Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor – Bodó Viktor első rendezése a Vígszínházban Ezt az alábbi ismertetést a papámnak ajánlom, aki imádja a színházat, de valamiért nem lehet megingatni azt makacs nézetét, hogy amennyiben már látott egy darabot, akkor nem hajlandó újra megnézni – más rendezésben sem. És hosszú élete során már volt szerencséje Gogol darabjához… Míg én ugyanazt a rendezést is megnézném két különböző napon – ha a magyar színházi élet nem kínálna annyi jót. Mind a klasszikus kőszínházak, mind a kísérleti terep. Az is egy érv lenne az előadás mellett (ha érdemesnek látnám őt agitálni), hogy a Vígszínház megint kezd érdekes lenni. Volt már ilyen, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Emlékszem egy nagyszerű előadásra, amelyhez Najmányi László, az alternatív képzőművész tervezett díszletet. Egy orvosi műtőben játszódott az egész előadás… (Mintha a Minden jó, ha jó a vége lett volna.) Bodó Viktor előbb az ígéretes színészpályát hagyta el a rendezésért, majd a Katona József Színház biztos állását mondta fel, hogy saját társulatot alapítson. De a nagy színpad, a koprodukciók mindig is érdekelték. E hasábokon is lelkesedtünk a grazi színházban készített Liliom előadásáért. A mostani produkció Morcsányi Géza fordításából indult ki, de Kovács Krisztina dramaturg és a rendező (felhasználva a színészek improvizációit) fűt/fát/virágot, sőt fülkeforradalmi vívmányt beleírt. Erre az alcíme is rájátszik: maiasított, magyarosított tragikomédia fifti-fiftiben, két részben, okosba’. Az előadás legfőbb erénye – azon kívül, hogy lényegében tényleg Gogol darabját játsszák el –, hogy bámulatos módon képes arra, hogy a Vígszínház szinte operai méretű nagyszínpadán létrehozza a független előadások testközeli, szemtelen poénjainak nagyra növesztett, működőképes változatait. A parádés díszlet mindvégig egy
uszoda, mert oda kellett áthordani az összes olyan iratot, amiből baj lehet („vagyis mindet”). A két társulat hihetetlenül összeért a próbák alatt. Kiemelkedik Hegedűs D. Géza mint polgármester, Lengyel Tamás mint Hlesztakov és Hevér Gábor mint Hlavkin-Tyapkin bíró. A szputnyikosok és a színinövendékek között kevesebb a kiemelkedő egyéni játékos, inkább az egymásra hangolódás és az óraműszerű összjáték késztette tomboló tapsviharra a premier közönségét. Mindenképpen sosem látott színházi mutatvány. A szünetben tanúja voltam egy rövid párbeszédnek: a színházi élet egyik nagy mecénása azt kérdezte a rendezőtől, hogy jó, jó ez a sok beleírt aktualitás, de mi van, ha egy fél év múlva új dolgok lesznek aktuálisak. „Akkor majd dolgozunk még rajta” – nyugtatott meg mindenkit diákos mosollyal a 35 éves rendező. (Bemutató: 2014. január 8., a további szerepekben: Járó Zsuzsa, Rainer Micsinyei Nóra m. v., Koblicska Lőte m. v., Szabó Zoltán m. v., Lajos András, Karácsonyi Zoltán; díszlet: Balázs Juli, jelmez: Nagy Fruzsina, zeneszerző: Klaus von Heydenaber, mozgás: Hegymegi Máté.)