MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR
A mûszaki képzés a jövõ záloga Interjú Bachmann Bálint dékánnal Mûszaki és Informatikai Kar az intézmény új neve április elsejétõl. Miért volt szükség a névváltoztatásra? Az alapításkor és az önállóság idején, valamint abban a folyamatban, mialatt a kar fõiskolai karból egyetemi, majd kutatóegyetemi karrá vált Pollack Mihály neve jól fémjelzett minket, de mára ez a megkülönböztetés értelmét vesztette. Nemzetközi törekvéseink is indokolttá tették, hogy egy szélesebb kontextusban is értelmezhetõ nevet válasszunk – ezt a PTE lefedi, azon belül a mûszaki és az informatikai jelzõk pedig a kar profilját. Az elmúlt idõszakban egyre több hír szól a kar a nemzetköziesedésérõl. Világviszonylatban attraktívak a nemzetközi képzések, s bár a nem angol nyelvû térségekben még visszafogott az érdeklõdés, véleményem szerint ha megteremtjük ennek kultúráját – ahogy több képzés esetében ez már sikerült – ezekrõl a területekrõl is lesznek hallgatóink. Bízom benne, hogy egy még ennél jelentõsebb felfutás is lesz, mint amit most, a kezdeti lépéseknél tapasztalunk. Milyen jövõképre számíthat az, aki akár egy továbbképzés kapcsán mûszaki, informatikai vagy építészeti területen kezd tanulni? A mai telekommunikácóval átszõtt, technológia- és technikaközpontú virtuális világunk munkaerõpiacán kifejezetten a mérnöki, az építész és az alkalmazott informatika terültekhez kapcsoló szakmák olyanok, amikre globálisan egyre nagyobb igény mutatkozik. Ezek a szakmák véleményem szerint nagyon érdekesek, állandó megújulást, a kreativitás, az önmegvalósítás lehetõségét rejtik magukban, ami talán ellensúlyozza a tanulással járó nehézségeket, illetve azt a felelõsséget, amit az embernek mérnökként viselnie kell. Ezek azok a képzési ágak, amik még a magyar felsõoktatási politikában is kiemeltek és jelentõséggel bírnak, hiszen a társadalom és a gazdaság fejlõdésének szempontjából is fontos a mûszaki képzés. Miben ad ehhez más hátteret a a PTE Mûszaki és Informatikai Kara, mint az ország más helyei? A diszciplínákat tekintve szinte a teljes mûszaki oktatási portfólióval rendelkezünk. Barátságos létszámúak az évfolyamok, ami ugyan a költségvetésünknek nem kedvez, de az európai és globális trendeknek, amik a gyakorlatiorientáltságot, a professzor és hallgatói intenzív konzultációját, interaktív együttmûködését célozza, megfelel. Azon vagyunk, hogy ezeket a multi- illetve transzdiszciplináris területeket meghatározzuk, mind a kutatásainkat, mind a speciális képzéseinket fejlesszük.
ANGOL NYELVÛ KÉPZÉSEINK Architecture (BSc and MSc) Civil Engineering BSc Structural Engineering MSc Computer Science Engineering BSc Computer Science Engineering MSc Doctor of Liberal Arts in Architecture / Doctor of Philosophy in Architectural Engineering
1
PTE MIK ALUMNI MAGAZIN
MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR
Miért rendelkezik sok ipari partnerrel a Mûszaki és Informatikai Kar? A PTE Mûszaki és Informatikai Kar – gyakorlatorientált képzésének köszönhetõen – olyan kiterjedt ipari kapcsolatrendszerrel rendelkezik, amely nemcsak a Dél-Dunántúl gazdasági szereplõit foglalja magában, hanem a régión túli multinacionális cégeket és számos országos és budapesti középvállalkozást is. Ennek egyik vetülete, s egyben bizonyítéka a Pollack Expo elnevezésû országos szakkiállítás és konferencia, ami egyedülálló és példaértékû a magyar felsõoktatást tekintve. A rendezvény lehetõséget ad cégek bemutatkozására, új innovációk prezentálására, valamint hazai és nemzetközi tudományos konferenciák tartására. Már az elsõ évben több, mint 160 cég mutatkozott be és a siker azóta is töretlen. Az utóbbi években hallgatói versenyeket is szerveztünk, és a kar világszínvonalú robotprogramozó csapata középiskolások számára is lehetõséget ad a megmérettetésre. A verseny során a versenyzõknek a robotprogramozási ismereteiken túl, olyan tulajdonságokra is szükségük volt a sikeres szerepléshez, mint a jó helyzetfelismerés, logikus gondolkodás és a csapaton belüli munkamegosztás. Ugyancsak a fiatalok kreativitására épített a NotiGuru Laptop Összeszerelési Verseny, melynek révén három mérnök csapatunk képviseli majd a PTE-t az országos döntõn. A versenyt nagy érdeklõdés kísérte, a csapatoknak minél rövidebb idõ alatt kellett egy teljesen szétbontott laptopot össze-
szerelni úgy, hogy az végül bekapcsolható és mûködõképes legyen. A partnereinknek együttmûködésben értékes díjakkal tudjuk motiválni a fiatalokat. Karunk – kapcsolatrendszere révén – minden hallgatójának képes szakmai gyakorlati helyet biztosítani. Reményeink szerint hasonlóan jól fog mûködni a duális képzés is, amit minden alapszakunkon elindítottunk. A felmérések szerint elõnyt jelent a munkaerõpiacon, ha egy frissen végzett hallgató szakmai tapasztalattal rendelkezik, amire egy egyetemistának a gyakornoki idõ alatt és a duális képzésben van lehetõsége megszerezni. A laborjainkban olyan technológiákkal találkozhatnak a hallgatók, amelyeket piaci szereplõkkel együtt alakítottunk ki, szakképzési hozzájárulásaikból fejlesztettük. Több elõremutató együttmûködésünk is van, pl. annak ellenére, hogy nincs külön gépjármûtervezéssel foglalkozó szakunk, a kar és a pécsi Kontakt Electro Kft. közösen tervezett egy olyan tüzelõanyag-cellát, amely az Orca autók lelke, s évrõl évre kiemelkedõen teljesít világversenyeken. Úgy gondolom, ez is jól mutatja, hogy a Mûszaki és Informatikai Kar ipari partnereivel összefogva nemzetközi sikereket is képes elérni. KVASZINCZA Zoltán dékánhelyettes
A Mûszaki és Informatikai kar felszerelt, folyamatosan fejlesztett laborjai a képzésen túl kutatási– fejlesztési projekteket is szolgálnak, valamint hátteret biztosítanak arra, hogy a kar az ipar számára végezzen méréseket, szolgáltatásokat. Építõmérnök szakon – Geotechnikai labor – Geodéziai labor – Szerkezet-diagnosztikai laborok (Mobil szerkezet-diagnosztikai-, Építõanyag-vizsgálati-, valamint Tartószerkezet-vizsgálati laboratórium) Gépészmérnök szakon Üzemfenntartó gépészmérnök képzés – Forgácsoló mûhely: hagyományos, CNC, RPC lézer – Ívhegesztõ mûhely – Lánghegesztõ mûhely, 3D hegesztõszimulátor – Kovácsmûhely – Szerelõmûhely – Modellezõ kabinet – Hõkezelõ mûhely – Technológia labor, anyagvizsgálat – Mechanika, diagnosztika labor rezgés-analízis endoszkópia lézeres tengelybeállítás SPM csapágyvizsgálat
Épületgépészmérnök képzés – Komfort mérõkamra – Légtechnika rendszerek és rendszerelemek, tisztatér kamra – Hõvisszanyerõ, levegõ-levegõ és talaj-levegõ rendszer – Hõszivattyú, talajszonda, talajkollektor – Gáztechnika – Gázkazánok vizsgálata – Pelletkazánok – Szabályozó rendszerek vizsgálata – Szivattyúk vizsgálata – Csõvezetékek vizsgálata – Napkollektoros rendszerek, berendezések – Akusztika, zengõszoba és kapcsolódó mérõrendszer Környezetmérnök szakon – Környezettechnológia és áramlástani laboratórium – Környezetvédelmi méréstechnika
2
PTE MIK ALUMNI MAGAZIN
Mérnökinformatikus szakon – 8 központi és 4 tanszéki kezelésû számítógépes laboratórium, amelyekben egyenként 25+1 számítógép található – Speciális hálózati laboratórium – „Industrial Ethernet Competence Centre – Laboratórium NI-ELVIS II. (Educational Laboratory Virtual Instrumentation Suite) – összetett eszközzel – hozzáférés a PTE szuperszámítógéphez – NVIDIA eszközök a sokprocesszoros rendszerek képzés szolgálatában Villamosmérnök szakon – Mechatronika labor – Cisco labor – KNX (EIB) labor – Villamos Gépek labor – GTM cella – Méréstechnika – Elektronika – PLC – Robottechnika – Hajtástechnika – Villamos energetika
MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR
Zagorácz Márk építészmérnök, BIM Egyesület egyik alapítója, oktató Elsõdleges munkahelyem a Mûszaki és Informatikai Kar Építéskivitelezési és Mérnöki Menedzsment Tanszéke, ahol építésszervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos tantárgyakat oktatok magyar és angol nyelven. 2010-ben, amikor doktoranduszként a tanszékre kerültem, lehetõséget kaptam, hogy létrehozzak egy tantárgycsoportot, amellyel az építõipari kivitelezés elõkészítéséhez is kapcsolódó épületinformációs modellezés (Building Information Modeling – BIM) technológiát sikerült bevezetnem a felsõoktatásba. A hallgatókkal 2013 õszén alakítottunk egy kutatócsoportot is ennek kapcsán. Az külön büszkeség számomra, hogy a 2014-ben megalakult Magyar BIM Szövetség alapító tagjai között is ott vagyunk, neves egyetemi tanárok, fontos piaci szereplõk mellett. Másodsorban vállalkozó vagyok: ugyanazzal foglalkozom, amit oktatok. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan szembesüljek a piaci igényekkel, mert így muszáj fejlesztenem az ismereteimet és az oktatási anyagot is csak így tudom naprakészen tartani. A Pollacktól, ha egy szóval kell összefoglalni, akkor „lehetõséget” kaptam. Ez a diákévekre visszatekintve és oktatóként is igaz. Emellett talán a nemzetközi kapcsolatokat emelném ki, amelyek szükségessé teszik a szakmai felkészültséget és segítenek frissen tartani a nyelvtudást is.
Liszt Zoltán villamosmérnök, a TECHNIQ 2000 Kft. szakmai igazgatója Egy pécsi székhelyû villamossági cég, a Techniq 2000 Kft. szakmai igazgatója vagyok. Létesítmények villamos tervezése, napelemes erõmûvek tervezése, engedélyeztetése és építésvezetése, cégen belüli szakmai jellegû kérdésekben konzultáció a kollégákkal, saját import termékeink mûszaki támogatása, valamint részben a cég külföldi kapcsolatainak fejlesztése és ápolása tartoznak a feladataim közé. Kaptam 4 fantasztikus évet, rengeteg nagyszerû emberi kapcsolatot, és nem utolsósorban 2 diplomát a villamosmérnöki szakon, valamint egy minõségügyi szakmérnök végzettséget is. Szóval igyekeztem „kiszipolyozni” a Pollack-ot annak idején, amennyire csak lehetett. Mivel manapság is sokat járok az épületben, szerencsére az emlékek nem kopnak. Az elõadások elõtti nyugodt beszélgetések, a zárthelyik elõtti – idegesebb – beszélgetések, a gyakorlati órák mérõs, huzalozós foglalkozásai, a kollégiumi esti mérési jegyzõkönyvírások és persze a bulik, legyen az rektorhét, vagy spontán esti „összeülés”. Ezek a momentumok gyakran elõkerülnek, mert országszerte találkozom pollackosokkal a munkám során Szegedtõl Sopronig. Amikor kiderül, hogy a tárgyalóasztal másik oldalán szintén volt Pollack-os ül, a hangulat közvetlenebbre vált, legyenek a tárgyaló felek akár szervizmérnökök, akár milliárdos cégek vezetõi.
3
PTE MIK ALUMNI MAGAZIN
MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR
Államilag finanszírozott levelezõ képzések
Szakirányú továbbképzések nem csak mérnököknek
Ajánljuk nappali képzéseink mellett 2015 szeptemberétõl ingyenes levelezõ képzéseinket, építész-, építõ-, gépész-, környezet-, villamosmérnök és mérnökinformatikus alap és mesterképzéseinkben.
Tanfolyamok, továbbképzések Kiegészültek a tanfolyami képzések az eddigi, Cisco Hálózat Akadémia, EIB tanfolyam és vizsga, Festo tanfolyam (mechatronika) mellett SAP és JAVA programozói tanfolyamot is hirdetünk, illetve ajánlunk partnereinkkel egyeztetve akár kihelyezett vállalati képzéseket is. 2015-tõl tervezünk végzett hallgatóink számára kiegészítõ kreditpontos képzéseket, tervezõi, szakértõi jogosultság megszerzésének megkönnyítésére.
Duális Képzési és Mérnöktovábbképzõ Központ Duális képzési forma kereteinek kialakítása, koordináció biztosítása a képzések lebonyolításához Felelõs mûszaki vezetõk, mûszaki ellenõrök felkészítése beszámoló vizsgára Elektronikus építési napló bevezetéséhez kötõdõ képzések Épületenergetikai tanúsító vizsgára felkészítõ továbbképzés Info: dr. Szabó Éva központvezetõ Tel: +36 72 503 650/23838, +36 20 326 8149 Mail: szaboe@mik.pte.hu
A szakirányú továbbképzések posztgraduális, költségtérítéses formában mûködnek, jellemzõen 2–3 félévesek (költségtérítés összege: 185.000 Ft/félév). A Történeti épületdiagnosztikai és rehabilitációs képzések 4 félévesek. Jelentkezés minden év januárjában és augusztusában. A soron következõ jelentkezési határidõ: 2015. augusztus 31. Szakirányú továbbképzések környezetmérnöki területen A diplomások számos, a környezetipar és a komplex környezetvédelmi technológiák, valamint a K+F+I területén élenjáró szakember közremûködésével megvalósuló szakirányú továbbképzéseinken specializálódhatnak: hulladékgazdálkodás, zaj- és rezgésvédelem, nukleáris környezetvédelem, településüzemeltetés és környezetmenedzsment témákban. Hulladékgazdálkodási szakmérnök Hulladékgazdálkodási mûszaki szakember Környezetmenedzsment-szaktanácsadó Nukleáris környezetvédelmi szakember Nukleáris környezetvédelmi szakmérnök Településüzemeltetési szakmérnök Településüzemeltetõ szakember Zaj- és rezgésvédelmi szakmérnök Zaj- és rezgésvédelmi szakember Info: Dolgosné dr. Kovács Anita, Jászó Andrea Tel.:+36 72 503 650/23965 Mail: kanita@mik.pte.hu, korny@mik.pte.hu Minõségirányítási rendszermenedzser Az építéskivitelezésen túl, általában a gazdaságban, a termelésben, szolgáltatásban minõségfejlesztésben, minõségszabályozás és minõség-ellenõrzés területén dolgozóknak is kínáljuk ezt a továbbképzést, melynek oktatásában a témához kapcsolódó legmo-
dernebb technikák, módszerek és szoftverháttér is ismertetésre kerül. Info: dr. Kondor Tamás, Regõczi Péterné Tel.: +36 72 503 650/23635 Mail: kondor.tamas@mik.pte.hu, regoczine.ildiko@mik.pte.hu Létesítményenergetikai szakmérnök Az általánosabb épületszerkezeti ismeretek, épületfizika, komfortelmélet, valamint fûtéstechnikai, légtechnikai és villamos rendszerek energiafogyasztásával kapcsolatos ismereteken túl specifikus, azaz az épületek energiafelhasználásának a minimalizálásához kötõdõ tárgyakkal (megújuló energiaforrások alkalmazása, épületek energetikai felújítása, geotermikus és napenergia hasznosítása, energetikai szimuláció) is megismerkedhetnek a résztvevõk. Info: Baumann Mihály, Eördöghné dr. Miklós Mária telefon: +36 72 503 650/23850 Mail: baumann@mik.pte.hu, eordogne@mik.pte.hu Vizuális mediátor, iskolai designer Oktatási, szociális és kultúraközvetítõ területen dolgozó szakembereknek ajánljuk vizuális mediátor, iskolai designer képzésünket. A képzés célja: a legfrissebb újítások ismertetése révén naprakész tudást közvetíteni a kortárs képzõ- és iparmûvészeti trendek változásairól és jártasságot biztosítani a vizualitásban jól alkalmazható kreatív módszerek terén. Info: dr. Krámli Márta, dr. Medvegy Gabriella Tel.: +36 30 565 88 21, +36 72 503 650/23947 Mail: kramli.marta@mik.pte.hu, medvegygabriella@mik.pte.hu, epitesz@mik.pte.hu
Új – 2015. szeptembertõl (indítás folyamatban) Történeti épületdiagnosztikát, a mûemlékvédelem elméleti, gyakorlati ismereteit átadó továbbképzések, melyek kiemelt hangsúllyal kezelik az épületdiagnosztikának, az épületrehabilitáció tervezésének, kivitelezésének korszerû gyakorlati ismereteit, módszereit. Az oktatás során elméleti és gyakorlati tárgyak, tanulmányutak keretében ismerkednek meg a résztvevõk a történeti anyagokkal, épületszerkezetekkel, ezek felmérésével, kutatásával, diagnosztikájával, a tervezés elméleti, gyakorlati aspektusaival. Történeti épületdiagnosztikai és rehabilitációs szakmérnök Történeti épületdiagnosztikai és rehabilitációs szakember Info: dr. Bachman Zoltán, dr. Szabó Éva telefon: +36 72 503 650/23838, Mobil: +36 20 326 8149 mail: szaboe@mik.pte.hu web: http://felvi.mik.pte.hu/
4
PTE MIK ALUMNI MAGAZIN
Pécsi Tudományegyetem Mûszaki és Informatikai Kar 7624 Pécs, Boszorkány u. 2. Telefon: +36 72 503 650 www.mik.pte.hu www.felvi.mik.pte.hu www.architecture.pte.hu www.informatics. pte.hu www.civilengineering.pte.hu