JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET IV. évfolyam 3. szám Július, Augusztus, Szeptember Bátorság éve Jézus Krisztusban!
A Biblia Istentől ihletett az írott szó, ami annyira jó és tanító, hogy békére lel az olvasó. Ez nem ideig való, hanem örökre szóló, ami a Bibliában olvasható. Isten, igaz szabad szemmel nem látható, mégis szívbe zárható. s hangja is hallható. Deme Mónika
A tartalomból: Nyári programok 2 Bátorítás Versek
Elérhetőség
3-6
6-7 8
Oldal 2
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
Nyári programok Július 21: (18 órakor) Férfi alkalom, vacsival. Július 30: (22 órakor) Flashmob, Gimnázium focipályája. Július 31, Augusztus 1,2,3, 4: Gyerek napi-tábor Ligetiskola Velencén. Augusztus 12: David Ritter látogat meg. Augusztus 19: Spontán evangelizáció. Spar, Állomás és Fagyizó. .
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok
Oldal 3 Bátorítás
Hogyan adhatok hálát Istennek a nehézségek idején? „Azért kaptam, hogy állandóan verjen engem, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”. Ő azonban ezt válaszolta: Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert erőm erőtlenséged által éri el a célját. Ezért boldogan dicsekszem gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem.” 2 Kor. 12:7-9. Gyakran megtörténik, hogy Isten az emberek imádságára megszünteti a nehézségeket, de nem mindig. A Bibliában egy Pál nevű emberről olvasunk, aki nagy nehézséggel küszködött. Talán valami fájdalmas testi bajjal. Nem tudjuk, de bármi is volt, Pál meg akart szabadulni attól a valamitől, ezért imádkozott. Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor. Minden egyes alkalommal Pál azt kérte Istentől, vegye el tőle a nehézségét. Isten válaszolt Pál imádságára, de nem úgy, ahogyan gondolnád. Isten azt mondta Pálnak „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” Isten ereje a mi gyengeségeinkben mutatkozik meg legjobban. Isten nemmel válaszolt Pálnak. Megengedte, hogy Pál tovább küszködjön. Isten úgy akarta megmutatni az Ő kegyelmét Pál életében, hogy erőt adott neki a nehézség elhordozásához. Talán Isten megszünteti a problémádat, amikor imádkozol, de nem tapasztalod, meg, hogyan mehetsz át a nehéz helyzeten vagy időszakon. Azt akarja, hogy életed Őt dicsőítse és tisztelje. Ezt időnként szenvedés által éred el. Amikor mások látják, hogy Isten megerősít, és te benne bízol, Őt dicsérik majd. Talán felbátorodnak, és ők is benne bíznak. Istenem köszönöm, hogy a te erőddel átmehetek a nehézségeken. Segíts benned bíznom még a szenvedés idején is Jézus nevében. Ámen. Nemet József Pásztor.
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok
Oldal 4 Bátorítás
A jó pásztor életét adja a juhokért „Jézus mondja: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (János 10:11) A jó pásztor életét adja érted. Lehet, azt gondolod, hogy érted miért adta volna, hát semmire kellő vagyok. Engedjed meg nekem, hogy elmondjam neked, hogy én is ezt gondoltam magamról, mert mozgássérült vagyok születésem óta, több dologba segítségre szorulok, de a Biblia mit mond? Hogy betegnek van szüksége orvosra. Ezt Máté, Márk és Lukács leírja: Most legyen Lukács „Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” ( Lukács 5:31) Ne aggódj, hogy senki sem szeret, mert külsőleg más vagy! Én, bíztatlak, hogy a jó pásztor Jézus, aki életét adja, a juhokért ezt mondja János evangéliumában. Gondolod, ha nem szeretne életét adta volna érted? Tudod mikor megértettem ezt akkor jöttem rá, hogy „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” (Máté 18:11) Én is el voltam veszve, hiszen, mert nem találtam az életem értelmét, de Ö képes volt ott hagyni a kilencvenkilenc bárányát értem és érted is. Bátorítalak téged is, hogy érted is adta az életét, mert szeret! „De Istened, az Úr nem akarta Bálámot meghallgatni; sőt Istened, az Úr áldásra fordította számodra az átkot, mert szeret téged Istened, az Úr.” (5. Mózes 23:6) 2017. május 29. Írta: Deme Mónika
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
Oldal 5
Bizonyságok
Bátorítás Szolgálat ISTEN felé! Miután megtértem, és újjászülettem ISTEN igéjének tanulása közben egyre jobban éreztem azt, hogy nekem is adnom kell ISTENNEK ajándékot, mégpedig olyan ajándékot, ami kedves Őelőtte! Tiszta szívvel, tiszta kézzel tiszta lélekkel, tiszta elmével szolgálom Istent, ez a legfontosabb! Nem magamnak, nem embereknek, hanem csakis Istennek szolgálva indulok el az Istennek való szolgálat útján. „Lukács Evangéliuma 4,8" JÉZUS így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek lehetősége van különféle szolgálatokra, persze a szolgálatok felelősséggel, és odaszántsággal járnak, hiszen ki kell lépnünk a komfort zónánkból, de hiszem, hogy jót tenni az emberekkel az Istennek kedves ajándék. "Pál első levele a Korinthusiakhoz 12,4-5 "A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz." A szolgálat Isten felé az egy szövetség az csak Istenre, és a szolgálóra tartozik, ebből adódóan senki sem állhat közé, vagy az útjába, mert az Istennel találja szembe magát! Bármilyen szolgálatra is megyek, majd életem során a szolgálatom során Isten igéjét olvasom, és hirdetem majd az embereknek, mert hitelesen csak Isten igéjén át a Bibliából kapunk Mennyei Atyánktól, ÚR Jézus Krisztustól, Szent Szellem Istentől tanítást! " Pál levele a Rómaiakhoz 12-11"A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. Remélem tudtam erőt, és hitet adni más hívő gyülekezeti testvérnek is az Isten felé adó szolgálatra, amit én teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével, és teljes erővel adok az én Uramnak, Istenemnek ajándékul, hogy az Istenemnek, az Úrnak dicsőségére váljék.
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok
Oldal 6
Bátorítás
"Péter első levele 4,10-11"Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki az Istentől való erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. ÁMEN Ezért köszönetemet, hálámat, szeretettemet, imádságomat fejezem ki MENNYEI ATYÁMNAK, ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK, és SZENTLÉLEK ISTENNEK, hogy minden napom áldott, azóta. Dicsőség ISTENNEK Mindörökkön Örökké ÁMEN. Nagy Adorján testvér ISTEN gyermeke. Versek Ki más lehet? Meggyógyítja a megtört szíveket, s bekötözi a lelki sebeket. Ki is lehet ez, aki ennyire szeret? Ki más lehet. hanem az, Aki teremtett? S amikor még semmi sem létezett, már ismert Téged, ahogy neved. Te vagy a Pásztor Már semmi sem gátol, hogy erős legyek és bátor, te vagy Jézus, aki rám vigyázol, segítesz rajtam százszor, amit meg köszönők párszor, hogy te vagy a Pásztor.
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok
Oldal 7 Versek
Kőszikla Jézus Jézus a kőszikla, a szívem ezt dalolja, hogy Ö az életem megváltója, ki az életét adta. Így hálát adva, egész nap Őt magasztalva, azt kiabálva, hogy Ő lett az életem királya. Ki minden fájdalmamat elvette, mi a szívemet nyomta, az nem más, mint Anya hiánya. Mégsem lettem magamra hagyva, ezért is Ő legyen magasztalva, hogy életét adta és megmutatta, mennyire fontos vagyok számára. Gondolok most arra a napra, mikor azt mondtam fütyülök a magányra, s rálépek a keskeny útra, ami megtanít a teljes igazságra. Kőszikla Péter Kőszikla Péter, Jézus pedig a mester, kiben bízhat az ember, nem is egyszer. Kinek igéje olyan, mint egy fegyver, s lelkemnek pedig gyógyszer .
Deme Mónika
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Bizonyságok
Német József lelkipásztor elérhetőségei:
Oldal 8 Elérhetőség
Honlap: http://jezusbanvanazelet.pe.hu/ Email: elisajo@invitel.hu Telefon: +36 20 770-5783 Gyülekezet Címe: Pusztaszabolcs Velencei út 67. Minden szombaton van Istentisztelet 17:00 órai kezdettel! Alapítvány: http://sebesfolyoalapitvany.pe.hu
„De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.” 2Kor 2:14
Újságszerkesztője: Deme Mónika Erre az e-mailre várom az újságba szánt dolgokat! jezusbanvanazelet@gmail.com A következő anyag elküldésének határideje: Október 9. Ezen a weblapon lesznek olvashatók a gyülekezet újságai! http://forras.pe.hu