Dow Agro Sciences magazin 2014/01

Page 1

repce • technológia • növényvédelem • tapasztalatok

A Dow AgroSciences információs magazinja repcetermesztőknek NÖVÉNYVÉDELEM

A repce tavaszi gyomosodásának problémái

Megoldások a Dow AgroSciences részéről

2013 ősz végén, tél elején a repce állományok köszönhetően a kedvező időjárásnak általában nagyon szép képet mutattak. Az enyhe októberi és novemberi hónapokban a még fejlettlenebb repcék is képesek voltak megerősödni. Az erősebb állományoknak szüksége volt regulátorozásra. Ezek az

időjárási viszonyok a gyomok fejlődésének is kedvező feltételt teremtettek. Azok a területek, ahol nem végeztek gyomirtást vagy későn sikerült a korai posztemergens készítményeket kijuttatni, ott tavasszal is szükséges a gyomirtás elvégzése. Remélhetőleg nem ismétlődik meg idén az elő-

NÖVÉNYVÉDELEM

ző év márciusi időjárása és akkor optimális időben lehet ezt a technológiai elemet elvégezni. A statisztikák szerint a 2012. évhez képest kb. 10-15 %-al több repcét vetettek (220-230 ezer ha), amely – a korszerű hibridek és a gazdák gondosságának kö-

Új és pontosabb előrejelzési módszer a repce korai kártevői ellen

• Kiváló hatás: ősszel repcebolha, repcedarázs, kis káposztalégy, repce gubacsormányos és mocskospajor lárvák ellen • Legjobb hatás mindkét repce szárormányos faj ellen → csökkenti a fóma fertőzést • Megalapozza a védelmet a később betelepülő repcefénybogarak ellen • Hosszú tartamhatás hideg időben is (10 ºC alatt) → kiváló gázhatás • AKG programokban ősszel egy alkalommal felhasználható

A repce kártevőinek betelepedését jellemzően az úgynevezett „sárgatálak” segítségével figyeljük meg. Különösen tavasszal fontos a szárkárosító ormányosok betelepedési idejének megállapítása, mivel a védekezés időzítését erre alapozzuk. Gyakran találkozunk azzal, hogy a sárgatálak még nem fognak semmit, de a kártevők megjelenésének első tünetei, nyomai már megmutatkoznak a repcén.

A repce termőterülete ugyan nem éri el a korábbi évek átlagát, de döntően kiváló fejlettségű és sűrűségű állományok mentek a télbe. Ha nem ismétlődik meg a 2013as márciusi időjárás, akkor nagyobb problémát jelentenek a tavaszi kártevők a rep-

1. kép Balra a károsított, jobbra az egészséges repce növény

cében. Ugyanis a kártevőknek kedvező, száraz időjárás uralkodott, ami mind a szaporodásuknak, mind a túlélésüknek kedvezett, és valószínűleg kellő számú imágó vonult telelőre. Ennek következtében 2014. kora tavaszán sem lehet megnyugodni és „hátradőlni”. Az ígéretesen magas áron értékesíthető termés felét ne adjuk a rovaroknak (1. kép)! Használjuk a megbízható Nurelle D-t, ami bebizonyította, hogy méltó a repcetermesztők bizalmára: az elmúlt 16 évben több, mint 1,5 millió hektár repcét kezeltek a készítménnyel! Segítségével a gazdák (mai áron számolva) több mint, 170 milliárd forint értékű termést mentettek meg a kártevőktől! Folytatás a 2. oldalon

Folytatás a 4. oldalon

NÖVÉNYVÉDELEM

Tökéletes védelem a kártevők ellen,

Nurelle D

szönhetően – valószínűleg átvészeli a telet. A kedvező piaci hírek (árak) miatt az állományokat gyomirtani kell, mivel a gyomok még tavasszal is komoly veszteségeket okozhatnak.

Folytatás a 3. oldalon

TECHNOLÓGIA

Innováció a fenntartható fejlődésért A Dow AgroSciences a világ élvonalába tartozik a növényvédelem és a biotechnológia területén végzett kutatás-fejlesztés terén. Ennek eredményeképpen az elkövetkezendő években a világválla-

lat számos új készítményt, technológiai megoldást tervez bevezetni a magyar növényvédő szer piacra. Folytatás a 5. oldalon


2

Tökéletes védelem a kártevők ellen, Nurelle D NÖVÉNYVÉDELEM

• Kiváló hatás: ősszel repcebolha, repcedarázs, kis káposztalégy, repce gubacsormányos és mocskospajor lárvák ellen • Legjobb hatás mindkét repce szárormányos faj ellen → csökkenti a fóma fertőzést • Megalapozza a védelmet a később betelepülő repcefénybogarak ellen • Hosszú tartamhatás hideg időben is (10 ºC alatt) → kiváló gázhatás • AKG programokban ősszel egy alkalommal felhasználható A Nurelle D sikerét azóta egyetlen készítmény sem múlta felül. A két hatóanyaga ebben a gyári formulációban utolérhetetlennek bizonyult mind hatékonyságban, mind tartamhatásban és megbízhatóságban. 0,6 l/ha dózisban kijuttatva minden repcében előforduló kártevő – repceszár-ormányos, nagy repceormányos, repce fénybogár, illetve ősszel mocskospajor, repcebolha, repcedarázs álhernyója, kis káposztalégy, repce gubacsormányos – ellen hatékony. Szakemberek, felhasználók egybehangzó véleménye szerint a kora tavaszi időszakban a Nurelle D-nek nincs alternatívája a szárkárosító ormányosok ellen.

A Nurelle D technológia kiállta az idő próbáját. Ez a készítmény a biztosíték arra, hogy a virágzás előtt biztosan védjük meg a repcét a rovarok ellen.

A Nurelle D segítségével több mint 170 milliárd forint értékű termést mentettek meg a kártevőktől az elmúlt 16 évben

2. kép Ormányos érési táplálkozás nyomai a repce levelén

tartamhatásuk (1. ábra), míg mások hideg időben nem működnek (2. ábra). • A készítmény összetétele kifejezetten a repce kártevők ellen lett kifejlesztve. A készítményben lévő két hatóanyag és azok aránya állandó és szinergizmust biztosít a Nurelle D-nek. Ezenkívül egységnyi területre vetítve - a legtöbb klórpirifosz hatóanyagot juttatjuk ki a területre, amely a leghosszabb tar-

nyek (+4-5 ºC) között végzett kezelésre a legalkalmasabb készítmény a Nurelle D. A benne lévő piretroid hűvösben is hatékony, de tartamhatása nincs. A klórpirifosz-etil viszont már alacsony hőmérsékleten begázosodik, az áttelelt növények felületén – a levelek vastag viaszrétegében – megkötődve pedig hosszú tartamhatást biztosít. Ezzel szemben bizonyos készítményeknek nincs

1. ábra Nurelle-D hatása a szárormányosok lárvái ellen Rábatöttös 2012 április 26. Vas megyei KH Növényvédelmi Igazgatóság

Lárva db/25 növény

60

54

50 40 30 20

12

10

1. kép Balra a károsított, jobbra az egészséges repce növény

5 Nurelle-D 0,6 l/ha

Standard (piretroid) 0,15 l/ha

Kontroll

Lárva szám/25 növény

2. ábra Nurelle D hatása a szárormányosok lárvái ellen Jászalsószentgyörgy, 2012 500

476

96

100

450

90

400

80

350

70

57

300

60

250

50 187

200

40

150

30

100 50

20 0

32 Nurelle-D 0,6 l/ha

Szárormányos lárvák száma 100 növényben

Neonikotinoid 0,3 l/ha Hatékonyság %

Kontroll

10

%

A Nurelle D technológia és annak előnyei: • Kísérjük figyelemmel az ormányosok betelepülését a repcetáblára. Használjunk sárga ragacslapot (+8°C nappali hőmérsékletnél már tegyük ki), figyeljük az érési táplálkozás jeleit (lyuggatás a leveleken, szurkálás a belső levelek nyelének fonákán ill. a szárkezdeményen). (2. kép) • Az első ormányos észlelése után 1 héttel permetezzünk Nurelle D-vel (0,6 l/ ha). (A betelepülése után a nagy repceormányos kb. 7-10 nap múlva, míg a repceszár-ormányos 14-16 nap múlva kezdi meg a tojásrakást. (3. kép) Ezt kell megakadályoznunk! Az előrejelzés pontossága nagyon fontos, mert a lerakott tojásokból kikelő lárvák ellen már nem tudunk védekezni. • A kora tavaszi hűvös időjárási körülmé-

Lárvák száma 100 növényben

• ‚Az utóbbi évek kísérletei során összegyűlt tapasztalatok alapján a Nurelle-D a legalkalmasabb az első, szárormányosok elleni permetezésre.” - Szántóné Veszelka Mária (rovartani szakértő, Kormányhivatal NTI, Balassagyarmat) • ‚Az első, kora tavaszi kezelésre mindenképpen piretroid partnert is tartalmazó készítmény választása célszerű. Főleg, ha a nagy repceormányosok miatt kifejezetten korai kezelés szükséges. Az évek óta egyértelműen jó eredmények (mint standard kontroll) miatt a Nurelle D-t javasolom.” - Farkas István (rovartani szakértő, Kormányhivatal NTI, Tanakajd) • ‚Minden rovarölő technológia annyit ér, amennyi Nurelle D van benne.” - Csörgő Albin (szaktanácsadó, Szolnok)


3 3. ábra A Nurelle D tartamhatása szárormányosok imágói ellen 2008 (2 kísérlet átlaga) 100 90

Hatékonyság %

80

96,75

92,45

70

84,8

78,75

60

64,95

50

58,3

40 30

NÖVÉNYVÉDELEM

Új és pontosabb előrejelzési módszer A repce korai kártevői ellen

20 10 2-3. nap Nurelle D 0,6 l/ha

2-3. nap

2-3. nap

Standard 0,6 l/ha

4. ábra Nurelle-D hatása a betelepülő repce fénybogár ellen Rábatöttös 2012. április 18. Zöldbimbós állapotban Vas megyei KH Növényvédelmi Igazgatóság 100 96,75

92,45

%

75

64,95

78,75

84,8 58,3

50 25

1. nap

3. nap

7. nap

Kezelés: 2012. április 3. Repce rejtett zöldbimbós állapotban (BBCH 50) Kártevők száma: kezelés kor 15 db/50 növény, 7. napon kontrollban 100 db/50 Nurelle D 0,6 l/ha

Standard 0,3 l/ha

A repce kártevőinek betelepedését jellemzően az úgynevezett „sárgatálak” segítségével figyeljük meg. Különösen tavasszal fontos a szárkárosító ormányosok betelepedési idejének megállapítása, mivel a védekezés időzítését erre alapozzuk. Gyakran találkozunk azzal, hogy a sárgatálak még nem fognak semmit, de a kártevők megjelenésének első tünetei, nyomai már megmutatkoznak a repcén. Mi az oka? 1. A kártevők a tél végi vagy kora tavaszi rövid, napos időszakban már előjönnek a telelőhelyekről és betelepednek a repce táblára. Ekkor a sárgatálak gyakran még nincsenek kint. 2. Bár napközben már süt a nap, de a sárgatálakban lévő víz megfagy reggelre, ezért nem fogja meg a kártevőt. 3. A sárgatálak vizébe nem mászik bele a kártevő, csak annak szélén mászkál, majd elrepül. A fentiek következtében a csapdák nem jeleznek pontosan, vagyis a kártevő már megjelent, de a csapda nem fogja meg. A megkésett védekezés miatt a kiváló hatékonyságú készítmény megbízhatatlannak tűnik, holott a gondot a pontos időzítés hiánya idézte elő. E problémák kiküszöbölését tűztük ki célul az új típusú csapda kifejlesztésével, amelyet 2013-ban már nagy számban teszteltünk Magyarországon.

3. kép Nurelle D Szárormányos bogár imágójának tojásrakási helye a repce szárán

tamhatással (3. ábra) és legjobb taglózó hatással rendelkezik. Ezek következtében a kijuttatást követő néhány órán belül a kártevők elpusztulnak (hatásgyorsaság) és – időzítéstől és kártevő gradációjától függően – a betelepedő repce-fénybogár ellen is a leghosszabb illetve legjobb hatást biztosítja a zöldbimbós állományban (4. ábra). Ez azért fontos, mert ebben az időszakban a legnagyobb a kártétel mértéke. • Mivel a Nurelle D megvásárolható 1 és 5 literes kiszerelésben, ezért nincs szükség hatalmas csomagok vásárlására, akár 1,5 ha területre is beszerezhető a készítmény. • A fenti technológiával sikeresen megvédhetjük az állományt a rovarok szem-

pontjából legveszélyesebb időszakban, és a következő rovarölő kezelésre már csak közvetlenül a virágzás előtt vagy virágzás kezdetén lesz szükség. • A szárormányosok elleni védelem egy másik okból is rendkívüli jelentőségű. Gyakran megfigyelhető, ha az állomány nagy mértékben fertőzött szárormányossal (sok a sérülés a száron), akkor jelentős mértékű fómás szárfertőzöttég alakul ki. Tehát ha sikerül a Nurelle-D használatával megakadályozni a szárormányosok kártételét, akkor azzal jelentős lépést teszünk a fóma elleni védelem felé. ...ÉS NE FELEDJE: ‚Minden rovarölő technológia annyit ér, amennyi Nurelle D van benne.”

Milyen elven működik és hogyan néz ki a csapda? Tervezésekor arra törekedtünk, hogy olyan eszközt fejlesszünk ki, amely hideg időszakokban is hatékonyan alkalmazható. Az „ötlet”, az újítás lényege: a sárga színre repülő bogarak, ha leszállnak a felületre akkor onnan ne tudjanak elrepülni. Tartóeszközként egy leszúrható vasrudat használunk. Gyűrűk segítségével a két ol-

dalára egy-egy fémlapot erősítünk, és ezekhez rögzítjük sárgalapokat. A fémlapok magassága tetszés szerint állítható, így mindig az állomány felett tartható a rovarfogó felület. Fontos, hogy az egyik felület mindig dél felé nézzen, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy erre az oldalra nagyobb számban repülnek a kártevők. Mennyire hatékony az új típusú csapda, és milyenek az eddigi tapasztalatok? A csapda már az első egyedek betelepülését jelezte a kihelyezést követően, mivel amelyik egyed rárepült a sárga ragacslapra, az onnan nem tudott elrepülni. A hagyományos sárgatálak ekkor még semmit sem fogtak. 2012-ben számos helyen vizsgáltuk ezt a fajta csapda típust, és bíztató eredményeket adott (1. táblázat). 2013-ban szintén pozitív tapasztalataink és visszajelzéseink voltak, a márciusi tél ellenére (2. táblázat). A vizsgált helyeken sárgatálakkal együtt helyeztük ki a csapdákat, amelyeknek több, függőleges felületén helyeztük el a sárga ragacslapokat. A fogási eredmények közti különbségek látványosak voltak. Tömeges betelepülésnél a ragacslapok napi fogása elérte a 60-100 darabot, miközben a sárgatálak még csak néhány darab kártevőt fogtak. Ekkor már javában védekezni kell, viszont a tálak fogási eredménye ezt még nem indokolnák. A kezelés késése miatt az állomány gyorsan fertőződik és ezután már csak alacsony hatékonysággal védekezhetünk. Milyen előnyökkel jár az új, ragacslapos csapda alkalmazása? • Hideg időben is hatékony (nincs befagyás) • Az első egyedek betelepülését is jelzi • A tömeges betelepülést pontosan jelzi (pontosítja a kezelés idejét) • A később betelepülő repcefénybogár megjelenését is jelzi

Csapdázási adatok 2012 Debreceni Egyetem (Látókép) Dátum

Sárga ragacs lap

Sárga tál

III.21.

38

1

III.22.

18

3

III.23.

22

2

III.25.

7

III.30.

0

IV.1.

Debreceni Egyetem (Látókép) Dátum

Sárga ragacs lap

Sárga tál

III.16.

0

0

III.17.

0

0

III.18.

3

0

0

III.19.

1

0

0

III.20.

3

0

0

0

III.22.

73

7

IV.3.

1

0

III.23.

87

9

IV.5.

5

0

III.27.

228

33

IV.7.

45

4

IV.10.

0

0

Nurelle D védekezés

X

X

Nurelle D védekezés

X


4 NÖVÉNYVÉDELEM

A repce tavaszi gyomosodásának problémái

Megoldások a Dow AgroSciences részéről

A repce termesztésének intenzívebbé válásával egyre nagyobb teret engedünk a gyomok kártételének. 20-30 évvel ezelőtt a repcét gabona sortávolságra vetették 10-20 kg/ha vetőmag mennyiséggel. Gyakorlatilag a repce saját maga biztosította a gyomirtást, mivel elnyomta a gyomokat. Manapság nő a sortávolság (30-45 cm), csökken a vetőmag norma (1,5-3,0 kg/ha), sőt, több helyen próbálkoznak a precíziós vetéssel és a kukorica sortávval (76 cm), ami növeli a gyomok esélyét a repcével szemben. Ennek is köszönhető, hogy mára már elterjedt technológia az őszi gyomirtás. Ennek jelentősége nem megkérdője-

lezhető (500-600 kg/ha termésnövelés), de azokon a területeken, ahol nem történt meg vagy nem volt sikeres az őszi kezelés, ott szükség van a tavaszi gyomirtásra. Ezzel legalább 300-400 kg/ha termést lehet megmenteni, nem beszélve a betakarítás megkönnyítéséről. Melyek azok a gyomok, amelyek ellen sikerrel lehet és kell felvenni a küzdelmet? Itt elsősorban azokra kell gondolni, amelyek aggresszív növekedésűek (pl. galaj), bokrosodó képességük miatt elnyomhatják a repcét (pl. szikfű és pipitér fajok) vagy allelopatikus hatással rendelkeznek (pl. mezei acat, ragadós galaj, ebszikfű,

kék búzavirág). A gyomok egy része nagyon feltünő (pl. pipacs, kék búzavirág), míg más esetben csak betakarításkor vehetjük észre jelentős tömegét (pl. sebforrasztó zsombor). A közös bennük, hogy komoly termésveszteséget képesek okozni. Szintén jelentősen hátráltatja a betakarítást a ragadós galaj és a mezei acat. Márciusban számos korán kelő gyom már virágzik (veronika, árvacsalán, árvácska fajok, pásztortáska), de ezeknek a kis habitusú növényeknek egy erőteljesen fejlődő repcében nincs esélyük jelentős kártételre. Ebben a fenofázisban ráadásul a gyomirtó szerekre sem érzékenyek.

Megoldások tavasszal Tavasszal két készítmény jöhet számításba a kétszikű gyomnövények ellen. A két készítményt más gyomösszetételű területekre javasoljuk, mivel hatásspektrumuk részben eltér egymástól, részben átfedik egymást. Ez a két készítmény a Galera és az Ikarus.

Galera – repce gyomirtó szer a legfontosabb kétszikű gyomok ellen állományban • Kiváló hatékonyság galaj, szikfű-, pipitér és aggófű fajok illetve mezei acat ellen • Rugalmas kijuttathatóság repcében: tavasszal zöldbimbós állapotig • Rendkívül alacsony dózis (0,35 l/ha) • Kiváló keverhetőség: Nurelle D speciális egyszikű irtók, regulátorok, levéltrágyák, stb.

1. kép Galera hatása mezei acat ellen a 33 napon

2. kép Galera hatása ebszikfű ellen a 33. napon

A Galera két hatóanyagot tartalmazó készítmény. Mind a klopiralid, mind a pikloram hasonló hatásmechanizmusú, szisztemikus, auxin hatású (hormon típusú) hatóanyag, de más kémiai családba tartoznak. Mind-


5 1. ábra Repce tavaszi gyomirtás hatása erős gyomfertőzés mellett Tiszaörs 2006 május 25 100 96

87,5

98

96

97 88

%

jokat. A szélesebb hatásspektrumának köszönhetően a készítmény kiválóan írtja a pipacsot (6. kép) és markáns mellékhatással rendelkezik a sebforrasztó zsombor ellen (2. ábra és 7. kép). Ez nem teljes pusztulást és leszáradást jelent, hanem a gyomnövény abban a stádiumban marad, amilyenben a kezelés idején volt. Így nem virágzik és nem hoz magot illetve nem befolyásolja negatívan a betakarítás minőségét. Az Ikarus a pásztortáska hosszanti növekedését leállítja és így az nem akadályozza a repce fejlődését. A javasolt dózis: 0,3 l/ha.

83

75 62,5 50 Ebszikfű (6-8 levél)

Mezei acat (szárbaindulás)

Ragadós galaj (8-10 örvös)

(Fejlettség a kezeléskor 2006. április 4.)

Az Ikarus esetében is igaz, hogy fagyos időszakban és nappali +10 ºC alatt ne permetezzünk. A kezeléseket a repce szárbaindulásig lehet elvégezni. Későbbi kezelés a virágzás elhúzódását okozhatja. Mivel egy erősebb készítményről van szó, ezért a készítményt önmagában kell kipermetezni, tankkombináció készítése TILOS! Ikarus tavaszi kijuttatása esetén és a repce betakarítása után ősszel kalászos gabona vagy az azt követő év tavaszán tavaszi kalászos, kukorica, napraforgó, olajretek, mustár, tavaszi repce, cirok, köles, fénymag, hagymaféle, kender, len, mák, facélia, cukorrépa vethető. Az Ikarus 1 és 5 literes kiszerelésben kapható, így akár 3 ha-ra is megvásárolható. Kalászos árvakelés irtása tavasszal Ha ősszel még nem történt meg, akkor tavasszal még el lehet végezni a kalászos gabonák árvakelésének irtását. Itt is igazak a kétszikű gyomok irtásánál leírt feltételek. Még a repce szárbaindulása előtt el kell végezni a kezelést, de fagyos éjszakák után illetve +10 ºC nappali hőmérséklet alatt nem szabad permetezni, ellenkező esetben gyenge vagy semmiféle hatékonyságot nem fogunk tapasztalni. A kezelést követően csak kb. 3 hét múlva jelentkeznek a tünetek, mivel a felhasználható hatóanyagok lassan dolgoznak. Érdemes apró cseppeket képző fúvókákat választani, amelyekkel elkerülhető a fűfélék levélfelületén történő gyakori megfolyás. Így javítható a hatékonyság. Javasolt hatóanyagok: propaquizafop, quizalofop, fluazifop.

Galera 0,35 l/ha

Ikarus 0,3 l/ha

2. ábra Repce tavaszi gyomirtás hatékonysága Pápa 2009 június 4. 100 75 %

két hatóanyag szelektív a repcére és mind hajtás, mind gyökér irányba szállítódnak. A két hatóanyag biztosítja tavasszal a legfontosabb és a legnagyobb kárt okozó gyomnövények elleni védelmet. Kiváló hatékonysággal írtja a mezei acatot (1. kép), szikfű (2. kép) és pipitér fajokat, ragadós galajt, búzavirágot, aggófű fajokat. Tavasszal akkor lehet használni, amikor a fagyok elmúlnak, a levegő hőmérséklete nappal eléri a +10 ºC-ot, és éjjel sem hűl +5 ºC alá. A legutolsó kezelési időpont a zöld virágbimbók megjelenése. Normál időjárás esetén ez általában március végén-április elején van. A készítmény hatására a gyomok azonnal rendellenes fejlődéssel (csavarodás, kanalasodás, görbülés) reagálnak és néhány nap alatt „halálra lélegzik magukat”. A hatás gyors és látványos. Kezelést követően néhány héten belül tökéletes pusztulást okoz. Javasolt dózisa: 0,35 l/ha. Ebben az időszakban több olyan technológiai elemet kell alkalmaznunk, amely lényegesen befolyásolja a repce termését. Ilyenkor jogosan merül fel az a kérdés, hogy mivel lehet keverni, milyen tankkombinációkat alkalmazhatunk. A Galera mellé keverhetünk speciális egyszikűirtót az árvakelésű gabona ellen, rovarirtó szert a szárormányosok ellen (pl. Nurelle D), triazol típusú gombaölő szert regulátorozás céljára, bór tartalmú levéltrágyát, egyéb felületaktív vagy hatásfokozó anyagokat, sőt még N tartalmú folyékony fejtrágyát is. Gyakorlatilag a Galerával minden készítményt ki lehet juttatni tankkombinációban. Néhány alapelvet azonban be kell tartani: Minden tankkombináció készítése előtt keverési próbát kell végezni Max. 5 hatóanyagot tartalmazó kombinációt alkalmazzunk (Galera már tartalmaz két hatóanyagot) Nem okoz problémát, de a legjobb hatékonyság elérése szempontjából célszerű a speciális egyszikű irtót külön menetben kijuttatni. Ugyanis a Galera esetében célszerű durvább cseppeket, míg a speciális egyszikűirtó esetében finomabb cseppeket képző fúvókákat alkalmazni. A Galera használata esetén a repce beta­ ka­ratása után ősszel bármilyen kalászos gabona, míg tavasszal bármilyen kultúra vethető illetve palántázható. A Galera 1 és 5 literes kiszerelésben kapható, így akár 3 ha-ra is megvásárolható.

95

96

90

95

90 70

50 96 25 0

0 Mezei acat (tőlevélrózsa)

Ebszikfű (8-10 levél)

Pásztortáska (virágzik)

0 Pipacs (szárbaindult)

(Fejlettség a kezeléskor 2009. április 2.) Galera 0,35 l/ha

Ikarus 0,3 l/ha

7. kép Ikarus hatása a sebforrasztó zsombor ellen 42. napon

Ikarus – a valódi posztemergens repce gyomirtó • Kiváló hatás: pipacs, árvácska, galaj, szikfű és pipitér, aggófű fajok illetve mezei acat ellen • Hatásához nincs szükség csapadékra • Rendkívül alacsony dózis (0,3 l/ha) Az Ikarus három hatóanyagot tartalmazó készítmény. Tartalmazza a Galeránál megismert klopiralidot, pikloramot és ezeken kívül az aminopiralid hatóanyagot. Az aminopiralid azonos hatásmechanizmussal rendelkezik, mint a másik két hatóanyag. Azoknál azonban sokkal robusztusabb, gyorsabb és szélesebb hatást biztosít. Miben jelentkezik ez a hatás? A mezei acat elleni hatás még látványosabb (3. kép), mivel az aminopiralid hatóanyag is a gyökerekbe felszívódva a tarackok pusztulását okozza. Az aminopiralidnak köszönhetően a fejlettebb ragadós galaj (4. kép) is nagyobb biztonsággal elpusztul (1. ábra). Hasonlóan a Galerához, kiválóan írtja a székfű (5. kép) és pipitér fa-

3. kép Ikarus hatása mezei acat ellen a 33 napon

4. kép Ikarus hatása ebszikfű ellen a 33. napon

5. kép Ikarus hatása mezei acat ellen a 33 napon

6. kép Ikarus hatása ebszikfű ellen a 33. napon

0 Sebforrasztó zsombor (virágbimbós)


6

A Dow AgroSciences innováció a fenntartható fejlődésért A Dow AgroSciences a világ élvonalába tartozik a növényvédelem és a biotechnológia területén végzett kutatás-fejlesztés terén. Ennek eredményeképpen az elkövetkezendő években a világvállalat számos új készítményt, technológiai megoldást tervez bevezetni a magyar növényvédő szer piacra. 1.) A bedolgozásos gyomirtási technológia rendkívül vis�szaszorult, mivel folyamatosan kivonták a felhasználható készítményeket. Terveink szerint 2015-től újra költségtakarékosan, és száraz időjárásban is hatékonyan védekezhetünk a magról kelő egyszikű gyomok ellen a napraforgó, majd később a repce, a szója és a kabakos növények termesztése során. A benfluralin hatóanyag (amely abba a hatóanyag csoportba tartozik, mint a korábban kedvelt trifluralin) kiváló hatékonyságú a kakaslábfű és a muhar fajok ellen, míg a parlagfű, a libatop és a disznóparéj fajok ellen markáns mel-

2015-től újra költségtakarékosan, és száraz időjárásban is hatékonyan védekezhetünk a magról kelő egyszikű gyomok ellen lékhatással rendelkezik. Bármilyen típusú napraforgóban felhasználható, kiváló partnere lesz a jelenlegi technológiáknak. A legnagyobb előnye, hogy száraz időjárásban is hatékony, amit a 201213-as évek kísérletei is igazoltak.

2.) 2015-ben tervezünk bevezetni egy olyan készítményt Magyarországon, amely kuriózum a magyar növénytermesztés technológiájában. Az úgynevezett nitrogén inhibitor megakadályozza a kijuttatott nitrogén tartalmú szerves vagy műtrágya kimosódását, kilugzódását a talajban. Ezáltal jobban hasznosul a növény számára rendelkezésére álló tápanyag, és ez jelentős termésnövekedéshez vezet. Alkalmazása azokban a kultúrákban ajánlott, ahol intenzív nitrogén visszapótlásra van szükség, például a kukorica, a repce, az őszi búza esetében. Hígtrágya vagy más szerves trágya használatánál egyaránt nagy jelentőséggel bír környezetvédelmi szempontból. Kijuttatása történhet – kukorica esetében – vetés előtt bedolgozva vagy állománykezeléssel, míg a repcénél és a búzánál állománykezeléssel a tél végén/kora tavasszal. 3.) 2016-tól piacra kerül egy új, levélbetegségek elleni, széles hatásspektrumú gabona gombaölő szer. Haté­konyságát számos kísérletben kiválóan bizonyította Magyarországon és Nyugat-Eu-

rópában is lisztharmat, rozsdabetegségek, szeptória és helmintospóriumos levélfoltossság ellen. A terméket 2014ben fogjuk széles körben bemutatni. 4.) Cégünk kiváló rovarölő szer palettáján kap majd helyet 2016-tól egy teljesen új hatóanyagú rovarölő készítmény. Az alma és körte kultúrában kiváló hatékonysággal rendelkezik az alma- és a körtemoly, illetve a körtelevélbolha ellen. Aktív hatóanyagának köszönhetően rendkívüli gyorsan fejti ki hatását. Egy szezonban 2 alkalommal lehet felhasználni és arra számítunk, hogy az integrált termesztésben elfogadott lesz. 5.) 2016-ban a levéltetvek elleni védekezés lehetőségeit bővítjük. Egy teljesen új hatóanyag családba tartozó, új hatásmechanizmusú hatóanyaggal tervezünk megjelenni a csonthéjas, almatermésű gyümölcskultúrákban és a borsó piacon. Az ezt követő években további számos új hatóanyagot tartalmazó készítménnyel fogunk megjelenni a szántóföldi valamint a szőlő, a gyümölcs és a zöldség kultúrákban.

TECHNOLÓGIA

A repce deszikkálása szemek színe határozza meg. Mivel azonban a becők nem egyenletesen érnek, nem mindegy, hol vizsgáljuk az érés jeleit. A Dominator Extra* esetében a közép-

ső becőszintet figyeljük, és ha itt a magvak kb. 60 %-a fajtára jellemzően barna, de a becők még zöldek, akkor el kell végezni a deszikkálást. A kezeléstől számítva kb. 10-

1. ábra Dominator hatása a repce deszikkálás során a termésre és a víztartalomra Kunmadaras, 2008 3,21

3,37

10

2,8

2,73

9,25

2,2

9,1

8,5

1,6 7,6

1 Kontrol Termés t/ha

Víztartalom %

Dominator 3,0 l/ha

7,8

7,75 7

Dominator 3,0 l/ha+Elastiq 0,8 l/ha

%

3,4

t/ha

A repce deszikkálása során a zöld növényi részeket gyomirtó szerrel elpusztítjuk, a növény vízleadása felgyorsul. A beavatkozással végeredményben termést menthetünk meg, mivel csökken a pergés és gyommentes állományban kön�nyebb a betakarítás. A technológia legnagyobb előnye, hogy az aratás tervezhető, időpontja előbbre hozható, így az nem torlódik össze az időben ezután következő búzáéval. Ráadásul a repce aratásakor használatos vágóasztalokat le kell cserélni, a kombájnokat át kell állítani búzára. Mikor kell elvégezni a kezelést? A repce szemnedvességét nehezebb meghatározni, mint a napraforgóét. Ezért a permetezés idejét a becők és az azokban lévő

14 nap múlva a betakarítás megkezdhető. Ajánlott lémennyiség min. 300 l/ha (hatalmas zöldtömeg) és a Dominator Extra dózisa 2,25-3,0 l/ha legyen. Ha az állomány gyomos vagy a zöldtömeg nagy, akkor a magasabb dózist javasoljuk. A Dominator Extra továbbfejlesztett adalékanyaggal rendelkezik, tallow-amin mentes, így környzetebarát kivitelben áll a gazdák rendelkezésére. A nagyobb koncentrációnak köszönhetően alacsonyabb a dózis és kisebb szállítási igénnyel bír. A Dominator Extra kombinálható Elastic² pergésgátlóval. Az Elastic javasolt dózisa 0,7-0,8 l/ha és további kb. 150-200 kg/ ha-al lehet csökkenteni a pergési veszteséget (1. ábra).

™a The Dow Chemical Company vagy valamely leányvállalatának márkaneve ²a Chemtura védjegye A fent leírtak tájékoztató jellegűek. Felhasználás előtt mindig olvassa el és tartsa be a termékeken található címke utasításait!

TECHNOLÓGIA


7 NÖVÉNYVÉDELEM

A repce tavaszi tápanyag-ellátása A repce az intezív tápanyagigényű növények közé tartozik. Különösen igaz ez a tavaszi időszakra. Ha kora tavasszal nem elégítjük ki – elsősorban - a repce nitrogén igényét, akkor nem számíthatunk magas termésátlagokra. Hogyan oldjuk meg az okszerű tápanyagellátást? A repce különösen nitrogén igényes növény. 3,0 t/ha terméshez 160 kg/ha, míg

4,0-4,5 t/ha-hoz 200-220 kg/ha nitrogén hatóanyagra van szüksége. Ebből 25-50 kg/ha-t ősszel, a többit tél végén, tavas�szal kell kijuttatni. Célszerű ezt az adagot is két részletben kiadni. Az elsőt a vegetáció megindulásakor, a másodikat szárbaindulás idején, zöldbimbós állapotban kell biztosítani. Az első részlet az összes igény 60-65 %-a (100-140 kg/ha), míg a második 3035 %-a (50-65 kg/ha) legyen.

Példa a repce komplett tápanyag-utánpótlására Termésszint

Hatóanyagok

Ősszel

kg/ha N: 160 3 t/ha

4-5 t/ha

második részlet

25

85* (95-100)

50* (35-40)

50

70* (75-80)

40* (30-35)

25

120-140* (130-150)

55-65* (45-50)

50

100-125* (110-135)

50-55* (40-45)

P: 80-110

80-110

K: 120-140

120-140

N: 200-230

Tavasszal első részlet

P: 80-130

80-130

K: 120-160

120-160

3,0-4,0 t/ha repce terméshez 60-80 kg/ ha kénre van szükség. A kénhiány önmagában is termésdepressziót okoz (men�nyiségileg és minőségileg, az olajtartalom csökkenésében is), de rontja a nitrogénhasznosítás hatékonyságát is. A kénhiányos repce levélerei sárgulnak, az alsóbb levelek fonákja vörösen elszíneződik, a termés minősége romlik. A növény képes ugyan a légköri SO2 hasznosítására, de ez nem elegendő, ezért tavasszal 40-60 kg/ha kén kiegészítésről kell gondoskodni. Célszerű, ha az első fejtrágya kéntartalmú nitrogén műtrágya lesz . A gyors nitrogén-szolgáltatás és a talajsavanyító hatás mérséklése miatt célszerű ammónium- és nitrát-nitrogén komponenst egyaránt tartalmazó NS műtrágyát választani. A második fejtrágyához ilyenkor elegendő sima kalcium-ammónium-nitrátot. A repce érzékeny a mikroelemek hiányára is. Elsősorban a bórra kell odafigyelni, mivel ennek hiányában fejletlen virágok

képződnek és tökéletlen lesz a megtermékenyülés. A repce tavaszi bórigénye 0,75-1,0 kg/ha, amit többszöri lombtrágyázással biztosíthatunk, mivel a bór a növényen nehezen mozog, ezért fontos, hogy eltérő fenofázisokban, az azóta fejlődött részeket is elérve gondoskodjunk utánpótlásáról. Savanyú talajokon a bór jól felvehető állapotban van, míg meszezés hatására csökken a felvehető bórtartalom. Tavasszal két részletben kijutatni a repce bórigényét. Az elsőt a tavaszi gyomirtással, míg a másodikat zöldbimbós állapotban, rovarölőszeres kezeléssel egymenetben célszerű kijuttatni. A bór egyéb nyomelemek hatását is fokozza, így molibdénnel együtt a megtermékenyülést és a szemképződést segíti, jó cink ellátással növeli az olaj- és csökkenti a glükozinolát tartalmat. A mikroelemek közül a mangán játszik még különösen fontos szerepet a repce esetében. Célszerű ezen mikroelemek együttes utánpótlása levéltrágyázás útján.

*Ha fejlettlen a télből kijövő repce, akkor az első részlet arányát 70-75 %-ra kell növelni.

A repce különösen nitrogén igényes növény. 3,0 t/ha terméshez 160 kg/ha, míg 4,0-4,5 t/ha-hoz 200-220 kg/ha nitrogén hatóanyagra van szüksége.


8 TECHNOLÓGIA

Repce termés kilátások A repce a biodízel gyártásának legfontosabb alapanyaga az EU-ban, a termesztés felfutása jórészt az új iparág megjelenésének volt köszönhető. Az Európai Bizottság 2012 októberében javasolta, hogy korlátozzák a növényi olajból előállított biodízel és a gabonából és cukornövényekből előállított bioetanol felhasználását. Az európai döntéshozói fórumokon intenzív vita folyt a javaslatról 2013. folyamán, de a Tanács még az év végén sem tudott egyértelműen állást foglalni, ezért a piaci szereplők már nem számolnak a bioüzemanyag termékpályát 2020-ig szabályozó uniós irányelvek érdemi módosításával. Változatlan szabályozás

mellett az évtized végére az EU-ban a biodízel aránya a gázolajban a jelenlegi 5,5 százalékról átlagosan 8 százalékra emelkedhet térfogatban kifejezve. Ehhez a bővülő saját termelésen túl olajmag, növényiolaj és biodízel importjára is szükség lesz, ezért a belső piacon a kereslet várhatóan erős marad.

A repce a biodízel gyártásának legfontosabb alapanyaga az EU-ban, a termesztés felfutása jórészt az új iparág Forrás: DG Agri: Prospects for megjelenésének volt Agricultural Markets and Income in the EU 2013-2023, Európai Biköszönhető. zottság, Brüsszel, 2013. december.

Biodízel felhasználás

Hatóanyagok

2010

2011

2012

2013

2014

2015

2016

2017

2018

2019

2020

2021

2022

2023

Olajosmag terület

millió hektár

11,3

11,5

10,9

11,4

11,4

11,4

11,4

11,4

11,5

11,5

11,5

11,6

11,6

11,6

Repce terület

millió hektár

7,1

6,7

6,2

6,6

6,6

6,6

6,6

6,6

6,7

6,7

6,7

6,7

6,8

6,8

Repce termés

millió tonna

20,6

19,2

19,2

20,5

19,9

20,0

20,5

20,8

21,3

21,7

22,1

22,5

23,0

23,4

Biodízel felhasználás

millió tonna

12,6

13,5

13,4

11,9

12,8

14,4

15,0

16,2

17,0

18,1

18,8

18,9

19,0

18,8

2010

2011

2012

2013

2014

2015

2016

2017

2018

2019-

2020

2021

2022

2023

– Olajosmag terület (millió hektár) – Repce terület (millió hektár) – Repce termés (millió tonna) – Biodízel felhasználás (millió tonna)

24,0 18,0 12,0 6,0

Dow AgroSciences Hungary Kft. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. Telefon: (1) 202-4191 Fax: (1) 202-4292 www.dowagro.hu

Horváth Zsolt • Telefon: (30) 444-9107 Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye

Csávás László • Telefon: (30) 326-3131 Békés és Csongrád megye

Rajcsányi Máté • Telefon: (30) 429-7354 Marosi Roland • Telefon: (30) 868-1426 Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye

Bács-Kiskun és Pest megye

Pirgi Zoltán • Telefon: (30) 351-3363

Dankó Róbert • Telefon: (30) 228-7435

Horváth Péter • Telefon: (30) 967-7121

Papp Zoltán • Telefon: (30) 249-8074

Somogy, Tolna és Baranya megye

Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, megye

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Technológiai információk

Felelős szerkesztő: Papp Zoltán Vizuális koncepció: V&V Design Studio Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Kft.

Növényvédelem Hotline

NÖVÉNYVÉDELMI SZAKTANÁCSADÓ MAGAZIN:

0,0

™a The Dow Chemical Company vagy valamely leányvállalatának márkaneve A fent leírtak tájékoztató jellegűek. Felhasználás előtt mindig olvassa el és tartsa be a termékeken található címke utasításait!

Az Európai Bizottság Mezőgazdasági Igazgatóságának a legfrissebb, 2013 decemberében közreadott piaci áttekintése és előrejelzése szerint az elmúlt tíz évben a repce termőterülete nőtt a tagállamokban a legdinamikusabban, évente átlagosan 4 százalékkal. A következő tíz évben repce területének növekedése lassabb lesz, a termésátlag azonban még jelentősen javulhat. A középtávú előrejelzés szerint 2023-ban megközelítőleg 6,8 millió hektárról 23,4 millió tonna repcét takaríthatnak be a gazdák, miközben a 2010. évi közösségi rekordtermés 20,6 millió tonna volt.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.