Bp18 Magazin, 2024. szeptember

Page 1


n Szebb környezet az ovisoknak

Megújuló kerületi óvodák

n Ajándékcsomag az iskolásoknak

Segítség a tanévkezdéshez

n Kezdődik a legnagyobb kerületi buli! Városnapok 2024

n Indul a bajnokság

Idén is nagy csaták várnak a PLER-re

2024. szeptember n XXXIII. évfolyam 8. szám

MiYOSMART szemüveglencsék akár 47% kedvezménnyel!

Akció időtartama: 2024. augusztus 1.- október 31. Az akcióban a MiYOSMART alaplencse, a MiYOSMART Chameleon fényresötétedő lencse és a MiYOSMART Sunbird polarizált szemüveglencse vesz részt. Az akció részleteiről

Átlagosan 60%-kal lelassítja a rövidlátás fokozódását*

Lusta Majom

Megindult hát magányosan a hős apuka, hogy teljesítse küldetését, újra tengerre szálljon, és kimenekítse családját a távoli kicsiny szigetről, ahova vakáció okán ő maga vitte őket. Szerető neje és gyermekei szomorúan búcsúztatták. A sziget szép volt, igazi kis adriai gyöngyszem, olajfákkal, kristálytiszta tengerrel, csak éppen megfelelő infrastruktúra, így például autószerelő nélkül. A családi automobillal viszont komoly gondok adódtak. Sürgősen szervizbe kellett szállítani, ami nem volt egyszerű, tekintve, hogy naponta csak egy kósza komp ment a szárazföldre, és az autó működőképessége sem volt biztosra vehető. A francia gépjárműgyártás remeke szerencsére beindult, apuka szépen felkormányozta a kompra. Erős aggodalommal, összeszűkült gyomorral imádkozott a fedélzeten a heves tengeri szélben két és fél órán át, hogy le is tudja kormányozni onnan. A hajó már majdnem kikötött, az automobil beindult, apuka boldog volt. A komp rámpája hangosan lecsapódott, apuka harmadik sorban álló autójának motorja pedig csendesen megállt. Így hát káromkodva kerülgették a szép családi autót a dühös utastársak, miközben apuka tehetetlenül verejtékezett a volánnál. Kisvártatva már egyedül állt a nagy komp gyomrában, türelmetlen tengerészekkel körülvéve, akik tört angolsággal üvöltözve érdeklődtek apuka gépjárművének problémájáról, majd a bikázás módszere mellett döntöttek, hogy mielőbb eltávolítsák apukát a hajóról – késő este volt, mentek volna már haza. A módszer hatásosnak bizonyult, a motor beindult, apuka a matrózok üdvrivalgása közepette diadalittasan hagyta el a hajót. A diadalmenet úgy tíz méteren át tartott, aztán a masina végleg megadta magát. Apuka kényszerparkolást hajtott végre a kikötőben, a tengertől kétméternyire. Átkozta a családi nyaralást, a francia autókat, majd sorsát elfogadva intézett egy trélert a biztosítónál, és csendesen várakozott az éjszakai kompkikötőben a sötétből olykor feltűnő furcsa alakok között. Pár óra múlva érkezett Milos, az ifjú autószállító, sietett ő is, mint a matrózok, pánikgyorsan tette fel a mozgásképtelen járművet a trélerre, dont’t worry, mondogatta, és megígérte, hogy reggel 8-ra viszi az autót a szervizbe, majd intézett egy taxit apukának, és elhajtott.

Apuka eljutott a közeli Lazy Monkeyhoz, vagyis a Lusta Majomhoz címzett fejedelmi szállásra. Egy horkoló fiatalokkal teli, tizennyolc fokra hűtött, láb- és dezodorszagú nyolcágyas szoba egyik emeletes ágyának tetején lelt menedéket, oda próbált minél halkabban felkapaszkodni mázsányi testével, miközben az ágy nyikorogva imbolygott az alul fekvő nagy boldogságára. Kora reggel aztán a kerítésen volt kénytelen akrobatikus mozdulattal átlendülni, a kapu ugyanis zárva volt, a lustamajmos ifjak pedig még szundikáltak az esti buli után. Apuka végül eljutott a márkaszervizbe, autószállító Milos viszont nem, ami további aggodalomra adott okot. Jó félórás késéssel és erősen másnapos ábrázattal végül megérkezett. Apuka már nem dühöngött, csak apatikusan várakozott. Ma ezzel az autóval biztosan nem megy vissza a szigetre, mondta a szervizes ember, de don’t worry, két nap múlva jöhet érte, addig simán megszerelik. Semmi baj, gondolta apuka kimerülten, már a kompkikötő kocsmájában a sörét kortyolgatva, két nap múlva ismét tengerre száll.

Juhász Mátyás
Fotó: Rózsa Erika

Pályázati felhívás üres helyiségek és telkek bérletére

A Projekt18 Kft. felhívást tesz közzé az alábbi – Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, valamint a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. tulajdonát képező – üres helyiségek és telkek bérletére.

Üzlethelyiség, raktár

Üllői út 736. fszt. 2. 147017

Üllői út 686. szuterén

Sina Simon sétány 2. fszt. 131. 150228/67/A/131

Havanna utca 1. fszt. 64. 151126/4/A/64

Havanna utca 13. fszt. 445. 151126/4/A/445

Margó Tivadar 140. fszt. 161. 150228/54/A/16

Területhasználat Cím

szám

Garázs, parkolóhely

Cím

Helyrajzi szám

Méta utca 2. 150228/102

parkolóhely (47 db)

Méta utca 2. 150228/102/A/30 18 m2 garázs

A pályázaton történő részvétel feltétele a pályázati dokumentáció megvásárlása. A dokumentáció ára 5000 Ft, mely összeg készpénzben befizethető a társaság 1181 Baross u. 7. szám alatti pénztárában.

A dokumentáció átvehető és a pályázat leadható ugyanitt személyesen vagy meghatalmazott útján, a befizetési bizonylat bemutatásával. A pályázati ajánlatot zárt borítékban kell benyújtani.

A kiíró a Ptk. 6:74. § (2) bekezdés alapján fenntartja a jogot, hogy egyik pályázó ajánlatát se fogadja el, és az adott ingatlanra vonatkozó pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. szeptember 2. 16.00 óra

A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2024. szeptember 4.

Pályázók értesítése: a következő naptári héten telefonon vagy írásban Megtekintési időpont egyeztetése:  297-4461, +36-30-572-8376

Az újságban megjelenő lista tájékoztató jellegű, ezért kérjük, hogy a weboldalunkról töltse le az aktuális pályázati felhívást.

Internetelérhetőség: www.varosgazda18.hu/vagyonkezeles/

BP18 Városkép

A XVIII. kerület havi magazinja Felelős kiadó: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., 1181 Budapest, Üllői út 423. Felelős vezető: Borbély Sándor vezérigazgató Szerkesztőség: 1181 Budapest, Üllői út 423. (+36-1-297-0799, szerkesztoseg@varosgazda18.hu) Főszerkesztő: Juhász Mátyás Főszerkesztő-helyettes:  Gyuricza Péter Szerkesztő:  Domján Vivien Layout: Mikes Vivien Olvasószerkesztő: Stecz Mária Szerzőink: Bodzay Zoltán, Kerekes András Fotó:  Kürti János, Ruzsa István, Totev Alexander, Ványi Ákos, Váradi Levente Hirdetés: Rónai-Aross Aranka (+36-20-448-2007, ronai aross.aranka@gmail com) Nyomta és kötötte: az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen. Felelős vezető: György Géza vezérigazgató. ISSN 2732-1207 Megjelenik 45 000 példányban.

BP18

Szebb környezet az ovisoknak

Megújuló kerületi óvodák

20

Tanterem Ajándékcsomag az iskolásoknak

Segítség a tanévkezdéshez

Tanterem „Más szemléletű igazgatóra vaN szükség”

Húsz év után felmentve

Kult18

Kezdődik a legnagyobb kerületi buli!

Városnapok 2024 a Bókay-kertben

Sport Jelentősen átalakult a PLER

Idén is nagy csaták várnak a csapatra

„Más szemléletű igazgatóra van szükség”

Amikor az Oktatási Hivatal tavaly elvégezte a kötelező intézményi ellenőrzést a Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban, kiemelkedőnek ítélte az iskolát és az igazgató munkáját is. Dr. Cse- lik Ágnes Eszter 2004 óta volt igazgató, idén zárta az ötödik vezetői ciklusát. Most azonban a Külső-pesti Tankerületi Központ igazgatója, Rábel Krisztina indoklás nélkül elutasította az egyedüli

és végig kiélezett csatát vívott a bennma- radásért. A kulcsjátékosok közül Mitar Markez, Si- motics Mátyás és Tóth Ádám is távozott, de rajtuk kívül máshol folytatja a Bozo Andjelic, Ignacy Bak, Alan Javor, Khalil Mohamed külföldi kontingens, továbbá abbahagyta a profi kézilabdát, és az NB I/B-be igazolt a csapatkapitány Farkas Tamás, va- lamint az ugyancsak PLER-nevelésűVízler Máté. A sok távozót pótolni kellett, és igyekezett a klub rutinos és fiatal játékosokat is igazolni. Az egyik legnagyobb fogás Dénes János lehet. A véde- kező specialista a Balatonfüredből érkezett, ahol négy szezont húzott le, előtte azonban tizenkét éven át a Tatabánya meghatározó kézilabdázója volt, hét évig a csapatkapitányi posztot is betöl- tötte az egyik legjobb magyar együttesnél. Nem csoda,hogyaPLER-nélisőtválasztottákmegazúj csapatkapitánynak.

Szebb környezet az ovisoknak

Szokás szerint a nyári szünetre időzítette az önkormányzat a kerületi óvodák felújítási munkálatait, hogy a gyerekeket ne zavarják ezek, és megújult környezet fogadja őket a szünidőről visszatérve.

bp18

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata ezen a nyáron is megújította több kerületi óvoda közvetlen környezetét, és ahol szükséges volt, ott az épületeket is. Egyszerre több helyszínen is dolgoztak a Városgazda18 Zrt. munkatársai, hogy a nevelési év kezdetére szebb és korszerűbb intézményekbe térhessenek vissza a gyerekek.

BIZTONSÁGGAL VÁRJÁK

Szaniszló Sándor polgármestertől megtudtuk, hogy a nyári szünetben a játszóeszközöket is folyamatosan felújították. Júliusban például a Vándor tagóvodában a gyerekek által nagyon kedvelt hajós mászóka elöregedett deszkáit cserélték ki a Városgazda18 munkatársai.

A játszótér-karbantartó osztály szakemberei végigjárták az óvodákat és a bölcsődéket, hogy mire a gyerekek teljes létszámban visszatérnek, már biztonságosak legyenek a mászókák és a többi játszóeszköz. Ezek persze csak ellenőrző karbantartások voltak, ha valamelyik bármikor is veszélyessé válna, azonnal beavatkoznak.

ÖNKORMÁNYZATI FORRÁSBÓL

A polgármester hozzátette: a nyári szünetre időzítve, a gyermekek zavarása nélkül végezték kerületszerte a szükséges munkákat. Az Eszterlánc tagóvodában a folyosók, a gyermeköltözők és a közösségi terek is megújultak. A beruházás keretében korszerű LED-es lámpatesteket szereltek fel, valamint a régi linóleumos borítást ízléses járólapra

A Hétszínvirág óvoda udvarán új zöldfelületet alakítottak ki

cserélték, új radiátorokat építettek be, és kifestették a helyiségeket. A munka csak ezen a helyszínen 20 millió forintba került, amit saját erőből biztosított az önkormányzat.

– Ha minden jól megy, az új képviselő-testület novemberben fogadja el a kerület jövő évi költségvetését. Azt tudom ígérni, hogy amennyiben nem romlanak az önkormányzat gazdasági lehetőségei, akkor jövőre is ugyanolyan színvonalon támogatjuk a gyermekintézmények, közöttük az óvodák működését, mint ahogyan azt az elmúlt öt évben tettük – hangsúlyozta Szaniszló Sándor.

MEGÚJULT KONYHATECHNOLÓGIA

Kékesi Szilvia, a BP18 Egyesített Óvoda igazgatója örömét fejezte ki azért, hogy minden évben lehetőség van a XVIII. kerületben az óvodai környezet megújítására.

– Az elmúlt hetekben a Pitypang, a Kerekerdő és a Zöld Liget tagóvodában a játszóudvar felújításán dolgoztak a szakemberek, illetve vannak olyan intézmények, ahol a belső környezet újult meg: a Kisvackor tagóvodában a konyhatechnológia felújítása mellett többek között fejlesztőszobával gazdagodtak a gyerekek játékterei – mondta Kékesi Szilvia.

Kertgondozás a Hétszínvirág oviban

aktuális

A Pitypangban megújították a játszóudvart

A Kisvackor és a Pitypang oviban is felújították a vizesblokkot

Az igazgató hozzátette: a Kondor Béla sétányon működő Eszterláncban a teljes belső felújítás mellett energetikai korszerűsítés is megvalósult. A BP18 Egyesített Óvoda tagóvodáiban a nyári zárás időszakában további munkálatokra is sor került.

GYEPSZŐNYEG, TÁMOGATÁSSAL

A Hétszínvirág tagóvoda játszóudvarán új zöldfelületet alakítottak ki az óvodát támogató egyesület anyagi támogatásával. A játszóudvar felújításának első ütemét az önkormányzat költségvetéséből

sak öltözőjének kialakítása, a fejlesztőszoba berendezése és konyhatechnológiai eszközök beszerzése valósult meg.

BALESETMENTES JÁTSZÓHELYEK

A Pitypang óvodában felújították a gyermekmosdókat, a Kerekerdőben, a Pitypangban és a Zöld Ligetben megújították a játszóudvart, új játszóeszközöket telepítettek, balesetmentes játékhelyszíneket alakítottak ki rekortán gumiburkolattal, és a meglévő játékokat is felújították.

Kékesi Szilvia és Szaniszló Sándor a Kisvackor óvoda új fejlesztőszobájában

végezték el tavaly öntözőrendszer- kialakítással és gyepszőnyeg-telepítéssel. Idén a szülők által támogatott egyesület pénzügyi támogatásával fejezték be az udvar gyepesítését. Ugyanebben az óvodában ablakcsereprogram keretében az elavult, műszakilag nem megfelelő 32 fa nyílászáró cseréje történt meg az energiafelhasználás csökkentése érdekében.

A Kisvackorban a konyha műszaki és esztétikai felújítása, vezetői iroda létrehozása, a munkatár-

Szebb lett a Gyöngyszem tagóvoda játszóudvara és annak meglévő játékai is. A Vadvirág tagóvodában udvari játéktárolót alakítottak ki, a játszóudvar gyöngykavics burkolatát kicserélték. A Zenevár tagóvodában az esélyegyenlőséget biztosító és a gyermekek számára inspiráló környezetet teremtő eszközbeszerzés történt, továbbá a nyári időszakban két csoportszoba teljes berendezése is megújult.

Fotók: Ványi Ákos

Élményekkel teli

Több száz gyerek és megannyi program töltötte meg a Bókay-kertet az elmúlt két hónapban. A közkedvelt Bókay-tábort a gyerekek és a tanárok is élvezték, a szülőknek pedig nagy segítséget és nyugalmat nyújtott.

Az önkormányzat által fenntartott és a Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ által működtetett nyári napközis tábor évek óta telt házat „vonz”, és ez idén sem volt másként.

– A tábor nyolc hetében közel háromezer befizetés volt, ami több száz táborozó gyermeket jelent – mondta Székely Edit, a tábor egyik vezetője. – Az önkormányzatnak köszönhetően ebben az évben már a Margó Tivadar utcai iskola üresen álló épületét is használhattuk, így az lett a sportszakrajok bázisa. Mivel a sportprogramok a legkedveltebbek, ott is egész nyáron zajlott az élet. Az a tapasztalatunk, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is nagyon szeretik, hogy ennyire változatos prog-

ramokkal és szakrajokkal készülünk, így jobb szívvel hagyják ott a gyermekeiket, hiszen ez nem egy „megőrző”, hanem élményekkel, tapasztalatokkal és tudással is gazdagodnak a táborozók.

A sportszakrajok mellett népszerűek voltak a túrák és a kézműves foglalkozások, valamint az érzékenyítő és az ismeretterjesztő programok is. A táborvezető hozzátette: a nyolc hét során körülbelül ötven nevelő dolgozott velük, és ők is nagyon élvezték a gyerekekkel együtt töltött időt.

– Sok óvodapedagógusnak tanuló fiatal érkezett nyári munkára az ELTE Tanárképző Központjából is. Rengeteg segítséget, támogatást és ötletet kaptunk tőlük a tábor ilyen színvonalú megvalósításához – hangsúlyozta Székely Edit. – Rendkívül jó kapcsolatot ápolunk a Tomory Lajos Múzeummal és a helyi sportklubokkal. Bátran mondhatom, hogy a méltán kedvelt Bókay-tábor a kerületi öszszefogás eredménye. dv.

Fotók: Ványi Ákos

Pezsgett az élet Akalin

Közös játék az árnyékot adó fenyők alatt, számtalan program és igazi tábori hangulat. A XVIII. kerületi önkormányzat által teljesen újjáépített napközis tábor tavaly részlegesen nyitotta meg a kapuit Balatonakalin, idén viszont már telt házzal tombolt a nyár.

Fotó:

Ravasz

Balázs

A nyári szünetben tizenhét kerületi általános iskolából több mint nyolcszáz diák vehette birtokba a megújult balatonakali tábort.

– Nagy örömmel mondhatom, hogy komolyabb fennakadás nélkül, maximális létszámmal működött a tábor – mondta Somody László polgármester-helyettes. – Hasznos volt, hogy szem előtt tartottuk és orvosoltuk a tavalyi évben kiütköző gyermekbetegségekét, így aztán idén már tényleg zökkenőmentes volt a gyerekek pihenése és szórakozása.

A táborban való részvételre iskolák adhatnak be pályázatot, s közülük idén tizenhetet választott ki az önkormányzat.

– A létesítmény befogadóképessége nyolcvan–száz fő, s arra törekszünk, hogy kétévente minden kerületi iskola diákjai eljuthassanak Akalira –emelte ki Somody László. – Az önkormányzat közel akkora összeggel járul hozzá egy-egy gyermek táborozásához, mint amennyit a szülő befizet. Az árban benne van az utazás költsége, a szállás, a

napi háromszori étkezés, valamint korlátlan belépő Balatonakali legszebb strandjára. Emellett a kisérő pedagógusok anyagi honorálásáról is az önkormányzat gondoskodik.

A Balatonnál töltött hét programját az iskolák maguk állítják össze, a táborban rengeteg lehetőség van sportolásra és játékra is. A főépületben szórakoztató technikai berendezés is van, amit a gyerekek korlátlanul használhatnak, valamint a tábor teljes területén elérhető a wifihálózat.

– Idén létrehoztunk egy táborozási alapot, amelyből az iskolák a létszámuktól függően több százezer forintot nyerhettek egy programpályázat keretében, amit akár a balatonakali programokra is felhasználhattak – mondta a polgármester-helyettes. – Örömmel mondhatom, hogy ezeket a lehetőségeket az iskolák teljes mértékben ki is használták, így változatos és élménydús napokat kaphattak a gyerekek.

Az iskolai turnusok mellett hatvan nehéz sorsú gyermek is egy hetet tölthetett el a táborban az önkormányzat jóvoltából, a Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ ajánlásával és a Kondor Béla Közösségi Ház szervezésében.

– A tapasztalatok és a visszajelzések azt mutatják, hogy Akali mostanra már tényleg a régi fényében ragyog. Elégedett pedagógusok és rengeteg boldog gyermek lépte már át a kaput, és a jövőben is azon leszünk, hogy ezért mindent megtegyünk – hangsúlyozta Somody László. – Október végéig még a kerületi egyesületek és civil szervezetek használhatják a tábort, aztán a jövő évi újranyitásig apró renoválásokat végzünk, kijavítjuk, pótoljuk, ami idén esetleg tönkrement vagy elhasználódott.

Emellett épül egy fedett közösségi tér is az étterem mögött, ahol lehetőség lesz a szabadban étkezni, a felvonulási tér pedig árnyékolást kap.

– Azért, hogy fokozzuk az igazi tábori hangulatot, egy tűzrakó helyet is létesítünk, természetesen az előírásoknak megfelelően – tette hozzá a polgármester-helyettes. dv.

Rekord első félévet zárt a Budapest Airport

Az év hatodik hónapjában több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7%-kal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét. Idén nyáron már 41 légitársaság 134 úti célja közül választhattak az utasok. Mindeközben év végére mind utasforgalom, mind pedig kezelt árumennyiség tekintetében rekordra számíthat a VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport.

Rekordot hozott a nyár első hónapja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a júniusban fogadott és indított 1 557 130 utassal megdőlt a 2019 hatodik hónapjában regisztrált júniusi utasforgalmi csúcs. Ezzel lezárult az első félév, amelynek során összesen 7,9 millió utas fordult meg a budapesti légikikötőben, 7%-kal több, mint 2019-ben.

Fotó: Baranyi Róbert/ Budapest Airport

Újdonságként jelent meg idén például Lyon, Szkíathosz, Faro és Brassó, de a palettát új légitársaságok új útvonalai is színesítik, kiváló átszállási lehetőséget nyújtva eddig nehezebben elérhető távol-keleti desztinációk, sőt, akár Ausztrália és ÚjZéland irányába is. Ilyen például a China Southern légitársaság kantoni, és a Shanghai Airlines hsziani járata, amely június vége óta egészíti ki a kínai

járatok széles skáláját, és amelyekhez hamarosan csatlakozik a Hainan Airlines Sencsen-Budapest járata is. A félév során a legnépszerűbb városok London, Milánó és Isztambul voltak, az országok dobogóján pedig az Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország szerepel. Spanyolország és Olaszország irányába az idei első félévben 66%kal több ülőhelyet kínáltak a légitársaságok, mint 2019-ben.

Hasonlóan az utasforgalomhoz, a kezelt árumennyiség tekintetében is újabb csúcsot dönthet idén év végén. Júniusban a cargo mennyiség elérte a 25 001 tonnát - ez 57,5%-kal több, mint 2023 júniusában, és túlszárnyalja az eddig cargo szempontból minden idők legerősebb hónapjának számító márciust is. 2024 első félévében összesen 133 747 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren, ami 46,2%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és egyúttal rekord félévet jelent a repülőtér történetében.

VINCI AIRPORTS

2024. június 6-tól Francois Berisot tölti be a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját. A VINCI Airports a világ vezető, magántulajdonban lévő repülőtér-üzemeltetője, amely 12 országban több mint 65 repülőteret működtet Európa-, Ázsia- és Amerika-szerte. Globális integrátorként szerzett szakértelmének köszönhetően a VINCI Airports repülőtereket fejleszt, finanszíroz, épít és üzemeltet, beruházási kapacitása, illetve az üzemeltetési teljesítmény optimalizálása, az infrastruktúra korszerűsítése, az üzemeltetés és a környezeti átállás irányítása terén szerzett gyakorlati tudását rendelkezésre bocsátva. A VINCI Airports az első repülőtér-üzemeltető, amely 2016-ban globális, nemzetközi környezetvédelmi stratégia mellett kötelezte el magát, hogy 2050-re a teljes hálózatában elérje a nettó zéró károsanyag-kibocsátást. (X)

A természet erejével regenerálódó városok

Az emberiség a globális, regionális és lokális környezeti problémákra jellemzően technológiai megoldásokat keres. Ezek a megoldások a korlátos erőforrások miatt azonban nem alkalmazhatók minden esetben. Az alternatíva a lábunk előtt hever, de sokáig nem ismertük fel, vagy nem tudatosan alkalmaztuk. Ez a természet, amely a technológiai fejlődéssel, a változó életmóddal háttérbe szorult, talán le is értékelődött. Egyre több tudományos kutatás mutat rá, hogy az emberiség földi léptékkel nézve nagyon rövid idő alatt nagy változásokat hozott az évmilliók alatt csiszolódott természeti rendszerbe – gondoljunk csak arra, hogy nézhetett ki Pestszentlőrinc és Pestszentimre 150 évvel ezelőtt, és hogy néz ki ma.

Az emberi környezetátalakítás, a városiasodás nemcsak a természetet szorította háttérbe, hanem koncentráltabb környezetterheléssel is jár. Az intenzív városi életmódból nem látszódik visszalépés, így a városainkat úgy kell átalakítani – a mai merev struktúrájukban is –, hogy azok a legkevésbé járuljanak hozzá a környezeti problémákhoz, és jó életminőséget biztosítsanak a helyi lakosságnak.

A XVIII. kerület klímastratégiája a villámárvizek okozta elöntések, hőhullámok, az új inváziós allergén növények és betegségterjesztő rovarok, a romló levegőminőség és a viharkárok problémakörét azonosította, amelyekhez alkalmazkodnunk kell a jelenben is.

A kerttel rendelkező kerületi ingatlanok tulajdonosai rendkívül kedvező feltételekkel pályázhatnak esőkertek létesítésére ez év szeptemberétől.

Bár lakóhelyünk alapvetően egy kertvárosias terület sok zöldfelülettel, kertekkel, parkokkal, utcafákkal, azonban a levegőminőséget rontja a városközpontokhoz csatlakozó főútjain futó gépjárműforgalom és a reptér közelsége, a csapadékvíz elszivárgását pedig gátolja a túlzott felszínburkolás (aszfalt, épületek és térkövezés).

A természet „technológiájának” hatékonyságát (és hogy annak szolgáltatásai miképpen járulnak hozzá az emberi lét és jóllét fenntartásához) immáron a tapasztalati tudáson túl tudományos kutatások eredményei is bizonyították. Bár szerencsénkre a kerületben található a pesti oldal két legnagyobb erdeje, mégis a zöldmegoldások kapcsán érdemes kicsi dolgokon is gondolkodni, amivel a beépített városi közegben bizony sokra is mehetünk. Ennek hagyományos eszköze lehet nemcsak egy árnyas fa, hanem az új, innovatív, városi környezetben is hatékonyan működő megoldások, amelyek a természeti folyamatokon alapulnak, mint például az esőkertek, amelyek hozzájárulnak a mikrokörnyezetünk minőségének javításához.

Szívesen csatlakozna a projekthez, vagy részt venne programokon? Szeretne rendszeres értesítést kapni a projektről? Jelentkezzen az upsurge@bp18.hu e-mail-címen!

A természet által ihletett és támogatott úgynevezett természetalapú megoldások hatásait (angolul nature-based solutions, röviden NBS) kutatja Európa-szerte az UPSURGE Horizon 2020 projekt, amelyhez partnerként csatlakozott a XVIII. kerület is.

A kezdeményezés célja felerősíteni a természet folyamatait a városokban és az innovatív természetközeli megoldások erejét kihasználva javítani a levegő és a városklíma minőségén, így segítve az emberi jóllét és a biológiai sokféleség visszaállítását közvetlen lakókörnyezetünkben.

Találkozzunk szeptember 7-én a Városnapokon, ahol személyesen is megismerheti a projektet, bemutatjuk az esőkertek működését, és akár nyerhet is egy esőkertet egy kvíz sikeres helyszíni kitöltésével.

A kutatási és innovációs projekt körbejárja például a városi légszennyezés, vízmegtartás témakörét az innovatívnak számító természetalapú megoldások városi alkalmazásával kapcsolatosan, ami a megoldások társadalmi vetületeinek vizsgálatát is magába foglalja.

Az UPSURGE projekt számos helyszínen lesz tetten érhető, és a lakosság aktívan is részt vehet benne. Sok látható közterületi természetalapú megoldás (például esőkert, fás szikkasztóárok, zöldfal, kavicsgyepes parkoló) létesült már, vagy ezután fog létesülni, amelyek közül több már most is megtekinthető a Tomory Lajos Múzeumnál.

Szeretne elmerülni a természetalapú megoldások és az esőkertek témakörében?

Ajánljuk a kétalkalmas elméleti és gyakorlati képzésünket szeptember 14-én és október 5-én, amely kiemelten az esőkertek létesítéséről és gondozásuk részleteiről szól.

Az ősszel kezdődő változatos programok pedig a lakosságot, a helyi vállalkozásokat, a középiskolásokat, a szépkorúakat szólítják majd meg többek között rendszeres előadások és gyakorlati műhelymunkák, iskolai projektnapok, üzleti reggelik vagy éppen a zöldben vezetett tematikus séták formájában.

Tudjon meg többet az UPSURGE projektről, az eseményekről, az esőkert pályázatról! További információk: www.bp18.hu/klimabarat18/upsurge (X)

Esőkert pályázat

Budapest Főváros XVIII. kerület PestszentlőrincPestszentimre Önkormányzata az UPSURGE projekt keretében 22 esőkert létesítésére ír ki pályázatot közvetlen európai uniós forrásból.

A nyertes pályázó XVIII. kerületi ingatlanán maximálisan 3 m2-es esőkert létesíthető, legfeljebb bruttó 164 000 Ft értékben.

A nyertes pályázó vállalja a saját esőkerttel kapcsolatos beszámolási és egyéb kötelezettségeket, valamint részt vesz a projekt levegőminőséggel kapcsolatos tevékenységeiben.

A teljes pályázati kiírás, valamint a pályázati adatlap letölthető a https://bp18.hu/klimabarat18/ upsurge internetes oldalról is, ahol további információk találhatók az esőkertekről.

Ez a projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs programjának támogatásával valósul meg, támogatási szerződés szám: 101003818

Tomory-esőkert

Környezetkímélő tisztaság

A Városkártya-partner CleanStore webáruház olyan környezetbarát, vegán és bőrbarát termékek forgalmazásával foglalkozik, amelyek legtöbbje magyar gyártóktól származik. Az oldalon található termékek mind hipoallergének, állatkísérletek nélkül, kizárólag természetes összetevőkből készültek.

– Egy barátnőmmel álmodtuk meg ezt a weboldalt – mondja Solymos Mónika, az egyik tulajdonos. – A környezetvédelem elkötelezett hívei vagyunk, de valljuk be, a hétköznapok fogságában csak annyira lehetünk környezetvédők, amennyire egy normális ember erejéből, idejéből telik. Figyelünk arra, hogy mit veszünk le a boltok polcairól, szelektíven gyűjtjük a szemetet, és igyekszünk kevesebb műanyagot használni.

A CleanStore webáruházban többek között természetes, vegán és környezetbarát tisztítószere-

ket, mosó- és mosogatószereket, kozmetikumokat és háztartási cikkeket kínálnak.

– Célunk az, hogy segítsük az embereket abban, hogy egészségesebben és tudatosabban éljenek, és csökkentsék a környezetszennyezést.

Solymos Mónika kiemelte: forgalmazott termékeiket folyamatosan tesztelik.

– Ebben nagy segítségünkre van a családunk, hiszen van köztük kisbaba, élsportoló a maga speciális ruhatárával, bőrproblémákkal küzdő férj, kézszárazsággal küzdő anyuka, a ruhák illatára igencsak kényes kisiskolás. Fontos kiemelni, hogy a webshopban fellelhető termékek nem tartalmaznak káros vegyi anyagokat, például parabént, pálmaolajat, foszfátot, klórt vagy más allergéneket, hanem természetes összetevőkből, például kukoricaolajból, kókuszolajból és illóolajokból állnak.

A termékek mindegyike biológiailag jól lebomló, s hatékonyan tisztítanak, ápolnak és illatosítanak. A termékek legtöbbje magyar gyártású, amelyek megfelelnek a hazai és az európai jogszabályoknak, és a hatóságok által engedélyezettek. (X)

Honlap: www.cleanstore.hu

Személyes átvétel: 1188 Budapest, Saláta u. 9

Mobil: +36-20-337-5947, +36-70-935-3536

E-mail: info@cleanstore.hu

Az oldalon a BP1810 kuponkóddal 10 százalékos kedvezmény érvényesíthető.

tanterem

Tanévkezdés biztonságban

Az önkormányzat az idei tanévkezdésre is mindent megtett annak érdekében, hogy a tanulók mindennapi érkezése és távozása balesetmentes legyen. Emellett újabb tervek és pályázatok is születnek az iskolák környékének biztonságosabbá tételére.

A jelek szerint minden érintett szervezet megteszi a tőle telhetőt annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között érkezzenek meg az iskolákba. Ám nemcsak útjelekről van szó ebben az esetben, hanem átfogóbb intézkedésekről is. A tanítás szeptemberi kezdetével az iskolák és az óvodák, bölcsődék környékén megnövekedő forgalom zavartalanná tétele mindannyiunk érdeke.

BALESETMENTESEN

A XVIII. kerületi önkormányzat már az elmúlt években is mindent megtett az iskolások védelme érdekében. Ez volt a cél akkor is, amikor 2022 nyarán felújították a Halomegyházi utca Kandó Téri Általános Iskola felőli részét. Akkor a szülők által kért parkolóhelyeket alakítottak ki, amelyek érdemi segítséget jelentenek azóta is a szomszédban működő iskola, óvoda és bölcsőde megközelítésében. Idén a Halomi utat tették biztonságosabbá a Kandó iskola előtt. Megújították az aszfaltfelületet 220 méteren, javították a szegélyeket és a padkákat, valamint kiemelt kereszteződéssel egy elnyújtott fekvőrendőrt létesítettek.

A GYEREKEKRE FIGYELVE

Ezúttal az önkormányzat egy nagyobb kísérleti projektet készít elő, amely méretét tekintve is nagyobb területet tesz biztonságossá az intézmények környékén. Körös Péter alpolgármester tájékoztatása szerint a kerület vezetésének elképzelései között szerepel két terület kiválasztásával egy négyzetkilométeres biztonsági zóna létrehozása.

A megvalósítás előtt Pestszentimrén és Pestszentlőrincen a két érintett területen lakossági konzultációk keretében mutatják be a terveket még most ősszel.

– A cél ezúttal is az, hogy az oktatási intézmények környékén levő utcákban lassítsuk a forgalmat, és ezzel együtt a gyerekek gyalogos és kerékpáros forgalmát biztonságossá tegyük – mondta Kőrös Péter.

Az alpolgármester hozzátette: a XVIII. kerületi önkormányzat egy közvetlen uniós pályázaton is indul, amely kifejezetten a gyerekek kerékpáros infrastruktúráját támogatja. Ez a pályázat hat iskola kerékpáros megközelítését teszi biztonságossá, az iskolákban pedig segíti a kerékpárok tárolásának megoldását.

A BKK IS SEGÍT

Van még egy szereplő a fővárosban, amelyik részt vesz az iskolák környékének balesetmentesítésében, ez pedig a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK Sulizóna néven indított programot az ügy érdekében. A tanítási időszak kezdetére tavaly három helyszínen valósultak meg a Sulizóna-program fejlesztései a fővárosban. A BKK által kezdeményezett akció keretében kismértékű átalakításokkal és figyelemfelhívó eszközökkel teszik biztonságosabbá a közlekedést az iskolák körül.

A Budapest Közúttal, a MOME Innovációs Központtal és a helyi önkormányzatokkal közösen megvalósított program a kijelölt iskolák környékén forgalmi beavatkozásokkal, a parkolás rendezésével, új felfestésekkel és az említett figyelemfelhívó eszközökkel teszi biztonságosabbá a diákok mindennapjait és rendezettebbé a környezetet.

VÉDETT TERÜLETEK

A BKK, a Budapest Közút, valamint a kerületi önkormányzatok összefogásával és finanszírozásával

Puszi és Pá

Van, ahol egyirányúsították az utcát, máshol virágládákat helyeztek ki a biztonságosabb közlekedés érdekében, illetve minden részt vevő iskola környezetében „Puszi és Pá” parkolóhelyeket alakítottak ki, hogy a gépjárművel érkezők rendezett körülmények között tudjanak arra a rövid időre megállni, amíg a gyerekek ki- és beszállnak az autókba. Ezeket a várakozóhelyeket K+R (kiss and ride) táblák jelzik, reggel 7 és 9 óra között kifejezetten ezt a funkciót töltik be. Ezen az időszakon kívül a „Puszi és Pá” helyek hagyományos parkolóként használhatók.

lehetővé váló fejlesztések elsőként a IV. kerületi Megyeri Úti Általános Iskolánál, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál és a XVII. kerületi Újlak Utcai Általános Iskola környékén valósultak meg.

A programban részt vevő iskolák bejárata előtt a forgalomtól védett területeket alakítottak ki, ahol a gyerekek nagyobb biztonságban tudják megközelíteni az iskolák bejáratát. Egyes intézményeknél a MOME Innovációs Központ szakemberei által tervezett színes figyelemfelhívó táblák és felfestések jelzik a Sulizóna határát.

B. Z.

Ajándék technikai csomagok iskolásoknak

Ezeket a tanszereket nem kell megvásárolniuk a szülo˝knek

Minden kerületi általános iskolás minőségi technikai csomaggal kezdheti az új tanévet az önkormányzat jóvoltából. A csomagokat a pedagógusok és a szülők tanácsai alapján állítják össze, így biztos, hogy minden egyes elemük hasznos lesz. Az önkormányzatunk külön figyelmet fordít arra, hogy kizárólag jó minőségű tanszereket kapjanak a gyerekek, ennek köszönhetően az eszközök akár a tanév végéig is kitarthatnak.

Az 1–2., 3–4. és 5–8 évfolyamos diákok eltérő igényeit is figyelembe veszik, így mindenki a számára megfelelő tanszereket kapja. A csomagokat a diákok az iskolájukban az első tanítási napon vehetik át.

A technikai csomagok tartalma:

1–2. évfolyam:

n radír 1 db

n színes ceruza – 6 db-os 1 csomag

n ecset 2 db

n gyurma – 12 szín 1 csomag

n zsírkréta – 12 henger 1 csomag

n vízfesték – 12 szín 1 doboz

n füzet A/5 négyzetrácsos 1 db

n füzet A/5 sima 1 db

3–4. évfolyam:

n radír 1 db

n háromszögletű grafitceruza/3 db

n színes ceruza – 6 db-os 1 csomag

n ecset 2 db

n vízfesték – 12 szín 1 csomag

n füzet A/5 négyzetrácsos 1 db

n füzet A/5 sima 1 db

n filctoll 6 db-os 1 csomag

5–8. évfolyam:

n radír 1 db

n háromszögletű grafitceruza/3 db

n színes ceruza – 6 db-os 1 csomag

n füzet A/5 négyzetrácsos 1 db

n füzet A/5 vonalas 1 db

n tűfilc kék 1 db

n tűfilc fekete 1 db

n tűfilc piros 1 db

n golyóstoll 1 db

n szövegkiemelő kék 1 db

n filctoll 6 db-os 1 csomag

Újra itt van

Az első tanítási nap idén szeptember másodika, de a karinthys „csibéknek” a hagyományokhoz híven már az augusztus végi Csibetáborral elindult a tanév. A jól bevált helyen, a Szolnok melletti Tiszaliget táborban töltött együtt öt napot – tanárok, százötven felsőbb éves tanuló, illetve öregdiák társaságában  – az a másfél száz diák, akinek sikerült felvételt nyernie a nemzetközi hírű Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumba. A tanévkezdés alkalmából Hutai László igazgatót kérdeztük.

n Hány osztályt indítanak idén, és milyen megoszlásban?

n A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is öt új osztály indul, mindegyik harminc-harminc „csibével”. Három magyar–angol két tanítási nyelvű tagozatos osztály mellett egy magyar–német két tanítási nyelvű osztály (ezek 1+4 éves képzést nyújtanak) és egy négyéves képzést kapó, az angol

nyelvet emelt óraszámban tanuló csapat vág neki a karinthys diákéletnek szeptemberben.

n Milyen pluszt kínálnak azoknak, akiket csak a négyéves gimnáziumi képzésre vettek fel?

n Semmiképp nem használnám a csak szót erre a tagozatunkra. Az ide járó gyerekek ugyanolyan kiváló képzést kapnak, mint a két tanítási nyelvű tagozatokra járó társaik, és nagyon is büszkék lehetünk az eredményeikre. Országos tanulmányi versenyeken elért helyezéseik, érettségi átlaguk, egyetemi felvételi eredményességük nem marad el a másik négy osztályétól.

n Hányan vesznek részt a Nemzetközi Érettségi Programban?

n A Nemzetközi Érettségi (IB) Programban a 11. és a 12. évfolyamon egy-egy osztálynyi tanulónk vesz részt, évente változóan 25–35 fő. Ők nagyrészt a 10. osztály végén erre a képzésre átjelentkező saját diákjainkból verbuválódnak. De külsős jelentkezőket is várunk, akik egy komoly elvárásokat támasztó angol nyelvű felvételi vizsga után kerülhetnek be ebbe a programba.

Váradi Levente

Fotó:

A VILÁGÁTLAG FELETT

n Az elmúlt tanévben mindenkinek sikerült-e a nemzetközi érettségi?

n Az idén végzett osztály is hozta az elvárt magas szintű eredményeket. Amióta 1992-ben – a kelet-közép európai régióban elsőként – elindult az IB-képzés iskolánkban, mindig jóval a világátlag felett teljesítenek a tanulóink. Volt olyan év is, amikor a világ legjobb iskolai átlagát értük el. Ebben az évben a 45 maximálisan megszerezhető ponthoz képest a világátlag 29,6 volt, a karinthys diákok 34 pont feletti átlagot értek el.

n Hányan tanulnak tovább közülük külföldi egyetemen?

n A Nemzetközi Érettségi Programban végzett tanulóinknak jellemzően a magyar átlagnál nagyobb százaléka tanul tovább külföldi egyetemeken, méghozzá nagyon neves intézményekben. Ez az arány egyes években akár a 80 százalékot is elérte, idén 60 százalék körüli. A megszerzett magas szintű nyelvtudás és az IB-érettségi széles körű nemzetközi elfogadottsága ad erre lehetőséget.

De természetesen a magyar felsőoktatási intézmények is tárt karokkal várják az ebben a programban végzett diákjainkat. Idén ősztől többek között a SOTE, a Corvinus és az ELTE sorait erősítik az IB-s végzősök.

n Van-e tanárhiány a Karinthyban?

n Hála az iskola presztízsének, a Karinthyban szerencsére nincs számottevő tanárhiány. A különböző okokból megüresedő helyeket viszonylag gyorsan és szakmailag kiváló előélettel rendelkező kollégákkal tudjuk betölteni.

n Hogyan oldják meg a tiltott technikai eszközök bevitelének, illetve célszerű használatának ellenőrzését?

n Ez egy nagyon friss jogszabály. A rendelet szellemének a napi munkába való beillesztése még hatáselemzést, széles körű egyeztetést igényel, amin jelenleg is dolgozunk. Az iskolai házirendünk egyébként hosszú évek óta megnyugtatóan szabályozza ezt a kérdést, így első körben erre fogunk támaszkodni, de szinte biztos, hogy pontosítani kell majd a szöveget.

Kerekes András

„Más

szemléletű igazgatóra van szükség”

Amikor az Oktatási Hivatal tavaly elvégezte a kötelező intézményi ellenőrzést a Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban, kiemelkedőnek ítélte az iskolát és az igazgató munkáját is. Dr. Cselik Ágnes Eszter 2004 óta volt igazgató, idén zárta az ötödik vezetői ciklusát. Most azonban a Külső-pesti Tankerületi Központ igazgatója, Rábel Krisztina indoklás nélkül elutasította az egyedüli pályázó, Cselik Ágnes pályázatát. A folyosói pletykák szerint az a bűne, hogy amikor a pedagógusok béremeléséért maguk a tanárok is kiálltak, és sztrájkkal is igyekeztek nyomást gyakorolni a kormányra, akkor a károlyis tanárok is exponálták magukat, sőt a gimnázium homlokzatára kitűztek egy molinót, amelyen azt hirdették, hogy a sztrájk alapjog. Cselik Ágnes interjút adott a Bp18 Városképnek.

A Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium

n Húsz éve igazgató, most zárta az ötödik vezetői ciklusát a Károlyiban. Egyedüli jelölt volt, mégsem nyert. Miért nem?

n Hivatalosan nem tudom, mert nem indokolták. A nevelőtestület írt egy kérvényt, amelyet elküldtek Orbán Viktornak, Pintér Sándornak és Maruzsa Zoltán államtitkárnak, és linkeltek egy petíciót is, amelyet közel négyezren írtak alá, s azt kérték, hogy én maradjak az igazgató. A nevelőtestület egyedül Maruzsa Zoltántól kapott választ, hogy a döntést nem indokolják, de a jövőben más szemléletű igazgatóra van szükség.

n Ez mit jelent?

n Természetesen nem tudom.

n A húsz év alatt mit csinált rosszul, ami más szemléletű igazgatót indokolhat?

n Megfordítom. A Maruzsa-levélben az áll, hogy elismerik az iskola eredményeit és azt, hogy húszéves sikeres iskolavezetést zárok le. Ezt az iskola eredményei és a külső mérések is igazolják. A tá-

Dr. Cselik Ágnes Eszter

mogatottságom a szülők, a tantestület és a diákok körében magas. A mai napig úgy gondolom, hogy helyes az az érték alapján való gondolkodás, miszerint első a tanuló, a tanuló érdeke és a magas szintű képzés biztosítása. Tehát azt tudom elmondani, hogy nekem mi a szempontom. Azt nem tudom, hogy ez hol hibás, és azt sem, hogy mi az a másfajta szemlélet, amit elvárnak.

„SZAKMAI KEREKASZTAL”

n Kapott az elmúlt években visszajelzést, hogy valamit nem úgy kéne tennie? n Nem. De amikor 2022-ben a pedagógustiltakozások voltak, akkor több igazgatóval együtt Pintér Sándor meginvitált egy kerekasztal-beszélgetésre, hogy mondjuk el, mit szeretnénk az oktatásirányításban megváltoztatni. Később kiderült, hogy nem kerekasztal-beszélgetésről van szó, hanem a Közszolgálati Egyetem auditóriumában kaptunk fejenként három perc felszólalási lehetőséget. Ekkor mi, meghívott igazgatók, megbeszéltük, hogy ki miről beszéljen. Én azt mondtam,

hogy önálló Oktatási Minisztériumra lenne szükség. Kifogásoltam, hogy a Nemzeti Alaptanterv tényadatokra épül, ami túlterheli a diákokat, és inkább a készségeket kellene fejleszteni, valamint azt mondtam, hogy az igazgatókat kollégának kellene tekinteni, nem pedig adatszolgáltatónak. Amikor a meghívást kaptam, arra gondoltam, hogy itt egy lehetőség, hogy szakmai párbeszédben vegyünk részt, ami megtiszteltetés. Csakhogy ezen a fórumon úgy voltunk beosztva, hogy egy módosító javaslatokat mondó igazgató után jött egy dicsérő felszólalás.

n Azért is neheztelhettek önre, mert liberálisabb volt a hozzáállása a pedagógusok szolidaritási akciójához, amikor magasabb bért követeltek?

n Ezt sem tudhatom. De azt tudom, hogy miképpen minden iskolaigazgató, rengeteget dolgoztunk akkor, hogy az igen bonyolult jogszabályokat betartva biztosítsuk a tiltakozások legitimációját.

n Megsértették a törvény bármely rendelkezését?

n Nem. Ezt akkor sokféle adatszolgáltatással bizonyítottuk is a fenntartó felé.

n Az lehetett a baj, hogy nem fojtotta el, hogy erről beszéljenek és cselekedjenek a kollégák?

n Nem tudhatom.

n Miben mutatkozott meg a szolidaritás?

n Az oktatók között voltak, akik aktívan részt vettek a sztrájkban. Vállalták a véleményüket a médiában, és kifüggesztették az iskola homlokzatára, hogy a sztrájk alapjog.

n Fogalmazhatok úgy, hogy a Karinthyban hat elbocsátott pedagógus, a Károlyiban pedig egy tisztáldozat?

n Lehet ezt mondani, mert úgy tűnik, ezek ugyanannak az eseménynek a következményei.

n Ne kerülgessük a forró kását, arra gondol, hogy politikai bosszú történt?

n Hivatalos, bár nem zökkenőmentes.

n Volt konfliktusa a hivatallal, személy szerint Rábel Krisztinával?

n Nem tudok róla, hogy bármikor személyes konfliktusunk lett volna. Mindig igyekeztem együtt dolgozni a tankerülettel is, hiszen mindig az iskola érdekeit néztem.

n Volt önöknek olyan kérésük, amire nemet mondtak?

Fotók: Ványi Ákos

n Ezt nem tudom. Érzéseim vannak, viszont azt többször elmondtam, hogy én soha nem kívántam a politikai élet részese lenni. Én az oktatásban szerettem volna mindig dolgozni, a kollégák és a tanulók érdekében. Méltatlannak érzem azt a helyzetet, hogy amikor legjobb tudásom szerint ezt teszem, akkor akaratomon kívül egyszer csak belekevernek a politikába.

n Milyen volt a kapcsolata a tankerülettel?

n A tankerületi időszakban minden iskolának viszonylag korlátozottak a lehetőségei, ugyanakkor viszonylag gyakoriak a megszorítások. Mondok egy példát. A 2020/21-es tanévben ötven pedagógus-álláshelyünk volt, és az ehhez szükséges óraszámmal rendelkeztünk. A 2022/23-as tanévre 46 pedagógus-álláshelyet engedélyeztek, most, a 2024/25-ös tanévben pedig 42,5 pedagógus-álláshelyünk van.

n A pedagógushiány a Károlyiban is érezteti hatását?

n Vannak szakok, amikre nem találunk embert. Ilyen a digitális kultúra. Tavaly sem volt rá megfelelő jelentkező, és most sincs. Ugyanakkor jelentkezett egy csúszdapark-felügyelő, aztán egy faipari

szakmunkás. Természetesen ezeket az embereket nem lehet és nem is akarjuk alkalmazni. Szakirányú végzettséggel senki sem jelentkezett a digitális kultúra tanári álláshirdetésre.

TISZTI KERESZT A SPANYOL KIRÁLYTÓL

n Mire a legbüszkébb az elmúlt húsz évből?

n A legbüszkébb arra vagyok, hogy akárhova megyek magánemberként vagy igazgatóként, találkozom volt tanítványokkal, akik karriert futottak be mindenféle szakmában. Azt látom, hogy az egykori tanítványok megállják a helyüket, sőt mi több, jó szívvel emlékeznek az iskolára. És nemcsak a határokon belül, hanem azokon túl is. A madridi magyar nagykövetségen februárban készítettünk egy fényképet volt károlyisokkal.

n A spanyol király is kitüntette.

n 2017-ben kaptam meg VI. Fülöp spanyol királytól a polgári érdemrend tiszti keresztjét. Az indoklás szerint a spanyol nyelv és kultúra terjesztésében, népszerűsítésében elért eredményeimet ismerték el. Amikor igazgató lettem, az egyik ambícióm az volt, hogy a spanyol nyelvű országok kultúráját közel hozzuk a tanulókhoz. Ennek érdekében elkezdtem együttműködni a spanyol ajkú országok nagykövetségeivel, kulturális intézeteivel. Rendszeresen tartunk latin-amerikai napokat az adott ország képviseletével. A mexikói nagykövet egy ideig évente egyszer vendégül látta a legjobb végzős tanulóinkat a követségen egy

vacsorán. Az elmúlt tanévben az ecuadori nagykövetség keresett meg bennünket az együttműködés szándékával. Megemlékeztünk a pichinchai csatáról, amely Ecuador függetlenségéhez köthető, és rendszeresen meghívnak bennünket a rendezvényeikre, sokszor a diákokat is, illetve ha egy-egy követségen gyakornokra van szükség, akkor is megkeresnek. A kubai fotókiállítástól kezdve az ecuadori táncegyüttes fellépésén keresztül a kolumbiai harangegyüttes koncertjéig, ezek komoly eredmények.

PÁLYÁZHATNA, DE MINEK?

n Az igazgatói megbízatása augusztus 15-én lejárt. Hogyan tovább?

n Az a szándékom, hogy magyar–spanyol szakos tanárként maradok az iskolában, arra törekedve, hogy a tanóráimat a legmagasabb színvonalon tartsam meg, és a diákjaimat a legjobban segítsem a céljaik elérésében.

n Közben új igazgatói pályázatot írnak ki?

n Kiírhatnak.

n Arra akár ön is jelentkezhet?

n Ad absurdum jelentkezhetek.

n Megteszi?

n Figyelembe veszem Maruzsa Zoltán érvét, hogy más szemléletű igazgatóra van szükség, vagyis ez nem szakmai kérdés. Most az volt a fontos, hogy én ne legyek igazgató a Károlyiban.

Gyuricza Péter

KISSZÍNPAD

KISSZÍNPAD

09. 07. (szombat)

09. 07. (szombat)

10:00 Kuna Vali és Testvérei

10:00 Kuna Vali és Testvérei

11:00 VUA Street Dance

11:00 VUA Street Dance

11:30 Miller Zoltán

11:30 Miller Zoltán

12:00 Nagy Sándor és Janza Kata

12:00 Nagy Sándor és Janza Kata

13:00 Fool Moon

13:00 Fool Moon

14:00 Főzőverseny eredményhirdetés

14:00 Főzőverseny eredményhirdetés

06:30 - 12:00 Főzőverseny

06:30 - 12:00 Főzőverseny

9:00 Muzsikus cigányok

9:00 Muzsikus cigányok

Szervezők:

Szervezők:

Budapest Főváros XVIII. kerület

09. 08. (vasárnap)

09. 08. (vasárnap)

10:30 Alma Zenekar

10:30 Alma Zenekar

12:00 Tompeti és Barátai

12:00 Tompeti és Barátai

13:00 Mahó Andrea és Serbán Attila

13:00 Mahó Andrea és Serbán Attila

14:00 New Dance World

14:00 New Dance World

14:30 Brill Cats Tánciskola

14:30 Brill Cats Tánciskola

15:00 Jamland

15:00 Jamland

15:30 Pixie Dance

15:30 Pixie Dance Óriásbábok • Fajátékos

Óriásbábok • Fajátékos

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Budapest Főváros XVIII. kerület

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata

Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.

Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

09. 06. (péntek)

09. 06. (péntek)

16:00 DJ Lotters

16:00 DJ Lotters

16:30 Fresh

16:30 Fresh

17:15 Desperado feat. Timi

17:15 Desperado feat. Timi

18:00 Kerozin

18:00 Kerozin

09. 07. (szombat)

09. 07. (szombat)

14:00 Orsovai Reni és a Nene 16:00 Brains

14:00 Orsovai Reni és a Nene 16:00 Brains

18:00 KFT

18:00 KFT

Házigazda: DJ Lotters

Házigazda: DJ Lotters

19:00 Császár Előd - FLM

19:00 Császár Előd - FLM

20:00 Zoltán Erika

20:00 Zoltán Erika

20:45 Retro Disco - Dj Lotters

20:45 Retro Disco - Dj Lotters

09. 08. (vasárnap)

09. 08. (vasárnap)

Házigazda: Pordán Petra

Házigazda: Pordán Petra

20:30 Vad Fruttik 20:30 Hooligans

Házigazda: Abaházi Csaba 17:00 Band Of StreetS NAGYSZÍNPAD

Házigazda: Abaházi Csaba 17:00 Band Of StreetS

20:30 Vad Fruttik 20:30 Hooligans

17:00 Ritmo de Batucada 15:30 The JUICE 18:00 Intim Torna Illegál

17:00 Ritmo de Batucada 15:30 The JUICE 18:00 Intim Torna Illegál

kult18

Újabb öt éven át Bán Réka irányítja a Dohnányi Ernő Zeneiskolát

A Dohnányi ugyanúgy folytatja

Újabb öt éven át Bán Réka irányítja a Dohnányi Ernő Alapfokú Művészeti Iskolát, a kerületi zenei élet e népszerű és rangos intézményét, amelyben különböző szinteken mintegy kilencszázan tanulnak zenét. Minden korábbi tanszakon elindul az oktatás, és a tanévkezdéssel egy időben megkezdődik a felkészülés a hagyományos hangversenyekre is. Az igazgató a tanévkezdés alkalmából hangsúlyozta, hogy a Dohnányi továbbra is befogadó iskola marad, amely arra törekszik, hogy minden növendéke megtalálja a boldogságát.

n Látja-e már a következő öt év alakulását?

n Igyekszem jól megtervezni az újabb ciklust, ahogy a korábbiakat is, de mindig van, amit nem lehet előre látni. Az utóbbi időszakban ilyen volt például a Covid-járvány, amely alaposan átírta a programjainkat, de végül sikeresen alkalmazkodtunk a megváltozott feltételekhez. Egyelőre az új tanév beindításával foglalkozunk, a stratégiai célok a vezetői pályázatomban vannak leírva.

n Mondana néhányat közülük?

n Változatlanul kiemelten szeretnénk foglalkozni az úgynevezett sajátos nevelési igényű és egyéb

problémákkal küszködő növendékeinkkel, ezt nagyon fontosnak tartottuk az elmúlt tíz évben is. Befogadó iskola a miénk, a célunk az, hogy mindenki boldogan tanuljon nálunk. Telephelyeink bővítése mindig a terveink közt szerepel, néhány elképzelés egész jól alakul. Szorosabb és volumenében is nagyobb  lesz az együttműködésünk a Kondor Béla Általános Iskolával, új tanszakok kerülhetnek oda. Jó tudni, hogy tárt karokkal várnak minket. Hoszszabb távú terveink közé tartozik a jazztanszak beindítása. Az előző tanévben elkezdődött a dokumentáció kialakítása, és idén ugyan még nem, de a jövő tanévben valószínűleg lehetőség lesz nálunk is jazz-zongorát vagy jazzbasszusgitárt tanulni.

n Az eddigi tanszakok mindegyike indul az új tanévben is?

n Igen, sem kifutó, sem megszűnő tanszakunk nincs, stabilan működünk az eddigi szerkezetben körülbelül 900 növendékkel több évfolyamon. Előképzőből két évfolyam van, alapfokon 12, és lehet még zenefőtárgyat is tanulni, így ha valaki szeretne, akár 16 évig is járhat hozzánk.

n A Dohnányi törzsközönsége mindig nagy érdeklődéssel várja a zeneiskola hangversenyeit. Mit lehet már tudni?

n Október elsején, a zene világnapján a tanárok közreműködésével nyitjuk meg idei évadunkat. A műsor részleteiről még semmit sem tudok mondani, mert az augusztus 29-i alakuló ülésünkön derül ki, hogy milyen ajánlatokból állíthatjuk majd össze a programot. Az iskola hangversenytermében akár száz embert is le tudunk ültetni, belépőjegy nincs, regisztrálni sem kell, szeretettel várunk minden érdeklődőt. Amint beindulunk, megkezdjük a felkészülést az adventi hangversenyekre és a mindig nagy érdeklődéssel várt hagyományos újévi koncertre is. Utóbbival kapcsolatban van egy kis gondunk: a dátumot már tudjuk, január 12-én vasárnap lesz, de hogy hol, az még a jövő titka. Az állandó helyszínen, a Pestszentimrei Sportkastélyban ugyanis folyik a felújítás, és ki tudja, elkészülnek-e januárra.

Mi bízunk benne, de ennél többet nem tudunk tenni. A művésztanári hangversenynek, amely már a tanév második felének programjához tartozik, ahogy eddig is, a Rózsa Művelődési Ház ad otthont februárban.

Kerekes András

Fotó: Ványi Ákos

Kondorbéli borzongások

Érdekesnek ígérkező háromrészes sorozatot indít a Kondor

Béla Közösségi Ház október 8-án a megtörtént bűnesetek nyomozásait, azok kulisszatitkait kedvelőknek.

– Az előadásokat olyan ismert, sok tapasztalattal rendelkező, bűnügyekben jártas szakemberek tartják, akik az elmúlt évtizedek nagy eseteiben nyomoztak, és közvetlen ismereteik vannak ezekről a nagy port felvert bűnügyekről – mondta Máté Zsuzsanna.

A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei igazgatója szerint a várható legérdekesebb előadást október 4-én Kovács Lajos rendőrtiszt tartja, aki egész életében életellenes ügyek nyomozója volt. Hosszú időn keresztül vezette az Országos Rendőr-főkapitányságon az úgynevezett döglött ügyek osztályát, melynek feladata régi, eredménytelenül lezárult életellenes nyomozások felelevenítése, az elkövetők lehetőség szerinti felderítése még az ügyek elévülése előtt.

Kovács Lajos azon kevés hazai rendőrtiszt közé tartozik, akik három gyilkosságsorozat felderítésében is részt vettek. Előadásának témája hírhedt bűnügyek nyomozása lesz, Magda Marinkóról, Bene Lászlóról és Donászi Aladárról, a móri vérengzésről, Szlávy Bulcsúról, valamint az első hazai emberrablási ügy áldozatáról szól.

HASONLÓSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK

A november 8-i előadást Doszpot Péter és Antal Gábor tartja Hollywood kontra Magyarország –Avagy a fikcióhoz képest nyomozás a valóságban címmel. Már most tudható, hogy ez a páros tavasszal visszatér a Kondor színpadára, mert olyan sokféle, szerteágazó témájú előadásaik vannak, amelyek közül a most elhangzón kívül több is érdekes lehet a közönségnek.

Doszpot Péter volt gyilkossági főnyomozót legfeljebb a nagyon fiataloknak kell bemutatni, hiszen annak idején nagyon sokat szerepelt a médiában, minden nagyobb gyilkossági színhelyen lehetett látni, és a rendőröktől addig megszokottnál nyíl-

tabb, közvetlenebb nyilatkozatai is érdeklődést keltettek.

Antal Gábor krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológus szakavatottan tud hozzászólni például ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mennyi igazság rejtőzik azokban a képsorokban, amelyeket az amerikai filmek nap mint nap elénk tárnak. Megtudhatjuk majd tőle, hogy miként működik mindez a gyakorlatban az Egyesült Államokban, és miként Magyarországon.

ÜLDÖZŐ ÉS ÜLDÖZÖTT

Doszpot Péter és Antal Gábor híres filmrészleteket elemeznek novemberi előadásukon, s az azokkal összefüggésben felmerülő kérdésekre várhatóan izgalmas válaszokat fognak adni. A jól összeszokott páros sokadik közös előadásán ezúttal azokat a tévhiteket vizsgálja, amelyeket a bűnügyi filmek ültettek el bennünk, és megvilágítják a filmes bűntények feltárásának hiteles struktúráját, bemutatva egyben a kontrasztot Hollywood és Magyarország között.

Az előadás iránt érdeklődők választ kaphatnak továbbá arra is, hogy milyen pszichológiai aspektusai lehetnek egy bűneset feltárásának, miként épül fel egy bűnügyi nyomozás, kik vesznek részt benne, milyen módszereket használnak, és vajon mihez van joguk valójában az érintetteknek. A közönség mindezek mellett betekintést nyerhet az üldöző és az üldözött lélektani pillanataiba is.

HÁROM AZ

EGYBEN

A november 29-i eseményen dr. Gál Sándor rendőr ezredes, a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője tart előadást Napjaink híres bűnügyei, nyomozásai címmel, amely minden bizonnyal a korábbiakhoz hasonlóan érdekes esetekről szól majd.

A Híres magyar bűnesetek neves előadókkal című sorozat három alkalomra szóló bérlettel látogatható a Kondorban. A 2500 forintos bérlet már megvásárolható.

B. Z.

Kulturális programok őszre

Gazdag és színvonalas programkínálattal várják a kerület kulturális intézményei a nyári vakáció után visszatérő közönségüket ősszel.

A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei igazgatója, Máté Zsuzsanna úgy informálta lapunkat, hogy az ősz és a tél a közösségek jegyében telik majd a Kondorban. A zene világnapján idén a kerület neves művészei lesznek a ház vendégei, közöttük Sinha Róbert, Deákné Ács Enikő, a Sonore Vegyeskar, a Brass on Brass zenekar, és bemutatkozik a Borús Szombat zenekar, amely a magyar költészet gyöngyszemeit zenésíti meg és adja elő.

LITTLE G BESZÉLGET

Az igazgató tájékoztatása szerint a Rózsa Művelődési Ház programja is gazdagnak ígérkezik ezen az őszön. A házban 2023 őszén induló Jazz és Blues Klub minden alkalommal magas színvonalú zenét kínál a vendégeknek. Gál Gábor klubvezető egyben beszélgetőtársa is a különleges fellépőknek. Az ősz első sztárvendége Little G Weevil bluesgitáros, énekes, zeneszerző, producer lesz, aki többszörös nemzetközi blueszenei díjnyertes, a Memphisben megrendezett International Blues Challenge szóló kategóriájának győztese, az amerikai

blueszenei díj jelöltje. A széles magyar közönség a 2014. évi X-Faktor mentoraként ismerhette meg őt. Ugyanebben az évben megkapta a Hangszere sek Országos Szövetségének (Hanosz) Az év zenésze díját. Karrierje alatt nyolc nemzetközileg elismert albuma jelent meg, és húsz országban több mint kétezer koncertet adott.

ÍZIG-VÉRIG ROCK AND ROLL

Második alkalommal Ferenczy György és az 1-ső Pesti Rackák lépnek fel a Rózsa színpadán. Ferenczi György a magyar könnyűzene egyik legszínesebb egyénisége, s a világ egyik legjobb szájharmonikásaként tartják számon. Az ízig-vérig rock and roll zenész pályafutása során több száz lemezen muzsikált a legkiválóbb hazai könnyűzenészekkel. Az 1-ső Pesti Rackák a legvidámabb bandák közé tartozik a magyar népzenében. A csapat magyar költők verseinek megzenésítése és az amerikai rock and roll segítségével keresi a különböző kultúrák kapcsolódási pontjait. Zenéjében így épül fel a híd Hendrix, Petőfi, Gérecz Attila, James Brown, Kalotaszeg, Szatmár, Woodstock között.

FELHŐTLEN SZÁRNYALÁS

Szórakoztatónak ígérkezik a L’art pour L’art Légitársaság legújabb műsorának premierje. A társulat szinte hazajár a Rózsába, ahol a XVIII. kerületiek már sok produkciójukat láthatták. A mostani premierre utalva csak ennyit üzennek: „Kedves Utazóközönség! Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess, Stefanovics Angéla.”

FESTÉSZET ÉS IRODALOM

A Pestszentimrei Kö zösségi Ház az őszt az Ars Sacra Feszti

válhoz kapcsolódó hagyományos kiállítással kezdi. Az országos rendezvénysorozat idei mottója: „Az igazság békét teremt”. A Pestszentimrei Agorán második alkalommal szervezik meg szeptember 28-án hagyományteremtő szándékkal a szüreti mulatságot.

Irodalmi sorozatát minden korosztálynak ajánlja a művelődési ház. Ennek első része a Szívdesszert című zenés, gitáros irodalmi est lesz Varró Dániellel és Molnár Györggyel. Varró Dániel a kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, aki számos műfajban mutatta meg a tehetségét. Utánozhatatlan stílusban írt versei és műfordításai emelték őt korunk egyik legnépszerűbb költőjévé.

VILÁGNAPOK ÉS HAGYOMÁNY

Az ősz folyamán a PIK is nagyszabású előadással készül az idősek világnapja és a zene világnapja alkalmából. A hagyomá nyok szerint időtlen idők óta a Márton-nap volt az adventi böjt előtti utolsó alkalom, amikor kedvükre lako mázhattak az emberek. Így lesz ez a PIKben is, ahol libalevessel, bográcsozással, pecsenyével, népzenével, táncházzal

Őszi bérlet – klasszikusan

A nagy sikerre való tekintettel folytatódik ősszel a Kondor Béla Közösségi Ház által szervezett klasszikus koncertsorozat. Az Őszi bérlet előadásainak helyszíne a Házasságkötő Terem (1181 Városház u. 16.). A három alkalomra szóló bérlet ára 5000 forint.

Az első koncert Időtlen szenvedély különleges hangszereken címmel október 11-én lesz, amikor Bach és Haydn műveiből játszanak a zenészek. Előadók: Kovács Balázs (harsona), Selejlo Erzsébet (szaxofon), Szatzke Zsanett (harmonika).

Második alkalommal, november 22-én a Dohnányi Gitárkvartett műsorán Bach, Couperin, Bizet, A. L. Webber és F. M. Torroba művei szerepelnek Draskóczy Zoltán, Kis Levente és Pallagi Dóra előadásában.

A bérlet befejező előadásán, december 13-án Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művét kamara-előadás formájában hallgathatják az érdeklődők. Fellépő művészek: Dénes István (zongora), Hajdú Diána és Cser Péter (szólóének).

A bérlet már megvásárolható a Kondor Béla Közösségi Házban.

várják a közönséget. Az est folyamán a Kákics népzenekar gondoskodik a színvonalas szórakozásról.

Az évet egy modern ünnepi dallamokból álló varázslatos karácsonyi koncerttel zárja PIK a Vox Laurus Vegyeskar sze-

B. Z.

A Szenior Akadémia 24. szemeszterének plenáris előadásai:

1./ 2024. szeptember 07. szombat 9.00 óra

Dr. Jászberényi József: A hosszú élet receptje ott van előtted!

Helyszín:

Rózsa Művelődési Ház, XVIII. ker. Városház u. 1-3.

2./ 2024. szeptember 21. szombat 9.00 óra

Lukács Zoltán Gábor: Sorslevelek üzenete (India - képzelet és valóság)

TANÁCSTEREM

Helyszín: , Polgármesteri Hivatal, XVIII. ker. Üllői út 400.

3./ 2024. október 05. szombat 9.00 óra

Pálffy-Balogh Márta: Mozogni sohasem sohasem késő - a tangó és a társastánc küldetése idősebb korban

Helyszín:

Rózsa Művelődési Ház, XVIII. ker. Városház u. 1-3.

4./ 2024. október 19. szombat 9.00 óra

Dr Nemes László: A Tüskevár ökofilozófiája – avagy mire tanítanak a „kötelező” olvasmányok?

Helyszín: Rózsa Művelődési Ház,XVIII. ker. Városház u. 1-3.

5./ 2024. október 26. szombat 9.00 óra

Báthory Mária - Tarcsa Zoltán: Miért szeretjük Amerikát ?

Helyszín: , Polgármesteri Hivatal , XVIII. ker. Üllői út 400. TANÁCSTEREM

6./ 2024. november 09. szombat 9.00 óra

Keviczky Csilla: Az áldozattá válás megelőzése

Helyszín:

Rózsa Művelődési Ház,XVIII. ker. Városház u. 1-3.

7./ 2024. november 23. szombat 9.00 óra

Dr. Kerülő Judit: A sikeres öregedés feltételei

Helyszín: Rózsa Művelődési Ház,XVIII. ker. Városház u. 1-3.

8./ 2024. december 07. szombat 9.00 óra

Dr Jászberényi József: A FOMO és a JOMO között az internethasználat problémái és veszélyei idősebb korban

Helyszín: Rózsa Művelődési Ház,XVIII. ker. Városház u. 1-3.

A Szenior Akadémia az alábbi időpontokban kerülnek megrendezésre: tanfolyamai

Nyelvtanfolyamok (Spitzer Petra)

TUD18 Központ -Budapest XVIII. ker. Üllői út 317.

Angol kezdő 2 Német középhaladó

2024.09.13. (péntek) 10.00-13.30

2024.09.27. (péntek) 10.00-13.30

2024.10.11. (péntek) 10.00-13.30

2024.10.25. (péntek) 10.00-13.30

2024.09.13. (péntek) 14.00-13.30

2024.09.27. (péntek) 10.00-13.30

2024.10.11. (péntek) 10.00-13.30

2024.10.25. (péntek) 10.00-13.30

Tükör a szöveg – Irodalomterápiás beszélgetések

TUD18 Központ -Budapest XVIII. ker. Üllői út 317.

2024.09.20. (péntek) 09.00-12.30

2024.10.24. (csütörtök) 09.00-12.30

A görög mitológia legszebb történetei

(Bakirdzi Kalliopé)

2024.09.10. (kedd) 11.00-14.30

2024.09.17. (kedd) 11.00-14.30

2024.09.24. (kedd) 11.00-14.30

2024.10.01. (kedd) 11.00-14.30

Egyensúly tréning 50 felett

(Novák Mária és Novák Zsófia)

1. csoport

Központ

2024.11.15. (péntek) 09.00-12.30

2024.12.12. (csütörtök) 09.00-12.30

Kompetenciafejlesztő festés - akril (Berta Szilvia)

2024.10.17. (csütörtök) 09.00-16.00

2024.10.18. (péntek) 09.00-16.00

Időskori kommunikáció.

Hatékony írásbeli és szó-

beli kommunikáció idősebb korban

(Dr. Szücs Katalin Ágnes)

TUD18 Központ -Budapest XVIII. ker. Üllői út 317.

2. csoport

2024.09.09. (hétfő) 10.00-11.30

2024,09.19. (csütörtök) 10.00-11.30

2024.09.26. (csütörtök) 10.00-11.30

2024.10.10. (csütörtök) 10.00-11.30

2024.09.09. (hétfő) 12.00-13.30

2024.09.19. (csütörtök) 12.00-13.30

2024.09.26. (csütörtök) 12.00-13.30

2024.10.10. (csütörtök) 12.00-13.30

Geopolitika, Művészettörténet, Időskori problémák lelki

Geopolitika

2024.09.28. (szombat) 11.00-14.30

2024.10.07. (hétfő) 11.00-14.30

2024.10.26. (szombat) 11.00-14.30 2024.12.11. (szombat) 11.00-14.30

Művészettörténet

2024.10.09. (szerda) 11.00-14.30

2024.11.27. (szerda) 11.00-14.30

2024.12.04. (szerda) 11.00-14.30

2024.12.11. (szerda) 11.00-14.30

Az előadásokon és a tanfolyamokon a részvétel ingyenes, tandíjmentes!

2024.11.22. (péntek) 11.00-14.30

2024.11.29. (péntek) 11.00-14.30

2024.12.06. (péntek) 11.00-14.30

2024.12.13. (péntek) 11.00-14.30

Időskori lelki problémák

2024.10.02. (szerda) 11.00-14.30

2024.10.16. (szerda) 11.00-14.30

2024.11.06. (szerda) 11.00-14.30

2024.11.20. (szerda) 11.00-14.30

Tájékozódni lehet az Önkormányzat honlapján https://bp18.hu/programok18/szenior-akademia részéből, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (XVIII. ker. Baross utca 7. Városgazda ügyfélszolgálata), valamint Port Tivadarné 06-20-615-6011 számán, vagy e-mail-ben a címen is. szenior.akademia18@gmail.com Az előadásokra, a tanfolyamokra és a meglepetés előadásokra előzetesen a jelentkezési lapon szükséges regisztrálni, amely az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáján és a kerületi közművelődési intézményekben megtalálható, illetve letölthető a https://bp18.hu/programok18/szenior-akademia weboldalról.

A jelentkezési lap leadható a Rózsa Művelődési Házban és a Polgármesteri Hivatal XVIII. ker. Baross u. 7. alatti Ügyfélszolgálatán. Helyben kitöltve, ott is hagyható legkésöbb 2024. augusztus 30. napjáig!

TUD18
-Budapest XVIII. ker. Üllői út 317.

06 1 290 1585

muzeum@muzeum18ker.hu

tomorylajos-muzeum.hu

Herrich-Kiss villa

1181 Budapest, Margó T. u. 116-118.

2024. szeptember 7.

i NGye N es JÁRAT

a TOMORY L a JOS MÚZEUM

é S a Z aERO pa R k köZöTT MALÉV IKARUS 280 noSztALgIABUSSzAL

Me GÁLLÓ

a TOMORY LaJOS MÚZEUM (HERRICH- k ISS VILL a )

MaRgó TIVaDaR UTCaI nag Y kap UJ áná L ME n ETRE n D

I n DUL á SI ID őp O n TO k aEROpaRk 11:10 12:10 14:10 15:10 16:10 18:10 MÚZEUM 10:30 11:30 12:30 14:30 15:30 16:30

LAJOS MÚZEUM

Kulturális Örökség Napjai szeptember 21-22 .

i NGye N es s ÉTÁK É s ÉP ü L e TLÁTOGATÁs OK

A 18. K e R ü L e T be N R eG isz TRÁC i ÓVAL

sz OM b AT 11:00 és 14:00 épületvezetések a megújuló Herrich-kiss villában VA s ÁRNAP 15:00 kerületi mozik - séta ReG isz TRÁC i Ó : 06 1 290-1585

REGISZTRÁCIÓ NÉLKÜL LÁTOGATHATÓ :

Herrich-Kiss villa kertje Mű-hely Múzeumsarok

Nemcsics ház

eze N A NAPON

eze N A NAPON

További részletek: oroksegnapok.gov.hu

A z A e ROPARK i NG ye N es

A z A e ROPARK i NG ye N es

18. K e R ü L e T i

18. K e R ü L e T i

LAKCÍMKÁRT yÁVAL

LAKCÍMKÁRT yÁVAL

szo 09:00-14:00 szo 14:00-18:00 szo 10:00-14:00 szo 14:00-18:00 vas 15:00-18:00 alkotói

2023. 09.07. sz OM b AT 10 00 -18 00

18. KER ü LETI ÁLTALÁNOS ÉS Kö ZÉPISKOLÁS d IÁKOK részére - részletek a honlapon. Jelentkezés a múzeum elérhetőségein 2024.09.30-ig.

Múzeumkert HERRICH-KISS VILLA kerti játékok esőkert bemutató az épület zárva vendégünk LőRINCI NAgYKöNYVTÁR - ingyenes negyedéves könyvtári beiratkozás - ajándékkönyvek - papírszínház a Tomory Lajos Múzeum alkotói pályázatot hirdet

Herrich- k iss villa panteon táblaavató és füzetbemutató

„FÖLSZÁRADT A PÁVA”

Jegyár: 1500 Ft/ egy felnőtt és egy gyermek. Minden további vendég +500 Ft

Időtartam: 20 perc előadás, 20 perc közös játék Jegyek korlátozott számban kaphatók személyesen információs pultunknál. Jegyrendelés: ősztől újra BABASZÍNHÁZ strausz.tunde@kult18.hu

További részletek a Kult18.hu oldalon.

A tavalyi év sikere után idén népzenei koncerttel, családi táncházzal, gyermekszínházi előadással, kézműves foglalkozásokkal, állatbemutatóval, állatsimogatóval, szőlőpréseléssel, kalácsfonással, ugrálóvárral, arcfestéssel, népi fajátékokkal és különféle egyedi programokkal várjuk kedves közönségünket szeptember végén.

„Kedves Utazóközönség!

Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legénysége!

Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, DOLÁKSALY RÓBERT, PETHŐ

ZSOLT és SZÁSZI MÓNI, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess, STEFANOVICS ANGÉLA. ”

Jegyek a helyszínen, a Ticket Express Jegyirodáiban, a kult18.hu portálon és az Eventim jegyrendszerében érhetők el.

sport

Jelentősen átalakult a PLER

Nagy volt a mozgás a nyáron a PLER-Budapest kézilabdacsapatánál: kilenc játékos távozott, tíz pedig érkezett. Egy azonban biztos: a mostani bajnoki idényben is szerethető  és az NB I-es tagság megőrzéséért mindent elkövető csapatért szoríthatnak majd a szurkolók a BUD Arénában.

A PLER-Budapest hét év után tért vissza tavaly az NB I-be, és végig kiélezett csatát vívott a bennmaradásért. A kulcsjátékosok közül Mitar Markez, Simotics Mátyás és Tóth Ádám is távozott, de rajtuk kívül máshol folytatja a Bozo Andjelic, Ignacy Bak, Alan Javor, Khalil Mohamed külföldi kontingens, továbbá abbahagyta a profi kézilabdát, és az NB I/B-be igazolt a csapatkapitány Farkas Tamás, valamint az ugyancsak PLER-nevelésű Vízler Máté.

A sok távozót pótolni kellett, és igyekezett a klub rutinos és fiatal játékosokat is igazolni. Az egyik legnagyobb fogás Dénes János lehet. A védekező specialista a Balatonfüredből érkezett, ahol négy szezont húzott le, előtte azonban tizenkét éven át a Tatabánya meghatározó kézilabdázója volt, hét évig a csapatkapitányi posztot is betöltötte az egyik legjobb magyar együttesnél. Nem csoda, hogy a PLER-nél is őt választották meg az új csapatkapitánynak.

Szintén nagyon sokat segíthet majd rutinjával Pordán Bálint, aki a Ferencvárostól érkezett. A 35 éves beálló hazatért, ugyanis a pestszentlőrinci klubban nevelkedett, első játékengedélyét 2002ben kapta a PLER-ben, és a következő nyolc évben a klub sikereiért játszott. Az aranygeneráció tagja volt, együtt nyert ifjúsági magyar bajnokságot többek között Lékai Mátéval, Balogh Zsolttal és Székely Mártonnal, de csapattársa volt Lepsényi Sándor vezetőedzőnek is. Pordán Bálint a Fradi csapatkapitánya volt az elmúlt három szezonban. Szintén beálló poszton és védekezésben jelenthet nagyon komoly erősítést Kemény László. A kétszeres magyar bajnoki és Magyar Kupa-bronz-

érmes, az Európa-ligában is több szezont lehúzó Kemény László hét és fél éven át volt a Balatonfüred csapatkapitánya. A 31 éves, kiválóan védekező beálló több mint 250 NB I-es mérkőzést játszott, és ezeken közel 500 gólt lőtt.

A csapatmunka ismét bennmaradást érhet

Öt légiós távozott, három pedig érkezett a nyáron. Az egyik legnagyobb fogás a 13-szoros szlovén válogatott kapus, Rok Zaponsek lehet. A 31 éves kézilabdázó korábban két szezont töltött Csurgón, így nem lesz neki ismeretlen a magyar

bajnokság. Az elmúlt idényben a szlovén sztárcsapatban, a Celjében játszott, amellyel pályára lépett a Bajnokok Ligájában, ahol a csoportkörben a legtöbb védést bemutató kapusok rangsorában hatodikként zárt.

A PLER egy másik szlovén játékost is igazolt. A 25 éves Gregor Ocvirk korábban a Celje, a Vardar és a Kristiansad színeiben a Bajnokok Ligájában is szerepelt. A felnőttek között is bemutatkozhatott már a szlovén válogatottban, de végigjárta a korosztályos nemzeti csapatokat is, a junior Európa-bajnokságon a legjobb balátlövőnek választották, és 57 góllal gólkirály is lett, akkor Európa egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki.

A harmadik új légiós a kézilabdát szeretők számára nagyon ismerős lehet, hiszen Ivan Perisic már letette a névjegyét az NB I-ben. A 34 éves montenegrói jobbátlövő hosszú éveket húzott le a magyar bajnokságban a Cegléd, a Dabas és a Budakalász színeiben, így nem lesz számára új a közeg. Perisic többször is 100 gól környékén termelt az NB I-ben, sőt 2021-ben a 26 bajnokin szerzett 161 góllal toronymagasan megnyerte a gólkirályi címet, de végzett a második helyen is a góllövőlistán, és összesen több mint 1000 gólt fölött jár már Magyarországon.

Már javában zajlik a bérletek értékesítése az új szezonra

Már az edzőmeccseken is nagy volt az érdeklődés, a bajnokságban pedig nagyon kell majd a biztatás a csapatnak

Természetesen fiatalított is a kereten a PLER-Budapest, hiszen hazatért Sztraka Dániel. A még mindig csak húszéves irányító a PLER-ben nevelkedett, a kerületben nőtt fel, mielőtt két éve a NEKA-hoz igazolt volna azért, hogy az NB I-ben játszhasson. Itt két kiváló szezont futott, hiszen az első évében 24 bajnokin 84 gólt lőtt, ezzel a nyolcadik helyen végző csapat második legjobb gólszerzője volt, majd az elmúlt idényben a NEKA házi gólkirálya lett a 25 NB I-es mérkőzésen szerzett 89 góllal. Nem csoda, hogy a Tatabánya két évre szerződtette őt, viszont rögtön kölcsön is adta a PLER-Budapestnek.

Rajta kívül három fiatal játékos érkezett még: a PLER-ben már korábban szereplő Kavin Mátyás, Boros Balázs és a Kecskemét gólerős beállója, Deák Milán.

Az egyik legjobb hír azonban az volt a nyáron, hogy az egyaránt saját nevelésű, 19 éves Borsos Máté, 20 éves Várszegi Csongor, 21 éves Fodor Martin és Fekete Ádám, valamint a korábban

Debrecenből érkező, 20 éves Zalai Balázs is felbontotta élő szerződését, és új kontraktust írt alá a PLER-Budapesttel. Borsos, Várszegi és Fekete három-három, Fodor és Zalai pedig két-két évvel hosszabbított.

A szakmai stábban is történt változás, bár a Lepsényi Sándor, Tamás Ádám sikeredző páros hosszabbított, és biztosan marad a klubnál, de a kapusedzői poszton Bakos Istvánt a világ egyik legjobbja, Porobic Haris váltotta. A délszláv születésű, de régóta Magyarországon élő, így magyarul tökéletesen beszélő Porobic Haris 14 éven át volt a Szeged, majd hat évig a Veszprém kapusedzője, de dolgozott három évig Tatabányán is, a magyar válogatottnál pedig 2019 óta tölti be ezt a posztot. Olyan világklasszisokat edzett, mint Puljezevics, Alilovic, Cupara és Sterbik, a magyarok közül Miklerrel, Székellyel, Bartucz-cal is dolgozott együtt, ő nevelte Palasicsot is, és Cegléden Kránitz Zolinak is volt az edzője.

Hogy a jelentősen átalakult keret mire lehet képes, az a szeptemberben rajtoló bajnokságban kiderül. Az első mérkőzést szeptember 6-án, pénteken a Balatonfüreddel játssza a PLER-Budapest a BUD Arénában. Kakas Péter

Börcsök Csaba szakosztályvezető a rutinos Pordán Bálinttal
A Pestszentlőrincre hazatérő Sztraka Dániellel
A BL-alapszakasz egyik legjobb kapusa, a szlovén válogatott Rok Zaponsekkel

Párizs egészen más volt

Élete második olimpiáján az összetett verseny 12. helyén végzett Pigniczki Fanni ritmikus tornász, így az összetett döntőbe már nem tudta kvalifikálni magát, pedig karikával világbajnoki bronzérme, labdával pedig Európa-bajnoki ezüstje van.

De az olimpia mindig más. Láthattuk, hogy több nagy esélyes világklasszis már az első akadályon sem jutott túl, pedig sokuknak előre odaadtuk volna az aranyérmet. A kerületi kötődésű, 24 éves Pigniczki Fanni nehéz elemekben gazdag gyakorlatait szemet gyönyörködtető frissességgel hajtotta végre, kevésen múlt, hogy nem láthattuk őt viszont az újabb menetben. Így is hatalmas közönségsikert aratott kint és a honi szurkolók körében egyaránt, és teljesítményének értékét növeli, hogy magyar ritmikus gimnasztikázó 1988 óta nem szerepelt ilyen jól olimpián.

– Mindent egybevetve én is örülök az eredménynek, de nagyon szerettem volna bekerülni a tízes döntőbe, így nem mondhatom, hogy százszázalékosan elégedett vagyok a teljesítményemmel – mondta Fanni.

Hangjában szerencsére már alig lehetett érezni a csalódottságot, nyugodt, pontos mondatai is arról tanúskodtak, hogy a párizsi olimpia összességében mélyen hatott rá, és pozitív élményként marad meg az emlékezetében.  – Igaz, hogy ez már a második olimpiám volt, de az első nem nyújthatott teljes élményt, alig voltak a lelátón. Nagyon jó volt megint olimpiai faluban lakni, de ez a mostani természetesen egészen más volt, mint az előző, hiszen a tokiói olimpiai idején

a koronavírus-járvány elleni védekezés korlátozásokat tett szükségessé. A párizsi olimpiai faluban most egy héten át mindennap együtt ebédeltünk világklasszis sportolókkal, járkáltunk a faluban, ismerkedtünk, barátkoztunk.

Ilyesmire más világversenyeken sem mindig van lehetőség.

Már csak azért sem, mert ezek a versenyek rövidek, a résztvevők olykor csak odautaznak, megmérkőznek egymással, aztán már utaznak is haza vagy tovább, újabb versenyekre.

– Ami a várost illeti, jártam már Párizsban, de most ez is egészen más volt – folytatta Fanni az élménybeszámolóját. – Szinte mindenhova eljutottam, ami a francia főváros nevezetességeit illeti. A verseny utáni napokban ismerőseimmel birtokba vettük a várost, hogy minél több helyet fedezzünk fel. Voltam az Eiffel- toronynál, láttam a Notre Dame-ot, sajnos még mindig tart a felújítás, így bent nem voltam. Többször is végigsétáltam a Champs Elysées-n, a Diadalívnél is jártam, szóval nagyon sok emlékezetes kulturális élményben is részem volt.

Pigniczki Fanni három hét pihenőt kapott, beszélgetésünk idején ez még tartott. Az első felét Horvátországban töltötte a családjával.

– Nagyon jó volt együtt! Megjegyzem, eleinte nehéz volt megszokni, hogy a korábbi hosszú, munkával teli pörgős időszak után egyszerre csak szinte semmi tennivaló nincs, csak a pihenés van. De aztán hamar belejöttem.

A felszabadult öröm ott bujkált hangjában, mert egy világklasszis sportoló is emberből van. Hamarosan úgyis újrakezdődnek az edzések, amelyeket feltöltődve, kipihenten kezdhet majd el.

– Szeptember végén Tokióban egyesületi világbajnokság lesz. Ezt Japánban minden évben megrendezik. Az adott évben országukban a legjobb eredményt elérő klubok vesznek részt rajta. Tavaly kiestünk, most szeretnénk megint bejutni a kiemelt mezőnybe, az első négy-öt közé. Kerekes András

Fotók: Ványi Ákos

Fáj, zúg, hasogat?

Mindent a fejfájásról

Kortól és nemtől, illetve egészségi állapottól függetlenül valószínűleg mindenki szenvedett már fejfájástól. Bár kínzó tud lenni, minden másról elvonva a figyelmünket, az esetek nagy többségében ártalmatlan, azonban komolyabb problémát is jelezhet.

egészség

MI FÁJ A FEJÜNKBEN?

A fejfájás általánosságban a fej vagy a nyak területén jelentkező fájdalom vagy kellemetlen érzés, amely számos különböző okból eredhet, és leggyakrabban az erek falában keletkezik. Mint a testben mindenütt, az erek tágasságát a fejben is a szimpatikus és a paraszimpatikus idegek szabályozzák. Az autonóm idegrendszer harmonikus működése megfelelő értágasságot biztosít az agyi erekben is. Stresszes életet élőknél folyamatos a szimpatikus idegrendszer túlműködése, amely a kis artériák tartós görcsös állapotához vezet. A fejfájás intenzitása széles skálán mozog, az enyhe, tompa fájdalomtól a súlyos, lüktető fájdalomig, emellett a fájdalom időtartama is jelentősen eltérhet. Egyes esetekben csak néhány percig tart, míg máskor több napig is elhúzódhat.

OKOK ÉS TÍPUSOK

Számos tényező okozhat fejfájást, például stressz, fáradtság, kiszáradás, éhség, látási problémák, hormonális változások, környezeti hatások (mint a zaj vagy a fény), fertőzések vagy olyan súlyosabb állapotok, mint a magas vérnyomás vagy az agydaganat.

A fejfájás több típusra osztható, a leggyakoribbak az úgynevezett elsődleges fejfájások, amelyeknek konkrét okai egyelőre nem ismertek. Ebbe a csoportba tartozik a tenziós fejfájás, a migrén és a klaszterfejfájás. A tenziós fejfájás kétoldali, nyomó vagy szorító, enyhe vagy közepes erősségű fejfájás. Néhány percig, de akár napokig is eltarthat, és idősebb embereknél gyakrabban fordul elő.

Célszerű nem gyógyszeres kezelést, hanem egyéb –például pszichoterápiás – módszereket alkalmazni. A migrénes fejfájás leginkább a fej egyik oldalát – ritkábban mindkét oldalát – érintő heves fejfájás, rohamokban jelentkező, visszatérő lüktető fájdalom. Látási, hallási vagy egyéb idegrendszeri tünetek előzik meg, erős roham esetén gyakori a hányás

is. Többnyire fiatalkorban jelentkezik, negyven év fölött ritka. Napjainkban népszerűvé váltak az úgynevezett migrénpiercingek, ezeknek azonban nincs tudományos alapja. Migrénre utaló panaszok esetén mindenképpen neurológus szakorvoshoz kell fordulni. A klaszterfejfájás a migrén egyik különleges formája. A fájdalmak éjszaka kezdődnek, néhány óráig tartanak, majd egy-két órás szünet után újrakezdődnek. Gyakran kíséri könnyezés és orrfolyás.

A másodlagos fejfájások más körülmények vagy betegségek miatt merülnek fel, mint például fejsérülés, agyhártyagyulladás, másnaposság.

A fejfájást legtöbbször elbagatellizáljuk, és egy –vagy több – fájdalomcsillapítóval űzzük el. Ez általában működik is, de vannak olyan esetek, amikor hosszú távon nem segít az öngyógyítás. Mindenképpen neurológust kell felkeresni, ha naponta több fájdalomcsillapító bevételére szorulunk, ha a rendszeres a fejfájás jellege, megváltozott az intenzitása, ha folyamatossá válik, ha a paracetamol-, ibuprophen-, szalicilátkészítmények hatástalanná váltak, valamint ha aluszékonyság vagy nyakmerevség is társul a fájdalomhoz. dv. Forrás: Neurológiai Központ

Bűntény az Állami lakótelepen

1924-ben bűncselekmény áldozata lett az Állami lakótelepen élő újságíró és az édesanyja. A tettest már másnap elfogták, de Pestszentlőrinc neve bekerült az országos sajtóba, még a parlamentben is emlegették a települést. Az eset kapcsán felszínre kerültek az ország általános problémái: a lakhatási válság, a lakáshiány, a középosztály lecsúszása, de helyi szintű kérdések is, mint az, hogy az Állami lakótelepen a frissen épített házak vizesednek, vagy hogy nincs elég rendőr.

helytörténet

Száz éve a pestszentlőrinci Állami lakótelep terült el ott, ahol ma a Havanna-lakótelep tízemeletes panelsorai állnak. A telepet 1921–22-ben hozták létre a lőszergyár helyén, hogy olyan, a határokon túlról menekült családokat helyezhessenek el itt, akik addig vagonokban laktak vasútállomások használaton kívüli vágányain. Először a meglévő gyárépületeket alakították át lakóházakká, 1922 májusában már több száz ember – egykori állami alkalmazott, postai tisztviselő, vasutas, tanító –élt az újonnan létesített lakónegyedben. A telepen nem voltak utcanevek, a házakat számokkal különböztették meg.

Miután az átalakítandó épületek elfogytak, 1922-ban új fölszintes ikerházakat is építettek, majd 1923-ban egyemeletes épületek is készültek. Egy ilyenbe költözött be 1923 májusában Simán Endre joghallgató, újságíró, a Magyar Távirati Iroda munkatársa is az édesanyjával.

A következő évben aztán kiderült, hogy az emeletes épületekbe korhadt gerendákat építettek be, az emeleti lakások padlója hullámzott, a földszinten lakókra ráhullott a vakolat, a mennyezet tartógerendái eltörtek, s azokat vasgerendákra kellett kicserélni. A renoválás idejére a lakókat a telep más részén helyezték el újonnan épült házakban,

Lakóházak az Állami lakótelepen

Simánék 1924. június 14-én a 196. számú épületbe költözhettek át.

1924. június 20-án hiába kopogtak többen is Simánék ajtaján. Délután négy óra körül a szomszédasszony észrevette, hogy a lakás egyik ablaka nyitva van, és onnan füst szivárog ki. Rögtön hívta a telep gondnokát, aki betörte az ajtót, behatolt a lakásba, ahol anya és fia véres fejjel, holtan feküdt az ágyon. Értesítették a budapesti rendőr-főkapitányságot, ahonnan nagy erőkkel vonultak ki, azonban este világítás hiányában már csak a rablógyilkosság tényét tudták megállapítani. Másnap reggel folytatták a helyszínelést, tanúkat kérdeztek ki, és megállapították, hogy előző héten négy

A 42-es villamos végállomása a Szarvas csárdánál, ahol elfogták a tettest

építőmunkás segédkezett Simánéknak a költözésben. Hárman igazolták magukat, egyikük – Lukszits József – azonban nem került elő. Kiszálltak a Kossuth utcai lakására, ahol a gyilkos eszközt és Simán Endre véres ruháit is megtalálták. A gyanúsított ellen körözést adtak ki, és még aznap délután sikerült őt elfogni a pestszentlőrinci villamos Szarvas csárda téri végállomásán. Az elkövető azonnal bevallott mindent – megtetszettek neki Simán Endre szép ruhái, és egyszer szeretett volna ő is elegánsan felöltözni. A mindössze huszonegy éves rablógyilkost kötél általi halálra ítélték.

Pápai Tamás László

Tomory Lajos Múzeum

Az 196. számú épület az áldozatok fényképével (Forrás: Vasárnapi Újság)
A lőszergyár víztornya egy újonnan épített házzal
Emeletes épületek az Állami lakótelepen

Norbert, a focizó kutya

– Vau, vau! Vau, vau, vau!

Kellemes ébresztő, mondhatom.

– Vau, vau! Hova gurulhatott? Hé, vaulaki!

Erre már ki kellett nyitnom a szememet. Az álmos ság egy pillanat, pontosabban egy pillanyitás alatt elillant, éberen figyeltem a kutyus panaszos hangját.

gyerekszoba

– Merre gurulhatott, hol lehet…? Kérem szé pen, vaun itt valaki?

Érzékeltem, ahogy az ugató ismeretlen az aj tóm felé közeledik. Négy mancsa, vagyis a mancsa in a körmök finoman, de jól hallhatóan karmolász ták a bejáratot.

– Lássuk csak – mormogta, majd lassan be tűzni kezdte a feliratot. – P.I.S.Z.K.E. Azaz Piszke.

P.A.P.A. Azaz papa. Piszke papa. Vau, vau! Egy bi zonyos Piszke papa lakik itt? Hahó!

Kaparászni kezdte az ajtót. Felvettem kék kön tösömet, belebújtam pihe-puha papucsomba, és elindultam a bejárat felé. Amikor odaértem, tá volodó lépteket hallottam. Néhány másodperccel később a függönyön át megláttam egy ablakon be kukucskáló aranyos buksit. Kíváncsian nézegetett befelé. Kinyitottam az ajtót. Azonnal ott termett.

– Jó reggelt! – vakkantotta. – Norbert vaugyok. Piszke papához vaun szerencsém? Én már ismerem a betűket, szóval, tudok olvasni, és az ajtóra ez vaun felírva. Hogy Piszke papa. Ezért gondolom, hogy…

– Bizony, kedves Norbert – vágtam közbe. –Piszke papa vagyok, személyesen. És őszintén szólva szívesen aludtam volna még. Az ugatásod ébresztett fel. Tudod, este sokáig dolgoztam, és ilyenkor szeretek lustálkodni.

Norbert bűnbánóan hajtotta le a fejét.

– Ne haragudj, nem tudtam.

– Semmi baj, nem is tudhattad.

Norbert kutyus megnyugodott, amikor látta, hogy nem haragszom rá.

– Mit dolgoztál olyan sokáig?

– Mesét írtam – válaszoltam. – Meseíró vagyok.

– Igazi meseíró? – álmélkodott, és közben csó válta a farkát. – Rólam is írsz egy mesét?

– Ha akarod, írok.

– Csak előbb… Tudod, vaun egy nagyon, nagyon, nagyon nagy gondom – mondta.

– Tudom, tudom, tudom – bólogattam. – Elvesztetted a labdádat!

Norbert óvatosan hátrált egy lépést.

– Ezt meg honnan tudod? – kérdezte csodálkozva. – A meseírók mindent tudnak? Azt is ki tudod találni, hogy mire gondolok?

– Szó sincs róla. Nem vagyok gondolatolvasó vagy varázsló. Csakhogy meghallottam, hogy azt kérdezgetted: hova gurulhatott? Mi másra gondolhattál volna, mint egy labdára?

– Igen, igen! – lelkendezett Norbert. – Pontosan! Az én szép, pici, pöttyös labdámra. Nálad vaun? – kérdezte bizakodva.

– Sajnos nincs – feleltem. – De te biztos azt hitted, hogy nálam van, ezért kopogtál be hozzám.

– Igen, mert errefelé gurult. Elindult a nagy, nagyon nagy, nagyon nagyon nagy meredekségen, átjutott a patakon is, ahol elvesztettem a szimatot. Az út erre vezetett, de ha nincs nálad, akkor… Hogy is kérhetném vissza tőled, ha nincs nálad?

– Okos felvetés – dicsértem meg. – Tudod, mit? Megkereshetjük együtt.

Norbert boldog csaholással jelezte, hogy kedvére való az ötlet. Hűvös volt, ám ő olyan izgatottan ugrabugrált, hogy nem akartam megvárakoztatni, ezért nem öltöztem fel; pihe-puha papucsomban és kék köpenyemben mentem ki az utcára.

Tudnotok kell, hogy a házikó, amelyben lakom, az erdő szélén áll. Az út lejt a fák felé, így aztán gyorsan rájöttünk, hogy valószínűleg az erdőben kell megkeresnünk az elcsatangolt labdát.

– Siessünk, téged már biztosan várnak otthon –sürgettem, mire Norbert megrántotta a vállát.

– Nem vár senki. Nekem nincs otthonom – felelte halkan. – Csak kóborlok, kóborlok reggeltől estig. Egyetlen barátom vaun, a kis pöttyös labdám, ami elgurult. Szóval most már egy sincs.

Törtem a fejem, miként vigasztalhatnám meg, amikor vidám kiáltásokra lettem figyelmes. Norbert izgatottan kezdte hegyezni a fülét.

– Erre, erre! Ide rúgd, Edit! – nevetett valaki, mire egy másik hang így felelt:

– Inkább dobom, nem rúgom, nem vagyok én focista!

Norbert rohanni kezdett a fák között. Mondanom sem kell, alaposan lehagyott. Egy tisztáson értem utol, de csak azért, mert megállt. Alig hittem a szememnek: jókedvűen labdázott két mókuskölyökkel!

Egy darabig néztem őket, csakhogy egyre jobban fáztam.

– Norbert – szólítottam meg. – Mondd, neked sose volt gazdid?

– Sose – lihegte.

– És nem is szeretnéd, ha lenne?

– De, az jó volna! – mondta.

– Olyan egyedül érzem magam a házikómban, mi lenne, ha hozzám költöznél? – kérdeztem.

Örömében ugrándozni kezdett, aztán felalá szaladgált. A mókusok is tapsikoltak, amikor látták, mennyire boldog újdonsült játszótársuk.

Bemutatkoztunk egymásnak. Kiderült, hogy ikerlányok.

– Kedves Edit, kedves Anna, az út végén lakom – mondtam nekik. – Bármikor meglátogathattok.

Norbert is ott lesz, labdázhattok, amikor csak kedvetek szottyan hozzá.

– Megtanítalak titeket focizni! – tette hozzá Norbert.

A mókuslányok megígérték, hogy már másnap meglátogatnak. Elbúcsúztunk tőlük, és elindultunk haza. Norbert az orrával és a mancsaival terelgette a labdát. Nem volt könnyű dolga, mert emelkedett az út, de nagyon ügyesnek bizonyult. Sőt nagyon, nagyon, nagyon ügyesnek! Otthon vidáman járta körül a kertet, aztán a házban választott magának egy kényelmes sarkot. Így lettem gazdája az én szeretni való, kedves Norbert kutyámnak.

Biztosan sok szép élményben volt részetek a nyáron a családotokkal, a barátaitokkal! Melyik szép emlék az első, ami eszetekbe jut? Rajzoljátok le vagy írjátok le ebbe a kis keretbe, hogy soha ne merüljön feledésbe! Ha tetszik az ötlet, készítsetek ti is hasonló kereteket, amelyekben akár az összes szép nyári emléketeket megörökíthetitek. Az esős őszi vagy a hideg téli napokon jó lesz elővenni és újra elolvasni vagy megnézegetni a szívmelengető élményeket.

Ugye, ti is szeretitek a meséket és a vidám olvasmányokat? Gyakran előfordul, hogy nem érünk a végére a történetnek, mert valami miatt félbe kell hagyni. Jó, ha ilyenkor kéznél van egy szép könyvjelző, hogy tudjátok, legközelebb honnan folytassátok az olvasást, a könyvnézegetést. Készítsetek lapos fakanálból, spatulából vagy fagyis kanálkából könyvjelző lányokat! Pici maradék anyagokra, fonalakra, ragasztóra, ollóra, filctollra lesz szükségetek, és persze a fantáziátokra. Készíthettek fonott copfos, hajpántos hosszú vagy rövidre vágott hajú lányokat. Először rajzoljátok körbe a ruha alakját, majd vágjátok ki és ragaszátok a kanál nyelére! Díszítsétek kedvetekre a ruhát, lehet szíves, pöttyös, csíkos… Készíthettek több darabot, és használhatjátok őket az iskolai könyveitekben is. Kedves ajándék is lehet testvéreiteknek, szüleiteknek, barátaitoknak vagy a tanító néniknek.

Legszebb nyári emlékeitek

Mese, mese, mátka…

Mondok egy szót v-vel… Megtaláljátok?

Nézzétek meg a tárgyakat, és párosítsátok

össze őket a kezdőbetűjükkel.

Tudtok még ezekkel a kezdőbetűkkel olyan tárgyakat, eszközöket mondani, amiket az iskolában használtok? Készíthettek ti is hasonló játékot a testvéreteknek, barátotoknak, például állatokkal, növényekkel.

Kezdődik az iskola

Hű, de összekeveredtek a betűk! Ha jól figyeltek, víz- szintesen és függőlegesen hat iskolával kapcsolatos szót találhattok. Ha megtaláltátok, karikázzátok be a megfejtéseket!

(Egy kis segítség, ha elakadnátok. Ezek a szavak bújtak el a betűrengetegben: ceruza, olvasókönyv, füzet, táska, toll, kréta.)

kisokos

Szaniszló Sándor

polgármester

Demokratikus Koalíció

Tel.: 296-1320, 296-1330

E-mail: polgarmester@bp18.hu

Facebook:

https://www.facebook.com/SzaniszloSandorOfficial/ Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján minden hónap első hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1320 vagy a 296-1330 telefonszámon.

Somody László

alpolgármester

Momentum

Tel.: 296-1315

Mobil: +36-30-248-76-50

E-mail: somody.laszlo@bp18.hu Facebook: https://www. facebook com/somodylaszlo18ker/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 2961315 számon. Képviselői fogadóóra minden hónap első keddjén 17 és 17.45 között a Kerekerdő Óvodában (Attila u. 9.).

Kőrös Péter

alpolgármester MSZP

Tel.: 296-1318

Mobil: +36-30-249-50-72

E-mail: koros.peter@bp18.hu

Facebook: https://www. facebook com/Koros.Peter.18. kerulet/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1318 telefonszámon. Képviselői fogadóóra: minden hónap utolsó szombatján 10 és 12 óra között a Kondor Béla Közösségi Házban (Kondor Béla sétány 8.).

Petrovai László alpolgármester

Párbeszéd Magyarországért

Tel.: 296-1350

Mobil: +36-30-252-93-68

E-mail: petrovai.laszlo@bp18.hu Facebook: https://www. facebook com/petrovailaszlo/ Előzetes egyeztetés alapján minden hónap utolsó hétfőjén 16 és 18 óra között a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 296-1350 telefonszámon.

kunhalmi ágnes

a kerület országgyűlési képviselője

MSZP

Fogadóóra: minden hónap utolsó csütörtökén 17–19 óra között az MSZP-székházban (Üllői u. 337.). Minden hónap második csütörtökén 16–18 óra között az Ady Endre u. 83/B alatti képviselői irodában. Bejelentkezés a 205-3045 telefonszámon hétköznapokon 14–18 óra között.

Önkormányzati Képviselők

Banga Zoltán

LMP

Mobil: +36-30-779-67-86

E-mail: banga.zoltan1@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap első hétfőjén 17 és 19 óra között a Kandó Téri Általános Iskolában. Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-779-6786 telefonszámon.

Bauer Ferenc

Fidesz–KDNP

Mobil: 06-30-159-95-92

E-mail: bauerferi@t-onlinehu

Előzetes telefonos egyeztetés alapján.

Dabasi Ottóné

Demokratikus Koalíció

Mobil: +36-20-592-48-00

E-mail: evadabasi04@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap második hétfőjén 17 és 18 óra között a Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola ebédlőjében (Kondor Béla sétány 10.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-20-592-4800 telefonszámon.

Dámsa József Lajos

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-412-28-50

E-mail: jozsef.damsa@gmail.com

Előzetes telefonos egyeztetés alapján.

Fehér Gábor

MSZP

Mobil: +36 30 955 7347

Minden kedden 16–18 óra között a Darus utcai iskolában, minden pénteken 16–18 óra között a Góriett sportiskolában. Szociális és lakásügyekben minden hónap 3. csütörtökjén az Üllői út 286-ban előzetes egyeztetés alapján.

Ferencz István

Demokratikus Koalíció

Tel.: +36-20/934-7444

Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján

Galgóczy Zoltán

Fidesz–KDNP

Mobil: 06-30-927-37-40

E-mail: gz777@freemail.hu

Előzetes egyeztetés alapján.

Kassai Dániel

független

Mobil: +36-30-407-45-61

E-mail: kassai.daniel.reka@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján a Polgármesteri Hivatalban (Üllői út 400.). Bejelentkezés a 06-30-407-4561 telefonszámon.

Kádár Tibor

Fidesz–KDNP

E-mail: kadar.tibor@fidesz.hu

Minden hónap első péntekjén 17–18.30 között a Vörösmarty iskolában, minden hónap második péntekjén 17–18.30 között a Piros Iskolában.

Kiss Róbert

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-572-66-81

E-mail: kisrob@freemail.hu

Előzetes egyeztetés alapján.

Láng István

Demokratikus Koalíció

Mobil: +36-30-951-72-27

E-mail: lang.istvan01@gmail.com

Fogadóóra: minden hónap második keddjén 18 és 19 óra között az Eötvös Loránd Általános Iskolában (Lakatos út 30.). Előzetes egyeztetés szükséges a 06-30-9517227 telefonszámon.

Dr. Lévai István Zoltán

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-30-942-73-79

E-mail: levaiz79@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

Nagy Balázs

Momentum

Mobil: +36-20-206-73-55

E-mail: nagy.balazs.istvan@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

Nagy Károly

független

Előzetes egyeztetés alapján.

Pál Norbert

MSZP

E-mail: palnorbert.pestimre@gmail.com

Fogadóra: minden hónap második csütörtökjén 16 és 18 óra között, Ady Endre utca 83/B. Előzetes egyeztetés szükséges a hétköznap 14 és 18 óra között hívható 06-1-205-3045 telefonszámon.

Szarvas Attila Sándor

Fidesz–KDNP

Mobil: +36 30 455 7479

Előzetes egyeztetés alapján.

Tóth Kálmán

Fidesz–KDNP

Mobil: +36-20-974-23-78

E-mail: bokay.kepviselo@gmail.com

Előzetes egyeztetés alapján.

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. elérhetőségei

Ügyfélszolgálat

1181 Baross utca 7.

Telefonon: hétfőn 8–18, kedden, szerdán és csütörtökön 8–16, pénteken 8–13 óra között a +36-30-549-6922-es mobil- és a 297-0799-es vezetékes telefonszámon. E-mail: ugyfelszolgalat@varosgazda18.hu. Személyes ügyfélfogadás: hétfőn 10–18, szerdán 8–16, pénteken 8–12 óra között.

Közérdekű információk és címek

Ingyenes jogi tanácsadás a PestszentlőrincPestszentimrei Polgármesteri Hivatalban

Az ingyenes jogsegélyszolgálat a 296-1438 telefonszámon érhető el munkanapokon, hétfőn 14 és 16 óra, valamint szerdán 8 és 9 óra között.

A személyes ügyfélfogadás szünetel!

Pestszentlőrinc-Pestszentimre

Polgármesteri Hivatal

Üllői út 400. Tel.: 296-1300

Hatósági Főosztály

Üllői út 400. Tel.: 296-1300 A személyes ügyfélfogadás szünetel!

XVIII. Kerületi Kormányhivatal

Városház u. 16. Tel.: 896-4319. Hivatalvezető: Hodruszky Csaba. Ügyfélfogadási idő: H.: 13–17, Sz.: 8–12 és 13–16, P.: 8–12

Kormányablak

Üllői út 445. Tel.: 896-4098. Nyitvatartás: H.: 8–18 óráig, K.: 8–16 óráig, Sz.: 11–19 óráig, Cs.: 8–16 óráig, P.: 8–14 óráig. Soron kívüli ügyintézéshez időpontfoglalásra a www.magyarorszag.hu és a www.1818.hu internetes oldalon, valamint a 1818-as telefonszámon van lehetőség.

Pestszentimrei Ügyfélszolgálati Iroda

Nemes u. 14. Tel.: 290-8493, 297-5619

A személyes ügyfélfogadás szünetel!

Pestszentimrei referensi iroda

Tel.: 294-1685. Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat (www.bp18.hu)

Közjegyzők

Üllői út 423. I. em. Tel.: 296-0809

Bartók L. u. 5. III. 6. Tel.: 297-4110

Üllői út 365. I. 1. Tel.: 290-0809

Zsebők Zoltán Szakrendelő

Thököly út 3. Tel.: 297-1210

www.18euszolg.hu

Pintér Kálmán Szakrendelő

Nemes u. 18. Tel.: 297-1210

www.18euszolg.hu

Rendőrkapitányság

Üllői út 438. Tel.: 292-9212

Tűzoltó-parancsnokság

Üllői út 235. Tel.: 459-2319

Közbiztonsági Centrum

Kondor Béla. sétány 1. Tel.: 294-1011

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársakat keres!

Jelentkezés módja: önéletrajzzal – a pozíció megnevezésével és a bruttó bérigény megjelölésével – e-mailben: allas@varosgazda18.hu vagy postán: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., 1181 Budapest, Baross utca 7.

Amit kínálunk: biztos, hosszú távú munkalehetőség, családias munkahelyi légkör, szakmai fejlődés, képzéseken való részvétel, kedvezményes üdülési lehetőség, alkalmazottikártya-kedvezmény, egyes szakterületeken teljesítményen alapuló, alapbéren felüli jövedelem (teljesítménybér, mozgóbér), munkáltatói kamatmentes lakáscélú kölcsön, egészségmegőrzési programok (szűrővizsgálatok, sportrendezvények), gyermekeknek biztosított szolgáltatások, programok (sportolási lehetőség szakosztályi keretek között, a nyári időszakban gyermekfelügyelet programokkal stb.), családok támogatása (gyermek születése esetén egyszeri kifizetés).

SEGÉDMUNKÁS

Feladatok

A mélyépítési és a magasépítési osztályon belül segédmunkási feladatok ellátása.

Elvárások

Rugalmasság, fizikai állóképesség, megbízhatóság, pontosság.

Előnyök

B-kategóriás jogosítvány.

TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ ÉS RAKODÓ

Feladatok

Tehergépkocsi vezetése; a szállítandó rakomány teljes körű kézi anyagmozgatása; a rakodási és a kapcsolódó egyéb fizikai feladatok ellátása; a társosztályokon dolgozók munkájának segítése külső munkavégzési területeken; a gépjármű műszaki állapotának ellenőrzése, a gépjármű rendszeres ápolása.

Elvárások

C-kategóriás gépjárművezetői engedély; érvényes GKI-kártya; jó fizikai állóképesség és terhelhetőség; fegyelmezett, szabálykövető, megbízható feladatellátás.

LAKATOS

Feladatok

A lakatosmunkát igénylő hibák feltárása, a hibák gyors és precíz elhárítása; a nyílászárók szükség szerinti zárcseréje; polcok, szekrények rögzítése, tartók készítése; kapuk, kerítések javítása, drótfonatok, pálcák cseréje stb.; lemezelések; tetőablakok felújítása, fedőlapok javítása, pótlása, egyszerű vasszerkezetek elkészítése.

Elvárások

Szakirányú végzettség; 1–3 éves szakmai gyakorlat; megbízhatóság, precíz munkavégzés; B-kategóriás jogosítvány.

GÉPKEZELŐ

Feladatok

Aszfaltjavítási és építési feladatok végzésekor az előírásoknak megfelelő felület kialakítása; az ágyazati rétegek elvárásoknak megfelelő telepítése; a munkaterület-elhatárolások és a betonozások során zsaluzatok készítése; előregyártott betonelemek beépítése, vagyis: szegélyépítési-javítási, térkő-, járólap-beépítési, mederburkolási, -kialakítási, -javítási feladatok stb. végzése az építőelemek közötti hézagok kitöltésével; földmunkák végzésekor a megfelelő profil és esés biztosítása; szóróanyag-rakodás; szemét- és zöldhulladék-rakodás; azon gépjárművek, gépek telephelyen belüli mozgatása, amelyekre a vezetői engedély kiterjed.

Elvárások

Alapfokú végzettség; önálló, megbízható munkavégzés; B-kategóriás jogosítvány; nehézgépkezelő, földmunkagép-kezelő, gépkezelő jogosítvány.

Előnyök

Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat.

RAKTÁROS

Feladatok

Fizikai árumozgatás a raktárvezető utasítása és a felmerülő igények szerint; a kivitelezési egység által igényelt anyagok kiadása, a fel nem használt, illetve a bontásból eredő anyagok visszavételezése; a társaság által vásárolt anyagkészlet és tárgyi eszközök nyilvántartása; a raktárban történő mindennemű anyagmozgatással kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása; a dolgozóknak kiadott szerszámok egyedi nyilvántartása.

Elvárások

Raktárban szerzett tapasztalat; jó fizikai erőnlét, állóképesség; pontos, felelősségteljes munkavégzés; rendszerben való gondolkodás, csapatmunka.

Előnyök

Több területre kiterjedő anyagismeret (barkács-, villanyszerelési, vizes és építőipari anyagok ismerete).

KISGÉPKEZELŐ

Feladatok

A rábízott gépek, szerszámok szakszerű kezelése, állagmegóvása, őrzése, karbantartása; az elvégzendő munkáknak megfelelő tartozékok kiválasztása, a munkagépekhez való csatlakoztatása; a gépek működtetéséhez szükséges üzemanyag biztosítása, az alkatrészek kezelése; a gépek indítás előtti átvizsgálása, műszaki ellenőrzése; a munkaeszközök nagyobb meghibásodása esetén a közvetlen felettes tájékoztatása, a gépek javításra küldése; a munkavégzés során a munkavédelmi szabályok és más biztonsági előírások betartása; egyéb kertészeti feladatok ellátása a közterület-kertészeti osztály vezetője által kiadott utasítások szerint; egyéb, előre nem látható, de a jellegüknél fogva a tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátása. Elvárások

Alapfokú végzettség; kisgépkezelői igazolvány (kézi lombfúvó, kézi fűnyíró, kézi sövényvágó gép, lengőkasza); jó problémakezelő és együttműködési képesség; kulturált és fegyelmezett magatartás, csapatszellem; megbízható, önálló, szabálykövető és felelősségteljes munkavégzés. Előnyök

Hasonló területen szerzett tapasztalat.

KARBANTARTÓ

Feladatok

A lakatos/asztalos munkát igénylő hibák feltárása, a feltárt hibák gyors és precíz elhárítása; kapuk, kerítések javítása, drótfonatok, pálcák cseréje stb.; egyszerű vasszerkezetek elkészítése; faanyag gépi vagy kézi eszközökkel történő megmunkálása (fűrészelés, gyaluzás, csiszolás stb.); szerkezetek összeépítése, vasalással való rögzítése; helyszíni szerelések végzése. Elvárások

Szakirányú végzettség (lakatos vagy asztalos); 1–3 éves szakmai gyakorlat; megbízhatóság; precíz munkavégzés; B-kategóriás jogosítvány.

USZODAMESTER

Feladatok

Az úszómedencében, a medencetérben és a strandmedencében tartózkodók életének, testi épségének védelme, a házirend betartatása; az úszómedence és környezete tisztaságának, valamint az előírt vízminőségnek az ellenőrzése, regisztrálása az uszodanaplóban; a szauna előírás szerinti működtetése; a hatósági ellenőrzések kapcsán a terület biztosítása az üzemviteli szabályzat szerint, a felvett helyszíni jegyzőkönyvek igazolása; aktív együttműködés az uszodagépész kollégákkal; a bérlői sávtükör alapján az igénybevevők ellenőrzése; a munkakörhöz tartozó ellenőrzési és adminisztratív feladatok ellátása.

Elvárások

Úszómester-uszodamesteri végzettség; hasonló munkakörben szerzett tapasztalat; pontos, felelősségteljes munkavégzés; műszakos munkarend vállalása.

SPORTPÁLYA-KARBANTARTÓ

Feladatok

Sportpályák, épületek és berendezések állapotának folyamatos és rendszeres ellenőrzése; hibajelenségek tapasztalása esetén jelzés a vezetőnek, és amennyiben rendelkezik a szükséges ismeretekkel, eszközökkel, a probléma elhárításának azonnali megkezdése; a karbantartási munkák anyagés eszközigényének felmérése, jelzése a vezetőnek; a gépek és berendezések szakszerű üzemeltetése; a létesítmény területén található sportpályák és a pályákat övező zöldterület rendszeres gondozása (fűnyírás, locsolás, gyommentesítés, tisztántartás stb.); rendezvények esetén a sportpályák előkészítése a rendeltetésszerű használatra; rendezvények során a bérlők kiszolgálása (portaszolgálat, kulcsok kiadása és visszavételezése, világítás kezelése); téli időszakban a közlekedőutak takarítása, csúszásmentesítése; a munkakörhöz tartozó adminisztrációs feladatok ellátása.

Elvárások

Alapfokú végzettség; hasonló munkakörben szerzett tapasztalat; kiváló problémamegoldó képesség, önálló, megbízható munkavégzés; hatályos kisgépkezelői és fenntartási gépkezelői végzettség (önjáró fűnyíró); alapvető szerelési készség és képesség; kisgéphasználattal kapcsolatos tapasztalatok; B-kategóriás jogosítvány.

Előnyök

Középfokú képzettség, kertész végzettség; élő- és műfüves sportpályák fenntartásában szerezett gyakorlat.

KOSÁRLABDAEDZŐ

Feladatok

Az akadémiai programunknak és az edzésterveknek megfelelő edzések megtartása; részvétel a belső és külső edzői továbbképzéseken, önképzés.

Elvárások

Sportedzői végzettség; példamutató életmód; elhivatottság a kosárlabda-edzőség iránt; nyitottság a szakmai fejlődésre; magabiztos fellépés a gyerekek között; megbízható személyiség.

Előnyök

Utánpótlásedzői tapasztalat a kosárlabdasportágban.

Amit kínálunk fiatalos, lendületes csapat; fejlődési lehetőség; a későbbiekben lehetőség csapatok versenyeztetésére; rugalmas munkaidő.

hirdetés

Házhoz megyek! Fogsor készítését, javítását vállalom garanciával. Hívjon bizalommal! Telefon: 06-20-980-3957

SZŐNYEGTISZTÍTÁS, KÁRPITTISZTÍTÁS a leggyorsabban! Melegvizes mélymosás, vegytisztítás, szegés, javítás, függöny, takaró. Kárpittisztítás otthonában. Telefon: 06-1-280-75-74, mobil: 0630-94-94-360, www.szonyegexpressz.hu

Becsengettek az őszi bőrápolásnak is. Ha szeretnéd a bőrápolásod magasabb szintre emelni, vár Csom

Barbara kozmetikusmester az Imre Udvarban. Tel.: +36306244816 Web: kozmetikusbudapest.hu

Számítógépek javítása helyszínen, hétvégén is. Vírusirtás, tanácsadás, telepítések, alkatrészcsere garanciával. Ingyenes kiszállás. Aradi Zoltán Tel: 06-70-519-2470, Email: szerviz@azpc.hu

ÉPÍTÉSZMÉRNÖK – családi házak, társasházak, irodaházak és csarnok épületek tervezése – építészeti rajzok, felmérési tervek készítése – belsőépítészeti tervezés –3D látványtervezés – műszaki ellenőrzés – műszaki tanácsadás – teljes körű projekt menedzsment – 18. kerületi megrendelésekre kedvezmény!  www.noorbert. hu 06-30-847-0047

Redőny, szúnyogháló, napellenző, szalagfüggöny, reluxa, roletta, készítés-szerelés különböző kivitelben garanciával. Redőny gurtnicsere, átalakítás, javítás, napellenző ponyvacsere, egyéb árnyékoló javítás. Nemeskéri Árnyékolás: 06-20-971-9201, 257-1875

Megbízhatóság és minőség! Piramis AB. Ajtó, ablak, szúnyogháló, redőny AKÁR ELEKTROMOS VÁLTOZATBAN IS! Városkártya kedvezmény 5%! Látogasson el honlapunkra. piramisajtoablak.hu,elektromos-redonyok.hu T: 0670/908-50-55

Színházak részére mindennemű régiségek felvásárlása készpénzben. Dísztárgyak, bútorok, festmények stb.. Kiszállás szakbecslés díjtalan. 0630/419-2713 Diszkrét ügyintézés, korrekt árajánlat. antiklakberendezes.hu

Favágás, fagallyazás, veszélyes fák kivágása, bozótirtás, zöldhulladék elszállítás, tuskómarás, ágdarálás, alpin favágás, viharkárok megelőzése, koronaigazítás, sövénynyírás, fűkaszálás. Kármentesen, gyorsan és tisztán. Tel.: +36 70 361 2810

Házhoz járó fodrász. Női,- férfi, hajvágás, festés, dauer. T:(06 1)290 4382

Festést, mázolást, burkolást vállalok, nyugdíjasoknak kedvezménnyel. Bútormozgatással takarítással. Tel.: 06 30 6919424

Nyugdíjas telefonosokat keresünk Keleti pályaudvar környéki irodánkba. A munka otthonról is végezhető. Heti kifizetés. Tel.: 06-70/554-9384

Lakossági elektromos hibaelhárítás. Dibáczi Pál 0670/5932-824

Felesleges hagyaték eltávolítása, lomtalanítás, fertőtlenítéssel, tisztasági festéssel, számlaképesen. 0670/5932-824

Keresek használt Zepter Bioptron Lámpát, Színterápiát, Légterápiát és Ceragem ágyat készpénzért! Érdeklődni: 06-20-529-9861

Személyre szabott otthonápolás 18 év felett! Ha segítségre lenne szüksége, hívjon most! Megértéssel várom. Henderson otthonápolás/ Karaba Erzsébet tel: 0620/401-2429

Fűnyírás-fűkaszálás-bozótirtás-sövénynyírás, veszélyes fák kivágása, koronaigazítás, zöldhulladék-elszállítás, metszés, permetezés, rotálás, tereprendezés, elhanyagolt zöldterületek kezelése díjtalan kiszállással. Keressen bizalommal! Jakab József 06-20327-22-20

Tetődoktor! Régi hajlott tetők javítása, cseréje, beázás elhárítás, bádogozás, Lindab tető, új tető cserepezése, kisebb javítások, SOS munkák: 0630/622-5805, 0620/952-2327

VÁROSKÁRTYA - kedvezmények 18. kerületieknek!

Városkártya regisztrációhoz olvassa be a megfelelő QR kódot a telefonja kamerájával.

Városkártya információk, elfogadóhelyek:

bp18.hu/varoskartya

09. 06. (péntek)

09. 06. (péntek)

09. 06. (péntek)

09. 07. (szombat)

09. 07. (szombat)

09. 07. (szombat)

09. 08. (vasárnap)

09. 08. (vasárnap)

09. 08. (vasárnap)

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.