Vademecum 492: Egy nagy vers, egy felszabadult könyv, valamint hat további ok arra, hogy mai költőket olvassunk, bár az manapság nemigen számít kúl dolognak Apropó 1, avagy egy friss élmény Rakovszky Zsuzsa: Négy évtized (A Fortepan-ciklusból) Nagy megtiszteltetés érte a Fortepan régi fényképeket gyűjtő honlapot azzal, hogy a Holmi októberi számából megtudhatták, hogy az egyik legnagyobb magyar költő róluk elnevezett versciklust írt. És ez folytatódott a 2000 novemberi számában, ahol egyszerre nyolc vers jött le, a Négy évtized közös cím alatt. Saját címük is van, ezek voltaképpen „címkék”. (Ezeket a szerkesztők adják, hogy a keresést megkönnyítsék.) Nem lennék meglepve, ha ezeket a verseket nem egy-egy konkrét fénykép ihlette volna, hanem az egész képkavalkád együtt. Az a vers, amelyik annyira elbűvölt szépségével, mélységével, ismerősségével, ezt a címet viseli: „címkék: orkánkabát, hazugság, műkorcsolya”. (A Fortepanon csak tárgyra vagy személyre lehet keresni. Olyan keresőszónak, hogy „hazugság”, nincs értelme a fényképek konkrét világában.) Így kezdődik:
„Elhagyva a zsíroskenyér-evés és konfekciós ruházat korszakát, a zsarnokság puritán szürkeségét pár élénkebb színfolt rajzolja át. A kényszerű hazugság szégyenéért harisnyanadrág és orkánkabát kárpótol, vetkőzős golyóstollak kora jön el, Ki mit tud és műkorcsolya.” Így megy a leírás/felidézés még másfél strófán át, és akkor rátér az érdemi folyamatok leírására. Egészen Kohlhaas Mihályig szaladva a párhuzamért: „ha zsarnok s nép egyformán óvatos, vért csak elvétve ont — nem többet ér-e a szürke békesség, mint a mégoly jogos harag, mely dacból étlen földhöz csapja a tányért, s fölgyújtja Némethont két elkobzott lováért?” És jön a csúcspont, amely leplezetlenül a mai kocsmai diskurzusba kíván finoman beleszólni, Hamlet álcája mögül, elvetve mind a két felfestett végletet: „(Mellesleg nem tudom, akkor nemesb-e, a lélek, hogyha mint legfőbb javát, őrzi múltját, hogy ugyanazt szeresse és gyűlölje akárhány éven át? Vagy ha kész rá, hogy múltját tűzre vesse, ha mindenkit megért, mindent belát, kevésre tör, testét-lelkét kíméli, s egyetlen célja százhúsz évig élni?)”
Aztán vissza a hatvanas-hetvenes évekbe, ahol minden sarokból les ránk az új korszak szelleme. Az egész verset elolvashatják a Mellékletben. De ha igazi gyönyörűségre vágynak, akkor vegyék meg a lapot. Például az Andrássy út 45. alatti Írók Boltjában (2014. november, 24-32 o., ára 500 Ft. Felelős szerkesztő: Barabás András.)
Apropó 2, egy meglepő (tan)könyv Horváth Viktor: A vers ellenforradalma (a versírás és versfordítás tanulása és tanítása) Tegnap a Hírlevél egyik szorgos olvasója, ifjúkorom nagy tanúja (a sürgős üzenetekre használatos) Facebook Messengeren megkérdezte, mi a véleményem erről a könyvről. Fogalma sem volt arról, hogy ilyesmiről készülök írni – egyszerűen leadta a rendelést. Rohantam az irodám melletti óriási boltba, megvettem és felfaltam. Bámulatosan eredeti könyv. Egyszerre aktivista mű, használható tankönyv, szerelmi vallomás a magyar nyelvhez és kamaszosan vicces olvasmány. Nem fogják elhinni: azt javasolja, reformálják meg az irodalomoktatást, méghozzá úgy, hogy a nebulókat tanítsák meg verset írni legalább olyan szinten, hogy az örömöt okozzon nekik. Azoknak az egyszerűség okán zseniknek nevezett tanulóknak, akikből írók/költők lesznek, erre nincs szükségük, de a rendszeres stúdium nem árt senkinek. Már a mottónál érzi az ember, hogy jelentős, eredeti munkát vett a kezébe. Így szól: „A jelentés beszéd – a kompozíció tett.” A bevezetés elmondja, miféle könyv ez: „Ez nem verstani munka. Kevert műfajú könyv, valahol félúton a kiáltvány és a módszertani segédlet között. Ha segédlet, segít írni és
írni tanítani, ha kiáltvány, azt kiáltja, hogy írhatunk, mert a művészet nem fennkölt és szent, hanem öröm; nem keresgél értéket és mélységet – úgyis megtalálja végtelen felelőtlenségében. Adjunk most esélyt a találásnak – tanulással. A tanuláshoz követni kell a példákat, és meg kell írni az adott ütemeket, sorokat, strófákat. Aki tanul, az csinálja. (…) Tehát nem rendszeres verstan következik, hanem a rendszeres írástanítás módszertana felé tett lépés, a megszakadt hagyomány renoválása.” Hogy ki a célközönség? Tanárok, diákok, írók, költők, műfordítók, szülők, dilettánsok (gyönyörködők), amatőrök (szeretők), valamint „munkások, bankárok, biciklisták, rablók, heteroszexuálisok, informatikusok, tengerészek, hermafroditák, keresztények, közmunkások, leszbikusok, polgármesterek, családosak, adóellenőrök, örömlányok, rendőrök, papok, adócsalók, gyilkosok, buddhisták, szinglik, építészek, pásztorok, fizikusok, selyemfiúk, színészek, hentesek, nagyszülők, úszóbajnokok, pornófilmrendezők, királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák”. És így fejeződik be: „Semmi különös nem fog történni. Csak visszaállítjuk az alkotva tanulás sok évezredes hagyományát. Ez nem forradalmi könyv – ellenforradalmi.” Merthogy valaha a művelt embereknek tudniuk kellett latinul verselniük. (Odáig nem merészkedik a szerző…) A szerző a következő fejezet elején leszögezi, hogy verset tanít, nem költészetet. De azt is hozzáteszi: úgyis költészet lesz belőle… És hogy mi annyira vicces benne? Hát a sok mai köznyelvi példa… A spondeusra (tá-tá) ezeket a példákat hozza: pendrájv, napfény, árkád, teszkó, kardán, sintér, bálnád, szél jár, lágy szép! A 13. feladat így szól: Kreáljunk hirdetéseket. Példák: Áfásszámla-igényét, kérjük, előre jelezze! Fektessen komoly összegeket műszőrme subába!
És nagyon humoros a szerző szövege is. Amikor skandálni tanít, azt javasolja, hogy „bújjunk el, vagy ha van kisgyerekünk, csináljuk vele együtt – a gyereknek tetszeni fog. Ha nincs gyerekünk, szüljünk, vagy kérjünk kölcsön egyet.” A záró fejezetben aztán komolyra fordul a hang, a szerző elárulja, hogy nézetei szerint a versírás-tanítással miképpen lehet legyőzni (vagy sakkban tartani) az új, monitoros kultúrát. Vagy így, vagy sehogy. Tessék elolvasni, a gyakorlatokat végigcsinálni. Én biztosan megteszem. És magammal próbálom ragadni utolsó még (talán) befolyásolható gyermekem. (Magvető, 2014, 144 o., a borító Pintér József munkája, 2990 Ft.)
Hat indok, egy-egy példával megvilágítva
Amit nem lehet prózában Parti Nagy Lajos: Rókatárgy http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=1&docId=827&secId=77296&qdcId=3&libraryId=1&filter=Parti+Nagy+Lajos&limit=1000&pageSet=1 Belefeledkezés a múltba Térey János: Hadrianus Redivivus http://issuu.com/andraas/docs/hadrianusredivivus.docx Szociografikus erő Kemény István: Keresztény és közép http://www.pim.hu/object.3E0835D5-1DED-48FB-8EFE11D965D7C62E.ivy Hírhozás Vörös István: Sztélé http://issuu.com/andraas/docs/v__r__s_istv__n.docx A magyar nyelv élvezete Kőrizs Imre: Képesszé, leblende http://www.holmi.org/2009/01/korizs-imre-kepessze-leblende A végső kérdések Nádasdy Ádám: A hazafiúi hűségről http://www.holmi.org/2011/12/nadasdy-adam-a-hazafiui-husegrol
Melléklet
Rakovszky Zsuzsa: Négy évtized (A Fortepanciklusból) címkék: orkánkabát, hazugság, műkorcsolya Elhagyva a zsíroskenyér-evés és konfekciós ruházat korszakát, a zsarnokság puritán szürkeségét pár élénkebb színfolt rajzolja át. A kényszerű hazugság szégyenéért harisnyanadrág és orkánkabát kárpótol, vetkőzős golyóstollak kora jön el, Ki mit tud és műkorcsolya. Néztük, ahogy sóvár slágerzenére a férfi és nő orsóként forog, s krikszkrakszokat vés korcsolyájuk éle a jégbe. Szilveszteri műsorok poénjain nevetgéltünk - s miért ne? A kisebb rossz a nagynál nemde jobb? Örök tiltakozásban csak elzsibbad a lélek, s hogy ne ítéltessem, én sem ítélek. Ha nő napi munkából hazatérve már nem teknő fölé hajolva mos, s futja kolbászra is, nemcsak kenyérre,
ha zsarnok s nép egyformán óvatos, vért csak elvétve ont — nem többet ér-e a szürke békesség, mint a mégoly jogos harag, mely dacból étlen földhöz csapja a tányért, s fölgyújtja Némethont két elkobzott lováért? (Mellesleg nem tudom, akkor nemesb-e, a lélek, hogyha mint legfőbb javát, őrzi múltját, hogy ugyanazt szeresse és gyűlölje akárhány éven át? Vagy ha kész rá, hogy múltját tűzre vesse, ha mindenkit megért, mindent belát, kevésre tör, testét-lelkét kíméli, s egyetlen célja százhúsz évig élni?) De mindegy: nem lehet avas remény maradékán tengődni napra nap. A lélek pincében nevelt növény, naponta újabb sápadt ágakat növeszt, ha kissé több a tér, a fény, résen kibújik, rácson megtapad, s bár satnya, szívós — közben lenn a mélyben az idő kéreglemezei észrevétlen odébbcsúsznak - négyszögek és körök
váltják buszpályaudvarok falán a vállas munkást, vonalzós mérnököt, a bambit őszilé, almuska váltja, egyre többféle fagylalt, egyre több autó - s ha este bármelyik lakásba beleskelünk a függönyréseken, mindenhonnét a tévé villog ki kékesen. És mindenütt, kövekben és füvekben, nyáron, mikor hétágra tűz a nap, a strand vizében hullámzó tömegben, télen, a vattás ólomég alatt, a sportpályákon, ahol tornadresszben csinos kamasz lányok hajlonganak, új lélek munkál és tör felfele a mélyből - egy új korszak szelleme. Bárhova nézünk, az ő lábnyomára bukkanni égen-földön mindenütt. Vízpartokon alig-fürdőruhára, sóvár testekre az ő napja süt. Plakátokon, filmújságból kivágva más-más alakban jön szemközt velünk, az ágy fölött a rég festett falon Elvis, Bridget Bardot, Alain Delon.
(Megjegyzés: az isteni Bardot keresztneve helyesen Brigitte. Vajon téved a költő, vagy valami mögöttes szándékot kell feltételeznünk?) ……………… Summa Artium („A kultúra támogatása — a támogatás kultúrája”) 1054 Budapest Honvéd utca 3. V. emelet 13. T/F 06 (1) 318-3938. W www.summa-artium.hu Számlaszám: MKB 10300002-20193694-00003285