Tartalom
Köszönetnyilvánítás ...............................................xi Bevezetés: A színek jelentősége .......................... xiii Színek a Földön ....................................................xiii
I. RÉSZ
1.
fejezet
2. 3.
Rajzolás, színek, festés és az agyműködés ..............2 Lássuk a színeket értékként! ................................... 3 Miért fontosak az értékek? ...................................... 4 A nyelv szerepe a színekben és a festészetben ........ 6 Állandóságok: látni és hinni ................................... 8 A méretállandóság hatalma .................................... 8 Ahogy a fény módosítja a színeket ....................... 10 Ahogy a színek hatnak egymásra.......................... 12
fejezet A színelmélet értelmezése és alkalmazása ............14 Elméletek a színekről ............................................ 15 A színelmélet alkalmazása a művészetben ........... 17
fejezet A színek szókészlete ..............................................20 A három elsődleges szín........................................ 21 A három másodlagos szín ..................................... 22 A hat harmadlagos szín......................................... 23 Analóg színek ........................................................ 25 Komplementer színek ........................................... 25 A színek elnevezése: a B-mód szerepe a színkeverésben........................ 26 A szín három tulajdonsága: Az árnyalat, érték és intenzitás ............................. 28 Az elnevezéstől a keverésig ................................... 32 Áttérés az elméletről a gyakorlatra ....................... 33
II. RÉSZ
4. 5. 6.
7.
fejezet Festékek és ecsetek vásárlása és használata .......... 36 Az eszközök beszerzése ......................................... 37 A festés kezdete ..................................................... 40 Egy szín kikeverése................................................ 43 1. gyakorlat: szubjektív színek .............................. 44 Eszközök tisztítása ................................................ 46
fejezet A színárnyalat megértése színkerékkel.................48 2. gyakorlat: Színkerék-sablon készítése .............. 49 3. gyakorlat: A színkerék megfestése .................... 51 4. gyakorlat: A színárnyalatok felismerése ........... 56 Színkeverés ............................................................ 56 Színalkotás: hogyan lesz négy festékből több száz szín?........... 57
fejezet Az érték megértése színkerékkel...........................60 Érték ...................................................................... 61 5. gyakorlat: A szürke árnyalatai – „értékkerék / árnyalatfürkésző” készítése.......... 61 Az értékkerék / árnyalatfürkésző használata ....... 63 Hogyan lesz a szín világosabb és sötétebb? .......... 64 6. gyakorlat: Két színes értékkerék: Fehértől a tiszta árnyalatig, tiszta árnyalattól a feketéig. ............................................................... 65 Színek világosításának és sötétítésének egyéb módszerei .................................................... 68 A színsötétítés másik módja ................................. 70 Összefoglalás ......................................................... 70
fejezet Az intenzitás megértése színkerékkel ...................72 7. gyakorlat: Elsődleges színekkel a színmentességért ................................................ 73 8. gyakorlat: Intenzitáskerék készítése – Tiszta színárnyalattól a színmentességig és vissza .......... 77 9. gyakorlat: A színárnyalat, érték és intenzitás megnevezésének gyakorlása ............ 74 A színtompítás egyéb módszerei .......................... 80
III. RÉSZ
8. 9.
fejezet Miből áll a színharmónia? .................................... 84 Esztétikai válasz a harmonikus színekre .............. 85 Az utókép-jelenség ................................................ 86 Utóképek és a színek tulajdonságai ...................... 90 Albert Munsell színegyensúlyon alapuló harmóniaelmélete .................................... 92 A színegyensúly jelentése ...................................... 93
fejezet
10.
Alkossunk színharmóniát!.................................... 96 10. gyakorlat: Színek átalakítása komplementerekkel és a szín három attribútumával (árnyalat, érték, intenzitás) ......... 96 Tanácsok a 2-tól a 6. területig ............................. 102
11.
fejezet A fény, a színállandóság és a szimultán kontraszt hatásainak felismerése ........................112 A következő lépés: Hogyan hat a fény a térbeli formák színére? ..................................... 113 Miért nehéz megfigyelni a fény hatásait? ........... 114 A fény által befolyásolt színek pontos észlelési módja . 116 A színárnyalat megfigyelésének három módszere.................................................. 116 A következő lépés: Az intenzitásszint megállapítása ........................ 119 A festés háromlépcsős folyamata ........................ 121 Az első lépcső ...................................................... 120 A második lépcső ................................................ 120 A harmadik lépcső .............................................. 120 11. gyakorlat: Csendélet festése .......................... 121
fejezet Meglátni a természet csodaszép színeit ..............134 A virágok színharmóniája .................................. 135 Virágok festése a művészetben ........................... 136 A természeti színei mások, mint az ember alkotta tárgyaké .......................... 139 12. gyakorlat: Virágcsendélet festése .................. 140 Színeket tanulni a természettől .......................... 155
12.
fejezet A színek jelentése és jelképrendszere .................156 Színek elnevezése ................................................ 157 Jelentések közvetítése színekkel .......................... 158 13. gyakorlat: Az emberi érzelmek színe ............ 161 A kedvenc színeink és ezek jelentése .................. 168 Színpreferenciák.................................................. 169 A színpreferenciák és kifejezésmódunk ismerete .................................. 171 A színek szimbolikus jelentése ........................... 172 A színjelentés értelmezésének gyakorlása .......... 188 Használjuk színismeretünket ............................. 190
Kifejezések magyarázata .........................................................193 Irodalom .......................................................................................196
Köszönetnyilvánítás
Szeretnék köszönetet mondani: Anne Farrellnek, aki pótolhatatlan segítségemre volt a kézirat előkészítése során, a kutatásban, a szerkesztésben és a nagyszerű ötletek felvetésében. Brian Bomeislernek, aki javaslataival, felismeréseivel nagyban hozzájárult a színelmélet sikeres oktatásához ötnapos közös színes rajzkurzusainkon. Jeremy Tarchernek, amiért bátorított és támogatta ezt a munkát. Robert Barnettnek és partnerének, Kathleen Ryannek körültekintő jogi segítségükért és tanácsaikért. Joe Molloynak a könyv nagyszerű tervezéséért. Rachel Thiele-nek a szépművészeti munkák reprodukciós engedélyeinek megszerzésében nyújtott segítségéért és rendíthetetlen támogatásáért. Mary Nadlernek sasszeméért és a kézirat szerkesztése során nyújtott bölcs javaslatokért. Wendy Hubbertnek szerkesztői képességeiért, különösen a könyv szerkezeti felépítésének megalkotásáért. Tony Davisnek a nagyszerű nyomdai előkészítésért. Don Dame-nek színekkel kapcsolatos szaktudásáért és a bátorításért, amit azokban az években kaptam tőle, amikor a California State University-n (Long Beach) oktattam színelméletet. Minden tanítványomnak, akik az ötnapos színes kurzuson javaslatokkal, ötletekkel segítettek.
Köszönetnyilvánítás
xi
Családomnak: Anne-nak és Johnnak, Royának és Briannnek türelmükért és hűséges, odaadó támogatásukért. A könyv készítése során nagyon sok színekkel kapcsolatos anyagot elolvastam; ezek közül különösen nagy hatással volt rám Albert Munsell, Johannes Itten, Enid Verity, Hazel Rossotti munkássága. Külön kiemelném Arthur Stern How to See Color and Paint It (Színek vizsgálata és festése) című, ma már sajnos nem kapható könyvét, melyben Charles Hawthorne tanításait magyarázza.
xii
Színek
Bevezetés: A színek jelentősége
Nemzedékek tapostak, tapostak, tapostak. Mindent megperzselt a kereskedés; mindent összezavart, bemocskolt az ipar. Az ember piszka, bűze felgyűlt mindenen, kopasz már a föld, És a láb sem érzi, mert cipőbe bújt. De mindezek ellenére a természet sosem merül ki; A dolgok mélyén ott él a legdrágább frissesség; És ha a sötét Nyugaton elenyészik az utolsó fénysugár, Oh, a barna meredélyen túl, keleten közeleg a reggel…” (Gerard Manley Hopkins (1844-1889): Isten dicsősége)
Színek a Földön A szín jelzi az életet. A Naprendszer bolygóin és holdjaikon végzett vizsgálataink során még nem sikerült az élet nyomaira bukkanni, így a színpompás Föld, különösen a növényzet zöldje és a víz kékje számunkra egyedi. Az élettől nyüzsgő területek, az őserdők, az óceánok, a síkságok bővelkednek természetes színekben, melyek gyönyörűséget nyújtanak a szemnek és felvidítják a lelket. Ha természeti katasztrófák vagy az ember pusztítása miatt valahol megszűnik az élet, és eltűnnek a színek, a természet – Gerard Manley Hopkins angol költő szavaival élve – ott sem fárad ki, és a megújuló élettel a színek is visszatérnek. Nagyon nehezen tudunk színek nélküli világot elképzelni. Időnk jó részében azonban ugyanolyan természetesnek vesszük a bennünket körülvevő színeket, mint a levegőt. Főleg modern városainkban megyünk el az ember által alkotott, lenyűgözően Bevezetés: a színek jelentősége
xiii
2002-ben a terrorveszély mértékének jelzésére az amerikai kormány egy színkódot vezetett be: a zöld jelzi a legkisebb veszélyt, innen halad a rendszer a kéken, sárgán és narancson át a legsúlyosabb, piros jelzésig. Mint az várható volt, az akasztófahumor iránt fogékony újságírók, komikusok és karikaturisták taroltak aznap. Egyikük szerint ez a „terror színkereke”. David Martin, a New York Times újságírója azt javasolta, hogy növeljék a színek számát, hogy a fenyegetés mértékét még precízebben ki lehessen fejezni. Szerinte be kellene vezetni a türkizkéket, a pávakéket, a szürkét, a sziénabarnát, a fukszinvöröst, a rózsaszínt, és végül a feketét, amelynek jelentése: „Túl késő pánikolni. Ne meneküljünk a végzetünk elől.”
xiv
gazdag és változatos színek mellett. Talán már gyerekkorunktól hozzászoktunk a színek által nyújtott gyönyörhöz, hiszen annyi szín vesz körül bennünket. Ennek a színtengernek sok esetben nincs más funkciója, mint a figyelemfelkeltés. A természetben minden szín úgy alakult ki az idők folyamán, hogy valamilyen hasznos célt szolgáljon, a történelmi időkben pedig a pompás színeket (pl. a bíbort) csak a gazdagok viselhették, és ugyanolyan meghatározott jelentéssel bírtak, mint a drágakövek. Ma ezzel szemben szórjuk magunk körül a színeket, mert szeretjük, mert hozzáférhetők, mert képesek vagyunk rá. Mai világunkban fillérekbe kerül, hogy a kisujjunkból színek millióit rázzuk ki. Az a döntés, hogy egy falat, cégtáblát vagy boltkirakatot befessünk, mindössze ennyiből áll: „Tudod mit? Legyen sárga (vagy lila, vagy türkiz, vagy almazöld)!” A modern kultúrák többségében ruhavásárláskor szabadon válogathatunk olyan ragyogó színek között, melyek korábban megfizethetetlenek, sőt, a nagyhatalmú vezetőkön kívül mindenki számára tiltottak voltak. Ez a célszerűségtől és jelentéstől független színbőség egész biztosan eltompította a bennünk levő ősi, öröklött, színek jelentőségével tisztában levő érzelmi reakciókat. A színeknek azonban, ha titokzatos módon is, de továbbra is van szerepük az életünkben. Biológiai örökségünk tudatalattiként működik, és bizonyos színek vonzóak vagy undort keltenek, hasznos információkat vagy figyelmeztetéseket közvetítenek, illetve kijelölnek bizonyos határokat. Bandaháborúktól sújtott negyedekben egy rivális banda területén „rossz” színt viselni igen veszélyes lehet. Amerikában az ünnepeknek valódi színkódjuk van: piros, rózsaszín és fehér; piros, fehér és kék; narancssárga és fekete; piros és zöld. Rózsaszínbe még ma is a lánycsecsemőt öltöztetik, kékbe pedig a fiút. A piros, sárga és zöld színek emberi felügyelet nélkül is képesek az utcai forgalmat irányítani. Mindezeken túl a színeket tudatalatti módon is használjuk. Van valami oka, hogy ezt a kék blúzt vettem fel ma reggel? Miért a sárga kancsót vásároltam meg, és miért nem a fehéret? Gondoljuk
Színek
végig: statisztikailag a sötétvörös autók minden más színnél többször szenvednek végzetes kimenetelű balesetet. És az efféle balesetekben legkisebb arányban szereplő autók színe? Világoskék. A tudósokat mindig is nyugtalanította a színek problematikája, ezért a témának könyvtárnyi irodalma van. Az emberiség legnagyobb gondolkodói is lázasan próbálták megérteni a színeket: Arisztotelész, ókori görög tudós és filozófus, Sir Isaac Newton, angol tudós és Johann W. Goethe, német író és tudós. Goethe 1810-ben hatalmas tanulmányt publikált Színtan címmel, amely jelentőségében még mesterművét, a Faustot is felülmúlja. Ők, illetve a sok egyéb tudós és filozófus vastag köteteket írtak tele, melyben azt a kérdést feszegetik: „Mi az a szín?” Erre a látszólag egyszerű kérdésre nem létezik hasonlóan egyszerű, tárgyilagos válasz. A szótárak magyarázatai nem sok segítséget nyújtanak. Az Encarta World English Dictionary a szín (color) szó első jelentésénél ezt írja: „Vizuális érzést keltő jellegzetesség. Tárgyak azon jellegzetessége, mely az általuk visszavert fénytől függ, és amit piros, kék, zöld vagy más árnyalatú színekként érzékelünk.” De mi az, hogy „jellegzetesség”? Hogy néznek ki valójában a tárgyak? A szótár még tizennyolc egyéb jelentést magyaráz, melyek szintén nem magyarázzák meg a színt, de érdekes párhuzamba helyezkednek a rajzolás (draw) szóval. Mindkét szónak számtalan jelentése van, ami jól mutatja, mennyire fontos dolgokról van szó. Az angol nyelvben mindkettőt használjuk főnévként és igeként is, képezhetünk belőlük jelzőt. Ha az első definíciót vizsgáljuk („vizuális érzést keltő jellegzetesség”): jelentheti mindez azt, hogy a szín nem is egy önmagában létező valami, csupán a megfigyelő agyában keletkező érzés, amit egy rejtélyes, kifürkészhetetlen felületre eső fény okoz? Vajon a citrom tényleg sárga, vagy a sárga csak az agyamban keletkező érzés eredménye? A kutatók véleménye szerint teljesen lényegtelen a citrom valódi színe (lehet, hogy színtelen!), de a felülete olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amely minden hullámhosszúságú fényt
Bevezetés: a színek jelentősége
Sokféle magyarázat lehet arra, hogy a legtöbb halálos baleset miért sötétvörös autókkal történik, a legkevesebb pedig miért a világoskékekkel. •
Éjjel a vöröset nehezebb észrevenni, mint a világoskéket.
•
A vörös a fiatalok körében népszerű, míg a kéket inkább az idősebb, tapasztaltabb vezetők választják.
•
A piros a nagy teljesítményű sportautók gyakori színe, míg az egyszerű szedánok sokszor világoskékek.
•
A vörös hagyományosan a veszély és az izgalom színe, ezért az ilyen autók vonzzák a kalandot kereső, kevésbé óvatos vezetőket.
„A szín titokzatos, meghatározhatatlan definíció; szubjektív élmény, agyműködéssel összefüggő érzet, amelyhez három egymással összefüggő és alapvető tényező szükséges: fény, egy tárgy és egy megfigyelő.” Enid Verity: Color Observed (Megfigyelt színek), 1980
xv
„Soha nem fogjuk közvetlenül érzékelni a külső világ tárgyait. Éppen ellenkezőleg: csak azt érzékeljük, hogy ezek a tárgyak milyen hatással vannak idegrendszerünkre; ez születésünk első percétől fogva így van.” Hermann Helmholtz: Human Vision (Emberi látás), 1855.
„Nem száll-e varázs, Ha hozzáér hideg gondolkodás? Roppant szivárvány volt egyszer az égen: szövetét tudjuk – számontartja régen a mindennapi dolgok lajstroma –. Angyal-szárnyat lenyír a filozófia, rejtélyt szabályba tör, s szellemlakott eget kifoszt és kincses gnómlakot szivárványt bont…” John Keats: Lamia II. rész 1884. (Nemes Nagy Ágnes fordítása)
xvi
elnyel, kivéve egyet; azt a hullámhosszt veri vissza a szememhez/agyamhoz/elmémbe. Ez az adott hullámhossz eredményezi, hogy a vizuális rendszeremben ingerület keletkezik, ezt a típusú érzést nevezem úgy, hogy „sárga”. A megfigyelt színárnyalat ugyanakkor a megfigyelő személytől is függ. Ugyanazt a tárgyat vajon két ember ugyanolyan színűnek látja? Mit lát egy színvak? Ezek a kérdések évszázadok óta izgatják az emberiséget, de megfejtésük kutatók és laikusok számára egyformán nehéz, ugyanis nem tudunk kilépni saját vizuális-, agyi rendszerünkből és elménkből. Egyszerűen magunkra maradunk a színek titokzatosságával és a rájuk adott egyedüli mentális és érzelmi válaszainkkal. Hagyjuk is meg ezeket a megoldhatatlan kérdéseket a tudósoknak és filozófusoknak, mi azt tudjuk, hogy szeretjük a színeket, bármik is azok, és néha arra vágyunk, hogy jobban megértsük a színek csodáját: észlelésüket, kombinációjukat, használatukat. Mindannyian érezzük, hogy egyes színösszetételek szokatlanul kedvesek a szemnek, de nem tudjuk az okokat. Nem ismerjük a módját, hogy egy papírlapon, ruházatunkon vagy környezetünkben ilyen csodálatos színösszeállításokat kreáljunk. Ám mindeközben attól is tartunk, hogy ha túl sokat tudunk a színekről, akkor elszáll a varázs – a szivárvány szürkévé fakul, mint Keats verse oly kifejezően figyelmeztet. Véleményem szerint azonban az öröm nem tűnik el a tudás hatására. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a mindennapok során színekkel kapcsolatos döntéseket hozzon. Természetesen az ösztöneink is irányítanak bennünket, ám a tudással ötvözött ösztön még nagyobb erő. Ebben a könyvben megkísérlem óvatosan kibontani a színekkel kapcsolatos szövevényes információhalmazt, hogy az olvasó biztos színismerettel rendelkezzen: hogyan lássuk, hogyan használjuk a színeket; a színekkel dolgozók hogyan ötvözzék, hogyan vegyítsék úgy az árnyalatokat, hogy sikerüljön elérni az oly nehezen megfogható célt: a színek harmóniáját. Aki hétköznapibb szinten érdeklődik a színek iránt,
Színek
egyszerű gyakorlatokkal elérheti, hogy jobban megértse és mélyebben átélje azokat. A könyv első részében megpróbálom a színekről felhalmozott mérhetetlen mennyiségű ismeretet leszűrni és tömör, mégis összefüggő rendszert alkotni a színek jelentéséről, a színelméletről és a színek nyelvéről. A második részben gyakorlati információkkal és feladatokkal szolgálok, melyek megvilágítják az elméletet és a definíciókat. Végül a harmadik részben a harmonikus színkombinációkról, a színek jelentéséről, szimbolizmusáról lesz szó, és ötleteket adok ahhoz, hogy ezzel a tudással a színek élvezete hogyan válhat a mindennapok részévé.
Bevezetés: a színek jelentősége
„Ha öntudatlanul mesterien bánunk a színekkel, akkor ez az öntudatlanság a módszerünk lényege. Ha azonban az öntudatlanból kilépve már képtelenek vagyunk színes remekműveket alkotni, akkor meg kell szereznünk a színekkel kapcsolatos tudást.” Johannes Itten: A színek művészete, 1961.
xvii
I. rész
Frederick Leighton (1830-1896): Aranyhajú lány, 1895 körül (részlet), vászon, olaj, 60 x 75 cm. Christie’s Images, London, Egyesült Királyság / Bridgeman Art Library
1. fejezet Rajzolás, színek, festés és az agyműködés
A
színek ismerete ritkán szerepel a közoktatásban, kivéve valami csenevész színelméletet az általános iskolában. Ezt követően azonban csak a speciális művészeti iskolák oktatják a színek értelmezését, a színekkel kapcsolatos tudatosságot. Ám a művészpalánták még ekkor is gyakran csak mellékesen, a festés részeként tanulnak a színekről, és a rajzolást is sokszor magában, a festéstől és színektől elkülönítve oktatják. Pedig ezeket az alapvető ismereteket a legjobb sorban megtanulni: első a rajzolás, utána a színek, végül a festés. Bár az agyfolyamatok szorosan összekapcsolják ezeket a témákat, mégis sokban különböznek egymástól. A rajzolás és a festés közötti legalapvetőbb eltérés az, hogy a színekkel a festést kapcsoljuk össze, nem a rajzolást. Kevésbé egyértelmű különbség, hogy a festés részét képezi a rajzolás (kivéve talán bizonyos absztrakt és nonfiguratív festészeti stílusokat), ám a rajzoláshoz nem szükséges a festés. A diákoknak ezért érdemes előbb megtanulni rajzolni, és csak azután festeni. A harmadik alapismerethez, a színekhez konkrét tanulás szükséges (ennek a neve általában a „színelmélet”), ennek ideális időpontja a rajzolás és a festés között van. A három tananyagban közös az, hogy a tanulók különböző technikákkal ismerkednek
2
Színek
meg, témák sokaságát ábrázolják, de mindenekelőtt megtanulják a művészi látásmódokat. Az egyik ilyen rajzolást, festést és színeket összekötő látásmód az értékek (világos és sötét árnyalatok) észlelése. Jobb agyféltekés rajzolás című könyvemben is ezt a művészeti tanmenetet vázoltam fel: először meg kell látni és vonalak segítségével meg kell rajzolni a széleket, majd egymással arányosan ábrázolni kell a formákat és az üres tereket. Ezt követően megtanuljuk látni és rajzolni az értékeket, és elsajátítjuk a színek észlelését és keverését: ezután következhet a rajzolás és színismeret ötvözése, a festés. Ez a sorrend azért ideális, mert egy bonyolult kép festésénél hasznos a korábban megszerzett „látni és rajzolni” ismeret, és az is előnyös, ha a festés előtt már tisztában vagyunk a színekkel és keverésükkel. Érdemes megemlíteni, hogy a holland festőóriás, Vincent van Gogh, aki jórészt autodidakta volt, eldöntötte, hogy csak azután nyúl a színekhez, hogy megtanult rajzolni. A könyv gyakorlatai azonban zömmel csak a színekre összpontosítanak, így a rajzismeret hasznos ugyan, de nem létfontosságú. Egyetlen kivétel az értékek észlelése, amely a 6. fejezetben olvasható.
Lássuk a színeket értékként! A színek birodalmába újonnan belépők számára az egyik legnehezebb feladat a színek értékként történő észlelése. Mivel a legtöbb rajz a szürke különböző árnyalataival készül, a rajzolni tanuló diákok egyúttal azt is megtanulják, hogyan alakítsák át a színeket értékekké. Megtanulják látni, megítélni és lerajzolni a színeket a szürke különböző árnyalataiként, ami a „szürkeskálának” nevezett, fehértől feketéig terjedő színsorozattal rokon. Próbáljuk ki ezt az 1.1. ábrán. Az ott látható szürkeskála melyik szintjén helyeznénk el a sárgát? Melyik szintre tennénk a lilát? Sötétebb az egyik a másiknál, vagy közel azonos értékűek? (Az, hogy közel azonos értékszinten vannak, még nehezebbé teszi a dolgot, mert ösztönösen világosabbnak tartjuk a sárga színt és sötétebbnek a lilát.)
Rajzolás, színek, festés és az agyműködés
„Már megpróbálkoztam vele [a festéssel] januárban, de abba kellett hagynom, mégpedig több kisebb jelentőségű körülmény mellett azért, mert rajzkészségem túlságosan határozatlan volt. Most hat hónapom telt el, ezt az időszakot teljes egészében a rajzolásnak szenteltem… Nagy jelentőséget tulajdonítok a rajzolásnak és folytatni is fogom, mert ez jelenti a festészet gerincét, azt a vázat, ami a többi elemet tartja.” Vincent van Gogh: The Complete Letters of Van Gogh (Van Gogh összes levele), 1. kötet, 223-224. oldal.
3
Miért fontosak az értékek? A színek értékszintje azért lényeges, mert a sötét és világos kontrasztok a jó kompozíció alapjai. Utóbbi azt jelenti, hogy milyen a tárgyak és a terek, illetve a fények és árnyékok elrendezése a rajzon vagy a festményen. A kontrasztproblémák szinte magától értetődően kompozíciós gondokat is okoznak. Vegyük példaként egy 1895-ös angol festményt, az Aranyhajú lányt (1.2. ábra). A művész, Lord Frederic Leighton a fiatal lány csodaszép aranybarna hajának ábrázolására egy sor értéket felhasznált, a tiszta aranytól csaknem egészen a feketéig, és mivel megmutatja nekünk ezt a sok-sok értéket, a lány haját ravasz módon csodaszép aranyszínűnek érzékeljük. Ha Lord Leighton nem látta volna a hajszín sötét és világos változását, és csak egyetlen értéket festett volna le (mondjuk a fejtetőn látható tiszta aranyszínt), a teljes kompozíció széteső és valószerűtlen lenne. A tizenkilencedik század közepén a művészek úgy védték ki ezt a problémát, hogy a teljes kompozíciót megfestették a szürke különféle árnyalataival, a legvilágosabbtól a legsötétebbig, és csak azután adták hozzá a színeket. A francia gris (szürke) szó alapján a módszer neve grisaille. Az 1.3. ábra a Leighton-kép fekete-fehér fotója: így nézhetett ki a festmény grisaille aláfestése. A grisaille aláfestés (1.4. ábra) alapvetően rajz a festményben: ismét egy kapcsolat a rajzolás, a festés és a színek között. Ha a művész a színértékeket átalakította a szürke árnyalataivá, akkor a színek fokozatait már kikeverhette (mondjuk a kék színt a felsőruházaton) úgy, hogy a világos és sötét megfelelő legyen: a szürke aláfestés útmutatóul szolgált ahhoz, hogy a ruha világos és sötét területein a kék megfelelő értékét alkalmazza. Egyértelmű, hogy ez a módszer bonyolult és időrabló volt, a grisaille aláfestést ezért a tizenkilencedik század végére a legtöbb művész már elhagyta. Ám ez a történelmi kitekintés rámutat arra, hogy mennyire fontos a színek értékszintjének pontos észlelése.
Fehér
Nagyon világos 1. szint
Világos 2. szint
Középérték 3. szint
Sötét 4. érték
Nagyon sötét 5. érték
Fekete
1.1. ábra
4
Színek
1.2. ábra Leighton: Aranyhajú lány.
1.3. ábra.
1.4. ábra. Martin Josef Geeraerts (1707-1791): A művészetek allegóriája (részlet), vászon, olaj, 45 x 52 cm. Raphael Valls Gallery, London, Egyesült Királyság. Rajzolás, színek, festés és az agyműködés
5
A nyelv szerepe a színekben és a festészetben
Donald S. Christiansen, a Washingtoni Egyetem sportpszichológiai szakértője így sorolja fel a „csúcsforma”, más néven „a zóna” jellegzetességeit. A sportoló: fizikálisan ellazult, mentálisan nyugodt, összpontosít, éber, magabiztos, uralja önmagát, pozitív, örömöt érez, nem érez erőfeszítést, „automatikus”, a jelenre koncentrál.
6
A rajzolást, a színeket és a festészetet összekötő újabb kapocs az agyi folyamatokkal függ össze. Egy tárgy lerajzolása látszólag csak az agy jobb oldali, vizuális, észlelő felének feladata, melybe a bal oldal verbális rendszere csak bezavar. A színekhez és a festéshez is ugyanazon vizuális-észlelő funkciók kellenek, ám a színek keveréséhez szükség van a bal agyfélteke verbális, sorrendet követő gondolkodásmódjára is. Életem során több ezer tanítvánnyal dolgoztam együtt, és arra jutottam, hogy a megfigyelések ábrázolásához félre kell tenni a szóban forgó jelenséggel kapcsolatos szóbeli tudást. Más szavakkal: el kell felejteni a dolgok nevét, át kell lépni B-módból (így nevezem az agy domináns, szóbeli, többnyire a bal féltekében elhelyezkedő funkcióját) a J-módba (ez a szubdomináns vizuális-észlelő mód, melynek helye általában a jobb félteke). A vizuális módok közötti mentális lépés hatására a tudatállapot jelentős mértékben megváltozik a hétköznapihoz képest; ezt az elmeállapotot más tevékenységek során gyakran tapasztaljuk. Ha például valamilyen sportot űzve belépünk „a zónába”, időérzékünket elveszítjük, csak a feladatra összpontosítunk, nehezen vagy egyáltalán nem tudunk verbálisan kommunikálni. A természet után rajzoló művész is gyakran átéli ezt: eggyé válik a rajzoló, a megfigyelt tárgy, illetve a folyamatosan készülő rajz. Ezt a tudatállapot-változást úgy nevezem, hogy kognitív átlépés a „J-mód állapotába”. Festéskor, a rajzoláshoz hasonlóan, szintén szükség van erre az átlépésre, hiszen a művésznek nem csupán a tárgy formáját, hanem a színeket, különösen a színek viszonyait is tisztán észlelnie kell. A jobb agyféltekéjének egyik fő feladata az efféle viszonyok felismerése. A J-módra támaszkodik tehát a rajzolás és a festés is, ám utóbbi valahogyan mégis más agyállapotot követel meg, és szerintem ehhez hozzájárul a festészeti eszközök bonyolult volta. A rajzeszközök egyszerűek, számuk kevés: papír, valami, amivel rajzolni lehet és Színek
egy radír. Rajzolás során a művész mentális állapotát nem befolyásolja ez a néhány eszköz, így a J-mód működése többé-kevésbé zavartalan. A legtöbb festészeti technikához (vízfestés, olajfestés, akril) azonban kell számos ecset, nyolc, tíz, húsz vagy még több festékfoltú paletta, hígító anyag (víz, olaj, terpentin), illetve a színkeverés ismerete. Ráadásul a színkeverés, különösen a kezdők számára egy szóban memorizált többlépéses folyamat, ami miatt az agyműködésnek vissza kell térnie a jobbára a bal agyfélhez kötődő, verbális, elemző B-módba. Igen jellegzetes, hogy a művésznek festéskor gyakran kell szünetet tartania a színkeverés miatt, és ekkor a J-mód minden esetben megszakad. A festés mentális folyamata tehát a következőképpen működik: a művész festéssel J-módba „ringatja magát”, és fest addig, amíg ki nem kell kevernie egy adott árnyalatot. Ekkor elhagyja a J-módot, és átgondolja a keverés menetét, gyakran hangosan ki nem mondott cselekvési tervet megfogalmazva. („Közepesen sötét tompa kék szín kell. Ultramarin kéket és kadmiumsárgát keverek össze egy kis fehérrel. Nem, ez túl világos. Tegyünk hozzá egy kis kéket. Túl élénk. Még egy kis sárga. Próbáljuk ki. Ez nagyjából jó.”) Ekkor történik meg a visszatérés a J-módba, ami tart is, amíg nincs szükség újabb színkeverésre. A festés lelki állapota tehát egy ilyen „kinn is vagyok – benn is vagyok”, ide-oda ugrálás a számunkra oly kedves, vizuális-érzékelő J-mód, és a megszokott, hétköznapi, verbális-elemző B-mód között. A gyakorlott festő számára a színkeverés miatt szükséges ideoda ugrálós lelki állapot teljesen öntudatlanul megy végbe. A kezdőnek azonban egy nagyon is tudatos lépés, amit alaposan be kell gyakorolni. Ha már valaki megtanulta, a színkeverés folyamata egyszerű és gyors lesz, ráadásul sokan élvezik is a festés eme lelki kettősségét.
„Valójában a színek területe valahol a tudományok és a művészetek, illetve a fizika és a pszichológia határmezsgyéjén terül el; maga a szín jelenti tehát az összekötő kapcsot eme különálló kultúrák között. Ennek eredményeként bármelyik oldal áll elő egy eszmével, az ködösnek tűnhet és a másik fél könnyű célpontjává válik; a könnyű győzelmek vidéke ez, ahol sem az analitikai, sem a gyakorlati módszerek nem egyeduralkodók.” Manlio Brusatin: A History of Colors (A színek története), 1991.
Rajzolás, színek, festés és az agyműködés
7
Állandóságok: látni és hinni A rajzolással, festéssel és színekkel kapcsolatban a legfontosabb kívánalom a pontos megfigyelés, ám különböző agyi folyamatok nagyban befolyásolják, hogy tényleg azt érzékeljük-e, amit látunk; más szóval a retinára jutó valódi adatokat lássuk, ne pedig azt, amit előítéletünk vagy meggyőződésünk szerint látnunk kellene. A „méretállandóságnak” nevezett agyi folyamat összekuszálhatja megfigyelésünket, mert felülírja a retinára jutó közvetlen információt, így pedig olyan képet „látunk”, ami megfelel korábbi ismereteinknek. Ha egy kezdő rajzolónak szemből kell ábrázolnia egy széket, gyakran „meghamisítja” a retina képét, és kereknek vagy szögletesnek ábrázolja az ülőrészt, holott a retina képén az csupán egy keskeny, vízszintes alak (1.5. ábra). Ennek a torzításnak az a magyarázata, hogy a tanuló tudja: az ülőkének elég szélesnek kell lennie ahhoz, hogy ráülhessünk. Egy másik példa: egy olyan embercsoportot kell lerajzolni, akik eltérő távolságban állnak. Az újonc ekkor mindenkit egyforma magasnak ábrázol, az agy ugyanis visszautasítja a retina azon észlelését, hogy egy távolabbi személy csupán ötödakkora, mint egy közelebb levő.
1.5. ábra
A méretállandóság hatalma Eme furcsa jelenség gyors demonstrálásához álljunk egy karnyi távolságra egy tükör előtt, és figyeljük meg, hogy a fejünk tükörképe életnagyságú-e. Ha előrenyúlunk, és lemérjük a kezünkkel, érzékelni fogjuk, hogy a fejünk a tükörben mindössze 11 centiméter körüli, a valódi nagyságának a fele. Ha azonban a kezünket visszahúzzuk, a fej képe ismét valóságos méretűnek tűnik! Az agyunk tudja, hogy a fejnek mekkorának kell lennie, és a tükörben észlelt képet úgy formálja át, hogy az ismereteinknek, tudásunknak megfelelő legyen. Az agy azonban nem árulja el, hogy módosította a képet, ezt csak a mérés alapján tudjuk. A méretállandóság folyamatosan zajlik, anélkül hogy tudnánk róla, innen ered a mondás: „Ahhoz, hogy megtanulj rajzolni, először meg kell tanulnod látni.”
8
Színek