Agria Park magazin 2019 tavasz

Page 1

MAGAZIN

2019 / 1. szรกm

TAVASZINYARI DIVATKALAUZ LAKATOS MARK: TAVASZI DIVATZSONGAS AZ UZLETEKBEN


KOSZONTO Ahogy a természet is megújul az új évszak beköszöntével, úgy mi is igyekszünk újabb élményekkel szolgálni Önnek. Amint kezébe fogta tavaszi-nyári Magazinunkat, már biztosan észrevette, hogy ez bizony nem az eddig megszokott, hanem egy igazán grandiózus méret, egy új lépték a Magazin életében. A megújult formátum lehetővé teszi, hogy sokkal többet, és mindezt sokkal látványosabban tudjuk megmutatni a Magazint olvasók számára, az Ön számára. A nagyobb terjedelemnek köszönhetően olvasmányosabbá, valamint reményeink szerint tartalmasabbá is tudtuk varázsolni témáinkat. Még többet tudhat meg az aktuális trendekről, divatról, az Agria Park közösségéről és üzleteinkről, azok legújabb kínálatairól, melyek jelenleg főként az idei tavaszi-nyári időszakra vonatkoznak. Megismerkedhet a szezon új trendszíneivel, megtudhatja, milyen ruhadarabok, fazonok térnek vissza a múlt divatvilágából, vagy éppen milyen terméket érdemes az év ezen időszakában kipróbálni a szépségápolásban. Ha pedig valami elnyerte tetszését, vagy felkeltette érdeklődését, az Agria Park üzleteiben és szolgáltató egységeiben megtalálja, illetve további érdekességek és információk várják az Agria Park közösségi média felületein! Ami pedig szezontól független, az az ízek fesztiválja, amelyet az évek során egyre erősödő,

Szőke István

változatos gasztronómiai kínálatunk nyújt látogatóink számára minden egyes nap. A friss tengeri

Agria Park igazgató

hal és a tengergyümölcseinek szerelmeseitől kezdve a mennyei hamburger vagy ropogós-fűszeres panírozott csirke rajongóin keresztül, a hazai, olasz, vagy akár ázsiai ízek kedvelőiig, mindenki megtalálja azt, amire éppen vágyik. A gasztronómiai élmény igazi közösségi élménnyel párosul,

www.agriapark.hu

és mindig várja Önt egy újabb kulturális meglepetés is az Agria Parkban.

facebook.com/agriapark/

Vásárlás, szórakozás, gasztronómia és kultúra egy helyen, ahol találkozunk!

www.instagram.com/agriapark/ www.youtube.com/user/AgriaPark

Légy ott a Parkban!

UZLETEINK FÖLDSZINT Állateledel AlphaZoo Cipő, bőráru, táska Claudio Dessi Guido Sebastiano Divat budmil C&A Charles Vögele EXO Madonna Mayo Chix New Yorker One Fashion Orsay Promod Retro Jeans Springfield Tally Weijl Thomas Jeans Egészség, sport BioTechUSA Herbária Szaküzlet Étterem, Kávézó, Pékség, Boldizsár Cukrászda Cafe Frei

Nordsee Rádi Pékség

Dohánytermék Nemzeti Dohánybolt

Fehérnemű Konkurencia Fehérnemű

Szolgáltatás AEGON Biztosító Beauty Hands BioHair Hajvágószalon Bohóckuckó Játszóház és Gyermekmegőrző FoxPost Harmónia Szépségszalon Neckermann Nemzeti Közművek Ügyfélszolgálat Northline Change OTP Bank Pláza Szolárium UniCredit Bank

Optika Ofotért Vision Express Játék, Ajándék, Virág, Lakberendezés Florens Virág Lagadrimi Lakberendezés és Ajándék Szalon TopShop Illatszer, Szépségápolás dm Douglas Parfüméria Yves Rocher

Szupermarket TESCO

Óra, Ékszer Aranybánya Ékszerüzlet Bijou Brigitte BL Óraszalon Syam Silver

Telekommunikáció Capri Center Capri GSM Telekom Vodafone

Sport- és Szabadidőruházat Dockyard PlayersRoom Sportcity

I. EMELET Cipő, Bőráru, Táska CCC Deichmann

Divat Bad Boys C&A Cosmos City Falcon’s Jeans House KIK Kolibri New Yorker Pepco Starbox Egészség, Sport Chili Jóga Éttermek, Kávézók Burger King Csirkefaló Ételbár Illy Kávézó KFC Pizza7 Pizzéria Wok n’ Go Fehérnemű J.Press Játék, Ajándék, Lakberendezés Cserépváros Játéksziget KIK Lilliput Játékvilág Pepco

Könyv, Papír-írószer Libri Merkur Papír Óra, ékszer Óra sziget Sempre Brillare Ékszerszalon Sport és Szabadidőruházat Hervis Számítástechnika, Műszaki cikk, Elektronika 576 Kbyte Charakter Shop & Service Expert Műszaki Áruház Konzolvilág Szolgáltatás Exclusive Change Pláza Fodrászat Vascular Plazma

Szórakozás, kultúra 5D Cinema Agria Mozi Agria Park Galéria Plázakönyvtár II. EMELET Egészség, sport Plaza Fitness IRODAHÁZ Aegon Biztosító Agria Park Igazgatóság Allianz Hungária Biztosító Zrt. Apacs Stúdió Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóság Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Quickborn Consulting Tigáz ZF Hungária Kft.

ÜZLETEK NYITVATARTÁSA: Hétfő-szombat: 10.00-20.00 Vasárnap: 10.00-18.00 Egyes üzletek és szolgáltató egységek egyedi nyitvatartással üzemelnek. Az egyes üzletek nyitvatartásáról tájékozódjon a www.agriapark.hu weboldalon! Parkolás: Az Agria Park mélygarázsában az első 1 óra parkolás ingyenes, minden további megkezdett óra 300 Ft. Az Agria Mozi, a Plaza Fitness és a Chili Jóga látogatása esetén az első 3 óra parkolás ingyenes. A kedvezményt az Agria Mozi, a Plaza Fitness és a Chili Jóga pénztáránál érvényesíteni szükséges! Információ: Tel.: +36 36 512 401 / E-mail: info@agriapark.hu


Thomas Jeans Női ruha 10 980 Ft Női bőrtáska 12 980 Ft Sebastiano Tamaris cipő 11 950 Ft

Starbox BEBE női ruha 15 990 Ft CCC Jenny Fairy cipő 6 490 Ft Guido Női táska 24 990 Ft

INDULHATUNK!?


Aranybánya Ékszerüzlet Ezüst nyaklánc cirkónia kővel 14 580 Ft

CCC Jenny Fairy cipő 6 490 Ft Guido Női táska 24 990 Ft Sempre Brillare Ékszerszalon Arany karlánc 73 800 Ft

Végre hátunk mögött hagytuk a zord, hideg telet, és egyre többet élvezhetjük a melengető nap sugarait. A nappalok egyre hosszabbak, és a hőmérő szála is egyre feljebb kúszik. A nagykabátok, a meleg, kötött pulcsik most egy kis pihenőt kapnak, és reméljük, hogy őszig nem is kell újra elővennünk őket. Jöhetnek az élénk, vidám, tavaszi-nyári színek, a rövidujjú felsők, a miniszoknyák, a vékonyabb, lengébb anyagok, a nyitottabb cipők. Akár a várost veszed nyakadba, akár komolyabb megjelenésed van, vagy a munkahelyed a cél, merj kilépni a komfortzónádból! A rózsaszín árnyalataival és egy csinos körömcipővel ebben az évszakban nem hibázhatsz! Idén a férfiak is bátran kalandozhatnak ebben a színvilágban. A kékesszürke öltöny jól passzol a lilás árnyalatú ing és nyakkendő párossal, igazán férfiassá pedig a fekete-króm kiegészítők teszik ezt a szettet.

Sempre Brillare Ékszerszalon Arany nyaklánc 160 200 Ft Ofotért Sensaya női napszemüveg 34 990 Ft


Bad Boys Lavard öltöny 79 980 Ft Ing 15 980 Ft Selyem nyakkendő 8 980 Ft Bőröv 5 980 Ft Óra Sziget Doxa férfi karóra 179 000 Ft Vision Express InStyle férfi szemüvegkeret 19 990 Ft


A G R I A PA R K M A G A Z I N

VIRAGOK ES MAS VISSZATEROK

Thomas Jeans Férfi nadrág 12 980 Ft Férfi ing 9 980 Ft Sportzakó 24 980 Ft

Amint a természetben megkezdődik a fák, bokrok rügyezése, virágba borulása, a divatmárkák kollekcióiban is egyből megjelennek a virágminták. A divat folyton változó világában ez az egy örökérvényűnek látszik. És milyen igazuk van, hiszen ahogy a növények, úgy mi sem tudjuk megunni az ezerszínű sziromcsodákat, legyen az élő virág, vagy anyagba szőtt minta. Ilyenkor az előbukkanó napsugarakkal és zöldellő növényzettel együtt a kedvünk is kivirágzik, és ezt meg is mutathatjuk a viseletünkkel. Ez az az évszak, amikor egyre több és több színt igyekszünk visszacsempészni mindennapjainkba. Ezt a motívumot nyugodtan párosíthatod olyan erőteljes színekkel is, mint az idei tavaszi-nyári szezon trendszíneinek számító sötétkék vagy barna, és ettől még továbbra is kifejezetten nőies és finom marad az összhatás. Ha pedig kék, akkor annak több árnyalatát is bátran beillesztheted egyazon szettbe. A trench coat, vagyis a ballonkabát az év nagy visszatérője. Igazi praktikus kabát, ami védelmezi viselőjét a szeszélyes időjárásban, megóv a hirtelen hőmérsékletváltozásoktól, az esőtől vagy a viharos széltől, mindamellett elképesztően vagány és csinos viselet is egyben, melyet sokféleképpen variálhatsz, többféle stílushoz passzíthatod. Vegyél fel hozzá egy csinos ruhát és magassarkút, vagy akár farmert és tornacipőt - a hatás nőies és vagány lesz! De a férfiak sem maradnak hoppon ilyen téren! A sportzakók hasonlóan kényelmes, mégis elegáns megjelenést biztosítanak viselőjüknek. Ennek köszönhetően egy igazán stílusos férfi ruhatárának nélkülözhetetlen darabja, a mindennapok elhagyhatatlan kelléke, mely inkább a lazaság képviselője. Érdemes ennek ellenére a klasszikus színek mentén mozogni, úgy mint a szürke, a barna vagy a kék, illetve ezek különböző árnyalatai, amikor ezt a ruhadarabot kiválasztjuk. Az urak komfortosan érezhetik magukat sportzakóban egy kissé elegáns partin, randin vagy akár egy komolyabb munkahelyen is. A zakókon és ingeken gyakran megjelenő könyökfolttól enyhén sportos jelleget nyernek.

dm Trend it up! rúzs 1 299 Ft/db Jennifel Lopez - JLUST parfüm 30 ml 10 999 Ft (366,636 Ft/ml) Herbária Szaküzlet Herbcell nappali krém 50 ml 1 980 Ft (39,6 Ft/ml) Herbcell éjszakai krém 50 ml 1 980 Ft (39,6 Ft/ml) Herbcell szemkörnyékápoló krém 15 ml 1 980 Ft (132 Ft/ml)


Orsay Ruha 11 495 Ft Kabát 14 995 Ft Bőrtáska 9 995 Ft Napszemüveg 2 990 Ft


ALAPDARABOK, A GARDROBOK ELSOSEGELYDOBOZAI Az egyszerűség gyönyörködtet, és ráadásul sosem megy ki a divatból! A vásárlás, azaz a mai trendi, angol nevén nevezve shoppingolás, a legtöbbünknek örömet okoz, arról nem is beszélve, hogy egy jó bolttúrán rengeteg kalóriát elégethetünk. Egy-egy új ruhadarab viselésétől az önbizalmunk is növekszik, a kedvünk is más, úgy érezzük, jobban kezdődik a napunk, mint máskor. Ezért is jó a ruhatárunkat évszakról évszakra mindig kissé megújítani. Vannak viszont azok a darabok, melyek szezontól függetlenül mindig ottmaradnak gardróbunk polcain. Ezek azok az alapdarabok, melyek nélkül talán nem is lehetne teljes a ruhatárunk, de legalábbis jó, ha ott lapulnak mindenki szekrényében, mint egy kötelező elsősegélydoboz. Ilyen például a méltán híres „kis fekete”, mely kifejezés az egyszerű vonalú, fekete ruhára vonatkozik, amit Coco Chanel vezetett be a divattörténelembe. De ebbe a csoportba tartozik egy igazán jól szabott, letisztult felső, ing, zakó, illetve blézer vagy nadrág is, melyeket bármikor, bármilyen alkalomra előkaphatsz, mint egy igazi Jolly Jokert. Ennek a gardrób elsősegélydoboznak az összeállításánál fontos szempont C&A Férfi ing 2 995 Ft Férfi pulóver 4 995 Ft Férfi nadrág 6 995 Ft Férfi öv 2 990 Ft BL Óraszalon Police férfi karóra 45 900 Ft

az egyszerűség, a letisztultság, a jó minőségű anyag és a megfelelő szabás, valamint, hogy alapszínekből válogassunk, mint a fekete, a fehér, a kék, a barna, vagy akár a piros. A mintákat ilyenkor érdemes hanyagolni. A hölgyek beválaszthatnak egy-két csipkés ruhadarabot is. Ahhoz pedig, hogy az alapdarabokban se legyél csak egy a tömegből, illetve hogy tökéletesen az alkalomra tudd szabni öltözékedet, a megoldást a kiegészítők nyújtják, melyek elviszik a szett stílusát a sportos, a vagány, a hétköznapi, vagy akár az elegáns irányba, illetve fel is dobhatod velük az esetleg kissé egyhangúra sikerült összeállítást. Ilyen lehet egy hangsúlyos óra, ékszer, táska vagy akár sál, harisnya is.


A G R I A PA R K M A G A Z I N

C&A Női farmer 8 995 Ft Női sál 1 790 Ft Női felső 4 995 Ft Női kabát 9 995 Ft Óra Sziget Michael Kors női karóra 56 900 Ft Cipők a modellek sajátjai


New Yorker Baseball sapka 2 590 Ft Cipő 6 590 Ft Farmernadrág 6 590 Ft Ing 7 990 Ft Hátizsák 6 590 Ft

Jeans House Farmernadrág 6 290 Ft Farmering 5 690 Ft

CSAK LAZAN! Blézer surranóval? Fehér ing bőrdzsekivel? Farmer szett körömcipővel? Ruha térdzoknival? Abszolút! Tedd, tedd és tedd, de mindent csak lazán! A mai trendek igazán megengedőek, ünneplik a sokféleséget és a sokszínűséget. Nyugodtan szabadjára engedheted a fantáziád, variálhatod a stílusokat, és megmutathatod igazi egyéniségedet a ruhádon keresztül is! Hiszen attól lesz egy szett igazán menő, ha a viselője teljesen magáénak érzi, így az egyedi megjelenés mellett magabiztosságot is sugároz. Egy elegáns blézert vagánnyá varázsolhatsz sportcipővel, a lezser farmerszettedet viszont elegánssá teheted egy csajos körömcipővel. Idén is bátran kombinálhatod egy szín akár több árnyalatát is egy összeállításon belül. De mi dobhatja fel az amúgy is tökéletes szetted, sőt a hangulatod is egy

AlphaZoo K9 nyakörv 27-42 cm/20mm pink-szürke 1 790 Ft K9 gumis póráz Color&Gray 2 pink szürke 1 800 Ft K9 Powerhám, méret Mini Mini- dark pink 9 270 Ft

pompásan passzoló táskán túl? Például, ha a kiskedvenced szerelése is megy hozzá! Ahogy egy nőnek több cipője van, úgy lehet egy kutyusnak is több ruhácskája, hámja vagy póráza.


Springfield Női cipő 10 995 Ft Női farmerszoknya 7 995 Ft Női póló 4 995 Ft Női zakó 17 995 Ft Női táska 9 995 Ft Férfi cipő 12 995 Ft Férfi bi-stretch farmernadrág 14 995 Ft Férfi dzseki 24 995 Ft Férfi Reconsider ing 11 995 Ft


Retro Jeans Zokni 1 990 Ft Cipő 14 990 Ft

A farmer a lazaság egyik szimbóluma a divatvilágban és összeállításainkban is, valamint az egyik legjobban variálható eleme a ruhatárunknak. Ráadásul, ha valami a közel s távoli jövőben tuti, hogy nem fog kimenni a divatból, akkor az bizony nem más, mint a farmer. Farmernadrág, farmering, farmerkabát és az idei év nagy kedvence, véleményünk szerint nagy visszatérő, a farmerszoknya. A strapabíró, bőrünket védelmező, mégis kényelmes anyagnak és annak köszönhetően, hogy szinte mindenhez passzolnak ezek a darabok, mindenki szekrényében megtalálhatóak, és egészen biztosan a te kedvenc városi rohangálós szettedben is legalább egy szerepel az előbb felsoroltakból. Ha te is a letisztultság híve vagy, kombinálhatod az erős vagy világosabb kék árnyalatokat fekete és fehér színekkel; ettől szuper kontrasztos lesz az összhatás. Egy kis pluszt viszont nem árt, ha mégis beengedsz, lehet ez egy erős piros vagy aranyszínű minta, illetve írás. A nagy feliratok tavalyi évben kezdődő hódítása idén is folytatódik. A nagyméretű, vagy ismétlődő márkajelek, márkanevek, vicces, elgondolkodtató szavak vagy akár szösszenetek is megjelennek a legváltozatosabb helyeken, de főleg pólók elején és ruhák, táskák pántjain.

Retro Jeans Női ruha 9 990 Ft Női farmerkabát 23 990 Ft Női táska 8 990 Ft


Retro Jeans Farmernadrág 24 990 Ft Felső 12 990 Ft Kabát 19 990 Ft Cipő 17 990 Ft


KALANDRA SZABVA BL Óraszalon Swatch női karóra 29 900 Ft

Mozdulj ki, fedezz fel, kapcsolj ki, töltődj fel! 2019-ben valamivel kevesebb hosszú hétvége lesz, mint a 2018-as esztendőben, de azért most is lesz belőlük jópár. Ezek az 1-2 nappal hosszabb hétvégék tökéletes alkalmat nyújtanak arra, hogy akár kicsit messzebbre is elutazz, új helyeket, városokat is felfedezhess. Kapcsolódj ki a hétköznapok mókuskerekéből, és add át magad az új élményeknek! Ehhez pedig nem lesz másra szükséged, mint egy jó úticélra, és olyan kényelmes ruhákra, melyekben egész nap róhatod az utcákat, ám nem árt az sem, ha eközben magabiztos is lehetsz, mert a szetted megállja helyét a város kifutóján. Hiszen ki ne szeretné, mikor a kényelem, a divat és a praktikum találkozik egyazon összeállításban!? Mik az idei év legfelkapottabb desztinációi? Mivel érdemes odautaznod? Ha nem lennél biztos ezekben, vagy esetleg még sok más kérdésed felmerülne, a Neckermann utazási irodában egészen biztosan segítségedre lesznek, és akár egyből le is foglalhatod a következő utazásodat, nyaralásodat. Amennyiben az országhatárokat is átlépő kiruccanást tervezel, mindenképp érdemes utánajárnod, hogy milyen valuta van érvényben az adott országban. Dollár, euró, font vagy frank, az Agria Park berkein belül két valutaváltó, az Exclusive Change és a Northline Change is rendelkezésedre áll, hogy a megfelelő pénznem nálad lehessen a megfelelő mennyiségben. Ha pedig utazásról beszélünk, egyből eszünkbe kell jusson egy nagyon fontos dolog, a biztosítás! Ezért sem kell messzire menned, hiszen az Aegon vagy az Allianz Biztosítónál többféle csomag közül választhatsz az utazás típusától függően. Az időjárás kis hazánkban még júniusban is igen szeszélyes lehet. Egy egész napos kirándulásra érdemes jól felkészülni, rétegesen felöltözni, és ha az időjárás nem annyira kegyes hozzánk, még vízálló felsőruházatra is szükségünk lehet. Nem kell azonban a régi műanyag, zsákszabású esőkabátokra gondolni. Végre a divatmárkák kollekcióiban is megtalálhatóak az igazán divatos és jó fazonú esőkabátok és széldzsekik, melyek megállják a helyüket mind a csapadék elleni védelem, mind a csinos megjelenés területén.

budmil Farmersort 14 990 Ft Póló 5 590 Ft Ing 10 990 Ft Cipő 17 990 Ft


A G R I A PA R K M A G A Z I N

budmil Felső 7 990 Ft Farmernadrág 14 990 Ft Cipő 14 990 Ft Táska 6 990 Ft


One Fashion Street One kabรกt 35 990 Ft Street One nadrรกg 16 990 Ft Street One pรณlรณ 7 890 Ft


Dockyard Columbia női felső 12 990 Ft Columbia női dzseki 39 990 Ft Columbia női nadrág 34 990 Ft Columbia női cipő 19 990 Ft Columbia férfi ing 14 990 Ft Columbia férfi nadrág 21 990 Ft Columbia férfi cipő 39 990 Ft Columbia férfi dzseki 34 990 Ft


LENDULJ FORMABA, MARADJ DIVATBAN Sportcity Jordan póló 9 990 Ft Jordan nadrág 14 990 Ft Air Jordan 1 low cipő 29 990 Ft Jordan baseball sapka 10 990 Ft Nike női melegítő felső + melegítő alsó 19 990 Ft Nike Cortez Basic SL cipő 25 990 Ft Nike sporttáska 9 990 Ft

Itt az ideje a tavaszi fáradtsággal felvenni a harcot, persze csak akkor, ha még eddig nem tetted volna meg! Ráadásul a strandszezon, avagy a bikiniszezon is már a nyakunkon van. Ahhoz, hogy testileg és lelkileg is formába lendülj, elengedhetetlen a rendszeres testmozgás. Már heti 3 alkalommal végzett legalább 1 órás sportolás is komoly egészségügyi problémákra nyújthat megoldást, vagy segíthet azok megelőzésében, mindezzel együtt a megfelelő edzettséget is biztosíthatja. Különösen akkor, ha emellett még az étkezésünkre is odafigyelünk. És ha már itt a jó idő, nem kell feltétlen elbújnod a konditerem falai között. Töltsd fel D-vitamin készleteidet is edzés közben! A Plaza Fitness 300 m2-es kültéri teraszán ezt megteheted, ahonnan csodálatos látvány tárul eléd a Bükkre, az Egri Borvidékre, illetve a városra. Az edzőterem nem csak bent, de kint, a balkonon is kitűnően felszerelt: állványok, mell-, hát-, váll-, kar- és lábgépek vehetők igénybe. Bár az edzőterem nem egy kifutó, azért a legtöbben szeretünk akkor is trendik lenni, amikor éppen a külsőnk formálásán munkálkodunk. Ezt már réges-régen felfedezték a nagy spotruházati márkák is, és szebbnél szebb, vonzóbbnál vonzóbb funkcionális ruházatokból választhatunk. Egy új, menő szett pedig akár a motivációnkat is növelheti. Amennyiben az edzést inkább otthon végeznéd, a Gymbit Vibroshaper vibrációs tréner lehet a neked való edzőeszköz. A Vibroshaper egyedi, vibrációs technológiával működik, egyenletes és folyamatos ellenállást fejt ki, ezzel szálkásítja az izmokat, beindítja a zsírégetést.

Smink és edzés? „A testmozgás során a smink elzárja a pórusokat, így megakadályozza a bőr természetes légzését. Az izzadás során törölköző használata közben mikro sérüléseket okozunk a bőrön, amelynek következtében az izzadsággal kevert smink apró szemcséi bejutnak a bőr felső és középső rétegébe, ezzel pedig gyulladást okoznak. Főleg azoknál az embereknél jelentkezik, akiknek a bőrük egyébként is mitesszeres, zsíros, gyulladásra hajlamos. A fentiek miatt ne feledkezzünk meg edzés előtt bőrünk alapos tisztításáról!” BioTechUSA Törölköző 50x100 cm 1 990 Ft Konkurencia Fehérnemű Paloma bikini 16 999 Ft Niki design strandruha 17 999 Ft Férfi fürdőnadrág 6 699 Ft

Harmónia Szépségszalon


Plaza Fitness

Hervis Nike férfi felső 5 999 Ft Nike férfi nadrág 12 999 Ft BioTechUSA Zero shake (többféle ízben) 330 ml 690 Ft/db (2,09 Ft/ml) Hervis Scitec női nadrág 13 999 Ft Scitec női felső 9 999 Ft Scitec sportmelltartó 11 999 Ft

Hervis Polar fekete fitness óra 99 900 Ft Polar A370 fitness óra 64 900 Ft

TopShop Gymbit Vibroshaper 89 999 Ft Club ár: 61 999 Ft Hervis Nike női cipő 29 999 Ft


Charles Vögele Trikó 2 990 Ft Szoknya 7 990 Ft


EGY NAP CSAK NEKTEK A tavaszi nagytakarítás nem véletlenül nemzetközileg is elterjedt fogalom, hiszen ez az időszak a külső és egyben a belső megtisztulás ideje is. A természet is újjászületik ilyenkor, kizöldülnek a növények, megindul a növekedés. Ahogy a környezetünk megújul, úgy ideje, hogy mi is ezt tegyük: bújjunk ki a téli kuckónkból! Nem feltétlenül kell nagy dolgokban gondolkodni, pláne, ha teljes mértékben elégedettek vagyunk magunkkal, megjelenésünkkel. Abban azonban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy egy nőt mindig örömmel tölt el az, ha beszerezhet néhány új, divatos ruhadarabot vagy megújíthatja frizuráját, hajszínének árnyalatát, de elég lehet csak az is, ha felfrissítheti arcbőrét a szépségszalonban. És van még valami, amit megtehetünk a saját jólétünkért: a bevásárló, kalandokkal teli, önmagunkat kicsit újra feltaláló és felfedező körútra elhívhatjuk az egyik barátnőnket is magunkkal. Hiszen vannak dolgok, amik akkor igazán jók, ha megoszthatjuk, megbeszélhetjük őket valakivel; a shoppingolás, az új trendek kivesézése, az új kozmetikai készítmények felfedezése biztosan ezek közé tartozik. Az Agria Parkban összeköthetjük a kellemeset a hasznossal, részünk lehet egy szuper, barátnős napban, és közben elintézhetünk mindent, amit lehet, hogy egy ideje halogattunk már, mint például a manikűrös, a fodrász, vagy a kozmetikus. És mindhárom helyen jó, ha tudjuk, hogy mik is az idei trendek. A hajdivatban is visszatérnek régi, ismerős frizurák, melyek egykor divatosak voltak, s most újra reneszánszukat élik. Ilyen a long bob, a bubi és a vállig érő, egyenes haj. De nagy divat lesz idén a frufru, a nagy, romantikus hajfonatok, és a göndör – minden mennyiségben! Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy arcformánktól és hajtípusunktól függően melyiket érdemes választanunk, s ebben a BioHair Hajvágószalon vagy a Pláza Fodrászat szakértői szívesen segítenek! Ha körmeink dizájnját szeretnénk újragondolni, a Beauty Hands csak ránk vár. A körömtrendek terén nagy kettősség mutatkozik az idei évben. Hódítanak a klasszikus színek és vonalak, például a nude és matt árnyalatok, és a rövid, természetes körmök. Ugyanakkor nagyon trendinek számítanak a metál színek, a glitterek és a csillogás, a félhold manikűr, de simán találkozhatunk idén negatív tér manikűrrel, ami azt jelenti, hogy a manikűrbe beleépítik a természetes körömfelületet, amit csupán átlátszó lakkréteg fed. A sminkelés területén ugyanezt a kettőséget fedezhetjük fel: hódítanak az erős, csillogós, füstös színek és technikák, ugyanakkor fontos az, hogy a kontúrozással ne essünk túlzásba, és hogy pirosító helyett inkább


Cosmos City Blúz 5 999 Ft Syam Silver Ezüst nyaklánc 42 500 Ft Ezüst karperec 44 900 Ft

Illy Kávézó

bronzosítót vagy, ami még jobb, highlightert használjunk, így biztosan kiragyogunk majd a tömegből. A Harmónia Szépségszalon ajánlása tavasszal az arcbőr alapos tisztítása. Nem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire fontos a rendszeres folyadékpótlás, ugyanis a tavaszi szellő, illetve a lassan ideérő nyári napsütés kiszárítja bőrünket. Ezért fogyas�szunk legalább napi 2-2,5 liter folyadékot, s a legjobb, ha buborékmentes ásványvíz, vagy ízesítés nélküli gyógyteák formájában visszük be azt. Nyári kezeléseknek a kényeztető, feltöltő kezeléseket javasolják. Ilyen például az arc- és dekoltázsmasszázs, az ultrahanggal történő hatóanyag bevitel, a mezoterápia, illetve a különböző testmasszázsok. Fontos kiemelni azt, hogy minden kezelés előtt alaposan meg kell tisztítani az arcbőrt, akár peelinggel, akár gyümölcssavas hámlasztással. Ezek után következik a tonizálás, mely visszaállítja az arcbőr normál működését. Amennyiben pedig egy kis színt nyernél, irány a Pláza Szolárium, hiszen mi sem áll jobban bőrünknek, mint a nyarat idéző barnaság.

Yves Rocher Málnás testpermet 100 ml 2 490 Ft (24,9 ft/ml) Kézkrém 30 ml 850 Ft (28,3 Ft/ml) Málnás testápoló 200 ml 1 290 Ft (6,45 Ft/ml) Douglas Parfüméria Douglas Body Focus Firming Cream 200 ml 4 990 Ft (24,95 Ft/ml) Douglas Aqua Focus Moisturizing gel cream 50 ml 6 490 Ft (129,8 Ft/ml) Douglas Aqua Focus Triphase Make-up Remover 200 ml 4 490 Ft (24,95 Ft/ml) Douglas Aqua Focus Hydrating water 150 ml 3 990 Ft (26,6 Ft/ml) Douglas Essential Moisturizing Body Milk 400 ml 3 490 Ft (8,7 Ft/ml) Douglas Essential Moisturizing Body Mist 150 ml 2 490 Ft (16,6 Ft/ml)


Beauty Hands

BioHair Hajvรกgรณszalon

Tally Weijl Body 2 995 Ft Farmerkabรกt 8 995 Ft Szoknya 6 995 Ft Cipล 7 995 Ft Fejpรกnt 1 595 Ft


Nordsee

EGYUTT (L)ENNI JO!



Csirkefaló Wok n’ Go Pizza7 PizzériaA G R I A

PA R K M A G A Z I N

Viszonylag gyakran fordul elő velünk az, hogy éhesek vagyunk, de nem

akár szendvicsben, akár wrapben, akár kosárban, salátával vagy krumpli-

tudjuk, hogy mit ennénk, vagy hogy több, teljesen különböző ízvilágú

val – hiszen mind tudjuk, utunk a KFC éttermén kívül nem vezethet más-

ételt egyszerre szeretnénk enni. Ez utóbbi probléma megoldása az ottho-

hova! Ha időközben gondolatban áttértünk a világ másik felére, biztosan

nunk kényelmében elég nehéz, ha esetleg bevállaljuk, akkor töméntelen

hagyni fogjuk a Wok n’ GO étteremnek, hogy ázsiai fűszerekkel feltüzelt

mennyiségű vásárolni való, hosszadalmas főzés, majd még annál is több

ínyencségein keresztül kalauzoljon el minket a titokzatos Kelet birodalmá-

mosogatni való vár ránk. De akkor mégis mi a legjobb, amit tehetünk?

ba. És ha egy hirtelen ötlettől vezérelve Olaszországban szeretnénk érezni

Akár többen, akár egyedül vagyunk, az Agria Park ételudvaránál megfe-

magunkat? Könnyű a döntés, hiszen a válasz már az orrunk előtt is van,

lelőbb helyet nem találhatnánk arra, hogy sokan sokfélét (vagy egyedül

irány a Pizza 7 Pizzéria! Itt ínycsiklandozó pizzaszeletekkel örvendez-

sokfélét!) együnk, kényelmesen, egy asztalnál ülve. Ha körülnézünk

tetnek meg minket, különféle feltétekkel, s ember legyen a talpán, akinek

a házban, lenyűgöző az a gasztronómiai sokféleség, amely kínálkozik

nem okoz gondot választani közülük! Mi több, itt még mediterrán gyrost

számunkra. Vegyük sorra, hogy mi mindent tudunk megkóstolni: a Burger

is kaphatunk, de annak sem kell aggódnia, aki könnyedebb ételre vágyik,

King elhoz nekünk egy falat Amerikát, most már akár gluténmentes

ugyanis kétféle salátából is választhat! S ha már váltottunk, maradjunk

változatban is, vagy ha valami hűsítő finomságra vágyunk, többféle fagy-

a könnyedségnél: a Nordsee éttermében temérdek halas és más, a tenger

lalt közül választhatunk náluk. Maradva Amerikánál, akkor is jól járunk,

gyümölcseit felhasználó finomság vár minket: többek között párolt és

ha inkább ropogós-fűszeres csirkekülönlegességeket szeretnénk kóstolni,

sült halak, rákok, panírozva, zöldséggel, sajttal, vagy más feltéttel sütve.


A G R I A PA R K M A G A Z I N

Minden fogást kérhetünk különböző köretekkel, többféleképpen elkészített

gyomrot növesztettünk! Nos, az Agria Parkban járva kielégíthetjük külön

krumplival, zöldséggel, rizzsel, melyekkel egészséges ételünket még

kis gyomrunk desszert utáni vágyait egy finom ebéd, vacsora után, vagy

sokszínűbbé varázsolhatjuk. S ha éppen egy szendvicset kívánnánk meg?

csak azért, mert muszáj ennünk valami édeset, vagy esetleg sósat!

Szerencsénk van, mert a Nordsee étterme halas szendvicsek terén is erős

A Boldizsár Cukrászda ellenállhatatlan szépségű és ízű süteményekkel

kínálatot tud felmutatni, ebben az esetben is ugyanazt a magas minősé-

és tortákkal vár minket, melyek egyszerre elégítik ki édesség és műalkotás

get kapjuk! Ám van, amikor semmi másra nem vágyunk, csak egy kis

utáni vágyunkat is. S ha esetleg az édes után jöhet még egy kis sós is,

hazaira. Ha így van, irány a Csirkefaló! Itt az otthon ismerős, finom ízeivel

nem kell messzire mennünk, a Rádi Pékségben pogácsák, péksütemények

találkozhatunk. És ami a legjobb, a Csirkefalóban minden nap lehet menüt

mellett sokféle frissen sütött egészséges kenyeret és pékárut vásárolha-

kapni, melyben egy ínycsiklandozó leves mellett kétféle főétel közül lehet

tunk. Ha pedig valami kicsit komplexebbre vágyunk, akkor többféle húsos

választani! És ha az aktuális menü éppen nem nyerné el tetszésünket,

és vegetáriánus szendvics közül választhatunk. A legtutibb dolog pedig?

rengeteg étel közül válogathatunk: többféle húsétel, zöldségek, töltött és

Hogy bárhol bármilyen finomságot is kívánunk meg, mindent kérhetünk

rakott ételek, változatos köretek és saláták, tészták, főzelékek képezik

elvitelre! Otthon szeretnéd megenni vagy csak kiugrottál egy ebédért a

a kínálatot. Sokunk éli egy örök igazság mentén az életét, miszerint a

munkából? Nem kell választani a gyorsaság és a finom ízek között! Egy a

desszertnek mindig van hely, nem számít, hogy előtte mennyit ettünk!

lényeg: aki ide éhesen betér, az azt tudjon enni, amit szeretne, úgy, ahogyan

Egyesek szerint az ember teste erre is van berendezkedve, külön desszert

neki kényelmes, hiszen egy jó étkezéssel megkoronázhatjuk az egész napot!


Rádi Pékség A G R I A PA R K M A G A Z I N


A G R I A PA R K M A G A Z I N

Burger King

KFC


Ofotért Julius férfi napszemüveg 34 990 Ft

Cafe Frei

AHOL TALALKOZUNK... Akik már ismernek minket, jártak nálunk, tudják, hogy amit kínálunk, az sokkal több a termékek vásárlásának, szolgáltatások igénybevételének kiemelkedően magas színvonalú lehetőségénél. Hisszük, hogy a bevásárlóközponton belül egy igazi élményközpontot és közösségi teret teremtettünk és fejlesztünk tovább fáradhatatlanul. Egy olyan helyet, ahol új ismeretségek születhetnek, a régiek pedig tovább épülhetnek és mélyülhetnek. Egy helyet, ahol igazán kikapcsolódhatunk és jól érezhetjük magunkat.

Várnak itt titeket koncertek és fesztiválok, kiállítások, expók, és más nagyszabású rendezvények is, ahol feltöltődhettek és szórakozhattok, tanulhattok és ismereteitek körét még tovább szélesíthetitek. Természetesen elsődleges célunk a lehető legmagasabb színvonalú választék biztosítása minden területen, de nem veszítjük szem elől azt a célunkat sem, hogy Eger szerves részévé váljunk, kulturális és közösségi szinten egyaránt. Az Agria Park olyan hely, ahová érdemes betérni, egyedül vagy társaságban, sétálgatni, nézelődni vagy akár különösebb ok nélkül, egyszerűen csak körülnézni. Bármi is hozzon el ide, egy biztos, jó helyen jársz! Az Agria Parkban nagy hangsúlyt kap a szórakozás és kikapcsolódás, a feltöltődés és a relaxálás. Ha egy jó filmet szeretnél megnézni, az Agria Mozi folyamatosan, hétvégén és ünnepnapokon is is várja a filmezni


Charakter Shop & Szerviz Lenovo MIIX320-10CR Tablet PC (Windows 10) teljes ár: 125 000 Ft kedvezményes ár: 95 000 Ft Expert Műszaki Áruház Samsung Galaxy TAB A 7.0 49 999 Ft

vágyókat. Amennyiben pedig valami különleges élményre vágynál, az 5D Cinema az összes érzékszerved próbára teszi. A film előtt vagy után, ha megjön a kedvetek egy kis koffeines (vagy -mentes) finomságra, mely közben ráadásul a filmet is ki tudjátok beszélni, a Cafe Freiben és az Illy kávézóban kávékülönlegességek, a nyári melegben pedig hűsítő italok várnak rátok. De ha egy ilyen alkalommal is szeretnél kiemelt figyelmet szentelni az egészségednek, a Cafe Freiben ezt is megtedeheted. Ugyanis számos különböző hatású és ízvilágú Dr. Drink ital közül választhatsz. És ha már egészségtudatos étkezés vagy italok, akkor természetesen azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Agria Parkban több, az egészséget, egészséges életmódot támogató szolgáltatás is elérhető. Ilyen például a Chili Jóga, amely segítségével kiszakadhatunk a hétköznapi körforgásból, magunkra koncentrálhatunk, és vigyázhatunk arra, hogy testi-lelki egyensúlyunk még sok-sok ideig megmaradjon. A Chili stúdiójában infrapanelek szolgáltatják a jógázáshoz a megfelelő hőmérsékletet, a panelek által közvetített infravörös hullámok pedig a bőr mélyebb rétegeibe hatolva, sejtszinten képesek a méregtelenítésre. Ugyan kicsit másképpen, de a Vascular Plazma feladata is az emberek egészségéhez kapcsolódik, a donorok által adott vérplazmából életmenő gyógyszerek készülnek. Minél több ember plazma adására bíztatásával szeretnék elérni azt, hogy a hazai beteg- és gyógyszerellátásban ne lépjen

Libri Viola Shipman - Az emlékkarkötő 3 499 Ft Kim Stanley Robinson - Vörös Hold 3 980 Ft


Agria Mozi

Falcon’s Nadrág 14 980 Ft Ing 9 980 Ft Zakó 25 980 Ft

fel hiányállapot az olyan, kizárólag vérplazmából készült gyógyszerekkel kezelhető betegségek során, mint például a hemofília. Te is segítheted munkájukat vérplazma adásával, amiért pedig anyagi térítést is kapsz! És még egy tuti dolog: ha ellátogatsz az Agria Parkba, akkor nem kell aggódnod amiatt sem, ha egy vagy több gyerkőc is veled tart, hiszen a Bohóckuckó Játszóházban együtt is tudtok mókázni egy jót, vagy akár gyermekmegőrzés mellett játszhat a picúr, amíg te shoppingolsz. A Díszkertben pedig az ingyenes játszótér vár benneteket, hogyha szükségetek lenne két üzlet közötti barangolásotok során egy kis játékos pihenőre. No és végül a kultúra. Azon kívül, hogy az Agria Park első emeletén kapott helyet a város egyik legnagyobb és közkedvelt könyvesboltja, a Libri, egyik fontos célkitűzésünk az volt, hogy Egernek és az egri lakosoknak egy újfajta közösségi teret teremtsünk, benne többek között kulturális lehetőségekkel. Mára már biztosak lehetünk abban, hogy céljainkat elértük, hiszen nálunk kezdte meg működését az országban elsőként, és alapozta meg ezzel a plázakönyvtár műfaját az első emeleten működő Plázakönyvtárunk. Másik igen közkedvelt platformja a kultúrának a Bevásárlóközpontban szintén az első emeleten található Galéria, ahol díjmentesen állíthatnak ki műalkotásokat a különböző művészeti ágak képviselői, akiket az Agria Park és a Galéria széles közönsége szívesen fogad.

EXO Magenta ruha 21 900 Ft Magenta blézer 28 900 Ft Táska 15 900 Ft



A G R I A PA R K M A G A Z I N

Bohóckuckó Játszóház és Gyermekmegőrző

KIS FELFEDEZOK AZ ELET JATSZOTEREN Bohóckuckó Játszóház és Gyermekmegőrző

Kúszni-mászni, elesni és felkelni, összekoszolódni, mindenre kíváncsinak lenni, mindent megvizsgálni - csak hogy pár dolgot megemlítsünk abból, amelyek magától értetődő részei a gyermekkornak. Hiszen melyikünknek ne mesélnének a szülei arról, hogy gyerekként miket evett (vagy nem evett!) meg, honnan esett le, vagy éppen milyen ügyesen tanult meg valamilyen új dolgot. A gyerekek fáradhatatlansága, az új dolgok iránt való szüntelen érdeklődése örök. Meg kell találnunk azokat a dolgokat, amelyek minden téren e pici élet fejlődését, boldogulását segítik elő. Ez a gondolatiság vezessen minket akkor is, amikor gyermekünknek ruhát, játékot vagy ételt veszünk, hiszen például egy-egy ruhadarabnak nagyon sok kritériumnak kell megfelelnie. A gyerekek természetüknél fogva örökmozgók és izgágák, így fontos az, hogy ruháik kényelmesek és praktikusak, könnyen moshatóak legyenek. Szerencsére az üzletek is egyre inkább igazodnak a vásárlói igényekhez, így nincsen nehéz dolgunk, ha mutatós és komfortos ruhát szeretnénk venni gyermekünknek. Ugyanilyen széles spektrumú a választék, ha arról van szó, hogy egészséges, adalékmentes ételt vagy rágcsálnivalót keresünk csemeténknek. Bár a felnőttek esetén is egyre hangsúlyosabb, a gyermekeknél talán még

KIK Ing 1 290 Ft Nadrág 2 190 Ft

nagyobb fontosságú odafigyelni arra, hogy milyen forrásból származó

CCC Lasocki Kids cipő 8 190 Ft

igényt ki tudják szolgálni. Így egyre több helyen futhatunk bele bio bébiétel-

ételeket fogyasztunk. A bio jelzésű ételek fogyasztása az elmúlt években egyre jelentősebbé vált, és az üzletek mindent megtesznek, hogy ezt az be vagy más, adalékanyag-mentes finomságokba, s így ezen a téren is vigyázhatunk a csöppségünkre.


KIK Felső 1 590 Ft Kabát 4 890 Ft Nadrág 3 190 Ft Deichmann Sportcipő 5 990 Ft Merkur Papírbolt Iskolatáska 16 990 Ft Expert Műszaki Áruház SONY fejhallgató (MDR-ZX310AP) 10 299 Ft


De nemcsak a legkisebbek számára találhatunk meg szinte mindent,

hintázás, szaladgálás jelenti a szabadságot, amihez egy jó szabású farmer,

amire szükségük van a gondtalan játékhoz. Nagyobbacska gyermekünk

egy kényelmes, a tavaszi szellőktől óvó vékonyabb kabát és egy strapabíró

öltöztetésénél ugyan a praktikumon kívül már a gyerkőc ízlésére is oda

cipő igazán komfortos viselet. Mivel a már idősebb gyermekek életének

kell figyelnünk, de nincs félnivalónk, hiszen az üzletek számos csinos,

szerves részét teszi ki az iskola, fontos, hogy olyan iskolatáskájuk legyen,

jó anyagból készült ruhát kínálnak nekünk. Amíg a kisebbek figyelmének

amelyet szívesen vesznek fel, amin jó a pántok kidolgozottsága, és ami

lekötéséhez sokszor elég egy-egy színes kocka, interaktív könyv vagy

védi a hátat. Szerencsére az iskolatáskák terén is egyre nagyobb választék-

zenélő plüss, addig a nagyobb gyermekek figyelmét már egészen más

ból tudnak a nebulók szemezgetni, így nem fog gondot okozni, hogy egy

típusú tevékenységek kötik le. Számukra a mászókán való kapaszkodás,

trendi szetthez igazán menő iskolatáskát tudjunk majd választani.


PEPCO Kisfiú felső 1 190 Ft Kisfiú nadrág 1 490 Ft Kisfiú cipő 1 490 Ft Mellény 2 190 Ft Sapka 750 Ft Játéksziget 6 db-os szivacskocka készlet 6 299 Ft Squeezamals plüss 6 999 Ft Lullabites - Varázslatos altató plüss 7 999 Ft

PEPCO Lányka ruha 1 490 Ft Harisnya 590 Ft Lányka cipő 1 190 Ft Lányka kabát 2 890 Ft Libri Gróh Ilona - Cifra Palota, Ringató lapozó 1 499 Ft Sandra Grimm - Hajmosás és fogmosás 3 499 Ft Stacia Deutsch - A barátságkód 2 999 Ft

Liliput Játékvilág Dodó megfigyelő puzzle (80 db-os) 2 495 Ft LEGO 60214 készlet „Tűzoltás a hamburgeresnél” 9 995 Ft

dm Babylove popsitörlő (80 db-os) 449 Ft (5,61 Ft/db) Tönköly zabkarika datolyapürével 125 g 699 Ft (5592 Ft/kg)

Florens Virág Virágtáska 18 990 Ft

Tesco Jana baby természetes szénsavmentes ásványvíz 250 ml Univer BIO alma-körte bébidesszert 4 hónapos kortól 163 g

Boldizsár Cukrászda Epres-tejszínes torta


Konzolvilág Nintendo Joy-Con 23 999 Ft Play Station 4 kontroller 18 999 Ft 576 Kbyte Assassins Creed Odyssey PS4 játék Call of duty - Black Ops PS4 játék Fallout 76 Xbox ONE játék Battlefield V Xbox ONE játék Az árakról kérjük érdeklődj az üzletben. Assassins Creed Odyssey Kassandra szobor 18 990 Ft

NEM GYEREKJATEK Mindannyiunkban ott él az a gyermek, akik régen voltunk, igaz? A bennünk lévő, felgyülemlett tüzet és energiát kiadhatjuk bármilyen mozgásformával, ami persze jól is esik, de van, amikor egyszerűen csak másféle kikapcsolódásra, leengedésre vágyunk A mai kor egyik szépsége többek között az, hogy sok eszköz van segítségünkre abban, hogy ne is kelljen olyan mélyre rejtenünk a még mindig bennünk lakozó ifjoncot. Fesztelenné és felszabadulttá válhatunk a számítógépes vagy konzolos játékok élvezete közben is. Az unatkozás pedig egyenesen kizárt! Sokan és sokat vitatkoznak arról, hogy melyik platform a legjobb, melyiket érdemes választani, mely játékokat érdemes játszani. De az igazság az, hogy nem kell túlgondolnunk a dolgot, hiszen akár PlayStation, Xbox vagy Nintendo konzolról van szó, a jókedv és az izgalom garantált! Hiszen mindegyikre kaphatóak érdekes, akciódús vagy félelmetes, többen vagy egyedül is használható játékok, melyek (szerencsés esetben!) összehozzák a barátokat. A jó játékhoz elengedhetetlen a kényelmes ruha, hiszen a legizgalmasabb pillanatokban figyelmünket nem vonhatja el semmi sem a képernyőről! Vannak olyan ruhadarabok, melyek otthon viselve is kényelmesek, ráadásul egyszerűségük Charles Vögele Férfi póló 4 990 Ft Férfi farmersort 9 990 Ft

Jeans House Férfi farmer 7 290 Ft Férfi póló 2 190 Ft Férfi farmerdzseki 8 990 Ft

ikonikus és örökérvényű. Természetesen a farmerra gondolunk! Határozott, sportos és vibráló hatást érhetünk el egy eleven színű kiegészítő választásával, míg ha maradunk az egyszerűbb, lágyabb színeknél, a hatás fiatalos, laza és könnyed lesz.


Playersroom DRK Liberty férfi cipő 21 999 Ft Players Club ár 17 999 Ft


A G R I A PA R K M A G A Z I N

TERMESZET IHLETTE A divat művészet és alkotás, nem bizonyítja ezt jobban semmi, mint az anyagba szabott természet. Egy ilyen merészen elkészített ruhadarabban mi is vadítóan érezhetjük magunkat, annak ellenére, hogy kényelmes és praktikus, klasszikus vonalvezetései miatt mégis elegáns és letisztult hatást kelt. Az overál színe alapvetően komoly és visszafogott, az erdő zöldjét tükrözi, mely a 2019-es év egyik divatszíne. A körbefutó, bohókás színű levelek és indák ezt a komolyságot finoman ellensúlyozzák. Egy fehér sportcipő tökéletes párosítás ehhez a darabhoz, főleg akkor, ha a várost szeretnénk a nyakunkba venni! Ez a szett kitűnő példa arra, hogy bátran merjünk különböző anyagokat, stílusokat, ikonokat egymással kiegészíteni, akár ütköztetni, hiszen igazán jó dolog is kisülhet belőle! A ruha és a cipő másmás jelentéssel ugyan, de a klasszikus vonalakat képviseli, így együtt mégis fiatalos, eleven hatást keltenek – merjünk tehát kísérletezni, játszani! Ha így állunk hozzá, már csak egy lépés választ el minket az élénk kiegészítők világától, ahol aztán szabadjára engedhetjük fantáziánkat. Ehhez Bijou Brigitte Nyaklánc 4 990 Ft

a ruhához is kitűnően passzol, de az évszak nagy kedvence is a sárga szín, minden formában, árnyalatban. Nyugodtan használjuk, de ennél a színnél kifejezetten nagy figyelmet kell fordítanunk a mondásra, hogy a „Kevesebb néha több!”. Ugyanis a sárga szín meghatározó, szemet vonzó szín, vigyázzunk, nehogy a túlzott használatával elvonjuk a figyelmet magunkról a ruhára. A barna szín alap, tavasszal pedig ugyancsak szeretjük. Itt most a táskában testesül meg, de ékszerként, ruhadarabként is jól variálható színről van szó, úgyhogy ne féljünk használni!


A G R I A PA R K M A G A Z I N

New Yorker Overรกl 7 990 Ft Cipล 6 590 Ft Bijou Brigitte Tรกska 12 990 Ft


Madonna Blúz 8 990 Ft Szoknya 18 990 Ft Claudio Dessi Cipő 24 990 Ft

EROS SZINEK, HATAROZOTT MEGJELENES Eleven, figyelemfelkeltő, dinamikus – sok ember ódzkodik attól, hogy öltözködésével kifejezze ezeket. Pedig ha nem esel át a ló túloldalára, olyan egyedi, meghatározó stílust hozhatsz létre, ami után az emberek megfordulnak az utcán.


Egy vibrálóan világoskék, magasan zárt nyakú blúz merész viselet az ilyen határozott, szembeötlő mintával ékesített szoknyával, ám láthatjuk, hogy az összhatás pont ettől lesz tökéletes. A két egyedi szabású ruhadarab csak erősíti egymás jó tulajdonságait, kiemelve mindazt, amit a legjobban szerethetünk ebben az összeállításban: a magasan zárt, mégis vagány felsőrészt, s az idén újra virágkorát élő harangszoknyát. Mit is szeretünk benne? Amiatt, hogy térd alá ér, klasszikus visszafogottságot áraszt, s erre csak ráerősít a szoknya nőies, A vonalú szabása is. Mintája miatt is szemet gyönyörködtető ez a szoknya, és csak imádni lehet a királykék, masnis magassarkú cipőt, amely mintegy hidat alkot a kétféle anyag és stílus között. A piros a magabiztosság színe! – halljuk sokszor. Ez a szín az erő és a szenvedély jelképe, és a mindennapokban segítségedre lehet abban, hogy inspiráló legyél, mind magad, mind pedig a környezeted számára. Egy ilyen szett lendülete és bátorsága mindenkit megérint, aki csak ránéz, nem csak azt, aki viseli! Azzal viszont, hogy milyen színekkel párosítjuk, óvatosnak kell lennünk, ugyanis ha túlzásba esünk, és élénk színű ruháink mellé hasonlóan erős színű táskát vagy cipőt választunk, az összhatás egy nagy káosz lehet. Ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy a piros szín leghasznosabb, egyúttal elválaszthatatlan barátja a fekete illetve a fehér szín. Bátran vegyünk magunkhoz egy fekete lakk táskát, lábunkra húzzunk egy bokacipőt, és tükörbe sem kell néznünk, hogy tudjuk: ezzel nem nyúlhatunk mellé! A mostani divat szerint viszont egy-egy árnyalattal el lehet Mayo Chix Blézer 16 990 Ft Nadrág 14 990 Ft Póló 7 990 Ft Táska 14 990 Ft CCC Jenny Fairy cipő 9 790 FT

térni és úgy kombinálni egy szetten belül, így variálhatod rózsaszín és lila színekkel is a pirosat, ám ezt csak haladóknak ajánljuk! Találhatunk életünk minden területén olyat, ami kimozdít minket a komfortzónánkból: a munkahelyünkön, a magánéletünkben, az életmódunkkal kapcsolatban, a divat terén… De ne bizonytalanodjunk el, merjünk váltani és menjünk kíváncsiságunk után, lehet, hogy magunkat is meglepjük a végén!


TRENDBEN KENYELEMBEN Mindig tehetünk azért, hogy otthonunkat felfrissítsük, új lendületet adjunk neki. Az újítás szükségét bármikor érezhetjük, de mindenki szívében különleges és kiemelt helyet foglal el ezzel kapcsolatban egy évszak, a tavasz, amely a megújulás, önmagunk és környezetünk újra feltalálásának időszaka is. Hiszen tudjuk, hogy nagyon fontos az, hogy az ember harmóniában tudjon lenni magával, az otthonával, s úgy általában az életével. Úgyhogy kimondhatjuk, a külső-belső egyensúly megtartása nem csak az egyén, de az egyén és otthona együttes vonatkozásában is fontos. Sok irányból érkezhet az inspiráció vagy a kreatív ötlet, sok helyről informálódhatunk, hogy mit érdemes, illetve mit nem érdemes tennünk, mielőtt belevágnánk otthonunk felújításába, újragondolásába. Ha megszületett a döntés és változtatni szeretnénk, ne ijedjünk meg, merjünk belevágni! Gondoljuk végig azt, hogy mekkora fel- vagy megújításba szeretnénk kezdeni. Hiszen nem szükséges rögtön falat bontani és csempéket leverni, pár könnyedén kivitelezhető mozzanattal is kellemesebbé, otthonosabbá varázsolhatjuk lakásunkat. Elég lehet egy élénk színű pléd, egy design lámpa, vagy pár bolondos párna ahhoz, hogy feldobjuk nappalink vagy hálószobánk hangulatát, az igazi, illatos, üde virágok pedig sosem mennek ki a divatból. A legjobb pedig az, hogy színek terén is bátran elkalandozhatsz, hiszen az igazán élénk, vibráló színektől a letisztult, elegáns, pasztell árnyalatokig mindent használhatsz, csak fantáziád szabhat határt! S ha az otthonod kicsinosításával már végeztél? Ideje, hogy kényelembe helyezd magad! Bújj olyan fehérneműbe, amely komfortos, mutatós és minőségi anyagból készült! Ha nem csak lakásod újragondolásakor szereted a letisztult vonalakat, akkor ezeket az alsóműket neked találták ki! A felsőrész, azon kívül, hogy a szemnek is kellemes látvány, még kényelmes is, a csipkés szegélytől pedig még vonzóbb lesz! A hozzá való letisztult, komfortos alsóval kiegészítve tökéletes párost alkotnak. A férfiak esetében is hasonlóan igaz, hogy egy pamut alsónadrág egész napos kényelmes viseletet nyújt, az ing alá vehető pólóval pedig megelőzhetők a kellemetlen foltok egy igazán izzasztó pillanatban is!

J.Press J.Press férfi alsópóló 5 240 Ft J.Press boxer 4 190 Ft J.Press női atléta 3 690 Ft J.Press push-up melltartó 5 990 Ft J.Press női alsónemű 1 790 Ft


Cserépváros Bambusz-mozaikos lámpa 12 990 Ft Mécsestartó 7 690 Ft TopShop Dormeo díszpárna 2 999 Ft / db KIK Pléd 130x170 cm 870 Ft Lagadrimi Lakberendezés és Ajándék Szalon Gilde kerámia elefánt dísz 6 800 Ft

KIK Rózsa alakú gyertya (nagy méretű) 2 190 Ft „HOME” felirat, fából 920 Ft Lagadrimi Lakberendezés és Ajándék Szalon Gilde kerámia váza 8 800 Ft


SZÖVEG: LAKATOS MÁRK

FOTÓ: HFDA

TAVASZI DIVATZSONGAS AZ UZLETEKBEN Annyit elárulhatok, hogy az idei tavaszi-nyári szezon nagyon izgalmas lesz divat szempontjából, tobzódunk a különböző stílusokban, új fazonok, új színek kerülnek a palettára, de persze megmarad sok nagy kedvenc is az utóbbi évekből. MIRE VÁGYUNK IDÉN?

PÖTTYÖK ÉS CSÍKOK ÉS VIRÁGSZIRMOK

A legutóbbi trendek alapján azt mondhatjuk, hogy az utazási láz a

A mintás darabok kedvelői idén is számtalan lehetőség közül válogathat-

divatot is elérte. Ha nem sikerül repülőn eljutni valahova, legalább

nak. Az egyik legtöbbet felbukkanó minta a feminin pöttyös lesz, ami

lélekben szeretnénk a napsütötte kaliforniai strandokra, egy mediterrán

nagyon bájos, de meg tudja mutatni vagány oldalát is, szerintem sok hölgy

körútra, vagy épp egy indiai spirituális elvonulásra eljutni. A napszítta,

fogja újra a szívébe zárni. Aki nyitott rá, választhat talpig pöttyös midi

homokos-kavicsos talaj bézses árnyalatai ennek megfelelően nagyon

vagy maxi ruhát, aki csak óvatos duhaj, egy diszkrét kendőt vagy egy csi-

meghatározóak lesznek – ha körbenéztetek az üzletekben, biztos ti is

nos felsőt válasszon, de a kontrasztos, fekete-fehér verziók mellett nagyon

érzitek ezt a meleg, barnás színeken. Laza szoknyák, rojtok és bojtok,

szerethetőek az áttetsző, anyagukban pöttyözött darabok is, akár blúzban,

lyukacsos anyagok, kagylók és egzotikus minták dobják fel azoknak

akár ruhában. A csíkok is kiirthatatlanok a tavaszi-nyári kollekciókból,

a ruhatárát, akik egész évben a nyaralásról álmodoznak. Sokan máris

és senki nem vitatja egy kék-fehér ing klasszikusságát. De emellett ott

megszerették a környezetbe beleolvadó, tetőtől talpig a bézs árnyalata-

lesznek még nekünk a bulis, csillogós, diszkós inspirációk is, amikkel nem

iban úszó szetteket, de azoknak is van jó hírem, akik ennél merészebb

lehet betelni idén – ezeket is megtalálhatjátok az üzletekben csinos ruhák

szezonra vágynak! Ezek a színek ugyanis szuperül kiegészíthetőek

vagy topok, esetleg lenge szárú nadrágok formájában. Párosítsátok laza

olyan élénk árnyalatokkal, mint a fukszia vagy a narancs – ahogy lát-

farmerdzsekivel vagy bőrdzsekivel a hétköznapokon, mert ennyi boogie

hatjátok a Nanushka modelljein is –, finoman nőiesek lesznek a türkiz-

style még az utcán is jól mutat! Szinte minden szezonban elmaradhatatlan,

zel vagy az égszínkékkel, de a szintén nagyon népszerű állatmintával

az emberek szeretik, hiszen megszokták, ezért folyamatosan előveszik

is remekül mutatnak. Színek tekintetében bőven akadnak intenzív, telí-

a divatházak a virágmintát, ami ezúttal az angol tapétákra emlékeztet,

tett árnyalatok, mint a már említett játékos fukszia, a pozitív napsárga

határozott vonalakkal, legyen szó blúzokról vagy ruhákról. És végül itt

és narancssárga, de szárnyalnak az energikus pirosak és felbukkannak

van nekünk a megosztó állatminta is, amit lehet nagyon frissen, fiatalosan

a vakító neonok is, ami már kevesebb színtípusnak áll jól, de részletek-

is használni, ha ügyesen választunk friss szabásvonalakat, és jól párosítjuk

ben persze alkalmazható, ha valakinek nagyon közel áll a szívéhez.

más, karakteres printekkel vagy akár élénk színekkel.

HFDA / Nanushka

HFDA / Nanushka

HFDA / ABODI

HFDA / Merő Péter


HFDA / Katti Zoób

HFDA / Tomcsanyi

HFDA / CUKOVY

HA AZ IRODAI FOLYOSÓ A KIFUTÓD… a feltűnő hajtások, rátétek épp olyan jól passzolnak a hippisen színes,

ti is ráérezhettek, hiszen tombolnak a ’80-as évek kedvelt darabjai. Mintás,

mint a dívásan elegáns outfitekhez. Az anyagok közül nagyon meghatá-

karakteres blúzok, farmer ceruzaszoknyák, színes blézerek és nadrágkosz-

rozó lesz a bőr vagy vegán bőr, erre csapjatok le mindenképp például egy

tümök, jópofa overallok és újragondolt, vagány munkásruhák. A divathe-

short vagy ruhácska formájában, egy hozzátok illő alapszínben, ha szereti-

teken az egyik legnépszerűbb trend volt a feltűnő színű, sztreccs biciklis-

tek a divatot. A lényeg, hogy akár a lengébb, akár az alakkövető fazonokat

nadrág kombinálása blézerrel, de ha ezt nem vállalnátok be az irodában,

szeretitek, most mindenre találtok szuper ötleteket a friss trendek között,

akkor hordjátok a laza hétvégéken! A maszkulin vonalak és energikus

mert idén szerintem elképesztően változatosan lehet frissíteni a gardróbot.

színek és minták mellett persze a nőiesség, a finoman megmunkált anya-

Jó shoppingolást kívánok mindenkinek, találkozunk április 13-án,

gok is kiemelt szerepet kapnak. A csipke, a tollak, a rojtozás, vagy épp

12-18 óra között az Agria Parkban!

Á S Á V

O M J RO L

S I V R E AH

E M A F Á ST

! N E B

S O K T R R O P A P SS S A A I G O R L Á G UNKAT ÉS V ESEN! A S I V HEDRVISSZA KUPONMOST ÁFAMENT

ÜL Z HOZ Ö K D I CE KEDVEN

N E S NTE

Melanie Griffith tudta, mitől menő a dolgozó lány, és erre a vonalra idén

S E T N E M ÁFA *

N O P KU

ényes n érv házba vonható. u r á ark sze em ös gria P hető, VIS A zménnyel n érvényesít lső R E H l e E a a v v d z g á a e s áróla más k pon leadá . Az akció rákra ció kiz g. Az akció a u k r tó k s a r á o a z n p l *A á vo as 31-i erül le asszán illetve május 2019. zmény a k deti árból k ékpárokra, e r e r v e A ked zmény az e ékekre, a k rm ve a ked per áras te zu áras, S atkozik. on nem v


Promod Kabát 21 995 Ft Farmernadrág 12 995 Ft Ing 8 995 Ft Táska 5 995 Ft Cipő 13 995 Ft

IMPRESSZUM Kiadó: WPR Alfa Kft., 3300 Eger, Törvényház u. 4., tel.: +36 36 512 401, fax: +36 36 515 156, marketing@agriapark.hu, www.agriapark.hu Felelős vezető: Szőke István • Szerkesztés, tördelés: Apacs Stúdió Szerkesztőség címe: 3300 Eger, Törvényház u. 4. Felelős szerkesztők: Markert Karina, Sonkodi-Oláh Zsuzsa Nyomdai előkészítés: Apacs Stúdió • Nyomda: Pauker Holding Kft. Fotó: Busák Attila Modellek: Daróczi Balázs, Forgács Elizabet, Magicz Mirtill, Nagy-Lukács Péter Smink: Zelei Anikó • Frizura: BioHair Hajvágószalon Külső helyszínek: Gál Tibor Pincészet és Fúzió borbár, Kepes Intézet – Kortárs Művészeti Központ, Villa Bohemia A nyomdai hibákért, illetve az esetleges árváltozásokért felelősséget nem vállalunk.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.