naptár
kincses kalendárium A 2009-es esztendŐre
114. évfolyam
cental kft. budapest
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
naptár
Száztizennegyedik évfolyam Főszerkesztő: Bárd András Felelős szerkesztő: Csulák András Kiadja a Cental Kft. 1022 Budapest, Eszter u. 6/B Felelős kiadó: Villás Károly ügyvezető igazgató Címlapterv: Dombrádi Norbert A borítón Balaton József (MTI) fotója Nyomdai előkészítés: Hírözön Bt. – M. Nagy Péter Nyomdai előállítás: RR Donnelley Europe Sp. z o.o. ul. Obrońców Modlina 11 30-733 Kraków – POLAND
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethető közvetlen a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján. További információ: 06 80/444-444; hirlapelofizetes@posta.hu Árus terjesztés: Lapker Rt. Előfizetői ár: 590 Ft, utcai árusításban 660 Ft HU ISSN 0133-9613
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
naptár
Kedves Olvasóink!
N
agy történelmi változásokra visszaemlékezve az utókor gyakran gondolja: ettől vagy attól az időponttól, történéstől kezdve a Nap is másként ment az égen. Még az olyan közeli, alig húsz éve történt eseményekkel is így vagyunk, mint a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása 1989. október 23-án. Annyi biztos, s a borítón levő képen is jól látható, hogy szépen sütött a budapesti Kossuth téren a késő őszi nap. Ugyanakkor még abban sincs egyetértés azóta sem, hogy az a nap milyen szerepet játszott a rendszerváltás történetében. Akadnak, akik az MDF két évvel korábbi megalakulását, mások az állampárt nem sokkal korábbi megszűnését és átalakulását, legtöbben pedig a többpárti parlament 1990 tavaszi megválasztását tekintik az igazi fordulatnak. Nem példa nélküli ez. 1848-at – amikor már lehetett – évtizedekig április 11-én ünnepelték eleink, mert a király akkor szentesítette az országot átalakító törvényeket, később az október 6-i gyászünnep kapott hangsúlyt, jó ideje meg március 15-ét tekintjük a legfontosabb napnak. Bárhogy is állapodnak meg majd a jövő történészei abban, hogy melyik volt a rendszerváltás igazi fordulópontja, az biztos, hogy – az 1918-as első, majd az 1946-os második után – a harmadiknak nevezett köztársaság kikiáltása, ha nem is a legfontosabb, de mindenképpen fontos, emlékezetes esemény volt. Jelképesen kifejezte, mindnyájunk számára nyilvánvalóvá tette, hogy valami véget ért, és valami elkezdődik. Ez még akkor is igaz, ha a döntő fordulat nem aznap volt, a mindennapok nem akkor és nem ott változtak meg, és a legtöbben igazából nem is érzékeltük a történések jelentőségét. Mégis: 1989. október 24-én már az is sejtette, hogy egy másik világban élünk, aki csak távolról szemlélte azoknak a mozgalmas éveknek az eseményeit. Húsz év múltán sokan érezzük úgy: nem egészen olyan lett az új világ, amilyennek akkor elképzeltük. Ez is természetes. Az 1989. október 23-hoz hasonló napok mindig a remények, az illúziók napjai is. Talán ezért is emlékezünk annyira élesen rájuk. Mai világunk jóval bonyolultabb, sokrétűbb annál, mint amire számítottunk, gyakran a vártnál nehezebben igazodunk el benne. Elvek, értékek, törekvések, tettek vitatkoznak egymással, és akkor még nem is szóltunk a politika által keltett, szinte állandó, néha érthetetlen, néha kifejezetten zavaró ricsajokról, vagy a gazdaság nehézségeiről. No meg a mindennapok kemény, nagyon kemény küzdelmeiről. Életünk, ha az egyik oldalról nézzük, vitathatatlanul jobb, szabadabb, ha a másik oldalról szemléljük, feszültebb, nehezebb lett. Sok minden történt ez alatt a húsz év alatt, közben észre se vettük, mennyire átalakult az ország. Rá se ismerne, aki akkori szemmel nézné. Azt meg végképp nem érzékeljük, mi mennyit alakultunk vele. Hiszen többé-kevésbé megtanultunk élni az új, gyorsan változó viszonyok között, miközben még mindig sokat cipelünk a hátunkon a múlt terheiből, megszokásaiból. Ralf Dahrendorf német-angol társadalomtudós mondása szerint a politikai rendszerváltozáshoz elég hat hónap; a gazdaságihoz hat év kell; a társadalom mentális és morális átalakulásához azonban legkevesebb hatvan esztendőre van szükség. Bíztató: a harmadán már túl vagyunk. Bárd András főszerkesztő
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
tartalom Beköszöntő.......................................................................................................... 3 NAPTÁR...................................................................................................................... 6 névnaptár........................................................................................................... 30 Hazai földön Hidat vernek, hidakat építenének................................................................................ 43 Mi történt húsz éve?.................................................................................................... 47 Legkisebb falu, város, ország...................................................................................... 51 A film pereg tovább?................................................................................................... 53 A széphalmi mester..................................................................................................... 57 A felfedezésre váró folyó............................................................................................ 61 Hamam, ilidzsa, terápia vörös szőlővel...................................................................... 64 Hungarikumok............................................................................................................ 68 A Parlament titkai....................................................................................................... 70 Miénk itt a téridő......................................................................................................... 73 Aranyos hazánk........................................................................................................... 75 Egy esztendő krónikája............................................................................................... 79 Vidékfejlesztés Magasabb sebességfokozatban................................................................................... 85 Új tér a helyi közösségeknek...................................................................................... 87 Agrárhelyzetkép 2008 őszén....................................................................................... 89 Gazdálkodás Diplomáciai szolgálatban az évszázados Tokaji......................................................... 90 Hogyan vásároljunk tanyát?........................................................................................ 94 Burgonya ABC............................................................................................................ 96 Nem lehetünk mindig újrakezdők............................................................................... 99 Ahol a tej, a hús és a gólok teremnek....................................................................... 103 Minőségi búzából soha nem lehet elég..................................................................... 107 Tudomány, technika Víz a Marson..............................................................................................................113 Meneküljünk a Földről?.............................................................................................116 Wikipédia – a szabadon elérhető tudás......................................................................118 Az ujjunkból szopjuk............................................................................................... 120 Határainkon túl Szardínia volt Atlantisz?........................................................................................... 125 Vasút a felhőkbe........................................................................................................ 128 Keleten a helyzet változott........................................................................................ 131 Madeira, az örök tavasz szigete................................................................................ 134 Határon túli birtokok................................................................................................. 138 Nem lappok, hanem számik...................................................................................... 140 Ezt történt a világban................................................................................................ 142
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
tartalom Sorsok, emberek Szitává lőtték reverendáját........................................................................................ 147 Ez az okos emberek országa..................................................................................... 150 Internetes szerelem.................................................................................................... 153 Pénzkereső gyerekek................................................................................................. 154 Nyugodjál békében!.................................................................................................. 156 Család, otthon Az illatok története.................................................................................................... 157 Ami finom, az finom................................................................................................. 159 Gyógyító gyümölcslevek.......................................................................................... 162 A nagyi segít............................................................................................................. 164 Bioenergia a háztartásban......................................................................................... 166 Keblek rendelésre...................................................................................................... 169 Szerelem az unalmas hétköznapokban...................................................................... 171 Nekik találkozni kellett............................................................................................. 173 Kovászos uborka másképpen.................................................................................... 176 Divatba jön a teltkarcsú nő....................................................................................... 177 Kikapcsoló A 2008. évi nyereménypályázat nyertesei................................................................ 181 Az újvári kaland – képregény182 A király után az istenek is buknak Nepálban?.......................................................... 188 Keresztrejtvény......................................................................................................... 190 Kicsiny háborúk – nagyoknak.................................................................................. 192 Ki miben idős?.......................................................................................................... 194 Horoszkóp 2009-re.................................................................................................... 196 Erotika héthatáron..................................................................................................... 199 Nyereménypályázat................................................................................................... 202 Vásárnaptár ................................................................................................... 203 Irodalom Babits Mihály: Úti Napló....................................................................................206 Radnóti Miklós: Tájképek......................................................................................... 208 Kazinczy Ferenc: Levél Gyulay Károlynénak.......................................................... 209 Petőfi Sándor: Úti jegyzetek .................................................................................... 210 Kosztolányi Dezső: Elsuhanó, régi belga táj............................................................ 212 Balázs Béla: Naplórészlet......................................................................................... 214 Sport Peking 2008.............................................................................................................. 215 Kis Kincses......................................................................................................... 229
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
naptár
Január
Első negyed Telehold Utolsó negyed Újhold
Télhó, Boldogasszony hava
4-én 12 óra 56 perckor 11-én 4 óra 27 perckor 18-án 3 óra 46 perckor 26-án 8 óra 55 perckor
Nap
Névnap
01 Cs
Újév, Fruzsina
Mária, Isten anyja
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 07.32 16.04 09.56 21.16
02 P
Ábel
Vazul, Gergely
07.32
16.05
10.12
22.26
03 Sz
Genovéva, Benjámin
Genovéva
07.31
16.06
10.29
23.37
04 V
Titusz, Leóna
Angéla, Renáta
07.31
16.07
10.47
–
05 H
Simon
07.31
16.08
11.07
00.51
06 K
Boldizsár
Vízkereszt
07.31
16.09
11.33
02.09
07 Sz
Attila, Ramóna
Bálint, Rajmund
07.31
16.10
12.08
03.31
08 Cs
Gyöngyvér
Szeverinusz
07.30
16.11
12.55
04.52
09 P
Marcell
Juliánusz, Marcella
07.30
16.12
13.59
06.05
10 Sz
Melánia
Vilmos
07.30
16.14
15.17
07.05
11 V
Ágota
Ágota, Honoráta
07.29
16.15
16.43
07.50
12 H
Ernő
07.29
16.16
18.10
08.23
13 K
Veronika
Veronika, Hiláriusz
07.28
16.17
19.34
08.48
14 Sz
Bódog
Félix
07.27
16.19
20.53
09.09
15 Cs
Lóránt, Loránd
Mór, Pál
07.27
16.20
22.08
09.28
16 P
Gusztáv
Marcell
07.26
16.21
23.21
09.46
17 Sz
Antal, Antónia
Antal
07.25
16.23
–
10.04
18 V
Piroska
Árpádházi Szt. Margit
07.25
16.24
00.33
10.24
19 H
Sára, Márió
Márta, Máriusz
07.24
16.26
01.43
10.48
20 K
Fábián, Sebestyén
Sebestyén, Özséb
07.23
16.27
02.51
11.17
21 Sz
Ágnes
Ágnes
07.22
16.29
03.56
11.53
22 Cs
Vince, Artúr
Vince, Artúr
07.21
16.30
04.55
12.39
23 P
Zelma, Rajmund
Emerencia
07.20
16.32
05.44
13.33
24 Sz
Timót
Ferenc
07.19
16.33
06.25
14.35
25 V
Pál
07.18
16.35
06.58
15.41
26 H
Vanda, Paula
Timóteusz, Paula
07.17
16.36
07.23
16.50
27 K
Angelika
Angéla, Angelika
07.16
16.38
07.45
17.59
28 Sz
Károly, Karola
Tamás, Károly
07.15
16.39
08.03
19.08
29 Cs
Adél
Adél, Valér
07.14
16.41
08.20
20.17
30 P
Martina, Gerda
07.13
16.42
08.36
21.27
31 Sz
Marcella
07.11
16.44
08.53
22.40
Szentek napja
Bosco-Szt. János
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
naptár December 22-től január 20-ig Bak csillagjegy
Időadatok: Budapesten, közép-európai zónaidőben (óra, perc)
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
4. 200 éve született Louis Braille francia tanár, a vakírás feltalálója, aki maga is vak volt. 22. A magyar kultúra napja – Kölcsey Ferenc Himnuszának emlékére 21. 55 éve bocsátották vízre az Egyesült Államokban az első atommeghajtású tengeralattjárót, a „Nautilus”-t. 28. 20 évvel ezelőtt ezen a napon hangzott el a Kossuth Rádióban Pozsgay Imre bejelentése 1956-ról mint népfelkelésről. 30. 40 évvel ezelőtt ezen a napon tartotta utolsó nyilvános koncertjét a Beatles együttes.
a 2009-es esztendőre
naptár
Február
Első negyed 3-án 0 óra 13 perckor Telehold 9-én 15 óra 49 perckor Utolsó negyed 16-án 22 óra 37 perckor Újhold 25-én 2 óra 35 perckor
Télutó, Böjtelő hava Nap
Szentek napja Brigitta
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 07.10 16.45 09.12 23.55
01 V
Ignác
02 H
Karolina, Aida
07.09
16.47
09.36
–
03 K
Balázs
Balázs, Celerina
07.07
16.49
10.05
01.13
04 Sz
Ráhel, Csenge
András, Veronika
07.06
16.50
10.45
02.32
05 Cs
Ágota, Ingrid
Ágota, Etelka
07.05
16.52
11.39
03.46
06 P
Dorottya, Dóra
Pál, Dorottya
07.03
16.53
12.48
04.50
07 Sz
Tódor, Rómeó
Richárd
07.02
16.55
14.09
05.40
08 V
Aranka
Jeromos
07.00
16.56
15.35
06.18
09 H
Abigél, Alex
Apollónia, Erik
06.59
16.58
17.01
06.47
10 K
Elvira
Skolasztika, Elvira
06.57
16.59
18.23
07.10
11 Sz
Bertold, Marietta
06.56
17.01
19.42
07.30
12 Cs
Lívia, Lídia
Lídia, Eulália
06.54
17.03
20.59
07.49
13 P
Ella, Linda
Katalin
06.53
17.04
22.13
08.07
14 Sz
Bálint, Valentin
Szt. Cirill, Metód
06.51
17.06
23.26
08.27
15 V
Kolos, Georgina
Georgina
06.49
17.07
–
08.50
16 H
Julianna, Lilla
Julianna
06.48
17.09
00.37
09.17
17 K
Donát
Donát
06.46
17.10
01.44
09.51
18 Sz
Bernadett
Bernadett, Simon
06.44
17.12
02.46
10.33
19 Cs
Zsuzsanna
Zsuzsanna
06.42
17.13
03.39
11.24
20 P
Aladár, Álmos
Leó
06.41
17.15
04.23
12.24
21 Sz
Eleonóra
Péter, Eleonóra
06.39
17.17
04.59
13.29
22 V
Gerzson
06.37
17.18
05.27
14.37
23 H
Alfréd
Polikárp, Alfréd
06.35
17.20
05.50
15.46
24 K
Mátyás
Szt. Mátyás apostol
06.34
17.21
06.09
16.56
25 Sz
Géza
Cézár
06.32
17.23
06.27
18.06
26 Cs
Edina
Viktor
06.30
17.24
06.44
19.17
27 P
Ákos, Bátor Elemér
Gábor, Leander Oszvald
06.28
17.26
07.01
20.29
06.26
17.27
07.19
21.44
28 Sz
Névnap
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
naptár
NAP-TÁR
Január 21-től február 19-ig Vízöntő csillagjegy
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
1. A Tisza élővilágának emléknapja. 15 évvel ezelőtt ezen a napon lépett életbe az Európai Közösség és Magyarország között létrejött társulási szerződés. 12. 200 éve született Charles Robert Darwin angol természettudós, aki megalkotta a természetes kiválasztódás elméletét. 17. 50 éve bocsátották fel az első meteorológiai műholdat, amely 9,8 kg-ot nyomott. 21. Nemzetközi anyanyelvi nap 22. A bűncselekmények áldozatainak napja 23. 90 éve ezen a napon kezdte meg saját birtokán, Kápolnán a földosztást gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök. 28. A Kalevala napja
a 2009-es esztendőre
naptár
Március
Első negyed 4-én 8 óra 46 perckor Telehold 11-én 3 óra 38 perckor Utolsó negyed 18-án 18 óra 47 perckor Újhold 26-án 17 óra 06 perckor
Tavaszelő, Böjtmás hava
01 V
Albin
Leontina, Lea
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 06.24 17.29 07.41 23.02
02 H
Lujza
Ágnes, Henrik
06.22
17.30
08.09
–
03 K
Kornélia
Frigyes, Kornélia
06.20
17.32
08.45
00.20
04 Sz Kázmér
Kázmér, Luciusz
06.19
17.33
09.33
01.35
05 Cs Adorján, Adrián
Adorján, Kolett
06.17
17.35
10.34
02.41
06 P
Koletta
06.15
17.36
11.49
03.34
07 Sz Tamás
Perpétua, Felicitász
06.13
17.38
13.10
04.15
08 V
Zoltán
János, Domonkos
06.11
17.39
14.34
04.47
09 H
Franciska, Fanni
10 K
Ildikó
Nap
Névnap
Leonóra, Inez
Szentek napja
06.09
17.41
15.56
05.12
Emil
06.07
17.42
17.15
05.33
11 Sz Szilárd
Konstantin
06.05
17.44
18.32
05.52
12 Cs Gergely
Gergely, Maximilian
06.03
17.45
19.48
06.10
Patrícia
06.01
17.46
21.03
06.30
13 P
Krisztián, Ajtony
14 Sz Matild
Matild, Paulina
05.59
17.48
22.16
06.51
15 V
Nemz. ünn., Kristóf Kelemen, Lujza
05.57
17.49
23.27
07.17
16 H
Henrietta
05.55
17.51
–
07.49
17 K
Gertrúd, Patrik
Patrik, Gertrúd
05.53
17.52
00.32
08.28
18 Sz Sándor, Ede
Cirill, Sándor
05.51
17.54
01.30
09.16
19.Cs József, Bánk
Szt. József
05.49
17.55
02.18
10.12
Alexandra
05.47
17.56
02.57
11.15
21 Sz Benedek
Benedek, Miklós
05.45
17.58
03.27
12.21
22 V
Beáta, Izolda
Beáta, Katalin
05.43
17.59
03.52
13.30
23 H
Emőke
05.41
18.01
04.13
14.39
24 K
Gábor, Karina
05.39
18.02
04.32
15.49
05.37
18.04
04.49
17.00
Emánuel
05.35
18.05
05.06
18.13
Lídia
05.33
18.06
05.25
19.29
Johanna
05.31
18.08
05.46
20.47
20 P
Klaudia
Gábor, Karina
25 Sz Irén, Irisz 26 Cs Emánuel 27 P
Hajnalka
28 Sz Gedeon, Johanna
29 V
Auguszta
05.29
18.09
06.12
22.07
30 H
Zalán
05.27
18.11
06.46
23.24
31 K
Árpád
05.25
18.12
07.31
–
Benjámin
Kincses Kalendárium
10
a 2009-es esztendőre
naptár Február 20-tól március 20-ig Halak csillagjegy A tavasz kezdete: március 20-án 12 óra 44 perckor. (KözEI)
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
1. 430 évvel ezelőtt e napon alapította XIII. Gergely pápa Rómában a Collegium Hungaricumot. 2. 20 éve ezen a napon írta alá 12 európai uniós tagállam a légkört károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról szóló egyezményt. 9. 50 éve ezen a napon mutatták be Barbie-t, a népszerű játékbabát. Több mint 800 millió darabot adtak el belőle. 12. 130 éve a Tisza áradása elpusztította Szegedet. 22. A víz világnapja 29. 545 éve koronázták meg Hunyadi Mátyást.
11
a 2009-es esztendőre
naptár
Április
Első negyed 2-án 15 óra 34 perckor Telehold 9-én 15 óra 56 perckor Utolsó negyed 17-én 14 óra 36 perckor Újhold 25-én 4 óra 23 perckor
Tavaszhó, Szent György hava
01 Sz
Hugó
Hugó
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 05.23 18.13 08.29 00.33
02 Cs
Áron
Áron, Ferenc
05.21
18.15
09.39
01.31
03 P
Buda, Richárd
Richárd
05.19
18.16
10.57
02.15
04 Sz
Izidor
Izidor
05.17
18.18
12.18
02.48
05 V
Vince
Virágvasárnap
05.15
18.19
13.38
03.15
06 H
Vilmos, Bíborka
05.13
18.21
14.56
03.36
07 K
Herman
Herman
05.11
18.22
16.12
03.56
08 Sz
Dénes
Dénes, Valér, Valter
05.09
18.23
17.27
04.14
09 Cs
Erhard
05.07
18.25
18.41
04.33
Nap
Névnap
Szentek napja
10 P
Zsolt
05.05
18.26
19.55
04.54
11 Sz
Leó, Szaniszló
Leó, Szaniszló
05.03
18.28
21.07
05.18
12 V
Húsvét, Gyula
Gyula
05.01
18.29
22.16
05.47
13 H
Húsvét, Ida
04.59
18.30
23.17
06.24
14 K
Tibor
Tibor
04.57
18.32
–
07.08
15 Sz
Anasztázia, Tas
Anasztázia, Oktávia
04.55
18.33
00.10
08.02
16 Cs
Csongor
Bernadett
04.54
18.35
00.52
09.02 10.07
17 P
Rudolf
Izidóra, Dezső, Rudolf
04.52
18.36
01.26
18 Sz
Andrea, Ilma
Apolló
04.50
18.37
01.53
11.14
19 V
Emma
Emma
04.48
18.39
02.15
12.22
20 H
Tivadar
04.46
18.40
02.35
13.31
21 K
Konrád
Anzelm, Konrád
04.44
18.42
02.52
14.40
22 Sz
Csilla, Noémi
Kájusz, Noémi
04.43
18.43
03.10
15.52
23 Cs
Béla
Adalbert, Béla
04.41
18.44
03.28
17.07
24 P
György
György, Fidél
04.39
18.46
03.48
18.25
25 Sz
Márk
Szt. József
04.37
18.47
04.13
19.46
26 V
Ervin
Ervin, Klétusz
04.36
18.49
04.45
21.06
27 H
Zita, Mariann
04.34
18.50
05.26
22.21
28 K
Valéria
Valéria, Péter
04.32
18.51
06.21
23.24
29 Sz
Péter
Katalin
04.30
18.53
07.29
–
30 Cs
Katalin, Kitti
Piusz, Zsófia, Katalin
04.29
18.54
08.47
00.13
Kincses Kalendárium
12
a 2009-es esztendőre
naptár Március 21-től április 20-ig Kos csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
2. 115 évvel ezelőtt ezen a napon temették el Budapesten Kossuth Lajost. 8. 105 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá Londonban a francia–angol „szívélyes egyezményt” (Entente Cordiale): megalakult az Antant. 14. Debrecenben 160 évvel ezelőtt adta ki az országgyűlés a Függetlenségi Nyilatkozatot és deklarálta a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották. 22. 85 évvel ezelőtt zajlott a legendás 424-es mozdony próbaútja Budapest és Vác között. 26. A testvérvárosok napja.
13
a 2009-es esztendőre
naptár
Május
Első negyed Telehold Utolsó negyed Újhold Első negyed
Tavaszutó, Pünkösd hava
01 P
Munka ünn., Fülöp
Fülöp, Jakab, József
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 04.27 18.56 10.08 00.50
02 Sz
Zsigmond
Atanáz, Zsigmond
04.26
18.57
11.28
01.19
03 V
Tímea, Irma
Fülöp, Jakab
04.24
18.58
12.45
01.42
04 H
Mónika, Flórián
Mónika, Flórián
04.22
19.00
14.00
02.01
05 K
Györgyi
Irén, Gotthárd
04.21
19.01
15.14
02.20
06 Sz
Ivett, Frida
Judit, Frida
04.19
19.02
16.27
02.38
07 Cs
Gizella
Gizella
04.18
19.04
17.39
02.58
08 P
Mihály
Mihály, Győző
04.16
19.05
18.51
03.20
09 Sz
Gergely
Gergely
04.15
19.06
20.01
03.48
10 V
Ármin, Pálma
Izidor, Ármin
04.14
19.08
21.05
04.21
11 H
Ferenc
Ferenc, Fábiusz
04.12
19.09
22.01
05.03
Nap
1-jén 21 óra 44 perckor 9-én 5 óra 1 perckor 17-én 8 óra 26 perckor 24-én 13 óra 11 perckor 31-én 4 óra 22 perckor
Névnap
Szentek napja
12 K
Pongrác
Pongrác
04.11
19.10
22.47
05.53
13 Sz
Szervác, Imola
Szervác, Imelda
04.10
19.12
23.24
06.51
14 Cs
Bonifác
Bonifác
04.08
19.13
23.54
07.55
15 P
Zsófia, Szonja
Zsófia
04.07
19.14
–
09.01
16 Sz
Mózes, Botond
János, Mózes
04.06
19.15
00.18
10.08
17 V
Paszkál
Paszkál
04.05
19.17
00.38
11.15
18 H
Erik, Alexandra
Alexandra
04.03
19.18
00.56
12.22
19 K
Ivó, Milán
Celesztin, Ivó
04.02
19.19
01.13
13.32
20 Sz
Bernát, Felícia
Bernát, Bernardin
04.01
19.20
01.30
14.43
21 Cs
Konstantin
András
04.00
19.21
01.49
15.59
22 P
Júlia, Rita
Rita, Júlia, Emil
03.59
19.23
02.12
17.18
23 Sz
Dezső
Dezső, Renáta
03.58
19.24
02.40
18.40
24 V
Eszter, Eliza
Eszter
03.57
19.25
03.17
19.59
25 H
Orbán
Gergely, Orbán
03.56
19.26
04.07
21.10
26 K
Fülöp, Evelin
03.55
19.27
05.12
22.06
27 Sz
Hella
Pelbárt, Ágoston
03.54
19.28
06.29
22.49
28 Cs
Emil, Csanád
Vilma, Vilmos
03.54
19.29
07.52
23.21
29 P
Magdolna
Magdolna, Ervin
03.53
19.30
09.15
23.46
30 Sz
Janka, Zsanett
Johanna
03.52
19.31
10.35
–
31 V
Pünkösd, Angéla
Petronella
03.51
19.32
11.51
00.07
Kincses Kalendárium
14
a 2009-es esztendőre
naptár Április 21-től május 20-ig Bika csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
2. Húsz évvel ezelőtt megkezdődött a magyar–osztrák határon a műszaki zárrendszer, a „vasfüggöny” felszedése. 4. A tűzoltók napja 5. 100 éve született Radnóti Miklós költő. 21. 160 évvel ezelőtt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a Görgey Artúr által vezetett honvéd csapatok háromhetes ostrom után ezen a napon foglalták vissza Buda várát. 22. 150 éve született Sir Arthur Conan Doyle angol regényíró, Sherlock Holmes alakjának megteremtője.
15
a 2009-es esztendőre
naptár
Június
Telehold 7-én 19 óra 12 perckor Utolsó negyed 15-én 23 óra 14 perckor Újhold 22-én 20 óra 35 perckor Első negyed 29-én 12 óra 28 perckor
Nyárelő, Szent Iván hava
01 H
Pünkösd, Tünde
Jusztiniusz, Paulina
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 03.51 19.33 13.05 00.26
02 K
Kármen, Anita
Marcellinusz, Péter
03.50
19.34
14.17
00.44
03 Sz
Klotild
Károly, Klotild
03.50
19.35
15.29
01.03
04 Cs
Bulcsú
03.49
19.36
16.41
01.25
05 P
Fatime
Bonifác, Reginald
03.49
19.36
17.50
01.50
06 Sz
Norbert, Cintia
Norbert
03.48
19.37
18.56
02.21
07 V
Róbert
Fülöp, Róbert
03.48
19.38
19.54
03.00
08 H
Medárd
Medárd, Ágnes
03.47
19.39
20.44
03.47
09 K
Félix
Efrém
03.47
19.39
21.24
04.43
10 Sz
Margit, Gréta
Margit
03.47
19.40
21.55
05.45
11 Cs
Barnabás
Barnabás
03.47
19.41
22.21
06.50
12 P
Villő
János
03.46
19.41
22.42
07.56
13 Sz
Antal, Anett
Antal, Antónia
03.46
19.42
23.00
09.03
14 V
Vazul
Vazul
03.46
19.42
23.17
10.09
15 H
Jolán, Vid
Jolán, Viola
03.46
19.43
23.34
11.16
16 K
Jusztin
Jusztina, Auréliusz
03.46
19.43
23.52
12.25
17 Sz
Laura, Alida
Adolf, Laura
03.46
19.43
–
13.37
18 Cs
Arnold, Levente
Arnold
03.46
19.44
00.12
14.52
19 P
Gyárfás
Gyárfás, Romuald
03.46
19.44
00.36
16.11
20 Sz
Rafael
Rafael, Florencia
03.46
19.44
01.08
17.32
21 V
Alajos, Leila
Alajos, Lujza
03.47
19.45
01.51
18.47
22 H
Paulina
Tamás
03.47
19.45
02.49
19.51
Nap
Névnap
Szentek napja
23 K
Zoltán
Etelka
03.47
19.45
04.02
20.41
24 Sz
Iván
Iván
03.47
19.45
05.25
21.19
25 Cs
Vilmos
Vilmos, Viola
03.48
19.45
06.52
21.47
26 P
János, Pál
Cirill, Dávid
03.48
19.45
08.16
22.11
27 Sz
László
László, Sámson
03.49
19.45
09.36
22.31
28 V
Levente, Irén
Iréneusz, Irén, Laura
03.49
19.45
10.53
22.50
29 H
Péter, Pál
Péter, Pál, Judit
03.50
19.45
12.07
23.09
30 K
Pál
Szt. Emília
03.50
19.45
13.20
23.29
Kincses Kalendárium
16
a 2009-es esztendőre
naptár Május 21-től június 21-ig Ikrek csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
A nyár kezdete: június 21-én 6 óra 45 perckor. (KözEI)
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
9. 74 éve először jelent meg képregény Donald kacsa főszereplésével. 13. 700 éve koronázta I. Károly néven magyar királlyá Tamás esztergomi érsek Károly Róbertet a budai Nagyboldogasszony templomban. 14. 200 éve a magyar nemesi felkelők János főherceg vezetésével Győr mellett megütköztek Bonaparte Napóleon francia csapataival, és megfutamodtak. 16. 20 éve, kivégzése után 31 évvel nagy tiszteletadással hősként újratemették Nagy Imre volt miniszterelnököt, az 1956-os forradalom egyik vezetőjét.
17
a 2009-es esztendőre
naptár
Július
Telehold 7-én 10 óra 21 perckor Utolsó negyed 15-én 10 óra 53 perckor Újhold 22-én 3 óra 35 perckor Első negyed 28-án 23 óra 00 perckor
Nyárhó, Szent Jakab hava
01 Sz
Tihamér,Annamária
Olivér, Áron
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 03.51 19.44 14.32 23.53
02 Cs
Ottó
Ottó
03.51
19.44
15.42
–
03 P
Kornél, Soma
Tamás, Kornél
03.52
19.44
16.49
00.23
04 Sz
Ulrik
Erzsébet, Ulrik
03.53
19.44
17.49
00.59
05 V
Emese, Sarolta
Antal
03.53
19.43
18.41
01.43
06 H
Csaba
Mária
03.54
19.43
19.24
02.36
07 K
Apollónia
Apollónia, Vilibald
03.55
19.42
19.58
03.36
08 Sz
Ellák
Edgár
03.56
19.42
20.25
04.41
09 Cs
Lukrécia
Veronika
03.57
19.41
20.48
05.47
10 P
Amália
Engelbert
03.57
19.41
21.06
06.54
11 Sz
Nóra, Lili
Benedek
03.58
19.40
21.24
08.00
12 V
Izabella, Dalma
Eleonóra, János
03.59
19.39
21.40
09.06
13 H
Jenő
Henrik, Petronella
04.00
19.38
21.57
10.13
Nap
Névnap
Szentek napja
14 K
Örs, Stella
Kamil
04.01
19.38
22.15
11.22
15 Sz
Henrik, Roland
Bonaventura
04.02
19.37
22.37
12.34
16 Cs
Valter
04.03
19.36
23.05
13.49
17 P
Endre, Elek
András, Elek
04.04
19.35
23.41
15.07
18 Sz
Frigyes
Hedvig, Frigyes
04.05
19.34
–
16.23
19 V
Emília
Emília
04.06
19.33
00.30
17.32
20 H
Illés
Illés, Margaréta
04.07
19.32
01.34
18.29
21 K
Dániel, Daniella
Lőrinc, Dániel
04.08
19.31
02.53
19.12
22 Sz
Magdolna
Mária Magdolna
04.10
19.30
04.19
19.45
23 Cs
Lenke
Brigitta, Apollinár
04.11
19.29
05.46
20.11
24 P
Kinga, Kincső
Kinga, Krisztina
04.12
19.28
07.11
20.34
25 Sz
Kristóf, Jakab
Jakab, Kristóf
04.13
19.27
08.32
20.53
26 V
Anna, Anikó
Joakim, Anna
04.14
19.26
09.50
21.13
27 H
Olga, Liliána
Natália, Rudolf
04.15
19.24
11.06
21.34
28 K
Szabolcs
Ince
04.17
19.23
12.20
21.57
29 Sz
Márta, Flóra
Beatrix, Flóra
04.18
19.22
13.32
22.25
30 Cs
Judit, Xénia
Péter, Judit
04.19
19.21
14.40
22.58
31 P
Oszkár
Loyolai Szt. Ignác
04.20
19.19
15.43
23.40
Kincses Kalendárium
18
a 2009-es esztendőre
naptár Június 22-től július 22-ig Rák csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
4. 55 évvel ezelőtt a magyar labdarúgó-válogatott Bernben 3:2-arányú vereséget szenvedett a labdarúgó világbajnokság döntőjében. 14. 220 évvel ezelőtt Párizsban a Bastille elfoglalásával kitört a nagy francia forradalom. 21. Negyven évvel ezelőtt először lépett ember a holdra Neil Armstrong amerikai űrhajós személyében. 31. Két olasz hegymászó személyében 55 évvel ezelőtt hódította meg az emberiség a K2-t, a Himalája, egyben a Föld második legmagasabb csúcsát. Sikerüket 23 évig nem tudta megismételni senki.
19
a 2009-es esztendőre
naptár
Augusztus
Telehold 6-án 1 óra 55 perckor Utolsó negyed 13-án 19 óra 55 perckor Újhold 20-án 11 óra 02 perckor Első negyed 27-én 12 óra 42 perckor
Nyárutó, Kisasszony hava
01 Sz
Boglárka
Alfonz, Péter
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 04.22 19.18 16.38 –
02 V
Lehel
Özséb
04.23
19.16
17.24
00.30
03 H
Hermina
Lídia, Hermina
04.24
19.15
18.00
01.28
04 K
Domonkos, Dominika János
04.25
19.13
18.30
02.32
05 Sz
Krisztina
04.27
19.12
18.53
03.38
06 Cs
Berta, Bettina
04.28
19.10
19.13
04.45
07 P
Ibolya
Sixtus, Kajetán
04.29
19.09
19.31
05.51
08 Sz
László
Domonkos
04.31
19.07
19.48
06.58
09 V
Emőd
Román
04.32
19.06
20.04
08.05
10 H
Lőrinc
Lőrinc, Blanka
04.33
19.04
20.22
09.13
Nap
Névnap
Szentek napja
Krisztina
11 K
Zsuzsanna, Tiborc
Klára, Zsuzsanna
04.35
19.03
20.42
10.23
12 Sz
Klára
Hilária
04.36
19.01
21.07
11.36
13 Cs
Ipoly
Ipoly
04.37
18.59
21.38
12.51
14 P
Marcell
Maximilian, Marcell
04.39
18.58
22.20
14.05
15 Sz
Mária
04.40
18.56
23.16
15.15
16 V
Ábrahám
Ábrahám, Rókus
04.41
18.54
–
16.16
17 H
Jácint
Jácint
04.43
18.52
00.26
17.04
18 K
Ilona
Ilona, Rajnald
04.44
18.51
01.47
17.41
19 Sz
Huba
Emília, Marián
04.45
18.49
03.13
18.10
20 Cs
Áll. ünn., István,Vajk
Szt. István
04.47
18.47
04.39
18.34
21 P
Sámuel, Hajna
Piusz, Sámuel
04.48
18.45
06.03
18.56
22 Sz
Menyhért, Mirjam
Menyhért
04.49
18.43
07.24
19.16
23 V
Bence
Róza
04.51
18.41
08.43
19.37
24 H
Bertalan
Bertalan
04.52
18.40
10.00
19.59
25 K
Lajos, Patrícia
Patrícia, Elvira
04.53
18.38
11.15
20.26
26 Sz
Izsó
Natália
04.55
18.36
12.27
20.58
27 Cs
Gáspár
Mónika, Cézár
04.56
18.34
13.33
21.37
28 P
Ágoston
Ágoston, Mózes
04.57
18.32
14.32
22.25
29 Sz
Beatrix, Erna
Beatrix
04.59
18.30
15.21
23.20
30 V
Rózsa
Félix, Rózsa
05.00
18.28
16.00
–
31 H
Erika, Bella
Arisztid
05.01
18.26
16.32
00.22
Kincses Kalendárium
20
a 2009-es esztendőre
naptár Július 23-tól augusztus 23-ig Oroszlán csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
9. 35 évvel ezelőtt a Watergate-botrányban való érintettsége miatt lemondott Richard Nixon amerikai elnök. Hivatalát Gerald Ford alelnök vette át. 11. 10 évvel ezelőtt teljes napfogyatkozás volt Európában és Magyarországon. 13. A balkezesek napja 15. 95 éve nyitották meg a Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát. 17. 150 éve használtak először légipostát: egy hőlégballon szállított 100 levelet New Yorkba a 44 kilométerre levő Lafayette-ből.
21
a 2009-es esztendőre
naptár
Szeptember
Telehold 4-én 17 óra 03 perckor Utolsó negyed 12-én 3 óra 16 perckor Újhold 18-án 19 óra 44 perckor Első negyed 26-án 5 óra 50 perckor
Őszelő, Szent Mihály hava
01 K
Egyed, Egon
Egyed, Noémi
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 05.02 18.24 16.58 01.27
02 Sz
Rebeka, Dorina
István, Renáta
05.04
18.22
17.19
02.34
03 Cs
Hilda
Gergely, Hilda
05.05
18.20
17.38
03.41
04 P
Rozália
Ida, Rozália, Róza
05.06
18.18
17.55
04.48
05 Sz
Viktor, Lőrinc
Lőrinc, Viktor
05.08
18.16
18.12
05.55
06 V
Zakariás
Zakariás, Beáta
05.09
18.14
18.29
07.03
07 H
Regina
Regina
05.10
18.12
18.49
08.13
08 K
Mária, Adrienn
05.12
18.10
19.12
09.25
09 Sz
Ádám
Ádám, Péter
05.13
18.08
19.41
10.40
10 Cs
Nikolett, Hunor
Miklós
05.14
18.06
20.19
11.54
11 P
Teodóra
Jácint, Igor
05.16
18.04
21.09
13.05
12 Sz
Mária
Mária
05.17
18.02
22.11
14.07
13 V
Kornél
János, Kornél
05.18
18.00
23.26
14.58
14 H
Szeréna, Roxána
05.20
17.58
–
15.38
15 K
Enikő, Melitta
05.21
17.56
00.47
16.09
16 Sz
Edit
Ciprián, Edit
05.22
17.54
02.11
16.35
17 Cs
Zsófia
Róbert, Zsófia
05.24
17.52
03.34
16.57
18. P
Diána
József
05.25
17.50
04.55
17.18
19 Sz
Vilhelmina
Januáriusz
05.26
17.48
06.15
17.38
20 V
Friderika
Zsuzsanna
05.28
17.46
07.34
18.01
21 H
Máté, Mirella
Máté, Jónás
05.29
17.44
08.51
18.26
Nap
Névnap
Szentek napja
22 K
Móric
Tamás, Móric
05.30
17.42
10.06
18.56
23 Sz
Tekla
Linusz, Tékla
05.32
17.40
11.17
19.33
24 Cs
Gellért, Mercédesz
Gellért
05.33
17.38
12.20
20.18
25 P
Eufrozina, Kende
Kleofás, Eufrozina
05.35
17.36
13.14
21.11
26 Sz
Jusztina
Kozma, Jusztina
05.36
17.33
13.57
22.11
27 V
Adalbert
Vince, Adalbert
05.37
17.31
14.32
23.15
28 H
Vencel
Salamon, Pelbárt
05.39
17.29
15.00
–
29 K
Mihály
Mihály
05.40
17.27
15.23
00.21
30 Sz
Jeromos
Jeromos
05.41
17.25
15.43
01.28
Kincses Kalendárium
22
a 2009-es esztendőre
naptár Augusztus 24-től szeptember 22-ig Szűz csillagjegy Az ősz kezdete: szeptember 22-én, 22 óra 19 perckor. (KözEI)
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
1. 70 évvel ezelőtt a náci Németország megtámadta Lengyelországot: elkezdődött a II. világháború. 20. Magellán 490 évvel ezelőtt ezen a napon indult el első sikeres világkörüli hajóútjára. 21. A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től e napon ünnepeljük a magyar dráma napját, Madách Imre Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójának tiszteletére. 24. 1110 évvel ezelőtt a magyarok a Brenta folyó melletti csatában legyőzték Berengár seregét. Ennek nyomán született „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” ima.
23
a 2009-es esztendőre
naptár
Október
Telehold Utolsó negyed Újhold Első negyed
Őszhó, Mindenszentek hava Nap
Névnap
Szentek napja Teréz
4-én 7 óra 10 perckor 11-én 9 óra 56 perckor 18-án 6 óra 33 perckor 26-án 1 óra 42 perckor
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 05.43 17.23 16.00 02.35
01 Cs
Malvin
02 P
Petra
05.44
17.21
16.18
03.42
03 Sz
Helga
Évald
05.45
17.19
16.35
04.50
04 V
Ferenc
Ferenc
05.47
17.17
16.55
06.00
05 H
Aurél
Placid, Attila
05.48
17.15
17.17
07.13
06 K
Brúnó, Renáta
Brúnó, Renáta
05.50
17.13
17.45
08.27
07 Sz
Amália
Amália
05.51
17.11
18.20
09.43
08 Cs
Koppány
Simeon
05.52
17.09
19.07
10.56
09 P
Dénes
Ádám, János, Dénes
05.54
17.07
20.05
12.01
10 Sz
Gedeon
Ferenc
05.55
17.06
21.16
12.55
11 V
Brigitta, Gitta
Lajos
05.57
17.04
22.33
13.37
12 H
Miksa
Edvin
05.58
17.02
23.54
14.10
13 K
Kálmán, Ede
Kálmán, Edvárd
06.00
17.00
–
14.37
14 Sz
Helén
Kallixtusz, Helén
06.01
16.58
01.14
15.00
15 Cs
Teréz
Teréz
06.02
16.56
02.34
15.21
16 P
Gál
Margit, Hedvig
06.04
16.54
03.52
15.41
17 Sz
Hedvig
Ignác, Rudolf
06.05
16.52
05.09
16.02
18 V
Lukács
Lukács, Jusztusz
06.07
16.50
06.27
16.26
19 H
Nándor
János, Pál
06.08
16.49
07.43
16.54
20 K
Vendel
Vendel, Kleopátra
06.10
16.47
08.56
17.29
21 Sz
Orsolya
Orsolya, Celina
06.11
16.45
10.04
18.11
22 Cs
Előd
Szalóme
06.13
16.43
11.02
19.01
23 P
Nemz. ünn., Gyöngyi
János
06.14
16.42
11.51
19.59
24 Sz
Salamon
Salamon, Antal
06.16
16.40
12.29
21.02
25 V
Blanka, Bianka
Blanka
06.17
16.38
13.00
22.08
26 H
Dömötör
Armand
06.18
16.36
13.25
23.13
27 K
Szabina
Szabina
06.20
16.35
13.45
–
28 Sz
Simon, Szimonetta
Simon, Júdás, Tádé
06.21
16.33
14.04
00.19
29 Cs
Nárcisz
Melinda
06.23
16.31
14.21
01.26
30 P
Alfonz
Alfonz, Zenóbia
06.24
16.30
14.39
02.33
31 Sz
Farkas
Wolfgang
06.26
16.28
14.58
03.42
Kincses Kalendárium
24
a 2009-es esztendőre
naptár Szeptember 23-tól október 23-ig Mérleg csillagjegy
2009-ben a nyári időszámítás március 29-től október 24-ig tart – ebben az időszakban a táblázatban közölt időadatokhoz egy órát hozzá kell adni.
NAP-TÁR
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
2. 405 évvel ezelőtt tört ki a Bocskai-felkelés. 6. 160 évvel ezelőtt végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét, Aradon a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat. 11. 25 éve tett űrsétát az első amerikai nő, a Challenger űrhajósa, dr. Kathy Sullivan. 17. 250 éve született Kazinczy Ferenc költő, író, a magyar nyelvújító mozgalom vezéralakja. 21. Thomas Alva Edison 130 évvel ezelőtt bemutatta az első izzólámpát.
25
a 2009-es esztendőre
naptár
November
Telehold 2-án 20 óra 14 perckor Utolsó negyed 9-én 16 óra 56 perckor Újhold 16-án 20 óra 14 perckor Első negyed 24-én 22 óra 39 perckor
Őszutó, Szent András hava
01 V
Marianna
Mindenszentek
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 06.27 16.27 15.19 04.54
02 H
Achilles
Achilles
06.29
16.25
15.45
06.08
03 K
Győző
Márton, Szilvia
06.31
16.24
16.19
07.25
04 Sz
Károly
Károly
06.32
16.22
17.02
08.41
05 Cs
Imre
Imre, Zakariás
06.34
16.21
17.58
09.51
06 P
Lénárd
Krisztina
06.35
16.19
19.07
10.50
07 Sz
Rezső
Ernő, Florentin
06.37
16.18
20.23
11.36
08 V
Zsombor
Gottfrid
06.38
16.16
21.44
12.12
09 H
Tivadar
Teodor
06.40
16.15
23.03
12.41
Nap
Névnap
Szentek napja
10 K
Réka
Leó, András
06.41
16.14
-
13.04
11 Sz
Márton
Márton
06.43
16.13
00.21
13.25
12 Cs
Jónás, Renátó
Jozafát
06.44
16.11
01.38
13.45
13 P
Szilvia
Szaniszló, Szilvia
06.46
16.10
02.53
14.06
14 Sz
Aliz
Huba
06.47
16.09
04.09
14.28
15 V
Albert, Lipót
Albert
06.49
16.08
05.24
14.54
16 H
Ödön
Margit
06.50
16.07
06.37
15.25
17 K
Hortenzia, Gergő
Dénes, Hilda
06.51
16.06
07.47
16.04
18 Sz
Jenő
Jenő
06.53
16.05
08.50
16.52
19 Cs
Erzsébet, Zsóka
Erzsébet
06.54
16.04
09.42
17.48
20 P
Jolán
Zsolt
06.56
16.03
10.25
18.49
21 Sz
Olivér
Olivér
06.57
16.02
10.59
19.54
22 V
Cecília
Cecília, Filemon
06.59
16.01
11.26
21.00
23 H
Kelemen, Klementina Kelemen, Kolumbán
07.00
16.00
11.48
22.05
24 K
Emma
Emma, Flóra
07.01
15.59
12.07
23.10
25 Sz
Katalin, Katinka
Katalin
07.03
15.59
12.25
–
26 Cs
Virág
Konrád, Viktória
07.04
15.58
12.42
00.16
27 P
Virgil
Virgil
07.05
15.57
13.00
01.22
28 Sz
Stefánia
Jakab
07.07
15.57
13.20
02.32
29 V
Taksony
Filoména
07.08
15.56
13.43
03.44
30 H
András, Andor
András
07.09
15.55
14.13
05.00
Kincses Kalendárium
26
a 2009-es esztendőre
naptár
NAP-TÁR
Október 24-től november 22-ig Skorpió csillagjegy
Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
1. 125 évvel ezelőtt Washingtonban, a Nemzetközi Meridián Konferencián 25 nemzet képviselői döntést hoztak a világ időzónákra való felosztásáról. A kezdő délkört az angliai Greenwichben jelölték ki 3. Öt évvel ezelőtt szerelt le a Magyar Honvédség állományából az utolsó sorkatona. Ezzel Magyarországon megszűnt a sorkatonai szolgálat. 4. 65 évvel ezelőtt ezen a napon robbant fel a forgalommal zsúfolt aláaknázott Margit-híd pesti szakasza. 29. Richard Evelyn Byrd és társai 80 éve elsőként repültek át a Déli-sark fölött, Floyd Bennett nevű gépükkel. 30. Angliában 30 éve jelent meg a Pink Floyd lemeze, a The Wall.
27
a 2009-es esztendőre
naptár
December
Telehold 2-án 8 óra 30 perckor Utolsó negyed 9-én 1 óra 13 perckor Újhold 16-án 13 óra 2 perckor Első negyed 24-én 18 óra 36 perckor Telehold 31-én 20 óra 13 perckor
Télelő, Karácsony hava
01 K
Elza
Blanka
A Nap A Nap A Hold A Hold kel nyugszik kel nyugszik 07.10 15.55 14.52 06.17
02 Sz
Melinda, Vivien
Aranka
07.12
15.55
15.44
07.32
03 Cs
Ferenc, Olívia
Ferenc, Natália
07.13
15.54
16.50
08.37
04 P
Borbála, Barbara
János, Borbála
07.14
15.54
18.06
09.30
05 Sz
Vilma
07.15
15.54
19.29
10.11
06 V
Miklós
07.16
15.53
20.51
10.43
07 H
Ambrus
07.17
15.53
22.11
11.09
08 K
Mária
07.18
15.53
23.28
11.31
09 Sz
Natália
Valéria, Natália
07.19
15.53
-
11.51
10 Cs
Judit
Eulália, Judit
07.20
15.53
00.44
12.11
11 P
Árpád
Damazusz
07.21
15.53
01.58
12.32
12 Sz
Gabriella
Johanna, Franciska
07.22
15.53
03.12
12.57
13 V
Luca, Otília
Lúcia
07.23
15.53
04.25
13.26
14 H
Szilárda
07.24
15.53
05.35
14.01
15 K
Valér
Valér
07.25
15.53
06.39
14.45
16 Sz
Etelka, Aletta
Adelaida, Albina
07.25
15.53
07.35
15.38
17 Cs
Lázár, Olimpia
Lázár, Olimpia
07.26
15.54
08.21
16.37
18 P
Auguszta
Gracián
07.27
15.54
08.58
17.42
19 Sz
Viola
Anasztáz, Orbán
07.27
15.54
09.27
18.47
20 V
Teofil
Teofil, Liberátusz
07.28
15.55
09.51
19.53
21 H
Tamás
07.29
15.55
10.11
20.58
Nap
Névnap
Szentek napja
Miklós
22 K
Zénó
Flórián, Zénó
07.29
15.56
10.29
22.02
23 Sz
Viktória
János, Viktória
07.30
15.56
10.46
23.07
24 Cs
Ádám, Éva
Szenteste, Adél
07.30
15.57
11.03
-
25 P
Karácsony, Eugénia
Urunk születése
07.30
15.58
11.21
00.13
26 Sz
Karácsony, István
István
07.31
15.58
11.43
01.22
27 V
János
János, Teodor
07.31
15.59
12.08
02.35
28 H
Kamilla
Aprószentek, vértanúk
07.31
16.00
12.42
03.50
29 K
Tamás, Tamara
Tamás
07.31
16.01
13.26
05.05
30 Sz
Dávid
Libériusz
07.31
16.01
14.25
06.16
31 Cs
Szilveszter
Szilveszter, Donáta
07.31
16.02
15.38
07.16
Kincses Kalendárium
28
a 2009-es esztendőre
naptár
NAP-TÁR
November 23-tól december 21-ig Nyilas csillagjegy A tél kezdete: december 21-én, 18 óra 47 perckor. (KözEI) Jegyzet .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. .................................................................. ..................................................................
Kincses Kalendárium
1. 130 évvel ezelőtt, szerzője születésének 79. évfordulóján, megírása után fél évszázaddal tartották a Nemzeti Színházban Paulay Ede rendezésében Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. művének ősbemutatóját. 6. Ausztriában 235 évvel ezelőtt a világon elsőként bevezették az állami oktatást. 15. Tíz évvel ezelőtt leégett az 1982-ben megnyitott Budapest Sportcsarnok. 16. Magyar kórusok napja, melyet Kodály Zoltán születésnapján 1991 óta rendeznek. 22. 65 évvel ezelőtt Debrecenben alakult meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Miniszterelnök Dálnoki Miklós Béla lett. 20 évvel ezelőtt forradalom tört ki Romániában. 30 év után újra megnyitották Berlinben a Brandenburgi-kaput.
29
a 2009-es esztendőre
névnaptár Aba 11. 12. Abád 4. 16., 11. 12. Abbás 8. 21., 11. 12. Abdiás 11. 19. Ábel 1. 2.*, 6. 2., 8. 5., 12. 9. Abelárd 1. 2., 4. 21. Abélia 1. 2., 8. 5. Abiáta 2. 5., 3. 8., 9. 6. Abigél 2. 9.*, 12. 5. Abod 11. 12. Abony 7. 12. Ábrahám 3. 16., 6. 15., 6. 16., 8. 16.*, 10. 9. Ábris 3. 16., 10. 9. Absa 9. 2. Absolon 3. 2., 4. 20., 9. 2. Achilles 4. 23., 5. 12., 11. 2.* Acicét 4. 17. Acsád 1. 2., 5. 8. Ada 7. 28., 12. 4., 12. 24. Adalbert 4. 23., 6. 25., 9. 27.*, 11. 15.* Adalberta 4. 23. Ádám 9. 9.*, 12. 24.* Adél 1. 29.*, 2. 5., 12. 17., 12. 24. Adelaida 1. 29., 2. 5., 6. 11., 6. 12., 12. 16., 12. 24. Adelgunda 1. 30. Adélia 12. 24. Adelina 7. 28., 8. 28., 12. 4. Adelinda 8. 28., 12. 4. Adelmár 3. 24., 5. 29., 7. 29. Adeodát 6. 19., 6. 26., 11. 8. Adina 7. 28. Adolár 4. 20., 4. 21., 5. 21., 6. 5., 8. 26. Adolf 2. 11., 5. 11., 6. 17., 9. 27., 11. 7. Adony 6. 26. Adorján 3. 4., 3. 5.*, 9. 8. Adrián 3. 4., 3. 5.*, 9. 8. Adriána 3. 4., 3. 5., 9. 8. * Főnévnap
Adrienn 3. 4., 3. 5., 9. 8.* Afrodité 8. 5., 8. 7. Agád 1. 10., 4. 1. Agapion 4. 1., 4. 29. Agáta 1. 11., 2. 5. Agaton 1. 10., 8. 22., 12. 7. Agenór 8. 18. Aggeus 1. 4., 7. 4., 12. 16. Aglája 2. 25., 5. 14., 6. 5. Agmánd 2. 6., 5. 28. Agnella 12. 14. Ágnes 1. 21.*, 1. 28., 3. 2., 3. 6., 11. 16. Agnéta 1. 21., 1. 28., 3. 6., 11. 16. Ágost 5. 28., 8. 3., 8. 8., 8. 17., 8. 28. Ágosta 3. 27., 3. 29., 12. 18. Ágoston 5. 27., 5. 28., 8. 3., 8. 28.*, 9. 1. Ágota 1. 11.*, 2. 5.* Áhim 3. 20., 8. 16. Ahmed 1. 16. Aida 2. 2.*, 4. 26., 8. 31. Ajád 3. 9., 9. 15. Ajándék 2. 6., 6. 25., 7. 17., 12. 31. Ajna 5. 10., 7. 17. Ajnácska 4. 25., 11. 15. Ajtony 3. 13.*, 4. 30., 6. 16., 7. 27. Akács 2. 27., 3. 31., 5. 8., 6. 22. Ákos 1. 2., 2. 27.*, 3. 31., 4. 9., 7. 28. Aladár 2. 20.*, 3. 11., 4. 18., 4. 20., 5. 26., 6. 21., 6. 29., 7. 8. Aladin 2. 9., 4. 20., 8. 8. Alajos 6. 21.*, 10. 17. Alán 9. 8., 10. 14., 11. 25. Alárd 9. 29., 10. 19. Alba 12. 16. Albert 4. 23., 4. 29., 5. 9., 5. 28., 8. 7., 8. 24., 9. 5., 11. 15.
Kincses Kalendárium
Alberta 5. 9., 5. 28., 8. 7., 8. 24., 11. 15. Albertina 4. 29., 8. 7., 8. 24., 8. 31., 11. 15. Albin 2. 5., 3. 1.*, 6. 22., 10. 26. Albina 3. 1., 6. 22., 12. 16. Alda 4. 26., 5. 10. Aldán 8. 31., 9. 6. Áldáska 8. 13., 10. 8., 12. 29. Aldó 1. 10., 4. 15., 5. 31., 8. 24. Áldor 2. 6. Aléna 5. 29. Aletta 12. 16.* Alex 2. 9.*, 2. 17. Alexa 3. 18., 5. 18. Alexandra 3. 3., 3. 18., 3. 20., 5. 18.* Alexia 1. 9., 5. 10., 7. 17. Alfonz 1. 23., 8. 1., 8. 2., 8. 22., 10. 30.*, 10. 31. Alfonza 8. 1., 8. 2., 10. 31. Alfonzina 8. 2., 10. 30. Alfréd 1. 15., 2. 15., 2. 23.*, 7. 19., 8. 15., 8. 28., 9. 19., 10. 28., 11. 16. Alfréda 2. 23., 5. 20., 7. 19., 8. 2., 10. 28., 12. 8., 12. 30. Algernon 1. 12. Ali 8. 15. Alícia 5. 18., 11. 19. Alida 2. 5., 6. 17.* Alina 6. 17., 7. 28. Alinda 6. 17., 12. 4. Alinka 12. 24. Aliz 6. 29., 7. 4., 7. 8., 8. 24., 11. 14.*, 11. 19., 11. 25., 12. 1. Alma 7. 10. Almiréna 3. 24., 5. 29. Álmos 1. 1., 2. 20.* Alojzia 6. 21., 10. 17. Alóma 6. 21. Alpár 3. 24., 3. 27., 9. 5., 9. 15. Alvián 5. 19., 6. 30.
30
Alvina 6. 22., 12. 16. Amábel 6. 11., 7. 11. Amadé 1. 28., 3. 30., 8. 10. Amadea 1. 28., 3. 30., 8. 10. Amadil 9. 13. Amália 1. 28., 5. 4., 5. 6., 7. 10.*, 10. 7.*, 11. 20., 11. 21., 11. 30. Amand 2. 6., 10. 26. Amanda 2. 6., 5. 26., 10. 26. Amaranta 11. 7., 12. 7. Amarilla 5. 1. Amarillisz 5. 1. Amáta 1. 5., 2. 20., 9. 13. Amázia 1. 23., 12. 29. Ambos 3. 20., 12. 7. Ambró 12. 7. Ambrózia 12. 7. Ambrus 7. 19., 10. 16., 10. 18., 12. 7.* Amélia 1. 4., 6. 2. Amelita 8. 16. Ametiszt 10. 26. Amina 8. 31., 11. 27. Aminta 1. 30., 8. 17. Ámon 1. 14., 10. 4. Ámos 1. 14., 3. 31. Amrita 12. 7. Anasztáz 1. 6., 1. 8., 1. 22., 3. 10., 4. 21., 8. 17., 12. 5., 12. 19., 12. 25. Anasztázia 3. 10., 4. 15.*, 4. 17., 10. 28., 10. 30., 12. 25. Anatol 7. 3. Ancilla 3. 25., 12. 23. Anda 7. 23. Andor 2. 4., 4. 18., 5. 17., 5. 21., 7. 17., 10. 9., 10. 11., 11. 10., 11. 30.* Andos 2. 4., 7. 17. András 2. 4., 4. 18., 5. 21., 7. 17., 10. 9., 11. 10., 11. 30.* Andrea 2. 4., 4. 18.*, 5. 21., 7. 17., 10. 9., 11. 10., 11. 30. Anett 2. 9, 6. 2., 6. 7., 6. 13.*, 7. 26.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Anetta 6. 13. Angéla 1. 4., 1. 27., 5. 31.*, 6. 1., 7. 21. Angelika 1. 27.* Angelina 7. 15., 7. 21. Angelus 5. 5. Angyalka 5. 31. Aniella 7. 26. Anikó 6. 2., 6. 13., 7. 26.*, 9. 1., 12. 22. Anilla 7. 1., 10. 29. Anina 7. 26. Anita 6. 2.*, 6. 13., 7. 26. Aniziusz 12. 30. Anna 2. 19., 6. 2., 6. 13., 7. 1., 7. 26.* Annabella 6. 9., 7. 1. Annamária 6. 2., 6. 9., 7. 1.*, 7. 26. Annunciáta 3. 25. Antal 1. 17.*, 6. 13.*, 7. 5. Antigon 2. 23., 2. 27. Antigoné 2. 27., 6. 13. Anton 6. 13. Antonella 5. 3. Antónia 1. 17.*, 2. 28., 4. 29., 5. 3., 5. 4., 5. 10., 6. 12., 6. 13., 7. 15. Antonietta 2. 28., 10. 27. Antos 5. 13. Ányos 4. 25., 11. 15., 11. 25., 12. 7. Anzelm 4. 21. Anzelma 4. 21. Apolka 3. 3. Apollinár 1. 8., 7. 23., 9. 2., 10. 5. Apollinária 1. 8., 7. 23., 9. 2. Apolló 3. 8., 4. 18. Apollónia 1. 28., 2. 9., 3. 8., 4. 18., 7. 7.*, 7. 23. Apor 2. 2., 12. 20., 12. 28. Apostol 1. 25., 6. 30. Appia 3. 23., 11. 22. Apród 12. 28. Arabella 3. 13., 8. 7. Aranka 2. 8.*, 7. 19., 10. 4., 10. 15., 10. 16., 12. 2.
Arany 6. 16., 7. 19., 10. 4. Archibáld 3. 20., 3. 27. Arétász 10. 24. Ariadné 6. 7., 9. 17. Arián 3. 4., 3. 8. Arianna 6. 7. Ariel 4. 11., 11. 10. Ariella 4. 11., 11. 10. Arika 2. 6., 8. 17. Arikán 8. 17. Arion 2. 3. Arisztid 4. 27., 6. 2., 8. 31. Arita 10. 24. Arkád 1. 12., 11. 13. Árkos 1. 12. Armand 4. 7., 5. 10., 10. 26. Armanda 4. 7., 5. 10., 10. 26. Armandina 4. 7. Armida 9. 14., 9. 22., 12. 4. Armilla 9. 14., 10. 24. Ármin 3. 17., 4. 7., 5. 10.*, 6. 2., 12. 28. Arnó 1. 24., 6. 18., 7. 13., 7. 18., 12. 1. Arnold 6. 18.*, 7. 8., 7. 18., 8. 22., 12. 1. Arnolda 7. 8., 7. 18. Arnót 6. 18., 7. 18., 12. 1. Áron 4. 2.*, 7. 1., 9. 1. Árpád 1. 5., 2. 10., 3. 26., 3. 31.*, 4. 7., 12. 11.* Arszlán 4. 19., 6. 23. Artemisz 1. 22., 6. 6. Artemíszia 1. 22., 10. 20. Artemon 10. 20. Artúr 1. 7., 1. 22.*, 1. 24., 6. 21., 9. 1., 10. 20., 11. 15., 12. 11. Árvácska 5. 5., 7. 27. Arvid 3. 23., 7. 8. Arzén 7. 19., 10. 30. Asszunta 4. 7. Aszpázia 1. 2. Aszter 1. 17., 3. 3., 4. 28., 8. 23., 10. 30., 11. 30. Asztrid 11. 12. Atád 11. 11. Atala 3. 10., 4. 15., 12. 3. Atalanta 3. 10., 7. 6.
Kincses Kalendárium
Atália 12. 3. Atanáz 5. 1., 5. 2., 8. 14., 11. 26., 12. 21. Atanázia 8. 14. Aténé 1. 18., 5. 2., 7. 16. Atilla 4. 22., 10. 5. Atlasz 3. 10., 4. 6. Atos 3. 10., 5. 22. Attila 1. 7.*, 10. 5. Auguszta 3. 27., 3. 29.*, 12. 18.* Augusztina 3. 29. Aura 7. 19. Aurél 1. 15., 6. 15., 7. 15., 7. 20., 7. 27., 10. 5.*, 12. 2. Aurélia 7. 19., 10. 4., 10. 15., 10. 16., 12. 2. Aurélián 6. 16., 10. 20. Auróra 10. 4., 10. 15., 10. 16. Avarka 11. 5. Avenár 7. 30., 10. 10. Axel 9. 2. Azálea 6. 11., 6. 12., 12. 6., 12. 24. Azár 3. 20., 12. 16. Azucséna 4. 7., 7. 30. Azurea 5. 27. Babett 7. 4., 12. 4. Bács 1. 10., 6. 10., 6. 30., 11. 12., 12. 5. Bagamér 2. 8., 11. 8. Baján 4. 24., 12. 20. Bajnok 3. 4., 6. 24. Baksa 3. 29., 10. 7. Balabán 3. 23., 5. 20. Balambér 1. 26., 2. 23., 2. 26., 2. 27. Balár 1. 24., 3. 21. Balázs 2. 3.* Balbina 3. 31. Balda 2. 27., 12. 9. Baldó 2. 27. Baldvin 4. 12., 7. 15., 8. 21., 10. 16., 10. 26. Bálint 1. 7., 1. 14., 2. 14.*, 3. 16., 11. 3. Balló 6. 11. Baltazár 1. 6., 1. 11., 6. 20. Bán 2. 12., 6. 5., 8. 28.
31
Bandó 7. 7. Bánk 3. 19.*, 3. 21., 4. 16., 5. 1., 7. 17. Bános 1. 24., 4. 16. Barabás 6. 11. Baracs 3. 29. Barakony 8. 13., 8. 22. Barbara 12. 4.* Bardó 6. 10., 6. 15. Barlám 11. 19., 11. 27. Barna 6. 11. Barnabás 6. 11.* Barót 7. 15., 7. 16. Bars 1. 30., 7. 28. Bársonyka 5. 25., 6. 27. Bartal 8. 24. Bartó 8. 24. Bartos 5. 13., 11. 11. Bató 6. 17., 7. 31., 11. 2. Bátony 1. 26., 6. 15. Bátor 2. 27.* Bazil 1. 2., 6. 14. Bazsó 3. 22., 10. 1. Bea 7. 29. Beáta 3. 8., 3. 22.*, 5. 9., 6. 24., 6. 29., 9. 6., 12. 16., 12. 22. Beatrix 1. 18., 5. 11., 7. 28., 7. 29., 8. 29.*, 10. 14. Becse 4. 24., 9. 30. Bedő 5. 25., 10. 16. Begónia 9. 7., 12. 17. Béke 5. 5., 6. 5. Bekény 3. 21., 5. 14., 7. 10., 10. 7. Bekő 3. 21., 12. 29. Béla 1. 2., 4. 23.* Belián 5. 13., 9. 17. Belinda 2. 3. Belizár 2. 23., 12. 17. Bella 8. 31.*, 9. 1. Benáta 1. 4. Bence 3. 20., 3. 21., 8. 23.* Bende 4. 16. Bendegúz 3. 11., 5. 7., 10. 10., 10. 20. Bene 4. 14., 7. 7. Benedek 3. 21.*, 4. 14., 4. 16., 4. 18., 5. 1., 7. 11., 7. 17.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Benedetta 8. 17. Benedikta 1. 4., 8. 13., 10. 8., 12. 29. Béni 3. 31. Benigna 5. 9., 6. 20., 11. 1. Benignusz 1. 13., 2. 13., 5. 1., 11. 1. Benjámin 1. 3.*, 3. 31. Benjamina 3. 31. Benke 1. 12., 11. 1. Benkő 1. 16., 3. 11. Bennó 6. 16., 7. 27., 8. 3. Benő 3. 31. Bercel 3. 29., 6. 3. Bere 8. 14., 10. 19. Berengár 5. 26., 6. 7., 10. 2., 11. 26. Bereniké 7. 9. Berény 10. 6., 10. 15., 10. 19., 12. 3. Berill 7. 26., 11. 4. Beriszló 12. 14. Bernadett 2. 18.*, 4. 16. Bernarda 2. 18., 5. 19., 5. 20. Bernát 5. 19., 5. 20.*, 6. 15., 7. 3., 7. 24., 8. 19., 8. 20., 8. 21., 9. 28. Berta 5. 1., 6. 4., 7. 4., 8. 6.* Bertalan 8. 24.* Bertilla 11. 5. Bertina 9. 5. Bertold 1. 2., 2. 11.*, 3. 29., 7. 27., 11. 3., 12. 13., 12. 14. Bertolda 3. 29., 7. 27., 11. 5., 12. 14. Bertram 1. 23., 1. 24., 10. 16. Bese 6. 30., 10. 27. Betta 7. 4. Betti 11. 19. Bettina 8. 6.*, 10. 8., 12. 4. Bianka 8. 10., 10. 25.*, 12. 1. Bibiána 12. 2. Bíbor 4. 6. Bíbora 4. 6.
Bíborka 4. 6.* Blandina 5. 10., 6. 2., 11. 4. Blanka 8. 10., 10. 25.*, 12. 1. Boáz 5. 22., 12. 23. Bocsárd 6. 25., 10. 14. Bod 5. 28., 6. 15. Bodó 1. 2., 2. 2. Bódog 1. 12., 1. 14.*, 2. 21., 5. 18., 6. 9., 7. 7., 11. 20. Bodomér 12. 21. Bodony 8. 30. Bodor 8. 18., 10. 4., 11. 19. Bogárka 5. 22. Bogát 7. 21., 11. 15. Bogáta 7. 21., 9. 15. Bogdán 9. 2., 11. 2. Boglár 8. 22. Boglárka 8. 1.*, 8. 22. Bojána 4. 24. Bökény 12. 29. Bolda 7. 29., 8. 29. Boldizsár 1. 6.*, 1. 11., 6. 20. Bolivár 2. 18., 6. 19. Bonaventúra 7. 14., 7. 15. Böngér 5. 12., 9. 7. Bonifác 4. 24., 5. 14.*, 6. 5., 10. 25., 11. 19., 12. 19. Bónis 4. 24., 5. 14., 6. 5., 10. 25., 11. 19. Borbála 2. 19., 12. 4.* Borbás 2. 19. Boriska 12. 4. Borisz 5. 2., 7. 23., 7. 24., 9. 15. Boróka 12. 4. Bors 1. 12., 3. 11. Borsa 3. 11. Borsika 3. 11. Botár 1. 27. Botond 5. 16.*, 7. 28., 12. 25. Bottyán 1. 25. Bozsidár 11. 9., 11. 11. Bozsóka 7. 15., 11. 9. Brigitta 7. 23., 10. 8., 10. 11.*
Kincses Kalendárium
Britta 10. 11. Brúnó 2. 2., 2. 14., 5. 4., 5. 17., 10. 6.*, 10. 11., 10. 15. Brútusz 2. 2., 3. 4. Buda 2. 19., 4. 3.*, 5. 19. Bulcsú 4. 28., 5. 4., 6. 4.*, 11. 13., 11. 20., 12. 12. Buzád 4. 30., 10. 14. Buzás 12. 8. Cecília 6. 3., 9. 16., 11. 22.* Cecílián 4. 16., 6. 3. Celerina 2. 3. Celeszta 5. 19., 8. 14., 10. 14. Celesztin 4. 6., 5. 12., 5. 19., 7. 27. Celesztina 4. 6., 5. 12., 5. 19., 7. 27. Célia 6. 3. Celina 7. 17., 10. 11., 10. 21. Cézár 1. 12., 2. 25., 3. 25., 4. 15., 5. 15., 8. 27., 8. 29., 9. 25. Cezarina 1. 12. Cicelle 6. 3. Ciceró 2. 9., 3. 11. Ciklámen 11. 26., 12. 4., 12. 5. Cinnia 2. 1., 6. 12. Cintia 1. 22., 6. 6.*, 10. 20. Ciprián 9. 10., 9. 14., 9. 16., 9. 26. Cipriána 7. 5., 9. 16., 9. 26. Cirill 2. 9., 2. 14., 3. 9., 3. 18., 3. 29., 6. 26., 6. 27., 7. 7., 7. 17. Cirilla 7. 5., 7. 7., 10. 28. Cirjék 3. 16., 8. 8. Círus 1. 31., 6. 16., 6. 28. Csaba 4. 12., 4. 24., 7. 6.*, 10. 6., 12. 5. Csák 3. 20., 10. 11. Csanád 4. 12., 5. 28.*, 9. 6., 10. 11., 11. 15., 12. 5. Csát 4. 6.
32
Csatád 5. 25., 7. 8. Csatár 7. 8., 7. 29. Csató 7. 8. Csegő 4. 29., 7. 15. Cseke 8. 16., 8. 26., 10. 31. Csendike 7. 11., 11. 18. Csenge 2. 4.*, 7. 24. Csenger 11. 7. Csépán 8. 16., 9. 2. Csepel 5. 24., 12. 12. Cseperke 3. 1., 8. 7. Cserjén 5. 10., 10. 25. Cserne 2. 3., 5. 10. Csilla 3. 22., 4. 22.*, 6. 2., 8. 10., 11. 22. Csillag 3. 22., 8. 10. Csinszka 2. 3., 12. 6. Csobád 12. 5. Csobán 8. 6., 9. 3., 9. 8. Csombor 1. 1., 4. 9. Csongor 1. 13., 4. 16.*, 4. 17. Csörsz 1. 31., 5. 10. Dagobert 12. 23. Dagomér 9. 1., 12. 23. Dália 10. 25. Dalibor 7. 23., 7. 25. Dalida 4. 13., 5. 31., 7. 21. Dalma 5. 7., 5. 12., 7. 12.*, 12. 5. Damáz 12. 11. Damján 9. 26., 9. 27. Damos 9. 27. Dániel 1. 3., 1. 16., 2. 16., 7. 21.*, 7. 24., 10. 10., 11. 23., 12. 11. Daniella 7. 21.*, 10. 10. Daniló 2. 16. Dános 11. 23. Darinka 2. 24., 12. 31. Dárius 10. 25., 12. 19. Dávid 3. 1., 5. 1., 6. 26., 12. 29., 12. 30.* Dea 6. 20., 7. 31. Debóra 4. 24., 9. 15. Dejte 1. 18., 4. 20. Deli 1. 5., 6. 27. Délia 1. 22., 6. 6., 10. 20. Délibáb 8. 25., 12. 24. Delila 12. 9. Delinke 11. 10.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Demény 4. 12., 4. 28. Demeter 9. 27., 10. 8., 10. 26. Demetria 6. 21. Demjén 9. 27. Dénes 2. 26., 3. 26., 4. 6., 4. 8.*, 10. 9.*, 11. 17., 12. 2., 12. 26., 12. 30. Deodát 6. 20. Ders 3. 25., 5. 23., 12. 14., 12. 18. Detre 5. 6., 7. 1., 7. 9., 8. 24., 12. 11., 12. 15. Dévald 5. 21., 7. 1. Dezdemóna 6. 18., 11. 28. Dézi 5. 23. Dezideráta 5. 8. Dezsér 12. 15. Dezső 2. 11., 5. 23.*, 5. 30., 11. 15., 12. 15., 12. 18. Diána 6. 9., 6. 10., 9. 18.* Dina 6. 20., 8. 12. Dioméd 3. 29., 8. 16., 9. 11. Dionízia 5. 15., 12. 6., 10. 9. Ditmár 1. 2., 5. 17., 8. 13. Ditta 5. 6., 9. 16. Dókus 12. 29. Dolli 2. 6. Dolóresz 9. 15. Doloróza 6. 18., 9. 15. Domán 3. 9., 3. 12., 8. 8., 12. 27. Döme 4. 9., 8. 4., 9. 27., 10. 25., 10. 26. Domicián 5. 7. Dominika 7. 6., 8. 4.* Domitilla 5. 7., 5. 12. Domokos 5. 9., 8. 4., 8. 8., 12. 20. Domonkos 1. 22., 3. 9., 5. 9., 8. 4.*, 8. 8. Domos 10. 14. Dömös 10. 9., 10. 25. Dömötör 4. 9., 6. 21., 9. 27., 10. 8., 10. 26.* Donald 2. 9., 7. 7. Donát 2. 17.*, 7. 5., 7. 7., 8. 7.
Donáta 7. 7., 7. 17., 12. 31. Donatella 7. 30., 8. 7. Döniz 5. 15. Dóra 2. 6.*, 9. 2., 9. 3. Dorián 1. 22., 9. 19. Dorina 2. 6., 9. 2.*, 9. 3. Dorisz 4. 28. Dorka 2. 6. Dormán 1. 22., 11. 30. Dorottya 2. 6.*, 6. 25., 9. 2., 9. 3., 9. 9. Dukász 5. 19. Dulcinea 5. 13., 8. 11. Dusán 3. 26., 4. 9., 9. 7. Éda 12. 13. Edda 9. 16., 12. 13. Ede 1. 5., 3. 10., 3. 18.*, 10. 13.*, 11. 16., 11. 17., 12. 1. Edgár 7. 8., 9. 10., 10. 13. Edina 2. 23., 2. 26.* Edit 9. 16.* Edmond 11. 16., 11. 20. Edna 2. 26. Edömér 1. 14., 2. 24. Édua 3. 10., 5. 9., 6. 23. Edvárd 3. 18., 4. 18., 10. 13. Edvarda 3. 18., 10. 13. Edvin 10. 4., 10. 12. Edvina 10. 4., 10. 12. Efraim 1. 28., 2. 1., 6. 18. Egbert 4. 24. Egberta 4. 24. Egmont 3. 12., 4. 24. Egon 4. 23., 4. 24., 5. 25., 7. 15., 9. 1.* Egyed 2. 17., 3. 13., 4. 23., 9. 1.* Elek 1. 12., 2. 11., 2. 17., 5. 10., 7. 17.*, 12. 1. Elektra 3. 15., 5. 26. Elemér 2. 20., 2. 28.*, 4. 28., 8. 25., 10. 9. Eleonóra 2. 21.*, 7. 9., 7. 11., 7. 12., 8. 21. Életke 8. 13., 11. 4., 12. 13. Elfrida 2. 8., 8. 2. Eliána 2. 16., 7. 4., 7. 20.
Kincses Kalendárium
Éliás 2. 16., 7. 4., 7. 20., 8. 20. Eligiusz 12. 1. Elina 7. 21. Eliz 5. 6., 6. 18. Eliza 2. 19., 5. 24.* Elizeus 6. 14. Ella 2. 10., 2. 13.*, 3. 24., 9. 2., 12. 12. Ellák 1. 5., 6. 8., 7. 8.*, 10. 27. Ellina 1. 7., 11. 4. Elma 5. 4. Elmár 5. 29., 8. 28. Elmira 3. 9., 5. 28., 8. 25. Elmó 7. 29., 8. 28. Előd 6. 9., 7. 1., 7. 9., 10. 22.*, 12. 26. Elvira 2. 10.*, 3. 6., 3. 9., 8. 25. Elza 7. 4., 7. 8., 8. 24., 11. 14., 11. 19., 11. 25., 12. 1.*, 12. 13. Emánuel 3. 10., 3. 26.*, 5. 22., 5. 28., 7. 10., 7. 14., 9. 11., 9. 17., 11. 12. Emanuéla 3. 26. Emerencia 1. 23. Emerita 9. 14., 9. 22., 12. 4., 12. 14. Emese 1. 23., 3. 23., 7. 5.* Emil 3. 10., 5. 22., 5. 23., 5. 28.*, 9. 11., 11. 12. Emília 1. 5., 5. 3., 6. 30., 7. 19.*, 8. 19., 9. 19., 11. 20., 11. 24. Emilián 3. 10., 4. 3., 7. 18., 9. 11., 11. 12. Emiliána 1. 5., 5. 19., 6. 30., 8. 7., 8. 17., 11. 20. Emma 4. 19.*, 6. 27., 6. 29., 11. 24.*, 11. 25. Emmi 4. 19. Emőd 2. 17., 8. 4., 8. 9.*, 8. 13. Emőke 3. 23.*, 12. 8. Enciána 6. 9., 12. 11. Endre 2. 4., 4. 18., 5. 21., 7. 17.*, 10. 9., 11. 10., 11. 30.
33
Ené 4. 16. Éneás 2. 27., 10. 30., 11. 7. Engelbert 7. 10., 9. 8., 10. 7., 11. 7. Engelhard 3. 12. Enid 8. 13., 12. 1., 12. 13. Enikő 4. 16., 9. 15.* Enna 9. 8., 11. 13. Énok 6. 7., 11. 6. Eperke 7. 8., 7. 19. Erazmus 6. 1., 6. 2. Erhard 1. 8., 4. 9.* Erik 1. 24., 2. 9., 5. 18.*, 8. 21., 8. 31., 9. 10. Erika 1. 24., 2. 9., 5. 18., 8. 21., 8. 31.*, 9. 10. Erina 6. 28. Ermelinda 10. 29. Erna 1. 12., 5. 5., 8. 29.* Ernák 3. 25. Ernella 5. 5. Erneszta 1. 12., 7. 13., 8. 29., 11. 7. Ernesztina 1. 12., 8. 29. Ernő 1. 12.*, 7. 12., 7. 13., 11. 7. Ernye 3. 25. Ervin 4. 26.*, 5. 25., 5. 26., 5. 29., 12. 24. Ervina 4. 25., 4. 26., 5. 29., 12. 30. Erzsébet 5. 5., 5. 24., 7. 4., 7. 8., 8. 24., 11. 5., 11. 14., 11. 17., 11. 19.*, 11. 25., 12. 1. Estilla 7. 8., 7. 15., 7. 19. Eszmeralda 3. 16., 8. 8. Esztella 7. 14. Eszter 5. 24.*, 7. 7., 7. 8. Eta 1. 29. Ete 8. 1., 8. 17. Etel 2. 5., 2. 24., 6. 23., 10. 8., 10. 11., 12. 16. Etele 1. 7., 3. 10., 6. 2., 10. 5. Etelka 1. 28., 1. 29., 2. 5., 2. 21., 6. 11., 6. 12., 10. 7., 10. 8., 12. 16.* Eudoxia 1. 31., 3. 1., 9. 16.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Eufémia 6. 18., 6. 27., 9. 16. Eufrozina 1. 1., 2. 11., 9. 25.* Eugén 6. 2., 7. 8., 7. 13., 11. 13., 12. 20. Eugénia 9. 16., 12. 25.* Eulália 2. 12., 12. 10. Euniké 4. 25. Euridiké 8. 6. Euszták 4. 14., 7. 16., 9. 20. Eutim 1. 20., 3. 11. Eutímia 1. 20., 3. 11., 8. 22. Euzébia 3. 16., 9. 2., 10. 29., 12. 16. Éva 7. 7., 12. 24.* Évald 10. 3. Evariszt 10. 26. Evelin 2. 12., 5. 26.* Evelina 5. 26. Evetke 5. 6. Ezékiel 4. 10., 4. 19. Ézsaiás 7. 6. Fábián 1. 20.* Fabiána 1. 20. Fabióla 12. 27. Fábiusz 5. 11., 5. 17., 7. 31. Fabó 5. 17. Fabrícius 3. 19. Fanni 3. 9.*, 10. 4. Farkas 6. 9., 7. 29., 8. 23., 10. 31.* Fáta 2. 23. Fatima 5. 13., 6. 4., 6. 5., 10. 13. Fatime 6. 4., 6. 5.* Fausztina 1. 18., 2. 15., 7. 9., 9. 20. Fausztusz 2. 15., 7. 16., 10. 13. Fedor 7. 12., 9. 2., 11. 9. Fedóra 4. 28. Fédra 5. 1., 7. 4., 9. 2. Fehérke 5. 9., 12. 16. Felícia 3. 6., 5. 20.* Felicián 6. 4., 6. 9., 11. 20. Feliciána 6. 9., 6. 20. Félix 1. 14., 2. 25., 3. 1., 5. 18., 5. 20., 5. 30., 6. 9.*, 6. 11., 7. 5., 7.
7., 7. 9., 7. 11., 7. 12., 7. 29., 8. 30., 9. 11., 11. 20. Ferdinánd 5. 20., 5. 30., 6. 5., 10. 19. Ferenc 1. 24., 1. 29., 4. 2., 5. 11.*, 6. 4., 6. 16., 7. 14., 7. 15., 9. 17., 10. 4.*, 10. 10., 12. 3.* Fernanda 5. 30., 6. 5., 10. 19. Fiametta 2. 1., 5. 22. Fidél 3. 23., 4. 24. Fidélia 4. 24. Filemon 3. 8. Filibert 8. 20. Filippa 2. 16., 9. 20. Filoméla 7. 5., 8. 10., 8. 11., 11. 29. Filomén 8. 11., 11. 29. Filoména 7. 5., 8. 10., 8. 11., 11. 29. Filotea 11. 5., 12. 9. Fiorella 7. 29. Flávia 6. 22., 10. 5. Flavián 2. 18., 12. 22. Flóra 6. 20., 7. 29.*, 11. 24. Florencia 6. 20., 9. 27., 11. 10. Florentin 9. 27., 11. 7. Florentina 6. 20., 9. 27., 11. 10. Flórián 5. 4.*, 6. 4. Florina 5. 1., 5. 4. Flóris 5. 4., 8. 18. Fodor 8. 1., 8. 18., 9. 2., 10. 4., 10. 25. Folkus 6. 17., 7. 20. Fóris 1. 8., 5. 4. Fortuna 4. 23. Fortunát 4. 23., 6. 1., 7. 12., 10. 14. Franciska 3. 9.*, 8. 21., 10. 6., 12. 12., 12. 22. Frida 5. 6.*, 9. 20., 10. 19. Friderika 3. 3., 5. 6., 7. 18., 9. 20.*, 10. 19. Fridolin 3. 6. Frigyes 3. 3., 3. 5., 7. 18.*, 10. 6. Fruzsina 1. 1.*, 9. 25.
Kincses Kalendárium
Fülöp 2. 16., 5. 1.*, 5. 3., 5. 11., 5. 26.*, 6. 6., 6. 7., 8. 23., 10. 20. Fulvia 4. 10., 10. 5. Fürtike 5. 15., 12. 5. Füzike 2. 13. Gábor 2. 27., 3. 24.*, 9. 29. Gábriel 2. 27., 3. 24., 9. 29. Gabriella 2. 4., 3. 24., 9. 29., 10. 17., 12. 12.* Gajána 1. 18., 7. 27. Gál 7. 1., 10. 16.* Galamb 5. 20., 9. 17. Galatea 4. 19., 8. 1. Galina 10. 5., 10. 11. Gálos 10. 16. Gara 2. 6., 9. 9. Gardénia 5. 10., 12. 9. Gáspár 1. 5., 1. 6., 8. 27.*, 12. 28., 12. 29. Gaszton 2. 6., 4. 24. Gazsó 8. 27. Gedeon 3. 28.*, 9. 1., 10. 10.* Gedő 9. 1. Gejza 2. 25., 5. 8. Gellén 7. 8. Gellért 1. 30., 4. 23., 5. 13., 9. 24.*, 9. 25., 10. 16. Gemella 6. 2., 12. 10. Geminián 1. 31., 6. 2., 9. 16. Gemma 4. 11., 5. 12., 5. 14., 6. 20. Génia 12. 25. Genovéva 1. 3.* Georgina 2. 15.*, 12. 9. Geraszim 3. 5. Gerda 1. 30.*, 4. 23., 5. 13., 9. 24., 10. 16. Geréb 3. 16. Gergely 1. 2., 2. 6., 2. 13., 3. 9., 3. 12.*, 3. 21., 5. 9.*, 5. 25., 6. 17., 9. 3., 11. 17., 11. 27. Gergő 1. 2., 3. 12., 5. 9., 5. 25., 9. 3., 11. 17.*, 11. 27. Gerjén 10. 9., 10. 10. Gerle 3. 29., 5. 20., 9. 17.
34
Germán 2. 21., 5. 7., 5. 12., 5. 28., 7. 31., 10. 11. Gerő 1. 2., 3. 12., 5. 9., 5. 25., 9. 3., 10. 10., 11. 27. Gerold 4. 19., 10. 7. Gertrúd 3. 17.*, 8. 13., 10. 3., 11. 15., 11. 16., 11. 27., 12. 18. Gerzson 2. 22.*, 7. 12. Géza 1. 16., 2. 25.*, 2. 26., 5. 8., 8. 6., 11. 23. Gibárt 6. 15., 8. 27. Gida 3. 28. Gilbert 2. 4., 6. 6., 10. 24. Gilberta 6. 6., 10. 24. Gilda 4. 19., 9. 1. Gilgames 10. 24. Gina 2. 15. Girót 10. 7. Giszmunda 9. 24. Gitta 2. 1., 10. 8. Gizella 5. 7.*, 5. 8. Glória 4. 11., 5. 13. Gobert 1. 26., 2. 2., 2. 13. Godiva 1. 28., 4. 11., 6. 7. Godó 1. 16., 5. 26. Godvin 5. 24., 10. 9. Gordon 5. 10. Gorgiás 9. 9. Gotfrid 1. 13., 1. 16., 7. 9., 11. 8. Gothárd 5. 4., 5. 5. Gotlib 3. 6., 6. 7. Grácia 6. 7., 6. 13., 7. 26., 8. 21. Gracián 6. 1., 12. 18. Graciána 6. 1., 12. 18. Graciella 6. 1., 12. 18. Gréta 1. 19., 1. 28., 2. 22., 6. 10.* Grizelda 9. 24. Grizeldisz 9. 24. Gujdó 1. 12., 1. 15., 3. 20., 3. 30., 3. 31., 5. 11., 6. 12., 9. 12. Gunda 3. 3. Günter 10. 9., 11. 28. Gusztáv 1. 16.*, 3. 10., 4. 14., 5. 7., 5. 27., 8. 1., 8. 2., 8. 3., 8. 6., 8. 8., 8. 28., 10. 7., 10. 9.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Gyárfás 6. 19.*, 7. 6. Gyenes 12. 2. Gyoma 10. 20. Gyöngy 5. 12. Gyöngyi 1. 18., 5. 12., 5. 13., 5. 14., 6. 10., 7. 20., 10. 23.* Gyöngyvér 1. 3., 1. 8.*, 5. 26., 10. 23. Gyöngyvirág 4. 24., 5. 12., 5. 14. Gyopárka 3. 1., 12. 6. Györe 2. 21. György 2. 15., 2. 21., 3. 9., 3. 12., 4. 23., 4. 24.*, 5. 5., 5. 9., 5. 25., 7. 27., 11. 17., 12. 9. Györgyi 2. 15., 4. 24., 5. 5.*, 12. 9. Györk 7. 27. Győző 2. 26., 5. 8., 7. 28., 11. 3.* Gyula 4. 12.*, 5. 27., 6. 28., 7. 1., 12. 28. Hágár 8. 9., 12. 4. Hajna 6. 16., 7. 9., 8. 21.*, 10. 10. Hajnal 10. 4. Hajnalka 3. 27.*, 6. 19., 10. 4. Hamilkár 11. 12. Hanga 2. 9., 3. 18., 5. 18., 8. 31. Hanna 5. 20., 5. 24., 5. 30. Hannibál 5. 16. Hannó 8. 13., 9. 20., 12. 4. Harald 6. 27., 10. 24., 11. 1. Hargitta 6. 10. Harkány 9. 6. Harlám 2. 10., 8. 25., 10. 25. Harmatka 8. 3., 12. 18. Harri 3. 2. Hartvig 8. 8. Hasszán 2. 23., 10. 14. Havaska 8. 5. Hedda 2. 24. Hédi 2. 28. Hedvig 2. 24., 2. 28., 6. 14., 7. 18., 10. 15., 10. 16., 10. 17.*
Hektor 2. 4., 6. 28. Héla 4. 23. Helén 7. 21., 8. 18., 9. 23., 10. 14.*, 10. 24. Heléna 5. 22., 7. 31., 8. 13. Helga 6. 8., 7. 11., 9. 11., 10. 3.* Heliodor 7. 3., 10. 3. Héliosz 7. 3. Helka 9. 11. Hella 5. 27.*, 10. 14. Henriett 1. 25., 3. 2., 3. 16., 5. 16., 7. 15. Henrietta 3. 16.*, 5. 16. Henrik 1. 16., 1. 25., 3. 2., 3. 16., 7. 12., 7. 13., 7. 14., 7. 15.* Héra 6. 24. Herbert 3. 16. Herkules 7. 13., 7. 14., 9. 5., 12. 5. Herman 4. 7.*, 8. 28. Hermész 8. 28. Hermia 5. 31. Hermiás 5. 31., 8. 28. Hermina 4. 13., 4. 18., 8. 3.*, 8. 28., 12. 24., 12. 30. Hermiusz 5. 31., 8. 28. Herold 10. 24. Herta 3. 16., 6. 14., 8. 8. Hetény 8. 17., 9. 15. Hiador 7. 3. Hieronima 2. 8., 9. 30. Hilária 8. 7., 8. 12. Hiláriusz 1. 13., 1. 14., 1. 16., 3. 16., 8. 12., 10. 21. Hilda 4. 30., 8. 12., 9. 3.*, 11. 16., 11. 17. Hilmár 1. 13. Hippia 8. 13. Hippolit 8. 13. Hippolita 8. 13. Hódos 11. 8. Hófehérke 5. 9., 8. 5., 12. 16. Holda 4. 10., 4. 30., 7. 11. Holló 2. 4. Honoráta 1. 11., 4. 5. Honorátusz 1. 16.
Kincses Kalendárium
Honória 4. 24., 9. 10., 9. 30. Honóriusz 1. 16., 4. 5., 4. 24., 9. 30., 12. 30. Hont 1. 9., 10. 11., 10. 20. Horác 5. 3., 5. 17. Horácia 3. 8., 6. 22. Hortenzia 6. 1., 11. 17.* Hóvirág 3. 21., 4. 3. Huba 8. 19.*, 8. 29., 10. 14., 11. 14. Hubert 3. 20., 4. 2., 10. 3., 11. 3. Huberta 3. 20., 11. 3. Hugó 4. 1.*, 4. 9., 4. 29., 7. 27., 11. 17. Humbert 3. 13., 3. 25. Hümér 4. 24., 11. 12. Hunor 4. 24., 9. 10.*, 9. 30., 12. 30. Ibolya 3. 20., 8. 7.*, 8. 13., 9. 8., 9. 12. Ibrány 10. 9. Ida 3. 13., 4. 1., 4. 13.*, 5. 6., 9. 4., 9. 6., 11. 3. Iduna 5. 5., 5. 6., 5. 8. Ifigénia 6. 6., 9. 21. Ignác 2. 1.*, 7. 31., 9. 1., 10. 3., 10. 17., 10. 23., 12. 15., 12. 20., 12. 30. Ignácia 7. 31., 10. 17. Igor 9. 11., 11. 1. Ila 7. 23., 8. 18., 9. 23., 10. 14., 10. 24. Ilárion 1. 14., 10. 21. Ildefonz 1. 22. Ildikó 3. 10.*, 4. 30., 9. 14., 9. 17., 11. 17. Ilián 10. 3., 11. 21. Ilka 4. 23., 9. 21., 11. 3. Illés 1. 16., 2. 16., 7. 20.* Ilma 4. 18.*, 4. 23., 7. 11., 7. 21., 8. 18., 10. 14., 11. 29. Ilmár 2. 28., 6. 18., 9. 10. Ilona 3. 6., 7. 21., 7. 31., 8. 18.*, 9. 23., 10. 14., 10. 24. Imbert 1. 15. Imelda 3. 13., 5. 13., 9. 15., 9. 16.
35
Immakuláta 12. 8. Immánuel 3. 26. Imogén 2. 1., 6. 19., 9. 16. Imola 3. 13., 5. 13.* Imre 11. 5.* Ince 1. 8., 4. 17., 5. 12., 6. 19., 7. 4., 7. 28., 8. 11., 8. 13., 12. 28. Indira 4. 3., 7. 30. Inez 3. 3., 3. 6.* Inge 7. 30., 10. 22. Ingrid 2. 5.*, 9. 2. Innocencia 2. 1., 9. 16. Ipoly 3. 10., 3. 20., 8. 13.* Irén 3. 25.*, 4. 3., 4. 5., 5. 5., 5. 28., 6. 28.*, 7. 28., 10. 20., 10. 23., 12. 15. Iréneusz 6. 28., 7. 3. Irina 3. 25., 5. 5., 6. 28., 10. 20. Iringó 6. 28., 10. 20., 12. 24. Írisz 3. 25.*, 9. 22. Irma 3. 3., 3. 20., 5. 3.*, 6. 2., 7. 16., 7. 17., 9. 4., 9. 8., 9. 12., 9. 14. István 8. 2., 8. 3., 8. 20.*, 9. 2., 9. 7., 11. 29., 12. 26.* Itala 1. 15., 3. 10. Iván 6. 24.*, 8. 29. Ivána 5. 12., 5. 13. Ivett 1. 13., 5. 6.*, 6. 29. Ivetta 1. 13. Ivó 4. 25., 5. 19.* Ivonn 5. 19. Ivor 9. 7. Ixion 3. 28. Iza 5. 21., 7. 8. Izabel 7. 4., 7. 8., 7. 12., 8. 31., 9. 1. Izabella 1. 4., 2. 26., 6. 8., 7. 4., 7. 8., 7. 12.* Izaiás 7. 6. Iziás 1. 23. Izidor 1. 16., 3. 30., 4. 4.*, 5. 15., 12. 21. Izidóra 4. 17., 5. 11. Izmael 4. 25., 6. 17. Izméne 3. 25., 9. 28., 9. 30.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Izolda 3. 22.*, 6. 6., 6. 15., 8. 5. Izor 4. 30., 5. 10. Izóra 5. 1., 5. 15. Izrael 2. 5. Izsák 3. 25., 5. 15., 8. 16., 10. 19., 10. 29. Izsó 8. 26.* Jácint 7. 3., 8. 17.*, 9. 11. Jácinta 1. 29., 1. 30., 7. 3., 8. 17., 9. 11. Jagelló 3. 4., 10. 23. Jakab 5. 1.*, 5. 3., 5. 11., 7. 25.*, 10. 11., 10. 13., 11. 27., 11. 28. Jákó 7. 13., 10. 13. Jákob 2. 5., 5. 1., 5. 11., 7. 25., 10. 13., 11. 27. Jakobina 2. 8., 7. 25. Jakus 5. 1., 5. 11., 7. 25., 10. 13., 11. 27., 11. 28. Janina 1. 16., 3. 28. Janka 2. 4., 3. 28., 3. 31., 5. 30.*, 6. 17., 7. 9. János 1. 23., 1. 27., 1. 31., 2. 8., 2. 24., 3. 8., 3. 27., 3. 28., 5. 5., 5. 6., 5. 15., 5. 16., 5. 27., 6. 10., 6. 12., 6. 22., 6. 24., 6. 26.*, 7. 12., 7. 30., 8. 8., 8. 9., 8. 11., 8. 13., 8. 19., 8. 22., 8. 29., 9. 13., 10. 8., 10. 9., 10. 20., 10. 23., 10. 24., 10. 25., 11. 4., 11. 24., 11. 27., 12. 27.* Január 7. 10., 9. 19. Járfás 7. 6. Jarmila 3. 14., 7. 27., 11. 25. Jávorka 9. 7. Jázmin 2. 24., 5. 10., 7. 12. Jázon 3. 21., 7. 12. Jella 3. 24. Jenő 3. 25., 6. 2., 7. 2., 7. 13.*, 7. 15., 11. 13., 11. 18.*, 11. 28. Jeremiás 5. 1., 6. 7. Jermák 7. 27., 8. 28. Jerne 6. 28. Jeromos 2. 8., 7. 19., 7. 20., 9. 30.* Jetta 3. 16.
Joakim 3. 20., 4. 16., 7. 26., 8. 16., 8. 18. Jób 5. 10. Joel 7. 13., 10. 19. Johanna 2. 2., 2. 4., 3. 28.*, 3. 31., 5. 12., 5. 24., 5. 30., 8. 21., 12. 12. Jolán 6. 15.*, 7. 24., 11. 18., 11. 20.* Jolánta 6. 15. Jónás 1. 29., 3. 29., 9. 19., 9. 21., 11. 12.*, 11. 18., 11. 20. Jonatán 8. 24., 12. 29. Jordán 1. 13., 2. 13., 2. 15. Jozafát 9. 16., 11. 12., 11. 14. Jozefa 2. 14., 3. 19., 10. 3. Jozefina 3. 17., 10. 23., 11. 14. Józsa 3. 19., 6. 24., 9. 1., 11. 14. József 3. 17., 3. 19.*, 4. 7., 4. 16., 4. 18., 5. 1., 8. 25., 8. 27., 9. 18. Józsiás 2. 16., 6. 22., 7. 6. Józsua 6. 22., 9. 1. Judit 1. 13., 5. 5., 5. 6., 6. 29., 7. 30.*, 12. 10.*, 12. 22. Jukundusz 1. 8., 1. 9., 5. 29., 11. 14. Júlia 2. 16., 4. 8., 5. 22.* Julianna 2. 16.*, 4. 5., 5. 14., 5. 22., 6. 19., 12. 21. Juliánusz 1. 9., 1. 29., 3. 8., 5. 22. Julietta 7. 21., 7. 30. Julitta 5. 18., 6. 16., 7. 27. Júnó 2. 16., 6. 1. Jusztin 4. 14., 6. 1., 6. 16.*, 7. 18., 8. 4., 9. 5., 10. 25. Jusztina 6. 16., 9. 26.*, 9. 28. Jusztus 8. 6. Jusztusz 7. 14., 10. 18., 11. 10.
Kincses Kalendárium
Jutas 1. 8., 1. 9., 2. 8., 11. 14. Jutta 5. 5., 7. 30., 12. 22. Juvenál 5. 3. Kabos 2. 19., 12. 25. Kada 2. 5., 3. 2., 3. 8., 3. 10., 5. 10. Kadosa 3. 10., 3. 11., 6. 1., 8. 25., 10. 25. Kajetán 8. 7. Kájusz 2. 5., 3. 10., 4. 22. Kál 4. 22., 11. 8. Káldor 5. 19., 8. 27. Kalliopé 6. 8. Kalliszta 2. 6., 4. 25., 5. 11., 9. 2. Kálmán 10. 13.* Kámea 3. 3., 5. 18., 7. 18. Kamélia 8. 3., 9. 16. Kamil 7. 14. Kamill 7. 14., 7. 18. Kamilla 2. 3., 3. 3., 3. 10., 5. 18., 7. 18., 7. 27., 8. 29., 12. 28.* Kamilló 7. 18. Kán 3. 10., 5. 29. Kandid 3. 10., 10. 3. Kandida 3. 10., 8. 29., 10. 22. Kanut 1. 19., 7. 10. Kapisztrán 3. 28., 10. 23. Kaplony 1. 12., 7. 13., 7. 24. Kapolcs 3. 24., 9. 29. Karácson 5. 13., 12. 25. Karácsony 12. 18. Karád 1. 16., 5. 28., 11. 8. Kardos 1. 3., 1. 11., 2. 23., 4. 24., 7. 15., 12. 30. Karina 3. 24.*, 4. 30., 11. 7. Karion 1. 12., 9. 1. Kármán 8. 17. Karméla 7. 16. Karmelina 7. 16. Kármen 6. 2.*, 7. 16. Karola 1. 28.*, 9. 25., 9. 27., 11. 4. Karolina 1. 28., 2. 2.*, 2. 3., 7. 14., 9. 27., 11. 4. Károly 1. 28.*, 6. 3., 9. 11., 9. 27., 11. 4.*
36
Karsa 7. 8., 12. 12., 12. 29. Kartal 3. 23., 7. 8. Kasszián 8. 13. Kászon 4. 24., 8. 13. Kasztor 1. 13., 2. 13., 7. 5., 7. 7., 11. 8. Kata 2. 2., 3. 24., 4. 29. Katalin 2. 13., 3. 9., 3. 22., 3. 24., 4. 29., 4. 30.*, 5. 3., 5. 9., 9. 15., 11. 25.*, 12. 31. Katapán 3. 28., 10. 23. Katinka 3. 9., 5. 9., 11. 25. Kató 9. 15. Kazimir 3. 4. Kázmér 3. 4.*, 7. 31. Keled 3. 15., 5. 1. Kelemen 3. 15., 4. 22., 11. 23.* Kelen 4. 22. Kemenes 8. 21. Kende 9. 1., 9. 25.*, 10. 21. Kenese 2. 15., 7. 10., 12. 13. Kenéz 1. 19., 12. 7. Kerecsen 12. 5., 12. 20. Kerény 3. 30., 4. 4., 6. 4., 7. 4. Keresztély 2. 13., 3. 13., 4. 3., 5. 14., 7. 27., 11. 12., 12. 20. Kerubina 6. 4., 8. 4. Kesző 1. 12., 1. 13., 6. 29. Keve 1. 8., 2. 22., 6. 29. Kilény 11. 13. Kilián 7. 5., 7. 8., 9. 8., 11. 13. Kiliána 7. 8. Kincső 2. 1., 7. 24.* Kinga 7. 24.* Kira 8. 3., 7. 7. Kirill 2. 9., 3. 18. Kisanna 7. 26. Kitti 2. 13., 3. 22., 4. 29., 4. 30.*, 11. 25., 12. 31. Klára 2. 10., 3. 25., 4. 17., 8. 11., 8. 12.* Klarissza 1. 15., 7. 12. Klaudetta 6. 6.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Klaudia 3. 20.*, 5. 18., 6. 6., 8. 23., 10. 30. Klemencia 3. 15., 11. 23. Klementina 10. 21., 11. 14., 11. 23. Kleofás 8. 25., 9. 25. Kleon 3. 3., 9. 25. Kleopátra 8. 1., 10. 20. Klétus 4. 26., 6. 13. Klió 4. 11., 9. 25. Klotild 6. 3.* Kocsárd 4. 19., 5. 4., 5. 5., 6. 7. Koletta 3. 6., 5. 6. Kolombina 10. 21. Kolombusz 6. 9. Kolos 1. 15., 2. 5., 2. 15.*, 3. 10., 6. 6., 10. 30., 11. 8. Kolumbán 3. 24., 11. 21., 11. 23., 12. 12. Kolumbusz 12. 12. Konkordia 1. 1., 2. 18. Konrád 2. 14., 2. 18., 2. 19., 4. 20., 4. 21.*, 6. 1., 11. 26., 12. 14. Konstancia 2. 18., 5. 15., 9. 19. K o n s t a n t i n 3 . 11 . , 5. 21.*, 7. 27. Konstantina 3. 11., 4. 12., 5. 21., 9. 19. Kont 7. 16., 10. 17. Koppány 3. 28., 6. 20., 7. 9., 10. 8.*, 10. 23. Kordélia 10. 22. Koridon 5. 10. Korinna 10. 22. Koriolán 3. 6., 9. 8., 11. 20. Kornél 3. 3., 6. 2., 6. 3., 7. 3.*, 9. 13.*, 9. 16. Kornélia 3. 3.*, 3. 31., 9. 16. Korvin 2. 6. Kósa 9. 7., 9. 27. Kötöny 3. 20., 8. 7. Kozima 9. 26., 9. 27. Kozma 9. 26., 9. 27. Kreszcencia 4. 5., 4. 7., 4. 9., 6. 15. Kristóf 3. 15.*, 3. 25., 5. 9., 7. 25.*, 10. 31.
Kriszta 6. 22., 8. 5. Krisztián 2. 13., 3. 13.*, 4. 3., 9. 27., 11. 12., 12. 20. Krisztina 6. 22., 7. 24., 8. 5.*, 11. 6., 12. 5. Krizanta 10. 14., 10. 25. Krizosztom 1. 27., 9. 13. Kund 5. 29., 6. 1. Kunigunda 3. 3. Kunó 2. 19., 4. 19., 5. 29., 6. 1., 11. 12. Kurszán 11. 24. Kürt 2. 14., 2. 19. Laborc 7. 23., 9. 30. Ladiszla 2. 27., 6. 27. Ladomér 7. 14., 7. 15., 11. 15. Lajos 8. 19., 8. 25.*, 10. 9., 10. 10., 10. 11. Lambert 4. 16., 4. 18., 6. 22., 9. 17. Lamberta 4. 16., 9. 17. Lantos 2. 27., 7. 18. Larina 5. 24., 8. 12., 9. 5. Larion 1. 14. László 2. 27., 5. 4., 6. 27.*, 8. 8.*, 8. 28. Laura 4. 11., 6. 17.*, 6. 28., 10. 19. Laurencia 6. 28., 10. 8. Lavínia 4. 14. Lázár 2. 23., 11. 7., 12. 17.*, 12. 27. Lea 3. 22. Leander 2. 22., 2. 27., 3. 13. Léda 2. 5., 12. 24. Lehel 2. 5., 3. 26., 8. 2.*, 10. 16. Leila 2. 13., 6. 21.*, 6. 21. Lél 3. 2., 4. 9., 8. 2., 9. 7., 10. 16. Lelle 4. 9., 9. 7., 10. 16. Léna 7. 21. Lénárd 10. 6., 10. 9., 11. 6.*, 11. 26., 11. 27. Lenke 7. 22., 7. 23.*, Leó 2. 18., 2. 20., 4. 11.*, 4. 19., 6. 12., 6. 28., 7. 3., 7. 17., 7. 28., 10. 10., 10. 17., 11. 10.
Kincses Kalendárium
Leon 2. 18., 2. 20., 4. 11., 4. 19., 6. 12., 6. 28., 7. 17., 10. 10., 10. 17. Leona 1. 4.*, 2. 20., 2. 21., 4. 11., 6. 15., 7. 3., 10. 10., 11. 10., 12. 9. Leonárd 11. 26., 11. 27. Leonarda 11. 6., 11. 26., 11. 27. Leonidász 4. 22., 6. 28., 9. 2. Leonóra 2. 21., 3. 6.*, 7. 15. Leontina 3. 1., 12. 6. Leopold 3. 29., 11. 15. Leopoldina 11. 15. Lestár 3. 29. Letícia 8. 12., 8. 30., 9. 8. Levendula 6. 18., 7. 22., 7. 24. Levente 2. 13., 6. 18.*, 6. 24., 6. 28.*, 8. 1., 11. 12. Lia 3. 22. Liána 6. 19. Liander 3. 13. Liberátusz 8. 17., 12. 20. Libériusz 9. 23., 12. 30. Libor 7. 23. Lídia 2. 12.*, 3. 22., 3. 27., 4. 8., 4. 14., 8. 3. Lili 7. 11.* Lilian 8. 11. Liliána 7. 27.*, 8. 11. Liliom 7. 27. Lilla 2. 12., 2. 16.*, 7. 11., 7. 27. Lina 9. 23., 11. 4. Linda 2. 13.* Lionel 6. 12. Lipót 4. 2., 7. 22., 11. 15.* Lívia 2. 12.*, 9. 23., 10. 14., 11. 12., 12. 10. Líviusz 9. 23., 11. 12. Liza 7. 8., 11. 25. Lizander 11. 20. Lizandra 1. 18., 3. 13. Lola 9. 15. Lolita 9. 15. Loránd 1. 15.*, 8. 10., 9. 15.
37
Lóránt 1. 15.*, 7. 15., 8. 10., 9. 13., 9. 15. Loréna 6. 28. Loretta 12. 10. Lőrinc 7. 5., 7. 21., 8. 10.*, 9. 5.* Lotár 1. 27., 4. 7., 6. 15., 9. 29., 12. 30. Lotti 11. 4. Luca 7. 7., 12. 13.* Lúcia 3. 25., 6. 9., 9. 16., 12. 13. Lucián 1. 7., 5. 28. Luciusz 3. 4., 8. 5., 10. 17., 10. 19., 12. 3. Ludmilla 9. 16., 9. 17. Ludovika 1. 31., 3. 15., 6. 9., 8. 25., 9. 13., 10. 1. Lujza 1. 31., 3. 2.*, 3. 15., 6. 20., 6. 21., 7. 9., 7. 24., 8. 11., 9. 13. Lukács 2. 17., 10. 18.* Lukrécia 3. 15., 7. 9.* Mabella 6. 11., 9. 7. Madléna 5. 25. Magda 5. 25., 7. 22. Magdaléna 5. 25., 5. 29., 7. 17., 7. 22. Magdolna 5. 25., 5. 29.*, 7. 17., 7. 22.* Magnusz 9. 6. Mahália 4. 8., 8. 1. Maja 3. 28., 5. 1. Majlát 5. 11. Makabeus 8. 1. Makár 1. 2., 1. 15., 1. 24. Malakiás 1. 14., 7. 27. Malvin 4. 19., 10. 1.* Mályva 5. 11., 10. 17. Manassé 1. 28., 5. 24. Manda 5. 29., 7. 22. Manfréd 1. 28. Manfréda 1. 28. Manna 4. 7. Manó 3. 26. Manon 8. 5. Manszvét 2. 19., 9. 3. Mánuel 3. 26. Manuéla 3. 26., 7. 15. Mara 6. 26. Marcell 1. 9.*, 1. 16., 1. 31., 4. 26., 6. 26., 8. 14.*, 12. 16.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Marcella 1. 9., 1. 16., 1. 31.*, 6. 28. Marcellina 6. 2., 7. 17. Marcián 2. 9., 6. 17., 7. 2., 10. 25. Margaréta 1. 18., 1. 19., 2. 22., 6. 10., 7. 20., 10. 16., 10. 17. Margit 1. 18., 1. 19., 1. 28., 2. 22., 6. 10.*, 6. 20., 7. 9., 7. 13., 7. 20., 8. 26., 9. 2., 10. 16., 10. 17., 10. 25., 11. 16., 12. 30. Margitta 10. 17. Margó 2. 22. Mária 1. 1., 1. 23., 2. 2., 2. 11., 3. 3., 3. 25., 4. 2., 4. 7., 4. 8., 4. 26., 5. 8., 5. 24., 5. 29., 5. 31., 6. 15., 7. 2., 7. 6., 7. 7., 7. 16., 7. 17., 7. 22., 8. 2., 8. 5., 8. 9., 8. 15.*, 8. 16., 8. 22., 9. 8.*, 9. 12.*, 9. 15., 9. 19., 9. 22., 9. 24., 10. 3., 10. 6., 10. 7., 10. 8., 10. 11., 10. 22., 10. 24., 11. 21., 11. 27., 12. 8.*, 12. 15., 12. 18. Marián 2. 9., 4. 20., 8. 19., 12. 1. Mariann 8. 19. Marianna 4. 10., 4. 27., 4. 30., 5. 26., 11. 1.* Marica 7. 22. Marietta 1. 1., 2. 11.*, 3. 25., 4. 8., 5. 24., 5. 31., 6. 15., 7. 6., 7. 22., 8. 15., 8. 16., 8. 22., 9. 8., 9. 12., 10. 8., 10. 24., 12. 8. Marina 3. 16., 7. 6., 7. 9., 7. 20. Marinella 3. 25. Marinetta 8. 25. Márió 1. 19.*, 12. 31. Marion 9. 12. Marióra 5. 24. Marita 5. 29. Máriusz 1. 19., 12. 31. Márk 4. 25.*, 5. 25., 6. 18., 10. 7.
Markó 6. 18. Márkus 4. 25., 5. 25., 6. 18., 6. 30., 9. 7., 10. 7. Marléne 7. 16. Marót 3. 27., 9. 22. Márta 1. 19., 7. 29.* Martin 11. 11. Martina 1. 30.* Márton 4. 13., 11. 3., 11. 11.*, 11. 12., 11. 13. Martos 11. 12. Masa 8. 15. Máté 9. 21.* Matild 1. 11., 3. 14.*, 5. 31., 7. 6. Mátka 3. 25., 11. 10. Mátyás 2. 24.*, 5. 14., 12. 8. Maura 2. 13., 5. 3., 9. 21. Maurícia 9. 22. Maxim 4. 14., 6. 25., 8. 13., 11. 19. Maxima 5. 29. Maximilián 3. 12., 8. 21., 10. 12. Maximilla 3. 26., 6. 25., 7. 30. Medárd 6. 8.* Medárda 6. 8. Médea 5. 15., 8. 1., 9. 30. Megyer 1. 19., 4. 17., 11. 13., 12. 31. Melánia 1. 7., 1. 10.*, 12. 31. Melina 7. 10. Melinda 10. 29., 12. 2.* Melióra 4. 24., 5. 29. Melissza 9. 15. Meliton 4. 24., 9. 15. Melitta 3. 10., 4. 1., 4. 24., 9. 15.* Meluzina 9. 15., 11. 10. Ménás 10. 3., 11. 11. Mendel 3. 26. Menodóra 9. 10. Ménrót 4. 28., 8. 1., 11. 11. Menta 8. 14. Menyhért 1. 6., 1. 21., 8. 14., 8. 22.*, 9. 7. Mercédesz 9. 24.* Merse 8. 22., 11. 20.
Kincses Kalendárium
Metella 1. 24., 5. 31., 7. 6., 8. 31. Metód 2. 14., 3. 9., 6. 14., 7. 5., 7. 7., 9. 18. Metta 3. 14. Mia 8. 2. Mietta 7. 2. Mihaéla 6. 19., 8. 24. Mihály 4. 10., 5. 8.*, 6. 19., 7. 5., 9. 29.*, 11. 8. Mike 1. 15. Mikeás 1. 15., 8. 14. Mikes 5. 23., 9. 29. Miklós 3. 21., 9. 10., 9. 25., 11. 13., 11. 26., 12. 6.* Mikolt 9. 10., 9. 25., 12. 6. Miksa 3. 12., 8. 21., 10. 12.* Milán 5. 19.*, 7. 18., 9. 11., 11. 26. Milda 7. 13. Milemon 11. 22. Miléna 5. 24. Miletta 7. 6. Milica 9. 16. Milla 7. 18. Milos 3. 8., 11. 22., 11. 26. Mimóza 8. 28. Mína 4. 13. Mínea 12. 24. Minerva 5. 2., 8. 23. Minna 4. 13. Míra 5. 10., 9. 21. Mirabella 7. 24., 9. 27., 10. 22. Mirandella 5. 11. Mirandola 5. 11. Mirandolina 5. 11. Mirella 5. 21., 9. 21.* Mirjam 8. 22.* Mirkó 3. 3., 7. 18. Miron 8. 8., 12. 10. Mirtill 2. 23., 8. 3. Modeszta 2. 5., 11. 4. Modesztusz 2. 5., 2. 12., 6. 15. Mónika 5. 4.*, 8. 27. Montika 8. 14. Mór 1. 15., 3. 20., 9. 4.,
38
9. 13., 9. 22., 9. 25., 10. 22., 10. 25., 11. 4., 12. 4., 12. 5. Morella 7. 6., 7. 19. Morgan 6. 9., 6. 26., 8. 28. Móric 1. 15., 3. 20., 9. 4., 9. 13., 9. 22.*, 10. 25., 12. 4. Mózes 5. 16.*, 7. 26., 8. 28., 9. 4., 11. 4., 11. 25. Muriel 5. 27., 9. 4. Múzsa 3. 3., 4. 2., 4. 3. Nadinka 8. 1. Nádja 8. 1. Nándor 5. 30., 6. 5., 10. 19.*, 10. 29. Nanett 6. 7. Nanetta 7. 26. Napóleon 5. 7., 8. 15. Napsugár 3. 21., 7. 3. Narcisszusz 3. 18., 10. 29. Nárcisz 10. 29.* Nárciusz 3. 18. Násfa 5. 12., 5. 14. Natália 7. 27., 8. 26., 10. 23., 12. 1., 12. 9.* Nátán 8. 24., 11. 9. Natasa 7. 27., 8. 26., 12. 1., 12. 9. Nauzika 7. 28., 12. 16. Nedda 4. 24., 7. 6., 8. 4. Nefelejcs 4. 17. Nelli 7. 11. Nemere 12. 19. Nepomuk 5. 16. Nerina 5. 12., 12. 25. Neszta 1. 22., 2. 28., 3. 10., 4. 15., 4. 17., 12. 25. Nesztor 2. 26., 9. 8. Netta 6. 13. Nétus 2. 22., 5. 2. Nikander 6. 17. Niké 1. 7., 4. 25., 11. 17., 12. 23. Nikétás 1. 7. Nikodém 9. 15. Nikodémia 3. 27., 8. 3., 12. 25. Nikodémusz 3. 27., 8. 3., 12. 25.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Nikola 3. 21., 9. 10., 9. 25., 12. 6. Nikolett 3. 21., 9. 10.* Nilla 5. 31. Nimfa 11. 10. Nimród 8. 31., 11. 11. Nina 11. 4., 12. 22. Ninett 7. 26. Ninetta 7. 1. Ninon 7. 26. Niobé 9. 15. Noé 4. 22., 5. 31., 11. 18., 11. 29., 12. 24. Noel 5. 13., 12. 25. Noémi 4. 22.*, 9. 1., 12. 24. Nóna 3. 16., 3. 17., 8. 5. Nónusz 3. 16., 12. 2. Nóra 2. 21., 3. 6., 7. 11.* Norbert 6. 6.* Norberta 6. 6. Norina 10. 30. Norma 4. 13., 4. 23., 5. 23. Norman 6. 6. Nyék 5. 5., 5. 26. Nyeste 3. 10., 4. 15., 4. 17., 12. 25. Oberon 1. 26. Odett 4. 20., 10. 23. Odília 10. 23., 12. 13. Odiló 1. 1., 1. 2. Odisszeusz 1. 2., 9. 5. Odó 7. 4., 7. 7., 11. 18. Ödön 10. 20., 10. 26., 11. 16.*, 11. 18., 11. 20. Ofélia 5. 13., 9. 5. Oguz 11. 4. Oktávia 4. 15., 8. 6. Oktávián 3. 22., 8. 6. Olaf 7. 29. Olga 6. 21., 6. 27., 7. 11., 7. 27.* Olimpia 12. 17.* Olinda 7. 7., 11. 16. Olivér 3. 5., 3. 24., 7. 1., 7. 11., 11. 21.* Olívia 3. 5., 12. 3.* Omár 9. 9. Ompoly 5. 14. Ond 6. 10., 7. 17. Opika 2. 2., 7. 15. Orália 4. 19., 8. 12.
Orbán 4. 2., 5. 25.*, 6. 29., 7. 29., 12. 19. Orbó 6. 29. Orchidea 1. 10., 8. 1. Oresztész 1. 14., 7. 3., 11. 9., 12. 13. Orfeusz 2. 27., 6. 12. Orgona 1. 30., 9. 9. Oriána 6. 7., 9. 17. Orion 1. 14., 1. 18. Örkény 7. 15. Ormos 2. 4., 3. 26. Oros 1. 17., 12. 1., 12. 19. Örs 1. 17., 6. 26., 7. 14.*, 9. 30., 10. 2., 11. 16. Örsi 6. 26., 7. 14., 10. 2. Orsika 10. 21. Orsolya 4. 7., 10. 21.* Örzse 11. 19. Osszián 2. 28., 8. 5. Őszike 9. 23. Oszkár 2. 3., 3. 3., 7. 31.*, 12. 1. Oszlár 2. 3. Oszvald 2. 19., 2. 28., 8. 5. Oszvalda 2. 28., 8. 5. Otelló 1. 16., 12. 16. Otília 12. 12., 12. 13.* Otmár 11. 16. Ottó 2. 23., 3. 23., 7. 2.*, 9. 22., 11. 18., 12. 16. Ottokár 2. 26., 4. 2., 5. 8., 7. 2. Ovidiusz 5. 6. Oxána 4. 12. Őzike 3. 16., 6. 16., 8. 5., 10. 29. Ozmin 5. 21., 8. 20. Özséb 1. 18., 1. 20., 3. 5., 5. 5., 6. 20., 8. 2., 8. 14., 9. 26., 12. 16. Ozsvát 2. 19. Pál 1. 10., 1. 15., 1. 18., 1. 25.*, 2. 6., 2. 10., 2. 22., 3. 7., 4. 1., 4. 28., 5. 7., 6. 26.*, 6. 29.*, 6. 30.*, 8. 1., 10. 19., 11. 18. Pálma 5. 10.*, 5. 18., 8. 1., 10. 5. Palóma 9. 17., 9. 19. Paméla 6. 1., 9. 15. Pamfil 6. 1.
Kincses Kalendárium
Pamina 8. 31., 9. 6. Panna 7. 26. Pantaleon 7. 27. Páris 3. 17., 4. 28., 8. 5. Paszkál 2. 10., 5. 14., 5. 17.*, 5. 27. Pasztorella 5. 17., 8. 6. Patony 2. 21., 4. 28. Patrícia 3. 13., 3. 17., 4. 28., 8. 25.* Patrícius 3. 17., 4. 28. Patrik 3. 17.*, 4. 28., 8. 30. Paula 1. 26.*, 2. 20., 6. 11. Paulina 2. 20., 3. 14., 6. 1., 6. 22.*, 7. 12., 7. 21., 8. 31. Pázmán 8. 30. Pelágia 5. 4., 6. 9., 8. 28., 10. 8., 12. 19. Pelágiusz 5. 4., 6. 9., 6. 26., 8. 28., 10. 8. Pelbárt 5. 27., 9. 28. Pellegrin 5. 1., 5. 2., 5. 16. Pénelopé 6. 26., 8. 1. Pentele 7. 27. Peónia 5. 1., 8. 1. Peregrina 4. 26., 5. 1., 5. 2., 5. 16., 8. 5., 10. 5. Perenna 6. 24., 11. 13. Periklész 7. 8., 8. 20., 10. 24. Perjámos 5. 28., 6. 9. Perpétua 3. 6., 3. 7. Péter 1. 25., 1. 28., 1. 31., 2. 5., 2. 21., 2. 22., 2. 23., 4. 27., 4. 28., 4. 29.*, 5. 8., 6. 2., 6. 16., 6. 29.*, 7. 30., 8. 1., 9. 9., 10. 19., 11. 18., 11. 26., 12. 4., 12. 5., 12. 9., 12. 21. Pető 1. 25., 11. 16. Petra 1. 28., 2. 21., 2. 22., 6. 29., 9. 9., 10. 2.*, 11. 18., 12. 21. Petronella 5. 31.*, 7. 13. Petrónia 5. 31., 7. 13., 10. 4. Petróniusz 5. 31., 10. 4. Petúnia 4. 27., 6. 28. Petur 3. 17.
39
Piládész 7. 11., 10. 5., 12. 9. Pintyőke 4. 27., 10. 11. Piramusz 5. 28., 6. 9. Piroska 1. 18.* Piusz 4. 30., 5. 5., 7. 11., 8. 21., 9. 3., 11. 20. Placid 7. 11., 10. 5. Placida 7. 11., 10. 11. Polett 2. 20. Polidor 4. 10., 9. 9. Pólika 3. 14. Polikárp 1. 26., 2. 23., 10. 27. Polina 7. 23. Polixéna 7. 30., 9. 23. Polla 2. 9., 7. 7., 7. 23. Pompilla 7. 15. Pompónia 9. 19., 10. 30. Pongor 5. 12. Pongrác 5. 12.* Poppea 1. 25., 4. 27. Porfir 2. 16., 2. 26. Primusz 6. 9., 7. 9. Priszcilla 1. 16., 3. 10., 7. 8. Rabán 2. 4. Radamesz 4. 8., 4. 10. Radiszló 1. 13., 3. 16., 4. 17., 7. 27., 10. 17., 10. 21. Radó 4. 14., 4. 17. Radomér 1. 13., 3. 16., 6. 21., 7. 27., 9. 24., 10. 17., 10. 21. Rados 11. 7. Radován 1. 13., 3. 16., 7. 27., 10. 17., 10. 21., 11. 7. Radvány 11. 7. Rafael 6. 20.*, 9. 29., 10. 24. Rafaella 1. 6., 6. 20. Ráfis 10. 24. Ráhel 2. 4.*, 5. 2., 7. 11., 10. 24. Rajmund 1. 7., 1. 22., 1. 23.*, 7. 4., 8. 31. Rajmunda 1. 7., 8. 31. Rajnald 1. 12., 2. 9., 7. 16., 8. 18. Ramón 7. 4. Ramóna 1. 7.*, 8. 31.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Rápolt 11. 29. Rátold 11. 2. Raul 4. 17., 11. 7. Razmus 6. 2. Rázsony 4. 17., 7. 23. Rea 9. 7. Rebeka 3. 9., 8. 30., 9. 2.* Regina 9. 4., 9. 7.* Reginald 2. 12., 6. 5., 10. 13., 12. 4., 12. 5. Regő 6. 5., 8. 2. Réka 2. 6., 8. 17., 11. 10.* Relinda 2. 13., 3. 22., 8. 13. Rella 10. 15. Reményke 8. 1. Remig 10. 1. Rémusz 10. 1., 10. 13. Renáta 5. 22., 5. 23., 9. 2., 10. 6.*, 11. 12. Renátó 9. 2., 10. 6., 11. 12.* René 10. 6. Réta 7. 9., 10. 25. Rezeda 5. 17., 5. 27. Rézmán 6. 2. Rezső 4. 17., 7. 27., 10. 12., 10. 17., 11. 7.* Ria 7. 16. Richárd 2. 7., 4. 3.*, 9. 18., 11. 15. Rikarda 9. 18., 9. 25. Rita 5. 22.*, 8. 26. Riza 3. 11. Róbert 2. 4., 4. 29., 5. 13., 6. 6., 6. 7.*, 7. 17., 7. 18., 9. 17. Roberta 4. 29., 5. 13., 9. 17. Robertina 6. 7. Robin 4. 29. Rodelinda 2. 26. Rodion 9. 1., 10. 7. Rodrigó 3. 13., 10. 30., 10. 31. Rókus 8. 16., 8. 19. Roland 1. 15., 5. 31., 7. 15.*, 8. 9., 9. 15. Rolf 11. 7. Román 2. 28., 5. 22., 8. 9., 10. 1., 11. 18.
Romána 2. 23., 5. 22. Rómeó 2. 7.*, 10. 1., 11. 4. Romola 7. 6., 7. 23. Romuald 2. 7. Romulusz 7. 6., 9. 5., 10. 13. Rovéna 7. 10., 7. 19., 7. 30. Roxána 1. 17., 6. 11., 9. 14.* Róza 8. 23., 8. 30., 9. 4. Rozália 8. 23., 8. 30., 9. 4.*, 10. 3. Rozalinda 1. 17., 6. 11., 8. 30. Rozamunda 4. 30. Rozanna 9. 14. Rozina 3. 11., 3. 13., 7. 18. Rozita 8. 30., 9. 14. Rozmarin 4. 30. Rózsa 8. 23., 8. 30.*, 9. 4. Rozvita 6. 22. Ruben 4. 6., 4. 7. Rubina 7. 10., 7. 19. Rudolf 4. 17.*, 7. 27., 10. 17., 11. 7. Rudolfina 4. 17., 7. 27., 10. 17. Rufina 7. 10., 7. 19. Rufusz 11. 21., 11. 28., 12. 18., 12. 28. Rupert 3. 27., 5. 15., 9. 24. Ruperta 3. 27., 5. 15., 9. 24. Ruszalka 9. 4. Ruszlán 7. 17. Ruszlána 3. 22., 6. 15., 7. 17. Rusztem 10. 9., 11. 10. Sába 4. 12., 4. 24., 12. 5. Salamon 2. 8., 3. 13., 7. 28., 9. 28., 10. 17., 10. 24.* Sámson 6. 27. Samu 2. 16., 8. 20., 8. 21., 10. 10. Sámuel 1. 16., 2. 16., 8. 20., 8. 21.*, 8. 27., 10. 10.
Kincses Kalendárium
Samuella 8. 20., 8. 21., 10. 10. Sándor 1. 15., 2. 26., 3. 18.*, 4. 22., 4. 23., 5. 3., 10. 11. Sára 1. 19.*, 7. 7., 7. 13., 7. 15., 10. 9. Sarolt 5. 31., 7. 5. Sarolta 1. 19., 7. 5.*, 7. 13., 7. 17., 11. 4. Saul 1. 25., 10. 20. Sebes 2. 3., 6. 7. Sebestyén 1. 20.*, 12. 5. Sebő 1. 20., 4. 12., 4. 24., 6. 12., 8. 29., 9. 19., 12. 5. Seherezádé 5. 3., 6. 7. Sejla 6. 3. Semjén 10. 8. Simeon 1. 5., 2. 18., 3. 24., 4. 21., 5. 24., 6. 1., 10. 8. Simon 1. 5.*, 2. 18., 4. 21., 4. 24., 5. 16., 7. 18., 10. 8., 10. 28.* Skolasztika 2. 10. Solt 3. 13., 5. 13. Sólyom 9. 25. Soma 7. 3.*, 9. 16. Stefánia 1. 2., 1. 16., 8. 20., 10. 23., 10. 30., 11. 28.*, 12. 26. Stella 5. 8., 7. 14.*, 7. 15., 7. 19. Sudárka 3. 15., 6. 18. Sugárka 3. 20., 8. 12. Surány 1. 22., 1. 24. Szabella 2. 26., 6. 8., 7. 4., 7. 8. Szabin 2. 9., 3. 13., 9. 29., 12. 7., 12. 11., 12. 30. Szabina 8. 29., 10. 27.* Szabolcs 6. 17., 7. 17., 7. 18., 7. 28.*, 9. 19. Szalárd 7. 17. Szaléz 1. 24., 1. 29. Szalók 1. 24., 1. 29., 5. 17. Szalóme 6. 29., 10. 17., 10. 22., 11. 17. Szalvátor 3. 18., 8. 5. Szalvia 1. 11., 10. 28., 10. 29.
40
Szalviusz 1. 11., 10. 28., 10. 29. Szandra 3. 18., 5. 18. Szaniszló 4. 11.*, 5. 7., 11. 13. Szavéta 5. 6., 11. 5. Szebáld 8. 19. Szecső 3. 1., 4. 9. Szederke 7. 11., 7. 19. Szegfû 7. 17. Szelemér 2. 8., 7. 17., 9. 12. Szelim 9. 28. Szelina 10. 11. Szellőke 4. 6., 8. 26. Szemere 2. 23., 5. 26., 10. 12. Szemirámisz 4. 22., 6. 1. Szemőke 7. 18., 7. 30. Szendike 2. 19., 3. 2., 7. 11., 10. 5., 10. 11. Szénia 7. 30. Szeráf 10. 12. Szerafina 3. 21., 7. 29., 9. 3., 9. 8., 9. 9., 10. 12. Szeréna 6. 28., 7. 28., 8. 16., 9. 14.* Szerénusz 2. 23., 6. 15., 6. 28., 8. 2., 8. 16., 9. 14. Szergiusz 9. 8., 9. 9., 10. 7., 10. 8. Szervác 5. 13.* Szevér 1. 8., 2. 1. Szeveréd 2. 15. Szeverin 1. 8., 5. 27., 10. 23. Szibilla 3. 12., 3. 18., 4. 29., 10. 9. Szidónia 6. 23., 8. 23., 11. 14. Szidor 1. 15., 1. 16. Szigfrid 1. 15., 2. 15., 8. 22. Szilamér 6. 20., 10. 17. Szilárd 3. 11.*, 4. 12., 5. 21., 12. 14. Szilárda 9. 19., 12. 14.* Szilas 7. 13. Szilvána 2. 6., 5. 4., 7. 10., 12. 2.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Szilvánusz 2. 6., 2. 17., 2. 18., 2. 20., 3. 8., 5. 4., 7. 10., 7. 13., 8. 24., 11. 12., 12. 2. Szilveszter 11. 20., 11. 26., 12. 31.* Szilvia 11. 3., 11. 13.* Szilvió 11. 3. Szilviusz 4. 21., 10. 28., 11. 3. Szimóna 5. 16., 5. 24., 10. 28. Szimonetta 1. 5., 2. 18., 5. 16., 10. 8., 10. 28.* Szirén 1. 22., 2. 23. Szíriusz 1. 22., 11. 26. Szironka 2. 15., 6. 28., 8. 16. Szixtusz 3. 28., 4. 3., 4. 6., 8. 6. Szófia 4. 30. Szofron 3. 11. Szofrónia 3. 11. Szókratész 4. 19., 9. 17., 11. 28. Szólát 7. 13. Szolón 5. 17., 11. 13. Szonja 5. 15.*, 8. 1. Szonóra 5. 31., 9. 14. Szórád 7. 13., 7. 17. Szörénke 5. 27., 7. 20. Szörény 1. 8. Szorina 2. 10. Szovát 7. 13. Szulamit 6. 29., 10. 22., 11. 17. Szultána 1. 19., 6. 23., 7. 13., 10. 9. Szvetlana 5. 1., 7. 4., 11. 24. Tábita 4. 22., 7. 1. Tácia 1. 8., 4. 22. Tacitusz 2. 25., 3. 16. Taddeus 1. 24., 7. 26., 10. 28. Tádé 1. 24., 6. 26., 7. 26., 10. 28. Taksony 3. 29., 4. 6., 6. 6., 8. 24., 11. 29.* Talabor 7. 25. Talamér 1. 5., 7. 15. Tália 5. 20., 8. 26.
Tamara 1. 26., 5. 6., 9. 1., 12. 29.* Tamás 1. 28., 3. 7.*, 6. 22., 7. 3., 7. 6., 8. 25., 9. 22., 10. 2., 12. 21.*, 12. 29.* Tanázia 8. 14. Tankréd 5. 6., 7. 6. Taráz 2. 25. Tarcal 2. 25. Tardos 9. 10. Tarján 5. 26., 8. 11., 11. 30. Tárkány 4. 28., 9. 5., 9. 28. Tarzícia 8. 15. Tarziciusz 8. 15. Tas 1. 8., 2. 22., 4. 15.*, 4. 27., 6. 8. Tasziló 1. 11., 10. 11. Tatjána 1. 12., 4. 22. Tavaszka 3. 21. Tea 8. 3., 12. 19. Tekla 8. 19., 9. 23.* Telma 9. 23., 10. 15. Témisz 12. 21. Ténia 5. 3. Teó 9. 2. Teobald 5. 21., 7. 1. Teobalda 5. 21., 7. 1. Teodolinda 1. 22., 2. 11. Teodor 8. 16., 9. 2., 11. 9., 12. 27., 12. 28. Teodóra 2. 11., 4. 1., 4. 5., 4. 28., 9. 2., 9. 11.* Teodózia 4. 2., 5. 29. Teofánia 2. 2., 3. 12., 12. 22., 12. 27. Teofil 3. 5., 3. 10., 5. 5., 5. 10., 5. 21., 6. 17., 10. 2., 10. 13., 10. 29., 12. 20.* Teofila 5. 21., 6. 17., 12. 28. Teónia 8. 23. Tercia 4. 16., 4. 30. Terestyén 11. 28. Teréz 3. 11., 6. 17., 7. 8., 8. 3., 10. 1., 10. 3., 10. 15.* Terézia 3. 11., 6. 17., 7. 8., 8. 3., 10. 1., 10. 3., 10. 15.
Kincses Kalendárium
Tertullia 4. 29., 4. 30. Tessza 6. 17., 6. 20., 7. 8. Tétény 5. 1., 11. 5. Tétisz 2. 6., 12. 19. Tézeusz 1. 11. Tibád 5. 21. Tibériusz 8. 11., 11. 10. Tibold 5. 21., 6. 1., 7. 1. Tibor 4. 14.*, 8. 11., 11. 10. Tiborc 4. 14., 8. 11.* Tícia 8. 11. Ticiána 2. 6., 3. 3. Tihamér 4. 20., 4. 26., 4. 29., 5. 26., 7. 1.*, 11. 9., 11. 12., 12. 16. Tilda 3. 14., 5. 31., 7. 6., 8. 31. Tilla 3. 14. Tímea 1. 20., 3. 11., 5. 3.* Timon 4. 19., 5. 3. Timót 1. 24.*, 1. 26., 5. 3., 5. 21., 8. 22., 12. 20. Timótea 1. 26., 8. 22. Timur 7. 25., 9. 18. Tina 6. 16. Tíria 8. 3., 9. 3. Tirzusz 10. 4., 10. 12. Titán 1. 26., 2. 6. Titánia 1. 26., 2. 6., 2. 11. Titanilla 2. 6. Titusz 1. 4.*, 1. 26., 2. 6., 9. 18. Tivadar 1. 27., 4. 20.*, 4. 30., 6. 28., 7. 1., 9. 9., 9. 19., 11. 9.* Tóbia 3. 1. Tóbiás 1. 1., 6. 13., 9. 2., 9. 12., 11. 2. Tódor 2. 6., 2. 7.*, 9. 4., 9. 15., 9. 19., 10. 11., 11. 2., 11. 11., 12. 28. Töhötöm 4. 20., 6. 14., 6. 17., 6. 22., 9. 2., 9. 15., 11. 5., 12. 18. Tomaj 1. 28., 3. 7., 7. 3., 7. 6., 10. 2., 12. 29. Tomázia 4. 14., 8. 25. Tomor 7. 25. Tömör 10. 28. Tonuzóba 12. 11. Törtel 8. 4. Toszka 5. 5., 5. 18.
41
Trajánusz 8. 11., 11. 30. Trisztán 2. 7., 11. 28. Tulipán 6. 11., 8. 1., 10. 5. Tullia 4. 27., 5. 21., 6. 22., 10. 5. Tünde 4. 2., 6. 1.*, 11. 10. Tuzson 5. 19. Ubul 3. 7., 5. 16., 12. 31. Üdvöske 7. 13., 12. 9. Ugod 5. 16. Ugor 7. 27., 8. 16. Ugron 5. 22., 11. 9. Ulászló 1. 27., 6. 27., 7. 29. Ulisszesz 1. 2., 9. 5. Uljána 5. 22. Ulla 7. 4. Ulpián 4. 3. Ulrik 3. 11., 6. 4., 7. 4.*, 7. 10., 7. 11., 8. 7. Ulrika 7. 4., 7. 11., 8. 6., 8. 7. Upor 5. 15., 6. 26., 9. 17. Uránia 5. 28., 8. 7. Urbán 4. 1., 5. 25., 6. 29., 12. 19. Urbána 5. 25., 7. 29., 12. 19. Uriás 1. 14., 6. 21. Uriel 1. 14., 5. 11. Uros 1. 14. Urzula 10. 21. Urzulina 4. 7. Uzonka 7. 12. Uzor 1. 15., 1. 16., 4. 18. Vajk 8. 20. Valdemár 2. 27. Valentin 1. 7., 2. 14.*, 7. 25. Valentina 2. 14., 7. 25. Valér 1. 29., 6. 14., 12. 15.* Valéria 4. 28.*, 6. 5., 12. 9. Valter 4. 8., 7. 16.* Vanda 1. 26.*, 2. 25., 11. 14. Vanessza 5. 24. Várkony 7. 2., 10. 22. Varsány 7. 19. Vaszilia 4. 22., 5. 31., 6. 11.
a 2009-es esztendőre
névnaptár Vászoly 1. 1., 1. 2., 1. 11., 5. 30. Vázsony 1. 19., 5. 30. Vazul 1. 1., 1. 2., 1. 11., 3. 22., 5. 30., 6. 14.* Velmira 5. 21., 10. 9. Vencel 9. 28.* Vendel 6. 5., 10. 20.* Vendelina 10. 7., 10. 20. Vénusz 6. 2., 8. 7. Vera 1. 13., 1. 24., 7. 9. Verbéna 7. 9., 7. 22. Veréna 7. 22., 9. 1. Verita 9. 1. Verner 4. 18. Veron 7. 9. Veronika 1. 12., 1. 13.*, 1. 19., 1. 24., 2. 4., 2. 27., 7. 9. Versény 7. 19. Veszta 3. 1., 7. 17. Véta 5. 24. Veturia 7. 17. Viátor 7. 5., 8. 5., 10. 21. Vid 6. 15.* Vida 6. 15. Vidor 1. 13., 1. 14., 3. 16. Vidos 6. 15. Viktor 2. 26., 4. 20., 5. 7., 5. 8., 5. 12., 7. 28., 8. 11., 9. 5.*, 9. 30., 11. 2. Viktória 1. 26., 11. 17., 11. 26., 12. 23.* Viktorina 9. 5., 11. 2. Vi l h e l m i n a 5 . 2 8 . , 9. 19.* Vilibald 7. 5., 7. 7., 10. 22.
Vilja 8. 23., 8. 27. Villő 5. 31., 6. 12.* Vilma 1. 10., 5. 23., 5. 28., 6. 25., 9. 19., 10. 15., 12. 5.* Vilmos 1. 10., 2. 10., 4. 6.*, 4. 28., 5. 23., 5. 28., 6. 8., 6. 25.*, 7. 5. Vince 1. 22.*, 4. 5.*, 4. 9., 5. 24., 7. 19., 9. 27. Vincencia 1. 27., 2. 1., 4. 20. Viola 5. 3., 5. 5., 5. 23., 6. 15., 6. 25., 12. 19.* Violetta 6. 15. Viorika 6. 15. Virág 1. 8., 2. 10., 7. 29., 11. 24., 11. 26.* Virgil 3. 5., 11. 27.* Virgília 1. 31., 3. 5., 11. 27. Virgínia 2. 1., 2. 2., 9. 13., 11. 10. Vita 6. 15., 12. 13. Vitália 8. 13., 12. 13. Vitális 4. 28., 10. 20., 11. 4. Vitéz 4. 28., 11. 2. Vitold 4. 20., 4. 28. Vitolda 4. 20., 4. 28. Vitus 1. 15., 6. 15. Viviána 12. 2. Vivien 12. 2.* Vladimir 7. 14., 7. 15., 8. 15., 11. 15. Volfram 3. 20. Vulfia 1. 31., 9. 9., 10. 31. Vulkán 1. 1., 5. 19. Xavér 12. 3.
Kincses Kalendárium
Xavéria 12. 3., 12. 22. Xénia 1. 24., 7. 30.* Zádor 3. 16., 8. 8., 9. 1. Zágon 8. 23., 11. 17. Zajzon 12. 18. Zakária 2. 21., 3. 15., 9. 6., 11. 5. Zakariás 2. 21., 3. 15., 9. 6.*, 11. 5. Zakeus 8. 22., 8. 23., 11. 17. Zalán 3. 30.*, 7. 14., 9. 10., 12. 30. Zamfira 8. 26. Zámor 2. 16., 9. 5. Zaránd 6. 8., 10. 23. Zdenka 8. 23. Zdenkó 8. 23., 12. 14. Zebulon 8. 5. Zekő 4. 21., 8. 23., 11. 17. Zelinda 9. 22., 10. 17., 10. 21. Zella 9. 22. Zelma 1. 23.*, 4. 21. Zelmira 2. 21., 4. 21., 7. 9., 7. 12. Zenina 4. 12., 6. 5., 10. 11. Zénó 4. 12., 5. 12., 10. 29., 12. 22.* Zenóbia 10. 30. Zerind 1. 8., 10. 23. Zéta 12. 23. Zétény 2. 22., 12. 23. Zia 4. 17. Zilia 6. 3. Zina 3. 13. Zinajda 10. 30. Zita 4. 27.*, 12. 11.
42
Zoárd 4. 27., 6. 17., 7. 17., 12. 2., 12. 3., 12. 30. Zobor 5. 1., 7. 17., 11. 19. Zoé 5. 2., 6. 15., 7. 5. Zója 6. 15. Zöldike 5. 10., 9. 22. Zolna 6. 23., 10. 17. Zoltán 3. 8.*, 3. 13., 6. 23.*, 11. 20. Zoltána 3. 8., 3. 13., 6. 23. Zombor 8. 22., 12. 26. Zomilla 7. 18. Zóra 6. 19., 10. 4. Zorán 3. 4. Zotmund 3. 1. Zulejka 1. 9., 3. 1. Zsadány 8. 23. Zsaklin 5. 1., 7. 25. Zsanett 3. 28., 3. 31., 5. 12., 5. 30.* Zsanna 5. 20. Zselyke 4. 8. Zseni 12. 25. Zseraldin 4. 19. Zseraldina 4. 19. Zsigmond 5. 1., 5. 2.* Zsinett 2. 15. Zsófia 4. 30., 5. 15.*, 5. 24., 5. 25., 8. 1., 9. 17.*, 9. 18., 9. 30. Zsóka 5. 6., 7. 8., 11. 19. Zsolt 3. 8., 3. 13., 4. 10.*, 10. 21., 11. 20. Zsombor 4. 21., 11. 8.* Zsüliet 7. 21. Zsuzsa 2. 19., 8. 11. Zsuzsanna 2 . 1 9 . * , 8. 11.*, 9. 20.
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Lassú a változás az Ipoly völgyében
Hidat vernek, hidakat építenének
E
urópa-fesztivál, közös ünnepség, jelképes határbontás, tűzijáték köszöntötte 2004. május elsejét, az unióhoz való csatlakozás napját. Meg nagy remények, hogy a határok átjárhatóságával a korábban szétszakított régiókban a gazdasági, kulturális kapcsolatok újra természetessé válnak. És ami a határ két oldalán élők számára még fontosabb, a társadalmi, családi kapcsolatok is. A ma ezerkétszáz lakosú Letkés például a trianoni szerződés után elvesztette az Ipolyon túli piacait, élettere beszűkült, határfaluvá vált. A bécsi döntés alapján 1938-ban ugyan a Felvidék déli részeit ismét Magyarországhoz csatolták, Letkés már nem volt határfalu – a jegyzőséget Szalkára költöztették –, de a II. világháború ismét visszavetette a település fejlődését, 1944 decemberében a német csapatok még Ipoly-hídjától is megfosztották. Letkésen egészen 1990 végéig kellett várni, hogy először időszakos jelleggel, majd – 1994 augusztusában – véglegesen megnyíljon az
Kincses Kalendárium
újjáépített híd. És az első időszakban valóban hatalmas rokonlátogatási hullám indult meg. Ezt követte a kereskedelmi turizmus, megjelentek a turistabuszok, és egyre jelentősebbé vált a teherforgalom is. Egyelőre csak nappal, és egyelőre csak a magyar és szlovák állampolgárok számára. 2003 végén együttes ülést tartott az Ipolyon inneni Letkés és az Ipolyon túli Szalka képviselő-testülete a vám- és határőr-parancsnokságok, valamint a megyei közútkezelő képviselőinek részvételével. A téma az volt, hogy mi várható Pest megye egyetlen közúti határátkelőhelyén az uniós csatlakozáskor. A két testület akkor egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy ettől az időponttól kezdve folyamatossá kell tenni az akkor már nemzetközivé váló határátkelő nyitva tartását. Letkés, a hátrányos helyzetű térségnek minősített Ipolymente egyik települése, sokat várt az unióhoz való csatlakozástól. Nem volt jobb helyzetben Szob sem, amelyet legalább olyan szoros 43
a 2009-es esztendőre
hazai földön
A Letkést és Szalkát összekötő, újjáépített hídat 1994-ben adták át
szálak fűztek a Felvidékhez, mint Letkést. Az 1885-ös kataszteri térképén például még nagyrészt szlovák elnevezések szerepeltek. A trianoni béke következtében a település sajátos helyzetbe került, hiszen az addig Budapest–Pozsony vasútvonal megállója, térségi központja, átrakóállomása határtelepülés lett. A II. világháborúban az Ipolyon átvezető vasúti hidat bombázták, a visszavonuló német csapatok felrobbantották a községen átvezető valamennyi hidat. A vízpartra épült település lakóinak élete korábban szorosan kötődött a Dunához, az Ipolyhoz, a XIX. század hetvenes éveiben itt működött az egyik legnagyobb hajózási vállalkozás, és hajóépítő műhely is létesült a Duna-parton. A hajózás szinte teljesen megszűnt, és az átjárás sem volt egyszerű. Ezért lett kiemelt cél, hogy a Szob és Helemba közötti vasúti hidat, a vonatok mellett legalább még a kerékpáros
Kincses Kalendárium
és gyalogosközlekedésre is alkalmassá kell tenni. Az Ipoly folyó országhatárrá válásával Ipolytölgyesen is megszűntek a túloldalon fekvő településekkel a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatok. Egészen a rendszerváltásig érezhető volt az országhatár közelsége. Nem fejlesztettek semmit, nem épültek jelentősebb ipari létesítmények, megszűnt az iskola, csökkent a munkahelyek száma. Az 1920. évi 588 fős településből 300 fős falu lett. Újraépített kapcsolatok A határ két oldalán fekvő települések az egymás közötti kapcsolatokat mindig is fontosnak tartották. Letkésnek Szalka, Ipolytölgyesnek Kiskeszi, Vácnak Ipolyság a testvértelepülése, de más Észak-Pest megyei településnek is van – és volt már 44
a 2009-es esztendőre
hazai földön az uniós csatlakozás előtt – szlovákiai testvérközsége. – Korábban is jó volt a kapcsolat Szal kával, de most már akadálymentes – mondja Kovács István, Letkés polgármestere. – Több a közös program, a közös rendezvény, az iskolák között is szorosabb az együttműködés. Persze, a legnagyobb dolog, hogy most már nem egy másik országba, hanem a szomszéd településre megyünk át. Szob helyzete az utóbbi években sokkal jobban alakult, mint az Ipoly völgye más településeié. Ha egykori szörpüzeme meg is szűnt, egy nagyberuházásba már belekezdett: európai uniós támogatással megépült a kisvasút első szakasza, és már megszületett a döntés a Szob–Nagybörzsöny kisvasút teljes, turisztikai célú helyreállításának második üteme – Közép-Magyarországi Operatív Program keretében történő – támogatásáról. A döntéssel pedig megnyílt az út a mintegy két milliárdos beruházás, és ezzel az öko- és aktív turizmus, vagyis a gazdasági fejlődés előtt. Az ökoturizmus feltételeinek biztosításával a Börzsönyben új, rekreációs illetve aktív turisztikai kínálat – ökoturisztikai paradicsom – alakítható ki. határon átnyúló esküvő Ipolytölgyesen is bizakodnak: hosszú távú terveikben itt is szerepel a turisztikai vonzerő kialakítása, elérése. Úgy vélik, az országhatár átjárhatóságával az Ipoly folyó turisztikai jelentősége megnő, elindulhat a vízi turizmus és a horgászturizmus. A kis faluban egy kempinget is szeretnének építeni. Ifjúsági turisztikai szálláshely kialakítására már nyertek pályázati támogatást, de a művelődési házat alkalmassá akarják tenni kisebb csoportok, családok fogadására, hogy beindulhasson a turizmus. Az uniós taggá váló Magyarország és
Kincses Kalendárium
Szlovákia határ menti települései között leggyorsabban az emberi kapcsolatok fejlődtek. Az utóbbi időben legalább tíz olyan esküvő volt Letkésen, amelyen a szalkai mennyasszony letkési vőlegénynek mondott igent. A polgármesteri hivatalnak is van olyan Szalkáról származó dolgozója, aki letkési férjet választott, és itt talált otthonra. De az iskolában is tanít szalkai pedagógus. Közelebb jött esztergom – A gazdaságban persze nem ennyire egyszerű – folytatja Kovács István letkési polgármester. – Az Ipoly-hídnak nagy jelentősége lett, mivel éjjel-nappal lehet rajta közlekedni, megnőtt az átmenő forgalom. Esztergom tizenöt percre van, ennek köszönthetően a Suzuki-gyárba tőlünk is, Szlovákiából is sokan járnak. Ha nem is óriási a fellendülés, de azért élénkült Letkés gazdasága is. Az Ipolyon túlról legalább hatvanan járnak át rendszeresen mezőgazdasági munkára, elsősorban a gyümölcsösben dolgoznak. És kölcsönösen segítenek a gépek a mezőgazdasági munkában. Nincs vámkezelés, nincs okmányellenőrzés, ha a túloldalon van szükség traktorra, kombájnra, átmehetnek, ha itt kell, akkor jönnek a szalkaiak segíteni. Az Ipoly völgyében lévő településeken egyelőre igazi változást az hozott, hogy már könnyen el lehet jutni Esztergomba, ahol a Suzuki sok embernek ad munkát. És ugyanígy az esztergomi középiskola is elérhető, Dudás Nándor ipolytölgyesi polgármester unokája is ott folytatja tanulmányait. – A határok most, a schengeni övezethez való csatlakozáskor nyíltak meg igazán – véli Dudás Nándor. – De túl rövid idő telt el ahhoz, hogy nagy változások legyenek. Persze változás, hogy a letkési hidat nem 45
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Hat, az Ipolyon átvezető híd építésének előkészítése kezdődött meg 2005-ben fotó: Hancsovszki János
zárják le este nyolckor, mint azelőtt, változást az jelent, hogy a nyugdíjasokat már rendszeresen visszük át busszal Kiskeszire, és onnan is jönnek az idősebbek. Együtt lehetnek azok, akik gyermekkorukban ismerték egymást. Néhányan dolgozni is átjárnak Kiskesziről hozzánk, mert egy belga cég több mint négyszáz embernek ad itt munkát. Végül Ipolytölgyes polgármestere is az Ipoly-hidaknál köt ki. Mint mondja, sem ők, sem a testvérközség nincs olyan helyzetben, hogy hidat építsen a folyón, és a hosszadalmas egyeztetések miatt – az uniós tagság ellenére mégiscsak államközi egyezmény kell – egyelőre nem is számítanak hídra. Ipolydamásdon volt híd – ha ideiglenes is –, és legalább három éve, hogy az áradás tönkretette, és ott sem tudják, mikor járhatnak majd át Helembára. Az Ipoly, amely egykor összekötötte a térség településeit, határfolyóvá válásával el is szakította azokat. Az Ipoly mentén nagy
Kincses Kalendárium
jelentőséget tulajdonítanak a hidaknak, remélve, hogy minél több épül meg, épül újra. 2005–2006-ban az Ipoly felső folyásán hat híd létesítésének előkészítése kezdődött, az Ipoly alsó szakaszán két Ipoly-híd műszaki tervezése kapott támogatást, az Ipolydamásd és Helemba közötti, illetve a Vámosmikola és Ipolypásztó között megépítendő. Akkor a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács kiemelt feladatként jelölte meg, hogy ezeken kívül a Vámosmikola–Ipolybél, a Tésa–Ipolyvisk és az Ipolytölgyes–Kiskeszi közti hidak is mielőbb megépüljenek. Tésa és Ipolyvisk között a híd áll, csak néhány méter bekötőút hiányzik. Kovács István letkési polgármester szerint az ipolydamásdi és a vámosmikolai híd megépítésének van realitása, az előbbi tervei készen vannak, a vámosmikolainak még nincsenek pontos tervei. Ezek után viszont az ipolytölgyesi gyaloghíd a következő híd, amely elkészülhet. Borgó János 46
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Mi történt húsz éve? Vannak évek, amelyek örökké emlékezetesek maradnak egy-egy nemzet, esetleg az egész emberiség számára. Számunkra ilyen a honfoglalás dátuma, a szabadságharc kezdetének éve. Nem tudni még, hogy az 1989-es év milyen helyet fog elfoglalni a magyar emberek, és a világ emlékezetében. Ám azt bizton lehet állítani, emlékezetes év volt, sorsfordító események történtek ebben az esztendőben.
A
z 1989-es év is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Az év első napjaiban a rádió és a televízió szilveszteri műsorát beszélték meg az emberek. A tévében – szokás szerint – Hofi Géza szórakoztatta éjfél előtt a nézőket. Ekkor már évek óta sikeres műsorát, az Élelem bére című összeállítást mutatta be a Magyar Televízió. Hofi feltette a kérdést: Miért jön Magyarországra a pápa? Azonnal válaszolt is rá: Hogy feladja az utolsó kenetet! Nos, ebben az esztendőben szűnt meg a Magyar Népköztársaság. 1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a Parlament erkélyéről a Magyar Köztársaság megalakulását. Vajon Hofi ezt már szilveszterkor tudta? erősödik az utca hangja Január végén Pozsgay Imre a 168 óra című rádióműsorban kijelentette, hogy az általa vezetett történelmi albizottság népfelkelésnek minősítette az 1956-os eseményeket. Két nappal később a Világgazdasági Fórumról hazatérő Grósz Károly viszont azt mondta, hogy csak az MSZMP KB ítélheti meg az 1956-os események jellegét. Azt a kérdést, hogy miért csak az MSZMP KB, még senki nem vetette fel, de 15 alternatív szervezet, illetve a Magyar Írók Szövetsége közleményben sürgette az 1956-os népfelkelés igazságos történeti megítélését, hozzátéve: csak így tudnak
Kincses Kalendárium
akár koalícióban, akár konstruktív ellenzékként együttműködni az MSZMP-vel. Megroppanni látszott az egypártrendszer. Az MSZMP KB állást foglalt a többpártrendszer bevezetése mellett, 1956-ot népfelkelésnek értékelte. Sor került az újonnan alakult pártok és az MSZMP közötti első politikai megbeszélésekre is. Március 15-én több tízezres tömeg vonult végig Budapest utcáin. Cserhalmi György, egyik legismertebb színészünk a Magyar Televízió lépcsőin felolvasta az új 12 pontot, a magyar nép követeléseit, amelyet az ellenzéki szervezetek állítottak össze. Jelképesen lefoglalták a Magyar Televízió épületét. Nyilvánvaló volt a párhuzam, 1848-ban is 12 pontos követelése volt a márciusi ifjaknak, akkor is lefoglalták a nyilvánosságot biztosító nyomdagépeket. Március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal. visszavonulóban a hatalom A szakszervezetek felismerték, hogy ők a munkavállalók érdekeit képviselik, szabad folyást engedtek a dolgozói követeléseknek. S bekövetkezett, amit senki nem remélt. A kormány visszavonta a tervezett áremeléseket. Létrejött egy magát Történelmi Igazságtételi Bizottságnak nevező szervezet, amely kezdeményezte az 1956-os népfelkelést követő megtorlások során kivégzett Nagy Imre rehabilitálását, 47
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése, 1989. június 16. MTI Fotó: Friedmann Endre
titokban tartott sírja felkutatását, s tisztességes újratemetését. A Magyar Nemzet című napilap végigkísérte a sír felkutatását, feltárását. Kiderült, hogy arccal a föld felé temették el azt az embert, aki 1956 jelképe volt, kátránypapírral körülfogott koporsójának látványa sokkolta az embereket. Április elején egy rádióinterjúban Grósz Károly, az MSZMP főtitkára még elképzelhetetlennek tartotta, hogy sor kerüljön Nagy Imre rehabilitációjára. Ám alig három hónap múlva már a Legfelsőbb Bíróság mondta ki a volt miniszterelnök ártatlanságát. eltörölték az oroszt Júniusban több mint százezer ember vett részt a Hősök terén az 1956-os népfelkelés kivégzett vezetőinek újratemetésén. Ekkor ismerték meg az emberek az ország későbbi legfiatalabb miniszterelnökét, Orbán Viktort. Ő is beszédet mondott a téren.
Kincses Kalendárium
Kigombolt nyakú fehér ingben, lobogó hajjal, rövidre nyírt szakállal harsogta bele a mikrofonba: vonják ki Magyarországról a szovjet csapatokat! A Szovjetunió pedig tárgyalásokat kezdett csapatai visszarendeléséről. Ma már tudjuk, hogy a teljes kivonuláshoz még két év kellett. A kelet-németek már nemcsak nyaralni érkeztek tömegesen Magyarországra, hanem a megnyíló határokat kihasználva emigrációra készültek. Ugyanis a magyar határon a „vasfüggöny” is leomlott ebben az esztendőben. A nyári hónapokban lázas politikai egyeztetés zajlott. Törvényjavaslatokat, a demokráciába történő átmenet szabályait fogalmazták meg az egyre nagyobb támogatást élvező új pártok és az MSZMP képviselői. Törvény született a Munkásőrség megszüntetéséről is. Bevezették az általános forgalmi adót, létrejött az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék. 48
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök és Németh Miklós, a rendszerváltás időszakának kormányfője MTI Fotó: Varga László
Megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, feloszlatta magát a Kommunista Ifjúsági Szövetség, megszűnt az orosz nyelv kötelező oktatása az iskolákban, s eltörölték a szocialista munkaverseny intézményét. A 70 éven felüliek számára ingyenessé vált a vasúti és a helyközi buszközlekedés. Az ősz folyamán megjelentek az úgynevezett MDF-piacok. Maguk a termelők hozták portékájukat ezekre a hétvégi vásárokra, s megtudhattuk mennyibe kerül a krumpli, a hagyma, az alma, a tej és még sok minden. Mármint a termelőtől megvásárolva. Igaz, az MDF-piacok jórészt megszűntek, de helyette vannak Corák, Sparok, Auchanok. Csak az a baj, hogy ezekben már alig-alig kapható magyar őszibarack, sem magyar dinnye, sem magyar hagyma. Magyar Szocialista Munkáspárt sincs. 1989 októberében alakult meg helyében a Magyar Szocialista Párt. Az MSZMP taglétszáma 730 ezer volt, az MSZP-be alig 30 ezer tag igazolt át. Tetszenek még emlékezni a nagyma-
Kincses Kalendárium
rosi vízlépcsőre? Májusban az építkezés azonnali felfüggesztéséről döntött a magyar kormány. Ma már tudjuk, hogy szomszédunkkal több mint egy évtizedes perlekedés lett az eredménye ennek az elvetélt kezdeményezésnek. Négy igen Tavasszal kormányhatározat született arról, hogy Budapest Béccsel közösen világkiállítást kíván rendezni 1995-ben, s decemberben meg is ítélték azt számunkra. Csekély volt a lelkesedés iránta, s pár év múlva elsorvadt a gondolat, soha nem került sor erre a világkiállításra. 1989-ben rendeztek először népszavazást Magyarországon. A Szabad Demokraták Szövetsége által kezdeményezett népszavazás kérdései a következők voltak: 1. Kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről? 2. El kell-e számoltatni az MSZMP-t a vagyonáról? 3. Feloszlassák-e a Munkásőrséget? 4. Csak az országgyűlési 49
a 2009-es esztendőre
hazai földön választások után kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására? A kérdésekről november 26-án szavazhattunk. Október 20-án jogutód nélkül feloszlatták a Munkásőrséget, október közepén az Országgyűlés döntött arról, hogy a munkahelyeken nem szerveződhetnek pártok, az októberben megalakult MSZP úgy döntött, hogy lemond az állam javára az elődpárt vagyonáról. Azaz a novemberi népszavazáson olyan kérdésekről kellett döntenie az embereknek, amelyek már megoldott kérdések voltak. Egyetlen olyan kérdés maradt, amelyről valóban dönteni lehetett. Ez az volt, hogy a köztársasági elnök a szabad választások előtt vagy az után legyen-e megválasztva. A szavazás eredménye a választások utánra halasztotta ezt a döntést. jött ottó, meghalt zita Ejtsünk szót arról is, mi minden történt a világban az év során. Ebben az évben vonták vissza a szovjet csapatokat Afganisztánból, függetlenné vált az utolsó afrikai gyarmat, Namíbia. Hatvan év után Magyarországra látogatott Habsburg Ottó, ha úgy tetszik az utolsó magyar trónörökös, akinek személyisége annyira megnyerte az új politikai szereplők tetszését, hogy később még köztársasági elnöknek is jelölni szerették volna. Elhunyt Zita királyné, az utolsó magyar király, IV. Károly özvegye, Kínában, a pekingi Tienanmen téren a hadsereg bevetésével vetettek véget a diákok több hetes tiltakozó megmozdulásának, Kalkuttai Teréz anya Magyarországra látogatott, és hazánkban is megalapította apácarendjét. Júliusban Budapesten járt George Bush, az Egyesült Államok akkori elnöke. Ősszel lerombolták a berlini falat, amely évtizedeken keresztül megosztotta Európát, és
Kincses Kalendárium
megkezdődtek a tárgyalások a két német állam egyesítéséről Ebben az évben búcsúztunk el Weöres Sándor költőtől, Galgóczi Erzsébet és Képes Géza íróktól, Tímár Béla, Kálmán György, Mészáros Ági, Makai Margit és Ronyecz Mária színészektől, Márai Sándortól, aki nem tudta megvárni, hogy szeretett hazája felszabaduljon, s a távoli Kaliforniában vetett véget életének. Eltávozott Kulin György csillagász, Lakatos Gabriella balett-táncos és Lantos Mihály, az Aranycsapat középhátvédje. golyó nélkül A romániai forradalom elsöpörte Nicolae Ceauşescut, a Kárpátok géniuszát, azt a diktátort, aki magyarok százezreinek sorsát roppantotta meg. És ebben az esztendőben hunyt el Kádár János is. A sors különös fintora, hogy halálhíre aznap reggel került nyilvánosságra, amikor kihirdették Nagy Imre rehabilitációs ítéletét, kimondták ártatlanságát annak az embernek, akinek haláláért Kádár Jánost tekintették felelősnek. Ravatalát több mint százezer ember kereste fel. Pár éve egy közvélemény-kutatás szerint a legnépszerűbb magyar közéleti emberek listáját még mindig Kádár János vezette. A pártállami diktatúra egyetlen puskalövés nélkül adta át helyét az alkotmányos demokráciának. Egy régi világ elsüllyedt, egy új pedig illegette magát szemünk előtt. Pár évvel később az elégedetlenkedőknek Antal József – akkori miniszterelnök – így válaszolt: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Mert 1989-ben nem volt Magyarországon forradalom. Hofi Géza azt mondaná: Egyszerűen átdumáltuk magunkat egy új rendszerbe. Akik akkor éltek, nem felejtik, akik azóta születtek, nem értik a történteket. Szeredi Pál 50
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Legkisebb falu, város, ország Több olyan település van országunkban, amely időről időre a legkisebb címmel szerepel a köztudatban. A legkisebbek tehát többen is vannak, de nem tisztünk, hogy döntőbírák legyünk.
A
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szanticskán 11 ember lakik, akik azzal keltették föl az ország figyelmét, hogy 2007 augusztusában, nyolc év után ismét szentmisét tartottak templomukban. A templomot saját erejükből, anyagi és fizikai hozzájárulásukból – meg egy helybéli cég hiteléből – fölújították. Szanticska közigazgatásilag Abaújlak hoz tartozik, annak külterülete. Az ország legkisebb települése nevét Szent Istvánról kapta, a szentecskét a helybéli tótok ejtették szanticskának, s amint saját honlapjuk tudósít róla, huszonegy lakóházuk van. A két világháború között a csereháti falucskában
még százhúszan éltek, komoly földművelést űztek, még szódagyáruk is volt. 1987-ben már csak nyolc, 1989-ben már csak egy lakos élt itt. Az is úgy települt ide az immár teljesen elhagyott faluba. A férfi vigyázott a néptelen házakra, míg lassan újra akadtak betelepülők. Mára a falusi vendéglátás mintapéldája, turistaszállója és kempingje van, 1992-ben elnyerte az Európai Falufelújítási Díjat, a betelepült faluújjáélesztő Pál István pedig 1999-ben Kós Károly-díjat kapott. A legkisebb falu címet viseli büszkén még az őrségi Felsőszenterzsébet 13, Felső szombatfa 14 és a Zala megyei Gosztola 19 lakosával.
A 11 lakosú Szanticska a falusi vendéglátás mintapéldája
Kincses Kalendárium
51
a 2009-es esztendőre
hazai földön Magyarország legkisebb városa Pálháza, melynek 1200 lakosa van, s 2005-ben nyerte el a városi rangot. A zempléni település nem ragaszkodik a címéhez, iparfejlesztéssel és munkahelytermtéssel szeretne minél nagyobb lélekszámot elérni. Bár az már világviszonylatban most is elég magas, csak Magyarországon tűnik a legkisebbnek. A világ legkisebb városa ugyanis az Isztriai félszigeten lévő Hum, mindössze 23 lakosa van. A város volt a pátriárka egyik leggazdagabb tisztviselőjének székhelye. Hum jelentősége abban is rejlik, hogy a közeli Roč volt a glagolita írásosság legfontosabb központja a középkorban. Hum templomában mind a mai napig látható egy XII. századi glagolita falfelirat, mely az Isztrián található legrégibb glagolita emlékek közé tartozik. A kicsi országok közül Tokelau lehetne a legkisebb, ha ezt megszavaznák a helybeliek. No, nem arról kell szavazniuk, hogy mekkorák legyenek, hanem arról, hogy önállóak legyenek-e. Tokelau Hawaii és Új-Zéland között fekszik félúton a Csendes-óceánban. A név három, összesen tíz négyzetkilométer területű szigetet, atollt jelöl: Atafu, Nukunonu és Fakaofo a három sziget, amelyeket 1889-ben foglalt el Nagy-Britannia, majd igazgatásukat Új-Zélandnak adta át 1925-ben. 1433 lakosa van, 42 százalékuk 14 éven aluli, a 65 év felettiek aránya 5 százalék. Szavazásra körülbelül hatszázan jogosultak Új-Zéland utolsó Csendes-óceáni gyarmatán. Tokelaun nincs nagyobb város, reptér, nincs úthálózat, közlekedni csak gyalog vagy csónakon lehet. A turisták sem válogathatnak, egyetlen szállodában szállhatnak meg Nukunonu szigetén. A nagyvilágba Új-Zélandon át vezet az útjuk. Tokelaunak fővárosa sincs, a három szigetnek saját központjai
Kincses Kalendárium
Hum – a világ legkisebb városa
vannak, ezzel szemben önállóan igazgatja ügyeit, saját kormánya van. Az önállósodás gyakorlatához a névleges önállóságot is szeretnék elérni, amelyben Új-Zélanddal továbbra is szoros, de szabad szövetséget alkotnának, de ezt eddig nem koronázta siker. 2006-ban és 2007-ben is tartottak népszavazást, de a referendum nem érte el a változáshoz szükséges kétharmados többséget. Ha elérte volna, a praktikus ügyekben nem hozott volna nagy fordulatot: egészségügyi ellátását, a külügyeket és védelmét továbbra is Új-Zélandon intéznék, változatlanul tagja maradna a Brit Nemzetközösségnek, államfője továbbra is az angol királynő lenne. A névleges függetlenségre a polinéz származású lakosság az eredménytelen népszavazás szerint nem vágyik, nem akarnak a legkisebb ország lenni. Vagy csak a hiányzó szavazatokat mosta el a dagály az egyik szavazóhelyiséggel együtt. J. A. 52
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Válságok a mozi világában
A film pereg tovább? Gyermekként vasárnap délután mindig izgatottan vártuk Mazzag Feri bácsit, a vándormozist, aki elhozta nekünk, falusi apróságoknak a világot. Aztán tizenöt éve egyik napról a másikra ezernél több mozi zárt be. Manapság korszerű multiplexekben dübörögnek a legújabb amcsi filmek, mégis negyedannyian ülnek be az előadásokra, mint korábban. A községek meg szegényebbek egy meghatározó közösségi hellyel. Németh Jánossal, a Mozisok Országos Szövetségének ügyvezető elnökével beszélgettünk a hazai mozik utóbbi évtizedeiről és jelenéről.
M
indketten somogyiak lévén, Németh Jánossal régi az ismeretségünk. Szakmai útjáról röviden: Somogy megyében dolgozott népművelőként, majd 1987-ben lépett be a mozis szakma világába. A megyei moziüzemi vállalatot vezette, annak megszűnéséig. Ekkor, 1993-ban a Somogy Film Kft. ügyvezetője lett, aztán a 2000-ben nyitó kaposvári plázamozit igazgatta a kezdetektől 2007 végéig, nyugdíjba vonulásáig. Azaz megélte a mozizás utóbbi évtizedeinek minden szépségét és baját. Ahogy a bevezetőben is írtam, a Mozisok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, a vászontól nem tud elszakadni.
Somogy 300 települése közül 176-ban volt vetítőhely. A falusi moziknak megvolt a romantikájuk. A gépész a vetítőgépet beállította a nézőtér utolsó soraiba, az ott zümmögött, a szaki cserélte a filmet a
a hátsó sorban zümmögött Mint megtudom tőle, 1989 előtt mind a 19 megyében egy-egy moziüzemi vállalat, valamint a fővárosi moziüzemi vállalat szervezte a mozizást. Ők kezelték az adott területen működő filmszínházakat, valamint béreltek helyet a művelődési házakban. Ez a rendszer összhangban volt a lenini tétellel, minden faluban volt mozi, hiszen ez volt az egyetlen propagandaeszköz, amivel el lehetett juttatni a párt üzeneteit a néphez. Szűkebb hazánk,
Kincses Kalendárium
53
a 2009-es esztendőre
hazai földön
kényszerszünetben, a nézők addig beszélgettek egymással, kimentek egy cigire. Sok esetben előre szólt a mozis bácsi, hogy a felvonás vége következik, hiszen a párok titkon összebújtak a sötétben – emlékezik Németh János. Jött a tévé, a videó, a telefon A mozivállalatoknak voltak autói, például Somogyban 18 IZS kocsival hordták körbe a tekercseket, egy nap akár három településen is le tudták vetíteni ugyanazt a filmet. A kőmozikban – ezekből 18 volt a megyében – 35 milliméteres filmeket adtak, a kultúrházakban 16 milliméteresek forogtak. A rendszerváltásig a Mokép volt az egyetlen forgalmazó, ő sokszorosította a kópiákat. Azokat a filmeket kellett szeretni, amiket kaptak, nem volt más választás. A megyei vállalat ezeket osztotta le. Bár nagy volt a politikai befolyás, egy jó oldala volt, hogy
Kincses Kalendárium
tényleg sok emberhez eljutott a mozi, s akkoriban nagyon kevés más média volt. A magyar filmgyártás nagyon jó nemzetközi pozíciót foglalt el, főleg a 60-as években gyártott filmjeink világhírűek voltak. Gyakorlatilag szinte csak honi filmek mentek a termekben, lehetett miből válogatni, hiszen 30-40 készült évente, egyet-egyet átlagosan 1-1,5 millióan néztek meg. A néhány külföldi alkotás elsősorban a szocialista országokból érkezett, voltak kötelező átvételek, de a csomó gagyi közt akadtak jók is. Az utóbbi évtizedekben sok válságon ment keresztül a film meg a mozi. Temetni kezdték, amikor megjelent valami új média, de a mozi mindig kirukkolt valami újdonsággal – mondja Németh János. Pedig jött a tévé, a videó, a DVD, a különböző szórakozási lehetőségek, ideértve a telefont is. Hiszen ma az ovisnak 54
a 2009-es esztendőre
hazai földön is van telefonja, aminek a feltöltésére kap pénzt a szülőtől, de így mozijegyre már nem jut. Átalakultak az igények, minden megváltozott. Régebben a mozi szinte az egyedüli lehetőség volt a hétköznapi valóságból kilépésre. Ma számtalan szórakozási lehetőség van. kis moziknak nincs film Azonban a kis mozik megszűnésének volt egy meghatározó szabályozásbéli oka is. A rendszerváltozás első törvényei között szerepelt az úgynevezett önkormányzati törvény, 1991-ben. Ez tartalmazta a tulajdonviszonyok rendezését, a közüzemi cégek – így a mozivállalatok – kezelésében lévő vagyont át kellett adni az önkormányzatoknak. Az épületek, az infrastruktúra az önkormányzatokhoz került, a mozivállalatok szolgáltatókká alakultak át. Így jött létre a Somogy Film Kft. is. Az összes mozival rendelkező önkormányzat tulajdonrészt kapott a cégben, a nézettség arányában. Míg korábban a mozivállalatnál 50-60 fős volt a központi apparátus (asztalosműhelytől kezdve a műszaki ellenőrzésig), s a megyében ötszázan dolgoztak (vándormozisokat, részmunkaidős jegyszedőket egyaránt ideértve), ezután 8-10 emberrel működtek tovább. Gyakorlatilag a filmek leosztását végezték, a mozik ezért szolgáltatási díjat fizettek, a cég pedig rendezte a forgalmi díjakat, adóügyeket. S hogyan következett be ugrásszerűen a mozi- és nézőszámcsökkenés? A települési önkormányzatok saját hatáskörben döntötték el, hogy mit kezdenek a mozival. Volt ahol lebontották, volt ahol parlagon hagyták. Sok helyen felajánlották a gépésznek az üzemeltetést vagy bérbe adással próbálkoztak. Időközben bejöttek az új médiumok, alábbhagyott a moziba járási kedv. Hiába nézhettük a világpremierrel
Kincses Kalendárium
együtt az amerikai filmeket, ezek 5-6 hónap múlva megjelentek a tévében, s az emberek gondolták, minek menjenek el a lepukkant helyre, mikor otthon ugyanazt meg tudják nézni. Nagy reneszánsza volt a videóhálózatnak. Sokan vásároltak egy videót, bejelentették a vállalkozásukat, vettek vagy kölcsönöztek filmet, azt vetítették. Csakhogy előbb megjelentek 35 millis tekercsen a filmek, mint videón, úgyhogy sorra zártak be a videómozik, hisz nem tudták kitermelni a terembérletet. Aztán bejött a DVD, de mára már a kölcsönzés is befuccsolt. Míg 1990-ben évi 34 millió látogatója volt a hazai moziknak, három év múlva már csak 11 millió, és azóta is stagnál a szám. 1989-ben történt egy másik jelentős váltás: megjelentek Magyarországon az új forgalmazók. Sok filmet hoztak, de nem írták át 16 mm-es szalagra. Gyakorlatilag így nem volt film a kis mozik számára, hiszen egy 35 millis gép maga egymillió forintba került, nem tudtak átállni. Így szűnt meg gyakorlatilag egyik napról a másikra ezer mozi, s a falun a vetítések. De míg a 90-es évek elején ötszáz 35 mm-es mozi volt, ma már a multiplexekkel együtt sincs száz. nézőcsalogató digitális Ez utóbbiak sincsenek olyan fényes helyzetben, mint az ember gondolná. Az első multiplex 1996-ban épült, mikor a Corvin mozit bővítették egyről hattermesre, s még az évben elkészült a Duna Plaza multiplexe. Azóta országszerte 30 többtermes multiplex épült. Ma 50-60 kilométeres körből utaznak az emberek a multiplexbe, ahol világszínvonalú hangot, képet, kényelmet kapnak. De a mozi napjainkban már nem szerepel a gyermekek élménysorában az elsők közt. A pláza mozik kiépítése rendkívül költséges, csak egy szék 50-60 ezer 55
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Itt sem vetítenek már
forintba kerül, s nagyon nagy kárára van a mozinak a kalózdévédézés, ami az egész világon problémát jelent – árulja el Németh János, aki ennek ellenére optimista. Hisz van egy újdonság, a digitális mozizás, ami ismét visszahozhatja a nézőket. Ez hatalmas minőségi ugrást jelent. Van olyan pesti mozi, ahol játszanak már így filmet, de kis számban. Mintegy 1000 digitális terem van a világon, ha ez a szám felmegy 4-5 ezerre, akkor Amerikában átállnak a digitális gyártásra – vélekedik a szakember. A mozizás várhatóan elmegy a digitális csúcstechnika felé. Ha az berobban, akkor világszerte 10 ezer számban szűnnek meg mozik. Az önkormányzatoknak és az államnak is be kéne szállni ahhoz, hogy a fejlődéssel lépést tarthassanak a hazai filmszínházak – vallja. A másik újdonság a háromdimenziós mozi. Egy ilyen terem kialakítása 25-30 millió forintba kerül, a
Kincses Kalendárium
Fotó: Hancsovszki János
világon csak 100 ilyen van, közülük egy hazánkban, s évente csupán 2-3 darab 3D-s filmet gyártanak, mert nagyon költséges. A 80-as években 40-50 éves párok rendszeresen jártak moziba, ma szinte csak a tizen-huszonévesek. A kaposvári, egytermes Szivárványban 1993–94-ben is még évi 160 ezer nézőt számoltak. A plázamozi 2007-ben heti 50 előadással is csak 150 ezer nézőt produkált, pedig az egész megyéből járnak ide. Felemelő volt 15 évvel ezelőtt ott lenni a Schindler listáján, fekete-fehérben három hétig telt házzal ment a Szivárványban, az első székeken is ültek, a pénztári sor a városházáig nyúlt – idézi fel szemében különös csillogással a sokat megélt mozis. Minden korosztály bejött a vetítésre. Most más lenne, sokkal kevesebben térnének be megnézni. Hiába, a világ megváltozott. P. I. 56
a 2009-es esztendőre
hazai földön
A széphalmi mester Kétszázötven éve – 1759. október 27-én – született a Bihar vármegyei Érsemlyénben Kazinczy Ferenc író, műfordító, irodalomszervező, a magyar nyelv és az irodalmi ízlés nagy hatású újítója.
Ö
nmagának sem igen merte bevallani, de azon a reggelen tekintetes Kazinczy Ferenc úr bizony izgult. Ő, a negyvenes éveinek közepén járó, Bihar vármegyei, kálvinista birtokos nemes, a sárospataki főiskola hajdani diákja, II. József császár idején a felső-magyarországi elemi iskolák inspektora (tanfelügyelője), a miskolci szabadkőműves páholy tagja, jogászgyakornok kora óta országosan ismert műfordító, író, lapalapító, alig néhány éve pedig még I. Ferenc császár politikai foglya, aki részt vállalt a Martinovics Ignác által alapított „reformátorok titkos társaságának” tevékenységéből, és ezért pontosan 2387 napos fogságot szenvedett Spielberg, Kufstein, majd Munkács várának börtönében – bizony izgult. Méltó-e ez a már-már gyermeki izgalom egy sokat szenvedett, nagyműveltségű, börtönviselt férfihoz, aki kétszer született. Másodszor akkor, amikor az 1795-ben fejére kimondott halálos ítéletet az uralkodói kegyelem várfogságra enyhítette. Hét társának nem jutott a kegyelemből. Őket 1795 júniusában, a budai Várhegy alatti sík mezőn – amelyet azóta Vérmezőnek hívnak – lefejezték. Ő meg éppen három éve szabadult, 1801-ben. Mivel állami állást nem kapott, birtokán gazdálkodott. A Sátoraljaújhely melletti Bányácskán kisebb birtokot vásárolt és elkezdte ott építtetni kúriáját, s elhatározta, hogy megnősül. Még néhány óra, és leánykérőbe indul. Csakhogy választottja, egykori hivatali főnökének, a
Kincses Kalendárium
vagyontalan gróf Török Lajosnak szépséges leánykája, Sophie, akit hajdan, mint kisgyermeket ismert meg, jó húsz évvel fiatalabb nála. Innen az izgalom. Mert mit szól majd az édes kis Sophie a nem éppen ifjú kérő ajánlatához? Amikor azután végre szemtől szemben álltak egymással… – Édes Sophie! Kérem, mondja meg nekem, összeköthetném-e életét az én életemmel? A grófkisasszonyt szemmel láthatóan meglepte a kérdés, ám néhány másodperc múlva „azzal a tettetést nem ismerő lélekkel, mely neki nem eltanult, hanem természettől vett tulajdona”, így válaszolt: – Na de Ferenc, és hol fogunk lakni? Az irodalomszervező „Sophie még nem tudta, hogy már készülőben van a széphalmi kúria, hol szapora gyermekáldás és számtalan könyvek születése töltötte ki házasságuk huszonhét esztendejét.” Tegyük hozzá ehhez: sokszor igen súlyos anyagi gondok közepette. A megszületett könyvek között voltak Kazinczy önéletrajzi írásai is: a „Pályám emlékezete” és a „Fogságom naplója”. Török Sophie nem tudhatta azt sem, hogy a következő években, évtizedekben kúriájukban, Bányácskán – amelyet Kazinczy nevezett el Széphalomnak – kibontakozik férjének hatalmas irodalomszervező tevékenysége, amelyre igen nagy igényük 57
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Kazinczy Ferenc és Török Sophie
volt a korszak magyar íróinak, akik a Martinovics-féle magyarországi jakobinus mozgalom leleplezése utáni időkben megfélemlítve, elszigetelt remeteként éltek. Még valamikor az 1790-es évek elején a korábbiakhoz képest fokozatosan és jelentős mértékben megváltoztak a magyarországi viszonyok, jelentősen módosult a császári politika. A múlté volt már Mária Terézia uralkodásának időszaka (1740–1780), amikor „poraiból feltámadó Főnix-ként” élt és virágzott az alig pár évtizede még háborúktól sújtott, reménytelenül pusztulni látszó Magyarország. Távolinak látszott II. József uralkodásának időszaka (1780–1790) is, a császár nevével fémjelzett felvilágosult abszolutizmus évei, amikor az uralkodó társadalmi reformjainak számos híve volt Magyarországon (köztük az ifjú Kazinczy Ferenc tanfelügyelő), akik lázasan munkálkodtak a több irányú megújulás érdekében, jóllehet lényegesen többen voltak az országban azok, akik ellenezték
Kincses Kalendárium
(Forrás: Magyar Géniusz. Rubicon-könyvek, Bp., 2001)
a jozefinista reformok elveit és gyakorlatát egyaránt. Mindesetre tény, hogy az 1780-as évektől Magyarországon pezsgő szellemi mozgalom kezdett kibontakozni; a képző intézményekben, papneveldékben, református kollégiumokban ugyanúgy, mint a városokban (Pozsonyban, Sopronban, Pesten, Debrecenben) különféle egyesületek, diákkörök, önképzőkörök, olvasókörök alakultak, tevékenykedtek. E körökben szereztek életre szóló élményt a magyar irodalomnak olyan későbbi kiválóságai, mint Kisfaludy Károly, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel és mások. Sorra jelentek meg a magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok. Csakhogy József császár halála után, még inkább II. Ferenc császár (I. Ferenc néven magyar király) trónra lépésétől (1792) fokozatosan „Sötétség váltotta fel a világosságot.” Gyökeresen megváltozott Bécs politikája. 1793 januárjában, Párizsban kivégezték XVI. Lajos királyt, októberben pedig a királynét, Marie Antoinette-t, Fe58
a 2009-es esztendőre
hazai földön renc császár nagynénjét. Franciaországban dühöngött a terror, a bécsi udvar rettegett bármi eszmétől, gondolattól, amely Párizsból érkezett, még azoktól is, amelyeket korábban József császár is vallott. Valóságos rendőrállam, a postai levelezést is ellenőrző cenzúra, népes és kitűnően szervezett besúgói hálózat ügyelt arra, hogy a birodalomban (és részeként a Magyar Királyságban) rend legyen – rend, még a fejekben is! Amikor azután 1794 augusztusában megkezdődtek a letartóztatások, Martinovics, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay, Sigray és mások mellett letartóztattak négy költőt is – Batsányi Jánost, Szentjóbi Szabó Lászlót, Verseghy Ferencet és Kazinczy Ferencet. Végül valamennyien várfogságot szenvedtek. Szentjóbi meghalt a börtönben, a többiek az 1800-as évek elején szabadultak. Ilyen körülmények között kezdett Kazinczy Ferenc a maga irodalomszervező tevékenységéhez. Amint azt a kiváló irodalomtörténész, Szerb Antal írta: Kazinczy szenvedélyes ismerkedő volt, felkereste, illetve vendégül látta az írókat és lassanként kiépítette csodálatos levelezési rendszerét, amely évtizedeken át a magyar irodalmi
életet jelentette. „Amint Németh László szellemesen mondja, az irodalom telefonközpontja akart lenni. Akarta és el is érte, hogy minden szál rajta fusson keresztül. Elérte, hogy magyar írónak lenni annyit jelentett, mint Kazinczy barátjának lenni. A nyelvújítás vezéralakja Azokban az évtizedekben megkezdődött előbb a szellemi, majd a politikai küzdelem a nemzeti nyelv jogaiért – a német, illetve a latin nyelv uralma ellen. Elsőként a testőríró, Bessenyei György indított mozgalmat a magyar nyelv fejlesztéséért, amelyre „Magyarság” című művében szólított fel 1778-ban, többek között e sorokkal: „Jegyezd meg a nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem…” Bessenyei György nyelvművelő mozgalmához hamarosan csatlakozott a korszak szinte valamennyi jelesebb szellemi képviselője személyisége, köztük legnagyobb súllyal a szépirodalom művelői.
A széphalmi Kazinczy-kúria (Forrás: Pannon Enciklopédia – Magyar nyelv és irodalom. Dunakanyar Kiadó, 2000.)
Kincses Kalendárium
59
a 2009-es esztendőre
hazai földön Idővel azután Széphalom vált a nyelvújítás szellemi központjává, Kazinczy Ferenc pedig vezéralakjává, mindenekelőtt a nyelvi-irodalmi megújhodás elméletének és gyakorlatának kimunkálásával. 1810-ben pedig kirobbant az évtizedek óta lappangó nagy vita, a harc a magyar nyelv megújítása körül. A magyarországi nyelvújításnak két tábora volt. A neológusok (közéjük tartozott mindenekelőtt Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc), azt vallották, hogy a magyar nyelvet „modernebbül”, merészen kell használni. Velük szemben az ortológusok (mint például Kisfaludy Sándor és Verseghy Ferenc) inkább nyelvünk újítás nélküli, ugyanakkor szabatos használatát szorgalmazták. Tövisek és virágok A fenti címen jelent meg 1811-ben Kazinczy epigrammagyűjteménye, amely negyvenhárom verset tartalmaz, s amelyet afféle hadüzenetnek szánt az ortológusok ellen. Nos, a nyelvújításnak – benne a szóalkotó mozgalomnak – ma is él megszámlálhatatlanul sok virága nyelvünkben. Néhány példát sorolva: nyelvünk megújítói képzéssel alkottak olyan szavakat, mint a huzal, a vonul, a dereng, a nőies, az állítólag – és így tovább. Alkottak új összetett szavakat, mint a szemüveg, a pénztár, a bérkocsi, a népszerű, a vérszegény. Ugyanakkor ös�szevonták a korábban hosszabb, összetett szavakat, kifejezéseket; így lett például a „könnyű elméjű” könnyelmű, vagy így lett a levegő + ég – lég. Nyelvújítás kori szavunk a nyomda, az érme, a honvéd, a kegyenc, a véglet, az üzlet, a járda. Születtek erőltetett, szokatlan, „csinált ízű” szavak is, számtalan tövis : a szabó „ruhacsináló mester”, az újságíró „hírnek”, az íródeák „írász”, a baromvásár „marhadalom”, a história „történetértékség”,
Kincses Kalendárium
A Magyar Nyelv Múzeuma 2008 áprilisában adták át a nagyközönségnek A Magyar Nyelv Múzeumát a Sátoraljaújhely közelében lévő Széphalmon, a nyelvújító Kazinczy Ferenc emlékét őrző mauzóleum szomszédságában. A modern és impozáns épületet Radványi György, Ybl-díjas építész tervezte. A múzeumban – amely a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum társintézménye – három kiállítótér, könyvesház, szemináriumi terem, korszerű hang- és fénytechnika, valamint különféle látványelemek teszik lehetővé, hogy az intézmény munkatársai a látogatók számára megjelenítsék a magyar nyelv múltját, fejlődését, jelenét és reményteljes jövőjét. Teszik mindezt nem csupán a hagyományos tárlós-bemutatós módszerekkel, hanem játékos, foglalkoztató, interaktív megoldásokkal is. a hóhér „ölész”. A magyar felvilágosodásban gyökerező nyelvújítási mozgalom áthúzódott a reformkorra (1825–1848) is, és a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia elődje) megalapításával erős támaszra lelt. A reformkorban érte el célját. A király által szentesített 1844. évi 2. törvénycikk kimondta: „a törvények, az országgyűlés, a helytartótanács, a Kancellária magyarországi kiadványainak és a legfelsőbb bíróságok ítéleteinek nyelve a magyar.” A széphalmi mester, Kazinczy Ferenc ezt már nem élhette meg. Még 1831 augusztusában – hetvenkét esztendős korában – elragadta a Felvidéken tomboló kolerajárvány. Gy. Őri László 60
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Ökoturizmus a Dráva mentén
A felfedezésre váró folyó A Dráva olyan ritka, értékes folyónk, amely mindeddig megőrizte vadregényességét. Környezetének érintetlen világában több száz védett állat- és növényfaj él. Köztük a csermelyciprus, a medúza, a vidra, a kiscsér, a fekete gólya, a vadmacska. Most egy új faj meghonosításán ténykednek a térségben. Ennek neve: a turista.
A
tiroli Alpokban, az olasz határ közelében eredő folyó Ausztria, Szlovénia, Horvátország és hazánk érintésével torkollik a Dunába. Magyarországra a somogyi Őrtilosnál lép be, s a baranyai Matty határában távozik. A folyó teljes, mintegy 270 kilométer hosszúságú magyar szakasza természetvédelmi oltalom alatt áll, a Duna-Dráva Nemzeti Park része. Határfolyóként, szépsége ellenére, évtizedekre kimaradt a turisztikai vérkeringésből, igazán a hazai lakosság körében is ismeretlen. No de, a Dráva medencéjében lévő települések összefogtak, hogy a háborítatlan növény- és állatvilágot, a környék kultúráját megismertessék a nagyközönséggel, turistákat csábítsanak az érintetlen folyóhoz. Még 2003-ban szövetkeztek Drávamenti somogyi és baranyai települések egy nagy ívű turisztikai fejlesztés megvalósítására. Két szomszédos megye (Baranya és Somogy), öt kistérség, 29 település és a Duna-Dráva Nemzeti Park összefogásával készült el A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése című pályázat, melyhez az Európai Unióban támogatóra leltek. A mintegy 1,1 milliárd forint értékű program gyakorlati megvalósítását 2006-ban kezdhették el. A fejlesztések legfőbb célja az volt, hogy az ország
Kincses Kalendárium
legérintetlenebb folyóját, a Drávát, és természeti értékekben gazdag környezetét a turizmus vérkeringésébe kapcsolják, úgy, hogy mindeközben megvédik a meglévő értékeket. A Dráva-medence településeinek egy részén a szinte érintetlen és egyedülálló élő- és növényvilágára építettek, másutt a történelmi emlékekre, a néphagyomá nyokra, a művészeti értékekre, vagy a már működő lovas- és kerékpáros turizmusra. Közös hajtóerő volt, hogy kiemeljék a térséget az ismeretlenségből, az elzártságból, ami a korábbi évtizedekben a határ menti településeket jellemezte. A kétéves, 2008 tavaszán zárult program (Dráva-projekt) keretében 41 beruházás valósult meg. Pihenőhelyek, túraállomások, esőbeállók, madárlesek, turisztikai központok, a népi hagyományokat őrző tájházak létesültek a pihenni, kirándulni vágyó turisták számára. A közel 200 kilométer hosszan, füzérszerűen egymásra épülő, a természet értékeit bemutató létesítményekkel a Drávát és környezetét szeretnék bekapcsolni a turizmus vérkeringésébe. A teljesség igénye nélkül sorra véve a somogyi területeket: a babócsai nárciszosban őrház jellegű turisztikai pont létesült, s a Basakert belsejébe szép ívű gyalogos hídon át juthatnak a természet61
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Vizitúrázók Barcsnál
barátok. Barcson az új Rinya-híd a kikötőt és a szabad strandot hivatott összekötni. Utóbbi mosdókkal, öltözőkkel felszerelt épületet kapott. Berzencén felújították az egykori iskolaépületet, benne a Drávamedence élővilágát bemutató kiállítás, helytörténeti gyűjtemény látható. Csurgón bővült a közösségi ház tetőtere, s korszerű turisztikai információs központ jött létre. Drávaszentesen felépült a nemzeti park kétszintes épülete, alsó részét oktatóhelyként használják, a tetőtérben természettudományi kiállítást rendeztek be a jellegzetes drávai élőhelyek megjelenítésére, illetve kilátó, szálláshely várja a turistákat. A gyékényesi bányatavi búvárbázis szomszédságában bemutatótermet alakítottak
Kincses Kalendárium
ki. Az utóbbi évtizedben fejlődésnek indult Nagyatádon a belső-somogyi élővilágot bemutató látogatóközpont létesült. Őrtilosnál a vízi túrázók lelnek kényelmes pihenőbázisra, Porrogon szalonnasütő, padok, asztalok, ivókút, Porrogszentkirályon tájház és erdei iskola várja az utazókat. Somogybükkösdön a kastély parkjában esőbeálló, madármegfigyelő épült, Zákányban kilátó, Zákányfalun turistapihenő. A Dráva-medence baranyai szakaszán Cún és Diósviszló régi épület felújításával nyert korszerű bemutatótermet, kézműves műhelyt. Drávacsepelyen a kerékpáros turistákat tudják fogadni, Drávaiványi nagyobb csoportoknak is pihenőül szolgálhat jól felszerelt túraállomásával, 62
a 2009-es esztendőre
hazai földön Drávapiskiben mezőgazdasági eszközöknek készült bemutatóhely. Harkány terehegyi városrészén régi épületet varázsoltak turisztikai központtá, a belvárosban talpas házak képviselik az ormánsági népi építészetet, a Kopasz-hegyre új kilátó került. Ipacsfán túraállomás, Kémesen tájház, benne babamúzeum, tisztaszoba, Kovácshidán a védett ősmocsár élővilágát bemutató terem létesült, Mattyon fedett szín szolgál túraállomásként. Kiemelkedő beruházás volt a nagyharsányi Gyimóthyvilla felújítása. Az Ormánság fővárosa, Sellye jól felszerelt turisztikai központban fogadja a turistákat, Siklóson három épülettel gyarapodott az arborétum, a kegytemplom és a postaszállás. Szaporcán méltó helyre kerülnek az ormánsági szövés tárgyi emlékei. Tésenfán szabadtéri főzési lehetőséget, fedett helyet találnak a bakancsos és kerékpáros túrázók, Túronyban szénapadlással, nyeregtárolóval felszerelt nyitott szín és pihenő várja a lovasokat. Elkészültek az ökoturizmus Dráva menti végvárai, a következő lépés a létesítmények összekapcsolása kiránduló- és kerékpárutakkal, valamint a programok kitalálása lesz – hangzott el a projekt zárókonferenciáján. A Dráva-medence turisztikai kínálatának piacra juttatása külön feladata volt a projektnek. A vidéket többféle termék segítségével mutatják be a külföldi és a magyar turistáknak, akik négynyelvű CD, könyv, képeslap, szórólap, térkép, ajándéktárgyak révén kaphatnak ízelítőt az új látnivalókról, szolgáltatásokról. A Magyar Turizmus Zrt. jó marketinggel igyekszik életet lehelni a sok új létesítménybe.
Kincses Kalendárium
Lovas turizmus – Túrony Fotók: Magyar Turizmus Zrt., Horváth Gábor
Az Ausztriából a Mura mentén haladó „Három folyó Kerékpártúra” útvonal Őrtilosnál ér hazánkba. Innen a Drávát követve halad a Dunáig, az útvonal, ahol csak lehetséges a Dráva-töltésen halad. Hét táborhely áll a kerekezők rendelkezésére a folyóparton, melyek hulladékgyűjtő konténerekkel, illemhelyekkel, tájékoztató táblákkal, tűzrakóhelyekkel, rönkasztalokkal és rönkpadokkal vannak felszerelve. Barcsról több célba is indulnak sétahajók, a gyalogolni vágyókat kilenc Dráva-menti tanösvény várja. Nem beszélve a csodás környezetbe szervezhető kenutúrákról. A Dráva mentén elindult valami. Apropó, ön járt már ott? Pécsek Imre
63
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Hamam, ilidzsa, terápia vörös szőlővel
Az egri fürdők már jóval a török idők előtt használtattak... A középkorból származik a mondás, ám az egriek, mint igencsak érintettek, ma is észben tartják a több évszázados bölcseletet: „a fürdő, a bor, a szerelem megrontja az egészséges testet, de egészséges testet teremt a fürdő, a bor, a szerelem”. Nincs mit hozzátenni ehhez az örök érvényűnek tűnő kijelentéshez. Legfeljebb azt, hogy e vidéken, Eger völgyében a fürdő és a bor nem akármilyen kínálatával találkozhat a látogató akár egész esztendőben. (A szerelemről mindezek mellett már ki-ki maga gondoskodhat.)
B
ikavérünnep, bormustra, szüreti fesztivál, Szent János-napi borszentelés, háromemeletes pincesorok, ami a bort illeti. Másrészt pedig hamarosan befejeződik a Török Fürdőt megújító építkezés az egri strand mellett, néhány kilométerrel távolabb, a szalóki völgyben pedig szintén finiséhez érkezett a környék legnagyobb gyógyfürdőjének beruházása. Itt az ötcsillagos szálloda befejezése van hátra, tizenhét medencében lubickolhatnak máris a vendégek e festői környéken a szüntelenül gyarapodó sódomb tövében. Ha elkészül, ezen a néven keressék majd az interneten: „Salt Hill Thermal Spa”. Reményeink szerint azért odatalál a vendég akkor is, ha csak így egyszerűen kérdez utána: merre vezet az út a szalóki gyógyfürdőhöz? Megelőzték Arnaut pasát Az egri völgyben ősidők óta ismerik az itt feltörő melegvizű források gyógyerejét. Bátrabb feltételezések szerint honfoglaló elődeink ennek okán telepedtek meg itt és a város alapításának szintén ez lehetett
Kincses Kalendárium
a legfőbb indoka. Gorové László, egykori történetíró, akiről utcanév is megemlékezik a városban, kutatómunkája során jutott e megállapításra az 1800-as években: „a fürdők jóval a török idők előtt már használtattak”. Az első írásos említés 1448-ból való, mely szerint működött itt „Balneum Carthausiensium”, a karthauzi fürdő. (A Bükk lábánál annak idején kolostoruk volt a karthauzi barátoknak.) Az 1600-as években csaknem egy évszázadon át a hódító törökök is élvezhették az egri fürdők okozta örömöket. Fejlett fürdőkultúrájuk lévén a gyógyforrások jelentőségét hamar felismerték, később bizonyára a napsütötte dombok szőlőtermésével is megbarátkoztak. A melegvizű fürdőket ilidzsának nevezték, Arnaut pasa lett a névadója az egyiknek. A vár tövében épült a mai, romjaiban is fenséges – igaz pillanatnyilag nem látható – Valide Szultána fürdő. Ez volt a hamam, ahol gőzfürdőt, leöntő fürdőt is hevítettek padló alatti fűtéssel. Szól a história egy második ilidzsáról is, amit a mai nyitott uszoda helyén építettek annak idején. 64
a 2009-es esztendőre
hazai földön A török idők után püspöki tulajdonba kerültek a források, fejlesztések azonban csak az 1700-as évek végétől kezdődtek. Arnaut pasa fürdőjének korszerűsítésével készült el az „Extra Bad”. Mellette a melegvizű tóban ingyen mártózhatott az egri nép, az itt fürdőzők zabolátlansága azonban gondokat is okozott az „extra” vendégeknek. Egy 1796-ból származó kihallgatási jegyzőkönyv szerint a „dévaj” fürdőzés során „... a fehér személyeket meg fogják, azt nyígatták, istentelenkedtek... Kik állnak Szűz Anya mesztelen és magokat az ott levőknek, vagy az ott elmenőknek mutogattyák”. Dombi Sámuel borsodi tiszti főorvos ez időben méréseket is végzett, vizsgálta az összetételt, a források hozamát, hőmérsékletük változásait. Pyrker érsek 1839-ben már a termálfürdő épületéről rendelkezett. Egy évszázad múltán pedig hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították a radonos források vizét. Az utódoknak: spa Nem baj, ha megjegyezzük e betűszó teljes jelentését, hiszen magyarhonban legalább négyszáz hévíz található és nevük mellett szinte mindenütt e titokzatos három betű ékeskedik. E betűszó, „spa”, a latin „sanus per aquam” kifejezés rövidítése, jelentése: egészséges víz által. (Ugye milyen szépen hangzik magyarul is?) A fáma szerint egyébként az ókori rómaiak a meghódítandó területeken, megfigyelvén az ott élőket, ha délceg, egyenes tartású őslakókra bukkantak, azt az egészséges vizű források hatásának tulajdonították. A „spa” méregtelenítő kezelés állítólag a szervezet belső egyensúlyának helyreállítását szolgálja. Egészséges vizéről híres tehát sok egyéb mellett Eger és környéke. Hogyan élnek ezzel a lehetőséggel a mai örökösök? A
Kincses Kalendárium
fürdő gazdáját, Szente Jánost, az Eger Termál Kft. ügyvezetőjét kérdeztük erről, aki egy közel nyolcszáz milliós, pályázat révén megvalósuló beruházás részleteibe avatott be. Az akkori polgármester, dr. Nagy Imre ösztönzésére 2005-ben nyújtotta be pályázatát a Termál Kft. a strand melletti Török Fürdő felújítására. A műemlék fürdők közt egyedüli vidéki pályázóként nyertek 466 milliót, ehhez adta önerejét a város, a megye. Itt ugyanis sajátos szimbiózisban működik a megyei reumakórház és a gyógyfürdő. Természetesen a kórházi beutaltak élvezhették inkább a gyógyító vizet, bár a strand két medencéjének is jut a források hozamából. Ez az állapot változna olyan módon, hogy a kórház új reumatológiai épületében az eddigieknél sokkal jobb körülmények között gyó gyulhatnának a betegek, míg a felújított Török Fürdő a gyógyturizmust szolgálná az eddigieknél nagyobb kapacitással. A források teljesítménye bőven elegendő s az sem okozhat gondot, hogy a feltörő vizet csöveken szállítják a szomszédos, új kórházépületbe, a zárt rendszerben ugyanis nem szökik meg az oldott, gyógyhatású radongáz. Hat gyógymedencéje lesz az év végén megnyíló kórházi részlegnek, miként a műemléki Török Fürdőnek is, ahonnan a vendégek a kedvük szerint a strand medencéit is látogathatják majd. Igaz, bizonyára csak azután teszik ezt, ha minden kényeztető szolgáltatást igénybe vettek a törökös hangulatú környezetben: a hamamot, a relaxációs fürdőt, a masszázst, a török kávézót. Ahogy az igazgató tájékoztatott, tapasztalataik szerint a szép számú magyar érdeklődő mellett nem nyugatról, inkább a keleti, északi szomszédoktól várhatnak külföldi vendégeket. Igencsak megnőtt 65
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Az egerszalóki gyógyfürdő fölött ötcsillagos szálló épül
ugyanis az utóbbi időben a lengyelek, szlovákok, ukránok, románok érdeklődése az egri fürdő iránt. Árvai Jánossal, a vízművek egykori főmérnökével, a beruházás műszaki tanácsadójával jártunk az építkezésen, ahol a helybéli fővállalkozó, az Imola Bau szakemberei igencsak nagy tempót diktálnak, hogy sikerüljön az év végi befejezés. Szinte tükörképe lesz az új fürdőépület a szomszédos Török Fürdőének vízforgatós és közvetlenül a forrásból táplálkozó medencéivel. A 45 fokon feltörő víz gyógyhatását hosszan sorolhatnánk, hiszen egyaránt jó a csontok, az izmok, az ízületek, az idegek betegségeire, enyhíti a gerinc fájdalmait. Ám, hogy mi egyébre van még jó hatással e víz, a több évtizede itt dolgozó főmérnök példával szolgált arra is. A hatvanas években (akkoriban
Kincses Kalendárium
sem volt olcsó, 10 forintba került a belépő a Török Fürdőbe) Honthy Hanna, a nemzet énekes sztárja rendszeresen visszatérő vendég volt itt és hosszas kúrákat vett igénybe. Ahol csak tehette, mindenütt elmondta, hogy a hosszú élet, a szép bőr és a még szebb hang titka itt rejtőzik valahol a forrásokban. építkezik a sódomb Ha Egerből indul az ember Szalók felé, el kell haladnia a megállásra csábító Szépasszony-völgy mellett. Igaz, uniós pénzből épült már egy elkerülő út is, hogy a várost és a borok fogyasztására ösztönző környezetet kikerülve a vendég egyenesen az erdőktől övezett völgybe jusson, ahol az Európában egyedülálló sódomb és egy nagyszabású építkezés látványa fogadja. Nagy vállalkozásba fogtak itt a tulajdono66
a 2009-es esztendőre
hazai földön sok, kihasználandó a föld mélyéből feltörő 65-68 fokos gyógyvízkincset. A beruházás, amely strandból, 17 gyógymedencéből, és egy, majdan a domboldalnak simuló ötcsillagos szállodából áll, szolgáltatásainak sokféleségével, költségeiben meghaladja a 14 milliárd forintot a tervezett 2009-es befejezésre. Az 1960-as évek elején olaj után kutattak errefelé, akkor tört fel a gyógyító erejű forró víz. Évtizedekig nem tudtak mit kezdeni vele, a helyi szövetkezet üvegházzal kísérletezett, ám a csövek hónapok alatt eldugultak a víz igen nagy kalcium és egyéb ásványi anyag tartalmától. A szabadon buzogó forrás a felszínen önmaga is építkezni kezdett és esztendők alatt létrehozta a sódombot, amely Európában páratlan. Csupán Eger testvérvárosában, a törökországi Pamukkáléban és ÉszakAmerikában találni hasonlót. A domb alatt kivájt apró mélyedésben pedig összegyűlt a termálvíz, s a környékbeliek közül egyre többen jártak ide fájós lábukat, derekukat áztatni. nem csak borral, szőlővel is Néhány esztendeje a terület tulajdonán osztozó egri és egerszalóki önkormányzat befektetőket talált a különleges hatékonyságú, kalcium-, magnézium-, hidrogénkarbonát-, metakovasav- és kéntartalmú gyógyvíz hasznosítására. Új kutat is fúrtak a régi mellé. A forrásból azóta percenként 2500 liternyi forró víz tör fel, ezzel segítve itt a gyógyturizmus felvirágoztatását. A magas hőfok még azt a lehetőséget is kínálja, hogy hőcserélő energiaközpont révén
Kincses Kalendárium
ezzel fűtsék majd a több mint 200 ágyas szállodakomplexumot. Az önkormányzatok létrehozták a Hőforrás Kft.-t, amelynek az a dolga – miként arról Palcsó Péter ügyvezető tájékoztatott –, hogy ápolja, gondozza a sódombot és környékét, sőt elősegítse egy újabb látványosság-domb kialakulását is. Ennek forrása az eredeti kisebb hozamú kút vize. A társaságnak kell gondoskodnia arról is, hogy állandó műszeres ellenőrzéssel vizsgálják a kutak vizének összetételét, hozamát, folyamatosan biztosítsák a sokféle fürdőmedence vízellátását. Partnerük a beruházó, a létesítmények üzemeltetője a Szalók Holding, amely az elmúlt évek néha ugyan meg-megakadó fejlesztési munkája révén az elmúlt év nyarától már működteti a gyógyfürdőt. Hamarosan készen lesz a strand is a mellé tervezett szórakoztató központtal. Jövőre pedig, mint azt Farkas Imre vezérigazgató-helyettestől megtudtuk, csengethetnek a vendégek a „Salt Hill Spa” szállodájának recepcióján is. Hogy miféle kényeztető kúrák, gyógyító programok várják itt a vendéget, bizonyára azoknak is szolgál majd meglepetéssel, akik jártak már hasonló létesítményekben. Egy példát azért hadd említsünk. Eddig úgy tudtuk, hogy a vörösboros kezelést leginkább valamely pincében vagy egyéb vendéglátóhelyen szokták alkalmazni, mindenesetre itt ez is szerepel a szolgáltatások között. Meg a vörös szőlőfürt terápia. Az sem lehet talán nagy baj, ha a vendég e kezelések szorgalmas látogatása közben megfeledkezik a gyógyvízről... Hekeli Sándor
67
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Hungarikumok A kormányt elsöprő többséggel elfogadott országgyűlési határozat kötelezi arra, hogy 2009 végére, majd kétévente rendszeresen adjon tájékozatatót a hungarikumok fönntarthatóságáról és hasznosításáról. A határozat magának a fogalomnak a meghatározásával is szolgál, e szerint a hungarikumok „olyan sajátos magyar termékek, melyeknek tulajdonságai között lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg, és amelyek természeti adottságainkkal, őshonos fajtáinkkal, termelési-termesztési hagyományainkkal összefüggésben sajátosan magyar ismérvekkel rendelkeznek”.
E
zen iránymutatás alapján kell a kormánynak összeírnia egy listát, a benne lévő termékek pontos leírásával. A munka nagy részét az agrártárcától várják, amely már évekkel ezelőtt belekezdett a munkába. 1998-ban indult a hagyományok–ízek–régiók (HÍR) elnevezésű program, amelyben több mint ezer mezőgazdasági termék történetét, szakmai múltját vizsgálták át, s végül a háromszáz győztesé került be abba a könyvbe, amelyből kiderül róluk, hogy melyik tájegység milyen mezőgazdasági, élelmiszeripari kultúráját képviselik, azt miként, s hogyan alakult hosszú évszázadokon át a sorsuk. Fontos föltétele a gyűjteménybe kerülésnek, hogy ma is ismertnek, s kaphatónak kell lennie. Mi persze ismerjük a kedvenceinket, a szegedi téliszalámit, a makói vöröshagy-
Kincses Kalendárium
mát, a kalocsai fűszerpaprikát, a gyulai és a csabai kolbászt, valamint a kecskeméti barack-, a békési szilva-, a szatmári szilvaés a szabolcsi almapálinkát, az alföldi kamillát, a gönci kajszibarackot, a hajdúsági tormát és a szőregi rózsát. Ám az Európai Unióban a nemzeti védelmeben részesült termékeink közül mindössze egy élvez oltalmat, a téliszalámi, a többi háromszáz hungarikumból még tíz várja az oltalmi eljárás végét, mint a pálinka, a szikvíz például. Pedig az oltalom nemcsak a védjegy viselésére jogosít, hanem reklámjához támogatás igényelhető. De a hungarikumnak nem kell cégér, a magyar termékek nem tülekednek sem a védjegyért, sem az uniós pénzekért. Eddig egyetlen ilyen pályázat nem született. A nemzeti termékek gyűjteménye egy európai gyűjtemény része, amely jelenleg 68
a 2009-es esztendőre
hazai földön
A kalocsai hímzés méltán tart igényt a hungarikum elnevezésre
négyezer terméket tartalmaz. Persze nemcsak ehető dolgokról lehet és van benne szó, Magyarország méltán sorolná közéjük a Pető-módszert, a Kodály-módszert, a halasi csipkét, a Zsolnay-porcelánt, a Rubik-kockát, a szódavizet, ami kiváló üdítőital, s ami nélkül a fröccs sem az igazi. A szódavíz ötlete Jedlik Ányos agyából pattant ki 1829-ben – s a sor hosszan folytatható. Másfelől igazi hungarikumok sem jogilag, sem ipari szabályozás szempontjából nem léteznek. Jellegzetesen magyar termékek persze vannak, sőt több csoportjuk is létezik és ettől átláthatatlan a rendszer. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a hungarikumjelöltek közé fel kellene venni olyan tárgyakat is, mint a karikás ostor, a bogrács. Hagyományokat, mint amilyen például a busójárás, művészeket, mint például Bartók Béla, Sebestyén Márta,
Kincses Kalendárium
gyümölcsöket és tájjellegű borokat. Ezeket az ötleteket persze át kellene gondolni. Szilva és bor a szomszédos országokban is van, Bartók Bélát pedig senki sem akarja elorozni tőlünk. Hungarikumok tekintetében újabb nehéz kérdés, hogy a határon túli magyarlakta területek sajátos termékeit elfogadtathatjuk-e hungarikumnak? Mert például a juhsajt, vagy a készítése során keletkezett orda nem ismeretlen sem Románia, sem Ukrajna, sem Szerbia területén. S akkor sem kevésbé finom, ha románikumnak nevezzük. Egy szó mint száz, jó az persze, ha vigyázunk termékeink minőségére, ha vigyázunk hagyományainkra, s megteszünk mindent azért, ha a külföldiek ezekkel találkoznak, akkor Magyarország jusson róluk eszükbe. És vegyék meg. Mert ebből élünk. Cs. A.
69
a 2009-es esztendőre
hazai földön
a fizikában nem volt rendszerváltás
A Parlament titkai A légkondik, a ventilátorok tetemes áramot fogyasztanak, egy-egy rendkívül meleg kánikulai napon ki is csapják az ország biztosítékát. Pedig az energiatakarékos hűtési rendszerek egyidősek a rómaiak fénykorával, az arabok kultúrájával. Hazánkban az ország háza büszkélkedhet a megújuló energiaforrás használatának több száz éves gyakorlatával.
A
rómaiak a házak falában keringetett hideg vízzel hűtötték lakásaikat, az arabok ciszternákban gyűjtötték be a föld hidegét, s jutatták így a hűvöset a vízzel együtt a lakóhelyiségekbe. A magyar építészet a XIX. században alkalmazta középületeinkben, például a Parlamentben, az Operaházban, a Zeneakadémián a természetes hideget a hűtésre, s a fizika ingyen rendelkezésre álló szabályait a fűtésre is. A Parlament épületét Steindl Imre úgy tervezte, hogy a tökéletes szimmetria jegyében a Kossuth tér felől jobbra és balra, tehát északra és délre egy-egy légkutat építettek, távol az épülettől. Kezdetben itt szökőkutak működtek (milyen szép lehetett!), fedve így a kutakat, s egyben a vízpermetet, tehát a hűtést biztosították a lejáró levegőnek. A kutakat azóta szép díszrács födi, s egészen közel kerültek az épülethez – ily módon persze lerövidültek a kutakat az üléstermekkel, a kupolateremmel, a folyosókkal, a lépcsőházzal összekötő földalatti folyosók is. Így írja le a ma is működő rendszert a főváros legavatottabb építésze, Ráday Mihály: „A két rácskupola alól gyönyörűen megépített íves, téglaburkolatú alagutak vezetnek a Parlament alá. A csatornák, pontosabban légutcák mellékágakra bomlanak, és bevezetik a levegőt az épület minden részletébe. Az alagutakban ma is működnek
Kincses Kalendárium
az 1885-ben telepített ventilátorok, amelyekkel szabályozható a levegő áramlása és áramlásának iránya. A levegő bejuthat a termekbe közvetlenül is, de bejuthat – s ez különböző fantasztikus csappantyúk segítségével szabályozható – fűtőkamrákon keresztül is. Vagy akár mindkét irányból egyidejűleg. A Parlament folyosóin, üléstermeiben pedig szépséges bronz, sárgaréz vagy öntöttvas rácsokat lát, aki itt dolgozik vagy látogatóként arra jár. rácsok vannak a (mű)márvány falakon s a padlóban, a székek alatt. De rácsok láthatók például a Vadászteremben a falon, a Gobelinteremben a mennyezeten vagy az üléstermekben a csillárok fölött. Hiszen ez a fűtő-hűtő rendszer áramoltatni tudja a levegőt a helyiségek teljes légterében. Természetesen a magasan elhelyezett rácsok inkább az elhasználódott levegő eltávolítását könnyítik meg rendszerint. A csillároknál kiszippantott használt levegő például óriási utat tesz meg, amíg visszakerül a pinceszintre, és egy hatalmas méretű aknán keresztül eltávozik a Duna felőli oldalon. A különböző csappantyúkkal – természetesen – szabályozható a keringetett és a beszívott levegő aránya is.” Az üléstermekben a fönt leírt módon 20 ezer köbméter levegő cserélődhet ki óránként. Ha egy képviselőt kedves olvasónk azon kap, hogy levegőért kapkod, az nem a 70
a 2009-es esztendőre
hazai földön szellőzőrendszer miatt van! Az alagutakban többféleképpen is hűtötték a levegőt – mert bár eleink nem tudtak még a klímaváltozásról, azért nekik is voltak nehéz napjaik –, a pincehidegen hosszan áramoltatott, s így lehűtött levegőhöz még adott némi mínuszt a ventilátorok sora, amelyek gyorsították is az áramlást. Egy légkúton keresztül ma kb. 70 000-80 000 köbméter levegő áramlik be óránként, és ha mind a három ventilátor működik, akkor a légsebesség 80 centméter másodpercenként. További trükk volt, hogy az északi kúthoz épített csúszdán – még ma is megvan – 15-20 tonnányi jégtömböt küldtek az északi aknába, melyen át kellett verekednie magát az utcai, meleg levegőnek. Ilyen műveletre utoljára1997 nyarán szánták magukat, akkor az albertirsai hűtőházból hozatták a külön erre a célra gyártott víz-
jeget, mert a közelből már eltűnt a jeges. A jégtömbök hűtési hatásfoka egyébként alacsony volt, talán azért is hagytak föl a használatával, a vízpermet vált be jobban, amelynek segítségével akár 4-6 fokkal is hidegebb lesz a levegő. 1935-ben a légkutak közelebb helyezésével sajnos megszüntették a szökőkutakat, így a vízpermetet a kútban csöveken odavezetett vízzel állítják elő még manapság is. A Parlamentben azonban nem csak a képviselőket, szónokló honatyákat kell időről időre lehűteni, a műalkotások óvása időtlen föladat. Többek között a Munkácsyterem Honfoglalás című festményének klímaberendezése két különálló gépházat is foglalkoztat: egyet az alagsorban, egyet a padlástérben. Nem könnyű a föladat, hiszen ebben a reprezentatív célokat szolgáló teremben a műalkotás nincs vitrinben – a
1885. október 12-én vágott bele az első kapa a Lipótvároshoz tartozó rakparti Tömő-tér laza talajába, és tizenhét éven át, átlag ezer ember dolgozott a mű elkészültén. A kor leghatalmasabb beruházása volt ez, s mivel lehetőség szerint minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészíttetni, egész iparágakat lendített fel (pl. a márványbányászatot, izzógyártást) a gigantikus összegbe – a tervezett 9 millió forint (18,5 millió korona) helyett 38 millió aranykoronába – kerülő vállalkozás. Mintegy 176 000 köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak. (A puha sóskúti mészkövet sajnos hamar kikezdte az idő s az időjárás; folyamatosan cserélik ki a jóval keményebb süttőire.) A 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupola tornyával 96 méter magasra emelkedő épület közel 18 000 m2-t foglal el és 473 000 köbméter térfogatú. Az épület átlagosan 2-5 méter vastag, hatalmas betontányéron áll. 90 külső és 152 belső szobor magasodik a falakon, emellett kívül megyei és városi címerek, belül a hazai flóra virágmotívumainak sorai dekorálják a falakat. A díszítéseknél alkalmazott 22-23 karátos arany összmennyisége mintegy 40 kilogramm. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség van. Az Országház méreteiről fogalmat adhat a következő becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében. Esztétikailag a Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán (ezt Steindl, amiként az épület teljes befejezését, már nem érte meg) sajnos nem nyílik kellően távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelő városképi érvényesüléséhez. Az épület szimmetrikus szerkezete alapjában követi egy kétkamarás országgyűlés funkcióit. Akár a washingtoni Capitolium esetében, itt is a törvényhozás egy-egy házát szolgálta, illetve szolgálja az északi, illetve a déli szárny (közepükön a kiemelkedő tetővel jelzett üléstermekkel), és az összekötő kapcsot – s egyben az együttes ülések színhelyét – adja a hatalmas kupolacsarnok. (Forrás: www.parlament.hu)
Kincses Kalendárium
71
a 2009-es esztendőre
hazai földön
A déli kút
muzeológusok által előírt klímát tehát az egész teremben kell biztosítani. A pincefolyosókat is utolérte a sors, a háború alatt betonnal falazták be, s légópincének alakították át. Néhány éve kibontották az alagutat elzáró falakat, s újra eredeti rendeltetésének élhet a szélcsatorna. 1998-ban azért légkondicionáló rendszert is telepítettek a házba, bár ritkán kapcsolják be, a T. Háznak is számít ugyanis, hogy mennyi a villanyszámla. Eleink energiatakarékos, ma úgy mondanánk, hogy a megújuló energiát hasznosító rendszerét érdemes volt újra fölfedezni – ma is hatékonyan működik. A fizikában ugyanis nem volt rendszerváltás. Az alagút nyáron hűt, télen pedig fűt – az alagsorban fűtőkamrákat is találunk, amelyek függőleges nyílásán át jut a meleg levegő a rendeltetési helyére, például a kupolaterembe, üléstermekbe, folyosókra. Ezek a nyílások két méter magasan, zsalukkal kezelhetően eresztik be az akár a hideg levegővel szabályozottan kevert levegőt a termekbe, bár már szereltek föl – az épület jellegét megőrzően – rejtett módon radiátorokat is. Olvassuk ismét Ráday Mihályt: „A fűtési rendszer ki-
Kincses Kalendárium
egészítéseként radiátoros fűtést is telepítettek egyidejűleg, és ezt később ki is egészítették. A kazánt az épülettől távol, a Balassi Bálint utcában helyezték el (távfűtés!). A radiátorok láthatók némelyik irodában, és a folyosókon is. A fűtőtesteket diszkréten takarják a termekhez, illetve a folyosók belső építészetéhez alkalmazkodó favázas és díszes rácsokkal ékesített burkolatok.” A Parlament sok olyan helyet rejt, amelyet a látogatók, kíváncsi turisták előtt nem mutogatnak. A háború alatt nemcsak a hűtő-fűtő rendszer alagútjait falazták be, s alakították légópincévé, voltak itt kórházi termek is. Békésebb időkben, manapság is, aki elcsavarog a díszes lépcsők, a vörös szőnyegek, a bársonykanapék világából, üresen kongó folyosókon találja magát, ahol kis bolt, fodrászüzlet, menza, bankfiók, a parlamenti gyorsírók irodái, öltözőszekrények, asztalosműhely, belső kis udvarok fogadják. Olyanok, mint bármely más munkahelyen. Mintha az ország háza is az lenne. Egy a munkahelyek közül. -ts 72
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Magyarország húsz év múlva
Miénk itt a téridő
Ki gondolta volna 1989-ben, hogy mi lesz itt? Mi van itt ma, amiből egyeneseket húzhatunk 2029-be – vagy akár görbét, szaggatottat, akár egészen halványat, hogy abból képet rajzoljunk egy távoli vetítővászonra? Egyáltalán lesz még akkor vetítővászon? Lesz-e még kép, lesz-e jövő?
J
övő nagy valószínűséggel lesz, a kérdés, hogy velünk, vagy nélkülünk. A Magyar Tudományos Akadémia jövőkutatási bizottságának nemrégiben lezárult több éves kutatásából a Nováky Erzsébet vezető által írt, és az MTA honlapján közzétett összefoglaló arra a következtetésre jutott, hogy a jövőt nekünk kell megcsinálnunk magunknak. Ez persze így önmagában nem sokat mond. De ha belegondolunk, hogy egy ilyen kijelentés
Kincses Kalendárium
milyen abszurd lett volna, mondjuk 1957ben, vagy akár 1977-ben – máris beljebb vagyunk. Diktatúrákban az emberek nem annyira emberek, mint inkább egy massza elemei, melyet a diktatúra gyúr ilyenre vagy olyanra, de leginkább a saját kedvére, kijelölve az emberek sorsát előre. A demokrácia szabadsága azt is jelenti, hogy az emberek egyediek, hogy választhatnak egyéni életutat – hogy aztán azt mennyire sikerül bejárniuk, az alapjaiban
73
a 2009-es esztendőre
hazai földön megváltozott társadalomban mennyire ismerik ki magukat, mennyire tudják fölismerni, kihasználni a lehetőségeket, mennyire képesek megkülönböztetni ettől a törvényszerűségeket, s nem utolsósorban, akarnak-e tervezni és élni egy saját életet, az már más kérdés. Persze, azért az túl szép lenne, még egy sci-fi regényben is, ha csak rajtunk múlna. A gazdaság, a társadalom, az időjárás, a technika, a biológia mind halad a saját útján, amely azért pofonokkal, lágy és kevésbé lágy fenéken billentésekkel terelgeti sorsát erős kezében tartó hősünket, akinek igencsak föl van adva a lecke, ha mindezek ellenére, vagy éppen azért mégiscsak markában tudja tartani a jövő üstökét. Lekötött kezek hada lehet oka annak, hogy még senki nem ért rá világbékét varázsolni a Föld jóllakott lakosságának. Az MTA kutatói éppen ezért a pályakezdés előtt álló, még tanuló fiatalok körében vizsgálódtak. Ők azok, akik már a demokráciában születtek, s ők azok, akik előtt a következő húsz év a leghúzósabb lesz: szakmát, hivatást kell választaniuk, családot kell alapítaniuk, s gyerekeket, a holnapután gyermekeit kell fölnevelniük. Magyarán ők azok, akik a holnap építésén fognak szorgoskodni – mi a végén majd nézhetünk, mint a moziban, (Gyerekek! Lesz még mozi?) de nekünk, idősebbeknek
Kincses Kalendárium
már nem sok beleszólásunk lesz a dolgok menetébe. Erről az önáltatásról beszél le minket a tanulmány. Az akadémiai bizottság újra – mint 1976-os megalakulása óta mindannyiszor – hangsúlyozza, hogy a gazdasági élet, a társadalom vezetőinek olyan iskolai rendszert kellene működtetniük, amely a gyerekeket alkalmassá teszi a való életre. Abban az iskolában a gyerekek nem csak azt tanulnák meg, hogy a biológia mozog, a kémia meg büdös, hanem azt is, hogy a technikai fejlődés megváltoztatja az életmódot, csillagkapukat dönget előttük a biotechnika és a nano-, a géntechnológia. Ezeken az iskolapadban ma görnyedő gyerekeken múlik ugyanis az, hogy az unokáinkat laboratóriumban gyártják-e sorozatban, hogy a holdbázison foglalkozik-e majd valaki a szünidős klónokkal, de az is, hogy az Európán végigsöprő gazdasági visszaesésnek megértike az okait, terveikbe be tudják-e foglalni a nagyvilági jelenségeket, továbbá, hogy mennyire görbül meg a hátuk mindeközben. Ha a gyerekeinkre testáljuk a jövő iránti felelősséget, akkor a mi gondunk, hogy erre a felelősségre fölkészítsük őket. Hogy segítsünk nekik kilátni a plazmatévé azon pici lyukán, ami két, műnőkkel és álgyerekekkel terhelt sorozat között keletkezik a reklámok előtti néhány pillanatban. E lyukon át ugyanis észrevenni, hogy miénk itt a tér, s miénk az idő. J. A. 74
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Földből, vízből csillog elő
Aranyos hazánk
Nem mind arany, ami fénylik. De ami tényleg, az megbolondítja az embert. Egy kutatócsoport talál egy gramm aranyat valahol, azonnal egész gyárakat húznak rá, környezetet nem kímélve mindent kitermelnek az újkori kincsvadászok. Mert az aranyért semmi sem drága.
A
z arany a kvarcban gazdag ásványi anyagokba ágyazódik be. Az idősebb arany a föld mélyebb kérgeiben található, a fiatalabb képződmények vulkanikus folyamatok eredményeként jöttek létre. Folyók törmelékes hordalékában is találhatunk aranyat, azokban, amelyek vízgyűjtő területén aranyércesedések vannak. Ha ezt a hordalékot hamar lerakja a folyó, akkor egész aranyrögök is előkerülhetnek, mint például Alaszkában. Hazánkban ugyan
hatalmas rögöket nem találunk, de szétszórt szemcséket nagyon sok helyen. Telkibánya, ahogyan azt a neve is sugallja, egykor arany- és ezüstbányáiról volt híres. Erről első írásos dokumentum 1270-ben készült, ebben említik először önálló bányatelepülésként a falut. Az aranygombos elnevezést Európa-szerte híres bányáiból felszínre hozott gazdagságának köszönhette, miután bearanyoztatták a templom gombját.
A Duna a Szigetközben – az arany innen már elúszott
Kincses Kalendárium
75
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Az 1930-as évek Amerikájában ilyen készülékkel mosták az aranyat
A bányászattal később felhagytak, és évszázadokon át szüneteltették. Az ok nem tisztázott, két verzióról olvashatunk. Az egyik szerint a bánya beomlott, majd a XVI. században végleg beszüntették a termelést. A másik szerint a hosszú szünet után, az 1700-as évek elején újraindított bánya több száz ember életét követelve beomlott, és emiatt szűnt meg a kitermelés. A bányászmúltat múzeum, bányabejáratok, aranyőrlő- és mosóhelyek, valamint a speciális művelés maradványai, a horpák őrzik. Ezek látogathatók, idegenvezetős túrákat indítanak. Telkibánya térségében számtalan aranylelőhely van még. Egy kanadai cég Füzérradványon bukkant arany- és ezüstlelőhelyre, egy eddig nem vizsgált kőzetrétegben. Az első kutatófúrásoknál tonnánként 3,33 gramm aranyat és 257 gramm ezüstöt metszettek ki. Hogy ezt bányászat követie, az még egyelőre kétséges. 2006-ban egy másik külföldi cég már a felvidéki Körmöcbányán be akarta indítani a kitermelést, de a
Kincses Kalendárium
ciános kidolgozási metódussal súlyos környezeti károkat okoztak volna, mint ahogy okoznak is a romániai Verespatakon, ahol több mint kilenc éve húzódik az engedélyek beszerzése. A Tokaji-hegységben is ismertek eddig még föl nem tárt területek Komlóska, Óhuta és Regéc körzetében. Arany egyébként a mai Magyarország számos pontján található. A recski rézbányászat melléktermékeként az 1970-es évek elejéig, a bánya bezárásáig évente átlagosan 80 kilogramm aranyat és 800 kilogramm ezüstöt nyertek ki. A bánya ugyan nem működik, de karbantartására évente sok millió forintot költenek, abban bízva, hogy előbb-utóbb lesz olyan technológia, amelynek alkalmazásával ismét érdemes lesz beindítani a termelést. A Velencei-hegységben, Nadap község határában szintén van egy másfél kilométer hosszú és száz méter széles terület, ahol tudnivalón van arany. A felszíni minták szerint egy tonna kőzetből 0,1-1 gramm arany nyerhető. Ennek kitermelése nem lenne 76
a 2009-es esztendőre
hazai földön
A legegyszerűbb módszer – aranymosás a Dunán
gazdaságos. Azt azonban nem tudja még senki, hogy a felszín alatt mi rejtőzik. A visegrádi Lepence patak völgyében a XVI. században szintén bányásztak színesfémet, melynek aranytartalma tonnánként 0,4 gramm volt. A Börzsönyben időről időre megjelennek a kutatók, mérnek, ásnak, fúrnak. Ilyenkor nagy az izgalom a falvakban: hátha megtalálják végre. Eddig nem találták meg. Eleink valószínűleg kibányászták azt, ami volt. Vagy mégsem? Találgatásokra ad okot az egykori nagyirtáspusztai bánya sorsa is. Rejtélyes, hogy a bányászat beszüntetésekor nagy műgonddal tüntették el a bányabejáratok nyomait. Vajon mit titkoltak el, mit rejtettek el? Fagyosasszony-bánya térségében a középkorban szintén bányászkodtak, sőt, még kohó is működött. A kohósalakot
Kincses Kalendárium
vizsgálva derült ki, hogy tonnánként 100 gramm ezüst rejlik benne. Az értékesebb területeket már a középkorban a talajvízszintig tökéletesen kitermelték. Megkutatták az annál mélyebb réteget is az 50-es években, ott az eredmény 2 gramm tonnánként, ami kevés a gazdaságos műveléshez, de szakemberek szerint érdemes lenne a kutatásokat folytatni. Rózsabányán legutóbb szintén az 50-es években folytattak nagyszabású kutatást. Találtak olyan lelőhelyet is, ahol 2-300 gramm a tonnánkénti arany. Ez legalább arra bizonyíték, hogy van mit keresni. Reményteljes lehet a Bezina-völgyben, Somos-kútnál föltárt lelőhely is, ahol szintén magas aranytartalommal kecsegtetnek a kutatási eredmények. Aranykutatás folyik a közép-mátrai Parádsasvár közeli ércesedésnél is. Az időszámításunk előtti három évszá77
a 2009-es esztendőre
hazai földön zadban Erdélyben a rómaiak bányásztak igen nagy mennyiségű aranyat, de följegyzések szerint a mai Mosonmagyaróvár és Győr közötti Duna-szakaszon is jó volt a termés: évente mintegy 800 kg fövenyaranyat mostak ki a rabszolgák a vízből, és a Mura hordalékából is hasonló mennyiséget sikerült kimenteni. A kora középkorból származó régészeti adatok arról vallanak, hogy a germán népcsaládhoz tartozó kvádok Selmecbánya környékén a VI. században aranyat és ezüstöt bányásztak. Jó öreg Dunánk iszapja is rejteget még a csillogó kincsből, de nem véletlen, hogy ezt csak az igazán elszánt civilek vadásszák. Az aranyszemcsék elsősorban az Alpokból, a Selmeci- és a Körmöci-hegységből mosódnak a Dunába, majd amikor a folyó lelassul, a fém a súlya miatt lerakódik. Az aranyászok által látogatott hagyományos torlatok a csallóközi Ács és a szigetközi Ásványráró mellett voltak, mígnem a Duna elterelése, a folyószabályozás és a mederkotrás miatt A világon évente mintegy 2000 tonna aranyat termelnek, legtöbbet – évi 600 tonnát – a Dél-afrikai Köztársaságban. A
Kincses Kalendárium
elúszott az arany. A másik, sikerrel kecsegtető, hagyományosan aranymosók által felkeresett torlat a Vág és a Mosoni-Duna találkozásánál található. Itt a felvidéki érchegységekből érkező arany ülepszik le, ahogy a rohanó hegyi folyó a Dunába érve megszelídül. Gazdagabb folyónk volt a Dráva, melynek mentén a múltban több aranyat váltottak be, mint a Duna mellett. Felmérések már több mint hetven éve nem készültek a Duna aranytartalmáról. Régen sem volt sok, de a szabályozások miatt ma még kevesebb nemesfém található benne. Egyetlen gramm aranyért 15 tonna iszapot kell megmozgatni, ezért nem gazdaságos az ipari kitermelés. Hazánkban szakemberek kutatnak nemesfémek után, próbálják feltérképezni, hogy hol érdemes bányászatot indítani. Ezek a vizsgálódások még évekig is elhúzódhatnak, mire újból kiderül: nem mi vagyunk a világ aranybányája. Zs. J. nagyobb aranykitermelők közé tartozik az Amerikai Egyesült Államok (évi 170 tonnával), Kanada, Ausztrália és a FÁK országai (nagyjában évi 100–100 tonnával). Napjainkban az arany és az ezüst zömét az ékszeripar és egyre inkább az elektronika használja föl. Mint valutafém mindkettő visszaszorult, de árukat, keresletüket időnként alaposan megugrasztja, vagy lelohasztja a világgazdasági helyzet. Mindez természetesen a magán és az állami bankszéfek aranytartalékainak piaci árára is hatással van.
78
a 2009-es esztendőre
hazai földön
Egy esztendő krónikája 2007. október Budapesten negyedik alkalommal rendezték meg a Rubik-kocka-világbajnokságot, melyen a magyar csapat 4 arany- és két ezüstérmet nyert. • A rendőrség a forradalom évfordulójának előestéjén a Nagymező utcában könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta fel a Toroczkai László vezette – autókat borogató és Molotov-koktélokat dobáló – tüntetők csoportját, megakadályozva ezzel, hogy eljussanak az Operaház elé, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott beszédet. • A Fidesz leadta a 314 000 aláírást tartalmazó, népszavazást kezdeményező gyűjtőíveit az Országos Választási Bizottságnál. • Kétórás országos vasutassztrájkot tartottak a mellékvonalak tervezett bezárása ellen. • A kuruc.info internetes portál felhívására szélsőséges jobboldali csoportok megkísérelték blokád alá venni az Erzsébet hidat – a rendőrség meghiúsította az akciót. • Az Európai Bíróság döntése szerint a magyarországi önkormányzatok jogszerűen szedik be a helyi iparűzési adót. November Talmácsi Gábor a MotoGP valenciai nagydíján 2. helyen futott be Hector Faubel mögött, s ezzel az eredménnyel Talmácsi lett az első magyar motoros világbajnok. • Sztrájkhullám Magyarországon: hosszabbrövidebb időre sztrájkba léptek a MÁV dolgozói, a BKV autóbuszvezetői, a Volán vas és békés megyei munkatársai, a tanárok, a Ferihegyi repülőtér és a veszprémi kórház dolgozói. • Kilencven ves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író.
Kincses Kalendárium
December Kóka János helyett Kákosy Csaba lesz a gazdasági és közlekedési miniszter. • Az Országos Választási Bizottság hitelesítette Fidesz által benyújtott, a tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj eltörlésének ügyében népszavazást kezdeményező aláírásokat, majd az Országgyűlés ki is írta a voksolást. • A Magyar Gárda „cigánybűnözés elleni” felvonulást tartott Tatárszentgyörgyön. • Lakásának mélygarázsában megtámadták és brutálisan megverték Csintalan Sándort, a HírTV műsorvezetőjét, volt szocialista országgyűlési képviselőt. • A Magyar Gárda feloszlatását kérte a Fővárosi Főügyészség az illetékes Fővárosi Bíróságtól. • Az egészségbiztosítási reform elleni országos vasutassztrájkot szerveztek, és figyelmeztető, illetve szolidaritási sztrájkokat tartottak egyes iskolákban, kórházakban, önkormányzatoknál és Volán-társaságoknál is. A sztrájkhullámot országszerte félpályás forgalomlassító tüntetések kísérik. 2008. január Lakókocsiban találtak rá egy hajléktalan holttestére Zuglóban, a férfi halálát feltehetően kihűlés okozta. • 25 ezer ellenőrzés után egymilliárd forint bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi razziasorozatban részt vevő hét hatóság a Csillagszóró Hadműveletben. • Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. • A Fővárosi Bíróság korábbi döntését megváltoztatva a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben és hanyag kezelés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélt a per hét vádlottja közül négyet, köztük Princz Gábort, a pénzintézet egy79
a 2009-es esztendőre
hazai földön
2007. december 21-én megszünt az ellenőrzés a magyar–osztrák határon, mivel hazánk teljes jogú tagjává vált a schengeni övezetnek MTI Fotó: Kovács Tamás
kori elnök-vezérigazgatóját. • A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hivatalosan is érvénytelennek nyilvánította az új kormányzati negyedre kiírt pályázatot. • Jogerősen is lezárult a rendőrök ellen folytatott nyomozás, azaz egyikük ellen sem emeltek vádat az úgynevezett Zsanett-ügyben. • A körmendi gyermekgyilkosságért elítélt Táncos Gábor büntetése háromnegyedének letöltése után feltételesen szabadlábra került, és elhagyta a budapesti Kozma utcai börtönt. • Az ökumenikus imahét megnyitó ünnepségével hivatalosan is kezdetét vette a Biblia éve. • A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság jogerősen elutasította a Nemzeti Őrsereg hivatalos bejegyzését, melynek tagjai katonai jellegű ruházatot és piros-fehér csíkos karszalagot viselve több demonstráción is részt vettek a Magyar Gárdával közösen. • Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra
Kincses Kalendárium
tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást. • Másfél milliárd forintos áfacsalást lepleztek le a VPOP munkatársai, amikor autókereskedőknél húsz telephelyet ellenőriztek. Február Határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a VDSZSZ, amely a MÁV-vállalatok munkavállalói részére nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből, valamint a MÁV Start Zrt. dolgozói részére 10 százalékos alapbérfejlesztést a 2008. évi fejlesztésen felül. • Molotov-koktélt dobtak öt szocialista képviselő lakására, de személyi sérülés nem történt. • Ismét kordont épített a rendőrség a Parlament köré az országgyűlési képviselőket ért fenyegetések miatt. • Közvetlen közelről lelőttek egy családi veszekedésnél intézkedő rendőrt 80
a 2009-es esztendőre
hazai földön Esztergomban. • Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki a mohácsi kompnál jegyvásárlás miatt őrizetlenül hagyta kocsijában gyermekeit – a kocsi becsúszott a Dunába, és a gyerekek megfulladtak. • Ismét nem választotta meg a köztársasági elnök jelöltjeit az ombudsmani tisztségekre az Országgyűlés. Március A Magyar Nemzeti Bank döntése alapján kikerültek a forgalomból az egy- és kétforintosok, így a boltokban nullára vagy ötre kerekített összeget kell fizetni. • Érvényes és eredményes volt a népszavazás a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a felsőoktatási képzési hozzájárulásról – a voksolók túlnyomó többsége a díjak megszüntetésére szavazott. • Dulakodás tört ki a Magyar Gárda és az Országos Cigány Önkormányzat tagjai között a Fővárosi Bíróságon a gárda feloszlatására tett kezdeményezés tárgyalásán. • Nem fogadta el a Kossuth-díjat Blaskó Péter színművész – így tiltakozva a miniszterelnök ellen. • Ismét demonstrációk, valamint a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapások voltak március 15-én. • A Magyar Köztársaság elismerte Koszovó függetlenségét. • Életbe lépett a schengeni rendszer a Ferihegyi repülőtéren is – az övezetbe tartozó országokba indított járatok a 2A terminálról indulnak, ahol megszűnik az útlevélellenőrzés is. • Gyurcsány Ferenc bejelentette Horváth Ágnes szabad demokrata egészségügyi miniszter felmentését – az SZDSZ ügyvivői testülete válaszul a koalícióból való kilépésről döntött egyhangúlag. Április Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a móri bankrablás ügyében egy új gyanúsítottal szemben – a vádirat szerint ő és
Kincses Kalendárium
a börtönben öngyilkoságot elkövető társa mészárolt le nyolc embert. • A szentgotthárdiak népszavazáson utasították el, hogy a település közelében, az osztrák oldalon hulladékégető épüljön. • A vasutasok mellett félnapos sztrájkot tartottak a BKV dolgozói, a hatalmas káoszt követően a budapesti tömegközlekedés csak estére állt helyre. • Felgyújtották Esztergom polgármesterének autóját és házát is. • Antifasiszta és szélsőjobboldali tüntetők is demonstráltak egy budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodánál – a jobboldali radikálisok később szétdúlták a Szabadság téri szovjet emlékművet, amire a rendőrség demonstrálók őrizetbe vételével reagált. • Sikkasztás gyanújával őrizetbe vették a MÁV Biztosító Egyesület négy vezetőjét. • Hosszú betegség után elhunyt Antal Imre zongoraművész, a Magyar Televízió örökös tagja, korábbi műsorvezetője. • Zuschlag János visszafizetett 50 millió forintot az általa okozott kárból, de így sem helyezték szabadlábra. • Másodfokon is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Szabadi Bélát, az Orbán-kormány volt földművelésügyi államtitkárát. Május Műanyag fegyvert fogott Gyurcsány Ferencre az MSZP fővárosi majálisán egy férfi, három másik fiatalembert viszont azért állított elő a rendőrség, mert hatástalanított gépfegyverek voltak náluk. • Leégett egy textilgyár raktára Kőbányán - a kár milliárdos. • Pálinkás Józsefet választották meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökének, aki azonnali hatállyal lemondott fideszes párttagságáról és parlamenti képviselői mandátumáról. • Az új egészégügyi miniszter bejelentette, hogy visszavonják a pénztártörvényt. • Történelmi csúcsokat döntöget a benzin világpiaci, és ezzel 81
a 2009-es esztendőre
hazai földön együtt az üzemanyagok itthoni fogyasztói ára. • Felfüggesztette a Magyar Posta a korábban sokat vitatott biciklibeszerzését. • Több, második világháborús óriásbombát találtak építkezések során a fővárosban – a hatástalanítás idejére a környék dolgozóit és lakóit ki kellett lakotlatni. • Tojással donálta meg egy férfi a Corvinus egyetemen Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját. • Mind az öt parlamenti párt támogatta, hogy Pápára települjön a NATO stratégiai légi szállító flottája. • Meghalt Raksányi Gellért, a Nemzet Színésze. • A monoki önkormányzati döntés szerint ezután csak közhasznú munka végzésével kaphatnak szociális segélyt a rászorulók. • Hivatalosan is visszavonták az egészségbiztosításról szóló törvényt. Június 98 éves korában elhunyt Fejtő Ferenc Széchenyi-díjas történész, újságíró. • Mindössze két szavazatnyi többséggel Fodor Gábort választották Kóka Jánossal szemben a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé Budaörsön, a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén. • Több mint négymilliárd forint hiányt tárt fel a MÁV Biztosító Egyesületnél a kirendelt felügyeleti biztos. • Az Alkotmánybíróság megválasztotta elnökévé Paczolay Pétert, a testület korábbi elnökhelyettesét. • Meghalt az első magyarországi szívátültetésen átesett gyermek. • Mindkét pilóta meghalt, amikor Fehérgyarmat külterületén lezuhant egy katonai kiképző repülőgép. • A papírpénz helyett 200 forintos érmét fognak kibocsátani - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank elnöke. • Tizennégy év után először tárgyalt egymással hivatalos formában a Fidesz és az SZDSZ delegációja. • Magyarország szempontjából az utóbbi évek egyik legnagyobb jelentőségű (mintegy
Kincses Kalendárium
Júliusban120-150 tonna dinnyét öntöttek a termelők egyik nap kora reggel az M5ös autópályánál lévő Auchan áruház elé tiltakozásul a 16-22 forintos átvételi ár miatt. MTI Fotó: Kovács Tamás
800 millió eurós) beruházását jelentette be a német óriásvállalat, a Daimler, amely Kecskemétet választotta új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. • Többször is árfolyamcsúcsot döntött a forint az euróval szemben, és egy euró ára tartósan 240 forint alá csökkent. Július Kilenc település kapott városi címet: Baranya megyében Kozármisleny, Békésben Körösladány, Borsod-Abaúj-Zemplénben Alsózsolca, Komárom-Esztergom me82
a 2009-es esztendőre
hazai földön gyében Ács, Pest megyében Biatorbágy, Maglód és Törökbálint, Szabolcs-SzatmárBeregben Mándok, Vas megyében pedig Bük. • Súlyos atrocitások kísérték a melegfesztivált a fővárosban – a felvonulókat és több politikust is megtámadtak a radikális ellentüntetők. • Egy kombájn meghibásodása miatt meggyulladt és leégett 40 hektár lábon álló búza Szegvár határában. • Valószínűleg Szlovákiából jött át a magyar oldalra bocsával az az anyamedve, amelynek nyomaira az Aggteleki Nemzeti Parkban bukkantak. • A kétütemű személyautók 2020-ig katalizátor nélkül is megkaphatják a zöldkártyát, amennyiben motorjuk megfelel a gyári paramétereknek. • Ellopták a tatai buszpályaudvarról és felgyújtották a Vértes Volán egyik autóbuszát. • A Tolna megyei Bátaszéknél beomlott az épülő M6-os autópálya egyik alagútja. Augusztus Súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt a magyar vívósport kiemelkedő alakja, Gerevich György. • Felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a közlekedési hatóság, mert egy Gellért tér alatti átkötő alagútnak nem volt engedélye. • Abszolút látogatói csúcsot döntöttek a Sziget Fesztiválon; az utolsó nap éjfélkor összesen 70 ezer ember volt a Hajógyári-szigeten, így a szervezők a bejáratra kitették a megtelt táblát. • Átadták az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát, valamint az M70es autóút Tornyiszentmiklós és a szlovén határ közötti 3,2 kilométeres pályáját. • Több mint 500 járat esetében változott a menetrend, a járatszám vagy az útvonal a budapesti tömegközlekedésben. • Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó almatermelők járműveikkel blokád alá vonták több gyümölcsfeldolgozó cég
Kincses Kalendárium
telephelyét. • Szerencsen elkészítették a világ eddigi legnagyobb, 239 kilós csokoládészobrát – az alkotó Csukás István híres, csokievő, dundi madarát, Gombóc Artúrt formázta meg. • Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság – a brókerügy több további vádlottja is súlyos büntetést kapott. Szeptember Több ezer hordónyi különböző emberi fogyasztásra alkalmatlan gyümölcs- és zöldségsűrítményt foglaltak le az ellenőrök Szobon. • Bemutatták a Budapestre érkező első új metrószerelvényt. • Szakértői kormányt akar, és elutasítja Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programját az SZDSZ – jelentette be Fodor Gábor, a párt elnöke. • Az MDF határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlés önfeloszlatásáról – a parlament ezt később az MSZP és az SZDSZ szavazataival elutasította. • Eljárást indítottak egy ismert biztonsági cég ellen, egyebek mellett magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt – állítólag Dávid Ibolyára és más közéleti szereplőre is „dolgoztak”; az ügyben érintett Almássy Kornél visszalépett az MDF elnökjelöltségétől. • José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke részvételével Budapesten megalakult az Európai Innovációs és Technológiai Intézet. • Párhuzamosan demonstráltak a Magyar Demokratikus Charta szimpatizánsai, a cigányszervezetek és a radikális jobboldaliak – utóbbiak közül párszázan ismét törtek-zúztak a belvárosban. • Átadták a fővárost elkerülő M0-s körgyűrű keleti szektorának 26,5 kilométeres új pályáját, valamint az M6-os sztráda fővárosból kivezető szakaszát. 83
a 2009-es esztendőre
hirdetés
Szinte nincs, aki ne hallott volna már az immunrendszerről. Azonban kevesen tudják, hogyan működik, és hogyan őrizhetjük meg kiegyensúlyozott állapotát. Külső-belső ellenségek Védekezőrendszerünk feladata, hogy a külső és belső idegen, nem kívánatos anyagoktól, kórokozóktól megvédjen. E bonyolult feladat összetett működésű rendszert kíván. Rendelkezünk velünk született immunitással, melyet a falósejtek, a természetes ölősejtek és az ún. komplement rendszer biztosít számunkra, amely egymás után aktiválódó kémiai anyagok összességét jelenti. Ha valamilyen kórokozó kerül a szervezetbe, ezek a sejtek és kémiai anyagok azonnal elpusztítják, bekebelezik, vagy feloldják annak külső burkát. Vannak azonban olyan helyzetek, melyek az immunrendszer csökkent működését okozhatják, így bizonyos gyógyszerek (pl. szteroidok, kemoterápiás szerek, fájdalomcsillapítók, antibiotikumok) szedése, betegségek (pl. cukorbetegség, daganatos megbetegedések, leukémia) vagy egyes élettani állapotok (pl. terhesség, idős kor). Sokszor lehet hallani arról is (pl. influenzajárványkor), hogy az idősek különösen veszélyeztetettek. Egy-egy vírusos megbetegedést leküzdeni idősebb korban gyakran nehezebb és hosszabb ideig tart. Ilyenkor különösen fontos immunrendszerünk támogatása. Mit tehetünk? Nem is gondolnánk, hogy mi magunk is mennyit tehetünk immunrendszerünk kiegyensúlyozott működéséért: n A modern kor emberére sajnos jellemző a nyomelemhiány, mely a rendszertelen és egészségtelen táplálkozás következménye. Figyeljünk oda táplálkozásunkra! n A gyümölcsök és zöldségek rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk szervezetünk megfelelő vitamin-, ásványianyag- és nyomelemkészletének pótlásához. n Az sem újdonság, hogy a különböző élvezeti szerek (alkohol, nikotin) negatív hatással vannak védekezőrendszerünk működésére. n A megfelelő, kiegyensúlyozott étrend mellett immunrendszerünk megerősítésében segítséget nyújthat a Béres Csepp, mely olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli. Napi 2x20 Béres Csepp és a felszívódásához nélkülözhetetlen C-vitamin szedésével könnyebben kivédheti a betegségek támadásait! A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Kincses Kalendárium
84
a 2009-es esztendőre
vidékfejlesztés
Magasabb sebességfokozatban Eddig összességében valamivel több, mint 36 ezer támogatási kérelem érkezett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program különböző pályázatai kapcsán, több mint 560 milliárd forint támogatási igénnyel. Ebből már ki is fizettek közel 30 milliárd forintot, ugyanis a programot nemzeti hatáskörben már azelőtt finanszírozni kezdték – nem kis kockázatot vállalva –, mielőtt azt az unió végleg elfogadta volna. A program négy fő intézkedéscsoportot – az Európai Unió szóhasználata szerint „tengelyt” – foglal magában. Az első tengely intézkedései a magyar mezőgazdaság korszerűsítését, versenyképességének javítását szolgálják. Ide tartozik többek között az új technológiák megismertetése, a különböző képzések támogatása, a fiatal, induló vállalkozók segítése, a modern számítástechnika bevezetésének ösztönzése (az ún. Gazdanetprogram), de ennek keretében nyílt és nyílik lehetőség pályázatok benyújtására a gazdaságok korszerűsítésére, technológiai
fejlesztésre, gép- és eszközbeszerzésre, valamint a termelői csoportok létrehozására és működésük bővítésére is. A második tengely projektjei a környezet állapotának javítására irányulnak. Ebben a körben említhető az agrár-környezetvédelem ügye, az energianövények telepítésének ösztönzése, az erdősítések, valamint a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodás támogatása. A harmadik és negyedik tengelyt összefoglalóan a vidékfejlesztés címszóval írhatjuk le. Ezek keretében támogatják a
A források megoszlása és összege – 2007–2013* Megnevezés
Részarány
Összeg (forintban)
I. tengely a mezőgazdaság versenyképességének növelése
47%
611 000 000 000
II. tengely a környezet állapotának javítása
32%
416 000 000 000
III. és IV. tengely vidékfejlesztés, a helyi kezdeményezések ösztönzésével és támogatásával
17%
221 000 000 000
Egyéb (technikai segítségnyújtás a tervezéshez és szervezéshez)
4%
52 000 000 000
100%
Összesen
1 300 000 000 000
Forrás: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, 2008. szeptemberi adatok. * A pontos forintösszeg függ az euró árfolyamának alakulásától. A magyar vidék a közvetlen uniós agrártámogatásokból várhatóan egyébként legalább még egyszer ugyanennyi támogatáshoz is jut ebben az időszakban..
Kincses Kalendárium
85
a 2009-es esztendőre
vidékfejlesztés falusi mikrovállalkozásokat, ösztönzik az agráriumból élőket tevékenységük diverzifikálására (azaz kiegészítő, nem mezőgazdasági jellegű bevételszerzési formák alkalmazására), segítik a falusi turizmus bővítését, fejlesztését. És nem utolsósorban ebben az intézkedéscsoportban kaptakkapnak helyet a kistelepülések, a falvak örökségének megőrzését, a vidéki élet komfortosabbá tételét, minőségének javítását, a helyi közösségek öntevékenységének fejlesztését célzó pályázatok is. A konkrét programok, pályázatok kidolgozása sajátos módon történik; a helyi közösségek, önkormányzatok, vállalkozások, nonprofit szervezetek, alapítványok, egyházak összefogásával 96 kistérségi akciócsoport alakult az ország teljes területén, összesen több mint 3000 települést magában foglalva. Ezek az akciócsoportok már kidolgozták helyi vidékfejlesztési stratégiájukat, és ennek alapján nyújtanak majd be pályázatokat a konkrét teendőkre, fejlesztésekre. Nemzeti vidékfejlesztési programunkat természetesen a támogatásokat jórészt finanszírozó Európai Unió vezetőségének is jóvá kellett hagynia – mint Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a Kincses Kalendáriumnak elmondta, Magyarország az elsők között kapta meg a brüsszeli bizottsági „bólintást”. Itthon, a minisztériumban pedig létrejött és működik az úgynevezett „irányító hatóság”, a tervek megvalósítását felügyelő és összehangoló szakmai szervezet. Évkönyvünk megjelenésével egy időben munkatársaik országjáráson találkoznak a helyi vidékfejlesztési akciócsoportok képviselőivel, ismertetik velük a közeli és a távolabbi jövő pályázati lehetőségeit, és
Kincses Kalendárium
Még nincs 29 éves az ÚMVP szakmai-hatósági irányításának fő felelőse, dr. Forgács Barnabás. A fiatal szakember a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában szerzett diplomát, majd néhány évvel később ugyanott doktorált, növénytermesztési témából. 2005-ben került a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba, 2008 februárja óta pedig már ugyanott szakállamtitkárként tevékenykedik. Felesége, gyermeke még nincs, mint mondja, a napi 16 óra munka mellett egyelőre nincs ideje a családalapításra. Hobbijai a vadászat és a zenélés – gitáron és kongadobon is játszik. egyeztetik a további teendőket. Forgács Barnabás hangsúlyozta azt is, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program megvalósításának legfontosabb záloga a vidéki közösségek sokszínű, a napi politikai konfliktusokon felülemelkedő együttműködése, élénk aktivitásuk folytatása. A programmal kapcsolatos tudnivalók részletes és bőséges ismertetésére, az új hírek és információk minél gyorsabb célba juttatására 2008 októberében internetes portált is indítottak, ennek elérhetősége: http://www.umvp.hu Bárd A.
86
a 2009-es esztendőre
vidékfejlesztés
Az élhető kistelepülések megmaradásáért
Új tér a helyi közösségeknek Alighanem az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású fejlesztéssorozata indult el az ősszel – az Európai Unió támogatásával – az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. Több mint egy éves előkészítést követően sok száz kistelepülésen kerülhet majd sor úgynevezett Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek (IKSZT-k) létrehozására.
A
z IKSZT egyrészt egy olyan közhasználatú épület, amely a vidéki településen feltételeket biztosít a közösségi élet kialakulásához, működéséhez, fejlődéséhez. Másrészt pedig egy szolgáltatásszervezési modell és csomópont is, amely lehetővé teszi, hogy a helyi lakosság számára fontos közszolgáltatások egy épületben legyenek elérhetőek – ami persze gazdaságosabb és olcsóbb fenntartást is jelent. Ezen túl olyan befogadóteret is jelent, amelyet a helyi közösségek otthonuknak tekinthetnek. többfunkciós terek Modern faluházakról van szó, amelyekre annál is inkább szükség van, mert a kistelepüléseken egyre erőteljesebb a közösségek eróziója, egyre gyengébb a társadalmi összetartozás. A vidéki élet minőségét alapvetően befolyásoló, úgynevezett humánszolgáltatások folyamatosan csökkenő mértékben, sok helyen pedig egyáltalán nem hozzáférhetőek. Ezzel párhuzamosan az utóbbi időben felgyorsult a közösségi tevékenység, illetve a közszolgáltatások keretéül szolgáló épített infrastruktúra (könyvtárak, művelődési házak) állagának romlása, az omladozó épületekbe az emberek nem szívesen mentek be, ami tovább gyorsította az intézmények leépülését. Ezt a folyamatot pedig a szakértők szerint csak
Kincses Kalendárium
úgy lehet megállítani, netán megfordítani, ha mélyreható változások történnek ezeken a területeken. Az integrált közösségi és szolgáltatóterek megteremtése ehhez nyújthat megfelelő eszközrendszert. Az elképzelés lényege, hogy a helyi közösségek erejére, együttműködésére is építve a falvakban olyan többfunkciós, közösségi, közművelődési és szolgáltatóközpontokat hoznak létre, amelyek szélesítik a helyben nyújtott alapszolgáltatások körét, javítják a modern információs és kommunikációs technológiák helyi elérhetőségét, hátteret nyújtanak a kulturális öntevékenységhez és a különféle közösségi programokhoz. Mindennek alapját a funkciójukat vesztett, „kiürült” épületek infrastrukturális megújítása, műszaki korszerűsítése adja. minőségi szolgáltatások A pénzügyi források az ötezer főnél kisebb népességű települések, illetve a jogosult városok külterületein élő (csak akkor, ha számuk eléri a település népességének minimum 2 százalékát) lakosság számára nyílnak meg a helyi IKSZT létrehozására. Az egy-egy lakóhelyi közösség számára rendelkezésre álló támogatás nem kevés, egy IKSZT épületének kialakítására, szolgáltatásokkal való „megtöltésére”, valamint a kezdő időszak működési költségeinek kiegészítésére összesen 200 000 eurót, 87
a 2009-es esztendőre
vidékfejlesztés mai árfolyamon közel 50 millió forintot is nyerhetnek a sikeres pályázók. Az infrastrukturális fejlesztés támogatása a kapcsolódó, betelepülő szolgáltatások, programok hátterét teremti meg, illetve az első három évben nyújtott kapcsolódó működtetési támogatással a program fenntarthatóságát segíti. A komplex fejlesztés lehetővé teszi a kistelepülések számára a közösségi tér megerősödését, funkciókkal való ellátását és a minőségi szolgáltatások működtetését, finanszírozását. kötelező és választott Az IKSZT azonban nemcsak egy intézmény, hanem egy partnerségi alapokon nyugvó együttműködés kerete is. A szervezők szándékai szerint a program a vidéki lakosság közös ügye, hiszen a sikert elsősorban a helyi szereplők együttes gondolkodása és cselekvése eredményezheti. Éppen ezért előnyt élveznek azok, akik a pályázatot széles együttműködést létrehozva készítik el és hajtják végre. Pályázatot nyújthatnak be a települési önkormányzatok, az önkormányzati társulások, a kisebbségi önkormányzatok, de a non-profit szervezetek és az egyházak is. A támogatásért cserébe bizonyos szolgáltatások nyújtását kötelező vállalni, míg más tevékenységek számára helyet, keretet biztosítani csak választható lehetőség lesz. A kötelező szolgáltatások közé tartozik például az ifjúsági közösségi programok és folyamatok szervezése, egyfajta ifjúsági információs pont működtetése; a közösségi internethozzáférés biztosítása, a vidéki lakosság és vállalkozások információhoz való hozzájutásának elősegítése, könyvtári és információs szolgáltatások szervezése, közművelődési programok rendezése. A választható szolgáltatások kialakítása során az IKSZT épületében többek között helye
Kincses Kalendárium
lehet a helyi civil szervezeteknek, gyermekfoglalkoztatónak, üzlethelyiségeknek, postai szolgáltatásoknak, továbbképzéseknek, vagy éppen ott lehet a munkaügyi szolgálat kihelyezett részlege is – és még sok minden más, amit a helyiek hasznosnak tartanak. Az IKSZT a felsoroltakon kívül keretet biztosíthat a most induló Tanoda és Biztos Kezdet programoknak is.
A tápiógyörgyei faluházat szintén EU-s támogatással, de még az előző tervezési ciklusban, az úgynevezett Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) keretében újították fel.
A program támogatja a többfunkciós helyiségek kialakítását, a színes és sokrétű szolgáltatási paletta létrehozását. Mindezt a helyi közösségért dolgozó szakemberek, önkéntesek segítségével együtt lehet majd működtetni, megfelelő szakmai háttérrel, mivel a program során egy fő, helyben lakó munkatársat is alkalmazni (esetenként ezzel munkahelyét megtartani) kell, akinek szakmai ismereteit a projekt során célirányos képzéssel fejlesztik tovább. A pénzügyi forrást többlépcsős folyamat során lehet lehívni. Az első lépcsőben meghirdetett címpályázat pozitív elbírálása esetén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága igazoló okiratot bocsát ki az IKSZT-címet elnyert pályázó 88
a 2009-es esztendőre
vidékfejlesztés számára, valamint szerződésben rögzíti a címbirtokos további kötelezettségeit. Az igazoló okirattal a pályázó jogosultságot nyer a beruházási kérelem benyújtására, ennek elfogadása esetén pedig a működtetésre is kérhet támogatást. Bár évkönyvünk megjelenésének időpontjára e folyamat első üteme már lezárul, az Irányító Hatóság azt ígéri, pályázatokat később is,
folyamatosan lehet benyújtani. A Kincses Kalendárium jövő évi kiadásában pedig reményeink szerint már beszámolhatunk majd a települési közösségek megújult, kibővült és tevékenységében is egyre változatosabb otthonainak munkájáról. Az érdeklődők a részletekről a http://www. ikszt.hu weboldalon tájékozódhatnak. (b)
Agrárhelyzetkép 2008 őszén Szinte csodát művelt 2008-ban a magyar mezőgazdaság – emelte ki Gráf József egy gazdarendezvényen. A nyári kalászosgabona-termés megközelítette a nyolcmillió tonnát, és a betakarított termény háromnegyede kiváló, de legalábbis jó minőségű. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a kalászosok 2008-as termésmennyisége több mint 40 százalékkal haladja meg az (nem különösebben magas) előző évit, de azt is, hogy 23 százalékkal felülmúlja az elmúlt öt év átlagát. Az egy hektárra vetített eredmény is meglehetősen jó: búzából 5 tonna volt a terméshozam, szemben a 2007-es 3,6 tonnával. A Kincses Kalendárium nyomdába adásáig az őszi munkák persze még nem fejeződtek be, de a sok bizonytalansági tényező ellenére is valószínűsíthető: napraforgóból közel másfélmillió, kukoricából több mint nyolc és fél millió tonna kerülhet a raktárakba és a feldolgozókhoz. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint ez is mutatja, hogy a mezőgazdaságot nem lehet, nem szabad leírni. Magyarország mindig is agrárország volt, és az agrárium a jövőben is jelentős mértékben járulhat hozzá a hazai össztermék növekedéséhez. (A 2008-ra várható 2,5-3 százalékos bővülés mintegy fele származhat a falvakból, a földekről, a termények feldolgozásából!) Ráadásul adottak az ágazat továbbfejlődésének lehetőségei is azzal, hogy 2013-ig hatalmas összegű, 1300 milliárd forintnyi európai uniós forrást használhat fel. Ez – a hazai támogatásokkal együtt – óriási műszaki, technológiai váltást eredményez majd az ágazatban, az alacsonyabb önköltség és nagyobb termelékenység elérése pedig versenyképesebbé tesz bennünket az európai vetélytársainkkal. A miniszter reményei szerint az idei jó termés lezárja az agrártermények ipari célú felhasználásával kapcsolatos vitákat. Magyarország ugyanis mindig sokkal több alapanyagot fog előállítani, mint amire itthon szükség van. Erre az egyik megoldás az export, a másik az ipari felhasználás lehet, hiszen az utóbbival például az üzemanyagok vonatkozásában lényegesen csökkenthetjük importfüggőségünket, ráadásul a termelők nem szenvednek el jelentős árveszteséget az értékesítési problémák miatt.
Kincses Kalendárium
89
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Ahol Paracelsus is aranyat keresett
Diplomáciai szolgálatban az évszázados Tokaji Ha a címből még nem találták volna ki, ezúttal Északkelet-Magyarországra kalauzoljuk az olvasót, közelebbről a Tokaj-hegyaljai borvidékre. Az természetes, hogy az itt termett nedű fogyasztásában szorgalmasak varázslatosnak nevezik a tokajit: e sorok írója is tanúsíthatja, hiszen egy alkalommal a Rákóczi pince hűvöséből a felszínre jutva, úgy érezte magát, mint akit elvarázsoltak... Ám, hogy még Paracelsus, a híres orvos alkimista is elvarázsolódott, az valóban e bor sok évszázados, rendkívüli hírnevét igazolja. Ő ugyanis a legenda szerint utazásai során azért látogatott el erre a vidékre, mert úgy hallotta, aranyat rejt a tokaji aszú.
V
alóban aranyat rejt-e, vagy netán aranyra váltható e napfényes hegyoldalak termése, az sokféle körülménytől függ. Ennek igazán csak az itt élők, szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkozók a megmondhatói. Történetének voltak igazán fényes korszakai, ami pedig a jelent illeti, ismertsége, mi több, elismertsége felfelé ívelő pályán látszik. hajnali ködök, nemes penész A Kárpát-medencében honos ősszőlő levelének lenyomatát itt találták meg (vitis tokaiensis), bizonyságaként annak, hogy e hegyvidék vulkanikus talaja, a napfényes órák magas száma előnyös feltételeket teremt a szőlő termesztésére. A különleges bort adó aszúsodás pedig a Tisza és Bodrog összefolyása révén adódó magas páratartalomnak, az ősszel gyakori hajnali ködöknek is köszönhető. Ekkor jelenik meg a repedezett héjú szőlőszemeken a nemespenész, a botritis cynera, amely sajátos zamatot ad a töppedt szőlőnek. Aszúbort először Szepsi Laczkó Máté, a Lórántffy Zsuzsanna udvarában élő prédikátor készített, a história szerint 1650-ben. A
Kincses Kalendárium
fenyegető török támadástól tartva halogatta a szüretet abban az esztendőben egészen novemberig, s akkor tapasztalta, hogy a szőlőszemek egészen összeaszalódtak a tőkéken, cukortartalmuk pedig különlegesen magas lett. Az aszúborkészítés technikájának, az így nyert bornak, íze, zamata miatt hamar híre terjedt Európa-szerte. Ismert, hogy e táj szülötte, II. Rákóczi Ferenc fejedelem diplomáciai szolgálatba állította a tokaji aszút, midőn 1703-ban megajándékozta egy palackkal XIV. Lajost, a Napkirályt, segítséget remélve szabadságharcához. De kedvenc borának nevezte Voltaire, Goethe és Schubert, a cári udvar pedig külön bizottságot hozott létre a tokaji vásárlásához. A jelenkori történethez tartozik, hogy 2000 szeptemberében, az angol anyakirálynő századik születésnapjára kapott egy palack 1900-as évjáratú aszúkülönlegességet is. Ez a bor a királynő születésének évében készült. Ugyanabban az esztendőben egyébként Viktória királynő Ferenc Józseftől is egy palack tokajit kapott ajándékba. Igen figyelemre méltó és egészen sajátságos szempontot is tartalmaz a Korona Birtok főborászának kóstolási jegyzete 90
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Tokaji pince gönci hordókkal
erről az 1900-as évjáratú, százéves aszúról: „...Még mindig meglepően fiatal, fűszeres illattal és régi bútorokkal berendezett szoba illatára emlékeztető bukéval...” E hírnéven, persze, egyre többen akartak osztozni és nemcsak manapság. 1737-ben már királyi rendelet sorolta fel azokat a településeket, amelyek e borvidékhez tartoztak, és borukkal használhatták a tokaji nevet. Később is vita tárgya lett, sőt e disputa manapság határainkon is átnyúlik. Mai adatok szerint 5500 hektár termő, és mintegy 500 hektár fiatal telepítésű, még nem termő szőlőterület tartozik a tokaji borvidékhez 28 település határában. Az egykori fajták eltűntek az errefelé is pusztító filoxéravész idején. Emlékezzünk meg róluk, hiszen egyiket-másikat próbálják újjáéleszteni más borvidékeken is: góhér, alanttermő, bakator, purcsin. A vékony héjú, könnyen repedező, botritisz „fertőzésre”, aszúsodásra hajlamos szőlőfajták ma e vidéken a furmint, a hárslevelű, a sárga muskotály, a kaba, az
Kincses Kalendárium
oremus vagy a zéta és az erdélyi származású, illatos kövérszőlő. Eszenciától a máslásig Miféle neveket viselő bor készül ezekből a szőlőfajtákból? Nem egyszerű eligazodni a laikusnak a csak e helyt alkalmazott szakmai fogások és elnevezések sorában. Kezdjük a legegyszerűbbel: leszedik a szőlőt, mikor azt kellően érettnek találják és mindenestül, fonnyadt és nem fonnyadt szemeket együtt, a szokásos eljárásnak vetik alá. Ezt hívják szamorodninak, ami jó évjáratok idején édes is lehet. Nem azért e név, mert ettől lehet szomorodni, hanem a szellemes lengyel elnevezés okán: szamo rodnij, vagyis, ahogy megszületett. Amikor a töppedt fürtökről október végén, vagy még később, szemenként begyűjtik az aszút, a következő műveletek már bonyolultabbak. A fonnyadt, botritiszes szemek ugyanis a kádban tartva saját súlyuktól nektárt csepegtetnek, ez az eszencia, a legértékesebb anyag. Sűrítve 91
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás tartalmazza mindazt az értéket, ami minden tokajiban benne van: a gyógyító, erősítő hatást, a különleges ízt. A termelők csak ritkán értékesítik ezt a valóban aranyat érő eszenciát, inkább hozzáadnak belőle különleges boraikhoz. A fennmaradó aszútésztát préselik, majd musttal, borral keverik, itt következnek a különböző puttonyos fajták. Egy puttony aszútészta súlya 20-22 kilogramm. Ebből tesznek három, vagy akár hat puttonnyal egy gönci hordóhoz, ami köztudottan 136 liternek felel meg. Hogy meddig hagyják állni, mikor szűrik, sajtolják, az már a szakértő borosgazdán múlik. Újabb hasznosítás: a kisajtolt aszútésztát újfent borral áztatják, ebből lesz a
fordítás. Hogy semmi ne vesszen kárba e nemes anyagból, az aszú seprőjét is tokajival áztatják, ebből lesz a máslás. Régi időkben húsz év érlelési idő kellett ahhoz, hogy a királyok borát valóban tokajinak nevezhesse a gazdája. Manapság legalább két évig kell érlelni hordóban és utána három esztendeig palackban. Jó évjárat ígérkezik Úgy tartják, hogy tíz esztendő alatt kéthárom év adódhat, amikor kiváló a minőség, megfelelő az aszúsodás folyamata. A tavalyiról már tudjuk, hogy igen jó évjárat volt, az ideiről Marcinkó Ferenctől, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnökétől kértünk előzetes becslést, mivel
A tokaji védelmében Tokaj földrajzi megjelölés, míg az olasz tocai egy szőlőfajta, ezért az utóbbi nem élvezheti az unióban szokásos eredetvédelmet – mondta ki az Európai Bíróság 2005-ben. Azt hittük, hogy ezzel lezárul a borvita – de tévedtünk. A tocai friulano vagy tocai italico a Friuli-Venezia Giulia tartományban (Olaszország) hagyományosan termesztett szőlőfajta, melyből a Collio vagy Collio goriziano földrajzi megjelölés alatt forgalmazott borokat állítják elő. A borvitát egyébként az olasz gazdák vitték a bíróság elé, mert nem akartak beletörődni abba az 1993-ban az Európai Közösséggel kötött megállapodásba, mely szerint 2007. március 31. után nem használhatják a tocai friulano nevet. Bírósági döntés ide vagy oda, 2008 augusztusában a magyar kormány ismét cselekvésre szánta el magát, mert az olaszok nem tartóztatták meg magukat a fogyasztók megtévesztésére alkalmas bornevektől. A magyar kormány először az olaszokkal és az Európai Bizottsággal tárgyal, hiszen a név kötelez, s egy tokaji csak olyan minőségi bor lehet, amilyen a Tokaji. A tárgyalásokhoz, amelyben a jogellenes helyzet megszüntetésére tett intézkedésekről kérnek fölvilágosítást, az európai parlamenti képviselőktől is segítséget kérnek. Ha így sem járnak sikerrel, a magyar kormány ismét jogi úton szerez érvényt a korábbi döntésnek. Nem csitul a borháború a szlovákokkal sem, északi szomszédunkkal szemben is hasonló lépéseket kezdeményezett a kormány. Mivel a tokaji borvidék átnyúlik a határon, a szlovák fél joggal adhatja a Tokajska nevet itt termett borainak. Ám a két kormány abban állapodott meg korábban, hogy együtt nyújtja be az uniós borreformhoz az új eredetvédelemi szabályokhoz szükséges termékleírást, de erre nincs remény. A szlovák termelők nem tartják be a területkorlátozást, a kormány pedig önálló borvidék létrehozását tervezi és önálló termékleírást készít. Magyarország azt tudná elfogadni, ha a szlovák tokaji borvidék – a korábbi megállapodásoknak megfelelően – 565,2 hektárra vagy négy falura korlátozódna. Ezt a megállapodást 2004-ben írta alá két fél, melyben a szlovákok vállalták, hogy a névhasználat érdekében a határon átnyúló borvidéki területet pontosan lehatárolják, majd bevezetik a márka- és eredetvédelem érdekében megalkotott magyar szabályozási és ellenőrzési rendszert. A szlovákok már 1474 hektárt soroltak át a történelmi borvidékhez. A kabinet cselekvési tervében nincs szó a franciákkal való teendőkről, pedig bevásárlóközpon tokban találkozni a polcokon a franciaországi Elzász borvidékéről származó Tokay Pinot Griss nevű palackozott itallal. Ilyet 2007. március vége után a Brüsszel és Budapest közötti megállapodás alapján már nem lehetne forgalomba hozni.
Kincses Kalendárium
92
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Napfényes hegyoldal
beszélgetésünk idején még némi próbaszüreten voltak túl csupán. A kora őszi időjárás kedvezett a szőlőnek, a tavalyihoz képest 15 százaléknyi többlettermésre és jobb minőségre is számítanak. Elérheti a 70 hektolitert (100 mázsát) is hektáronként a hozam. Nem felhőtlen persze az öröm, hiszen a már most tapasztalható túltermelés miatt legalább 50 ezer mázsa szőlőnek el kellene vándorolnia a hegyvidékről (ebből, persze, nem lehetne tokaji bor), ám érdeklődés, vevő nemigen mutatkozik. Ennek ellenére nem tapasztalható a szőlőtáblák kivágása, elsősorban a tradíciók miatt. A 2002 óta világörökségi rangot kapott Tokaj-hegyalja lakói féltik vidéküket a közelben tervezett szerencsi és a határhoz közeli tőketerebesi erőmű hatásaitól. Mindkét program megtorpant. A Szerencsen lévőt nem is annyira környezetszennyezéséért, inkább a növekvő teherforgalom turistákat is elrettentő hatása okán tartják nemkívánatosnak. A tőketerebesi az ottani ellenállás miatt egyelőre nem kap építési engedélyt. Megakadt a szlovák oldalon lévő Tokajvidék névhasználata miatt régóta húzódó
Kincses Kalendárium
Fotó: Farkas erzsébet
tárgyalás is. 550 hektárnyi terület a fekvése révén valóban a történelmi tájhoz tartozhat, ám a szlovák partner 908 hektárnyit tart annak, s az itt termelt szőlőből készült bort nevezné tokajinak. A minőség, a borkészítés módja nem hasonlítható a hazaihoz, nem is ellenőrizhető. Ahogy a hegyközség elnöke elmondta, annyit elértünk az uniónál, hogy a magyar helyesírás szerinti elnevezést nem használhatják, palackjaikra csupán azt írhatják: Tokajská Oblast. Erről tudhatni, honnan származik. A szőlő, a bor ihlető ereje nem vitatható, a tokaji pedig egyedül való módon még a Himnuszban is szerepel. A borban a természet, a táj, a föld, a napfény kel új életre. Ahogy Szent Ágoston írta: „Erősíti a gyenge gyomrot, felfrissíti a lankadó erőt, gyógyítja a test és lélek sebeit, elűz bánatot és szomorúságot, örömöt okoz, és kedvet éleszt a beszélgetésre”. Különösen ez utóbbi érv lehetne az, ami miatt ösztönöznénk honfitársainkat tisztes borfogyasztásra. Akár ha mással helyettesítenék is a borok királyát asztalukon.... Hekeli Sándor 93
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Birtokbavétel
Hogyan vásároljunk tanyát? Birtokot, tanyát vásárolni nem olyan egyszerű, mint egy városi lakásról megállapítani, hogy jó lesz-e vagy sem. Számos tényezőt kell figyelembe venni, olyasmiket, amik nem jutnak feltétlenül a befektető eszébe. Ha tehát nem vagyunk járatosak a tanyavétel rejtelmeiben, igyekezzünk legalább a most következő néhány alapszabályt betartani.
H
a egy tanyára, udvarházra vagy birtokra elképesztően alacsony árajánlatot kapunk, ne lelkesedjünk be túl hamar. Az ok általában az infra struktúra teljes hiánya. Bár sokan élnek az országban vezetékes víz, csatorna, telefon és kábeltelevízió nélkül, nem biztos, hogy a megépítendő lovarda, halásztanya vagy csárda vendégei is beérik e nélkül. Ez mind
ráfordításként jelentkezik, tehát nem biztos, hogy arányaiban a kiszemelt ingatlan olcsóbb, mint a magasabb áron kínált, ám közművesített tanya. Ha lakni akarunk, akkor érdeklődjünk a szemétszállításról, az utak karbantartásáról. Kútfúrásnál, tisztítóberendezés telepítésénél számoljuk előre a költségeket. Manapság mind jobban figyelembe kell
Célszerű megismerni a környék fejlesztési terveit is
Kincses Kalendárium
94
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Az alacsony ár becsapós lehet
venni a környezetvédelmi szempontokat is. Ha például védett állatfajok laknak a környéken, vagy természetvédelmi terület van a közvetlen közelünkben, a terepalakítás akadályokba, de legalábbis korlátozásokba ütközhet. Nem minden fát lehet kivágni, nem mindenhová lehet építkezni ezeken a területeken. Arra is ügyelnünk kell, nehogy az előző tulajdonostól megörököljünk egy jó kis környezetszennyezést. Könnyen a mi felelősségünkké válhat, így vétel előtt mérjük fel a terepet szakértő segítségével. Óvatosan kell bánni a birtok felszabdalásával és több tanya egyesítésével is. Tanyának csak a maximum egy katasztrális hold (6 ezer négyzetméter) területű mezőgazdasági ingatlan minősül, ha ennél nagyobb, már más ingatlantípus. Ha több kisebb földet egyesítünk tanyává úgy, hogy épülete(ke)t emelünk rá, akkor is ügyelni kell a 6 ezer négyzetméteres korlátra. Minden ingatlan megvásárlása előtt
Kincses Kalendárium
Fotó: Hancsovszki János
hasznos, ha megismerjük az illetékes hatóság fejlesztési terveit. Ha például csöndes horgásztanyát szeretnénk kialakítani, nem fogunk örülni a két év múlva kezdődő autópálya- vagy iparipark-építésnek. A közelben tartott állatállomány pedig nem a zajjal, hanem a szaggal ronthatja el a magunk vagy vendégeink pihenését. A tanyán nem csak a ház számít értéknek, drága megépíteni az istállót, kerítéseket, kutat, bungalót is. Becsüljük meg, ha ilyenünk van! Ha állatokat akarunk tartani, a vízellátás nagyon fontos. A legjobb, ha két vízforrásunk van, például egy kút és egy patak. Legyenek meg a csövek, amelyek a legfontosabb helyekre elviszik a vizet, például az istállóba. Az ár ezen kívül függ még a legközelebbi nagyobb település vagy város távolságától, a megközelíthetőségtől, a földterület nagyságától, az épület minőségétől és környezetétől. M. T. 95
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
A magyar jobb mint a nyugati
Burgonya ABC
A háziasszonyok körében közkedvelt hagyományos krumplifajták szinte mind kiszorultak a köztermesztésből a vírusok csapását követően. Nincs már például ella és gülbaba. A vetőburgonya-hiányt holland fajtákkal pótolták. Ennek az lett az eredménye, hogy három holland fajta gyakorlatilag meghódította a magyar piacot.
A
burgonya Dél-Amerikából származik. Őshazája Peru. Amikor az európaiak odaérkeztek, csodálkozva látták az addig ismeretlen növényt. Akkor még nem sejtették, hogy pontos ismeretek kellenek a burgonya termesztéséhez, fogyasztásához. A krumpli termése például mérgező, emberi fogyasztásra alkalmatlan. Kezdetben többen meghaltak, mert ezt nem tudták. A burgonyafélék családjába tartozik például a paprika és a paradicsom is a krumpli mellett. Ugyanakkor a föld alatt fejlődő gumók nagyon sok jótékony anyagot tartalmaznak. Nem véletlenül játszik vezető szerepet a burgonya a Föld élelmezésében, karöltve a gabonafélékkel és a kukoricával. Ezért a FAO, az ENSZ élelmezésügyi szervezete kimondta, hogy 2008: a burgonya nemzetközi éve. szézszorszép kell a töröknek Ha Keszthelyre látogatunk, akkor a hazai burgonyanemesítés fellegvárába érkezünk. Dr. Polgár Zsolt, burgonyanemesítő, a keszthelyi Burgonyakutatási Központ igazgatója, a burgonyagénbank vezetője kalauzolt a krumplik színes világában. Egy-egy „burgonyagyereknek” legalább negyven tulajdonságban kell felvennie a versenyt a már államilag minősített, mintegy félszáz burgonyával.
Kincses Kalendárium
Húsz-huszonöt éven át nem volt magyar burgonyafajta. Ezt a külföldi cégek jól kihasználták, és mind a mai napig három nyugati fajta uralja a magyar piacot: Desiree, kondor, Cleopatra. Az elmúlt tizenöt évben azonban sorra születtek a magyar fajták, amelyek szép sikereket érnek el, elsősorban külföldön. Például a százszorszép fajta azért kapta újabban a rijoha nevet, mert a spanyoloknál rendkívül bevált. A törökök és a horvátok is érdeklődnek a magyar fajták iránt. Ennek az a magyarázata, hogy az új magyar fajták betegség-ellenállóság tekintetében felülmúlják nyugati vetélytársaikat. Ilyen jó tulajdonság például a különböző vírusos leromlást okozó kórokozókkal szembeni ellenállóság. Sőt, még olyan fajta is akad, amelyik a burgonyavésszel szemben ellenálló. előny a hazai fajtáknál Szerencsére most már a magyar gazdák közül is egyre többen felismerik a hazai burgonyafajták előnyeit, és így már mintegy 15 százalékos piaci részesedést sikerült elérniük itthon a magyar fajtáknak. A magyar nemesítők új fajtáit minden évben kísérletbe állítják, és meg kell mérkőzniük a külföldiekkel. A magyar burgonyák sorozatosan győznek, így ma már a Nemzeti 96
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
A magyar burgonya fölveszi a versenyt a külföldivel
fajtajegyzéken találjuk a hópehely, a lorett, a Góliát, a százszorszép (rijoha), a Luca, a Venus gold, a kánkán, a white lady és a somogyi kifli nevű fajtákat. Az újdonságok sorát gazdagítja a balatoni rózsa, amely piros, rózsahéjú, sárga húsú, nem szétfövő fajtajelölt, ráadásul korai, így a holland Cleopatra fajtával is felveszi a versenyt. A másik ígéretes jelölt a Katica, amelyik szintén rózsahéjú, sárga húsú, de középérésű, így a fajtakísérletekben a Desiree fajtával mérkőzik. A Katica rezisztens a különféle betegségekkel szemben, vékony héja szépen fénylik, ovális alakja egyöntetű árut ad. A gumók nagysága egyenletes, jól mosható, szépen kiszerelhető típus. Polgár Zsolt nem csak nemesíti a burgonyát, hanem termeszti is. Leszögezte, hogy a burgonya alapvetően nem a biogazdálkodás első számú növénye, de a helyes fajtaválasztással a genetikai tulajdonságok
Kincses Kalendárium
révén rögtön a biológiai védelem eszközéhez nyúlhatunk. Vírusellenálló fajták termesztése révén gazdaságosabbá tehető a termesztés, hiszen az apró, ám egészséges termésekből kiváló saját szaporítóanyag kapható, míg a vírusos leromlásra fogékony külföldi fajták esetén évről évre meg kell vásárolni a drágább vetőgumót. A Hópehely a kedvenc Sajnos a burgonyabogár ellen nincs genetikai védelem, de agrotechnikai igen. Úgymint a vetésváltás, illetve a házi kertekben kézzel is össze lehet szedni a kártékony bogarak első betolakodó nemzedékét, így ezzel meg lehet takarítani a vegyszerek költségét. Polgár Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző burgonyafajták más és más típusú étel elkészítésére kiválóak. Ezért érdemes megtanulni a burgonya 97
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Virágba borult krumpliföld
ABC-t. A krumpli keményítőtartalma meghatározza, hogy milyen gyorsan fő meg egy szem burgonya, és milyen hamar esik szét. Három csoportot különböztetnek meg ebből a szempontból, és ezt ABC betűivel jelölik. Az A típus a salátaburgonyák köre. Ennek a főzési típusnak a gumói nem esnek szét a főzés hatására. Ilyen a somogyi kifli. Ez a fajta krumplisalátának, hidegtálakhoz, héjában sütve és rakott burgonyának. A B főzési típusba a nem szétfövő burgonyák tartoznak, amelyek kiválóak főtt krumplinak, rakott burgonyának, leveseknek, főzelékeknek. Ide tartozik a Góliát, a Lorett (korábban Lilla), a hópehely, a halatoni rózsa, a Katica, Luca XL és a kánkán. A kereskedelemben kapható továbbá Desirée, kondor, Kleopátra, Laura, agria, impala és Pannónia. A C típusba a kissé lisztes burgonyák tartoznak, amelyekből pürék, tészták készíthetőek. Ezenkívül olajban sütve hasábburgonyának, csipsznek kiválóak, valamint sütőben sütve. Ide
Kincses Kalendárium
tartozik a white lady, a rioja (korábban százszorszép), Vénusz gold, továbbá a lady Rosetta, a lady Claire, a Karlena és a solara. Érdekesség, hogy a hópehely nevű fajta a B és a C kategóriában egyaránt kiváló. Ráadásul fehér húsa órák múlva sem szürkül meg, így a szakácsok kedvence. Magyar menű Sajnos ma még nem tudunk a piacokon céltudatosan burgonyafajtát vásárolni, és az ABC betűit sem tüntetik fel legtöbbször. Polgár Zsolt végül kissé fanyar humorral megjegyezte, hogy akkor lenne jó világ, ha itthon is megbecsülnénk értékeinket. Akkor a magyar paprikás krumpli receptje így szólna. Hozzávalók: étvágygerjesztőnek barackpálinka. Az ételhez pedig: makói hagyma, szegedi vagy kalocsai paprika, keszthelyi krumpli, gyulai vagy csabai kolbász. Végül pedig ebéd után egy pohár, kiváló magyar bor. Magyar József
98
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás
Diplomával a barázdákban
Nem lehetünk mindig újrakezdők A 2008. évi felsőoktatási felvételi eljárás utolsó pillanatában csaknem ezer férőhelyet átcsoportosítottak, így több hallgatót lehetett felvenni az agrár-, a gazdaságtudományi, a természettudományi, a műszaki és az egészségügyi képzésre. Javult tehát az agrár-felsőoktatás jelentőségének megítélése. Évek óta ugyanis csak arról lehetett hallani, hogy a mezőgazdaság kevesebb diplomást igényel. Lehet, hogy az élelmiszerárak emelkedése, a klíma változása, az energiatermelő mezőgazdaság kialakulása, netán az agrárlobbi erősödése okozta ezt a módosulást, lehet, hogy nem. Az viszont biztos, hogy aki ezen a pályán vinni akarja valamire, annak több diplomát kell szereznie.
A
szakma a mezőgazdaság háttérintézményei közé sorolja a kutatóintézetek mellett az agrárképzéssel foglalkozó főiskolákat és egyetemeket is, jóllehet a 90-es években azok mindegyike átkerült az oktatási minisztériumhoz. A 2000-ben levezényelt felsőoktatási integráció óta pedig – amikor is olyan nagy hagyományú iskolák veszítették el önállóságukat, mint például az Állatorvostudományi Egyetem –, egyik intézmény nevében sincs utalás az agrártradíciókra. Hacsak nem tekintjük annak a Tessedik Sámuel Főiskolát, melynek névadója az 1700-as években összekötötte evangélikus lelkészi hivatását a parasztok gazdasági felvilágosításával. Napjainkban 7 állami egyetemen és 4 állami főiskolán hirdetnek agrárszakokat. Budapest mellett Debrecen, Gödöllő, Gyöngyös, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Keszthely, Mosonmagyaróvár, Mezőtúr, Nyíregyháza, Sopron és Szarvas képzőhelyei bocsátják ki e szakértelmiség utánpót
Kincses Kalendárium
lását. S persze, minden diplomaosztón elhangzik, az alma mater visszavár. Tanulni, újabb képesítést szerezni és együttműködni a gyakorlatban. Az iskolák és a termelés között számtalan – az élet megkívánta – intézményes és személyes kapcsolat él, melyekből kiderül, mely tudományos műhelyek segítik az agrármérnököket a hétköznapokban is. A felkarolt Jersey Dr. Deme Pál, 1990 óta a Középtiszai Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója az írásunk bevezetőjében vázolt szakembertípus példája. Első diplomáját 1972-ben Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen szerezte növénytermesztő szakirányon. Ezután dohánytermesztő szakmérnök oklevelet a Kertészettudományi Egyetemen, vetőmagtermesztő szakmérnöki diplomát újfent Gödöllőn, számítástechnikai szakmérnöki képesítést Debrecenben szerzett. Tőle bizton meg lehet kérdezni, milyen igény van új ismeretekre a mezőgazdaság 99
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás gyakorlatában. Annál is inkább, mert a Nagykunság nyugati részén elterülő középvállalkozás tevékenységi körében szinte az egész magyar mezőgazdaságot leképezi. Gabonaféléket és ipari növényeket termesztenek, szarvasmarhát és sertést tenyésztenek, malomipari és takarmánytermékeket gyártanak, vadgazdálkodással is foglalkoznak. – Ma is elsősorban növénytermesztőnek tartom magamat, de olyannak, aki kiszolgálja az állattenyésztést – vallja a kunhegyesi székhelyű társaság vezetője, és ezzel már indokolni is kezdi, miért őrizték meg – a lehetőségekhez képest – az egykori Középtiszai Állami Gazdaság teljességre törekvő termelési szerkezetét. – A mezőgazdaság konzervatív ágazat, melyben esetenként csak évek múlva válik el, hogy merre hajlik egy-egy döntésünk mérlege. Ha egy aszályos év után több tömegtakarmányt szeretnénk termelni, először telepíteni kell a lucernát. Ezért veszteséges ágazatot is fenntartottunk, ha az ott megtermelt árunak volt belső piaca a gazdaságunkban. Nem biztos, hogy a mi eljárásunk a helyes, hiszen Magyarországon nagyon sokan felszámolták az állattenyésztést. Közismert, hogy az európai uniós rendszer elsősorban a növénytermesztésnek kedvez, a támogatások is földhöz kötöttek. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy termelőkapacitásainkat nem szabad parlagon hagyni. – Igényli-e a Középtiszai Zrt. az egyetemi tudományos műhelyek segítségét, amikor a technológiák megújítására kerül sor? – Az ember mindennapi munkájához szervesen hozzátartozik, hogy értékelje, mi az, amit jól végez, mi az amin javítani kell. Nem lehetünk mindig újrakezdők, naprakészen kell tudnunk alkalmazni a legkorszerűbb biológiai, műszaki és közgazdasági ismereteket. Az állattenyésztés példájánál
maradva, Túrkeve mellett, balai telepünkön Európa egyik legintenzívebb, úgynevezett koncentrált tejű szarvasmarhafajtáját, a jersey-t tartjuk. Tudtuk, hogy nagyon jó ez a fajta, de egy másik tartása egyszerűbbnek látszott. Már majdnem felszámolásra ítéltük az állományt, amikor a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karának Állattenyésztés-tudományi Intézete felkarolta a fajtát. Takarmányozási és élettani kísérletekkel előremozdították a tenyésztését, és nekünk is kedvet adtak hozzá. S mivel a jersey tehenek tejének nagyon jó a beltartalma, a piaca is felértékelődött számunkra. A Középtiszai Mezőgazdasági Zrt. mérete és nyitottsága folytán is szívesen fogadott partnere olyan konzorciumoknak, amelyeket egyetemek, kutatóintézetek és más termelő vállalkozások alakítanak különböző pályázatok elnyerésére, egy-egy projekt vagy kutatás végrehajtására. Jelenleg is futnak ilyen munkák a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetével és a Károly Róbert Főiskolával. – Az utóbbinak azért is örülünk – mondja dr. Deme Pál –, mert az országban elsőként nálunk, Bánhalmán létrehozott biodízel üzemünkkel veszünk részt a bioenergetikai ágazat kiépülését elősegítő együttműködésben. A biodízelgyártás félüzemi kísérleteit a Középtiszai Mezőgazdasági Zrt.-ben, a biogázét Nyírbátorban, a faaprítékét Gyöngyösön végezzük. Bízunk benne, hogy ezek révén gyorsabb ütemben terjed majd a különböző megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermelés.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
Szalmakalap és esőköpeny Kedveltek a gazdák körében – birtokmérettől függetlenül – a gyakorlati bemutatók. A legérdekesebb előadók közé tartozik dr. Birkás Márta, a Szent István Egyetem gödöllői Növénytermesztési Tanszékének
100
gazdálkodás
Párját ritkítja, ahogy Birkás Márta tanítja a talajművelés helyes fogásait
professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Az is párját ritkítja, hogy hölgy tanítja a talajművelés helyes fogásaira az ágazatvezetőket, műszaki igazgatókat, traktorosokat, hát még ahogyan! – Szalmakalap és esőköpeny kell a talajoknak! – tanácsolja hallgatóságának, miközben a barázdák között gyakori mintavételezéssel mutatja be a talajművelés erényeit és hibáit. A mulcsos művelés elterjesztése mellett teszi le a voksát, amelynek elvitathatatlan az aszálycsökkentő szerepe. A csupasz talajfelszín erősebben felmelegszik, könnyebben kiszárad, mint a takart, így hűvösen és nedvesen tartott szántó. Tudományos eredményei, a gyakorlat számára megfogalmazott tanácsai tankönyvekben és a gazdálkodók széles körében terjesztett agronómiai füzetekben is közkinccsé válnak. Azokban a kiadványokban
is, melyeket a svéd Väderstad gyár terjeszt magyarországi bemutatóin. A legkorszerűbb talajművelő gépek több lépésben, egy menetben végzik a talaj-előkészítést. A tárcsák, kapák, egyengető-rögrendező küllős tárcsák és az acél hengersor mindent tudnak, ami az elvárt célokhoz szükséges. A többi már az emberen múlik, halljuk a turai Galgamenti Szövetkezetben szervezett nyílt napon. Ebben a gazdaságban a múlt télen felkészítést tartott a traktorosoknak dr. Birkás Márta. – A megváltozott klimatikus viszonyok, a kevesebb csapadék és a termelés költségeinek emelkedése miatt kerestük a megoldást arra, hogy hogyan tudnánk gazdaságosabban dolgozni – mondja Áts Etele, a szövetkezet műszaki igazgatója. – A vetőmagon, a műtrágyán és a növényvédő szeren nemigen lehet takarékoskodni,
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
101
gazdálkodás a gázolajon viszont igen, ha változtatunk az agrotechnikai műveleteken. Szántani mindenki tud, több évtizeddel ezelőtt is tudott, és száz év múlva is tud majd. De forgatás nélkül megművelni a talajt, úgy, hogy ne következzen be lényeges termésveszteség, az már tudomány. Ezt tudja Birkás Márta professzor, és kevesen tudják nála jobban, ezért kértük arra, magyarázza el nekünk is, hogyan váltsunk új eljárásokra a talajművelésben. A kónyi gazda A fiatal agrárszakemberek, mint például a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság-tudományi Karán 2000-ben diplomázott Polgár Ákos is, ápolják a kapcsolatokat az alma materrel. – Gazdasági agrármérnökként végeztem, ami mellé azóta növényvédő szakmérnök képesítést is szereztem, s remélem, hamarosan doktorrá avatnak egyetememen. Szívesen veszek részt most is a kar által szervezett szakmai tanácskozásokon, konferenciákon, de az a tapasztalatom, hogy a legfrissebb információkkal a gyakorlat szolgál. Igaz, nekem a termelésben kell eredményesnek lennem, hiszen családi gazdaságunk van Kónyban. Háromszáz hektáron gazdálkodunk. Szántóföldön repcét és búzát vetünk, intenzív kertészetünkben zöldséget, burgonyát és hagymát termelünk. Gépesítési színvonalunk, természeti adottságaink jobbak az átlagosnál, de növelni kellene az üzemméretet, hogy állni tudjuk a versenyt. Polgár Ákos a fiatalokra valló mozgékony életet él. Délelőtt a családi
gazdaságban végez fizikai munkát, utána pályázatokat ír, szervez és informálódik napestig. Munkatapasztalatokat szerzett gépforgalmazó és vetőmagos cégnél. Azt mondja, a felsőfokú végzettség elsősorban a gazdálkodáshoz szükséges ismeretek összekapcsolásában segíti. Kritikusan megállapítja viszont, hogy a mai agrár-felsőoktatásban több gyakorlati ismeret átadására lenne szükség. Hollandiában, a dronteni egyetemen azt tapasztalta, hogy ott megtanítják a fiatalokat az eke beállítására is. Nálunk ez gondot okoz egy pályakezdő mérnöknek, és így nehéz tekintélyt szereznie, főleg, ha nincs otthonról hozott tapasztalata. Nem úgy, mint a kónyi gazdának, aki, mint elmondta, éppen repcét vetett, amikor egy rádióriportban először hallott a Fiatal Magyar Gazdák Szövetsége – AGRYA – létezéséről. Még a traktor vezetőfülkéjéből felhívta az elnököt, hogy be szeretne lépni az egyesületbe. Biztosak lehetünk benne, a holnap vezető agrármenedzsereinek egy része ebből a brüsszeli kapcsolatokat is ápoló, független szakmai szervezetből kerül majd ki. Az AGRYA elindította a Közép-európai Fiatal Gazda Központot, melyet a magyar kormány is támogat, és a 2009 februárjáig tartó képzési programsorozatukat több országban hirdették meg, új kihívás elé állítva a hazai agrárképző helyeket. Komoly sikerük, hogy szakértői támogatásukkal északi szomszédunkban megalakult a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetsége, melyben ugyanúgy vannak szlovák, mint magyar nemzetiségű fiatal gazdák. De ez már egy másik téma. (balázs)
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
102
gazdálkodás
Fűkeveréket mindenhová!
Ahol a tej, a hús és a gólok teremnek Magyarország területének mintegy tíz százaléka tartozik a gyep művelési ághoz, mely évezredek óta színtere az ember létfenntartó gazdasági tevékenységének, manapság egyre inkább a szórakozásának is. Más és más céllal termesztjük és használjuk a gyepet. De vajon ismerjük-e eléggé? Mi jellemzi a mai gyepgazdálkodást? Hogyan lehet megakadályozni a parlagfű elterjedését a pázsitban? Egyáltalán, mi számít gyepnek? Kérdéseinkkel Szemán Lászlóhoz, a Szent István Egyetem docenséhez fordultunk.
A
zért hozzá, mert 1990-ben Gödöllőn alakult meg az ország egyetlen gyepgazdálkodási tanszéke. Előtörténetét olyan tudósok tevékenysége fémjelzi, mint az országgyűlési képviselőként is ismert Baskay Tóth Bertalan (1903–1976) és a 2008-ban elhunyt tanszékalapító Barcsák Zoltán. – Mondjon egy füvet, ami először az eszébe jut! – fogadott a jelenleg a növénytermesztési intézet osztályaként működő tudományos műhely vezetője, Szemán László. – Vörös csenkesz! – Az csenkesz. Mondjon másikat! – Réti perje! – Az meg perje. – Akkor mi a fű? – A kakukkfű vagy az útifű… Anyanyelvünk egyik rejtélye, hogy kétszikű növényeket nevezünk fűnek, de a fő gyepalkotók egyszikűek, mint például a csenkeszek, perjék, ebírek. A gyep kifejezéssel mindenesetre az egy- és kétszikű lágyszárú növényekkel borított területet
Mi van a talajban? – Úgy távolodunk az intenzív gyephasználattól, mint a hetvenes évek Holdra szállásaitól… – Bár vannak kivételek, de ez az irányzat. Pedig már az 1700-as évektől azon fáradoztak eleink, hogy miként tudnának több füvet, több takarmányt előállítani. Majd
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
illeti a tudomány. Nálunk a gyepek általában másodlagos társulások, ha magukra hagyjuk, nem legeltetünk rajtuk, vagy nem kaszáljuk, erdősülnek. A használat módjától függetlenül általában azok a gyepterületek, amelyek más mezőgazdasági kultúrával nehezen hasznosíthatók. A gyep területi sajátossága az is, hogy nagysága az állatlétszámtól független. Vagyis, ha az utóbbi csökken, a gyep még megmarad. Most ezzel a helyzettel barátkozunk ismét Magyarországon. Szarvasmarha-állományunk kevesebb, mint 500 ezer, alig harmada a rendszerváltozás előttinek. Nincs annyi állatunk, amennyit elbírna a gyep, legyen szó akár tej-, akár hústermelésről.
103
gazdálkodás
A Mezőfalvi Zrt. a Sárréten legelteti hereford törzstenyészetét
mozgalmat szerveztek annak érdekében, hogy az istállótrágyából a gyepre is jusson, ne csak az értékesebb szántóra. Később öntözéssel és műtrágyázással igyekeztek a hozamot növelni. Ez a törekvés a zárt gyeptermelési rendszerekig fejlődött, amikor is hasonlóan a búza vagy a kukorica termeléséhez, a rendszergazda vállalat az előírt technológia (gépek, öntözés, tápanyagutánpótlás) alkalmazása esetén garantálta az eredményt a szerződött gazdaságnak. – Hogyan változtak a gyepgazdálkodás feladatai az utóbbi években? – Előbb a fenntartható gyepgazdálkodás jött divatba. Kezdetben csak természetes eredetű tápanyagokat (istállótrágyát) lehetett kijuttatni a rétekre, legelőkre, majd korlátozták a szerves trágyázással egy hektár területre adható hatóanyagok men�nyiségét. A bio-gyepgazdálkodás elsődle-
ges célja egészséges élelmiszer-előállítás takarmány-igényének biztosítása, aminek a sikere attól is függ, hogy mi van a talajban. Mert ha például kevés szelén jut a földből a fűbe, akkor ezt az elemet pótolni kell az állatok táplálásában.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
se nem szalma, se nem széna A mi gyepeink jellemzően alacsony termőképességűek. A Hortobágyon 3-4 hektár extenzív terület kell egy szürkemarha eltartásához. A teljesen más klímájú Hollandiában egy hektár intenzív öntözött gyep 4 szarvasmarha takarmányát termi meg. Újabban a Nemzeti vidékfejlesztési terv agrár-környezetvédelmi programja támogatja a biogazdálkodás helyébe lépett ökológiai gyepgazdálkodás gyakorlatát, ami valójában egyfajta természetvédelmi gyepfenntartás. Az ide tartozó területeken
104
gazdálkodás termő takarmány legeltetéssel jól hasznosítható, de ha kaszálni kell, az már gondot okoz. Ehhez a művelethez ugyanis csak aratás után lehet hozzáfogni, amikor a madárfiókák már kirepültek a fészkekből. Sajnos közben elvénül a fű és elveszíti a takarmányértékét. Ami a kasza alá kerül, az nem is szalma, nem is széna és nem is szemét. De mivel kaszálás nélkül erdővé válna a terület, mégis így kell ápolni. mint a magyar menyecske – A gyepgazdálkodás tudományát is áthatja tehát a sokrétűség követelménye… – Mindennel foglalkozunk, ami a gyepet érinti. Az egyetem Környezetgazdálkodási Intézetével közösen természetvédelmi célú gyephasznosítási tervet készítettünk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részére, a Bakonyban pedig egyetemi hallgatókkal közösen a Pénzesgyőr–Hárskúti több mint százhektáros fás legelő védelmére. Ezen a területen 1990 után hagytak fel az intenzív gazdálkodással, és a cserjék évről évre nagyobb területet hódítanak el a gyeptől. Kevesen gondolnak rá, hogy a vidéki élet átalakulása az árvízvédelmi töltésgyepek fenntartására is kihat. Az ott termett és lekaszált széna régen a háztájiban hasznosult. Ma már nem kell senkinek. S mivel a gátak nem maradhatnak növényzet nélkül, olyan fűkeveréket kellett kikísérleteznünk a Tiszára, a Körösökre és a Marosra, amely önfenntartó gyepet alkot. Ezt a gyepet természetesen nem lehet műtrágyázni. A feladat bonyolultságát jelzi, hogy másfajta keverék kell a párásabb vízoldalra és más az olykor sivatagi klímával versengő mentett oldalra – több száz kilométer hosszan. Olyan jól sikerült megoldanunk a feladatot, hogy a vízügyi irányelvekbe is bekerült a telepíthető fűfajok listája és az is, hogy melyek a kívánatos, vetés nélkül
Kincses Kalendárium
is betelepülő fajok, és a gyomok, amelyeket ki kell szorítani. Szegeden a Maty-éri evezőspályja partoldalának fűkeverékét is mi állítottuk össze. – Érkeznek megkeresések a sportpályák „közepéről” is? – Egyre gyakrabban, hiszen nemcsak a gólok, a méterek és a másodpercek, hanem a pályák is versenyeznek. Szaktanácsadás jellegű kutatást végzünk futballcsapatok, például a Ferencváros és a Videoton pályáin. Büszkék vagyunk arra, hogy a Nemzeti Lósport Kft. megkeresésére a Kincsem Park galopp-pályáján is sikerült a lóversenysport céljaira alkalmas sportgyepet, használható füvet létesítenünk. A sportgyepekkel kapcsolatos kutatásainkat nemzetközi kapcsolataink is segítették – például a németországi Hochenheimi Egyetemmel kialakult együttműködésünk –, de elődeink tudására is építettünk. Köztudott, hogy a wimbledoni teniszpálya gyepét angol perje alkotja. Arról már kevesebbet esik szó, hogy ez a fűfajta Magyarországon is megtalálható úton-útfélen. Az angol perje könnyen telepíthető, de a természetben csak taposott helyeken, legelőkön és delelőhelyek környékén marad meg. A sportpályákon hengerrel kell pótolni az állatok tiprását. Baskay Tóth és Barcsák professzorok ezt úgy tanították, hogy az angol perje olyan, mint a magyar menyecske. Nem csak tűri a rágást, a tiprást, hanem igényli is. Szóval a sportgyepet röviden, sűrűn kell tartani, hogy a focista cipője ne érje a földet. fűnyírás tudományosan – Létezik módszer arra is, hogy parlagfű mentes gyepet kapjunk? – A bécsi BOKU egyetemmel közösen indítottunk kísérletet a vadvirágos díszgyepek telepítési és fenntartási módszereinek
105
a 2009-es esztendőre
gazdálkodás kidolgozására, amikor megkeresett bennünket egy cég, amely textilipari hulladékból gyártott fűmag hordozására alkalmas talajtakarót. A takaró alkalmazásával elértük, hogy csak az a mag kelt ki, amit elvetettünk, így a parlagfű sem fertőzte meg az ágyást. A megoldást többek között egy Gödöllőn rendezett konferencián is ismertettük, de persze tudjuk azt, hogy az egész Földet nem takarhatjuk le ilyen paplannal. Ezért azt tanácsolom az olvasóknak, hogy ősszel telepítsék a gyepet, és soha ne nyírják túl rövidre. Ekkor ugyanis kevésbé melegszik fel a talaj, nehezebben kel ki a parlagfű, míg tavaszi telepítésnél együtt nő a füvekkel. S hadd tegyem hozzá, nyírni is tudományosan kell a füvet. Az egyharmados szabály szerint, ha 4 centi magas pázsitot akarunk, akkor 6 centi magasság elérésekor le kell nyírni a füvet. már festik is a gyepet – Hogyan alakulhat gyepeink jövője? – Külön kell választani az urbanizációs és sportcélú gyepeket a gazdasági gyepektől. Ami az előbbieket illeti, Amerikában már festik is a füvet. Mi még nem tartunk ott, de a polgárosodással, az életszínvonal emelkedésével együtt jár a gyepipar, a gyepművészet fejlődése. Itthon is termelnek gyepszőnyeget. Terjednek a zöldtetőkön gyepek, és én is adtam tanácsot egy kertjeire büszke étteremláncnak a pázsitápolásához. Az állattenyésztés sem hagyott fel mindenütt az öntözéses gyepgazdálkodással. Jó példát lehet látni a Békés megyei Bakonszegen, ahol emellett egyébként természetvédelmi gyepkutatást is folytatunk A gazdálkodók egy része viszont a gyepes témákban is képzésre szorul, különösen ott, ahol egykét generáció tudása kiesett. Sokan nem ismerik a fűfajtákat, nem tudják, melyik gyepalkotó ártalmas. Az éhező állat nem
válogat, megeszi a mérgező növényt is. A természetvédelmi gyepgazdálkodásban is csak megfelelő szakmai tudással lehet jövedelmező a gazdálkodás és teljesülhetnek ezzel párhuzamosan a természetvédelem igényei. A szükséges ismeretek híján bizonyos gyomok annyira felszaporodhatnak a gyepben, hogy a hasznos füvek mennyisége és terméshozama nem éri el a kívánt szintet. Fontosnak tartom, hogy az új kutatási eredményeink a gyepművelés minden területén a gazdálkodók érdekeit szolgálják. Balázs Gusztáv
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
106
gazdálkodás
Északabbra tolódhat a termesztés határa
Minőségi búzából soha nem lehet elég
Százmilliók eledele – ekképp élete is a búza. A gazdálkodók derékhadának a búzatermesztés vállalkozás, üzlet; eredményét a költségekkel szembeállított, a malmokban, raktárakban, tőzsdéken elért árak mutatják. Az élelmiszer drágul, stratégiai cikké vált, mint a kőolaj, de többe kerül az előállítása is. S közben, az Európai Unió bővülésének hatására egyszerűbbé vált a kereskedelem a Kárpát-medencei tagországok között. Elmélyül a gazdasági integráció, erősödik a termelők versenye.
A
turai Galgamenti Szövetkezet boldogi táblája mellett tarlóhántás idején hallgatom Tóth István elnök és helyettese, Lukács József értékelését. Itt, ezen a barna erdőtalajon 2007-ben 18, 2008-ban több mint 60 mázsa búzát adott egy hektár föld. A 2900 hektár szántóból összesen 800-on vetettek búzát. Az aratáshoz négy kombájn kellett. A legjobb búzafajta 40%-os sikértartalmat ért el. Az értékesítést kipróbált kereskedelmi csatornákon végezték. S mivel saját laboratóriumuk van, azt is tudták, mit adnak el. Bár nem ez a vidék a legjobb búzatermő hely az országban, de hagyományosan magas a gazdálkodás szakmai színvonala. A tudás és a befektetett pénz – a mag, a műtrágya, a növényvédő szer és a munka –, ha az időjárás engedi, és a piaci helyzet is kedvező, meghozza eredményét. Repcében is, kukoricában is. A búza minden nyári napon szerepel a hírekben – az aratás tőkés viszonyok között is téma a politikai uborkaszezonban. A 2008. évi betakarítás nagyon jól indult, s ahol időben raktárba került a kalászos ga-
bona, ott jól is végződött. Az egyes években jelentkező júliusi esős napok ezúttal hamarabb jöttek, mint máskor, tovább maradtak és ráérősen távoztak. Emiatt bizonyos területeken romlott a termés minősége. Minden év mást hoz, és mást visz el. Az ember, a termelő mégis szeretne valami bizonyságot megtudni a jövő kilátásairól.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
Szárítópusztai kísérletek A búza vetésterülete közel 250 millió hektár bolygónkon. Magyarországi aránya ennek mintegy a 250-ed része. De itt, ahol még mindig életnek is nevezik a búzát, akár húszmillió ember élelmiszerét is megtermi a föld. – Mezőgazdaságunk számára a búzatermelés az elkövetkező időszakokban is stratégiai ágazat marad. A termelés technológiai és a biológiai alapjaival egyaránt a világ élvonalához tartozunk, ma is jelentős kutatási potenciál összpontosul a kor igényeihez és a klímaváltozás hatásaihoz igazodó fajták kinemesítésére – mondja dr. Gyuricza Csaba, a gödöllői Szent István Egyetem docense, a Mezőgazdaság- és
107
gazdálkodás Környezettudományi Kar Növénytermesztési Intézetének 140 hektáros kísérleti telepén, Szárítópusztán. Itt 250-300 búza- és kukoricafajta vizsgázik. Ezek között dől el, hogy melyik bírja a szélsőséges időjárást, és hosszabb távon melyiket célszerű megtartani köztermesztésben. A Növénytermesztési és Biomasszahasznosítási Bemutató Központ vezetője érvel és figyelmeztet is: – A kiváló minőségű termőföldek jelentős aránya továbbra is lehetővé teszi a minőségi gabonatermesztést. Ez megkönnyíti a felesleg külpiacokon való értékesítését. Az időjárás szélsőségesebbre fordulása hosszú távon átalakíthatja a gabonatermesztő övezeteket. Északabbra tolhatja a termesztés határát, azonban egyelőre nem kell tartani attól, hogy a hőmérséklet emelkedése miatt háttérbe szorul hazánkban ez a kultúrnövény. Az eddiginél is jobban be kell azonban tartani a technológiai fegyelmet. A csapadékviszonyok erőteljes átrendeződése miatt – ami abban nyilvánul meg, hogy csökken az éves átlagos csapadékmennyiség és rövid idő alatt nagy mennyiségű nedvesség kerül a talajba – a termésbiztonság szinten tartásához is elengedhetetlen a nedvességtakarékos talajművelési technológiák alkalmazása. Az energetikai célú növénytermesztés terjedése összességében nem veszélyeztetheti Magyarországon a búzatermesztés pozícióját, mivel elsősorban olyan területeket érint (belvizes, kötött, vagy éppen ellenkezőleg, gyenge termőképességű, rossz vízgazdálkodású talajok), amelyeket eddig sem a gabonaelőállítás céljára használtak. Nagy veszélyt abban lát dr. Gyuricza Csaba, amikor a növényi maradványokat nem a talajba juttatják vissza, hanem elhordják a területről, és fűtőművekben használják fel. Az ilyen jellegű energetikai hasznosításnak is megvan a helye, de azt tervezetten, előre
jól átgondoltan lehet megvalósítani. A hazai talajoknak szükségük van a szervesanyagvisszapótlására, amiről – állatállomány hiányában – elsősorban a növényi maradványokkal lehet gondoskodni.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
Védjegy lesz a Pannon búza A múlt évi betakarítás után több gazdaság vezetője büszkélkedett a sok terméssel. Az első tételeket tonnánként 42 500 forintos, vagy annál is magasabb áron sikerült eladni. A takarmány minőségű búza is fizetett. A gabonafélék termelői ára 2008 májusában 61,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit Magyarországon, a mezőgazdasági árak 31,5 százalékkal emelkedtek. Számunkra eddig majdnem mindig, mindenféle válság rosszul ütött ki. Most először megtörni látszik ez a tradíció, hiszen az élelmiszerárak emelkedése világtendencia. Mit kíván a helyzet a termelőktől? Vancsura József, a több mint 3000 tagot tömörítő Gabonatermelők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke szerint a növekvő élelmiszerárak kedvező hatást gyakorolnak a magyar mezőgazdaságra, és még korántsem merítettük ki minden lehetőségünket! Példaként említi, hogy csupán annyi búzát exportálunk, 1,5 millió tonnát, amennyit a csak nemrégen piacgazdaságra tért Ukrajna három fiatal kereskedője értékesített külföldön az egyik évben. – A piac kereslet-kínálat törvényére és annak működésére szinte szemléltető iskolapélda a most előállt helyzet – állapítja meg. – Nekünk, termelőknek az a dolgunk, hogy termeljünk több és minél jobb minőségű árut, s azt jó áron adjuk el a kereskedőknek. A kertészmérnök és növényvédő szakmérnök végzettségű érdekképviselő „civilben” a Febagro Felsőbácskai Agrár Zrt.-ét vezeti a Bajához közeli Felsőszentivánon. Ez egy családi gazdaság, amely 500 hektár
108
gazdálkodás
saját és 4000 hektár bérelt földet művel. Az elnök hetente kétszer a fővárosba utazik a gabonaérdekek képviseletéért, ilyen alkalomra beszéltük meg találkozónkat is egy Parlament melletti kávézóban. A teljesen független GOSZ tagjai – magánszemélyek és társas vállalkozások – több mint másfél millió hektár földterületet és 27 ezer alkalmazottat reprezentálnak, ezért megbecsült, tekintélyt élvező magyarországi tárgyalópartnerek Brüsszelben. Javaslatukra és kezdeményezésükre 2008
nyarán itthon megalakult a Fajtakísérleti Innovációs Tanács, azzal a céllal, hogy segítse a termelőket a legmegfelelőbb fajták kiválasztásában. Szeretnék bevezetni és elterjeszteni a Pannon búza védjegyet, abból kiindulva, hogy fél-egymillió tonna javító minőségű magyar búzára mindig lesz kereslet a nyugati piacokon. – Ebben az évben – átlagosan – 4,8 tonna/hektáros termés kellett a búzában a nullszaldóhoz. Megvolt az esély a nyereséges működésre annak, aki nem sajnálta a technológiát, a tudást és a precizitást – folytatja Vancsura József. – A profitot azonban vissza kell forgatni, ebben az esetben használhatjuk ki a konjunktúrával megnyílt lehetőséget. Elfogadhatatlan gyakorlat, hogy a búza vetőmag-felújítás aránya nem éri el a 30%-ot. Lényegesen nagyobb mértékben kellene fémzárolt magot vetni. A GOSZ elnöke biztatónak tartja, hogy a rendszerváltást követő másfél évtized „rendszertelen rendszere” után kialakulóban van a magyar mezőgazdaság közös nyelve, a Brüsszelben is képviselhető és képviselendő magyar agrárstratégia. – Az állam végezze a maga dolgát, teremtse meg a feltételeit a gazdálkodásnak. A többi a mi dolgunk. Bármi, ami piacellenes, amúgy is elenyészik. A siker azon múlik, hogy valaki megfelelő hozzáállást mutat-e a munkához, érti-e, amit csinál, minőséget állít-e elő. Az a meggyőződésem, hogy minőségi búzából Magyarországon nem lehet túltermelés, olyan kicsi a mi mennyiségi részesedésünk még az európai piacon is. Vancsura József itthon a pár ezer hektáron gazdálkodó vállalkozásokat tartja versenyképesnek. Ez a méret sem nagy, ha figyelembe vesszük, hogy az Európai Unióban a közelmúltban a 15 ezer hektáros családi gazdaságok rendeztek konferenciát. S bár az egyik írországi résztvevőnek csak 800 hektár földterülete van, de 15 ezer
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
109
gazdálkodás hektárt bérel Brazíliában. Bajorországban háromévente megduplázódik a birtokméret. Magyarországon évente 3%-os a koncentráció, egy generáció alatt tehát teljesen más birtokszerkezet alakul ki, ha akarjuk, ha nem. A GOSZ is kapcsolatban áll a Kárpátmedencei magyar gazdaszervezetekkel. Versenytársaknak és piaci partnereknek tekintik a szomszédos országok, például Románia (ahol egy év alatt közel akkora területtel vetettek több búzát, mint e növény hazai területe!) és Ukrajna termelőit. Új világ a Kárpát-medencében – Az állattenyésztők számára nem kis gondot okoznak a magas takarmányárak, hiszen ezek költségét nehéz, szinte lehetetlen érvényesíteni a tejfelvásárlási, a vágóállat és az állati termék termelői árakban – hívja fel figyelmünket az árviszonyok ellentmondására Székely József, a Granaco Kft. ügyvezetője. A jelenleg főként fehérje- és olajtartalmú takarmányok forgalmazásával foglalkozó, mintegy tízmilliárd forintos forgalmú cég, mely nemrég költözött a budai Graphisoft Parkba, a hazai napraforgódara-piac legjelentősebb kereskedője. Beszélgetésünk során arra is rávilágít, hogy a takarmányárak hazai emelkedésének korlátot szab a hosszú ideje csökkenő állatállomány, újabban pedig a szomszédos országokban bővülő takarmánytermelés. Mindezt figyelembe véve úgy gondolja, hogy a szántóföldi növények, így a búza áremelkedése nem rossz dolog az európaiak számára. A kenyér nem fog a duplájába kerülni, s ez az alapvető élelmiszer végül is a legrosszabb jövedelmű rétegek kivételével nem terheli túl a családi költségvetéseket. Ezzel szemben az Európai Unió büdzséjében több pénz maradhat, kevesebbet kell majd kifizetni a mezőgazdaság támogatá-
sára. Az emelkedő árak önjáróvá tehetik a termelőket. A termények drágulása sajátosan hat a kereskedelemre. Azért sem mindegy, hogy egy tonna gabona 25 vagy 45 ezer forintba kerül, mert az utóbbi esetben egy egységnyi termék forgalmazása magasabb kockázatot hordoz és nehezebben tervezhető az ügyletek készpénzigénye. Itt érdemes szót ejteni arról is, hogy milyen lényeges változásokat hozott az EU bővítése a Kárpát-medence piacain. Töredékére csökkent az adminisztráció az egyik országból a másik területére irányuló szállításokban. Elmélyül a gazdasági integráció az egymással szomszédos régiókban, újraszerveződnek a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok hálózatai. – Egy dévai takarmánykeverő üzem számára nem okoz semmilyen nehézséget a Debrecenbe érkező tehervonatunkhoz küldeni a kamiont – mond egy példát Székely József. – Csak azt kell nézni, hogy hol olcsóbb az áru. Romániai üzemek az utóbbi években igen sok takarmánybúzát és kukoricát vásároltak Magyarországról. Fontos piacról van szó, ahol jelentős új állattenyésztő kapacitásokat hoznak létre, a legmodernebb technológiával. Kolozsvár mellett tudomásom szerint egy évi 15 millió baromfit előállító telep létesül. A gabona romániai vetésterületének növelése nyilván versenyhátrányt okoz a magyar termelőknek, beleértve a fekete-tengeri román kikötő közelségének hatását az esetleges tengeri szállítás költségeire is. Az a legvalószínűbb tehát, zárhatjuk körképünket, hogy a Kárpát-medencében a mezőgazdasági termelés mennyisége és értéke emelkedni, a termelők versenye – köztük búzásoké – erősödni fog a következő években, évtizedekben. B. G.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
110
tudomány, technika
B
ár az elterjedt nézet, miszerint Galilei fedezte fel a távcsövet, pontatlan, minden bizonnyal ő volt az első emberek egyike, aki az ég tanulmányozására használta. A távcsövet egyes feljegyzések szerint 1608-ban Hollandiában találták fel – viszont Galilei készített nem sokkal később egy nyolcszoros, majd egy kb. hússzoros nagyítású modellt. Teleszkópját négyszáz éve, 1609.
augusztus 25-én mutatta be a velencei törvényhozóknak. Ugyancsak 400 éves egy másik nagy csillagászattörténeti jelentőségű alkotás: Johannes Kepler ugyanabban az évben tet-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
111
tudomány, technika te közzé Astronomia Nova (Új csillagászat) című munkáját, amelyben pontosan leírta a bolygók mozgását szabályozó fizikai törvényszerűségeket. Talán a kerek évfordulóknak is szerepük volt abban, hogy az ENSZ 2009-et a csillagászat nemzetközi évének nyilvánította. Az azonban bizonyos, hogy ez a tudomány talán a legősibb mind közül; már a korai kultúrnépek – a babilóniaiak, az egyiptomiak, a kínaiak, az indiaiak, a maják, az aztékok – végeztek csillagászati megfigyeléseket. Egyrészt azért, mert a fényes égitesteket istenként vagy isteni kinyilatkoztatások hírnökeiként tisztelték, másrészt azért, mert a mindennapos gyakorlati élettevékenység szabályozásához, összehangolásához szükséges, előre számítható időbeosztást alapozták az égitestek többé-kevésbé szabályosan ismétlődő mozgásaira. Az Galileo Galilei ókori görögöknél aztán a csillagászat szinte a mai értelemben vett tudománnyá vált: ők vezették be többek között a csillagok fényességének jellemzésére szolgáló magnitúdórendszert, és tőlük származnak a bolygók mozgásának első, viszonylag pontos leírásai is. A mai szakcsillagászat két ágra bomlik: megfigyelő csillagászatra és asztrofizikára. Jóllehet, minden csillagász felhasználja mindkettő alapjait, de a csillagászok szakosodnak az egyik vagy a másik tudományterületre. A megfigyelő csillagászat az adatok gyűjtésére szakosodik, melynek része eszközök építése és fenntartása, valamint a megszerzett adatok feldolgozása is. Ezt az ágat ma többnyire asztronómiának vagy egyszerűen csillagászatnak nevezik. Az
asztrofizika azzal foglalkozik, hogy fizikai modelleket dolgozzon ki a megfigyelések magyarázatára. Feloszthatjuk továbbá a tudományt még három módon is: a vizsgált hely szerint beszélhetünk pl. galaktikus csillagászatról, a vizsgált probléma szerint például a kozmológiáról – amely a csillagok és más égi képződmények keletkezését és fejlődését vizsgálja –, és a vizsgálat módja, eszköze szerint például a röntgencsillagászatról, amelyet az különbözteti meg a többi ágtól, hogy megfigyeléseit a röntgentartományba eső sugárzások vizsgálatával végzi. A nagymértékű specializálódás ellenére a csillagászat ma is egyike azon kevés tudománynak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén. Rajtuk kívül is sokakat érint meg a csillagos égbolt látványa, a sokszor szabad szemmel is látható csillagászati jelenségek. Ezért a csillagászat nemzetközi éve elsősorban nem is a csillagászokat célozza, hanem általában a Föld lakóit, foglalkozásra, életkorra, lakóhelyre való tekintet nélkül. A nemzetközi programok között találunk távcsöveket olcsón, könnyen építő programot, olvashatjuk majd híres csillagászok blogját, megismerkedhetünk a női csillagászok helyzetével a túlnyomóan férfiak által űzött szakmában, és tanulmányozhatjuk a Jupiter holdjait kis segítséggel. A hazai eseményekről az érdeklődők a sajtóból és a http://www.csillagaszat2009.elte.hu hivatalos webhelyről tájékozódhatnak. B. A.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
112
tudomány, technika
A Phoenix-projekt sikere
Víz a Marson
A főnix eredetileg az egyiptomi mitológia egyik csodálatos teremtménye, egy gyönyörű vörös-arany tollazatú madár, mely hosszú élete végén porrá ég, majd hamvaiból újjászületik. A csodalény nevét viseli Phoenix, az amerikai Arizona állam fővárosa, amelynek egyetemét egy nagyszerű tudományos program résztvevőjeként gyakran emlegette a világsajtó 2008 nyarán.
É
s persze Phoenixnek hívják azt az űrszondát is, amelyet az arizonai állami egyetem és a NASA bocsátott fel még 2007 augusztusában, hogy majd egy évvel később, 2008 májusában sikeresen landolhasson a Marson, és megkezdhesse kutatását, választ keresve a réges-régi kérdésre: megvannak-e a vörös bolygón a mégoly kezdetleges élet minimális feltételei, jelei – utaljanak ezek akár jelenlegi, akár régmúltbeli életre.
A marsi élet kérdése igen régen foglalkoztatja az emberiséget. A látcső felfedezését és fejlődését követően elsőként egy Giandomenico Cassini nevű olasz csillagásznak tűnt fel – még 1666-ban – hogy a bolygó sarkvidékeit, mintegy sapkaként, fehér foltok fedik. Unokaöc�cse, Giacomo Maraldi óvatosan már azt is megpendítette, hogy e sarki képződmények víztől vagy jégtől származhatnak. A német–angol Herschel (egyebek mellett az
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
113
tudomány, technika Uránusz bolygó felfedezője) viszont már határozottan jégsapkaként azonosította őket. 1784-ben aztán még ennél is tovább ment: az angliai Royal Society (lényegében az első tudományos akadémia) számára írt beszámolójában a Marsot a Földhöz leginkább hasonlatos bolygóként írja le. Sőt, mivel – mint írja – a Marsnak jelentős, bár ritka légköre van, „lakosai feltehetőleg a miénkkel egyező feltételeket élveznek számos tekintetben”. Ezzel megindítója annak a sok fantasztikus elképzelésnek és feltételezésnek, melyek szerint a Marson élet – esetleg értelmes élet – létezik. Tovább erősítette ezeket a hiedelmeket az úgynevezett Mars-csatornák felfedezése: Giovanni Schiaparelli, a milánói Brera obszervatórium igazgatója 1877-ben szabályosnak látszó sávokat figyelt meg a Marson, s azokat a sajtó marsi értelmes lények építményeiként értelmezte. Percival Lowell az 1905-ben megjelent, A Mars és csatornái című könyvében odáig ment, hogy ezeket a csatornákat a marslakók – a bolygó jégsapkáinak olvadó vizét elvezetve – öntözésre használják. S hiába számolt be George Hale 1909-ben arról, hogy teleszkópján „egy fia csatornát” sem látott, a New York Times 1911. augusztus 27-ei főcímében mégis ez állt: „A marslakók két jókora csatornát építettek két év alatt”. Talán e történelmi hisztériával is magyarázható egy példátlanul érdekes történet: 1938 októberében Orson Welles kiváló rendezésében rádiójátékot sugároztak az Amerikai Egyesült Államokban H. G. Wells Világok harca című sci-fi regénye alapján, s az emberek ezrei hitték el a marslakók támadásának kitalált, de valóságszerűen tálalt történetét, elmenekültek otthonaikból – bár az adás során háromszor is bejelentették, hogy az egész csak fikció. A mostani Phoenix-misszió még 2007-
Kincses Kalendárium
Munkában a robotkar Fotó: NASA, Wikipédia
ben indult. A kutatószondát először Föld körüli pályára állították hordozórakéta segítségével, majd a hajtómű segítségével egy meghatározott Nap körüli, bolygószerű pályára juttatták, ez olyan volt, hogy egyszer metssze a Mars pályáját. Gépi számításokkal határozták meg úgy, hogy ez éppen akkor történjen, amikor a bolygó is odaér. Így történhetett, hogy bár a Föld és a Mars távolsága bizonyos időpontokban csak 200 millió kilométer, a szondának mégis közel 680 millió kilométeres utat kellett megtennie. Külön érdekesség, hogy a Marson sikeres leszállást végrehajtó Phoenixet a manőver közben le is tudták fényképezni; ez volt az első eset, hogy egy űrjármű – nevezetesen a NASA Mars Reconnaissance Orbite nevű műholdja
114
a 2009-es esztendőre
tudomány, technika – fotózott le egy másik űrjárművet egy bolygóra való leereszkedés közben. A Phoenix sikeresen teljesítette talán legfontosabb marsi feladatát: július 30-án mintát vett az úgynevezett TEGA detektorba, s ennek vizsgálata során végre közvetlen terepi módszerekkel támasztja alá a vízjég jelenlétét a Marson. A vizsgálat lényege: a detektor a mintát folyamatosan melegíti, és eközben annak változásait vizsgálja. Az anyagban lévő különböző összetevők a melegítésre eltérő módon reagálnak, és a minta mért hőmérséklet-emelkedési üteméből a kutatók következtethetnek annak összetételére. A TEGA a mintát akár 1000 fokra is melegítheti, miközben a keletkező gázokat egy tömegspektrométer méri, így azonosítva a különböző kémiai elemeket, sőt azok izotópjait (különböző tömegszámú változatait) is. Egy másik műszer, az úgynevezett MECA (egyfajta mikroszkóp és elektrokémiai elemző kombinációja) mérése szerint a Mars talaja kissé lúgos és kissé sós, hasonló a Föld szélsőséges körülményű élő-
helyeinek némelyikéhez, s így egyes földi növények számára is éppen elviselhető lenne. A talajban magnéziumot, nátriumot, káliumot és klórt is kimutattak. Feltehetően a MECA eredményeihez kapcsolódóan furcsa információk is elkezdtek keringeni. Ezek szerint a műszer egyik vizsgálata során olyan tudományos eredmény születhetett, amely akkora horderejű, hogy emiatt már a Fehér Házat is értesítették. Az említett vélekedések szerint a marsi élettel vagy a bolygó lakhatóságával kapcsolatos lehet a felfedezés. A NASA viszont határozottan cáfolta az erre utaló értesüléseket. Mindenesetre az eredetileg 90 solra (marsi napra, amely 40 perccel hosszabb a földinél) tervezett küldetést a sikerek alapján meghosszabbították. S bár a felfedezések nem jelentik sem azt, hogy mai élet nyomára akadt a szonda, sem azt, hogy egykor lehettek élőlények a vörös bolygón, mégis fontos hozzájárulást jelentenek a földön kívüli élet kutatásának nagy tudományos kalandjához. (bpa)
TEGA = Hőmérséklet- és kibocsátottgáz-elemző műszer (Thermal and Evolved Gas Analyzer) Kifejlesztője az Arizonai Egyetem. A mintát folyamatosan, lassan, maximum 1000 fokig hevíti. Hevítés közben figyelik az elhasznált energiát, mert ebből következtetnek az anyag összetevőinek halmazállapot-változásaira (ha egy komponens például megolvad vagy elforr, akkor a hőmérsékletnövekedése megáll egy időre). A műszer az elpárolgó anyagok mennyiségét is méri. MECA = Mikroszkóp és elektrokémiai, valamint elektromos vezetést elemző műszer (Microscopy, Electrochemistry and Conductivity Analyzer) Az optikai mikroszkóp ásványokat vizsgál, a lényegesen nagyobb felbontású atomerő-mikroszkóp a minták felszínének formáját tudja meghatározni, akár 2 nanométeres felbontással. (A nanométer a milliméter milliomodrészét jelenti! A Phoenix egyik nagy teljesítménye volt az is, hogy egy marsi porszemről ilyen mikroszkopikus felvételt tudtak készíteni.) A Wetlab, azaz nedves kémiai laboratórium négy elektrokémiai cellában vizsgálja a kémiai elemek tulajdonságait. Ilyen a feloldott sók jelenléte, a kémhatás vagy éppen a minta elektromos vezetőképessége. MET = Meteorológiai állomás A marsi légkörben követi a víz, a por, a hőmérséklet és a légnyomás rövid és hosszú távú változásait. A por- és jégszemcsék mennyiségét és magassági eloszlását egy 30 W teljesítményű lézerradar méri. A műszert a Kanadai Űrügynökség fejlesztette ki.
Kincses Kalendárium
115
a 2009-es esztendőre
tudomány, technika
Meneküljünk a Földről?
Siratjuk a Földet. Melegszünk globálisan fölfele, fogy az olaj elfele, szárad a Balaton kifele. Nyáron nem szabad a napra menni, télen virágzik az árvácska. Esik az eső, nem esik az eső. Hideg van és meleg. A jó öreg golyóbis halkan a markába nevet.
K
omoly tervek születtek arról, hogy a Rábát, vagy a Rábcát, netán a Dunát bele kellene vezetni a Balatonba, mert ki fog száradni. Aztán jött egy-két esős év, s a Balaton visszahízott a medrébe, már a Sió-csatornát is újra lehet használni, a vizet időnként le kell engedni, hogy ne öntsön ki medréből a magyar tenger. Mint a régi szép időkben. Azokra a régi szép időkre nem emlékszünk persze, amikor szekerekkel át lehetett kelni a tó medrében, hiszen az olyan nagyon régen volt. De emlékszünk a gyerekkorunkra, amikor a déli parton is térdig, hasig ért a víz – milyen is az emberi emlékezet, az kiesett neki, hogy nem a víz volt egy méterrel magasabb, hanem mi voltunk éppen annyival kisebbek. A folyók elterelése szerencsére az első kapavágást sem érte meg, vagy a természet ijedt meg annyira, hogy küldött sok esőt a tóba, vagy mi vagyunk oly lassúak, hogy a nagyszabású tervek papíron maradnak – lényeg, hogy a
természet kijavította hibáit, s így már mi is meg vagyunk elégedve. Vajon a természet mennyire van megelégedve velünk, emberekkel? Gyanítom, hogy mint rakoncátlan gyermekre tekint ránk, s nem valami púpra, mely rátelepedett a Föld egyébként békés társaságára. Ember és természet. Szeretjük magasabb rendűnek, kívülállónak látni magunkat, leginkább elfeledkezünk arról az alapvetésről, hogy az ember is csak a természet része. A természet ezt nélkülünk is így tudja, nem túlságosan érdekli, hogy mi rendületlenül próbáljuk a határvonalat, az elválasztó falat minél erősebbre, magasabbra építeni. Az ember tönkreteszi a természetet. Az ember kirabolja a Földet. Az ember beszennyezi a környezetet. Azzal ámítjuk magunkat, hogy nem belőle vétettünk, hogy el tudunk különülni tőle. A természet nagyon meggondolta, amikor magából kivetve önálló életre keltette az embert. A természet jól megfontolta az
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
116
tudomány, technika evolúciót, már a papucsállatkánál kifundálta, hogy saját ellenségét teremti meg a fejlődés csúcsán. S fölkészült rá. Az Amazonas esőerdőit úgy intézte, hogy amikor a főemlős autói, gyárai sok szén-dioxidot bocsátanak a levegőbe, akkor a fák kétszerháromszor annyi oxigént termeljenek. Ha viszont az ember már nem bír magával, s háromszor-ötször-hússzor-ötvenszer annyi széndioxidot üvölt a fák felé, akkor a fák hatványozottan, húsz a huszadikon, ötven az ötvenediken mennyiségű oxigénnel válaszolnak. Nem tudunk túljárni a természet eszén, bármennyire is igyekszünk. Igyekszünk persze nagyon. Habzsoljuk az olajkészletet, de azt nem kötik az olajárakat diktáló hatalmak az orrunkra, hogy az ipari forradalom óta ennek a készletnek mintegy egytized százalékát fogyasztottuk el. Nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy az ózonlyuk, amelyik hol az Északi-sark fölött van, hol az Egyenlítőnél, hol nagyobbodik, hol éppen összeforrni látszik – valóban létezik-e, vagy a kozmetikai cégek találmánya egy újdonság reklámozására? Persze, szó nincs róla, hogy szántszándékkal kellene próbára tennünk a természet tűrőképességét, amely egyébként igen nagy és fejlődőképes. Ha gyógyító ereje léptékekkel jár is pusztító életformánk előtt, nem biztos, hogy feszegetnünk kell a határait. A biogazdálkodás és a biciklizés bizonnyal kedvére van a mindenható természetnek, amíg az ilyen önmegtartóztató cselekedetekkel pihenni hagyjuk, erejét összpontosítani tudja kevésbé természetbarát ügyködéseinkre. Ilyenkor van ereje a Balatont föltölteni, a megcsappanó olajkészleteket újratölteni, az árvácskákra téli meleget küldeni, mérsékelt nyarainkat mediterrán kánikulává varázsolni. S van ereje ahhoz is, hogy helyrehozza botor botladozásunk kárait mérnöki pontossággal megtervezett világunkban. S nem csak azt. Valószínűleg gőzerővel
dolgozik a természet azon is, hogy bennünket kijavítson. Mára már bizonyára rájött, hogy az eredetileg jónak alkotott emberi természetet milyen irányban kell továbbfejleszteni. Mert azért azt is gyakran elfelejtjük, amikor magunkat a természetből kiszakítottnak kikiáltva, a fejlődés csúcsának tekintve, önmagunktól eltelve nézünk le a természetre, hogy mi csak egy állomás vagyunk a fejlődésben. Ha igaz az evolúciós elmélet, s én nagyon bízom benne, akkor a természet keményen munkálkodik egy nálunk fejlettebb, egy nálunk emberebb emberen. Vagy micsodán. Nem tudni, hogy micsoda lesz az, ami a fejlődés következő lépcsőjére lép. De az biztos, hogy igen nagyot csap majd a mancsunkra, ha tovább szennyezzük a levegőt, ha tovább mérgezzük a vizeket. Vagy éppen ennek az ellenkezője? Ő már szén-dioxidot lélegzik be, ólmozott halakkal táplálkozik, benzint iszik, oxidánsokkal telített emberhúson él? A kérdés már most az, hogy a bölcs természetnek van-e humora, s viccesen tanít bennünket móresre, vagy nincs neki ilyen, s pusztán jól megfontolt fönntartási szándéktól vezérelve küld a nyakunkra egy, a fejlődési láncolatban kifinomultabb utódot. Sirassuk-e a régi évszakokat, keseregjünk-e Földünk jelenén, jövőjén, tervezgessük-e, hogy melyik bolygóra települünk majd, melyik nap melegít majd ózonlyukmentesen, vagy várjuk a megoldást a bennünket eddig is óvó, bölcs természettől ölbe tett kézzel. Ha ölbe tennénk a kezünk, már sokat segítettünk magunkon is. Na de hogy nézne ki, ha utódaink a fejlődésben már magukhoz láncolt kézzel jönnek le a fáról? Használjuk a kezünket, az eszünket valamire, valami természet által elfogadhatóra, hogy inkább arról vegyen mintát a fejlődés az ő boszorkánykonyháján, belátva: mégiscsak jó ez a kéz, jó ez az ész, jó ez a szív – csak egy kicsit kell finomítani rajta. Hátga maradhatunk végül. Jakubovits Anna
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
117
tudomány, technika
Közösségi enciklopédia az interneten
Wikipédia – a szabadon elérhető tudás Megbízhatóságát, pontosságát, hitelességét és időszerűségét ezrek vitatják, mégis nap mint nap sok millióan (pl. a szerkesztőségek, így a Kincses Kalendáriumé is) használják információforrásként – mi lehet ez? Nem más, mint a Wikipédia nevet viselő internetes rendszer, egyfajta online közösségi lexikon.
A
z elnevezés a „Wiki” (így hívják a rendszert működtető számítógépes programot) és a történelmi tanulmányainkból jól ismert „enciklopédia” szó második elemének összetételéből született. Elsőként a francia felvilágosodás nagy tudósai (többek között Diderot, D’Alembert, Condillac, Voltaire, Rousseau és Montesquieu) vállalkoztak az emberiség addig felhalmozott tudásának átfogó, rendszerezett, összefoglaló jellegű – azóta így mondjuk: enciklopédikus – bemutatására. A „wikipédisták” többsége azonban nem tudós. Professzionálisan képzett szakértők, kisebb-nagyobb mértékben hozzáértő lelkes amatőrök és önérdekű grafomán személyiségek egyaránt megjelennek a szócikkek szerzői között. Ez a Wikipédia lényegéből következik: itt nincsenek kötelezően megírandó szócikkek és senki sem csinál ütemtervet. Bárki azonnal szerkesztheti bármely szócikk bármelyik részét, akár új témát, új szócikkeket is beilleszthet a már meglévők közé. (A háttérben működő program ezt technikailag is igen könnyűvé teszi; komolyabb számítógépes vagy programozási ismeretekre nincs szükség a közreműködéshez.) A Wikipédiában nincs cenzúra, minimális a bürokrácia, az egyes anyagok minden különösebb jóváhagyási eljárás nélkül kerülnek
a világhálóra. Ugyanezek a sajátosságok okozzák persze a problémákat is: ha bárki bármit közzétehet, mi a garancia ezen internetes enciklopédia megbízhatóságára? Mennyire lehet támaszkodni a Wikipédiára, mint hiteles forrásra például tanuláskor vagy éppen anyaggyűjtéskor? Kétségtelen, hogy a sokszor tanulmánymélységű szócikkeket böngészve találkozhatunk elfogult és megalapozatlan véleményekkel, tudományos értelemben vett szakmai pontatlanságokkal, és az is előfordul, hogy egy anyag nem az adott terület legfrissebb állásáról tudósít. Azonban független értékelő vizsgálatok szerint – legalábbis ami a tény- és tudományos információkat illeti – a Wikipédia nem kevésbé megbízható, mint a hagyományos módon összeállított ismerettárak. Ezt támasztja alá a hírneves tudományos folyóirat, a Nature magazin vizsgálata is: találomra kiválasztottak 50 tudományos bejegyzést, amelyeket felkért szakértőkkel vakteszten hasonlíttattak össze az Encyclopedia Britannica megfelelő cikkeivel. És az eredmény: a Wikipédia lényegében ugyanolyan megbízhatónak bizonyult – bár a Britannica pontosabbnak mutatkozott, mivel átlagosan három hibát tartalmazott cikkenként, szemben a Wikipédia négy tévedésével, a különbség mértéke mégis
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
118
tudomány, technika elgondolkodtató. Persze, ahol lehet, érdemes és szükséges javítani – ezért ma már a Wikipédia működtetői, szerkesztői is szigorúbb rezsimet alkalmaznak a cikkek befogadásakor, jóváhagyásakor. Az előforduló hibák dacára – különösen, ha a felhasználók veszik a fáradságot, hogy a közlemények tartalmát más forrásokból ellenőrizzék – a Wikipédia igen hasznos és jól használható. Először is, mert a benne foglalt tudás bárki számára bármikor ingyenesen elérhető. Másodszor azért, mert a közölt ismeretanyag terjedelmében óriási – a szócikkek száma 2008 nyarán elérte a tízmilliót, és a magyar nyelvű anyagok száma is meghaladta már a százezret. Összehasonlításképpen: a Magyar Nagylexikon 19 nyomtatott kötetében mintegy 150 ezer szócikk van. És az is az online tudástár előnye, hogy az úgynevezett hiperhivatkozások, linkek segítségével az összefüggő témák között könnyedén mozoghat az olvasó – könnyebben átlátva így a tartalmi kapcsolódásokat. Az interneten egy-egy szócikkhez a legváltozatosabb, akár mozgóképes-videós vagy animált illusztrációkat, szemléltető anyagokat is kapcsolhatunk, akár a világ-
Kincses Kalendárium
Magyar volt a tízmilliomodik Egy Szegeden élő nyugdíjas szakember, Pataki Márta írta a Wikipédia tízmilliomodik szócikkét Nicholas Hilliard angol miniatúrafestő életéről és munkásságáról. A 65 éves művelődéstörténész-könyvtáros nyugdíjazása után, 2007 elején csatlakozott a közösségi enciklopédia magyar változatának nagyjából 300 fős önkéntes szerkesztőgárdájához. Azóta több tucatnyi szócikket írt már, és ezernél is többnek a szerkesztésében működött közre. 2008. március 27-én, magyar idő szerint hajnali 1 óra után töltötte fel otthoni számítógépéről azt a szócikket, amelyről kiderült, hogy a teljes (nemzetközi) Wikipédia tízmilliomodik bejegyzése. A hír pár nap alatt bejárta az egész világsajtót, és azt is mindenhol megemlítették, hogy a jubileumi anyagot magyar ember készítette.
hálón máshol elérhető tartalmakra hivatkozva, azokat mintegy „beidézve”. Bárd András
119
a 2009-es esztendőre
tudomány, technika
A varázsszó: digitális
Az ujjunkból szopjuk Minden kornak megvolt és megvan a jellemző varázsszava, amely ködbe burkolja a tartalmat. A varázsszavak hol elenyésznek, feledésbe mennek, mint az alkímia, amely a középkorban az aranycsinálás mellett és annak örve alatt lassan kibontakoztatta az elemek rendszerét. A mai kor varázsszava a digitalizáció. Már azt sem volt egyszerű befogadniuk száz éve élt laikus eleinknek, miként szólal meg a zene egy bakelit lemezről, azt meg még az átlagosan művelt kortársunk se nagyon tudja, hogyan rögzül a kép vagy a hang a DVD-n vagy a CD-n. Mint ismeretes: digitálisan. S ha halljuk a varázsszót, megnyugszunk; hát persze, digitálisan. De mitől digitális, amit annak neveznek?
D
a számítógép értelmezi Az már későbbi fejlemény, hogy az angolamerikai matematikaoktatásban az előbb leírt latin eredetből általánosabb értelmezés született, és digitális jelzővel illettek minden jelenséget és folyamatot, amely nem végtelen és nem is folytonos, viszont elvileg megszámlálhatóan tagolódott, aprózódott, ezért számjegyértékekkel megjeleníthető, leírható. Tekintve, hogy a „digital” szó az angol matematikai nyelvben már honos volt, nem történt más, minthogy új tartalommal
bővült a jelentése: számítógépes program által létrehozott és értelmezett jel. (Minden számítógépes nyelv alapja a kettes számrendszer, amely a 0 és az 1 jegyeket használja, világos, hogy ekkor is megszámlálható mennyiségekkel van dolgunk.) 2012-re az Európai Unió országaiban kötelezően át kell térni a digitális műsorszórásra, ami egyértelmű azzal, hogy a műsorkészítés maga is digitális technológiával készül. Ha ennél tágabb értelemben fogjuk fel, akkor az látszik, hogy a szórakoztató elektronika a jelenkor egyik legfontosabb húzóágazataként ma már szinte teljes egészében a digitális technológiára épül. Gondoljunk arra, hogy azonos DVD-ről megy a film a moziban és otthon; az első esetben egy projektor – nagy teljesítményű vetítőberendezés – segítségével jelenik meg a vásznon a kép, a másodikban a saját DVD-lejátszónk juttatja a képet az otthoni televíziónkba. Tehát a filmet, másként fogalmazva az eredeti jelek sokaságát mindkétszer ugyanarról a tetszőleges számban, minőségromlás nélkül sokszorosítható adathordozó egy példányáról veszi le a gép.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
igitus latinul azt jelenti: ujj. Digitus computare pedig annyit tesz, mint az ujjakon számolni, s ha ismerősnek tetszik a computare szó, az korántsem a véletlen műve. Ne feledjük, alig múlt ötven éve annak, hogy a kisgyerekek egy két és félezer éves görög-római hagyomány alapján az ujjaikat használva tanulták meg elemi iskolásként a matematika alapjait, és ma is úgy van, hogy a beszélni alig tudó kisgyerek az ujjain mutatja, hány éves. Vagyis az ujjakon számolás mindig is az áttekinthető, megszámlálható, a szemmel is követhető mennyiségeket hordozta.
120
tudomány, technika
Médiaközpont az egyik televíziós műsorterjesztőnél
De mit hoz a műsorszórás s vele párhuzamosan a műsorterjesztés digitalizációja? Miért nevezik analógnak a világon ma még túlsúlyban lévő műsorszórást, s miben különbözik attól a digitális?
Forrás: www.upc.hu
több mint ami érzékelhető Ismét a szótörténet-szófejtés eszközéhez folyamodunk. Analogon: annyit tesz az ógörögben, hogy az eredetivel azonos, egyívású vagy ahhoz teljesen hasonló. (Ana = párhuzamos, azonos jelentésű prepozíció; „logo” = ismerni, tudni.) A televízió és a rádió műsora rádióhullámokon terjed, méghozzá oly módon, hogy a kép és/vagy a hang az elektromosság változását indukálja, s ezek a változások maguk a jelek; azonosak, vagyis analógok. A digitális műsor is rádióhullámokon terjed, a jelentős eltérés abban van, hogy nem a kép vagy a hang kelt közvetlenül elektromos változásokat, hanem a kép és a hang elemeit előbb
digitális jelekké alakítja a technika, s ezeket a jeleket továbbítják rádióhullámokon. (E tekintetben a földi és a műholdas sugárzás nem mutat különbséget.) Minthogy azonban a hang és a kép jóval több karakterisztikával rendelkezik, mint amennyit szerveinkkel képesek vagyunk érzékelni, viszont ezeket a fizikai jellemzőket az elektronika maradéktalanul rögzíti, jellé formálja, továbbítja, az érzékelhetőnél sokkalta részletezőbb elemek olyan kép- és hangrendszert alkotnak, amely az emberi szem vagy fül számára a közvetlenül megtapasztalhatónál tisztább és tökéletesebb élményt képes adni. A fizikailag létező és megragadható messze több mint az anatómiailag felfogható. Ez magyarázza, hogy a digitális rádióhullám sokkal kevésbé van kitéve a légköri viszonyoknak, a „csatornazajnak”, mint az analóg. Végül, de nem utolsósorban, a digitális rádióhullám sugárzásához lé-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
121
tudomány, technika nyegesen kevesebb energia felhasználása szükséges, mint a hagyományos rádió- és televíziósugárzáshoz. Ezek után szinte természetes, hogy ha kiindulásként – akár élő, akár rögzített formában – digitális jelek kelnek útra, amelyek digitális úton jutnak el a fogyasztó digitális készülékéig, legyen az rádió, televízió vagy mobiltelefon, korábban soha nem élvezett minőségű szolgáltatásban lesz részünk. S nemcsak a kép- és hangminőség közelít a tökéleteshez, hanem a digitális műsorszolgáltatók más szerepben is megjelennek. Ma azoknak a nagy teljesítményű szervereknek a tulajdonosait, akik megrendelőiknek helyet, felületet, különféle elektronikus termékeket biztosítanak, tartalomszolgáltatóknak nevezzük; nos a digitális műsorszolgáltatók egyidejűleg tartalomszolgáltatók is lesznek, ami annyit tesz, hogy a néző vagy a hallgató bármely műsorszolgáltató bármely műsorát tetszőleges időben visszakeresheti, letöltheti és megnézheti, meghallgathatja. Ez az egyik ok, ami miatt a digitális műsorszolgáltatás több és más, mint amit ma annak nevezünk.
Jelmagyarázatok CD – Compacq Disc: hang- és írásjelek rögzítésére és lejátszására alkalmas adathordozó. DVD – Digital Video Disc: álló- és mozgóképek rögzítésére és lejátszására alkalmas adathordozó. HDTV – High Definition Television: különlegesen érzékeny, nagy képfelbontású televízió. A hagyományos (analóg) tv-k képe vízszintesen 600, függőlegesen 400, összesen tehát 240 000 pontból áll össze egésszé. A HDTV ennek a sokszorosát, bár inkább nagyságrendekkel a többszörösét produkálja, ezért jobb, élesebb a képminőség, a színek pedig az eredetihez képest kicsit se módosulnak, szakmai kifejezéssel élve sokkal inkább színhelyesek, mint az analóg tv képének színei. A HDTV szabvány több felbontást határoz meg (növekvő sorrendben): 480p: 720×480 pixel 720p: 1280×720 pixel 1080p: 1920×1080 pixel interlaced natív 1080i: 1920×1080 pixel, H2160p: DCAM/HDV 1440×1080 3840×2160 Quad HDTV Ezek közül csak a 720p és az 1080i az igazán szabványos HDTV felbontás. (A felsorolásban a „p” jel a progressive, azaz folyamatos, az „i” jel az interlace, azaz váltósoros alkalmazást jelöli meg.) Pixel – képpont, amelyet két koordináta határoz meg. A koordináták nem tetszőlegesek, minthogy elméletileg metszéspontokról van szó. Az előbb felsorolt felbontások – 720p és 1080i – 921 600, illetve 2 073 600 képpontot tartalmaznak, ami a hagyományos 240 000hez képest hallatlanul részletező, miáltal a sugárzott összkép „szemcséi” az emberi szem számára tökéletesen érzékelhetetlenek. Quad HDTV – a HDTV kiegészülése mobiltelefon-szolgáltatással (ez teszi lehetővé, hogy a mobiltelefon kijelzőjén akár televíziós műsorokat is követhessen az ember, amiként erre a pekingi olimpia idején sokszor felhívták a figyelmet).
kütyü kütyü hátán A másik ok, egyszersmind magyarázat a műsort vevő készülékekkel függ össze. Arról van szó, hogy szerte a világon a mai háztartások elsöprő többségében olyan televíziókat és rádiókat használnak, amelyek kizárólag analóg jelek vételére alkalmasak. Hiába állnak tehát teljes készenlétben a műsorkészítők és műsorsugárzók, azaz hiába készülnek a műsorok már ma is digitális technikával, s hiába sugározzák azokat a földfelszínről vagy műholdakról, ha a fogyasztók nem rendelkeznek a jelek vételére alkalmas készülékekkel. A megoldásra átmeneti válasz született – egyelőre, legalább is, ami a televíziózást illeti. Nagy-
Britanniában – igaz, ott jelentős állami támogatással – viszonylag elterjedtté vált egy kis készülék, amelyet a televízió tetejére
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
122
tudomány, technika tesznek, s amely a digitálisan sugárzott jelet hagyományos analóg jellé alakítja, ezáltal a készülék a néző számára is élvezhető műsort közvetít. A kütyüt set top box néven forgalmazzák nálunk is. Mindent összevetve tehát nem technikai-technológiai, hanem gazdasági kérdés, mikorra válik teljessé a kör, mikor szorítja ki a használatból az analóg készüléket a digitális. A ma kapható digitális készülékek még versenyképtelenül drágák, s nem is alkalmazkodnak a mai fogyasztási – rádiózási, televíziózási – szokásokhoz. A rádiózás mobil háttértevékenységgé vált, tehát valami egyéb mellett hallgatunk rádiót, továbbá vagy a rádiókészülék mozog lakáson belül, vagy autózik a hallgató, vagy pedig üzletben, vendéglátóhelyen szól valamelyik adó. A digitális rádiózás egyfelől – a mainál kisebb mértékben – megőrzi
az imént vázolt háttértevékenység jellegét, másfelől sokkal inkább a korábban megemlített tartalomszolgáltatói funkció lesz a meghatározó, vagyis egyfajta zenei és prózai archívumként használja majd a hallgatóközönség. Más a helyzet a televíziózással. A digitális televíziózás világa a következő újdonságokat hozza: korábban soha nem tapasztalt kép- és hangminőséget ad; az elérhető sok száz, sok ezer csatorna egy idejűleg a maga műsorát teszi az adás idején és később is bármikor elérhetővé, azaz a földkerekség közös archívumaként lesz kezelhető; végezetül a televíziózás is mobil lesz – autóban, telefonon, számítógépen egyaránt élhetünk vele. Csak az a kérdés nyitott, miként hangzik majd a digitális kor új varázsszava. Gellért Kis Gábor
Hogyan készüljünk az átállásra? Amennyiben kábeltévénk, esetleg „tányéros” vételi lehetőségünk van, nincs különösebb teendőnk; a szolgáltató még hosszú időn keresztül biztosítja előfizetett csatornáinkat úgy, hogy azokat a hagyományos analóg televíziókészülékünkön nézhessük. Persze, ha élni akarunk a többletlehetőségekkel (visszajátszás, felvétel, elektronikus műsorújság), választhatjuk az átállást, de a hálózat működtetője ekkor is mindent megcsinál nekünk, és biztosítja – ingyen vagy havi néhány száz forintért adja – a szükséges átalakító eszközt is. Lényegesen más a helyzet (bár ez esetben sem a nagyon közeli jövőben), amennyiben eddig saját tető- vagy szobaantennával néztük az elérhető adásokat – ezek a földi sugárzású programok ugyanis 2012-ig lépcsőzetesen megszűnnek, illetve csak digitálisan lesznek foghatók. Ebben az esetben magunknak kell beszereznünk majd egy digitális vételre is alkalmas televíziókészüléket vagy egy a digitális jeleket analóg folyammá alakító úgynevezett set-top boxot – ennek ára ma 40-50 ezer forint körül van, de a kereslet növekedésével valószínűleg jelentősen csökkenni fog. A jó hír, hogy a vételhez a legtöbb esetben régi antennánk is elégséges – sőt, ha a korábbi módon sugárzott adást legalább elfogadható minőségben láttuk, a digitális tökéletes képélményt fog nyújtani. Bizonyos, hogy az m1, az m2 és a Duna TV digitális adása ingyenesen fogható lesz a jövőben is, és valószínű, hogy mellettük még jó néhány más csatorna is térítés nélkül elérhetővé válik, bár hogy melyek lesznek ezek, ma még nem dőlt el. Mindenesetre semmit sem érdemes elsietnünk; a napisajtóból és maguktól a televíziós műsorterjesztőktől még sokszor kapunk majd részletes és időszerű tájékoztatást.
Kincses Kalendárium
123
a 2009-es esztendőre
hirdetés
Kincses Kalendárium
124
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Titokzatos kőtornyok és bronzonettik
Szardínia volt Atlantisz? Szardínia szigete nem csak a fürdőzést és a tengeri örömöket kedvelők paradicsoma. A kristálytiszta vízen, a ragyogó napfényen és a változatos strandokon kívül a szárd kultúra ősi emlékei is vonzzák a látogatókat.
A
mediterrán világ nyugati medencéjének történetében jelentős szerepük van a szigeten található kőtornyoknak, melyekből mintegy nyolcezer maradt meg kisebb-nagyobb épségben, de eredeti számukat a kutatók 30 000-re teszik. Kétháromezer éves építményekről van szó, melyeket kötőanyag nélkül, hatalmas kőtömbökből építettek, és amelyek egyszerre szolgáltak lakóépületül és erődként, sokat közülük kultikus szerepre szántak. A csonka kúp alakú hatalmas tornyok hihetetlen precizitással készültek, a nagyobbak belső termeiben remek kupolákat, íves mennyezeteket látni. A szigeten az első települések hatezer évvel ezelőtt jöttek létre, és az időszámításunk kezdete előtti 1800-as évekre teszik a kutatók annak a társadalomnak a kialakulását, mely a nuraghénak nevezett kőtornyokat építette és használta. E korszak a rómaiak hódításával ért véget i. e. 238-ban. Európa és a mediterrán világ nyugati felében ez volt az első fejlett civilizáció, megelőzve a keltákat és az etruszkokat is. A nuraghe szó az arab nurhag, nuradzsi szóból származik, és kőtornyot jelent. A többitől látótávolságban, szinte minden domb tetején állt egy, és egymással ilyen módon alkotva láncot a támadók ellen biztos fedezéket nyújtott. Az építési technika finomodásával egyre bonyolultabb
tornyokat építettek, némelyik egészen hasonlatos a középkori várak rendszerére: a belső épületet bástyák, falak veszik körül, és a falakon belül kisebb, hasonlóan kör alaprajzú épületek sokasága helyezkedik el, valóságos nuraghefalut alkotva. Egy ilyen feltárt falu található Baruminiben, a Nuraghe Su Nuraxi, amely a Földközitenger nyugati medencéjének legnagyobb megalitkori emléke. A nuraghe korának kutatói számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy e civilizáció kezdetén nem ismerték az írást, így nem maradt fönn feljegyzés, levél, ami a megértést segítené. Sejtelmes ködbe vész a több ezer évvel ezelőtt élt társadalom élete. Hogy mennyire megmozgatja az emberek fantáziáját a titokzatosság, ami a nuraghék korát jellemzi, arra példa Sergio Frau Herkules oszlopai című könyve. A szerző – egyébként nem egyedül az olasz történészek között – a legendás Atlantisz szigetét vonja párhuzamba Szardíniával. Az eltűnt, megsemmisült kultúra Frau és más tudósok szerint a „tornyok népéé” lehetett, és erre – szerintük – közvetett bizonyítékok láncolata utal. A Tirrén-tenger neve a „Turrenoi” kifejezésből származik, jelentése: tornyok építői. Sehol másutt nem találtak efféle tornyokat, ezért feltételezik, hogy a Tirrén-tenger a Szardínián élő népről kapta a nevét. Ahogy a mükénéi civilizáció egy vulkánkitörés miatt pusztult
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
125
határainkon túl
Kötőanyag nélkül épültek a körtornyok
el, elképzelhető, hogy a Szardínia szigetén található kőtornyok is hasonló katasztrófában semmisültek meg. Ezt alátámasztani látszik, hogy hosszú évszázadokig pihent a tengervízzel(!) elkevert föld alá temetve a sziget közepén a nuraghe város is, és a kutatók szerint pusztulását egy vulkánkitörés utáni tengerár okozhatta. A könyv szerzőjének meggyőződése, hogy a Platón által elbeszélt „Herkules oszlopai” valójában nem Gibraltárt jelentik, hanem a Messinai-szorost, és Atlantisz nem más, mint Szardínia. Elmélete szerint a katasztrófa után a túlélők az itáliai félszigetre menekülve alapítottak civilizációt, ők voltak az etruszkok. Igaz, vagy sem, talán sosem derül ki. A bronzkorszakról lévén szó, a fémből készült tárgyak, eszközök fennmaradtak és ezek sokat elárulnak a kor társadalmáról. Találtak apró szobrokat sírokban, sírkamrákban és nuraghékban. Nem tudjuk, hogy
Kincses Kalendárium
126
A nuraghe-kor társadalma A nuraghe civilizáció társadalmának magja az apa által irányított család volt. A családok klánokba tömörültek, a klánok pedig törzsekké szerveződtek. A társadalom csúcsán a király állt, aki a katonai, politikai és vallási hatalmat a vének tanácsának bevonásával gyakorolta. A katonák és a nemesek álltak a társadalmi ranglétra legmagasabb fokán, őket a papok és papnők követték – hozzájuk kötődött a gyógyítás és a mágia is –, majd alattuk a legszélesebb réteget a pásztorok, földművelők, kézművesek és kereskedők alkották. A katonaság szerepe az egyre szaporodó külső fenyegetésekkel egyenes arányban erősödött, hiszen fontosságuk a pun zsoldosokkal, majd a római légiósokkal szemben vívott harcokban elvitathatatlan volt. A nuraghe civilizáció mintegy másfél ezer évig virágzott, mozgalmas élete lényegében a rómaiak gyarmatosításával ért véget.
a 2009-es esztendőre
határainkon túl fából is készültek-e hasonló művek, mert a fa az évezredek alatt megsemmisülhetett. Bronzettinek nevezik e bámulatosan szép szobrocskákat. Vannak közöttük egészen finoman megmunkált, részletgazdag darabok és elnagyolt, elmosódott formájúak egyaránt. A nuraghe korának műalkotásai közel háromezer éves koruk ellenére kifejezetten modernnek látszanak, de szépségüknél is nagyobb jelentősége van annak, hogy rengeteget elárulnak a nuraghék világáról. Mesélnek a kor lakóinak életmódjáról, eszközeiről, öltözékéről, de még a vallási szokásaikról is. Találtak szobrot, mely törzsfőnököt, papot, papnőt, harcosokat ábrázol teljes fegyverzetben, vagy éppen íját megfeszítő vadászt, de megörökítették állataikat, hajóikat, edényeiket, sőt a nuraghékat is. Ez utóbbi is nagyon lényeges, mert az elmúlt 3-4 évezred során csak a kövek maradtak viszonylagos épségben, a
csonka kúp alakú épületek tetőzetére, teljesen eltűnt faszerkezetére csak e szobrok alapján tudtak következtetni a kutatók. Hogy a megformázott állatok között nincs ló, az bizonyíték arra, hogy 3000 évvel ezelőtt Szardínia őslakosai nem ismerték ezt az állatot. Használták viszont a szarvasmarhát a föld megművelésére - ezt is a bronzettik tanúsítják, hiszen van közöttük olyan, amelyik befogott, kötéllel vezetett marhát ábrázol. Jelentős számú, bárkát formázó bronzettit is találtak a kutatók, akik úgy vélik, ezek azért készültek, hogy az akkori szárd hit szerint a halottat átvigyék a túlvilágra - ezért is találták jó részüket a Tomba dei Gigantinak nevezett temetkezési helyen. A hajócskák orrésze nagy agancsú szarvasfejjel díszített, és madarak – valószínűleg sirályok – is láthatók rajtuk. Szardínia történeti csodái egyedülállóak, mégis kevéssé ismertek a világon. Érdemes a szigetre utazva nem csak a napfény és a tenger örömeiben elmerülni, hanem pihenésképpen olykor a még mindig sok rejtéllyel teli szárd ősmúlt kövei közt is körülnézni. Fisch Gábor Bronzetti – a kor művészete
Körülbelül négyszáz darabot találtak eddig és tartanak nyilván a bronzkorszak kis műremekei közül. Mindegyik bronzetti egyedi, nincsen két egyforma közöttük. A legkisebb 2,5 centiméteres, de a legnagyobb sem haladja meg a 39 centit. A legrégebbiek időszámításunk kezdete előtt a IX. században készültek, de a legfiatalabbak is 2600 évesek. Elsősorban vallási helyeken, szent kutakban, templomokban, sírokban leltek rájuk – ez utóbbi hasonlóságot mutat a mezopotámiai szokással, ahol szintén kis szobrokat tettek a halottak mellé a nyughelyre. A kis műalkotások elkészítését papok felügyelték, mert ők ismerték az öntés titkait. A szobrokkal komoly kereskedés folyt, hiszen azokat elsősorban áldozati célból használták, és ezért értékesek voltak.
Kincses Kalendárium
127
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Tibet közeledik, Tibet távolodik
Vasút a felhőkbe Antilopok, vadszamarak, vad jakok, fehér szájú szarvasok, hóleopárdok, hófácánok, fekete nyakú darvak, zergék, perzsa muflonok, mongol gazellák, hiúzok, barnamedvék, csíkos fejű ludak eddig zavartalan élőhelyén, a Tibetifennsíkon zakatol a világ legmagasabban közlekedő vasútja. A tizenhat kocsiból álló, három összekapcsolt mozdony vontatta szerelvények naponta háromszor szelik át a négyezer méter magas tájat, hétezer méteres hegyek között, kristályvizű tavak mentén. A külvilág, a kínai kultúra, egy lendületes gazdaság robog a maga útján, hogy megváltoztassa a sziklás karavánutakon bandukoló tibeti állattenyésztők, földművesek életét.
I
a gyarmatosítás fizikája Az utak építése közben, még az ötvenes években tervezték el a távoli terület szívébe vezető vasútvonalat, kijelölték a nyomvonalat, s elkezdődött az építkezés, mely nagyon lassan haladt a kulturális forradalom és egyéb, pénzemésztő gondok miatt. Az első szakaszt, amely 814 kilométer hosszú, Csiningtől Golmudig tart, 1979-re készült el. A Csinghaj (Quinghaj)-Tibet nevet viselő második szakasz nagyon kemény dió volt, építését 2001-ben hagyták jóvá,
amikor a kínai mérnökök megtalálták azt a megoldást, amellyel sikerült műszakilag is leküzdeni a gyarmatosítás fizikai akadályait, s végre eljuthattak a sínek Lhászába. A vasúti pálya 960 kilométeren a 4000 méter magas Tibeti-fennsíkon halad, ahol 550 kilométer hosszan, harminc méter mélyen az állandóan fagyott talaj különleges műszaki megoldásokat kívánt az építőktől. A pálya mentén, mindkét oldalon, sűrűn egymás mellé több ezer acélcsövet fúrtak a talajba, ezek hűtőfolyadékkal, folyékony nitrogénnel vannak töltve, föld fölötti részük hűtőbordás, s a hűtőszekrény elvén működve biztosítják, hogy a talaj ne olvadhasson föl, ne váljon mocsarassá, amelyben a pálya elsüllyedne. A pálya alá a nyomvonal hos�szában végig négyzetrácsos hálókba foglalt faragatlan kődarabokat fektettek, ezek a szél hűsítő erejét közvetítik a fagyott rétegbe, és egyúttal a talpfák alatt tartják a széltépázta földet. Az elmúlt években azonban egy fokkal emelkedett a térség átlaghőmérséklete, így végül is kétséges a technikai bravúrok eredményessége. Legalábbis arról érkeznek hírek, hogy a pályatest alatt sok helyütt süllyed és töredezik a fagyott talaj.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
ly módon jelkép a Pekinget Lhászával összekötő, a 2006. július elsején átadott szakasszal teljessé vált vasútvonal, bár jelképhez képest drága, bonyolult, veszélyes. Kínában persze nem ijednek meg a nehézségektől, s nem ismernek lehetetlent. A Tibetet őrző hétezer méter magas Himalája az ötvenes évektől kezdve figyelhette, hogy először történetében két út is épült fönnhatósága alá. A kínaiak, ha már bekebelezték Tibetet, használni is akarták: bevinni a védettnek hitt, önfenntartó, a vallásába és a felhőkbe kapaszkodó tartományba a birodalom továbbiakban kötelező ajándékait.
128
határainkon túl
Állítólag ugyanilyen repedések láthatók a hidak és alagutak szerkezetében is, például a permafrost (állandóan fagyott) talajra 4905 méter magasságban épült,1329 méter hosszú, s így a maga nemében egyedülálló Fengusan-alagút szerkezetében is. A kínai kormány cáfolja a híreket, véleményük szerint a vasút elősegíti Tibet fejlődését és modernizációját, s képes arra a maximális kihasználásra, amelyre szánták. A gazdasági fejlődés jelenleg évi 12 százalékos, főként az idegenforgalomnak köszönhetően, de 2010-re már 1,2 milló turistával számol a kínai kormány a 2,8 millió lakosú, 12 millió négyzetkilométernyi Tibetben. oxigén a poggyászban Bár Lhásza közúton és repülőn eddig is elérhető volt, a növekedés a tömegközlekedést lebonyolító vonatnak köszönhető. A gyönyörű tájon futó vonat már maga is érdekes. A Peking–Lhásza útvonal az új szakasszal már 4064 kilométer: előbb el kell jutnunk a fővárosból Lanzuba, onnan Csiningbe,
ahonnan a tulajdonképpeni tibeti vonat indul, így a fagyott talajokon megszokott 50 kilométer óránkénti sebességtől eltérően a 100-120 kilométeres száguldással összesen 48 órás utazás vár ránk, akár ülőhelyes, akár hálófülkés kocsiban. A Csinghaj-Tibet szakaszon a poggyászkocsi legfontosabb terhe az oxigén. A kupék nyomáskiegyenlítése ugyanúgy megoldott, mint egy repülőn. A vonat személyzetében orvos is van, s minden állomáson van elsősegélyhely. Nem véletlenül. Ebben a magasságban a levegő oxigéntartalma már alig fele a tengerszinti mennyiséghez képest. Az állomások közül Tanggula fekszik a legmagasabban, 5068 méteren. A munkások (olykor húszezer egyszerre) nehéz oxigénpalackokkal a hátukon, háromóránként váltva egymást dolgoztak az építkezésen. Turistairodák szakosodnak arra, hogy a kétnapos utat többnaposra nyújtsák azzal, hogy egyes megállókban kirándulásokat szerveznek a falvak, a táj, a fauna megismerésére. A vonat a szállodák fantáziáját is be-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
129
határainkon túl
„A boldogságba vezető mennyei ösvény”
indította, egy ötcsillagos szálloda építését tervezik a végállomáson, Lhászában, egy másik hotellánc pedig luxusvonatot akar közlekedtetni a vonalon. Fürdőszobás lakosztályok plazmatévével, telefonnal, internettel, pezsgőfürdővel és földig érő ablakokkal tervezett nappalik, étkezőkocsik a gazdag turistáknak. Gazdasági tervei vannak a tibeti vasúttal a kínai kormánynak is. A vonal mentén és az állomásokon az építkezéskor gondoltak az ipari épületekre is, megépültek a fogadóépületek, raktárak, rakodók, amelyek segítik a több mint száz ásványi anyag, köztük kőolaj, földgáz, szén kitermelés utáni elszállítását. Tibet kínai neve nyugati kincseskamrát jelent, s a tibeti vonat nem egyirányú. antilopok a síneken Bányák, fúrótornyok még nem, de a megnövekedett forgalom már igencsak beleszólt a tibeti természet eddig viszonylag háborítatlan rendjébe. A kínai kormány zöldberuházásként reklámozta a tibeti vonat építését, és történetében először fordított magához képest hatalmas összeget, a költségvetés 8 százalékát a környezet védelmére.
270 ezer négyzetméteren gyepet telepítettek a megbolygatott talajra, az állatok vonulási útvonalát keresztező vasutat hidakkal emelték az élőhely fölé, vízelvezető csatornákkal egészítették ki, 40 ezer hektárnyi védőerdőt telepítettek a Brahmaputra-folyó tibeti forrásvidékén, a vonaton pedig megoldották a szemét és a szennyvíz gyűjtését. A környezetvédők mégis aggódnak. Kétséges ugyanis, hogy az antilopok elkerülik a síneket, a fagyott talaj repedezéséről érkező hírek nyugtalanítóak, s az érzékeny sziklagyep, a moha- és zuzmóréteg, amelyet még az ötvenes évek első kapavágásai bolygattak meg, mind a mai napig nem regenerálódtak. A „boldogságba vezető mennyei ösvény”, a tibeti vasút közel hozta Pekinget Lhászához, s Kína a vonal hosszabbítását tervezi. 2017-ig két újabb szakasszal két újabb tibeti települést kapcsolnak be a birodalom közlekedésébe. Tibet most már könnyen elérhető. De amilyen gyorsan közeledik Tibet Kínához, olyan gyorsan távolodik is az elzárt érintetlenségben, a felhők alján, a világ tetején háborítatlanul élő Tibettől, azaz saját magától. – jakubovits –
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
130
határainkon túl
Új kistigrisek az EU színpadán
Keleten a helyzet változott Recesszió járja be Európát 2008 nyarán. A klasszikus tőkés országokban, illetve az eurót használó tizenötök gazdaságában a termelés visszaesését, az infláció növekedését tapasztalták a közös valuta bevezetése óta először. Az éltanuló balti államokat is elérte a hanyatlás, eddigi szárnyalásuk után Észtországban, Lettországban mínuszba fordult a GDP növekedése, Litvániában pedig mindössze 1 százalékos szinten tudták tartani. Az újszülött kistigrisek, Románia és Bulgária, a két új uniós tagállam gazdasága viszont dübörög. Európa fejlődése keletre tolódott.
A
csodának persze megvan a magyarázata: az unióhoz való csatlakozás megteremtette a fejlődés lehetőségét, s aki nagyon mély gödörből indul, az nagyot ugrik még a földszintig is. Románia a mélységesen mély szegénység országa volt a Ceausescu-időkben, a rendszerváltás már érezhető föllendülést hozott. A boltokban minden olyan áru a polcokra került, amelyeket addig a turistáktól, a feketepiacon lehetett csak beszerezni, a mosóportól a cigarettákon át a húsig már nemcsak választék volt, hanem elegendő mennyiség is. Megszűnt a benzinkutaknál a sorban állás, s a Dácia gyár is előrukkolt a legújabb, korszerű, a nyugati autókkal versenyképes hazai kedvenccel. Az ország 2006-ban lépett be az Európai Unióba, ezzel nagyobb lendületet vett a tőke beáramlása. Pillanatnyilag Románia a legvonzóbb befektetési terület, elsősorban a gépkocsi-alkatrészek gyártása pörgött föl, de a továbbra is növekedő belső fölhasználás a szolgáltatásokat, a banki ágazatot is húzza fölfelé. Sarkunkban a szomszéd Románia a hazai össztermék 8,2 százalékos növekedését produkálta 2008 első negyedévében, a második negyedév pedig még
sikeresebb volt az éves szintre vetített 9,3 százalékos bővüléssel – ez volt 1990 óta a legnagyobb lépés. A román statisztikai intézet szerint a GDP 2020-ig 442,3 milliárd euróra duzzadhat. Ezt vetíti előre az Országos Előrejelzési Testület, számítása szerint az ország gazdasági fejlődésének üteme meghaladhatja az évi 5 százalékos szintet. A gazdaság túlfűtöttségéről Cristian Parvan, az AOAR romániai üzletemberek szövetségének főtitkára is osztja azt a nézetet, mely szerint „Románia olyan alacsony szintről indult, hogy esetében a gyors növekedési ütem teljesen normális dolog.” A románok fél szemüket Magyarországon tartják, mi pedig most érezzük a legjobban, hogy erőteljesen a sarkunkban liheg a szomszéd: 2007-ben 116,9 milliárd eurós hazai össztermékével Románia megelőzte már Magyarországot, amelynek a GDP-je 93,3 milliárd euró volt. Az általánossá váló recesszió Magyarországot is elérte: 2008-ban a beruházások mindössze 1 százalékos bővülésére számíthatunk, a környező országok két számjegyű fejlődésével szemben, s a gazdasági növekedést 2,5-3 százalékosra várják a szakemberek. (Az unió nyugati térségében 2 százalékos az
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
131
határainkon túl
Mindenki odaér
eredmény.) Magyarországon – mint a balti államokban is – elfogyott a lendület, amelyet ezek az országok is az uniós csatlakozással gyűjtöttek be. Ha mentegetni szeretnénk a bizonyítványunkat, akkor mondhatnánk, hogy a csatlakozáskor mi is nagyot ugrottunk, a mostani kicsi százalékokat egy már szélesebb bázisról értük el. Magyar már a vendégmunkás Románia a közvetlen befektetések legvonzóbb terepe, ma már ott tartunk, hogy a romániai vendégmunkások eltűntek a magyar gazdaságból, sőt, a helyzet megfordult: a határ menti településekről sokan járnak át a fejlődő román gazdaságot építeni, az itthoni segély, vagy ellátás nélküli munkanélküliség helyett. Az Amo szappant annak idején Erdélybe csempésző magyarok ámulva látják, hogy Magyarországról eredményesen toboroznak munkásokat a
román gyárak, építkezések. Persze, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az áhított tőke oda gyűl, ahol például alacsonyak a munkabérek, és egységesen alacsony, 16 százalékos az összes adónem kulcsa. Szeretné mindenki, mi is, a románok is, ha a tőke már megállapodott volna, s a helybéli lakosok kapnának munkát normális bérért. Romániában jelenleg 425 euró az átlagbér (ez százezer forint körül van, Magyarországon a kétszerese), az előrejelzések 2020-ig 166 százalékos növekedéssel 1130 eurót (270 ezer forintot) jósolnak. A Kánaán persze még messze van. Az általános állampolgári ájulatba bezavar kicsit, hogy az infláció 9 százalékos, s hogy a költségvetési hiány négy tized százalékkal 2,9 százalékra hízott – a pénzügyi egyensúly javítására Brüsszel figyelmeztette Romániát. Intőket Magyarország is sűrűn kap, de ha még ma előtte is járunk a román
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
132
határainkon túl gazdaságnak, nem lehetetlen hogy rövid időn belül elhúz mellettünk. Bulgária messze van, de nem árt, ha messzebbre is nézünk. Követ bennünket ez a 7,6 milliós lélekszámú ország is. A Világbank rangsorában, amely az üzleti klíma szerint osztályozza az európai országokat, vagyis, hogy mennyire kedvező az ország a befektetőknek, 2008-ban Magyarország a 45. volt, közvetlenül utána Bulgária állt. Ezt a pozíciót a 2006-os 59. és a 2007-es 54. helyről érte el a délkelet-európai állam, s a kilátások továbbra is nagyon jók. Bulgária föl van fedezve Bulgáriában a nemzeti össztermék 2007-ben 6,2 százalékkal nőtt, elsősorban a befektetéseknek köszönhetően. Kedvelt célpontok ugyanis a balkáni állam elektronikai, vegyipari, informatikai vállalatai, s ez meg is látszik az ipar fejlődésében, amelynek 10-15 százalékos termelésnövekedését ígérik a szakemberek. Az idegenforgalom évi 7-12 százalékos gyarapodás elé néz a hegyvidéki
és a tengerparti üdülőhelyek szocialista fílingjének leküzdése révén, a négy-ötcsillagos „spa” szállodák meghozzák a vendégeket az aranyhomokra. Egyre több vendéget hoznak: Bulgáriát ismét fölfedezte Európa. 2001-ben a vendégéjszakák száma 3,2 millió volt, 2005-ben 4,8 millió, 2007-ben pedig már 5,15 millió. A magyarok is visszavágynak a Fekete-tenger partjára, 2001-ben 13 ezer vendégéjszakát töltöttünk ott, 2007-ben ennek majdnem ötszörösét. Az idegenforgalom húzóágazata a bolgár gazdaságnak, az ebből származó bevétel 2001 és 2007 között megduplázódott.
Az Aranyhomok visszavár
A kedvező befektetői klíma vonzza Bulgáriába a befektetőket, ami nemcsak az ország gazdasági eredményein lendít, hanem fontosságán is. Dél-KeletEurópában Bulgária stratégiai helyet foglal el azon a százhúszmilliós lélekszámú piacon, amelyen Romániával, Törökországgal, Szerbiával, Macedóniával, Görögországgal osztozik. S a jelek szerint ügyesen. Cs. A.
Kincses Kalendárium
133
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Úszó virágoskert az Atlanti-óceánban
Madeira, az örök tavasz szigete
Lebeg egy kicsi sziget az Atlanti-óceánban, Mallorcán túl, a Kanári-szigeteken innen, 3600 kilométerre Budapesttől. Ez a 70 kilométer hosszú és 20 kilométer széles vulkanikus eredetű földdarab egy különleges botanikus kert, olyan, amelyben falvacskák, városkák vannak, utak szelik át, boltok üzemelnek, iskolák működnek, hogy az a kétszázezer ember, aki Madeirán lakik, kényelmesen, bentlakásos módon gondozhassa a növényeket. Van aztán egy, a maga nemében különleges repülőtere is a szigetnek, hogy a botanikus kertbe látogatók érkezhessenek a világ minden tájáról. Mert a szigetlakók azért ápolják növényeiket, hogy mindenkinek eldicsekedjenek vele.
É
rkeznek is csőstül a kirándulók a főváros, Funchal repülőterére, ahol néhány éve még csak különlegesen képzett pilóták tudták letenni az utasszállítókat. Most azonban az óceánba és a sziklákra épített 180 darab, egyenként 70 méter magas cölöplábon álló kifutópályára érkeznek a gépek, sűrűn egymás után. (Ezzel együtt is, a madeirai röpülőtéré, még mindig Európa legrövidebb leszállópályája.) magaslati háztáji Madeira az örök tavasz szigeteként hirdeti magát: télen 17 fok a leghidegebb, nyáron 27 a legmelegebb. Az előszezon annyit jelent, hogy a napon hőség, napozni és fürödni kell, árnyékban, vagy felhős napokon elkél a kardigán. Madeira sziklasziget. Nem könnyű lejutni a tengerpartra, hogy megmártózzál. Az ember persze elbuszozik az óceánhoz, hiszen azért jött erre a kis szigetre, mert azt hitte, hogy itt mindenhol belelóg a lába a
vízbe. Lóghatna, ha ötszáznyolcvankilenc méter hosszú lenne az a láb. Ilyen magas a Cabo Girao nevű sziklafal, amely függőlegesen szakad a tengerbe, s ezzel a teljesítménnyel a második helyet foglalja el a világon. Sziklák, hegyek uralják az egész szigetet, fölfelé 1800 méteren is túl, de egy sincs közöttük, amelyen ne nőne virág, fa, bokor, s amelyet ne másznának meg lelkes túrázók, hegymászók. A helybeliek közül a parasztok űzik ezt a sportot, a kicsike veteményesek a hegyoldalakba vájt, kövekkel megerősített teraszokon vannak, egy kis kapáláshoz a völgyben fekvő háztól két-három óra séta majdnem függőlegesen felfelé, aztán lefelé sem könnyebb, a kettő között pedig csak a kapa segít. Ezekre a zsebkendőnyi teraszokra sem a trágyát, sem a traktort, sem semmit nem lehet fölvinni, okos gazda még a kapát is ott tartja fönn. A ravasz gazda viszont a szigeten üzemelő valamelyik lanovka közelében alakítja a teraszt, így azért könnyebb a köz-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
134
határainkon túl
Madár nincs, papagájvirág van
lekedés. S bár a jegy nem drága a szigeten így már végképp érthetetlen, hogy az olcsó zöldséget, gyümölcsöt miért termesztik ilyen hihetetlen elszánással, ilyen nagyon kemény munkával. se füst, se kosz, se szmog Talán azért, hogy színesítsék a botanikus kert képét, hogy nézne már ki a leánderek, liliomok, bougainvillák, hortenziák, muskátlik, aloé verák, eukaliptuszerdők, babérfák, banánültetvények és szőlőföldek látványa némi magaslati fejes saláta nélkül? Az idegenvezető szerint csak a legszegényebbek veteményeznek, de ilyen szegény embert, hiába járja be az ember az egész szigetet, nagyítóval is nehéz találni. A házak mindegyike tiszta, rendes, mintha éppen érkezésünk előtt fejezték volna be a tatarozást. De ez képtelenség, így inkább arra gyanakszik az ember, hogy gondosan
Kincses Kalendárium
és rendszeresen karbantartják a házakat, amelyek pedig hálásak ezért, és nem koszolódnak. Madeirán ugyanis nincs semmi, ami füstölne. Gyár egy sincs, az ipart egy cementkikötő képviseli, autó nincs sok, a buszok behálózzák a szigetet, gyorsak, kényelmesek, olcsók, csak ne jöjjön szembe a másik, mert akkor vissza kell tolatni a harmadik kanyarig, kémények nincsenek, fűteni nem kell. Aztán még ráadásul ott a végtelen óceán, amelyet a sziget közepén észak felé is látni, dél felé is látni, összeér hát a jó levegő a szigetlakók feje fölött. Melyet még a rengeteg növény is dúsít, tisztít. termékeny felhők Az óceán, jelentem, kifogástalanul működik: párolog rendesen, hogy termékeny felhőkkel lássa el Madeirát. A sziget magas hegyein lecsapódnak a felhők, a vad lej-
135
a 2009-es esztendőre
határainkon túl tőkön csorog lefelé a víz kisebb-nagyobb vízeséseket produkálva, táplálva a flórát. A portugálok keresztül-kasul beszőtték nyitott csatornákkal, levadákkal a szigetet, a rabszolgák által épített vízelvezetők a mai napig megoldják a legkisebb terasz, a legnagyobb ültetvény öntözését, a városok és a falvak vízellátását. Így a víz majdnem ingyen van, egy négytagú család a fővárosban 5 eurót fizet érte havonta. Ezt is inkább a szolgáltatásért, mint a vízért. A szolgáltatások egyébként is olcsók, egy defekt az országúton kiszállással együtt 6 euró, egy frizura a fodrásznál 10 euró. A boltokban, éttermekben, kocsmákban a hazaihoz hasonló árakat talál az ember, a fizetések viszont jobbak egy kicsit: a minimálbér 100 ezer forint, egy buszsofőr, szállodai portás 200 ezer forintnyi eurót kap. És még hozzájön némely szakmáknál a borravaló, hiszen a szigetlakók talán soha nincsenek maguk között.
meg Brazíliából, Görögországból, mindenhonnan. Ezért aztán csak tartós tejet lehet az üzletekben látni, az a néhány tehén, akiket az egyik legelőn mutogatnak a panorámabuszok utasainak, csak látványosság. És itt végre beszélhetünk a hiányosságokról, nehogy az olvasó azt higgye, Madeirán minden fenékig tejföl. A tejföl ugye szintén tartósított, disznó viszont még mutatóban sem akad. Állatban tehát egyáltalán nem jók a madeiraiak: kutya, macska, madár, tetű, hal, bálna, delfin, teknős – ennyi a fauna. Tehát sehol egy róka, sehol egy gólya, nincsenek disznóólak; juhok, kecskék, zergék,
rántott húsos álmok Jönnek a turisták, és jön minden más is Madeirára. A szigetlakók miniatűr, de finom, édes banánt, halat és virágot exportálnak, minden mást a teherhajók hoznak az anyaországból, Portugáliából,
Kincses Kalendárium
136
a 2009-es esztendőre
határainkon túl marhák nélkül tengetik életüket a rétek, a sziklák, a fennsíkok. Híres espadájuk (a fekete kardhal), másik kedvencük, az espadata, a sült marhahús (import persze) nagyon finom eledel, ha jól készítik el, de néhány nap madeirai koszt után rántott hússal álmodik a magyar. szúnyogmentes ővezet És nincsenek szúnyogok sem. Két magyar turista két hét alatt két szúnyogot bírt találni, a sikeres találkozás után éppen ennyivel kevesebb a vérszívók létszáma. Helybeliek azt állítják, hogy egyrészt a szúnyognak messze van Madeira, Lisszabontól öt órát röpül a gép és gyorsabban, mint egy szúnyog. De valószínűleg azért sem vágyakoznak ide, mert sok és sűrű erdőt növesztett a szúnyogok természetes ellensége, az eukaliptusz. S minél több az eukaliptusz, annál kevesebb a szúnyog. Az eukaliptusz, mely éppen nyerésre áll Ausztráliából került a szigetre, ki tudja már hogyan, s ki tudja, hogy a kenguruk hogyan nem. A vadon növő erdőket, bokrokat, virágokat a járdákat, a tereket, az országutak mentét, a sziklák tetejét, a parkokat, a közösségi kerteket a helyi önkormányzat gondozza, halmozza el virágzó mindenfélékkel. A helybeliek, az itt hétvégi házzal rendelkező anyaországi portugálok pedig egymással versengve nyaralóikat borítják virágokkal: a kertben persze zsúfolva a növények, a teraszokon több virágcserép. Minden lépcsőfokon jobbról is, balról is nyílik valami, s még egy kicsit a garázs tetejét is befüvezik, mert így jobban mutat rajta a leánder, meg a liliom, meg a pálma a kaktusszal. Kihajlik persze a kerítésen, a kiránduló szakítana is belőle, ámde vis�szahőköl, mert közelről már látni, hogy a tetvek már megelőzték. Permetezni nem láttunk senkit sehol, lehet, hogy ezt az
Kincses Kalendárium
együttélést tolerálják a portugálok. Ahogy a többi idegent is. kormányfő szamárfüllel Szeretik az idegeneket. Pedig jól meglehetnének magukban. Paradicsomi állapotok, még akkor is, ha a paradicsom import. Süt a nap, kék és végtelen az óceán, mindig virágzik, érik a banán, a tengerben delfinek és bálnák lubickolnak, a tartományi parlamentben szamárfület mutogat a helyi kormány vezetője az ellenzék vezetőjének a tévéközvetítés alatt – jól ellehetnének magukban. De mit ér ez a sok szépség, a vadregényes hegyek, a lélegzetelállító, színes sziklák, buja virágok, a kerékszaggatóan meredek utcák – ha nem látja az egész világ, ha nem lehet vele másoknak büszkélkedni? S ha másoknak is tetszik, s eltartják belőle a helybelieket, az a hab a helybeli, kakaós, diós-mandulás tortán. Jakubovits Anna
137
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Mezőgazdasági ingatlanok a szomszédban
Határon túli birtokok
Sokat kereshettek azok, akik az elmúlt években Erdélyben vagy a Felvidéken vettek földbirtokot, tanyát. Az óriási árnövekedés miatt most is jó befektetés a határon túli termőföld, mezőgazdasági ingatlan.
A
szomszédos országok termőföldés mezőgazdasági ingatlanpiaca közül az erdélyi-székelyföldi a legizgalmasabb. Az utóbbi három-négy esztendőben sorra jelentek meg a nyugati befektetők, hogy olcsón földet vásároljanak ezekben a régiókban. Zsigmond Barna Pál, a Románia magyarlakta régióiban is jelen lévő Arex igazgatója szerint elsősorban a németek és az olaszok vettek sok földet. Jól jártak: 2003 óta az erdők és a legelők ára is megháromszorozódott, sőt, egyes helyeken négyszeresüket érik. A Felvidék Komáromtól nyugatra eső része, valamint Temesvár környéke tipikusan jó befektetési terület, itt is 200-300 százalékos volt az áremelkedés az elmúlt években. A befektetésekről vagy, a föld, erdő, esetleg majorság, udvarház vásárlásáról a környék alapján dönt a vevő. Ha szép a vidék, megveszi, mivel bőséges a kínálat és jelentős esély van az értéknövekedésre. Az eladók többsége magánszemély, aki kárpótlásként kapta vissza mezőgazdasági ingatlanvagyonát, és most piacra dobja tulajdonát. Így hát bőven találni udvarházat, tanyát az erdélyi hirdetési lapokban, áruk 100 ezer
és 200 ezer euró között (25-50 millió forint) mozog. Nehezebb eladni viszont a lovardává, panzióvá alakítható régi kúriákat, amelyeket romos állapotuk miatt minimális összegekért adnak el. Ezek megvételekor azonban gyakran szigorú feltételeket kell teljesítenie a tulajdonosnak, komoly felújítást vállalva. A szomszédos országok közül még több is akad, ahol jobb üzlet termőföldet venni, mint Magyarországon. A hazai átlagárat 400-500 ezer forintban adja meg hektáronként Fűr Zoltán, a földbróker.hu termőföldforgalmazó internetes oldal tulajdonosa. Ennél jóval olcsóbb Románia, ahol 300600 ezer forint között mozognak az adásvételi szerződéseken szereplő összegek, valamint Szlovákia, ahol már 300 ezerért is hozzájuthatunk szántóhoz vagy legelőhöz. Igaz, itt a maximális ár magasabb, 800 ezer forint hektáronként. Drágább nálunk Horvátország (500800 ezer forint/hektár), valamint Ausztria (1-2 millió forint/hektár). Zsigmond Barna Pál szerint hazánkfiai szívesen vásárolnak a szomszédban földet vagy tanyát, ám az érdeklődés jóval nagyobb, mint a valódi üzlet. A magyarokra
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
138
határainkon túl
Bőséges a kínálat és jelentős esély van az értéknövekedésre
jellemző, hogy sokat kivárnak, óvatosak, mindent kétszer ellenőriznek, meggondolnak. Amíg az olasz befektető jön, megnézi a területet, majd belecsap az eladó markába, a magyarok lemaradnak a jó üzletekről, majd panaszkodnak, hogy mások sokat keresnek. A magyarországi magyarok elveszítették a lehetőséget, hogy befolyásos birtokosok, vállalkozók legyenek Romániában: ma már a hazaiak fektetnek nagy tőkét a földbe, ingatlanba, hiszen cégeik is nagyok, és hagyományosan szeretik az ingatlanüzletet. Fűr Zoltán úgy látja, magánszemélyek fektetnek be főleg Székelyföldön, ám mivel itthon is pang a piac, külföldön még kisebb a vállalkozó kedv. Nem szabad elfeledni azonban, hogy jó földüzlet itthon is akad: 2011-ben ugyanis felszabadul a hazai termőföld a külföldiek vásárlási moratóriuma alól, és akinek akkor akad földbirtoka, jelentős haszonnal szabadulhat meg tőle. A nyugat-európai árakhoz képest ugyanis a magyar szántók
Kincses Kalendárium
Amit nem érdemes megvenni Az Arex tapasztalatai szerint a romániai nagyvárosok belső kerületeiben az ingatlanok sokkal drágábbak, mint Magyarországon. Kolozsvár, Brassó 3-400 ezer lakosú, nagyobb mint Miskolc, Debrecen. Túlfűtött az ingatlanpiacuk, az árak már nem emelkedhetnek tovább. Kolozsvárott 3000 eurót kell fizetni egy négyzetméterért (csaknem 750 ezer forintot), annyit mint egy luxuslakásért a Rózsadombon. A bérleti díj 70-80 euró havonta és négyzetméterenként ugyanezeken a területeken. és legelők még mindig olcsónak számítanak, ám az eredeti vételáruk háromszorosát érik majd. M. H. T.
139
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Rokonaink az északi sarkkörön túl
Nem lappok, hanem számik „Magyarok, testvéreink, a mi magyar nyelvünket beszélik, a mi magyar ruhánkat hordják, a mi régi magyar atyáink szokásai szerint élnek, egyszóval, testvéreink.” Így lelkendezett egy levelében Hell Miksa jezsuita szerzetes, aki rendtársával, Sajnovics Jánossal együtt tagja volt annak az expedíciónak, amely 240 éve, 1769ben az észak-norvégiai Vardő szigeten csillagászati megfigyeléseket végzett, és közben találkozott a lappoknak nevezett népcsoport tagjaival.
S
ajnovics a két nyelv hangzásának, hanglejtésének hasonlóságára felfigyelvén, a szavakat, de mindenekelőtt az alaktani elemeket – képzőket, jeleket, ragokat – egybevetve jutott a nyelvrokonság megállapításáig. Közös vonásként jegyezte meg például, hogy mindkét nyelv toldalékokat és nem elöljárókat használ, és a számnevek utáni főneveket egyes számban tartják. (Tehát azt mondjuk, hogy „öt kutya”, és nem azt, hogy „öt kutyák”, mint például akár angolul, akár oroszul.) Akármennyire is meggyőző volt Sajnovics érvelése, könyvének megjelenése után sokan, köztük neves tudósok is tiltakoztak megállapításai ellen, sőt gúnyt is űztek következtetéseiből, azzal vádolták meg, hogy a nemzeti ősmúlt dicső hunjai helyett vézna, Népviseletben
liliputi, ostoba, fókazsíron tengődő lappokat festett le rokonainkként. Akikről szó van, magukat nem nevezik lappoknak, sőt másoktól is elvárják, hogy számikként említsék őket. Pontosan nem ismert, hogyan került a lapp szó az északi nyelvekbe, de van olyan vélemény is, hogy a szó eredeti jelentése „vadak”, míg más elemzés szerint „folt”, ami a számik foltozott, szegényes ruházatára utalna. Nem csoda hát, hogy – különösen tájékozottnak, műveltnek gondolt emberek részéről – a lapp megnevezés szinte sértésnek számít. Ma a számi népességet nagy eltérésekkel 80 ezer és 220 ezer közötti lélekszámúnak becsülik, közülük legtöbben Norvégiában, lényegesen kevesebben Svédországban élnek, Finnországban 6-7 ezren, míg Orosz-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
140
határainkon túl
Magyar turisták etetik az állatokat egy Inari (Finnország) melletti rénszarvasfarmon FotóK: Várszegi Árpád
ország karéliai részén kétezren lehetnek. Nyelvük nem egységes, inkább tíz különböző számi nyelvről beszélhetünk. Körükben az 1600-as évek közepéig az ősmagyarokéhoz hasonló sámánhit volt az uralkodó vallás, de ma többnyire már valamelyik keresztyén egyház hívei. Nyelvüket, kultúrájukat, hagyományos népzenéjüket elkötelezetten őrzik – ebben segít, hogy a skandináv országokban nagymértékű kulturális autonómiát élveznek. Az ősidőkben a számi törzsek gyűjtögető, majd halászó-vadászó életmódot folytattak, de évezredes hagyományai vannak a rénszarvas-gazdálkodásnak is. A zord éghajlatú tundrán, ahol más háziállatokat nemigen tarthattak, a rénszarvas volt a legjobb igásállat, húst és tejet adott, prémjét felhasználták ruhák és sátrak készítésére, csontja és ina különféle szerszámokhoz biztosított nyersanyagot. A rénszarvasokat csak „félig” háziasították: csordáik az év nagy részében szabadon mozoghatnak a ritkán lakott füves, cserjés, zuzmós terüle-
teken, táplálékukat önállóan szerzik meg, ugyanakkor a szaporodást követően az anyaállatok gazdái befogják a borjakat, és fülükön speciális vágásokkal megjelölve biztosítják tulajdonjogukat. A finn Lappföldön ma is mintegy 200 ezer rénszarvassal gazdálkodnak ilyen módon, bár a maguknak már modern életkörülményeket teremtő számik az állatok mennyiségét szigorúan korlátozzák, arányosan a táplálásukat biztosító terület nagyságával. Ez körülbelül 115 ezer négyzetkilométer, az ország egyharmada. Húsuk kedvelt, de – mivel évente alig 2000 tonnát értékesítenek – igen drága csemege; fogyasztják frissen főve-sütve, de füstölt és szárított formában is. A rénszarvasfarmereknek újabban bevételi forrást biztosít a falusi turizmus is – a telepeken látogatókat fogadnak, akik etethetik az állatokat, megpróbálhatják lasszóval befogni őket, télen utazhatnak az általuk húzott szánokon, és persze megkóstolhatják a húsukból helyben készült finomságokat is. A. P. B.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
141
határainkon túl
Ezt történt a világban 2007. október Libanoni katonák elfogták a Fatah alIszlám szervezet katonai vezetőjét, Naser Ismailt az észak-libanoni Baddávi palesztin menekülttáborban. • Száműzetésben élő tibeti tüntetők hatoltak be Kína újdelhi nagykövetségére, többen hozzáláncolták magukat a zászlótartó oszlophoz, mások festékszórókkal „Szabadítsátok fel Tibetet” feliratot mázoltak a képviselet falára. • Benyújtotta lemondását a korrupciós botrányba keveredő Decebal Traian Remeş román mezőgazdasági miniszter. • A parlamenti választásokat követően újra Julia Timosenko és Viktor Juscsenko koalíciója alakíthatott kormányt Ukrajnában. • Pakisztánban 139 halálos áldozatot követelő merényletet hajtottak végre a Benazir Bhutto hazatérését ünneplő tömegben. November A grúz parlament és a kormány közös ülése úgy határozott, hogy Grúzia egyoldalúan felmondja az 1992 óta Dél-Oszétiában tartózkodó orosz békefenntartók tevékenységét -- eközben tüntetéseken követelték a hatalmon lévő elnök, Szaakasvili távozását. • Musarraf pakisztáni elnök rendkívüli állapotot vezetett be, felmentette a Legfelsőbb Bíróság elnökét, felfüggesztette az alkotmányt, s beszüntette a magántévék sugárzását. • A finnországi Tuusula településen nyolcan meghaltak és tizenketten megsebesültek, amikor egy 18 éves végzős diák lövöldözni kezdett gimnáziumában. • Danilo Türk, a baloldali ellenzék jelöltje nyerte a szlovén elnökválasztás második fordulóját, megelőzve az első körben
Kincses Kalendárium
nyertes Lojze Peterlét. • A pakisztáni hatóságok elrendelték Benazir Bhutto, volt kormányfő hétnapos házi őrizetét, arra hivatkozva, hogy tudomásuk van egy, a politikus elleni merényletkísérletről. • Román–magyar közös kormányülést tartottak Nagyszebenben. • Jarosław Kaczyńskit Donald Tusk váltotta fel a lengyel kormány élén. • A koszovói választásokat a Koszovói Demokrata Párt nyerte, a szavazatok 34%-ával 37 mandátumot szerezve; a korábbi vezető erő, a Koszovói Demokratikus Liga csak 25 mandátumot kapott. • Lemondott Paul Gray, a brit királyi adóés vámhivatal elnöke, miután kiderült, hogy nyoma veszett Nagy-Britanniában két számítógépes adathordozó lemeznek, amelyeken a brit felnőtt lakosság felének minden adó- és bankszámla-adata rajta van. • A Munkáspárt győzött a parlamenti választásokon Ausztráliában. • Mind az RMDSZ két jelöltje, mind függetlenként Tőkés László bejutott az Európai Parlamentbe az alacsony részvétellel lezajlott romániai választásokon. December Hivatásos hadsereg váltotta fel az eddig sorkatonai szolgálatra alapozott haderőt Bulgáriában. • Vlagyimir Putyin orosz elnök pártja, az Egységes Oroszország nyert az oroszországi parlamenti választásokon, és kétharmados többséget szerzett a Dumában. • Kudarccal végződött az ENSZ-kormányzás alatti dél-szerbiai Koszovó státusáról folytatott tárgyalások utolsó fordulója, a tartomány azonnal egyeztetéseket kezdett Washingtonnal és
142
a 2009-es esztendőre
határainkon túl
Egy dél-oszétiai kislány a menekülttáborban
Brüsszellel a függetlenség kikiáltásáról. • A pakisztáni Ravalpindiben merényletet követtek el Benazir Bhutto ellen – a korábbi miniszterelnök-asszony meghalt. 2008. Január A horvát parlament beiktatta hivatalába az Ivo Sanader vezette új jobbközép koalíciós kormányt. • Sólyom László magyar köztársasági elnök látogatást tett Kárpátalján, ahol megbeszélést folytat Viktor Juscsenko ukrán elnökkel. • Megkezdődtek az elnökjelöltek kiválasztását célzó előválasztások az Amerikai Egyesült Államokban. • Tbilisziben, a parlament előtti téren – amerikai mintára megrendezett szabad ég alatti ceremónián – iktatták be hivatalába Mihail Szaakasvili újjáválasztott grúz elnököt.
az olasz parlamentet. • Ecuadorban kitört a Tungurahua tűzhányó. • A pristinai parlament rendkívüli ülésén közfelkiáltással kinyilvánította Koszovó függetlenségét Szerbiától, ezt követően zavargások kezdődtek Szerbiában, kövekkel és fáklyákkal dobálták meg az Egyesült Államok nagykövetségét és az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia diplomáciai képviseletét. • Öngyilkos merényletet követtek el Afganisztánban a nemzetközi katonai erők egyik kanadai konvoja ellen; a támadásban 35 civil vesztette életét. • Fidel Castro lemondott a kubai államtanács elnöki (államfői) tisztségéről.
Február Boris Tadić, a Demokrata Párt elnöke – korábban is szerb államfő – a szavazatok 50,6%-ával megnyerte a szerbiai elnökválasztás második fordulóját. • Giorgio Napolitano köztársasági elnök feloszlatta
Március Szükségállapotot hirdetett ki Örményországban Robert Kocsarján államfő. • A brit védelmi minisztérium – saját és a vele szolgálók biztonságára hivatkozva – hazarendelte az afganisztáni Helmand tartományban szolgáló Harry herceget, II. Erzsébet brit királynő unokáját. • Oroszországban Putyin korábbi elnök támoga-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
143
határainkon túl tásával Dmitrij Medvegyevet választották az állam új elnökévé. • Venezuela egész hadseregét mozgósította a szomszédos Kolumbiával kialakult konfliktusban. • A Grúziából kiszakadt Abházia hivatalosan is kérte függetlensége elismerését az ENSZtől, az Európai Uniótól és az EBESZ-től. • Lemondott Vojislav Kostunics szerb miniszterelnök és kormánya. • Zavargások kezdődtek Tibetben, a tartomány függetlenségét követelőkkel szemben a kínai kormányerők erőszakot is alkalmaztak. • A kínai parlament újabb öt évre államfővé választotta Hu Csin-taót, a kommunista párt főtitkárát, a miniszterelnök Ven Csia-pao lett. • Ismét a szociáldemokraták nyerték a spanyol parlamenti választásokat, így José Luis Rodríguez Zapatero maradhatott a miniszterelnök. • Washingtonban aláírták az amerikai–magyar vízummentességi szerződés alapját jelentő egyetértési nyilatkozatot. Április A bukaresti NATO-csúcstalálkozón döntés született Horvátország és Albánia meghívásáról a szervezetbe. • A Kelet-Európába tervezett amerikai rakétapajzsról, a NATO keleti bővítéséről is tanácskozott Szocsiban George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. • Kijárási tilalmat rendeltek el Bagdadban a Szaddam-rendszer megdöntésének ötödik évfordulóján. • Silvio Berlusconi és pártja nagy fölénnyel nyert az olasz előrehozott parlamenti választásokon. • Hatnapos látogatást tett az Egyesült Államokban XVI. Benedek pápa.
rehozott parlamenti választásokat tartottak Szerbiában - Boris Tadic elnök „Az Európai Szerbiáért” elnevezésű koalíciója nem várt sikert aratott. • A Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Kína Szecsuán tartományát – a száműzetésben működő tibeti emigráns kormány felszólította híveit, hogy a földrengés áldozataira tekintettel szüneteltessék a Kína-ellenes tüntetéseket. • Párizsban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök aláírta a két ország kapcsolatát évekre meghatározó stratégiai partnerségi egyezményt. • A vártnál kevesebb, összesen 9 képviselői helyet szerzett a szerbiai tartományi választások második fordulójában a Vajdaságban a Magyar Koalíció. • A nepáli nemzetgyűlés megszavazta a 240 éves monarchia eltörlését. Június Helyhatósági választásokat tartottak Romániában –- a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 184, a néhány hónappal a voksolás előtt bejegyzett Magyar Polgári Párt 11 polgármesteri helyet szerzett. • Az afganisztáni Baglán tartományban – egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben – életét veszítette Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester. • Kizárt Albánia és Koszovó egyesülése – mondta tiranai látogatásán Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.
Május Tízezrek estek áldozatául a Nargis ciklon pusztításának Mianmar délnyugati partvidékén. • Százezrek vettek részt a hagyományos csíksomlyói búcsún. • Elő-
Július Rendőrökkel csaptak össze a mongol parlamenti választások eredménye ellen tüntető ellenzékiek Ulánbátorban; a tüntetők megtámadták és felgyújtották a választásokon győztes Mongol Népi Forradalmi Párt székházát. • Chilében kitört a Llaima vulkán. • Szerbiában a Magyar
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
144
határainkon túl
John McCain, Sarah Palin, Barack Obama és Joe Biden. Önök már tudják, ki lett az elnők és az alelnök
Koalíció képviselőinek külső támogatásával a Demokrata párti Mirko Cvetkovics miniszterelnök vezetésével, ugyanakkor a Milosevics-féle szocialisták részvételével megalakult az új, Európa-barátnak mondott kormány. • 41 ember veszítette életét az India kabuli nagykövetsége elleni öngyilkos merényletben. • Az afganisztáni magyar katonai tábortól 50 kilométerre, a Kunduzba vezető úton egy robbanószerkezet felderítése közben életét veszítette Nemes Krisztián százados, tűzszerész. • 13 évi bujkálás után Belgrádban elfogták Radovan Karadzsics háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb vezetőt.
is elnökjelöltté választotta az afro-amerikai Barack Obamát – alelnökjelöltje a tapasztalt Joe Biden szenátor lett.
Augusztus A grúz hadsereg harckocsitámadást indított a vitatott hovatartozású Dél-Oszétia fővárosa, Chinvali ellen – válaszul az orosz hadsereg mélyen behatolt Grúzia területére is. • Az Egyesült Államok és Lengyelország aláírta a rakétavédelmi rendszer telepítéséről szóló egyezményt Varsóban. • Az amerikai Demokrata Párt konvenciója közfelkiáltással hivatalosan
Szeptember Az amerikai republikánusok elnökjelöltje John McCain, alelnökjelöltje pedig a korábban alig ismert Sarah Palin alaszkai kormányzó asszony lett. • „Aki antiszemita, az keresztényellenes is” – jelentette ki XVI. Benedek pápa Párizsban. • Sok ezer kisgyermek megbetegedett, több meg is halt a melaminnal fertőzött tejportól Kínában.• Felbomlott a Viktor Juscsenko elnök és Julija Tyimosenko miniszterelnök pártjából álló „narancsos” kormánykoalíció Ukrajnában. • Bejelentette lemondását a korrupciós botrányba keveredett Ehud Olmert izraeli kormányfő, utódja valószínűleg Cipni Livni, kormányának külügyminisztere lesz, akit minimális többséggel a kormányzó Kadima párt vezetőjévé választottak. • Az ellenzéki szociáldemokraták nyerték meg a szlovéniai választásokat, de abszolút többség híján önállóan nem tudnak kormányt alakítani.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
145
hirdetés
Kincses Kalendárium
146
a 2009-es esztendőre
sorsok, emberek
Idén lesz százéves
Szitává lőtték reverendáját Zsúfolásig megtelt a zsámbéki plébániatemplom 2008. július 7-én, amikor Jung József prépost pappá szentelésének 75. évfordulóját ünnepelte. Több busszal érkeztek a bakonyoszlopi hívek, ahol a 99. életévében járó lelkipásztor több mint fél évszázadon át volt plébános, jöttek paptársak a Veszprémi Egyházmegyéből és a szülőföld, a Nagybecskereki Egyházmegye is képviseltette magát. Márfi Gyula érsek a következő gondolatokkal méltatta az ország második legidősebb papjának életútját: „Nem találkoztam emberrel, aki Jung atyát ne szerette volna, pedig élete nem volt gondtalan, sőt nagyon is viharokkal terhelt. Egy ilyen vihar sodorta Jugoszláviából, a Nagybecskereki Egyházmegyéből a második világháború után Magyarországra. Sose került olyan beosztásba, amilyent képességei alapján
megérdemelt volna, mégsem állt be azok közé, akik folyton elégedetlenkednek, mert úgynevezett kis helyen is tudott naggyá lenni.” Ki is ez az ember, akiről ilyen szép szavakkal emlékeztek meg? A kilencvenkilencedik életévét taposó, törékeny alkatú, de ma is fürge észjárású, anekdotázásra mindig kész, huncut tekintetű veszprémi egyházmegyés pap az Al-Duna mellett,
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
147
sorsok, emberek a bánáti Székelykevén látta meg a napvilágot. A bukovinai csángók lakta településen sváb származású édesapja volt a kocsmáros, édesanyja pedig a boltos. Négy gyermekük közül a két fiú a papi hivatást választotta. A tehetséges fiatalember Münsterben és Zágrábban végezte a teológiát, 1933ban szentelték pappá Nagybecskereken. Nagykikindán volt káplán négy éven át, majd Csókán és Ivanovóban plébános. Ezt követően Nagybecskereken több iskolában is hittanár 1941–1944 között. Ebből az időből említi az idős lelkipásztor, hogy műkedvelő és hivatásos színjátszó csoportok előadásain ő volt a súgó. Kívülről tudta a színdarabok, operettek dialógusait, dalszövegeit. A csókos asszony című Zerkovitz-darabot többször is „végig súgtam” – emlékezik a 2009-ben századik élet- A nagybecskereki székesegyház évébe lépő lelkipásztor. Nem véletlen, hiszen a huszadik század cik a doktor urat letartóztatták, és közmunleghíresebb primadonnája, Honthy Hanna kára fogták. A lótrágyát söpörtették vele a a nagynénje volt… falu főterén. Mikor anyám ezt meglátta, Édesanyjára ma is büszke: „A falunkban rákiáltott az őrre, hogy szégyellje magát, mindössze egy zsidó család élt, az orvosé. és azonnal engedje szabadon. A nyeglén A világháború idején a helybeli önjelölt ná- válaszoló pribéket aztán megfenyegette,
Kincses Kalendárium
148
a 2009-es esztendőre
sorsok, emberek hogy a boltban tartozása van, azonnal törlessze, vagy feljelenti…” A doktor úr – ha átmenetileg is – így nyerte vissza szabadságát. Az emberi méltóságról és keresztényi szeretetről édesanyjával azonosan gondolkodó József atya életébe is beleszólt a történelem. A II. világháború után menekülnie kellett Jugoszláviából, pedig bűne mindössze annyi volt, hogy törökbecsei plébánossága idején német tisztek voltak hozzá beszállásolva. A partizánoknak ez is elég volt ahhoz, hogy a németek kiűzése után éjszakánként orvul lőjék a plébániát. Volt, hogy nem is mert otthon aludni, hanem a templomban, az oltár mögé rejtőzve húzta meg magát. E nehéz napok egyikén levetett reverendáját vállfára téve felakasztotta a plébánia egyik ablakkilincsére. Az esti szürkületben a közeli erdőből lövöldözők sorozatot eresztettek a papi ruhába, azt gondolva, hogy a papot célozzák. Lévén csak egy reverendája volt, másnap ezt kellett magára öltenie, mellyel a szomszédos falu hozzá betérő plébánosát igen meglepte: „Téged szitává lőttek, és mégis élsz?” A szomszédos Bácskában számos papot meggyilkoltak vagy lágerba hurcoltak Tito partizánjai. Bánátban is voltak kiszemelt áldozatok, egyikük ő lehetett. Menekülnie kellett. Éjszaka úszta át a Tiszát. Óbecséről nagy nehezen eljutott Szabadkára, és ott egy embercsempész átsegítette Magyarországra. Eljutott Veszprémbe, és szolgálattételre jelentkezett az akkor püspöknél, Mindszenty Józsefnél. Zalába került káplánnak, majd plébánosnak. Jelentkezett a kőszegi verbitáknál, hogy misszióba mehessen, de
a rend feloszlatása miatt e terve meghiúsult. Így került 1948-ban Bakonyoszlopra, ahol ötvenegy évig volt plébános. A rendek feloszlatása után, 1950-ben magához vett két premontrei nővért, akik évtizedeken át társai voltak a lelkipásztori munkában és vezették a háztartást. A plébánia mindig nyitva állt a házaikból elűzött többi premontrei nővérnek is. József atya lelkigyakorlatokat tartott számukra, és titokban az ő templomában tették le a fiatal rendtagok fogadalmaikat, többek között Juhász Ágnes nővér, a női kanonokrend jelenlegi elöljárója. E csendes, de bátor kiállást ismerte el az egyház, amikor a veszprémi püspök Jung József atyát az egykori gyulafirátóti premontrei prépostság címzetes prépostjává nevezte ki. A hamarosan századik évébe lépő atya 2008 eleje óta a zsámbéki premontrei nővérek vendégszeretetét élvezi. Most ő szorul segítségre, ahogy annak idején a földönfutókká tett nővérek. A feléje irányuló szeretetet kedvességével, humorral és öniróniával honorálja. Platinamiséjén, vagyis pappá szentelésének 75. évfordulóján a hozzá érkező, áldását kérő egykori hívei, paptársai közül sokakat felismert, családtagjaik iránt érdeklődött és mindenkihez volt néhány csak nekik szóló jó szava. Kiegyensúlyozottsága, derűje, memóriája irigylésre méltó, fiatalos gondolkodását pedig csak csodálni lehet. Talán, mert a név kötelez… Jung a vezetékneve, ami mint tudjuk, magyarul ifjút jelent. Sokan reméljük, hogy századik születésnapján, 2009. november 28-án viszontláthatjuk ezt az igazán szeretetre méltó idős lelkipásztort. Szerdahelyi Csongor
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
149
sorsok, emberek
Vizi E. Szilveszter agykutató
Ez az okos emberek országa A Magyar Tudományos Akadémia elnöke két cikluson keresztül Vizi E. Szilveszter agykutató volt. Az Akadémia majdnem 200 éves történetében feljegyzik majd, hogy 1825-től számítva ő volt a 18. elnöke a tudós testületnek. A közvéleménykutatások szerint az MTA a leghitelesebb intézménye az országnak. Parlamenti beszámolóját négy és félórás vita után ellenszavazat nélkül elfogadták, és mind az öt párt felállva tapsolta meg. – Életem szorosan kapcsolódik a tudományhoz, mely sok sikert, boldog pillanatot okozott. Gyermekkorom óta valami tudósféle szerettem volna lenni, és egész életemben ezzel foglalkoztam, a hobbimnak hódolhattam – mondta a neves agykutató. A legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült a világ tudományos életében olyan helyet elfoglalnia, amelynek alapján az eredményeit megbízhatónak tartják. Ezt bizonyítja, hogy tudóstársai a világon sokat idézik. Az agykutatás területén nagyon sok diákja dolgozik, csak az Egyesült Államokban 14 professzor van, aki az ő tanítványa volt. Hazánkban gyógyszergyári igazgatók, kutatók dicsekedhetnek azzal, hogy Vizi E. Szilveszter volt a tanáruk. – A törpék vállán nem lehet messzire látni, a mester arra kell, hogy a legbüszkébb legyen, ha a tanítványai túlnőtték. – Mivel foglalkozik most, hogy már nem az Akadémia első embere? – 1985-től vagyok tagja az Akadémiának, és elnöki időm alatt sem hagytam fel a kutatással. Az elmúlt hat évben több mint
40 dolgozatom jelent meg a világ előkelő nyugati lapjaiban az agykutatásról. – Az Akadémia volt elnökeként mit tart a legnagyobb eredményének? – Az eltelt időszakban az Akadémia nyitottá vált, a tudós most már megosztja a társadalommal a tudását. Szereplése, eredményessége mindenki számára hozzáférhetővé vált. Jelentős előrelépés volt a nagy sikerű Mindentudás Egyeteme, a Tudomány Világfóruma (World Science Forum). Az Akadémián belül és a magyar tudományos közéletben is nagy szerepet kapott az értékrendben való gondolkodás. Ez azt jelenti, hogy csak a legjobbak juthatnak előre, csak ők lehetnek akadémiai doktorok, levelező, vagy rendes tagok. Fontos, hogy sikerült épségben megtartani az intézethálózatot, amely hatalmas érték. – Oxfordban és New Yorkban élt hosszú ideig, ott tanult, tanított és dolgozott. Csábították maradásra, mégis hazajött. Egyre több fiatal tudós hagyja el az országot, és keresi a boldogulást külföldön. Mit tesznek azért, hogy a fiatal tudósok vissza is jöjjenek? – Több oldalról is próbáljuk megállítani
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
150
sorsok, emberek az úgynevezett agyelszívást. Persze ne felejtsük el, hogy a középkorban és később is, a magyar ezüstművesek elmentek Európa különböző országaiba megtanulni a mesterséget, a könyvnyomtatással foglalkozók Németalföldön szereztek szakmai tapasztalatot. Ez mindig így volt, és ez természetes dolog, különösen a huszadik század utolsó negyedében és ebben az évszázadban. A tudomány elsőként globalizálódott, még a gazdaság előtt. A tudós oda megy, ahol a jobbak, megfelelőek a lehetőségei. Ezért nekünk az a feladatunk, hogy mindenki menjen el tanulni, de jöjjön vissza. Én mindig hazajöttem, és arra biztattam a tanítványaimat is, hogy itthon kell elsősorban eredményesnek lenni. Az Akadémiának van ehhez kidolgozott programja, a Bolyai-ösztöndíj is részben ezt a célt szolgálja. A Talentum Díjat Kenyeres Sándor területfejlesztő üzletember 2002-ben alapította magánvagyonából. A vállalkozó, akinek célja az agyelszívás megakadályozása, évente 60 ezer eurót, azaz 15 millió forintot ad három fiatal, 35 év alatti tudósnak, akik nemzetközileg is elismert eredményeket értek el az élet-, természet-, illetve társadalomtudományok terén. – Hazánknak milyen esélyei vannak a „kilábalásra”, ara, hogy jóléti állammá váljon? – Amennyiben bármelyik kormány komolyan veszi, hogy a legfontosabb nyersanyag a szürkeállomány, hogy a gondolat „felértékelődött”, s hogy ma az igazán piacképes eladható termékben a legfontosabb érték a belefektetett gondolat, ötlet és eredetiség, akkor hazánkra szép jövő vár, mert nagyon sok okos ember országa vagyunk. Ez a Kárpát-medencében élő vegyes genetikai populáció hihetetlen sok jó gondolatnak a birtoklója! Amikor a Mindentudás Egyetemén egy tudós elmondja, hogyan gondolkodnak a világ tudósai, a szellemi tőke birtokosai, akkor
egyben erkölcsre is tanítanak, mert az igaz iránti vágy, az igazságra törekedés egyben magatartásforma is. S ha ez érvényesül, akkor sikeres a társadalom. – Fontos területe az Akadémiának a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés. – Mindig is érdekelt a vidék, van kötődésem is, a Vizi család a Duna-Tisza közéről, Apostag, Dunavecse és Szalkszentmárton tájékáról származott, ahol Petőfi Sándor nagyon sokat tartózkodott, és sok versét megírta. Az Akadémia öt területi bizottsága, Pécs, Szeged, Veszprém, Miskolc és Debrecen, a magyar vidék problémáival foglalkozik. Ez kiemelt programja az Akadémiának. A mezőgazdasági termelésben nagy szerepe van például a martonvásári kutatóintézetnek. A hazánkban sütött kenyerek kétharmada az Akadémia intézete által nemesített vetőmagból kerül az emberek asztalára. Szoros kapcsolatot tartanak a magyar kutatók más országok tudósaival, például az ausztrálok kiemelkedőnek tartják a magyar növénynemesítési kutatásokat. Kevesen tudják, hogy Lexinek becézik Vizi E. Szilvesztert, nevében az E. betű az Eleket rejti. Egyedi csokornyakkendőiről nem lehet nem szót ejteni. Mint mondta, az elsőt még gyermekkorában, a volt Fejér megyei alispán, járási főjegyző, a keresztapja, Holló Elek ajándékozta neki. Ma már több mint negyven csokornyakkendője van, ajándékba is sokszor azt kap. Nem gumisak, maga köti őket, és ez a férfiak szerint nagy művészet, ő pedig ükör nélkül is képes erre! Életében meghatározó szerepet tölt be a sport, az „ifiben” és a felnőttek között is az első osztályban tornázott, sakkozott, teniszezett, ez utóbbit ma is szívesen műveli. Vallja, hogy egyénisége, jelleme alakulásában nagyon fontos szerepet játszott a sport. A sakk a logikai készségét, a későbbi kutatói magatartását befolyásolta.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
151
sorsok, emberek
Vendégségben Akihito császárnál és feleségénél Japánban
Fotó: Hámori Péter
– A sakkot azért is kellett abbahagynom, mert a kutató és a sakk logikája nagyon hasonló. A tornának a hihetetlen koncentrálóképességet, az aszkétikus, majdnem önsanyargató, az elrontott gyakorlatot százszor, ezerszer megismétlő magatartást, tehát a kitartást köszönhetem – mondta. Antik, öreg könyveket gyűjt. Ez a hobbija. A szerzők által dedikált könyvek a kedvencei. – Egyetemista koromban, ha kaptam 30 forint zsebpénzt, rohantam az antikváriumba, ami nem volt messze az egyetemtől, és régi könyveket vettem. Hogy mi a kedvenc étele? Mint mondja, már a nyál is összefut a szájában, ha a szilvás gombócra gondol. – De a borjúpörkölt nokedlival – amit anyósom, vagy édesanyám készített – is a kedvenceim közé tartozik. Süteményben az almás rétes
a favorit. Szereti a pikáns, enyhén, vagy nagyon erős házikolbászt. – A családi háttér a legfontosabb az ember életében. Az, hogy a feleségem is kutatóorvos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, sokat jelent. Három unokája osztja a lovak iránti szeretetét. Két gyermeke, Attila és Veronika diplomások, de egyikük sem tudós, hasztalan próbálta meggyőzni erről őket. Majd talán az unokák – mondja, de legyenek, amik akarnak, akkor a legboldogabb az ember, ha azt teheti, amerre a szíve viszi. Szabad idejében sokat kirándulnak, ez a felesége hobbija. Szentgyörgyhegyen hatalmas kertjük van, benne egy kis haszonkert. Bioparadicsomot, sárgarépát, karalábét termel. Bódi Ágnes
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
152
sorsok, emberek
Internetes szerelem
L
assan tíz esztendeje, hogy az ismerkedés módja bővült, a megszokottakon kívül barátkozhatunk az interneten is. Számtalan olyan portál is van, ahol kommunikálhatunk régi és új ismerősökkel, ahol az egyedülálló, társtalan emberek egymásra találhatnak. Persze az ilyen kapcsolatteremtésnek és ismerkedésnek is meg vannak a szabályai. Például nem lehet trágár szavakat használni, aktfotókat mutogatni. Ezeket ugyanis leveszi a lapgazda. Egy ismeretlennel folytatott levelezés kockázatokat is rejthet magában. De a csalódás kellő elővigyázatossággal elkerülhető. A világhálón négy éve kezdődött Pálfi Tamás és Kálmán Bea internetes szerelme is, ma pedig már Zalaegerszegen, a Szegfű utcaában a szülők házának kertjében tanul járni gyermekük, Pálfi Misi. – Négy éve, 2004-ben az unokatestvérem rábeszélt, jelentkezzem be a párkereső rovatnál az interneten. Sokan válaszoltak, Tomival decemberben kezdtem el levelezni – mondja Bea, miközben a picivel a virágok között sétál. – Elmeséltünk a levelekben mindent, amit jónak láttunk, képet is küldtem magamról, aztán elhatároztuk, hogy személyesen is megismerkedünk. – December 18-án találkoztunk, úgy egyeztünk meg, hogy fél háromkor vár a plázánál, de én előbb végeztem, így felhívtam, hogy fél egykor találkozzunk. Jött is, és mondta, nekem még egy kis dolgom van, jössz velem, vagy megvársz. A „kis dolga” egy lépegetőgép volt, mentem vele, és beszélgettünk. Aztán beültünk ebédelni, és beszélgettünk. Ő kikapcsolta a telefonját, hogy ne zavarjon minket senki, de engem háromszor is kerestek, mert én
akkor Vasboldogasszonyon laktam, ez Zalaegerszegtől 13 kilométerre van, az unokaöcsém megígérte, hogy hazavisz autóval. Ő hívott fel, hogy mikor indulhatunk. Estefelé aztán, amikor elváltunk egymástól, Tomi látta, hogy egy fiú vár autóval. Elhitte-e vagy sem, hogy az unokatestvérem? Hihette, mert a többi, ahogy mondják, ment mint a karikacsapás. Másnap Bea sms-t küldött Tominak, hogy beutazik Zalaegerszegre, ha gondolja találkozzanak. Karácsony másnapján egy névnapi ünnepség után váratlanul bemutatta Beát a szüleinek, akik szívesen fogadták. Pálfi Rudolf és Erzsi, a nagyszülők örömmel várták a kicsit, aki azóta már többször is tiszteletét tette a két dédinél is, a Nemesrádón lakó Matild néninél és Vasboldogasszonyon Juci mamánál. Misi boldogan totyog a szép virágoskertek, gyümölcsfák között, és nem tudja, hogy ő végül is egy „internetes gyerek”, bár ahogy apja és nagyapja számítógépének egerével babrál, az már mutat valamit. Ez szerencsés eset. Persze, úgy mint az élet más területein, az internetes ismerkedés sem jár mindig olyan sikerrel, mint Pélfiék esetében. – Ez az este is egy újabb áldozat volt a látszatkapcsolatok oltárán – mondta egyik barátnőm, aki immár isten tudja hányadik, interneten folytatott virtuális kapcsolat utáni találkozás történéseit foglalta össze. Neki tizedszer sem sikerült párt találni. Keresünk, találunk, újra keresünk, de vajon akit megtaláltunk, meg tudjuk-e tartani? Ha nem, újra kereshetünk, és ebben a modern korban az internet segítségével mintha könnyebb lenne. B. Á.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
153
sorsok, emberek
Fiatal munkavállalók különös védelme
Pénzkereső gyerekek A magyar Országgyűlés 1839-ben betiltotta a gyermekmunkát. 2006-ban 22 gyermek jogellenes foglalkoztatására derített fényt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, 2007-ben 27 gyereket robotoltattak, 2008-ban az M7-es autópálya építésénél 10-15 gyermekkorút dolgozattak rendszeresen, Máriakálnokon két gyereket alkalmazott egy munkáltató.
E
zek az adatok a lefülelt szabálytalanságok, de az ellenőrzésre és büntetésre egyedül jogosult Munkavédelmi Felügyelőségnél is tudják, hogy csak kevés esetre derül fény. Büntetni pedig még akkor is nehéz (akár 20 millió forint is lehet a tarifa), ha tudnak a törvénysértésről, hiszen ehhez tettenérés szükséges, a gyerekek pedig fürgébben futnak, mint az ellenőrök. Az M7-es Zalakomár és Nagykanizsa közötti szakaszán – bár mindenki látta a gyerekmunkásokat – annyi hátránya származott a gyerekeket foglalkozató építőnek, hogy a fővállalkozó szerződést bontott a 10-15 éves fiúkat kizsákmányoló alvállalkozóval. A 18. életévét be nem töltött munkavállaló napi munkaideje nem lehet több 8 óránál, és ennek megfelelően a heti munkaidő is legfeljebb 40 óra lehet. Fiatal munkavállalót nem lehet ezt meghaladó (rendkívüli, ügyeleti) munkavégzésre kötelezni. Minden négy és fél órát meghaladó munkaidő esetén legalább harminc perc munkaközi szünetet kell biztosítani neki. Két munkanap között legalább 12 órának el kell telnie. Ezt az időt nem lehet lerövidíteni. A 18. életév alatti munkavállalót a 20 nap alapszabadságon felül további évi 5 nap pótszabadság is megilleti, utoljára abban az évben, amikor a 18. életévét betölti. Rövidebb időtartamú munkaviszony esetén a szabadság természetesen időarányosan jár a munkavállaló részére, egy hónapos munkaviszony esetén tehát 2 nap.
Kincses Kalendárium
A törvény védi a gyerekeket. Az ILO (a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal) 138. és 182. egyezményei szerint gyermekmunkának minősül a 12 év alatti gyermekek bármiféle dolgoztatása, a 12-14 éves korú gyermekek nem könnyű, azaz egészségre vagy fejlődésre ártalmas munkában való dolgoztatása, a17 év alattiaknak a gyerekmunka legrosszabb formáiban való dolgoztatása. A gyerekmunka legrosszabb formái: rabszolgamunka, kényszermunka, kényszerített adósságtörlesztés, prostitúció, veszélyes, egészségre ártalmas munka, illegális munka, különösen a kábítószer-kereskedelem, nagyüzemi gazdaságokban végzett munka, föld és víz alatti munkavégzés, túl hosszú munkaidő, zajártalom. Hazánkban a szabályokat a Munka Törvénykönyve foglalja keretbe, de a Magyarország portálon, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség honlapján is olvashatók összefoglalók. Ezek szerint: munkavállalóként munkaviszonyba a 16. életévét betöltött személy léphet. Ha azonban már elmúlt 15 éves, és általános iskolában, szakiskolában, középiskolában nappali tagozaton tanul, az iskolai szünetek alatt is létesíthet munkaviszonyt, a szülő hozzájárulásával. A 15-18 éves dolgozókra különleges szabályok vonatkoznak, például több pihenőidő jár nekik, több fizetett szabadság, éjszakai és rendkívüli munkavégzésre nem kötelezhetők, óvni kell fejlődésben lévő
154
a 2009-es esztendőre
sorsok, emberek szervezetüket a nehéz és veszélyes fizikai munkáktól. Veszély persze a még a munka kezdete előtt, már a főnök személyében leselkedik a fiatal (és nem fiatal) munkavállalókra: a munkáltatók nem szeretnek írásba foglalt szerződést kötni. A nyári munkát vállaló fiatalokkal pedig még annyira sem, hiszen a gyerekek jönnek-mennek, így könnyebb megspórolni rajtuk a járulékokat, a nyugdíjuk fillérjeit, a szolgálati napjaikat. Mert ugye munkaszerződés nélkül a bér is annyi, amennyit a főnök jónak lát, s a csemete örülhet, ha egyáltalán kap valamit. Ilyenkor aztán nevetségesnek látszik a munkakörülményeket számon kérni, például a röplapokat az Emke sarkánál a benzingőzben, az autókkal zsúfolt, több sávos úton életveszélyesen ugrabugrálva. A fiatalokat több oldalról védik a törvények, a jogszabályból az derül ki, hogy 15 éves kor alatt semmilyen munkát nem vállalhatnak. S ha nem is tömeges Magyarországon törvénytelen foglalkoztatásuk, azért nem gondolhatjuk azt, hogy csak a világ boldogtalanbbik felén fordul elő. 2002-ben nagy port vert föl a BBC riportja, amely egy angliai, jómódú város gyorsétkezdéjében kizsákmányolt, napi 16 órán át dolgoztatott gyerekekről szólt. A már említett ILO adatai szerint ma a világon 220 millió gyereket dolgoztatnak úgy, hogy a munka nem felel meg az életkoruknak. Nincs közöttük az autópályát építő magyar tízéves, sem a világszerte illegálisan alkalmazott többiek. A legtöbb gyermeket India, Nepál, Pakisztán dolgoztatja, százezren keresik meg a család éhbérét teaültetvényeken, a selyemiparban, a szőnyegkészítő üzemekben. Afrika közepén, déli részén a gyerekek egynegyede iskola helyett bányákban, kakaóültetvényeken robotol, Dél-Amerikában pedig a cukornádültetvények profitját termelik meg a kicsi kezek.
Profitot persze a családnak is termelhet a gyerek, vagy éppen magának, ha a szülő nem éli föl. Vannak ugyanis legális, jól fizető gyerekmunkák is, vannak gazdag gyerekmunkások. A színészek, manökenek már csecsemőkorban is elkezdhetik pályafutásukat, s ki mondja meg, hogy az olimpiai bajnokok hány óvodáskorú gyermek napi több órás kemény fizikai munkájával, netán az iskola elnézése mellett teremnek? S nemcsak Magyarországon, hanem a gyerekszerető Európában is, ahol a törvények összehangoltan védik a gyerekek jogait a gyerekkorhoz. De milyen lenne a jogszabály, ha nem lennének benne kivételek, melyek éppen a gyerekszínészekre, sportolókra, s társaikra vonatkoznak? Igaz, kell a gyerek dolgoztatásához, pénzkereséséhez szülői engedély. Nem árt az óvatosság, a fölügyelet: hátha a gyerek önmagától nem szereti eléggé a pénzt. T. S.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
A Munka Törvénykönyve általános szabályától kifejezetten eltérést engedő rendelkezés felhatalmazta a nemzeti kulturális örökség miniszterét a művészeti, az ifjúsági és sportminisztert a sport-, valamint a gazdasági minisztert a modell- és a hirdetési jellegű munkák körének meghatározására. Az ifjúsági és sportminiszter (akinek jelenlegi elnevezése ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter) e jogával élve, a tanköteles fiatal munkavállaló sportcélú foglalkoztatásáról szóló 7/2001. (X. 4.) ISM rendeletével kimondta, hogy tanköteles fiatal munkavállaló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban – hivatásos sportolóként – csak azokban a sportágakban foglalkoztatható, amelyekben hivatásos versenyrendszer működik. Az ilyen sportcélú foglalkoztatáshoz a rendelet azonban előírja a gyámhatóság, továbbá – a 16. életévét be nem töltött tanköteles fiatal munkavállaló esetén – a törvényes képviselő hozzájárulását.
155
sorsok, emberek
Nyugodjál békében!
A
dolf bácsinak ötven évvel ezelőtt félrecsúszott a kalapja, aztán úgy maradt. Temettek éppen, a dédapámat. De nem biztos, hogy Adolf bácsi, a számtalan gyermek közül az elsőszülött ezt észrevette. Nem úgy a többiek. Mikor elkezdődött a szertartás, a rögtönítélő testvéri pillantások konstatálták, Adolf megint késik. Ha csak késett volna. Már a sírnál kántált a pap, potyogtak a jó gyermekek könnyei, amikor a fasor végén fölhangzott Adolf bácsi öblös hangja. Elnyomta a pap vézna énekét, el a kápolna borús harangját. Adolf bácsinak jó volt a tüdeje, egyedül neki nem volt tüdőrákja a családban. Adolf bácsi ugyanis nem dohányzott. Talán, mert csak ő dolgozott a dohánygyárban, a vágatlan cigarettát dereka köré tekert végtelen méterekben hordta haza a többieknek. Zengett a temetőben a zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban kezdetű dalocska, s Adolf bácsi hangja csak néha csuklott el. Olyankor, midőn Adolf bácsi meg-megbotlott az útjába eső sírokban. Viszont bensőséges színezetet adott a kuplénak az utolsó néhány méter, midőn Adolf bácsi immáron négykézlábra ereszkedve közeledett. Mélyről is zenghetett volna a nóta, ám Adolf bácsit jótékony bokák megakadályozták abban, hogy beleessen a gödörbe. Essen beléd a frász Adolf, suttogta a két kisírt szemű nővér, Magda és Matild. De előbb mondd meg, hogy hol hagytad a Pistát. Adolf bácsi csak csuklott és hümmögött, böfögött és hörgött. Adolf! – fenyegették a nővérek, mire szegény Adolf bácsi elsírta magát. Legalább azt mondjad meg édes Matildom, ki az a Pista? Szó nem esett több Pista bácsiról, Adolf bácsi csalhatatlan jeleit adta annak, hogy a delirium tremens legvégső fázisába érkezett.
Részeg strici, mondta a prognózist magyarul Matild. Köpök a Pistára is, tette hozzá, csak elébb hüppögött egy kicsit. Éppen dédapámra hullottak az agyagrögök, melyek attól kezdve megóvták családja civódásaitól. A Pistánál volt a koszorú, suttogta síri hangon Matild szegény Adolf bácsi félig elfagyott fülébe. Adolf bácsi a négykézlábról lassan guggoló testhelyzetbe keveredett, fölhagyott a zümmögéssel, s a kupoldák vörös köde is oszlani kezdett előle. Köröttük a sírásók kezdtek oszolni, már dédapám is átadta magát a csöndes enyészetnek, mire Adolf bácsinak fölrémlett valami a múltból. Ja, a Pista – kezdte Adolf bácsi – a vis�szatekintést már csak Matild barokk lábikrái zavarták. A gyászolók már mind a kijárat felé jártak. Drága Matildom – Adolf bácsi öblös hangjában érezhető volt egy csöppnyi családfői szigorúság –, a Pistát nem engedem bántani. A Pista egy stramm ember. – Hol van? Azt kérdem – Matild halálos nyugalommal himbálta retiküljét a legidősebb fivér orra előtt –, hol van a koszorú? Adolf bácsi szeme előtt föloszlott a rózsaszínre fakult köd, benne rekedtek a további csuklások, s arcát elöntötte a jó gyermek mosolya. Hiszen itt van, drága Matildom, miért haragszol rám annyira? S Adolf bácsi kicsit szomorúan előhúzta kabátja alól a kissé viseltes virágokat. Matild azon nyomban fejbe vágta Adolf bácsit a koszorúval, majd a keresztre akasztotta. Így, mondta, nyugodjál békében! Aztán faképnél hagyta a férfiakat: dédapámat krisztusi képénél, Adolf bácsikámat pedig a saját, fancsali ábrázatánál. Mely fölött épp egy szempillantással előbb csúszott félre a kalap, hogy aztán évtizedekre úgy maradjon. Jakubovits Anna
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
156
csalÁd, otthon
Az illatok története Alig pár száz éve az illatos víz még a higiéniai hiányosságok elfedésére szolgált, hiszen még az arisztokrácia tagjai is nagyon ritkán mosakodtak. Mára azonban a kölni bekerült a divatcikkek közé.
M
a már mindenki kedvére válogathat a drogériákban a parfümök és kölnik között, számtalan félefajta illatanyagból. De vajon tudjuk-e, hogy melyiknek milyen története van, honnan származnak, régen mire szolgáltak, vagy akár csak azt, hogy melyik, miért kerül annyiba, amennyibe, és tulajdonképp miből is készülnek? A kölniről napjainkban sokaknak csak a húsvét és a locsolkodás jut eszükbe. Pedig egy igen komoly történelmű, több száz éves recept alapján készülő, drága kozmetikumról beszélünk. Elvileg ilyen néven csak a Köln városából származó vizet emlegethetnénk, amit szinte már csak a helybéliek tudnak előállítani. Ott, megbecsülésük jelképeként, múzeumot szenteltek neki, ugyanabban a házban, ahol a gyártást annak idején elkezdték. Még most is hozzájuthatunk a minden illatok alapjául szolgáló készítményhez, amelyet természetesen Kölnben a
legkönnyebb megvásárolni, hiszen ott még a „csapból is ez folyik”. A legenda szerint egy szerzetes saját készítésű csodavizet adott át nászajándékként az ifjú Mühlensnek, aki később feleségével gyártani kezdte a kölni vizet. Márkanevét a gyártó család lakhelyének házszámáról kapta, így lett 4711-es, a kölni nevet pedig a városban tanyázó francia csapatok ragasztották rá. A család a receptet a mai napig féltve őrzi, de valószínűsíthető, hogy nem egyeznek meg a locsolókölniével... Az egyik leghíresebb parfümje Eugénia császárnőnek köszönhető. Ő bízta meg orvos-kémikusát, hogy készítsen számára illatos vizet, ekkor született meg az Eau de Cologne Imperiale 1853-ban, azonban vállalkozások már 1828-ban is gyártottak parfümöket, megrendelőjük között volt Honoré de Balzac is. Ez a vállalkozás még ma is működik, és olyan termékekkel büszkélkedhet, mint a Jicky (1889) vagy a Jardin de
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
157
család, Otthon Bagatelle (1983). Később, a XX. században a divatházak vették át az irányítást, és saját nevükkel dobtak piacra parfümöket. Ennek köszönhető az első szintetikus anyagokat is tartalmazó illatosító víz, a Chanel 5. A parfüm története ötezer évre tekint vissza. Elsőként az illatos füstöt, a tömjént nevezték így. Ezzel az istenek kedvében akartak járni, és szertartásokon használták. Jóval később királyi udvarokban terjedt el a kizárólag virágokból, és más természetes összetevőkből készülő illatanyagok használata. Illatosítottak vele bőrkészítményeket (pl.: kesztyűt), de egy magára valamit is adó hölgy magára is fújt egy kis rózsa- vagy levendulaillatot, nem utolsósorban a kölninél már említett okokból. Az évek múlásával különvált a férfi- és női illat is. A megfelelő reklámnak, az igények növekvésének köszönhetően mára már szinte mindenki számára hozzáférhető valamilyen illat, de természetesen itt már megint nem arról az eredeti parfümről beszélünk, amit pár száz éve elődeink használtak. Természetesen mi magyarok sem maradtunk ki a parfümtörténelemből, a legendák szerint ebben is nagyot alkottunk. Erzsébet királynénk köszvényben szenvedett, és ezért készíttette el a gyógyvizet. A 72 éves királynőt gyógyította is a keverék, valamint annyira megfiatalította, hogy többen is megkérték a kezét. Az Aqua Reginae Hungariae létezése és karrierje alátámasztható tényekkel, csak az kétséges, hogy valóban a császári udvarban gyártották ezt a gyógyillatszert. Olvashatunk róla a Habsburg-birodalom gyógyszeres könyvében, és bizonyítható a használata az ezerhétszázas években. Néhány parfümház még a mai napig őrzi a hagyományokat, és nem használ szintetikus anyagokat, itt egyedi és különleges keverékekhez juthatunk. Pár éve lehetőségünk van arra, hogy az üzletekben néhány
alapanyagból saját magunknak állítsunk össze keveréket. A parfümök többségének legfőbb összetevője az etilalkohol, az árát és a minőségét is ez határozza meg. Minél magasabb százalékban tartalmaz alkoholt, annál olcsóbban juthatunk hozzá az illatszerhez. Ehhez adják hozzá az aprólékos és fáradságos munkával megszerzett illatanyagokat, melyeket rózsából, jázminból, más virágokból, gyantából, vagy akár állatokból nyernek. Manapság már a parfümgyártók főleg szintetikus anyagokból állítják össze az illatos keverékeket. Minden illat 3 jegyből épül fel, melyek tökéletesen kiegészítik egymást. Ezeket egy piramis formában a legegyszerűbb elképzelni: legfelül a fejillat található, ez érezhető a legkevesebb ideig, ezt követi a szív, majd legalul az alapillat, ami a legmeghatározóbb, valamint legtovább érezhető részét képezi a parfümnek. Az édeskés kompozíciókhoz vaníliát és hozzá hasonló illatú molekulákat használnak, míg a könnyebb, virágos illatú illatszerekhez fák kivonatát, illóolajokat. Sok múlik azon, hogy hogyan permetezzük magunkat. Az illatot a csuklóra és a nyakra érdemes fújni, mert itt az artériák közel helyezkednek el a bőrhöz, és segítik az illat terjedését. Magunkba dörzsölni azonban nem szabad, mert azzal roncsoljuk a molekuláit, valamint az sem jó, ha túl közelről spriccelünk magunkra. A legjobb megoldás, fürdés és krémezés után a levegőbe fújni, és úgy átsétálni rajta, vagy belehúzni a csuklónkat a permetbe. Így nem károsítjuk az illatot, és a testápoló a tág pólusokban megköti az illatanyagot, így akár órákon át is illatozhatunk. Az érzékenyebbek a ruhájukra tehetnek az illatszerből. Nyáron az üdébb, frissebb, könnyebb illatokat, míg télen a nehezebb, keleties hatásút érdemes használni, túl sokat azonban soha egyikből se. J. Zs.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
158
csalÁd, otthon
Túrót eszik a cigány …
Ami finom, az finom
A
cigányember megeszi a túrót is, különösen, ha van hozzá még egy kis ez, meg az. Például lecsó, meg csusza. A túros csusza amúgy rendesen, szalonnával, annak zsírjával, sok túróval, a lecsó meg jó fokhagymásan, sok piros paprikával, sok hagymaalapon. A lecsót egyébként készíti a cigány bármilyen tésztával, esetleg egy kis kakaspörkölt is kerül mellé. Egy a lényeg, kiadós, laktató legyen, sok fűszerrel alaposan ízesítve. Talán éppen ez a lényege a cigánykonyhának. Ha egyáltalán létezik ilyesmi. Mert a cigány konyhája inkább hasonlít a szomszédja konyhájára, mint egy távoli ország cigánykonyhájára. Vagyis a cigány is azt eszi, amit abban az országban esznek általában. Legföljebb saját ízlése szerint alakítja, kerekíti. És ha úgy alakul, hogy nincs mit enni, akkor jöhet a vadászat, s vacsorára az ürgepörkölt. Lássunk egy idevágó receptet a cigányételek honlapjáról: 5-6 öntött ürge, 4-5 fej hagyma, 3 nagy kanál színespaprika, só, bors, 4 kanál lecsó, erős paprika. Az ürgéket leforrázom, majd alaposan letisztítom, végül több váltás hideg vízben megmosom. Felvágom, kibelezem, majd hatfelé vágom. A zsíron aranyosra pirítom az apróra vágott hagymát, ráteszem a paprikát, majd az ürgedarabokat. Sózom, majd néhány keverés után lefödöm és kis lángon tovább párolom, ha kell, kevés vízzel időnként felöntöm. Mikor már majdnem puha, borsozom, beleteszem a lecsót és az erős paprikát. Galuskával, tarhonyával, vagy rizzsel tálalom.
Kincses Kalendárium
Mielőtt fintorognánk, gondoljuk bele: a világ harmada a nyárson sült kígyót, a ropogósra pirított szöcskét, a kutyaherelevest tartja a legfinomabb csemegének. Tehát az ürge legföljebb szokatlan húsféle, a pörkölt viszont pörkölt. Mert a cigány alkalmazkodik, minek bonyolítaná? A francia cigány kagylót eszik, a román kecskét, a magyar meg pörköltet. Ha sátoros a cigány, akkor vándorol, tüzet rak, s úgy grillez, akár a juppi, legföljebb a cigánynak előbb rőzsét kell gyűjtenie. Aztán a tűznél már lehet alkotni: bogrács, sárban sütés, nyársforgatás. A csirkét tisztítás és belezés után kívül-belül besózzák, majoránnával, borssal, paprikával szórják meg, majd agyagmasszával vonják be. Beledobják a parázsba, ahol néha-néha egy bottal megforgatják. Mikor elkészül, egy kőhöz vágják, és kifordult belőle az elsőrendű étel. Egyedül a bőre megy kárba, mert az az agyaghoz ragad. Ha gazdag a cigány, akkor sült hús, pörkölt, sütemény, minden van az asztalán. Minden, csak kicsit másképp. A mikéntnek pedig az
Fűszerrel gazdagon
159
a 2009-es esztendőre
család, Otthon a lényege, hogy az étel kiadós legyen. Ha nem elég sok az ennivaló, akkor azért, ha elég sok, akkor még többen ülik körbe az asztalt. Tehát az ételek általában zsírosak, szalonna biztosan kerül bele. Ha nem tartozéka az ételnek, akkor köretnek találunk az asztalon tésztát, rizst, tarhonyát, krumplit, nokedlit. Ha vendéglátónk módos, akkor kakas is feszít a terítéken: pörköltként, sülve, levesnek, lecsósan, ká- Szabadon a szabadban posztásan, ha szerencsénk van, kerül az asztalra egy igazi különlegesség, amely csak a nevében, illetve egyszerű a kucurapörkölt, de ilyet csak az európai elkészítési módja miatt kapta nevét, s ha cigányok portáján tálalnak. eszi is a cigány, nem az ő találmánya. Bár A kucurapörkölt az anyadisznó méhéből lehetne: zsíros, szalonnás, fűszeres, mint készül. Kell hozzá, 1 kucura, 3 fej hagy- a szomszéd konyhája, hiszen az alföldi ma, két kanál színespaprika, bors, só, 2 csikós, a román kecskepásztor is szeretett kanálnyi, lecsó, erős paprika. A kucurát a kevésből-olcsóból jóllakni. megpucolom, több vízben megmosom, Nevéről nem gondolnánk, de a rigóés falatnyi darabokra vagdalom. A jancsi az egyetlen cigány eredetű édesség, zsíron aranyosra pirítom az apróra amelyet a székesfehérvári cigányprímás és vágott hagymát, ráteszem a paprikát, egy kisasszony nagy, titkos szerelmének majd a kucurát. Sózom, majd pár perc emlékére kreáltak. múlva felöntöm egy csésze vízzel, és fedő 7 egész tojásból készült csokitortaalap, alatt párolom. Mikor majdnem kész, amit nagyobb tepsiben sütünk meg, hogy borsozom, beleteszem a lecsót és az erős csak ujjnyi vastag legyen. Amikor kihűlt, paprikát. Túrós csuszával, tarhonyával, kettévágjuk. Töltelék: 8 dl tejszín, 6 dkg vagy nokedlivel tálalom. kakaó, 12 dkg vaníliás cukor, 1 csapott Észre lehet venni, hogy a cigányételekhez evőkanál zselatin. Bevonat: 30 dkg cualaposan föl kell tölteni a fűszerkészlekorból és 4 dkg kakaóból készült fondan, tünket. Nem is annyira a változatosság az vagy 3 dkg kakaóból 3 dkg cukorral érdekes, hanem a mennyiség. Fokhagyma, főzött, 3 dkg vajjal elkevert csokoládéhagyma, bors, paprika – nem maradhat ki máz. A tejszínt – amit előbb pár óráig egyetlen cigányételből sem. Persze, aki jégen, vagy jó hideg helyen tartottunk tudja, hogy mi a jó, az megérti ezt – bár – habüstben vagy porcelán tálban kea fáma szerint ez a cigányok bagórágása mény habbá verjük, és közékeverjük a miatt alakult így: a bagótól kevésbé érezkevés vízben feloldott, átszűrt zselatint. ték az ízeket – jócskán kellett a fűszer a Két kanálra valót félreteszünk belőle. hatáshoz. A kakaót összekeverjük 12 dkg vaníliás Van persze olyan étel, a cigánypecsenye, cukorral, és azt lassanként a tejszínhab-
Kincses Kalendárium
160
a 2009-es esztendőre
csalÁd, otthon hoz keverjük. Az egyik lapra rásimítjuk a krémet, erre negyed cm vastagságban rákenjük a fehéren hagyott tejszínhabot. A másik lap tetejét a csokoládémázzal bevonjuk. 5 centiméteres kockákra vágjuk, a krém tetejére fektetjük, s vizes késsel a kockák irányában végigvágjuk. Fogyasztásig hideg helyen tartjuk. A bodzalekvár fölfedezője nem ismert, de az út mentén vadon növő bodzának a cigányok nagy fogyasztói: 5 kg érett bogyó, 3 kg cukor, 7 dl víz. A bodzát megmosom és leszemezem. A vízből és a cukorból szirupot főzök, majd beleteszem a bodzát. Felteszem főni és lekvársűrűségűre főzöm. Előmelegített üvegekbe teszem, lezárom, majd öt percre fejre állítom. Ezt követően dunsztolom. Vadhúsok mellé ugyanolyan finom, mint kenyérre kenve. Túróval kitűnő édesség készül belőle, joghurtba keverve pedig vetekszik az áfonyás gyümölcsjoghurttal. Leleményes cigány aztán talál a vízben halat, ha nem pontyot, az sem baj. A kárászt is meg lehet enni, csak érteni kell a módját. A cigányos kárászhalászléhoz kell
Sok legyen és laktató
2 kg kárász, 20 dkg füstölt szalonna, 3 nagy fej hagyma, egy zacskó édes-nemes paprika, 3-4 csöves erős paprika, 5-6 kanál lecsó, só. A bográcsba beleaprítom a szalonnát és meghervasztom rajta
Kincses Kalendárium
az apróra vágott hagymát. Rászórom a paprika felét, majd, hogy meg ne feketedjen, mindjárt rá a halak fejét és farkát. Keverek rajta egyet-kettőt, és öntök rá két liter vizet. Ha felforrt, sózom, aztán jöhet a vastagra szelt halderék, a lecsó és még vagy két liter víz. Mikor forr, beleteszem a forgójába a maradék paprikát, meg az erőseket is. Ha van, akkor tésztát is főznek hozzá az asszonyok, ha nincs, akkor csak úgy kenyérrel esszük. Lehet variálni is, a húst éppúgy, mint a módszert: sárban sült kárász. A kifogott keszeget, kárászt kibelezték, de nem pikkelyezték le. A halakat kívül-belül sózzák, paprikázzák, majd betekerik sárral kevert fűszálakkal. Beledobják a parázsba, majd egyszeregyszer megforgatják. Mikor kérgesre sült, akkor kipiszkálták, és egy nagyobb kővel csapást mértek rá. A kemény kéreg kettétört, és kibukkant belőle az illatozó halhús. A pikkelyek az agyagkéreghez tapadtak. No, de ki lesz, aki főz nekünk valamelyik cigányételből? Szingliknek azt tanácsolhatjuk, hogy egy levest főzzenek, de azt ügyesen, a többi már lehet a jövendőbeli gondja. Legényfogó kelkáposztaleves: 40 dkg füstölt tarja, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg gersli, 1 fej kelkáposzta, törött bors (esetleg só), a rántáshoz: liszt, zsír, paprika. Másfél liter vízben felteszem főni a tarját, majd mikor majdnem megfőtt, beleteszem a gerslit, az összevágott kelkáposztát és a zúzott fokhagymát. Mikor megfőtt, kiveszem a tarját, az ember szájához illő kockákra vágom, a levest berántom, borsozom, majd puha kenyérrel és tejföllel tálalom. J. A.
161
a 2009-es esztendőre
család, Otthon
Gyógyító gyümölcslevek Már az ókori Római Birodalomban felismerték a gyümölcsök gyógyító erejét. Érdekes, hogy ennek ellenére újra és újra feledésbe megy ez a tudás, és a XXI. századi embernek is bizonygatni kell a természetes gyümölcslevekben rejlő csodálatos értékeket. Mintha újra és újra elveszítenénk egészségünk kulcsát.
A
m odern ember szolgálatában áll a technika, így ma már nem boszorkányság 100 százalékos gyümölcslevet készíteni például gyümölcscentrifuga segítségével. Ez a masina úgy kifacsarja a levet a rostok közül, ahogyan a hagyományos centrifuga penderíti ki a vizet a ruhából. A hidegen tartósított gyümölcslevek megtartják az eredeti értékeket veszteség nélkül. A C-vitamintartalom az egyik alapvető érték. Tíz dekára számítva a citromban 45 milligramm van ebből a jótékony vegyületből, a köszmétében (egresben) 30, a piros ribiszkében 30, a fekete ribiszkében 150 (nem tévedés!), a szamócában 40, a sárgadinnyében 35. Másik életfontosságú vegyület a karotin, amelyik az A-vitamin elővegyülete, ezt szervezetünk át tudja alakítani A-vitaminná. Közismert, hogy a sárga színű gyümölcsök és zöldségek nagy mennyiségben tartalmazzák. (Sárgabarack, sárga húsú őszibarack, sárgarépa, sütőtök.) De azt talán nem gondolnánk, hogy a rebarbarában tízszer annyi karotin van, mint a sárgarépában. Az ásványi anyagok is nélkülözhetetlenek az egészség megőrzéséhez. A hölgyek körében szinte népbetegség a csontritkulás.
A gyümölcsök szerves kötésben tartalmazzák a kalciumot, azt a fontos tápelemet, amely révén a felszívódás, és a csontokba való beépülés sokkal könnyebben végbemegy, mintha szervetlen kötésben vesszük be ugyanazt a tápelemet. Néhány gyümölcs kiugróan magas kalcium- tartalommal rendelkezik, például tíz deka banánban 110 milligramm, van. Birs 66, csipkebogyó 50, dió 202, eperfa termése 52, köszméte 36, narancs 44, piros ribiszke 40, fekete ribiszke 57, szeder 52. A vastartalom is jelentős az egyes gyümölcsökben, így szinte „vérpótló” készítménynek számítanak. Hölgyeknek különösen is fontos erősítő, például a kismamáknak vagy a várandós asszonyoknak. Nézzük néhány gyümölcs vastartalmát: alma 0,3, csipkebogyó 10,0, dió 4,1, meggy 0,6, piros és fekete ribiszke 4,5, szeder 1,3. A zöldségek közül a spenót áll a dobogó legmagasabb fokán, hiszen 10 deka zöld levélben 4,0 milligramm vasat találunk. A sütőtök is jeleskedik, 1,7 milligramm vas van minden tíz deka aranysárga termésben. A gyümölcslevek és a zöldséglevek is könnyen megerjednek, hasonlóan a szőlőmusthoz, minthogy az erjesztőgombák azonnal szorgoskodni kezdenek, és a cukrot
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
162
csalÁd, otthon átalakítják alkohollá, miközben szén-dioxid szabadul fel. Alacsony cukortartalom esetén, amikor a levek cukorértéke nem éri el a 18 mustfokot, könnyen ecetesedés lép fel. Ha pedig túl magas a hőmérséklet, azaz meghaladja a 25 fokot, akkor vajsavas illetve tejsavas erjedés jön létre, amely teljesen értéktelenné teszi a finom gyümölcslevet. A káros folyamatokat megállíthatjuk hőkezeléssel, például pasztőrözéssel, de akkor C-vitamint veszítünk, mert ez a vegyület 70 fokon elbomlik. A fagyasztás a másik lehetőség. A gyümölcslevet mélyhűtőben tárolva (–15, –18 fokon) nem lép fel erjedés. Például még a szőlőlé, azaz a must is tartósítható fagyasztással. Egyes esetekben a csipetnyi tartósítószer is megállítja az erjedést, de ettől sokan idegenkednek, hiszen a különféle vegyszerek ártalmasak lehetnek az egészségre. De közismert a szalicil és a nátrium-benzoát, illetve a kálium-benzoát tartósító hatása a háziasszonyok körében. A rostos ivólevek elkészítésének módja rendkívül egyszerű. Bármelyik gyümölcsből előállíthatjuk az almától elkezdve a sárgabarackon át a körtéig, az őszibarackig. A gyümölcsöket meghámozzuk, kimagozzuk, leturmixoljuk. Így kapjuk a gyümölcsvelőt, amit télire a fagyasztóba tesszünk, és bármikor elővehetjük. A velő adja a rostos ivólé egyharmad részét, ehhez kétharmad rész vizet adunk, majd beállítjuk a cukor–sav arányt. Ez azt jelenti, hogy ízlés szerint 10-15 deka cukrot, vagy ennek megfelelő hatású édesítőszert adunk hozzá. Ezt követően a cukor–sav arány beállítása a fontos, a megfelelő élvezeti érték eléréséhez. Ez lehet
csipetnyi aszkorbinsav, azaz C-vitamin, lehet citromsav vagy borkősav. Illetve természetes sav, mint például a piros ribiszke leve, de azért nagy jelentőségű a fehér ribiszkelé, mert nem színezi meg a levet, mégis szépen beállítja a cukor–sav arányt. Ha a kóstolás után elégedettek vagyunk a rostos ivólé élvezeti értékével, akkor botturmix segítségével jól összekeverjük a levet, és máris az asztalra tehetjük. Finom csemege, amely bearanyozza a téli ünnepnapokat, és az ünnepi asztal gyógyító erejű gyöngye lehet. A hidegen elkészített szörpök is nagy értéket képviselnek, de itt a nagy men�nyiségű cukor jelenti a „tartósítószert”. A cukorbetegségben szenvedőknek ez a módszer úgy ajánlható, ha a cukrot édesítőszerrel kiváltják, illetve csipetnyi valódi tartósítószerrel kombinálják. A bogyós gyümölcsökből (szamóca, málna, szeder, ribiszkék, köszméte) és a szőlőből készíthető el az ilyen szörp a legkönnyebben. A megmosott gyümölcsöt lebogyózzuk (kicsumázzuk) és összezúzzuk, csipetnyi tartósítószert keverünk bele. A zúzalékot sűrű szövésű gézre vagy vászonra tesszük, amelyet egy lyukacsos szűrőre, szitára helyezünk, hogy a lé szépen kicsepeghessen. A megszűrt gyümölcslé minden literéhez 65 deka cukrot adunk, ezt kevergetéssel feloldjuk, majd műanyag palackokba zárjuk. Ha esetleg valamelyik felforrna, akkor sincs baj, mert bort erjeszthetünk belőle. A műanyag flakon pedig elbírja a keletkező szén-dioxid nyomását, de ez már egy másik történet: a különleges borkészítés művészete. M. J.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
163
család, Otthon
Hogyan szeressük az unokáinkat?
A nagyi segít
Hogyan szeressük az unokáinkat? Nagyon. Ez pont olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Unokáink ugyanis nem a gyerekeink, így az ő iskoláztatásukkal, ruháztatásukkal, etetésével, gondozásával szerencsés esetben nincsenek föladataink. Legalábbis nem alapvetők. Mi ezen már túl vagyunk, a gyerekeinkkel megtettük a magunkét – különben honnan lennének unokáink?
A
z unokákkal, ideális esetben, nagyon egyszerű a dolog. A gyerek tisztán, fölöltözve, jóllakottan érkezik a megbeszélt időpontban a hasonlóan kipihent, jóllakott, ráérő nagyszülőhöz. Mert ugye az ember, ha az unokáit várja, gyorsan mindent elintéz, takarít, főz, mos, hogyha végre itt a régen látott vendég, akkor csak ő legyen az, akire figyelünk. Mert most már, amikor nagyszülő az ember, végre eljöttek azok az órák, amilyenekből nagyon kevés jutott a gyerekeknek. Akkor még munkába kellett járni, a háztartást intézni, a gyerek vagy láb alatt volt, vagy iskolában, vagy otthon, de nélkülünk, vagy beteg volt, vagy a szomszédra bíztuk, vagy kiadtuk a nagyszülőknek. Most mi vagyunk ezek a nagyszülők, hozzánk hozzák az unokákat a gyerekek, ha egy kis édes kettesre vágynak, ha sokáig dolgoznak, ha beteg a gyerek, de nem tudnak otthon maradni vele. És ekkor eljött a mi időnk. Beszélgethetünk a csemetével. Nemcsak és főképp nem az iskoláról, a jegyeiről, hanem a barátairól, a szerelemről, az álmairól, a mi álmainkról, a könyvekről. Mesélhetünk neki, akár könyvből, akár fejből, akár az életünkről, akár az anyu, az apu gyerekkoráról, meghallgathatjuk az ő meséit, arról, hogy milyen bánatok,
örömök érték, hogy merre menne, ha tehetné, s merre nem indul, bár tehetné. Titkok birtokosai leszünk, amelyeket az unokánk ránk bíz, s csak ránk. Anyunak nem szabad elmondani – s tényleg nem, ha meg akarjuk őrizni a családban elfoglalt, kitüntetett helyünket. Aztán jöhet a fagyi, a csoki, a süti minden mennyiségben – az egészséges táplálkozás a szülők és az iskola dolga, a nagyinál szabad mindent. Szabad ebéd előtt pralinét enni, szabad a legnagyobb jégrém, s szabad elcsapni a pocit. A nagyi segít majd ezen is, mire anyu érte jön, mert a nagyi mindenhez ért. Érti, hogy rosszalkodni is kell. Mert anélkül nem lehet jó az ember gyereke. A nagyi tehát afféle Lucifer meg Luci ferné, a lurkó pedig ezért megy szívesen hozzájuk. Mert nem a leckével macerálják, mert nem zavarják el láb alól, a tűzhelyhez is engedik, a sufniba is kimehet, minden megfoghat, kipróbálhat, főzhet önállóan, kalapálhat igazi kalapáccsal. A nagyi nem siet, az ebéd késhet, a ládát el lehet rontani – a nagyi ráér figyelni a gyerekre, ráér kivárni az eredményt, ráér arra, hogy újra kezdjék az egészet elölről. S a nagyi ráér arra is, hogy elgondolkodjék, de jó lett volna ennyi idő és a türelem, amíg még szülő volt.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
164
csalÁd, otthon Sajnos nem volt, sajnos nincs. Nemhogy a szülők, egyre inkább a nagyszülők között is egyre kevesebben engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy szabadidős rosszalkodók legyenek. Olyan nyugdíjasnak lenni, aki valóban megél a nyugdíjából, s nem dolgozik tovább, aki nem ideges a pénzügyei miatt, aki nyugodtan és jóllakottan tudja fogadni az unokáit – egyre ritkább. De ha mégis, ha mindezek ellenére mégis megengedheti magának, hogy unokáját vendégként fogadja – nem biztos, hogy sikerül neki ideális nagyivá válnia. Az unoka és a nagyszülő közé – a természet rendjétől fogva – be van ékelve a szülő. Előfordulhat, hogy a szülők nemcsak a gyereküket akarják nevelni, hanem a szüleiket is, s megkérik, hogy ezt ne, azt ne, a gyerek ezt nem csinálhat, azt nem ehet, és sorolják, sorolják, míg le nem telik az egyébként egészséges luciferkedésre fordítandó idő. Nem segít a tapintatos figyelmeztetés: ha a gyerek nem jön a nagyihoz szívesen, drága pénzen kell idegenekre bízni a lurkót. Egyéb szörnyűségek is előfordulnak a nem ideális családokban, s persze melyik család lenne tökéletes? Az egyik nagyival jóban vagyunk, a másiktól tiltjuk az unokát, esetleg ők maguk vannak faséban, vagy a gyereket nevelték eleve
ellene, esetleg maga a nagyi nem alkalmas a nagyi szerepre. Mert nem attól lesz nagyivá valaki, hogy utódának gyereke születik, hanem attól, hogy azzá válik. Hogy időt szakít az unokájára, hogy azt az időt vele osztja meg, barátja, társa, mellette van rosszban, jóban, tud titkot tartani, s főképpen nem akar nevelni. Bölcs már annyira, hogy tudja: az, hogy ő van az unokájának, az, hogy ő szeret, s őt lehet szeretni, minden nevelési eszköz közül a leghatékonyabb. Ha a nagyi tudja, hogy az ő szerepe kitüntetett, hogy semmikor, semmivel és senkivel nem helyettesíthető, akkor ő az igazi nagyi. Unokája értékelni fogja. És szeretni nagyon. J. A.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
165
család, Otthon
Bioenergia a háztartásban Ki ne akarná csökkenteni a villany- és gázszámláját, és még közben a Földet is védeni? Nos, a lehetőség adott, csak kicsit még nehézkes. Földünk védelméhez célszerűbb a megújuló, környezetet nem szennyező tartalékokat használni, amik pedig fogytán vannak, azzal nagyon okosan kell gazdálkodni. Ezek nem megújuló energiák, újratermelésükre nincs lehetőség, vagy csak olyan lassan (kőolaj, például, hogy azokkal belátható időn belül nem számolhatunk).
M
egújuló energiák „hada” áll sorba, hogy hasznosítsuk őket, már csak az a kérdés, hogy hatalmas erőművek és szélmalmok nélkül, otthon, egyedül hogyan használhatjuk fel őket? Elsőként a napenergiát említeném. A napsugarak évente 20 m2-re eső része egy egész család teljes évi áramszolgáltatását fedezhetné. Legegyszerűbb példája a hasznosításnak, ha a lakásunk, vagy házunk napsütéses, mert így sötétedésig nem kell lámpát gyújtanunk, és a levegőt is melegíti. Ez persze nyáron éppen káros is lehet, hiszen ha a nap fölmelegíti a levegőt, akkor bekapcsoljuk a légkondit vagy a ventillátort, amivel a nap munkája ellen dolgozunk. Segítségünkre lehet gyümölcsök szárításánál, aszalásnál, kovászos uborka készítésnél, ruhaszárításnál, fűtésnél, de akár meleg vizet is termelhetünk napkollektorokkal, elektromos áramot pedig napelemekkel.
akkor, ha nem süt a nap? Nos igen. A fűtésnél inkább a gáz és a villany kiegészítéséről beszélhetünk, mert ilyenkor egy napelem nem tud megfelelő energiamennyiséget produkálni ahhoz, hogy jól befűtsünk. A vízzel viszont nincs gond, mert ezek a rendszerek már automatikusan működnek, és ha nem süt a nap, akkor is elegendő meleg víz áll a rendelkezésünkre.
borúban is meleg víz Ezek a kütyük a ház tetején, vagy ahova éppen felszerelték őket, összegyűjtik a sugarakat, majd egy-két minimális energiaigényű szivattyúval átalakítják a számunkra szükséges energiává. És tessék, villanyszámlánk máris a tizedére csökkent, és tettünk valamit a bolygónkért is. De mi van
szél fújja a villanykörtét Másik kimeríthetetlen energiánk a szél. Gondolom erről először mindenkinek azok a hatalmas, félelmetes és ijesztő hangú szélkerekek jutnak eszébe. Ilyet viszonylag kevesen szeretnének a kert végébe, vagy az erkélyre. Ezek a masinák a szélturbinák lapátjainak forgási energiáját alakítják át elektromos árammá. Ezek ősei a szélmalmok, amelyekben a szelet hívták segítségül például a gabonaőrléshez, egy mechanikus szerkezet működtetésével. A világ szélenergia-termelését Németország vezeti a tavaly előállított 18 428 megawattal, ezt követi Spanyolország, majd Dánia. A keleti országok elég elmaradottnak számítanak még ezen a területen, de számottevő fejlődés várható. Jelenleg Magyarországon 63 szélerőmű található, nagyobb részük északnyugaton, áramtermelő szélgenerátor pedig körülbelül 50 helyen működik. Ez az ener-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
166
csalÁd, otthon
A napsugarak évente húsz négyzetméterre eső része egy egész család teljes évi áramszolgáltatását fedezhetné
giaforrás is használható háztartásokban, iskolákban, kisebb üzemekben is akár, de csak kiegészítő forrásként. Ehhez azonban be kell fogadnunk otthonunkba egy kicsit kisebb szélkereket, mint amiket az osztrák határ mellett láthatunk. Folyóvíz segítségével szintén sok energiához juthatunk. Ezzel akár egy gabonaőrlő malom, de kis generátorok is üzemeltethetők. A ma üzemelő vízerőműveinknek majdnem a fele még a második világháború előtt épült. 1885-ben 22 647 vízkerék és 99 turbina üzemelt Magyarországon. 1960-ig folyamatosan használták, építették és alakítgatták őket, azóta azonban alig néhány létesült, a kevés energiát adókat pedig bezárták. Kezdetben nagy akadályt jelentett, hogy csak helyben tudták felhasználni a víz erejét, viszont később, a turbinákkal előállított villamos
energiát már messzebbre tudták eljuttatni. Magyarország folyói nem alkalmasak nagyobb mennyiségű energiagyártásra, így itthon ebben nagy fejlődésre sincs túl sok remény.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
a föld adja a meleget Rendelkezésünkre áll még a geotermikus, azaz a Föld belső melegének energiája. Lefelé, a bolygónk közepe felé haladva már pár méter mélységben mindig fagypont fölött van a hőmérséklet. Megfelelő berendezésekkel már ez a pár fok különbség is kihasználható a háztartásban. Hőszivattyúk már viszonylag elfogadható áron beszerezhetők, és képesek a pár fokos vízből meleg vizet készíteni. Ez alkalmas lehet háztartási meleg víznek, medencék fűtésére vagy az épület fűtésére is. Ugyan ez is csak kiegészítő lehetőségként sze-
167
család, Otthon hozunk létre, amivel később, ha mást nem is, a növényeinket trágyázhatjuk. Ez Földünk legfontosabb megújuló energiája, egyben a legkevésbé kihasznált is. A fahulladékot általában pazarló és környezetszennyező módon elégetik a hasznosítás helyett.
repelhet listánkon, nagy előnye azonban, hogy időjárástól függetlenül mindig üzemkész. Kicsit mélyebben már sokkal melegebb van, és ezt a hőt az ott található víz segítségével igen könnyű a felszínre hozni. Ez még egyénileg nem kihasználható, (milliárdosok kivételek) de kisebb falvak, közösségek számára megoldható a hőszivattyúzáshoz hasonló hdr-technológia alkalmazása. Ez a vizes megoldás elég gazdaságos, ráadásul hazánk igen gazdagon ellátott hévízből. Hasznosíthatjuk még a bioenergiát is. Azaz szerves eredetű hulladékainkból állíthatunk elő energiát. Legegyszerűbb példája, ha télen fával fűtünk, vagy ha a kert végében kis lukat ásunk, és komposztálót
válogatott szemét A keletkező bioenergia 10 százalékát sem használják fel megfelelő célra. Ezen kívül még a biomasszát gázosíthatják és biogázt is állíthatnak elő belőle. Működnek és épülnek olyan üzemek, melyek az energia-előállításnak ezt a módját szolgálják, és remélhetőleg pár éven belül rohamosan emelkedni fog a biomassza kihasználtsága is. Ezeknek a rendszereknek az otthonunkba való beépítése kétségkívül költséges. Pár éven belül ugyan megtérül az áruk, de sokan nem tudunk erre nagyobb összeget szánni. Vagy még nem is akarunk. Vannak azonban apróbb dolgok is, amiket bárki egy egész pici erőfeszítéssel megtehet. Már majdnem minden sarkon találhatunk szelektív hulladékgyűjtő konténereket. Tudják, azok a hatalmas, színes műanyag kukák. Na oda kellene elvinni a szemetünket szétválogatva. Persze nem könnyű megoldani otthon a gyűjtést, és ki akarja reggel munkába menet a „leviszem a szemetet” összekötni egy kitérővel, amikor amúgy is késésben van az ember… Kétségkívül nehéz lenne ezt az új életformát megszokni, azonban lassan be kell látnunk, hogy valóban nincs más megoldás, mert szépen, lassan szó szerint elhasználjuk magunk alól a talajt. Ha ma még új fűtés- és világításrendszert nem is akarunk beépíteni otthonunkba, és messze van a szelektív kuka is, legalább a villanyt oltsuk el, ha potyára ég… J. M.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
Jelenleg Magyarországon 63 szélerőmű termel áramot
168
csalÁd, otthon
Kicsit? Nagyot? Egyformát?
Keblek rendelésre A nőiesség legfőbb jelképe a mell, ezért aztán a férfiak is, a nők is ezzel a testrésszel foglalkoznak a legtöbbet. A nők azonban – okkal, ok nélkül – kevesen elégedettek a természet ajándékával. Többségük nagyobbat szeretne, olyan is akad, aki kisebbet, kevésbé lógósat, vagy egyformábbat, másmerre nézőset, kisebb bimbósat. A plasztikai sebészek egy komolyabb összegért, kétnapos kórházi kezeléssel bárkinek fölszerelik az álommelleket.
M
ellfomázó beavatkozásokat már 1800-ban is végeztek, de szilikont csak 1964 óta alkalmaznak. Az implantátumok idő közben rengeteget fejlődtek, a múlté már az a kísérlet is, hogy szójaolajjal töltött protéziseket használjanak, mert ez az oldat rövid idő alatt kimarta a szilikontokot, majd kifolyt a szervezetbe. Mára ezt betiltották, Magyarországon pedig soha nem is alkalmazták. Kiforrottnak nevezhető tehát az eredeti alapötlet: szilikontok, benne fiziológiás sóoldat, vagy szilikongél, ami inkább megfelel az eredeti tapintásnak. Ezek a töltelékek az emberi szervezetre nincsenek káros hatással, és nem okoznak gondot terhesség, illetve a szoptatás során sem. Nem lökődnek ki a szervezetből, mert ezekre az anyagokra az immunrendszer nem válaszol, nem okoznak mellrákot, sőt, ez a betegség a szilikonos nők körében ritkább. Nem azért, mert gyógyító hatása van, hanem azért, mert műtét előtt és után rengeteg vizsgálaton kell keresztülmenni, így időben észreveszik az elváltozásokat. A fölszerelt kellékekkel nyugodtan repülőre ülhetünk, és bármilyen egyéb behatásnak is kitehetjük őket, mert nem pukkadnak ki: ezek az aggodalmak alaptalanok. Kétségkívül veszélye is van a műcicinek.
Előidézhet tokzsugorodást, ami azt jelenti, hogy a szervezet egy burkot von a protézis köré és összeszorítja azt, ezzel deformációt és nagy mértékű érzékenységet idézhet elő. Ebben az esetben újabb műtétre van szükség. Előre nem lehet megállapítani, hogy ez kinél alakul ki, általában húszból egy nőnél válik szükségessé az újabb műtét. Érdemes gondosan kiválasztani a sebészetet, és akár kicsit több pénzért is, de a lehető legjobb orvoshoz fordulni, talán ezzel lehet a leginkább csökkenteni a műtét kockázatait. Minden pácienst a legapróbb részletig mindenről tájékoztatnak, számos vizsgálatnak vetnek alá, tehát nagy aggodalomra nincs ok. Persze mindenki számtalan rémtörténetet hallott már, hogy kivel mi történt egy mellnagyobbítás során, de ezek a történetek beleférnek az orvosi „műhiba” kategóriába. Az ágazat mára már hihetetlenül fejlett, és szinte rutinműtétnek számít egy efféle szépészeti beavatkozás. A műhibákra, az elhanyagolható százalékokra pedig gondoljon mindenki még a műtét előtt, mert nekünk elég, ha rengetegből csak egy mellet rontanak el, ám az az egy éppen a miénk. Legfontosabb lépés az elhatározás. Ha egy nő meghozta a döntést, és kiválasztotta a megfelelő sebészetet, már szinte semmi dolga nincs, hiszen az orvosok mindenben
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
169
család, Otthon
készségesen a segítségére vannak. A műtétet altatásban végzik, utána egy napot kell még a kórházban tartózkodni. Egy hét után újra munkába lehet állni, viszont ajánlott 3-4 hétig szorító melltartót viselni. A protézist vagy a hónalj felől, vagy a mell alól, vagy a bimbó körüli vágás segítségével helyezik be a mellizomzat vagy a mirigyek alá – a vizsgálatok során kapott információk és közös döntés alapján dől el, hogy hová is. Az implantátum kiválasztása is fontos, nem lehet akármekkorát, kinek mennyit bír el a szervezete, s a tölteléket is meg kell fontolni: a fiziológiás például kevésbé hat természetesnek, s keményebb,
mint a szilikongéles. A legfontosabb persze a méret, mert ez fogja meghatározni a mell formáját. Érdemes nagyon alaposan átgondolni, hogy mekkora nőiességgel akar rendelkezni a páciens, mert később megbánhatja a túlzott méreteket. Ha valakinek eddigi életében 70B-s melltartóra volt szüksége, nagyon merész választás a 95D-s méret, hiszen egyszerre csak egy-két méretnyi növekedést tud elviselni a bőr. Vegyünk egy közeli példát, Zalatnay Saroltáét, aki megcsináltatta melleit, majd kivetette az implantátumokat, majd megint megcsináltatta… Vagy ott van (volt) a híres Lolo Ferrari, aki anyukája goromba nevelése és egyéb lelki sérülések miatt minden áron kirívóan csinos akart lenni, és végül sikerült a világ legnagyobb mellű nőjévé válnia: 2003-ban Guinness-rekord volt az 54J-s méretével. Mellei egyenként 2,8 kilogrammot nyomtak, 3 liternyi töltőanyag volt bennük. Ezt a mértékű túlzást a szervezete sem viselte túl jól, nagyon erős gyógyszereket szedett, kínzó hátfájása volt, sem hason, sem háton nem tudott aludni, ami csak még tovább rontotta egészségét, és persze mentális problémáit is gyarpította. A rekord nem sokkal később az életébe került. De térjünk vissza az ésszerű keretek közé. A mellet formázó műtét implantátummal együtt 300-500 ezer forint. Egy jobb minőségű protézis akár 15 éven keresztül zavartalanul viselhető, utána azonban veszít a rugalmasságából, zsugorodik, ki kell cseréltetni. Az orvosok a műtét előtt minden előnyéről és hátrányáról tájékoztatják a változni vágyó nőket. S lassanként elülnek a rémtörténetek és a rémisztgetések a téma körül, szinte észrevétlenül belopja magát a hétköznapokba a plasztikai sebészet. A végén még olyan természetessé válnak a műcicik, mint mára egy tetoválás. Kis Nóri
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
170
csalÁd, otthon
Trükkök a házasság megmentésére
Szerelem az unalmas hétköznapokban Amikor a házasság hullámvölgybe csúszik, minden férfi és nő belegondol: ha ez így megy tovább, elveszíthetem. Még ha a szerelmet megkoptatta is az idő, még egyáltalán nem biztos, hogy el is múlt. Ezért sokan keresik a választ: hogyan tartsam meg férjem/feleségem?
E
gy idő után minden ellaposodhat, minden beszürkülhet. Gondoljunk csak bele: ő felkel, elmegy dolgozni, mi felkelünk, elmegyünk dolgozni, hazafelé elhozzuk a gyerekeket, otthon jobb esetben együtt vacsorázunk, bár már a nagy családi étkezések is ritkábbak mostanában. Hétvégén dolgozunk egy kicsit, a gyerekek a barátaikkal lófrálnak. Miénk az egész lakás, de mi romantika helyett dolgozunk, főzünk, mosunk, takarítunk. Vagy inkább a nő, a férfi arra hivatkozik, hogy fáradt, és lepihen kicsit, vagy elmegy a haverokkal. Már elmaradnak a kis puszik napközben, nem egyszerre megyünk aludni, így mire utolérjük, általában ő már alszik. Ezért itt az ideje, hogy felrázzuk egy kicsit a már-már veszni látszó házasságunkat. Azt mondják, a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Ugyanez igaz a nőkre is, csak ők jól titkolják. Egy kettesben elköltött gyertyafényes vacsora, ahol mi főztük meg a házastársunk kedvencét, telitalálat. S ha meglepetés is egyben, úgy még izgalmasabb, maradandóbb élmény. Második lépésként azokat az apróságokat kell visszahozni a házasságba, amelyek már elvesztek. A „Kérem!”, és „Köszönöm!” fölélesztése, az apró puszik,
érintések. Ezek nagyon sokat számítanak. Esténként tévézés helyett séta a fényekben úszó Duna-parton. Az ágyban sem árt a változatosság, azt is ideje feldobni egy kicsit. No meg lehet, hogy az együttlétek sűrítése sem ártana, nehogy a végén úgy érezze életünk szerelme, máshoz kell fordulnia vágyaival. Évtizedek után a szexuális vágy nem lobog úgy, mint a kapcsolat kezdetén. Ez egykorú házastársak esetén talán kevesebb gondot okoz, de nekik sem szabad elhagyniuk magukat. A szexuális kapcsolat lényege a szerelem, s ha a vágy felkeltése esetleg körülményesebb is, de megéri. S ehhez két ember kell. Egy férfi és egy nő. Koruktól függetlenül. De a jó párkapcsolat nem csak az érintésekről szól. Újítsunk meg néhány dolgot. Vágassuk le a hajunkat, vegyünk új ruhákat, cseréljük le a barna-szürke pólóinkat színes-mintásra. A férjek is megpróbálhatják a vasalt inget, öltönyt csak az asszony kedvéért, vagy éppen a farmert, ha addig üzletemberként közlekedett otthon is. Tévhit, hogy a nőket nem érdekli a férfiak öltözete, a borostája, a frizurája. De a változatossággal csak óvatosan. Nem kell kifordulni önmagunkból,
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
171
család, Otthon
Egy romantikus vacsora csodát tehet...
maradjunk meg annak, akit ő megszeretett, csak egy kis rafinériával lobbantsuk föl újra a szunnyadó parazsat. Hogy újból siessen haza a munka után hozzánk, a családjához, ahelyett, hogy elmenne még a főnökkel sörözni egyet. A lakást is át lehet rendezni egy kicsit. Tologassuk új helyre a bútorokat, teremtsünk jobb hangulatot a lakásban! Vegyünk új hitvesi ágyat magunknak, tegyünk virágokat, gyertyákat, netán füstölőt a lakásba. Szeressünk otthon lenni! Persze minderről kérdezzük meg őt is, mert ha túl sok a változás, ami neki nem
tetszik, vagy nem volt hozzá sok köze, úgy fogja érezni, ez már nem is az övé, ő itt már idegen. Sok mindent be lehet vetni, ha már unalmas egy házasság, a pezsdítő meglepetések, a változatosság gyorsan átlendíthetnek bennünket a holtponton. De talán az is elég, ha tudatjuk a másikkal: szeretjük. Ha ő viszontszeret, nem lesz szükségünk nagy fegyvertárra, hosszas hadviselésre, hiszen végül is a szerelem az, ami miatt a házastársunk mellettünk marad. Az unalmas hétköznapokon is. Cs. N.
Öreg cimborák beszélgetnek: – Te Pista! Igaz, hogy az idén lesz az asszonnyal a 30. házassági évfordulótok? C! – Pontosan. VIC Z E – Megleped valamivel? – Hogyne! A 15. évfordulónkon elvittem az Alpokba egy kis erdei házba. Gyönyörű napokat töltöttünk együtt. Azt hiszem, most elmegyek érte és hazahozom.
Kincses Kalendárium
172
a 2009-es esztendőre
csalÁd, otthon
Házaspár a klasszikus tánczenében
Nekik találkozni kellett Valahogy minden megváltozott mára. A tánczene is. Bágya András, Nádas Gábor, Horvát Jenő, Seress Rezső, Hajdú Júlia, Majláth Juci. Ők igazi zeneszerzők voltak, komolyan meghangszerelt zenével. Korántsem volt elég nyávogni, el kellett énekelni a dalt. A szöveg fedte a zene hangulatát. Playback és tátogás nem volt akkor. A régi nagyok a mai napig is összetartanak, rátelefonálnak egymásra –nyilatkozta valamikor az évezred elején, a klasszikus tánczenéről Németh Lehel, amely mottója is lehetne alábbi írásomnak.
N
ekik találkozni kellett – mondta a hetvenes évek elején, az egykori olimpiai ökölvívó Papp Laci a Záray Márta és Vámosi János táncdalénekes házaspárról. Akkor még senki nem sejtette, 1978-ban a szlogenné vált mondat a házaspár második nagylemezének címe lesz. Záray Márta (1926. augusztus 28. Tatabánya) 1946-ban végezte el az Országos Színészképzőt, 1950 májusától az EMKE állandó énekese lett, az étteremben a Tabányi zenekar, esténként a bár kis színpadán a Szabó kvartett kísérte, naponta 35 forintot kapott. Másnap megismert egy igen sármos férfit, aki szintén az EMKÉben énekelt, ő volt Vámosi János (1925. augusztus 2. Bicske). A Wéber János néven anyakönyvezett srác gépésztechnikusként dolgozott, 1949-től énekelt, a Baracknyílás című dala óriási siker volt. A dal rádiófelvételéért hetven fillért kapott. Akkoriban az EMKE a legfelkapottabb szórakozóhely volt a fővárosban, a már ismert táncdalelőadók gyűlölték a rendkívül csinos énekesnőt, a „tetűvarrólány” és a „prolicseléd” becenevet aggatták rá. Az előbbit, mert mindig átalakította a ruháit, utóbbit származása miatt, apja ugyanis aknász volt. 1952-ben készítette első rádió-
felvételét, de akkoriban még nem szeretett felvételekre járni, ilyen szövegeket kellett énekelni, mint, „Ott messze fenn, a Lenin hegyek ormán”. A két énekes szakmai barátságából hamar szerelem lett, 1953. június 16-án házasodtak össze. Érdekes módon a házasságkötés után külön dolgoztak, Márta
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
173
család, Otthon a Martini zenekarral a Gellértben, János a Margitszigeti Nagyszállóban és a Savoyban lépett fel rendszeresen a Tabányi zenekarral. Két évvel az esküvő után kaptak közös lakást a Mártírok útján, mivel rengeteg fellépésük volt, 1957-ben Pasaréten az Orsó utcában építkezésbe fogtak, de nem volt elég pénzük. A zenekari dobos és Kazal László színész segítette ki a házaspárt rendszeresen. Gyakran előfordult, hogy egy műsorban léptek fel, de az 1957-es SZÚR-on a sportriporter legenda, Szepesi György ötletére, életükben először duót énekeltek. A Népstadionban megrendezett eseményen közel hetvenezer ember tapsolt az Úgy koppan az eső című dalukra. Még ugyanebben az évben féléves szovjet turnéra utaztak, ahol vettek egy televíziókészüléket, mely valóságos csodának számított idehaza akkoriban. A művészházaspár az OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) és a Magyarok Világszövetsége rendezésében számtalan előadáson vett részt, volt olyan hét, amikor hat este léptek fel. Kevés olyan táncdalénekes volt a hatvanas években, aki bejárhatta Dániát, Norvégiát, Svédországot, a későbbiekben több alkalommal turnéztak Angliában, hatszor az Egyesült
Államokban, háromszor Ausztráliában. 1966-ban jelent meg Vámosi János első nagylemeze, a Tánczene. Sokan gondolták, hogy hamar többszörös aranylemez lesz, akkoriban 250 ezer eladott példány után kapták az előadók az aranylemezt. Nem így lett, csupán 70 ezer lemez kelt el, ugyanis abban az évben ren-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
fotó: záray péter
174
csalÁd, otthon dezték meg az első hazai táncdalfesztivált, mely hónapokig a legnézettebb műsor volt az egyetlen tévécsatornán. Ezen s a következő évben megtartott táncdalfesztiválokon tűntek fel az új zene, a beat képviselői, akik közel 10 évre visszaszorították a tánczenei műfajt, s annak előadóit. Ma már történelem, hogy népszerűsé gük ellenére, 1977-ig nem jelent meg, azaz nem jelenhetett meg közös nagylemezük, melynek oka egy moszkvai úton történt beszólás volt. A Vörös téren megnézték Lenin és Sztálin holttestét, ahol Landler Jenő holtteste is a Kreml falában volt. Landler Jenő unokája nem más, mint Bors Jenő, a hanglemezgyár igazgatója volt. „Nem Landler Jenő hamvait kéne ide tenni, hanem Bors Jenőt élve” – jegyezte meg Márta. A beszólás természetesen eljutott a Hanglemezgyár első emberéhez, aki nagyon berágott. Egészen 1977-ig, amikor is maga Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese adott utasítást, hogy legyen már közös lemeze a házaspárnak. A Homokóra című első közös korong egy év alatt közel egymillió példányban kelt el, amely gigantikus példányszámot jelentett. Azonban többszörös csalódás volt a házaspárnak, ugyanis technikai okokra hivatkozva semmiféle díjat nem kaptak a Hanglemezgyártól (Bors Jenő nem felejt), a lemezfelvételért mindössze 480 forintot vehettek fel. Elsőként 1980-ban az Ének az esőben című korongért kaptak platinalemezt, amelyet már muszáj volt átadni, annak ellenére, hogy a Hanglemezgyár márkamenedzsere, Erdős Péter leírta az énekesnőt: „Márta már ne énekeljen, túlkoros”. Az énekes duónak a kilencvenes évek végéig 11 nagylemeze jelent meg, melyek több mint ötmillió példányban fogytak el az elmúlt évtizedekben. A negyedik leme-
zük, a Köszönet a boldog évekért, 1982ben jelent meg, s a korong érdekessége, hogy a zenéket Máté Péter írta. A Ketten az úton 1984-ben, a Gól 1985-ben, az Álomvilág 1987-ben, a Halló, itt jó barát!, az Aranyalbum 1990-ben, a Micsoda évek vannak mögöttünk 1992-ben jelent meg. Utolsóként 1998-ban látott napvilágot a Két szív, egy dallam. Lemezeik mellett meg kell említeni a szakmai elismeréseket is, 1977-ben SZOT, 1985-ben ORI-nívódíj. 1990-ben EmeRTon, 1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje kitüntetést kaptak. Az énekes házaspár magánéletéről keveset tudni, Márta nagyon szeretett barkácsolgatni és kertészkedni, az utcájukban lakó Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznővel rendszeresen cseréltek virágot. János viszont életében csupán egyszer – egy fotózás kedvéért – locsolta meg a kerti virágokat, horgászni viszont nagyon szeretett. Kettejük között ő volt a menedzser, intézte a fellépéseket, a kísérő zenekarokat, a hivatalos ügyeket. 1996-tól egészségügyi problémák miatt nem vállaltak közös fellépést. 1997. szeptember 18-án „A Macskaköves út végén”, „Hazatért a bicskei fiú”, „Elment a magyar Frank Sinatra” címmel jelentek meg a napilapok: elhunyt Vámosi János. A temetésen a következő szöveget vetette papírra Márta, melyet János szíve fölé helyezett: „Drága Janikám, nagyon szeretlek és megyek utánad!”. Márta utolsó nyilvános szereplésére 2000. május 6-án került sor, amikor a Rádió márványtermében megünnepelték a szakmában eltöltött 50 esztendőt. Záray Márta 2001. március 31-én követte férjét az égi színpadra. Zoltán János
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
175
család, Otthon
Kovászos uborka másképpen Balogh Anna küldte levélben ezt a kombinációt. Kipróbáltuk, nagyon finom! „Végy 1 nagy uborkás üveget! Alulra pakolj bele 1 csokor kaprot. Erre 1 sor karikára vágott nyers burgonyát. (Nem tévedés, nem kenyeret! Én öreg krumplit spájzolok be erre a célra. A lé sose penészesedik meg, áttetszően tiszta marad és behűtve a legfinomabb nyári üdítő ital.) Erre pakolom a megmosott, felhasított uborkát, amelyet aznap reggel szedek le, mert csak akkor lesz ropogós. Tetejére szintén karikára vágott nyers, öreg krumplit rakosgatok. Legfelülre jön még 1 csokor keményszárú kapor, amely alkalmas arra is, hogy leszorítsa az egész rakományt. Végül leöntöm langyos, sós vízzel (ahány liter víz, annyi evőkanál só), kistányérral letakarom, 3 nap múlva csudát tálalhat a családjának. Én egy esztergomi, ferences atyától tudom a receptet. Ha egyszer kipróbálják, nem bánják meg!” Ez pontosan így van. Mi sem bántuk meg, de érdemes egy-két nap alatt elfogyasztani, mert az erjedés még a hűtőben is tovább tart, az uborkák egy héten belül megpuhulnak, és így élvezeti értékük csekély lesz. Ehhez annyit még érdemes hozzáfűzni, hogy profi savanyúságkészítők esküsznek arra: kenyér helyett érdemes egyszerűen finomlisztet tenni az üveg tetejére, annyit, amennyit a hagyományos recept szerint a kenyér jelentene, vagyis egy evőkanálnyit. Azt a magyarázatot fűzik hozzá, hogy a
különböző pékségek más és más adalékot adnak a különféle kenyerekhez, így szinte kiszámíthatatlan az erjedés végén a kovászos uborka íze. Ezzel szemben a finomliszt ugyanazt a minőséget adja minden időben. (Azt javasolják, hogy ne használjunk réteslisztet!) * Kovászos jellegű uborka fél óra alatt: Kovi Ubi Express. A kovászos uborka általában három nap alatt készül el. De mit tegyünk akkor, ha váratlan vendég érkezik, és például a paprikás csirkéhez, nagyon jól illene egy kis kovászos uborka, de éppen elfogyott, vagy az új még nem készült el? A találékony hölgyek még ezt is megoldották, és így 72 óra helyett, 30 perc alatt az asztalon lehet a „gyorsuborka”, amelynek íze a megszólalásig emlékeztet a kovászos uborkáéra. Ennek a csodálatos finomságnak a titkát Gálfi Zoltánné, Marcella osztotta meg az MR-1 Kossuth Rádió hallgatóival. Otthon mi is kipróbáltuk. Valóban fincsi! Egy 5 literes üveget telerakunk kovászolni való nagyságú uborkával. Az uborkákat behasogatjuk, végeiket levágjuk. Borssal, kaporral, babérlevéllel, fokhagymával ízesítjük. A felöntőléhez mintegy 2 liter víz kell. Ebben feloldunk 3 evőkanál cukrot, 2 evőkanál sót, és hozzáadunk 1 deciliter 10 százalékos ecetet. Ezt felforraljuk, és forrón az uborkára öntjük. Kihűlés után azonnal fogyasztható. Jó étvágyat kívánunk hozzá! M. J.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
176
csalÁd, otthon
Ebédre már nem elég a fény
Divatba jön a teltkarcsú nő Szinte hihetetlen, hogy végre egy új trend megkönnyebbülést hoz a világ összes nője számára. Divatba jön a teltkarcsú nő! De vajon leszokni is olyan könnyű lesz az önsanyargatásról, mint amilyen könnyen kötelezővé vált?
M
ár a sztárok között is egyre több olyan hölgyet láthatunk, akik köszönik szépen, nem akarnak magokat enni, és napi huszonöt órát edzeni, mert jól érzik magukat a bőrükben, nem érdekli őket az a plusz öt vagy tíz kiló. Ők így is jól néznek ki (hiszen az úgysem a kilókon, hanem a kisugárzáson múlik). A tervezőjük meg majd varr nekik nagyobb ruhát, ahogyan a soványaknak kisebbet. Vegyünk rögtön egy gyönyörű példát. Catherine Zeta-Jones felháborítónak tartja, hogy Hollywoodban a szülés után mindenki a lehető legrövidebb idő alatt próbálja fantasztikus alakját visszanyerni. Szerinte így fölösleges gyereket szülni, hiszen a baba érkezése után nem az edzés lenne a legfontosabb, hanem az anyaság, a szoptatás, s ennek érdekében elsősorban a pihenés, a kiadós étkezés. Catherine ZetaJones e szerint is cselekszik, annak ellenére, hogy így munkától esik el, hiszen éppen nem csont sovány. S még így is irigylésre méltó, hiszen ki nem szeretett volna Zorro mellett az ő helyén állni, vagy akár a valós életben Michael Dougles feleségének, és gyermeke anyjának lenni? Hál’ istennek egyre többen veszik a bátorságot, hogy az ilyen sztárokról vegyenek példát, és nem olyanokról, akik szó szerint éhen halnak egy divatbemutató kedvéért. Egy huszonkét éves lány a kifutón esett össze, és a nézők szeme láttára vesztette
életét, óriási botrányt kavarva ezzel. A legtöbb országban, például Angliában a kormány felszólítása ellenére fittyet hánynak a lányok egészségére; a 2008-as berlini divathéten a német anorexiaellenes törvényt a szervezők gond nélkül figyelmen kívül hagyták: 18,5-ös testtömegindex, 16 év és 36-os méret alatt nem léphetett volna színpadra senki. A szervezők bájosan pislogtak a rendezvény után, és közölték: ők nem is tudták… De vannak már eredmények is. Az ijesztően sovány tini modellek szörnyű látványának köszönhetően már Olasz- és Spanyolországban is kötelező a lányoknak a 18-as testtömegindexet meghaladniuk – ez alatt számít valaki alultápláltnak. Milánóban és Madridban így már nagyon sovány modellek nem juthatnak kifutóra, Argentínában, egyelőre csak Buenos Airesben kötelezővé tették minden üzlet számára az összes ruhaméret forgalmazását – ennek hiányáért ugyanis akár 40 millió forintos büntetés is kiróható. Talán ezért, talán csupán azért, mert egyre többen unják meg a kedvtelenséget, éhezést és önsanyargatást, végre letűnni látszik a Twiggy által teremtett trend, és újra mindenki számára engedélyezett az evés. Szegény Twiggy ílyennek született, alkatilag soványnak, soha nem fogyókúrázott, sőt, most hogy már nagymama korba lépett, meg is hízott egy kicsit. Mi nők meg még mindig azt a testalkatot kívánjuk elérni. De
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
177
család, Otthon nem tudjuk. Legalábbis nem mindenki. És feladatát tökéletesen ellátja, ráadásul makk ez az, amit meg kellene értenünk végre: a egészséges. soványság-kövérség alkati kérdés. Ezen túl Ha még akad is köztünk olyan lány, aki pedig egész egyszerűen nem kell túl sokat szeret enni, és nem fogyózik (persze aki enni, viszont illik valamennyit sportolni. 40 kilós annak ellenére, hogy minden este Persze ezer más tényező is közrejátszik tízkor pacalpörköltet eszik zsíros kenyérabban, hogy még rel, az nem ér), az véletlenül sem sem meri bevaltudjuk, vagy akarlani, hogy néha juk elfogadni mabevágna egy-két gunkat olyannak, tábla csokit, mert amilyennek szüazonnal kirekeszlettünk. Gondoljuk tik a többiek macsak végig. Mit guk közül. És így látunk a tévében, kialakul az ördöújságokban? Mingi kör, a lányok denhonnan tökémegveszik az újletesre preparált ságot, és megnélányok mosolyogzik a műsorokat nak vissza ránk, (ezzel a média már negyvenkilósak, meg is kereste a minden hajuk számagáét), majd köla kifogástalan, vetik a tippeket, gyönyörű a bőrük, hogy semmit sem és a legszebb ruszabad megenni, hákat viselik. Ez csak és kizárólag persze csapda, Újra divatba jönnek a gömbölyű idomok? fénnyel szabad de ezt senki nem táplálkozni, azt is mondja… PhotoShop, retusálás, fények, csak éjszaka, mert a napfényben több a smink, jó beállítás, s máris bárki nézhet ki kalória. De semmi gond, azért nem kell úgy, mint a tavalyi év playmate-je. fönn maradni éjszaka, mert most már Újságok tucatjai csak azzal foglalkoz- szinte minden üzletben kapható az előre nak, hogy hogyan fogyjunk le. Az még csomagolt, bizonyos edzők által forgalmanem jutott eszébe senkinek, hogy nem zott kalóriamentes holdfény, és most csak mindenki akar fogyni? Van olyan esetleg, tízezer forint, de nulla százalékos önerővel, aki szeret enni? Szereti jókedvűen élni az kamatmentes hitelre elvihető. Ezt bírják életét, és nem depressziósan, anorexiásan, egy darabig, a fényenergiából még egy bulémiásan, gyomorbajosan. Csak egy darabig eljárnak tornázni, amin keresnek valakit mutassanak nekem, akit jókedvre a fitnesztermek, a magánedzők és a sportderít, hogy ma is csak egy karalábét és ruhakészítők, majd amikor összeestek, és két répát ehet, majd azt is ledolgozza a röpke pár hetes kezelés után kijutnak a konditeremben. Ja, és persze ennek elle- kórházból, akkor kezdenek keresni a pszinére tele van energiával, boldog, minden chológusok és terapeuták. Na meg ugye ott
Kincses Kalendárium
178
a 2009-es esztendőre
csalÁd, otthon vannak azok, akik lusták, vagy nem bírják ki, hogy ezt a képtelen életformát űzzék, azok bátran fordulhatnak plasztikai sebészhez, hogy hipp-hopp megszabadítsák őket a lerakódott kilóktól. De lehet még szerezni gyomorgyűrűt, hogy ha meg is akarna enni valamit a kliens, akkor se férjen a gyomrába, meg ha 30 kilósra fogyott, akkor implantátumot tetessen a fenekébe és a mellébe, hogy valami megkülönböztesse egy deszkától, és nőnek tűnjön. Mindezek helyett nem ártana, ha a fogyózás előtt elnéznének egy-két múzeumba. Félreértés ne essék, nem akarok senkit sem sértegetni, csupán rég elfelejtett dolgokra felhívni a figyelmet. Vegyük a legegyszerűbb példát, a willendorfi Vénuszt, aki igenis dagi volt, mégis szépségének köszönheti hírnevét. Szerintem, ha meglátná Kate Mosst, egész biztos, hogy a röhögőgörcstől atomjaira esne szét. S vannak még a múzeumokban gyönyörű kövér nők, szoborva, festve, s vannak az utcán, a piacon még művészre váró dundik. Egyre több nő (és talán férfi is, bár ők annyira nem áldozatai ennek a trendnek) gondolja úgy, hogy ő jó, ahogy van. Vissza is köszön ez ez új trend a reklámok némelyikében. Egy kozmetikai cég pár éve pártfogásába vette a molett hölgyeket, és átlagos háziasszonyokkal, hétköznapi lányokkal reklámozta termékeit. Manapság fut egy banki reklám egy gusztusos dundi hölggyel. Franciaországban 2008-ban törvényt hoztak az anorexia reklámozása ellen, azóta sem újságokban, sem interneten, sem reklámokban, sem plakátokon nem szerepelhetnek alultáplált lányok, ha pedig mégis, a büntetés akár 45 ezer euró is lehet. A BBC adatai szerint ebben az országban negyvenezer anorexiás él, és úgy tűnik, az ő egészségügyi miniszterüknek ez zavaró tényező. Hála istennek…
Lassan a divatcégek is észbe kapnak, és már nem csak XS-es, a lehető legkisebb méretű ruhákat gyártják, így nincs az embernek olyan érzése, amikor új nadrágot akar venni: kellett nekem vacsorázni, most járhatok pucéran! De nem is kell. Kérdezzék meg férjüket, élettársukat, barátjukat, párjukat, egyszóval egy hímet, hogy szeretné-e, ha versenykecskévé fogynának. Egész biztos, hogy nemet fognak mondani. Nekik kerek fenék és szép cicik kellenek. És ha véletlenül a kedvenc hímnemű mégis azt válaszolja, hogy „szívem, nem lenne rossz, ha lefogynál”, akkor el kell tőle venni azokat a bizonyos magazinokat, korlátozni a tévénézését, és még mielőtt mellplasztikára próbálná rávenni önöket – csomagolni. Esetleg visszakérdezhetnek: hogy is állunk, szívecském, Dáviddal? De akkor miért is? Ha a pasiknak nem kellenek a deszkanők, akkor mire is a nagy hajcihő? Hát nekünk. Egymásnak. A kiolthatatlan versenyszellem a nők között. Egészen biztos vagyok benne, hogy önök is megnézik a másik nőt, és jó érzéssel nyugtázzák, ha nagyobb a feneke, vastagabb a dereka, több az éveinek száma. Tyra Banks, a sikeres modell, magas, szép, hosszú hajú, kötelező alkatú, néger modell fölött, ahogy múltak az évek, s már nem a fotózásokból él, magára szedett pár kilót, úgy tízet. És most is gyönyörű. Sőt. Lányok milliói írnak neki nap, mint nap levelet, hogy megköszönjék a példamutatását, hogy követői is jól merik magukat érezni a bőrükben. S ha mi is áttérünk arra hitre, miszerint úgy vagyunk szépek, ahogy vagyunk, mindenki másképp, egy új irányzatnak adhatunk teret, és újra divatba hozhatjuk a hús-vér nőt. Legyen az akár teltkarcsú. - mása
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
179
hirdetés
Kincses Kalendárium
180
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
A 2008. évi Kincses Kalendáriumban megjelent rejtvénypályázatok megfejtései és nyertesei Nyereménypályázat A megfejtés: a Vizsolyi Biblia magyar fordítójának neve, Károli Gáspár 1 000 000 forintot nyert: Gémesi Györgyné, Bábolna. 50 000 forintot nyertek: Hudák Gáborné, Bőcs; Fehérvári László, Dombóvár; Vas Istvánné, Hobol. – Kozmetikai ajándékcsomagot nyertek: id. André Károly, Dorog; Bóta Károlyné, Tapolca; Beznicza Jánosné, Kálmáncsa; Gál Gáborné, Nagykőrös; Racskó Mihály, Nyíregyháza. – Könyvcsomagot nyertek: Hugyecz Mihály, Galgaguta; Balaskó Anna, Őrtilos; Pusztai Józsefné, Vanyarc; Bodnár Bertalan, Kovácsvágás; Plejszer Tamás, Szombathely. – FOREL rágcsálóriasztót nyertek: Bagi Józsefné, Jászapáti; Simon Jánosné, Pusztakovácsi; Várfalvi Sándorné, Tamási; Orosz Józsefné, Karcag; Kovács Andrásné, Bükkzsérc. – HOTELINFO Magyar Turizmus Kártyacsomagot nyertek: Bóna Mária, Ráckeve; Kis Andrea, Győr; Rozovits Mártonné, Bicske; Kiss Mária, Szeged; Szabó-Balikó Szilvia, Nagykanizsa. – Zalakarosi hétvégi üdülést nyert: Kiss Jánosné, Komádi. Keresztrejtvény A megfejtés a következő volt: „Ez ő, rőt múltunk ércizmú magyarja, mely a jövendőt lángolón akarja.” 100 000 forintot nyert: Limperger Sándorné, Pápa. – 20 000 forintot nyertek: Wagner Attila, Budapest; Rádics Lászlóné, Balatonlelle; Szakál Istvánné, Magyarbánhegyes. – Kozmetikai ajándékcsomagot nyertek: Müller János, Csobánka; Körmendi Tamásné, Gyöngyös; Simon János, Dombóvár; Németh Zoltánné, Veszprémvarsány; Borvíz-Török Mária, Oros. – Könyvcsomagot nyertek: özv. Móricz Lajosné, Tunyogmatolcs; Gál Klaudia, Borota; Skorka Pálné, Kardoskút; Pete Tóth Zoltánné, Tamási; Kerpel Józsefné, Balatonalmádi. – FOREL rágcsálóriasztót nyertek: Gaál Eta, Porcsalma; Szabó Nóra, Hajdúböszörmény; Marxné Simon Linda, Dombóvár; Kiss Gyuláné, Sárospatak; Kálnai Péterné, Mezőtúr. – HOTELINFO Magyar Turizmus Kártyacsomagot nyertek: Tibrik Imréné, Szentes; Vajtai Ferencné, Szabadhídvég; Baloghné K. Erzsébet, Tiszabecs; Takácsné Zelizi Mária, Kunhegyes; Dr Sinóros Sándorné, Orosháza. – Zalakarosi hétvégi üdülést nyert: Vágány József, Budapest. Kis Kincses rejtvény A megfejtés: „Duna jegén, Mátyás templom” 50 000 forintot nyert: Ölveczki Istvánné, Bajót. – 10 000 forintot nyertek: Fülöp István, Jászboldogháza; Csajbók Pál, Fegyvernek; Tóth Zsolt, Gyál. – Könyvcsomagot nyertek: Somogyi Ágnes, Mezőcsát; Horváth Petronella, Siófok; Kozma István, Komárom; Pohlon Ádámné, Szekszárd; Molnár Istvánné, Tornyosnémeti; Török Ignáczné, Budapest; Németh Józsefné Pánczél Éva, Budapest; Balogh Sándor, Bakonszeg; Fehér Zsolt, Pécs; Bohánné Harcsa Anita, Fábiánháza. – Zalakarosi hétvégi üdülést nyert: Radics Beáta, Nemesvámos.
Kincses Kalendárium
181
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Írta és rajzolta: Fazekas Attila
Kincses Kalendárium
182
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
183
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
184
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
185
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
186
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
187
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Gyerek marad vagy élő szent lesz?
A király után az istenek is buknak Nepálban? Az áprilisi választásokon Nepál leváltotta a királyságot, a politikai átrendeződés legfőbb vesztese azonban az ország első turisztikai látványossága, az ország kuriózuma, a világ egyetlen élő istennője lehet.
A
mélyen vallásos országban a budd histák és a hinduk egyformán tisztelik kumarit, az élő istennőt, akit 2-4 éves kislányok közül választanak ki hosszas ceremónia közepette. A jelöltek a főváros egyik buddhista kasztjából jöhetnek csak, a kislány testének tökéletesnek kell lennie, sem egy szeplő, sem egy folt, vizsgálják a haját, a szemét, a fogait, a hangját; harminckét kritériumnak kell megfelelnie. A kumari szüzet jelent, így a tisztséget a pubertáskorig töltheti be, de addig is nagyon kell vigyáznia, hogy ne essen testén seb, ne vérezzen sehol. Így érthető, ha a kislány nem fogócskázhat, nem építhet homokvárat, nem biciklizhet, nem léphet ki az utcára, sőt, egyáltalán nem érheti lába a talajt. Ha ilyesmi történne vele, tisztátlanná lenne, s megfosztanák trónjától. Amikor a kiválasztott gyermek a Durga-szertartás keretében kiállja a legfontosabb próbát: éjszakára bezárják egy frissen vágott bikafejekkel kidíszített szobába, s a bölcsődés korú nem fél, szeme sem rebben – akkor Durga birtokba veszi testét, s megszületik kumari. Durga a Föld és az univerzum istennője volt, aki a legenda szerint egy szűz kislány testében reinkarnálódik, visszatér az övéi közé. Többféle változatban mesélik, hogy
miért: az 1700-as években megkívánta az aktuális király az istennőt, s ő a tisztátalan vágytól menekült el, de kislányként, szűzként nem fél a királyoktól, vagy éppen, hogy egy gyermeket becstelenített meg a király, s annak lelkiismeret-furdalása miatt, kiengesztelésképpen keresik a szűzlányokat az istennői trónusra. A királyoknak jóban kell lenniük a kumarival, hiszen évente egyszer, a Durga-ünnepen a kumari adja áldását a király következő évi cselekedeteire. Égi áldás a politikai hatalomra a földi halandók szeme láttára. Amikor a kumari megszületik, a sötétben nem félő, a véres fejektől meg nem rettenő, tökéletes testű hároméves-forma kislányt úgy viszik a Kumari-házba, Katmandu uralkodói negyedének egyik legszebb házába, hogy a lába sem éri a földet. A kapu bezárul, s a kislány csak tanítóival, kiválasztott játszótársakkal, nagyon ritkán a szüleivel érintkezhet. Évente egyszer jöhet ki a házból, amikor ünnepélyesen szekéren körülhurcolják a városban, amúgy meg idegenforgalmi látványosság. Naponta egyszer egy órára megjelenik az udvaron reá várakozó tömeg előtt, amely cédulákra kívánságokat ír, ezekből a kumari, szolgái által kiválaszt néhányat, amelyeknél megígéri közbenjárását. A szerencsések
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
188
kikapcsoló ajándékot adnak a kisSzadzsáni Sajka lánynak – családja ebtavasszal lemondott ből gyarapodik a hos�kumari tisztségéről. A szú évek alatt, cserébe, kislány 11 éves, s egy hogy eladták lányuk külföldi útja miatt már gyermekkorát. megingott a trónja. TiszNéhány éve ettől tében ugyan egy hosszas a bevételtől is elesett tisztító procedúra után a kumari. Katmandu megerősítették, ám a elöljárói adót vetettek kislány mégis a távoki az istennő ajándézás mellett döntött. A kaira, mire válaszul papok hamar megtakumari nem jelent meg lálták utódát egy hata tömeg előtt, nem ígért éves kislányban, Sríja a kiválasztottaknak szeBadzsracsarjában, akit rencsét, gyógyulást. azonban az időközben Így már csak a hírnév, királytalanná lett állama büszkeség marad formában nem tudnak azoknak a családokbeiktatni tisztségébe. A nak, akik kumarit adtak menesztett monarchia hazájuknak. Mert egy kétségessé tette az ő nepáli anya büszke rá, A mindenkori kumarit Durga isten tisztét is. Ha nincs kiha kislánya tökéletes, reinkarnációjának tartják rály, akkor nincs neki érinthetetlen, s tőle is legfőbb papja, akinek elzártan cseperedhet föl. A gondok a egyik dolga, hogy a kiválasztott kislányt család számára akkor kezdődnek, amikor istennővé avassa. A patthelyzet politikai visszakapják a kis istennőt, aki nem istennő megoldást kíván. többé. Az első vérzés letaszítja a trónról a Sem Szadzsáni, sem a korábbi kumarik kislányt, a papok új áldozatot keresnek, gyermeki jogait nem védte semmi és senki a régit pedig a minimálbér kétszeresének Nepálban. Senki nem gondolta úgy, hogy megfelelő rúpiával nyugdíjazzák. A babona szabad lenne napoznia, hintáznia, labdáznia, szerint kumarit nem szabad feleségül ven- barátnőkkel titkokat cserélni, egy helyes ni, de ez a veszély eddig mindegyikőjüket fiúba szerelmesnek lennie, fagyit ennie, a elkerülte – tökéletes bőr, tökéletes test, betegágynál a mama meséjét hallgatnia. bírja a bezártságot – még egyik obsitos Nepálban néhány kislányt föláldoztak az istennő sem maradt pártában. De könnyű isteneknek. S amit az emberi jogok, a gyernem volt nekik. Újra a saját lábukon járni, meki jogok aktivistáinak nem sikerült elérújra emberek közé, utcára menni, autók niük a monarchiában, azt meghozza talán a között közlekedni, netán vásárolni, moso- választások utáni politikai helyzet. gatni, kirándulni, biciklizni – bepótolni az Egy hatéves kislány várja, hogy hogyan óvodáskort, a kisgyermekkort, miközben döntenek sorsáról. Istennő lesz-e, vagy már a pályaválasztáson kellene gondol- hús-vér gyerek marad. kodni nyugdíjasként… Jakubovits Anna
Kincses Kalendárium
189
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Keresztrejtvény
Ebben az évben emlékezünk nagy királyunk születésének 565. évfordulójára. Ebből az alkalomból Juhász Gyula Mátyás krály című verséből idézünk rejtvényünkben. Beküldendők a jelzett sorok. A megfejtés beküldendő a CENTAL Kft. nevére (1509 Budapest, Postafiók: 44.). A címzés alá írják fel: „Keresztrejtvény”. Beküldési határidő: 2009. március 31. A helyes választ beküldők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki: Fődíj: nettó 100 000 forint készpénzben További nyeremények: 3 megfejtőnek (helyes választ beküldőnek) egyenként nettó 20–20 ezer forint, 1 megfejtőnek zalakarosi 4 napos (3 éjszakás) hétvége félpanzióval, 2 fő részére, 2 megfejtőnek egy-egy sópipa, 3 megfejtőnek egy-egy Forel rágcsálóriasztó, 3 megfejtőnek egy-egy tésztavágó készülék, 10 megfejtőnek egy-egy könyvcsomag. A nyertesek névsorát a Kincses Kalendárium honlapján (http://www.kincses.hu) és a Népszava 2009. április 28-i számában tesszük közzé.
Sudoku
Ha még nem ismeri: a 81 mezőből álló négyzet 9 sort és kilenc oszlopot tartalmaz, valamint 9 kisebb, 3 x 3 mezőből álló kisebb négyzetet. Néhány mezőben előre megadott számokat találunk (minél kevesebbet, annál nehezebb a feladvány), a többi mezőt úgy kell kitölteni, hogy minden sorban és minden oszlopban, illetve a kisebb négyzetekben csak egyszer forduljanak elő a számok 1-től kilencig. (A megoldást a www.kincses.hu oldalon megtalálják.)
1 7 9 2 3 3 8 9 4 1 7 8
3 2 6 6 5 5 2 9 3 6 5 9 1 6 6 5 2 9 2 4
Kincses Kalendárium
7 2
2
7 9 4 5 6
6 7 9 3 4
3 5
8 9 190
7 1 9 4
4 2 9 1 2 5 5
1
3 1 6 8 7 2 2
9 4 1
6
8
2 4 3 7
2
1 9
7 3
5 2
7
a 2009-es esztendőre
1
kikapcsoló
Kincses Kalendárium
191
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Kicsiny háborúk – nagyoknak Wargame, magyarul hadijáték. Egy asztalon miniatűr katonák, dobókocka, mérőszalag. Felnőtt emberek apró hadseregei mérkőznek meg egymással, hihetetlen izgalmak közepette. Jó ez? S ha igen, miért? Ennek próbáltam utánajárni.
A
SAS Wargame Group egy szo- ügyelnek. Nem kerülhet Királytigris oda, kásos szerda esti összejövetelére ahol a valóságban nem lehetett. Ha valaki kéretőztem be, budapesti főha- várat véd, más a pontarány, mint mikor diszállásukra. Zöld terítővel fedett asztal folyóba szorítják. (lásd még: csatatér) két oldalán hadvezérek Bár a figurák valósak, a játék során ülnek. Porosz és francia csapatok küzdenek ritkán modelleznek megtörtént csatákat, hiegymással, Napóleon korában járunk. szen nagyon kevés esetben álltak szemközt Csendben, értetlenül figyelem a miniatűr egymással egyenlő erők. A játékban pedig seregekkel lelkesen taktikázó felnőtteket, mindenki ugyanannyi pontértékű sereget és őket leső, jókedvűen beszélgető tár- állíthat össze. Ókort, napóleonit, hétévest, saikat. Nem gondolom, hogy van ebben 48-as szabadságharcot, kuruc–labancot bármi izgalom. Aztán egy óra alatt valami sokat játszanak, de van, akinek a második megváltozik bennem, s tudom, hogy első világháború a favoritja. látogatásomat számos újabb fogja követni Horváth Lajos – aki főállásban a HM a wargame világába. Hadtörténeti Intézet munkatársa – is meg De lássuk a mikéntet. A wargame-ben rögzött játékos, most épp a döntőbíró szekülönféle szabályzatok határozzák meg, repe az övé. Mint megtudom tőle, korábban hogy például alakzatváltás miatt men�- a Hadtörténeti Intézetben voltak ilyen nyivel kevesebbet mehet előre az egység, összejövetelek. Meséli, anno a poroszok moráltesztek mutatják meg, hogy a csapat zsetonokkal játszottak hasonlót, a vezérmegfutamodik vagy Zrínyiként rohan kari törzstisztek képzésének része volt. Így az ellenre. Például tanulták meg a csaa Dareiosz vezette patvezetést, a csapatA „csatázás” arra tett kísérlet, hogy had már az elején részek összehangoláterepasztalon, játék katonák segítkevesebb pontot kap, sát. Valószínűleg ez is ségével egy ütközetet keltsen életre hisz nagyobb az eséközrejátszott abban, néhány kikapcsolódni vágyó ember. lye elinalásának. A hogy a XIX. század A figurák nem hagynak özvegyeket gyalogos nehézfegyvégén megverték a maguk után, a csatát követően ismét verzettel lassabbá franciákat és az osztsorban állnak a dobozokban, vitriválik, a sok hadat rák–magyar erőket. nekben, a játékosok pedig jókedvűen megjárt elitkatona Itthon gyerekcipőállnak fel a kellemes, beszélgetétöbb újonccal felér. ben van a wargame, sekre és tréfákra is lehetőséget adó Persze, a szabályok a csupán a fantasy válkikapcsolódást követően. történelmi hűségre is tozata népszerű, a
Kincses Kalendárium
192
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Bár a figurák valósak, a játék során ritkán modelleznek megtörtént csatákat
hagyományos, történelemre alapozottat kevesen játsszák. S általában makettezők kezdenek el csatázni, nem egy esetben a meglévő állományra építve, így a katonák nem csupán porfogók a polcon. Van aki véresen komolyan veszi a játékot, van akinek kikapcsolódás. Más azt mondja, hogy a figura kivitelezése a lényeg, de „ha már szépen kifestem a figurát, s egy gyengébben kifestett sereg leüti őket, hát idegbajt tudok kapni”. Sokan a történelmi kutatást, az összeállítást helyezik előtérbe. Persze van, akit a csata maga érdekel. „Lerak egy kék fóliadarabot, gyufából házat, s öt perc múltán a játékosban elmosódik mindez, lelki szemeivel a folyót, a hegyet látja.” De vissza az asztalhoz. A hadvezérek konzultálnak egymással, közben mennek a történelmi sztorik, cinkelések, hiszen az
ellenfelek civilben jó barátok. A jelenlévők nagyjából megegyeznek abban, hogy 75 százalékban a kocka dönt, azaz jelentékeny szerepe van a szerencsének. Az ember a taktikát teszi hozzá, fejéből pattan ki a manőver, a felállás, az erők megválasztása. Miközben beszélgetünk, rengeteg minden történik az asztalnál. A lovasság felpuhult a balszárnyon, elveszett a tüzérség, erős hangzavar uralkodik. Ideiglenes hadsegédként torkomban dobogó szívvel gurítom a kockát, amely megmutatja, hogy jobbszárnyunk ágyúja elsöpri-e a szemközt álló lovasságot. S gurítanék újra meg újra, ha időközben nem esteledett volna ránk. „Látod, ez az, amit a játék alatt százszor is átélünk” – mondják a tapasztalt csatázók. Nem mese, mindenkit biztatok: ki kell próbálni. (pécsek)
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
193
kikapcsoló
Ki miben idős? Nem könnyű a legidősebbnek lenni. No, nem attól kell tartani, hogy valaki – elirigyelve a címet – belehúz, és megelőzi a rekordert, hanem inkább attól, hogy a legidősebbek is halandók, így nehéz a helyezést örökre megtartani – bár ez sem lehetetlen. Ehhez annyi kell, hogy az illető olyan korban műveljen valami említésre méltót, amit nehezen és kevesen tudnak túlszárnyalni. Szemelgetésünk nem annyira a rekordokra kíváncsi, inkább az érdekességeket tartotta szem előtt. Kilencvennégy éves korában szerzett antropológusi diplomát egy ausztrál hölgy. Philyss Turner annak idején kimaradt az általános iskolából, mert édesanyjának kellett segítenie a háztartásban, aztán a saját családjában fölnevelt 7 saját és két örökbefogadott gyereket. Mára 23 déd- és 9 ükunokája van. No és végre egy diplomája is. Rekordja gyönyörű teljesítmény, bizonyítja ékesen, hogy ha bottal jár is az öregember, az agya még lehet fürge. Pesszimisták persze kérdezhetnék, minek az már neki. De hát miért ne? Az asszony végre ráért, írt egy diplomamunkát Ausztrália európai telepesek kora előtti antropológiájából, s most ennyivel is bölcsebb. n Fizikai rekord azé az indai asszonyé, aki 70 éves korában szült, ráadásul ikreket. Lehet, hogy a természet azzal honorálta az asszony igyekezetét, hogy mindjárt kettőt adott neki babákból. Egy kislányt és egy kisfiút. A kislányt bonuszba, mert olyan van már kettő a Panwar házaspárnak, a kisfiút meg azért, mert őrá vágytak ilyen nagyon. Olyan nagyon, hogy évekig mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak, erre ráment az összes jószáguk, az életbiztosításuk, s jelzálog van a házukon. A gyermekáldással azonban a szerencse melléjük szegődött, s mi csak drukkolhatunk, hogy ilyen szerencsések legyenek az ikrek is.
n Valószínűleg már senki nem veszi el a világ legöregebb huszárjától ezt a címet. Az illető ugyanis 81 évig szolgált a császári seregben, s ezt már lehetetlen túlszárnyalni. Skultéty László az aradi temetőben nyugszik 1831 óta. Halottak napján a Maros-partiak virágokkal díszítik a közadakozásból 1898-ban emelt emlékművét. A huszár 12 éves korától szolgált a Habsburg-birodalom hadseregében, végigverekedte az 1756-tól 1815-ig terjedő korszak valamennyi háborúját, a Napóleon elleni csaták hőseként emlegetik. A 93 éves zászlótartó már nehezen ülte meg a lovat, ekkor ezrede Arad város gondjaira bízta, de az obsitot az öreg huszár csak néhány hónapon át élvezhette. n Tiniket meghazudtoló lelkesedéssel blogozott az az ausztrál asszony, aki 108 éves korában végleg abbahagyta az internetes naplóírást. Olive Riley másfél évig vezette naplóját, az utolsó bejegyzéseket egy szanatóriumból keltezte. Halálhíre után egyik dédunokája azt mondta, a blogozás tartotta frissen az asszonyt, aki az
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
194
kikapcsoló 1899-es születése óta eltelt idő történéseit osztotta meg kiterjedt olvasói táborával. n A nők tovább élnek, de az állatvilágban is? Egy ukrán tyúk is világhírű lett a kora miatt, Hannuska ugyanis már 14 éves, s ez eggyel több, mint illendő. Gazdája, Rajissza, nászajándékba kapta őt egy kakassal együtt a férjétől, de már sem a férj, sem a kakas nem érte meg a tyúk karrierjét. Hannuskát a nevén kell szólítani, ő a tekintély az ukrán udvarban, sem a macska, sem a malac nem meri bántani, s ő az, akinek fölvitte az isten a dolgát, s a szobában lakik ott benn. Legalábbis télen, amikor hideg van kinn, s melegít a kályha ott benn. n Hannuska tini a budapesti perzsa vadszamárhoz képest, aki már 34 éves, s ezzel fajának legidősebb képviselője. Ezt az adatot onnan lehet tudni, hogy a Mami névre hallgató nőstény szamár egy belga állatparkban látta meg a napvilágot, s az állatkertek számon tartják vendégeiket. A vadon élők korát persze nem tudjuk, de hozzáértők szerint a hajléktalan szamarak korábban halnak. Így az 1977 óta a fővárosi állatkertben lakó félszamár már majdnem rekorder – fajtársai közül eddig csak egy érte meg a 38 évet. Áll a juhász a réten a botjára támaszkodva. Arra megy a többi juhász. Amikor meglátják, megkérdezik tőle: – Hát te meg mit csinálsz? – Gondolkodom. – És hol a fenében van a nyájad? – Azon gondolkodom. * – Nem vagyok teljesen biztos – mondja az orvos –, csak feltételezem panaszainak az okát: alighanem az alkohol a hibás.
Kincses Kalendárium
Sydney állatkertjében 175 éves korában halt meg Harriet, a galapagosi óriásteknős. Hosszú és izgalmas élete volt Harrietnek. Charles Darwin talált rá Santa Cruz szigetén 1835-ben, ekkor a teknős ötéves volt, s a tudóssal Angliába költözött. A szigetország éghajlata azonban nem tetszett neki, így visszavitték Ausztráliába, egy botanikus kertbe, ahol a Harry nevett kapta. Egy DNS-vizsgálat során derült ki róla, hogy nőstény, azóta becézik Harrietnek. Az ilyen izgalmak egy óriásteknőst is megviselnek, nem csoda, hogy Harriet infarktusban múlt ki. Korán, mert élhetett volna akár 192 évig is, mint az a madagaszkári sugaras teknős, akit Cook kapitány ajándékozott a Tongasziget királyának. -s-a A páciens megértően elvigyorodik. – Semmi baj, dokikám. Ez velem is előfordul néhanapján. Majd eljövök újra, ha józan lesz. * ! – Fiam, hol van a vasvilla? ICC V – A gereblye mellett. EZ – És, hol van a gereblye? – A vasvilla mellett. – Hát a vasvilla és a gereblye hol van? – Egymás mellett, édesapám!
195
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Horoszkóp 2009-re KOS (III. 21. – IV. 20.) Nehéz év áll ön mögött. Most viszont, nyugodt, kiegyensúlyozott esztendő következik. A kemény munkával elvégzett feladatok, és véghezvitt tervek végre meghozzák gyümölcsüket, most szinte minden megoldódik magától. Elmaradnak a komoly akadályok, egy kis odafigyeléssel és kevés munkával, egy jó üzletnek köszönhetően pénz állhat a házhoz. Párkapcsolatra és a családra sem lehet panasz, de azért legyen óvatos, nehogy a túlzott nyugalom unalmas szürke hétköznapokba csapjon át. Energiája és ideje bőven lesz rá, ragadja meg a lehetőségeket, és lepje meg szerelmét egy vacsorával, gyermekeit pedig kisebb kedvességekkel!
IKREK (V. 21. – VI. 22.) Hatalmas lehetőségek állnak ön előtt, megvalósításukban azonban a legnagyobb akadály a lustasága. Ideje végre félretenni az önsajnálatot, és újult erővel belevetnie magát az új feladatokba. Próbálja meg a dolgok jó oldalát nézni, ne csak a rosszal foglalkozzon. Higgye el, nem is állnak olyan rosszul a dolgok, mint ahogyan azt hiszi. Kizárólag csak az optimista hozzáállás hiányzik. Egy kis jókedvvel rögtön minden a helyére billen, és még a Nap is kisüt. Nem hozott hibás döntéseket, és ha most egy kicsit nehezebb is, ettől még nem szabad visszariadnia, és könnyelműségből letérni a helyes útról!
BIKA (IV. 21. – V. 20.) Csak úgy rohan az idő, és ha egy nap harminc órából állna, önnek az is kevés lenne. Próbáljon meg lassítani, mert a nagy sietségben az összes dolgot észrevétlenül elveszíthet. Nem kell mindent egy nap alatt elintézni, nem hajtja a tatár. Vegye kicsit lazábbra az életet, mert így még a családja is el fog fordulni öntől, hiszen lassan már meg sem ismerik. És persze az egészsége sem az utolsó a sorban, ideje végre pihenni egy kicsit! A kellő anyagi javakat már megszerezte, teljes létbiztonságban tudhatja magát Ideje figyelmét szeretteire és saját magára irányítani, nem a még több munka és újabb feladatokra. Ugye fontos, hogy amit megszerzett, azt meg is oszthassa valakivel?
RÁK (VI. 22. – VII. 22.) Végre rendeződni látszik belső világa. Ennek köszönheti, hogy az önt körülvevő emberekkel harmonikus kapcsolatban élhet együtt, hogy a munkahelyén sikereket ért el. Viszont érdemes odafigyelnie, mert felbukkanhat egy rosszakaró, aki gonosz pletykákkal újabb akadályokat gördíthet az útjába. Ha nem a menekülést választja, hanem inkább megőrzi optimizmusát, higgadtságát és jókedvét, könnyűszerrel leszerelheti kártevőjét, és utána újra minden a legnagyobb rendben haladhat tovább, ön lesz a legboldogabb emberek egyike. Őrizze meg hát nyugalmát, és tartson még ki egy kicsit, hogy a következő hónapokat a legnagyobb nyugalomban élvezhesse!
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
196
kikapcsoló OROSZLÁN (VII. 23. – VIII. 23.) Az oroszlán ugrott, de úgy érzi, elhibázta, és mellé esett. Minden összeomlott ön körül, minden elveszett, legfőképpen az optimizmusa és az életkedve. Ám most kön�nyűszerrel helyre teheti az életét. Hagyja elmúlni az elveszett dolgokat, és bátran forduljon a jövője felé, mert egy cseppet sem félelmetes, sőt! Csodás dolgok várnak önre. Valóban nem árt egy kicsit óvatosan haladni előre, de félnie nem kell! Tegye hát félre a rosszkedvet, és induljon útnak! Kezdetnek jól jöhet egy kis utazás, akár csak egy hétvégényi, ahol új erővel töltődhet fel, hogy hazatérve bátran és jókedvűen vethesse bele magát új életébe. Észre sem veszi majd milyen hamar, szinte maguktól rendeződnek a dolgok, és az összeomlottnak tűnő világból, egy új, sokkal szebb épül ön köré!
MÉRLEG (IX. 24. – X. 23.) Mostanra semmi sem maradt önnek, csak a munka. Hová menekül? Ideje végre lezárni a múltat, és észrevenni ön körül a jó dolgokat. Senki sem fog örökké várni önre, vagy ha mégis, olyan mély sebeket okozhat, amelyeket már lehetetlen lesz helyrehozni. A kapcsolatok egyáltalán nem annyira rémisztőek, mint amilyennek tűnhet, és nem élheti le az életét úgy, hogy a veszítéstől retteg, hiszen ezzel veszítheti el a legtöbbet. Most, hogy talán megtalálta élete párját, ne meneküljön máshoz, hanem igenis nézzen szembe a félelmeivel, és küzdjön meg érte! Nem lesz könnyű, ez kétségtelen, de higgye el, megéri! Nem kell teljesíthetetlen elvárásoknak megfelelnie, csak hagyja magát szeretni, és fogadja el a segítő kezet, ahelyett, hogy minden alkalommal mély sebeket ejtene!
SZŰZ (VIII. 24. – IX. 23.) Egyre több időt tölt családja körében, amivel hatalmas örömet szerez nekik. A munkája így is kifogástalan, és változatlanul katonás rend veszi körül. Talán az elvárásaiból is sikerült kicsit lejjebb adnia, amivel óriási terhet vesz le a környezetében élők válláról. Eddig csak kétségbeesetten szemlélték, ahogyan a munkába menekül, és nem merték megközelíteni, hiszen ilyen elvárásoknak lehetetlen lett volna megfelelniük, így ha közel is férkőztek volna, csak szidás lett volna a jutalmuk. Most viszont úgy néz ki, sikerült megtalálnia a mindenki számára legmegfelelőbb egyensúlyt, és lassan helyrerázódik az élete. Jó úton halad, de azért némi csiszolgatás még nem árt. Csak így tovább!
SKORPIÓ (X. 24. – XI. 22.) Sikerült kicsit megnyugodnia, és a fölösleges energiáit is a lehető legjobb helyre fektette be. Munkája így nemsokára meghozza gyümölcsét, és elismerésben, valamint nem is várt anyagi javakban lesz része. Kicsit üresnek érzi az életét, és talán haragszik is szeretteire, amiért le kellett mondania értük néhány kalandról. Sürgősen verje ki ezt a fejéből, hiszen mégiscsak szereti őket, ha megtette értük, nem igaz? Helyesen döntött, és itt az ideje, hogy most gondolatatit egy új kalandra terelje, melyben már párja is szerepelhet. Egy kellemes utazás feledteti majd önnel ezt a buta és oktalan dühöt, szerelme eddig elviselt lelki sérüléseit is helyre hozhatja. Igazán megérdemlik már mindketten a kikapcsolódást!
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
197
kikapcsoló NYILAS (XI. 23. – XII. 21.) Életében csodás rendet teremtett, minden kapcsolata a helyére került, ön mégsem tud véget vetni az ámokfutásnak. Mint egy dühös kisgyerek, csak rugdalózik, kapálózik és üvölt, míg szép lassan mindent tönkretesz, amit eddig felépített. Álljon meg egy pillanatra, és nézzen körül. Mindenki úgy szereti, ahogy van, és nem kell kétségbeesetten saját maga elé támasztott elvárásoknak megfelelnie. Nem ártana néhány napot eltöltenie otthon, a családja körében, és lehetőleg jó hangulatban. Mit sem ér a törődés, ha pillanatokkal később „belerúg” valakibe. Ilyen modorral otthon sem fogják szívesen látni, lassan talán félni is fognak öntől. Keresse inkább meg az okát, hogy mi is bántja igazán! BAK (XII. 22. – I. 20.) Elérte a célját, és hiába is érzi úgy, egy cseppet sem szégyen, hogy elfogadta a segítő kezet. Ne agyaljon folyton, hogy hogyan tehetné egyenlővé, hogyan hálálja meg, csupán ha az illetőnek segítségre lesz szüksége, ne utasítsa el! És persze jöhetnek az újabb tervek és célok, valamint a kikapcsolódás. Minden a legnagyobb rendben, továbbra sem fogják különösebb gátak akadályozni az előrehaladásban, egy újabb csodás év vár önre! Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni! * Ha az eget nézem, csak téged látlak. Ha a napot nézem, csak téged látlak. Ha a
Kincses Kalendárium
VÍZÖNTŐ (I. 21. – II. 19.) A nagy álmok már megvannak. Voltak ugyan eddig is, de mind elveszett. Amit viszont most tervelt ki, szinte biztos siker. Felejtse el a pesszimizmust, és határozza el, hogy ezt most azért is véghez viszi! Higgye el, a legfontosabb a hozzáállás. Ha bízik önmagában, hisz a győzelemben, akkor végre megvalósíthatja a legmerészebb vágyait is. És mindezt nem kell egyedül véghez vinnie, hiszen családja ott áll ön mögött, és mindenki egytől egyig önnek szurkol! Az első kisebb siker már erőt fog adni hozzá, hogy a többit már csak úgy halmozza, mígnem végül egészen az égig repíti. HALAK (II. 20. – III. 20.) Kétség kívül nem egyszerű a helyzete. Ne hagyja, hogy egy csalódás az egész életét a háttérbe szorítsa. Lassan amúgy is minden a helyére kerül, és minden jóra fordul. Ahogy egy-két dolgot helyre tesz, az élete szinte magától visszazökken a régi kerékvágásba. És ne feledje, amiért már olyan régóta küzd, meghozza gyümölcsét, párkapcsolata helyrerázódik, és jobb lesz, mint valaha. Talán megtalálta az igazit? Már csak egy egész kicsit kell kitartania, és újra boldogan lubickolhat a jóban, mint hal a vízben! hegyeket nézem, csak téged látlak. Állj ! már arrébb, nem látok tőled semmit! ICC V * EZ A férfi tök részegen, éjjel 4-kor hazajön, megpillantja a kezében seprűt tartó, tomboló feleséget, és azt kérdezi: – Takarítasz, vagy repülsz valahova?
198
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló
Erdélyi kalandok népmesei köntösben
Erotika héthatáron A kislány, a kecske és a pap Egy kislány vezetett egy kecskét az úton. Találkozik a pappal. Kérdi a pap a kislányt: Hová viszed, kislányom, azt a kecskét? Én, tiszteletes úr, viszem a cáphoz. Hát, te kislányom, nincs neked apád, vagy öcséd, vagy bátyád? Kérdi megbotránkozva a pap. Van biza, tiszteletes úr, de azok nem érnek rá kecskét hágni.
ember leereszkedett az ágyba. Azt mondja a vénasszonynak: – Gyere, feküdjél le, nó! – Nem menyek, nó! – Há mért? – Szégyellem magamat.
Nagy Olga erdélyi mesegyűjtő 1983-ban kötetbe foglalta azokat a meséket, amelyek kimaradtak A Paraszt dekameron című művéből. A szolid, úgymond az asszony fülinek is való történetek után az Újabb paraszt dekameron a szerelem és házasság témakörét járja körül: a búgó gerlékkel díszített szerelmes levelektől a férjhez menés procedúráján át a házassági tudnivalókig, s persze azon belül a lusta Jelenet a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes szeretők, a makrancos és Paraszt dekameron című elődásából. csalfa asszonyok, fortélyos FotóK: Czire Alpár feleségek, bugyuta férjek, pórul járt, vagy tehetetlen szeretők, a sze– Feküdjél le, reggel is dolgozhatol. relemben járatlanok kalandjait. – Nem, me szégyellem magam. – Há mér szégyelled? Öreg ember dolga – Nincs szőr a p...ámon. Két öreg összeházasodott. A vénasszony – Hadd el, me míg az enyim feláll, a mind fogott neki öste a dolognak. A vén- tiéden is kinő a szőr.
Kincses Kalendárium
199
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló Mint a szerző írja, a paraszti, kortárs világunk intimebb részeinek föltérképezésére Boccacio Dekameronja ihlette, de az első kötet még csak szemérmesen tapogatózott a széki mesék világában, a bátrabb Újabb paraszt dekameron az illem, a szokás határait éppúgy átlépte, mint a földrajzikat. Románia magyar nyelvű területein gyűjtötte azokat az anekdotákat, amelyek végül a könyv alapját adták, s amelyekkel csöppet sem volt könnyű dolga. A férfi mesélők ódzkodtak „asszony fülinek” nem való történeteiket elmesélni, türelem és barátság, meg néhány női száj kellett ahhoz, hogy elhangozzanak ezek a történetek. A gyóntató pap Egy barátpap mind szidta a szegény embert, miért nem jön gyónni. Annyira, hogy egy nap el is ment. – Na fiam, milyen bűnt követtél el? – Én egyebet nem, tiszteletes úr, csak a feleségemet hátulról vettem elé. – Ez a legnagyobb bűn, mert nem úgy van csinálva. Meg kell keressem a könyvet, amelyikbe bele van írva, hogy miféle bűn. Holnap gyere fel ! Menyen fel másnap : – Na, eljöttem, tiszteletes úr. – Összekerestem, fiam, az egész mindenséget, de nem kaptam meg azt a könyvet. Ezt a könyvet, fiam, meg kell venni. De nem gondolod, hogy a te bűnödért én vegyem meg ! Eztet te kell megvegyed. – Aztán mennyibe kerül, tiszteletes úr? – Ez belékerül fiam, háromszáz forintba. – Ó, hát nekem nincsen csak egy tehenem, s el kell adjam. – Hány liter tejed ád, fiam? – Hát ád nyolcat, hetet. – Hozd el a tehenet, fiam, lesz a tehen
Kincses Kalendárium
az enyém, s én a könyvet, amelyikbe bele van írva a te bűnöd, megveszem. Menyen haza az ember, s fogja a fejit: Jaj Istenem, mit tudjak csinálni? Menyen vele szembe a felesége: – Mi van, lelkem? – Hát nézz ide! Nem kapja azt a könyvet, s én kell megvegyem. Megalkudtunk, hogy a tehent vigyem fel s ő azért megveszi a könyvet. – Hát aztán, ha már így van, legyen meg a kedved, elvisszük a tehent, átadjuk a papnak. De én viszem fel. Felviszi a tehent, az ember otthon marad nagy búval. Hordás van a papnál, nyitva van a kicsi kapu s a nagy kapu is. A tehent viszi az asszony istrángon: – Hát tiszteletes úr, ki van nyitva mind a két kapu. Hát melyiken vigyem be a tehent? – Hozhatod, édes fiam, akár a nagy kapun, akár a kicsin, mert mind a kettő az enyim. – Ahhát ! – Abbiza ! – Na, lássa, tiszteletes úr, a hátulsó is, az elülső is az enyim. S oda fordít az uram, ahová akar. Adjon Isten egészséget! S azzal hazamenyen. Ilyenek a papok! Persze, semmi újat nem tudunk meg a világról. A menyecskék nyelve jól föl van vágva, az asszonyok kikapósak, a papok nem szentek, az apácák is szeretik a jót, a bugyuta férj pórul jár, továbbá a székely ember már kölyöknek is fölvilágosult. S ha tudjuk is, amit tudunk, olvasva mégis más. Más, mert az ízes erdélyi nyelven írott kalandok irodalmi élményt nyújtanak, olyannyira, hogy érdemes újból levenni a polcról, s más, mert a sikamlós tájakra a népmese fölhatalmazásával vezeti az olvasót.
200
a 2009-es esztendőre
kikapcsoló A pap gatyája Ezt is a Bokácsából olvastam, hogy nevezetesen, hires apácakolostor volt, de azért akármilyen szentek voltak az apácák, a fiatal korba erőt vesz rajta, küzd a test az erő ellen s a lélek ellen. Úgyhogy az apácák észrevették, hogy egy alkalommal többek között egy apáca a szobájába béeresztett egy férfit. Azon fellelkesülve szaladnak hamar éjszaka a főnöknéjükhez, hogy jelentést tegyenek, hogy azonnal jüjjen, mert né, mi a helyzet, bément egy legény az apácához. De nagy felhevülésükbe erősen nyomták az ajtót, s a főnöknő annyira meg volt ijedve, mert nála is volt egy kedves pap, avval szórakoztak. Le voltak jól vetkezve, pucéran, s úgy voltak együtt. De hamar, hamar kellett a főnöknőnek öltözni, gyertyát nem gyújthatott, ne is lássanak bé, úgyhogy a sötétben, amint öltözött, nem is nézte, hogy a fejire mit húzott fel, mit tett fel főkötő helyett. Menyen a tanácsterembe, a tárgyalóterembe, bécammognak az apácák, s benn van az a szegény apáca, akit rajtacsíptek, meg van ijedve, úgy van. Elkezdi korholni a főnöknő: – Így teszel! Gyalázatoskodol a mi szentségiről híres kolostorunkban, a mi apácaszentségünkre ilyeneket csinálsz! Nagy büntetés kell, hogy reád jüjjen! – Igen, fejedelemasszony! Beismerem a vétkemet, bűnömet, de kérlek, igazítsd csak meg egy kicsit a főkötődet! Nézd meg, mert olyan csúnyán áll. Akkor odapillant s fogja meg, veszi észre, hogy a csurdán maradt papnak a gatyáját vette fel a főkötő helyett a fejire a sütétben. Megszeppent, s akkor egész szép húrokat kezdett pengetni: – Hát nézzétek, ártatlan báránykáim! Erőtlenek vagyunk, nem kell úgy elítélni ezt a testvéreteket. Megtörtént, hát fogadja,
Tűz van a lába közt Volt egyszer egy leány, szolgált Kolozsvárt. S mezítláb volt. Késő ősz volt, hideg volt már, de olyan jól megtermett, izmos leány volt, hogy nem volt elcsüggedve. Egy katona utánaszólt: – Nagyleány, nem fázik a lába? – Nem biza, me tűz van a lábam közt. – Jaj, nem sütné meg a kolbászomat? – Nem biza, me félek, hogy belécsepeg a zsírja. – ja
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
hogy máskor nem lesz úgy. Jobban igyekezzék az Istent szolgálni. Lecsillapította mindet, mert látta, hogy ő is bajban van. Tehát szó nincs pornográfiáról, bátran olvashatják kamaszok és nagymamák. Ahogyan Nagy Olga írja: „egy olyan érzelmi indulatú lelki birodalmat kívánok feltárni, amely a parasztság igazi megismeréséhez vezet.”
201
kikapcsoló
Nyereménypályázat Hagyományos pályázatunkon mindenki részt vehet, aki a helyesen kitöltött pályázati szelvényt kivágja, és 2009. március 31-éig címünkre visszaküldi. A címzés alá kérjük, írják fel: Nyereménypályázat. Cím: CENTAL Kft., 1509 Budapest, Postafiók: 44. A helyes választ beküldők közül – közjegyzõ jelenlétében – sorsoljuk ki a nyertesek nevét. A nyertesek névsorát a Kincses Kalendárium honlapján (http://www.kincses.hu) és a Népszava 2009. április 28-i számában tesszük közzé. A fŐdíj: nettó egymillió forint készpénzben. További nyeremények: 03 megfejtőnek (helyes választ beküldőnek) fejenként nettó 50-50 ezer forint 03 megfejtőnek egy-egy tésztavágó készülék 10 megfejtőnek egy-egy könyvcsomag 03 megfejtőnek egy-egy Forel rágcsálóriasztó 02 megfejtőnek egy-egy sópipa 02 megfejtőnek zalakarosi hosszú hétvége, félpanziós ellátással, két személyre.
PÁLYÁZAT Ki nyerte az első magyar aranyérmet a pekingi olimpián? A megfejtést írják be a pályázati szelvény négyzeteibe. Beküldendő a kitöltött pályázati szelvény. Csak a szelvényen beérkező megfejtések (helyes válaszok) vesznek részt a sorsoláson.
&------------------------------------------------------------------------------------------------PÁLYÁZATI SZELVÉNY
Név:………………………………………………………………… Lakcím:………………………………………………………………..
Kincses Kalendárium
202
a 2009-es esztendőre
vásárnaptár Vásárnaptárunkat – amely terjedelmi okokból csak az országos állat- és kirakodó-vásárokat fedi le – a településekről kapott előzetes információk alapján állítottuk össze, ezért lehetséges, hogy nem minden adatunk pontos, és a lista bizonyára nem teljes. Konkrét érdeklődés esetén feltétlenül javasoljuk, hogy tájékozódjanak a helyi önkormányzatnál, illetve annak internetes honlapjáról. Abádszalók – augusztus második vasárnapja Aszód – március, április, október, november harmadik szombatja Battonya – március, június és október második vasárnapja Bátonyterenye – minden páros hónap első keddje Cegléd – január 18., április 19., július 19., október 18. Csongrád – január 8., február 5, március 5., április 2., május 7. június 4., július 2., augusztus 6., szeptember 3. október 1. november 5. december 3. Dombóvár – minden hónap harmadik vasárnapja (december, január, februárban nincs!) Edelény – január 15., február 19., március 19., április 16., május 21., június 18., július 16., augusztus 13., szeptember 17., október 15., november 19., december 17. Encs – március 05., május 07., július 02., szeptember 03., október 01., december 03. Fertőszentmiklós – február 17., április 21., június 16., augusztus 18., október 20., december 15. Gyomaendrőd – minden hónap (januárban nincs!) második vasárnapja Jánoshalma – március 18., április 15., május 20., június 17., július 15., szeptember 16., október 21., november 18., december 16. Jászapáti – minden hó első vasárnapja Jászberény – január 10., február 14., március 14., április 11., május 9., június 13.,
július 11., augusztus 8., szeptember 12., október 10., november 14., december 12. Kapuvár – minden páros hónap utolsó szombatja Kiskunfélegyháza – január 11., február 8., március 8., április 19., május 10., június 14., július 12., augusztus 9., szeptember 13., október 11., november 8., december 13. Kiskunhalas – minden hónap első vasárnapja Kiskunmajsa – február 14., május 9., augusztus 8., november 14. Kóka – február 1., április 19., június 7., augusztus 2., október 4., november 15. Kunhegyes – április 26., szeptember 27. Lajosmizse – január 4., február 1., március 1., április 5., május 3., június 7., július 5., augusztus 2., szeptember 6., október 4., november 1., december 6. Miskolc – minden hó első szerdája Mórahalom – január 18., február 15., március 15., április 19., május 17., június 21., július 19., augusztus 16., szeptember 20., október 18., november 15., december 20. Nagyecsed – március, május, június, augusztus, október, december első keddje Nagykőrös – március és december első, áprilistól októberig a hó utolsó vasárnapja Nagyrábé – április és szeptember harmadik szombatja Pincehely – minden páros hónap (decemberben nincs!) utolsó keddje Polgár – március első, június második, szeptember harmadik, november negyedik szerdája
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
203
vásárnaptár Simontornya – május és szeptember első szombatja Szabadszállás – március 22., május 24., szeptember 27. Szarvas – március első vasárnapja, má jus utolsó vasárnapja, július második vasárnapja, szeptember és november első vasárnapja Tab – március 4., április 1., május 6. június
3., július 1., augusztus 5., szeptember 9. október 7., november 4. Túrkeve – április 5., június 21., augusztus 9., október 11. Vác – minden hónap harmadik vasárnapja Vésztő – minden hónap első csütörtöke, kivéve, ha állami, vagy nemzeti ünnepre esik
A frankfurti repülőtér német légiforgalmi irányítói kissé kimértek; elvárják tőled nemcsak azt, hogy tudd, hol van a gépállóhelyed, hanem azt is, hogy tudd, hogyan juthatsz el oda; de a világért sem segítenének. Így szórakoztató volt hallani a következő beszélgetést a frankfurti földi irányítás és egy British Airways 747-es (Speedbird) között. Speedbird: „Jó reggelt, Frankfurt, Speedbird 206 készen áll.” Föld: „Guten morgen, guruljon a kapujához.” C! VIC A BA 747-es kigurul a fő gurulóútra, és megáll. Z E Föld: „Speedbird, tudja, hogy merre megy?!” Speedbird: „Várjon, föld, most keresem a kaput.” Föld (tipikus német türelemmel): „Speedbird, még sohasem volt Frankfurtban ezelőtt?!” Speedbird (hűvösen): „De igen, 1944-ben, csak akkor nem szálltam le..”
Kincses Kalendárium
204
a 2009-es esztendőre
hirdetés
Kincses Kalendárium
205
a 2009-es esztendőre
irodalom
Babits Mihály
Úti Napló
A
z útinapló elavult műfaj; és mégis voltaképpen minden élet utazás, és minden őszinte könyv útinapló! Nevetem azokat, akik nehezen szánják el magukat kisebb-nagyobb útra: félnek az idegen tájaktól, új arcoktól, nem sejtett kényelmetlenségektől, veszélyektől. De hát nem utazunk-e valamennyien ismeretlen állomások felé, ellenállhatatlan, maradhatatlan, az idegen, veszélyes jövőbe? Ki tudja, hova érünk, mi vár ránk? A szabad lélek érzi, hogy jó ez így, s az élet, ha nem volna utazás, unalom volna. Az enyém csak hadd legyen utazás! Jövő, te szép jövő! Vasúton, az időn, hadd robogok feléd, jövő, te szép jövendő! Feléd, eléd: beléd! Sohasem elegendő paripám sint sodor, meg nem fékezhetőn. Láthatatlan sinén, egyformán, ügetőn, örök-mozgón, örök vágyammal száll versenyt ő s vágyam szilaj kocsis! tajtékzik perc, esztendő s el nem hajló sinén beléd izzik, jövőm! Jövőm, te szép jövőm! Vággyá váll sín és törvény: csábító alagút! Szirénnel teljes örvény, öledbe mind belébb örök kéjjel veszem: mint szerelmes, mohón, lázult párjába olvad, beléd, mélyen beléd fúródni vágyom oly vad, jövő, csodás jövőm, örökfriss kedvesem! *** Az utazás célja az utazás. Bölcs ember mindenhova örömmel ér, s mindenhonnan örömmel távozik. Jó volt oda is eljutni, s nem jó lett volna ott maradni. Nem kell megvetni egyetlen állomást sem. A szoba, ahol ezt olvasod, egy állomás. Anélkül is szegényebb lenne utad. Nézz körül a szobában és nézz körül odakinn. Vagy ülj fel az időgépre, ugord át az éveket és nézz körül. Ami jön, nem lesz összefüggő. Levelek lesznek útinaplómból. Minden lélek utazik (térben és időben) – és minden őszinte könyv útinapló.
Kincses Kalendárium
206
a 2009-es esztendőre
irodalom
Kincses KalendĂĄrium
207
a 2009-es esztendőre
irodalom
Radnóti Miklós
Tájképek
Gyorsvonat elhagyja a várost Fekete fák rohannak el sűrűn az ablak előtt, a vágyak felé – a város felé, mely remegve nyúl át lámpakarjaival a sötéten és fénykarikákat dobál búcsúzó fájó szemeim elé, melyekkel ha megsimogatom a fákat, melyek már a fekete városig viszik vissza a sóhajokat; a tüzes pernyék ezre koszorút fon borzas zúgó fejük köré, amikor a sötétbe zuhannak és mikor a szerényen hallgató kazlak mellett a sínek zúgása lassan elhallgat, és sötétre szakadoznak szét a városi házak kidobált fényei, melyekkel búcsúzik attól, akit rossz és lármás sínek szöktetnek ki hang és fényzenés házaikból.
Radnóti Miklós 100 évvel ezelőtt, 1909. május 5-én született Budapesten.
Kincses Kalendárium
208
a 2009-es esztendőre
irodalom
Kazinczy Ferenc
Levél Gyulay Károlynénak
É
n május 17dikén Thalie leányomat és Emil fiamat bevittem Kassára, hogy világot lássanak. Késő érénk oda, s másnap nevelőjök azon hírrel futott hozzám, hogy gyermekeim keljenek fel, mert két német gyalog katonát mingyárt fel fognak akasztani, s a nevelés részeihez tartozik, őket a rettenetesség spectaculumaival is megismertetni. Meghagyám a nem lelketlen embernek, hogy a gyermekeket elkészítse, hogy véletlenül ne csapja meg a látás, s elindultak. Klavírmesteremnél múlattak tovább mint kellett volna, ki maga is ki akara menni velek, s így még utól értem őket, de a látásból semmi sem leve, mert midőn a felső kapuhoz érénk, a katonaság már visszajött. Az helyett tehát, hogy a felakasztott két német embert nézték volna meg, a Viczay, gróf Schmiddeg és patikárius Schwarcz kertjeit jártuk be, s végre gróf Vas Klárit kerestük fel, hogy nagyságtok felől hallhassunk híreket, azután gróf Teleki Jóskánét a maga Hannijával, s úgy a Nagyasszonyt; mert Teréz ott nem volt. Gróf Vas Klári nem győze bizonyossá tenni a Nagyságtok kegyessége felől; a Nagyasszony már alig mozog, de fel vala öltözve, a kis Hanni pedig nagy örömmel mutatá Thalienak a maga fejér egereit, melyeket ajándékban kapott nem tudom kitől. Ebédre sehol nem maradtam, hogy a két gyermek lássa, mint esznek a kávéházban. Én a két gyermek közt ültem, s egy idegen az ősz hajú informátortól azt tudakozá, hogy kié az a két szép gyermek. Az ősz hajú informátor azt felelé, hogy az az övé, és hogy ő K. F. Én pedig gróf Vas vagyok, felele.
Kazinczy Ferenc 250 évvel ezelőtt, 1759. október 27-én született Érsemlyén.
Kincses Kalendárium
209
a 2009-es esztendőre
irodalom
Petőfi Sándor
Úti jegyzetek 1845 Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába bele unván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam. Történt az indulás ápr. 1. 1845. A pest–eperjesi gyorsszekeren. Ezt csak azért mondom el, nehogy valaki azt gondolja, hogy saját alkalmatosságomon utaztam légyen. Nem tartok ekvipázst. A bucsú estéjét vagyis éjszakáját nagyszerűen vigadva töltém a „Vadászkürt”-ben pajtásaimmal. Verset is csináltam erre az alkalomra, melyért az illetők közül egy pár bosszankodott, sőt meg is haragudott, hogy őket pajtásomnak nevezem, s nem barátoknak. Most is csak azt mondom, kedves pajtásaim, hogy tempi passati, mikor én valakinek barátja voltam… tudni való azért, nem hiszem, hogy nekem barátom legyen. A Csizió is megjövendölte, hogy nem leszek szerencsés a barátságban… pedig ez nem hazud; azt is megmondta, hogy híres ember leszek. A bucsúlakomán részt vett pesti pajtásaimon kívül egy pár vidéki költőkollégám is, kik azért voltak akkortájban Pesten, hogy magokat egyik-másik divatlapszerkesztő által levétessék. Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztő aztán küldi szét az egész két magyar hazának némely helyére, s a közönség bámulva kiált föl: – Tehát ilyen ő?! Végre hajnalodott, a gyorsszekér előállt, s én elbucsúztam pajtásaimtól, oly melegen, oly nehéz szívvel, mint valaha barát baráttól. Hejh, fiúk, hálát adhattok az Istennek, ha olyan barátitok lesznek, amilyen pajtástok vagyok én. A szekér indult, és én gondolatokba mélyedtem. Nem tudom, meddig mehettünk, meddig nem, mikor e rémítő kiáltás hatott füleimbe: – Megállj! A szekér rögtön megállott, ajtaja fölpattant, s előttem egy szilaj tekintetű ifjú termett, ki pisztolyt szegezve mellemnek rivallt rám: – Meghalsz! – Kegyelem! – jajdultam föl, reszketve, akadozva folytattam: csak életemnek irgalmazz, örömest od’adom erszényemet… bár tartalmastul sem ér sokkal többet, mintha egészen üres volna: hisz én magyar költő vagyok… segédszerkesztő voltam a Pesti Divatlapnál… aztán még eljöttömkor adósságot is fizettem… Tóth Gáspárnak tartoztam egy atilla s nadrág árával… a verseim nem igen kelnek, mind amellett, hogy szörnyen dicsérik… láthatod hát, hogy nem lehet sok pénzem… de szívesen átadom, amim van, csak életemet ne bántsd!…
Kincses Kalendárium
210
a 2009-es esztendőre
irodalom
Ilyeneket habartam össze-vissza, mint afféle megijedt ember, míg a lélekzetből ki nem fogytam; a megtámadó ifjú ezt felelte hideg vérrel: – Nekem nem kell hitvány erszényed… nekem életed kell, ármányos életed! Tudd meg, hogy én azoknak az ifjú lángelméknek egyike vagyok, kik verseket küldenek a Pesti Divatlapba, s akiket te galádul kizártál az irodalomból… mert értésünkre esett, hogy az új nevek versei a te kezeden mentek keresztül. Én magam küldtem be hozzátok vagy százötven költeményt, s te mind halálra itélted… ezért te is meghalsz! A pisztoly durrant, én meghaltam, és… fölébredtem. Megvallom, hogy ez az álom egész utamon ijesztgetett. Hátha beteljesedik, gondoltam, aggódva, mert nincs dühösebb nép a megbukott poétáknál. Nemsokára ismét elaludtam, (nem csoda, egész éjjel ébren voltam!) s csak Gödöllőnél ébredtem föl. Azt mondják, hogy Gödöllőnek igen szép vidéke van. Nem tudom: igaz-e? mert már temérdekszer láttam, s így az első benyomást elfeledtem, most pedig restellem újra vizsgálni. Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam fizetni a reggelit, egyik útitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, majd kifizeti ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. (Eddig valánk együtt menendők.) Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna. Én sem bosszankodtam. Bebúttunk ismét társzekerünkbe s mentünk, mentünk, mendegéltünk. Hát egyszer csak döcögni kezd a bárka, de olyan embertelenül, mint némely poéta urak versei… elannyira, hogy kénytelenek valánk kiszállani, ha úgy nem akaránk járni, mint nem tudom kicsoda, akinek csontjai izzé-porrá törettek. Kiszálltunk tehát, és én láttam, hogy ott vagyunk, ahol sejtém: Aszódon.
Kincses Kalendárium
211
a 2009-es esztendőre
irodalom
Kosztolányi Dezső
Elsuhanó, régi belga táj
A
vonat mindig házak közt szalad, melyek pirosak és gyerekesek, mintha Richterféle kőépítővel lennének kirakva, a gyep simára nyírott, az erdők mélyek, de parkszerűek, a földből lépten-nyomon szökőkút és villamosság bugyog, s az ember este összetéveszti az esthajnali csillagot egy virágkereskedés reklámtüzével. Alig füttyenthet a vonat, alig szalad kicsit a pirostéglás falak mellett, máris célhoz ér. Ezen a boldog földön érdemes tétovázni. Nappal romokat látunk a vonat ablakából, kolostorokat, úri kastélyt, melynek teraszán a ház úrnője, a többmilliomos gombgyáros felesége némán és sápadtan hímez. Este ijedezünk. Ismeretlen kis gyárvárosba érkezünk. A hámorok dübörögnek, égő ablakok néznek az éjszakába, munkásokkal találkozunk, akik az acetilénlámpa fényénél megnőnek, a kormos homlokuk, az öklük a mesék óriására emlékeztet. Látunk aztán – alig tíz lépésre tőle – egy zárdát, melyet épp most csuk be egy pap, régi, nehéz vaskulccsal. A szél fúj, a denevérek szállnak, megyünk az állomásra. Útközben egy családot bámulunk esti világításban. Egy nyaraló mellett fütyül el a vonat, ahol lombok közé bújtatott lámpásnál vacsoráznak, a fekete körszakállas apa, az anya és a kisgyerek, tornaingben, egészséges arccal, kövér karokkal. Tudjuk, hogy nem hattyúkról és mérgezett hercegnőkről suttognak. A kisfiú gimnáziumba megy, az apa azon töri a fejét, hausse-ra vagy baisse-re dolgozzon-e. Jómódú belgák ezek, és bizonyára jóétvágyúak is. Húsos és puha körtéket esznek, aranygaluskát, s almabort és barackpálinkát isznak hozzá. Általában édesszájúak, gazdagok és boldogok. A gyomruk és a szívük rendben van, kedvükre álmodozhatnak. Innen magyarázhatjuk, hogy e nyugodt nép költői finomak és mélyek, esztéták, akik drágakövekről, aranyserlegekről, violaszínű selymekről írnak. Brüsszelben egy pékkereskedés kirakatában megpillantok egy kuglófot. Kuglóf – sárgabélű, mazsolaszőlős – könnyező szemmel köszöntelek. Francia zarándoklásom alatt mindig fájdalmasan nélkülöztelek, s most a gyermekkoromra, a nagynénéimre, a hazámra emlékeztetsz. A belgák éppúgy élnek veled, mint az abszinttel. Ez az apróság pedig nagyon-nagyon jellemzi őket, kiknek vérében kitűnő elegyítésben keverődzik a germán és a román műveltség, a titokzatosság és a vérmérséklet, a nyárspolgári szorgalom s a cigányos vidámság – a kuglóf és az abszint!
Kincses Kalendárium
212
a 2009-es esztendőre
irodalom
Kincses KalendĂĄrium
213
a 2009-es esztendőre
irodalom
Balázs Béla
Naplórészlet
N
apsugaras reggel érkeztünk ide. Ideát Franciaországban láttuk az első gyümölcsfákat virágosan. Felmásztunk a Montmartre-ra a Sacré Coeurhöz, és megnéztük Párizst. Mint Hannibál az Alpesekről Itáliát. Ízesebb, de keményebb falat, mint Berlin. Házalók, antikváriusok, kecskenyáj. Festők, akik kint az utcán festenek. Az egyik a kocsmája előtt, kék szalagos papucsban, hajós pipával, három széken heverve. Csak a regények folytatása, amiket olvastam, a festményeknek, amiket láttam. […] Bejártuk egész Párizst. Reggeltől estig talpon, lakást keresünk. Az este a Notre Dame tornya alatt. A leghatalmasabb a torony rajta. Éreztem az időt. Mint valami földalatti görgeteget, éreztem a századokat, melyekből ez a tenger kincs feltámadt. Itt éreztem meg először a múltat, mint valami realitást. És csak két pont kell, hogy egy vonalat lásson az ember, mely végtelenségből végtelenségbe merül. Remegett az egész mindenség körülöttem. Pedig csak a Notre Dame tornya csillagfényben. De különben, hiszen itt van az egész történelem: XVIII. századbeli rajzokat és metszeteket látni a kirakatban, XVII. és XVIII. századbeli könyveket a bouquinerie-knél.
A rovatot illusztrálta: budai tibor
Kincses Kalendárium
214
a 2009-es esztendőre
sport
Peking 2008 A XXIX., pekingi nyári olimpiai játékokat leginkább a szélsőségek jellemezték, mind a világ megítélésében – áradozás és fanyalgás –, mind a sportolók eredményeiben – világcsúcsdömping és nem várt kudarcok. Hazánkat e minden ellentmondása dacára legrangosabbnak tartott sportvetélkedésen 170 sportoló képviselte, akiknek mérlege: 3 arany-, 5 ezüst-, 2 bronzérem, valamint összesen 28 negyedik–nyolcadik helyezés.
MTI fotó: Illyés Tibor
Kincses Kalendárium
215
a 2009-es esztendőre
sport
Janics Natasa–Kovács Katalin: aranyos páros
A
mai olimpiáknak már nem sok közük van az eredeti eszméhez, a klasszikus értelemben vett amatőr versenysport régen nem létezik. Egy-egy olimpia megrendezési jogának megszerzése is sokkal inkább a sporton túlmutató presztízskérdéssé válik. Különösen így volt ez Kína esetében: kiváló lehetőség kínálkozott megmutatni, hogy a gazdasági fejlődés útján rohamléptekkel haladó hatalmas ország hová jutott az immár 30 éve tartó reformok során. Bizonyítani lehetett és kellett, hogy Kínával nem csak legnagyobb népessége okán kell számolni, hogy a több ezer éves múlttal rendelkező nép és ország megkerülhetetlen tényező a világban. S mindezt olyan társadalmi berendezkedés keretei között érik el, amely méltán váltja ki a „fejlett” demokráciák, az emberi jogokért felelősséget érző emberek és szervezetek kritikáját és tiltakozását. Nem véletlen hát, hogy óriási érdeklődés kísérte már az olimpiai felkészülés éveit,
Kincses Kalendárium
MTI Fotó: Földi Imre
Fodor Zoltántól kevesebbet vártak, mégis csalódott volt
216
mti Fotó: illyés tibor a 2009-es esztendőre
sport
Cseh László: „Nem tettem le róla, hogy egyszer még megverem Phelpst.” mti Fotó: koszticsák szilárd
s magának a játékoknak a lebonyolítását is. Abban talán még a legmegrögzöttebb Kína-ellenes véleményformálók sem kételkedtek, hogy az ország grandiózus, hibátlan olimpiát szervez. Ez már akkor látszott, amikor pénzt nem kímélve, eszközökben nem válogatva tették alkalmassá Peking metró- és úthálózatát a világrendezvény lebonyolítására, amikor 17 milliárd dollárt költöttek környezetszennyező üzemek kitelepítésére, egymillió gépkocsi közlekedését tiltották meg, s amikor XXI. századi színvonalú sportlétesítmények sorát építették fel, s még az esőfelhők szétbombázására is felkészültek. Nem utolsósorban azért, hogy a tízezernél több sportoló küzdelmeiről tudósító 16 ezer újságíró a rendezőknek is jó hírét kelthesse. Mindezt persze iszonyú költséggel valósították meg: egyes elemzések szerint eddig a pekingi minden idők legdrágább olimpiája: 41,2 milliárd dollárba került. (Ez közel 16 milliárddal több, mint a londoni játékok előzetes költségvetése.)
a nagy menetelés A látványos külsőségek ellenére azért a pekingi olimpia is a sportról szólt, a világ legjobb versenyzői küzdöttek a még mindig óriási dicsőséget, egy-egy sportpályafutás csúcsát jelentő aranyérmekért. Elsősorban és főleg az aranyakért. Mert bár józan ésszel mérlegelve tudjuk, hogy egy ilyen mezőnyben másodiknak, harmadiknak, de még ötödiknek vagy hatodiknak lenni sem szégyen, mégis igazi értéke a közvélemény – és a sportolók – szemében is az aranynak van. Az olimpiai bajnokok nevét hosszú évtizedekig őrzi az emlékezett, a cím szinte hozzánő a sportoló nevéhez, míg az ezüstvagy bronzérmeseket – nem is beszélve a további helyezettekről – jobbára csak a sporttörténelem tartja számon. A sportolók éveken keresztül készülnek fárasztó, olykor kegyetlen, nagy erőfeszítéseket, sok lemondást kívánó edzéseken az olimpiai szereplésre. Érthető hát, hogy munkál bennük az akarat: a dobogó legfelső
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
217
sport
Kajakos lányok: Kovács, Janics, Kozák és Szabó
MTI Fotó: koszticsák szilárd
fokán állva hallgatni a nemzeti himnuszt. De legalább ilyen erős a kollektív vágy, az egyes országok közvéleménye, politikai vezetése hasonlóan fontosnak tartja – s valamilyen értékmérőnek gondolja – az ötkarikás játékokon elért eredményeket. Erre is jó példa a pekingi olimpia. Kína nem csak a rendezésben akarta a maximumot nyújtani, hasonló intenzitással készült arra is, hogy a fetisizált éremtáblázaton megelőzze az Amerikai Egyesült Államokat és persze az összes többi országot. Azt gondolná az ember, hogy ez az elsőség egy 1,4 milliárd lakosú országban szinte magától értetődő lenne, de az újkori Kínában nem voltak nagy hagyományai a sportnak, a XIX. századi elit a testedzést méltatlan dolognak tartotta. Az első kínai versenyző – és akkor az egyetlen – az 1932-es olimpián szerepelt, négy évvel később Berlinben már 69 fővel jelentek meg. Ebből következően a sikerek is csak lassan értek be, 1984-ben, Los Angelesben „mindössze” 15 aranyérmet nyertek, s ezzel a ranglista 4. helyén álltak. Azóta szinte folyamatosan gyarapodott érmeik száma, Athénben már másodikak voltak az USA mögött. S most, hazai pályán teljesedett be az álom: 51 aranyéremmel maguk mögé utasították a nagy riválist (USA 36 arany). Igaz, az amerikaiak összesen 110 éremmel térhet-
tek haza, míg a kínaiak százat gyűjtöttek be. (Már ez is vitára ad okot az elsőséget illetően, mert Amerikában az összes érmek száma alapján állítanak rangsort, míg másutt az aranyak mennyisége a szempont. A kínai sportvezetők nem titkolt elve volt: „egy arany ezer ezüstöt ér.”)
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
csalódások, vigaszok A sportsikereknek a politika és az ország imázs szintjére való emelése hazánktól sem idegen. Közismert, hogy az 1950-es években a Rákosi-rendszer mekkora figyelmet fordított az élsport eredményeire, gondoljunk csak a világklasszis magyar labdarúgókra, de tény az is, hogy 1952-ben, Helsinkiben szereztük a legtöbb olimpiai érmet (16 arany, 10 ezüst, 16 bronz), de még egészen a 60-as évek végéig „megszokott” volt a 9-10 arany. A magyar közvélemény a mai napig nosztalgiával emlékezik ezekre a sportsikerekre, s ez meghatározza a mai várakozásokat is. Nem csoda, hogy sportolóink pekingi szereplése csalódást okozott, még ha vigaszként gyakran hangzik is el, hogy számos hasonló fejlettségű és népességű ország megirigyelhetné eredményeinket. A magyar olimpiai csapat három aranyérmet szerzett Pekingben. Ennél rosszabbul
218
>>>>
sport
A Kiss–Kozmann páros bronzéremmel emlékezett Kolonics Györgyre
A
mti fotó: Illyés tibor, koszticsák szilárd
magyar kenusok olimpiai felkészülését tragikus esemény zavarta meg. Július 15-én edzés közben váratlanul rosszul lett és elhunyt Kolonics György (36) kétszeres olimpiai bajnok, tizenöt világbajnoki cím birtokosa, a pekingi játékok nagy esélyese. A sportoló edzés közben lett rosszul egy résztáv végén, odahívta edzőjét, Ludasi Róbertet, rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. A parton rögtön megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült. A tragédia kapcsán vád érte a mentőszolgálatot, találgatások kaptak szárnyra a sportoló testén talált tapaszokról. A szakértői jelentés azonban megállapította: a halált úgynevezett hirtelen szívleállás okozta. Kolonics először 1993-ban nyert vb-aranyérmet. Az 1992-es olimpia után összeállt Horváth Csaba és Kolonics György mindent megnyert az 1996-os olimpia előtti világversenyeken, így óriási teher nehezedett rájuk erősebbik számukban, az 500 méteres kenuversenyen. 1996-ban párosban Horváth Csabával az oldalán emlékezetes győzelmet aratott, célfotóval nyertek Atlantában. Négy év múlva Sydneyben egyéniben lett a legjobb. Kozmann Györggyel 2007-ben világbajnoki címet szerzett, a pekingi olimpia egyik favoritjának számított, 500-on és 1000-en is indult volna.
Kincses Kalendárium
219
a 2009-es esztendőre
sport
Mincza-Nébald Ildikó az egyetlen érmes vívónk >>>>
legutóbb 1924-ben szerepeltek sportolóink a nyári játékokon, azóta mindig összejött legalább négy elsőség. Sok ez vagy kevés? Annyi biztos, hogy a magyar sportvezetők a felkészülés, illetve az arra fordított összegek ismeretében megfogalmazott várakozásaikkal ennél sikeresebb szereplést sugalltak a közvéleménynek. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Schmitt Pál mindhárom éremből hatot-hatot várt. Reményeit jelezte, hogy saját egykori sportága, a vívás mellett az öttusa, a kajak-kenu, illetve a női vízilabda éremátadására jelentkezett be. Azért a szurkolás öröme több sportágban is megmaradt nekünk, hiszen joggal izgultuk végig a pólós és a kézis lányok meccseit, teljesítményük szerényebb eredményeik ellenére szívet melengető volt. Kevésbé mondható el ez például az öttusázóinkról, akik sorra potyogtak le a lóról, s sorolhatnánk még a csalódásokat, de ezek
Kincses Kalendárium
MTI Fotó: földi imre
helyett inkább az örömtelibb pillanatokat érdemes felidézni – a teljesség igénye nélkül – e kései összefoglalóban. Birkózás: váratlan ezüst Már-már búnak eresztettük fejünket a magyarok kudarcos nyitánya okán, amikor a 84 kg-os kötöttfogású birkózók között feltűnt egy fiatalember – akitől előzetesen az 5. helyet is eredménynek tartották volna –, és erényeit tökéletesen kihasználva, parádés teljesítménnyel a döntőbe verekedte magát. Fodor Zoltán a fináléban a védekezésre összpontosított, olasz ellenfele nem is tudott vele mit kezdeni, és mindössze 15 másodperc hiányzott ahhoz, hogy megnyerje a döntőt – és vele a magyar küldöttség első aranyát. Minguzzi azonban utolsó támadásával meglepte a magyar versenyzőt, és elkeseredett akciójával 6–2-re megnyerte a döntőt. Nagyon kevés hiányzott, és bár a sportág szakértői szerint Fodortól az ezüst is
220
a 2009-es esztendőre
sport gyönyörű eredmény, az utolsó másodpercek miatt nem volt teljes az öröme, hiszen arany csúszott ki a kezéből. Vívás: pengeundor, intrika Nincs mit kertelni, a különböző vívószámokban való magyar szereplés bizony csalódást okozott mindenkinek. A magyar vívócsapat a párbajtőröző Mincza-Nébald Ildikó harmadik helye révén egyetlen éremmel zárta a pekingi olimpiát. 1908 óta csak kétszer fordult elő, hogy vívóink győzelem nélkül maradtak, de mindkétszer több dobogós helyezést gyűjtöttek. A dicsőséges Helyezési pénzek Az olimpiai eredményeket szinte minden ország honorálja valamilyen formában. A magyar versenyzőknek kitűzött jutalmakat táblázatunk összegzi (millió forint): Helyezés Egyéni Páros Egyéni Csapat Aranyérem Ezüstérem Bronzérem 4. helyezés 5. helyezés 6. helyezés 7. helyezés 8. helyezés
20 18 14 12 8 6 4 2
16,0 12,8 11,2 9,6 6,4 4,8 3,3 1,6
csapatérmei 14,0 11,2 9,8 8,4 5,6 4,2 2,8 1,4
sportágak 12,0 9,6 8,4 7,2 4,8 3,6 2,4 1,2
Ezek az összegek azonban különböző kiegészítések okán változtak. Gyenesei István önkormányzati miniszter kezdeményezésére a férfipólósok, a Koz mann–Kiss kenupáros, valamint a Kovács–Janics kajakpáros emelt szintű elismerésben részesültek. A vízilabdázok az egyéni érmeseknek járó 20 milliót kapták fejenként, ahogy Janics és Kovács is. Kozmann és Kiss az aranyéremért járó 16 milliót vehette át. Cseh László ezüstérmeiért járó 54 millió
Kincses Kalendárium
időszakot követően 1980-ban, Moszkvában nem sikerült először győzni, ezzel együtt volt két ezüst- és három bronzérmünk. 1996-ban Atlantában sem állt magyar vívó a dobogó tetején, de akkor egy ezüstöt és két bronzot szerzett a csapat. Mincza-Nébald Ildikó az elődöntőben iszonyatos küzdelemben, hosszabbítás után, egyetlen tussal maradt alul a román Ana Branza ellenében. Az ilyen vereség pedig általában a versenyzők kedvét szegi a csalódottak döntőjének is nevezett bronzmérkőzés előtt. Úgy tűnt, nincs ez másként a magyar klasszis esetében sem, forintját Demján Sándor, a TriGránit vállalatcsoport társtulajdonosa egészítette ki 60 millió forintra. A sportolókon kívül különböző mértékű jutalmakban részesültek az olimpikonokat felkészítő edzők, orvosok, sportszakemberek is. Vajda Attila aranyérmes kenus viszont elégedetlen, úgy gondolja, hogy teljesítményét alulértékelik például a vízilabda-válogatott vagy a Kovács–Janics pároshoz képest. Vajda ezt arra alapozza, hogy a pólósok és Janicsék premizálási összegét megemelték, míg ő az eredeti 20 milliót kapta. A versenyző állítja, nem a pénz érdekli, csak az elvvel nem ért egyet, elvégre az egyetlen egyéni olimpiai aranyéremről van szó: „Senki zsebébe nem szeretnék nyúlkálni, de úgy gondolom, vagy mindenkinek emeljenek, vagy senkinek. Mintha leértékelték volna, amit elértem.” Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke is úgy vélte, hogy az egyetlen egyéni olimpiai aranyérmes magyar sportolót magasabb erkölcsi és anyagi elismerés illetné meg.
221
a 2009-es esztendőre
sport
Harmadszor is aranyérmes lett a vízilabda-válogatott
MTI fotó: illyés tibor
hiszen Athén negyedik helyezettje 8–3-as hátrányban volt kínai ellenfele ellen, de aztán megrázta magát, nagyot küzdve előbb egyenlített, 15–11 arányban megnyerte a csörtét, ezzel pályafutása legszebb eredményét elérve bronzérmes lett élete bizonyára utolsó olimpiáján. A női tőrözők szerencsés sorsolást kaptak Pekingben, az amerikaiakat kellett volna megverniük a döntőbe jutásért, de nem tudták megoldani a feladatot. Elsőre magyarázatnak is gyengén hangzott, hogy egy sportolónő egyéni sérelmei miatt képes volt olyan szinten bomlasztani lelkileg az egész társaságot, hogy azzal három év munkája és minden álma szálljon el a pekingi pástokon. Igaz, Bernát Zoltán kapitány már az utazás előtt is panaszkodott Ujlaky Virginie „nem túl sportszerű” viselkedésére, ahogy helyet próbált követelni magának az egyéni versenyzők között. A ügy mégis súlyosabb lehetett, hiszen a versenyzők hazatérése után fegyelmi bizottság előtt kívánták
számon kérni a francia származású magyar vívó viselkedését. Ha visszaemlékezünk az eseményekre, a csapatversenyben utolsóként vívó Mohamed Aida majdnem csodát tett, vezetett, s a csapatot egy találat választotta el az egyenlítéstől, ekkor a véghajrában a magyar vívó kapott újabb tust. Az Európabajnok magyar csapat így a bronzmeccset is elbukta. Az elveszített elődöntő és a bronzmeccs között az olimpiai faluban Bernát Zoltán fegyelmi tárgyalást helyezett kilátásba Ujlaky Virginie „minősíthetetlen viselkedése” miatt. A részleteket a kapitány már itthon, elnöki jelentésében elevenítette fel. Mint fény derült rá, Ujlaky sportszerűtlen és szabálytalan viselkedése miatt a zsűri jelezte a magyaroknak, hogy kizárják őket. A junior világbajnok Ujlaky ugyanis elhagyta azt az előre kijelölt zónát, amelyikben az előírások szerint a csapat tagjainak tartózkodniuk kell. Innen mindig csak az állhat fel, akit a pástra szólítanak. Ebben a ketrecben
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
222
sport nem volt maradása Virginie-nek, átment az amerikaiak térfelére. (Viselkedésének már volt előzménye, a bemelegítésnél megtagadta, hogy Mohamed vele iskolázhasson, az egyéni versenyek alatt el sem ment megnézni társait.) A zsűri jelezte, csak azért nem szüntetik be azonnal a meccset, mert az amerikaiak vezetnek, és nyerni fognak. „Mivel a csapattagok ismerték a zsűri döntését, teljesen szétestek. Bár annak ellenére, hogy kikaptunk, kicsit megnyugodott a lelkünk, hiszen megúsztuk a diszkvalifikálást, legalább a bronzért folytathattuk. Ujlaky nemcsak a meccs eredményét veszélyeztette, hanem az egész csapat későbbi helyezését.” – olvasható Bernáth jelentésében. A férfiak sem lehetnek büszkék pekingi szereplésükre. Kulcsár Krisztián, a civilben bankár párbajtőröző napokkal a verseny előtt „pengeundorra” panaszkodott. Csoda, hogy már az első körben vereséget szenvedett nem túl erős kínai ellenfelétől? Boczkó Gábor a legjobb magyar párbajtőrözőként negyedik lett. A bronzmeccsen a spanyol Abajo volt Boczkó riválisa, akit tízből kilencszer meg szokott verni, de most épp nem… „Nem tudok örülni ennek a negyedik helynek, mert nyolc év munkája veszett kárba. Ez az utolsó asszó letaglózott. Túlontúl leeresztettem, nem tudtam visszakapaszkodni. – mondta Boczkó”
Kemény Dénes szövetségi kapitány nem örült, hogy az amerikaiakkal kell döntőt játszani, noha tudta, hogy csapata jobb náluk, mint mondta: „A bíráskodáson sok múlhatott volna, ezt a két játékvezetőt szerettük volna elkerülni, megpróbáltunk mindent, de őket jelölték ki. Biztosak voltunk benne, hogy egy szintig elmennek, egy-két ítéletet meg is kaptak az amerikaiak, de alighanem belátták, a magyarokkal nem lehet kicseszni, mert jobbak és megállíthatatlanok.” S valóban azok voltak! Az olimpiák történetében először nyerte meg az aranyérmet háromszor egymás után ugyanaz a csapat. A siker titkát a kapitány így összegezte: „Mivel ez a csapat győzött, úgy látszik, sikerült megtalálnom a nyerő típusú játékosokat. És mivel nyert a csapat, ez most a legerősebb válogatott. Ennek a gárdának az a legfőbb erénye, hogy mindig nyugodt maradt, nem kapkodott egyetlen helyzetben sem. Aki hibázott, azt a többiek kisegítették, nem hagyták magára. Az első döntetlen után nem lett
Vízilabda: harmadszor is A pekingi játékok magyar sikertörténetét a pólósok írták. Magabiztosan meneteltek céljukig, s ezzel az utolsó pillanatokig biztosították a szurkolás, a várakozás élményét a képernyők előtt ülő nézőknek. (Ellenfelek, eredmények: Montenegró, 10–10; Görögország, 17–6; Spanyolország, 8–5; Ausztrália, 13–12; Kanada, 12–3, Montenegró, 11–9 és a döntő az USA ellen, 14–10.)
Kincses Kalendárium
223
Magyar helyezések Aranyérem: 3 Férfi vízilabda; Vajda Attila, kenu egyes, 1000 méter; Kovács Katalin–Janics Natasa, kajak kettes, 2500 m Ezüstérem: 5 Cseh László úszás /3/; Fodor Zoltán birkózás; Kovács Katalin–Janics Natasa– Kozák Danuta–Szabó Gabriella, kajak négyes, 500 m Bronzérem: 2 Mincza-Nébald Ildikó, párbajtőr; Kiss Tamás–Kozmann György, kajak kettes, 1000 m 4. hely : 7; 5. hely: 7; 6. hely: 4; 7. hely: 5; 8. hely: 5 a 2009-es esztendőre
sport Bolt, a vágtázó showman A pekingi játékok egyik szenzációja volt a jamaicai vágtázó, Usian Bolt, aki világcsúccsal nyerte meg a 100 (9,69 mp) és 200 méteres (19,30 mp, s ezzel megdöntötte Michael Johnson 1996 óta álló 19.32-es világcsúcsát) síkfutást – ez így együtt még soha senkinek nem sikerült – és a 4x100as váltót (37,10 mp) is. A jamaicai úgy futott világcsúcsot 100on, hogy az utolsó tíz méteren már önmaga ünneplésével volt elfoglalva, majd aranyszínű cipőjével mutatott be komplett showműsort. Emiatt Jacques Rogge, a NOB elnöke hevesen bírálta, mondván, nagyképű viselkedésével nem tisztelte ellenfeleit. A bajnok reakciója erre: „A nézők imádják ezt a showt, már előre várják, hogy előadjam. Azért csinálom, mert a közönség élvezi, és én szeretem boldoggá tenni az embereket.” A jamaicai atléták 1948 óta 54 érmet szereztek ebben a sportágban (a pekingieket is beleszámítva). Ez a szám csak azért nem magasabb, mert több jamaicai születésű atléta már más ország színeiben szerzett olimpiai bajnoki címet, például Linford Christie britként, Donovan Bailey és a később aranyérmétől megfosztott Ben Johnson kanadai állampolgárként. Így érthető módon a közép-amerikai országban különösen büszkék Boltra, és az atléta sikerein felbuzdulva a jamaicai kormány 12 millió dollárt adományoz szülőhelyének az infrastruktúra fejlesztésére. úrrá rajtunk a sopánkodás, a következő meccsre figyeltünk, ahogy mindig is, és nem számolgattunk…” Úszás: csúcsrekord Úszóink teljesítményét és főleg lehetőségeit jól érzékelteti a legeredményesebb magyar, Cseh László nyilatkozata: „Nem hiszem, hogy egy gép győzött volna le, Phelps is olyan ember, mint mások, csak egy lépéssel előttünk jár. Nem haragszom rá, inkább arra gondolok, hogy három számban is sikerült megjavítani az egyéni rekordomat. Pszichológussal is átbeszéltük,
és megegyeztünk, csak az időeredmény számít, nem pedig a helyezés.” Persze az a három ezüstérem nem csekélység: 400 méteres vegyes (4:06,16 mp – új Európacsúcs) 200 méteres pillangó (1:52,70 mp) – új Európa-csúcs), és 200 méteres vegyes (1:56,52 mp). Azért azt még hozzáfűzte: „Nem tettem le arról, hogy egyszer még legyőzzem Phelpset!” Kiss László szövetségi kapitány mérsékelten volt elégedett: „Fiatal csapattal vettünk részt ezen az olimpián. A négy Európa-csúcs, a 14 országos és 18 egyéni rekord arra enged következtetni, hogy
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
224
sport ezek a versenyzők a jövőben még jobb eredményre is képesek lehetnek.” Az úszóversenyek – de talán az egész olimpia – szenzációja vitathatatlanul az amerikai Michael Phelps volt. Az persze nem újdonság, hogy a medencében az amerikaiak tarolnak, de Phelps minden rekordot megdöntött, még honfitársáét, Mark Spitzét is, hiszen egyetlen olimpián eggyel több, szám szerint 8 aranyérmet akasztottak a nyakába. Ezzel összesen 12 olimpiai aranyat tehet közszemlére otthon, a vitrinben. (Ez sem sikerült még soha, senkinek, a rekord kilenc első hely, ezek büszke tulajdonosai közül Spitz az egyik.) Ha már ennyi szó esik róla, érdemes egy kis összehasonlítást tenni a két úszózseni eredményei között. A két úszó világrekordjai azokban a számokban, melyekben mindketten versenyeztek (Spitz (185 cm, 79 kg) az 1972-es müncheni, Phelps (193 cm, 88 kg) a 2008-as pekingi olimpián):
4x100 gyorsváltó: Spitz 3:26:42 Phelps 3:08,24 200 gyors: Spitz 1:52,78 Phelps 1:42,96 200 pillangó: Spitz 2:00,70 Phelps 1:52,03 4x200 gyorsváltó: Spitz 7:35,78 Phelps 6:58,56 A különbségeket megfigyelve, nem csodálkozhatunk, hogy Phelps rekordjai – és más sportágak hasonlóan kiugró eredményei – okán sokan az emberi teljesítőképesség határairól beszéltek. S még többen vonják kétségbe, hogy a nagyra nőtt, extrém alkatú amerikai pusztán a pizzától és a főtt tésztától hasítaná oly sebesen a vizet, de még a csodaruhát, a cápaöltözetet is kevésnek tartják ezekhez az eredményekhez. A doppingolás gyanúja egyébként is ott lebegett a pekingi játékok felett. Általánossá kezd válni a nézet, hogy serkentőszerek nél-
Első aranyunkat Vajda Attila lapátolta össze
Kincses Kalendárium
225
fotó: mti/epa, Roland weilhauch a 2009-es esztendőre
sport kül nincs versenysport, nincsenek minden korábbit meghaladó világcsúcsok. Az persze más kérdés, hogy mi is tekinthető doppingszernek? Jobbára azok a szerek, amelyek szerepelnek a tiltólistán. De a gyógyszeripar boszorkánykonyháiban sem ülnek tétlenül. Vajon hány, ma még vitaminnak, táplálékkiegészítőnek minősülő szer – egyelőre kimutathatatlan, vagy nem is keresett anyag – kerül forgalomba, ami egyszer a doppingszerek listáját bővíti majd? Kajak-kenu: bronzEmlék Az olimpia sikertelen napjaiban nagy reményekkel vártuk a kajak-kenu versenyek kezdetét, hiszen ebben a sportban
hagyományosan jók a magyarok, hosszú ideje ott vannak a világ élmezőnyében. A versenyek során aztán tapasztalnunk kellett, hogy a jók között nagyon nehéz legjobbnak lenni, hiszen ádáz küzdelem folyik, s az eredmény nüánszokon múlik. Reményeink mindazonáltal nem tűntek megalapozatlannak: a sportág 12 versenyszáma közül 11-ben döntőbe jutottak a magyar hajók. A végeredmény azonban elmaradt a várakozásoktól. A kenu egyesek 1000 méteres futamát megnyerve Vajda Attila szerezte Magyarország első pekingi aranyérmét. Vajda fantasztikus versenyzéssel nyert, csaknem egy hajó előnyt szerzett az olimpiai címvédő spanyol
Phelps, a delfinember
fotó: mti/ap, Mark Baker
Michael Phelps sikeréhez tehetsége és szorgalma mellett a tudomány is próbált hozzájárulni. Az amerikai George Washington Egyetemen 10 fős kutatócsoport kezdte vizsgálni a víz áramlásának tulajdonságait, munkájukban részt vettek a NASA és az amerikai hadsereg tudósai is. 2003-ban bevonták az amerikai úszókat is a kutatásba, azt vizsgálták, hogy a víz alatti delfinezés és a víz felszínén történő tempózás között mi a tudományos különbség. A kutatáshoz két olimpiai bajnok úszót választottak, kiemelkedő tehetsége miatt egyikük Michael Phelps volt, akinek fizikai adottságai hozzájárultak ahhoz, hogy delfinezésben messze jobb tudott lenni a mezőnynél. Egy-egy rajtnál akár fél testhossz előnyt is szerzett ellenfeleihez képest. Szuperruháját is ennek a többéves kutatásnak az eredményeként alkották meg szintén a NASA közreműködésével. A sportoló felkészülését segítette az is, hogy a delfinek mozgását modellezve a kutatók kiszámították, melyek a tökéletes mozdulatok, illetve melyik a legrövidebb víz alatti útvonal. Phelps aranyai: 4 x 200 m gyorsváltó (6:58,56 mp) 4 x 100 m gyorsváltó (3:08,24, világcsúcs) 4 x 100 m vegyes váltó (3:29,34, világcsúcs) 200 m vegyes (1:54,23) 200 m gyors (1:42,96, világcsúcs) 200 m pillangó (1:52,03 – új világcsúcs) 400 m vegyes (4:03,84 – új világcsúcs) 100 m pillangó (50,58 mp, új olimpiai csúcs)
Kincses Kalendárium
226
a 2009-es esztendőre
sport Aktfotóval kampányolt
Fegyelmi Kovácsnak A magyar olimpiai küldöttség egyik legeredményesebb tagja lett Kovács Katalin, mégis fegyelmit kapott klubjától, aminek akár prémiummegvonás is lehet a vége (ez kötetünk zárásakor még nem derült ki – a szerk.). A fegyelmit még májusban kezdeményezte az MTK vezetése, amikor Kovács elhagyta edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint. Az elmarasztalás a sikeres olimpiai szereplés után született meg azzal az indoklással, hogy: Kovács cserbenhagyta klubját, és nem olyan összetételű négyesben vett részt, amelyben MTK-s versenyzők vannak. Kovácson kívül még Paksy Tímea és Fazekas Krisztina áll a klub alkalmazásában, velük kellett volna a válogatón rajthoz állnia, ő viszont Janics Natasát, Kozák Danutát és Szabó Gabriellát választotta. Kovács az olimpián már Sári Nándor irányításával indult három számban – ezt nem szerette volna Fábiánné –, egyesben negyedik lett, négyesben második, párosban pedig nyert Janics Natasával. Sári szerint Kovácsot megviselte, hogy pár nappal a pekingi repülőút előtt kapta kézhez a tizenvalahány oldalas fegyelmi jegyzőkönyvet, s egyáltalán nem segítette versenyzője felkészülését, koncentrációját ez az incidens.
Saját aktfotóját ábrázoló poszterrel a kezében tiltakozott az állatvédők nevében Amanda Beard, az amerikaiak kétszeres olimpiai bajnok úszónője Pekingben. A különleges mutatványt a 200 méteres mellúszás nem csak fürdőruhában mutatós klasszisa az olimpiai falu mellett hajtotta végre hangoztatva, hogy a figyelemfelkeltő akció semmiképpen sem Kína ellen irányul, hanem általában a bundájukért legyilkolt állatok érdekében tiltakozik ily módon.
David Call-lal szemben. A bajnok ezres győzelme után azt mondta, hogy másnap az ötszáz már csak ráadás lesz, ajándék, és lehet nagyon jó, vagy nagyon rossz. Természetesen az előbbiben bízott, de az utóbbi jött össze. Vajdát megviselte az ötszázon elért kilencedik hely, azonnal a csónakházba
ment, nem akart arról beszélni, mi történt. Edzője, Vécsi Viktor azonban megtette: „Nem ünnepeltünk tegnap, nem mulattunk, nem annak az eredménye, hogy nem tudta felvenni a ritmust. Ez a táv egyszerűen egy teljesen más embert, teljesen más technikát igényel, más felkészülést, amit nem volt könnyű beilleszteni a programba. Nem tagadom, jobbat vártam, ő maga is jobbra számított, ezért is viselte meg a helyezés.” A kajakpárosok 500 méteres versenyében Kovács Katalin és Janics Natasa remek versenyzéssel utasította maga mögé a rendkívül erős mezőnyt, s ezzel megvédték olimpiai bajnoki címüket. A páros meggyőző fölénnyel nyert, a legnagyobb ellenfélnek számító németek csak negyedik helyen értek célba. Janics Natasa ezzel harmadik olimpiai aranyát nyerte, Kovács Katalin a másodikat, miután neki egyesben most nem sikerült a dobogó tetejére állnia, a negyedik helyen ért célba. A páros pekingi teljesítménye azért is számít
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
227
sport kiemelkedőnek, mert az olimpia előtt számos botrány kísérte a női szakág munkáját. Kovács és Janics az edzőváltások miatt az utóbbi két évben keveset evezett együtt, de Angyal Zoltán szövetségi kapitány döntése a válogatott végleges összeállításáról így beigazolódott. Kozmann György és Kiss Tamás fantasztikus versenyzéssel szerzett bronzérmet a kenupárosok 1000 méteres döntőjében: 250 méternél még a hatodik helyen eveztek, 750 méternél kezdtek közelíteni az élen haladó német és fehérorosz pároshoz, s hajszállal sikerült megelőzniük a szintén erős finisbe kezdő románokat. Kozmann György és Kiss Tamás célja az volt, hogy a döntőbe jusson Pekingben, hiszen csak néhány hete eveztek együtt, nem összeszokott párosról van szó, ezért is meglepő kimagasló teljesítményük. Kozmann az olimpiai felkészülés során elhunyt Kolonics Györggyel nyert bronzérmet 2004-ben ugyanebben a számban. A páros pekingi sikerénél méltóbban
nem is állíthatott volna emléket a 36 éves korában elhunyt kenuslegendának. Kovács Katalin, Janics Natasa, Kozák Danuta és Szabó Gabriella ezüstérmet szerzett a kajaknégyesek 500 méteres döntőjében, a győztes német négyes zsinórban negyedszer lett a szám olimpiai bajnoka, így a szintén esélyes magyarok legnagyobb ellenfelei voltak. n Az olimpiai játékok után egy ideig még beszédtéma egy-egy versenyző teljesítménye, társaságban felidézhetők a legizgalmasabb pillanatok. De elmaradhatatlan a felelősök keresése is – különösen a mostanihoz hasonló, a vártnál gyengébb szereplés esetén –, s ebben mi, magyarok igazán jók vagyunk. Most is megindult sportvezetői és politikusi körökben a vádaskodás, az egymásra mutogatás, de szerencsére erre már senki nem fog emlékezni, amikor még mindig lelkesülten elevenítjük föl például a világ legjobb pólóválogatottjának egy-egy gyönyörű gólját. Összeállította: M. Nagy Péter
Paralimpia: egy arany, öt bronz A 2008-as pekingi paralimpián 148 ország 4200 sportolója vett részt. Hazánkat 10 sportágban 33 versenyző képviselte. A pekingi szervezők öt versenyhelyszínt átalakítottak és tettek akadálymentessé, 16 speciális buszjáratot indítottak és 400 különleges járművet állítottak üzembe. A főváros mind a 123 metróállomásán kialakítottak legalább egy olyan bejáratot, ahol kerekesszékkel is lehetett közlekedni. Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint a magyar csapatban benne volt a tizenegy érem megszerzésének lehetősége a pekingi játékokon. A magyar küldöttség végül egy arany- és öt bronzérmet szerzett a kínai fővárosban. Az érmek felét Sors Tamás (képünkön) úszó gyűjtötte be (egy arany, két ezüst). Bronzérmes még: Vereczkei Zsolt, úszás; Ráczkó Gitta, úszás; Szekeres Pál, tőrvívás, utóbbi egyben a magyar parasport legeredményesebb alakja, aki 43 éves korára eddig összesen négy arany- és három bronzérmet nyert paralimpiákon.
Kincses Kalendárium
228
a 2009-es esztendőre
kis kincses
A
Kincses Kalendárium gyermekeknek szóló írásaival Benedek Elek emléke előtt tiszteleg ebben az esztendőben. A legnagyobb magyar mesemondó 150 évvel ezelőtt született és 80 évvel ezelőtt hunyt el. Számtalan meséje, története kíséri végig életünket. Pósa Lajossal 1889. december 15-én indította útjára Az Én Ujságom című gyermeklapját, amely játékos fejtörőkkel, izgalmas írásokkal hódította meg a gyermekek szívét. A lap azonban nem csak meséket közölt, hanem a szerkesztők üzeneteikkel formálni, nevelni is igyekeztek olvasóikat. Élő, szinte baráti és apai viszony alakult ki közöttük. A beküldött levelekre adott válaszok közül álljon itt ennek igazolására néhány példa: „Nem ajánlok neked német mesés könyvet, kis lányom. Annyi a szebbnél szebb magyar mese, hogy száz esztendeig se győznéd
olvasni. Mit szólnál te az olyan gazdag emberhez, aki a szomszédba menne krajcárért.” „A te írásod szakasztott olyan, mint a macskakaparás. Mivel írtál? Tollal semmi esetre sem. Talán seprűnyéllel.” „Örülök, hogy odaírtad a rajzok alá – ez oroszlán. Én bizony pulykának néztem volna másképp.” A humoros, dorgáló, dicsérő tanácsok és válaszok útmutatást is adtak sok kis olvasó későbbi életéhez. A most megjelenő meséket, írásokat, tanácsokat, rejtvényeket Az Én Ujságom című gyermeklap számaiból válogattuk. Lehet, hogy furcsa a nyelvezetük, egyes szavak helyesírása megdöbbentő, meglepő témaválasztásuk, de biztosak vagyunk benne, hogy ma is öröm olvasni őket, kemény dió a rejtvények megfejtése. Hisszük, hogy Benedek Elek még sok kisgyermek életét végig fogja kísérni tanácsaival.
Benedek Elek dolgozószobája Kisbaconban
Kincses Kalendárium
229
fotók: perjámosi sándor
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Mindenki nagyapója 150 éve született Benedek Elek, a nagy mesemondó (1859–1929)
G
yerekek és felnőttek egyaránt ismerik a nevét. Munkássága során szerkesztett újságokat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Írt drámákat, színházi darabokat, regényeket, kritikákat, fordított, angolból és németből is műveket. Gyűjtött meséket, népdalokat, de mindenki a mesemondó Nagyapóként ismeri. Gyermekkorunkban észrevétlenül ivódik belénk Benedek Elek neve és a mesék világa, melyek elválaszthatatlanul olvadnak eggyé tudatunkban. Az óvodában Benedek Elek tolmácsolásában hallgatjuk a meséink nagy részét és az iskolában, az olvasástanulás idején, az ő történetein is tanuljuk a betűvetés és az olvasás tudományát. Későbbiekben is sűrűn találkozunk a nevével és műveivel. Olyannyira részévé vált életünknek, hogy sokszor nem is tudjuk, hogy az ő meséit meséljük, vagy éppen az ő mese- és szófordulatait adjuk tovább, ha a gyerekeknek mesélünk, de bizony a felnőttek világában is ott van: sokszor idézzük őt és gyakran nem is tudjuk, hogy amit mondunk, avagy hallunk, tőle származik.
Százötven éve, 1859 szeptemberének végén született a mesék országában, Erdélyben, azon belül is Székelyföldön, a ma is alig több mint ötszáz lelkes Kisbaconban. Ma ez a kis falu az egyik legismertebb település a magyar mesevilág atlaszán. Itt ismerkedett meg gyermekkorában a kis Elek a mesék birodalmával és a mesélés tudományával. Nagy mesélő volt az édesapja, édesanyja is, de nagy mesélő hírében állt a nagyapja is. Rajtuk kívül a falubeliek történetei is nagy hatást gyakoroltak rá. Az élete folyamán sokszor ezeket a meséket adta tovább s nőttek fel rajta újabb és újabb nemzedékek.
a mesék forrása Ha azt mondjuk Nagyapó, vagy egyszerűen „a nagy mesemondó”, rögtön Benedek Elek jut eszünkbe és megjelenik előttünk egy kedves, szikár, ősz hajú és fehér sza kálas férfi arca. Persze ő sem mindig volt Nagyapó, ezt a címet neki is fáradságos munkával kellett kiérdemelnie.
Székely Huszár budapesten Az iskoláit Kisbaconban kezdte, majd nemsokára a tőle alig két kilométerre levő Nagybaconban folytatta. Középiskolába Székelyudvarhelyre került, ahol először találkozott azzal, hogy a meséket rendszerezni is lehet. Középiskolás tanulmányai végén barátjával, Sebesi Jóbbal gyűjtőkörútra indultak Erdélyben, amiről egy nagy csokor mesével, mondával és legendával tértek vissza. Ezzel kopogtatott be aztán az akkoriban nagyon nagyhírű professzorhoz, Gyulai Pálhoz, aki felkérte őket, hogy az akkor már elhunyt Kriza János, – aki az egyik legismertebb néprajzi gyűjtőnk volt – hagyatékából állítsák össze a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik kötetét. Benedek Elek fiatal volt még ekkor ilyen nagy feladathoz, de vállalta és Arany Lász-
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
230
kis kincses
A Benedek-kúria Kisbaconban
a szerző felvétele
ló lektorkodása mellett a kötet 1882-ben meg is jelent. Egyetemi tanulmányait már a forgalmas fővárosban töltötte. A város túl zajos volt neki, el is vágyott innen, de tudta, írói karrierre csak innen pályázhat, s évtizedeket töltött el Budapesten, miközben a kisbaconi tájról, szülőföldje népéről mesélt. Az egyetemet végül nem végezte el, újságírónak állt. Az akkoriban induló Budapesti Hírlapnál kopogtatott, ahol hamarosan ismert író és újságíró lett belőle. Itt ragadt rá a Zeke, a Kópé és a Székely Huszár név is, amelyek székely mivoltából, és öltözködéséből eredeztethetőek. Ezek a nevek aztán újságírói pályafutása alatt álnévként is sokszor szerepeltek egyegy írása alatt, de ezek mellett se szeri, se száma a különböző ismertebb és ismeretlen álneveinek. A Budapest Hirlaptól megválván az Ország-Világ című képes irodalmi és közéleti hetilap szerkesztését vette át, majd egy évtizedre. Közben más lapoknál is jelentek meg írásai és gyermekeknek szóló meséi, történetei. Alig múlt harminc éves, amikor már
meseíróként ismerte az ország. Ugyanakkor ő megmaradt harcos újságírónak is, aki kiállt az emberi jogokért, foglalkozott a magyar nyelv ügyétől kezdve a gyermekek világán túl, a tanüggyel, a tanítók és a tanárság helyzetével, nemzetiségi kérdésekkel, a magyarság helyzetével a nemzetiségek között, antiszemitizmussal, politikai kérdésekkel, szociális kérdésekkel, a tudomány világával, a magyar irodalommal stb.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
a magyar nyelv védelmében 1887-ben országgyűlési képviselővé választották, ahol parlamenti szűzbeszéde nem kis felháborodást és egyben derültséget váltott ki, mivel a magyar gyermekirodalomról és a gyermekek tankönyveiről beszélt, bemutatva a képviselőuraknak, hogy milyen rossz magyarsággal megírt könyvekből kell saját gyermekeiknek tanulnia, és mennyire nincs olyan irodalom, amit a gyermekek kezébe lehet adni. Tulajdonképpen ez az aktus nevezhető a színvonalas magyar meseirodalom és tankönyvírás kezdetének.
231
kis kincses Pár évvel később, ugyanitt szembehelyezkedett pártja álláspontjával az úgynevezett Véderővitában. Ekkor a magyar hadsereg vezénylési nyelve kapcsán kiállt a magyar nyelv használatáért a német nyelv magyar hadseregben való alkalmazásával szemben. Ezért távoznia kellett pártjából s az ellenzék soraiba ült át. A következő választáson már hiába volt minden igyekezete, nem élvezhette a kormánypárt támogatását s így a választáson elbukott. Közben más lapokat is szerkesztett és más lapoknak is dolgozott. 1893-ban odahagyva az OrszágVilág szerkesztését, előbb a Magyar Hirlap munkatársa lett, ahol nem sokkal később a tanügyi rovat szerkesztését kapta, majd megalapította saját tanügyi és politikai lapját, a Nemzeti Iskola című hetilapot. E lap nagy népszerűségre tett szert a magyar tanítóság körében, annak ellenére, hogy állami támogatást nem kapott s hivatalosan az iskolák nem is járathatták. Persze ezekben az évtizedekben nem feledkezett meg a gyermekek világáról sem. Szorgalmasan írta meséit, történeteit. Ma már tudható, hogy több mint másfél száz kötetet írt, és ennél még sokkal többet szerkesztett, amelyek két-három, de némelyik tíz-tizenkét kiadást is megértek, és ma is jelennek meg könyveinek újabb kiadásai.
abbahagyta a lap szerkesztését, de írásai sokáig jelentek meg itt is, örvendeztetve vele kis olvasóit. 1909-ben, amikor tényleg elege lett a felnőttekből, teljességgel a gyermekek világába vonult vissza. Ekkor új gyereklapot alapított Sebők Zsigmonddal Jó Pajtás címen
Gyűjtemény az utókornak 1896-ban az ország a millennium lázában égett, Benedek Elek úgy gondolta, azzal tesz eleget az ünnep kívánalmainak, ha összegyűjti a magyar mese- és mondavilág kincseit. A kortársak lehetetlennek tartották a vállalkozást, neki két év kitartó munkával sikerült, amivel a magyar mese- és mondairodalom első alapvető összegyűjtése valósult meg. 1889-ben alapítója és főszerkesztője lett Pósa Lajossal együtt Az Én Ujságom című gyermeklapnak. Ugyan pár év múlva
újra a szülőföldön A századfordulóra felépült Kisbaconban a kúriája. 1906-tól már innen intézi munkáit. 1916-ban, amikor Románia megtámadta a Monarchiát, családjával menekülni kényszerült Kisbaconból. Hosszú és fáradságos úton érkeztek meg Budapestre. Mégis, amikor kimondták Erdély Romániához csatolását és százezrek menekültek szülőföldjéről, úgy döntött hazamegy és ott folytatja munkáját. Visszatérve otthonába, óriási irodalomszervező munkába kezdett. Felismerte, hogy a nagy nemzeti katasztrófa bekövetkeztével mindenki a saját problémájával van elfoglalva és pont a legkisebbekről, a gyermekekről feledkezett meg mindenki. Elfogadta a felkérést a Cimbora szerkesztésére s az 1920-as években ez a lap vált a Kárpát-medence legismertebb képes gyermeklapjává. A lap szerkesztése súlyos megterheléssel járt számára és anyagilag is nagy áldozatot követelt tőle. Halála akkor érte, amikor éppen levelet írt, és kénytelen szükségszerűségből lemondott e lap szerkesztéséről, de kért, buzdított másokat, hogy harcoljanak, tevékenykedjenek a magyar nyelvért. Híressé vált utolsó papírra vetett szavai: „az a fő, hogy dolgozzanak újra…”. Sírjára az általa írt négy verssor került: „Jézus tanítványa voltam Gyermekekhez lehajoltam. A szívemhez fölemeltem Szeretetre így neveltem.” Perjámosi Sándor
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
232
kis kincses
A dicsekedők olt egyszer egy ember s annak három fia. Ez az ember két idősebb fiát mesterségre adta, az egyikből borbély, a másikból kovács lett. Kisebbik fiának nem kellett semmiféle mesterség, az felcsapott katonának. Esztendő mult esztendő után, a fiúk nem jártak haza, egyszer azonban levelet kaptak mind a hárman, hogy menjenek, ha még életben akarják látni az apjukat. Haza mennek a fiúk s hát csakugyan az apjuk halálán van. – No édes fiaim – mondotta az öreg ember –, csakhogy még egyszer láthatlak. Mondjátok el nekem, melyik mire ment, jól kitanúltátok-e a mesterségeteket, hogy legalább nyugodtan szállhassak az én koporsómba. Azt mondja a legidősebb: – Ne búsúljon édes apám, mert én jól kitanultam a mesterségemet. Én úgy tudok beretválni, hogy a nyulat futtában megberetválom. – Na ez igazán szép – örvendezett az öreg ember –, te fiam a jég hátán is megélsz. – Ne féljen, édes apám – mondotta a másik legény, a kovács –, mert én meg úgy kitanultam a mesterségemet, hogy a lóra futtában felverem a patkót, meg le is veszem róla. – Oh de jó, Istenem, oh de jó! – mondotta az öreg ember. – Hát te, fiam – szólt a legfiatalabbhoz –, milyen katona vagy, jól tudsz-e a karddal bánni? – Én-e, édes apám? – kérdezte a legény – tudok biz én. Egyszer kimentem sétálni a lefényesebb ruhámban s hát a mint mennék az utczán, szakadni kezd az eső. Hej, Uram Teremtőm, mit csináljak, gondoltam magamban, most ez a czudar eső pocsékká veri az én szép atillámat. De nem sokáig gondolkoztam, hirtelen kirántottam a kardomat s olyan gyorsan hadonáztam magam körűl, hogy egy csepp nem sok, annyi sem esett rám. Hej bezzeg bámulták is a többi katonák, a mikor visszamentem a kaszárnyába, hogy nem vert meg az eső. Odajött a generális, megkérdezte, hogy mit csináltam. Mondtam én, nem csináltam egyebet, csak kirántottam a kardomat s azzal visszavertem az esőt. – Derék vitéz vagy, fiam – mondta a generális s egy zacskó aranyat adott ajándékba. – Oh, Istenem, Istenem – mondotta az öreg ember – most már igazán nyugodtan halhatok meg, megéltek mind a hárman a magatok emberségéből, nincs szükségetek arra a pénzecskére, a mit összekuporgattam. Épen azon a szempillantásban ment a pap, hogy feladja az utolsó kenetet, s a haldokló ember, a mi pénze volt, mind odaadta a papnak, hogy ossza ki a szegények közt. De bezzeg lekonyúlt az orra mind a három fiúnak, elment a kedvük a dicsekedéstől egész életükre. Az apjukat eltemették, aztán nyakukba vették a világot, mentek hárman, három felé. Holnap legyenek a ti vendégetek. Benedek Elek
Kincses Kalendárium
233
a 2009-es esztendőre
kis kincses
S
Bogárvilág
zép tavaszi délután volt. A nap körűl aranyos felhőcskék uszkáltak. Orgona virított a domboldalon. Sárga rigó tilinkózott a zöld lombok árnyékában. A fűszeres füvektől, az ékes virágoktól illatos volt a levegő. Rituska virágot akart szedni a hegyen, Magduska meg bogarat akart fogni, hosszú bajúszú, nagy bogarat, a milyent apuska könyvében látott. Apa tehát elvitte őket a hegyre. Van ott elég virág, a virágon meg elég bogár. Magduska piros ruhában akart menni a hegyre. Azt mondta apuskának, hadd lássák a bogarak, hogy neki piros ruhája is van. De ő nem adja ám a piros ruháját a bogárnak! Van a bogárnak is anyuskája, majd varr neki piros ruhát, ha jó lesz és megeszi a leveskét, meg a húskát mindennap. Rituska, a ki nagyobb és okosabb volt Magdus kánál, azt mondta a hugocskájának, hogy a bogarak nem élnek ám hússal, se levessel, hanem füvet, falevelet, virágot, gyümölcsöt és gyökeret esznek. Tudja ő ezt. Az édes apa bogaras könyvéből olvasta. Mikor végig lapozgatta a könyvet, nagyot nézett. Nem hitte volna, hogy annyi bogara van az Istenkének. Tömérdek sok bogár. Bezzeg ha nem volna sok a bogár, rossz dolguk lenne a kis madaraknak. Ezt már Magduska mondta. Ő is tudta, hogy bogárpecsenyét esznek a madárkák. Mert a minapában, mikor a tornáczon kávéval kínálgatta a kis verebeket, apuska azt mondta neki, hogy nem kell az a madárnak, talál ő annál pompásabb eledelt a kertben. Szép rózsaszínű, illatos virággal van teli az almafa. Ezer bogár zsong, muzsikál körűlötte. Azokat fogdossák a kis madarak és jól laknak velök. Bizony jól teszik a madarak, ha megeszik a bogarakat. Legalább nem csípik meg Magduskát. Van aztán az apa bogaras könyvében egy nagy-nagy bogár, két nagy agancsa van, akárcsak az édes apa nagy papírvágó ollójának. Szarvasbogár a neve. Veszedelmes egy bogár! Ha a kicsinyke Árpád bölcsőjébe repűlne, talán meg is enné szegénykét. Pedig Magduska nagyon szereti a kis öccsét. Rituska nagyot kaczagott erre, habár tudta, hogy nem illik kinevetni a kis tudatlanokat. Elmondta azonban Magduskának, hogy a bogár nem eszi meg a jó kis gyermeket. De meg se csípi, ha nem bántják. De azért mégis jól teszik a kis madarak, ha megeszik őket, mert van köztük sok olyan, a mely nagy kárt okoz az embernek. Ilyen a cserebogár. Az élő fák gyökerét rágja, a mitől a fa beteg lesz és kihal. Sok cseresznyefát kipusztítottak már a sárga cserebogarak. Kár értök. Kedves gyümölcs a cseresznye. Hasonló kárt okoz a nagy bajuszú cinczér, a szarvasbogár, a farágóbogár, meg a szú.
Kincses Kalendárium
234
a 2009-es esztendőre
kis kincses A betűző szúk gyakran igen nagy károkat okoznak. A fenyőfákat, a jó gyermekek karácsonfáját, bántalmazzák és néha egész erdőket elpusztítanak. A pattanó bogarak a gabonában tesznek nagy kárt, mert a gyökerét rágják el. Az ormányos bogarak szintén nagyon kártékony állatkák. Majd a gabonát pusztítják (a zsuzsok), majd pedig a hüvelyes veteményekben: a borsóban, lencsében okoznak nagy károkat (a zsizsik), mások végre az éretlen gyümölcsök: dió, mogyoró, cseresznye, makk héját átfúrják és a belét megeszik. Innen van a sok lyukas mogyoró! Magduska nagyon szereti a mézet. Azt mondta egyszer az édes mamának: ha ő a mamája volna, mindig mézet főzne apuskának. Ahhoz nem kell annyi babrálás. Még csak tüzet sem kell rakni. S a mi fő: a méz édesebb a húsnál. Magduska nagyon szereti a mézet. De van ám a bogarak között is olyan, a mely szintén nagyon szereti a mézet. Ez az édes szájú bogár a nünüke. Kékes fényű, nagy potrohú bogár. Szegény méhecskéket néha nagyon megrövidíti. Befurakodik a házukba és megdézsmálja a mézüket. Rituska később orgonavirágot szedett a kis mamának. A szomszéd bokorról egy aranyos bogár szállt fel hirtelen. A megijedt bogár Magduska felé repűlt, aranyos szárnyát összevonta és a fűbe esett. Magduska ujjongva rávetette magát és hívta apát, hadd fogja meg az aranyos bogárkát. A bogár nagyon megtetszett Magduskának és azt mondta, hogy örömest neki adja a piros ruháját, ha a bogár mamuskája ő neki is varr olyan szép aranyos kis ruhácskát. Bizonyosan sok húst eszik meg ez az ékes bogár, ha olyan szép, aranyos a ruhája. Így okoskodott a kis Magda, de Rituska mindjárt előállt az ő tudományával, hogy az aranyos bogár rózsabogár virágporral és mézzel táplálkozik, de azért megeszi a gyümölcsökből és fákból kiömlő czukros nedveket is. Ez nem kártékony bogár. Rituska azonban ismer hasznos bogarakat is. A kertész bácsiknak a kedves bogarát. Szép, piros, gömbölyű kis bogárka, a hátán fekete pöttyökkel. Parányi kis zöld bogárkákkal táplálkozik. Ezeket az apró, porszemnyi állatkákat pusztítja a katiczabogár, mert ez a neve a hasznos kis állatnak. Az édes mama azonban Isten tehénkéjének szokta nevezni. De a Magduska nincsen kibékűlve ezzel a névvel. Ő jobb szeretné, ha „Isten boczikájának” neveznék, mert bizony nagyon piczinyke a bogár, nem illik rá a tehénke név. Mikor hazafelé ballagtak, vékony lábú, fényes hátú bogarak futkostak a sövény alatt. Futó bogarak voltak.
Kincses Kalendárium
235
a 2009-es esztendőre
kis kincses Magduska pityergő arcot vágott és az apa ölébe kívánkozott. Jaj, jaj, a lábára másznak ezek a rossz bogarak. Ha ő majd iskolába jár, megmondja a tanító bácsinak, hogy térdepeltesse le őket, ha megcsípik a Magduska lábát. Azt akarta, hogy verje meg az apa őket. De az apa nem bántotta, mert azt mondta, hogy ezek nagyon is hasznos állatkák. Felmásznak a cserjékre, fákra s leeszik a hernyókat. Az erdész bácsi kedves bogárkái ezek, különösen az aranyoszöld, vagy rézvörös hátú bábrabló bogár. Nagy ellensége ez a kártékony hernyóknak, legkivált pedig az úgynevezett búcsújáró hernyóknak. Ezek között nagy pusztítást visz véghez. Magduska azért mégis erőnek erejével azt akarta, hogy apa vegye az ölébe. Rituska, a kis okos leány azt súgta az apának, hogy Magduska nem a bogaraktól fél, hanem elfáradt már. És igaza is volt neki, mert a mint apa ölébe vette Magduskát, a szőke fejecskéjét apa karjára hajtotta és szép csöndesen elszenderedett. Mamuska pompás uzsonnával várta otthon a kis kirándulókat. Gauss Viktor
KOCZKAREJTVÉNYEK A koczkák egy része üresen van hagyva. Ezekbe az üres koczkákba tegyük a megfelelő betűket. A helyes betűket megtalálva, egy magyar fejedelem nevét kapjuk.
Kincses Kalendárium
A betűk helyesen elrendezve balról-jobbra és felülről-lefelé olvasva a következő négy szót adják: 1. Ahol születtél. 2. Mutató névmás. 3. Egy megye neve. 4. A ló kedves eledele.
236
Fejtörő
a 2009-es esztendőre
kis kincses
A Riska
K
önczöl János tartozik a községnek harmincz forint földbérlettel. A termés rossz volt. Könczöl János „pöcsétet” kap, hogy három nap mulva elveszik mindenit. – Sebaj – mondotta kezével legyintve – behajtom a Riskát holnap a vásárra. Az asszony helyesli ezt. A tehén árából lehet egy másik tehenet venni, meg a harmincz forint is kikerűl belőle. Az a másik tehén idővel csak ilyen jó tehénné nevelődik, ha gondozzák. – Lakjatok jól utoljára tejjel – mondja vacsorakor Könczölné a gyermekeinek – holnap ki tudja, kaptok-e? A hat gyerek összenéz. A hír nem tetszik. Másnap reggel tehát kihajtódik a Riska. Nem valami különös tehén, csak afféle kurtaszarvú, téglaszínű kis barom. Az egyik szarva legőrbűlt még kicsi korában, de jó tehén, mert mindig sokat ad, és okosság dolgában sem utolsó. És ime, most a Riska megválik a háztól.
A mint kihajtják az istállóból, megáll az udvar közepén és bőg, közben odadörgöli a homlokát a kút kávájához. – Nye, te, nye –, mondja János, gyöngéden rápöczögetve a botjával. – A tehén az utczáról visszafordítja a fejét a ház felé. János is visszapillant. Ott áll az asszony az ajtóban, a gyerekek között, és törűlgeti a kötényével a szemét. – Nye, te, nye – mondja újból János, tovább indítva a tehenet. Aztán, hogy az csöndes ballagással megindúl az országúton, János leveszi a kalapja mellől a makra pipáját; rátöm és kicsihol; és megy a tehén után látszólag egykedvűen. Útközben találkozik Gál András sógorral, a ki kereket visz a hátán a kovácshoz. – Hová? (aggyisten!) – mondja Gál András. – Vásárra (aggyisten!) – feleli Könczöl János. – Vásárra-e?
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
237
kis kincses – Vásárra. – Eladja kend? – El én. – Aztán mér adja el kend? – Mér? Hát azér, mer muszáj. – Muszáj-e? – Muszáj hát. – Hát aztán mér muszáj? – Hogy mér muszáj? Azér, mer nem tok fizetni. – Nem tud kend fizetni? – Nem ám. – Hát aztán mér nem tud kend fizetni? – Mér? Hát azért, mer nincs pízöm. A tehén már jól előre haladt. János hozzáemelinti a kalapjához a mutatóujját. És a tehén után siet. Gál András is tovább ballag a kerékkel. Útközben előtalálódik Kovács István is, a ki a háza előtt pipázik. – Hová? (aggyisten!) – kérdi Kovács István. – Vásárra (aggyisten!) – feleli Könczöl János megállapodva. – Vásárra-e? – Vásárra. – Eladja kend? – El hát. Persze, hogy eladom. – Aztán mér adja el kend? – Hogy mér adom el? Hát azér, mer muszáj. – Muszáj-e? – Muszáj hát. – Hát aztán mér muszáj? – Hogy mér muszáj? Azér, mer nem tok fizetni. – Nem tud kend fizetni? – Nem ám. – Hát aztán mér nem tud kend fizetni? – Mér? Hát azér, mer nincs mostan pízöm. Még három emberrel elmondódik így a párbeszéd, azután Könczöl János kiér a faluból.
A falu végén dombra megy az út. A Riska megáll a domb tetején és visszafordítja a fejét háromszor is, jobbról-balról. – Nye, te, nye – mondja Könczöl János, megütögetve a botjával. A tehén előrenyujtja a nyakát és bőg. – Ne bőgj, Riska – mondja Könczöl János szelídebben –, lehet, hogy jobb gazdád lesz, mint én voltam. A Riska még mindig nem bőgte el a bőgni valóját. Ráfordítja nagy fekete okos szemét Jánosra. Bizony megszólal még ez a baromállat, ha sokat beszél vele az ember. És mérgesen rácsapkod. Déltájban hintó-robogás hallatszik az országúton. János meg sem fordúl. Ismeri a robogásáról a hintót. Az uraság hintója a faluból. Félrehajtja az útból egy kissé a tehenet, és ballagdál utána nyugodtan. Csakugyan az uraság jön. Megállítja a hintót. – Hová, János? – Vásárra, nagyságos uram. – Miért adod el a tehenedet? – Nem tudok fizetni. – Mit gondolsz, mennyit kapsz érte? – Nem tudom. – Hetven forintot? – Talán annyit kapok. – Hát a gyerekeknek mi lesz? – Lesz, a mi lesz – nyögi János. – Tudod mit – megveszem én annyiért a tehenedet. – Mennyiért, nagyságos uram? – Hetven forintért. – Annyiért nem adom, nagyságos uram. – Hát mennyiért? – Kapok én azért nyolczvanat is. Nagyon jó állat. – Hát megadom a nyolczvanat. Az uraság benyúl a bugyellárisába. A tehén legel. János ránéz a tehénre és a fejét vakargatja.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
238
kis kincses – Nagyságos uram – mondja –, kapok én ezért többet a vásáron. – No jó, hát még tíz forinttal megszerzem. Itt a pénz. – Ne bőgj – mondja János, botot emelve a tehénre, – nem akar elválni tőlünk ez a pára, mink neveltük szegényt. Megér ez száz pengőt is nagyságos uram. – No, annyit nem ér, János, de én hát azt is megadom, csak azért, mert gyerekpajtások voltunk, hallod, hát itt a pénz, fogd. János még mindig nem nyúl a pénz után. Csak vakargatja a fejét, hol elől, hol hátul. Nézi a tehenet, a mely legel is, bőg is az országút zöldjén; s rájok pillog bánatos fekete szemével. – Százhúszon alul nem adom – nyögi végre elhatározottan. Az uraság egyet gondol. Kivesz még húsz forintot a tárczájából. János ezt látva, kimelegszik. – Nem adom – mondja –, nem lehet. – No, ha nem adod, – felel az uraság, – majd a vásáron találkozunk. Könczöl János azonban nem megy a vásárra.
Visszafordítja a tehenet, és ballagdál utána csöndesen hazafelé. Este van, mikorra hazaér. A gyerekek örömkiáltásokkal ugrálják körűl, és behajtják az istállóba. – No? – kérdi az asszony – nem tudtad eladni? – Tudtam volna – feleli János letéve a tarisznyát a válláról. – Mennyiért kérték? – Mit gondolsz? – Hatvanért. – Többet. – Hetvenért. – Hohó! – Nyolczvanért. – Még feljebb! – Százért? – Micsoda! De bizony – mondja Könczöl elégedetten –, még tán százötvenet is megadtak volna a Riskáért. A gyerekek zsivajgása behallatszik az udvarról: „Riska, Riska! Jó estét Riska! Itt a kenyerem, Riska, neked adom!” – Gyere, no – mondja János az asszonynak –, nézzük meg mink is a Riskát. Gárdonyi Géza
Pósa Lajos Fut Windischgrätz herczeg…
szórejtvény
Fut Windischgrätz herczeg, Bécsig meg sem áll, Egész úton mindig, Jajgat, kiabál: „Több a baj, mint a vaj, Jaj a hátam, jajajaj!” Nagy lihegve áll meg A császár előtt: „Jelentem alássan, Jobb volt azelőtt. Több a baj, mint a vaj, Jaj a hátam, jajajaj!”
Kincses Kalendárium
MI AZ?
Fejtörő
A veréb hordozza, Hat ökör nem bírja. Budapesten nem látható. Vajdafalván található. A ki hamar kitalálja, Tallért nyomok a markába. 239
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Mit mondanak az állatok? Igen mulatságos minő értelmet ád a nép az állati hangoknak. A varangyos béka szól: mit varrsz? mit varrsz? … A kecskebéka felel: papu-cso-csocsocsot… A varangyos béka kérdi: kinek? kinek? A kecskebéka: Urrak-nak-nak-naknak. Veszprém vidékén a békák ezt hajtják: Urak a papok! De csak a nagyok! Alig van állat, melynek a hangját annyiféleképpen utánozná a nép, mint a kecskebékáét. A Borsod megyei Szihalom tájáról való ez: Farkas a faluvégen: adós nékem a falúúú. Nagy kutya: nem adós! nem adós! Kis kutya: meg kell adni! meg kell adni! A legelőről haza rohanó disznók és malaczok panaszos siránkozását szeles, esős időben így értelmezik több helyen: Öreg disznó: ha én aztat tudtam vóna, köpönyeget vettem vóna. Kisebb malacz: én is! én is! én is! Nagyobb malacz: gróf, gróf, gróf…
Nagy bőséggel tárúl elénk a szárnyasok hangjának utánzása; ezeknek szinte csak válogatva adjuk a legjavát: Mikor a czinege falatot talál, somogyban azt mondja: itt, itt, itt; mikor megette: kicsit ér, kicsit ér. Ugyanott a pulykák így beszélnek: Kis pulyka: hej, bibálom, hap, hap! Nagy pulyka: csak így élünk, csak, csak! A „Krisztus és a madarak” czímű költeményben az üldözött Megváltót …a fürj, ha meglátja, Itt szalad! Mind azt kiáltja. A bíbicz meg mindjárt pedzi, Búvik, búvik! Reákezdi. A galamb is búgja sorba: A bukorba, a bukorba! „A vadgalamb és a szarka” czíműben a fészek készítését tanúlá a galamb. A szarka tanítása: Csak így, csak úgy! A galamb csak egyre hajtja: Tudom, tudom … Mire a szarka megunja a dolgot: ha tudod, hát csináld! Van két mese is. Ludakról szól mind a kettő, ismeretesek szerte az országban.
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
240
kis kincses Arany gyüjtéséből közöljük az elsőt. Nyolcz lud aratás után összebeszélt, hogy kimennek búzafőt szedni a tallóra és hogy közös kamarába teszik el, hogy belőle aztán egész télen át élősködjenek. Útközben váltig mondogatták egymásnak: Nyolczan gyüjtsünk egy zsákkal!… De amikor odaértek, mindenki elkezdett gyüjtögetni a maga begyibe, mialatt egyre hajtják libahangon: kiki magának, kiki magának!…
A másik Hódmező-Vásárhelyről van ilyen alakban: Mikor a ludak a szőlőbe mennek, de egy sánta nem tud az ároktól bejutni, az árok szélén elkezd járkálni és azt kiabálja: Kata te! Kata te! Hum (hol) möntetök be? De jön a csősz, megostorozza a ludakat; a sánta szárnyára kel és ezt kiabálja a többihez: Tudtam, hogy úgy jártok! Tudtam, hogy úgy jártok! Perényi Adolf után
Virágóra A ki ismeri a virágokat, annak júliusban megmutatják, hogy hány óra van. Reggel 5-kor nyílik a fekete csucsor, másképen ebszőlő. 6-kor nyílik a kék virágú katáng, másképen a nap után néző fű. 7-kor nyílik a villás csöngetyűke. 8-kor nyílik a keresztes tarnics. 9-kor nyílik a piros tikszem. 10-kor zárúl a czérnaágú virág. 11-kor zárúl az egérfülű virág. 12-kor zárúl a mezei csorbóka. Délután. 1-kor zárúl a dudva-csorbóka. 2-kor zárúl a tolvajfű, másképen bugás saláta. 3-kor zárúl a szegletes tarnics. 4-kor zárúl a nagyvirágú len. 5-kor zárúl a sárga mályva. 6-kor zárúl a villás csengetyűke. 7-kor zárúl a keresztes tárnics. 8-kor zárúl a nagyvirágú szulák. Persze az ilyen óra szerint nem tanácsos a vasútra menni, mert vagy hamar megy az ember, vagy elkésik. Mindentudó Gergely
A nagyapó kérdései: 1. Akkora, mint a tehén, és akkora helyen megfordúl mint egy dió. Mi az? 2. Miért nem fizet a tarka ló a hídon hídpénzt? 3. Háromszáz arató mit csinál egy nap legtöbbet?
Fejtörő
Kincses Kalendárium
241
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Ajnácskő – rege –
Rimaszombat közelében két várrom van, egyik Fülek fellé, másik a kies Gortva-völgyben. Ajnácskő az, Várgede emez. A honfoglaló csaták lezajlása után következett az ország felosztása a vezérek, alvezérek és katonák közt. E tájra Huba vezér indúlt a maga népével s útközben osztogatta a javadalmakat. Ez a szép völgy azé, ez meg ott amazé. Ott volt Huba vezér gyönyörű leánykája, Hajnácska is. Legelőször értek a gortva-völgyi bűvös forráshoz, mely fölött egy vár emelkedett. Elkezdték ostromolni, s csakhamar sikerűlt bevenni, kivált Gedő hadnagy vitézségének miatta. – Tied a vár, s a környék – mondá Huba vezér – s a meddig naplementéig érünk, mind a tied legyen a vidék. Azonban nem kellett sokáig menniök, midőn elibök bukkant egy völgymederből kiemelkedő sziklacsúcson egy gyönyörű tündérvár. – Oh, be szép, be szép! – kiáltott fel elragadtatva Hajnácska. – Apám, add nekem ezt a várat, ha beveszszük. – Nem lehet – mondá Huba –, a vár a Gedőé lesz, neki igértem. Erre Gedő is könyörögni kezdett, hogy elég neki a másik vár, csak adja ezt oda a leányának, ha olyan nagyon megnyerte a tetszését. – Nem szeghetem meg a szavamat – szólt a vezér –, ám jól van, legyen Hajnácska leányomé a vár, de akkor legyen a leányom a tied. Így keltek össze Gedő és Hajnácska s sokáig éltek boldogúl a két szomszéd várban, melyet „Gedő” és „Hajnácskő” várnak említenek sokáig a krónikák. Most már csak rom. Omlik, romlik, minden évben kisebb a rom, csak a szép kőszirt ugyanolyan még ma is, mint a minőnek a szép Hajnácska látta ezer esztendő előtt. Mikszáth Kálmán
SEBES MONDÓKÁK Jól járnak a molnárok, Mert jó nyár jár reájok.
Szerdán szorongatnak, Csütörtökön csalogatnak, Pénteken pirongatnak, Szombaton szomorítanak, Vasárnap vigasztalnak.
Hétfőn hírdetnek, Kedden keresnek,
Kincses Kalendárium
242
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Péter és Pál
V
olt egyszer egy szegény ember. Péternek hívták. Sok gyermeke volt, de aztán egész gazdasága egy árva kakas volt. A szomszédja, Pál meg erős gazda volt s mégis mindig jajgatott. Azt mondja egyszer Pál Péternek: – Szomszéd! A kend kakasa sokat kaparász az én kertemben, én tovább nem tűrhetem. Hogyha megfoghatom, kitekerintem a nyakát. Péter nem szólt semmit, de erősen gondolkodóba esett, hogy mitévő legyen azzal a szegény kakassal. – Én bizony – gondolja magában – nem veszkődöm sokáig vele, hanem az uraságnak ajándékozom, hátha még meg is jutalmaz valamivel. Azzal megfogta a kakast és elvitte az urasághoz. – Talán bizony keresztelés vagy lakodalom van a házadnál, Péter, hogy kakast ajándékozgatsz? – kérdezi az uraság. – Dehogy, uram, nem lesz nálam semmiféle, csak költse el az úr a családjával, ne gondoljon vele – mondá Péter. – Hm, nem értem a dolgot. Hát nem elkéne nálatok, hisz annyian vagytok, hogy no… – Igaz, uram, igaz, de minek adjak én húst a gyermekeimnek, mikor kenyérre is alig jut. Jobb, ha meg sem kóstolják. – Óh, te oktondi! Hát add el és végy kenyeret az árán. – Dehogy adom, uram! Ha én a városba viszem, két nap járom az utat s míg hazaérek, megeszem a kakas árának a felét. Mit tehetett az uraság, nem lehetett Pétert megtéríteni, kiadta hát a rendeletet a
Kincses Kalendárium
243
a 2009-es esztendőre
kis kincses szakácsnénak, hogy ebédre süsse meg a kakast. Mikor az ebéd kész volt, Pétert is az asztalhoz ültette. Épen heten ültek vele együtt az asztalnál. Azt mondja az uraság, mikor a sült kakast behozták: – No, Péter, a kakast te osztod el, de úgy vigyázz, hogy mindenki megkapja a maga részét. Ha jól osztod, megajándékozlak, ha nem jól osztod, lehúzatlak s tizenkettőt veretek rád. Erre Péter maga elé vette a kakast, levágta a fejét s azt a gazda tányérjára tette ezekkel a szavakkal: A fej az úré, mert ő a ház feje. Azután a nyakát vágta le s ezt a gazdasszony tányérjára tette. – A fej és a nyak egyek – mondá Péter –, a szentírás szerint is a férj és feleség egyek, tehát a nyak az asszonyt illeti. Most a kakas két szárnyát vágta le s odaadta a fiúknak, hogy jobban tudjanak írni, a két lábát pedig a leányoknak, hogy jobban tudjanak tánczolni. Azt mondá most Péter: – Mindenki megkapta a magáét, én is elveszem a magamét, s azzal a „maradékot” megette. Nagyot kaczagott az uraság és családja a Péter furfangján s jó kedvibe gazdagon megajándékozta. Adott neki tehenet, borjút és birkát is. Haza megy Péter nagy örvendezéssel s beszéli Pálnak a szerencséjét. – Megállj, Péter – gondolá Pál –, adok én öt kakast az uraságnak s akkor ötször annyi ajándékot kapok. Mindjárt megfogott öt kakast s elvitte az uraságnak. Az uraság jól tudta, hogy honnét fúj a szél, nem akarta elfogadni az ajándékot, de Pál addig kérte, hogy mégis elvette, hanem kikötötte, hogy a sült kakasból neki is enni kell, éppen mint Péternek. Megsüttette mind az öt kakast s amikor asztalhoz ültek, ezt mondotta Pálnak: – Hallod-e, Pál! Az én házamnál az a szokás, hogy a ki hozta az ajándékot, az is ossza el, de úgy oszd, hogy hetünk közűl mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, hasznát veszed, ha nem: huszonnégy botot veretek reád. Eleget törte a fejét Pál, de nem volt annyi esze, hogy az öt kakast fel tudja osztani hét ember között. Az uraság, mikor látta, hogy Pál semmire nem tud menni, elhívatta Pétert. – Nem tudom, uram – mondá Péter –, hogy el tudom-e osztani, de én mindig, jóban, rosszban, a Szent-Háromságban bíztam, talán most is segít rajtam. Azzal neki látott az osztásnak. – Én azt találom – mondá Péter –, hogy a nagyságos úr, a nagyságos asszony és egy kakas egy háromságot tesz ki, a két úrfi és egy kakas nem különben, a két kisasszony és egy kakas is csak egy háromság s végezetre én szegény ördög és két kakas ismétcsak egy háromság most már, mind közönségesen, jó étvágyat kivánok. Az egész ház népe kaczagott a Péter furfangjának, az uraság Pált huszonnégyig verette, Pétert pedig megajándékozta házzal és telekkel. Benedek Elek
Kincses Kalendárium
244
a 2009-es esztendőre
kis kincses
A nagyapó tréfái Azt mondja egy este a nagyapó: – Mutatok nektek valamit. No, tudom, ezt megbámuljátok. Adjatok csak valami hosszu keskeny papirost. Ott volt egy nagy ujság. Abból a nagyapó két ujjnyi széles papiros szalagot vágott, és a két végét összeragasztotta. Az igaz, hogy egyet fordított rajta előbb, de ezt a gyerekek semmibe se vették. – No – az mondja a nagyapó –, mit gondoltok, hogy ha hosszában elvágom ezt a pántlikát, hány karika lesz belőle. – Kettő –, felelték a gyerekek. – Bizonyos?
– Bizonyos. – Jól van – mondja a nagyapó –, álljon elő, a ki ügyesen tud bánni az ollóval és vágja hosszában ketté ezt a karikát. Hát a gyerekek nagy bámulatára egy karika maradt a kettévágott karika, csakhogy kétszer akkora, mint az előbb volt. – Hátha most megint kétfelé vágjuk? – kérdezte a nagyapó – hány lesz belőle? Most már nem merték mondani a gyerekek, hogy: kettő, mindegyik azt felelte: egy. De bizony most már két karika lett az egyből, csakhogy a két karika egymásba volt kötve. Ennél csudálatosabb dolgot a nagyapó sohasem mutatott.
Kincses Kalendárium
245
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Hogyan kell festeni? Az én Tihanyi Pista öcsém festéket vett a minap. – Minek neked az a festék? – így szólok hozzá. – Nem tudsz te festeni. – Dehogy nem – feleli a Pista –, láttam én, hogyan kell. Csak víz kell hozzá, semmi egyéb. - Jól van – felelem –, mutasd meg majd, a miket festettél. Hát valami öt percz múlva előjön a Pista a másik szobából és hoz valami négy papirost, a miről csurog a festék. Az egyik papirosra kék tócsában valami zöldséget festett. – Ez a kékség tenger, úgye – mondom neki – és az a zöldség sziget? – Dehogy is Gergely bácsi – felelte nevetve –, az a kékség az ég, az a zöldség pedig jegenyefa. Másik képet mutatott. Az már képes lapból való kép volt, vágtató huszárt ábrázolt. Ezt a Pista úgy festette ki, hogy kék mentét és piros nadrágot festett a huszárnak. Csakhogy a kék festék belefolyt a huszár arczába, a nadrág pirossága meg keresztűl csurgott a csizmán, a lovon és a földön, úgy, hogy ha a huszárnak akkora nadrágja lett volna, mint a mekkorát a Pista festett, hát egy hétig se tudott volna kilovagolni a saját nadrágjából. – Hát ezt te festésnek nevezed? Nem festés ez, hé, hanem csak mázolás. – Nem tudom másképen. – Égetett valami, míg ezt festetted? Valami tüzes tapló nem volt a zsebedben, füledben vagy czipődben? – Nem. – Hát akkor minek siettél. Ki sietve fest, az nem fest soha jó képet. A ki lassan
dolgozik, annak nem fut széjjel a festéke. Az csak kevés vizet vesz fel az ecsetbe és a festékből csak annyit ken a papírra, hogy a papiros vagy a kép átlátszó marad. A festéknek mindig átlátszó hígnak kell lennie, soha sürünek, és a szinből csak olyan keveset szabad venni az ecsetbe, a minél kevesebbet már nem is lehet. Inkább kétszer-háromszor festünk meg egy részt vékonyan, átlátszóan, mintsem hogy egyszer tócsásan, vastagon. Mikor zöldet akarunk festeni, példáúl fát vagy rétet, nem a zöld festékkel megyünk neki nyakra-főre, hanem kékkel festjük meg először, halványkék színüre, finoman. Mikor ez megszárad, ugyancsak ilyen finom vékonysággal, sárga festékkel vonjuk be mindenütt a kékséget s akkor azt vesszük észre, hogy a kék átváltozott zölddé s a skatulyában lévő zöld festéket már csak imitt-amott kell használnunk. Tájképeknél legelőször az eget festjük meg. Az eget mindig kékre szokták a gyerekek festeni, pedig az ég nem mindig kék, fehér, szürke felhők vannak rajta, sőt néha sötétszürke is, mint esős időben. Akármilyen eget festünk, csak akkor dolgozzunk tovább, mikor már az ég színei jól megszáradtak, mert a ki példáúl nem várja ezt meg, hanem belefesti a vörös háztetőt valami csöpögős telire vett ecsettel, az aztán tájkép helyett vörös tengert kap, a miben kis csacsik úszkálnak. A ki figyelembe veszi az én tanácsomat, küldjön képet nekem, majd én megmondom, jól festette-e, vagy nem, és hogy mire vigyázzon még, hogyan fessen. Mindentudó Gergely
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
246
kis kincses
A szamár meg az oroszlán
E
gyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az üveghegyeken is túl, a hol a kis kurta farkú malacz túr, - volt egyszer egy szamár. Ez a szamár elindúlt, hogy lásson országot-világot. A mint megy, mendegél, találkozik egy oroszlánnal. Megnézi az oroszlán erősen a szamarat, mert még ilyen nagy fülű állatot nem látott világon való életében s kérdi tőle: – Hát te ki vagy, s mi vagy, te füles? Azt mondja a szamár: – Iá! Iá! Én a bárányok királya vagyok. – No bizony, ha a bárányok királya vagy, hadd lássuk, melyik erősebb? Itt van egy fa, ni! Húzd le annak a tetejét a földre. – Húzd le elébb te – mondotta a szamár – aztán én is lehúzom. Az oroszlán egyet nagyot ugrott, derékon fogta a fát s lehajlította a földre. – Hisz ennél én többet tudok – mondta a szamár, s mikor éppen az oroszlán el akarta ereszteni a fa tetejét, megfogta, belekapaszkodott, de abban a pillanatban meg is lódította a fa s úgy eldobta a szamarat, hogy a fától egy puska-lövésnyire esett le. Éppen egy bokor tövébe esett a szamár, ott guggolt egy nyulacska, azt estében agyonütötte. Felkapta a nyulat a szamár, vitte az oroszlánhoz s mutatta nagy diadallal.
– Látod-e? Ilyen erős vagyok én! Az oroszlán egy kicsit elszégyenlette magát, de mégis azt mondta: – No, próbáljunk még egyet. – Én nem bánom – mondta a szamár –, de azt előre megmondom neked, hogy, ha a félfülemet hátra csapom, akkor még csak félharagba vagyok, de mikor a másik fülemet is hátra csapom, akkor szaladj, a merre látsz, mert különben vége az életednek! Hej! Gondolta az oroszlán – ennek fele sem tréfa, azzal uczczu, neki rugaszkodott az erdőnek, szaladott, a hogy tudott. A mint szalad, jön szembe vele egy farkas. – Hát te hová szaladsz, oroszlán?
Kincses Kalendárium
247
a 2009-es esztendőre
kis kincses – Jaj, ne is kérdezd! Találkoztam a bárányok királyával, s azt mondta nekem, ha a fél fülét hátracsapja, akkor csak fél haragban van, de ha a másikat is hátra csapja, vége az életemnek. – De már én szeretném látni azt az állatot – mondotta a farkas. – Gyerünk vissza, ketten csak elbírunk vele. – Nem megyek én. – Ne félj, csak gyere. Csinálok egy nyírfagúzst, abba beleteszszük a nyakunkat, együtt élünk, együtt halunk. Na ebbe bele is nyugszik az oroszlán. A farkas hamarosan nyírfa-gúzst csinál, beledugják a nyakukat, mennek, mendegélnek, s egyszer csak meglátják a szamarat. A szamár is meglátja őket, s hátra csapja az egyik fülét. – Látod-e – mondja az oroszlán –, az egyik fülét már hátracsapta, fordúljunk vissza, a míg csak félharagban van. – Gyere csak, gyere – bíztatta a farkas –, ne félj tőle. – Egyet-kettőt lép még az oroszlán nagy nehezen, de mikor a szamár a másik fülét is hátra csapja, hirtelen megfordúlt, akart, nem akart a farkas: vitte őt is magával, szaladott esze nélkül. Egyszerre csak a farkas földhöz vágja magát. Úgy megszorította a gúzs a nyakát, hogy felfordúlt s megdöglött. Megáll az oroszlán, nézi a farkast, hogy mi történt vele. A farkasnak ki volt tátva a szája s az oroszlán azt hitte, hogy reá vigyorog, nevet az ő gyávaságán. Mondá az oroszlán: – Hiszen neked nevetség, nekem ijedség! Azzal ott hagyta a farkast, hátra sem mert nézni, világgá szaladott. Ha az oroszlán el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna. Benedek Elek VONALREJTVÉNY
Fejtörő
A csillagozott betűtől a felkiáltójelig haladva, a vonalak mentén olvassuk össze a betűket, hogy értelmes mondatot kapjunk!
Kincses Kalendárium
SZÖGLETREJTVÉNY
A betűket helyes sorrendben összeolvasva az óramutató járásával megegyező irányban, egy nagy költőnk nevét és leghíresebb művének címét találjuk.
248
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Gyermekjátékok Hidasmester 15-12 kis leányka félkörbe áll egymás kezét fogva. Jókora távolságban tőlük két leány szemközt foglal állást, szintén kezet fogva. Most a félkörben állók énekelve kérdezik: A: Itthon vagy-e hidasmester? A két leány pedig felel: B: Itthon vagyok, csak most jöttem. A: Eressz átal a hídadon! B: Nem eresztlek, mert leszakad. A: Ha leszakad, megcsináljuk. B: Mivel tudnád megcsinálni? A: Aranygyöngygyel, gyöngyharmattal. B: Hol vennéd az aranygyöngyöt? A: Isten adná szent kezéből. Most a félkörben állók futva közelednek összefogódzva egyenes sorban a két leányka felé, a kik hátrálva mondogatják: Bújj, bújj, bokrostúl, Kukoriczaszárastúl. Mikor aztán a futók elérik a hátrálókat, ezek, mint egy híd alatt, áteresztik a sort, kivéve a két utolsót, most ezek csinálják a hidat és a játék ismétlődik.
be ne hajthassa, s ha elérik a botjukkal a tekét, megütik és a kondásnak újra elő kell azt hajtani. Ha sikerül a kondásnak a tekét a nagy lyukba behajtani, akkor a tekét a lyukból kiveszi és elhajítja. A játszóknak most a teke után kell futni és a megállott tekére a botjaikkal ráütni, ezalatt a kondás azt a helyet választja magának, amelyiket akarja. A ki a tekét megütötte, az ismét visszafut és egy üres lyukat elfoglal, a kinek hely nem jut, az lesz a kondás. Mikor a tekét néha messze elütik, míg a kondás az után fut és visszahajtja, az alatt a játszók összeverik a botjaikat és ezt a versecskét szokták mondogatni: Kását főzünk a disznónak, Korpát a kondásnak.
Tekézés vagy csürközés Ásnak eggyel kevesebb lyukat, mint ahány játszó van. Rendesen öten vagy heten játszanak. A lyukakat egymással szembe s egymástól 2-3 lépésnyire ássák. A lyukak közé, középre, egy nagyobacska lyukat ásnak, melyet ólnak is neveznek. Minden játszónál bot van s mindenik egy-egy lyukban tartja a végét. Egy játszó a kondás, ennél is bot van, mellyel a tekét vagy csürköt (nevezik disznónak is) hajtja a középlyuk felé. A teke vagy labda, vagy fagolyó. A játszók igyekeznek megakadályozni, hogy a kondás a tekét a középső lyukba
Kincses Kalendárium
249
Pósa Lajos
Hej, ha én is huszár lehetnék! Hej, ha én is huszár Lehetnék! Azok ám a deli Leventék! Ha fölpattan szílaj Lovára: Tánczolva indúl a Csatába. Hej, ha én is huszár Lehetnék! A csatába lovon Mehetnék! Villám szállna kardom Hegyére, Azzal írnám nevem Az égre!
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Tatár hídja
H
íres, nevezetes erdő volt réges-régen a Rika erdeje. Szeretett itt lakni Atilla is, volt is neki vára a Hegyestetőn, s ebben az erdőben temették el Atilla feleségét: Rékát egy nagy kő alá. Hanem később megváltozott a világ, s hun vitézek helyett: tatárok tanyáztak a Rika erdejében. Abban az időben, mikor a tatárok pusztítottak Magyarországon, sürű rengeteg erdő volt Rika erdeje. Bátran meghuzódhattak ott a tatárok. Ki-kicsaptak onnan a vidékre, raboltak, gyilkoltak, s mikor aztán jól felrakodtak mindenféle zsákmánynyal, visszahuzódtak ismét a rengeteg erdőbe, oda senki nem ment utánuk. Legtöbbet szenvedett a Rikában tanyázó tatároktól ebben az időben: Vargyas, mert ezt a falut találták legközelebb. A szegény vargyasiaknak mindegyre futni kellett a faluból, s rendesen a Csudáló kő nevű barlangban huzódtak meg (almási barlang.) Volt Vargyason egy Márczel Gergely nevű vitéz ember, ez megsokallotta az örökös tatárjárást, az örökös barlangban való tanyázást, összegyűjtötte a vargyasiakat, mondotta nekik: – Halljátok-e, atyafiak! Én többet ki nem mozdúlok a faluból, egy életem, egy halálom, – szembe szállok a tatárokkal, ha száz ördög lakozik is bennük. Felbátorodtak ezen a beszéden a vargyasi székelyek, s mondták egy szívvel-lélekkel: – Szembe állunk mi is! Épen híre jött, hogy közelednek ismét a tatárok. Nosza: férfiak, asszonyok összegyűltek a falu közepén. Fölfegyverkeztek kaszával, vasvillával, szóval, kinek mije volt, azzal. Hát csakugyan jöttek a tatárok rettentő ordítozással. Elől jött a vezérük: Rabsán, fekete paripán. De a székelyek nem szaladtak meg. Elől volt mindenütt Márczel Gergely, mellette a felesége. Ketten bátorították a népeket. S a hogy összementek a falu hídján, hullott a tatár le a vízbe, hogy egyszeribe megakadt a víznek a folyása. Csak egygyel nem bírtak, a tatárok vezérével: Rabsánnal. Két kezében két kard volt, úgy vágott jobbra-balra, nem is tudtak hozzá közeledni. Kard volt Márczel Gergely kezében is, de nem ült lóháton, mint Rabsán s mégis neki vágott. De abban a pillanatban egy tatár keresztűl döfte a lándzsájával. Márczel Gergely hátra esett, de a felesége felfogta s a nagy, erős asszony kapta az urát, s úgy vitte a házába. Még volt egy szikra élet benne, de nem tudott már szólni, csak a szemével nézett a feleségére, s az asszony ebből a nézésből megértette, hogy mit szeretne mondani az ura, ha tudna beszélni. Azt olvasta ki szeméből:
Fejtörő
SZÁMREJTVÉNY
Egy kislány libákat hajtott ki a rétre, Egy más kettő után sétálgat leghátúl, Egy kettő előtt ment, nagy begyesen lépve, Ki felel meg nekem erre a kérdésre. Egy meg kettő között jobbra-balra bámúl, Hány libát hajtott a kisleány a rétre?
Kincses Kalendárium
250
a 2009-es esztendőre
kis kincses – Hagyj itt engem, mert én úgy is meghalok. Eredj vissza, bátorítsd a népet. Az asszony sírva csókolta meg az urát s szaladott a hídhoz. Messziről kiabált: – Ne féljetek! Ne féljetek! – s megvillantotta ura kardját. Épen abban a pillanatban ért a hídhoz, a mikor Rabsán át akart ugratni a híd túlsó végire, de meghőkölt a ló az asszony villogó kardjától, lebukott a hídról, bele a megáradott vízbe. Még ott is talpra ugrott Rabsán, de aztán ismét elbukott s belefulladt a vízbe. Vargyason azt a hidat, a melyen ez a nagy csata folyt, ma is Tatár-hídjának nevezik s az utczát, melyen a tatárok bejöttek a faluba: Rabsán utczájának. Benedek Elek
Emlékezzünk régiekről
Elmegyek én, czicza…
Elmegyek én czicza, Nem mondom meg, hova! No, ne nyávogj, inkább Nem megyek sehova. Hogyha nem nyávognál, Mégis csak elmennék; Nagymama kertjébe De sok epret szednék! Neked is fognék egy Piczurka egeret, Láttam a kamrába Futkosni eleget.
Szeptember 5. 1849. Hogy az osztrák nem bírta leigázni a szabadságért küzdő magyarokat, a muszka császártól kért segítséget. A muszka császár küldött is kétszázezer katonát, a kik nem annyira a vitézségüknek az emlékét hagyták itt, mint inkább az étvágyuknak. Ebben az évben ugyanis Magyarországon sem tököt, sem uborkát nem lehetett kapni, mert a muszkák mind megették nyersen. Mindössze egy háromszáz főből álló kozák csapat mert egyszer valami kétszáz Lehel-huszárt megtámadni. Heténynél történt ez szeptember 5.-én. Persze a huszárok úgy elnadrágolták a kozákokat, hogy aki élve maradt közűlök, most is szalad még, ha meg nem halt.
Nem fogok én neked, Mert félek, elszalad… Nem vagyok én czicza, Gyere, fogd ki magad! Ambrús diák
Kincses Kalendárium
szórejtvény
251
a 2009-es esztendőre
Fejtörő
kis kincses
Az óra A minap levelet kaptam egy fiútól, a ki tizenkét éves, és akinek Jancsi a neve. Azt írja nekem, hogy ő egy mesét csinált és hogy nézzem át a mesét, jó lesz-e Az Én Ujságomba. Nézem a mesét, Árpád apánkról szól. Az eleje jól kezdődik, de egyszer csak ilyen sorokat olvasok benne: „Mikor a hét magyar vezér a határra ért, azt mondja Árpád Hubának: – Hány óra Huba? – Mindjárt megnézem – felelt Huba. Azzal belenyúlt a mellénye zsebébe, elővette az arany óráját, és így felelt: – Tizenegy mult öt perczczel.” … No, hogy ezt olvastam, hát elnevettem magamat. Mert abban az időben nem volt zsebórája se a hét vezérnek, se másnak. De fali órája se volt ám. Mikor az éjjeli sötétség elmúlt, azt mondták: virrad; mikor a nap pirossága megjelent az égen, azt mondták: hajnal van; aztán következett a reggel, a dél, az este, az éjszaka. Hogy mikor hány óra van, azt nem tudták, de nem is törődtek vele. Elég volt, ha valaki azt mondta: a gyűlés naplemente után lesz, vagy azt, hogy délben magállunk. Azért nem volt soha semmi baj, mert így is meg tudták az időt határozni. De még apróbban is. A régi írásokban olvassuk az ilyen maghatározásokat: – A nap éppen elhagyta a földet.
– A nap már egy kopjányira volt az égen. – A nap már délfele járt. – A nap már aláhajlóban volt. – Fahegyen volt a nap. De mikor aztán a magyarok is házakat kezdtek építeni, ők is tettek bele órát, már a kinek kellett. De ne gondoljátok ám, hogy olyan ketyegő, ballagó, lánczos, kerekes órát tettek a házba, mint a milyen nekünk van. Vízi óra volt az. Ti persze el se tudjátok gondolni, hogy milyen az a vízi óra, mert vízi óra már csak a múzeumokban van, a hova a ritkaságokat, régiségeket rakják. Hát elmondom. Sokféle vízi óra volt. A legtöbbje két edényből állott. A felső edény fenekén lyukat fúrtak, és megtöltötték vízzel. A víz az alsó edénybe csurgott. Rendesen annyi vizet töltöttek
Kincses Kalendárium
a 2009-es esztendőre
252
kis kincses bele, hogy huszonnégy óráig tartott a csurgása. Ezt a huszonnégy órát persze egyenkint megjelölték vagy az alsó edényen, vagy a felsőn, vagy mind a kettőn. Később szekrénybe tették a két edényt és a mint a víz az alsó edényben emelkedett, egy rajta úszó kis deszka is emelkedett vele és egy hasadékon át mutatta az egyik sarkával, hogy hányadik vonalnál van már. Még később, hogy az üveget átlátszónak tudták készíteni, a homokórák is divatba jöttek. Két egybeforrasztott üvegtölcsérből készítették. Annyi homokot tettek a felsőbe, a hány óráig akarták, hogy lepergedezzen. Mikor aztán már egy szem homok se volt a felső tölcsérben, akkor az órát megfordították, és a pergedezés újra kezdődött. Persze az ilyen órák mellé vigyázó is kellett, a ki éppen akkor fordítsa meg, mikor az utolsó vízcsepp vagy homokszem lehullott. Ha a vigyázó elaludt, vagy megkésett, akkor az óra nem jól mutatta az időt. A kerekes órákat ezelőtt ötszáz évvel kezdték készíteni. Az első ilyen toronyóra Bártfán kerűlt a templom tornyába 1516ban, a Dózsa György lázadása után két esztendőre. De a zsebóra még akkor sem volt, csak száz esztendővel később kezdték készíteni és pedig eleinte olyan formára mint a tojás. Hogy micsoda nagy ára volt akkoriban a zsebórának, azt meg se mondom, mert hanyatt esnétek az ijedtségtől. Csak királyok, meg királyi gazdagságú nagy urak vehettek maguknak zsebórát. Most persze már némelyik gyereknek is van órája, kívánom is, hogy mindenkinek legyen, a ki jó tanúló és ismeri már a római számokat. Mindentudó Gergely
Kincses Kalendárium
Emlékezzünk régiekről Május 2. 926. Immáron majdnem ezer éve, hogy ezen a napon úgy szaladtak a németek szent Gallenból, a mint csak birtak. Egy magyar kalandos csapat elől szaladtak pedig és a nagy klastromban nem maradt más, mint egy barát. A magyarok elcsudálkoztak, mikor ezt meglátták és kérdezték tőle, hogy miért nem szaladt el. – Azért – felelte a barát –, mert a gazda nem adott új bocskort. A magyarok nagyot mulattak ott a klastromban és a barátot is jól tartották. Mikor elvonúltak, a németek vis�szamentek az erdőkből és igen csudálták, hogy a barátnak semmi baja sincsen. – Hát nem ettek meg a magyarok? – kérdezték ámulva-bámúlva. – Ne szóljatok rosszat a magyarokról – felelte a barát –, úgy jól tartottak étellel, itallal, hoy sohse felejtem el. Még új bocskort is adtak, ilyen jó emberek! szórejtvény
Fejtörő
253
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Hogyan lehet arcképet csinálni?
A
ki tud már valamelyest rajzolni, az szeretné, ha valakit úgy le tudna rajzolni a papirosra, hogy ráismerjenek. Jó szemű és gyakorolt kezű embernek ez nem nehéz, mert hiszen a rajz nem más, mint másolás, vonalak másolása. Ha én valakit le akarok rajzolni, megnézem: micsoda vonalakból áll az arcza, és épen olyan vonalakat húzok a papirosra. Többnyire el is találom. De ki ezt sohasem próbálta, annak ugyan nem sikerűl ez egyhamar. Sokkal könnyebb valakinek lerajzolni az árnyékát. Ez így történik. Egy ív fehér papirost, vagy gyűretlen pakoló papirost olyan falra szögezünk, a melyik épen szemben van a nappal. (Csak gyöngén szögezzük oda, hogy később könnyen levehessük.) Mikor ez megvan, odaállítjuk annak a fejét, a kit le akarunk rajzolni. Úgy állítjuk pedig oda, hogy a feje árnyéka épen a papiros közepére essék. Most aztán nem kell más, csak egy széndarab vagy czeruza: szépen körűlkerekítjük az árnyékot. Így mindenki tudhat rajzolni, csak arra kell vigyázni, hogy az árnyék jól vetődjék és hogy lassan, pontosan, vigyázva húzzuk meg a körvonalat. Az ilyen képeket be lehet aztán árnyékszínnel, valami barna festékkel festeni. Egyszerű kép lesz, de ha jó, értékes. Micsoda kincs volna az, ha csak ilyen képben is megvolna nekünk Árpád apánk, Lehel vezér, Szent István király, Könyves Kálmán, Toldi Miklós vagy a hős Botond árnyékalakja! De róluk nem maradt még ilyen képünk se. Mindentudó Gergely A rovatot illusztrálta: Szeredi Merse Pál Szórejtvény (239. oldal) = zuhatag Mi az? (239. oldal) = v betű A nagyapó kérdései (241. oldal) = 1. ajtó, 2. mert a gazdája fizet, 3. lyukat a gabonaszárakon
Kincses Kalendárium
Fejtörő – megfejtések Számrejtvény (250. oldal) = három Szórejtvény (251. oldal) = komondor Szórejtvény (253. oldal) = köröm 254
a 2009-es esztendőre
kis kincses
Kis Kincses nyereménypályázat Pályázatunkon mindenki részt vehet, aki a helyesen kitöltött pályázati szelvényt kivágja, és 2009. március 31-éig címünkre visszaküldi. A címzés alá kérjük, írják fel: Kis Kincses nyereménypályázat. Cím: CENTAL Kft., 1509 Budapest, Postafiók: 44. A helyes választ beküldők közül – közjegyző jelenlétében – sorsoljuk ki a nyertesek nevét. A nyertesek névsorát a Kincses Kalendárium honlapján (http://www. kincses.hu) és a Népszava 2009. április 28-i számában tesszük közzé. A Kis Kincses pályázat fődíja: nettó 50 000 Ft További nyeremények: Három – helyes választ beküldő – megfejtőnek nettó 10 000 Ft Egy megfejtőnek Zalakarosi 4 napos (3 éjszaka) hosszú hétvége, félpanzióval, 2 főre Két megfejtőnek egy-egy sópipa (gyerekeknek: Sófáni) Tíz megfejtőnek egy-egy könyvcsomag Beküldendő: ----------------------------------------------------------------------------------------------------
&
n A 236. oldalon lévő koczkarejtvények megfejtése
n A 248. oldalon található vonalrejtvény megfejtése
n A 248. oldalon található Szögletrejtvény megfejtése:
Név: ............................................................................................................ Cím: ............................................................................................................
Kincses Kalendárium
255
a 2009-es esztendőre
hirdetés
Kincses Kalendárium
256
a 2009-es esztendőre