt én csak olyannal találkoztam, amit előző nap átvettünk a forgószínpadon. A vezetőség segítőkész volt, bár Ruszki nem mondta meg, hogy Sanyi hol bográcsozott. Összességében szerintem jól meg volt szervezve, és ahogy azt megtudtuk, mindenki átment.
Panka Hát nehezebbre számítottam, egész nyáron tanultam. Nagyot csalódtam, de azért jó volt. Sanyi jól játszotta a szerepét. Azt hiszem ennyit tudok mondani. Kár, hogy a próba ideje alatt folyt belőlem a vér…
Kami Sokkal nehezebbre számítottam. Eléggé féltem a forgószínpad után. Hisz a Próba próbáján szinte semmit nem tudtam. Ezért este nagyon sokáig fennmaradtam. Az akadályverseny nagyon tetszett, és még könnyű is volt. Szerintem Sanyi volt a legjobb színész. Bocsi, kezdődik a fogadalomtétel, ezért mennem kell. Ja és Ruszki is jó színész. :D Tetszett a háborús és az időutazós keretmese.
Művész sarok
A próbázásról
Amikor elképzeltem a próbát, mindig az ugrott be, hogy szimpla forgószínpadi képzésszerűen járkálunk és minden vezető halál szigorúan pontoz, így nem csoda, hogy féltünk tőle. Ehhez képest mindenki nagyon segítőkész volt, ha valamit nem tudtunk, rávezettek a megoldásra, de a legjobb mégis az, hogy keretmesésen lett megoldva a próba. Szerintem ez oldotta mindenki feszültségét, hiszen mennyivel könnyebb világháborús kadétként próbázni, mint egy sima cserkészként. Az állomások tetszettek, minden szempontból, főleg Sanyi színészi játékát találtam majdnem hogy hibátlannak. Csak a tűzrakással gyűlt meg majdnem a bajom, de azt is bepótoltam. Úgy gondolom, hogy szervezett, és nagyon jó volt a próba!
Borka
Anna Nem ilyenre számítottam. Nem tudom a próbát értékelni, mert nincsen összehasonlítási alapom, na meg nem igazán szeretek értékelni. Nagyon örültem, hogy átmentem, úgy mint a többiek, és remélem, hogy a szervező, és végrehajtó csapat is örömét lelte a feladatok lebonyolításában. A világháborús keretmese sem volt rossz ötlet. Nem igazán értettem, miért kell egy egész oldalt írni, mert így csak kierőltetik belőlünk az írást, és csak rizsázás lesz az egész (lásd ez a lap) így semmi értelme nem lesz.
E
bben a számunkban, egy ifjú, feltörekvő tehetség lírai sorait olvashatjátok, melyben csak úgy sorjáznak a szebbnél szebb, találóbbnál találóbb érzettársítások. A téma pedig igazán cserkészi, hisz, mint tudjuk, „a cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket”. Olvassátok figyelemmel, és szeretettel!
Szeretettel várjuk csapattagjaink és családtagjaik munkáit. (a szerk.)
Veréb Eliza
A Föld színei Vörös szín a fenti fátyol első égi foka, Zöld színű a szél mi elvisz madarunk susogta. Sárga színben pompázik a szobám tavasz reggel, Korom színnel játszik este tűz a szép meleggel. Hóvirág a januárban fehéren pompázik, Ezüstös a harmatcsepp mi hajnalban trillázik. Kék tengernek lágy ölén delfinek mókáznak, Hullámoknak habjain csendben hajókáznak. Barna most a medvebarlang alszik benn a medve, Méhikécske döngicsél a nagy nyári melegbe. Tarka csoda a rét hogyha tavasszal megnézed, Édes földünk annyira szeretlek én téged!
Földrajzi fantasztikumok 1. A vizek tartózkodási (kicserélődési) ideje az egyes szférákban. a. Sarki jég – 12.000 év b. Óceán – 3052 év c. Szárazföld – 218 év d. Légkör – 9-10 nap
2. A földrajzban használatos izo – azonos önmagukba visszatérő körök. a. izohipsza – azonos magasságú pontokat összekötő görbe b. izoszeiszta – azonos rengés erősségű c. izobár – azonos légnyomású d. izoterma – azonos hőmérsékletű e. izobát – azonos vízmélységeket f. izodinamo – azonos mágneses térerősség g. izohiéta – azonos csapadék mennyiségű
3. Happy Planet Index – HPI (Boldog Bolygó Index) Az emberi boldogságot három szempont alapján (várható élethosszt, élettel való elégedettséget és az ökológiai lábnyomot) mérő mutató, amely szerint 1-100 pont között rangsorolják a Föld országait. 2014-ben a legboldogabb ország Costa Rica (64 pont) volt, míg hazánk csak a 104. helyen végzett 77,4 ponttal. Persze minden mutató szubjektív, ugyanis észak-koreai szemmel nézve a világot Kína az első, Észak-Korea a második legboldogabb ország. 4. Magyar úttörők a földrajzban a. 1556. – Első Magyarországi nyomtatott térkép. b. 1689. – Első Magyarországi zsebatlasz. - Hevesi Gábor c. 1791. – A világ első országos tematikus térképe. - Karabinszky János Mátyás d. 1810. jan. 14. - Móri földrengéskor alkalmazták először az izoszeiszta vonalakat. – Kitaibel Pál e. 1920. Először alkalmaztak területi alapon népesség szemléltető térképet. Vörös térkép. – Teleki Pál Összeállította: Dandó
18
2015. július
Helyi hírek
Helyi hírek
Csekovszkygyűjtemény Kiállítóháza
100 éves a ligeti katolikus templom
Kedves Cserkészújság Olvasói!
dén ünnepli a rákosligeti katolikus közösség a templom 100 éves fennállását. Édesapám, Kovács István egykori csapatparancsnokunk „Rákosliget története – Az első évtizedek” című monográfiája alapján szeretném röviden közreadni a templomépítés történetét.
S
De vannak szervezett programjaink is, amiket a helyi újságokban hirdetünk és a honlapunkon is olvasható (http://csekovszky.hu/aktualitasok).
A családi házunk mellett építette fel 1962-ben a műtermét, ahol szeretett alkotni, zenét hallgatni, verseket olvasni. Körülvették a kertben és a lakásban is kerámia-plasztikái, festményei, grafikái. S ha szóba került munkáinak sorsa a halála utáni időben, mindig kérte, hogy tartsuk itt Ligeten egyhelyben. Végakaratának eleget téve a hagyatékot feldolgozta Bakonyvári M. Ágnes művészettörténész: 880 db kerámia-plasztika és 1600 festmény illetve grafika került leltárba. A család – összefogva a XVII. kerületi Önkormányzattal – a műteremből „Kiállítóházat” alakított ki, ahol 320 műtárgy tekinthető meg olyan válogatásban, amely az egész életmű keresztmetszetét reprezentálja. A Gyűjtemény szombati napokon délután 15-től 18 óráig látogatható, vagy előzetes megbeszélés szerint más időpontokban is.
bános közbenjárására – 1952. július 23-án a ligeti templomba hozták (a régi főoltár Szedresre került), s így a templom titulusa is Szent István király lett.
I
zeretném röviden bemutatni a Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóházat, amely Rákosligeten, a Ferihegyi út és a XVI. utca sarkán található - alig 200 méterre a Cserkészotthontól.
Férjem, Csekovszky Árpád keramikus művész, egykori tagja a Cserkészcsapatnak, 1997 tavaszán hunyt el, 66 évesen. Négy évtizeden keresztül oktatott a Magyar Iparművészeti Egyetemen (ma MONE).
19
A legutóbbi és egyben leglátogatottabb eseményünk a június 20-án szombaton megtartott „Múzeumok Éjszakája a Csekovszky Gyűjtemény Kiállítóházában” volt. A 18 órától éjfélig tartó programban először „agyagműves” foglalkozást tartott gyereknek-felnőttnek F. Orosz Sára keramikus művész, utána 19 órától Meseszínház majd 20 órától adott interaktív koncertet. 21 órától Csekovszky Árpád Munkácsy-díjas művész munkásságát bemutató tárlatvezetést tartottunk, 22 órától négy „tűz-zsonglőr” kápráztatta el a közönséget, majd archív filmfelvételeket vetítettünk a Művész műtermi munkájáról, s végül 23 órától ismét a Szent Iván éji tüzeket idéző tűzzsonglőrök előadásával zárult a program. A programok között ingyenes hagymáspaprikás zsíros kenyérrel, valamint teával és borral kínáltuk a Kiállítóházba látogatókat. A Kiállítóházba a belépőjegyek a helyszínen, vagy elővételben, sorban állás nélkül megvásárolhatóak. Kedvezményes „Családi jegy” is kapható!
Ősszel pedig folytatjuk ismeretterjesztő előadássorozatunkat Csenkey Éva művészet-történésszel „Amiről a kerámiák mesélnek” címmel, amelyre lehet hozni régi otthoni, művészi kerámia tárgyakat, amelyről előadónk majd érdekes dolgokat mesél… Szeretettel várunk minden művészetet kedvelő érdeklődőt! Csekovszky Árpádné Edit Csekovszky-gyűjtemény Kiállítóháza, Rákosliget, XVI. utca 1. Telefon:+36-1-257-9482, Mobil: +36-20-299-2624, e-mail: kiallitohaz@csekovszky.hu
Bár maga a község csak 1907-ben nyerte el önállóságát, a ligeti katolikusok már 1903-ban létrehozták a Templomépítő Bizottságot dr. Wlassics Gyula vezetésével. Első teendőjük volt engedélyt szerezni arra, hogy az új Állami Elemi Iskola (a mai Gregor) egyik tantermében - ideiglenes jelleggel – összecsukható faoltárt szereljenek fel. Még abban az évben, 1903. október 18-án meg is tartották a tanteremben az első rákosligeti misét. Az előkészületek később azonban lelassultak, elsősorban pénzhiány miatt. Így 1910. augusztus 26-án még csak a paplak (Fackh tér 10. alatti épület) megvásárlásáig jutottak a hívek. Az első komoly lépést a község vezetése tette meg azzal, hogy 1911-ben ingyenesen odaadta a katolikus közösségnek templomépítési célra azt a közterületet, ahol a mai templom áll. Két év múlva elfogadták Stanek Péter építész terveit, és 1914. május 1-én megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel. A következő nagy segítség a kormánytól érkezett: még abban az évben a Vallás és Közoktatási Minisztérium 16 ezer koronát adott a templom felépítésére, így a munkálatok megkezdődtek. 1915 februárjában kinevezték az első ligeti káplánt Hillenbrand Móricz újpesti kórházi pap személyében. Az építkezés jól haladt, s nyár végére elkészült a klasszikus formájú, szép templomépület. 1915. augusztus 15-én nagy ünnepi mise keretében megtörtént a templom áldása. Néhány dolgot még érdemes idéznünk az igen mozgalmas életű templom történetéből. Talán még a ligeti katolikusok közül is akadnak többen, akik csak most, a templom centenáriuma kapcsán tudták meg, hogy annak idején a helybéliek úgy döntöttek, hogy borromei Szent Károly
1975-ben a templom általános felújításakor Nagy János ligeti festőművész elkészítette Szt. István, Szt. László és Szt. Imre egész alakos ábrázolását, a négy evangélistát pedig Kutas Artúr festőművész-tanár (cserkészcsapatunk alapító cserkésze!) festette meg. A rendszerváltást követően újjászerveződött a lazarita rend, és 1994-ben visszakerült a Szt. István főoltárkép a rendhez. Ezt követően lett a templom új titulusa Budapest-Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia.
tiszteletére emelik a templomot, mert így kívántak emléket állítani Rákosliget „megálmodójának” Fackh Károlynak. A 7 méter magas és 3 méter széles aranyozott főoltárt (melyet Strizs István isaszegi oltárépítő készített) Széchy Gyula rákosligeti festőművész Szt. Károlyt ábrázoló oltárképe díszítette. A második világháború után, a kommunista diktatúra időszakában, a lazarita rend feloszlatását követően a rend Szt. Istvánt ábrázoló főoltárát - Babócsa plé-
Mindenkinek szíves figyelmébe ajánljuk a Rákosligeti Plébániatemplom centenáriumi programjait (http://rakosliget. plebania.hu). Külön is kiemeljük a templomban látható „Jubileumi kiállítást”, az augusztus 15-én 18 órakor kezdődő Centenáriumi ünnepi szentmisét, a szeptember 12-i Ökumenikus családi fesztivált, valamint az október 11-i Templombúcsút (ünnepi szentmisét) és a Centenárumi Emlékkönyv bemutatóját. Kovács Kálmán
Köszönet Támogatóinknak! Csapatunk a 2014-es esztendő során is számos támogatást kapott. Az önfeláldozó munkán, tábori segítségen túl, számos adományozó több tízezer forinttal támogatta csapatunk munkáját, céljait. Továbbra is várjuk befizetéseiket a Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány OTP Bank-nál
vezetett 11717009 tosítunk.
- 20043465 számú bankszámlájára. A befizetéshez kérés esetén postai csekket biz-
Eddigi és jövőbeni felajánlásaikat és támogatásukat megköszönve, tisztelettel: a Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány vezetősége
Képes tábori beszámoló
Rákosligeti Cserkész Újság Kiadja: Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány Székhely: 1172 Budapest, IV. u. 28. Felelős kiadó: Dr. Tompa Gábor a kuratórium elnöke. Szerkesztették: Fürjes Péter, Dr. Kovács Kálmán, Pesthy Sándor, Schád Péter Design, tördelés: Szetlik Péter (www.szetlik.hu) Levelezési cím: 1142 Bp. Sárköz utca 5/b e-mail: hunyadi.janos.264@gmail.com
Kuratórium: Dr. Tompa Gábor elnök Fürjes Péter csapat-parancsnok Dr. Cserey György Dr. László Jenő Schád Péter Adószám: 18239706-1-43 Számlaszám: OTP Bank 11717009-20043465