nagyon kényelmessé teszi a hétköznapi létezésünket. Gondoljunk csak arra, amikor a telefonunk éttermet javasol nekünk a közelben, mert a GPS adataiból tudja, hogy hol vagyunk, és a korábbi tevékenységünkből leszűrte, hogy arra a környékre általában ebédelni járunk. A rólunk felhalmozott tudás többnyire értünk dolgozik. De mindenki igényli, hogy néha egyedül lehessen, hogy magára csukhassa az ajtót, ne lássák, ne hallják, békén hagyják. Szükségünk van a védett terekre, ahol a szabadságunkat megélhetjük. A könykiadók ilyen safe space-eket kínálnak olvasóiknak. A nyomtatott könyv a tökéletesen biztonságos tartalom. Egy nyomat soha nem fog rólunk adatokat gyűjteni, nem menti a híváslistánkat, nem jegyzi meg, hol nevettünk a történeten, és nem kukucskál be a háló szobánkba akkor sem, ha épp az ágyban olvasunk. Nyomtatott könyvet olvasni: szabadságmetafora, lázadás a totális ellenőrzöttség ellen. Ehhez a szabadságélményhez kínál az Athenaeum ebben az évben közel száz könyvet. A tavasszal megjelenőket most egy katalógusban is megmutatjuk Önöknek. Jó olvasást kívánunk!
Nietzsche szerint ha sokáig nézünk az örvénybe, az örvény visszanéz ránk. Mi, tartalomszolgáltatók, úgy tűnik, elkövettük ezt a meggondolatlanságot. Addig érdeklődtünk az olvasói szokások iránt, annyira mindent akartunk tudni, hogy a technológiai világcégek végül tényleg megcsinálták. Ma már nemcsak mi olvassuk a műveket, híreket a digitális felületeken, de a platformok is olvasnak bennünket. Tudják, mikor mit szeretünk befogadni, ismerik az ízlésünket, az elfogultságainkat, pontosan tudják, minek örülünk, és azt is, hogy mitől félünk. A korlátlan, bűnös kíváncsiságunkkal építettünk magunk köré egy olyan világot, amelyben folyton megfigyelnek bennünket, és mindent tudnak rólunk. Áttetszőek vagyunk. És ez már nem is fog változni. Visszafelé legalábbis nem. Attól a pillanattól, hogy egy digitális eszközzel kapcsolatba kerülünk, elemzés és ellenőrzés alatt állunk. Ami, lássuk be, sokszor Athenaeum Kiadó Kft. 1086 Budapest, Dankó u. 4–8. Postacím: 1431 Budapest Pf. 205 Tel.: 235-5030 www.athenaeum.hu www.facebook.com/athenaeumkiado www.instagram.com/athenaeumkiado
Szabó Tibor Benjámin, igazgató
Szépirodalom
Üdvözlet az olvasónak!
Szépirodalom
Vámos Miklós töredelmes vallomás
■■
2
Ár: 3999 Ft
Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húsz- vagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes újságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére. A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás.
Szépirodalom
töredelmes vallomás részlet
Esély Az olvasók csodálatos emberek. Hajlandóak nagy számban megjelenni olyan esteken, ahol csak az történik, hogy mintegy hetven percig beszélek számomra fontos témákról, olvasásról, írásról, életről, halálról, korról, szenvedélyekről. Nincs se tánckar, se sztriptíz, se más show-elem. Eljönnek, s utána fáradhatatlanul várakoznak dedikálásért, többnyire libasorban. Már az is sajátságos, hogy nincs tolakodás. Ha tehetem, leültetem őket. Ha nem olyan a helyszín, inkább állok én is. Azt szoktam játszani, hogy igyekszem kitalálni az illetők foglalkozását, néha meg is
kérdezem, elég jó arányban eltalálom. (Dicsekvés, de mindegy.) Történt – talán Veszprémben –, hogy egy magas, erős fiatalember zuttyant le mellém a székre, katonai (kimenő) egyenruhában. Foglalkozását nem rejtette véka alá tehát. Ami zavarba ejtett: sírt. Igaz könnyeket. Hüppögve, mint a gyerekek. Sokáig meg sem tudott szólalni. Mit tehettem? Vártam. Amikor összeszedte magát, akadozva előadta, hogy a barátnőjének vette a könyvet, aki a múlt héten végleg elhagyta. Volnék szíves valami olyasmit beleírni neki, amitől az a lány rájön, hogy ő az igazi, és visszatér hozzá. Istenem… ez még saját
magánéletemben sem sikerült soha. Az ifjú hivatásos katonatiszt úgy hiszi, az írók mindenhatóak… aj, de kár, hogy téved. Hozzá hasonlóan szaggatott mondatokra telt csak tőlem, sajnos, ez nem megy, így nem, neki kéne írnia valamit a szerelmének, őszintén, szívből, igazán. Csóválta a fejét könnyes szemmel, azért csak próbáljam meg. Ennyit tudtam kieszelni: Kedves [keresztnév], én írok önnek, valaki más nevében, ő szeretné, ha kapna még egy esélyt – ami oly ritkaság a mi időnkben. Hátha! – és alákanyarítottam a nevem. Mit nem adnék, ha tudnám, ért-e valamit kétségbeesett közös kísérletünk.
3
Szépirodalom ■■
4
Ár: 3699 Ft
Finy Petra AKKOR IS
Ayu Utami Saman
Salamon Sára tanárnő negyvenéves. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki a főszereplőjével egykorú.
Szerelmek a zavargások idején. Ayu Utami tabudöntögető regényében a világ legnépesebb iszlám országában, Indonéziában élő négy nő sorsát kísérhetjük figyelemmel. Szexuális fejlődésük folyamatát, és ahogy megszabadulnak társadalmi kötöttségeiktől. Egy átalakuló világot látunk, a női emancipáció (Európából olvasva nagyon megkésettnek tűnő) XX. század végi kibomlását. Yasmin, Cok, Sakuntalá és Laila sajátos szabadságharcot vívnak, a helyüket keresik, és ezt a küzdelmet egy titokzatos hős, a korábban katolikus papként szolgált emberi jogi aktivista, Saman ösztönzi, segíti, irányítja. A női öntudatra ébredés regénye ez a könyv, az egyszemélyes drámák krónikája, a test felfedezésének könyve. Miközben a drámai csúcsponthoz a Suhartodiktatúra utolsó hetei, az eszkalálódó és egyre véresebb diáklázadások, vagyis a nagyon hirtelen átalakuló Indonézia társadalmi krízise adja a hátteret. A regény hazájában rengeteg díjat nyert, az összesen 34 kiadásban megjelent könyvet több mint százezer példányban adták el, mielőtt világhódító útjára indult.
■■
Ár: 3499 Ft
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3999 Ft
Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél. A történet a háborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigány lány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból. Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött. Majd hetven év múltán Miriam a láger kapujában áll... Képek villannak föl előtte: a rabok szürke arca, a kenyérlopás, botozás a börtönblokkban, snájdig SS‑tisztek, akasztások, Mengele mosolya és a krematórium örökké füstölgő kéménye. Béke van. Miriam mégsem boldog. Végre eljött a szabadság pillanata. Szabad vagyok... És ezt hogyan éljem túl?
Hillary Jordan Mudbound – Sárfészek
■■
Ár: 3699 Ft
A regény alapján készült, 4 Oscar-díjra jelölt film a Netflix műsorán
Szépirodalom
Majgull Axelsson Nem vagyok Miriam
1946-ot írunk. A nagyvárosból jött Laura McAllan vidéken, egy Mississippi deltavidékén fekvő farmon, egy számára idegen és rémisztő helyen kényszerül felnevelni gyermekeit. A megélhetésért folytatott küzdelem közepette két fiatal férfi tér haza a háborúból, hogy felvegye régi élete fonalát. Laura sógora, Jamie McAllan minden, ami a testvére nem: elbűvölő, jóképű és elveszett, a múlt emlékei közt bolyong. Ronsel Jackson, a McAllan farmon élő fekete bérlők legidősebb fia, kitüntetett háborús hős, ám hiába védte halált megvető bátorsággal a hazáját, a faji szegregáció korában nem veszik emberszámba. Az egykori fegyvertársak valószínűtlen barátsága óhatatlanul is végzetes változásokat hoz: olyan eseményeket idéz elő, amelyek úgy sodornak el emberi életeket, mint a hömpölygő folyó a hidakat a Deltavidéken. Az elfojtott düh, a felszín alatt gomolygó előítéletek sokasága egyetlen éjszakán robban ki, amely után már senki nem lehet ugyanaz, mint addig… 5
Interjú – Nevelj jedit!
A képzelt világok is feladják a leckét – interjú Nagy Ádámmal
6
A tanulás lehet ifjú padavanokhoz méltó küldetés is – az iskolapadban viszont nem érezni az Erőt. Nagy Ádámmal, a formabontó Nevelj jedit! antológia szerkesztőjével beszélgettünk.
példákkal fűszerezve bemutassunk valami tanuláshoz köthető érdekességet, folyamatot, esetleg pedagógiai intézményt. Persze a fantáziavilágok rajongóira is számítunk!
Kinek ajánlaná a képzelt világok – így a Trónok harca vagy a Star Wars – oktatási módszereit bemutató kötetet? Sci-fi-rajongóknak vagy inkább pedagógusoknak, akik oktatási háttéranyagként használhatnák a kötetet? Inkább a pedagógusoknak, tanárjelölteknek, hallgatóknak, na és persze szülőknek, hiszen a képzelet univerzumait jelen esetben apropónak tekintettük, hogy közérthetően és széles körben ismert
Hogyan hasznosítható az antológia a gyakorlatban? A közoktatásban tanító kollégák számára talán üdítő szellemi hatással járhat a ráismerés, hogy „ Jé, hát itt is” …szó van a divergens gondolkodásról, a differenciálásról, a bullying-szerepekről, míg a felsőoktatásban egy-egy fogalom, intézmény, pedagógiatörténeti elem, folyamat vezethető be ily módon és ebből lehet áttérni a szakmai elemzés, tudományos betekintés
mélyebb bugyraiba, ahelyett, hogy rögtön a 800 oldalas Neveléstörténettel kellene kezdeni. A kötetben szereplő saját tanulmányában a Star Trekből ismert Kobayashi Marupróbát elemzi, aminek szabályos eljárás szerint nincs jó megoldása. A kudarc elfogadása mennyire fér össze a jelenkor eredményközpontú értékrendjével? Egyfelől segít megértenünk: nem győzhetünk mindig, a kudarc ugyanúgy életünk része, s míg a siker megédesíti az életet, a kudarctól leszünk többek. Emellett azt is érdemes megérteni, hogy sok esetben csak újra kell gondolni a feladatot. Az eddigi lehetetlen probléma, sokszor – sajnos nem mindig – „átparaméterezve” már megoldható.
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3999 Ft
Rhiannon Navin
A naturalista
Egyetlen gyermek
Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Montanai kiruccanásának végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo. Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon.
André Aciman
Szólíts a neveden
■■
Ár: 3699 Ft
Legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díj, 2018
André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet. A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált. A regényből sokszoros díjnyertes mozifilm készült Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, James Ivory forgatókönyvéből.
■■ ■■
Megjelenik: júniusban Ár: 3499 Ft
Aki kedveli Jodi Picoult könyveit és Emma Donoghue A szoba című regényét, az élvezni fogja ezt a káprázatos írói bemutatkozást, amely a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről szól, egy hatéves kisfiú szemszögéből. Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja perre megy – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. 7
Világsikerek
Andrew Mayne
Népszerű tudomány
Krekó Péter Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája
■■
Ár: 3699 Ft
Milyen társadalmi reflexek hívják életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az úgynevezett „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk? Magyarországon eddig még nem jelent meg az összeesküvés-elméletek és álhírek témakörét tudományos igényességgel megközelítő kötet, annak ellenére, hogy az elmúlt években a közbeszédben egyre nagyobb figyelmet kapott a téma, a társadalomtudományok terén pedig jelentős tudás halmozódott fel róla. Krekó Péter hiánypótló könyve, építve a szerző kutatásaira és a doktori disszertációjára, tudományos ismeretterjesztő stílusban mutatja be az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiai működésmódját.
9
A Zahir
Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja el férjét, a fényűző életet élő sikeres írót.
Az alkimista
Az ördög és Prym kisasszony
Coelho fő műve. Santiagonak, az andalúz pásztorfiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténete.
Házasságtörés
Lindának megvan mindene, mégis szorong, depressziós. Ebből rántja ki egy izgalmas, régi-új kapcsolat.
Veronika meg akar halni
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan. Valami azonban hiányzik az életéből. Ezért egy reggel úgy dönt: meghal.
Egy hegyvidéki falucskába titokzatos idegen érkezik, akiben többen az ördögöt vélik felfedezni.
Tizenegy perc
Maria egy gyerekkori csalódás után úgy érzi, soha életében nem fogja megtalálni az igaz szerelmet.
Brida
Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja.
A Piedra folyó partján ültem és sírtam
Pilar próbatétele, melyben szerelme vallási elhivatottsága felett győzedelmeskedik.
Alef
Coelho újra felfedezi az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket, egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet.
Mint az áradó folyó
Életünk olyan, mint egy hol lassan és méltóságteljesen hömpölygő, hol vadul áradó folyó.
A győztes egyedül van
Regény a csillogás iránti vágy uralta világunkról, mely megmutatja e mértéktelen rajongás borzalmas következményeit.
A fény harcosának kézikönyve
A regény egy utazásra hív: a lelkünkben munkáló ellentétes erők meg értésére, régi álmaink feltérképezésére.
A portobellói boszorkány
Athena, egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke különleges képes ségekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi eseményeket lát előre.
Az accrai kézirat
1099. július 14. Jeruzsálem a keresztesek támadására készült, amikor egy görög férfi összegyűjtötte a város lakóit a térre, ahol Jézus sorsa eldőlt.
A kém
Egy megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet.
11
Paulo Coelho kapható könyvei
A zarándoklat
Minden ember keresi a forrásokat, melyek a dolgok értelmét segítenek felfedezni. Egyik lehetséges út a mágikus világ megismerése.
Ismeretterjesztő
Görög Ibolya Summa Summarum
Európaiság – hitelesség – protokoll
■■
Ár: 4499 Ft
GÖRÖG IBOLYA 1987 és 1999 között dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. Ezalatt hét miniszterelnököt szolgált, 1992-től pedig protokollfőnökként irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Azóta sem pihen: szinte mindennap járja az országot, előadásokat tart proto kollról, rendezvényszervezésről és viselkedéskultúráról, fennmaradó idejében pedig olykor akár abszurd kérdésekre ad kimerítő e-mailes válaszokat. A „protokoll nagyasszonya” legújabb könyvében az előadásait írja le, ezért az előző négy kötetében (Protokoll az életem, Mindennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi, Tanácsoskönyv) leírtak is visszavisszaköszönnek. A Summa summarum szerkezetileg eltér az eddigiektől: ha lehet, még kötetlenebb formában, sok-sok humorral fűszerezve, az életből vett tapasztalatok kal színesítve kaphatjuk meg az alapvető információkat. „Kedves Görög Ibolya! A bemutatkozásról szeretnék kérni tanácsot! Nem arról,hogyan mutatkozzunk be azt tudom! Pl. iskolában,munkahelyen kinek mutatkozzak be? Előre bemutatkozhatok?
12
Vagy csak ha beszéltem velük? 1 előadáson? 1 buszmegállóban, buszon akivel beszélek? buszmegállóban, buszon nem lehet mert ott ülünk és csak állva lehet akkor hogyan?” Hogyan lehet higgadtan válaszolni egy hasonló e-mailre? Hogyan kerüljük el, hogy alapvető hibákat ejtsünk egy hivatalos rendezvényen? Hogyan viselkedjünk, ha netán – miért is ne? – II. Erzsébet fogad bennünket a Buckingham-palotában? Vagy ha hirtelen egy evőeszközökkel megpakolt asztalnál ülünk, tanácstalanul? Mit vegyünk vagy ne vegyünk fel, ha szerelmünk bemutat a szüleinek? Milyen a jó koktélfalatka? Milyen a jó koktélruha? Miért ne hordjunk munkahelyen papucsot? Hogyan lehet tárgyaláson vesztett helyzetből nyerni? Milyen a jó főnök? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ Görög Ibolya legújabb könyve, gyakorlatból vett példákkal, könnyedén kalauzolva az olvasót a protokollszabályok útvesztőjében.
■■
Ár: 3499 Ft
Daniel Kalder Pokoli könyvtár
Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a seggfejeket – és ne halassza holnapra! A hasznos, egyben szórakoztató Kis seggfejkalauz hathatós és módszeres „játéktervvel” vértezi fel önt arra az esetre, ha egy gyökérrel kell együtt dolgoznia az irodában, a mezőn, a tanteremben, vagy egyszerűen csak az életben. Sutton a diagnózissal kezdi, utána pedig „terepen” kipróbált, bizonyítékokkal alátámasztott, és néha meglepő stratégiákat ismertet az udvariatlan, bunkó, irritáló, kellemetlen, vagy csak szimplán inkompetens alakok kezelésére. Elmondja, miként kerülheti el őket, hogy járhat túl az eszükön, hogy fegyverezheti le őket, hogy küldheti el őket kapálni, és hogyan növeszthet olyan pszichés „páncélzatot”, amely védelmet nyújt ellenük. Túlélési útmutatója olyan szemléletmód illetve személyes terv kialakításáról szól, amely segít megőrizni ép elménket, és megakadályozza, hogy a szép napjainkat tönkretegye valami gyökér.
Keserűen szórakoztató utazás a diktátor irodalomba, amelyből kiderül, hogy a könyvek néha ártani is tudnak az emberiségnek. A diktátorok már a Római Birodalom idején is írogattak, a huszadik században azonban soha nem látott mennyiségben robbant ki belőlük a szófosás a (néha szó szerint) rabul ejtett közönségre. A műfaj titánjai – többek között Hitler, Sztálin, Mussolini, Homeini és Mao – elméleti munkákat, eszmei kiáltványokat, verseket, emlékiratokat, sőt, esetenként romantikus regényeket írtak, megalkotva ezzel a diktátorirodalom agyzsibbasztó hagyományát. Hogyan vált az irodalomtermelés a rezsimek működtetésének fontos részévé? Mit árulnak el ezen alkotások a diktátorok lelkivilágáról? És hogyan okozhat az írás és az olvasás maradandó károkat? Ha van könyvtár a pokolban, annak tömött polcai az elmúlt évszázad leghírhedtebb alakjainak műveitől roskadoznak. A szerzők már szavaikkal is több millió ember halálát okozták. Talán nem csoda, hogy – mint azt Kalder bemutatja – sok diktátor íróként kezdte pályafutását.
Diktátorokról, azok írásairól, és egyéb, irodalomellenes bűntettekről
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 4499 Ft
13
Ismeretterjesztő
Robert I. Sutton Kis seggfejkalauz
Cecelia Ahern – újdonság
Cecelia Ahern Lantmadár Életed két fejezete: aki voltál, mielőtt megismerted őt, és aki azóta lettél
■■ ■■
14
Megjelenik: júniusban Ár: 3999 Ft
Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár. Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt. Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó csendről.
Csak kevesen tudják... Tini korában Cecelia Ahern komolyan táncolt és énekelt. Táncos műsorokban lépett fel, és 2000‑ben még az Eurosongon is részt vett együttesével, a Shimmával. Cecelia és Donald Todd a szerzői az Emmy-díjas sorozatnak, a Nem ér a nevemnek (Samantha Who?).
Ahol a szivárvány véget ér
Rosie és Alex életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve...
Bennem élsz
Ajándék
Lou Suffern igazi üzletember, munkáján kívül szinte semmire nem jut ideje. Amikor megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, nem várt pozitív fordulat következik be életében…
A holnap titkai
Az elkényeztetett Tamara élete egy csapásra felfordul, amikor pénzéhes édesapja öngyilkos lesz. Édesanyjával egy kis faluba költöznek, ahol a lány kénytelen szembesülni a való világgal.
Lány a tükörben
A Vétkes
Celestine minden szem pontból tökéletes életet él. Egy nap azonban váratlan helyzetbe kerül, és ösztö nösen dönt. Szabályt szeg, akár börtönbe is kerülhet. Lehet, hogy Vétkessé nyilvánítják.
Utóirat: Szeretlek!
Holly férjhez ment gimis szerelméhez, a jóképű Gerryhez, akivel hét éve élnek boldog házasságban. Egy nap azonban Gerrynél az orvosok agydaganatot állapítanak meg. Van-e élet Gerry után?
A szerelem kézikönyve
Joyce balesetet szenved, és csak vérátömlesztéssel sikerül megmenteni az életét. Magához térve úgy érzi, mintha valaki a testébe költözött volna… Ez a különös idegen segít neki abban is, hogy túljusson saját fájdalmán.
Mi történik akkor, ha legkedvesebb emlékeink halványulni kezdenek? Néhányunk bármire, de tényleg bármire képes lenne azért, hogy örökre megőrizhessen bizonyos perceket...
Mit tennél, ha a sors őrangyalnak rendelt volna valaki mellé? Mit tennél, ha két heted lenne bebizonyítanod neki, hogy az élet szép? Megtanítani a szerelemre – és az élet szeretetére?
Talált tárgyak országa
Nyomomban az Életem
Amikor megismertelek
Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániáku san keresgél. Szenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket.
Mi történik, ha nem veszed komolyan az életed? Lucy meglepő módon kapja meg a választ. Élete bekopogtat hozzá egy mókás idegen férfi képében. A szembesítés nem marad el…
Jasmine profi üzletasszony és odaadó testvér. Ám amikor váratlanul elveszíti a munkáját, nővére pedig saját lábára áll, rá kell ébrednie, hogy nem tudja, merre halad az élete.
A Tökéletes
A társadalom, melyben Celestine él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel.
Életed regénye
Kitty legjobb barátnője halálos beteg. Utolsó kívánsága, hogy a lány írja meg helyette élete regényét, amire már nem lesz ideje. Az egyetlen, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista.
Az üveggolyók titka
Sabrina Boggs rátalál amnéziás édesapja rejtélyes üveggolyógyűjteményére, és élete felfordul. Egyetlen napja van, hogy kiderítse, mi történt a férfival, aki nem emlékszik a saját múltjára.
15
Cecelia Ahern kapható könyvei
Bárcsak láthatnál
Elizabeth egy vidéki kisváros sikeres építésze, tudatos és kemény. Azonban amikor a sármos és titokzatos Ivan belép az életébe, minden a feje tetejére áll…
Szórakoztató irodalom
Benyák Zoltán
Jacques FERRANDEZ: Az idegen
Az utolsó emberig
Képregény Albert Camus Az idegen (Közöny) című regénye nyomán
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3499 Ft
Ketten voltak. Esküdt ellenségek. Akiket a halál sem ment attól, hogy egymásnak essenek. A felfedezések korában, egy fakó vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az új világ közt. A forradalmak idején, de Sade márki bizarr kastélyában. A vikto riánus London sötét utcáin, ahol Hasfel metsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban. Újra és újra meg kell küzdeniük, önmagukért, a hitükért, vagy a szeretett nőért. Most pedig itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért szállnak szembe egymással. Benyák Zoltán a világ leghosszabb küzdelmét írta meg. Egy csatát, ami keresztülvezet egész történelmünkön. A múltból egészen a távoli jövőbe. Ez a regény egy harc története, amit mi is vívunk, mindennap, minden percben egészen az utolsó emberig. 16
■■
Ár: 4999 Ft
Albert Camus azonos című regényének adaptációja a gyűjtők számára is értékes lehet. A művet Bayer Antal műfordító, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke ültette át magyar nyelvre. A francia mester klasszikusa egy Meursault nevű algíri francia hivatalnokról szól, aki elkövet egy gyilkosságot, el is ítélik miatta. Meursault büntetése halál, a regény pedig a büntetés előtti börtönnapjait tárgyalja. A végkifejlet nem kétséges, a tanulság azonban meghökkentő. Miközben ugyanis Meursault ellen emberölés vádjával jogos eljárás folyik, egyúttal koncepciós per áldozata is. Ha ugyanis az öncélú gyilkosságot elkövető tettest beszámíthatatlannak nyilvánítanák, megmenekülhetne a fővesztéstől. A bírák azonban végső soron a meursault-i mentalitást, az abszurd emberi mivoltot büntetik. Feláldozzák Meursault-t azért, hogy ne kelljen szembenézniük saját létük abszurditásával.
Uj Péter: Ömbizalompunpa A sikeres enber sine qua csimborasszója
■■
Ár: 3499 Ft
Ömbizalompunpa: a felszínesség alapos szájba törlése; nosztalgiaenciklopédia; az agyhalál elleni agyhalál. Tavaszi tárlat egy elveszett világról, egy elfeledett nyelven. Uj Péter több mint húsz évig (egészen a lap megszűntéig) írta a Népszabadság Szerda című rovatát. A rövidke, humoros szövegek hol publicisztikába, hol szimbolista prózába, hol posztmodern szövegfolyásba hajlanak, de a sorozat minden egyes pontján stabilan őrzi csipkelődő derűjét. Uj Péter nyelvi leleményei az egész magyar újságírást megváltoztatták, mondta a szerzőről egyik korábbi szerkesztője, Kelen Károly. Az Ömbizalompunpa nem csak retrospekt szöveggyűjtemény, de egyben az elmúlt 25 év sajátos, groteszk tablója is. Író-FPS: belső nézetű lövöldözés nyelvi patronokkal.
Anna, édes
■■
Ár: 3499 Ft
Anna csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete.
Hajnal Géza
Göd előttem, Göd utánam
■■ ■■
Megjelenik: áprilisban Ár: 3499 Ft
Hámori Márton Andrást, a Műegyetem előadóját gyilkosságért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A tanár tizenöt év után úgy dönt, elég volt, megszökik. Vajon Hámorinak hogyan sikerül kijutni a váci börtönből? Kik állnak mellé, és kiktől kell tartania? Hogyan tudja bizonyítani ártatlanságát? Vajon mennyit változott tizenöt év alatt a világ? Mi lett 2029-ben a Rolling Stones zenekarral, a Keleti pályaudvarral, kik és mivel kereskednek illegálisan? Hová tűntek a magyar feliratok? Hámorinak nem elég megküzdenie saját múltjával, de helyt kell állnia ismeretlen új környezetében. Hajnal Géza a Szentendrei-sziget páratlanul szép világába vezet bennünket. A nagy sikerű Káépület folytatása izgalmas olvasmány.
ÚZ, a csodák csodája
■■
Ár: 3499 Ft
400 nap nászút terápia Új-Zélandon, Hawaiin és Ausztráliában Anti-útikönyv
2015 októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasman-tengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk. Nem csupán Új-Zélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. Kaia & Dávid (A kötet a Magyarok külföldön sorozat negyedik darabja.) 17
Szórakoztató irodalom
Kohout Kaia & Kohout Dávid
Patik László
Interjú – Ömbizalompunpa
Folyamatos önismétlés, az a lényege – interjú Uj Péterrel
Vadkeleti lőporszag, politikai mamutok és rengeteg irónia – 20 év népszabis glosszáit punpálta kötetbe Uj Péter. Honnan jött a címötlet, az Ömbizalompunpa? Kire férne rá a pumpálás? Korunk vezető prózai műfaja a motivációs bullshit. Egy ilyen motivációs guru motiváló szájtján találtunk egyszer egy motiváló videót, amin egy szőke motivációs nő ezt a szót sikongatta, és akkor rögtön megtetszett, kicsit a helyesírásán kellett még igazítani. Mindannyian pumpáljuk mindannyiunk önbizalmát, és vice versa. De elég eredménytelenül. Magyarország többet érdemel című 2002-es írásában ezt adja az MSZP-s kormánytagok szájába: „... alaposan
18
megfélemlíthetnénk a polgárokat, megtörhetnénk a civil társadalom gerincét (...)akaratlan-tehetetlen prolimasszává silányíthatnánk végre az egész országot(...) Vízágyú lesz vagy rögtön lövetünk?” Van esély rá, hogy Uj Péterfricskák adtak ötletet a következő 16 év kormányzásához? Az a szomorú, hogy ezeket az ötleteket sem én költöttem, hanem már akkori politikusi megnyilatkozásokból parodizálgattam kifele. Úgy veszem észre, hogy mostanában nem a kétezres évek Népszabadságglosszáiból veszik a kormányzás ötleteit. Hanem inkább a kilencvenes évek Magyar Fórum-esszéiből. Huszonegy éven keresztül írta a Szerda rovatot, bíráltaparodizálta az épp aktuális politikai-
közéleti garnitúrát. Nem érzett időnként csömört? Meddig lehet ezt önismétlés nélkül folytatni? Csömört nem éreztem. Önismétlés nélkül meg egy percig sem lehet csinálni az egészet, hanem az egész folyamatos önismétlés, az a lényege. Mint Lemmynek az Aces Of Spaces. Van egy számod, azt kell játszani. Ha nem azt játszod, akkor is azt játszod. Glosszáiban nosztalgikus ópiummámorban örvénylenek a kilencvenes-kétezres évek: Szíriuszról leszálló ősmagyarok, merdzsós vállalkozók, Torgyán-sztorik. Milyen utóíze lehet majd a 2010 utáni időszaknak? Ahogy így elnézem, elég keserű. Már ha az ember nem Rogán Antal, persze.
■■
Ár: 3499 Ft
Daniel Ellsberg Végítéletgép
Egy elit katona beszámolója a 21. század legmodernebb terrorelhárító gépéről
Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van. Ám egy magas rangú szemtanú élete kockáztatásával felfedi a titkokat. A korábbi magas rangú nemzetvédelmi elemző, Daniel Ellsberg elsőként ír az 1960-as évek amerikai atomprogramjáról. Ha valaha megvalósulnak az Eisenhower elnök ideje alatt készült totális atomháborús tervek, az az emberiség csaknem teljes kihalásához vezethet. Ellsberg figyelmeztet, hogy a történelem legveszélyesebb fegyverkezése folyik, és a Trump-adminisztráció csak folytatása a teljes megsemmisüléshez vezető útnak. Bizonyítékokhoz hozzáférő magas rangú tisztviselő még soha nem írt ilyen nyíltan a Kennedy-korszakban elfogadott nukleáris stratégiáról. Ellsberg könyve az őrület krónikája, amelyben a szerző a saját részvételét is elismeri. Ez a vészjósló írás ugyanakkor megmutatja azokat a lehetséges lépéseket, amelyekkel leszerelhetjük a készenlétben tartott Végítéletgépet, és elkerülhetjük az atomkatasztrófát. A Dr. Strangelove-sztori valóságos verzióját olvashatjuk. A könyv nem másról szól, mint a világ jövőjéről. A kulcs a mi kezünkben van.
Brett Velicovich csaknem egy évtizeden át központi szerepet játszott az új típusú hadviselésben: pilóta nélküli légi járműveket, drónokat használt arra, hogy levadássza a világ legveszélyesebb terroristáit. Elit harcosként célpontokat választhatott, halálos ítéleteket hozhatott, miközben összehangolt együttműködést folytatott a teljes amerikai hírszerzéssel – kémekkel, elemzőkkel, informátorokkal –, hogy a segítségükkel kivonhassa a forgalomból az al-Káida és az ISIS magas rangú tagjait. Ebben a kivételes könyvben, melynek megírásában az elismert újságíró, Christopher S. Stewart is segítette, Velicovich plasztikus részletességgel eleveníti fel akciófilmbe illő bevetéseit és szigorúan titkos küldetéseit, amelyeknek köszönhetően számtalan ártatlan civil életét mentette meg – a legveszélyesebb háborús gócpontokban éppúgy, mint Amerika biztonságosnak hitt nagyvárosaiban. De vajon milyen jövőt hoznak a drónok?
Politika
Brett Velicovich– Christopher S. Stewart Drónharcos
Egy atomháború-tervező vallomásai
■■
Ár: 3999 Ft
A 2018-as Andrew Carnegie Kiváló Tényirodalom Díj jelöltje
19
Interjú – ÚZ, a csodák csodája
A fejünkben lévő korlátoktól kell szabadulni – interjú Kohout Kaiával és Kohout Dáviddal Van, akinek a világ másik végére kell utaznia ahhoz, hogy megtalálja magát – Kaiának és Dávidnak ez Új-Zélandon sikerült. Útinaplójuk másokat is bátoríthat az első lépések megtételére. „Sosem az az igazán fontos, hol vagyunk, hanem az, hogy mit élünk meg közben” – írják az útinaplójuk, az Úz, a csodák csodája előszavában. Ennek felismeréséhez szükség volt a világ másik végére repülni? Kaia: Számunkra igen. Nem hittük volna, hogy ez lesz az az ország, ahol önmagunk lehetünk, megfeledkezhetünk arról, akiknek magunkat gondoltuk a társadalmi szerepekben. Dávid: Azt hittük, hogy kint talán megvilágosodik, miért vagyunk itt, együtt a földön. Időközben jöttünk rá, hogy a fejünkben lévő korlátoktól kell megszabadulni. Nem a vulkánok, az óceán tesz boldoggá minket, hanem a döntések szabadsága. Mennyi ideig tartott felkészülni az új-zélandi útra – megtervezni az adminisztratív hátteret?
20
K: Évek óta készültünk rá, ez volt életünk eddigi legmeghatározóbb döntése. Praktikusan pedig 9 hónapig tartott. Összeférhet a tervezettséggel a spontaneitás? K: Egy ekkora út akármennyire tervezett is, kilépés a komfortzónából, sosem lesz pontosan úgy, ahogyan elképzeltük. D: A nyitottság a kulcs. Rengeteg szituáció adódott, amikor elengedhettük az elképzelésünket valami kecsegtető bizonytalan érdekében. Az Úz, a csodák csodája legalább annyira szól az új-zélandi tájakról, szokásokról, mint lelki fejlődésről, utóbbi nagyobb teret is kap a kötetben. Miért lehet ez fontos az olvasó számára? D: Az utazásnak része a megélt lelki folyamat is. Mivel mi a szeretteinknek kezdtünk írni, a teljes képet kívántuk adni, tabuk nélkül. Mi volt legmeghatározóbb élményük az Új-Zélandon töltött két év alatt?
D: Amit a legfontosabbnak tartok, az elengedésről szól. Rendszeresen merültek fel nehézségek, de általában a saját elvárásainkat tükrözték. Ezeket elengedni felszabadító élmény. Miben hasonlít és miben más a kivi és a magyarországi mentalitás? K: A kivik barátságossága előszoba, amiből lassan engednek csak az otthon melegébe. Magyarországon ez fordítva van: a zárkózott hangulat kertkapu, amin keresztül vezet az út a barátságig. Éreznek honvágyat Budapest után? D: Hiányoljuk a nyüzsgő Pest éjszakai kulturális életét. Ugyanakkor élvezzük a természet közelségét. K: Most megvan a választás szabadsága, hogy mennyire tesszük ki magunkat a városi létnek. Bár hiányzik a család, a barátok, a magyar táj, úgy érezzük, Új-Zéland a második otthonunk, ahol lényünk újonnan felfedezett részeit ápolhatjuk.
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3699 Ft
Susanna Ernst
Örökzöld-zuhatag
A lelked bennem
Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik. 1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora HoneychurchBlack, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…
Rachel Gibson
Az én pasim… Hokis sorozat 6.
■■ ■■
Megjelenik: júniusban Ár: 3499 Ft
Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson, a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihez egykor, egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe. A regény tömör gyönyör: a szellem, a szív és az érzékiség bámulatos harmóniája jellemzi, amely az írónő védjegyének tekinthető.
A Madison Spring-i rejtély
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3699 Ft
Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik – gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik –, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében… 21
Romantikus
Kimberley Freeman
Jodi Picoult – újdonságok
Jodi Picoult
Jodi Picoult
A tizedik kör
ÍTÉLET
■■ ■■
Megjelenik: júniusban Ár: 3999 Ft
Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek – és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt. A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?
■■
Jodi Picoult
Apró csodák Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? ■■
22
Ár: 3999 Ft
A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított. Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye. Trixie nem tud apja sötét múltjáról – egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?
Ár: 3999 Ft
Elrabolt az apám
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden rendben. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte.
A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legkisebb lány, Anna azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen leukémiás nővére számára.
Tizenkilenc perc
Sterling átlagos amerikai kisváros a keleti partvidéken, ahol semmi sem történik – egészen addig, míg egy nap Peter, a szemüveges számítógépzseni vérfürdőt nem rendez az iskolában.
Gyere haza
Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, akinek egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Férje helyett újonnan megismert barátnője áll ki mellette, kapcsolatuk pedig szerelemmé alakul.
Házirend
Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Aspergerszindrómája van. Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, a fiút gyanúsítják.
Csodalány
Maria White válása után depresszióval küzd, lánya, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli…
Sorok között
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával közösen írt klasszikus tündér mesét modern hangnemben. Az olvasót elvarázsolja egy kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán.
Törékeny
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek árán végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hatéves koráig hetvenöt csontja törik el.
Vezeklés
Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt.
Szívtől szívig
June Nealon második gyermekét várja. Élete egy pillanat alatt omlik össze, amikor Shay Bourne, a hányatott sorsú segédmunkás brutális kegyetlenséggel megöli hétéves kislányát és rendőr férjét…
Lapról lapra
A Sorok között folytatásában Delilának és Olivérnek különös módon üzen a sors, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.
Egyszerű igazság
Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül.
Sorsfordítók
Chris és Emily barátsága a közép iskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak, de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik.
Találj rám!
Jenna, a tizenhárom éves kislány az anyját, Alice-t keresi, Alice viszont nem keresi Jennát. Virgilt tíz éve foglalkoztatja a baleset, amely az elefántrezer vátumban történt, s pontosan azóta tudja, hogy egykor, nyomozóként nagyot hibázott. 23
Jodi Picoult kapható könyvei
Magányos farkas
A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába kerül, a család élete örökre megváltozik.
Okoslányregények
Az Athenaeum Kiadó évek óta kínál regényeket fiatal női olvasóknak. Ezek a művek a lányok sajátos életproblémáival foglalkoznak, az ő világukban játszódnak, a legtöbbször a szereplőik is tinik. E műfaji kategóriát nevezzük összefoglalóan lányregénynek. Célunk, hogy megújítsuk ezt. Okoslányregény címcsoportunkban olyan, a tini olvasók érdeklődését is felkeltő könyveket adunk ki, amelyek szerzői nem tipikus sikerkönyvírók, hanem társadalomtudósok, kutatók, egyetemi szakemberek, akik egy-egy, korunk társadalmát feszítő problémát, a lányokat érintő közösségi vagy személyiségbeli torzulást történetek elmesélésén, sorsok ábrázolásán keresztül vizsgálják.
Mona Awad Antilányregény Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban
■■
24
Ár: 3499 Ft
A könyv története titkos ajándékot rejt. Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli. Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni.
Jennie Melamed Lányok csöndje
■■
Ár: 3699 Ft
Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT! Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM! A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabad ságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.
■■
Ár: 3499 Ft
A nyírbátori származású Baba Schwartz memoárja rendhagyó holokauszttörténet. A szerző az egyre szorongatóbb zsidótörvények idejéből a családi fészek melegére emlékszik leginkább, a világ megismerésének izgalmára, a szülőváros otthonosságára. A normális életet leromboló háborúból emberi arcokat visz magával, a Nyírbátorból elhurcolt háromezres zsidóközösség sorsában a megőrzött humánum pillanatait fedezi fel. A haláltáborok borzalmait, a gázkamrába küldött apa elvesztését örökös béketűréssel és mindig megújuló reménnyel viseli. Édesanyjával és lánytestvéreivel túlélték Auschwitz poklát; a család megmaradt része Ausztráliában telepedett le, és kezdett új életet. A Májusi cserebogár egy ultimate szeretetkönyv, amelynek cselek ményéhez a világtörténelem legbor zalmasabb évei adják a kulisszát.
Sir Edmund Hillary Pillantás a csúcsról A legendás hegymászó lebilincselő önéletrajza végre magyar nyelven
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3999 Ft
A Mount Everest meghódítása óta Edmund Hillary neve világszerte fogalom mindazok számára, akik kedvelik a rendkívüli kihívásokat jelentő kalandokat. Ebben a meghökkentően őszinte, fanyar humorral fűszerezett, páratlanul izgalmas könyvben Hillary felidézi élete legmeghatározóbb élményeit. A felfedezések történetében mérföldkővé vált 1953as Himalájaexpedíciót követően könyve lapjain útitársául szegődhetünk a föld legegzotikusabb tájain a Déli-sarktól a Gangeszig. A Pillantás a csúcsról egy szerény sorból származó új-zélandi méhész hihetetlen, mégis igaz története, melyből megtudhatjuk, hogyan lett egy álmodozó kamaszból a hegy mászás hőse, a királynő lovagja, majd neves közéleti személyiség. Hillary ma is, több mint hatvan évvel az után, hogy Tendzing Norgajjal együtt elsőként lépett az Everest égbenyúló csúcsára, példakép mindazok szemében, akik szeretik a hegymászást, a veszélyes kalandokat, a világszerte hódító extrém sportok embert próbáló kihívásait. Memoárja egy különleges fordulatokban gazdag élet krónikája. 25
Memoár
Baba Schwartz Májusi cserebogár
Fantasztikus-erotikus
Kresley Cole Elfojtott üvöltés
Sherrilyn Kenyon A Hold sötét oldalán
Halhatatlanok alkonyat után 14.
Sötét Vágyak Vadásza 10.
■■
26
Ár: 3999 Ft
Ebben az izgalmas történetben a New York Times sikerszerzője, Kresley Cole a MacRieve klán sötét titkaiba vezeti be az olvasót. Uilleam MacRieve azt hitte, leszámolt rettenetes múltjával, ám idővel mégis feltámad benne a régi harci szellem. A büszke vérfarkas legszívesebben a halált választaná… Aztán rátalál egy fiatal emberlányra, aki bátor és erős, így képes arra, hogy visszatartsa őt ettől a halálos meneküléstől. Chloe Todd rabszolgaként csöppen a számára teljesen új, szörnyekkel és varázslattal teli világba. Sötét lények fenik rá a fogukat, Chloe pedig attól retteg, hogy még az éjszakát sem éli túl. Ekkor azonban közbelép MacRieve, az igéző szemű halhatatlan férfi, akinek az érintése maga az eleven láng. Megmenti ellenségeitől, és abba a mindentől elszigetelt erődbe megy vele, ahol ifjúkorát töltötte. Amikor azonban ágyba viszi a lányt, megelevenedik a múlt kísértete, és próbára teszi, talán az őrületbe is kergeti a vérfarkast… Közeleg a telihold. Vajon sikerül legyőzni a rémálmokat, hogy megmentse Chloét… saját magától?
■■ ■■
Megjelenik: májusban Ár: 3699 Ft
Félig állat, félig ember, és nagyon veszélyes. Az állandóan hajszolt Vérvadász jól ismeri a fájdalmat és a kockázatot. De a java csak most jön… Susan Michaels régen menő riporter volt, de kelepcébe csalták és tönkretették. Most egy jelentéktelen seattle-i újságnál dolgozik, ostoba cikkeket ír molylepkeinváziókról, ufógyermekekről, és úgy gondolja, ennél rosszabb nem is lehetne az élete… Aztán egy cikk kapcsán elmegy egy állatmenhelyre, ahol az interjúalany vámpírokról handabandázik, Susan pedig az allergiája ellenére befogad egy macskát. Amikor azonban új házikedvencéről kiderül, hogy jóképű és veszélyes alakváltó, a riporternő ráébred, hogy itt nem csak a karrierjéről van szó… Ravyn Kontist, a Vérvadászt azok árulták el, akik a legközelebb álltak hozzá. Háromszáz évet töltött lélektelen harcban a daimonokkal, akik az embereket akarják leigázni. A végső harc csak most kezdődik, és mindkettőjük sorsát egy ember, méghozzá ez a nő tartja a kezében…
Virág Emília
Half a War – Az ütközet
Tündérfogó
(Szilánkos-tenger 3.)
■■
Ár: 3999 Ft
Skara hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített meg onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban – megfelelően használva – a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét. Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált.
Lana Millan
Raziel
■■
Ár: 3699 Ft
Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak.
■■
Ár: 3699 Ft
Immár teljes a Hétvilág-trilógia! Ebben a modern, felnőtteknek szóló gerillamesében tündérek, mumusok és boszorkányok küzdenek egymással a nagyvárosi dzsungelben. A helyüket keresik, a sorsukat teljesítik be, kalandjaik az ókori görög drámák tisztaságával jelenítik meg az emberi természetből fakadó legelemibb, elkerülhetetlen, nem egyszer tragikus kimenetelű konfliktusokat. Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát. Vajon mi történik, ha az alvilági mumus összeolvad egy call center adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették? Eláruljuk: megkezdődik a versenyfutás az idővel. 27
Fantasztikus
Joe Abercrombie
28
Cecelia Ahern júniusban Magyarországra jön! Lenyűgöz és inspirál az emberi természet, az, hogy bármennyire is reménytelen a helyzetünk, megvan ahhoz a bátorságunk és erőnk, hogy mindig felálljunk a padlóról. Saját történeteink legnagyobb harcosai mi magunk vagyunk. Cecelia Ahern Cecelia Ahern, a volt ír kormányfő lánya ünnepelt írónő világszerte. 2004-ben, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, az Utóirat: Szeretlek! (P.S. I Love You), amely nyomban világsiker lett, több mint negyven országban adták ki, és a könyv alapján készült film is nézők millióit vonzotta a mozikba.
Cecelia Ahern az Athenaeum Kiadó meghívását elfogadva, június 6-án Magyarországra érkezik a 89. Ünnepi Könyvhét alkalmából. Könyvbemutató és dedikálás június 7-én – a részletekről folyamatosan tájékoztatjuk az olvasókat a kiadó Facebook oldalán (facebook.com/athenaeumkiado) és a Cecelia Ahern Hungary csoportban. (https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/)
29
Interjú – Tömegparanoia
Mi mossuk a saját agyunkat – interjú Krekó Péterrel A posztigazságok korában élünk, ahol a hírolvasónak számítania kell a manipulációs kísérletekre. A védekezés lehetőségeiről Krekó Péter politológust, a Tömegparanoia című kötet szerzőjét kérdeztük. Kiknek ajánlaná frissen megjelent könyvét? Azoknak, akiket érdekelnek azok a politikai, szociálpszichológiai mechanizmusok, amelyekkel manipulálhatnak minket. És akik hajlandók elismerni, hogy nem csak a „másik oldal” vevő az álhírekre, hanem mi magunk is. Mire figyeljen az egyszeri hírolvasó, ha el akarja kerülni az átverést? Az önvédelem alapszabálya: ne higgy annak a forrásnak, ahonnan csak a világképedet megerősítő információkat kapsz. A valóság ellentmondásosabb annál, hogy mindig kielégítse az elvárásainkat. Van pár praktikus javaslat is: ha nagyon
30
váratlan, megdöbbentő hírt látunk, ellenőrizzük a cikk dátumát, szerzőjét és forrását. Vannak hamis összeesküvés-elméletek, amiket politikai célból terjesztenek a médiában, vagyis ezek mögött is összeesküvés áll. Hogyan vehetjük észre az álkonspiráció mögött az igazit? Fontos kérdés, nincs rá általános válasz. Épp ezért kell a teóriákkal szemben szkeptikusnak lennünk, mert sokszor éppen azok terjesztik őket, akik egyébként konspiratív mezőben mozognak. Minden esetben gondolkodjunk el, hogy az össze esküvés-elmélet életszerű-e, ki terjesztheti és milyen céllal. Hogy döntheti el a laikus, hogy valódi hírről vagy kacsáról van szó, ha mindkét verziót szakértők támogatják? A „post truth”, azaz az érzelmekre ható hírek korszakában fontos utánanézni, mennyire hiteles a megszólaló. Az orosz média egy ideig
egy német kamuprofesszorral hitelesítette a mondanivalóját, a Russia Today pedig néha okkult neonácikat, holokauszttagadókat használ véleménye alátámasztására. Könyvében hírhamisító macedón fiatalokról ír, akik pénzért befolyásolták az amerikai elnökválasztás folyamatát. Ha néhány álhír ilyen hatással bírhat, kinek a felelőssége a védekezés? A legnagyobb felelőssége a közösségi oldalaknak van. Másodrészt a politikusoknak, harmadrészt a kormányoknak, akik jó oktatási rendszerrel tehetnek az álhírek elharapózása ellen. Ne mentsük fel a befogadókat sem. Mi mossuk a saját agyunkat, még ha a szappant mástól is kapjuk hozzá. Az emberek maguk választanak kamuhíreket, mert azok megerősítik a véleményüket. Felhasználható az álhírgyártás jó célokra? Társadalmi szinten biztosan nem, etikus célokat tömeges manipuláció gyakorlatán keresztül nem lehet elérni.
31
Rejtvény
Fejtsen rejtvényt és nyerjen értékes könyvcsomagot, plusz egy exkluzív vacsorát a KönyvBár & Restaurantba! „Mint született magyar, ki hazám iránt szenvedelmes szeretettel viseltetem, fő figyelmemet s igyekezetemet a honi literaturára fordítandom, bizodalmasan reménylvén, hogy t. cz. hazámfiai számos látoga tásaikkal tisztelendnek meg.” Emich Gusztáv, az Athenaeum alapítója A helyes megfejtéseket kérjük, hogy online küldjék el nekünk a lira.hu/katalogusjatek oldalon (név és e-mail-cím megadásával). Egy szerencsés megfejtő exkluzív vacsorát nyer két fő részére a KönyvBár & Restaurantba, és egy nagy értékű ajándék csomagot. Két szerencsés megfejtő egy-egy könyvcsomagot nyer. A helyes megfejtés beküldési határideje: 2018. május 7. éjfél. Sorsolás: 2018. május 8-án. A nyerteseket e-mailen értesítjük.
32