Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítás ..................................................................... 7 Előszó helyett ............................................................................... 9 A forgatókönyv első lapja, avagy a startmező a társasjátékban 11 Reményteljes kezdetek és miért is aktuális egy párkapcsolattal foglalkozó könyv napjainkban ......................................................11 A párkapcsolat evolúciója ......................................................... 16 Az út a promiszkuitástól a „holtomiglan-holtodiglan”-ig .........16 Röviden a pszichogenetikáról ................................................... 31 „Kire ütött ez a gyerek?” ................................................................31 Pszichogenetikai „Ki kicsoda” .......................................................34 Illünk? Nem illünk? ................................................................... 47 Típuskompatibilitás ........................................................................48 Energetikai összeférhetőség ...........................................................64 Idődinamikai kapcsolati összeférhetőség ....................................68 A domináns kontúr szerepe...........................................................77 Maszkban .........................................................................................83 Meglátni és megkívánni ............................................................. 86 Szex-tett..........................................................................................100 A szürke hétköznapok rutinja .....................................................124 Mozdulj! .........................................................................................132 Ki legyen a főnök?.........................................................................134 Szeress úgy is, ha…................................................................... 139 Szeretsz? Да, я люблю тебя. Nem értem! .................................152 Apám sose…..................................................................................159 Vigyázat, háborús övezet! ........................................................ 165 Lehetséges az időutazás? ..............................................................167 Szellemi aknamezők .....................................................................168 „Á, a korkülönbség nem számít!” ............................................ 178 Korlátlan kortalanság vagy korlátolt korosság? ........................180 A párkapcsolat szavatossági ideje ...............................................183 Játszma/Játssz ma! .........................................................................185
Baljós árny vagy segítő fény? .................................................... 192 Fizikai idegrendszerünk árnyékpárjai ........................................196 Érzelmi idegrendszerünk árnyékpárjai ......................................220 Szellemi idegrendszerünk árnyékpárjai .....................................233 Csatornák és források ............................................................... 241 Egy ágyban az Árnyékoddal ..................................................... 247 Az Olvasóhoz ............................................................................ 252 Magyarázatok ........................................................................... 253 Eszköztár .................................................................................. 256 Felhasznált irodalom ................................................................ 268
Köszönetnyilvánítás Köszönet az Árnyékoknak. Nektek, akik, most így visszatekintve, számot vetve, végigkísértétek az életemet a gyermekkortól egészen mostanáig, mint fehér kavicsokkal borított erdei ösvényt szegélyező néma, sötét faóriások. Ahogy régen kislányként ámultam értetlenül a mesékből a valóságba lépett hősöm, Édesapám egy-egy reakcióján, úgy ma is sebezve szembesít az árnyékommal legkedvesebb barátnőm néhány megnyilvánulása. Fényképekbe, emlékekbe zárt szerelmek, legközelebbi barátok, sosem ismert, mégis távolról csodált e századi hercegnők, Ti élesen csillogó, ezüstfényű árnyékként ragyogtok tudatos önvalóm sötét gyomjai felett, folyton emlékeztetve személyiségem jobbik mozaikdarabkáira. Mindennap tükröt tartotok – és köszönet ezért! Ahogy köszönnöm kell mesteremnek, üzlettársamnak, jó pár ügyfelemnek is, hogy tanítotok magamról, mutatjátok és felismertetitek mostohagyermekként kezelt magvaimat, amelyeket terméketlen földbe száműzött konok egóm. És végül köszönöm Neked, KedvesM, aki velem voltál a könyv születésének első pillanatától… nyáresti vihar után lecsendesült Balaton színét idéző furcsa szemed villanásai egyre mélyebb belső utazásra küldtek, egy új érzékelés birodalmának a kapuját nyitottad ki előttem önzetlenül. Fogtad a kezem, amikor fogytán volt az erőm, a hangod melege reggelente egyre több és több gondolatot hozott… Egy pillanatra sem hagytál el, lényed vibrálása állandóan inspirált, néha szokatlan és fájó módon törtél utat akadozó szavaim forrásának, és ahogy tégláról téglára bontottad le tétova ellenállásom
7
falát, úgy lett egyre tisztább a kép magam előtt is, amit bár régóta sejtettem, de az utolsó oldalakon vált igazán egyértelművé, viszszavonhatatlanná és gyönyörűvé a felismerés: szeretlek. Nagyon szeretlek.
8
Előszó helyett
„Vannak pontok az életben, amikor nem fordulhatunk vissza… bevégeztetett… mindketten tudjuk, hogy akkor, ott történni fog valami, és utána az élet más lesz… mások leszünk… azzal az élménnyel a fejünkben, szívünkben, testünkben többé nem leszünk ugyanazok… mások lesznek a hangok, szavak, mosolyok, érintések, vágyódások, közeledések, távolodások… más lesz… talán látszani fog rajtunk… talán mindenki látni fogja, hogy történt valami, akármi is lesz… nem az számít, mi fog történni, sőt az sem kétséges, hogy fog… hiszen gondolatban megteremtettük már egyszer, százszor vagy akár ezerszer is… testet fog ölteni és a mi gyerekünk lesz, hiszen együtt hoztuk létre, kockáról kockára raktuk, építettük Őt…”
9
A forgatókönyv első lapja, avagy a startmező a társasjátékban Reményteljes kezdetek és miért is aktuális egy párkapcsolattal foglalkozó könyv napjainkban Amikor magadról teljesen megfeledkezve mosolyogsz a leglehetetlenebb helyzetekben – a bankban a hitelügyintéző előtt fizetésiütemezés-módosítás közben, vagy a postán, amikor a sorban várakozol már közel egy órája s körülötted mindenki gyilkos tekintettel méregeti a csigalassúságú postai alkalmazottat, vagy a nyitott és akár üresnek is mondható hűtő előtt állsz, kezedben egy fonynyadt répával, mert éppen azon akartál eltöprengeni, mi is legyen vacsorára a felhozatalból, vagy amikor az autódban ülsz, alig egy méterre a rend zord őrétől, aki éppen a te papírjaidat vizslatja, és másodpercekre vagy egy pénzbírság megítélésétől –, rendületlenül mosolyogsz, mert az utóbbi napokban, hetekben kezedhez „Játszol velem… hagyom. Játszom nőtt kis telefon éppen bejöveled… hagyod. Apró érintések, talán nem is ujjbegyeink szikrázvő üzenetet jelez Tőle, és te nak, talán nem is érintettél, csak kilépsz a valóságból, s minden érzékeny auráink kisülése borzolidegszáladdal a szavaira konta vágyainkat. Ajkaimon elidőző centrálsz, és arra, mit is válailletlen szemed nem gyónni akar, szolj neki, hogy tovább szítsd tudom… Játsszuk hát tovább mások a tüzet… alkotta kis határaink között ezt az időtlen játékot… közelíts és távolodj, ne beszélj róla, csak mutasd… Játszani szavak nélkül is lehet.”
Amikor az érzékelésed annyira kifinomul, hogy zárt ajtó mögül is kihallod a hangját
11
A forgatókönyv első lapja, avagy a startmező a társasjátékban
három másikból, és a felismeréssel párhuzamosan érzed, ahogy lángba borul az arcod, vagy amikor a folyosón a közeledő léptek zajára egyre hevesebben ver a szíved, mert tudod, ki fog pillanatok múlva előtted állni teljes életnagyságban… Amikor egy-egy találkozótok előtt legszívesebben letépnéd a falióra üveglapját, és két kézzel tolnád előre a lusta mutatót, hogy legyen már végre este, viszont értetlenül figyeled, hogyan is repülhetett el két óra észrevétlenül a kocsiban Vele beszélgetve a telefonon, mert amíg kint tomboltak a mínuszok, s a hófalba futott autódat mások ideges fénykürtökkel kerülgették, addig te a jóllakott, doromboló macska elégedettségével süllyedtél bele a kettőtök alkotta zárt és tökéletes világ hívogató puhaságába, és a körülötted zajló külső eseményekből semmire sem emlékeztél… Amikor a testhőmérsékleted növekedése fordítottan arányos a köztetek lévő távolsággal, s ahogy Ő közelít feléd, úgy válnak a gyomrodban hatalmas szárnyakkal csapkodó esőerdei pillangókká a nemrég még békés, kisméretű színes lepkék… És amikor szinte mindenről (egy fél rendszám, egy reklám, egy arc vagy mondat egy filmből, egy szín, vagy egy pont a kezeden, ahol véletlenül megérintett) Ő jut eszedbe, és ha már az sms-táradban az utolsó 300 üzenetnél egyetlen név jelenik meg, akkor biztos lehetsz benne, ez nem egy új betegség, ez szerelem… Ha pedig ezek a tünetek rajta is megjelennek, akkor másodpercekre vagytok egy új párkapcsolat indulásától. S szóljanak most akár égi fanfárok, angyali seregek mennyei éneke zengjen ebben az elíziumi állapotban, és bármerre is nézzetek, rózsaszín felhőkön nyújtózó, pufi arcú Ámorkák mosolyogjanak vissza rátok, mégis hamarosan, előbb vagy utóbb bekopogtat kapcsolatotokba hívatlan látogatóként a konfliktus, s ha nem tanulod meg, hogyan lásd úgy „vendégül”, hogy gyorsan távozzon, akár hosszabb időre is berendezkedhet kettőtök életében, csak ilyenkor már válságnak szólíttatja magát…
12
Hagyjuk még egy időre frissen szerelembe esett hőseinket egymás karjaiban pihenni, és nézzünk szembe a tényekkel, miért aktuális téma ma egy újabb párkapcsolati kérdésekkel foglalkozó könyv. („Éppen itt az ideje, hogy kifejtse végre! – gondolja az Olvasó. Már három ilyen könyv is van a polcomon, a kapcsolatunk mégis ugyanolyan, semmi sem változott, sőt egyre rosszabb!”) • Az elmúlt 100 évben a legszentebb egység, a házasság felbomlása gyakori és szinte mindennapos jelenség környezetünkben. Ahogy a hivatalosan bejegyzett házasságok száma évről évre csökken, úgy egyre aggasztóbb méreteket öltött a válások száma: minden második házasság válással végződik, az élettársi, párkapcsolati viszonyok időtartama egyre rövidül, a jelek arra utalnak, hogy kevésbé hiszünk a kapcsolaton belüli problémák, feszültségek megoldásának lehetőségében, és többen a könynyebb utat választjuk: a szakítást, válást, a kapcsolat befejezését. Itt természetesen nem olyan kapcsolatokra gondolok, amelyben valamelyik fél egészségét, életét, lelki egyensúlyát veszélyeztető helyzet kialakulása miatt dönt úgy a félelemben élő személy, hogy jobb maga mögött hagyni azt a kapcsolatot és új, szabadabb életet kezdeni. Azokról a kapcsolatokról beszélek, amelyek akár törvényes keretek között futnak, akár egyfajta vadházasságok, akár gyermekekkel áldottak, akár még csak két fél szövetségét jelentik, mégis eljutnak arra a pontra, ahol a pár egyik vagy mindkét tagja „összeegyeztethetetlen ellentéteket” vél felfedezni egymás között, és először szóba kerül, vagy gondolatban felmerül a „Legyen vége inkább!” mondat. Egy kapcsolat végére pontot tenni persze nehezebb úgy, ha tudjuk, hogy az elválás után nemcsak két személy lelkében maradhatnak lassan gyógyuló sebek, hanem kapcsolatuk gyümölcse is megszenvedheti és a legtöbbször meg is szenvedi a szülők döntését; de két, egykor egymást szerető és tisztelő ember önbizalma, lelki
13
A forgatókönyv első lapja, avagy a startmező a társasjátékban
egészsége is meginoghat, ha a kapcsolat lezárása mellett döntenek. Az elvarratlan szálak a következő párkapcsolatot befolyásolhatják, illetve bennünk maradhat egy életen át a kérdés, önvád és bizonytalanság: Mindent megtettünk vajon? Tehettük volna másképpen? Visszaállíthattuk volna az elveszett harmóniát? Mi lett volna, ha…? • Valahol legbelül mindannyian tudjuk, hogy a válság nem egyik pillanatról a másikra következett be – közben az úton voltak kicsi jelek, figyelmeztető táblák, fények, amelyeket, mindig hivatkozva valamire („most nincs időm”, „majd holnap”, „akkor, ha ő is…”, „most másra kell koncentrálnom” stb.) nem akartunk tudatosan észrevenni, nem olvastunk el, nem figyeltünk fel rájuk, és ami a legfontosabb, nem is tettünk lépéseket, hogy a folyamatot megállítsuk, visszafordítsuk. Utólag tisztábban látunk, józanabbul tudjuk kiértékelni, áttekinteni egy-egy félresikerült kapcsolatunkat, sokszor a miértekre is választ kapunk, ha kellő időtávolságból, több élettapasztalattal, bölcsebben szemléljük a múltunk egy-egy eseményét. De vajon képesek vagyunk-e erre a látásmódra, amikor még nincs késő, és még rajtunk, kettőnkön múlik az, hogy kapcsolatunk mozdonya a lejtő alja felé rohan fékevesztetten és megállíthatatlanul, vagy megragadhatjuk az irányítást, és közösen, nagy erőfeszítések árán, de újra megindulhatunk a sínpáron felfelé, az emelkedő csúcsa felé, ahol a harmónia feliratú állomás vár ránk? Mi kell a legalább részben objektív látásmódhoz? Hiszen teljesen tárgyilagossá sosem válhatunk a saját kapcsolatunkat elemezve, nem lehetünk szemlélői annak, aminek részesei is vagyunk egy időben. Ez talán jól is van „Idő kell… hogy megtanuljak újra így, hiszen a teljes objektiszeretni… s hogy engem is megtavitás kizárná a szubjektivinuljanak újra szeretni…” tást, ami viszont elengedhetetlen, ha egy érzelme-
14
ken alapuló emberi kapcsolatról beszélünk. Erre a kérdésre sokan keresték már a választ, nekem is gyakran felteszik azok, akik egyegy párkapcsolati problémával kapcsolatban kérnek iránymutatást tőlem, és én mindig ugyanazt a két szót válaszolom: önismeret és elfogadás. Két ember között harmonikus kapcsolat nem működhet önismeret és elfogadás nélkül, ezek mélységének mértéke azonban sokban függ attól, hogy milyen két emberről van szó. Milyen a személyiségük, milyen az egyéni és közös életmódjuk, milyen aktuális külső kihívásaik vannak, milyen családi és genetikai mintákat hoztak magukkal a párkapcsolatba, mi van a „múlt, tapasztalatok, attitűd” címkéjű hátizsákjukban, hogyan képesek természetükből adódóan kezelni különbözőségeiket, milyen környezetben élnek, milyen életkorban vannak éppen és párkapcsolatuk melyik fázisban tart? Ezek a tényezők hihetetlenül bonyolulttá és szövevényessé tehetik a vizsgálódást, ebben a könyvben mégis arra vállalkozom, hogy rámutassak azokra a dimenziókra, lehetséges okokra, összeférhetőségi tényezőkre, amelyek az esetek legnagyobb részében a legfontosabb építőkockái egy párkapcsolatnak és segítenek figyelmünket azoknak a házfalaknak a megerősítésére irányítani, amelyekkel még időben stabilizálható az egyensúly, így nem fordulhat majd elő, hogy egy rosszul bevert szeg okozta falrepedés felett agonizálunk, miközben hátunk mögött beszakad a tető, s összedől a házunk. A fókuszpontok kijelölése, megvilágítása, megértése önmagában még nem elég ahhoz, hogy újra ráncmentes kapcsolatban élhessünk, ismernünk kell a megoldásokat, lehetséges lépéseket, és meg is kell lépnünk azokat, ha komolyan elköteleztük magunkat kapcsolatunk felvirágoztatása mellett, ahogy a társasjátékban sem elég egy hatost dobni, és a parkolópályáról újra játékba kerülni, a cél feliratú mezőig még kell, hogy legyen pár jó dobásunk!
15
A párkapcsolat evolúciója
Röviden:
• Ahhoz nem kell segítség és útmutatás, hogyan essünk szerelembe. • Egyre több a zsákutcába futott párkapcsolat és házasság. • A navigációs műszert magunkban kell keresnünk és jól beállítanunk attól függően, mi a célunk.
A párkapcsolat evolúciója Az út a promiszkuitástól a „holtomiglan-holtodiglan”-ig Mit keresünk a másikban? A hiányzó felet? Vagy a tükörképünket? Bármilyen tudatos és tudatalatti elvárások mentén történik is meg a választásunk, időnként vagy azon csodálkozunk el: „Hogy a csudában nem vettem észre korábban ezt a tulajdonságát?” vagy saját józan ítélőképességünk kvalitásait kérdőjelezzük meg, „Játszol újra, és tudod, hogy milyen amikor átfut a fejünkön egy eredménnyel, ahogyan én is… szavak indulnak rohamra, verbális feszültebb pillanatban: „Miért táncunk a végtelenbe süllyed, valóis tetszett ez nekem benne ságunk kizárja bizsergő ösztönünk annyira az elején, amikor most éhségét. Hol van, mondd, a hely, ki nem állhatom?!” ahol rám találhat titkomat kutató szemed? “
Párválasztásunkat sokkal több tényező befolyásolja, mintsem
16
gondolnánk. Akár egyéjszakás döntésről, akár egy tartós kapcsolat kialakításának vágyáról van szó, mindig több tudatos és tudatalatti elvárás, program, kód határozza meg, kit választunk. A miértek feltárása segít megérteni belső ösztöneink misztikus világát, és tudatosabbá teheti új választásainkat, illetve jelenlegi társunk valódi elfogadásában is hasznos lehet. Ezek a meghatározó tényezők részben mindig is léteztek, az idő múlásával azonban egyre bővült a körük. Ma sokkal több elvárás él bennünk a választottunkkal szemben, annak érdekében, hogy egy kapcsolat bármilyen szinten kialakulhasson két ember között. A régi korok embere – sok száz évvel ezelőtt – könnyebb helyzetben volt, mert választásának útjában különböző külső korlátok, sorompók, behajtani tilos táblák, áthidalhatatlan társadalmi és földrajzi távolságok álltak és „segítették” a döntését. Ma gyakorlatilag bárkit választhatunk… feltéve, ha megfelel az elvárásainknak és mi is az övének. De hogyan is kelti fel az érdeklődésünket az a bizonyos másik? Mi kell hozzá? Miért pont ő? Miért pont akkor? Ezekre a kérdésekre előre szinte sosem, utólag is csak részben kaphatjuk meg a választ, de úgy is csak akkor, ha kellő önismerettel rendelkezünk. Ez azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétel, hiszen ezen túl az is kell még, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan lát, érzékel minket a közvetlen környezetünk. A megnyilvánulásaink, a külső térben való látható viselkedésünk jegyei nagyon ritkán tükrözik teljes személyiségünket, bent mindig sokkal több van, mint amit kivetítünk. Viszont a környezetünk számára részlegesen megjelenő személyiségrészeink szubjektív, parciális formában érzékelhetőek csak, és korántsem biztos, hogy egy kívülállóban a rólunk összeálló kép hasonló lesz a valódi és teljes, a bennünk élő összetett személyiséghez. Azaz hihetjük mi, hogy türelmesek és békések vagyunk, ha a környezetünknek erről teljesen eltérő tapasztalata van – a hozzánk már törzsvendégként járó üvegeshez hasonlóan.
17
A párkapcsolat evolúciója
A fenti kérdések megválaszolásához fontos még, hogy képesek legyünk felismerni, mi vonzza a másik személyt bennünk. Ehhez részben értenünk kell az ő személyiségét alkotó főbb dimenziókat, ráadásul a fizikai, érzelmi és szellemi vonzalom kapcsolódási pontjainak feltárásán túl tudni kell azt is, nekünk milyen vonásaink hatnak a választottunkra inkább taszító jelleggel és bennünket milyen tulajdonságai riasztanak a szerelem rózsaszín ködének feloszlását követő első másodpercben. A választáskor ezen ismeretek nagy része természetesen rejtve van, ösztöneink és agyunk bizonyos részei döntenek arról, hogy beleessünk-e abba a bizonyos verembe, ahogy arról sem értesítenek minket előre, hogy mindezt nagy sebességgel vagy lassan tegyük-e meg, és a verem mélysége is mindig ismeretlen számunkra az esés pillanatában. Egy dologban lehetünk csak biztosak: ha bent megszületik a tudatalatti döntés, központi vezérlés jóvoltából mi biztosan „esni” fogunk. Ha már a veremben vagyunk, és szeretnénk is benne maradni, vagy legalábbis a környékén, akkor sürgősen szembe kell néznünk az előbbiekben vázolt, elvárásainkat alakító tényezőkkel. Fel kell őket tárni, meg kell érteni, ha igazán arra vágyunk, hogy az, ami egyszer zöld jelzést kapott az úton, így vagy úgy, de továbbmehessen mindkettőnk örömére, és a közös utazásunk ne egy zsákutcában érjen véget. A kapcsolati harmónia tudatos megőrzéséhez három, elvárásainkat és választásunkat befolyásoló alapismeret kell: • kellő mélységű önismeret és önelfogadás, • társunk személyiségének ismerete, elfogadása, • a kapcsolatunk kohézióját jelentő erősségek és persze a destruktív pontok meghatározása. „Csak ennyi? – lélegzik fel a párkapcsolati könyveket a polcán rendszeresen leporoló Olvasó. – Személyiségtesztre fel! Már ugrok is a netre, keresek egy pszichológust, elemezzen ki gyorsan engem és a páromat is!”
18
Nem, nem csak ennyi. „Tudtam! – huppan vissza csalódottan az Olvasó a fotelba, és mérgesen néz maga elé. – Pedig már majdnem elhittem, hogy ha mindent tudok magamról, róla és kettőnkről együtt, akkor holnaptól virágba borul a kapcsolatunk!” A tudás önmagában kevés, a különbséget az teszi, mit kezdünk az információval. A gyufa sem gyullad meg attól, hogy pontos ismeretünk van arról, hogy képes a meggyulladásra. Valamit tennünk kell ennek érdekében. És sajnos egy komplexebb személyiségteszt vagy pár beszélgetés egy szakértővel még nem adja meg a térképet a párkapcsolat „taposóaknáit” képező problémák valódi gyökereihez. Választásaink és az általuk hozott kihívások megértéséhez és valódi megoldást jelentő cselekvések megfogalmazásához sokkal messzebbre kell visszanyúlnunk – tennünk kell egy időutazást! Hová? A párkapcsolat első bölcsőjébe… amikor a kapcsolat sokkal inkább fizikai hajtóerők által köttetett, az elvárások teljesen minimálisak és egyszerűek voltak. Vissza az őskorba! A párkapcsolat mint fogalom evolúcióját a kezdetektől vizsgálva, kezdjük szélesebb horizonton: nézzük meg, milyen eltérő biológiai és szociológiai evolúciós háttere van a párkapcsolat két ellentétes nemű szereplőjének. Az emberré válás folyamatában (antropogenézis) a hominizáció (kiemelkedés az állatvilágból) jelentette azt az állomást, amikor az emberi intelligencia fejlődése lehetővé tette a magasabb szintű társadalmi szerveződést és a szociogenézis (társadalmi fejlődés) kezdetét. Nem kell különösebben éles szem ahhoz, hogy az evolúció „keze nyomát” meglássuk a két nem közötti különböző külső és belső biológiai struktúrában: a férfiak és nők testfelépítésében az izom- és zsírtömeg aránya, a testet borító szőrzet mennyisége, minősége, a verejtékmirigyek száma, az agy méretbeli különbsége, a külső nemi jellegek, a különböző nemi hormonok mind-mind arra utalnak, hogy annak idején nagyon is eltérő funkciókra szer-
19
A párkapcsolat evolúciója
veződött a két nem. Ezeknek a szemnek oly kedves különbségeknek azért mindkét nem örül általában, hiszen fizikai vonzódásunk egyik dimenzióját képezik. Más eltérések is utalnak arra, hogyan állított minket kétfajta keringési pályára az evolúció: nagy távolságok bejárásához például más mozgáskoordináció, erőnlét és tájékozódási képesség kell. Ezek a képességek az erősebbik nem esetében dominánsabban indulnak fejlődésnek már a csecsemőkorban. Amikor ott állunk egy halom darabokra szedett új játék felett, ne az fusson át a fejünkön, hogy vajon szemünk fényét kerítsük-e elő és vonjuk kérdőre a mérnöki alapossággal alkatrészekre bontott távirányítós autó miatt, vagy kedves párunknak olvassunk be, hogy milyen felelőtlenség volt egy hároméves gyereknek megvenni ezt a komoly és drága játékot. Inkább az jusson eszünkbe, hogy csemeténk nem „rossz”, pusztán felfedezi és megismeri a körülötte lévő világot a maga módján. Nyelvhegyét kidugva, arra az egyetlen tevékenységre koncentrálva, teljes elmélyülésben „szerel”. Az emberi faj történetének hajnalán az életben maradásért folytatott harc azt is megkívánta, hogy hímnemű őseink nemcsak a vadászterületek határainak kiszélesítésében, az ismeretlen meghódításában járjanak élen, hiszen néha napokig kutatták a zsákmány nyomát, hanem vészhelyzetben agresszívabb, hangosabb megnyilvánulásokra is képesek legyenek. Fokozottabb kockázatvállalásuk és állandó rivalizálási késztetésük is ennek az időszaknak az öröksége. S míg a férfiagynak egyedüllétre és elvonulásra van szüksége ahhoz, hogy átgondoljon bármit is, addig a női agyat teljesen más körülmények között huzalozta be a természet. Annak idején a férfiak inkább a tapasztalás útján, míg a nők az emberi érintkezés megértésének segítségével tanultak. A szálláshely körül egyszerre többfelé is figyelnie kellett ősanyáinknak. A játszadozó gyerekek felügyeletén túl a közelben leselkedő veszélyek állandó szűrése,
20
egymás jelzéseire való koncentrálás képessé tett minket a figyelem diverzifikálására. Agyunknak az a része, amely az információkat képszerűen, egészben veszi fel, meghatározóbb jelleget öltött. A férfiaknak nagyobb távolságból kellett egy-egy másik falka vadászainak testtartása alapján megjósolni azok várható magatartását (támadást vagy menekülést), a nők viszont fizikailag egymáshoz közelebb töltötték életük nagy részét, így a gesztusok, a mimika és az arc mikroexpresszióinak olvasásában szereztek nagyobb evolúciós előnyt. A tüzet őrző, gyűjtögető, kisgyermekeket nevelő nők ezekben a tevékenységekben jobban egymás segítségére voltak utalva, így vált az esetükben egyre természetesebbé a kapcsolatteremtési képesség fokozott fejlődése és a folyamatosan magasabb igény a verbális, nonverbális kommunikációra. Ezekre a több évezredes különbözőségekre épülnek rá egyéni idegrendszerünk sajátosságai, amelyek a nemi jellemzőket erősíthetik vagy tompíthatják, ezért mondhatjuk, hogy a fentiek lehetnek egy-egy férfira, nőre jobban, illetve kevésbé jellemzőek, annak alapján, hogy idegrendszerük mennyire enged mozgásteret az ősi vonások felszínre törésének. Alapvető, primitív és nem kizárólag nemhez kötött funkcióink ma is munkálkodnak bennünk – agyunk legrégibb része, a hüllőagy felelős ezekért. Fajunk túléléséért vívott mindennapos küzdelme a mozgásban, aktivitásban, táplálékszerzésben, területvédéshez kapcsolódó agresszivitásban és a fajfenntartásban nyilvánult meg. Biológiai, nembeli különbözőségünk bizonyíték arra, hogy a két nemnek már ezekben a kezdetektől fogva agyunkba programozott feladatokban is máshogy kellett szerepelnie, részt vállalnia. A vadászó életmódból adódóan erősen függő helyzetben éltek őseink, ez nemcsak a folyamatos „harci állapotot”, az állandó készültséget feltételezte, hanem egyfajta együttműködést is megkívánt a két nem között. Ennek a primitív agyi területnek a működése hasonló minden emberben – mindenkiben ébred több-kevesebb
21
A párkapcsolat evolúciója
szexuális jellegű ösztön, az éhség, a szomjúság érzete, ahogy a félelem keletkezése és az agresszív viselkedés is egyetemes, de hogy ezek hogyan nyilvánulnak meg emberenként és nemenként, azt az agyrészt alkotó idegsejtek eltérő tulajdonságai fogják meghatározni. Őseink hamar felfedezték, hogy a környezeti kihívásokhoz történő hatékonyabb adaptáció egyik formája az egyén túlélésének biztosítása a csoportlétforma kialakításával. Így a társas viselkedés idegrendszeralapú kódoltsága is viszonylag régi program mindkét nem agyában, természetesen itt is különböző szoftverek futnak. Emlősagyunk és agykérgünk olyan szabályozó központok, amelyek „szoftvertípusa” jelentős mértékben meghatározza szociális viselkedésünk öröklött minőségét. Társas életünk korai szakaszában az eszközhasználat igényének fokozódásával párhuzamosan a verbális, vokális kommunikáció iránti igény is megnőtt, ez sokban hozzájárult a beszéd és a fogalmi gondolkodás gyors ütemű fejlődéséhez, amely „újagyunk” (neocortex) méretét növelte és képességeit is komplexebbé tette. Ez az agyi terület is mutat sajátosságokat és specifikációt a férfi és a nő esetében, hiszen az evolúció a csoportbeli munkamegosztás eredményeképpen különböző képességek fejlesztését kívánta meg a nemektől. Az emberiség evolúciója a történelmi szakaszba átlépve már megkövetelte a magasabb rendű kommunikáció meglétét, amely alapját képezte az alkalmazkodáson alapuló magatartásformák, különböző tudományok és társadalmi rendszerek kialakulásának. Ez az egyre gyorsabban fejlődő és tanuló emberi értelem a környezetét felépítő anyag birtoklásával, megismerésével és uralma alá terelésével olyan technikai fejlődést indított el, amely gyökereiben változtatta meg az emberi civilizációs létformát, s a nemek közötti „szakadékot” szociológiai evolúció szempontjából a társadalmi szerveződés összetettségének növekedése tovább mélyítette.
22
„Ez hogyan is kapcsolódik ahhoz, hogy néha képtelen vagyok megérteni a párom reakcióit? Mintha nem is ő lenne!” – merül fel a kérdés a fenti leírástól már kissé fáradt Olvasóban. Nagyon is logikusan kapcsolódik: a biológiai és szociológiai evolúció olyan nembeli különbségeket produkált tudatalatti és genetikailag kódolt szinten is, melyek nagymértékben meghatározzák a nemek egymás közötti kapcsolatkialakítási képességét és hajtóerejének irányultságát, fejlődési lehetőségét. Ezek a különbségek az egyén temperamentumának biológiai és genetikai meghatározottsága szerint tovább élesednek, ezekre épülnek majd rá tanult, kondicionált viselkedési reakcióink attitűdünk és értékrendünk alapján, bonyolult, hierarchikus rendben. Lépjünk még vissza egy pillanatra az időben! Hogyan formálta a nemi szerepek tudat alatt futó programját a társas evolúció? A társas együttélés kezdeti formáitól a mai együttélési és kapcsolati modellekig hosszú út vezetett, a szerepek megnyilvánulása változatosan alakult: Elődeink a túlélés, a védelem és a vadászat sikerének biztosítása érdekében falkában, csoportokban éltek, és edzőtermek nélkül is jó formában voltak, mert állandóan vándoroltak, az elejteni kívánt állatok mozgását követve. A birtoklás vágya még nem okozott vitát, a fegyvereket, eszközöket és egymást is közösen „használtuk”. A háziállatok domesztikációjával őseink napi A-prioritású feladatai bővültek, és ha jól akartak gazdálkodni a napkeltétől napnyugtáig rendelkezésre álló idővel, akkor a nemek szerinti munkamegosztás erre egy kifejezetten hatékony módszernek bizonyult. Étrendünk egyre változatosabb lett, és egy új, matriarchális alapon szerveződő csoportforma is kialakulóban volt. A vadászatra, harcra, a csoport és a terület védelmére a fizikai felépítése miatt alkalmasabb nem specializálódott, míg a nők a gyűjtögetésben, utódok nevelésében, az elejtett zsákmány és a különböző termések kezdőkonyhatündér-szerű feldolgozásában, elkészítésé-
23
A párkapcsolat evolúciója
ben bizonyultak jobbnak. Nemi életünk a mai fogalmak szerint szabadosnak volt még mindig nevezhető, a vadászatból hazatért férfiak a lakomák után bármelyik állatbőrön bizonyíthatták férfiasságukat. Akkoriban egy gyermek többnyire csak az anyja személyében lehetett biztos. A kisebb gyerekek a gyakorta változó táborhelyeken cseperedtek, segítették a nők munkáját, s amikor érettnek nyilvánította őket a csoport, a fiatal fiúkat a vadászó férfiak nevelték, tanították a táplálékszerzésre, a harcra, míg a lányok egyre nagyobb szerepet vállaltak a női nemre osztott feladatokból. Az állandó vándorlás valószínűleg fárasztó lehetett felmenőinknek, s ahogy környezetük megfigyelésével tudásuk nőtt, rájöttek arra, hogyan használják az évente megújuló természet törvényeit, így egyre több vadászó-gyűjtögető csoport döntött a letelepedés, a földek egyszerűbb megművelése mellett. Ez újabb változást hozott a két nem szerepdefiníciójában. A matriarchális társadalmak lassan patriarchális alapon kezdtek szerveződni, aminek egyszerű okai voltak: a földet nem csoportosan, hanem inkább egyénileg művelték, és ahogy a törzs közös állataiból a ház körüliek szintén az egyén tulajdonába kerültek át, az a nem vált dominánssá, amely képes volt mindezek megvédésére is. Most már tudjuk, hogy ha a párkapcsolatban és az élet más területén is időnként megjelenik a férfiak azon igénye, hogy bizonyos dolgokra több jogot formáljanak, mint a gyengébbik nem, az bizony ebből az időszakból származó ősi genetikai programra vezethető vissza. Kétségtelen, ha az egyéni és a csoportok közötti rivalizálásból eredő állandó harci készenlét szükségességétől, a napi gyakoriságú megerőltető fizikai munka tényétől (a John Deer traktorokra még várniuk kellett), a pihenőidők csökkenésétől (régen egy-egy vadászat után napokat is pihenhettek, viszont az állattenyésztés, földművelés feladatai mindennapi elfoglaltságot hoztak) eltekintünk, viszonylag „kényelmes” idők jártak akkor a férfiemberekre: a gyermek, a föld, a fegyverek, az eszközök, a ház
24
és több nő is az ő tulajdonukban volt. Nők? Igen, többnejűség volt a divat, hiszen tulajdonai tartós védelmét csak elegendő számú, többnyire fiú utód nemzésével tudta biztosítani az erősebbik nem. Tehát a „több magot elszórni és a jövő biztosítva van” program is régóta része a férfi tudatalatti operációs rendszerének. Nemi szerepe így bővült, a földművelés nehézségei szintén az ő vállát nyomták, és a gyereknevelésben is nagyobb hangsúlyt kapott a családfő. A fiúgyermeket fiatalabb korban vonhatta be a férfias feladatokba, hiszen a gazdálkodással járó apróbb munkák már nem jelentettek akkora és közvetlen életveszélyt a tapasztalatlan kisgyermek számára, mint abban hozni gyors döntést, hogy vajon futással vagy fáramászással mentheti a bőrét a vele szemben vicsorgó kardfogú tigris elől. A nők szerepe nem igazán változott, számukra a nagyobb létszámú és több feladatot jelentő háztartás ellátása volt a fő teendő. A vérségi alapon létrejövő telepek, nagycsaládok, nemzetségek viszonylag zárt életközösséget alkottak, egymás támogatása, a tulajdon megőrzése, örökítése és növelése volt a közös cél. Néha vérfrissítés jelleggel más, de mindenképpen közeli faluból hoztak, raboltak, szereztek új feleségjelöltet a domináns nem képviselői. Fontos tényező, hogy mindig a nő ment, költözött a férfi otthonába, ez a kód is átível generációkon keresztül, ahogy erről majd a későbbiekben szó is esik. A következő jelentősebb változás a nemek közötti kapcsolatmodellben történt, amit akár már nevezhetünk családmodellnek is. Ezt a változást elsősorban a keresztény vallás megjelenése hozta. A vallás üldözte a promiszkuitást mindkét oldalról, és ezzel alapozta meg a család kontrolláló szerepét az egyén és a nemek viselkedése felett. Ekkor is újabb programok lettek telepítve agyunkban. A kontroll és dominancia szerepét kor és nem alapján osztották: az idősebb férfit tekintették legbölcsebbnek, a fiatalok és a nők engedelmességgel tartoztak neki, ő pedig felelősséget vállalt
25