I. RÉSZ Az állam és jogfejlődés kezdetei - Max Weber szerint a társadalom feletti uralom intézményesített hatalmat jelent, az állam tehát olyan hatalom, amely nem személyhez tapad, hanem intézményes formában jelenik meg. A társadalom feletti intézményes uralom a kívülről érkező, társadalom elleni támadásokkal szemben nyújt védelmet, egyúttal biztosítja a közösség békés működését, gazdálkodását és közösségi életét. - Milyen véleményekkel találkozhatunk a jogi normarendszer kialakulásának feltételeiről? Van olyan nézet, mely szerint a rendszeres társadalmi szintű tudatosságot tekinti meghatározónak, más nézet szerint a viták meghatározott fórum előtti rendezése a jellemző elem, ismét mások szerint a hatalmi erővel történő kikényszerítést tartják döntőnek. Van olyan nézet, mely szerint a jog az intézményesült hatalom, az állam által kikényszerített társadalmi szabály.
- mely három elemből tevődik össze a korai államok normarendszere? törzsi szokások, szakrális szabályok, törvények - melyek a törzsi-nemzetségi társadalom államszerű jelenségei?
a törzs- vagy nemzetségfő szabad megtorló hatalma minden, a közösség érdekét veszélyeztető egyeddel szemben szankció a közösen elismert normák megsértése esetén egyéni érdeksérelmek önhatalmú megtorlása választott személy döntőbíráskodása vita esetén nyájak, legelők közös használata és védelme családi közös gazdálkodás hadizsákmány közös tulajdona idegenek intézményesített átmeneti befogadása közös értékmérő elfogadása csere esetén (pl. állat, só, érc stb.) családi szerkezet rendjének intézményesítése Az ókori Kelet államai, jogrendszerei
Babilon - Kr.e. 1875: Lipit-Istar kódex - Hammurapi törvénykönyve
-
a szokásjogot és az esetjogot foglalja össze szabályozza a peres eljárás menetét nagy hangsúlyt fektet a szándékos vétkek elleni szankciókra vagyoni büntetést és testi fenyítést is alkalmaz a föld a király tulajdona, de azon létezik egyéni és csoportos birtok ismeri az arany és ezüst fizetőértékét a vallási és a világi hierarchia elkülönül egymástól, a vallási vezetők a tudomány, a kultikus feladatok és a nemzetközi kapcsolatok intézését tartották kézben, míg a világi vezetők a katonai-gazdaságiigazságszolgáltatási feladatokat látták el.
- Mi okozta a nagyobb területi egységek ókori kialakulását Hans Nissen és Roman Herzog szerint? A vízbőség majd a viszonylagos száraz periódus váltakozása kényszeríthette rá a lakókat az öntözéses gazdálkodásra, ezzel nagyobb gazdasági egységek összevonására.
Egyiptom - Egyiptom történetét átszövi a humanizmus: ritka volt a halálbüntetés, az egyiptomi családban a szigorú patriarchális hatalom kevésbé érvényesült, mint más ókori birodalmakban. A nőknek vagyonuk és bizonyos önállóságuk volt, családfőnek is elismerték őket a férjük halála után. - társadalom felépítése: fáraó, hivatalnokok, papok, katonák, munkások-parasztok. A társadalmi osztályok között tehetség alapján mobilitás volt. - igazságszolgáltatás:
Bochoris király jogkönyve (Kr.e. 8. sz.) írásbeli pervitel, szóbeli tárgyalások bizonyíték lehet: eskü, tanú, okirat a helyi bíróságok felett 12 tagú legfelsőbb bírói testület II. Ramszesz papi felsőbíróságot is szervezett, ezzel kezdődött meg a papság privilegizált helyzete az igazságszolgáltatásban megvalósult a törvény előtti egyenlőség
Az ókori Kelet államainak és jogának közös jellemzői (tehát válaszként részben vagy egészben elsüthető bármelyik ókori keleti állammal kapcsolatos kérdésre!)
- isteni eredetre való hivatkozás, állam- és vallási szervezet kapcsolódása - törekedtek az egységes birodalmi szervezetre - a jogrendszer szentesíti a társadalmi különbségeket - a keleti jogok általában fejlett családjogot takarnak, de sok még bennük a szakrális szabály, magánbosszú, önhatalom Ókori Görögország Görög államalakulatok
szárazföldön: athéni típusú vagy spártai típusú állam szigetvilág poliszai gyarmati területek (hellenizmus: az erőszakos integrálást kerülik)
- ókori görög történelem kronológiája: prehistória, archaikus kor (Kr.e. 7.sz. – Kr.e. 508), klasszikus kor (Kr.e.5.sz. – Kr.e.4.sz.), hellenizmus időszaka Spárta - társadalma:
Spárta társadalmát áthatotta a militarizmus a szabad polgárok közt teljes egyenlőség a nők is részt vehettek a közügyek gyakorlásában társadalmi tagozódás: teljes jogú spártai, perioikoszok (peremterületek lakosai), rabszolgák
- a spártai állam élén két baszileusz állt = kettős királyság. A népgyűlés (apella) minden hónapban egyszer ülésezett, tagja volt minden 30. évét betöltött férfi. A felügyelők (ephóroszok) öttagú testülete ellenőrizte a királyokat és az öregek tanácsát. - Lükurgosz alakította ki Spárta társadalmi és államrendjét azzal, hogy kiadta az egységes alkotmányt (nagyrhéthra):
Spárta területét 9000 részre osztotta és kiutalta spártai férfiaknak, így minden család ezen földek műveléséből tudott megélni a föld állami tulajdon volt, elidegeníteni és örökíteni nem lehetett
- az állam maga gondoskodott a polgárai képzéséről, közügynek tekintve az oktatást - a megszületett gyermekeket borban fürdették meg és ha túlélte, elvitték az Öregek Tanácsa elé annak elbírálására, hogy alkalmas-e a spártai közösség szolgálatára. Kedvező ítélet esetén a gyermek 7 éves koráig a szülei mellett maradhatott, ezután katonai kiképzést kapott. 20 éves koruktól 10 év katonai szolgálat után nyerték el a szabad spártai címet. A hadi szolgálat 60 éves korban ért véget, onnantól lehettek az öregek tanácsának tagjai. - a spártaiak védték a házasságot, de a férj-feleség csere ha a tökéletesebb utódnemzés miatt történt, nem ütközött erkölcsi normába és jogszabály sem tiltotta - krüpteia: a spártaiak rendszertelen időközönként megjelentek a rabszolgák szállásain és legyilkolták a helótákat Athén - társadalma:
eupatrida (előkelők, vezető hivatalnokok) geomóroszok (kisbirtokosok) démiurgoszok (kézművesek) félszabadok (idegenek, akik termelőmunkát végeznek)
- a baszileusz helyére a 8. században 9 arkhón került, akiket eleinte életük végéig, majd 10 évre, ezt követően csak 1 évre választották. Arkhón csak eupatrida lehetett:
névadó arkhón: irányította a bel- és külpolitikát arkhón baszileusz: főpap volt arkhón polemarkhosz: hadvezér a további 6 arkhón a jogrendezésben látott el feladatokat
- jelentősebb uralkodók:
Szolón: eltörölte az adósrabszolgaságot, kártalanítás nélkül eltörölte a földekre felvett hiteleket, maximálta a földbirtok nagyságát, lehetővé tette a szabad végrendelkezést. Az athéniak jogait nem a származásuk, hanem vagyoni helyzetük alapján szabta meg. Felállította a népbíróságot. Csak gyilkosság esetén szabhattak ki halálbüntetést, biztosította a hivatalok döntésének bírói felülvizsgálatát. A fiú megtagadhatta öreg szülei támogatását, ha kívánsága ellenére nem taníttatták valamilyen kézműves mesterségre. Szolón megteremtette az arisztokrácia és a demokrácia közötti politikai rendszert, a timokráciát. Peiszisztratosz: politikai ellenségeinek földjeit felosztotta támogatói között, fejlesztette a hadsereget, a flottaépítés révén munkalehetőséget teremtett. A mezőgazdaságot állami hitelekkel támogatta, elősegítette a kereskedelmet. Bevezette a tizedet, vidéki bíróságokat szervezett. Elrendelte, hogy a háborúban megrokkantakat az államnak el kell tartania. Arisztotelész szerint Peisztratosz uralkodása volt Athén aranykora. Kleiszthenész: megszüntette a vagyoni megkülönböztetést, minden athéni teljes jogú lakos választójoggal rendelkezett. Kinyilvánította, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Bevezette a cserépszavazást, amivel bárkit elűzhettek. Athént területileg újra felosztotta (Athén és külvárosai, megművelhető földben gazdag belterületek, partvidék), ezeket egyenként 10 körzetre (phülé) osztotta, a körzetekben pedig kisebb önkormányzatokat (démoszokat) szervezett, melyek élén a demarkhoszok álltak. A démoszok lettek a közigazgatási, igazságszolgáltatási és vallási ügyek intézésének legfontosabb helyi szervei.
Mindezen reformok hatására Kr.e.5. századra kialakult Athén demokratikus államrendje:
legfontosabb szerve a népgyűlés (ekklészia) lett: minden 20. életévét betöltött athéni polgár részt vehetett rajta, egyszerű szótöbbséggel döntöttek, ellátta a legfelsőbb bíróság szerepét, elszámoltatta az állami főhivatalnokokat. az igazságszolgáltatás fő szerve a népbíróság (héliaia) bulé (tanács): előkészítette a népgyűlési határozatokat, diplomáciai feladatokat látott el hamis tanúzás és más súlyos bűncselekmények esetén az arkhónok vádat emeltek a népgyűlés, mint bíróság előtt a hadsereget 10 sztratégosz irányította Ephialtész bevezette, hogy a népbíróság előtt meg lehetett támadni a demokráciát veszélyeztető törvényjavaslatok (graphé paranomón) előterjesztőit
Az ógörög jog jellegzetességei - elsődleges a szokásjog, az írásba foglalt szokásjogot theszmosznak nevezték - néphatározatokat (pszefizma) hoztak egyedi ügyekben - kifejlesztették a méltányosság fogalmát - kiegyenlítő igazságosság elvét követték a károsításból eredő, kompenzálást igénylő esetekben - osztó igazságosság elvét követték öröklési viszonyokban - a büntetőjog központi intézménye kezdetben a vérbosszú, később felváltotta a jóvátétel, vagyoni kompenzáció (compositio)
- Szolón bevezette az egyedüli leányörökös (epiklérosz) intézményét: az arkhón az árván maradt lánynak az atyai rokonok közül keresett férjet, hogy a vagyon ne szállhasson idegenekre - atimia: polgárjog megvonása, ha a polgár megszegte az állam törényeit, nem fizette adóját vagy vétett a vallási normák ellen - jog = diké, törvény = nomosz Ógörög eljárásjog - minden 18. életévét betöltött athéni férfi indíthatott pert, kiskorúak és nők nevében gyámjuk fordulhatott bírósághoz - a per a törvénybe idézéssel kezdődött: az eljárást kezdeményező két tanú kíséretében felszólítja az ellenérdekelt felet a rendelkező szerv előtti megjelenésre - előzetes eljárás: a hatáskörrel rendelkező tisztségviselő hivatalos helyiségében kifüggesztette a vádiratot / keresetlevelet. A felek ekkor még egyezséget köthettek egymással. A feleknek állításaik igazolására esküt kellett tenniük. - az előkészítő eljárás lezártát követő 30 napon belül meg kellett tartani a főtárgyalást a 6000 tagú népbíróság kisorsolt tagjaiból álló nagy-létszámú tanács előtt, akiknek 1 nap alatt dönteniük kellett az ügyben. A jogsértő bírói döntés lehetőségét korlátozta az a tény, hogy az arkhón által engedélyezett kereset formájától eltérni nem lehetett, és csak azokra a ténykörülményekre lehetett hivatkozni, amelyeket a keresetben rögzítettek. A döntés ellen fellebbezni nem lehetett. - büntetőügyekben először tettek különbséget az egyéni sérelem miatt indított (szóbeli) kereset (diké) és az államérdekek tárgyában alkalmazott írásbeli vád (graphé) között. A szóbeli kereset nyomán csak reparációs jellegű határozatok születhettek, a graphé alapján viszont szigorú büntető ítéletek születtek - az arkhónok mellett működő tanács az areioszpagosz (melynek tagjai arkhónviseltek) döntött a legsúlyosabb közügyekben - androlépszia: ha egy athéni polgárt idegen földön megöltek, a rokonoknak joguk volt az illető állam 3 alattvalóját elfogni és bíróság elé állítani - proxenia: egy polisz polgára oltalmába fogadott egy idegent, és segítette őt. Az állam támogatta ezt a tevékenységet. - isopoliteia: kétoldalú egyezmény. A szerződő államok megegyeztek, hogy azonos köz- és magánjogi statust biztosítanak egymás polgárainak Athénban kötöttek először nemzetközi szerződéseket (szümbolonok), amelyek szabályozták a kereskedelmi kapcsolatokat -> így alakultak ki a kereskedelmi jogi alapelvek Görögországban alakult ki először a háború és béke joga is -> ezek a nemzetközi jogi intézmények csírái a görög poliszokban - a korábbi jogállapotokat módosító törvényjavaslat (probuleuma) ügyében a 600 tagú különbíróság (nomothetai) szabályszerű pert folytatott le a törvényjavaslat javaslói és a korábbi törvény védelmezői között. Az új törvényjavaslat csak a régi törvény elítélése után válhatott törvénnyé. Ókori Róma Mutassa be Diocletianus reformjait a jogszolgáltatás területén! Diocletianus államigazgatási reformja felszámolta a tisztségviselők egységes imperiumát és különválasztotta a katonai igazgatást a polgári igazgatástól. Az igazságszolgáltatást a polgári igazgatással kapcsolata össze, ezáltal az alsóbb tisztviselő ítélete felettese által felülvizsgálható volt, így kialakult a rendes fellebviteli
rendszer. A tisztviselő bírák mind polgári, mind büntetőügyekben eljártak. A fellebbezés miatt a perek írásban zajlottak. Bíráskodás a középkori faluban - a faluközösség életének legfontosabb eleme a bíráskodás volt. A falu minden lényeges határozatához a közösség közreműködése volt szükséges. - a falu elszigeteltsége, gazdasági és társadalmi kötelékei szükségessé tették a közösség belső életének rendezését - a legfontosabb szerepe a falu bírájának volt - a bűnös felkutatásában jelentős szerepe volt a közösségnek - a falu kollektív felelőssége (pl. gyilkosság esetén ha nem lett meg az elkövető, akkor a falu közösen felelt érte) megmutatkozik a bizánci törvényekben, a muzulmán „seriah”-ban, a 17. századi francia törvényekben, a bolgároknál Borisz és Simeon cár törvényeiben, a szerbeknél a 14. sz-i Dusán István törvénykönyvében - a középkori falu hosszas küzdelem után adta csak fel a közösség önálló bíráskodását és került át a bíráskodás a földesurak kezébe. A királyi bíróságok már nem nyújtottak többé támogatást a közössé panaszosainak, hanem teljesen kiszolgáltatták őket a földesúri bíróságoknak, így a földesurak kisajátították a „közösségi béke” feletti felügyeletet - a földesuraság megszilárdulásával háttérbe szorult a közösség íratlan szokásjoga, helyét az urasági jog foglalta el:
írásba foglalta az alattvalók jogait és kötelezettségeit a földesúri bírósághoz tartozott minden, az urasági javakat érintő vita, parasztok és földesurak közötti viták, adóbegyűjtés, gyámság stb. a bíró vagy a földesúr, vagy a földesúr helytartója volt
Központi és helyi ítélkezés a feudalizmus korában - általában elmondható, hogy megkülönböztették a szolgaság bármely formájában élők, illetve a feudális urak joghelyzetét: a szabadokat ért bármely jogsérelem az alávetett osztály tagjai részéről fokozott büntetőjogi felelősséggel járt, míg a feudális urak által elkövetett jogsértő cselekmények a jog szerint is enyhébb elbírálást nyertek - rendkívül kezdetleges vádelvi (akkuzatórius) eljárás honosodott meg a büntetőítélkezésben. A felek egymással folytatott harca a bíró előtt zajlott, a bíró szerepe a cselekmények sorrendjének és a bizonyítási kötelezettségek megállapításában merült ki. Perdöntő lehetett a vádlott beismerő vallomása, illetve az istenítélet (tűz- és vízpróba stb.). Kizárólag az eskü, a bajvívás és az istenítéletek alapján dőltek el a perek. - megjelent az okirati bizonyítás, mely elősegítette az írásbeliség terjedését - a feudális kötött bizonyítási rendszerben a bírónak mérlegelési lehetősége nem volt - elrettentést célzó bírósági ítéletek születtek, pl. kerékbetörés, testcsonkítás, felnégyelés, máglyahalál stb. Bíráskodás a középkori (feudális) Angliában Az angol jury egy ősi eredetű intézmény volt, amik eleinte a szomszédos faluközösségek képviseletét látták el. Az utazóbírák a jury döntésére bízták a vádemelést / vád elejtését. Rendszeresítették a 12 szabad ember eskü alatt törtéő kihallgatását. Amikor az utazóbíra megérkezett, a jury nyilatkozott az elkövető(k)ről és cselekménye(i)kről -> ez a fórum lett az ún. vádemelő grand jury, amely már a 11-12. századi birtokjogi perekben egybehangzó határozattal erősítette meg a vádat / ejtette el a vádat.
Ez még mindig egy kezdetleges bíráskodás volt, mégis előrelépés például az istenítéletekhez képest, valamint a későbbiekben az angol jury a modern esküdtbíráskodás modelljévé válhatott. Az állami központosítás és a rendiség hatása Angliára: kifejlődtek a rendes bírósági fórumok
kincstári ügyek bírósága (Court of Exchequer Chamber) polgári perek bírósága (Common Pleas) minden egyéb ügy legfőbb királyi táblája (King’s Bench)
A királyi kegyelem jogán alapuló méltáyossági ítélkezés szervezése (1280), később a Csillagkamara Bíróság (1358) fémjelzi az állami központosítás megszilárdításához fűződő törekvést. A társadalom rendi tagozódásával létrejöttek a rendi bíróságok, és a két házból álló angol rendi gyűlés. Angolszász precedensrendszer A precedensrendszer a szokásjog sajátos megjelenési formája. Új bírói precedens csak akkor születhetett, ha az ellen 1189-ig visszanyúlóan nem találtak ellentétes precedenst. Ez az „esetjog” integrálódott az angolszász közönséges jog (common law) anyagába. Ez a joganyag elsődlegesen „bíró alkotta jog”-ként vált ismeretessé a középkorban. Bíráskodás a Német-római Birodalomban A Német-római Birodalom udvari bíráskodása az egyházi és a világi főurak társaságában zajlott eredetileg. Az uralkodó kiválasztott két előkelő főurat (bírótársakat), akikkel együtt ítélkezett. A császár halála után azonban felőrlődött az udvari bíróság, és a központi hatalom hanyatlása következtében a nagyválasztók, tartományurak, és jelentősebb birodalmi városok ragadták magukhoz az ítélkező tevékenységet. Így a 14. században minden tartományuraság saját udvari bírósággal rendelkezett. A különböző egyházi, városi, hűbéri stb. bíróságok egymásnak ellentmondó ítéletei pedig teljesen zavarossá tették a birodalom törvénykezési munkáját. 1495-ben felállították az önálló rendi felsőbíróságot. Mivel a rendiség tartományúri keretek között fejlődött, így a bíráskodás partikularizmusa zavartalanul tovább élt (egészen a 18. századig). Az állami központosítás és a rendiség hatása az igazságszolgáltatásra A feudális anarchia és az ököljog visszaszorítása, valamint a közhatalmi tevékenység korszerűbbé tétele a központosítási törekvések velejárója volt. A rendi kiváltságok védelme felülírta az egységes jogrendszer megalkotását szinte minden európai államban. Az egyre súlyosbodó büntetőjogi megtorlás és az elrettentés, illetve bírói önkény a 16-18. század folyamán az Elbától keletre általános volt. Lengyelországban péládul 1573-tól a legegyszerűbb köznemes is jogot formált arra, hogy halálra ítélje a parasztjait. A jogbizonytalanság következtében a rendi bíróságok eltérő módon ítélkeztek, az ítéletek végrehajtásáról pedig erőszakkal gondoskodtak. Lassan általános elismerést nyert, hogy szükséges a jogorvoslat (fellebbvitel) valamilyen formája a durva büntetőítéletek miatt. Jó példa a kegyetlenségre a Franciaországban 1670-ben kiadott Ordonnance Criminellem, amely a súlyosabb bűnelkövetők kétszeres tortúra alá vonását is lehetővé tette. A bíróra nehezedett a beismerő vallomás kikényszerítése. A kivégzésre ítélteket újra kínvallathatták (tortúra), melynek célja a perben nem is szereplő, más bűnelkövetők felkutatása.
II. RÉSZ A középkori feudális államhatalom és jog története Mivel foglalkozik a jogtörténet? 3 jogi stúdiummal: -> római jog (ezen belül is római magánjog) -> egyetemes jogtörténet (európai jogtörténet) -> magyar jogtörténet (magyar állam jogrendszerével és kialakulásával foglalkozik) Az egyetemes jogtörténet azt vizsgálja, hogy hogyan alakult az állam- és jogtörténet a Római Birodalom bukásától napjainkig. Ezen belül is két nagy korszakot különítünk el: 1) Római Birodalom bukásától a Francia forradalomig (ezt a szokásjog korának szokás nevezni) 2) kodifikáció kora Feudalizmus kialakulása - a feudalizmus a rabszolgatartó termelés elégtelensége miatt fejlődött ki, ezért a rabszolgák munkáját többé nem tekintették alapvetőnek - az új társadalmi viszonyok alapját a föld feletti feudális tulajdonviszonyok képezték, ebből következően az új, feudális rendszerben a paraszt a földesúr személyétől függött - a földesúri tulajdont képező föld használatáért a jobbágy munka-, termék- és pénzszolgáltatásokat teljesített - a földesúrnak érdeke fűződött ahhoz, hogy a jobbágy termelőmunkája eredményes legyen, így a földesúrijobbágyi viszony dologi elemét (a jobbágytelket) egyre nagyobb mérvű szolgáltatás terhelte A hűbérviszonyok - a vazallusok olyan szabad emberek voltak, akik a nagybirtokosoktól, fejedelmektől személyes függőségbe kerültek (mint pl. fegyveres kíséretük tagjai). A személyes szolgálat ellenében javadalmazásban (beneficum) részesültek a vazallusok. - később a vazallusok földbirtokot is kaptak. Hűségesküt (homagium) tettek és ennek megtörténtével bevezetést nyertek a hűbérbirtokba. A hűbérviszony keletkezéséről okiratot állítottak ki, az esküből folyó kötelezettsége lett a vazallusnak,pl. hogy urát szolgálja az oklevélben írtaknak megfelelően, akár anyagilag támogassa hűbérurát, járuljon hozzá (anyagilag) a hűbérúr legidősebb lányának kiházasításához, ura keresztes hadba lépéséhez stb. -> ezen hűbéri kapcsolatok részletes szabályozásával jött létre a hűbérjog - a hűbérbirtokok egyre nagyobb számú kiadásával kialakult az egyházi és világi fő- és alvazallusok széles hálózata, így a feudális társadalom hierarchikus tagozódása -> a hűbérviszonyok általánossá válásával a központi hatalom tovább gyengült. Idővel nemcsak birtokot adtak hűbérbe, hanem állami tisztségeket, méltóságokat is, így idővel az uralkodó és az alattvalók közé ékelődött a nagy hűbéruraság. - a nagy hűbérurak igyekezték önállósítani magukat, hatalmuk növekedése eszközül szolgált az alávetett lakosság javainak fokozott kihasználásához
kialakult a hűbéri anarchia, amely Európa egyes államaiban évszázadokig is eltartott
A feudalizmus korszakai 1) korai feudális állam Kr.u. 6-10. század: ide soroljuk a rabszolgatartó Római Birodalom felbomlása után keletkező germán, szláv, muzulmán ill. Bizánc és a Balkán népeinek korai feudális jogfejlődését. A kialakult feudális jog aktív szerepet vállalt a rabszolgatartó viszonyok felszámolásában. 2) a virágzó feudális jog korszaka 11-15. század: a korai feudális állam viszonylag erős központi hatalmát felváltotta a politikai széttagoltság. A nagy feudális földbirtokosok politikai hatalma megnőtt, és ez aláásta a központi hatalom erejét. Gyakran részfejedelmek, ill. tartományurak széttagolt uralma, tehát kis részállamok jöttek létre és önállósultak -> ilyen berendezkedés főként a nyugati területeken volt szembetűnő. Ez az extrém széttagoltság előkészítette a széttagoltság megszüntetését. A városi polgárság megerősödése, az ipar és a mezőgazdaság elválása, az árutermelő társadalom elemeinek megjelenése új helyzetet teremtett. A feudális állam rendi tagozódása előkészítette a hűbéri anarchia felszámolását. A városokra, a középrétegekre és az egyházra támaszkodó államhatalom megerősödött és megkezdte a széttagoltság felszámolását. Ezzel egyidejűleg a társadalom rendi tagozódása általános lett, vagyis az adott társadalom egyes rétegei (az egyházi és világi főurak, a köznemesség, a kiváltságokat szerző városok polgársága a privilégiumok által elkülönült rendekké fejlődtek. 3) hanyatló feudális jog, amely Nyugat-Európában a 16-18. századra tehető. Folyamatosan fejlődtek ki a feudális rendszer felbomlásának „tünetei”: a jobbágyok földtől való megfosztása, a feudálisok áttérése árutermelésre és a végletekig kiéleződő osztályellentétek nyilvánvalóvá tették a feudális termelőmód felbomlását. A rendiség keretei között megerősödő államhatalom feleslegessé tette a feudális urak magánhadseregét, helyette kifejlesztette az állandó zsoldos hadsereget. A központi hatalom az egész országot átfogó hatalmi, igazgatási és bíráskodási szervezetet teremtett. Nyugaton rövidesen kifejlődött a feudális abszolutizmus állama, amely elősegítette a polgárság fejlődését. A központosított állam az uralkodót tette meg a törvényhozás döntő forrásává, ezzel elősegítve az egész államra kiterjedő egységes jogi normákat, tehát a jogegység (kodifikáció) kibontakozását. A feudális abszolutizmus jogrendező és jogegyesítő törekvésének eredményeként kialakultak az egyes nemzetek jogrendszerei is.
A középkori jogképződés és jogalkotás - a szokásjog keletkezése hosszabb időintervallumot fog át, tartalmát tekintve egy adott közösség jogról alkotott elképzeléseit jeleníti meg. Ehhez képest a törvény, a privilégium és a statútum a hatalom gyakorlójának egyedi jogi aktusaként értelmezhető, s keletkezése lehatárolható, viszonylag rövid időszakhoz köthető. - míg az európai népek jogi kultúrájának kezdetén a szokásjog volt meghatározó, addig a középkor korai időszakában az uralkodói Bann-jogon alapuló jogosítványa jelentette a jogalkotást. Bann-jog: az uralkodó a népének új, követendő jogszabályokat adhatott, mely a tradíció alapján érvényesülő ún. népjoggal párhuzamosan, vagy esetenként annak lerontásával érvényesült. Az új jogi normák tradicionális jogrendbe való bevezetése a közösség jóváhagyását igényelte. pl. a frank uralkodók ediktumokat, dekrétumokat, kapituláriákat adtak ki. Ezek az egyes népjogok írásba foglalását szolgálták, illetve új szabályok megalkotását célozták meg. Nagy Károly jogalkotói műve a Capitulatio de partibus Saxoniae, mely új normákat tartalmazott a pogány szokások visszaszorítására, és a frank uralom megszilárdítására (épp ezért a normák nagy része büntetőjogi jellegű). Nagy Károly ezen kapituláriáit 802-ben az aacheni birodalmi gyűlésen hagyatta jóvá. Így a kapituláriák törvénnyé (lexszé) váltak.
A feudális jog típusjegyei - a feudális jog eszköze volt a földesúri-jobbágyi viszonyok fejlődésének, a feudális földtulajdonjog kialakításának - nem különültek el az anyagi- és eljárásjogi normák, összefonódtak a büntető- és magánjogi viszonyok - a nyílt jogegyenlőtlenség elsősorban a jobbágy-földesúr vonatkozásában jelentkezett, de némi eltéréssel kiterjesztették a középkori városok polgáraira is - a szabadokat ért bármely sérelem az alávetett osztály részéről fokozott büntetőjogi felelősséget vont maga után, ellenben a feudális urak által elkövetett jogsértések enyhébb elbírálásban részesültek - a feudális jog legitimálta a nyílt erőszakot, azaz az „ököljog”-ot - jogi partikularizmus (elkülönült, részszerű jog): a feudális urak politikai hatalmának köszönhetően kifejlődött territóriumok, tartományok önállósították magukat, önálló ítélkezésre tettek szert - a feudális földtulajdonjog fogalmán a föld feletti tényleges hatalmat tekintették, tehát a földbirtokos tulajdonosát részesítették jogvédelemben: a római jogból átemelték a föld feletti fő tulajdonjogot (dominium directum), a jobbágy telekbirtokát (ami a földesúré volt) használati tulajdonként (dominium utile) definiálták - megjelentek a tulajdonjoggal összekapcsolt hatalmi és egyéb jogosultságok: bíráskodási, igazgatási és adóztatási jogok, valamint a vadászt, halászat, az út és révhasználat joga stb. - már a korai feudális büntetőjog fejlődését mutatja, hogy az egyéni és nemzetségi bosszú lassan háttérbe szorul, és helyét elfoglalja a vagyoni elégtétel (compositio). Ezzel szemben az alávetett lakosság feletti ítélkezésben a szigorú megtorlás és elrettentés elvét érvényesítették, így az önkény és az erőszak ezen a téren hatványozottan érvényesült - a feudális jog kétféle eljárásjogi rendszert ismert: akkuzatórius eljárás és inkvizitórius eljárás
akkuzatórius (vádelvi) eljárás: az eljárást a sértett fél, vagy annak hozzátartozói kezdeményezték. A szemben álló felek egymás közötti harca zajlott le a bíró előtt, a bíró szerepe csak a bizonyítási kötelezettség megállapítása volt (istenítélet: tűz-, vízpróba stb.) inkvizitórius eljárás: az eljárás megindítása hivatalból történt. A bíró a perben celekvőrn közreműködött, ő mondta ki az ítéletet és gyakran a végrehajtást is foganasította.
- kötött bizonyítási rendszer Feudális földtulajdonformák - allódium: a szabad lakosság és a felemelkedő birtokos osztály foglalás útján birtokába jutott földterület, melyet egy ideig nem terheltek hűbéri jogok - benefícium: hivatali és katonai szolgálatok ellenében juttatott javadalmazás. Az adományozott birtok át nem örökíthető, és legfeljebb életfogytiglan kapott jogi elismerést - feudum: örökíthető hűbérbirtok
Recepció - a recepció fogalma: a jogtörténetben recepciónak elsősorban azt a folyamatot nevezzük, amellyel a justinianusi törvénykönyvekben (későbbi nevén Corpus Iuris Civilis) foglalt kodifikált római jog az európai magánjogokban újra érvényre jutott. Ezt abban a korban úgy tekintették, hogy a császári jog újra feléledt, s visszafogadták a jogszolgáltatásba, illetve ahol korábban nem élt a római jog, ott befogadták azt - a volt Nyugatrómai Birodalom területén barbár germán utódállamok szerveződtek. Azon területeken, ahová a római jog nem ért el, ott a Leges Romanae Barbarorum volt érvényben. A római visszamaradt
lakosság megőrizhette személyes jogát. Ilyen személyes jogként ismerték el a római jogot az egyházi személyek számára (Ecclesia vivit lege Romana) - a délfrancia jogterületre erős hatással volt a római jog. Még Justinianus előtt keletkezett a Lex Burgundionum (488-524 között), a római jog hatására megszületetett a Lex Romana Burgondionum (506532), utóbbi csak a római, előbbi a germánokra is érvényes volt. - kettős joguk volt a nyugati gótoknak is, a Lex Visigothorum és a Lex Romana Visigothorum. Utóbbi a nyugati gót királyságban élő rómaiakra, előbbi az egész területen élőkre vonatkozott. - teljesen római jogot tartalmazott a keleti gótok királyainak két ediktuma, az Edictum Theoderici és az Edictum Athalarici
Míg tehát az 5. század nyugatrómai tartományaiban maradt hatása a posztklasszikus római jognak, e határokon túlra csak az egyház révén került el a római jog, a germán északi területeknek saját territoriális jogaik voltak. A 11. században a középkori Európa átrendeződött, Kelet és Nyugat végérvényesen kettészakadt, a császárság után az egyházon belül is. Új szuverén államok alakulnak a két császárság vonzáskörében, azon kívül Nyugaton Magyarország, Lengyelország, Keleten az orosz fejedelemségek és önálló balkáni államok. Az európai kultúra fejlődésében a 11. században jelennek meg az egyetemek, születik újjá a jogtudomány és a skolasztikus filozófia. A római jog újjászületés a tudományban - az itáliai egyetemeken tanultak jogot az európaiak, ahol a glosszált római jog volt a tanítás alapja, azt kezdték kommentálni, a gyakorlat igényeihez alakítani (mivel a glosszált római jog óta teljesen átrendeződött a társadalom). Az új tudományt hazavitték országaikba és az államigazgatásban, igazságszolgáltatásban kezdték hasznosítani, terjeszteni. Így az egyetemes európai jogászértelmiség készítette elő a római jog betörését az igazgatás, az eljárás és a közjog vonalán - tehát a középkori államok mindegyike merített a római jogból. Amit felhasználtak és jogkönyveikbe átvettek, consuetudo-nak nevezték (de nem a római jogi értelemben véve. A középkori consuetudo a római hagyatékból kiválasztja a szükségest, a használhatót, kihagyja amit a gyakorlat nem alkalmaz, így csökkentik a ius anyagát). Ezt a leszűkített, nemzetségi szokásokkal és helyi sajátosságokkal átszőtt joganyagot, a ius consuetudinariumot gyakorolták, tanulták. Ilyen jogokat foglalt össze itthon Werbőczi Tripartituma. A római jog recepciója a Német-római Szent Birodalomban - a birodalomnak nincs egységes joga, a helyi consuetodók és jogkönyvek, szokások és privilégiumok tarka szövevénye jellemző - az új bírói fórum ügyrendjében, a Reichkammergerichtsordungban a császár meghatározta, hogy a bíróság minden olyan kérdésben, amelyre nincs szabály vagy törvény, a ius canonicum, a ius civile és a Liber feudorum (lombard hűbérjog) jogát fogja alkalmazni. A római jog a Német-római Birodalom szubszidiárus joga lett. - a bíróság assessorainak fele legista, vagyis római jogot egyetemen tanult jogász lett, míg a rendek által állított másik felénél is kívánság, hogy e jogban tanultak legyenek. A jogi képviselők, advocatusok és procuratorok a bíróság előtt a feleket tanácsokkal látják el, képviselik őket és akiknek szintén e jogokban jártas személyeknek kellett lenniük - a Reichkammergericht hamarosan rendi fennhatóság alá került, így már nem veszélyeztette a rendek
önállóságát, s rohamosan megnőtt a szerepe, az usus modernus pandectarum vagyis a pandekták új gyakorlata országszerte elterjedt - nagy részük volt a recepcióban a német területen egymás után alakuló egyetemek (Heidelberg, Tübingen, Lipcse, Rostock, Greifswald, Trier, Ingolstadt, Mainz, Wittenberg, Odera-Frankfurt) A természetjogi iskola és a korai nagy kodifikációk - Jhering érdekhaszon-iskolája: a jog fejlődési törvényszerűségeit annak mozgatórugóiból kísérelte meg levezetni a jog elméletét kívánva azzal alátámasztani. - a Code Civil volt az első olyan modern magánjogi törvénykönyv, amelyet Franciaországon kívül más országok is bevezettek (igaz, a napóleoni hódító háborúk nyomása alatt). Ugyancsak sokfelé recipiálták az osztrák polgári törvénykönyvet az abszolutizmus éveiben. A 20. században mind Európában, mind a tengerentúl, Ázsiában, Amerikában és Afrikában sok fejlődő ország választotta azt a megoldást, hogy polgári törvénykönyvül egy már meglévő más országból importálja a jogot. A Code Civil vezetett ezen a téren. Brazília, Japán, Peru vette át többek között a német polgári törvénykönyvet, Törökország a svájci polgári törvénykönyvet „recipiálta”. A szocialista országokban az első szocialista jog, a szovjet jog alkotásai hatottak a többi államra példaként - a jogtanítás fellendülésével egyidejűleg kifejlődött a világi jogászság (legisták) jelentős szerepe az egyházjogot szolgáló kanonistákkal szemben, ugyanis a legisták az erősödő központi hatalom mellé szegődtek Középkori kánonjog A jogi egészen belül különálló tényező maradt a kánonjog. A kánonjog alapján különülhetett el az egyháziak feletti bíráskodás (privilegium fori). Ennek ellenére az európai középkori jogfejlődésben mindenütt kimutatható a kánonjog közvetlen vagy közvetett hatása. Ez a jelenség a keleti keresztény egyházjog fejlődésében még hatványozottabb módon jelentkezett, mivel a bizánci eredetű kánonjog nem különül el élesen a világi jog anyagától. Ezért a keleti keresztény egyház jogát a „nomokánon” fogalmával szokták illetni. Középkori városjog A városok kedvező földrajzi és áruforgalmi feltételek között valamint a megszerzett kiváltságok révén önálló jogfejlesztő tevékenység színterévé váltak. A társadalmi munkamegosztás viszonylag előrehaladott stádiumában különülhetett el a középkori városjog, mint eredetileg a terrotoriális szokásjogok egyike A városjogon belül ki tudott fejlődni a polgári jellegű jog egyes elemei, pl. áruforgalmi jog, tengeri kereskedelem joga.
Feudális jogcsoportrégiók
latin-román jogcsoportrégió: a Nyugat-római Birodalom bukása után a nyugatrómai provinciákban megtelepedő barbárok és helyi romanizált lakosság társadalmának feudalizálása keletkezett jogrendszer. Az eredeti barbár (germán) szokásjog és a fejlett római jog hatottak egymásra. kontinentális (feudális) jogok: francia, portugál és spanyol feudális jog angolszász jog: precedens jog, common law, juryrendszer germán-római jogterület: a birodalmi jogegység (századokon át tartó) teljes hiánya miatt az antik római jog felhasználására kényszerültek. Tartományok, hercegségek, uradalmak életek a saját szokásjogukkal. A hűbéri szokásjog mellett a szolgálati jog és az uradalmi jog is megjelent
svájci és skandináv feudális jog: az angolszász joghatások hódítottak teret nyugati szláv feudális jogrendszer: a pápaság erőteljes támogatását élvezte, ennek ellenére az egyházjogon és a hűbérjogon túl mindvégig nagy befolyása volt a német birodalmi jognak. A feudális jog viszonylag gyorsan hanyatlásnak indult keleti szláv jogterület: uralkodó volt a bizánci és a keleti kereszténység által közvetített jogi kultúra. kínai feudális jog: despotikus feudális államhatalommal, a haladást gátló mandarinrendszerrel, ill. az erkölcsi normákkal (Kung Fu-ce) összefonódva konzerválódott. Az idegen jogoktól mereven elzárkóztak, megrekedtek a natúrgazdálkodás szintjén japán feudális jog: a kínai feudális jogcsoport része, ám az újkorban elkülönültek a kínai jogtól, így Ázsiában itt sikerült először felszámolni a feudális jogot hindu jog: kasztrendszerrel és centralizált despotikus államhatalommal a jogi konzervativizmus által a feudális jog tudott uralkodó maradni még akkor is, amikor különböző idegen hatalmak (pl. mongolok, arabok) hosszabb távon jelen voltak
Látható tehát, hogy a különböző feudális jogcsoportrégiók fejlődésében már az újkorba való átlépés idején azok a jogrendszerek kerültek előtérbe, amelyek a polgárosodára alkalmasnak bizonyultak A középkori város belső (hatalmi) viszonyai - a középkori város történeti-jogszociológiai értelmezése Max Weber városokról vallott nézetrendszerére épül: a Wirtschaft und Gesellschaft c. művében jelentek meg a városokról szóló tézisei. A városok vizsgálatában a megismerési folyamat sajátos módszerét alkalmazta. Elvonatkoztatott a „tények káoszától”, és a jelenségek általános jellemzőire épülő, ún. ideáltípusokat alkotott. Így lehetővé vált az egyedi összefüggések felismerése. Ez alapján Weber 3 féle várostípust különböztetett meg: arisztokratikus központú antik város orientális város középkori-okcidentális város Weber szerint a középkori város elsődleges ismérve a városi közösség (a kommuna), melyek formálódása a városurasággal szembeni harcban jól nyomon követhető. A városokban kialakult önálló bírói fórum és a részben autonóm jog különbözteti meg a középkori várost az antik és orientális típusú várostól. - az európai város belső szervezeti sajátosságainak elemzéséhez Otto von Gierke jogtudós nézetei adnak hasznos háttéranyagot. Gierke szerint a társadalomfejlődési szervezőelvek a meghatározó jelenség az európai városban. Gierke szerint a városlakók közösségét az együttélés zárt formájával jellemezhetjük. Ez a zártság egy fallal körülvett város (civitas murata) esetén konkrét jelentéssel bír: területi elhatárolódást jelentett. A városi közösség zárt jellege úgy is értelmezhető, hogy elhatárolódtak a középkor hierarchikus hatalmi viszonyaitól, tehát a földesúr-jobbágy viszonytól. A városlakók közösségi léte a városfalakon belüli egyenlőséget alapozta meg, így jelent meg a polgári jogegyenlőség. - Wilhelm Ebel szerint a középkori város miniatűr államként jellemezhető, mely kismértékben a modern jogállamot vetíti elő. A város belső szervezetében megtalálhatók a modern államra jellemző funkciók és hatáskörök, beszélhetünk bírói szervezetről, a jogalkotás meghatározott rendjéről, a jogilag megalapozott igazgatásról és rendészetről, a polgárok szubjektív jogairól és kötelezettségeiről. A városok eltérő fejlődéséből következően ezek az intézmények csak a 15-16. századi európai nagyvárosokban figyelhetők meg
- Gerhard Dilcer nevéhez fűződik a dilcheri vizsgálat, mely a város komplexitását, ill. belső lényegi ismérveit vizsgálja. Dilcher a következő négy ismertetőjegyet emelte ki: városi béke, városi szabadság, városjog, és a polgárság közösségi életvitelén alapuló alkotmányos rend. városjog = a város alkotmányos rendjét felügyelő, illetve a polgárság együttélésére vonatkozó belső szabályok összessége. A jogegység és a kodifikáció szerepe a középkori jogfejlődésben
Franciaország
Államszervezet (feudalizmus) - a francia állam feje a király volt, akiről azt hirdették, hogy „senki másnak, csak az Istennek” hűbérese, annak földi helytartója. Tisztségét választással nyerte el, amelyet felkenés és koronázás követett a reimsi székesegyházban. - az uralkodók részéről igen hamar megjelent az az igény, hogy királyválasztás helyett örökíthető legyen a trón. A Capetingek elsőszülött fiukat rendszerint még életükben királlyá koronázták, aztán a 13. századra joggyakorlattá szilárdult, hogy az elsőszülött fiú öröklés címén szerezte meg a trónt. - a királyt feladatainak ellátásában a királyi tanács (curia regis) támogatta. A tanács ülésein kötelességük volt megjelenni az összes egyházi és világi nagyhűbéresnek a hűbérjog rendelkezései értelmében - közvetlenebbül segítette a királyt egy szűkebb tanács, mely családtagjaiból és udvari embereiből állt. Az udvari emberei közül a király kiválasztotta a főméltóságokat, akik részint személyes szolgálatokat, részint országos feladatokat láttak el. A legjelentősebbek a sénéchal és a kancellár. A sénéchal az udvartartás vezetőjéből a királyi helyettessé fejlődött (vezette a királyi hadat, bíráskodott és ellenőrizte a helyi szerveket). A kancellár is igen nagy befolyással bírt, bíráskodott, őrizte a király nagypecsétjét, és irányította a jegyzőket (notarii). - az állam vidéki szervei az elöljárók voltak (prévots), akiknek kerületeit a legtöbb pénzt ígérő kisnemeseknek/polgároknak adták bérbe. Az elöljárók a királyi birtokok jövedelmét kezelték, összegyűjtötték a király seregeit, illetve a király nevében első fokon bíráskodtak. Ez a bérletrendszer viszont azzal járt, hogy az elöljárók mérhetetlenül kihasználták a rájuk bízott népet, így a visszaélések szükségessé tették, hogy a központból (a normann mintát követve) felügyelőket (bailis) küldjenek az elöljárók ellenőrzésére Az államszervezet központosítása - II. Fülöp Ágost hadi sikerei útját állták az angol hódításnak, és ez alapot teremtett a központi hatalom megszilárdításának, majd közigazgatási és bírósági reformok valósultak meg - a 15. századtól a francia államfőknek állandó adóbevételeik és hadseregük volt, minden tartomány signeurjévé váltak. Érvényt szereztek a rex est imperator in regno suo elvnek, amelyet a legisták a királyi jogok teljességének kifejezésére használták - a királyi hatalom biztosítására lassan kialakult a királyi birtokok elidegeníthetetlenségének elve, ennek végleges szövegezésére a Moulins-i ordonnance (1566) kiadásával került sor - a királyi kúriákból vált ki a központi bíróság. Az alacsonyabb rangúak pereiben nem az ítélőszék döntött, hanem az egyetemet végzett magisterek, akinek testületét a 13. századtól parlamentumnak nevezték - mind a parlamentben működő jogászok, mind a bailik és a prévot-k arra törekedtek, hogy háttérbe szorítsák a hűbéri bíróságokat - Franciaországban három rend alakult ki: a papság, a nemesség és a „harmadik rend” amely a polgárságot és
a szabad parasztságot foglalta magában - a rendi gyűléseknek négy változata létezett:
általános rendi gyűlés (États Généraux): hatásköre tanácsadásra korlátozódott, nem volt soha törvényalkotási joga notables gyűlése: hatáskori megegyezett az általános rendi gyűlésével. Tagjait (előkelők) a király választotta. Sajátossága, hogy együtt üléseztek és nem rendenként elkülönülve. az egyes rendek külön gyűlései: csak a papság gyűlése vált jelentőssé, ami tízévenként összeülő, állandó jellegű intézménnyé fejlődött, és egészen a francia forradalomig megmaradt tartományi rendi gyűlések: a szabad parasztság általában nem jutott itt már képviselethez. Hatáskörükbe tartozott a szokásjog összegyűjtése, a helyi igazgatás szükségeiről való gondoskodás (e célra adómegajánlás), a király felé kérések és panaszok előterjesztése
A feudalizmus joga - a területi széttagoltság miatt a 10. századtól kezdve minden tartomány más és más szokásjog szerint élt, a királyság déli részein tovább élt a római jog (lex Romana Burgundionum) - a partikularizmus és az ezzel járó jogbizonytalanság az uralkodó osztály egészének sem kedvezett, épp ezért elég korán akadtak olyan jogismerő férfiak, akik vállalkoztak egy-egy vidék jogszabályainak összegyűjtésére, ennek eredményeként olyan magánmunkák, „jogkönyvek” jöttek létre, melyek törvényhozói megerősítés nélkül, nem hivatalos jellegük ellenére is elterjedtek és aj oggyakorlatot jelentősen befolyásolták. Az első francia jogkönyv a 13. század elején Normandiában keletkezett, a legnagyobb hatású francia jogkönyv író Philippe de Beaumanoir 1280 táján foglalta össze a Beauvaisis tartomány szokásjogát - a magánosok „úttörő” tevékenysége miatt a király 1454-ben kiadta a bailiknek és a sénéchaloknak, hogy gondoskodjanak a körzetük szokásjogainak összegyűjtéséről -> a 16. század során mintegy 260 joggyűjtemény készült el - a naturálgazdálkodásról a pénzgazdálkodásra, árutermelésre való átállás megteremtette a feltételeket a római jog elterjedéséhez (a dél-francia területeken eleve tovább élt a római jog, de a 12-13. században így az északi tartományokban is megjelent. Ezt a folyamatot elősegítette, hogy a római jogot elkezdték tanítani a francia egyetemeken. Ám a római jog teljes recepciójára nem tudott sor kerülni, a szokásjog írásba foglalása ennek útját állta - a 15. századra kialakult az a jogfelfogás, hogy a törvényhozó hatalom a királyt illeti meg. A törvény előkészítésének munkájába a király mindig bevonta a nagyhűbéreseit, jogász szakembereit és tanácsosait. A király kezét a törvényhozásban jogilag mindössze az kötötte meg, hogy az általa megalkotott törvényeket mindaddig tilos volt végrehajtani, amíg a parlamentek be nem iktatták azokat (kihirdetés) Birtoklási és vagyonjogi viszonyok - a francia feudális jogrendszer alapvető jelentőségű intézménye volt a feudális földbirtokjog, amelyhez különböző hatalmi és egyéb jogosultságok (bíráskodás, igazgatás, adóztatás stb.) kapcsolódtak. Mindezek ellenére a földbirtokosok távol álltak attól, hogy szabadon rendelkezzenek ingatlanjaik felett. A földesúr rendelkezési jogát kettős kötöttség korlátozta, az allodium és a feudum joga - a francia jog korán különbséget tett az ősi és a szerzett vagyon között. Az ősi vagyon (propre) elidegenítését rendkívül megszigorították, míg a szerzeményi vagyon (acquet) felett szabadon rendelkezhetett a vagyonszerző Az ősi vagyonról ajándékozás formájában vagy végrendeletileg sem rendelkezhetett a tulajdonos. Lemenők hiányában a szerzeményi vagyon a legközelebbi rokonokat illette meg, az ősi vagyon azonban arra az ágra szállt vissza, amelytől származott: apai eredetű az apai, anyai eredetű az anyai ágra (paterna paternis,
materna maternis) - az egyes tulajdon (dominium directum) a hűbérurat, a használat joga (dominium utile) a vazallust illette meg. A használati tulajdonnak újabb két változata jött létre:
hűbérbirtok (feodum): a francia vazallus azért szolgált, mert előzőleg hűbérbirtokot kapott. A vazallusi szolgáltatások elmulasztása hűbérvesztéssel (commise) járt. bérbirtok (censive): a paraszt a földesurának terményadót, vásárpénzt, különböző vámokat fizetett, a földesúr pedig bírói joghatóságot is gyakorolt a paraszt felett
Büntetőjog és eljárásjog - a frank birodalom szétesését követően a központi államhatalom meggyengülése következtében átmenetileg a bosszú és a magánharc vált a büntetőjog döntő tényezőjévé. A bosszú intézménye mellett virágzott a vagyoni elégtétel (compositio) is, az alattvalókkal szemben pedig megtorló, elrettentő büntetéseket alkalmaztak. - a 13. századtól gyakorlattá vált, hogy aki egyszer már bírósághoz fordult, sérelme orvoslására töbé nem használhatott önsegélyt - IX. Lajos betiltotta a magánharcot és a gyújtogatást, majd 1357. évi ordonnance kimondta, hogy a gyilkosok, a gyújtogatók és a nemi erőszak elkövetői nem kaphatnak kegyelmet. - az eljárásjog vád rendszerű volt, a bíró panaszos, illetve vádló hiányában hivatalból nem járhatott el. Hiányzott a fellebbezés, helyette a bírót lehetett bepanaszolni a hűbérúrnál - a 13. századtól fokozatosan elkülönült a polgári és a büntetőeljárás. A feudális abszolutizmus korára a vádelv érvényesülését kiszorította a nyomozó elv. Az istenítéletek közül már a 13. században kiveszett a tüzesvas és a forróvízpróba, mivel az emberek már nem hittek a bizonyító erejében. Kialakult a fellebbezés intézménye, így már magát az ítéletet és nem a bírót lehetett megtámadni Abszolutizmus - a hosszantartó ún. százéves háború befejezése (1453), a Jacquerie-féle parasztháború felszámolása után kedvező helyzet nyílt a szeparatizmus erőivel történő leszámolásra. A 15. század végén adva volt egy etnikailag jórészt egységesnek tekinthető feudális állam, amelynek államés jogéletét a centralizáció további fokozásával lehetett rendezetté tenni - a 16. századtól a rendi intézmények jelentősége egyre csökkent. Az általános rendek gyűlését egyre ritkábban hívták össze, 1614-től 175 évig szüneteltették. A notables gyűlése és a tartományi rendek gyűlései is hasonló sorsra jutottak, csak az egyházi főurak gyűlése maradt fenn, mert a klérus az abszolutizmus legbiztosabb támaszának bizonyult - a curis regisből kiválva önállósultak újabb nagyhatalmú központi szervek, amelyek élén államtitkárok álltak - az igazságszolgáltatás legfőbb vezetője a kancellár, a pénzügyek tisztségviselői a főintendánsok voltak. A vidéki igazgatásban a kormányzóságok katonai és rendészeti feladatokat egyaránt elláttak, a pénzügyi kerületek szervezése (17.század) pedig már a rendészeti igazgatás kezdete - az úgynevezett policiális igazgatási tevékenységet az állam kiterjesztette az alattvalók mindennapi életére. Rendezőként lépett fel az állam a gazdaság, a piac, a népjólét, az egészségügy stb. területén a mindenható állami akaratot érvényesítve A francia abszolutizmus joga - a királyi hatalom végleg felülemelkedett a rendi alapon tagozódó hűbérurak hatalmán és az ország egész területén magához ragadta az igazgatás és bíráskodás irányítását - a királyt a törvények megalkotásában a rendi gyűlés már nem korlátozta. A királyi ordonnance
hatályosságához szükséges volt, hogy a párizsi parlament belajstromozza. A parlamentnek ebben az időszakban jogában állt megtagadni a belajstromozást, amennyiben úgy vélte, hogy az ordonnance jogellenes. Ilyen esetekben tiltakozó feliratot (remonstrance) küldhetett az uralkodóhoz. A parlamentnek ezt a jogát az abszolutizmus kialakulása előtti időszakban korlátozta a belajstromozási parancsjog (lit de justice) - 1670 Code Criminelle: az eljárás megindítása nem a sértett joga, hanem a bíró és az ügyész hivatali kötelezettsége, erősíti a bíróság szerepét - 1685: Fekete Kódex (Code Noir): ez a kódex az abban az időszakban a hatalmas kiterjedésű amerikai-francia gyarmati területek néger rabszolgáinak összes viszonyát igyekszik rendezni -> ezért a francia gyarmatokon megtalálható a francia feudális jog számos alapvető intézménye - a perekben a teljes értékű bizonyíték a vádlott bíróság előtt tett beismerő vallomása, valamint a két tanú egybehangzó vallomása volt. Törvényben meghatározott volt a kiszabható büntetés fajtája és mértéke. - 1673-ban kiadták a kereskedelmi törvényt (Code Savary), mely már magában rejtette az állam merkantilista politikáját - 1681. évi tengeri kereskedelmi törvények (Code de la marine) rendszerbe foglalta a kereskedelem követendő szabályait
A középkori német állam – és jogfejlődés A germán közszervezet időszaka - a germánokról szóló első hitelt érdemlő forrás Julius Caesar Galliai hadjárat című műve. A Kr.e. 49-ben készült leírás germánoknak nevezi mindazon népcsoportokat, amelyek Galliától északra és keletre helyezkedtek el. Városaik nem voltak, társadalmuk is differenciálatlan volt. A germán vándorlás időszaka Kr.u. 1. századben ért véet - a második forrás Tacitus Germania című műve, amely Kr.u. 98-ban jelent meg. A római történetíró által felvázolt kép megváltozott ahhoz képest, amit Julius Caesar írt: kimutatható vagyonkülönbségek keletkeztek, az állatállomány egy része magánkézbe került. A társadalom legfontosabb közösségi szintje a nemzetség (Sippe) volt, melynek funkciói: békeközösség, védőközösség, jogközösség, hadi közösség, települési közösség - a germán korszakban még nem alakult ki állam, a közösségi élet szervezésére különböző közszervezeti egységek jöttek létre. A legfontosabb döntő szerv a fegyverviselő férfiak közössége, a népgyűlés. Germán jogrendszer - meghatározó volt a szokásjog, a jogot vita esetén a népgyűlés határozta meg - egy idő után szükségessé vált az érvényesítendő szabályok írásba foglalása, amelynek következtében sajátos, kettős jogrendszer alakult ki: a germánok a saját jogukat (leges barbarorum) elkülönítették a romanizált őslakosság normáitól (leges Romanorum) - a büntetőjog központi intézménye a bosszú volt - korlátlan férji hatalom (akár meg is ölhette feleségét) Frank államszervezet - az egykori germán törzsek frank uralom alá kerültek - a Mark-közösség felbomlásával a 8. századra kialakult a földtulajdon fölötti rendelkezési jog, a Frank királyságban is kialakult a nagybirtokrendszer - az uralkodó magához vonta az uratlan területeket, elkobozta az ellene szegülők birtokait. A földtulajdon egy részét az egyháznak, másik részét a hozzá hű katonáknak és hivatalnokoknak adta
- a mezőgazdasággal foglalkozó kisbirtokosok a kialakult árucsere viszonyai között nem tudott versenyben maradni a környékbeli nagybirtokosokkal - a magánharcok és háborús viszályok miatt egyre többen szorultak védelemre, így ez oda vezetett, hogy a kisbirtokosok felajánlották földjeiket a nagybirtokosnak, aki cserébe védelmébe vette a kisbirtokost és használatába adta a megélhetéséhez szükséges nagyságú területet (benefícium), immár pénz, termény vagy robot szolgáltatás ellenében -> kialakult a hűbéri viszony. - a frank periódusban kialakult a koncentrált államhatalom, állandó fegyveres készültséggel. Az uralkodó jogosult volt a szokásjog módosítására, ő volt a legfőbb bíró és a hadsereg parancsnoka, a Karoling-kortól megillette az adókivetés és a vámszedés joga is - udvari méltóságok: a seneshall a pohárnokkal az udvari szükségletekről gondoskodtak, a kamarás az uralkodó pénzügyeit intézte, a marsall a hadilovakat felügyelte, a palotagróf a király távollétében bíráskodott - a központi hatalom területi egységei a grófságok, élükön az uralkodó által kinevezett gróf (comes), aki a terület legfőbb bírája, igazgatási és katonai vezetője. A határ védelmére határgrófságokat szerveztek Frank jogrendszer - a frank korszakban született népjogi összefoglalások latin nyelven íródtak - a legjelentősebb népjogi összefoglalások a burgund (Lex Burgundionum), aleman (Lex Allemannorum), bajor (Lex Baiuwariorum) és a szász (Lex Saxonum) nép szankcionált szokásainak gyűjteménye. Hatását tekintve legfontosabb a Lex Salica, a száli frankok Klodvig király által összeíratott gyűjteménye volt. - a frank birodalomban számos jogrendszer élt egymással párhuzamosan, kialakult a személyhez tapadó jog elve, amely szerint mindenkire annak a népnek a joga vonatkozott, ahonnan származik, majd a Karolingok már igyekeztek a jog érvényesülésének területi elvét érvényesíteni - a frank időszak fejezetekre tagolt törvényeit capitularénak nevezzük, amit az uralkodó az előkelők meghallgatása után mindenkit kötelező parancsként bocsátott ki. - az ítélkezés az egész nép ügye volt, legfontosabb fóruma a népgyűlés volt, a legfontosabb bírósági fórum pedig a királyi bíróság. A királyi központi bíróságok többnyire okirati és tanúbizonyítást alkalmaztak - a századkerületi bíróságok viszont megragadtak az istenítéleteknél (tüzesvas-, forróvíz-, morzsapróba), amit 1215-ben a Lateráni zsinaton megtiltottak. - a házasság megkötésében a közös akarat volt döntő, egyházi hatásra a házasság nem volt felbontható - a frank jogrendszer kiegészítette a továbbélő germán hagyományokat (bírósági szervezet),integrálta a római jogot (jogügyletek írásba foglalása, császárság közjogi helyzetének megszilárdítása) és a kánonjogot A Német Birodalom alkotmánytörténete - 843-ban a verduni szerződést követően három részre szakadt a frank birodalom, majd újraegyesült, de 887ben öt részre szakadt. A legnagyobb területű közjogi egység Németország lett, amely Elzász, Lotaringia és Németalföld (Niederland) egyesüléséből jött létre - a „Német Nemzet Szent Római Birodalmát” I. Ottó alapította, akit a pápa 962-ben Rómában császárrá koronázott - a német birodalom történetét az állam- és jogfejlődés szempontjából három periódusra oszthatjuk:
első időszak (888-tól az 1200-as évek elejéig): ekkor alakult ki a császári hatalom, általánossá vált a hűbéri függőség sajátos német változata, a hadipajzsrendszer (Heerschildsordnung). Az erre vonatkozó, a Szásztükör (Sachsenspiegel) által összefoglalt hűbérjogi normák szerint a legmagasabb hűbéri státusza az uralkodónak volt, a második kategóriát a vezető egyházi tisztségviselők viselték. A harmadik hadipajzsba a világi fejedelmek tartoztak. Őket követték a grófok, és a bárók, majd
ötödikként a közönséges nemesek. A következő kategóriába a miniszterálisok, a szolgáló hűbéresek tartoztak. A hűbéri láncolat alján az „egypajzsos” nemesek foglalnak helyet. A hadipajzsrendszer lényege az volt, hogy senki sem fogadhatott el tőle alacsonyabb, vagy vele azonos rangú személytől hűbért, mert ezzel saját hadipajzsa tekintélyét veszélyeztette volna. A szinte kasztszerű hűbéri rangrend megszakította a közvetlen kapcsolatot az uralkodó és a társadalmi hierarchia alsóbb fokán álló nemesség között -> ez az államhatalom erejének csökkenéséhez vezetett. Ráadásul az uralkodó nem tarthatta meg a reá szállt egyházi és világi birtokokat, mert az adománykényszer (Leihezwang) következtében köteles volt 1 év 1 napon belül eladományozni -> emiatt az (egyébként angol és francia területen ismeretl) intézmény miatt nem jött létre egységes, centralizált állam.
a második periódus a „Birodalom” virágzó középkorának története (1200-1500): ebben az időszakban jelent meg a rendiség és váltak államjogi tényezővé a városok. Az igazságszoláltatásban általánossá vált az írásbeliség. Ezen periódus fontos közjogi alapdokumentuma a német Aranybulla (1356), mely elsősorban az uralkodó megválasztásának rendjét szabályozta. Egyházi tagok közül a legbefolyásosabb a mainzi érsek, illetve a Trier érseke, valamint a kölni érsek. A világi választófejedelmek: rajnai palotagróf, szász fejedelem, brandenburgi őrgróf és a cseh király. Az Aranybulla szerint legalább négy választófejedelemnek jelen kellett lennie, a döntést többségi szavazattal hozták. Szavazategyenlőség esetén a frankfurti Dómban még 30 napig vitatkozhattak (de ott csak kenyeret és vizet kaptak :D ). A döntés nyomán kettős királyság nem jöhetett létre. A megválasztott uralkodót Aachenben koronázták meg. 962 óta pápai megerősítéssel a császári címet is megszerezte a német uralkodó. A pápai koronázás Rómában történt, utolsó alkalommal 1530-ban V. Károlyt nyilvánították a római császárok utódának. Ezt követően a pápaság feltételekhez kívánta kötni az uralkodó megválasztását. A késői középkor időszakában alakult ki a Birodalmi Gyűlés (Reichstag) intézménye. Tagjai kezdetben a legnagyobb hűbéresek voltak, a 12. században ezek a személyek alkották a legfőbb birodalmi rendet.
a harmadik periódus a 16. sz. elejétől az 1806-os megszüntetésig terjed. A korai újkornak nevezett időszakban a birodalom középkori jellege nem változott meg. A központ változatlanul erőtlen volt, nem alakult ki hatékony végrehajtói szervezet, sem hadsereg. A birodalom átlakítására irányuló első komoly reformkísérlet az 1495-ös wormsi birodalmi gyűlésen történt, melyen „örök országos békét” fogadtak el, amely megtiltotta a magánharcot és a jogvitákat bírói útra terelte. Felállították a Birodalmi Kamarai Bíróságot (Reichskammergericht), amelynek tagjait az uralkodó nevezte ki, tehát a birodalmi rendektől függetlenül személyekből állt, a kánonjogi eljárást követték, döntéseikben a római jognak nagy szerepe volt. A Birodalmi Gyűlést a császár hívta össze, három testületben tanácskoztak (választófejedelmek, világi fejedelmek és egyházi főméltóságok, valamint a városok). Érvényes döntéshez az uralkodó és a három képviseleti kollégium egybehangzó akarata volt szükséges. A német állam alkotmányos rendje az augsburgi vallásbéke (1555) nyomán változott. A „cuius regio eius religio” elv szerint az alattvalók kötelesek voltak uruk vallását követni, ha ezt nem kívánták, szabadon elhagyhatták a tartományt.
A Német Birodalom jogrendszere - a 10. századtól évszázadokig tartott az íratlan szokásjog szinte osztatlan uralma. A helyi szokásjogra vonatkozó nyilatkozatok írásba foglalása csak évszázadokkal később következett be (Weisthum, Öffnung, Rechtsbücher). A szokásjogfejlődésében is a territoriális elv érvényesült. Tartományok, hercegségek, uradalmak, sőt, gyakran egyes falvak is saját szokásjoguk alapján éltek. Így alakult ki a tartományi szokásjog (Landrecht), a városi szokásjog (Stadtrecht) és a falusi szokásjog (Lehenrecht). A függő parasztság viszonyainak rendezésére kifejlődött az uradalmi jog (Hofrecht). Fontosabb szokásjogi gyűjtemények: Szásztükör: még mentes volt a római jog közvetlen hatásától, főként észek-német területen terjedt el. Később alapja lett a magdeburgi városjognak és annak közvetítésével dél-német területre is eljutott Svábtükör: dél-német területen keletkezett, a szokásjogon kívül római és kánonjogi elemeket is tartalmazott, így a gyűjtemény felfogása egyházi színezetű volt, a pápát a feudális világ vezetőjének tekintette Franktükör: a birodalmi egység gondolatát fogalmazta meg - a legjelentősebb birodalmi törvény a Constitutio Criminalis Crolina, amely V.Károly 1532-ben kiadott büntető törvénykönyve.
A nyugati szláv jogterület Cseh jog a középkorban - a cseh jog alapvető forrásai a 11-15. században alakultak ki. Évszázadokig az íratlan szokásjog nyert általános elismerést, mely helyenként partikuláris jelleget öltött. Az udvari bíráskodás döntései különösen elősegítették a szokásjog fejlesztését. A 13. századtól ezeket a döntéseket országos regisztrumokba foglalták. - a német jog térhódítása idején az országos bíróságok döntéseit tartalmazó könyveknek a jogfejlődésre nagy hatással volt, ugyanis e döntések a szláv szokásjog (ius bohemicum) fennmaradását erősítették - önálló tényező lett a telepesek által behozott német jog (ius teutonicum), illetve a Sziléziában ismert lengyel jog (ius polonicum) is. Csehországban így a partikuláris szokásjog sajátos formái alakultak ki. - IV. Károly megkísérelte az érvényben lévő cseh szokásjog anyagát rendezni, így született meg a Majestas Carolina 1355-ben. A főurak ellenállásába azonban lehetetlenné tette a törvénybe iktatását, mivel abban saját joghatóságuk korlátozását látták. Ellenben jól fogadták a nemesi (később rendi) privilégiumokat magukba foglaló dekrétumokat. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a rendi kiváltságok rögzítésének, így a Luxemburgi János 1311-ben kiadott „nagy kiváltságlevelei”-nek - az első ismert szokásjogi jogkönyv a „Kniha Rozmberska” (14. század), amely főként az eljárásjogot rögzítette és cseh nyelven íródott. Ugyancsak a 14. században jelent meg a latinul íródott „Ordo Judici Terrae”, amely már jelentős büntetőjogi és magánjogi anyagot is feljegyzett. Ezt követően megjelent „A cseh országos jog kifejtése” című mű, ami igyekezett a konkrét jogviták eldöntésének megkönnyítésére - 1500 körül jelent meg Vsehrd Viktorin Kornél „Kilenc könyve Csehország jogairól, bíróságairól és tábláiról” - a városi polgárság fejlődésével megnőtt a városi jog jelentősége is. A városi jog alapját a statútumok képezték - a korszak végén a Jagellók korában született meg az ún. „Ulászló-féle országrend”. Ezt a kodifikációt a
rendek készítették elő és a rendi országgyűlés hozzájárulásával emelték törvényerőre 1500-ban. A kódex a földesúri érdekeket helyezte előtérbe és a polgárság igényeit szinte figyelmen kívül hagyta -> a főúri rendek ezt a kódexet a nemesi monarchia alaptörvényének tekintették Cseh jog a Habsburgok alatt - a birtoklási- és vagyonjogi viszonyok, a család- és örökjog sokoldalú szabályozása a cseh jog fejlettségét mutatja - a 16. század elejére kialakult Prága és Brünn vezetése alatt a városi jog. Az 1523. évi cseh rendi gyűlés egy bizottságra bízta a városi jogkönyv megteremtését. A jogkönyv-tervezet hamarosan el is készült, de a rendek nem járultak hozzá a törvénybe iktatásához. Az 1579. évi országgyűlésen sikerült elfogadtatni a „Cseh királyság városi jogá”-t. - az árutermelő viszonyok fokozottabb térhódítása idején kezdődött meg a római jog recipiálása. Még nagyobb hatással volt a Ferdinánd által 1548-ban alapított prágai fellebbviteli bíróság, amely döntéseiben nem a rendi jogot tartotta irányadónak, hanem a római jog szabályait - a rendi ellenállás végleges felszámolása után kinyilvánították, hogy a jogalkotás az uralkodó kizárólagos jogosítványa, és az országot császári rendeletekkel irányították - az 1771-ben kiadott sziléziai pátens, majd az 1781-ben II. József-féle jobbágypátens a jobbágyok kizsákmányolását kívánták akadályozni, megszüntette a röghöz kötést, ezzel felszámolva a feudális jog egyik alappillérét. II. József megadóztatta az ingatlan-birtokokat, egységesítette a vámot. Ezzel II. József elősegítette a tőkés termelés kifejlődését.
A lengyel feudális jog - a lengyel jog gyors ütemben zárkózott fel a közép-európai jogélet szintjére. Az államalakulással egyidejűleg a nyugati keresztény egyházszervezet kiépítésére került sor, ami együtt járt a kánonjog erőteljes térhódításával. Lengyelországban elterjedtek a hűbérviszonyok, jogi normákká szilárdult a földesúr-jobbágy viszonyok dologi és személyi elemei. A jogegység hiánya és a gyorsan fejlődő gazdasági élet követelményei viszonylag korán szükségessé tették a római jog felhasználását (sokat tett e téren a krakkói egyetem, később a lengyel „akadémia”). - a szokásjogot a fejedelmi jogalkotás fejlesztette, valamint a sztarosztabíráskodás nemcsak továbbfejlesztette, hanem magában rejtette a jogegység megteremtésének törekvéseit - a szokásjog írásba foglalása alapján a 13. századtól vannak jelentősebb jogemlékek, ilyen az Elblagi könyvnek nevezett szokásjoggyűjtemény, amely a szokásjogi úton fejlődő feudális jog anyagát (is) tartalmazta (perjog, büntetőjogi normák, öröklési jog) - a 14. századból származó Leczyca szokásjoga című joggyűjtemény már összefüggésben áll az állami központosítással - a rendek megjelenésével törekedtek a rendek a saját joguk érvényesítésére, így született meg a Jan Laskiféle statútum, amely a lengyel rendi jogfejlődést foglalja össze - 1346-ban és 1347-ben két tartományi gyűlés összehívására került sor a régi, egymással gyakran ellentétes szokásjogi normák egységesítése végett a kis-lengyelországi nemességnek Wislicán, a nagy-lengyelországi nemességnek Piotrkówban. Két, egymástól független statútum született így (Wislicai és Piotrkówi Statútum), amelyek a két országrészben eltérő módon alakuló büntető- és magánjogi normákat tartalmazták -> mindez lényeges előrehaladás a lengyel jogrendszerben, de nem hozott teljes jogegységet - a rendi jogalkotás a kiváltságos rendek jogainak kiterjesztését szolgálta. Ilyennek tekintették a Nagy Lajos által 1374-ben kibocsájtott kassai privilégiumot, amely a nemesség hatalma alatt álló jobbágytelkek állami
adóztatását minimálisra csökkentette és a helyi nemesség számára biztosította a tartományi közigazgatási tisztségek betöltésének jogát. A 15. században újabb statútumok fejlesztették tovább a kiváltságos rendek jogait, például az 1454. évi nieszawai statútumban szigorú szabályokkal igyekeztek megakadályozni, hogy a szökött jobbágyok a városba költözzenek. A 15. század végén kikényszerített újabb piotrkówi statútumban biztosították a nemesség számára a vámmentes kereskedelem jogát mind az országon belül, mind külföldre. Megtiltották a polgároknak, hogy vásárlás útján ingatlant szerezzenek. -> a lengyel kereskedő polgárság teljesen meggyengült, a hazai kézműipar tönkrement A lengyel jog a nemesi köztársaság időszakában (16-18. század) - a 16-17. századi Lengyelországban sem az uralkodó, sem a városi polgárság nem volt képes lényeges módon befolyásolni a jogalkotást. A rendi jogalkotás nem a jogegyesítést szolgálta, hanem a nemesség jogainak kiterjesztését, a nemesség pedig a feudális jog mindennemű megváltoztatásától elzárkózott - a lengyel reformmozgalom a 18. század második felében felvette a jogegység megteremtését. A „haladó” nemesség és a reformokat támogató művelt jogászok közreműködésével készült a Zamoyski-féle polgári törvénykönyv tervezete (1776), amelyben figyelembe vették az árutermelő társadalom és a polgárság igényeit is. A polgárság számára tett engedmények azonban hatalmas ellenállást váltottak ki a nemesekből, így az 1780. évi országgyűlésen elutasították a tervezetet. Csak az 1794. évi népi felkelés radikális vezetői ismerték fel, hogy a feudális jogot fel kellene számolni, de ezt ellehetetlenítették. - a robotrendszeren nyugvó majorsági nagybirtok a 18. sz. folyamán érte el a legnagyobb kiterjedtségét, a vele járó gazdasági hanyatlás és a jogélet válsága azonban már a 17. században szembetűnő volt. - a régi kiváltságok nagy része értelmét veszítette, ennek ellenére még a legszegényebb nemes is megőrizte rendi állását, ezt pedig kiegészítette a büntetőjogi felelősség terén fenntartott diszkriminációk.
A bizánci-szláv jogterület A bizánci jog (7-10. század) - a bizánci jog a legjelentősebb feudális jogterületek egyike volt a középkorban, a 7-9. században már a legkiterjedtebb feudális jogok egyike volt a bizánci jog. - jellegzetességei a nagy császári törvénykönyvek, a rabszolgatartó jog egyes elemeinek továbbélése, illetve a keleti keresztény egyház jogának a világi joggal történő összefonódása - 726-ban kiadták a görög nyelvű törvénygyűjteményt, az Eklogé-t, amely elhagyta a Corpus Iuris-ból mindazt, ami elavult és ellentétbe került a kifejlődő feudális viszonyokkal, a tudományosan megalapozott rendszert azonban nagyrészt megőrizte. Az Eklogé továbbfejlesztését jelentette az iszauriak által kiadott mezőgazdasági, katonai és tengerészeti törvényalkotás - a legnagyobb törvénygyűjteményt Bölcs Leó adta ki 887-ben Baszilika címen. A Baszilika alapvető célja a jobbágytartó nemesség hatalmának megszilárdítását és törvényesítette a szabad közösségekben élő lakosság függőségbe kényszerítését - a feudális jogfejlődése szempontjából fontos forrás az elszaporodó aranypecsétes oklevél (Krüzobulla), amelyek kiváltságokat biztosítottak az egyháziaknak, kolostoroknak. - a bizánci feudális jog fejlődésében nagy szerepe volt a kánonjognak, mivel Bizánc erős támasznak találta az egyházat, ebből fakadóan igyekeztek az egyházi kánonok és a világi törvényhozás összeegyeztetésére, amit nomokánonoknak nevezünk - az állami szolgálatok jutalmazásaként általánosan elterjedt az uralkodói földadományozás (próniarendszer)
- császári kiváltságok, és a szabadok fokozott függésbe jutása tette jogszerűvé a nagybirtokosok közigazgatási és bíráskodási tevékenységének fokozatos fejlődését - a bizánci jog feudális jellegét erőteljesen kifejezésre juttatta a büntetőjog és a büntetőperes eljárás fejlődése: a büntetőjog nyíltan törvényesítette a jogegyenlőtlenséget, a bűncselekményre kirótt büntetés a tettes vagyoni-társadalmi helyzetétől függött. A bűncselekményeket tárgy szerint csoportosították, legsúlyosabb bűncselekményeknek az állam elleni (politikai) és a vallás elleni, a család és az erkölcs elleni, valamint az élet elleni bűncselekményeket tartották. Bizánci jog a hanyatlás időszakában (11-15. század) - a 10. századot követően lezártnak tekinthető a nagy császári jogalkotás. A jogélet alapvető forrásai a törvénykönyvek voltak, az újabb jogrendszerező tevékenységek pedig háttérbe szorultak, azonban a Baszilikákat továbbfejlesztették - a makedón császárok novellái a kifejlett feudális társadalom igényeit juttatták kifejezésre, ezt pedig a császári jogalkotás tekintélye helyezte az alaptörvények rendszerébe - az egyháziak, kolostorok és a világi főurak számára kiadott kiváltságlevelek (Krüzbulla) jelentősége gyorsan megnőtt a központi hatalom meggyengülése idején - kifejlődött a világi jogászok tekintélyes csoportja, de a jogászok kénytelenek voltak csak elméleti munkát végezni, mivel a hagyományos forrásokra (tehát a Baszilikák anyagára) kellett támaszkodniuk. A Baszilikák tudományos elemzésével és magyarázásával megjelentek a császári törvénykönyvek szövegeit kísérő kommentárok, amelyek a joggyakorlat számára készültek, mely a bíróknak nyújtott elsősorban segítséget - később a legnagyobb tekintélyű jogtudósok magyarázatait rendszerező munkák is megjelentek, így keletkezett 1345-ben a Hexabiblosz (Hatos könyv), mely a bizánci büntető- és magánjogi viszonyokat foglalta rendszerbe A keleti szláv feudális jog - Bizánc feudalizálódása és a bizánci típusú jogrend kifejlődése közvetlenül hatott azokra a népekre, amelyek átmenetileg a birodalom hatalma alá kerültek. A keleti-szláv jogfejlődés során nagymértékben érvényesült a bizánci-szláv kulturális kapcsolat. Ezen kívül a keleti szlávok a bizánci-görög hitet vették fel, így a kiépített keresztény egyházszervezet erőteljes támasznak bizonyult a feudális társadalom kialakításában, mivel az egyház magával hozta a fejlett egyházi jogéletet, ahol a papság is érdekeltté vált a feudális viszonyok megszilárdításához, hiszen így az uralkodó rétegek közé emelkedhettek. Így a kánonjog jelentős jogforrása a szláv jognak (főként a családjogi és a házassági viszonyok fejlődésének lett az alapja) - a keleti szláv népek első jelentős jogemléke a Russzajka Pravda, mely írásos összefoglalása a szokásjognak, a bírói gyakorlatnak és a fejedelmi törvényhozásnak. A Russzajka Pravdának három verziója maradt fenn: a rövid, a bővített és a rövidített - a Russzajka Pravda rövid verziója bár a vérbosszút elfogadta, megváltási rendszerrel (vagyoni elégtétel) kívánta helyettesíteni a közvetlen megtorlást. Leplezetlenül jelentkezett benne a nyílt jogegyenlőség: pl. a fejedelmi tisztségviselő megölése esetén fizetendő jóvátétel a szabadok vérdíjának duplája - a bővített Russzajka Pravda már tiltotta a vérbosszút és kötelezővé tette a vagyoni megváltást. A bővített változat nagy jelentőséget tulajdonít a birtokosok és a függő lakosság viszonyainak. Hatékonyabb védelemben részesül a földtulajdon, illetve kiterjeszti a nagybirtokos bojárok öröklési jogát - a 14-15. században nagy jelentőségre tettek szert az ún. Novgorodi és Szudnaja Gramota néven ismert joggyűjtemények, amelyek a városköztársaságok sajátos viszonyainak fejlettebb büntető- és magánjog kialakulásáról tanúskodnak - a városköztársaságok jogrendjétől messze elmaradt a széttagolt orosz fejedelemségek jogélete: általános
érvényű normák nem keletkeztek, mivel a széttagoltság viszonyai nem is igényelték. Elterjed a tatárok előtt is ismert okleveles jogbiztosítás, illetve a részfejedelmektől származó, de gyakran hamisított adománylevelek és kiváltságlevelek - az orosz jogfejlődés számottevő előrehaladása csak a moszkvai központosítás sikeres előrehaladása idején történhetett: megjelent az új törvényhozási forma, az ukáz a 15. században, mivel a közös hatalom alatt egyesült területek jogéletét egységes elvek szerint kellett rendezni. Ennek megfelelően 1497. évi törvénykönyvében (I. Szugyebnik) III. Iván kódexbe foglalta a bíróságok tevékenységének szabályzatát, melynek nagy szerepe volt az államhatalom megerősítésében. III. Iván törvénykönyve a szabad lakosság utolsó rétegét is függésbe kényszerítette, támogatta a nemesség gazdasági és politikai felemelkedését, a jobbágyok feletti földesúri hatalmas megerősítette. A központosítást támogató egyháziak a cári hatalommal felruházott uralkodó jogalkotását isteni eredetűnek kezdték hirdetni, mint amely minden világi jog kizárólagos forrása. - a házassági-családjogi viszonyok a keresztény egyházjog normái alapján fejlődtek. Bizánci mintára utal, hogy jogi jelentőségre tett szert az eljegyzés, amely rokoni kapcsolat kialakulásához vezetett. A házasságkötés érvényességét megfelelő korhatárhoz kötötték (12-14 év), és a felek egybehangzó akarata volt szükséges hozzá. A születendő gyermek (csakúgy, mint a feleség), az apa (férj) hatalma alá került, az atyai hatalom alatt állók pedig eladhatók, zálogosíthatók, ledolgozásra adhatók voltak. A gyám minden esetben a rokonság közül került ki. - a perjog rendszerét tekintve a keleti szláv jog a középkor végéig megőrizte az egyszerű vádelvi eljárás elsődlegességét. A felek a perben formailag egyenjogúak voltak és az eljárásban a rokonok népes számban közreműködhettek. A perbe hívás a prisztáv (pristaldus) útján történt, bizonyításban pedig a beismeréssel egyenrangúnak tekintették az esküt, az istenítéletet és a bíróság előtti párbajt. A tanúbizonyítás csak fokozatosan fejlődött ki, hasonlóan az okirati bizonyításhoz. A 14-15. században figyelhető meg fejlődés a perjogot illetően: megjelentek az írnokok és a végrehajtók, megjelent a perorvoslat ill. a nyomozó eljárás. Az ítélet végrehajtását nem bízták a felekre, hanem a bírósági végrehajtók hatáskörébe utalták.
Keleti-szláv (orosz) jogfejlődés a 16-18. században (a birodalom kialakulását követően) - a moszkvai központosítás sikeres befejezését követően tovább erősödött a központi hatalom jogalkotó tevékenysége - a 16-18. századi orosz jogfejlődésben három jelentős fejlődési fázis rajzolódik ki: a virágzó feudális jog kodifikált rendszerének kialakulása az abszolutizmus által végrehajtott jogi reformok kora feudális jogrend válsága - a 16. században keletkezett törvénykönyvek sem a központi hatalom, sem a szolgáló nemesség igényeit nem elégítették ki. Ezután megjelent a Fjodor Ivanovics cár törvénykönyvének nevezett gyűjtemény és a Szvodnij Szugyebnyik. Előbbi kiegészítette az 1550. évi Szugyebnyik anyagát a földesúri igényeknek megfelelően, utóbbi megteremtette az örökös jobbágyszolgaságot. Végül a nemesség kiharcolta magának az 1649. évi Szobornoje Ulozsenyije néven ismert törvénykönyvet. A törvénykönyv kialakítása során felhasználták az I. és II. Szugyebnyik anyagát, a prikázok ukázkönyveit, a görög császári törvényeket, és a Litván Statútumot. A törvénykönyv magában foglalja a robotrendszeren alapuló földesúri gazdaság védelmét, a kegyetlen büntetőjogi megtorlást, és a feudális viszonyok fenntartásához szükséges normákat. A polgárság fejlődéséhez szükséges igények nem érvényesültek a törvénykönyvben. A két kiváltságos rend és az államhatalom érdekeit szolgálta a törvénykönyvben rögzített perjog, a
büntetőjogi megtorlás előterében a földesúri hatalom védelme és az állami érdekek sérthetetlensége állt. - a feudális abszolutizmus idején, a 17-18. században a megerősödött központi hatalom elkezdte háttérbe szorítani a rendeket és kiterjesztette az állami jogalkotó tevékenységet, de az újabb törvények az alávetett lakosság helyzetét csak súlyosbították: a helyi birtokoson kibírhatatlan terhet raktak a jobbágyokra, akik ha menekültek, nem védelmet kaptak az államtól, hanem megbüntették őket (szökött parasztok megbüntetéséről szóló rendelet, 1736.). - az egyeduralkodó akaratának fokozottabb érvényesülése új jogforrási elemek kifejlődőséhez vezetett. Kialakult a törvény fogalma, amely az uralkodó akaratát fejezte ki és ami minden korábbi jogforrás erejét lerontja.
Az iszlám jog Arab kalifátusrendszer Az arab államiság a 7. századi Arábia társadalmi-gazdasági követelményeiből bontakozott ki. Az iszlám vallás keletkezésével összefüggő egyesítés Arábia jelentős részén már a próféta hatalmának elismerésével megtörtént (630). A mekkai és medinai rabszolgatartók, és az iszlám vallást felvevő arab törzsek előkelői Mohamedet prófétának és Arábia isteni akarattal felemelt uralkodójának ismerték el. Az iszlámhoz csatlakozó arab törzsi előkelők növekvő súlya egy sajátos, katonai-feudális-teokratikus államberendezkedés kialakulásához vezetett. Az iszlám terjesztése ürügyén lefolyt hódítások meggyorsították az arab törzsek társadalmi tagozódásának folyamatát. A leigázott lakosság adóztatásából meggazdagodó arab előkelők kevés figyelmet fordítottak az államszervezet kiépítésére, így a meghódított szíriai, palesztinai, egyiptomi területeken érintetlenül hagyták a régi rendet. A szíriai gazdag nemességre támaszkodó kalifátus a 8. század folyamán épült ki. Az állam szervezése során az egyházi és a világi hatalom összefonódott, az egyes államszervek fejlődésében az iráni tradícióknak volt legnagyobb hatása. - Az államfőt (kalifa) Allah küldöttének, isten földi helytartójának tekintették. A kalifa elsődleges feladata volt az iszlám vallás erjesztése, az igazságszolgáltatás, a hadügyek vezetése, a tisztségviselők kinevezése és a meghódított népek adóztatása. A szigorúan központosított állam működését a jórészt iráni mintára szervezett hivatalok és tisztségviselők segítették. A legfőbb állami tisztségviselő a vezír. A vezír a kalifa nevében végezte az állam irányítását, neki tartoztak felelősséggel a hivatalnokok. A hivatalszervezet élén a főfelügyelő állt. Még az első kalifák dívánokat szerveztek a legfontosabb állami tevékenység adatainak rögzítésére. A hadügyek dívánja az állandó hadsereg állományát és fenntartását rögzítette, a belügyek dívánja a pénzügyek alakulását, a hivatalnokok dívánja a kinevezéseket, az adóügyek dívánja pedig a meghódított területek adóztatását. - a meghódított területeken emírségeket szerveztek, a kalifa az élükre emíreket állított. - a hadsereg legfőbb parancsnoka a kalifa, aki a szent háborúk (dzsihád) idején személyesen irányította a sereget - a feudalizmus megszilárdulásával a kalifátus hatalma meggyengült, és az állam elindult a politikai széttagoltság felé. A helyi előkelőségek egymás között örökítették az emirátusokat, ez rövid idő alatt oda vezetett, hogy az iráni, közép-ázsiai (Szamanidák), az észak-afrikai (Aglabidák),és az egyiptomi emirátusok (Fatimidák) már részlegesen függetlenítették magukat. A 10. században Bagdadban uralomra kerülő nyugatiráni hatalmasok a kalifát megfosztották a világi hatalmától (945), de meghagyták az egyházi főhatalmát (imamatus) -> ezzel véglegessé vált a korai feudális állam politikai szétesése
Az iszlám jog (sariah) - az arab államiság fejlődésével alakult ki a muzulmán jog a 7. századtól. - a muzulmán jog alapja a Korán, amit a próféta halála után, a 7. század közepén szerkesztettek egységes törvénykönyvvé. A Korán Mohamed tanításait, beszédeit tartalmazza, illetve egybefonódó vallási és jogi normákat, amit a korabeli felfogás szerint a próféta az istenség megnyilatkozása alapján közölt az emberekkel. A Koránt szerkesztők 114 szúrára (fejezetre) osztották a normákat és minden valószínűség szerint át is dolgozták jelentős mértékben. - az analógia a muzulmán jog egyik legfontosabb forrása, mivel minden jogmagyarázatnak párhuzamban kellett lennie a próféta tanításaival - legmarkánsabb jellemzője a muzulmán jog fejlődésének, hogy az nem tudott elszakadni az egyház törvényeitől, így a muzulmán jog nem adott lehetőséget egy tudományosan megalapozott jogrendszer kifejlesztésére - a birtoklási és vagyonjogi viszonyok a muzulmán jog legkevésbé kidolgozott területe. A Korán szerint a föld isteni vagyon, afelett a kalifa rendelkezési joga korlátlanul érvényesül. Az uralkodó csak használatra adhatta át a földet. A meghódított földek felett elsősorban a kalifához közel állók jutottak tulajdonba, egy, az allódiumhoz közel álló tulajdonjog keletkezett (mülk) - a 11. század folyamán elterjedt a szolgálat idejére adott feudális földtulajdonjog (ikt). - az iszlám szembetűnő sajátossága, hogy a házasság a muzulmán jogban a kötelmi jog részévé vált. A házassági szerződést a vőlegény és a menyasszony gyámja között, tanúk jelenlétében kötötték. Minden muzulmán férfinak egyidejűleg maximum 4 felesége lehetett. Többnejűség esetén minden nő külön vagyonban részesült, amit elveszített, ha elállt a házasságtól - a muzulmán örökösödési jogban kifejlődött a végrendelkezés, de csak a végrendelkező vagyonának 1/3-a felett - büntetőjog: a vérbosszú ellen a próféta tanításai keményen felléptek, ennek ellenére a vérbosszú maradványai még hosszú ideig éltek. A muzulmán büntetőjog ismerte a kollektív büntetőjogi felelősséget is (falvak, vagy egy egész ház felelt azért, ha a körükben elkövetett gyilkosság elkövetője ismeretlen). - a muzulmán helytartók által kinevezett kádik bíráskodtak (kádibíráskodás), akiknek otthon kellett lenniük, mind a hit kérdéseiben, mind a jogforrásokéban.
A modern jogrendszerek A modern jogrendszerek kialakulása, a francia forradalom hatásai - a modern jogrendszerek elemei legkorábban Európában jelentek meg - a technikai haladásban elért újabb eredmények, az áru- és pénzviszonyok kiszélesedése, a földrajzi felfedezések hatása alatt a feudális viszonyok bomlása nyilvánvalóvá vált. A gazdaság fejlődésében mutatkozó előrehaladás lehetővé tette például a munkamegosztás továbbfejlődését, amely a munkaerő áruvá válásához vezetett, kezdett kifejlődni a széles körű társadalmi munkamegosztás. Angliában illetve a Németalföldön az egyes iparágak egymástól és a mezőgazdaságtól elkülönültek -> a a termelési folyamatok társadalmi jellegűvé váltak, és az azokban résztvevő egyes termelők bonyolult gazdasági szervezetek részeivé lettek. A tőkés termelés kiindulópontját az ún. eredeti felhalmozás képezte, amely egyik oldalon a tőke felhalmozódásához, másik oldalon a „szabad” bérmunkások kialakulásához vezetett - a polgári forradalmak lehetőségei érlelődtek, a polgárság cselekvő részese lett az antifeudális társadalmi küzdelmeknek, a reformációnak és a feudális viszonyok alapjait megrendítő parasztháborúknak - a kibontakozó tőkés termelés érdekeit leginkább a kálvini reformáció fejezte ki, mivel a reformáció tanaiba
burkolt polgári szemlélet a haladás igényeit is megszólaltatta - csak a társadalmi forradalom oldhatta meg a feudalizmus felszámolását, és az azzal összefüggő jogrend megsemmisítését. Így a forradalmi helyzet Nyugat-Európa fejlettebb területein a 16. század második felében már elkerülhetetlen történelmi szükségszerűséggé lett. Az első polgári állam, Hollandia bizonyította, hogy az új korszak beköszöntött - a szárazföldi és a tengeri kereskedelem, a pénzgazdálkodás, a hitelügyletek, valamint az árutermelés egyre bonyolultabb kapcsolatai új jogintézmények sorának kifejlődéséhez vezettek, ez pedig együtt járt a feudális jogtól idegen jogelvek és intézmények megjelenésével. - a kifejlődő modern jogintézmények nem tudták kiszorítani a konzervált feudális jog uralmát, így a polgárság társadalmi forradalma szükségszerűvé vált. Természetesen az első polgári forradalmak nem jártak sikerrel. - - Németalföld szabadságharccal összefonódó polgári forradalma azonban a 16. század második felében győzelemre jutott, miután a spanyol feudális abszolutizmus hatalma mertört a tengeri kereskedelemben meggazdagodott holland tartományok ellenállásán. Népi-plebejus lázadással indult az első polgári átalakulás 1566-ban, majd az évtizedekig tartó függetlenségi harc tette lehetővé a holland köztársaság megteremtését. Az új állam alapját az Utrechti Unió (1579) rögzítette, de csak a harmincéves háborút lezáró európai békekötések ismerték el a holland köztársaságot. - ezután a 16. századtól – jelentősebb időbeli eltéréssel – egymást követték a az angol, az amerikai és a francia polgári forradalmak - a nagy forradalmi átalakulásokat követően a kapitalizmus fejlődésének egy viszonylag békés korszaka, az ún. szabadversenyes kapitalizmus következett. Ebben a korban bontakoztak ki a tőkés gazdasági-társadalmi viszonyok, illetve az új jogrend kiépítése. Kibontakozóban volt a politikai demokratizmus - a modern kapitalizmus fejlődését jogtörténet szempontjából két részre kell osztani: korai polgári átalakulások (16-18. század), a francia forradalom idejéig tart. Ebben a korban az államés jogfejlődést erőteljesen befolyásolta az átalakulások kompromisszumos jellege klasszikus burzsoá jog korszaka (francia forradalom korától a 19. század utolsó harmadáig) - a polgári forradalmak eszmei előkészítésében szerepet játszottak a haladó gondolkodók eszmét. Tanításaik közt a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a népképviselet és a parlamentarizmus önálló elvekké formálódtak. Ezen kívül a végrehajtó hatalom felelőssége, a törvények uralma, a jogegyenlőség és a magántulajdon szentsége is megjelent a tanítók részéről. Ezeket foglalta egységbe az alkotmányosság tana - a francia-olasz felvilágosodás, különösen Montesquieu és Rousseau tették népszerűvé a népszuverenitás tanát. A forradalom érlelődése során fejlődött ki az a felfogás, amely a népet tette meg a szuverenitás hordozójává. Az „államhatalomhoz fűződő jogok a néptől el nem idegeníthetők”. - a modern államberendezkedés alapvető elveinek egész csoportját foglalja magában az alkotmányosság elve, ugyanis a forradalmi átalakulás igényei olyan államberendezkedés kialakítását követelték meg, amelynek szervezete és tevékenysége is a törvényeken alapszik, biztosítja a rendezett államéletet, a formális jogegyenlőséget és képes arra, hogy a megdöntött osztályok hatalmának visszatérését megakadályozza - a feudális abszolutizmus elleni küzdelem során formálódott ki az államhatalmi ágak (törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalom) megosztásának elve. - csak a francia forradalom tudta felszámolni a keresztény egyház és az állam összefonódását. - a polgári átalakulás elősegítette a büntetőjog fejlődését is: a feudális büntetőjog önkényével szemben megfogalmazást nyertek a személyes szabadsághoz, a tulajdonhoz és a biztonsághoz való jogok. A francia forradalom után felszámolták a nyomozó büntetőeljárás-jogot, a kötött bizonyítási rendszert, a titkos eljárást és az önkényes ítélkezést. A jogegyenlőségből fakad a polgárok törvény előtti egyenlősége. Általános elismerést nyert a bűnösség bírói megállapításáig az ártatlanság vélelme
Jogcsoportok képződése, a modern jogrendszerek szerepe - egyes jogcsoportok alakulása attól függ, hogy milyen történelmi feltételek között születik az adott jogrendszer - a korai polgári forradalmak viszonylag gyenge polgársága a jogrend gyökeres átalakítását nem tudta végrehajtani, és a feudális jog egy részét is kénytelen volt fenntartani. Jó példa erre az angolszász jogterület, amely fejlődésében megfigyelhetőek a kényszerű társadalmi kompromisszumok nyomai. A régi formákhoz való ragaszkodás a jogi konzervativizmus kifejlődéséhez, az idegen jogokkal történő szembenállásához és a jogi kodifikáció mellőzéséhez vezetett - a klasszikus polgári átalakulás, a feudális jogrend maradéktalan felszámolásának eredményeként fejlődött ki a polgári jogrendszerek másik jellemző típusa, a latin-román, vagyis a francia jogterület. Ez az átalakulás új alapokra helyezte a jogrendszert. A klasszikus polgári átalakulás megkövetelte a jogegyesítést, az új jog tudományos alapokra helyezett kodifikálását is. A francia jogterület hatása tartósnak bizonyult például Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, és a gyarmatbirodalom területein: Afrikában és Délkelet-Ázsiában. - a közép- és kelet-európai régióban, csak a 18. század utolsó harmadában kezdett érlelődni a feudális rendszer válsága. Ám Európa e térségében nem radikális társadalmi forradalom útján dőlt meg, hanem a kompromisszumokhoz vezető megkésett polgári forradalom és a felülről végrehajtott reformok eredményeként. Az 1848-49-es európai forradalmak folyamán a liberális polgárság szembe került a radikális átalakulást támogató erőkkel, így a polgári átalakulások félúton elakadtak és a megrettent polgárság kompromisszumra lépett a feudális erőkkel. Így született meg a porosz-német, illetve az osztrák-magyar jogrendszer.
Angol alkotmány- és jogtörténet Korai angol jog és jogrend - az első feljegyzés Julius Caesar leírása, melyben ír a brit törzsek papi, bírói tisztségviselőiről, a druidákról. A híres jogtudós, Papinianus York fórumánál bíráskodott. A britek a kereszténységet még a római uralom alatt vették fel. A római uralom megszűnése után újabb és újabb népcsoportok törtek be az Északi-tenger felől a brit szigetekre, a megszálló angolszászok a sziget nyugati részébe szorították vissza a keltákat. - az angolszászok 600-ban írásba foglalták törvényeiket, angolszász nyelven. Mivel a kormányzáshoz szükséges írásbeliség hordozója az egyház volt, így az első keresztény királyok püspökeik tanácsának egyetértésével hozták meg a vallási kérdéseket is érintő törvényeiket - a 9. században a dán hódítás következtében a szöget keleti része skandináv befolyás alá került, és az ún. Danelaw jutott érvényre. Az angolszászok közös ellenséggel szembeni harca a korábbi kis királyságok egyesüléséhez vezetett. Az egységes királyságot Alfrednak, Wessex királyának sikerült a 10. században megteremtenie. Az országot shire-ekre (a normann hódítás utáni elnevezése county) osztották fel, mely nagyságát és elnevezését tekintve a mai közigazgatásban tovább él. A shire-k közössége gyűlések keretében gyakorolta igazgatási, bíráskodási jogait, itt tárgyalták meg a közös ügyeket az earldorman és a püspök részvételével. A shire-k századkerületekre, azok tíz családból álló tizedekre tagozódtak. Minden század és tized élén parancsnok állt. Angolszász hatalmi viszonyok - a királyi tisztségviselő a sheriff a helyi igazgatás legfontosabb hivatalviselője, feladatai közé tartozott a
századkerületek félévenkénti gyűlésének felügyelete - vitás kérdésekben végső soron a királyi bíróság, a bölcsek tanácsa (witan) járt el. Alfred király óta a királyok fenntartották magunknak az ítélkezés feletti ellenőrzés jogát. A normann hódítás hatása Hódító Vilmos elfoglalta Angliát, majd 1066-ban Westminsterben királlyá koronázták. A belső hatalom megszilárdításának érdekében az elkobzott földeket normann hívei között osztotta szét. Hódító Vilmos fenntartotta magának a jogot az ország földbirtokai felett, ő volt Anglia legfőbb hűbérura és földbirtokosa, mindenki közvetlenül a királynak tartozott hűséggel. Az angolszász witan tanácsadó szervvé alakult át, tagjai egyházi és világi hűbéresek. Hódító Vilmos kezdetben alig változatott az angolszász igazgatási rendszeren, mivel a Hitvalló Edwardtól örökölt rendszer többé-kevésbé megfelelt a Normandiából ismert kormányzatnak. Meghagyta a korábbi tisztségviselőket hivatalban, később a fontosabb posztokra normann híveit nevezte ki. A sheriff ősi angolszász hivatalát normann nemesek töltötték be, akik ellenőrizték a shire-eket és a századkerületeket, begyűjtötték a királyi jövedelmeket és ellenőrizték a védelem céljából épült királyi várakat. Hódító Vilmos kísérletet tett az egyházi és a világi bíráskodás különválasztására, tényleges elkülönülésről csak a 12. századtól beszélünk. A normann hódítás után a hivatalos eljárás nyelve a latin lett, a bírósági feljegyzéseket latinul írták. A büntetőjogban a súlyosabb bűncselekményeket immár közbűncselekményként kezelték, azaz a közösség vett érte elégtételt. 1086-ban Vilmos elrendelte, hogy minden grófságban készítsenek összeírást a birtokviszonyokról. Így jött létre a Domesday Book, a középkori Anglia legfontosabb társadalom-és gazdaságtörténeti forrása. A common law kialakulása, bíráskodás a középkori Angliában - common law-n azt a bírói döntésekből álló szokásjogi rendszer értjük, melynek forrását az eldöntött ügyekről készített kommentárok képezik. Common law-n értik még az Angliában kialakult teljes joganyagot, másrészt az angol bíróságok alkotta jogot, szembeállítva a törvényi joggal, továbbá a westminsteri bíróság jogát a kancellári equityjoggal szemben. A 19. század végéig a common law rendszere nem törvényhozás útján, hanem bírói döntések alapján fejlődött. - a 12-13. század folyamán elkülönültek a központi bíróságok. Létrejött az első önálló bíróság, a Court of Exchequer, mely eredetileg a királyi jövedelmeket kezelte és a királyi tisztségviselőket számoltatta el. Ennek megfelelően kezdetben az adószedéssel kapcsolatos perek képezték. II. Henrik intézkedése révén létrejött a Court of Common Pleas, melynek 5 tagját a király választotta és magánszemélyek magánjogi vitáiban bíráskodtak. A király személyes bíráskodásából eredeztethető a Court of King Bench. Hozzá tartoztak a királyi peres ügyek, és a privilégiumlevélben feljogosított főurak perei. A 13. századtól büntetőügyekben bíráskodott. A 15. század végén a kancellári bíráskodás alapján jött létre a Court of Chancery, amely ítélkezéseiben az equityjogot juttata érvényre (equityjog: az igazság joghézag esetén való helyreállítását szolgálta). A kancellári bíróságnak jogában állt a common law-t megváltoztatni. Az istenítéleteket a büntetőügyekben 1215. után (lateráni zsinat) nem használták, mert betiltották. Helyette bevezették a juryeljárást: a jury eleinte a szomszédokból állt, akik személyes tapasztalatuk alapján döntötték el az ügyeket. A jury fokozatosan a tények bírájává vált, s ítéletét mások megfigyelésén alapuló bizonyítékok, ill. bíróság előtti vallomás alapján hozta meg. A 14. század közepén kétfajta jury működött: a grand jury és a 12 főből álló petit jury. A grand jury megvizsgálta az állítólagos bűncselekmény bizonyítékait és eldöntötte, hogy vádat emelnek-e. Ha perre került a sor, a per a petit jury előtt zajlott. Törvényi rendelkezés hiányában a királyi bíróságok döntései precedensekké váltak, tehát a bírák új jogot
alkottak. Döntéseik alapjául szolgáló érveket lejegyezték, s ezen lejegyzések későbbi jogesetek elbírálásához nyújtott segítséget. A common law középkori forrásai - a 13. század végétől a királyi tanácstól független parlament létrejöttétől kezdve különböztetünk meg királyi rendeletet és parlament által alkotott törvényt. I. Edward törvényei közül kiemelkedő a westminsteri törvény, mely kötelezővé tette a jury eljárását büntetőügyekben. Jelentős továbbá I. Edward földtulajdon átörökítését szabályozó s a föld alhűbérbe adását tilalmazó törvényei. - 13. században alakult ki az a szokás, hogy a királyi parancs formájában kibocsátott törvény érvényesüléséhez a bárók tanácsának, a parlamentumnak a formális hozzájárulása szükségeltetett. Ez vetítette elő a kétkamarás parlament kialakulását. - a királyi bírák ítélkezését a középkorban két híres jogkönyv segítette: Glanvill jogi feldolgozása elsősorban abban ad eligazítást, hogy miként lehet királyi bírósághoz fordulni, Bracton jogkönyve pedig a iustinianusi Institúciók alapján foglalta rendszerbe az angol szokásjogot több ezer jogesetet feldolgozva. - a már említett Year Bookok is fontos források voltak, legrégebben ismert Year Book feldolgozás a Statham, 1480 körül készült. - a 15. században Sir Edward Coke műveivel átmentette a common law-t a mai formájába, megőrizvén annak kontinuitását, aminek következtében a középkori jog a modern korban is alkalmazhatóvá vált (Coke elsődlegesen a törvények értelmezését tartotta elsődleges feladatának, és nem a köztisztviselői loyalitást, így I. Jakab elbocsájtotta bírói tisztségéből. Legnagyobb befolyású műve az Institutes of the Lawes of England, melynek első könyve Littleton jogkönyvének a kommentárja, a második könyvében a törvényekről szól,s elsőként elemzi a Magna Charta Libertate-t, harmadik könyvében a büntetőjogot elemzi, a negyedikben több bíróság ítélkezését tárgyalja) Magna Charta Libertatum - az angol alkotmány első nagy alaptörvényeként tartják számon a Magna Charta Libertate-t, Földnélküli János kiváltságlevelét - preambulumból és 63 cikkelyből áll, megfogalmazza a király által nyújtott garanciákat, így a feudális államszervezet alapvető kormányzati elveit rögzíti. - tartalmazza, hogy a király külön adónemet csak a bárói tanács hozzájárulásával vethet ki. Garantálta az angol egyház jogainak tiszteletben tartását, s elismerte a püspökválasztás jogát. Garantálta, hogy törvényes ítélet nélkül senki nem fogható el, nem száműzhető, birtokaitól nem fosztható meg. Elismerte a városok régi jogait és a vámmentességet. Egységes súly- és mértékrendszert vezetett be, biztosította a kereskedők szabad közlekedését. Legfontosabb rendelkezése az ellenállási jog záradéka, melynek értelmében a 25 választott báró, az „alkotmány védői” ügyelik a cikkelyek betartását. - Sem a király, sem az utódai nem tartották be a Magna Charta Libertatum összes cikkelyét, mikor a király 1258-ban összehívta a bárók tanácsát a királyi adósságok rendezése céljából, a nagybárók fegyveresen jelentek meg (Mad Parliament), és ténylegesen is magukhoz ragadták a kormányzást. Követeléseik dokumentuma az Oxfordi províziók. A központosított állam a Tudor-korszakban - a 15. század második felében a dinasztiák harca, a „rózsák háborúja” az alkotmányos rend összeomlásához vezetett. - a Tudorok uralkodása alatt fejlődtek ki a modern államiság jellemzői, az egyháztól független állami hatalom - 1534-ben törvényt hoztak a királyi hatalom felsőbbségéről, szakítottak a pápai hatalommal. Az egyházi
bíróságok királyi bírósággá alakultak. - a végrehajtó hatalom megerősítésére új bíróságok és tanácsok jöttek létre: Északi Tanács, Walesi Tanács, Court Of Request (eljárási díjai alacsonyabbak, így a szegény emberek kisjelentőségű vitáiban ítélkezett) és Csillagkamara Bíróság (büntetőügyekben eljáró különbíróság, jury nélkül ítélkeztek) - az 1530-as években VIII. Henrik a nagyszámú királyi tanácsból egy kisebb testületet, a Privy Councilt alakította ki, mely a Tudor-Stuart korszak első számú végrehajtói szervévé vált. A római jog érvényesülése a common law-ban - az első római hatások a 8-9. századi egyházi bíráskodás területein észlelhetők, a kánonjogi perek latin kifejezései a római jogból eredeztethetők - a bolognai egyetemen felvirágzó római jogot a brit szigetekről érkező diákok is tanulták, általuk vert gyökeret a római jog a hazai joggyakorlatban. - a római alapokon nyugvó kánonjogot Angliában a püspöki bírói fórumok alkalmazták, így a végrdeneleti jog és a házassági jog alapjául szolgált - Bracton a 13. században a iustinianusi Institúciók módszerét alkalmazta jogkönyvének szerkesztésében, melyben fellelhető a Digesta és a Codex számos rendelkezése - az angliai tengerjog alapját a görög, római és az olasz jog képezte - a római jogot oktatták az oxfordi és a cambridge-i egyetemeken, s a központi királyi bíróságok ítélkezése jogvégzett doktorok közreműködését nyugodott - a recepció Angliában is éreztette hatását, főként a különbíróságok ítélkezésében volt nagy hatással, a hamisítás és a rágalmazás tényállása római jogi alapokon nyugodott, ahogy a kártérítés és a birtokvédelem is Alkotmányfejlődés a 17. századi Angliában - a 17. századi alkotmányos konfliktus egyik oldalán a király állt az előjogaiból eredő hatalmával, a nagy befolyással bíró végrehajtó szerv, a Privy Council, a Csillagkamara Bíróság és a Court of High Commission támogatásával, a püspökök, az anglikán egyház vezetőinek párja, ill. a királypártiak támogatásával. A másik oldalon álltak a királysággal szembehelyezkedő common law jogászok, a királyellenes puritánok, akiknek egyetlen fegyvere az uralkodó pénzügyi támogatásának megtagadása volt. Sir Edward Coke hatásáraa parlamentiek a common law felsőbbrendűségére hivatkoztak, mely a királyi előjogok és a végrehajtó hatalom dominanciájával szemben a parlamenttel közös hatalomgyakorlást alapozta meg. - 1628-ban a parlament mindkét háza tiltakozott az újabb adónemek és bebörtönzések ellene, amivel a királyi parancsok végrehajtását kényszerítették ki. A tiltakozást a királynak petíció formájában nyújtották be, melynek eredménye a Petition of Right. A Petition of Right a két ház jóváhagyásával törvényerőre emelkedett. Ennek következtében I. Károly 1629-től a parlament összehívása nélkül kormányzott, adót szedett. Döntését arra alapozta, hogy a király elég erős ahhoz, hogy kormányozzon és adót szedjen. A skót háború finanszírozásához azonban újabb adók kivetése vált szükségessé, amihez összehívta a parlamentet 1640-ben. A parlament ennek okán elfogadta a Trinnial Act-ot, melyben kimondták, hogy a parlamentet a feloszlatásától számított 3 éven belül az uralkodónak össze kell hívnia. A parlament betiltotta egyes különbíróságok működését (Csillagkamara Bíróság, Court of High Commission), ezzel korlátozva az uralkodó hatalmát. 1642-ben I. Károly maga köré gyűjtötte a királypártiakat és kitört az első polgárháború. A parlament jól képzett hadsereggel és vezetőkkel (mint pl. Cromwell) rendelkezett, akik alkotmányos és vallási reformokért harcoltak. 1648-ban a király újabb háborút kezdeményezett, melyért 1649-ben hazaárulásért perbe fogták és kivégeztették. A királyságot és a Lordok Házát betiltották, és a csonka parlament vezetésével katonai diktatúra vette kezdetét. Legyőzték az íreket, a skótokat és a hollandokat, így Anglia rettegett állammá vált.
1653-ban Cromwell feloszlatta a parlamentet, s Anglia, Skócia, és Írország nemzetközössége néven új kormányzati forma, a protektorátus jött létre. Cromwellt lordprotektorrá, vagyis az új kormány igazgatási vezetőjévé tették meg és írott alkotmányt léptettek életbe. Cromwell kísérletet tett a köztársaság megszilárdítására, de 1658-ban halála miatt a fia vette át a helyét, aki alkalmatlan volt a kormányzásra, így a köztársaság összeomlott. II. Károly kísérlet tett a restaurációval, azaz az 1642. előtti állapot visszaállítására. Helyreállt a Közösségek Háza, a Lordok Háza és a common law egyensúlya, II. Károly amnesztiát, vallási toleranciát, és a magántulajdon védelmét hirdette meg. Szigorú anglikán valláspolitikát hirdettek meg. Károlyt fivére, Jakab követte a trónon. Saját türelmi rendeletet adott ki, melyben a vallási törvények megszegését büntetőjogi szankcióval fenyegette, a tiltakozó püspököket kivégeztette. Katonai csapatokat állomásoztatott London közelében, hogy elriassza a kritikus hangokat. A parlament Orániai Vilmoshoz fordult segítségért, aki bevonult Londonba, majd a trónt felajánlották Jakab lányának, Marynek és férjének Vilmosnak. 1689-ben a Bill of Rightsban rögzítették a forradalom eredményeit, a személyek jogait és szabadságát. Kiadták a türelmi törvényt a protestánsokat érintő tolerancia bevezetésére, az Act of Settlement (1701) a hanoveri uralkodóház trónöröklését biztosította. A királyság a parlamenttől függő intézmény lett. 1707-ben Anglia és Skócia egyesültek. A common law modernizációja - a 17. században a kereskedelmi hitel és bankélet virágzásnak indult, 1688-ban megalapították a Bank of England-et, mely a nemzeti adósságállományt kezelte - a merkantilizmus korabeli módszerei alapján a hajózási törvényekkel (1651, 1660) kísérletet tettek az angol tengerentúli kereskedelem ellenőrzésére - a common law fejlődésében és a világ más tájain történő elterjedésében nagy szerepe volt Sir William Blackstone-nak, a 18. század híres angol jogászának. Legjelentősebb műve, a Commentaries on the Laws of England. 4 részből állt: személyek, dolgok, károk, bűncselekmények. Az Egyesül Államokban a Fügetlenségi Nyilatkozat kiadása után Blackstone műve lett az angol jog fő forrása. - az ipari forradalom következtében végbemenő gazdasági növekedés a jog modernizálását tette szükségessé. A jogi reformmozgalom legmeghatározóbb alakja Jeremy Bentham utilitarista filozófus, aki közérthetőbb és mindenki számára elérhető jogot szeretett volna. - a 19. század elejétől a büntetőeljárás-jogi reform eredményeként a vádlott jogában állt az ügyvédi védelem, és a 20. századtól már fellebbezéssel is élhetett. A halálbüntetést fokozatosan feloldották, gyilkosságok esetében végül az 1960-as években törölték el - törvényi szabályozással rögzítették számos új jogterület alapvető normáit, így a termékfelelősségi jogot, a fogyasztóvédelem jogát, a szakszervezeti jogot, a választott bíráskodást. - a kereskedelmi jog alapvető szabályait a tőzsdetörvény (1882), az adásvételi törvény és a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló törvény alapozta meg A modern kormányzat kezdetei - Anglia történetében az alapvető alkotmányos kérdések még az ipari forradalom előtt rendeződtek - az 1832-es reformtörvény meghonosította, hogy alkotmányos változásokat a parlament kezdeményezhet - az 1911-es parlamenti törvény csökkentette a Lordok Háza abszolút vétójogát, mert azzal az adóügyekben pénzügyi válságot idézett elő. A Lordok Házát a Közösségi Ház alá rendelte a törvény, amely újabb lépést jelentett a brit alkotmány demokratizálásának folyamatában - a 19-20. században meggyökeresedett a kabinetkormányzás, végbement a parlament reformja, sor került a választójog kiszélesítésére (1945 és 1948). A brit kabinetrendszer lényege, hogy az állami végrehajtói
hatalmat, az államélet, az egyház és a királyi udvar ügyeinek intézését a parlamentnek felelős miniszterek tanácsa gyakorolja. A kabinet tagjai a parlament alsó- vagy felsőházának a képviselői. A parlamenti hatalom elsőrendűsége a bíróságok viszonyában is fennáll, a törvények alkotmányosságát egyetlen bíróság sem vizsgálja. A legfelsőbb fellebbezési fórum a Lordok Háza. Az európai integráció Az európai integráció történelmi vázlata a 20. századig - az Európa kifejezés a görög-perzsa háborút követően az akkori Hellász szárazföldi területét jelentette - a Római Birodalom volt az első szervezett állam Európa területén. Az első Római Birodalom szolgáltatta az univerzális monarchia államszervezeti mintáit, az uralkodói hatalom egységességére vonatkozó elméleteket - a világi uralkodók (V. Károly, XIV. Lajos, I. Napóleon, Hitler) egy része a kontinenst átfogó egységes hatalmat a rómaiak államának mintájára kívánta megteremteni. Ez a törekvés sikertelen maradt, az 1806-ig fennálló Német-római Császárság sem tudtak kiterjeszteni hatalmát a keresztény Európa nagyobb részére, így lényegében német állam maradt - az egyházszakadás révén elkülönültek, majd leszakadtak az európai területről a keleti szlávok ortodox vallást választó népcsoportjai - Nagy Károly birodalma volt az első, amely államilag és politikailag is az egységesítés felé haladt, a frank birodalom feje III. Leó pápától ugyanis a „rex, pater Europae” címet kapta, de a birodalom nem élte túl Nagy Károlyt - a középkori Európa sokszínűsége az államok kialakulásával növekedett, de az egyház egységesítő szerepe fontos volt. Európa határai kezdetben addig terjedtek, ameddig a kereszténység. Az ezredforduló idején Magyarország, Lengyelország és a három skandináv állam keresztény hitre térülésével ez a folyamat földrajzi értelemben véve lezárult - a nyugati rítusú kereszténység teremtette meg Európa máig legteljesebb, a valóságban is érvényesülő egységét. A Respublica Christiana alapja a közös hit, a közös kultúra és az univerzális egyházszervezet volt - a humanizmus és a reneszánsz időszakában alakultak ki az első elméletek, amelyek az akkor ismert világot azonos államjogi keretek között képzelték el. Silvio Piccolomini (a későbbi II. Puis pápa) dolgozta ki az egységes világ koncepcióját, amely azonos valláson, egységes népi közösségen, azonos jogon és egy természetjogi alapon álló alkotmányos renden nyugodott volna. Ez a koncepció a keresztény világra épített - az újkorban a humanizmus és a felvilágosodás képviselői kialakították azt a felfogást, amely Európát olyan jogközösségnek tartotta, amelyben egységes jog (ius publicum Europaeum) érvényesül - politikai okokból a középkor idején nem jött létre tartós szövetség az európai államok között - a Szent Szövetségnek Nagy-Britanniát és a pápát kivéve minden európai állam tagja volt, szintén az európai egység jegyében jött létre, ez volt az első olyan integrációs elképzelés, amely a gyakorlatban is érvényesült - Bismarck már Európáról, mint az egyes államok érdekeinek összességéről beszél, azonban pl. Constantin Frantz a kontinens államainak közös érdekeit helyezte előtérbe. Kialakultak a 19. századi baloldali gondolatrendszer, amely összekötötte a demokratikus nacionalizmust a nemzetek feletti európai univerzalizmussal. Legfőbb képviselője Giuseppe Mazzini volt, aki a kontinenst új alapokon kívánta felépíteni - 1849-ben Victor Hugo használta először az „Európai Egyesült Államok” fogalmát Európai egységkoncepciók a középkorban - Dante Alighieri vetette fel első ízben az államok közötti föderáció kialakításának gondolatát. Az államot az egyháztól független világi intézménynek tekintette. A világi állam élén álló császár legfontosabb feladatának az emberiség békéjének megteremtését vélte. - Pierre Dubois dominikánus szerzetes 1306-ban megjelent „De recuperatione Terre Sancte” művében az
európai katolikus fejedelmek államszövetségét kívánta megalakítani. Elmélete szerint a szövetkezett államok nem léphetnének ki a szövetségből, nem indíthatnak háborút, s ha valamelyik állam a kötelezettségeit megszegi elveszíti önálló létét, területét, vagyonát. Az államok vezetői a francia király által összehívott és vezetett kongresszusokon egyeztethetnék a tagállami érdekeket, feloldhatatlan nézetkülönbség esetén végső fórumként a pápai udvart vehetnék igénybe. A terv előirányozta az európai államközösség gazdasági egységét is. A szerző javasolta, hogy minden állam csak olyan termékeket állítson elő, amit olcsóbban tud előállítani, mint a többi állam. Az európai integrációt tehát olyan államközösségi keretben képzelte el, ahol a szervezet tagjai önként mondanak le szuverenitásuk egy részéről, az államhatalom maradó többségének védelmét pedig maga a közösség garantálná - Podjebrád György cseh király föderációs terve nemzeti érdekeket előtérbe helyező, törökellenes szövetséget kívánt létrehozni, amelyből a pápai udvart ki akarta zárni. Az európai történelem első, szövegszerűen megszerkesztett föderációterve (1474) Franciaország, Csehország és Velencenemzetközi jogi egyezménytervezete volt. Az egyezmény része lett volna, hogy külső támadás esetén a támadást kollektíven hárítják el, egymás ellen háborút nem indítanak. A szövetkezett államok önálló adót vethetnek ki. Az addig egyházi tizedet az állam kincstárába kell befizetni. Az egyes államok lemondanak a hadindítás jogáról, a pénzügyi főhatalomról, és a külkapcsolatokkal kapcsolatos szuverenitásukról. A „Nagy Terv” Európa újraosztásáról (1632) - Sully hercegének műve az első olyan felfogás volt, amely az államok közti hatalmi egyensúly kialakításának szükségességét hangsúlyozta, és ennek intézményes biztosítására is törekedett - szorgalmazta a római katolikus, a református és a lutheránus egyház egyenjogúságának elismerését - álláspontja szerint Európát 15, nagyjából egyenlő terjedelmű államra kellene felosztani, az államokat pedig 3 csoportba kívánta osztani: 6 választókirályság, 5 választómonarchia, 4 köztársaság - a közösség megszilárdulása után egyik állam sem léphetett volna ki a szövetségből, ellenkező esetben a kilépő állammal szemben a közös haderő felléphet Rousseau és Jeremy Bentham Európa-terve, a felvilágosodás koncepciója - Leibniz egységterve még lokális jellegű volt, európai összkormányt, és görög mintára létrehozott döntőbíróságok létrehozatalát szorgalmazta. A létrehozandó világállam racionálisan épülne fel. - Comenius Európa-terve szerint a világszövetség alapja nem a nemzeti felosztás, hanem a kultúra, a politika és a vallás lenne. A „Tudás tanácsa” tudósokból álló testület, amely arra ügyelne, hogy a lakosság a szükséges tudást megszerezhesse. A hitélet megszervezésével a Konsistorium, a tagállamok vitás kérdéseinek eldöntésével a Béketanács foglalkozna - Saint-Pierre abbé fejedelmi szövetségi elmélete: elképzelése szerint politikai akadémiát kellene felállítani, ahol Franciaország 40 legjelentősebb politikusa tanítana. Ezen a fórumon a fiatalok megtanulhatják a kormányzás művészetét, a legjobb hallgatókból kerülnének ki a legmagasabb állami tisztségviselők. Ő javasolta először az adóbevallás és adótarifa-rendszer bevezetését. Lehetővé kívánta tenni a pápa rendelkezéseinek félretételét, a cölibátus eltörlését, a rendek részvételét a beteggondozásban és oktatásban. El kívánta törölni a születési nemességet, és a vásárolt nemességet kívánta általánossá tenni. Azt vallotta, hogy az ember természeténél fogva rossz, de a biztonságérzete arra kényszeríti, hogy közösséget teremtsen. A fejedelmeknek pedig kötelességüket a biztonságot biztosítani minden magánember számára. A szerző a monarchikus államforma mellett állt ki, azzal a kitétellel, hogy a fejedelmeknek az alattvalók érdekeit kell szem előtt tartaniuk. Szerinte a kollektivitás erősítené a kereskedelmet, növelné a lakosság számát, háború hiányában a gazdaság erősödne.
- Rousseau újrafogalmazta Saint-Pierre abbé gondolatait 1750 körül. Élesen bírálta a szociális, társadalmi igazságtalanságokat, a komplikált jogi rendszert és a teológia korabeli tanításait. A paradicsomi állapot megteremtésének feltételét a szabad tulajdonban látta. Az emberek egyenlősége és szabadsága az állam által garantálttá kell váljon, a fejdelemnek a nép akaratát kell megtestesítenie. - Rousseau és Saint-Pierre közti különbségek: Rousseau az Európához tartozást – tehát, hogy Oroszország és a Török Birodalom integrálható-e – elvi alapon ítélte meg. Európa megteremtésében a rómaiaknak döntő szerepet tulajdonított Rousseau nem tulajdonít a közjognak olyan békítő, kiegyenlítő szerepet, mint Saint-Pierre. Szerinte a háborút csak akkor lehet elkerülni, ha minden állam fejedelme igazságosságra törekszik - az utilitarizmus legfőbb képviselője Jeremy Bentham volt Angliában. Az elméletének lényege az, hogy minden emberi tevékenység egyedüli mércéje a hasznosság. Mindenki köteles az érdekeit követni: az egyéni érvényesülés közösségi érdek is egyben. Bentham 1789-ben fejezte be Bevezetés a jog és törvényhozás elveibe című művét, amely tartalmazza az általános és tartós béke iránti igényt is. Szerinte egyik uralkodó sem hagyhatja figyelmen kívül más országok alapvető érdekeit, mert azzal konfliktust teremt, végső soron háborút idéz elő. Bentham álláspontja szerint az államok közötti feszültségek legfőbb oka a gyarmati rendszer. Szerinte a gyarmatok fenntartása többe kerül, mint amennyi hasznos hoz. Az eljárást tekintve azt javasolja, hogy minden állam két főt küldjön a kongresszusba: egy delegátust és egy ellenőrt. A kongresszus legfőbb feladata az európai államok egységének megteremtése. A terv feltételezte, hogy minden államban garantált lesz a sajtószabadság, így az államok polgárai megismerhetik a közösség döntéseit. A szerződéseket sosem szabad titkossá nyilvánítani, mert ez a nép önrendelkezési jogát veszélyezteti.