DARÁZSOLÁS László Noémi
Kürti Andrea
Gutenberg Kiadó
László Noémi • Kürti Andrea
DARÁZSOLÁS
2
László Noémi • Kürti Andrea
DARÁZSOLÁS
Gutenberg Kiadó
3
4
Szedd össze magad. Ami lent van, az van fent, ami belül van, az van kívül. Szedd össze magad. Nem baj, ha nem megy. Nekem sem megy. Aztán közben mégis sikerül. Elnevetem magam. Miután sírtam, vagy ordítottam. Máskor is sírok, ordítok. Ennyire még nem kellett összeszednem magam. Koncentrálj. Most már muszáj lesz varázsolni is. Működni fog, nekem is működik. Szedd össze magad. Ami lent van, az van fent, ami belül van, az van kívül. Egyszerűen csak lélegezzünk, mintha normális volna.
5
6
KÁPRÁZAT
Élőlény: fűszál, vessző, fűzfaág. Élet: kérlelhetetlen kuszaság. Fényesség: elszabadult kisgyerek. Forrás: sugaras, áttetsző, kerek. Mozdulat: hullám, inda, gurulás. Szünet: árnyékba hajló, messzi sás. Valóság: vízmederben kődarab. Káprázat: szálló sziklamadarak.
7
SZEMBEKACAGNI
Amikor elhajolnál, nincs hova: áttetsző üveglap az éjszaka. A hajnalfolyó lassú, iszapos, semmi esély rá, hogy majd partra mos. Semmi esély, de erre vagy te itt: magadhoz vonni szép kudarcaid, küszködni folyton, végül jégre vált szívvel szembekacagni a halált.
8
9
10
ÁGRAJZ
Kis naphold, babarózsa szemhéjmosoly alatt. Mohapillangó búsul, a lapon nem haladt. Csillagok szűkölése: helyhez szegezték őket. Szuroktavon fehér csönd, nézi a messzeséget. Kásás levegőéggel kavarog a sötét. Halvány levél vigyázza halvány levél neszét.
11
RINGATÓ
Gömbölyű zúgás, fényes áradat. Fémízű suhanás, mutasd magad. Távolodó robaj, lökhajtású hajó. Fodrozó égvized hullámát nézni jó. Átívelsz fellegen, haladsz szabály szerint. Hullámot lát a szem, akárhová tekint. Földhullám, ághullám, madárhullám az ég, ringató, lengető, rejtező fényesség.
12
13
14
IDŐABLAK
Időablak, pontos keret, körötte végtelen sötét, a lehet és a nem lehet a teret nem feszíti szét: az egyik alszik benne, míg a másik éltet és nevel, s ott az a leheletnyi csík, ha bízol benne, fölemel.
15
PÁRNÁM ALATT
Lázas gyerekkor, itt lebeg előttem: ujjak az ágon, láb a levegőben. Barackvirág, lengő diófa ága, a kezdő képzelet rugalmassága. Mindig van följebb, van fa magasabb, párnám alatt reggelre ott a nap.
16
17
18
ÖZÖNLÉS
Lélekmadárral szálló alkonyok: az idő helyben áll, a föld forog. A súlytalan hold messziről figyel, zenél a kémény emlékeivel. Hömpölygő űrfolyó mélyén az ég sodródó csillag, játszi buborék. Féltett homályunk hajszál tartja fönn, bomlik a légben szalmaszárnyözön.
19
CSAK LÉLEGEZZ
Fogadkozol, hogy holnap jobb leszel, odafigyelsz és levegőt veszel, ragyogsz a napban, nyújtózó virág, hajolsz a szélben, hiába vág. Szavak, szavak, azt gondolnád, elég kimondani, és összeáll a kép, elég a látvány, tiszta erezet, a megvalósulásig elvezet. Lángoló ágak, nyíló tengerár, búzamező, fölrémlő sziklavár – a végleges olyan bizonytalan! Csak lélegezz, mindegy, hogyan!
20
21
22
GYÉR VILÁG
Az álmodó hajnalban hazajut, ha el nem téveszti a házkaput, ha el nem kódorog, ott nem ragad, ahol a lombok égre omlanak, ahol a falnak ága-szárnya van s a tehetetlen fölfelé zuhan – az álmodó fellegfoszlányon áll, fönt s lent között feloldozásra vár, sötét-világos, fekete-fehér helyén legyen, s ne villóddzon a tér – de helyén csak világok közt a rés, sok az idő, az ébrenlét kevés.
23
VITORLA
Az este lassú, víz alatt tavaszi lombok inganak, a város indigó egén olajos folt a lámpafény. Az utca süllyedő mező, sehol egy árva átkelő, de mintha hozzánk tartana, vitorlát bont az éjszaka.
24
25
26
RAGYOGÓ
Ebben a vízben álomba merültem, rámhullt a lomb, elúszott az idő, eltűnt a padló, el a mennyezet, eltűntem, pedig nem is menekültem. Ragyogó mélység, fűillata van, fonódó szálak, szárnycsapás zaja, egymásba olvad nappal, éjszaka, csöpög a víz, elvesztettem magam.
27
EGY FA
Egy fát leírni nem nehéz: földről az égre intő kéz, fölfele nyúl, lefele ás, minden levele suttogás. Egy fát leírni hány vonal? Fölötte fal, alatta fal, melegben hűs, hóban kevés, veszedelemben ölelés. 28
29
30
SZÉL
Szél fúj egy eldugott tavaszban, ághegyen nesztelen madarak nőnek. Hadat üzentem az időnek, nézd csak, az ablakot nyitva hagytam! Szél fúj, szárny repes, lobog a függöny, szirmokat hullat az éjszakába, tárva-nyitva világ világa, idézd a napot, engedd, hogy süssön!
31
SZÁRNY
Ki jön velem, ha jön velem? Bátorság, féltés, figyelem. Hová megyünk, hová megyünk? Ahová visz lélegzetünk. Jártunk-e itt, voltunk-e itt? Számoltuk füvek lépteit. Milyen világ, milyen világ? Szárnyukat próbálják a fák.
32
33
34
NYÍLIK A FÖLD
Magasan szálló madarak, az ég lobogó szélszalag. Könnyű a lég, de keserű, köd alatt képzeleg a fű. Köd alatt imbolyog a nyár, fűszálról fűszálra szitál. Kérdez a kék, a zöld felel: nyílik a föld, mi süllyed el?
35
BOLDOG ÓRÁK
Iker-világok közti lap, nincs nála semmi biztosabb. Mélység, magasság összeér, utazik rajta ág, levél. Simítja árnyék, vágja kő, kezdet a véggel összenő. Lágyan susog, lassan halad, és benne felejted magad.
36
37
38
ÁLOM
A hold halakról álmodik, álomtól úszik álomig. Mi köt, mosoly, mesés harag? Igen-halak és nem-halak. Gyűl az időnk, és elfolyik, ha nem látlak, nem bántalak. Nem bántalak, nem érlek el, csak álmodom, hogy létezel. Látja, s nem érti senki sem, csak álmodod, hogy létezem. A szél halakról énekel, ringatja süllyedő szívem.
39
ZÚGÁS
Micsoda összevisszaság, világ mélyén újabb világ, tükörre kép, felszínre mély, sziklára nyíló meredély. Micsoda tér, micsoda ég, föld ereiben fényesség, győzelmes szikra, vaksötét, folyó villantja köntösét. Micsoda zúgás, mennyi hang, selyemsikoly, üvegharang, hömpölygő vész, dermedt szeszély, tükörre kép, felszínre mély.
40
41
42
SZEM
A láthatáron halrajfelleg ül, fél világ úszik, fél világ repül. Mióta nézlek? Mindig néztelek, elhagyták medrüket a végletek. Úszik a hold is, csöndes csigahéj, madár hullatja tollát, nő az éj.
43
HIDEG
Ringató sötétség, búgó hajnalok, víz alá buktak az angyalok. Akármerre fordulsz, minden csupa szárny, színjátszó egekben ázik a magány. Hajlanak a szélek, fújnak a szelek, fázunk földön-égen, csillag didereg.
44
45
46
FÚJTATVA Ha nem látnék, nem hallanék, akkor is érezném: mozog az ég. Levegőtestű ámbráscet halad a holdsütötte csillagok alatt. Húzza magán a szurtos éjszakát, a holnapba fújtatva viszi át, míg idelenn elúszik tétova emlékeim vízmélyi nappala. 47
ÖRÖKKÉ
Hiába földtől égig ér a vész, porlik a víz, aztán kerek egész. Millió cseppje hull, árja szakad, befagy, elillan, mégis megmarad. Nyaldossa tűz, hullámoztatja szél, keringeti meder, hajszálgyökér, magába issza ember, vad, madár, ég s föld között örökké föl-le jár.
48
49
50
SÚLY
Lehunyod a szemed egyszer, nem tudod, lebegsz vagy fekszel. Semmi volt, ennyi volt, kész, mögötted már az egész. Kezdődik életed újra, földi kő, égi kő húzza, erre is, arra is menne, ha súlyod nem ülne benne.
51
ÜL
A nehézben mi nehéz, megfog, megköt, megigéz, körülbástyáz, körülsáncol, odaszegez, odaláncol, ne nézz halat, madarat, aki megül, megmarad. Aki megül, belenő, falköpeny, földlepedő, égre semmit rá ne bízz, tépi szél, sodorja víz, nézd az ágat, levelet, aki megül, megered.
52
53
54
ÍRÁS
Csillagcsont a mélyben, föld színét nem érem, ég boltját vigyázom szélrózsalevélen. Itt-ott egy-egy tüske, mártják holdezüstbe, álomtó vizébe, írni vele füstre.
55
#otthonaGutenberggel
© László Noémi, 2020 © Kürti Andrea, 2020 © Gutenberg Kiadó, 2020
kiado@gutenbergkiado.ro, www.gutenbergkiado.ro facebook: gutenbergkiado instagram: gutenbergkiado www.gutenbergkonyvesbolt.ro – Románia www.gutenbergkonyvesbolt.hu – Magyarország