Harmadik fejezet
Valahová... „Egyszer csak – teljesen felkészületlenül – belépünk az élet délutánjába. És ami még rosszabb, azzal a hamis feltételezéssel tesszük meg ezt a lépést, hogy a korábbi eszméink és igazságaink ezután is szolgálnak majd bennünket. Az élet délutánján azonban nem élhetünk a reggel programját követve. Ami reggel hatalmas volt, estére már kevésnek bizonyul, ami reggel még igazságnak tűnt, estére hazugsággá válhat.” Carl Gustav Jung: Életszakaszok című könyvéből
A
vá ltá s
A fejezet címe azt a lépést jelképezi, amelyet az ego igényeitől az eredeti és valódi önmagunk felé teszünk. Jung az élet reggelét használja hasonlatként arra a korszakra, amikor hagyjuk, hogy alapvetően az ego befolyásoljon. Mégis, mindenki életében eljön az idő, amikor az ego befolyása annyira hiteltelenné és helytelenné válik, mintha csak hazugság lenne. Jung szerint azok az „eszmék és igazságok”, amelyeket a hamis önmagunkat követve évek alatt hitekké tettünk, az élet délutánján és estéjén már nem képesek irányt mutatni. A reggel és a délután közötti váltás akkor köszönt be, amikor elkezdünk a létezésünkben „valami többre” sóvárogni. Ekkor olyan élet felé fordulunk, amelyet az ego kicsinyes és illuzórikus ajánlatai helyett a lelkünk valami többre – valami céllal bíróra – irányuló vágya vezérel. Jung hasonlataival arra is figyelmeztet, hogy délután és este az ego iránymutatásai már alapvetően hamisak. Ez a fejezet az ego szándékaitól elszakadó irányváltással, a „Formanélkülihez” való visszafordulással foglalkozik. Még erőnk teljében vagyunk, hogy rálépjünk a dharmánk beteljesítéséhez vezető útra. A nagy hátraarc a váltás az ambícióról a származási helyünkre, hogy valóra válthassuk a délután és az este ígéreteit. Az ígéret pedig a céllal teli élet.
A hátraarc Az irány, amelyet az életünk vesz – a jelen pillanat –, sokkal fontosabb, mint az a hely, ahová az egónk szeretne leparkoltatni. A kérdés, hogy merre tartunk, sokkal fontosabb, mint hogy hány kilót mutat a mérleg, vagy hogy mikor gyújtottunk rá az utolsó cigarettára. Az elköteleződés, hogy megváltoztatjuk az önmagunkat szándékosan akadályozó életmódunkat, egyet jelent az irányváltás vállalásával, 62
Va l a h o vá . . .
és ezzel egyben a testsúly- és függőségi problémák megoldása felé is fordulunk. Mégis, sokkal fontosabb, hogy ezután valami céllal és értelemmel telibb irányba indulunk el. Ha szüntelenül az ego igényeire hallgatunk, eltávolodunk a létezésünk Forrásától. Az ego egyre több és több tárgy, eredmény, státusz, siker és pénz hajszolására unszol. Az ego mantrája a többet és többet – ez azonban csak a soha be nem teljesülő hamis ígéretekért való küzdelmekbe hajszol. Minden egyes célba érés azonnal átalakul valami újabb, küzdelemre csábító dologgá, hacsak nem döntünk úgy, hogy megváltoztatjuk az életünk irányát. A váltás azzal a folyamattal kezdődik, amelyben az ego hajtóerejét és fontosságát visszafogjuk, miközben kijelöljük és megtervezzük az ellenkező irányba vezető utat. Ez nem a hajtóerő elveszítését jelenti, hanem azt, hogy a hajtóerő az élet értelmének és céljának tapasztalatával kerül összhangba. Az ambíciót ekkortól kezdve a létezés Forrása hajtja, s így már magasabb frekvencián rezeg, mintha az ego által működtetett hamis önmagunk táplálná. A visszatérés a korábban eredetként leírt „Formanélküli” természetes forrásunkhoz olyan pályára helyezi az életünket, amely az eredeti teljességünk kibontakozását támogatja. Van néhány jele annak, készen állunk-e az ambíciótól az értelemig vezető fordulatra: Egyre kevésbé vonzó az ego többre és többre buzdító unszolása. Helyette azt vesszük észre, hogy jobban érdekel az, ami felé tartunk. Talán egy részünk halkan suttogva ilyen kérdéseket tesz fel: „Tényleg csak ennyi az élet? Miről szól? Mi a lényeg?” Kezdjük megkérdőjelezni önmagunk ego alapján irányító részét, amely azt állítja, hogy az élet arról szól, mit csinálunk és mennyink van. A figyelmünk a Forrásunk felé fordul, ami mindezeknek éppen az ellenkezőjét állítja. 63
A
vá ltá s
A Tao te King azt tanácsolja, hogy engedjünk el mindent, és vágjuk le a függelékeket. A 81. versnek ez a része kimondottan az ego kihívást jelentő részéhez szól: A bölcs nem gyűjt, mindent az emberekért tesz és neki is jut; mindent az embereknek ad, és neki is jut. (Weöres Sándor fordítása) Észrevesszük, hogy amint ráállunk a pályára, az életünk kezd más irányt venni, és metaforikus értelemben hazavezet. Kezdjük megérteni, hogy a szerzés és a felhalmozás igényének felszámolásával egyre többet kapunk. A filmben nagyon hangsúlyos az a rész, amelyben Chad, a cégtulajdonos a felhalmozás igényéről lemondva kitölti a nagy összegű csekket a Remény és Ígéret Házának javára. Ezt a jelenetet követi az a rész, amikor vadrózsákat ad a feleségének, azt a vágyát jelképezve, hogy változtasson az élete irányán. A hiteltelenről az eredetire váltás nem jelenti azt, hogy nem vonzunk az életünkbe bőséget és jólétet, vagy hogy elveszítjük a vágyat, hogy teremtsünk valamit. Mindössze annyit jelent, hogy érezzük annak az áldását, hogy ráhangolódtunk a természetes teljességünkre. A cselekvésben a többről a kevesebbre váltunk. A létezésünk Forrása arra bátorít, hogy a Taót követve érjük be kevesebb cselekvéssel. Lao-ce arra emlékeztet, hogy a semmit sem tevés mégis mindent létrehoz. Hasonlóképpen szól Jézus is: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket” (Máté 6:26). Ez a váltás távol áll a „világ megnyerésének ambíciójától”, amelyről Jézus így 64
Va l a h o vá . . .
beszélt: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, a lelkében pedig kárt vall” (Márk 8:36). A Valahová – vagyis az eredeti természetünk felé – tartó utazásban kevesebb cselekvéssel is beérjük, ahogyan a gyógyulás tanulsága is mondja: „Engedd el és bízd Istenre.” A mindenáron győzelemre törekvés helyett azt a csodás dolgot tapasztaljuk, hogy többet teljesítünk, és végre jelentőséggel telik meg az életünk. Kerüljük a reflektorfényt, és inkább a háttérből hatunk. A létezésünk Forrása szerint alázatosságra kell törekednünk. Az évek során az ego arról győzött meg, hogy ambíciózus személyként a felhalmozásra és a hírnévre kell összpontosítanunk. Az ambícióról az értelemre váltás során azonban magunkba szívjuk a Tao igazságát, és kapcsolódunk a 73. vers kijelentéséhez, mely szerint: „Az égi út nem harcol, mégis győzni tud.” Az elismerés iránti vágyunk az ego parancsaival ellentétesen kezd érvényesülni. Jézus is az ego ellenében beszél, amikor ezt mondja: „Mert aki a legkisebb mindnyájótok között, az a nagy” (Lukács 9:48). Képzeld el az ego szánalmas helyzetét, amikor ezt a radikális alázatot kezdjük követni! Az ego mások elismeréséért küzd, így nem meglepő, hogy ennek megfelelően elismeréseken alapuló életformát alakítunk ki. Már kisgyermek korunk óta ez hajt bennünket. Amint irányt váltunk, és önmagunk fontossága háttérbe szorul, függetlenedünk mások jó vagy rossz véleményétől. Az egységbe vetett hit felváltja az elkülönülés érzését. Az ego elég sokáig hajtogatta, hogy attól vagyunk különlegesek, hogy mindenki mástól elkülönülünk. A makacs hit az elkülönülésben azt is jelentette, hogy folyamatosan összehasonlítottuk magun65
A
vá ltá s
kat másokkal, és versengtünk azért, amire vágytunk, s ennek az elképzelésnek a fenntartása érdekében megtanultunk harcolni, vagy akár háborúzni is. Az ego elkülönülés-felfogásának szerves része a harc, a másokon való uralkodás vagy mások megsemmisítése. A „Formanélkülihez” visszafordulva az elkülönülés érzését az egység érzése váltja fel. Létezésünk Forrása azt üzeni, hogy mindnyájan összeköttetésben vagyunk, ezért már nem akarunk annyira harcolni, az uralkodási vágyunkat felváltja az együttérzés, és mások ellenőrzése már kevésbé vonzó. A Szellem nyelve, akárcsak a Tao te King, arról szól, hogy „soha ne akarj másokat erővel meghódítani. Amit erővel szerzel meg, az gyorsan hanyatlásnak indul, mert nem ez az út természete.” Minden konfliktus – a hétköznapi élet és a tágabb világ szintjén is – a létezés Forrásától való elszakadásból fakad. Az elkülönülés hitének alapján az ego a fejlődés helyett az erő útját követi. Jézus ezzel kapcsolatos szavai megint csak összhangban állnak az ősi Taóval: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5:9). A váltás című film szereplői között van valaki, aki tökéletesen ráhangolódott a másokkal való egységre. A neve Joe, és mindvégig tisztázatlan, hogy a gondnok, a kertész vagy a pincér-e. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az ő egója igénytelen. Csendesen, érzékenyen és őszintén örömteli módon teszi a dolgát, és szolgál minden vendéget a nyaralóban. Joe esetében az értelem és a cél vette át az ambíció minden ellenőrzési igényét. A viselkedése a film során mindvégig azt jeleníti meg, mi történik akkor, ha tudatában vagyunk a mindnyájunkat összekapcsoló egységnek. Rájövünk, hogy kapcsolódunk mindenek teremtő Szelleméhez, akit eddig hiányoltunk az életünkből. Az életünk reggelén az ego azt hajtogatta, hogy el vagyunk választva mindattól, ami hiányzik az életünkből, és hogy a vágyaink után 66
Va l a h o vá . . .
kell rohannunk. Küzdelembe, erőlködésbe, harcba, kemény munkába és az ambíció által meghatározott életbe hajszolt, azt sulykolva belénk, hogy a társaink szemében csak így tűnhetünk sikeresnek. Mivel elhittük, hogy különállóak vagyunk, arra a következtetésre jutottunk, hogy a hiányzó dolgok oka is ez az elkülönülés. Azonban az egységből származunk, ahol ilyesmi nem létezik. A létezésünk Forrása finoman arra emlékeztet, hogy mindennel – közte mindazzal is, amit hiányzónak érzünk – összeköttetésben vagyunk. Ez a fejezet azt hangsúlyozza, hogy a váltást végrehajtva valami olyanhoz fordulunk vissza, ami az ego számára ismeretlen. A Tao te King arra emlékeztet, hogy a hatalmas Tao mindenütt jelen van. Jézus ezt állítja: „Az Isten országa már közöttetek van!” (Lukács 17:21) Az ego szerint azonban, amit az érzékeinkkel nem fogunk fel, az rajtunk kívül és tőlünk elszakadva létezik. A létezésünk Forrásához visszavezető út jellemzője, hogy a gondolataink és cselekedeteink a mindenhol áramló Taóval kerülnek összhangba. A Tao „nézi az áramlást, és hagyja, nem erőlködik / alkot, de művét nem birtokolja / cselekszik, de nem ragaszkodik / beteljesült művét nem félti / s mert magának nem őrzi, el se veszíti”. Ha ezen az úton járunk, nincs hiány és veszteség – elégedetté és hálássá válunk mindazért, amink van. Bízni kezdünk a bölcsességben, amely megteremtett. Az ego folyamatosan lebeszél arról, hogy az isteniségünkben higygyünk, és azt hajtogatja, hogy elszakadtunk Istentől. A létezésünk Forrása azonban azt mondja, hogy elválaszthatatlanul Isten darabjai vagyunk. Nem lesz szükség az egóra, ha elhisszük, amit Jézus tanított: „Én és az Atya egy vagyunk” (János 10:30). A visszaútra készülődve átlátjuk, micsoda bolondság volt azt hinnünk, hogy valaha is elszakadtunk a létezésünk Forrásától. Rájövünk, hogy nem különálló, félelemmel teli teremtmények vagyunk, 67
A
vá ltá s
akik fennmaradása egy kiszámíthatatlan és néha ellenséges istentől függ. Kezdünk úgy tekinteni magunkra, ahogyan Lao-ce fogalmazott: „Testével és lelkével az egységet teszi magáévá.” Elhagyjuk az ego anyagias nézőpontját, és már képtelenek vagyunk Istentől különállókként tekinteni önmagunkra. Amint eggyé válunk a Forrásunkkal, megindul az átrendeződés folyamata, és kezdünk Istenhez hasonlóan gondolkodni. Megjelenik a Thomas Troward szavainak megértéséhez szükséges bölcsesség: „ha a teremtő Szellemhez illeszkedő gondolatokon elmélkedsz, ugyanazzal az erővel rendelkezel, mint ő.” Ez a gondolat az ego kiátkozása. Amint bízni kezdünk a teremtő bölcsességben, feltárul az a teljesség és egység, amely valójában vagyunk.
Mire számítsunk, ha megváltoztatjuk az életünk irányát? Mint minden új dolog, az élet reggeléről a délutánra és az estére váltás is meglepő helyzeteket teremt majd. Az ambícióról az értelemre váltás új iránya váratlan eseményeket tartogat. Az életemben azt tapasztaltam, hogy minden spirituális továbblépést valamiféle bukás előzi meg. Valójában szinte egyetemes törvény, hogy a minőségi váltást bukás vezeti fel. Ez lehet egy zavarba ejtő esemény, ami rámutat arra, hogy az ego túlzott befolyása már valaki életébe kerülhet. Velem éppen ez történt, és ez sarkallt arra, hogy megváltoztassam a viszonyomat az alkoholhoz. De lehet ez baleset is, vagy tűzvész, amelyben odavesznek a kemény munkával felhalmozott javaink, egy betegség, tönkrement kapcsolat, mély fájdalmat okozó sérülés, valaki halála, elhagyás, súlyos függőség, üzleti veszteség, csőd és hasonlók. Valójában ezek a mélypontok adják meg a szükséges energiát ahhoz a váltáshoz, ami az ego hajtóerejétől elvezet a céllal teli élethez. 68
Va l a h o vá . . .
Középiskolás koromban magasugró voltam egy fiú atlétikacsapatban. Hogy átvihessem a lécet, az ugrás előtt szinte le kellett guggolnom, hogy erről a mélypontról elrugaszkodva szerezzem meg a szükséges lendületet a magasba emelkedéshez. Számomra ez nagyon képletesen mutatja be, mi előzi meg a váltást: metaforikus értelemben elég mélyre kell kerülnünk ahhoz, hogy ebből energiát nyerve változtathassunk az életünk irányán. Minden bukás a magasabbra jutás esélyét is tartogatja. Talán szükséges is a lélek sötét éjszakáit megjárva a padlóra kerülnünk és összekoszolnunk magunkat ahhoz, hogy megszabadulhassunk az ego jól szervezett rabságából. „Minden szerencsétlenségben ott rejlik a szerencse” – mondja erről a Tao. Ez támogatást jelenthet az élet azon időszakaiban, amikor bukást, veszteséget vagy hanyatlást élünk meg. Hiszen az adott szerencsétlenség nélkül a szerencse sem nyerhető el. Elisabeth Kübler-Ross erről a jelenségről a természet képeivel beszél: „Ha a szélviharok ellen takarással védenénk a kanyonokat, sosem láthatnánk szépséges íveiket.” Az élet viharai mindig fontos események, amelyekből elrugaszkodhatunk a magasabb szintek felé. Sőt, úgy vélem, minél magasabb a cél, amire az életünkben rendeltettünk, annál nagyobb bukások vezetnek majd el hozzá. Egy enyhe szívroham tanított meg arra, hogy jobban törődjek a szenvedőkkel. Gyermekkoromban számos árvaházban megfordultam, így már korán önbizalmat fejlesztettem ki, ezért aztán elég hamar önbizalomtanár lettem. Egyszer fájdalmasan sokáig voltam távol a feleségemtől, ami megtanított arra, hogy sokkal együttérzőbb szívvel írjak. Mint láthatod, azért érkeztem ide, hogy nagy dolgokat vigyek végbe, ezért nem lepődöm meg, ha a bukások is nagy adagokban érkeznek. Tulajdonképpen az a véleményem, hogy minden nehézség egyben egy olyan magasabb spirituális szintre jutás lehetősége is, amelyben a bűnbánatot a hála váltja fel. 69
A
vá ltá s
Nagyon szeretem Rumi megállapítását, amely szerintem lényegi igazságot ragad meg: A spirituális út megroppantja a testet, De aztán mégis meggyógyítja. Elpusztítja a házat, hogy kiássa a kincset, és abból épít fel egy szebbet és jobbat. Ha visszanézek a saját váltásomra az ambícióról az értelemre, azt kell, hogy mondjam, magam is így tapasztaltam. Minden bukás kincset tárt fel, amit soha nem fedeztem volna fel magamban, ha nem rombolják le a „házamat”. Ezek a viharok szabtak olyanná, akit ma olvasók és hallgatók milliói értékelnek nagyra. A váltás című film valamennyi szereplője tapasztalja, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, mielőtt az értelemmel telibb életre váltanának. David, a rendező szinte összeomlik, amikor egy csapás majdnem lerombolja a sikerálmát. Chad, a cégvezető a várandós felesége dühével szembesül, és az egóval való azonosulása a házasságát kockáztatja. És ott van Quinn és Jason, a kétgyerekes fiatal szülők. Jason átmenetileg vállalja háztartásbeli szerepét, hogy segítse Quinnt a művészi dharmája beteljesítésében. Ezek a bukások – a kisebbek és a katasztrofálisak is – lényegében tapasztalatok, amelyek tudati fordulópontot, valamint az értelem és a cél próbaköveit jelentik. Az ego minden egyes alkotóeleme teljesen más követelményeket támaszt, mint a létezésünk Forrása. A Szellem hazavár, hogy összhangba kerüljünk a Teremtővel, az ego pedig őrült sebességgel rohan az ellenkező irányba. Ha a hátraarcot még a halálunk előtt meg akarjuk tenni, a Szellemmel kell szorosabb kapcsolatba kerülnünk, hogy a maga teljességében élvezhessük az élet délutánját.
70
Va l a h o vá . . .
Felkészülés a visszafordulásra A Bhagvad Gita ezt mondja: „Először beleszületünk a természet világába, a második születésünkkel pedig megérkezünk a Szellem világába.” Az ego befolyásának megfékezése a második születés kezdete. Az ego megszelidítésével megszerezzük a Szellem támogatását és közreműködését, és a szinkronitás csodás történéseit fedezzük fel az életünkben. Megjelennek azok az emberek, akikre szükségünk van, kialakulnak a körülmények, amelyek segítik a dharmánk követését, olyan pénzügyi háttér jön létre, ami korábban nem állt rendelkezésre és így tovább. Patanjali szavaival élve „Szunnyadó erők, tehetségek és képességek kelnek életre, és olyan nagyságot fedezel fel önmagadban, amelyről korábban álmodni sem mertél.” A nagy hindu filozófus arról beszél, mi történik, ha az ego által meghatározotthoz képest olyan spirituális gondolkodásmódot követsz, amelynek a létezéséről korábban nem is tudtál. Ez a következménye az életirány megváltoztatásának és annak, hogy már tudod, hová tartasz. Az ego befolyásának hatástalanítására a legjobb módszer, ha kijelentjük magunknak, hogy készen állunk! Az ősi tanítás ezzel kapcsolatban így szól: „Ha a tanítvány készen áll, megjelenik a tanító is.” A tanítók és a tanítások az egész életünkben ott vannak, de nem vesszük észre a tanítókat, ha a dolgokat az ego irányítja. Amint felismerjük, hogy készen állunk az értelemmel és céllal teli életre, valójában már nincs sok dolgunk. Az ego vezérelte személyiségünkhöz képest hirtelen egy másik világot kezdünk tapasztalni. Ahogy már sokszor leírtam és elmondtam, amint másképp kezdünk nézni a dolgokra, a dolgok megváltoznak. Most röviden összefoglalom, mi történik, ha az ego végrehajtja a nagy hátraarcot, és elindul a származási helye felé:
71
A
vá ltá s
A visszafordulás hét pontos összefoglalása 1. A személyes képességeinkre és felhatalmazásunkra váltunk át. Az egóhoz kapcsolódó önmagunk folyton külső erőt keresett – a Szellem felé fordulva azonban már a személyes képességeinknek és felhatalmazásunknak szavazunk előnyt, ahelyett, hogy az ego igényeit követve a külső helyzeteket vagy más embereket akarnánk az ellenőrzésünk alá vonni. Kiszállunk az ego véget nem érő csatáiból, és az értelemre váltunk. Mindezt tudatosan együttérző kíváncsisággal tesszük, miközben elsősorban és legfőképpen a belső önmagunkkal törődünk. A be nem avatkozás fontosabbá válik, mint az, hogy igazunk legyen és irányítsunk másokat. 2. Mindenkivel összekapcsolódunk. Az ego önmagában áll, mindenkihez képest különbnek és különállónak tekinti magát. A Szellemhez visszaérve felismerjük az összekapcsolódást. A céllal teli élet lényege, hogy Istenhez, az élet teremtő Forrásához hasonlóan gondolkodjunk – vagyis az élet egészéért felelősnek érezzük magunkat. Ugyanazon a Forráson és ugyanazon a sorson osztozunk. Amint mindenki részeként tekintünk önmagunkra, senkivel sem kell versengenünk. 3. Az erkölcs, a derű és az élet minősége válik hajtóerővé. Az egót a külső eredmény, a teljesítmény és a nyereség hajtja. A Forráshoz visszatérve átváltunk a belső törekvéseink követésére. A céllal teli életre készülés azt is jelenti, hogy a hozzáállásunk a békességkeresés, az őszinteség és mások segítése irányába mozdul el. 4. Lehetségesnek találjuk a csodákat, sőt számítunk is rájuk. A létrehozó Szellem felé haladva az ego tudományos, okon és okozaton alapuló világértelmezése szertefoszlik. Elismerjük titokzatos 72
Va l a h o vá . . .
és megragadhatatlan dolgok jelenlétét, elhagyjuk a szkepticizmust, és sokkal inkább az intuitív tudásunkra, mint az érzékszerveinkre hagyatkozunk. 5. Meditálni kezdünk. Az ego tartózkodik a meditációtól, és időpocsékolásnak – vagy ami még rosszabb, bolondságnak – tartja. A létezésünk Forrására váltás elvezet a csend és az Istennel való tudatos kapcsolat kereséséhez, amely az értelmes élet természetes részévé válik. 6. Elkezdjük felismerni magunkat a természet szépségében és összetettségében. Az egót csak alig érdekli a természet szépségén való elmélkedés. Ha a Szellem irányába haladunk, végtelen érdeklődés jelenik meg bennünk a természet csodái iránt, és idővel a befolyásolás és az uralás igénye helyett inkább azt választjuk, hogy harmóniában éljünk az univerzummal. 7. Kevesebbet ítélkezünk, megértővé és megbocsátóvá válunk. Az ego kérlelhetetlen, ha a visszavágás vagy a megtorlás fontosságáról van szó. A Forrásra váltásnak köszönhetően azonban örömet lelünk abban, ha lehetőségünk nyílik a megbocsátás gyakorlására. A visszavágás, a bosszú és a megtorlás keresése és gyakorlása elzárja előlünk a céllal és értelemmel teli életet. Érzékennyé válunk annak igazságára, hogy ha mások felett ítélkezünk, akkor csupán önmagunkról jelentjük ki, hogy olyan valakik vagyunk, akiknek ítélkezésre van szüksége. VVV
Az ego ambíciója és az értelemmel teli életre vágyás közötti hét különbségtétel igazság szerint könnyen bővíthető lenne hetvenszer 73
A
vá ltá s
hétre is. Az értelemre váltás folyamatának a lényege nem jelent mást, mint hogy spirituális szempontból gondoljuk újra a szerepünket és a helyünket ebben a nagyszerű és titokzatos univerzumban. Felismerjük, hogy az életünkben több értelemre és célra vágyunk, az ego azonban képtelen kielégíteni ezt a vágyat. Akár meg tudjuk ezt fogalmazni a magunk számára, akár nem, a hamis önmagunkból, vagyis az egóból kiindulva nem érhetjük el a hitelességet és az eredetiséget. Ezt mutatja be David, Chad, Jason és Quinn figurája A váltás című filmben. Látjuk, mennyi csalódás van bennük az ambíció és az ego irányítása alatt álló életük harcai miatt, és azt is, ahogyan az értelemre váltanak, és felfedezik a megérkezés örömét. A filmben az ego akkor veszíti el a befolyását, amikor a szereplők belefáradnak az eredménytelen küzdelembe. A film főszereplőihez hasonlóan a mi életünkben is az lesz a jel, amely a Valahová indulást mutatja, hogy belefáradunk a szorongásba, hogy a rengeteg küzdelem ellenére mégsem érkezünk meg sehová. A világnézetünk megváltozik, ha hagyjuk, hogy a „kvantumpillanatok” magukkal ragadjanak.
A kvantumpillanatok fenekestől felforgatják az életet Amikor a filmben a kvantumpillanatokról beszélek, hozzáteszem azt a tényt is, hogy emberek ezrei számoltak be hasonló élményekről, amelyek az élettel kapcsolatos tudatosságukban idéztek elő váltást. Ezek az emberek megtették a váltást az egovezérelttől a spirituálisan kiegyensúlyozott életformába, és ettől hitelesebb lényekké váltak. Azoknak a kvantumpillanatoknak, amelyek képesek megmutatni a valódi önmagunkat, négy felismerhető jellemzője van. William 74
Va l a h o vá . . .
R. Miller és Janet C’de Baca: Kvantum-változás / A hétköznapi életet átalakító felismerések (Quantum Change) című könyvükben azt állapították meg, hogy „a kvantum-változás életteli, meglepő, jó szándékú és maradandó hatású személyes transzformáció” (a meghatározást a szerzők hozzájárulásával idézem). A továbbiakban kifejtem – a szerzőkhöz képest némiképp más sorrendben –, miként látom ezeket a jellemzőket az ambícióról az értelemre váltás szempontjából: Meglepő! Talán ellentmondásos lehet arról beszélni, hogy felkészüljünk valami meglepőre, mégis mindenki arról számolt be, hogy a kvantumpillanatok teljesen váratlanul, akaratlanul és előzmények nélkül következtek be. Ez történik, ha a szinkronitás és a szerencsés véletlen összefognak, hogy megdöbbentsenek. Olyan, mintha átadnánk magunkat, és hagynánk, hogy vigyen az élet. Tanítványként készen állunk, és a tanító tényleg megjelenik. Igaz, ezt általában egy bukás előzi meg. Az imént már írtam arról, hogy bármilyen spirituális előrehaladást bukás vezet fel. Úgy tűnik, az univerzum így működik, és erre számos példát tudok hozni a saját életemből. Már említettem, hogy az alkohollal való szakításomat is egy ilyen teljesen meglepő kvantumpillanat tette lehetővé. Azon a bizonyos napon hajnali négy óra hét perckor felébredtem, a szobát enyhe rózsaillat és az Isteni energia jelenlétének mindent elsöprő érzése töltötte be. A bezárt hálószobában enyhe fuvallatnak tűnt, egész testemben libabőrös lettem az érzéstől, miközben teljesen megdöbbentem mindattól, ami történt. Egy hang azt mondta, hogy végeztem az alkohollal, most már könnyen le tudok szokni. Ma, két évtizeddel később őszintén állíthatom, hogy amit hallottam, teljes egészében beigazolódott: azóta soha többé nem kísér75
A
vá ltá s
tett meg az alkohol. Számomra ez teljesen meglepő volt. Mióta a Szellem irányára váltottam, sok hasonló meglepetésben volt részem, amelyek magasabb spirituális tudatossághoz vezettek el. Életteli! Az életet fenekestől felforgató kvantumpillanatok másik jellemzője, hogy hihetetlenül intenzívek. A mai napig pontosan emlékszem annak a látványos pillanatnak minden apró részletére, amely oda vezetett, hogy elhagytam az alkoholt. Az ágyneműre, a gardrób ajtaján lógó ruhákra, az öltözőasztal tükrére akasztott rajzra, a földön álló aprópénzes dobozkára, a fal színére, az ágyvég karcolásaira… Bár már jó húsz éve történt, minden részlet teljesen friss és eleven. Mintha a Szellem felkiáltójeles hívást küldött volna azzal, hogy ennyire hangsúlyossá tette az egész epizódot. Olyan életteli volt, ami örökre megmarad. Jó szándékú! A kvantumpillanatok harmadik jellemzője a jó szándékúság. A már említett hajnali kaland a legbékésebb és legboldogabb pillanat volt, amit addig tapasztaltam. A könynyűség, amely átölelt, olyan volt, mintha a valóban szerető és nagylelkű Teremtő vett volna a karjaiba. Éveken át gondolkodtam, vajon függőségnek számít-e az a néhány esti sör. Próbáltam visszagondolni, mikor volt olyan idő, amikor még nem volt szükségem rájuk, de tíz vagy annál is több év távlatában sem emlékeztem olyan estére, amikor elmaradtak volna a sörök. De azt mondtam magamnak, hogy ez nem függőség, hiszen soha nem részegedem le, magamat és másokat sem sodrok veszélybe, hiszen ilyenkor sosem vezetek. Belül azonban tudtam az igazat. Tudtam, hogy a sörözés már függőség, és veszélyes hatással lehet az életemre. Mégsem hagytam fel vele – mindaddig, amíg bukás nem lett belőle, és el nem érkezett a kvantumpillanat. Bármi volt is az a hajnali történés, a 76
Va l a h o vá . . .
mai napig úgy tartom számon, mint életem legelragadtatottabb és legbékésebb pillanatát. Ennek a jó szándékú kvantumpillanatnak az élménye vezetett el abba a teljesen új világba, ahol az értelem vette át az ego ambíciójának a helyét. Maradandó! A kvantumpillanat negyedik jellemzője, hogy a hatása sohasem múlik el. Az esetemben a maradandóság bizonyítéka, hogy már harmadik évtizede vagyok absztinens. Ha nem hagytam volna fel a sörivással, valószínűleg nem éltem volna olyan sokáig, hogy éppen ezt megírhassam. Amikor az életünket az ego ambíciójától az értelem felé kormányozzuk, meglepő, életteli, jó szándékú és maradandó hatású kvantumpillanatokban lesz részünk, amelyek eleven és felejthetetlen képként beleégnek a tudatunkba. Hallottam beszámolót, amely a bensőnkbe ömlő meleg zuhanyhoz hasonlítva írta le ezeket a pillanatokat, amelynek áldásos lenyomata az örökkévalóságig tart.
Hogyan változik meg az élet a kvantumpillanat élményének hatására? A korai könyveim szinte kizárólag olyan pszichológiai eszközökre összpontosítottak, amelyek a problémák megoldásában hatékony és ésszerű megközelítéseket ajánlottak az olvasóknak. Az írói munkásságom első tizenöt éve nem tartalmazott Istenre vagy a felsőbb önmagunkra vonatkozó utalásokat. A mai értékrendem és az írásaim is az ambícióról az értelemre váltásról szólnak. Ez a váltás az életemben és az írói munkásságomban is később következett be. Megpróbáltam az életem délutánját a reggel programja szerint élni, de ezt folytatva hazugságban éltem volna, ahogy Jung is megfogal77
A
vá ltá s
mazta a fejezet mottójául választott idézetben. A kvantumpillanat előtt az életemet azonban alapvetően az egóm alakította. A Kvantum-változás című könyv alapjául szolgáló kutatásban a résztvevőknek a következő kérdést tették fel: „Milyen hatással voltak a kvantumpillanat élményei a további életükre?” A válaszok alapján a szerzők arra jutottak, hogy „az illető személyek értékrendje gyakran teljes fordulatot vett” – és ezt a megállapítást a saját esetem kapcsán csak megerősíteni tudom. A kvantumpillanat előtt a férfiak számára az öt legmeghatározóbb érték sora így hangzott: vagyon, kaland, teljesítmény, élvezet és megbecsülés. Ezek a reggel, az ambícióról az értelemre váltást megelőző időszak értékei. Ezt minden értékítélet nélkül mondom, hiszen az ego tanításaira hallgatva ezekben az értékekben hiszünk, fontosak és szükségesek a sikerhez. A férfiak már az életük kezdetén megtanulják, hogy a feladatuk a pénzkeresés, és az értéküket az ebben való sikeresség határozza meg. Az egót nyomatékosító társadalmakban szocializálódó férfiak következetesen hasonló értékrendről számolnak be. A férfiak abban a hitben élnek, hogy a vagyon felhalmozásával, a kalandok keresésével, a bármi áron teljesítéssel, az élvezetek hajszolásával és önmaguk minden téren – különösen, ami az intimitást illeti – megbecsültté tételével kell foglalkozniuk. Én vagyok az első. Amíg ezt élvezem, minden rendben van. A bármi áron hajszolt megbecsülés az oka a férfiak uralta és háború dúlta világunk összes tomboló konfliktusának. A váltás című film egyik leglényegesebb üzenete, hogy ezek a férfiak (magamat is ide sorolva) mit tekintenek a legfontosabb értékeknek a kvantumpillanat után. A legfontosabb érték olyan dolog, amely az élet reggelének fontossági listáján egyáltalán nem szerepelt: a spiritualitás. Így igaz – az élet délutánjához érve a spiritualitás áll a lista elején. 78
Va l a h o vá . . .
A Kvantum-változás című könyv arról számol be, hogy ugyanazon férficsoport számára a kvantumpillanat után az értékek fontossági sorrendje a következőképpen alakult: spiritualitás, személyes béke, család, Isten akarata és becsületesség. Ez alapján érthető, miért tekintik a kvantumpillanatot olyan eseménynek, ami fenekestől felforgatja az életet! Ez valóban olyan váltást jelez, ami az ego könyörgéseitől a vágyott és beteljesült Isteni békéhez, a családhoz, a szeretethez és a becsületességhez vezet el. Az élet reggele ego vezérelte üzeneteinek változása ugyanilyen lenyűgöző a nőknél. A kvantumpillanat előtti értékrend legfontosabb eleme számukra a család volt. Nem csoda, hiszen a nőket arra tanították, hogy anyának/lánynak/feleségnek lenni mindennél fontosabb. Ez természetesen nem a női szerepek leértékelését jelenti, hanem azt, hogy nőnek lenni több annál, mint hogy valaki más élő feladatlistái legyünk. Minden nőnek dharmája van, mégis sokan háttérbe szorítják ezt a családban betöltött szerepeikhez képest. A további fontos értékek a következők voltak: függetlenség, karrier, beilleszkedés és vonzerő. A filmben különösen drámaian jelenik meg a nők konfliktusa, amikor Sarah a saját tapasztalatairól beszél. A nők egyszerre szeretnének jó anyák lenni, és függetlenként karriert csinálni, hiszen ez a három dolog vezeti a listát. Ráadásul, a kvantumélményt megelőzően a beilleszkedést és a vonzerőt is nagyon fontosként rangsorolják. Miután az élet délutánjára váltanak, amit gyakran egy kvantumpillanat élménye is megtámogat, a nők is arról számolnak be, hogy az értékrendjük teljesen más ízlés szerint áll össze. A Kvantum-változás kutatásai alapján a személyes növekedés lép a lista elejére, s ezt követi az önbizalom, a spiritualitás, a boldogság és a nagylelkűség – öt olyan dolog, amely az élet reggelének női listáján még csak nem is szerepelt. A tanulmányban résztvevő nőkben erősebben tudatosult a spirituális természetük, és az önmaguk79
A
vá ltá s
ról alkotott képük is minőségi váltáson esett át. A spiritualitást és az önbizalmat korábban nem tekintették fontos értéknek. A kvantumpillanat után azonban teljesen új értékrend állt össze, amely új irányba, az élet értelemmel teli délutánja felé hajtotta őket. Nagyra becsülöm William R. Miller és Janet C’de Baca alapvető kutatását, és azt ajánlom, olvasd el a könyvüket. Garantálom, hogy ugyanolyan lenyűgözőnek találod majd, mint én. VVV
Az életünk új irányáról szóló fejezetünk végére jól illik a fejezet mottójául választott Jung-idézet részlete: „Ami reggel hatalmas volt, estére már kevésnek bizonyul, ami reggel még igazságnak tűnt, estére hazugsággá válhat.” Az életünk, és mindazok élete is, akikre hatással vagyunk, mentes lesz minden hazugságtól, ha a váltást végrehajtva és a hamis önmagunkat hátrahagyva lépünk be az élet délutánjába és estéjébe. Az Értelem címet viselő következő fejezet erről a témáról szól.
80
Negyedik fejezet
Értelem... „Az élet értelmetlen… Hacsak nem valami önmagunkon túlmutató célt szolgálunk; Hacsak nem értékes valaki más számára is…” Abraham Joshua Heschel „Az egyik módja annak, hogy értelmet adjunk az emberi életnek, hogy a világhoz való természetes kapcsolatát spirituális szintre emeljük.” Albert Schweitzer