A Komáromi régió hetilapja • Komárňanský regionálny týždenník
DELTA 0,50 €
11. august 2014. augusztus 11.• Ročník XI. évfolyam
33. szám
A legtöbb komáromit elszomorítja, hogy a szemünk láttára válik az enyészet martalékává a volt Poliklinika épülete. Komárom egyik impozáns épülete, mely a Klapka téren, a városháza szomszédságában fekszik, sokáig gazdátlannak tűnt. A legnagyobb gondot most is az jelenti, hogy az illetékeseknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele. 2-3. oldal
100 ezer euró a nyomravezetőnek! EKEL. Egy évvel ezelőtt betörtek egy ekeli családi házba, ahonnan készpénzt ás családi ékszereket vitt el az ismeretlen tettes. A tulajdonosnak 150 ezer eurós kára keletkezett. A rendőrségi nyomozás nem derített ki semmit, ám a károsult ebbe nem nyugodott bele, s most 100 ezer eurót kínál a nyomravezetőnek. 5. oldal
www.deltakn.sk
Bastrnák Tibort indítja a Híd
Komáromban él a kis Herkules
Komárom. Bastrnák Tibor a Híd párt hivatalos polgármesterjelöltje Komáromban – jelentették be múlt csütörtökön a városi Híd-frakció tagjai. Azonban ezzel még nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy az MKP-val sikerül megállapodni és közös polgármesterjelöltet, illetve képviselői listát állítani. 2. oldal
Jelenleg is forog a mozikban a Herkules című amerikai akció-kalandfilm Dwayne „The Rock“ Johnson főszereplésével. A film elején feltűnik a kis Herkules is, akit egy Komáromban élő kisfiú alakít. 4. oldal
Delta hetilap
2
DELTA
aKTuáLIs
mi lesz veled, Polik Folytatás az 1. oldalról A volt Poliklinika épületének helyén a 19. században két ház állt, amiket később lebontottak. A ma is álló épületet 1884-ben emelte Ney Béla budapesti építész tervei szerint az Első Komáromi Takarékpénztár, s bérházként működött. A második világháború után a bérház állami tulajdonba került, majd a Járási Népegészségügyi Intézet kapta meg, amely rendelőintézetként használta, ekkortól kezdték Poliklinikának nevezni. 2003-ban átkerült a Nyitra Megyei Önkormányzat tulajdonába, amely évekig nem használta semmire, s állaga egyre csak romlott. Az egyre lehangolóbb állapotot látva már az előző városvezetés is próbálkozott az épület átvételével, azonban az akkori igyekezetek nem jártak sikerrel. Az önkormányzat az épületért és a telekért cserébe városi telkeket ajánlott, elsősorban olyan ingatlanok alatt, amelyek megyei tulajdonban vannak. A megye végül az új városvezetés idején változtatott a hozzáállásán, 2011 szeptemberében a megyei, majd októberben a városi testület is jóváhagyta a cserét, aminek köszönhetően a Poliklinika a városhoz került. A becsült érték alapján 797 ezer eurót ért a patinás épület, amiért a város ugyanilyen értékben adott át telkeket. Eddig senkinek nem kellett Az épület átvétele a városi képviselő-testület teljes támogatottsága mellett zajlott, azonban senkinek nem volt konkrét elképzelése arról, mire használhatná Komárom. Az egyértelmű volt, hogy a város saját erőből képtelen az épület felújítására, maradt az értékesítés (esetleges bérbeadás) vagy a külső pályázati források bevonása. 2013-ban aztán megszületett a szándék az értékesítésre, először júniusban, majd októberben hirdették meg eladásra. A kiírás nemcsak a helyi lapokban, de országos (külön-
leges épületekre specializálódó) ingatlanközvetítő weboldalon is megjelent szlovák és angol nyelven. A két próbálkozás azonban sikertelen volt, még csak érdeklődő sem akadt. A városi hivatal alkalmazottai is úgy látják, hogy a 797 ezres kikiáltási ár – ami az értékbecslés alapján született – túl magas, és irreális alap az eladáshoz. Jelenleg a két sikertelen nekifutás után egy újabb ár megállapításán dolgoznak, azonban erősen kétséges, hogy az öszszeg csökkentése kelendővé teszi-e a portékát. Az épület állaga jelentősen romlott, amit már a külső rész is jól mutat, de a belső térben még inkább halmozódtak a gondok. Problémát jelentenek az előnytelen építészeti adottságok, a belső terek elosztása, vagy a parkolóhelyek hiánya, amit egy befektető rögtön szemügyre vesz. Az épület a belvárosi zónában található, azonban nincs műemléknek minősítve, ami annyit jelent, hogy a külső burkolatot az eredeti állapotába kell visszaállítani, de a belső tér már szabadabban építhető át. Az épület a szemünk láttára megy tönkre, de egyelőre nem látható a fény az alagút végén. Anton Marek polgármester két éve úgy nyilatkozott, egy gyógyászati központ kaphatna helyet az épületben, amely akár a termálfürdővel együtt működhetne. Elképzelései azonban kósza ötlet szintjén maradtak, semmilyen további konkrét lépés nem látott napvilágot. A Poliklinika sorsáról megkérdeztük az illetékeseket és más szakembereket is. Ifj. Bende István, a városfejlesztési bizottság elnökhelyettese kérdésünkre elmondta, mivel versenytárgyalások zajlottak az épülettel kapcsolatosan, a bizottságuk nem foglalkozott annak jövőjével. Szerinte nagy összeget kell az épületre költeni, így a mostani áron nem lehet eladni. Úgy véli, meg lehetne próbálni egy hosszú távú bérbeadást is jelképes összegért, hogy az épület városi
vagyon maradjon, de az állaga is megmaradjon. Az egyik legnagyobb ingatlanközvetítő iroda, az Altagric vezetője szerint nagyon nehéz kérdés, mit lehetne a Poliklinikával kezdeni. Józsa Lajos azt kérdezi, miért hagyták, hogy ilyen állapotba kerüljön? Úgy látja, hogy a belső tér kialakítása nem felel meg a mai kornak, így nehéz volna gazdaságosan üzemeltetni. Megjegyzi, a vevő általában előre gondolkodik, hogy miért vesz egy ingatlant, nem utólag találgat, hogy mire lenne jó. Az épület megvétele érzelmi alapon zajlott, nem a racionalitást követve – teszi hozzá. A szakember szerint irreális lenne lakásokat kialakítani az épületben, de irodaháznak sem volna jó. „Ráadásul, Komárom tele van üres irodákkal”- jegyzi meg. Józsa Lajos szerint valamilyen EU-s pályázat bevonásával lehetne tenni valamit. „Hirtelen egy vállalkozói inkubátorház jut eszembe, ami támogatásból létesülne. Egy ilyen hely kedvező feltételekkel befogadhatná a kezdő vállalkozásokat. Azzal talán itt tudnánk tartani, vagy haza tudnánk hozni néhány tehetséges fiatalt” – fejti ki az Altagric vezetője. Luxushotel lehet az egyik megoldás Kuchár Miloš ingatlanfejlesztésekkel is foglalkozik, nevéhez kötődik a Soho Tower lakópark építése, neki sikerült már egy régi épületet újjá varázsolni, az évekig elkeserítő kinézetű orosz ház ma Komárom egyik legmodernebb lakóháza. Kuchár szerint az épületet a rangjához méltóan kellene kezelni, mivel hasonló a környező városokban nincsen. Ő egy nívós hotel kialakítását látná lehetőségnek, amelynek alagsorába gyógyvízre épülő wellness kerülhetne. A nagy átrium a felső kategóriás hotelek része, amit ki lehetne használni. Meglátása szerint nem még egy átlagos, hanem egy különleges szállodát kéne létrehozni, amely ugyan nem a tömeg-
Tűz a bútorgyárban Bastrnák Tibort őrsújfaLu. Csütörtökön a délelőtti órákban nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók az őrsújfalusi bútorgyárba, mivel bejelentést kaptak, hogy ég az egyik raktár, melyben ülőgarnitúrákat tároltak. Szerencsére sikerült a tüzet hamar megfékezni, így csak 4-5 ülőalkalmatosság semmisült meg.
Tűz volt csütörtökön az őrsújfalun lévő KOM Polster Kft. egyik raktárában. A bejelentést követően mozgósították a komáromi, az érsekújvári és a gútai tűzoltókat is, mivel nem lehetett tudni, hogy mekkora tűzzel állnak szemben. A helyszínre kiérkezve a helyi tűzoltók technikája elegendő volt a tűz megfékezésére. Az első vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy a tüzet egy neon világítótest rövidzárlata okozhatta – tudtuk meg Csontos Imrétől, a komáromi tűzoltóság beavatkozási csoportjának vezetőjétől. Tájékoztatása szerint 4-5 ülőgarnitúra semmisült meg a tűzben, így a közvetlen anyagi kár elérheti a 2000 eurót is. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt át a termelési egységekbe, így személyi sérülés nem történt. Az említett raktárépületben hat személy dolgozott. A gyárból mindenkit kimenekítettek. szt Fotó: facebook
indítja a Híd Folytatás az 1. oldalról Andruskó Imre, Bastrnák Tibor és Varga Tamás sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Híd színeiben Bastrnák Tibort jelölték polgármesternek. „A párttagok egyhangúlag döntöttek arról, hogy Bastrnákot támogatják, mivel tapasztalatai és kapcsolatrendszere révén őt tartják ideális jelöltnek“ – mondta Andruskó Imre. „Sajnos Komárom városa elindult a lejtőn, melynek megállítása komoly feladat lesz a következő városvezetőnek. Az elkövetkezendő négy év kemény lesz, de Bastrnák Tibornak van válságkezelési terve. Ezért is tudtuk őt mindnyájan támogatni“ – tette hozzá Varga Tamás. Újságírói kérdésre elmondták, az MKP-val továbbra is folynak a tárgyalások, melynek állásáról nem kívánnak nyilatkozni. „Annyit mondhatok, hogy egyelőre elvekről beszélünk és nem személyekről“ – mutatott rá Bastrnák Tibor. Arra a kérdésre, hogy a megegyezés érdekében hajlandó-e vissza-
lépni a későbbiekben, azt felelte, a Híd párt nem ragaszkodik a jelöléséhez, de mindenképp látni kell a másik fél részéről az akaratot, a konszenzusra való hajlamot. Hozzáfűzték, az MKP-n belül van egy olyan csoport, amely nem hajlik a megegyezésre. Az MKP egy hónappal ezelőtt nevezte meg polgármesterjelöltjét, Czíria Attila személyében. Megkeresésünkre ő sem kívánt kívánt részleteket elárulni, általánosságban megerősítette, a a párt elnöksége a tagság felhatalmazása nyomán jelenleg is egyeztetéseket folytat más pártokkal és civil szervezetekkel az őszi önkormányzati választások kapcsán, „a lakosok érdekében“. Az együttműködési tárgyalások a Híd bejelentése után is folytatódtak, nem szakadtak meg. Jelenleg tehát a Híd és az MKP is megnevezte már polgármesterjelöltjét, ám nem kizárt, hogy később egy közös jelöltben egyeznek meg. (szt)
2014. augusztus 11.
aKTuáLIs
3
linika? szolgáltatásról szólna, de húzná magával a többi vállalkozást. „Azt jól láthatjuk, hogy a szomszédos Nagymegyeren és Párkányban mennyi családnak biztosít munkát a turizmus, most már az év egyre nagyobb részében. Valószínűleg nem velük kell versenyezni, hanem valami egyedit kínálni. Az épület erre alkalmas, és ehhez kell igazítani a szolgáltatásokat és az egyéb, pl. gasztronómiai érdekességeket is“ – véli Kuchár Miloš. Úgy látja, a környéken fel lehetne szabadítani parkolóhelyeket is. Pénzügyi oldalon azt látná lehetséges megoldásnak, hogy az épülethez egy részletes projekt készülne, és azzal szólítanák meg a nagy szállodaláncokat. „A nagy láncoknak van pénze a fejlesztésre, be tudják vállalni a felfutási időszak költségeit, és egy komoly rendszerben szervezik a marketinget és a foglalást“ – teszi hozzá. Ő is felveti, hogy az épület eladási árát át kéne gondolni, talán egy szigorú szerződéssel, minimális összegért tovább kéne adni egy fejlesztőnek, és a későbbiekben lenne ebből bevétele a városnak. A kivitelezés 4 millió felé kúszhat A Decart cég ugyancsak több ingatlan építésén van túl, a Jazzy Garden új építésű, a Duna1 viszont ugyancsak egy meglévő épület alapjaira épült. Varga Ferenc, a cég vezetője szerint az épület piaci alapon nem értékesíthető. „Nem hinném, hogy 1 eurós árért is akadna jelentkező, mivel olyan nagy összeget kell az épületre rákölteni. Nekem ingyen sem kellene” – mondja Varga Ferenc. A belső terek rossz elosztásán túl megemlíti a parkolás problémáját, ami miatt egy szálloda esetén mélygarázs építése volna szükséges. Megjegyzi a nagy kihasználatlan tereket, a tető rossz állapotát, és hogy teljesen át kéne építeni a hűtési-fűtési és világítási rendszert, cserélni az összes nyílászárót, de a liftek költsége sem alacsony. „Erre
egyetlen vállalkozó sem jelentkezik, ha valaki mégis, az csak ámokfutó lehet.” Befektetői csoportok érkezését kizártnak tartja, mivel azok vagy a presztízs (általában nagyvárosokban), vagy a profit miatt fektetnek be, ebben az esetben pedig egyik sem adott. Lakások kialakítását sem tarja megvalósíthatónak, ilyen helyre még Budapesten sem épülnek lakások. Varga Ferenc az egyetlen kiutat a pályázati támogatásokkal kivitelezett felújításban látja, ahol lehet befektető az önkormányzat vagy például az egyetem. A Decart tulajdonosa az átépítés költségeit szerényebb keretek között durván 2-3 millió euróra becsüli, de egy igényesebb kivitelezésben ez 4 millió fölé kúszhat. Szerinte a legszerencsésebb esetben is – egy gyorsan befutó sikeres pályázattal – az átépítésre az átfutási időt figyelembe véve leghamarabb 2-3 év múlva
kerülhet sor. Mivel azonban az önkormányzat nem tesz semmi érdemlegeset ebben az ügyben, így valószínűleg még később valósul meg bármi, ezért addig is elkerülhetetlen volna az állagmegőrzés biztosítása a város részéről. Szükséges lenne legalább a beázást megszüntetni és a legveszélyesebb problémákat eltávolítani, ami akár 100 ezres költséggel is járhat. Ellenkező esetben az épület menthetetlen állapotba kerülhet. Hogy mi lesz a Poliklinika sorsa, egyelőre kérdéses és a szakemberek sem igazán bizakodóak. Megoldást jelenthetne egy határozott elképzeléseket felvázoló önkormányzat, amely komoly pénzeket képes megpályázni és lehívni. Ebben a tekintetben viszont Komárom az utóbbi években igencsak rosszul teljesít. Keszegh Béla
a hivatalvezető mérkőzik a polgármesterrel GúTa.
A városban egy viszonylag furcsa megmérettetésre kerül sor az őszi önkormányzati választások során. A városi hivatal vezetője a jelenlegi polgármesterrel versenyez majd a városvezetői székért. Egyelőre két név ismert, de még jöhetnek újak.
Németh Ivett, a gútai városi hivatal vezetője érdeklődésünkre megerősítette az információt, miszerint az őszi önkormányzati választások során indulni készül a polgármesteri posztért. A bejelentés talán annyiban meglepő, hogy általában a hivatalvezető a polgármester bizalmi embere, márpedig így ősszel Németh Ivett pontosan a jelenlegi főnöke, Horváth Árpád (MKP) polgármesterrel mérkőzik majd meg. Mivel kettejük munkája kapcsán nem lehetett hallani semmilyen feszültségről, váratlannak mondható a lépés. A hivatalvezető függetlenként szeretne indulni, de örömmel fogadja a támogatókat. Németh Ivett különböző posztokat végigjárva jutott el a hivatalvezető posztig a városi hivatalban. Horváth Árpád polgármestersége idején végig hivatalvezetőként dolgozott. Németh Ivett a Deltának elmondta, nem Horváth Árpáddal szemben szeretné meghatározni programját, de ő más irányban látná a város jö-
vőjét, másként gondolja a vezetést. Függetlenként indulna, de minden pártot és szervezetet partnerként kezelne. „Húsz éve dolgozom az önkormányzatban, jogász és közgazdász diplomám van. Látom azokat a hibákat, amiken változtatni kéne. Nem a polgármester ellen szeretnék indulni, csak a tenni akarás motivál“ – fejtette ki az indulás okait. Visnyei Sándor, a Híd gútai vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy pártja soraiban még zajlanak az egyeztetések. A legfontosabbnak azt tartják, hogy minél jobban összefogják a váltást szorgalmazó erőket. „Szeretnénk minél szűkebbre fogni a jelöltek körét a polgármesteri és a képviselői posztok terén egyaránt, mivel nem szeretnénk, hogy a változást szorgalmazó erők a sok jelölt miatt nagyon felaprózódnának“ – fejtette ki
Visnyei. „Nyitottak vagyunk arra, hogy Németh Ivettet támogassuk polgármesterjelöltként. Pártunknak ugyan van jelöltje Kucsera István személyében, de mivel Németh Ivett már 20 éve a hivatalban dolgozik, valószínűleg nagyobb az ismertsége és ezzel az esélye. Zajlanak a tárgyalások“ – fogalmaz a Híd helyi elnöke, arra utalva, hogy még nem dőlt el, ki lesz a jelöltjük. A Híd nem szándékozik teljes, 17 fős pártlistát állítani a képviselők esetén, valószínűleg civil és más szervezetek bevonásával jönne össze egy 17-es jelöltlista. A Magyar Közösség Pártja (MKP) már korábban eldöntötte, hogy az elmúlt két ciklusban dolgozó polgármestert, Horváth Árpádot indítja újra a posztért. A párt egyedüli jelöltként, egyhangúlag támogatta, továbbá egy teljes képviselői listát is felállítottak. Valószínűleg az önkormányzatban jelenleg dolgozó független képviselők is egy csoportba verődnek. Angyal Béla korábban azt nyilatkozta a Deltának, hogy ők is egyeztetnek, és a polgármesterjelöltség kérdése sem lezárt náluk. Az önkormányzati választásokra november 15én kerül sor. A polgármester megválasztása mellett most ősszel a jelenlegi 19 helyett már csak 17 képviselőt választanak Gútán, mivel a testület korábban döntött a létszám szűkítéséről. (kb)
4
DELTA
KuLTúra - HIrDETÉs
Jókaiho divadlo v Komárne – Komáromi Jókai Színház, adresa Petőfiho 1., 945 01 Komárno zverejňuje zámer prenajať časť priestor v budove divadla s výmerou 50 m2, vhodné na prevádzkovaniu bufetu. v prípade záujmu po osobnom stretnutí vaše cenové ponuky zasielajte na adresu: Jókaiho divadlo v Komárne – Komáromi Jókai Színház, Petőfiho 1., 945 01 Komárno do 25. 08. 2014 v označenej obálke: „nÁJOM“ Bližšie informácie na tel. č.: 035/7908122 alebo 0907 770 517. A Komáromi Jókai Színház, Petőfiho 1, 945 01 Komárno székhellyel pályázatot hirdet büfé üzemeltetésére alkalmas 50 m2 helyiség bérbeadására. Árajánlataikat személyes konzultáció után a következő címre várjuk: Jókaiho divadlo v Komárne – Komáromi Jókai Színház, Petőfiho 1., 945 01 Komárno. A borítékra kérjük írják rá: “nÁJOM“. Beküldési határidő: 2014. augusztus 25. Bővebb információ a 035/7908122 vagy a 0907 770 517 telefonszámon.
Komáromban él a kis Herkules Folytatás az 1. oldalról Tavaly Budapest közelében, egész pontosan Páty mellett forgatták a Herkulest, Brett Ratner rendezésében. Palvin Barbara és Vajna Tímea mellett több száz magyar statiszta tűnik fel a mozivásznon. De van komáromi vonatkozása is a filmnek, a gyerek Herkulest ugyanis egy Dél-Komáromban élő, jelenleg 3 és fél éves kisfiú alakítja. Egy jelenetben két kígyót kap el és fojt meg. Mint megtudtuk, a kisfiú, Aden G. Wright New Yorkban született, édesapja jamaicai származású, míg édesanyja Dél-Komáromban született, de Észak-Komáromban nőtt fel. „Tavaly nyáron költöztünk haza Amerikából. Elmentünk a szereplőválogatásra, s a rendezőnek és a stábnak rögtön megtetszett Aden, így megkapta a szerepet. Sokat jelentett az is, hogy Aden kétnyelvű, angolul és magyarul is tud“ – mesélte Sátor Andrea, a „kis Herku-
Brett Ratner rendező és a kölyök Herkules les“ anyukája. „Aden a film elején tűnik fel, amikor Herkules történetét mesélik el. A forgatáson volt szerencsénk megismerni a főszereplőket is, köztük Rockot is, de a rendezővel is egy
élmény volt együtt dolgozni.“ A kis Adenről további fotók is megnézhetők instagramján, az adenwrightofficial profilon. (csá)
Szerezzen nemzetközileg elismert diplomát
A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara a révkomáromi kihelyezett levelező tagozaton
KERTéSzMéRnöKi KéPzéST HiRDET Létszám: 25 fő Jelentkezés: 2014. szeptember 5-ig - felvételi nincs - tandíj nincs - tankönyvek ingyenesek - útiköltségre támogatást adunk - ösztöndíj lehetőség van További információ: 00421 907842166 E-mail: kfoiskola@gmail.com www.kfk.kefo.hu
A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara közel 6 évtizede képez kertészmérnököket nappali és levelező tagozaton, valamint több száz hallgató kapott kertészmérnök diplomát, akik a határon túli kihelyezett tagozaton, Komáromban tanultak. Az intézmény a határon túli képzést szívügyének tekinti és próbálja mindenben segíteni a magyar ajkú szlovákiai hallhatóit. Dr. Ferencz Árpád, dékánt kérdeztük, hogy idén milyen feltételekkel lehet jelentkezni az intézménybe. - Dékán úr, röviden bemutatná a komáromi kertészmérnökképzést? - A kecskeméti főiskola évek óta folytat levelező ta-
gozaton Komáromban 3 éves kertészmérnökképzést, amit aki akar még folytathat 2 évvel egyetemi szintre. - Mennyi hallgatót vesznek fel és van-e felvételi? - Felvételi vizsga nincs csak beiratkozás. 25 főt tudunk idén felvenni. - Meddig és hogyan lehet jelentkezni?
- Szeptember 5-ig a lenti elérhetőségeken. - Kik jelentkezhetnek? - Korhatár nélkül bárki, aki érettségivel rendelkezik és beszéli a magyar nyelvet. - Sokba kerül a hallgatóknak a tanulás? - Az oktatás ingyenes. Sőt a tankönyveket is ingyen biztosítjuk. A hallgatóknak lehetőség szerint még az útiköltséget is átfizetjük és ösztöndíjat is biztosítunk. Jelentkezzenek bátran. Egy gyakorlatorientált, nem túl sok magolással jutnak egy nemzetközileg elfogadott diplomához. Jelentkezni és érdeklődni a 0907 842 166-os számon és emailben kfoiskola@ gmail.com - on lehet. d
KERESzTREJTvényünK nyERTESE A DELTA 31. heti keresztrejtvény nyertese vojtek Márta Virtről. Nyereménye fél éves előfizetés. Gratulálunk!
2014. augusztus 11.
aKTuáLIs
100 ezer euró a nyomravezetőnek!
5
részeg autótolvaj, ittas borulás Komárom/NaszvaD.
Folytatás az 1. oldalról Narancsik Sándor korábban városi rendőrként dolgozott Komáromban, de talán többen ismerik erőbajnokként, hiszen több alkalommal is elnyerte a Szlovákia Legerősebb Embere címet. Jelenleg vállalkozó, s Ekelen él egy családi házban, az Eszter-tó mellett. Egy évvel ezelőtt – egész pontosan 2013. június 6-án – édesapja temetésén volt. Amikor hazaért, kellemetlen meglepetésben volt része. Házába betörtek, az ablakon keresztül jutott be az ismeretlen tettes – vagy tettesek. Úgy tűnt, a tolvaj tudta, mit kell keresnie, mivel nem dobált szét semmit, nem volt nyoma kutakodásnak, s csak a készpénzt tartalmazó trezor tűnt el az emeletről, továbbá a családi ékszerek. „Édesanyám és édesapám arany ékszerei, karkötők és nyakláncok tűntek el. Kegyeletsértő cselekedet volt, a betörő ellopta a múltamat“ – nyilatkozta Narancsik Sándor, hozzátéve, a trezorban lévő pénz a vállalkozásával kapcsolatos számlák fizetésére volt félretéve. Tavaly júliusban már 70 ezer eurót ajánlott fel a nyomravezetőnek egy hirdetés útján, melyet többször is megjelentetett lapunkban. Ha
a nyomravezető részese volt a bűncselekménynek, ugyanúgy megkapja az összeget, és névtelenséget biztosítok – írta akkor. Azonban sem ez, sem pedig a rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre, ezért a károsult most megemelte a nyomravezetői díjat, s immár 100 ezer eurót kínál annak, aki olyan információt közöl vele, mely segít leleplezni a betörőt. Kérdésünkre leszögezte, most is biztosítja a névtelenséget a nyomravezetőnek. A nem mindennapi nagyságú „vérdíjról“ az egyik országos tévécsatorna is hírt adott pár napja, s Narancsik Sándor arra számít, a nagyobb hírverés végre eredményt hoz. Úgy véli, a nyomravezetői díj jó eszköz lehet arra, hogy visszaszoruljon a bűnözés a komáromi régióban. „Terveimben szerepel az is, hogy régiós vállalkozók összefogásával egy alapítványt hozzunk létre, mellyel biztosítani tudjuk, hogy más esetekben is pénzjutalmat ajánlhassunk fel egy-egy bűncselekmény felderítésében nyújtott segítségért. Ez hozzájárulhat egyes bűnözői csoportok felszámolásához, de még egyelőre a jövő zenéje, s most még nem szeretnék többet elárulni“ – nyilatkozta a Deltának. (csaba)
szeptemberig megújul a gimnázium parkja Komárom. Egy sikeres környezetvédelmi pályázatnak köszönhetően felújítják a Selye János Gimnázium előtti parkot, melynek öntözését egy környezetbarát, az esővizet újrahasznosító rendszer telepítésével oldják majd meg. A 39 500 eurós projekt része a környezettudatos nevelés is. A projekt több részből tevődik össze, központi eleme a gimnázium főépülete előtti park felújítása, de további két kis parkocskát is kialakítanak az udvaron – tudtuk meg Andruskó Imrétől, a magyar gimnázium igazgatójától. Összesen 16 fát ültetnek ki, de más zöld növényzetet is, továbbá padokat helyeznek ki. Két nagyméretű tartályt is telepítenek a föld alá, melyek a csapadékot gyűjtik majd össze a főépület tetejéről, illetve a sportpályáról. Az így felfogott esővizet újrahasznosítják, azaz automatikus öntözésre szolgál majd, környezetbarát megoldást kínálva. A klímaváltozás jelentette
veszélyek, a környezetvédelem és a környezettudatos nevelés nagyobb hangsúlyt kap majd az oktatásban, hiszen az új tanévben több tantárgy keretében is érintik ezeket a témákat, szakmai előadásokra is sor kerül. Ugyancsak a projekt keretében hirdetnek meg egy képzőművészeti versenyt a komáromi alapiskolás diákok számára, melynek témája a klímaváltozás lesz. A gimnázium a kormányhivatal által meghirdetett pályázaton nyert el 39 500 eurót a környezetvédelmi projektre, melyet a Norvég Alapból merítenek. A támogatás 80 százalékát már meg is kapták, a fennmaradó 20 százalékhoz
pedig fokozatosan, jövő márciusig juthatnak hozzá. A pályázat különlegessége és egyben előnye, hogy az iskola önállóan pályázhatott – nem a fenntartó megye nyújtotta be a projektet –, s ebben az esetben nem volt szükség az 5 százalékos önrész biztosítására sem. A közbeszerzés már lezajlott, a múlt héten aláírták a szerződést, a nyertes Kubovics Agro vállalat napokon belül elkezdi a parkosítást. Előreláthatólag a szeptember elsejei iskolakezdésig sikerül is befejezni a munkálatokat, így egy megújult, zöldebb környezet várja majd a diákokat az új tanévben. (csá)
Régiónkban két olyan eset is történt a közelmúltban, amikor sofőrök részegen ültek volán mögé. Egy 18 éves fiatal naszvadon az árokba borulva végezte, de sérülés nélkül megúszta a balesetet. Egy 42 éves magyar állampolgár ugyancsak ittasan kötött el egy gépkocsit Komáromban, de ő sem jutott messzire.
Augusztus 2-án, szombat este fél 12-kor balesethez riasztották a rendőröket Naszvadon. Egy 18 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalember egy Peugeotot vezetve megcsúszott kocsijával, s az alapiskola épülete előtt egy kisebb árokba hajtva tetejére fordult. A kiérkező rendőrök megszondáztatták az ifjú sofőrt, s szervezetében 0,88 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. Sérülés nélkül megúszta a borulást, a kocsin 1000 euró kár keletkezett – tájékoztatott Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő. Úgy tudjuk, a Peugeot a 18 éves fiatalamber barátjának az apjáé volt, ám a rendőrség információnkat nem kommentálta. Jelenleg is folyik a baleset körülményeinek vizsgálata. Szintén szerepet játszott az alkohol egy komáromi autólopásnál. Augusztus 5-én, kedden nem sokkal éjfél előtt a 42 éves Norbert és a 18 éves Miklós egy Polgár utcában parkoló Zsigulihoz indultak. Norbert meggyőzte fiatal társát, hogy a gépkocsi az övé, csak elhagyta a kulcsát. Ezért előbb egy féltéglával akarta betörni a Zsiguli ablakát, azonban meglepve tapasztalta, hogy erre nem lesz szükség, az ablak ugyanis magától leereszkedett. Ekkor beszálltak a kocsiba, s a megfelelő kábelek összekapcsolásával beindították. Nem jutottak messze, néhány utcával odébb egy rendőrjárőr intette le őket. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a Zsiguli nem Norberté, ráadásul a szonda 2,04 ezreléknyi alkoholt mutatott ki a 42 éves, magyar állampolgárságú férfi leheletében. Gépjármű jogosulatlan használata, továbbá ittas vezetés miatt indult ellene eljárás. (cs)
Várják a véradókat A nyári időszakban szinte menetrendszerűen kevesebb a készenlétben lévő vér mennyisége a komáromi kórházban. Az időjárás és a nyári nyüzsgés miatt azonban az igény megnövekszik. A következő napokban is várják a segíteni vágyókat, akik így életet menthetnek. A nyári időszakban nem ritka jelenség, hogy a véradók száma csökken, pedig pont ilyenkor növekszik az igény a vérre. Radi Bauer Enikőtől, a hematológiai osztály főorvosától megtudtuk, hogy akut hiány ugyan nincsen, de az Rh negatív csoportokból kevesebb van, így örömmel látnák az A negatív, illetve a 0 negatív vércsoportúakat. Minden pénteken reggel 7-től 10-ig zajlik a kórházban a véradás, a falvakban az előre megadott időpontokban, amelyek a kórház honlapján (www.forlife.sk) megtalálhatóak. Legközelebb Gútán (aug. 13.) és Dunaradványon (aug. 20.) is lehetőség nyílik bekapcsolódni. A véradók az egész napra igazolást kapnak, így egy nap pihenés is jár nekik. Mindamellett ebédjegyet és az egészségügyi biztosítótól függően vitaminkészítményeket is kapnak, a hematológiai osztályon pedig kávéval és más frissítőkkel várják őket. Az egész folyamat nem tart tovább 10 percnél, de egy kivizsgálás előzi meg, ami szintén hasznos lehet. Az adakozni vágyóktól azt kérik, hogy előző este, de főleg reggel, már ne fogyasszanak zsíros ételeket és italokat. Egy adag levett vér akár három embernek is segíthet, különböző eljárások után több dologra is fel tudják használni. (kb)
6
DELTA
rÉGIó - HIrDETÉs
Ismert előadókkal készül a Dunamocsi Burcsákfesztivál A tavalyi nagy érdeklődésre építve idén újra lesz Burcsákfesztivál Dunamocson. A két napos ingyenes rendezvény számtalan programmal és ismert előadókkal várja az érdeklődőket. A finomságokon kívül a humor és a jó muzsika is teret kap. Augusztus 29-30-án kerül sor a Dunamocsi Burcsákfesztiválra. A Duna parti község tavaly rendezte meg először a szürethez köthető nedű népszerűsítését célzó fesztivált. A két napos program azonban jóval többről szól, a község a család minden tagjának biztosít programot. Már tavaly is több ezer elégedett résztvevő érezte jól magát Dunamocson, idén is várják az érdeklődőket a széles régióból. A péntek esti fellépők közt ott lesz a Szőttes, a Dumaszínház két tagja – Felméri Péter és Bruti –, továbbá a fiatalok körében az egyik legközkedveltebb magyar zenekar, a pécsi 30Y. Szombaton a tehetségkutatóban feltűnt Király L. Norbi, a Jóvilágvan és az LGT Revival Band muzsikál, de az Egy szoknya, egy nadrág című zenés darab is megtekinthető a színpadon. Késő este DJ Sada gondoskodik a hangulatról. A programok minden esetben ingyenesek. „Idén is igyekeztünk úgy szervezni a programot, hogy mindenki találjon magának valót” – mondta el a Deltának Banai Tóth Pál polgármester. A különböző helyi ételkülönlegességek mellett lesz lecsófőző verseny is, a gyerekeket játékkiállítás várja, de a lampionengedés is minden bizonnyal elnyeri majd a tetszésüket. A rendezvényre több mint tíz dunamocsi borász hozza el a burcsákját, de természetesen borokat is lehet fogyasztani, a sörivókat pedig a sörbicikli várja – teszi hozzá a polgármester. A fesztivált nagy részben pályázatok és támogatók bevonásával valósítják meg. „Szeretnénk megmutatni községünket és térségünk finomságait az ide érkezőknek, a visszatérőket pedig mindig szívesen látjuk. Örülnénk, ha a dunamocsi családok újra nagyon sok ismerősüket láthatnák vendégül és egy jó alkalom nyílna a kikapcsolódásra. Ami ugyancsak fontos, hogy a helyi borászok megmutathatják egész éves munkájuk gyümölcsét” – mondta el Banai Tóth Pál. (kb)
OUTLET NOVOOT VORENÁ PREDAJŇA Ul. Slobody 19A, Komárno (býv. budova Panachemu) Otv.doba: PO-PiA: 09:00-18:00 SO: 09:00-14:00
Adrián és a gyógyíthatatlan kór
Harc a hároméves kisfiú életéért NaGyKEszI.
Gyakorinak ritka, ritkának gyakori – így lehetne összefoglalni azt a tünetegyüttest, amelybe különféle izombetegségek tartoznak, és ennek egyik szörnyű faktora az izomsorvadás. A betegség a lábakat támadja meg először és halad felfelé, az ízületek deformálódnak, járásképtelenné válik a beteg. Ez a gyógyíthatatlan betegség főleg fiúknál veszélyes, 3600 élve született fiúból egynél fordul elő. Arról a gyógyíthatatlan kórról van szó, amellyel a nagykeszin élő hároméves, életvidám kisfiú Kolocsics Adrián küzd. A napokban meglátogattuk a családot, hogy picit közelebbről is megismerkedjünk velük.
A Kolocsics család Nagykeszin él. Az apuka, Kolocsics Adrián kamionosként dolgozik, az anyuka Tóth Melinda jelenleg anyaságin van. Adrián 2011 szeptemberében született 51 cm-rel és kerek 4 kilogrammal. Melinda elmondása szerint hat hónapig semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak Adriánnál. Ugyanúgy viselkedett, mint a többi hasonló korú kisgyermek, de 6 hónapos korában jelentkeztek nála a problémák. Egyik
napról a másikra nem mozdult a lába, s mivel ez az állapot hétről hétre mindig rosszabb volt, így a szülők úgy döntöttek, hogy megvizsgáltatják a kisfiút. Ekkor derült ki, hogy az életvidám gyermeknek szörnyű genetikai betegsége van, melyet úgy hívnak: izomsorvadás. A vizsgálat után az orvosok nem sok jóval kecsegtették a fiatal szülőket. Nem kerteltek, nyíltan kijelentették, két évet adtak Adriánnak. „Mondanom sem kell ez mennyire padlóra tett bennünket, de erőt kellett venni magunkon, és bízni abban, hogy van kiút a betegségből – mondta elcsukló hangon a kisgyermek édesanyja. Hat hónapos kora óta egyre jobban romlik az egészségi állapota. Hetente kétszer járnak rehabilitációra, ahol Adrián izmait próbálják cselekvésre késztetni. Emellett mágneses terápiát is alkalmaznak.
Melinda beszélgetésünk során többször könynyeivel küszködött, ami érthető is, hisz egy nagyon vidám kisgyerekről van szó, aki a betegségéből nem sok mindent érzékel. Ahogy az anyuka elmondta, számára a következő szavak a szívbemarkolóak: „Anyu, miért nem tudok én is futni, miért nem mehetek a többi gyerek közé? Gondolják el milyen érzés ez, egyszerűen nem vagyok képes értelmes és elfogadható választ adni Adriánnak, mert nincs is. Ezek nagyon szörnyű percek, amik sokszor előkerülnek, de azért próbálunk pozitívan tekinteni a hátralevő időkre, már amennyire csak lehet“ – mondta az anyuka. Adrián betegségéből kifolyólag rossz alvó. Van olyan este, hogy 8 -10 alkalommal is felébred, amikor az édesanyának meg kell fordítania őt, ugyanis erre magától nem képes. Ezenkívül más, a betegséggel kapcsolatos egyéb gondok is vannak, melyeket nap mint nap újra meg kell élni. Adrián nagyon szereti a meséket, és a nap legnagyobb részét ezek nézésével tölti. Rengeteg játékkal rendelkezik, melyek közül a létrás tűzoltóautó a sláger. Melinda elmondta, hogy szeretnének mindent megadni Adriánnak, éppen ezért élettársával azon dolgoznak, hogy a kisfiút elvigyék a nagymegyeri tűzoltókhoz, ahol egy élethű létrás tűzoltókocsit is láthat majd, és még az is lehet, hogy a vezetőfülkébe is beültetik. Betegsége folytán a kisfiúnak a táplálkozás is gondot okoz. Nem beszélve a sok gyógyszerről, melyet rendszeresen szednie kell vitaminok, probiotikumok és étvágygerjesztők formájában. A helyi önkormányzat jótékonysági gyűjtést rendez Adriánnak, mely augusztus 31-ig tart. Melinda az újság hasábjain szeretné megköszönni mindenkinek a segítségét, főleg a komáromi RE-MED munkatársainak, akik messzemenő támogatást nyújtottak. Magánszemélyek is segítettek, mely igen meghatotta a családot. Hazánkban az izomsorvadást ma még nem tudják gyógyítani. Amerikában, Memphisben azonban van egy hely, ahol több sikeres műtétet is végrehajtottak már ilyen kicsi betegeken. Pint Sándor
a viva tánciskola gálája NEmEsócsa. A hónap elején táncösszpontosítást tartottak Nemesócsán az érsekújvári Viva tánciskola növendékei. Egy héten keresztül komoly megmérettetésű táborban vettek részt. Ennek az összpontosításnak egyik végkifejlete volt a kedd esti gála, mely program a hazai közönség körében nagy sikert aratott. Ahogy Vadkerti Viktor, a Viva tánciskola vezetője elmondta, a 8-13 éves növendékek keményen próbáltak a hét folyamán, és az eredmény önmagáért beszélt. Ez az idei volt a nyolcadik alkalom, hogy megmutathatták magukat a nemesócsai közönségnek, amely igen hálás volt ezért a magas színvonalú produkcióért. Mind a 25 ifjú táncospalánta szerepelt az esti gálán, ahol sorban latin, standard, majd modern táncokkal léptek a nagyérdemű elé. A végén a Zdeno Blesák és Henrieta Vadkertiová tánckettős ízeltőt adott abból, hova juthatnak el a mostani növendékek tánctudásban. Kép és szöveg: -pint-
2014. augusztus 11.
rÉGIó - HIrDETÉs
Ha az esővíz az úr NaGymEGyEr. Régiónk idegenforgalmára legnagyobb ráhatással a nyári időjárás bír, amely ha verőfényes, akkor az itteni turizmus motorját képező termálfürdőket szinte szétveti a felüdülést kereső embertömeg.
gőzerővel zakatol az ágazat, mindenki megelégedésére. Viszont az utóbbi napokban hirtelen érkező nyári záporok gyakran
Képletesen szólva a hévízfürdőket, nyitott strandokat felvonultató idegenforgalom gazdasági mutatóit alakító legfőbb tényező a Nap, mert ha az hétágra süt, akkor teljes
okoztak kellemetlenséget a fürdőzőknek. A lezúduló esővíz mennyisége miatt ilyenkor aztán gyorsan elnéptelenednek a strandok, tegyük hozzá, hogy nemcsak a vakációzók, de a létesítményeket üzemeltetők és a szolgáltatásaikat kínálók nagy-nagy bosszúságára is. A nyári főszezonban elég ilyen égi áldással áztatott kéthárom hétvége és az esővízzel együtt a betervezett gazdasági eredmények is elpárolognak. Kép és szöveg: Kovács zoltán
Lecsóra fel ! NEmEsócsa.
Augusztus 30án újra benépesül a nemesócsai szabadtéri színpad területe, ugyanis itt rendezik meg immáron hatodik alkalommal a környéken méltán népszerű lecsófőzőversenyt, az Ócsai Lecsófesztivált. Mint ahogy Bajcsi Éva főszervezőtől megtudtuk már javában folynak az előkészületek, olyannyira, hogy szinte már kész programmal is szolgált ottjártunkkor, de megemlítette, hogy a főzőversenyre még augusztus 18-ig jelentkezhetnek a négyfős csapatok.
„Mindig próbálunk új dolgokat is becsempészni a lecsófesztbe, de a keret, mármint a lecsó főzése természetesen adott. Itt most elsősorban a kísérőprogramokra gondolok. Mint ahogy a nemesócsaiak megszokták, reggel nyolc órakor zenés csalogatóval indítjuk a főzőversenyt. Kilenc órára datáltuk a főzőhelyek elfoglalását, majd egy órával később lesz a hivatalos megnyitó. Ezután gyermekműsorok kavalkádja zajlik majd a szabadtéri színpad környékén. A színes programokból kitűnik, hogy a gyerekek biztos nem fognak unatkozni. Megrendezzük a Lecsóolimpiát is, mivel tavaly nagy sikere volt. Tudni kell, hogy
ebben a több versenyszámból álló műsorban főleg tettrekész férfiak párbajoznak, és szórakoztatják a közönséget. Ezalatt vélhetően elkészülnek majd a lecsóalkotások, melyeket időközben a zsűri tesztel, s míg ez folyamatban lesz, addig a budapesti Trambulin Színház előadása tartja hőfokon a nézőket „Égimeszelők gólyalábon, lecsó hajcihő” címmel. Fél négykor lesz a lecsófőzés eredményhirdetése, majd folytatásképpen kezdődik a kultúrműsor, melyben elsőként a Pandolin zenekar lép a közönség elé, majd a hastáncosok mutatkoznak be, és ebben a műsorblokkban a sort a helyi Rytmo, és a gelléri Amazonok tánccsoport zárja. A nap vége felé pedig a lecsóolimpia eredményhirdetésével, tombolasorsolással, a két „Zsivány“ koncertjével, és a már hagyományos lecsós bállal fejeződik be a Lecsófesztivál“ – tájékoztatta lapunkat Bajcsi Éva főszervező. -pint-
7
rÉGIó - HIrDETÉs 8 Böjte csaba atya gyermekei Bátorkeszin A nyíregyházán eltöltött két hét után Bátorkeszin, Nagy Beáta pedagógus egy héten át saját otthonában látta vendégül a Székelyföldről, Teremiújfalu – isteni irgalmassági Gyermekvédelmi Központ 15 lakóját, Bálint Adél nevelőnő vezetésével. Teremiújfalu Romániában, Marosvásárhelytől 12 km-re délre, Marosszék délnyugati határán helyezkedik el. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásával 2010. szeptemberében 20 marosszéki gyermek talált a községben új otthonra. Nagy Beáta lapunknak elmondta: „Az elmúlt év elején felkerestem a Budapesten működő Dévai Szent Ferenc Alapítvány irodáját és jelentkeztem önkéntesnek. Azóta szabadidőmben, az iskolai szünetekben elutazom a székelyföldi gyermekvédelmi központba, hogy a rászoruló gyermekekkel foglalkozzam.”
Nagy Beáta otthonában a gyerekek nagyon jól érezték magukat. A falu lakossága amikor megtudta, hogy erdélyi gyerekeket fogadok, felájánlották segítségüket. Gyümölcsöt, zöldséget hoztak, Hegedűs Adrianna 80 palacsintát is sütött a gyerekeknek. A mezőgazdasági szövetkezet a mindennapi friss tejet biztosította, de több vállalkozó saját gépkocsijával járult hozzá a gyerekek szállításához. „A bátorkeszi tartózkodásuk alatt a gyerekeknek bemutattuk a községet, részt vettünk labdarúgó mérkőzésen, szentmisén, fogadott minket Labancz Roland polgármester, meglátogattuk Búcson a Babamúzeumot, elmentünk Tatára, vacsoráztunk a parókián és Szabó Edit, egykori polgármesternél. Az utolsó napot Paton töltötték a gyerekek, majd este a Vintop-Karkó Pincészet fogadta őket. Nagyon sokan segítettek, ezért mindenkinek nagyon szépen köszönjük a segítségét. Kicsit el is szomorodtunk, hogy ilyen hamar véget ért a tábor, ám lelkesen készülünk már a jövő évre” - mondta befejezésül Nagy Beáta Miriák Ferenc, Képarchívum
DELTA
A Szabadidőközpont sikeres táborai NaszvaD. Már hagyománnyá vált, hogy a naszvadi Szabadidőközpont gazdag nyári táborozási lehetőséget kínál a vakációt aktívan, hasznosan és élménydúsan eltölteni kívánó diákoknak, fiataloknak. Alföldi Károly igazgató, Kürti Andrea, Töltésy Erzsébet és Molnár Attila pedagógusok mindent elkövettek, hogy a résztvevők élvezhessék a nyarat, foglalkozhassanak nyári hobbijaikkal, tapasztaljanak és számos új élményben legyen részük. Július 2-től negyven fő (10-18 év közötti gyermek) ifjúsági táborban vett részt Siófokon egy héten át. Majd nappali tábort szerveztek az érdeklődőknek és egy nagyon érdekes kirándulás is várt a csapatra: 11-én Budapesten a Liszt Ferenc repülőtér ismeretterjesztő programján vettek részt. Július 14-től újabb egyhetes nappali tábor és újabb élménydús kirándulás várta a gyerekeket, ekkor Pestre a „Csodák Palotájába“ látogattak el. A nappali táborok programjai változatosak és érdekesek voltak: strandolás az újvári strandon, kerékpártúra a
Pelle-tóhoz, halászat, kézműves foglalkozások. A sportot szerető gyerekeknek is volt miből válogatni. A diákfocisták öszpontosítással egybekötött táborozáson vettek részt a pati fürdőben. A kézilabdásoknak, a karatistáknak és birkózóknak is volt lehetőségük edzeni.
Összesen 190 fő táborozott, az edzéseken és a felkészüléseken 60 fő vett részt. Így elmondhatjuk, hogy hasznos és eredményes a nyári munka a Szabadidőközpontban. (miriák) A Szabadidőközpont felvételei
Emelkedik az idősek száma BoGyarÉT. Évről évre egyre több idős ember lakja régiónk egyik kisközségét, Bogyarétet. László Gizella is ezen személyek egyike, aki idén töltötte be 90. életévét. E kerek évforduló kapcsán a helyi önkormányzat tagjai Aradi Mónika polgármesternővel az élen otthonában látogatták meg az ünnepeltet, aki nagyon örült a találkozásnak. Gizella néni születésétől fogva Bogyarét lakosa, akire jellemző a beszédesség, a pozitív kisugárzás, mivel alaptermészete a vidámság, így az élet nehezebb dolgait is sikerült áthidalnia. Még most is rendszeresen olvas, tévét néz, és érdekli őt a körülötte zajló világ, a faluban történő események. Az idős korát meghazudtoló fürgeséggel napestig a kertben tevékenykedik. Egyébként a szép kora ellenére nem Gizella néni a falu legidősebb embere, hisz Nagy Ilona, aki idén töltötte be 93. életévét megelőzi, és ezzel a hosszú életévvel jelenleg ő Bogyarét legidősebb polgára.
2014. augusztus 11.
rÉGIó - HIrDETÉs
9
angolul tanuló falvak rÉGIó.
Augusztus 2án véget ért a Learning Enterprises Slovakia Angolul tanuló falvak 2014-es nyári önkéntes programja. A program szlovákiai főszervezői közé tartozik a perbetei Bíró Szilvia is, aki tájékoztatta lapunkat a rendezvényről.
„Immáron 22 éve létezik a Learning Enterprises – Angolul tanuló falvak - közcélú, non-profit kezdeményezés, melyet 1991-ben Tolnay Ádám jelenleg Ázsiában tevékenykedő washingtoni egyetemi professzor hívott életre. A kezdeményezés olyan népszerűségre tett szert, hogy mára világméretűvé nőtte ki magát. Magyarország Szlovákiával közösen szervezi a programot. Amerikából érkező lektorok két turnusban kétszer háromhetes kommunikációt serkentő, fejlesztő nyelvtanfolyamot tartanak több csoportban: kicsiknek, diákoknak, fiataloknak és felnőtteknek is, a kezdőtől a haladó szintig. Ez nemcsak tanulásról szól, hanem a különböző kultúrák találkozójáról is, hiszen az amerikai lektorok a tanítási óráik után együtt töltik szabadidejüket diákjaikkal, befogadó családjaikkal közös programok keretén belül mesélnek saját szokásaikról, hagyományaikról, kultúrájukról, a diákok pedig az itteni életmódról” - mondta Bíró Szilvia. Az angolul tanuló falvak idei rendezvényébe 11 település Bátorkeszi, Búcs, Dunamocs, Izsa, Nagykapos, Nagymegyer, Nyékvárkony, Ógyalla, Perbete, Szentpéter és Szőgyén – kapcsolódott be. Perbetén az oktatásra a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában került sor, amelyen 48-an vettek részt. A gyermekeket angol nyelvtudásuk szerint 3 csoportba osztották: kezdő, középha-
Perbete
ladó, haladó. Az órák naponta 3 órát vettek igénybe. Az önkéntes lektor, Christy Slobogin, Tennesse állam Nashville városából érkezett és Bíró Attila családjánál lakott. Izsán a községi hivatal és az Ifjúsági klub szervezésében került sor a 3 hetes ingyenes angol nyelvtanfolyamra. A jelentkezők kezdő, haladó és felnőtt haladó csoportban sajátíthatták el az
kola vezetősége vállalta fel az Angolul tanuló falvak programjának megszervezését. Egy amerikai fiatal vegyészhallgató (Daniel Rouhana) 3 héten át naponta foglalkozott az érdeklődőkkel több csoportban. A lektort Szegi Csongor és családja látta vendégül. Szentpéteren három csoportban 45-en vettek részt az idei tanfolyamon. Amint azt Palugyai Adrianna peda-
Szentpéter
Szabadtéri bál a kastélykertben szILas.
A régi időkben gyakran rendeztek mulatságokat a rózsakertben. Azóta eltelt jó pár esztendő, és a kastélykert varázslatos helye már nem töltötte be a hivatását. Egyre kevesebb rendezvényt tartottak már itt, míg végül csak a hely hirdette, hogy itt valamikor a környék legjobb programjai zajlottak.
Dunamocs angol nyelvet, frissíthették fel tudásukat, szókincsüket és gyakorolhatták az idegen nyelvű társalgást. A nyelvórákat egy Amerikából érkező önkéntes lektor, Miss Ren vezette. Dunamocson a tanfolyamon két csoportban (haladók és kezdők) másfél órás foglalkozások voltak, melyre 35-en jártak. Búcson már hagyományosan a Katona Mihály Alapis-
gógus, a tanfolyam vezetője elmondta, több éves kihagyás után sikerült ismét megszervezni a tanfolyamot. Az idei lektor-önkéntes a tajvani származású és az Egyesült Államokban tanuló egyetemista, Penny volt. Az önkéntest Viczena Sándor és családja látta vendégül és biztosított számára különböző programokat. Miriák Ferenc Képarchívum
Azonban két évvel ezelőtt Tóth Péter, Szilas polgármestere, az önkormányzat, és a falu idősebb korosztálya úgy döntött, hogy felújítják a kastélykertet, visszaállítva az eredeti helyzetébe. Az ötletből valóság lett. Rövid időn belül új térkövet kapott a szabadtéri „táncparkett”. A SZISZETA nyugdíjasklub tagjai egyre többet emlegették azokat az időket, amikor még táncoltak a rózsakertben. Innen jött az újabb ötlet, hogyha befejeződik a felújítás, akkor megpróbálkoznak egy Ötórai tea-délután megszervezésével. Erre az eseményre augusztus elején került sor, melyre meghívták azokat, akik valamikor a rózsakertben szórakoztak, de ugyanúgy meghívták a fiatalabbakat is. Az invitálást mindannyian elfogadták, és sokan jöttek a környékbeli falvakból is, mégpedig Lakszakállasról, Komáromfüssről, Ekecsről, sőt még Nagymegyerről is. A jó hangulatról a Dancing zenekar gondoskodott. A szabadtéri rendezvény elején a vendégeket Szabó Magduska, a SZISZETA nyugdíjasklub elnöknője és Tóth Péter polgármester köszöntötte, utána Pázmány Ilona szavalta el a lakszakállasi Nagy Teréz rózsakertről írt versét. Ezután kezdetét vette az éjjelig tartó mulatság, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett, felidézve a régi szép időket, és az el nem múló emlékeket. -pint-
10 rÉGIó - HIrDETÉs Tehetség a Kárpátmedencében rÉGIó.
Július 30 és augusztus 1 között Budapesten, a Magyarság Háza adott otthont a „Tehetség a Kárpát-medencében“ témakörével foglalkozó konferenciának. A Kárpát-medence különböző részeiből érkező pedagógusok részletesen foglalkoztak a tehetségfelismerés, tehetséggondozás és a tehetség-tanácsadás elméleti és gyakorlati részével.
Az előadásokon kívül szekciófoglalkozásokon gyakorlati tapasztalatokat is cserélhettek a kooperatív tanulás, a képességek és pályaválasztás, a tehetségek motiválása és a tehetségsegítő környezet témában. Régiónkból a hetényi, a madari és a búcsi alapiskola pedagógusai voltak aktív résztvevői ennek a programnak. Czibor Angelika és Rancsó Andrea szerint az említett kisiskolák jól tudnak együtt dolgozni, s mindegyikben a pedagógus gárda olyan tehetségsegítő és tehetségbarát környezetet teremtett meg, melynek révén országos díjazott diákok kerültek ki a padsoraik közül. (miriák), Képarchívum
ELaDó 8,25-áras KErT a PLaTáNfa soroN az ErzsÉBET-szIGETEN. Érdeklődni lehet a 0902 377 930-as telefonszámon.
DELTA
falunap a zsitva partján marTos. A nyitra és a zsitva folyók által közrefogott közel 700 lakosú község önkormányzata augusztus első szombatján ismét megrendezte a közkedvelt falunapi ünnepséget, amelyen megjelent a testvértelepülés – öskü – küldöttsége is. A műsor kora délután a Zsittnyan István kultúrházban vette kezdetét, a „Feszty Árpád hazatért” kiállítás megnyitójával, a festőművész halálának 100. évfordulója alkalmából. A megjelenteket a Csemadok helyi szervezetének elnöke Zsigó Anna köszöntötte, majd a kiállítást Vrábel Sándor nyugalmazott pedagógus méltatta. Külön kiemelve azt, hogy a művész és a falu közötti szoros kapcsolat legékesebb bizonyítéka, hogy híres festményének, a körképnek, sok alakjához a martosi őslakosokat állította modellnek. A fejedelemasszonyt pedig az akkori faluszépéről, Bazsó Lidiről mintázta. A kiállítás mellett az érdeklődők megtekinthették a kultúrház nagytermében a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola helyi diákjainak rajzaiból összeállított kiállítást is. A falunapi műsor a víziszínpadon folytatódott Bernáth Tamás előadóművész konferálásával. Elsőként a gú-
tai kutyakiképző iskola bemutatóját láthatták, majd a Martosi Hagyományőrző Együttes „martosi táncok” műsorát. A nemrég alakult martosi Kéknefelejcs népdalcsoport a régióból összegyűjtött dalokkal lépett színpadra. Az egzotikus zenére táncoló „Tánc angyalai” trió hastánc-bemutatója igazi szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. A falunapi ünnepség moderátora (Bernáth András) közkedvelt operettslágerekkel szórakoztatta a jelenlévőket. Majd a Shoody Break együttes élő koncertje követ-
kezett, Szvrcsek Anitával. Sokan örültek a tombolahúzásnak, mivel nagyon szép díjakat vihettek haza a szerencsés tombolajegy vásárlók. A falunapi kultúrműsort a Black Side zenekar élő koncertje zárta. A sokrétű kulturális élvezet mellett a szervezők a gasztronómiáról sem feledkeztek meg, valamint a gyermekeket kézműveskedés, ugrálóvár és trambulin várta. A rendezvény már hagyományosan utcabállal ért véget. Kép és szöveg: miriák
Lengyelországi folklórtalálkozón jártak NaszvaD.
A Kis viza Citerazenekar és a Pettyem néptáncegyüttes képviselte naszvad községet és a szlovákiai magyarságot a lengyelországi Czestochowa városában már 16. alkalommal megrendezett nemzetközi folklórtalálkozón. A találkozóról tájékoztatta hetilapunkat Malomsoki István, az együttes vezetője.
„Együtteseink első alkalommal vettek részt közösen egy többnapos nemzetközi ének-, zene- és tánctalálkozón, amelyre több műsorszámmal is lelkesen készültek. A csütörtök hajnali indulást követően, mintegy 9 órányi buszozás után érkeztünk meg szálláshelyünkre, Garnek településre. Gyors felfrissülés után indultunk is a több, mint 200.000 lelket számláló Czes-
tochowa városába, ahol a csoportjaink a macedón, a lengyel és a horvát együttesekkel felvonultak Lengyelország legnagyobb templomának (Jasna Gora) előkertjében. Másnap délelőtt a horvát és lengyel csoportokkal közösen egy Przyrow környéki folyón próbálhattuk ki vízijártassá-
gunkat, mert házigazdánk egy kisebb vadvízi evezést tervezett számunkra, ami nem telt el eseménytelenül. Szombaton egy czestochowai városnézést és egy délutáni kellemes strandolást követően, Poczesnej település sportcsarnokában léptünk színpadra.
A lengyel közönséget a magyar citeraszó lenyűgözte. Az előadás végén zenészeinknek külön be kellett mutatniuk a hangszert, amelyből a Vizások a különböző, és magyar szívnek különösen kedves dallamokat varázsolták elő. Nem kisebb sikert aratott szólóénekesünk Szabó Julcsi is, aki fiatal kora ellenére hangjával betöltötte a sportcsarnokot. A gálaestre Czestochowa város színházában került sor. Összességében úgy gondolom, hogy az első alkalommal több napig külföldön vendégszereplő naszvadi művészeti csoportok méltóan képviselték a települést és a felvidéki magyarságot. Örömmel vettünk részt az eseményen és köszönjük mindazok támogatását, szervezését, akiknek segítsége kellett ehhez a mozgalmas kiránduláshoz” - mondta a vezető. Miriák Ferenc Malomsoki István felvétele
2014. augusztus 11.
rÉGIó
11
Olvasói levél
Nyári tábor az Alacsony-Tátrában Pálfy Zsuzsanna, a nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola tanára idén negyedik alkalommal szervezte meg a diákok nyári táborozását. A tábor három célt szolgál. Először, hogy a gyerekek szlovák környezetben kamatoztathassák a szlovákórákon tanultakat. Ezt segíti elő a csapat öszszetétele, valamint a tábor helyszíne. Magyarul nem beszélő, szlovák diákok is tagjai a csoportnak, a szálloda alkalmazottai, a környék bolti eladói szintén nem ismerik a magyar nyelvet. Velük csak szlovákul lehet kommunikálni, s ez jó alkalom a társalgásra. A kezdeti nehézségek után egyre bátrabban elegyednek szóba a táborozók. Másodszor, ismerd meg hazádat! Szlovákiában a természet számtalan látnivalót kínál, nem szükséges mindig külföldre utazni. Saját szemünkkel láthatjuk azt, amit a tankönyvek csak leírni tudnak. Harmadszor, a kikapcsolódás, az aktuális tanév fáradalmainak kipihenése, s pihennivaló mindig van bőven. Zsuzsa négy éve, 2011-ben csupán 14 gyerekkel kelt útra a biatlonparadicsomnak számító Cserpatak (Osrblie) Biatlon Szállodájába. Egy év múlva megismételték, de már egy autóbusznyi táborozó élvezte az egyhetes programot. Jó bornak nem kell cégér. Tavaly a sok jelentkező és az ekeli alapiskola társulásának következtében két turnus indult. A kisebbek július 8-12., a nagyobbak 15-19. között töltöttek öt napot a festői szépségű Rózsahegy (Ružomberok) környékén. A változatosság gyönyörködtet. Mivel a diákok között sok a visszatérő vendég, ezért lelkes szervezőnk évente más-más helyszínt keres. Idén az Alacsony-Tátra felé indult a népes tábor. Szállásunk a Deménvölgyi (Demänovská Dolina) Liptov Hotelban volt. Az elmúlt évek jó szervezőmunkájának, a kellemes időtöltésnek híre ment. A tábor túllépte a Móra Ferenc Alapiskola kereteit. Idén 31 diákunkhoz csatlakoztak öten a helyi szlovák alapisko-
lából, de érkeztek Lakszakállasról, Szilasról, Búcsról, Csallóközaranyosról, Komáromból, Nagymegyerről, Nyitráról, Pozsonyivánkáról (Ivanka pri Dunaji), Selmecbányáról is. Nemcsak alapiskolából, hanem középiskolából is akadtak jelentkezők. Ők elsősorban régi diákjaink, akik mindig nagyon jól érezték magukat a kirándulásokon, ezért néhány barátjukat is rábeszélték az útra. Július 14-én reggel 8 órakor keltünk útra. Mindnyájan vártuk már ezt a napot. Alsó és felső tagozatos diákok, középiskolások, kísérők, öszszesen hatvanan voltunk. A kelle-
méternél jártunk, amikor az időjárás a rosszabbik arcát mutatta. Zivatar közeledett, majd esni kezdett, dörgött, villámlott. Az eső elől sikerült biztonságos helyen menedéket találnunk. Senki sem volt kitéve az időjárás viszontagságainak. Bő félóra után tisztult ki az ég. A csúszós terep miatt utunkat nem mertük folytatni, elindultunk lefelé. Délután a szálloda udvarában elhelyezett játékokat próbálták ki a gyerekek, sportoltak, beszélgettek, aktívan pihentek. Este filmvetítés zárta a napot. Szerdán a föld titkait kutattuk. Megtekintettük a Deménfalvi Sza-
mes hangulat, a találkozás öröme háttérbe szorította az utazás fáradalmait. A kora délutáni órákban érkeztünk szállásunk színhelyére. A kifogástalan állapotú négyágyas szobák gyorsan gazdáikra találtak. A szobafoglalás és egy kis pihenő után gyalogosan bejártuk a környéket. A hétfői nap végére az esti diszkó tette a pontot. Kedden a középiskolások Liptószentmiklósra látogattak. A Tatralandia élményfürdő kényeztette őket. Bár nem volt egy olcsó mulatság, kitűnően érezték magukat. A többiekkel a Chopok lejtőit céloztuk meg. Az Alacsony-Tátra második legmagasabb pontja 2024 méterrel a tengerszint felett várja látogatóit. Gyalogosan indultunk útnak. 1670
badság-barlangot (Demänovská jaskyňa slobody). A cseppkőképződmények lekötötték figyelmünket, s a 913 lépcsőfok megtétele sem jelentett akadályt. A Deménfalvi jégbarlanggal (Demänovská ľadová jaskyňa) is megismerkedtünk. Érdekesség, hogy a barlang egyik fele cseppkő-, a másik jégbarlang. Az utóbbiban jóval hidegebb volt, de a nyári melegben jólesett fölfrissülni. A napot késő esti túrázás zárta a szálloda körüli erdőben. A zseblámpás kaland sokáig emlékezetes marad. Csütörtökön a középiskolásokkal a Chopok meghódítását tűztük ki célul. Mindenki jó erőben érezte magát, ezért gyalogosan indultunk neki a csúcsnak. Amikor már azt hittük, hipp-hopp a csúcson leszünk, akkor
felújítások a községben mEGyErcs.
A nyári szezonban sem tétlenkednek a megyercsiek. A napokban több felújítási illetve karbantartási akcióba kezdtek bele, ami elsőként a focipálya környékét érinti, ezen belül is főleg a két kapu mögötti kerítés megépítését.
Már régóta tervezték ennek megvalósítását, mivel a mérkőzéseken nem volt megfelelő labdafogó. Most már ez is a múlté lesz, ugyanis a napokban Zuber Miklós kőművesmester vezetése alatt a falu közmunkásai
hathatós segítségével elkezdték a munkálatokat, melynek folytán mindkét oldalon 48 méter hosszú és 8 méter magas labdafogó kerítés épül. A helyi iskolában is akadnak tennivalók. Kihasználva a nyári szünetet itt is javában folynak a munkálatok. Minden osztály parkettáit felújítják, ezenkívül az ilyenkor szokásos festést is elvégzik, hogy a tanévnyitóra megújult osztályokban kezdhessék meg a megyercsi gyerekek az oktatást. Ezeket a felújításokat az önkormányzat saját forrásból és önerőből igyekszik megoldani. Kép és szöveg: -pint-
következett a legnehezebb szakasz. Mintha tolták volna előlünk a Chopokot. Az időjárás kegyes volt hozzánk, célunkat kisebb nehézségek után elértük. Megérte a gyötrődés. Fönt csodálatos látvány tárult elénk. Nehéz szavakba önteni, látni kell. A kisebbek visszatértek a szerda esti túrázás helyszínére. Tájékozódási versenyben vettek részt, az eddig látottakkal kapcsolatos kvízjátékban ügyeskedtek, sportoltak. Este a diszkóban ropták a táncot. Pénteken indultunk haza. Mindenki nagyon jól érezte magát, így nehéz volt a búcsú. Hazafelé megnéztük a selmecbányai Szlovák Bányászati Múzeumot. Megtudtuk, hogyan dolgoztak a bányákban a középkortól kezdve napjainkig. Az esti órákban értünk haza. Mindenki szerencsésen, kellemes élményekkel gazdagodva tért haza. A viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól. Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozunk, mert kirándulni, táborozni jó. Utazásunkat Szép Attila (Silvertour) segítette, aki politikusokat megszégyenítő határozottsággal kezelte a kormánykereket, és a programok lebonyolításában is segédkezett. Említést érdemel, hogy a tábor szervezője (PálfyZsuzsa), a táborozást biztosító pedagógusok (Angyal Péter, Bakos Éva) ellenszolgáltatás nélkül, évi rendes szabadságuk alatt vállalták a részvételt. Bakos Éva már harmadszor veszi ki a részét a táborozás mindennapjaiból. Ő a gondoskodó, „minden gyerek édesanyja.” Harmadszor vágott neki az útnak Tóthová Vlasta is. A főszervezőtől kiérdemelte a „kreatív igazgató” címet. A természettel kapcsolatos játékok, a vetélkedők az ő ötletei alapján valósultak meg. Szabó Ildikó a nagyok védőangyala volt, szerény személyem meg az egész táboré. Angyal Péter (magyar-történelem szakos tanár, Móra Ferenc Alapiskola, Nemesócsa)
12
DELTA
TársaDaLmI rovaT - HIrDETÉs • Szobafestést, kartonozást, csempézést vállalok, KN és környéke. Tel.: 0908 388 611. • Eladó 50 méter hegesztőslag autogénhez + pisztoly és fejek. Tel.: 0918 230 999. • Cserépkályha építése minőségi magyar kályhacsempéből, elérhető áron. Tel.: 0036/70 235 7703. • Lemezkandalló akció! 9 kW 159 euro. www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu. Tel:0036/20 3979102. • Predám 2-izbový byt čiastočne prerobený 54 m2 na Zváračskej ulici v KN. Kontakt 0908 793 007. Po 15.00. • Tapasztalattal rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk C, E kategóriás jogosítvánnyal. Nem uniós munka, hetes fuvarok Franciaország területére, több le-, felrakodás. • Szakácsot felveszünk komáromi éttermünkbe. Tel.: 0902 297 175. • Eladó Škoda Fabia, 2007, 72.000 km. Tel.: 0905 937 770. • Traktoristát keresünk Őrsújfalun. Tel.: 0907 626 166.
Megemlékezés „Három éve, már, hogy lelked messze jár. De a mi szívünk mindig jobban és jobban fáj. Fogtuk a kezed, úgy zokogtunk érted. Hittük, hogy szeretetünk megerősít Téged. Bocsásd meg ha valamit hibáztunk. Nem tudtunk megmenteni, pedig mindent megpróbáltunk. Kérjük a Jóistent, hogy vigyázzon Rád. Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja semmi. Lelkünk sebeit nem gyógyítja senki.“ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk 2014. augusztus 11-én, halálának 3. évfordulóján id. Nagykeszin. Emlékét örökké őrzi felesége, gyermekei családjukkal.
Kalmár Tiborra
Fájó szívvel emlékeztünk 2014. 8. 8-án a drága jó édesapára, nagypapára, dédnagypapára
Zajos Bélára (Dunamocs), a meg nem élt 80. születésnapja alkalmából. Szerető felesége, gyermekei családjukkal és mindazok, akik őt szerették. Tisztelet emlékének.
Fájó szívvel emlékeztünk augusztus 10-én, halálának 1. évfordulóján
Szépe Ilonára szül. Szabó
HASZNÁLT ÉS ÖREG AUTÓK LIKVIDÁLÁSA
Ekelről. Emlékét örökké őrző: gyászoló családja.
Bebiztosítjuk: a gépkocsik forgalomból való kivonásához szükséges igazolásokat, a gépkocsik ingyenes elszállítását, a KN-es rendszámú gépkocsik rendőrségi nyilvántartásból való kivételét. A gépkocsikért a helyszínen készpénzzel fizetünk! Tel.: 0908 188 115.
„Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk halálának 5. évfordulóján a drága férjre, édesapára, nagypapára, dédpapára
• Eladó részben felújított 3szobás lakás Gúta központjában, árban megegyezünk. Tel.: 0907 299 893. • Eladó régebbi családi ház Bogyán. Tel.: 0911 092 187, 0908 682 821. • Prijmem do pracovného pomeru bezpečnostných stážníkov do Komárna. Tel.: 0902 236 289. • Predám 2-izbový 67 m2 byt na Komenského ul. v KN, prípadne vymením na veľký 1-izb. + dohoda. Tel.: 0903 947 530. • Eladó 4-szobás családi ház Őrsújfalun, 11 áras telekkel, ár: 45.000 €. Tel.: 0949 543 887. • Sofőrt keresek nemzetközi fuvarozásra C,E kategóriás jogosítvánnyal. Nem uniós munka. Tel.: 0905 977 104. • Komáromfüss község polgármestere értesíti az érdeklődőket, hogy azonnali beköltözéssel bérbe ad háromszobás bérlakást Komáromfüssön a községi bérházban. Bővebb információt kaphatnak személyesen a községi hivatalban, vagy a 035/77951 10 telefonszámon. • Eladó családi ház Ekelen (Okoličná) a Kutná Hora-i utcában, 254 hsz. 10 x 11, ár megegyezés szerint. Tel.: 0905 253 824. • 3-szobás lakás kiadó és 1szobás lakás eladó. Tel.: 0908 655 390. • Eladó garázs, 4.000 €. Tel.: 0948 191 851. • Eladó 4-áras relax kert az Erzsébet-szigeten. Tel.: 0907 226 973.
Férfi modelleket keresünk 5 és 55 év között fotózásokra (magazinok, katalógusok, naptárak részére), szépségversenyekre, divatbemutatókra, hostess munkákra, reklám és tv film szerepekre! Jelentkezés és további információ a www. mondecaste.hu oldalon! • Dám do prenájmu prerobený, zariadený 2-izbový byt na ul. Klinčekovej v KN. Tel.: 0905 354 174. • Betonkeverő sárgarigó emelő eladó. Tel.: 0905 640 957. • Szalma és búza eladó. Tel.: 0907 656 252. • Nemzetközi fuvarozásra sofőröket keresünk B kategóriás jogosítvánnyal, 3,5 tonnás gépjárműre, továbbá C, E kategóriás jagosítványnyal 24 tonnás gépjárműre. Az életrajzokat a zivotopis11@zoznam.sk e-mail címre várjuk. • Jelentkezz! Felvételi nincs, tandíj nincs. Kertészmérnök képzés Komáromban levelező tagozaton, magyar nyelven. Havi két nap oktatás. Útiköltség-térítés és ösztöndíjlehetőség van. Korhatár nincs. Határidő 2014. szeptember 5. Tel. szám: 0907 842 166. Email: kecskemetiegyetem@gmail.com. HÍVJ MOST! • Eladó 2-szobás lakás 66 m2 az I. sídl-on az üzlet mögött, 19.200 € vagy megegyezés. Tel.: 0904 829 405, 0915 337 559. Kirándulás Horvátországba, Rijeka Jumbo autóbusszal. Augusztus 22-23-24, ár 40 €/fő. Tel.: 0918 572 561.
Kontás Jánosra Martoson. Emlékét örökké őrzi: szerető felesége családjával.
g
pj
ý
g
• Eladó 4-áras relax kert az Erzsébet-szigeten. Tel.: 0907 226 973. • Kerékpárok átépítése elektromos segédhajtásra. www.comdeco.sk. Tel.: 0907 226 973. • Prijmem čašníčku, kuchárku/a a pomocnú čašníčku. Volať: 14.00 – 17.00 cez pracovné dni na tel.: 0905 794 794.
y ý
DELTA ingyenes apróhirdetési szelvény Kérjük, hogy a hirdetés szövegét olvashatóan, nyomtatott betűkkel, a szóközök kihagyásával töltse ki.
Vennék Zetor traktort, TZ14TK kistraktort, üzemképtelen állapotban is lehet. Bármilyen típusú traktor érdekel, iratokrendszám nélkül is. Tel.: 0905 624 310.
Soros hirdetését személyesen behozhatja, vagy postán adhatja fel szerkesztőségünk címére: Ul. Františkánov 22, 945 01 Komárno 1., vagy INNOVTRADE s.r.o., Kostolné nám. 32, 946 03 Kolárovo. A hirdetések zárásának időpontja minden héten szerda 15:00.
2014. augusztus 11.
TársaDaLmI rovaT - HIrDETÉs
Első fotóm
13
Augusztus 12-én ünnepli 30. születésnapját
Csepregi Tamás
Fotó: Ganzer Andrea
Csallóközaranyoson. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak: szülei, huga Melinda, nagymamája és a rokonság.
Kovács Ján 3500/50 ipolyszalka • Bérbe vennék nagy garázst a Gazda utcához közel, KN. Tel.: 0919 136 940. • Eladó 1-szobás átépített lakás a Hradná utcán, balkonnal: 17.000 €. Tel.: 0908 683 510. • Predám prerobený 1-izbový byt na ul. Hradnej s balkónom, 17.000 €. Tel.: 0908 683 510. • Borkedvelők figyelem! Borpatika Tanyon augusztus 16án szombaton megnyitja kapuit! Kínálata: hordós bor: fehér: 1.20 euró/l, vörös: 1.45 euró/l. Hordós ribizlibor: 1.55 euró/l. Továbbá palackozott asztali-, minőségi-, és díszborok, sörök, szeszes italok remek áron. Nyitva tartási idő: hé-pé: 8.00 - 18.00, szo: 9.00 -15.00. Tel.0919 350 077.
Kiürült a pénztárcája? Hívjon. 0918 892 110. • Bérelhető garázs a Diófa soron augusztustól. Tel.: 0905 720 296. • Starožitnosti Unicorn Régiségek, Župná ul., az Allianz biztosító mellett. Predaj – výkup, eladás – felvásárlás. Po dohode prídeme aj na adresu. Kérésre címre megyünk. Tel.: 0905 528 522. • Sex shop Unicorn - Ponúka erotický tovar rôzneho druhu, erotickú bielizeň, DVD filmy a iný tovar erot. charakteru. Otvorené v prac. dňoch od 16.00 - 18.00. Na telefonické zavolanie otvoríme počas celého dňa, tel: 0905 528 522. Adresa: Europália, KN. Veľká letná akcia až do -25 %
Csekes Bence 2800/50 Bátorkeszi
varga Ákos 2900/49 Madar
Csekes Máté 2200/47 Bátorkeszi
Gőgh Dóra 3350/51 Gúta
ÚJSzüLöTTEK: Stakovič Karina Emma (Komárom); Sárközi Béla (Megyercs); Vércse Blanka (Etrekarcsa); Toščák Erik (Komárom); Mészáros Adam (Ekel) ELHUnyTAK: Pakši Imrich (83) Komárom; Burianová Magdolna (57) Bátorkeszi; Rafael Jaroslav (52) Komárom; Bathóová Alžbeta (77) Marcelháza; Szénásiová Irma (80) Gúta; Kolembus Emil (75) Komárom; Hegyeshalmi Pavol (58) Komárom; Gőgh Juraj (82) Keszegfalva; Jancsóová Valéria (66) Komárom; Zachorec Gizella (79) Ógyalla – Vék; Spányik István (65) Komárom • Vŕtanie studní. Kútfúrás. Tel.: 0948 424 805. • Bérbe adó szoba-konyhás komplett berendezett lakás a Hradná utcán 230 euró/hó rezsivel együtt. Tel.: 0903 233 897. • Eladó saját tulajdonban lévő 3-szobás lakás az Eötvös utcán, közel a Poliklinika, óvoda, iskola, bevásárlóközpont. Tel.: 0918 243 050. • Szobafestést és külső festést vállalok. Tel.: 0944 367 318. • Vennék egyszobás lakást Gútán. Tel.: 0904 911 773. • Bátorkeszin eladó kecske 6 hónapos, 30 €. Tel.: 035/7797 693. 12.00-13.00, 20.00-21.00. • Ponuka práce: Hľadáme vedúceho pracovníka strediska výroby transportného betónu + predaj betónových výrobkov. Prax v odbore stavebníctvo vítaná. Životopisy zasielajte na mail: komarno@korekt.sk
• Eladók térkő, járdaszegély, betonkalapok, fűkockák, vízelvezetők. Tel.: 0908 042 655. • Luxusház igényesnek a Singellőben, ára: 118.000 €. Tel.: 0905 230 373. Szeretne nyaralni? Vagy bővíteni a vállalkozását? Hívjon! 0944 965 212. • Eladók olcsón leányholmik és ruhák. Tel.: 0908 153 342. • Régebbi családi ház eladó a Munka utcán Komáromban. Tel.: 0905 230 373. Preprava štrku, piesku a zeminy. Tel.: 0905 216 146 • Eladók gyönyörű németjuhász kiskutyák, ár: 70 €. Tel.: 0905 167 115. • Dám do prenájmu garáž na Gazdovskej ulici. Tel.: 0904 279 206.
3. szülinapja alkalmából szívből köszöntik, jó egészséget, gondtalan szép gyermekkort kívánnak
Bocskai István Vajknak Budapestre szülei, Reni keresztanyja, Perbetéről Sörös nagyszülei, Béla Papa és Nagyika, a jókívánságokhoz csatlakozik Ilus dédi, aki szintén a napokban ünnepli 91. szülinapját. „Miközben megpróbálunk mindent megtanítani a gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről szól az Élet!" „Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon, Ragyogjon rád napfény, legyél boldog nagyon. Szíved sose féljen, bánat sose érjen, Minden utadon szerencse kísérjen.“ Augusztus 14-én ünnepli 40. születésnapját
Hozsvák Ilona Hetényen. E szép ünnep alkalmából szívből köszönti: lánya Bettina barátjával, édesanya, mamája, testvére családjával Csehországból és a Kocsis család. „Becsöppentél hozzánk, drága kicsi angyal, Szemed ragyogása vetekszik a Nappal. Örülünk, hogy napjainkat megédesíted, S köszönjük a Jóistennek, hogy hozzánk küldött Téged.“ Augusztus 8-án ünnepelte 1. születésnapját
Cseresna Lilien Komáromban. Nagyon boldog születésnapot kívánnak: szülei, testvére, nagyszülei, dédszülei, keresztszülei és az egész család. „Olyan legyen életed, mint a friss virág, Boldogság kísérjen egy életen át. Légy az, ami szeretnél lenni, Ne feledd! Mi mindig fogunk szeretni!“ Augusztus 16-án ünnepli 18. születésnapját
Szeder Gábor Vágfüzesen. Sok szeretettel köszönt Téged: apa, anya, testvéred Tímea, nagyszüleid, keresztszüleid, nagybátyád családjával, dédmama és az egész rokonság. • Eladó Bátorkeszin a szőlőhegyen 3600 m2-es terület. Tel.: 0944 497 596. • Eladó Škoda Forman kitűnő állapotban, gy. év: 1994. Tel.: 0905 780 927. • Orosz távcsövek eladók akciós árakon. Tel.: 0905 528 471. • Eladó férfi kerékpár, sportkocsi, kisebb szekrény 60 x 100 cm. Tel.: 0948 006 071.
• Eladó mosogatótál, ezüst színű bútorlap. Tel.: 0948 006 071. • Eladó 3-szobás családi ház Martoson, 22 áras telek, ár: 35.000 €. Tel.: 035/7684 124. • Eladó Škoda Felícia 1.3, 50 kW. Tel.: 0915 839 446. • Nyugdíjas keres munkát mint őr. 1,50 €/ó. Tel.: 0907 119 365, KN.
14
DELTA
aKTuáLNE - INzErcIa
HORMI Areál stráženého parkoviska, Rákócziho 38, KN 0905 327 273, email: hormi@hormi.sk
PRedAj ochRANNých PRAcovNých PomôcoK Pre firmy výhodné zľavy!
A KT Könyv- és Lapkiadó Kft. gondozásában megjelent a Komáromi Football Club 111 évét összefoglaló könyv, ami egyetlen KFC rajongó polcáról sem hiányozhat.
Megvásárolható a DELTA szerkesztőségében (Ul. Františkánov 22, Komárno)
Ára: 13 €
Vörös Attila
Cestovanie autobusmi pred šesťdesiatimi rokmi
Ťarbavo po prašných cestách Knižné cestovné poriadky vlakov a autobusov po skončení ich platnosti obyčajne putujú do odpadkového koša. Keď sa však náhodou zachovajú, po desaťročiach sa stávajú muzeálnymi predmetmi – ako je tomu v našom prípade. Podarilo sa nám nahliadnuť do útlej knižočky s názvom Cestovný poriadok Československej štátnej automobilovej dopravy s platnosťou na letné obdobie roku 1954, teda spred šesťdesiatich rokov. Boli to časy, keď autobusová doprava na Slovensku, rovnako aj v okolí Komárna, bola ešte v plienkach. Polohu a rozsah „našich“ autobusových liniek možno vtesnať do niekoľkých riadkov, veď ich bolo nepomerne menej ako dnes. Prvá viedla z Komárna do Pribety s odbočkou trikrát denne do Martoviec, ďalšia spájala sídlo regiónu s Bátorovými Kosihami a s Búčom. Autobusy premávali aj cez Ižu do Patiniec a popri Dunaji do Štúrova, ostatná bola z Komárna do Veľkých Kosíh cez Okoličnú na Ostrove. Kolárovo bolo autobusmi spojené s Novými Zámkami, Bátorove Kosihy so železničnou stanicou v
Gbelciach. A napokon, linka viedla z Nových Zámkov cez Nesvady do Hurbanova. To bolo všetko. Už pri letmom pohľade do knižočky je zrejmé, že autobusy premávali veľmi zriedka a zväčša len v pracovných dňoch, medzi ktoré v tých časoch patrila aj sobota. Cesty – až na výnimky – boli prašné, po ktorých sa vozidlá premávali ťarbavo, s trasúcimi sedadlami. Napríklad jazda z Komárna do Štúrova (58 kilometrov) trvala podľa cestovného poriadku dve a štvrť hodiny. Ranné a popo-
ludňajšie spoje bývali opatrené značkou „prednosť pre pracujúcich a žiakov.“ Názvy niektorých usadlostí sa odlišovali od dnešných. Napríklad Patince sa objavovali v podobe Pat a Virt ako Kvetkovo. S kvetmi to však nemalo nič spoločného. Martin Kvetko, po ktorom chceli dedinku pre-
menovať, bol po oslobodení povereníkom poľnohospodárstva a pozemkovej reformy a po roku 1948 emigroval do USA. Ako sme naznačili, spojenie Komárna s okolím bolo slabé, zato mestskú dopravu rozvinuli do slušných rozmerov, veď spoje MHD premávali hustejšie ako dnes. Prvá linka viedla zo železničnej stanice cez Dunajské nábrežie na Klapkovo (vtedy Štefánikovo) námestie. Druhá spájala Letecké pole so stredom mesta a s lodenicami. Tretia viedla z dnešného Klapkového námestia k mlynu za Váhom na jednej strane a k Robotníckej štvrti na strane druhej. Spoje chodili len v pracovných dňoch, vrátane soboty. Pamätníci však spomínajú, že vodiči autobusov mestskej dopravy často svojvoľne menili cestovný poriadok a nezriedka spoje celkom vynechali. Autobusová doprava v okolí Komárna za šesť desaťročí prešla viacerými zmenami, pričom jej veľkým úspechom bolo zavedenie diaľkových a medzištátnych liniek. To však už tiež patrí minulosti, lebo v ostatnom čase sme svedkami jej rapídneho útlmu v neprospech menej solventných cestujúcich. fb
geodet - földmérő
+ 4 21 ( 0 ) 9 0 5 7 7 9 6 5 7 www.vattigeo.sk
auToŠKoLa ELáN Ladislav Lakatos, Nádvorie Európy Švajčiarsky dom 12
Výcvik vodičov na skupinu "B" www.autoskolaelan.sk 0905 489 059
Predpoveď počasia 11. 8. - 17. 8. 2014 v pondelok 11. 8. predpokladám v našom regióne veľmi teplo a vlhko, prevažne oblačno, popoludní veľkú oblačnosť s prehánkami a búrkami. Množstvo vlahy až do 20 mm. Nočná teplota od + 18 do + 20 ̊C, denná teplota od + 31 do + 33 ̊C. Mierny J vietor do 6 - 8 m/s. (od 22 – 29 km/h.) pri búrkach prechodne zosilnie. v utorok 12. 8. predpokladám v našom regióne slabé ochladenie, polooblačno a bez zrážok. Nočná teplota od + 15 do + 17 ̊ C, denná teplota od + 27 do + 29 C ̊ . Slabý SZ vietor do 2 - 4 m/s. (od 7 – 14 km/h.) v stredu 13. 8. predpokladám v našom regióne ešte o niečo chladnejšie, zrána polojasno, popoludní miestami pri zväčšenej oblačnosti prehánky alebo aj búrky. Množstvo vlahy do 5 mm. Nočná teplota od + 16 do + 18 ̊ C, cez deň od + 24 do + 26 ̊ C. Mierny Z vietor do 6 - 8 m/s. (od 22 – 29 km/h.) Vo štvrtok 14.8. predpokladám v našom regióne celkom príjemne, polojasno a bez zrážok. Nočná teplota od + 11 do + 13 C ̊ , cez deň od + 26 do + 28 C ̊ . Slabý SZ vietor do 2 - 4 m/s. (od 7 – 14 km/h.)
v piatok 15. 8. predpokladám v našom regióne slabé ochladenie, polooblačno, neskôr pribúdanie oblačnosti s prehánkami. Množstvo vlahy do 5 mm. Nočná teplota od + 14 do + 16 ̊C, denná teplota od + 21 do + 23 C ̊ . Slabý SZ vietor do 2 - 4 m/s. (od 7 – 14 km/h.) v sobotu 16. 8. predpokladám v našom regióne premenlivo, oblačno, miestami pri zväčšenej oblačnosti prehánky. Množstvo vlahy do 3 mm. Nočná teplota od + 11 do + 13 ̊ C, denná teplota od + 23 do + 25 ̊C. Slabý SZ vietor do 2 - 4 m/s. (od 7 – 14 km/h.) v nedeľu 17. 8. predpokladám v našom regióne podobne ako v sobotu, oblačno, miestami pri zväčšenej oblačnosti slabé prehánky. Množstvo vlahy do 1 mm. Nočná teplota od + 11 do + 13 C ̊ , denná teplota od + 23 do + 25 ̊C. Mierny SZ vietor do 6 - 8 m/s. (od 22 – 29 km/h.) V nasledujúcom týždni podľa predpovedných modelov očakávam teplé až veľmi teplé letné počasie, ku koncu obdobia so silnými búrkami. S pozdravom: „Bude ešte aj krajšie počasie.“ Dr. Meteo
11. augusta 2014.
aKTuáLNE - INzErcIa
XVIII. Južnoslovenské detské a mládežnícke folklórne slávnosti v Dulovciach Dňa 25. - 27. 07. 2014 Obec Dulovce, Miestny odbor Matice slovenskej v Dulovciach a Úrad pre Slovákov žijúcich v zahraničí (Bratislava) so spoluorganizátormi Regionálnym osvetovým strediskom v Komárne, zŠ Dulovce usporiadali pod záštitou predsedu nitrianskeho samosprávneho kraja Doc. ing. Milana Belicu, PhD. už tradičný folklórny festival v Dulovciach.
S finančným prispením Nitrianskeho samosprávneho kraja zorganizovali XVIII. Južnoslovenské detské a mládežnícke folklórne slávnosti. Vystúpilo 11 folklórnych súborov, z ktorých 9 bolo detských: Lúčik - Dulovce, Matičiarik Nové Zámky, Zlatňanka Zlaté Moravce, Ratolesť Detva, Čajka - Horná Súča. Zahraničie reprezentovali Govlička - Aradáč Srbsko, Ratolesť - Pivnica Srbsko, Orava - Maďjurič Chorvátsko, Salašan - Nadlak Rumunsko.
Profilový program predviedli folklórne súbory Zobor a Old Zobor z Nitry a folk-
lórny súbor Ekonóm z Bratislavy. Dňa 27. 07. 2014 Regionálne osvetové stredisko v Komárne pripravilo pre účastníkov zo zahraničia prehliadku mesta Komárno a zaujímavé tvorivé dielne. V poradí už XVIII. ročník opäť dokázal význam podujatí tohto druhu organizovaných na južnom Slovensku. Je potrebné udržiavať kontakty, podporovať a rozvíjať vzťahy so Slovákmi žijúcimi na juhu Slovenska i so Slovákmi žijúcimi v zahraničí, ktorí stále pestujú zvyky prinesené predkami a dedené z generácie na generáciu. V atmosfére priateľstva a radosti folklórne súbory prijali ďalšie ponuky na spoluprácu.
15
Vymeňte nábytkové dvierka alebo obnovte Vašu kuchyňu s malou investíciou! Široký výber dvierok od 32,90 € /m2 bez DPH!
A Komáromi régió hetilapja • Komárňanský regionálny týždenník
DELTA Hirdetését telefonon is feladhatja KOmÁROm Ferencesek utcája 22.
0905 213 967 035/77 33 566
GÚTA A Templom tér 32 alatt. (A munkahivatal épülete)
0948 065 106 Köszöntők, köszönetnyilvánítások, megemlékezések: 8 euró Apróhirdetések: 20 cent/szó, félkövér betűvel: 30 cent/szó, + keret: + 1,70 euró/hirdetés. Területi hirdetések már 10 eurótól
VEĽKÝ VÝBER nePálskyCh ručne tkanýCh koberCoV laCno!
Zľavy 0% až do 2
Predávame PVC a koberce na m2, a režeme na požadované rozmery
Pokládka kobercov, PVC a laminátových parkiet
AKCIA
Vy tvrdíte, my potvrdíme, že sme najlacnejší!
FELHívÁS A komáromi Limes Galéria idei kiállítási programjának utolsó rendezvényét Dúdor istván művészetének szeretné szentelni. Tisztelettel kérjük azokat a gyűjtőket, magánszemélyeket, akik tulajdonában van Dúdor István-mű (bármilyen technikával készült), hogy jelezzék levelezési címünkre szeptember 30-ig: PRO ARTE DAnUBií Polgári Társulás, vnútorná okružná 54/10, 945 01 Komárno, vagy személyesen: Limes Galéria, Ferencesek u. 31, Komárom, e-mailben: galerialimes@gmail.com, telefonon: 0903 719493 vagy 0905 903 920. Az összegyűjtött képzőművészeti műveket katalogizáljuk, digitalizált formában dokumentáljuk és ebből az anyagból állna össze a kiállítás, amit természetesen, a kiállítás után a tulajdonosok visszakapnak.A rendezők nevében köszönjük segítőkészségüket!
16
DELTA
szóraKozás
Mozi
Programajánló
Jókai mozi - Dél-Komárom Augusztus 11-13 14:00 Tessék mosolyogni! 15:45 A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája 18:00 3D Csingiling és a kalóztündér 20:00 Szexvideó 22:00 A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája A LÁzADÁS KORA: MiCHAEL KOHLHAAS LEGEnDÁJA A 16. században a lókereskedő Michael Kohlhaas gondtalan családi életet él. Amikor egy helyi földesúr igazságtalanul elkobozza két lovát, előbb a jog és igazság útján próbál elégtételt venni. Augusztus 14-17 14:00, 15:15 Bogyó és Babóca 16:30 3D Csingiling és a kalóztündér 18:15 3D A galaxis őrzői 20:30 Lucy 22:00 A fehér isten
Búvárkodásra készen
éSzAK-KOMÁROM: Limes Galéria: Téglás Attila: XL című kiállításának megnyitója augusztus 15-én, 17 órakor. zichy-palota: A Feszty Árpád halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás szeptember 13-ig látogatható. Klapka tér: Lehár nyár 2014. Augusztus 17., 19.00 Domino együttes fellépése. www.fr-lehar.sk. Tiszti pavilon: Augusztus 25., 19.00 Észak-Komárom és Dél-Komárom, az operettek városa. Az alkotóműhely záróhangversenye J. Strauss műveiből. Vezényel: Medveczky Szabolcs. Belépés díjtalan! DéL-KOMÁROM: igmándi erőd: v. nemzetközi íjász- és Jurtatalálkozó. Augusztus 15. - 20.00 Fáklyás felvonulás. Állomások: Igmándi erőd, Jókai tér, Szabadság tér. Augusztus 16. - 10.00 Íjász-, ostoros-, baranta-, lovasíjász- és táncbemutatók, íjászat, íjtesztelés, lovaglás, élet a jurtafaluban, vásár, hétpróba gyerekeknek, játszóház, táncház. Belépés ingyenes. CSMK Szabadtéri színpada: Augusztus 15., 19.30 Egy szoknya, egy nadrág (zenés játék). A Pódium Színház előadása. nAGyKESzi: Nagykeszi község önkormányzata és az FC DL GROUP Nagykeszi 2014. augusztus 16-án, szombaton sportnapot rendez a helyi sportpályán. 11.00 - Ügyességi versenyek gyermekek részére: Óvodáskorúak részére: célbadobás, halászás, békaügetés, zsákban ugrálás, akadályfutás, kosárcipelés, mocsárjárás, labdavezetés, talicskázás, gólyalábakkal. Nagyobbaknak: akadályfutás, célbadobás, zsákban ugrálás, mocsárjárás, labdavezetés, alagútmászás, tojáscipelés, labdacipelés láb között, botszedés, futás. 12.00 - Megnyitó – Cseh Miklós - az FC elnöke 12.10 - Pécsi Virág Veronika fellépése 12.30- Női foci: Nagykeszi: Marcelháza – műfüves pálya 12.40 - Pécsi Virág Veronika fellépése 13.00 - Lentulay Krisztián fellépése 13.30 - Ladacsi Mónika fellépése 14.00 - Pécsi Virág Veronika, Lentulay Krisztián fellépése 14.15 - Kispályás foci kupa hazai és környező települések csapatai részvételével 16.30 - Eredményhirdetés - Emléklapok átadása 17.00 - Nagykeszi - Hetény bajnoki labdarúgó mérkőzés
19.00 - Tizenegyes rúgó verseny 22.00 Utcabál: LOCAL - Aranyosi Gábor, Kondé Péter nAGyMEGyER: XXiv. nagymegyeri Szent istván Kulturális napok augusztus 15-17. Augusztus15. Helyszín: Corvin Mátyás Hévízfürdő melletti sétány szabadtéri színpada: 17.30 Vino Villa Megere Bornapok megnyitója 18.00 E.T. Band zenekar 19.00 Komáromi Dixilend Band koncertje 20.30 Neoton Família koncert 23.00 Utcabál DJ. Tommy Augusztus 16. Helyszín: Szent István utca 8.00 Teljesítménytúra 8.00 Főzőverseny 13.00 Szórakoztató műsorok: Kéknefelejcs, Vidám nótázók, Vásárúti Dalárda, Team Kangoo. 18.00 Ökumenikus istentisztelet a katolikus templomban. 19.00 Koszorúzás Sportcsarnok: 11.45 IV. Cseh-Szlovák veterán súlyemelő kupa. Sétány: 16.00 Tápiógyörgyei fúvósok 17.00 Daylight tánccsoport 17.30 City Dance Club 18.00 Vastag Tomi 18.30 United Powers – break 18.45 Taboo 20.00 Nowember duó 20.30 Varga Miklós és a Band együttes 22.00 Plastic Head és Gáspár Laci
24.00 Utcabál DJ. Tommy Augusztus 17. Termálfürdő sétánya: 8.00 Kirakodóvásár 10.00 Ünnepi szentmise 10.00 Vino Villa Megere borászok és borkostoló 20.30 Jézus Krisztus szupersztár – az Érsekújvári Rockszínpad előadása
Horoszkóp Kos - III. 21. - Iv. 19. Fordítsd a hetet arra, hogy megtaláld önmagad. Nem lehet úgy élni, hogy mások diktálják minden érzésedet. BIKa - Iv. 20. - v. 20. Magánéletedben nem vagy sikeres a kedveseddel folytatott párbeszédben, előfordulhat, hogy elbeszéltek egymás mellett. IKrEK - v. 21. - vI. 21. Ezen a héten nehéz helyzet alakulhat ki, előfordulhat, hogy valaki a lehető legrosszabbkor érkezik, vagy jelentkezik...
ráK - vI. 22. - vII. 22. Nehéz hét áll előtted, de a szeretteidnek köszönhetően sikerül majd átvészelned. oroszLáN - vII. 23. - vIII. 22. Olyan hírek jutnak el a füledbe, amelyeket lehetőleg ne adj tovább - ami nagyon nehéz lesz -, mert ha kimondod, akkor a titok veszít az erejéből. szűz - vIII. 23. - IX. 22. Párkapcsolatodban a héten nem ígérkezik számottevő vita. A csillagok állása szerint nagy lehet köztetek az egyetértés.
mÉrLEG - IX. 23. - X. 22. Ne költekezz feleslegesen, jobb lesz ha visszaveszel a költekezési tempódból. Ezzel magadra haragíthatod a párod. sKorPIó - X. 23. - XI. 21. Ha még idáig nem vetted ki a nyári szabadságod, itt a legjobb alkalom, felejthetetlen heted lesz. Régi szerelmeddel is találkozhatsz. NyILas - XI. 22. - XII. 21. Vezesd le a felgyülemlett stresszt, különben teljesen be fogsz dilizni. Ordítanál? Akkor üvölts!
BaK - XII. 22. - I. 19. A héten sok szép emlékre tehetsz szert - persze csak akkor, ha végre kimozdulsz a négy fal közül. vízöNTő - I. 20. - II. 18. Ha szingli vagy, összejöhetsz egy olyan személlyel, aki nemcsak téged fogad el olyannak, amilyen vagy, hanem ha csemetéd van, akkor őt is imádni fogja. HaLaK - II. 19. - III. 20. Ne húzd az időt. Ha döntened kell valamiről, határozz, mielőtt túl késő lenne.
Kiadó - vydavateľ: Vydavateľstvo KT spol. s.r.o., IČO: 34125272. KT Könyv- és Lapkiadó Kft., Mederčská 9, 945 01 Komárno. ügyvezető igazgató - Konateľka spoločnosti: Mgr. Szénássy Tímea. Főszerkesztő - Šéfredaktorka: Mgr. Szénássy Tímea. Szerkesztők - Redaktori: Csaba Ádám, Kovács Zoltán, Miriák Ferenc, Pint Sándor, Kovács Dávid. Grafikus - Grafická úprava: Soóky Gergely. Korrektor - Korektúra: Barczi László. Titkárság és hirdetésfelvétel - Sekretariát a príjem inzercie: Ganzer Andrea. Tel.: 035/7733 566, 0905 213 967. E-mail: deltakn@gmail.com. Web: www.deltakn.sk. A szerkesztőség címe - Adresa redakcie: Ul. Františkánov 22, 945 01 Komárno 1. nyomda - Tlač: Nec Arte spol s.r.o. Ev. číslo: EV 3325/09. A hirdetések tartalmáért nem vállalunk felelősséget. za obsah inzercií nezodpovedáme. iSSn 1339-5599 A Komáromi régió hetilapja • Komárňanský regionálny týždenník
DELTA
Tvműsor
augusztus 11 - augusztus 17
A műsorváltozás jogát a tévécsatornák fenntartják.
HÉTfő, augusztus 11
KEDD, augusztus 12
szErDa, augusztus 13
M1 6.30 Híradó 7.00 Capri 8.00 Híradó 8.20 Balatoni nyár 10.05 Az Ushuaia expedíció 10.55 Alaszka bölcsei 11.25 Főzni úton-útfélen 12.01 Híradó délben 12.30 Roma magazin 13.00 Domovina 13.30 1100 év Európa közepén 13.45 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.50 Szívtipró gimi 15.35 Az élet megy tovább16.30 Híradó+ 16.45 Párizsi helyszínelők 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban 19.30 Híradó 20.20 Nora Roberts 21.55 Híradó 22.15 Twin Peaks 23.05 Aranyfeszt 23.35 A rejtélyes XX. század M2 6.00 Rajzfilmek 14.05 Lenny és Twiek szerint a világ 14.10 Hunyormajor 14 .35 Tilly és barátai14.50 Garfield 15.15 Fixi, Foxi 15.40 Szandra, a mesenyomozó 15.55 Ormányos család 16.10 Malackó 16.20 Babar és Badou 16.40 Tehénke-mesék 16.50 Állatkert a hátizsákban 17.20 Maja, a méhecske 17.45 Süni és barátai 18.00 Ozie Boo! 18.05 Mesélj nekem! 18.10 Esti mese 20.10 Elcserélt lányok 21.00 Híradó 21.45 Ha idegen vagy – A Doors története Am. zen. dokfilm 23.20 Hacktion Újratöltve DUNA 7.40 Isten kezében 8.10 Duna-anziksz 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.15 Váratlan utazás 10.05 Hagyaték 10.35 Hazajáró 11.05 Séfek csatája 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Hungária Kávéház Legyen az özvegyem 15.05 Muzsikás történet 16.00 A klímaváltozás kihívásai16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó 18.25 Sport 18.35 Bűvölet 19.35 Linda 20.35 Szelek szárnyán 21.25 Hírek 21.30 Sport 21.40 Vásáry Tamás 80 éves 22.30 Könyvajánló 22.40 Maradona és Kusturica filmje Fr.–sp. dokfilm
M1 7.00 Capri 8.00 Híradó 8.20 Balatoni nyár 10.10 Az Ushuaia expedíció 11.00 Alaszka bölcsei 11.30 Kapa, kasza, fakanál12.01 Híradó 12.30 Srpski ekran 13.00 Unser Bildschirm 13.30 1100 év Európa közepén 13.50 David Attenborough és a növények birodalma 14.45 Szívtipró gimi 15.35 Az élet megy tovább 16.30 Híradó+ 16.45 Párizsi helyszínelők 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban 19.30 Híradó 20.20 Cédrusliget 21.15 Grand Hotel 22.05 Híradó 22.20 Twin Peaks 23.15 Munkaügyek M2 6.00 Rajzfilmek 13.35 Egyszer volt… 14.05 Lenny és Twiek szerint a világ 14.10 Hunyormajor, 45. 14.35 Tilly és barátai 14.45 Garfield 15.10 Fixi, Foxi 15.35 Szandra, a mesenyomozó 15.50 Ormányos család16.05 Malackó 16.15 Babar és Badou 16.40 Tehénke mesék16.50 Állatkert a hátizsákban 17.20 Maja, a méhecske 17.45 Süni és barátai 18.00 Ozie Boo! 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Esti mese 20.10 Elcserélt lányok21.00 Híradó 21.45 Randiztam egy sztárral Am. zenés film 23.05 Hacktion: Újratöltve DUNA 8.10 Duna-anziksz 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Könyvajánló 9.20 Váratlan utazás 10.10 Szelek szárnyán 11.00 Linda 12.05 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.30 Hungária kávéház Fiú a kastélyból 15.00 Megőrzött múlt, megtalált jövő 15.35 Mesélő cégtáblák 15.55 Múzeumtúra 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás18.00 Híradó 18.25 Sport 18.35 Bűvölet 19.35 Rózsák harca 20.25 Szelek szárnyán 21.10 Hírek 21.15 Sport 21.25 Apró gyilkosságok a családban 23.00 Könyvajánló 23.10 Malária Ol. tévéfilm
M1 6.30 Híradó 7.00 Capri 8.00 Híradó 8.20 Balatoni nyár 9.55 Úszó-Európa-bajnokság 2014. Nyílt vízi, női 5 km 12.25 Híradó 12.55 Hrvatska kronika 13.25 Ecranul nostru 14.05 Cédrusliget 14.50 Szívtipró gimi 15.40 Az élet megy tovább 16.30 Híradó+ 16.45 Párizsi helyszínelők 17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban 19.30 Híradó 20.20 Szabadság tér ’89 21.10 Rámenős páros 22.00 Híradó 22.20 Twin Peaks II. 23.10 Munkaügyek – irrealityshow M2 6.00 Rajzfilmek 14.05 Lenny és Twiek szerint a világ 14.10 Hunyormajor 14.35 Tilly és barátai 14.45 Garfield 15.10 Fixi, Foxi 15.35 Szandra, a mesenyomozó 16.05 Malackó 16.15 Babar és Badou 16.35 Tehénkemesék16.50 Állatkert a hátizsákban 17.15 Maja 17.40 Süni és barátai 17.50 Ozie Boo! 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Esti mese 20.10 Elcserélt lányok 21.00 Híradó 21.45 A koszorúslányok bosszúja Am. filmvígjáték 23.10 Hacktion DUNA 8.35 Térkép 9.05 Könyvajánló 9.10 Bemutatjuk a 100 Tagú Budapest Cigányzenekart 9.30 Váratlan utazás 10.20 Szelek szárnyán 11.10 Rózsák harca 12.05 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.25 Hungária kávéház Parancsára, hadnagy úr! 14.55 Voyager 15.30 Neve is van Budapest 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó 18.35 Bűvölet 19.35 A Tenkes kapitánya 20.30 Szelek szárnyán 21.20 Hírek 21.35 A hívatlan vendég Francia film 23.05 Könyvajánló 23.15 A tér Magyar dokfilm
6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Asztrovilág 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz 18.00 Tények 19.30 Jóbanrosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca 23.35 22-es körzet – A bűn utcái
6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Asztrovilág 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz 139. 18.00 Tények 19.30 Jóban-rosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca 23.35 Hawaii Five-0
6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó reggel 8:08 – Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Refl ektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Tuti gimi 15.45 Az örökség 16.50 Castle III. 18.00 RTL-híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Szökevény szerelem kaland- film
6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó 8:08 – Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Refl ektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Tuti gimi 15.45 Az örökség 16.50 Castle 18.00 RTL-híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Szulejmán, 93. 23.15 Híradó 23.45 Reflektor
10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Bűnös szerelem 14.00 Szerelem zálogba15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 Roxanne vígjáték 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 Homeland – A belső ellenség 23.30 Barátok közt STORY TV 9.35 NCIS IV., 11.35 A farm, ahol élünk13.40 Született feleségek 15.35 Poirot-novellák – A másodhegedűs 16.45 Hír 24 16.55 Columbo. A gyilkosság ártalmas az egészségre 19.00 Hír 24 19.25 Columbo: Nyugodják békében! 21.20 Hanta- palinta. Fr. vígjáték 23.30 Dallas VIASAT 7.45 Gyilkos sorok 8.40 Született detektívek 9.30 Szívek szállodája, 10.30 A nagy házalakítás 11.25 A főnök 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 13.20 Kettős ügynök 14.20 A célszemély15.20 Gyilkos számok 17.15 Beugró plusz 18.20 Jóbarátok 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi 21.15 Őrült város Am. dráma 23.40 CSI: A helyszínelők
7.00 Ezel 8.00 Jóbarátok 8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Bűnös szerelem 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 Will. Ang. film 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 Alcatraz. 23.30 Barátok közt STORY TV 9.35 NCIS IV 11.35 A farm, ahol élünk 13.40 Született feleségek 14.35 Született feleségek . 15.35 Poirot-novellák: A sárga írisz.16.45 Hír 24 16.55 Columbo: Nyugodjál békében! 19.00 Hír 24 19.25 Columbo: Ölni már nincs idő. 21.20 Indokína. Fr. filmdráma 0.30 Dallas. Am. film VIASAT 7.00 Született detektívek 7.45 Gyilkos sorok 8.40 Született detektívek 9.30 Szívek szállodája 10.30 A nagy házalakítás 11.25 A főnök 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 13.20 Kettős ügynök 14.20 A célszemély 15.20 Gyilkos számok 17.15 Beugró 18.20 Jóbarátok 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi 21.15 Feketelista 22.15 CSI: New York-i helyszínelők 23.15 GSG 9 – Az elit kommandó
6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Asztrovilág 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt vígjáték 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz .00 Tények 19.30 Jóban-rosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca 23.35 Zsaruvér 7.35 RTL-híradó 8:08 Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Tuti gimi 15.45 Az örökség 16.50 Castle III., 18.00 RTL-híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Dr. Csont VIII., 23.30 Híradó 10.00 Segítség, bajban vagyok! 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Bűnös szerelem 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala19.00 A nagy svindli 20.00 Glades 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 Gyilkos hajsza 23.30 Barátok közt STORY TV 9.35 NCIS IV., 11.35 A farm, ahol élünk 13.40 Született feleségek 15.35 Poirot: Az egyiptomi sírkamra esete.16.45 Hír 24 16.55 Columbo 19.00 Hír 24 19.25 Columbo Am. krimi 21.20 Murdoch nyomozó rejtélyei 22.25 A hidegsebész 23.25 Dallas VIASAT 7.45 Gyilkos sorok 8.40 Született detektívek 9.30 Szívek szállodája 10.30 A nagy házalakítás11.25 A főnök 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 13.20 Kettős ügynök 14.20 A célszemély 15.20 Gyilkos számok 17.15 Beugró plusz 18.20 Jóbarátok 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi 21.15 Miami Vice akciófilm 7:00 Olasz foci Sampdoria – SSC Napoli 9:00 Juventus - Real Madrid 11:00 Copa Libertadores 13:00 Francia foci Reims – PSG 15:00 Sportmagazin 15:15 Serie A 15:25 B.Bystrica – Žilina Fortuna liga 17:30 Motormagazin 18:00 Mix zóna 18:30 Francia focimagazin 19:30 Copa Libertadores 20:00 Rúgj kapufát ! 20:15 Košice – Slovan Fortuna liga STV :1 7.40 Nash Bridges – Trükkös hekus 8.30 Híradó 9.15 Titkok kertjei 10.15 A világörökség kincsei 10.45 Párbaj 11.15 Családi vetélkedő 12.00 Híradó 12.15 Maigret. krimisor. 13.55 Igaz történetek14.30 Irány a kert! 14.55 Trükkös banda 16.00 Hírek 16.25 A világörökség kincsei 16.55 A legszebb szlovákiai falu 17.50 Párbaj 18.20 Családi vetélkedő 19.00 Híradó 20.20 Egy veszedelmes viszonytört. dráma 22.30 Szindbád STV :2 7.20 Hírek 7.30 Keletről keletre 8.00 Élő körkép 8.30 Gyerekeknek 9.10 Folyékony arany 10.10 Félhang 10.40 A hét csodám 11.10 Trezor 11.50 Élő körkép 12.20 Folklórműsor 13.00 Menekülés az arany földjéről 14.00 Lóverseny Grand Prix Bratislava CSIO, felv. 15.45 Lefújva 16.20 Keletről keletre 16.55 Végtelen élet 18.05 A természet őrei 18.35 Hírek magyar ul 18.45 Esti mese 19.55 Hírek 20.05 Gandhi nyomában Ír dokfilm 21.00 Mamma Roma Ol. filmdráma 22.40 Vizsgafilmek MARKÍZA 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás 9.40 Cobra 11 11.30 Vámpírnaplók 12.20 Psych – Dilis detektívek 13.15 NCIS 14.15 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 Két pasi – meg egy kicsi 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó 20.30 Utódomra ütök filmvígjáték 22.30 Sekeráék 23.05 Megöl a családom! JOJ 6.45 Jó reggelt! 8.45 A Simpson család 9.10 Hivatásosok 10.10 Bírósági akták 12.00 Híradó 13.00 Baywatch13.55 Panelházi történetek 14.55 Shoppingkirálynők 16.00 A Geiss család 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó 20.30No Ordinary Family 22.30 Dracula 10/7. 23.30 Cserepek
7:30 Francia focimagazin 8:30 Copa Libertadores 11:00 Francia foci Monaco – Lorient 13:00 Euroformula Open 13:45 International GT Open 15:10 Košice – Slovan Fortuna liga 17:15 Motormagazin 17:45 Rúgj kapufát ! 18:00Mix zóna 18:30 Serie A 18:45 Motormagazin 19:00 B.Bystrica – Žilina Fortuna liga 21:05 Copa Libertadores 21:35 Francia foci Reims - PSG STV :1 7.45 Nash Bridges – Trükkös hekus 8.30 Hírek 9.15 Szlovákia képekben 9.40 A világ képekben 10.15 A világörökség kincsei 10.45 Párbaj 11.15 Családi vetélkedő 12.00 Híradó 12.15 Maigret krimisor. 13.55 Igaz történetek 14.25 Építs házat, ültess fát! 14.55 A trükkös banda 16.00 Hírek 16.25 A világörökség kincsei 16.55 Titkok kertjei 17.50 Párbaj 18.20 Családi vetélkedő 19.00 Híradó, sporthírek, időjárás 20.20 Senki sem tökéletes 21.25 Cain 22.15 Kalózok – az elveszett kincs 23.25 A trükkös band STV :2 8.00 Élő körkép 8.30 Gyerekeknek 9.10 Gandhi nyomában 10.05 A természet őrei 10.30 Tudomány 11.00 A hét csodám 11.30 Trezor 12.05 Élő körkép 12.30 Szieszta 13.10 Amerikai tragédia 14.40 Sigord 15.20 Nemcsak fegyverrel. 16.00 Átrium 16.25 Keletről keletre 17.00 Végtelen élet 18.05 Szuperhősök Sara Campbell 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mese 19.55 Hírek 20.05 František Kele 20.20 Real Madrid – FC Sevilla labdarúgó- Szuperkupa- mérkőzés 22.45 A Borgiák 23.35 Szerelem cseh módra MARKÍZA 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás 9.40 Cobra 11 11.30 Vámpírnaplók 12.20 Psych – Dilis detek- tívek 13.20 NCIS IV., 14.15 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 Két pasi – meg egy kicsi 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Refl ex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó 20.30 Extrém változások: Második esély az életre 22.30 Sherlock és Watson 23.20 Két pasi – meg egy kicsi 23.50 Agymenők JOJ 6.45 Jó reggelt! 8.45 A Simpson család 9.10 Hivatásosok 10.05 Bírósági akták 11.10 Bírósági akták 12.00 Híradó 13.00 Baywatch 13.55 Panelházi történetek 15.00 Shoppingkirálynők 16.00 A Geiss család 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, sport 20.25 Időjárás 20.30 No Ordinary Family 21.30 Castle 22.30 Csont nélkül 23.30 A börtön királyai
7:30 Francia foci Reims – PSG 9:25 Olasz foci Sampdoria – SSC Napoli 11:20 Juventus – Cagliari 13:30 Serie A 13:50 Francia focimagazin 14:50 MUFUZA 15:25 B.Bystrica – Žilina Fortuna liga 17:30 Bemutatjuk: AS Trenčín rövidfilm 17:45 Bemutatjuk: Spartak Myjava rövidfilm 18:00 Róbert Petrovický 18:25 Adrenalin szint emelése Niche 2 18:55 Copa Libertadores 19:25 Francia foci Monaco – Lorient 21:20 Copa Libertadores STV :1 7.40 Nash Bridges 8.25 Hírek 9.15 Titkok kertjei 10.15 A világörökség kincsei 10.45 Párbaj11.15 Családi párbaj 12.00 Híradó 12.15 Maigret krimisor. 14.00 Igaz történetek Katka Brychtovával 14.30 A világ képekben 14.55 A trükkös banda 16.00 Híradó 16.25 A világörökség kincsei 17.00 Titkok kertjei 17.50 Párbaj 18.20 Családi vetélkedő 19.00 Híradó 20.20 Tetthely. Ném. krimi 21.50 A bűnök ideje 23.25 A trükkös banda STV :2 9.10 A nemzetközi szalézi sportnapok 10.10 Szuperhősök 10.40 Tudomány és technika 11.10 Peter Michalica 11.40 Trezor 12.15 Élő körkép 12.50 Szieszta 13.30 Amerikai tragédia 14.50 Páncélvonatok 15.25 Kvartett 15.55 Átrium 16.25 Keletről keletre 16.55 Végtelen élet 18.10 Lakáskultúra 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mese 19.55 Hírek 20.05 Történelem Szlovák nemzeti felkelés 21.05 Férfiak a B-17-esről 21.30 A nap Prašivá felett kel fel 22.30 Rendőrségi magazin 23.00 Szerelem cseh módra MARKÍZA 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás 9.40 Cobra 11 11.30 Vámpírnaplók 12.25 Haláli zsaruk 13.20 NCIS IV. 14.15 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 Két pasi – meg egy kicsi 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó 20.30 Alkonyat: Hajnalhasadás, 2. rész. 22.40 Sherlock és Watson 23.35 Két pasi – meg egy kicsi JOJ 6.45 Jó reggelt! 8.45 A Simpson család 9.10 Hivatásosok 10.05 Bírósági akták 11.10 Bírósági akták 12.00 Híradó 13.00 Baywatch 13.55 Panelházi történetek 14.55 Shoppingkirálynők 16.00 A Geiss család 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó 20.30 Vikingek Ír–kan. sor., 23.20 Jan Kraus talkshow-ja 23.45 A börtön királyai
csüTörTöK, augusztus 14
PÉNTEK, augusztus 15
szomBaT, augusztus 16
M1 6.30 Híradó 7.00 Capri 8.00 Híradó 8.20 Balatoni nyár ..9.55 Úszó-Európa- bajnokság 2014. Nyílt vízi, férfi 10 km 12.10 Híradó 12.40 Slovenski utrinki 13.10 Útravaló 13.25 Úszó-Európa- bajnokság 2014. Nyílt vízi, női 5 km 14.55 Alpok–Duna–Adria 15.25 Az élet megy tovább16.20 Híradó+ 16.35 Párizsi helyszínelők 17.25 Szerencsehíradó 17.35 Híradó17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban I19.30 Híradó 20.20 Kicsi kocsi újra száguld 21.55 Az este 22.30 Híradó 22.45 Búcsú a békeévektől 23.00 Twin Peaks 23.50 Munkaügyek – irrealityshow M2 6.00 Rajzfilmek 14.05 Hunyormajor 14.30 Tilly és barátai14.45 Garfield 15.10 Fixi, Foxi 15.35 Szandra, a mesenyomozó 15.50 Ormányos család 16.05 Malackó 16.15 Babar és Badou kalandjai 16.40 Tehénke-mesék 16.45 Állatkert a hátizsákban 17.20 Maja 17.45 Süni és barátai 17.55 Ozie Boo!18.05 Mesélj nekem! 18.15 Esti mese 20.10 Elcserélt lányok 21.00 Híradó 21.45 Avalon gimi Am. családi film 23.25 Hacktion: Újratöltve DUNA .30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Könyvajánló 9.10 A lomha jószág Magyar ismterj. film 9.25 Váratlan utazás, 73. 10.15 Szelek szárnyán II., 65/25. 11.05 A Tenkes kapi-tánya12.05 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.30 Kávéház 14.55 A kétarcú Kína, 6. 15.25 Másfél millió lépés Magyarországon – 32 év múlva 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás 18.00 Híradó 18.25 Duna-sport 18.30 Időjárás 18.35 Bűvölet 19.35 Angyalbőrben20.35 Szelek szárnyán 21.20 Hírek 21.30 Duna-sport 21.35 Dúvad. Magyar film 23.10 Könyvajánló 23.20 Müpart classic
M1 6.30 Híradó 7.00 Capri – Az álmok szigete 8.00 Híradó 8.20 Balatoni nyár 9.55 A Szent Mihály-kápolna 10.15 Az Ushuaia expedíció 12.01 Híradó 12.25 P’amende 12.55 Esély 13.25 Rejtélyes XX. század 13.55 Rámenős páros 14.45 Szívtipró gimi 15.35 Az élet megy tovább 16.25 Híradó+ 16.40 Párizsi helyszínelők17.35 Híradó 17.45 Rex felügyelő 18.35 Charly, majom a családban 19.30 Híradó 20.20 Büszkeség és balítélet 6/5–6. 22.10 Híradó 22.30 Twin Peaks M2 6.00 Rajzfilmek 12.10 Tilly és barátai 12.20 Amika 12.45 Rocky és Bakacsin kalandjai 13.35 Egyszer volt… a felfedezők, 14.00 Lenny és Twiek sze- rint a világ 14.10 Hunyormajor 14.35 Tilly és barátai 14.45 Garfield 15.10 Fixi, Foxi 15.35 Szandra, a mesenyomozó 15.50 Ormányos család16.05 Malackó 16.15 Babar és Badou 16.40 Tehénke-mesék16.50 Állatkert a hátizsákban 17.15 Maja, a méhecske 17.45 Süni és barátai 17.55 Ozie Boo! 18.05 Mesélj nekem! 18.15 Esti mese 20.10 Elcserélt lányok 21.00 Híradó 21.45 Bar/átok Am. film 23.10 Hacktion DUNA 7.40 Vatikáni híradó 8.05 Duna-anziksz 8.30 Híradó 8.35 Térkép 9.05 Könyvajánló 9.20 Váratlan utazás10.10 Szelek szárnyán 11.00 Angyalbőrben12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.30 Kávéház, 15.00 Mediterraneo15.30 Európa egészsége – Az utolsó cigaretta 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás, 18.00 Híradó 18.25 Duna-sport 18.35 A világörökség kincsei. Monte San Giorgo 19.00 Puskás FC – MVM Paks, OTP Bank Liga labdarúgó-mérkőzés 21.00 Hírek 21.05 Sport 21.15 Columbo: Vihar egy pohár borban Am. krimi 22.50 Könyvajánló 23.00 Prés. Magyar film
M1 6.50 Balatoni nyár 9.00 Történetek a nagyvilágból 9.30 Vágtass velem! 10.05 Hollócska, a kis rosszcsont Ném. anim. film 11.30 Aranyfeszt 12.01 Hírek 12.05 Szabadság tér ’89 13.00 Titokban Hongkongban Fr. kalandfilm 14.40 Hallgass a szívedre! Am. rom. dráma 16.25 Nyíregyháza Spartacus FC – Videoton FC, OTP Bank Liga labdarúgó- mérkőzés, élő 18.30 Szerencseszombat 19.30 Híradó 20.20 Szálka 21.30 Az utolsó dobás Am. film 23.10 A sötétség határán Ang.–am. film M2 6.00 Rajzfilmek 12.55 Csajok a zűrbol 13.20 Varázslók a Waverly helyrol 14.05 Phineas és Ferb 14.30 Kutya jó kalandok 14.55 Lumpenstikli. Ném. mesefilm 15.50 Sandokan 16.20 Állati portrék 16.35 A libapásztorlány Ném. mesefilm 17.40 Malackó 17.50 Babar és Badou 18.20 Tehénke-mesék18.30 Süni és barátai 18.40 Esti mese 20.25 Monty Python Repülő Cirkusza Angol sorozat 21.00 Híradó 21.45 DTM-magazin 22.05 DTM Időméro edzés, felv. 23.00 Ifjúsági olimpia DUNA 8.35 Akadálytalanul 9.05 Novum 9.35 Határtalanul magyar 10.00 Székely kapu 10.30 Hagyaték 10.55 1 Úton, 8/2. 11.00 Sírjaik hol domborulnak 11.30 Zöld jelzés 12.00 Híradó 12.05 1 Úton, 8/3. 12.10 Vers 12.15 Nótacsokor 12.25 Ízőrzők 13.00 1 Úton 13.05 Nálatok, laknak állatok? 14.00 1 Úton, 8/5. 14.05 Monte Cristo grófja. Fr. film, 2. 15.30 1 Úton 15.40 Önök kérték 16.30 1 Úton 8/7. 16.40 Péntek Rézi Magyar film (ff .) 17.50 1 Úton, 8/8. 18.00 Híradó 18.25 Sport 18.30 Időjárás 18.35 1 Úton 19.05 Bűvölet X., 92. 19.35 Hogy volt?! Az 1988- as év tévémusoraiból 20.30 Séfek csatája 21.25 Egérke a férfiak között. Fr. film 22.55 Kultikon+ 23.25 Duna-sport 23.45 Illényi Katica és a Győri Filharmonikusok, 2. rész
6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Asztrovilág 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó Amerikai filmsor. 14.00 Walker, a texasi kopó 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz 18.00 Tények 19.30 Jóban-rosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca, 50. 23.35 NCIS
6.25 Tv 2-matiné 9.40 Asztrovilág 10.45 Kalandjárat 11.45 Babavilág 12.15 Falforgatók 13.15 Édes élet 17.00 NCIS Am. sorozat 18.00 Tények 19.00 Halálos iramban: Tokiói hajsza Am. akciófilm 21.05 Lopakodó Am. akciófilm 23.30 Haláli hullák hajnala. Ang.–fr.– am. horrorvígjáték
6.55 Mokka 9.30 Stahl konyhája 9.35 Babapercek 9.40 Teleshop 10.45 Asztrovilág 12.00 Tények 12.25 Aktív 13.00 Walker, a texasi kopó 15.00 Hal a tortán 16.00 Családi titkok 17.00 Maricruz 18.00 Tények 19.30 Jóban-rosszban 20.15 Magánnyomozók 21.15 Édes élet 22.30 A gonosz álarca 7.35 Híradó reggel 8:08 – Minden reggel 9.10 Ízes élet 9.40 Refl ektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Tuti gimi 15.45 Az örökség16.50 Castle III.18.00 RTL-híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjel-nappal Budapest 20.50 Barátok közt 21.25 Szikiszökevény Am. vígjáték 23.15 Híradó 23.50 Reflektor 8.30 Tom és Jerry 9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 28. 11.00 A gyanú árnyékában12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Bűnös szerelem 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala19.00 Jó barátok 19.25 Osztály, vigyázz! vígjáték 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága 22.30 A szállító 23.30 Barátok közt STORY TV 9.35 NCIS IV., 11.35 A farm, ahol élünk. 13.40 Született feleségek 15.35 Poirot-novellák – Az eltűnt végrendelet Ang. krimi. 16.45 Hír 24 16.55 Columbo: Ölni már nincs idő. Am. krimi 19.00 Hír 24 19.25 Columbo: Személycsere. 21.20 Vadbarmok. Am. vígjáték 23.15 Dallas. VIASAT 7.45 Gyilkos sorok VIII., 173. 8.40 Született detektívek 9.30 Szívek szállodája VI., 120. 10.30 A nagy házalakítás,11.25 A főnök 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 13.20 Kettős ügynök 14.20 A célszemély 15.20 Gyilkos számok 17.15 Beugró plusz 18.20 Jóbarátok 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi 21.15 És eljő a sötétség… Am. akció sci-fi 23.15 Feketelista I.
6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó 8:08 – Minden reggel 9.10 Ízes élet – Mautner Zsófival 9.40 Reflektor 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Fókusz 13.25 Éjjel-nappal Budapest 14.45 Tuti gimi VII., . 15.45 Az örökség 16.50 Castle III., 18.00 RTL-híradó 19.00 Fókusz 19.30 Éjjelnappal Budapest 20.50 Barátok közt, 21.25 CSI: A helyszínelők 22.30 CSI: Miami helyszínelők 23.30 Híradó
9.00 Vacsoracsata 10.00 Segítség, bajban vagyok! 29. 11.00 A gyanú árnyékában, 80. 12.00 Hazug csajok társasága 13.00 Bűnös szerelem, 9. 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt, 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala19.00 A nagy svindli 20.00 Tru Calling – Az őrangyal 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága22.30 Érintés 23.30 Barátok közt STORY TV 9.35 NCIS IV., 11.35 A farm, ahol élünk, 208–209. 13.40 Született feleségek II., 15.35 Poirot- novellák: Ékszerrablás a Grand Metropolitanban. Ang. krimi 16.45 Hír 24 16.55 Columbo: Személycsere. Am. krimi 19.00 Hír 24 19.25 Columbo: Negatív reakciók. Am. krimi 21.20 Pári- zsi helyszínelők 22.25 Karátos védelem. Am. akció- film 0.25 Dallas, 193. VIASAT 7.45 Gyilkos sorok 8.40 Született detektívek 9.30 Szívek szállodája 10.30 A nagy házalakítás11.25 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 13.20 Kettős ügynök 14.20 A célszemély 15.20 Gyilkos számok 7.15 Beugró plusz, 17. 18.20 Jóbarátok 19.20 Jim szerint a világ 20.25 Két pasi – meg egy kicsi 21.15 Csupasz pisztoly 2 1/2. Am. vígjáték 23.00 CSI: New York-i 7:00 Róbert Petrovický 7:30 Copa Libertadores 8:00 Francia focimaga- helyszínelők zin 9:00 Copa Libertadores 11:00 International GT Open 12:05 Niche 2 Adrenalin szint emelése 12:35 Motormagazin 12:50 Arctic Race of Norway – kerékpárverseny élő közv 18:00 Mix zóna 19:00 FIBA World Bas- 7:00 Mix zóna 8:00 Niche 2 – az adrenalin szint emelése 8:30 Košice – ketball – kosárlabdamagazin 19:30 Francia focimagazin 20:30 Copa Slovan Fortuna liga 10:35 Euroformula Open 11:30 International GT Open Libertadores 12:55 Arctic Race of Norway – kerékpárverseny élő közv 17:50 Francia fociösszefoglaló 18:20 Z.Moravce - B.Bystrica Fortuna liga élő közv 20:30 STV :1 7.45 Nash Bridges – Trükkös hekus 8.30 Hírek 9.15 Titkok kertjei II. 10.15 Francia foci Caen - Lille A világörökség kincsei 10.50 Párbaj 11.20 Családi párbaj 12.00 Hírad STV :1 12.15 Maigret.krimisor. 13.50 Igaz történetek Katka Brychtovával 14.25 7.40 Nash Bridges 8.25 Hírek, sporthírek 9.15 Titkok kertjei 10.15 A viGasztrokalauz 14.55 A trükkös banda 16.00 Hírek 16.25 A világörökség lágörökség kincsei 10.45 Párbaj 11.15 Családi vetélkedő 12.00 Híradó kincsei 16.55 Titkok kertjei 17.45 Párbaj 18.20 Családi vetélkedő 19.00 12.20 Maigret. krimisor. 13.50 Szlovákia képekben 14.15 Konyhatitkaim Híradó20.20 Zen felügyelő 21.50 Első számú gyanú- sított 23.35 A trük- 14.55 A trükkös banda 16.00 Híradó 16.25 A világörökség kincsei 16.55 kös banda Titkok kertjei 7.50 Párbaj. 18.20 Családi vetélkedő 19.00 Híradó, sporthírek 20.20 A legszebb szlovákiai falu 21.15 Frida. Am. filmdráma 23.10 STV :2 8.30 Gyerekeknek 9.10 Férfi ak a B 17-esről Dokfilm 9.35 Lakáskultúra Senki sem tökéletes 10.00 Tudomány és technika 10.30 Rendőrségi magazin 10.45 A hét csoSTV :2 dám Štefan Nosáľ 11.10 Trezor 11.50 Élő körkép 12.30 Adieu, Arthur Ope- 7.30 Keletről keletre 8.00 Élő körkép 8.30 Gyerekeknek 9.10 Földrészerettmelódiák 13.10 Amerikai tragédia 14.25 Szórakoztató műsor 15.15 A ken keresztül-kasul 10.00 Állatvilág I10.30 Tudomány és tecnika 11.05 felkelés pilótái15.50 Átrium 16.20 Keletről keletre.16.50 Végtelen élet Jozef Ciller 11.30 Trezor 12.05 Élő körkép 12.30 Szieszta 13.00 Próbálj 18.05 Állatvilág II. dokfilm 18.35 Hírek magyarul18.45 Esti mese 19.55 meg átöleln 14.30 Szórakoztató műsor 15.15 A felkelés páncélosai. DokHírek 20.00 Földrészeken keresztül-kasul Európa. dokfilm 20.55 A hosz- film 15.45 Átrium 16.10 Keletről keletre 16.45 Végtelen élet 18.05 Hétszútávfutó magányossága Ang. film 22.35 Tízparancsolat 2010. Dok film vége 18.35 Hírek magyarul 18.45 Esti mese 19.55 Hírek 20.05 A tigris utolsó esélye. Fr. dokfilm 20.55 Família Családi magazin 21.25 Tudod, MARKÍZA hogy van ez, Jézus Osztr. dokfilm 22.55 A szlovák bigbeat 6.00 Telereggel 8.45 Második nekifutás 9.40 Cobra 11 11.30 VámpírMARKÍZA naplók 12.20 Haláli zsaruk, 13/2. 13.15 NCIS IV., 14.10 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 Két pasi – meg egy kicsi 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Hír- 6.00Telereggel 8.45 Második nekifutás . 9.40 Cobra 11 11.30 Vámpírnaplók adó 17.25 Refl ex 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó 20.00 Sporthí- 12.20 Haláli zsaruk 13.20 NCIS IV., 14.15 A mentalista 15.10 Agymenők 15.35 rek 20.15 Időjárás 20.30 Extrém változások: Második lehetőség az életre Két pasi – meg egy kicsi 16.00 Gyilkos elmék 17.00 Híradó 17.25 Reflex 22.30 Sherlock és Watson 23.20 Két pasi – meg egy kicsi 18.00 Családi történetek 19.00 Híradó 20.00 Sporthírek 20.15 Időjárás 20.30 Nap, széna, eper Cseh filmvígjáték 22.10 Tűz a mélyben Am. akciófilm JOJ JOJ 6.45 Jó reggelt! 8.45 A Simpson család 9.10 Hivatásosok 10.10 Bírósági akták 11.10 Bírósági akták 12.00 Híradó 13.00 Baywatch IV. Am. krimisor., 6.45 Jó reggelt! 8.45 A Simpson család 9.10 Hivatásosok10.10 Bírósági 12. 13.55 Panelházi történetek 14.55 Shoppingkirálynők 16.00 A Geiss akták 11.10 Bírósági akták 12.00 Híradó 13.00 Baywatch 13.55 Panelházi család 17.00 Híradó 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, történetek 14.50 Shoppingkirálynők 16.00 A Geiss család 17.00 Híradó benne: sport 20.25 Időjárás 20.30 The Ordinary Family, 22.30 Érintés 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó 20.30 Dr. Csont Am. sci-fi sor. 23.30 A börtön királyai 22.30 A királyság Am. filmdráma
6.55 Kölyökklub Benne: Björn mackó kalandjai; Dóra, a felfedezo; Babar; Frédi és Béni, avagy a két kokorszaki szaki; Újabb bolondos dallamok, együtt a csapat; Hupikék törpikék 9.40 Ízes élet (ism.) 10.05 Teleshop 11.00 Egy rém modern család I.,12.05 Kungfu 13.05 Tökéletes célpont II., 7. 14.05 Kölcsönbaba visszajár Am. vígjáték 15.55 Keresztes hadjárat farmerban Am.–lux. kalandfilm 18.00 RTL-híradó 18.55 Fókusz plusz 19.30 Utazás a föld középpontja felé Am. kalandfilm 21.25 Csak szex és más semmi Magy. vígjáték 23.20 Sziklák szeme Am.–fr. horror 7.00 Bűnös szerelem 8.50 Tökéletes célpont 10-40 A muskétások viszszatérnek. Am. kalandfilm 12.25 Nyomorultak. Am. rom. film 15.00 Az elso millióm története, 13. 16.00 Tru Calling – Az őrangyal 17.00 Érintés Am. misztikus sor 18.00 CSI: Miami helyszínelők VI. 6. 19.00 Dögölj meg, John Tucker. Am. vígjáték 20.45 Marslakó a mostohám. Am. vígjáték 22.50 CSI: Miami helyszínelők VI., 6. 23.50 Tru Calling – Az őrangyal I., 7. STORY TV 10.15 Dallas 12.25 Szegény embert az Amish húzza. Am. vígjáték 14.45 A királyért és a koronáért. Fr. filmdráma 16.50 Terence Hill – Apesi őrjárat. Ol. krimisor., 9. 18.00 Murdoch nyomozó rejtélyei V., 9. 19.00 Hír 24 19.25 Miss Marple: Miért nem szóltak Evansnek? Ang. krimi 21.30 Hirtelen halál. Am. akciófilm 23.45 Karátos védelem. Am. akciófilm VIASAT 6.25 Peren kívül 7.10 Carrie naplója 8.05 Káoszháza 8.55 Férjek gyöngye 9.25 Férjek gyöngye 10.55 Szívek szállodája 11.50 Szívek szállodája 12.50 Doktor House 14.50 Délutáni szerelem Am. vígjáték 17.35 Mintazsaru 18.35 Jó barátok Am. dráma 21.00 A száguldó üstökös Ang. dráma 23.15 Csupasz pisztoly 2½. 7:00 Mix zóna 8:00 Copa Libertadores 12:00 Serie A 12:15 Arctic Race of Norway –kerékpárverseny élő közv 16:00 Francia foci Caen – Lille 17:55 Sólyomszem – teniszmagazin 18:55 Francia fociösszefoglaló 19:25 FIBA World Basketball – kosárlabdamagazin 20:00 Copa Libertadores STV :1 7.20 Rajzfilmek 8.35 Fidlibum meséi 9.05 Adj időt 9.35 Szafari 10.05 Táncakadémia10.35 Tükör Tévéjáték, 3/3. 11.20 Maigret Koprod. krimi 12.45 A legszebb szlovákiai falu 13.45 Tecumseh Ném. western 15.35 Terence Hill – Alpesi őrjárat 17.45 Építs házat, ültess fát! 18.25 Gasztrokalauz 19.00 Híradó 20.10 Idojárás 20.20 Clarissa titka Ném. film 21.50 Ami örökre megmarad filmsor., 4/2. 23.25 Terence Hill – Alpesi orjárat STV :2 7.50 Hírek magyarul 8.00 Élő körkép 8.30 Hétvége 8.55 A tigris utolsó lehetősége 9.50 Rendelő 10.20 Idősebbek klubja 10.45 Kvartett 11.15 Mesterségek a Tátra alatt 11.55 Univerzum 12.55 Próbálj meg átölelni 14.25 Kapura 15.10 Farmergazdaságok 15.30 A levegő ölelésében. 16.10 Szórakoztató musor 17.35 A televízió archívumából 18.05 Csehországon át 18.45 Esti mese 18.50 Amálka meséi 19.00 Vidám farm II. 19.10 Maja 19.30 A csiga és a manó 19.55 Hírek 20.05 Eltávozás. Dokfilm 21.05 Égilovasok. Cseh háborús film 22.35 Őrangyalok Talkshow MARKÍZA 6.40 Buggs és Duffy 7.00 Tom és Jerry 7.15 A vadon hívó szava 8.50 Szupersuli Am. vígjáték 10.30 Két csaj a csőd szélén II., 24/19. 10.55 Agymenők 11.20 Extrém változások: Második esély az életre 13.10 Az anyám maffiózó akcióvígjáték 15.15 Első vasárnap Am. filmvígjáték 17.15 Két pasi – meg egy kicsi 17.45 Sekeráék 18.20 Bulvármagazin 19.00 Híradó 20.30 Ilyen a formám vígjáték 22.35 Terhes társaság vígjáték JOJ 6.45 Rajzfilmek 8.25 Pónikaland Am. film 10.30 Álom/ház 12.30 Lakáskultúra 13.40 Tucatjával olcsóbb 2. Am. filmvígjáték 15.50 Queen Sized – Tömör a gyönyör Am. filmvígjáték 17.55 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, benne: sport 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Baromi jó 3. Cseh filmvígjáték 23.05 Piranha 3DD Am. horror
BULVÁR - HIRDETÉS
vasárNaP, augusztus 17 M1 6.50 Balatoni nyár 9.00 Katolikus krónika 9.40 Megkeresni az embert 10.05 Útmutató 10.45 Református magazin 11.10 Unitárius ifjúsági musor 11.30 Mai hitvallások 12.00 Hírek 12.05 Melissa és Joey 12.55 Telesport 13.25 DTM-futam 14.55 Én, a séf Francia filmvígjáték 16.25 Gyori ETO – Ferencvárosi FC, OTP Bank Liga labdarúgó-mérkőzés, élo 18.50 Fozni útonútfélen 19.30 Híradó 20.20 Harry és Sally rom. film 22.00 Ákos: Karcolatok 23.20 Bevetetlen ágyak filmvígjáték M2 6.05 Rajzfilmek 113.20 Táncakadémia 13.45 Kicsi a bors, de eros 14.15 Egyszer volt… a felfedezők 16.30 Tatonka történetei 17.00 A komisz aranyhal 17.25 Caillou 17.50 Tehénkemesék 18.00 Timothy iskolába jár 18.30 Süni és barátai 18.40 Esti mese 20.10 Egyszer volt, hol nem volt 21.00 Híradó 21.35 21.45 Red Bull Air Race 23.15 Ifjúsági olimpia DUNA 7.20 Isten kezében 7.50 Pannon expressz 8.15 Nemzeti nagyvizit 8.45 Vatikáni híradó 9.10 Napok, évek, századok 10.05 Magyar klasszikusok új köntösben 10.35 Kultikon+ 11.00 Önkéntesek 11.30 Új nemzedék 12.00 Híradó 12.10 Muzsikál a mozi 12.40 Ízőrzők 13.15 Legenda a vonaton 14.40 Hazajáró 15.10 Csellengők 15.40 Hogy volt?! 16.40 Janika Magy. film 18.00 Híradó 18.25 Duna-sport 18.35 Buvölet 19.35 Önök kérték 20.30 A sziget 21.25 Észak-északnyugat Am. film 6.25 TV2-matiné 9.55 Asztrovilág 11.00 Stílusvadász 11.30 Stahl konyhája 12.00 Több mint testor 12.30 Édes élet (ism.) 13.45 Édes élet (ism.) 15.00 NCIS: Los Angeles IV., 8. 16.00 Halálos iramban: Tokiói hajsza Am. akciófilm (ism.) 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Az utolsó léghajlító Am. akciófilm 22.05 Amerikai gengszter Am. krimi 6.55 Kölyökklub 9.45 Teleshop 10.45 Kalandor 11.15 4 ütem 11.50 A Muzsika tv bemutatja 12.30 Vadmacskák 13.30 Utazás a föld középpontja felé Am. kalandfilm 15.20 Nincs ketto séf nélkül 18.00 RTL-híradó 18.55 Cobra 11 20.00 Alkonyat Am. kalandfilm 22.25 A bolygó neve: Halál Am.–ang. sci-fi horror 7.15 Bűnös szerelem 9.05 Cápa csali. Am.-délkor. anim. film 10.35 Marslakó a mostohám. Am. vígjáték 12.40 Az első millióm története 13.40 Segítség, bajban vagyok! 18.40 Honnan tudod? Am. vígjáték 21.00 Dallas 22.00 Heti hetes best of, 23.00 A nőmre hajtok. Am.-ind. vígjáték STORY TV 9.35 Andersen meséi 10.10 Dallas 13.25 Miss Fisher rejtélyes esetei 14.40 Szegény embert az Amish húzza. vígjáték 17.00
A Vatikán ügyöke. Ném. krimi, 5. 18.00 Murdoch nyomozó rejtélyei 19.00 Hír 24 19.25 Poirot: Az elefántok nem felejtenek. Angol krimi 21.30 Mátkaság és legényélet filmvígjáték 23.45 Hirtelen halál. Am. akciófilm VIASAT 7.55 Doktor House 9.55 Káoszháza 10.20 Káoszháza 10.50 Férjek gyöngye 12.50 A nagy házalakítás 13.50 A nagy házalakítás 14.50 Sheena, a dzsungel királynője 15.50 Sherlock 17.50 Egetverő szenzáció vígjáték 20.00 CSI: A helyszínelők 21.00 CSI: A helyszínelők 22.00 Katonai akadémia vígjáték 7:00 Juventus - Real Madrid 9:00 Serie A 9:15 Francia foci Caen – Lille 11:15 FIBA World Basketball – kosárlabdamagazin 11:45 Z.Moravce - B.Bystrica Fortuna liga 13:50 Arctic Race of Norway – kerékpárverseny élő közv 18:00 Küzdősportok 18:50 Trenčín – Košice Fortuna liga élő közv 21:00 Francia foci Bordeaux - Monaco STV :1 7.25 Rajzfilmsorozatok 8.40 Csodaműterem 9.05 Gyerekeknek 9.35 60 állati dolgom 10.15 Egy Földön élünk Tanzánia 11.05 Szlovákia képekben 11.30 A világ képekben 11.55 Clarissa titka Ném. film 13.30 Poirot: A klubok királya Ang. krimi 15.15 A szökevény élete Csehszlov. film 16.40 Senki sem tökéletes 17.45 Irány a kert! 18.20 Konyhatitkaim 19.00 Hírek 20.20 Danielle Steel: Drágakövek Am. film, 2/1–2 STV :2 8.30 Kapura 9.10 Farmergazdaságok 9.35 Zarándokút Santiago de Compostelába 10.00 Ünnepi szentmise, élo 11.55 A betyár menyasszonya. Mesejáték 12.50 Félhang Gospelzenei magazin 13.20 A szó 13.25 Eltávozás 14.35 Az 50. Jánošík-napok 15.45 Família. Családi magazin 16.10 őrangyalok 16.40 A ravasz özvegy 18.10 Eva Kristínová 18.45 Esti mese 18.50 Amálka meséi 19.00 Vidám farm II 19.05 Maja, a méhecske 19.30 A csiga és a manó 19.55 Hírek 20.05 Dokumentumfilmklub. Dzsob Fr. dokfilm 21.40 Lefújva 22.05 Mint egy fa levelei MARKÍZA 7.20 Ilyen a formám Am. vígjáték 11.00 Extrém változások 12.45 Jack Hunter: A fáraó sírja Am. kalandfilm 14.50 A hallgatás köteléke Am. film 16.50 Micsoda srác ez a lány! Am. filmvígjáték 19.00 Híradó, benne: sport 20.30 Amerika Kapitány: Az első bosszúálló Am. kalandfilm 23.00 Elektra Am. akciófilm JOJ 6.40 A legelő hosei Am. rajzfilm 8.25 Rajzfilmek 9.20 Beépített főnök 10.20 Fozocske 11.10 Helyes az ár 11.50 Dr. Csont 13.45 Queen Sized Am. filmvígjáték 15.45 D-War – Sárkányháború Dél-kor. kalandfilm 18.00 Lakáskultúra 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó 20.30 Faterok motoron Am. vígjáték 22.20 Amerikai pite 5 vígjáték
19
Akciós könyvvásár a KT Könyv- és Lapkiadó kiadványaival!
Megrendelését elküldheti vagy a köteteket személyesen megvásárolhatja címünkön: Ul. Františkánov 22, 945 01 Komárno, Tel.: 0905 213 967, E-mail: deltakn@gmail.com Régi ár
Új ár
Komárom a Duna Gibraltárja
16,50 €
10 €
Felvidéki Árpád-kori templomok lexikona Új komáromi Olympos Felvidéki kastélyok lexikona Nagy János album Komárom ostroma 1849-ben Hagyományőrző és változó települések
6,50 € 7,00 € 10,00 € 15,00 € 4,50 € 9,50 €
4€ 5€ 7€ 10 € 3€ 7€
Évtizedeket letagadhatna Keresztes Ildikó még mindig remekül néz ki, de ahogyan elmondta, születésének kerek évfordulója egy kicsit azért nyomot hagy a lelkén. „Be kell vallanom, életemben először érzem azt, hogy ennek most nem örülök. Egy picit zavar, hogy a nulla előtt nemsokára már az ötös szerepel. Persze eközben hálás vagyok a szüleimnek, hogy ilyen géneket örököltem, hogy anyukám nem hagyta, hogy a saját fejem után menjek, és nem engedte abbahagyni a sportot.“
„Egy idolt nem lehet pótolni" apa lesz cseke Katinka exe, olasz 57 éves korában, hosszas betegség után, szerda hajnalban hunyt el Bajor Imre. A nagy nevettetőt nemcsak családja és barátai, de rajongói is gyászolják. A Kicsihuszár imádta a közönségét szórakoztatni, imádott nevetni és nevettetni. Bajor Imre halálhíre mélységesen megrázta a művészvilágot. Hónapok óta küzdött agydaganattal. A legutóbbi hírek biztatóak voltak, úgy tűnt hogy a művész egyre jobban van, ám múlt kedden ismét rettenetes fájdalmakkal került kórházba. Legközelebbi kollégái, barátai nehezen tudják feldolgozni halálát, annak ellenére, hogy végig tudták, nagy a baj. A Heti Hetes főszerkesztője, Ónodi György szerint Bajort nem lehet pótolni. „Van egy olyan közhely, hogy pótolhatatlan ember nincs. Ez egy hülyeség. Igenis van ilyen, és ilyen volt Bajor Imre is. Egy idolt nem lehet pótolni, legfeljebb helyettesíteni. Az ő széke a Heti Hetesben érintetlen marad, állandóra senki nem fog beleülni." Pécsi Ildikó szomorúan értesült a tragikus hírről, aminek hallatán azonnal ezer meg ezer szép emlék jutott az eszébe. „Nagyon édes pali volt és egy kedves ember. Soha semmi probléma nem volt vele, mindig rendes volt az emberekkel és a kollégáival. Egy időben rengeteget játszottunk együtt. Egyébként Imre mindig is egy hipochonder volt, nem passzolt hozzá ez a betegség.
Cseke Katinka és Váradi Olasz még májusban szakítottak, azóta állítólag nem is beszéltek egymással, hogy a színésznő könnyebben fel tudja dolgozni az elválást. Nos, most mást is fel kell dolgoznia: zenész exe ugyanis hamarosan ismét apa lesz, azt pedig nem tudni, hogy párja hány hónapos terhes. „Dicsőség az Úrnak! Jön a negyedik babánk! Szerintem ez már kislány" - írta Olasz a közösségi oldalán. „Nagyon sokáig egyedülálló voltam, miután szakítottunk Katinkával. Elegem volt a kisebb-nagyobb kalandokból, ezért más irányba fordultam, és megtértem. Az elmúlt időben együtt jártunk istentiszteletre, az Úr segítségével pedig visszatértem a helyes útra. A Mindenható megújította a kapcsolatomat Debivel. Törvényesen sosem voltunk házasok, de az esküvőt ebben az évben megtartjuk. A napokban megyünk bejegyeztetni a házasságot, hiszen már nincs mire várni, az Úr színe előtt is azt szeretném, ha végre a feleségem lenne négy gyermekem édesanyja" - fogalmazott a hamarosan négyszeres apuka, Olasz.
vikingek 2. évad maraton a vIasaT3-on Ragnar Lothbrok maratonnal tér vissza a VIASAT3-ra: a csatorna – hasonlóan az első évadhoz – az idén is egy hétvége alatt leadja a Vikingek című sorozat vadonatúj, második szezonját. Az új évad ott folytatódik, ahol az előző véget ért: Ragnar (Travis Fimmel) és fivére, Rollo (Clive Standen) háborúban állnak egymással, Aslaug (Alyssa Sutherland) hercegnő terhessége pedig további bonyodalmakat okoz Ragnar és hitvese, Lagertha (Katheryn Winnick) viszonyában. Az ambiciózus viking vezér méltó ellenfélre akad a wessexi király, Ecbert (Linus Roache) személyében, miközben saját táborán belül széthúzás jelei mutatkoznak. Ráadásként a vikingekkel élő szerzetes, Athelstan (George Blagden) is kételkedni kezd a viking istenekben, Ecbert és szövetségesei pedig összefognak a portyázók ellen. A véres ütközetek mellett a sorozat továbbra is bepillantást enged a vikingek hétköznapjaiba is, de a nézők látványos ízelítőt kaphatnak a helyenként brutalitástól sem mentes népszokásokból is. Vikingek 2. évad maraton – augusztus 29-30-31-én este a VIASAT3 műsorán!
Mesto Komárno, námestie generála Klapku 1, 945 01 Komárno zvEREJnEniE zámeru prenájmu a predaja nehnuteľností vo vlastníctve Mesta Komárno Mesto Komárno zverejňuje zámer o prenájme a predaji majetku v zmysle § 9a ods. 9 písm. c) zák. č. 138/1991 Zb. o majetku obcí v znení neskorších predpisov ako prípad hodný osobitného zreteľa, o ktorom rozhoduje Mestské zastupiteľstvo trojpätinovou väčšinou všetkých poslancov. Predmet zámeru: 1. Mesto Komárno má zámer prenajať pozemky, diel č. 141 k parcele č. 111-00 DZ o výmere 270 m2, orná pôda a diel č. 150 k parcele č. 111-00 DZ o výmere 127 m2, orná pôda, vytvorených geometrickým plánom zo dňa 22. 05. 2014, vypracovaný Dopravoprojektom, a .s., z parcely registra „E“ č. 3842 o výmere 7 139 m2, orná pôda, vedenej na LV 6549 v k. ú. Komárno, ktorej je mesto Komárno spoluvlastníkom v pomere 1/6, pre SR – Slovenskú správu ciest, so sídlom Miletičova 19, 826 19 Bratislava, IČO: 00 33 28. Cena nájmu 1,456 €/m2/ rok, ktorá bola stanovená znaleckým posudkom číslo 62/2014 zo dňa 14. 07. 2014 vypracovaným ÚEOS - Komercia, a. s., Ružová dolina 27, 824 69 Bratislava. 2. Mesto Komárno má zámer prenajať pozemky, diel č. 104 k parcele č. 201-00 DZ o výmere 364 m2, ostatná plocha, diel č. 131 k parcele č. 201-00 DZ o výmere 133 m2, ostatná plocha a diel č. 156 k parcele č. 201-00 DZ o výmere 321 m2, ostatná plocha, vytvorených geometrickým plánom, zo dňa 22. 05. 2014, vypracovaný Dopravoprojektom, a. s., z parcely registra „C“ č. 11719 o výmere 19.230 m2, ostatné plochy, vedenej na LV 6434 v k. ú. Komárno, ktorej je mesto Ko-
márno vlastníkom v pomere 1/1, pre SR – Slovenskú správu ciest, so sídlom Miletičova 19, 826 19 Bratislava, IČO: 00 33 28. Cena nájmu 1,456 €/m2/ rok, ktorá bola stanovená znaleckým posudkom číslo 62/2014 zo dňa 14. 07. 2014 vypracovaným ÚEOS - Komercia, a. s., Ružová dolina 27, 824 69 Bratislava. 3. Mesto Komárno má zámer predať pozemok, diel č. 42 k parcele č. 11758/19 o výmere 69 m2, orná pôda, vytvorenej geometrickým plánom č.7767-1/2014 z parcely registra „E“ č. 3842 o výmere 7139 m2, orná pôda, vedenej na LV 6549 v k.ú. Komárno, ktorej je mesto Komárno spoluvlastníkom v pomere 1/6, SR – Slovenskej správe ciest, so sídlom Miletičova 19, 826 19 Bratislava, IČO: 00 33 28. Kúpna cena 17,80 €/m2, ktorá bola stanovená znaleckým posudkom číslo 62/2014 zo dňa 14. 07. 2014,. vypracovaným ÚEOS - Komercia, a. s., Ružová dolina 27, 824 69 Bratislava. Dôvodom hodným osobitného zreteľa je: Realizácia medzinárodného projektu - stavby s názvom „Nový cestný most cez Dunaj medzi mestami Komárno - Komárom, prístupová komunikácia“.
DELTA SPORT A Komáromi régió hetilapja • Komárňanský regionálny týždenník
szenzáció: Két világbajnoki aranyérmet nyertek a komáromi kajakosok! Az Európa-bajnokságon szerzett bronzérem után a moszkvai világbajnokságon a dobogó legfelső fokára küzdötte fel magát a komáromi páros. Vlček Erik és Tarr György nagyszerű teljesítménnyel aranyérmet szerzett 1000 és 500 méteres távon is. Már a július elején tartott brandenburgi Európa-bajnokság is jól sikerült a komáromi kajakosoknak. A Vlček-Tarr páros az ezres távon bronzérmet szerzett, a K4-ben evező Demin Viktor pedig ezüstéremmel tért haza. Az elmúlt héten rendezett moszkvai világbajnokságon ugyancsak jól szerepeltek a Duna-parti fiúk. Likér Péter védencei jó teljesítményt mutattak az előfutamokban, melynek köszönhetően bejutottak az 1000 méteres olimpiai szám, és a rövidebb, ötkarikás játékokról kimaradó 500 méteres táv döntőjébe is. A páros rajtja ezer méteren nem a legjobban sikerült, sokáig a negyedik hely környékén eveztek. A táv felére azonban átvették a vezetést, melyet a célig már nem is engedtek át másnak. A komáromi hajó magabiztos győzelmet aratott, hiszen kö-
zel egy másodpercet vert a másodikként célba érő ausztrálokra. A bronzérem a szerbeknek jutott, a magyar hajó pedig az ötödik helyen végzett. „A fiúk nagyszerű teljesítményt nyújtottak a döntőben. Az arany szép jutalom a kemény munkájukért és áldozatukért. A mai verseny bizonyította, hogy számolhatunk velük a 2016-os riói olimpián is“ – mondta Filip Petrla, a szlovák szövetség elnöke. Vasárnap aztán elérkezett a rövidebb táv döntője is. Az első 250 méter a rivális magyar hajó győzelmét vetítette előre. A komáromi páros viszont az utolsó 100-150 méteren emberfeletti erőket mozgósított, végül egy hajszálnyival győzedelmeskedett. A befutó olyan szoros volt, hogy egy ideig senki nem tudta a A képen Vlček Erik és Tarr György, mögöttük Likér Péter látható végeredményt. Szintén vasárnap zajlott a K4 1000-es döntője, melyben a komáromi Demin Viktor is rajthoz állt. A Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor és Demin Viktor öszszeállítású négyes végül az ötödik helyen végzett, miközben a cseh csapatnak sikerült újra aranyérmet szereznie.
Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor és Demin Viktor
DELTA
sPorT
A negyeddöntőben a Duslo Šaľa ellen
Fotó: facebook
Kisorsolták a Szlovák kupa negyeddöntő mérkőzéseit. Ezek szerint az i. ligában szereplő Handball Csallóközaranyos női csapata szeptember 17-én a Kóczán Mór Sportcsarnokban fogadja a WHiL-ben 5. helyen végzett vágsellyei Duslo együttesét.
A Szlovák Kupa negyeddöntőjének párosítása: Prešov - Michalovce Topoľčany - Partizánske Előselejtező Sporta Hlohovec- Sereď szeptember 6-án, a győztes az ŠKP Piccard Szenccel találkozik. A többi mérkőzést szeptember 17-én játsszák. -pint-
a kosaras újra akcióznak Gútán Hetedik alkalommal rendezik meg a méltán népszerű gútai streetball tornát, amelyre augusztus 16-án, reggel kilenc órától, a gútai Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Alapiskola udvarán kerül sor. A BC Knives kosárlabdaklub szervezésében megvalósuló esemény számos érdekes programot kínál.
style és a breaktánc ötvözete jelenik meg a közönség előtt” – nyilatkozta Forró Tibor szervező. Hozzátette, hogy látványos slamdunk is színesíti a műsort. A szabadesést kedvelőknek lesz a SkyShoot Jump, amelyet a Bagjump nevű győri csapat hoz Gútára. Tizenöt méter magasságból lesz mód kipróbálni a szabadesést, kötél nélkül, pusztán a Föld vonzáserejére ha-
szabadságért 2014” elnevezésű II. világháborús játék a KVH Kamocsa rendezésében. „A korabeli orosz és német hadi fegyverzet és felszerelés megtekintésére is lesz lehetőség. Sportklubunk a második világháborútól napjainkig létező fegyverek kiállításával kedveskedik a nézőknek” – informált Tóth Tibor, az X-Shot sportlövészek klubjának elnöke. Izgalmas kikapcsolódást
Tóth Péter főszervező érdeklődésünkre elmondta: „Hetedik alkalommal várjuk a streetball szerelmeseit Gútára, a nemzetközi tornára, amelyen harminckét csapatra számítunk. Ők három korkategóriában (18-,18+ és 33+) mérkőznek. Egyéni versenyszámokra is sor kerül, mint az 1on1 (egy az egy ellen), zsákolóverseny, valamint hárompontos dobó verseny.” A versenyzések mellett kísérőprogramok is szórakoztatják a megjelenteket. „A budapesti, örömünkre már állandó vendégünknek mondható, Jamnastyx formáció idén bővült létszámban új elemekkel gazdagodott show-val érkezik. Műsorukban a kosaras-focis free-
gyatkozva. Igazi vérpezsdítő élmény lesz biztonságosan landolni egy óriási, levegővel táplált matracra. Ugyanezen helyszínen már reggel nyolc órától megrendezésre kerül a „Harc a
ígér tehát a hetedik évfolyamába lépő nemzetközi streetball torna, amely a jubileumi, immár harmincadik Gútai Búcsú és Vásár programfolyamát színesíti. Borka Roland
Öt kerékpár vár gazdára a megyercsi 11-es rúgó versenyen! mEGyErcs. Idén már a 6. alkalommal rendezik meg a környéken népszerű tizenegyes rúgó versenyt. Az eseményre augusztus 23-án szombaton kerül sor a megyercsi focipályán. A kistérség tizenegyes specialistái már alig várják, hogy megmérkőzzenek egymással, és eldöntsék, hogy az egyes kategóriákban ki lesz a tizenegyes király. Hogy mennyire népszerű kikapcsolódásról van szó, arra bizonyíték a tavalyi nevezési szám, 102-en gondolták úgy, hogy kipróbálják rúgótechnikájukat. Nem kizárt, hogy idén új nevezési csúcsot döntenek. A 11-es rúgó párbaj délután egy órakor kezdődik. A tavalyi évhez képest most már 5 kategóriában folynak a büntetőrúgások, mivel a nyugdíjaskorú focistáknak is indítottak egy versenyszámot. De néz-
zük sorrendben, mi is várható szombaton Megyercsen. Az első kategória a gyerekeké, ebben az 5-10 éves fiatalok mutathatják meg lövőkészségüket. Ezután következik a második kategória, a 11 -15 éves korig, majd a folytatásban a nők és a lányok veszik át a terepet. Negyedik kategóriaként jönnek a már említett nyugdíjasok 60–100 éves korig, és a befejezés az ötödik kategóriában a férfiak és
fiúk versenye 16-59 éves korig. Jelentkezni a községi hivatalban lehet vagy a helyszínen. A nevezési díj gyermekeknek 0,50 cent, felnőtteknek 2 euró. Minden kategóriában az első díj egy kerékpár. A megvendégelésről és a frissitőkről a szervezők gondoskodnak. Este zárásként a községi hivatal előtt utcabállal fejeződik be a 6. megyercsi tizenegyes rúgó párbaj. -pint-
2014. augusztus 11.
sPorT
Lélegzetelállító az új Fradi-stadion Bérletesként lehetőségem volt még a hivatalos (Chelsea elleni) megnyitó előtt körülnézni a több, mint 14 milliárd forintból megépített Groupama Arénában. A Ferencváros még ma is élő legendái csaptak össze az örök rivális Újpest hasonló összetételű csapata ellen. A gálameccsen végül a lilák bizonyultak jobbnak 6:5 arányban, de a történethez az is hozzátartozik, hogy az első 15 percben az átlagéletkor vagy húsz évvel volt kevesebb vendégoldalról. Az Újpest három gólt is lőtt ekkor. Nagy örömömre szolgált, hogy újra megfigyelhettem gyermek- és ifjúkorom legnagyobb ikonjait (Lipcsei, Lisztes, Dragoner, Kuntič, Albert, Bánki, Szkukálek és még sokan mások), de még nélkülük is elakadt volna a lélegzetem, pusztán az építmény látványától, hangulatától. Rögtön az előtte elterülő téren fotózkodtam egyet a 15 tonnás, és 16 méter szárnyfesztávú monumentális sast formázó szoborral. A remekmű ugyan megosztja a különböző ízléssel megáldott embereket, nekem viszont nagyon tetszett. Az egyes szurkolói körökben erős ellenállást kiváltó tenyérszkenneres belépte-
téssel semmi gondom nem volt, körülbelül egy 5 másodperces rituálét követően már be is jutottam. Az előtérben a magyar stadionokhoz képest szokatlan rend és tisztaság fogadott. A büfék kialakítása is remek volt, és azt hiszem, minden igényt kielégítenek majd a jövőben. A szurkolói kártya általi fizetésnek köszönhetően gyorsan sorra is kerültem, és bár az árak egy kicsit borsosnak tűnhetnek (hot-dog plusz kóla kb. 3€), szerintem még bőven elviselhetőek. Az előbb említett plasztiklapra 30 hosztesz igyekezett pénzt varázsolni, de ez is egyszerűen, és gyorsan zajlott. Kíváncsiságból kipróbál-
tam a stadionon belül elérhető ingyenes wifi-hálózatot, és nem győztem pislogni a döbbenettől: a levegőben az optikai internet-kapcsolatokhoz hasonló villámgyors sebességgel érkezett az adathalom. Ez egyébként még azokban a mellékhelyiségekben is működik, melyek köszönő viszonyban sincsenek a régi állapotokkal. Minden egyes piszoárban egy kis focikapu fogad, mely mosolyra húzza a szükségüket végző szurkolók arcát. Miután mindent szemügyre vételeztem, elindultam a katlanba, megkeresni a székemet. Nagyon röviden jellemezve: az aréna egyenesen pazar, hihetetlen az akusztikája is. Olyannyira,
hogy az alig negyedháznyi néző még a Tábor nélkül is fergeteges hangulatot generált. Mi lesz majd teltházkor? A pályán a gyep makulátlan, az öntözőberendezés is szinte láthatatlanul teszi a dolgát. A két óriási kijelzőn még egy hangerőt vizuálisan is megjelenítő szoftver is fut, nagy örömömre a nagyjából 5000 megjelent is ki tudta akasztani. A székek kényelmesek, érdekesen puha, ugyanakkor strapabíró műanyagból készültek. Azt mondják, hogy a zöld-fehérek otthona Európa egyik legkorszerűbb és legnagyszerűbb stadionja lett. Mivel már több ilyen objektumban is jártam, még a zöld véremet visszafogva is meg tu-
dom erősíteni. Az új szentély minden tekintetében fantaszikusra sikeredett. Persze, mint mindenhol, itt is van néhány apróság, mely szerintem változtatásra szorul. Például a két nagyobb bejárat fölé kifeszített FTC címer aranyszínben pompázik, de sokunknak az eredeti mivoltjában tetszene jobban. Említettem még az árakat is, melyek borsosabbak a megszokottaknál. A legnagyobb megoldásra váró feladat viszont a csapatépítés. A stadion átadása után már csak erre kell összpontosítani. Hiszen hiába a gyönyörű, modern színház, ha csapnivalóak a színészek. Kovács Gerzson Dávid
Nemzetközi szenior sakktorna NaGymEGyEr. Hagyományos szenior sakkversenyét rendezte meg július 26-án a helyi nyugdíjasklub és a Corvin városi Sakk-klub a művelődési otthon nagytermében. A meghívásos tornán az 1954. július 26-án és korábban született sakkozók vehettek részt, akiknek élőpontszámuk legfeljebb 2200 lehetett. Az immár 8. alkalommal lezajlott nemzetközi megmérettetés ötvennégy indulója közül tizenhatan érkeztek Magyarországról: Budapestről, Győrből, Sopronból, Almásfüzitőről és Ászárról is jöttek a legalább hatvanéves szeniorok. A többiek szlovákiai sakkozók voltak. A svájci játékrend-
szerű, hétfordulós tornát a FIDE szabályai szerint bonyolították le, a végső sorrend eldöntésébe a Bucholz-, a Berger-Sonneborgés a közép-Bucholz-segédpontok is közrejátszottak. A versenyzők között ott volt a tornát 2009-2011 között eddig háromszor is megnyerő Jozef Veselský Dióspatonyból, aki most is remekül szerepelt, hiszen a második helyen fejezte be végül a versenyt, amelynek győztese a 6,5 pontot szerző Milan Szitkey lett Nagyszombatból, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a győri Besenyi Tibor állhatott fel, aki egy ponttal szerzett kevesebbet, ugyanúgy, mint a második helyezett. A nemzetközi szenior sakktorna legidősebb részvevője az 1923-as születésű Cuibus
János volt Budapestről, aki az előkelő nyolcadik helyen végzett a népes mezőnyben. A nagymegyerieket három
versenyző képviselte, közülük a helyi sakk-klub elnöke, az esemény főszervezője és egyben bírája is, Cséfalvay István érte el a legjobb
eredményt tizenegyedik helyével. Az első tízbe pedig a következő szeniorok fértek be: 1. Szitkey Milan (Trnava) 6,5 pont, 2. Veselský Jozef (Orechová Potôň) 5,5 pont, 3. Besenyi Tibor (Győr) 5,5 pont, 4. Bende Ede (Győr) 5,5 pont, 5. Lesný Štefan (Dunajská Streda) 5,0 pont, 6. Koronghy Gyula (Budapest) 5,0 pont, 7. Márkus József (Ászár) 5,0 pont, 8. Cuibus János (Budapest) 4,5 pont, 9. Hagara Vladimír (Trnava) 4,5 pont, 10. Pobjecký Ivan (Piešťany) 4,5 pont. A győztesek tárgyi nyereményein kívül a torna egyik társszervezője, a helyi termálfürdő jóvoltából a versenyzők és családtagjaik még a Thermal Corvinus medencéiben is megmártózhattak. Kovács zoltán (Fotó: Kovács Zoltán)
DELTA
sPorT
Komárom győzött, Nagymegyer remizett III. LIGA Led. Rovne - KFC 0:3 (0:1) gólok: öngól, Szórád, Németh Zsolt - „Az első félidőben jól kezdtünk, a védelmünk jól dolgozott. A második percben Németh futott el a bal szélen, erősen belőtte a labdát, amit egy hazai védő juttatott a saját kapujába. A továbbiakban is mi uraltuk a játékot, bár azért láttam a középpályán hiányosságokat. A második játékrészt is mi kezdtük jobban, melynek köszönhetően egy szélről bejövő labdát Szórád vágott be a hálóba húsz méterről. Ezután ugyan egy hajszállal többet kezdeményezett a hazai csapat, de megintcsak mi szereztünk gólt egy szép egyéni teljesítmény után. Nagyjából 6535 arányban mi birtokoltuk a labdát, úgy gondolom, megérdemelten győztünk" - mondta Baráth György, a KFC elnöke. Borčice - nagymegyer 1:1 (0:0) - Gól: Bognár Z. - Az első félidő tapogatózó játéka után (2-2 helyzet mindkét oldalon) a találkozó 49. percében a hazaiak csatára védhetetlen gólt ragasztott a megyeriek hálójába. A 74. percben viszont fordult a kocka: Bognár kiegyenlített, és nem sokkal később egy szándékos kezezés miatt megfogyatkoztak a vendéglátók. Innentől kezdve majdhogynem felborult a pálya, de a vendégek az összes helyzetüket elpuskázták, így maradt a pontosztozkodás. További eredmények: Pieštany Gabčíkovo 0:3, Púchov - Vrbové 1:0, Neded - Levice 2:0, Veľké Ludince Nové Zámky 5:0, DAC „B" - Vráble 2:1, Palárikovo - Topolčany 0:1, Nemšová - Trnava „C" - lapzártánkig nem érkezett eredmény. IV. LIGA Surany - Gúta 0:0 (0:0) - Az első félidőben inkább a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, a második játékrészben viszont inkább a gútaiak kezdeményeztek, sőt, egy kis szerencsével meg is szerezhették volna a győzelmet. Ennek megakadályozásában oroszlánrészt vállalt a hazai portás. További eredmények: Želiezovce - ViOn "B" 1(cat), Nitra jun. Vlčany 2:2, ČFK Nitra - Kalná n/Hr. 2:0, Galanta - Močenok 7:1, Tvrdošovce Horné Obdokovce 0:1, Čeladice Veľké Lovce 1:2, Dvory n/Ž. - Štúrovo 2:1 V. LIGA H. vrbica – naszvad 0:1 (0:0) Gól: Molnár T. - A hazaiak jobbára beívelt labdákkal próbálkoztak, de a vendégek koncentrált védelme ezeket mind magabiztosan hárította. A jobb erőnléttel bíró naszvadiak a második félidőben lefocizták a házigazdát és 5 helyzetükből egyszer be is találtak. A hajrában második
sárgája után a vendég Varga volt kénytelen idő előtt távozni a pályáról. veľký Kýr – Ekel 1:0 (0:0) - Gól: Bátora D. (11m) - Míndkét csapata nagyon odafigyelt a védekezésre, így alig adódtak helyzetek. A döntetlenszagú meccset végül egy nagyon szigorúan megítélt büntető döntötte el. ímely – Ógyalla 3:2 (1:0) - Kender R., Oršolík T. (11m), Lovász J., ill. Turza R. 2 - A magas színvonalú meccsen jobban kezdtek a hazaiak, és néhány ziccerből egyet be is rúgtak. Később fokozatosan feljöttek a vendégek, egyenlíteniük a második félidő elején, egy kontra után sikerült. Ezek után a sörgyáriak több ziccert is elpuskáztak, egy büntetőt követően ráadásul újra a hazaiak örülhettek. A hajrában ismételten ők találtak a vendégek hálójába, a későn érkező gyallai gól már csak szépségtapasz volt. Dolný Ohaj – Marcelháza 0:1 (0:1) - Gól: Marikovec G. - A marcelházi gárda szinte az első perctől kezdve dominált, ugyanakkor a helyzetkihasználással hadilábon álltak, hiszen csak egyszer sikerült a vendéglátók hálójába juttatni a labdát. Perbete – Szentpéter 1:3 (0:2) Horáček N., ill. Lakatos Gy., Vida E., Varga P. - Nagy elszántsággal kezdtek a hazaiak és sorra dolgozták ki helyzeteiket, mégis a vendégek szereztek vezetést, sőt a szünet előtt egy öngólnak köszönhetően növelték is az előnyüket. Fordulás után aztán Horáček fejese végre megörvendeztette a perbetei szurkolótábort. Az egyenlítés azonban a helyzetek ellenére nem jött össze, sőt egy esetben a kapufa is megsegítette a vendégek hálóőrét. Az utolsó percben ismét meglógtak a vendégek és beállították a végeredményt. További eredmények: T. Lužany - Bánov 4:2, Bešeňov - Kozárovce 2:2, Komjatice - Podhájska 2:0 TERüLETI BAjnokSÁG I. oSZTÁLy nemesócsa - Lakszakállas 3:0 (0:0) - Gólok: Csizmadia, Szkukálek, Patócs - A felhőszakadás miatt a rossz talajú pályán inkább a vendégekre nézve hízelgő a végeredmény, hiszen egyszer sem lőttek a hazaiak kapujára, míg az ócsai csapat helyzetek tömkelegét puskázta el, de azért háromszor még így is betaláltak. Hetény - Gúta „B" 2:3 (2:3) - Gólok: Lucza 2x, ill. Baráth, Tóth 2x - A hetényi védelem az első félidőben nem igazán állt a helyzet magaslatán, hiszen a három bekapott gól a bekkek hibáinak köszönhető. A második félidőben aztán a hazaiak futottak az eredmény után, de a szerencse sem állt az oldalukon. A nagyobbnál nagyobb helyzetek rendre kimaradtak, így a vendégek elvitték a három pontot. FK Activ - Keszegfalva 6:0 -Gólok: Nagy J. 2x, Koncz S. 2x, Ondič,
Kršteňanský - Már a 28. percben 6:0 volt az állás, ekkor a vendégek játékosa inzultálni kezdte a játékvezetőt, aki ennek folyományaként lefújta mérkőzést. Valószínűleg a három pontot a hazaiak kapják, és a lefújásig kialakult végeredményt jóváhagyják. izsa - Madar 6:0 (3:0) - Gólok: Vörös R. 3x, Zachar T. 3x - A hazai csapat végig nagy mezőnyfölényben játszott, közepes teljesítményével még ilyen arányban is teljesen megérdemelte a győzelmet. Érdekesség, hogy a mérkőzésen két játékos is mesterhármast ért el. Marcelháza „B“ - Dunamocs 2:2 (1:1) - Gólok: Obložinský, Kecskés, ill. Lajos 2x - A hazai csapat játszott mezőnyfölényben, de a vendégek kontráiban volt a nagyobb veszély. Ebből mindjárt az ötödik percben gól is született, de még a szünet előtt összejött az egyenlítés. A második félidő hasonló minőségben zajlott, ezért pontosztoszkodás lett a vége. Csallóközaranyos - Búcs 2:1 (1:1) - Gólok: Mészáros, Jakab, ill. Mikle - A két csapat kiegyenlített párharcot folytatott, felváltva kezdeményeztek. Végül a hazaiak a 87. percben döntötték el a mérkőzést, igaz, az utolsó percekben nehéz pillanatokat vészeltek át. A három pontot végül otthon tudták tartani. Dulovce - Pat 2:1 (2:0) - Gólok: Laktiš, Rigó P., ill. Csizmadia - Már a hatodik percben kétgólos előnybe került a hazai csapat, de továbbra is ők diktálták az iramot. A vendégek viszont rendre megúszták az újgyallai rohamokat, sőt, a második félidőben egy tetszetős góllal szépítettek is. Többre viszont nem futotta az erejükből, így a hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Bátorkeszi - nagykeszi 7:1 (4:1) - Gólok: Németh Á., Szigeti E., Cséplő, Száraz 3x, Csicsó, ill. Budai - Az újonc rögtön a bajnokság elején beleszaladt a késbe, hiszen már az első félidő elején háromgólos hátrányba került. Mentek ugyan becsülettel, de a bátorkesziek kapujára nem igazán voltak veszélyesek. A vendéglátók viszont nem álltak le a gólgyártással, kis szerencsével még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. TERüLETI BAjnokSÁG II. oSZTÁLy Šrobárová - nagysziget 4:0 (1:0) - Gólok: Novák, Rontó, Cabada 2x SJE - vágfüzes/Kava 3:9 (1:4) Hazai gólszerzők: Szuri 3x Őrsújfalu - Megyercs 3:0 - Gólok: Álló 2x, Szabó Tany - ifjúságfalva 2:4 (2:4) - Gólok: Bugár, Majer, ill. Bagita 2x, Pelikán 2x Dunaradvány - Martos 0:3 (0:1) Bogyarét - Bajcs 1:3 (0:2) - Gólok: Rotkó, ill. Szabó, Nagy, Mázsár Csicsó - Bogya/Gellér 2:1 (1:1) Gólok: Nagy A. 2x, ill. Almási
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
III. LIGA Veľké Ludince 2 2 Neded 2 2 Topoľčany 2 2 DAC B 2 2 Komárno 2 1 Borčice 2 1 nagymegyer 2 1 Gabčíkovo 2 1 Vrbové 2 1 Púchov 2 1 Piešťany 2 1 Palárikovo 2 0 Trnava C 1 0 Nemšová 1 0 Levice 2 0 Vráble 2 0 Led. Rovne 2 0 Nové Zámky 2 0 IV. LIGA Galanta 2 2 ViOn B 2 2 Vlčany 2 1 Veľké Lovce 2 1 Horné Obdokovce 2 1 Gúta 2 1 ČFK Nitra 2 1 Čeladice 2 1 Dvory n/Ž. 2 1 Kalná n/Hr. 2 1 Tvrdošovce 2 0 Nitra jun. 2 0 Želiezovce 2 0 Šurany 2 0 Štúrovo 2 0 Močenok 2 0 V. LIGA ímely 2 2 Szentpéter 2 2 T. Lužany 2 2 Kozárovce 2 1 Ógyalla 2 1 Ekel 2 1 naszvad 2 1 Komjatice 2 1 Bánov 2 1 Veľký Kýr 2 1 Podhájska 2 1 Marcelháza 2 1 Bešeňov 2 0 Dolný Ohaj 2 0 H. Vrbica 2 0 Perbete 2 0
0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2
8:0 4:1 3:0 4:2 4:1 4:2 4:3 5:3 4:2 1:1 1:3 1:2 1:2 0:2 1:5 1:5 1:7 1:7
6 6 6 6 4 4 4 3 3 3 3 1 0 0 0 0 0 0
0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0
0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2
8:1 6:1 5:3 6:5 2:1 2:1 3:2 4:4 2:2 1:2 4:5 2:3 2:4 1:3 3:5 1:10
6 6 4 4 4 4 3 3 3 3 1 1 1 1 0 0
0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0
0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2
6:2 6:2 6:2 9:3 6:5 3:2 3:3 2:2 5:6 3:4 2:3 1:3 3:4 1:4 1:4 2:10
6 6 6 4 3 3 3 3 3 3 3 3 1 0 0 0
TERüLETI BAjnokSÁG Activ Komárom 2 2 0 0 11:0 Izsa 2 2 0 0 11:2 Bátorkeszi 2 2 0 0 11:4 Gúta B 2 2 0 0 7:3 Marcelháza B 2 1 1 0 8:3 Dulovce 2 1 1 0 3:2 Cs.-aranyos 2 1 1 0 2:1 Nemesócsa 1 1 0 0 3:0 Pat 2 0 1 1 1:2 Dunamocs 2 0 1 1 4:7 Nagykeszi 2 0 1 1 2:8 Búcs 1 0 0 1 1:2 Hetény 2 0 0 2 5:7 Lakszakállas 2 0 0 2 1:9 Keszegfalva 2 0 0 2 1:10 Madar 2 0 0 2 0:11 TERüLETI BAjnokSÁG II. oSZTÁLy 1. vágfüzes/Kava 2 2 0 0 13:3 2. Šrobárová 2 2 0 0 8:0 3. Martos 2 2 0 0 6:0 4. Ifjúságfalva 2 1 1 0 6:4 5. Bajcs 2 1 1 0 5:3 6. Bogya/Gellér 2 1 0 1 5:2 7. Őrsújfalu 2 1 0 1 3:4 8. Megyercs 2 1 0 1 3:4 9. Csicsó 2 1 0 1 2:5 10. Dunaradvány 2 0 1 1 2:5 11. SJE Komárom 2 0 1 1 5:11 12. Tany 2 0 0 2 2:7 13. Bogyarét 2 0 0 2 1:7 14. Nagysziget 2 0 0 2 1:7 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
6 6 6 6 4 4 4 3 1 1 1 0 0 0 0 0 6 6 6 4 4 3 3 3 3 1 1 0 0 0