Szepes mária a lélek anatómiája

Szepes Mária A LÉLEK ANATÓMIÁJA Betegségeinknek jelbeszéde

ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST, 2002

Szerkesztette: Molnár Eszter Copyright © Szepes Mária, 2002 ISBN 963 528 566 3

TARTALOM PSZICHOTERÁPIA 7 Bevezetés 7 Fényszomjas gyökerek 9 A gyógyító ideaáram 16 A sugárzó ember 25 Az aura anatómiája 26 Az étertest mőködése 29 Az asztráltest szerkezete és mőködése 29 A mentáltest mőködése 33 A hermetikus gyógyászat diagnosztikája 34 Az aura reakciói 38 A magasabb testek térbeli elhelyezkedésének elváltozásai 40 Az aurák vércsoportja 41 Három terápia 45 Az aura sugárzó képessége 49 Az aura sugárzó képességének növelése 51 Lélek a mőtıasztalon 54 JAIRUS LÁNYAI 69 A DRÁGAKÖVEK LELKE-PRAXIS - VEZÉRFONAL 87 Ametiszt 88 Akvamarin 89 Karneol 89 Ónix 91 Türkiz 92 Gyöngy 93 Rózsakvarc 93 Rubin 94 Smaragd 95 Hegyikristály 96 A GÁTLÁSOK TUDOMÁNYA 97 A lélek anatómiájának tizenkét axiómája 104 Három módszertani terápia 107 A mikrokozmosz bírái 113 A gátlások szerepe 114 A skizofrénia 117 Az epilepszia 119 A cezarománia 122 Kórformák lélektana 126

Az elmemőködés zavarai 128 Az avatott lélekorvos négy feladata 142 ORPHEUSZ-MISZTIKUS JÁTÉK 147

PSZICHOTERÁPIA

Bevezetés Ahogyan a fiatal testnek szüksége van hormoncserére ahhoz, hogy biológiai egyensúlya fennmaradjon, úgy a lélek és a szellem sem nélkülözheti egyfajta pszichomentális erıcsere áramait. Ez teljesen független az ember életkorától. Ha nem kapja meg, vagy éppen gyógyító érzelmi-szellemi hatások helyett állandóan rossz, győlölködı, sérülést okozó támadások érik, megmérgezıdik belülrıl. Alkotó erıi kimerülnek. Lénye saját belsejét maró és felemésztı, keserő savat termel. Aki hozzáér, vagy akihez ı közeledik, megsebzi magát tüskés természetétıl. Pedig e mögött éhezı, szomjazó, magányos lény várja szabadítóját, aki megküzd kapujának ıreivel, dühösen csaholó indulat-ebeivel. Áttör valamennyi barikádon. Felismeri, megérti a mogorva, mindenben kételkedı, gúnyos álruha mögött a titkos és néma szeretetkoldust, aki már szinte haldoklik e magára mért büntetés fogságában.

Persze e passzív óhaj, hogy önmagán kívül bárki más kinyithatja e bensı börtön zárját, hiú remény. Mert a természet ellen nem lehet varázsolni. E szabadságharcot, az akadályok lebontását, az emberekhez főzı kapcsolatok helyreállítását belülrıl kell elkezdeni. Ez pedig a lelki-szellemi hormoncsere a rokonszenv és a jóakarat fényjelével kezdıdik. Válasz csak erre érkezik. Mert: „aki kapni akar, annak elıbb adnia kell”. „Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van” — mondja Krisztus. Micsoda rejtélyes szavak! Milyen hatalmas világosság gyúl ki bennük, ha valaki megérti azokat.

E tanulmánnyal megpróbálunk hozzáférkızni a kulcsokhoz, amelyek zavartalanabbá teszik a világ és önmagunk között az érzések, gondolatok keringését. E biomágikus erıcserével megakadályozzák az érzelmi mérgek, pszichikai vírusok eluralkodását bennünk és a környezetünkben.

Az operáció többsíkú, mint minden tudományos módszer. Ezek mindegyike végtelen számú árnyalatra oszlik. Az érzésvilág skálája az inger- és ösztönzónák sötét izzású mélységétıl a legkifinomultabb pszichikai áramok magasságáig terjed. A nagy géniuszok eszméinek végtelen változatait s képzeletük szinte határtalanságát minden gondolkodó ember tapasztalhatja.

Fényszomjas gyökerek A pszichoterápia gyakorlata karakterológiai ismeretekre, a morálból szükségszerően következı lelkiismereti mértékre épül.

A harag, az indulat, a keserő megbántottság, az esetleg cinikus becsmérlés, a megszólás, a taszító elkülönülés helyébe a szánalmat helyezi. Szeretetrıl sajnos nem lehet szó ott, ahol óriási Feszültségek ütköznek két egymástól eltérı egyéniség között. De olyan ember nincs, akit valamiért ne lehetne sajnálni. Ha másért nem, akkor korlátoltságáért, s hogy pszichikai légköre belélegezhetetlenül taszító. Fél, beteg, senki sem szereti. Saját állapotával szemben elvakult.

Cselekedeteivel sorsszerő adósságokat halmoz fel, amiért percrıl percre máris keservesen fizetnie kell. Kórosan tekintélyhajhászó, nevetségesen hiú, mások sikerétıl irigység fekélyei nyílnak benne. Üldözéses képzetei egyre érzékelhetıbb formákat öltenek. A legkisebb érintés dührohamokat okoz nála. Sorolni sem lehet, hányféle rejtett kórsággal, fogyatékossággal szaladgál minden ember, amiért szánalmat érdemel. Feltéve, hogy vesszük a fáradtságot hozzá, és kinyomozzuk csúf, nyugtalanító megnyilvánulásainak titkos gyökerét. Erre számtalan lehetısége van mindazoknak, akik a lélek gyógyításával foglalkoznak. Nem torpannak meg az embererıdök zárt falai elıtt.

Pszichikai radarjuk, néha még szellemi lézersugaruk is van hozzá, hogy áthatoljanak minden ilyenfajta zárlaton.

A lélekgyógyászat elsı fázisa azzal kezdıdik, hogy a legnehezebb, régen megcsontosodott, életünkben akadályt képezı kapcsolataink valamelyikét vizsgálat alá vonjuk, mégpedig

önmagunkban. Bizonyos ráhatások, megközelítések, külsı oldások csak késıbb következhetnek.

Akkor, amikor értelmünk és megismerésünk egész fegyvertárával már hatástalanítottuk lényünkben a viszolygás, tiltakozás, sértıdött vádak, konok harag vagy lobogó győlölet aknáit.

Mert ki tudna dühöngve veszekedni egy súlyos sebesülttel? Ki korbácsolna meg szidalmakkal, vádaskodó prédikációkkal egy belsı kórtól görcsbe rándult beteget? Ki ne adna egy korty vizet a szomjában haldoklónak? S ha egy baleset áldozatát látnánk, akire ráomlott egy fal, vagy vigyázatlanságában áramütés érte, nem segítenénk-e rajta?

Miért gondoljuk, hogy az emberek fizikai szemnek láthatatlan sebei, az egyéni tragédiák minden reményt maguk alá temetı katasztrófái kevésbé fájdalmasak, kevesebb együttérzést, támaszt, megbocsátást kívánnak? Válságok, drámák, harcok és megtorlások rendszerint saját tudatlanságunk, mértéktelenségünk, indulataink, vakmerıségünk vagy önzı kényelemszeretetünk következményeképpen zúdulnak ránk. Az élettel szemben való éretlenség ez, mint a gyermekben, aki tilos helyen fürdik, anélkül hogy úszni tudna, vagy vékony jégrétegen csúszkál, amely beszakad alatta. De veszni hagyjuk-e ezért? Nyilván nem.

Az igazság az, hogy a gondolkodó humanistában nemcsak a bölcsnek kell együtt élnie a csodálkozó, élményszomjas gyermekkel, hanem az univerzális orvosnak is. İ a beteget - legyen az ırült vagy bélpoklos — soha el nem taszítja magától. Nem ítélkezik fölötte. Megpróbál enyhíteni kínjain, ha nem is sikerül meggyógyítania. S hogy kivel kell ezt megtennie, azt sorsa világosan mutatja: akivel találkozása kikerülhetetlen. Legyen az rokona, élettársa, barátja, ellensége, munkatársa, lakótársa, tanítója, tanulótársa vagy tanítványa.

E gyakorlat kezdetben mindenkiben más szintrıl indul. Van, aki remek kapcsolatokat tart fent, sok barátja van, mert ıszinte érdeklıdése, jóakarata a sorsába vonzotta ıket. Éppen ezért, néha mértéktelenül sokat kívánnak tıle. Többet, mint amennyit adni képes. S ha egyszer-egyszer megtagadni kényszerül ezt a valóban nem korlátlan erıáramot, váratlan nézeteltérései támadnak.

Tıle sokkal inkább zokon veszik, mint attól, aki sosem tett értük semmit. Mert az emberi természet olyan, hogy rendszerint nem azt méri fel, miben részesült, hanem azt, hogy elvárása alapján mi járt volna neki még. Mivel maradtak adósai.

Olyan egyéniség is van, aki egyedül sínylıdik magánya zárkájában. Mintha kietlen, tudatzavaros álomban tévelyegne egy kihalt városban, ahol nyitottnak vélt ablakán át az élet rezzenése sem hatol be. - Miért? - kérdezi sokszor. - Miért kerülnek az emberek, mintha bélpoklos lennék? Az ajtót sem nyitja rám senki. Pedig én tele vagyok segítıkészséggel. Szeretnék törıdni valakivel és szeretném, ha törıdnének velem! - S ez így is van, de ı a dolognak csak az egyik oldalát látja. Az ilyen ember rendszerint nem veszi észre saját nehéz természetét, támadva védekezı magatartását, gyanakvó, szigorú igényességét. Az elsı általa tapasztalt jellemhibától jéggé dermed, csípıssé válik, büntet, gúnyolódik. Vagy ami legalább annyira téves: szemrehányásokat tesz. Aki ıszinte együttérzéssel, hosszú idı elteltével érdeklıdik hogyléte felıl, azt nem kellene megszidnia mulasztásáért. Örülhetne is jelentkezésének, amire a világon semmi más nem kötelezi, mint a saját jóérzése. A magányt gyötrınek érzı ilyenfajta zárlat esetében A mindennapi élet mágiájára kell visszautalnom: a szeretetet, barátságot sosem szabad követelni. Megfelelı módszerekkel ki lehet érdemelni. Például igényességünk mérséklésével, vagyis a többi ember jellemtorzulásainak megértésével. El kell fogadnunk a másikat erényeivel és hibáival együtt. Ahogy a ragaszkodó barátot nem zárjuk ki otthonunkból akkor sem, ha - képletesen szólva – sáros lábbal, nem éppen makulátlan jellemmel, szokásokkal lép be hozzánk. Bizonyos, hogy amint egyszer alaposan lehordtuk, éreztettük vele megvetésünket, elveszti a kedvét tılünk. Elkerül bennünket, mert érzi, hogy nem képes az igen magasra tett mércénknek megfelelni.

E magatartáson csak akkor lehet változtatni, ha észrevesszük, hogy e barátság-rövidzárlatok oka nem a másikban, hanem bennünk van. Amikor barátságról beszélek, hasonló kultúr-szintre, közös érdeklıdések kapcsolódására gondolok, és nem beteges, amúgy sem fenntartható viszonyokra, amelyek kezdettıl fogva egészségtelenül egyoldalúak voltak. Erre nézve szintén A mindennapi élet mágiájának egyik fejezetében található utalás. Ez azt fejtegeti, mikor ajánlatos egy negatív kapcsolatot megszüntetni, amelyben már nem használhatunk a másiknak, mert szoros

együttléteinkkel csak mérgezzük egymást. Jó azonban egy ilyen kórossá vált viszonyból minden keserő vádat, neheztelést kioldani mindkettınk érdekében, nehogy új bonyodalmakat szülı indulatgóccá tokosodjék be. E módszerben kifejezetten lelki-szellemi hormoncsere létrehozásáról van szó, amely nélkül nem élhetünk harmonikus életet. Ez a természet törvényeivel összhangban csak úgy mehet végbe, ha mi árasztjuk ki azokat a mágneses érzésáramokat, gondolatokat, amelyek bevonzzák életünkbe embertársainkat, mégpedig saját hiányérzetükön át. Így kényszer nélküli kapcsolatok kötıdnek. E viszonyoknak sokféle nevet adhatunk: bizalom, megértés, jóakarat, ıszinte érdeklıdés a gondjai iránt, gyengeségeivel szembeni megértı türelem, sikereinek irigység nélküli elviselése. Birtoklás, féltékenység nélküli ragaszkodás. Lojalitás a távollétében, a háta mögött is. Szóval olyan dolgok, amelyek mind az emberszeretet győjtıfogalmába sorolhatók.

Itt nemcsak szavakban hangoztatott, hanem áldozatkész, cselekvı szeretetre gondolok. E fogalom persze nem mindenkinek jelenti ugyanazt a tartalmat. Johannes van der Meulen szerint akit szeretsz, azt hagyd menni, engedd a maga útjára. Ez egyike a legragyogóbb megfogalmazásnak. Leonardo da Vinci ugyanezt a tételt igen fontos árnyalattal egészíti ki: „A nagy szeretet a nagy megismerés leánya.”

Aki helyesen akar cselekedni, és önáltatás nélkül, jól akar szeretni, annak tisztán kell látnia, tetteit valójában miféle rejtett hajtóerık vezérlik. Kétségtelen például, ha valaki úgy szeret egy személyt, vallást, irányzatot, hogy az ezektıl eltérıkre háborog közben, az még nem jutott el e fogalom teljes gyökeréig. Az érzelmi görcsök, indulatok oldása a megértésben, megbocsátásban rejlik. De nem pusztán szavakban, hanem építı, segítı szándékainak megvalósításában.

Magatartástanom sorozatában nem véletlenül utalok a természet törvényszerőségeire, amelyek egyformán mágnesesen mőködnek minden élılényben. Egy beporzásra váró virághoz például tizenöt kilométer távolságból is eltalálnak a méhek.

S most e szükséges kitérı után térjünk vissza a pszichoterápia gyakorlatához, amelyben lényegesen többrıl van szó, mint zárlatos, emberi viszonyokról, ütközésekrıl. Enélkül aligha lehet továbblépni abba az irányba, ahová jutni akarunk.

A gyógyító ideaáram A pszichoterápia azokat a kórképzı gócokat próbálja érinteni, amelyekbıl szervi megbetegedések származnak. Mint például a szorongás, a halálfélelem számtalan, rejtett változata, a kóros fáradtság, a terméketlen feszültség.

A fizikum számára a gyógyszerek, vitaminok egyre bıvülı skálája áll rendelkezésre. Erısítenek, fertıtlenítenek, nyugtatnak, fájdalmat csillapítanak vagy felfrissítenek - ideig-óráig. De mivel a tünetek gyökere nem a fizikumban van, az érzelmi és gondolatvilág zónáiból új meg új betegségek, majd szervi bajok születnek. E kórok sorsszerő elızményeik szerint vagy gyógyíthatók, vagy nem. Ma már azonban számtalan példa van arra, hogy a reménytelennek tőnı betegségeket is sikeresen orvosolni lehet, a szükséges kemikáliák mellett megváltoztatott életmóddal és új lelki magatartással.

Kétségtelen, hogy minden gyógyuláshoz, így a pszichoterápia gyakorlatához is két ember egyforma erıfeszítése szükséges. Egyik, aki a mőveletet meggyızıdése, jóakarata és képességei összpontosításával véghez viszi, és a másik, aki teljes bizalommal, nyitottsággal aláveti magát neki.

Ez utóbbi annyit jelent, hogy a pozitív hatásokat befogadja, képzeletével, hitével felerısíti, élıvé teszi magában. Amint egy orvosságot is be kell venni ahhoz, hogy hatásos legyen. Mert a pszichoterápiai kezelés a befogadás mértéke és mélysége szerint hat. Hogy mindenkit megnyugtat és felfrissít, annak tapasztalatom és statisztikám az aranyfedezete. Aki e hatást nem tudta rögzíteni magában, s lényének érzelmi ellenmérge túl hamar elárasztotta, az is többet kapott általa a legerısebb nyugtatóknál is. Döntı változást azonban nem okozott benne, mert hiányzott hozzá háromsíkú részvétele, erıfeszítése. Viszont nagyon sok esetben e módszer életet mentett, vagy súlyos egészségi kríziseken segített át embereket. Válságokat, teljes testi-lelki kivérzettséget is gyógyítani tudott, tehát mindenképpen döntı többletet jelentett.

Elsı és legfontosabb feltétele a pszichoterápiának az, hogy a beteg és a kezelı között ne legyen semmiféle érzés- vagy gondolatzavar, de testi taszítás sem. A kúra kezdete elıtt megkérdezzük a segítségre szorulótól, tudja-e, hogy a világon semmi egyéni érdekünk nem főzıdik ahhoz, amit tenni akarunk vele. Segíteni szeretnénk állapotán, ezt próbálja erıs hitével támogatni. Ne engedje magához a kétely, bizonytalanság árnyékát sem. Ami történni fog, semmiképpen sem lesz ártalmára, de eredményessége felerészt saját befogadói magatartásától függ. Kövesse utasításainkat nyitott lélekkel. Ne engedje, hogy gondolatai elkalandozzanak. Szavainkat töltse meg képzelete erejével, hogy azok csodaidézı varázsigévé váljanak. Amit mondunk, az köt és old.

Engedje magába, mint az éltetı hıt és a fényt.

E megbeszélés után megkérjük páciensünket, hogy feküdjön le egy kényelmes heverıre.

Lehetıleg ne legyen rajta szorító ruhadarab, öv, óraszíj, karkötı vagy cipı. Semmi se akadályozza teste teljes ellazításában. Hunyja le a szemét. Vegyen néhány lassú, mély lélegzetet. A lélegzés folyamatát már megfelelı szavakkal kísérjük. Halkan, szuggesztíven társítsuk hozzá a képzetet, hogy a kilégzés a testet szellızteti, megtisztítja a rossz gondolatok, félelmek, depressziók áporodott levegıjétıl. A belégzés fényt, ózont, erıt, derőt juttat az egész szervezetbe.

Ezután nézzük meg, hogy izmait ellazította-e. Emeljük fel a karját, a lábát, visszaesik-e. Nem rántja-e görcsbe gyomorizmait valami titkos készenléttel, feszültséggel?

Amikor az ellazulás teljes, mellé ülünk, és kezdetét veszi mindhárom testének megtisztítása, gyógyerıkkel való feltöltése. Szavainkat mindig a páciens aktuális problémája, állapota, hiányérzete, panasza szerint alakítjuk. A jeleket, amelyeket teste bizonyos centrumaira rajzolunk, szintén a diagnózis alapján választjuk. A homlok közepére rendszerint a lélek egyiptomi, ég felé könyörgı jelét, a fölfelé nyújtott kart rajzoljuk ujjunkkal, és képzeletünkkel plasztikussá hevítjük.

Ez a befogadás ábrája.

Közepébe a harmadik, látó, magányos szemet helyezzük pasztell-lila színben:

A napfonat központjába a Nap jelét rajzoljuk sugárzó arany fénnyel, és körülötte három ankh-ot, az érzelmek fölötti uralom kulcsát gyújtunk ki:

A lábfejre a hatágú csillag ábrája kerül az égi és földi erık egymást megtámasztó szimbólumaként, közepén ponttal, a földi ego jelével, a természet üdítı zöld árnyalataiban:

A három test feltöltésének megvannak a fontos pozitúrái. A fizikai testnek a következı a mozdulatábrája: Felszólítjuk fekvı páciensünket, hogy két kezét felemelve fogja tenyerébe odanyújtott jobb öklünket.

A zsongító, halk szóvarázst az egész folyamat alatt gyógyító szuggesztióként használjuk.

Megkérjük, semmi másra ne figyeljen. Kövesse szavainkat nyitott befogadással, mintha egész lényébe simogató erı ömlene. Képzeletét arra a képre és érzetre irányítjuk, hogy apró napgolyó izzik a tenyerében, amelybe megkapaszkodik anélkül, hogy szorítaná. Csak gyöngéden simogassa.

Minden pórusával fogadja be e termékenyítı sugárzást. Érezze éltetı varázsát, amelynek árama végigömlik elıször a karjában és a vállában. Egyszerre hatalmas sodrással az agyát mossa át. Majd szemgolyóit, orrát, arcát, nyálkahártyáit, száját, nyelvét, állát, mirigyeit, füle spiráljait teszi ragyogóvá. Már a szíve körül kering. Simogató aranya szikrázva felgyújtja saját belsı napját. Az élet három kulcsa emberfeletti energiát sugároz befelé és kifelé. Az áramlás továbbhömpölyög a tüdıbe, lélegzésének ritmusa egyenletesen lüktet. Kiszőr belıle minden negatív hatást, és elárasztja égi ózonnal, hegyek, tengerek, erdık mitikusan megújító örömízeivel. Az emésztı és kiválasztó szerveket - gyomrot, hasnyálmirigyet, epét, májat, lépet, veséket, hólyagot, vékony- és vastagbelet -, az egész nyirokrendszert, megtisztítja minden méreganyagtól. Már az érfalakban hömpölyög. A fıütıerek mellett egyetlen hajszáleret sem hagy ki e megújító folyamatból. Ami lerakódástól szőkült, azt átmossa, kitágítja. Az ivarszerveket, a teremtés mőhelyeit egészséges mőködésre serkenti. A csontokat megerısíti, hogy szívós erıvel tartsák a szervezet egész rájuk épülı rendszerét. Visszaadja az izmok, inak ifjúi ruganyosságát. A lábba ömölve végül az egész test lángol e fényenergiától. Valamennyi szervbıl kiküszöböl minden ártalmat.

Természetesen a gyakorlat menete egyéni bántalmak szerint bizonyos részleteiben szükségszerően módosítható.

Az asztráltest töltését szintén sajátos pozitúrában végezzük. Képzeletben beillesztjük a páciens fejtetıszervébe az Égi Infúziót, amelybe az Égi Vízesés habzó arkánuma lassan ömleni kezd. Ezt zsongító szavakban is kifejezzük. Azután arra kérjük, hogy két felemelt kezét nyitott tenyérrel, kicsit begörbített ujjvégekkel úgy nyújtsa felénk, mint két alamizsnás szilkét.

Ujjaink fordítottan kapcsolódnak a pácienséhez. Ilyenformán az egyik a befogadó, a másik az áramokat közvetítı, adakozó forrás.

A szavakat átfőti a napfonatban arany színben felragyogó szimbólum. Ezzel egyidejőleg ömleni kezd a fejtetıszervbe rögzített Égi Infúzióból a legszentebb szérum, az áradó szeretet, a gyöngédség, az érzelmi éhséget, szomjat oltó „Életvize” Elixír.

Borzongató örömmel mossa át az agyat, a szívet, majd az egész testet. Egyre nagyobb sodrással zuhog be az érzelemvilág legrejtettebb zugaiba. Ez az égi forrás oltja azt a halálos szeretetszomjat, amely névtelenül minden élılényt gyötör. E gyémántnedvek a két kis koldusszilke kelyhét is megtöltik, nektárjukkal mámoros boldogságot okozva. Minden rejtett torlaszon áthatolva betörnek a tudattalan végtelen birodalmába is.

Hullámaik végigömlenek a görcsösen gubbasztó, fel nem oldott traumák árnyain, és elmossák azokat. A páciens egyszerre megérzi, nincs egyedül. Fontos, egyetemes alkotó eleme a mindenségnek. Minden élı dolgot szeret, és minden élı dolog szereti ıt. Nélkülözhetetlen mozaikja az egésznek, de tartópillére is. Lassan, boldogan együtt lélegzik a nagy, mindent betöltı végtelennel. Teljesen feloldódik, elnyugszik benne.

A mentáltest feltöltésének indítóformulája a páciens és a kezelı egymásba kulcsolt két keze.

E pozitúrát hős áramok kísérik, a homlokon lévı ametiszt csillogású ábrából. Elmondjuk az indulás zsongító igéjét: „A szeretet a mentálsíkon a fény szolidaritása”. Óriási lendület árad e mondatból, amely a tudatot egyre feljebb és feljebb röpíti, mélyen maga alatt hagyva minden fizikai gondot, érzelemörvényt. A fénynek itt már nincs árnyéka, hıje sem. Csak világít. Sebessége túlnı a számokon és téridın. Néma, hatalmas kiterjedések nyílnak meg elıtte, s felemelkedik mágneses célja Ideadómjába, léte legmagasabb pontjára, ahol nyitott szentély várja. Az oltáron nyílt lótusz közepébıl láng repdes magasra. Lényében kontemplatív csendzsoltárként zendül meg a megérkezés alázatos hálája. Úgy oldódik bele e spirituális lángba, hogy az lehántja róla személye utolsó leplét is. Képzelete meztelen, személytelen áhítattal adja át áldozatul Énjét, nevét, emlékeit.

A nem-Én állapota ez a nirvanisztikus egységben.

E hármas feltöltés során - tapasztalataim szerint - az együttmőködı páciens segítségével olyan erık nyerhetık, amelyek valóban életet menthetnek. Ennek nemcsak én, hanem sok tanítványom is tanúja. Ezek egyike a ma is élı, nálam két esztendıvel idısebb barátnım, akirıl csaknem negyven évvel ezelıtt lemondtak az orvosok.

A sugárzó ember Az aura a testbıl és annak pontos másából, az étertestbıl kiáradó sugárzás. A hermetikus gyógyászat szempontjából a test radioaktív sugárzásának és asztromentális áramának együttese.

Az éterburok, az ibolyántúli skálán folytatódó fizikai ember. Az aurában minden viszony, vonzás

és taszítás megjelenik. Például az élılények szexuális kapcsolatát is szaporodásra ingerlı, aurahısugárzás elızi meg.

Az ember testi fölépítése pontosan megfelel szellemi összetételének. Ez az aura szempontjából annyit jelent, hogy minden egyes fizikumnak más a színáteresztı képessége. Teste lefogja azokat az árnyalatokat, amelyekkel saját rezgései nem rokonszenveznek, ugyanakkor fölerısíti a szimpatikusakat. Ilyenformán minden ember aurája - fizikai szemmel, sıt ultravörös fotókkal tudományosan is ellenırizhetıen — különbözik a másikétól. Az asztrál- és mentáltestnek is van kisugárzása. Ezekben kifejezı szimbólumok áramlanak, amelyek csak spirituális gyakorlatok által észlelhetık. De nincs olyan ember, aki ne érezné a vele érintkezı élılényekbıl áradó vonzó vagy taszító hatást.

Az aura anatómiája Az étertest szorosan a test felületén észlelhetı, a szervezet életképességétıl függıen árad túl rajta 1—5 cm távolságig. Ez a sugárzás különféle szín- és fényhátterek mellett intenzíven érzékelhetı.

A fizikai testet az étertesttel az OD köti össze. „Az OD a fizikai szervek által termelt félanyagi plazma. Az OD-mágnesség az egész természet általános járuléka, egyenlıtlenül elosztott, de mindenütt jelenlévı dinamizmus, mint amilyen a hı, a villamosság, a súly stb. Az OD áthatja és betölti a világegyetemet, annak legkisebb és legnagyobb vonatkozásait egyaránt.”

Az asztráltest régióját a fizikai testtıl 50-60 cm-re, a mentáltest kisugárzását körülbelül egy méterre szemlélhetjük. A magasabb testek aurája is - mint az élet minden jelensége - három fı zónára osztható. A fej körüli terület az értelem, a gyomortáj-napfonat az érzelmek, a nemi szervek, lábak az ösztönök, ingerek színeit, ábráit vetítik. A három magasabb test, az éter-, az asztrál- és a mentáltest közötti idea- és erıáramlásban a rezgések állandó átalakítása folyik. Az elvont mentális szimbólumok az asztrális kiterjedésben képekké, a képek mellett képzetekké, végül ösztönös érzetekké alakulnak. Ez utóbbi összetétel még kristályosan egyszerő, gondolaterıktıl tömör és világos. E magok asztrális képekké alakulva másfajta állagúvá lesznek.

Az intellektuális képzetek pedig háromdimenziós fokozatba szorítják az eredetiben hatalmas, több kiterjedéső energiát. Ezek egy része kívül is reked az emberi fizikumon. A többi pedig az ösztönök, névtelen érzések alvilágába süllyed, ahol kiúttalan, feszülı erıvé válik.

Az egész individuumot csak mindhárom testének mőködése, kisugárzása, színei, élı jelképei által lehet megismerni. Az auralátás ezért a karakterológia és a pszichoterápia nélkülözhetetlen eszköze.

Amint már említettem, a magasabb régiókból lefelé és a mélyebb szférákból felfelé a szellem és az anyag állandó erıcseréje folyik. A kapott energiákat mindkettı a maga üzemanyagává alakítja át, s azt elhasználva lefelé kiválasztja vagy felfelé továbbítja.

Minden alulról származó jelenségrendszer elıször főtıanyaggá, azután érzelmi, végül szellemi esszenciává lesz. Ugyanígy minden szellemi áramlat elıször gondolattá, azután érzetté, majd pedig érzékelhetı szerves szövetté válik.

Ezen a bonyolult csereforgalmi úton az anyag átalakulása sokszor megakad. Ilyenkor betegségek jönnek létre, amelyeket keletkezésük síkján kell feloldani.

Van OD-rögösödés és energiazárlat. Vannak kínos szaggatásokat kiváltó keresztáramok, amelyeknek eredetét a fizikumban nem lehet földeríteni. Van energiaeltömıdés is. Ha egy felsıbb vezeték nem vesz részt az energiaforgalomban, akadállyá válik és fájdalmat okoz.

Az étertest mőködése

Az étertest, amelynek nevét a teozófusok adták, a fizikai test pontos mása. Elektromos életerıgömböket termel. Ezek a töltések olyan pezsdítı elemként feszülnek a szervezetben, mint a pezsgıben a szénsavbuborékok.

Az életerı gömböcskék alkotják az étertest vérét. Ahol szervezett élet folyik, ott megjelennek ezek is. A levegı oxigénje nagy mennyiséget tartalmaz belılük. A keleti filozófia pránának nevezi, illetve ez a prána részecskékre osztható anyaga. A vérkeringésnek is fontos tápanyagot biztosítanak. Csak az artériás vér tartalmazza, a vénás már nem.

Az életerıkvantumok az asztráltest csakráin át áramlanak az éter- és fizikai testbe, de a nyirokrendszer és a hajszálerek szövetközi állományán át is eljutnak a szervezetbe.

• Az asztráltest pszichonokat termel, a mentáltest ideafonalat bocsát ki.

• A szexuális izgalom pszichogömböket és életerı-buborékokat hoz létre, amelyek az ember aurájában keringenek.

• A kromoszóma az ideafonal fizikai lenyomata. A gének a pszichogömbök megnyilvánulásai.

Az asztráltest szerkezete és mőködése Az asztráltest nyugvó állapotban tojásdad formájú. A legkisebb érzelmi ingerre azonban hullámzani, alakulni kezd. Karokat, karmokat, csápokat fejleszt. Különös, amıbaszerő formákat ölt, amelyek mozgását mindig a felmerült sóvárgás iránya határozza meg, s az óhaj tárgyának megragadását célozza. A felgyőlt vágy engedelmes, hallatlanul képlékeny állagként alakítja.

Hatványozott, gáttalan módon rendelkezik a természet minden zseniális ösztönfegyverével, szépségével, jelképével, színével, mimikrijével. Amint azonban megszőnik benne a vágy, csápjai visszafejlıdnek, a magára öltött forma feloldódik.

Az asztráltest mindig kapcsolódásokat keres. Annak ellenére, hogy semleges, aszexuális közeg, egyesülni törekszik minden vele szimpátiában lévı érzelmi töltéső jelenséggel. Egy szobában, ahol több ember van jelen, az asztrál-testek kitapogatják rokonrezgéső pólusukat, és plazmanyúlványokat indítanak a szimpátiás irányba.

Diszharmonikus együttállás esetén karmok, tüskék taszító árama lép mőködésbe. Egymást vonzó karaktereknél az egyesülési törekvés - amely igen gyakran nem szexuális természető - a két aura közös gömbbe való összeolvadását eredményezi. Az ilyen unió mindig frissítı, termékenyítı, sıt mindkét félre nézve gyümölcsözı hatású.

A nemiség a testben gyökerezik, a test kettıs szőrı. A szexuális szakadás vágytartalmát az asztráltest sugározza. İmaga azonban mindkét pólust magában egyesítı elem, úgy mint például a kristályok, amelyekben egyaránt megtalálható a pozitív és negatív elektromosság.

Halál után a levetett asztrál-lárva magán viseli még nemének jellegét. Az elköltözött lényege azonban ebben az állapotban androgün, s összeköttetésben áll kiegészítı felével. Ám az anyag kérge dimenzióbarikádokat emel a teljes lény tudat- és erıfelépítésében: zárlatot, hasadást támaszt.

Az auraegyesülés addig tart, amíg a két egyén egymás közvetlen közelében tartózkodik. A nık és férfiak asztrálteste, a kettıs szőrı, az anyag következtében különbözik egymástól. Ebbıl az eltérésbıl sajátos magnetikus viszonylatok adódnak a barátság, rokonszenv vagy erotikus érdeklıdés területén. Különös módon vetül a fizikum mőködéseibe az asztráltest vonzása. A férfi ösztönösen a nı lábára pillant, a nı a férfi fejét figyeli ténylegesen, de jelképesen is. Mert a nagy szellemi képességő férfi, még ha egyébként jelentéktelen vagy akár testi hibás is, mágikus módon vonzza a feminin pólust. A maszkulin agyú, tehát „férfifejő” nı viszont sokszor inkább idegenkedést vált ki, és hidegzuhanyként hat a férfias férfire. E két ábra természetesen olyan alapformulát mutat, amelytıl nagyon sok az egyéni eltérés.

Számtalan férfi lelkileg feminin, s akkor a nıben éppen a maszkulin elemet vonzza. E mágnesesség fordított esetben is érvényes. A harmonikus, egymást kiegészítı viszonylatok

keresése mögött az asztráltest gravitációja áll. Ez a törekvés teljességre, egyensúlyra, a hiányok maradéktalan betöltésére, az ısi egység visszaszerzésére irányul. Ennek ábrája a két egymásba tolt háromszög, Salamon pecsétje, a hatágú csillag, az egymást megtámasztó égi és földi erık szimbóluma.

Az asztráltest aurájának törekvése az, hogy a feszültségeket kiegyenlítse és a hiányokat betöltse.

Míg a fenti ábra pozitúrájában feltöltıdnek a partnerek, addig az egymásra diszharmonikusan ható pólusok elerıtlenítik, lehúzzák, vámpirizálják a másikat.

Az ingerült védekezés és támadás ösztöne nagy erıvel tör fel belılük, úgy, ahogy két mágnes egymás felé fordított azonos pólusából a taszítás. Negatív emberek tehát tehetetlenül meggyőlölik egymást. Védekezésük betegségekben nyilvánul meg. Pozitív emberek, „hovatartozásuk” szerint szellemi, pszichikai vagy fizikai háborút vívnak a másikkal az indulatok piros skáláján.

Az asztráltestek egyesülése addig tart, amíg a fölöslegek kiegyenlítıdnek. Ezért kelt az ilyenfajta együttlét átmenetileg frissítı egyensúlyérzetet. Mivel azonban az egymásba hatolás legtöbbször hiányérzetbıl fakad, a diszharmonikus, egyjellegő kapcsolatok erıt vonnak el. Abból zsákmányolnak, amibıl a másiknak is kevés van. A csüggeteg, depressziós, feszült, ideggyenge embert valósággal megmérgezi a magához hasonló egyéniség társasága. Az indulatos, aktív, uralkodni vágyó karakter szinte felrobban az ugyancsak ilyen értelemben pozitív egyén érvényesülési körében. Különleges, színes, szexuálisan vonzó nık éppúgy fújnak a másik szép nıre, mint a féltékeny, irigy nısténymacskák.

A mentáltest mőködése A mentáltest végtelenbe finomuló mágneses mezıit olyan formaként határozhatjuk meg, mint valami test körül rezgı, ibolyántúli készüléket. Ezen át a látható és láthatatlan világegyetem plasztikusan behangolható. Maga a szellemi tevékenység azonban nem pusztán szemlélıdı, tétlen, hanem aktív, teremtı cselekvés.

E magasabb szervezet a mágikus okok, a sorsformáló, teremtı ideák régiója. A nagyfeszültségő szellemi áramlatokban alakuló ideafonalak minden kiterjedésen átszövıdnek olyan egyidejőségben és azonosságban, amelyet a racionális agy nem is közvetíthet. Mivel azonban a mentáltest szintén az emberi szervezet része, ez ebbıl a régiójából is tudatos irányítást, erıt csapolhat le.

Nyirokútjai, idegpályái, vérkeringése mind az ideafonalak analógiái. És ahol analógiák jelennek meg, azonossági formulák rejlenek, ott fennáll a kapcsolat lehetısége is.

A hermetikus gyógyászat diagnosztikája A magasabb testekre saját jellegüknek megfelelı módon hathatunk. Az étertestre közvetlen felületi érintéssel. Az erıteljes OD pozitív besugárzás a fáradt vagy gyenge szervezetet felfrissíti, az eredmény azonnal jelentkezik. Melegség és jólesı bizsergés kísérik a kezelést. Mivel a legtöbb megbetegedés, fáradtság, lehangoltság az elektromos életerıtöltés pangásából ered, ezt az étertestbe átsugárzó energiával pótolhatjuk.

Az asztráltest általában 1—2 méterig vonható közvetlen operáció alá. A mentáltestet 2 méter távolságból befolyásolhatjuk, mert szoros fizikai-asztrális közelségben a kapcsolat nem jöhet létre vele. Az érzelmi gerjedelmek vagy az étertest durvább erıleszívási mőködése elhomályosítaná a szellemi kontaktus lehetıségét, ahogy a nedves, forró pára a tiszta ablaküveget.

A magasabb testek éppúgy, mint kisugárzásuk, bizonyos fizikai feltételek mellett kiterjednek. Ilyen térfoglalást vált ki az ital vagy más izgatószer. De a három test kisugárzása e hatásoktól mentesen is szüntelen mozgásban van. Tágul, összehúzódik, s mőködése számtalan dimenzióba terjed ki.

Ha valakinek a magasabb testei nem irányíthatók, az olyan betegségi tünet, amely feltétlenül levetül a fizikumba, és különféle kórfolyamatokat okoz. Az ilyen érzéketlenség, lelki-szellemi táplálék felvétel és kapcsolathiány elsı tünetei közé tartozik az ólmos fáradtság, a névtelen elégedetlenség és az ingerültség. Ezek pedig megteremtik a legkedvezıbb feltételeit az egyéni módon variált betegségeknek. Mert a pszichikai éhség és szomjúság mindenkinél ott indítja meg az összeomlás lavináját, ahol egyéni jelleme szerint sebezhetı.

A támadható pontot egyéb alkati erıvonalak és színek mellett a horoszkóp mutatja meg. Az embernek a pszichikai-szellemi táplálkozás éppoly életfontosságú szükséglete, mint a fizikai evés, ivás. Ugyanúgy elpusztul nélküle. Szinte megrendítı, hogy egyes emberek - sajátos egyéniségük szerint - miképpen kompenzálják kínzó hiányérzetüket és elégedetlenségüket. Például beteges, kielégíthetetlen étvággyal. Valósággal belefulladnak a magukra halmozott háj és hastömegbe.

Lelküket, szellemüket a nedvek özönlik el lassanként. Mirigymőködésük, nedvkeringésük, vérösszetételük megbomlik, végül a szívük felmondja a szolgálatot. Ma már a pszichológusok is rájöttek arra, hogy a túlzott evés, az ideges, csillapíthatatlan éhségérzet gyökere a pszichikai elégedetlenség. A nemi aktivitás halványodásakor a szervezetben szinte automatikusan fellép az ilyenfajta behelyettesítı ösztön, a „kéjevés”, hormonfelvétel és élvezet „középre” való áttolása. A féktelen vágyak érvényesítésének eredménye mindig a szervezet egyensúlytalansága - tehát a &betegség. S a betegség minden esetben azt jelenti, hogy hármas szervezetünkben valamelyik testünk a többi romjára mőködik. A tisztánlátó világosan felismeri ilyenkor a fizikai, éter- vagy asztráltest kóros felduzzadását vagy összezsugorodását. Ha az asztráltest az étertest mögé húzódik, vagyis az étertest kitágulva eltakarja, elnyeli az asztráltest megnyilvánulásait és megakadályozza feltöltıdését, akkor az emberben érzelmi zárlat következik be. Érzéketlen, szenvedélytelen, hı nélküli, ösztönzés és lelkesedés híján lévı veszteglés állapotába zuhan.

Ha a mentáltest húzódik az asztráltest mögé, tehát az asztráltest elnyeli, eltorlaszolja a szellemi erıket, akkor az emberben gáttalan boszorkányszombat szabadul el, szenvedélyei uralma alá kerül. Jelleme kiszámíthatatlanná, erkölcsileg felelıtlenné válik, s valamely szélsıséges kicsapongás következtében elpusztul. Ez az állapot a heves, emésztı, gyors égés minden tünetét mutatja. A hozzá társuló betegségek is ennek megfelelı természetőek.

A mentáltest kóros felduzzadásáról csak egészen különleges esetekben beszélhetünk, hiszen a szellemi fejlıdés célja az, hogy az anyagot s az asztrálrégiók szenvedélysalakját megtisztítsa, spirituális erıvé változtassa. Elıfordul azonban olyan állapot, amikor az alsóbb zónák erıinek átalakítása nélkül az intellektuális elem elnyomja, elsatnyítja, de lappangó állapotban rögzíti a fizikai és érzelmi energiát. Ilyenkor valami terméketlen, hideg, fénytelen, mefisztói viselkedésmód jön létre. Ez éppolyan erkölcstelen, mint a démoni súlypont, de sokkal veszedelmesebb, mert hiányzik belıle az érzelmek átalakító, oldó hıereje.

Az alkoholizmus és a kábítószerek élvezete az étertest túltengését idézik elı.

A hermetikus gyógyászat diagnosztikája a különféle testek egymáshoz való viszonyának, egyensúlyának és mőködésének tanulmányozására támaszkodik. Módszereiben éppúgy ingereknek teszi ki az aurát, mint a fizikum orvosai a testet, s annak reakciói szerint állítja fel a kórképet.

Az aura reakciói Az ingerek, amelyeknek a hermetikus orvos kiteszi páciensét, elsısorban provokációk, reflexek váratlan elıhívása, azonkívül hı- és színhatások. Ezek mind igen intenzív kiterjedéső jelenségeket váltanak ki az aurában. Érzékeny természeteknél a szín, a pozitúra, a hıhatásokkal vegyített gondolatkoncentráció igen eredményes megnyilvánulásokhoz vezet. Ennek módja a következı: A beteget leültetjük egy támla nélküli székre. Ha a hımérséklet megfelelı, amennyire lehet, felsıtestérıl eltávolítjuk a ruhát és hátulról közeledünk hozzá. A gerincre gyakorolt enyhe hısugároztatással és a tarkóra koncentrált tekintettel úgy csúsztatjuk belé összpontosított gondolatainkat, mint zárba a kulcsot. Ez a pszichikai formula valósággal kinyitja elıttünk az embert. Utána égı gyertyát helyezve a páciens háta mögé, eléje ülünk, körülbelül 3 méterre, és végtelenre állított tekintettel figyelni kezdjük a körülötte derengı fényaurát. A szoba egyébként félhomályos kell, hogy legyen. A fényaurában, s magasabb tudatunkkal szemlélı egész lényünkben egyidejőleg rajzolódnak ki azok az érzetek, hatások, színek és formák, melyek a páciens állapotának diagnózisát adják. Az ingerek, amelyeknek elıre kitettük, zaklatott, nyugtalan, túlhevült állapotba helyezik ıt. Ez elıhívja minden lappangó szorongását, gátlását, érzékeken túli várakozását. A pontos diagnózis lényegében magát a terápiát is megmutatja. A jelképek, amelyek a páciens ártalmairól kiáltoznak, tévedhetetlenül elmondják, mi a betegségének ellenszéruma. Mert az aurában megjelenı ábrák, erıvonalak, színek mély értelmő jelképek. Kulcsaik az ellensúly, kiegészülés, áthangolás, feloldás tételét is magukba rejtik.

Például a tüzes, zaklatott piros sugárzás, az ideges, hegyes, karmos indulat-lángnyelvek tánca az aurában a hős, nedves kék oldó, csillapító, nyugtató színei, elsimító erıvonalai után kiáltoznak. A dermedt, szürke, fojtó, nyirkosan hideg közöny ösztövér, vértelen győrője hı, rózsaszínő izzás, duzzasztó, tápláló öröm és lelkesedés kibomló sugárkarjait hívja. Minden egyes eset egyéni, de mindegyikben meg kell találnunk a tétel és ellentétel sajátos kiegyenlítı szintézisét, amelyet koncentrációval, a beteggel együttmőködı szimbólumáthangolással igyekszünk lényében érvényre juttatni.

A magasabb testek térbeli elhelyezkedésének elváltozásai Az elızı fejezetben érintettem már, hogy elsısorban a magasabb testek térbeli elhelyezkedésének változásai jelzik a szervezet különféle zavarait és megbetegedéseit. Ezek a következık lehetnek: 1. Az étertest takarja az asztráltestet: Az alkoholizmus, kábítószerek minden ellenırzés alól kitört, delíriumos állapota.

2. Az aztráltest takarja a mentáltestet: Gátlástalan démonizmus, az érzéki örömök mértéktelen kergetése, az erkölcsi törvények tagadása. Az élvezetvágy zsarnoksága, amely elnémítja, megvakítja a szellemet, és elégeti a testet.

3. Az étertest takarja a mentáltestet: Elbutulás, szellemi tompaság, állatias reflexek. Az ingerek gépies mőködése. Teljes kapcsolatnélküliség, az énre korlátozott kóros magatartás.

Az aurák vércsoportja Ezt a meghatározást a különféle auratípusokra használjuk, amelyek minıségét a pozitív, negatív és semleges elemekbıl álló összetételük adja. Egészséges ember aurája a következıképp alakulhat:

Itt a fejlıdés állapota szerint kihangsúlyozott, de egymással harmonikusan mőködı minıségek mutatkoznak meg. Mindig a pozitív súlypont vezeti az életszakaszt, amelyet az egyén tapasztalatszerzés céljából megteremtett, s ezt a pozitív kiélési célt a másik kettı nem akadályozza, hanem segíti. Az elsı esetben tehát a pozitív mentális súlypontot negatív asztrális energiák egészítik ki és semleges fizikai erık szolgálják. A második esetben az érzelmi terület súlypontját, az inspirációk tüzét nıies, intuitív elemként táplálja a mentális energia, és semleges eszközként szolgálja a test. Ez elıadó mővészeknél gyakori. A harmadik esetben a fizikai sík gyakorlati élményei és céljai főtik az embert, aki szellemi téren semleges, asztrálisan pedig passzív, mivel energiáit az anyagba való kiélés köti le. A negyedik változat szellemi aktivitást, érzelmi közönyt és bizonyos passzív fizikai magatartást mutat. Az ötödik példa bizonyos passzív befogadóképességet és intuíciót jelent a mentálsíkon, de közönyt az érzelmi régiókban és nagy aktivitást fizikai vonalon. Az elsı és a negyedik típus a tudós, mővész, tanító, az író, az elméleti ember képlete, akinek képzelete már a megtisztulás operációját folytatja. A második és ötödik változat a kereskedıt és a hatalomra törıt jellemzi. A harmadik formula esetében a földdel foglalkozó tudományok, mint fizika, régészet, a különféle technikai területek egészíthetik ki az érdeklıdési kört. A kezelésnél fontos szempont az aurafrekvencia megállapítása „aura-röntgen” útján. Az orvos saját aurájával átvizsgálja a beteg auráját, és figyeli, hogy milyen gyorsan jön rá visszajelzés.

Ez fıleg élénkítı pszichikai infúziók esetén lényeges, melyeket öt különbözı kapcsolódás szerint végzünk.

Ezekrıl késıbb írok részletesen.

A reakciófokozatokat az ismert három pulzuscsoport (alacsonyabb 68—70, közép 76—84, magasabb 86-94 érverés percenként) szerint a következıképpen alakítjuk ki: • • •

1 percen aluli reakció 2 perc körüli reakció 3 percen felüli reakció

+ ∞ -

Ez a próba hevesebb vérmérséklető típusoknál érvényes.

Búskomorságra vagy egykedvőségre, közönyösségre hajló egyéneknél a reakció lassúbb.

A beteges összetételek igen változatosak lehetnek:

Az elsı esetben az asztrál- és mentáltest egyformán pozitív. Energiájuk olyan feszültségeket, viaskodást idéz elı a szervezetben, hogy felemészt minden, tetthez szükséges erıt. A páciens fizikai élete ilyenformán tehetetlenné válik, megbénul. A második változatnál a passzivitás, negativitás válik veszedelmessé, mert ellenkezı okokból, de ugyanúgy nem juttat kivitelezı erıt a fizikai síkra. A harmadik eset minden magasabb érdekeltség nélkül való, ösztönös aktivitást, tehát beláthatatlan, ellenırzés nélküli katasztrófák sorozatát válthatja ki. A negyedik az állati ingereknek, ösztönöknek való teljes kiszolgáltatottságot, az ötödik a valóságtól teljesen elvonatkoztatott, terméketlen képzelgést jelenti. Ennek sem az érzések inspiráló hıjéhez, sem a megvalósításhoz nincsen semmi köze.

A hatodik változat pedig olyan esztelen értelmi-fizikai mozgást tükröz, amely szellemi ellenırzés híján tragédiához vezethet.

Az elmebetegek alkata még ennél is félelmetesebb:

Ez a három ábra már a teljes egyensúlyvesztést, felborulást mutatja az energiák azonos irányba történı áramlása következtében. A három pozitív pólus együtt a rögeszmék, az elbutulás, az üldözési téboly, a személyiség kóros túlfeszüléseinek és gáttalan érvényesüléseinek képlete. A három nyitott, passzív, negatív jel azt az örvényt mutatja, amelyben tehetetlen búskomorságba, érzelmi közönybe, testi és lelki merevségbe dermedve a lélek önnön sötét alvilágába süllyed. A harmadik a homály állapota, ez a gyengeelméjőekre jellemzı.

Három terápia Már utaltam rá, hogy a megfejtett kórszimbólum, vagyis a diagnózis, a terápiát is magában rejti.

Vagyis a megmutatkozó irányultságok erıvonalaikkal, színeikkel elárulják hiányaikat, feszültségüket, veszélyes egyensúlytalanságukat, így idézik meg kiegészülésüket, támaszukat vagy feloldásukat. Ahogy ájulásnál a beteget piros vagy sápadt arcszíne szerint ültetjük fel, vagy fektetjük le úgy, hogy a vér a fejébe toluljon, a pszichikai erıpangás vagy túlfeszültség állapotát is olyan ellentétes ráhatásokkal kezeljük, amelyek azt kiegyenlítik. A pozitív túlsúlynak ilyenformán a semleges tétel felel meg. A negatív ellenpólus olyan mértékő energia-kirobbanásra ingerelhet, amely a végletek törvénye alapján a másik oldalra való átzuhanást eredményezheti. A hővös, szürkés-ezüstös, kék-zöld színek vetítése, és a beteg lehetıleg ilyen árnyalatok közé helyezése a fizikai síkon is, hős borogatásként csillapítja lényének heveny, vörös gyulladását. Érzelmi közönyösség esetében a laza nyitottságba összpontosítással elıször zárlatot, azután tőzmagot helyes vetíteni. Ezt megfelelı színek és hangok segítségével érhetjük el. A nagymérvő közöny annyit jelent, hogy semmiféle erı számára nincs támaszpont és akkumuláló lehetıség.

Ilyenkor élı piros és izzóan világító zöld színeket, fényeket vetítünk asztrofizikai erıinkkel. Erre a célra kiválasztott, felkorbácsoló zenemővet társíthatunk hozzá. A páciens lelkébe és agyába a következı szimbólumot helyezzük, mialatt enyhe homlok, halánték- és gerinc-masszázst végzünk rajta:

Képzeletben az elzárt területen a piros szikrát fokozatosan felizzítjuk, megnöveljük. Ebbe a szétterjedı, vidám, ifjúi életerıtıl izzó energiába belevetítjük azt az inspiráló gondolat- és érzéstartalmat, amelyet a beteg állapotának kiegyenlítı hatásaként ismertünk fel.

Leggyakrabban kétségtelenül két alaptermészet-csoporttal találkozunk. Ezeket a következıképp osztályozhatjuk: 1. Piros-rózsaszín csoport: Ide tartoznak a lobbanékony, de érzelmi magatartásukban kitartó (kolerikus) és érzelmeikben ingadozó (szangvinikus) karakterek. A piros-rózsaszín jelleg itt a bır, köröm, nyálkahártyák színében is megmutatkozik. A vérnyomás fölfelé szökken, a savtermelés fokozott. Mirigyzavarok esetén túlmőködésre hajlamosak.

2. Sárga-kék-lila csoport: A búskomorságra hajló (melankolikus) és a közönyös, nehezen ingerelhetı (flegmatikus) embereket alacsony vérnyomás, savhiány, a mirigyek mőködészavarában pangás jellemzi. A bır színe sápadt, sárga, a körmök kékesek, lilásak, a nyálkahártyák színtelenek.

A diagnózisban az auralátásra támaszkodni olymódon, hogy a gyógyító a beteg kezét fogja, és lehunyt szemmel figyel a szín megjelenésére, megbízhatatlan, mert a vizsgáló személy egyéni érzései teljesen átszínezhetik a képet. Ez a magatartás másfajta beavatkozást igényel. A másikba való behatoláshoz nem két csukott szem, hanem három nyitott szükséges. Az azonosulás csak ebben a magasabb tudatosságban hajtható végre. A három szem jelenléte a szervezet mindhárom síkjának aktív együttmőködését jelenti. Ilymódon a kezelt személyt karakterológiai vonalon éppúgy megközelíthetjük, mint intuíciónkkal és pszichikai látásunkkal.

• A jobb kéz pozitív energiát termel, a bal negatívot.

• Belégzés alatt a test és a kezek negatívvá válnak, kilégzés alatt pozitívvá.

• Az egész aura - azaz mind a három test - lélegzik, tehát ez az energiatöltés mindhárom testre vonatkozik. Ezért a gyógyítás is ritmikus szakaszokban folyik.

A szervezet életenergiái nem folyamatosan, hanem kvantumokban lüktetnek. Ugyanígy bármely aktív folyamat csak a belégzés után, visszatartott lélegzet mellett hatásos.

Az aura gyógyereje gyengül vagy teljesen kihagy: * fürdés után, * étkezés után egy óráig, * nemi aktus után a férfi OD negatív, a nı OD pozitív körülbelül 2 órán át, * szellemi kimerülés állapotában negatív, * menstruáció alatt a nı OD negatív.

Az aura sugárzó képessége Az aura sugárzó képessége napszakonként ugyancsak változik. Legerısebb reggel, ébredés után kb. 8-10 óráig, 10—12-ig valamivel csökken, de még erıteljes a hatás, 12—16-ig negatív, 16-18-ig gyengén fokozódó, pozitív, 18—21-ig pozitív, 22 órától napkeltéig negatív.

Legerısebb hatások a fenti idıkben: vörös Tejas (Mars), sárga Prithvi (Jupiter), fehér Apás (Neptun és Vénusz) tattvák idején.

A diétához OD pozitív elemek szükségesek, a bıséges foszfor- és lecitintartalmú ételek.

Az alkoholos italok az étertestre hatnak fokozóan. Hatásukra az étertest eredeti nagyságának háromszorosára is megnövekszik. A részegség fokának mértékében a megduzzadt étertest az asztrál-, illetve a mentáltestet is elérheti. A kokain és a novokain az éter- és asztrál-testet egyszerre emeli ki. A peijotl-gyökér csak az asztráltestre hat.

Főszeres izgató szerek, hormonkészítmények bevétele után az asztráltest térfogata ötszörösére növekszik. Ebben az állapotban a mágikus gyógyhatás a legnagyobb. Ide tartozik nıknél a coitus utáni OD pozitív állapot, valamint anyáknál a szoptatási idıszak.

A koffeinkészítmények, feketekávé, erıs tea élvezete után a mentáltest távolba ható ereje a normálisnak körülbelül tízszerese. Szellemi munkateljesítményünk is fokozódik.

Eksztázisban lévı emberek gyógyító ereje hatalmasan megnövekszik.

Az aura erıfokozódását kiterjedésének megnagyobbodása jelzi, ilyenkor energetikai hatósugara megnı.

Az aura sugárzó képességének növelése • • •

OD-fejlesztés keresztkapcsolás útján.

Jobb és bal kéz összekapcsolása (zárt kör). « A két kéz kontaktusa lehet ugyanannak az egyénnek jobb és bal keze, és lehet a beteg és az orvos jobb és bal kezének kapcsolata.

A saját kéz kapcsolásának legismertebb pozitúrája az imádkozáshoz összetett kéz. A felfelé mutató háromszög formájában összetett kezek meleget és OD-t fejlesztenek. A gyógyítás elıkészítésének folyamatát az így termelt OD-árammal telített kezek érintésével lehet fokozni. Ha a kezeket nem háromszög formájában érintjük össze, a hatás lényegesen gyengébb. Összekulcsolt kezeknél az OD-áram visszatér. Távolba hatási kísérleteknél is alkalmazható az összetett kezek pozitúrája, az összpontosításra fokozott hatással van.

A kezelést meg kell szakítani, ha elıször hıhatás, majd bizsergés érezhetı. Ez a különbözı típusoknál más-más idıpontban jelentkezik. A reakció 1-3 perc múlva szokott létrejönni. Az eljárást háromszor megismételjük. Gyógyító kapcsolásnál mindig az orvos és a beteg ellentétes kezei kapcsolandók össze: a kezelı jobbjával a beteg balját érinti, és baljával annak jobbját.

A személyi kontaktus a pszichoanalízisben ismert érzelmi áttétel veszélyével jár. De ezt a kockázatot a kezelınek vállalnia kell, sıt eljövendı rátermettségének elsı próbája, miképpen tudja a „forrásba jött érzelmek” hullámzását lecsillapítani.

Az érzések semlegesítése a legnagyobb mővészetek egyike. Sok tapintatot és finom megérzést követel. Még így is elkerülhetetlen néha a beteg érzelmi életének idıleges megsértése. Nagyobb katasztrófákat a lélektan gyakorló ismerıje majdnem mindig el tud kerülni, ha betegének érzékenysége nem kóros természető, reakciói nem túlzottan hevesek.

Ha valaki gyógyulni akar, s betegségével szemben lelki-szellemi erıi segítségével fel tudja venni a harcot, sokszor a legcsodálatosabb eredményt éri el. Ha azonban feladja önmagát, testét ernyedten átengedi a pusztító folyamatoknak, akkor azok rohamosan végeznek vele. Bizonyos betegségcsoportokra való hajlamot az ember génjeiben és idegalkatában hoz magával. A

betegségek a lélek elégedetlenségének s a szellem egyensúlyvesztésének, elhomályosulásának ábrái. A hajlamok azonban legyızhetık, illetve átalakíthatók a természettıl ellesett módszerekkel, a zabolázatlan ösztönök fölé emelkedve a magasabb természeti erık ismerete által. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tapasztalt ember, ha nem akar veszedelembe kerülni, feldühödött bika elıtt nem lobogtat kendıt. Jó karakterológus nem sérti meg a betegesen hiú ember önhittségét. Jó sebész nem nyúl nyitott sebbe fertızött kézzel. Jó pszichológus nem ijeszti halálra félelemtıl remegı betegét. Az esetek túlnyomó többségében mégis ez történik. Az emberek egymást rendszerint rosszkor és rosszul közelítik meg. A kár, amit elıidéznek, kétfelé hat rombolón: a másikra, akit így megsebeznek, s annak védekezı reflexén át az okozóra is. Ez nem is lehet másképp, amíg valaki nem látja pontosan embertársa valódi erıállapotát az univerzális energiák tükrében, amelyekbe beleszövıdve él. Ha azonban a karakterkép tiszta elıtte, akkor ütközés helyett nyugtató vagy serkentı hatásokkal közeledhet hozzá.

Lélek a mőtıasztalon Egy-egy pszichikai mőtétet bárki elvégezhet önmagán is, akinek megfelelı képzettsége és erkölcsi bátorsága van hozzá. Sıt, egészen eredményes csak az önmagunkon elvégzett operáció lehet.

Egy-egy lélekfekély tisztulását csak a teljes ıszinteség hozhatja létre. Ezért a gátolt, érzékeny, zárkózott lények e pszichikai mőtétnél egyedül önmagukra vannak utalva. A gátlásokat, iszonyokat, megrázkódtatásokat a képzelet kóros rögzülése, az inger irányába ismétlıdı gondolatok, sóvárgások vagy félelmek okozzák. A képzetek megsőrősödnek egy ártalmas idea körül, és pszichikai gyulladást, gennyedést, erjedést okoznak, vagy örvénylı erıikkel megszülnek egy démoncsírát, s azt görcsös rémülettel legyızhetetlennek vélt zsarnokká növelik. Ami a fogamzást lehetıvé teszi, az a psziché gyengeségeinek humusza, tisztátalan erkölcsi talaj, amely életlehetıséget ad e kórságok élısdi, hazug vámpírlétének.

A pszichikai leigázottság legelsı feltétele az ember saját magával szemben gyakorolt elnézı, passzív ıszintétlensége. Önmagába valami izgatott, félelemtıl és gyönyörtıl remegı borzadással leselkedik be, mint a gyermek a sötétségbe burkolt cirkuszba éjszaka. Fel sem ötlik benne, hogy az egész probléma a saját fennhatósága alá tartozik. Neki kellene tudatos és szent misztériumok színpadává berendeznie, kitakarítania, és az isteni eszmék örök fényével elárasztania lelkének magasabb kiterjedéseit.

A pszichikai mőtét alapja a helyes diagnózis. Ehhez pedig az kell, hogy a sötétben lapuló, körvonaltalanságba burkolózó érzés-, indulat- és ösztöntartalmakat élesen, tisztán meghatározzuk.

Amikor a sok fedıréteg alatt lelepleztük végre, mi a valódi lényege egy-egy érzékeny, különféle neveken becézett betegséggócnak, akkor fel kell állítanunk világos, oldó ellentételét. A folyamat sorrendje a következı: Az életerınket elszívó félelmek, szenvedélyek, gyengeségek, kimerültségi tünetek vagy gátló képzetek kivájt medrének vonalán elıször röviden leírjuk, mi lenne a feltétele annak, hogy ezek ne okozzanak zavaros fájdalmakat nekünk. Kielégüljenek és elnyugodjanak.

Erre aztán a legaprólékosabb részletekig építsük fel terápiatervünket.

Vizsgáljuk meg környezetünk viselkedését velünk szemben, a világ és az anyag törvényeinek vagy szervezetünk, külsınk meghatározott rendjének és formájának megváltozását. Próbáljuk felderíteni a módját, hogy képzelet- és idegéletünk e kínzó zsarnoka milyen feltételek mellett engedné szabadon ösztönvilágunkat, és miképpen kötne békét érzelmeinkkel, értelmünkkel.

E lázas és szolgálatkész vallomás alatt semmiféle erkölcsi gátlásra ne legyünk tekintettel. Ne engedjünk holmi szégyenlıs vagy önámító jellemet kozmetikázó ingernek. Leplezzük le az életünkön rágódó férget Önmagunkkal szemben gyakorolt halálos ıszinteséggel. Fantasztikus lehetıség ez. Ne engedjünk megalkuvó, kényelemszeretı, hiú és fájdalmas erıfeszítésektıl irtózó személyiségünk indíttatásának. Mert szubjektív egónk titokban, lelki üdve árán is megvesztegethetı.

A folyamat második mozzanata az operáció szemléltetı ábrája.

Az alább következı eset egy összetett, gyulladt pszichikai csomósodást tár fel. Ezt alaposan ki kell vizsgálni, amelynek eredményeként megmutatkozik a helyes diagnózis.

A páciens, aki a mőtétnek alávetette magát, még nincs túl a krízisen. Nem volt szellemi ereje, hogy felszínre hozza és mőtıasztalra fektesse az egész komplexumot, amely betegségét okozza.

Mégis, állapotában némi javulás állt be, és az elrejtett pszichikai mérgek egy része gazdag, beszédes tartalmú álmokban ürült ki. Hogy az operáció nem hozott teljes és azonnali gyógyulást vagy egyenletesen emelkedı lábadozást, annak legfıbb oka az illetı félöntudatlanságában keresendı. Passzív alanyként, nem pedig a világos megismeréssel bíró páciens tudatos együttmőködésével vett részt a folyamatban. Nem ı maga volt saját orvosa.

Példaképpen ideiktatom a páciens és orvosa közötti párbeszédet: PÁCIENS: Mi volna a feltétele annak, hogy házasságomban tökéletesen boldognak érezzem magam?

Elsı feltételem és vágyam a feleségem belém vetett hite és bizalma. Hite a hőségemben és bizalma tapasztaltságomban. Úgy érzem, ha feltételeim valóra válnának, úgy minden gátlás leomlana közöttünk. Kívánom, hogy méltányolja utam nehézségeivel szemben tett erıfeszítéseimet, legalább annyira, amennyire az ember becsüli egy-egy nehezebben elvégzett munkája eredményét. (Ha elfogadná, hogy én okosabb, tapasztaltabb, haladóbb gondolkodású vagyok. Ha erıfeszítéseimet értékelné és csodálná.)

ORVOS: A hit és bizalom kérdése.

Ez az együttélés legkényesebb növénye. Ha gyökere egyszer megsérült mindennél nehezebb meggyógyítani. Itt pedig megtörtént több szempontból is. Elıször a házassági hőség oldaláról, amelyet egy Kos-szülött feleség nem képes másképp megemészteni, mint saját csillagainak ösztönös visszavágási ingere alapján. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyanúja, sejtelmei határozott alakot öltöttek, romboló folyamat indult meg benne, azzal a céllal, hogy eleméssze önmagában megaláztatásának és szenvedéseinek okozóját, s így fölénybe kerülvén, elégtételt vegyen rajta.

Szemet szemért, fogat fogért. Ez a stratégiai mővelet a partner kiszolgáltatott érzelmi gyöngesége miatt teljes sikerrel járt. Mars gyızött, mert gyızni akart, hiszen életeleme a harc, a gyızelem és a legyızetés.

De a bizalom is megingott a szavak és tettek közötti óriási különbség miatt. Minden embernek joga van a saját gyöngeségeihez. Azonban annak, aki a tökéletes dolgokra törekszik, és tökéletes dolgokról beszél, nehezebb a dolga. Tıle a kaján pocsolyalények elvárják, hogy önmaga fölé emelkedjék, és saját ideáljainak példaképe legyen. Ha valaki isteni eszméket szív magába, az egyszerre éles fénybe, színpadra helyezi ıt minden torzulásával együtt, s a többi sötétben kuporgó lény ırjöngve gúnyolódik hunyorgó, mőkedvelı félszegségén. Ez a pincelakók joga. Míg annak, aki reflektorfénybe került, már csak kötelességei vannak, mint a messiási misztériumjáték egyik fıszereplıjének. Neki már a rá tőzı ragyogásban az isteni valóság emblémájává kell lennie, s nem maradhat a fenség borúsan nagyképő álarca mögött hiún és szenvedélyesen, kicsinyesen és kényesen fintorgó, tragikomikus bohóc. A bizalom tehát gyökerében megingott. Szavak többé nem szilárdíthatják meg. Mert a bizalom sohasem szavakból, hanem mindig belsı magatartásból,

következetesen véghezvitt tettekbıl, erényekbıl nı ki.

PÁCIENS: Hogyan lehetne visszaszerezni az elveszett bizalmat?

ORVOS: Türelmes, bölcs magatartással, amelyben nincsen semmi támadó indulat, és azzal a belátással, hogy a szavak értéküket vesztett, fedezetlen csekkek lettek ebben a kapcsolatban.

Marad tehát a hallgatás erénye. A hallgatásban óriási erı van. A fecsegı ember leleplezi, felhígítja, kiszolgáltatja önmagát. A hallgató ember elıször nyugtalanságot, majd szorongást, végül tiszteletet kelt. Persze a hallgatás nem lehet sértı vagy konok.

Ebben a hallgatásban egyensúlynak, nyugalomnak és tudásnak kell feszülnie. E hallgatás: erı és bölcsesség. Akiben a hőség és megbízhatóság belsı erénnyé válik, az olyan meggyızı erıvel

sugározza a környezetére, hogy senkinek sem jut eszébe azt kétségbe vonni. Mint ahogy egy fára rátekintve senki sem kételkedik abban, hogy egy fa áll elıtte. Akiben nem bíznak, s ezért szenved, az nyilván kihágást követett el egy ponton, s most az iránta érzett bizalmatlanságban vezekel érte.

A kétsíkú Marstól azt kívánni, hogy elismerje szerelmi ellenfele okosabb, tapasztaltabb, haladóbb voltát, ugyanaz, mintha egy földi gilisztától azt kérnénk, hogy csicseregve repüljön fel. A bölcs ember azzal kerüli el a szenvedést, hogy nem kíván lehetetlent.

Bizonyos erények jelenlétét leginkább az támasztja alá, hogy az ember nem igényli elismerésüket senkitıl. Mert ezek értéke önmagukban rejlik. Egy emberben az okosság, tapasztaltság, haladóbb gondolkodás naperıgóc. Világít, termékenyít, ha elismerik, ha nem. Aki ezek jelenlétét kétségbe vonja, esetleg nem is látja, az az ı baja. Ettıl a méltatlanul kezeltnek valójában nem kellene szenvednie, legalábbis erényei el nem ismerése miatt nem. Ami szenved benne, az a kielégületlen hiúság. Tehát e probléma mögött ezerféleképpen elmaszkírozott szörnyeteg lapul (Kylkhor).

Az ösvényt keresı vergıdése nem csodálni való tett, hanem a lélek magánügye Isteni Önvalójával, ugyanakkor azonban bizarr ellenmozgás az anyagelvő ember igazi belsı ideáljaival, tehát feleségében nem csodálatot, hanem rendszerint idegenkedést, ellenszenvet vált ki.

A messianizmus hívei magányosan küzdenek olyan célokért, amelyek nem e világból valók.

Miképpen kívánhatnánk e világ megszállottjaitól, hogy méltányolják anyagbálványuk, a Mammon árulóit? A nehezebb, fizikai síkon mozgó erıfeszítés tapintható, lemérhetı, anyagra átváltható.

Tehát bámulatot kelthet a kétszemő vakokban. A szellemi eredmények láthatatlanok elıttük, ezek nem válthatók anyagi élvezetekre, rikító kirakateredményekre. Tehát nem lehet rájuk hitelt szerezni húsban és elismerésben. Két úrnak egyszerre nem lehet szolgálni, egyiket fel kell adni a másikért. Az ember ezen a világon senkit meg nem változtathat addig, amíg önmagát át nem alakította. Amint ez megtörténik, csodálkozva ébred rá, hogy az emberek és tárgyak viszonylata ıhozzá teljesen megváltozott. Erılködés nélkül ölébe hull mindaz, amire görcsösen és hasztalanul vágyakozott addig.

PÁCIENS: Ha társam lenne ezen az úton, akkor az élet számára nem kényszerőségek sorozata lenne, hanem örömteljes, tartalmas együttlétté változna. Gyermek, család és anyagi gondok mint közös problémák tehát osztott súllyal nehezednének csak rá. De elutasít. Számára minden jólrosszul elvégzett, terhes kötelesség.

ORVOS: Mindaz, amit felesége tesz, érez és elmulaszt ebben a házasságban férjével, gyermekeivel kapcsolatban, rá tartozik, saját sorsa. Megismerésben élı partnere nem tehet mást, mint hogy erıszak nélkül, maximálisan teljesíti saját felvállalt kötelességét. Elviseli azt, ami e sorsszerő viszonyból kinıtt számára, tapasztalatait leszüreteli, elemzi és jövıépítı pozitívummá alakítja át.

Megtanulja belıle, hogyan kell választani, hogyan zárhatja ki a tév-építmények keletkezését és a megszokásból, szenvedélybıl, hiúságból szıtt fantazmák életre keltését. Ha ezt megérti szenvedéseibıl, akkor e kínlódásból nyerte el fejlıdése legnagyobb ajándékát.

PÁCIENS: Szeretném, ha minden bensı problémánkat közösen megtárgyalhatnánk, meghallgatna és meghallgatnám. Azonban e beszélgetések alól kibújik. Elutasítja vagy látványosan unja.

ORVOS: A legbensıbb problémák megosztása szerelmi ellenfelek között nem lehetséges. Fıleg

nem olyan lények között, akik két különbözı síkon élnek, fejlıdésük más-más szakaszaiban, látszólag együtt, valójában fényévek távolságában egymástól. Ezek az óriási különbségek okozzák, hogy nincs két olyan fogalom, amely alatt egy és ugyanazt értenék. Itt annak aki lát, fel kell ismernie, hogy e különbség valóban fennáll. Az ı számára, aki évezredekkel fiatalabb, mohóbb, tapasztalatlanabb, s egy állati-asztrális létsíkon él, egyedül saját felfogása, nézıpontja a valóságos.

Ezért éppoly lehetetlen volna számára ezen változtatni, mint ahogy egy kétdimenziós lény nem képes

egy harmadik kiterjedésben tevékenykedni.

PÁCIENS: Szeretném, ha testi közeledésemkor a bennem elinduló rezgés benne remegne tovább.

De közömbös velem szemben. Ez gyanúmnak és féltékenységemnek alapja, ezért gondolom, hogy van valakije. A boldogságom netovábbja azonban az lenne, ha spirituális fejtegetéseimet meghallgatná.

ORVOS: A testi kapcsolat elevenségét csaknem minden esetben felırli az idı, s ha valami konzerválhatja, az a szellemi összetartozás, az egymásban feloldott magány. Ennek feltételei itt hiányoznak — mindig is hiányoztak. A kapcsolatban nincs semmi idıtlen, elmúlhatatlan elem, csak érzéki és felületesen érzelmi. Ezek lényege pedig a múlandóság. Megoldása: odaadni a múlandóságnak, ami a múlandóságé, és tapasztalatát becserélni örök értékekre. Hogy ez miképpen történhet meg, arról késıbb szólok.

PÁCIENS: Szeretném, ha bele tudna kapcsolódni egy-egy reinkarnációs kérdés megvitatásába.

Szent meggyızıdésem, hogy akkor nem kívánkozna sehová - „hiszen én még nem is éltem” felkiáltással.

ORVOS: Erre a kérdésre itt a feleség nyersebb ösztönkiélése ad választ. İ valóban nem is élt még, legalábbis még nem élt eleget. Fiatal lélek ahhoz, hogy ezeket az eszméket befogadja. Mi haszna egy gyermek kezébe lexikont adni? Az, hogy ı felnıtt: káprázat. Érési folyamatokhoz pedig szükséges bizonyos kiélések hıje és tőz-állapota. Hajnali lénye számára az életeste fáradt gondolatai taszítok. Egy gyermek meséket akar hallani, édességet és ragyogást kíván. Játszani szeretne még. Miért kívánnánk idı elıtt megfosztani ettıl? Ugyanez az oka annak, hogy a nemi érdekességek, romantikus bújócskák ki-lobbanása után a serdületlenek felelıtlen, értelmetlen unalma maradt vissza mindazzal szemben, ami kötelesség, tanulás, munka, iskola és nem mitikus játszótér.

Meg kell értenie annak, aki megigézett szenvedıje e viszonynak, hogy amit felnıtt létéhez szeretne, ahhoz egy lényegében éretlen partnert választott. Felelıtlen, akaratos, betörhetetlen kislánytól kívánja, hogy ellássa háztartását, gyermekeit és feleségi kötelességeit. Amikor a gyermektıl megkérdezik, miért tett valamit, azt mondja: csak. Az ı számára ez teljesen kielégítı válasz. Mert a gyermek is külön világ, akit egyedül saját szabályai alapján lehet megérteni. Például sohasem magyarázkodik, csak tesz ösztönösen, ingerei, hangulatai parancsára. A „miért” kérdésének feltevése már egy érettebb létállapot kétségektıl és felelısségtıl terhelt tétele.

PÁCIENS: Összefoglalva vágyaimat: unió misztikára vágyom vele. Tudom, hogy ez lehetetlen még arra méltó partnerrel is, hát még vele.

ORVOS: Az unió misztika méltó partnerrel igenis megtörténhet, egyedül vele lehet létrehozni.

Feleségével mindössze nemi kapcsolatban egyesülhet, amely úgy viszonylik a valódi összeolvadáshoz, mint a rádium a bölcsek kövéhez. A szörnyő és kínzó rögeszme ebben a helytelen azonosítás, hogy ilyesfajta vágyai, sejtelmei sıt belsı bizonyossága középpontjába olyasvalakit helyezett, aki a neki szánt szerepre nem alkalmas.

PÁCIENS: Tévépítményem (Kylkhor) lebontásával kapcsolatban a használható utasítások hiányát érzem. A kérdéssel nem vagyok tisztában.

ORVOS: Ami a rögeszméjét illeti, jó lenne azt egyszer közelebbrıl megszemlélnie, felboncolnia és lelepleznie. Mert egyre bizonyosabbnak látszik, hogy hamis neveket ad annak. „Szerelem, ragaszkodás, féltékenység.” Vajon valóban az? Hosszú éveken át egy még diadalmas, ifjúi hím büszkeségével, elkényeztetettségével és érzelmi függetlenségével lengett ki ebbıl a házasságból. A jogcím rá a hiányérzet, a meg nem értés, az elégedetlenség volt.

Most, bár a körülmények belül ugyanazok, a helyzet egyszerre megváltozott. A merev, féltékeny, gyanakvó, meg nem értı, közös boldogságra alkalmatlan, néha már kicsit unt asszonyból és a vele kapcsolatos érzésekbıl veszélyeztetett kincs, mindennél jobban kívánt, szerelmi, érzelmi egyesülésre jelölt imágó vált. Miért? Mert úgy érzi, ı került alul az idıben. Mert mint korlátlanul birtokolt, akármikor visszahódítható és megkínozható alany megszőnt létezni. Mert veszendınek tőnik, de ki elıtt? A bölcs elıtt? A szellem elıtt? Az istenkeresı lélek elıtt? Nem. Akinek fáj, az a birtokló, hiúságában megsebzett, legyızött hím. Hiszen soha mással nem kapcsolódott hozzá, mint testével a testéhez, érzékeivel az érzékeihez. S a hiúság mindig nagyobb volt, mint maga a szenvedély. A sebzett büszkeség, hogy „engem lehet nem szeretni”, mindig jobban fájt, mint az ágyban szerzett megaláztatások. Az élıvé növelt rögeszme itt ügyesen álcázott narcizmusnak látszik. Csak Narcissus maradhat annyira egyedül végül az önsajnálat Mája-buktatói között, hogy azt hiszi, Isten is magára hagyta ıt. Aki csak önmagával él együtt, az hogyan hozhatná létre egy másik lénnyel,

végül Istennel a misztikus egyesülést?

Szerelemhez, barátsághoz, a Messiásban való feloldódáshoz az embernek elıször maradéktalanul fel kell áldoznia saját lényét, és szeretnie, szolgálnia kell feltétel nélkül!

A Kylkhor neve tehát: önsajnálat és hiúság.

A Kapu İrével nézzen szembe bátran, és ne tőrje, hogy álcázza magát. Ehhez feleségének csak annyi köze van, hogy fedı fogalmakkal szolgál. A pszichikai gyulladásgóc mozgási területe és idıtartama a távolság, amely lényét ideáljaitól egyelıre elválasztja. Minél inkább megközelíti ezt az ideált, annál inkább zsugorodik a fantazma, és növekszik saját, tıle visszanyert energiája.

E lebontási folyamatot nem fokozni, hanem végrehajtani kell.

Bizonytalanságból bizonytalanságba menekülni, káprázattól káprázathoz fordulni gyógyulásért, nem vezet eredményre. Célhoz csak helytállás, tudatosítás s e képzeletteremtményünkkel való bátor szembenézés vezet.

Ennek lebontása analóg az alkímiai operációval, amely két szóban összegezhetı: kötni és oldani.

Ahhoz, hogy lebonthassunk valamit, elıször a maximumáig kell kifejlesztenünk (kvint-esszencia).

A Nagy Mő létrehozása az ezt követı fokozat. A tibeti filozófia leghatalmasabb gyakorlata, a Tsöd, elıször felépít egy világegyetemet, azután elhervasztja és felszámolja azt. Nem hagy benne lappangásban egyetlen csírát sem. Nem ködösít, nem odáz el semmit. Jelenségeit éles fénybe helyezi, gyökeréig átél és megért benne mindent, hogy a tapasztalat, amelyekhez hozzájut általa, maradéktalan legyen.

JAIRUS LÁNYAI A kétezer évvel ezelıtti elsı században, amikor a názáreti Jézus tanítványaival együtt Izrael egyik tartományába érkezett, bánattól sújtott férfi borult a lába elé. A zsinagóga rangos írástudója volt, név szerint Jairus. Halálos kórral küzdı kislánya életéért könyörgött az esszénus gyógyítónak, akinek híre mindenüvé eljutott. A fıember kétségbeesésénél csak Jézusba vetett hite volt hatalmasabb. Ezért követte ıt házához a Megváltó tanítványaival együtt. Ott azonban Jairus családtagjainak jajongásából szörnyő hír szakadt rájuk: a gyermek halott! Szíve megállt.

Jézus felemelte jobbját: „Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.”

Hangjában hatalom volt. Tanítványaival s a két szülıvel együtt besietett a házba. Lehajolt a merev testhez, amelynek mészsápadt bırére a kaszás már ráütötte lila pecsétjét. Jézus megfogta a kicsiny gyermekkezet, s a holtat hangosan szólította: „Talitha, kúmi... Leányka, néked mondom, kelj föl!”

A kislány nehéz szemhéja megrebbent, beesett arcába visszatért a szín. Sőrő pillái alól ámuló szem ragyogott elı. Felült. Lábra állt. Járni kezdett. Szülei karjába szaladt gyógyultan. (Mk 5,22-43) Amikrıl most vallok, úgy ırzöm emlékezetem széfjében, mint életem két legnagyobb drágakövét. Nem válnék meg tılük a világ valamennyi aranyáért sem.

Az igazi, egyetlen sikerrıl szólok, amelyért még emberré lenni is érdemes.

E sikernek persze semmi köze sincs a véres sebeket hasító sziklaszirteken végsı erıfeszítéssel a csúcsra kapaszkodó becsvágy-éllovasok teljesítményeihez. Más mőfaj az. Tragikomédia.

Kényelmetlen, ingatag trón az a vakító reflektorsugarak kereszttüzében, ahol széthúzott ajkakkal kell vigyorogni premier plánban minden „beérkezettnek”, mielıtt lezuhanna!

Csiiiíz! Mert e „placcon” megmaradni képtelenség. Akármilyen gyönyörő, tehetséges, ırjítıen izgalmas, elvont, gátlástalan valaki. Akkor is, ha eladta érte a lelkét az ördögnek. Csalt, lopott.

Valamennyi korú, nemő, mérető, szagú, színő tekintéllyel hempergett. Megtagadta anyját, gyermekét, elárulta barátját, kiütötte a ringbıl saját apját.

Célpont lett. Lelıtték a kamerák gépfegyverei. Esés közben már elvesztette érdekességét, szétmázolva lent a porondon még inkább.

Kivéve néhány felvillantott duzzadt, táskás, italtól, narkótól, HIV- foltoktól eltorzult horrorfotóját. Azután spongyát rá!

Valódi hısökrıl írok, akik megvívtak sorsukkal, és legyızték a halált.

Nem hallomásból, hanem személyesen ismertem ıket, sok megrendült tanúval együtt. Néhányan közülük ma is élnek. Magyar barátnım, aki 1949 óta Brazíliában él, minden évben két hónapot tölt Budapesten a legjobb gyógyszállóban. Részben róla mintáztam Raguel 7 tanítványa címő, legnagyobb regényem egyik nıalakját, Madelaine-t. Neki és férjének fontos szerep jutott a teljesen rendhagyó eseményben, amelynek részesei lehettünk. Mrs. Klára Fodor ma már özvegy, idıs, de szellemi képességei teljes birtokában utazik, jár-kel a világban. Számtalan nyelven beszél anyanyelvi szinten. Hő barát. Emlékezete kitőnı, ezért tér vissza gyökereihez. Csak fizikai szeme romlik, ami nem zavarja intenzív szellemi tevékenységében, mert harmadik szeme kortalan.

Elıször azonban Bea Bishophot idézném fel, mert ı a közelmúltban járt Magyarországon, szerepelt a televízióban, s kitőnı könyve bestseller lett nálunk. Engem személyesen is megtisztelt látogatásával. Rá bizonyosan sokan emlékeznek.

Bea Bishoph szintén Jairus leánya, aki orvosai által kimondott ítéletekor a halálküszöbig sodródva, meghallotta az Isteni Gyógyító felszólítását, és engedelmeskedett neki.

Bea Bishoph is magyarnak született, de Angliába került, és Nagy-Britannia állampolgára lett.

Nyelvünket tökéletesen beszéli.

Sorsának legnagyobb válságáig nem hitte, hogy valaha visszatér szülıhazájába. Fiatal, színes, energikus életét, amelybıl természetesen nem hiányoztak a feszültségek sem, váratlanul megtorpedózta egy szörnyő esemény. A combján keletkezett sötétülı, növekvı „anyajegyrıl” kiderült, hogy melanoma. E rákfajta a leggyorsabban „galoppírózó”, gyógyíthatatlan kór.

Villámsebességgel szaporodó, rosszindulatú sejthadserege a sebész szikéjének éppen úgy ellenáll, mint a kemizáció vagy sugárkezelés kísérleteinek. A vércsere kudarca után végül tehetetlen, ıszintén jó szándékú orvosai úgy bocsátották el, hogy legfeljebb hat hónapja van hátra.

Bea Bishoph nem akart meghalni. Fiatal, szenvedélyesen elszánt volt. Tüzes gyógyulni akarása fároszként lobbant az égig. Mindent elolvasott különbözı módszerekrıl, ritka eredményekrıl, ırültségekrıl és valóságokról. Akiket lehetett, személyesen felkeresett. Találkozott fanatikus öncsalókkal, szelíd belenyugvókkal, szívósan küzdı haldoklókkal. De megismert - igen kevés némán, makacsul viaskodó halálraítéltet is, aki pár héttel, hónappal, sıt évvel is túlélte ítélete végrehajtását.

Mindabból, amit az elméletekbıl összeszedett, és személyesen tapasztalt, felépített magának egy egészen sajátos módszert.

Szigorúan teljesített fizikai táplálkozáson kívül különleges pszichikai, szellemi életrendet alakított ki, amelynek áthághatatlan parancsaitól egyetlen pillanatra sem tért el. Másodpercnyi ernyedtséget sem engedélyezett magának. Lazítást sem. A csüggedt fáradtság korbáccsal előzött ellenség volt, kétkedı gondolat sem férhetett hozzá. Ami a táplálkozását illeti, nem evett, legelt.

Zöldségtömegeket győrt magába, gyümölcsöket és magvakat, tekintet nélkül azok ízére vagy állagára. Mindent a támadó kórhadsereg elleni fegyverként csinált, gyızelme bizonyosságában meg nem inogva, legyőrhetetlen hittel. Lézererejő érzéseit akarattá összpontosította akkor is, ha kezdetben ráktól fertızött, mély völggyé vagdosott, sötét harctere látszólag még tovább burjánzott. E szörnyő hadsereg kívül támadta, ı belülrıl indította ellentámadásait szilárd meggyızıdéssel, hogy erısebb az ellenségnél. Azok csatát nyernek, a háború végsı gyızelme azonban az övé. Spirituális gondolatainak holisztikus képzetei olyan erıvel vettek részt e titáni ütközetben, hogy testében magas lázat gyújtottak. Meghaladták a 40 Celsius-fokot. İ a lángot is az ellenséges hadseregre koncentrálta. Tudta, a ráksejtek nehezen viselik a hıt. İ bírta. Nappal szívósan szellemi munkát végzett, fordított, hogy fedezze zöldség-, mag-, gyümölcsszükségletét, mert rengeteget kellett „legelnie”, hogy emberfeletti erıkhöz jusson. Az ágyban lázas teste verejtékét is az ellenséges gócra ömlesztette, sisteregve forralta képzeletével, akaratával kórja központját sütötte, égette, elszenesítette. Közben egyre szőkülı ostromgyőrőt kerített köréje, amelybıl a parázsló, hamvadó hadsereg képtelen volt kitörni.

Bea Bishop végül gyızött. Akarata, hite, érzelmei alkímiai kemencéjében megsemmisült a rá tört rákhadsereg. A folt színe megfakult, nem terjeszkedett többé. Láza is eltőnt, már nem volt szükség rá. Rettentı erıfeszítése azonban kényszerőségbıl szokássá érett benne, természetes életszükségletévé vált. Megsokszorozta teljesítményeit, aktivitását valamennyi területen. Ma szervez, ír, elıadásokat tart, utazik, immár harminc éve. İ alapította meg Londonban az Inoperábilis Rákbetegek Társaságát, amelybıl egyre több mőködik különbözı országokban. Most körülbelül hatvan éves lehet, de kora megállapíthatatlan. Bıre sima, mozgása fürge, modora határozott. Egész lénye rokonszenves. Szeme értelemtıl csillog. Remekül beszél és írásaiban nagyszerően fogalmaz. Van-e ennél meggyızıbb siker? Ez akkor is gyızelem, ha nem sokan tudják követni a példáját. Ha neki sikerült, lehetséges mindenki számára, aki felépíti, végigcsinálja sajátos, egyedi, célhoz vezetı útját hite erejével, vasakaratával. Életem másik nagy ékkövét, megrendült ámulatát Angéla van der Meulennek köszönhetem, és sorsom urainak is, akik e bibliai élmény közelébe juttattak. Éppen engem. A rám aggatott „ezotéria és okkultizmus nagyasszonya” jelzık sohasem illettek kételkedı, elemzı, legkevésbé sem egzaltált természetemhez. A lángoló, inspiráló erıt, amelynek írás közben mindmáig megszállottja vagyok, nem nevezem hiszékeny elvakultságnak. Abból nem hiányzik a szavakat, mondatokat, azok helyes értelmét és logikáját szigorúan, élesen mérlegelı kritika. Tüzük folyékony aranya sőrő szőrın át ömlik tollamból a papírra. Közhelyet nem enged át. Az önmagában való szépet — ha sok — könyörtelenül lenyesi a kevesebb, de lényeget jelentı jobbról. És éppen ez az igényesség tette lehetetlenné számomra, hogy bármiféle dogma, fanatikus vakhit csapdájába essek annak ellenére, hogy a bölcselet, tudomány és mővészetek valamennyi értékének, azok elsajátításának, hódolatának vágyával, szomjas tehetségével születtem.

Johannes van der Meulen, az egykori holland professzor, magas, erıteljes, szıkéshajú, negyvenes évei elején járó, vonzó, jóképő férfi volt, akcentussal beszélte a német nyelvet. Nem nevezném ragyogó szónoknak, mert egyszerőbb, mégis hatásosabb volt annál. Gördülı szavai bırön, észlelésmódok szervein át hatottak. Valójában a gondolat világnyelvén szólt azokhoz is, akik nem tudtak németül. Mindenki megértette. Alig megemelt hangja feszült érzelmekre hős borogatásként simult. A hallgatóság másfajta táplálékkal nem csillapítható lelki-szellemi éhségét, szomját különös eleséggel, habzó életforrással elégítette ki.

Német felesége — Jairus másik leánya — születése óta béna volt.

Johannest egy bizonyos Hang a tengerparton tanítani küldte a kínpadra feszített Európa célvárosaiba, hogy általa vigaszt, gyógyszert nyújtson a szenvedıknek. Amint a weimari Németország forrongó fıvárosában, Berlinben tartott elıadást egyik hívének nagy magánszalonjában, megérkezett a tolószékben ülı beteg leány a szüleivel. Johannes és Angéla egymásra néztek. Mindketten azonnal felismerték találkozásuk jelentıségét, s azt is, mi a teendıjük. Johannes odalépett Angéla szüleihez, és azt mondta: — Mi Angélával összeházasodunk. — E bejelentés súlya oly végérvényes volt, hogy kizárta az ellenkezés minden lehetıségét.

A házasság megtörtént. Johannes erıs karjával most már maga tolta, emelte, ápolta, etette, öltöztette feleségét, akivel mindenütt, ahová elızetes értesítés nélkül érkeztek, szíves, szeretı fogadtatásra leltek. Úgy ömlöttek, tolongtak hozzájuk az emberek, ahogy fényhez csapódik a bogarak kemény kitinje.

Angéla nagyon mővelt volt. Rengeteg könyvet, magazint, újságot olvasott világnyelveken.

Lényegükrıl tájékoztatta férjét. Gyönyörő, nagy, kék szeme besugározta sovány, sápadt kis arcát.

Aki nézte, elfelejtette betegségét. Nagyobb erı és hit áradt belıle, mint az ıt körülvevı egészséges emberekbıl.

Voltak helyek, ahol nagy összegeket győjtöttek részükre, de ık nem fogadtak el belıle többet, mint amennyi szerény szükségleteikre kellett. A többit szétosztották a rászorulók között. Sosem gondoskodtak a jövıjükrıl. Nem győjtöttek rá fedezetet. Nekik csak örök jelenük volt. Amikor Angéla Krisztusról beszélt, fény gyúlt körülötte. Nagyon szépen, komoly kozmogóniai ismeretek birtokában a messianizmus leghatalmasabb, világmindenséget átfogó eszméjét ismertem meg általa. Mélységes Krisztus-hite nem túlhevült lelkesültség, hanem megismerés volt.

Johannes 1942-ben érkezett Budapestre. Elıadásait egy orvos nagy belvárosi lakásának nappalijában tartotta. E találkozókon Angéla is részt vett néha, tolókocsijában ülve. Felszólalásai mindig élményt jelentettek. Egy városligeti villa szép szobájában laktak e súlyos idıszakban, egészen a második világháború végéig.

Gyakran látogattuk meg ebben a villában a ma Brazíliából hazalátogató barátnımmel együtt. Nem egyszer láttuk, amint Johannes kiemeli Angélát a szobájukban lévı — mindig vetett — ágyból, és a tolószékbe helyezi. Mozdulata, ahogyan betakarta, a haját lesimította, a szeretet gondos jelbeszéde volt. De akaratlanul részesültünk Angéla béna alsótestének szívszorító látványában is.

Vászon hálóingébıl két, száradt bırrel borított, hosszú csont állt ki, a végén teljesen összezsugorodott lábfejjel. Olyan volt, mint a régi kínai elıkelı hölgyek fájdalmas módon eltorzított lába. Egyetlen lépést nem tudtak tenni, s utazáskor lefüggönyözött gyaloghintón vitték ıket. Okom van rá, hogy ezt a szomorú tényt, amelynek barátnım és még több látogató tanúja volt, részletesen leírjam. Önéletrajzomban említettem, mit jelentett hetenként annak a 30-35 emberbıl álló hallgatóságnak a van der Meulen házaspár sugárzása, reményt adó, gyógyító varázsereje. Hogyan tették elviselhetıvé az elviselhetetlent, lebegı, boldog biztonságtudattá a védtelen szorongást. Azt is beismertem, miképpen gyızött meg engem is a valódi csodáról ügyes bővészekben, komédiásokban, elszánt csalókban való mélységes csalódásom, végletes gyanakvásom ellenére.

Azt is, Angéla hogyan mondott el mindent, nemcsak múltamról, jelenemrıl, hanem jövımrıl is.

Minden szava igaz volt, valamennyi jövendölése beteljesedett. Tartozom ezzel igazságérzetemnek.

Sok éven át úgy tőnt, hogy Angéla született bénasága megállt sorvadt alsó testénél. A háborús évek vége felé azonban sajnos történni kezdett vele valami, amit mindannyiunknak észre kellett vennünk. Az ı magatartásán, okos, kék szeme derős csillogásán, szelíd mosolyán nem látszott változás. Ugyanolyan nyugalmat sugárzott, mint azelıtt. Ha megszólalt szépcsengéső hangján, éppen azzal az irodalmi németséggel fogalmazott, amelyet megszoktunk tıle. Csak a keze vált erıtlenebbé. Amikor könyvében lapozott, áttetszı ujjai reszkettek kissé. Johannes likıröspohárnyi vörösbort adott neki néha. Amikor Angéla elvette, ránk villantott mosollyal mondta: — A betegségem nem én vagyok. — Azután apró kortyokban kiitta az értágító nedőt.

1945 márciusában ágyából már nem tudott átülni a tolószékbe. Bénasága terjedni kezdett fölfelé, elérte a derekát. Csak feküdni tudott, ülni nem. Ha megpróbálta, felsıteste elıre, vagy oldalt csuklott. Békésen feküdt feltámasztott párnáin. Enni alig volt képes valamit. Etetni kellett. A májusi békekötés után állapota szemmel láthatóan rosszabbodott. Rohamosan csonttá fogyott.

Apadó teste már alig emelte meg a takarót. Csak nagy, kék szeme világított párnába süppedt, szikkadt, csontkoponyává zsugorodott fejébıl.

Barátnım férjének sikerült iratokat és egy teherautót szerezni fantasztikusnak mondható olyan lelemények, „véletlenek” segítségével, amelyek csak szükségszerő történések körül teszik a lehetetlent lehetségessé. Bécsi professzorhoz akarták vinni Angélát, akihez volt kapcsolatuk.

Szándékukra Johannes rábólintott. Angélának már csak a szeme élt. Csontjait meleg takarókba burkolták. Puha fészket készítettek neki a kocsin.

Egyenesen professzor ismerısükhöz siettek vele. Annak szeme csodálkozva rájuk villant egy pillanatra: micsoda emberroncsot fektettek asztalára? Azután végigcsinálta a vizsgálatot a komoly, nyugodt Johannes és az aggódó Fodor házaspár aurájának sürgetésére. Végül kimondta diagnózisát, amelyet rögtön tudott: „A bénulás órákon, legfeljebb egy-két napon belül eléri a szívet. Akkor pedig...”

Nyilvánvaló volt.

Egy grinzingi villában várták Johanneséket egy szobával. Az összecsukott tolószéket a falhoz támasztották. Amikor Angélát a nyitott ágy felé vitte férje, ı kezének reszketı, apró gesztusával, inkább gondolatai áramával férje fülét szájához közelítette. Erıtlenül suttogott bele, ami inkább lehelet és gondolatközlés volt.

— Arra kér, fektessem egy virágos fa alá, a parkban — mondta Johannes Fodoréknak, és már vitte is a plédet a saját ágyáról, félkezével. Mert Angéla pehelytestéhez egy kéz is elég volt.

A grinzingi parkban óriási, virágba borult fák menyasszonycsokrai hullatták kelyheiket, s a mélykék égen langyos szellıtıl nyújtózó, áttetszı fátyolfelhık uszályával ünnepelte júniusi menyegzıjét az 1945-ös béketavasz.

Johannes egy fiatal fa alá terítette a puha plédet, azután ráfektette felesége testetlen testét. Könnyő szırmetakarót hozott ki a házból, s azzal betakarta. Fejét egy párnával feltámasztotta. Azután ı maga a közeli, alacsony bokrok mögé indult lassú léptekkel, ahonnan ráláthatott asszonyára.

Komoly volt. Ünnepélyes. Mély meditációba merült. Fodorék tisztelték magányát, bár a közelben maradtak, a terasz üvegajtaja mögé húzódva. Johannes közölte velük pár szóval, hogy munkájukat Angélával folytatni fogják. İ ideát a földön, felesége túl a halálküszöbön. Kettıjük összetartozásán, feladatán ez az „átmenet” semmit sem változtat.

Ami ez után történt, emlékezetbıl egy levélbıl idézem, amely kézrıl kézre járt társaságunk tagjai között, akik barátai, hálás tanítványai voltunk e nagyszerő emberpárnak. A levelet egy öreg hölgy tartotta magánál, amely hagyatékában kallódik valahol, de az én agyamban feljegyzıdött.

A levelet Angéla van der Meulen írta lendületes, magas formanívójú írásával, felröppenı madárékezeteivel. Egyetlen fölösleges díszítı erıvonal nem kanyargott benne. Okos, finoman kecses íráskép volt, amelynek kék tintája sugárzott megrendítı tartalmától.

Angéla mélységes ıszinteséggel, pontosan fogalmazott. Ott a fa alatt élete mélypontján érezte magát. Hite elhagyta. Szíve, agya hallgatott. Jégtáblán sodródott a fekete ár végsı zuhogója felé.

Szemhéja lezárult. Süketebb csendet, mélyebb magányt nem ismert addig. De arra sem tudott figyelni. Üres semmi ömlött belé, s vette körül. Hát ezért?...

Rá se tudott gondolni, élete tőzpontjára a kereszten, aki mindenkinél többet szenvedett. Rá se.

Vagy... ?

Hangot hallott. Lehet, hogy csak valahol a fejében, halványan.

— Angéla!

Felpillantott. Pedig szemhéja nehéz volt, mint a halál mázsája. Néhány méterre tıle embernyinél hosszabb fény nyúlt fel magasan. Fényalak. Igen.

— Angéla! Kelj fel! — most már hangosabban zendült benne e felszólítás. Zavartan, rémülten, kétségbeesetten hallotta az újabb sürgetést: — Állj fel! Gyere ide hozzám!

Már nem volt kétsége, ki a fényalak. Zokogás szakadt ki belıle. Lehet, hogy szíve kiáltotta, de lehet, hogy csak belül formálta szavakká síró, keserő mondatait: — Uram! Uram! Én nem tudok járni!

Akkor a Fény, aki Angéla számára egyértelmően, sugárzóan Krisztus volt, a Megváltó, két keze közül patyolatfehér hosszú gyolcshurkot hajított mögé. Érezte, amint puhán a hátára simul, és azt is, hogy a szent kéz húzni, emelni kezdi. Zokogva megtámaszkodott e vakító, ujjongó, szilárd bizonyosságba.

— Jövök! Jövök! — zihálta. És ráállt béna, nyomorék lábcsonkjára. Johannes akkor már kitépte magát mély kontemplációjából, felkapta a fejét, és látta... ...Angéla imbolyogva, támolyogva lépkedett elnyomorodott lábán.

Sírt, kacagott, kiáltozott közben.

— Krisztusom! — szakadt ki Johannesból is a döbbenet. Feleségéhez rohant, hogy karjába fogja, de az elhárította.

— Ne! — mondta. — Mindjárt odaérek Hozzá! Johannes akkor vette észre, hogy Angéla béna testét fizikai erınél nagyobb erı támasztja meg és viszi, vezeti egyre biztosabb léptekkel a puha, tavaszi főszınyegen... Vagy fölötte?

Igen. Nem kölcsönerı. De nem a halál utolsó lobbanása, hanem az újjászületı életé.

Angéla attól kezdve járt. Zsugorodott lábfeje kiegyenesedett. Nem is lassan. Sorvadt lábszárára, combjára izmok rétegei rakódtak úgy, mintha valamely gyorsított kamera trükkje pergette volna férje és környezete elıtt a teremtı hit és képzelet e misztériumát.

Angéla meggyógyult. Pedig bénasága nem hisztérikus állapot volt, hanem született fogyatékosság.

Sosem tudott járni. Szülei végigcsinálták vele a legkülönfélébb gyógymódok, mőtétek valamennyi kálváriáját. Maradt végül a tolószék és a remény, hogy felsıtestén, fején váratlanul nem folytatja támadását a pokoli kór. De az csak lapult dereka demarkációs vonalán, azután megindította végsı támadását, míg... ...míg Angéla határtalan hitének szövetséges fénylégiója le nem gyızte az összevont, bénító sötétség hadait, s mögöttük az ellenséges sorsot. Mint egykor Jairus házában, megjelent elıtte Az, akit imáival szüntelenül idézett, alázattal szolgált és imádott.

Ha az megtörtént ott, a halott kislánnyal, mért ne mehetett volna végbe „Jairus másik lányával”, Angéla van der Meulennel a XX. században, 1945 tavaszán, a grinzingi parkban, a rommá lıtt Európa legszégyenteljesebb háborújának egyik színterén, a győlölet és bosszú újabb szüretében?

Ezt a bibliai csodát nemcsak a házaspár élte meg, hanem tanúi voltunk sokan. És mikor volt nagyobb szükség rá? Mikor van nagyobb szükség rá, hogy eme önnön kárhozatát idézı korszak végén felmutassam: íme itt van! İ is megjelenik azoknak, akik végsı gyötrelmükben, agóniájukban szólítják.

Talitha, kúmi! Leányzó ébredj!

Világunk megérett rá, hogy a győlölet helyett a megváltó szeretet elmondja az önmaga sírját ásó nép fölött e csodatévı Igét.

A DRÁGAKÖVEK LELKE - PRAXIS-VEZÉRFONAL A drágakövek, féldrágakövek, kristályok nemcsak a bolygók, számok, színek és hangok hatásait összpontosítják magukban. A legmagasabb rendő ideálok, tehetségek, erények esszenciájaként rejtélyes inspirációkat hordoznak. E szellemi áramokat bizonyos gyakorlatok segítségével bekapcsolhatjuk lényünkbe: erıt, fényt és hıt nyerhetünk általuk. Érzékeny tárcsává tölthetjük fel ıket, amelyek érintésünkre a segítség, védelem és gyógyító öröm erıit keltik életre bennünk.

De itt most elıre kell bocsátanom tapasztalataim alapján, hogy minden embert legjobban önmaga érdekel, hiszen saját lényén át éli meg sorsát és a világot. Ezért ajánlatos volna, ha egyéni vezérideáljának megfelelı ékkövet választana, amelyet egyébként talizmánként is magával hordhat (a talizmán a rossz hatás elhárítására való, az amulett a jó erık bevonzásának védımágnese). Aki e gyakorlatot végre akarja hajtani, az két gyertya között exponálja a választott követ. Meditáljon a hozzá társított szövegen. Képzeletében pergesse végig szimbolikáját, s próbálja befogadni valamennyi pozitív sugárzását. Azonosuljon vele. Ajánlatos többször végezni e praxist, hogy meditációs terében kigyúljon a kı gyógyító heve és fénye. Ha felidézi feszültségei, megpróbáltatásai idején, többleterıt nyer általa konfliktusai megoldásához.

Ametiszt İsi hagyományok szerint a drágakövek és az elemek azonos energiák különbözı halmazállapotát jelentik. Az ametiszt már az ókori hellén és földközi-tengeri civilizációk kultikus ékköve volt; elnevezése is tılük származik. A jóság és bölcsesség szimbólumaként úgyszólván valamennyi vallás fıpapi díszöltözékének fontos tartozéka. Valódi szerepe azonban a késıbbi évezredekben elhomályosult, jupiteri erıket idézı, mágikus varázskristályból méltóságot emelı, nemes dísszé alakult át. Ha spirituális gyakorlat keretében rendszeresen feltöltik csillagforrása tiszta fényével, a Nyilas és Halak szülöttek eleven hatóerejő, védı és jó emberi kapcsolatokat szövı talizmánjává lesz. Az ametiszt száma a 3 + 12. Hangja a B. Akvamarin „Az ékkövek és kristályok nem mások, mint megalvadt, kozmikus sugárzások.” Töménységükben tehát spirituális erık rejlenek, amelyek töltésüknek megfelelı hatást árasztanak.

Az akvamarin Uránusz-kı. Rezgése a hetes rendszer fölötti, tehát transzcendens természető. Ha viselıjének képletében fontos helyen áll, és jók a sugárzásai, bizonyos túlérzékenységet okoz benne utazásokkal, különösen a repüléssel kapcsolatban. Elıre megérzi a balesetveszélyt, s így el is tudja kerülni. Növeli a médiumi képességet. Ez pozitív értelemben annyit jelent, hogy érdeklıdése a ráció fölötti síkok felé fordul. Intuíciója a képzelet legbizarrabb kiterjedéseibıl merít inspirációkat.

Az akvamarin száma az 5 + 10. Hangja a H. Karneol Csillagképletünk fı jelölıi szerint vannak ékkövek, amelyek szinte lényünk részévé válnak; felderítenek, biztonságérzettel töltenek el bennünket. Kölcsönhatás ez. Minél inkább megtelítünk egy ékkövet saját rezgéseinkkel, annál nagyobb erıvel tükrözi azt vissza ránk, mégpedig megtisztított, legmagasabb hatása vonalán.

Mert a kristályok, a drágakövek isteni ideák, szellemi tulajdonságok élı jelképei. Magasabb régiókban élnek, és rejtélyes folyamatok mennek végbe bennük. Az antik kor embere mágikus hatást tulajdonított az ékköveknek, de tudta azt is, ha valaki testileg vagy lelkileg kivérzik, akkor a kı is „megbetegszik”, amelyet visel. Fakulttá, homályossá lesz. E tünetet figyelmeztetı jelként értelmezték, sıt bajokat, bántalmakat hárítottak el a segítségével.

A karneol a legrégebbi hagyományok szerint rossz befolyásoktól védı, baleseteket elhárító „szerencsekı”. Barna színe ellenére Mars-erık hordozója, ugyanakkor benne rejlik az alkímia „tőzben átizzott hıjének” misztériuma is. Azokat az erıket szelídíti meg vagy idézi fel, amelyek a Föld géniuszának lényében szunnyadnak.

Az ısi idık fıpapjainak mellvértjébe tizenkét drágakövet illesztettek a zodiákus-kör tizenkét házának megfelelıen. A sort mindig a karneollal kezdték az isteni méltóság jelképeként. A karneol a földi halandók sorsáról döntı égi hatalmak, és az emberiség közötti hidat jelenti.

A karneol Mars-Szaturnusz kı. Száma a 8 + 9. Hangja a G + D. Ónix Szaturnusz ékszere. A „titkos éjszaka köve”, s a beavatás olyan misztériumaira utal, amelyek sötétségben mennek végbe. Színe ellenére — vagy éppen azért - rejtélyes álmok, megérzések idézı formulája, s a hátunk mögött lopakodó veszélyeket, rossz hatásokat „leföldeli”, vagyis elhárítja.

Régi korok papjai egyedül mágikus szertartások alkalmával viselték.

Mivel a drágakövekben elvont ideák kristályosodnak látható formákká, valójában sohasem balszerencsehozó, hanem védı és gyógyító hatásúak. Ha egy-egy tiszta fényő ékkıhöz baljós események főzıdnek, azok forrása az emberi tudatlanság és kapzsiság, nem maga a fény-kı. A megigézett tolvajok tulajdonképpen azt az ideált kívánnák képében magukhoz zsákmányolni — esetleg még gyilkosság árán is —, amelynek a drágakı a jelképe.

Az ónix olyan szülöttek gyámkodó, szerencsehozó szövetségese, akiknél a Szaturnusz jó helyen áll, elınyösek a sugárzásai. A legtöbb „hőséget kötı” antik kámea és varázsgyőrő ónixból készült.

Az ónix száma a 8. Hangja a D. Türkiz A keleti eposzok királyai jogaruk varázsköveként viselték a türkizt. Ha belenéztek, meglátták benne a jövıt. A mesebeli királykisasszonyok tükrét türkizzel kirakott keret ékesítette, s ık nemcsak saját szépségüket, hanem távoli hadjáratokban küzdı szerelmesüket is megpillantották benne. A régi korok vizionáriusai Jupiter égi tájaira lestek rá egy-egy tiszta fényő türkizen át; csillagablaknak tekintették, amely csak a magasabb tudatállapot révületében vált áttetszıvé.

Voltak bizonyos gyakorlatok, amelyeket az „ékkıvé sőrített Jupiterrel” végeztek. A tisztánlátás képességének gyorsabb kifejlıdését tulajdonították neki.

Perzsiában ma is a türkiz a legkeresettebb ékkı. Nyugtató, hősítı hatású szerencsehozónak tartják, amely fokozza a szépséget, de a szépség keltette szenvedélyt nem indulattá korbácsolja, hanem bensı örömmé oldja.

A türkiz száma a 3 + 12. Hangja a B. Gyöngy „Az Istenek könnye” a holdas vizek mélyén, kagylók ölelésében rejtızik. Csillagok ideadómjából gördült alá, s azért búvik nehezen hozzáférhetı zárlatába, mert a gyógyító részvét és az áldozatos erıfeszítések varázslatát ırzi. Amihez a föld gyermeke könnyen hozzáfér, azt nem becsüli semmire, de pszichikai képességei sem gyarapodnak tıle. A gyöngy messiási szenvedésekbıl és tapasztalásból született remekmő. A mélységben megtisztult erı jelképe.

A perzsa mítosz szerint a gyöngykagyló akkor nyílik ki, amikor a Hold utolsó és a Hajnalcsillag elsı sugara felvillan. Az igazgyöngy ezt a bővös fényelixírt szívja be és árasztja ki magából.

A gyöngy Izisz ékszere. Száma a 7. Betője a C. Rózsakvarc Vénusz és Szaturnusz nászában fogant misztikus kristály. A léthajnal derője és az alkonyat mindenre emlékezı megismerése ölelkezik benne.

A rózsakvarc áttetszı rózsaszíne már nem puszta visszfény. Legyızte a sötétség félelmét és kísértéseit, s felderengtek benne az ibolyán túli kozmosz kiterjedései. A szelíd öröm és a halhatatlan szeretet ékköve, amely Szophiának, a Bölcsesség lányának felhıs hajában csillog elszórtan, mint a végtelen, égi tér csillagpora.

A rózsakvarc száma a 6 + 11. Gyökérhangja a Ges. Rubin Az „Éjszakai Nap” szimbóluma; a kívül láthatatlan belsı világegyetem határtalanságában ragyog fel teljes szépségében. E tulajdonságának megvan a pontos fizikai analógiája is. A rubin sötét kazettában jobban megırzi tüzét, mint napfényben.

A rubin rejtett vénákat fakaszt fel. Mágneses módon vonzza a bizarr, transzcendens örömöket, de a fizikai szervezetet, a vérkeringést is frissíti, ha valaki fel tudja idézni, és magába oldja kristállyá fagyott megújító erejét. Különösen nehéz munkateljesítményekhez vonható ki belıle építı áram.

E magasfeszültségő üzemanyag úgy lappang benne, mint atommagban a felszabadításra váró nukleáris energia.

A rubin száma az 1 +4. Gyökérhangja a Ram. Smaragd Hermész Triszmegisztosz nem véletlenül véste smaragdtáblára az analógiák tanának évezredeket átvilágító hieroglifáit. Különös társításként smaragdba vésett Izisz-képmást is gyakran találnak a régészek antik templomok törmelékének mélyrétegeiben. E két hatalmas ideapólus összefüggését és összetartozását egyedül a transzcendens logika ismerheti fel. Mert a smaragd a legelvontabb értelemben „androgün” ékkı. Hold-Merkúr áramok váltakoznak benne aszerint, hogy egy-egy kapcsolatot teremtı gyakorlat melyiket idézi általa.

Az ısi hagyományok telihold idején mágikus képességeket, profetikus látomásokat hívnak elı Izisz és Hermész ékszerével. Hatásos védelemnek tekintették szédülés, görcsök, különféle „rontások” ellen. A fiatal papnık a harmónia, hőség és ártatlanság jelképeként viselték.

Mindenképpen magas szellemi rangot, kitüntetést jelentett. Érzékeny egyéniségek zaklatottságukat csillapították, ha tekintetükkel belemerültek hős színének óceánjába. Ha valaki elalvás elıtt e sejtelmes csillogásra összpontosítja figyelmét, különös beavatási álmokat idéz fel vele, és megvédi magát a lidércnyomástól is. Álompraxis idején fogékonyabbá teszi a tudattalan zónákat, a feltett kérdésekre világosabb válaszok érkeznek ilyenkor.

A smaragd száma szintén a 2. Gyökérhangja a Lam. Hegyikristály A minden színt magába oldó teljesség és az egyensúly szimbóluma.

E szintézis egyedül a szenvedélyélet és a képzelet megtisztulásából vonható ki. A hegyikristály ezért az Adeptusok hegyének csúcsán gyúl ki alkonyatkor, amikor a Nap alámerül a nyugati égbolton. Jelt ad magáról a Hold és a Neptun együttállásának idején is, „amikor a Föld vizei varázstükörré alakulnak át, s a tisztánlátók megpillanthatják bennük az Istenek arcát”.

Ez az együttállás mágikus rejtjel. Akik meg tudják fejteni, azok kezükbe kapják az ég és föld nedveinek kötı és oldó hatalmát. E kristály esszenciáját azonban — éppúgy, mint valamennyi nemes ékkıét - az emberi lélek bensı humuszából is ki kell fejteni ahhoz, hogy hatása teljes erejő gyógyáramként érvényesüljön lényünkben és sorsunkban.

A hegyikristály száma a 2+7. Ultrahangja a magas C.

A GÁTLÁSOK TUDOMÁNYA Az orvostudományok sok felderítetlen területe között talán az elmekórtan nevezhetı leginkább annak. Elmaradottsága szinte feltőnı a többi fakultás forradalmi eredményeihez képest. Legelsı és legnagyobb akadálya e hatalmas, veszélyesen szakadékos terület feltárásának az a körülmény, hogy a megbetegedéseket fıleg mint fizikai rendellenességeket kezelik. Azonban az ezek mögött meghúzódó lényegi ártalmakat — melyek az elıbbieknek okai — nem hajlandók figyelembe venni. Nagy hiba az is, hogy a mélypszichológia különvált az elmekórtantól, amikor Freud betört a tudattalan területére, s az alvilági démonok, amelyek csak analitikus regények lapjain kísértettek addig, kezdtek átnyomulni a tudomány barikádjain. Szenvedélyes harc indult meg a félelmetes Hadész-birodalom felfedezésének ténye ellen. E háborúság konzervatív ellenpártja — noha Freud és követıi hatalmas területeket foglaltak el azóta — még mindig tartja a tudományos dogmatizmus jó néhány barikádját.

Freud zseniális szellemi frontáttörése kitágította az emberi tudat szők fókuszát. A lélek mélységeibe fény vetıdött, és titokzatos élet nyüzsgése indult meg. Mérgeket termelı gyökerek, szálakat húzogató, láthatatlan bábjátékos kezek léte lett nyilvánvalóvá, amelyek meghatározzák a tudatos ember bonyolult, zőrzavaros létét. Rejtélyes betegségcsírák, tragédiák szülıméhe nyílt ki, és az emberek iszonyodva hıköltek hátra önmaguk belsı kiterjedéseitıl. Freud megjelenése ezért korszaknyitó, forradalmi esemény, amely az egész lélektan átértékelését kényszerítette ki. De ne feledjük, hogy voltak idıszakok, amelyeknek a mítoszai sokkal többrıl és jelentısebbrıl vallottak az emberi lélek titkait illetıen.

Freud felnyitotta egy ismeretlen birodalom kapuját. Odabent felderítetlen törvények uralkodnak.

E határtalan terület még milliomodrésznyire sincs feltérképezve. Lakói egészen más nyelvet beszélnek. Néhány közös fogalom megszületett már, amely szinte intuitív emlékezés az ısi mítoszokra. így bizonyos elsüllyedt élmények felszínre hozatala vált szükségessé, és lehetıség nyílt arra, hogy a rejtızı névtelennek megtaláljuk a valódi nevét, s ezáltal hatalmat nyerjünk fölötte.

Nagyszerő ráérzés ez a valóságra, de kétélő fegyver. Csak akkor eredményes, ha valóban megtaláljuk a démon nevét, amelyet az alvilágból felidéztünk. Ha nem, vadállatokat engedtünk szabadon ketreceikbıl, eleven húst vetettünk oda nekik zsákmányul. Ezért kétségesek ma még a pszichoanalízis gyakorlati eredményei. Ennek ellenére mindaz, amit tesz, szükségszerő, s az emberiség egyik legjelentısebb ügye. Ariadné-fonál, amely, ha labirintusban kanyarog is, oda vezet végül, ahová a felfedezınek jutnia kell. Hogy mennyi idı alatt, milyen kudarcok, átértékelések, részletsikerek közepette, hány fanatikus tévedés és hány csöndben lejátszódó tragédia árán, sohasem volt lényeges egy ilyen végösszegnél. Mert nem kevesebbrıl van szó, mint az ember beavatásáról önnön léte titkaiba.

A fejlıdés mindig párhuzamos, akkor is, ha az emberi értelem szakosítani igyekszik a dolgokat.

Az asztrofizika felfedezései, a színképelemzés, az ibolyántúli sugárzás megállapításának és bizonyos technikai eszközökkel való ellenırzésének ténye erısen összefügg a pszichoanalízis fogalmának felmerülésével a tudományban. Fizikai síkon az ember utánanyúlt a láthatatlan színeknek és sugárzásoknak. A pszichikai síkon feltárta a személyiségen inneni tudattalan, a láthatatlan „alvilág” kapuját. Ez azonban törvényszerően feltételezi és megidézi a harmadik pólust, az emberen túli síkokat, a magasabb rendő szellemi világot. Mert a halandónak hármas lényege van: teste, lelke és szelleme. E háromból együtt születhetik csak meg létének egyensúlya és felszabadulása.

Kétségtelen, hogy az elmebetegségek egy tekintélyes része fizikai sérülésekre, öröklött alkati gyengeségekre, szerzett bajokra, idegrohamokra vezethetı vissza. De a mechanikai sérülések következtében létrejött elmezavarokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Mégis, a kórformák legtöbbje pusztán fizikai okokkal nem magyarázható kielégítıen. Kezelésük ilyen módon nem is lehetséges.

Az elmekórtan módszeres terápiája egyre bıvül. Gyógyszerekkel a tünetek fellépését szabályozhatjuk ugyan, de a baj teljes kiküszöbölését csak egészen könnyő, felületes

megbetegedéseknél érhetjük el általa. A bonyolult esetek feldolgozása és kezelése egészen más módszereket követel az orvostól, mint amilyenekkel ostromolják e kórok misztériumát. Annak, aki a tébolydák élıhalottainak, démonok üldözöttjeinek megváltójává akar lenni, egy személyben gyógyszerésznek, belgyógyásznak, idegorvosnak, pszichoanalitikusnak, jógaszakértınek, hipnotizırnek, szimbológusnak, asztrológusnak, kultúrtörténésznek kellene lennie. Akinek szelleme kötött és nem gondolkodik összefüggésekben, akit különféle vallási vagy tudományos tételek nyőgöznek le, s érzelmi élete felderítetlen, zavaros, zsarnoki erejő, sohase lépjen az ismeretlen birodalom területére, mert elnyelik a szakadékok, vagy felfalják a sötétség szörnyei. Az igazi pszichológus-beavatottnak ismernie kell az ember kozmikus lényegét, a lélek és világmindenség összefüggéseit, minden dolgok hármas természetét, hogy kifejthesse a makrokozmosz titkát a mikrokozmoszból. Kitapinthassa az analógiákat az emberben és a világegyetemben. Az emberben lévı szellemi mag örök. Lényegének éltetı csírája körül anyag örvénylik, sőrősödik, kiteljesedik és feloldódik, azért, hogy a góc ideatöltése újabb változatokat hozzon létre az élet és halál, a fény és sötétség erıibıl. E góc nem azonos a személyiséggel, amely az anyag áradásában egyetlen életen belül is szüntelenül átalakul. Ez az örök mag a hinduk átmanja, az Isteni Önvaló, amelyben benne nyugszik a lét egész története és misztériuma. A lélek orvosának e gyökérig kell visszahatolnia, ha a titkos kód birtokába akar jutni, amellyel kivonhatja valamennyi egyéni kór gyógyszerét. Mert az ember élménytartalmának rétegezıdése végtelen.

Testében minden sejt évmilliók eseményeire emlékezik. Lelkének ısi rétegei a személyes mozzanatokon kívül magukban foglalják mindazt, amit a formavilágba lépett lények átéltek.

Szörnyő ısmaradványok rejtıznek a lélekben, idıtlen tragédiák, egyéni és kollektív kataklizmák megkövesült, felderítetlen rommezıi. Az élet különféle síkjainak e változatait — mivel a tudat szők világában sem szavak, sem gondolatok nincsenek rá — legfeljebb szimbólumok fejezhetik ki. Mindez ott örvénylik, lázit, fenyeget, idéz, láncait rázza, sötét képzeteket nyilaz, ideák, ösztönök rákszerő burjánzását tenyészti a tudaton innen és túl. Valóban emberfölötti feladat tehát az, amelyre a lélek igazi orvosa vállalkozik, amikor felnyitja Hadész kapuját. Mert ha tudása hiányos, rendszerint a lékek számát szaporítja csak, amelyeken át az alvilági özönvíz a világra zúdul. Egészen bizonyos, hogy nem gyógyít, hanem rombol ezen a területen mindenki, aki azért, amit szétzúzott, nem ad valami jobbat cserébe. Az elfojtott szexuális és hatalmi ösztön, a tudattalan vágyvilág erkölcsi Énnel való összeütközése valóban egy csomó betegség, tragédia, boldogtalan összeomlás oka. De ez magában még nem indokolja az egész életet. Azáltal, hogy letépjük az erjedı, álarcos indulatok bilincseit, sokszor a meglévınél nagyobb bonyodalmakat idézünk elı. Ha egy langyos házasságban, esetleg élettársi viszonyban élı, úgynevezett tisztességes frigid asszonyt gátlástalan kéj nıvé szabadítunk fel, még nem biztos, hogy meggyógyítottuk. Sıt valószínőleg még bonyolultabb bajok közé taszítottuk. Aki nem méri fel ezt az ügyet teljes nagyságában, minden elágazásában és következményében, az fertıtlenítés nélkül operál.

Mindenekelıtt pontos terv szükséges hozzá, bizonyos kombinált, fokozatosan felépített módszer, amelyet nem féltudás, hanem teljes ismerettár fedez le. Ez az orvosban is bensı renden alapul, amely védetté teszi az érzelmi fertızésekkel szemben. Az egyiptomiak az individuumot a nagy Kilencnek nevezték. E kilenc rétegnek megvoltak a pontos meghatározásai. A beavatás alatt e kilenc sík fokozatosan telt meg isteni fényességgel, míg a testet teljesen áthatotta a lélek, a lelket a szellem és a szellemet az isteni energiák. Ez volt a gyógyulás. Minden fikció és káprázat megszőnése, a tökéletes felszabadulás állapota.

A fentiek nyomán érthetı, miért az elmekórtan az orvostudományok legnehezebbike.

Mővelıjének univerzális tudásra van szüksége.

Azonkívül az elmebajok nem magyarázhatók egyetlen bölcsı és sír közé zárt élet alapján. Mert a lét kezdet és vég nélküli folyamatosság a kísérleti fizika szerint. Ezért elkerülhetetlen, hogy az orvos visszanyúljon az elmúlt korszakok tudásanyagáért. Alaposan áttanulmányozza az ısi világ jelképeit, s ezek sodró áramai között biztos kormányos legyen. De az elsı és legfontosabb feladata, hogy az elmebajok mibenlétérıl teljes fogalmat nyerjen.

A lélek anatómiájának tizenkét axiómája Vannak bizonyos alap okok, amelyeknek legalább elvben való elfogadása nélkül a mélyebb elmekórformákat helyesen kezelni, gyógyítani nem lehet. Ezek a következık: 1. Az anyagi szervezet mögött pszichikai irányító erık állnak.

2. Minden látható forma és mőködés lelki erıtényezık megnyilvánulása.

3. A lelki mőködések legegyszerőbben szimbólumokban fejezhetık ki.

4. Az ember személyiségének van transzcendens lényege. E lényeg túléli a fizikai test halálát.

5. A keleti reinkarnáció tanítása a mélypszichológiában tapasztalati úton igazolható tény.

6. Az ember felépítése nem végzıdik a fizikai testnél, hanem fölötte három magasabb szervezet mőködik.

7. Ez a három magasabb rendszer: az étertest, amely a fizikainak pontos mása; az asztráltest, az érzelmek hordozója; és a mentáltest, amely az intellektuális képzeteket, elvontságokat és jelképeket tartalmazza.

8. Mindháromnak sajátos szerkezete van. Ezek az élet benyomásaiból származó emlékképeket, tapasztalatokat speciális módon raktározzák el.

9. Az étertest életerıket magába záró forma. Az asztráltest az érzelmi, érzéki, ösztönös benyomások és emlékképek rögzítıje és közvetítıje. A mentáltest formulákat, szimbólumokat, ideákat raktároz el.

10. A három magasabb rendő szervezet elızı inkarnációk, létfokozatok tapasztalati anyagát is magában rejti. Minden emlékkép azonban más halmazállapotban van jelen.

11. A fizikai test a biológiai sejtemlékezés bázisa. Jung szerint a kollektív ıstudat archetípusraktárában a faji és faj feletti múlt erıtörvényei lappanganak.

12. Az ember kozmikus létének erkölcsi jelentısége van. A lét célja bizonyos morális és pszichikai minıségek kifejlesztése. Az elmebajok olyan mőködések, illetve élettani formák, amelyek katarzisa által a kívánatos tulajdonságok a leggyorsabban érhetık el.

Az alapelvek utolsó, 12. pontja adja az elmebajok kulcsát. E pont szerint az elmebetegségek — eltekintve a fizikai sérülések, szerzett kórok stb. formáitól — nem romboló, hanem magasabb értelemben építı jellegő tisztulási folyamatok. Hogy ennek mibenlétét érthetıvé tegyem, kissé részleteznem kell a gátlások szerepét az emberi lélek kialakulásában. Az elmekórtant másképpen a gátlások tudományának nevezhetném.

Ha tanulmányozzuk az emberi psziché kialakulásának történetét és az intellektus fejlıdését, tekintetbe kell vennünk azokat a jellegzetességeket, amelyek a magas erkölcső és szellemi fejlettségő kultúrlényt a primitív vadembertıl elválasztják. A különbség kettıjük között elsısorban gátlásaik mennyiségében, képzeteik bonyolultságában mutatkozik meg. Az erkölcsi Én, a morális tudat, de a kultúrintellektus is tulajdonképpen bonyolult gátlást sorozatok finomító formálásából kialakult eszmék összessége. Az elmebajoknál ennek nagy része hiányzik, bénultságra van kárhoztatva. Ugyanakkor azonban néhány kiegyenlítı tétel kórosan felerısödik.

A betegesen gyenge vagy túlfokozott tényezık székhelye bármelyik lehet a három magasabb rendő szervezet közül. Az elızı inkarnációkban szerzett kellemes vagy kellemetlen tapasztalatok lappangó formában fennmaradnak. Különleges esetekben ezek olyan erıs feszültséget okozhatnak, hogy bizonyos külsı körülmények hatására a tudat küszöbét is áttörhetik.

Kézenfekvı tehát, hogy e sajátos esetek kezelése csak úgy lehetséges, ha a kóros komplexumot rögzülése síkján keressük fel.

E magasabb szervezetek mindegyikének más kezelési módszer felel meg.

Három módszertani terápia A természetes törvényszerőséggel három csoportba sorakozó kórformák háromféle orvosi gyógymódot kívánnak meg. Az elmekórtan eddigi kategóriáit és dogmáit már a pszichológia fejlıdése is illuzórikussá teszi.

Az elsı kórforma az úgynevezett fizikai sérülések, elváltozások, folyamatok esetei, amelyek kezelése a fizikai síkon zajlik le gyógyszerek, mőtétek, különféle technikai eljárások segítségével.

Mindezeket végrehajthatja bármelyik ügyes, technikás orvos.

A második kórforma az asztrálsíknak megfelelıen már igen bonyolult és sokrétő. A legrejtélyesebb, legsötétebb elmebajoktól kezdve a különféle ideges zavarokig terjed. Itt már asztrális sérülésekrıl, démoni lélekterhességrıl, elızı életek erıs élményeinek és személyiségeinek a jelen életbe való átszüremlésérıl van szó. Ez utóbbit talán egy rádióállomásnak a másik adásába való zavaró áthangzásának hasonlatával fejezhetnénk ki. A legtöbb kórforma és számtalan ideges zavar: tér, kés, víz, tőz, harangzúgás, szél, bezártság iránti félelem és egyéb bonyolult tünet a transzcendens múltból ered. Az oszlásban lévı emlékgócokat sodró, szennyártól elöntött asztrálvilág láthatatlan síkjáról hullámzik át a tudatba és az ösztönvilágba. A páciens voltaképpen a múlt fogságában sínylıdik.

Az alvilágba senki sem hatolhat be mentális kulcsok és védettség nélkül. Az orvosnak itt mindenekelıtt el kell olvasnia az eléje kerülı páciens hármas ábráját. Az ember valójában mozgásban lévı szimbólum. Szavai sok mindent elleplezhetnek, de testalkata, fejalkata, arcberendezése, vonásai, színei, hangja, mozdulatai, írása, tenyérvonalai, születési idıpontja minden titkát elárulják annak, aki megfejti és megérti jelzéseiket. Ezért alaptudománya az elmekórtannak a szimbológia, a karakterológia, a gesztusok és a mimika ismerete. Ugyanígy pillére az asztronómia, az asztrológia és az asztrozófia is. De az egyetlen életre felállított horoszkóp nem elegendı a pontos diagnózis megállapításához, mivel — mint mondottuk — a páciens élete nem jelen születésével kezdıdött. Sejtjeiben, lelkében, szellemében idıtlen emlékeket ıriz, s egy-egy rögeszméje, gátlása, fóbiája igen gyakran transzcendens mélyrétegekben gyökerezik. Meg kell tehát csinálni az inkarnáció-horoszkópot is, hogy a nagy élmények, megrázkódtatások vagy krónikus ráhatások súlypontjain rátalálhassunk a betegség gócára. Amikor az orvos így már nyomra akadt, és alaposan megismerte páciensének gyöngéit, erényeit, energiakészletét, tehetségeit, gyulladt részeit, fekélyeit, indulat- és szenvedélyrétegeit, akkor kezdhet csak hozzá óvatosan a kezeléshez. Ennek sikere nagymértékben függ a beteg erkölcsi fajsúlyától és intelligenciájától. Attól, hogy mennyire képes befogadni lassankint egy olyan világképet, amely feloldja névtelen szorongásait. Értelmet ad küzdelmeinek, szentesíti a sors kényszere alatt hozott áldozatait, megszépíti lemondását, átalakítja indulatait és megszabadítja a halálfélelemtıl. Amíg a

lélek orvosa élı megismerést nem tud adni betegének, addig csak tüneti kezelést végez. Más mederbe tereli, de teljeséggel megoldatlanul hagyja a kórokozó problémákat. A gyógyítás folyamata alatt egyetlen olyan tételnek sem szabad felmerülnie, amelynek az orvos nem ismeri ellentételét és szintézisét.

Az alvilágba való leszállás hatalmas, ısi misztérium, amelynél a neofitát mindig mestere kísérte.

Olyan vezetı, aki ismerte e sötét ingovány váratlan csapdáit, a mélység démonainak mágikus neveit és a beszívó félelemörvények oldó ellenmantráit. Egyiptomban megnevezni valamit annyit jelentett, mint teremteni, vagyis valamit kiemelni a káoszból, körvonalazni, idea tartalommal megtölteni. Az ember csak úgy nyerhet hatalmat démonai fölött, ha koncentrálja, felidézi, megismerése fényébe állítja, elhatol lényegük titkáig. E titok az oldó varázsige, amellyel a torz képzıdményeket megsemmisítheti.

Minden vallásban bıven találhatunk legendákat, amelyek istenek, istennık, messiások és szentek alvilágba való alászállásáról beszélnek. Az utána megint napvilágra emelkedı lény új életre támadva, megvilágosodottan ragyog fel a világ elıtt. Odalent tudatára ébred saját múltjának, legbensıbb lényegének. A jövı pedig csak a múlt ismeretével változtatható meg. Titáni próbatétel ez. Éppen ezért bármilyen képzett, erıs jellemő volt például Egyiptomban a neofita, nem

engedték le egyedül a hétfokú lajtorján a kozmikus valóság területére. E lajtorja a tudat hét mélységi fokát jelenti. Ebben a Hadészben áradó vadvizek között vezet az út. Mert azon a ponton, ahol még asztrális gyöngeség vagy tudatlanság lappang a tanítványban, beszakadhat a talaj, mint vékony kéreg a mocsár felszínén. A tisztátalan érzések, hamis fogalmak hínárja rácsavarodhat a lelkére, és foglyul ejtheti. Az emlékezés országa gleccseres, lidérces halálvidék. Itt az anyagi világban lejátszódó események sziklás hegyei között a láthatatlan, asztrális világban eltöltött idıközök sötét, forrongó, kénbőzt párolgó szakadékai húzódnak meg. Ebben az útvesztıben Ariadné fonala nélkül senki sem igazodhat el. Aki egyszer leszállt, vagy bensı kataklizma következtében alázuhant lényének mélyrétegeibe, onnan vezetı nélkül felszínre sohasem kerülhet. Ha lelke belevész a tudatos vagy öntudatlan kísérletbe, teste halott, üres váz a földön. A többi ember azt hiszi, látja ıt magába roskadt, sötét eszelısségében, pedig nincs ott.

Távol van. Valahol irtózatosan mélyen, évtízezredek szakadékában foglyul esett.

Az egyiptomi neofita vezetıje persze nem lehetett más, mint adeptus: minden próbatétel tüzén átégett mester, fıpap, akinek rendíthetetlen lelke és szelleme átfogta a kozmoszt.

A lélek orvosának feladata nem kisebb ennél. Felszínre kell hoznia a mélységekbe veszett, rögeszmék alvilági börtöneiben sínylıdı szerencsétleneket, démonok fogságába esett megszállottakat, a lejátszott szerepek lárva-maskaráiban kísértı élıhalottakat.

A harmadik kórforma esetében a mentális síkon van a betegség oka. Ezek az úgynevezett tévuniók, a fantázia kóros építkezései. A tökéletlen személyiség azonosítása valamely szellemi titán külsı vetületével. Ez mindig a valódi misztikus unió torz fénytörése, a helyes út árnyéka.

Mohó, vak burjánzás egy elfajult nosztalgia beteg hıjében. E tragikomikus messiások, szentek, próféták a vallási téboly megszállottai, akik különc lobogással és a félreismertség keserő dühöngésével járnak az emberek között, vagy tombolnak a zárt intézet celláiban. İk egy-egy emberhez hasonló lárvának az áldozatai, amellyel múlandó személyiségükben egyesültek. Égı hatalomvágyuk, fanatikus szenvedélyességük, győlölködı dogmatizmusuk rossz állomást kapcsolt, amikor a szellemi ideáljukkal vagy az istenséggel való egyesülés után sóvárogtak. Bensı templomba, égi felszabadulásba indultak, de tudatlanságuk, indulatosságuk pokolszakadékba vezette ıket anélkül, hogy kétes mámorukban észrevették volna. E szerencsétlenek valóban emlékeznek, s tökéletesen azonosítják magukat rajongásuk tárgyával.

Itt a lélek igazi orvosának, a beteg mentális összetételébe behatolva, meg kell kísérelnie feloldani a kórformává merevedett téves rögeszmét.

A mikrokozmosz bírái „A lélek — mondja Manu — a saját tanúja, a lélek a saját menedékhelye...

Amikor azt mondod: egyedül vagyok magammal, szívedben tartózkodik szüntelen a legfelsıbb szellem, minden jónak és minden rossznak figyelmes, néma szemlélıje...”

Az ısi kinyilatkoztatások, a nagy beavatottak és megvilágosodottak egyértelmően arra utalnak, hogy a lélek fejlıdése annak önmagáról hozott ítéletétıl függ. Benne vannak a bírák, sorsának urai. Benne van a menny és a pokol, mint ahogy benne van a megnyilvánult és meg nem nyilvánult istenség is. A kozmikus belsı bíró, az ember felsıbbrendő Énje a bardó állapotában az inkarnáció mérlegelése után kimondja az ítéletet bizonyos bőnök felett. E belsı bíró bőnnek tekinti a magasabb szellemi elvek elleni kihágást, az egyetemes morál elleni vétséget és azt, ha egy tulajdonság végzetesen meggyengíti az egyén összetartozását a közösséggel. A bíró határozza meg ítéletében, miféle hiányokat kell pótolni. Milyen túlburjánzó tulajdonságokat — mint például kéjvágy, hatalomvágy, gıg stb. — szükséges a végsıkig feszíteni, rögeszméig torzítani, hogy egyegy életet neki áldozva az megsemmisítse önmagát. A rögeszmékben hatalmas, rossz irányú erık csapódnak le, lelki fekélyek váladéka győlik össze és fakad ki átmeneti, végeredményben tisztító kataklizmaként.

A gátlások szerepe Mivel az ember fejlıdése csakis gátlások beidegzése útján lehetséges, az evolúció folyamán magasabb rendő gátló szerkezetek kerülnek a pszichét képviselı intellektus irányító központjába.

Az éretlen, aszociális ösztönök és energiák eleinte a tudat alá szorulnak. Gyakran még az igen fejlett individuumban is kórképzı hatássá válnak. A rombolási ösztön például bizonyos közösségellenes komplexummá vegyülve, beteges góccá sőrősödik, s ez a legkülönfélébb neurózisokhoz, ködös állapotokhoz vezethet. Ilyen és ehhez hasonló ártalmaknál feltétlenül szükséges, hogy az orvos — az elızı fejezetekben kifejtett módon — az alvilágba való leszállás szimbolikus jógájának mestere legyen. A kórképzı komplexumokat ugyanis a magasabb intelligenciájú emberek megfelelı vezetés mellett önmaguk oldhatják fel legsikeresebben.

Kevésbé önálló természeteknél viszont, ahol az értelemnek nincs meg a kellı elmélyültségre való hajlama, ezt a szerepet a pszichiáter befolyással bíró egyénisége veszi át.

Mint már az alapelvek 3. pontjában utaltunk rá, a lelki folyamatok — így a tudatalatti mőködések is — legegyszerőbben jelképekkel fejezhetık ki. Ezek a szimbólumok szinte a történelem elıtti korszak óta ismeretesek, archetípusosak s ellenkezı, még erısebb hatások által semlegesíthetık.

Az ember fejlıdése normális körülmények között magasabb rendő komplexumoknak az alacsonyabb rendőek feletti uralmán alapul. Aszociális ösztöneinket, primitív gondolatainkat magasabb ideák vezetésének vetjük alá. Ha azonban a psziché építı, egységesítı képessége valamilyen oknál fogva meggyöngül, ezt a fennhatóságot már nem tudja gyakorolni, vagy a magasabb rendő eszmét más síkon alkalmazza, mint ahol az a hatását kifejtheti. Az elıbb állítottuk, hogy intellektuális és erkölcsi fejlıdésünk az alacsonyabb komplexumok járomba fogása által történik. Ez azonban korántsem jelent kényszert, a közösségellenes képzetek, ösztönök, energiák elnyomását, tudat alá süllyesztését. Hiszen ismeretes, hogy ezek a kórképzı csírák éppen a tudattalanban fejtik ki ártalmas hatásukat. A pszichopatológus e csíráktól való megtisztításra törekszik. Ez abból a felismerésbıl fakad, hogy a kritikus komplexumok csak teljes feloldásuk által vesztik el kártékony hatásukat.

Abban a terápiában, amelyrıl az elıbbiekben szó volt, leghatásosabb eszköz az irányított meditáció és a páciens képzeteinek, érzelmeinek összekapcsolása az alvilági utazást irányító orvos pszichéjével. Az ısi idıkben a gyógyítást papi tudományként gyakorolták. A pap nemcsak az orvostudomány, hanem mindenféle más ismeret beavatottja volt, s szemlélete így emberrıl és világról egységben forrt össze. Az ember beilleszkedett a természetes hierarchiába, s maga is része volt bizonyos természetfeletti, szellemi elveknek. A testi bajokat csak azok ismerhették, magyarázhatták és gyógyíthatták, akik az élet misztériumainak legmélyére hatoltak.

A különféle lelki betegségek ismertetésére itt nincs lehetıség, legfeljebb futólag érinthetünk néhány esetet. Vegyünk például három gyakori kórformát. Egyik a skizofrénia, másik az epilepszia, harmadik a cezarománia.

A skizofrénia A legismertebb elmezavar. Tulajdonképpen a kórformák egész serege tartozik e meghatározás alá, melyeket eltérı jellegük miatt szinte nem is lehetne egy csoportba sorolni, ha nem volna valamennyinek közös gyökere. A skizofréniánál — minden esetben — a test életét irányító és a közvetítı központi intelligencia idınként elveszti uralmát a szervezet felett, és helyette egy más, jellegzetes vezérelv kerekedik felül. Ilyen tünet lehet, amikor két, egymással ellentétes egyéniség felváltva szerepel a test uraként. Az egyik magas erkölcsi természető, a másik közösségellenes, kriminális. Ez az eset termékenyítette meg eddig leggyakrabban az írók fantáziáját, noha a betegség még igen sok változatot mutat, s hallatlanul bizarr, rejtélyes kórépítményeket emel. A skizofréniánál gyakran teljesen elvész az elızı állapot emlékezete. Máskor a személyiség ugyancsak kikapcsolódik a külvilág életébıl, de nem a fizikai síkon van jelen, hanem — teljesen

ködös állapotban, melyet a külsı szemlélı alig észlelhet — az asztrálsíkon vagy a mentálsík valamelyik zónájában. Ilyenkor tett kijelentései, magában mormolt szavai, amelyek a normális tudat számára értelmetlennek tőnnek, a jelképolvasás kulcsaival igen jól értelmezhetık. E tudományban járatos pszichiáter a páciens megnyilatkozásai alapján pontosan tudni fogja, hogy annak pszichéje miféle régiókban bolyong.

A skizofréniás beteg tulajdonképpen belülrıl szétrobbant egy feszültsége és meghasonlása által elıidézett kataklizmában. Beavatkozás nélkül nincs megegyezési lehetıség a két, esetleg több részre bomlott Én-töredékek között. Lázadás, forradalom lángol fel benne a közösségtıl való elfordulás, a kóros, végsıkig burjánzott individualizmus és a befelé zuhanás következményeképp.

A sértıdött, csalódott szembefordulás mindenhol és mindenkivel, lavinaként rántja magával az egót is. Szétszaggatja, hogy a különféle tulajdonságokat, törekvéseket, indulatokat ellenfelekként állítsa szembe egymással. Pedig az egyén csak egységében élet- és fejlıdésképes. A kis, elvakult, önálló Én-töredékek valójában önnön létfeltételeik ellen dolgoznak, mert a zárlatba szorított bensı polgárháború maga után vonja a szervezet pusztulását.

Természetesen erre sincs egységes gyógymód a tünetek sokfélesége miatt. A mindenkor egyéni szükségletekhez alakított módszer közös alapideája azonban csak az elszigetelt komplexumok közötti hídépítés lehet, a minden külsı emberi háborúság nyomán következı béketárgyalások sikeres levezetése. Hiszen e különös aktus színhelye az ego. A sebesült, kivérzett, lázas, ingerelt tárgyalófelek önmagukkal állnak szemben, oly módon, hogy egyik a másiknak szöges, engesztelhetetlen ellentéte. A skizofrénia a nemek elkülönülésének analógiája is, de ezt az állapotot jelképezi a kentaur, a faun, a sellı, a triton és a nagy léttragédia drámai királynıje, a szfinx is. A betegségnél sokszor éppen a férfias és nıies elemek szakadnak széjjel. A gyógyulás, vagyis az újraegyesülés persze itt megint csak az orvos és a beteg közötti szövetségben jöhet létre.

Az epilepszia A legsúlyosabb pszichikai és erkölcsi eltévelyedések szellemi gátláskapuinak kórformája. A beteg transzcendens Énjében évszázados, immorális, közösségellenes komplexumok burjánzanak. Az elhárító mőködés, mely azokat korlátozni igyekszik, olyan széles körő, hogy az a szervezet biológiai mőködéseit szabályozó központokra is kiterjed. Ez okozza, hogy izgalmak, nagy feszültségek esetében hiányzik a pszichikai rendszer mozgékonysága, melyet a szervezet természetellenes tevékenységgel igyekszik ellensúlyozni. Ez persze eltömıdésekhez, görcsszerő állapotokhoz vezet, s bekövetkezik az epilepsziás roham.

Az epileptikus megbetegedések nagy részét kétségtelenül fizikai sérülések okozzák. A fenti jellemzés azonban az úgynevezett „öröklött” bajokra vonatkozik, amelyeknél ilyenfajta elváltozás nem mutatható ki. A fizikai eredető epileptikus elfajulás kezelése aránylag egyszerőbb, s az operatív vagy gyógyszeres beavatkozás igen jelentıs eredményeket érhet el. Az öröklött epilepsziában azonban pusztán késleltetés, idınyerés szempontjából alkalmazhatjuk a gyógyterápiát, míg párhuzamosan kell végeznünk a baj transzcendens okának kielemzését. Mert a lényeg ennek az Ariadné-fonálnak a követése a labirintus legmélyébe, a kórokozó fenevad tanyájáig. Ha ez a mikromitikus alvilági kaland lejátszódott, a végleges gyógyulás megint csak a magasabb rendő morális képzet-komplexumok beidegzése, illetve a leölt Minotaurusz sötét erıinek ilyenekké való átalakítása által következhet be. Dosztojevszkij szintén ebben a betegségben szenvedett. Az ı példája igen jelentıs ábrája e kór tragédiájának, ugyanakkor megrázó szépségő megtisztulása is. Dosztojevszkijben a betegség sötét izzása, démoni feszültsége küzdött az író erkölcsi nosztalgiájával. Szinte messianisztikusan erıs közösségi érzete és hatalmas alkotóereje építeni, teremteni, vigasztalni, megváltani akart. Lélegzetelállító ennek a titáni birkózásnak a hevessége, halálos izgalma egyetlen individuumon belül. Hol egyik, hol másik komplexum kerekedik felül, hiszen mindegyik emberfeletti erejő: a fény is, a sötétség is. Szörnyő szenvedélykisü-lések, erkölcsi eltévelyedések, ködös állapotok váltakoznak az isteni átfőtöttség emelkedettségével. Végül létrejön a szent és megrázó kompromisszum a mőveiben.

Dosztojevszkij nem öl fizikai kezével, hanem megalkotja a világirodalom legfélelmetesebb, legátéltebb analitikus regényét a gyilkosságról, s erkölcsi Énjével pálcát tör fölötte. İ maga a tettes, a súlyosan elítélt vezeklı és a bíró egy személyben. Végigjátssza e hatalmas melodrámát a közönség okulására és önmaga megváltására. Primitív embernél, akinél a morális és értelmi gátak hiányoznak, az epilepszia feszültsége kisgyermekek megrontásában s gyakran szörnyő kegyetlenséggel elkövetett kéjgyilkosságban robban ki.

A cezaro mánia Hóbortos, valóságtól elszakadt nagyzási mánia. Önimádat. E betegség példájaként ide iktatom Toselli győjtésébıl (1800-as évek) G. L., 63 éves gazdálkodó esetét. G. L. biztos fellépéső, széles homlokú férfi volt, kiálló arccsontokkal és kifejezésteljes, éles tekintettel. (Agykapacitását az 1544es számmal mérték. Hımérséklete 37,6 volt.) 1871 ıszén kezdett nyugtalanul kóborolni.

Beszédessé vált. A helység jelentıs polgárait megállította az utcán, és vele szemben elkövetett jogtalanságokkal vádolta meg ıket. Elpusztította a szılıtıkéket. Összedúlta a termıföldeket.

Borzasztó fenyegetéseket kiáltozva, bosszút forralva vonult végig az utcákon. Hamarosan istenné, a világmindenség királyává lett, és Alba dómjában magas elhivatottságáról prédikált.

Raccognini tébolydájában nyugodtan viselkedett addig, amíg úgy hitte, a környezet nem kételkedik magas méltóságában. A legkisebb ellentmondás esetén azonban az elemek ura vagy ugyanennek megtestesülése, a Nap testvére, fia vagy apjaként azzal fenyegetızött, hogy a földet kopárrá tarolja. A birodalmakat elpusztítja, és a szörnyő romokat lába zsámolyául veti.

A legkülönösebb azonban G. L.-nél az önkívület grafikai kifejezıdése volt. Gyermekkorában tanult ugyan írni-olvasni, de késıbb megtagadta a rendes írás használatát. Gyakran szerkesztett leveleket, parancsokat, váltókat a Naphoz, a halálhoz, a polgári vagy katonai hatóságokhoz.

Zsebei tele voltak ilyen iratokkal, írásaiban az ábécé nagybetői sajátságos jelekkel és figurákkal keveredtek, amelyek tárgyakat és személyeket ábrázoltak. Egyik szót a másiktól egy vagy két kövér ponttal választotta el. Néhány szónál csak egyes betőket jegyzett fel, tekintet nélkül az ábécé szabályaira.

Aláírásul kétfejő sast rajzolt egy arccal a közepén, ez volt az egyik legkedvesebb ábrája.

Szembetőnı G. L. írásainak a szemita írásmóddal való hasonlósága, miszerint bizonyos betőket, legtöbbször magánhangzókat kihagy. Azonkívül megtalálható nála, amit az egyiptomi hieroglifákkal kapcsolatban determinált jelnek neveznek. így a halált egy halálfejjel és két keresztbe állított csonttal, a turini bíróság elöljáróit egy csúf profillal vagy félholddal ábrázolja.

Más írásaiban még inkább visszanyúl a múltba. Az ábécé betői csaknem teljesen eltőnnek nála, hogy helyet adjanak a képírásnak.

Ez a bető-, hieroglifa- és szimbolikus rajzkeverék igen fontos írásmő, mivel a fono-ideografikus korszakra emlékeztet, amely valószínőleg az ısnépek mindegyikénél (de a mexikói és kínai népcsoportok minden bizonnyal) használatos volt, mielıtt az ábécét kitalálták.

Ennél a cezaromániás betegnél találóan megmutatkoznak bizonyos múltbeli, ıstörténeti és kozmikus átütközések, persze torzult, beteges formában. A cezarománia egyébként mindig az ego gyermekkorát jelenti. A normális fejlıdés folyamatában a gyermekkor elmúlik, helyet ad a férfikornak. A személyiség fontosságát túlhangsúlyozó fantazmákat, a gyermekes önbálványozást más képzetcsoportok váltják fel, illetve ezekkel kiegészülve átszínezıdnek, megenyhülnek, háttérbe szorulnak. A bensı diktátort a betegesen egocentrikus, elvakult cézárt megfosztják trónjától, s a pszichében egy egészségesebb, közösségi kormányzat veszi át az uralmat. Amikor azonban a fejletlen képzetgóc erıszakkal megtartja pozícióját, elavult, nevetséges, ellenszenves szokásai hatalmi tébollyá növekednek. A beteg általában normálisan viselkedik, rögeszméje csak akkor lesz nyilvánvaló, ha személyiségét érinti. Gyógyítása igen nehéz, mert a kór gıgösen elzárkózik, s rögeszméje szerint mindenkinél mindent jobban tud. Éppen ezért legtöbbször katasztrófával oldódik. Az orvosnak mindenesetre meg kell kísérelnie „felnevelni” a gyermeket; érési befolyásolásnak kitenni, különben ezt a nevelést a sorserık végzik el. Súlyosbítja a bajt, ha a beteg valami markáns történelmi személyiségnek képzeli magát, s az ideál személyiségével való

foglalkozáson keresztül valóságos mágikus azonosulást hoz létre. Akkor az engedetlen, veszedelmes kisded maskaráját az orvosnak még külön, bonyolult módon le kell operálnia, fel kell oldania. A módszerre itt kitérni alig lehet, annyira egyéni, s a felmerült alak szerint más-más ellentételt követelı. A kóros jelenségeket sohasem szabad tagadni, mert azok valahol mindenképpen realitások. Ezért a saját síkjukon, saját fegyvereikkel kell ıket semlegesíteni. A cezaromániás beteg valójában gyermek. A robusztus test, komoly, félelmetes pózok és tekintélyes jelmezek mögött is fejletlen kisded. Úgy kell kezelni, mint az éretlen, fegyelmezetlen, felelıtlen gyermeket. Ez a felismerés magában hordja, inspirálja a gyógymód ezernyi finom, sajátos módszerét. A legvadabb, legelvakultabb gyermeket is meg lehet szelídíteni, mert alapjában véve naiv, élvezetsóvár, hiú, kíváncsi és hiszékeny. Életeleme a játék és a mese, a képzelet és valóság ködös keveredése. Csupa rés ez rajta, amelyeken át az okos felnıtt hozzáférhet, befolyásolhatja, uralmat nyerhet fölötte.

Kórformák lélektana E fejezetet azzal kell kezdenünk, hogy „normális” ember úgyszólván nincsen. Többé-kevésbé valamennyien eltérünk a mértéktıl. Ez azonban — magától értetıdıen — soha sem uniformizálható. Az embernek a normalitástól való eltérése jelenti az egyéni színezetet. A személyiség különbözısége mutatja a fajsúlyt, a többletet az életben. (Itt rövid visszatekintést közlök az Académia Occulta címő mővembıl.) Ha azonban a körülmények különös mostohasága folytán egyes tulajdonságok túlfejlıdnek az egyéniség egyensúlyhatárán, bekövetkezik az az állapot, amelyet elmezavarnak neveznek. Ez pozitív és negatív irányban terjed ki aszerint, hogy bizonyos képzetcsoportok túlméretezettek vagy túl erıtlenek.

Népszerő elmekórtani munkák olvasásánál igen sok ember — gyakran éppen a legintelligensebbek — meghökkenve veszi észre, hogy egy-egy kórforma néhány jellegzetessége mennyire illik rá — anélkül, hogy elmebeteg lenne. Valóban, e kényszerképzetek, neurózisok, idıszakos elmezavarok, gátláshalmazok, rögeszmés szellemi mőködések a legélesebb értelmi képességekkel párosulhatnak. Elmebaj még az egészen súlyos kényszerképzetek esetén sem forog fenn, csak ha az értelem elveszti uralmát az ösztönvilág impulzusai fölött. Persze ennek a fordítottja is bekövetkezhet, amikor egy kóros intellektus rögeszméi terjesztik ki diktatúrájukat az érzelmi Én fölött. Mindkét esetben elvész a kapcsolat a reális és a szubjektív világ jelenségei között. A beteg jelentéktelen külsı stimulusokra aránytalan és a dolgok természetével össze nem függı reakciókkal felel. A tényeknek más értelmezést ad, mint amelyek azokból következnek. Sem önmagát, sem a külvilágot nem képes a valóságnak megfelelıen értékelni.

Az elmemőködés zavarai A KÉPZELET FOLYAMATÁNAK KÓROS GYORSASÁGA A hajszolt képzelet mindig izgalmi állapotok ismertetıjele. Hosszú idı óta elnyomott, lefojtott ösztönök keresnek általa érvényesülést. Az ok legtöbbször már születés óta benne rejlik az egyéniségben, sıt születés elıtti állapotokra vezethetı vissza. Jellegzetessége, hogy a szellemi mőködések roppant gyorsan, könnyedén mennek végbe, a beszélınek kielégülést, kéjérzethez hasonló örömöt okozva. A mondanivaló összefüggése azonban laza, a gondolatok csapongók. A beszéd ellentétes hatásokból tevıdik össze. Az asszociációk értelmetlenné válnak, mivel a beteg a gondolatépítmény egyes részeit elgondolja ugyan, de azokat ki nem mondja. Ha ilyenkor figyelmeztetjük a hiányra, kihagyásra, nem hiszi el vagy ingerültté válik, mert szerinte fölöslegesen akadékoskodunk. Ez a jelenség az elmekórtanban gondolatfutásként ismeretes, mely súlyosabb formájában már teljesen összefüggéstelenné válik. A beszélı elveszti a gondolat fonalát, összevissza szór mindenféle érthetetlen mondatrészt, szótagot.

Végül a beszédnek már csak az ellentétesség végleteivel, a ritmus, a betőrím elemeivel van kapcsolata. A kór végül a logikai gondolkodás teljes megszőnéséhez vezet. Az ilyen állapot elıidézıje lehet még az elıbb említett, kibontakozásra törı ösztönökön kívül az is, hogy az agy logikai csoportosító mőködése meggyengült, és több, egyidejő erıhatás törekszik felszínre benne.

E tüneteket ezért dimenzió-betegségnek is nevezhetnénk, mivel a pszichének bizonyos születés elıtti tulajdonságából erednek. A lélek életének magasabb kiterjedéseiben ugyanis a dolgok gyakran egyidejőleg vannak jelen, az ellentétek egymással párhuzamosan is kifejezésre juthatnak.

A mi kauzális világunkban azonban ez a jelenség mint elmezavar mutatkozik meg.

A KÉPZELET FOLYAMATÁNAK KÓROS LELASSULÁSA Elıfordul a búskomorság és elmegyengeség eseteinél, amikor a tudatban csak lassító, gátlásos, súlyos képzetek jelennek meg, ami a melankóliánál a gondolati tevékenység teljes leállásáig fajul.

Az öntudat az eltompulás, gondolathiány és képzeletszegénység vigasztalan állapotába kerül.

Egyidejőleg a depresszió, agynyomás, kóros unalom jelenségei állnak be. A páciens e jelenségre a legesztelenebb cselekedetekkel válaszol, hogy elviselhetetlen feszültségeit feloldja általuk. Persze ez a kórforma az elıbbivel együtt lehet fizikai okok következménye, amikor az agyban például beteges élettani elfajulások lépnek fel. Az esetek nagy részénél azonban ilyenek nem mutathatók ki, a tünetek mégis megállapíthatók.

E lelki zavarok mélyén nemcsak elızı életbéli képzetek burjánzanak; gyökereikbıl genetikai, méhen belüli, fajtörténeti kataklizmák emlékei szivárognak felszínre. A tudatfeletti Én mindkét esetben a mélymúlt zavaró berezgéseit próbálja kikapcsolni, hogy azok ne gátolhassák a még gyönge, ellentétes tulajdonságok kifejlıdését. Tehát a gyorsasági vagy lassúsági kórformák gyökere, alapjellege éppen a bántalomban megnyilatkozó tünetek ellentétében keresendı.

Valamikor, valamilyen bonyolult formában éppen a felszínen hiányzó tulajdonságok tengtek túl.

A betegség így csak végletes kompenzáció: a felsıbbrendő Én kiegyensúlyozási törekvése.

GONDOLATTÁRSÍTÁSI ZAVAROK Ide tartoznak azok az esetek, amelyeknél bizonyos asszociációs módszerek túlsúlyba kerülnek. A gondolatmenetet a szavak külsı hangzása, fonetikai hasonlósága irányítja. A hang és betőrím értelme azonban hiányzik. A beteg állandóan versben beszél, rossz főzfa-rímeket halmoz össze, vagy minden összefüggés nélkül szavakat kapcsol egymáshoz, pusztán a hangzás alapján. Ami ebben a lelki zavarban különösen figyelemre méltó, annak transzcendens magyarázatát a mai elmekórtan bizonyos tételei miatt nem fogadja el, noha az a probléma valódi megoldását jelentené. Ezekben a betegekben ugyanis a szavak mágiájának, az ısi hagyományok, vallások és filozófiai irányok mantrikus gyakorlatainak öntudatlan emlékezése szakad fel. A misztikus irányzatokban a betőknek, számoknak, hangoknak, szótagoknak önálló, kozmikus dinamikai jelentıségük van, melyet az ısi titkos tanítás hitehagyottai elfelejtettek. E kórformákban a psziché tulajdonképpen az elveszett kulcsokat keresi. Azok a bizonyos hangtani betőrímek, az ıs-hangzók mantrikus csoportosításai pszichikai síkokon teremtı erık.

A beteg, aki e bajban szenved, mentális mőködései nagy részével egy más dimenzióba záródott ki.

Képzetei ott valóságosak, és egyáltalán nem nevetségesek. Ha egy pszichiáter a kór természetével és terápiájának titkos lehetıségeivel meg akar ismerkedni, tanulmányozza a keleti népek mantráit és tantráit.

Idevágó munka: Evans Wentz könyve Tibet titkos tanításairól. E mély bölcsességő, szellemes módszer az értelmetlen szófőzések és hangzáskombinációk helyett a beteg tudatába helyezi a mantrikus gyakorlatok igazi értelmét, így a kóros mőködést intelligens, tudatos tevékenység váltja fel. A bántalom e terápia következtében legtöbbször rohamosan lecsökken, vagy teljesen megszőnik. A kezelés lefolytatása azonban rendkívüli tárgyi tudást és sokoldalúságot követel.

Ugyanehhez a csoporthoz sorolják — bár rend-szertanilag nem tartozik ide — a morbus causaliticát, amikor a beteg folytonosan a „miért” kényszerképzetének hatása alatt áll. A kérdés rendesen vallási vagy filozófiai dolgokra irányul, de semmiféle válasz nem okoz megnyugvást,

kielégülést. Oka az agy logikai mőködésének, illetve a tér-idı központ idegdúcának és sejtjeinek túltengése. A terápia lehetıségei: a kauzalitás fogalmának szétboncolása, új fizikai és filozófiai megvilágítása, rendszeres meditációs gyakorlatok bevezetése. Ezek éle az okság tételének kényes pontjaira irányul, s az abban való vakhitet gyöngíti meg.

KÉNYSZERKÉPZETEK E kórcsoport az ismertek között a legnépesebb, annyira változatos, hogy különféle formáinak részletes felsorolása köteteket igényelne. Mivel azonban jelenségük majdnem minden esetben egyértelmő, a diagnózis megállapítása és az egyéni gyógymód felépítése nem túlzottan nehéz.

Ha fizikai sérülés vagy fertızı betegségbıl visszamaradt mőködési zavar nem bonyolítja, a kényszerképzet általános jellegzetessége az, hogy a beteg egy számára ellenszenves képzet hatása alá kerül. Valamely nagyon is kényelmetlen inger arra ösztönzi, hogy megtegyen valamit, amitıl a legjobban retteg vagy iszonyodik. E jelenséget a pszichoanalízis az ellenséges tudattalan elméletével magyarázza. E teória a gyakorlatban azonban csak a hozzá társított komplexumok elemzésének kiegészítésével válik eredményessé.

Az elmemőködési zavarok mindegyikében, a kórformák rendkívüli bonyolultságánál fogva, ellentmondásos elemek keverednek. Idetartozik az is, amikor egy magas erkölcsi érzékő vagy mélyen vallásos ember a templomban a szentbeszéd alatt istent káromolni kénytelen. Imádkozás közben menny helyett poklot mond. Hozzátartozóit megpillantva tolakodó gondolat lármázik benne: mi lenne, ha meggyilkolná ıket. Víz mellett elhaladva heves indíttatást érez, hogy az arra járókat belelökje. Fegyverek láttára önpusztítási vágy ront rá és így tovább. Gyakori eset, hogy éppen a legpuritánabb emberek az áldozatai az ilyenfajta kényszereknek. A baj társulhat beszennyezés- vagy meg-mérgezés-fóbiával, például fémek vagy ruhadarabok láttára feltámadó vad iszonyodási rohamokkal.

A felsorolt bántalmak nagy részénél a tudattalan mélymúlt fenyegetı figyelmeztetései és bőntudatai kísértenek. Egykor elkövetett tettek emléke és lehetısége most egy újabb alkalom formájában kerül a beteg elé, de ezúttal gátlást kell fejlesztenie ellene. Ide tartozik, hogy a modern kísérleti tudomány szerint minden élılény sugárzik. Pozitív vagy negatív érzelmi, indulati áramokat bocsát ki magából. Az elmebaj különbözı formái általában nyitott kapuk e hatások számára. A meggyengült intellektuális és erkölcsi kontrollszerkezet nem tudja kirekeszteni a támadó negatív hatások demoniumát. Sıt, a tomboló indulatélet bevonzza azokat. Lélek-terhessé válik velük. A megbetegedett psziché így sokszor borzalmas összefonódásban él egy csomó víziólénnyel. Látja, hallja ıket. Ingereik, vágyakozásuk, vak indíttatásaik az ı érzékein át ömlenek ki. Kielégíthetetlen sóvárgásaik az ı idegeit és testét roncsolják össze. E kór létrejöttének feltétele mindig a páciens karakterének kóros egyensúlytalansága, erkölcsi gyengesége, hasadt érzelmi élete és súlyos genetikai terheltsége. Az elmebeteg saját tudat-alvilágából szerzi inspirációit. A mővész és próféta a magasabb világokból. Egyik lefelé nyitott, másik felfelé. Egyik a mélység, másik a magasság erıivel töltekezik. Ezért a zseni is inspirált, magasabb értelemben lélekterhes, de e tartalom a legfejlettebb erkölcsi, szellemi mérték szőrıjén át sugárzik belıle.

A kényszerképzetek kóroktanilag viszonylag könnyebb formái közé tartozik a tériszony, a tömegiszony, a tőz-, a víz-, a pinceiszony és a balesetektıl való beteges félelem. E képzetek is súlyos, születés elıtti élményekre utalnak. Kezelésük azért ajánlatos, mert a görcsös, gátló komplexumok természete mágneses. Bizonyos provokációk hatása alatt újabb szerencsétlenségeket dramatizálnak, sıt azokat a beteg sorsába idézhetik.

AZ ÉSZLELÉSMÓD ZAVARAI A világ jelenségei akként válnak tudatossá, hogy az agykéreg megfelelı központjaiban emlékképek rezdülnek meg. Bizonyos elmebajoknál ez a mőködés csökkent, aránytalan vagy teljesen kiesı. A mániákusok felfogóképessége fokozottan nyitott, szőrıtlen. Izgalmi állapotban rendkívül világos és eleven. Tudatukban régen elfelejtett képek villanásszerő gyorsasággal gyúlnak fel. Melankóliás

betegeknél ennek éppen az ellenkezıje történik. Az észlelés nehézkes, zavart. Az emlékképek csak aránytalanul nagy erıfeszítés árán idézhetık vissza, mivel tartalmuk fájdalmas képzetekre korlátozódik. Az agykönyvtár lenyomatainak kezelıje csak vonakodva dolgozik ilyen elemekkel.

A pszichológia megállapításai szerint (Wundt) minél erısebb és elevenebb a képzetek érzéstartalma, annál könnyebben idézhetık fel.

TÉVESZMÉK KELETKEZÉSE Érdekes tény, melyet már Krafft-Ebing megállapított, hogy az elmebetegségek keletkezéséhez nem szükségesek feltétlenül a fixa ideák. Szerinte elegendı, ha kóros hangulat vagy indulat van jelen a szellemi erı általános csökkenése kíséretében.

Az elmebajok kóroktanában leggyakrabban a beteges indulat hamisítja meg a külvilágból érkezı képzeteket, és e szenvedély megszállottjainál azt is lehetetlenné teszi, hogy tévedésüket beláthassák.

A téveszmékre való hajlamot is az idegrendszer súlyos genetikai terheltsége hordozza. Ez abban nyilvánul meg, hogy az ember érzéki mozgékonyságának, ösztönéletének, kívánságainak magyarázó képzeteket keres. A rögeszmék ilyenformán legtöbbször indulatok, beteges kívánságok kivetülései. Ilyen eseteknél a magasabb rendő építı gátak gyengébbek a robusztus indulati, érzéki Énnél. Morei szerint fel nem ismert érzéki csalódások téveszme képzéséhez vezetnek, de ezek az áloméletbıl az ébrenlétbe áttört, nem helyesbített emlékképekbıl is kialakulhatnak.

DÉJÁ VU Az elmekórtan e meghatározást bizonyos csalékony emlékezet-képzetre alkalmazza. Ez abból áll, hogy az embert egyes helyzetek, események, hangok, színek felmerülése az élményszerő bizonyosság különös állapotába zökkenti. Az illetı úgy érzi, ezt a helyzetet már átélte valamikor, nem elıször történik vele. A spirituális felfogás e ponton merıben eltér az elmekórtan eddigi értelmezésétıl. A déja vut egyáltalában nem tartja zavaros jelenségnek, bár ezek néha összekapcsolódhatnak valóban kóros tünetekkel, magyarázata mégis transzcendens tényekben kereshetı, nem pedig érzékcsalódásokban.

A déja vut néhány vallás beavatási szemlélete más megvilágításba helyezi. E szerint a transzcendens ego születése elıtt, a bardo (létéjszaka) állapotában, egy magasabb kiterjedésben áttekinti egész elkövetkezendı életét. A felmerülı, háromsíkú kép- és élményanyagban a zavaró, felemelı, fájdalmas, örömteli vagy veszedelmes pontok erısebben rögzülnek. Amikor az ember az élet folyamán egy-egy ilyen élmény-csomóponthoz ér, beáll a déja vu különös állapota.

Hasonló folyamat ez, mint amely a színpadi próbáknál szokásos, amikor a színészek elıbb átolvassák a rájuk kiosztott szerepet, utána pedig eljátsszák.

VÍZIÓK ÉS HALLUCINÁCIÓK A vízió is egyike azoknak a pszichikai jelenségeknek, amelyeket a XX. századi elmegyógyászat beteges elfajulásnak tart. Kétségtelen, hogy az agybéli látó- és hallóközpont izgatása mechanikai úton is létrehozhat látomásokat és érzékcsalódásokat. Az esetek túlnyomó részében azonban nem ez a helyzet, mivel a lángelmék, mővészek, feltalálók, tudósok legmagasabb rendő agytevékenysége is sokszor víziókban, hanghatásokban jut kifejezésre. A hermetikus praxis pedig egyenesen törekszik a vizionárius képesség bizonyos mértékő kifejlesztésére.

Válságos harmadik évezredünkben meglepı módon megszaporodott az úgynevezett vizionáriusok, furcsa többlet-érzékszervekkel érzı és látó emberek száma. E korszakváltáshoz az elızı század pszichológiai tételeinek teljes átalakítása, több dimenzióba való széttágulása szervesen hozzátartozik. A modern ember immár nemcsak a világvallások hittételeibıl meríti az öröklétre vonatkozó meggyızıdését, hanem a kísérleti tudomány kutatási eredményeibıl is.

Egyetlen korszakban sem volt oly mértékben meztelenül egyértelmő, hogy nincs más választás, mint az individualizált ember egyéni lehetıségeire szabott transzcendens módszer. Csak ennek segítségével kapaszkodhat ki a globalizáció és az önmagát elhitetı halálképzet mammoni

tébolyából. Az agy ideaképzı központjának a feladata a szupranormális forrásokból származó benyomásokat, az érzékek átlagos szerepkörén kívül esı élményeket látomások formájában kivetíteni, lereagálni. A magasabb világok többsíkú rendszerének élményanyaga nem is jeleníthetı meg más módon, mint víziókban és különleges hangrezgésekben. A nagyfeszültségő, intenzív élmények rendkívüli körülmények között elkerülhetetlenül átszivárognak a fizikai tudat gátjain.

Korunkban éppen ilyen, szinte elviselhetetlen stressz állapotában él az egész emberiség.

A spirituális tréning voltaképpen az ember legértékesebb szellemi tevékenységét tudatosítja. A pszichikai síkokkal való állandó összeköttetés megteremtése éppen az ellenırzés nélküli, szeszélyes esetlegességet zárja ki a teremtı, gyógyító és felszabadító inspiráció élményébıl. Az ilyen fajta víziókat tehát nagy tévedés betegesnek nevezni.

Vannak azonban a látomásoknak és hallucinációknak más fajta elágazásai is, amelyek már valóban összefüggésbe hozhatók kóros mőködésekkel. Az erıs indulati tartalmak, elfojtott ösztönök, uralomra törı idea-komplexusok például annyira izgalomba hozhatják a látó- és hallócentrum agykérgi területét, hogy beteges érzékcsalódások lépnek fel. Vagy — s ez még gyakoribb — a tudattalan erık más síkok indulatárnyai számára megnyitják az utat, és a tudatéjszaka kísértetei napfényre osonnak.

A spirituális fejlıdés egyes stádiumaiban ugyancsak elıfordul, hogy valaki érzékennyé válik magasabb kiterjedések jelenségei iránt. Ettıl a körülötte vibráló erıket elsuhanó démoni árnyak vízióiként érzékeli. Ez az állapot különösen a központi idegrendszer vérszegénységénél következik be, amikor annak ingerlékenysége fokozódik. Ide tartoznak a szellemi és fizikai túlerıltetés által elıidézett érzékcsalódások, kimerültségi hallucinációk. Általában törvényként leszögezhetı, hogy minden olyan élettani behatás, amely a test energetikai mőködéseit csökkenti, a látható és láthatatlan világ közötti válaszfalat is elvékonyítja. Egy ponton a két világ jelenségei egymásba folynak. Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy ez szokatlan, de egyáltalán nem beteges, hanem természetes folyamat. A keleti misztika tantrái, a jóga-iskolák, sıt, a keresztény misztika útmutatásai is a magasabb világokkal való kapcsolat létrehozásához feltétlenül szükségesnek tartják a böjtöket, aszketikus gyakorlatokat, meditációkat, amelyek más tudatállapotba helyezik az arra törekvıt.

Az avatott lélekorvos négy feladata Összefoglalásul vonjuk le röviden az eddig elmondottak végkövetkeztetését: Az elmebajok óriási skáláján megállapítható fizikai elváltozások, kórfolyamatok, sérülések száma elenyészıen csekély az immár láthatatlan, a szervezetben egyáltalán nem kimutatható súlyos elmeés idegzavarokhoz képest. Az emberiségnek sokkal nagyobb hányada szenved ilyenfajta bántalmakban, mint amennyi a zárt intézetekben sínylıdik. Szorongásokból eredı üldözési képzetek, bonyolult iszonyok, skizofrénia, nagyzási hóbort, vallási téboly, hisztéria, depressziók, pánikbetegség, allergiák, különféle traumák húzódnak meg ijesztı tömegben társadalmunk vékony önuralomhártyája alatt. Az emberek felületes, külsı élettüneteik mögött magányos szenvedéscsapdákban fulladoznak tanácstalanul.

Bajaik orvossága, a láthatatlan rontás feloldásának nagy varázslója nem jelentkezett eddig a mi civilizációnkban. Elmeorvosaink de pszichoanalitikusaink is jó szándékuk, tehetségük, szorgalmuk ellenére sokszor zseniális ráérzéseikkel sem jutnak túl a narkotikumokon, tüneti kezeléseken, mivel bizonyos tények elfogadásától tudományos dogmák tiltják ıket. Aki a fizikai síkon túli, azt megelızı és azon túl folytatódó, annál magasabb rendő irányító tényezıkrıl beszél, azt még ma is fantasztának, sarlatánnak tekintik. Nagyobb tekintély esetén felfogását egy kiváló elme sajnálatos eltévelyedésének tartják, ugyanakkor, amikor a tudomány más ágazataiban már a szellemipszichikai alapok az uralkodó tétel. Pierre Winter mondja: „Ma a fizika nyíltan hirdeti, hogy vannak nála sokkal magasabb rendő igazságok, amelyek messze túlhaladják a fizikai jelenségeket.” íme — elég régi folyamat már —, az anyag átszellemül, a kísérleti tudomány szerint: a fizika végösszege a metafizika, a bölcselet. Az alkimisták jól tudták: a kozmikus energia egyetemes szellemi Egység. E szellemi felismerés elıbb-utóbb elérkezik valamennyi individuális, mentális antennába. Nem más ez, mint emlékezés arra, amit már tudtunk egykor (Platón).

Ami a biológiában, atomfizikában doktrínává vált, a halhatatlan szellemi erık elsıdlegességének erénye, az az elmekórtanban és a mélypszichológiában is polgárjogot nyert.

Valójában minden ırültség, idegbetegség mélyén az ismeretlentıl való félelem, titkos bőntudat, transzcendens egyensúlytalanság rejlik. Ezeket felbonthatjuk még beteg sóvárgások, a külsı és belsı adottságokkal való meghasonlás, lázadó képzelıerı, hatalomvágy és gyötrı erejő exhibicionizmus árnyalataira. Mindezek gyökere viszont az ember tudatlansága önmagát, létét illetıen. Azonkívül kóros jelleme és tehetetlen kiszolgáltatottsága önnön belsı erıivel szemben. E kórságok egyedüli terápiája, amely a végsı gyógyuláshoz vezet, önként adódik a felsorolt hiányok szérumaként. Fontos, hogy e négy pont varázsszavak vakcinájaként konduljon minden gondolkodó agyban.

1. A lélek orvosának rá kell vezetnie az embert önmaga és a lét misztériumainak megismerésére.

2. Meg kell szüntetnie benne minden félelem alapját, a haláltól való rettegést a félreértés eloszlatásával, amely az ember tudatát egyetlen testi élet nyomorúságára korlátozza.

3. Vissza kell adnia az ember kozmikus állampolgárságát, a világmindenséggel való összefüggését és határtalan lehetıségeit az örökkévalóságban.

4. Saját erıinek urává kell tennie, hogy képzeletét, akaratát, érzelmeit irányítani tudja, életét formálhassa, hanyatlását emelkedéssé, ösztöneit, indulatait építı, megváltó energiákká alakíthassa át.

ORPHEUSZ - MISZTIKUS JÁTÉK Hangok: HESZTIA, a tőz ırzıje PÉLEUSZ, a magasabb Én HIPPOKRATÉSZ, a Gyógyító ORPHEUSZ, a rezgések ura EURÜDIKÉ, az alvilágba merült anima, a nıi princípium OPHIÓN, a kígyó, az alacsony síkok elve ADRASZTEIA, a nimfa, ingerek és ösztönök hevítıje Felzúgó, baljós zene HESZTIA (rémülten) Hippokratész! Mester! Mit tegyünk, Péleusz? Már nem lát és nem hall. Eszméletlen! (zihálva sír) PÉLEUSZ (nyugtatón) Csak alszik, Hesztia! Elérkezett az ı hosszú éjszakája is.

Transzcendens zene HIPPOKRATÉSZ (visszhangosan) Tudtam, hogy földi létesülésem utolsó pillanatában, ha két vak szemem lecsukódik, meglátlak Aszklépiosz, Isteni Gyógyító! Tudtam, hallani fogom néma üzenetedet, amikor fülem már nem fog fel külsı zajokat! Androposz, az emberré lett szellem testének eszmélete kihunyt! Boldog vagyok, hogy szolgálhattalak!

Zene HESZTIA (halkan sírva, zihálva) Egész életében gyógyított! Önmagát miért nem gyógyította meg, Péleusz?

PÉLEUSZ Te mondod ezt, Hesztia, a szent tőz ırzıje?

HESZTIA Tüzem alig parázslik, az is kihunyt már a könnyeimtıl!

PÉLEUSZ Az érzelmek nedvei eltakarják elıled a Valóságot!

HESZTIA Lehet. De most, hogy a nagyon szeretett elhagyott bennünket, a közelsége, szavai, áldó érintése annyira hiányzik, mintha az eleven húsomból kimetszettek volna egy darabot!

PÉLEUSZ Hippokratész még halandó testének levetésével is tanít bennünket!

HESZTIA

Mire tanít, Péleusz?

PÉLEUSZ Az ı kihőlt teteme mellett értetted meg, milyen nagy különbség van más bánatát akár a legnagyobb részvéttel átélni, mint a magunk veszteségétıl feljajdulni!

HESZTIA A két kezem, két lábam inkább nélkülözném, mint az İ tekintetének metszın tiszta sugárzását.

Fázom. Elárvultam. Nem csak én! A föld hidegebb, sötétebb lett attól, hogy Hippokratész jelenlétének hı- és fényforrása kialudt!

PÉLEUSZ Mindent elfelejtettél, amire oktatott? Aklopusz, a hamis érzetek hárpiája támadott rád, aki a külvilágból kísérti meg a halandókat! Hippokratész élete örök! Nem zeng-e benned minden szava tovább, ha figyelsz rá?

HESZTIA Csak saját fájdalmamra tudok figyelni!

PÉLEUSZ Emlékezz, Hippokratész milyen különös pillantással vizsgálta betegeit; nem kifelé, hanem befelé hallgatózott. Nem volt jelen e síkon. Most oda tért meg egészen, ahol a Nagy Megismerés forrása fakad!

HESZTIA Olümposz titkoktól zúgó babérligeteibe!

PÉLEUSZ Az eleusziszi misztériumok végsı beavatásában már nem adunk nevet a Névtelennek! Ott az İ csendje uralkodik!

HESZTIA Tempe hővös völgyének valamennyi útvesztıjébıl minden út a Hajnal Templomához vezetett, Péleusz! Héliosz szekere az égboltra siklott. Orpheusz lantja eget és földet megzendítı örömmel köszöntötte a sötétség méhébıl pirosan kiszakadó, újszülött Napot. (búsan, rezignáltan) Evoé! E boldog feltámadást köszöntı kiáltás soha többé nem rezdülhet vissza bennem az egykori ujjongó hittel. Evoé! Hol vagy, Hippokratész?

PÉLEUSZ Osztozol a halandók tömegének tudatlanságában, Hesztia! Orvosok születnek majd, és gyógyítani akarnak becsülettel, fáradhatatlanul. Betegeik úgy tekintenek rájuk, mint csodatévı mágusokra. A csoda meg is történik, de csak akkor, ha a kórságtól sújtott szenvedı bekapcsolja a gyógyítás mővébe a benne élı egyetlen orvost, aki segíthet rajta. Enélkül szervezete a legegyszerőbb bántalomba is belepusztulhat. De a nagy láthatatlan, ha varázsigéjét bensı szanktumából idézni tudja, megszabadítja halálos nyavalyájától is!

HESZTIA A föld jövendı orvosainak, Hippokratész örököseinek erıfeszítései és legzseniálisabb felfedezései eszerint semmit sem érnek majd?

PÉLEUSZ

Félreértettél. Hippokratész is felhasználta minden tudományát. Tanult, kutatott, korrigálta ismereteit. Az élı szervezet azonban mikrokozmosz. Kimeríthetetlen titkok rejtıznek benne.

Ember e titkot éppúgy nem fejtheti meg, ahogy tükör nélkül, puszta tapintás útján nem kaphat teljes képet önmagáról. Magasabb síkról kell rátekintenie. Ahogy Aszklépiosz szemléli a föld életét.

HESZTIA Szavaid kihőlt szentélyben hangzanak, Péleusz. Az eszem érti, de a szívem hideg és zárt marad.

PÉLEUSZ Gyújts tüzet, Hesztia!

HESZTIA Már fellobbantottam!

Zene: Tőzvarázs PÉLEUSZ Nézz az eleven lángokba! Hiszen látónak születtél. E lobogásban elhamvad Kronosz káprázata, a múlandó idı. Vízióid összevonják a teret.

HESZTIA Vágyakozásom sugárkarjai hiába nyúlnak utána. A tőzben sem bukkan fel Hippokratész áldott alakja! Miért nem mutatkozik meg elıttem, Péleusz?

PÉLEUSZ Mert képzeleteddel formákhoz kötözöd azt, aki már kilépett a formák közül! Másutt keresd!

HESZTIA (tehetetlenül) Hol keressem?

PÉLEUSZ A mítoszokban. Azokban élnek az emberi drámák elıképei. Sóvárgások, felemelkedések, bukások, egymás ellen forduló szenvedélyek, az elérhetetlen után sóvárgó törekvések. A szépség káprázatának lidérce csalogatja egyre messzebbre fanatikusait az igazság szépségétıl. Egyedül e közegben találhatod meg az isteni gyógyítót, ahol a romlás és szenvedés fekélyeinek húsevı növényei burjánzanak.

HESZTIA (hitetlenül) Az érzelmek labirintusában?

PÉLEUSZ A legsúlyosabb kórok vakcináját csak magából a kórból vonhatod ki. Mert ahol a méreg, ott a gyógyszer is.

Zene: Tőzvarázs HESZTIA (ámultan) Orpheusz! Nem téged idéztelek, mégis te nézel vissza rám a víziók tükrébıl. Szemed gyötrıdı.

Köntösöd tépett. Lantodon elpattant egy húr.

ORPHEUSZ Eurüdiké! Hol vagy?

OPHIÓN (ádázul) Hiába keresed ıt, Orpheusz! Hadész szakadékába zuhant. Önként rohant a vesztébe. Aphroditét, az érzelmek uralkodónıjét szolgálja. Boldognak képzeli magát Perszephoné mélységben termı mákonyától. Fekhelye a mák virágai között ring. Gyönyörő látomások őznek csúfot belıle e bódító illatárban! Az alvilág csıcselékét, férgeit isteneknek véli!

Fülledt, érzéki zene ORPHEUSZ Ophión! A fekete kígyó! Rajtam nem fognak hazug káprázataid. Eurüdiké lényem másik fele. A sötétség legmélyén is világít fényének összeszőkült magja!

ADRASZTEIA Akit megigéznek a szenvedély sóhajai és sikolyai, azt az alvilághoz kötözik a mélység törvényei.

ORPHEUSZ Részegült nimfa vagy magad is, Adraszteia! Mivel tudom a neved, nem tehetsz kárt bennem. Az ösztönök szálszövevényét lantom rezgései széjjel szaggatják!

ADRASZTEIA Lantod húrjai nem zengenek tisztán Eurüdiké nélkül.

ORPHEUSZ Sajnállak Adraszteia. Még azt sem fogod fel mitikus csapongásaid szédületében, hogy minden régvolt és eljövendı remekmő szülıje a hiányérzet! Lantomon az elpattant húr szinkópája eleven idegekbe hatol; embert és állatot egyképpen ráébreszt a magány elviselhetetlenségére. Az alacsony természet valamennyi élılénye kielégülés után sóvárog! S mikor én saját gyászomat zengem, velem együtt sírnak és ujjonganak megbővölten a misztikus unió emlékezetükbıl feltörı bizonyosságától!

OPHIÓN Sohasem látod többé Eurüdikét! Aklopusz hárpiái Panopoliszba, a demoniumok centrumába szöktetik elıled.

ORPHEUSZ Szerencsétlen, ostoba Ophión! Csúszómászó kígyólétedben mindig az anyaghoz kell tapadnod, s így a nagy Mater vakon tapogató áldozata lettél. Hogyan is éreznéd a teremtı képzelet szabad szárnyalását, amely a láthatatlant láthatóvá idézi?

Eurüdikét még a Káosz fátylai sem rejthetik el elılem, hiszen negatívjának fájdalmas, piros sebe újra és újra kirajzolja az alakját. İ bennem, én benne élek és égek a létbe lépett világ végezetéig.

OPHIÓN Fantomot kergetsz! Eurüdiké szüntelenül új jelmezbe bújik elıled, és különbözı álarcokat ölt.

Néha az anyád, a húgod, a dajkád vagy a gyermeked. A kedvesedet benne nem éred utol soha!

Csak futsz, rohansz a nyomában! Mindig késın vagy túl korán születsz meg, míg a reménytelenség súlya alatt összeroskadsz. Szemernyi erıd sem marad! Életkedvedet Sziszifusz zúzza porrá! Az ı siralmas példája minden kiméra után törtetıt halállal fertız meg.

ORPHEUSZ Engem nem ıröl fel Sziszifusz esztelensége! Gaiát, a Föld istennıjét a gyökérhangok logoszával megszelídítettem. A méhébıl elıömlı élet védelmez, Ophión! İk valamennyien a szövetségeseim. Ha Eurüdiké arca elé idegen maszkot emelnek Hadész kárhozottai, új jelmezt öltök én is. Követem az anyag útvesztıiben! Szirének éneke nem csábít! Alámerülök az alvilágba.

Hívom az éjszaka árnyai közül, az ısóceán magzat-vizébıl, jeges huzattól zúgó barlangok öblébıl, keselyőkarmú bozótok mélyérıl: (visszhangosan) Eurüdiké!

Felzúgó misztikus-romantikus zene Velem együtt hívják párjukat a vérzı nyomorékok is; disszonáns, bús jajdulásokkal, emberek, állatok, növények, vizek és orkánok hangján. Jelbeszédük az én hangszeremen nagy opusszá lesz.

Legtöbbet Aphrodité nimfáinak és neked köszönhet e nyomorult, megcsonkított létforma, Ophión! Akinek a vesztét akarjátok, általatok nyeri meg teljes létét.

HESZTIA Te boldog teljességrıl beszélsz, Orpheusz! De a test kínpadjára feszített ember bölcsı és sír között araszol, az elmúlás férgei marják! Hány ezren és ezren tódultak Kos szigetére, míg Hippokratész közöttünk élt! Megnyomorítottak, fekélyesek, fuldoklók és gyengeségtıl ájuldozó, erıért rimánkodók! İ mindenki fölé úgy hajolt, mint Aszklépiosz részvéttıl gyötrıdı papja!

Sokan meggyógyultak szeretete puszta sugárzásától, s a halottakban saját kudarcát siratta meg!

Hol van Hippokratész? Hol van Aszklépiosz, az Isteni Gyógyító!

ORPHEUSZ İk eggyé lettek a Nagy Misztérium Szentélyében, amely földi érzékekkel nem felfogható!

HESZTIA (szenvedélyesen) Nem hagyhatták magukra a szenvedıket! Ha Hippokratész van valahol, víziók tüzében, gejzírek forró gızében, nekem látnom kell ıt!

ORPHEUSZ Téves irányban kutatsz! Figyelmed kifelé irányul. Ott többé nem találkozhatsz vele. Hippokratész és Aszklépiosz a halálban élve harcolnak a halál ellen.

ADRASZTEIA (gúnyosan) És te hol keresed Eurüdikét, Orpheusz?

ORPHEUSZ Hadész mocsaraiban, Adraszteia. Tudom, hínár csavarodik rá, alvilági hüllık marásától beteg. Én meggyógyítom ıt Aszklépiosz balzsamával.

Izgalmas, baljós zene ADRASZTEIA (kaján diadallal) Kicsúszott a talaj a lábad alól! Te is zuhansz, Orpheusz!

ORPHEUSZ Nyitott szemmel vetettem magam a mélység szakadékába!

ADRASZTEIA

A sziklák között vad folyók örvénylenek. Medrük mérhetetlen. Fekete vizük lázképek szörnyetegeitıl nyüzsög. Tested összezúzódik az éles, sárkányagyarú szirteken.

ORPHEUSZ Lelkem és szellemem sebezhetetlen.

ADRASZTEIA Közeledsz az olajzöld ingovány felé. Érzed, hogyan szív a mélybe?

ORPHEUSZ Védett vagyok tıle is, Adraszteia. Páncélzatom könnyebb a levegınél. Láthatatlan fény szıtte rám, azért áttörhetetlen!

ADRASZTEIA Perszephoné egyetlen érintése lepattantja rólad... hogy nevezed e képzelt vértedet?

ORPHEUSZ A neve: Szeretet, mely erısebb a halálnál!

OPHIÓN Eurüdikébe beleégett Aphrodité pecsétje! Örökre megbélyegezte! Az övé, mint valamennyi kéjállat!

A vészes, viharos zene gyöngéd hárfa- vagy zongorafutamokra vált át ORPHEUSZ (halkan, gyöngéden) Eurüdiké!

EURÜDIKÉ (kábultan) Ki szólt hozzám?

Rövid, buja szenvedélyzene Ki zavarja meg a gyönyör hullámjátékát bennem, amely mámorból újabb részegültségbe sodor?

Amit elképzelek, már az enyém!... Névtelen, kígyózó csápokkal fonódom össze... Nedveim medrében tüzes áram kering. Dobok ritmusa lüktet. Minden ütésük végigrándul rajtam.

Reszketek. Bensı napom mélyvörösre gyúlva ég. Szikrák esıje pattan ki belıle. Perzsel!

Forognom, táncolnom kell. Szédít ez a szüntelen keringés, nem állíthatom meg. Erısebb nálam.

Vércsevijjogás szakítja fel a némaság eleven húsát. Vér buggyan belıle. Én kiáltok így?... Lábam üres levegıt tapos. Kicsúszott a talaj a lábam alól?

ORPHEUSZ (részvéttel) Az egyre sötétülı alvilág mélységébe hullsz alá a vágy nyilától átdöfött madárként.

Monoton, fülledt kóruszene EURÜDIKÉ (gyengülın, fáradtan) Nem bánom... Ezt akarom, csak ezt... kívánom...

ORPHEUSZ

Fényed alig dereng már. Lelked kivérzett. Nincs támpontod a gerjedelmek villámaitól szaggatott, fekete éjben.

EURÜDIKÉ Nem figyelek rá. Fáj... és jó mégis. Annyira fáj! Gondolatomat szökıár mosta el.

ORPHEUSZ Eurüdiké! Szegény kedvesem! Orpheusz beszél hozzád! Nézz vissza rám, hogy tekintetünk egésszé tegye azt, ami kettészakadt! Segíts, hogy összeforrjon bennünk e szörnyő seb! Ébredj!

EURÜDIKÉ (rémülten) Ne... nem! Az ébredés iszonyú lenne! (révetegen) Orpheusz... ki az?

Lantszó Orpheusz... Hogy sajog bennem ez a név! Milyen gyönyörő! (fájdalmasan) És menynyire elérhetetlen, (hirtelen eszméléssel, megrendülten) Orpheusz! Hol vagy?

ORPHEUSZ Benned!

EURÜDIKÉ (sír) Nem látlak! Megvakultam! Beteg vagyok! Aszklépiosz segíts!

ORPHEUSZ Az isteni gyógyító magasabb tudatodban lakik. Nézz befelé!

EURÜDIKÉ (még mindig kábultan) Igen. Befelé... Kék vitorlánkat langyos szél dagasztja.

ORPHEUSZ Isten lélegzete...

EURÜDIKÉ Ez a napfényes öböl... és a kikötı. Ismerem!

ORPHEUSZ Kos szigete.

EURÜDIKÉ Az aranyfénybe burkolt alak a parton... Tagjait patyolatgyolcs fedi. Hippokratész?

ORPHEUSZ Hippokratész vagy Aszklépiosz... A kettı már nem különváló.

EURÜDIKÉ Álmodom ıt, ugye? Hiszen én... (sír) ORPHEUSZ Hadészt vajon nem álmodtad-e, és veled együtt mindazok, akik a múltból a jövıbe ömlı idıfolyóban Aphrodité és Perszephoné hálójába kerültek?

EURÜDIKÉ (megtörten) Hogyan történhetett ez velem, Orpheusz?

Miképpen szakadhattam el tıled, aki nélkül béna töredék vagyok? İrület szállt meg az alvilág hasadékaiból gızölgı édes, kábító páráktól! A mák virágai vonzottak a mélység felé!

ORPHEUSZ Nem vigyáztam rád eléggé! Pedig tudtam, minden rezgésre remegı sóvárgással és vak szánalommal rezonáló, meztelen érzéseidet nem védi benned az İrzı: a tiszta értelem!

Engedtem, hogy a múlandó szépség mákonyától légy állapotos az örökkévalóságnak foganó isteni gyermek helyett, aki egyedül a mi nászúnkból születhet!

OPHIÓN (gúnyosan) Azt hiszed, a feminát, aki az érzelmein át éli meg a lét minden csábító kínálatát, megóvhattad volna saját külön poklától?

ORPHEUSZ A puszta hit önáltató egzaltáció. Én tudom, hogy aki megjárta a poklot, tisztábban és sebezhetetlenebbül emelkedik ki saját Hadészébıl azoknál, akik távolról szemlélik anélkül, hogy maguk alámerülnének benne!

OPHIÓN (megvetıen) Hogyan szabadítod meg saját képzetei zsarnokságától?

ORPHEUSZ Ráébresztem, hogy a képzetek addig élnek, amíg beléjük ömlesztjük ösztöneink nedveit!

OPHIÓN Eurüdikét már megmérgezték saját fantazmái!

ORPHEUSZ Minden méregnek van ellenmérge. A halálos kígyóméregnek is, Ophión! Vakcinát lehet kivonni belıle! A te ellenmérged például az isteni gyógyító botján fölfelé kúszó fehér kígyó!

OPHIÓN (rémülten) Ne! Megölsz! A gyilkosom akarsz lenni?!

ORPHEUSZ (részvéttel) A szabadítod leszek! Visszaveszem fekete hüllıtestedbıl a nagy Mater teremtıerejét, amellyel múlandóságban burjánzó életet nemzel. Odafönt, a megnyíló magasságokban szárnyad nı újra, Ophión, és a halál mővei helyett az öröklét Nagy Opuszát szolgálod!

Felzúgó zene Közeledik a part, Eurüdiké!

EURÜDIKÉ İ még mindig ott áll sugárzó köntösében!... Az arcát nem látom.

ORPHEUSZ Az İ arcán nincsen álarc, nem vetíthetsz rá hamis, emberi képmást!

EURÜDIKÉ (hitetlenül, ámultan) Mintha kettınkre várna, Orpheusz!

ORPHEUSZ Kettınkre vár.

EURÜDIKÉ Emlékszem már!... Nyitott templom emelkedik mögötte.

Fehér oszlopai elıtt kerek, kék medencében forrásvíz buzog, amely a ködbe veszı Olümposzon ered.

ORPHEUSZ Az Élet Vize. Megmerülünk benne, Eurüdiké. Együtt.

Mindent kimos belılünk, ami szennyes és súlyos.

EURÜDIKÉ Tiszták, könnyőek leszünk tıle, mint egy fölfelé hullámzó futam a lantodon, Orpheusz!

Rövid lantszó ORPHEUSZ A heverın elnyújtózunk. Fölénk emeli kezét... Érzed tenyere Sugárzását, Eurüdiké?

EURÜDIKÉ Egész lényem végigborzong tıle...

ORPHEUSZ Elindulhatunk a tudat hét lépcsıfokán fölfelé, az oltárhoz, Eurüdiké!

EURÜDIKÉ Igen. Igen... ha fogod a kezem! Már nem félek a lótuszkehely mozdulatlanul felnyúló lángjától...

Feloldom magam benne, Orpheusz!

ORPHEUSZ Én te vagyok, Eurüdiké!

EURÜDIKÉ Te én vagyok, Orpheusz!

ORPHEUSZ Csak az eggyé vált kettı léphet át a lángkapun, amely nem éget...

EURÜDIKÉ És nem vet árnyékot.

Zene ORPHEUSZ Az én kilobbant!

EURÜDIKÉ De hiszen a nem-én az a boldogság, amely...

ORPHEUSZ (kissé emelt hangon, nyomatékosan) A nem-én szétszórja a szélben a szavakat is, Eurüdiké! A teljesség néma!

Zene

Szepes Mária AZ ÉDESVÍZ KIADÓNÁL MEGJELENT MŐVEI A Vörös Oroszlán, 1989 A sors mágiája, 1995 A szerelem mágiája, 1995 Az öröm mágiája, 1995 Az álom mágiája, 1995 A mindennapi élet és a fény mágiája, 1996 A tibeti orgona, 1996 Surayana élı szobrai, 1996 Lázadó szerepek, 1997 Napszél, 1997 Pszichografológia, 1997 Smaragdtábla, 1997 Angyalok éneke, 1998 Az áldozat mágiája, 1998 Emberek és jelmezek, 1998 Varázstükör, 1998 Mesés Gondwána, 1999 Katarzis — Conna regénye, 1999 Raguéi hét tanítványa I-IL 1999 Merre tartasz, ember?, 2000 Misztériumok könyve, 2000 Istenek tüze, 2001 Dimenziótarot, 2001 Aranykor, 2002 MESEKÖNYVEK Csillagvarázs, 1996 Pöttyöd Panni, 1997 Pöttyös Panni az óvodában, 1998 Szia, Világ, 1999 Csupaszín, 1999 Eleven képeskönyv, 2000 Furfangos szerszámok, 2000 Zsákbamacska, 2001 Harkály Anya, 2001