2 minute read

KANNABIDIOL A SPORTBAN

Engedélyezetté vált a CBD az Olimpián

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2018. január 10-én eltávolította a kannabidiolt (CBD) a tiltott anyagok listájáról, így a Dél-koreai Téli Olimpián már használhatták is a versenyzők. A THC azonban feketelistás maradt, így a kannabiszból kivont, egyéb hatóanyag-származékokat is tartalmazó készítmények nem jöhettek szóba.

Advertisement

AWADA kezeli azt a doppinglistát, amit több mint 600 sportszervezet, köztük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is alkalmaz. A listázott szerek között szerepel a kannabisz, ám ennek létjogosultságát sok támadás érte az elmúlt időszakban.

A kannabisz sok esetben az ibuprofénnél hatékonyabban és kevesebb mellékhatással csillapítja a gyulladásokat, segíti az izmok ellazulását és hozzájárul a pihentető alváshoz – ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amik a sportolók számára kívánatosak lehetnek. Ugyanakkor elterjedt az a nézet is, hogy a kannabisz hozzájárulhat a sportolói teljesítményhez, így indokolt a doppinglistán tartása. Mindazonáltal az NFL-ben és az NBAben már lazultak a marihuánafogyasztással kapcsolatos szabályok, ám a WADA továbbra is tiltólistán tartja a THC-t. A mostani döntés némi enyhülést mutat a kannabiszra vonatkozó szigorban. A történet az 1998-as Nagano Olimpiáig nyúlik vissza, amikor is Ross Rebagliati kanadai snowboardos aranyérmét marihuánahasználat miatt elvették. A döntést végül a Nemzetközi Sport Döntőbíróság arra hivatkozva vonta vissza, hogy a Nagano Olimpián nem volt egyértelmű rendelkezés a kannabisz tesztelésére. Rebagliati azóta is promótálja a kannabisz egészségügyi célú használatát, és 2013-ban megalapította a Ross‚ Gold nevű orvosi marihuána cégét. A WADA mostani döntéséről Rebagliati elmondta, hogy megfelelő lépés a nemzetközi kannabiszreform irányába, és lehetőséget nyújt az egyes országoknak is a kannabiszhasználat felülvizsgálatára. A CBD engedélyezése kockázatmentes lépés, hiszen ez a kannabisz egyik nem pszichoaktív összetevője, ami számos egészségügyileg jótékony hatással rendelkezik. Görcsoldó, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását számos sportoló megénekelte már. Közülük Nate Diaz UFC-harcosnak minden bizonynyal jelentős szerepe van abban, hogy a CBD most lekerült a WADA listájáról. Diaz az egyik mérkőzését követő sajtókonferencián nyilvánosan vaporizált CBD-t, és elmondta, hogy sokkal jobbá válik a sportoló élete, ha az edzések és mérkőzések előtt és után CBD-vel regenerálódik, és enyhíti a keletkezett gyulladásokat. Diaz állításait Rebagliati is megerősítette, és az egyik leghatékonyabb szernek minősítette a gyulladásos tünetek, a fájdalom és a fizikai megterhelés kiváltotta tünetek kezelésére, amivel a világszínvonalú sportolók rendszeresen szembesülnek. Decemberben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is bejelentette, hogy a kannabidiolnak nincs helye a nemzetközi kábítószerlistákon, és a CBD szabályozásának felülvizsgálatát kezdeményezte. A WADA ezután igen gyorsan lépett, ami a sportolók számára fontos fejleményt jelent. A további nehézséget az okozza, hogy a legtöbb CBD-készítmény nyomokban tartalmazza a kannabisz egyéb összetevőit, így például a THC-t, aminek a használatát továbbra is tiltja a WADA szabályzata. A szervezet már hangsúlyozta is, hogy a kannabisznövényekből nyert kannabidiol alacsony koncentrációban THC-t tartalmazhat, ez pedig továbbra is pozitív doppingtesztet fog eredményezni. A sportolóknak tehát nagyon körültekintőnek kell lenniük a megfelelő készítmények kiválasztásakor, amennyiben CBD-vel szeretnék enyhíteni fájdalmaikat vagy gyulladásaikat.

Ross Rebagliati

This article is from: