www.uni-corvinus.hu/kozgazdasz
Gólya-Különszám
A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAPJA
48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus
Kedves Corvinusos Gólyák! Szívbôl gratulálok nektek, hogy fel vételt nyertetek. Joggal lehettek büszkék magatokra, hiszen a legelsô megmérettetésen sikeresen túl vagy tok, és izgalmas, kihívásokkal teli évek várnak most rátok. Az elmúlt három évemre vissza tekintve annyit biztosra mondhatok, hogy lesznek ugyan nehezebb idô szakjaitok, de végül garantálom, hogy szorgalommal-szerencsével mégis túljuttok rajtuk. A gólyatábor, az elsô hónapok meghatározóak, legyetek nyitottak minden újra, fedezzétek fel, milyen érzés beosztani a saját idôtöket, hiszen ezentúl nem kell minden nap korán kelnetek, ám egy idô után magatoktól rájöttök, hogy mégis érdemes (lenne). Sok mindenben egyedül kell helyt állnotok, de ezen különszámunkban szeretnénk néhány gyakorlati taná csot adni, hogy mégis minél zökkenô mentesebb legyen az átállás az egye temi éveitekre. Elsô körben felejthetetlen gólya tábort, ügyes tárgyfelvételt, hajnalig tartó gólyabulikat kívánok nektek! Bernáth Zsófi
Ü Gazdálkodástudományi Kar
Ü Közgazdaságtudományi Kar
Ü Társadalomtudományi Kar
Ü Közigazgatástudományi Kar
Ü Élelmiszertudományi Kar
Ü Kertészettudományi Kar
Ü Tájépítészeti Kar
Nehéz-Posony Kata felvétele
Beköszönô
Egy tavalyi gólya élményei, tanácsai
Tisztelt Elsôéves Hallgatók! n A Budapesti Corvinus Egyetem tanárai és munkatársai megkülönböz tetett figyelemmel és szeretettel veszik most körül Önöket, akik belépnek az egyetemi polgárok közösségébe. Ez a kötôdés nem csak arra a néhány évre vonatkozik, amíg tanulmányaikat végzik, hanem tovább is tart. Aki meg szerzi majd a diplomáját, az egyetem öregdiákjává válik, amely státusz egy életre szól. Az alma-mater saját polgá rának tekinti végzettjeit, tartja velük a kapcsolatot, és elvárja a viszonzást. Érdemes tehát hosszabb távra beren dezkedni, tájékozódni, jól körülnézni. Ehhez szeretnék Önöknek néhány taná csot adni. Tanulmányaikat az alapképzési sza kon kezdik, amelynek elnevezése utal ar ra, hogy ezzel alapozhatják meg további felsôoktatási életútjukat. Az alapképzési szak felkészít az életen át tartó tanulásra, hiszen az Önök generációjának szembe kell néznie azzal, hogy a gyorsan válto zó társadalmi, gazdasági környezetben, a technika szédületes ütemû fejlôdése korszakában újból és újból meg kell majd újítani tudásukat, esetleg szakmát kell változtatniuk, tehát ismét be kell ülniük az iskolapadba. Az alapképzési szakon kapnak olyan ismereteket, ame lyek elsajátítása lehetôvé teszi, hogy továbblépjenek a fokozatok létráján, mesterképzési, doktori programokban folytassák tanulmányaikat. Az elsô években kell megismerni mindazt, ami az európai polgár léthez szükséges, hiszen Önök már ilyen minôségükben
fognak mozogni az Unióban. Végül pedig az alapképzés befejezése után sokan munkát vállalnak majd, amihez ugyancsak megfelelô alapismereteket kapnak. Remélem, hogy ha néhány év múlva tovább kívánnak tanulni, ismét a mi egyetemünket választják majd, de annak is örülök, ha valamely más európai egyetemre fognak jelentkezni. A Budapesti Corvinus Egyetem alap képzési programjait az európai felsô oktatási reform követelményeinek megfelelôen alkottuk meg, és ezen jó hírû intézmény által kiadott diplomáju kat mindenütt elfogadják. Az is fontos visszajelzés számunkra, ha megállják a helyüket bárhol Európában, a világban. Legyenek mindig igényesek, ter vezzék meg tudatosan egyetemi éle tüket. Aki a „tudomány templomát” keresi az egyetemen, az meg is találja. Ha valakinek az a célja, hogy meg alapozza sikeres szakmai karrierjét, megleli itt az oda vezetô utat. Egyet nem érdemes tenni, bizonytalanul sodródni, egyik napról a másikra élni. Azt várjuk Önöktôl, hogy partnereink legyenek, ne pedig klienseink. A két hozzáállás között lényeges különbség van. A part ner folyamatosan figyeli a körülötte tör ténteket, megfontoltan reagál azokra. Tanulmányaik alatt különbözô formák ban, többször lesz alkalmuk értékelni az egyetemi oktatást, a szakokat a tanárok munkáját. Éljenek ezzel a lehetôséggel! A visszajelzés nagyban segíti a munkánkat. A kliens ezzel szemben McDonald’s-nak tekinti az egyetemet, és legfeljebb csak
Néhány tipp kezdô egyetemistáknak n Az alábbiakban egy tavalyi nem zetközis gólya részben empirikus alapú „bölcsességeit” olvashatod. A szerzô nem állítja, hogy teljes követ kezetességgel alkalmazta volna ôket, azt viszont igen, hogy minden esetben jobban járt volna vele…
akkor szól, ha valamilyen panasza van. Ez is fontos lehet, de csak a feltûnô hiá nyosságok kiküszöbölését érheti el. Aki többet szeretne tudni, tanulni a kötelezô tantervi anyagoknál, keresse meg a szakkollégiumokat, kapcsolódjon be a tudományos diákkörök munkájába. Ezek az intézmények a jövô tudományos, szakmai elitjének fontos kiinduló, felkészí tô helyei. De a tanárok ajtaja is nyitva van, akik szívesen látják fogadóórájukon az érdeklôdô hallgatókat. Ha pedig valakinek tanácsra, segítségre lenne szüksége, akár tanulmányi, akár személyes ügyben, a Diáktanácsadó Központban biztosan talál jó barátokat, segítôket. Arra is biztatom Önöket, hogy ne kezeljék görcsösen a tanulmányokkal összefüggô feladatokat. Legyen idejük a színes hallgatói rendezvényekre, programokra, hiszen ezek teszik teljes sé életüknek most kezdôdô szakaszát, amelyre mint egyetemi évekre fognak utóbb nosztalgiával emlékezni. Hrubos Ildikó oktatási rektorhelyettes
Kiindulás: Az életben csak akkor van értelme bármit is csinálni (pl. elvégezni egy egyetemet), ha közben képes vagy jól érezni magad, vagy kicsit filozofikusabban: harmóniában lenni a körülötted levô emberekkel, dolgokkal, feladatokkal. Ennek a „jól-létnek” a kialakításához és többé-kevésbé folytonos fenntartásához szeretnék a következô pár kolumnában néhány támpontot adni. Ü 1. Önbizalom. Tetszik, nem tetszik, enélkül bizony nem megy. Úgyhogy most vegyél egy nagy levegôt, és ismerd be magadnak, hogy olyan jó érettségit írtál, amivel bekerültél az ország egyik legjobb (ne kerteljünk: az adott képzési területeken a legjobb) egyetemére. Ráadásul tök jól nézel ki, és a vicceid is jók. Szóval te vagy a legjobb. Ez van. Ü 2. Barátságosság, avagy a LÉNYEG! Kezdjük egy klasszikussal: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanezt cselekedjétek velük” (Máté 7, 12). Íme, egy erkölcsi parancs, ami közgazdaságilag is teljesen racionális.
Nem mindenki tartja be ugyan az egyetemen sem, de azért gondolj csak bele: minél több ember számíthat a segítségedre (jegyzetek, infók egyes oktatókról, vizsgákról stb-stb.), annál több emberére számíthatsz te is. Ha a barátságosságod egy egység és tegyük fel, van negyven barátod, akkor azért elég jó haszonkulccsal dolgozol… De persze ne ezért barátkozz! Az alapból elég szomorú lenne, ráadásul úgy nem is mûködik a dolog. Arra akarok csak utalni, hogy ha jóindulatú, nyitott és segítôkész vagy a társaiddal szemben, ami ebben a kultúrkörben alapesetben amúgy is erkölcsi elvárás, akkor azzal te magad is jól jársz, mégpedig nem csak lelki értelemben. Úgyhogy szerezz minél több barátot! Van egy pár ember ezen az egyetemen… Légy rájuk kíváncsi; légy érdeklôdô, kezdeményezô, ne várj másokra: ragadd meg az alkalmakat egy-egy beszélgetésre, ebédelj, sétálj, kirándulj együtt új barátaiddal. Elsô év végére, ha jól csinálod, amellett, hogy ôszintén közel kerülsz egy csomó emberhez, egy egész szövetségi rend szerre is számíthatsz majd. Ü 3. Felsôbb évesek. Ôk szövetségi rendszered „erôs bástyái”, a minden titkok tudói egyetemi éveid folyamán. ôk azok, akik már átestek mindazokon a próbákon, amik elôtted állnak, ismerik a tárgyakat, a tanárokat, az egyetem írott és íratlan normáit, meg persze egy csomó vicces és/vagy folytatás a 2. oldalon
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus
gólyaszám Néhány tipp… folytatás az 1. oldalról
tanulságos történetet saját és társaik praxisából. Velük kapcsolatban az a jó hírem van, hogy szívesen segítenek, hiszen gyakorlatból ismerik a kettes pont igazságát, meg azért szívesen nosztalgiáznak is. (Hogy lásd, nem csak vizet prédikálok: ha T-karos vagy, és úgy érzed, hogy valami olyan FONTOS kérdésed van, amit szerinted csak hallgató tudhat, de még senkit sem ismersz a vsz. más karra járó instruk toraidon kívül, akkor írj nyugodtan a tagliante1@freemailre). Felsôbb éve sekkel könnyen összeismerkedhetsz az egyetemi rendezvényeken, az egyes diákszervezetek bevonótáborain (én az MKT-én voltam, és tetszett) vagy akár a tesi órákon is. Ü 4. Önállóság. Újabb jó hír min denkinek: az egyetem a lehetôségek birodalma. Rossz hír a lustáknak: az elsô hír csak akkor igaz, ha mindennek utánajársz. Itt nincs ofô, óvónéni stb, aki a hónod alá nyúl. Rengeteg tapasztala tot és élményt szerezhetsz: beléphetsz különféle profilú szakkollégiumokba és diákszervezetekbe, az egyetem és mások által szervezett konferenciákon vehetsz részt, újságot írhatsz, és szinte hetente van valamilyen nyilvános elôadás a földszinti nagyelôadókban, méghozzá elég (el)ismert nevekkel, politikai és/vagy gazdasági elemzôk, jegybankelnök, ellenzéki frakcióvezetô, miniszterelnök… amit/akit akarsz. A legbiztosabb módja, hogy ne maradj le semmirôl, ha figyeled az egyetemi levelezést (a leendô corvinusos e-mail
címed) és a mindenütt dúsan tenyészô plakáterdôt. Ü 5. Budapest. Lehet, elsôre meglep, de a kettes pont Budapestre is igaz. Ha szeretettel közeledsz hozzá, felfedi neked, mennyire szép. Ne higgy a közhelyeknek, fedezd fel a várost, ahol (legalábbis részben) élsz. Járd be a belváros keskeny utcáit, olvasd el az emléktáblákat, találd meg a magad kis szegleteit, ahol szívesen leülsz olvasni, beszélgetni, vagy csak úgy eltöprenge ni kicsit az aktuális dolgaidon (TOP 3: 1. Károlyi-kert – vedd úgy, hogy a BA képzés része, hogy párszor elsétálj ide; 2. a központi Szabó Ervin kávézója; 3. Gellérthegy). Ü 6. Többülés. Direkt nem tanulást írok, nehogy félreértsd. Az egyetem ugyanis nem csak arról szól, hogy megtanulsz még ezt-azt, aztán kapsz róla egy papírt a végén. Az a közokta tás; a felsôoktatásban elvben arról van szó, hogy ehhez még valami pluszt szerezhetsz, hogy a rendelkezésre álló x év után minél mûveltebb (tudod: egyetem=universitas), idegen nyelveket magas szinten beszélô, komplexen gondolkodni tudó értelmes emberként (vigyázat: az értelmiségi nem mindig ugyanezt jelenti) kerülj ki a rendszerbôl. Tanulhatsz persze teljesen diplomaorientáltan is, de tudd, hogy az akkor közoktatás volt, és mégha viszonylag jól el is helyezkedsz majd, hosszú távon nem biztos, hogy lesz továbblépés. Konkrét tanács itt csak annyi, hogy ne a vizsgáknak tanulj, vagy legalábbis törekedj rá, hogy megjegyezd a legalapvetôbb összefüggéseket, meg persze azt, ami érdekelt az adott
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus
anyagból. Minden tárgyban lesz ilyen, igaz, némelyikben nagyon kevés… Ü 7. (Szabad-)idô. Élvezd, hogy van, és használd ki! Ha idáig elolvastad a cikket, talán már van is néhány ötleted, hogyan :-) Egyet nem szabad: elpocsékolni. Itt jusson eszedbe a szolgák és a rájuk bízott talentumok története (Máté, 25, 14–30), ez is „kettôs üzenetû”: ha nem teljesíted ki a tehetségedet, akkor ad 1, nem használsz a tôled telhetô mértékben a többieknek (erkölcsi rossz), ad 2, nem leszel versenyképes… Ü 8. Mindennapok. Egy szabály van: ne hagyd, hogy rutinná váljanak! Ha figyelsz, rájössz, hogy nincs két egyforma nap, és még a leglaposabb is tele van apró élményekkel, amik csak arra várnak, hogy észrevedd ôket. Pár példa: nyugtázd minden reggel, hogy megvan még a Gellérthegy és a Szabadság híd, és hogy milyen szé pek így együtt. Olvasd el a napi Káz mér és Hubát (van Metro-tároló a be járatnál); örülj, ha ponthatárral leszel hármas statisztikából (a ponthatár mindig öröm); ha az üvegtetôn át besüt a nap Marx bácsira, vagy ha épp a legnagyobb esztétikai élményt nyújtó évfolyamtársaid ülnek eléd a nagyelôadóban… Hidd el, kellemes az élet a Corvinuson. Ü +1. Nevess sokat, egyél minél több erdei gyümölcsös táskát (lelôhely: Csarnok, fôbejárattól balra a 2. pult), és olvasd szorgalmasan a Közgazdászt! Mindhárom egészséges. Sok sikert, szép élményeket; ôszin tén kívánom, hogy érezd jól Magad! Vágó Péter
Közlekedés az egyetem környékén
Jövô idô n Házhoz hoz benneteket a metró – de legkorábban csak harmadévtôl. Még legalább két évig tart ugyanis az építkezés és egyetemünk mûszaki fôigazgató-helyettesének ez még egy optimista becslése.
Addig is együtt kell élni az egyetemet körülvevô felfordulással, így azzal, hogy az aluljáró nem járható és hogy a dunai látképtôl ideiglenesen megfosztódunk. Utóbbi azért szükséges – tudtuk meg Czinderi Gábortól –, mert az egész, fôbejárat elôtti teret is átépítik, azaz beépítik: évek múlva felújított, díszburkolatos, közlekedéstôl elzárt (zöld)övezet áll majd az egyetem rendelkezésére, amit Ti talán már birtokba is vehettek közgázos éveitek során. Pillanatnyilag azonban még a le endô 4-es metró feltáró aknájában dol goznak és ássák az aluljárót – aminek egyébként már készen kellene lennie. A munkálatok idején a fôbejáratot valószínûleg nem nyitják meg, marad tehát az északi kapu, amelyen keresz tül a fôépület megközelíthetô, valamint szeptembertôl hétköznaponként este 8 óráig a déli kaput is használhatjuk, tekintettel az új, Czuczor utcai épületre, ami így sokkal gyorsabban
megközelíthetôvé válik – a Sóházról nem is beszélve. Jelentôs változások várhatóak az egyetem környéki közlekedésben is: a lapzártánkkori állás szerint augusztus 21-étôl több mint egy évre lezárják a forgalom elôl a Szabadság hidat, a 47–49-es villamosok sem járnak majd, a 2-es villamos pedig két szakaszban közlekedik: a Közvágóhídtól a Czuczor utcáig, valamint a Havas utcától a Jászai Mari térig. Közte pótlóbuszok ingáznak. Autóval az egyetem kör nyékén a legegyszerûbb a Czuczor utcai új épület mélygarázsában lesz
a parkolás, annál közelebb sehol nem lehet megállni – hacsak nem elcsípsz egy helyet a Sóház mögött. Bajos lesz tehát némiképp a pesti campus megközelítése a következô – pontosan nem tudni, milyen hosszú – idôszakban, vigasztaljon azonban Benneteket, hogy a testnevelésen kívül minden óra egy területre, a három Fôvám téri épületre korlátozódik, és nem kell a röpke 15 perces szünetben a Könyves Kálmán körútra száguldanotok. Apropó: a szünetek szeptembertôl 20, az órák pedig 80 percesek lesznek… Nagy-Szilitsán Eszter
A 4-es metró építése egyetemünknél Nehéz-Posony Kata felvétele
A Budapesti Corvinus Egyetem közéleti és kulturális hírlapja Megjelenik szorgalmi idôszakban havonta Gólya-Különszám Fôszerkesztô: D. Szekeres Ágnes Szerkesztette: Bernáth Zsófia
E számunk munkatársai: Bak Zsófia, Bakonyi Zoltán, Bernáth Zsófia, Kômíves Tímea, Kraft Anikó, Nagy-Szilitsán Eszter, Petô Rita, Radó Nóra, Szerencsi Ágnes, Szerényi Szabolcs, Vágó Péter, Zsigmond Boróka Fotó: Nehéz-Posony Kata Tipográfia: Dáva Iván Tördelés: Balogh Katalin Szerkesztôség és kiadó: 1093 Budapest, Fôvám tér 8. Telefon: 482-5176 E-mail: agnes.szekeres@uni-corvinus.hu Kiadja: a Budapesti Corvinus Egyetem rektora Nyomdai elôkészítés: partners-Grafika Kft. Nyomdai kivitelezés: Grafika Press Zrt. ISSN: 0230-7529 Készült a Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Hallgatókért Kht., a BKTE Alapítvány támogatásával. Hirdetésfelvétel: Budapesti Corvinus Egyetem Egyetemi Hallgatókért Kht. Telefon: 482-5080 E-mail: attila.csaba@ uni-corvinus.hu
Budai Campus
Egyetemünkrôl
A Budapesti Corvinus Egyetem hét kara – avagy: Mennyiben Közgáz a Corvinus? n Idei Gólyáinknak már bizonyára nem okoz meglepetést az egyetem épületein díszelgô „Corvinus” felirat. Más volt a helyzet 2004. szeptemberé ben, mikor a hallgatók – köztük én – még a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemre felvételiz tek, de már a Budapesti Corvinus Egye temen kezdték meg tanulmányaikat.
Mindennapi nyelvhasználatunkban persze hajlamosak vagyunk elsiklani a névváltás felett, és továbbra is gyakran Közgázként emlegetjük egyetemünket. Nos, ezennel el kell keserítsék mindenkit, aki a 2 szót szinonimaként kezeli: A Dr. Mészáros Tamás vezette Corvinus ugyanis jóval több a Köz gáznál: 7 kar együttese, amelyek között a közgazdaságtudományt képviselô Közgáz Karok mellett helyet kap az Közigazgatástudományi, Élelmiszer tudományi, Kertészettudományi és Táj építészeti Kar is. A következôkben a felsorolt karokról olvashattok röviden. Ü A Közgáz Karok: A közgazdasági tárgyakra helyezett hangsúlyon túl közös bennük a Fôvám tér 8. alatti elhelyezkedés, annyi finomítással, hogy a Társadalomtudományi Karosok szeptembertôl birtokba vehetik az egyetem új épületét, a közvetlen közelben fekvô Studium Irodaházat (Czuczor utca 1.). Gólyáinknak nem lesz szerencséjük a Könyves Kálmán körúti épülethez sem, ugyanis ezentúl a nyelvórák is az új épületben kapnak helyet. Ü Gazdálkodástudományi Kar: A Dr. Hofmeister Ágnes vezette oktatási egység egyetemünk legnagyobb kara. Tárgykínálatában nagy hangsúly helye zôdik a gyakorlati ismeretek átadására, amelyek támpontot nyújtanak az üzleti életben való boldoguláshoz. Ü Közgazdaságtudományi Kar: Célja olyan gazdasági felsô- és középvezetôk képzése, akik a társadalmat irányító
világrend ismeretében képesek felelôs döntések meghozatalára, hatékony kommunikációra és más vezetôk gondolkodásának formálására. A kar dékánja Dr. Trautmann László. Ü Társadalomtudományi Kar: A Dr. Rostoványi Zsolt vezette kar kulcsszava a multidiszciplinaritás, amely a köz gazdasági és társadalomtudományi képzés szintézise révén valósul meg. A kar szakkínálatában bölcsész jellegû szakokkal és kurzusokkal is talál kozhatunk. Ü Közigazgatástudományi Kar: A magyar felsôoktatásban egyedülálló közigazgatási szakemberképzést foly tató kar. Képzési profilja a társadalom tudományok, jogtudomány és állam igazgatási ismeretek együttesébôl tevôdik össze. A Ménesi út 5. szám alatt helyet kapó kart Dr. Imre Miklós vezeti. Ü Élelmiszertudományi Kar: A Villányi út 29–43. szám alatt elhelyezkedô karon tanulnak leendô élelmiszermérnöke ink, szôlészeink, borászaink. Az ország egyetlen okleveles élelmiszermérnöki egyetemi végzettséget nyújtó intéz ménye az élelmiszergazdaság teljes ágazati rendszerének ismeretanyagát felvonultatja oktatási programjában. Dékánja Dr. Balla Csaba. Ü Kertészettudományi Kar: A Dr. Tóth Magdolna által vezetett kar a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szakmai örököse. A Villányi út 35–40. szám alatt helyezkedik el, ahol a környezô Budai Arborétumban leendô kertészeti szak embereink gyakorlati ismeretekkel is gazdagodhatnak. Ü Tájépítészeti Kar: Célja olyan környezettudományi és egyéb szak tudományi ismeretek átadása, ame lyek felkészítik a jövô tájépítészeit és településmérnökeit a megoldásra váró területfejlesztési, tájrendezési vagy tájrehabilitációs problémák elhárítására. A Villányi út 35–41. szám alatti intézmény dékánja Dr. Csemez Attila. Bak Zsófia
gólyaszám
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus Az ösztöndíjszámítás alkímiája
Külföldi ösztöndíj
Mennyit ér az ötösöm? „Te mennyit kapsz ebben a fél évben?” Ezzel a kérdéssel gyakran fogsz találkozni február környékén, amikor véget ér az elsô féléved. Ez az idôpont nagyon távolinak tûnhet most, ám érde mes minél korábban megismerned az ösztöndíjszámítás lényegét. n
A két legfontosabb tényezô a tanul mányi ösztöndíj megállapításánál egy adott tantárgy nehézségi foka (kreditértéke) és természetesen az elért eredménye (érdemjegye). Amikor elôször láttam indexet nem értettem, hogy valaki hogy kaphat egy tantárgyra nullát vagy hatot. Arra csak késôbb jöttem rá, hogy azok nem az érdemjegyek, hanem a tantárgy
nehézségét jelzô kreditértékek. Minél nehezebb egy tantárgy, annál maga sabb kredit jár érte (általában 2-tôl 6 kreditig). Minden teljesített tantárgyad ból szerzett érdemjegyet megszorzod a hozzá tartozó kreditértékkel, majd az így kapott szorzatokat összeadod, így meg kapod az úgynevezett TM-pontodat, mely alapján a Diákjóléti Bizottság meghatározza az ösztöndíjadat. Egy tantárgy akkor számít teljesítettnek, ha legalább kettest kapsz belôle. Ahhoz, hogy ösztöndíjat kaphass, legalább 90 TM-pontot kell szerezned. Tehát annál több ösztöndíjat kapsz minél több kreditet, minél jobb ered ménnyel teljesítesz. Bakonyi Zoltán
Álmaimban Amerika… Bangkok, Milánó, London, Sanghaj vagy Dubai? Esetleg Montreal? Ugyan ki ne álmodozott volna már arról, hogy idegen országban éljen, s ki ne töltene el szívesen egy vagy akár több szemesztert is külföldön? Egyetemistaként talán még több lehetôségünk kínálkozik világot látni és más országban tanulni, igaz, nem mindegy, hogy hol, hogyan és mennyiért. n
Kijuthatsz akár Oxfordba is Nehéz-Posony Kata felvétele
Hallgatói elégedettségmérés
Hallgattassék meg! Szólj és kérésed meghallgatásra talál – lesz évek múlva az oktatók hallgatói véleményezésének (röviden „halvel”) mottója, ez azonban a távoli jövô víziója csupán. n
Annak ellenére ugyanis, hogy hall gatóként nagyjából az egyetlen véle ménynyilvánítási-, oktatás-, oktató- és tantárgyértékelési platform a halvel, a hitelességhez szükséges 50 százalékos kitöltési aránytól messze elmaradnak a corvinusosok. Tessék nem átvenni ezt
a szokást: töltsétek ki félévente az egye tem honlapján hozzáférhetô kérdôíveket! Ha másért nem, hát azért, mert ezek ben tudjátok jelezni, ha elégedetlenek vagytok valamivel, ha igazságtalan valamely tantárgy vizsgáztatási rendje, ha túl soknak éreztétek a tananyagot, ha a tankönyv nem fedte le a tantárgyi követelményeket, vagy ha nagyon elégedettek voltatok valamely okta tóval. Ez utóbbi is nagyon fontos, hiszen az egyetemnek szüksége van olyas visszajelzésekre, amelyek azt mutatják,
mihez nem kell hozzányúlni, mert jól mûködik így is. Amivel viszont gond van, ahhoz egyrészt úgyis csak kínzó óva tossággal érnek, másrészt csak alapos indokkal: ehhez kell az – egyelôre – 50 százalékos részvétel. Jóllehet közeli ter vekben szerepel a „beszámíthatósági kü szöb” 30 százalékra szállítása, erre azért még korai lenne mérget venni. Marad tehát a szorgos kérdôívtöltögetés, ha azt akarjuk, hogy az amúgy sem gyorsan ôrlô malmok mozgásba lendüljenek. Nagy-Szilitsán Eszter
Legkézenfekvôbb az egyetem nyújtotta külföldi tanulmányi lehetôségeket böngészni és azok közül kiválasz tani egyet – ezeket a programokat a Nemzetközi Iroda koordinálja. A választékra igazán nem lehet pana szunk: nemcsak Európa, de a világ szinte minden országába el lehet jutni, igaz, gyakran egészen más és más kondíciókkal és esélyekkel, ezekrôl az Iroda munkatársai fogadóidejükben mindig szívesen tájékoztatnak. Aki semmiképpen sem szeretné tanulmányait passziváltatni vagy fél évet halasztani, annak érdemes az ún. részképzésnek minôsülô programokat keresnie, mert az ezek keretében elvégzett külhoni tanulmányok jó eséllyel kerülnek itthon beszámításra, persze csak bizonyos általános feltételek teljesítése esetén (errôl bôvebben lásd a Nemzetközi Iroda és az egyetem honlapját).
Ráadásul a Corvinusnak köztu dottan nagyon jó kapcsolatai vannak más külföldi egyetemekkel, s az együtt mûködés eredménye, hogy plusz órákat vállalva idegen nyelvû képzésben is részt vehetünk angol (CEMS), német (DSG) és francia nyelven. Ezen kívül az Iroda a külföldi egyetemek által kínált legkülönfélébb Bachelor, Master és Phd programokról is folyamatosan tájékoztat, s minden hónapban érdemes elolvasni az aktuá lis pályázatokat megküldô Nemzetközi Hírlevelet is. Ha már konkrét tervetek is van, vagy esetleg nem tudtok dönteni, célszerû a már kint járt felsôbb éves ismerôseiteket is megkérdezni tapasz talataikról, élményeikrôl, akik (ha a bulikon kívül másra is vissza tudnak emlékezni) biztosan nagyon szívesen mesélnek és mindenképp hasznos in formációkkal tudnak majd szolgálni. A hosszabb tanulmányutak mellett számos másfajta lehetôség is adódik külföldön szerencsét próbálni: nyári egyetemek, külföldi szakmai gyakor lat, államközi ösztöndíjak, s még sorol hatnánk, kis utánajárással és az inter netet böngészve egészen biztos, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelôt. Akinek viszont esélye adódik, semmiképp se hagyja azt ki, hiszen bár mi történjen, mindenképp életreszóló élményekkel lesz gazdagabb. -msai-
Egy csokor hasznos információ
Kérdezz-felelek Ü Tárgyfelvétel. Idôpont vagy tanár szerint? Általában minden hallgató ösztönös törekvése, hogy lehetôleg két–három napba összesûrítse óráit, s lyukas órája maximum ebéd idôben legyen. Néha azonban érdemes feladni a kényelmet és az idôpont mellett a tanárt is figyelni (információkat lehet szerezni felsôbb évesektôl ezzel kapcsolatban), mert sokat számíthat akár az órákon akár a vizsgáknál. Ü Demonstrátor vagy tanár? Demonstrátorok azok a felsôbb éves hallgatók, akik az adott tárgyból jeles osztályzatot szereztek, s most ôk tartanak szemináriumokat a tan székek megbízásából. Tanári tapasz talatuk nincs, de lelkesedésük pótolja azt, s mivel maguk is hallgatók, sok szor egyszerûbben, esetleg vizsga centrikusabban adják át a tananyagot. Ugyanakkor kétségtelenül nem véletlenül lett egyetemi tanár valaki, tehát biztosan nagyobb tudásuk van a „hivatásos” tanároknak, így többet lehet tanulni tôlük. Tantárgytól és habitustól függ a választás. Ü Mi a HIK? Hallgatói Információs Központ. Egy éves tagság esetén (2400 Ft) korlátlanul használhatod az internetet, a könyvtá rat, elektronikus adatbázisokat, illetve emailt és tárhelyet is kapsz. A Reviczky utcában, a központi Szabó Ervin Könyv tárral szemben igényelheted. Ü Honnan szerezz jegyzetet? Ha nincs saját jegyzeted és egy csoporttársad ill. ismerôsöd sem része
sítette elônyben az adott óra megláto gatását, akkor próbáld meg az internetes honlapokat (lásd késôbbi írásunkat a 4. oldalon: Alternatív…) vagy felsôbbéves ismerôseidet. Ü Érdemes tankönyvet venni? Ez a tantárgytól és az érdeklôdésed tôl is függ. Semmiképp sem érdemes rögtön rohanni a könyvesboltba és meg venni az összes könyvet, amit elôadá son felsorolnak. Sokszor elég az órai anyag, az interneten található jegyzetek, feladatgyûjtemény. Emellett a könyvtár ban is megtalálhatóak ezek a könyvek. Ha sietsz, kikölcsönözheted, de helyben olvasható példányt bármikor találsz. Ü Ciki késôn érkezni órára? Általában nem, persze ha diszkré ten érkezel, s igyekszel minél kevésbé megzavarni az órát. Kisebb létszámú szemináriumokon ugyan kicsit kínos lehet, és van olyan gyakorlatvezetô, aki kifejezetten elmondja, hogy aki késôn jön, ne is jöjjön, de ez a ritkább. Egy nagy elôadóban tartott elôadásra viszont bármikor feltûnés nélkül beülhetsz. Ü Ciki órán beszélgetni? Hát, legalábbis nem túl tapintatos. Az elôadások, szemináriumok nagy része nem kötelezô, tehát aki beül, az nagy valószínûséggel figyelni szeret ne. Beszélgetni pedig egy kávézóban kényelmesebb. Ü Hol tudsz fénymásolni, nyomtatni? A IV. elôadóval szemben (amit hamar meg fogsz ismerni) van egy boltfénymásoló, ahol elég jó áron tudsz fénymásolni, nyomtatni. Ha nem akarsz magad bajlódni vele, otthagyhatod, s
idôszaktól függôen egy–két óra, max. egy-két nap alatt lefénymásolják neked. Az elkészült dokumentumokat itt le is fûzetheted. Ü Hogy jelenj meg vizsgán? Írásbeli vizsgánál hétköznapi viselet a megszokott, viszont szóbeli nél mindenképp ajánlott az elegáns megjelenés. Lányoknak kosztüm, fiúknak öltöny, de minimum fehér felsô, sötét alsó (s persze nem pólóra és fekete farmernadrágra gondolok ). Ü Írásbeli vizsga után érdemes-e megnézni a kijavított dolgozatot? Van, hogy elszámolják a pontokat (végtére is a tanárok is emberek), így mindenképp érdemes megnézni a dolgozatot. Ü Honnan tudhatod meg milyen támo gatásra/ösztöndíjra pályázhatsz? Érdemes meglátogatnod a Diák jóléti Bizottság honlapját (http://djb. uni-corvinus.hu), esetleg ott feliratkozni a hírlevelükre. Ôk azok ugyanis, akik a támogatásokat, ösztöndíjakat inté zik, így rajtuk keresztül juthatsz a legkönnyebben ezekhez az informá ciókhoz, s persze itt is kell beadni a pályázatodat. Ü Hol lehet az egyetemen ingyen internetezni? Az egyetem területén mûködik WIFI, tehát laptoppal bárhol csatlakozhatsz rá, a Sóház számítógépei szintén bár mikor rendelkezésedre állnak. A HÖK irodában, ill. az elsô emeleti folyosón található néhány gépen, valamint a könyvtárban is elérhetô a net. Kômíves Tímea
gólyaszám
A Közgáz és a sport
Mozgásban vagyunk Azoknak, akik nem szerették a középiskolai testnevelés órákat, van egy rossz meg egy jó hírem. n
Kezdem a rosszal. A Corvinuson sem ússzák meg a tesiórákat, ugyanis a gólyáknak az elsô két félévben a testnevelés kritérium tantárgy, vagyis kötelezô. A jó hír, hogy a Testnevelési és Sportközpont 10 sportág keretében – kosárlabda, labdarúgás, röplabda, floorball, tollaslabda, aerobic, úszás, kondicionáló torna, evezés, gyógytorna – biztosítja a rendszeres mozgást,
vagyis mindenki maga választhatja ki a testalkatának és mozgásigényének legmegfelelôbb sportot. A táncoslábúak salsára, társastánc ra vagy hip-hop órákra járhatnak – idén a tánctanárok jóvoltából a salsa-kurzus ra járók már salsa-táborban is csiszol gathatták meglévô tudásukat. Aki súly feleslegtôl szeretne megszabadulni, fel veheti órái közé a fogyi tornát, a zenés alakformáló tornát, gerincproblémák kal küszködôknek ott a testtartásjavító torna, kezdô vagy gyakorló balett-tán cosoknak, avagy nyújtani vágyóknak
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus
a stretching, energiabombáknak pedig kifejezetten ajánlott a step aerobik vagy a zenés gimnasztika Harmath Józsefné tanárnôvel. A sportolói múlttal rendelkezôknek pedig a KÖZGÁZ SC és DSK kereté ben lehetôségük nyílik tovább ûzni kedvenc sportjukat kosárlabda, asztali tenisz, röplabda és cselgáncs szak osztályokban. Ezenkívül minden évben megrendezésre kerül a Közgáz Liga, valamint a Közgáz Kupa – az elôbbi mûfüves foci bajnokságot, míg az utóbbi terem foci bajnokságot takar. Aki pedig a sportolás mellett a tanulásban is remekel, eséllyel pályázhat a „Jó tanuló – jó sportoló” ösztöndíjra, melyet minden évben kiosztanak az arra érdemesek között. A Testnevelési és Sportközpont
ezenkívül sportrendezvények és táborok szervezésével kedveskedik a sportolni vágyóknak. Évente egyre több diákot vonzanak a sítáborok, tenisz-szörf táborok, ezenkívül évente megrendezésre kerül a „StreetballKispályás röpladba Torna” a Csarnok téren, a Közgazdász Teniszbajnokság, valamint a „Közgazdász Emléktorna”, ahol három sportágban mérhetik össze erejüket a jelenlegi oktatók és hallgatók. Végül érdemes megjegyezni a testnevelés órák látogatásával kapcsolatos tudnivalókat. Három esetben mentesülhet valaki az egye temi keretben zajló kötelezô órai sport alól, ha sportolói felmentése, ha egészségügyi felmentése van, illetve ha párhuzamos képzésben részesül
– a testnevelés tanszék honlapján megtalálhatók az ezekhez kapcsolódó feltételek. Ezenkívül fontos, hogy az órákon kötelezô az aktív részvétel, a félév során összesen 5 alkalommal lehet hiányozni, amibôl kettôt nem kell igazolni, viszont 3 órát pótolni kell. A pótlást általában mindenki az utolsó hetekre hagyja, bár érdemes észben tartani, hogy az utolsó két héten már nem lehet pótolni és hogy akinek ideje és ereje engedi, az letudhatja elôre is az elmaradó testnevelés órát. Szóval elöljáróban ennyit a tesirôl, ha pedig további információra van szükségetek, akkor a Testnevelés Tanszék honlapján mindent megtaláltok, ami a sport és Közgáz kategóriába sorolható. Radó Nóra
Tippek, hogyan érdemes tanulni
Már megint és még mindig – vizsgaidôszak Sikeresen elfelejtetted már, milyen is volt az a vizsgadrukk érettségi elôtt? Elhiszem, volt rá egy egész nyarad és persze a felejthetetlen gólyatábor. Igazán nem szeretnélek kiábrándítani, de az említett rémség közelebb van, mint hinnéd. n
Szinte még el sem kezdôdött a szep temberi zsongás az egyetemen hipphopp december közepét jelzi a naptár. Ha nem figyelsz, hamar elúszhatsz – hidd el, megesik. Tudom. Az évek meg a rutin. Útravalóul pár gyakorlati tipp ahhoz, hogy hogyan is érdemes készülni a január végéig tartó idôszakra. Elôször is, le kell szögeznem, hogy órára igenis érdemes járni. Tényleg.
Corvinusos pólóban még a foci is jobban megy Nehéz-Posony Kata felvétele
Segítség a netrôl
Alternatív információszerzés „Amit ezeken az oldalakon nem találsz meg, azt nem is érdemes tudni.” – kommentálta egy végzôs ismerôsöm a neten fellelhetô közgázos jegy zeteket és egyéb infókat tartalmazó honlapokat. n
Bár én ezt kicsit túlzásnak tartom, de tény, hogy igen sok esetben nyújtott hasznos támogatást pl. az fvt.hu, ahol szinte nincs olyan tárgy, amihez ne találtam volna hasznos segítséget. Hasonlóképp a leckekönyv.hu is sok esetben mentett meg a teljes kétség beeséstôl egy-egy vizsga elôtti napon. De haladjunk szép sorjában, mire is jók ezek az oldalak? Elôször is a már említett jegyzetek. Bár az új képzési rendszerben már más a tematika, azért biztosan ti is találtok segítséget az utókorra hagyományozott dokumentumok közt, amik újakkal is bôvülhetnek, akár általatok is. Ahogy ugyanis a leckekonyv.hu oldalán ol vasható „Jobb adni, mint kapni”! Meg kell még említenem a hoszi.hut is, ami fôleg a társadalomtudományi karos hallgatók számára készül. Ez persze nem jelenti, hogy más karok hallgatói ne találhatnának hasznos
dolgokat. Egy viszonylag friss, de bôvülô oldal a corwiki.extra.hu, illetve a corvinus.extra.hu. Utóbbin egyelôre a fórum az, ami leginkább mûködôké pes, ott találhatók jegyzetek is, de a szerkesztôje ígéri, ez az oldal is épülni, szépülni fog a közeljövôben. Amennyiben mások által készített jegyzetek helyett mégis inkább a tankönyvekhez fordulnál, érdemes körülnézned az fvt.hu „tankönyvpiac” menüpontjában. Saját tapasztalat alapján állíthatom, hogy jó állapotban lévô, mégis viszonylag olcsó könyvek cserélnek itt gazdát. Végül a harmadik elônye ezen odalaknak az információcsere. Min degyiken találhatók fórumok, ahol kérdésedre általában választ kaphatsz olyan hallgatóktól, akik az adott dologban már egy-két lépéssel (évvel) elôtted járnak, s persze jó tett helyébe jót várj, te is segíthetsz, ha tudsz. Utolsó tanácsként még megem líteném, hogy érdemes meglátogatni az egyes tanszékek hirdetôtábláit, honlapjait és az egyetemi email címed is, ahonnan pl. elôadások, konzultációk idôpontjait tudhatod meg. Kômíves Tímea
Legalább az elsô két hétben és az utolsó kettôben – ekkor hallani a legtöbb gyakorlati tanácsot és infót. Bár tulajdonképpen mindig jól jön az, ha az ember bejár órákra, fôleg szemináriumokra, akkor ugyanis a vizsgaidôszak közeledtével nem kell lélekszakadva, kettesével fénymásolni az anyagokat. Sôt az sem baj, ha az ember évközben néha elôveszi a füzetkéit és szoktatja a szemét a leírtakhoz. Ha mégsem sikerül minden órára bejárnod – fôleg a reggel 8kor kezdôdôk veszélyesek ebbôl a szempontból, még mindig ott vannak csoporttársaid, felsôbb évesek, ins truktorok, akik általában készségesen segítenek. Ezenkívül egy-egy vizsga
elôtt érdemes kérdezôsködni, milyen típusú feladatokra, kérdésekre lehet számítani. Általában jól jönnek a kiadott olvasmányok, könyvek is, melyeket könyvtárból, könyvesboltból, ismerôstôl, ismeretlentôl, vagyis számtalan helyrôl beszerezhetsz. Ha mégis elúsztál, akkor se ijedj meg – nagyon sok segítséget rejteget az internet – (lásd másik írá sunkat balra lent). Ha azonban az adat halmaz túl ijesztônek tûnik – közös ta nulással, korrepetitorral, konzultációs órák segítségével könnyebb legyûrni mondjuk az analízist, vagy a statisztikát. Egyébként biztosíthatlak – túl lehet élni, még a statisztikát is. Radó Nóra
gólyaszám
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus TO, avagy Tanulmányi Osztály
Egyetemünk könyvtárai
Tanult tárgyak osztálya T és O. Ez a két betû az, ami biztosan végigkíséri egyetemi hétköznapjaito kat – nem is beszélve a miatta álmat lanul töltött éjszakákról. Komolyra fordítva a szót, félelemre semmi ok: a TO elsôsorban a hallgatókért van, s néhány dolgot szem elôtt tartva elkerülhetôek a konfliktusok. n
Tanulmányi Osztály. Ahogy a neve is sejteti, ez az a „felsôbb szerv”, mely a hallgatók mindennemû tanulmányi ügyéért felel a beiratkozástól kezdve a diploma kézhez vételéig. Corvinusos létetek során való színûleg itt fogjátok a legtöbb idôt sor ban állással tölteni, hiszen a TO-hoz kell fordulnotok, legyen szó bármilyen tanulmányaitokat érintô problémáról,
tárgyfelvételt/leadást illetô kérdések rôl, adminisztratív ügyekrôl. A sikeres beiratkozás után (amit – ugyan ki gondolta volna? – szintén a TO intéz) itt kapjátok meg a diákotokat (és félév elején az azt érvényesítô matri cát is), itt kérhettek iskolalátogatási igazolást, de itt válaszolják meg a Neptunos tárgyfelvétellel kapcsolatos kérdéseiteket is. Itt kell felvenni és – amit ugye hajlamos az ember elfelejteni – itt is kell leadni az indexet, a leadott tárgyakat a TO-n kell töröltetni, itt intézik a javítóvizsgák és tárgyújrafelvételek adminisztratív részét is. A TO által kiírt határidôket mindig ajánlott betartani, mert ha valaki
Mert könyvtárba járni jó... késve adná le egyetemi „ellenôrzôjét”, anyagilag igencsak rosszul járhat. Ha valaki halasztani szeretne, félévet passziváltatni, esetleg külföldön tölteni, vagy a kint hallgatott tárgyait itthon elfogadtatni, kérdéseivel szintén a TO-s nénikhez fordulhat. A fentieket olvasva nem nehéz belátni, hogy a Tanulmányi Osztály a legfontosabb hivatalok egyike, így érdemes az ott dolgozókkal jóban lenni. Igyekezzünk türelmesnek és toleránsnak maradni – még ha ez sokszor nagy kihívásnak is tûnhet –, s kölcsönös kompromisszumokra és együttmûködésre törekedni, hiszen ez nem kis mértékben könnyítheti meg életünket az egyetemen. -msai-
Egyetemmitológia: Neptun
A második leckekönyv Nálunk a Neptun név jóval többet takar a tengerek istenénél. Nél külözhetetlen rendszer, mely végig kísér titeket tanulmányaitok során.
n
Elérése egyszerû: beírjátok a böngé szôbe a http://neptun.uni-corvinus.hu webcímet. Ezt követôen a belépéshez be kell gépelnetek az egyetemtôl kapott Neptun-azonosítót, valamint születési dátumotokat a megadott for mában (késôbb tetszôleges jelszóra cserélhetitek). Belépés után elsôként megjelen nek az üzenetek, amelyek különbözô
tanulmányi egységektôl érkeztek. Átböngészésüket – ahogy az egyetemi email-cím figyelemmel követését is – ajánlom, fontos infókat tartalmazhat nak. A rendszerben a baloldali menü pontokkal tudtok navigálni. Számotok ra a legfontosabbak: a „Tárgyak”, majd késôbb a „Vizsgajelentkezés” menüpontok, ezek közül most még elsôsorban a „Tárgyak”. Erre klikkelve jelennek meg az almenük, amelyek segítségével lebonyolíthatjátok a tár gyak és kurzusok felvételét, azok le adását, változtatását. A tárgyfelvétel hetében a feltételeket megadva (pél
dául hogy melyik félév, stb.), a rendszer által nyújtott listából választhatjátok ki a nektek megfelelôt. Ezen kívül is akadnak praktikus menüpontokat: a „Tanulmányok” segít ségével ellenôrizhetitek jegyeiteket, a „Pénzügyek”-en belül pedig az egyetemtôl érkezô átutalásokat kísér hetitek figyelemmel. Egy megújult Neptunnal lesz dol gotok, amely a korábbihoz képest is még átláthatóbbá vált. Egy kis idôbe bizonyára beletelik majd, de könnyedén belerázódtok a használatába. Szerényi Szabolcs
Teljes elmélyülés Nehéz-Posony Kata felvétele
Ôszintén bevallva, gimnáziumi éveim alatt nem jártam könyvtárba, tanulni meg végképp nem tanultam ott. Csodálkoztam is, amikor elsôs lettem, hogy mennyire tele van a könyvtár diákokkal. Egy hónap sem telt el az évkezdést követôen, s megértettem ezt a nagy érdeklôdést. Az elsô vizsgaidôszak után, pedig már az egyetemi életem részévé vált. n
Soha nem élveztem még annyira tanu lást, mint amikor elsô matekos vizsgám ra készülve néhány csoporttársunkkal körbe ültünk egy hatalmas asztalt, s a matematikáról való elmélkedés köz ben csokit majszoltunk. Azóta minden vizsgám elôtt a könyvtárban tanulok és reménykedek abban, hogy egy nálam okosabb ember, vagy legalább felké szültebb is arra vetôdik éppen, és szol gál némi infóval. Mint jó tanács az elsô vizsgákra, a jó infónál értékesebb dolog nincs az egyetemen, ennek, pedig két lelôhelye van, a kollégium és a könyvtár! Egyetemünknek három könyvtára van: a Központi Könyvtár, mely a nyáron költözött be az új épületbe, a Bibliotheca Publica, mely a Köz igazgatástudományi Kar Könyvtára és az Entz Ferenc Könyvtár, mely a Kertészeti Karok Könyvtára. Ü A Központi Könyvtár szeptembertôl megújult helyen, megújult külsôvel vár minden kedves érdeklôdôt. A remények szerint az újdonság azonban nem csak a modernebb bútorokban, berendezésekben mutatkozik majd meg, hanem az új hellyel új szerepet is szeretne felvállalni a könyvtár. Az
új épület centrumában, mindenhez közel, a tanulás mellett a közösségi életben is szerepet szeretne játszani, pl. „háziszerzôk” könyveinek bemutatója, konferenciák, kiállítások, kisebb kul turális rendezvények keretei között. Ü A Bibliotecha Publica a Ménesi úton található, a 18-as, 19-es, 47-es, 49-es villamosok Bertalan Lajos utcai megállójától nem messze. Hétköznap 11.00 órától látogatható, hétfôtôl csütörtökig 19.00-ig, pénteken 16.00-ig, hétvégéken és munkaszüneti napokon zárva van. A könyvtár azonban nem nyilvános, a hallgatóknak év elején be kell iratkozniuk ahhoz, hogy egész évben élvezhessék a könyvtár nyújtotta szolgáltatásokat. A szolgáltatások nagy része ingyenes, kivéve a fénymásolást, a CD-írást és a nyomtatást. A Biblio techaban megtalálható szinte min den a közigazgatás-tudományi állam tudományi, politikatudományi, EU-s szakirodalomból. Ü Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár a Budai Campus „K” épületében (Villányi úton) az 1. emeleten található. A könyv tár nyilvános, a BCE minden hallgatója számára ingyenes a beiratkozás. A könyvtár elsôsorban az Élelmiszertudományi, a Kertészettudományi és Tájépítészeti Kar hallgatóinak és oktatóinak kíván segítséget nyújtani a tanulásban illetve a kutatómunkákban, így fôként az ô érdeklôdési körüknek megfelelô gyûjteménnyel rendelkezik. Hétfôtôl csütörtökig 9.00 órától 18.00ig van nyitva, pénteken 17.00-ig, szom baton pedig 13.00-ig. Petô Rita
Corvinus Hallgatói Önkormányzat
Hallgatók a hallgatókért A hallgatói önkormányzatok jó eséllyel pályázhatnának a Gólyák körében legismertebb egyetemi szer vezet címre, de vajon mennyit tudtok a Corvinus HÖK-rôl? Egy biztos, ezentúl néhány bekezdéssel többet. n
A HÖK munkájának alappillérei az érdekképviselet és a rendezvényszer vezés. Az ô nevükhöz fûzôdik például a hallgatók körében méltán népszerû Felezôbál vagy a Közgáz Egyetemi Napok, de a diákok jogaiért is ôk kar doskodnak egy-egy igazságtalannak ítélt vizsga vagy egyéni jogsérelmek esetén. Az utóbbi idôben leginkább a Hallgatói Véleményezéssel (HalVel – errôl részletesebben lásd másik írásunkat a 3. oldalon) és az ehhez tar tozó kampánnyal kapcsolódik össze a HÖK az egyetemi hallgatók fejében. A véleménynyilvánítás szabadsága jól érzékelteti a HÖK szellemiségét, hi szen maga a szervezet is demokratikus,
tagjai választás révén nyerik el tisztségüket. A választások évente, karonként kerülnek megrendezésre, mindenki választó és választható! Akár Ti, elsôévesek is, amennyiben tetszetôs a hirdetôtáblákra kihelyezett kampányszövegetek. Ha kedvet érez tek diáktársaitok képviseletéhez, jelentkezzetek a HÖK-ösöknél, ahol egy ûrlap kitöltését és egy választási plakát leadását követôen máris jelöltté válhattok! A szervezet tagjait megtaláljátok a HÖK Irodában, ahol lehetôségetek van egyéb szolgáltatások igénybevételére is, mint például az utolsó pillanatra elkészített házidolgozat kinyomtatása. Emellett figyelmetekbe ajánlom a www. hok.uni-corvinus.hu honlapot, ahol bôvebben tájékozódhattok a szervezet munkájától, vagy az e-panaszlapon keresztül fordulhattok képviselôitekhez egy-egy rázósabb ügy kapcsán. Bak Zsófia
gólyaszám
Szakkollégiumok
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus
Programajánló: Duna-parti Egyetemek Regattája
Szerezz ismereteket jó Minden jó hajó! társaságban Ha egyetemi éveid alatt aktív diákéletet szeretnél (ezt mindenkép pen ajánlom), akkor már az elsô hetekben járj nyitott szemmel, hiszen elôbb vagy utóbb (értsd elsô- vagy felsôbb évesen) érdemes csatlakoznod egy diákszervezethez, vagy egy szak kollégiumhoz, netalán egyszerre mindkettôhöz. n
Az egyetemen alapozó képzést kapsz, ha valami igazán érdekel, akkor abban magadtól kell jobban elmélyülnöd. Ehhez nyújt sok segítséget egy szakkollégium. Mindegyik szakkolinak van egy fô profilja. Valahová csak elsôsként jelentkezhetsz, míg máshol csupán az számít, hogy nappali tagozaton tanulj. Ezekért az információkért érdemes figyelmesen közlekedned a folyosón, hiszen a körasztaloknál rendszeresen ülnek egy-egy szakkollégium tagjai, akik szívesen mesélnek magukról, vála szolnak a kérdéseidre. Szerencsénk van, hiszen az egye temen hat szakkollégium is mûködik. Az Egyetemi Vállalkozói Kollégium (EVK) tagjai a menedzsmenttel ismer kednek részletesen, a Heller Farkas Szakkollégium a pénzügy iránt nyi tottak számára lehet érdekes. A Köz igazgatástudományi Kar szakkollégiu ma a Magyary Zoltán Közigazgatási
Szakkollégium, itt a hallgatók a magyar és külföldi közigazgatás felépítését ismerhetik meg jobban. A Rajk László Szakkollégium tagjai sok szakterületen jeleskednek, hasonlóan a Széchenyi István Szakkollégiumhoz (SZISZ), ami nek tagjai szintén számos TDK, OTDK (Tudományos Diákköri Konferencia, illetve annak országos változata) helyezéssel büszkélkedhetnek. A Társadalomelméleti Kollégium (TEK) tagjai filozófiájukat a „Ha válasz van, mindig kérdezz rá!” (Anima Sound System) mondattal definiálják. Szeptembertôl indulnak körök, kurzusok, amikhez csatlakozhatsz, sôt, járhatsz egyszerre többre is. Itt egyrészt tanulsz, másrészt ismerkedsz. Eldöntheted, kik a legszimpatikusab bak, kikkel dolgoznál, élnél együtt szívesen. A legtöbb szakkollégium szervez bevonótábort, ahová még akkor is lemehetsz, ha megtetszettek a programok, szívesen bulizol, de a szakkolizás addig nem érdekelt. A szakkolik szerveznek szakmai heteket, valamint gyakran hívnak el neves elôadókat, és tartanak nyilvános elôadásokat (a bejutáshoz legtöbbször elôzetes regisztráció szükséges – ezek rôl az egyetemi levelezôrendszeren illetve plakátokon olvashatsz). Bernáth Zsófi
Diákszervezetek
Az aktív szabadidô Miért is jó, ha tagja vagy egy „ilyennek”? Sok oka van. Elôször is, megismerkedhetsz új emberekkel, akikkel eltöltheted a szabadidôdet, akik tanácsot tudnak adni az egyetem mel kapcsolatban, s akiktôl sok min dent megtanulhatsz. n
Gyakorlat és megélhetés Tandíj, laptop, nyári egyetem, bulik vagy csak a mindennapi megélhetés… mind-mind pénzbe kerül. Ha a szülôi forrás már kiapadt és elhasználtad az ösztöndíjat és a diákhitelt is, muszáj némi munka után nézni. De a pénzhiány nem az egyetlen érv a diákmunka mellett. Gondolva a kicsit távolabbi jövôre és megnézve az álláshirdetéseket vagy meghallgatva végzett hallgatók tapasztalatait, látni fogjuk, hogy igen sokat számít egy állásinterjúnál, hogy „látott-e már munkahelyet belülrôl” a jelentkezô. Legtöbbet persze a szakmai gyakorlat nyom a latban. De bármilyen munka tapasztalat elônyt jelenthet késôbb, akárhová jelentkezel, és persze elsô‑,
másodévesként még inkább az egy szerûbb munkák kerülnek szóba. Szórólaposztás, lányoknak hoss tesskedés, fiúknak fizikai munka (pl. színpadépítés, pakolás), adminisztratív munkák. Ezek azok a munkák, amikhez nem kell különösebb tapasztalat, tudás. Egyetemista lévén azonban jó eséllyel kamatoztathatod meglévô tudásodat tanítással, tolmácsolással, fordítással, számítógépes, vagy egyéb szakmai munkákkal például. Utóbbiak természetesen sokkal jobban fizetnek, mint a tudást nem igénylô munkák, s ezek is akadnak szép számmal a különbözô diákszövetkeze tek kínálatában. Semmiképp sem csu pán marketingfogás az, amit minden ilyen szervezet elmond, hogy sokkal
biztonságosabb rajtuk keresztül munkát vállalni. Az elvégzett munka után garantáltan megkapod a pénzed, s ôk arra is figyelnek, hogy a körülmények korrektek legyenek. A baj néha az, hogy a nap csak 24 órából áll és mégiscsak óráink, vizsgáink vannak, de a legtöbb, diá koknak kínált munkánál számolnak ezzel, s az egyetemi életbe beletanulva ti is látni fogjátok, hogy egy egyetemista igencsak rugalmasan tudja alakítani mindennapjait. S bár fontos az egyensúly megtalálása, mert a túl sok munka könnyen az eredmények rovására mehet, az is biztos, hogy kevés az a hallgató, aki bármiféle munka nélkül élné végig egyetemi éveit. Kômíves Tímea
Albérlet vs kollégium
Itt hol az otthon? Hát elkezdôdött. Egyetemista lettél, távol a szülôktôl, benne az igazi nagybetûs négybetûsben. Az „új élet” azonban számtalan kérdést vet fel: Honnan lesz tiszta ruhám? Mit fogok enni? Egyáltalán… hol fogok lakni?? n
Ez utóbbi dilemma tisztázása tûnik talán a legkevésbé nehéznek. Aki igazi társasági életre vágyik, annak legjobb helye valamelyik koliban lesz, hiszen egyik sem a visszafogott társaságról, s a rossz bulikról híres, sôt! Itt aztán találkozhatsz neked való, jófej emberekkel, ez a legkönnyebb módja, hogy barátokat szerezz, közösségre találj. A koli az a hely, ahol sosem fogsz unatkozni, mert mindig történik valami (ha mégsem, hát tenni kell az ügy érdekében). A legmegfelelôbb hely, hogy jegyzeteket, információkat kérj
felsôbb évesektôl, akik mindig szívesen kisegítenek a vizsgaidôszak kezdetén/ közepén/végén. És persze a kolisok tudják igazán, hogy is kell mindent beleadva bulizni… Persze, aki nem könnyen viseli, hogy néha (fél)órákat is sorba kell állnia, hogy bejuthasson a zuhanyzóba, és komoly csatákat kell vívni a TV kapcsolóért, vagy ha valaki esetleg nem szeret annyira hajnalonként hangos zenére kelni, annak inkább a nyugodtabb élettel járó albérlet való. Albérletet találni nem nehéz dolog a fôvárosban: sok hirdetéssel talál kozhatsz az egyetem folyosóján, de egy átlagos hirdetési újságot felütve vagy az internetet böngészve szintén számos lehetséges új otthonra bukkanhatsz. Érdemes több helyet is megnézni, s idôsebbek tanácsát is kikérni, mielôtt
Idén immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a három Dunaparti egyetem (BCE, BME, ELTE) közös szervezésével a Duna-parti Egyetemek Regattája rendezvénysorozat. A sport esemény legfontosabb célja, az egész séges életmód és az evezôssport nép szerûsítése. Az idén a BME egyetemi napok keretein belül megrendezendô háromnapos esemény fôprogramjai a több kategóriában lebonyolított evezôsfutamok lesznek, melyeket fôzôverseny, vetélkedôk és koncertek egészítenek ki. A fellépôk többek között a Bikini és a Bergendi együttes. A programok széles palettája miatt még azoknak is érdemes kilátogatni, akik amúgy nem az evezôssportok megszállottjai.
Regatta – 2007. szeptember 18.
Diákmunka
n
Szereted a sportot? Szeretnél végigizgulni egy nem mindennapi környezetben megrendezett evezôs versenyt? Vagy csak egyszerûen szeretnél egy jó kora ôszi programot? Akkor 2007. szeptember 18-án a Dunaparton a helyed. n
választanál. Az albérleti szerzôdésben mindenképp tisztázni kell a pontos összeget és az ott-lakásod feltételeit (nehogy rövid idôn belül kapun kívül találd magad), valamint a bérlet felmondásának kondícióit (ha rövid idôn belül mégis kapun kívül akarnál kerülni). Ha pedig mégis úgy döntenél, hogy kollégista leszel (vagy nem vettek fel), minden félévben újra pályázhatsz, s a szorgalmi idôszak során is szaba dulnak fel kollégiumi helyek. Ha pedig elutasították a kérelmed, fellebbez hetsz, illetve lakhatási támogatást igényelhetsz. Így a lakás-problémát többékevésbé megoldva, lassan elkezdhetsz a másik két, jóval nagyobb kihívást jelentô fenti kérdésre választ keresni. -msai-
Az egyetemen ugyanis nincsen már osztályod, akikkel akarva akaratlanul együtt kell lenned, akikrôl lemásolhatod a leckét, akik súgnak a dogánál, akikkel lóghatsz suli után. Az egyetemen könnyen szétszóródnak a diákok, s jó érzés tudni azt, hogy van egy hely, ahol mindig ismerôsökre lelsz. Jó dolog még a diákszervezeti tagság, mert sok tapasztalatot szerezhet vele az ember, olyanokat, amelyekre amúgy az egyetemen nem tenne szert. Kipróbálhatja magát a különbözô tevékenységekben, s így hamarabb rájöhet arra, hogy majd milyen típusú munkát szeretne, és természetesen fejlesztheti képességeit is. Megtanul hat tanítani, tábort szervezni, tárgyalni különbözô cégekkel, elôadást tartani, számítógépet használni, újságot írni, vitatkozni, együttmûködni, dolgozni… Természetesen mindemellett meg van minden szervezetnek a maga elônye is. Van, akit ez, s van, akit az érdekel, így hát én azt tanácsolom nektek, hogy érdeklôdjetek utána, milyen szer vezetek is vannak egyetemünkön, s melyik mit csinál, hátha valamelyik felkelti érdeklôdéseteket, s ti is tagjai lesztek. Ü Egyetemünk legfontosabb diák szervezetei a teljesség igénye nélkül: Az AIESEC nemcsak hazánkra, hanem a világ számos országára kiterjedô diákszervezet, mely célja tagjai szakmai fejlôdésének elôsegítése. A Diákjóléti Bizottság az egyetem hallgatóinak pénzbeli juttatásaival foglalkozó szervezet. Az egységes Európa gondolata hívta életre az EHHE Európai Hallgatók Hálózatának Egyesületét (AEGEE), s így ez is határozza meg tevékenységét. Az Európai Unió Munkacsoport Közhasznú Egyesület célja a tagok szak mai fejlôdése, elsôsorban EU érintô ügyekben, míg a Fiatalok Külügyi Kö zösségének Egyesületének egy fórum létrehozatala, ahol a nemzetközi ügyek iránt érdeklôdô diákok megoszthatják egymással gondolataikat. A Hallgatói Önkormányzat is diákszervezet, errôl
részletesebben lásd Corvinus Hallgatói Önkormányzat c. írásunkat az elôzô ol dalon. A Közgazdász szerkesztôsége hónapról hónapra információkkal látja el a Corvinusos hallgatóságot – szíve sen látunk magunk között. A Közgáz Keresztény Diákkör gyakori össze jövetelein központi szerepet játszik a zene, a természet, s fontos kérdéseket vitatnak meg fôként gyakorlati, üzleti, etikai témákban. A Közgáz Néptánc együttes tagjainak élete a zene és a tánc, bemutatóikon bárki meglesheti ôket. A Magyar ENSZ Modell Diák egyesület elsôsorban a diplomácia iránt érdeklôdô diákok számára nyújt fórumot a különbözô nemzetközi szer vezetek megismeréséhez. A Magyar Közgazdasági Társaság Közgázos Diák szervezete az MKT leányszervezete, célja, hogy már az egyetemi évek alatt bevonja az érdeklôdôket a szakmai közéletbe. Az Öntevékeny Csoportok Irodája feladata a gólyák „patyulgatása”, az ifjoncok bevezetése a nagybetûs egyetemi életbe. A Prelude Kórusban éneklôk a zene mellett sok egyéb közös programot is szerveznek, kirándulásokat, beszélgetéseket. A Stu dium Generale a még egyetemünkre be nem került diákokkal foglakozik, meg próbálja ôket felkészíteni az év végi nagy megmérettetésre, az érettségire. A Tresó Ifjúsági Klub filozófiája: „Ismerd meg a valós világot, és élj a lehetô legmagasabb életszínvonalon”. Az Magyar Kertépítészek és Tájrende zôk Szövetsége Ifjúsági Tagozatának tagjai rendszeres üléseiken vitatják meg az aktuális szakmai kérdéseket, s gyakori elôadásaikkal szeretnék tagjaik ismereteit bôvíteni. A felsoroltakon kívül számos szer vezet van még, úgymint AIR Associa tion for International Relation, BKÁE Diáksportköre, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, FotóKlubKözgáz, IAESTE, Közép-európai Ifjúsági Kez deményezés Egyesület, Közgáz Egye temi Klub, Közgáz Filmklub, Közgáz Informatikai Diákkör, Közgáz Közéleti Klub Diákszervezet, Nyitott Ajtók Köz hasznú Egyesület, Pillar Alapítvány, Prime PR és Kommunikáció Szakos Hallgatók Diákszervezete, Támpont Kulturális Egyesület – ezekrôl, és az összes többirôl plakátokon, interneten, személyesen részletesebben tájéko zódhatsz. Petô Rita
gólyaszám
KÖZGAZDÁSZ 48. évfolyam 5. szám 2007. augusztus 10 túlélô tipp
Szórakozóhely ajánló
Hogyan éld túl az elsô félévet? Ü 1. Elsô számú szabály (nagyon fontos!!!), hogy menj el minden csopi találkozóra. Egyrészt nem csak azt tudod meg, hogy kinek mi a neve, azt is megtudod, hol lehet a legjobb bulikat levágni, és milyen tanárok óráit ajánlott felvenni, és ki az, akihez semmiképp se jelentkezzél. Ü 2. Elsô dolgod legyen össze haverkodni olyan emberekkel, akik, látod, jegyzetelnek. Lehetôleg próbáld meg úgy felvenni az óráidat, hogy
mindig ugyanaz a szorgos jegyzetelô legyen ott, hogy megszokd a kézírását. Ha gépen írja, még jobb. Ü 3. Ha tankönyvet akarsz venni, ér demes körülnézni a használt könyvek között, de nem minden könyv lesz meg található ott. És ne ess kétségbe, ha a vizsga elôtt csak két héttel jelenik meg a tankönyv, a Bologna a tanároknak is új, nem csak Neked. Ü 4. Ha napi teendôid a TO fele visz nek, gondoskodj arról, hogy elég idôt
Túlélõkészlet
szánj rá. Esetleg menj egy ismerôssel, hogy addig se untakozzatok, amíg a sorban vártok. Ü 5. Soha ne legyen túl nehéz a tás kád. Egyrészt, mint elsôs, úgyis minden órád a 3. emeleten lesz, másrészt pedig lassít, ha megint elalszol a reggeli órádról. Ü 6. Neptunt mindennél jobban szeresd! Pláne, mert az életed függ tôle. Mindig tisztelettel beszélj róla, és még véletlenül se hagyja el neve a szádat két szitokszó között. Ü 7. Ha van két lábad, javasolom, hogy a lépcsôket használd, ne a lifteket, amelyekre amúgy is 20 percet kéne várnod, hogy beférj. Egyrészt jót tesz a szívednek, másrészt megmenekülsz az olyan ôszibaracklétusoktól, amiket az olyan veszedelem szabadít a gyanútlan liftezôkre, mint én. Ü 8. A szemeszter elején próbáld megjegyezni a ruhatárak nyitvatartási idejét, mert ha decemberben felejted ott a kabátod, az kellemetlenebb, mintha még csak szeptemberben. Ü 9. Szemináriumnál nézd meg, vane névsor. Ha igen, vagy menj be, és ébredj fel a végére vagy szerezz egy hasonmást. Ha nincs, akkor is menj el az utolsóra, hogy tudd, mi lesz a vizsgán. Ü 10. Végül: sose hidd el, amit az idôsebb diákok mondanak, tanácsolnak. A látszat ellenére nem bölcsebbek nálad, egyszerûen csak többet gon dolnak magukról, mint Te. Kraft Anikó
It’s partytime! Tanulni, tanulni, tanulni! – mondta annak idején Lenin. Élni, élni, élni! – mondjuk erre mi, egyetemisták. Ha szórakozásról, igazán jó bulikról van szó, nem is kell messzire mennünk, a belváros, az egyetem környéke is sok lehetôséget kínál e nemes célra. n
Lássuk csak! A leglustábbaknak a Fôvám téri épületet sem kell elhagyniuk, csak átsétálnak az egyetem másik oldalára, s a hangos zene irányába elindulva máris egy kellemes pince helyiségbe érkeznek, ahol szinte garantált a jó buli, ráadásul ismerôs is egész biztosan akad. Ha kicsit tovább sétálunk a Dunaparton, igen rövid idôn belül egy újabb szórakozóhelyre juthatunk, nyáron szabadtéri, már-már spirituális magasságokba emelô élményt nyújtó, hideg idôben több stílust is felkínáló benti (inside) résszel. Innen már csak pár lépés az egyik koli, diákbarát árakkal, minden ízlésre felkészült kínálattal (még nagymamát idézô zsíros kenyér is van!), na és persze sok kolissal. Innen a Ferenc körút sincsen már messze, ahová ellátogatva igazi „balkáni éjszakák” várnak rátok. A legközelebb lévô hídon átsétálva annak mindkét oldaláról zene szól majd, s ha esetleg nem jönne be a koncertezôs, tombolósabb bal oldal,
akkor sem kell, hogy vége legyen a bulinak, mert egyszerûen csak átsétálsz a híd másik oldalára (persze óvatosan), s máris egy „diszkósabb” stílusú helyre érkeztél, s más zenére, más társasággal folytatódhat az éjszaka. Ha ez már túl nagy távolságnak tûnne, és villamosra sem akarsz várni, akkor érdemesebb az egyetemtôl a Kálvin tér irányába elindulni, mert az Astorián egy újabb egyetemi bulijairól hírhedt helyet találsz, ahol a belépô is gyakran ingyenes, ha van diákod. Még tovább merészkedve a Blaha felé további zenés-táncos klubok várnak, de a Blaha tér maga is kiváló bulicélpont. Aki pedig csak a szomját oltaná, annak sem kell messzire merészkednie: a Közgázt környezô utcák szinte mindegyikében füstös-hangulatos kis kocsmákba, borozókba botlani, akár melyik irányba is vigyen a lábunk (vagy akár a többiek), ráadásul a legtöbb esetben egyetemistákra szabott árak kal, de kávézni, be/kiülni, beszélgetni alkalmas helyekben sincs hiány. Aki tehát jól akarja magát érezni, az a környéken igazán sok alternatív mó dot választhat a szórakozásra. Legalább egyszer érdemes minden helyet végigpróbálni (nem feltétlenül egy este alatt), és a tapasztalatok alapján következô alkalommal tudatosabban tudtok már választani. -msai-
Kávészünet
Hétköznapi luxus Beülôs vagy kiülôs, egzotikus vagy klasszikus, társasággal vagy könyvvel, randira vagy barátokkal, fotelos vagy karosszékes, dohányzó vagy nemdohányzó, könnyed elegáns vagy újhullámos netán retro. Ha kedved támad egy csésze kávéra, teára, nem kell messze menned, hogy találj egy helyet, ahol kényelmesen szürcsölheted a kívánt itókát. n
Ha kicsit szomorkás a hangulatod egy hosszabb sétához, még az egye temrôl sem kell kitenned a lábad, hiszen a négyes elôadónál tovább
haladva megtalálod a „káfét”, ahol cso csózhatsz, kávézhatsz és kellemesen eltöltheted a lyukas órákat. Ha mégis úgy döntenél, hogy távolabbi helyet választasz, a Kálvin téren, valamint a Ráday utcában számtalan teázót és kávézót találsz, van itt amerikai cég, ír pub, mûvészeknek való, a kelet világát idézô, olaszos, polipos, cadillac-es, claro-s és még sorolhatnám. Szép idôben a Ráday utcában napernyôk tucatjai jelzik a vendégváró helyeket, és ha hûvös idôben is ragaszkodsz a friss levegôhöz, szinte mindenhol pokrócba takarózva kortyolhatod a
meleg italokat. Továbbsétálva mondjuk a Váci utcán, ott szintén találsz kiülôs, beülôs helyeket, – bár ott azért nem az egyetemista pénztárcához mérete zik az árakat – a Ferenciek terére érve pedig meglátogathatod a központban lévô elegáns kávéházat, vagy a híres bû nözô párosról elnevezettet, valamint be térhetsz a szerény virágocskához cím zett igen közkedvelt helyre. Az összes környékbeli hely végiglátogatásához persze nem elég egy vagy két hét, kedvenc kávézót azonban nagyon könnyen találhatsz magadnak. Radó Nóra Gólyabál 2006 – híresek a bulijaink Zsigmond Boróka felvétele
Kihagyhatatlan egyetemi bulik
Megjelenés kötelezô n Ahogy szeptember elején elkez dôdik az egyetem, törvényszerûen el kezdôdik az ôszi buli szezon is. És hát valljuk be, hogy így, az elején talán a legfontosabb, hogy megismerd a környezetedet és a környezetedben lévô embereket. Erre pedig nincs is jobb alkalom, mint egy jó kis csoport buli.
Budapest éjszakája számos lehetô séget és helyszínt nyújt ehhez. De ne higgyétek, hogy az egyetem keretei között nem lehet jókat bulizni. Lehet, nagyon is! Számos színvonalas egye temi rendezvény is megrendezésre kerül. Rögtön tanév elején itt van az Ôszi Fesztivál. A rengeteg program,
filmvetítés, borkóstoló, koncert között biztos te is találsz kedvedre valót. Habár a gólyabálon nincs katalógus, mégsem ajánlott kihagyni. A szervezés profi, rengeteg az ember, így a nagy számok törvénye szerint nagy eséllyel akad köztük jó néhány ismerôs is. A gólyákat külön programokkal is várják, lesz szépségverseny, pezsgôs fogadás, tánc, jókedv, móka, kacagás. A tél vége felé ti még csak az elsô vizsgáitokon lesztek túl, de a harmadévesek már – ideális esetben – pont vizsgaidôszakjaik felénél tar tanak majd. Ezt megünneplendô kerül megrendezésre a Felezô Bál. A számukra rendezett vacsora utáni bulira mindenki hivatalos. Tavasszal kerül megrendezésre a
Egyetem környéki étkezési lehetôségek Corvinus Mûvészeti Hetek, melynek keretében többek között különbözô kiállításokat láthattok a hallgatók mun káiból és egyéb kulturális programokon vehettek részt. A CEN a Corvinus Egyetemi Napok rövidítését takarja. A négy napos ren dezvény szervezésébe beszállnak a kolik is. Sportrendezvények, vetélkedôk, csocsó, póker, koncertek, közösségi élet, minden ami kell. Méltó nyitánya a nyárnak és megtisztelô lezárása az évnek a tatai fesztivál. Nívós hazai elôadókkal és sok-sok közgázos arccal a fesztiválhangulat garantált. Mert tanulni muszáj, szórakozni kötelezô. Zsigmond Boróka
Mert enni kell és enni jó Éhesen órára menni nem érdemes. Egyrészt minden figyelmedet leköti, hogy arra koncentrálsz, éhes vagy. Másrészt esetlegesen a többieket is megzavarhatja korgó hasad. n
Ha elfogyott az otthonról felpakolt házi koszt, és unod a hamburgert, akkor az egyetem környékén számos olyan helyet találhatsz, ahol jó áron meleg, fôtt ételt ehetsz. Ha nincs sok idôd, gyorsan megebédelhetsz akár az egyetemi étteremben is. Minden nap változatos menü és önkiszolgáló étterem vár. Külön érdemes itt enni azért, hogy megismerhesd tanáraid ízlését is.
Az egyetem környékén számos olyan hagyományos és gyorséttermet találsz, ahol a diákok pénztárcájához szabott árakkal, kellemes környezetben, vonzó akciókkal várják a megéhezett, és egy finom ebédre kiéhezett diákokat. Ha kolis vagy, és nem akarsz ki mozdulni, általában a kollégiumi büfé ben is csillapíthatod éhségedet. Érdemes tehát körülnézni, kitapasz talni és felkeresni az ízlésednek megfe lelô étkezdéket. Mert azok vagyunk, amit megeszünk, anyuci is megnyugodhat, hogy egészségesen táplálkozol, és nem utolsó sorban jó közösségi program is egy lyukas órai ebéd. Zsigmond Boróka