Hepehupa 01.2019 by Caiete Silvane

Tartalomjegyzék ADY 100

László László Ady Endre utolsó évei, halála és zilahi emlékezete

ÁRAMLATOK

Ady a román értelmiségiek szemében

Kulcsár Mária Érmindszenti emlékezés G. Katona József jegyzet az érmindszenti centenárium kapcsán Vicsai Zsolt Ady-fantázia Covaciu Norbert Búcsú Az utolsó előtti éjszakám Várni

Kósa Mátyás A csontok útja Márton Evelin Mambo caliente Gódza Csilla Boglárka tabu fáradt

Halmosi Sándor Mondd, mit visz be a trójai faló Demény Péter - Eperjesi Noémi Új földrajz

Megment a másmilyenség A mi focista lelkünk Közlekedünk a kedélyben Magam mellett

Jász Attila

VIZUÁL TERRA GYÖKEREK ÉS HAJTÁSOK

SZEMLE

Versek

Szabó Henrietta „Képeimen az emberi lét törékenysége fogalmazódik meg” Szabó Attila Katona Györgyről Bódizs Edith Salzburg, a biciklibarát város Kincses Kálmán A szilágylompérti kazettás mennyezetről Balogh Lucian A zilahi református oktatás az I. világháború után Veres Erzsébet Csetelés és írásbeliség viszonya a tizenévesek írásaiban Vicsai Zsolt Rendhagyó irodalomóra Márton Evelinnel Vida János Antal

Fedezzük fel a somlyói történelmet!

A sokszor kényelmetlen történelemről Románia centenárumán A nagykárolyiság versei Székelyföld

2019

1. szám

1 5

16 19 20

30 30

33 34 35 36 37 38

72 76 80 81

2019

Ady 100

1. szám

László László

Ady Endre utolsó évei, halála és zilahi emlékezete (részletek a költő emlékére tartott előadás szerkesztett változatából) Az első világháború előtti utolsó parlamenti választásokon (1914-ben) Ady Endre szeretett volna országgyűlési képviselő lenni Jászi Oszkár radikális pártjának színeiben, de ez nem sikerült. A radikálisok által felvállalt eszmék azokban az időkben nem voltak túl népszerűek.

1914-ben kitört az első világháború. A háború első hetei alatt részint szülőfalujában vagy a csucsai Boncza-kastélyban tartózkodik. Boncza Berta – Csinszka –, a későbbi feleség és múzsa 1910 óta írja leveleit a költőnek. A háború kitörésekor Ady menyasszonya, Csucsán tartózkodnak éppen. 1915. március 27-én Budapesten végül összeházasodnak. (A házassági levél, anya-

könyvi kivonat tanúsága szerint a vőlegény teljes neve: Ady András Endre és foglalkozása író. A menyasszony teljes neve pedig Boncza Berta Bimbi. Ady pesti lakcímmel szerepel az okiratban, a feleség pedig csucsai lakcímmel.) A háborús éveket főleg Csucsán töltik, de elég gyakran időznek Budapesten és Érmindszenten is. 1916-ban az egyre betegebb költő gyógyulást keres az egyik budapesti szanatóriumban, azután visszavonul Csucsára. Számára megrendítő, sőt kiábrándító élmény, amikor látja, hogy az 1916-os erdélyi román betörés elől milyen kétségbeesetten menekül Csucsa magyar lakossága Nagyvárad felé. 1917-ben aztán úgy tűnik, hogy a sok évi pénzínség után végre nyugodt helyzetbe kerül Ady: Hatvany Lajos évi 7200 korona életjáradék fejében megveszi tőle összes műveinek kiadási jogát. Ez még a háborús pénzromlás ellenére is komoly és stabil jövedelemnek számít. Ugyanezen év elején meghalt Boncza Miklós, Ady apósa, és így Boncza Berta gazdag örökséghez jutott az ügyvéd és politikus, képviselő apja után. Ez az örökség lehetővé tette, hogy Pestre költözzenek. De ugyanebben az évben és a következőben Ady egészségi állapota egyre csak romlik. A háború utolsó évében felesége kitartóan ápolja budapesti lakásukon. 1918. október végén kitör az őszirózsás forradalom Magyarországon. A forra-

2019

1. szám

Ady 100

dalmi kormány november 16-án a parlament kupolacsarnokába viteti a halálosan beteg költőt, hogy ott legyen a népköztársaság kikiáltásának ünnepén. Az új körvonalazódó polgári hatalom számos jeles képviselője a szó szoros értelemben Ady Ende elvbarátja, köztük Jászi Oszkár. Két nappal később a Nemzeti Tanács küldöttsége tiszteleg a költő lakásán, s a győzelmes forradalom nevében üdvözlő irattal lepi meg. A Nyugat íróiból alakult Vörösmarty Akadémia a már súlyos beteg költőt választja meg elnökének. Már alig tud járni, nagyon rosszul beszél, egy-egy szó kiejtése nagy erőfeszítésébe kerül. Időnként értelme is elhomályosodik a kórok és nyavalyák miatt, de ez nem zavarja azokat, akik az új rendszert a Költővel is akarják legitimizálni, alátámasztani.

lett fekvő Park szanatóriumban 1919. január 27-én bekövetkezett haláláig. Utolsó óráiban egy ápolónő van mellette és folyamatos orvosi felügyelet alatt van. A köztársasági kormány költségén temetik el a Magyar Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokából a Kerepesi úti temetőbe. Ravatala mellett Babits Mihály, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és mások mondanak beszédeket.

Ady Endre zilahi emlékezete

Ady halála

Ady Endre haláláról sok mendemonda kering1. 1918-ban és 1919-ben spanyolnátha söpört végig az I. világháborútól meggyötört Európán, ami miatt az Ady-házban mindenki megbetegedett: Csinszka, a nagymama, a román szolgálólány és a költő is láztól szenvedtek, de Ady kivételével mindenki felépült. A szűnni nem akaró láza mellé télire még egy bénulást okozó kisebb agyvérzést is kapott. Az ekkor még fiatal Kosztolányi Dezső ideggyógyász szakorvost vitt a költő állapotának felmérésére. 1918 októberétől 1919 januárjáig Ady ötször esett át tüdőgyulladáson, ezért állapotának javítása érdekében orvosi konzíliumot hívtak össze. A legjobb megoldást abban látták, ha szanatóriumba küldik a beteget. Két hetet élt még a Városliget mel-

Ady zilahi éveit és ezek emlékeit sokan sokszor számba vették, és remélhetőleg még számba fogják venni. Iskolájában, az egykori Református Wesselényi Kollégiumban, a mára már Silvania Főgimnáziumnak átnevezett középiskolában szokássá vált, hogy megemlékezzenek a költőről még a második világháború idején és a kommunizmus éveiben is. 1946-ban bekerült az iskola 300 éves fennállása alkalmából szerkesztett emlékalbumába: a szerény kis kötetben a költő portréja mellett számos versét is közlik beleértve pályadíjas első balladáját, a Márkó királyt és számos más zilahi vonatkozású költeményét; to-

1 Nemcsak Ady haláláról, hanem a halálához vezető betegségről is számos polémia született. Móricz Zsigmond a Nyugat 1930-as 21. számában írja: „Ady beteg volt, de a májával, a veséjével és a gyomrával kínlódott. Halálát nem a szifilisz okozta. Valami hűdése volt az utolsó napokban, dadogott és vergődött, de szelleme az utolsó percéig tiszta volt és gondolatai gyönyörűek és nemesek.” (ld. http://epa. oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm) A Látó folyóirat 2019. januári Ady-emlékszámában Hajdú Farkas-Zoltán megerősíti ugyan Móricz észrevételeit, de ki is egészíti azokat: „a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütése volt. Ettől beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. (…)A kórboncolás alapján a halált a főverőér megrepedése okozta, melyet a harmadlagos vérbaj jellemző megnyilvánulása, az aorta idült gyulladása miatt kialakult főverőértágulat előzött meg.” (ld. http://www.lato.ro/article.php/A-tetem/4073/) - szerk. megj.

vábbá többen is emlékeznek a költőre. Egykori iskolája a nevét is viselte 1953 után másfél évtizedig. 1953. április 11-én vette fel az iskola az Ady Endre Középiskola nevet a korabeli emléklap tanúsága szerint, de hogy meddig volt ez a neve, az a kommunizmus éveinek homályába vész… Ezekben az években Ady szerepel a kicsengetési kártyákon és a végzősök tablóin is. Kicsengetési kártyákon azóta is előfordul − reméljük, a jövőben is meg fog jelenni arcképe, szellemisége vagy néhány sora −; a szilágysági magyar közbeszédben pedig a mai napig is Adyként emlegetik az egykori református kollégiumot, sőt az iskola jelenlegi diákjaiból alakult zenekar is a l’Adyk nevet viseli. Az idők folyamán három szobrot is állítottak számára egykori kollégiumában. A legelső némileg idealizált és fiatalos. Ez a főbejárat lépcsőházában található fehér mellszobor, és a névadáskor kerülhetett oda. A második kissé proletkultos: a szülőházon levő szobor-dombormű másolata valójában kis méretű és homokkőből készült, az egyik osztályteremben található, és az épület felújítása során került elő több mint egy évtizede. A harmadik, klasszikusnak és monumentálisnak is mondható bronzszobor Balaskó Nándor 1957-es közismert alkotása. Az 1957-es szobor avatásáról az akkori román sajtó is beszámolt fényképes riportban. Ugyanakkor irodalmi megemlékezést is rendeztek a költő tiszteletére, helyi és kolozsvári hivatalosságok és művészek részvételével. Még szívesen emlegetik Ady és Octavian Goga barátságát, és ennek jegyében 1988ban Ady iskola előtti szobrával szimmetrikusan egy Goga-szobrot is felállítottak. Számos grafika, festmény, metszet is készült Adyról, az egyik legismertebb portéját Moldován János egykori kollégiumi igazgató és rajztanár készítette 1960 körül. Utcákat és iskolát neveztek el róla. Ha már a volt iskolája nem is viseli a nevét, nagyszüleinek falujában, Szilágyompérton az általános iskolát Ady Endréről nevezték el. Zilahon utcákat neveztek el róla. A második világháború után a kollégium mai utcája

2019

Ady 100

1. szám

viselte a nevét, ma már csak egy kisebb utca Zilah belvárosában.

A Silvania Főgimnázium főbejáratánál található Ady-mellszobor

Zilahon emlékháza is van emléktáblával, ahol diákként lakott albérletben a Kraszna utcában. Egyes információk szerint legalább négy helyen is lakott, de csak ezt az egy helyet sikerült beazonosítani és megjelölni. Egykori iskolájában szavalóversenyt − hivatalos nevén Ady Endre vers- és prózamondó versenyt − rendeznek minden évben a születésnapja alkalmából, ezen az emlékversenyen a Szilágy megyei középiskolák magyar diákjai és az iskola magyarországi testvériskoláinak irodalomkedvelői idézik fel a költő műveit. Ady zilahi emlékezetének részét képezik az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Zilah és Vidéke Fiókszervezetének megemlékezései is, melyeket a költő születésének és halálának évfordulói alkalmából tartanak.

2019

1. szám

Ady 100

Ma már nem létező 1954-es tabló

Ady Endre halálának anyakönyvi bejegyzése

2019

Ady 100

1. szám

Ady a román értelmiségiek szemében (ankét) Mivel feltételeztük, hogy Ady Endre költészete a románok számára viszonylag ismert, ezért egy körkérdést intézett szerkesztőségünk több szilágysági (főleg zilahi) román értelmiségihez, tollforgató emberhez a következő megszövegezésben: Körkérdés:

A körkérdést többnyire e-mailben, de papíron és szóban is eljuttattuk összesen 16 személyhez. Az e-mailekre szinte azonnal reagáltak hárman: egy költő megköszönte udvariasan a felkérést, és jó ötletnek találta; egy zilahi újságíró, Daniel Mureşan a következőképpen válaszolt: Ady Endre költői zsenialitásán túl engem meghatottak barátjához, Octavian Gogahoz intézett szavai: „Hidd el, hogy szeretem érzelmes, gyönyörű népedet, szeretem úgy, mint a magamét…” Egy másik román barátunk a következő válasszal reagált a kérésünkre: „A Hepehupa folyóiratnak továbbra is meg kell jelennie. (Értesült arról, hogy Fejér Laci alapító főszerkesztő elhunyt.) Ismerem az új megbízott főszerkesztőt. Otthon majd a számítógép előtt még jobban tanulmányozom a kérdést, és szíves örömest együttműködök a témában… Főleg, hogy Ady Endréről van szó. Minden jót!” (M. M.) Két figyelemre méltó méltatást is kaptunk a körkérdésre. Két zilahi román nyelv és irodalom szakos tanárnőtől − mindketten Zilahon a Silvania Főgimnáziumban tanítanak. Ezeket teljes terjedelemben közöljük magyar nyelvű fordításban:

A Hepehupa művelődési folyóirat a költő Ady Endre (1887-1919) centenáriuma alkalmából szeretne egy, a költőnek szentelt emlékszámot kiadni. Ezen alkalommal azt szeretnénk körbejárni helyi (zilahi, szilágysági) szinten, hogy miként hat egymásra a román és a magyar kultúra A. E. műveinek kapcsán. Meg szeretnénk kérdezni legalább 20 szilágysági román személyiséget, akik az irodalom vagy az írás közelében forgolódnak. A válaszokat két héten belül várjuk papíron vagy a megadott e-mail-címre. Vélhetően Önnek volt pár “találkozása” Ady Endrével. Ezen találkozásuk közül melyik tette Önre a legnagyobb hatást? (És miben is állt valójában ez a találkozás?) Ha meg szeretné osztani velünk ezen élményét, hosszabban vagy rövidebben megteheti. Válaszát küldheti névvel vagy névtelenül is. Gondolatait papíron vagy Találkozások a lélek és az értelem digitális formában várjuk. síkján Köszönettel, a Hepehupa szerkesztősége. Az irodalomnak megvan az a sajátos adottsága, hogy egyesít különböző kulZilah, 2019. február 10-én. túrákat és feltárja az ember addig nem is

2019

1. szám

Ady 100

sejtett vonásait. Éppen ezért, felettébb jótékony, ha az emberi kapcsolatok − és itt nem csak a szakmabeliekre gondolunk −, több kultúra felé nyitottak, s ez nem csak az értelem és a lélek számára fontos, hanem ahhoz is, hogy egyáltalán megfelelően tudjunk viszonyulni a világhoz. Ha az ember Erdély multikulturális terében él, és ráadásul még a román nyelv és irodalom tanára a zilahi Silvania Főgimnáziumban, akkor ebből kifolyólag természetes a tartalmas találkozások sorozata Ady Endre életével és műveivel. A magyar tagozaton tanuló diákokkal együtt Ady Endre és Octavian Goga költeményeiből készítettünk már verses műsort. Az előadás érdekessége az volt, hogy a két költőnek egymásból történt fordításait adták elő a diákok, s az előadást bemutattuk a magyarországi testvériskolákkal tartott találkozón. A Caiete Silvane folyóirat egyik különszámában, melyet iskolanapra készítettünk, egy tanulmányt közöltem Irodalmi barátságok címmel. Ebben igyekeztem bemutatni a két költő különös, mondhatni különleges kapcsolatát 1900 után. Gondolom, kellemesen meg fognak lepődni cikkem mottóján, mely egy Lucian Blaga-idézet: „Ne csodálkozzatok! A költők, minden költő valójában egy hatalmas és legyőzhetetlen nép.” A legtartalmasabb, legmélyrehatóbb találkozásomra Ady Endre és Octavian Goga költőkkel egy kutatási és oktatási projekt során került sor, melynek a következő volt a címe: A Silvania Főgimnázium szellemi védnökei. Ezt együtt kezdeményeztük Szabó Katalin magyar nyelv és irodalom szakos tanárnővel iskolánk irodalom tanszéke keretében. Szándékunk az volt, hogy megismertessük a diákokat a két jeles kulturális személyiséggel, és hogy megértessük velük, mi volt az ő szerepük az erdélyi térségben tekintettel arra, hogy munkásságuk fontos szerepet tölt be az irodalom oktatásában. Kutatócsoportokat hoztunk létre, amelyek tagjai román és magyar tagozaton tanuló diákokból kerültek ki (az

akkori X. I. osztályról és a X. B. osztályokról van szó). Kutatásuk révén létrejött két kismonográfia Octavia Goga és Ady Endre irodalmi munkásságáról. A projekt maga a két osztály közös kirándulásával zárult Csucsán: az Octavian Goga emlékházat és az itt berendezett Ady Endre-emlékkiállítást (emlékszobát) kerestük fel 2010 májusában. Hogy mi is volt az úti és dokumentációs élményen kívül szép ebben az egészben? Sok fényképet készítettünk, a gyerekek jobban megismerték egymást, együtt beszélgettek, ettek és nevetgéltek, és mindenki tanult valamit a másiktól anélkül, hogy ezt iskolai kötött formában tette volna. Ennek a közös örömnek mi magunk, szervező osztályfőnökök is − Dan Clara (X. I.) és László László (X. B.) − is részesei voltunk. Utólag a teljes projekt anyagát a Silvania Főgimnázium honlapján is közöltük. Egyébként, magyar tagozaton is tanító tanárként naponta találkozom Ady Endre szellemiségével. Miért? Mert a költők, írók általában népük szellemiségét fejezik ki, azt, ami az illető nép elidegeníthetetlen és romlatlan sajátossága. (Dan Clara tanárnő, Silvania Főgimnázium)

Lírai (ön)arckép

Ady Endre a nagy feszültségek költeményeit írja meg vitriolos költői vénával, mely csupa ideg és lírai kompozíció. A költő lírája különféle rétegekből tevődik ös�sze: megtalálhatjuk benne a szimbolizmus dimenzióját, mely a Baudelaire-i vonalat követi, a metafizikus szomorúság költészetét, melyben az én bezárkózik, kiüldöztetik a központból, miközben ő maga a kor egy romantikusa, kinek hangja egy hazájáért aggódó melankolikusan nyugtalan lírai alkat. A Minden-titkok versei című versantológia (Poemul tuturor tainelor) Ion Acsan (1932-2013) költő és műfordító gondozásában jelent meg, és Ady Endre költői gondolkodásának és munkásságának szin-

tézise. E versek a szenvedés elgondolkodtató megjelenítései, melyek változatos témákat feldolgozó kottákhoz hasonlíthatóak, amiknek célja egy magányos én alkatának és lírai szerkezetének a körülhatárolása. A versek megjelenítik azt a belső izzást, mely hangtalanul megy végbe: „Fülembe forró ólmot öntsetek, Legyek az új, az énekes Vazul, Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul.” (Góg és Magóg fia vagyok én)

2019

Ady 100

1. szám

egyszerre a szenvedés és a szenvedély forrása. A szerelem mint megnyilvánulás és állapot igencsak plasztikusan jelenik meg a rabul ejtett személy nézőpontjából: „Léda, elűzhetsz: E vén, hű kutya-szemektől Sohasem menekülhetsz.” (Hunyhat a máglya) A költői látásmód forrongó, zsigeri, vitriolos, s a szenvedés mélységes. A szerelmet mint szenvedélyes testi vonzalmat a maga teljességében érzékelteti:

Az így körvonalazott univerzum tulajdonképpen egy hanyatlóban levő kan„S én tépem durván bársony-testedet… ti világkép megszövegezése, melyben a Átkozlak, téplek, marlak szilajon” nyugtalanságot a sötét tónus teszi kéz(A fehér csönd) zelfoghatóvá. A borongós őszi táj és téma szinte kiegészül a költő görcsbe ránduló Az indulatszavak és a felszólító mód lelkével. Ady Endre verset ír a késő őszről, alkalmazása tükrözi az átélés, a szenvedéa felidézett emlékekről és fájdalmas élmé- lyek mélységét, melyet még aláhúz a költői nyekről is: szókimondás is. S az igék halmozása teljes mértékben tükrözi a lelkiállapot váltako„Véres szívemre szomorún zásának dinamizmusát. A költő visszatér az A könnyek hullnak, hullnak.” állapotköltemény, a remegés-költemény, a (A könnyek asszonya) kifejező-költemény (?) formájához, melynek rajzolatai a lírában ritkán látott fe Az előadásmód megnyerő, s a szó- szültséget sugallnak: ban forgó antológia egy finoman vésett lírai önarcképpé válik. Az átélések tömörek, „Hurráh, jön az Öröm hajója az előadás sűrített. A verssorok úgy fogalÉs hozza Lédát már felém. milag, mint eszmeileg is a létezés szintjén Virágos, pompás szőnyegén… tiszták. A költemények utalnak a valóság Ugye kívánsz? Én is kívánlak. zsigeri szintig történő felvállalására, a teljes átélésre, melyet metafizikailag csak raHurráh, mi rég nem láttuk egymást… dikális vallomás formájában lehet érteni Óh, jaj, szédülök itt a parton. és érezni: Óh, jaj, most mindjárt itt leszel Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.” „Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, (Léda a hajón) Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, A költő egy középső pontot próTöbb kínra vágyom: téged akarlak.” bál találni. De a város eltaszítja őt, vagy ő (Tüzes seb vagyok) maga utasítja el a várost. A versek tükrözik az attól való félelmet, hogy elveszítheti ön Adél neve, melynek megfordításá- azonosságát, méltóságát, és elszakítottsága ból származik Léda, a nagy beteljesületlen közben a kalitkába zárt én fájdalmas kiálszerelem, az írásra ihlető múzsa neve, ki tását hallatja. A kötet e vergődések látle-

2019

1. szám

Ady 100

lete, a lét maga a hallgatás, és azon túl egy Ady Endre egy lángoló szavú szónok, elmagányosodott, megzavart, ingatag lélek aki szikrázva parázslik, s a költő szíve ver található, mely elsenyved egészen a teljes mint egy szempilla… A versek kiemelkeszétesésig: dő szellemiségre s a hangsúlyos formában megnyilvánuló belső forrongásra utalnak. “Belehalok, ha mondják, (Imelda Chinţa tanárnő, Silvania Hogy én itt szálltam útra, Főgimnázium) Én a cifra Városnak Vagyok a kóbor lelke, (Az írásban idézett, Ion Acsan által (El a faluból) válogatott és fordított Ady-kötet igencsak reprezentatív Ady Endre költészetét illeVagy: tően, ezért igencsak találó cím a Lírai (ön) arckép, mert a költőnek önmagáról, az “Mégis megyek. Visszakövetel életről, a világról alkotott felfogását tükröA sorsom. S aztán meghalok”, zi kiváló fordításban.) (A Gare de l’Esten) *** Továbbá: Ady Endréhez kapcsolodó körkérdésünkkel megkerestük a Caiete Silvane mű“Mi voltunk a földnek bolondja, velődési folyóirat szerkesztőségét is, amely Elhasznált, szegény magyarok,” a mi folyóiratunk egyfajta testvérlapja. (Üdvözlet a győzőnek) Igen szoros az együttműködés a Caiete Silvane és a Hepehupa között, remélhetőleg a kölcsönös megismerést szolgáljuk ezzel. Arról nem is beszélve, hogy mennyire szükség van a kölcsönös közeledési gesztusokra is. Ezért örülünk, hogy a következő címmel válaszoltak felhívásunkra: Ady Endre és a Caiete Silvane folyóirat A Caiete Silvane zilahi művelődési folyóirat 2019 januárjában László László tollából megjelentetett egy dokumentált írást a nagy költőről, kinek halála óta eltelt 100 esztendő. Az illető cikk volt a 168. lapszámunk első írása, ami jelzés akart lenni a Szilágy megyei magyar közösség számára, hogy a kölcsönös tisztelet ilyenfajta gesztusok által is kimutatható. Természetesen nem egy olcsó megnyilvánulás ez: Ady Endre költészetének értékéről elég sokan megnyilatkoztak, s több mint 60 román költő fordított az ő verseiből (http://actualitateasm.ro). Ugyancsak a Caiete Silvane hasábjain jelentek meg az évek során László László Ady-kötet Ion Acsan román fordításában

egyéb cikkei Adyról, mint ahogy a tavaly nyáron a Zilahnak szentelt lapszámban is közöltük Az Értől az Óceánig című versét George A. Petre fordításában. A Caiete Silvane folyóirat és könyvkiadó most (február végén, március elején – szer. megj.) készíti elő a Költészet tavasza nemzetközi fesztivál és költészeti találkozó 19. évi rendezvényét. Örömmel tudatjuk, hogy ez alkalommal is kétnyelvű – román-magyar – irodalmi antológiát adunk ki folyóiratunk és könyvkiadónk égisze alatt. A kötet kiindulópontjául Mihai Eminescu és Ady Endre egy-egy verse szolgál. Ez egy újabb jelzés arra, hogy a Költészet összehoz, egyesít minket, akárcsak a Szó vagy a Könyv. Legyen így a jövőben is közösségeink javára! (Daniel Săuca, a Caiete Silvane folyóirat főszerkesztője)

2019

Ady 100

1. szám

A jövőt illetően hasznos lenne, ha Ady Endre több ma is időszerű publicisztikai írását is megismerhetnék a román olvasók, s ezáltal közeledne egymáshoz a két nép: a román és a magyar. Mert közeledni, kommunikálni egymással, és kibeszélni közös dolgainkat soha sem késő. Ahogy jó száz évvel ezelőtt Ady és Goga is tette. ***

Végszó helyett

A megkérdezett-megkeresett 16 személyiség közül 6 fő válaszolt a körkérdésünkre így vagy úgy. Mint fentebb látható, többen közöttük érdembeni választ adtak. Ez a pohár jobbik és megtöltött fele, tehát nem kérdeztünk hiába. Pedig aránylag keskeny vagy szűk a román-magyar, magyar-román kommunikációs felület. Éppen ezért tennivaló és mondanivaló van még − lenne még – rengeteg mindkét oldalon. A válaszolóknak mindenképpen köszönjük a figyelmet és a szép szavakat, tetteket! (A körkérdésre adott román nyelvű válaszok a szerző fordításai.)

Az is figyelemre méltó gesztus a Caiete Silvane részéről, hogy a fentebb is említett januári lapszám borítóját Ady Endrének szentelték. Ilyenre példát az elmúlt 100 esztendőben aligha találunk:

2019

1. szám

Ady 100

Kulcsár Mária

Érmindszenti emlékezés Szilágyságiak, kalotaszegiek, érmindszentiek gyűltek össze Ady szülőfalujában, Érmindszenten, a helyi kis református templomban a költő halálának 100. évfordulóján, hogy méltó tisztelettel emlékezzenek meg a nemzet költőjére bizonyítván, hogy még vannak őrzők, akik vigyáznak a strázsán. Mindhárom tájegységet összeköti Ady Endre, mert önmagát félig kalotaszeginek, félig szilágyságinak vallotta, s Érmindszent volt számára az a hely, ahova mindig nagy szeretettel tért vissza. Az EME Zilah és Vidéke Fiókszervezete elnökének, Dr. Bajusz Istvánnak a szavaival élve február 27-én mindenhol, ahol magyarok élnek, a világ magyarsága Adyra emlékezik, s amíg magyarok élnek, Ady is élni fog. „Halálának évfordulójára emlékezünk, de ugyanakkor ünnepelünk, mivel csak az hal meg, aki megszületett. A mi feladatunk, hogy tovább vigyük emlékét, és vigyázzunk a strázsán, hogy majd a halálának a 200. évfordulóját is megünnepelhessük.” A megemlékező istentiszteleten igét hirdetett Vincze Minya István, Kalotaszeg református esperese, aki Ady szavaival kezdte ünnepi beszédét: „Hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok... Ezt mondotta költőnk, Ady Endre, s én is hinni akarok abban, hogy lesz jövendőnk, hogy ennek a népnek, ennek a sokat szenvedett nemzetnek lesz megmaradása. Ő ebben hitt, ő ezért élt. Izrael népe, a mi népünk, a mi nemzetünk, sokszor keserűséggel megtelve, a világtól meg nem értve, kigúnyolva, olyasmit élhetett meg, amit megéltek elődeink is, amit megélt a költő is. Isten bennünket is megszólít, a magyar népet, a kalotaszegieket, szilágyságiakat, a Partiu-

mot, az anyaországot, s ugyanazt mondja, mint mondta egykoron Ézsaiásnak, ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Kesereghetünk nap mint nap a múlton, a múlt tragédiáján, ugyanakkor ábrándozhatunk egy idealizált szebb jövendőn, de ha nem tesszük meg, amit tennünk kell, ha nem írjuk le, amit le kell írnunk, ahogy azt Ady tette, akkor egy jövőt vesztett nép, nemzet leszünk, s nem jut más számunkra, csak az, hogy a múlt sebeit nyaldossuk, mint az ebek.” Mernünk kell előre nézni a jövendőbe, ahogy azt Ady is tette. „Én hiszem azt, hogy van esélyünk, kell legyen esélyünk a megbékélésre, a megmaradásra, de fontos, hogy megtaláljuk egymást, saját magunkat, Istent, a magyarok Istenét, ahogy Ady írta”. - hangsúlyozta az esperes, aki Ady életéről elmondta, hogy bár sokan azt állítják, hogy elpazarolt mindent, az Istentől kapott tehetségét is, ez nincs így, mert Ady egy olyan időben, világban élt, amikor nem kedvezett számára ez a világ, amikor az emberek elzárkóztak előle, nem értették meg őt. „Hiszem, hogy Ady nem hiába született meg ebbe a világba. Az élete a mi életünk volt, az ő halála, minden bizonnyal a mi halálunk lesz egykoron. Hogy ki volt Ady Endre? Az, akinek a sírját lelkiekben körülálljuk, hogy hódolatunkat fejezzük ki most, amikor megszűnni látszik minden hódolat, s minden hatalom. Ki volt Ady? Az, akinek sírjánál mint a magyar költészet oltárán tömjént gyújtunk. Ady a forradalom költője volt, egy éppen akkor átalakult világban, világszemléletben. A testvérünk volt, kinek egész élete azzal telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat, ő átkozta meg a mi átkainkat, ő szerette helyettünk az em-

beriséget, s ő szenvedett helyettünk az embertől. Ő itta meg a mi borunk mérgét, ő fizette meg értünk a nyomorúság adóját, ő onnan jött, a magyar ugarról, amely átok alatt feküdt s fekszik. Onnan jött, a magyar népből, amelyben hallatlan népi energiák rejlenek, ő volt a pacsirta-álcás sirály, aki végigsikoltott a magyar vizek felett. Ez volt az az Ady, akire most emlékezünk, a költő, akit nem lehet megmásítani, aki minden mezőn, ahol megállott, csodálatos rendet, új rendet kaszált.”

Az igehirdetés után Gál Sándor, a helyi református lelkipásztor köszöntötte a szervezőket és a támogatókat, s elmondta: bízik benne, hogy Ady valójában találkozott az Úrral, ezt bizonyítja a Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verse is, mely belső békére, megnyugvásra utal. A megemlékező istentiszteletet Gáspár Attila, Szabó Attila és Szalai Kata által citerán kísért egyházi énekek tették fennköltebbé, élménydúsabbá. Kovács Kuruc János történelemtanár, az EME Zilah és Vidéke Fiókszervezetének alelnöke a kalotaszegiek és a szilágyságiak részéről egy úrasztali kancsót és terítőt adott át az érmindszenti egyházközség számára mondván, mindez az „őrzők” ajándéka. „Adynak a szelleme száz év után is képes a szilágyságiakat, kalotaszegieket, érmindszentieket összegyűjteni, és tettekre sarkallni.”- mondta, majd köszönetét fejezte ki az adományozóknak, akik a következő személyek voltak: Ady Bernáth Melinda Ketesdről, Antal István Bánffyhunyadról, Antal János Pali Körösfőről, Ba-

2019

Ady 100

1. szám

jusz István Zilahról, Bálint Márton Vilmos Szilágysámsonból, Bódizs László Körti Körösfőről, Bóné Vilmos Szilágyballáról, Vitéz Bikfalvi György Tasnádról, Bikfalvi-Koffol Róbert Zilahról, Birta-Szabó János Tamás Kémerről, Csóka Jenő Zilahról, Csóka László Zilahról, Demjén Attila Szilágylompértról, Dobrai Ferenc Diósadról, Gáspár Attila Zilahról, Horváth József Sarmaságról, Seres Klára Sarmaságról, Kaszta András Hadadról, Kovács Kuruc János Szabolcs Szatmárnémetiből, Kürti Barna Zilahról, Lőrincz Ödön Zilahról, Májer Elemér Szilágynagyfaluból, Péli Sándor Szilágysámsonból, Seres Dénes Zilahról, Sojka Attila Zilahról, Szabó Attila Zilahról, ifj. Szabó Zoltán Kárásztelekről, Szoboszlai Attila és Szoboszlai Rózsika Kémerről, Torkos Pál és Torkos Piroska Szilágynagyfaluból, Vicsai János Szamosardóról. A terítő feliratozását és hímzését Szalai István és Szalai Ildikó (Info Graph Kft.) Zilahról, a szövést és horgolást Bántó G. Sz. Anna Szilágysámsonból készítette. Az ajándékok átadása után az Ady egykori iskolájában tanító történelemtanár, László László tartott történelmi előadást Ady Endréről, a költő szülőfalujáról megjegyezvén, hogy kevesebben laknak a faluban, mint ahányan jelenleg a templomban vannak. Továbbá beszélt Ady családjáról, tanulóéveiről, első verséről, újságírói pályafutásáról, szerelmeiről, életéről, betegségéről, haláláról, azokról az iskolákról, utcákról, amelyek felvették az Ady nevet. Közéjük tartozik többek között a zilahi iskola is, amelyik 1953-ban vette fel az Ady nevet, s itt három Adyról készült szobor is található. Ebben az iskolában minden évben a költő születésnapja környékén Ady szavalóversenyt rendeznek. Az ünnepség a Szilágyságból, az Ady iskolájából indult kolozsvári színművész, Marosán Csaba előadásával folytatódott, aki Ady Endre verseket szavalt, többek közt a következőket: Egy régi Kálvin-templomban, Az Értől az Oceánig, A Hortobágy poétája, Hepehupás, vén Szilágyban, A föl-földobott kő címűeket.

2019

1. szám

Ady 100

A megemlékező istentisztelet után a templomban lévő emléktáblánál az EME képviseletében dr. Bajusz István, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének képviseletében Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágyi Róbert, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Végh Sándor alprefektus és Simonfi Marika irodavezető helyezte el koszorúját. A szülőház udvarán lévő emlékkertben felállított szobornál a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Kecskés Tibor vezető konzul, a Szilágy megyei RMDSZ részéről Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágyi Róbert a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Végh Sándor alprefektus és Simonfi Marika irodavezető, a Szatmárnémeti Szent István Kör részéről Torockai Sándor történelemtanár és Szőcs Péter múzeumigazgató, a Kalotaszegi Esperesi Hivatal részéről Vincze Minya István es-

Megjelent a Szilágyság hetilap 2019. február 1-i számában.

peres, a Kalotaszentkirályi Önkormányat részéről Póka György András és Vincze Kecskés István, a Szilágynagyfalui Bánffy György Társaság részéről Torkos Pál és Torkos Piroska koszorúzott. A jelenlévők az EME Zilah és Vidéke Fiókszervezete nevében Dr. Bajusz István elnök és Kovács Kuruc János alelnök részéről, valamint az RMDSZ Szilágy megyei szervezete nevében Seres Dénes elnök és Szoboszlai Attila M.K.T. elnök részéről, a Kalotaszegi Református Esperesi Hivatal nevében Vincze Minya István esperes és Ady-Bernát Melinda titkár részéről, és az Érmindszenti Református Egyházközség nevében Gál Sándor lelkipásztor és Szilágyi Enikő gondnok részéről egy Emléklapot vehettek át, hogy továbbra is „vigyázzanak a strázsán.”

G. Katona József

jegyzet az érmindszenti centenárium kapcsán vén szilágy oldalában füstölög a roggyant őszi falu néhány vén fa őrzi itt a halhatatlanságot szunyókáló köd-lombozatú hidegek már az éjszakák az elmúlás lába elé borultak reggel felé az őszirózsák s most emelik lassan fejüket hogy e hívő világ vetkezi a fehér tógát mint beteg tengerbetérő vadmadarak erőtlenül emelkedik az őszi pára s egy mozdulattal pajkos napfény kapaszkodik az öreg kútgém ostorára szomorúfűzek érkeznek fáradt gólyák s leszállnak a sással ékes láthatáron emlék-párás őszi kiscsikók riadnak iramodnak a száraz-fűvű pályvákon és mi a lélek horizontjain szögesdrótkerítésekig zarándoklunk megszállottan s megáldjuk ezt az önmagán kívül rekedt világot fohásszal mindmagunkban íme száz év múlva érmindszent s a táj kicsi házak két templom temetőkert gyepes lélek-kosár aszott falu gondokban gajdoló gumicsizmás emberekkel sötét az arcuk közöny sarában caplatnak már rég mire érkezik a reggel most csodálkozva nézik mi készül az ady-portán s hogy került-e ott szilvórium nem ismerik a szót mi lehet az kivégzés árverés mi lehet az a centenárium

2019

Ady 100

1. szám

2019

1. szám

Ady 100 jönnek ők is a kerítéshez kíváncsiak s bár borostás de jó a lelkük mi elfoglaltuk bent a portát büszkék vagyunk már álarcainkat felszereltük pedig mégiscsak az övék ez a nagyranőtt világteremtő hatalom mert lelkük a földet nézi csak s ami abból kinő azért övék ez az irodalom

Kós Károly Ady - szobra az érmindszenti szülőház elött

2019

Ady 100

1. szám

Vicsai Zsolt

Ady-fantázia Haló porából vagy a róla írt emlékezések tonnányi tömegéből ha most feltámadna, tartok tőle, hogy nem bírná sokáig közöttünk... Meghökkenne azon, hogy az utcákon alig hallja beszélni azt a nyelvet, amelyiken ő egy egész nemzeti irodalomtörténetet formált a saját hasonlatosságára; kisvártatva mégis belenyugodna a tapasztaltakba, valószínűleg még román nyelvtudásával is tudna mit kezdeni. Városainkban nehezen találná a helyét: a túlfejlett betonlabirintus nyomasztólag hatna idegeire, szájszögletében a jól ismert megvetéssel tekintene szét Zilahon, Kolozsváron, de talán még Nagyváradon is. Köhögne, fulladozna a tömény kipufogó gáztól. Fárasztaná az utcákon rohangáló sok fapofa, a semmibe szegzett tekintetek; a nők túlpingált arca, kihívó viselete viszont transzba ejtené olyannyira, hogy rövid idő alatt helyi Metoo-kampányok indulnának ellene. Feltehetőleg a saját rekordjait

Melocco Miklós: Ady-oltár

döntögetné az ivásban, kipróbálná a legújabb szintetikus drogokat is. Néhány óra téblábolás után egyik józanabb pillanatában megfogalmazódna benne, hogy „No de hova tűntek a zsidó ivadékok?” (Vajon hányan vennénk a kurázsit megmagyarázni neki a történteket?) Közéletünkből néhány hét alatt ábrándulna ki. Eleinte jól esne a hiúságának, ha meghívnák mindenféle testületbe meg bizottságba, de csakhamar ráébredne, hogy számára teljesen idegen az a közbeszéd, amit az értekezleteinken nyomatunk megmaradásról, a hagyományok őrzéséről meg effélékről. A hagyományőrzésről kábé azt mondaná: „Na mi van, egyebet sem tudtok, csak a hagyományaitokat őrizni, semmi új nem jut eszetekbe?” Nagyon fájna neki a fajtánk sorsa, csendben állapítaná meg, hogy még mindig nem jött idő a csodákra... Azt hiszem, ha most feltámadna, bizonyára nem bírná közöttünk sokáig.

2019

1. szám

Áramlatok

Covaciu Norbert

Búcsú Nem sokszor hazudtam apámnak. Nem azért, mert kiérdemelte az igazságot tőlem, hanem sokkal inkább, mert morálisan soha nem tartottam helyesnek. Él bennem egy felejthetetlen emlék, amely lármás elevenséggel fészkelődik elmém bugyraiban, és néha éjszakánként fel-felböfög egyet csak azért, hogy ne tudjak nyugodtan aludni. Ahogyan közeledtem az egyetemi éveim vége felé, éreztem, hogy a láng, ami olyan tüzesen égett ifjú mellkasom alatt a tanulmányaim megkezdésekor, és ami hajtott előre a célom elérése felé, nemhogy csak alábbhagyott, hanem egyenesen kialudt. Mintha sűrű, szűnni nem akaró égi mennykő oltotta volna ki belőlem végérvényesen a vágyat a tanári pálya iránt. A harmadik év első félévében fordult meg a fejemben először, hogy el akarok menni, itt akarok hagyni mindent Vanin kívül. Először ez a gondolat csak úgy átfutott az agyamon, mint az őszi szellő, amikor bedugja fejét a nyitott ablakon, meglebbenti a fehér függönyt, áthalad a szobán, a nyitott ajtón keresztül kimegy a konyhába, megmozgatja a háziasszony szoknyáját és távozik a konyhaablakon keresztül. De ott hagyja a nyomát! Így jártam én is. Először csak szellőként futott át a gondolat bennem, hogy külföldön próbáljak szerencsét. Majd, ahogy haladtak szépen sorjában előre a hetek, ez a gondolat egyre mélyebb gyökeret vert az elmémben. Olyannyira, hogy egyetem után nem is kerestem munkát itthon, mert Vanival elhatároztuk: meghódítjuk Londont. Január 26-án mentünk Kolozsvárról az esti géppel. Két napot a szüleimnél töltöttünk, 25-én este indultunk vissza vonat-

tal Kolozsvárra. Nagyon sokat jártam ezt az utat. A kis piros magánvonatot, amely bevitt Váradig, úgy ismertem akárcsak a tenyerem barázdáit. Mikor még egyetemista voltam a szüleim közül valaki mindig kikísért az állomásig. A falu központjától, vagyis a református templom−kocsma− futballpálya hármasától három kilométer. Mindig nehéz volt a csomagom, ezért biciklire tettük, és kitaszítottuk. Most apu jött velünk. Kevés csomagunk volt, hisz értelmetlen lett volna Londonba vinni krumplilevest, húslevest vagy tört krumplit. Anyutól és mamától még a faluban elbúcsúztunk. Nem volt könnyes az elválás, legalábbis részemről nem, de ők biztos sírtak, miután mi eljöttünk. Anyu csak úgy félvállról odamondta mamának, akinek már rázkódott a szája, hogy anyu, ne mutassa ki az érzéseit! Így, felszólította a fülem hallatára. Ettől megrémültem. Vasárnaponként, mikor indultam vissza az egyetemre, mindig tele volt a vonat. Miközben haladtunk kifelé hármasban, röviden arról beszélgettünk, hogy milyen jó lesz most, mert kevesen lesznek, és lesz ülőhely. Ez csak üres locsogás volt. Apu már megszokásból tolta a biciklit, de most nem volt rajta semmi csomag. Hidegen fújt a szél, az orrunkban a szőrszálak összeragadtak. Amint kiértünk a faluból, a közvilágítás megszűnt, a sötétség szinte vakított. Apu azt mondta, hogy menjünk előre, majd jön a biciklivel a hátunk mögött. Ettől fogva nem beszéltünk, csak próbáltuk a gödröket kikerülni, és közben hallgattuk a lépteink zaját. Hátulról, aputól még néha egy-egy orrszippantás is előre szűrődött a hűvös levegőn keresztül, nem tudtam eldönteni, hogy a hideg miatt vagy a sírástól.

Senkinek sem volt kedve beszélni abban a fagyban, azt képzeltem, ha kinyitom a szám, a hideg olyan gyorsan fog végighatolni a légcsövemben, és úgy megcsiklandozza a manduláimat, hogy azok rögtön bepirosodnak, ezért inkább én is némán lépkedtem előre. Kiértünk az állomáshoz, de itt sem beszélgettünk. Csak a nagy csend és feketeség volt rajtunk kívül még ott, na meg a dermesztő hideg. Nem sokkal kiérkezésünk után elkezdtek villogni a piros lámpák és visító hangot adott ki magából a hangszóró. Ez azt jelentette, hogy pontosan két perc és ötvennégy másodperc múlva a kis piros meg fog állni, megvárja, míg az utasok leszállnak és felszállnak, majd a hidegtől rekedten dudál egyet és továbbmegy. Tudtam ezt, mert nyaranta, amíg líceumba jártam, Váradon dolgoztam. Minden reggel egy másik kis kék vonattal mentünk, a mostani pirosnak az ikertestvérével. Egy cég, csak a színük volt más. Mindig megszámoltam, hogy mennyi idő telik el a lámpák villogásának kezdetétől a vonat megérkezéséig, és furcsamód mindig ugyanannyi másodpercet számoltam, ez nem jellemző Romániában. Egyszer majdnem elkéstem. Egy hosszú egyenes vezet az állomásig, aminek még a felénél sem voltam, amikor megláttam a piros villogót. Elkezdtem rohanni, és közben számoltam a másodperceket. Azóta is mindig ezt csinálom, mármint számolok, ha vonatra várok. Mindenkinek akad furcsa szokása, vannak, akik bélyegeket gyűjtenek, mások hajó maketteket készítenek, megint mások könyveket olvasnak, én másodperceket számolok az állomáson. Nagyjából apu is tudta, hogy men�nyi ideje van, ezért gyorsan belekezdett. Valószínűnek tartom, hogy egész úton kifelé azon gondolkodott, hogy mit mondjon nekünk. Apu soha nem bánt szépen a szavakkal. Ő sofőr volt, beszélni nem nagyon tudott. Gyakran nem jutottak eszébe a szavak, olyankor csak annyit mondott, hogy izé, ni vagy hogyishívják, mongyad mán, hogyismongyák és ezeknek a vál-

2019

Áramlatok

1. szám

tozatait használta. A kedvenceim azok a mondatai voltak, amelyekben egyszerre használta ezeket, és szinte semmit sem lehetett megérteni belőle. Akkor is használt ilyen szavakat pótló szavakat, de furcsamód megértettem, hogy mit akart mondani. Mondandója elején semmi különös nem volt, az ilyenkor szokásos, ami ebben az esetben elvárható egy szülőtől, de monológja végére egy nem várt kérdést szegezett nekem. Hirtelen jött, nem voltam rá felkészülve, meg is dermedtem egy rövid időre. Apám azt kérdezte elcsukló hangon, hogy rossz apa volt-e, pontosabban így kérdezte: fiam, ugye nem voltam olyan rossz apa? Utólag örülök, hogy sötét volt, és nem látta az arcom. Mit lehet egy ilyen kérdésre mondani? Ha valaki így kérdez, akkor szinte előírja a választ. Válaszoltam neki. Kezet fogtunk, megpuszilt kétfelől, majd Vanit is, mindezt szótlanul, és elindult át a sínen, még mielőtt megérkezett volna a szerelvény. Ezt egyébként soha nem csinálták, sem ő, sem anyu, mindig megvárták, amíg elmegy a vonat, csak aztán indultak haza. Ahogy távolodott tőlünk, úgy egyre hangosabban hallottam a fülemben, hogy hangtalanul sír. Felültünk a vonatra. Rengeteg ülőhely volt, Vani előrement, én átmentem a másik oldalra az ajtóhoz, kinéztem az ablakán, és halványan mintha láttam volna a biciklit toló édesapám körvonalait távolodni. Azon tűnődtem, hogy hol van az én apám, mármint hogy hová lett. Erős volt és magabiztos, mindig határozott, kiállt az igazáért, megvédte a nők becsületét, szinte mindig betartotta a szavát, és állandóan szigorú volt velem, érzelmeit nem mutatta felém. Érzelmeit soha nem mutatta ki felém. Teljesen eltűnt a sötétben. Víziót láttam magam előtt. Már kezdett meghajolva járni, nem nagyon, csak egy kicsit. Egy határozott gondolat gyorsan elűzte: apám sírt, ezt elképzelhetetlennek tartottam korábban. Mi lett apuval? Ez a kérdés foglalkoztatott egész Kolozsvárig. Kifelé bámultam, a hideg sötétséget néztem, amiben az

2019

1. szám

Áramlatok

én apám könnyes szemmel, fejét a földre szegezve bandukolt hazafelé. Keveset beszéltünk Vanival. Már majdnem beértünk Kolozsvárra, mikor megkérdeztem, hogy hallotta-e, mit kérdett apám tőlem a bú-

csúzáskor. Azt mondta, hogy tisztán értette, és azt is, amit válaszoltam neki, és még halkan, lesütött szemmel hozzátette: jól tettem, hogy hazudtam.

2019

Áramlatok

1. szám

Az utolsó előtti éjszakám Az éjszaka közepén ébredtem meg, szörnyű álmom volt. Gyermekkoromban álmodtam ehhez hasonlókat, de azok merőben másak voltak: szörnyekkel, szellemekkel, háromfejű sárkányokkal és földönkívüliekkel. A mostani inkább horrorisztikusnak mondható, pedig édesanyámmal álmodtam. Indulás előtti éjszaka történt. Augusztus volt és nagyon meleg. Vani szüleinél ebédeltünk, amikor apu felhívott, és azt mondta, hogy mihamarabb menjek egy főváros közeli öregotthonba, mert nagyon nagy a baj, és azt is említette, hogy nemsokára késő lesz. Odasiettünk. Miközben lépkedtünk az idősek otthona folyosóin, az épület hirtelen kórházzá változott, mindenfelé orvosok és nővérek rohangáltak fel s alá, egyes betegek fájdalmukban ordítoztak, nyögtek, mások csak hörögni tudtak. Egy szőke hajú, középmagas nővértől megkérdeztem, hol találom a szüleimet. Miután útbaigazított, betértünk egy hosszú, kivilágítatlan folyosóra. Ahogy haladtunk előre, a nyögések egyre elhalkultak, de ez a csend még félelmetesebbé tette a kórházat. A folyosó végén pislákolt egy égő. Vani biztatott, menjünk tovább, én nem akartam. Vissza szerettem volna menni, ki ebből a förtelmes épületből, messze ettől a hátborzongató helytől. Minden ajtó nyitva volt, kétágyas szobákban többnyire magatehetetlen betegek feküdtek. A kórházban ápoltak nyögése már nem hallatszott, helyette mintha anyu gyenge hangját hallottam volna kiszűrődni az egyik szobából. Megrémültem, pedig örülnöm kellett volna, mert ez azt jelenti, hogy él. De a hangja alapján mintha élőhalott lett volna. Odaértünk ahhoz az ajtóhoz, ahonnan anyám hangja szűrődött ki. Most már tisztán értettem, hogy mit mond. Megszo-

rítottam Vani kezét, benéztünk az ajtón. Láttam aput a szoba egyik sarkában, befelé fordult, és meghúzta a kis üvegét. Anyut is láttam, a szemem látta, de az elmém nem akarta felfogni. Vani kinn maradt, bementem. Anyu meztelen teste a kis ablak alatt lévő asztalon hevert. Úgy néztem, műtőasztal. A feje pedig egy másik, jóval kisebb és az ajtóhoz közelebb lévő pulton. A fej befelé fordult, de láttam, jár a szája, és hallottam is a hangokat, azt mondta: úgy hiányzik a fiam – élete összes keserűsége összegződött a szavaiban. Kedvesen szóltam hozzá: szia, anyu, itt vagyok. Ijedten megfordult, majd azt mondta, hogy megijesztettem, és azt, hogy jó látni engem, és azt hogy most már meghalhat, mert ez volt az utolsó kívánsága. Megnyugszom, azt felelem neki, hogy ne beszéljen butaságokat, meglátja, meg fog gyógyulni. Furcsamód még én is elhiszem ezt, mert egycsapásra természetessé válik számomra, hogy emberi fejeket helyezzenek át más testekre. Ezután kívülről látom magam, mosolygok, nem tudom megállapítani, hogy azért, mert elhiszem, minden rendben lesz, vagy csak azért, mert anyuval akarom elhitetni. Minden megszűnik körülöttünk, csak ketten vagyunk, egyszerre látom magam teljes életnagyságban és anyám fejét, mindketten mosolyogunk. Kellemes érzés fog el. Ezt követően egy fehér vakító villanást láttam, és felébredtem. Zaklatottan vert a szívem, erősen verejtékeztem. A következő pillanatban tudatosult bennem, hogy mindez csak egy kellemetlen álom volt csupán, örülnöm kellett volna, mégis keserűséget, szomorúságot és ki tudja, mit éreztem. Görcsösen próbáltam vis�szaaludni, nem sikerült. Egy gondolat nem hagyott nyugodni: megéri elindulni?

2019

1. szám

Áramlatok

Várni Egy novellát készültem írni az apa-fiú konfliktusról, a szerkesztő már két hete várta. Papírra vetettem néhány mondatot, azonban valami megzavart munkámban. Sikítást hallottam a szomszédból. Luca volt az, a szomszédék tízéves fia. Az anyja azt szerette volna, hogy a gyerek öltözzön fel vastagon, mert kint hideg van, tudniillik el akarnak menni valahová, hogy hová, azt nem értettem. Egyre hangosabban ordítozott a fiúval, aki egyre hangosabban sikított, azt kiabálta, hogy anya, ne, ne, neee. Majd lódobogásszerű hangok szűrődtek át a hajszálvékony falakon. Kergetőztek. Közben Luca hangja sírásba fulladt. Gyakran csinálták ezt. Felnéztem papíromból, letettem ceruzámat és a közös falra révedtem. Elképzeltem, ahogyan a konyhából a fiú berohan a szobába, megkerüli az ágyat, az anyja utána, majd mikor majdnem elkapja, Luca felugrik az ágyra, átvágtat rajta, újra ki a konyhába, és itt a házsártos nőszemély sarokba szorítja, a gyermek ordít torkaszakadtából, a nő pedig püfölni kezdi. Először csak az öklével, majd nyújtófával, fazékkal, húspotyolóval, mindennel, ami a keze ügyébe akad... A valóságban a fiú újra sikoltozni kezdett. Miután elérte a száján kiadható legmagasabb hangot, egyre halkabban ordított már, de nem így az anyja, aki miközben folyamatosan verte a gyereket, ocsmány átkokat kiabált rá. Hónapok óta ez ment. Másfél éve laktunk az ötödik emeleti blokklakásban, és már az első hetekben észrevettük, hogy a szobánk felőli szomszédok nagyon zajosak. Nem éjszakába nyúló összejövetelekről volt szó, nem is arról, hogy éjfélben mosogatnak, sőt még csak arról sem, hogy hangosan megy a tévéjük a konyha-nappalijukban, mert ezek mind hozzá tartoznak a blokkléthez. Mindezt tudtuk, mikor megvettük a lakást, számoltunk is ezekkel

a járulékos kellemetlenségekkel. De az, hogy szerencsétlen kölyköt naponta verni fogják, és mi ennek fültanúi leszünk, az nem volt belekalkulálva az árba. Elővettem a telefonom, beírtam a keresőbe, hogy eladó házak a környékünkön. Ezek után szó sem lehet róla, hogy egy adódó alkalommal ne házba költözzünk. Mindig is ódzkodtam a blokklakástól, kezdetben azt hittem, csupán azért, mert vidéken nőttem fel. Mára határozott véleményem van róluk: ezek a tákolmányok nem embernek valók, így ha költözünk, akkor csakis kertes házba. A szomszéd fiút közben még mindig verték. Több okom volt a mérgelődésre: nem találtam árban megfelelő házat – ez volt a kisebbik bosszúság –, nem haladtam a novellámmal, de mindközül az zavart a legjobban, hogy szegény gyereket teljesen megnyomorítják. Ha jobban belegondolok, azt kell mondanom, valójában a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. A tudatom legmélyén éreztem, hogy valamit tennem kellene, csakhogy azon kívül, hogy hallgattam és elképzeltem a fal túloldalán történő eseményeket, és sajnálkoztam a helyzeten, valójában semmit sem tettem. Közben a feleségem lejött a tetőtéri szobából, velem kezdett el veszekedni azért, mert a szomszédok már megint ölik a gyereket. Ekkor egy hatalmas, minden korábbinál hangosabb ordítás hagyta el Luca száját. Nem lehetett érteni, mit mondott, biztosan azt, amit mindig: anyu, ne! Ekkor a feleségem határozott léptekkel odarohant a közös falhoz, láttam a tekintetén, most hiába próbálnám leállítani, bármit is mondanék vagy tennék, hatástalan lenne, ezért nem tettem és nem mondtam semmit. Miközben öklével döngette a falat, én magamban szidtam a vállalkozót, aki megnyerte a pályázatot, és ráépített még egy emeletet az amúgy négy

emeletesre tervezett tömbházra. Közben a sírás és kiabálás csak nem akart halkulni. Láttam, a feleségem arca elvörösödik, abbahagyja a dörömbölést, és hosszú, egyenes léptekkel megindul a bejárati ajtó felé. Tudtam, hogy innen nincs visszaút, most át fog menni, és megmondja nekik. A gyerekverő szomszédok rendszerint téma volt nálunk; nem csak kettőnk között, a családtagokkal és a baráti körünkkel is megosztottuk helyzetünket, akik egyszerre sajnáltak minket és szerencsétlen Lucát. Mikor nyáron ideköltöztünk, csak hetente egyszer, esetleg kétszer hallottunk veszekedést, azonban nem ilyen nagyokat, mint mostanában. Kezdetben nem szűrődtek át olyan hangok, amelyekből arra következtethettünk volna, hogy verik a fiút. Most már tudjuk, miért. Időközben kiderült, hogy falun élnek a nagyszülei, és nyáron, illetve amikor vakáció van az iskolában, a szülők előszeretettel lepasszolják egyetlen gyereküket a nagyszülőknek. Ellenben iskolaidőben a veszekedések, verekedések mindennaposak voltak. Rendszeresen jöttek, mint az esti gyors, néha kisebb-nagyobb késéssel, de mindig megérkeztek. Mi is tudtuk, hogy ha este hét óra van, akkor matek házi, és ha matek házi, akkor verekedés. Egy ilyen hét után, egy esti késdobálás meghallgatását követően nem tudtunk elaludni, sokáig csak forgolódtunk, míg egyszer én már nem bírtam tovább: szerinted jelentsük be őket? Hosszú csend következett, már-már nem tudtam eldönteni, hogy a feleségem alszik, vagy csak így tér ki a válaszadás alól. Hajnali három is lehetett, mire abbahagytuk a helyzetelemzést. Minden oldalról megvizsgáltuk a problémát, és arra jutottunk, hogy még nem lépünk. És így telt el majdnem másfél év. Egészen a mai napig. A feleségem feldúlva jött vissza a lakásunkba. Azt mondta Florentinának, hogy legyenek tekintettel a szomszédokra is, valamint ne verjék állandóan azt a gyereket. Az a nőszemély pedig egyszerűen csak rácsapta Vanira az ajtót, miközben valami

2019

Áramlatok

1. szám

olyasmit kiabált sipító hangján, hogy majd te is megtudod, ha gyereked lesz. Ezen még én is felháborodtam. Kezdett bennem teret nyerni az a gondolat, amit a feleségem már rég tudott: ezekkel nem lehet szépen beszélni, hiába is próbálnánk. Vani a kezébe vette a telefonját, és a rendőrséget akarta hívni, de szerencsére le tudtam beszélni róla. Azt mondtam neki, hogy előbb hadd beszéljek Sergiuval, Luca apjával. Elég jóban voltunk. Kicsit kemény férfi, majdnem olyan magas, mint én, tíz évvel idősebb nálam, a gumigyárban dolgozik nehéz, fizikai munkát, jó erőben van. Nem mintha félnék tőle, de megfordult a fejemben: ha verekedésre kerülne a sor, akkor biztosan legyűrne. Reggel hatkor nem hallottam, hogy munkába készülődött volna, úgyhogy valószínűleg kint sörözött a városban a haverjaival, ugyanazokkal, akikkel szombat esténként náluk szokott inni és röhécselni, akik közül az egyik mindig a lépcsőházban cigarettázik, amitől iszonyú büdös van még vasárnap reggelente is. Azt javasoltam Vaninak, hogy mielőtt lépéseket tennénk, jobb lenne, ha szövetségeseket keresnénk. Javasoltam Matild nénit, akinek éppen alattunk van az egyik szobája és a konyhája, a másik két szobája pedig a hangos szomszédok alatt. Matild nénivel a kapcsolatunk nagyon különleges. Ideköltözésünk után nagyjából két hónappal, egy este, amikor a feleségem fürdött, én pedig önfeledt olvasgattam az ágyban, örültem annak, hogy Luca vidéken van, valaki kopogott az ajtón. Eleinte nem zártuk a bejárati ajtót, majd egyszer a feleségem azt álmodta, hogy Luca egy nagy késsel elvágta az alvó szülei torkát, majd a nyitott ajtón bejött hozzánk, megállt az ágyunknál, és mikor rápillantott a véres fiúra és a kezében tartott késre, a fiú azt mondta Vaninak, hogy most mi jövünk, mert nem csináltunk semmit, mert nem segítettünk neki. Azóta zárjuk az ajtót. Szóval, Matild néni állt ott, mikor kinyitottam. Idős, hosszú ősz hajú nyugdíjas. Szúrós volt a tekintete. Nem szóltam semmit egy ideig. Vártam, hogy ő

2019

1. szám

Áramlatok

kezdje, mivel ő jött hozzánk. Első pillanatban azt hittem, hogy valamit el akar adni, de nem láttam nála semmit, ezért vártam. Azért sem szólaltam meg, mert olyan érzésem volt, hogy ez a nő magyar, így magyarul kellett volna megszólalnom. Viszont ha román, és én magyarul szólalok meg, nevetségessé válok. Biztos voltam benne, hogy ő is ugyanezeket gondolta végig. Farkasszemet néztünk. Néhány másodperc múlva románul azt kérdezte, hogy megy-e nálunk a víz. Nem tudtam mire vélni ezt a furcsa kérdést, zavaromban visszakérdeztem, hogy miért? Azt válaszolta, hogy az ő vízórája is forog. Mire én szemberöhögtem, azt mondtam neki, hogy akkor állítsa le a csapot. Kiderült, hogy úgy forog a vízórája, hogy nem használja a vizet. A munkások az ő vízórájához kötötték be a mi vízcsövünket, így amikor megengedjük a csapot, a mi vízóránk is és az övé is forog. Hát igen, a munkások és a vállalkozó már megint eszembe jutottak, és nagyon szépeket kívántam nekik. Néhány napon belül megoldottuk a problémát, és bár nem leszünk soha barátok, de legalább négyre nőtt azoknak a száma, akiket ismerünk a blokkból. Nem is e miatt nehezményezett a feleségem Matild nénire, hanem az esett neki rosszul, hogy meggyanúsított minket, miszerint szándékosan lopjuk az ő vizét. Nem voltak jóban ők ketten, ezért küldött engem le az idős asszonyhoz a feleségem. Mit tehettem volna, az ember nem mondhat nemet egy mérges nőnek. Bekopogtam, illedelmesen elnézést kértem a zavarásért. Behívott, én pedig megígértem, hogy rövid leszek. Szépen felvezettem a mondandómat. Először érdeklődtem, hogy nem hallott-e furcsa hangokat, kiabálásokat, gyereksírást fentről. Azt mondta, hogy nem, bár néha hallja, mintha Luca szaladgálna, de ezt ő már megszokta az iskolában annyi éven keresztül, majdhogynem jól is esik neki néha hallania. Majd a nyugati országokra és a családon belüli erőszakra tereltem a szót, megemlítettem neki, hogy a jogi keret hazánkban is

adott, azonban az emberek kevésbé éreznek felelősséget aziránt, ami mondjuk a szomszédjukban történik. Ekkor láttam rajta az első jeleket, mintha zavarba jött volna. Szerintem ő is pontosan tudta, hogy mit művelnek szegény fiúval, csak inkább hallgatott. Egy másik rendszerben nevelkedett. Távozásom előtt arra kértem, jobban figyeljen oda, mert mi elhatároztuk, hogy este beszélünk Sergiuval és Florentinával, és ultimátumot adunk nekik. Ha nem változik semmi, akkor jelentjük az esetet a hatóságoknál. Mikor arra kértem, hogy figyeljen és füleljen jobban kicsit, még inkább zavarba jött, szaggatottan beszélt, változó hanglejtéssel, és nem nézett rám. Az fordult meg a fejemben, hogy ennek a jóasszonynak az első dolga lesz beárulni minket Sergiunak, még mielőtt én beszélhetnék vele, és lehet, nem jól döntöttem, amikor szövetségeseket kerestem, ezért máshoz már be sem kopogtattam. Amikor elmondtam Vaninak, hogy mi történt Matild néninél, ő szemrehányóan közölte velem: én megmondtam neked, hogy ebben az öregasszonyban nem lehet bízni. Az nem igaz, hogy nem hallja, bezzeg a vizet azt hallotta, meg hallja, amikor megengedjük a fürdőben a csapot, az, ahogy ezek veszekednek – kezével a szomszédék konyhája felé mutatott – az még a földszintre is lehallatszik, csak senki sem szól semmit, mindenki hallgat. Én is csak hallgattam, valahol azt olvastam, hogy a hosszú házasság titka, hogy néha tudni kell hallgatni. Az igazság az, hogy nem is tudtam volna ellenkezni, ezért inkább csak bólogattam. Estefelé, mikor már majdnem befejeztem a novellám, a feleségem lassú léptekkel bejött a szobába és leült mellém. Megszólított, azt mondta, hogy átgondolta még egyszer. Ránéztem, mire lesütötte szemeit, mintha szégyellne valamit. Visszanéztem a papírlapra, olvastam a mondataim. Egy kis szünet után elárulta, hogy mire gondolt, még ne jelentsük fel őket, előbb csináltassuk meg az engedélyt a manzárdra, mert

ha mi ezt meglépjük, akkor ők is biztosan bejelentenek minket, hogy engedély nélkül építettünk padlásszobát – ezt mondta halk, lágy hangon. Nem szóltam semmit. Emlékfoszlányok villantak fel a gyerekkoromból... Vajon a jobb oldali szomszédunknak, Magdi néninek, és a baloldalinak, az öreg székely Dénes bácsinak eszébe jutott-e valamikor, hogy kihívják a rendőrséget vagy a gyámügyet? Vajon nekik milyen ügyet kellett hamarabb elrendezniük,

2019

Áramlatok

1. szám

mielőtt felhívták volna a hatóságokat? A város lakossága ünnepre készülődött időközben. A főtéren már napokkal korábban felállították a színpadot, a főpróbát is megtartották két nappal a nagy esemény előtt. Az utcákon ünneplő tömeg, mindenki boldog, mindenki örül. Néhány ember biztosan nem: egyikük egy novellát próbál görcsösen befejezni, másikuk a szomszédjában lakik, Lucának hívják. Társait is Lucáknak hívják.

2019

1. szám

Áramlatok

Kósa Mátyás

A csontok útja Szerinted, bennem még nem merült fel az a kérdés, hogy mi ez a hely? Szerinted, nem ezek az első kérdések, amiket feltettem magamnak? Ha az emberi tűrőképességet tesztelik ezek a nyomorultak, hát sok sikert! Az őrület határait keresik? Akkor fordulhatok vissza, mert azt már rég elhagytam. De miért én? Mert azt a legkönnyebb elrabolni, akinek nincs miért szöknie. Kinyitom a szemem. Felkelek. Fáj a fejem. Alvászavar. Kávé, kenyér és egy kis sajt. Igazi úri lakoma. „Mi vagyunk a zsidó”. Tajgetosz-pozitívnak mondanám magam. De van olyan, akinek értékes vagyok. Sok az ilyen ember. A házamat is körülállják. Igazi úri ház. Nem értem, mit mondanak. Keménykalapos emberek. Szeretik a fajtám. Nagyon is.

Hölgyeim és uraim! Igazi úriember vagyok. Igazi úri környezetben. Házam tiszta, takaros. Kopognak. Ajtót nyitok. Pár kedves, erős állkapcsú férfi, kikísérnek. Visszanézek. Látom az ágyat, melynek a matracából hiányoznak a rugók. A koszos vécécsészét, melyről a szart kellett felnyalnom, hogy ne haljak éhen. Becsukódik a barakkajtó. „Arbeit macht frei.” Letérdelek a hideg betonra. Egy hideg valamit érzek a tarkómon. Egy pisztoly felkerepel. Mindenki állat, most kiderül, én milyen vagyok. Kezem lehanyatlik. Elvesztem az eszméletem...

2019

Áramlatok

1. szám

Márton Evelin

Mambo caliente (részlet egy készülő regényből)

Mottó: A sirályok sohasem sírnak? (én)

1. Egész este egy József nevű emberrel szemben ültem. Nem, nem ács. Vasesztergályos. Nem, nem te voltál. Valaki más. Keveset szólt, Gondolkozhattam volna, miközben néztem, de a felesége egy egész lépcsőháznyi ember helyett beszélt. Egyszerre akarta elmesélni az elmúlt 58 évet a véleményével együtt, amelyet különféle dolgokról alkotott az említett évek során. A házasságtörés nem került szóba, sem a félrelépések, ha voltak, de miért ne lettek volna, csak a kis testi drámák, no meg a felszínes csetepaték, irigységek, örökségek, vagyoni állapot, kevés lelkiállapottal fűszerezve. Fogytak a cigaretták, és néha hűs téli levegőt engedtünk a szobába. Fogyott a bor is, a szavak meg csak gyűltek, mondatokká alakultak, és halkan fojtogattak, mint a szén-monoxid, enyhe rosszulléttel és álmossággal jelezve a halál közeledtét. Hazafelé csúszott az út, üres voltam, felfújt disznóhólyag egy középkori ház ablakkeretére feszítve, homályos volt a kinti világ, az utcasarkok, mint éles kések csúsztak a bordáim közé a szívemet keresve, melyet elhagytam volt valahol, kitettem, tanulja csak meg, milyen a testen kívüli lét, milyen az, amikor csak úgy a semmiért kell létezzen, semmi dolga nincsen, nem működtet semmit, habár van bankszámlája, az szinte mindig üres, tulajdona más

kezén, kezén gyűrű, mely tulajdon mivoltát jelzi, állandóan lötyög, szerencsére van az ujjon egy bütyök, amely megállíthatja a lecsúszást. A szív kezén gyűrű, tulajdon? Miről beszélünk itt? Mi ez a képzavar? Talán a szilveszteri pezsgő ártott meg, talán a tavalyi levegő fogyott el, de mi az, hogy tavalyi levegő, tavalyi hó, tavalyi szív, tavalyi szívás, kit érdekel, kérem, a tulajdon, illetve kit nem, és ha nem, miért nem, mivel tudja megmagyarázni, kimenteni magát ebből, másból, bármiből. 2. A mezőben két róka futott, lobogtak a farkak az éjszakában, a hold is ott ült fent, ahol szokott, és én rád gondoltam, meg a tenger zúgására, és arra, hogy mennyire gyáva vagyok, és milyen merész e gyávaságban, és az egyik róka hosszan nézett rám, biztos akart lenni abban, hogy átjuthat az út túlsó oldalára, ahol a társa már messze bent járt a magasra nőtt nád között. Ön oly komolytalan – mondta volt valaki a jó Aloisnak. Már nem emlékszik arra, milyen körülmények között hangzott el ez a mondat, de rengeteg lehetőség rejlett benne, lehetett valaminek a csodálatos kezdete, valaminek az édes közepe, valaminek a keserű vége, de lehetett bármi más is, nem csak ismerkedés és búcsúzás az élet,

2019

1. szám

Áramlatok

még akkor sem, hogyha a legtöbbször ez a kényszerképzet uralja a gondolkodást. Emlékeznek még Hórum királyfira és az ő szerelmesére, Aloisra? Honnan is emlékeznének. Már ők maguk sem tudják, hol vannak, hogy vannak, hogy is vannak ezzel a szerelemmel, hogy is van ez a szerelem, az a szerelem, a szerelem maga, ördög és menny, angyal és pokol, királyfiak és negédes szépasszonyok, csalafinták, álnokok, a létezés őrültjei, a halál tündérei, átkozott boszorkányok, hálójukat szövő hálószövők, cselszövők, bajkeverők, méreg- és szarkeverők, mérlegképes könyvelők, előkönyvelők, Isten bárányai és az ő juhászuk, ki szüntelen keresi juhait, édesen szóló pásztorok, csillagszemű kiályfiak hosszú bundában, hosszúfarkú üstökös, kurtafarkú malac, szerencsepénz egy kút mélyén, a káván varjak, a vízben csak a holdvilág, csak a csillagos ég, csak a felhők, csak a levegő, csak a levegő... 3. Az év első napján, annak virradatján, ki tudja, mi lesz, nem is jó tudni, hasznavehetetlen, elkerülhetetlen, visszafordíthatatlan, megállíthatatalan, mozdulatlan, kendőzetlen, elfojthatatlan, állhatatlan, eszméletlen, kíméletlen, végeérhetetlen paplan. Sárga sárkányok egy kínai köntösön, foszladozó szálak egy bugyin, meztelen bőr, forróság, fagy, hajnal, még egy pohár pálinka, aztán még egy, s még valami, bármi, ami leállítaná a leállíthatatlant, mely elhozza az eszméletvesztést, az álmot, a menekvést, csónakot a háborgó tengerre és játékos kedvű delfineket, akik feldobnak a csónakba, életet mentenek, partra tolnak, minek a partjára, kinek a partjára, az majd kiderül. Egy kis vidámságot, kérem! – mondja Atticus. Mégiscsak az év utolsó napja van, ne mondja, kérem, hogy ilyenkor illik szomorkodni, maga nekem nem ezt ígérte, örömöt és boldogságot ígért, ha nem is az év minden napjára, de majdnem mindegyikre. Ne legyen szomorú, kérem, hát

ezért fektettem magába ennyi energiát? Ezért vesztegettem magára a drága időmet, hogy nekem még az év utolsó szent napján is búskomor legyen és trombitaszólókat hallgasson? Ki magának, kérem, ez az Arturo Sandoval, és ha már ennyire odavan érte, nem tudja, kérem, hogy a mambo, az alapvetően vidám és mindenképpen élettel teli? Hová lett magából a lüktetés, hová a forróság?! Hová veszett el, kérem, szép szeme csillogása, mellyel annak idején engem megbabonázott volt, és úgy jöttem elő fedeles kosaramból, hogy majd nyakamat szegtem, és közben elfelejtettem minden mást? Igyon, kérem, valamit, igyon, igyon sokat! Ne igyon többet! Ne igyon annyit folyton! Miért kell mindig berúgjon, miért csak mással boldog, hogyha részeg, régebben velem is az volt. Tegyen bármit, bármit, amit megengedek, csak legyen boldog, ma kötelező boldognak lenni, még akkor is, hogyha elméletileg semmi oka nincsen rá. Hagyjuk az elméletet a bús fenébe, hívjon fel valakit, menjen valahová, ne menjen el, jöjjön vissza, ne hagyjon el, sose hagyjon el. Bárkit elhagyhat, csak engem ne, még magát is elhagyhatja, csak engem, engem ne hagyjon. Maga képes rá, maga bármire képes, ha akarja; akarja kérem, csak egy mosolyt, csak kettőt, igyunk valamit, gyújtsunk rá, legyen valami, legyen bármi, legyen akármi, ha nekem is kedvemre való, ami lesz, ámbár legyen. Ne féljen, ne vegyen mindent olyan komolyan. Engem mindig vegyen komolyan! Én nem viccelek! Én nem köntörfalazok! Én mindig csak azt mondom, ami az igaz, a szép, a jó, én, én, én mindig a jót akarom! Hogy milyen áron, és milyen úton, mindegy. Higgye el, csak a javát akarom örökké, hát mosolyogjon, hát sokat kérek? Hát bántom én magát azzal, hogy azt kérem, követelem, előírom, felszólítom, hogy legyen boldog? Szilveszter van, az ég szerelemére!

4. A szívet egyelőre a fagyasztóba tettem, majd később kezdünk vele valamit – mondta Alois negédesen mosolyogva az ő urára, Atticusra. Szeme sarkában, mint fénylő aranyszálak, díszes hímzésben apró ráncok égtek. A ráncokban csillámpor, kis só, régi könnyek maradványa. Nem lesz az már friss többet soha – mondta Atticus a képernyőre meredve. Dehogynem, drágám. Ezek a modern gépek, kérlek, már képesek megőrizni az anyag rugalmasságát – válaszolta a figyelmes Alois, aki árgus szemekkel felügyelte háztartása minden ágazatát. Valami jó film? – kérdezte még, miközben a fürdőszoba fele hullámzott királynői pólójában, amely alól rózsaszínű kislánybugyi kandikált ki. Volt még némi hús a testén, még nem nézett ki olyan borzasztóan rosszul. Még nem is volt különösebben öreg, és szerencsére nem is foglalkoztatta a kora. Atticus állandóan a kifürkészhetetlen jövőtől rettegett, és apokaliptikus jósatokat nyilatkoztatott ki. Jóslatait véve alapul Atticus három-négyszáz éves legalább. Szegény fiú – sóhajtott fel Alois, de nem lehetett tudni pontosan kire érti ezt. 5. Ez Arturo Sandoval! Tekerd hangosabbra - szólt rá Alois a békésen vezető Hórumra, aki ijedten kapta el a kormányt, mert az előttük vezető patkányszürke autó hirtelen befékezett. Ajókurvaanyád – mondta Hórum, és kigyúltak fülei az idegességtől. Tesla – villant be Aloisnak, és hirtelen vihogni kezdett. Szeretlek – mondta szomorúan Hórum az egyre közeledő távolságra meredve és az elkövetkező reménytelen sírásokra gondolva. Hogy Aloist kisírja magából mindörökre, arra már semmi esélye nincs, ahhoz már nem elég fiatal, ahhoz már túl sok mindent látott. 6.

2019

Áramlatok

1. szám

Aloisra kiszámíthatatlanul telepszik rá a bánat, nem lehet sehogy sem belőni, mikor jön, mikor megy, egyáltalán mi okozza, azaz mi váltja ki. Általában a zene, mely emlékeket és ábrándképeket ébreszt odabent a fejünkben, ahol végeérhetetlen mozifilm pereg. Vagy a lelkünk volna az, ahol mindez történik? Semmi értelme elválasztani a kettőt – gondolja Alois, és felnyit egy üveg vörösbort, miközben újfent elszomorodik. Hogy egész pontosan miért is, azt ő maga sem tudja. Talán mindenért, ami már elmúlt, és soha többet nem jön vissza, csak mint az álmok, melyekből pár percre boldogan ébredünk. Vagy ellenkezőleg, izzadtan, rémülten eszmélünk fel. De vannak azok az álmok is, melyekből lehetetlennek tűnik kijönni, de aztán így vagy úgy, csak felébred az ember. Agyunk és lelkünk alvás közben filmeket forgat, hogy megnyugtasson, vagy még jobban összezavarjon minket. Közhely ide vagy oda, de tévedéseket tévedésekre halmozunk. Bocsánat, bűnöket bűnökre. Na jó, hibákat hibákra. És mind így.Tudodhogynincsbocsánathiábahátabánat 7. Megijesztettelek az előbb? – kérdezte félénken Hórum, és Aloisra sandított. Nemrégiben kászálódtak ki egy mezőnek tűnő, de mocsárnak bizonyuló helyről. Hórum káromkodva tekergette a kormányt, Alois bizakodva nézte a sarat, és azt sem bánta volna nagyon, ha mégis beleragadnak. De kijöttek belőle. Mi más volt ez, ha nem a gondviselés keze? – gondolta a szívében lapuló Jézuskájára gondolva Alois. A Jézuska majd minden gondolatában ott volt, úgy kapta volt ő ezt a Jézuskát már, amikor megszületett, hogy kitől vagy honnan, az ugye nem világos, de nem is képezi vita tárgyát. 8. A felek abban ugye egyetértenek, hogy a fagyasztóban tárolt szív csupán egyiküké

2019

1. szám

Áramlatok

lehet, mert félbe vágva elveszíti minden funkcióját. A félbe vágott szív már úgy igazán semmire sem jó, legfeljebb kipreparálva elhelyezhetjük valami vitrinfélében, befőttes üveg is megteszi, nem olyan nagy az emberi szív, nekem elhihetik, láttam már többet belőle, ügyvédi pályám előtt ugyanis kórboncnoknak készültem, és évekig dolgoztam, kérem, egy szakvállalat alkalmazásában. El sem tudják képzelni hány embertársunk, hahaha, szíve vágya, elnézést, hahaha, hogy a szívét bebalzsamozzák nekije, és családjuk lehetőleg az előszobában tartsa azt a kínai váza és a fogas között. Vagy csak úgy, bárhol a lakásban. Igaz, volt olyan is, aki azt kérte, hogy a nemes szervet más nemes szervek társaságában ne hű neje, ura mellé helyezzék el örök nyugalomra, hanem lehetőleg egy másik kontinensen, de ha ez anyagilag teljesíthetetlen óhaj, akkor legalább egy ólomládikóba zárják, hogy semmiféle bántódás ne érhesse. És ön mit válaszolt ezeknek az ügyfeleknek? Az attól függött kérem, hogy pillanatnyi elmeállapotomban szimpatikus vagy antipatikus volt az illető. De volt olyan is, hogy utolsó percben meggondoltam magam, és nem teljesítettem, vagy éppen ellenkezőleg mégis teljesítettem a végakaratot. Az árát persze mindennemű döntésemtől függetlenül behajtottam a hozzátartozókon. Az akaratnak ára van, kérem, függetlenül attól, hogy eléri-e célját, vagy sem. 9. Ön igazán könyörtelen – mondta volt valaki egyszer Aloisnak, nem emlékszik már milyen körülmények között, de hát az illető természete mégis kikövetkeztethető ebből a mondatból. Alois hajója szerelmi drámák forró vizein hánykolódott. Nem élhetek muzsikaszó nélkül – dúdolta Alois hajnalban a vécékagyló fölé hajolva. És utálom a sötétséget – mondta még. Haja lágyan előreomlott, de szerencsére nem ért a vízbe, karját, mint döglött

hattyú a szárnyát, maga mellé ejtette, aludt az árva, és aludt a víz alatta, és fölötte lassan pergett holmi mész, a fenti szomszéd újra hangosan sír, mindennek vége, itt az édes kikelet, a gólyák lassan visszafordulnak, sokan odavesznek útközben, és errefelé sem kíméletes hozzájuk az idő. Meg az ember. Alois felfedez egy új bandát, kedveli őket, legalább annyira, mint Arturo Sandovalt és a róla szóló romantikus filmet. Egy javíthatatlan romantikus kisgyerek lakik benne, hogy fiú-e vagy lány, azt ő maga sem tudja, és ez nem is érdekli különösebben. Aloisnak nem nehéz például szeretni, az neki könnyen megy, a legkönnyebben, akárcsak a pillanatnyi fellángolás, ijesztően gyorsan begyúló és kialvó tüzek, tűzhányók és haldokló sárkányok laknak benne, akik már megsebezve kerülnek elő, tulajdonképpen már nem tudnak védekezni, de a büszkeségük pár percre még talpra állítja őket. Alois haldokló sárkányaira néz egy gödör tetejéről, rózsákat dobál rájuk és pár marék földet, majd fütyörészve továbbmegy. Mély kutakba esik, amilyenek csak Mandzsúriában vannak, és ahonnan a hold csak diónak látszik, és odalent az ember teste lassan, nagyon lassan elrothad. Ha arra jár valaki, és kihúz, az csak a gondviselés vagy a sátán lehet, a véletlenek hihetetlenek, bár olyan jó lenne hinni bennük. Bocsánat – mondta reggel Alois a víztükörnek, és mint lassú teknős lekászálódott a vécékagylóról. Fájós dereka alá törülközőt terített, és újfent álomba merült a hideg csempén, fejére lassan pergett a mész, tagjai kihűltek, álmában melege volt, majd egyszer leáll a vérkeringése, odabent kicsit minden összeomlik, és állóképpé merevedik, egy régi füzet lapjai közt sárgul és kopik, nem emlékszik már rá senki, és már ő sem tudja kire emlékezik, forróságot érez, megmagyarázhatalan édességet, mely mint az orgazmus, úgy lepi el a test minden sejtjét.

10. És a bánat észrevétlenül a hátunk mögé lopódzik, és kését a nyakunknak szorítja, éles könyökét hátrafeszíti, és úgy visz magával, bukdácsolva megyünk, ellenkezünk kicsit, aztán hagyjuk, hogy oda húzzon, ahová csak akar. A bánat nedves vackára rángat, szétmarcangol kicsit, aztán ránk un, reggelre kiesünk e fészekből, és dermedten ébredünk valami nyúlos mas�-

2019

Áramlatok

1. szám

szába tekerve. Nagy kedvünk nincs még, de már megfürödnénk, már zavar a saját szagunk, viszket a bőr, és a bőr alatt is új élet sarjad, a sebek begyógyulnak, a hegeket közszemlére tesszük, vagy mélyen ruháink alá rejtjük, bizakodva nézünk a semmibe és őszintén várjuk a meleget, a nagy világgá menések hónapjait, egyáltalán bármit, egy mesét, mely lágyan álomba ringat újév első reggelén.

2019

1. szám

Áramlatok

Gódza Csilla Boglárka

tabu én toxikus részecskeáramlás te pislogó fénycsóva lassan levetkőzhetnéd szegmenseid válhatnál kongó szoba sötétjévé ringathatnál a bizonytalanságban s lehetnék teredben rádiusz nem módosulsz a szorongás robaja benned folytonos veszteglés maradsz továbbra is fotonok raja távolról tekintve át rajtam párhuzamban ússzuk az űrt közben rezignáltan tapogatózom vakító komponenseid között remélem egyszer majd ugyanarra a pontra világítunk ahol két lélek összeütközött

fáradt sodort cigaretta maró füstjében állsz becézel ez számomra szokatlan de édes s azt mondod fáradtan szép az arcom mellkasom melletted lüktető üteme pont olyan mint annak a dalnak mit három éve hallgattattál meg először velem s azt mondod minden összeáll pesti egyetem hosszú közös jövő ***

hűvös szoba közepén állsz te vagy a legkényelmesebb pont ahová rejtőzhetek benned így biztonságban bújnak meg az órák a napok a hetek újra becézel ez számomra szokatlan de édes megsimogatod fáradt arcom s én kezed mely festékes

Eperjesi Noémi festménye

2019

Áramlatok

1. szám

2019

1. szám

Áramlatok

Halmosi Sándor

Mondd, mit visz be a trójai faló*

ha a falaidat elhordták az évek és okafogyottá vált csatába indulni érted, végső beszélgetésre - az egyetlen megmaradt fa alatt. mit is mondanál? elég volt? hosszú? imádkozni vágynál, jelnyelven mutogatni a tenger felé, messze, becsukott szemmel meredni arra a belső pontra. múlt nélküli asszony lenni. kiherélt férfi mellett kiherélt bosszú. állni a fagyos udvaron, a kikészített perzselő, kések és bárdok között, és azt mondani a mieinknek: a disznó mehet, most nem ölünk. megöleljük egymást, és a tiszta böllérkötényben tangót táncolunk. aztán szakadjon fel a hajnal, az életközeli élmények. el fogsz menni. meg fogod keresni. és amit találsz, nem fog tetszeni. és amit nem találsz, elkísér. és vissza fogsz jönni, derűsen, halkan, barnán, összekarcoltan. nem lesznek tagadó szavaid. sótól, széltől, homoktól formált barázdáidban megül a könny, ha megvigasztalsz, és ha közel kerülök hozzád. azt mondom, ez patetikus. azt mondod, nem baj, szereted, még a fennsíkon történt, a száraz idők előtt. de ez most okafogyottá válik. mint a disznótoros. *Demény Péter kezdősorára

2019

Áramlatok

1. szám

Demény Péter - Eperjesi Noémi

Új földrajz Amikor a Cento buszállomáson kiszálltam… Ezt nem azért emlegetem an�nyit, mintha lenézném a városkát, hanem mondhatni egyéni geopolitikai szempontból: az új életem földrajzilag is elkezdődött; földrajzilag is elkezdődött az új életem. Epricsek éppen a Wesselényi karácsonyi istentiszteletén volt, elém akart jönni, de én érkeztem hamarabb. Ha megpróbálom felidézni, hogy mit éreztem akkor, ugyanazt a ködöt tudom mondani, amit már említettem máshol is. Hol vagyok? Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide? De hiszen én akartam ide jönni! Csakhogy nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Tizenhat évig felültem a 29-esre, a 9-esre, a 24-esre, és hazamentem a Monostorra, a Flora-piac mellé. És különben is: mindig Kolozsváron éltem,

mikor még az eszemet sem tudtam. Most pedig itt álltam egy poros buszállomáson, mint amilyen, gondolom, Románia minden buszállomása, egy olyan helyen, ahol egyetlenegy valamit tudtam: Dumbrava II, 32/8. Erre a lakcímre kell építenem az új életemet, gondoltam. Most már itt fogok lakni. A régi életemnek vége. És a lányom hazamegy ma egy lakásba, ahol nem várja az apja. De hát már döntöttem. Végre megjött Epricsek, taxiba ültünk, és hazamentünk, aztán ő vissza. Egyedül maradtam a csomagokkal, az édesanyjával meg a cicákkal. Hálistennek a cicák nem viselkednek, mint az emberek: Hédi rögtön tudni akarta, mit keresek itt.

2019

1. szám

Áramlatok

Megment a másmilyenség

Az Imbiss volt az egyik helyünk. Epricsek mellett szoktam rá arra, hogy nem kell házon belül ebédelni, sőt. A vendéglő, akármilyen is legyen, más impulzusokat hordoz, mint az otthon. Az ember másra figyel, mást vesz észre, mást hall meg, talán azért, mert ő maga is mássá válik a másmilyen környezetben. Vásároltunk valamit, aztán leültünk, ettünk és beszélgettünk. A szerelem mellett főleg az ilyen kipillantások voltak azok, amik megkönnyítették a traumát. A lányom nemsokára elment édesapámhoz Makfalvára, én meg azon reszkettem, vajon Márta nem lesz-e öngyilkos, hiszen több-

ször is súlyos depresszióval küszködött. Ha végig ott ülök a négy fal között, sem a tévés sorozatok, sem a cicák nem mentenek meg a búskomorságtól. Na és a Saladina. Ott aztán teljes ebédet vásároltunk gyakran. Ez, akárcsak az Imbiss, mindig azután történt, hogy megvártam Epricseket a Wesselényi, az 1-es vagy a 6-os előtt egy csokor virággal. Egyszer egy tanítónő mentett meg a gyermekektől, akik annyira köréje gyűltek, hogy azt hittem, már soha el nem szabadulunk. Gondolom, én lehettem a virágos fiú, aki udvarol a rajztanárnőnek.

2019

Áramlatok

1. szám

A mi focista lelkünk Hiába is tagadnánk, Robi volt és maradt a mi lelkünk. Ő szervezett utolsó idegszálával is, ő buzdított, hívogatott, neki köszönhetjük, hogy focizhattunk, hogy volt hol és kivel. Ma is előttem van, ahogy rám szól az első alkalommal: szia, Peti! Csak álltam ott bambán, soha nem találkoztunk, a sógoromon kívül mást nem is ismertem, fogalmam sem volt, ki petizget engem. Ilyennek ismerem azóta is: közvetlennek és gyermekinek. Amikor már rég elfelejtetted a meccs mozzanatait, Robi odajön hozzád, és azt mondja: tudd meg, hogy nem volt henc! Egyszer valaki megjegyezte a kispadon: ha ez a Robi nem lenne, ki kellene találni.

És tényleg ki kellene. Más nevében nem beszélhetek, de én biztos hamar meguntam volna az egyeztetést, hogy ki kit vigyen, amíg még Perecsenben fociztunk, vagy hogy az embereket hívogassam újra meg újra. Hogy bográcsot szervezzek, aztán meg hallgassam, kinek mi nem tetszett. Hogy beszedjem a pénzt. (Némi tapasztalatom van, érettségi találkozót szerveztem már.) Robi végigcsinálta mindezt, következetesen és konokul, lelkesen és pontosan. „Körötte az Élet csörtetett”, mégis törődött ezzel is, velünk is.

2019

1. szám

Áramlatok

Közlekedünk a kedélyben

Móniék is a megmentőim közé tartoztak. Először bosszantott, hogy rögtön ott vannak, bejönnek, hívogatnak, de hát közeledett a karácsony, ez egy ilyen egymásra borulós időszak. Ráadásul a lányuk is ünnepek között született, meg Marin is, a Móni férje, szóval minden okuk megvolt rá, hogy olaszosak legyenek. Különben olaszosak mindenképpen, hangosak és kedélyesek, és nagyon karakánok. Úgyhogy ültem közöttük, ittam a

bort, többnyire megkótyagosodtam, aztán lementünk – ők a negyediken laktak, mi az elsőn. Azért a múlt idő, mert Móniék már akkor Graz mellett éltek, Zilahra csak hazalátogattak. Kevert nyelven beszélgettünk, hol magyarul, hol románul, s a világ dolgait éppúgy megtárgyaltuk, mint a magánéletünket. És ez a zsizsegő, egymás szavába vágó barátság igazán nagy áldás volt akkoriban, amikor még senkit nem ismertem.

2019

Áramlatok

1. szám

Magam mellett Szerettem volna Epricsek mellett lenni. Őt átverte a korábbi barátja, ügyvédek és közjegyzők között ingázott, hogy tiszta lappal indulhasson velem. Azóta is gyakran gondolok arra, hogy ha talpraesettebb vagyok, akkor talán másképp alakul minden, kevesebbet kell visszafizetnie az adósságból, vagy egyáltalán semmit nem kell megadnia belőle. De hát egyrészt a mai napig is szégyenkezem a lélekjelenlétem, pontosabban a hiánya miatt. Bizonyos helyzetekben

egyszerűen mafla vagyok. Másrészt azonban akkor nekem is támogatásra volt szükségem, s elég volt magam mellett lennem. Nem tudom felmérni, mennyit segítettem a puszta létemmel, annál viszont nem tudtam többet nyújtani. Móni bezzeg tudott évekkel korábban. Amikor Epricseket követte Roncs Eddie, és nekirontott, Móni húzta le róla, s ő akarta kihívni a rendőrséget. Én ellenben csak ültem a buborékomban, és örültem, hogy levegőt tudok venni.

2019

1. szám

Áramlatok

Jász Attila

Lepkeszárnyon Reggelre az ágy melletti kisszekrényen a pohár vízbe belefulladt egy éjszakai lepke, de nem hallottad vergődő haláltáncát, mert álmodtál, akaratod ellenére idegen nyelvbe költöztél, ahol nem volt net, csak könyveket lehetett olvasni, kertészkedni a belső udvaron, figyelni a lepkéket kávéval kezedben, ahogy a virágok szirmain egyensúlyoznak, ahogy egyikről a másikra szállingóznak, élnek, élsz, álmodban is, bárhol legyél is, bármi legyél is: Jó reggelt!

Félhangosan Bocsánatot kérni egy póktól, mert figyelmetlenséged miatt tönkreteszed a munkaeszközét, lefejeled gyönyörű szövésű hálóját, látod, ahogy ő maga lesz az áldozat, szerencsétlenül kapálózik a háló közepén, mert megrándult a majdnem láthatatlan pókfonál, szerencsétlenül állsz csak alatta, tehetetlenül, nem tudsz segíteni, ezért bocsánatot kérsz tőle félhangosan.

GPS nélkül (topográfia) A boszniai piramisok belsejében található kis tócsák vizeinek fagyasztott kristályszerkezete szabályos fenyőfákhoz hasonlít, a vizsgálatok szerint a szen�nyezett vizet kis mennyiség is megtisztítja, az emberben is rejtőznek ilyen tócsák, hol szívnek, hol meg versnek hívják, többnyire topográfiától függően persze. (éjszakai autópályán) A halál után valójában semmi nem lesz már más, mint az életben vagy álomban, ugyanaz történik, csak nem lineáris idősíkban éljük meg, mindezt csak nagyon hosszan tartó, monoton utazás közben értheted meg, ha a fáradtságtól elengeded megszokott tér- és időkorlátaidat, szabaddá válsz: ahogy akkor.

2019

Áramlatok

1. szám

Időzár Amikor a hegyi házat megvettem, még simán lehetett nyitni a kertkaput, sőt lánc volt rátekerve, lakat nélkül, ki ne nyíljon magától, időközben a lánc feleslegessé vált, a szél olykor még kivágta, ha olyan kedvében volt, jól belekapaszkodva reptette a kapuszárnyakat, de ahogy a diófa lassan nőtt emelte a kapu egyik sarkát, egyre nehezebb lett becsukni, aki nem tudta, hogy nyitva van, azt hitte, nem vagyok otthon, ahogy a fa nő, egyáltalán nem lehet majd kinyitni idővel, amikor már csak kísérteni fogok ebben a házban, és már csak a könyveim lesznek a polcon, rájuk fújom a port időnként óvatosan, és várom, hogy valaki letörölgesse őket.

Időszámítás A platánfa szomjas volt, ráhajolt a vízre és beledőlt gyökerestől, legalább százötven évesen, egy másik társa pedig csak látni akarta magát folyton a víztükörben, ferdén nőtt a víz fölé, és úgy figyeli az évszakok változását tizenöt éve már, minden évszak tetszik neki, minden évszakban tetszik magának, mégis, azt mondja szépen hangsúlyozva a tükörbe, legalább száz éve tudom, május a legszebb hónap.

Enyhe fuvallat A világ bármelyik részén ülhetnék így a teraszon éjjel, bor, szőlő és gyertya mellett, a horizonton tenger, előtte a parti házak ablakai kivilágítva, alattam egy olajfaliget, felettem reflektorként a telihold, mellette néhány mozdulatlan felhőfoszlány, órák óta bámulom, nem mozdulok én sem, enyhe fuvallat jelzi az olajfák hegyén, még élek, nem állt meg az idő teljesen, néha azt hiszem, mindezt csak képzelem, pedig annyi ok lenne szomorúnak lenni. (Vodjnan, Horvátország)

2019

1. szám

Vizuál

Szabó Henrietta

„Képeimen az emberi lét törékenysége fogalmazódik meg”

Zene, gondolatok és papírra vetett színkavalkád… Eperjesi Noémi képzőművészként és tanárként is kitűnően megállja a helyét. Diákjai nemcsak műveit, hanem színes, mindig vidám személyét is számtalanszor kiemelik. Tanári családból származik, mondhatni vérében van a tanítás. Célja megszerettetni a gyerekekkel a rajzolást, elérni azt, hogy gondolataikat könnyedén, különféle technikákat alkalmazva papírra vethessék. A közös munka és a kölcsönös inspirálás eredményeképpen grafikáival, rajzaival férje, Demény Péter könyveiben is találkozhatnak az olvasók. „A festészet egyfajta költészet, a költészet egyfajta verbális festészet” – vélekedik a szecesszió díszítettségét nagyra értékelő művész, akinek képei megbabonázzák a nézőt. – Honnan ered a rajzaiból áradó életvidámság? – Boldog és szerencsés embernek

vallhatom magam. Életvidámságomat férjemnek köszönhetem, aki tisztel, és átöleli gyengeségeim, szárnyalni hagy, és érzelmi magabiztosságot nyújt. Ez az alkotásom titka. – Mikor tudatosult Önben, hogy a rajzolás, a művészetek a megfelelő út az életében? – Korán kezdtem alkotni, kisebb koromban szerettem színezni, és odafigyeltem a részletekre. Kontűr nélküli finom színfoltokból építkező festészeti alkotásokat készítettem. Tudatos alkotótevékenységemet 14 éves koromtól számítom. Ekkor már a kilencedik osztályba készültem, a tanítóképzőbe. Már rendelkeztem egy tucat rajzzal. Szabó Vilmos zilahi képzőművész vizsgálta meg őket nagy érdeklődéssel. Mellette éreztem meg, hogy a művészet kifejezőeszköz, ugyanakkor már létszükségletté is vált. Azt még nem tudhattam, hogy minden helyzetben megfelelő lesz-e, de egyelőre jól éreztem magam. Kivételes világlátást nyújtott, amelyben otthonosan mozogtam. – Mit tart fontosnak? Úgy készíteni a képet, hogy az minél több embernek tetsszen, vagy hogy az saját gondolatainak kivetülése legyen? – Nemrég Pesten jártunk a férjemmel, a Frida Kahlo-kiállítást néztük meg. Frida nem végzett egyetemet, mégis nagy festő lett, mert képein érződik az egyénisége. Hogy a kérdésére válaszoljak: amikor alkotok, érzések és gondolatok vesznek körül, melyek a technika révén papírra kerülnek. Képeimen az emberi lét törékenysége fogalmazódik meg. Magamnak alkotok, nem

másoknak. – Mi indította el a tanári pályán? – Pedagógus családból származom, édesanyám és édesapám is tanító volt. Már gyerekkoromban is szerettem gyermekekkel foglalkozni. Mindenkinek az életében vannak olyan meghatározó élmények, amelyek személyekhez kötődnek, és a legfontosabbak között általában pedagógusok is akadnak. Azért éppen ők, mert fejlődésünk nyitott szakaszában sokat tanulhatunk tőlük, olyan lehetőségeket tárnak fel, olyan értékeket mutatnak fel, amelyek hosszú időre hatást gyakorolhatnak ránk, viselkedésünkre, pozitív mintát nyújtanak. Számomra ilyen volt a már említett Szabó Vilmos, később Barta Ilona tanárnő. – Jó kapcsolatot ápol diákjaival. Gondolom, ez is elősegítette tanári pályájának kibontakozását. Mit gondol, miért szeretik ennyire? – Valóban így van, és szeretném megőrizni ezt a jó kapcsolatot. Az iskolában minden ennek a két szereplőnek, a tanárnak és a tanítványnak a találkozásán múlik, s ez a találkozás lehet gyümölcsöző, eredményes vagy konfliktusokkal terhelt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mint a szülők, a tanárok sem szentek, hanem olyan emberek, akiknek megvannak a maguk ügyes-bajos dolgaik, csak éppen a tanítás a szenvedélyük. Szerintem az oktató az, aki nyitottságra, empátiára nevel, és tisztességes felkészültséget követel. A tanár jó esetben példaszerű felnőtt, de viselkedése akkor is példaként jelenik meg, ha ennek esetleg nincs tudatában. – Órán mit tűz ki elsődleges célként, a gyerekek kreativitásának fejlesztését vagy a rajzolási technikák minél pontosabb elsajátítását? – Arra figyelek elsősorban, hogy milyen korosztályról van szó. A gyermeknek jól kell éreznie magát anélkül, hogy bármire is rátenné a kezét. Még semmit

Megjelent a campus.szabadsag.ro honlapon, 2019 február 7-én

2019

Vizuál

1. szám

nem tud semmiről. Azzal kezdem, hogy a művészet világáról mesélek, érdekességeket, anekdotákat mondok, így amikor a második-harmadik órához eljutunk, már ők unszolnak, hogy mindent megmutassak nekik. Gyors mozdulatokkal rajzolok a táblára, azt is élvezik. Érzik, hogy felkészült vagyok, és ha egyszer meghódítom őket, akkor már nyert ügyem van. – Hogyan fér meg a munka és a család egymás mellett? – A mi otthonunkban remekül megfér egymással a kettő. Ha festő akarok lenni, az életemet is ahhoz kell szabnom, és ez sikerül is. Itthon a saját világomban élek, hiszen a falakon is az én rajzaim vannak, és zenét hallgatva elmerülök abban, ami éppen megszólal bennem. Ha alkotótáborba megyek, akkor ugyanez a helyzet: kiülök valahová, egy dombtetőre akár, ahogy a költő mondja, a fülemben a zene, és festem, amit látok. – Mi győzte meg, hogy Marosvásárhelyen alakítsa ki az úgynevezett otthont? – Egyszerű a válasz. A férjem elhozott egy Látó-eseményre, és úgy döntöttünk, a válása után itt fogunk élni, őt úgyis ide köti az állása. Különben ott az otthonom, ahol ő van: ha ott van, jól érzem magam. – Férje Demény Péter író, akinek Ön számos könyvét illusztrálta. Mesélne egy kicsit a közös alkotási időről? – Lelkesen kezdek bármihez, ami kettőnk gyümölcse. Úgy érzem, amióta vele élek, minőségi életet élek, és ez persze a munkáimon is meglátszik. Mindenki elvan a saját szobájában, aztán amikor elkészül a vázlat, átröpülök hozzá, és megmutatom. Mindketten tudjuk, hogy a festészet egyfajta költészet, ahogy a költészet egyfajta verbális festészet. Hagyjuk egymást a csendünkben elmerengeni.

2019

1. szám

Vizuál

Szabó Attila

Katona Györgyről (Laudáció a 2018. évi Szilágysági Magyarok-kitüntetés átadásakor) Katona György a magyar piktúrának XX. századi avangárd hagyatékát (ebből is a figurativitás keretein belül maradó expresszionizmust és fauvizmust) termékenyen elsajátító alkotóművész. Erdélyi alkat, a nagybányai színkezelés iskolája és a székely művészet erősen vonalcentrikus karaktere feszül egymásnak alkotásaiban. Elsősorban festő, de számos művében festészeti technikai környezetben a XX. századi magyar grafika vívmányait követő eljárások uralják a teret. Emberi alak, táj, figurális kompozíció, de ugyanakkor az absztrakció tág keretei között egyszerre lüktet e művekben a századfordulós mágikus realizmus, szimbolizmus és dekadencia. Kétségtelen ugyanakkor a határozott humanizmus és szakralitás, mely a tradícióhoz kapcsolja életművét, melyben olykor szürrealista vagy teljesen absztrakt módon üt át az a tipikus metafizikus töltet, ami Katona György művészetének sajátja. Mindez a lehető legmagassabb művészeti-esztétikai fokon. Kolozsváron végezte felsőfokú képzőművészeti tanulmányait, és noha Nagyaváradon született, mi szilágyságinak tartjuk őt, hisz Sarmasághoz kötik gyökerei. Minthogy az erdélyi művészeti-szellemi iskola vonzáskörében indult pályája, életművében mégis hangsúlyos, sőt meghatározó a Föld és Ég kapcsolata. A szülőföld és tágabb értelemben Erdély szelleme nemcsak motívumok szintjén él művészetében − mint a Kós Károly-portrékban, a tájakat, Elhangzott 2018 őszén a szilágysomlyói Báthori Napokon.

templomokat megidéző kalotaszegi inspirációjú kompozícióiban −, hanem a képeken átütő emberszeretetben is megmutatkozik. Olykor szűkszavúan, máskor − talán legtöbbször − bőséges vizuális-plasztikai információs áradatban mondja el, azaz festi meg választott témáit. Drámai érzékenység, érzelmi telítettség, jellemzi alkotásait, a téma és az anyag egyszerre filozofikusan és érzékien fontos számára. Festményei meggyőzőek, magukkal ragadóak, igazak… Hitelesek és őszinték. Katona György alkotó-teremtő ember, tanár és mentor is egyszerre. Rajzot és festészetet oktat, művészeket indít el. Erdélyi – akár kalotaszegi, székelyföldi, akár mezőségi vagy a bányavidéki – alkotótáborokban az igazi mestereket jellemző tisztelettel és figyelemmel, jótanáccsal vesz részt a kollegáival együtt folytatott alkotói tevékenységben, és az igazán nagy mesterek szerénységével, de csorbítatlan szakmai tekintélyével nyeri meg a fiatalabbak és a kortársak bizalmát, csodálatát. Alázat és hatalmas alkotói szenvedély, művészi bölcsesség övezte életművével méltán foglalja el helyét a kortárs magyar festészet kiváló alkotói között. Szakmai elismerései, számos egyéni és csoportos kiállítása, Kárpát-medencei magyar közösségünk szolgálatában eképpen nyert érdemei méltóvá teszik Katona György festőművészt a Szilágysági Magyarok-kitüntetésre.

2019

Terra

1. szám

Bódizs Edith

Salzburg, a biciklibarát város Olyannyira, hogy még szobrot is állítottak a bringásoknak! Láttam fiatalokat, időseket, lányokat, bravúros bicajos csajokat, amint hátra tett kézzel húztak el mellettem a folyóparton, láttam rengeteg bicikliutat, és furcsálltam, hogy az átjárón is szabad kerékpáron ülve átmenni, sőt még fogódzó is van, hogy a bicikliseknek ne kelljen leszállniuk az ülésről, nyugodtan várakozhassanak, amíg zöldre vált a lámpa. És biciklis utánfutókat is láttam: van, aki a gyerekét szállítja benne, van, aki a házi kedvencét. De a kuszukat babakocsiban vagy “kutyakocsiban” is tolták, és nem örültek, amikor lefotóztam a számomra furcsa menetet. Ezzel a jelenséggel 2011ben Floridában is volt alkalmam találkozni az egyik hatalmas bevásárlóközpontban, de akkor még nem volt okostelefonom. A salzburgiak már rég rájöttek arra, hogy a bicajt ötletesen fel lehet használni reklámra, és szállítóeszköznek is megfelel. A három kerekű járgány például úgy van kialakítva, hogy elöl van a két kereke, oda tehető a mindenféle vásárfia, és a neves vendéglő kifutófiúja azzal viszi ki a rendelést is. De ki lehet állítani a bejárat elé is egy reklámkerékpárt, ezt már nálunk is csinálják, ott azonban mozgatható is az erre a célra használt bringa. Annyit mondom a kedves páromnak, hogy ezt mi is megcsinálhatnánk, a könyvesüzlet előtt milyen jól mutatna egy feldíszített kétkerekű, de egyelőre süket fülekre találok! Mozart városában a turisták nagy élménye a fiáker. Lépten-nyomon találkozik az ember velük, a baj csak az, hogy szegény lovakat a zsúfolt forgalomba is behajtják, emiatt már többször tüntettek az állatvédők, kérték, hogy tiltsák be, mert a tavaly nyári forrósságba pár ló bizony be-

lepusztult. De nem hiszem, hogy betiltanák, túl nagy rájuk az igény. A legjobban a női kocsisokat bírtam; gondolom, a japán turisták is nagyon élveztek velük utazni, valószínűleg előnyben részesítették őket az idősödő, köpcös férfi kocsisokkal szemben. Különben Salzburgban valóságos japán invázió van, mindenütt ott vannak a keleti turisták, főleg a Mozart szülőháza előtt, ahol a látogatásom délutánján szinte csak én voltam fehér ember. Ott állnak tömegesen, miután kitódultak az épületből, és őrülten fotóznak. Pedig kívülről nem lenne semmi érdekes azon a sárga házon, ha a táblát levennénk róla, persze! A fiákereket lefényképeztem felülről is, a múzeum felső teraszáról. A múzeumban is eltöltöttem volna legalább fél napot , de sajnos három órára értem oda, és négykor már zártak, és hiába tettem magam, hogy nem veszem észre, hogy záróra van, kíméletlenül terelgettek kifelé! Ott se szabad fényképezni, és ezt komolyan is veszik, de én azért lopva lefotóztam pár műtárgyat, csak úgy a magam gyönyörűségére. „A Salzburg belvárosának szívében található Dóm negyed páratlan kulturális nevezetesség. A dísztermekben működő kiállításokon megelevenedik a történelem, a különleges múzeumi körséta alatt lenyűgöző kilátás nyílik a városra”- olvashatjuk a város hivatalos oldalán, magyarul! (Ös�szesen kilenc nyelven érhető el a honlap!) Sajnos nem tudom, hogy pontosan miket fotóztam, kiknek az alkotásait kaptam lencsevégre kutyafuttában, mert még a katalógust is 16 euróért árulják a neten. Majd ha egyszer pénzt tudok rá szánni, megtudom! (A belépő se olcsó valószínűleg, de ezt nem tudom pontosan, mert én ajándékba kaptam az ott élő lányomtól egy 24

2019

1. szám

Terra

eurós Salzburg-kártyát, amellyel 24 óra leforgása alatt mindenhova be lehet menni.) A múzem nevét azért jól megjegyeztem: Salzburg Domquartier - ez is benne van a top 10-ben. És egyik termében találtam egy parányi Picasso-szobrot is: Magányos nő vagy valami ehhez hasonló neve van, de nem tudtam ezt sem a világhálón pontosan beazonosítani. Viszont most álltam először életemben szemtől szemben egy Picasso-alkotással! Csak azt tudtam utóbb kideríteni, hogy Picasso nagyon ragaszkodott a szobraihoz, ezért nem is eladásra készítette őket, hanem azért, hogy amolyan néma társai legyenek. 700 szoboralkotása maradt fenn szemben mintegy 4300 festményével, és ezek csak nemrég kerültek a nagyközönség elé. Ja és ne feledjem, hogy a múzeum összes alkalmazottja kerékpárral jár munkába! Amikor sikerült kizavarniuk az utolsó turistát is, és tőlem is megszabadultak, sorban ültek fel az épület előtt várakozó bringáikra, hogy végre hazamehessenek. Én is elkullogtam szomorúan, és a híres Mirabell parkban egy utcazenésszel találkoztam, aki arra biztatta a járókelőket, hogy spóroljanak a vízzel! Save water, drink wine! A drága borok szépen, félkörben fel voltak sorakoztatva eléje. Nem volt pénzem a zenész minőségi boraira, mert még egy szendvics is 3 euró volt a nagyáruházban, ígyhát tovább baktattam anélkül, hogy bár egy eurót is dobtam volna a kalapjába! A kutyás néniken kívül − akiket zavart, hogy lencsevégre kaptam őket, mert nem tudhatták, hogy én is az ő oldalukon állok mint állatbolond −, mindenki mosolyog ebben a városban, tényleg igaz, hogy nyugaton mindenki olyan lezser, ott lehet

csak igazán kandikamerával megviccelni az embereket! Biztos vagyok benne, hogy nem sértődne meg senki, ha becsapnák! Lefényképeztem a Jehova tanúit is, mert mulatságosnak találtam, hogy a japánokat akarják megtéríteni. (Nyilván nem tudtam elolvasni, mit írt a táblájukon, mert japánul írta; valószínűleg azt, hogy hamarosan eljön a világvége!) És a hölgyek még kedvesen pózoltak is nekem! Egy hetes ott-tartózkodásom alatt Blanka lányommal megmásztuk a Gaisberget, amely a város fölé magasodik (Salzburgot majdnem minden oldalról hegy veszi körül, egész Ausztria annyira “svájcias”), és a tetőről irigykedve néztem, hogyan suhannak lefelé a bringások a tökéletes aszfalton, és annyira, de annyira kipróbáltam volna ezt én is! Kérdi a lányom: Nem félnél? Mondom, dehogyis, imádok biciklivel lefele száguldozni! Erre, hogy ő biza félne! Mondom, ezt nem hiszem el, nem vall rád! S erre kiderül, hogy a párja megy elöl 120szal, ő meg utána „csak” 80-nal, mert gyorsabban nem mer! Na, gondoltam, én meg itt dicsekszem a kis 50 km-es sebességemmel! Szóval az osztrákok nemcsak a sízésben jeleskednek! Magányos sétáim során találtam egy turkálót is, de hétfőn zárva volt, mint ahogy a múzeumok szoktak lenni! Oda egy hegyoldalba fúrt alagúton keresztül jutottam, amely szintén elbűvölt, mint maga a város minden zegzuga, mert ezt csak a gyalogosok és a kerékpárosok használhatták, a hegy pedig az óvárost választotta el az egyik modern városnegyedtől. S mindez kb csak egy csekély töredéke annak, amiről mesélni szerettem volna…

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

Kincses Kálmán

A szilágylompérti kazettás mennyezetről „A sötétség kora jött el. Keresd meg a maradék fényeket és gyűjtsd össze őket! Világíts a világnak, hogy visszataláljon Teremtőjéhez!” (Pap Gábor: Hazatalálás)

Bevezető Milyen célt szolgálnak templomainkban a festett famennyezetek? Útmutató működési rendszerük van, vagy pedig fölösleges „növényi ornamentika”, „elrajzolt” ember- és állatábrázolások sorozatai, amelyek veszélyesek, mert elvonják a templomban ülő hívők figyelmét? Ilyen és ehhez hasonló kérdések indítottak el a festett kazettás mennyezetek vizsgálatára, és jelen dolgozatomban ezekre próbálok világos, érthető válaszokat adni. Amikor református templomok festett, kazettás mennyezetével kezdtem foglalkozni, akkor az első megdöbbenést az jelentette, hogy szinte bármely területére megyek a Kárpát-hazának, templomi kazettás mennyezetekkel találkozom. Akkor miért nem tudunk nyilvánosan számarányi nagyságokról, illetve arról, hogy mi célból születtek és milyen jelentéstartalommal? Ez azért volt furcsa, mert bár unitárius vagy elvétve katolikus templomokban is találkozunk mennyezetkazettákkal, de azért számarányuk a reformátusokéhoz képest elenyésző. Akkor nyilván itt a legfontosabb református egyházművészetről van szó, amit illene annak súlya és fontossága szintjén kezelni. Egyházművészetünkhöz való viszo-

nyulásunk azonban érthetetlen módon annyira passzív, hogy ma szinte egyetlen teológus sem tud semmi érdemlegeset mondani a festett mennyezetek jelentőségéről vagy üzenetéről. Valami okból kifolyólag ez a területe a művészetnek annyira kényes kérdés, hogy a három szakterület – a teológia, a népművészet, a művészettörténet – fokozatosan tologatja át egymás asztalára a velük való foglalkozás feladatát, miközben változatos mintáikkal évszázadok óta ékesítik ősi templomaink. Eszünkbe sem jut az, hogy fölöttünk pompázó mennyezetek üzenete működik, és ezt a működést nem mi szabjuk meg, hanem a Teremtő alkotta rend, a világ szabályszerű működése. A második döbbenetes felismerés akkor ért, amikor szembesültem azzal az állásponttal, amit az úgynevezett „hivatalos” szakirodalom képvisel. Ezért mertem a fentiekben azt állítani, hogy az illetékesek semmilyen érdemleges dolgot nem tudnak állítani a mennyezetek születéséről és jelentésükről. Ebből érthető a mai református egyházak viszonyulása is, hiszen ha erre a művészetre csupán díszítő vagy térkitöltő elemként tekintenek egy templomban, akkor elfogadják azt is, hogy túl sokat nem is érdemes foglalkozni vele.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Mielőtt rátérnénk a mélyebb vizsgálatokra, ajánlatos tudomásul venni, hogy a magyar művelődéstörténet egyik legfontosabb alappilléréről van szó, melyet féltve ápolnunk és őriznünk kell. Malonyai Dezső 1922-ben így ír a kazettás mennyezetekről: „Mindez pedig félteni való nemzeti kincs!… Elpusztítja könnyen az oktalanság, a paraszti újítási vágy, közönyösség, jobban mint a tűzvész. Nagyon, de nagyon sok féltenivalónk van.” Vilhelm Károly pedig megállapítja: „Igazat adunk azoknak a feltevéseknek, miszerint a paradicsomot, az örök és emberi reményt akarták ezek az egyszerű asztalos-festők a mennyezetre pingálni.” Majd később, vizsgálódási élményeiről keserűen így számol be: „Találtam nagyszerűen megőrzött és helyreállított mennyezeteket, de gyakran dermedt meg a nyakam és a szívem durva, kontár átfestések láttán. Gyakoriak voltak azok a hiábavaló útjaim, melyeknek „végcélját” már esztelenül lebontották és széthordták a faluban, hogy darabjaiból kerítést, csirkeólat, legjobb esetben valamilyen bútort eszkábáljanak.” A mennyezetek elkészülte Mielőtt közelebbről megvizsgálnánk kazettás mennyezeteinket, szükséges röviden bemutatni azok összeállításának elvét és gyakorlatát. A különböző motívumú kazetták elrendezését nem a szimmetrikus elrendezés szabja meg, hanem az ablakrézsűről mennyezetre vetülő és azt végigjáró napfény. Másrészt a mennyezetfestés technikája nem úgy történik, hogy megfestik külön a négyzetes képmezőket, aztán valamilyen formában összeillesztik a mennyezeten, hanem úgy, hogy 2-3 méteres deszkákon a lécezés által kazettákat képeznek, és ezekre festik a motívumokat. Ez az állítás visszaigazolódik akkor, ha megvizsgáljuk azokat a sávokat, melyek a lécek alatt húzódnak, és azt látjuk, hogy ott nincs festés.

A mennyezetek működési rendszere A különböző kazetták elhelyezését egy rendszerben nem a presbitérium közmegegyezése vagy az asztalos-festő ízlése határozhatta meg, hanem a természetes fényjárás. Ezt meghatározta az illető templom betájolása is, hiszen más-más idejében az esztendőnek és ezen belül a napnak, más-más helyen járta végig a kazettasort a fény. Ahol eredeti még az ablakrézsű és eredeti helyen vannak a kazetták, ott ezt a megállapítást szigorúan lehet vizsgáztatni. Ennek a rendezési elvnek megvoltak a katolicizmusban a középkori előképei, a templom belső faloldalára festett freskók, amelyek működési rendszerükben megegyeznek a reformáció-szülte kazettás mennyezetek funkciójával. A freskók működésénél meredekebbre hagyták az ablak rézsűjét, hiszen a visszatükröződő fény a szemközti oldalon kellett végigvonuljon. Itt más minőséget világított meg a nyári napforduló idején bevetülő fény, mint a téli napforduló alacsonyan vonuló fényjárása. Mindig azokat a minőségeket világították meg, amelyek az adott időszakban fontosak voltak a templomban lévő hívők számára. De amíg a katolicizmus freskóiban csak közvetett módon szűrődtek át azok a minőségek, amelyek fontosak voltak − akár bibliai, akár történelmi szereplők megjelenítése által −, addig a reformáció hatására nincs többé szükség ilyen szintű közvetítőre, mert ott már maga a „menny” jelenik meg a hívő gyülekezet fölött és mindaz, ami fontos lehet egy keresztyén ember számára az őt körülvevő teremtett mindenség működéséből és hatásából. Sok helyen, ahol kazettás mennyezet készült, olyan jelenséget találunk, hogy a reformáció hatására fehér mésszel lemázolták az addig északi faloldalon működő freskókat. Nem azért, mert előjöttek a szigorú puritán hajlamok, hiszen maga a kazettás mennyezet zárja ki ezt a feltevést. Sokkal inkább azért, mert amikor a mennyezetrészt kellett a természetes fényjárással megvilágítani, akkor át kel-

lett alakítani, menedékesebbé kellett tenni az ablakrézsűket, hogy a fény magasan vetüljön vissza. Igen ám, de ettől a pillanattól kezdve a freskók elveszítették eredeti funkciójukat, és csak templomdíszítés szintjén jelentkeztek. Egy kelet-nyugati tájolású templom esetében − általában így tájolták a templomokat − annyira kellett menedékesíteni, a vízszinthez közelebb hozni az ablakrézsűt, hogy az természetesen tudja visszatükrözni a beeső napfényt. A fénymaximumon lévő nyári napfordulókor a beesési szög egyenlő a visszaverődési szöggel, ami lehetővé tette azt, hogy ilyenkor az ablakhoz a legközelebb eső és a napfordulónak leginkább megfelelő minőséget megtestesítő kazettákat világítsa meg a fény. Egy ilyen kazetta a fiókáit vérével tápláló pelikán ábrázolása. Ezzel szemben a téli napfordulót jelentő hurkos farkú sárkányt lehet nyugodtan az északi felület legszélső ábrájaként elhelyezni, mert az alacsonyan járó Nap fénye vissza tud vetülni akadály nélkül. Csengersimán például úgy ábrázolják ezt a sötét időszakot megtestesítő hurkos farkú sárkányt, hogy a farok által képzett hurokba egy bibliai idézet kerül a Világ Világosságának, Jézus Krisztusnak erkölcsi sötétséget eloszlató születésére utalva: „Az asszonyi állatnak magva megrontja a kígyónak fejét.” Mert az egyetemes megváltást eszközlő Isten Fiának minden szempontból a legsanyarúbb helyre kell születnie, hogy általa mindenek felemeltessenek. Tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején viszont azonos helyen vonul végig a fény, ez az időszak már kiegyensúlyozott a világosság-sötétség arányában. De amíg a tavaszi napéjegyenlőség a megújulásra, az élet robbanásszerű kibomlására utal a kétfejű sas képében, addig az őszi napéjegyenlőség már befele húz a bárkába vagy fészekbe, ahol megtartó szerepű menedékre talál az élet. Ahhoz, hogy az itt leírtak fontosságát meg tudjuk érteni, azt kell tudnunk, hogy őseink természetes életet éltek, és tevékenységüket is a fény-árnyék viszony

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

működése szerint osztották be. Ma nehéz felfogni és átérezni ezt az életritmust, hiszen a rákos sejt burjánzásához hasonló városi környezetben − műholdas vizsgálat alapján felülnézetből ehhez hasonlít a város terjeszkedő folyamata − négy fal közül ebből nagyon keveset, szinte semmit nem lehet megtapasztalni. A régi ember viszont tudta, hogy ugyanaz a ritmus szabja meg a világ működését, mint ami belső világunkat. Régi szóhasználatunkban még létezett olyan kifejezés, hogy „mennyezés”, amiképpen mennyezetfestő nevek is maradtak fenn, amelyek őrzik viselőjük munkájának lényegét: „Mezőlaki Mennyező Mihály”. Csak mi ezekről gyakran elfelejtkezünk. Mindezek függvényében feltehetjük a kérdést: mire nem néz ma fel egy református lelkipásztor? Magára az értelmet megvilágosító „mennyre”? Ezen a ponton kerülhetünk közelebb őseink analógiás gondolkozásához, akik soha nem a Napot mint fizikai égitestet tisztelték, hanem annak erkölcsi értékét, mely meghatározza a földi létet. Amikor világosság és sötétség kettősségére gondoltak, akkor annak erkölcsi tartalmát szűrték le magukban, mely kihatott életükre, mindennapi viselkedésükre. Kazettás mennyezeteink vonatkozásában is ez az erkölcsi fény, a Jézus Krisztus által reprezentált Világ Világossága szabja meg azok működését, mutatja meg a „mennyre” tekintő embernek, hogy a fény-árnyék viszony által meghatározott időszakban milyen kísértéstípusok a meghatározóak, illetve milyen pozitív minőségekkel lehet felvérteződni ezek ellen. Sol Iustitiae Ilustra Nos – Igazság Napja, világosíts meg minket! – olvashatjuk a csengeri mennyezet egyik kazettájáról. Az igehirdetés és a mennyezetek képi programjának lehetséges viszonya Dolgozatom jelen alpontját csak mint lehetséges – de nem lehetetlen – értelmezést szabad tárgyalnunk, mivel a jelenkori prédikációs gyakorlatból teljesen hiányzik

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

az igehirdetések és a kazettás mennyezetek szimbolisztikája közötti kapcsolat. Mindenekelőtt azonban szólnunk kell az egyházi évkör kialakulásáról és jelentőségéről. Az idő beosztását maga Isten rendelte a teremtés kezdetén úgy alkotván meg a kozmoszt, hogy annak egyes elemei, a világítótestek az ég mennyezetén „elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek” (1Móz 1, 14). A régi ember életének ünnep- és hétköznapjait ez a működő rendszer határozta meg, és ezzel kapcsolta össze hitbeli tudását, Jézus üdvtörténeti munkájának kiemelkedő eseményeit (fogantatás, születés, halál, feltámadás). Az esztendő körének ünnepi arcait már a régi, nagy műveltségű népek is tiszteletben tartották, és ezeknek idejét az évszakok változása, az égitestek (Nap, Hold, csillagok) járása szabályozta. Úgy tekintették, hogy a nagy ünnepek a természetes változás fordulópontjai, melyekben az isteni erő fokozott mértékben látszott megnyilatkozni. Például a sumér vallás ünnepeinek időpontját nagy világító égitestek járása határozta meg. Különösen kiemelt szerepű vallások voltak azok, amelyek csillagászati alapon a vegetáció őszi pusztulásával és tavaszi feléledésével függtek össze. Láthatjuk azt, hogy bármilyen műveltségű nép vallásos időbeosztását vesszük alapul, az ég mennyezetén levő világítótestek nagymértékben befolyásolták azokat. Nem véletlen az sem, hogy a keresztyénség nagy ünnepei a természetes változások sarkalatos pontjaira kerültek, és azokkal minden erőltetés nélkül egybeolvadtak. Mindez csupán azért történt, mert a régi ember nem felhőkarcolók irodáiban próbálta átérezni az ünnepek lényegi tartalmát, hanem a teremtett világ szerves részének tudva magát együtt változott az őt körülvevő természet rezgéseivel. Amiképpen a fentiekben vizsgáltuk az erkölcsi fény-árnyék viszony hatását és annak az üdvtörténeti vonatkozásával való kapcsolatát, ugyanúgy működik mind-

ez az egész évkörben, és mindig más-más emberi minőségek kerülnek felszínre. A több évszázados megfigyelések hatására jelennek meg kazettás mennyezeteinken a különböző időegységek jellemző minőségei. Fontosságuk abban a törvényszerűségben rejlik, hogy a külső fizikai hatások mindig belső, lelki folyamatokat idéznek elő. Ha egy lelkipásztor engedi, hogy a templomba bevetülő fény világítsa meg értelmét az adott időszak uralkodó pozitív vagy negatív hatásaival kapcsolatosan, akkor tudja azt, hogy igehirdetési gyakorlatában milyen erényeket kell erősítenie és milyen bekövetkezett vétektípusokat kell „visszametszenie”. Míg a középkori perikópa-rendszer nagyon komolyan vette ezt a felismerést, addig ez a mai prédikációs gyakorlatból teljesen hiányzik, mert megfeledkezünk arról, hogy bár az Ige élő és ható, de a gyarló emberi közeggel definíciószerűtlen viszonyban él. Ez azt jelenti, hogy egy fénymaximumon levő nyári napfordulós időben (kazettáink ingyen kegyelmet jelképező, vérével fiait tápláló pelikán motívumában) sokkal hatékonyabb az önzetlen, feltétel nélküli szeretet hangsúlyozása, mint egy beszűkült életteret jelentő téli napfordulós időszakban. Ezért az embereknek Istenhez való visszatalálásuk és teremtett rendbe való visszailleszkedésük

szempontjából nem mindegy, hogy milyen időben miről prédikálunk. Kutatásaim motivációja Röviden arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy miért éppen a szilágylompérti mennyezet elemzésére vállalkoztam, mikor választhattam volna másikat is. Isten akaratából történt. Úgy rendelte útaimat a szeretet jegyében, hogy töprengő ésszel is eljussak Lompértra, és meglássam azt a kincset, amelyet az ottani református gyülekezet őriz. Valamikor másodéves koromban voltunk évfolyam-kiránduláson ebben a gyülekezetben, de akkor még túl hideg volt ahhoz, hogy az ember felfigyeljen ilyen értékekre. Aztán az idő változott, és már egy ideje foglalkoztam a magyar szerves műveltséggel, őseink ránk bízott hagyatékával, és egy kedves barátom, kollégám, Gál Sándor meghívására eljutottam újra a lompérti templomba. Ekkorra sok, addig fontosnak tartott szerepet levetkőztem, és úgy álltam meg a mennyezet alatt, hogy azt modtam: ha ez a nép visszatalál gyökereihez, és Istenben bízva, nem öncélúan próbálja újra felépíteni magát, akkor lesz dicsőséges jövendője itt, a világ aranyos szívében, a Kárpát-hazában. Ilyen érzésekkel megállni a lompérti kazettás mennyezetek alatt oda vezetett, hogy „beleszeretni egy pillanat műve volt”. A szilágylompérti kazettás mennyezet létrejötte, bemutatása A szilágylompérti kazettás mennyezetről való egyetlen szélesebb áttekintésű publikációt 1984-ben közölte Csernák Béla református lelkipásztor, aki abban az időben Lompérton végzett szolgálatot. Tudomásom szerint azóta sem jelent meg komolyabb leírás erről a mennyezetről. Csernák Béla is ezt a hiányosságot próbálta pótolni, és az ezt megelőző okokról így ír: „a Vilhelm Károly könyvét követő Utunk-vitában többször történt utalás a – méltatlanul – mellőzött szilágylompérti templom mennyezetére. Jelen sorok ezt a

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

kimaradást hivatottak pótolni.” A templom építéséről és a mennyezet születéséről a két királykazettán levő felirat vall: 1. Emlékezzél meg énrólam Lopérti Reformat Elésiáról Én Istenem e dolgokba Meljet Tselekedtem az én Istennem ez Házával. Ennek kőfalait ujolag Építettem Tulajdon maga költségével M.D.C.LXXVII esztend. Nehem XIII W. 14. Tiszteletes Barátosi Ifju Porsolt Sámuel Uram akkori Papságában 1Sámuel II. 18. A Jó Kedvű Adakozókat Szereti Az Isten. 2Kor IX. 2. Szeretem Én Istenem En Lompérti Reformáta Eklésiat. A Te Házadat És Ennek Egész Mennyezetét. Tulajdon Magunk Költségével Építettük M.D.C.C.LXXVIII. Sotr. LXXXIV. Mielőtt a kazetták elemzésébe kezdenénk, nézzük meg, hogyan és miképpen osztották be ezeket! Az egész mennyezet 172 kazettából áll, melyek nagyjából egyformán helyezkednek el egyforma méretben. Ez alól kivételt képeznek a két karzat fölötti kazetták. Délkelet irányában a mennyezet szélén találunk két háromszög alakú kazettát, amelyek eltérnek a többitől. A mennyezet túloldalán találunk nyolc keskeny kazettát, amelyek vonalukban lezárják a mennyezet tárgyalásra kerülő részét, ugyanis tovább folytatódnak ugyanebben az elrendezésben 32 kazettával, amelyek azonban színhasználatukban, motívumkincsükben eltérnek a meghatározó mennyezetrésztől. Minden bizonnyal valamikor csak eddig tartott a mennyezet, ezt támasztja alá a különbözőség, és a lezárásnak tekinthető nyolc keskeny kazetta. Az eltérő 32 kazettával nem foglalkozunk, hiszen nem tartoznak a leolvasandó képi programhoz. Csernák Béla közlése alapján az átlagosan egyforma méretű négyzetrácsok 81 x 65 cm szélességűek, melyekből maga az ábrázolt képmező 50 x 44 cm. Első látásra is szembetűnő, hogy sok ember- és állatalakos ábrázolást találunk, így rögtön következtethetünk, hogy sokétegű üzenetrendszerrel állunk szem-

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

ben. Amikor egy kazettás mennyezeten csak virágábrázolásokat találunk, az nemcsak azt jelenti, hogy csak a gyönyörködtetés szintjén tud megjeleníteni növényi létformákat, hanem azt is, hogy ott valóban virágműködéseket, azaz világműködéseket kapunk. Itt azonban látszik, hogy sokkal gazdagabb témakörrel állunk szemben, melyet a teljesség igényével nem tudunk itt kibontani, csupán felvázolunk néhány rendszerűséget, és ezen belül megvizsgáljuk az alapvető motívumú kazettákat. Sajnos a fényjárás által működő megvilágítást sem tudjuk nyomon követni. Egyrészt azért, mert a templomhoz építettek egy bejárati elemet, amely a természetes fény rézsűre való vetülését nagyban akadályozza. Másrészt azért, mert az ablakok előtt hatalmas fenyőfák állnak, melyek teljesen meggátolják a visszavetülni amúgy is alig tudó fény nyomon követését. A „mennyező” személye Az igazán nagy mennyezetfestők, akik a ma is ismert legfontosabb értékeket hagyták ránk, soha nem kérkedtek saját személyükkel. Aztán jött egy olyan hullám is, amikor mennyezetfestőink már kevésbé tudták alkotásuk lényegét (ilyenek voltak az Umlingok is, akik többnyire Kalotaszegen működtek), és már némely helyeken ábráikat elvitték a hétköznapi létezés szintjére. Az ilyenek már saját nevüket is feltüntették a mennyezeten, hogy az utókor számára biztosítsák hírnevüket. Tehát történt egy hangsúlyeltolódás a művész személye és műve között. Ezek már jószerivel iskolázott, „jól értesült” szakemberek voltak, akik valamilyen szinten kérkedtek is tudományukkal. A szilágylompérti mennyezetfestő esetében egy átmeneti jelenséget kapunk a két minőség között. Látjuk azt, hogy az orgona feletti háromszög alakú kazettára felírta névjegyét: „Kolozsvári Czéhes Asztalos Búdai Sámuel Készítése Ezen Men�nyezet. És Az Prédikálla Széknek is Festése 1778 Esztendöbe Testvére András Legénye

Lévén.” A kazetták vizsgálata során az is kiderül, hogy mennyezetfestőnk mintha egy kicsit kérkedne a tudományával olyan elemeket építve be a mennyezetbe, amelyek iskolázottságra vallanak. Két erre való példát is találhatunk: 1. A DARU feliratú kép egy darvat ábrázol, mely az egyik felemelt lábával egy piros rózsára hasonlító élő minőséget tart. Az ábrázolás eredete nagy valószínűség szerint abból a mondából ered, hogy éjszakánként, amikor a darvak alszanak, mindig van egy őrszem, aki vigyáz a többire. Ilyenkor mindig egy tárgyat tart felemelt lábával, mert ha elalszik, kiejti azt, és a koppanásra megébred. 2. A másik ábra a TIGRIS feliratú, és jól felismerhetően Ezopus tanítómeséinek ismeretéig visz el, melyet Heltai Gáspár dolgozott fel a Száz fabula című művében A daru és a farkas címmel. Ennek a tanítómesének az analógiájára festődik a Tigris feliratú kazetta, Budai Sámuel mennyezetfestő azonban mesterien be tudja építeni a készre formált ismeretet a mennyezet rendszerébe. Nála ugyanis tigris (ami az évkörben az Oroszlánnak felel meg) és a gólya (ez a Rák második Holdháza) jelenik meg. Lássuk ezek szerepében a történetet! Az oroszlán torkán akad egy darab csont, és megkéri a gólyát, hogy mivel annak hosszú csőre van, nyúljon be a torkába, és kivéve a csontot mentse meg az életét. A gólya szó nélkül meg is teszi, és várja a köszönetet, mire az oroszlán azt feleli, hogy a gólya tartozik köszönettel, mert bent volt a feje az oroszlán szájában, mégsem harapta le azt. Nyilvánvalóan viselkedéstípusok üzenetéről van szó, és az oroszlánnak saját természetes létén való felülemelkedését látjuk. Mert míg a fényben leggazdagabb tulajdonságkört megtestesítő gólyának természetes a saját élete kockáztatásával történő áldozatvállalás, addig az oroszlánnak az természetes, hogy ösztönös létfenntartásának eleget téve, elpusztítsa a gólyát. De ezen a minőségen is felül lehet

emelkedni az ingyen kegyelem megtapasztalása által. Kérdés: van-e üzenete ennek a képnek a mai fogyasztói társadalomra épült anyagiassá vált világ felé? A választ szülje meg mindenki magában! Itt válik érzékelhetővé, hogy mennyezetfestőnk már-már elmegy a tudálékosság szintjéig, de készen kapott információs anyagát mesterien be tudja építeni a szerves műveltség működő rendjébe. Bibliai témájú anyagot tartalmazó kazetták Bár egészen természetes, hogy az igei alapon nyugvó református vallás istentiszteleti helyén bibliai témájú kazettás témaanyagot találunk, ezek általában nem önmagukban érdekesek, hanem abban az összefüggésben, amelyben ezek elrendeződnek. A dolgozat második felében látni fogjuk ezeket az összefüggéseket mind a háromszor megjelenő Jónás esetében, mind pedig Noé bárkája viszonylatában. Ez a két bibliai elem központi szerepet játszik a szilágylompérti kazettás mennyezeten. Jónást például három megjelenési formában találjuk: - a „JONÁS CZET HALA” feliratú táblán, ahol a fehér hajú Jónást a tízparancsolatot tartva kezében az óriáshal szájában találjuk; - a „JONAS” feliratú táblán már semmit nem tart kezében, sőt az eddig szembenézetből ábrázolt Jónást most profilból látjuk. A két ábra között különböző a Jónást szájában tartó óriáshal pozíciója is: az előbbin V alakban látjuk, ami egy beszívó hatást kelt, az utóbbin S alakot ölt, amely azt érzékelteti, hogy itt a kiköpés mozzanatában találjuk. - a harmadik „JONÁS”-képen a bibliai személyt már egy építményszerű közegben találjuk vízszintes elhelyezkedésben. A cserepes építmény mennyezetéről aláereszkedő két hatalmas, levelekkel ellátott tök a Jón 4, 1-11-re emlékezteti a szemlélőt.

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

NOÉ BÁRKÁJA esetében a bárkát ugyancsak háztetős építménnyel ellátott formában találjuk, amely elsődleges szinten jelentheti a bárkaszerepet betöltő Krisztus egyházát is. A csónak két végében levő befelé forgó szár is a befelé húzó, megtartó szerepet érzékelteti. Az „ÁDÁM ÉVA” feliratot viselő kazetta egyértelműen a bűnbeesés pillanatát érzékelteti (1Móz 3, 6). A hatalmas almákkal pompázó terebélyes fa mellett a bűnbe eső két személy, Ádám és Éva valósággal eltörpül a fára S alakban felkúszó kígyóhoz képest, tehát a kísértőhöz és a kísértés tárgyához képest csak mellékszereplők lesznek. Kánaáni követjárás címen szokta emlegetni a művészettörténet azt az ábrát, amelyen két férfi, vállukon tartott rúdon két hatalmas szőlőfürtöt cipel. Itt is láthatjuk, hogy a szőlő nagysága és formája valamilyen többletjelentést takar, amely nem az életképi jelenet szintjén fogható meg. A „GÓLIÁT” feliratú kazetta rögtön felhívja magára a szemlélő figyelmét, hiszen egy negatív minőséget sugalló alakban jelenik meg. Testrészeit fentről indulva csak övvonalig lehet megállapítani. Övvonaltól lefelé eltűnik a szabályszerűség és egy szétfolyó alakzatot találunk. Vastagon kontűrözött feje valósággal óriási a nyak- és övvonal között lévő testrészhez viszonyítva, és ugyancsak hosszúra nyúló kezeiben átlós irányban egy zászlórúdhoz hasonlító eszközt tart. A lompérti kazettás mennyezeten megjelenik az utolsó ítélet mint utolsó kürtzengés is. A kürtöt egy szárnyas fej által jelképezett angyal fújja, és mellette egy fura, vörös, tüzes késre hasonlító nyúlvány jelenik meg, mely egy mérleget tart. Az egyházművészetben a mérleg mindig a megmérettetést, az utolsó ítéletet jelenti. A mennyezet ábraanyagából nem marad el az egyházművészet és a népművészet kedvelt ábrázolása, a zászlót vivő BÁRÁNY sem. Az újszövetségben az Isten előtti áldozat jelképévé vált Jézus Krisztus, akire

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Keresztelő János azt mondta: „Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1, 29). Az Agnus Dei, azaz Isten bárányának jelképe sokféleképpen jelenik meg az egyházművészet ábrázolásain, amiképpen különbözőképpen jelenítik meg az általa hordozott győzelmi zászlót is. Ismerünk olyan megjelenítést, ahol a Bárány előre lépegetve hátrafelé néz, jelen esetben azonban tekintete az előrehaladás irányát követi. Zászlóján nincs kereszt, sem győzelmet jelképező koszorú, amint az sok ábrázoláson ismeretes. Egyes magyarázók a Bárány lépegető állását a Jel 14, 4-el hozzák kapcsolatba: „követni a Bárányt, ahová megy” – ami azt jelenti, hogy Krisztus követésében kitartónak kell lenni. A mélyebb értelmezés kibontására a későbbiekben kerül sor. Az ősi népek vallásos jelrendszerében elterjedt volt a háromszög, ebből származik a zsidók két egymásba ágyazott háromszöge, a Dávid-csillag (a maga kisajátított értelmezésével), aminek komoly jelentéshordozója volt. A háromszöget megtaláljuk az egyiptomi Apisz isten ábrázolásában is, az őt jelképező bika homlokán. Megjelenik a buddhizmusban is különböző jelentéshordozóként. A keresztyénség a XVIII. századtól kezdi használni mint a Szentháromság jelképét. A lompérti mennyezeten is ilyen egyenlő szárú háromszögként jelenik meg erősen kiszőrözötten, középen pedig „Isten szemével”, mely mindeneket lát és szemmel követ. A Szentháromságban gyakran találkozunk Isten szemével, mely mindig éber, és mely megnyugszik mind a jó, mind a rossz embereken. Ezek voltak az első szinten jól kibontható főbb bibliai témájú képek, amelyek önmagukban nem túl érdekesek, csak ha megnézzük környezetüket, összefüggési rendszerüket. Addig azonban tovább kell lépnünk a rendszerűségek vizsgálatában.

tottunk a kazettás mennyezetek tárgyalásának, mellyel a mai hivatalos tudományosság egyáltalán nem foglalkozik, sőt elutasítóan „asztrologizálónak” bélyegzi azokat, akik megpróbálják azt témánkhoz kapcsolódóan értelmezni. Sajnos sokszor megvetően teszik fel a kérdést: mit keres az asztrológia egy református templom mennyezetén? Mi az oka ennek? Egyrészt az, hogy csak azt az oldalát ismerik, amelyet a „vásári planétás” blöfföl, és ettől nyilvánvalóan megriadnak, lehúzzák a vasfüggönyt. Jogosan, mert amit ma horoszkópként is eladnak, az a mesterkélt fogyasztói társadalom része, és egyrészt az anyagiságon alapul, másrészt pedig azt a célt szolgálja, hogy elriassza az embert a természetes világ működésének megismerésétől. Ma úgy nevelik az embereket, hogy nem számít, ha nem része a teremtett világnak, elég ha jól érzi magát négyfalú, ketrecszerű kis vackában, ahol könnyen irányítható és befolyásolhatóvá válik a fogyasztói társadalom kénye-kedve szerint. Az ember azonban, ha az Isten által teremtett rend szerint él, akkor természetesen keretet kap a szabályos élet vitelére. Gyönyörűen fogalmazza meg a tizenkettes állatövi rendszer lényegét Sólyomfi Nagy Zoltán egyik énekének szövegében, amely így szól: „Nimród űzi a szarvast/ Szarvas tart Nyilasnak. Forognak – forognak,/ Égi körkoronán tizenketten laknak./ Lelkedbe ha nézel, utat mutatnak.” Erről szól a zodiákus vagy horoszkóp vagy tizenkettes állatövi rendszer, amely minden szerves műveltségben, így a kazettás mennyezeteken is fontos szerepet kap. Ráadásul an�nyira szemet szúró módon jelenik meg, hogy az ember értetlenül áll egy-egy neves néprajzkutató vagy művészettörténész leírása előtt és megkérdezi: mi lehet az az erő vagy félelem, ami eltakarja a szemeket? Az erkölcsi minőségek leolvasása helyett mindenféle külső hatást, reneszánsz vagy barokkos stílust ecsetelgetnek, mely a A tizenkettes állatövi rendszer képnyelv üzenete szempontjából legalább Ezzel a témával olyan pontjára ju- huszadrangú kérdés. Mert hiába állapítom

meg, hogy az illető mennyezet motívumvilága barokk stílust hordoz, a megállapítás után rögtön megkérdezhetem: és akkor mi köze van ennek a szakrális térhez és időhöz? De kezdjük az alapoktól, és nézzük meg a zodiákus működését! A régi ember a teremtett világot, az őt körülvevő mindenséget kereknek észlelte, ami azt is jelenti, hogy teljesnek tudta. Tudta azt is, hogy a kis és nagy világítótesteket Isten helyezte az ég boltozatára, és azok szerint tájékozódott „mind a kerek világ, mind a kerek esztendő és nap, születést, életet, halált hordozó ciklikusan változó tartományában, a tér-idő misztikus mezején… Az évkört már az ókorban tizenkét egyforma időtartamú részre tagolta az ekliptikán körbe mozgó (a régi ember által megtalált és kitüntetett) tizenkét csillagkép: az állatöv égi „képírása”. A tizenkét csillagképhez tizenkét egymást kiegészítő tulajdonság kötődött, földi életünk, élő környezetünk változásainak és átváltozásainak köre, ritmusa.” Kazettás mennyezeteink tehát ezzel a tizenkettes állatövi rendszerrel dolgoznak, és ezek mindenike jól körülhatárolható minőséget képvisel, amelynek jellegét nem valamilyen közmegegyezés határozta meg, hanem évszázados-évezredes megfigyelések alapján alakult ki – nálunk éppúgy, mint a kínaiaknál vagy a régi Mezopotámiában. Miért nevezzük ezeket állatöveknek, amikor tudjuk, hogy sem a Szűz, sem a Mérleg, de még az Ikrek sem tartozik az állatvilág széleskörű tartományába? A válasz egyszerű: a nyelvújítás előtt az állat még állapotot is jelentett. Jó példa erre az, hogy manapság is használatos az a kifejezés, hogy „asszonyi állat”. Az asszony pedig nem azért állat, mert ő olyan, hanem mert szűzi-leányi minőség után asszonyi állapotba kerül. A következő kérdés az is lehet, hogy miért éppen csillagjegyek által közvetítettek alapvető minőségeket, miért nem használtak valamilyen más kifejezési formát? A válasz most is kézenfekvő: azért,

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

mert ezeknek az álló csillagoknak vannak a legállandószerűbb törvényszerűségei. Mindezek után tekintsük meg a tizenkét állatövi jegyet, mint minőséghordozót, és mint ami kazettás mennyezeteink képi üzenetében is megfogalmazódik. KOS: A tavaszi napéjegyenlőség ideje. Üdvtörténeti szempontból a feltámadás ünnepe esik erre az időre. A természetben az élővilág robbanásszerű megújulása figyelhető meg. BIKA: Erre az időszakra a természet örömei, frissessége a jellemző, melyben úgy érzi magát az élővilág, mint a „disznó” (keleti megfelelő) a pocsolyában. IKREK: „Ikrek típusú küzdelem”-nek szoktuk nevezni azt a harcot, amely nem egymás kiirtásáért folyik, hanem a másikban levő jó tulajdonságoknak küzdés, vagy harc árán maximumra hozása. Mint a réten a fűszálak növekedése, melyek ég felé szökkenésükkel a többit késztetik növekedésre. A magyar hagyományban ennek a küzdelemnek a Hunor – Magyar típusú küzdelem, egymás segítés felel meg. RÁK: Nyári napfordulós időszak, amikor maximumon van a fény. S mivel ezzel együtt jár az erkölcsi fény maximális lehetősége is, ez az időszak az önfeláldozó szeretet, az ingyen kegyelem ideje. Az önfeláldozó anyaság jele is, a magyar hagyományban pedig a vérével fiait tápláló pelikán vagy halászsas megjelenítője. Az evangéliumokban Keresztelő János mondata és magatartása tölti be: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom” (Jn.3, 30). OROSZLÁN: Energiadús időszak, az Oroszlán sörénye idézi meg a Nap uralkodó erejét, amikor a legbővebben bocsátja ki a fényt és a meleget. Erre a minőségre szokták mondani vicces kedvű emberek, hogy még akkor is átkíséri a vakot az átjárón, ha az nem akar átmenni. A lompérti kazetták között szintén találunk oroszlánábrázolást. SZŰZ: Mint ahogy ábrázolják népművészetünkben fehér és fekete macskával is

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

mint a jó és a rossz minőséget, ugyanúgy megtaláljuk a tündér és boszorkány képében is. A mechanikus sokszorozás, sorozatgyártás, illetve racionális gondolkodás jellemzője, felismerhető jele a rácsozott, hálós ábra. Ezt a minőséget néhány lompérti kazettán szintén felfedezhetjük. MÉRLEG: Az időjárás tekintetében ez az időegység a legalkalmasabb a napfordulópont megfigyelésére, bemérésére, így az egész tér-idő egységet az anyagi-erkölcsi, testi-lelki-szellemi számvetés jellemzi, és a csillagképet is a mérleg formájába foglalták, melyet a Szűz tart kezében. Ennek a megjelenítésnek gyönyörű ábráját találjuk Szilágylompérton is, ahol a tiszta minőséget hordozó koronás Szűz mérleggel a kezében jelenik meg.

SKORPIÓ: Az öngyilkosság, az önpusztítás jelzőállata, hiszen az állatvilágban egyedül ő képes saját magát saját fegyverével megsebezni. Ezért mondják, hogy a skorpiót vagy saját maga, vagy egy másik skorpió tudja elpusztítani. A természet őszi halálának is a jelölője. NYILAS: A Teremtő jelölőjeként szokták ábrázolni, mivel a Tejút középpontja felől érkező energiákat a Nyilas csillagkép irányából kapjuk. Ábrázolása lóval, ló és ember egymásba kapcsolódásából születő kentaurokkal, széles agancsú szarvassal,

vagy átlóra szerveződő motívummal történik. BAK: Az év legsötétebb pontja és sanyarú, bekövesedett állapotot jelöl. Ábrázolják hurkos farkú sárkányként bakkecske felsőtesttel és kígyó formájú alsótesttel. A hurkot alkotó farok az életlehetőségek beszűkülését jelenti, a lompérti mennyezeten szintén találunk SÁRKÁNY feliratú kazettát. VÍZÖNTŐ: Bár jelölése sokszor vízöntéssel történik, itt sokkal inkább energiakiáradásról van szó. Állatalaki jelölője a keleti állatövből vett majom vagy holló. HALAK: A böjti időszakot jelzi. Nevében is benne van a halál, amely nem azonos a pusztulással. Minőségében az enyészet és a hemzsegő élet egyaránt benne foglaltatik, hiszen a hal a maga hideg, síkos mivoltában utal a halálra, de megjelennek általa a jövendő életre mutató ikrák is. Egyes képek, rendszerűségek kibontása Ha a rendelkezésünkre álló 128 kazettát pontosan középen kétfelé osztjuk, akkor két egyenlő – 64 kazettából álló részt kapunk. Ez az első mozzanata a feltérképezésnek. Ez után feltevődik a kérdés, hogy innen milyen irányba haladjunk. A lelkipásztor útja Ha a bejárati ajtó felől indulunk el, akkor arra figyelhetünk fel, hogy a lelkipásztor a Megváltót jelképező Agnus Dei (BÁRÁNY) és a Szentháromságot ábrázoló háromszögű SZEM alatt jön be a templomba, innen megy fel a szószékre, ahol a jobb keze fölött a SZAMÁR feliratú kazetta jelenik meg. Ennek nyilván valami üzenete kell legyen a szolgálat szempontjából. A szamár minden bizonnyal nem a lelkipásztor személyére utal, hanem a szolgálat jellegére. Ráadásul ezen állat azon ritka ábrázolások közé tartozik, amely rendkívül szimpatikus arccal jelenik meg. Hogy a lelkész jobb keze fölött van, ez is jelent valamit: a cselekvést jelöli, magát a szolgálatot. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a lelkipásztor megjelenik a templomban úgy, mint Isten

üzenetének hordozója, aki a szolgálatban fejti ki csatorna jellegű, közvetítő feladatát. Ennek a szolgálatnak azonban alázattal kell történnie, mint amilyen alázatosan bevonult Jézus, a legmagasabb szintű bölcsességet megtestesítő Isten Fia a jeruzsálemi közösségbe.

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

mas virágcsokrot próbál szárától kezdve egészben lenyelni, hanem jól látható módon a szájából nő ki: az Igével való teremtés tiszta képjelét kapjuk. Ez a kutya pedig fehér, tehát egy rendkívül tiszta minőséget képvisel. Itt már gyaníthatjuk, hogy a teremtés vonalával van dolgunk. Az sem elhanyagolható, hogy az átlós irány sem befele, hanem kifelé mutat. Mert az élet a templomon kívül zajlik, a templom pedig az a szakrális tér, ahol a hívők az Igére való ráhangolódás által visszatalálhatnak az eredendő világ képéhez, illetve ahhoz az erőforráshoz, amellyel keresztyén életet lehet folytatni még egy feje tetejére állított társadalmi rendszerben is. A „teremtés vonalán” továbbhaladva a következő ábrán egy zárt rendszert találunk, amelynek hangsúlyos átlós vonalai mintha megerősíteni akarnák előbbi feltevésünket, hogy valóban átlós irányba kell indulnunk, és az egész mennyezet képnyelve erre a rendszerre épül fel.

A teremtés vonala De elindulhatunk átlós irányba is, mégpedig a bejárat felől két irányba, és rendkívül érdekes képet kapunk. Az átlók pontosan saroktól sarokig terjednek. Az sem elhanyagolható, hogy milyen ábrák indítják az átlós vonalakat. A keleti oldalon (a bejárat felől nézve jobbra) egy NYILAS ábrát találunk – ez indítja az átlós vonalat. Itt egy pillanatra meg kell állnunk. Ha átlóra szerveződik egy motívum, akkor ott a Nyilassal van dolgunk. A Nyilas a teremtő erő jelölője. A Nyilas-csillagképen keresztül egyenesen jönnek le a Tejút-energiák a Földre, a Tejút pedig mindeneket – a Naprendszert is – generáló középpontja az univerzumnak. Így a Nyilassal ábrázolják a A Jónás-kazetták üzenete teremtő-atyai tulajdonságot. Mielőtt rátérünk a nyugati vonalvezetésre – mely a BÁRÁNYtól indul, és ez akkor a megváltás vonala –, vizsgáljuk meg a keleti oldal legfontosabb rendszerét, amely a „jónásság” rendszere. A teremtés vonalától indulva, átugorva az előbbi átlós ábrát, az első Jónás-képhez érkezünk, melynek felirata: JONAS CZETHALA. Innen kiindulva a másik két Jónás-kép irányába egy szabályos háromszöget találunk, melynek összefüggéseit próbáljuk meg szem előtt tartani. A másik két ábra egyike Jónást ábrázolja a tök alatt, a másikon pedig ismét a hal szájában látjuk. Vegyük sorra őket! JONAS CZETHALA: a cethal alakja egy U betűt idéz meg, és ebben a pozícióban tartja szájában Jónást. Hogy Jónás szempontjából most az Tovább fokozza az érdekességet az, elnyelés vagy pedig a kijövetel állapota, azt hogy egy kutyára emlékeztető állatot lá- a másik ábrával való összehasonlítás által tunk, melynek szájából átlós irányban egy látjuk tisztán. Ott S betűt formáló alakban hatalmas virágcsokor jelenik meg. Nem az látjuk a halat, tehát egy rugalmas állapotot történik, hogy említett kutyánk egy hatal- jelöl. Itt viszont sokkal inkább a beszívás

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

érzetét kelti. A velünk szembenéző Jónás kezében egy könyvformát találunk, ami nyilván a tíz parancsolat kőtáblájára utal, amit itt a mester egyetlen táblán oszt fel tíz egyenlő részre. A Szentírást alapul véve tudjuk azt, hogy a cet által való elnyeletést egy vétektípus eredményezte: Jónás megpróbált kitérni az Úr által rendelt feladat elől. Ettől a képtől indulva az orgona irányába érkezünk egyenes úton a második JONÁS-ig, ahol egy épített közegben hatalmas tökindák alatt fekszik. Itt nyilván

egy másik vétektípus jelenik meg, amelyre a megvilágítást Jónás próféta könyvében találjuk meg (Jón 4, 1-11). Miután a ninivebelieket nem pusztította el az Úr, Jónás zúgolódik, mert méltatlannak tartja a „kegyelem gyakorlását”. Ekkor adja az Úr a tök jelét, és így szól Jónáshoz: „Te szánod a tököt, amelyért nem fáradtál és amelyet nem neveltél, amely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak

különbséget tenni jobb és bal kezük között, és barom is sok van?!” (Jón 4, 10-11) Ha oldalirányból megtekintjük ezt a két kazettát, azt látjuk, hogy mindkettő azonos szögben a harmadik JONÁS-kép felé mutat. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy ez az ábra ugyanezen az oldalon, vele párhuzamosan a Báránytól induló vonalba kerül. Azt már említettük, hogy első jelentésszintjén itt a halból való kiemelkedést kapjuk. És most az összpontosuló üzenet szempontjából vizsgáljuk meg minden jelentésszintjén. Ha ránézünk a képre, azt látjuk, hogy a már többször emlegetett kifejezési formával találkozunk: cethalunk „kimondja” a jónásságot és a jónási „jelet”. Egyrészt arról van szó, hogy az emberalak testisége (övvonaltól lefelé) eggyé válik a hallal, de megmarad lelkisége és szellemisége. Ezen van a lényeg. A mai elanyagisodott, érzéki típusú kívánságokon alapuló világban, ami a Halak világkorszaka, csakis a jól működő szellemi és lelki erő menthet meg a kísértések tengeréből. Miben áll ez? Amikor a zsidók jelet kérnek Jézustól, ő így válaszol: „E gonosz és parázna nemzetség jelet kíván, és nem adatik jel. Hanem ha a Jónás prófétának jele.” A szilágylompérti kazettás mennyezet vonatkozásában micsoda ez a jel? Elsősorban az, hogy bármennyire is lehúzzon ez a Halak típusú sanyarú földi élet, bármilyen kínos, kegyetlen is legyen, mégis vállalni kell az Isten által ránk bízott feladatot – tiszta lelkiséggel, és az ezen keresztül megszűrt szellemiséggel. Másodsorban az, hogy az emberileg igazságtalannak vélt dolgok miatt ne mi tartsunk ítéletet, hiszen az nem a mi feladatunk. De az már igen, hogy küldetésünket Istennek tetsző módon végezzük. A megtartó szerepkör A nyugati oldalon levő 64 kazetta képrendjét most ne a BÁRÁNNYAL induló átlós vonalon vizsgáljuk, jóllehet abban az irányban is le lehet olvasni egy jól megfogalmazott programot, hanem ezúttal a kereszttől második kazettaként elhelyezkedő

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

SZEM (Szentháromságot jelképező) kazetta útmutatása szerint induljunk! Nyomon követve a háromszög szárainak vonalát, ismét egy érdekes képet találunk. Felfelé, északkelet irányba indulva kapjuk a TEMPLOMHARANG feliratú kazettát, melyen ott látjuk a „jól épített házat”, az Isten házát, és alatta a kiemelt szerepű harangot. A harang a maga formájával – ugyanúgy, mint a bárka, a fészek vagy a kalap – a Mérleg megidézője, amely egyszerre jelent megmérettetést is, de a megtartó erő jelképévé is válik. A megtartó közeg, a templom már itt megjelenik, de ami idáig hozott bennünket, az a harang Mérleget megidéző alakja. A SZEM irányából haladva ugyanis mindhárom szár vonalán Mérleg képjelhez jutunk. A harangnak mindkét vetületére gondolnunk kell. Gondolnunk kell a fizikai síkon érzékelhető harangszóra, mely egy hívogatásszerű információt közöl, meghívja az illető gyülekezet híveit a „jól épített házba”, hogy Istennel való közösségüket a csendesség helyén is megéljék. Ugyanakkor gondolnunk kell a fizikai síkon érkező harangszó belső vetületére, mely a befogadóban jelenik meg, és amelyet „lélek harangjának” hívunk. A templomi istentiszteleten való részvétel elsődleges mozzanatai jelennek meg azért, hogy az ember testi-lelki és szellemi síkon is része lehessen a Krisztussal való egységet teremtő közösségnek. Ennek a közösségnek elsősorban a lelki és szellemi síkon történő színterét a következő ábrán kapjuk, melynek felirata jól leolvasható: NOÉ BÁRKÁJA. Itt az egyik legtisztább Mérleg képjelet kapjuk, ahol maga a bárka a hordozó és fenntartó lebegtetett forma, de megjelennek a dekanátusai is: az Ikrek a két tartóoszlop formájában, a Vízöntő pedig az egész képet átszínező hullámzásával. A szakrális tér, a templom tehát Noé bárkájával azonosul, amely önmagáért beszél. Aki hallgat a harang hívó szavára, az bebocsátást nyer. Senki sem rekesztetik ki a bárkából. Aki kint marad, saját magát rekeszti ki a menedékből.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

A harmadik Mérleg-ábrázolás északnyugati irányba haladva a BÁRKÁBAN vagy templomban vállalt szerepkörről vall. Első ránézésre öt emberfejet látunk, amelyek kiemelkednek a bárkából. Voltaképpen egy emberről van szó, annak a négy különböző, mégis egymáshoz kapcsolódó állapotáról. Vegyük sorra őket! Első pontban maga a bárka válik élő minőséggé. Elindul sellőnek, továbbmegy és átalakul egy őrző-védő rendszerré. Tehát első ponton egy spontán vállalás történik, ami az őrző, védő, megtartó szerepet jelöli. Második ponton egy kétarcúsággal szembesülünk. Egyetlen személynek az előre és visszatekintő magatartását látjuk. Ez nem más, mint egy hatalmas belső vívódás az első ábra jelentésének következménye folytán. A testiség és lelkiség eltűnik, helyette egy piros, szétáradó sűrűség látható, amely a belső tüzes küzdelemre utal. Itt az előbb történt vállalásnak a mérlegelése történik, mert bár ő szellemi síkon vállalta a megtartó szerepkört, de itt lelki-testi szint harcában egy felemelkedő és egy lehúzó minőség küzd. A harmadik megjelenésében már szembenézetből látjuk, kiteljesedett fehér szellemiséggel. A harc tehát eldőlt, és vállalja az őrző-védő szerepkört. Az utolsó megjelenésben azt látjuk, hogy már nemcsak a megtartó szerepet tudja magáénak, hanem az irányítást is kezébe vette. Ebben az esetben lelkisége már kiemelkedik a bárkából, és az adja meg az irányultságot, illetve a vezető készséget is. Találunk még két fontos dolgot: az árboc tetején levő szív arról árulkodik, hogy ennek a folyamatnak és ennek a megva-

lósulásnak szívügynek kell lennie ahhoz, hogy eredményes is lehessen. Az árboc két oldalán leérkező vonalvezetés, majd a központtal való kapcsolódás arról tanúskodik, hogy a SZEM-től kiinduló és a három Mérleg-képpel összekötött rendszer nem erőszakos belemagyarázás, hiszen mindkettőn azonos keret körvonalát kapjuk. Mi a lényege ennek az ábrának? Egy olyan természetes folyamatot ábrázol – vívódással és kiteljesedő vállalással –, amelyet minden felelős keresztyén, különösképpen lelkipásztor meg kellene járjon, ha meghallja a lélek harangját, és a kősziklára épített házban a Krisztussal való egységet meg akarja teremteni. Végszó Ha alapul vesszük azt a felismerést, hogy ábrázolásában, motívumvilágában kazettás mennyezeteink képnyelve azonos formát és tartalmat mutat népművészetünk más ágainak képnyelvével, ebből következtetnünk kell arra, hogy ezek az „üzenetszerű kódok” azonos gyökérből táplálkoznak. Nyilvánvalóan kellett lennie egy közös alapnak, amiből táplálkozhatott és önmagával azonos jelentéstartalmát megőrizhette. Elképzelhetetlen az, hogy minden tájról összeszedtünk egy keveset, azt itt a Kárpát-medencében összedolgoztuk, és egy jól működő egészet kaptunk. Rögtön visszakérdezhetünk: a kölcsönadó fél tarsolyából hol vannak ezek a motívumok? Náluk miért nem működnek? Az előnkbe adott mai „ jólértesült tudományosságot” erről az oldalról is meg kell kérdeznünk.

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

Balogh Lucian

A zilahi református oktatás az I. világháború után (folytatás előző lapszámunkból)

Az 1919 – 1920-as tanév Az 1919. november 1-én tartott igazgatótanácsi értekezleten különböző ingatlanügyeket tárgyalnak, amire szükség van az oktatás megfelelő előmenetele érdekében. Itt szeretném megjegyezni, hogy az illető iskolák nem rendelkeztek különálló ingatlannal, így az oktatás különböző ingatlanokban folyt, amelyek a város különböző pontjain voltak találhatóak. A polgármesteri hivatal bizonyos épületeket bocsájt a református oktatás rendelkezésére. Ilyen épületek voltak a Fazekas utcában és a volt Széchenyi, jelenlegi 22 decembrie 1989 (Kraszna) utcában. Ugyanakkor felmerül egy új óvoda létesítésének a lehetősége, ami más ingatlanokat és taneszközöket tesz szükségszerűvé a református egyház számára. Közben a tanintézmények eszközeit átvette a román állami tanfelügyelőség. Az igazgatótanács javasolja a Széchenyi utcából a volt óvoda épületének a bérlését, ami azonban 2000 korona többletkiadást feltételez, és ezt a kolozsvári püspökség kellene biztosítsa. A Református Polgári Leányiskola igazgatója bemutatja az intézmény gazdasági helyzetét. Ennek alapján vizsgadíjakból és tandíjakból származó összeg 23 469 korona, ami különböző nyilvános és magánvizsgákból, valamint a speciális kérésre szervezett különbözeti vagy javítóvizsga-díjakból származik. A különböző díjak a növendékek vallási hovatartozása szerint vannak meghatározva, mint ezt már említettem.

A következő igazgatótanácsi ülést 1919. november 22-ére hívták össze. Ezen az ülésen került napirendre a református elemi iskola helyszínének a kérdése, és a Zilahi Református Wesselényi Kollégium erre a célra felajánl két osztálytermet, amit az illető intézmény délutánonként használhat. Ebből az egyezségből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a református felekezeti iskolák egy jól szervezett és összehangolt rendszerként működtek. Az akkor még valósan működő intézményi autonómia elvének megfelelően meghatározták a karácsonyi, téli szünidő periódusát, ami a Wesselényi Kollégiumhoz hasonlóan december 18-ától egészen február 17-ig tartott. A vakáció hosszú időtartamát a magas fűtési költségekkel indokolták, ami komoly problémát jelentett az egyház számára. Ugyanakkor egy idegrendszeri problémákra hivatkozó diák torna óráról való felmentésének a kérdését is tárgyalja az igazgatótanács. A testület visszautasítja a kérelmet arra hivatkozva, hogy a megfelelő testmozgás jó hatást gyakorol az idegrendszer működésére. Egy másik hasonló felmentési kérést elfogad az igazgatótanács testnevelés és kézimunka esetében, mivel itt a kérelmező hátgerincferdülésre hivatkozik. Kádár Géza elnök-esperes bejelenti, hogy az előzőleg leadott kérelmek alapján a Takarékpénztár 6000 koronát, az Iparbank 2400 koronát nyújt a felekezeti oktatás számára. Az igazgatótanács köszönettel fogadja a nagylelkű támogatást. Ugyanabban az évben, december 13-

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

án az igazgatótanács a Széchenyi utcai intézmény tűzifahiányát tárgyalja, mivel az illető elemi iskolában sokkal hamarabb elfogyott a fűtőanyag, mint más hasonló intézményekben, bár hasonló mennyiséget bocsájtottak a rendelkezésükre (5 m). Az igazgatótanács elrendel egy ellenőrző látogatást, egy írásbeli fegyelmi megrovást, valamint a tűzifa naponkénti adagolását az illető intézmény számára. Zoványi Lajos elemi iskolai igazgató kéri, hogy az illető intézményben a karácsonyi vakáció december 20-tól január 15-ig tartson, mivel az illető intézmény bentlakás nélkül működött. Zoványi Lajos igazgató hetven�nyolc tandíjmentességi kérelmet terjeszt a testület elé, aminek egy részét jóvá is hagyják. Az 1920. február 10-én tartott gyűlésen az elnök ismerteti a Szilágy Vármegye cenzori hivatalának 66/1920-as rendeletét, mely szerint a román kormány oktatási bizottsága a használatban levő tankönyveket csak az adott tanévre engedélyezi, azonban a következő oktatási ciklusban már az új jogállapotnak megfelelő tankönyveket kell használni. Ugyanazon a tanácskozáson felmerül a román nyelv oktatásának a kérdése, és meghatározzák az ehhez szükséges óraszámot. Évfolyamonként heti két román órát határoznak meg, ami havi 160 korona többletkiadást feltételez az egyháznak. Az igazgatótanács köszönti a Széchenyi utcai óvoda pedagógusait, akik kabaréelőadást szerveztek, és ezzel 800 korona tiszta nyereségre tettek szert az intézmény számára. A szervező óvónőt a testület 500 korona jutalomdíjban részesíti. Kádár Géza elnök jelenti, hogy a hatóság kiutasította a városból a Református Polgári Leányiskola egyik tanárát, Kövér Sándort, így végleg elveszítette állását, ezért kéri, hogy az igazgatótanács intézzen kérést a presbitérium számára egy új tanerő alkalmazására. Tekintettel a háború utáni nehéz gazdasági helyzetre felmerülnek bizonyos kérdések a tandíj befizetésével kapcsolatban. Olyan

diákokról van itt szó, akik a tanév folyamán jelentkeztek az intézménybe, és valahol már befizették a tandíj egy részét. Ezért kizárólag a második szemeszterre kell befizetniük azt a bizonyos összeget, amit jóváhagyott az igazgatótanács. Ismertetik az Erdélyi Református Egyházkerület tanévszerkezettel kapcsolatos álláspontját is, melynek értelmében gondok vannak a bentlakó diákok élelmezésével, ezért a tanév lezárását az adott helyzetnek megfelelően döntsék el. A 1920. március 22-ai tanácskozáson ismertetik az igazgatótanáccsal az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 704/1920-as határozatát, melynek értelmében minden külső látogatás vagy ellenőrzés a felekezeti intézményekben az igazgatóság képviseletének a jelenlétében kell történjen. Az igazgatótanács határozata alátámasztja a református iskolák autonómiáját. Más, elsősorban adminisztratív kérdések is felmerülnek, melyek a záróvizsgákkal és a kiadandó oklevelekkel állnak kapcsolatban. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a fentebb említett anyagi nehézségektől függetlenül a református oktatási intézmények „rendes” tanévet készültek zárni. A következő igazgatótanácsi gyűlést 1920 május 1-ére hívják össze, melyen az évzárással és a fizetésekkel kapcsolatos kérdésekről tárgyalnak. A jövedelem szintjének a kérdését épp tárgyalja az Erdélyi Református Egyházkerület is. Az elnök jelenti, hogy 1920. április 26-án a polgári leányiskolába látogatott a román tanügy-minisztérium megbízottjaként Tulbure György tanfelügyelő. A látogatásról külön jegyzőkönyv készült, amit az elnök ismertet a testülettel, azonban mivel mellékelték az igazgatótanácsi jegyzőkönyvhöz, ebben a dokumentumban nincs rá utalás. Itt szeretném megemlíteni, hogy ez volt az első ellenőrző látogatás, amit a román hatóság végzett a református iskolában, természetesen a jelen dokumentum értelmében, és feltételezhetjük, hogy kapcsolatban áll a

következő tanácskozás témájával. A május 30-ai gyűlésen újabb teremproblémák jelennek meg, mivel a Wesselényi Kollégium egyes termeit elfoglalják a román hadsereg képviselői, ezért úgy a leányiskola, mint a kisdedóvónő-képző számára gyakorlatilag lehetetlenné válik az oktatás. Az igazgatótanács sürgeti a záróvizsgák minél előbbi szervezését. Demján Cecilt, a Szamosújvári Görög-katolikus Tanítóképző igazgatóját kinevezik a tanügy-minisztérium megbízottjának az év végi záróvizsgákra, amivel kapcsolatban különböző dokumentumok előállítása szükséges. Kádár Géza elnök felkéri a testület tagjait, hogy a szabályzatnak megfelelően tartsa be az egyházi hierarchiát. A záróvizsga lebonyolításáról a 1920. július 20-án tartott tanácskozáson számolnak be, és ennek nyomán az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa elhatározza az oktatás folytatását minden egyes szakon a következő tanévben. Az 1920 – 1921-es tanév Az iskolakezdéssel kapcsolatos döntéseket az 1920. augusztus 13-ai igazgatótanácsi ülésen tárgyalták meg. Felmerül például a római-katolikus és református elemi iskolák egyesítésének a kérdése, és ezt elsősorban a helyiséghiány örökös problémájával indokolják. A református egyházi főhatóságok döntése értelmében az igazgatótanács megszünteti a tandíjak közötti különbséget az eltérő felekezetű diákok számára, így az eltérések kizárólag a tandíjak típusaitól függenek. Kádár Géza elnök megemlíti Kaizler Sándor tanár és igazgatótanácsi tag halálát, ami nagy veszteséget jelent a felekezeti oktatás számára. Az igazgatótanács részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. 1920. október 28-án tárgyalja a tanács az iskolák költségvetését, és ennek a gyűlésnek az érdekessége, hogy első alkalommal használja az igazgatótanács a román állam pénznemét, a lejt. Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

a 4509/1920-as értesítője és a Román Közoktatási Minisztérium rendelete szerint a nyilvánossági joggal rendelkező iskolákat kizárólag az egyházi vezetők értesítését és jóváhagyását követően lehet bezárni. Ugyanezen a tanácskozáson kerül napirendre egy fegyelmi ügy, melynek értelmében a polgári iskola egyik III. osztályos tanítványa kővel dobott meg egy diákot a román állami tanítóképzőből. Mivel az ügy etnikai konfliktusnak minősülhet, a polgári iskola igazgatója javasolja a szóban forgó diák eltávolítását az intézményből. A korabeli dokumentumokat vizsgálva megütközhetünk azon, hogy a román revizori hivatal 2643/1920-as határozata értelmében a református elemi iskolák görög-keleti és görög-katolikus felekezetű növendékeit át kell helyezni a román állami iskolába. Azonban a határozat az illetékes szülők ellenállásába ütközik, akik határozottan elutasítják a rendeletet. Szilágy vármegye prefektusa átiratot küld a polgári leányiskola igazgatójához, melyben felvilágosítja, hogy az iskola működési engedélyét az igazgató a prefektustól kell igényelje. Válaszként a polgári iskola igazgatója haladékot kér a prefektustól, aki felhívja az igazgató figyelmét, hogy a fentebb említett gyerekdobálási ügynek nem szabad megismétlődnie. Itt szeretném megjegyezni, hogy valamilyen adminisztratív szinkretizmusnak lehetünk a tanúi, ugyanis jelen vannak a régi dualista közigazgatás intézményei, de ugyanakkor az új román adminisztráció intézményeit is felfedezhetjük ugyanabban az időben. A Fazekas utcai és Széchenyi utcai ingatlanokat átveszi a román állami oktatás. Az egyházkerületi vezetőség átirata értelmében Románia történelmét és földrajzát kötelező tantárgyként kell tanítani a Református Polgári Leányiskolában és a Református Kisdedóvónő-képző Intézetben. Ezt a határozatot az 1921. február 1-én tartott tanácskozáson hozzák. A éves jövedelmek 6 000 és 26 000 korona között vannak megállapítva. Ami meglepő, hogy újból koronát találunk

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

a jegyzőkönyvben, mivel a lejre való áttérés távolról sem volt zökkenőmentes sem az árfolyam, sem pedig az átváltási mód szempontjából. Az 1921. április 14-én tartott gyűlésről származó jegyzőkönyvből szerzünk tudomást arról a tényről, hogy himlőjárvány miatt az iskolákat öt napra bezárták. Valamint arról a tényről is, hogy az iskolák anyagi gondokkal küzdenek, és nem elegendő a pénz a fizetésekre, ezért kénytelenek a római-katolikus egyház segítségét kérni, legalább a saját tanáraiknak a jövedelmét szeretnék biztosítani. Mivel a Széchenyi utcai óvoda egyik óvónője elveszítette a szolgálati lakását, amit átvett a tanfelügyelőség, az egyház egy új lakást fog biztosítani a számára. A román állami hatóságok részéről Pop Cornelt, a zilahi állami tanítóképző igazgatóját a tanügy-minisztérium képviseletében államtitkárként delegálják ellenőrzésre a református óvónőképző iskolába. Több mindent megvizsgálnak, mint például a kétnyelvű, román-magyar dokumentációt, Románia földrajzának és történelmének az oktatását és a diákok román nyelvű ismereteit. Végül az ellenőr felfüggeszti a záróvizsga lebonyolítását arra hivatkozva, hogy csak az első év rendelkezik működési engedéllyel. Kádár Géza elnök szerint a mulasztás azzal magyarázható, hogy a háború végén már nem érkezett meg a kért jóváhagyás a magyar kormánytól, és a román hatóság felé nem lett leadva a kérelem, mivel nem létezett egy egyértelmű procedúra, azonban a hatósági jóindulat hiányát sem zárhatjuk ki az adott problémából a jegyzőkönyv alapján. Az 1921. július 23-ai igazgatótanácsi jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egyelőre el kellett napolja az engedélyezés problémáját. A 6631/1921-as állami rendelet alapján a következő lépéseket kell megtenni a református oktatási intézményeknek: • az iskola dísztermében ki kell függeszteni őfelsége Ferdinand király és Ma-

ria királynő portréját; • az intézmény nevét ki kell függeszteni román nyelven is; • kötelezően használni kell a román nyelvű térképeket, és amíg elkészülnek az újak, a régieken fel kell jegyezni román nyelven a fontosabb helyeket, településeket; • a könyvtárból ki kell vonni (el kell távolítani) a nem megfelelő könyveket, kiadványokat és ezeket új, román nyelvűekkel helyettesíteni; • tilos a román nyelv szimultán oktatása; • az ifjúsági, diák- és önképzőkörök szabályzatát módosítani kell az új és aktuális törvényeknek megfelelően, valamint ezeket át kell nyújtani a hatóságoknak jóváhagyásra; • új, kétnyelvű bélyegzőt kell készíteni; • a belső rendszabályt módosítani kell Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa kéri a Széchenyi utcai óvoda újraindítását, mivel már márciusban bezárták az intézményt. A jegyzőkönyvből tudomást szerezhetünk egy Craiován (Királyvárosban) szervezett tanári továbbképzőről, de egy bizalmasnak nevezett beszélgetésről is Kádár Géza esperes, a város polgármestere és az állami revizor között arról a tényről, hogy az eddig használatba adott dolgokat is vissza szándékozik vonni a hatóság. A visszavonás okait egy miniszteri átiratban fedezhetjük fel, mely különböző szabálysértésekre és rendellenességekre tesz utalást, ami az oktatás minőségével hozható kapcsolatba. Ilyen indok például a zsidó gyerekeknek a magyar nyelven való oktatása. Az igazgatótanács elnöke az 1868-as dualista oktatási törvényre hivatkozik az adott eljárás esetében mint egyetlen még érvényben levő jogi dokumentumra. Ugyanakkor Kádár Géza elnök ismerteti a tanáccsal az 1921-es földreform határozatát, melynek értelmében a református oktatási intézmények jogo-

sultak 16 hektár földterületre. A kolozsvári egyházi főhatóság kéri a felekezeti oktatási intézmények összevonását. Az elnök javasolja a Református Polgári Leányiskola fenntartását, és ezzel kapcsolatban fejlesztési tervek kerülnek bemutatásra az augusztus 1-én tartott tanácskozáson. A 16. Hegyivadász Ezred közben távozik Zilahról, és ezáltal felszabadul a Kígyó utcai osztályterem. Azonban az iskolák és osztályok további összevonása egyértelművé teszi szá-

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

munkra a református oktatást korlátozó szándékot. Ennek ellenére folytatódnak a fejlesztési és közreműködési próbálkozások, például a Wesselényi Kollégium átadja a tornatermet a polgári leányiskola számára, 60 lej havi bérleti díjért. Talán sem a nemzeti, sem pedig a nemzetközi helyzet nem nevezhető ígéretesnek az 1921-es esztendőben, mégis csodálatra méltó az egyházi iskolák fejlesztési szándéka.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Veres Erzsébet

Csetelés és írásbeliség viszonya a tizenévesek írásaiban „Az idősebbek már az ókortól fogva sajnálkoztak afelett, hogy mit művelnek a fiatalok a nyelvvel. A nyelv folyamatosan változik. Ez az élet rendje…Az emberek gyakran úgy gondolják, hogy az a nyelv a tökéletes, amelyet ŐK ismernek. De az újítás általában gazdagít. És lenyűgöző, ha nem zárkózunk el előle.” (Robert Lane Green, amerikai újságíró)

Köztudott, hogy az internetes hálózatok fejlődése jelentős mértékben átalakította az emberek életét az utóbbi két-három évtizedben. Napjaink társadalmi tájképének jellegzetes figurája lett a lépten-nyomon telefonáló vagy internetező, az okostelefonját nyomogató ember, aki életvitelszerűen használja az elektronikus és közösségi médiát. Szinte mindenhatóvá vált az internet, „mely manapság a hálózatok hálózata (internetwork), avagy egy mindent és mindenkit összekötő világméretű informatikai szupersztráda. Ez a szupersztráda jelen van a mindennapjainkban, szolgáltatásait használjuk a munkában és a szabadidőben egyaránt” (Námesztovszki). Az internet az egész társadalmi értékrendszerre, kommunikációs viselkedésre jelentős hatást gyakorol. Meghatározza a nyelvhasználatot, befolyásolja a nyelv használóját, attitűdjét, valamint a nyelvhez és az egész világhoz való hozzáállását. Az internethasználat és az ezzel járó hatások kölönösen befolyásolják az erre nagyon fogékony fiatal korosztály, a „digitális bennszülöttek” (Prensky) nyelvhasználatát, de társas viselkedési módját is. Mindezt tapasztalom gyakorló magyartanárként nemcsak a tanórák közti szünetekben és az osztálykirándulásokon, amikor a diákok többsége az okostelefon-

ja társaságában tölti szabadidejét, hanem diákjaim különböző fogalmazásainak javítása közben is, amikor ún. szmájlik: :), :( ; rövidítések: h, nm, pill; halmozott írásjelek: !!!!!,.....?????; szlenges kifejezések és rövid mondatok sorával találkozom. Tud-e, akar-e különbséget tenni a mai 11−14 éves generáció a digitális kommunikációs formák (főleg a chat-/csetszövegek) és a hagyományos írásbeliség között? Tanárként elég-e csak tudomást szerezni arról, hogy a mai diák életét, gondolkodását, kommunikációs képességeit és nyelvhasználatát nagy mértékben befolyásolják a nap mint nap használt digitális eszközök; vagy az is fontos feladatunk, hogy a hagyományos nyelvi rendszer szabályszerűségei mellett a digitális nyelvváltozat normarendszerét is tudatosítsuk, és a magabiztos nyelvi kódváltás, a nyelvváltozatok közötti eligazodás képességét is műveljük a diákokban? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ kutatásom során, melyet az egyes fokozati szakdolgozatom megírása céljából végeztem két éve. Akkor hatodikos diákjaim fogalmazásaiban figyeltem fel először bizonyos rövidítések, emotikonok, szlenges elemek használatára (amit a chatkommunikációval magyaráztak), s akkor döntöttem a chatszövegek sajátosságainak megfigyelése mellett. Nem szándékom a dolgozatom teljes anyagát bemutatni, csak azokra az

aspektusokra hívnám fel a figyelmet, amelyek a tanároknak fontosak, a szülőknek, nagyszülőknek és fiataloknak érdekesek lehetnek. Úgy érzem, hogy feltétlenül szólnom kell arról a generációról, amelyik a digitális kultúrában nő fel, amelyik számára természetes, magától értetődő az olyan technikai eszközök alkalmazása, mint a számítógép, az internet vagy a mindentudó okostelefon. Az információs kor kihívásokat jelent mindenkinek: a gyerekeknek abban, hogy a felgyorsult világ információdömpingjében el ne vesszenek; a szülőknek abban, hogy legalább követni tudják-e gyermekeik életét, kommunikációját; a tanároknak abban, hogy megértsék, ezeket a gyerekeket más tanári attitűddel, más módszerekkel lehet csak tanítani. Motiválásuk, valamint a velük való, nekik szóló kommunkáció is csak úgy lehet sikeres, ha megismerjük jellemzőiket, és ezeknek megfelelően közelítünk hozzájuk. A Z generáció jellemzői A generációkkal foglalkozó tudományos kutatásokról csak a 20. századtól kezdve beszélhetünk. A Z generáció behatárolására különböző példákat találunk a szakirodalomban, de a legáltalánosabban elfogadott, hogy a Z generáció az 1995–2010-ben született gyerekeket jelenti, akik beleszülettek a számítástechnika és az internet világába. Más elnevezéseik leginkább a hozzájuk kötődő médiahasználatból ered: Facebook-generáció, „digitális bennszülöttek” (Prensky), zappers (kapcsolgatók), „instant online” korosztály, „dotcom” gyerekek, netgeneráció, iGeneráció. „A digitális bennszülöttek hozzá vannak ahhoz szokva, hogy rendkívül gyorsan kapnak információt. Szeretik a dolgokat párhuzamosan feldolgozni, egyszerre több mindennel foglalkozni. Jobban kedvelik az ábrákat, képeket, mint a szöveget, és nem fordítva. Jobban szeretik a véletlen elérést (mint a hipertext). Hatékonyabbak,

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

ha hálózatban működhetnek. Táptalajuk az azonnali megerősítés és a gyakori jutalmazás. Előnyben részesítik a játékot a „komoly” munkával szemben” − írja róluk Prensky. Koncentráló képességük rövid, de összetett; tanulás közben képesek egyszerre zenét hallgatni, e-mailt írni, esetleg chaten/cseten megbeszélni egy találkozót a barátaikkal. A többi korcsoport számára hihetetlen sebességgel dolgozzák fel az információt, és sokszor más tevékenységeiket is (pl. alvás) a kommunikációnak rendelik alá. Lényeges számukra, hogy véleményükre kíváncsi legyen a felnőtt. Pörgő, információdús éltvitel jellemző rájuk. Bár rendkívül sok információnak vannak kitéve, de csak az őket érdeklő területekről rendelkeznek mélyebb tudással. A Z generáció életében az információ megszerzése és annak az elérhetősége, linkje vagy website-ja a klasszikus értelemben vett tudás helyére lépett. Ők a világ első globális nemzedéke (Homo Globalis), mert egy globalizált kultúrán nőnek fel (zene, film, divat), ugyanazok az események, folyamatok és trendek befolyásolják életüket, éljenek a világ bármely pontján is. A globalitás nyelvi eszköztárukra is jellemző. Olyan szavakat, kifejezéseket használnak, amelyeket más generáció (X,Y generáció, vagyis nagyszüleik és szüleik) rendszerint nem ért – közli róluk Tari Annamária. A globalizálódással összefüggő tényező az is, hogy ők maguk is kapcsolatban állnak egymással a világhálón, a közösségi oldalakon keresztül. Meghatározó számukra a barátokkal, ismerősökkel való személyes kapcsolat ápolása is. Mindennapi kommunikációjukat, társas életüket a mobiltelefon és más digitális eszközök segítségével élik meg. Nemcsak egymással és a többi generációval kommunikálnak, hanem a mindennapjaik részévé vált közösségi oldalak segítségével a legszélesebb nyilvánossággal megosztva élik életüket. Az online világban eltöltött magas tartózkodási idő miatt a valóságos

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

világban konfliktuskezelési készségük hiányos, indulatkezelési nehézségekbe ütköznek; a magány, a szorongás, az agresszió veszélyének vannak kitéve. Hogyan kezeljük a Z generációt? Nyilvánvaló, hogy a fentebb leírt sajátosságok a Z generáció tagjaira eltérő módon és mértékben jellemzők, hiszen a személyiségjegyek nagy mértékben befolyásolják ezen jellemzők kialakulását és bizonyos módon a személyiség részévé válását. Balázs László egy 2015-ös tanulmányában megállapítja, hogy ezek a generációs sajátosságok új, a klasszikus oktatási formáktól eltérő módszerek alkalmazását igénylik, holott napjainkban is elsősorban a klasszikus felkészültséggel rendelkező tanárok kerülnek ki a felsőoktatásból. A Z generáció motivációs struktúrájában nem lehet meghatározó a hagyományos jutalmazás és büntetés. Eredményesebb a szereplés, a megmutatkozás, az önkifejezés, a megmérettetés, a siker lehetőségének a biztosítása. Ehhez pedig tanulóközpontúvá kell tenni az oktatás-tanítást, a tudomány közvetítését. Ebben sgítséget adhat a Z generáció által különösen elvárt internet és multimédia alkalmazása, a kooperatív módszerek, a projekt- és problémaalapú oktatás. Ennek hiányában számolnunk kell szorongással, önértékelési zavarokkal, stresszes állapottal és agresszióval. Ezen utóbbiak elkerülésének kulcstényezői a pedagógus részéről a bizalom, az elfogadás, a türelem és a szeretet (Tari). Szükségszerűen módosulnia kell tehát az eddigi tanárszerepnek, a tanár személyiségének is. Ezek után megszívlelendők Prensky szavai: „Azok a gyerekek, akik egy új kultúrába születtek, könnyen megtanulják az új nyelvet és határozottan visszautasítják a régi használatát”. A Z generáció nyelvhasználata A Z generáció számára a chat/cset a legnépszerűbb és legkreatívabb online

kommunikációs forma. Az általam megkérdezett 130 diák 92%-a csetelésre használja a számítógépét. 2009-ben indultak el világhódító útjukra az első mobilos instant csevegők, amelyeknek zömét ezek a fiatalok jól ismerik. A csetkommunikáció során használt nyelvváltozatot digilektusnak nevezi a szakirodalom. Ennek sajátosságai a következők: 1. A mellérendelő mondatok túlsúlya az alárendelőkkel szemben, hiányosan szerkesztett mondatok; 2. Netspecifikus akronimák használata (főleg az angol nyelvből pl. LOL= laughing out loud ‚hangosan felnevet’) ; 3. Karakterszám-csökkentő technikák/rövidítések alkalmazása (rövidítés kezdőbetűvel: h ‚hogy’, arab típusú írás: nkm ‚nekem’, betűhelyettesítés számmal vagy szimbólummal: mind1 ‚mindegy’, +kaptam ‚megkaptam’, szóösszerántás: tom ‚tudom’, szócsonkítás: pill ‚pillanat’) a gyorsaságra törekvés miatt; 4. Emotikonok használata érzelemkifejezés céljából pl. :P; 5. A helyesírási norma figyelmen kívül hagyása vagy szabadon értelmezése (kisbetűs mondatkezdés, az írásjelek hagyományos funkcióinak megváltoztatása/ mellőzése, fonetikus írásmód, karaktertöbbszörözés, írásjelhalmozás;) 6. Netologizmusok (pl. lájkol, fészel, posztol), bizalmas és szlenges kifejezések/beszélt nyelvi panelek, szófordulatok használata (a közvetlenség és az interaktivitás következménye). Az említett sajátosságok főleg negatívumként hatnak, hiszen figyelmen kívül hagyják vagy szabadon értelmezik a nyelvi normákat kialakítva egy sajátos normarendszert. Nem téveszthetjük szem elől azonban a csetszövegekben megfigyelhető nyelvi kreativitást, és a lényegretörő, ökonomikus fogalmazásmódot sem. Kutatásom célja az volt, hogy kimutassam az internetes nyelvhasználat, a digilektus hatásait a tizenévesek kézzel írt

fogalmazásaiban, és felmérjem e korosztály internethasználati, csetelési szokásait. Íme az eredmény röviden: A vizsgált tanulók napi rendszerességgel használják az internetet, főként a barátokkal, osztálytársakkal való kapcsolattartás céljából. Fontos számukra még a különféle információszerzés és ismerkedés is. Annak ellenére, hogy a vizsgálat szerint a diákok napi rendszerességgel csetelnek, csak 24%-uk tartja nagyon fontosnak a csetelést a kapcsolattartás szempontjából. Cseteléskor viszont 89%-uk használ emotikont, különféle rövidítéseket 88%-uk, míg idegen kifejezéseket 67%uk. A felmérés szerint 70%-uk nem használ kézírásban rövidítéseket és szmájlikat, 65%-uknak pedig fontos a helyesírás és a stílus csetelés során is. A „jellemez téged, mutatja a műveltséged” megállapítások a diákok részéről az igényesség, a nyelvi tudatosság fontosságára utalnak. A jó csetelő legfontosabb tulajdonsága szerintük a gyorsaság és a rövidítések ismerete, valamint a kedvesség. A megkérdezett diákok kb. fele szerint az internet nem befolyásolja sem az írást, sem a társalgást. 92%-uk fogalmazza meg a csetelés előnyeit, míg a csetelés hátrányait csak 72%-uk látja. Az internetes kommunikáció sajátos nyelvváltozata, a digilektus révén egy új nyelvhasználati normarendszer van kialakulóban, amelyet a lazább, „fegyelmezetlenebb”, hiányosabb, igénytelenebb szerkesztésmód és a hagyományos helyesírási szabályok figyelmen kívül hagyása jellemez. Ismert tény, hogy a digitális kommunikációban a gyorsaság kritériuma felülírja a minőség kritériumát. Ilyen körülmények között az iskola feladata megtanítani a tanulókat a kódváltásra, arra, hogy milyen típusú szövegekben és mely kommunikációs helyzetekben van lehetőségük a köznyelvi normától eltérő helyesírásra, és mely helyzetekben szükséges a normakövetés. Simon Viktória szavait idézem: „Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy a

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

problémát nem az internetes nyelvhasználat megengedőbb nyelvi normáinak követése vagy a divatos, „trendi” írásmódok kötetlen internetes kommunikációban való használata jelenti, hanem az, ha ezt nem a megfelelő helyen teszik”. Az iskolában a normatív nyelvváltozat elsajátítása az egyik legfőbb cél, hiszen ez a feltétele a társadalomban való érvényesülésnek. Ennek minél jobb, alaposabb ismerete segít a különböző nyelvváltozatok, regiszterek közötti biztos mozgásban, a kódváltásban. A kódváltást szolgáló feladatok Dolgozatom témájából adódóan olyan feladatokat adtam az általam vizsgált 11–14 éves diákoknak, amelyek által az internetes kommunikációjukat, ezen belül főleg a csetszövegek sajátosságait ismerhettem meg és elemezhettem. A feladatokat egyéni és csoportos feldolgozásban oldották meg, amiket az adott feladattal kapcsolatos elvárások közös megbeszélése előzött meg. A megoldásokat, a feladatok bemutatását szintén beszélgetés követte, amely során a tanulók saját vagy társaik munkáját értékelték rámutatva az esetleges hibákra és a javítási lehetőségekre. Íme egy feladat: Csetelj Petőfivel 5-6 mondatban! Válassz az alábbiak közül: - Petőfi: Mi a boldogság? - Petőfi: Meghaltál-e, vagy a kezedet görcs bántja? … - Petőfi: Minek nevezzelek? - Petőfi: Mi csalta vissza őt? A tanulás… - Petőfi: Szeretsz, rózsaszálam? - Petőfi: Hát hogy s mint vagytok otthon, Pistikám? A rendelkezésükre álló tíz perc alatt különböző stílusú, tartalmú csetszövegek íródtak, amelyeket értékelniük is kellett. A csoportok egymás munkáit értékelték aszerint, hogy melyik szöveg tekinthető „igazi” csetszövegnek és miért, s ennek megfelelően illesztették a szöveget a táblára kitett, nyomtatott emojik mellé.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Íme néhány ötletes megoldás: I. P: - Minek nevezzelek? Mi: - A XXI. század gyermekének. P: - Még ma is olvassák verseim? Mi: - Igen, Sanyi. Te vagy a legkeményebb :D P: - Nem hiába dolgoztam meg a sikerért. IP Mi: - Hey, de azért ne szállj el magadtól, mert van még számos jó költő is.

javaslatot is. Így szólt a feladat: Írd át csetes szöveggé Petőfi Sándor István öcsémhez című versét, felhasználva: - 1-2 csupa nagybetűs szót; - legalább 3 magyar rövidítést (pl.vok, naon, h); - legalább 2 angol kifejezést/rövidítést; - 2-3 szmájlit; - halmozott írásjeleket (????!!); - kiemelést betű sokszorozásával (p. pusziii).

II. Különféle, érdekes megoldások szüP: „Mi a boldogság?” lettek. Az egyik sikeres átírás: É: A boldogság az amikor hasíthatok 200-al az új Audimmal! Petőfi: István öcsémhez P: Te nem tudod mi az igazi értéke az életnek! Hvagytok at home, Pistiii? É: Gyere megyünk a Vintagebe és ott beDo u think about me, bro??? szélgethetünk :3 meg shottozunk, és felszeBesz rólam vacsi után: „Hát a Sanyival dünk pár bigét. mizu?” P: Én soha nem csalnám meg az én JúAmúgy h v? Elvagytok? liám. Lk, h sok a meló. É: Amiről nem tud az nem fáj, mert egy Nincs sok zsé, mi? Jó sokat gályáztok, jó asszony mindent megbocsájt ;) kevés $$$? P: k. Szegény fater, annyira bízott az emberekben... III. Asszitte, h mindenki szentike... „Mi a boldogság?” Volt $-je, nincs már $-je, #sadstory. A boldogság te vagy. Te irányítod az éleAz öregen h segíthetnénk? Most én se tem. Tőled függ minden. Nélküled semmi va- tok, sorry. gyok. Ha te nem vagy velem, szomcsi vok. Te Légy goodboy és help him!!!!!!! Faterra vagy nkm a lvgő, ami életet ad s elvesz. I L Y ügyejé! SSM. :* Szeretlek Sanyi. A muterre hallgass és szeresd! Csevegés vége No word, mennyire szeretem. Látta 22.20 Naon nagy veszteség lenne, ha vmi okból kipurcanna :((( Egy másik feladat Petőfi Sándor István Nem tom, mit csinálnék, ha nem vóna... öcsémhez című költői levelének átírása Jajcsi, ennyi elég is Pistikám, volt csetszövegre. Az átírás olyan módszer, holnap besz még. ami lehetőséget teremt a különböző nyelvi Szercsi, puszcsi, lávcsi, xoxo PISTI kódok közötti váltásra. Csoportmunkában A munka során azt vettem észre, és a hetedikes tanulókkal végeztettem a felada- beszélgetésekből is az derült ki, hogy azoktot, akik már tanulták, ismerték a verset, nak a tanulóknak ment könnyebben az átés akikkel már a csetszöveg sajátosságairól írás, akik rendszeresen és sokat csetelnek, is beszéltünk. A feladatban – a könnyebb de a kreatív, humoros, frappáns kifejezémunka érdekében – feltüntettem néhány sek inkább a jó tanulóktól származtak. A

jó tanulók – elmondásuk szerint – a „Petőfi-féle” szöveget kedvelik. A következő feladat a tanulók által az interneten használt, szlenges elemek átültetése köznyelvre. A túlzásba vitt szleng használata az internetes stílus túlkapásaira hívja fel a figyelemet. Ezt a gyerekek is azonnal jelezték, és szórakoztatónak tartották. A feladat a következőket kérte tőlük: Ültesd át/fogalmazd át köznyelvre az alábbi szöveget, figyelj az internetes szleng feloldására! Helcsi, szivcsi. Micsi? Én? Köszcsi, olyan sztreszált vok, tiszta ideg. Mindjárt jön a Miku, aztán a Kari. Te milyen ajcsit veszel? Nekem még halványlila, nóájdi. Megyünk majd anyucikámmal shoppingolni, majd figyuzok, mi legyen. Valami cuki. Nem, neeeem édesség. Cuki, érted? Valami rettenetesen édibédi, ari. Neeem, nem arany, aranyos, tudod, olyan cukibaróság naaaa. Menő, ne legyen tré, mert az gáz. Pulcsit mondasz? Jajjj, szivcsi, az már olyan uncsi. A sapi is...ááááóóó. Tökgáz. Valami sirály cuccra gondoltam, lehet egy kúl teló, de nem szekondhend hanem zsírúj. Vagy valami ilyesmi...(...) Na, megyek fürcsizni, aztán bedobok egy szunyát, de lehet, egy palit. Palacsintát, naaa. Buliba ma este? Ne légy már ilyen undi. Szomi leszek, hallod? Talizzunk, okés? Aztán még megduma, hogy mit hozzon neked Jézi. Dzsízösz, hát ezt se érted???? Jézus, cukikám, az angyi, aki a kari ajit hozza. Na, hagylak most sziszamisza, mert sietés van, drágaság. Dobj egy esemest vagy csöng meg, ha indulhatunk. Tudod, imádlak, édibédi barinőm vagy. Na, puszcsika és tudd: cejetés van! Lázár Emese: Édi, mit hozzon a Jézi? (részletek) Következtetések A vizsgálat során alkalmazott módszerek nemcsak a normatív és az internetes nyelvhasználat sajátosságainak megfigyelésére és tudatosítására alkalmasak, hanem a nyelvi játékra, a kreativitás, az irodalmi és nyelvi ismeretek kamatoztatá-

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

sára is lehetőséget adnak. Ahogy a normatív nyelvhasználat tudatosítása az oktatási folyamat állandó kísérője, ugyanúgy kell(ene) az internetes nyelvhasználat normarendszerének tudatosítására is törekedni annak ellenére, hogy ez a normarendszer állandó fejlődésnek van kitéve. Fontos a tanári példaadás, vagyis a tanári jelenlét a digitális világban, a közösségi oldalak oktató-nevelő lehetőségeinek a kihasználása, ezzel párhuzamosan pedig a személyes példamutatás akár az internetes nyelvhasználat terén is. Nem beavatkozásról van szó, hanem a generációk közötti kölcsönös tanulásról, amelyre manapság mindenkinek szüksége van a formálódó, számos lehetőséget, ugyanakkor veszélyt is magában rejtő nyilvános digitális világban. FELHASZNÁLT IRODALOM: Balázs László 2015. A Z generáció fejlesztésének lehetőségei – alternatív módszerek a közoktatásban. Anyanyelv-padagógia 4. http://anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek. php?id=594 (2017. július 29.) Námesztovszki Zsolt 2010. Az internet fogalma, kialakulása és fejlődési irányvonalai. Szabadka http://blog.namesztovszkizsolt.com/wpcontent/uploads/2009/10/AzInternetFogalmaKialakulasaEsFejlodesiIranyvonalai.pdf (2017. május 7.) Prensky, Mark 2001. Digital Natives, Digital Immigrants. On the Horizont 9(5):1 – 6. Simon Viktória 2014. Modern kódkeveredés: az internetes nyelvhasználat hatásai fiatalok írásbeli fogalmazásaiban. Anyanyelv-pedagógia 1. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/ cikkek.php?id=497 (2017. február 7.) Tari Annamária 2011. Z generáció. Tericum Könyvkiadó. Budapest.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Vicsai Zsolt

Rendhagyó irodalomóra Márton Evelinnel A messze földön híres szilágysági vendégszeretet legötletesebb formáiban nyilvánult meg a Márton Evelin írónővel 2019. február 21-ére szervezett író-olvasó találkozón. Kezdésként Szabó Katalin moderátor-házigazda köszöntötte a szerzőt, majd felvázolta a főleg diákokból álló közönségnek a várható fejleményeket, amik szerinte egy rendhagyó irodalomóra kritériumainak feleltethetők meg: az események nem osztályteremben zajlanak, nem egy osztály számára és nem egyetlen tanóra keretében szervezik ezeket, és nem a tananyagot hallhatják az egybegyűltek. A rövid, de lényegretörő bevezető után Juhos Júlia, Silvania főgimnáziumi XI. osztályos diák grafikája jelent meg egy kivetítőn, Szerzőt és Közönséget pedig felszólította a Moderátor, hogy csak bátran, bátran, lehet fantáziálni és megnevezni mindazt, amit belelátunk a képbe. Mindannyiunk közül Szerző volt leghamarabb képben, hisz némi udvarias várakozás után szerény lazasággal nevezte meg a középen végigcsusszanó szalamandrát, legutóbbi, 2015-ös regényének egyik kulcsfiguráját. Házigazda és Társa (Szabó Katalin és Kovács Tünde) elismerő szavaira reagálva szintoly szerény magabiztossággal tette hozzá, hogy a legtöbb ábrázoláson, helyzetben képes felismerni a szalamandrákat, melyekről itt érdemes megjegyezni, hogy motívummá válnak Szerzőnk említett regényében, a Szalamandrák éjszakáiban: „totemállatunk a szalamandra legyen. Ebben Kajgalnak, a költőnek is része volt, mert állandóan kétéltűnek csúfolt minket amiatt, hogy vegyes családokból származunk.” (6. o.)

Juhos Júlia kompozíciója egyébként úgy született, hogy a diáklánynak Házigazdáék megadták a Szerző három legutóbbi könyvének címét (Macskaméz, Papírszív, Szalamandrák éjszakái), és Júlia az ihletre bízva magát alkotott valami annyira vagányat, hogy még lapunk borítóján is létjogosultságot nyert. A hangulatteremtés - ráhangolódás mozzanata után három Márton Evelin-szövegrészlet felolvasása-megjelenítése következett Antal Krisztián Tamás, Balla Eszter, Balogh Flóra, Csapó Krisztina Boglárka, Kósa Mátyás, Sütő Félix és Tóth Gergő által; ezen jelenetek a hatás kedvéért és a jóhangzás érdekében bárszékekről hangzottak el. A produkciók fergetegesek voltak, megállt volna a kés is a levegőben! Szerző meg is jegyezte elégedetten, hogy ennyire hosszan még nem is hallhatta a saját szövegeit mások előadásában, a produkciók megtekintése közben pedig azon gondolkodott, hogy mennyire hiteles és igaz mindaz, amit ezekben a szövegekben egykor megírt. E sorok krónikásának ekkor jutott eszébe, hogy hoppá, Arany Jánosnak is az epikai hitel volt egyik (mű) gondja, akkor jó úton járunk, ezen az estén egy vérbeli epikus érkezett közénk. Moderátor a továbbiakban néhány adatot idézett Szerzővel kapcsolatban a 2011-es Macskaméz borítójáról. Eszerint 1980-ban született, 2010-ben pedig Látó-nívódíjas lett, Communitas-ösztöndíjban is részesült. Mit tennél mindezekhez hozzá? – hangzott a kérdés, és már jött is a frappáns válasz: „A születési évemet szívesen átírnám egy későbbi időpontra.”

(Krónikásnak ekkor szintén eszébe ötlött, hogy ő is szívesen a ’77-et mondjuk ’90 akárhányra, és akkor egy csomó keserves dologról kevesebbet tudna, mint amennyit jelenleg.) A továbbiakban Szerzőnket elbeszéléseinek techikájáról kérdezte Moderátorunk, arról, hogy mi a szerepük az átírás, átdolgozás, módosítás gesztusainak az írásművészetében, amely kérdésre Szerző szintén frappánsan így összegzett: „ez nem így jön, ez így van.”; majd mindketten a konstruktív emlékezés jelenségét járták körül megemlítve azt, hogy emlékeink tulajdonképpen nem másak mint elmekonstrukciók, amelyek valahogyan részévé válnak világképünknek, és még a gyerekkori emlékeink is attól módosulnak, hogy éppen hogyan mesélik el azokat számunkra a hozzátartozóink. Az emlékezés ellenpontjaként emelte a beszélgetésbe Moderátorunk az elfojtás regényekbeli gesztusait is („Elég sok elfojtás van a szereplőidben.” – hangzott a felvezető), ami aztán néhány tabutéma megemlítéséhez vezetett: agresszió, betegség, családi viszonyok, függőség, psziché, szexualitás, szociális kérdések mind olyan témák, amelyekről nem kellene hallgatni sem az irodalomban, sem a mindennapokban – vélekedett a Szerző. „Ami zavar, az válik témává” – tette még hozzá. Szóba jött továbbá a nyelvek és kultúrák közöt-

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

ti átjárhatóság lehetősége is, valamint az, hogy Románia és Kelet-Közép Európa ebből a szempontból még mindig a kulturális sokszínűség földje, Szerző is szokott például szerb manelét hallgatni írás közben, de sok más egyebet is. A romániai körülmények között viszont Szerző szerint nagyon szükséges az is, hogy az ember meg tudja fogalmazni, hova tartozik, „kivel jár egy srófra az agya”; mindennek pedig egyik lehetséges formája az irodalom, ami „nem egy magas felhőben repülő dolog, hanem nagyon is emberközeli”. A rendhagyó irodalomóra és beszélgetés lezárásaként Közönség is egy-egy írásszemléleti és stilisztikai kérdéssel rukkolt elő, majd reflektálásként az elhangzottakra Kovács Tünde hívta interaktív játékra Közönség vállalkozóbb kedvű részét: Márton Evelin szétválasztott regénymondatait lehetett újra egymásba illeszteni vagy regényrészleteihez néhány mondatos saját folytatást írni. Az interpretációs minigyakorlatok jól sikerültek, Szerző hálás szívvel tette el emlékbe a jobbnál jobb szövegváltozatokat. Találkozónk befejezéseként dedikálásra, magánbeszélgetésekre került sor, melyek során Szerzőnk megígérte: küldeni fog a Hepehupának is írást. Később Szerzőnk ígéretét becsülettel be is váltotta, amiért illesse őt sokszoros köszönet.

A képen balról jobbra Sütő Félix, Balogh Flóra és Kósa Mátyás látható. (Kovács Tünde fotója)

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Vida János Antal

Fedezzük fel a somlyói történelmet! Gyermekkorom nagy felfedezése volt a padlásunk ,,kincse”, egy régi faláda, benne régi könyvek. Eltették ezeket, mert az akkori rendszer nem szerette az olyan könyveket, melyek a múltunkról szóltak. Most is érzem azt a csodálatos érzést, ahogy a poros könyveket kinyitom, majd egy gerendára ülve olvasom azokat, amelyek elnyerték a tetszésemet. Ahogy teltek az évek, és tudásom szélesebb lett, gyakorlatilag elolvastam az összes könyvet, melyek a ládában várták, hogy valamikor használják őket. Akkortól kezdtem érdeklődni a történelem iránt is. Miért is említem ezt a ládát? Olyan tíz éves lehettem, amikor egy elég elhasznált állapotú könyv került a kezembe, címe Magyarország lovagvárai, írta Mikszáth Kálmán. Rögtön elkezdtem olvasni. Ma is nehezen tudok letenni egy jó könyvet, akkor is így volt ez. A múlt híres családjai és váraik történéseiről volt szó a könyvben. Egyszer csak ujjongva olvastam el az újabb történet címét: Somlyó vára. Mint egy filmben, elevenedtek meg a történések, azért is – gondolom −, mert ismertem a helyeket, ahol a cselekmény játszódott. Hányszor játszottunk a Báthori várkertben katonásdit, hányszor kirándultunk a Magurán, hány barlangról gondoltuk el, hogy valamikor ott lakott a sárkány, kit egyszer Bátor vitéz legyőzött? A ,,Pokol-tó” elég messze volt a várostól, Somlyócsehi felett, már gyermekkoromban is csak a helye volt meg, amit sás nőtt be. Valamikor kirándulóhely volt, állítólag a tóból kivett iszap gyógyhatású volt. A terület most is a Somlyói Református Egyházé. Kedves olvasó,

most olvassa el ezt a Mikszáth Kálmán által leírt két történetet, utána néhány mondatban megpróbálom elválasztani a mondát a történelmi tényektől.

Somlyó vára (Apaffy Mihály uram ravaszsága)

A Magura hegység hármas bérce olyan, mintha az ország címeréből a hármas halom lenne. Ez alatt porladozik a somlyói vár, amely a fellegvárból, az erődből és a tulajdonképeni várból állt. A somlyói vár sohasem volt valami nagy erődítmény, hírét, nevét is onnan veszi, mert a Báthory-ház somlyói ágának (s ebből támadtak fejedelmek és a nagy lengyel király) nemesi előnevéül szolgált. A Báthoryak bölcsője a somlyói vár, amelyet egykor Báthory László szerzett, a felesége, Pókay Anna útján. A Magura hegységgel szemben meredező „Púpos” hegy oldalában ma is mutogatják a szilágy-somlyói lakosok azt a kis barlangot, ahol az őskorban egy sárkány-kígyó lakott, amelyet a Báthoryak őse ölt meg. Innen is van a címerükben a három sárkányfog. Természetesen monda az egész. S hogy több legyen eggyel a csodadolog, ott van a Magura völgyében a „Pokoltó” is; egy kis tavacska, melynek a néphit szerint nincs feneke. Aki beleesik, csak a pokolban áll meg. Ez a legbiztosabb útja a pokolra jutásnak. A vár a Báthoryak idejében élte fénykorát; ezek szívesen tartózkodtak itt, s egyre építgették, szépítgették. Maga a lengyel király és testvérei is itt születtek és a som-

lyói ág utolsó gazdag örökösnőjét, Báthory Zsófiát is itt kérték ki II. Rákóczi György erdélyi fejedelem részére. Történelmi eseményeket azonban Somlyó nemigen élt meg, mert ez az eldugott hely nemcsak hogy a hadak útjába nem esett, de egy csomó vár: a nagyváradi, székelyhídi, ecsedi, erdődi és szatmári erődök valóságos védőgyűrűvel vették körül. Egyetlen egyszer közelítette meg az ozmán uralom fénykorában egy jókora török csapat, amiről ijedten értesítette az „Őrhegyen” állandóan tartózkodó őrszem a vár Somogyi nevű parancsnokát. Somogyi uram maga is meghökkent, alig volt néhány szál ember őrsége: itt bizony a védelem lehetetlenség. - De hát mit csináljunk? Fölvonassuk a csigahidat? - kérdezték az udvari cselédek. - Hasztalan. Az csak gyerekjáték! - felelte a várparancsnok s kétségbeesetten tördelte kezeit. - Mennyi lehet az az ellenség? - kérdezte most Koczka Gábor nevű dobos. - Lehetnek vagy négyszázan, - világosította fel az őrszem. - No, akkor szüret - kiáltott fel a dobos. - Elkergetem én azokat egymagam. A többiek nagy szemeket meresztettek Koczka Gáborra, hogy talán megbolondult. De Koczka jól tudta, mit beszél. Fogta a dobot, s elballagott vele a völgybe, ahol elkezdte teljes erejéből verni. A dobszó ezerszeresen visszhangzott a Magura völgyeiben. Azt vélték a hegyek mögül közelgő törökök, hogy óriási táborba találnak belebotlani, ahol több a dobos is, mint náluk a harcos és olyan szépen visszafordultak, mintha Koczka Gábor uram diktálta volna nekik. Még tán ma is szaladnak, ha valahol meg nem álltak. A Báthoryak kihaltával a vár is nagy hanyatlásnak indult. I. Apaffy Mihály idejében már inkább hadi raktárul szolgált s az egyik részében halálra ítélt közönséges gonosztevők, gyilkosok, gyújtogatók raboskodtak. Olyan hely volt, mint mostan Illava. Még a gazembereknek is csak a söp-

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

redékét, a legalját zárták Somlyóra. Ebben az időben a krónikák szerint Tapolcsányi Ferenc uram volt ott a várnagy. Egy éjjel azzal költötték fel ő kegyelmét, hogy megérkezett Gyulafehérvárról a hóhér. Legott felkelt és felöltözködött. - Mi baj van? - kérdé a bakótól. - Alkalmasint munka lesz, mert parancsot kaptam, hogy ide jőjjek. - Az lehetetlen. - Rab ugyan van vagy huszonkilenc, de még egy ellen sincs ítélet. - Hm, azt én nem tudhatom. Az én parancsom a fejedelemtől jön. Erre aztán nagy tűnődések és fejtörések mellett megint levetkőzött Tapolcsányi uram és elaludt. De csakhamar megint felrázták. - Egy szekér van itt a fejedelem őnagyságától és egy staféta. - A fejedelemtől? - hebegte. - Mit parancsol ő nagysága? - Keljen fel kegyelmed azonnal és jöjjön ki az udvarra, ahol a szekér van, mondta a fejedelmi megbízott suttogva. Ott megtudja a többit. Egy nehéz láda volt a szekéren, s abban, mikor felbontották, tíz rendbeli aranytól, ezüsttől csillogó főúri öltözet. A kihímezett csipkés ingtől kezdve egész a kócsagos, bogláros kalpagokig, csalmákig. Fölséges szattyán csizmák, aranyos sarkantyúkkal, bíboros dolmányok, drágaköves gombokkal. - Kié ez a nagyszerű ajándék? - kérdezte a várnagy csodálkozva. - Ebbe felöltöztet kegyelmed tíz rabot. - Rabot? - hüledezett őkegyelme. Hiszen soh´ se volt ezeken egy becsületes ruhadarab. Mind ágrólszakadt tolvajok és gyilkosok. Ne tréfáljon velem kegyelmed. A fejedelmi megbízott megmutatta Apaffy parancsát, hogy a várnagy mindenben engedelmeskedni tartozik a parancsainak s titokban tartani mindeneket, fejvesztés terhe alatt. Mit volt mit tenni, mint nyomban felöltöztetni a rabokat a ragyogó köntösökbe.

2019

1. szám

Gyökerek és hajtások

Azok ugyancsak csodálkoztak. Szuricska János, a megrögzött híres nagyenyedi tolvaj, mindjárt le is szaggatta a saját dolmányáról az aranygombokat és elrejtette a börtön falába vájt lyukba. Annyira vérében volt a lopás, hogy önmagát is meglopta. Nagy ujjongás támadt közöttük, mikor ilyen díszben látták egymást. - Mi lehet ez, atyafiak? - tanakodtak egymás közt. - Talán megbolondult a fejedelem? - Hátha megesett rajtunk a szíve? Látta, hogy szegény embereknek nem vagyunk alkalmatosak és most megtesz bennünket főuraknak. Eltalálták, félig. Ott künn a hóhér ezalatt kopácsolta a vérpadot a legényeivel. Mire megvirradott, már készen volt. De jó is, hogy sietett, mert alighogy elvégezte, ismét dörömböztek a várkapun. - Hej, ki van odakünn? - Nem kisebb személy, hékás - felelte egy hang kívülről - mint maga Teleki Mihály uram és a török császár biztosa. Persze, hogy rögtön nyílt a kapu s hajadon fővel fogadta az őrség Teleki uramat, az Apaffy hatalmas miniszterét. Néhány kocsin jöttek. Naláczy uram és a török császár biztosa, egy pocakos Tahir nevű csausz. A másik kocsin Pataki uram ült, az országos ítélőmester és Krista Mihály, a kancellista; egy pár udvari drabant ült a harmadik kocsiban. Teleki Mihály legott félrehítta a várnagyot. - Fel vannak a rabok öltözve? - suttogta. - Igen. - Helyesen van. Ki fogunk belőlük végeztetni néhányat, érti-e kend? Az ítélőmester olvasni fogja a neveket, aztán ha egy-egy nevet kiált, kegyelmednek helyén legyen az esze, ne törődjék semmivel, csak hozza a rabok közül azt, amelyik a kezeügyébe esik. Érti-e? - Megértettem. - No, hát lássunk hozzá. A vérpad már készen volt, a hóhér is

a bárdjával. Teleki Mihály uram két széket hozatott a maga és a csausz számára. A többiek hadd nézzék állva a kivégeztetést. Az ítélőmester elkiáltotta az első nevet: - Bánffy Gábor! Erre aztán elővezették Valics Juont, aki az apját gyilkolta meg, s akin csak úgy tündökölt a sok boglár és csak úgy zörgött a rengeteg arany csatt. A hóhér suhintott egyet és leesett Juon feje. A csausz pedig felírta a noteszkönyvébe ékes török betűkkel: Bánffy Gábor. Az ítélőmester új nevet kiáltott: - Béldi István! Nemsokára a Béldi István feje is legördült. (Tulajdonkép Pató Marcinak hítták a kivégzettet, a mordályégetők bandájából való volt.) A csausz megelégedetten mosolygott. Hát még mikor aztán sorba jöttek Erdély legfényesebb nevei: Kemények, Zeykek, Bethlenek. Midőn végre a tizedik vére is szétfreccsent, a fölbukkanó nap sugarainál, Teleki Mihály ünnepélyesen fölkelt és megszorongatta a csausz kezeit. - Most immáron eleget tettünk a felséges szultán parancsának. Mire a csausz kötekedve jegyezte meg: - A felséges szultán mintegy tíz főúr kivégeztetését követelte a példaadás végett az iránta tanusított engedetlenségért, és a „mintegy” alatt tizenegyet is kívánhatna az ember. - Igen, de kilencet is. - Jól van jól, de én a tizenegyhez ragaszkodom. - Hm, akkor én meg a kilenchez. - Felebbezzük a dolgot a nagyvezirhez - mondta a csausz - ha ő kerekszámban tíznek mondja a „mintegy tízet”, én nem bánom, még azt se bánom, ha kilencnek mondja. - Jól van! - felebezzünk - szólott Teleki Mihály - de akkor támassza fel nekem előbb csausz uram a tizedik lefejezett urat.

Ahol van ni a törzse... és imhol a feje... Erre aztán elnevette magát a csausz és aláírta a jegyzőkönyvet, hogy az ő jelenlétében eleget tettek a felséges szultán kívánságának. Ilyen bolond dolgok is történtek valamikor azokban az időkben, amiket mi sóhajtozva „régi jó világnak” nevezünk. *** Szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni az előbb olvasottakhoz. Szilágysomlyó festői környezete is hozzájárult, hogy a somlyói Báthoriak itt rendezzék be 1351 óta a családi fészket. 1533-ban itt született a leghíresebb somlyói Báthori, később Várad főkapitánya, majd Erdély fejedelme és Lengyelország királya: Báthori István. Édesapja, ki szintén Báthori István, Erdély vajdája volt, ő építteti a templomot, mely 1532-ben készül el, és a késői gótika stílusjegyeit viseli. Itt keresztelik meg az 1533. szeptember 27-én született Báthori Istvánt, kit a mai napig a leghíresebb somlyóinak tartanak. Mikszáth leírt egy kis történetet, mely szerint a török soha nem járt Somlyón, a dobos ,,elkergette”őket. Sajnos, hogy járt, és többek között a Báthoriak templomát is felgyújtotta a Várad felé özönlő és később azt el is foglaló török sereg. A somlyói templomtető is leégett, és a somlyói Báthori család utolsó képviselőjének, Báthori Zsófiának, II. Rákóczi György feleségének csak 1666-ban sikerült vis�szaépíteni a tetőt. Báthori Zsófia a férje kivánságára felvette a református hitet, férje halála után viszont visszatért a régi hitére. Ő a nagyanyja a későbbi II. Rákóczi Ferencnek. Az akkori mesterek üzentek a jövőnek, hogy be is vésték a templom egyik gerendájába a felégetés tényét. A szöveg

2019

Gyökerek és hajtások

1. szám

latinul van, én a magyar fordítást közlöm: ,,Elhamvasztotta e szent tetőzetet a török betolakodás /1660/, Ám Isten Segítségével új tetőzet tért vissza /1666/.’’ A kivégzés története, lehet, hogy legenda, de több szereplője fontos személyiség volt Erdély történelmében. 1663-ban volt az utolső kísérlete a töröknek, hogy bevegye Bécset, és ezzel szabad utat nyitott volna nyugat felé. Ez nem sikerült, és elkezdődött a hanyatlás a török birodalomban, amit kihasználva a Habsburgok elkezdték felszabadítani az akkori magyar királyság területét. Nehéz idők voltak ezek − mint mondták, ,,hintapolitikát” kellett folytatni, hol a török, hol az osztrák felé volt ajánlatos közeledni. Erdély akkor még a Porta adófizetője volt, de rövid időn belül több nemes is csatlakozott a Habsburgokhoz. Lehet, hogy egy ilyen ,,árulást” toroltak meg a törökök Somlyón. Az is tény, hogy I. Apafi Mihály fejedelmet inkább a tudományok érdekelték. Ő volt az, ki a gyulafehérvári Collegiumot Nagyenyedre költöztette, és támogatta a kor tudósait. A politikai játszmát gróf Teleki Mihály, Erdély főgenerálisa és Apafi főtanácsosa képviselte. A fejedelem megbízott Telekiben, mert feleségeik unokatestvérek voltak. A Mikszáth elbeszélésében is Teleki volt az, ki a cselt elkövette védvén a magyar nemeseket. Mi, mai somlyóiak büszkék vagyunk a Báthori családra, a régi somlyóiakra, kik formálták Somlyót, hogy egy ilyen szép város legyen. Gyermekeinket meg kell tanítsuk a múlt történéseire azért, hogy továbbvigyék városunk történelmét, és ne feledjék, hogy a Báthoriak városában születtek, élnek, és meg is őrizhetik e városka őseinek lelkiségét, emlékezetét.

2019

1. szám

Szemle

A SOKSZOR KÉNYELMETLEN TÖR- nész és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem TÉNELEMRŐL ROMÁNIA CENTE- rektora, külön könyvet szentelt Boia 1997es könyve “cáfolatára”.1) NÁRIUMÁN Lucian Boia: Az 1918-as nagy egyesülésről. Nemzetek, határok, kisebbségek. [În jurul Marii Uniri de la 1918. Naţiuni, frontiere, minorităţi] Humanitas kiadó, Bukarest, 2017. 136 oldal

Amikor két évtizeddel ezelőtt megjelent Lucian Boia könyve – Történelem és mítosz a román köztudataban -, mindenki felkapta a fejét. Volt ki azért, mert román történész tollából ilyet még nem olvasott, mások azért, mert “románként hogy lehet, hogy szabad” ilyen kényelmetlen dolgokat kitalálni és kitálalni. Boia mester azóta sem tétlenkedett: vagy harminc esszékötetet publikált, melyeknek szinte mindenike polémiát kavart a romániai sajtóban, politikumban és még a szakmabeliek körében is. (Jellemző, hogy a Román Akadémia nemrég megválasztott elnöke, aki törté-

Lucian Boia nyugalmazott professzor, nyilván azzal a szándékkal közölte mostani kötetét, hogy Nagy-Románia centenáriumán a hivatalosságokat és az ünneplő közönséget leszállítsa a földre. Kiderül ez már a bevezetőjéből: “Megszoktuk, hogy mindent leegyszerűsítsünk egy nagyon román történelemre. Még most is, amikor Európát átszabják, hajlamosak vagyunk arra, hogy kiemeljük belőle saját történelmünket, mely nem szenvedi hiányát mitologikus hangsúlyoknak. Mintha az lenne a történelem egyetlen hivatása, hogy igazolja Románia létét” (5-6. old.) A nemzeti kommunizmus időszakának történelemszemléletéről a következőket mondja: a román “nemzeti egység” gondolatát a dogma szintjére emelték. Igen, a dogma a legtalálóbb kifejezés! A bevezető fejezet címe is sokatmondó a román történelmi szóhasználatot ismerők számára: Egységesen, állandóan? A mindenkori román történelemkönyvekből és hivatalos történelemfelfogásból, akárcsak a vízcsapból, a románság mindenkori egységességének dogmája folyik. Sokan nemzetárulónak tartják Boiat, bár egyáltalán nem az, csak némi józanságot kér számon honfitársaitól és főleg a szakmabeliektől: “A Nagy Egyesülés megünneplése teljesen jogos. Mint ahogy jogos egy adag mitológia is, minden nemzetnek megvan a magáé! De túl a megemlékezéseken és a hősiesség szimbolisztikáján, szükségünk van egy előítéletektől mentes történetírásra a krititikus megközelítés szellemében. Legalább a hivatásos történészek részéről!” (15. old.) Szükség van tehát józanságra és tárgyilagosságra a köldöknézés helyett. A második fejezet címe: Etnikumok és nemzetek. Ebben végigtekinti az európai nemzetek kialakulásának folyamatát. Kiemeli, hogy Nyugaton élesebb határok alakultak ki a nemzetek között, mint Kö-

zép- és Kelet-Európában vagy a Balkánon. Az erdélyiek számára egy tanulságos megjegyzés: “Látjuk a különbséget, amikor hajlamosak vagyunk arra, hogy összehasonlítsuk Svájcot Erdéllyel: a három erdélyi “nemzet” − románok, magyarok és németek mindenike − nem szakított ki magának egy-egy darabot az országból, hanem együtt élnek (talán a székelyek lakta terület kivételével, bár ott is jelen van egy román “kisebbség”).” (24. old.) Nemcsak a nemzetté válás folyamatáról beszél, hanem az etnikumok arányának, számának alakulásáról is. Bemutatja a magyarokat és a románokat közelebbről érintő Ausztria-Magyarország etnikai viszonyait. Foglalkozik a dualizmus korának magyar nemzetfelfogásával, melyet a franciákéhoz hasonlít, de nem tér ki a különbségekre. Ír a magyarosítási politikáról, annak eredményeiről: “Úgy becsülik, hogy magyarrá vált 1880 és 1910 között körülbelül 700 000 zsidó, 600 000 német, 400 000 szlovák és egyenként 100 000 román és délszláv.” (40. old.) A romániai sajtóban, a tankönyvekben, a történetírásban egyébként sokat foglalkoznak a dualizmus korának magyarosítási politikájával eltúlozva annak eredményeit és hatását. Holott jól látni, hogy a magyarosítási szándék csak részlegesen érte el a célját. Sőt az erdélyi románoknál azt az ellenhatást váltotta ki, hogy olyan latin kereszteneveket kerestek annak idején, melyeknek nincs magyar megfelelője, hogy ne lehessen azokat magyarra fordítani. A románok asszimilációs vesztesége szinte elhanyagolható. Ezt a tényt Boia is jól érzékeli: “A románokat sokkal nehezebb volt bevonni (a magyarság soraiba), mivel zárt tömegben éltek, és nagyobb részük falusi sokkal zártabb környezetben, (a magyarosítás erősebb volt városon), illetve köszönhetően a két egyháznak: az ortodoxnak és a görög-katolikusnak, mindkettő lényegesen különbözött a magyar egyházaktól (római- katolikustól és reformátustól), valamint a román állam közelségének, mely úgy politikai, mint kulturális téren értékes

2019

Szemle

1. szám

támaszt jelentett.” (40-41. old.) A szerző még abban tér el az általános romániai megközelítéstől, hogy az Ókirályság etnikai fejlődésének bemutatásában nem titkolja el, hogy a Román Királyság városai etnikailag mennyire vegyesek voltak: “Ellentétben a falusi környezettel, amelynek legnagyobb része, amennyire csak lehetett, román volt, az Ókirályság városainak igencsak kozmopolita kinézete volt. […] 1899-ben Bukarest 276 000 fős lakosságnak mintegy 35%-a nem román eredetű volt.” (52. old.) Volt idő, amikor a moldvai nagyváros, Jászvásár (Iași) lakosságának kevesebb, mint fele volt román! Ilyen tényekkel a nagyromán érzelműek nem szoktak kérkedni! Ellenkezőleg… A harmadik fejezet címe: Államok és határok. Ebben az első világháborút követő határváltozások okát és mikéntjét ismerteti szellemesen és adatokkal. A sokat hangoztatott wilsoni önrendelkezési elv szelektív alkalmazása kapcsán megjegyezi: “A németek és az osztrákok igen gyorsan rájöttek, hogy a népeknek azon joga, hogy maguk dönthessenek sursukról, rájuk nem alkalmazandó.” (68. old.) Bár egy tömbben éltek még a határ mentén is, ennek ellenére a szudéta németeket senki sem kérdezte meg arról, hogy akarnak-e Csehszlovákiában élni. Lengyelország újraalakításánál egyenesen “lengyel imperializmusról” beszél, más államok területi mohóságát is kiemeli: “A kisebb hatalmak nem kevésbé voltak az expanzió mellett, mint a nagy államok. Mindenik talált érveket annak érdekében, hogy minél jobban megnövelje területét (természetesen mások rovására)” (70. old.) Csehszlovákia születését és a cseh ambíciókat kendőzetlenül szemlélteti. Ebből hadd álljon itt néhány tényező: - Csehszlovákiában jóval több német élt, mint szlovák; - az állam a csehek és szlovákok kvázi identitásának fikciójára épült; - Kárpátaljának Csehszlovákiához való csatolását nem indokolta etnikai, történelmi vagy földrajzi szempont, hanem

2019

1. szám

Szemle

mivel Ukrajna és Oroszország az európai rendezésből kimaradt, egyéb megoldás nem lévén ezért került a régió Csehszlovákiához; - a megszülető Csehszlovákia egy miniatűr Ausztria-Magyarország volt; - a csehek rövidesen a szlovákok “nagyobbik testvéreként” viselkedtek, de úgy, hogy ez még a szlovákokat is zavarta. Hasonlóan írja le a délszláv állam létrejöttét és fejlődését, azt, hogy a szerbekből is kibújik a nagyobb testvér önhittsége. Arról is ír, hogy a délszlávok többségénél hiába van nyelvi hasonlóság, ha kulturálisan vagy vallásilag óriásiak a különbségek: “Jugoszlávia egy iskolapéldája annak, hogy az egyszerű meghatározás <egy nép, egy nyelv> vagy <egy nyelv, egy nép>, nem alkalmazható minden esetre.” (76. old.) Következtetést von le a jugoszláv esetről: “Így van ez Jugoszláviával, mely annyira egységes volt az egyesítő szónoklatok szintjén, s a széthúzás és a tragikus összecsapások földjévé vált. A császári Ausztria, melynek volt multikulturális tapasztalata, bizonyára sokkal jobban kezelte volna az etnikumközi feszültségeket, mint a nacionalista Szerbia.” (78-79. old.) Ezzel az Osztrák Birodalom (kis jóindulatú kiterjesztéssel Ausztria-Magyarország) kap egy posztumusz bókot egy olyan ország történészétől, ahol kanonizált formula, hogy Ausztria-Magyarország (de különösen Magyarország) a “népek börtöne”. S az egykori kisantant államok (beleértve Jugoszláviát és Romániát) a kisebbségek földi paradicsomaként voltak elkönyvelve. A szerző természetesen foglalkozik Románia első világháborús részvételével, területi, etnikai kérdésekkel. Lucian Boia véleménye az, hogy Románia azért kapta meg Erdélyt és a tőle nyugatra fekvő területeket, mert ott román etnikai többség volt. Románia háborús céljairól írja: “A fő célkitűzés nyilvánvalóan Erdély, mely magyar uralom alatt volt, de melyet főleg románok laktak […] 1916 augusztusában az Antanttal megkötött egyezmény, ami nyo-

mán Románia belépett a háborúba, előírta az ország nyugati határainak kiterjesztését a Tiszáig (nem a folyó teljes szakaszán, hanem két szakaszon, északon a Szamosnak a Tiszába ömléséig és délen Szegedtől lefelé.) A románok ezzel elfoglalták volna a magyar alföld egy részét, ahol csak kis szigetekben volt található román lakosság…” (81-83. old.) Ehhez tenném hozzá, hogy román történészek általában nem szokták részletezni azt, hogy ha valóban teljesülnek az 1916-os egyezmény területi feltételei, akkor még több nem románok lakta terület kerül román fennhatóság alá. Boia részletezi az 1930-as romániai népszámlálás etnikai adatait Romániában, annak történelmi tartományaiban, így Erdélyben és a Bánságban is. Kiemeli, hogy a románok általában többségben voltak ugyan, de Edélyben városokon jelentős magyar többség volt. Hangsúlyozza az egész országra jellemző etnikai sokszínűséget, amely főleg az 1918-as egyesüléssel szerzett tartományokban szembetűnő. “Természetesen, az 1923-as alkotmányban az országot <egységes nemzeti államnak> nevezik. Úgy legyen! Mégis a nemzeti kisebbségeknek micsoda mozaikja!” (87. old.) Vagy még tovább: “Magyarország elveszített mindent, amit elveszíthetett, és még ennél is többet…” Nem jellemző a román történészekre Magyarország területi és etno-demogáfiai veszteségeinek kihangsúlyozása: hogy a magyarok egyharmada Magyarország határain kívül rekedt. E területeken és a lakosságon Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia osztozott. A határok megállapításánál Boia viszont jelzi, hogy azok meghúzása lehetett volna kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb az érintettek számára, “De minden esetben a Magyarország számára legkedvezőtlenebb változatról döntöttek.” (88. old.) Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, Boia elismeri, hogy a román-magyar államhatár meghúzásánál is Románia javára döntöttek. (Mindemellett nem ritka román részről az olyan túlzó megközelítés, miszerint

felháborító, hogy miért nem az 1916-os egyezmény alapján húzták meg az ország nyugati határait!) A szerző azt sem hallgatja el, hogy Arad és Nagyvárad bár magyar többségű lakossággal rendelkeztek, mégis Romániához kerültek: Nagyvárad 68 000 lakosából csak 8 441 volt román, míg Aradon a 60 000 lakosból, 12 500. (Itt az 1920-as összeírás adatait használja, nem az 1910-es magyarországi népszámlálást. Váradon egy évtizeddel korábban a 64 000 lakosból csak 3 604 fő volt román! S még szemléletesebb lett volna az ugyancsak alföldi és határmenti város, Szatmárnémeti, ahol 1910-ben közel 35 000 lakosból, kevesebb mint 1 000 fő volt a román. A kényelmetlen adatokat egyébként a román történészek nem ritkán “szemérmesen” elhallgatják, vagy azt állítják, hogy a magyar hatóságok meghamisították a népszámlálásokat.) Végül Boia belátja azt is, hogy az említett nagytestvéri “gondoskodás” elvezet a két utódállam, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásához: ”Az első erősebb megrázkódtatásnál a két állam eltűnik, s nem annyira a külső agresszió eredményeként, mint a belső ellentétek hatására.” (9394. old.) (Bár Csehszlovákia szétesésében a külső tényezőnek volt döntő szerepe!) Mindezek ellenére Románia esetében valamelyest másként működtek a dolgok: a különféle romániai tartományokat illetően nem voltak (mert nem lehettek!) an�nyira erős centrifugális erők: “Mindan�nyian szerettek volna, ha nem is feltétlenül autonómiát, de legalább egy viszonylagos decentralizációt, ami viszont teljességgel ellentétes volt a román állam központosító gyakorlatával.” (95. old.) Való igaz, hogy az autonómia kifejezés a romániai politikában tabufogalomnak számított és számít. A kötet negyedik fejezete a Kisebbségek címet viseli, és ezzel a felvezetéssel indul: “A NEMZETÁLLAM nem bizonyult vendégszerető házigazdának a kisebbségek számára. Egy század folyamán azok aránya mindenhol csökkent. Még akkor

2019

Szemle

1. szám

is, amikor nem beszélhettünk üldözésről vagy diszkriminációról. A nemzetállam logikája a homogenizálásra törekedik.” (97. old.) Még a finnországi svédek száma is alaposan lecsökkent, bár ott a második hivatalos nyelv a svéd. Ebben az összefüggésben teszi fel a kérdést: “Mit szólnánk, ha Romániában egy 6 %-os kisebbség nyelve (mi esetünkben a magyaroké) hivatalos nyelv lenne a román mellett?” (97. old.) A kérdést nyilván az esszéíró nem válaszolja meg, csak felveti. Romániában a hasonló kérdések mindig “kiverik a biztosítékot”, és jön a heves nacionalista replika. A kisebbségek kapcsán szó esik a romániai németek és zsidók megfogyatkozásáról, arról, hogy milyen etnikai tisztogatások mentek végbe a Balkánon vagy a II. világháború idején Európában. Lengyelország és Csehország − egykor soknemzetiségű államok − németek és zsidók nélkül maradtak, mára szinte 100 százalékosan “tiszta” nemzetállamok.“Mivel a multikulturalizmus divatban van, a románok sem haboztak abban, hogy felkarolják ezt a fogalmat […] Nagymértékben ez ma már egy múzeumi multikulturalizmus” (115. old.) Ez a kijelentés szellemes és sajnos szinte igaz is. Az utolsó fejezet címe, a December 1 - versus Trianon utal a két ország és nemzet közötti polémiára, hogy ki mit és mikor ünnepeljen vagy gyászoljon. A részletektől eltekintenénk, akinek kedve van olvashatja a sajtóban a midenkori pengeváltásokat. Lucian Boia próbálja leszerelni a román országféltő nacionalisták azon rögeszméjét, hogy a magyarok Erdélyt akarnák, hisz itt ma már a magyarság csak ötödét teszi ki a lakosságnak. Hozzájuk képest ugyan kinek kellene egy akkora román kisebbség? Végül arra hívja fel a figyelmet, hogy Európa és mindannyiunk számára nem a múlt, hanem a jövő a tét! A viszonylag kis terjedelmű, de jól megírt és számos színes térképpel illusztrált kötet azóta magyarul is megjelent. És ahogy látszik, még lesz folytatása, sőt szük-

2019

1. szám

Szemle

ség is lesz, szükség lenne a hasonlóan kritikus történelmi munkákra. A kényelmetlen kérdéseket feszegető Lucian Boia könyveinek fogadtatása a 90 %-ban ortodox és ugyanilyen arányban román többségű Romániában általában így foglalható össze: Á, ez egy katolikus szerző! (Igen, Lucian Boia tényleg nem ortodox, hanem római-katolikus.) Boia idegen származású! (Valóban, anyai nagyapja olasz bevándorló. És ilyen esetben az olasz, az nem “latin testvér”, hanem IDEGEN.) Mert sajnos ezek még “lényeges szempontok” a XXI. századi Romániában. 1)Ioan-Aurel Pop: Istoria, adevărul şi miturile (Történelem, igazság és mítoszok), Bukarest, 2002. L.L

A NAGYKÁROLYISÁG VERSEI

101 vers Nagykárolyról (Válogatta Végh Balázs Béla). Kriterion, 2019. A többi, erdélyi városokhoz és tájegységekhez fűződő Kriterion-gyűjteményhez hasonlóan a 101 vers Nagykárolyról című válogatás is a tőlünk távolabbi korok verseivel indul: a híres-hírhedt 19. századbeli politikai csatározásoknak emléket állító, Gaál József által írott „Az ólmos botok” című kortesverssel, Kölcsey Ferenc Tisztújítás című szatírájával, valamint Petőfi Sándor „Nagykárolyban” című híres versével, melynek utolsó szakasza már-már irodalmi szállóigévé vált: „Isten, küldd e helóta népre Földed legszörnyübb zsarnokát, Hadd kapjon érdeme dijába’ Kezére bilincset, nyakába Jármot, hátára kancsukát!” (A kötetben egyébként Petőfi az ös�szes Nagykárolyban lejegyzett versével jelen van, ami azért tűnik hasznos döntésnek a verseket válogató Végh Balázs Béla részéről, mert ezáltal csillapítani lehet az olvasók irodalom- és helytörténeti ismeretszomját is.) Maga a város és tágabb környéke, az

Érmellék maradandó érvénnyel először annak az Adynak a költészetében jelenik meg, aki számára a „bús esti köd”-be burkolt lápvilág elsősorban az elrejtőzés olykor áldott, olykor átkozott helye volt − a Hazamegyek a falumba; Álom egy méhesről; Kisvárosok őszi vasárnapjai; Áldott, falusi köd című versek tanúskodnak erről az élményről. Adyt egykori nagykárolyi diákévei is megihlethették olykor – példák erre a Krisztus-kereszt az erdőn és A gyermekség elégiája című versei. Nem hiányzik a válogatásból az Elűzött a földem című nagy formátumú Ady-vers sem, és ezt azért szükséges megemlítenem, mert gondolati alappillérként működik a kötetben: a nagy, elsősorban szellemi távollétek utáni hazatérés, otthon tartózkodás kényelmetlen kitaszítottság-érzése ugyanis ott van Fényi István Ének a kaplonyi kolostorról és az ember helyéről című poémájában is (pályám szörcsögő vize / álmában tündöklik messzire / tátog szabadság-ablakom / míg magamat felfalatom), G. Katona József Károlyi csavargójában is (olcsó szeszek gőzei szállnak / a történelem kisvárosi kocsmáiból / részeg emberek kóvályognak / az oldalozó szürke fényben / mint eltérített repülőgép utasai), de Fischer Botond Nagykárolyi fecnikjein is (Sci-fi hely, de porzón unalmas, mert parányi polisz, és még széle sincs, visszagörbül önmagába, ha el akar menni). Szerencsé(nk)re van az éremnek másik, fényesebb oldala is, melyen kirajzolódik egy kevésbé nyomasztó Nagykároly-kép is. Ezen „orgonasípok fossziliája ring” (Sróth Ödön), itt „egy-egy blokk sarkánál válunk el / mégis néha árokpartok jutnak eszembe rólad − / amikor itt még blokkok se voltak” (Fülöp György), és „a ház tetejére kiülnek lassan az álmok elemelkednek / szépen láp fele rét fele nagyváros fele mint pitypang / ernyőit ha pufók babaarc a felhőkbe belefújja” (Ármos Lóránd). A kötetet böngészve egyébként feltérképezhető az a századokon átívelő irodalmi-kulturális kapcsolathálózat, amelyben

ezek − de valószínűleg nemcsak ezek − a versek megszülettek. Ennek a hálózatnak központi alakjai és jelenségei a már említett Ady Endre mellett Kaffka Margit és a katolicizmus, a Károlyiak és az általuk hátrahagyott bámulatos építészeti és településszerkezeti nyomok (maga a Károlyi-kastély és a kastélykert), valamint Fényi István, az életét Nagykárolyban leélő tanárköltő és az ő emlékezete. Az értékes versválogatást találóan egészítik ki Vénig László fényképkompozíciói, amelyek a lápvilágba és a mezőgazdasági termőterületek közé békésen illeszkedő város képét idézik fel az olvasóban. V.Zs

SZÉKELYFÖLD

2019. január – március Három nagyobb tömbbe szervezhetők a Székelyföld kulturális havilap január−márciusi számainak szövegei. Az első tömb a legkönnyebben elkülöníthető, hiszen mindhárom kiadványban a legelöl szereplő Szépirodalom rovattal indul, és az ehhez szervesen kapcsolódó néhány irodalmi vagy társművészeti tanulmánnyal, esetleg interjúval zárul. A második tömb különböző rovatcímek alatt társadalomtudományi jellegű írásokat tartalmaz, míg a harmadik a számos irodalomkritikából és könyvismertetőből álló Szemle rovat. Ami a szépirodalmi tömböt illeti, a januári laptestben finoman váltakoznak a személyesebb hangvételű versek és én-elbeszélések a mélyebb társadalmi-szociális lenyomatú szövegekkel. Előbbieket Mărcuțiu-Rácz Dóra, Patak Márta, Lay Zsóka, Cseh Katalin jegyzi kiszolgáltatottságról, az érzékelés időkorlátokat megtörő varázsáról, szülés utáni depresszióról, előítéletekről; utóbbiak pedig Sántha Attila, Borcsa Imola, Szondy-Adorján Gyögy, Bodó Márta tollából fakadtak, és a 20. század nyomorúságait idézik fel (1945, kommunista diktatúra, nyerészkedő poszkommunizmus). A rovat folytatásaként Markó Béla közöl

2019

Szemle

1. szám

szakavatott szintézist néhai Sütő István költészetéről. A februári lapszám irodalmi rovatában a fentebb említett szerkesztési modell annyiban változik, hogy a szociális referenciájú szövegek hangsúlyosabban vannak jelen, ám ezeket jól ellenpontozzák azok, amelyeket a folyóirat Családfa című diákpályázatának díjazottai írtak. A márciusi lapszám szövegei − a borító tűzpiros színéhez hasonlóan – inkább személyességükkel érvényesülnek, ebben a dimenzióban Villányi László, Beck Tamás, Sánta Miriám, Tamás Kincső, Balthasar Waitz, Murányi Sándor Olivér, Becsy András, Drávucz Zsolt nevét említhetem; mellettük találjuk viszont Király László „Retró. A láthatár” című emlékező versét („Mikor a láthatáron megjelent, / vörösnyakkendős gyerekkor reggelén, / a békeharcosok pompás serege”), Böszörményi Zoltán poémáját kultúra és pénzhajhászás egymás mellettiségéről, ízlésekről és pofonokról, valójában azoknál jóval többről; Serestély Zalán Chagall ránk hagyja tekintetét című verskompozícióját Chagallról, használt autókról, interkulturális összefüggésekről. A társadalomtudományi laptesttömbök (vagy inkább idomok?) között az egyik figyelemre méltó írás Csáky Zoltánnak, a Duna televízió egykori munkatársának a saját szekusdossziéjával kapcsolatos beszámolója a januári kiadvány 88−129. oldalán. Általa közelebbről ismerhetőek meg a Ceaușescu-rendszerben előszeretettel alkalmazott titkosszolgálati ellenőrző módszerek. Csáky a bukaresti tévé magyar adásának riportereként az 1969-es alapítás után mintegy tíz évvel már egyes besúgók és tartótisztjeik kitüntetett figyelmében részesült, követési dossziéját 1981-ben indították el azzal az indoklással, hogy az azt megelőző évben kommunista párttagként egyetlen pártgyűlésen sem vett részt (99. o.). Természetesen mindez csak ürügyként szolgált a dosszié létrehozásához; követésének valódi oka inkább az volt, hogy számos honismereti vagy néprajzi műsort

2019

1. szám

Szemle

szerkesztett, valamint számos értelmiségivel – közöttük Cselényi Lászlóval, Kallós Zoltánnal, Sütő Andrással − tartott fenn baráti viszonyt. 1982-ben már cselekvési tervet dolgoztak ki a megfigyelésére, melyet nyolc szekus és informátor bevonásával, lehallgatókészülékek működtetésével igyekeztek megvalósítani. Hogy a hatalom semmit sem bízott a véletlenre, az abból is látszik, hogy lehallgatókészüléket nemcsak a lakásának és a munkahelyének telefonjában helyeztek el, hanem azokban a szállodai telefonokban is, ahol a tévés forgatások alkalmával megszállt: „Miért nem tűnt fel nekem, hogy a néhai Bodoc szállóban mindig ugyanazt a szobát kapom, és a recepciós mindig sejtelmes tekintettel adja át a szobakulcsot? Vagy mégis feltűnt?!” – morfondírozik a szerző. Később a besúgók hálózatát annyira kiépítették, hogy akadt olyan is, aki Csáky szüleiről vagy feleségéről jelentett, 1986-tól pedig elrendelték a fénykép alapján történő személyes követését is, amivel kapcsolatban megjegyzi: „Eleinte nem, de egy idő után feltűnt a lakótömbünk sarkában huzamosabb ideje ott tartózkodó, ismeretlen rendszámú fehér Dacia” (114. o.). Amikor 1985 januárjában megszüntették a magyar tévéadást, ő eleinte rádiós „vívmány-riportokat” volt kénytelen készíteni a szocialista termelés kétes megvalósításairól, majd jobbnak látta kivonulni a szakmából és egy állattenyésztő termelőszövetkezetben vállalni munkát, míg végül 1989 februárjában − arra való hivatkozással, hogy a magyarországi Sümegen született −, családostul kitelepedett Magyarországra. Csáky Zoltán említett cikkében nemcsak saját kálváriájának történetét írja meg és adatolja a mintegy 400 oldalas dosszié alapján, hanem folyamatosan kitekintést nyújt azokra a kultúr- és társadalomtörténeti eseményekre is, amelyek meghatározták egy romániai értelmiségi mindennapjait az 1970−80-as években: hivatkozik az 1968-as csehszlovák lázadás utáni enyhébb kisebbségi politikára, majd

ennek a politikának a fokozatos eldurvulására a ’80-as évek közepétől kezdve. A legmegdöbbentőbb fejlemények mégis azok, amelyeket Ion Pacepa, Ceausescu Nyugatra szökött kémfőnökének Vörös horizontok című könyvéből idéz: „Geartu most egy teljesen normális kinézetű telefondugaszt mutatott, és elmagyarázta, hogy a műanyagtesten belül egy elrejtett mikrofon van, amit csak úgy lehet megtalálni, ha a dugaszt teljesen szétbontják. Olyan szobákban lehet hasznát venni, ahol nincs készülék, és így az egész lakást le lehet hallgatni. Ugyanez a tárló néhány olyan új fejlesztést is tartalmazott, amit a DGTO a falvak számára tervezett, ahol gyakran nincs az embereknek telefonjuk. Ceaușescu figyelmét már egy televízió kötötte le, ami beépített vevőkészüléket tartalmazott és a kód beállítása után távirányítással lehetett bekapcsolni. - Úgy tervezzük, hogy ezt a mikro felvevőkészüléket minden vidéken eladásra kerülő tévébe beépítjük. (...) - Ha alkalmazzuk ezt a hókuszpókuszt, még tovább kell rövidíteni az adásidőt. - Néhány film és hír a pártról, amire az embereknek szükségük van, igaz, Nicu? – kérdezte Elena. - Bevezetni! – mondta Ceaușescu, miközben a következő tárlóhoz lépett, amelyben vendéglői lehallgatőkészülékek voltak.” Fenti részletet és annak folytatását olvasva elmondható, hogy Pacepa kora óta csak tökéletesedett a világ... és benne a technológia is. V.Zs.