Askalandjaim lapozható

Suzi

A gazdik nagy része valóban úgy gondolja, hogy a kutya nevelése, az pont a kutya élete végéig tart. És mindent megtesznek azért, hogy ez így is legyen. Még akkor is, ha közben már azt hitte, hogy elvesztette a szeretett kedvencet. Suzi életének története nemcsak megható, de tanulságos is.

Találtunk egy nagyon apró, iszonyatosan koszos, sovány, és elhanyagolt idősebb pincsike hölgyet. Sok reményt nem fűztünk hozzá, hogy valaki keresni fogja, ránézésre egyértelműnek tűnt, hogy megöregedett, haszontalan tárgy lett, és mint a szemetet kidobták az út szélén. De csippant a chipolvasó, és még adatok is voltak hozzá. Az is igaz, hogy oltása nem volt már évek óta, viszont a megjegyzés rovatban ott volt egy mondat. Ellopták, és mellette a dátum. Az igen, három éve eltűntként van nyilvántartva a kutya, nagyon kíváncsian vártuk, mit szól majd mindehhez a gazdi, hiszen három év alatt már bármi megtörténhetett. Akár lehet már másik kutyája is, ha lemondott róla.

A telefon kicsengett, és a kik vagyunk, miért is keressük után döbbent csend volt a vonal végén. Majd nagyon halkan megszólalt egy kedves női hang. Elmondta, ő jelenleg Németországban él, de máris nézi az első járatot, és indul azonnal a kutyáért. Majd zokogott, és zokogott. Bizony, nagyon ritka az a gazda, aki így áll a kutyájához. Sokan a szomszédos faluból nem akarnak eljönni érte, hogy hazavigyék, nemhogy repülőre üljenek érte. De Suzi gazdájánál nem volt kérdés. Másnapra meg is érkezett.

Amikor meglátta a sovány, csatakos kis kutyát, ismét zokogásban tört ki, miközben ölelte a kicsit, aki már 13 éves volt ekkor. Megtudtuk, hogy Suzi nem elveszett, hanem ellopták. Látszott a pocakján, hogy bár nem volt már fiatal kutya, de azért még ellett, hogy egy-vagy több almot, az nem derült ki soha. A gazdinál nem voltak kölykei. Bár eleinte Suzi tartózkodóan viselkedett, de pont úgy, mint minden kutyánál, egy kis idő elteltével összerakta a képeket, és megértette, ki siratja annyira. Ezen nem kell meglepődni, teljesen természetes, hogy így viselkednek, még akkor is, ha éppen két-három napja vesztek csak el, nemhogy akkor, ha három éve nem látta a gazdiját. És amikor rájött, hogy kinek az ölében van, na akkor jött a nagy boldogság, a gazdinál pedig még inkább záporoztak a könnyek. Érdekes lenne belelátni a kutyus buksijába, hiszen ő nem tudja elmesélni, hogy mi is futott át a gondolatain? Mi történhetett vele ebben az időszakban? És, vajon tényleg elhiszi, hogy most már minden rendben lesz? Jó lett volna tudni.

Sajnos nem lett happy end, legalábbis nem sokáig. Bár a gazdi mindent megtett azért, hogy Suzi újra egészségesen és boldogan élhessen, csak pár hónapot élt még. A kis szervezetét

nemcsak a kor, hanem a változás, amikor a jóból, idős korára kizsákmányolt áldozat lett, nagyon megviselte. Nem a gazdin múlt. Talán Suzi döntött úgy, hogy soha többé nem akar mással élni, csak imádott gazdijával. Nem akart küzdeni, boldog volt, hogy újra együtt vannak.

Kleopátra

Több, mint három évvel ezelőtt érkezett a menhelyre egy lesoványodott, stafford keverék szuka, aki hozott magával három apró, gombóc méretű kölyköt is. Így került utcára, mert az volt a bűne, hogy vemhes lett, és kölykei születtek. A valamikori gazdájának eszébe sem jutott, hogy a kutya ösztönlény. Nem gondolkodott azon, hogy talán egyszerűbb lenne az élete neki is, meg a kutyának is, ha esetleg az ivartalanítást fontolóra vette volna. A kötelező, és javasolt oltások beadatásáról már nem is beszélnék. Pedig ezek mind a gazda feladatai lettek volna.

Amikor megérkeztek, beköltöztek a bölcsi sorra, ahol csupa olyan kennel van, ahol vagy apátlan, anyátlan árvák laknak, vagy olyan mama kutyák, akik hozták magukkal a csemetéket is.

Kleopátra is beköltözött a B3-ba, azaz a bölcsi sor harmadik kenneljébe, hogy nyugalomban felnevelhesse a kölyköket. Ahogy haladt az idő, természetesen minden szükséges orvosi ellátást megkapott ő is, és a kölykei is. Eljött a nap, amikor a kölykök már önállóan is élhettek, és gazdihoz költözhettek. Szerencsére nagyon hamar megtalálta mindegyik kicsi az új családját, ekkor azt hittük, Kleopátra is hamarosan költözik. De nem így történt.

Időközben a sovány, gyenge kutyamami szépen kikerekedett, megizmosodott, és való igaz, a látványa tiszteletet parancsoló lett. Hatalmas busa fejét, örömmel dugta mindig, a simogató kéz alá. De ő is hátrányos helyzetű, már csak a fajtáját tekintve is. Hiszen sokan félnek tőle, és sokan nem ismerik a fajtát, nem tudják, hogy kezeljék. Nagyon sokan viszont örömmel vitték volna, bár a legkevésbé sem jó célokra. Mindannyian hallottunk már a kutyaviadalokról, amiknek a főszereplői a staffok és a pitek. Oda pont ilyen erős és nagytestű kutyákat keresnek. Persze, nehogy azt higgye bárki is, hogy célirányosan így keresnek meg bennünket, hogy viadalra kell kutya. Nem, dehogyis. Csak mi már többet látunk, mint amit elmesélnek a látogatók. Néhány válasz után már nincs is több kérdésünk, és persze semmilyen kutyát nem vihet el, az ilyen céllal érkező.

Így hát Kleopátra maradt. Pedig már nagyon sok mindent megtanult, és mi is megismertük őt, így pontosan tudtuk, mit szeret, és mit nem. Például nagyon szeret sétálni, és szereti az embereket. A kutyabarátokat megválogatja. A legénykékkel vidáman játszik, a lány kutyákat bemorogja. Ez kezelhető, nincs ezzel baj. Azt is tudjuk, hogy nem szereti a cicákat.

Egyszer elvitte egy család. Amikor jönnek örökbefogadók, mindig elmondjuk, hogy aki együtt él a kutyával, mindenki jöjjön el. Mert ezeknek a kutyáknak múltjuk van. Lehet, hogy valaki a családból emlékezteti egy olyan emberre, aki bántotta, és ezért nem fogja szeretni. Nos, az érkező család is azt jelezte, teljes a létszám, mindenki itt van, aki napi szinten találkozik a kutyával. Nem is volt gond, mindenkit örömmel fogadott el Kleopátra. Ám, arról nem beszélt a család, hogy van még egy gyermek, aki hétvégén van csak otthon. És itt volt a gond. Mert őt Kleopátra nem ismerte. Amikor megérkezett új otthonába, felmérte a helyzetet, ki az ő családja, kit kell védelmeznie. Szépen is alakult a hét, egészen addig, míg az a csemete, akiről a család elfelejtett említést tenni, haza nem érkezett. Kleopátra számára ő nem családtag volt, hanem egy betolakodó, akit távol kellett tartani szeretet gazdijaitól. Hiába próbáltak megbarátkozni, az új érkező már nem fért bele Kleopátra falkájába. Emiatt visszakerült a menhelyre.

Nem volt más választása, újra csak várt, hátha, elérkezik az az igazi, aki tényleg őt akarja. Mi már majdnem feladtuk, de Kleopátra nem. Ő tudta. És igen, egyszer csak megérkezett az a család, akiről ő álmodott. Azóta is érkeznek a fényképek a nagy kalandokról, a barangolásokról, és arról, hogy Kleopátra valóban megtalálta új otthonát.

Folti

Mindig van új, amin még meg tudunk lepődni, bár sokat láttunk már. Folti kobzási határozatában a rossz tartási körülmények szerepeltek. Mit is jelentett ez?

Folti, németjuhász nagyságú, csíkos keverék legény. 6 éves elmúlt már. Életének első öt évét, láncon töltötte. Egy olyan láncon, aminek a hossza 1 méter volt. Éppen csak fel tudott állni, de menni, sétálni már nem volt lehetősége. Az ürülékében fekve töltötte a napjait.

Amikor bekerült, pontosan azért, mert kölyök korától láncon élt, egy nagyobb kennelt kerestünk neki, hogy legyen lehetősége a mozgásra. Borzalmas volt látni, hogy nem tudott mit kezdeni 6 m2 területtel. Ez a kennel Foltinak egy hatalmas világ volt. Leült a sarokban, és napok teltek el, mire onnan tovább lépett. Nem hitte el, hogy tud mozogni, hogy van házikója, ahova be lehet feküdni. Később, mikor az oltásait megkapta, eljött az első séta ideje. Folti rettegve nézte a nyakörvet, azt hitte, ismét jön a lánc és a rabság. Tétován indult el, nem értette mi történik. Pedig ekkor nyílt csak ki a világ. Eleinte félve lépkedett, de látta a többi kutyától, hogy ők bizony boldogan, lobogó farkincával vonulnak az emberek mellett, így megadóan, de ő is csatlakozott a csapathoz. Sétált parkban, tó partján, játszott a többiekkel, fürdött is a kis tóban. Ez volt a mennyország Foltinak. Kivirult, a szeme is csillogott, és egyre nyitottabbá vált. Nagyobb is, meg középkorú is. Bár még nem öreg egyáltalán, de sokan úgy gondolják, egy 6 éves kutya nem nevelhető, nem szokja meg az új családját. Dehogynem. Ahogy minket, és a sétáltatókat is elfogadta Folti, pont olyan hálával, és szeretettel fogadná az örökbefogadókat is. Nem ugrálós, nem kajla már, tökéletes, akár még idősebb gazdik mellé is. A lényeg, hogy szeressék. Neki tökéletes a menhelyi állapot, hiszen egész eddigi életében nem kapott annyi simogatást, szeretetet, mint nálunk. Életében nem sétált annyit, mint itt egy séta idő alatt. De, tudjuk, a menhely egy szükséges rossz, és nem az a cél, hogy életen át a menhelyen éljenek a kutyák, és ez vonatkozik Foltira is. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy egyszer érte is eljöjjön az igazi.