Geszti János könyv

„Azok az emberek, akik segítenek az elhagyott állatokon, nem ismerik a boldogtalanságot, hisz minden kis állat megmentése boldogsággal tölti el a szívüket”

/Carol Bigley/ Kószó Andrásné

A

hivatás és a közösség

szolgálatában

Dr. Geszti János, Somogyvár és környéke

állatorvosa emlékének

Lektor:

Dr. Mikula László József

A könyvet szerkesztette és tervezte:

Ifj. Kószó András

ISBN 978-615-6235-09-1

MOTIVÁCIÓ

„A Legtöbb pozitív és negatív dolog, ami változást hoz az emberi civilizációba, egy emberrel kezdődik. Egyetlen emberrel. És senki sem képes mindenre, de mindenki képes valamire. Néha a nagy ötletek hoznak változást. Ezt tehetjük! Ezt teheted meg Te!” / Sylvia Earle /

A fenti idézet gondolatait magaménak érezve, megtettem én is! Kaptam egy felemelő felkérést, egy olyan településen élőktől, ahová szoros családi kapcsolatok fűznek. Erre a kedves invitálásra nem lehetett és nem is akartam igazából nemet mondani! Egy olyan "megemlékezés megírására" kértek fel, amely egy nem mindennapi ember életét, munkásságát öleli fel, aki sajnos már nincs közöttünk, de embersége, hivatásszeretete mindmáig Somogyvár és a környező települések felejthetetlen személyiségévé tette.

Bár nem vagyok író, -de úgy gondoltam -ezzel a nemes tettel hozzájárulok ahhoz, hogy Dr. Geszti János állatorvos emlékét megőrizzük. Sajnos személyesen nem ismertem Őt, de családom egyes tagjaival nagyon jó kapcsolatot ápolt és nagyon sok szép és kedves történetet hallottam a Dr. Úrról, tőlük is. Ezek már abban az időben megragadtak bennem, és szeretettel és tisztelettel töltöttek el a mai napig, hogy létezett egy ilyen nagyszerű ember, egy szívemhez közel álló településen, SOMOGYVÁRON!

Az események szerencsétlen összejátszásból nemcsak Dr. Geszti Jánosról írok visszaemlékezést, de a fiáról is, Dr. Geszti Szilárdról. Ez a két férfi egymásért élt, dolgozott és a halál is egy sírhelyet jelölt ki számukra.

Ez a visszaemlékezés sok sebet szakít fel a családtagokban, ismerősökben, barátokban, ezért számomra nagyon nehezen születtek meg az oldalak, anélkül, hogy néha egy-egy könnycsepp ne csordult volna le az arcomon. Ezeket az érzelmi helyzeteket talán az alábbi idézet tudja a legjobban kifejezni.

"Amikor az agyaddal írsz, a szavak engedelmesen és simán vetődnek a papírra, amikor azonban a szíveddel dolgozol- annyi gondolat tódul a fejedbe, annyi kép gyűlik össze emlékezetedben, annyi emlék szívedben, hogy kifejezéseid, pontatlanok, esetleg tökéletlenek, egyenetlenek, érdesek lesznek!”

/ Lev Tolsztoj/ Szerző

BEVEZETŐ

Az emlékek a gondolatainkban léteznek... Lehetnek tárgyak és emberek, de az emberekről csak az ember tud emlékezni. Az ember, akire emlékezni szeretnék már eltávozott körünkből, örökre, és nem csak emlékeket hagyott maga után, annál sokkal többet! Ez az ember, nagyszerűen ötvözte a kiváló gyógyítót és a pozitív gondolkodót, ő volt, Dr. Geszti János, az állatok gyógyítója, aki az idén lenne 79 éves.

Tartalmas ívű pályát mondhatott magáénak, mélységes humánummal és szakmai hozzáértéssel.

Pácienseiért, a beteg állatokért végsőkig küzdött, minden megtett a gyógyulásukért, hihetetlen munkabírással rendelkezett. Mindig sietett, mindenütt ott volt és odaért, bárhova hívták! Segítő, figyelmes és barátságos volt mindenkivel.

Sajnos Ő már nincs közöttünk, de szakmai hozzáértése, munkássága, emberekkel való kapcsolati stílusa példaként szolgál ma is, az utódoknak és egykori barátai, rokonai, évfolyamtársai gondolataiban mindig van helye!

Dr. GESZTI JÁNOS - Életrajz

Dr. Geszti János Szelőcén (ma Szlovákia) 1944. karácsonyi ünnepén, december 26-án született Glossiter János néven. Később magyarosította, mivel bemutatkozásnál nehezen volt érthető, így többször el kellett ismételnie. Két testvére született, akik már csecsemőként meghaltak, majd született egy féltestvére, aki ma is él, Glossiter Andrea, férjezett nevén Kun Lajosné. Szelőce, község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Vágsellyei járásban található. 1947-ben alapították Magyarsok hozzácsatolásával. 1938-45 között visszacsatolták a települést a régi Szelőcét Magyarországhoz. Amikor Glossiter János megszületett 1944-ben, még Magyarországhoz tartozott. A Glossiter család Szelőcéről a Fejér megyei Csákvárra költözött át.

Csákvár, a Vértes délkeleti lábánál, Budapesttől 50, Székesfehérvártól 25, Tatabányától 30 km-re fekszik. A város Északi részén csodálatos erdők,

Szülőkkel

délre pedig jóminőségű szántóföldek terültek el. Itt töltötte Jancsi a gyermekkorát. A természet szépsége már korai gyerekkorában elbűvölte, így elhatározta, hogy agrár szakember lesz, mivel ez a pálya, feltételezi azt, hogy minél több időt tölthessen a szabadban, a réteken a mezőkön, erdőkben és a szántóföldeken.

Az általános iskola elvégzése után Bicskére került gimnáziumba és itt is érettségizett. Az érettségi után döntenie kellett, hogy marad-e a gyermekkori álmánál és Agráregyetemre megy, hogy agrármérnöki végzettséget szerezzen, vagy milyen jövőt is szánjon magának? Végül is másképpen döntött!

A megváltozott elképzelésének egy megható és emberi gesztus volt az oka. Édesanyja, aki rajongásig szerette, más élethivatást szánt neki. Minden vágya az volt, hogy fia gyógyítóként folytassa a pályafutását, mégpedig az állatok orvosaként. Így János, édesanyja halálos ágyánál, aki mindössze 42 éves volt ekkor, ígéretet tett, hogy édesanyja kívánságát mindenképpen teljesíteni fogja és állatorvos lesz.

Gimnázium – 1962, Bicske

Az édesanyai kérés hatására az Állatorvosi Egyetemre jelentkezett, ahova sikeres felvételt nyert. Az Egyetem elvégzése után, már diplomával a kezében Csákváron megkezdte a szakmai gyakorlatot, majd az 1970-es évek elején további gyakorlatra, Somogyvárra került, hogy az itt praktizáló állatorvos mellett tovább bővítse a szakmai tudását. Egy rideg őszi napon Dr. Geszti János egy bőrönddel a kezében érkezett meg Somogyvárra, mindössze 25 esztendősen. Amikor leszállt a vonatról és körülnézett a vasútállomáson, úgy gondolta, mint frissen végzett orvos, eltölt egy rövid időt a településen, majd továbbáll. De mégsem így történt.

Abban az időben a falusi gazdák nem igazán hittek az állatorvosi munkában, inkább az évszázados berögzült szokásokban bíztak. Úgy gondolták,

Diplomaosztón

hogy eddig is megoldották a problémákat, ezután is meg fogják, mivel a tudás apáról fiúra szállt. Azonban egy speciális eset megtörte a jeget! Egy

tehén vajúdásánál hiába gyűltek össze a falu legtapasztaltabb, állattartó emberei, félnapi várakozás után sem jutottak előbbre, hogy világra segítsék a borjút. Az anyaállat szinte már a halálán volt! Feladva a konokságukat kétségbeesetten az állatorvoshoz fordultak segítségért. A doktor viszszaemlékezése szerint, félve érkezett a helyszínre, hisz neki most elérkezett a bizonyítás ideje. Talán a vajúdó tehén is megérezte a Geszti doktor bizonytalanságát, izgalmát, mert megérkezése után tíz percen belül a borjú sikeresen a világra jött. A bemutatkozás jól sikerült és elég volt ahhoz, hogy elinduljon egy olyan bizalom, amelynek eredményeként elfogadják a szakmai tudását, valamint elérte azt is, hogy ezen túl adjanak a véleményére. A doktor népszerűsége és elfogadottsága kezdett szilárd talajként működni. 1971. december 3-án megházasodott, majd Somogyvámoson kapott szolgálati lakásban megkezdték a közös családi életüket. Itt 10 évig itt éltek, megszülettek a gyerekek, Szilárd és Szilvia, majd 1980-tól átköltözött Somogyvárra és körzeti állatorvosként praktizált. Gabriella a Somogyvári Gyógypedagógiai Intézet beteg szobájában kapott munkát, mint ápolónő látta el az idekerült kis betegeket. Nyugdíjazásig az egészségügyben maradt. A községen kívül még nagyon sok település tartozott hozzá, mint pl.: Pamuk, Osztopán, Somogyjád, Öreglak, Lengyeltóti volt, úgy, hogy még Fonyódon is ellátta a beteg állatokat. Gyógyító orvos volt és nagy szakmai tudása mellett élete minden mozzanatát a humánum hatotta át. Őt nem igazán az anyagiak érdekelték a szakmájában, gyakran

Család a Somogyvári kastély kertjében

gyógyított minden ellenszolgáltatás nélkül, olyan embereknek, akiknek nehézséget okozott volna a fizetés az állatorvosi munkáért. Trabantjával megszállottan járta a településeket, munkájában nem volt időkorlát, ha kellett hétvégén, ha kellett ünnepnapokon is vagy a nap minden szakában elérhető volt és gyógyított. Nagyon sok esetben még a saját családját is háttérbe szorította, a munkája miatt. Ők azonban elfogadták az Apa hihetetlen munkaszeretetét és mindenben támogatták. Megnyerő felesége, Gabriella és rajongásig szeretett gyerekei: Szilvia és Szilárd. Imádták az édesapájukat és büszkék voltak rá.

Geszti doktor gyakran emlegette, hogy a sors megadta neki azt, amire az életében a legjobban vágyott, hogy legyen egy fia és egy lánya. Sajnos azonban egy tragédia beárnyékolta ennek a szerető családnak az életét. Fiuk, Szilárd lovas-balesetet szenvedett. Édesanyja, aki ápolónőként is dolgozott, nemcsak anyaként, hanem ápolónőként is részt vett fia ápolásában, szinte minden idejét a kórházban, a fia beteg szobájában töltötte, bár tudta, hogy nincs remény a felépülésre, de anyaként hinnie kellett a csodában.

Azonban ez elmaradt, elvesztette a fiát. Bánatában összeroppant. Az elvesztését a mai napig nem dolgozta fel. Ez lelkileg teljesen tönkretette. Gabika ma is Somogyváron él az egykoron boldog családi fészekben. Az édesapa, Geszti doktor is összeroppant. Sokára állt talpra és ez a veszteség elkísérte élete végéig.

Az állatorvosi szakma mellett, tevékenyen részt vett Somogyvár község közéletében is. Nemcsak állatorvos volt, hanem közéleti feladatokat is vállalt. Sokáig képviselőként tevékenykedett, így is segítve a falu és az ott élő emberek mindennapjait. Haláláig Somogyváron élt, ez a hely volt az ő szűkebb hazája, ahol jól érezte magát, ahol kiérdemelte az emberek szeretetét és tiszteletét.

Nyugdíjazása után is sokat dolgozott, hisz hivatása volt az élete. Magánpraxist is folytatott és hatósági állatorvosként is tevékenykedett Marcaliban.

A haszonállatok mellett a kisállat gyógyítás is egyre inkább előtérbe került a gyógyító munkájában. 2017 őszén hirtelen megbetegedett. Betegsége kialakulásához nagyban hozzájárult fia elvesztése, hisz lelkileg nem tudta feldolgozni ezt a tragédiát. 2018 januárjában eltávozott az élők sorából.

Geszti dr. Somogyvár és a környező települések nagyszerű állatorvosa, az állatok gyógyítója.

Görögországi nyaraláson

Közel öt éve, hogy már nincs közöttünk, de munkásságának hatása még ma is érezhető. Volt ismerősei, barátai, iskolatársai, a falu és a környező települések lakói emlékezetében mind a mai napig él, a kedves nagy szakmai tudással bíró állatorvos és egy nagyszerű ember.

Erről tanúskodnak a következő interjúk, amit az Őt ismerő emberekkel készítettem.

Mielőtt azonban rátérnék a riportokra, szeretnék egy kis rövid betekintést adni, az állatorvosi szakma kialakulásáról, szükségességéről; egyáltalán arról, hogy miért is van szükség erre az orvoslásra!

ÁLLATORVOSLÁS

A történelem során, sokféle betegség ütötte fel a fejét, mind az emberek, mind az állatok világában. A különböző korokban pusztított járványok tizedelték az embereket, és szintúgy az állatvilágot is.

Kezdetben az emberek nem találtak magyarázatot a betegségek kialakulására, próbálták különféle misztikus dolgokkal megmagyarázni a betegségek és a járványok okait. Többnyire ártó szellemeknek és démonoknak tulajdonították a bajokat.

Mivel ilyen primitíven gondolkoztak, így a gyógyítást is ilyen felfogással próbálták megoldani. Különböző rituálékkal pl.: ráolvasással akarták a szellemeket távol tartani és így gyógyítani a betegségeket.

Az I.e. 7. században már fellelhetőek voltak olyan leiratok, amelyek a nagy görög gondolkodóktól származtak. Mint pl.: Hippokratész, Herakleitosz, Arisztotelész és Demokritosz tudományos-megközelítésű munkái, értekezései, a tapasztalataik összegzése stb., amelyek természetfilozófiai irányzatként (humovalpathologia - ókori görög és római orvosok és filozófusok által átvett, az emberi test feltételezett működését részletező orvostudományi rendszer) vonultak be az írott ismeretek közé.

Ez az irányzat csaknem kétezer évig uralta az orvostudományt, és az akkori ismereteknek megfelelően magas szintet ért el az emberek és az állatok gyógyítása tekintetében és az ezzel foglalkozó emberek nagy tekintélyre tettek szert.

A különböző korokban az állatok gyógyításával kapcsolatban is más, egyéb teóriák születtek. Az állatokat alsóbbrendű élőlényként kezelték.

Voltak olyan időszakok, ahol nem kívánatos, becstelen foglalkozásnak minősítették az állatgyógyítási tevékenységet. A közép és az új korban szinte akárki foglalkozhatott az állati betegségek megítélésével és ezeknek a gyógyításával.

Minden megalapozott tudás és ismeret nélkül úgy gondolták, hogy a babonák segítenek. Szerencsére azonban már előfordultak olyan képzett em-

berek is, akik már rendelkeztek valamely orvoslási képzettséggel és elvetették a babona minden egyes fajtáját, akik már tudományos alapokon gyógyították az állatokat.

Elsősorban az olyan állatok gyógyítását végezték, a tudományokban leírtak szerint, mint a ló a kutya a sólyom, - mivel ezek voltak az udvartartásokban a leggyakoribb állatok.

A reneszánsz kor magával hozta a Hippokratészi tanok újbóli felismerését, az anatómia fontosságát, az elemző megfigyelést, ami igen nagy hatással van az orvoslás gyakorlatára is. Az igazi változást azonban a felvilágosodás hozta el.

Ebben az időben pusztító járványok tizedelték az állatokat, a keleti marhavész végig söpört Európán és megtizedelte a szarvasmarha állományt. Ennek következtében az emberek elszegényedtek és éhínség pusztított.

Mindez rávilágított arra, hogy igenis szükség van olyan szakemberekre, akik az állatok gyógyításával foglalkoznak, mivel az állatok igen fontos és sokrétű szerepet töltenek be az emberek életében. Így rájöttek arra, hogy rettentően fontos a szakember képzés és iskolákat és egyetemeket alapítottak. Az első állatorvosi iskolát 1762-ben Franciaországban (LyonbanBourgelat alapította). A francia kezdeményezést a világ többi országa is átvette, természetesen Magyarország is.

1787-ben a II. József által alapított Pesti Egyetem orvosi Karán hozták létre az első állatgyógyászati tanszéket.

1790-től Állatgyógyászati Intézet néven tartották számon. Kezdetben itt csak kiegészítő képzés folyt, az önálló állatorvosi képzés csak 1799-ben indult el.

Az oktatást eleinte csak egy évre tervezték. A rövid tanulmányi idő csak „csontkovács” képzést nyújtott a leendő orvosoknak, akik állatorvosi oklevelet szereztek a praxisuk kiegészítésére.

A 19. századi vármegyei és járási állatorvosi hivatalok felállítása már igényelte a korszerűen képzett állatorvosokat. Ekkor alakult, 1851-ben a Pesti Császári És Királyi Állatgyógyintézet. A humán orvoslás területéről érkezett tanárok részvételével 1857-után valósult meg a 6 féléves tanulmányi idő, ahol már csak állatorvosokat képeztek. 1859-ben, a tanulmányi idő le-

csökkent 4 félévre. Az intézmény 1861-után Pesti Magyar Királyi Állatgyógyintézet, 1875-után pedig ismét 3 éves képzést nyújtó Magyar Királyi Állatorvosi Tanintézet néven működött. 1890-ben újabb változat következett be, azaz 4 évfolyamos lett az oktatás és Magyar

Királyi Állatorvosi

Akadémia lett az intézmény neve. 1899-től Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola néven működtette tovább a Földművelődési Minisztérium és az intézetet olyan Nemzetközi Tudósok vezették mint: Hytyia Ferenc, Marek József és más kitűnő tudósok. Így az iskola már Európai szintű képzést nyújtott. 1934-től az intézetet önállóságától megfosztották, s a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Mezőgazdasági Karának állatorvosi osztályaként működtették tovább. 1945-ben az akkor szervezett Magyar Agrártudományi állatorvosi kar lett, majd 1952-től ismét önálló intézményként működött. Neve ekkortól Állatorvosi Főiskola és 1962től Állatorvosi Egyetem lett. 2016. június 1-től a Szent István Egyetemből kivált és önálló oktatási intézményként működik tovább, mint Állatorvosi Egyetem.

Ma is az egyik legfelkapottabb egyetemi kampusz, és az Erzsébet városban álló egyetem Európa egyik legrégibb állatorvosképző egyeteme. Az intézmény mára már nemzetközileg is elismert, ahova a világ minden tájáról érkeznek hallgatók Ma, több mint 600 külföldi diák tanul itt és a világ élvonalába tartozik az itteni képzés.

Geszti doktor mindvégig büszke volt arra, hogy ilyen nagyhírű egyetemen szerezhette meg azt az ismeretet, amelyet az állatorvosi szakma követelt. Mindvégig szeretettel gondolt vissza az oktatóira és az Alma Materre.

A hivatás szépsége mellett nagyon sok nehézséget is magába foglal ez a tevékenység. Pavlov szerint „Az orvos az embert gyógyítja, az állatorvos az egész emberiséget.”

Mire utal ez a gondolat?

Egy állatorvosnak fogorvosnak, belgyógyásznak, sebésznek, szülésznek, labordiagnosztának, pszichológusnak, és gyógyszerésznek is kell lennie. Mivel többnyire a településeken nem egy állatorvos-csapat dolgozott, hanem csak önmagára volt utalva, így az orvoslás is több területen belüli jártasságot tételez fel. Mint a leírtak alapján látszik, széleskörű tudással kell rendelkeznie az állatorvosnak, ahhoz, hogy diagnosztizálja az állatok betegségeit és megállapítsa a gyógyítás módját is.

Egy falusi állatorvost is éppúgy kiugrasztották álmából, mint az emberekkel foglalkozó kollégáját, hogy megmentsen egy keservesen vajúdó tehenet vagy birkát….

Geszti doktornak nem volt szigorúan vett „rendelési ideje”, ha kellett, kora hajnalban, ha kellett éjszaka ment a beteg állatokhoz. Nem korszerű műszerekkel berendezett rendelőkben látta el betegeit, hanem sokszor lepusztult és rideg istállókban volt muszáj cselekednie egy a bajbajutott állat életéért.

Ha szükség volt rá kint a mezőn vagy a földeken gyógyította vagy próbálta talpra állítani a sebesült állatot, mindegy volt, hogy hó, dermesztő hideg, szakadó eső, tűző nap és hőség volt. Minden időjárási körülmény között helyt állt és ehhez kellett az igazi szakmai szeretet, amit ő minden körülmény között igazolt.

Mint minden szakma, az állatorvosi hivatás is sokat változott az elmúlt években. 50-60 éve még a pap, a tanító és az állatorvos volt, akire az egész falu hallgatott. Nem volt olyan ház, ahol ne tartottak volna disznót, tyúkot, kacsát és tehenet, egyéb haszonállatot.

A nagyüzemi állattartás és haszonállatok kapták vidéken az egyedüli megélhetési forrást. Az itteni állatorvosoknak rengeteg dolga volt, hiszen nem egyszer látott el egymaga nagyobb körzetet, mint pl.: Geszti doktor is.

A 2000-s évektől a vidéki portákon kevesebb lett a haszonállat tartás és inkább kerültek előtérbe a kisállatok tartása; a kutya, macska és ló. Így sok helyen az állatorvosok munkája is megváltozott.

Geszti doktornak is, mint említettem, nyugdíjazása után a kisállatok gyógyítása is jelentős szerepet kapott a munkájában. Természetesen, ha a vidéki embereknek a haszonállatai bajba kerültek, akkor tudták, hogy a doktor úrra továbbra is számíthattak.

Volt kollégái, ismerősei, barátai a vidéki emberek körében máig él a kedves, nagy hozzáértéssel rendelkező, állat-gyógyító, a humánus jó ember!

Tanúskodjanak erről azok a visszaemlékezések, amelyeket az Őt ismerők mesélték el:

BARÁTOK VISSZAEMLÉKEZÉSEI

BARÁTOK ÖRÖKKÉ – AZ IGAZ BARÁTSÁG!

„Nézz fel az égre, amit régen bámultunk, Menj, menj ki a rétre, ahol régen játszottunk, A fejemben ficánkol egy kósza gondolat, Az évek elszállnak, a barátság megmarad, Az idő szekere gyorsan halad, S én nem felejtek, Próbálok és tudom, hogy sikerülni fog.

Egymás mellett leszünk, mikor megszólal a gong…”

/Janovics Ádám/

A barátság az egyik legszebb kapcsolat az ember életében, a barátok azok, akik társainkká vállnak, akik szebbé, jobbá és elfogadhatóbbá teszik mindennapjainkat. Azonban sokszor előfordul, hogy nem igazán érzékeljük, milyen szerencsések vagyunk, hogy megélhetjük vele vagy velük ezt az élményt. Vannak helyzetek, amelyeket természetesnek veszünk és ha ezek mögé tekintünk, akkor - lehet -, hogy barátok nélkül nem is azt láthatnánk, amit kell! Sok esetben csak később vesszük észre, hogy milyen értékes a barátság. Ez, életünk egyik legnemesebb, legfontosabb érzése, mondhatnánk egyenrangú a szeretettel. Ez egy különleges kapcsolat a rokon lelkek között. Mert kik azok, akiket ezekkel a szép és nemes szóval illetünk? –Azokat, akik mindig mellettünk állnak, akik, ha szükséges, segítségünkre vannak, ha bajban vagyunk. Ők azok, akik örülnek, ha boldognak látnak bennünket, akik örülnek a sikereinknek, egyszóval ők azok, akik könynyebbé teszik az életünket. Barátságot nem zavarhatja sem a távolság, sem az idő, ebben rejlik a legmélyebb gyökere. Dr. Geszti János életében is fontos szerepet töltött be a barátság, ezt igazolják a következő visszaemlékezések is:

Mottó: „Azok a barátok, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben.”

/Alexander Dumas/

VÖRÖS GÉZA

(Vadásztárs és barát)

„Vadásznak lenni nagy öröm, kimondhatatlan gyönyörűség. Egyértelmű az egészséggel, a jó étvággyal, a mély álommal, a tele tüdővel való lélegzéssel, egyértelmű a lelki egyensúllyal, a bátorsággal, a férfias erővel. Az igazi vadász mind szereti a természetet, s aki ezt isten alkotta szépséget szereti, az rossz ember nem lehet!”

/Bársony István/

Az idézet mindent elmond egy vadászemberről. Geszti doktor maga is vadászott és jó kapcsolatot ápolt vadásztársaival. Egyikük, aki közeli barátja volt, így emlékezik meg a doktorról.

János fiatal kezdő orvosként került Somogyvárra. Először nem is itt lakott, hanem Somogyvámoson kapott szolgálati lakásban, aztán később sikerült átköltöznie Somogyvárra, ahol élete végéig élt. Nagyon hamar beilleszkedett a község életébe és az emberek is igen hamar elfogadták a kezdetben gyanakvással fogadott fiatal orvost. Azonban János már a kezdetektől bizonyított. Ő maga is szeretettel fogadott minden embert, és igyekezett munkájának a legjavát adni ennek a közösségnek.

Engem is lenyűgözött a közvetlensége, emberi mivolta. Mivel én abban az időben is mint a Buzsáki Nimród Vadásztársaság tagja, aktívan vadásztam, Jánossal kötött ismeretségem után, ő is elhatározta, hogy követi példámat és beáll közénk. A természet szeretete már gyermekkorában is meghatározó része volt az életének, így örömmel csatlakozott hozzánk, hisz a vadászattal szebbnél-szebb természeti helyekre jutottunk el, de ekkor már, én is, mint a Somogyvári Vadásztársaság tagja. János a vadászatban igazából csak az apróbb vadak érdekelték. Sajnos a szemével voltak kisebb problémák, így ő jobbnak látta, ha marad ezeknek a kisebb vadaknak a „levadászásánál”. Két kiváló vadászkutyája is segítségére volt ebben, akik

mindig hűségesen követték gazdájukat. Egyszer azonban sikerült neki egy nagyobb őzbakot is leteríteni, ez nagy elégedettséggel töltötte el.

Vadászaton Szilárddal

Nagyon sokat voltunk együtt, közel is laktunk egymáshoz. Az én kutyámat is mindig ő látta el, ha szükség volt rá. Hozzá bármikor fordulhattam, a nap minden szakaszában, elérhető volt számomra. Nagyon vidám embert ismerhettem meg benne, mivel imádta a vicceket, engem és a vadásztársainkat is mindig elszórakoztatott egy-egy jobb viccel, tréfával. A jól sikerült vadászatok után szinte mindig összejöttünk egy jó mulatozásra. János imádott mulatni, nagyon szerette a magyar nótákat, szívesen énekelt ő maga is.

Amikor megszületett az első gyermeke, Szilárd, igen örült és egy nagy ünnepséget rendezett, - bár akkor pont vadászati tilalom volt -, de azért én gyönyörű vadkacsákkal járultam hozzá a nemes naphoz. Nagyon jól sikerült a születésnapi mulattság. János nagyon boldog volt, ő igazából mindenkor csak nagyon kevés alkoholt fogyasztott és ezen a nevezetes ünnepségen is megtartotta ezt a jó szokását. Aztán ahogy a fia elérte azt a kort, ami lehetővé tette, hogy ő is a vadásztársaság tagja legyen, természetesen ő s beállt közénk. Jánossal ellentétben ő nagy vadakra vadászott és mond-

hatni egy nagyon ügyes kezű vadász volt. Jánost nagyon szerették az egyszerű falusi emberek is, hisz mindenkihez készséges volt. Még a mai napig emlegetik az emberek, hogy sosem lesz ilyen orvosuk, mint Geszti doktor volt. Mindez bizonyíték arra, hogy mennyire tisztelték és szerették őt. A családját is imádta, élt halt a gyermekeiért. Mindent megtett értük, gyakran vitte őket magával még a munkába is. Sok-sok tudást átadott nekik. Sajnos azonban a szép családi idillnek véget vetett egy szörnyű tragédia, Szilárd fia tragikus kimenetelű balesete. Szilárd a súlyos agysérülése miatt csaknem egy évig kómában volt, szülei minden áldott nap mellette voltak a korházban, bíztak a csodában. Igazából azonban tudták, hogy fiúk soha többé nem fog felépülni, de ezt nem akarták elfogadni.

Minden egyes nap reménykedtek, de aztán egy napon vége lett a reménynek, Szilárd eltávozott az életből. Szülei összeroppantak. János a külvilág felé próbálta tartani magát, de belülről marta a fájdalom, az az űr, amit a fia elvesztése okozott, semmi, de semmi nem pótolta. Lassanként ő is megbetegedett. Betegségének kialakulásában biztosan szerepet játszott az a lelki fájdalom, amelyet érzett. Szellemileg azonban az utolsó órában is fitt volt. Én magam is hordtam CT-vizsgálatokra, kétszer megműtötték, s úgy nézett ki talán a műtétek segíteni fognak, de a betegség végül legyőzte. Imádott fia mellé temették Kaposváron a Keleti temetőbe, ahova fia halálától egy éven át minden egyes napon ellátogattak kedves feleségével. Ma pedig egymás mellett nyugszanak, örökre. Temetésén nagyon sokan búcsúztak tőle, a szeretett doktortól, az igen tisztelt embertől. Mi vadásztársaink a papi ceremónia után díszlövéssel búcsúztunk el a nagyszerű embertől, baráttól- a vadásztársunktól. Emlékét megőrizzük, míg csak élünk.

KÓCZIÁN LÁSZLÓNÉ

(Nászasszony)

A fiatalok kapcsán ismertem meg a Dr. Urat! Úgy gondolom, hogy nagyon jó kapcsolatot ápoltunk.

Talán még az is erősítette ezt a jó viszonyt, hogy János, édesanyja halála után ugyanúgy árván maradt, mint én, hisz az én édesanyám is korán meghalt. Mindketten átéltük azt a fájdalmat, amit egy édesanya elvesztése

okozott! Sok nehézséggel kellett megküzdenünk az életünk során, nem volt mellettünk egy szerető anya, akinek a támogatása nagyon sok esetben kellett volna.

A nehézségeket árva gyerekként is leküzdötte és megmaradt igaz embernek. Mire is gondoltam?

Nyitott, őszinte, családcentrikus, melegszívű ember volt, ez mellett vicces vidám is. Manapság is mindig eszembe jut az a megjegyzése, ami igy hangzott: „Azt mondják az alacsony emberek egy bizonyos magasság alatt, rossz emberek! -lehet, hogy időnként így van – „de Én egy centivel meghaladom ezt a magasságot és ez pontosan elég ahhoz, hogy ne legyek rossz ember!” -mondta János.

Mindenkor jót nevettünk, ha ezt a megállapítást előhozta. János rendkívüli műveltséggel is rendelkezett, imádott olvasni, a könyvek nagyon fontos szerepet töltöttek be az életében. E mellett a zenét, a színházat is nagyon kedvelte. Maga is játszott hegedűn, valamint fiatalkorában a színészi mesterséget is kipróbálta, több darabban is játszott, többek között a Pál utcai fiúkban, a Nemecseket alakította. A természet is örök kedvence volt, imádott kirándulni, engem is elvitt Csákvárra, ahol a gyerekkorát töltötte. Büszkén mutatta be a környéket. Szeretett örömet okozni másoknak is az ilyen kis kiruccanásokkal, nemcsak a családtagjainak, hanem barátoknak, ismerősöknek. A vadászat a kedvenc sportja volt, hiszen szorosan kötődött az erdőkhöz, mezőkhöz, rétekhez. A vadásztársakkal való szoros baráti kapcsolat sok örömöt adott neki az életben.

Igazán nagy boldogságot hozott neki az unokái megszületése. Mindkét kislány imádattal vette körül nagyapjukat. Állandóan tanította őket ugyanúgy, mint a gyerekeit őket is mindenhova vitte magágával, ha tehette, nemegyszer még akkor is, ha beteg állathoz hívták. Sokat mesélt nekik az állatokról, akiket gyógyított és miközben robogtak a kis Trabantjával, megismertette velük a környező táj szépségeit, különlegességeit.

Nagyon vicces ember is volt! – mint azt már az előbbiekben említettem. Sok esetben rávette az unokákat különböző csínytevésre, pajkosságra!

Pl.: Megtanította őket a vezetékes telefon használatára, és persze e tudás birtokában elsőként, nagyapjukat tréfálták meg azzal, hogy az éjszaka kel-

lős közepén felcsörögték és beteg állathoz küldték volna ki. A papa azonban rájött a turpisságra! Máskor a kerti öntözővel tréfálták meg nagyapjukat. Sok- sok mókás történetet éltek meg együtt! János nagyon büszke volt a kis unokáira!

Itt, a faluban is mindenki szerette, nagyon jó szakembernek tartották, valamint különösen becsülték azért, hogy nála nem a pénz volt az elsődleges. Kizárólag csak akkor fogadott el a gyógyító munkáért ellenszolgáltatást, ha az állatot sikerült meggyógyítania. Jó pár esetben ingyen végezte el a beteg állat kezelését olyan családoknál, ahol tudta nehéz körülmények között élnek, s nem akarta terhelni őket tovább azzal, hogy pénzt fogad el, sőt mivel rendkívül humánus ember volt, még ő segített nekik sokszor anyagilag. Boldog, kiegyensúlyozott családi életet élt. Azonban sajnos ez az állapot, egyetlen nap alatt véget ért! Imádott fiát, Szilárdot, lovas baleset érte. Súlyos állapotba került, ő minden egyes nap mellette volt a kórházban és segítette az ápolását, ugyan tudta, hogy nincs sok remény a felépülésre, de Ő bízott a csodában! A csoda azonban elmaradt. Elvesztette a fiát. János teljesen összetört, valószínű a bánat volt az okozója a hirtelen jött betegsége kialakulásának is. 2018-ban Ő is eltávozott az élők világából, követve a fiát a másvilágra János halála nagy veszteség volt mindnyájunknak, nekünk, a családnak, az ismerősöknek, de a falunak és környező településeknek is! Emlékét örökre megőrizzük és mindig szeretettel gondolunk rá!

KRISTÓF JÁNOSNÉ-MARIKA NÉNI

(Egy nagyon jó barát és szomszéd)

János fiatal orvosként került Somogyvárra. Dr. Orosházi József állatorvos utódaként.

Először Somogyvámoson kapott szolgálati lakást, onnan járt át hozzánk a faluba, majd később sikerült átköltöznie Somogyvárra. Érdekes volt a mi megismerkedésünk. Jánosnak két kis gyereke volt, Szilárd és Szilvia. Egyszer a faluba menet az Óvoda mellett vitt el az utam, amikor egy kedves gyerek hangra lettem figyelmes. Ahogy körülnéztem, megláttam az óvoda kerítésénél egy bájos kislányt, aki a dr. úr kislánya, Szilvike volt! Ő ekkor

kb. 3 éves lehetett, és határozottan azt kérte tőlem, hogy vigyek neki csokit! Ugyan tudtam, hogy ez nem lenne szabályos, de a bájos kis csöppségnek nem tudtam ellenállni, s természetesen engedtem a kérésnek és vittem csokoládét neki. Azért próbáltam a szabályoknak is megfelelni, így a csokoládét az óvónőnek adtam, ha majd lehetséges adják át Szilvikének.

Családi vacsorán barátokkal Én ez időben a pártházban dolgoztam, így gyakran találkoztam a Dr. Úrral és feleségével, miközben Ők próbálták felfedezni Somogyvár utcáit és közben ismerkedtek az itt lakó emberekkel. Majd a „csoki ügy” kapcsán velem is megtörtént az ismeretség, s ez hamarosan barátsággá is alakult. Közel is laktunk, így gyakran meglátogattuk egymást. Ez a kapcsolat egyre szorosabbá vált, János és én az családom között. Ő egy nagyon közvetlen, jó ember volt, így nagyon hamar megértésre talált a két család. Végül már olyan szoros kötelekké alakult, hogy még nyaralni is együtt jártunk. Sok helyen voltunk együtt, 1991-ben Bécsben, 1993-ban Párizsban, de jártunk Opátia-ban, Görögországban, ugyanúgy tettünk kirándulásokat Magyarországon is, mint pl. többek között Debrecenben, Mohácson, a Történelmi Emlékhelyeken stb. A Balatonparton a nyári hónapokban szinte mindig közös programokat csináltunk, Nekik Balatonfenyvesen, nekünk Bélatelep volt a nyaralónk, itt is közel voltunk egymáshoz. Soksok vidám napot töltöttünk itt is együtt. János nagyon vidám és segítőkész

ember volt. Szeretett másoknak örömöt okozni, igazi társasági emberként mellette sosem lehetett unatkozni. Nagyon sok barátja volt rajtunk kívül is, és itt a faluban is mindenki szerette, tisztelte! Példamutató életet élt,

gyerekeit imádta, mindenre próbálta őket megtanítani. Sok esetben a munkába is magával vitte őket, hogy minél több időt tölthessen velük. Így a gyerekei korán betekintést kaptak édesapjuk munkájába, miközben megismerték az állatokat, az ott élő embereket és az egész környéket. Édesapjuk természet-szeretetét mindketten örökölték. János maga is nagyon művelt ember volt. Rengeteget olvasott, mondhatni, hogy a könyv mindig megtalálható volt az autójában is, s ha volt rá alkalma, még itt is olvasott. A nyaralások elmaradhatatlan tartozéka szintén a könyv volt, ha tehette ott is mindig megtalálható volt a kezében a könyv. Közösségi emberként is sokat tett a településen és a környékén élő emberekért. Kiváló szervezőképességgel rendelkezett, gyakran „vezényelte le” a faluban lévő rendezvényeket. Képviselőként, hosszú éveken át segítette a település életét. A zene is nagyon közel ált a szívéhez, különösen imádta a magyar nótákat, autójában mindig szólt a zene. Népdalesteket is szervezett a falu közösségének, maga is szívesen énekelt, de sok vendégművészt is meghívott

Baráti kirándulás - Mohács

a helyi emberek szórakoztatására. Különösen nagy kedvence volt, Tarnóczi Kiss László énekes. Annyira kedvelte Őt, hogy még leánya esküvőjére is meghívta.

János életét egy szörnyű tragédia törte ketté. Imádott fia, Szilárd elvesztése a család mellett, a barátokat, ismerősöket, de az egész település lakosságát megviselte. Próbálta tartani magát és ellátni továbbra is kötelezettségeit, a munkáját, de a fájdalom ott dúlt a lelkében. Valószínű ez vezetett a betegsége kialakulásához. Súlyos betegség kínozta, az orvosok próbáltak, a lehetőségekhez képest mindent megtenni, hogy meggyógyuljon, de sajnos semmiféle kezelés nem vezetett eredményre.

2018 januárjában Ő is követte a halálba egyszem fiát, Szilárdot. Ma mindketten Kaposváron a Keleti Temetőben nyugszanak egymás mellett immár örökre, az apa és a fia.

Emléküket örökre megőrizzük itt Somogyváron és a környező településeken. Ma is mindenki szeretettel és hálával gondol a nagyszerű gyógyítóra és kedves fiára.

DR. PÓSÁN GYÖRGY

(Barát, évfolyamtárs)

1965-ben találkoztunk az egyetemen. Évfolyam, -csoport és kollégiumi társak is voltunk. Az egyetem mind az öt éve alatt kollégiumi szobában laktunk. Szoros kötelék alakult ki közöttünk, együtt tanultunk, de még a vizsgákat is egyszerre tettük le. János nagyon jó kedélyű, vidám ember volt. Sosem tett különbséget emberek között. Szeretett beszélgetni, a humort szinte mindig beleszőte a társalgásokba.

Az egyetem befejeztével kikerült a gyógyító munkába. Könnyen alakított ki jó kapcsolatokat az állattartó gazdákkal. Elismerték alapos szakmai felkészültségét, a gazdák megbíztak benne és szívesen hallgattak a tanácsaira is.

Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a barátomnak tudhattam! Nagyon sok közös emlék kötött össze bennünket.

Barátságunk során nagyon sokszor elkísértem Őt a betegeihez és mindig, mindenütt megtapasztaltam azt, hogy mennyire segítőkész és mennyire szerethető jó ember. Szakmai téren is, mind én, mind a kollégák számíthattunk rá, hisz nagy tudás birtokában volt és kiválóan művelte ezt a hivatást. Ennek bizonyítéka, hogy kinevezték kerületi állatorvosnak.

Kollégáit is minden téren segítette, nála nem az anyagi dolgok voltak az elsődlegesek, hanem a hivatás szeretete volt a meghatározó az életében és ez mindenképpen becsülendő. A család mellett a gyógyítás töltötte be leginkább a mindennapjait. Családszerető ember volt, ugyanúgy, mint a szakmában, a családja is számíthatott rá mindenben.

Jánost sok barát és ismerős vette körül, igazi társasági ember volt. Sok öszszejövetelen, eseményen megfordult. Vidám volt mindig, szeretett mulatni, jól érezni magát és különösen imádta a magyar nótát.

Nemcsak a szakmában jeleskedett, örömmel és nagy lelkesedéssel vadászott, fiával Szilárddal, együtt. Mindketten a természet szeretetének a megszállottjai voltak, így sokat is vadásztak együtt. Nagyon jó kapcsolatot ápolt a vadásztársaival is.

Számára a „titulus” - nem számított, sosem volt fontos, megmaradt mindenkor egyszerű falusi állatorvosnak.

Egyetlen, amelyet fontosnak tartott, az a tisztelet! Szerette az embereket, a körzetét, ott, ahol ellátta a munkáját. Őt is tisztelték és mindig tudták, hogy probléma esetén számíthattak rá

Ha segítséget kértek tőle, ő sosem utasított vissza a kérést, segített. Ezért is választottak meg több éven át képviselőnek. Itt a közéletben is ugyanúgy helyt állt, mint a hivatásában.

Fia halála nagy veszteség volt számára, de még ebben a szomorú helyzeteben is gondolt arra, hogy segítsen, létrehozott egy alapítványt, hogy a fiatal leendő agrárszakembereknek anyagi támogatást nyújtson!

JANCSEKITY FERENC

(Termelő Szövetkezet Elnök)

Jánost, még a kilencvenes évek végén a Somogyvári Mg. Zrt jogelődjénél, a helyi Termelő Szövetkezet (TSZ)-nél, mint munkatárs ismertem meg.

A jellemzés tökéletesen megmutatja a Dr.-Úr személyiségét. Én olyan embernek ismertem meg, aki rendkívül közvetlen volt (már az első közös munkanapunkon a több évtizednyi korkülönbség ellenére felajánlotta a tegeződést!). Sokszor látszott rajta, hogy elhalmozódott munkával, de soha senkivel nem éreztette a problémáit és ahogy a jellemzésben is szerepel szinte mindig jókedvű volt – tudta, hogy humorral a legnehezebb problémák is könnyebben kezelhetők. Én nem tapasztaltam olyat soha, hogy bárkivel, aki hozzá képest szinte semmilyen tudással, végzettséggel nem rendelkezett, hogy éreztette volna a különbséget. Nyugodtan fogalmazhatok úgy is, hogy mindenkivel megtalálta a közös hangot. A segítőkészségét pedig nyugodtan nevezhetem legendásnak! Azt tapasztaltam, hogy bárki a hét bármely napján, ha felhívta (akár vasárnap késő este is), mindig udvariasan elmondta, hogy hogyan és mikor tud segíteni.

„Emlékek életben tartása” - erre a kérdésre én nem egy mozzanattal válaszolnék, hanem azzal, hogy itt Somogyvár környékén bárkivel, aki ismerte, szóba állok és felmerül a neve, akkor mindenkinek mosolyra görbül a szája és egymást túllicitálva kezdik el mesélni a kedvesebbnél kedvesebb történeteket. Mindenkinek érdemes lenne egy-egy ilyen beszélgetést végig hallgatni, mert nagyon sok kedves történettel lenne gazdagabb.

„Utólag megtudott dolog” - az a megtiszteltetés ért, hogy a Jánost nevezhettem nyugodtan nagyon közeli ismerősnek, talán még barátnak is. Utólag tudtam meg, hogy annyira a barátjának tekintett, hogy amikor már érezte, hogy baj van és szeretett volna mindent elrendezni, hogy a felesége és a lánya Szilvi könnyebben boldoguljon, akkor elbeszélgetett a Szilvivel. Ami a számomra a legmeghatóbb és a mai napig a szemembe könnycseppeket csal, az az, hogy elmondta a Szilvinek, hogy az, amit egy életen át felépített örökségnek, az úgy van biztonságban, ha mindent úgy csinál, ahogy Ő tette. Ami nagyon fontos: bármiben elakad, vagy segítségre szorul, akkor elsőként hozzám forduljon, és amit mondok, azt úgy fogadja el, mert bennem megbízik és tudja, hogy jót akarok és mindenben segíteni fogok neki.

A legendás segítőkészség az nem csak szóbeszéd volt! Annyit kérdeznék, hogy tud-e valaki olyan emberről, akinek ne segített volna?

Amíg aktívan dolgozott, addig saját magam is tapasztaltam, hogy amikor beszélgettünk, akkor is volt több olyan eset, hogy kollégák hívták tanácsért és ilyenkor átlényegülve teljes szakmai tudását elővéve segített minden alkalommal!

Akiről tudom, hogy mély barátok voltak és sokat beszélgettek, az az elődöm Balogh József.

Nem tudok róla, hogy lett volna bárki, aki szakmai féltékenységből keresztbe tett neki.

Én azt gondolom, hogy egy olyan ember volt a János, aki szerette a szakmáját, szerette az állatokat és a munkájának élt! Többször voltam tanúja, amikor kihívták egy állathoz és még a vizsgálat előtt az állat viselkedéséből megmondta nagy pontossággal, hogy mi a baja. Nem elsősorban pénzkeresetnek gondolta a szakmáját, hanem hivatásnak.

Abból is látszott az, hogy a munkája az élete értelme, hogy a környékben szinte mindenkiről tudta, hogy milyen állatokat tart és több év távlatából is nagy pontossággal elevenített fel történeteket a gyógyításukkal kapcsolatban.

Társasági ember volt - én abból tudom, hogy cégünknél bármiféle rendezvény, összejövetel volt, Ő mindig ott volt és ahol több ember csoportosult és hangosan kacagott, ott a „hangadó” a Dr. Úr volt! Empatikus ember volt, hiszen több esetben tudok róla, hogy hívták állatokhoz gyógyítani, oda, ahol tudta, hogy nagyon szegények és szinte biztos, hogy nem fognak tudni fizetni a kezelésért!

Sok esetben még a gyógyszert is saját pénzéből vette meg, csak hogy az állat, rendben legyen. „Hobbi” - amennyire én tudom, egy komoly hobbija volt, mégpedig a vadászat! Az is igaz, hogy életének utolsó éveiben nagyon ritkán járt ki vadászni. Fiatalabb korában azonban aktív tagja volt a vadásztársaságnak.

Én a vele való ismeretségem során soha nem éreztem és nem tapasztaltam, hogy különösen nagy szerepet tulajdonított volna a titulusoknak. Annyit viszont éreztem, hogy fontosnak tartotta, hogy egy adott pozícióra mindig

az az ember kerüljön, aki ténylegesen oda való és a beosztásánál fogva hasznos tagja lenne a társadalomnak.

Beszélgetéseink során említette, hogy van olyan kollégája, akire a szakmai ismeretei alapján nem tud állatorvosként tekinteni és nem bízna rá egy állatot sem.

Kinevezték körzeti főállatorvosnak, amit olyan természetességgel látott el, hogy szinte nem is tekintette munkának.

Ahogy én tapasztaltam a közeli munkatársai nagyon szerették.

Anthony Giddens, a neves szociológus a társadalmat úgy határozza meg, hogy: „az, az emberek sokaságából tevődik össze”. Természetesen, nem mindegy, hogy milyen személyiségű emberek alkotják ezt a nagy közösséget. Az a társadalom fejlődik igazán, amelyben a jó emberek sokaságáról lehet beszélni. Ezért fontos a másik megállapítás is, amely szerint barátunk legyen egy, mert ellenségből úgyis több van. Amikor Dr. Geszti (Glossitter) Jánosra emlékezem, akkor az a jó érzés tölt el, hogy gyermekkoromtól, felnőtt koromon át - mind végig ő volt az a jó barát, akivel együtt tudtuk megoldani a problémákat, válaszokat keresni a kérdésekre és nem egyszer adtunk tanácsokat egymásnak. Mind a ketten igyekeztünk minél többet elsajátítani az ismeretekből, ennek során János az állatorvosi egyetemet végezte el. Kikerülve az életbe, közmegelégedésre végezte ezt a munkát, oly módon, hogy mint hatósági állatorvos ment nyugdíjba.

A barátságunk sokrétű volt, amin keresztül az általános iskolai évek, aztán a gimnáziumi, majd az egyetemi tanulmányok idején is segítettük egymást. Elsők között, nekem beszélt Gabiról, a későbbi feleségről és meghívott az esküvőjükre Székesfehérvárra, ezt megelőzően pedig az állatorvosi egyetem diplomaosztó ünnepségén vehettem részt – Jánost köszöntve.

Dr. KIS BOÁZ (Gyerekkori barát)

Középiskolai építőtáborban

Számomra is örömet jelentett, hogy a Budapest-Kálvin téri református templomban tartott vizsga-prédikációmon jelen volt, csak úgy, mint a pappá szentelésemen, később pedig a jogi diplomám átvételekor. Az általános iskolai időszak alatt, katonásdit játszottunk a csákvári erdő szélén, a gimnáziumi évek alatt, a nehéz vizsgák mellett arra is jutott időnk, hogy sakk-partikat vívjunk egymással. A gimnáziumi tanulmányi szünetek idején a Csákvári Állami Gazdaságban dolgoztunk, még pedig 20 000 kacsát gondoztunk, Csalapusztán. Ketten voltunk a 20 000 állatra, éjjel és nappal. Jánosban már itt megmutatkozott a vonzódás, az állatorvosi tevékenység iránt, hiszen az elhullott állatok egy részét felboncolta, hogy tanulmányozza a szervezetüket. Én, természetesen, ilyenkor távol voltam tőle, nem vonzódtam a kórbonctanhoz… Persze, a gondozásnak olyan oldala is volt, hogy a 70 kilós kukoricás zsákokat ketten hordtuk be a raktárba, a pótkocsiról. Napközben nem csak az etetésre, hanem az itatásra is oda kellett figyelni, mert ellenőriztek bennünket, hogy rendesen ellátjuk-e az állatokat. Az érettségi utáni évben, a hansági Kapuváron (oszli) építőtáborban vettünk részt, ahol a 18 csapat közül elsők lettünk, dicsőséget szerezve ezzel a bicskei Vajda János Gimnáziumnak. Ez is nagy próbatétel volt, hiszen a sziklává keményedett talajt úgy kellett kivágni a földből, hogy minden erőnkre szükség volt.

A gimnáziumi évek mind a kettőnk számára sokat jelentettek, mivel abban az időben az ország legjobb gimnáziumi osztályai közé tartoztunk. Kiváló tanáraink voltak, akik nem csak a tananyagot, de emberséget is tanítottak számunkra. Mindig szívesen emlékeztünk vissza az igazgató Karádi Imrére, aki a magyar irodalmat szerettette meg velünk. Sokat jelentett a latin tanárnő, Pintér Ildikó osztályfőnöki hozzáállása is, jellemünk fejlődéséhez. Szerettük Akli Imre fizika, Káli Ferenc matematika és Fekete Ferenc földrajz tanárokat is, melyek közül az utóbbi ifjúsági nevelő is volt. A több, mint 200 fős gimnáziumnak, János példamutató magatartása miatt ifjúsági vezetője lett, amelyet természetesen, megérdemelt és cselekedeteivel mindannyiunk hasznára, jó lelkiismerettel végzett. Nagy szeretettel beszélt családjáról, az édesapjáról, aki Budapesten volt tűzoltó parancsnok, az édesanyjáról, akit korán elvesztett.

Magam is megtapasztaltam kimagasló vendégszeretetét, amikor náluk voltam. János örült a fia előrehaladásának, unokái születésének, de kimondhatatlan szomorúság járta át a szívét, amikor Szilárd fiát elvesztette…

Felvonulás Csákváron

KOVÁCS IMRE

(Somogyi Erdő és Fagazdaság (SEFAG)- területvezető erdész)

„Az erdő beszél hozzám, mert az erdő beszél ahhoz, aki ismeri. Jeleket ad, üzen, kitárja magát, csak meg kell érteni. De ahhoz, hogy érthessük, ismernünk kell a fáit, bokrait, füveit, virágait, gombáit, állatait és a sok színt, hangot, az állatok mozgását, étrendjét, a természetet. Az erdő lakójának örökös ősi törvényeit. Csak ez a tudás hozza közel az embert az erdőhöz és ha jó barátságban vannak, akkor szívesen veszik egymást.”

/Fekete István/

1970-ben találkoztam Jánossal először, aki fiatalemberként, kedves feleségével ellátogatott hozzánk. Én Somogyváron a SEFAG területvezető erdészeként tevékenykedtem és az erdő mélyén, egy erdészházban éltem. Jánosról köztudott volt, hogy imádta a természetet, így örömmel jött hozzám mindenkor, hisz itt a csodálatos környezet mindig örömmel és megnyugvással töltötte el.

Akkor még csak ketten éltek a feleségével, nem volt gyerekük, így gyakoriak voltak a látogatásaik. Nekem ez-időtájt kedvenc sportom volt a vadászat is, mivel sok mindenben egy hullámhosszon voltunk Jánossal, őt is sikerült megfertőznöm a vadászat szeretetével. Ő egész héten sokat dolgozott, így vasárnaponként jó kikapcsolódást, pihenést nyújtott neki ez a tevékenység. Kedves felesége is örömmel töltötte nálunk az időt. Az erdészházat, ahol éltem, egy nagy gesztenyés vette körül, gyakran együtt szedtük a gesztenyét és jól éreztük magunkat. Jánossal nagyon összekötött bennünket az is, hogy mindketten imádtuk a kutyákat Nekem volt egy kuvasz tenyészetem. Természetesen János is kapott tőlem kiskutyát Nem csak a hétköznapokban számíthatunk egymásra. Mindketten egymás rendelkezésére álltunk, ha kellett. A családi jóbarátság az évek során, pedig egyre erősödött. Sokat voltunk együtt, ha mód volt rá és sok esetben még szórakozni is együtt mentünk. Különösen ilyen nagy esemény volt számunkra, az évenként megrendezett vadászbál.

János imádott szórakozni, élni! Sajnos azonban a mindig életvidám ember életét beárnyékolta egy szörnyű tragédia, Szilárd fia értelmetlen halála teljesen összetörte. Többé sosem volt az az ember, aki előtte volt. A munkáját

ugyanúgy végezte tovább, de lelkileg fájdalom gyötörte, hisz apaként ezt a fájdalmat elviselni szinte lehetetlen. Sajnos ő maga is beteg lett és hiába próbálták meggyógyítani nem sikerült. 2018 januárjában ő is elment a fia után, személyében elvesztettem egy kedves, tisztaszívű barátot, emlékét azonban a mai napig őrzöm és mindig szeretettel gondolok rá!

JUHÁSZ KÁROLY

(Somogyvári gyógyszerész)

Dr. Geszti Jánost 1981-ben ismertem meg. Ekkor költöztem családommal Somogyvárra, mint a falu gyógyszerésze, bemutatkozó látogatást tettem nála is. Találkozásunk után a gyógyszertárban szinte naponta ismétlődtek ezek a találkozások. Rövid idő alatt az ismeretségből, hamarosan barátság alakult ki. János egy nagyon jó kedélyű, de szerény ember volt. E mellett egy jó humorral megáldott ember, szerette az embereket sokat tett a falu közösségéért és mindenkivel szemben segítőkész volt. Sok kellemes emlék fűz hozzá a mai napig. Például együtt töltött kirándulások, a családjaink közösen voltak Debrecenben, de még sok helyütt.

Gyönyörűszép volt a lovas szánkózás a gyermekeinkkel, hortobágyi kirándulás, s felejthetetlen élmény a szülőfalujába is elvitt minket, amire mindenkor büszke volt.

Nagyon jó szervezőkészséggel rendelkezett, így ezek a felejthetetlen utazások mind, az ő szervezésében történtek. Volt egy közös szenvedélyünk, a vadászat is, ahova szinte többnyire együtt mentünk.

János, igen magas szakmai tudással rendelkezett, szakmáját kiemelkedő szinten végző állatorvos volt, sokat beszélgettünk, amikor meglátogatott a gyógyszertárban is és a beszélgetéseink során is mindig az jött le, hogy rendkívül szereti a hivatását és mindig igyekszik lelkiismeretesen elvégezni a feladatait.

Nagyon jó társasági ember volt, akár a maga által szervezett összejöveteleken, például névnap vagy a barátai által megtartott találkozók, ő mindenkor mindenütt a társaság középpontja volt, jókedvével, vidámságával, kitűnő humorával kihagyhatatlan anekdotái élményszerű elmesélésével

örökké a társaság húzóembere volt. Nagyon szép tulajdonsággal rendelkezett, az empátiával és az emberségével.

Tudod örülni akár a legegyszerűbb emberek örömeinek is. Együttérzéséről tett több esetben bizonyságot, akár a közösség, akár a barátai fájdalmáról, bánatáról volt szó. Mint már említettem, igen magas szakmai tudással látta el a munkáját, mint körzeti állatorvos, és az utolsó években gyógyító munkájának elismeréséül, járási főorvossá nevezték ki. Az emberek iránti tisztelet, humánum, szakmai alázat egész életét végéig kísérte.

Boldog családi életet élt, a hivatása mellett. A család jelentette számára az életet. Sajnos egy szörnyű baleset következtében, szeretett fia, akire nagyon büszke volt, egy lovas balesetben elhunyt. A család és János ebben összeroppant. Dolgozott ugyan tovább, lelke mélyén ezzel a súlyos sebbel és valószínű ez a fájdalom vezetett az ő betegségének a kialakulásához is.

Fia emlékére azonban létrehozott egy alapítványt, ez is azt a mélységes humánus embert mutatja, aki még ezek után is segíteni akart azoknak a diákoknak, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést.

Betegsége azonban egyre jobban kezdett elhatalmasodni rajta, hiába kezelték, nem tudták megmenteni. 2018-ban Ő is eltávozott az élők sorából, elvesztése engem is mélyen lesújtott, hisz elvesztettem egy kiváló barátot, egy nagyon szerethető embert.

BALOG JÓZSEF

(Termelő Szövetkezet (TSZ) Elnök)

1986-ban kerültem Somogyvárra, a helyi Mezőgazdasági termelőszövetkezet elnök helyetteseként, későbbiekben, mint elnöke funkcionáltam. Dr. Úr már több évtizede itt élt és dolgozott a szövetkezet vezetőségi tagja és üzemi állatorvosaként. Itt találkoztunk először.

Ő volt az első és talán egyetlen, aki nem csak munkatársként, hanem rögtön barátként fogadott. Segített a beilleszkedésben, a helyi viszonyok megismerésében. Az együttöltött idő során egyre jobban megismertük egymást. Nagyon jó szakembernek tartottam, az egymás iránti tisztelet kölcsönös volt! Családjának és munkájának élt, éjjelt nappallá téve dolgozott.

Nagyon büszke volt gyermekeire, Szilárdra és Szilviára, szerető, gondoskodó édesapa volt.

Mindenki tisztelte és szerette, közvetlen, barátságos, szerény, igazi társasági ember volt. Nagyon szeretett olvasni, énekelni, kevés szabadidejét olvasással töltötte. Sok magyar nótát tudott. Gyakran voltunk egy társaságban, névnap vagy egyéb alkalommal neki nem kellett ital, hogy a nótázást elkezdje, gyönyörűen énekelt. Csodálattal hallgattuk.

Barátságunk egyre mélyebb lett és ez a kapcsolat kibővült a családjaink tagjaira is. A karácsony másnapját mindig együtt töltöttük. Kirándultunk a szabadban, séta az erdőn keresztül, Somogyvár-ról Pamuk-ra és vissza. Közben jókat beszélgettünk, nevetgéltünk és forralt bort kortyolgattunk, nagyon jól éreztük magunkat.

Egy számomra emlékezetes történetet mondanék el röviden:

Egy alkalommal a családdal együtt egy hetet töltöttünk Gyulán. Gyermekeink voltak a sofőrök, Szilárd és Krisztián. Én nagy dohányos vagyok, rajtam kívül senki nem cigizett, de megbeszéltük, hogy majd párszor megállunk. Szilárd ment elöl, én intettem, hogy meg kellene állni, a doktor nevetve visszaintett, ez megismétlődött párszor, de mentünk tovább. Végre megérkeztünk, elszívhattam egy cigit, mindenki jót derült a sztorin. Gondoltam, most eljön az én időm, és így lett! Doktor úr nem… legfeljebb minimális mennyiségű alkoholt fogyasztott! Miután elfoglaltuk helyünket, fürdeni mentünk, de közben meghívtam egy sörre. 20 perc fürdés után ismét sörözés‚ láttam, hogy már nem nagyon kívánja, de nem akart viszszautasítani, harmadik körre invitáltam, kiszálltunk a medencéből egy pillanatra, megállt, és így szólt hozzám: Jóskám még meddig akarsz büntetni? Kitört belőlünk a nevetés....

Drága Dr. Úr, mit is mondhatnék, Ő egy igaz ember volt, mindenkit emberként kezelt! Drága barátom hiányzol, nagyon, emléked öröké szívemben él!!!

BALÁZS JÓZSEF

(Barát)

Huszonévesen ismertem meg Dr. Geszti Jánost Somogyváron. Akkor éppen állatokat tartottunk és kijött többször gyógyítani őket. Sokat beszélgettünk mindenről. Igaz az emlékezés, miszerint egy nagyon közvetlen, jószándékú ember volt. Bennem az tartja életben az emlékét, hogy nagyon sokat dolgoztam vele együtt, amikor az akkori önkormányzat programszervezője voltam. Megkértem, hogy álljon mellém és konkrétan segítsen a programok szervezésében és lebonyolításában. Megtette és éveken keresztül együtt dolgoztunk. Teltházas nótaesteket tartottunk a Somogyvári kastély ebédlőjében.

Vele kezdtem az 1989-es „Szent László Napok” első szervezesét is! Akkor még Kupavári Emléknapnak hívtuk! Kisebb nagyobb előadásokat is összehoztunk az akkori Presszó melletti könyvtárban. Őáltala ismertem meg Prof. Dr. Sárközy Péter egyetemi tanárt, agrármérnököt, a magyar dko-biogazdálkodás honosítóját is! Dr. Geszti János mutatott be neki! Tartottunk egy estet a könyvtárban vele. Úgy terveztük, hogy kb. egy órás lesz. Előadás, kérdésekre válasz stb. Jöttek Somogyvárról szépszámmal érdeklődők. Ám Geszti Dr. beiktatott egy fordulatot... meghívta a professzor legénykori remetepusztai (még élő) barátait az előadásra.

A prof. elkezdte az előadás, elmondta, hogy lesz a lefolyása, miről szól stb. Beszélt max. 10 percet és bejöttek az ajtón a remetepusztai barátok. Elmosolyodott és azt mondta a jelenlévőknek: elnézést kérek tisztelt Hölgyeim és Uraim, az előadásnak ezennel vége, mert megjöttek a rég-nemlátott barátaim! Ölelés, sztorizás, humor!

Rájöttem arra, hogy Geszti Dr. és Sárközy professzor jellemben, emberségben, tudásban mennyire hasonlóak egymáshoz, mekkora nagyság mindkettő!

Ebből az emlékből táplálkozva küzdöttem azért, hogy Somogyváron Sárközy professzornak legyen szobra az ominózus könyvtártól 20 méterre felállítva. A család kérésére az arca a két oktatási intézményünk felé nézzen!

(Óvoda, Nevelőotthon, Kastély)

Nagyon szerette a népdalokat, nótákat. ÁIIítom, hogy több száz nótaszöveg volt a fejében. Gyermekkorában a -Vén Cigány- színdarabban játszott. Vélhetően nagyon tetszett neki, mert sokszor megemlítette

Kedvenc nótája a: Halljátok cigányok- és báli dalok közül a: Pedró kocsmájában sápadt lámpa ég-...volt!

Társasági ember és segítőkész volt!

A titulusok nem érdekelték. Volt is pályafutása alatt körzeti főorvos is, de különösebben soha nem hozta elő, nem beszélt róla.

Önkormányzati képviselőként segített nekem a falunkban megvalósítani a technikai sportok elindítását A régi vásártér átalakításával roncsderbiket és cross-motorozást szerveztünk falunkban. A mostani cross-motorozók ezt a pályát használják! Ennek a megvalósításában támogatott engem és a Kupavári Napok programjaiban is a kezdetektől fogva! Tiszta szívemből örülök annak, hogy könyv jelenik meg róla!

DR. TÓTH SZABOLCS

(Megyei Főállatorvos)

2001. évben kerültem Budapestről Kaposvárra, ahol a Somogy Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomáson kezdtem dolgozni hatósági állatorvosként. Itt ismertem meg Geszti Dr.-t, aki akkor a Marcali Kerületi Hivatal hatósági állatorvosa volt. Ezt követően több mint 15 évig dolgoztunk egymással szoros munkakapcsolatban, kollégákként és talán mondhatom barátokként. Pályakezdőként többek között Ő „atyáskodott” felettem, segítette megismerni a megyét, az itt élő embereket, gondolkodásukat és nem utolsó sorban a megyében dolgozó állatorvos kollégákat. Rendkívül jó emberismerő volt, mindig előítéletektől mentes személyiségrajzokat adott, amelyek nagyban hozzájárultak a mindenkori sikeres munkaszervezéshez.

Geszti doktor állatorvosként elhivatott, a munkáját szeretettel és nagy hozzáértéssel művelő szakember volt, akihez mindig bátran fordulhatott úgy, a segítséget váró állattartó, mint bármely kolléga. Vezetőként munkatársaiból igyekezett összetartó, egymást segítő közösséget kovácsolni.

Fontosnak érezte, hogy kollégái a mindennapi munkakapcsolatukon túl is kötődjenek egymáshoz. Könnyű volt vele dolgozni, mert kivételes felkészültsége, élettapasztalata, az őt mindig körülvevő megmagyarázhatatlan

nyugalom és csendes derű mindnyájunkat átsegített még a legnehezebb helyzetekben is. Szerénysége is közismert volt - soha nem kérkedett„szürke eminenciásként” lelkiismeretesen végezte munkáját, amiért elismerést sosem várt. Igazi közösségi ember volt. Bölcsességéből adódóan szinte minden élethelyzetre volt története/tanmeséje, amelyeket mindig humorral fűszerezve osztott meg velünk. 2013. évben, a magyar állategészségügyi szolgálat 125 éves jubileuma alkalmából Geszti doktorral együtt vehettünk át kitüntetést, melyet a vidékfejlesztési miniszter és az országos főállatorvos adott át. A kapott kitüntetés - az állatorvoslás jelképének számító bronz kentaur szobor – mindmáig őrzi bennem a közösen megélt díjátadó ünnepséget és azzal együtt Geszti Dr. emlékét. Ha valakiről, akkor Róla bizonyosan elmondható, hogy igazi „segítő ember” volt. Nagyon szerette az embereket - talán mert mindenkiben csak a jót láttaezért ahol tudott, önzetlenül segített. Segítette a bajba jutott állattartót, az „elveszett” ügyfeleket, de sokszor a tanácstalan kollégákat is. Tekintettel arra, hogy különös érzékenységet mutatott az emberi sorsok iránt, mindenkit felkarolt és ha tehette mindig segített a rászorulókon. Gyakran mindenféle ellentételezés nélkül gyógyított, és a Hivatal iránti elkötelezettsége, lojalitása is példaértékű volt, így, például, ha munkaidőn túli készenléti esemény történt rá biztosan lehetett számítani. Kiváló problémamegoldó képessége, nyugodtsága és bölcsessége miatt a „Nagy Ügyekben” egyébként is nélkülözhetetlen volt a jelenléte. Ő ezt tudta és erre tekintettel mindig elérhető is volt! Ahogy már említettem, lenyűgöző tudása és élettapasztalata miatt szinte minden „Nagy Ügyben” kikértük véleményét; tanácsait, javaslatait pedig súlyozottan vettük figyelembe döntéseink meghozatalánál. Azt gondolom, hogy mind szakmai munkássága, mind embersége példaértékű! Kiválóan értette és művelte szakmáját, megbízhatósága, lelkiismeretessége, alapossága és nem utolsó sorban nyitottsága miatt rendkívül népszerű volt az állattartók és természetesen a kollégák körében is. A szakmák többségénél, de talán az állatorvoslásnál még fontosabbak azok a készségek, kompetenciák, melyek kihatással vannak az emberi kapcsolatok alakulására. Geszti dr. kivételes empátiája, szolgálatkészsége, illetve kommunikációs- és konfliktusmegoldó készsége révén már munkássága során is széleskörű elismertségre tett szert, a közvetlen környezetében élők közül pedig sokan tekintettek rá példaképként. Bevallom, jómagam is közéjük tartozom! A felsoroltakon túl kiemelném még családszeretetét, gondosságát és jószívűségét, melyek talán a legnemesebb, örökérvényű erények! Geszti Dr. társaságot szerető ember volt. Elsősorban

munkatársaival való kapcsolattartását tudtam figyelemmel kísérni, amely vonatkozásban kiemelném rendkívüli közösségépítő erejét/képességét. Igazi csapatjátékos volt és kollégáitól is azt várta el, hogy ne csak egyénként, hanem kollektívában is jól „működjenek”. A munkahelyi légkört úgy alakította, hogy ott mindig helye volt úgy a jó hangulatú szakmai, mint az általános, hétköznapi témájú beszélgetéseknek. Szívesen állt a beszélgetések középpontjában, éleslátásának, tapasztalatának és nem utolsósorban humoros, színes előadásmódjának köszönhetően lebilincselte és egyszersmind szórakoztatta is hallgatóságát. Anekdotái közül - melyek mindig felvidították a társaságot - a mai napig többet felemlegetünk. Sokszor, ha munka miatt bejött hozzánk Kaposvárra, csak beállt az ajtóba, köszöntött bennünket és már bele is kezdett történetébe: „Képzeld, mi történt? .” Élvezet volt hallgatni és az ember hirtelen minden búját, baját elfelejtette. Ahogy azt már korábban is kifejtettem, Geszti Dr. rendkívül jóindulatú, empatikus és megértő ember volt. Az általa vezetett osztály munkaszervezése során mindig figyelemmel volt beosztottjai esetleges magánéleti nehézségeire, fontosnak tartotta meghallgatni a kollégákat és ha lehetősége volt rá, segített is a felvetett problémák megoldásában/kezelésében. „Mindenre volt receptje”! Kisugárzása és bölcsessége révén pedig még a legkétségbeejtőbb helyzetekben is nyugtatóak voltak szavai: „Ha képes vagy kinevetni a saját hülyeségedet, máris tettél egy nagy lépést azért, hogy jobb legyen az életed!” Már nyugdíjas éveiben kerestem fel Geszti Dr.-t, hogy tudna-e segíteni az illetékességi területünkön működő vadfeldolgozó üzemben a hatósági állatorvosi húsvizsgálati feladatok ellátásában. Tekintettel arra, hogy aktív pályafutása során több évtizeden keresztül Ő látta el ezeket a feladatokat, ezért szerettem volna, ha továbbra is tapasztalt szakember kezében maradhatott volna ez a tevékenység. Csakhogy sajnos az akkori jogszabályi előírások nem tették lehetővé, hogy „nyugdíjas állatorvost” ilyen feladatra visszafoglalkoztassunk, ezért kizárólag szaksegédi beosztást állt módomban felkínálni. Az Ő válasza rövid és egyszerű volt: „Ha nektek segítség kell és így tudok segíteni, akkor holnaptól szaksegéd leszek!” És így is lett, Geszti Dr. több éven át dolgozott megbízási szerződéssel szaksegédként a Hivatalunknak. Bizton mondhatom, hogy az ország legképzettebb és legmegbízhatóbb felcsere volt!! Egy alkalommal gyógykezelni hívták a Dr. urat egy kis településre, ám miközben Ő az istállóban kezelte a beteg jószágot, addig az utcán parkoló autójából valaki elemelte a kistáskáját melyben pénze és iratai is benne voltak.

Geszti Dr. a rá jellemző nyugodtsággal nem kiáltott rendőrért, csupán anynyit mondott a helyieknek, hogy amíg elő nem kerül a táskája, Ő bizony nem jön a településre gyógyítani, mert úgy érzi, hogy a közösség „hátba szúrta”. Hamar híre ment az esetnek a faluban és még aznap délután saját házához vitték a táskáját, természetesen úgy, hogy abból semmi sem hiányzott! Nos ilyen tisztelet övezte a Dr. urat.

GESZTI SZILVIA

(Lánya) – Édesapámról!

Az édesapa szót értelmezni akarjuk, mi is juthat az eszünkbe? Szeretet, boldogság, megnyugvás, önzetlenség, kedvesség, védelem, bizalom, bátorság, türelem, erő, kitartás és ez csak pár tulajdonság a sok közül. A világon nagyon sok jó apa él, kik is ők? Azok, akik rettenetesen hiányoznak, ha már nincsenek velünk, akik köztünk voltak, nagyon szerettek, óvtak, segítettek, ha bánat ért megvigasztaltak, ha öröm ért, velünk örültek, akiktől sok tudást kaptunk és ha kellett segítettek, hogy mindig megtaláljuk a hazavezető utat. Igen ilyen volt az én édesapám is, nála otthont, féltő gondoskodást kaptam mindig, minden körülmények között, kemény, de rendkívül szeretetteljes ember volt.

Gyermekeivel, Szilviával és Szilárddal

Nagyon közel álltunk egymáshoz, mindig azt mondta: életének egyik legnagyobb sikere, hogy született egy fia és egy leánya, mert ő a családot mindig így képzelte el.

A család mellett a munkája, a hivatása volt a legfontosabb. Én mindig mondtam neki, hogy apa te vagy a munka hőse, igen ez a meghatározás nagyon illett rá, mert rengeteget dolgozott és a legszebb volt az egészben, ha mód volt rá, én is mentem vele, amikor ment ki a gazdákhoz gyógyítani az állatokat.

Mondhatom ez nagyon jó alkalom volt a beszélgetésekre, gyakran, itt vitattuk meg az iskolai dolgokat is, nekem a mai napig ő a példaképem, de úgy gondolom még sokaknak is, rajtam kívül. Sok-sok kis bájos történet emléke van bennem még a mai napig, gyerekek voltunk a testvéremmel és otthon volt egy csípős kakasunk, akitől

megkergetett bennünket. Apa azért nagyon megharagudott a kakasra, így szegény pára hamarosan a fazékban végezte. A testvéremet, Szilárdot

nagyon féltünk, mert mindig

A család

ugyan úgy, mint engem gyakran magával vitt a munkájába. Ilyen alkalmakkor is történtek kisebb-nagyobb események. Egyik ilyen eset volt az is, amikor apa a gazdával bement a disznóólba, hogy a malacokat beoltsa. Természetesen Szilárd kint maradt az udvaron, az anyadisznó szintén. Mikor apa elvégzett a munkával, a testvérem ki akarta nyitni az ól ajtaját, hogy apa kijöjjön, de a disznó nekiment Szilárdnak, miközben ő menekülni próbált, elbotlott, elesett és a megvadult anyadisznó megharapta a combját miközben apát pedig bezárták az ólba, mert a kilincs lenyomva maradt. Azonban az én testvéremet nem kellett félteni, felkapott egy vasrudat és jó ráhúzott szegény disznóra, aki annyira megijedt, hogy elsétált. Drága apukám, mint hozzá értő, Szilárdot ellátta és adott neki egy tetanusz injekciót.

Több kedves történetem van, de ez is örökre bevésődött az emlékezetembe, mert annyira kifejezi édesapám emberi mivoltát.

Régen történt, még igencsak kicsik voltunk, amikor Somogyvámoson mentünk az autónkkal, a Trabantunkkal. Édesapám kedvenc márkája volt, 7-8 is volt neki. Egyszer az úton a sötétben gyalogolt valaki és édesapám fel akarta venni, hogy ebben a sötétségben ne gyalogoljon, hisz nagyon veszélyes. Megállt, a férfi benézett a lehúzott ablakon és kérdezte, elvinne asszonyom? Apukám rákérdezett: hát nem ismer meg? - erre ő: bocsánat tisztelendő úr, azt hittem, hogy a Koszorúné.

Egy másik történet:

Karácsony volt, amikor egy asszony vajúdott, de akkora hó volt, hogy a mentő sehogy sem tudod lemenni a Vasút utcában lakó hölgyért. Édesapám, miután ezt megtudta, azonnal a segítségére sietett és kis Trabantjával átkelve a hatalmas hótömegen felhozta a mentőhöz az anyukát. A történet érdekessége, hogy a kislány december 26-án született, amikor az én drága édesapám.

Nagyon szeretett olvasni, ha csak tehette a könyv mindig ott volt a kezében, még a földeken is, ha várt valakire, az autóban is olvasott. Nagy boldogság volt az életében, mikor megszületett Hanna az első unokája, imádták kölcsönösen egymást. Amikor Hanni kicsi lány volt, súgtam

neki, hogy adj egy puszit a papádnak, mert a Mikulás mindent lát. Odaszaladt apához, felnézett az égre és azt mondta: “Mifi figyelj” - és adott egy puszit az imádott nagyapjának, ezen, mi nagyot nevettünk mindanynyian. Sok-sok kis kedves történet él még az emlékezetemben, sajnos azonban csak a múlt időben beszélhetünk az édesapámról, de még élek, köszönettel tartozom neki. Köszönöm apa, hogy megtanítottál nézni, figyelni, gondolkodni és élni! Köszönöm, amikor bajban voltam, te mosolyt küldtél felém, erőt adtál, bátorítottál. Köszönöm, amikor már úgy gondoltad, hogy egyedül is elboldogulok a világban, még akkor is, mindenkor fogtad a kezem. Nagyon sokat dolgoztál értünk, a családunkért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt, hogy tanulhassunk, hogy jól éljünk, tudom, hogy nem lehetséges, hogy megválasszam ki legyen az én édesapám, de ha lehetne, akkor is téged választanálak, mindenkor, hogy te legyél, az én drága szeretet apám! Mert ő egy igaz apa volt, aki nem visszatartott, hanem odavitt, ahol a neked a legjobb!

“Szeretteink elvesztésekor lelkünkből egy darab letörik, de ez a darab nem vész kárba, mert magában hordoz minden egyes pillanatot, illatot, mozzanatot, amíg csak élünk, nem felejtjük el.”

/Elvis Matthew Urban/

KÓCZIÁN HANNA ÉS CSENGE

(Unokák)

“A nagypapák bűvészek, akik csodálatos emléket hoznak létre unokáik számára.”

A nagyapa elvesztése nagy szomorúság, függetlenül attól, hogy hány éves vagy. Imádtuk a nagypapánkat, ha rágondolunk most is bánat tölt el bennünket, hogy ő már nincs velünk.

Megtanított bennünket sok mindenre, de mindenekelőtt a szeretetre. Sajnos nincs közöttünk, de emlékét a szívünkben hordjuk és reméljük, hogy azt a sok mindent, amit tanultunk tőle, az életben eredményesen alkalmazzuk, mert szeretnénk, hogy büszke lenne ránk. Drága papink tanított meg bennünket sakkozni. Mindig fehér bábukkal akartam lenni, mert az

kezdett. A Csenge rakta fel a bábukat. Én is kaptam tőle ajándékba egy

nagyon szép sakk készletet, nagyon örültem neki, ma is kedves emlék nekem. Szinte mindenhova vitt bennünket a húgommal, ugyanúgy, mint anyáékat, a gyerekkorukban. Kis Panda autójával bejártuk a környéket, de gyakran elvitt magával bennünket, ha vadászni ment. Állandó útitársunk volt Suzy és Molly a két vadász kutyus is.

Mi is imádtuk a kutyusokat és gyakran vittük őket sétálni. Imádták a halastavat, Molly úszott, mert imádta a vizet, de a Suzyt mi rángattuk bele a tóba, mert ő nagyon félt a víztől. Nagyon sok időt töltöttünk Somogyváron, nyaralásunk kedvenc helyszíne volt, ez a kedves kis település. Papi gyakran elvitt minket a szomszédos Lengyeltótiba fagyizni, amit imádtunk.

Sok kedves kis történetben volt részünk.

Ma is jól emlékszem, amikor a Táska nevezetű faluba mentünk, egy narancssárgára festett háznál kezelte a tyúkokat, mi azonban megijedtünk ezektől a szárnyasoktól és kifutottunk az udvarból a kis kapuig, Papi meg utánunk. Hazafelé az úton jót mulattunk ezen és főleg azon, hogy

Szilvia családja, Hanna és Csenge, Gábor

Csengi megkérdezte tőlem, Hanni megijedtél a ”tikoktól”? Ez nagyon jól hangzott akkor és Papit jól megnevettettük ezzel a kifejezéssel. Sokat beszélgettünk Szilárdról is, akire Papi nagyon büszke volt, hisz ő is doktor volt és biztatott engem arra, ha felnővök, én is törekedjenek arra, hogy doktorrá avassanak, mert milyen jól hangzik majd így a nevem, hogy dr. Kóczián Hanna Eszter. El is határoztam, hogy megvalósítom, hogy ez megtörténjen, hisz tudom, hogy a Papi milyen büszke lenne rám. Sokat voltunk a “Vadiban” is, ez az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft., ide is bejárt dolgozni. Ezek az utak is mindig nagyon jól sikerültek, hisz útközben meg-megálltunk a csodás réteken vadvirágot, pipacsot szedni, amiből csokrot kötöttünk és megleptük vele a mamámat. Papánk sajnos már sok éve nincs közöttünk, de emlékét örökké a szívünkben őrizzük.

„A nagypapa az, akinek ezüst van a hajában és arany a szívében, mert a mi Papink ilyen volt!”

DR. GESZTI SZILÁRD EMLÉKÉRE

A CSODÁK, MELYEK ELMÚLNAK

Élünk, itt élünk mindannyian, éljük a mi általunk kitaposott életünket.

Ki könnyebben, ki nehezebben, van, aki boldogan, van, aki keserűen, valaki szegényen, valaki pedig gazdagon. de nem is ez a lényeg!

Bárhogyan is működik ez az egész, azért mindig kapunk valamit, ami szebbé, jobbá, tartalmasabbá teszi az életünket. Segít felülemelkedni a gondokon, bajokon, de segít megismerni, megtalálni magunkat, segít embernek lenni.

Csodák ezek, melyek megtörténtükkor fel sem ismerünk, meg sem értünk, de láthatatlanul belesimulnak a lelkünkbe, és tartást adnak nekünk.

Velük együtt éljük le az életünket és észre sem vesszük, mennyivel többek, jobbak, szebbek lehettünk általuk.

Megfogalmazni sem tudjuk őket, leírni, elmondani sem, de nem is kell, mert időközben részei lettek a létünknek, a lelkünknek, a szívünknek. Csendben belülről építenek bennünket, vigyázzák lépéseinket, tetteinket, érzéseinket.

Aztán egyszer csak… történik valami, és a gyönyörű csodákat mindörökre elveszítjük. Hiába próbálunk kapaszkodni utánuk, elmúlnak, mert elmentek. Rádöbbenünk, hogy mennyire hiányoznak nekünk! Talán magunkat fogjuk okolni, miért nem vigyáztunk rájuk eléggé, szászezer dolog jár az gondolatunkban, mit kellett volna másképp csinálnunk, hogy még mindig itt legyenek velünk. A csodáknak egy dolguk van, hogy megszületésük után odataláljanak a helyükre, a szívünkbe, a lelkünkbe!

Ettől kezdve nem törölheti ki őket onnan senki és semmi. A mi dolgunk az, hogy érezzük a jelenlétüket akkor is, ha már fizikailag nem lehetnek velünk. A csodáknak ez a sorsuk, megszületnek, elmúlnak, és ha elmúlnak, tudni fogjuk, hogy nem fognak megtörténni soha többé, senkinek. És bármennyire is fáj, meg kell tanulnunk elengedni őket. Ma még szomorúak vagyunk, nagyon, mert úgy érezzük, elvesztettük őket örökre, de egyszer, majd, ha gyógyulnak a sebek, megtanuljuk, hogyan tudunk büszkének lenni arra, hogy ismertük őket, barátaink, ismerőseink voltak és részei voltak az életünknek.

Megtanultuk, hogyan kell továbbadni az általuk keltett érzéseket azoknak, akik ezt még nem élték át és ez így lesz, ebben biztosak lehetünk! Mert a csodák elmúlnak, de az üzenetük végleg megmarad.

Szilárd is nagyon hiányzik a világunkból. A barátainak, ismerőseinek, mindenkinek, aki ismerte. Hisz ő is maga volt a csoda!

„A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni, Az emlék elhalványulhat a szeretett személynek, de hiánya mindvégig megmarad!”

/Ava Lauch/

Geszti Szilárd Kaposváron született 1974. augusztus 12 -én. Szilárd Somogyváron töltötte a gyerekkorát, imádott itt élni! A település természeti szépségeivel, erdeivel, tavaival, csodálatos életteret biztosított neki. Ugyanúgy, mint imádott édesapja, ő is nagyon szeretett barangolni a réteken, mezőkön az erdőkben, egyszóval a természetben. Édesapja gyakran vitte magával kisfiát munkája során, így a kis Szilárd jól ismerte nemcsak a faluja, hanem szomszédos települések szépségeit, hisz apukája a munka mellett mindig szakított időt arra, hogy egy-egy szebb, különlegesebb hellyel is megismertesse.

Az általános iskolát a kisfiú Somogyváron végezte el, majd a középiskolai tanulmányait Kaposváron folytatta. A gimnázium befejeztével Ő nem az Állatorvosi Egyetemet választotta, bármennyire is tetszett neki, nem akarta édesapja hivatását folytatni, de úgy gondolta, a szakma közelében marad akkor is, ha azt a munkát választja, amit édesapja gyerekkorában elképzelt magának, hisz neki minden vágya az volt, hogy agrárszakember legyen, de végül is egy kedves családi gesztus miatt, mégis az állatorvoslást választotta. Így Szilárd valósította

meg édesapja fiatalkori álmát! Az érettségi után a Kaposvári Állattudományi Egyetemre adta be jelentkezését, ahova sikeres felvételt nyert. Tanulmányai során bebizonyosodott, hogy jó helyen van, ezt tükrözték azok a kiváló eredmények is, amit elért.

Az oktatói is hamar felfigyeltek a zseniális tehetségű fiatalemberre, támogatták, ahol tudták, nagy jövőt jósoltak neki!

A kis Szilviával, elsó képen Szilárddal Azért, hogy az angol nyelvet minél jobban elsajátítsa, az Egyesült Államokba utazott, hogy tovább képezze magát és elsősorban megtanulja az angol nyelvet. Ott kemény fizikai munkát is végzett, így biztosítva az ottani megélhetését. Hazaérkezése után, megkezdte a tanulmányait a Gazdaságtudományi Kar Doktori Iskolájában, ahol tudományos fokozatot szerzett és itt is maradt, ahol oktatóként dolgozott tovább. Minden területen maximalista volt, de ugyanúgy, ahogy kedves édesapja, rendkívül humánus ember is. Lételeme volt a munka, a közösségi aktívitás, fáradhatatlan munkabírással rendelkezett.

Nagyon sok jó barátja, ismerőse volt, akikkel, -ha tehette-, sok időt töltött együtt. Mindig a társaság lelkeként volt jelen, nagyon szórakoztató, intelligens és széleskörű ismeretekkel rendelkező fiatalember volt. Mindig tudta mit akar, kitartóan dolgozott az álmai megvalósításáért. A tudományos munka volt az élete meghatározó eleme, a tehetség, ami ehhez kellett, Szilárdnak megvolt! Nagy jövő állt előtte, -sajnos, – azonban ennek csodás jövőnek egy szomorú nyári napon vége szakadt! Szilárd egy tragikus kimenetelű lovasbalesetet szenvedett. Életveszélyesen megsérült, melynek következtében kómába esett, de mindenki hitt a csodában, családja, barátai, munkatársai, ismerősei úgy gondolták, igenis csodának kell történnie, hisz a sors nem vehet el egy ilyen nagyszerű embert! Mindenki reménykedett a felépülésében. Ő maga is küzdött, hisz élni akart, de sajnos a küzdelem nem sikerült, Szilárd örökre lehunyta a szemét! A mai napig hihetetlen, megmagyarázhatatlan, hogy miért kellett távoznia egy fiatal, mindössze 36- éves életerős fiatalembernek? Rövid időt kapott a sorstól, de ez

a rövid idő is alkalmat adott arra, hogy bizonyítsa, milyen nagyszerű és csodálatos ember volt! Kiváló tudású, humánus, családját, barátait, munkatársait szerető, tisztelő férfi, aki nagyon szerette az életet!

2011 -ben szülei, barátai és kollégái hozták létre a GESZTI SZILÁRD Alapítványt, azzal a céllal, hogy fiatal tehetségeket támogassanak. Minden évben olyan Gazdaságtudományi karon tanuló hallgatót jutalmaznak meg ezzel a díjjal, akinek a tanulmányi eredményei, tudományos diákköri tevékenysége, publikációi és közéleti teljesítménye kiemelkedik a társai közül. Az Alapítvány által már sok fiatal tehetség hozzájutott ehhez a nagyszerű díjhoz. Nagyon megható és csodaszép gesztus, hogy az így jutalmazott diákok, mindenesestben kilátogatnak a Keleti temető azon parcellájába, ahol dr. Geszti Szilárd síremléke található. Köszönetük jeléül gyertyát gyújtanak és virágot helyeznek el a síron, ahol Szilárd, imádott édesapjával együtt alussza örök álmát!

„A test elragadtatott a földről, nem úgy mindaz, ami reá emlékeztet!”

/ Pieter Frans Thomére /

BARÁTOK VISSZAEMLÉKEZÉSEI

PROF. DR. SZAKÁLY ZOLTÁN

(Barát) Szilárdot a Kaposvári Egyetem ismertem meg. Kezdetben tanár és tanítványi viszony volt közöttünk, azonban ez, hamarosan barátsággá erősödött. Szilárd egy nagyon jó képességű intelligens és humánus ember volt. Nagyon jól megértettük és mindig, mindenben számíthattunk is egymásra.

Nemcsak a családi, barát, társasági összejöveteleken voltunk együtt, hanem a hétköznapokban is. Bármikor hívhattam, szinte a nap bármelyik szakaszában, ha szükséges volt. Erre példa a költözésem is; csak egy telefon s Szilárd máris jött és segített. Gondolataink is egyformán működtek! Ezt a bútorpakolásnál sikeresen bebizonyítottuk, ugyanis fordítva állítottuk össze a bútorelemeket. Édesapám szigorúan megrótt bennünket- e silány munkáért.

Szilárd szenvedélye volt a vadászat, ebben különböztünk, mert én magam nem műveltem ezt a sportot. Gyakran kaptam tőle ajándékba az általa lőtt vadakból! Édesanyámnak is jutott – e kedves adományokból, pl ilyen volt egy fácán is.

A mai napig él az emlékezetemben, ami ehhez az esethez kapcsolódik. Édesanyám mielőtt hazautazott volna Pécsre, - természetesen a fácánnal együtt, - akadt egy kis kalamajka, ugyanis a madárka túl nagynak bizonyult az utaztatásához rendelkezésre álló szatyorhoz, igy nagyrésze kilógott belőle, anyukámnak sikerült az emberek figyelmét magára vonni, akik értetlenül tekintettek a fura útitársra. Elég mulatságosnak tűnt akkor, de végül is fácán hazaért és természetesen a fazékban végezte.

Szilárd szenvedélye volt a természet is, s ennél fogva az utazás is. Gyakran utaztunk együtt. Barátságunk, életünk sok- sok mozzanatát végig kisérte.

Sajnos azonban egy tragédia végett vetett ennek.

Mostanság is borzongva gondolok arra a napra, amikor meghallottam a mentőhelikopter rotorzúgását, - igaz akkor még nem tudtam róla -, hogy a gép az én súlyosan sérült barátomért jött, aki már az életéért küzdött. Ennyi, de ennyi év elteltével is nagyon nehéz elhinni, hogy nincs itt közöttünk, ma is fáj, hogy elvesztettem egy értelmetlen baleset következtében, egy hozzám nagyon közelálló, egy nagyon sokat jelentő barátot! Édesapját, Jánost is jól ismertem, hisz a fia miatt nagyon közeli kapcsolatban voltunk. Egy apa, aki elveszíti a fiát, óriási traumán megy keresztül, de János ennek ellenére, a fia barátaival továbbra is szoros kapcsolatot tartott, többek között velem is. Sokat találkoztunk.

Nagyon tiszteltem és kedveltem Őt, ugyanolyan kedves, melegszívű, humánus ember volt, mint Szilárd. Sajnos azonban ő is elment a fia után. Próbált erősnek látszani, de belülről bizonyosan felőrölték azok a fájdalmak, amit a fia elvesztése okozott.

A mai napig szeretettel gondolok mindkettőjükre és emléküket örökre megőrzöm!

Szilárd emléke tovább él abban az alapítványban is, amit a drága édesapja az Ő emlékre alapított.

E nemes gesztus is az Ő hihetetlen emberségére vall.

Magam módján én is igyekeztem ezt támogatni, a: GESZTI SZILÁRD ALAPÍTVÁNYT!

DR. BORBÉLY CSABA

(Barát) Szilárdról kellene írnom, amelyet minden évben egyszer megtettem az elmúlt több, mint tíz évben. Teszem ezt szomorú szívvel, fájdalmasan, hiszen egy tragikusan fiatalon elhunyt barátra, kollégára kell emlékezzek és ez ennyi idő után sem könnyű feladat. Elnézést kell kérnem minden olva-

sótól, nem fogok tudni felhőtlen, vidám perceket okozni, sokszor megpróbáltam az idő múlásával Szilárdra így emlékezni, de sosem sikerült túl őszintére. Egy bántóan fiatalon elment barátról kell írjak és ez nem ugyanaz, amikor egy teljes életet élt, idősebb korban eltávozott ismerősről, rokonról van szó, bár kétségtelen, hogy az is fájdalmas. Ez a visszaemlékezés nem tud teljes lenni, nem is törekszem rá és lehet, hogy több lesz bene a szomorú rész, mint a vidám…

Az igazat megvallva nem tudom megmondani, mikor és hogyan találkoztam először Szilárddal és azt sem, hogy mikor kezdtünk el többet beszélgetni. Tudtam ki ő, hiszen az egyetemi forgatagban sokszor voltunk ugyanabban a buliban, rendezvényen, vagy csak fociztunk egymás ellen. Nehéz lett volna őt nem észrevenni, hiszen nagy hangjával, hatalmas nevetéseivel hamar magára vonta az ember figyelmét. Értelmes, jó srácnak tartottam, de az egyetemi évei alatt ez volt minden, amit tudtam róla. Aztán végzett és kiment Nicsóval (Nicsovics György, Szilárd egyik legjobb barátja és évfolyamtársa) az USA-ba egy évre, hogy javítsa a nyelvtudását.

Erről az időszakról később sokat anekdotázott, egy magyar származású építési vállalkozónál dolgoztak, jókat szórakoztunk a történeteiken. Aztán hazajött és az tisztán meg van bennem, hogy együtt ebédeltünk a menzán és felvetettem neki, hogy van ez PhD képzés, keresünk embereket és látszott rajta, hogy komolyan elgondolkodik azon, amit mondtam. Szó szót követett, többször találkoztunk és abban maradtunk, hogy az általam kedvelt területen, a tejtermelés gazdasági kérdéseit vizsgáló Európai Tejtermelő Farmerok Klubjában keresünk neki témát. Úgy gondoltam minden adott hozzá, hogy sikeres tudományos fokozatszerzést hajtsunk végre: a

srác értelmes, érdeklődő, elhivatott, akarja ezt a dolgot és ez elég lesz, hogy végig csinálja. Így első doktori hallgatóm Geszti Szilárd lett. A munka miatt is egyre többet voltunk együtt, de örültem neki, mert jó társaság volt. Ami tetszett benne, hogy nagyon tudatosan, jól átgondoltan építette fel a dolgait. A megtakarításaiból és USA-ban megkeresett pénzéből Fonyódón egy büfét nyitottak, nyaranta ott dolgozott. Aztán ő is érezte, hogy ez túl sok idejét veszi el és ekkor kiadta az üzletet, majd egy idő után kiszállt ebből a szektorból. Édesapjával János bácsival földeket vettek és azt tervezte, hogy gazdálkodni fog. Érdekelte a tőzsde is, ezzel kapcsolatban komoly elképzelései voltak, de nem vágott bele átgondolatlanul, előbb egy ezzel kapcsolatos képzésen vett részt, utána szerette volna megtakarításait befektetni. Talán a vadászat volt az egyetlen olyan pont, ahol nem volt közös metszéspontunk, egyszerűen azért, mert én egyáltalán nem éreztem affinitást eziránt, ő viszont egyre nagyobb elánnal vette bele magát.

Volt még egy dolog, ami miatt sokan irigykedtünk Szilárdra, mégpedig a lányok miatt. Szilárd jóvágású, jó kiállású pasi volt, kreol bőrével, latinos megjelenésével hamar magára vonta a nők figyelmét. Nagyon jól táncolt, hatalmas szövege volt, őszintén nem is emlékszem, hogy sok olyan időszaka volt, amikor nem volt barátnője. Nem az a kalandkereső típus volt, hanem tartós kapcsolatot akart, és ha visszaemlékszek a barátnőire mind csinos, formás, intelligens lányok voltak.

A „privát” dolgai mellett az egyetemi munkáját is komolyan vette, 2000ben vették fel az egyetemi doktori képzésbe és közben elkezdte a szakmánkra jellemző hivatali előrelépést: 2003-2006 között egyetemi tanársegéd, majd utána három évig egyetemi adjunktus volt. Tehetséges és szorgalmas volt. Elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar marketing szakját, 2006-ban Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémiától, majd abban az évben OM Alapkezelő Igazgatóságától nyert posztdoktori ösztöndíjat. 2007-ben a Kaposvári Egyetem kiváló dolgozója is lett. Ebben az időszakban négy tudományos lapnak is szerkesztőbizottsági tagja volt, amely ilyen fiatalon egyértelmű szakmai elismerésnek számított.

A doktori fokozatszerzésre jellemző időhöz képest viszonylag hamar elkészült a doktori értekezése, amelyet 2004-ben védett meg, "Az erőforrások termelékenysége a magyar tejtermelésben" címmel, 100%-ra, „summa

cum laude” minősítésre. Mivel a doktori szigorlata is 100%-os lett, így a PhD oklevele is hibátlan, „summa cum laude” minősítést kapott. Ezen sorok írásakor megnyitottam az értekezést, átolvasva most is tetszik. Az utolsó fejezetek egyike a „Köszönetnyilvánítás”, ahol Szilárd ezekkel a sorokkal zárja az értekezését: „Végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok családomnak és barátnőmnek, akik támogatása, ösztönzése és türelme nélkül ez a dolgozat nem készülhetett volna el.” Megható, szép gondolatok. Én, mint kívülálló mindig azt éreztem, hogy Szilárdék családi helyezte olyan természetesen jó, nyugodt, kiszámítható. Ahogy beszélt a szüleiről, a testvéréről, vagy, ahogy János bácsi beszélt róla az mindig jóleső érzéssel töltötte el az embert. Biztos voltak összezördülések, problémák – hol nincsenek –, de amit láttam, azt teljesen rendbe levőnek éreztem. Szilárd PhD védése után volt egy bankett, ahol nekem, mint témavezetőnek kellett volna valamit mondani. Két ott elhangzott gondolat azóta is a fejemben van. Egyrészt viccelődve megköszöntem Szilárdnak a bankettet, mert csaknem napra pontosan öt évvel korábban volt az én védésem és akár azt is ünnepelhettük volna, másrészt szerettem volna megszólítani Gabi nénit és János bácsit. A szülők támogatása, szeretete nélkül egy ilyen hosszú folyamat sokkal nehezebb. Valami olyat mondtam, hogy egy szülőnek az a legnagyobb boldogság a gyermekével kapcsolatban, ha büszke lehet rá és az a nap olyan volt, Szilárd megadta a legnagyobb örömöt, amit egy gyermek adhat az édesanyjának és az édesapjának.

Egyetlen dolog miatt van lelkiismeretfurdalásom, egy telefon miatt, amelyet Szilárdtól kaptam valamikor 2010. tavaszán. Felhívott, kicsit zavartan kezdett beszélni, majd őszintén megkérdezte, hogy mit követett el, mert sokkal kevesebbet találkozunk, mint korábban, miért haragszom rá. Én akkor oktatási rektor-helyettes voltam, nem látszottam ki a munkából, egyszerűen semmire nem jutott időm. Emlékszem, hogy csak hebegtemhabogtam, nagyon rosszul éreztem magam.

Tipikusan egy olyan helyzet, hogy akaratlanul megbántottunk valakit, valakit, akit egyébként kedvelünk és ez mindig pocsék érzés. Igyekeztem megnyugtatni, hogy semmi alapja a megérzésének, egyszerűen túl sok a munka, persze ettől még szakíthatnék időt a barátokra, tehát ez nem mentség, de higgye el semmi baj nincs köztünk. Abban maradtunk, hogy leülünk és átbeszéljük ezt a dolgot egy sör vagy egy kávé mellett és nem engedjük, hogy közénk álljon semmilyen zavaró faktor. Sajnos ez a tisz-

tázó beszélgetés már soha nem fog megtörténi, mert nyilván az én hibámból akkor nem találtunk időt, aztán jött az a szörnyű nyári nap, amikor megtörtént a baleset. Egy megvadult ló, egy kocsiról leeső hajtó, aki súlyos fejsérüléseket szenved. Engem telefonon hívott fel egy kolléga, de őszintén megmondom fel sem fogtam mekkora a baj. Azt mondta, hogy nagyon súlyos a helyzet, a sérülések életveszélyesek, Szilárd kórházban van, de él. Számunkra csak ez volt akkor fontos, hogy él.

Aggódtunk a balesetben megsérült menyasszonya miatt, és akkor még nem is tudtuk, hogy kismama és a szíve alatt hordozza közös gyermeküket, a kis Szilárdot. Innét új, gyötrelmes időszámítás kezdődött. Vártuk a híreket és bizakodtunk.

Utólag visszagondolva, nem akartuk meghallani a figyelmeztető hangokat, hiszen tudtuk, hogy rettenetesen nagy a baj, de görcsösen vártuk az apró, biztató jeleket. Pedig Repa doktor, a kórház akkori főigazgatója szólt, hogy ha Szilárd túl is éli ezt a traumát olyan súlyosak a sérülései, hogy nem tud majd teljes életet élni.

Mi mégis bizakodóak voltunk. Bíztunk az orvostudományban, bíztunk a barátunk erős szervezetében és egy kicsit bíztunk a csodában is. Abban biztosak voltunk, hogy a kórházban mindent megtesznek, amit meg lehet tenni, ezért véradást szerveztünk, hogy valahogy kifejezzünk a hálánkat.

170-en jöttek el vért adni, egyetemisták, tanárok, barátok, ismerősök, Somogyvárról busszal hozták az embereket, a Kaposvári Területi Vérellátó a megye egyik legnagyobb véradó eseményének nevezte ezt a napot. Két nagy plakátot csináltattunk, amit mindenki aláírhatott és azt terveztük az egyiket bevisszük Szilárdnak. Végül már erre sem kerülhetett sor.

A család nem engedett be senkit Szilárdhoz, de egyszer Szilvi azt mondta, ha én be akarok menni megtehetem. Egy pénteki nap lett volna mindez, szorongva vártam, mert nem tudtam, hogy reagálom le a helyzetet és ha Szilárd észlel valamit a külvilágból jó-e neki, hogy sírni lát.

Aztán előtte lévő este belázasodtam pedig ritkán vagyok beteg. Nyilván betegen nem megy be az ember látogatni a kórházba, de én ezt egyfajta intő jelnek is felfogtam. Akkor már mi is tudtuk, hogy nem sok esély van arra, hogy Szilárdot visszakapjuk és azt szerettem volna, ha az a kép marad meg bennem, amelyet a baleset előtt megőriztem róla.

De a sors most nem tett kivételt, és a várva várt csoda nem következett be. Az életért való hosszú és fájdalmas küzdelemben az ember maradt alul,

hatalmas, betölthetetlen űrt hagyva maga után. Megtörten, lehajtott fejjel vettük tudomásul a gyászhírt, bekövetkezett, amitől több mint egy éve rettegtünk.

A család, Szakály Zoli kollégánk, Vass Gyula vállalkozó egy alapítványt hozott létre Szilárd emlékének megőrzésére, amelyet minden évben egy Kaposváron gazdaságtudományi képzési területen tanuló diák kaphatott, olyan hallgató, aki teljesítményével kiemelkedett a többiek közül. A győztes egy oklevelet, egy emlékplakettet és pénzjutalmat kap minden évben.

Az első Geszti Szilárd Díj plakettje

Az oklevél belső oldalán lévő üzenetet János bácsi fogalmazta meg, szívhez szóló sorai így hangzanak:

„Kedves Barátom!

Mindenekelőtt

szeretnék gratulálni eredményeidhez! Én, Geszti Szilárd már nem lehetek köztetek, a sorsom rövid utat engedett nekem, de örülök, hogy ezt a díjat Te kaptad meg. 1974. augusztus 12-én születtem Kaposváron. Gyermekéveimet Somogyvámoson és Somogyváron töltöttem, majd gimnáziumba Fonyódon jártam.

Érdeklődésem és családi indíttatásom a mezőgazdaság felé vitt, ezért a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Karára jelentkeztem. A graduális tanulmányaim után

doktori képzésre jelentkezve elköteleztem magam az oktató és kutató munka mellett, miközben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar marketing szakán is diplomát szereztem. Tanársegédi, adjunktusi, majd docensi címet elérve életem nagy részét az oktatásnak, a tudománynak és a kutatásnak szenteltem a Gazdaságtudományi Karon. Az életem összeforrt szeretett intézményemmel, kapcsolatom a diákokkal, kollégáimmal kitűnő volt.

Mivel én csak 35 évet élhettem, szeretném, ha Te vinnéd tovább mindazt, amit én elértem, vagy szerettem volna elérni. Kérlek alázattal és hittel szolgáld a Kaposvári Egyetemet, Kaposvárt és Magyarországot!

Utadat figyelemmel kísérve és segítve:

Dr. Geszti Szilárd”

A díjat mindig hárman adtuk át: János bácsi, Balázs Izolda– Szilárd egykori tanítványa – és jómagam. Aztán egyik évben Szilvi jelezte, hogy János bácsi beteg, ő lesz helyette. A következő évben János bácsit is elvesztettük és szeretett fia mellé temettük. Nagyon sok év telt el Szilárd elvesztése óta, rá kellett jönnünk, hogy akik most egyetemisták, nekik már nincs személyes kötődésük a barátunkhoz, nem tudják ki volt ő, miért szerettük. Ezért a Geszti Szilárd Díj nyerteseit felsoroló tabló mellé készítettünk egy másikat, amelyen megpróbáltuk ki is volt Dr. Geszti Szilárd.

„Kedves Barátunk!

Köszönjük, hogy megállsz pár pillanatra és megoszthatjuk veled egy kedves barátunk emlékét! Dr. Geszti Szilárdot valószínűleg személyesen nem ismerted – talán nem is hallottál róla –, de bizton állíthatjuk, egy remek ember rövid életútját ajánljuk a figyelmedbe.

Szilárd kiváló barát és kolléga volt, így anno elhatároztuk, hogy nem engedjük el emlékét. Tesszük ezt itt a Kaposvári Egyetemen, ahol felnőtt életének jelentős részét töltötte.

Szilárd Somogyváron nőtt fel és egész életére kihatott, hogy gyerekként édesapjával járta a környéket, aki körzeti állatorvosként teljesített szolgálatot. Barátunk aztán Kaposváron, az Állattudományi Karon szerzett diplomát, majd egy év amerikai kitérő után már a Gazdaságtudományi Kar Doktori Iskolájában láttuk viszont, ahol tudományos fokozatot szerzett, és maradt a Kar kötelékében, mint oktató. Mindenben igyekezett a maximumot adni: a szabadidő programokban ugyanúgy számíthattunk rá, mint amikor komoly munkában kellett a segítsége. Bármilyen társaságban hamar központi figurává vált, de mi szerettük ezért, mert szórakoztató volt és intelligens.

Tudatában volt képességeinek, céljaiért keményen dolgozott, járta a saját útját, mindeközben a közösségi lét egyik hajtóerejévé vált. Aztán egy szörnyű nyári napon minden rosszra fordult, és mi letaglózva vártuk a csodát, azt a csodát, amely végül nem következett be. Szeretett barátunk hosszú ideig küzdött, de megtörtént az, amelytől mindenki tartott, és Szilárd itt hagyott mindenkit, aki fontos volt neki: szüleit, testvérét, menyasszonyát, kisfiát, barátait, kollégáit. Bármennyire szeretnénk, ennyi idő után sem tudunk még Szilárdra felhőtlen mosollyal emlékezni, mert bántó, hogy ilyen rövid időt engedélyezett neki a Sors, és még mindig fáj, hogy nincs köztünk. A család és a kollégák egy alapítványt hoztak létre, amelynek egyetlen célja Dr. Geszti Szilárd emlékének megőrzése, és barátunkhoz méltóan ezt az egyetemi tehetséggondozáson keresztül kívánjuk megvalósítani.

Mi, akik ismertük Szilárdot biztos, hogy soha nem feledjük el, de ismeretlenül is arra kérünk, légy társunk ebben a mementóban.

Volt egy fiatalember, aki szerette az életet, a családját és a munkáját, ezer szállal kötődött a Kaposvári Egyetemhez – tegyünk együtt közösen azért, hogy emlékét ne homályosítsa el teljesen az idő!

Köszönve megtisztelő figyelmedet:

A „Geszti Szilárd Alapítvány” Kuratóriuma, Szilárd barátai, kollégái”

Az időben elértünk napjainkat, ezzel szeretném befejezni a visszaemlékezésemet. Szomorú vagyok, hogy elvesztettem egy jó barátot, de hálás vagyok a sorsnak, hogy az életem része lehetett és én is az övének. A feladatom innét az, hogy vigyem tovább, amire felkértek, őrizzem Szilárd emlékét, amíg erőmből telik.

CSALÁDI KÉPEK A MINDENNAPOKBÓL

ELISMERÉSEK

UTÓSZÓ

Kedves Olvasó!

A könyv egy nagyszerű ember, gyógyító élettörténetét, pályafutását mutatja be röviden. Ő nagyon gyorsan végig száguldta ezt a pályát. Vidám, humánus emberként próbált helytállni választott falujában, Somogyváron és a környező településeken. Bár kezdetben csak gyakorlati időt szándékozott itt tölteni, de aztán mégis másként döntött, mint ahogy ő maga mondta:

„Mindig közösségi ember voltam és ez komoly tartást ad az embernek, ha adnak a véleményére. Szeretem az itt élő embereket és hivatásomat. Imádok itt élni Somogyországban, s örülök, hogy ide hozott a vonat! Itt otthonra leltem.”

Igen, otthonra lelt, - a kezdetben gyanakvással fogadott orvos -, a falu lakosságának legszerethetőbb és legtiszteletreméltóbb lakosa lett. Kimagasló alakja volt a gyógyításnak, az emberségnek, mindenre ékes bizonyíték, hogy emléke ma is él! Együtt érző képessége, csodálatos emberi mivolta, tehetsége a gyógyításhoz, az élethez való viszonya örökre beírta magát Somogyvár és a környező települések nagyjai közé!

„Azt hittem olykor a személyesség varázsa annyira jellegzetes, hogy soha nem hagyja el a teljes földet!”

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Szeretném megköszönni a segítséget elsősorban: Móring József Attila Kormánybiztos úrnak, aki kezdeményezte – e könyv létrejöttét, valamint Gyurákovics László Polgármester Úrnak és Hegedűs Henrietta Művelődésszervezőnek.

Kedves Jóbarátomnak, Dr. Mikula László lektoromnak, aki mindvégig felügyelte a munkámat, támogatott tanácsokkal, ötletekkel.

Geszti Szilviának, aki az anyaggyűjtésben segítette az írást.

Köszönöm mindenkinek, akik vállalták a szereplést a könyvem lapjain.

Végezetül pedig fiamnak, Kószó Andrásnak a címlap megtervezéséért és a könyv szerkesztéséért, kivitelezéséért.

Mindig jóleső érzéssel tölt el, mikor az utókor, megbecsülése jeleként emléket állít egy-egy kiemelkedő állatorvosnak, aki munkásságával hozzájárult az állatgyógyászat, szeretett szakmánk fejlődéséhez. Dr. Geszti János, az állatok gyógyítójának életútja példa lehet mindannyiunk számára. Nemcsak azért, mert kiválóan végezte hivatását, de azért is, mert kiváló ember is volt. A mai rohanó világunkban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyire fontos az emberség, az, hogy odafigyeljünk a másikra, megértsük, meghallgassuk, és tegyünk is a közösségért. Geszti doktor nemcsak állatorvosként végzett elhivatott és kiemelkedő munkát, de tevékenyen részt vett lakóhelye, Somogyvár község életében is, ahol mindenki szerette és becsülte.

Eme kötet elolvasása hozzásegít ahhoz, hogy az Ő példájára támaszkodva mi is észrevegyük az adott kor kihívásait, és segítsük a környezetünket abban, hogy nehézségeiken átlendüljenek. Ezért is tartom kiemelten fontos feladatnak, hogy a múltat megőrizzük és az alkotók emlékét ápoljuk. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az AlphaVet Kft. nevében jelen könyv kiadásához hozzájárulhattam, és jóleső a tudat, hogy ez a tartalmas életpálya nem merül a feledés homályába, hanem méltóképpen megőrizhetjük az utókor számára.

Dr. Móré Attila címzetes egyetemi docens elnök, Alpha Befektetési Holding

A kiadó ajánlása

ISBN 978-615-6235-09-1