Tartalom Bevezetés............................................................................................ 11 Fejezetek 1. Új Ég és Föld................................................................................. 15 Kollektív félelmeink és válságaink................................................... 16 Az Apokalipszis pszichológiai értelmezése.................................... 20 2. Teremtés a belső csendből.......................................................... 29 Együttműködés a teremtésben......................................................... 31 Az isteni nőiesség kiemelkedése...................................................... 33 Atya- és Anyaisten tisztelete............................................................. 36 3. Az emberiség előtt álló feladat.................................................. 47 Teremtés és a teremtéssel való visszaélés........................................ 48 A tömegtudat tisztítása..................................................................... 49 4. Erények teremtése a belső csendből......................................... 57 Hogyan lehet meghatározni, melyik arkangyali rend van hatással az életünkre és a sorsunkra?....................................... 98 5. A hősi lélek..................................................................................101 Herkules mint modern hős............................................................103 A Herkules-mítosz..........................................................................105 Herkules tizenkét munkája: a világ átalakításának modellje.....109 6. Első munka: A nemeai oroszlán megölése............................111 A mítosz............................................................................................111 Értelmezés........................................................................................112 Tizenkét lépés a düh átalakításához..............................................114 5
7. Második munka: a lernai hidra megölése.............................117 A mítosz............................................................................................117 Értelmezés........................................................................................118 Tizenkét lépés az irigység átalakításához.....................................120 8. Harmadik munka: Az erümanthoszi vadkan elfogása.......123 A mítosz............................................................................................123 Értelmezés........................................................................................124 Tizenkét lépés a féktelen élvhajhász vágy átalakítására..............126 9. Negyedik munka: A kerüneiai szarvasbika elfogása...........129 A mítosz............................................................................................129 Értelmezés........................................................................................130 Tizenkét lépés a gőg átalakítására.................................................132 10. Ötödik munka: A sztümphaloszi madarak megölése......135 A mítosz............................................................................................135 Értelmezés........................................................................................136 Tizenkét lépés a mohóság és az anyagiakhoz való túlzott ragaszkodás átalakításához................................................138 11. Hatodik munka: Augeiasz istállójának kitakarítása.........141 A mítosz............................................................................................141 Értelmezés........................................................................................142 Tizenkét lépés a lustaság, önmagunk és mások elhanyagolásának átalakítására......................................................145 12. Hetedik munka: A krétai bika elfogása...............................149 A mítosz............................................................................................149 Értelmezés........................................................................................150 Tizenkét lépés a félelem átalakításához........................................153 6
13. Nyolcadik munka: Diomédész lovainak elhajtása............155 A mítosz............................................................................................155 Értelmezés........................................................................................156 Tizenkét lépés a hatalommal való visszaélés és a birtokló dominancia átalakításához...........................................160 14. Kilencedik munka: Hippolüté övének elrablása................163 A mítosz............................................................................................163 Értelmezés........................................................................................164 Tizenkét lépés a hamisság, az önámítás, a kétségbeesés átalakítására............................................................168 15. Tizedik munka: Gérüóneusz marháinak elhajtása...........171 A mítosz............................................................................................171 Értelmezés........................................................................................173 Tizenkét lépés a kollektív tudatlanság, az ego illúziók és a küszködés átalakítására...........................................................177 16. Tizenegyedik munka: A Heszperiszek aranyalmáinak megszerzése.....................................................................................179 A mítosz............................................................................................179 Értelmezés........................................................................................181 Tizenkét lépés az Istenben való kétely, bizalmatlanság és szenvedés átalakítására...............................................................186 17. Tizenkettedik munka: Cerberus felhozása az alvilágból.....................................................................................189 A mítosz............................................................................................189 Értelmezés........................................................................................190 Tizenkét lépés a földi tudatosság kollektív negatív elementáljainak átalakítására.........................................................193 7
Függelék: Világpróféciák..............................................................196 Bibliográfia Források A szerzőkről
8
Bevezetés 2001 októberében egy afgán étteremben üldögéltünk a minnesotai St. Paulban, és a World Trade Center támadását követő eseményekről beszélgettünk. Afganisztánra még mindig hullottak az amerikai bombák. Mint sokan mások, mi is úgy éreztük, hogy a próféták által megjövendölt utolsó időket éljük. A szeptember 11-i merénylet és Amerika válasza csak megerősítette ezt az érzésünket. Egyetértettünk benne, hogy a katasztrófa-jóslatok bekövetkezésének egyre nagyobb az esélye. Ugyanakkor abban is biztosak voltunk, hogy a megjövendölt kataklizmák egyike sem elkerülhetetlen. Előző könyvünk, az Egyetemes küldetés három hónappal azelőtt készült el, de az események ismeretében mindketten úgy éreztük, új könyvre van szükség, amely ezt a rendkívüli időszakot veszi górcső alá. A jövendölések iránti növekvő érdeklődés már önmagában is lehetne az „idők hívó szava”. Pszichológiai szemszögből ez az érdeklődés annak az erősödő hatásnak tudható be, amit az Apokalipszis-archetípus gyakorol a kollektív emberi tudatra. Ez az archetípus, ami Nyugaton Krisztus második eljöveteleként él az emberek tudatában, általánosabban a Szellem eljövetelének nevezhető. Az erre vonatkozó reakciók véleményünk szerint három csoportba sorolhatók. Az emberiség többsége tudattalanul reagál az új energiákra, miközben még régi, merev vallási formákhoz kötődik. Ők a 11
fundamentalisták. A fundamentalizmus a kereszténységben, az iszlámban, a zsidó vallásban és a hinduizmusban alakult ki legerősebben. A vallásokban fellehető fundamentalista elemek a szellemi egység helyett konfliktusokat teremtettek, mert a hangsúly a szellemről alkotott különböző hitrendszerekre – dogmákra – tevődött át. Ezeket a dogmarendszereket erősen befolyásolják az etnikai, kulturális, nacionalista és politikai érdekek. Mindegyik vallás bizonygatja saját nézőpontjának igazát és egyediségét, bár ezt gyakran csak félelemből és önigazolásból teszik. Sajnos a fundamentalisták általában politikai és vallási befolyásuk növelésére használják a jövendöléseket. Nagyon sokan elfogadják ezeket a szűk látókörű értelmezéseket, feltételezve, hogy nincs más lehetőség. Vajon milyen hatással lehet a kollektív tudatra az, ha emberek milliói rettegett, fatalista meggyőződéseket hordoznak elméjükben a jövővel kapcsolatban? Vajon mekkora a kockázata annak, hogy a végítélet napja valójában önmagát beteljesítő prófécia lesz, amit a tömegek elvárása vált valóra? Míg a fundamentalisták merev, „ellenőrizhető” formákba próbálják zárni a próféciák archetipikus energiáját, addig mások szeretnének elmenekülni a feléledő Szellem elől. Ez nyilvánul meg a növekvő számú függőségekben, az élet habzsolásában, a céltalan élvhajhászásban, az arroganciában, a menekülés és tagadás egyéb formáiban. Vajon kik járnak jobban? Azok a milliók, akik a feledés csapdáiban vergődnek, vagy azok, akik a fundamentalista dogmák börtönében sínylődnek? Miféle veszélyekkel járhat az, ha továbbra is a megszokott módon, az anyag eszközeivel próbáljuk megszerezni magunknak a megalapozott jólétet egy olyan világban, amely a Szellem biztonságán kívül mást nem képes nyújtani? Az utolsó és egyetlen ésszerű reagálás az, ha örömmel és tudatosan, a belső csend állapotában üdvözöljük a közeledő Szellemet. Itt az elme már feladja erőtlen kísérletét, hogy mindenre magya12
rázatot találjon: megadja magát a szeretet, a béke és az egység magasabb szellemi törvényeinek. A tudatos reakció példáját találhatjuk abban az egyre szélesebb körben jelentkező igényben, amely a szellemi valót közvetlenül szeretné tapasztalni, Istenről pedig újfajta módon kíván gondolkodni. A nagy világvallások hívei, de a vallási kereteken kívül állók is kezdik felfedezni az ebben rejlő lélekemelő szabadságot. Számos útkereső ütközik bele a szabad akarat és a próféciák elrendeltsége közötti ellentmondásba. Mi úgy gondoljuk, hogy a megjövendölt katasztrófákat legrosszabb lehetőségekként kell értelmezni, amely megvalósulhat, ha adott számú ember adott számú élettagadó döntést hoz ezen a történelmi fordulóponton. Ha azonban elegendő ember elegendő számú életigenlő, szeretetteljes döntést hoz, hogy a világban uralkodó félelmek szorítása lazuljon, akkor nem lesz rá szükség, hogy a tudattalan negativitást világméretű kataklizmák igazolják. Ha a jövendöléseket szellemi ébresztőként értelmezzük, akkor azok nem mondanak ellent a szabad akaratnak; nem szabad tehát megbénulnunk, nem szabad hagynunk, hogy a rettegés, különösen Istentől való félelmünk félrevezessen. Újraértelmezhetjük az Apokalipszist úgy is, mint békés, örömteli belső átélést, ami voltaképpen csak segít létrehozni azt a pozitív, aktív hozzállást a világhoz, amire olyan nagy szükség van napjainkban. Könyvünkben hangsúlyozzuk, hogy a világ válságos helyzetére adott alapvető válasz az egyén szellemi ébredése, mert a világ változása egy kritikus számú tömeg átalakulásától függ. Ebből az alapállásból kiindulva fordulunk nyugati kulturális gyökereinkhez, és a görög mitológiából kölcsönzött tizenkét herkulesi feladatot használjuk metafóraként. Sorra vesszük az előttünk álló kollektív feladatokat, amelyeket a sorsunkat formáló nagy archetipikus erők, és az egész folyamatot támogató arkangyali rendek jelölnek ki számunkra. Könyvünkben meditációs gyakorlatokat is aján13
lunk, amelyekkel könnyebben rá lehet hangolódni az arkangyali energiákra és pozitív viselkedést alakíthat ki. Herkules tizenkét próbájából pedig bárki ihletet kaphat a világ szolgálatában végzett munkához. Hangsúlyozzuk továbbá az Isteni Női energiáknak az új Ég és Föld megszületésében játszott központi szerepét. Célunk, hogy gyengéd legyen a béke apokalipszisának születése, tudatos együttműködés a Földre érkező szellemi erőkkel! Nyugodtan megpihenhetünk azzal a biztos tudattal, hogy bolygónk sorsát olyan erők tartják kezükben, amelyek sokkal nagyobbak és bölcsebbek az embernél. Életben akarunk-e maradni, hogy ebben az emelkedett jövőben részt vehessünk? Tudatosan, örömteli szívvel akarjuk-e megtenni ezt az átmenetet – vagy bevárjuk a megjövendölt vihart? A választás, mint mindig, most is rajtunk múlik.
14
1 Új Ég és Föld Amikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, azonnal ezt mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz. És mikor halljátok fúni a déli szelet, ezt mondjátok: Hőség lesz; és úgy lesz….az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni? (Lk 12,54-56)
É
letünk szinte minden részét előre megjósoljuk. Nem csak az időjárásban próbáljuk előrejelezni a jövőbeli változásokat, hanem a politikai és gazdasági életben, a demográfia, vallás és a sport területén, de még a divatirányzatokban is. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy bölcsebb döntéseket tudjunk hozni a jelenben. „Itéletet teszünk az égnek és a földnek ábrázatáról”, de vajon tudunk-e ítéletet tenni a jelen időkről? Sok millióan veszik elő a próféciákat és a közelgő „utolsó idők” jeleit látják megjelenni a világban. Rámutatnak a háborúkra, a társadalmi és vallási intézmények és értékek felbomlására, a környezet pusztulására, új betegségekre, a szokatlan időjárásra, a természeti csapásokra, a politikai korrupciókra, a növekvő erőszakra, a szenvedélybetegségekre, az egyre féktelenebb fogyasztásra és az általános káoszra. És valóban nem figyelmeztettek-e látók már évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt az ilyen és ehhez hasonló „utolsó időkre”? Legtöbben csak néhány, figyelmeztető próféciát ismernek, vagy talán még egyet sem. Sokak számára valószínűleg a bibliai Jelenések könyve a legismertebb prófécia. Talán meglepő, de nagyon 15
sok jövendölés található a többi nagy keleti és nyugati vallásban, sőt sok természeti nép hagyományában is. Tény, hogy a próféciák közül nagyon sok világosan utal a jelenlegi időkre. A próféciák mennyisége és következetessége már önmagában elegendő ahhoz, hogy a spirituális beállítottságú ember jelentőséget tulajdonítson nekik. A világ különböző próféciáinak áttekintése, amelyben főképp John Hogue, prófécia-kutató munkájára támaszkodtunk, a Függelékben található. Úgy gondoltuk, hogy a különböző jövendöléseket akkor értelmezhetjük legjobban, ha az egyetemes szellemi, szimbolikus és pszichológiai tartalom vizsgálatára törekszünk, és eltekintünk a szektás nézőpontoktól és a sajátos formáktól. Nem természetes-e ugyanis, hogy minden élet forrásának egyetlen Szelleme ugyanazt a lényegi üzenetet küldi a különféle szellemi hagyományoknak, de úgy, hogy az mindenki számára érthető legyen? Előző könyvünkben, az Egyetemes küldetésben arra a következtetésre jutottunk, hogy a nagy világvallások szellemi lényegükben megegyeznek, amint azt Jézus élete és a Bibliában lejegyzett tanításai is sugallják. Ha minden jelentős jövendölés ugyanazt az alapvető üzenetet közvetíti, abból az következik, hogy az alapigazság bármelyikben megtalálható, ha spirituális szempontok szerint vizsgáljuk. Ezért mi a legismertebb próféciát, a Jelenések könyvét választottuk tüzetesebb vizsgálatra, ám végig arra összpontosítottunk, ami egyetemes a tartalmában. Ha felfogjuk a Jelenések lényegét, nem lesz nehéz megérteni a többi próféciát sem. Előtte azonban vessünk egy pillantást a kollektív félelmre, amely mindenkit megbénít, és János apostol látomását az új Égről és Földről a távoli jövőbe helyezi.
Kollektív félelmeink és válságaink „Armageddon” görög szó, Izrael északi részében levő egyik völgy neve. A völgyben két ókori kereskedelmi útvonal keresztezte egy16
mást, és számos csata színhelye volt. A zsidók ezért Armageddont a katasztrófa és a halál képével társították. Az armageddoni csatát leíró alábbi idézet a nyugati ember elméjében valószínűleg a próféciák által megjövendölt „utolsó idők” képét villantja fel: „Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul armageddonnak neveznek...És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. ( Jel 16,16. 18)
Konzervatív bibliatudósok szerint a titáni armageddoni csata lesz korunk utolsó nagy háborúja, amelyben az Antikrisztus hatalmas, nyugati hadserege csap össze a gonosz, mindent feldúló keleti hordákkal. Korunk összes pusztító fegyverét (nukleárist, biológiait, kémiait) bevetik majd az öldöklő harcban, míg végül Krisztus a szentekkel együtt alászáll, hogy legyőzze a gonoszt és dicsőségben uralkodjék az Új Jeruzsálemben ezer esztendőn át. (1) A Jelenések könyve több nagy pusztulást is említ: természeti csapásokat, járványokat és kozmikus viharokat: „földre vetett tüzet” (Jel 8,5). Noha a képek többsége szimbolikus, és nem szó szerint értendő, el kell fogadnunk, hogy jelen világunk állapota önmagában hordozza egy globális méretű katasztrófa lehetőségét. Lehet ez környezeti katasztrófa, vagy terrorizmus kiváltotta biológiai, nukleáris, vegyi háború. Sok politikai, társadalmi és vallási tényező tovább fokozza ezt a veszélyt. De hasonlóképpen komoly fenyegetést jelent a kollektív pszichére nehezedő nyomás is – noha ennek jelentőségét nem igazán ismerték még fel –, az a hit, hogy egy ilyen katasztrófa elkerülhetetlen. Sajnos, az efféle elvárások elsősorban a próféciák félreértelmezéséből fakadnak. De milyen alapon hisszük, hogy egy globális katasztrófa elkerülhetetlen? Valóban kinyilvánította volna Isten, hogy világunk elpusztul, függetlenül attól, hogy mit csinálunk? Tényleg csak azt a néhány embert mentené meg, aki a helyes „lelki képlet” szerint él, és az ös17
szes többit veszni hagyná? Úgy hangzik ez, mint Jézus által a szeretet és irgalom Istenének nevezett Isten? Valóban az Ige Istenét mutatná az ilyen hit, vagy sokkal inkább az emberi gondolkodást tükrözi? Hiszünk-e a szabad akaratban? Ha igen, hogyan egyeztetjük össze a próféciák félelmetes jóslatait és a szabad akarat szent ajándékát? Csak egyetlen módon tudjuk feloldani a látszólagos ellentmondást az előre megjósolt esemény és a szabad akarat között, mégpedig úgy, ha elismerjük egy esetleges katasztrófa lehetőségét, de nem tartjuk azt elkerülhetetlennek. Újra kell értékelnünk álláspontunkat, azzal a meggyőződéssel, hogy az átalakulás és a fejlődés mindannyiunk számára elkerülhetetlen, ebben vagy egy másik életben. Ha ez nem így volna, az a lelkek, sőt a világ végét is jelentené. A szellemi fejlődés – legyen az egyéni vagy kollektív – szinte mindig valamilyen mértékű feszültséggel és káosszal jár. A fő kérdés csupán az, vajon mennyi egyéni és kollektív szenvedés szükséges a fejlődéshez? Stylianos Atteshlis (1912–1995), a ciprusi misztikus, látó és gyógyító egyszer azt mondta, mi választhatjuk meg, hogy tudatosan, örömmel, szeretetben és fényben akarunk-e fejlődni, vagy pedig tudattalanul, a „sors ostorcsapásai” miatt szenvedve. A buddhisták szerint a szenvedés egyetemes jelenség, mert fejlődésünk egyes szakaszain mindannyian passzívan és tudattalanul megyünk keresztül. A szenvedés a lélek „pótterve”, amivel ráébreszt bennünket, hogy kik vagyunk valójában, ha erre nem vagyunk hajlandók magunktól rájönni. Még személyiségünk tudatos részvételével is biztosak lehetünk benne, hogy a fejlődés valamelyest megrázó élmény lesz, ám nem fog valódi szenvedéssel járni. De miért állnánk ellen a fejlődésnek? Hát nem megnyugtató és örömteli érzés felfedezni, hogy nemes sorssal áldott, örökéletű lelkek vagyunk? Tényleg abban akarunk hinni, hogy nem vagyunk többek bonyolult „emberi állatoknál”, akik leélik intenzív kis életüket, azután meghalnak és felbomlanak? Ellenállunk a fejlődésnek, mert nehezebb azt tenni, amit szellemi lényeknek – még ha 18
humán szellemi lényeknek is – tenniük kell. El kell fogadnunk azt a szabadságot és felelősséget, ami a sorsunk fölötti döntéssel és annak irányításával jár. Fel kell adnunk az önmagunkról alkotott képből fakadó biztonságérzetet, amely szerint elszigetelt, különálló, racionális egók vagyunk, akiket megköt a fizikai világ és annak minden törvénye. Ha vallásosak vagyunk, akkor a „spirituális jóléti rendszerről” való felfogásunkkal kell felhagyni, miszerint a Szellem majd gondunkat viseli, mi pedig kényelmesen hátradőlhetünk, és várhatjuk, hogy sorsunk beteljesedjen. Hajlandónak lenni rá, hogy feladjuk az ismerős helyzet nyújtotta biztonságérzetet, miközben az igazságot kutatva felborul addigi világunk és felfogásunk... Ezek közül egyik sem könnyű! Nem csoda, ha továbbra is olyan sok válsághelyzetet hozunk létre együtt öntudattalanul. Történelmileg nem is találhatunk más módot a fejlődésre. Isten azért adta nekünk a próféciákat, hogy felismerjük, mi minden történhet, és tudatosságra ébredjünk, így gyengéd és aktív módon fejlődhessünk. Isten segíteni próbál, hogy csökkenjenek a saját magunk által okozott traumák, és nem újabbat akar ránk zúdítani. A világméretű szellemi átalakulás az egyetlen megoldás a növekvő globális problémákra. A prófécia figyelmeztet a kollektív tragédiára, ami akkor következhet be, ha átalusszuk a nagy átmenetet, ahelyett, hogy éberen cselekednénk. A világ különböző jóslatai – beleértve a Jelenéseket is – valójában két alapvető kijelentést tesznek: 1. A szellemi átalakulás és a világ fizikai hozzáigazodása történik most, és a közeljövőben fogja elérni virágkorát, amely egyben az eddig ismert történelem végét is jelenti. Egyszerűen fogalmazódik ez meg Keresztelő János szavaiban: „Elközelített a mennyeknek országa.” (Mt 3,2) 2. A közelgő átalakulás „szülési fájdalmának” mértéke megválasztható. 19
A próféciák az utolsó nagy katasztrófát, avagy a végső „szülési fájdalmat” Apokalipszisnek nevezik.
Az Apokalipszis pszichológiai értelmezése Az apokalipszis általános jelentése egy isteni lény vagy Messiás eljövetele, aki majd megítéli és felszabadítja az embereket. A görög apokalypsis szó eredeti jelentése: „az elrejtett felfedése”. Ahogy azt már korábban említettük, a Jelenések könyve csak egyike az apokaliptikus irodalom számos próféciagyűjteményének. Ez az irodalom tipikusan álmokat, víziókat, túlvilági utazásokat tartalmaz, amelyekben a világ utolsó napjai jelennek meg egy látó szeme előtt (2-3). (2) Edward Edinger, jungiánus pszichológus szerint az Apokalipszis tulajdonképpen egy archetípus. Az archetípus egy élő gondolatminta, amely az egész emberiség kollektív tudattalanjában megtalálható (1-2). Carl Jung és más pszichológusok számos ilyen archetípust azonosítottak, és ezek tudattalanul mind hatnak ránk valamilyen mértékben. Az archetípusokat isteni ajándéknak is tekinthetjük, mivel összekötő kapocsként szolgálnak a Szellem megfoghatatlan rejtelmei és mindennapi életünk konkrét valósága között. Az archetípus gyakran álmokon, szimbólumokon, mítoszokon és érzelmeken keresztül jelenik meg a tudatunkban. Noha egy adott archetípus lényege az egész világon ugyanaz, formája kultúrkörönként változhat. Ezért fontos, hogy az írásokat szimbolikusan értelmezzük, mert spirituális tartalmaik csak így érthetőek. A szó szerinti, konkrét, szektás magyarázat ezért teljesen elveszítheti az egyetemes szellemi tartalmat, amint azt korábban is említettük. Edinger szerint a Jelenések könyve az apokalipszis archetípusának egyik megjelenési formája. 20
Négy alapjellegzetességet figyelt meg a hasonló apokaliptikus jellegű írásokban: 1. Jelenések 2. Itélet 3. Pusztítás vagy büntetés 4. Megújulás egy Új Világban (3-4) Edinger elmagyarázza, hogy pszichológiai értelemben ezek a vonások tulajdonképpen a magasabb szintű Szellem-Én tudatosulásának egyetemes, ám nem nagyon értett folyamatát írják le („az elrejtett felfedését”). Valahányszor az ego vonakodik meghajolni a Szellem fennhatósága előtt, ez a folyamat megrázó tapasztalattá válik. Ha az ego nem hajlik, akkor törik (13). Amikor a Szellem valósága tudatosul bennünk, az anyagias és egoista vágyak uralta személyiség, nemzet vagy bolygó egyszerűen nem maradhat fenn az ego illúzióiban. Ha a spirituális erők tudatos megértés és együttműködés nélkül hatnak életünkre, annak szükségképpen úgy kell tűnnie, mintha katasztrófa zúdulna ránk valahonnan kívülről , úgy tűnik, mintha Isten megítélne és büntetne bennünket. Ezért úgy is lehet mondani, hogy a világ apokaliptikus irodalma az apokalipszis archetípusának ezen árnyoldalát mutatja be. Az apokalipszis archetípusa a terrorizmus jelenségére is jobban rávilágít. A terrorizmus szétzilálja és destabilizálja a nemzeteket, tragédia és fenyegetettség jár a nyomában. A terroristákat gyakran őrültnek vagy bűnözőnek tartják, és azoknak is látszanak. Edinger ugyanakkor úgy véli, hogy helyesebb őket zelótáknak tekinteni, akiket fanatikus harag fűt, és a kollektív archetipikus erők árnyoldala uralja őket. Ezek a zelóták hajlandóak rá, hogy életüket adják egy vélt kollektív haszon érdekében, és gyakran egyéni jutalmat is várnak a mennyországban. Meggyőzték magukat, hogy isteni igazságszolgáltatás és büntetés végrehajtói, és hitük szerint új, jobb világot fognak teremteni. (3) A terrorizmus jelensége önmagában is elegendő ahhoz, hogy megerősítse azt a közfelfogást, 21
miszerint az isteni igazságszolgáltatás egyet jelent a haraggal és a büntetéssel. „Álljunk meg egy pillanatra”, gondolhatja most néhány olvasó. „Megkérdőjelezhetjük-e az isteni haragot? Hiszen nem ír-e a Biblia és a többi szent írás az isteni haragról? Miért ne haragudhatna ránk Isten? Hiszen mind a haragja, mind az ítéletei isteniek, nem? Mi köze van ennek a terroristák haragjához és igazságérzetéhez? Ha én Isten volnék, nem lenne-e vajon elegem az emberiség gonoszságaiból, nem akarnám-e időnként megbüntetni a világot, sőt eltörölni és tiszta lappal újrakezdeni, ha a dolgok már nagyon rosszul mennek?” És éppen ez a lényeg. Az emberiség mindig kivetítette saját természetét Teremtőjére – általában tudattalanul. Azt látjuk, hogy mi, emberi teremtmények néha dühösek és bosszúállóak vagyunk, ezért azt gondoljuk, hogy aki teremtett bennünket, minden bizonnyal ugyanezeket a tulajdonságokat hordozza magában. Jól ismert példák a kivetítésre az ókori görög-római istenek és istennők. Zeusz, Héra és olümposzi társaik sohasem haboztak féltékenyen és bosszúra éhesen lecsapni istenre vagy emberre, valahányszor sérelem érte pöffeszkedő egójukat. Az ókori mitológiai istenalakok egyaránt hordozzák az archetipikus minőségeket és az emberi kollektív ego kivetítéseit. Az ilyen antropomorf istenek és istennők ezért természetünk emberi és isteni oldalára is rámutatnak. Modern korunk pszichológusai nagy haszonnal aknázták ki az ókori mitológiát az emberi elme alaposabb megértésére. Ugyanakkor senki sem mondhatná, hogy a görög-római mitológia tanulmányozása által jobban megértené Istent. A róla alkotott képünk mégis gyakrabban hasonlít Zeuszra, mint a Jézus és Ésaiás által bemutatott szerető és irgalmas Istenre. Az ókori görögök és rómaiak általában nem kérdőjelezték meg feltételezéseik hitelességét. A kozmoszról való tényszerű, tudományos ismereteik minimálisak voltak, és nem rendelkeztek a tudat22
alatti elmére vonatkozó tudással sem. A pszichológia mint tudomány még 2000 évig nem is létezett. Sajnos, nagyobb tudásunk ellenére mi sem kérdőjelezzük meg sokkal gyakrabban feltételezéseink hitelességét. A pszichológusok jól tudják, hogy azon tulajdonságainkat szoktuk kivetíteni, amelyeket nem szeretünk magunkban, mivel csak így tudjuk megvédeni törékeny egónkat. A kivetítés a legáltalánosabb védekezési mechanizmus. Ha a haragot és a bosszút Istenre vetítjük, akkor könnyebb azokat jogosnak érezni, és könnyebb ellenállni annak a szeretetnek és a megbocsátásnak, amit Jézus és Buddha tanítottak. Egyértelmű, hogy a kivetítés nem alkalmas Isten, mások vagy a magunk megismerésére. Ellenkezőleg: rendkívül nagy akadályt jelent. Az írásokat, a jövendöléseket, köztük a Jelenések könyvét a mai kor ismereteivel összhangban kell értelmeznünk, hogy szellemi rálátásunk és tapasztalatunk is fejlődjék. A Jelenések a következő tanácsot ismétli Ázsia (Törökország) mind a hét gyülekezetének: „A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezetnek.” Nagyon lényeges tehát, hogy spirituálisan értsük az írás és a próféciák szavait. Pál apostol egyszer azt írta: „A teljes írás Istentől ihletett.” (Timóteushoz II 3,16). Az ókori írók, mint János apostol is, csak saját koruk fogalmai szerint és nyelvezetén adhatták vissza az isteni ihletéseket. Nem ők felelősek azért, mert szövegeiket túlságosan szó szerint értelmezzük, és emiatt félreértjük. A szavakra való merev, dogmatikus összpontosítás nem az Élet Forrásához vezet el, hanem saját, elszigetelt, félelemmel teli egónkhoz. Ha meg akarjuk érteni a Jelenéseket, akkor a forrását méltányolva kell olvasnunk: „Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak.” (Jel 1,1) Jézus, aki egyértelműen a forrás, földi életében azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk.” 23
(Jn 10,30). Amint azt az Egyetemes küldetés című könyvünkben bizonyos mélységig kifejtettük, Jézus a zsidó próféták legmagasabb szintű istenkoncepciójára épített, hogy felfedje előttünk egy szerető és irgalmas Isten képét. Nem csak szavai, hanem élete és földi szolgálata is csodálatos bemutatása volt ennek a szerető és irgalmas magatartásnak, amellyel mindenhez, még a „bűnösökhöz” és az őt bántalmazókhoz is viszonyult. Ha igaznak fogadjuk el Jézus Isten-revelációját, akkor a következetesség megkívánja, hogy egy apokaliptikus pusztulás ne Isten haragjának, hanem az emberi tudatlanságnak a következménye legyen. A világban és a bennünk lévő „elrejtett felfedésével” minden materialista illúziónak el kell tűnnie a Szellem fényében. Ám arról sincs szó, hogy a tézis, miszerint Isten könyörületes és nem büntető, csökkentené a a globális katasztrófáról szóló jövendölések komolyságát. Az emberi pszichében munkálkodó sötét, tudattalan és fel nem ismert erők nagy veszélyt jelentenek. A Jelenések könyve tele van gazdag szimbólumokkal, amelyek ezeket a tudattalan elmében működő erőket írják le. A képi világ többségében az Ótestamentumból való. Noha könyvünk nem ad lehetőséget a Jelenések részletesebb tanulmányozására, a téma iránt érdeklődő olvasónak ajánlhatjuk Edward Edinger könyvét: Az apokalipszis archetípusa: a Jelenések könyvének jungi tanulmánya. Carl Jungot is érdekelte az apokalipszis archetípusa, és élete vége felé megírta a „Válasz Jóbnak” című művét, hogy „megtegyem a tőlem telhető legtöbbet vagy legkevesebbet, és felrázzam kortársaim tudattalanságát, nehogy lustaságom miatt a levegőben lógó világkatasztrófa felé sodródjunk.” (4) Edinger hasonló aggodalmát fejezte ki az 1990-es évek közepén, a halála előtt (178-179). A próféciák ismeretétől függetlenül sok millióan érzékelnek valami készülő katasztrófát. Nem tudván, hogyan reagáljanak, vagy egyáltalán hol a probléma, rengetegen próbálnak hamis biztonságérzetet teremteni maguknak. Az emberi szenvedélyek Isten24
re vetítése, amint azt korábban említettük, szükségtelenné teszi, hogy foglalkozzunk azzal a szenvedéllyel, ami voltaképpen bennünk lakozik: hagyhatjuk, hogy Isten dühös és bosszúálló legyen, mi csak dőljünk hátra kényelmesen a fotelban, és várjuk a megváltást a mennyekből. Rengetegen próbálják elaltatni félelmeiket az önmagukba merüléssel, az elszigetelődéssel és a függőségekbe való bonyodalommentes meneküléssel. Mások az emberi értelem istenéhez menekülnek, nyíltan tagadva mindennemű létezést az anyagon túl. Sajnos, a logika furfangos isten – az elme könnyen meg tudja győzni magát bármiről, amit csak hinni akar. Van, akinek azért esik nehezére a változtatás, mert ragaszkodik a status quo és a külső hatalom nyújtotta hamis biztonsághoz, legyen az társadalmi, politikai vagy vallási jellegű. Ezzel elkerülheti az önálló gondolkodást és döntést, és mindvégig megmarad a megnyugtató lehetőség, hogy mást lehet majd hibáztatni, áldozattá lehet válni, ha a dolgok nem a várt módon alakulnak. Az efféle védekező mechanizmusok mögé rejtőzhetünk – közben tovább szendergünk a materializmusban és egoizmusban, kihíva magunk ellen a globális katasztrófát. Hol van a remény? Ugyanott, ahol a reménytelenség. Emberi lélekként szabadon választhatunk, hogy tudatosságra ébredünk-e és azt tesszük, amit kell, vagy továbbra is szendergünk – és aztán egy általunk létrehozott globális rémálomra ébredünk. Mindenképpen fel fogunk ébredni – mert közeleg a mennyeknek országa! Ijesztő tartalma ellenére az apokalipszis archetípusa végső soron nem más, mint a Szellem, a szívünkben élő legmagasabb Énünk valóságra ébredésének folyamata. Az apokaliptikus összeomlás eredménye a csoportos harmónia kialakulása lesz a közös, az egész Földet érintő tapasztalatból. A folyamat eredménye pedig az lesz, hogy az ember életében a Szellem lesz az uralkodó, ami pedig az isteni akarat tiszta szív25
ből való elfogadásához, embertársaink szellemi testvérként való felismeréséhez vezet majd. Ez az a belső királyság, amiről Jézus beszélt, amikor azt mondta: „Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van: mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17,21) A megjövendölt világméretű átalakulás, a külső mennyei királyság a belső királyság megalapításából, az egyén szellemi átalakulásából jön létre. A jövő reménye tehát valóban most van! Azok, akik tudatosan választják a belső királyságra való ráébredést, azok tapasztalni fogják a mennybemenetelt – a szó legigazibb értelmében. Őket a Szellem fogja megragadni, és így képesek lesznek felülemelkedni a nyomorúságon, és bátran szembenéznek minden nehézséggel. A mennybemenetel az a tökéletes belső csend és nyugalom lesz, amit az apokalipszis fog megteremteni. A modern hős megtapasztalja a mennybemenetelt, majd szeretetszolgálattal tér vissza a Földre, hogy utat mutasson a többieknek. A szent csend belső templomában csatlakozhatunk Istenhez, hogy megteremtsük a jövendölésekben ígért Új Eget és Földet, amely elismeri Isten dicsőségét, és saját isteni jellegünk szépségét tükrözi vissza. A könyv további részét a szabad akaratunkból fakadó választási lehetőségeknek szenteltük, amelyekkel megkönnyíthetjük a megjövendölt átmenet kollektív megrázkódtatásait. A következő fejezetben azokat az általános eljárásokat tárjuk fel, amelyekkel harmonikus, megelégedést eredményező valóságot teremthetünk az archetipikus férfi és női energiákon át kifejeződő belső csendből. A harmadik és negyedik fejezetben belső feladatokat ismertetünk, amelyek a tizenkét szám-archetípus összefüggésein keresztül bemutatják, hogyan lehet együttműködni láthatatlan segítőinkkel, az arkangyalokkal. A következő fejezetekben a hősi lélek azon minőségeit tárgyaljuk, amelyeket nekünk is meg kell szereznünk, ha méltósággal akarjuk az előttünk álló feladatokat elvégezni. Ezen képessségek 26