Civil markok

Civil markok A civil szervezetek többforrású finanszírozásának lehetőségei, nemzetközi modelljei „A 2005-2008-as időszakban – amelyre a kutatásunk során a legfrissebb KSH statisztikák vonatkoznak – az egy klasszikus civil szervezetre jutó átlagos bevétel nagyság, figyelembe véve az inflációt, 6 százalékkal csökkent.... Ez a trend vélhetően nem fordult meg a válság hatására.” Amíg a takaró ér... „A nemzetközi gyakorlatok alap­ ján a legtöbb országban lé­­te­zik valamilyen konstrukció a civil szervezetek hitelezésére (banki, állami, civil, illetve ezek kombinációja), ugyanakkor a szer­ve­zetek elenyésző kis, de annál fonto­sabb része vesz csak ilyeneket igénybe.” Túl az Ópe­rencián „Javaslatunk központi eleme, hogy az állam ismerje el a klasszikus civil szervezetek projektjeinek, működésüknek társadalmi hasznosságát, pontosabban honorálja azt, hogy ezek a szervezetek megfelelő minőségben képesek ilyen feladatokat ellátni” Bankót a bankból

K ú t T ü k ö r I . 1 2 010 . j ú n i u s

2

tartalom

Civil markok

Bevezető

Bevezető: Tartalomjegyzék mellé Tanulmányok A kutatásról dióhéjban Ameddig a takaró ér…

Hol itt a probléma?

Az Óperencián túl Egy kiszáradó szektor vízrajza Javaslatok Bankót a bankból Interjú:

A kutatás mélyéről

Tartalomjegyzék mellé

2 4 5 7 9 11

15

17

Műhely: „Férfi beszéd” női szemmel

2

Impresszum Szerkesztette: Hajdú Zita Kiadja a Tükörterem Egyesület.

Készült a Robinco Kft. nyomdájában.

Támogatta az NCA. A címlapon Erdei Bálint képe látható.

20

szerző

Demeter Endre

„A hitel híja oka, hogy senki nem jobbíthatja földeit oly mértékben, mint természet szerint lehetőnek kellene lennie.” (Széchenyi István: Hitel, 1830) A Tükörterem Egyesület által gondozott Kúttükör sorozat első számát tartja kezében a Kedves Olvasó. Időszakos kiadványunkban arra vállalkozunk, hogy közérthető módón bemutassuk a Tükörterem Társadalomkutató Műhely és partnerszervezeteinek kutatásait, azok fontosabb eredményeit.

Jelen kiadványunk a klasszikus civil szervezetek finanszírozásának világába kalauzolja el az érdeklődőket 2010 első félévében lezajlott kutatásunk érdekességeiből szemezgetve. Kutatásunk A civil szervezetek1 többforrású finanszírozásának lehetőségei, nemzetközi modelljei címmel a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatásával jött létre, miként ez a kiadvány is. A tanulmány teljes szövege letölthető honlapunkról: www.tukorterem.hu Kutatói közösségünk fantáziáját már a pályázat megírásakor felcsigázta, hogy milyen olyan finanszírozási lehetőségek állnak, illetve állhatnának a civil szervezetek rendelkezésére, amelyek a jelenlegi finanszírozási megoldásokon túl további lehetőségeket kínálnak. A kutatás során számos finanszírozási lehetőséget számba vettünk (ezekről egy általános helyzetkép a 11. oldalon, Egy kiszáradó szektor vízrajza című cikkünkben olvasható), taglalva azt is, hogy miként lehetne ezeket a finanszírozási csatornákat bővíteni. A korábbi kutatásoktól eltérően az egyszázalékos vagy 1

Fontos már itt felhívnunk a figyelmet, hogy kutatásunk a klasszikus civil szervezetekre (egyesületek, magán alapítványok) terjedt ki.

KútTükör I.

a pályázati rendszer mélyreható elemezése helyett a felszínen maradva vizsgáljuk meg, hogy a civil szervezetek „kiknek” a pénzéből tehetnek szert bevételekre.

Alapvetően négy különböző lehetőséget érdemes számba venni: magánszemélyek, nonprofit szektor, forprofit szektor, állam. Már kutatásunk előkészítő fázisában úgy véltük, hogy érdemes egy ötödik lehetőséget is tüzetesebben megvizsgálni: ez pedig a pénzügyi szektor, mely szemben a többivel pénzügyi termékek értékesítésével foglalkozik, azaz klasszikusan nem támogatásokat oszt, vagy adományokat ad, és még csak nem is a civil szervezetek szolgáltatásait rendeli meg vagy veszi igénybe, hanem lehetőséget teremt azokban az esetekben, amikor a szervezet kasszája üres, vagy nincs benne a tervek megvalósításához szükséges mennyiségű pénz. Ennek megfelelően tanulmányunk homlokterébe a pénzügyi problémák feltárása (Hol itt a probléma 7. oldal), illetve a civil szervezetek fejlesztéséhez szükséges forrásigények előteremtése került .

Kutatási tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy hazánkban e két problémakör összefügg – inverzen megfogalmazva: amen�nyiben egy szervezet nem bővíti működését, hanem csak a biztos, azaz saját bevételeit használja fel, úgy nagy valószínűséggel a pénzügyi problémák elkerülik, illetve ha nem, akkor a szervezet működését könnyen felfüggeszti.

Ugyanakkor a csak biztos bevételeket felhasználó szervezetek nem indulnak el sem a fejlődés, sem a (további) professzionalizálódás útján – ami egyrészt nem feltétlenül problematikus, hiszen nonprofit szervezetekről van szó, melyek így is fontos közösségi funkciókat látnak el, másrészt azonban az erős civil szféra előfeltételezi a gazdasági szempontból (is) erős és független civil szervezeteket, ennek elérésében elengedhetetlen a professzionalizálódás. A civil szervezetek gazdálkodásáról általánosságban az Amíg a takaró ér című írásunk számol be.

A fentieknek megfelelően a kutatás előre­ haladtával egyre fontosabb kérdéssé vált, hogy a

3

civil szervezetek mely csoportjainak működését írhatjuk le a professzio­nalizálódással, a szervezet folyamatos fejlődésével. Ez azért különösen nehéz kérdés, mert a civil szektor meglehetősen heterogén célú, funkciójú és működésű szervezetekből áll, így számos tipizálási mód használt a civil és a szervezeti kutatásokban, melyek kisebb-nagyobb sikerrel kecsegtettek az invenciózus szervezetek lokalizálása során.

Viszont nemcsak a civil szervezetek heterogének, hanem a pénzügyi problémáik és azok kezelése is, amit alapvetően meghatároz a cash flowból hiányzó összeg nagysága és az összeg nélkülözésének időtartama. Általános jellemvonásnak tűnik, hogy amikor csak lehet, megkísérlik elkerülni a pénzpiaci forrásbevonás lehetőségét. Egyrészt ez a magatartás a szervezetek pénzügyi kultúrájában gyökerezik, másrészt viszont a bankok is alapvetően „rossz ügyfélnek” kezelik őket, mondván: a működésük kiszámíthatatlanabb, mint a cégeké; fedezettel nem rendelkeznek; megszűnésük (csődbe jutásuk) sajátos; hiteligényük mind a kisebb összegekre, mind a rövid futamidőt figyelembe véve kedvezőtlen; ellehetetlenítésük pedig a vállalati arculattal összeegyezhetetlen. Összességében azt mondhatjuk, hogy a civil és a pénzügyi szektor kapcsolata minimális, alapvetően a bizalmatlanság jellemzi, és fejlesztésre szorul. A kutatás záró tanulmányában több – többségében külföldi példákon alapuló – modellt vázolunk fel, melyek elősegíthetik a civil szervezetek hitelképességének javulását. .

A külföldi modellek bemutatásának egy rövidített verziója 9. oldalon található: Az Óperencián túl.

Végezetül pedig egy olyan modellt ismertetünk (Bankót a bankból 15. oldal), mely a sajátos magyar (közép-európai) viszonyok között alapvetően elősegíthetné a civil szervezetek hitelképességének és fejlődésének növelését.

Jó olvasást kívánunk: Demeter Endre és Székely Levente kutatásvezetők

4

Civil markok

Tanulmányok

A kutatás dióhéjban szerző

Székely Levente

A kutatásunk dióbélszerűen négy egymástól elkülönülő, de egymáshoz mégis szervesen kapcsolódó részből áll.

• egy 300 elemszámú egyszerű véletlen mintán alapuló telefonos kérdőíves vizsgálat azon magyarországi klasszikus civil szervezetek körében, amelyeknek éves bevétele 2008ban meghaladta az egymillió forintot. Az adatfelvétel során egy 20-25 perces 53 kér­ dés(kör)t tartalmazó kérdőívet töltettünk ki a ReportCentre Kft. segítségével. Az elkészült 160 itemet tartalmazó adatbázis elemzését a DIÓDATA közreműködésével végeztük. A kérdőív elsődlegesen a gazdálkodási kérdésekre koncentrált, így a szervezetek fontosabb ismérvei mellett forrásszerkezetüket, pénzügyi kultúrájukat, hitelezéssel kapcsolatos magatartásukat is megismerhettük.

• egy 20 szakértői interjúból álló adatgyűjtés, mely során a pénzpiaci, az állami döntéshozói, illetve a pályáztatói oldal fontosabb szereplőit kértük meg, hogy mutassák be gyakorlataikat, elképzeléseiket a civil szervezetek forráshoz juttatásával, illetve forrásaiknak bővítésével kapcsolatban. A szakértői interjúk során különösen kíváncsiak voltunk arra, hogy a résztvevők számára melyek azok a forrásbővítési modellek, illetve modellelemek, amelyekkel egyetértenek, illetve melyek azok, melyek megvalósításában tevékenyen is részt vennének. Az interjúk szervezésében és felvételében nagy segítségünkre volt a DIPA Egyesület.

• egy 13 tematikus fókuszcsoportot magába foglaló vizsgálat, amely során az egyes csoportokat úgy szerveztük meg, hogy valamely finanszírozáshoz, gazdálkodáshoz köthető szempont minden résztvevő esetében megegyezzen. Olyan ismérveket vettünk figyelembe, mint a foglalkoztatás, a hitelfelvétel, a pályázati tapasztalatok, a szervezetek mérete, továbbá sor került olyan fókuszcsoportra, ahol a szervezetek az elmúlt egy-két évben alakultak, illetve ahol az utóbbi egy-két évben szűntek meg. A fókuszcsoportok célja az volt, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzünk a klasszikus civil szervezetek gazdasági mechanizmusairól, az azok mögött lévő motivációkról, illetve teszteljük, hogy milyen pénzpiaci megoldások jelentenének valódi segítséget számukra. A fókuszcsoportos kutatás szervezői munkáiban az EduScope segítségére számíthattunk.

• egy az OECD országai kiterjedő desk research, amely során a nyugat-európai, észak-amerikai és távol-keleti civil finanszírozási gyakorlatokat ismertük meg, külön koncentrálva olyan best practice-ek gyűjtésére, melyek a forrásbővítésre szoruló civil szervezetek, illetve civilek által megvalósított projektek működtetését hatékonyan elősegítik.

A kutatás az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium kurzusának keretében valósult meg.

Kutatásunk 2010 januárja és júniusa között valósult meg, ennek megfelelően a kutatás során felhasznált legfrissebb adatok 2010-ből származnak. Az adatfelvételek március közepe és május közepe között zajlottak le, melyek során kb. 330 civil szervezetet vontunk be az adatfelvételbe. Az elemzési és tanulmányírási munkát június végén zártuk le.

5

KútTükör I.

Tanulmányok

Ameddig a takaró ér…

A magyarországi civil szervezetek gazdasági helyzete

szerző

Demeter Endre

A civil szervezetek gazdasági helyzetét illetően nagyon fontos különbséget tenni a nonprofit szektor1 és a klasszikus civil szektor pénzügyi helyzete között, ugyanis míg előbbire a bővülés jellemző, addig mind az egyesületek, mind a magánalapítványok esetében a stagnálás, illetve a kismértékű visszaesés jellemző. A 2005-2008-as időszakban például az egy klasszikus civil szervezetre jutó átlagos bevételnagyság, figyelembe véve az inflációt, 6 százalékkal csökkent.

A 2008-ban egymillió forintnál nagyobb éves bevétellel rendelkező klasszikus civil szervezetek körében végzett véletlen mintás kérdőíves kutatásunk adatai alapvetően megerősítik a kedvezőtlen gazdasági helyzetről szóló látleletet. A civil szervezetek többsége a 2007-2009‑es időszakban növekvő kiadásokra és csökkenő bevételekre panaszkodik, melynek alapján 52%-nál tapasztalható visszaesés (ráadásul több mint négyötödüknél a bevételek csökkenése nem jár együtt a kiadások csökken(t)ésével), a prosperitás a szervezetek 26%-ára jellemző, míg a stagnálás 22%-ra.

A klasszikus civil szervezetek forrásszerkezetét alapvetően a szervezet céljai határozzák meg, például egy adománygyűjtő és az adományokat továbbító szervezet elsődlegesen az egyszázalékos bevételekre, illetve a magán és vállalati adományokra koncentrálhat, szemben egy szabadidős egyesülettel, mely számára elsődleges bevételi forrás a tagdíj2, esetleg a pályázatok.

Kutatásunk egyik központi kérdése volt, hogy a szervezetek rendelkeznek-e többféle forrással, pontosabban, hogy gazdasági működésük több lábon áll-e, hiszen számos olyan bevételtípus van, amellyel ugyan rendelkezik egy szervezet

(tagdíj, egyszázalékos bevétel, tőkejövedelem), de ezek nagysága elenyésző. A kérdőíves kutatás során figyelemmel kísért hét különböző bevételi3 forrásból legalább néggyel a szervezetek hattizede (60%) bír, míg legalább hárommal nyolctizedük (84%). Az egyes bevételek súlyának ismeretében – kis, közepes vagy nagy súlyt képvisel a szervezet bevételeiben – megállapíthatjuk, hogy a megkérdezettek héttizede (71%) tekinthető több lábon álló szervezetnek. A szervezeteket forrásszerkezetük alapján a következő csoportokba sorolhatjuk: • Erős függés egy nagy forrástól (az összes szervezet 19%-a): Jellemzően olyan alapítványokat találunk ebben a csoportban, akik nem rendelkeznek ugyan bejelentett alkalmazottal, és irodával sem (több mint 80%-nak nincs) ugyanakkor a napi működésben akár többen is részt vehetnek.

Ezen szervezetek gazdasági teljesítménye leginkább stagnál, körükben egyaránt alulreprezentáltak mind a hanyatlók, mind a prosperálók.

Az erőteljes függés láthatóan leépíti a lehetséges alternatív forrásokat, ez megmutatkozik abban is, hogy ezen szervezetek kétharmada (69%) nem szokott pályázatokon indulni.

1 Olyan szervezetek tartoznak ide, mint a közalapítványok, a nonprofit vállalkozások, a szakszervezetek, a kamarák vagy az egyházak.

2 Tagdíjat csak az egyesületek szedhetnek, lévén hogy az alapítványoknak nincs tagságuk.

3 Tagdíjak, pályázati bevételek, vállalati adományok, 1%-os bevétel, magánszemélyek adományai, vállalkozói tevékenységből származó bevétel, alaptevékenységhez kapcsolódó szerződéses bevétel.

6

• Közepes függés több nagy forrástól (8%): Ez a csoport az előzőtől abban különbözik, hogy nem annyira egyoldalú a finanszírozása, és egyenlő arányban találhatók meg az egyesületek és az alapítványok körében. Jellemzően pályázik, és az előző csoporthoz képest sokkal inkább a „piacon van”, azaz prosperál vagy hanyatlik.

• Több kis súlyú, legfeljebb egy közepes forrás (2%): Az ebbe a csoportba tartozó néhány egyesület jellemzően kisebb létszámú „egyfős” képződmény. Döntően növekvő kiadásról adtak számot – annak ellenére is, hogy jellemzően nincs irodájuk, míg bevételeik csökkenőek vagy ingadozóak. Ezek a szervezetek, amelyek vélhetően nem találták meg vagy elvesztették profiljukat, növekedési potenciáljukat, és egy hosszabb-rövidebb felfutó fázis után (hiszen 2008-ban elérték az 1 millió forintos bevételt) lassan elhalnak.

• Közepes források dominálta, de van legfeljebb egy nagyobb súlyú is (37%): Ezek jellemzően több mint öt segítővel dolgozó szervezetek (egyesületek, kisebb arányban alapítványok), amelyek többségében nem foglalkoztatnak bejelentett munkaerőt. Vélhetően a több lábon állás következményeként ebben a csoportban a leginkább felülreprezentáltak a prosperáló gazdasággal bíró szervezetek. Jellemzően pályáznak, és gyakran nyernek.

• Kiegyensúlyozott közepes forrásokra építkező (34%): Ebbe a csoportba vegyesen találhatók alapítványok és egyesületek, itt a legmagasabb az irodával rendelkezők aránya és a bejelentett, valamint az aktívan segítők száma. Jellemzően pályáznak, és felülreprezentáltak körükben a sikeres pályázatok. Ugyanakkor – várakozásainkkal ellentétben – legnagyobb arányban itt találunk csökkenő bevételekkel rendelkező szervezeteket, valószínűleg mert a válság következtében nem sikerült minden bevételtípust szinten tartani.

Mindezek alapján azt a fontos megállapítást tehetjük, hogy a diverzifikált bevételszerkezet nem jelent automatikusan jobb gazdasági helyzetet. Ez a következtetésünk egybecseng a

Civil markok

2009-es Civil Jelentésben megfogalmazottakkal, miszerint a bevételek növekedése a szervezetek működési területétől, nem pedig a többforrású bevételszerkezettől függ. Ugyanakkor a forrásszerkezeti csoportok jellemzéséből úgy tűnik, hogy bár a gazdasági prosperitást nem, de a szervezet professzionalizálódottságára jó hatással van a több bevételi forrásra építkezés.

Ezt a fókuszcsoportjainkon elhangzott szervezettörténetek is megerősítik. Ezeknek a beszélgetéseknek az egyik fő tanulsága, hogy az új források/forráselemek új működési területekhez kapcsolódnak, azaz kezdeti időben mint fejlesztések jelennek meg, miközben a működtetés során a költségek emelkedése mellett a források beszűkülése a jellemző. Épp e fenti ok miatt a szervezetek általános célja (a szervezetek 89%-a nyilatkozott ekként), hogy a bevételeiket növeljék – ugyanakkor ez nem párosul új működési területek bevezetésével, inkább a jelenlegi működés forráshiányos helyzetét jelzi. Ide kapcsolódik az is, hogy miközben a bevételeit a kérdezettek 89 százaléka növelni szeretné, mindössze csak 26 százalékuk nyilatkozik úgy, hogy tőkehiányban szenved.

Véleményünk szerint a forráshiány mellett a bevételek bizonytalan alakulása (a jelenlegi finanszírozási rendszer a költségvetési év fogalmához igazodik, éveken átnyúló, fix összegű forrásautomatizmusok igen ritkák) mondatja azt a megkérdezetteink közel háromnegyedével (72%), hogy a szervezetnek törekednie kell arra, hogy több lábon álljon. Ugyanakkor sok szervezet mindennapi gyakorlata azt mutatja, hogy ezek a követendő célok inkább elméletként vannak jelen, azaz a célok elérésében segítséget nyújtó eszközöket (pl.: pályázatok; hitelek; gazdasági tevékenység) nem veszik igénybe. Ennek egyik oka az alacsony kockázatvállalási hajlandóság, míg a másik a humánerőforrás elsődlegesen mennyiségi, másodlagosan minőségi hiánya, melyek végső soron tovább csökkentik a kockázatvállalási hajlandóságot.

7

KútTükör I.

1. ábra: A civil szervezetek gazdálkodási helyzete, stratégiája (N=300) Véleményünk szerint a kockázatkerülésnek köszönhető, hogy a vizsgálatunkba bevont civil szervezetek közel kétharmada – állítása szerint – egyáltalán nem találkozik pénzügyi problémákkal. „Annyiból gazdálkodunk, amennyi van” – fogalmazott egy nyugdíjas klub vezetője, aki a klub nyári utazását az előteremtett forrásokhoz igazítja: „ha sok a pénz, akkor messzire megyünk, ha kevés, akkor meg csak a szomszéd városig, ha meg semmi pénzünk sincs, akkor

pedig csak az jön, aki ki tud fizetni önrészt.”

Mindezek alapján elmondható, hogy a civil szektor zöménél a többletforrás igénye abból adódik, hogy szeretnék alaptevékenységüket magasabb színvonalon kielégíteni – mindezt úgy, hogy minél kevesebb belső erőforrást kelljen mozgósítaniuk. Fontos megjegyeznünk, hogy ennek egyik legfontosabb oka, hogy jellemzően nem rendelkeznek pénzügyi tartalékokkal (77%).

Tanulmányok

Hol itt a probléma?

A civil szervezetek jellemző pénzügyi nehézségei

szerző

Székely Levente

A Tükörterem Egyesület 2010 tavaszán lezajlott kérdőíves kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett 300 klasszikus civil szervezet 62 százalékának nincs pénzügyi problémája. Mindez azt jelentené, hogy a makrostatisztikák által is érzékelt bevételcsökkenés és a gazdasági válság megannyi vonatkozása érintetlenül hagyta a hazai civil szférát? Esetleg módszertani hibát vétettek a kutatók, és a megkérdezett szervezetek a civil szféra szűk elitjéhez tartoznak? Aligha…

A bevételek-kiadások változásaival kapcsolatban láthattuk, hogy a civil szervezetek döntően csökkenő vagy stagnáló bevételekről

és növekvő kiadásokról számolnak be. Mindezek után igencsak meglepő a problémamentes pénzügyekkel bírók tömege. A kérdőíves

8

adatfelvétel segítségével megkérdezettek többségének (62%) nincs pénzügyi problémája, alkalomszerű problémákról számolt be minden negyedik (26%) szervezet, míg a megkérdezettek nyolcadának vannak ennél gyakoribb gondjai.

A kérdőíves adatfelvételhez hasonlóan a kutatás kvalitatív részében megkérdezett szervezetek többsége is problémamentesnek ítélte pénzügyeit. A fókuszcsoportokon részt vevő szervezetekre jellemző, hogy forráshiányos állapotukat – amely a szervezetek túlnyomó többségére jellemző – adottságként kezelik, azaz nem mint probléma jelenik meg számukra. Ebből következően a pénzügyi problémák hiánya mögött a kockázatvállalási hajlandóság alacsony foka húzódik meg. azaz a civil szervezetek jelentős része – különösen, ha nem rendelkeznek foglalkoztatottal, azaz minimális a fix költségük – a rendelkezésükre álló forrásokhoz igazítják tevékenységüket.

Egy hétköznapi példával megvilágítva: ha egy jótékonysági ételosztással foglalkozó szervezet bevételei csak 100 adag meleg étel elkészítését teszik lehetővé, akkor hiába kétszeres-háromszoros az igény, további bevételek nélkül ezt nem fogják kielégíteni. Mindezt jól mutatja az a tény is, hogy a survey során megkérdezettek háromnegyede (73%) tagadta azt, hogy valaha lett volna szüksége többletforrásra.

A problémamentes gazdasági működés látszólagos volta abban is megmutatkozik, hogy a pénzügyi problémák nélkül működő szervezetek jelentős része korlátozott tevékenységgel bíró önfinanszírozó, például tagdíjakból működtetett egyesület, vagy a begyűjtött adományok erejéig költekező alapítvány, melynek más jellegű bevételei elhanyagolhatóak.

A survey és a fókuszcsoportok alapján elmondható, hogy a civil szervezetek likviditási problémaként elsősorban a folyamatos alulfinanszírozottságot élik meg, és elsősorban azoknál a szervezeteknél okoz ez komoly problémát, amelyek nagyobbak, rendszeresen – de hullámzó eredménnyel – pályáznak, rész-, illetve utófinanszírozású projektek

Civil markok

megvalósításába fognak bele. Ezek az ismérvek egyértelműen a kockázatokat inkább vállaló szervezetek sajátjai.

Fókuszcsoportjaink alapján a pénzügyi problémákkal küzdő, de talpon maradó szervezetek legjellemzőbb viselkedésmintája az előremenekülés. Ennek kapcsán a legrosszabb forgatókönyv, amikor az új projektekre szánt források, a régebbiek lezárásához szükségesek, miközben a frissen felvállalt projektek megvalósításához szükséges források nem látszanak, ami azt eredményezi, hogy minden forrásszerzési lehetőséget ki kell használni. Ez ugyan extrém helyzet, de a projektek keresztfinanszírozása sokhelyütt bevett gyakorlat.

A külső forrásteremtés legegyszerűbb módja a pályázatokon való részvétel, ugyanakkor a likviditási problémák kialakulása is a legtöbbször a pályázatokhoz, főként a rész- és utófinanszírozású, illetve az önrész igényes pályázatokhoz köthető. A pályázatok kapcsán előforduló leggyakoribb nehézség a megnyert összeg késedelmes megérkezése volt, amely a pályázatokon nyertes szervezetek tizedénél (12%) jelentett likviditási következményekkel együtt járó problémát. Ennél egy kissé ritkábban, de még említésre érdemes arányban fordult elő, hogy egy állandónak hitt pályázatot nem írtak ki.

Vizsgáltuk azt is, hogy melyek azok a pályázattípusok, amelyeken nem indulnak, pontosabban melyek azok a legjelentősebb tényezők, amelyeket figyelembe kell venniük. A kérdőíves kutatásban résztvevőknek arra kellett válaszolniuk, hogy előfordult-e már, hogy egy tevékenységi profiljukba illő pályázaton nem indultak. Az eredmények szerint a legerősebb visszatartó erőt az elvárt önrész túlságosan nagy összege, aránya jelenti, amely a szervezetek közel felében (45%) jelent problémát. A túl magas minimálisan pályázható összeg a kérdezett szervezetek négytizedének jelentenek komoly akadályt, míg a rész-, illetve utófinanszírozású pályázati konstrukciók, amelyek együttesen

9

KútTükör I.

a szervezetek harmadánál (33%) jelentenek visszatartó erőt, viszont önmagukban csak negyedüknél-negyedüknél.

Mindenesetre ezekben az esetekben a kockázatkerülés teljes mértékben érthető. Bár történt már kísérlet arra, hogy projektek megvalósítására kény-

szerülő szervezetek hiteleinek kamattámogatását biztosítsa a pályázat kiírója (például az Equal program esetében), ugyanakkor ezek a kezdeményezések a jelentős adminisztrációs teher miatt nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Tanulmányok

Az Óperencián túl A civil szervezetek hitelezésének nemzetközi modelljei

szerző

Csótó Mihály

Természetesen nemcsak a magyar civil szervezetek számára nehéz a pénzügyi problémák megoldása, illetve fejlesztéseik finanszírozása. Éppen ezért a kutatás során – az Interneten elérhető adatok segítségével – igyekeztünk feltárni a fontosabb OECD országok rendszerszintű gyakorlatait, megoldásait a pénzügyi szektor és a civil szektor viszonylatában. Alapvetően jellemző a nyugati demokráciákban, hogy a civil szervezetek finanszírozásában jóval kisebb az állam szerepvállalása, melyek inkább támaszkodnak a cégekre és a magánemberekre. Európa keleti felét e téren is jelentős megkésettséggel jellemezhetjük, ennek következményeként folyamatosan az államnak kell magára vállalnia az innovátor szerepét. De amint látni fogjuk, a civil szervezetek hitelezésében – főként az angolszász országokban – az állam is komoly szerepet vállal magára.

A részletesen vizsgált országokban1 egyre jellemzőbb, hogy a civil szervezetek társadalmi innovációban játszott szerepével párhuzamosan nő a működésük során felhasznált pénzeszközök nagysága – különösen igaz ez olyan szegmensek esetén, mint az állami feladatok átvállalása vagy a közösség-, település- és területfejlesztés. Éppen ezért ezen szervezetek működési stabilitásának megőrzése érdekében szükség van mind a likviditási gondokból fakadó problémák megfelelő kezelésére, mind a több éves beruházásokhoz kapcsolódó pénzügyi eszközrendszer elérhetőségére.

Ennek megfelelően a hitel mint finanszírozási forma a civil szektorban egyre jelentősebbé válik – az általunk a kutatás során megismert

programok, szervezetek az utóbbi öt évben gyarapodtak: mind ügyfélszámuk, mind kihelyezett pénzeszközeik bővültek.

A legérdekesebb képet Nagy-Britanniában találjuk, ahol külön állami alapot hoztak létre azzal a céllal, hogy kölcsönökkel segítsék a közfeladatokat ellátó civil szervezetek kapacitásának bővítését. Emellett itt működik egy olyan bank (Charity Bank) is, amely civil szervezet is egyben, és kizárólag a harmadik szektornak szóló portfóliója van. Továbbá érdemes megemlíteni az itt is létező, de igazából az USA-ban a ’80-as, ’90-es évektől elterjedt közösségi hitelalapokat (community development loan fund), amelyek legtöbbször

1 Ausztria; Belgium; Csehország; Dánia; Egyesült Államok; Észtország; Finnország; Franciaország; Hollandia; Japán; Lengyelország; Lettország; Litvánia; Nagy-Britannia; Németország; Olaszország; Románia; Spanyolország; Svájc; Svédország; Szlovákia

10

regionálisan működnek. Céljuk a hátrányos helyzetű közösségek, civil szervezetek támogatása, de vállalkozásoknak is biztosítanak pénzt leginkább otthon- és munkahelyteremtés, valamint szolgáltatásfejlesztés esetén. A legtöbb ilyen alap kínál likviditási problémákra számlát (line of credit) is. Ezek a hitelek általában kedvezőbb kamatozásúak, mint az „általános” civil és egyéb hitelek, de ez a térségek fejletlenségével is magyarázható.

A kontinentális Európa nyugati felében sajátos megoldásnak számítanak az etikus bankok, melyek története az 1970-es évekig vezethető vissza 2, és egyszerre kötődik az egyházak szerepének újragondolásához, valamint a zöld mozgalom megerősödéséhez.

A klasszikus profitmaximalizálással szemben ezek a bankok az etikus és átlátható működésre helyezik a hangsúlyt, és olyan célokat támogatnak, mint a fenntarthatóság, a harmadik világ fejlesztése, a szociálisan hátrányos helyzetűek segítése. Jellemzően ezek a pénzintézetek a betéteseik számára a hagyományos kereskedelmi bankokhoz képest kedvezőtlenebb kondíciókat kínálnak, ám épp emiatt képesek kedvezőbb hitelkonstrukciókat kínálni az általuk – sok esetben a betéteseik által – támogatásra méltónak ítélt projektekre. A konstrukciók többnyire nem kedvezőbb hitelkamatot jelentenek, hanem egyedi elbírálást, tanácsadást és rugalmas feltételeket például a futamidő vagy a fedezet esetében. A hitelválságot követő időszak erőteljesen ráirányította a figyelmet NyugatEurópában az etikus bankok fontosságára.

Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az etikus bankok ügyfélköre nem korlátozódik pusztán a civil szervezetekre: a hitelfelvevők között éppúgy lehetnek magánszemélyek és cégek is. Németországban nagyszámban működnek egyházhoz kötődő bankok, melyek az etikus bankokhoz hasonlóan bizonyos ideológiai háttér alapján támogatnak projekteket, szervezeteket.

2

Civil markok

Ezeken túl jellemző, hogy a civil szervezetek számára jobb kondíciókat biztosító hitelintézetek lokális beágyazottságúak. Ausztriában a régi hagyományokra visszanyúló takarékszövetkezeti (sparkasse) forma jellemző, melyek közül a sikeresebbek sem szakadnak el a közösségi céloktól. Franciaországban a lokálisan szerveződő etikus bankok a jellemzőek, amelyek gyakran bizonyos társadalmi célok elérése végett biztosítanak finanszírozási megoldásokat a civileknek, valamint a harmadik világ felzárkóztatását szorgalmazó pénzügyi megoldások is itt vannak legnagyobb számban jelen.

Belgiumban szembetűnő számban találhatóak olyan nagy nemzetközi szervezetek, amelyek több ország etikus és alternatív finanszírozási megoldásokkal foglalkozó bankjait tömörítik.

Sajátos a skandináv modell: a jóléti államokban a közfeladatokkal kapcsolatban viszonylag kevés szerep jut az civileknek, ezzel szemben inkább az önkéntesség jellemző ezekre az országokra. A rendelkezésre álló információk alapján a civil szervezetek nem igazán küzdenek napi gondokkal. Néhány etikus bank itt is megvetette a lábát, amelyek elég határozott feltételekkel (pl.: jelentős biztosíték) szolgálják ki ügyfeleiket.

Európa fejlettebb régiói közül nem szabad elfeledkezni a sajátos civil szférával és mechanizmusokkal rendelkező Olaszországról sem, ahol olyan egyedi szervezeti formák vannak jelen, mint a szövetkezetek (cooperativa), vagy a banki tevékenységet végző alapítványok (Banking Foundations). Ráadásul az egyik legnagyobb pénzintézet a közelmúltban leányvállalatot alapított kizárólag civilek számára (Banca Prossima).

A volt szocialista országok esetében a térség történelmi múltjából fakadó több fontos tényezőre kell felhívnunk a figyelmet. Ilyen a civil szervezetek társadalmi beágyazottságának alacsonyabb szintje, az amúgy is szűk középrétegek és az elit mecénási, adományozói attitűdjének hiánya, a cégek társadalmi fele-

Hazánk megkésettségére jellemző, hogy idén (2010-ben) alakult meg az első etikus bank.

11

KútTükör I.

lősségvállalásának alacsony volta, a pénzügyi kultúra alacsony színvonala. Ezen tényezők között a térségre jellemző százalékos rendszer bevezetése nemcsak sikeres, hanem nélkülözhetetlen is volt a szervezetek bizonyos körének megerősítéséhez. Ugyanakkor a térség civil szektorait erősen jellemzi az államtól/ pályázati forrásoktól való függés, a likviditási problémák és a hosszú távú pénzügyi tervezés hiánya. A hitelezés „gyakorlata” leginkább abban áll, hogy a vezetői kör saját pénzét teszi a szervezetbe, a pályázati pénzek megérkezéséig.

Van ugyan néhány modell értékű kezdeményezés (Lengyelországban, Szlovákiában), de ezek kölcsönei egyelőre nem jelentenek valós alternatívát, miközben a hagyományos pénzpiacok szereplői nem tekintik potenciális ügyfélnek a civil szektor szereplőit, még ha egy-két lengyel példát találunk is arra, hogy ez a szemlélet lassan ugyan, de változik.

A nemzetközi gyakorlatok alapján összefoglalóan elmondható, hogy a legtöbb országban létezik valamilyen konstrukció a civil szervezetek hitelezésére (banki, állami, civil, illetve ezek kombinációja), ugyanakkor a szervezetek elenyésző, de annál fontosabb része vesz csak ilyeneket igénybe. Ezek a konstrukciók jellemzően nem olcsóbbak (sőt), mint a „hagyományos” hitelek – melyeket általában a nagyobb civil szervezetek fel tudnak és bizonyos alkalmanként fel is szoktak venni a kereskedelmi bankoktól – sokkal inkább a rugalmasság tekintetében jelentenek más minőséget (de itt

is országonként és szervezetenként jelentős különbségek vannak pl.: a biztosíték, fedezet igénylése terén). Sokszor valamilyen kritériumhoz kötött a hitel: közösségi cél, fejletlenebb régió, etikus projekt stb., bár ebben az esetben általában nemcsak a civil szervezetek számára elérhetőek.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a legtöbb esetben a hitelt nyújtó szervezetek oktatást, tudatosítást, pénzügyi tanácsadást is kínálnak – a civil szervezetek gazdálkodási tudatossága (kiemelten a hitelekkel kapcsolatban) még a fejlett országok harmadik szektorában is alacsony.

A hazai gyakorlatokat a nemzetközi tapasztalatok fényében értékelve arra a következtetésre juthatunk, hogy a modellek alapvetésekben különböznek egymástól: míg a fejlett államokban a civil szféra jó adós, addig hazánkban általános bizalmatlanság lengi körül a civilek finanszírozását. A fejlett államokban tapasztalható pozitív attitűd empirikusan is alátámasztható, a megismert konstrukcióknál ugyanis – már ahol ezzel kapcsolatos adatot találtunk – nagyon alacsony a bedőlt hitelek száma: az alapos mérlegelés és a rugalmas konstrukciók tehát megtérülnek. A civil hitelezés fontosságát mutatja, hogy a meglévő etikus bankok, illetve közösségfejlesztési alapok egyre sokrétűbb új szervezetekkel gyarapodnak a területen: kormányzati (Futurebuilders), civil (Charity Bank) és magán (Banca Prossima) szervezetekkel egyaránt.

Tanulmányok

Egy kiszáradó szektor vízrajza A civilek forrásbővítésének lehetőségei

szerző

Demeter Endre

A hazai civil szervezetek forrásainak feltárása során több nagy csoporttal dolgoztunk aszerint, hogy az adott forrás honnan származik. A kategóriáink: belső erőforrás, lakosság, nonprofit szektor, forprofit szektor, állam, pénzintézetek. Az egyes források jellemzésénél arra törekedtünk, hogy feltárjuk, miként lehetne az egyes forrásokat rendszerszerűen bővíteni.

12

A belső erőforrások szerepe a civil szektorban igen jelentős, gyakorlatilag egy szervezet működtetésére belső erőforrásai is elegek lehetnek. Ilyen szervezetek például azok az egyesületek, melyek tagjaik számára kizárólag azok tagdíjaiból, illetve részvételi díjaikból (bár ezt mi inkább külső erőforrásként kezeltük – ezt majd ott tárgyaljuk) valósítják meg működési céljaikat.

Egy másik típusba azok a nagy alapító tőkével jellemezhető (endowment típusú) alapítványok tartoznak, melyek céljaik az alapító tőke hozamainak segítségével ki tudják elégíteni. A hazai gyakorlatban főleg ez utóbbi szervezetekből találunk keveset.

Ráadásul tapasztalatunk azt mutatja, hogy azon szervezetek, amelyek jelentősnek tűnő, azaz a bírósági gyakorlat szerint minimálisan elfogadott 100 000 Ft-nál nagyobb alapítótőkével jönnek létre, az esetek többségében szintén elkezdik felélni vagyonukat, illetve az alaptőke értékének szinten tartását nem képesek megoldani. Ezen szervezetek megerősítésére érdemes lehet egy speciális konstrukciót kidolgozni – ugyanis a jelenlegi pályázati rendszerbe nem férnek bele. Fontos még megjegyeznünk, hogy az előbbieken kívül belső erőforrásként felmerülhetnek a szervezeti vagyonból származó tőkejövedelmek, ugyanakkor ilyennel csak a szervezetek elenyésző kisebbsége rendelkezik. Várhatóan ez még hosszú évtizedekig nem fog változni.

A szervezetek belső erőforrása a tagok önkéntes tevékenysége, valamint az alkalmazottak munkaereje. Ebben a tekintetben is a stagnálás figyelhető meg a civil szektorban, azaz az utóbbi időben nem bővült az egyesületek és alapítványok által foglalkoztatottak köre. Véleményünk szerint a civil szektor kiemelkedő jelentőségre tehetne szert az atipikus foglalkoztatás területén. A részmunkaidős, valamint a távmunkás foglalkozásoknak ugyanis fontos szerepe lehetne a munkaerőpiacra történő visszavezetésben.

Ennek érdekében érdemes lehet átgondolni, hogy a civil szervezetek milyen feltéte-

Civil markok

lek mellett foglalkoztathatnának a forprofit szférához képest – mind a mai napig lehet olyan hangokat hallani, akik az egykori polgári szolgálatos rendszert sírják vissza.

Ugyanakkor a szervezetek foglalkoztatással kapcsolatos másik problémája, hogy hogyan és miként tartsák meg a képzett munkaerőt, hiszen a magasan kvalifikált – a szervezetek menedzsmentjében kulcspozíciójú – alkalmazottak esetében a forprofit szféra sokkal kedvezőbb kereseti lehetőségeket biztosít.

Tipikus életút, hogy a szervezetek életébe aktívan bekapcsolódó felsőfokú tanulmányokat végző fiatalok a diploma megszerzése után elhagyják a szervezeteket.

Az önkéntesek sok szervezet számára nélkülözhetetlenek projektjeik, programjaik megvalósításában. Az önkéntesség legnagyobb előnye, hogy segítségével olyan munkaerőhöz jutnak a szervezetek, melyeknek sem munka-, sem járulékköltsége nincs, főként hogy ekkora kapacitásra csak alkalmanként van szüksége a szervezeteknek. Az önkéntesség bővítésével kapcsolatban két fontos lehetőségre hívnánk fel a figyelmet: 1. hasznos lenne az önkéntességet már a közoktatási képzésben is a mindennapok részévé tenni, két okból is: egyrészt, hogy a gyerekek szervezett keretek között, az iskolán kívül testközelben találkozzanak társadalmi problémákkal; másrészt, hogy kialakuljon bennük a közösségi tevékenység igénye, az önkéntesség kultúrája. 2. Nyugat-Európa egyes országaiban régóta működik a TimeBanknek nevezett szolgáltatás, mely egy online felülettel segít egymásra találni az önkéntesek munkájára építő szervezeteknek, és azokat az embereknek, akik önkénteskednének.

A szervezetek legjelentősebb csoportja nem kizárólag tagjaik számára biztosít szolgáltatásokat, hanem állami szervezetek számára és/vagy a lakosság számára és/vagy a nonprofit szektor más szereplői számára is.

A szolgáltatásokból származó bevételek növelésének (de megtartásának is) alapvetően

KútTükör I.

két útja lehetséges: a mennyiségi, illetve a minőségi fejlesztés. A szolgáltatások esetében fontos, hogy mind igénybevevői, mind megrendelői oldalon legyen kereslet a szolgáltatás iránt, hiszen ez a két szegmens például a szociális területen ritkán esik egybe. Természetesen a szolgáltatások bővítése, fejlesztése erőforrásigény, ezért érdemes szétválasztani a beruházási és a működtetési költségeket. Hüvelykujjszabályként azt mondhatjuk, hogy a szervezetek törekednek arra, hogy szolgáltatásaik bevételéből kitermeljék a működtetési költségeket, de sok esetben ezt sem tudják külső erőforrás nélkül megvalósítani (amennyiben a szolgáltatás működtetése nyereségesen végezhető, akkor elvben mind nagyobb számban jelennek meg a forprofit vállalkozások), míg a fejlesztési költségekhez majd minden esetben külső erőforrásra van szükségük, hiszen azt a szolgáltatási bevételekből jellemzően nem tudják kitermelni. Azaz a szolgáltatói bevételek nem a szervezetek fejlődését, hanem beágyazottságát, működési stabilitását teremtik meg. Éppen ezért célszerű a civil szervezetek támogatásánál arra törekedni, hogy az a szolgáltatások mennyiségi és/vagy minőségi fejlesztését is indukálja.

A civil szervezetek hazai rendszerét jellemzően a vissza nem térítendő támogatásokat uralják. A legjelentősebb támogatók a központi költségvetés alá tartozó szervezeti egységek, de rajtuk kívül az önkormányzatok, az úgynevezett donor vagy pénzosztó civil szervezetek, illetve néhány nagyobb cég is jelentős szerepet játszik. A támogatások nagyobb része célzottan kerül a civil szervezetekhez, míg a többi különböző pályázatok útján. A jelenlegi finanszírozási szisztémának épp ez a legvitatottabb eleme, ami annak is köszönhető, hogy a pályázó szervezetek involválódása a rendszerbe rendkívül nagy, és a szűk erőforrások miatt konfliktusok előre kódoltak. Az egybecsengő főbb kritikák a következők:

13

• a rendszer alacsony transzparenciája • a pályázatok elutasításának sokszor semmitmondó indoklása; a pályázati folyamat határidőinek (eredményhirdetés, szerződéskötés, kifizetések, beszámolók elfogadása) semmibevétele; • a minden évben megjelenő (fix) pályázatok kiírásának naptári éven belüli össze-vissza – jellemzően túl kései időpontra – csúsztatása; • a pályázati pénzek visszatartása, a rendszerből érkező források kiszámíthatatlansága; • a forrásautomatizmusok, valamint a hosszabb, több éven átívelő programok finanszírozásának hiánya; • a pályázatok megvalósításának sokszor szűk határideje (amelyben szerepet játszik a kiíráshoz képest a szerződéskötések eltolódása); • a maximális pályázati összegre való pályázati kényszer, amely összefügg a kért pályázati támogatások részbeni megítélésével (ez egyszerre idézi elő az irracionálisan felduzzasztott pályázati költségvetéseket, illetve a programok részbeni, minimalizált, sok esetben értelmetlen megvalósítását); • túlzott adminisztrációs terhek a beszámolókkal kapcsolatban; • az erősen adminisztratív és pénzügyi szempontokat érvényesítő ellenőrzési gyakorlat, a szakmai szempontok másodlagosként kezelése az ellenőrzés során; • a pályázati rendszer személytelensége, nem partneri (inkább hatósági) viszony a pályáztató munkatársa és a pályázó között.

Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a pályázati rendszer struktúrájával a szektor szereplőinek nincs problémája, sokkal inkább a pályázati rendszer működésével.

A kutatás során többször felmerült, hogy az uniós pályázatok mintájára széles körben

14

alkalmazni lehetne egy olyan rendszert, ahol a pályázati támogatás 70 százalékát a szerződéskötést követően, majd 30 százalékát a projekt sikeres elszámolása után folyósítanának a nyertes civil szervezetnek. Ennek a rendszernek az előnye, hogy a pályáztató kezében hagy olyan eszközt (a források bizonyos részének visszatartását), melyekkel érdekeltté képes tenni a projekt kifogástalan megvalósítását. Ugyanakkor egyöntetű vélemény volt a rendszerrel kapcsolatban az, hogy mindez a civil szervezetek számára csak akkor elfogadható, ha a megfelelő hitelhez jutási lehetőség (gyors átfutás, a kamat és a hitel költségeinek elszámolhatósága a pályázatban) is a rendszer integráns elemévé válik. Amíg viszont ez nem adott, addig a szervezetek túlnyomó része a 100 százalékos előfinanszírozást tartja egyedül járhatónak a jelenlegi, tartalékok nélküli helyzetben.

A civil szervezetek számára hazánkban is – bár messze elmaradva a nyugat-európai és különösen az észak-amerikai volumentől – nagyon fontosak a magánszemélyek és a cégek adományai. Ide sorolhatjuk az egyszázalékos bevételeket is, annak ellenére, hogy a statisztikákban a központi költségvetés rovására megvalósuló állami támogatásként jelenik meg. Témánk szempontjából azért érdemes itt beszélni róla, mert az egyszázalékos bevételek növelésének érdekében magánszemélyek felajánlásait kell gyűjteni.

Mára ez a rendszer rendkívül jól kiépült, több olyan – elsősorban gyermekek gyógyítatására, állatmenhelyek üzemeltetésére szakosodott – szervezet van, melyek számára az egyszázalékok képezik a legfontosabb bevételt forrásszerkezetükben, de több olyan „kiterjedt ügyfélkörrel” rendelkező szervezetet (iskolai alapítvány, adoptálást segítő szervezet) is megismertünk, akik jelentős bevételekre tesznek szert a rendszernek köszönhetően. Jelen pillanatban az egyszázalékkal kapcsolatban a legnagyobb aggály, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadóra való áttéréssel az ebből az adónemből szárma-

Civil markok

zó összbevétel volumene, így a civileknek juttatott támogatás is jelentős mértékben csökkenni fog. Ezt a kiesést a civil szervezetek nem tudják az „adományozók” körének drasztikus növelésével ellensúlyozni, így nem látszik, hogy ez az összeg milyen forrásból fog rendelkezésükre állni, illetve a szervezetek mekkora körét fogja pénzügyi problémák elé állítani.

A közvetlen pénzadományok esetében – az adományozó legyen akár magánszemély, akár vállalat – szintén az adórendszer kerül a forrásbővítés origójába. A külföldi példákat megvizsgálva bevett gyakorlatnak tekinthetjük, hogy az adományozást az állam buzdítja, mégpedig leginkább adókedvezmények biztosításával – elsődlegesen az adóalap csökkentésével. Könnyű belátni, hogy ha valaki 100 000 Ft-tal támogat egy társadalmilag hasznos (mondjuk egészségügyi) civil szervezetet, akkor a csökkenő adóalapja miatt az állam 18 000 Ft-tól esik, ugyanakkor az egészségügyi szféra 100 000 Ft-tal gazdagodik, mely jóval nagyobb, mintha az egészségügynek adnánk mind a 18 000 Ft adóforintot. Éppen ezért kutatásunk során többen értetlenül álltak az előtt, hogy ma az adórendszer semmilyen módon nem ösztönzi az adományozást. Szintén kedvezőtlen a természetbeni adományok helyzete, ugyanis az adományozónak természetbeni felajánlásai áfa-értékét is be kell fizetnie, azaz jóval olcsóbb megsemmisíteni az eladhatatlanná vált árukat, mint – az erre alkalmas civil szervezeteken keresztül – eljuttatni a rászorulóknak. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a hazai klasszikus civil szektor finanszírozási helyzete az öt évvel ezelőtti állapothoz képest nem mutat jelentős pozitív elmozdulásokat – ez alól esetleg a pályázati rendszer és a civil szervezetek forrásértékesítése mutat némi kivételt. Ugyanakkor úgy véljük, hogy szinte valamennyi forrás esetében egy átgondolt állami szerepvállalás mellett jelentős javulást lehetne elérni.

15

KútTükör I.

Javaslatok

Bankót a bankból Forrásbővítés a hitelezés segítségével

szerző

Demeter Endre

Tanulmányunkban részletesen megvizsgáltuk azokat a forrástípusokat, melyek jelenleg jellemzőek a hazai civil szektorban. Ezekről összességében azt mondhatjuk, hogy rövid- és középtávon nem várható jelentős bővülésük – sőt néhány esetben állami beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi bevételi szint ne csökkenjen (egyszázalékos rendszer, vállalati és magán adományok adókedvezményei). Éppen ezért egy olyan új forrástípus bevezetését javasoljuk, amely a civil szervezetek forrásbővítését a pénzpiacokról finanszírozná. Ugyanis a hazai civil szektornak meglehetősen fejletlen a kapcsolata a hitelintézetekkel, melyek hitelei viszont a civil innovációk motorjai lehetnének, illetve fontos szerepük lehetne a rész- és utófinanszírozású pályázatok sikeres megvalósításában is. A két szektor közötti kapcsolat erősödését viszont az államnak kell elősegítenie, ugyanis önerőből a szervezetek saját hitelképességüket sem tudják emelni, nemhogy az egész szektorét. Azaz egy olyan modell megvalósítását javasoljuk, amely a civil szervezetek, a pénzintézetek, valamint az állam partnerségén alapul. (Ezzel szemben a tanulmányunkban bemutatunk több olyan modellt is, ahol a partnerség nem teljes körű – néhány pénzpiacon kívülit is.)

Javaslatunk központi eleme, hogy az állam ismerje el a klasszikus civil szervezetek projektjeinek, működésüknek társadalmi hasznosságát, pontosabban honorálja azt, hogy ezek a szervezetek megfelelő minőségben képesek ilyen feladatokat ellátni – ez ugyanis társadalmi érték, ezért ezen szervezetek működési biztonságára, innovációs és kockázatvállalási hajlandóságának növelésére érdemes áldozni. Amennyiben abból indulunk ki, hogy az állam a civil szervezeteknek csak társadalmilag hasznos feladatok ellátására,

projektek megvalósításra biztosít forrásokat, akkor a szervezetek társadalmi hasznossága a rendelkezésünkre bocsátott pályázati, normatív, esetleg egyéb források által mérhető.

Minél magasabb egy szervezet társadalmi hasznossága, annál fontosabb a működési biztonsága, ezért azt javasoljuk, hogy: • A szervezetek által mind szakmai, mind pénzügyi értelemben megfelelő minőségben felhasznált állami forrásokon túl a felhasznált források 2,5 százaléka kerüljön egy civil fejlesztési alapba az adott civil szervezethez kötve. Ehhez az összeghez a szervezet öt év után juthasson hozzá, elősegítve ezzel a stabilan működő szervezetek további fejlődését.

• Az öt éven belül felhalmozott civil fejlesztési alapban lévő pénzösszeg az állami garanciavállalás alapját jelenti. Javaslatunk szerint az állam a civil fejlesztési alapban lévő pénzösszeg háromszorosáig vállaljon kezességet a pénzintézeteknél. Ez azért rendkívül fontos, mert a hazai civil szervezetek esetében az egyik jellemző szükséglet az áthidaló kölcsönökkel kapcsolatban jelenik meg. Egy ilyen jellegű kezességvállalás a hitelbírálati időt minimálisra képes rövidíteni – ehhez szükséges az is, hogy a civil fejlesztési alapban szereplő szervezethez rendelt pénzösszeg nyilvános legyen.

Fontos megjegyeznünk, hogy a nemzet-

16

közi (és a kisszámú hazai) tapasztalat azt mutatja, hogy a civil szervezetek jó adósok, valamint hogy az áthidaló kölcsönök elsődlegesen a pályázati projektekhez kapcsolódnak, azaz fedezeti oldalon az állammal aláírt szerződés áll.

• Egy harmadik felhasználási lehetőség a civil szervezetek nagy összegű beruházásaihoz szükséges hitelfelvétel. Erről a szervezetek döntő része jelen pillanatban álmodni sem mer. Ennek kapcsán is azt javasoljuk, hogy az állam a civil fejlesztési alapban nyilvántartott összeg háromszorosáig vállaljon fedezetet. Viszont fontos, hogy a hitelt nyújtó pénzintézet is viseljen kockázatot, ezért az ilyen jellegű hitelfelvételeknél az állami fedezet csak a hitelösszeg feléi-háromnegyedéig terjedhet. További lehetőség, hogy az öt év után a szervezethez kerülő pénzösszeg közvetlenül a hitel tőketörlesztésébe kerüljön, ez esetben további kedvezmények is biztosíthatóak lennének, például a civil fejlesztési alapban kezelt pénzösszeg hozamainak a terhére.

• A garanciavállalásnak köszönhetően a civil szervezetek hitelfelvétele a legtöbb esetben nagyon egyszerűvé válik, mely csökkenti a költségeket, ez párosulva az alacsony kockázattal leszorítja a kamatokat, és megindulhat a piaci verseny.

• A 2,5 százalékos mértéket azért gondoljuk ideálisnak, mert így már a másodikharmadik évtől a szervezetek rendelkezésére állna egy méretüknek megfelelő nagyságú (állami bevételeik 15-20%-ára kiterjedő) kezességvállalás, melynek segítségével többé nem jelentene különösebb gondot a hitelfelvétel, sem a normatív támogatások késlekedésekor, sem a rész-, illetve utófinanszírozású pályázatok esetén.

• Ez a modell, azaz a civil fejlesztési alap egy olyan környezetet teremt, mely elősegítheti más modellek megerősítését, bevezethetőségét. Például az etikus

Civil markok

bankok megerősödése szempontjából igen kedvező, hogy a civil szervezetek kockázatmentesebbé válnak, mivel így kedvezőbb hitelkonstrukciókat lehet a számukra kínálni.

• Szintén könnyebbé válna egy általános rész- és utófinanszírozási pályázati rendszer bevezetése, hiszen egy ilyen civil alap megteremtené a szervezetek hitelképességét. Azaz a civil fejlesztési alap a szektor további fejlődésének első lépcsőfokaként is felfogható.

• A rendszer fenntarthatósága szempontjából fontos lehet, hogy öt év után a civil szervezetek az egykor felhasznált állami források 2,5 százalékát nominálisan (azaz hozamok nélkül) kapják meg. Így a hozam elősegítené az alap működtetési költségeinek előteremtését. Szintén az alapot gazdagítaná az időközben megszűnő szervezetek alapban maradó pénze.

• Végezetül fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a rendszer a partnerségen alapul, azaz azon, hogy a civil szervezetek hitelfelvételének az oka a szervezet fenntartása, fejlesztése. Nem lehet célja egy több éve sikeresen működő szervezetnek saját nimbuszának és pénzügyi lehetőségeinek a lerombolása, ezáltal amennyiben a hitelfelvétel gazdaságilag megalapozott a bedőlések aránya alacsony szinten tartható. Értelemszerűen egy bedőlt hitel után a civil fejlesztési alapban a szervezet neve mellett negatív szám is éktelenkedhet, mely a civil szervezet működése során visszapótlódik, míg újra nem lesz hitelképes.

Reméljük, javaslatunk érdemben képes növelni a civil szervezetek innovációs és kockázatvállalási hajlandóságát, valamint működési biztonságát és tartalékképzését is, miközben alapvetően hozzájárul a civil szektor átláthatóságához és letisztulásához, végső soron a szektor fejlődéséhez.

17

KútTükör I.

Interjú

A kutatás mélyéről Interjú a kutatás vezetőivel Amikor felkértetek arra, hogy a kutatási eredmények alapján készítsek veletek interjút, és átküldtétek a már akkor több száz oldalas tanulmányt, hát bizony eléggé megrémültem. Már az elejétől fogva ilyen monstre anyagban gondolkoztatok?

Sz.L: Amikor írtuk az NCA-hoz a pályázatot, és egyre újabb és újabb kutatási modulokkal egészült ki a koncepció, már éreztem, hogy „nem lesz ennek jó vége”. Ha csak azt nézzük, hogy kutatási modulként számolhatunk 50 oldalt, ezen kívül kell lennie valamilyen összegző résznek, akkor igazából nem is olyan hosszú az anyag, bár senkit nem köteleznék rá, hogy egyvégtében végigolvassa. Éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak ezt a kiadványt, aminek célja az érdeklődés felkeltése és a legfontosabb eredmények – valljuk be, tudományos sallangoktól mentes – ismertetése.

D.E: Amúgy az alkalmazott tudomány egyik alapkérdésére kérdeztél rá. Ki fog elolvasni több száz oldalt, kinek van erre ideje? Ma egy-egy tanulmány nem is úgy néz ki, mint pár évtizede: elsősorban azért nem, mert digitalizált. Ezzel párhuzamosan a kutatás folyamata is megváltozott: a kutató általában keres valamilyen információt, vagy kutakodik valamilyen témában, és ennek során találkozik szövegekkel, amit a kulcsszavai segítségével átfut – elejétől a végéig csak akkor olvassa el, ha a kulcsszavainak többsége ül, azaz ha látszik, hogy információmorzsákon túl az egész anyagból feltáruló kép is a figyelmére érdemes. Szerintem nagyon sokan fognak úgy találkozni az anyagunkkal, hogy abból csak morzsák, esetleg bekezdések, netán fejezetek érdeklik, de nem az egész. Ez ellen a kutató valahogy védekezni próbál, szeretné elérni, hogy ha bárhol belelapozol, akkor ugyanazzal a végkicsengéssel fejezd be az olvasást – ettől viszont sok helyen elég redundánsnak érződhet a szöveg.

Készítette:

Hajdú Zita

Csak nem azt akarod mondani, hogy maradtak ki belőle dolgok?

D.E: Biztosan maradtak ki. Például az induló szervezetekkel készített fókusz, ami csak érintőlegesen csatlakozott a témánkhoz, viszont elég érdekes dolgok hangoztak el. Az egyik ilyen az volt, hogy ma a bejegyzést követő két le nem zárt gazdasági évig a legtöbb pályáztatóhoz nem fordulhat egy frissen alakult szervezet – a résztvevők szerint ennél még az is kedvezőbb lenne, ha minden pályázaton úgy indulhatnának a frissen alakultak, hogy az számukra utófinanszírozású lenne.

Említetted, hogy a tanulmány során minden fejezetben hasonló végkicsengésre törekedtetek? Mi lenne ez?

Sz.L: Elsődlegesen az, hogy úgy látjuk, hogy a civil szektor fejlődése megtorpant, mondhatjuk azt is, hogy kifulladt, miközben gazdaságilag nem sikerült saját lábra állnia – kevés az olyan szervezet, amely jelentős tartalékokkal rendelkezik–, illetve hogy a források bővülése megállt (úgy tűnik, hogy a sokat emlegetett EU-s források csak a szinten tartásra elegek, és inkább a szektor strukturális problémáira világítanak rá). Úgy láttuk, hogy kevés az igazán erős, nagy pénzösszegek felett magabiztosan diszponáló valóban civil szervezet – nem tagadva azt, hogy ez csak egy tanulási folyamat során alakulhat ki, amit a rendszer mintha nem segítene elő. Egy szó mint száz, a szektor fontos, innovatív szervezetei nem tudnak kiteljesedni, döntően stagnálnak, vagy kisebb-nagyobb mértékben hanyatlanak, miközben a növekedés is jelentős veszélyeket hordoz magában a tartalékok hiánya miatt.

Alapvetően azt gondoljuk, hogy ezek a szervezetek jelentős társadalmi hasznot termelnek,

18

Civil markok

amennyiben feladatukat SZAKMAILAG jól is – ki kell termelni. Szóval, amikor a szektor végzik, éppen ezért szerepük rendkívül fontos – pénzügyi problémáira keresünk választ, akkor és emiatt elő kell segíteni fejlesztésüket. csak olyan megoldás jöhet számításba, ami a kis D.E: Szükség lenne egy védőhálóra is, Azok- szervezetek számára ugyanúgy segítség, mint a ra az esetekre készülve, amikor a vállalásaikat nagyoknak – hiszen nincs szükség egy újabb pá– többnyire nem kizárólag önhibájukból – nem lyázati alapra. De akkor mi alapján juthassanak tudják maximálisan teljesíteni. Azt is gondoljuk, hozzá a civil szervezetek ehhez a forráshoz? Erre hogy ezt a helyzetet az államnak kell megoldania a válaszunk: a társadalmi hasznosságuk alapján.

– furcsa is lenne a másoktól várni, hogy segítsék Ezt persze elképesztő nehéz mérni, de – és itt elő azon szervezetek megerősödését, amelyek ál- egy nagyon idealista álláspontra helyezkedünk lami feladatokat látnak el. Ezek – gyakorlatilag a pályáztató alapján az államnak egy olyan szervek folyamatosan ezt teúj finanszírozási elemet kell szik. Hiszen a beérkező pályákidolgoznia, mely által új erőzatok esetében – adott kiíráson re kaphatnak a klasszikus civil belül – azt kell megítélniük, szervezetek. hogy egy adott projekt men�Ezzel kapcsolatban ki is dolnyire hasznos társadalmilag, goztatok egy javaslatot, aminek és a pályázati forrásokat ez a lényege, hogy a civil szervezealapján ítélik meg. A normatív tek társadalmi hasznosságának támogatásoknál a helyzet talán elismeréseként egyfajta sikermég egyértelműbb. Azaz a tárdíjban részesüljenek (2-2,5%), sadalmi hasznosságot és ezáltal Székely Levente melyhez viszont csak öt évvel a szervezet számára biztosított később juthatnának hozzá úgy, hogy közben – fejlesztési forrást, ami ráadásul védőhálóként is szükség esetén – a pénzpiacokon fedezetként fel- szolgálna, mi ahhoz kötnénk, hogy mennyi álhasználható ez az összeg. lami pénzt használt fel tevékenységeinek ellátása során úgy, hogy az mind a szakmai, mind a Miért gondoljátok, hogy ez jó megoldás? pénzügyi feltételeknek megfelelt. Természetesen D.E: Elsősorban azért, mert próbáltunk reá- egy ilyen finanszírozási modellben kulcskérdés a lisan gondolkodni. Az ország jelenlegi gazdasági transzparencia. Azt gondoljuk, hogy az átláthahelyzetében nem lehet gyors és hathatos válto- tóság megakadályozhatná azt, hogy egyes szerzásokra számítani, egy olyan új forrásra, amely vezetek valódi teljesítmény nélkül rátelepedjenek gyökeresen meg tudná oldani a civil szervezetek az állami forrásokra. finanszírozási problémáit. Másrészt pedig olyan, Sz.L: Ahogy a kutatás során a civil szervezehogy finanszírozási probléma, nem létezik a civil tek képviselőivel beszélgettünk, egyre inkább az szektor egészére nézve, hiszen a szektorba a leg- lett a benyomásunk, hogy a harmadik szektor különfélébb szervezetek tartoznak, ezek jó része szereplői mondhatni „harmadlagosak”, mind nem is igazán folytat gazdálkodást: mondjuk az állami, mind a gazdasági szektor szereplőivel megpályáz egy nyári tábort, beszedi a részvéte- nem egyenlő, partnerségi, hanem alárendelt, li díjakat, aztán lebonyolítja a tábort, majd egy sok esetben függő helyzetben vannak. A pénzújabb évig „semmi”. Persze ez sem probléma- intézetek esetében megkérdezettjeink ezt úgy mentes a gyakorlatban, de teljesen más jellegű és fogalmazták meg, hogy a bankok „rossz ügyfélnagyságú problémákat vet fel, mint egy nagyobb ként” tekintenek rájuk, ugyanakkor ennél töbszervezet, mondjuk alapítványi iskola esetében, bet panaszkodtak az államra, mondván az nem ahol az iskola alkalmazottainak bérét, a fenntar- ismeri el az erőfeszítéseiket, a szervezet addigi tás költségeit folyamatosan – a nyári szünetben teljesítménye semmit sem számít, semmi ga-

KútTükör I.

19

ranciát nem jelent – ugyanazokat a köröket kell D.E: 2008-ban a magánalapítványok és az lefutniuk, mint egy most induló szervezetnek. egyesületek együttes állami támogatása a KSH Javaslatunk ezen is változtatna, a „sikerdíjak” adatai alapján 140-150 milliárd forint volt, nagysága nyilvános lenne, és egyfajta fokmé- amennyiben hozzávesszük ehhez az alaptevérőjeként szolgálna annak, hogy a szervezet már kenységből származó bevételeket is, amik dönmit tett le az asztalra. Reményeink szerint már tően állami forrásokat jelentenek, akkor ez az ez is egyfajta garancia lenne a bankok számára, összeg 80-90 milliárd forinttal egészül ki. Azaz a hiszen a bankok a sikerre ítélt projektek támo- rendszer működtetéséhez becslésünk szerint migatásához ragaszkodnak. Különösen, ha ebből nimálisan 4, maximálisan 6 milliárd forintnyi kiderül, hogy az állam a szervezet után mekko- forrás kellene évente a modell részleteitől függőra összegig vállal hitelgaranciát. en, amit egy állami alap keD.E: Ebben a modellben az zelne, s mely összeg hozama a jó és egyben az a nehézség is, a rendszer fenntartását szolhogy állami–piaci–civil koopegálná, illetve részben finanrációra épít úgy, hogy mindegyik szírozná a kezességvállalásból fél vállal kockázatot, de talán származó költségeket. Ez azt az előnyök minden érintet száis jelenti, hogy a civil szervemára kézzelfoghatóak. A civilek zetek öt év múlva nominálipluszforrást, a pénzintézetek san kapnák meg a rájuk eső, „lecsek­kolt” ügyfeleket, az állam szabadon felhasználható kemegbízható partnereket és végső retet. Az, hogy a modellünk soron egy erősebb civil szférát megvalósul-e vagy sem, elDemeter Endre nyerne, amely hosszú távon minsődlegesen fiskális kérdés, sok denképpen érdeke. múlik a modell paraméterezésén, ami komoly gazdasági számításokat igényel. Ugyanakkor Milyen fogadtatásra számítotok? Átmehet ez egy lassan felépülő rendszer, tehát a folyamat a javaslatotok a gyakorlatba? elején lehet korrigálni az egyes elemeket.

Sz.L: A kutatásunk alapján nagyon nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Az egyértelmű, És mi történne azzal, aki nem fizeti rendehogy rövidtávon a kockázatvállaló, innovatív, sen, időben vissza a hitelét? valamint a nehéz pénzügyi helyzetben lévő, előD.E: Erre az esetre többféle megoldás is lehetre menekülő szervezeteknek lenne nagy segítség séges. Ideális esetben – ha egy bedőlt hitelt lehet a javasolt rendszer – mi azt gondoljuk, hogy az így nevezni – az alap kifizetné a kezességvállalás ő támogatásuk rendkívül fontos. Ha muszáj határáig a tartozást a bank felé, ehhez elsődlevalamilyen becslést adni erre, akkor nagyjából gesen a szervezet addig összegyűlt tőkerészét 3000-6000 szervezetről van szó. Viszont az au- használnák. Ha ez nem lenne elegendő, akkor a tomatikusan járó „sikerdíj” vélhetően további szervezet mellett negatív érték szerepelne, ami azt szervezeteket is érdekeltté tehet, és ha nem is él- jelenti, hogy a következő években a társadalmi nének azzal, hogy hitelkamat-fedezeteként resz- hasznosságának „sikerdíja” a kezességvállalásból kírozzák ezt az összeget, öt év múlva a szervezet fakadó veszteségek kiegyenlítésére menne. méretéhez képest mégiscsak biztosítana olyan Sz.L: A negatív értékelés abban az esetben is forrást, amit a szervezetek megerősítésére lehet járhatna, ha nem megbízhatóan törleszt, viszont fordítani. Azaz azt gondoljuk, hogy a javaslat nem válik fizetésképtelenné. Ugyanakkor ninkoncepcióját illetően a civil oldalon nem na- csenek illúzióink abban a tekintetben, hogy a gyon lenne ellenzője, viszont kétségtelen, hogy pénzügyi szervezetek ne tartanák fenn maguka jövő költségvetéseit megterhelné. nak a jogot akár az adott szervezet vagyonára is.

Tükörterem Egyesület www.tukorterem.hu A Tükörterem Egyesületet 2003-ban hozta létre néhány szociológus, szociálpolitikus és szociálismunkás-hallgató. Az Egyesület alapvető célja, hogy elősegítse a társadalomtudományokkal professzionálisan foglalkozók, illetve foglalkozni kívánó fiatalok tudományos életbe történő integrációját, gyakorlati és elméleti tudásfelhalmozását. Ezért a Tükörterem Egyesület szervezeti háttérként szolgál társadalomtudományi kutatásokhoz, valamint önálló publikációs lehetőséget is biztosít.

Ez utóbbi cél érdekében indítottuk útjára a KisTáska című társadalomtudományi folyóiratot 2003-ban. Egy társadalomtudományi szemléletű közéleti lap működtetését azért is tartottuk rendkívül fontosnak, mivel úgy véljük, hogy szükség van olyan interakciós térre, ahol a tudomány normái alapján lehetőség van szakmai és közéleti diskurzusokat folytatni. Ezt a törekvésünket később az ELTE Társadalomtudományi Karával együttműködve végeztük, melynek során számos előadásról, konferenciáról készítettünk beszámolókat. Jelenleg pedig szintén ELTE TÁTK-hoz kötődő peripato online társadalomtudományi folyóirat beindításán fáradozunk.

Legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy a társadalomtudományi kutatások eredményei megjelenjenek a közéleti, sőt a döntéshozói diskurzusokban is. Ennek elősegítésére hoztunk létre KútTükör sorozatunkat, melynek keretében egy-egy, elsősorban közpolitikai kutatás fontosabb eredményeit, érdekességeit mutatjuk be.

Az idők folyamán több terület felé nyitottunk, hogy összefogjuk kutatásainkat, illetve kutatóinkat. Létrehoztuk a Tükörterem Társadalomkutató Műhelyt, mely gyakorlatilag egy olyan központ ahol, ahol az Egyesület munkájába hálózatos módon bekapcsolódó szakemberek interdiszciplináris kutatói közösségeket hozhatnak létre egy-egy projekt megvalósítása érdekében.

Az idők folyamán több markáns kutatási terület alakult ki, amelyekkel időről-időre kapcsolatba kerülünk, ilyen az általunk főként monitoring kutatásokkal vizsgált civil szektor is. Emellett kutatóműhelyünkben erős az oktatás- és az ifjúságszociológiai elköteleződés. Különösen büszkék vagyunk közoktatási minőségbiztosítási programunkra.

tukorterem@tukorterem.hu www.tukorterem.hu 18112199-2-41