parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 3
TA R TA LO M 5
Előzetes megjegyzés
9 33 33 35 38 41 45 47 49 51 54 56 59 62
1. fejezet: A lélek kémiája Az erósz formái Kos: A fallikus erósz Bika: A birtokló erósz Ikrek: Az intellektuális erósz Rák: Az infantilis erósz Oroszlán: A szexuális erósz Szűz: A racionális erósz Mérleg: A romantikus erósz Skorpió: A megszálló erósz Nyilas: A terápiás erósz Bak: A korlátozó erósz Vízöntő: A menekülő erósz Halak: A spirituális erósz
2. fejezet: A párkapcsolat horoszkópodban A vizsgálódás síkjai 0. sík: Az elemek 1. sík: Az Ascendens 2. sík: A Nap állása 3. sík: A Vénusz állása 4. sík: A 7. ház 5. sík: A Hold állása 6. sík: A Mars állása
3
73 74 74 79 96 108 116 120 124
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 4
A többi bolygó Merkúr Jupiter Szaturnusz Uránusz Neptunusz Plútó Fényszögek
129 129 130 131 132 133 134 135
3. fejezet: A szinasztria A vizsgálódás síkjai 0. sík: Az elemek 1. sík: Az Ascendens 2. sík: A Nap állása 3. sík: A Vénusz állása 4. sík: A 7. ház 5. sík: A Hold állása 6. sík: A Mars állása Összevetés
147 152 153 154 159 162 164 166 168 171
A párkapcsolat rövid elemzése
172
4
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 5
ELÔZETES MEGJEGYZÉS Két ember kapcsolata – a modern felfogás szerint – vegyi folyamat. És valóban így is van! Ebben a könyvben bemutatjuk, hogy valóban létezik ez a kémia. Természetesen ezzel nem az oxigén és a hidrogén kapcsolatára gondolunk, tehát nem az atomi szintű szerves és szervetlen kémiára, hanem a lélek kémiájára, ami szubatomi. Ez azt jelenti, hogy ez a terület túl van az anyagi formákon, nem megfogható és (tudományos módszerekkel) nem mérhető, mégis erősen kihat az emberi testre. A lelki kémiának ez a formája, mint tudományág már létezett korábban is, és „alkímia” néven napjainkban is a történelmi kutatások témája. C. G. Jung műveinek köszönhetően ma biztosan tudjuk: a nagy alkimisták nem anyagi szinten értették az ólom arannyá változtatását, hanem lelkük nemesítésének analógiájaként. Az már az emberi egó természetes reakciója, hogy volt egy sereg olyan alkimista, akik pénzt akartak csinálni, és valóban sikerült is nekik valami anyagot (legtöbbször aranyat) előállítaniuk. Ez azonban senkit ne tévesszen meg. A modern felvilágosodás (ahogyan a mai kémia is) mindig kinevette azokat, akik a „bölcsek kövét” mint reális követ akarták előállítani. (Néhány alkimistát a nép eltaszított magától és megégette.) Sajnos az alkímia valódi szándéka – a lélek megértése és megtisztítása – eközben megakadt. Az anyagi alkimisták mai utódai a vegyészek, mit sem tudnak tudományuk mögöttes céljáról. Csak fizikai síkon kutatnak, csak az anyagot látják, lelkük nem megtisztulásra vágyik, hanem Nobel-díjra. Az alkímia hanyatlásával egy időben keletkezett egy új kutatási terület. A „pszichológia” (lélektan) szó először a XVI. században bukkant fel. Ebben a tudományban még megtalálható annak a gyenge visszhangja, amit a „lélek kémikusai” (1. ábra, A kör) eredetileg akartak.
5
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 6
Kémia: a pénzcsinálás mûvészete
C (ma)
Pszichológia: elfelejtette a lelket
B (XVI. sz.)
Alkímia: a lélek kémiája (szinte elfelejtették)
Alkímia: az aranycsinálás mûvészete
A Alkímia: a lélek kémiája
Kezdetben az volt a szándék, hogy az alkimista saját testében hajtsa végre a „nagy művet”, tehát az ólom arannyá nemesítését. Vagyis nem mások lelkén dolgozott, hanem kizárólag csak a magáén. Erről a mai pszichológia semmit sem tud! Itt bizony kilóg a lóláb. A „psziché” szó ugyan még magában hordozza a „mű” minden alkotórészét: (gör.) „fuvallat”, „lélegzet”, „élet”, „élet-
6
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 7
erő”, „lélek”. A „analógia” szó azonban egyértelműen mutatja a letérést: „logosz” (gör.) (a „legein” szóból) „beszélni”, „gyűjteni”, „előadni”. A „pszichológia” jelentése tehát: „A lélekről beszélünk” vagy „Adatokat gyűjtünk a lélekről”. És nem azt jelenti: „Foglalkozz a lelkeddel!” Az alkimistáknál azonban ez a „nagy mű” magja. Ne értsen félre az olvasó: semmi esetre sem akarunk itt felesküdni az alkimistákra, hiszen nem vagyunk azok, és nem is leszünk. Ez az idő már visszahozhatatlanul elmúlt. Nem lehet az árral szemben visszafelé úszni. Aki vissza akarja idézni az alkimisták „nagy művét”, vagy – csak nosztalgiából – az aszklépioszi papi gyógyítás idejét, ugyanúgy viselkedik, mint az a romantikus, aki a „régi, szép békeidőkbe” vágyik vissza. A történelemben még senki sem találta meg saját történelmi útját a régi lemásolásával. Természetesen visszaemlékezhetünk a régi gondolatokra – de a formát a mai korhoz kell igazítanunk!
Ezért az alkímia alapfogalmait – kiegészítve a modern kémia ismereteivel – képek, analógiák, szimbolikus segédletek formájában fogjuk felhasználni, hogy ezek segítségével megismerjük és megértsük a bensőnkben élő párkapcsolat-kímia témáját. Az egész első fejezet a „lélek kémiájáról” szól. Akinek a „kémia” szó túl tudományosan hangzik, annak be kell látnia, hogy csak a modern jelentésére – és ezzel a felszínére – gondol. A legtöbb szónak (különösen a régieknek) azonban mélységeik vannak! Így a „kímia” szónak is, amelyet a XVIII században fordított németre az „elválasztás művészete” jelentéssel, Zeisen. A szó görög eredetije a „chemia” tulajdonképpen „feketét” jelent, ez pedig Egyiptom görög neve volt (tehát fekete föld). Ennyiben a „chemia” is „egyiptomi művészet” vagy egy szó az „elfeketülésre”. Ha ezt a lélek témájára alkalmazzuk, akkor egyúttal egy utat jelölünk ki, amely a „feketéből” indul ki (ahogyan az alkimistáknál is a lélek útja az ólom feketeségétől az arany ragyogásáig vezetett). Ebben az értelemben fogjuk használni a „kémia” fogalmát. Szemlélődésünk tárgya nem az, ami a nagy vegyi üzemek edényeiben forr, hanem az, ami a lélek tisztulási útján a feketétől a ragyogóig elvezet. A kémia mindig azt jelenti: két (vagy több) lény (atom) találkozik egy folyamatban, akik különbözõek; csak ekkor következhet be egy reakció! A kémia közhelyei azonban a „lélek kémiáját” a következőkre korlátozták:
7
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 8
Egy ember – egyedül – nem tudja elkezdeni az átváltozás folyamatát, hogy egyedül a saját köldökére – mint monádra – figyelve megtegye az utat az ólomtól az aranyig. Ehhez egy másik emberre van szüksége! A metamorfózis csak akkor tud megtörténni, ha két különböző lelki szubsztancia találkozik, és létrejön egy folyamat. Együtt valami mást alkotnak, mint külön-külön. Egy egyszerű vegyi folyamat tudja ezt jól megvilágítani: A nátrium (Na) mérgező gáz, a klór (Cl) szintén. Ha a kettőt elegyítjük, akkor rendkívül hevesen reagálnak egymásra. Egy folyamatban formálisan felizzanak, leégnek, és végül – a folyamat végén – létrejön a kristályos csapadék. Mindkét gáz halmazállapotú elem atomjai kapcsolódtak egymáshoz, és egy fehér kristályban nyugodtak meg. A létrejött molekulákat (két atom összekapcsolódását nevezik molekulának) a kémia NaCl-nak nevezi, a köznyelv pedig „konyhasónak”. Ez azt jelenti, hogy minden atom felvette magába a másikat, és egy változási folyamaton ment keresztül.
Ezzel elég pontosan körvonalaztuk e könyv programját, vagyis a két (vagy több) ember kapcsolatának lelki kémiáját. Ehhez tudnunk kell, hogy: A) Milyen elemek, azaz milyen különböző kötődési viselkedések rejlenek az emberben? B) Milyen lelki reakciók zajlanak le, ha a különböző kötődési viselkedések fellépnek? Hát akkor, nézzük!
8
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 9
1. F E J E Z E T
A lélek kémiája „Ez mégis õ lehetett.” „Az érzésed azonban azt mondja, hogy nem õ volt.” „Igen”, Green nagyon fáradtnak érezte magát, „de már régen megtanultam, hogy bizalmatlan legyek az érzéseimmel szemben. A másik oldalnak is dolgozhatnak.” (Nat Hentoff: Jönnek a vérebek, Rowolt Thriller) Amikor két ember elõször találkozik, tehát amikor két test és két lélek saját világából egymás felé mozdul el, és egy közös teret hoznak létre, akkor valami kémiai dolog történik. Valami olyan, ami először nagyon titokzatosnak tűnik. Azért titokzatos, mert ez a kémiai reakció mélyen bennem zajlik úgy, hogy nem értem, de ki sem tudom vonni magamat alóla. Egyszerűen végbemegy (akarom vagy sem), észlelem, de eltart egy ideig, amíg eljutnak a tudatomba e (kémiai) reakció kiváltói, és ott gondolatok formájában jelentkeznek: „Hú, micsoda pasi!” „Édes Istenem, milyen izgalmas!” „Egyáltalán nem érdekel.” „Unalmas” „Undok egy alak.” „Utálatos!” stb. Természetesen pontosan meg kell különböztetnünk azt a reakciót, ami mélyen bennünk zajlik – majdnem a természet törvényei szerint – attól a versikétől, amit erre tudatunk (a másodperc tört része alatt) farag.
9
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 10
A létrejövő kémiai reakció (érzéseinkben) gyakran összhangban van a tudati tartalommal, tehát az érzelem és az értelem fedi egymást. Az is előfordulhat azonban, hogy érzéseinkkel azonnal és visszavonhatatlanul szerelmesek leszünk, az eszünk pedig nem akar erről tudni, és lecsillapít bennünket. Láthatjuk, hová akar vezetni a „lélek kémiája”: az érzelmek birodalmába. Két ember, aki egymással találkozik, azonnal és rögtön egy kémiai reakciót vált ki – mindegyik a másikból – ez pedig mindig egy érzés! (Mivel a szöveg további részében gyakran alkalmazzuk a kémia szót (mint jelképet) a reális síkra, de még gyakrabban szólunk a lélek belső kémiai folyamatairól, a kétféle kémia megkülönböztetésére egyszer „kémiát” mondunk (amikor a tudományos területre gondolunk), máskor pedig a régi „kímia” szót használjuk (ha a lelki folyamatokat írjuk le).)
Előfordulhat, hogy leírásunk triviálisnak tűnik az olvasónak, úgy érezheti, hogy már eddig is tudta, hogyan keletkeznek az érzelmek: ha egy nagyszerű emberrel találkozunk, akkor öröm tölt el, ha egy utálatossal, akkor rossz érzés. Ezen kívül pedig így érvelhet az olvasó: vannak olyan emberek, akikre egyáltalán nem reagálok. A legkisebb érzés sem pendül meg lelkemben. Se jó, se rossz. Egyszerűen semmi. Ha nincs érzésünk, az is egy érzés, és érezhetõ – ugyanúgy, mint a hiány. Minket nemcsak a kimagaslóan jó érzések érdekelnek, a csúcsok (szeretet-gyűlölet, öröm-bánat, fekete-fehér), hanem az érzelmek egész skálája (a nullvonallal együtt). Az a célunk (nem több és nem kevesebb), hogy az érzések témakörét a természet törvényein nyugvó (de nem természettudományos) alapra helyezzük. Fejtegetésünk végére ezzel az olvasó egy olyan rendszert kap meg, amellyel érzelmi életét, és ezzel kímiai kötődési magatartását (és a másik félét is) fel tudja becsülni. Mivel ez a könyv az asztrológiához kapcsolódik, a „létrejövő érzelmeket” végig fogjuk vezetni az állatövi jegyek archetipikus formáin. Még egyszer, összefoglalva: A kiindulási helyzet a következõ: két, egymásnak idegen ember elõször találkozik. Mi történik?
10
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 11
Amikor megpillantjuk a másikat, titokzatos folyamat kezdődik, amire először nincs tudományos magyarázat. A józan emberi ész a keletkezett érzelmet egyetlen szóval, a „szimpátiával” vagy ellenpárjával az „antipátiával” írja le. Ennek a szónak azonban nagyobb mélységei vannak, mint azt első pillantásra gondolnánk. A „szimpátia” ugyanis „közös szenvedést” (a sym – együtt – és a pathien – szenvedés szavakból) jelent, míg az „antipátia” nem „nem szenvedést”, hanem „nem összehangolt szenvedést” jelent. Ha a másik személy szenvedésével rokonságban vagyok, akkor a „szimpátia” érzése azt mondja: úgy érzem, vonz. Ha idegen nekem a másik személy szenvedése, az azt jelenti, hogy az ő szenvedése másfajta, így nem érzek semmit, vagy esetleg taszít. Ez sajátos formula, hiszen már hozzászoktunk, hogy azt higgyük: az, aki „szimpatikus” nekem, jót tesz velem, és örülhetek neki. Mi köze van ennek azonban a mi közös szenvedésünkhöz? A közös szenvedés nem dupla szenvedés-e, és miért kellene, hogy bántson az, ha úgy érzem, vonz valaki, aki hasonlóan szenved, mint én? A válasz nagyon egyszerű, és (a már idézett) józan ésszel nem könnyű felfogni: csak az lehet a gyógyszerem, aki egyúttal szenvedésem fölött is rendelkezik! Ez az egyik gyógyítási mód alaptétele is, amely (egyedüliként) a természeti törvények szerint (nem természettudományosan!) működik. A homeopátiáról van szó. Már a szó is erre utal: a homeopátia szó ugyanis „hasonló szenvedést” jelent. Ez azt jelenti, hogy egy beteg ember, akinek meghatározott tünetei vannak (égő, szúró, pontszerű fájdalom az arcán), olyan homeopátiás szert kap a természet eszköztárából, amely egy egészséges embernél ugyanazokat a tüneteket idézi elő – égő, szúró, pontszerű fájdalmat. (Például az Apis nevű szer, amelyet a méhek mérgéből állítanak elő.)
A párkapcsolat sem más, mint egy homeopátiás szer: Én egy szenvedő ember vagyok (testileg, lelkileg, szellemileg vagy karmikusan), és a másik ember -, akihez a szimpátia titokzatos módon vonz, és én is vonzom őt – az én gyógyszerem! Ez az a homeopátiás potencia, amit most két hónapig, három évig, vagy 35 éven át kell szednem, hogy beindulhasson a gyógyulási folyamat. A párkapcsolat tehát mindig azt jelenti: találkozom a gyógyszeremmel! A gyógyulási folyamat, amely már a találkozáskor elkezdődik, termé-
11
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 12
szetesen soha nem pontszerű (ahogy néha egy homeopátiás szer), hanem mindig folyamatszerû, és hónapokra, évekre, évtizedekre van szüksége aszerint, hogy milyen betegségemet gyógyítja a másik. De miért van ez így? Miért olyan két ember kapcsolata, hogy betegen találkoznak és vonzzák egymást? Ennek illusztrálásához válasszunk először egy egyszerű példát: Egy mágnes egy egység, amit mindenki láthat. Azért tudja betölteni mágnes funkcióját, mert két pólusa van (1.). Játsszunk el ezzel a képpel (csak gondolati kísérletként), és vigyük át az emberi kapcsolatokra (anya-gyermek, férj-feleség) (2.). Abban a pillanatban lesz belőle reális kép, ha számításba vesszük, hogy az érzékelésünk mindig csökkent, azaz az emberi látószög beszűkült (3). Csak ebben a leszűkült látótérben tűnhet hasonlóan szenvedőnek (ha negatív vagyok, pozitívnak; ha pozitív vagyok, negatívnak). A harmadik kép azonban megmutathatja – előzetesen – azt, ami az asztrológus (vagy a terapeuta) témája: Emlékeztetnie kell arra, hogy pillanatnyi érzékelésem határai mögött van még egy titkos kapcsolat, amit most nem vagyok képes meglátni. Az asztrológiának nem arra a síkra kellene figyelnie, ahová mindenki néz, hanem arra a területre (az ábrán a becsíkozott rész), ami felett a titokzatos kapcsolat van. Ez a folyamat több, mint egy metafora: egy asztrológus, aki nem felfelé tekint, hanem
12
1
2
3 A közös szürke keret tudattalan!
Beszûkült látóterem keretei
Érzékelésem felsô határa
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 13
megmarad a jelenségek síkján, soha nem fogja kiérdemelni nevét, mint „az emlékeztető tudomány embere” A „felfelé” azonban – ma ugyanúgy, mint régen – nem bolygókat jelent, hanem „isteneket”, amennyiben az asztrológia (ugyanúgy, mint a filozófia) mindig csak „a teológia szolgálóleánya” marad. Még akkor is, ha ezen teljesen mást értettek, mint amit a mai teológia erről gondolni szeretne. Két alany e sajátos viszonyát két nagy gondolkodó vezette be a filozófiába ebben a században, és az alábbi szöveg az ő alapjukra épül, és viszi tovább. Az első, Erwin Reisner – inkább a teológiából származóan – az alany (szubjektum) és a tárgy (objektum) kapcsolatát, itt egy férfi és egy nő viszonyában, a következőképpen határozza meg: „A férfi nem tudja azt, amit a nő tud, és megfordítva; hiszen a szubjektív tudatos mindig az objektív tudattalan, és a szubjektív tudattalan mindig az objektív tudatos. A nőben tehát látható, és ennyiben a másik számára tudatos alakot ölt a férfi tudattalanja, a férfiban pedig a nő tudattalanja. A nő a nyugvót képviseli, a férfi pedig a mozgásban lévőt, a nő azonban a férfit akarja, és ezzel a mozgásban lévőt, amint a férfi a nőt, ezzel pedig a nyugvót.” (Erwin Reisner: A nemek ősi értelme, Berlin, 1954, 50. oldal)
Ezzel az idézettel máris a mágnes képénél vagyunk: ahol az egyik (mindegy, hogy a nő vagy a férfi) a pozitív pólus, ott a másik ennek ellenpólusa lesz, és ezzel egyszersmind tudattalan személyisége. A másik gondolkodó, Hans Blüher filozófus, két ember vonzalmának témáját a platóni kettős-ember mitologikus képével vezette be a filozófiába. „Régen, a mitikus időkben, mondja Arisztophanész, az embereknek nem olyan alakjuk volt, mint ma, hanem kettős-emberek voltak, méghozzá háromfélék: kettős férfiak, kettős nők és hermafroditák. Úgy néztek ki, mint egy kettős herma, akinek két arca volt, egyik előre nézett, a másik hátra. Az embernek ez a neme túl elbizakodott volt, és vétkezett az istenek ellen. Zeusz kettévágta őket gerincük mentén, hogy véget vessen a dolognak. Hátul bevarrta a sebet, és a szétválasztott két felet szétszórta a szélben. Ekkor azonban a szétszakított két félben vágyakozás ébredt, hogy egyesülhessen a másik felével, és ez a vágy az erósz. Azt, hogy kinek mi hi-
13
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 14
ányzik a szerelemhez, az dönti el, hogy korábban mi volt. Ha kettős férfi volt, akkor egy férfi szeretőre van szüksége, ha kettős nő volt, akkor egy leszbikus szeretőre, és ha hermafrodita, – akik a mitikus ősi nem többségét képezték – akkor férjre vagy feleségre. Milyen elfogulatlanság és tökéletes igazság szól az antik időkből! Ebben szinte minden megvan, amit itt a filozófia elmondhat. A kiindulási pont mindenesetre tisztán meghatározott. A szerelemben nem az ösztön a döntő, amiből soha nem levezethető, hanem az újra felismerés aktusa. Tehát egy megismerési aktus, és az ösztön csak ezáltal kezd el örvényleni. Ennek a megismerési aktusnak, amit csak a szerelem tud megtenni, a tárgya, a személy. Őt azonban nem az intellektus fogalmi eszközeivel ismerjük meg, hanem egy szerven keresztül. ‘Ha valaki rátalál a másik felére, akkor mélyen megrázza ez a barátság, bizalom és szeretet/szerelem, és nem akarnak elválni egymástól egyetlen pillanatra sem. Ők azok, akik együtt élik le az egész életüket, és sokszor még azt sem tudják megmondani, mit is akartak egymástól. Itt nem a közös szerelmi élvezet az, ami miatt oly boldogan és sürgetően egyesülnek, hanem a két lélek nyilvánvalóan valami mást akar, amit nem tud megmondani, de jelekkel és talányokkal közli akaratát.’ (Platón) Mindez azt jelenti: szembe kell nézni a szerelem ősi jelenségével. Ez, a személyhez vezető szerv. Csak ez igazolja azt a tiszta és halálos szenvedélyt, hogy a másik, tehát az az ember, akit szeretek, valóban valaki, pótolhatatlan, egyszeri, soha vissza nem térő minden cselekedetében és tűrésében, és az határozza meg őt, ami valójában, és amire egyedül a szeretet vonatkozik. Az, hogy engem egyáltalán szeretni lehet, nem abban rejlik, hogy szép, jó, erényes vagy szellemes vagyok, hanem egyedül abban, hogy személy vagyok.” (Blüher: A természet tengelye, Hamburg, 1949, 112. oldal)
Blühernek ezzel (a Platóntól kölcsönvett, majd tovább fejtegetett) képével a filozófia egy csodálatos új területre lépett be. Eddig még senki sem tekintett ilyen messzire, mint Blüher. Itt azonban a mágnes példája elérkezik határaihoz: túl egyszerű tárgy és kép. Olyanra van szükségünk, amely mélyebbre hatol le az ember lényébe. A „mélyebb” itt azt is jelenti: régebbi létezési rétegeket kell átvilágítania, a mítoszokhoz kell közel állnia. Ezt a képet egy tárgyban leljük meg, amelyet a görögök „symbolonnak”
14
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 15
neveztek (a modern nyelvben nincs rá egyszerű szavunk). Mindenki ismeri, miről van szó. A kémfilmekben gyakran felbukkan: két, egymást nem ismerő ember egy szétszakított pénzdarab egy-egy felét kapja meg, majd valahol Hong-Kongban találkoznak titokban, és úgy azonosítják be egymást, hogy összeillesztik a darabokat. A „symbolon” görög eredetű szó, a „symballein”-ből (összedobálni) származik, és szó szerint „egybeszerkesztett”-et jelent. Főnévként a fenti összefüggésre vonatkozik. Wolf-Dieter Bach a következőképpen írja le ezt a folyamatot a történelmi létsíkok szempontjából (a görögöknek nem volt sem papírpénzük, sem kémfilmjeik): „Egy római kereskedő, aki évente utazik Tyruszba egy barátjához bíbort venni, túl idősnek érzi magát a tengeri utazáshoz – ezért a következő évtől kezdve másnak kell helyette utaznia. Ennek az embernek azonban be kell bizonyítania, hogy a római fél megbízottja, akiben a tyruszi kereskedő is megbízhat. A tyruszi bíborkereskedő ezért, amikor elbúcsúzik barátjától, kettévág egy játékkockát, egy karperecet, egy gyűrűt vagy egy írótáblát: két darabnak kell lennie. A symbolon egyik darabja nála marad, a másik felét a barátja teszi el, és visszahajózik Rómába. A következő évben a római kereskedő megbízottja elhozza a hiányzó darabot. Ha a két rész összeillik, és egységet alkotnak, akkor ez bizonyítja: ez az ember ismeretlen, de magával hozta a régi bizalmat, és tovább folytatódik a régi kapcsolat. (Bach cikke a „Nyelv a technika korában” c. újságban, 1976, 58. szám, 112. oldal)
A szó valódi értelmében akkor jön létre egy symbolon, amikor valami két darabba törik szét, és az egyik darabot elviszik a világba (tehát messzire). A visszamaradt résznek van egy karakterisztikus törésvonala (egyéni töredezési vonala), ezzel egyszersmind egy sebe is, amely csak akkor forr össze, ha a távolba szakadt része visszatér, és felmutatja a törésvonal negatívját, amivel újra összeáll az eredeti (maradéktalan) egység. Bach egy terminológiai javaslattal él az említett cikkben, amelyet felettébb megfelelőnek tartunk, mivel filozófiailag még nem használták el, és ezért szívesen alkalmazzuk mi is. A symbolon azon részét, amely az eredeti tulajdonosnál marad, „Obligát”-nak (kötelező, elengedhetetlen, szükséges) nevezi. Ez a szilárd,
15
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 16
megmaradt viszonyulási pont, amelyre a symbolon „kötelezettséget vállal”. A másik rész elmegy a távolba az Obligáttól. Ezt a részt (tehát a másik felet) Bach „Exekutív”-nak nevezi. Az „ex” előtag jelentése „ki”, mintha kiment volna valami, valami valamiből eltávozott. Az Exekutív azt is jelenti, hogy egy kifelé vezető cselekvés történt, valami aktívan végbement. Az Obligát és az Exekutív szétválását Bach „Chismá”-nak nevezi, törésnek, leválásnak – amikor az egyik elválik a másiktól. Csak a végrehajtott Chisma után (szó szerint szét kell törnie valaminek!) tud eltávolodni az Exekutív. A törésvonalakat, tehát a pozitívat az Obligátnál és a negatívat az Exekutívnál, amelyek csak ennél az egy symbolonnál illeszkednek egymáshoz (és nem is lehet hamisítani), „symbolonikus reliefnek” hívják, és unikumok. Azt a folyamatot, amikor a törés megtörténik, és az egyik rész kimegy a világba, Bach „exil”-nek (száműzetésnek) nevezi. Az Exekutív visszatérését az Obligáthoz pedig „Rekurs”-nak. Az egész folyamatot, amely egy kör alakú történést hordoz magában („a törés – az Exekutív eltávolodása az Obligáttól a száműzetésbe – az Exekutív visszatérése az Obligáthoz – újraegyesülés”) (szintén Bach nyomán) itt „Curriculum”-nak nevezzük. A symbolonikus relief (az összeillõ formák)
Az exil (eltávolodás)
Az Exekutív Az Obligát (a helyén marad)
A Chisma (a törés)
16
(elment messzire a világba az Obligáttól)
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 17
A symbolonban egy mély ellentmondás rejlik, amely a „tékozló fiú” példabeszédében jut kifejezésre. Bach rámutat: Azért választódnak szét, hogy egyesüljenek! Ennek a történetnek a mélyebb értelme nem az eseményekben van, hiszen akkor ez a fiú is otthon maradhatott volna. Az értelme abban rejlik, hogy egy másik, egy érettebb fiú tér haza – és mégis ugyanazt a symbolonikus reliefet mutatja fel. Magával hozza az úton szerzett tapasztalatait. Ezzel, mint Exekutív megváltozott, de törésvonala mindig illeszkedik az Obligáthoz, és újra be tudja gyógyítani a törést. Ebben az értelemben azonban az új egység – a symbolon ismét egységes – már érettebb, mint a régi volt. Az Exekutív magával hozza a világban összegyűjtött tapasztalatait, és ezzel gazdagítja az Obligátot is. Az egész család egy lépéssel előrébb jutott. Így egy titkos megegyezés van az Obligát (a család) és az Exekutív (a tékozló fiú) között. Még ha a család ki is tagadta (és az árnyék oldalra száműzte) elsőszülött fiát, mert az elhagyta az egységet – évekig nem volt szabad beszélni sem róla – , akkor is egy megbízást kapott a fiú, ő csak egy parancsot teljesít a családban. Ki kellett őt taszítani, hogy – visszatérve – az Egész növekedhessen. Ez azonban azt is jelenti (és Bach ezt szépen ki is dolgozta): Azért van a szétválasztás, hogy a fejlõdés beinduljon! Ezzel az egész család tehet egy lépést fejlődése útján. Térjünk vissza témánkhoz: Minden ember lelke számtalan Obligátból és Exekutívból áll. Ez azt jelenti, hogy bizonyos részeink passzívan megmaradnak „háttérként”, arra várva, hogy a hozzátartozó Exekutív hazatér. Más részeink Exekutívként viselkednek, azaz elkóborolnak a világba, és aktívan keresik a háttérben maradt részeket, az Obligátokat, akikkel elkötelezték magukat. Ezt – és nem mást – értjük azon a sajátos dialektikán, ami alany és tárgy, férfi és nő, az ember és a világ között működik. A szeretet/szerelem – állítja Blüher – a személyhez vezető szerv! Lelki szerv. És ahogyan a testi szerveknek megvannak a feladataik, amelyeket teljesíteniük kell, ehhez pedig anyagokat igényelnek és ter-
17
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 18
melnek, úgy a „szeretet” lelki szerv is betölt egy bizonyos funkciót – szüksége van valamire, és termel is valamit. Először is emberekre van szüksége, mivel ez a szerv a kívülálló személyért van. Az objektív világ itt nagymértékben pazarló. Ha egy teljesen átlagos ember vagyok – és nem remete –, akkor rengeteg találkozásban lesz részem, amelyek a „szeretet” nevű lelki szervemet munkára serkentik. A szerv munkája e kérdésben foglalható össze: Felismerem a rajtam kívül álló személyt? És ha igen, miért? Közismert az a válasz, amit a mítosz ad: Ismerik egymást, mivel eredetileg a hátuknál fogva össze voltak nőve, tehát egyek voltak, és most felismerik egymást. Blüher hangsúlyozottan rámutat, hogy a felismerés folyamata (ezt mélyen belül mindenki tudja) nem az intellektus műve. Ez nem megértés, és nem gondolkodás, hanem azt érezzük, hogy valami megragadott, a hatalmába kerített, és a meglévő ellenállások ellenére is végbemegy. Ma úgy mondanánk: belső megérzés. Az érzések erősségét nem csökkenti az sem, ha nem odaillőnek, idétlennek tartjuk, de még az sem, ha fellázadunk ellenük. A működésbe lépett lelki kémia egyértelműen azt mondja: A symbolonikus reliefem pozitív fele éppen megtalálta a negatívját, és összeillenek. „Te vagy az!” (Platón: „Ha valaki rátalál a másik felére, akkor mélyen megrázza ez a barátság, bizalom és szeretet/szerelem, és nem akarnak elválni egymástól egyetlen pillanatra sem.”)
Ezt minden ember ismeri, – legtöbbször még az asztrológus is! A mechanika – tisztesség ne essék szólván – világos. A másikra irányuló „szervemmel” felismerem a kívülálló személyt, aki illik a symbolonikus reliefemhez, és kiválasztódik a „szerelem”. Ezzel bezárul a Curriculum (az Én és a Te megtalálták egymást, és a régi seb begyógyul, most már jöhetnek a mézes hetek). Az olvasó itt felkiálthat: állj! Valami nem stimmel. Ez nem egyezik azzal, amit az életben tapasztaltam. Ahol Platón még azt mondhatta: „Ők azok, akik együtt élik le az egész életüket, és sokszor még azt sem tudják megmondani, mit is akartak egymástól. „
18
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 19
az olvasó visszatekint három válására, és csak sóhajtani tud: „Jó is lenne, ha végre megtalálnám az ‘igazi’ symbolonikus reliefemet. A többiek csak tévedések voltak.” Kezdetben, az első három hónapban vagy évben lehet, hogy így volt, de aztán hamar előjöttek a különbségek, a súrlódások olyan élesen, hogy azt nem lehetett kibírni. És végül elváltunk. Hol a hiba Platón képében? Az első gyanú az, hogy a symbolonikus relief pozitív és negatív részei nem is illettek össze olyan jól. Lehet, hogy nagyon „odaillőnek” találtam azt, ami a valóságban csak „hasonló” volt. Tudjuk, hogy a symbolonikus reliefek unikumok, egyediek, csak egyetlen illik oda, és minden új kapcsolatban abban reménykedünk, hogy most végre megtaláljuk azt az egyetlent. És minden válással újból kiderül, hogy nyilvánvalóan túlbecsültem a „hasonlatosságot”. Úgy is ketté tudok tépni egy papírpénzt, hogy az egyik elülső oldala hasonló lesz a másik hátulsó oldalával. A mikroszkópos vizsgálat (négy év házasság után) azonban kideríti: ő nem az én emberem! Ahogy mondtuk, ez lehet a gyanú! Ezután azonban felmerül a kérdés: tévedésből voltam szerelmes? Tévedésből gyúlt ki a szívem? Természetesen az altestem is reagálhat egy vonzó formára, és ezzel szexuális vágyat ébreszthet bennem, de ezt a fajta vonzást, mint minden hasonlót, ahol csak egy részem reagál a másikra (a gazdagságára, a szellemi kincseire, arra, hogy hasonlít a papámra) iktassuk most ki. Kifejezetten arra gondolunk, amikor az „egész személybe” leszünk szerelmesek. Tévedhetek ebben? A válasz: nem! Amikor a másik egész személye megragad, akkor egy hozzám tartozó Exekutívval találkozom, és az Obligátom lerázza láncait. Érzi, hogy jön valami „igazi”, valami „hozzá illő”, még akkor is, ha az értelmem még sokáig kétkedik ebben. Az olvasó már sejti az igen egyszerű megoldást: az ember nem egy személy, akinek egy Obligátja vágyakozik az egyetlen Exekutívjára, hanem sok személyiségből áll, akik symbolonokat képeznek, és mindnyájan hiányzó részükre várnak (vagy aktívan keresik).
19
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 20
Ez azonban hihetetlenül bonyolulttá teszi a helyzetet! Ha egyik belső személyem megtalálta az Obligátját, és egy bizonyos ideig mélyen megérint a symbolon egységesülése, akkor – néha hónapokkal, néha évekkel – később egy másik belső személyem fog felébredni, egyre inkább a középpontba kerül, és megkérdezi, hogy most hol van az õ Exekutívja? Mert az a társ, akivel az első Obligát összeházasodott, sajnos nem illik a második bennem ébredező Obligáthoz. Ezzel együtt azonban egy hiány is felébred. A második symbolonikus relief sebe elkezd sajogni, és egyre inkább nyugtalanítani és űzni fog. A „szerelem”, ahogy minden valamennyire felnőtt ember tudja, előbbutóbb „elkopik”; hamarosan magától értetődő lesz, mivel a vágyakozás (amikor még egyedül voltam) a kiegészülés után gyorsan feledésbe merül. Ilyenkor jelentkezik egy újabb Obligát – és vele együtt egy új vágyakozás – az alsóbb szintek személytárából. Eddig csak a „kapcsolatok symbolonjával” foglalkoztunk, és úgy tettünk, mintha ez lenne az egyetlen forma, amiben az alany és a tárgy egymásra találhat. Most bevonjuk a vizsgálódásba a vonzások egyéb formáit is. Azt tehát, amit Platón (és Blüher) egyedüli formaként írt le, több területre fogjuk átültetni. Ehhez meg kell világítanunk azt, amit a különböző személyiségrészekről, vagy – ha radikálisabban akarjuk kifejezni – a különböző belső személyekről gondolunk. E célból válasszuk egy virág képét, amelynek egymástól különálló szirmai vannak. A különálló virágszirmokat külön személyeknek is tekinthetjük, akiknek nevük van, amit természetesen hosszú (terápiás) munkával lehet csak kideríteni. Ez azonban nem elég nekünk, mivel a személyeknek nemcsak nevük van, hanem egymástól teljesen különböző érdeklõdési területeik. (Példánk Gerald Schoenewolf: „Jennifer hét arca” (München, 1994) c. könyvéből származik, amely egy sokszoros személyiségű páciens történetét meséli el. Ezt a példát azonban minden további nélkül vonatkoztathatjuk „normális” belső személyeinkre is.)
20
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 21
G Személy A Személy B Személy Jennifer
Mildred író
Mary mûvész
C Személy
1. ábra
Így a Jenniferben élő Mildred írónő, aki egyetemre jár, és pszichológiai adottságai vannak, míg Mary (ugyanígy Jenniferben él) művészettel, antropológiával és antikvitással foglalkozik. Mildred szinte teljesen felnőtt, és szívesen alakít ki kapcsolatot férfiakkal, Mary viszont megijed a férfiaktól, és nem érdeklik a kapcsolatok. Ő is egy Obligát, és symbolonikus reliefje van, tehát vágyik a kiegészülés után. Ennek a vágyódásnak nem kell egy emberre irányulnia, hanem kiterjedhet könyvekre, előadásokra, hobbykra, önálló írásművek készítésére stb. Egy példával magyaráznám ezt meg: Van egy belső személyem, aki – más birtoklók mellett – mohón vágyik bizonyos fajta bűnügyi regényekre. Az ilyen stílusú szerzők azonban nem illenek be „George” (egyelőre nevezzük így a krimi mániást) symbolonikus reliefjébe. Csak mellékesen említem meg, hogy George ezen olvasmányok révén éli ki agresszióját, mind a tettes oldaláról, mind a tettest megbüntetők részéről. Ebben a pillanatban azonban minket nem az a funkció érdekel, amit George e könyvekkel betölt, hanem maga a vágy. Az „egy mérföldet megyek egy
21
parkapcsolat_forgatokonyve_2013:prtner3.qxd 2013.06.24. 14:09 Page 22
Camelért” reklámszöveg jól illik Georgra is. Anthony Bruno, Ed McBain, Andrew Vachss, Jerry Oster vagy Lawrence Block legújabb regényéért George akár New Yorkig is elvonszol. Sokáig tartott, amíg kiismertem George mesterkedéseit. Ugyanis ravasz trükköt eszelt ki: egy másik személyt küldött előre, és elbújt mögötte. Mivel New York a belső személyek Mekkája (ez azt jelenti, hogy sok belső személy itt kapja meg „játékszerét” State-of-the-art formában), Georgnak könnyű volt megtévesztenie egy másik személyt, hogy miért „kell” neki New Yorkba utaznia. Belső világom lakóinak a következő jó érveket hozta fel (mivel: az biztosan nem jó érv, hogy egy új krimi miatt repüljünk New Yorkba): A személyhez: „Ott lakik az egyik legjobb barátod!” (Ez igaz.) B személyhez: „New York a világ legizgalmasabbb városa!” (Ez is igaz.) C személyhez (a Profi bennem): „A legújabb szakmai irodalmat ott találod meg!” (Ez igaz.) „Ezen kívül olyan irodalmat is találsz a mitológiai összefüggésekről, amelyek még nem jutottak el Németországba!” (Valamennyire ez is igaz.) D személyhez (a bennem élő gyermek): „Sehol nem kapod meg ilyen jó áron a legújabb számítógép soft- és hardwereket!” (Világos, ez így van.) E személyhez: „A legújabb színházi darabokat és musicaleket New Yorkban láthatod.” (Persze, ez is igaz.) Miután George ily módon öt belső személyt meggyőzött, elérte célját. Mind az öt kész volt New Yorkba repülni, és George velük utazott. (Néhányszor így történt.) Megérkezvén azonban első utam nem a barátomhoz vezetett, nem egy pszichológiai szakkönyvesboltba vagy egy antikváriumba, de nem is egy számítógépes boltba, de még csak egy újságot sem vettem, amiben megnézhettem volna a legújabb színdarabokat, hanem George azonnal a Barnes and Noble krimi részlegébe vezetett! Végre elérte a célját. És amikor egy új csemegét talált, akkor Exekutívja hazatért, a symbolon (ha átmenetileg is) kiegészült, és ő (meg én is) boldog volt. Hétszer kellett New Yorkba repülnöm, amíg megértettem mi folyik itt, és George is összeszedte a bátorságát, hogy meséljen magáról és szerzési vágyáról. Hát, ha én ezt korábban tudtam volna! De ki gondolkodik el szívesen ilyenen? Ki vallja be magának? Ki engedi meg az ő George-ának, hogy ilyen idétlen dolgokat műveljen teljesen tudatosan?
A lényeg: a symbolon létrehozásának vágya nem feltétlenül függ össze elveszített személyek keresésével, hanem felöleli egész érdeklõdési körömet. Más szóval: a belső személyek, miközben kiegészítőjüket keresik, létre-
22