LAKNI KELL 2019 by busz

Kedves Olvasó! Újságunk azért jött létre, hogy betekintést nyújtsunk, a LAKNI KELL programsorozatba, ami a PTE Műszaki és Informatikai Kar és A Város Mindenkié Pécs csoport közös szervezésében valósult meg. Olvashatnak a program kialakulásáról, az idei rendezvényről, az elkészült pályamunkákról, valamint rálátást nyerhetnek az építészet és a hajléktalanság összefüggéseire. A PTE Műszaki és Informatikai Kar által kiadott újság terjesztését a rászorulókra bízzuk, a lapért kapott összeg adomány, mely a terjesztőt illeti. Az újság létrejöttét a Fedél Nélkül Hajléktalanok lapja inspirálta. Fogadják szeretettel írásainkat! a Szervezők

LAKNI KELL, és ennek megfelelően mindannyian lakunk is valahol, valamilyen körülmények között. Nagyvárosban, tanyán, falun, egyedül, baráttal, barátnővel, családdal, közösségben, lakótelepen, családi házban vagy egy híd alatt. Az, hogy fedél van a fejünk felett, sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy otthonunk is van. Az otthon pedig az egyik legfontosabb dolog az életünkben és egy éjszakai menedékhely sosem fogja azt a szerepet betölteni, amit az otthon. Ahova jó visszatérni, ahol várnak ránk, ahova emlékek fűznek, ahol szeretnek bennünket, ahova elbújhatunk, ahova vendéget hívhatunk, ahol biztonságban érezzük magunkat, ahol emberhez méltóan élhetünk. Az a több ezer társunk Magyarországon, akiknek nem lehet ebben az érzésben része, megérdemli, hogy mi, szerencsések, akiknek van otthonunk, és mi, építészek, akik otthonokat teremtünk odaﬁgyeljünk rájuk. A Szolidáris Építészet Kutatócsoportot éppen azért hoztuk létre néhány éve, mert mint egyetemi oktatóknak meggyőződésünk, hogy szolidaritás nélkül nincs elfogadható építészet. Lehetünk szolidárisak az épített vagy természeti környezettel, ahova tervezünk és lehetünk a megrendelővel, vagy az épület használójával is. A LAKNI KELL program

esetében a szolidaritás középpontjában az ember áll. Az ember, aki gyakran önhibáján kívül marad otthon nélkül. A fejlett társadalmak egyik égető problémája a hajléktalanság, mellyel kapcsolatban mi építészek sem maradhatunk közömbösek. A február harmadika munkacsoport példáját követve az év statisztikailag leghidegebb napjára szerveztük a kutatócsoport egyik első akcióját 2016-ban. A cél az volt, hogy ráirányítsuk a ﬁgyelmet a probléma összetettségére és többek között arra is, hogy a hajléktalanszállók építése nem az egyetlen módja a probléma kezelésének, ez önmagában nem fogja megoldani a hajléktalanok gondjait, csak konzerválja azokat.

hajléktalansághoz hasonló súlyos társadalmi problémák megoldása csak úgy lehetséges, ha nyitott szemmel, nyitott szívvel és empátiával tekintünk embertársainkra. Február harmadika bár a leghidegebb napja az évnek, s így a hajléktalanok életének legnehezebb időszakához tartozik, a maihoz hasonló programok reményt adnak arra, hogy a jövő építész generációjának lesznek a megoldásra váró szociális kérdések iránt érzékeny és fogékony tagjai. Pécs, 2019. február 3. Dányi Tibor Zoltán PhD PTE MIK egyetemi oktató

Egyetemi oktatóhelyként fontos feladat, hogy diákjaink olyan érett felnőttekként kapják meg diplomájukat, akik nem mennek el közömbösen fontos jelenségek mellett, mint például a hajléktalanság. A közömbösség ellenszere lehet ez a mai nap is, ahol személyesen lehet találkozni otthontalan emberekkel, megismerve életüket, gondjaikat, ahol adományainkkal segítséget nyújthatunk nekik és jelenlétünkkel kifejezhetjük szolidaritásunkat. Azt remélem, hogy azok a diákok, akik részt vettek az idei LAKNI KELL workshopon, jó példával szolgálnak arra, hogy a

LAKNI KELL 2019-ES PROGRAM PTE MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR ÉS A VÁROS MINDENKIÉ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN Számtalan tudományterület felől megközelítve lehet megoldásokat keresni a hajléktalanság, mint társadalmi probléma létezésének elfogadására. Eredmények eléréséhez nélkülözhetetlen a közösségi szerepvállalás, valamint nagy hangsúlyt kell fektetni a társadalom ösztönzésére és a szociális gondolkodás egyetemi közegbe való integrálására is. Mi, a 2019-es LAKNI KELL program során célul tűztük ki, hogy a művészi, építészeti kreativitást felhasználva keresünk megoldást arra, hogy miként lehet a fedél nélkül élő emberek létezésére, élethelyzetük megismerésére felhívni a ﬁgyelmet. Arra törekedve, hogy mindez egy pozitív szemléletváltozást is hozzon magával, felhasználva ehhez a közösség építő és összekovácsoló erejét. A hajléktalanság nem egy tünet, amit el kell rejteni, hanem egy olyan súlyos társadalmi probléma, amire megoldást kell találni, hiszen mindenkit megillet az emberhez méltó körülmények közötti lakhatás. Mi ezt a szellemiséget erősítve szeretnénk, ha az általunk létrehozott alkotás a művészet erejével hatást tudna gyakorolni a közönségére, a szolidaritás irányába pozitív érzelmeket kiváltva. Hiszen az érintett emberek rehabilitációjának egyik fontos eszköze éppen ez lenne, a társadalmi elfogadás, majd visszafogadás. A hajléktalanok számára, az otthon és a társas kapcsolatok hiányának következményeként az addigi normarendszer is megszűnik létezni. A társadalom nagy része közömbössé válik irányukba, nem vesz róluk tudomást. A hajléktalanok számának meghatározása nehéz, az viszont bizonyos, hogy nagyon magas számú hajléktalan emberhez hasonló jogállású ember van Magyarországon, akik kunyhókban élnek, nem bejelentett lakcímen, szívességi lakáshasználóként és még sorolhatnánk. A PTE MIK Építész Szakmai Intézet és a PTE MIK b2 Transzdiszciplináris Szakkollégium 2019. január 10-11-én egy workshopot szervezett, melynek keretében a hallgatók köztéri térinstallációt terveztek.

A két napos program feladata volt, hogy olyan alkotások jöjjenek létre, amik ﬁgyelemfelkeltésként szolgálnak a társadalmi egyenlőtlenség egy tünetére, a hajléktalanságra, mindehhez a művészet erejét felhasználva. Alapanyagként alumínium italos dobozok lettek meghatározva, melyeket a lebontást követően a fedél nélkül élő emberek be tudnak váltani. Az újrahasznosítható építőanyag használata az installáció ökológia lenyomatát tekintve is fontos kritérium volt. A workshop Dányi Tibor Zoltán, a PTE MIK egyetemi adjunktusa és a LAKNI KELL program elindítójának előadásával kezdődött, melynek során megismerhettük a projekt létrejöttének okait, céljait és történetét. Tibor jelenlegi kutatási témájának – A hajléktalanság pécsi körülményei – részleteibe is betekintést nyerhettünk. Ezt az Első Kézből a Hajléktalanságról című rendezvény követte, Csurika Mária és Balog Gyula A Város Mindenkié csoport tagjainak vezetésével, akik maguk is megtapasztalták a hajléktalanság nehézségeit. A szituációs játékot is magába foglaló interaktív előadás során a hallgatóság betekintést nyerhetett a fedél nélkül élő emberek mindennapos küzdelmeibe, életébe. A történetek és tapasztalatok megismerése mellett lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre és a hallgatók választ kaphattak a feltett, gyakran provokatív kérdéseikre is. Így ismerkedve meg a hajléktalan lét sajátosságaival, ami a tervezési folyamathoz megfelelő inspirációval látta el a hallgatókat. Az előadások után megkezdődött az irányított tervezés és a kollektív munka. A csapatok terveinek részletei közös gondolkodással álltak össze, mentorként építész doktoranduszok, képzőművészek és a hajléktalanokat jól ismerő aktivisták segítették munkájukat. A második nap végre az elkészült terveket, a meghívott kari oktatók körében prezentálták a hallgatók. A kimagaslóan jó munkák miatt ezt követően egy hosszas döntési bizottsági megbeszélés következett, majd kihirdetésre került a

győztes csapat, akiknek a „Fedél Nélkül „ a mi befejezetlen formánk címen létrejött alkotása nyert. Mindegyik csapat terve megérdemelné a megvalósítást, de idő és anyagi kapacitás hiányában erre nincs lehetőségünk, ennek ellenére azt gondoljuk, hogy minden résztvevő nyertesnek érezheti magát. A nyertes pályamunkát 2019. február 3-án önkéntesek segítségével építjük meg a pécsi Széchenyi téren, majd a nap végén el is bontjuk, a felhasznált anyagokat rászorulóknak adva. Fontos a szociális gondolkodás megismertetése a fiatal generációkkal is, így az építésben és előkészítésében középiskolás diákok is részt vesznek. A program keretében a tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy a PTE MIK hallgatóinak egy szabadon választható szakmai tevékenységébe betekintést nyerjenek. A megvalósult projekt leginkább a szociális érzékenység humán közegbe történő integrálásáról szól, mely lehetővé teszi a közös gondolkodást egy, a társadalomban fennálló problémáról. A művészeti, építészeti eszközökkel megvalósult alkotás egy csapat által létrehozott elképzeléseket tartalmaz, melyek a közönségben gondolatokat, érzelmeket ébresztenek. A művészet képes más kontextusba helyezni a megszokott teret, egy üzenetet továbbítva felhívni a figyelmet valamire, ami minden nap ott van. Célunk, hogy a 2016-ban indított LAKNI KELL program rendszeressé váljon, hagyományt teremtve az év leghidegebb napján a PTE MIK Építész Szakmai Intézet képviseletében és az eseménnyel szimpatizáló civil szervezetekkel, bízva egy hosszabb távú együttműködésben. Mindemellett elhanyagolhatatlan pozitív tényezője a programnak, hogy a fedél nélküli emberek teret és időt kapnak az odafigyelésre. Pécs, 2019. február 3. Szintén Bianka PTE MIK BMDI hallgató

„FEDÉL NÉLKÜL” A MI BEFEJEZETLEN FORMÁNK A LAKNI KELL workshop keretein belül azt a feladatot kaptuk, hogy tervezzünk egy installációt, amellyel felhívjuk az emberek ﬁgyelmét a hajléktalanságra, mint problémára. Az AVM csoport segítségével, az installáció megépítésekor, több pécsi hajléktalan is megjelenik az eseményen. Számunkra, így még indokoltabbá vált, hogy az általunk választott problémakörrel, a kommunikáció hiányával foglalkozzunk. Az installációnk fő célja, hogy helyet biztosítsunk egy társalgás vagy párbeszéd létrejöttének. A workshop első napján lehetőségünk volt meghallgatni Gyula és Csurika előadását magáról a hajléktalanság aktuális helyzetéről, valamint a saját, személyes tapasztalataikat, történetüket. A beszélgetés, amely a nap folyamán tovább folytatódott velük, inspiráló és elgondolkodtató volt. A projekt kezdetén együtt gondolkodtunk a témával kapcsolatban és megannyi szociálisan érzékeny ötletünk volt. Ezek közül választottuk ki azokat, melyeket az installáció keretein belül be tudunk mutatni. Ezt követően ezeket elemeztük és reﬂektáltunk rájuk alkotásunkkal.

A leglényegesebb problémának a hajléktalanok társadalomtól való elszigeteltségét látjuk. Gyuláéktól is hallhattuk, hogy sokan szívesen megosztanák, elmesélnék a történetüket és változtatnának jelenlegi helyzetükön. Szívszorító volt végighallgatni az eddigi életútjukat. Tettekre ösztönöz minket, hogy ők ’csak’ két hajléktalan emberi sors a Magyarországon élő több százból. A következő nehézség, a ’kint és bent’ lét, ami több módon is értelmezhető. Lehet valaki fedél alatt, de mégis kint a szabadban vagy lakásban, lakcím nélkül, ezáltal érezve magát kitaszítottnak. Olyan személyekről beszélünk, akiknek nem adatik meg a lehetőség, hogy a saját házukban vagy egy olyan helyen éljenek, amelyre azt tudják mondani, hogy az az otthonunk. Végül mindehhez kapcsolódóan a társadalomba való integrálódás hiányát vetettük fel, amire ezeknek az emberek és nekünk is szükségük van. Viszont ehhez csak egy kis segítséget nyújtó kézre van szükségük, melyet mi is megadhatunk. A problémafelvetést követően azon gondolkodtunk, hogy mik azok a szimbólumok, amelyek számunkra leginkább

kifejezik a korábban felsorolt problémákat. Az első ilyen, a ház maga, ami a vágyott otthont jelképezi. Ha ez a ház még épülő, befejezetlen és fedél nélküli, jelentheti az otthontalanságot, kiszolgáltatottságot vagy mindezekkel együtt, akár a ház megépítésének, folytatásának lehetőségét, annak törekvési szándékát. A második szimbólum a fa, amelynek több jelentése, megközelítése is felmerült. Az egyik maga a természet, a kint élés jele, míg másik jelentése az élet, a különböző életutak megtestesítője. Ez a jelkép formájában is jelentést hordozott számunkra, mert az ég felé növő és terebélyesedő geometria utalhat a rossz életkörülményekből való kitörésre, a célok elérésére. Az utolsó jelentéssel bíró tárgy, a pad. Hiszen egyik legjellemzőbb alvóhelye egy hajléktalan embernek. Ezek mind olyan szimbólumok, amiket ha bárki egy installációban lát, összeköti, megérti. Egyenes üzenete van a világ felé. Installációnk helyszínéül a Pécs szívében elhelyezkedő Széchenyi teret választottuk. Itt adott a fa és a pad kapcsolata, illetve frekventált területen helyezkedik el,

melyhez több utca is befut, így nagyobb embertömeget érintve. Az installációt külső megjelenésében egy tömör házformának képzeltük, amelyhez ülőfelületek kapcsolódnak, a meglévő padokkal szemben. Ez a koncepció kifejezi mindazt, amit szerettünk volna. Fedél nélküli falak, amelyek két oldalról elszigetelik a mögöttük ülő embert a társadalom többi, kívül sétáló tagjától, ugyanakkor a másik két oldalról nyitottságával a társadalomnak ad lehetőséget lépni a bent ülő ember felé és létrehozni az interakciót, a beszélgetést. A történetek és az emberi kapcsolatok által így telik meg élettel és tapasztalatokkal ’a mi befejezetlen formánk’. A koncepció végeztével, majd a rajzaink műszaki tartalommal való megtöltését követően, legvégül a tartószerkezetet dolgoztuk ki. Az installáció fő építőanyagát a használt alumínium dobozok adják. Célunk volt, hogy környezetbarát és olcsó megoldást találjunk a dobozok öszszetartására.

Az installáció megépítésekor ezért csak ragasztóanyagot és homokot használunk fel, így a lebontást követően a lehető legkevesebb újra fel nem használható hulladékot termelve. Az installációnk alsó részében, ahol az ülőfelületek is helyet kapnak, homokkal töltjük meg a dobozokat, ezzel lesúlyozva a szerkezetet. A formát blokkokból terveztük, így egyszerre többen tudunk dolgozni az építésen. A dobozokból álló modulrendszer egy időben vagy akár előre is elkészíthetőek épületen belül, így nem az építés napján kell ezzel időt elvennünk a projekttől. Miután megvannak az összeállított építő ’tégláink’, akkor már csak egymás mellé és fölé kell sorolni őket, – a dobozokat egy-egy csík kétoldalú ragasztó tartaná össze. A fal két homlokzatán az alumínium dobozok alsó, illetve felső része látszik. A dobozok alsó része egy homogén felület, ezt fordítanánk a ’külvilág’ felé, és a felső, kissé kényelmetlenebb érzést keltő oldala látszana a belső oldalon.

Fantasztikus élmény volt részt venni ennyire aktuális és érzékeny témájú workshopon. Örülünk, hogy gondolatainkat formába önthettük, bemutathatjuk, ezáltal eljutnak másokhoz is és talán együtt képesek leszünk megoldani a problémát. Ahogy közülünk sokan már most máshogy állnak a hajléktalanság témájához, azáltal, hogy két napot foglalkoztunk vele, így talán mások is ráébrednek, hogy egy apró gesztus is képes egy másik embert felhúzni a földről. Ezúton is szeretnénk megköszönni a workshop szervezőinek ezt a nagyszerű lehetőséget. Az oktatóknak és doktorandusz hallgatóknak, hogy hasznos tanácsaikkal, észrevételeikkel segítettek minket a megfelelő irányba haladni és vélhetően valami esztétikust, sokatmondót alkotni. Csapattagok: Gábris Katinka, Tisóczki Partícia, Guzsvány Réka, Ördög Valentina, Engel Ágnes, Szücs Evelin

HAJLÉKTALAN VAGYOK, EMBER VAGYOK! A koncepció felé vezető út Csapatunk a délelőtt folyamán hallott beszélgetést követően összefoglalta a hajléktalanságot leginkább sújtó nehézségeket, mint a nem megfelelő körülmények közötti lakhatás, az alacsony jövedelemmel való rendelkezés és a társadalmi kirekesztettség, melyek a mai napig megválaszolatlan kérdések. Ezt követően arra kerestük a megoldást, hogy egy pavilon létrejötte melyik problémára esetleg azok összességére nyújthat egyfajta választ. Úgy döntöttünk, hogy a tervezett installáció a ﬁgyelemfelkeltés által reﬂektáljon a meghatározott problémákra, ezzel elősegítve egyfajta társadalmi kohézió létrejöttét. A közvélemény átformálása és a társadalmi szeparáció enyhítése célként jelenik meg a koncepcióban. Fontos kihangsúlyozni, hogy minden ´hajléktalanság’ más, minden ember egyén az egységben, minden történet sajátos, és sokszor biztos társadalmi háttérből is válnak emberek hajléktalanná.

Koncepcióalkotás A koncepció megalkotását egy asszociációs játékkal indítottuk. Az egyszerű formát – doboz – a hajléktalan emberek kényszerű kartondoboz menedékei ihlették. Ezt követően egy újabb asszociációs játék során a doboz áttört egy alagútszerű formává, ami egyben átjárhatóvá vált. Az alagút – út –, mint az életút aszszociációja alakította tovább a formát. Az átjárhatóság kezdetben egyszerűnek tűnt, azonban az installáció kijárata egy szűk térré transzformálódott, ahonnan a kijutás csak úgy lehetséges, ha lehajolunk, majd utána újból felállunk. A ´felállás´ motívum szintén a hajléktalanság kitörési nehézségeire próbál érzékenyítő hatással lenni a hétköznapi ember számára. A létrejött külső és belső felület két külön rendeltetést kapott. A belső tér egy neutrális üres tér, mely nyomatékosítja a nincstelenséget, a hiányzó intimitást, mely a hajléktalan emberek mindennapjait áthatja. Az installáció külső felülete egy olyan platformmá vált, mely megteremthet a két elkülönült társadalmi

csoport között egy közvetett párbeszédet, mely indukálhatja a társadalmi szakadék csökkenését. Összegezve tehát a belső tér az azt megélő ember érzéseire kíván hatni, a külső tér pedig kifelé kommunikál, informál. A feltüntetett információra vonatkozóan segítségünkre volt az AVM (A Város Mindenkié Pécs) egyesület képviselője: Fanni. Az évek során hajléktalan emberek lakhatásáról készült fotókat, a fotók hátulján pedig adatokat tüntetünk fel. A cél, hogy felhívjuk a ﬁgyelmet arra, hogy abban az esetben is lehet hajléktalan valaki, ha fedél van a feje felett. Telepítés Az installáció, – hogy minél több emberhez jusson el – Pécs főterének legforgalmasabb gyalogos tengelyén épülne fel. Az áthaladás, ugyan akadályokkal, de biztosított, így azokra is hatással lehet, akik csupán áthaladnak rajta. Csapattagok: Fodor Tamás, König Zsófia, Ledinszky Ferenc, Szarka Áron, Varjú Kata

ŐK IS EMBEREK A workshop első napján, a hajléktalanlétet megtapasztaló előadók által tartott érzékenyítés, nagy hatással volt a csapatunkra. Az első gondolatunk az volt, hogy szeretnénk valamilyen formában megmutatni az embereknek, hogy mennyire előítéletesek is vagyunk, általánosítunk, pedig minden embernek különböző a története, ez nemcsak a hajléktalanokra igaz, hanem a társadalom többi tagjára is. Ezt szerettük volna megjeleníteni, így az építészeti formavilág helyett művészeti irányba indultunk el, ezzel egy társadalom-kritikát megfogalmazva.

10 |

Egy szoborcsoportban gondolkodtunk. Első körben vita tárgya volt, hogy milyen kontextusba helyezzük el az otthontalan embert. Felmerült, hogy ábrázoljuk egy kutyával, – hiszen az állatok nehéz sorsa is mély érzelmeket válthat ki az emberekből. Ezt a későbbiekben elvetettük, mivel Gyulának és Csurikának (az érzékenyítő program előadóinak) egyetlen kérése volt felénk, próbáljuk meg nem megalázó, avagy sztereotip formában megjeleníteni a főszereplőt. Ezután próbáltunk inspirálódni, különböző művészek szobrainak ránk gyakorolt hatását ele-

meztünk és arra a megállapításra jutottunk, hogy magát az emberi testbeszédet, az ellenszenvet, az elfordulást és a megtörtséget szeretnénk megjeleníteni. Szerettük volna felhívni az emberek ﬁgyelmét arra, hogy legyenek nyitottak ezekre a társadalom által kirekesztett egyénekre, hiszen sokszor emberibbek egy-két jómódú társaiknál. Minden ember tapasztalatai által ítélkezik, de sokszor csak az első benyomás alapján. Ha a társadalom nyitna feléjük és segítő kezet is nyújtana, sokkal könnyebben integrálódhatnának vissza.

Az élet és a sors által megtépázott embert az adott anyagok, az alumínium dobozok összenyomásával, a többit pedig az alakok elhelyezésével, testük irányításával szerettük volna megkülönböztetni. Kezdetben ﬁligrán kinézetben, kezekben, lábakban és egy hungarocell anyagból részletesen megmunkált arcban, fejben gondolkodtunk, ahol a dinamika, az emberek rohanása is és a mimika is, mint eszköz megjelenik. Beterveztünk egy plusz ﬁgurát, aki a megértő, az elfogadó és a segítő emberek jelképe lett volna. Megjelenésében annyi lett volna a különbség, hogy közvetlen a hajléktalan mögött állt volna és a vállára tett kezével fejezete volna ki az együttérzését. Ez a későbbiekben módosult, végül betonacél tartóvázra húzott, csiberácsból formázott (ami összenyomott dobozokkal lett kitöltve) test és fej kialakítása mellett döntöttünk és a plusz alakot is elengedtük, mivel az első verzió túlságosan bonyolult, inkább összezavaró, mint sem elgondolkodtató és felkavaró hatást gyakorolt volna az emberekre. Szerettünk volna egy egyértelmű és letisztult alkotást létrehozni. Színeiben szerettük volna megkülönböztetni az alakokat. Barna – a szegénység színe – dobozokból készítettük volna a fedélnélküli embert és sötét-/méregzöld dobozokból – a méreg és a gonoszság színe

– az őt kikerülő embereket. A hajléktalan egy szintén csibehálóból készített zsákot is kapott volna a kezébe, hogy még erősebb legyen az utalás és az emberek megértsék, hogy miért van a kiközösítés, az elfordulás. Meghatározó szempont volt, hogy amíg az installáció elkészül, és lebontásra nem kerül a nap végén, addig még lehessen alumínium dobozokat gyűjteni, amit a későbbiekben vissza tudnak váltani, az installáció alapanyagán kívül. Fontosnak érezzük, ezért folyamatosan szem előtt tartottuk, azt a tervezési feladatban meghatározott követelményt, hogy a hozzáadott anyagok felhasználhatóak, beválthatóak, illetve költséghatékonyak legyenek. Továbbá az is ﬁgyelembe vettük, hogy minden részlete a helyszínen, február 3-án elkészíthető legyen és a megfelelő tempóban egyszerre több ember is tudjon rajta dolgozni, illetve hangulatot is teremtsen maga az installáció építése. Az alaprajzi elrendezésünk a mellékelt képeken látható. Igyekeztünk úgy letenni a hétköznapi embereket, hogy egy ’V’ alakban álljanak, persze nem egy szabályos egyenes mentén, hanem rendezetlenül, hogy az még természetesebbnek hasson. Próbáltuk a ’V’ csúcsát kihagyni, így ebből az irányból tökéletes rálátást biztosítani és a téren a szoborcsopor-

tot úgy elhelyezni, ahol az Széchenyi tér (Irgalmasok utcája) beletorkollik a Széchenyi tér teresedésébe, hogy a sétáló emberek mindenképpen szembetalálják magukat a helyzettel, de legyen választási lehetőségük, hogy érdeklődve körbejárhassák, vagy elfordítva a fejüket továbbmehessenek. Célunk, egy olyan ﬁgyelemfelkeltő alkotást létrehozni, amely a realitás talaján könnyen kivitelezhető, ahol megmozgatjuk az emberek kíváncsiságát és gondolkodásra késztetjük őket. A két napos workshopon szerzett ingereket, hatásokat, benyomásokat összegyúrva általános és hosszú távú megoldás ugyan nem született, de az év leghidegebb napját egy kis jótékonysággal elviselhetőbbé tudjuk tenni a hajléktalanok számára. Ha csak pár embert elgondolkodtat az elméleti munkánk és a hozzá kapcsolódó képzeteink, meggyőződéseink, akkor mi már elértük a célunkat. Véleményünk szerint, maga a LAKNI KELL programsorozat is egy lépés volt az érzékenyítés felé, amiért ezúton is hálásak vagyunk! Csapattagok: Bodolai Henrietta, Fábos Attila, Fekete Eszter, Szücs Gábor Arnold, Varga Dániel, Vukovics Vivien

| 11

AZ OTTHON LÁTHATATLAN VÉDELME A 2019-es LAKNI KELL program során lehetőségünk nyílt egy nemzetközi csapatként szélesíteni látásmódunkat és közösen gondolkodni egy igen komoly társadalmi problémán. Jordán barátainktól megtudtuk, hogy az ő kultúrájukban az emberek összetartása miatt nem fordulhat elő, hogy valakinek az utcán kell élnie, senkit sem hagynak magára. Érdekes volt ezzel szembesülni egy olyan országban élve, ami megtart, vagy éppen letaszít a hajléktalanságba. Jó volt felfedezni, hogy számos megoldás létezik ennek elkerülésére más régiókban, amikről igazán példát vehetnénk. Ezekkel az alapokkal láttunk neki a tervezésnek. A megoldást abban láttuk, hogy a náluk szerencsésebbek átértékeljék, mit jelent az otthon védelme. A projekt alapanyagaként sörös dobozokat határoztak meg, ebből indultunk ki. A felvetett kérdéskört körülhatároltuk, majd nagyobb csoportokra osztottuk, kizárva azokat a részeket, mellyel a műhelymunka keretein belül nem fogunk tudni foglalkozni. Egy mindenki számára elérhető menedéket akartunk létrehozni,

12 |

ahová például eső elől elbújhat az ember, ezzel beleélve magát a hajléktalanok helyzetébe. Végül, egy klasszikus magyar házra hajazó kis építményt terveztünk, ami közösségi helyként szolgálhat az utcán élő embereknek. A jövedelemszerzést is próbáltuk integrálni, hiszen a legtöbben mind dolgoznak valamilyen formában, de az abból szerzett kereset nem elég. Azt akartuk elérni, hogy az újrahasznosított tárgyainkat egy olyan boltszerű, ideiglenes helyen lehessen bemutatni és értékesíteni, ahol mindezeken felül szórakozást is tudunk nyújtani ezekkel. A tervezett ház átlátszó plexi oldalakkal rendelkezik, melyet kívülről eltávolítható üres sörös dobozok burkolnak. A dobozokat az arra járó gyerekek díszíthetik, különböző tárgyakat készíthetnek belőle, mindeközben a programban résztvevő civilszervezetek adományokat gyűjthetnek, ezzel felhívva a ﬁgyelmet a hajléktalanság problémájára és megelőzésének fontosságára. Nap végére a falat borító sörös dobozok lekerülnek, megvásárolják az emberek, és csupán a ’láthatatlan’ falak maradnak.

Az otthon láthatatlan védelme, a hely, amit soha nem tudunk teljesen pótolni, de valahogy megpróbálunk enyhíteni a hiányán. Ha mást nem, az emberek hozzáállásán változtatni. Csapattagok: Kurucz Zalán, Molnár Kitti Emília, Motasem Altamimi, Omar Mohammad Khalaf Alnair, Sinkovics Marcell

| 13

ÉPÍTÉSZ-ÉPÜLET-HÁZ-HAJLÉKTALAN-LAKHATÁS-OTTHON

A címben felsorolt kifejezések, építészként számomra mind egymáshoz kapcsolódnak vagy egymásból következnek. Nyilvánvaló számomra, hogy a szakemberek, akik nap mint nap az épített környezettel foglalkoznak, tudomást vesznek arról a társadalmi rétegről, akik lakhatási problémákkal küzdenek. Nekem sem építészként, sem egyénként nem feladatom embertársaim meg- és elítélése, bármilyen út is vezette az egyéneket a hajléktalansághoz. Nem állítom, hogy pusztán építészeti gondolatokkal, tettekkel kezelni lehet a hajléktalansá-

got, de a megszerzett tudásunkat felhasználva hozzájárulhatunk olyan innovatív módszerek kidolgozásához, mint a későbbiekben bemutatott példák. A hajléktalansággal foglalkozó építészeti elképzeléseket, projekteket további szakterületek bevonásával szükséges fejleszteni, a megvalósíthatóságot és az érintettek igényeit is ﬁgyelembe véve. A tényleges, érezhető változáshoz teljes társadalmi együttműködés szükséges, az építészet ’csak’ egy eszköz, mellyel könynyebbé lehet tenni néhány fedélnélküli embertársunk életét. Jó adag empátiára

és szociális érzékenységre is szükség van a hajléktalanság problémájához való elkötelezettséghez, – ami nem mindenkiben található meg. Sokan más területen erősebbek, nekik ott kell érvényesülniük. Nem várható el a kollektív egyetértés, az viszont bizonyos, hogy a téma iránt fogékony egyének közös gondolkodására szükség van. A következőkben néhány elgondolkodtató példát szeretnék bemutatni a humanitárius építészet területéről.

HATSZÖGLETŰ LAKÓKAPSZULÁK HAJLÉKTALANOKNAK NEW YORK VÁROSÁBAN

A világ nagyvárosainak túlzsúfolt urbánus közegében a hajléktalanhelyzet kezelése többek között innovatív építészeti megoldásokat is követel. A Framlab stúdió által tervi szinten kifejlesztett Homed rendszer a vízszintes területen elhelyezkedő építészeti struktúrát felváltva keresi azokat a kihasználatlan és olcsó felületeket, ahol lakóegységeket lehet elhelyezni. A megoldást a városokban lévő üres tűzfalakra helyezett könnyűszerkezetes kapszulák adnák. A lakóterek acélból, alumíniumból és 3D nyomtatással előállított belsőépítészeti elemekből állnának össze. Ezek egy függőleges

14 |

síkra elhelyezett fém állványszerkezetre lennének rögzítve, mely egyben közlekedőrendszerként is szolgálna. Az elkészült egységek könnyen mobilizálhatóak lennének, ezáltal megfelelően alkalmazkodnának egy dinamikusan változó város igényeihez is. A modell, a közvetlen utcán élés kezelésére hozna létre olyan kisméretű hajlékokat, melyek több ember intim lakhatását oldanák meg, kis alapterületen. Ez és az ehhez hasonló számos építészeti kísérlet, a minimál élettér kialakítását helyezné előtérbe, törekedve a megfelelő privátszféra kialakításra. Az egymás

mellé sorolt lakókabinok méhsejt formát követve tapadnának parazita módjára a meglévő épülethez. Az utcán élés egyik velejárója a városkép pozitív megítélésének csökkenése, azonban ennek javítása központi, városi közegben is esztétikusan kezelhető megfelelő építészeti eszközökkel. THORNS, ELLA (2018.01.03.) 3D Printed Hexagonal Pods Could House New York City’s Homeless. Online elérhető:

https://www.archdaily.com/886422/3d-

printed-hexagonal-pods-could-house-new-yorkcitys-homeless (Utolsó letöltés: 2019.01.25.)

LAKÓKÖZÖSSÉGBEN ÉLŐ HAJLÉKTALANOK DENVER VÁROSÁBAN

A Beloved Community Village és a Colorado Village Collaborative projektje valósult meg Denver városában 2017 nyarán. A terv 11 db kis alapterületű házból álló negyedet takar, amely a várostól kölcsönkapott telken épült fel. A mozgatható épületeket mindig olyan helyre költöztetik, ahol éppen nincs építkezés, ezzel megspórolva a Denverben nagyon drága építési telek árát. A 11 pici ház

akár 22 hajléktalan lakhatását segítheti elő. A házakat egyéni igények alapján testre lehet szabni, ezáltal otthonossá téve azokat. A mini lakóegységeket közösségi fürdő, WC és konyha egészíti ki. A kooperatív lakóközösséget maguk a lakók működtetik egy tanácsadó testülettel közösen. Az otthonhoz jutott emberek lehetőséget kaptak, hogy újrafogalmazzák életüket, megújítsák céljaikat

és visszailleszkedjenek a társadalomba. A Tiny Homes Project egy jelentős és egyedülálló eszköz a gyors, költséghatékony, közösségi alapú és környezetbarát otthonok létrehozására. Beloved Community Village. Online elérhető: https://belovedcommunityvillage.wordpress.com/ (Utolsó letöltés: 2019.01.29.)

HAJLÉKTALANOK ÉS EGYETEMI DIÁKOK ÉLNEK ÉS DOLGOZNAK EGY FEDÉL ALATT BÉCS VÁROSÁBAN

| 15

A bécsi példából nemcsak egy épületet lehet megismerni, hanem egy egész rendszert, mely kiválóan mutatja be, hogy összefogással milyen eredményeket lehet elérni. A 2009. évi bécsi diáktüntetések, az egyetemi képzés javítása – mint eredeti cél – mellett rávilágítottak, a városban tapasztalható főként diákokat és hajléktalanokat érintő lakáshiány problémájára is. A hallgatók és a hajléktalanok között létrejövő együttműködés nyomán felvették a kapcsolatot a Vinzenzgemeinschaft közösség bécsi VinziRast egyesületével. A Vinzenzgemeinschaft szerte a világban a nehéz sorsúak életének megkönnyítését és társadalomba való visszailleszkedését segíti. Létrehozták a VinziRast-mittendrin elnevezésű projektet, és kezdetét vette egy a világon egyedülálló kezdeményezés. Céljuk egy kooperatív lakóközösség létrehozása volt a város közepén, ahol különböző társadalmi rétegek, mint a hajléktalanok és diákok élnek, dolgoznak és tanulnak egy fedél alatt. A korábban bérházként működő, felújított 1500 négyzetméteres összes alapterületű épület fele közösségi helyiségként funkcionál. A földszinten egy étterem található szabadtéri étkezővel, ezáltal közvetlen kapcsolatban áll az épülettel és annak

16 |

környezetével is. Emellett vannak műhelyek a közös munkára, bütykölésre, ahol bárkit szívesen látnak. Az alagsorban egy rendezvényterem és egy tanácsterem került kialakításra, melyeket bérbe is lehet venni. Az épület felső szintjén található egy új tetőstúdió tetőkerttel, aminek használatára változatos lehetőségek vannak, sokan igénybe is veszik. Az alapterület másik fele harminc darab egyágyas szobából áll, tíz lakóközösségben három emeletre elosztva. Az egyik részében a hajléktalanok, a másikban az egyetemi hallgatók laknak. Minden lakóközösséghez tartozik egy kis teakonyha és vizesblokk. Ezen felül szintenként létrehoztak egy-egy nagyméretű konyhát, teraszt és nappalit, valamint helyett kapott az épületben több iroda, tanulószoba és egy könyvtár is. Az építés 2013-ban fejeződött be. A 2017. évi látogatásom során sikerességéről személyesen is meggyőződhettem; a lakóegységek teljes kihasználtsággal működtek, az étterem nagy látogatottsággal üzemelt. Az épület öszszes funkcióját végigjárva és az akkori lakók elbeszélései alapján megtapasztalhattam, hogy milyen egységként tud működni a ház. Az ott alkalmazásban álló emberek már nem hajléktalanként,

hanem a társadalomba visszafogadott egyénként élnek és dolgoznak. VINZIRAST (2010-2013) Das Konzept von VinziRast-mittendrin.

Online

elérhető:

https://www.

vinzirast.at/projekte/vinzirast-mittendrin/das-konzept-von-vinzirast-mittendrin/

(Utolsó

letöltés:

2019.01.29.)

A nemzetközi példák jól mutatják, hogy a különböző igények más és más megoldási javaslatokat vetnek fel. Nem létezik egy mindenhova integrálható módszer. A fent említett szisztémák az adott városok hajléktalanhelyzetének kezelésére létrejövő megoldási kísérletek. A modellek megvalósíthatósága nagyban függ az érintett emberek személyiségétől és az adott környezettől. Fontos, hogy új tervek és megoldási javaslatok szülessenek. Ezekből a példákból is látható, hogy csak az építészeti tett önmagában nem elég, az emberre fókuszáló segítségnyújtás nélkül nem lehet választ adni a XXI. század egyik legsúlyosabb társadalmi problémájára, a hajláktalanságra. Pécs, 2019. február 3. Szintén Bianka PTE MIK BMDI hallgató

LAKNI KELL EGY HAJLÉKTALANSÁGGAL FOGLALKOZÓ PROGRAM TÖRTÉNETE ISBN 978-963-429-338-5 Az újság terjesztését a rászorulókra bízzuk, a lapért adott összeg adomány a terjesztőnek. kiadó:

fotó:

Nemes Zsuzsa

PTE Műszaki és Informatikai Kar

Paári Péter

Szigony János Gergely

Építész Szakmai Intézet

Lukács Barnabás

Zrena Zoltán

Pécs, 2019

média:

Paári Péter

felelős szerkesztő:

Dr. Kovács Éva

Szintén Bianka

Gerstenbrein Dominika

workshop résztvevői:

társszerkesztő:

Lukács Barnabás

1. csapat

Szalacsi Alexandra

Novák Viktor

Bodolai Henrietta, Fábos Attila, Fekete Eszter,

korrektúra:

Szücs Gábor, Varga Dániel, Vukovics Vivien

Szalacsi Alexandra

2019-es LAKNI KELL program szervezői:

2. csapat:

graﬁka:

PTE MIK Építész Szakmai Intézet

Kurucz Zalán, Molnár Kitti Emília,

Szintén Bianka

A Város Mindenkié Pécs

Motasem Altamimi, Omar Mohammad

cikkírók:

b2 Transzdiszciplináris Szakkolégium

Khalaf Alnair, Sinkovics Marcell

Bodolai Henrietta

Dr. Dányi Tibor Zoltán PhD

3. csapat:

Dr. Dányi Tibor Zoltán PhD

Dr. Rétfalvi Donát DLA

Engel Ágnes, Gábris Katinka,

Kurucz Zalán

Szintén Bianka

Guzsvány Réka, Ördög Valentina,

Molnár Kitti

workshop mentorai:

Szücs Evelin, Tisóczki Patrícia

Szintén Bianka

Aradi Fanni

4. csapat:

Szücs Evelin

Borbély Fruzsina Anna

Fodor Tamás, König Zsóﬁa, Ledinszky

Varju Kata

Juhász Hajnalka

Ferenc, Szarka Áron, Varju Kata