Család, Gyermek, Ifjúság 1993/5 by Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Tartalomjegyzék 1993. évfolyam, 5. lapszám Szerző Dr. Gibicsár Gyula

Cím A gyermekkorúak és a fiatalkorúak részvétele az erőszakos és a szervezett bűnözésben Magyarországon A közoktatás átmeneti törvénye A nevelőszülői család, mint terápiás komponens Feljegyzések egy kísérlet margójára A társasjáték fontosságáról Az értelmi fogyatékosok egészségnevelésének kezdetei

Sáska Géza dr. Révész Piroska dr. Kardos Ferenc Petrin László Gaál Albert

Barlangrajz Egy rendező balsejtelmei tervezett filmjének várható sorsáról

Povisel József Gáspár Károly Dr. Szőke Sándor

Család- és gyermekvédők pártja Dr. Kóti János (1929-1993) Egy szeminárium margójára

Herczog Mária

Észrevételek a "Gyermekjólét és a gyermekvédelem törvényi szabályozásának koncepciójáról" szóló kormány előterjesztés tervezetéről Hírek, események

Monspart Éva Aczél Éva Dr. Haár Zsuzs Dr. Békefi Ottóné Margitta Nóra Dr. Lénárd Gábor W. Ungváry Renáta Mikus Gyula

Könyvespolc Mi lesz velük? (Arcképvázlatok, személyiségrajzok az Aszódi Fiúnevelő Intézetből) Nemzetközi Konferencia Pozsonyban Nyúljunk a gyermek után, hogy megtanulja kinyújtani a kezét felénk Párbeszéd

Bognár Mária Budai István Kardos Ferenc 1

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Felméri-Pupák Zsuzsa Szilvási Léna

Titokban tartani vagy megmondani Bevezető gondolatok az örökbefogadásról Tükör Új Katedra Meghívó

Az Új Katedra szerk.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Látlelet A gyermekkorúak és a fiatalkorúak részvétele az erőszakos és a szervezett bűnözésben Magyarországon Annak érdekében, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem általános helyzetéről reális képet alkothassunk, úgy vélem, szükséges e populációra jellemző számszerű adatok megemlítése is. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 1992. évben 1.838.527 volt a gyermekkorúak és 721.298 a 14 és 18 év közötti fiatalkorúak száma. Évente kb. 90.000 új család alakul, ugyanakkor egyre több gyermek születik házasságon kívül. A válások miatt az abban érintett gyermekeknek több mint a fele valamilyen fokon veszélyeztetetté válik. Növekszik az általános iskolát el nem végzettek száma és a szakmunkásképzés válsága következtében emelkedik a szakképzetlen fiatalok aránya is. A Népjóléti Minisztérium, valamint a Gyermekvédő Liga becslése szerint legutóbb hazánkban a veszélyeztetett kiskorúak száma már megközelítette a 300.000-et. Az aktuális társadalmi hatások a gyermek- és ifjúságvédelem területén is éreztetik hatásukat. A negatív tendenciák felerősödtek. Az elszegényedés fokozódása és a munkanélküliség növekedése a kilátástalanság érzésének az erősödéséhez vezet, és ez a fiatal korosztályokhoz tartozók részéről nehezen tolerálható. A családok egy jelentős részénél az egzisztenciális alapok gyengülésé mellett, a morális funkciók ellehetetlenülései tapasztalhatók. Mindezek hatásaként folyamatosan és erőteljesen növekszik a veszélyeztetett kiskorúak száma, ami szükségessé teszi az állami gondoskodás hatékony működését. Azoknak a kiskorúaknak a száma, akik az állami gondoskodás valamely szervezett keretei között élnek, mintegy 28.000-re tehető. A korábbi, kissé sematikus szemlélet – amely a családból való kiemelést és a nevelőotthoni elhelyezést favorizálta – változóban van, és egyre nagyobb számban kapcsolódnak e nevelési folyamatba a nevelőszülők. A gyermekvédelemben uralkodó mai helyes felfogás szerint a jövőben a veszélyeztetettség megszüntetését a családok segítsége révén kell feloldani. Másfelől egyre nagyobb szerepe van a megelőző gyermekvédelemnek, amelyben a „testreszabott” védő-óvó intézkedések alkalmazása pozitív hatással lehet a veszélyeztetettség alakulására. Magyarországon a bűnözés alakulását vizsgáló statisztikai adatok azt mutatják, hogy amíg a felnőttkorú bűnelkövetők számában és az általuk elkövetett bűncselekmények tekintetében folyamatos (s a 80-as évek végétől szinte drámai) emelkedés tapasztalható, addig a fiatalkorúak és a gyermekkorúak esetében a kép ennél árnyaltabb. A gyermekkorúak, és a fiatalkorúak részvétele a bűnözésben hullámzó képet mutat, és csak a 90-es évek elejétől érvényesül esetükben is a határozott emelkedést jelző trend. Magyarországon az összes közvádas bűncselekmények száma 1972-ben 116.373 volt, majd 10 évvel később, 1982-ben mérsékelt emelkedés (139.795) tapasztalható, azonban 1989-ben már 225.393 volt ez a mutató. Az emelkedés trendjének változatlansága mellett, a növekedés dinamikája érdemel figyelmet! 1990-ben 341.061, 1991-ben 440.370 és 1992-ben 447.222 volt az összes közvádas, ismertté vált bűncselekmények száma. A bűnelkövetők számának alakulását is jelezni kívánom néhány statisztikai adattal. 1972-ben a bűnelkövetők száma 78.040, 1989-ben 88.932, míg 1990-ben 112.254,1991-ben 122.835 és 1992-ben 132.644 volt. A gyermekkorúak, és a fiatalkorúak részvétele a bűnözésben a statisztikai adatok szerint a

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

következő képet mutatja: 1972-ben a gyermekkorúak száma 3.845, míg a fiatalkorú bűnelkövetők száma 9.390 volt. 10 évvel később, 1982. évben a gyermekkorú elkövetők száma 3.272, míg a fiatalkorúaké 7.829 volt Ezt követően a gyermekkorúak és a fiatalkorúak száma is emelkedő tendenciát jelez. 1989-ben a fiatalkorúak száma 9.661, s a gyermekkorúaké 3.723,1990-ben 12.848, illetve 3.744, 1991-ben 13.509, illetve 4.240,1992ben 15.476, illetve 4.488 volt A gyermekkorúak és a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények egy jelentős része napjainkban is kisebb tárgyi súlyú, s különösen ez volt a jellemző az 1980-as éveket megelőző időszakban. Később azonban tapasztalható, hogy növekedett az erőszakos bűncselekmények száma és a gyermekkorúak „bűnözésére” is esetenként egyre inkább a durva, illetve a csoportos elkövetés jellemző. E körülmények arra indították a Legfőbb Ügyészséget, hogy 1989. évben az ország valamennyi megyéjére kiterjedően megvizsgálják a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények alakulását. A vizsgálat az 1988. évben jogerős Ítélettel befejezett azon ügyekre terjedt ki, amelyeket emberölés, életveszélyt és halált okozó testi sértés, súlyos testi sértés, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, hivatalos és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, rablás, zsarolás, garázdaság bűntette miatt folytattak le az illetékes szervek. A vizsgálat csaknem 600 ügyet érintett, s abban 900 fiatalkorú szerepelt. A vizsgálat megállapításait annak aktuális volta miatt röviden ismertetem. Az erőszakos jellegű bűncselekmények számának alakulásában és a gyermekkorú, valamint a fiatalkorú elkövetők tekintetében egyaránt emelkedés tapasztalható. Az erőszakos bűncselekményeket nagyobb részt (kb. 75 %-ban) a 16-18 éves korosztályokból kikerülő fiatalok követték el, s a leányok ebben 5,8 %-ot képviselnek. A vizsgálatban szereplő fiatalkorúak közül mindössze 6 % volt állami vagy intézeti nevelt, s ez az arány nem alapozza meg azt a gyakran hallott általánosító feltételezést, hogy az ún. állami gondozottak nagy százalékban válnak bűnözővé. A vizsgálat egy másik megállapítása: a fiatalkorú elkövetők műveltségi szintje igen alacsony. Található közöttük analfabéta, s a 4 osztályt meg nem haladó végzettségűek aránya is jelentős. Az elkövetők zöme az általános iskola 5-8 osztályát végezte el, szakképzetlen, kvalifikáltabb munkavégzésre nem alkalmas. A vizsgált időszakban gimnáziumi tanuló felelősségre vonására ilyen cselekmény miatt nem került sor. Ezek a tények azt mutatják, hogy a tudati szint alacsony volta és a gátlástalanság között szoros összefüggés van. A magasabb műveltségű elkövetők általában jobban mérlegelik a cselekményük várható következményeit, és az erkölcsi gátlás hiányában a tudati kontroll erősebben tartja őket vissza az elkövetéstől. Ámde az is sajátságos tapasztalat, hogy a fiatalkorú elkövetők igen gyakran nem is fogják fel, hogy milyen súlyos bűncselekményt követnek el, s a következményekkel nem törődnek. Az elkövetők családi körülményeiről, nevelkedési szituációjáról a büntető ügyekben a környezettanulmányok és a gondozók nyilatkozatai szolgáltatnak információkat. Ezek sok esetben igen formálisak és ezért nem mindig alkalmasak arra, hogy a hatóságokat a bűncselekményekhez vezető okokról reálisan informálják. (Emiatt nehézséget okozott adott esetben a megelőzés céljainak legmegfelelőbb intézkedések vagy büntetések meghozatala). A hiányos környezeti adatokból is megállapítható azonban, hogy az esetek többségében a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalkorúak követik el a legsúlyosabb bűncselekményeket. Az okok között az első helyen az alkoholizmus szerepel. A vizsgálat szerint az elkövetők 40 %-ának a környezetében kimutatható volt az alkoholizmus romboló hatása.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

A vizsgált ügyekben a fiatalkorúak több mint 10 %-a bűnöző családból származik, ami azt jelenti, hogy a család életvitelében a bűnözés állandóan jelenlévő, meghatározó körülmény. A családok egzisztenciális helyzetét elemezve az volt megállapítható, hogy a vizsgálatban szereplő fiatalkorúak 30 %-ának az anyagi helyzete a létminimum alatti. A cigány származású fiatalkorúaknál ez az arány több mint 50 %-ot tett ki. Mindezek ellenére a vizsgálat azt is megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetésének kiváltó okaként az anyagi szükséghelyzetre az elkövetők nem hivatkoztak, s a bűncselekmény elkövetésének általában nem az anyagi szükséghelyzet volt a domináns oka. A fiatalkorúak többsége a bűncselekmény útján szerzett anyagiakat szórakozásra, vagy ún. luxuscikkek vásárlására fordította. A vizsgálat után a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek olyan átfogó elemzést kaptak, amelynek alapján egy igen jelentős és veszélyes bűnelkövetési forma került az érdekeltek figyelmének középpontjába. Általános érvényű az a megállapítás is, hogy a társadalomban az arra hivatott szerveknek nagyobb figyelmet kell fordítani a 16-18 éves, főként a tanulmányaikat nem folytató fiatalokra. Törekedni kell arra, hogy minél többen végezzék el az általános iskolát. A munkátlan lézengés, az alkoholfogyasztás közrehat a bűncselekmények elkövetésében. A hivatásos és társadalmi pártfogók számát és megbecsülését növelni indokolt azért, hogy az érdemi gondoskodásuk alapján a gyermekkorúak és a fiatalkorúak visszavezethetők legyenek a normális társadalmi életbe. Indokolt a vendéglátó és szórakozóhelyek, italboltok gyakoribb ellenőrzése annak érdekében, hogy ott kiskorú szeszesitallal történő kiszolgálására ne kerüljön sor. Általában minden olyan megelőzés célját szolgáló intézkedés megtétele szükséges, amely a gyermekkorúaknak és a fiatalkorúaknak az erőszakos jellegű bűncselekményekben való részvételi arányát mérsékelhetné. Á nyomozó, a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek tevékenységével kapcsolatban a jelentés kritikus észrevételekkel illette a környezettanulmányok tartalmasságát, valamint azt a tényt, hogy a büntető eljárási törvény előírásával ellentétben az eljárás gyorsasága kellően nem érvényesült. A kiskori és az ifjúkori agresszivitás általános kórképe a vizsgálati tapasztalatok és az aktuális ügyészi megfigyelések alapján a következőkben jellemezhető: A fiatalkorúak erőszakos és garázda bűnözésének tapasztalatai tanulságosak. Tetteikben gyakran rendkívüli brutalitás, kegyetlenség, közösségellenes magatartás nyilvánul meg. Fizikai erejükkel, vakmerőségükkel társaik előtt kérkednek, és szinte belehajszolják egymást a durvaságba. A testi sértés áldozatai sok esetben védtelen, magányos emberek, akikben a csoport tagjai belekötnek, provokálják, majd súlyosan bántalmazzák őket Az erőszakos bűncselekmények fiatalkorú tetteseinek több mint 20 %-a csoportban követi el az e tárgyhoz sorolt bűncselekményeket. Diákok kifosztják egymást, gyermekbandák szerveződnek esetenként 100-200 Ft-os rablásokra. A példák és a jellemzések tovább folytathatók. Felmerül azonban a kérdés, hogy a kiskorú és a fiatalkorú miért válik ennyire kegyetlenné, a személyiségtorzulásban milyen tényezők játszanak szerepet? Az agresszió kérdése összetett. Előfordulnak olyan esetek, amikor a torzulás a szülők nevelési módszereiben keresendő és található. Így például, ha a gyermeket oktalanul és durván bántalmazzák, később ez a „minta” a kiskorúban hasonló magatartásokat válthat ki. A közvetlen nevelési módszerek is rossz hatással vannak a kiskorúakra, másfelől a gyermekek nem tanulják meg, hogy cselekedeteik közül melyek tartoznak a jó, illetve a rossz kategóriájába, vagy nem tudják eldönteni, hogy tetteikért büntetni, vagy dicsérni fogják őket. A szülők deviáns viselkedése az egyik legjelentősebb károsító tényező, mert a már említett minta követése a még kialakulatlan kiskorú esetében egyértelműen negatív hatású.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Az erőszakos és a garázda jellegű bűncselekmények elkövetőinek neveltetésére jórészt az elhagyatottság jellemző. A szülők nem érdeklődnek arról, hogy a gyermekeikkel mi történt az iskolában, az iskolai feladatok elkészítését és a szabadidő töltését nem ellenőrzik. Most pedig vegyük számba az aktuális helyzetet. A gyermekkorúak döntő többsége (1992-ben 92,4 %) s a fiatalkorúak is legnagyobb arányban (1992-ben 81,8 %) vagyon elleni bűncselekményeket követtek el. A gyermekkorú elkövetők száma a múlt évben összesen 4.488 volt, ebből az erőszakos és garázda jellegű bűncselekményt 387 (8,6 %) követett el. Legnagyobb arányban (181) rablás és kifosztás elkövetésében szerepeltek a gyermekkorúak, míg a szándékos emberölést és testi sértést elkövetők száma 53 volt. Figyelmeztető adat (73) a garázdaságban résztvevők hányada is. Emberölés bűntettének elkövetésében eddig gyermekkorú elkövető igen kivételesen szerepelt. 1992-ben mindössze egy volt. Számottevő mértékben gépkocsifeltörésekben, rablásban, zsebtolvajlásban és kifosztásban „tűnnek fel” az elkövetők között a gyermekkorúak. A fővárosban növekedett a gyermekkorúak és a fiatalkorúak által együttesen elkövetett rablások száma. A rablásokat sok esetben veszélyes eszközzel (kés, gázspray) forgalmas helyen, nappal, vagy kora esete és csoportosan követik el. Gyakran választják ki áldozataikat a hasonló korúak közül, de nem kímélik az idősebbeket sem. Több esetben követtek el csoportos rablást liftben, lépcsőházban, villamosmegállóban. Nem ritka a sértett ruházatának erőszakos elvétele sem. A zsebtolvajlás – ha a sértett ellenállást tanúsít – rendszerint, rablássá alakul, mert az elkövetők a sértetteket durván bántalmazzák a lopott tárgy megtartása érdekében. Egyes esetekben a kiskorú sértetteket a játszótéren szabadították meg a pár évvel idősebb társaik értékeiktől, s a durvaságukra jellemző, hogy néhány alkalommal a sértetteket kikötötték, majd a szájukba vizeltek. A legagresszívebbek a 13 éves korúak, akik később, ha megfelelő és eredményes védő-óvóintézkedés alkalmazására nem kerül sor, tovább folytatják bűnös tevékenységüket. A fiatalkorúak (15.476) közül a múlt évben 2.582-en követtek el erőszakos és garázda jellegű bűncselekményt. Legnagyobb számban garázdaságot (887), továbbá rablást és kifosztást (651), valamint szándékos emberölést és testi sértést (515) valósítottak meg. Sajnálatos tapasztalat, hogy évek óta 15-30 közötti az emberölések elkövetői között a fiatalkorúak száma. A fővárosban évente 6-8 befejezett emberölés tettese fiatalkorú. Az is fővárosi tapasztalat – főként az elmúlt időszakra vonatkoztatva –, hogy szinte általános részükről a minősített emberölés elkövetése (nyereségvágyból, illetve különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés), és az alapeset a kivétel. Néhány esetben a fiatalkorú elkövetők arra hivatkoztak, hogy a brutális ölési cselekményt „a sátán parancsára” követték el. Ezekben az esetekben a terhelteknél az elmeműködés kóros hatása is megállapítható volt, amely vagy kizárta, illetőleg esetenként korlátozta a beszámítási képességüket Az ügyészi tapasztalatok szerint a gyermek- és fiatalkorúak részvétele az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetésében – miként az az előzőekből is nyilvánvalónak látszik – egyre aggasztóbb: növekszik a számuk és a durva elkövetési módok dominánsak. Komoly kihívás ez a jogalkalmazó szervek és a társadalom számára is. A büntető eljárások tapasztalatait is felhasználva olyan társadalmi szintű feladatokat kell megfogalmazni és teljesíteni, amelyek legalább a tendencia sebességét mérséklik. Alapvetőnek tartjuk a családok szociális és etikai tartalmának az erősítését, a veszélyeztető okok korai feltárását és a lehetőség szerinti mérséklését. Az iskolai oktatás keretében a pozitív etikai normákat hatékonyabban kell ismertetni és népszerűsíteni. Társadalmi erőfeszítéseket igényel az iskoláztatás, a műveltség fokozása és számos gazdasági bajaink ellenére is a fiatalok lehetőség 6

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

szerinti mind teljesebb foglalkoztatása. Abban az esetben ugyanis, ha a család anyagilag meggyengül, erkölcsi tartalékai kimerülnek, és a kiskorú maga is kilátástalan helyzetbe kerül, könnyebben sodródhat a deviancia irányába, s innen – fogódzók hiányában – reménytelennek látszik sok esetben a visszaút A jogalkalmazó szervek oldaláról vizsgálva a kihívásra adandó válasz: a fiatalkorúak esetében továbbra is a nevelés és az ezt szolgáló intézkedések alkalmazása élvez prioritást. Ámde a társadalom ellen az is vétek lenne, ha az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetőéivel szemben súlytalan, jellegtelen, a visszatartó hatást nem szolgáló jogkövetkezményeket alkalmaznának a hatóságok. A fiatalkor nem lehet többszörös mentség és privilégium, különösen nem olyan esetekben, amikor az általuk elkövetett cselekmények durvasága, jelentős tárgyi súlya erre őket érdemtelenné teszi. Az erőszakos, durva és agresszív elkövető – akár felnőtt korú vagy fiatalkorú – elsősorban a tettéért tartozik felelősséggel. A fiatalkorúakra vonatkozó, a büntető jogszabályokban egyébként privilegizált szabályozásban megnyilvánuló elbírálás alapja tehát a tett megítélése, és az azzal arányban álló jogkövetkezmény alkalmazása a hatóságok feladata. A kiskorúak és a fiatalkorúak kapcsolata a szervezett bűnözéssel szerencsére még nem épült ki oly mértékben, mint a felnőtt korúaknál. Egyes vagyon elleni bűncselekmények, így különösen a gépkocsi-lopások révén az ifjabb korosztályhoz tartozó bűnelkövetők azonban kapcsolatba kerülnek a társadalom számára egyébként igen nagy veszélyt jelentő szervezett bűnözéssel. A szervezett bűnözés irányítóinak feltehetően azért terelődik a figyelme a kiskorúakra és a fiatalkorúakra, mert ők a gátlás nélküli végrehajtók, másrészt könnyen honorálható a közreműködésük. Általános tapasztalat, hogy a tolvajbandák ifjú tagjai például a milliós értékű autók szállítása ellenében a lopási értékhez képest csak bagatell, 20-30.000 Ft. körüli „díjazásban” részesülnek. A durvaság és a gátlástalanság jó ajánlólevél a szervezett bűnözés irányítói számára, azért nem alaptalan arra figyelmeztetni, hogy a jövőben a fiatalkorúak közül egyre többen, s az eddiginél nagyobb arányban kapcsolódnak a szervezett bűnözéshez. A vagyon elleni cselekmények mellett a szervezett bűnözéshez való kapcsolódás másik területe a kábítószerrel való visszaélés. Várható, hogy a kiskorúak, illetve fiatalkorúak körében a drogok „terítését” a kiskorúak végzik saját korosztályuk tagjai körében. A nagy haszon ezúttal is a megbízóknál jelentkezik, akik profi bűnözői tapasztalataik révén sokszor sikerrel maradnak rejtve a „függöny mögött”. Az erőszakos bűnözés a szervezett bűnözés előszobája. Egyre többen vannak jobb sorsra érdemes kiskorúak, akik a körülmények alakulása folytán ebbe az „előszobába” kerülnek, és innen már csak egy lépés a profi bűnözői körbe való beépülés. A társadalomnak is jól felfogott érdeke, hogy már az „előszobába” való bejutásukat megkísérelje legalább megnehezíteni. Dr. Gibicsár Gyula

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Oktatás A közoktatás átmeneti törvénye A vakáció után néhány szót – talán – érdemes vesztegetni a szavazás előtti hónapok eseményeire. A parlamenti vita előtt, jól tudott, többször is elhangzott, hogy hatpárti szakértői tárgyalásokon kell megoldást keresni a törvény körüli vitákra. Csak megegyezéssel lehet kialakítani egy olyan törvényt, amely alapvető változások nélkül, hosszú időre biztos keretet ad, eligazodást nyújt tanárnak, szülőnek, tehát az ország valamennyi, oktatásban érdekelt polgárának. Nem így történt, a parlamenti erőre támaszkodva adta válaszát a kormány, mondván: még 93 nyarán kell elfogadni, hogy szeptemberre az új rend szerint kezdődhessen az élet. Miközben nincsenek meg a végrehajtást szabályozó rendeletek, helyettük nyugtató szavakat hallhatunk: a törvényt fokozatosan kell végrehajtani. Nem most szeptemberben, tehát ami miatt a parlamentnek sürgősséggel kellett tárgyalnia. Azoknak volt tehát igazuk, akik néni oktatási, hanem presztízstörvényről beszéltek. Mindezek után már egyre szélesebb körben válik nyilvánvalóvá, hogy a Közoktatási törvény sorsa valójában nem a nyári parlamenti szavazással, hanem a választásokkal dől el. A pedagógusok többsége ki fogja várni az új kormány megalakulását. Az új kormány milyensége, döntései, vagy azok elmaradása fogja mélyen meghatározni a pedagógusok mindennapjait az iskolában, s nem ez a törvény. Most pedig, arra a nehéz feladatra kell kémem az olvasót, hogy a közoktatásról szóló törvényt egyfelől olyan dokumentumnak tekintse, amelyben rögzítetteket valamennyiünknek követni kell, másfelől pedig egy folyamat végeredményének, amely valóságos emberek pontosan megnevezhető csoportjának akaratát tükrözi, azokét, akik elkészítették és azokét, akik elfogadták. Ez egy olyan dokumentum, ami nem csak azt mutatja, hogy a pedagógusokról milyen általános kép él a törvényalkotókban, hanem azt is, hogy milyenné szeretnék formálni az országot: a társadalmi különbségeket inkább enyhítenék, vagy éppen ellenkezőleg – akár semmittevéssel is növelnék, a világnézetek harci terepének szánják-e az iskolát, vagy sem. Pedagógusok és a közoktatási törvény A csak tanítással eltöltendő munkanapok száma megnövekedett: 190 nap lett A tanév tehát mostantól 190 napnál annyival lesz hosszabb, ahány nem tanításra fordítható munkanap, ünnepek, tanulmányi kirándulás stb. rakódik rá. (Eddig a tanítás nélküli munkanapokkal együtt 175-180 napot tett ki egy tanév.) Azzal a következménnyel is számolhatunk, hogy az oktatási szolgáltatás színvonala a mostani és a leendő nagyszámú nyolc osztályosnál alacsonyabb évfolyamú általános iskolában az átlagnál csak szerényebb lehet. Ugyanis a törvényt megszavazók szerint helyénvaló, hogy a választható órák száma attól függjön, hogy az adott iskolának hány évfolyama van. Egy olyan általános iskola például, amelyik csak az első hat általános iskolai osztállyal működik, kevesebb fakultatív órát tarthat, mint bármelyik 12 évfolyamos iskola a maga első hat osztályában (52.4.). Ez az eltérő lehetőség márpedig az iskola felszereltségében, elismertségében, finanszírozásban erősen fog mutatkozni. E tény

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

természetesen az egyik pedagógusnak előnyösebb, a másiknak hátrányosabb körülményeket teremt, s ezen túl a nem teljes 8 évfolyamos általános iskola diákjai kevesebbet tanulhatnak, mint szerencsésebb társaik. Hol lesznek a rosszabb helyzetű iskolák? A kisebb településeken, a szegényebb vidékeken, ott, ahol ma is az átlagnál alacsonyabb iskolázottság. Ma még felbecsülhetetlen számú pedagógus munkáját fogja érinteni az iskolarendszer reformja, több okból is. Ha a szakképző intézményekben időben valóban elválasztják egymástól az általános és a szakképzést ez év szeptemberétől (124.6.b.,c.) olyképpen, hogy első két évben csak általános képzés folyjék, akkor a még jobbára éretlen 16 éveseknek kell ugyanazt tanítani, amit eddig az érettségi előtt álló 18 éveseknek a szakközépiskolákban. E feladat megoldása a pedagógusokra hárul. Az átmenet két esztendeje természetesen mélyen érinti a szakmai tárgyakat tanító tanárok foglalkoztatását is, elsősorban a szakmunkásképzőkben, ahol máskülönben a megnövekedett általános képzés teljesítéséhez kellő számú tanterem sem áll rendelkezésre; hiszen abban az épületben, ahol eddig váltakozva folyt a műhelyekben és a tantermekben a gyakorlati és az elméleti oktatás, most csak általános képzés folyhat. De hol? A tanműhelyekben? E problémán aligha sikerül túljutni, időközben ismét tudatosulni fog az eddig is közismert, de elhallgatott tény: a szakmunkásképző tanulók inkább a gyakorlati oktatáshoz kötődnek és nem a közismereti tárgyakhoz. A bukásokban és a kimaradásokban közismereti tárgyakhoz való gyenge kötődés is szerepet játszik. Mit fognak kezdeni a pedagógusok ezzel a helyzettel? Növekedni fog a kimaradónak, bukottak aránya, vagy engednek a színvonalból? (Nem lennék meglepve, ha a magas arányt a tantermek hiányával indokolnák.) Az általános iskolára épülő 9-10. osztály megindítása igen erősen átalakítja pedagógusok lehetőségeit és státusát Ha a diák az általános iskolában tovább marad, az ugyan jó, mert munkát ad az itt tanító pedagógusnak, de rossz a középfokon dolgozó kollegáknak. Belátható, hogy amilyen mértékben létrejönnek az ilyen általános iskolai osztályok, hasonló ütemben ürülnek ki a középfokú intézmények, és természetesen ennek megfelelően tűnik el a tantestületek fenntartásának oka is. Arról nem is kell bővebben beszélnem e lap olvasóinak, hogy a 9. és 10. osztályba milyen tanulók fognak járni, ha „a jobbak” nem itt, hanem a 8, 6, 4 osztályos gimnáziumban, szakközépiskolában fognak tovább tanulni. Önök jobban tudják nálam, hogy kik fognak a maradék iskolájában tartózkodni. Biztosan jelentős munkát adnak a szociális munkásoknak, a gyermek- és ifjúságvédelemnek, és állandósuló krízist okoznak az iskola környezetében. Mit akarnak a törvényalkotók? Meglehet, kisebbségben maradok, de nem értek egyet egy olyan iskolaszerkezetet kiépítő politikával, amelyik a szelekciót a mindennapi gyakorlatnál korábbi időszakra helyezi, amelyik a társadalmi különbségeket a közoktatás első nyolc osztályába iskolák között, és nem egy iskolán belül akarja leképezni. Nem értek egyet azzal, hogy minden nagyobb társadalmi csoportnak legyen meg a maga iskolája, a parasztnak és a városi szegénynek az elemi iskola, az uraknak pedig a nyolc osztályos gimnázium. Az önkormányzati-állami iskolák világnézeti semlegességével, békéjével szemben a törvényhozó a világnézetek küzdelmét, konfliktusait teszi lehetővé. Az államnak őrködnie kell a közösségi iskolák világnézeti semlegessége és békéje fölött, és ezzel együtt támogatnia kell a világnézeti szempontból elkötelezett oktatást. A törvényalkotók a közoktatást nem közszolgáltatásnak, hanem egyfajta steril, nehezen megfogható „funkciónak” tekintik, ezért nem látnak különbséget a kötelező közösségi 9

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

feladatok teljesítése és az önként vállalt, magán tevékenység között Megteszik az első lépéseket a magánszféra társadalmasítása felé azzal, hogy nem tesznek különbséget a magánés a közszféra között Az az ideális kép él a törvény előterjesztői előtt, hogy az oktatás tartalmi kérdései, a nevelés hordozta értékek a minisztériumra, a tanügyigazgatásra, TOK-ra, (értsd: a kormányzó pártra), valamint az oktatás-nevelési intézményekre tartoznak. Ez a központosítás lényegi oka. A fenntartók dolga csupán az iskola költségeinek fedezésére korlátozódik. Nem tudom elfogadni az iskola testének és szellemének elválasztását Nem, mert az állami ideológiai befolyásolás intézményes lehetőségei megteremtődnek, és ezzel együtt megszűnik a helyi társadalom érdemi kötődése az iskolához. Az kerül ki a fenntartó önkormányzatok köréből, amiért az a közösségi iskola van. Végül pedig a törvény egy víziót kíván szabályozni és nem a jelent; közoktatási expanziót indít gazdasági recesszióban, és nem tesz különbséget az oktatáspolitika és az ugyancsak megkülönböztetett fontosságú, de mégiscsak az előbbi részét alkotó pedagóguspolitika között. Mi várható? A törvény sorsát, mint említettem a következő választás dönti el. Biztos vagyok benne, hogy ma, mértékadó párt nem fog új törvénycsomaggal előállni, mert mihamarabb véget kell vetni a politikai csatározásoknak, hogy az időt, az erőt és az egyre szűkülő pénzforrásokat az oktatás minőségének emelésére lehessen fordítani. Éppen ezért a kormányalakítással és a művelődési tárcával komolyan számoló pártok még a választások előtt részleteiben kidolgozzák a maguk törvénymódosító javaslatait; de ha ezt mégsem teszik, a legelső módosítás a bevezetés idejét fogja érinteni. Sáska Géza

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Műhely A nevelőszülői család, mint terápiás komponens Feljegyzések egy kísérlet margójára Gyakorlati megfigyelés bizonyítja, hogy azok a fiatalok, akiket valamilyen szál fűz biológiai családjukhoz, nagykorúságuk után előnyösebb helyzetből rajtolhatnak még akkor is, ha vérszerinti szüleik életformája, értékrendje nem tekinthető számukra követendő modellként. E nagy kérdéskör egyetlen vonatkozását tűztük ki kutatásunk céljául, éspedig azt, hogy az intézeti elhelyezés vagy az állami gondozásba vétel folyamatának melypontján vagy pontjain adódik arra lehetőség, hogy a nevelőszülő közreműködésével segítsük a vérszerinti szülő és gyermek közötti kapcsolat tisztázását. Gondolunk itt a valós helyzet kimondhatóságára a teljesen reménytelen helyzetektől az egyértelmű családegyesítés esélyeinek kidolgozásáig terjedő skála minden fokozatára. Ha minél előbb tisztázható, hogy egyáltalán van-e mód a biológiai szülővel bármilyen kapcsolat kialakítására, hogy ez milyen föltételek mellett jöhet létre, milyen fokú lehetőséget hordoz magában, ez segíti a nevelt gyermek és a nevelőszülő pszichés egyensúlyát és ezen keresztül kettőjük együttműködését is. Tapasztalataink szerint a nevelőszülő alkalmazása sok esetben terápiás hatékonyságú lehet mind a szülő- gyermek kapcsolat, mind a vérszerinti család egész életvitelének alakításában. Általános tapasztalat, hogy a súlyosan diszfunkcionális családokban a szülők egy idő után elfogadják gyermekeik nevelőotthoni elhelyezését és napirendre térnek felette. Nem tekintik véglegesnek ezt az állapotot. Bizakodnak abban, és a gyermekkel is elhitetik, hogy csak időlegesen élnek távol egymástól. Veszteségüket könnyebb így elfogadni. Másként élik meg a szakítást a családok, ha a gyermeket nevelőotthonban helyezik el, és megint másként, ha nevelőszülői családba kerül. Nevelőotthoni elhelyezés esetén a család egységének majdani visszaállítását úgy képzelik el, hogy a szülő-gyermek kapcsolat ott folytatható, ahol megszakadt A kihagyott hónapok, évek emocionális történéseivel nem számolnak. Az intézetekben dolgozó szakemberek gyermekükkel kialakuló kapcsolatát nem érzik fenyegetőnek, ez nem jelent számukra konkurenciát. Racionális magyarázatokkal teszik könnyebbé maguknak a szülők a nevelőotthoni elhelyezés elfogadását. Úgy érzik, jó helyen van, és könnyen lemondanak arról, hogy gyermekük pozitív érzelmeinek megtartását, vagy a gyerek visszafogadását fölvállalják. Sőt, saját közvetlen tapasztalatuk ugyancsak ez ellen hat, hisz gyermekük ragaszkodóbb, ha ritkábban látogatják. Ezzel szemben, ha a gondozásba vétel kezdetétől a szülő tudja, hogy gyermeke egy másik családba, nevelőszülőhöz kerül elhelyezésre, ez az információ azonnal elindíthat egy családpszichológiai folyamatot. Az a tény, hogy gyermekük egy másik család számára fontos lehet, új alaphelyzetet teremt. Míg a nevelőotthonba adott gyermektől úgy búcsúzik el, úgy távolodik el a szülő, hogy nem fél attól, hogy érzelmileg elveszítheti, a nevelőszülői családba engedett gyermek új kapcsolódási lehetőségei fenyegetőleg hatnak a vérszerinti szülőre, félhet a konkurens helyzettől. Nem odázható el a kérdés esetleg évekre, mennyire fontos számára a gyermek, mit tud kapcsolatuk életben tartásáért tenni. Nem teheti meg, hogy nem figyel rá.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Amennyiben a nevelőszülő kellő felkészültséggel rendelkezik, kiképzett szakember, amikor vállalja ezt a hivatást képes megnyugtatni a vérszerinti szülőt, és a gyermek pszichés egyensúlyának támogatására felhasználni figyelmének, odafordulásának pozitívumait A gondozásba vétel folyamatának egy részletére, egy számunkra kulcsfontosságú mozzanatára szeretnénk a figyelmet irányítani. Meggyőződésünk, hogy a gyermek biológiai családjából való kiemelésének és egy másik, számára új szervezeti egységbe vagy családi rendszerbe való átültetésének – szinte átzsilipelésének – részletei igen lényegesek a vérszerinti család belső dinamikájának és gyermekkel való kapcsolati igény megőrzésének alakulásában. Itt dől el, hogy kezdődhet-e párbeszéd a biológiai család és a gyermeket befogadó új közösség között. Meggyőződésünket, hogy milyen fontos a vérszerinti családot partnernek tekinteni, átmeneti időre nevelőszülőséget vállaló családokkal szerzett tapasztalataink alakították ki. Alapítványi keretek között saját nevelőszülői csoportot hoztunk létre a gyermek nevelőotthoni elhelyezésének megelőzésére. Csak azokat a megkereséseket fogadjuk, ahol egyértelmű az eredeti családba való visszatérés esélye. Készenléti csoportunk működése a GYIVI által fenntartott nevelőszülő rendszerhez viszonyítva több szempontból különbözik: – a vérszerinti szülő önkéntességére épül, ő kezdeményezi, ő kéri a szolgáltatást, személyesen megbízza a nevelőszülőt hogy meghatározott ideig helyettesítse őt gondozási és nevelési feladatainak ellátásában. – anyagilag hozzájárul a gyermek nevelésével, gondozásával együttjáró kiadásokhoz. Ennek mértékére és módozataira nincs szabályunk, mindig egyedileg alakul. – közvetlenül családból családba kerül a gyermek, átmeneti szálláshelyek és új személyek közbeiktatása nélkül. – a vérszerinti család készíti föl a gyermeket a változásra, annak elfogadására. A gyermek a saját hozzátartozójától közvetlenül kap magyarázatot az új családba költözés szükségességéről és ideiglenességéről, időtartamáról. – Ugyanez a családgondozó tartja a kapcsolatot mindkét családdal. Nála jelenik meg a vérszerinti szülő igénye, ő látogatja meg mindkét családot, kíséri át a gyermeket, közvetíti az információkat, szervezi a látogatásokat és segíti a gyermek megállapodás szerinti visszaköltözésének esélyeit. – mód nyílik arra, hogy a nevelőszülő közvetlenül a gyermek hozzátartozójától kapjon adatokat és támpontokat a gondozási, nevelési gyakorlathoz. Az eltelt 1/2 év alatt gyűjtött tapasztalatunk alapján a gyermek átadási — átvételi folyamat kommunikatív aspektusát egyre fontosabbnak tartjuk. Hányan és kik vesznek részt benne? Interakcióikra mi jellemző? Milyen tempóban, milyen lépésekben valósul meg az átköltözés? Ki készíti föl erre a gyermeket? Hogyan? stb. Mivel szolgáltatásunkat önként vehetik igénybe a krízishelyzetbe került szülők, az átadásátvétel körülményeit, részleteit előzetesen szóban kidolgozzuk, szerződést kötünk. Amennyiben ajánlatunk nem nyeri meg a szülő bizalmát, más megoldást keres gyermeke elhelyezésére. Tehát munkánk során módunk nyílik betekinteni a vérszerinti szülő életébe, értékrendjébe, a nevelőcsalád adottságaival és működésével szemben támasztott szempontjaiba. A nevelőcsalád és a vérszerinti család komplementer szerepének kidolgozása, a szülői feladatok átvállalásának köre, a látogatások alakulása stb. folyamatos pártbeszéd függvénye. A két család egymásra gyakorolt hatása az interakciók természetétől is függ.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Több alkalommal előfordult, hogy magatartási panaszok miatt terápiás kezelés alatt álló gyermeket pszichológusa ajánlotta hozzánk. A szülő annyira elviselhetetlennek érezte a gyermek viselkedését, hogy a nevelőotthoni elhelyezés lehetőségét is felvetette a kezelő szakembernek. A kolléganő az intézet helyett inkább átmeneti nevelőcsaládnál való elhelyezését ajánlotta. Ez az ötlet néhányszor már jó stratégiának bizonyult. Ugyanis amikor a szülők azt tapasztalták, hogy a nevelőcsalád nem vállalja fel a „megrendelt” kemény, szigorú bánásmódot, sőt várakozással fogadják az elviselhetetlennek tartott gyermeket, meglepődtek. Megtorpantak, és nem adták a gyermeket a nevelőcsaládba. Ettől kezdve megváltozott a gyermekről kialakított véleményük. Állami gondozásban lévő gyermekek pszichológiai vizsgálata során felvett anamnézisünkből egy példa: a 9 éves fiú jelenleg nevelőszülő mellett él. 3 éves korában került intézetbe szülei alkoholizáló életmódja miatt, akik nem, vagy alig látogatták. Hat éves volt, amikor nevelőapához helyezték. Ettől kezdődően egyre fontosabb lett saját szüleinek. A családgondozó segítségével azóta édesanyja több éve állandó munkaviszonnyal rendelkezik, felhagytak az alkoholfogyasztással, lakásuk rendezett. Kérelmezték gyermekük visszaadását. Az átadás-átvételi folyamat gördülékenységét azonban bizonyos tényezők akadályozzák a jelenlegi rendszerben. A kiemelés eldöntése és végrehajtása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, annak szakemberei végzik. Miután a gyermek kikerül családjából, ettől kezdve sorsának további alakulása egy másik intézmény-egységben folytatódik, az ún. gyermekvédelmi rendszerben, azaz GYIVIK-ben, ahol más struktúra, más költségvetés, új emberek fogadják. Amikor a gyermek saját családjából kikerül nevelőotthonba vagy nevelőcsaládba, tehát a gyermek is és vérszerinti szülei is a legérzékenyebb szakaszát élik a folyamatnak, ezzel egyidőben a vérszerinti szülőnek új szervezeti egységgel, új emberekkel, új működési stílussal elölről kell kezdenie a kapcsolatot Ha pl. az önkormányzattal közösen valamilyen szintig eljutottak a gyermek visszaútjának tervezésében, ez most megszakad. Új emberekkel, új helyen, más szempontok alapján kezdheti elölről. Ez a struktúra magában hordozza a gyermek eredeti családjába való visszajutásának nehezítését. A készülő új Családvédelmi Törvény megoldást hozhat ezekre az anomáliákra. Reméljük, hogy az eddigi gyakorlat szerinti jogi döntések kemény, racionális túlsúlya a jövőben csökkenni fog. Biztató, hogy már most is találkozhatunk néhány pozitív kezdeményezéssel, ami a szemlélet kedvező irányú változását jelzi. A Fővárosi GYIVI-ben pl. a múlt év végén tartott szervezetfejlesztésen született döntés alapján bevezettették, hogy szakértői csoport, team dönt a gyermek gondozási helyének megváltoztatásáról. Nevelőszülőhöz helyezés esetén például, meghívhatják a vérszerinti szülőt is. Az eltelt rövid idő alatt több esetben beigazolódott, hogy a teammunka hozzásegíti a vérszerinti szülőt látásmódjának megváltozására. Az egyik XXII. kerületi családhoz kerülő kislány édesanyja is részt vett például a teamben. Első hallásra, a puszta tény, hogy a nevelőotthonból nevelőszülőhöz kerülhet gyermeke, spontán tiltakozást váltott ki belőle. A nevelőanyával való találkozás és beszélgetés után együttműködési készsége javult Előítélete ellenére önmagától felismerte az új helyzet előnyét. Ugyanis mind a két család ugyanabban a kerületben lakik, tehát földrajzilag közelebb kerül gyermekéhez, és gyakrabban találkozhatnak. Igen fontos, hogy a nevelőszülő személyes megnyilvánulása alapján nem érezte ennek akadályoztatását.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Önmagában az a tény, hogy létezik egy befogadó család, aki családtagnak tekinti az ő gyermekét, lehetőséget nyújt a vérszerinti szülő és gyermeke közötti kapcsolat mérlegelésére, újraértékelésére, kimozdítja a holtpontról a kérdés rendezését, sőt bizonyos esetekben arra is mód nyílik, hogy a nevelőcsalád gyakorlati munkája indítson el valamilyen változást a gyermek biológiai családjában. Mindezek alapján nem szorul magyarázatra, hogy a nevelőszülői hivatásra való felkészítés és kiválasztás milyen felelősséggel jár. A nevelőszülőnek tudnia kell, hogy a saját gyermek nevelése és más gyermekének nevelése közötti különbségek fokozatai milyen széles skálán mozognak és szerepe, funkciója mennyire összetett. Közvetve az is érzékelhető, hogy a nevelőcsaládok pszichés egyensúlya milyen érzékeny, és szupervíziójuk mennyire igényes szakmai fölkészültséget feltételez. Révész Piroska Heim Pál Kórház Mentálhigiéniai Osztály

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Szabadidő A társasjáték fontosságáról A Kapcsolat Ügyeleten, ahol egymástól elszakadt szülőt és gyermeket hozunk össze újra, kiemelt, nélkülözhetetlen szerepe van a játékoknak, főleg a társasjátékoknak. Hányszor segített már olyan nehéz helyzetekben, amikor a gyerek és a szülő között megszűnt már a beszélő viszony. A társasjáték szemtől szemben helyzete nagyon hasonlít a beszélgetéshez, a játékban sok minden közölhető a másikkal, miközben azonban egy szót sem szólunk egymáshoz. Játék közben meg lehet érezni, hogy a másik szeret-e, gyűlöl-e, fél-e, vagy éppen közömbös-e irántam. A játékban ki lehet fejezni az agressziót, az együttérzést, lehet kapcsolatot kezdeményezni, azt elfogadni, vagy elutasítani. A játékban lehet a másiknak örömet szerezni, vagy éppen megbántani, vagyis csaknem minden fontos dolgot közölni lehet, akárcsak beszéddel. A tekintet, a testtartás, a mozdulatok visszafogottsága vagy éppen hevessége, a játékszabályok betartása, vagy kijátszása mind-mind olyan közlés, üzenet, amelyet venni kell csak, és értjük a másik szándékát. Ha a szülő veszi ezeket az üzeneteket, és megfelelően reagál rájuk, játszás közben anélkül hogy beszélgetnének, új minőségi szintre emelheti gyermekével való kapcsolatát. A helyzet azonban fordítva is igaz. Aki sohasem játszik gyermekével, elveszítheti vele kapcsolatát. Tudom, nincs idő rá, mindenki hajt – éppen őértük –, a gyerekeknek is meg kell érteniük, hogy ma ilyen világban élünk. De nem azért élünk így, mert sajnáljuk az időt a játékra? Az sem helyes, ha magunktól sajnáljuk, de a gyerekünktől... Márpedig a közös játék összetart, jót tesz a kapcsolatoknak. A jó kapcsolat pedig a sikeres nevelés alapja. A felnőttet is pihenteti, újból feltölti energiával, ha kellően beleéli magát a játékba. Persze ez nem mindenkinek sikerül, ezt is tanulni kell néha. A jó társasjáték olcsó, szabályai rövidek és könnyen érhetők, a játékidő nem túl hosszú. Ezen kívül alkalmas arra, hogy a kapcsolatteremtéshez, a közösségi beilleszkedéshez szükséges képességeket fejlessze (együttműködés és verseny a másikkal, kockázatvállalás és küzdőszellem, a másik ember gondolkodásmódjának a megértése, várható viselkedésének kiszámítása stb.) A legfontosabb azonban, hogy feszültségoldó örömforrás legyen a játékban résztvevőknek. Jónak tartom például, ha a játék lehetőséget ad a gyermekben lévő agresszív késztetések személyről tárgyra irányítására, a valóság helyett a játékban való levezetésére. Ezért ajánlani tudom azokat a társasjátékokat, amelyekben ütközni, csatázni, harcolni lehet, de mindezt bábukkal, korongokkal, golyókkal teszik, kis térben, asztalon vagy a szőnyegen. A játékszabályok betartása közvetlen kapcsolatban van az életben (iskolában, utcán, játszótéren) érvényben lévő szabályok betartásával. A jó társasjáték többek között ezért is fontos. Gyakran olvashatjuk, hogy a gyerekek leszoktak a társasjátékokról, hogy inkább TV előtt ülnek, számítógépes, vagy logikai játékokkal játszanak, mintha nem lenne igényük a társasjátékokra. Én nem ezt tapasztalom. Ha lehetőségük van rá, ha van felnőtt, aki hajlandó velük leülni, kiderül, hogy ki vannak éhezve rá. A jó társasjátékot újra és újrajátszani akarják. De van-e jó társasjáték elfogadható áron? A játékboltok tele vannak díszes dobozokba csomagolt, lefóliázott, drága, külföldi játékokkal. Vajon megérik-e az árukat? Néha vannak

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

mellettük igen szerény kivitelű olcsóbb hazaiak is, de szinte mindegyik egyforma – kívül, belül. Kevés az új élményt adó. Egyáltalán jut-e pénz játékra a mai magyar családokban? Az augusztus végi Vajdahunyad várbeli játékvásáron azt tapasztaltam, hogy egy fillér sincs. A gyerekek 99 %-a üres kézzel távozott. A szülők még a 200 forintos, kipróbált, jónak talált játékot sem tudták megvenni szomorú gyermekeiknek. A játékvásár így játék peep show-vá süllyedt. Jó ez nekünk, ha 25 % ÁFA terheli a játékokat? Nem kellene a létminimum-számításoknál azt is figyelembe venni, hogy az emberi lét minimumához az is hozzátartozik, hogy gyerekkorában legalább egyszer egy évben játékot, vagy mesekönyvet kapjon? Milyen kár, hogy a gyereknek nem nő jó meleg szőrbundája, akkor nemcsak a szellemi fejlődésére szánt összegeket, hanem a ruházkodás költségeit is megspórolhatnánk rajta. De tegyük fel, mégiscsak betér a szülő a játékboltba. Honnan tudja, hogy melyik a jó játék? Évek óta mondogatom, de nem akad vállalkozó, aki létesítene egy alapítványt a „Jó játék” embléma bevezetésére. Ez a Kiváló Áruk Fórumához hasonlóan tájékoztatná a vásárlókat, a kereskedőket, de a gyártókat és a feltalálókat is, melyek azok a játékok, amelyeket gyermekpszichológusok játszószobai megfigyeléseik alapján jónak tartanak. Ha Alapítványunknak lenne rá pénze, ezt a munkát felvállalnánk. Egyszülős Klubunk gyermekcsoportja, vagy a Kapcsolat Ügyeletünk játszószobája erre alkalmas lenne. A munkában résztvevő pszichológusok és pedagógusok szívesen vállalnák a feladatot. És a Nevelési Tanácsadóban dolgozó kollégák is valószínűleg szívügyüknek tekintenék. Vajon hányan látják az illetékesek közül az összefüggést a jó játék nélkül felnőtt gyermekek és a deviánssá vált felnőttek között? Kardos Ferenc gyermekpszichológus, a Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnöke

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Műhely Az értelmi fogyatékosok egészségnevelésének kezdetei Amíg Fodor József, orvos, a közegészségtan első egyetemi tanára és lelkes alkotógárdája rendkívüli energiával fáradozott az ifjúság egészséges életmódra nevelésén, addig a feledés homályába merült a tanulóifjúság egy rétege, az értelmi fogyatékosok népes csoportja. Frim Jakab, tanár orvos volt az első, aki Magyarországon szót emelt az érdekükben „A hülyeség és hülyeintézetek különös tekintettel Magyarország hülyéire” című kiadványában, amely 1884ben jelent meg Budapesten. Frim hamar felismerte azt a veszélyt, amelyet az 1868 XXXVIII. t. 3. paragrafusa jelentett, ugyanis ez a rendelkezés kizárta az értelmi fogyatékosokat a népiskolákból, ahol idáig megtűrték őket és számukra ez is több volt a semminél; a népiskolai törvény megfosztotta őket még ettől a lehetőségtől is. Frim 1875-ben intézetet hozott létre Rákospalotán számukra és 35-40 fővel megkezdte foglalkoztatásukat. Az említett könyv bevezető része a Segélyszózat nevet kapta, amelyben keményen ostorozta az egyházakat tétlen szemlélődésükért, mivel nem karolták föl ezeket az elesett gyermekeket; az állami vezetést nagyfokú elmarasztalásban részesíti, mert semminemű áldozatot nem volt hajlandó hozni megsegítésükre. A kemény hangvétel teljesen jogos volt a szerző részéről, hiszen pl. Franciaországban 1828-ban már megkezdte működését a Párizs melletti Vicetrében dr. Ferrus Voisin francia orvos vezetésével az első iskola. Ehhez képest fél évszázados lemaradással indult be a Frim-intézet. Frim nevelési programjában nagy hangsúlyt fektetett az értelmi fogyatékosok egészséges életmódra nevelésére, egészségük fenntartására és edzettségük fokozására. Az említett műben kiemeli a friss, tiszta levegőn való tartózkodás fontosságát, aminek hatására a tapasztalat szerint elevenebbek és vígabbak lesznek. Nem javasolja a nagyobb melegben való hosszas tartózkodást, mivel az álmosító hatással van rájuk; megállapítja, hogy hidegtűrésük is alacsony szintű. Az elmondottakkal kapcsolatban mai fogalmaink szerint azt mondhatjuk, hogy az értelmi fogyatékosok szervezetének hő-háztartása gyengébb az épeknél, és ezt nevelésük-gondozásuk során figyelembe kell venni. A szerző ráirányítja a figyelmet az optimális szintű mozgásokra az elnyúlt, gyenge izmok erősítése céljából. Nagy jelentőséget tulajdonít a gyógytornának a testalkati deformitások szakszerű korrekciója érdekében; értelmi fogyatékos gyermekeink gyógytornáztatása sajnos még napjainkban sem megoldott. A gyakori fürdőknek nemcsak higiéniai jelentőséget tulajdonít, hanem hatásos eszköznek tartja az idegrendszer megerősítésére. Frim elévülhetetlen érdeme, hogy Magyarországon az állami és egyházi intézkedéseket megelőzve, elsőként karolta fel az értelmi fogyatékos gyermekek ügyét. Minden nehézséggel szemben szembenézve, időt és pénzt nem sajnálva fáradhatatlanul munkálkodott korának megvetettjeiért. Sajnos azt kell mondanom, hogy értelmi fogyatékos gyermekeink nevelése és ezen belül az egészséges életmódra nevelés nem felel meg a kor kívánalmainak, „Frim Jakabokra” lenne szükség ma is. Ugyancsak foglalkozik az értelmi fogyatékosok egészségnevelésével Frim méltó utódja, Szenes Adolf szegedi pedagógus is. 1895-ben Pécsett jelent meg írása „A hülyék és azok

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

nevelése” címmel. A szerző is kiemeli azt a tényt, hogy a megelőző korokban az egyházak ugyan irgalmassággal vették körül az értelmi fogyatékosokat, de képzésükre nem gondoltak. Szenes Adolf fontosnak tartotta a torna tanítását és kiemelte annak komplex hatását: „A tornatanításnak kettős célja van, általa nemcsak a testi fejlődést és az edzést mozdítjuk elő, de az illemet, a tetszetős alakot, a könnyű mozgékonyságot is fejlesztjük”. Már előkészítő osztályosok számára is előírt játékos gyakorlatokat hangsúlyozva, hogy az egyéni eltéréseket figyelembe kell venni. A szerző szerint ezeknek a foglalkozásoknak nagy előnyük, hogy fejlesztik a gyermekek figyelmét, rendre és pontosságra szoktatnak, valamint elősegítik az engedelmesség kialakulását. Érdemes megfontolnunk a hallottakat; súlyosan vétünk a fogyatékos gyermek ellen, ha túlzott féltésből, vagy hozzá nem értésből tétlenségre kárhoztatjuk ahelyett, hogy mozgásos feladatokkal nemcsak fizikumát, hanem pszichikumát is fejlesztenénk. Szenes beszámol dr. Köhler Arnold szászországi orvos sikereiről, aki szászországi Hubertusburgban levő állami működtetésű intézetben tevékenykedett a doktor külön, egyénileg foglalkozott ezekkel a gyermekekkel, akik helyváltoztató mozgásra alig voltak képesek. A speciális foglalkozást először passzív tornával kezdte, majd egy idő eltelte után önállóan is képesek lettek mozgatni végtagjaikat és testtartásuk is láthatóan szebb lett. Mindezt annak illusztrálására írom, hogy a legreménytelenebb helyzetben sem szabad elcsüggednünk, mert a szakszerű és kitartó munka sokszor csodákra képes. A szerző a sétáknak és kirándulásoknak is felismerte egészségmegőrző hatását; a mozgás a testi nevelésre jótékony hatással van, ezen kívül örömet szerez a gyermekeknek, miközben tágul a látókörük. Ajánlja a séta közbeni pihenőket, mivel a gyermekeknek monotónia tűrése alacsonyfokú. Lényegesnek tartja, hogy mindig legyen kitűzött célja a sétának, ami megfelelő motiváló erővel bír a gyermekek számára. Mozgásuk miatt ne zárjuk be gyermekeinket a négy fal közé, ami a szülők szégyenérzete következtében gyakran megtörténik. Amikor az értelmi fogyatékosokért tett egészségnevelési törekvések kezdeti lépéseiről emlékezem, nem titkolhatom el a jelenlegi állapotok miatti keserűségemet. Az utóbbi 200 évben mindössze három alkalommal tárgyalta a Parlament a fogyatékosság ügyét: először 1790-ben Pozsonyban, majd 1863-ban, és legutóbb 1988-ban, Budapesten. Azt hiszem, ezek a tények önmagukért beszélnek; a gyökerek messzire nyúlnak. Amikor 1868-ban a népiskola kizárta őket a közoktatásból és további sorsukról nem rendelkezett, akkor a nyugati országokban már állami intézkedések történtek oktatásuk érdekében, mint például a szászországi Hubertusburgban 1846-ban iskola létesült számukra. Az elemi oktatáson kívül asztalosságra, lakatosságra, kosárfonásra és szövésre is megtanították őket; az utógondozásukról is megfelelően gondoskodtak. Az igazgató a végzetteket évente többször is meglátogatta (állami útiköltségen), és a növendékek munkáiból nyert pénzösszeggel a végzetteket támogatták. A szász kormány népiskolai törvényének 4. paragrafusa rendelkezett róluk; ezzel szemben Magyarországon az állami oktatási rendszer a századforduló táján kezdett foglalkozni velük. Ami a jelenlegi utógondozást és a teljes értékű emberi életre való felkészítést illeti, arról csak tömören annyit mondhatok, hogy Szászország már 1846-ban megelőzte a XX. század végi Magyarországot. Befejezésül idézem az NSZK egykori szövetségi elnökének, Gustav Heinemann-nak 1970-es karácsonyi üdvözletének néhány gondolatát: „Az a társadalom, amelyik az idős embereket és bármilyen fogyatékossággal bíró embereket nem tekinti saját maga természetes részének, és nem foglalkozik velük ilyen módon, maga mondja ki magáról az ítéletet A mi, alapjában véve teljesítményre és versenyre épülő társadalmunkban csak akkor folynak

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

rendben a dolgok, ha a fogyatékos embereknek teljes figyelmet, teljes közösséget és a legmagasabb szintű beilleszkedést biztosítjuk.” Reméljük, hogy egyszer már hazánkban is rendben folynak majd a dolgok, és fogyatékos gyermekeink megkapják a lehetőséget a legmagasabb szintű beilleszkedéshez. Petrin László Komáromi Gyermekváros

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Műhely Barlangrajz Egy rendező balsejtelmei tervezett filmjének várható sorsáról 4. rész Telik-múlik az idő, és egyre növekvő szorongással gondolok Gyurira, aki bizonyára most is ott ül abban a nyomorúságos második emeleti lakásban, bezárva négy fal közé, s jobb híján reménykedik, vagy ahogy ő mondta, ábrándozik. De miről ábrándozhat egy húszéves fiú, akit az a végzetes késszúrás egész hátralevő életére tolókocsihoz láncolt? Legutóbb Gyuri bizakodva beszélt: – Most így még nagyon rohadt, de ha megkapom azt a földszinti lakást, amit ígértek, ami folyamatban van, akkor minden másként lesz! Be lett adva egy ilyen kérvény nekem. Ezt először a nevelőotthon intézte, de most már a Szeta intézi, mert már ott van a volt intézeti nevelőm, a Morvay Bea, ő ígérte... Ez direkt egy olyan másfél szobás... vagy kétszobás, nem tudom, földszinti lakás, fürdőszoba, minden, de az úgy lenne kialakítva direkt, hogy tudjak benne közlekedni... meg mindenféle segédeszközökkel ellátva. A fürdőszobában kapaszkodó, a vécében is... még az ágy fölött esetleg... akkor ott lenne egy helyem, ahol nyugodtan tudnék írni is. Mert arra gondoltam, írok egy könyvet az életemről, arról, hogy mi történt... – Könyvet, füzetet vesz elő. – Mert itt van, most olvastam ezt a Jonit, ezt a Joni Eareckson írta magáról. Egy lányról szól, aki fejest ugrott a tóba, és nagyon kicsi volt a víz, de hát ő nem tudta... És ő meg nyaktól lefele megbénult. A szájával ír, azzal rajzol, azzal fest. A festményeit eladták, többszörös milliomos lett, és leírta az életét ő is. Megjelent két könyve, vagy három... – Talán már el is kezdted az írást ebben a füzetben? – Nem, még csak néhány gondolatot... – Felolvasnád? – „Az embert meg lehet ölni, de legyőzni soha. Hemmingway” Ez még nem az enyém, azok most jönnek... „Nemsokára el jő az idő, s nemsokára vége az egymást öldöklő viharnak. L. Kiss György”... így alakítottam át a nevemet, így érdekesebb... írói névnek... – Igen, határozottan. – „Soha ne úgy emlékezz, hogy a rosszat jegyezd. L. Kiss György”... „Megszületünk, szenvedünk, örülünk, meghalunk! Hiszen csak egy földi halandó vagy a sok közül. L. Kiss György.” – Becsukja a vonalas füzetet. – Ennyi... egyelőre. – Folytasd tovább, időtöltésnek sem utolsó. – Az én legkedvesebb időtöltésem az ábrándozás. Elég sokszor szoktam, naponta többször is. Van, amikor kiülök a folyosón a napra, és akkor így teljesen elvagyok magammal, és mindig úgy szólnak rám, mert ilyenkor valahol egészen máshol járok... Miért kellett? Olyan jól elvoltam... Mostanában sokat gondolok arra, hogyha elkezdődik a forgatás, éppolyan jó lesz, mint tíz évvel ezelőtt.. És azt képzelem, hogy megvan már a direkt nekem

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

kialakított földszinti lakásom... Meg az autóm, és megyek ide-oda, fel a hegyekbe, vagy egy szép kis tó mellé, a családdal, a szüleimmel... – Megszerezzük neked azt a Hycomatot! Ha másként nem, a gázsidból vehetsz majd egy használtat. Elérzékenyül. – Akkor most már tudom, hogy mért volt érdemes életben maradnom. Mert volt egy időszak, amikor annyira elkeseredtem, hogy megpróbáltam egy szép fejest ugrani innen az emeletről. Szerencsére, hál istennek megakadályozták. – Jól tették. Az ember, amíg él, remél. – Igen, de én azon is töprengek, hogy így minek élni? Azért, hogy állandóan szenvedjek? Mert én kiskorom óta szenvedek. Ott vannak a nevelőotthonok, a szüleim eldobtak, ha úgy vesszük. Mert ha az öreg akkor nem ivott volna, és szerez egy normális lakást, akkor kijöhettem volna, és nem történik meg ez... A legszebb ábrándozásom az, hogy megoperáltak, minden sikerült, újra tudok mozogni, úszni, szaladgálni, mint azelőtt, ez a leggyönyörűbb!... De hát nekem öt éven belül kellene ez a műtét! Mert azután már kezdenek elsorvadni az izmok meg az idegek ebben a részben, ami nem mozog, és amit nem érzek, hideget, meleget, tűszúrást, semmit sem... Szóval, egy ilyen műtét lenne az igazi... Addig is jó volna minél előbb megkapni a lakást, örülni a Hycomat-nak. Mert a múlthoz nincs hozzászólás, ahhoz hozzátenni nem tudunk, a jelenhez sem, a jövő meg... valahogy csak lesz... Októberre már bizonyossá válik, hogy az őszi forgatás-kezdésre, melyet az osztályvezető ígért, abban az évben már nem kerülhet sor. Rövidesen azt is megtudom, nem tőle, hanem a titkárnőjétől, hogy filmünket még a következő évi tervéből is kihagyta. Gyurinak megígértem, hogy tájékoztatom a fejleményekről, tehát fel kell hívnom. Emeletszomszédjuknál, Eta néninél keresem, aki csak átszól neki az ajtóból, s egy percen belül már hallom is a fiú izgatott hangját a kagylóból: – Tessék, én vagyok! – Ne örülj, rossz hírt mondok. Nem kezdhetjük el a forgatást, a jövő évi tervben sincs benne. Az osztályvezetőnek csak nyolc hasonló műfajú filmre van pénze, és úgy látszik, mindegyik jobbnak ígérkezik, mint a mienk. – Akkor most mit csinálunk? – Tovább kell házalni, ajánlgatni mindenkinek, talán akad valaki, aki pénzt ad rá. Vagy feladjuk, és összehozlak valamelyik sztár-riporterrel, ezt a lehetőséget már a kezdet kezdetén ajánlottam neked... – Nem, nem! Ha már vártam egy évet, várhatok még egyet... kettőt... – Ha így gondolod... Nálad van valami újság? Elkezdted már az írást? – Még nem nagyon, most mással vagyok elfoglalva. Szeretnék magamnak egy trafikot. Állítólag mozgássérültek kérhetnek, ők előnyben vannak. Ott el tudnék dolgozgatni. – És a lakásügyed? – Nem tudok újat, nem történt azóta semmi. – Ha valami történik, rögtön szólj nekem. Vagy ha úgy gondolod, hogy bármiben segíthetek, hívj fel bármikor. Én legközelebb csak akkor zavarlak, hajó hírt tudok mondani neked.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

A televízió két programigazgatója közül az egyiknél szerencsét próbálok. A téma tetszik neki, de az idén már nincs lehetőség, csak jövőre, adjak szinopszist. Két-három hét múlva sikerül újra bejutnom hozzá. Két újjal felemeli íróasztaláról a szinopszist, majd visszaejti. – Ez egy szép, szomorú történet. De amikor ilyen problémák vannak, mint az egyre növekvő munkanélküliség, akkor sajnos nekem erre nincs pénzem. – Olyan határozottan mondtad, hogy jövőre... Jóindulatúan mosolyog: – Hány filmet, tévéjátékot csináltál eddig? Százhúszat, százharmincat? – Százon alul... – És még nem szoktad meg, hogy ami tegnap úgy volt, az mára másként van? – Azt hittem, hogy egy programigazgatónak ilyen filmekre van pénze. – Én is azt hittem, mert akkor még nem tudtam, mennyiből kell gazdálkodnom. De most már tudom, hogy ilyen filmekre nincs pénzem. Sajnálom. Eredmény nélkül múlik el egy újabb év, majd a következőben döbbenetes hír jut el hozzám: állami gondozottakról szóló, Tessék engem elrabolni című filmemnek egy másik gyerekszereplője, P. Karcsi gyilkosságot követett el, agyonverte azt az embert, aki pár nappal azelőtt befogadta őt, otthont adott neki! Nézem a régi filmben Karcsit: ártatlan arc, tágra nyílt szem, törékeny alkat – hogyan válhatott ez a gyerek gyilkossá, hiszen gyűlölte az erőszakot?! Háromévesen jutott árvaságra, állami gondozásba, s tízéves korára már annyi verést kapott, hogy volt oka meggyűlölnie. A forgatáskor egyszer nem is állhatott gép elé, annyira elcsúfították ököllel az arcát – Verekedtél? – kérdeztem tőle, de ő a fejét rázta: – Én nem szeretek verekedni. Egy nagyobb fiú verte meg, szórakozásból. Aki irtózik az erőszaktól, az nem gyilkolhatott jószántából! De mi kényszerítette erre? A bonyolult lelkű fiú 18 éves korára még nem érett meg az önállóságra, s hiába erőlködött, képtelen volt a „kinti” életre, egyre jobban rákapott az ivásra. Valahogy elvetődött Vácra, ott ácsorgott az ABC előtt éhesen, elcsigázva. Egy éjjeliőr felesége hazavitte, enni adott neki, a férje meg úgy döntött, hogy befogadják, legyen társa hasonló korú vak fiúknak, nekik meg majd támaszuk öregségükre. Karcsi végre otthonra talált de a boldogság csak két hétig tartott, mindennek vége szakadt egy szerencsétlen éjszakán az éjjeliőr bódéjában. Miért, mi történhetett? És mi történt filmem többi állami gondozott gyerekszereplőjével? Gyuri áldozat lett, Karcsi gyilkos – és a többiek, akikről nem tudok? Érdemes lenne kamerával nyomon követni sorsuk alakulását, hogy megtudjuk, mire jutottak, miután kikerültek az intézetekből. Mindenekelőtt keressük meg a lányokat, nekik lehetett a legnehezebb, mindhárman nagyon korán vesztették el a szüleiket. Mónika és Zsuzsa a fóti gyermekváros lakója lett, Margit akkor még nem került intézetbe, de a körülményeket tekintve azóta ez is megtörténhetett A vértesboglári kislány anyját a férje féltékenységből megölte, aztán magával is végzett, egyetlen gyermeküket a nagymama vette magához, de ő már akkor is hatvanon felüli megviselt öregasszony volt Ezután vegyük sorra a hátrányos helyzetű cigánygyerekeket. Közülük kettőt Foton válogattam ki annak idején, két különböző személyiség, egymástól elütő típus. Sanyi minden hájjal megkent dörzsölt kis vagány, rossz, mint az égedelem, Attila szolid, igyekvő, engedelmes jófiú, nevelők kedvence. Antira a komáromi intézetben akadtam rá, a bőrszíne miatt mindenki csak Mogyorónak hívta. Kiemelkedően értelmes, tehetséges, versmondó versenyek győztese, benne volt a legnagyobb becsvágy, a legtöbb ambíció. A forgatás előtt karácsonykor hazament, de csak egy napig buta családja körében az ünnepet, másnap 22

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

visszament az intézetbe. És nem elsősorban azért, mert naphosszat zsíroskenyérrel traktálták, elszokott már attól a környezettől. A végére hagyom Zolit, ezt a kedves, érzékeny lelkű fiút, régi filmem főszereplőjét. Születésekor anyja a kórházban hagyja, innen kerül Fórra. Életének első nagy eseménye ez a filmfőszerep, amelyben eljátszhatja a saját sorsát, olyan tehetséggel és akkora sikerrel, hogy oroszlánrésze van a film nemzetközi elismerésében is, a fesztivál-fődíjban. Hirtelen mások is „felfedezik”, s újabb nagy szerepek következnek tévé- és mozifilmekben, ez idő tájt ő a legtöbbet foglalkoztatott magyar gyerekszínész, de ettől nem szédül meg, mindvégig ragaszkodik civilségéhez. Közben az élet utánozza a filmet, mert a valóságban is örökbe fogadják, családba kerül. Befejezi az iskolát, szakmát tanul, de nem tudja megszeretni a villanyszerelést, fél is az áramtól, inkább eladóként dolgozik. Találkozik a Nagy Szerelemmel, a nővér-tanuló Brigittával, kölcsönösen erős a vonzalom, és nagyon komoly a szándék. Odaköltözik hozzájuk, s kéri soron kívüli behívását katonának, hogy utána mielőbb elvehesse a lányt. Rossz kezekbe kerül, brutális szakaszparancsnoka pár hónap alatt kikészíti az érzékeny fiút: idegösszeomlás, kórház, leszerelés. A lány segítségével lassan kiheveri ezt a traumát, amikor újabb sérülés éri: szerelme, Brigitta nővér beleszeret egyik betegébe, s minden teketória nélkül kirúgja Zolit. Majdnem belepusztul szegény, s csak nagy nehezen tud talpra állni újra. Lakást szerez, színes tévét, videót, használt autót, s igaz ugyan, hogy ebben a volt após-jelölt is segíti, és a lakás csupán egyetlen szoba, de mindez a sajátja, önállóan és függetlenül. Jelenleg Újpesten egy kis magán ABC-ben dolgozik, tűrhetően keres, és nem fél a jövőtől. Így született ennek a sorozatnak a terve, az élet adta az ötletet. Újult bizakodással házalok tovább, azt remélve, hogy a sorozat első részeként a Gyuriról szóló filmre is hamarabb találok megrendelőt A film sorsa kedvezően alakul, mert a programigazgatókat felváltó intendánsok egyikének tetszik az ötlet, szinopszist kér az öt részes sorozatból, s pár hónap alatt megérik a döntés: egyelőre csak a sorozat első darabját rendelik meg, némi pénzt adva az előkészítéséhez. Ez azt jelenti, hogy 1992 decemberében, két év szünet után végre újra hívhatom Gyurit, mert most már jó hírt tudok mondani, amitől boldogabb lesz a karácsonya! Rögtön telefonálok is, de most nem a kedves idős hölgy veszi fel a kagylót – Elnézést a zavarásért, Kiss Gyurival szeretnék beszélni, a televízióból keresem, hogy... Fiatal férfihang vág közbe elutasítóan: – Ők egy emelettel följebb laknak. Mindig zavarba ejt, ha szemtelenül a képembe hazudnak, keresgélem a szavakat: – Bocsánat, de... hogy mondjam... én már beszéltem itt vele... A kedves Eta néni csak átszólt neki az ajtóból, és feljogosított arra, hogy mindig hívhatom. És most ez nagyon fontos... – Egy pillanat, hát nem egy tolókocsis fiúról beszélünk? – De igen. – De ő már nem lakik itt… – Elköltözött? – tör ki belőlem az öröm. – Hát mégiscsak megkapta azt az új lakást? – Nem, hanem meghalt – közli tárgyilagosan. Arcomra fagy az öröm. – Meghalt?! – Igen, még tavaly nyáron. Csak nagy szünet után tudok megszólalni, a hangom rekedt: – Elnézést...

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

– Lehet, hogy öngyilkos lett! – mondja a feleségem az első döbbenet után. – Egyszer már megkísérelte. – Nem tudok szabadulni attól a rettenetes érzéstől, hogy én is felelős vagyok a haláláért! Múltak az évek, és nem jelentkeztem! De hát ez az átkozott televízió húzta-halasztotta, három és fél év kellett, hogy eljussunk idáig! – Sajnos, későn... – Igen, Hycomatot már nem szerezhetek neki, a filmet mégis megcsinálom, ha hagyják. De már nem barlangrajz lesz, hanem rekviem egy kedves állami gondozott kisfiúért. Most még inkább meg kell csinálnom, hogy kiderüljön, miért kellett meghalnia ennek a szegény gyereknek! Szorongva állok meg Gyuriék ajtaja előtt. Kopogok, és benyitok a konyhába. A szobaajtó sarkig tárva, odabent gubbaszt némán, magába süppedten a házaspár. Az asszony a megszokott sámliján, torzonborz, borostás férje a vetetlen ágy sarkán, elnyűtt pizsamában. Rám néznek, de a szemükben nem látszik, hogy észrevettek volna. Két év alatt húszat öregedtek. Egy lepusztult lakásban két emberi roncs. – Nem zavarok? – Nem, tessék leülni, ott van hely – mutat az asszony az ágyra, de én inkább szék után nézek. A konyhából behozok egy törött támlájú ülőkét, s leülök. – Miért nem értesítettek? – Nem tudtuk a címét. – A televízióba is küldhették volna. – Ja, igaz... – Mi történt? – Tüdőgyulladás. Abban a hónapban kétszer volt neki, és a második elvitte őtet. – Mikor? – Kilencvenegy augusztus tizenkettedikén, a Korányiban. Hármas belosztály húszas szoba, ott halt meg. Az ágy sarkán az apa felzokog, rekedten préselve ki torkából a hangot. Felesége megértően bólogat. – Szegény nem tud belenyugodni, hogy az egyetlen fia, aki törődött velünk, meghalt. Az apa újra felzokog, folyik a könnye. – Akkornap is bent voltam nála, tizenkettedikén. Hétfői nap volt, akkor már meg volt a bal karja bénulva teljesen, úgyhogy nem bírta emelni, akkornap bénult meg. Lecsukta a szemét, anyus, mondta, holnap hozzál be citromlevet meg cukrot, szeretnék limonádét inni... Jól van, kisfiam, megvettem neki... Másnap négykor már a kezemben volt a csomag, hogy viszem be neki, amikor szólt a szomszédasszonyom, hogy Irénke, a postás most dobott be egy táviratot, mert ő az ablakából pont lelát a kapualjba, aszongya, nézze már meg Irénke, nem-e a Gyurival van valami. Lemegyek, olvasom, hogy Kiss György Lajos fiuk ma éjjel elhunyt... – A férje felzokog. – Visszajöttem, mert sírtam nagyon. A férjem kérdezi, anyu, mi van? – Újabb zokogás. – Én mondom, nézd meg, itt a fiad, meghalt... – Zokogás. – Azért bementem a kórházba, de akkor már nem volt ott, el volt víve minden... – Hosszú szünet, nehéz sóhaj: – Jaj!... Másnap a menyemmel mentünk be a cuccáért, de a kanala, villája, kése eltűnt, még a szappanát is ellopták... – Keserűen nevet. – Még a szappanát is! – Elérzékenyülve folytatja: – Azt mondják, szépen halt meg, nem szenvedett. Álmában érte őtet... Szegénykém, már csak csont és bőr volt És hátul a gerince, a dereka, a combja tele volt óriási mély sebekkel, amiket a felfekvéstől kapott... dekubituszokkal... 24

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

– A mozgássérültek intézetéből törődött valaki az egészségi állapotával? – Senki. – Pedig a határozatukban intenzív utógondozásról volt szó. – Kellett volna! De én láttam el őtet, amíg tudtam, lemostam, tisztába tettem behintőporoztam, én mindent... Én igyekeztem, de nekem fél vesém van kilencven augusztus tizenhét óta... Aztán novemberben a férjem is kórházba került három hónapra, a fél oldala lebénult, úgy tanították meg újra járni. Ekkortájt jöttek azok a sebek, amikor mink már nem tudtuk úgy ellátni őtet. – A körzeti orvosuk kezelte Gyurit? – A doktor Erős Katalin belgyógyász, nem sebész, nem őrá tartozik, azt mondta... A nővér nem jött ki, hogy bekötözze. Minden hónapban, ha úgy érezte magát, akkor minden héten sétaképpen bevittük őtet az öreggel, amíg bírta. Vagy kihívtuk a doktornőt, meg sokszor az ügyeletest, mert mindig éjjel lett rosszul, állandóan belázasodott... – Mitől? – Sebláz lehetett, hát mondom, hogy a csontjai kilátszottak neki, olyan mélyek voltak a sebek, kilenc nagy seb, dekubitusz. Az ügyeletes megnézte, hát ő nem tud mit csinálni, csak enyhíteni tudja a fájdalmát... – Mikor került a Korányiba? – Március...? A belosztályon volt kétszer... háromszor, és júniusban az elfekvőbe került, ott másfél-két hónapig... Akkor kiengedték hat napra, de ő nem akart visszamenni. Azt mondta, itthon akarok meghalni a családom közt. De egyre rosszabbul lett. Már nem evett, és mégis hasmenése volt! Akkor belázasodott, mikor fürdettük, és a katéter kiesett neki. Akkor azt mondta, anyu, vigyél vissza, ne lássad, hogy küszködök a halállal... – Irénke... szólíthatom így? – Persze, nyugodtan. – Én egy őszinte filmet szeretnék csinálni Gyuriról és a környezetéről. Ezért arra kérem, úgy mondjon el mindent, ahogy történt, aztán majd eldöntjük, mi kerüljön bele. – Ahogy történt, persze... De azért közben nekem is összezavarodnak ám a napok meg a hónapok... – Egy fémkazettából előveszi a sírról készült fényképet. – Ezt a sírkövet tavaly csináltattam a születésnapjára. Jó, hogy drága volt… – A temetést ki állta? – Az önkormányzat, a Szeta meg a Családsegítő fedezte az egészet. – És ez a sírkő? – nézek a fotóra.. – Ez tizenötezerbe került, és nem segített bele senki, de nem is akartam, a nyugdíjunkból fizettem ki háromszorra. És azért csináltattam, mert a temetésen megígértem a fiamnak, hogy egy év múlva sírkövet állítok... már úgy magamban... – Értem. – Tőle nem sajnáltam semmit. Mikor áprilisban kijött a belosztályról, azt mondták, vitamin- és fehérjedús étrend. Földiepret vettem, még akkor tíz deka kétszázhúsz forint volt... kiwit, retket, újhagymát, harminc-negyven forintos zöldpaprikát, mindent, amit eltetszik tudni képzelni! – Miből telt erre? – Nekünk nem telt volna ennyi mindenre, ha a Szetától Morvay Bea, a Családsegítőtől meg a Migács Tibi nem segít. Nevelője volt mind a kettő a Gyurinak, és ők sokat segítettek. A Bea szivacsot is vett neki, hogy a rekamén puhán aludjon, vadonatúj tolókocsit is hozott neki,

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

abban ücsörgött már legutóbb. A Tibi meg minden hónapban adott neki... kétezret, négyezret, mikor hogy. Most a nyolckerületben van, a Népszínház utcában... Férje nehezen erőlködi ki a szavakat: – A mozi mellett van... – Tavaly április óta... Mindig adott neki... A Gyurikám amilyen életkedvű, vidám volt, olyan vígkedélyű, emlékszik rá, ugye? – Igen. – Állandóan mosolygott, de már az utóbbi időben... Nagyot sóhajtva elhallgat, a kazettában keresgél valamit. – Amikor itt elváltunk azzal, hogy nemsokára forgatjuk a közös filmünket ragyogó hangulatban volt. – Nagyon örült neki, hogy így meglesz a kis Hycomatja. Kocsit akart szegénykém mindenáron, meg is volt neki az orvosi papírja, nem tudom, hogy Attila hová tehette, eddig itt volt a kazettában minden irata, itt van még az útlevele is neki... Úgy volt, hogy gyűjtünk pénzt neki, és akkor kimegy külföldre, Angliába, ahol megműtik. Írtunk egy papírt, ráragasztottuk a fényképét, azzal járt gyűjteni a férjem. Ami összejött, annak a felét a Gyuri bezárta ebbe a kazettába, a másik feléből kipótoltuk a megélhetést... Sajnos, mikor egy fillérünk se volt már, hozzá kellett nyúlni az ő pénzéhez is. Így aztán... – Elment az is. – Hát elment, elment élelemre. Az a kis nyugdíj... Akkor nekünk volt háromezer valamennyi nyugdíjunk, neki meg... Kétezer-kilencszázzal kezdte, aztán végül fölment neki négyezer-háromszázra, mielőtt meghalt, ennyit kapott... Elfogyott a nyugdíjunk, anyuci, van pénzed? – kérdezte. Nincs, kisfiam. Ott van, tudod, hol van, azt mondta. Ebben a kazettában tartotta mindig a pénzt, volt egy nagy bríftasnija, abba volt szépen belerakva sorba... – Gyuri nem emlegette a filmünket, hogy mi van vele? – Várta, hogy mikor lesz... – Cihelődős férjére néz – Na, húzd föl már azt a gatyát vagy mit! – Nem hozták még az ebédet? – érdeklődik az ember. – Még nem hallottam. – Ilyenkor hozzák? – Igen, fél egykor, egy idős bácsi. Leteszi az ajtónál az ételhordóval, az üresét elviszi. A Beáék intézték el az önkormányzattal. Én ingyen kapom, mert kevés a nyugdíjam. A férjemé ötven forinttal több, ő fizet ötszáz forintot. – Gyuri nem szidott engem, hogy miért nem jelentkezem? Irénke, mondja meg nyugodtan, meg tudnám érteni. – Nem, nem. Csak nagyon-nagyon bízott benne, hogy most meglesz a kocsija. De akart, de akart!... Vezetett ő különben, ültem is a kocsiban, amit vezetett. Még a Fodorszanatóriumban tanult vezetni, a Rehabilitációs Intézetben, már húsz órája le volt neki vezetve. – Gyuriról vannak fényképeik? Az asszony előveszi a negatívot. – Volna, volna, de csak ezen a tekercsen. Nem csinálnak róla nagyítást, merthogy ilyen keskeny. – Elviszem, megnézetem. – A kazettában kotorászva papírokat halászok ki. – És ezeket a kórházi papírokat is elvinném, meg egy-két levelet. És Gyuri füzetét is szeretném megnézni, amibe a gondolatait írta... Kint kopognak az ajtón. – Ki lehet az? – indul kifelé az asszony. Én a férjhez fordulok. 26

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

– Hová szokott járni gyűjteni? – A Váci utcába, presszókba. – És engedik? – Néha kiküldenek. Egyszer belém rúgott a pincér... Az asszony méltatlankodva jön vissza: – Most jönnek ebédpénzért, hetedikén, mikor megbeszéltem a főnökasszonnyal, hogy csak nyugdíj után! Hogy tudnék én ilyenkor?... Még kávéval se tudtam megkínálni magát. – Nem baj, úgysem kértem volna. Az ember szíven ütve ismétli meg: – Belém rúgott! Kintről zörgés hallatszik, az asszony örömmel siet kifelé. – Megjött az ebéd! Szedelődzködöm. – Nem zavarok tovább, holnap folytatjuk. Hozok kávét. – Köszönjük, az jó lesz. – Mi az ebéd? – érdeklődik a férj. – Zöldségleves, paradicsomos káposzta fasírttal és lekváros bukta. – Színes tévéjük van? – akad meg a szemem a készüléken. – Nem jó – legyint a férfi. – A Migács Tibitől kaptuk, elromlott, nem lehet megjavítani – tér vissza az asszony.–De volt egy gyönyörű színes tévénk, az én nevemen volt. Attila lefizetett tizenhatezret az életkezdési pénzéből, a többit én fizettem ki, havi ezernyolcszázat tizenegy hónapig. Aztán Attila egyszer csak eladta, mert hát kellett neki a pénz. – És most mit néznek? – Egymást! – vágják rá egyszerre, és nevetnek. (Folytatása következik) Gaál Albert

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

CSALÁD- ÉS GYERMEKVÉDŐK PÁRTJA Mottó: A jövő letéteményese a gyermek, avagy, egy kínai mondás szerint: „A Föld a gyermekeinké, csak kölcsön kaptuk tőlük.” 1993. márciusában alakult, a Fővárosi Bíróság április 8-án kelt végzésében az 5146. sorszám alatt vette nyilvántartásba. Alapítói és tagságának nagy része civil szerveződésekből az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete és a Kapcsolat Alapítvány aktivistái illetve az ez utóbbi által működtetett Egyszülős Klub tagjaiból verbuválódtak; több gyermekvédelmi szakember, pszichológus és pedagógus is található benne, de minden tekintetben vegyes összetételű. Ebben a megközelítésben – ha létezik ilyen fogalom – civil párt. A párt szervezői a fenti szervezetek aktivistáiként szerzett negatív tapasztalataik összegzése, a sorozatos visszautasítások kudarcok okainak elemzése alapján jutottak el a pártalapítás gondolatához. Reményeik szerint, ami nem sikerült civil szerveződésként, megvalósulhat következetes pártprogramként: egy emberarcú, gyermek- és családközpontú társadalom. A felelős felnőtt társadalomnak, de a felelős egyénnek is legszentebb feladata csak egy boldog jövő – minden ember boldogsága – megteremtése lehet, ehhez lelkileg kiegyensúlyozott, anyagiakban megfelelő, biztos családi háttér, gondtalan gyermekkor szükséges. Napjaink hazai politikájára a közpénzen folyó ideológiai és pártviták jellemzőek, miközben egyre több család megy tönkre, anyagilag szegényedik el, egyre több a válás, egyre több felnőtt és ennek következtében gyermek válik gyökértelenné; nő a bűnözés, ezen belül is a gyermek- és fiatalkori bűnözők száma, terjed a prostitúció, fokozódik a biológiai, lelki, erkölcsi környezetszennyezés. Csupa negatív jelenség! Az emberek túlnyomó többsége szeretni és szeretve lenni kíván, házasodni, gyermeket nevelni óhajt, nyugodt, békés családi életet akar élni. Ám, sajnos - többnyire rajtuk kívül álló okok miatt - ez a törekvés beteljesületlen marad. Az ismert pártok programjában a gyermek, a család, a kisemberek gondjai, azok megoldására való törekvés a sokadik helyre kerül, s csak néhány mondatot érdemel - ha egyáltalán szerepel benne. Mi azonban ezt tettük első helyre. Első a gyermek, s a minden irányú fejlődését biztosító családi környezet, ennek létéhez szükséges háttér biztosítása. Nem valami/valaki ellen, hanem valamiért/valakiért kívánunk fellépni. Feltett szándékunk – mivel célunk csak így valósítható meg – már a következő választásokon a parlamentbe való bejutás, ehhez reméljük minden család és gyermekszerető ember rokonszenvét, támogatását megnyerni. Povisel József elnök

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Dr. Kóti János (1929-1993.) Bucsán, Békés megyében született nyolc gyermekes kubikus szegény parasztcsaládba, nyolcadik gyermekként Születése után édesanyja meghalt, így édesapja egyedül nevelte a gyermekeket. Kóti János kora gyermekkorától volt napszámos, cseléd, kubikos, kifutó, sokféle munkát vállalt 1946-ban jelentkezett népi kollégiumba, s nyert felvételt a Gyularemetei Tájtanítóképzőbe. 1949-ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetem folytatta tanulmányait, innen került ösztöndíjasként a Szovjetunióba. Kazanyban végzett történelem szakos középiskolai tanárként 1954-ben, 1964-ban doktorált az ELTE bölcsészkarán. Az egyetem befejezése után tudományos munkatársként általános iskolai igazgatóként, kerületi művelődési osztályvezetőként dolgozott 1972-ig. Ekkor nevezték ki a Főváros Gyermek és Ifjúság Védő Intézetébe igazgatónak. Várták erre a feladatra, melyet az elképzelteknél is magasabb szinten teljesített. Intézményében rövid időn belül megteremtette a zavartalan munkavégzéshez szükséges tárgyi, személyi feltételeket, körültekintéssel tett eleget á gyámi funkciónak, irányította az elhelyezési tevékenységet, az utógondozást. Koncepciója alapján a fővárosban megindult a hivatásos nevelőszülők foglalkoztatása a hagyományos nevelőszülői hálózat nagyarányú fejlesztése. Törekedett a gyermekekkel való gyakori személyes találkozásra, a problémák közvetlen érzékelésére, megoldására. Hozzáértése, nyugalma, empátiája révén a legnehezebb ügyfelekkel is könnyen megbirkózott. „Aktív” nyugdíjas igazgatóként teremtett mintát az antiszociális gyermekek otthonának vezetésére a Róbert Károly körúton. Majd egy évtizeden keresztül volt a Gyermek és Ifjúság Védő Intézetek igazgatóinak munkaközösség vezetője. Mintegy félszáz cikket jelentetett meg a Budapesti Nevelőben, a Pedagógus Szemlében, a Fővárosi Közleményekben, az Állam és Igazgatásban, egyéb napi- és hetilapokban. Az ő igényes elméleti és gyakorlati munkájának is köszönhetően, a fővárosi gyermekvédelem komoly szakmai tekintélyre tett szert. Elismerésül többek között Munka Érdemrend ezüstfokozatot, Kiváló Tanár kitüntetést és Apáczai Csere János díjat kapott A bürokratikus rendnél mindig többre értékelte a belső tartalmat. Szerencsétlen családok szerencsétlen gyermekeit próbálta magas színvonalon ellátni, elláttatni, nevelni, neveltetni. Magas mércét állító igényes ember volt Megvetette a naplopókat, a fejlődésképteleneket, a gyermekvédelemből csak megélni akarókat, a törleszkedőket A tehetségeseknek tág teret, perspektívát karriert biztosított Vágyta a szeretetet, az elismerést melyből nehezen részesedett kemény, távolságtartó magatartása miatt Ahogy ez lenni szokott, sajnos szakmai nagyságára csak a halálos kór eljövetelekor, annak tudatosodásakor döbbentek rá a vele együtt dolgozók, a vele viaskodók. Sokan, azok is akik már évek óta kerülték, siettek a kórházba a halálos ágyhoz a gyógyulás reményében bízva, egy utolsó tanácsért, bocsánatért köszönetért Rá kell döbbennünk: az egyik legfelkészültebb gyermekvédő távozott közülünk. GÁSPÁR KÁROLY

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Kitekintés Egy szeminárium margójára A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete különös gonddal foglalkozik a tagországok szociális munkásainak képzésével, továbbképzésével. A világszervezet képzési központja a kanadai Manitoba Egyetem Winnipeg államban, míg az európai központ a Dubrovniki Interuniversity. A posztgraduális képzést évente kétszer, 5 napos szemináriumok keretében végzik az egyetemek, neves tengerentúli és európai professzorok irányításával, közreműködésével. A szemináriumokon gyakorlati szakemberek, oktatók, vezetők vehetnek részt, meghívásos alapon. 1992 novemberében, a dubrovniki háborús állapot miatt Budapesten volt szeminárium, 1993. első felében május 3-tól 8-ig Zágrábban, a Nyitott Egyetem volt a képzés központja. A meghívottakról: a hallgatók zöme a házigazda horvátok közül jött, de jelen volt az USA, két kiváló professzor előadóval, Szlovénia, Ukrajna, Észtország és Magyarország képviselője is. A horvátországi, illetve a zágrábi aktuális helyzetről is érdemes megjegyezni néhány, a háborús helyzettel összefüggő tényadatot. Horvátországban még ma sem lehet békés építőmunkáról beszélni. Az ország határain, egyes részein harctéri, háborús állapot uralkodik, főleg Bosznia-Hercegovina szomszédságában. Az országban a menekültprobléma nagyobb gondot jelent, mint bármi más. Beszélnek a szociális munkások menekült, üldözött és háborús áldozatok státusáról. Horvátországban 252.964 üldözött közül 60.500 gyermek, 266.942 menekült közül 92.100 gyermek, míg a háborús áldozatok gyermeklétszáma 4275. Ezek közül 97 gyilkosság áldozata, 430 sebesült, 3748 gyermek elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét. Bosznia-Hercegovinában még tragikusabb a helyzet. 1992. V. 6. és 1993. IV. 8-a között 220.000 gyermek hagyta el hazáját, 3.000 gyermeket megöltek. 137.221-en haltak meg hideg, éhezés miatt, s ebből 15.376 gyermek volt. 144.584 súlyos sérült közül 65.837 volt gyermek. A súlyos szociális, aktuális problémák megoldásában az állami feladatok mellett komoly szerepe van a Caritas humanitárius szervezetnek. Ez a szervezet gondoskodik pl. a menekült táborokról, ideiglenesen családokhoz helyeznek menekült gyermekeket. A Caritasnak nagy szerepe van abban, hogy a menekült, üldözött és háborús áldozatok gyermekeinek 60 %-a családoknál talál otthonra A szervezet a római katolikus egyház felügyelete alatt látja el áldásos tevékenységét. A jelenlegi nagy feladatok közül érdemes kiemelni néhányat, pl. súlyos beteg, sérült, fogyatékos gyermekek családokba történő befogadtatása, népkonyhák működtetése, gyermek- és egészségügyi konyhák működtetése, éjszakai szállás biztosítása, gyermekfalu építése, „Anyák háza” építése, mobil csoportok (orvos, pszichiáter, szociális munkás, egészségügyi nővér) helyszíni biztosítása Az amúgy is komoly szociális problémák mellett különös gondozást, kezelést igényel a megerőszakolt nők, illetve az ilyen körülmények között megszületett gyermekek sorsának rendezése.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Az öt napos szeminárium központi témája a nevelőszülői gondozás volt, azon belül a speciális nevelés, a krízishelyzetek kezelése. A szociális gondozás, gondoskodás kritériumait próbálta a hallgatóság szintetizálni. A speciális gondozás kritériumait a következők szerint állapítottuk meg: Gondoskodás a családon belül, ha mentális lemaradás tapasztalható. Rendes fizetést biztosítani azoknak a családoknak, amelyek speciális gondozási-nevelési feladatokat vállalnak: az ilyen családok együttes gondozása, segítése. A speciális gondozást végző nevelőszülők szakmai kondicionálása, felkészítése. Szerződésben kell rögzíteni a jogokat és kötelezettségeket. Bizonyos állandóságot kell teremteni, s ne legyen a család egy percig sem bizonytalanságban. A szociális munkás szerepe kiemelkedően fontos. Legyen magas színvonalon képzett, műveit. A szociális munkának két területe kiemelt: a klinikai szociális munka és az adminisztratív szociális munka. Összegezve, a jó szociális munkás kritériuma: tudás – jó szív – etikusság. A szemináriumi foglalkozásokon szinte visszatérő kérdés, probléma volt a gyermekvédelem és a gondoskodás. Egyik ilyen kérdés, hogy kitől kell védeni a gyermeket, hogyan lehet és kell védeni? A gondozás, gondoskodás fogalmának meghatározására is tett kísérletet a szeminárium. Megállapítottuk, hogy a gondozás tág fogalom, benne van a testilelki gondozás, a biztonság, az identitás biztosítása, a permanens védelem, a szociális védelem. Óvakodni kell a túlgondozástól. A gondozásnak van ún. adok - kapok oldala is. A gyermek olyan, mint egy vádló, türelem kell a betöréséhez, gondozásához, neveléséhez. A szeminárium során lehetőség adódott egy szociális gondozási központ látogatása kapcsán arra is, hogy a horvátországi nevelőszülői hálózat állapotát, gondjait megismerjük. A szociális ellátó (gondozó) központ Zágráb egyik külvárosa és hozzá közeli 40 község gondozását látja el. Jelenleg az alapellátást nehezíti, hogy 10.000 menekült ellátása is a feladatuk. A központ 25 dolgozója közül 23 fő magasan képzett (egyetem, főiskola), s mindenkinek kötelező a gépjárművezetői vizsga, mert a központ gépkocsijait a dolgozók vezetik. A központ szakmai és területi tagozódást mutat, de mobil, formálható, átalakítható az aktuális feladatokhoz. A területi csoportban 8 szociális munkás dolgozik, míg a szakmai csoportban van defektológus, szociológus, szociális munkás, pszichológus. Az állandó csoportok: családi problémákkal foglalkozó csoport, mozgássérült gyermekek problémáival foglalkozó csoport, elhagyott, retardált gyermekekkel foglalkozó csoport, büntetett gyermekekkel foglalkozó csoport. A szociális munkások csak a gyermekek kapcsán jutnak el a családokhoz. A szociális munkások szervezik a nevelőszülői hálózatot is. A nevelőszülői hálózat mai állapota átmeneti. Több ezer gyermek átmeneti megoldásként él családoknál, ún. befogadóknál addig, amíg a háborús állapotok tartanak. Horvátországban még nincsenek hivatásos nevelőszülők, noha sok olyan család van, akik több gyermeket neveltek fel életük során. Az ilyen szülőknek marad az erkölcsi és némi anyagi elismerés. Diplomát kapnak azok, akik több gyermeket neveltek fel sikeresen. A nevelőszülők kiválasztásában, a szakemberek képzésében nagy szerepe van a nyilvánosságnak. A nevelőszülőnek jelentkezők száma igen magas, és csak 20 %-uk alkalmas gyermek nevelésére. A szociális munkások energiájának jelentős részét köti le a nevelőszülő keresése, kiválasztása. Miután meggyőződtek az alkalmasságukról, megállapodás születik több partner között: intézmény, gyámhivatal, biológiai család, szociális gondozó központ bevonásával. 31

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Horvátországban a nevelőszülők képzése, továbbképzése még megoldandó feladat. A támogatások rendszere is egyoldalú, az állami támogatás. a meghatározó, s alig akadnak privát támogatások. Ezek a privát szervezetek most alakulgatnak. A hagyományokkal rendelkező Caritas pedig most a menekültüggyel foglalkozik elsősorban. A nevelőszülői kihelyezésnek egyik komoly akadálya volt a gondozási juttatások minimális mértéke. Ez év márciusában rendezték a gondozási díjakat és annak átlagos mértékét 100 ezer dinárban állapították meg, ami 5000 Ft-nak felelt meg. Horvát kollégáink megjegyezték, hogy az alacsony juttatás ellenére egyetlen gyermeket sem utasítottak vissza a nevelőcsaládok. A szeminárium ürügyén, szálláshelyemen megismerhettem egy az értelmi fogyatékosok központjaként működő gyermekotthon szervezeti felépítésével, a gyermekek életével. Maga a gyermekközpont Zágráb egyik zöldövezetében, a diplomata kerületben található. 80 férőhelyes, koedukált, széles korhatárú (6-18 éves kor) gyermekek fogadását, gondozását, iskoláztatását látja el. Felszereltsége magyarországi mércével közepes. A 80 férőhelyen 135 gyermeket gondoznak, jelenleg zsúfolt körülmények között. Meglepő ugyanakkor a gyermekek és a felnőttek nyugalma, szeretetteljes együttélése, kapcsolata. A gyermekközpont dolgozóinak létszáma a gyermekek aktuális személyiségéhez igazodottan – enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosok – alakul. 25 defektológus (magyar viszonylatban gyógypedagógus), 25 technikai és más kisegítő, 2 szociális munkás, 2 logopédus, 3 orvos, két nővér és egy félállású pszichológus gondozza a gyermekeket A központba kerülnek a családból kiemelt gyermekek, s a szociális munkás, a családgondozó, a szakértő, aki előkészíti a gyermekek családba történő helyezését, vagy a biológiai családba való visszahelyezését. Mivel a gyermekek fogyatékosok, nagy hangsúlyt kap az egészségügyi ellátás. Éjjel-nappal orvosi szolgálat van a központban, s előfordul, hogy a gyermekek éjszaka is felkeresik az orvost a betegszobában fog- vagy fejfájással. Az is általános, hogy az orvos jelen van a gyermekek esti fürdésénél, és személyesen ellenőrzi a gyermekek bőrét, hajápolását, irányítja a higiéniás szokások kialakítását Tapasztaltuk, hogy a gyermekek kulturális foglalkoztatósa igen fontos, mint ahogy a személyre szabott egyéni és kiscsoportos képzés is. Összegezve megállapítható, hogy Horvátországban és annak fővárosában, Zágrábban is komoly erőfeszítéseket tesznek a szociális munkások azért, hogy minél több gyermek kerüljön nevelőcsaládba vagy vissza a biológiai családjába. A magyarországi tapasztalatokat szívesen fogadták, és a hivatásos nevelőszülői hálózatot minél hamarabb szeretnék létrehozni. Szőke Sándor jogász

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Törvényhozás előtt Észrevételek a „Gyermekjólét és a gyermekvédelem törvényi szabályozásának koncepciójáról” szóló kormány előterjesztés tervezetéről A politikai rendszerváltozás előtti években is felismerték a család- és gyermekvédelmi törvény megalkotásának szükségességét, de sajnos a mai napig is kétségesnek tűnik, hogy az érintetteken és a területen dolgozó szakembereken kívül mennyire ismert ez a tény. Felbecsülhetetlen károkat okoz a törvényi szabályozás, a világos és szakszerű szakmai szabályok, képzés, továbbképzés, ellenőrzés és szabályozási mechanizmus hiánya. A jelen tervezet kísérletet tesz arra, hogy a korábbi gyermekvédelmi koncepció helyett a gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet megkülönböztesse. Ez fontos és jó törekvés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok szerint is elválik ez a két tevékenység egymástól. Sajnos nem pontosan definiált, hogy melyik mit jelent. Belátjuk, hogy a Népjóléti Minisztérium nem képes egy törvénnyel valamennyi problémás helyzetet és rendezetlenséget megoldani, mégis úgy tűnik, hogy a gyermekegészségügy, családvédelmi tanácsadás, felkészítés, humanizált szülés és gyermekágy, védőnői képzés és munka reformja, a környezetvédelem, a gyermekintézmények helye és szerepe, fogyatékosok és mozgássérültek integrációja, fiatalkorú bűnelkövetők alternatív büntetése stb., nem maradhat ki a koncepcióból. Ezek nélkül ugyanis éppen a gyermekjóléti és prevenciós lehetőségek elvileg is vágyak maradnak. Itt jegyeznénk meg, hogy az első bekezdés szerinti megállapítással nem tudunk azonosulni; megítélésünk szerint nem a család, hanem a kiegyensúlyozott, egészséges emberek képezik a társadalom alapját. A koncepció egészének szándéka progresszív és gyermek- illetve családközpontú, a részletes leírás azonban több ponton ellentmond ennek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy nem készült el az az elemzés, amely feltárhatta volna a magyar családok természetét, sokféleségét, a hagyományokat, az elmúlt évtizedek hatását, következményeit. Adottnak kell ugyanis tekintenünk nemcsak a jelenlegi struktúrát és szakember csapatot, hanem mindazt a hiedelmet, ismeretet, közvélekedést is, amelynek megváltoztatása nélkül nincs esélye mégoly tökéletes célkitűzéseknek sem. Ezért például hiányoljuk, hogy a különféle társadalmi csoportok közül nem került kiemelésre a cigányság, amelynek problémái, életstratégiája és ezek kezelésmódja eltérhet a többitől. Létfontosságúnak tartjuk, hogy a gazdaságosság és költségelemzés helyet kapjon egy új típusú gyermekvédelmi koncepcióban. Sajnálatos viszont, hogy sem a módszertani szempontok, sem az „Az állami nevelés költségei és finanszírozása, NM 1992. április” (2. számú melléklet 4. old.) című helyzetelemzés részletei nem ismeretesek. A költségek elemzése ugyanis nagyon sokoldalú és nem elsősorban matematikai jellegű ismereteket követel. Tudni kellene tehát a döntéshozóknak, véleményalkotóknak, hogy milyen szempontok, adatok alapján készült a felmérés, előrejelzés, és ezeket az adatokat milyen elemzésnek vetették alá. A közvélemény megnyerésénél is alapvető kérdés ez, hiszen bizonyítható, hogy ezek a pénzek nem fecsérelődnek el. Változatlanul aggályosnak érezzük a korábbi tervezetlenség és ellenérdekeltség veszélyét. Nem szerepel a személyes felelősség a tervezetben, és a jogkörök, szerepek is több helyen tisztázatlanok. A család, a gyermek, a szakember védelmét egyaránt elengedhetetlennek

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

tartjuk. Ugyanakkor a nemzetközi gyakorlat alapján a csapatmunkát látjuk megfelelő szakmai garanciának arra, hogy a szakembert ne terhelje megoldhatatlan felelősség. E kettő nem mond ellent egymásnak, a megoldás a „problémagazda”, aki lehet az önkormányzat, gyámhivatal, CSSK, vagy más intézmény szakembere, aki koordinálja és menedzseli az esetet, de nem dönt a többi kapcsolódó kollega nélkül. Ehhez nagyon fontos a jelenleginél sokkal strukturáltabb és tervezettebb ügykezelés. A tapasztalat szerint a jól megszerkesztett adatlapok és ügydossziék segítik és orientálják a kitöltőt, valamint megkönnyítik a tervezet szerinti 3 évenkénti átfogó vizsgálatot. A koncepciónak nem sikerült megoldania az ellenőrzés és az ellátási kötelezettség problémáját. Meggyőződésünk szerint ennek (szakmai és finanszírozási eszközökkel) minden feltétele megteremthető, és nem szükséges mesterséges korlátokat és szabályokat beépíteni. Ez utóbbi ugyanis megint megmerevítheti a rendszert és nem hat a kezdeményezések irányában. Ehhez szorosan kapcsolódó kérdés a bevezetés ideje és időtartama. Nem látszik elegendőnek a két év az átmenetre. Figyelembe kell venni, hogy az ENSZ Gyermekjogi egyezményének szelleme nem könnyen illeszthető a magyar közgondolkodásba, ahol a felnőttek jogai is inkább deklaráltak, mint a napi gyakorlatban képviselhettük. A gyerek helye, szerepe a családban, társadalomban nem tisztázott, így a nehezített élethelyzetű családok és gyermekeik képviselete, érdekérvényesítése nem általános és az esetek többségében nem kielégítő. „A koncepció (...) csak a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer legsúlyosabb hibáinak kiküszöbölése érdekében indokolt intézkedésekre terjed ki” a nemzetgazdaság teherbíró képessége miatt. Ezt aggályosnak tartjuk, hiszen szellemében, koncepcionálisan meg kell haladni a jelenlegit azért, hogy orientálja a szemléletet és a majdani gyakorlatot. Ha koncepcionálisan nem elég előremutató a törvény, akkor minek jegyében változtatható a jelenlegi? A koncepcióban érvényesülő elveknél a komplex ellátás mindenképpen részletezésre szorul. A nagyobb szakértelem nem tudja pótolni az anyagi eszközök hiányát és az időt, ami a megelőzéshez, kezeléshez, utógondozáshoz, az új rendszer és szemlélet szervüléséhez szükséges, csak a szakemberek kiégéséhez és az aránytalan elvárásokhoz vezet. A „család alkalmassá tétele helyett, mindenképpen a „család támogatása, segítése, hogy alkalmassá váljon” kitételt javasoljuk. Az idő szerepének kiemelését is szorgalmaznánk, mert a gyors és átgondolt döntés, illetve a meghatározott időhatárok sokban hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a gyerekek ne kallódjanak a rendszerben, illetve ne késedelmesen történjenek meg az intézkedések. A „Helyzetelemzésben” nem világos, hogy a szerzők mire gondoltak. A feltételezett szülői „alkalmatlanság” kifejezéssel óvatosan kellene bánni, hiszen kutatások, vizsgálatok és optimalizált feltételek hiányában csak tippelhetünk. Inkább a támogatás, segítés és képessé tétel lehet jó irány. Elő kellene segíteni a nyílt örökbefogadás lehetőségét a jelenlegi sajátos gyakorlattal szemben és az örökbefogadók kötelező felkészítését és utánkövetését, támogatását. Az örökbefogadáshoz kapcsolódóan – bár a csjt. körébe tartozik – itt is beszélni kellene a lombikbébik és a béranyaság problémájáról, mert ez jelenleg szabályozatlan. Az a megállapítás, miszerint a hivatásos nevelőszülői forma felel meg leginkább a szakmai elvárásoknak, különösen kiskorban nem bizonyított, és jó lenne szakmailag alátámasztva látni. Ennek egyébként ellentmond a tervezet azzal, hogy nem változtat azon a gyakorlaton, amely 5-10 gyermekben határozza meg a családoknál elhelyezhető gyermekek számát. Ez külföldön már átlagos létszámú intézménynek minősül, ellentmondva a családi és 34

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

személyre szabott nevelés fontosságának. Mindenképpen ellenezzük ezt, különösen kisgyermekkorban és a gyermek, család adottságainak figyelembevételével az 1, illetve 2 gyermek nevelését preferálnánk, különösen, ha nehezen nevelhető gyermekről van szó. Egyéb esetekben nagyon precíz szakmai szabályokkal kell a korösszetételt is meghatározva a döntéseket meghozni, a család fogadókészségét és saját gyermekeit is figyelembe véve vizsgálni. A „Helyzetelemzés” szerint a súlyos magatartási problémákkal és tanulmányi nehézségekkel küzdő gyermekek nevelése az intézményekben nem megoldott. Úgy érezzük, hogy a specializált nevelőszülői és egyéb kiegészítő gondozási formák – például csoportotthonok hiányában – egyebütt sem, pedig ez az elkövetkező évek egyik alapkérdésévé fog válni a tizenéves gondozottakkal együtt, mely csoportok többnyire egybeesnek. A 13. oldalon utalás történik a nevelőotthoni kihasználtság kérdésére. Nem azt tartjuk aggályosnak, hogy kevés a gyermek a nevelőotthonokban, hanem azt, hogy ezzel nem jut több figyelem a gyermekekre, a nevelőotthoni funkciók nem bővülnek, alakulnak át, nincs családgondozói, utógondozói, tanácsadói stb. státus elegendő számban, így a nevelőotthon nem tudja betölteni valódi funkcióit, mégis sokba kerül és sikertelen. A különleges gyermekotthonok illetve nevelőintézetek helyzetének eddig nyilvánosságra nem került szakmai vizsgálata biztosan feltárta azokat a szakmai és finanszírozási problémákat, amiért ezek az itt leírtaknál részletesebb elemzést igényelnének, különös tekintettel arra, hogy a koncepcióban sem szerepel sem az alternatív büntetések bevezetésének kezdeményezése, sem a többszintű ellátás szorgalmazása, pedig ez a gyermekcsoport későbbi életesélyeit tekintve sokszorosan veszélyeztetett és komolyabb odafigyelést igényel. A gyámügyi munka minősítése azért sajátságos, mert természetesnek tartjuk, ha a helyi önkormányzat helyi érdeket képvisel, más kérdés, hogy meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy ne legyen ellenérdekeltség a helyi és a családi, gyermeki érdekek között, illetve ha van, akkor azt küszöböljék ki a készülő jogszabályban. Más probléma, hogy a gyámügyes nem csak az osztott munkakör és a felkészültség hiánya, hanem a munkakör tisztázatlansága miatt sem tud eleget tenni a követelményeknek, mert míg elméletileg hatósági munkát kellene végeznie, gyakorlatilag pótolnia kell a hiányzó intézményrendszert és a szakembereket az ügyek elintézésének előkészítése és követése során. Ehhez az átlagosan 100 feletti esetek nem nyújtanak lehetőséget. A megállapítást, hogy a szakterület nem tudott volna tudományosan felzárkózni a Minisztériumhoz, azért érezzük igazságtalannak, mert a korábbi gyakorlatnak és a lehetőségeknek a figyelembevételével a terület komoly szakmai támogatást, módszertani segítséget és képzést, irodalmat, pénzt várna ehhez a munkához a megyéktől, minisztériumoktól, módszertani- és képzőintézményektől. A számok és számítások nagyon támadható pontjai a tervezetnek, részben, mert nincs forrásmegjelölés, és az adatgyűjtés szempontjai sem ismertek, másrészt nem pontosak a táblázatok, illetve nem értelmezhetőek. A nevelőszülői és nevelőotthoni ellátás költségei pedig világosan mutatják, hogy mennyire óvatosan kell az értelmezéssel bánni. A nevelőotthoni költségek átlagos 416 e Ft-os költségét a vélt 103e Ft-os átlagos nevelőszülői ráfordítással összevetni nem lehet. Az előbbinél nem ismerjük, hogy ebből mennyi a rezsi és mennyi a gyermekre ténylegesen jutó összeg, de nem ismerjük ezt az utóbbinál sem. Nem számol a szerző az előzetesen és közben, illetve utólag a gyermekre illetve családra elköltött egyéb szolgáltatások díjával – például óvoda, iskola, nevelési tanácsadó, sport, ruhapénz, nyaraltatás stb. –, de nem is veti alá egyéb szempontú elemzésnek sem. így magában ez az

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

adat nem használható, már csak azért sem, mert önmagában nem is bizonyítja a nevelőszülői rendszer, primátusát. A törvényi szabályozással foglalkozó részben a család definíciója azért lenne szükséges, mert a mai gyakorlatban nem egyeznek a vélemények abban a tekintetben, hogy milyen család alkalmas a nevelésre. A mi megítélésünk szerint ez nem elhanyagolható kérdés és el kellene kerülni a szűk értelmezés csapdáját. A személyes szolgáltatások körébe javasolnánk bevonni az otthoni ellátást, a családi konzultációt, a különféle tréningeket. A fogyatékos gyermekek integrált ellátásának megteremtése illetve a szülők pihenését, kikapcsolódását otthoni, illetve részidős ellátással biztosítani kellene, csakúgy, mint a fogyatékos, mozgássérült gyermek iskoláztatásának megoldását a családból való kiemelés nélkül. A gyámhivatal működése és a szociális munkás kirendelése nem látszik teljesen kimunkáltnak. Nem világos, hogy kinek az alkalmazásában áll a szociális munkás, ki fizeti, és mi az önkormányzat szerepe. Nem fejti ki a tervezet, hogy hogyan kívánja a célokat elérni, vagyis azokat az orientációs, pontokat, amelyeknek utóbb a végrehajtási utasításban, minisztériumi szakmai leírásokban meg kell majd jelennie. Hogyan alakulhat át a jelenlegi gyakorlat, ha nem tisztázottak a feladatok, elvárások és nem ismertek a módszertani lehetőségek? Nagyon hangsúlyosan szeretnénk itt is leszögezni, hogy nem tartható az örökbefogadás mai gyakorlata a titkosság tekintetében. Az ENSZ Egyezségokmány egyértelműen kimondja, hogy a gyermeknek joga van ismerni származását. Meggyőződésünk, hogy az örökbefogadás tekintetében sok a tennivaló. Nem helyeselhetjük, és nem is a család védelmét szolgálja az örökbeadó kiszolgáltatottságának növelése, persze az örökbefogadót is védeni kell, de ehhez elsősorban tanácsadás, felkészítés, gondozás, nem pedig titkosság szükséges. Ez ugyanis nem szolgálja a gyermek és a felek érdekeit sem. Tisztázni kell, hogy miért mond le a szülő a gyermekéről, illetve mit tesz vagy nem tesz annak érdekében, hogy ne kelljen lemondania. Csak a megállapodott feltételek nem teljesülése esetén célszerű a hatósági beavatkozás. A nevelés-oktatási intézményekben a munkát nem elsősorban a tanító pedagógusoknak, hanem önálló státuszú szociális munkásoknak, speciálisan felkészített pszichopedagógusoknak, védőnőknek kellene ellátniuk. Ezzel elérhető lenne, hogy ne csak tűzoltás és önkéntes vállalás történjék, hanem szervezett szakmai munka is. A gyermekbántalmazás jelzésére kötelezni kell a védőnőt is, hiszen ő többet találkozik a kisgyermekkel, mint az orvos és egyfajta – reményeink szerint erősödő – szociális munkát is végez. Ugyancsak kötelezhető a bölcsődei gondozó, óvónő, tanító, tanár. A rendőrség szerepe kiemelkedően fontos lehet, de csak akkor, ha speciális felkészítést és a jelenlegit módosító szemléletet lehet elérni. Nem értünk egyet azzal, hogy a megyei főügyésznek szociális munkát kelljen végeznie, ez nem jogászi feladat és a jelenlegi családjogi törvény is végrehajthatatlan, mert a bírókat bízták meg a békéltetés nem jogászi munkájával, míg a Telkes József, Bognár Gábor általjavasolt és sokak által támogatott válás tanácsadás rendszerét kihagyták. Ennek következményei ma is jól láthatóak. Nem keverhetőek össze a funkciók, és nem várható el, hogy mindenki, aki szakmai kapcsolatba kerül a családokkal, minden típusú munkát el tudjon végezni. A tervezet szerint bizonyos szervezetek ellátásra kötelezettek. Meggyőződésünk, hogy mind a családnak, mind a gyermeknek rossz, ha az intézmény, szolgálat kötelezés alapján foglalkozik velük. Meg kell teremteni a szakmai és anyagi feltételeit annak, hogy a kínálati piac kialakuljon a gyermekvédelemben. Az intézmények, szolgáltatók keressék a klienseket, magas szakmai színvonalat, jó ellátást biztosítva, ne pedig szívességet tegyenek. Ehhez olyan 36

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

pályázati - finanszírozási rendszer kell, ahol nem csak a pályázat elnyerésekor, hanem annak lezárásakor is értékelni lehet az elvégzett feladatokat, azok hatékonyságát Ennek szakmai szabályai ismertek és kidolgozottak elsősorban az amerikai, kanadai szakirodalomban. A napközbeni ellátásról szóló részben teljesen érthetetlennek és indokolatlannak tartjuk, hogy az amúgy üdvözlendő és égetően fontos nem intézményi ellátás miért csak 3 éven felülieknek lehetséges, amikor éppen a kisebbek elhelyezése a legmegoldatlanabb a bölcsődék alacsony száma, bezárása miatt. Mai ismereteink szerint a kisgyermeknek van leginkább szüksége arra a személyes kötődésre és ellátási formára, amit a helyettesítő család, nappali anya, vagy a más gyermekét a sajátja mellett vállaló pótmama jelenthet. Ez egyben kiválthatóvá teszi a bölcsődék egy részét, illetve csökkenti terhelésüket A második bekezdés szerint ez nappali ellátását jelent, holott a külföldi gyakorlatban, de az eredeti magyar javaslatban is szerepelt az éjszakai ellátás, amit akár a szülők munkabeosztása, akár lakáshelyzete vagy más körülmény indokolhat. Jó lenne definiálni az „intézmény” fogalmát és a készülő miniszteri rendeletben foglalt keretszámokat radikálisan csökkenteni a létszám vonatkozásában, illetve a szakmai szabályokat szigorúan körülírni. Ez azért is fontos, mert a tervezet nem számol a világon mindenütt egyre inkább elterjedő csoportotthon, lakásotthon rendszerével, ami a nevelőszülői rendszer és az intézményes gondoskodás között helyezkedik el, és sokkal többféle segítséget tesz lehetővé, mint a mindig kevésszámú nevelőszülői elhelyezés. Az örökbefogadási szolgálat esetében szabályozni kell, hogy milyen feltételekkel és milyen keretben jogosult egy szervezet örökbefogadással foglalkozni. Mi mindenképpen a szélesebb értelmezés mellett vagyunk, ami lehetővé teszi, hogy ne csak állami szervezet végezhessen ilyen szolgáltatást. A pártfogói szolgálat helyét és hovatartozását egyeztetni kellene az Igazságügyi Minisztériummal, mert a jelenlegi állapotban munkájukat csak nagyon szűk mezsgyén képesek végezni és nem tisztázottak a szakmai feltételek és elvárások. A szabályok kidolgozása, felmérések készítése, csak akkor lesz releváns, ha van olyan módszertani segítség, sokoldalú megközelítést jelentő intézmény, amelyik ezt a munkát segíteni és koordinálni képes. Fontos lenne, hogy a 3 évenkénti felülvizsgálat alapján összehasonlító elemzéseket lehessen végezni, de speciális kutatások, felmérések is készülhessenek. A pályázatok és értékelések egy része is működhet ebben a formában. Ki kellene fejteni a szakmai tevékenységre való alkalmasság feltételeit. Milyen szabályok vonatkoznak a nem állami, önkormányzati alkalmazottakra, ha szakfeladatot látnak el? A szakmai szabályokat a nem állami intézményekre miért szabályozza miniszteri rendelet, amikor ez a törvény kiváló alkalom lehetne ennek meghatározására is. így ez eltolódhat hosszú évekre, mindenféle garancia nélkül, és megakadályozhatja a törvény végrehajtását. Az átszervezés és a bevezetés nagyon érzékeny része a tervezetnek. Mindenképpen pontosabban kell meghatározni az átképzés idejét, irányát, finanszírozását, szervezését, ütemét. Herczog Mária

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Hírek, események Szegénység Mottó: Ha nem próbáljuk meg a lehetetlent, akkor a lehetségest sem tudjuk megcsinálni. (Max Weber) „Szegénység az Európa házban – milyen kihívást jelent ez a szociális munka számára?”. Ezzel a nagyon időszerű kérdéssel foglalkozott a Szociális munkások Nemzetközi Szövetségének 11. Európai Regionális Konferenciája Debrecenben augusztus 22-25. között. 42 országból érkeztek a résztvevők, összesen hétszázan. Egyharmaduk a tengerentúlról és Nyugat-Európából, egyharmaduk a volt szocialista országokból jött, és ugyanilyen arányban vettek részt a hazai kollegák. Ezt a beszámolót, a konferenciát követő napon írom. Meglehetősen reménytelen vállakózásnak tűnik most, hogy egy szuszra visszaadjam mindazt a benyomást, amit az előadások, a műhelybeszélgetések, és a tereplátogatások bennem keltettek. Egy-egy fontos témára később még érdemes lesz külön is visszatérni, most lapzárta előtt elégedjenek meg néhány benyomás mozaikkockájával. Férge Zsuzsa, az ELTE Szociálpolitikai Intézetének igazgatója rámutatott a jóléti államokban a társadalmi konszenzus a jogok és kötelességek, az adás és kapás egyensúlyán alapul. Most, amikor számos országban tapasztalhatjuk, hogy az iskolapadból egyenesen munkanélkülivé válnak a fiatalok, ez az egyensúly felbomlóban. A gondoskodó állam visszavonul, szerepét profit és nonprofit vállalkozásoknak adja át – de ezáltal esetlegessé, és sok rászorult számára elérhetetlenné válnak bizonyos fontos szolgáltatások. Megerősítették ezt a nálunk sokkalta gazdagabb országok képviselőinek beszámolói is.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

az Európa Házban A volt szocialista országok milyen stratégia szerint próbálnak közelíteni a jóléti állam eszméje felé? – erre a kérdésre az ismert szociológus nem adott optimista választ. Néhány országnak jó esélyei voltak 1988-89-ben, de a gazdaság rosszabbul alakult, mint ahogy megjósolták. A zuhanó életszínvonal, a tömeges szegénység súlyosan veszélyezteti a demokráciát. A nyomorral rendetlenség jár, a rendpártiság erre válaszul diktatúrát követel – s hogy ez hová vezethet, arra emlékezhetünk a közelmúlt történelméből. Lehet-e a gazdaság és a politika mellett harmadik hatalom az önszerveződés – kérdeztem? – Az elmélet, és saját hitem szerint igen, a gyakorlat és a racionalitás viszont azt mondatja velem: nem tudom. Ma itt Közép-Európában túl sok minden gyöngíti a civil társadalmat, és az maga is a konfliktusok tömegét gerjeszti. A piac és az állam hatalma mellett az önszerveződő társadalmi erő lehet az egyetlen kontroll – válaszolt Férge Zsuzsa. A szegénység társadalmi kockázatáról szólt a német Maria Eleonóra Karstens. Az egyesülő Európában az egyes országok megtartják a saját szociálpolitikájukat, de éppen az Európai Közösség miatt mindenütt először a gazdaságpolitika az első, minden egyéb más csak utána jön. Nem lehet feltartóztatni a szociálpolitika gazdaságivá tételét. Egyes rétegek számára ez ugyan több lehetőséget jelent, ám a szolgáltatások ára viszont nagyon behatárolja a kliensek körét – újabb társadalmi csapdával számolhatunk. Nagyobb szociális egyenlőtlenség közelít, nemcsak egyes rétegek, de férfiak és nők között is. A volt NDK-ban a nők 75 %-a nem a tanult szakmájában dolgozik, a nők számára kevesebb az átképzési lehetőség. A feszültséget enyhítené a források újraosztása, a munka és az idő másfajta felosztása – ám rövidtávú megoldás nincs. Önsegítés, kölcsönös segítés Aki szegény, arra nem csak fizikai és lelki teher nehezedik, hanem állapota szociális hátrányokkal is jár elszigetelődik, ételből, ruhából, szórakozásból, művelődésből-oktatásból is kevesebb jut neki mint a többieknek. S hogy miként is szerveződhetnek meg például a szegények önsegítő csoportjai megelőzésképpen, mielőtt még nagyobb lenne a baj, s intézményi beavatkozásra kerülne a sor, arra jó leckét kaphattunk a kanadai Margaret Dewhurst előadásából. Ha kettőnél több ember összejön azért, hogy megossza egymással gondját, közös megoldást keressen, máris önsegítő csoportról beszélhetünk. Ehhez nem kell semmi egyéb, csak motiváció. Kanadában a szegények önszerveződő csoportjai találékonyan ötvözik a hagyományos és új takarékossági módszereket, túlélési stratégiákat. Például: olcsón, nagy mennyiséget vásárolnak közvetlenül a gyártótól, és ezt elosztják. Kalákában segítenek egymásnak a házépítésben, javításban. Felkutatják a legolcsóbb élelmiszer nyersanyagokat, legyen az idénygyümölcs vagy a szupermarket tegnapi zöldsége leszállított áron, vagy bármi, amiből éppen túltermelés van és olcsóbb. Néhány háztartás számára nagy mennyiségű ételt főznek belőle, porciókra osztva mélyhűtik – így alakul ki az úgynevezett „étel-bank”, melyből mindenki kiveszi majd a részét A főzés a közösségi ház, vagy egy felekezet, vagy magánszemély konyhájában zajlik – a lényeg az, hogy közösen csinálják. ÉszakAmerikában nem természetes az iskolatej, a szülők csoportja megszervezte az iskolában, 39

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

hogy a gyerekek egészséges italhoz jussanak. Mások az álláskeresés érdekében szövetkeznek, mert a kevésbé iskolázott embernek, vagy a bevándorlónak egyáltalán nem könnyű eligazodni a hirdetések sűrűjében, megfogalmazni az önéletrajzot, s újra és újra próbálkozni. A szociális munkásnak fontos szerepe van abban, hogy ezek a csoportok működni tudnak. A működés természetesen elsősorban a résztvevőkön múlik, ám szükség van rá mint egy katalizátorra, aki abban segít, hogy a résztvevők pozitív vonásai, erős oldalai jussanak érvényre. Megkeresi a csoport számára a megfelelő helyet, kapcsolatokat teremt intézményekkel, és támogatást nyújt akkor is, amikor úgy tűnik, semmi sem változik. A résztvevők talán nem, de ő tudja: nincs szebb, mint egy jól előkészített rögtönzés. Partnerként viszonyul a csoporthoz, vezérelve: csináld vele, nem érte. (A kliens helyett ügyintéző, kijáró segítő szakember nem tesz jót, ha túlgondoskodó, mert gyerekstátusban, függő viszonyban marad az, akin segíteni akar.) Az önsegítő csoportok jellemzői: – kis létszám: 4-15 tag – önkéntesség és nyitottság – rendszeres, ingyenes vagy nagyon olcsó találkozók – közös tapasztalatok szerzése – egyenlő részvétel a csoportmunkájában – hosszú távú kapcsolattartás – a tagok adnak is és kapnak is: kölcsönös segítséget, támogatást, információt A Nyírségből Floridába Rosa Logar barna bőrű, élénk színű ruhájában feltűnő jelenség. Ebédkor megkérdi az egyik asztaltársa: te honnan jöttél? – Ausztriából. – De nem ott születtél? – Nem, Indiában. – És adoptáltak? Rosa elámult és felháborodott: minek néznek itt engem, miért hiszik, hogy engem az anyám odaadott volna? Rosa ezt a kis epizódot másnap mesélte el, amikor a nyíregyházi GYIVl-ben jártunk tereplátogatáson, s ahol megtudtuk, hogy a megyében lévő csecsemő- és nevelőotthonok lakói 85-90 százalékban cigánygyerekek. Ez már a konferencia utolsó napján történt, s Rosa addig szétnézhetett Debrecenben, és észrevehette, hogy őt bizony könnyen cigánynak nézik. Megtudtuk, hogy magyar örökbefogadó szülő ritkán akad, viszont amerikai, holland családok már több gyereket is befogadtak, és nem csak egészségeseket. A sóstógyógyfürdői csecsemőotthonban körülnézhettünk, és dr. Pető Ágnes igazgatónő videofilmet mutatott az otthon életéről. Feledhetetlen a kép, ahogy a két édes koromfekete hajú iker kislány a kertben tétován eltipeg a gondozónő mellől a leendő anya felé. Félúton visszafordulnak, újra elindulnak, s elérkezik a nap, amikor már inkább vele töltenek több időt – csak ekkor érett meg a gyerek arra, hogy elvigyék. Nemcsak azért kell ez az idő, hogy egymást megismerjék, megszokják, és ne hirtelen tépjék ki a gyereket megszokott környezetéből, hanem hogy az örökbefogadó szülőnek is lehessen emléke á gyerekről s környezetéről. Tudjon róla beszélni később, ha majd a gyerek kérdezi. Félévente, s az ünnepekkor lefényképezik a kicsiket, gondozónőjükkel együtt is, hogy legyenek emlékek, amiket a gyerek kedvenc játékával, kendőjével együtt magával vihet. Van néhány 40

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

vendégszobájuk, az örökbefogadó szülő itt tölthet néhány hetet, hogy lassan és fokozatosan szokják meg egymást. Szép, színes fotók érkeznek a Hollandiába, Floridába került gyerekekről. Mód van itt arra is, hogy az anya itt éljen a csecsemővel, szoptassa. Két év óta az is lehetséges, hogy ő gondozza, foglalkozzon vele. így ki tud alakulni az anya-gyerek kapcsolat, és több arra a remény, hogy együtt távoznak. Jelenleg tíz fiatal cigány anya él itt. A gondokról sem hallgatott az igazgatónő: nagy szükség lenne pszichológusra, óvónő sincs elég, s nem könnyű jó gondozónőket találni. Őszinte elismerést aratott a külföldi kollégák körében a csecsemőotthon munkája. Akiket nem sikerül örökbe, vagy nevelőszülőkhöz adni, azok útja innen nevelőotthonba vezet Látogatásunk a berkeszi nevelőotthonban sokkal lehangolóbb benyomást keltett Láttuk a valaha szép kastélyépületet, a parkot, a minden személyességet nélkülöző zsúfolt hálószobákat. Egyedül egy tizenöt éves lány ágya mellett volt a falon néhány színészkép – s az igazgató azt is nyomban rendetlenségnek minősítette. Sok kérdés a látogatók torkán akadt, udvariasságból fel sem tették. A légkör pontosan tudtukra adta, bizonyos kérdésekre választ hiába várnának, csak zavarba hoznák velük a vendéglátókat. Hisz azt hallhatták, itt cigány a gyerekek 90 százaléka, eleve rossz képességűek. Innen kikerülve nem találnak munkát, nincs otthonuk, sokukból prostituált lesz. De ekkor nem bírta tovább, felkiáltott az indiai származású Rosa: idekerül a kisgyerek, van 45 pedagógus, 24 nevelő, akik minden tudásukat beleadják a munkába, sok pénzbe kerül mindez – és a végtermék a társadalom legalján, prostituáltak között köt ki –, hogyan lehetséges ez? A mellettem ülő amerikai szociális munkás csendben megjegyezte: ezek a szegény tanárok éppúgy áldozatok, mint azok a gyerekek, akiket nevelnek. Monspart Éva

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Beszámoló a VI. Nevelésügyi Kongresszus Gyermekvédelmi Előkongresszusáról 1993. június 5-én, az Építők Székházában került sor a VI. Nevelésügyi Kongresszus Gyermekvédelmi Elő-kongresszusára a Magyar Pedagógiai Társaság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szakosztálya, a FICE Magyarországi Egyesülete és a Hajdúsági Jóléti Szolgálat Alapítvány rendezésében. Dr. Tóth László a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) Gyermekvédelmi Szakosztályának elnöke megnyitó beszédében vázolta a VI. Nevelésügyi Kongresszus és annak szerves része, a Gyermekvédelmi Előkongresszus céljait. Mint mondotta, az Előkongresszus segítséget kíván nyújtani a gyermekvédelemben valóban szükséges átalakításokhoz, továbbá hozzá kíván szólni a gyermeki jólétről szóló törvénytervezethez, a közoktatási törvényhez, a szociális törvény módosításához, mindenütt kiemelve az óvodai, iskolai, tehát intézményes gyermekvédelem fontosságát. E fontos célkitűzések az 1993-as Kongresszust az 1896-ban tartott első mellé rangsorolják, amelynek komoly kihatása volt a gyermekvédelemre (1901-es törvény elfogadása). Dr. Cseres Judit pszichológus beszámolt a „Gondozó nevelő környezet” témakörben a gyermekvédelem nevelési területein folytatott reprezentatív vizsgálatról. A FICE Magyarországi Egyesülete a Magyar Gyermekvédelmi Kamarával közös kutatást folytatott, melynek célja a hazai gyermek- és ifjúságvédelmi nevelés néhány jellemző területének áttekintése és a feladatok felmérése volt A vizsgálat három fontos témakörre terjedt ki: a családi hátteret, a nevelőszülői környezetet és a nevelőotthoni nevelést vizsgálta. Volentics Anna a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Pszichopedagógiai Tanszékének vezetője „Problémakezelő gyermekvédelem az 1980-90-es években” című előadásában történeti áttekintést adott a külföldi és hazai gyermekvédelem alakulásáról, mind a területi gyermekvédelem, mind a nevelőotthonok vonatkozásában. Blumenfeldné dr. Mikola Júlia a FICE Magyarországi Egyesületének elnöke az óvodai, iskolai gyermekvédelem jelen helyzetét és problémáit mutatta be előadásában. Megállapította, hogy a veszélyeztetettség megelőzése terén az utóbbi években bizonyos visszaesés mutatkozik. Kiemelte, hogy az óvodai-iskolái gyermekvédelmet nem mellékesen, hanem fő feladatként kellene kezelni, melyből nem hiányozhatnak a képzett szociálpedagógusok, akik a gyámhatósághoz történő jelző funkciójukon kívül lényegi segítséget tudnának nyújtani a rászoruló családoknak is. Az előadás lényegében a szakemberek által évek óta hangoztatott igényeket foglalta össze. A kongresszus résztvevői megfogalmazták a gyermekvédelmi törvény mielőbbi megalkotásának szükségességét, a szakmai képzés, a preventív szemlélet, valamint e témában születő publikációk fontosságát. Aczél Ilona szociológus, Főv. GYIVI

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Addiktológiai Konferencia Nemzetközi addiktológiai konferenciára kaptunk meghívót május 14-15-re, Balatonlellére. A konferencia rendezői három, Egészségügyi, Szociális alapellátás, Szociálpolitikai szekcióban hirdették az előadásokat. A konferencia helyszíne egy önkormányzati üdülő volt a Balaton partján. A Kaskantyúi Szociális Otthont, a közvetlen lebonyolítót elismerés illeti a jó szervezésért. Keserű szájízt csak a sok, ebben a témában neves budapesti előadó előre bejelentett és be nem jelentett távolmaradása okozott. Érdekes előadást hallottunk a dán intézményrendszerről. Dániából egy intézet vezetője és egy szociális munkás jött el, ők bemutatták a saját intézetüket (Vibohj). Mint előadásukból kiderült, nagyon nagy probléma náluk is az alkoholizmus, mely a 60-as évek óta droghasználattal súlyosbodott. Legelterjedtebb a hasis és alkohol kombinációja. A legérdekesebb az volt számomra, hogy az intézet a drogfüggő beteg kezelését a detoxikálástól a reszocializációig felvállalja — tehát egy egészségügyi és egy szociális intézmény ötvöződik a dán intézetben. Az intézmény a város belterületén van, az előadók hite szerint itt helyezkedik el jól, mert könnyen felkereshető, és nem szigeteli el a beteget, attól a környezettől, melybe vissza kell térnie. Vibohj éjjel-nappal fogadja a 18 éven felüli betegeket, akiket a rendőrség hoz vagy orvos küld, vagy maguktól jelentkeznek kezelésre. Az első stáció a detoxikáló, ameddig szükséges, itt él a beteg. Majd továbbkerül egy olyan csoportba, ahol elkezdődik a reszocializáció - különböző therápiákkal és rendszeres munkával. Nagyon fontosnak tartják, hogy a betegeknek folyamatosan tudjanak munkát adni. Az intézetben többféle műhelyt működtetnek, amelyekben termelőmunkát folytatnak a betegek. A szabadidős tevékenységhez is nagyon komoly lehetőségeket teremtenek, pl. többféle labdapálya áll a gondozottak rendelkezésére, utazásokat szerveznek számukra, horgászni, evezni járnak. A következő stáció az ún. villa, ahol a gyógyuló betegnek saját szobája van, de a napi élet, az ellátás közös helyiségekben, közös munkával történik. Az utolsó állomás egy intézményen kívüli lakás, ahol még megbizonyosodhat róla a gyógyuló, hogy megtudja majd állni a helyét, ha visszatér az „életbe”. A kikerülők még sokáig élhetnek a tanácskérés lehetőségével. Az előadók elmondása szerint nagyon sok beteg nem búja a kötöttségeket, az intézeti feltételeket, és elmennek — de ezek is újra és újra próbálkoznak a kezeléssel, végül általában eredményesen. A németországi előadó történelmi áttekintéssel kezdte előadását. Németországban 1968. óta tekintik bírósági határozat alapján betegségnek az alkoholizmust. 1978. óta a biztosító részt vállal a kezelés finanszírozásában. Precízen meghatározzák, hogy a kezelés egyes fázisaiért ki a felelős, hol, hogyan kell végezni. így a tanácsadás, az elvonás és az utógondozás fázisai más-más intézményhez kötődnek. Az elvonó intézmények fele magánjellegű, a kezelés átlagosan 3-4 hónapot vesz igénybe. A kezelés komplex, psychotherapia, testi tünetek kezelése, sport, diéták, fizikotherapia és különböző ún. tréningek, például emotionalis tréningek segítik az érzelmi reakciókkal való bánásmódok újratanulását, a viselkedés-tréningek között szerepel az ivás verbális és nonverbalis elutasításának gyakorlása stb. Itt az alkoholfüggőket nem kezelik együtt a drogfüggőkkel. Nagy szerepe van a reszocializációban a laikus segítőknek, az önsegélyező csoportoknak. 43

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Az előadó felhívta a figyelmet a biztosítóval való kapcsolat fontosságára — ezt Magyarországon a szakembereknek most kell kiépíteniük. A második napon a magyar előadótól hallhattunk rövid, egy-egy témát érintő előadást Háziorvosok, psychiáterek, drogambulanciák és alapítványok dolgozói mutatták be munkájukat Az Emberbarát Alapítvány Cserkesz utcai házában jelenleg 20 férfibetegnek van módja egyszerre a gyógyulásra. Ebben az egyházi intézményben az elvonókezeléstől a munkatherápiáig tart töretlenül a betegek kezelése. A psychiáterek az osztályukon megforduló alkoholbetegek kezelését és a kezelés újabb útjait elemezték, a drogambulanciák orvosai és psychológusai pedig az ambuláns kezelési lehetőségeket, a háztartásokban fellelhető drogok útját vizsgálták. Egy szociális gondozónő a bajai hajléktalanszállás tevékenységét ismertette, itt jelenleg 16 férfit fogadnak. Egy nappali melegedőt és egy éjszakai szállást tartanak fenn. A bentlakóknak havi 2340 Ft-ot kell fizetniük, persze ezt gyakran nem tudják teljesíteni. A szállás ellátásában a közvetlen szomszédságban elhelyezkedő szociális otthon sokat segít (étkezés, mosás stb.), orvosi ellátást is a szociális otthon orvosa nyújt A hozzászólások során többen nehezményezték, hogy Magyarországon nincs kapcsolat az alkohol- és drogelvonással foglalkozók között, szétforgácsolódnak így az erők, sőt egyegy intézmény rivalizál is a másikkal. Érdekesek voltak az ún. kulturivásról elhangzottak; Franciaországra, Görögországra és Olaszországra pl. ez jellemző. Ezt kellene elterjeszteni, megtanulni nekünk is. Ötletként felmerült, hogy ha a munkavállalás előtt az alkoholfogyasztásra utaló szűrővizsgálatokat is kérnének a munkaadók, ezek pozitivitása kizárhatná a felvételt. Nagy hittel említették a hozzászólók, hogy a dohányzás elleni kampány is kezdi meghozni az eredményét, így kellene az alkohol ellen is harcolni. Dr. Haár Zsuzsa orvos Főv. GYIVI

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

VISSZHANG Tisztelt Szerkesztőség! A folyóirat 93/3-4-es számában megjelent „Aktuális gondolatok a gyermekjólét és gyermekvédelem törvényi szabályozásának koncepciójáról” című cikkhez az alábbiakat szeretném hozzáfűzni. A cikkben is előfordulnak, de a cikkírótól a Népjóléti Minisztérium Család- Gyermek és Ifjúságpolitikai főosztálya készítette törvénytervezetek nyilvános vitáján szóban is elhangzottak aggályok a gyermekvédelmi gyámsággal kapcsolatban. Véleményem szerint nem vitatható, hogy annak kell a gyermek gyámjának lenni, aki gondozza, neveli, illetve olyan gondozza, nevelje, aki képes arra, hogy gyámja legyen. A gyámságot el kell tudni vállalnia minden gyermekotthon vezetőjének. Az intézetnek is van vagyona, pénzgazdálkodásához, vagyongazdálkodásához értő képzett szakemberek dolgoznak a működtetéséért. Ugyan miért ne lennének képesek megtanulni a speciális feladatokat ezek a gazdasági szakemberek, akik felelősséggel tartoznak az intézet gazdálkodásáért, illetve az intézetvezetők? Annak nincs akadálya, hogy ha az intézet vezetője jogi tanácsadásra, az intézet illetve gondozottja jogi képviseletre szorul, ezt ellenértékért igénybe vegyük. Ahogy orvost, logopédust, gyógytornászt stb. tartósan vagy esetenként alkalmazunk, szükség esetén ezt jogásszal is megtehetjük. Az ország GYIVI-jeiben nem egyforma végzettségű szakemberek dolgoznak, a cikkből mégis úgy tűnik, mintha ez így lenne. Nálunk hosszú évek óta nincs a GYIVI-nek jogásza (pszichológusa), az ott dolgozó pedagógus miért képes jól végezni a képzettségétől távol eső feladatokat, a gyermekotthon pedagógusa (intézetvezetője) miért nem alkalmas ugyanerre a tevékenységre? Szívből remélem, hogy a törvényelőkészítők kitartanak álláspontjuk mellett, és az lesz a gyám, aki a gyermeket gondozza, neveli. Dr.Békefi Ottóné intézetvezető (Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlés Csecsemő- és Gyermekotthona)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Könyvespolc Julia Segal - John Simkins: Anyunak szüksége van rám Segítem, hasznos tanácsokat adni olyan gyermekeknek, akiknek egyik szülője súlyos betegségben szenved, korunk egyik nagy szükségletévé vált. Sajnos kevés az erre a problémakörre irányuló szakirodalom. Ezt a hiányt kívánja pótolni Júlia Segal és John Simkins a Penguin Kiadónál 1993-ban angol nyelven megjelent könyvével („Anyunak szüksége van rám”). A könyv szerzői elsősorban multiplex sclerosisban (továbbiakban MS) szenvedőkkel, azok családjaival és gyermekeivel gyűjtöttek tapasztalatokat, de ismereteiket, tanácsaikat maguk is tágabb körben érvényesnek tartják. Mindkét szerző hosszú évek óta foglalkozik más-más indíttatásból MS-es betegekkel. Júlia Segal pszichoanalitikus és képzett terapeuta, több ilyen tárgyú könyv szerzője, családterapeutaként került kapcsolatba MS betegekkel. John Simkins személyesen érintettként kezdett a témával foglalkozni; jelenleg ő az Action and Research for Multiplex Sclerosis vezetője. Ebben a minőségében számtalan MS beteg élettörténetét hallgathatja meg. A könyvben szerencsésen ötvöződik az analitikusan képzett szakember és a gyakorlati segítő nézőpontja, gazdag tapasztalataik kiegészítik egymást. Az MS betegség következtében a betegek már igen fiatalon (tehát akár fiatal szülőként, fizikailag és szellemileg is megrokkanhatnak, ennek következtében segítőik tapasztalatait sok más fajta súlyos, krónikus beteget ápoló családok is jól hasznosíthatják. A könyv két nagy egységre tagolódik: az első rész ismerteti a problémát és bemutatja a különböző nézeteket (ezúttal nem tudományos téziseket, hanem az érintettek véleményét azt, hogy miként élik meg és gondolkodnak megváltozott életükről). Júlia Segal analitikus képzettsége alapvetően meghatározza a téma tárgyalásának kiindulópontját, ugyanakkor a szerzőpáros nem ragaszkodik a „tanhoz”. Tudják, hogy gyakorlati kézikönyvet készítenek, elsősorban laikusoknak, sőt súlyos betegeknek. Először a beteg szülő és a vele együtt élő egészséges gyermek helyzetével ismerkedhetünk meg. Miként lehet tudomásul venni a kényszerű változást, miként lehet elboldogulni az új helyzettel. Rettenetes feladat ugyanis elfogadni és megbékélni azzal a tudattal, hogy családunkból valaki bizonyos dolgokra már soha többé nem lesz fizikailag képes. És ha ezt valamelyest tudomásul is vette, vajon miként lehetséges tovább élnie. Mi módon lehet például egy MS-ben szenvedő, erősen mozgáskorlátozott anya „elég jó” édesanyja egy örökmozgó tipegőnek? A szerzőpáros, rengeteg beteggel folytatott beszélgetései alapján, megpróbál tanácsokat adni az újfajta, megváltozott szülői szerep kialakításához. Tanácsokat ahhoz, hogy miként lehet ismét önbizalomra szert tenni és leküzdeni a helyzetből természetesen adódó irreális bűntudatot, lelkiismeret-furdalást A könyv első fejezete még arról a hétköznapi, ám gyakran szemérmesen elhallgatott problémáról sem feledkezik meg, hogy az efféle betegségek esetén a családok anyagi helyzete is, a legtöbb esetben, lényegesen megromlik. Ezután a gyermek nézőpontja következik: annak leírása, hogy mit is jelent a gyermeknek, ha valamelyik szülője MS-ben avagy más súlyos betegségben szenved. A szerzők jó érzékkel nem fogalmaznak meg általános tételeket, hanem röviden ismertetnek néhány esetet. Martin édesanyja esetének részletes ismertetése például a szerzők munkájának módszertanát is bemutatja. Az anyánál váratlanul jelentkeztek a betegség gyorsan romló

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

tünetei. Hamarosan csak tolókocsiban tudott már mozogni, és otthon, a megváltozott helyzetből adódóan sajátos konfliktusok állandósultak a szülők között. A terapeuta segítségével azonban többé-kevésbé sikerült mindhárom félnek megbékélnie a megváltozott helyzettel, elfogadni a veszteséget, feloldani a bűntudatokat és a lelkiismeret-furdalásokat. Mindhármuknak nagyon sokat jelentett a szakszerű segítség, de talán a legtöbbet Martinnak, akinek egész további fejlődése rossz vágányra terelődhetett volna, ha elmarad a külső beavatkozás. A könyv második része bemutatja, miként látják a gyermekek a világot egy súlyos beteg mellett. Miben befolyásolja a helyzetüket az a tény, hogy a szülő ápolásra szorul, és ráadásul állapotából következően még ingerült is lehet. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a gyermekek olykor egész más miatt szenvednek, és egész más miatt aggódnak, mint amit a felnőttek gyakran elképzelnek vagy elvárnak tőlük, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem véletlen, hogy hosszan foglalkoznak a szerzők a házimunka körüli bonyodalmakkal, hiszen még az egészséges családoknál is gyakran konfliktus forrása, hogy ki mosogasson. A helyzet alapvetően megváltozik, ha az anya megbetegedik, és fizikailag tehetetlenné válik, kiváltképp a hagyományos struktúrájú családok esetében. Ha súlyos beteg van a háznál, akkor mélyebb jelentése és következménye van annak, ha a gyermek nem hajlandó segíteni. Az egészséges családoknál is előforduló veszekedések, nézeteltérések még nagyobb terhet és rémületet okozhatnak a beteg körében. El lehet-e fogadni ezeket a szélsőséges helyzeteket? Mit lehet tenni, és hogyan lehet elviselni ezeket a kríziseket? A válasz lényege: itt is a megértés és a türelem az, ami segíthet. Ezt még a legnehezebb helyzetekben is meg kell próbálni – tanácsolják a szerzők, nem feledve, hogy sokszor ez szinte megoldhatatlanul nehéz feladat. A kötet második része a „mit lehet tenni?” kérdésre keresi a választ. Szerencsére itt sem utasításokat kap az olvasó, hanem a szerzők igyekeznek minél kimerítőbben felsorolni a lehetőségeket. Szerencsére, hiszen ilyen szélsőséges helyzetben még a legkörültekintőbb szülő is megfeledkezhet igen fontos dolgokról. Ennek példája az az édesanya, aki részletesen beszámolt gyermekének betegségéről, elmondta neki, hogy állapota nem fog mostanában lényegesen javulni stb. Mindenre felkészítette gyermekét, csak azt nem mondta el kamaszodó fiának, hogy nem halálos a betegsége, hiszen ez neki természetes volt. A fiú azonban ezt nem tudta, és nem is merte megkérdezni... Fontos probléma, hogy ki segítsen a gyermeknek, ki az, akit elfogad a gyermek. Kérdés az is: miben tudja magát hasznossá tenni egy rokkant szülő? A könyv utolsó oldalain, bár szinte csak érintőlegesen, de felvetik a szerzők a szülők halála okozta trauma kérdését. Itthoni viszonyaink közt ez annál is fontosabb, mivel a halállal, haldoklással kapcsolatban igen kevés lényeges szakmunka jelent meg eddig, nem is beszélve arról a kiszolgáltatott helyzetről, amibe a haldokló és annak hozzátartozói kerülnek a mindennapi kórházi gyakorlatban. Az anya vagy az apa halála minden kord gyermek életében mély traumát jelent, amivel nehezen, alig, vagy tán soha nem tud megbirkózni. Súlyos betegség esetén a gyermeknek van ideje felkészülni a tragédiára, de gondos és tapintatos segítségre van szüksége. Csak nagyon kevés beteg és ápoló képes megbirkózni a feladattal, s a könyv ehhez is igyekszik hasznos gyakorlati tanácsokat adni. Julia Segal és John Simkins: My Mum Needs Me, Helping Children with III or Disabled Parents (Penguin, 1993.)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Margitta Nóra

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Kontra Klára: Beszélgessünk a természettel! (Kölcsönhatások a természetben) Biológia, kémia és fizika: három tárgy, ami a mai napig a legtöbb tantervben teljesen izoláltan szerepel, azt a hamis látszatot keltve, mintha maga a Természet is ilyen jól elkülönült kategóriákban „gondolkodna”. Mindannyian tudjuk persze, hogy ez nem egészen így van, de eddig még hiányzott egy olyan tankönyv, amely a komplex természetszemléletet már a 10-14 éves tanulók körében megfelelően formálhatta volna. Éppen ezért örvendetes, hogy a Calibra Kiadó vállalkozott egy ilyen jellegű könyv kiadására. Miképpen lehet egy fiatalemberben kedvet ébreszteni és érdeklődést kelteni a természet iránt? Miként lehet az érdeklődést ébren tartani? Természetesen kísérletekkel. A tanuló így könnyedén sajátítja el a legalapvetőbb természeti törvényeket. Ez később nagy segítségére lehet gimnáziumi, sőt felsőfokú tanulmányai során is. A kötetben nagyszámú kísérlet leírása szerepel; szinte mindegyik biológiai folyamatok megértését szolgálja a háttérben húzódó fizikai és kémiai törvényszerűségek vizsgálatával. Az első rész a talaj és az élőlények kölcsönhatásait elemzi: kőzetek mállásáról, keménységéről, a víz és a mész szerepéről győződhetnek meg a tanulók. Megtudhatjuk a kísérletekből azt is, hogy milyen hatással vannak a növények és az állatok a talajra. A második részben a víz és az élőlények kapcsolatáról találunk sok hasznos kísérletet. Vizsgálatok vannak a csírázásról, az ozmotikus és más anyagfelvételi folyamatokról és a párologtatásról. A harmadik részközponti témája a levegő. Érdekes kísérletek révén ismerkedhetnek meg a tanulók a légzés különféle formáival, az erjedéssel, valamint a fotoszintézissel. Még a közegellenállás főbb típusait is vizsgálhatják. Az élőlények és az energia átalakulási folyamatairól a fénnyel végzett kísérletek árulnak el a legtöbbet. A következő rész főbb irányvonalait a lebontási, asszimilációs és más enzimatikus folyamatok jelentik. Kiemelt szerep jut az emésztéssel kapcsolatos vizsgálatoknak. Az utolsó részben az élőlények közötti kölcsönhatások néhány főbb típusai vizsgálhatók (halak magatartása, kompetíció, szimbiózis stb.). A kötet tagozódása világos, a kísérletek leírása egyértelmű, a tanulók számára jól követhető. Sok ábra segíti a kísérleti beállításokat. Valamennyi kísérlettel kapcsolatban olvashatók az észlelés és értékelés főbb szempontjai. A főbb részeket összefoglaló áttekintés követi, gondolkodtató kérdésekkel. A könyv elsősorban a hatosztályos gimnáziumok első és második osztályai számára ajánlható. Komplex természettudományos alapismereteket ad, gyakorlati foglalkozások keretében. Megkönnyíti a különböző szintű ismeretekkel érkező tanulók egységes természetszemléletének kialakítását. Jól használható a 8 osztályos gimnáziumokban is a természettudományos alapképzéshez és a 4 osztályos gimnáziumokban fakultációs tananyagként. Ez a kötet nagyban hozzájárul az egységes természetszemlélet kialakításához. A jelenleg érvényben levő alapfokú tankönyvjegyzékben még a Fakultatív oktatási könyveknél 753-853/MT számon szerepel. Megrendelhető a Calibra Kiadótól. (1032 Budapest, Kiscelli u. 16.) Lénárd Gábor

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Stefan Lermer: Szeretet és félelem Eckhardt Mahl: Ne bánts! Hiánypótló sorozatot indított útjára az elmúlt évben a Hunga-Print Kiadó. Olyan pszichológiai, szociológiai tárgyú könyveket jelentet meg, melyek a szűk szakmai közösségen kívül az „átlagember” érdeklődésére is számot tarthatnak. Tehetik ezt azért, mert olyan témákat járnak körül, melyek hétköznapjaink nagyon is húsbavágó kérdéseit boncolgatják, és eddig még nem jelent meg róluk semmiféle írásmű. Másrészt ezt olyan módon, olyan stílusban teszik, hogy azt bárki megérthesse, s ki-ki rá ismerhet saját, vagy ismerősei helyzetére. Ráadásul fogódzókat kaphat ahhoz, hogy tudatosítsa, és megoldja az adott konfliktusokat, a kényes lelki, erkölcsi problémákat Stefan Lermer nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint arra, hogy magyarázatot adjon az emberek jelentős részét, elsősorban a városlakókat érintő magányra, az egyre szaporodó személyiség- és kommunikációs problémákra. Az okok felkutatásán túl kísérletet tesz arra, hogy saját elmélete által eszközt adjon a kezünkbe ahhoz, hogy harmonikus partnerkapcsolatban éljünk embertársainkkal. Ennek kulcsa nem más, mint az életünk folyamán felhalmozott félelemtől megszabadított szeretet. Eckhardt Mahl igazi tabutémát jár körül: a nők elleni erőszak kérdéskörét. Olyasmiről beszél, aminek mértéke felbecsülhetetlen. A nemi erkölcs elleni bűntettek számadatai ugyanis pusztán az ismertté vált eseteket tükrözik. „A rejtett számadatok ezen a területen többszörösen magasabbak, hiszen sok erőszakos közösülés az ismeretségi, illetve rokoni körben esik meg. S persze agyonhallgatják, most mindegy, hogy félelemből, szégyenkezésből, vagy egyék okból.” – mondja a szerző. Könyvében arra törekszik, hogy néhány gyakorlatias és konfliktushelyzetben jól alkalmazható magatartásmód felsorolásán túl megismertesse női olvasóit a magabiztosság és önbizalom fokozásának módszereivel. (Hunga-Print Kiadó, Budapest, 1992.) (h)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Winkler Márta: Kinek kaloda, kinek fészek Sokan és sokat beszélnek manapság az iskola válságáról. Bomlásban van a korábbi struktúra, s kialakulatlan még az új. Nyílnak és megszűnnek iskolák, vannak, amelyek csak átszerveződnek, hogy teret adjanak valamely új vagy régi pedagógiai elmélet megvalósulásának. Eközben ritkán esik szó arról, hogy mi végre mindez, minek ez a nagy felfordulás. Keveset hallani arról, hogy a GYEREK mit profitál majd mindebből, mitől érzi majd jobban magát az iskolában, mitől lesz eredményesebb az ottani munkája. Épp ezért különleges alkalom, ha olyan kiváló pedagógus és iskolateremtő írása jelenik meg, mint Winkler Márta munkája. A tanítónő neve fogalom szülői és szakmai körökben. Pedagógiai elvei eközben kikristályosodtak. Módszerét, tapasztalatait mind többen igyekeznek elsajátítani, átvenni. Maga teremtette iskolájában a „Kincskereső iskolában” egymást érik a bemutatók, ahol már nem magányosan, konok fejjel kell járnia a maga útját, hanem nézeteiben osztozó tanítványkollégák körében. Akik tudományos módszertant várnak Winkler Márta könyvétől, csalódni fognak. A könyv sokkal inkább személyes élménybeszámoló, amelyben azonban pontosan megragadhatók a Winkler Márta munkáját meghatározó főbb alapelvek. A személyiség tisztelete, az intuíció, a tehetség, a tudás lehető legnagyobb mértékű kihasználása, az egyén szabadságának megőrzése azok a legfőbb elvek, amelyek mentén a tanítónő közösségei – osztályai – szerveződnek. Mert a tanítástanulás folyamatában a gyerekcsoportok valódi közösséggé válnak, ahol a „jogrend” és az „erkölcs” a gyakorlatban csiszolódnak, s mindenki számára elfogadható szervezőerővé válnak. A tananyag elsajátításán kívül így olyan képességekre is szert tehetnek a gyerekek, melyeknek kifejlődését a hagyományos, „poroszos” iskolatípus legfeljebb eltűrte, de leginkább gátolta. (Hunga-Print Kiadó, 1992) (h)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Váradi Zsóka: Ünnepi készülődés Az ünnepek örömszerző források, szebbé, gazdagabbá teszik az életet, idővel drága emlékké válnak. A téli ünnepkör majd mindenik ünneppé a családhoz kapcsolódik, ennél fogva sajátos hangulata van. Ezt a hangulatot azonban nekünk kell megteremtenünk, és annál nagyobb a mindennapi gondok mellett e jelentéktelennek tűnő feladat, ha a gyermek nem családban, hanem nevelőotthonban nevelkedik, vagy ha a vérszerinti családjának pótlását mások vállalják fel. Az ünnepre minden egyes ember jogosult, és nem lehet elég korán elkezdeni az ünnepre-nevelést, kialakítani a gyermekben azt a képességet, hogy örülni tudjon az Ünnepnek. E hangulatot az egyes ünnepekre jellemző apró tárgyakkal, díszítőelemekkel varázsolhatjuk életünkbe, egy szépen megterített asztallal, az esztétikus csomagolásban átnyújtott, akár saját készítésű ajándékkal. Örömet nem kizárólag pénzzel lehet szerezni. Ha az ajándékozás személyre szóló és ízléses, ha a magunk munkájának eredménye – nagyobb és maradandóbb emléket hagy a megajándékozottban, mint a jellegtelen, lélektelen, boltban vásárolt ajándék, kerüljön az bármennyibe is. Az ilyen örömszerzéshez kíván a Calibra Könyvkiadó (1032 Bp., Kiscelli u.16.) által kiadott és forgalmazott kis könyv segítséget nyújtani. (i)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Dr. Patai Klára, Dr. Pető Zoltán: Szenvedélybetegségek Egészségnevelő kézikönyv A megelőzés fontosságát ma már mindenki belátja, sőt, az is közhelyszámba megy, hogy a prevenció olcsóbb, mint a kialakult betegség gyógyítása. Hatványozottan igaz mindez a szenvedélybetegségekre, hiszen a költséges, hosszú időt igénybevevő kezelés nem is hozza meg mindig a kívánt eredményt A pozitív amerikai, nyugat-európai és skandináv mintákból kiindulva nálunk is történni kezd valami a hatékony egészségnevelés területén: példa erre ez a drog- és alkoholfogyasztás témakörével foglalkozó egészségnevelő kézikönyv. Pedagógusok, védőnők, egészségnevelők és szülők számára készült, azzal a szándékkal, hogy a témakör legalapvetőbb fogalmaival, statisztikai adatokkal és egyéb információkkal lássák el az érdeklődőket. A könyvecske nem csak a könnyebb tájékozódást segíti (narkós szleng szótár is szerepel benne), hanem igyekszik érvekkel és tényekkel alátámasztani az egészségnevelő munkát. A pontos és szakszerű, tájékoztatás még idejében felismerhetővé teszi a csapdákat a tanulók számára. Jó, ha már az iskolában hallanak róla, hogy a nők körében milyen gyakori a gyógyszerfüggőség és a gyógyszeres alkoholizálás, és tisztában vannak a különböző drogtípusokkal és veszélyességi fokukkal. A kézikönyv készítői valószínűleg nem akartak túllépni az információközlés feladatán, ezért a pedagógus további tájékozódására van szükség ahhoz, hogy ezeket a tényeket a diákokkal fel is dolgozhassa. Mivel kifejezetten ilyen szakirodalom még nem áll rendelkezésre, nagyon jól használható a témák továbbgondolásánál a fejezetek után álló jegyzetapparátus. A tanár egyéni leleményén és rátermettségén múlik, hogy a rendelkezésre álló anyagot elrettentésre (vagy annak kísérletére) használja fel, vagy képes arra, hogy konstruktív beszélgetések sorári meggyőzze a gyerekeket, és felvértezze őket az elsodródás ellen. A szerzők több helyen is említik, hogy a gyógyszerfüggőség milyen ijesztő méreteket öltött Magyarországon, s hogy a társadalom, a család milyen elnézően kezeli, sőt, természetesnek veszi, ha valaki rendszeresen altatókkal fekszik és nyugtatókkal kel. Éppen ezért különösen fontos, hogy valamennyi szóban forgó gyógyszer neve szerepel a könyvben a várható mellékhatások és következmények felsorolásával együtt. Jelzi a helyzet súlyosságát, hogy a gyógyszerfüggők 75%-a orvosi közreműködéssel szerzi be az adagját. Kérdés, hogy az orvosképzésben mekkora hangsúlyt kap ezeknek a tragikus tényeknek az ismertetése? Míg a kemény-drogok fogyasztása egyelőre szerencsére csak egy viszonylag szűk réteget érint, a gyógyszerezés valóban elképesztő méreteket öltött. A szerzők a tüneti kezelés helyett a betegség, illetve panasz okának felderítését javasolják. Meg kell tanítani a páciensnek az önálló, tevékeny problémamegoldást. Jó, ha már az iskolában gyakran hallja a gyerek, hogy a nyugtalanság, az álmatlanság és a kétségbeesés nem csak gyógyszerekkel fojtható el. A tisztázó beszélgetésekhez jó volna támpontokat kapni, hiszen sokszor rendkívül nehéz a kapcsolatteremtés, nehéz a puszta közlésből tartalmas beszélgetést varázsolni. Reméljük, hogy a közeljövőben folytatása is lesz ennek a főként elméleti ismereteket tartalmazó könyvnek, mely majd konkrét ötletekkel, szituációkkal, beszélgetésmintákkal segíti a nevelők munkáját. (ÁNTSZ Békés megyei Intézete Egészségvédelmi osztálya, 1993.) (Ungváry)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Dr. Ross Campbell: Életre szóló ajándék; Nehéz évek Hogyan szeressük gyermekünket? Mi újat mondhat még egy nevelési tanácsadó könyv? Olvastunk már a hideg, korlátozó, a meleg, engedékeny és másféle nevelési elvekről, ki is próbáltuk valamennyit a gyakorlatban, mégis, mi az eredmény? Rászólunk, szidjuk, kérleljük, meggyőzzük, javát akarjuk – ők pedig feleselnek, hisztiznek, szembefordulnak, elutasítanak, hallgatnak, aztán csak felnőnek valahogy. Ha lehetséges, hogy sokéves házasokhoz visszatér a régi, hamvas szerelem, akkor visszatérhet a szülőkhöz az a boldogító, meleg érzés, ami kisbabájukhoz fűzte őket. Varázslat kell ahhoz, hogy a hétköznapokban elfásult mamák és papák ugyanúgy szeressék kamaszkölyküket, mint régen síró-rívó csecsemőjüket? Ha igen, akkor dr. Ross Campbell pszichiáter képes erre a varázslatra. Könyvét elolvasva – akár követjük javaslatait, akár nem – érezni fogjuk, hogy nevelési elvek helyett csak egy dolog szükséges: a feltétel nélküli, elfogadó szeretet. A gyerekekre nem csak egyszer régen kellett igent mondani, hanem nap mint nap, újra és újra, szeretettel elviselve nem csak a kisbaba nyűgősségét, hanem a kiskamasz lehetetlen viselkedését is. Nehéz évek c. könyve az Életre szóló ajándék hasonló szellemben megírt folytatása. Egészen más a megközelítés módja, mint Dainow hasonló témájú művében, melyet 1993/12. számunkban ismertettünk. A Nehéz évek főként azoknak szól, akik még gyermekük serdülőkorában sem érzik úgy, hogy kilátástalan helyzetbe kerültek, de komoly problémát jelent számukra néhány tipikus kamaszkori jelenség. Campbell a feltétlen szeretetre helyezi a hangsúlyt, mely nem csak akkor érvényesül, ha a gyerek kedvünkre valóan viselkedik, hanem akkor is, ha helytelenül. A szeretetet éreztetni kell a kamasszal, s ez sokszor nem is olyan egyszerű, mert nehéz a megfelelő csatornákra rátalálni. Ez a könyv éppen ebben szeretne segíteni: hogyan vehetjük észre a legapróbb jelzéseket, milyen trükkökkel húzhatjuk ki a szót nehezen megnyíló, de problémákkal küszködő gyerekünkből, hogyan biztosíthatjuk számára a szülői felügyeletet úgy, hogy függetlenedésre törekvő lényét ez ne sértse. Campbell számára elfogadhatatlan a serdülő magára hagyása, sőt ilyen mondatokat olvashatunk nála: „Magatartásuk fejlődéséért (...) éppúgy felelős vagyok, akárcsak ők és Személyiségük kiteljesedéséért is ugyanúgy felelős vagyok, mint ők maguk.” Mivel a szerző eleve jó kiindulási alapokat feltételez, nem létezik számára vesztes játszma, talán azért, mert keresztényi alázattal közeledik gyermekeihez is, akik mindig számíthatnak rá. Campbell módszerei a feltétlen, elfogadó szeretet mellett elsősorban a szülői tekintélyre épülnek, ezért főként olyan családokban veszik hasznát tanácsainak, ahol ez nem ismeretlen, vagy rég letűnt fogalom. (Harmat Kiadói Alapítvány, Bp. 1992.) (W. Ungváry Renáta)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Pető Éva: Csutkanépek Játékszerek – erdőből, mezőből. A gyerekek nagyon szeretnek játszani, és az az igazán szerencsés helyzet, ha ez a tevékenység az alkotás örömével is megtelik. És ha az alapanyag természetes környezetünkben könnyen fellelhető termés, például mák, dió, makk, kukorica, akkor már nem csak játszik a gyermek, de tanul is. Megtanulja, hogy a természet ajándékai mire használhatók, fejlődik a kézügyessége, megtanul óvatosan bánni a tárgyakkal, mert bizony ezek a természetes anyagok könnyen törnek. A természet ajándékainak játékos felhasználásához nyújt segítséget és szolgáltat kiváló ötleteket Pető Éva Csutkanépek című könyve. A könyvben már egészen kicsi, óvodás gyerekek számára is találunk kevés segítséggel elkészíthető játékokat Gyerekektől sokszor hallhatjuk: „Mondjuk, hogy ez a vacsoránk”, miközben az apró műanyag játékokat gyűjti egy edénybe. Ha a gyermek maga készíti el játékát, a kiegészítőket is előállíthatja. A játékmalacka, amit maga készített, ezentúl valódi kukoricaszemeket eszik. A gyerekek minden kirándulásról degeszre tömött zsebekkel térnek haza. Ha a velük lévő pedagógus vagy szülő segít nekik, hogy mit érdemes begyűjteni, máris megvannak az alapanyagok a kiváló játékokhoz. Ami pedig nincs az erdőben, azt egy közeli falusi nénitől biztos könnyen megszerzik (pár cső kukorica, néhány mákguba stb.). A könyvben az alapanyagok neve mellett szerepel, hogy mi készíthető belőlük, és melyik évszakban mit, hol érdemes keresni. Különösen nagyvárosi gyerekek, szülők, pedagógusok forgathatják haszonnal ezt a kötetet. Ha valaki végiglapozza a könyvet, lehetetlen, hogy a sok színes fénykép láttán kedvet ne kapjon egy kedves játék, ajándék készítéséhez. Persze nem kötelező a látottakhoz ragaszkodni, hisz a lehetőségek száma végtelen. Biztos, hogy minden elkészíthető, hisz a könyvben fényképek vannak a már elkészített játékokról. Persze az elején szükség van a felnőttek segítségére, de később a gyerek egymagában is könnyen boldogul. És ami nem elhanyagolható: ez a gazdag, káprázatost játékvilág teljesen ingyenes, hisz a természet nem kér a terményeiért semmit. Jó szórakozást, kellemes játékot és sok ötletet kínál a Calibra Kiadó könyve, melynek máris készül a német nyelvű kiadása. (eszter)

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Esettanulmány Mi lesz velük? (Arcképvázlatok, személyiségrajzok az Aszódi Fiúnevelő Intézetből) Hasonló címmel megjelent előző publikációmban adaptációs zavarokkal küzdő, peremre szorult (szorított), frusztrált, iskolai, magatartási, haladási kudarcokkal küzdő nevelőotthoni gyermekek sorsáról írtam. Most másik szélsőséges; gyakran kilátástalan helyzetben élő (mit „élő?” – vergődő), már fiatalkorú csoport alapvető életproblémáira, sürgősen megoldásra váró szükségleteire szerettem ráirányítani a hivatalos, és a szélesebb körű, társadalmi gyermekvédelem figyelmét. Azokról a javítóintézeti bűnelkövetett 15-18 éves fiúkról van szó, akikkel munkám során ismerkedtem meg Aszódon. Nincs közöttük egyetlen azonos, vagy akár csak hasonló személyiség-rajzú, teljesen egyforma indíttatású, viselkedésű, élettörténetű növendék. Legtöbbjük mégis megegyezik abban, hogy hihetetlenül szeretetéhes, segítségváró, aki kapaszkodókat keres összezavarodott élete továbbviteléhez. Lehetnek cinikusak, szemtelenek, arrogánsak, tetszeleghetnek különféle pózokban, szerepekben, mindez csak leplezi válsághelyzetüket, bizonytalanságukat, felfokozott szorongásukat. Egyesek mögött már fájdalmas, megrázó, idegrendszerüket traumatizáló élménysor húzódik, ún. „antiszociális tapasztalatok”. Elviselt és elkövetett antiszocialitások és devianciák. Részegségek, adott és kapott ütések, vélt és valóságos bűnök, „kriminálisnak” is minősülő cselekedetek. Egyenként és összefoglalóan is rájuk sütötték a bélyeget: „Fiatalkorú Bűnöző”. Nagy többségükben (vagy igen kevés kivétellel) azonban védtelen, bajba kevert, megszeppent gyermekek ezek a „bűnözők”. Pár nappal ezelőtt láttam egyik közel 16 évest szorosan anyja mellett ülni és sírdogálni a vasárnapi látogatáson. Az anya könnyei is potyogtak, amint fia arcát simogatta. „Ugye, nagyon hiányzik?” – kérdeztem. A sírástól egy szót sem bírt kiejteni. Még 8 hónapja van, elég ideje kínlódni, gondolkodni ennek a rózsás arcú kisfiúnak, aki egy meggondolatlan pillanatban megfeledkezett anyjáról, életkoráról és nem akart idősebb társaitól lemaradni „férfiassága” bizonyításában. Ijedt kisgyermek. Mi más? Most éppen olyan helyzetben, körülmények között van, hogy rengeteget segíthetünk neki szeretettel, őszinte beszélgetésekkel, szigorúsággal, reális tervekkel, munkafeladatokkal. Vannak jó munkahelyeink, terápiás lehetőségeink, iskoláink és általában egy évünk arra, hogy korrigáljunk társadalmi igazságtalanságokat, pótoljunk hiányzó ismereteket, szeretetet Ezekre van elsősorban szükség. Ezeknél a fiatal gyermekeknél leggyakrabban az elmaradt, vagy megtagadott szeretet kompenzációja, kárpótlása az elkövetett lopás, vagy garázda, erőszakos cselekmény. Most talán még megakadályozható, hogy a kényszerhelyzetből, feltűnésből, kalandvágyból felvállalt szerep rögzült életformává váljon. Ezeknek a fiúknak hihetetlenül nagy szükségük van erre a pótló, kompenzációs, javító nevelésre, magára a javítóintézeti nevelésre, melyet sok esetben nem helyettesíthet a csonka, megroggyant család, a börtön szigora, a pártfogó személye.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

A javítóintézet sokoldalú hatásrendszere, humanizmusa, éppen a legmegfelelőbb korban és fejlődési szakaszban éri őket, de erről bővebben majd később, egy másik tanulmányban. Köztudott, hogy napjainkban nő a családok helyzetének romlása, az iskolai nevelés stabilitásának meggyengülése és számos más ok következtében a fiatalkorú bűnözés falvakban és városokban. Ugyanakkor nem megfelelő a bűnmegelőző prevenciós nevelés és a kriminális fejlődés első szakaszára irányuló intervenciós korrekció. Sőt, minisztériumok, jogászok, bírák, más szakemberek (vagy magukat annak tartók), a javítóintézetek összevonásáról, megszűntetéséről beszélnek. Természetesen, mint annyiszor, annyi mással kapcsolatban: pontosan a legalkalmatlanabb időben. Ezeket a körülményeket is figyelembe vettem, amikor néhány jellemző típust bemutatok. Arra készülök a későbbiekben, hogy a Befogadó Csoportban, legalább 1 hónapot eltöltött 50100 fiú családi körülményeit, pszichés állapotát, kriminalitását bemutassam, és 1 év elteltével a távozók változását, perspektíváit is mérhessem, jelezhessem, körvonalazhassam: mi lesz velük? 1. H. Sz. 16 és fél éves miskolci, nagyvárosi fiú. Anyja 14 éves korában jött el Lengyelországból, és gyakran vágyik oda vissza. (A fiú érzelmességét, érzékenységét valószínűleg tőle örökölte.) Második gyermeke születéséig laboráns volt, jelenleg munkanélküli. Az anya érzelmessége és a fiú tőle örökölt érzékenysége szemben áll az apa nagymértékű alkoholizálásával, durvaságával. Ezt szinte minden teszt – Baum, Wartegg – hangsúlyosan jelzi. (Torz férfiarcok, virágok a Warteggben, virágzó, kicsit szégyenlősen körülhatárolt belső ág a Baumban.) A fiút kettősség, szorongás, érzékenység jellemzi. Az apát elutasítja, mégis vannak találkozásai az alkohollal, alkoholos csoportokkal. Egyetlen, bíróság elé került bűncselekménye: rablás – egy 18 éves részeg fiatalembertől elvett erőszakkal 120 Ft-ot. Két hónapra előzetesbe kerül, mert az idézés ellenére sem ment el a tárgyalásra. Ezt az időszakot 1993 elején nagyon nehezen viseli el. „Fiatalkorúakkal voltam együtt, 10-en voltunk, közöttünk két cigány. Ketten nemi erőszakért, négyen rablásért, ketten betörésért, és egy fegyveres rablásért. Nem bántottak, nem erőszakoskodtak velem. Egy hétig semmit nem ettem, 16 kilót fogytam két hónap alatt. Az ablak be volt festve, semmit sem láttunk. Pár percre vittek le naponta sétálni. Egyszer voltam beszélőn, apám tudta, hogy nem követtem el rablást. De egy tagadás - egy állítás... és az valami értelmiségi gyerek volt Amint az anyámat megláttam, sírtam az egész tárgyaláson. Három bilincs volt rajtam, a két kezemen és a lábamon. Még azt sem engedték a tárgyaláson, hogy az anyámat megcsókoljam.” A tárgyalás után rögtön elszállítják a Szőlő utcai javítóba. Ott három nála gyengébb gyerek csicskáztatni kívánja – a jegyzőkönyv szerint – és megverik. Ilyen lekvár ez a jól megtermett Sz.? Nem! Csupán fokozottan érzékeny, és sok volt a dráma körülötte. Újabb részlet a pszichológiai vizsgálatából: „Életemben a legrosszabb élményem az volt, amikor megölték a nagybátyámat. 36 éves volt; két cigány ölte meg Sárospatakon, a Bodrog partján. Légynek se ártott, nem ivott. Ellopták a kutyáját, kereste, fejbe sújtották egy baltával, szétnyűtt a feje, aztán felhasították a gyomrát és rávésték a testére: Sárga veszedelem. Elvették a pénzét, óráját. A nagyanyám nekikrohant a tárgyaláson, aztán agyvérzést kapott – anyák napján halt meg. Ezek a legrosszabb élményeim: szerettem őket.” (Túlszínezett népmese? Lehet.) 57

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Életem legszebb élménye: Életemben nagyon sok élményem volt. A legnagyobb élményem az volt, amikor megszületett a húgocskám, mert 12 éves koromig nem volt testvérem, én pedig nagyon szerettem volna egyet legalább, akivel tudok játszani és sok mindenre meg tudom tanítani. És ez hála Istennek megvalósult.” H. Sz. időre befejezte általános iskoláját, 3,6 tizeddel. Lakatos tanuló volt közepes eredménnyel (félévkor), amikor előzetes letartóztatásba került. Az első hete Aszódon is nehezen telt. Feszült volt állandóan engedelmességre, teljesítésre kész. Sok mindentől szorong. A műhelyben igen jó teljesítményt nyújtott a csoport vetélkedőin, egyenletesen kiemelkedett; pszichológiai vizsgálati anyagait gondosan, szépen készítette el, oldotta meg. Jól rajzol, nem sietett el semmit, gondosan, tisztán dolgozott. Wartegg-jét ki lehetne állítani. Természetesen később beismerte, hogy azt a rablást bizony elkövette, de ez számunkra már nem volt érdekes, a mi vizsgálatunknak nem volt célja, a jó kooperáció eredménye volt. A „Befogadó”-ból kikerülve a legszigorúbb nevelőhöz, a legtöbbet teljesítő csoporthoz kérte magát. „Nem akarom hiába tölteni az évet, szeretnék egy kicsit keresni, és összeszedni magamat” Azt hiszem lelkileg, erkölcsileg fokozatosan összeszedi magát Az év alatt mindenképpen el akarja végezni az emelt szintű hegesztő tanfolyamot. Ahogy megnyugszik, úgy harmonizálódik, már nincs olyan nagy beszédkényszere, fantáziájában, érzelmeiben háttérbe szorulnak a súlyos élmények. Az általam alkalmazott 10 táblás szociotesztben egy amerikai festő, számára ismeretlen „Világok” című képéről (a címet nem láthatta) a következőket írta: „A táj úgy néz ki, mintha idegen bolygón lenne az egész. Nagy szárazság van. Emberi élet itt nem is lehet, mert nincsenek ehhez megadva a feltételek. Lehet, hogy a festő előre gondolkodott – szárazság lesz, ki fog száradni minden, és nem lesz emberi élet a Földön. A táj ránézésre szomorú, mert mozgó életet nem lehet látni, csak törmelékeket, zord életet.” A legpontosabb telitalálat erre a 10. táblára H. Sz-tól való. Igen kiegyensúlyozott teljesítménnyel minden lényeget, realitást meglátva a lehetséges 100 pontból 97 %-os eredményt ért el. Ha nem kerül hozzánk, talán bűnöző lesz, ha Tökölre kerül, iszonyatosan fog szenvedni. Három hónap után nagyon bízom benne. 2. K. P. a „szökés világbajnoka” Kissé ellentéte az előbb bemutatott személyiségnek. Két éves korától lakott intézetben (közben 7-8 hónapot nevelőszülőknél is volt). „Volt elég időm, hogy megutáljam” – mondja. Néhány vádiratban és tárgyalási jegyzőkönyvben P-f elmebetegnek, de legalábbis „debilisnek” tartják. Erre eléggé rá is játszik. Egyik nagy dunántúli kőrútján 62 rendbeli lopást követett el. Óvodák, iskolák, közértek voltak a célpontok, pénzt, élelmet, de rengeteg játékot is lopott. Egyszerű játékokat: labdákat, kisautókat, babákat és mütyürkéket. A bíróságnak azt mondta, hogy a nővére gyerekének akarta adni. Igaz lehet ez is, de az is elképzelhető, hogy kihagyott, elmaradt játékait akarta pótolni – vonzzák a játékszerek. Életmegoldásai is tele vannak játékossággal (emellett reálisak és egyszerűek). Rengeteget mesél – szobám fala tele madártablókkal, színes madarak a „búvárból” és sok madárfészek. Nagy fali térkép, amely mellett rögtön lehorgonyoz és repülünk. P. az Alsózsolcai Nevelőotthonból legalább harmincszor szökött. Úgy gondolja, mestere a dolognak. Szívesen mesél térkép alapján mindenről; hogyan jut el Borsodból a 58

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Dunántúlra, az ország egyik végpontjáról a másikig. Itt Aszódon is szökik rendszeresen. Utólag szívesen elmondja, hogyan lopja el a kulcsot a kollegák asztaláról, s aztán viszi a társait, kettőt-hármat is. Egyedül nem szökik (vagy csak ritkán). Lopni mindig egyedül lop. Nem akar lebukni rögtön az elején. Hatvanban, Dombóváron ugyancsak „megsarcolta” a várost. Besurranó. Végigjárja az irodákat nappal, ebédidőben. Mikor egy ilyen irodaházzal végzett Dombóváron, már a kapuban várták a rendőrök, végigvezették boltokon, üzletházakban – ki ismeri fel? Így jött össze 62 rendbeli lopás egy tárgyalásra. A bíró elmeállapotára hivatkozva visszautalta Aszódra. „Ha a házból kijutok, nem rohanok vasútra, autópályára, mint a többek, a „mazsolák”. Kifekszem a napra, az erdőben, hallgatom a madarakat, figyelem a zajokat, pihenek; aztán szépen elindulok, nem sietek. Minek? Hová? Beszél szállodákról, panziókról, ahol néha heteket tölt el (lehet mese). Mik a vágyai? Egy lakás, esetleg egy autó. Miből? Nyilván arra gondol, hogy összelopja az árát. P. korántsem elmebeteg, de nagyon furcsa gyerek, mesevilága is egyszerű. A nevelőotthon szimplifikáló, szűk kereteiben, ahol semmi nem volt a sajátja, ahol verést is jócskán kapott, kialakult benne a mára már rögzült, állandósult elvágyódás, a maga gyártotta mesefolyam. Nézi a fészkeket, és az otthonra gondol, melyben soha nem volt része, látja a madarakat, és repülni vágyik, a térképen ellenőrzi útjait, és elégedett magával. Teázik és ellopja a kockacukromat. Kulcsot egyelőre még nem lopott tőlem (igaz, cukron kívül mást sem). Mi lesz P-ből? Talán semmi. Csöves; aztán öreg csöves, aki gyűjtő útjain bejárja az országot. Talán elmegy messzebbre is, országon túl is a madarak nyomán. Nagy a társadalmi veszélyessége? Nem nagyobb, mint a nevelőotthonoké, melyek ilyenné tették. Erőszakos bűnöző nem lesz. Fontolgatja. Most talán karácsonyig itt marad, s akkor le is telik. Iskoláról, munkáról azért nem írtam, mert ezek az ő esetében nem fontos, nem kitűntetett tényezők. 3. Teadélutánjaimon, gyógynövénygyűjtő útjaimon társammá vált a 17 és fél éves dorogi L. Gy. Dorogról, Tatabányáról sok gyerekünk van. Nincs munka, nagy a szegénység, az emberek, s a fiatalok is körbelopják egymást. A bányásztelepen laknak. Nyugdíjas, rokkant apja (most haldoklik) portás volt a bányánál. Már régen féloldalára béna, agyvérzést kapott a rengeteg dohányzástól, kávétól, italtól. A bányánál dolgozók majdnem mind isznak. L. Gy. csupán 6. osztályba járt odahaza, most fejezi be nálunk a 7.-et. Már kikerült a „Befogadóból” a nyílt csoportba. Nevelői az elmúlt másfél hónapban nagyon meg voltak elégedve viselkedésével, munkájával, tanulásával. Szeretné probléma nélkül eltölteni az egy évet. Benne van a változtatás szándéka is. Persze ez nem csupán tőle függ. Lesz-e munkája? Nem viszi-e magával régi bűnelkövető, csavargó társasága. A maga módján ragaszkodik családjához. Íme egy részlet „családrajzából”: „Az én családom négy emberből áll. Van nővérem, az édesapám és az édesanyám meg én. A nővérem 29 éves, az apukám 53, az édesanyám 50 és én 18 leszek. A kapcsolatot mindegyikkel tartom. Apukám rokkant nyugdíjas, fekvő beteg, hogyha én otthon vagyok, akkor sokat szoktam neki segíteni; pl. a WC-re kisegítem. Az anyukám mindig otthon van, mert mikor én nem vagyok otthon, akkor ő ápolja aput. A nővérem már férjnél van, és már van 2 fia. Az anyukám egy alacsony hölgy és egy kicsit dundi. Apukám egy fejjel nagyobb, mint az édesanyám, de jól megvannak egymással, már 33 éves házasok. A nővérem olyan, mint az édesanyám, ő is alacsony és

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

dundi. Velem szemben nagyon rendesek a szüleim, mert amit kértem mindig megadták nekem. Hát ez az én családom, ilyen.” Az apa hirtelen rosszabbul lett, valószínű itt hagyja a családot. A gondolatot megszokták. A betegség régi és sok velejáró teher, kötelezettség. Gondolom, amikor tehette, Gy. is menekült a családból pozitív és negatív irányba egyformán. Egy budapesti barlangkutató társulat tagja volt. Járta a „Legény”, „Leány” barlangot, a környékbeli kristálybarlangokat, de megfordult az aggteleki karszton is. Hosszú beszélgetési témánk volt ez, kölcsönösen érdekesromantikus élmények felidézése. Gombászni is járt; részben ugyanazokra a helyekre, ahova én is. Csak hát felületesen ismeri a gombákat ő is, mint sokan mások a bányavidéken. (Innét a sok halálos mérgezés.) A természet feltétlenül érdekli. Állandó segítségemmé vált az átrium udvarban létesített kis „Állat- és növénypark” gondozásában (ültetés, gyomlálás, öntözés, vízhordás). O és néhány hozzám szokott társa izgalomban vannak; mi kel ki a fészkekből? Milyen új állatok jelennek meg az átrium kertben? Van két teljes fára való verebünk (tömegével nálunk alszanak, és növényeinkre piszkítanak, irtózatos zajt csapnak), rigó által felnevelt seregélyünk, most fészkelő-költő barázdabillegetőnk, citromsármányunk és gyönyörű rozsdafarkúnk, nem beszélve az átrepülő vendégekről. Feltűnt egy árva gyík, és megjelent egy menyét is, tehát veszélyben a tojások. Ugyanezek nem csupán a menyéttől veszélyeztetettek. B. Z. hozzánk kerülése után 2 nappal felmászott a fára és két seregélytojást kihajított. A maradék tojások és kelő fiókák jutottak a rigó örökbefogadására. Számos szép történetet ismerünk a börtönbe zárt rabok és madarak (legtöbbször verebek) bensőséges kapcsolatáról. Valahogyan ösztönösen ismétlik ezt a tradíciót – B. Z. a fészekrablással komoly veszélybe került; a kiközösítés sorsára jutott. Hamarosan el is került tőlünk. A „Befogadóból” már régen elkerült gyerekek is rendszeresen bejárnak a kertbe: kikérdeznek az új növényekről, madarakról, kérik, hogy dolgozhassanak. Ez a kör egyre bővül. Egy kis csoporttal, amelybe Gy. is beletartozik, rendszeresen járjuk a környéket, minden előforduló gyógynövényt gyűjtünk, együtt dolgozzuk fel (Gy. ebben is ügyes), és gyakran ki is próbáljuk. Ha távol vagyok az intézetből, teljesen rájuk bízom a kertet Szeretném, ha olyan fontos lenne számukra a kert, mint amilyen fontos nekem. A természet megismerése, gondozása, őrzése és „megteremtése” nagyon sokat szelídít ezeken az elvadult kamaszokon. Vonzók az önként vállalt, emocionális kötelezettségek. Olyan ez, mintha ők, a fogva tartottak szabadságot teremtenének a fészkek őrzésével, a madarak téli etetésének tervezésével; gyógyító növények betelepítésével. Minden ilyen ügyben Gy. az aktív, terjesztő, iniciátor. Ő maga is rászorul a finomításra, lágyításra. Néhány nappal ezelőtt egyik társával gyógynövénygyűjtő kirándulásra vittem. A „munkát” mindketten szépen végezték, de ők az egymást baráttá fogadók, a hazafelé vezető úton a nyers, kissé durva tréfák szinte minden változatát megengedték egymással szemben. Tíz méterrel előttük mentem, hogy ne feszélyezzék magukat, élhessék a maguk életét, szokásait. Ezek az én tesztjeim. Megbízhatóságuk jóval nagyobb a mesterséges „kabinetteszteknél”. Gy. különösen nyers volt ezen az utolsó napon. Másnap indult halódó apjának látogatására. Ez nyilván benne volt teljesen, és feszültségeit így is szerette volna levezetni. Afféle kényszerállapot, amelyben különösen jókor jött a kirándulás. Visszatérve Gy. tesztjeire: mindennapos viselkedésében, munkájában szinte azonos kiegyenlítettséget, megbízhatóságot mutat Talán egysíkúságot is. Másfél hónappal ezelőtt készített tesztjei elkeveredtek. Újra elkészíttettem vele a BAUM-ot és WARTEGG-et (bár ez nem szokás).

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Meglepetésemre a legminimálisabb eltérést sem tapasztaltam a rajzos tesztekben, milliméterre egyeztek. Kialakult személyiség? Csak nem lehet ilyen emlékezete? Egyfajta merev beidegződés? Elkészítettük SZOCIOTESZT-jét is. 78,5 pont a lehetséges százból. Közepes teljesítmény, jóval rosszabb, mint H. Sz.-é. Van azért néhány szép, cizellált felelete. Idézem az 5. táblára a sztálini időkben táborba hurcolt és ott elpusztult SZÉREBRJAKOVA önarcképére adott válaszait. „18-23 év közötti hölgy, a hitvesére gondol, aki elhagyta őket. A lány egy kicsit szomorú. Arca nagyon szép. Szimpatikus nekem. Nagyon helyes az arca, nagyon fiatalos. Szép kerek szemei, tágra nyíltak. Tiszta a haja. Szívesen barátkoznék vele. Bár elég gazdag családból származhat. A ruhája is jó. Nem néz ki vidámnak, szomorkás. Este van, hálóingben lehet és elég sötét a háttér – gondolom iskolázott leány, de foglalkozásában bizonytalan vagyok.” Egyszerű vázlat, túlságosan mélyre nem megy, fantáziáját is visszafogja (vagy nem is szárnyaló, nem elég gazdag ez a fantázia). Egyéb tesztjei is egyszerűek, kicsit gyerekesek, nem túl érzelem gazdagok, inkább racionálisak, de a szilárd alapokat, stabilitást nélkülözők. Gy. kicsit sodorható. Kezét fogni kell és határozottan, szeretettel irányítani – számos jó tulajdonsága, készsége reményre jogosító. 4. F.F. az előbb ismertetett L. Gy. barátja. Szekszárdon született 1977 októberében, tehát nincs még 16 éves. Ezzel együtt az utóbbi hónapok egyik leghatározottabb és legmeghatározóbb egyénisége volt a „Befogadón”. Apja 5 évvel ezelőtt halt meg tüdőrákban. A 44 éves kiskeresetű anya (óvodai dajka) egyedül maradt 5 gyermekével. F-nek két húga és két bátyja van. A két és félszobás lakás viszonylag jól berendezett háztartási gépekkel, de egyéb tekintetben szegényesen élnek. F. összesen 5 általános iskolai osztályt végzett. Az apa halála után az anya nem bírt vele. Azonos korú csoporttal járt gyalog, autóbusszal, stoppal más városokba is. Otthon is naphosszat csavarogtak, iskolába nem jártak. Az anyát hatóságilag szólították fel, egy alkalommal meg is büntették. Bátyja lényegében hasonló életet élt. Néhány évvel ezelőtt őt is javítóra ítélték, szintén Aszódon töltötte le büntetését. F-nek, amíg iskolába járt, nem voltak tanulási nehézségei, 4-es, 5-ös osztályzatokat kapott az alsó osztályokban. Az 5. osztálynak négyszer is nekifogott. – A haverok között a gazdag családok gyermekei is ott voltak; az egyiknek szállodaigazgató volt az anyja és mindent megkapott, mégis a laza, csavargó élet kellett neki – meséli F. Első bűncselekménye irodaházi besurranó lopás, otthagyott táskákból vették el a pénzt Soha nem járt egyedül. „Valaki mindig figyelt. Helyszínen soha nem kaptak még el. Valaki köpött”. 1992 decemberében, az első tárgyaláson, 15 évesen próbára bocsátották, pártfogó felügyelőt kapott. A dolgok folytatódtak. 1993. április 22-én a második tárgyaláson javítóintézeti nevelésre ítélték. Ő volt az elsőrendű vádlott Még mindig van bűncselekménye, amiért nem számoltatták el. Beszélgetés közben megkérdezem tőle, volt-e a Szekszárdi Múzeumban? – „Igen, ugyanis az egyik cselekményt ott követtük el. Elvittük a teremőrnek a fülkében hagyott pénztárcáját” (800 Ft-ot találtak benne.) Röviden így vall írásban életéről. „Hét mondat életemből: Kiskoromról sajnos nagyon kevésre emlékszem. Mikor már iskolába jártam, összebarátkoztam egy pár gyermekkel, akikkel később bűncselekményeket követtünk el. Utána őket elítélték. Akkor megszakítottam a kapcsolatot velük. Később újra bekeveredtem a társaságba. Ezekkel a barátokkal sorozatosan bűncselekményeket követtünk el. Ezek után 61

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

kaptam meg a bírói ítéletet.” A fentiek szerint egyelőre a bűncselekmények és büntetések, az elkövető társakhoz fűződő kapcsolat töltik ki életét. Otthon szabadidejében rettenetesen szeretett aludni. Néha aludt 18 órát is N.S. Csak krimiket, kalandregényeket olvas. Szeretett barkácsolni, egy pincerészben rendezte be kis műhelyét. TV-t keveset nézett (krimiket, TV híradót), diszkóba járt, lányoknak udvarolt. Ez életének másik, általa fel nem fedett oldala. Ez a 7 mondatban már nem fér el. Erre az oldalra rákérdeztem, a bűncselekményekre nem. Anyja el van keseredve két fia helyzete miatt Sokat sír. Már az apa életében is sírt, mert az nagyon sokat ivott. Volt egy öccse, aki bélelzáródás miatt halt meg, agyvérzéssel született, nem tudott járni és beszélni. F. meghatódva, részvéttel beszél anyjáról, de kérésére sem változtatott életén, hagyta magát sodorni az eseményekkel, baráti társasággal, ahol volt tekintélye, szerepe. Családi, vagy pozitív, szociális-társadalmi élményekről nem beszél. Mozgalmas kalandként éli meg, hogy 13-14 éves korától kezdve legalább 20 esetben vitték be a rendőrségre, ilyenkor majdnem mindig megverték. Második tárgyalása előtt 3 hónapig volt előzetes letartóztatásban Szekszárdon. Itt nem érte különösebb bántódás. Erdei fája (BAUM teszt) alapok nélküli, korlátozott személyiséget mutat erős törzzsel, határozottsággal, introvertáltsággal. WARTEGG-je nagyon érdekes, virágok, robotok, nap, kard, telefon, festőállvány, festőpaletta és természetesen börtönrács, zárt kapu. Ebben a tesztben szélesebb körben színesebben, teljesebben tárta fel magát kért még egy tesztlapot hogy kikívánkozó mondanivalóját bővebben tudomásomra hozza. Sokan nem szeretik a WARTEGG-tesztet F. kicsit keresztrejtvénynek fogta fel, csoportjában is élvezettel és eredményesen oldotta meg a rejtvényeket és a vetélkedők feladatait. A szociotesztje nem volt túlságosan sikeres, legmeggyőzőbb a 8. táblára (DUWE: FLÓRIÁN — KORUNK GYERMEKE) adott válasza: „Olyan kisgyerek ez, aki elszökött otthonról, csavargó. Olyan helyen van, ahol rengeteg a szemét. Ott talál menedéket, mert elment otthonról. Olyan sorsa lesz, hogy itt fog élni, vagy elviszik intézetbe. Lehet, hogy belekeveredik bűncselekményekbe. Most éppen álmodozik, gondolkozik valamin a kisgyerek.” F. nemrég került ki a „Befogadóról” nyílt csoportba. A befogadón is, jelenlegi helyén is szinte rögtön beilleszkedett nevelőkkel, gyerekekkel jó kapcsolatot alakított ki. Társaihoz való viszonyát tekintve a „bajtársias” szó a legmegfelelőbb. Vitás kérdésekben józannak, igazságosnak és az intézeti rendhez lojálisnak mutatkozott. A pszichológiai vizsgálaton hosszú beszélgetésekben vállalta a kooperációt és őszinteséget. Őt magát is érdekelte saját személyisége, intelligenciájának értéke és fejlődésének lehetőségei. További együttműködésre, egymás mélyebb megismerésére lehetőséget nyit, hogy F. F. is aktív „kiránduló”. Közben álmodozik, beszél a régi csavargásokról, de mindent szívesen meghallgat, amit a madarakról, növényekről, természetről beszélünk. Talán új oldala gazdagodik, amikor környezete rendbetartásában, műhelymunkában, parkgondozásban kifogástalanul dolgozik. Felnőttekkel való érintkezésében (nevelők, szakoktatók, tanárok) fegyelmezett és udvarias. Teljesen más képet mutat, mint az, amit a vádiratokból, ítéletekből, iskolai javaslatokból várni lehetne; sokkal pozitívabb képet Soha nem mondja azt: „Ha kikerülök, több bűncselekményt nem követek el. Teljesen megváltozók. Rendes leszek.” Még csak harmadik hónapja ismerjük, lehet, hogy a fentiek be sem következnek, mégis, már ma is jó és eredményes nevelő és pszichológus számra F.-el együtt dolgozni.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

5. Utolsóként K. J.-vel szeretnék röviden foglalkozni. Alacsony, masszív. 17 és fél éves cigánygyerek, udvarias, kellemes modorral. Inkább ravasz és rugalmas, mint okos, szereti a népszerűséget. Házunk legtöbbet látogatott gyereke. Az első látogatásnál keservesen sírt nagyapja zsíros kalapjába. Azóta szinte minden vasárnap jön valamilyen rokon Pécsről, Siófokról sült csirkével, hatalmas rántott húsokkal felpakolva. Az elmondottakból ítélve a rokonság java jómódú cigánykereskedő. János kinti életében szerepet játszott a család foglalkozása, a pénz, anyagiak iránti érdeklődése. Ő maga kereskedett is, de fő érdeklődése és szenvedélye az „itt a piros, hol a piros” játék. Feltételezhetően ügyes a játékban. Olyan típus, olyan gondolkodású, koncentrált. Szerencséje azonban nem volt. A vádirat tanúsága szerint többször is megbukott, rendszerint a játék elején. Ítélete javítóintézeti nevelés. Megjelölték az időpontot, mikorra kell bevonulnia. Aztán Jánosunk eltűnt nagyszámú rokonságának útvesztőjében. Hol Pécs, hol Dombóvár, aztán újra Siófok, majd hosszú eltűnésének vége szakadt. Szinte véletlenül, egy felületes igazoltatásnál „bukott meg”, több mint egy évi szerencsés rejtőzködés után. Arra számított, hogy 18 éves koráig ellakik a rokonoknál, és utána a „javító” már nem érvényes. Eléggé elkeseredve érkezett hozzánk, s ez érthető. A többi gyerekkel összehasonlítva is szabadon élt, rengeteg rokona által körülszeretve, nagyszülői kényeztetésben: „Kit szeretek legjobban a családból? Miért?” kérdésre ez a lakonikus válasza: „Hát, legjobban a családban talán a nagyszüleimet szeretem. Miért? Talán azért, mert ővelük több időt töltöttem el, mint a szüleimmel, és mert talán ők neveltek fel. Hát csak ezért szeretem őket legjobban” – úja J. rettentő rossz, legfeljebb 3. osztályos írásszinten. Az iskolával különben ő is hadilábon állt. Nem tudta biztosan 4I. vagy 7. osztályból van-e, volt-e bizonyítványa. A szociális alkalmazkodást, szociális tájékozottságot mérő tesztet magas, 90 feletti pontszámmal készítette el, BAUM és WARTEGG tesztje teljes infantilizmus, FÁJA kerek bélyegző stempli. Nézzünk előbb egy részletet a jobb anyagból, a már bemutatott 8-as tábláról (FLÓRIÁN). „Fiatal fiú ül a homokozóban, sok szeméttel körülötte, összepiszkolja magát. Szülei nincsenek ott, mert elhívták volna. Sok a szemét körülötte, káros és ő ottan ül. Egy átlagos fiú, jó kondiban van tartva. Talán nem tudja, hogy amiben ül, sok bacilust, fertőzést elkaphat attól. Ott egy úszógumi, arra támaszkodik. Talán azt akarja hazavinni. A szülei nem engedik, hogy a szennyezett holmit hazavigye, el fogják fenekelni. Közepes színvonalban élnek. Nem az a szegénység, de nem is gazdagság. Gyenge szülei vannak, megengednek neki sokat, de az is lehet, hogy kedvenc.” Sorban mind a 10 táblára a fentihez hasonló logikus, fantáziatelt, gyakran emocionális, szinte elemző magyarázatokat ad. Némelyik tábla lényegét tartalmát (a 3 vallási vonatkozásút különösen) félreértette, de a félreértésnek megfelelő logikus magyarázatot ad. Válaszaiban ittott választékosság, modorosság is jelentkezik. Jó, praktikus intelligenciája, szociális tájékozottsága folytán hamar áttekintette a ház rendjét és szabályait a célravezető alkalmazkodási szabályok, készségek rendjét. Fontos, hogy elismerjék, rendesnek tartsák. Gond nélkül akarja eltölteni az egy évet. Szabadságra is a lehető legtöbbször akar eljutni, és ez viselkedésétől függ. Hát ő fog, és tud is viselkedni. Társai bizonyos mértékig (ha nem is annyira, mint F. F.-re) hallgatnak rá. Elismerik ügyességét ravaszságát. K. J. mindent nagyon figyel. Meglehetőségen érzékeny. Ha elmegy szabadságra, nem tudom hogyan fog visszajönni. Ki tud-e egyáltalán szakadni az otthoni környezetből. Szép kis barátnője van: „Az életem legszebb élménye – írja – az volt, hogy megismerhettem a jelenlegi barátnőmet. Nem valami szép lány, de nekem tetszik. És még 63

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

jelen pillanatban, tudomásom szerint szűz. És nekem ez a legfontosabb. Én szeretem, ő is szeret engem, és ez nekem, ez a legjobb élményem volt eddig az életemben. De remélem lesz még több is.” János érzelmes nagyon, és úgy tűnik őszinte is. Arra gondot fordít, hogy valamit szépen, körülményesen mondjon el, de a hazugságokba belezavarodik. írásban (mivel utál írni és nem is nagyon tud) nagyon röviden fejezi ki magát, de érzelmesen, beszédben viszont hosszan és dagályosan. Nézzük élete legrosszabb élményét (ezt is írásba adta): „Életem legrosszabb élménye az volt, hogy amikor Siófokon a benzinkútnál elkaptak a rendőrök. De még az a legkevesebb, hogy elkaptak, de jól meg is rugdaltak és összevertek. Hát, ha erre az élményre gondolok, még a bőröm is felborsózik. Talán több olyan súlyos és fájdalmas rossz élményem nincs, és nem is lesz több.” János érzelmességéből arra is futja, hogy jót és rosszat is fokozzon. Nagyon érdekes, színes személyiség. Kicsit gyerekes-infantilis, ugyanakkor körültekintő, praktikus és végtelenül önérzetes-érzékeny. Ő sem kifejezetten bűnöző típus, érzékeny cigánylegény. „Szeretnék iskolázódni” — mondja, de eddig nem törte magát ezért. Népszerűségét emeli, hogy nagyon jól focizik. Apró léptekkel halad a labdával, körülnéz, kombinál, helyzetbe hozza magát, és meglehetősen pontosan lő. Nagyon szereti a dicséreteket „Az a jó Aszódon, hogy elismerik az embert” – nyilatkozta. Ha nem nagyon figyelnek rá, vagy nem olyan fontos kitűnni, lustálkodik. „Azt hiszem, alapvető tulajdonságom a lustaság.” Tudja, hogy ezt nem mindig engedheti meg magának. J. jól nevelhető, fejleszthető személyiség. Öt növendékünket mutattam be. Más-más egyéniségeket, akiket úgy vélem, elég jól megismerhettem az elmúlt hónapok alatt K. P.-t csupán azért, hogy legyen előttünk összehasonlításra egy szimpatikus, de már szinte javíthatatlanul, fiziológiailag is beidegzett, negatív irányultságú személyiség. P. sem több 17 évesnél. Nem 6 a felelős eddigi pályafutásáért. Azt gondolom, nagyon messzire ment és nagyon rigiddé, alakíthatatlanná vált. Érdekes órákat el lehet vele tölteni. Sokat lehet tőle, belőle, ügyeiből, fogásaiból, életéből, kudarcaiból tanulni, de a megváltoztathatóságában nem igen hiszek. Persze a másik négy fiúval is történhet bármi, eddig is családi és társadalmi környezetük határozta meg kudarcaikat, viselkedésüket Miért látom az ő sorsukat mégis reménykeltőnek? Senki sem tanította eddig őket önmaguk megismerésére. Nem mutatták meg nekik saját értékeiket. Itt különféle helyzetekben bizonyítjuk, hogy mi mindenre képesek, műhelyben, földeken, iskolában, szakmai tanfolyamon, pszichológiai vizsgálatokban, bajtársi feladatokban. Életbe, környezetbe helyezzük őket, tudatosan, azért, hogy előhívjuk teljes énjüket. Ha ezt tervszerűen és jó fokozatossággal csináljuk, örülni fognak új önmaguknak. Némelyiknek máris több az önbizalma, rácsodálkozik néhány új képességére. Értékelésre hívja a felnőtteket. „Tessék mondani, jól megcsináltam?” Teljesítményre, színvonalra kell őket szoktatni, nevelni mindenütt ahol lehet a vetélkedőben, keresztrejtvényfejtésben, súlyemelésben, focitornában. Nagyon jók erre a különféle versenyek. A pszichológiai vizsgálat eredményét mindig megmutatom nekik, és az elemzés után meg is dicsérem őket Néha elcsodálkoznak, ha valami sikerül „nem is gondoltam volna magamról”. Nagyon érdekli őket, miért is követték el bűncselekményeiket, mi volt annak lelki mozgatója. Egy évük van a gondolkodásra, önmaguk újraépítésére, az iskola elvégzésére, vagy kiegészítésére. Szakmai tanfolyamok okleveleinek megszerzésére. Mennyivel több idő lenne, ha az „előzetesben” elvesztegetett időt is itt tölthették volna el. A javító-nevelést nem 64

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

szabad büntetés centrikusan felfogni, és a bűnt nem elég értelmetlenül csak büntetni. Át kell konstruálni, új pályára kell állítani a fiatal meggondolatlan bűnelkövetőt. Ismereteket, érzelmeket, akaratot, célokat adni. Hogyan kell és lehet a „javítót” még hatékonyabbá tenni, visszahozni a régi javítóintézetek számos jó hagyományát, melyről szakemberek ma is beszélnek? A megszüntetés szükségességéről beszélni bűn, mert helyette még nem találtunk ki semmi jobbat, és talán nem is fogunk. Erről a lehetőségről rendszerint olyanok nyilatkoznak, akik a javítók belső világát nem ismerik, nem értik, nem érzik. Az idő folyamán megkísérlek összegyűjteni modellként 50 vagy 100, általam viszonylag jól megismert javítós személyiséget, s mint egy modellen elemezve, arányaiban bemutatni az elkövetésekig vezető út jellegzetességeit. Folytatásként rendszerezem az itteni hatások eredményeit, kudarcait, s a távozó 50-100 személyiséget újra értékelve esetleg a stratégiák, módszerek, eszközök is megmérethetnek majd. Indulásként magamnak is kedvet csinálva választottam ki 5 arcot. Mondjuk, ilyenek is – annyi más mellett – a „javítósok”, így indulnak. Mi lesz velük egy év múlva és később az életben? Már a munka elején el kell ezen gondolkodni: „Mi lesz velük, ha így maradnak, és mi mindent kell nyújtani nekik, hogy így ne maradjanak, teljesen mások legyenek.” Mikus Gyula pszichológus Aszód NM Intézet

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Kitekintés Nemzetközi Konferencia Pozsonyban A pozsonyi Komenius Egyetem pedagógiai fakultásának szociális munkás tanszéke „A fiatalok és családok szociális problémái” címmel 1993. július 5-9. között nemzetközi konferenciát szervezett a Pozsony közvetlen közelében lévő Modra-Harmónián. A tanszék, amely a tanácskozást megelőző napokban adta ki első nappali tagozaton végző hallgatói számára a szociális munkás diplomát, és immáron 3 éves képzési tapasztalattal rendelkezik, fontosnak tartotta, hogy frissen végzettjeinek útravalóul, illetőleg jelenlegi nappali és munka melletti hallgatói számára is széles körű nemzetközi kitekintési lehetőséget nyújtson e viszonylag tág témakörön belül. Pozsonyban a korszerű szociális szakképzés elindításának előkészületei 1989-ben, a csehszlovákiai politikai rendszerváltozással egyidőben indultak, de az egyetemi tanszék hivatalos megalapítására csak 1991. májusában kerülhetett sor. A magyar gyakorlattól eltérően Csehszlovákiában a korábbi rendszer nem tagadta, hogy szociális munkára is szükség van, de ez alatt mindössze a tanácsi ügyintézést, a hatósági végrehajtó tevékenységet értette. Náluk tehát a szociális szakképzés sem szűnt meg, szociális munkásnak nevezett bürokratáikat középszinten képezték néhány helyen. (Az egész Csehszlovákia területén nem volt több mint legfeljebb 5 szakközépiskola, amely iskolarendszerű, és érettségizetteknek munka melletti képzési formát kínált.) Mivel a szociális munka, mint fogalom és mögöttes tartalom kompromittálódott, a jelenleg formálódó gyakorlatnak és képzésnek kettős teherrel kell megküzdenie. Nemcsak a régi politikumot, módszereket és tartalmakat kell átalakítani, hanem a szociális munkához és szociális munkáshoz kötődő előítéleteket és sztereotípiákat is le kell bontani, új imázst kell teremteni. A felsőfokú képzés elindításához három egyetem szövetkezett: a brnói, a prágai és a pozsonyi. A magyar szociális képzéshez hasonlóan, ők is számíthattak és számíthatnak külföldi szakmai segítségre. Az ő domináns szakmai hátterüket Hollandia jelenti. Érdekességként hadd említsem meg, hogy ennek gyökerei egészen 1968. tavaszáig nyúlnak vissza, amikor egy akkori holland egyetemista turistaként Prágában járt, sok ottani diáktársával beszélgetett, megrészegült a változások szelétől, számos barátra talált Az augusztusi eseményeket követően nem szakította meg kapcsolatait, hol írógépet, hol könyveket vitt, hol más módon próbált segíteni. 21 év múlva, a politikai rendszerváltozás idején a holland diák már mint az egyik szociális munkás képző egyetem igazgatója tevékenykedett, cseh és szlovák barátai pedig az új rendszerben különféle fontos pozíciókhoz jutottak. Tehát az együttműködés legalizálásának feltételei szinte tálcán kínálkoztak: egyik oldalról a szakmai segíteni akarás – ami mellé sikerült holland kormánytámogatást is nyerni – , másik oldalról pedig mind a megvalósításhoz szükséges fontos döntések meghozásában, mind pedig magában a megvalósításban összefogni tudók. (Ezt a programot ma a holland Jóléti, Egészségügyi és Kulturális Minisztérium egyik modellértékű projektjének tekinti a régióban.) A pozsonyi képzés 3+2 éves. 3 év alatt (1832 óra) lehet megszerezni a bakkalaureátusi fokozatot, amelyben a holland rendszerhez hasonlóan elsősorban a közvetlen gyakorlat szakembereit képezik. Az utolsó évben négy területre nyílik szakosodási lehetőség. Ezek:

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

börtöni szociális munka és utógondozás, szociális munka az egészségügyi ellátásban és népegészségügyben, közvetlen szociális munka, bentlakásos intézményi szociális munka. További 2 év alatt (1050 óra) lehet eljutni a magiszteri szintig, amely a kutatásra is felkészít Két iránya van, a makroszintre koncentráló szociálpolitika és a mikro- és mezoszinten mozgó intenzív eseti és csoportmunka. Ezen a szinten eddig 38-an szereztek diplomát, az 1992-93-as tanévben 161 hallgató munka melletti posztgraduális képzését kezdték meg. A nemzetközi tanácskozásnak több mint 100 résztvevője volt, közülük 22 külföldi. Hollandia mellett Angliából, Írországból, Skóciából, Norvégiából, Svédországból, Németországból, Izraelből, Kanadából és az Egyesült Államokból érkeztek előadók, műhelyvezetők, a kerekasztal-beszélgetések irányítói, akik kisebb részben egyetemi oktatók, kutatók, zömmel közvetlen gyakorlatot végző szakemberek voltak. Mellettük a hazaiak innovatív kezdeményezéseiket bemutató műhelyeket, kiscsoportos megbeszéléseket vezettek. Maga a konferencia címében igen tág kereteket jelölt meg, így tartalma is hasonlóvá vált: a gyermek- és ifjúságvédelem, a képzés igen színvonalas nemzetközi kaleidoszkópját kínálta. Mivel a plenáris előadásokat követően a műhelyek egyidőben egyszerre hat helyszínen szerveződtek, így a jelen bemutatás is csak a tanácskozás egy szűkebb szeletét foghatja át. Indításként két különböző helyen kialakított, de szellemiségében és filozófiájában sok azonosságot mutató képzésről szólt két, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett egyetemi professzor, a wisconsini Nicholas Smiar és a michigani Irv Berkowitz. Mindketten az ökológiai megközelítés, a kliens/kliensrendszer hatalommal való felruházásának (empowerment) talaján állva tekintették át a saját egyetemükön folyó képzést. Smiar kiemelte, hogy náluk hallgatóiknak a kliensek, az ügyek melletti kiállására, a megfelelő képviseletre (advocate) való felkészítés áll a képzés fókuszában. Ehhez a szociális munka módszerei sorában az eseti munkával azonos fontosságúnak tekintik a csoportmunkát és a közösségfejlesztést is. Ha csak az eseti munkát tanítanák, csupán a különféle technikákat alaposan ismerő technikusokat képeznének. Fontosnak tartják, hogy hallgatóik értéknek tekintsék, és ne csupán toleráljak a másságot, hogyan váljanak kritikus gondolkodókká és dönteni tudókká. Ez utóbbiak érdekében többek között a mindennapi gyakorlatukhoz segítséget adó, pragmatikus kutatásra is felkészítik őket, szakmai önismeretük fejlesztése során pedig figyelmet fordítanak döntéseik hátterének felszínre hozására, tisztázására: miért csinálták azt és úgy, amit és ahogyan tettek. Berkowitz megközelítésében az utóbbi cél érdekében legalább ilyen fontos az is, hogy a képzés során sokféle megközelítést és módszert ismerhessenek meg a diákok, hogy aztán helyzettói függően tudják a legmegfelelőbbet választani repertoárjukból. Hiszen minden módszer paradigmatikusan magában foglalja azt is, hogy a szemlélő (a gyakorló) egy meghatározott szempontrendszer alapján tekint már magára a problémára is. Szintén általánosabb kérdésekkel foglalkozott a skót származású John McMaster, az angliai székhelyű International Initiative (a konferencia egyik támogató szervezete) elnöke. Az 1989-ben a gyermekek és fiatalok segítésére létrejött nemzetközi szervezet alapelveit fejtette ki („Golden Principles”), amelyek e fenti néven már ismertek a pozsonyi képzés hallgatói és oktatói előtt is. Ezek: – A beavatkozó tevékenységet nem lehet csupán a gyermekre vagy fiatalra korlátozni, hanem ki kell terjeszteni a családjára és/vagy meghatározó közösségére is. – A munkát pozitív alapállásból, lépésről lépésre haladva, realisztikusan kitűzött célok elérésével szükséges végezni. – Hagyni kell, hogy a teendőket a gyermek vagy a szülő jelölje meg, ne akarja a szakember elvenni tőlük ezt a jogot, inkább velük, mint értük szükséges tevékenykedni. 67

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

– Csak olyan beavatkozásra/munkára kerüljön sor, amiről a család tud, amit ismer és meg tud érteni. – A pozitívumok erősítése a fontos, nem pedig a hibák javítgatásának hangsúlyozása. – El kell fogadni, hogy minden család egyedi és eltérő, tiszteletben kell tartani az őket mássá tevő sajátos kulturális, faji, etnikai és vallási hagyományaikat. E fenti alapelvek lefektetését vagy húsz évvel megelőzve, de lényegét tekintve hasonló filozófiát követve kezdte meg tanácsadói tevékenységét a holland Maria Aarts, az azóta nemzetközileg is egyre népszerűbb „Marté meo” program egyik alapítója. A történetiségében is bemutatott kommunikációs program kezdetét az a momentum jelentette, amikor több mint két évtizeddel ezelőtt az autista gyermekekkel foglalkozó Mariát nem hagyta érintetlenül egy édesanya elejtett megjegyzése: „Bárcsak nekem is sikerülne olyan jó kapcsolatot kialakítani a kislányommal, mint maguknak, szakembereknek! „Ez adta a szülői kommunikációs programhoz a kiindulást: a szakmai tudást a laikusok számára is érthető módon és nyelven szükséges megfogalmazni, és így kell eljuttatni a problémák megoldásában legérintettebbekhez, a szülőkhöz. A program továbbfejlődését jelentette a videó megjelenése és terjedése. Az ezúton rögzített szülő-gyerek interakciót akár többször is vissza lehetett nézni, ami lehetőséget adott arra, hogy a pillanatot ne csak az átélés emlékeinek felidézésével, hanem az objektív külső megfigyelő szempontjából is nyomon lehessen követni. A most már nem csak autista gyerekek körében alkalmazott program lényege, hogy családokkal huzamosabb ideig együttműködve rendszeresen videóra veszik a viszonylagosan természetes családi kommunikációt, majd ezt követően a felvételek elemzésekor mindig a pozitívumok megbeszélésére kerül sor. A szülőben azt erősítik, hogy mennyiben tud jó apja-anyja lenni gyermekének, hogy egy-egy megnyilvánulás, viselkedés mivel járul hozzá a gyermek érzelmi, szellemi vagy mozgásos fejlődéséhez. A módszerrel, amely 3 hetes intenzív tréning és egy, ezt követő szupervíziós szakaszban sajátítható el, egyaránt élnek szociális munkások, családgondozók, családterapeuták, pszichológusok, pszichiáterek és pedagógusok, követői vannak Norvégiában, Svédországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Izraelben. A kanadai eredetű „ANCHOR projekt-módszer” is a videós felvételekre és azok elemzésére épít A magyarul támogatást, biztonságot is jelentő ANCHOR betűszó az Addressing Needs of Chidren Through Observation and Response (a gyermekek szükségleteinek kielégítése megfigyelésekre építve) összevonásból keletkezett, filozófiai előzményei a gyermektanulmányozási mozgalomban gyökereznek. Célja a szülők segítése abban, hogy külső szakember segítsége nélkül, saját maguk is fel tudják ismerni a gyermekeik verbális és nonverbális üzenetei mögötti tényleges tartalmakat. Ennek módszere az, hogy a gyermekek csoportos helyzetben végzett tevékenységeit videóra rögzítik, amit aztán szüleik – szintén csoportot alkotva – a csoportvezető szakember segítségével elemeznek. így az egyes gyermekek megfigyelése és szükségletei felismerésének segítése a két szinten zajló csoportdinamikai folyamatok (a gyermekcsoportban és a szülők csoportjában) megismerésével is kiegészül. A program eredeti kidolgozója Glen Dixon, de a konferencia résztvevőinek a pozsonyi Dagmar Kopcanová mutatta be, aki 1992. ősze óta két gyermekcsoportban, illetőleg szüleik csoportjában dolgozik ennek szlovákiai adaptációján. A kisgyermekes családoknak segítséget kínáló angliai gyökerű Home-Start önkéntes hálózat tevékenységének lényegét egyik elindítója és egyben a szervezet jelenlegi elnöke, Margaret Hamson mutatta be. A Home-Start frusztrált helyzetű vagy valamilyen más problémával küszködő, legalább egy, öt év alatti gyermeket nevelő családokban járul hozzá a hivatásos humánszolgáltatók munkájához. A szervezet célja, hogy a család rendelkezésére álló, esetenként hézagos vagy alig-alig létező természetes erőforrás-rendszert a barátságukat 68

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

felkínáló, valamint a barátoktól elvárható (nem anyagi természetű), önkéntesek által nyújtott segítséggel erősítse, pótolja, egészítse ki. Néhány tipikus helyzet, amikor segítségükre lehet számítani: pl. egyedülálló anyának a szülést követő depresszióval, a megváltozott életforma megszervezésével, a környezet esetleges előítéleteivel való megbirkózásban; három vagy annál is több óvodás korú gyermeket nevelő anyának a kisgyermekek ellátásából, a szükségszerű bezártságból következős nyomás alóli felszabadításában, a rázúduló terhek leküzdésében; földrajzilag viszonylag elzárt helyen élő szülőknek segítség abban, hogy igénybe vehessék a gyermekük számára esetleg szükségessé vált, de nehezen megközelíthető városi szakellátást; saját hozzátartozókkal nem rendelkező (vagy velük kapcsolatot nem tartó), gyermekét/gyermekeit egyedül nevelő szülőnek szülőt és nagyszülőt pótló szerepvállalása; újonnan odatelepülő (esetleg más etnikumú) családoknak segítség abban, hogy barátokat találjanak, kevésbé érezzék izoláltaknak magukat; frissen elvált vagy valami miatt hirtelen egyedül maradt szülőknek segítség abban, hogy az új élethelyzetben mihamarabb magukra találjanak stb. Az önkéntes segítő hálózat építésére jellemző, hogy egy-egy új helyi szervezet létrejöttéhez az adott körzet hivatásos segítő szervezeteinek kezdeményezését, de minimum egyetértését követően kerül csak sor. Egy-egy új önkéntesnek pedig tízhetes felkészítésen kell részt vennie ahhoz, hogy segítő tevékenységét megkezdhesse. A Home-Start mozgalom is követőkre akadt más országokban, így Németországban, Cipruson, Gibraltárban, Ausztráliában, Kanadában és Izraelben is. Sőt, mint ahogy erről minden résztvevő értesülhetett Margaret Harrison előadásából, a tavalyi évben Add tovább! elnevezéssel négy helyszínen (köztük Sátoraljaújhelyen és Kecskeméten) Magyarországon is útjára indult a mozgalom. Szintén laikus segítőkre is támaszkodnak az írországi vándorló családokat segítő résztvállaló nevelés (Shared Rearing) projektben, amelyet Ciaram Roche mutatott be. Az ország lakosságának körülbelül 1 %-a él vándoréletmódot, ezek a családok átlagosan 8 gyermeket nevelnek. Írország mind a 27 megyéjében van már vándorlók háza, ahol szociális munkás is fogadja az éppen oda érkező, segítséget kérő rászorulókat. A Dublin körzetébe tartozó, a város környékén lévő házban a gyermekeknek nyújtott hagyományosabb segítségadási formák mellett (6 hónapos ideiglenes intézeti elhelyezés, középtávú – legfeljebb 2 évig tartó – intézeti elhelyezés, nevelőszülői gondoskodás, serdülők és fiatal felnőttek utógondozása) született meg a részt vállaló nevelési program. A projekt létrehozói tiszteletben tartják a vándorcsaládok életformáját és azt az értékrendet is, hogy a családokban mindig sok gyermek születik. Tisztelik a szülők gyermekszeretetét és jogukat is a gyermekek felneveléséhez. Természetesen felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy a szülők esetenként valami miatt akadályozottakká válhatnak szülői szerepük betöltésében. Ezekre az alkalmakra keresnek a gyermekek átmeneti nevelését vállaló családokat. Olyanokat, akiknek a kultúrája nem idegen a befogadott gyermekek számára, akik el tudják fogadni a vándorlást, mint életformát (korábban esetleg maguk is vándoroltak), és akik a vándorútvonalak közelében élnek. Tehát olyan helyen, amit a természetes szülők gyakran és könnyen el tudnak érni, tehát ahol egy adott időszakra valóban arra nyílik lehetőség, hogy a gyermekek nevelésén és gondozásán egyidejűleg két család is osztozzék. A gyermekotthoni nevelés fejlődéséről és átalakulásáról számolt be Theo Binnendijk Hollandiából. A II. világháborút követően nagy állami támogatás mellett sok magánintézet jött létre, de ennek sem tervezési, sem koordinálási, az intézetben dolgozókat tekintve pedig képzési alapjai sem voltak. A gyermekeket szinte csomagként küldözgették a nevelőszülő, az intézet és a család között, 1960-75. között változott az intézeti gondoskodásról kialakított filozófia: a várostól távol eső, erdős környezetben hoztak létre nagy intézeteket, amelyekben a 69

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

már a valamifajta képzettséggel is rendelkező nevelők autoriter fegyelmet igyekeztek fenntartani. A családokat ebben az időszakban sem tekintették nevelési partnernek. A hetvenes évek második felétől kezdve az intézeti nevelés mindenhatóságát hirdető gondolkodás fokozatosan a valós társadalmi és környezeti problémák felé fordult Gondot fordítottak a fiatalok és családjaik kapcsolatának fenntartására és fejlesztésére, egyre inkább számítottak a családokra is, mint gyermekük neveléséért és fejlődéséért felelősökre. Az intézmények és az egy intézeten belül neveltek száma is jelentősen csökkent erre az időszakra. Az intézeti élet a családi életformát kezdte modellálni, sőt, új kezdeményezésként a családi tanácsadással kombinált napközbeni neveléssel, a félig bentlakásos intézeti neveléssel is próbálkoztak, amelyek szerint a gyermekek lényegében együtt maradhatnak természetes családjukkal. Ekkorra már alkalmazási követelményként általánossá vált a felsőfokú szakirányú végzettség. Jelenleg az intézetek többfunkcióssá válására törekszenek. A többfunkciós intézeti koncepció szerint egy-egy nevelési központ annak az érdekében, hogy a családok együtt maradhassanak, védőernyőszerűen végez prevenciót (egy-egy szociális munkás felelősségére egyidejűleg mindössze két családot bízva, hogy krízis esetén valóban a család rendelkezésére állhasson), nyújt ambuláns jelleggel igénybe vehető különböző szolgáltatásokat, napközi gondozást, nevelőszülői ellátást és intézeti nevelést. A többfunkciós intézet a működéséhez rendelkezésre álló anyagi erőket az öt tevékenységi területen belül szabadon használja fel, csoportosítja át, az éppen aktuális igények és szükségletek figyelembevételével. Theo Binnendijk egy ebben az irányban átalakuló, de még fejlesztési folyamat stádiuma alatt álló központ vezetője, így a koncepció ismertetésén túl tapasztalatokról még nem tudott beszámolni. Az intézeten belüli nevelés egy alternatív módszerét ismertette a svéd Hans Knutagard. Az általa igazgatott Bagenben lévő intézmény a következmények pedagógiája (consequent pedagogic) filozófiáját valló szociálpedagógiai intézetként definiálja önmagát. Mint ilyen, nem egyedüli és egyetlen, ugyanis hosszú évek óta szoros kapcsolatban tevékenykednek együtt az azonos elvek mentén működő dániai, Jens Bay által vezetett, Dragörben lévő Traningsskolan-nal. A nevelő és preventív feladatokat ellátó intézmény részben bentlakásos, de napi bejárással is igénybe lehet venni szolgáltatásait. Olyan 16-22 éves fiatalokkal foglalkozik, akik szociális helyzetük, korábbi előéletük (fiatalkori bűnelkövetés, drog stb.) miatt nem rendelkeznek szákmával, nem tudnak elhelyezkedni, esetleg beilleszkedési problémákkal küszködnek. A következmények pedagógiájának alapkategóriái az egymás kiegészítőinek tekintett szabadság és felelősség. Ennek értelmében minden neveltjük nagyfokú szabadsággal bír, de mindenkor vállalniuk kell tevékenységük önmagukra és társaikra vonatkozó következményeit. Hármas nevelési céljuk a felelősség és felelősségvállalás megtanulása; az együttműködés és a társas tevékenykedés megtanulása; valamint szakmatanulás. Nem drillt vagy mechanikus büntetéseket alkalmaznak, hanem a nevelők és nevelték közösen állítanak fel szabályokat, amelyeknek következetes betartásáért mind a nevelők, mind a társak előtt felelősséget kell vállalni. A szakmatanulás alapjait mindennapi életük valós szükségletei kínálják, amelyeket pénzért tágabb körben, lakossági szolgáltatásként is végeznek (pl. vendéglátás, építőipar, erdészet, szolgáltatások a házon belül, ház körüli szolgáltatások, javító-szerelő tevékenység stb.). Gier Dager az oslói OBU (Omsorgsstasjonen for bam og unge) munkatársaként utcai szociális munkásként dolgozik. A nem állami fenntartású szervezet jellegzetes munkamódszere a hálózatépítő beavatkozás (network intervention). Olyan 12-17 éves fiatalokkal dolgoznak, akik az iskolarendszerből való kiesés határán állnak, vagy súlyos családi konfliktusaik támadtak, esetleg bűnözők/drogosok társaságába keveredtek stb. 70

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Klienskörük részben szülőktől, rokonoktól, iskolától, gyámhatóságtól, szociális munkástól érkező megkeresés alapján, részben utcai munkájuk „talált” eseteiből kerül ki. (Mindig párban dolgoznak, az utcán és az eset további folyamatában is.) Az utcai szociális munka természetéből következően itt is először a fiatalok kapcsolattartásra való hajlandóságának elérése, bizalmuk megnyerése a cél. Minderre kizárólag abban a közegben kerül sor, ahol a fiatalok élnek, mozognak – tehát egyelőre messze elkerülik a szervezet irodáit. Az OBU sajátos módszerére, a hálózatépítő beavatkozásra csak a kliens és a szociális munkások közötti megfelelő kapcsolat létrejötte után kerülhet sor. Lényege, hogy feltérképeznek valamennyi, a fiatal számára fontos családi és informális kapcsolatot, s a probléma definiálása érdekében a klienssel együtt, egy asztal köré ültetik (most már az irodában) mind e természetes erőforrást jelentő személyeket, mind a vele kapcsolatban álló és a probléma kialakulásában és/vagy megoldásában számításba jöhető szervezetek és intézmények képviselőit. Általában a nagy asztal körül a közvetlen család (szülők és testvérek), a fontosabb rokonok, a barátok, valamint az iskola, esetleg a rendőrség, a gyámhatóság, a családsegítő, az ifjúsági klub stb. képviselői ülnek. Ezt a beszélgetést nem a két utcai szociális munkás vezeti, hanem egy, az ügyben még nem érintett, tehát objektivitását könnyebben megőrizni tudó harmadik személy a szervezetből. Alap megközelítése, hogy valamennyi megjelent számára fontos a fiatal problémájának megoldása, mindenki felelősséget érez érte, és mindenki segíteni akar neki. A probléma definiálását követően egyszerre nem akarnak mindent megváltoztatni, de általában mindenki vállal feladatot a megoldás érdekében, természetesen maga az érintett is. Fontos, hogy ezek csak kis lépéseket jelentsenek a korábbi helyzet átalakításában, akkorákat, amelyek realisztikusak, valóban teljesíthetők is. Egy-egy eset során általában 2-3 alkalommal kerül sor ilyen, a kliens körüli összefogást elősegítő, a munkát továbblendítő találkozásra. Cathy Taylor a skóciai University of Stirung szociális munkát kutató központjának tudományos munkatársa arról a kutatásról számolt be, amelyet szexuális erőszakot átélt gyermekek körében végeztek fél évvel, egy évvel azután, amikor már lezárt az esetet követő szociálismunkás beavatkozás is. Azt vizsgálták interjúikban, hogy a gyermekek valóban segítségként élték-e meg a segítséget. A beszámoló egyik fontos mondandója volt magának a szexuális erőszak fogalmának az értelmezése (széles skálán a szavakban elkövetett erőszaktól a tényleges fizikai aktusig). A szociális beavatkozásnak a kliens szempontjából értékelt hatékonysága megismerésén túl fontos tapasztalatot jelentett az, hogy már hat-hét éves gyermekek véleményére is adni lehet, rájuk is kiterjeszthető ez a Nyugaton az utóbbi időben egyre gyakrabban alkalmazott kutatási módszer. A konferencia tapasztalatait áttekintve összességében elmondható, hogy a fiatal tanszék színvonalas és eredményes tanácskozást szervezett, amelyből még a nemzetközi szakmai találkozók szinte állandó résztvevői is sok újat menthettek (esetleg éppen saját hazájuk egyegy újabb kezdeményezéséről hallhattak). A szervezési szempontból az első pillanatban tervszerűtlennek tűnő laza keretek lehetőséget adtak arra, hogy a viszonylag nagy létszámú résztvevői körben is tudtak improvizálni, de ez sohasem a véletlenen, az ötletszerűségen alapult. Külön ki kell emelni, hogy elegendő számú, jó tolmács segítette a munkát, hiszen egy-egy nemzetközi tanácskozás sikere nagyon nagy részben rajtuk is áll. A tapasztalatok összegzésekor viszont mind a helyiek, mind a külföldi résztvevők megfogalmazták, hogy ha legközelebb ilyen találkozóra kerül sor, akkor a nyugati vendégek mellett legalább velük azonos arányban kellene meghívni a volt szocialista országok gyakorlatban, kutatásban és képzésben dolgozó szakembereit. Sok tapasztalatot lehet nyerni abból is, hogy viszonylag közös alapokról indulva és hasonló politikai múlttal rendelkezve, kik, milyen irányban találtak valamilyen problémára megoldást, vagy mely pontokon kerültek szembe akadályokkal. A 71

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

tervek szerint két év múlva szervezendő következő nemzetközi konferencián már remélhetőleg erre is sor kerülhet Bognár Mária

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Vitafórum Nyúljunk a gyermek után, hogy megtanulja kinyújtani a kezét felénk A család pedagógiája – avagy a pedagógia családképe címmel a lap 3-4-es számában megjelent írásában Békési Ágnes a pedagógiai szakma megújulása összefüggésében utal a szociálpedagógiára is. Sok tekintetben egyetértek a cikkben leírtakkal, különös tekintettel a segítő szakmára vonatkozó véleményével, de az alábbiakban egy-egy megállapítását, megjegyzését kívánom kiegészíteni, ill. tágabb mezőben értelmezni. 1. A normativitásról Mind a pedagógiai, mind a szociális szakma abban mindenképp normatív jellegűnek mondható, hogy az egyetemes értékek – normák – szellemében szolgálja az embereket (gyermekeket), a társadalmat és a közjót Alapvető kérdés tehát, hogy a szakmákat vállaló pedagógusnak, szociális munkásnak milyen a viszonya a szabadsághoz, az (esélyegyenlőséghez, az igazságossághoz, a demokráciához. Fogadja el pl., hogy minden gyermeknek joga van egyenlően hozzáférni az emberi tudáshoz, vagy ugyanígy minden kliensnek joga egyenlően részesedni a szociális erőforrásokból, szolgálatokból; empatikusán, megértően, együtt érzően, tisztelettel, másfelől előítéletektől mentesen, megbecsüléssel fogadja el az egyes ember, gyermek (kliens) méltóságát, egyediségét, másságát, tapasztalati világának jelentőségét stb. A szociális munka etikai kódexe alapvető zsinórmértéknek tekintett a szociális munkások körében, kár hogy (a pedagógiai szakmában) még nincs hasonló. 2. A pedagógiai és a szociális szakma sokféleségéről, érintkezési pontjairól Mindkét szakma sokféle irányzat alapján létezik és működik. A pedagógiai szakma és irodalma általában megkülönbözteti az etatista, bürokratikus és az alternatív, pluralista szellemiségű, rendszerű pedagógiákat. Különböző fórumokon, szakfolyóiratokban jelentős helyet kapnak a normativitást kihangsúlyozó (a normákat az aktuális hatalmi helyzetben lévők döntik el – ld. milyen a jó közösség?), az értékeket elsősorban megőrző, egy másik megközelítésben pedig az értékeket nem csupán közvetítő, hanem létrehozó, fejlesztő pedagógia melletti-elleni nyilatkozatok, elemzések, érvek. Egy értékközpontú, viszonypedagógia, ami szempontunkból azért válik fontossá, mert nézete szerint az egyén értékrendje kap primátust, mert a dolgok nem önmagukban jók vagy rosszak, hanem valamilyen viszonylatrendszerben (pl. emberek közöttiekben). A személyiségfejlesztés e szerint egyfajta segítségnek is értelmezendő; segítségnyújtás a gyermeknek az értékekhez vezető útján. Ebben a folyamatban kétségtelenül irányító, meghatározó szerepet tölt be a pedagógus, de nem hierarchikus irányító funkcióval bír, hanem indirekt eszközökkel, s főleg a gyermekkel együtt dolgozik az értékek létrehozásában. A pedagógiák között a – szakma fejlődésének következtében – a normativitást kihangsúlyozok ugyan kiemelkedő helyet foglalnak el világszerte és nálunk egyaránt, de a fentiek alapján nem lehet állítani, hogy minden pedagógia totálisan normatív lenne.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Többféle irányzat érvényesül a szociális szakmában is. A szociális segítségnyújtás irányzatainak leginkább kétféle rendszerezését használjuk idehaza: a Pritchard-Taylor, ill. a Dávid Howe nevéhez fűződőket. Prüchard és Taylor egyfelől a bajba jutott egyén és konfliktusa alapján („a baj az emberrel van” alapon) beszélnek morális-etikai és pszichopatológiai irányzatról; másfelől az érzelmi és társadalmi kérdések összekapcsolása, valamint a társadalmi kérdésekben való aktívabb közreműködés alapján („a baj elsősorban a környezettel, a társadalommal van”) pszcihoszociális és radikális-politikai szociális munkákat különböztetnek meg. Howe rendszerezésének egyik koordinátáján az egyéni, ill. a társadalmi szempont, a másikon pedig a dolgok, jelenségek objektív, ill. szubjektív megközelítése áll. így az elméleti koordinátarendszer négy tartományában humanista (az öntudatra építő), diagnosztizáló (értelmező), a radikális változásokat célul tűző és az embert javító (funkcionalista) szociális munkáról,munkásokról beszél. Érdemes lenne alaposabban megvizsgálni, hogy a különböző szellemi irányzatok ma már a variációk milyen gazdag tárházát alakították ki, ill. miképpen találkoznak ezek egymással a pedagógiai és a szociális segítségnyújtás gyakorlatában. Világszerte minden pedagógus és szociális munkás tudatosan vagy anélkül, valamilyen szellemiség alapján dolgozik; s ma már egyre inkább szakmai követelmény, hogy ez önmaga határozza meg, ill. hogy a „kínálatból” maga válassza ki a neki megfelelőt. A sokféléből az övét, vagy ezek variációiból megalkotva a teljesen sajátosat, egyénit. Sok segítséget adnak ehhez a különböző szak- és kézikönyvek is, melyek nem győzik felhívni a szociális szakemberek figyelmét pl. arra, hogy a segítségre szoruló klienseket ne tekintsék deviánsnak, aszociálisnak, hogy ne mutassák ki fölényes helyzetüket, hogy kiokató stílusukkal ne tárgyként kezeljék őket, hogy a kliensek ne nekik, szakembereknek feleljenek meg, hanem saját maguknak, s a sort lehetne még folytatni. Ezek hasonlóképpen jelennek meg az ilyen szellemiséget képviselő pedagógiai szakirodalomban is. Tehát mindkét szakterületen vannak a kor igényeinek megfelelő, a progresszivitás felé mutató irányzatok és gyakorlat, és jócskán vannak példák ennek ellenkezőjére is. Nem lehet állítanunk: valami attól korszerűbb, hogy az kizárólagosan egyik, vagy másik szakmához kötődik. Itt nem vállalkozom a két szakma alapvető különbségeinek taglalására, de fontosnak tartom megjegyezni: a szociális segítés kérését a leendő kliens minden kényszerítő körülmény nélkül, önszántából dönti el, ezzel szemben egy bizonyos életkorig a gyermek köteles iskolába járni. A gyermek helyzetéből következően, nem mindig képes a segítség igényének kifejezésére, így vészhelyzetben éppen a gyermek érdekében van szükség a beavatkozásra. Látható: a szakmák másságából következő különbségek ellenére a szociális és a pedagógus szakma sok területen közel van egymáshoz. A szociális munkás szerepei között is megtaláljuk pl. a tanárit (mikor a klienst új információkkal látja el nehézségei leküzdése céljából), ill. a pedagógus szerepei között is vannak szociális összetevőjűek, mint az osztályfőnöké, a napközis nevelőé, vagy a szabadidő szervezőé. 3. A pedagógiai megújulásról A plurális szellemiség, az alternativitás ma már jelen van a hazai iskolai gyakorlatban, elegendő csak a sajátos arculatokat képviselő, reformpedagógiai mozgalmakra (ld. Feinet, Waldorf, Montessori, Jenaplan stb.), a Dewey-féle pragmatikus irányzatra, a szociális szempontokat, ill. az esélyegyenlőséget preferáló, a valamilyen vallási szellemiséget hirdető, 74

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

a kifejezetten tehetséggondozást zászlójára tűző iskolákra, az erdei iskola mozgalomra, a kooperatív, ill. saját élményű tanulásra, a globális nevelésre, az egy-egy pedagógus nevéhez fűződőkre (Winkler Márta), vagy ezek kombinációira, ötvözeteire gondolni. A pedagógia tudományának és még inkább praxisának megújulását elsősorban ezek szélesebb körű elterjedésében, megerősödésében látom, nem pedig a felsőfokú intézményekben újonnan megalapított szakok terjedésében. E szakok létjogosultságát elsősorban az fogja bizonyítani vagy tagadni, hogy a végzett szakembereket, szaktudásukat (s nemcsak diplomájukat) mennyire lehet eladni, ill. megvenni a pedagógia és a szociális munka piacán. Másfelől a pedagógia progressziójáról akkor beszélhetünk igazán, ha ez a szakma és tudomány is egyaránt tudja érvényesíteni a gyermek és a társadalom szempontjait (így van ez a szociális munkában a kliens és környezete összefüggésében is!). A megújulásához ezek szerint nélkülözhetetlen, hogy a pedagógia és az iskola nyílt rendszerként létezzék, funkcionáljon. Az iskolát környezetfüggő léte, nyílt rendszere viszi, közelíti a segítő szakma irányába, ez „kényszeríti ki”, hogy a szociális szaktudás bekerüljön az iskolába, ill. hogy a két szakma bizonyos területeken összekapcsolódjék egymással. Ne tagadjuk, ez is lehet a pedagógia megújulásának egyfajta lehetősége, de csak akkor, ha a gyermekek érdekét szolgálja. A szociális szaktudás viszont csak úgy tud érvényesülni az iskolában, ha a segítő szakember jól (belülről is!) ismeri az iskola egészét, struktúráját, működési mechanizmusait, az ott dolgozók szaktudását, egymás közötti viszonyrendszerét, a nevelőtestület és az osztályok dinamikáját stb. 4.A szociálpedagógiáról A szociálpedagógia megítélése szempontjából – mivel ma még csekély számban alkalmaznak iskolában, önkormányzatok mellett szociálpedagógusokat – legszerencsésebbnek azt tartom, ha a képzésalapító és a kimenetet szabályozó képesítési követelményeit vesszük alapul. Ezek szerint a szociálpedagógiai munka olyan szakmai tevékenység, amely a gyermek és ifjú korosztály szociális problémáit egységben, komplex rendszerben kezelve, elsősorban az érintett személyekkel, csoportjaikkal, családjukkal, pedagógusaikkal együttműködve, másrészt a környezet erőforrásait mozgósítva segíti, a gyermek, fiatal és környezete megbomlott egyensúlyát helyreállítani... „A szociálpedagógus-képzés célja olyan ismeretek közvetítése, olyan képességek (készségek) és értékek kifejlesztése, amelyek az alábbi feladatok ellátását biztosítják”, többek között „a különböző szociális helyzetű gyermekek, fiatalok, csoportjaik és közvetetten családjaik és pedagógusaik számára adekvát segítségnyújtás (prevenció, beavatkozás és rehabilitáció), a szociális munka,... a nevelésoktatás, a szabadidő-pedagógia stb. korszerű eszközeivel; ezen folyamatok tervezése, kivitelezése, ellenőrzése, értékelése és rendszerszemléletű elemzése, vagyis a gyerekek és a fiatalok körében folytatott szociális munka...”. Kihangsúlyozott szerepet kap tehát a gyermek és fiatal képviselete (hiszen enélkül sem a prevenció, sem a problémamegoldás segítése nem képzelhető el), a gyermeki jogok mindenek felett álló tisztelete és érvényesítése, adott esetben még a pedagógus és a szülő ellenében is (ld. tanár, diszkrimináció, tartós megfélemlítés és igazságtalanság, szülői bántalmazás és erőszak stb.). 75

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Összességében a szociálpedagógia a két szakma határán helyezkedik el, mindkettő progresszív értékeire támaszkodik, segíti a két szakma összefogását. Tágabb értelemben gyermekjóléti szolgálatnak is tekinthető, de legelfogadottabban iskolában folytatott szociális munkának. Mindez egyébként jól beleillik a nemzetközi gyakorlatba is, hisz az angolszász rendszerből ismeretes iskolai szociális munka ma már létezik Németországban is, ill. az Egyesült Államokban is érdeklődnek a szociálpedagógia értékei, módszerei iránt. Budai István

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Párbeszéd Tisztelt Szerkesztőség! A 93/3-4 számukban megjelent írásom (Alapítvány a felbomlott családok gyermekeiért) kiegészítésre szorul: Sajnos kimaradt belőle néhány név. A cikk ugyanis készülő évkönyvünkből idéz részleteket, amelyeket kollégáim írtak. A kéziratból dr. Sebestyén Tamás neve benn is maradt a cikkben, viszont a H .R. és GyJ. esetét leíró Várnai Éváé, valamint N.Gy. és N.Z. ügyével foglalkozó Vásárhelyi Károlyné és Marti Hedvig neve kimaradt A közölt szülői levél Szegedy Lászlóné és Zádor Péterné anyagából való. Fontosnak tartom, hogy szerepeljen a nevük, mert nem mindennapi munkát végeznek, nem akármilyen színvonalon. Budapest, 1993. június 24. Köszönettel: dr. Kardos Ferenc, a Kapcsolat Alapítvány kuratóriumának elnöke

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Környezetvédők írják Tisztelt Szerkesztőség! Véletlenül jutott el hozzám lapjuk legfrissebb száma (a debreceni Szegénység az Európa Házban konferencia egyik részvevőjétől kaptam, és mindjárt továbbadtam körolvasásra). Örültem a színvonalas, érdekes cikkeknek, annak kiváltképpen, hogy még a környezetvédelem kérdésének is szentelnek némi helyet. Mi itt, Gyergyószentmiklóson környezetvédő egyesületet hoztunk létre, tevékenységünk egyre szerteágazóbb... de nem az önreklámozás miatt ragadtam tollat. Kitűnő lapjukat forgatva, néhány környezetvédő barátunk feltette a kérdést: miért nem újrahasznosított papírra nyomtatják a Család, gyermek, ifjúságot? Járt ugyanis már a kezünkben jónéhány magyarországi szaklap, környezetvédelmi kiadvány, amely környezetbarát papír felhasználásával készült Nem akadékoskodni szeretnék, csupán közlöm Önökkel néhány barátom észrevételét Különben: őszintén gratulálunk munkájukhoz—és szeretnénk, ha rendszeresen olvashatnánk. Tisztelettel: Felméri-Pupák Zsuzsa Tanár (Gyergyószentmiklós, Románia) Kedves Tanárnő! Örülünk levelének, azt azonban őszintén sajnáljuk, hogy lapunk erdélyi terjesztésének ügye — egyelőre — megoldatlan... Talán, ha lenne valakinek egy használható ötlete... Kíváncsian várjuk. Javaslatára visszatérve: a magyarországi nyomdák még csak most kezdenek megbarátkozni a környezetbarát, újrahasznosított papír használatának gondolatával (az sem serkenti őket, hogy ez a fajta papír nem olcsó!) Esetenként a tájékozatlan olvasókat is riasztja, hogy a környezetbarát papír nem feltétlenül csillogó fehérségű... Kevesen tudják, hogy az újrahasznosított papír erdőket ment meg a kivágástól. Javaslatát örömmel olvastuk, talán a következő számunkat már sikerül környezetbarát papírra nyomatni. (A szerkesztőség) Ui.: Sajnos, sok közérdekű olvasói levél marad ki helyhiány miatt a lapból, de a felvetett kérdésekre cikkeinkben visszatérünk, olvasóinknak levélben is válaszolunk. Továbbra is várjuk hozzászólásaikat, észrevételeiket.

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Vitafórum Titokban tartani vagy megmondani Bevezető gondolatok az örökbefogadásról Örökbefogadó szülőként és szociális munkásként furcsa kettősséget tapasztalok nap mint nap az örökbefogadással kapcsolatban. Egyrészt a szakemberek (klinikai tevékenységet folytató pszichológusok és pszichiáterek, szociális munkások, szociológusok) és a szakirodalmat (idegen nyelven is) olvasók már hosszú ideje egyértelműen állítják azt, hogy nem szabad az örökbefogadás tényét az örökbefogadott gyermek előtt titokban tartani. Másrészt azonban a csecsemőotthonok dolgozóival, a GYIVI munkatársaival, a klinikumban dolgozókkal, gyámügyesekkel beszélgetve azt tapasztalom, hogy az örökbefogadó szülők zöme mégis titokban tartja az örökbefogadás tényét. Több beszélgetésből az derült ki, hogy sokan lakóhelyüket is megváltoztatják annak érdekében, hogy a titok, titok maradhasson. Adatokkal nem tudom bizonyítani ezt az állításomat, de ha bárki cáfolni tudná, annak azt hiszem, sokan örülnének. Az örökbefogadással kapcsolatos kettős szemlélet egy további furcsa vonása, hogy míg az örökbefogadás lebonyolításával foglalkozó szakemberek között egyre többen fogadják el a nyílt (az örökbefogadás tényét feltáró) szemléletet, nem tekintik feladatuknak, hogy ezt közöljék az örökbefogadó szülőkkel. Tudom, hogy ma már vannak GYIVI-k és olyan örökbeadással foglalkozó gyermekvédelmi szakemberek, akik feladatuknak tekintik a nyílt szemlélet elfogadtatását, azonban ez egyelőre még csak a kivétel. Hallottam olyan véleményt gyermekvédelmi szakembertől, hogy ez a szülő magánügye. De vajon meddig magánügy az örökbeadandó gyermek sorsa? Az örökbefogadás lebonyolításáig nyilvánvalóan nem az. A GYIVI örökbeadásokkal foglalkozó szakemberének feladata a megfelelő örökbefogadó szülő kiválasztása, az alkalmasság valamilyen formában való megállapítása. Ennek a szakembernek feladata, hogy amíg a kérdéses gyermek még állami nevelt, sorsa felől felelősséggel döntsön, vegyen figyelembe minél több, a gyermek testi-lelki fejlődésére ható és az adott pillanatban felmérhető tényezőt. Természetesen nem lehet cél a tökéletes szülők kiválasztása. De ha szakmailag már évtizedek óta elfogadott tény, hogy a titoktartó szemlélet nagyon komoly veszélyeket hordoz mind a család egészének működésére, mind a gyermek fejlődésére nézve, akkor miért nem feladata a gyermekvédelemnek pl. a leendő örökbefogadó szülők felvilágosításával lépéseket tenni annak érdekében, hogy ez a veszély minimális vagy legalábbis egyre kisebb legyen? Jó lenne az ilyen irányú kezdeményezések tapasztalatait nyilvánosságra hozni, akár ezen folyóirat hasábjain. Mi is van a titoktartó szemlélet mögött? Nyilvánvalóan szégyenérzet, mégpedig azért, hogy a szülőknek nem születhetett természetes, „normális” úton gyermeké. Ezt sokan részben személyes kudarcnak könyvelik el, de gyakran kudarcnak számít a közvetlen szociális környezet szemében is. Az emberek általában – legalábbis ezt gondoljuk – képesek magukat természetes úton reprodukálni. (Akinek a meddőség kérdésével szembe kellett néznie, az orvosaitól tudhatja, hogy ez a probléma egyáltalán nem ritka: a nők 15-20 százalékát és a férfiak ennél valamivel kisebb arányát érinti.) Ha a meddőség ténye érzelmileg feldolgozatlan marad, akkor az örökbefogadás kapcsán tovább él a szégyenérzet. Ez vezet ahhoz, hogy egyes

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

örökbefogadó szülők az örökbefogadás tényét szeretnék elfedni, elfelejteni, eltitkolni. Ez a titok formájában a családdal együtt élő szégyenérzet, kisebbrendűségi érzés folyamatos stresszforrás, amelyhez a család jól-rosszul alkalmazkodik, és amelynek következtében könnyen különböző személyiségzavarok alakulhatnak ki. (Popper) Szakmai körökben köztudott, hogy a családi titok, nyomasztóan hat a család minden tagjára, és így természetesen a gyermekre is. Ez a titok azonban folyamatos hazugságra is kényszeríti a szülőket, hiszen a dolog természetéből adódóan lehetetlen hazugság nélkül válaszolni a gyermek természetes kérdéseire a terhességről, a szülésről, az első napokról-hónapokról, ha az örökbefogadás tényét titokban kívánják tartani. Erre a veszélyes alapra rakódnak majd rá az identitáskeresés dilemmái, a pubertáskori fantáziák az esetleges jobb természetes szülőkről. Az örökbefogadott gyermekeknél felmerülő lelki problémák egy részét épp a titoktartás ténye idézi elő. Noha a klinikai pszichológusok előtt ezek a személyiségzavarok régóta jól ismertek, szakmai körökön kívül mégsem eléggé köztudottak. A két szemlélet közötti választás, illetve a nyílt szemlélet melletti állásfoglalás azonban csak az örökbefogadással kapcsolatos dilemmák megoldásához vezető első lépés. Mint olyan örökbefogadó szülő, aki vállalta, és folyamatosan vállalja gyermekével az örökbefogadásról való nyílt beszélgetéseket, azt tapasztalom, hogy ettől a dolog egyáltalán nem lesz egyszerű. A természetes gyermek-szülő kapcsolat mellett az örökbefogadott gyermek és szülei közötti viszonynak nagyon sajátos dinamikája van. Még a szakemberek egy része is hajlamos ezt a viszonyt nagyon leegyszerűsíteni, és az örökbefogadás tényével kapcsolatos őszinteséggel megoldani vélik a problémát. Az örökbefogadó szülőkapcsolata örökbefogadott gyermekével azonban még a tökéletes őszinteség mellett sem azonos a hagyományos szülő-gyermek kapcsolattal. Az örökbefogadó szülő számára a valódi dilemmák itt kezdődnek. Mivel az örökbefogadó család sem él hermetikusan elzárva környezetétől, az örökbefogadók dilemmái legalább két síkon – családon belül és a környezettel való kapcsolatban – fogalmazódnak meg. A gyermek növekedésével újabb és újabb kérdések merülnek fel. Az alábbiakban csak szemléltetésképpen sorolok fel néhány problémát, amelyre a megoldások családonként és gyermekenként nagyon eltérőek lehetnek. Rögtön az első kérdés: mikor és hogyan közöljük az örökbefogadás tényét? Talán ez az a kérdés, amellyel kapcsolatban a legtöbb ötletet hallottam, egy mesekönyv is megjelent „Nekem két születésnapom van” címmel (Monchaux). Egyre többen állítják, hogy jobb minél előbb elkezdeni az örökbefogadásról szóló beszélgetéseket, bár még mindig gyakori az a vélemény, amely szerint egészen kicsi (3-4) éves gyermekkel erről nem érdemes beszélni, mert ő még úgysem érti. A következő dilemma: tájékoztassuk-e környezetünket a gyermek érkezéséről? Megbeszéljük-e a szomszédokkal, hogy új gyermek érkezik családunkba, vagy hagyjuk, hogy gondoljanak a helyzetről, amit akarnak? És a gyermek megérkezése utáni első közszereplések? A néha kedves, de gyakran nagyon furcsán viselkedő védőnők és a gyermekorvosok azt közvetítik a szülők felé, hogy az örökbefogadás Magyarországon ma még tabu. Hogyan neveljük a gyermeket a „tabu” szerepre? Tud-e az örökbefogadó szülő a gyermek vér szerinti szüleiről? Mit gondol róluk, és mit mond a gyermeknek? Mire tanítsuk a gyermeket: vállalja nyíltan az örökbefogadottságát, vagy tudjon róla, és tartsa titokban (és szégyellje)? Inkább szégyellje, és legyenek kisebbrendűségi érzései, minthogy a nyílt vállalással járó sérüléseket elviselje? Elmondja-e a gyermek barátainak, és ha igen, hogyan, hogy örökbefogadott? Tájékoztassuk-e az iskolát arról, hogy a gyermek örökbefogadott, vagy kerüljük a kérdést? Ugyanezek a kérdések kettős értelemben merülnek fel akkor, ha az örökbefogadott gyermek cigány származású. Az örökbefogadásról való nyílt kommunikációnak mennyiben szab határt a társadalmi környezett előítéletességé? A szülőnek 80

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

feladata az őszinte légkör megteremtése a gyermekével való kommunikációban, de feladata az is, hogy gyermekét megóvja a környezet előítéletessége miatti sérülésektől. Mennyiben szab határt az előítéletes környezet a nyílt kommunikációnak? Folytatva a dilemmákat: megengedjük-e a gyermeknek, hogy kíváncsiskodjon vér szerinti családja iránt? Van-e formális lehetősége arra, hogy ezt felnőttként megtegye (betekinthet-e az aktákba)? Vajon úgy vezetik-e az aktákat, hogy abba érdemes felnőttként betekinteni? Helyes-e, ha hagyjuk, hogy az örökbefogadott gyermekünk vér szerinti szüleit megkeresse? Az alábbiakban a felsorolt kérdések közül néhányra részletesebben is kitérek. (Az örökbefogadottak kisebbségi helyzete) Örökbefogadottnak lenni kisebbségi státust jelent. Mégpedig olyan kisebbséghez való tartozást, melynek létéhez nagyon mély személyes gyökerekből fakadó társadalmi szégyenérzet kapcsolódik. A kisebbségi szerepre való felkészítés is feladata tehát az örökbefogadó szülőnek. Kürt Lewin, a diszkriminált kisebbségekhez tartozó családok gyermekeinek neveléséről írva, úgy foglal állást, hogy eredményesebb a gyermekek kisebbségi helyzetükre való nevelését minél előbb elkezdeni. A gyermek fokozatosan kialakuló világképének legyen szerves része az ő kisebbségi helyzete, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Ellenkező esetben, ha a gyermeket „jószándékú óvatosságból” csak jóval később, mondjuk kamaszkora körül, világosítják fel valóságos helyzetéről (vagy reális helyzetére magától kell, hogy rádöbbenjen), úgy a gyermek erre az időre már kialakult világképe omlik össze, ami sokkal nehezebben helyrehozható sérülésekhez' vezethet. (Lewin) Az örökbefogadás dilemmáival foglalkozó szakirodalom általában fontos tényezőnek tekinti az örökbefogadottak kisebbségi helyzetét. (A másság elfogadása vagy elutasítása) Az örökbefogadó szülő a gyermek nevelése során folyamatosan szembekerül a hasonlóság és különbözőség dilemmájával. Sok csecsemőkorban örökbefogadott gyermekről lehet hallani, hogy végül is mennyire hasonlít örökbefogadó szüleire. Természetesen lehetnek véletlen, valóságos hasonlóságok, és vannak a szocializáció során átöröklődő viselkedési vagy kommunikációs stílusok. Gyakori és természetes a szülőknek az az igénye, hogy legyenek közös vonásai gyermekével, de ez az igény lehet túlzott, és akkor gyakran a gyermek másságának, eltérő származásának elfedéséhez vezethet, ill. csökkentheti a szülő motivációját és készségét az örökbefogadásról való nyílt kommunikációra. Az örökbefogadott gyermek számára is gondot okoz mássága. A családdal, a különböző családtagokkal való azonosulásában nagy jelentősége van a külső hasonlóságoknak is. Ezért is létezett olyan törekvés a külföldi örökbeadási gyakorlatban (talán a hazai gyakorlatban is), hogy külső jegyekben és lehetőség szerint temperamentumban is hasonló gyermeket keressenek az örökbefogadni kívánó szülők számára. Természetesen ez csak nagyon korlátozott mértékben lehetséges. Egy örökbefogadott felnőttekkel készített kutatás eredményei is azt támasztják alá, hogy az örökbefogadott helyzettel való elégedettségnek nagyon fontos tényezője a külső hasonlóságok megléte. (McWinnie) A nagyon eltérő külső, a különböző bőrszín nehezebb helyzetet teremt, fokozottabb odafigyelést igényel az örökbefogadó szülő részéről. Az éles különbségeket a gyermekek már nagyon kis korukban érzékelik, és foglalkoztatja is őket. Ezekben az esetekben már nehezen kerülhető el az 81

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

örökbefogadottság tényének nyílt vállalása. Azonban felmerülhet egy másik probléma is: a különbözőség túlhangsúlyozása megnehezíti a gyermek azonosulását örökbefogadó szüleivel, gyengítheti érzelmi kötődését, veszélyezteti személyisége stabilitását. Nem könnyű megtalálni az esetenként is eltérő egyensúlyt a másság elfogadása és elutasítása között, de a külföldi kutatások azt támasztják alá, hogy a másságot elfogadó örökbefogadó szülői magatartás vezet a sikeresebb örökbefogadásokhoz. (Kirk) Mivel egy egyébként is előítéletes környezetben még nehezebb a másság elfogadása, érhető, hogy szemben néhány sokkal toleránsabb országgal (Skandináv országok, Egyesült Államok, Kanada stb.), Magyarországon csak kevesen mernek vállalkozni cigány származású, más bőrszínű vagy egészségileg károsodott gyermek örökbefogadására. Bár az örökbefogadó szülőre nem szabad ráerőszakolni olyan helyzetet, amellyel saját megítélése szerint nem képes szembenézni – ezzel az örökbefogadott gyermek is csak veszítene –, mégis fontos lenne, hogy a gyermekvédelem szakemberei és a szociális munkások munkájukban, nyilvános szerepléseik során, publikációikban szerepet vállaljanak a társadalomban és a különböző gyermekvédelmi intézményekben élő előítéletek lerombolásában. (A vér szerinti szülők) Az örökbefogadó szülők által a vér szerinti szülők iránt érzett és a gyermek felé közvetített attitűd szorosan kapcsolódik a másság elfogadásának vagy elutasításának kérdéséhez. Ha az örökbefogadó szülő elítéli a vérszerinti szülőt, negatív érzelmeit az örökbefogadott gyermek megérzi akkor is, ha ezeket a gyermek felé nyíltan nem közvetíti. A gyermek érezni fogja, hogy származása körül valami nincs rendben. Érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet dr. Gáti Ferenc az örökbefogadás pedagógiai-pszichológiai problémáiról szóló cikkében. A gyermekvédelemben töltött évei során azt tapasztalta, hogy sokkal sikeresebbek azok az örökbefogadások, amikor rokon fogadja örökbe a szükséghelyzetbe került gyermeket. Ezekben az esetekben ugyanis a vér szerinti szülőt az örökbefogadó szülők ismerték, személyes viszonyban voltak vele, és az örökbefogadott gyermekkel is sokkal természetesebben tudnak származásáról beszélni. Ez nem utolsó sorban azt is jelenti, hogy a gyermekben megvan a vér szerinti kapcsolat tudata. A helyzet sokkal nehezebb a „titkos” örökbefogadásoknál. Ma Magyarországon ez a forma a jellemző az állami nevelt gyermekek örökbefogadása esetén. Az ilyen gyermekek többsége nem árvaság, hanem vér szerinti szüleik alkalmatlansága miatt került állami gondozásba. Vér szerinti kapcsolataik nincsenek, a származásuk körül pedig valami gond van. Nem könnyű megválaszolniuk, kik is ők valójában. Az örökbefogadott gyermek pozitív énképének kialakításához fontos, hogy az örökbefogadó szülők képesek legyenek nem elítélni, hanem elfogadni azt a szükséghelyzetet, ami miatt a vér szerinti szülők lemondtak szülői jogaik gyakorlásáról. Egy dolog tehát közölni az örökbefogadás tényét, de ennél sokkal bonyolultabb és fontosabb az örökbefogadás tényét a gyermeket származásával együtt elfogadni és ezt az elfogadást egy meleg érzelmi környezetben folyamatosan közvetíteni a gyermek felé. Egy ilyen légkör lehetővé teszi a gyermek számára, hogy elfogadja örökbefogadott helyzetét, és ki tudja fejezni ezzel kapcsolatos érzelmeit. Hadd idézzek egy részletet D. Kirk könyvéből: „Az esti lefekvés előtti beszélgetés alkalmával egy 12 éves kislány bevallotta apjának, hogy barátnője kistestvére nagyon kellemetlenül kíváncsiskodott: – Te miért nem maradtál az igazi anyukáddal és apukáddal? – Én erre nem válaszoltam semmit – mondta a kislány apjának –, mit mondhattam volna? 82

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Az apja elismerte, hogy valószínűleg ő sem tudott volna jobb választ kitalálni, és megértően hozzátette: – Időnként nem könnyű örökbefogadott gyermeknek lenni, ugye? – Bizony – válaszolta a kislány –, de egyáltalán nem sajnálom”. A vér szerinti szülőkkel kapcsolatban van még egy, Magyarországon csak nagyon elvétve említett probléma: az örökbefogadott kamaszok és fiatal felnőttek igénye arra, hogy származásukról minél többet megtudjanak, esetleg vér szerinti szüleikkel személyesen is találkozzanak. A szakemberek és érintettek többsége, akikkel volt alkalmam beszélgetni, jól tudják, hogy ez egy létező igény és probléma. Tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy az örökbefogadó szülők többsége félve gondol arra a pillanatra, amikor gyermekükben ez az igény felmerül. Pedig a külföldi kutatások is azt bizonyítják, hogy az örökbefogadott kamaszoknál valóban megvan a kíváncsiság vér szerinti szüleik iránt; felnőttként pedig sokan tesznek erőfeszítéseket, hogy vérszerinti szüleiket megtalálják. A szakirodalom alapján hozzáférhető tapasztalatok azt is mutatják, hogy az örökbefogadott felnőtt vér szerinti szüleivel való találkozása általában nem jár negatív következményekkel. (Sorosky) Az örökbefogadott felnőtt kapcsolata örökbefogadó szüleivel egyáltalán nem romlik, az esetek jelentős részében még erősebb lesz. A vér szerinti szülővel való kapcsolat pedig – ha erre kölcsönösen igény van, és létre is jön – többnyire pozitív tapasztalat (Természetesen az örökbefogadás körében végzett kutatások soha nem teljeskörűek, és nem is reprezentatívak, általában önkéntesen jelentkezők vesznek benne részt.) Ezek a felismerések vezettek ahhoz, hogy külföldön szakmai körökben egyre elfogadottabb a nyílt örökbefogadás rendszere. (A szemlélet változása) Az Egyesült Államokban és számos nyugat-európai országban is a negyvenes-ötvenes években kezdett az örökbefogadással kapcsolatos szemlélet megváltozni. E szemléletváltozás előidézésében a legfontosabb szerepe a szakembernek, szakmai szervezeteknek és az örökbefogadások lebonyolításával megbízott szervezeteknek volt. Az Egyesült Államokban a gyermekvédelem területén dolgozó, a tömegkommunikáció eszközeit is felhasználó szociális munkások sokéves felvilágosító tevékenysége idézett elő nagyon jelentős és pozitív irányú változásokat az örökbefogadás társadalmi megítélése, szabályozottsága és az örökbeadással kapcsolatos szakmai tevékenység területén. Ugyancsak jelentős volt az örökbefogadó szülők különböző csoportosulásainak hozzájárulása a szemléletváltozáshoz. Ezek a csoportok különböző okokból és különböző feladatokra jöttek létre, amelyek közül a legfontosabbak: szorosabb kapcsolat kialakítása olyan emberek között, akik „ugyanabban a hajóban eveznek”; az örökbefogadott gyermekek és szüleik helyzetének egyre színvonalasabb jogi rendezettsége; a közvélemény folyamatos befolyásolása. Jelentős volt néhány örökbefogadó szülő szerepe például abban, hogy a közvélemény elfogadta a kisebbségi származású és bőrszínében is különböző gyermekek fehér középosztálybeli szülők általi örökbefogadhatóságát. Az utóbbi egy-két évtizedben egy sor további jelentős változás történt határainkon kívül. A felnőtt örökbefogadottak és az általuk létrehozott polgárjogi csoportok hívták fel a közvélemény és a szakma figyelmét arra, hogy milyen nagy a vér szerinti szülőkről beszerezhető információk jelentősége. Felismerve az örökbefogadott felnőttek igényét arra, hogy lehetőség szerint minél többet megtudjanak származásukról, egyre többen érvelnek a nyílt örökbefogadás előnyei mellett, illetve szociális munkások és más gyermekvédelmi szakemberek segítenek az örökbefogadott fiatal felnőtteknek felkutatni vér szerinti családjukat és feldolgozni az ezzel a 83

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

folyamattal természetesen velejáró nehézségeket. Ugyancsak viszonylag új jelenség, hogy az örökbefogadó intézmények igyekeznek a gyermekeknek olyan örökbefogadó családot találni, amelyek ugyanolyan faji, etnikai, vallási hovatartozásúak, ezzel biztosítva azt, hogy megőrizhessék identitásuk minél több elemét. Az is új és tiszteletreméltó változás, hogy egyre több országban alakul ki az örökbefogadottság államilag (anyagiakban) támogatott formája, ami azokban az esetekben fontos, ahol már előzetesen kialakult egy mély érzelmi kapcsolat egy nevelőszülő és a gyermek között, a nevelőszülő azonban nem rendelkezik a gyermek ellátásához minimálisan szükséges anyagiakkal. A paletta tehát nagyon színes, nincsenek egyértelműen jobb vagy rosszabb megoldások az örökbefogadásra, de érezhető egy gondolkodási folyamat, amelyet a gyermekek számára legmegfelelőbb megoldás megtalálásának motivációja hajt. (És itthon?) Magyarországon az örökbefogadás problémájáról legszívesebben mindenki hallgat Folynak az örökbeadások, (az örökbefogadó szülőkön kívül) azonban senki nem tud arról, hogy milyen munkát végeznek a gyermekvédelem szakemberei, viszont annál többen sejtik, hogy dúl a dilletantizmus. Felborzolódhattak a kedélyek a „szegedi gyermekrablás” ügyében, de a közvéleményt elfelejtették tájékoztatni az ügy folytatásáról. Gyakran hallani pletykákat az országban és a GYIVI-kben is folyó gyermekkereskedelemről, de hangosan megszólalni senki sem mer. Sok nevelőszülő évekig vár, míg a nála elhelyezett gyermek helyzete jogilag is elrendeződik, és végre megtörténhet az örökbefogadás. Még több nevelőszülő neveli szeretettel és tisztességgel a nála elhelyezett gyermekeket mindenféle szakmai segítség, szolidaritás nélkül. Gyermekeket ragadnak el szüleiktől, nevelőszüleiktől, megszokott környezetükből mindenféle előkészítés vagy utólagos magyarázat nélkül. Gyermekek nőnek fel a nevelőotthonokban anélkül, hogy sorsuk felől bárki hosszú távon elgondolkodna. Az örökbefogadó családok magukra zárják az ajtókat, nem kérnek, és nem is kaphatnak segítséget senkitől problémáik megoldásában egészen addig, amíg a konfliktusok akkorák nem lesznek, hogy már alig lehet segíteni. Az örökbeadható gyermekek száma csökken, egyre nagyobb közöttük a cigány származású és egészségében károsodott gyermekek aránya, akik iránt nem nagy a hazai kereslet. Ujjal mutogat egymásra a gyermekvédelem, a „szakma”, a hivatal, az önkormányzat, a nevelő és örökbefogadó család. Pedig biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk, akik a gyermekek sorsáról szeretnénk felelősséggel gondolkodni és ennek megfelelően cselekedni. Sem a gyermekvédelmi törvény, sem egy minisztérium önmagában nem hozhat alapvető változást a gyermekvédelem és az örökbefogadás területén a legkülönbözőbb szakemberek összefogása nélkül. De elengedhetetlen az örökbefogadó szülők tapasztalatainak felhasználása is: az örökbefogadás területén nem szakember és kliense kapcsolatáról van szó; az örökbefogadó szülők a gyermekvédelmi szakemberek partnerei! Írásomat vitaindítónak szánom. Célomat akkor értem el, ha minél több érvet és ellenérvet, minél több adatot, esetet, információt közlő és általam nem említett kérdést boncolgató szakmai írást olvashatunk a jövőben az örökbefogadás és a gyermekvédelem témakörében. Természetesen örökbefogadó szülők hozzászólásait is várjuk a szerkesztőség cimére: 1032 Budapest, Zápor u. 45-47. Postacím: 1300 Pf. 23. (Felhasznált irodalom: Bohman, M.: Adopted children and Their Families, Proprius, Stockholm, 1970. Butler, I.C.: Adopted Children, Adoptive Families: Recognizing Differences, In: Children In Family Contexts (ed.: Combrick-Graham, L.), The Guilford 84

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5

Család, Gyermek, Ifjúság folyóirat

Letölthető cikkek

Press, 1989. Dr. Gáti F.: Az örökbefogadás pedagógiai-pszichológiai problémái, Pedagógiai Szemle, 196912 Kirk, DM.: Shared Fate, A Theory of Adoption and Mentái Health, The Free Press, 1964. Lewin, K. : A zsidó gyermek nevelése. In.: Csoportdinamika, Válogatás Kürt Lewin műveiből, KJK1975. Mezei Éva: Idegen a családban, Világosság, 1980/10 Monchaux M.-C: Nekem két születésnapom van, Móra, 1990. Popper P.: Örökbefogadott gyermekek családi beilleszkedésének nehézségei, In: Gyerekek, szülők, pszichológusok, Pszichológiai Műhely 9,AK, 1992. So-rosky, AJ). - Baran A. - Pannor R.: The Adoption Triangle, Corona Publishing Co, 1989.) Szilvási Léna örökbefogadó szülő, szociális munkás, ELTE tanársegéd

Család, Gyermek, Ifjúság 1993/ 5