aaaaaaa

Page 1

AVATAR

1


JAMES CAMERON Vannak a rossz rendezők, az iparos rendezők, jó rendezők, kultrendezők... és ott van James Cameron. James Francis Cameron (Kanada, Ontario, Kapuskasing, 1954. augusztus 16. – ) kanadai születésű Oscar-díjas amerikai rendező, forgatókönyvíró, vágó és producer. Az 1980-as évektől forgat egész estés játékfilmeket. Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Terminátor (1984) című futurisztikus akciófilmje tette világhírűvé. Alkotásai világszerte igen sikeresek voltak. Pályafutása csúcspontját a Titanic (1997) című látványos és romantikus produkcióval érte el, amely 11 Oscar-díjban részesült. Pályafutása A kezdetek James Cameron édesapja, Phillip Cameron, villamosmérnök volt, édesanyja, Shirley művészi hajlamokkal megáldott ápolónő. James az Ontario állambeli Chippawában nevelkedett. Fivére, Mike később kaszkadőr lett, testvére filmjeiben is szerepelt. A család 1971-ben a kaliforniai Brea városába költözött. James fizikát tanult a Call State-Fullerton egyetemen. A filmek iránti rajongása miatt minden alkalmat megragadott, hogy az UCLA filmarchívumát látogassa. A diploma megszerzése után teherautósofőrként kezdett dolgozni. 1977-ben látta George Lucas világsikerű filmjét, a Csillagok háborúját, és az élménytől fellelkesülve elhatározta, hogy a filmszakmában keres munkát magának. Forgatókönyvíróként kezdte,[1] majd művészeti rendezőként (ezalatt főleg makettkészítést kell érteni) foglalkoztatták olyan filmekben, mint a Csata a csillagokon túl (1980) és a Menekülés New Yorkból (1981). Roger Corman mellett tanulta a szakmát: a producer olcsó filmjeiről volt nevezetes, és arról, hogy nem fizeti túl jól az alkalmazottait, viszont vele dolgozni felér egy filmfőiskola elvégzésével. Cameron Corman ajánlására kapta első rendezői megbízását 1981-ben , a Piranha 2: Repülő gyilkosok elkészítését. Valószínű, hogy a forgatókönyvet is ő írta H. A. Milton néven. A forgatás Jamaicában zajlott, meglehetősen mostoha körülmények között.[2] A stábtagok nagy része alig vagy egyáltalán nem beszélt angolul, a költségvetés irreálisan alacsony volt, a makettek pedig annyira pocsékak, hogy Cameron inkább maga készített újakat. 2


Ovidio G. Assonitis producer állítólag egyáltalán nem volt együttműködő partner. Cameron számára csupán az egyik főszereplővel, Lance Henriksennel kialakult barátsága jelentett pozitív élményt. Nem volt meglepő, hogy a film megbukott, maga a rendező sem várt mást. Terminátor Cameron egyszer azt álmodta, hogy egy tűzből kiemelkedő gép meg akarja ölni őt. E rémálom jelentette újabb filmterve, a Terminátor kiindulópontját. Az Egyesült Államokba való visszatérése után kezdett el a forgatókönyvön dolgozni. Mindenképpen szerette volna saját maga rendezni a filmet, ezért az írás végeztével megpróbálta a forgatókönyvet eladni valamelyik nagyobb filmcégnek. A megkeresett vállalatok érdeklődést mutattak ugyan a szkript iránt, de elzárkóztak attól, hogy olyasvalakire bízzák a rendezést, aki addig csupán egy alacsony költségvetésű, megbukott filmet készített. A Hemdale Filmnél azonban beleegyeztek abba, hogy ő legyen a rendező. A gyártásba beszállt egy újonnan alakult cég, a Pacific Western Productions is, melynek tulajdonosa, Gale Ann Hurd korábban szintén Roger Cormannél dolgozott. Hurd jelképes összegért, 1 dollárért vette meg a forgatókönyvet, és James hozzáláthatott a forgatáshoz. Ahogy Hollywoodban lenni szokott, a címszerepre számos jelölt neve felmerült. Így például az akkoriban Amerikában filmező német Jürgen Prochnowé vagy a színészként sem ismeretlen sportolóé, O. J. Simpsoné: őt az illetékesek állítólag azzal utasították vissza, hogy túlságosan rokonszenves egy hidegvérű gyilkos eljátszásához. (!) Mel Gibson nem vállalta a szerepet. Cameron szerette volna, ha barátja, Lance Henriksen játszaná a Terminátort, és az újdonsült sztár, Arnold Schwarzenegger a jó fiú Kyle Reese-t. Az osztrák izomember azonban sokkal érdekesebbnek találta a címszerepet, és a személyes találkozás után maga Cameron is úgy vélte, hogy talán tényleg jobb lenne Arnolddal játszatni a gyilkológépet, mint Henriksennel. A jó barátnak be kellett érnie Vukovich nyomozó kisebb szerepével. Kyle alakját végül a rokonszenves és tehetséges, bár akkoriban nem túlzottan ismert Michael Biehn keltette életre. Sarah Connor szerepére Linda Hamiltont szerződtették, de szóba került Jennifer Jason Leigh és Rosanna Arquette is. A forgatást 9 hónappal el kellett halasztani, mert Schwarzeneggernek kötelezettsége volt a második Conan-film (Conan a pusztító, 1984) elkészítésére. Ezt a kényszerszünetet Cameron egy másik forgatókönyv, az Aliens megírására szánta. A mindössze 6,5 millió dollárból forgatott Terminátor busásan behozta a gyártási költségeit, annak ellenére, hogy Cameron mindjárt az elején összekülönbözött az Orion Pictures forgalmazó céggel, mert az ottani illetékesek nem jósoltak nagy sikert a filmnek, és nem igazán akarták népszerűsíteni. A Terminátor legendáját még az sem árnyékolta be, hogy Harlan Ellison sci-fi író plágiummal vádolta meg Cameront. Azt állította, hogy a film története a The Outer Limits (1963) című tévésorozat általa írt két epizódjából származik, a SkyNet motívuma pedig az I Have No Mouth and I Must

3


Scream című novellájából. Végül peren kívül megegyeztek, sőt a film újabb kiadásain azóta állítólag szerepel egy Ellisonnak szóló köszönetnyilvánítás is. Rambo 2 Az Aliens forgatókönyve Ridley Scott klasszikusnak számító sci-fi-horrorja, A nyolcadik utas: a Halál (1979) történetét folytatta. Mellette Cameronnak jutott még ideje arra is, hogy egy másik sikeres film, a Rambo (1982) folytatásának forgatókönyvén dolgozzon. A film sztárja, Sylvester Stallone azonban átdolgozta a szkriptet, bár Cameron nevét feltüntették forgatókönyvíróként a Rambo 2 (1985) stáblistáján. George P. Cosmatos alkotása nagy mozisiker és nagy kritikai bukás volt. Az ítészek egymással versenyezve köszörülték nyelvüket a filmen és a Stallone által megformált főhősön, és a negatív dicsőségből kijutott Cameronnak is: mint társforgatókönyvíró, ő is megkapta az Arany Málnát. Egyébként ő maga azt állította, hogy csupán az akciórészek megírását végezte, a mű sokat vitatott politikai tartalma Stallone közreműködésének eredménye. A magyarázat teljesen hihető, hiszen Stallone másik akkori filmje, a Rocky IV (1984) ugyanolyan politikailag kétes értékű, hidegháborús hangulatú produkció volt, mint a Rambo 2. A bolygó neve: Halál A nyolcadik utas: a Halál producereinek, David Gilernek és Walter Hillnek tetszett Cameron Aliens forgatókönyve, és a Terminátor is megnyerte a tetszésüket. A film sikere után pedig ők maguk ajánlották, hogy Cameron rendezze meg A bolygó neve: Halált (1986). A rendező vállalta a megbízást azzal a feltétellel, hogy Gale Ann Hurd is beszállhat a film gyártásába. A forgatásra a londoni Pinewood Studiosban került sor. A munka most sem volt könnyű, mert bár a költségvetés nagyvonalúbb volt, mint Cameron előző filmjei esetében, ám kevesebb annál, mint amennyire egy ilyen nagyszabású vállalkozáshoz valójában szükség volt. A stáb ott takarékoskodott, ahol tudott. Így például felhasználták az első rész megmaradt kellékeit, illetve különféle optikai trükkökkel éltek. A női főszereplő, Sigourney Weaver eleinte nem mutatott túl sok érdeklődést a folytatás iránt, ám miután elolvasta a forgatókönyvet, megváltozott a véleménye. A gyártó 20th Century Fox illetékesei azonban tartottak attól, hogy nem sikerül a gázsiban megállapodni, ezért utasították Cameront, hogy írjon egy alternatív szkriptet Ripley figurája nélkül. Cameron ezt megtagadta, mondván, hogy Ripley kihagyhatatlan személy. Hicks tizedes szerepét a rendező James Remarnak adta, de rövidesen „művészi nézeteltérések” miatt lecserélte őt Michael Biehnre, akivel a Terminátor forgatásán barátkozott össze. E filmből került át A bolygó neve: Halálba egy másik új barát, Bill Paxton is, és persze Lance Henriksennek is jutott feladat. A 18 millióból forgatott film az első körben

4


80 milliót jövedelmezett, és 7 kategóriában Oscar-jelölést kapott. (A legjobb hang- és vizuális effektekért járó Oscarokat meg is kapta.) Számos kritikus és rajongó szerint jobb lett, mint az első rész, márpedig folytatásokkal ilyesmi ritkán történik meg. James Cameron „A” kategóriás rendező lett, immáron nem kellett kilincselnie a filmterveivel, hanem a nagy stúdiók versenyeztek a kegyeiért. A film történetéhez azonban hozzátartozik, hogy a Fox nem engedte a mozikba Cameron változatát, mert túl hosszúnak találták. Sigourney Weaver azonban a rendező mellé állt, és kilátásba helyezte, hogy nem fog több Alien-filmet vállalni, ha nem mutatják be Cameron verzióját. Kompromisszumos megoldás született: a mozikban a vágott verziót játszották, később lézerlemezen azonban a bő negyedórával hosszabb rendezői változat jelent meg először. A mélység titka Cameron következő filmje, A mélység titka (1989) ötlete az egyik unalmas középiskolai óráig nyúlik vissza, melyen az unatkozó James időtöltés gyanánt írt egy novellát The Abyss címmel. A történet főhősei olajfúró munkások, akik a víz alatt egy másik univerzumot fedeznek fel. A Fox 41 millió dollárt irányzott elő a forgatásra, de Cameron túllépte ezt a keretet, és a korszak legdrágább filmjét készítette el. A cselekmény nagy része a víz alatt játszódik. A korabeli filmes technika fejletlensége miatt a rendező úgy döntött, hogy valóban víz alatt veszi fel a szükséges jeleneteket. A forgatás helyszínéül egy befejezetlen atomerőművet választottak a dél-karolinai Gaffney-ban. A nagyobbik medencét 7,5 millió gallon vízzel töltötték fel, a kisebbet 2,5 millió gallonnal. A munka megkönnyítésére a stáb a helyszínen rendezkedett be, ott éltek a forgatás ideje alatt. Cameron a hitelesség érdekében a jelenetek többségét valóban a színészekkel, és nem kaszkadőrökkel vette fel. A férfi főszereplő, Ed Harris kis híján vízbe fulladt az egyik epizód felvétele közben, de a női főszereplőnek, Mary Elizabeth Mastrantoniónak ugyancsak számos olyan jelenetet kellett megcsinálnia, melyeket más esetekben kaszkadőrökkel oldottak volna meg. A forgatás állítólag feszült légkörben zajlott, Cameront a stáb nemcsak maximalistának, hanem egyenesen diktatórikusnak találta. A korábbi barátok közül csupán Michael Biehn kapott szerepet a filmben, Lance Henriksen egy konfliktus miatt végül nem került a stábba. (Azóta se dolgozott Cameronnal.) Természetesen azért a látványos trükkök sem maradtak el: a földönkívüli lényt akkor még újnak számító digitális technikával alkották meg, melyet Cameron a következő játékfilmjében fejlesztett tovább. A mélység titka sikeres volt ugyan a mozikban, a kritikusok viszont hűvösen fogadták. Néhány évvel később Cameron piacra dobott egy közel félórával hosszabb rendezői változatot is, mely a történetet egészen más megvilágításba helyezte, mint a moziverzió.

5


Terminátor 2 – Az ítélet napja A Terminátor folytatásának ötlete mindjárt az első rész nagy sikere után felvetődött. Mind Cameron, mind Schwarzenegger hajlandó lett volna a második részen dolgozni, de számos probléma merült fel. Így például az, hogy ki is rendelkezik tulajdonképpen a folytatás jogával. A technikai trükkök is kényes kérdést jelentettek, és a Cameron igényeinek megfelelő szakmai háttér akkor még nem állt rendelkezésre. A trükkök kérdését A mélység titka oldotta meg: a rendező úgy ítélte meg, hogy a digitális technika alkalmas elképzeléseinek tökéletes megjelenítésére. A folytatás jogait a Carolco Pictures, Mario Kassar és Andy Vajna cége szerezte meg, akik zöld utat adtak a Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991) elkészítésének. Mindkét főszereplő visszatért a filmben, ám az Arnold Schwarzenegger által játszott félelmetes gyilkológép ezúttal a hősnő fiának védelmére érkezik a jelenbe. Jelentős változáson esett át Sarah Connor figurája is: a védtelen, a dolgokat nem igazán értő fiatal lányból harcias amazon vált, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédelmezze fiát, és mellesleg megmentse az emberiséget az atomháborútól. (Sarah figurájának megváltoztatásában jelentős szerepe volt annak, hogy A bolygó neve: Halál harcias hősnőjét, Ripley-t a közönség nagy tetszéssel fogadta: e két filmnek köszönhető, hogy az akciófilmekben a nők egyre aktívabb – és férfiasabb – szerepet kaptak.) A folytatásban a veszedelmet a folyékony fémből készült T1000-es robot jelenti. Cameron a szerepre egy olyan színészt akart, aki Schwarzenegger tökéletes ellentéte. A két robot közötti különbségről ezt mondta: „Olyasvalakit akartam, aki rendkívül gyors és mozgékony. Ha a T-800-as egy Panzer tank volt, akkor a T-1000-es egy Porsche.” A szerepet az addig alig ismert Robert Patrick kapta. A negyedik főszerepre szintén ismeretlent választottak, az akkor 13 éves Edward Furlongot, akire a szereposztásért felelős Mali Finn figyelt fel egy Los Angeles-i fiúklubban. A forgatás még meg sem kezdődött, de a forgalmazó TriStar Pictures már kitűzte a bemutató időpontját. Feszített tempóban kellett tehát dolgozni, de ez nem mehetett a minőség rovására. A 100 millió dolláros költségvetést ugyan túllépték, de a határidőt sikerült betartani. A siker óriási volt. A T2 a gyártási költség dupláját hozta be az Egyesült Államokban, és további 300 millió dollárt kaszált a világ egyéb részein. A szakmai siker sem maradt el: a filmet 6 kategóriában jelölték Oscar-díjra, és ebből 4-et meg is nyert (legjobb hangeffektusok, legjobb vizuális effektusok, legjobb smink, legjobb hang).

6


Két tűz között A Két tűz között (1994) megszületése Arnold Schwarzeneggernek köszönhető. „Az osztrák tölgy” elmesélte a barátjának, hogy látott egy francia vígjátékot, ami egy olyan férfiról szól, aki képes megmenteni a világot mint titkos ügynök, de nehezen boldogul odahaza mint férj és apa. (A komédia az ismert francia rendező, Claude Zidi Magyarországon is bemutatott Titkolt titkos ügynök című filmje volt.)[4] Cameronnak megtetszett a történet, és elhatározta, hogy remake-et készít belőle Arnold főszereplésével. A 110 millió dolláros költségvetés természetesen lehetővé tette, hogy az eredetinél jóval látványosabb és mozgalmasabb film születhessen. Noha a rendező tökéletesen elégedett volt korábbi filmjei esetében az Industrial Light and Magic munkájával, két barátjával, Stan Winstonnal és Scott Ross-szal megalapította saját, vizuális effektusokat készítő cégét, a Digital Domaint. Az új vállalkozás első munkája természetesen a Két tűz között volt. Schwarzenegger feleségét Jamie Lee Curtis alakította, lányuk szerepét pedig az akkor 13 éves Eliza Dushku kapta. A szépséges és veszedelmes Juno Skinner szerepére Tia Carrerét szerződtették. Eredetileg csak 7 hétre szólt a szerződése, amit a forgatás elhúzódása miatt 7 hónapra hosszabítottak meg. Bill Paxton ugyancsak szerepelt a filmben, melyhez sikerült megnyerni az 1960-as–1970-es évek népszerű sztárját, Charlton Hestont is. A világsiker ezúttal sem maradt el: csak külföldön a gyártási költség bő kétszerese volt a bevétel. Persze nem mindenki tapsolt a filmnek: az Egyesült Államokban élő mozlimok közül sokan például a betiltását követelték, mert a produkció terroristáknak ábrázolja őket. Titanic A Titanic 1912. április 14-éről 15-ére virradó éjjel bekövetkezett katasztrófája többször megihlette a filmeseket, ám az igazi Nagy Film nem született meg. A tragédia Cameron fantáziáját is megmozgatta. Úgy döntött, hogy egy fiatal szerelmespár történetén keresztül rekonstruálja a Titanic katasztrófáját. A fiatalok különböző társadalmi osztályokat képviseltek. (A valódi hajón – akárcsak a filmben – élesen elkülönültek a társadalmi osztályok: az első osztály privilegizált helyzete a túlélők arányaiban is megmutatkozott.) A forgatás megkezdése előtt Cameron mini tengeralattjáróval lemerült az igazi Titanic roncsaihoz az Atlanti-óceán mélyére, és az ott készült felvételeket felhasználta a filmben. A 200 millió dolláros költségvetésű alkotás szerelmespárját Leonardo DiCaprio és Kate Winslet játszották. Fontos szerepet kapott még az Oscar-díjas Kathy Bates, a veterán Gloria Stuart, a tehetséges karakterszínész Billy Zane és a jó barát, Bill Paxton is. Természetesen ez a szereposztás is számos kompromisszum árán jött létre: a Winslet által játszott Rose szerepére esélyes volt például Gwyneth Paltrow, a DiCaprio által

7


megformált Jack szerepére pedig Matthew McConaughey, Christian Bale, sőt még Macaulay Culkin is. Billy Zane helyett felmerült Michael Biehn, Jack Davenport és Rob Lowe neve, az idős Rose szerepét pedig Gloria Stuart helyett először Fay Wray-nek (az 1933-as King Kong női főszereplője) ajánlották fel. Cameron precizitására jellemző, hogy tökéletesen rekonstruálni akarta a gigászi hajót, ezért a makett javarészének díszítésére (csillárok, szőnyegek stb.) ugyanazokat a cégeket kérte fel, melyek egykoron az eredeti Titanic berendezéseit szállították. A cselekményt szintén úgy hirdették, hogy Rose és Jack históriáját leszámítva minden megfelel benne a valóságnak. Ez azonban nem volt igaz: a moziváltozatból például kimaradtak a közelben veszteglő Californian hajóra vonatkozó, a katasztrófa szempontjából fontos motívumok, valamint torzult Murdoch első tiszt karaktere. Semmi konkrét bizonyíték nem volt ugyanis arra, hogy az igazi Murdoch bárkit is agyonlőtt volna, majd öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy a filmben látható.[5] A forgatás – ugyancsak Cameronra jellemző módon – elhúzodott, és többletkiadásokkal járt. Nagyon oda kellett figyelni mindenre, hiszen voltak olyan jelenetek a süllyedés képsoraiban, melyeket csak egyszer lehetett felvenni. A kaotikusnak tűnő forgatásról időnként gunyoros hangú tudósítások jelentek meg a sajtóban, sőt voltak, akik arra tippeltek, hogy a film ugyanúgy „elsüllyed” a mozipénztáraknál, mint az igazi Titanic az óceán közepén. Ez a jóslat nem vált be: a Titanic nemcsak minden idők egyik legköltségesebb, hanem egyben egyik legnagyobb bevételt hozó alkotása is lett. Az Oscar-díjak 1998-as kiosztásán 11 díjat kapott (14 jelölésből), és ezzel 38 év után megismétlődött a Ben-Hur által felállított rekord. Cameron maga három Oscart kapott – egyiket a rendezésért –, ezért a díjak átvételekor jogosan idézhette saját filmje egyik mondatát: „A világ királya vagyok.” Szavai azóta filmes szállóigévé váltak. A Titanicot természetesen akkor is, azóta is számos bírálat érte, ellenzői giccsnek, szirupnak, nyáltengernek stb. minősítették, ám a mű ettől függetlenül az 1990-es évek egyik klasszikusának számít. Meghiúsult és megvalósult filmtervek A Titanicot követő egy évtizedben Cameron nem rendezett újabb mozifilmet. Rosszmájúak szerint utolsó filmje hatalmas bevételeinek számolgatása kötötte le az idejét. Valójában több filmterve is volt, melyek meghiúsultak vagy mások valósították meg őket. Utóbbiak közül három remakeről érdemes megemlékezni. Cameron kitartóan tervezgette például a Pókember megfilmesítését, az 1990-es évek közepén még Michael Biehnnel a főszerepben. 2002-ben végül Sam Raimi ült a rendezői székbe. Szó volt arról, hogy Cameron készíti el a klasszikus sci-fi, A majmok bolygója új filmváltozatát, Taylor szerepében Arnold Schwarzenegerrel. A megbízást egy másik szkripttervezet alapján azonban Tim Burton kapta, a szerepet pedig Mark Wahlberg. Andrej Tarkovszkij filozofikus sci-fije, a Stanislaw Lem-regényből készült Solaris remake-jének elkészítésére ugyancsak felmerült Cameron neve, aki a rendezést Steven Soderberghnek engedte át, bár producerként részt vett a film

8


megszületésében. Több szerencsével járt a televízióban: a Sötét angyal című új tévésorozat számára forgatókönyvíróként kitalált egy új szuperhősnőt, Max Gueverát (Jessica Alba játszotta), sőt a befejező epizód rendezését is elvállalta. Max figurájának megalkotásához felhasználta korábbi sikerfilmjei két híres nőalakja, Ellen Ripley (A bolygó neve: Halál) és Sarah Connor (T2) személyiségét is, kombinálva azt a Britney Spears által divatba hozott nőtípus jellegzetességeivel. Az első évad sikeres volt, a második nézettsége viszont visszaesett, ezért a szériát leállították. Az új évezred első felében víz alatt forgatott dokumentumfilmeket csinált a Bismarck nevű német csatahajóról, illetve egy IMAX térhatású filmet Ghost of the Abyss címmel.[6] A térhatású technika iránt Cameron kiemelt érdeklődést mutat. Nevét időről időre számos készülő filmmel hozzák összefüggésbe. Ezek közül az Avatar (korábbi munkacíme: Project 800) kezd határozott formát ölteni. A tervek szerint a bő 200 millió dolláros költségvetésű film teljes egészében számítógép által előállított trükköket fog tartalmazni, illetve azt a „performance capture” technikát, melyet Robert Zemeckis már alkalmazott a Polar Expressz (2004) című filmjében. Szó van a trilógiának szánt Battle Angel Alita elkészítéséről, számos tervről, melyben csak producerként venne részt, illetve Marilyn Manson számára egy térhatású videoklipről, melynek elkészítését 2008 elejére ígérték. Filmográfia Év 1978 1981 1984 1986 1989 1991 1994 1996 1997 2001 2002 2002 2003 2005 2009 2011

Film Xenogenesis (rövidfilm) Piranha 2: Repülő gyilkosok Terminátor A bolygó neve: Halál A mélység titka Terminátor 2 – Az ítélet napja True Lies – Két tűz között T2 3-D: Battle Across Time (rövidfilm) Titanic Earthship (tévéfilm) Sötét angyal (sorozat) Expedition: Bismarck (dokumentumfilm) Ghosts of the Abyss (dokumentumfilm) A mélység szülöttei (dokumentumfilm) Avatar Battle Angel

9


Magánélet Cameron ötször nősült. Első felesége Sharon Williams volt, állítólag róla mintázta az első Terminátor-film számára Sarah Connor alakját. Az 1978-ban kötött házasság épp a Terminátor forgatása idején, 1984-ben bomlott fel. James szívét a készülő film producere, Gale Ann Hurd hódította meg. 1985-ben volt az esküvőjük, 1989-ben váltak. Szerelmük A mélység titka elkészítésének időszakában hűlt ki, de szakításukat csak a forgatás végén jelentették be a nyilvánosságnak. A harmadik Mrs. Cameron Kathryn Bigelow rendezőnő lett, 1989 és 1991 között voltak házasok. Barátságban váltak el, és Cameron nemcsak átengedte felesége számára a Strange Days – A halál napja című, általa kitalált sztorit, hanem segített is az 1995-ös film elkészítésében. Bigelow utódja Cameron magánéletében Linda Hamilton lett, a Terminátor-filmek női sztárja. Évekig együtt éltek, mire 1997-ben megházasodtak. Két év múlva már el is váltak: Cameron a Titanic forgatásán ismerte meg Suzy Amis színésznőt, akit 2000-ben vett nőül. Hamiltontól 1, Amistől 3 gyermeke született.

10


Miért várjuk az Avatart, mint a Messiást? 2008. szept. 14. 1997-ben, amikor egy bizonyos James Cameron Titanic című katasztrófafilmje elérte az 1.8 milliárd dolláros bevételi álomhatárt, egyáltalán nem volt meglepő az Oscar-díj átadón tett nyilatkozata: 'I'm the king of the World!' Nem sok rendező mondhatja el magáról, hogy egyszerre készítette el a világ legsikeresebb és egyik legtöbb díjat bezsebelt filmjét, így Cameron nem véletlen érezhette magát a világ királyának. Egy kérdésünk volt anno. Hogyan tovább? Hogyan lehet ezt túlszárnyalni, vagy egyáltalán megközelíteni? Mihez kezd a világ ura? Várt egy évtizedet. Avatar? Akiknek a cím láttán nem esne le, mire is ez a nagy cécó, szeretném pár szóban összefoglalni, milyen film is lesz az Avatar: Ha minden úgy alakul, ahogy azt JC-ék ígérgetik (és amire meg is van az esély), minden idők leglátványosabb filmje van készülőben, mely könnyen nemzedékünk Csillagok Háborújává válhat. Lássuk, mi is bizonyítja ezt. Cameron és kamera Mint mondottam, a Titanic bődületes sikere után a mester visszavonult, és valószínűleg egy több hónapos luxus szigeti kiruccanás után el is gondolkodott, hogyan tovább. A válaszon nem kellett sokáig agyalnia, ugyanis rögtön két filmterve is akadt: a Battle Angel és az Avatar. Előbbi egy távol-keleti (konkrétan japán) film remakje lett volna, utóbbi meg egy teljesen saját kreálmány, egy amolyan 'cameron-scifi'. Egy közös volt a két filmben, hogy a rendező egyikhez sem tudott hozzákezdeni. Bár a Titanic minden effektje a maga korában tökéletesnek számított (nem is csoda az Oscar), az akkori technika mégis kevésnek bizonyult volna Cameron elképzeléseinek megvalósításához. Így a mester várt. Ám a várás alatt ne holmi láblógatásra, esetleg tökvakarásra asszociáljunk. Mivel a rendező korábban speciális effektesként kezdte a szakmát (amire első rövidfilmjében már egyértelmű utalást tett), jellemző, hogy filmjeinek effektkészítéseiben gyakran maga is kiveszi a részét (most itt ne a Piranha 2 elemes műhalaira gondoljunk), sőt, gyakran úttörő megoldásokat is neki köszönhetünk.

11


Saját fejlesztések és kutatások során, hosszú-hosszú évek munjáka után ki is fejlesztett egy saját, egyéni kamera és képkezelő technikát. A rendszer a Fusion 3-D nevet kapta, amelynek a lényegét ebben a videóban foglalják össze. Angol tudás szükségeltetik, így akik ezen híján vannak, pár mondatban összefoglalok, bár a videót is érdemes megnézni. A lényeg, hogy Cameron egy teljesen új kamerarendszert alkotott, mely építésekor a szem dimenziókülönbség érzékelő képességét vette alapul. A kamerában nem egy, hanem két lencse található, melyek az emberi szemekhez hasonlóan képesek a fókusztávolságukat messzebbi, illetve közelebbi tárgyakra irányítani, mint a pupilla. Ahhoz, hogy ez a két kép egyesülhessen, magasfelbontású videómegjelenítő rendszerre volt szükség, amit szintén a rendező talált ki. Ezek összetevők hatására a kép soha nem látott részletességet kap (a lencsék természetesen szintén csúcsminőségűek), és az ember valóban úgy érezheti, benne van a filmben. Korábbi 3D-s filmek, amik gyakorlatilag vagy félszáz éve ugyanazt a technikát alkalmazták csak ezt érték el, hogy néha, a film egy bizonyos jeleneteiben egyes tárgyak 3D-s képet kaptak, amit a piros-kék szemüvegen keresztül lehetett érzékelni. Az Avatarban minden, értsd, minden tárgy 3D-s lesz az űrhajóktól az utolsó fűszálig, ráadásul ehhez egy teljesen hagyományos, átlátszó szemüveghez lesz majd szükség, és Imax, illetve RealD vetítőtermekben egyaránt élvezhető.

Cameron emellett a forradalmi rendszer mellett még egy zseniális dolgot alkotott, ez pedig a "Facial Performance Replacement", azaz FPR nevet kapta. A rendszer lényege hogy a hagyományosan használt Motion Capture technológiát magunk mögött hagyva a digitális szereplőket egy eddig soha nem látott részletességgel jeleníthessük meg. Amelett, hogy egy speciális monitoron keresztük a valós színész rögtön látható a digitális formában, legyen rajta bármiféle ruha, a mozgástechnológiában is új dimenziókat nyitott meg. Akik ezt kicsit túlzásnak tartják, ajánlom ezt a videót, melyről csak annyit mondanék, az állam szinte fénysebességgel való padlóra landolása után döntöttem el, ez a film ütni fog.

12


A rendező 2003-as dokumentumfilmjében, a Ghosts of the Abyssben már ezt a technikát használta fel, gyakorlatilag egyfajta kísérlet volt új rendszere kipróbálásához. Bár a doksi nem lett átütő siker (mivel otthon, sima tévélejátszón gyakorlatilag semmi újat nem mutatott), JC-t azért meggyőzte, a technikának van jövője.

Előkészületek

Na de ideje beszélni magáról a filmről, így akiket a rideg technikai adatok továbbra sem hatották meg, a következő sorok nekik szólnak. A film szkriptjét a rendező már 1995-ben elkészítette, bár az azóta eltelt, több mint tíz év alatt rengetegszer átírta, így gyakorlatilag már csak az alapsztori illetve pár fontosabb karakter maradt a régi. Sajnos szinte még semmit sem lehet tudni a történetől. Pár elejtett szóból meg megjegyzésből azért már nagyjából körvonalazódik egy idegen civilizáció, bizonyos Na'vik , akik központi szerepet kapnak, bár emberi karakterek is jócskán helyet kapnak a történetben. Ennyi. Na jó, bevallom, ez még parasztvakításnak is pofátlanul kevés, bár az is igaz, hogy így még rejtélyesebb a film, pláne a bemutatóig még több mint egy év telik el. Na de térjünk is vissza egészen pontosan a 2003-es esztendőhöz, amelyben egy bizonyos Gyűrűk Ura - A Király Visszatér című film mutatta meg magát. Amellett, hogy szép kis siker lett a film, ez lett gyakorlatilag az Avatar előkészileteinek legerősebb taszajtója (gyönyörű megfogalmazás, tudom). Ugyanis a rendező a GyU effektjei láttán döntött úgy, a technika elég fejlett hogy vízióját megvalósítsa, így le is szerződtette a szerény kis Új-Zélandi effektcsoportot, a WETA-t, hogy készítsék el azt a kis pár, szerényke effektecskét az új filmjéhez... Na de miért a WETA? A kérdés jogos. Cameronról elmondható, hogy nagyon szeret mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgozni, az ILM céggel például az összes filmjében közreműködtek. Ezért furcsállom én is hogy miért az új-zélandiakat szerződtette le, bár az is igaz, hogy amit azok a King Konggal műveltek, az valami emberfeletti (hozzá kell tegyem, az ILM nem kisebb csodát hajtott végre a Transformersnél, igaz, két év után nem is nehéz).

13


Történnek a dolgok Elérkeztünk jelenünkhöz. A munkálatok gőzerővel folynak, a színészek nem győznek áradozni, a technikusok a hajukat rakják le, a producerek meg izzadnak. Való igaz, a film jelenleg 300 millió dollárt emésztett fel, ami rögtön a világ legdrágább filmjévé avanzsálja, plusz ha még ehhez hozzáadjuk a még minimum fél éves elkészülési időt meg a marketingköltséget, én olyan 420 millára becsülöm a végösszeget. Ezekután nem meglepő Cameron nyilatkozata, miszerint vagy irtózatosan nagy bukás lesz, vagy pedig abszolút siker, mely után a trilógiává bővítés sem lehetetlen. A rendező egyébként már ugyanezt a játékot eljátszotta '97-ben, ugyanis a Titanic akkoriban a legköltségesebb filmnek számított, mint most az Avatar, így nem meglepő a hasonlítgatás. Itt találhattok egy 50 perces beszédet magától a rendezőtől egy Microsoft konferencián. Mivel szerintem élő ember nem lesz, aki végignézné, a legfontosabb, ami elhangzik benne, hogy a na'vik nem angolul fognak beszélni, hanem a saját nyelvükön, és hogy 2009-ben a Dark Knighthoz hasonló internetes hypeba fognak, hogy minél nagyobb legyen az érdeklődés. A film világáról annyit, hogy stábtagok nyilatkozata alapján a rendező hihetetlen részletességgel, gyakorlatilag az utolsó tárgyig mindennek kidolgozta a történetét, a világ pedig mindenki számára új és lenyűgöző lesz.

Stáb, szereplők, miegymás Aliens fanoknak jó hír, hogy Sigourney Weaver ismét együtt dolgozik Cameronnal, sőt, rögtön főszerepet is kapott az Avatarban, ahol egy tudós szerepét játssza. A film többi szerepére a rendező inkább ismeretlenebb arcokat szerződtetett, hogy ne sztárokat, hanem karaktereket lássunk a vásznon. A zeneszerző a már jól bejáratott James Horner, akiknek többek között az Oscar díjas Titanic, illetve a Zorró álarca, nem utolsó sorban az Aliens zseniális dallamait köszönhetjük. Szegény Stan Winston haláláig maga is kivette a részét a filmből, például a na'vik tervezésénél. Az operatőr Mauro Fiore névre hallgat, aki korábban a Kiképzést és a Királyságot is fényképezte.

14


Odab*sz! Így a végére még azért betűznék egy nagyon is érdekes és tanulságos James Cameron interjút, melyben sok minden kiderül a filmmel kapcsolatban. Sigourney Weaver szavai: I can't think of anything, frankly. I can't think of anything. It's gonna blow the mind of this industry, I think. It's gonna be an experience for people. I don't think they're going to want to come out of the theater. I think kids will want to stay in the theater with their sleeping bags so they don't have to go out into the real world. It's about something. It's about ecology in a lot of ways. About greed. A színésznő szerint óriási hatással lesz a moziiparra, az emberek nem akarnak majd hazamenni a moziból, legszívesebben hálózsákban ott maradnának. A teljese interjú itt olvasható. Érdekesség gyanánt itt megnézhettek egy fan-made teaser előzetest, amiről sok ideig nem is tudtuk, hogy fake. Remek kis hangulatfokozó, kíváncsi vagyok, a majd igazi teaserrel mennyire mutat majd rokonságot. Remélem, a fenti bekezdésekből már nyilvánvalóvá vált, mennyire rettenetesen várom ezt a filmet. Szinte biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kaliberű rendező, aki például minden idők legjobb akciófilmjét, a Terminátor 2-t köszönhetjük, ilyen mértékű technikai újításokkal, ekkora mennyiségű pénzből egész egyszerűen lehetetlen, hogy bebukjon. A forgatókönyvet ugye a mester maga írta, mint korábbi filmjeinél, és még sosem adott a ki a kezéből fércmunkát, így joggal reménykedhetünk, hogy az Avatar-ra nem csak a tehnikai látványosságai miatt fogunk emlékezni. Ahhoz túl jamescameron-os.

15


Az Iron Man rendezője az Avatart Isteníti 2008. november 24. hétfő Jon Favreu-nak volt szerencséje bepillantást nyerni James Cameron Avatarjába. Oh igen, eddig számtalan stábtagtól, és magától Camerontól is annyiszor hallottuk már, mennyire jó is lesz a készülő sci-fije. De most egy kívülálló is beállt a sorba. A nagysikerű Iron Man képregényfilm direktora, egy zárt körű vetítésen vett részt, ahol is csak néhány kiválasztott láthatott képsororokat a 2009 végén bemutatásra kerülő epikus műről. “Egyszerűen eldobtam az agyam, annyira csodálatos volt, amit láttam. Ez egy olyan film lesz, amit nem lesz elég csak egyszer megtekinteni. Minden egyes képkockát újra, és újra érdemes lesz felfedezni. A mozizás új szintre lép. Az Avatarban hatalmas potenciált látok, valamint a 3D-s filmek megvalósításában. És nemcsak a látvány fogott meg, a kiváló történet is remek lesz az Avatar nézése során. Cameron újra a csúcsra kerül ezzel a filmel, ez nem vitás!” Ezek után nem is olyan meglepő, ha Jon Favreu 3D-ben szeretné leforgatni majd az Iron Man 2-t, ami 2010-ben kerül a mozikba.

Cameron a 3D Technológiáról 2008. november 28 A Variety készített egy terjedelmes interjút James Cameronnal, ki hihetetlen hozzáértéssel beszélt az új technikákról, melyek majd meg gatyába rázzák a filmipart. Korábban is dolgoztál már 3D-ben, igazi úttörőnek számítasz ebben a technológiában. Mint elbeszélő és rendező, miben nyújt neked többet kreatív téren a 3D? Én épp fordítva látom, mint Godard annak idején. A mozi nem a valóságot mutatja be másodpercenként 24 képkockán; valójában 24 alkalommal hazudik nekünk ennyi idő alatt. A színészek olyasvalakinek láttatják magukat, akik valójában nem ők. Az egész csak illúzió, de az elismerés azoké, akik ezt az illúziót a legvalóságosabb, legintenzívebb, legbensőségesebb formában képesek tálalni. Ha egy jelenetet 3D-ben látsz, a válóságérzeted hihetetlenül megnő. Az agy vizuális központja azt érzékeli, hogy amit lát, az valóság. Az összes korábbi

16


filmemet élvezetesebbé tehetné a 3D. Tehát, kreatív szempontból a 3D számomra természetes kiegészítője mozis karrieremnek. Egy 3D film magával szippant a jelenetbe, egyfajta fizikai jelentlétet és befolyást imitálva. A legtöbbeknek a 3D filmről rögtön azok a képzeletbeli jelenetek ugranak be – mindenféle tárgyak meg karakterek repkednek, úszkálnak meg kinyúlnak a nézők felé. Ezzel szemben egy jó sztereó filmben az ilyen típusú jelenetnek inkább ritkának kell lennie, semmint uralkodónak. Sztereó filmet nézni olyan, mint egy alternatív valóságot szemlélni egy ablakon keresztül. A filmipar már felismerte, hogy ez a technológia tökéletesen passzol akcióhoz, fantasyhez, animációhoz egyaránt. Az egyelőre még kevésbé elfogadott, hogy ez az egyedülálló jelenlét és realizmus mindenféle jelenetben alkalmazható, akár intim drámai pillanatokban is. Ez nem azt jelenti, hogy ezentúl minden filmet 3D-ben kell leforgatni, hisz ez egy nagyon költséges eljárás, de kreatív szempontból minden a 3D mellett szól. Ez az új technológia egyrészt megoldást jelent néhány ősrégi problémára, mint mondjuk a rossz minőségű vetítés, emellett olyan első osztályú alkotásokban találkozhatunk majd vele, amiket mindenki látni akar. Lehetőséget jelent arra, hogy újraírjuk a korábbi szabályokat, hogy a jegyárakat kézzelfogható indokkal emelhessük, hisz minőségi ugrást tudunk biztosítani. Mint az Avatar rendezője, hogyan boldogulsz a trailerek, TV reklámok és egyebek forgatásával, amelyeknél nincs lehetőséged a 3D alkalmazására? Egy filmnek nem csak a moziban kell helyt állnia. Minden rendező tisztában van azzal, hogy a filmjét többen nézik majd meg DVD-n vagy a tévében, mint a moziban. De változtat ez bármit is a céljainkon? Nem igazán. Az első és legfontosabb, hogy jó mozit készítsünk. A 3D-re úgy kell tekintenünk, mint egyfajta turbófeltöltőre, ami kihat a történetre, a karakterekre, a stílusra, stb. Mielőtt belefogtam egy egész estés 3D filmbe, először tisztáznom kellett magammal, hogy a 3D nem mehet semmilyen téren a hagyományos 2D élmény rovására. Amikor majd elég tapasztalatot gyűjtöttem 3D terén és minden kérdésemre választ kaptam, akkor léphetek csak a következő szintre. Nem hinném, hogy gazdasági szempontból mára tisztázott lenne a 3D szerepe, és még néhány évig nem is lesz az. Szerintem minden tekintetben hiba lenne egy 3D filmet kasszasiker reményében leforgani. Nem is szabad csak és kizárólag a 3D-vel reklámozni. A filmet az értékeivel kell promótálni, a néző pedig majd eldönti, hogy erre 2D-ben kíváncsi, vagy fizet többet a 3D élményért. Ha megtanított minket valamire az elmúlt évtized új médiapiaca, hát az az, hogy az emberek szeretik magukénak tudni a döntés szabadságát.

17


Miben más egy 3D forgatás? Az Avatar esetében nem jellemző, hogy külön megtervezném a jeleneteket csak a 3D miatt. Ugyanúgy dolgozom, mint korábban. Igazság szerint néhány hét után már nem is gondoltam arra, hogy 3D-ben forgatok, jóllehet a digitális kamerák lehetővé teszik, hogy valós időben láthassam a sztereó képet. Ugyanakkor nincs ellenemre kihasználni egy látványos 3D pillanatot, ha az nem zavarja meg a történet folyamatosságát. Jónéhány fontos beállítás szükséges fények és kamerabeállítás terén, hogy biztosítsuk az egyenletes és tolakodásmentes sztereó élményt. De amint beletanulsz ezekbe, külön már eszedbe sem jutnak. A jeleneteket egy 2D-s monitoron tervezem meg, képzeletben ugyanakkor rögtön elhelyezem 3D-ben. Így mindig tudom, hogy amit 2D-ben készítek, az jóe. A vágást is 2D-ben csinálom, ugyanebből az okból. A színészek hogyan dolgoznak illetve te hogyan dolgozol velük? Az én dolgom az, hogy a 3D-t teljesen kitöröljem a színészeim agyából. Előfordul, hogy egyikük-másikuk beül egy vetítésre megnézni pár beállítást és elkerekedett szemekkel jön vissza. De ez nem igazán változtat a forgatás menetén. Úgy hallottuk, a Citizen Kane tökéletes példa arra, hogyan kell 3D-ben forgatni: nagy mélységélesség, széles látószögű objektívek, stb. Legendák keringenek arról, hogy 3d-ben erős fókusz szükséges. Rájöttem, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. 3D-ben a rendezőnek vezetnie kell a nézők tekintetét, nem szabad hagyni, hogy elkalandozzanak a kép olyan részére, ami épp nem fontos. Szóval az összes hagyományos filmkészítési technika közül az, amellyel a szemet a kép egy pontjára vezetjük, itt is szükséges, sőt, talán még fontosabb. Akárhányszor filmet nézek mostanában, a 300-tól kezdve a Vágy és Vezeklésig, folyton az jár az eszemben, milyen fantasztikus lett volna, ha 3D-ben készül el. Miben változik a vágás folyamata? A jelenlegi trendek a nagyon gyors vágásokat részesítik előnyben, különösen az akciófilmek, ami nem tűnik életképesnek 3D-ben. Vagy mégis? A legújabb kamerák teljes kontrollt tesznek lehetővé a sztereó térben. Gondolj rá úgy, mint egy hangerőszabályzóra. Szabályozhatod a 3D-t fel és le, akár folyamatosan a jelenet közben is. Tehát ha tudod, hogy az adott jelenet gyors vágásokat kíván, csak lejjebb húzod a sztereót, és máris simán és gyorsan

18


vághatsz. A lényeg itt az, hogy csak mert sztereó filmet forgatsz, ez nem jelenti azt, hogy minden egyes jelenetnél ez kell legyen az elsődleges szempont. Ha kell, feláldozod a sztereó teret és gyorsabban vághatsz. Ez is csak egy technológia, ami bővíti a színpalettát. A 3D-t egyelőre csak olyan filmekben alkalmazzák, melyekben a lényeg a látványon van; senki sem beszél például 3D-s drámákról. De változtat-e bármit a 3D a színészi játék puszta élményén? Azt tervezem, hogy az Avatar-t követően leforgatok egy rövid drámai jellegű filmet 3D-ben, épp azért, hogy ezt bizonyítsam. Az Avatar-ban is több hagyományos drámai jelenet van, semmi akció, semmi effekt. Nagyon jól működnek, igazság szerint teljesebb élményt is jelentenek sztereó nézőpontból. Szóval úgy gondolom, egész estés drámák esetén is működne a dolog. Mennyire fontos jelen lenned egy 3D-s film utómunkálatainál? Nem szükséges ott bábáskodnom minden egyes fázisnál. A vágáshoz a jól bevált Avid programot használom, és csak a hagyományos vágás végeztével rakjuk fel a vetítőterem szerverére a jobb és bal oldali videóképet, hogy megnézzük sztereóban is. Egy jelenet a színészi játéktól, a kamerakezeléstől, a fényektől függően kerül felhasználásra, nem a 3D dönt. Azt hiszem, ez az egészséges megközelítés. Vannak olyan vélemények, miszerint a digitális 3D filmek másodpercenkénti képkockaszámát meg kellene emelni legalább 30-ra, mert bizonyos kameramozgások, különösen az oldalra történő nagyon szaggatottnak tűnnek ezzel a technikával. Te nagy támogatója vagy mind a 3D-nek, mind a magasabb képkockaszámnak. Miért? Harmadik-negyedik generációs 2D filmrendezőként már hozzászoktunk a 24 képkocka okozta hátrányokhoz. De ugyanezt látni 3D-ben sokkal rosszabb, nem csak azért, mert szemmel láthatóan zavaróbb, hanem mert minden egyéb téren hatalmas a fejlődés. A kép hirtelen valóságossá válik, mintha ott állnál a szereplők között, de aztán elindul vízszintesen a kamera és oda az illúzió. Újkeletű problémának tűnik, jóllehet egész idő alatt jelen volt. Többféle elnevezést is kapott már az évek során, nekem egyszerűen idegesítő. Olyan könnyű lenne kijavítani. A mai digitális projektorok akár 144 képkockára is képesek másodpercenként és a fejlődés töretlen. Ma már simán rögzíthetnénk 48 képkockával a 2D-s filmeket és a visszajátszás is mehetne ezzel a sebességgel. Már ez önmagában bámulatosan tisztává és élessé tenné a képet, alig valamivel több költség árán, hisz a szükséges eszközök már a legtöbb helyen rendelkezésre állnak. Végeztem próbafelvételeket sztereóban 48 képkockával és

19


egészen lenyűgűző volt az eredmény. A kamerák képesek rá és a projektorok is (kis módosítással). Hogy akkor miért nem állunk át erre, mint filmipar? Azért, mert az emberek már évek óta fals úton járnak. Mindenki a felbontást hajszolja, pixelekről és sorokról beszél, a képkockaszám senkit sem érdekel. Egy 2K felbontású kép 48as képkockaszámmal ugyanolyan éles, mint egy 4K felbontású 24-essel… Hogy egy közismert példával éljek: egy 4K-s, 24 fps-sel rögzített jelenet érezhetően remeg vízszintes kameramozgásnál, míg egy 2K-s, 48 fps-sel rögzített nem. Amikor ekkora sikere van a digitális moziknak, és az Imax és a Showscan képminősége ma már kézzelfogható technológia lehetne bárki számára magasabb képkockaszámmal, akkor nem ugyanakkora marketing lehetőség ez, mint maga a 3D? Valami, amit nem kapsz meg otthon. Olyan filmélmény, amit nem lehet letölteni. Persze, az ideális a 3D/2K/48 fps szabványú képrögzítés lenne. Imádnám így leforgatni az Avatar-t. De egyszerre csak egy harcot tudok megvívni. Egyelőre örülök annak, hogy ott kopogtat minden ajtón a 3D technológia. Talán majd az Avatar 2-ben. Azt is hallani, hogy egy adott képméretre optimalizált 3D film nem néz ki jól, ha más méretben vetítik. Technológiában jártasak rebesgetik, hogy a sztereó filmeket nem szabad nagy kivetítőkre vinni, helyette kisebb kivetítőkön és otthoni lejátszókon a helyük. Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem az effektus, amit említettél sokkal inkább azért áll fent, mert az emberek ódzkodnak távolabb ülni a digitális kivetítőtől, mint a mozivászontól. Én személy szerint sosem változatnám meg a filmemet csak azért, hogy más méretben is lejátszható legyen. Egyébként fotografikus filmeknél ez eleve lehetetlen. Ami a 3D otthoni jövőjét illeti: az egyetlen korlátja ma ennek a kevés cím, ami elérhető. A technológia kész és töretlenül fejlődik. Nem szabad elfelejteni, hogy a jó 3D sokkal erősebb kapcsolatot kíván a néző és a képernyő között. Hacsak nincs meg benned a hajlandóság, hogy leülj másfél méterre egy 50 inches monitor elé, amit jelenleg csak néhány megszállott (mint én) tudhat magáénak otthon, akkor nem tudod ugyanazt az élményt megkapni otthon, mint a moziban, mégha a felbontás ugyanakkora is. Szóval a különbség talán örökké meg fog maradni a 3D és a 2D otthoni megtekintése között. Ami jó. Így ugyanis a 3D technológia válhat a mozik jövőjévé. Ha előretekintek 10-15 évet a jövőbe, nagy fejlődést jósolok a sztereó megjelenítőknek, a moziktól egészen a szabadtéri reklámkivetítőkig, az otthoni készülékektől a hordozható lejátszókig. Könnyen meglehet, hogy az összes hír

20


és információ, de akár sport- és szórakoztatóműsor is sztereó formában jut majd el hozzánk. Az Avatar elképzelt jővőképében minden kivetítő berendezés, beleértve a hordozható masinákat, de még a fényképezőgépeket is, 3D-ben üzemel. Okkal fejlődtünk térlátásúvá. Jobb vadászokká tett bennünket, könnyebben észleltük és kerültük el a ragadozókat. Miért ne tennénk e Darwini örökséget a munkahelyünk, a sport és a szórakoztatás, minden fontos vizuális élményünk részévé? Tudjátok, mire gondolok. Jim kiszáll.

Cameron az Avatar Trailerről 2008. december 3 Jim Cameron tegnap egy 3D fesztiválon tartózkodott Los Angelesben, ahol is néhány érdekes információ hangzott el az Avatarral. 1. Idén már nem lesz semmilyen teaser, viszont a Fox és ő maga is 2009 tavaszán és nyarán a potenciális 3D-s filmek előtt szeretné bevetni az első Avatar képsorokat. A vizuális effektekből még nincs annyi készen, hogy komplett trailert össze lehessen vágni. 2. A Monsters vs Aliens 3D-s animációs film előtt várható az első trailer, ezt Cameron megerősítette. 2009 március 27-én lesz a bemutatója. 3. Még nem tárgyalt a Foxal a marketingel kapcsolatban, de elvárja a stúdiótól, hogy rendhagyó módon reklámozza majd a filmjét, hisz saját bevallása szerint, egy úttörő és forradalmi sci-fivel lesz dolgunk, így az ehhez járuló különleges hype, ami elfogadott. 4. Cameron tisztában van vele, hogy az internet szerte már számos fanbázis létesült, akik izgatottan várjnak minden apró cseprű infót a filmről. Tájékoztatta őket, bármire is számítanak, vagy gondolnak a filmről, teljesen mást fognak kapni. (nyilván sokkal jobbat fognak tapasztalani) 5. Vince Pace, ki az Avatarban a second unitot felügyelte, már látott kész 3D-s képsorokat a filmből. Totális katarzist élt át, és ő is megmondta a frankót. Ez egy olyan film, amiről az emberek álmodni se mertek, és amiről a világ még sokáig fog beszélni. 21


Avatar: színfalak mögött 2008. december 23 Darkoo barátunk megbízott, hogy ideiglenes jelleggel folytassam az Avatar addig kikerülő híreinek nyilvánosságra hozatalát, mivel ő iskolai tanulmányai miatt most nem ér rá. Szóval ugye már tudjuk, hogy se teaser, se trailer, se valami sokatmondó kép nem lesz idén, de azért egy “sokat sejtető” kulisszák mögötti fotóval megdobtak minket így karácsony előtt. Cameron mester nyomatja az intinert Sam Worthingtonnak (Terminator Salvation), hogy mit és hogyan alkosson. Illetve ez ugye már múlt idő. Lehet, hogy épp a Worthington alakította Jake Sully avatarját mutatja be neki…fotórealisztikus CGI formájában.

Új Nap, Új Avatar Kép 2009. január 12 De most már végre látunk valami konkrétat is. Egy űrhajó díszletét figyelhetjük meg, pontosabban egy hibernátor kamra előtt álldogál Cameron. Na ez már valami! Valószínűleg ebben tárolják az avatar klónokat, amiket az emberek fognak használni a dzsungel bolygón.

22


Avatar Na’vi Fotó és Infómorzsák! 2009. február 1 A marketsawos kolléga leközölt egy exkluzív na’vi képet, amit egy belső forrás juttatott el hozzá. Állítólag ezt még a korai stádiumban kreálták, tehát ez volt az alap, és eme lényecskét tuningolják már jó két éve. Plusz pár apróságot elkotyogott a belső emberünk. A legérdekesebb talán, hogy a legutóbbi forgatási kép nem más mint egy katonai központ a pandorai kolónián. A katona a bitang fegyverével is úgy néz ki, hiteles kép! Továbbá már látott képsorokat a filmből a forrás, és megmondta ő is, az 1977-ben bemutatott Star Wars féle hisztéria fog uralkodni az embereken, mert olyat látunk, hogy fülünk farkunk ketté áll. Volt egy régi hír, ahol a marketsaw egy sziluett képet mutatott be. Erről meg bebizonyosodott, egy brutál harc eseményét szimbolizálja a na’vik és a Samson féle harci járművek között.

23


Steven Soderbergh: Az Avatar Gigantikus Vállalkozás 2009. február 6

A Totalfilm leközölt egy ígéretes összefoglalót az Avatarról, az eddig érdemes tudni valókat a sci-fi eposzról. A cikk legnagyobb része viszont korábban itt is ki lett vesézve. Amit azonban érdemes megemlítenem, hogy egy újabb ismert hollywoodi emberke zengett dicshimnuszokat Cameron művéről. Korábban Avatar stábtagok, Jon Faveu, az Iron Man rendezője, sőt még Tom Rothan Fox nagy főnök is isteni jelzőkkel illette a filmet. Most beállt a sorba Steven Soderbergh Oscar díjas rendező, aki mostanában a Che életrajzi dráma munkálatait finomítja, korábban meg a klasszikus bankrablós stílusjegyekkel felvértezett Ocean’s trilógiát jegyezte. Soderbergh a forgatáson járt és a következő szavakkal reagált a látottakra: “Azt kell mondjam, ez az egész valami észvesztően jó lesz. Amit láttam, az őrület. Értitek? Őrületesen jó!!! Úgy gondolom, hogy ez a gigantikus vállalkozás egy mérföldköve lesz a filmszakmának. Etalonná válik a film őrültek között. Ott lesz mindenütt előtte, és utána is a köztudatban.” George Lucas már korábban betekintést nyert a kulisszák mögé, de a cikk megemlíti, Steven Spilberg és Peter Jackson is kíváncsiságuknak eleget téve, meglátogatta Cameron mestert Új-Zélandon. Ami kicsit meghökkentő számomra, az maga Marilyn Manson jelenléte az Avatar forgatásán. Vajon miért ez a rock énekes volt az egyik kiváltságos, aki láthatott sok csodát a helyszínen:)

24


Avatar: Mennyit??? 2009. február 11

Laz Alonso beszélt egy videóinterjú során az Avatarról. A szimpatikus színész nem győzte lelkesedését palástolni, bár nem mondhatott szinte semmi ténylegeset a közelgő filmről titoktartás miatt, de a technikai oldalról elkotyogott egy érdekes dolgot: ” Tudod a legtöbb filmnél egy felvétel maximum 3-4 kamerával forog, de Cameron 197 kamerát használt az egyes jelenetekhez. Hihetetlen igaz? 197-et! “ ” Elképesztő technikai cuccok vettek engem körül a forgatás során. Cameron 11 évet várt hogy az elméjében felgyülemlett ötleteket megvalósítsa és wow.. Az emberek nem hisznek majd a szemüknek” Azért ez nem semmi. Hogy ennyi kamera miért is kellett, remélem kiderül majd az egyik extrán a Blu Ray kiadáson Alonso idén még a Fast and Furious akciófilmben tűnik fel Vin Diesel, Michelle Rodrigez és Paul Walker oldalán.

Cameron a 26. századba repít minket 2009. február 12

James Cameron Avatarja tényleg a messzi jövőben játszódik. Az elég távoliban. A korai forgatókönyvben még 100 évvel későbbre lőtte be a helyszínt, de azt ugye több mint 11 éve írta. Telt múlt az idő, változott az életfelfogás is, meg a realítás. Cameron úgy gondolja, az ő történetében szereplő technológiai arzenál csak 500 év múlva lesz elérhető közelségben. Vajon akkorra leszünk olyan fejlettek, hogy csak úgy átruccanunk a szomszédos naprendszerbe, az Alpha Centauriba? Mai léptékkel több 100 évbe telne az út, fénysebességet megközelítő állapotban értelemszerűen drasztikusan lecsökkene időben a távolság. Roppant kíváncsi leszek arra, hogy az űrhajók milyen technikával lesznek felvértezve. A rendező több Nasa szakemberrel diskurált a forgatás előtt, és a 25


forgatókönyvet is egy csapat tudományos munkatárs közreműködésével heggesztette. Michael Lewis, a Real3D egyik fejese mondott érdekes dolgokat: ” Láttam már dolgokat az Avatarból. A megvalósítás és a látvány a 21. század csúcsa. Cameron egy olyan világot alkotott, ami valami elképesztő. A távoli 26. századi technológiai vívmányokat ismerheti meg az ember, ami valóságos és életképes” Ez igazán jól hangzik, már alig várom , mit kotyvasztott nekünk a Mester. Az Aliensben is rengeteg apró kütyüt talált ki, mi lesz itt az Avatarban?

James Horner: “Egészen más lesz ez tőlem” James Horner kétszeres Oscar díjas zeneszerző, aki megannyi világhírű filmnek írta meg a zenéjét. Hollywoodi karrierje a Star Trek II- Kahn haragjával kezdőtött, majd rohamos léptekkel jutott el a csúcsra. Következett az Aliens, aztán a 90-es években az ír és skót népzenei hagyományokat ötvözte a Braveheart moziban, majd a Titaniccal lett igazán közismert az emberek körében. De neki köszönhetjük a Trója, a 200 éves ember, Egy csodálatos elme és az Apollo 13 feledhetetlen taktusait is.

Cameron és Horner A bolygó neve: Halál óta kerülték egymást, ám a legendás hajó tragikus története mégis összehozta őket. A zeneszerző hallott Cameron készülő filmjéről, s úgy érezte, mindenképpen ő szeretné a zenéjét megírni, a rendező pedig elismerte, hogy Horner legutóbbi két Oscar-jelölt darabja valóban nagyszerű alkotás. Rossz emlékeiket tehát félretették, s nekiláttak a közös munkának. Első lépésként Cameron odaadta Hornernek a Titanic teljes, vágatlan változatát, melynek hossza 36 órát tett ki, s a zeneszerzőnek három napjába tellett megnézni. A film utómunkálatai az előzetes tervekhez képest rengeteget csúsztak, a pénz fogyott, a legpesszimistábbak ezt látva óriási bukást jósoltak. Cameron le is mondott a rendezői honoráriumáról. Ő és Horner számtalanszor megvitatták elképzeléseiket a zenéről; a szerző végül négy főtémát írt a filmhez, s tekintettel a hajó ír eredetére (a Titanicot Belfastban építették), tradicionális ír hangszereket is felhasznált művéhez. Az újravágások miatt egypár jelenet zenéjét persze újra kellett írnia; a felvételek a Todd-AO Scoring Stage-en kb. másfél hónapig tartottak, míg végül 2 óra 15 percnyi zeneanyag keletkezett a filmhez. A pesszimistáknak nem lett igazuk: a film közismerten elképesztő sikert aratott világszerte, 14 kategóriában jelölték Oscar-díjra, melyből 11-et valóra is váltott 26


1998. március 23-án, a 70. Oscar-gálán. James Horner mindjárt két aranyszobrot is hazavihetett: övé lett a legjobb eredeti filmzene és a legjobb betétdal díja is (utóbbit a dalszövegíró Will Jenningsszel megosztva kapta). Az Oscar mellé a Golden Globe-ot is megnyerte Cameron filmjéhez írt művével, s a betétdalt, a Céline Dion által előadott My Heart Will Go On-t Grammy-díjjal is kitüntették. 2008 óta Horner ismét együtt dolgozik Cameron mesterrel. A két zseni ügyködik az Avatar munkálatain. Horner annyira komolyan veszi a rá bízott feladatot, hogy majd egy éve folyamatosan csak az új hangzásvilág tökéletesítésén dolgozik. Tavaly márciusban már 4-5 ismert énekesnő segítségével rögzítette a film földönkívüli szereplőinek, a na’viknak egyes dallamait. Az érdekessége az egésznek, a dallam alatt hallható fülbemászó ének a na’vik nyelvén íródott. A zeneszerző mágus egy elismert népzenekutató, Wanda Bryant segítségével hegesztette a rendhagyó taktusokat. A forcesofgeek honlapján nyilatkozott a minap James Horner: “Valami olyasmit alkotok, ami eddig nem megszokott volt tőlem. Annyira izgatott vagyok, alig várom, hogy hallja a nagyközönség. Egzotikus elektronikus hangokat mixelem össze a zenekarral, és a kórussal. Teljesen más a felállás, mint anno a Titanicnál” Elektronikus hangok? Talán Vangelis féle stíus felé evez? Vagy a Cameron producerei felügyelete alatt készült Solaris sci-fi érdekes dallamvilága tér vissza? Lehet találgatni, de egy biztos. Horner nagy dobásra készül, és érdemes lesz odafigyelni rá…

Avatar Klón Filmmel Támad a Lionsgate 2009. február 19.

Ahogy azt a marketsawos kolléga is megjegyezte, ez a 3D-s animációs film javarészt a Cameron féle Avatarra akar nagyon hajazni. Valószínűleg az alkotók is olvashatták az évek óta a neten keringő korai forgatókönyvet az Avatarról… A bolygó, a repülő lények, az alapötlet, és szinte minden más igencsak hasonlít a december végén mozikba kerülő sci-fire. Battle for Terra címen futó látványfilmet a Lionsgate május első napján akarja össze eresztve az új X-Men mozival. A Föld haldoklik, az emberiség új bolygókat akar birtokban venni, ki is néztek maguknak egy szép kis planétát, de

27


az ott lakó idegenek ezt nem veszik jó néven, és megindul az intergalaktikus háború. Egyébként a látottak alapján elég komoly hangvételű lesz ez az egész.

Avatar helyzetjelentés: káromkodás, ámulat és golf 2009 május 5 Habár James Cameron Avatarjának előzetesére vagy filmkockáira még nem számíthatunk egy ideig, azért vannak különböző hírek és interjúrészletek, amik csak fokozhatják a várakozást. A 20th Century Fox egyik vezetője, Jim Gianopulos egy hónapja azt ígérte, hogy a hivatalos poszter már közel van, ugyanakkor a trailerre feltehetően legalább júliusig várnunk kell még. A hírek szerint az Avatar az idei, július 24-27 között tartandó Comic-Conon exkluzív filmrészletekkel lesz jelen (ami jelentheti a mozis előzetest is). Egyéb hírek a továbbiakban. Kiderült, hogy a korábban az Empire magazinban megjelent forgatási képeken szereplő öltönyös, nyakkendős technikusok valójában színészek és a filmben is a Pandora bolygóra küldött technikai és tudományos berendezések kezeléséért felelnek. Egyiküket, Selfridge-et Giovanni Ribisi alakítja. Selfridge szabadidejében golfozik a bázison, és táskahordó segédjeként általában a rendfenntartó erők egy tagját veszi kölcsön. Ez arra utal, hogy Cameron az Aliens-hez hasonlóan, a jövőben is a "földhözragadtabb" realisztikusabb öltözékek és egyben karakterek híve. A nagyválallalatok öltöny-centrikus öltözködési szabályzatának évszázados hagyománya miért is veszne el a következő évszázadokban. Zoë Saldaña az MTV.com-nak adott interjút a Star Trek és Avatar filmekkel kapcsolatos élményeiről. J.J. Abrams filmjében a kultikus kommunikációs tiszt Uhurát, míg James Cameron Avatarjában a földönkívüli Neytirit alakítja. Saldaña szerint a két rendező ugyan más-más utakon jutottak el idáig, de hasonlóan innovatívak, Cameront pedig a való élet Kirk kapitányának nevezte, mivel "ő eljut oda ahol még senki sem járt". Azt is elmondta, hogy eddigi karrierje során az Avatar az első film, ami olyan nagy igénybevételt jelentett mind fizikai mind pedig szellemi szinten, hogy az már megrémisztette a 30 éves színésznőt. Saldaña a kérdésekre válaszolva elárulta, hogy látta már a film egy korai, nyers változatát, de nehezen talál rá szavakat, hogy leírja milyen is. "Nem káromkodhatok, úgyhogy csak annyit mondok: jól néz ki. Amit igazán mondani szeretnék róla azt úgyis ki kéne sípolni."

28


Steven Soderbergh, az Oscar-díjas rendező, aki korábban már nyilatkozott az Avatar forgatásán szerzett pozitív élményeiről, most egy újabb interjúban arról panaszkodott, hogy már nincsenek a Keresztapához hasonló, megatározó filmes mérföldkövek. Azoban hozzáteszi, hogy azok alapján, amit az Avatarból már látott, a film megjelenésekor is ilyen meghatározó útválasztó lehet majd. Hogy mit is mondott azt valódi formájában közöljük, hogy véletlenül se torzuljon a jelentése. "I've seen some stuff and holy shit. It's the craziest shit ever. That could negate everything I just said." Az Avatar egy másik főszereplőjével a Grace Augustine botanikust játsszó Sigourney Weaverrel a THR.com készített interjút, amelyben Weaver, aki igazi zseninek nevezi Cameront, elmeséli, hogy a színészek a forgatás előtt a Hawaiiszigetek dzsungeleiben készültek a szerepükre. Weaver mellett az általában szintén erős női karaktereket alakító Mary McDonnel ámul, helyesel és lelkesedik. Első pillantásra úgy tűnik, mintha most hallana először részletesebben a filmről.

Avatar: mega exoskeleton! 2009. május 25

Vagy nevezzük inkább a hivatalos nevén: ez egy powersuit, amelyet a hadsereg emberei fognak használni a Pandora bolygó dzsungeleiben rejtőző vadállatok és még ki tudja, mik ellen. Hasonlatos az Aliensben szereplő Caterpillar rakodógéphez (hiába, Cameron stílusjegyek), de annál jóval nagyobb lesz…éshát ez elvileg komolyabban fel is lesz fegyverezve. Egy biztos: én nem szívesen fociznék ellene, olyan papucsai vannak.

29


Hivatalos Avatar vázlatrajzok! 2009. május 28

Évek után végre megérkezett valami látnivaló az Avatarból is. Bár csak concept art képekről van szó, de így legalább már van némi fogalmunk arról, hogy miképpen fest majd James Cameron új elképzelt világa. A képek a közelgő The Art of Avatar: James Cameron’s Epic Adventure című könyvből vannak. Az első képen látható a powersuit – amiről épp a napokban érkezett egy forgatási fotó – benne a szerkezetet irányító katonával. Picit hasonlít a Terminator Salvation Haversterére. A háttérben valószínűleg egy lezuhant Aerospatiale SA-2 Samson nevezetű légi jármű…továbbá a györnyörű pandorai dzsungel, repülő hegyekkel. A másik fotón egy nagyon dizájnos, kitárt szárnyas rovarra emlékeztető nehézfegyverekkel ellátott helikopter látható, amint pandorai ragadozó madarak üldözik, hátukon valószínűleg na’vikkal. A helikopter vagy egy AH-19 Scorpion Gunship vagy egy C-21 Dragon Gunship (a nevek a korai forgatókönyvből vannak, ezért elképzelhető, hogy a filmben másképp fogják őket hívni). A ragadozó madarak neve pedig vagy Bansheeray vagy Leonopteryx.

Szerintem nincs mit hozzáfűzni, györnyörűek! A táj is, a harci eszközök is, az a rovarszerű helikopter különösen tetszik!

Nagy felbontású képek az Avatar játékból! 2009. június 2. kedd

Habár játékokról nem szoktunk híreket adni, most mégis kivételt kell tennem, mert 4 nagy felbontású kép érkezett az Avatar filmmel párhuzamosan készülő játékból, mely – akárcsak a film – szintén 3 dimenziós lesz. Ezeken már látható a kéken foszforeszkáló pandorai dzsungel, a powersuit teljes “életnagyságban”,

30


aero és terra lények Pandoráról. De minek is szaporítom a szót, ezeket látni (illetve nézni) kell.

31


Miért várjuk az Avatart, mint a Messiást? (2. rész) 2009. jún. 2.

Lassan egy éve, hogy legutóbbi Avatar cikkemben megpróbáltam összefoglalni, miért is ígérkezik James Cameron sci-fi-akciófilmje a 2009es év legnagyobb durranásának. Akkoriban még szinte semmilyen konkrét információ (kép, poster, trailer) nem szivárgott kia filmből, azóta viszont némiképp változott a helyzet, bár azt már az elején le kell szögeznem, hogy a trailer még mindig várat magára, de aki nyomon követte a hazai fórumokat (leginkább a Hardwired fórumát), apróbb, de annál lényegesebb infókat csíphetett el a művel kapcsolatban. Ezeket az infómorzsákat próbálom most összekapirgálni és átadni az Avatart eddig még csak hírből ismerő/váró olvasóközönségnek.

Mi történt azóta? Apróbb infók, képek, interjúrészletek. Ezek azok, amikkel szolgálni tudok. Azt megállapíthatjuk hogy a leginkább James Cameron rendező által hangoztatott forradalmi marketinghadjárat eddig várat magára. Egy éve The Dark Knight-ot megszégyenítő kampányt hirdettek, nos, ez kevésbé valósult meg. Az viszont elmondható, hogy a stáb, illetve más hollywood-i alkotók (leginkább rendezők) nyilatkozatai továbbra is arról szólnak, mennyire istenkirály és forradalmi műnek ígérkezik az Avatar. Kezdjük akkor talán ezzel a témával, a nyilatkozatokkal. Mindenki megmondja a tutit Elsőként talán az Ubisoft egyik fejlesztőjét idézném (aki egyébként a játékadaptáció készítésében is részt vesz), aki az Avatart nemes egyszerűséggel 'Best Movie Ever'nek, azaz a valaha készült legjobb filmnek titulálta. Elég bátor kijelentés, talán kissé túlzó is, de ha mondjuk "csak" a leglátványosabb film is lesz, ami valaha mozikba került, én megelégszem azzal is. Danny Boyle, aki idén bezsebelte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat a Slumdog Millionaire című filmért, szintén lelkesen nyilatkozik a filmről. Nála izgatottabban csak Steven Soderbergh nyilatkozott: "I've seen some of stuff and

32


holy shit. It's the craziest shit ever!" Rendkívül választékosan kifejezte, a legőrültebb "szar", amit valaha látott :) Steven Spielberg és Peter Jackson pedig azután döntötték el, hogy 3Dben forgatják a Tintint, miután kilátogattak az Avatar forgatására. Egy bennfenntes szerint a két rendező úgy viselkedett, mint a gyerekek, teljesen megőrültek a Cameron által kifejlesztett kameráktól és össze-vissza rohangáltak a helyszínen. A New York Times egyik újságírója is látott egy jelenetet a filmből, és úgy írta le az élményt, mintha belőtték volna valamilyen droggal, és még mindig nem tért magához az élménytől. Az újságíró egyébként azt a jelenetet látta, melyben a Sam Worthington által alakított Jake Sully Neytirivel (Zoe Saldana) menekül a Pandora bolygó dzsungeleiben egy jaguárszerű lény elől. Egy másik újságíró pedig, miután meglátta az egyik na'vit (azaz a Pandora bolygó egyik alien lakóját), csak nehezen tudta az agya bevallani magának, hogy amit lát, az a valóságban nem létezhet. Ugyanis a majd' három méter magas, kék bőrű, piros pöttyös idegen hihetetlen részletességű fotorealisztikus CGI gúnyát kapott. Úgy legyen! A na'vik Ha már az idegeneknél tartunk, a na'vikról található pletykák is jócskán fellelhetőek a neten, a kinézetükről továbbra is éles viták folynak, az viszont elmondható, hogy eddig sajnos egyetlen hivatalosnak kimondott, és végső stádiumot megélt kép sem látott napvilágot. A leghitelesebb fotó talán ez (azok kedvéért tettem linkbe, akik esetleg spoilernek minősítenék), viszont az alkotók szerint ez is egy nagyon korai fázisban lévő kép, ennél a végső változat sokkal, de sokkal élethűbb lesz. Legyen úgy, mert ez a kép kevésbé meggyőző, fotorealisztikusnak még nagy jóindulattal sem nevezném. A talán legmegbízhatóbb artwork szerint nagyjából így fognak kinézni, persze ez sem 100%. Az viszont igen, hogy humanoid felépítésűek lesznek, és a női egyedek rendelkezni fognak mellekkel. Gondoltam, ez érdekes információ lehet :) Ez a kép még talán útmutató lehet, ez is valamennyire hitelesnek mondható, bár sok minden nem derül ki belőle. A kinagyított alak elméletileg egy hímnemű na'vi szobra, amit az animátorok persze majd CGI-be ültetnek át. Szép szál legény lesz, kicsit Kör-ös stílussal, nekem tetszik.

33


Ward, a beépített ember Aki nem tudná, kiről beszélek, dolgozik az Avatar stábjában, konkrétan a Wetánál egy magyar munkatárs (aki a hardwired fórumán ward néven írogat), aki volt olyan jófej, és, - már amennyire a szerződése engedte - apróbb kulisszatitkokat osztott meg velünk a filmmel kapcsolatban. Az infók nem a legfrissebbek, ugyanis az úriember karácsony óta nem igazán hallatott magáról, lehet a körmére néztek a kikotyogott infók miatt. Először a The Day The Earth Stood Still befejezésekor írt (amin szintén dolgozott), ami "nagyon nagy szopás volt". A poszt írásakor épp egy decemberi adagot kellett leadniuk Cameronnak, aki "fikáz csípőből, néha itt áll a bál, de azért alakul a dolog, de a vége még nagyon messze van". Hát igen, Cameron bácsitól nem is várhatunk mást :) Egyébként ő erősített meg, hogy lesznek na'vi mellek. Következő posztjában a következőt írta: "szopunk mint a torkosborz, és Neytiri tényleg rocks! Van egy shot, ami ha bekerül a teaserbe, a fél szakma le fog ülni!" A legtöbb kérdés wardhoz egyébként a teaser kapcsán érkezett, aki decemberben még elég szkeptikus volt, arra sem fogadott volna, hogy egyáltalán elkészülnek az effektekkel a bemutatóig (apró érdekesség, hogy azóta az ILM cég is csatlakozott a Wetához renderelni). Ha már az effekteknél tartunk, durva infó, hogy az Avatar speciális effektjeinek költsége 1.2 millió dollár percenként (!), ami egy mondjuk bő két órás film esetén szép végösszeg. Valamint a forgatáson volt, hogy egyszerre 100 kamerával rögzítették az eseményeket! Ja, és elvileg lesz egy körülbelül 3 perces FPS nézetből, azaz szubjektív szemszögből felvett akciójelent, egy na'vi szemén keresztül. Sztori, szereplők, egyéb nyilatkozatok A főszereplő Jake Sully, egy háborúban megsérült katona (egyes források szerint tolószékes), aki egy katonai különítménnyel a távoli Pandora bolygóra látogat, melynek lakói többek közt a na'vi névre keresztelt idegen faj. Sully egy idő után rájön, hogy embertársai leigázni igyekeznek a bolygót, ezért az idegenek oldalán felveszi a harcot az emberekkel. Mellesleg pedig szerelmes lesz az egyik na'vi lányba, Neytiribe. A sztori nagyjából a fent leírtakból áll majd össze, bár ez még mindig egy eléggé lesarkított történet, lehet nem is teljesen pontos. Sam Worthingtont eddig mindössze a

34


Terminator Salvation című filmből ismerhetjük (ahova egyébként Cameron ajánlotta be). Érdekesség, hogy az Avatarban előreláthatólag minden jelenetben jelen lesz, s ha Worthington elég jól el tudja játszani a szerepet, rendkívüli rokonszenvet ébreszthet bennünk a karaktere. Ez a megoldás nem újdonság Cameronnál, gondoljunk csak az Aliensben Ripleyre, aki szintén a film összes jelenetében jelen volt. További szereplő lesz még Sigourney Weaver, aki egy tudóst, Dr. Grace Augustinet fogja játszani, valamint feltűnik még a filmben a zseniális Giovanni Ribisi. Még nem egészen tisztázott, milyen szerepet is fog játszani, viszont ezen a képen már megtekintető a karaktere. Cameron úgy tűnik az Aliensben már bevált jövőképet fogja alaklmazni, ugyanis némely karakter ugyanúgy ingben, nyakkendőben fog szereplni, csakúgy mint Paul Reiser annó. Worthington egyébként egyik rendkívül választékos interjújában kifejtette, hogy az Avatar egy "fucking beast thats going to kick everybody in the head!" Később azt mondta, hogy a zseniális 3 dimenziós, Cameron által kifejlesztett technikának hála olyan érzésük lesz az embereknek, mintha ők is ott járnának a Pandora bolygón. Konkrét infók, azaz az első hivatalos képek Nagy nehezen kijöttek az első concept artok a filmről (itt és itt). Üröm az örömben, hogy több, mint két évesek, tehát nem tekinthetők teljesen hitelesnek, főleg ami a környezetet illeti. Ugyanis egyáltalán nem látható rajtuk a beígért kéken vibrálást, mely a bolygót uralja, inkább úgy néz ki mint Tájföld. A repülő hegyek legalább stimmelnek. Itt az első képen látható heavy equipment felépített változata, bár nem sok látszik belőle. Ezen a képen pedig éppen azt látjuk, amint Cameron valós időben ellenőrizheti a digitális hátteret, nem kell hónapokig várnia az utómunkálatokig. Ez persze nem a végleges verzió, de segít a színészeknek támpontot adni. Trailer, trailer, mikorleszmár trailer Elérkeztünk a téma legkényesebb pontjához, azaz, hogy végre mikor győződhetünk meg mi is a saját szemünkkel a csodáról. Amennyiben tényleg az lesz. Nem kertelek, jelenleg nincs 100%-os infó, mikor várható, viszont egy-két elszórt infómorzsából lehet következtetéseket levonni. A mindenki által közkedvelt Tom Rothman például sunyin somolyogva nem volt hajlandó válaszolni egy interjúban arra a kérdésre, hogy ugye az Ice Age 3 előttre várhatjuk. Aki esetleg nem értené az összefüggést: a Jégkorszark 3 szintén Fox és 3D-s produkció (egyébként július 3-án érkezik). Szerintem ez a leghihetőbb időpont, ugyanis a 3D-s vetítés remek lehetőséget adhat az Avatar oroszlánkörmeinek villogtatásához. Talán ezzel a lépéssel kicsit visszahoznák a '90-es éveket, mikor az emberek tényleg a moziban láthatták az első képkockákat a várva-várt filmekből, nem a youtubeon vagy akárhol. Talán

35


magam is végigszenvedném Sid harmadik kalandjait, ha előtte az Avatarból láthatok két és fél percnyi montázst. Cameron rajongóknak egyébként itt egy nagyon ajánlott 40 perces beszélgetés a rendezővel, ahol a a szimpatikus direktor az összes filmjéből elárul kulisszatitkokat, Bill Paxtonnal, illetve Michael Biehnel kötött barátságáról is mesél, és természetesen az Avatar is szóba kerül. Azt ígéri, a trailer "very soon", azaz hamarosan érkezik. Összegzés Az infók után ideje lenné némi konklúziót is levonnom. Szeretnénk hinni ezeknek az ígéreteknek, de bizonyíték hiányában a szkeptikusokat is meg lehet érteni. Ez a fajta hype, amit a stáb alkalmaz, nagyon gyenge lábakon áll, ugyanis ilyen elvárásoknak borzasztó nehéz lesz megfelelni. Talán pont ezért halogatják az első előzetes megjelenését, hogy minél tökéletesebb, a végső változathoz hasonló minőséget tudjanak benne prezentálni. Én mindenesetre drukkolok Cameronnak és az egész gárdának (jelenleg több, mint 1000 ember dolgozik csak a digitális effekteken). Itt lenne az ideje már egy erőteljes lórúgásnak az egyre kifáradni látszó filmipar hátsójára, és ha valaki képes ezt a rúgást bevinni, az James Cameron. Az ő maximalizmusa és profizmusa ténylegesen elegendő lehet egy forradalomhoz, s itt nem csak a technikai kivitelezésre gondolok. Zseniális forgatókönyvei, merész castingolása s a részletekre való ügyelése eddig minden filmjében megtették hatásukat. Reméljük, ezúttal sem vall szégyent.

36


Az igazi, megépített power suit + Avatar logo 2009. június 3 Mostmár biztosra merem venni, hogy a nyárral beindul az Avatar marketingje is, és jönnek majd képek, videók. Állítólag – de ez még nincs megerősítve – az Ice Age 3 előtt lesz látható az első teaser vagy trailer. De ott még nem tartunk, egyelőre “csak” 6 kép érkezett a kiállított power suitról. Le van fotózva minden oldalról, hogy tökéletesen szemügyre lehessen venni. Nem kispályás…és valami furcsa fegyvert tart a jobb kezében… És a végére egy kis ráadás. Ilyen a hivatalos Avatar logo:

37


Új Avatar képek 2009. június 24 Kb. 24 percnyi anyagot vetítettek le a Cine Expon az Avatar filmből egy “szűkebb” közösségnek, akik kivétel nélkül csupa pozitív visszajelzéssel kommentálták a látottakat. Győzködnek minket, hogy ez a film tényleg új korszakot nyit, megváltoztatja a filmgyártás technikáját, előtrébe helyezi a 3D mozizást és az igazi, fotórealisztikus CGI-t, nyugodtan hihetünk a híreszteléseknek. Hát, bár én is valami nagyot várok tényleg, továbbá eszméletlenül kíváncsi vagyok a filmre, az utóbbi időkben azt sikerült megtanulnom, hogy ne higgyek semminek és senkinek, csakis saját magamnak. Mondjuk nekem általában nem szokott túl nagy bajom lenni a filmekkel. Na, de félre a szubjektivitással, íme 2 kép az Avatar előzetes vetítéséről. Az első akár a filmből is lehetne, a másodiknak van némi concept art látszata. Viszont mindkettő szép!

38


A Beavatás! Egy szűk közönségnek levetítettek 24 percet James Cameron évek óta készülő Avatarjából. Az első reakciók ugyanabban a hangnemben szólnak, mint az eddigi beavatottak áradozásai. A legtöbben filmes forradalmat emlegetnek, de senki sem fukarkodik a dicsérő szavak terén. "Lélegzetelállító", "forradalmi", "az évtized filmje" - csak úgy röpködnek a szuperlatívuszok az Avatar méltatása során, pedig a dicshimnuszokat zengő kritikusok csak 24 percet láttak a filmből. A vetítésre az amszterdami CineExpo-n került sor, ami csak azért meglepő, mert a filmet egész eddig hét lakat alatt őrizték. Nemhogy részleteket, még képeket sem lehetett látni belőle. Az utóbbi időben kezdett is már egy kicsit gyanús lenni ez a nagy hallgatás, és csendet megszakító egy-egy istenítés, mely olyanoktól érkezett mint Steven Spielberg vagy Steven Soderbergh. Most úgy tűnik, hogy Cameron tényleg valami nagyon ütős dologgal rukkol elő, hiszen egyetlen csalódott hang sem vegyül a lelkendezések közé - pedig a várakozások elég felfokozottak voltak. A ComingSoon szerzője így áradozik: "Olyan élmény, hogy leesik az állad, és rájössz, hogy a 3D-t eddig csak cirkuszi mutatványként használták." A karakterekről pedig a következőt írja: "Elállt a lélegzetem. Hozzátok hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy láttam már mindezt a Gollamnál vagy Hulknál, de Cameronnak ismét sikerült. Ezek a lények annyira élethűek, hogy pillanatokon belül megfeledkezel róla, hogy egy hatalmas és nagyon kék CGI-karaktert látsz épp a vásznon. Még a szemek is meggyőzőek; Ezeknek a karaktereknek igazi személyiségük, sőt lelkük van. Hogy a pokolba lehet az, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy filmet nézek, miközben szinte minden számítógépből származott, amit láttam. Néhány csalódást keltő film után az Avatar lehet az első, mely helyesen használja fel a 3D-s technikát."

39


Más se fogta vissza magát: "Csak arra tudtam utána gondolni, hogy csinálok egy olyan időgépet, mint Cartman a South Parkban, amelyik elrepít engem a decemberi bemutató napjára. Ha csak hasonlítani fog arra, amit itt láttam, akkor az évtized egyik legnagyobb filmje lesz." Egy újabb rajongó ismét a képi világot dicséri: "Hihetetlen ez a részletgazdagság! Nem fogod elhinni azt a levélmennyiséget, mintha valaki egy igazi dzsungelt teremtett volna. Apró szentjánosbogarak és madarak röpülnek keresztül a képen, akárcsak a galambok a Central Parkban. Ezek nem oda vannak helyezve, ezek ott élnek, és csak le lettek kamerázva. Van egy beállítás a levelekről, amelyik annyira fotorealisztikus, hogy egyszerűen képtelenségnek fogod tartani, hogy CGI. Mindez egyszerűen ott van, és így nem elhinned kell, hanem csak megtapasztalnod." Aztán visszatérnek a prófétikus hangok: "Az Avatar örökre megváltoztatja majd a filmipart, köszönjük neked Jim! A látványt nem tudjátok elképzelni, mert az valóságos. Cameron teremtett egy új bolygót és letette oda a kameráját. Ez mindörökre megváltoztatja a mozizást. Bízz bennem, meg fogja." Mindig gyanakvónak kell lennünk, amikor egy kritikusi kórusban ekkora harmónia uralkodik. Tényleg valóra válthat ekkora elvárásokat egy film? Nem hiszem, de az biztos, hogy Cameron valami egyedülállót tesz le az asztalra. És ahogy az egyik kritikus megfogalmazza: "Higgyetek a hype-nak, mert ez a film tényleg nagyot fog ütni!"

40


Megvan az Avatár hazai premierdátuma Akik látták, azok szerint az Avatár valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani. Idehaza már egy nappal az amerikai premier előtt láthatjuk majd a filmet. A minap már bemutattak pár részletet egy gondosan kiválogatott közönségnek James Cameron új filmjéből, az Avatárból és a legtöbben csak alátámasztani tudták azokat a vélekedéseket, hogy a film valóban forradalmi lesz és eddig nem ismert magasságokat fog meghódítani. A Sam Worthington (Terminátor: Megváltás), Zoe Saldana (Star Trek), Michelle Rodriguez (Halálos iram) és Sigourney Weaver főszereplésével készült 3D-s Avatár Amerikában december 18-án kerül mozikba, egy héttel Peter Jackson új filmje után. (A scifit gyártó 20th Century Fox filmjétől olyannyira félnek a riválisok, hogy egyelőre egy másik alkotás sem jelentkezett be az időpontra.) Idehaza, ahogy megszokhattuk világpremierek esetében, már egy nappal az amerikai premier előtt láthatjuk a filmet az Intercom forgalmazásában, ami azt jelenti, hogy leghamarabb december 17-én, 0 óra 1 perckor láthatjuk (várhatóan) magyar szinkronnal a filmet.

41


James Cameron AVATAR Elsődleges script (tartalom) We begin on planet Earth a hundred years hence, and it's pretty depressing. The planet's ecosystem has been so exploited by humankind that it can barely even shelter us any longer. Stripmining, air pollution, and every other form of exploitation and abuse have lead to mankind living in a tired world. "A cross between THX-1138 and a Calcutta train station," says the scriptment. Because we've used up all Earth's resources (and apparently recycling techniques haven't advanced much) many companies are looking to the rest of the galaxy for new resources, and there's no extraterrestrial locale richer in resources than Pandora. Sure, pillaging Pandora has its problems (it's five lightyears away and its atmosphere is toxic for humans to breathe) but its billions and billions of dollars worth of a (fictitious) superconducter called unobatainium make those hurdles well worth jumping over. There's a joint-venture of companies called the RDA who have a massive colony on Pandora to mine for unobtainium, as well as Pandora's many other resources. Josh Sully (mid-twenties), is a disllusioned war vet, paralyzed from some meaningless war a few years back. (Spinal medicine apparently hasn't advanced much, either. Like much of science fiction - including even Star Trek - Avatar is frustratingly selective about how and where our technology has advanced.) Because he happens to have genes which are useful to the RDA, Josh ultimately finds himself making the three-year trip to Pandora to work on the Avatar program. Pandora's most sentient race is called the Na'vi, and the RDA has a way to communicate with them. They grow Na'vi bodies and then those bodies are controlled externally by, well, "controllers". The controllers wear a headset called the link, and their human bodies are effectively unconscious while commandeering their Na'vi avatar. (Only a small percentage of humans have genes which allow for an Avatar body to be grown for them, and Josh is needed because he's in the minority.) So Josh and the new crew from Earth awaken from suspended animation and arrive at the RDA's Pandora colony. It's run by Selfridge, an efficient company man wholly dedicated to the RDA. He also oversees the compound's massive, highly-trained military force, SECFOR, which is run mostly by Colonel Quaritch, a military man through-and-through who loves blood and hates life....especially Pandoran life.

42


Josh also meets Grace, who is both an Avatar and the compound's "xenobotanist". After he defends himself against her cynicism and insults, Grace takes to Josh and eventually becomes his mentor. (In the film, Grace will be the head of the entire Avatar program.) So Josh begins life as a Na'vi. Their bodies are very human-like - they're bipedal and with similar faces - but they're blue, 10-feet tall, and evoke a feline impression, complete with a tail. Also, the Na'vi are much stronger, faster, and more agile than humans. At first, Josh is just happy to be walking again. The Avatar program is just a small part of the RDA's Pandoran operation, there's a palpable tension between those in the Avatar program and everybody else. While most of the people at Hell's Gate (the RDA compound) are just mindless labor or system-dependant troops, the Avatar controllers are described sort of like a pack of stoners, high on the experience of living as a Na'vi. Says the scriptment, "They are a scruffy, smelly lot...with unkempt hair and beards and poor appetites." When you put these two types of people together....something's bound to snap. During an early venture into the beautiful but ultra-lethal Pandoran wilderness, one of the trigger-happy troops is about to fire at Grace's Avatar. Josh, now comfortable in his Avatar body, manhandles the troop (like a "ragdoll") and this doesn't exactly help in easing the tension between the two groups. Later, on a seperate venture into Pandora, Josh gets seperated from the rest of the Avatars and finds himself having to fend for himself in the ultra-savage Pandoran wilderness. This is like putting a three year-old out in the middle of the worst jungles of Africa and expecting him to survive. The only way to survive in Pandora is knowledge, and Josh is still a novice. But he's brave. After witnessing a manticore ("This thing could eat a T-Rex and have the Alien for dessert") scarf down a titanothere (like a rhino, only bigger and faster), Josh is then attacked by a pack of viperwolves ("Wolves as painted by Francis Bacon") and is saved by somebody who has a lot of knowledge of Pandora: Zuleika, the princess of the local Na'vi tribe. (How does she look? Well, when was the last time you saw an ugly princess in a Hollywood movie?) Like Grace, Josh gets through Zuleika's tough exterior because she's inspired by his bravery and feistiness. So Zuleika takes Josh back to her village, showing him the infinite mysteries of the Pandoran ecosystem. (It's like listening to a Greenpeace fanatic talk about Earth.) Josh meets the tribe, including Zuleika's parents, and begins the spiritual transformation from human to Na'vi. He feels "right" as a Na'vi.

43


(The scriptment makes clear in numerous places that the Na'vi are analogs for the Native Americans and their culture emobodies all of the traits that we descendants of European Christendom most romanticize about the Native Americans: a close community, a connection to the spiritual world, and, most of all, harmony with nature. And in Pandora, the spirtual world and nature are synonymous. (In keeping with this analogy, the RDA is openly modeled after the European settlers.) In the following days, Josh and Zuleika's bond grows and there's an elaborate montage of Josh fully learning the ways of the Na'vi and how to surivive in Pandora. He's a natural amongst them, and far more intuitive than the other science-minded Avatars. And more courageous, too. Because of this, Josh is the first Avatar that the Na'vi invite into their ritualistic sturmbeest hunt (i.e., a buffalo hunt squared). This is where the important concept of "queueing" comes into play. Most Pandoran creatures have an external nerve which acts as an input port to their brains. The Na'vi have the output, called their queue, which enables them to jack into the animals and commandeer them. (The Na'vi queue looks like a ponytail, with the hair being functional nerves.) After the sturmbeest hunt (where Josh again proves his courageous mettle), he partakes in the Na'vi's festive celebration. Afterwards, Zuleika takes Josh to her special place in the forest and they make love. The next day, the real trouble begins. Selfridge unexpectedly bulldozes a large section of the Na'vi forest, including sacred land. Josh and Grace, in human form, argue against this new construction, especially in light of the new potential Josh's bonding with the Na'vi has created. But Selfridge and the troops are sick of the Avatar program (presumably jealous of them), and the bulldozing continues the next day. This time, Powersuit-armed troops accompany the bulldozers, killing anything that moves. Powersuits, as their name suggests, are massive robotic soots that dramatically improve the troops size, speed, strength, etc. Josh realizes that there's no reasoning with Selfridge or the system-worshipping troops and bureaucrats beneath him, so he seeks assistance from his fellow controllers, trying to arrange some sort of coup. "Pandora is not Hell, it's Eden. And Eden is being bulldozed and stripmined and raped. We have no right. We are the aliens here. We are the space monsters". The Avatar controllers might have free minds but, alas, they're non-committal. That's cool. Because it's not like the Na'vi were responding to the foreign aggression with sing-ins and picket signs. Led by Tsu Te, their greatest warrior,

44


the Na'vi sabotage the RDA's construction equipment, destroying it with a napalm-like incendiary. The next day Selfridge orders a retaliatory raid and Quaritch and his troops love it. They hop into their powersuits and raid the Na'vi with an assault that makes Haditha or My Lai look like a schoolyard scuffle. Countless Na'vi are killed, including the tribe's patriach (Zuleika's father), and many others are taken prisoner....including Zuleika. Selfridge has also shut down the Avatar program, physically turning off the link equipment. But Josh, Grace, and several others head to Site 26, an auxiliary link facility. On the way, Grace takes a bullet, and her human body ultimately dies. After re-linking to his Avatar, Josh goes to the Na'vi and helps them orchestrate a rescue of their imprisoned friends. (There's nothing especially clever about this rescue: they get in under cover of the RDA's tractors and protect themselves from the automated sentry guns by wearing employee's identifying badges.) As the Na'vi are fleeing the facility, Quaritch and the rest of the troops discover what's happened and they Powersuit up and chase the Na'vi into the forest. The Na'vi, though, utterly destroy the troops, killing many of them brutally. Quaritch, the bloodthirsty trooper, is left dumbstruck at the defeat of his team. "What the hell is happening. They just go their asses kicked by bows and arrows?" This episode prompts a formal declaration of war from Selfridge: the Na'vi are all to be killed, as are the renegade controllers. And Josh is rallying the Na'vi with no less enthusiasm. He gives his best Henry V speech. Here's an excerpt: "He tells them they are not just fighting for this part of the forest or these few trees, but for the very future of their world. He says the history [of the humans]....is one of blood. For as long as can be remembered, they take what is not theirs.... Their world, their forest, is a dying place. A poisoned place. They have killed their mother. And they will do the same here. The must be driven away. When they come again they will come with all their force, and we must be ready. We must fight, to our last breath...." After speech, Grace's Na'vi body miraculously appears. (Her human body had been killed, remember.) Grace, now living exclusively as a Na'vi, explains the wholistic wonders of the Pandoran ecosystem. Pandora, the planet itself, is essentially a brain, its tress are the neurons, their roots its synapses. The humans and their troops were a cancer for Pandora, and so it used its resources (the animal and the plants) to cleanse itself of the cancer. Lastly (and this will be important later), Pandora can sometimes do a "soul transfer", put one

45


consciousness into another body (where the Na'vi keep their spare bodies, I don't know), and it chose to save Grace's soul in this manner. Josh then has all the Na'vi queue into the planet itself so that he can explain to Pandora the magnitude of the danger the humans present. He tells her about the Navajo and the Sioux, and how their treaties and their trust was betrayed, as will Pandora be betrayed if she trusts the humans. Pandora listens. The next day, Selfridge and Quaritch begin the epic war that will later be called the Battle of the Big Rock Candy Mountain. The first part of the battle is in the air between thousands of queued Na'vi riding bansheerays and leonyptertyx (savage, hawk-like predators with wingspans of perhaps 30 meters) against dozens of humans vehicles, which all have VTOL ability. Most of the human ships are destroyed in a hydrogen explosion when a massive hydrogen-based bug is detonated. While the air battle rages, dozens of troops in Powersuits raid the forest, as well. Here, the Na'vi have the help of all of Pandora's creatures, which the planet has directed against the humans. Now these two interconnected battles are too dense with events for me to explain here. Suffice to say, the Pandorans eventually come ou ton top. The battle climaxes in a fight between Josh (as a Na'vi, of course) fighting Colonel Quaritch in a Powersuit. Josh eventually gets Quaritch out of the suit. Quaritch flees back to the base on foot but is chased down by a pack of viperwolves. And that's it for the Battle of the Big Rock Candy Mountain. All the suriviving humans are rounded up - including Selfridge - and shipped back to the command ship in Pandora's orbit. Josh bluffs to them that Pandora is developing an extremely potent antibody for humans in its atmosphere, and if they return they will all certainly die. That night, the Na'vi gather in a chant, queued into the planet itself. Josh's human and Avatar bodies lie side by side. His rebreather is removed from his human body, insuring its death. Zuleika kisses him....and his Na'vi eyes open.

46


Stáblista Rendező: James Cameron Iró: James Cameron Producer: James Cameron, John Lindau Rendezőasszisztens: Josh McLaglen Co-Producer: Brooke Breton, Associate Producer: Janace Tashjian Production Designer: Rick Carter, Robert Stromberg, William Whirity, Glenn Walker Harris Jr., Szereplők: Sam Worthington - Jake Sully Zoe Saldana – Neytiri Sigourney Weaver - Dr. Grace Augustine Giovanni Ribisi – Selfridge Stephen Lang - Col. Quaritch Wes Studi - ? C. C. H. Pounder – Moha Michelle Rodriguez - Trudy Chacon Matt Gerald - Lyle Wainfleet Laz Alonso - Tsu'Tey Joel David Moore - Norm Spellman Peter Mensah – Akwey Peter Dillon - Shuttle Crew Chief (& Stunts) Camille Keenan – Waitress Dean Knowsley - Samson Pilot Woody Schultz - Med Tech #2 (& Stunts) Jacob Tomuri - Dragon Navigator (& Stunt Performer) Luke Hawker - Med Tech Kelson Henderson - Dragon Gunship Pilot Scott Lawrence - Valkyrie Crew Chief Sean Anthony Moran – Fike James Pitt - Shuttle Pilot Julene Renee - Med Tech #1 Grant Roa – Bouncer David Van Horn - Dragon Gunner Operatőr: Mauro Fiore, Vince Pace Stadicam operatőr: David Emmerichs, Vernon Kifer Kameramann: Jonathan Hall Jelmeztervező: Mayes C. Rubeo Sminkmester: Mike Smithson, Corinna Liebel Karakter tervező: John Rosengrant Zeneszerző: James Horner

47


Hang keverés: William B. Kaplan Hangvágó: Simon Rhodes Diszletező: Todd Cherniawsky Vázlattervezés: Ryan Church Vágó: R. Orlando Duenas

48


SCI-FI Toplisták Minden idők 25 legnagyobb Sci-Fi filmje Az avatarmoviesonline felhasználói szavazatai szerint.

1. 2001: Űrodüsszeia 2. Star Wars V. – A Birodalom Visszavág 3. Star Wars IV. – Egy Új Remény 4. Alien – A nyolcadik utas a Halál 5. Aliens – A bolygó neve Halál 6. Mechanikus Narancs 7. Metropolis 8. Szárnyas Fejvadász 9. Terminator 2 – Az Ítélet napja 10. A Mátrix 11. ET – A Földönkivüli 12. Harmadik Tipusú Találkozások 13. Amikor megállt a Föld (1951) 14. A.I. – Mesterséges Értelem 15. A Majmok Bolygója (1968) 16. Gattaca 17. A Terminátor 18. Az Ember Gyermeke 19. Brazil 20. Dr. Strangelove 21. Vissza a Jövőbe 22. Az Ötödik Elem 23. Dune 24. Dark City 25. WALL-E

49


A Legnagyobb sci-fi karakterek 1. Darth Vader 2. Ellen Ripley 3. Obi Wan Kenobi 4. Han Solo 5. T-800 6. Alien kirรกlynล 7. Alien 8. ET 9. T-1000 10. Rick Deckard 11. Chewbacca 12. James T. Kirk 13. Dr. Emmett Brown 14. Neo Anderson 15. Klaatu 16. Dr. Frankeinstein 17. Yoda 18. Sarah Connor 19. Luke Skywalker 20. HAL 9000

50


Avatar – a film Több helyen olvastam és „hallottam vissza”, hogy szép számmal akadnak filmimádók, akik számára még nem teljesen tiszta, mi is ez az új Avatar film. Istenítik agyba-főbe a 3D és az ultrarealisztikus CGI miatt, ám a történetről, szereplőkről nem nagyon adnak információkat a különböző filmes oldalak. Ezért jelen cikkemben szeretnék írni egy rövid ismertetőt a filmről, hogy mindenki kapjon egy durva képet arról, hogy mit is láthatunk mi majd a december 18-án debütáló Avatar filmben. James Cameron már bő egy évtizeddel ezelőtt kiagyalta magában az Avatar történetét, amit le is írt. Ez a korai forgatókönyv, amiből az internetes oldalak – beleértve magunkat is – merítenek. Mert ugye amit Cameron csinál, az hétpecsétes titok, nem ad ki róla semmi információt. Természetesen a korai forgatókönyv több helyen átdolgozásra került azóta, de az alaptörténet és a főbb szereplők megmaradtak. Szóval történetileg ebből indulunk ki mi is. A távoli jövőben járunk, 2103-ban. A Föld haldoklik az emberi aktivitás következményeként, a nyersanyagforrások kimerültek. Az emberiség képes az űrutazásra, és e lehetőséggel élve 25 évvel korábban (tehát 2078-ban) felfedezik az Alpha Centauri rendszer B-4 jelzésű bolygóját, ismertebb nevén a Pandorát. Ez egy olyan bolygó, amelyen ammóniát lélegző gyönyörű, egyben halálos növényi és állati életformák alakultak ki. Továbbá a bolygó rendelkezik egy különleges ásvánnyal, amire az emberiségnek nagyon fáj a foga, ezért háborúba keverednek a Pandora bolygót lakó bennszülött humanoid népcsoporttal, a na’vikkal. A történetből elég ennyi, tekintettel arra, hogy a részletek a korai forgatókönyvhöz képest változhattak. Ellenben áttérnék a főbb szereplőkre egyegy rövid jellemzéssel. Jake Sully (Sam Worthington) Az Avatar főszereplője. Ex-tengerészgyalogos, aki baleset következtében tolószékben kénytelen élni életét, ám a hadsereg – ikertestvére halála miatt – őt kéri fel, hogy az Avatar program keretében utazzon el Pandorára és legyen a segítségükre. Dr. Grace Augustine (Sigourney Weaver) Botanikus tudósnő a Pandora bolygón, az Avatar program egyik kutatója. Jake Sully „idegenvezetője és mentora” Pandorán, szándékait tekintve jóakaratú tudós hölgy, a bolygó érdekeit tartja szem előtt.

51


Miles Quaritch ezredes (Stephen Lang) A hadsereg könyörtelen ezredese, akinek csak egy dolog fontos: kiírtani a Pandora bolygó összes oda nem illő növény- és állatfaját, beleértve a békés na’vikat is. Neytiri (Zoe Saldana) Na’vi hölgyet formál meg a filmben, és a történet folyamán közeli kapcsolatba kerül Jake avatarával. A továbbiakban pedig néhány lény, jármű és fogalom a könnyebb érthetőség céljából. Figyelem, annak ellenére, hogy a korai forgatókönyvből valók az infók (illetve némelyik a játékfigurák nyilvánosságra kerülése miatt úgy tűnik, hogy végleges), SPOILER lehetséges! Szóval, innentől kezdve csak az olvassa tovább, akit tényleg érdekel! Avatar Egy tudományos program neve, melynek lényege, hogy az emberi tudatot egy na’vi testébe átültetve létrehozzanak egy ember-na’vi hibrid lényt, ami emberként gondolkodik, emberi személyisége van, de idegen teste. Ezzel a testtel az ember képes mindenféle védőfelszerelés nélkül a Pandora erősen mérgező, ammóniával teli „levegőjén” életben maradni. Alpha Centauri rendszer A Földhöz legközelebb lévő csillagrendszer, távolsága 4 és fél fényév. Polyphemis A Pandora bolygó tulajdonképpen egy hold, a Polyphemis holdja. A Polyphemis egy gázóriás, hasonlatos a Jupiterhez, ám kb. kétszer akkora, és összesen 13 holdja van. Felszínén hatalmas forgószelek tombolnak, de nevét egy óriási ciklonról kapta, ami messziről is jól látható. R.D.A. Resources Development Alliance (Erőforrások Fejlesztésének Szövetsége, ha magyarosítani akarjuk), hírhedtebb nevén a Társaság. Olyan cégekből tevődik össze, amelyek célja a Naprendszer és a közelebbi csillagrendszerek bolygóinak erőforrásait kinyerni, kitermelni. Az Avatar program finanszírozója, irányítja a hadsereget. Kb. mint az Aliensben a Weyland-Yutani.

52


I.S.V. Prometheus Hibrid fúziós hajtóművekkel felszerelt űrhajó, kb. fél mérföld hosszú. Legnagyobb részét az üzemanyagtartályok és a motor teszik ki. Ezzel a hajóval jut el Jake Sully a Pandorára.

Aerospatiale SA-2 Samson Helikopter, ami elsősorban a tudósokat szállítja a kutatóbázisokra, illetve az építőmunkásokat, bányászokat a munkálatok helyszínére, tehát tulajdonképpen szállítójármű. Fegyverzete csupán az ajtókban lévő géppuska. RDA Scorpion Gunship Mozgékony, egyszemélyes harci helikopter, erősen felfegyverezve géppuskákkal és oldalt a szárnyakon rakétavetőkkel. A.M.P. Armored Metal Powersuit, az a bizonyos robotizált exoskeleton, amit a katonák használnak a Pandora dzsungelében a ragadozók és a könnyebb közlekedés érdekében. 16 láb magas. Fel van fegyverezve egy GAU 90 típusú forgó gépágyúval. Na’vi A Pandora bolygó lakói. Primitív humanoid élőlények, 10 láb magasak, vékony testalkatúak. A bőrük színe kék, testükön mintázatok vannak, akár a gyíkoknál vagy kígyóknál. A testükön több olyan apró pont van, amelyek változatják színüket, és ezen pontok körül a keringési vagy idegrendszerük részei jól kivehetők. Fegyverzetük a maguk által kreált íjak, dárdák, esetleg kések. Bansheeray Szárnyas élőlény, alig 3 méteres szárnyfesztávolsággal és áttetsző szárnyhártyázattal. Betörhető, akár a ló, a na’vik hátasnak használják és repülnek vele, akár a sárkánylovasok. Leonopteryx Hasonlatos a Bansheeray lényekhez, csak azoknál sokkal nagyobb…táplálkozik is velük, ha éppen úgy támad kedve. A levegő csúcsragadozója.

53


Sturmbeest 5 méter magas, kb. 10 tonna súlyú élőlény. Többnyire csordában vonul, mozgási iránya kiszámíthatatlan, mert hirtelen vált irányt. Megállíthatatlan, széttapos mindent, ami az útjába kerül. Snaketree A kígyófa. Hosszú, megnyúlt egzotikus növény, egy hidrához hasonlít leginkább, levelei meg egy sivatagi kaktuszra emlékeztetnek. Húsevő növény. Halott faként álcázza magát, majd amint közelébe ér a kiszemelt zsákmány, kígyószerű csápjaival megragadja, majd megemészti a farönkben, végül a csontokat „kilöki” magából. Hallelujah hegyek A Pandora bolygón sajátos mágneses mező uralkodik, ennek következményeként ezek a hegyek egymástól függetlenül lebegnek és lassan mozognak a levegőben, mint a jéghegyek a vízen, ezért össze is ütközhetnek. Ezekben az úszó szigetekben található a különleges ásvány, amit az emberek akarnak…innen a hegyek neve is: „hallelujah”, gazdaggá teheti őket. Tetejüket dús lombkorona fedi, alattuk rengeteg kúszónövény lóg le a levegőbe, míg az oldaluk csupasz szikla. Némelyik hegyen vízesés is van. A pandoraiak Villámló Szikláknak (Thundering Rocks) nevezik őket. Aki eddig nem rendelkezett elegendő információval a filmről, annak remélem, hogy mostmár világos, hogy mi fán terem ez az Avatar film. Jövő héten csütörtökön (augusztus 20-án) érkezik a trailer, rá egy napra pedig hivatalos Avatar nap világszerte, exkluzív 15 perces videóanyaggal. Jómagam azon szerencsés egyének közé tartozom, akik láthatják a bejátszást a budapesti Aréna Plazában, ezért számíthattok rá, hogy utána lesz élménybeszámoló is.

54


Ezért várjuk az Avatart, mint a Messiást Jobb alkalmat nem is találhattam volna az újabb Avatar cikk megírásához, hiszen pontosan tegnap este, az amerikai ComicCon nevezetű fesztiválon debütált először James Cameron epikus scifi-fantasy eposza a nagyközönség előtt. Az esemény filmes mértékekhez képest is hatalmasat szólt, a körülbelül 25 perces részlet levetítése utáni napon már több száz vélemény, beszámoló hallható/olvasható/nézhető az eseménnyel kapcsolatban. És hogy pontosan milyen fogadtatásba is részesült a lassan 14 éve készülő epikus 3D-s mozi? Az előzmények után megtudjátok. Mosom kezeimet Az első Avatar cikkben megpróbáltam körüljárni és nagyvonalakban bemutatni, miről is van szó egyáltalán, miért is számíthat az Avatar a minden idők egyik legnagyobb hatású filmje titulusára. A technika is igen fontos szerepet játszik a mozi elkészültében, ezért a technikai újításokat is megpróbáltam összefoglalni. A második cikkben már kicsit részletesebben foglalkoztam a sztorival, a kibontakozó hype-al, a karakterekkel és a na'vikkal, de inkább találgatás szintjén, és igaz ez a traileres fejtegetésekre is. Nos, elérvén a tegnapi napot, sok kérdésre választ kaphatunk (igen, az is kiderül, mikor debütál az első előzetes.) Valahol ott vesztettük el a fonalat, hogy azt mondtam: minden bizonnyal a Jégkorszak 3 előtt fogjál elénk tárni az első ízelítőt. Nos, tévedtem. Mentségemre legyen szólva, hogy (akkoriban) az tűnt a legésszerűbb megoldásnak is, hiszen a jégkorszaki kaland harmadik felvonása is 3D-s és Fox által gyártott produkció. Miután "sikeresen" kimagyaráztam a bizonyítványomat, ideje rátérni, mi is történt azóta. E3 A júniusban megrendezett E3 előtt nem sokat lehetett arról tudni, pontosan milyen bejelentésre/infóáradatra lehet majd számítani, csak annyi volt biztos, hogy az Avatar-brand képviselteti magát az eseményen. James Cameron is tiszteletét tette, ezért páran, velem együtt, joggal reménykedtek, hogy ez azt jelenti, végre valami képanyag is kikerül a filmből. Sajnos azonban a legérdekesebb "képanyag" magának a filmnek a logója lett... A prezentációt, amit maga a rendező tartott, egy szóval tudnám a legegyszerűbben jellemezni: kudarc. Az érezhetően felfokozott hangulatban leledző gamegeek-eket nem túlzottan hatotta meg egy ősz hajú pali majdnem háromnegyed órán át tartó előadása a 3D-ről, magáról az Avatarról és arról, hogy milyen jó is lesz. Ráadásul érdemi információk nem is hangzottak el, hiszen aki látott legalább két, a rendezővel korábban készült interjút, annak nem sok újdonságot mondott a prezentáció. Tehát ez nem jött be. Szerencséjükre a játékról sokkal bővebb információkkal szolgálhattak. Egyesek (köztük vagyok én is) csalódásként fogadták azt a bejelentést, miszerint az első képek az Avatar kapcsán nem a filmből, hanem az az alapján 55


készülő UbiSoftos játékból érkeznek. Többek közt azért sem voltam elragadtatva az ötlettől, mert a sok helyen emlegetett fantasztikusan megtervezett látványvilágot nem egy, egyértelműen gyengébb minőségű grafika formájában szerettem volna látni. Ráadásul a képek nem is a legmeggyőzőbbek, már ami a látványt illeti, de egyes újságírók, akik kipróbálták a gammát, egyáltalán nem fanyalogtak. Sőt, az Avatar: The Gamenek a legnagyobb előnye ugyanaz, mint a filmnek: hogy 3D-s. Úgy bizony, 3-D-ben akciózhatunk Pandora dzsungeleiben, akár a na'vik (azaz az őslakó idegenek), akár az emberek oldalán. Természetesen a 20 éves CRT monitorok nem alkalmasak ezen lehetőség kiaknázására, de a megfelelő technikai felszereltséggel bizonyára képes lesz visszaadni némiképp azt az élményt, amit a film fog produkálni. A játékról még annyit, hogy nem követi pontosan a film sztoriját, ahogy ezt Cameron sokszor ki is hangsúlyozta. A rendező által létrehozott univerzum ugyanis rengeteg lehetőséget rejt, ezért gyakorlatilag a fejlesztőkre lett bízva, hogy mit kezdenek az alapanyaggal. Azért persze előfordulnak a filmben megismert karakterek is a játékváltozatban, de ez a megoldás kivételesen nem köti meg annyira a fejlesztők kezét. Ha mozgóképet nem is, de egy böhöm nagy mozgógépet csak elénk tártak. Ezekkel a masinákkal fogják az emberek "békésen" szanaszét lőni a bolygót. Akik látták már a korábban kiszivárgott artworköket, azoknak nem lesz újdonság. Hallottam olyan véleményeket, miszerint ezek a gépek designban a Mátrix-filmeket koppintják. Mivel az első forgatókönyvvel Cameron már 1995ben, azaz négy évvel a Mátrix bemutatója előtt elkészült, nem látom értelmét a fanyalgásnak. de ha már mindenképpen plágiummal szeretnénk megvádolni a rendező urat, akkor talán az Alienst hozhatnánk fel, ahol Ripley hasonló szerkezetű rakodógéppel csépelte az Alien-királynőt. Gyorstalpaló, aggodalmak Mielőtt rátérnék az Avatar első világbüntetésére, érdemes még egyszer átvenni a sztorit, a fő karaktereket és a film alapvető tulajdonságait. Az Avatar sztorija a távoli jövőbe kalauzol minket. Az emberiség képessé vált az űrutazásra, de az univerzum nagy része még ismeretlen számunkra. A földlakók értesülnek egy bizonyos távoli bolygóról, Pandoráról, mely egy nagyon értékes kristály fő lelőhelye. Bányászalakulatokat küldenek a bolygóra, hogy bányásszák ki ezt a kristályt, akár a tiltakozó bennszülött idegenek akarata nélkül. Már ha egyáltalán léteznek olyanok. Az anyag igen erőteljes hatással van a bolygó atmoszférájára és földrajzára, ugyanis lebegő-hegyeket produkál a jelenléte. Az alakulattal tart Jake Sully (Sam Worthington), egy hajdan remek katona, ki az egyik bevetése során elvesztette mindkét lábát, ezért kerekesszékbe kényszerült. Mégis kapva kap a lehetőségen egy új világ felfedezésére, ezért ő is az alakulattal utazik. A bolygó egy olyan világot tár a felfedezők elé, amiről álmodni sem mertek. Az élővilág igen gazdag, rengeteg féle teremtmény él Pandora

56


dzsungeleiben. A na'vik, azaz a kék bőrű, 3 méter magas bennszülött idegenek szembeszállnak az emberekkel. Ám nem tudnak az Avatarról. Dr. Grace Augustine (Sigourney Weaver) ugyanis kifejlesztett egy olyan gépet, mely képes létrehozni egy átlagember na'vi-mását. Meglepő módon Jakeről készül egy másolat, így az addig járni is alig tudó Sully elnyeri na'vi formáját. Szerelembe is esik az egyik na'vi lánnya,l Neytirivel (Zoe Saldana), aki ráébreszti, talán nem is a jó oldalon áll. Ennyi talán elég is, sőt, még ha akarnék se tudnék több poént ellőni a filmből, ugyanis bojkottáltam a történet további részéről szóló írás olvasását. Kiindulási alapnak szerintem nagyon jó, amellett persze, hogy egy igen alapvető problémát jár körül a film, rengeteg lehetőséget is hordoz. Majd meglátjuk, az eddig még egyetlen rossz szkriptet nem író James Cameron mit hoz ki a sztoriból. A film elkészítéséhez rengeteg forradalmi újítást vezettek be, kezdve a maga Cameron által kifejlesztett Fusion 3D kamerarendszertől egészen a motion capture új szintre emeléséig, az FPR-ig. Maga a műfaji besorolás nem egyértelmű. Legegyszerűbben talán scififantasyként jellemezhetnénk. Hiszen a dzsungel, a hihetetlen tájak és lények fantasy-s külsőt kölcsönöznek, de ugye a sztori, meg főleg a film első fele inkább a sci-fi felé húz. S maga a világ sem csak olyan tessék-lássék módon megálmodott. Minden egyes eleme a legapróbb részletekig ki van dolgozva, mindennek megvan a maga funkciója. Egy tárgynak vagy egy lénynek nem azért van egy bizonyos tulajdonsága, mert az menőn néz ki. Azért rendelkezik vele, mert így logikus. Az Avatar játékidejéről elég vad pletykák keringenek, egyes források szerint 163, míg mások szerint 189 perces opusz lesz. Én inkább a rövidebb játékidő preferálnám, jóból is megárt a sok alapon, mondjuk egy feszes 140 percnyi élvezettel is bőven meg lennék elégedve, de egyelőre tényleg nem lehet tudni, mi az igazság. Azt sem árt észben tartani, hogy az Avatar 100%-ig 3D-s lesz (már ha persze arra alkalmas moziteremben ülünk), ami talán egy három órás intenzivitás után igencsak megerőlteti a szemet és az agyat, főleg IMAXben. Bizakodásra adhat okot, hogy a Fusion 3D system kifejlesztésekor maguk tervezők is gondoltak erre a problémára. CinemaExpo A Hollandiában megrendezett CinemaExpo volt az első hely a világon, ahol nagyobb közönség előtt is bemutattak egy 25 perces részletet a filmből. Nem mehetett be akárki az eseményre, a moziüzemeltetők és néhány kritikus/újságíró volt hivatalos az eseményre. Nagy érdeklődéssel vártam a véleményeket (képanyagról természetesen nem is álmodtam), hiszen a korábbi istenítő vélemények jobbára szakmabeliektől, azaz Steven Spielbergtől, Danny Boyletól, Steven Soderberhtől és stábtagoktól származtak, így a szkeptikusok bátran hivatkozhattak a nem 100%-osan elfogulatlan forrásra. A CinemaExpós atomrobbanás után azonban már ravaszabb érveket kell gyártaniuk, ha továbbra is húzni akarják a szájukat.

57


Az Avatar ugyanis buldózer módjára tarolt le mindent és mindenki szkepticizmusát. Kezdjük ott, hogy egyetlen negatív, vagy legalábbis kevésbé nyáladzó vélemény nem szivárgott ki az eseményről. Mindenki szerint elképesztően látványos a film, a CGI, a 3D kifogástalanul működik. A ComingSoon szerzője szerint: "Olyan élmény, hogy leesik az állad, és rájössz, a 3D-t eddig csak cirkuszi mutatványként használták!". A karakterekről a következőt írja: "Elállt a lélegzetem. Hozzátok hasonlóan én is úgy gondoltam, hogy láttam már mindezt a Gollamnál vagy Hulknál, de Cameronnak ismét sikerült. Ezek a lények annyira élethűek, hogy pillanatokon belül megfeledkezel róla, hogy egy hatalmas és nagyon kék CGI-karaktert látsz épp a vásznon. Még a szemek is meggyőzőek; Ezeknek a karaktereknek igazi személyiségük, sőt lelkük van. Hogy a pokolba lehet az, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy filmet nézek, miközben szinte minden számítógépből származott, amit láttam. Néhány csalódást keltő film után az Avatar lehet az első film, ami helyesen használja a 3D-s technikát." Más szerint: "Hihetetlen ez a részletgazdagság! Nem fogod elhinni azt a levélmennyiséget, mintha valaki egy igazi dzsungelt teremtett volna. Apró szentjánosbogarak és madarak röpülnek keresztül a képen, akárcsak a galambok a Central Parkban. Ezek nem oda vannak helyezve, ezek ott élnek, és csak le lettek kamerázva. Van egy beállítás a levelekről, amelyik annyira fotorealisztikus, hogy egyszerűen képtelenségnek fogod tartani, hogy CGI. Mindez egyszerűen ott van, és így nem elhinned kell, hanem csak megtapasztalnod." Ez azért bíztató, nem? Így vagy úgy, nagyon elégedett voltam a CinemaExpós véleményekkel. A film bebizonyította, hogy alkotói és csodálói nem a levegőbe beszéltek/beszélnek, hanem erre az alkotásra tényleg érdemes odafigyelni. Még bónuszként a hardwired fórumáról ismert ward, azaz a beépített ember a következőképp reagált a bemutatott részletre: "Na most neztuk meg a CineExpos reelt, Uristen, mar ertem miert volt mindenki lehidalva, sosem voltam meg ennyire ledobbenve egyik filmen sem amin meloztam. Hat ez oda fog utni a szakmanak, meg minden vonalon, az tuti. Mar csak be kene fejezni. Sajnos kb ennyit mondhatok max. Huhh, fiuk, le fogtok petezni. Comic Con Július 23-a volt a nap, mikor a nagyközönség először győződhetett meg arról, vajon tényleg akkora durranás-e az Avatar, mint azt előre beharangozták. A Comic Conon bemutatni az első mozgóképanyagot a filmmel kapcsolatban igencsak érdekes döntés volt. Jelen pillanatban egyetlen videó nem szivárgott ki a vetítésről, csak az utána tartott Q&A-ről, azaz a sajtótájékoztatóról, melyről videókat itt találhattok. A nagy esemény megtörténte előtt ehhez hasonló szörnyikék szobrai, illetve a karakterekről mintázott játékok csillapították infóéhségünket. A hivatalos plakát (mely a cikk nyitóképe) rengeteg spekulációt eredményezett. Azóta kiderült, hogy a képen nem egy na'vi, hanem Jake Sully Avatarja látható. Már ez

58


a kép is elég meggyőző, de a HD, felirat nélküli változat biztosít minket róla, hogy ilyen részlete CGI képet nem mindennap lát az ember. Mivel fanatikusságom nem ismer határokat, élőben követtem az eseményeket két liveblogger közreműködésével, akik mindenről beszámoltak. Egészen addig, míg James Cameron fel nem tette a kérdést: "Are you ready to go to Pandora?" Az egyértelmű válasz utáni "Let's go!" utasítást követően 25 percre eltűntek a bloggerek. Visszatérve nem győztek áradozni a látványról és a hangulatról. Elmondásaik szerint a részlet levetítése után álló ováció köszöntötte az alkotókat. A vélemények vadászásába azonban inkább a mai nap kezdtem bele. Az emberek körülbelül 90%-a teljesen padlót fogott. Ilyen pl. Michael Star, a marketsaw írója: "Right now I am mindblown from experiencing 24 minutes on Pandora. Cameron has visited another planet and shot footage there." Ő is azon a véleményem van, hogy Cameron meglátogatott egy új világot és letette oda a kameráját. Egy másik vélemény: "Just finished watching a full 25 minutes and holy shit it was phenomenal, just amazing. It does indeed look like nothing you've ever seen, it is groundbreaking, it looks incredible. Every single second in this looked real. And most of it was a completely CGI created universe that does not at all look CGI. It is truly amazing! " A lényeg, hogy brutális. A legátfogóbb és legjobb vélemény azonban a Slashfilm.com által készített, körülbelül 17 perces, 4 rajongó által készített beszámoló, kik a részlet megtekintése után számolnak be élményeikről. Korrektek, kitérnek minden egyes dologra (a kameramunkát, az animációt, a világ megteremtését, a 3D-t és természetesen a CGI-t is erőteljesen dicsérik). Bónuszként pedig kedvesen lesajnálják a novemberben bemutatandó Robert Zemeckis 3D-s animációs film, a Christmas Carol silány effektjeit. A negatív vélemények sem kifejezetten rosszak, csak egyesek szerint talán túlságosan "toon", azaz rajzfilmes a látvány. Erre amúgy a slashfilmesek is reagálnak, és szerintük ez nem hátrány. Sőt, szerintük, ha létezne egy ilyen bolygó, az pontosan így nézni ki. A 3D-ről annyit, hogy a lehető legkiforrottabb a technika, melyet az Avatar használ. A mélységérzet soha nem látott, és az ember tényleg úgy érezheti, egy idegen bolygóra került. Na de mi a helyzet a trailerrel? Avatar Day James Cameron és John Landau producer bejelentette, hogy augusztus 21-ét a világ minden pontján Avatar Daynek nyilvánítják. Minden egyes IMAX, illetve egyes 3D-s mozikban ingyenesen megtekinthető lesz egy körülbelül negyed órás részlet a filmből. Amellett, hogy ez tényleg nem a jól bevált marketingstratégáinak tűnik, végre azt is jelentheti, hogy beindul a nagyközönség felé is nyitó hype. Van egy olyan érzésem, hogy ősszel a csapból is Pandora fog folyni.

59


Honlap, előrejelzés, elmélkedés A hivatalos honlap tegnap indult el. Bár információ gyakorlatilag nulla, a zenei aláfestés a hozzám hasonló filmzenebuzik számára örömteli, ugyanis valószínűleg a James Horner által komponált muzsika egy részlete csendül fel a site-on. Nekem tetszik a zene, de persze ez még csak egy ízelítő. Tehát így állunk jelenleg. Körülbelül 6000 néző teljesen elalélt a látványtól és nem győzik kivárni a december 18-ai bemutatót. Talán mégsem volt rossz ötlet ilyen későn kiszivárogtatni az első mozgóképanyagot, mert így a nézők nem felejtik el, és egy megfelelő erősségű marketinggel hatalmas sikert érhetnek el az alkotók. Amire szükségük is van, mivel a film elképesztő költségvetéssel bír. A legoptimistább becslések szerint is minimum 300 milliót kóstál csak a gyártási költség (meglesz az 400 is), plusz ehhez még hozzájön a minimum 150 millás marketing (főleg az Avatar Day-el). Tehát mondjuk egy 550 milliós filmnek körülbelül 1.2 milliárd dollár nemzetközi bevételre van szüksége ahhoz, hogy sikerként könyvelhessék el. Minden idők legnagyobb bevételt elért filmje a szintén Cameron által rendezett Titanic 1.6 milliárd dolláros összeggel. Utána a Gyűrűk Ura: A Király Visszatér kullog 1.1 milliárddal. Tehát az Avatarnak minimum a világ második legjövedelmezőbb filmjévé kell válnia, ha nem akarnak belebukni. A Titanic azért tudott ekkora eredményt elérni, mert gyakorlatilag 0-99 éves korig, bármilyen nemű egyednek ajánlott volt, és majdnem egy fél évig játszották a moziban. Az Avatar nagy előnye forradalmi technikájában, elgondolkodtató sztorijában és a 3D-s mozik magasabb jegyáraiban keresendő. Hogy ezek az összetevők elégnek bizonyulnak-e a sikerhez, azt nagyon nehéz megállapítani. Ha engem kérdeztek, azt mondom, ha a film tényleg akkora durranás, mint azt pár ezren hangoztatják, akkor semmi okunk az aggodalomnak.

60


Avatar Teaser Trailer! (2009 aug. 20) Megérkezett a sokak által Messiásként várt Avatar című film első, kedvcsináló előzetese. Van itt 80 % hype, meg 20 % közepesen izmos tartalom; egyszóval ez az előzetes is tökéletesen illeszkedik az eddig kiadott Avatar anyagok sorába. Link:

http://www.youtube.com/watch?v=d1_JBMrrYw8

Avatar exkluzív 15 perc – élménybeszámoló (2009 aug. 22) Szóval akkor ígéretemhez hűen írnék egy kis élménybeszámolót az augusztus 21-i exkluzív Avatar bemutatóról. Nem is tudom, mivel kéne kezdenem, inkább írom, ahogy jönnek a dolgok, habár minden részletre képtelen vagyok visszaemlékezni, hiába próbáltam minden apróságot megjegyezni. Talán azzal kezdeném, ami mindjárt a klipp bejátszása előtt feltűnt és meglepett: hiányos volt a Cinema City 18-as terme. Meglepett, mert a neten lehetett foglalni jegyet előre, és már napokkal a vetítés előtt elkelt az összes jegy. Úgy látszik, jópáran meg-meggondolták magukat, amikor világossá vált előttük, hogy az előzetest bizony nem az IMAX terem adja, hanem egy (pontosabban kettő) normál terem. Szóval foghíjasak voltak a sorok, de megmondom őszintén, engem ez igazából nem foglalkoztatott. (A kólaosztogatás egyébként igaz, kár, hogy jómagam utálom a kólát. De azért kedves gesztus volt). Cameron nagyon rövid bevezetővel indított, melyben elkotyogja, hogy a 22. században járunk, főhősünk Jake Sully, és bla-bla-bla… Csak hogy kb. világos legyen mindenkinek a sztori eleje. Ugyanokkor biztosított arról is, hogy nem lőnek le semmi poént. Utólag visszagondolva tulajdonképpen igaza is volt. Pár mondatban most leírnám azokat a jeleneteket, amikre emlékszem (volt asszem 5 vagy 6), ezért aki erre nem kíváncsi, a következő bekezdéseket ne olvassa el addig, amíg meg nem látja a SPOILER VÉGE feliratot! Egyébként én úgy gondolom, hogy elolvasni el lehet, úgyis látni kell az egészet, úgy átjön az egész lényege. Meg Cameron is mondta, hogy nem lőnek le semmit.

61


SPOILER! Az első jelenetben Quaritch ezredes sétálgat emberei (valószínűleg újoncok) között és „hosszabb” monológban mesél nekik Pandora élővilágáról, továbbá arról, hogy nem lesz képes őket megvédeni. Nem mintha nem akarná, de ő már ismeri Pandora gyilkosait – legyen szó növényről vagy állatról -, és ennek tudatában keményen ki is jelenti, hogy mire számíthatnak a (valószínűleg) újoncok. Közben a tolószékes Jake Sully gurul be a terembe diszkréten és hallgatja az ezredes vészjósló és hideg szavait.

A következő jelenet volt az, amitől féltem…amit nem akartam látni: az emberi tudat átültetése egy na’vi testébe. Kellőképpen tudományos volt a dolog, bár szerintem nem mutattak meg belőle mindent (nagyon remélem). Itt már láthatjuk az „öreglány” Sigourney Weavert is, ő látja el instrukciókkal a kissé ideges Jaket. Utóbbi befekszik egy hibernátorszerűségbe (a még régebben kiszivárgott forgatási fotón látható ez a valami), majd elkezdik átültetni a tudatát. Aztán látjuk, amint Jake avatar megpillantja saját karjait és testét. Elkezdi mozgatni lábujjait és a lábát is (amit korábban emberi testében ugye nem tehetett meg), majd megpróbál lábra állni. Bizonytalan mozgás, erős meglepődöttség jellemzi, a tudósok próbálják csillapítani, farkával lever

62


mindenféle orvosi kütyüt, de Jake láthatóan élvezi új testét, majd örömtől duzzadva kirohan a „műtét” helyszínéül szolgáló helységből. Kinn vagyunk Pandora dzsungelében, Jake avatar, Grace avatar és egy harmadik – valószínűleg szintén tudós – avatar látható, Jake avatar kezében egy automata géppisztoly. Itt hadd szúrjam közbe, hogy az avatarok vonásai (legalábbis Sigourneynél mindenképpen, de Worthingtonnál is egy kicsit) szépen tükrözik a karaktert megformáló színész vonásait, fel lehet ismerni. Mondjuk Neytirinél nemigen, de én Zoe Saldanát alig láttam párszor. Szóval, ott állnak a dzsungelben, szemben velük egy pörölycápafejű jól megtermett négylábú állat, ami a lapos fejével jobbra-balra csapkod, láthatóan fel van bőszülve, amiért a 3 avatar behatolt a territóriumára. Az állat nekiiramodik és Jake felé rohan, majd hirtelen megtorpan, ordít egyet, majd eliszkol. Jake azt hiszi, ő és géppisztolya ijesztette el, ám mögötte ott sunnyog a jóval vérszomjasabb Thanator, egy hatlábú (4 mellső, 2 hátsó láb), T-Rex ordítású ragadozó (nagyon dizájnos lény, nekem szerintem kedvenc lesz). Jakenek itt már rohannia kell, a Thanator dühüsen üldözi, és beszorítja valami fa gyökerei alá, ahonnan Jake kénytelen rálőni. Itt az üldözéses jelenetnél elég kapkodónak éreztem a kamerát, ez nem tetszett annyira, de maga a jelenet nagyon jó volt egyébként.

Van aztán egy érzelemmel teli jelenet is, amikor Neytiri menti meg Jake avatart kis, kutyaszerű lényektől…valószínűleg ezek lesznek a Viperwolfok…kis vézna lények, ezekből túl sokat nem látni. Neytiri Jaket hibáztatja, amiért meg kellett ölnie az állatokat. Egyszerűbb párbeszéd következik, aminek lényege, hogy Neytiri azért mentette meg Jaket, mert utóbbinak erős szíve van. Érzelmes, kissé romantikus a pillanat, amikor ez a párbeszéd elhangzik, háttérben az éjszaka igen szép, fényekben és növényekben gazdag Pandorai dzsungellel. Amire még emlékszem, az a bemutató utolsó jelenete. Jake avatar egy lebegő Hallelujah hegy peremén mászik Neytirivel és további na’vikkal, akik gondolom Neytiri törzsébe tartoznak. A táj gyönyörű a háttérben lebegő hegyekkel, nagyon magával ragadó. A na’vik – élükön Jake avatarral – megközelítenek egy Bansheeray rajt, amint azok a sziklán „tollászkodnak”. Jakenek választania kell magának egy „madarat”, és Neytiri közli vele: ez úgy működik, hogy igazából a szárnyas választja ki a lovasát. Jake nem érti, honnan

63


fogja tudni, hogy a lény őt választotta, mire Neytiri: „Onnan, hogy megpróbál majd megölni!” Pár Bansheeray elijed Jaketől, majd odaér az egyikhez, amelyik nem hajlandó távozni, sőt inkább ő támadna. Kedves kis küzdelem bontakozik ki Jake avatar és leendő „sárkánya” között, ám végül is sikerül betörnie a szárnyast és repülni kezdenek a lebegő hegyek között. SPOILER VÉGE! A 15 perc végén még leadták nyálcsorgatónak a trailert is, hogy minél kíváncsibban és várósan hagyjuk el a termet. Néhányan már tudják rólam, hogy a csütörtöki trailer láttán számomra az ultrarealisztikus (vagy fotórealisztikus) CGI felejtős lett, pénteken az exkluzív vetítésen sem éreztem annak, habár megmondom őszintén, így 3D-ben hihetőbbnek tűnt…valósabbnak. Nem tudom, de számomra a 3D sem egy világmegváltó látvány vagy élmény. Azon szerencsések közé tartozom, akik korábban láthatták a magyarországi IMAX teremben a világ első Fusion 3D (ez Cameron kameramegoldása ugye) technikájával készült felvételét, a U2 koncertet. Nem vagyok szakember, lehet, hogy ezért nem tűnt fel túl sok különbség a korábbi 3D felvételek (pl. Beowulf) és a Fusion 3D között. Sem a U2 koncerten, sem itt. Szerintem kb. ugyanaz, de a hozzáértők biztosan tudják, hol kell keresni a különbséget. Véleményemtől függetlenül, akinek első 3D élmény lesz majd az Avatar decemberben, szerintem nem fog csalódni. Értelemszerűen 3D-ben hihetőbb az egész film egy kicsit, de aki komolyan azt hiszi, hogy teljesen olyan lesz, mintha a filmben benne lenne, azért azt ki kell ábrándítsam egy kicsit. Ugyanakkor hadd tegyem azt is hozzá, hogy a teljes film – remélhetőleg – az IMAX teremben lesz látható, jóval nagyobb vásznon, jóval komolyabb hangzási rendszerrel, és ezáltal az egész élmény hatványozódni fog. Az Avatar képi világa lenyűgöző! Noha véleményem szerint a fotóreálistól messze van, mindenképpen a valaha látott legigényesebb megvalósítással fog büszkélkedni. Látszik a CGI megoldásokon, hogy a készítők beleadtak (beleadnak) apait-anyait, rászánták a szükséges időt és a technika keretein belül kihozták a lehető legtöbbet. Gratuláció a WETA-nak és az ILM-nek! Kissé tényleg meseszerű az egész (a Pandora színekben gazdag élő- és állatvilágára gondolok), de valós mese. Úgy gondolom, hogy az emberek többségét magával fogja ragadni a film, ezt némiképp igazolja is, hogy a 18-as teremben – ahol magam is voltam – a vetítést követően a mozi talán fele tapssal köszönte meg a látottakat. És ne feledjük, hogy a rendező James Cameron, aki nem másfél órás műsoridővel fog előrukkolni, továbbá a történetből sem lőtt le remélhetőleg semmi komolyat. Szóval, aki ezért mondja, hogy nem esett hanyatt, annak csak gratulálni tudok (olvastam ilyen negatív kritikát is). Dialógus nem volt túl sok, azok is igen egyszerűek (sebaj, legalább a felirat egyedi volt, avataros betűtípussal, csak nem kék, hanem barnás színben). De a bevágott jelenetek nem is olyanok voltak, amikbe szükségszerű lett volna a mélyreható, információkkal teli értelmes párbeszéd. Majd lesz ilyen a teljes a filmben.

64


Ugyan szerintem sincs szó fotórealisztikusságról, ez messze csak a hype műve, de a látványvilág engem is lenyűgözött és meggyőzött. Amennyit én – korai forgatókönyv alapján – a történetből tudok, annak alapján úgy gondolom, hogy a történettel sem lesz probléma, továbbá azt is tudjuk Cameronról, hogy fontosak számára a jellemdús karakterek, tehát ha e három tényezőt összegezzük (látvány, történet és karakterek), akkor egy olyan sci-fi filmet kapunk, amire szerintem nagyon sok rajongó vágyik. Aki pedig nem tud elég dolgot az Avatar filmről, az olvasson kicsit utána az interneten, pl. itt a FilmUniverzum hírei között is, és nézze meg a trailert. Szerintem magért beszél az előzetes…

A 3 fő avatar az Avatarból (2009 aug. 26) Lassan már magam is belehülyülök, hogy mikor használom az “avatar” szót a film címeként, és mikor mint az avatar testre való utalásként. Szóval a film 3 főszereplőjének na’vi fizimiskája, azaz avatar arca elég jó minőségben, az Empire magazinból scannelve. Neytiri (Zoe Saldana)

Dr. Grace Augustine (Sigourney Weaver)

65


Jake Sully (Sam Worthington)

Ăšjabb Avatar scannelĂŠsek (2009 aug. 27)

66


Avatar: A Pokol Kapuja (2009 szept. 17) Az egyik legújabb hivatalos Avatar oldal, az Avtr.com (a Coca Cola támogatja) rakott fel képeket a Hell’s Gate elnevezésű kolóniáról, melyet az RDA vállalat létesített a Pandora bolygón. Resources Development Alliance Extra-Solar 01 kolónia, ismertebb nevén a Pokol Kapuja Az ötszög alakban körbekerített kolónia területe 6,16 négyzetkilóméter (az ötszög minden oldala 1, 89 kilóméter hosszú). A minden csúcspontban található fő őrtornyok védelmet nyújtanak a a Pandora gigantikus lényei elől akár felszíni, akár légi támadás esetén. Oldalanként további 4-4 kisebb őrtorony található, melyek a nem számottevő támadások ellen lettek kiakalítva. Egy tiszta, 30 méter széles sáv veszi körül az egész létesítményt, amit általában egy automatikus növényírtó gépezet tart tisztán: a bányászat savas melléktermékei által tartja izolálva a bázist a dzsungeltől. A bázis kb. egyharmadát a siklók kifutópályája és egyéb hasonló platformok foglalják el, továbbá járművek tárolására alkalmas épületek és egy könnyűipari üzem is megtalálható itt, ami a bányászathoz és a bázis védelme érdekében szükséges ellátmányok gyártására szolgál. A Pokol Kapuja fennmaradó területét adminisztratív épületek, laktanyák, technikusok és bányászok szállásai és fejesek számára hermetikusan elzárt öröklakások foglalják el. [...] A szórakoztatásra szolgáló létesítmények, mint pl. a bázis étkezője (ismertebb nevén a Pokol Konyhája) megosztott, kivéve egy alacsonyabb nyomás alatt lévő szektort a kutatólabor és a leszálló zóna között, amit az Avatar program tagjai használnak edzésekre.

67


Quaritch ezredes és kiscsúzlija (2009 szept 19) Egy újabb kép az Avatarból. A Stephen Lang alakította Miles Quaritch ezredes látható a fotón, vállán a légzést elősegítő maszk (az ammóniával teli levegő miatt kell a Pandora bolygón), kezében pedig egy pisztoly.

Pandora értékes ásványa (2009 szept 26) A Marketshow oldaláról vannak a képek (ők meg az AVTR oldalán találták őket), amik közül az elsőn a különleges ásvány látható (”unobtainium”), amely – köszönhetően sajátos mágneses mezejének – lebeg. A következő kép pedig egy fantáziarajz a Pokol Kapuja kolóniáról a Pandora bolygón (meg egy Scorpion Gunship leszállóhelyről)), valamint az RDA vállalat egyik vízenergiai állomásáról. Tetszetős ez a vízesések fölött, gyakorlatilag a levegőben elhelyezkedő létesítmény.

68


KĂŠpek (2009 okt. 2)

69


70


Pandora: akár a Föld (2009 okt. 7) Bizony, az Avatar helyszíne nagyon hasonlít a mi bolygónkhoz: olyan, mintha a Föld keringene a Jupiter körül. A Pandora felszíne dús aljnövényzet és jókora fák alkotta dzsungel, légköre főként mérgező ammóniából áll, ezért az emberek csak maszkkal lehetnek a szabad ég alatt.

71


Egy kaminonsofőr csalódott Cameron Avatarjában (2009 okt. 19) A filmonic oldalán leltem rá az alábbi vicces hírre. Pár hónappal ezelőtt Sigourney Weaver már említette, hogy James Cameron elvitte a stábot pár napra Hawaii dzsungeleibe tréningezni. A színészek megtapasztalhatták az esőerdőt közelről, és tapasztalatokat gyűjthettek, milyen körülmények uralkodhatnak Pandora bolygón. Sam Worthington a héten lezajlott Tokiói Filmfesztiválon mondta el a következő muris szituációt, ami megesett vele és Cameronnal. “Pár napig tartózkodtunk az egyik szigeten Hawaiion, ahol Cameron és én próbáltunk egy jelenetet ” – idézte fel az eseményeket Worthington. “Én egy na’vi jelmezt vettem magamra, rendesen nagy füleimmel és hosszú kék farkammal áldogáltam az út szélén, amikor jött szemből egy kaminonsofőr. Kérdezte is meglepedten, mi a francot csinálok itt ebben a jelmezben? Én meg mutattam az egyik fa irányába, ahol Cameron egy kis kézi kamerával hadonászott. “Tudja ő James Cameron, aki a Titanicot készítette. Ez pedig az új filmje lesz az Avatar” – A kamionos meglepve ezt motyogta: “Öregem,látom azóta a karrierje erősen lefelé ívelt..” – majd továbbhajtott. Meg tudom érteni a sofőrt…Hiszen látott egy srácot egy kék hacukában, mellette meg egy izgága emberkét kézi kamerával. Pedig csak Sam Worthington és James Cameron dolgozott egy 300 milliós projekten Kíváncsi vagyok, a hawaii kamionos akkor is ezt fogja e gondolni, ha eltéved egy moziba december végén. Bónuszként itt egy kép a filmből: Jake Sully (Sam Worthington) egy spéci fegyverrel dzsungelharcosokat megszégyenítő elszántsággal hatol be Pandora veszélyes helyszíneire.

72


George Lucas: “Az Avatar ott lehet a Star Wars mellett a toppon” (2009 okt. 20) A napokban egy terjedelmes cikket közölt a “New Yorker Magazin” James Cameronról, korábbi filmjeiről, na meg persze az új dobásáról az Avatarról. Az elkövetkező napokban pár részletet kiemelünk belőle, és megosztjuk az olvasókkal. Geogre Lucas, a Star Wars atyja is megszólalt benne, és csupa jó jelzőkkel illette Cameront, valamint a készülő Avatart. Szerinte csodálatos alkotásnak nézünk elébe, ami méltó párja lesz majd a Csillagok Háborújának A következőket mondta: ” Kreálni egy teljesen új univerzumot, az valami elképesztő képzelő erőre vall. Örülök hogy Jim elkészíti a maga Star Warsát, csak pár ember képes erre a világon, aki igazán tökös hozzá. Én megcsináltam a Csillagok Háborúját, most Cameron megpróbál versenyre kelni vele. Ez bizony hatalmas munka a részéről. Én hiszem azt, hogy ezt a művet Cameron olyan magasságokba emeli, amit a többség nem is gondolna” Cameron továbbá megemlítette a magazin cikkében, miszerint az Avatar igazi tesztoszteron mozi lesz, tele brutális akciójelenetekkel, amit megszokhattunk tőle a Terminator filmekben, és mondjuk az Aliensben. De a női nézők számára is tartogat sok meglepetést.

ÚJ AVATAR Kézikamerás Trailer (2009 okt. 23) A legújabb előzetes, amelyet a mai naptól játszanak a mozikban, legalábbis az USA-ban. A minőség nagyon rossz, HD trailer csak jövőhét csütörtökön érkezik sajnos…Aki nem bír addig várni, az megtekintheti a lenti videót. Annyit ki lehet jelenteni, sikerült igazán ütősre összevágni az új trailert, végre a sztoriról is megtudhatunk egyet s mást.

http://www.indavideo.hu/video/Avatar_trl_2

73


Valóban az Avatar lenne a Messiás? (2009 okt. 24) Mielőtt belevágnék mindennek a közepébe, azok, akik esetleg nem tudnák, mi is az az Avatar, a korábbi cikkeimben erre választ találhatnak: első, második, harmadik cikk. (Miért várjuk az Avatart, mint a Messiást?, Miért várjuk még mindig az Avatart, mint a Messiást?, Ezért várjuk az Avatart, mint a Messiást). A negyedik Avatar írásban, megszakítva az eddigi hagyományokat, nem a film részletes ismertetése, a különféle technológiák bemutatása, vagy maga Pandora világának az elemezgetése a legfőbb téma, hanem kicsit a hype, mint jelenség, és úgy egyébként, az Avatarról, mint jelenségről írnék. Ezek mellett természetesen kitérek az enyhén szólva is vegyes fogadtatásban részesült teaserre, a "megérdemelt" csalódottságra, az Avatar Dayre, a közönség által generált ellen kampányra és a csak pár órája kiszivárgott, vadonatúj, három és fél perces előzetesre. Elsősorban tehát a címben feltett kérdésre próbálok választ találni. És mivel a kérdésre egyáltalán nem olyan könnyű választ találni, ideje hát visszatekinteni a körülbelül három hónappal ezelőtti eseményre, a ComicConra. Ahol a nagyközönség számára először vált láthatóvá James Cameron Avatarja. Mi történt a ComicCon óta? A világ egyik legnagyobb popkultúrális rendezvényén, az elsősorban képregényekre, de jövendő mozifilmekre is összpontosító ComicConon került bemutatásra először a nagyközönség előtt is az Avatar. Egy körülbelül 25 perces részlet az emberek 90%-át meggyőzte, hogy az év legnagyobb durranása várható december 18-án. A kétkedők is talán a túlzottan felfokozott várakozások miatt adhattak hangot csalódottságuknak, de az ő számuk tényleg elenyésző az istenítő vélemények mellett. Ez után a nagy felhajtás után nem is volt csoda, hogy lélegzetvisszafojtva vártuk nyolcadik hó 21. napját, amikor is világszerte elérhetővé vált az Avatar első előzetese. Addig is, hogy ne unatkozzunk, a Fox néhány új képet is kiszivárogtatott, persze szigorúan spoilerek nélkül, és inkább a hivatalos játékból láthattunk screenshotokat. Tehát az első előzetes megjelenése előtt fogalmunk sem volt, hogyan is néznek ki a na'vik, Jake avatarja, vagy éppen maga a Pandora bolygó. A teasert két perc tíz másodpercre ígérték, így hát joggal reménykedhettünk, hogy a fenti, még homályban levő részleteket is végre megcsodálhatjuk.

74


Talán ez az időszak, a teaserre való várakozás ártott legjobban a filmnek és magának az előzetesnek. A temérdek istenítő ComicConos és egyéb vélemény után az emberek (és be kell valljam, én is) olyan magasra tették az elvárásaikat, aminek egy otthoni monitoron lejátszható, 2D-s trailer egész egyszerűen képtelen megfelelni. Akkor még nem gondoltam bele, mindez mekkora kalamajkát okoz majd. A teaser trailer Az itt látható teaser (http://www.youtube.com/watch?v=d1_JBMrrYw8) rendesen összekuszált mindent. A Fox marketingesei valószínűleg minden egyes "felesleges" szőrszáltól megszabadították a fejüket a vélemények megjelenése után, mert hogy haj és bajusz nem maradt ép, az egyszer biztos. Az Apple oldalán lévő visszaszámláló lejárta után a rengeteg letöltés miatt annak rendje és módja szerint szinte megsemmisültek az Apple szerverei, így az ott debütáló teaser egy jó ideig elérhetetlenné vált, így a nagy dérrel-dúrral beharangozott visszaszámlálónak végülis nem lett sok értelme. Körülbelül 40 percnyi idegzsába és agyhugykőembólia után sikerült megtekintenem a teasert. Mielőtt leírnám, mit gondoltam/gondolok róla, hadd jegyezzem meg, hogy az én véleményem csak egy a sok közül. Nagyon sok múlik azon, ki milyen elvárásokkal ül le elé. Elsőre tetszett, de nem voltam elájulva tőle. Éreztem a pozitívumait, és még mindig egy olyan filmnek tartottam, amit muszáj megnéznem, de mégis elmaradt az a kalapáccsal fejbevágós élmény, amire számítottam. Másodjára már nagyon tetszett. Harmadjára pedig végig libabőröztem. Azt a tábort képviselem, akik olyan "elvárásokkal" ültek le a teaser elé, hogyha az bármilyen lesz, tetszeni fog. Ezt nevezhetjük elfogultságnak (az is), de nem tartom akkora negatívumnak. Arra viszont számítottam, hogy ez nem fogja meggyőzni a kételkedőket, miszerint ez lenne a XXI. század legnagyobb csodája.

75


Ugyanis az Avatar teaser előtti időszakból, egyébként teljesen érthető módon, az emberek egy igen nagy csoportja nem értette, mire fel ez a nagy felhajtás (azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy ezt a "nagy felhajtást" nagyrészt a rajongók, a különféle blogok generálták), és a teaser megjelenése után egyenesen vérszemet kaptak. Ezt kéretik a szó legeslegszorosabb értelmében értelmezni, ugyanis nem átallottak olyan jelzőkkel illetni a filmet, és (az egyébként még messze nem 100%-osan kész effekteket tartalmazó teasert), mint minden idők legszarabb CGI-je, meg PS1 szint. Nos, azt hiszem, ezt nem kell kommentálnom. Az embereknek az anonimitás és az internet megnyugtató álcája mögött természetesen joguk van rá, hogy negatív véleményüknek adjanak hangot. A fenti idézetek azonban úgy gondolom, jócskán túlhaladták az értelmesen gondolkodó ember szájából elhangzó intelligens vélemény definícióját. Kicsit szenvedélyesre sikerült a fenti bekezdés, de azt be kell valljam, hogy egyáltalán nem vagyok meglepődve az ehhez hasonló véleményeken. Az elvárások voltak a film legnagyobb ellenségei, amiket maga elé támasztott. Az emberek azt hitték, hogy a netes 2D-s teaser is világmegváltó lesz. Nem lett az, ennek következményeként igen tekintélyes mértékű ellen kampány vette kezdetét. Megjelentek a különböző "plágium"-mal vádoló összehasonlító képek pl. a Delgóval (az már senkit sem érdekelt, hogy Cameron a film sztoriját és látványvilágát már 1995-ben megálmodta), a na'vikat borzalmas jelzőkkel illették és minden idők egyik legantipatikusabb lényeiként tartották őket számon. Satöbbi, satöbbi.

76


A fenti folyamat pedig teljesen egyedülálló, talán az első ilyen a filmtörténelemben. Viszont, amire a fanyalgók nem gondoltak: ezzel is a filmet segíti, hiszen ha gyakorlatilag egy hónapon keresztül folyamatosan, mindenki az Avatarról beszél, az reklám. És a negatív reklám is reklám, ugye. Hogy egy kicsit az érem másik oldalát is bemutassam, a többiek (körülbelül 50%) egyáltalán nem csalódott a teaserben. Az olyanok, akik korábban nem is hallottak róla, vagy nem tudták, hogy mit kezdjenek vele (és elkezdte érdekelni őket a film), vagy rögtön a film rajongóivá váltak. Jómagam azok táborába tartoztam, akiknek nagyon tetszett az előzetes, mind a felépítése (a crescendós, folyamatosan erősödő zenéért plusz pont - ami egyébként a 28 héttel később filmzenéjének egy részlete), a táj lenyűgöző, a na'vik minden korábbi számítógép által generált lénynél élethűbbek, az akciók lélegzetelállítóak, és úgy az egészből áradt az a nagybetűs, EPIKUS hangulat, amire annyira számítottam. Avatar Day Mielőtt a fenti alcímben olvasható témára rátérnék, a CGI-ről még gyorsan pár szót: a legnagyobb negatívum, amit felhoznak a film ellen, hogy túl rajzfilmes és egyáltalán nem élethű. Nos, erre az lenne a válaszom, hogy a túlzott színezettségnek egyrészt stílusbeli okai vannak, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem (ilyen volt már a Speed Racer látványvilága is). Másrészt pedig muszáj volt az alkotóknak erős színeket alkalmazni, hiszen a 3D-s szemüvegeket egy sötét szűrővel rendelkeznek, így azt kompenzálni kellett. És egyébként is elismerésre méltónak tartom, hogy Cameron nem állt be a ma oly divatos "darkos", piszkos, és egy kaptafára készülő látványfilmek mellé, hanem inkább egy teljesen egyedi hangulatot árasztó filmet szeretett volna létrehozni, amit korábban még nem láthattunk. És az Avatar Day-es beszámolók alapján ez maradéktalanul sikerült is neki. Az Avatar Day ugye egy világszerte augusztus 21-én tartott esemény volt, melyen a Föld minden pontján, a lehető legtöbb IMAX és 3D-s teremmel rendelkező moziteremben egy speciális, 15 perces kedvcsinálót vetítettek a filmből. Az esemény különlegessége az volt, hogy ingyen lehetett rá ellátogatni. Az Avatar Day (későbbiekben AD) teljesítette is a feladatát, meg nem is. Mindenféle mellébeszélés nélkül mondom, hogy egyetlen negatív véleménnyel nem találkoztam még az AD-el kapcsolatban. Mindenki, aki részt vett rajta (és mondjuk készített róla egy videót és felrakta a youtube-ra) teljesen el volt mosva a látványtól és pontosan ugyanolyan stílusban beszélnek róla, mint tették azt a ComicConon, a CineFesten és azelőtt. Ezek után tehát joggal tehetjük fel a kérdést, miért? A válasz mindösszesen annyi, hogy az Avatart a kezdetek óta nagyvászonra, 3D-s termekbe szánták. Ergó, az effektek csak és kizárólag ott tudnak teljes pompájukban tündökölni. A hatalmas, fél futballpálya méretű IMAX vásznon akkora élményt nyújt a film, mint más mozgókép még soha. A 3D-s technika a lehető legjobban lett alkalmazva, nem tolják a képedbe. Csak

77


mélysége van a képnek és az ember úgy érzi, benne van a filmben. Úgy gondolom, ez nem mindennapi élmény lehet. Csak hogy pár dolgot idézzek: a film körülbelül akkora hatással lesz a nézőjére, mint az első Jurassic Park és a Star Wars; a teaser körülbelül az élmény 1%-át tudta átadni az AD-es jeleneteknek; mindent elsöprő CGI blablabla. De ami (számomra) a legfontosabb, hogy a történet, a karakterek és a párbeszédek is 100%-osan jamescameronosak. Azaz kidolgozottak, nem elcsépeltek, ötletesek és kegyetlen stílusosak. Ezek után a beszámolók után nyugodtam meg teljesen, és ignoráltam mindenféle negatív véleményt a filmmel kapcsolatban (pl. valaki indított egy olyan honlapot, hogy "Avatar trailer sucks"). De akkor mi volt az a dolog, amit még fent említettem, amit nem tudott elérni az AD? Egyrészt, hogy a nagyközönség számára is ismertté váljon a film (sokak még mindig összekeverik az Avatar - The Last Airbender c. rajzfilmsorozattal és készülő M. Night Shyamalan adaptációval), másrészt pedig a kétkedőket nem győzte meg, hiszen értelemszerűen, aki csalódott a teaserben, nem nagyon vett részt a vetítéseken. A marketing Egy fontos dologról nem ejtettem még szót, ez pedig a korábban beharangozott "forradalmi" marketinghadjárat, Egyelőre nem igazán sikerült megítélnem, tényleg forradalmi lenne-e (erre majd csak decemberben fogok tudni választ adni), az biztos, hogy érdekes. Már maga az a tény, hogy pár hónappal a film bemutatása előtt még egyetlen normális képet nem lehetett látni az Avatarból. Aztán, hogy először a játékból mutogattak screenshotokat, majd a rengeteg zárt körű vetítés - végül a ComicCon és a teaser. Emellett még nem túl minőségi játékfigurák is napvilágot láttak. Az tény, hogy a fenti folyamat eddig egyetlen korábbi film reklámkampányába nem illeszthető be. Az már más kérdés, hogy mennyire sikeres. Bár már javult a helyzet, de már az a tény, hogy rengeteg ember még vagy egyáltalán nem hallott a filmről (szerintem hazánkban inkább ez jellemző), vagy összekeverik a Last Airbenderrel, nem éppen egy sikeres marketingstratégia eredménye... Az is igaz azonban, hogy még nincs vége, körülbelül két hónapunk van hátra a bemutatóig, addig még rengeteg helyen fogják reklámozni a filmet, így az ősz java részben előreláthatólag az Avatartól lesz hangos. Ezt viszont nem tartom ökörségnek, hogy ilyen közel a bemutató előtt indítják be a reklámokat. Így az embereknek nem lesz ideje sem beleunni, sem elfelejteni a filmet. A sikerre szükségük is lesz Cameronéknak, ugyanis az Avatar minden bizonnyal rekordköltségvetésből született. Egyrészt mert James Cameron a rendező, másrészt korábban 300 millió dolláros büdzsével riogattak minket, ami természetesen rekord. Aztán persze később levitték 250-re, majd 190-re, de utóbbit ne nagyon higgyük el. Igen nehezen tudom elképzelni, hogy pl. a Harry

78


Potter 60 millával többe került, mint az Avatar. Az ilyen adatokat amúgy sem szabad túlságosan komolyan venni, mivel a stúdiók által bevallott összegek, így hihetőségük a nulla felé konvergál. Az a vicces, amikor a stúdiók bemutatókor látják, hogy nem lesz elég sikeres egyik produkciójuk, gyorsan megváltoztatják a költségvetést. A büdzsé pedig ugye csak egy része a költségeknek, a reklámkampány is egy minimum 100 milliós befektetés. A második trailer Mielőtt azonban elvesznék a számok unalmas erdejében, íme, megérkezett a második kedvcsináló a filmből, a három és fél perces hosszúságú trailer. Ez még csak egy kamerás felvétel, ha minden igaz jövő héten ugyanekkor érkezik a HD-s, netre feltöltött változat, de aki nem bír magával, annak belinkeltem. Én nem néztem meg, a teaser már elég spoilert lelőtt a filmből, a maradék jelenetet és látványt szeretném decemberben, a nagy vásznon látni. Nagyon nem is akarok róla írni, ezt tegyétek meg Ti, mindenesetre eddig csak pozitív véleményeket olvastam róla. Azoktól is, akik gyűlölték eddig a filmet.

Elmélkedés Nem vagyok benne biztos, hogy lesz még Avatar cikk a bemutatóig, így megpróbáltam minden fontos momentumra kitérni ebben a négy írásban. Kicsit objektívebben és a személyesebb, véleményesebb oldalát is bemutatni. A cikk végéhez érve még itt egy fontos téma, amiről nem sok szót ejtettem korábban. Ez pedig a fogadtatás. Milyenre számíthat az Avatar? Egyértelmű siker lenne? Vagy egyértelmű bukás? A fenti kérdésekre és egyben a cikk címére a válaszom: az Avatar csak egy film. Nem a Megváltás, nem gyógyítja meg a rákot és nem forgatja a Földet ellenkező irányba. Csak egy film, James Cameron filmje. Forradalmi technikák garmadáját vonultatták fel a készítők a forgatás és az utómunkálatok során, a

79


történetben minden lehetőség adott, hogy egy igazán epikus scifi-fantasy-vá váljon, a színészek bár nem ismertek, de mindannyian tehetségesek, és mindez egy olyan ember víziója, aki James Cameron névre hallgat. Egy olyan rendező, aki eddig egyetlen rossz filmet nem alkotott. Pont az Avatarral törné meg a sorozatot? Nem mellesleg ott a 3D-s technika, mely nem csak pénzügyi sikert jósol az alkotóknak, hanem a filmnézés egy új dimenzióját tárja a nézők szeme elé. A PG 13-as korhatárbesorolás is garantált, és a 166 perces filmhossz is megfelelő lehet egy ilyen mértékű filmnek. Ezek miatt hivatott sikerre az Avatar. Az érem másik oldalán viszont ott a film műfaja, azaz a scifi-fantasy, ami nem minden ember számára kedvelt műfaj. Az effektparádé fárasztó lehet egy idő után. És a film főszereplői, a na'vik sem biztos, hogy mindenki kedvencévé válnak. Mindezeket összegezve tényleg az Avatar lenne a Messiás? Nem. Csak egy James Cameron film.

80


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.