Eötvös Újság 2013. április

2 0 1 3 .

Á P R I L I S

eötvös újság

Szegedi Tudományegyetem • Eötvös Loránd Kollégium

2012. ÁPRILIS

Szerkesztői üdvözlet

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Kedves Szakkollégiumi Tagok!

Bár még nem látszik, elvileg a tavaszba értünk…

Az utolsó, decemberi szám óta sok történés esett a Kollégium háza táján, köztük fájdalmasak is. A több mint húszéves kollégiumi pálya szomorú végének szubjektív értelmezéseiről az ezúttal két részre tagolt Eötvös Újság második részében olvashattok, három szerző tollából. Az emlékezés feladatunk – nem árt néha kívülről is rátekintetni, hogy mennyire jó helyzetben is vagyunk-voltunk a Kollégium melegágyában: barátokkal, kedves dolgozókkal körülvéve.

A szomorú mellett tevékeny időszakai is voltak az Eötvösnek: az általunk novemberben szervezett szakkollégiumi találkozót követően a pécsi Országos Szakkollégiumi Találkozón képviseltük kollégiumunkat, valamint a budapesti Simonyi Károly Szakkollégium által szervezett kisebb szakkollégiumi találkozón – mely utóbbira ezúttal a Móra Szakkollégium két képviselője is velünk tartott. Az Újság első részében lesz alkalmatok olvasni többek között a kollégiumi kirándulásról, a Mosolygó Kórházról, de a Sakk-kör jelenlegi irányvonaláról is.

Az Eötvös Újság tekintetében örvendetes változásnak lehetünk szemtanúi, ugyanis végre olyasvalaki vetette bele magát a tördelésbe, aki – velem ellentétben – ért is hozzá! Bízom benne, hogy a Böröcz Bori design-olta, megújult külsejű lapba Ti is szívesebben írtok majd!

Jó olvasgatást kívánunk!

2 •Eötvös Újság• 2013. április

I. kollégiumunk jelenéből

KOLLÉGIUM

A Sakk-Kör elmúlt egy évéről

[FRIDRIK RICHÁRD] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Kezdetek A Kollégium egyik legrégebbi köre folyamatosan működik 2008 szeptembere óta.

Először fel kellett mérni, hogy van-e egyáltalán igény erre, és szerencsére volt. Az akkori egyik senior, Varga-Orvos Zoltán erősen támogatta a kollégisták minden ilyen jellegű ötletét, és segített a megszervezésében. Gyorsan átkerült a szervezés hozzám, azóta én csinálom.

Mikó Valér személyében sakkoktatót is fogadott a koli, aki azóta folyamatosan tanít minket. Minden héten egyszer jövünk össze.

Ebben a félévben szerdánként 18.00-tól.

Friss hírek, események a Kör életében Minden évben megrendezünk egy belső bajnokságot, melyre ősszel kerül sor. A kupát idén Csibor Laci nyerte el. Ez a verseny egyben válogató a Csongrád megyei egyetemi kollégiumok közötti Szent Imre Kupára. Csapatunk idén második lett.

A csapattagok: Csibor László, Fridrik Richárd, Győrffy Lajos, Tekeli Tamás.

Ettől az évtől kezdve gyengébb

4 •Eötvös Újság• 2013. április

játékosok részére is lesz egy bajnokság a kollégium falain belül, melyen minden sakkozni szerető kollégista részt vehet.

Itt szeretnék buzdítani mindenkit, hogy akinek kedve van, éljen ezzel a lehetőséggel. A győztest kupával és elismeréssel jutalmazzuk (az erősebb játékosok ki vannak zárva ebből a versenyből, így nyugodtan indulhat mindenki, van esélye a nyerésre). A verseny tavasszal kerül megrendezésre.

A Meritum Tiszaparti Sakkiskola és az Eötvös Loránd Kollégium közösen indított egy csapatot a Csongrád megyei amatőr bajnokságban. Ez egy közös csapat, csapattagok a kollégisták közül: Csibor László, Fridrik Richárd, Győrffy Lajos. A hazai meccsek a kollégiumban zajlanak. A bajnokságban 4 csapat indult, 3 forduló után a 2. helyen állunk.

A harmadik fordulóban Algyő ellen mindhárman játszottunk, igazán jól sikerült beavatása volt ez Lacinak, a játszmát nyerte. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Kollégium anyagi és más jellegű támogatását. Nemcsak ők versenyeztek az elmúlt egy évben. Bertus Zolit is sikerült rávenni, hogy induljon el egy versenyen,

KOLLÉGIUM

melyen szépen szerepelt: 6 pontból 3-at gyűjtött.

A Sakk-Kör jelenleg a legnagyobb létszámmal működő kör. Szeretettel várunk minden sakkozni szerető kollégistát, vagy olyan hallgatót ismerőseitek közül, aki szeretne megtanulni sakkozni. Arra is buzdítunk mindenkit, hogy ismerősének ajánlja a kört, szívesen látjuk őt is. Jelenleg is vannak vendégek a tagok között.

Erre már volt is példa: Griechisch Erika egyik ismerősét hozta el sakkozni, Hasan Turan-t, aki ösztöndíjas Phdhallgató Törökországból.

Hasan fél évet volt itt, rendszeres résztvevője volt a sakk-köröknek. A foglalkozások ekkor angolul folytak.

Második félévben meghívjuk Csákány Béla professzor urat is a körre.

Csákány tanár úr nagy sakkbarát, rektorként komolyan támogatta a

sakkot az egyetemen.

Megjegyzés: A cikk megírása óta lezajlott a belső bajnokság, ahol max. 5 pontot lehetett elérni. Az eredmény: 1. Tekeli Tamás 4,5 pont 2. Simon Balázs 2,5 pont 3.-6. (névsorban) Bertus Zoli,, Farkas Józsi, Palásti Dávid, Piukovics Peti 2 pont.

Eötvös Újság• 5

KOLLÉGIUM

Bor a köbön –

Kollégiumi kirándulás Tokajban

[BARTHA ÉVA LILI] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Kis különítményünk nemrég a borok földjén járt - és nem csak járt, hanem nagyokat is kóstolt ama nevezetes nemes nedűből. Kalandunk a természettudós és bölcsész föld minden tájáról érkezett bátor harcosokat igazi kihívások elé állította, de jelentem, túléltük... és eléggé élveztük. Április 12-én indultunk útnak az anyahonból, és délután értük el a mámoros vidéket. Bár a vonatból a félig vízben úszó táj révén elgondolkodtunk, végig csónakázni fogunk-e majd, de hála az égnek, a Tisza megrekedt a gátaknál, így Tokaj megmenekült - erre a hétvégére legalábbis. Az állomás nagyon szívélyes volt, a Kopasz-hegy lábánál, egyből a pincék szomszédságában terült el, tudtuk is, nincs visszaút, itt történni fognak még dolgok. Az első élményünk nem a hangos raj zenét kibocsájtó mobilokat lóbáló kezek hada, és a hozzájuk tartozó tini testek tömege 6 •Eötvös Újság• 2013. április

volt, meg is nyugodtunk: a hétvégére csak a miénk, értelmiségi egyetemistáké a terep. És így is volt, ugyanis áprilisban kevesen látogatnak erre a vidékre - bár ahogy utolsó nap kiderült, nagyon máskor sem. Legalábbis bort kóstolni eszük ágában sincs a látogatóknak. Tehát bátorsággal felvértezve és igen nagy szomjúsággal néztünk szembe az első kihívással: borkóstolás a Rákóczi Pincében.

Bellák Tamás biológus PhD-s, közismertebb nevén a kollégium nem hivatalos borásza (hát milyen szakkoli az, ahol nincs ilyen?!) ajánlásával választottuk első bűnbeesési helynek ezt a pincét. A Hétszőlő szőlőbirtok belvárosi bemutató-helyisége igazán magas színvonalú és elég fogvacogtató hely, hiszen a föld alatti pincékben az átlaghőmérséklet 10-12 fok. De legyűrve az érzést, hogy már lassan nem éreztem a lábamat, bejártuk az egyik ágat is, ahol végre testközelből csodálhattuk meg a hordókat, és a trutyis penészt a

KOLLÉGIUM

falon, ami nagy örömünkre néha ránk is csöppent. Remélem, belőlem holnapra nem lesz alkoholos ital. A kóstoló 6 tételből állt, kezdve természetesen a száraz boroktól egészen az 5 puttonyos aszúig. Igyekeztem szagolgatni, lögybölgetni, forgatni és föl le rázni az adagokat, hogy elhitessem magammal, hogy hozzáértő vagyok. Így történt, hogy én néha a virágos vagy gyümölcsön aromák mellett találtam oldalszalonna beütést, füst ízt (de nem a tesco-s füst kivonatot...), sőt egy traktor is megjelent a lelki szemeim előtt. Tényleg nem tudom,

hogy csináltam. Ilyen magas színvonalú bemelegítésben még nem volt részem, bevallom, korábban a 350 Ft-os bor könnyed elfogyasztása minősült

Eötvös Újság• 7

KOLLÉGIUM

minőségi borfogyasztásnak a részemről, aztán váltottam a high class superior 700 Ft-os kategóriára. Nos, ezúttal le se tudom írni, hány csillagos borokat kóstoltunk meg.

Mivel este 6 órakor még nem megy aludni a jó magyar ember, újabb szórakozás után néztünk, és amint a nagyon segítőkész tourinformos Bence tájékoztatott minket, van bicilíjük is, vagy mi, meg ja, vezetnek ösvények a hegyre valahol, meg vannak még pincék, amik kinyitnak kérésre, például az övé. Így történt, hogy 8 órakor már a Soltész Pincészet (nem az övé) padocskáját 8 •Eötvös Újság• 2013. április

koptattuk igen jó kedvvel, és ismét vacogó fogakkal. Miután előkerült egy igen hosszú és néhol elég vastag szerszám, a lopótök, megízleltük a hordók igazi titkát, és a már expert borszakértők módjára csak annyit mondtam: az édeset, az édeset, az édeset! A kályha begyújtásra került, az emberek az asztalhoz, és csak jöttek a kancsók, el se mentek. A városban már aznap is feltűntek a sötét tömegekben mozgó ortodox zsidók, így meg se lepődtünk, mikor a házigazda csak pászkát tudott adni borkorcsolyának. Finom volt.

Idősödő korunk lévén a borok megcsapolása utána visszaandalogtunk a kollégiumi szobáinkba (direkt ilyen szállást kerestem, hogy ne legyen honvágyunk), és megbeszéltük az élet nagy dolgait igazán fennkölt és bölcseletes ritmusban.

Szombatra túrát terveztem, mivel alföldi lévén, úgy érzem, kötelességem megmászni minden buckát, dombot, hegyet, ami elém kerül, így a Kopaszhegynek vettük az irányt, ami a neve ellenére se nem kopasz, se nem hegy.

Naivan elindultunk a Hétszőlő tanösvényén, és élveztük, hogy a sok szőlőtő csonk között végre süt a nap és beton az út. Pár igazán meglepő szintemelkedős felejtő után azonban rájöttünk,

KOLLÉGIUM

hogy nincs tovább, vagyis van, csak az már a dagonya és a mocsár fogalmaiban bontakozik ki. Nem ijedtünk meg a kihívásoktól, így nekivágtunk a vadonnak, és hamar a fenyvesek rejtekében találtuk magunkat, illetve nem is találtuk, mert épp elvesztünk. Remélve, hogy hegynek felfelé tartva csak elérjük a csúcsot, végül útba botlottunk, így már nem tudtak beigazolódni abbéli aggályaim, hogy minden amerikai horrorfilm vidám fiatal turistacsoporttal kezdődik, amelynek tagjai letérnek az útról és sosem térnek rá vissza... Na, szóval felértünk a csúcsra, ahol egy böhöm nagy TV-torony állt, és kb.

ennyi, így megcsodáltuk azt a 2 méteres kilátó részt, ami volt, és dolgavégezettül visszaindultunk. Megpróbáltatásaink az általam 1 órának hitt idő helyett 4-et vettek igénybe, így a délutáni szabad programból:” kaja, kajaaaa, kajaaaaa” vadászat lett. 5 órára már mentünk is az újabb kóstoló helyszínére, a Hímesudvar Pincészetbe.

Nagyon hangulatos kóstoló volt, kis zenei aláfestéssel és finomabbnál finomabb borokkal. Itt nem spórolt a kóstolóvezetőnk a mennyiségekkel és nem is sietett sehová; a pénteki 45 perc helyett 2 óra és 45 perc lett az itókázásból. Az utolsó tételnél felajánlotta,

Eötvös Újság• 9

KOLLÉGIUM

hogy a vendégbor helyett a saját aszújukat is megkóstolhatjuk, amitől már az élvezetek halmozása a köbön túl is volt, mivel 6 puttonyos aszú néven egy 7.5 puttonyos aszú rejtőzött a palackban (igen, ilyen van!). Azt hittük, már nem lehet hova fokozni a hangulatot, de estére megint egy kis pincészetben lyukadtunk ki a Szerelmi Pincesoron. A Péter Pince 14 borából bőszen kóstolgattunk, először a teraszon, majd Ákosnak köszönhetően (a szomszéd társaság igen nagy hangú és verekedős, de asszonyi szóra fület-farkát behúzó alfahímje) a benti 10 •Eötvös Újság• 2013. április

helyiségben.

Olyan merészek voltunk, hogy már a késői szüretelésű mézédes borra is beruháztunk, meg is fogadtam, két hétig csak sósakat eszek ezután.

Visszabóklászva a szállásra, ismét átbeszéltük az élet nagy dolgait egy kis csocsó mellett, és megállapítottuk... hát, kb ugyanazt.

Mámoros kalandjaink utolsó napján a fiúk kősziklaként meredtek a képernyőre, ugyanis Forma-1 ment, majd a szurkolás közbeni végletekig megfeszített izmok által kifáradva még egy utolsót mászkáltunk. Végül páran hazatértek, páran pedig maradtak még egy kis utolsó élvezetre. Így jutottunk el három

Fotók: Bartha Éva Lili, Bellák Tamás

KOLLÉGIUM

pincébe is fényes nappal, és ismertük meg igazán a Pincék világát. Az első a Klastrom Pincészet volt a Szerelmi Pincesoron: már messziről ordított a slágerzene, így nem tudtuk kihagyni a party-pincét. A tulajdonos iszonyatos jókedvvel és bő beszéddel mutatta meg nekünk a borait, és megtudtuk, a hosszú ideig való borászkodás és pincebirtoklás olyan, mint a házasság: van. A nők pedig azért szeretik az édeset, mert a németek nem, a törökök meg csak azt, a skótoknak meg nem kell a sárospataki vár, mert nálunk 1 főre 5 is jut. A jobbnál jobb borok után átpártoltunk az Erdős Pincészethez, ami annyira nem nyerte meg a tetszésemet, de ott van a híres borkatakomba, ami gyönyörű, hangulatos és marha hideg. Érdekes volt megfigyelni, hogy Tokajban a pincetulajdonosok és az ott dolgozók gyakran közönnyel, unottan szolgáltak ki, kicsit

szomorú, hogy a valóban egyre csak csappanó turistaforgalom ilyen nehézzé teszi a munkájukat. Na de mi aztán nem spóroltunk, így tovább is haladtunk a Benkő Pincészetbe, ahol ismét csak eszméletlen borokat tudtunk megízlelni.

Végül bevásároltunk a legelsőnél, jó magyar módjára megegyeztünk, hogy nem nekünk kellett volna belépnünk az EU-ba, hanem nekik kellett volna minket felkérni, hogy belépjünk, és édes nedűinket cipelve mi is elmentünk az egyik vonattal, az ablakból nézve a gyönyörű ültetvényeket, a hegyeket, és a tájat, amit mi bizony mondhatni teljes mértékben a magunkávé tettünk, és azt hiszem, életem egyik legjobb hétvégéje volt. •

Eötvös Újság• 11

ÖNKÉNTESSÉG

Mosolygó Kórház? Tegyél érte!

[PEJIN ANDREA] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Kedves Kollégiumi Lakók!

Szeretném a következő rövid kis összefoglalóban felhívni a figyelmeteket a Szegeden is működő Mosolygó Kórház Alapítványra. Beszámolok arról, hogy mivel is foglalkozik ez az alapítvány, hogyan lehet önkéntesnek jelentkezni, milyen előnyei vannak, s milyen lehetőségeket kínál számotokra, valamint, hogy hogyan tudnátok támogatni az alapítvány működését.

A Mosolygó Kórház kezdeményezése két személy nevéhez fűződik, ők CsákyBornemisza Éva grófnő és Dr. Royaards Albert. Az alapítvány abból a célból jött létre, hogy az önkéntes zenészei és művészei előadást tartsanak a kórházba bekerült emberek betegágyainál, hogy ezzel javítsanak a hangulatukon és ily módon meggyorsítsák gyógyulásukat. Bár elsősorban a gyerekek a Mosolygó Kórház páciensei, az Alapítvány arra törekszik, hogy a mosolya eljusson az idős és a más gondozó-otthonokba került emberekhez is. Ez utóbbi Szegeden sajnos még nem valósult meg, de tervben van.

Szegeden kézműveskedéssel foglalkozunk főleg (ajánlom a Kreatív Kör tagjainak figyelmébe ezt a lehetőséget), emellett éneklős-verselős játékokkal szórakoztatunk. Szeretnénk kibővíteni

12 •Eötvös Újság• 2013. április

majd a repertoárt és várjuk a lelkes jelentkezőket, tehát Drága Diákszínpadosok, Kreatívkörösök, kollégium muzsikusai, és mindenki, aki szereti a gyermeknevetést, valamint aki szeretné a gyerekek számára meggyorsítani, s szórakozással múlatni a kórházban töltött időt, kérlek, jelentkezzetek!

A facebookon is van külön kis csoportunk, illetve egy állandóan szerkeszthető beosztás arról, hogy ki mikor megy a kórházba játszani. Az új emberkéknek 3 db HOSPITALIZÁLÁSon kell részt venni, ami annyit jelent, hogy egy olyan

személy felügyelete alatt vesz részt a foglalkozáson, aki már régóta tag. Miután elvégezte ezeket az alkalmakat, már önállóan is tarthat foglalkozásokat.

Mivel egyre több az érdeklődő és társuló aktivisták száma, ami nagyon jó alkalmat adott, hogy összeszoktassuk kicsit

ÖNKÉNTESSÉG

a csapatunkat, így szegedi koordinátorunk, Pecsenka Gabriella (SZTE-ÁOK) képzéseket indított el, melynek ideje alatt kézműveskedést fogunk tanulni, valamint körjátékokat. Emellett alkalom nyílik megbeszélni, hogyan lehetne fejleszteni a foglalkozásokat, milyen további játékokat tudnánk bevonni a kórházlátogatások során.

Az első képzés március 22-én lett megtartva, zömében ismerkedős játékokkal, ahol nagyon jól éreztük magunkat és alkalmunk nyílt elmondani elvárásainkat magunk felé, a csapat irányába és nem utolsósorban az alapítvánnyal szemben is. Áprilisban 2 képzésnek nézünk elébe, melyek közül az egyik kézműveskedéssel fog múlni, míg a másik ismét ismerkedős, mosolygós, ötletelős lesz.

Mint látjátok, a szegedi alapítvány még eléggé kezdeti állapotában van, így arra kérnék minél több emberkét, hogy népszerűsítsék a saját karukon ezt a nagyszerű kezdeményezést. •

Aki szívesen csatlakozna a csapathoz, jelentkezzen Pecsenka Gabriellánál a 06209166345 számon.

Továbbá kihelyezek egy dobozt/ládát a portán, melybe várjuk a sok-sok olyan régi ecsetet, színes ceruzákat, vízfestéket, műanyagpoharakat, színes papírt, zsírkrétát, illetve bármit, amire nektek már nincs szükségetek és úgy gondoljátok, hogy jól jöhetne a foglalkozásokon.

JJ Köszönöm mindenkinek a segítséget és kívánok mosolygós hetet! JJ Eötvös Újság• 13

KULTÚRA

Színház az egész világ

[FRIDRIK RICHÁRD] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Valóban. Megnézhetünk egy jó filmet, mégsem azt az élményt nyújtja, mint amikor színházban vagyunk. A színészek személyes varázsa nagyon lényeges, ez megragadja az embert.

Amikor a cselekmény percről percre halad előre és egyre jobban összeáll a kép, hogy miről is akar szólni a darab, nagyon jó élmény. Közben a szereplők helyébe képzeljük magunkat és elgondolkodunk, miként cselekedtünk volna az adott helyzetben. Az a jó, ha a darab végére valamivel gazdagodtunk, többek lettünk azáltal, hogy megnéztük azt.

Nyilván általános iskolában és középiskolában is mindenki volt színházban, amikor az egész osztály ment, és meg kellett nézni az adott darabot. Úgy gondolom, hogy ezt sokan nem pozitív élményként élték meg, köztük én sem mindig. Sokan azóta nem is voltak színházban, amit nem tartok jó dolognak. Ezen szeretnék most változtatni rövid beszámolómmal.

Egyetemi éveim alatt egyre többször és több helyen voltam színházi előadásokat megnézni. Egyszerű kikapcsolódásként, vagy, mert kíváncsi voltam, hogy milyen színész egy ismerősöm.

Nemrég kollégistákkal voltunk színházi darabokat megnézni. Nagyon jó 14 •Eötvös Újság• 2013. április

lehetőségnek tartom azt, hogy a Kollégium jegyeket biztosít ilyen célra. A Pipás Pista című művet néztük meg a Kisszínházban: Danics Szabina, Molnár Mária, Rálik Alexandra, Takács Dóra, egy ismerősük és én. A darabot csak ajánlani tudom. Két részletben adták elő, sokszor vicces elemeket is hozzáadva az amúgy tragikus történethez.

Másik ilyen élményem a Pinceszínházhoz kötődik. A Boldogtalan hold című darabot néztük meg Tóth Teodórával és Lantos Tamással. Itt már nem a kollégiumi bérlettel voltunk (hiszen ide nincs is), a jegyet magunk vettük. Nagyon örülök, hogy sikerült ezt megszervezni, mert jó élmény volt, nemcsak a darab, hanem az is, hogy közösen néztük meg.

Mindenkit buzdítok a közös színházba járásra is.

A Pinceszínházra kb. másfél éve bukkantam rá. A másik két színházhoz képest kis létszám befogadására képes, éppen emiatt nagyon családias a környezet, és nagyon jó darabok szoktak lenni. Nem feltétlenül profi színészek játszanak, de olyanok, mintha azok lennének.

Először azért mentem oda, mert egy nagyon kedves egyetemi tanárom amatőr színészkedik is, és kíváncsi

KULTÚRA

voltam, hogy milyen színészként. A darab, amelyet megnéztem: Szemenszedett igazság, Müller Péter írta. További darabok, melyet a Pinceszínházban lehet/lehetett megnézni: Liselotte és a május, A tévedések összjátéka (Rejtő Jenő 3 bohózata), Válás Budán, Rohadt az államgépben valami, stb.

Kiváló darabokat lehet megnézni a Kisszínházban és a Nagyszínházban is: Egerek és emberek, illetve La Mancha lovagja. Utóbbi két darabra kedvezményesen tudtam jegyet szerezni a Sófi Alapítványon keresztül, ezt is érdemes igénybe venni mindenkinek. Fontos

tudni, hogy erre a kedvezményre minden Eötvös-kollégista jogosult.

A célomat már akkor elértnek tekintem, ha legalább egy embert sikerült arról meggyőznöm, hogy érdemes színházba járni, és ennek hatására megnéz egy darabot valamelyik színházban.

Beszámolómat az alábbi idézettel szeretném zárni: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.

Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében. ” (Shakespeare)

Eötvös Újság• 15

KULTÚRA

„Itt még csak vendég sem vagyok”

[SARÓDI SZILVIA] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• KÖNYVAJÁNLÓ Terék Anna: Duna utca. összefüggő versek.

Antal László illusztrációival. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2011., 125 oldal Nagy László 1974. május elsején a Népszabadságban leközölt beszélgetésben a következőképpen nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy fiatal költészetünk csüggesztő jelenség, mint ahogy némelyek híresztelik... Ők természetesen mások, mint a felnőtt, beérett írók. Nemcsak biológiai állapotuk más, de törekvésük is.

Ellenkezni lehet velük, de elutasítani őket: tilos.”

Terék Anna 1984-es születésű vajdasági költőnő második kötetének lapozgatásakor – amely a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatásával született meg – szem előtt tartva a költőóriás maximáját, elmondhatjuk, a költőnő személyes művészi pályáján belül fontos változásnak (fejlődésnek) vagyunk tanúi.

Terék Anna a korábbi szerelmi – románcos tematikát félretéve (a Mosolyszakadás kötet verseire gondolva) olyan nagyobb horderejű témát kezd fájdalmasan, (Dunába) fullasztóan, traumatikusan boncolgatni mint a kisebbségi – többségi lét kérdésköre, vagy az identitáskeresés problémája.

A versek nem mint a Mosolyszakadás kötetben, azaz a kötetcím motívumára íródva, de sorrendiségében szinte ad hoc módon összefűződve következnek egymásra – a Duna utcában már sokkal inkább tudatos, mértanian pontos

16 •Eötvös Újság• 2013. április

szerkesztési munka érhető tetten. Összefüggő versekről van szó, ahogy az alcím is rámutat. Az összefüggésről a három, egymással is relációban álló cikluscím mellett gondolatritmikus, mondatpárhuzamos poétikai eljárás gondoskodik – a ciklusok mikrovilága mellett egy magasabb (rizomatikusan konstruálódó) térben is kapcsolatot teremtve az egyes darabok között.

A referenciajelölőnek is felfogható kötetcím (a költőnő 1989-ig a Duna utcában lakott) és „műfaji megjelölés” (összefüggő) mellett egy Pamuk – idézet mint mottó („... anyu, a zsebeim tele vannak vérrel...”) is vezeti az olvasói tekintetet – utóbbi a már említett (személyes és közösségi) traumatikus költészetként értelmezésre erősít.

A változó (önreflexív) műfajú darabok (családvers, testvérvers, tengervers, lélektani vers, stb.) mellett változó letisztultságú versek alkotják a kötetet, azonban a még előforduló botladozások mellett is hatalmas költői trouvaille-nak számítanak a második ciklus (II. mint aki ráér csomagolni) versei. Ezekben a versekben a kisebbségi, többségi, hordozható identitás témakörében szólal meg a költő, jól ismerve a téma társadalomtudományi beszédmódját, reflektálva rá, egyéni metaforarendszerrel színesítve azt. Ugyan a

KULTÚRA legszebb versek és a legtudatosabban társadalomtudományi nyelven is megszólaló versek nem minden esetben fedik egymást a kötetben, az azonban bizonyos, hogy „költői leléssel” találkozunk, és az is, hogy ma a Vajdaságban a leggyakrabban szavalt versek Terék Anna versei – ezért is érdemes minden anyaországi és határon túli olvasónak kézbe venni új kötetét. • Kedvcsinálónak álljon itt Terék Anna egyik verse a kötetből, Antal László grafikus kötetbéli illusztrációjával.

Terék Anna: hazafelé hazafelé utánad már nem csókoltam meg senkit. hazaindultam a buszmegállóból, belém karolt a délután, a járdáról lerúgtam egy kavicsot, és néztem, hogy megőszült az út szélén a Kiserdő. lépésenként mormoltam valamit, hátha attól még távolabbra visz tőlem téged az a busz. mormoltam, hogy ne legyen olyan nagy az a csönd, amit rajtam hagytál.

az utcánkban fogadtunk az egyik kisfiúval, hogy melyikünk fog előbb meghalni. a nyereményben nem állapodtunk meg,ő mondta is, hogy a részvét a fontos.

aztán a szobában megbántalak. levettem a szoknyámat és a harisnyámat, aztán csak ültem és hallgattam, ahogy dobog a szívem valahol a torkomban, és csak bánkódtam.

hazáig kipirosodott az orrom. a lépcsőházban fokhagymaszag volt, az ajtó elől ellopták a lábtörlőt. a bejáratnál végigmértük egymást a szomszéddal: nem volt rajta ing, ezért mosolyogni kezdtem rá, neki ez nem tetszett.

utána már nem csókoltam meg senkit.

Eötvös Újság• 17

RECEPTEK

A „jól bevált fánk” receptje

[MÁTÉ IBOLYA] ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Ugyan elmúlt már február ideje és a farsangi időszak, amikor igazán nagy keletje van a fánknak, de továbbra is fogyasztható bármilyen másik rendezvényeken. Ezért is gondoltam, hogy megosztok egy viszonylag olcsó fánk receptet, melyet Főzőklub számára, de saját készítésre is ajánlok.

Hozzávalók

• • • • • • • • • • •

60 dkg liszt (fele rétesliszt) 0,5 l tej 6 dkg Rama margarin 5 dkg cukor 3 dkg élesztő 5 dkg vaníliás porcukor 3 cl rum 3 tojás 1 citrom reszelt héja csipet só olaj a sütéshez

18 •Eötvös Újság• 2013. április

Elkészítése Az élesztőt kevés cukorral (kb. 1 dkg), csipet sóval és 10 dkg liszttel elmorzsoljuk, 1 dl langyos tejjel összekeverve kovászt készítünk, langyos helyen kelesztjük.

A megmaradt lisztet és a maradék langyos tejet egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a 3 tojás sárgáját, 4 dkg cukrot, a citrom reszelt héját és a megkelt kovászt. Fakanállal jól összekeverve középkeménységű tésztát dagasztunk. Eközben a rumot és az olvasztott Rama margarint fokozatosan hozzákeverjük. Addig dolgozzuk a tésztát, míg el nem válik az edény falától.

Egy órán át langyos helyen a duplájára kelesztjük.

Ha megkelt, kétujjnyi vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk és letakarva még egyszer kelesztjük.

Bő olajban sütjük. Először fedő alatt süssük, ha megfordítottuk, már nem kell fedő.

Szalvétára szedjük ki, hogy a maradék olajat felszívja. Tálra rakosgatjuk, porcukorral meghintve tálaljuk.

A rum nem szükséges, csupán ízfokozóként szolgál. A Rama margarin helyett természetesen olcsóbb margarint is használhatunk. Én mazsolát is szoktam a fánk tésztájába tenni, ízletesebb lesz tőle a süti, csak ajánlani tudom.

Aki még több fánk- vagy süteményreceptet szeretne olvasni, neki ajánlom az olcsoreceptek.hu weboldalt.

II. emlékezés

EMLÉKEZÉS

Emlékezzünk Zsókára

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Eleinte Jó napot kívánok!-ot, a fiúk Csókolom!-ot köszönnek nekik, aztán valahogy átmegy az egész megszólítás tegeződésbe. Elsősként sokat vívódtam ezen a kérdésen, több embert megkérdeztem, hogy hogy szólítsam a Tanárnőt („Nem vagyok én nevelőtanár, ez csak ide van írva az ajtómra…”) azt mondták a nagyöregek, hogy egyszer csak váltsak át tegeződésbe, mert ugyan nem ajánlja fel, de mégis azt szereti, ha tegezik a diákok. És akkor valahogy, legyürkőzve félénkségemet, egyszer csak a barátságos tegező formát kezdtem használni vele. Jóban is lettünk – „mi, bölcsészek tartsunk össze” – ez volt a jelmondata, amit valószínűleg két évtizede minden Eötvös-kollégista bölcsésznek elmondott.

Ismerte az embereket. Amikor először, még magázódva beszélgettem vele elsős koromban, a felvételim előtt, kérdezgette, hogy mit szeretek csinálni. Olvasni, de nem a TIK-ben, hanem a Somogyi-könyvtárban, mert az meghittebb hangulatú, jobban belefér a könyvtárfogalmamba.

Erre azt válaszolta: „Könyveket olvasni… Én is ilyen melankolikus típus vagyok – ha nem sértem meg.”

Megdöbbentem a válaszon, ami nem 20 •Eötvös Újság• 2013. április

a mondanivalómhoz kapcsolódott, hanem valószínűleg ahhoz, ahogyan mondtam – jó emberismerő volt.

Ha nagyon szentimentális akarnék lenni, és azt mondanám, létezett egy apa-anya modell a kollégiumban, akkor egyértelmű, hogy a mindenki anyukája Zsóka volt. Akkor is, ha saját gyerekei nem voltak, a kollégisták minden búját-baját kíváncsian fogadta, tisztában volt a kollégium falai közt levő majd minden emberi viszonnyal, húsz éven át. Ő volt a lelke a kollégiumnak, ha nem is mindig volt jó a PR-ja. És mivel kollégiumi „anyuka” volt, akkor is szerettük, ha nem mindig mindent úgy tett, ahogy a Nagykönyvben meg van írva.

Voltak kedvencei, nem csak bölcsészek, hanem azok, akik rendszeresen beszélgettek vele, esetleg szállították a kollégiumi pletyka-hírfolyamot, vagy segítettek neki megoldani egy-egy bonyolultabb számítástechnikai feladatot. Azért mégis „a bölcsészeket” visszamenőleg is kiemelten szerette, Grecsó Krisztián nagy kedvence volt, a Pletykaanyu még nemrégiben is újra előkerült neki otthonról és az irodai asztalán hevert hetekig. Mindig mondta, hogy őt el kéne hívni (vissza) a kollégiumba.

EMLÉKEZÉS

Gondolatok az életről

Nagyon szerette az ünnepeket – névnapok, születésnapok, Mikulás – nagy örömmel tudott gratulálni az érintettnek, mindig „húzott” a kollégiumi Mikulásra és azon felül is ajándékozott a Kollbiznek, a kollégistáknak és a kis favoritjainak is.

Néha csodás dolgokat volt képes elintézni pillanatok alatt. Amikor már mindenki lemondott arról, hogy a kolis póló a Mikulás puttonyába kerüljön, mert mi, a Kollbiz nem gondoltunk rá időben, Zsóka egy hét alatt elintézte, hogy kész pólók kerüljenek a zsákba. Máskor nehezebben haladtak a dolgok, de nem mindig lehet jól látni mindent egy bonyolult magyar adminisztrációs gépezetben, hogy hol akad meg a működés.

Szinte bármikor lehetett hívni („Hallo, tessék, Eötvös Kollégium, Barczi Erzsébet”), és ő se volt rest a telefonján „hivosgálni” (ez egy szó az ő speciális szókincséből) másokat.

Nem könnyű elhinni, hogy ezzel a köszönéssel soha senki nem fogja már felvenni a telefont. És senki nem fog elővenni a zsebéből egy darab MELBA kockát, hogy kollégistának adja.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

• Saródi Szilvia •

• Máté Ibolya •

Hideg téli este volt. Odakint csak úgy röpködtek a mínuszok. Ekkor tartottam egy kedves ismerősömhöz a szegedi panelrengetegek egyikébe. Amikor végre megérkeztem ismerősöm otthonához, és felcsöngettem, a lépcsőházban észrevettem egy hajléktalant, aki a legalsó lépcsőfokokon összegörnyedve igyekezett átvészelni az éjszakát.

Látszott rajta, hogy napok óta nem evett, így az aznap megmaradt narancsomat nekiajándékoztam.

Tudtam, hogy neki jobban szüksége van arra a pár gerezd gyümölcsre, mint nekem.

Miután beszálltam a liftbe, elgondolkodtam, és hálát adtam Istennek, hogy van otthonom, ételem az asztalon, és nem utolsósorban ott van a családom és a barátaim, akik még a legreménytelenebbnek tűnő pillanataimban is velem vannak, vigasztalnak, és bátorítanak. Ekkor az ember átértékeli az életét, és rájön, hogy ő a legboldogabb ember a világon, mert mindene megvan, amiről mások csak álmodhatnak.

Eötvös Újság• 21

EMLÉKEZÉS

Zsóka-pillanatok

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Zsóka hívott csak Zsuzsikának Szegeden… meg akik tőle hallották, Irénke néniék, Gondnok úr... ez neki volt köszönhető, és azért kedves nekem, mert 18 éves koromig engem mindenki így hívott, mert így voltam megkülönböztetve a legjobb barátnőmtől, Zsuzsitól, és jól esett hallani.

Zsóka mindig mondogatta, hogy a kollégiumba, meg a Kollégiumi Bizottságba is nagyon kellene egy jogász, ezzel is ösztönözve arra, hogy jelentkezzem, aztán pedig a Kollbiz-üléseken is mindig igyekezett, hogy mindenki személyiségének megfelelően hozzájárulhasson a munkához.

Zsóka mindenkit ismert Szegeden, meg rengeteg-rengeteg volt kollégistát is, bárkit elő tudott keríteni, bármihez tudott segítséget nyújtani, és meg is tette szívesen, ha kérték.

Zsóka mindig gondolt a Kollbizre, kaptunk ajándékot Mikulásra is, meg a kolis ünnepségek lebonyolítására is figyelt.

Zsóka gyakran mondta, hogy Zsolti és én milyen jól megtaláltuk egymást, sőt, még azt is elmondta, hogy milyen jó nekem, mert Zsolti informatikus, neki is van egy unokatestvére, aki informatikus, és a feleségének nem kell dolgoznia…

22 •Eötvös Újság• 2013. április

Zsókának nem egyszer segített Zsolti informatikai dolgokban, amit ő gyakran felemlegetett, kiemelve, hogy mennyire szereti a szarkasztikus megjegyzéseit.

Zsóka figyelt mindenkire, tényleg érdeklődött utánunk, és bár sokszor emlegette, hogy ő ugye bölcsész, szakjától függetlenül mindenkivel kedves volt, mi voltunk az ő gyerekei.

• Szakály Zsuzsa •

EMLÉKEZÉS

Egy életpálya lábjegyzetéül

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Kinn voltam a határban, Szakmár mellett. Meleg volt, folyt rólam a víz.

De aránylag jól éreztem magam, és a melót sem untamt. Életem egyetlen, „igazi” nyári munkáján vettem részt 2009 nyarán. Nemrég adtam be felvételi kérelmemet a szegedi egyetemre, és két kollégiumba: a Hermannba, illetve az Eötvösbe. Utóbbiról sok jót hallottam, gondoltam, megpróbálom, akkor még az elsősöknek is a hagyományos úton kellett jelentkezni, nem volt sem szóbeli elbeszélgetés, sem HÍD-tábor.

A Hermannba felvettek, az Eötvösbe nem. Hát, akkor erről ennyit, gondoltam. A Hermann-nak is van egy jobb része, majd később megpróbálok oda bekerülni.

Bodzaszedés közben hívtak az ezeréves mobiltelefonomon, amit még most is használok.

– Halló? – kérdeztem.

– Kutus Bencét keresem. Barczi Erzsébet vagyok az Eötvös Kollégiumból. A kalocsai gimnáziumban adták meg a számát, elég nehéz volt kinyomozni.

– Értem.

– Szóval megürült egy hely, mert egy lakó úgy döntött, kiköltözik. Ha gondolja, akkor beköltözhet ide.

Gondolkodtam, igaz, nem sokáig.

Először nem volt hozzá kedvem. Ha egyszer elutasítottak, akkor most miért menjek oda? Kegyelemízű volt számomra, holott csak arról volt szó, hogy sok jó tanuló közül sokadiknak jelentkeztem, és előrébb kerültem a várólistán.

– Nem is tudom…

– Miért nem? – érkezett a határozott hangú kérdés. – Miért kell gondolkodni a döntésen?

– Hát jó – mondtam kis idő múlva. – Akkor beköltöznék.

– Rendben van. Majd én felhívom a Hermannt, és elintézem, hogy írassák ki. Viszonthallásra.

– Viszonthallásra. Így zajlott első beszélgetésünk.

Szeptemberben szüleim elvittek Szegedre, beköltözni. Mikor bementünk, Karcsi bácsi volt a portában (néhányan még emlékeznek rá a mostani kollégisták közül), valamint Zsóka. Bemutatkozott, majd átirányított a gondnokhoz, ahol aláírtam az idén megújított papírt, amely szerint tudomásul veszem, hogy… stb., felvettem a takarót, stb., egyszóval beköltöztem. Szoba szempontjából másra számítottam, de a negyedik emeleten volt, ami általában csendesebb, mint a többi szint, és tetszett a Star Wars-hatású Eötvös Újság• 23

EMLÉKEZÉS

folyosó. Kiderült, hogy szobatárs szempontjából is jól jártam.

Később megtudtam, hogy a kollégium igazgatója a Geometriai Tanszéken dolgozik, csak éppen a neve maradt ismeretlen. Így önkéntelenül is Zsókára gondoltam, mint kollégium igazgatóra.

El is képzeltem, hogy matematikus.

Aztán kiderült, hogy magyar-történelem szakos középiskolai tanárként végzett, és néprajzot is tanult. Tulajdonképpen az egyik hivatás éppen annyira illett hozzá, mint a másik. Ő valójában kollégiumi tanárként, adminisztrátorként volt elemében.

Szeretett mindennek idejében utánajárni, és minél hamarabb elintézni mindent. Az asztal mindig tele volt különböző névsorokkal, formanyomtatványokkal, számlákkal, a számítógép pedig Excel-táblázatokkal. A több száz dokumentumot csak ő tudta fejben tartani, és megkeresni, mi hol van. A szekrényekben pedig lassan, de biztosan halmozódott az általa összegyűjtött dokumentumok raktára, amelyek nyomtatásban rögzítik húsz év munkáját. Zsóka ugyanis elmondta, hogy 1991 óta dolgozik itt. Nem mintha titok lett volna, de mindenki csak úgy tudta, hogy nagyon régóta.

Előtte is dolgozgatott itt-ott, volt tanár is egy évig, majd táborszervező, előadó, mindenféle. De a számára legalkalmasabb munkahelyet itt, a kollégiumban találta meg, a hallgatók között, 24 •Eötvös Újság• 2013. április

amit a rengeteg itt töltött év bizonyít.

Sokszor felemlegette a „a régi szép időket”. Jobban szerette azt a korszakot, de lehet, hogy ezt csak ennyi idő után, visszatekintve gondolta így. Jól érezte magát mindig. Néha kevesebb, néha több volt a munka, sokszor elege volt az egészből, de nagyon megbecsülte a munkahelyét és a munkatársait is (és viszont). Mióta én beköltöztem, azóta nagyon sokat változott a kollégium, így belátom, hogy a kilencvenes évek Eötvös Kollégiuma egy teljesen más intézmény lehetett. Zsóka az, aki mindkettőben hosszú ideig dolgozott, ő kapcsolta össze a két időszakot, közös pont volt a változó hallgatók, dolgozók, rendezvények és hangulatok tekintetében. És húsz éven keresztül megállta a helyét, becsületesen végezte a munkáját.

Zsókával közelebb kapcsolatba akkor kerültem, amikor elsőévesként bekerültem a Kollégiumi Bizottságba, amely tagjait tekintve azóta teljesen kicserélődött, Kincses János igazgató urat és engem leszámítva. Zsókának tetszett, hogy akkoriban (talán most is) sokat viccelődtem a havonta sorra kerülő megbeszéléseken, bár azért próbáltam visszafogni magam (nem is volt nehéz, mert még kicsi voltam).

Együtt jókat lehetett vele nevetni, beszélgetni. Zsóka kedvenc témája az emberek voltak, ismerősei, a kollégisták. És a politika. Nagyon szerette

EMLÉKEZÉS

az irodalmat is. Tény, hogy rendkívül széleskörű tudással rendelkezett, de aki csak futólag ismerte, nem tudta ezt.

Mindenről lehetett vele beszélgetni.

Jellemző volt, ha valamilyen konfliktus támadt, vagy valakinek rosszul ment a sora, gyakran Zsóka próbálta megoldani a problémákat, vigasztalni az embereket.

Munkája nem csak a papírmunkára terjedt ki, hanem a közösség életére is – ez utóbbi vonzotta igazán. De, mint mindenkinek, neki is voltak nehéz napjai. Olyankor ő is beszélt a problémáiról, és örült, ha valaki meghallgatja.

Ezért is szerette Zsóka a cigarettaszüneteket, mert mindig tudott valakivel pár szót váltani. Igazi emberbarát volt.

Nem mintha az irodájában megállt volna az élet. Ritkán fordult elő, hogy valaki ne legyen nála, valamilyen hivatalos, félhivatalos vagy magánügyben.

Vagy látogatóban. Zsóka mindig rendelkezésére állt mindenkinek. De mint az szokásává vált, csak délután, a délelőttöt rendszerint pihenéssel vagy főzéssel töltötte. Aki evett a főztjéből, tudja, hogy kiváló szakács volt.

Kétségtelen, hogy Zsóka irodája volt a kollégium középpontja sok szempontból: megbeszélések, papírmunka, ügyintézés, telefonok. De ami szerintem a legfontosabb: a közösségi élet jelentékeny része is ebben az irodában zajlott, ezzel nem is mondok újat. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy Zsókának bámulatosan sok ismerőse volt, és tőle

telhetően igyekezett mindenkivel is tartani a kapcsolatot. A kollégiumon kívül rengeteg embert ismert az egyetemről, ez a kör pedig a támopos előadások miatt csak egyre bővült. Zsóka láthatóan örült ennek. Kevés kivételtől eltekintve minden előadóval elbeszélgetett, mielőtt elkezdődött volna a műhelyfoglalkozás.

Ha kollégiumi rendezvényre került sor, Zsóka értett legjobban ahhoz, hogy miből mennyi kell. Ha a Gödörből kellett vacsorát hozni a végzősök búcsúztatójára, Zsóka gyorsan elintézte.

Ugyanígy volt ez a beléptető kártyákkal, az utazási pályázatokkal, a kvótával, a csekkekkel. Az új hallgatókkal, vendégelőadókkal. Mindennel. A kollégiumban Zsókának volt a legszerteágazóbb munkája, nála futott össze minden szál.

Bár gyakran panaszkodott arra, hogy rengeteg dolga van, mindenki tudta róla, hogy óriási teherbírással rendelkezik.

Talán akkor érkezett el munkabírása határára, amikor a szokásos kollégiumi teendők mellett elindult egy két évre szóló, széleskörű TÁMOP-pályázat.

Elképesztő mennyiségű papírmunkát jelentett, de ő megcsinálta ezt is, ugyanolyan alapossággal, mint minden mást.

Az elmúlt tanévben és a legutóbbi félévben sikeresen lezajlott előadások, rendezvények, és az aktív műhelymunka is bizonyítja ezt. Zsóka mindehhez nagymértékben hozzájárult.

Megilletődve vette át a virágot és Eötvös Újság• 25

EMLÉKEZÉS

üdvözlőlapot, amit 2011-ben kapott a kollégiumtól húsz éves munkaviszonya alkalmából. Pedig ez a kis ajándék egyáltalán nem mérhető az elvégzett munka nagyságához. Húsz év, húsz évfolyam.

Húsz kollégiumi generáció tagjait

26 •Eötvös Újság• 2013. április

segítette abban, hogy beilleszkedjen, jól érezze magát itt, az Eötvösben.

Megtoldotta volna még ő ezt a szép ívű, de befejezetlen pályát öt, tíz évvel is, de már csak eggyel tudta. Szeptembertől láttam rajta (és valószínűleg

EMLÉKEZÉS

nemcsak én), hogy egyre nehezebben tudja elvégezni azokat a feladatokat, melyeket korábban könnyűszerrel megoldott. Fáradékonyabb volt, és nehezebben tudott koncentrálni. De a legtöbben nem tudták, miért. Hogy mi áll emögött. Zsóka eközben is megpróbálta ugyanúgy ellátni a teendőket, mint eddig, és páratlan munkabíró képességével ez sikerült is neki, s ugyanannyi gondot fordított nagy családjára, az Eötvös Kollégiumra. Közben versenyt futott az idővel. Részt vett a decemberi kollégiumi bizottsági megbeszélésen, ami ugyanúgy zajlott le, mint máskor.

Ugyanúgy segített a Mikulás megszervezésében, mint azelőtt, és nagyon jól érezte magát. Utoljára.

Azon a héten azt hittem, megőrülök.

Megbeszélések a kollégiumban, ZH-k, elővizsgák, Mikulás… Sosem szerettem a sűrű napokat, de valahogy túléltem a hét első felét. Péntekre maradt a könyvek végleges leltárba vétele.

Akkor is Zsóka segített nekem, együtt pakolgattuk a könyveket. Közben jót beszélgettünk, mint mindig. Ez volt utolsó közös tevékenységünk, és Zsókának is a kollégiumban.

Hétfőn folytatódott a munka, de Zsóka nem jött be dolgozni. Előfordult már korábban is, hogy kivett egy nap szabadságot, de másnap sem jött be, és szerdán sem. Kiderült, hogy kórházba került. Mint valami költeményben, itt

is keretes volt a szerkezet. Utoljára is telefonon beszéltem Zsókával, érdeklődtem az állapota felől. Azt mondta, hogy a gyomra fáj egy kicsit. Jobbulást kívántam, és bíztam is benne, hogy hamarosan felépül. De a tények cáfolták reményeimet, és máséit is. Zsóka állapota egyre rosszabbra fordult, bár más mondta nekem, hogy jó kedélyét mindvégig megőrizte. Gondoltam, majdcsak átvészeli a betegséget. A következő héten, csütörtökön akartam meglátogatni a kórházban, mert már nem voltam benne biztos, hogy később lesz-e rá lehetőségem. De már csütörtökön is elkéstem, szerda délelőtt Zsóka itt hagyta szeretteit és a kollégiumot. Én szerdáig reménykedtem abban, hogy felépül, és bizonyos értelemben azóta is várom, hogy visszajön dolgozni.

Nemrég bennjártam az irodában, és közben kinéztem az ablakon, hátha meglátom Zsókát, amint éppen cigizik.

Azóta is úgy vagyok vele, és szerintem sokan mások is, hogy Zsóka csak éppen kiment cigizni egyet, és nemsokára visszajön.

• Kutus Bence •

Eötvös Újság• 27

I m p r e s s z u m Szerkesztés: Saródi Szilvia Tördelés és design: Böröcz Borbála Szerzők: Bartha Éva Lili • Fridrik Richárd • Kutus Bence • Máté Ibolya •Pejin Andrea • Saródi Szilvia • Szakály Zsuzsa