2018/12
opera
balett
színház
koncert
képzőművészet
URáNIA 2018/19 Anna
NETREBKO
Elīna
GARANČA
Roberto
ALAGNA
Jonas
KAUFMANN
Diana
DAMRAU
Piotr
BECZAŁA
Juan
DIEGO FLÓREZ CUMBERBATCH
Benedict Jonny Rory Ian
LEE MILLER
KINNEAR
MCKELLEN
Szvetlana Szergej
ZAHAROVA
POLUNYIN
SZMIRNOVA
Olga
Szemjon
CSUDIN
Hieronymus David
BOSCH
HOCKNEY
Edgar DEGAS Cliff
RICHARD
John
LENNON
Uránia 120 éve áll az igényes szórakoztatás és ismeretterjesztés szolgálatában. Kézenfekvő példa erre a kultúrtörténeti folytonosságra August Strindberg Júlia kisasszonya, amelynek modern átiratát a National Theatre-ből közvetítjük a most induló évadban. Boldogan vettük műsorra a londoni előadást, hiszen a darab magyarországi ősbemutatója hajdanán, 1910-ben az Urániában volt.
Az
A 2002 óta Nemzeti Filmszínházként működő Uránia egy évtizeddel ezelőtt, a hazai mozik közül elsőként kezdett közvetíteni műholdon át elérhető társművészeti tartalmakat a nagyvilágból. A 2018/19-es évadban a New York-i Metropolitan Opera, a moszkvai Bolsoj Balett, a londoni National Theatre előadásai és rangos koncertszínpadok világsztárokat felvonultató produkciói, valamint az Exhibition on Screen képzőművészeti sorozat epizódjai szerepelnek társművészeti kínálatunkban. A Metropolitanből tíz előadást élvezhetünk a közvetlen jelenlét élményével, élő adásban és felvételről. Az évad egyik csillaga Anna Netrebko, akit először az Aidában, később az Adriana Lecouvreur címszerepében láthatunk. Találkozhatunk továbbá a koloratúrszoprán dallamok koronázatlan királynőjével, Diana Damrauval a Traviatában, valamint napjaink egyik legnagyobb mezzoszoprán sztárjával, Elīna Garančával a Sámson és Delilában, ahol partnere a Met nagy kedvence, az évad során szintén többször látható Roberto Alagna lesz. Az NT Live londoni színházi közvetítései közül hat darabot kínálunk. Az új produkciók közül kiemelkedik a Lear király, Ian McKellen minden idők egyik legjobbjának tartott Lear-alakításával. De visszatér egy régebbi sikerdarab is: a Danny Boyle által rendezett és Benedict Cumberbatch nevével fémjelzett, kétrészes, váltott szereposztással játszott Frankenstein. A moszkvai Bolsoj Balett repertoárjából nyolc előadás elevenedik meg mozivásznunkon. Ismét látható a Giselle Szvetlana Zaharovával és Szergej Polunyinnal, valamint számos további különlegesség, például a szovjet „jazzkorszakot” megidéző Aranykor és az 1967-es bemutató után erotikus túlfűtöttséggel vádolt és letiltott, de 2005-től ismét színpadra állított Carmen-szvit. Az Exhibition on Screen sorozatban érkezik az Edgar Degas-ról szóló legújabb epizód és a 2016-os, minden addiginál teljesebb hollandiai életmű-kiállítás alapján készült Bosch-film, az itthon még be nem mutatott Egy zseni látomásai. A korábbi slágerek közül is ismétlünk, újra látható lesz például a Leány gyöngy fülbevalóval című Vermeer-film. Az ősz folyamán számos fesztiválra is készülünk. Elsőként jön a CAFe Budapest, majd az európai filmek legjavából válogató spanyol és román filmhét, a LUX és a keresztény filmnapok, valamint az animáció sztárjait felvonultató Anilogue filmfesztivál. Új magyar filmek sokaságával is várjuk nézőinket – egy részüket Összhang sorozatunkban akadálymentes felirattal is ellátjuk, és műsorra tűzzük. Filmes programjaink közül kiemelkedik továbbá a Függetlenül című lengyel történelmi filmsorozat és az Itáliai utazás című olasz vetítéssorozat. Ez a kiadvány művészeti közvetítéseink őszi naptárát tartalmazza, bizonyítva, hogy az Uránia a 2018/19-es évadban is az marad, ami volt: több mint mozi. Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója
Rendező: Rufus Norris Szereplők: Rory Kinnear (Macbeth), Anne-Marie Duff (Lady Macbeth), Patrick O’Kane (Macduff), Kevin Harvey (Banquo), Stephen Boxer (Duncan), Parth Thakerar (Malcolm), Trevor Fox (Porter), Penny Layden (Rosse)
2018. november 25., vasárnap 19:00 2 óra 40 perc (egy szünettel)
Rendező: Marianne Elliot Szereplők: Luke Treadaway (Christopher), Niamh Cusack (Siobhan), Paul Ritter (Ed), Nicola Walker (Judy), Sophie Duval (Mrs Shears) Színpadra adaptálta: Simon Stephens
marY shelleY
WIllIam shakespeare
FrankensteIn I. – II.
lear kIrálY
Az Oscar-díjas rendező, Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos) rendezte ezt a látomásszerű, két előadásból álló produkciót Benedict Cumberbatch és Johnny Lee Miller főszereplésével. Mary Shelley klasszikusa alapján a forgatókönyvet írta Nick Dear. Különlegessége, hogy az első előadáson Johnny Lee Miller játssza Frankensteint, és Cumberbatch a doktor által alkotott lényt, a másodikon pedig fordítva. Ennek megfelelően az Urániában és világszerte a többi, közvetítésben részt vevő filmszínházban is két alkalommal, mindkét szereposztással látható lesz az előadás. A darab több díjat is hozott a produkciónak, egyebek mellet Olivier-díjat a két főszereplőnek.
Ian McKellen 2007-ben a Royal Shakespeare Company előadásában már magára öltötte egyszer Lear király szerepét. Egy évtized múltán újra eljátszhatta Leart, ezúttal a londoni York Hercegi Színházban (Duke of York's Theatre), ahol 2018 júliusa és novembere között száz alkalommal ment a darab. Ian McKellen minden idők egyik legjelentősebb Learje. Jonathan Munby rendezése kortárs miliőbe helyezi a történetet, amely ebben az olvasatban két öregedő apáról szól, a királyról és udvaroncáról, Gloucesterről, akik mindketten megtagadják azt a gyermeküket, aki igazán szereti őket. Vakságuk a kíméletlen ambíciók és árulások tornádóját szabadítja el.
Rendező: Danny Boyle Szereplők: Jonny Lee Miller (A teremtmény / Frankenstein), Benedict Cumberbatch (Frankenstein / A teremtmény), Ella Smith (Gertel / Clarice), John Killoran (Gustav / Constable), Steven Elliott (Klaus), Karl Johnson (de Lacey), Daniel Millar (Felix de Lacey), Lizzie Winkler (Agathe de Lacey)
2018. október 30., kedd 19:00 (Frankenstein I.) 2018. november 2., péntek 19:00 (Frankenstein II.) 2019. január 22., kedd 19:00 (Frankenstein I.) 2019. január 29., kedd 19:00 (Frankenstein II.) 2 óra 10 perc (egy szünettel)
Rendező: Jonathan Munby Szereplők: Ian McKellen (Lear), Sinéad Cusack (Kent), Danny Webb (Gloucester), Kirsty Bushell (Regan), James Corrigan (Edmund), Lloyd Hutchinson (Bolond), Claire Price (Goneril), Luke Thompson (Edgar), Anita-Joy Uwajeh (Cordelia), Daniel Rabin (Cornwall)
2018. november 20., kedd 19:00 2 óra 50 perc (egy szünettel)
2018. december 18., kedd 19:00 2019. január 15., kedd 19:00 2019. február 12., kedd 19:00 3 óra 40 perc (egy szünettel)
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL
A darab nyitójelenetében, hét perccel éjfél után a tizenöt éves, három hónapos és két napos Christopher rátalál a szomszéd Mrs. Shears megölt kutyájára. Az állat teteméből egy vasvilla ágaskodik. Christopher (Luke Treadaway) elhatározza, hogy megfejti a kutya gyilkosságának titkát. A fiúnak rendkívüli agya van, kivételesen tehetséges a matematikában, de Asperger-szindrómában szenved, a maga zárt világában él, soha nem járt még egyedül az utcájukon túl. Az előadás hét Olivier- és öt Tony-díjat nyert.
maGYar FelIrattal, Felvételről
Macbethet, a skót király hadvezérét, a norvég betolakodók vitéz legyőzőjét az elemi sötétség erői kerítik hatalmukba, és hajtják a korona felé, hogy végül nemtelen eszközökkel szerezze meg a trónt. A Macbeth Shakespeare legintenzívebb és legrémisztőbb tragédiája, amelyet ezúttal Rufus Norris állít színpadra Rae Smith apokaliptikus, modern díszletei között, Rory Kinnearrel Macbeth és Anne-Marie Duff-fal a gonosz lelkű Lady Macbeth szerepében. Kinnear korábban emlékezeteset alakított az NT Live-közvetítésekben is vetített 2010-es Hamlet címszerepében, majd Jágóként a 2013-as Othellóban, tavaly pedig ő játszotta Marxot Az ifjú Marxban. 2018. szeptember 25., kedd 19:00
Fotó: Manuel Harlan
a kUtYa kÜlÖnÖs esete az éJszakában
Fotó: Jehan Persson
macbeth
Fotó: Brinkhoff Mögenburg
mark haDDon
Fotó: Catherine Ashmore
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL maGYar FelIrattal, Felvételről
4
WIllIam shakespeare
5
JUlIe JÖn
A National Theatre Julie című előadásának alapja a nálunk Júlia kisasszonyként ismert Strindberg-dráma. A férfi-nő kapcsolat ösztönök és társadalmi hierarchia meghatározta mélyrétegeiről férfiszemmel, férfitapasztalatokkal megalkotott Strindberg-művet egy harmincas évei elején járó írónő, Polly Stenham alkalmazta a londoni Nemzeti Színház színpadára, és helyezte mai környezetbe, így lett a 25 éves grófkisasszonyból, Julie-ből Stenham átiratában egy gazdag, harmincas szingli, az inas Jeanból pedig a sofőrje, egy ghánai bevándorló. A női szemszög érvényesülését erősíti továbbá, hogy az előadás rendezője is harmincas nő. Érdekesség, hogy a Júlia kisasszonyt Magyarországon először éppen az 2019 első félévében Uránia színpadán játszották 1910-ben. 2 óra (szünet nélkül)
Fotó: Richard H. Smith
átDolGozta: pollY stenham
Rendező: Carrie Cracknell Szereplők: Vanessa Kirby (Julie), Aric Kofi Abrefa (Jean), Thalissa Teixeira (Kristin)
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK LONDONBÓL
aUGUst strInDberG nYomán
alan bennett
GYÖrGY kIrálY
Rendező: Adam Penford Szereplők: Mark Gatiss (III. György), Adrian Scarborough (Dr. Willis)
maGYar FelIrattal, Felvételről
Alan Bennett 1991-es drámája többszörös díjnyertes alkotás, Oscar-díjjal jutalmazott mozifilm is készült belőle. 1786-ban járunk, III. György angol király a legnagyobb hatalmú ember a világon. Még úgy is, hogy tíz évvel korábban le kellett mondania a királyság amerikai gyarmatairól. Viselkedése azonban egyre bizonytalanabb. Elméje drámai ütemben bomlik meg. Ezt látva ambiciózus politikusok és legidősebb fia, a walesi herceg, a későbbi IV. György igyekeznek kihasználni a helyzetet. A György király izgalmas történet a hatalomról és az identitásról. A főszerepet Mark Gatiss alakítja, aki egyebek mellett a 2010 óta futó Sherlock-szériából ismert Magyarországon. Az előadást az NT Live sorozatban 2019 első félévében először a 70 éves jubileumát ünneplő Nottingham Playhouse-ból 2 óra 30 perc (egy szünettel) közvetítjük.
Fotó: NT Live
JÖn
7
DavID hockneY a lonDonI kIrálYI művészetI akaDémIán
Hieronymus Bosch – Egy géniusz látomásai volt a címe az eddigi legnagyobb retrospektív Bosch-tárlatnak, melyet 2016. február 13. és május 8. között mutatott be a Het Noordbrabants Múzeum a mester halálának 500. évfordulója alkalmából. Összesen 44 fennmaradt műalkotása közül 36-ot állítottak ki ez alkalomból szülőfalujában, Den Boschban, a világ legkiválóbb múzeumaiból kölcsönkapott művekből. Több mint 420 000 látogató látta a tárlatot, amelyből a Hieronymus Bosch különös világa című film is készült. A közreműködők közt ott van Peter Greenaway rendező, Rachel Campbell-Johnston, a The Times vezető művészeti kritikusa és Dr. Charles de Mooij, a Het Noordbrabants Múzeum igazgatója is. 2018. szeptember 29., szombat 11:00 2018. november 3., szombat 11:00
David Hockney (1937–) festő, grafikus, díszlettervező és fotográfus Nagy-Britannia jelenleg talán legelismertebb képzőművésze. Az Exhibition on Screen sorozat epizódja két nagyszabású kiállításán keresztül mutatja be Hockney művészetét és személyét, az egyik 2012-ben, a másik 2016-ban volt látható a Royal Academy of Arts termeiben. A 2012-es, A Bigger Picture című tárlaton a szülőföldje, Yorkshire környékén készült mintegy százötven tájképét vitte közönség elé, a 2016-os 82 Portrait and One Still Life című kiállításon pedig a Los Angeles-i műtermében 2013 és 2016 között készült különleges portrésorozatát. A portréfilm révén a jelenkori művészet egyik legnagyobb alakjának 2018. október 20., szombat 11:00 titkai tárulnak fel. Játékidő: 1 óra 30 perc
2019. február 9., szombat 11:00
Rendező: Phil Grabsky
Rendező: David Bickerstaff
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
eGY zsenI látomásaI – hIeronYmUs bosch kÜlÖnÖs vIláGa
8
én, claUDe monet
mIchelanGelo – szerelem és halál
Az Én, Claude Monet című film a festő képein és személyes levelezésén keresztül mutatja be Monet-t, a művészt, üzletembert és szeretőt. Levelei fontos találkozásokról mesélnek, felfedik kétségbeesését, depresszióját, sőt öngyilkossági kísérletének okait, ugyanakkor bemutatják azt az örömöt, amit a festés, a természet és az utazásai jelentettek számára. A film elrepít olyan tájakra Párizstól Velencéig, Londontól Le Havre-ig, ahol Monet a műveit alkotta és leveleit írta. „A szenvedélyét, az örökös útkeresését és persze a benne élő géniuszt láttatja ez a film elemi erővel” – fogalmaz Phil Grabsky rendező.
Michelangelo, a karizmatikus reneszánsz szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain keresztül, részben pedig alkotásai tükrében mutatja be a film. A forgatás egyebek mellett a firenzei Buonarotti-házban, a Medici-kápolnában, a carrarai márványbányákban és a vatikáni Sixtus-kápolnában folyt. A gyönyörű helyszínek és Michelangelo nagy felbontásban látható művei lélegzetelállító látványt nyújtanak. A filmben a művészettörténész szakértők mellett megszólalnak olyan mai képzőművészek is, mint Tania Kovats.
Rendező: Phil Grabsky
2018. október 6., szombat 11:00 1 óra 27 perc
Rendező: David Bickerstaff
2018. október 27., szombat 11:00 2019. január 12., szombat 11:00 1 óra 31 perc
maGYar FelIrattal
maGYar FelIrattal
1 óra 27 perc
9
KIÁLLÍTÁSOK MOZIVÁSZNON
leánY GYÖnGY FÜlbevalÓval és más kIncsek hollanDIábÓl Johannis Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című munkája egyike a legismertebb festményeknek a művészettörténetben. Észak Mona Lisájának is nevezik. Legutolsó világ körüli útja során is kígyózó sorok vártak arra, hogy akár csak egy rövid pillantást vethessenek nagyszerű szépségére – Japánban 1,2 millió érdeklődő látta a kiállítást. Világ körüli útja után a Leány gyöngy fülbevalóval visszatért Hágába, a Mauritshuisba. A festményt máig kérdések és titkok övezik. Ki volt a lány? Miért és hogyan festették le? Miért áll olyan nagy tiszteletben? Phil Grabsky filmje e rejtélyek nyomába ered. Rendező: Phil Grabsky
BUDAPESTI KOMPLEX SZC
2018. november 17., szombat 11:00 2019. február 16., szombat 11:00 1 óra 30 perc
maGYar FelIrattal
DeGas – a tÖkéletesséG nYomában
10
Degas-t frusztrálta a tökéletlenség: miközben megszállottan ragaszkodott a saját maga állította mércéhez, látása egyre romlott. Minden művében ott az elszántság, hogy az adott pillanatot a maga tökéletességében ragadja meg. Soha nem volt teljesen elégedett. Rajzainak és szobrainak nagy része életében nem is került nyilvánosságra. Az Exhibition-sorozat legújabb része a cambridge-i Fitzwilliam Múzeum 2017-es kiállítása alapján készült, amelyet a festő halálának századik évfordulójára rendeztek. Itt található Nagy-Britannia legátfogóbb Degasgyűjteménye: festmények, rajzok, sőt bronz- és viaszszobrok is. A film kortársak és barátok írásait, Degas leveleit is idézve ad átfogó képet a 19. század egyik legbefolyásosabb művészének életéről és alkotásairól. 2018. december 15., szombat 11:00 Rendező: David Bickerstaff
2018. december 29., szombat 11:00 2019. január 26., szombat 11:00 1 óra 25 perc BUDAPESTI KOMPLEX SZC
Fotó: Pannonia Entertainment
Immár 60. éve, hogy 1958-as Move it című dalával Cliff Richard, az egyik legnagyobb brit poplegenda berobbant a zenei világba. Az évforduló alkalmából 2018-ban megrendezett, 60th Anniversary Tour nevű koncertsorozat keretében hatalmas repertoárjából válogat, olyan időtlen klasszikusok közül, mint a Devil Woman, a Congratulations vagy a We don’t talk anymore. Elképesztő energiáját és szenvedélyes színpadi jelenlétét a moziban is megtapasztalhatják a rajongók: az életműturné manchesteri koncertje lesz mozivásznon látható közvetítésben az Urániában.
ROCK KLASSZIKUSOK
clIFF rIcharD lIve From manchester 2018
2018. október 26., péntek 20:30 Kb. 2 óra 30 perc
Fotó: Szlovák Judit
Szilágyi Enikő sanzonestje
Uránia Nemzeti Filmszínház 2018. december 12.
Az 1972-ben, főként Lennon és Ono angliai otthonában készült, elvarázsolt hangulatú „zenés művészfilm” az ikonikus Imagine album születését dokumentálja, emellett betekintés nyújt az excentrikus művészpár életébe és mindennapjaiba. Feltűnik a filmben többek között Fred Astaire, Andy Warhol és Miles Davis is. Az eredetileg 68 perc hosszú filmet 2018-ban képkockánként restaurálták, az eredeti hangfelvételeket pedig a többszörös Grammy-díjas Paul Hicks keverte újra 5.1-es térhatású hangzásba. A mozikba kerülő változat tartalmaz 15 percnyi extra stúdiófelvételt is, amelyben John és zenekara George Harrisonnal közösen adja elő a How Do You Sleep? és az Oh My Love című szerzeményeket, valamint az Oh Yoko egy valóban testközeli felvételét is meghallgathatjuk.
Fotó: Pannonia Entertainment
ImaGIne (1972)
2018. december 22., szombat 19:00 1 óra 23 perc
Rendezők: John Lennon és Yoko Ono
13
A Vatikáni Apostoli Könyvtárban található a világ legfontosabb és legterjedelmesebb egyházzenei kéziratgyűjteménye, amelyhez egyedül a Sixtus-kápolna kórusának van jelenleg hozzáférése. Ez a kórus – amely a világ legrégebbi kórusa – évszázadok óta ad elő ezekből a különleges zeneművekből. A 2018 decemberében a magyar mozikba kerülő felvételen több olyan különlegesség is helyet kap, mint Palestrina és Desprez kórusművei, amelyek eddig soha nem voltak hallhatóak élőben, mivel mindegyik kifejezetten a pápák adventi és karácsonyi igehirdetéseire íródott. A koncertet a Sixtus-kápolna vezető karmestere, Massimo Palombella, őszentsége tiszteletbeli prelátusa vezényli. 2018. december 9., vasárnap 15:00 Előadó: A vatikáni Sixtus-kápolna férfi- és fiúkórusa Karmester: Massimo Palombella Zeneszerzők: Giovanni Pierluigi da Palestrina, Josquin Desprez, Jacob Clemens non Papa, Tomàs Luis de Victoria, Giovanni Maria Nanino, Pérotin, Gregorian Chants
Fotó: Pannonia Entertainmant
ÉV VÉGI ÜNNEPI KONCERTEK
venI DomIne – aDventI koncert a sIxtUs-kápolnában
2018. december 22., szombat 11:00 2018. december 23., vasárnap 19:30 60 perc
VIAGGIO IN ITALIA OlaszOrszág régiói a filmek tükrében nOvember 21-től
A hagyományos berlini szilveszteri koncert dirigense ezúttal Daniel Barenboim, a Berliner Philharmoniker egyik legrégebbi barátja, aki 1964-ben játszott először az együttessel zongoristaként, majd 1969ben állt a zenekar elé először karmesterként. Ő vezényelt a berlini fal leomlása ünnepére rendezett emlékezetes koncerten 1989. november 12-én. A szilveszteri koncerten szólistaként szólaltatja meg Mozart 26., „koronázási” zongoraversenyét, ezt a csillogó szépségű darabot. A program része lesz továbbá Maurice Ravel négy alkotása, amelyekben az elegancia és az eredetiség lenyűgöző szintézist alkot, nevezetesen a Rapsodie espagnole, az Alborada del gracioso, a Pavane pour une infante défunte és a fináléban a Bolero, a zenetörténelem talán legimpozánsabb 2018. december 31., hétfő 17:00 crescendója. Karmester: Daniel Barenboim
14
Fotó: Monica Rittershaus
a berlInI FIlharmonIkUsok szIlveszterI koncertJe
Uránia 2018 nemzeti 2019 filmszínház www. u ra n i a - n f. h u · www.fa ce b o o k .co m / U ra n i a b u d a p e st
vasárnap
17:00
Adam: Giselle
Bolsoj Balett
2018. 12. 31.
hétfő
17:00
A Berlini Filharmonikusok szilveszteri koncertje
2018. 09. 25.
kedd
19:00
Shakespeare: Macbeth
National Theatre Live
2019. 01. 06.
vasárnap
18:00
Verdi: Traviata
Metropolitan Opera
2018. 09. 29.
szombat
11:00
Egy zseni látomásai: Hieronymus Bosch különös világa
Exhibition on Screen
2019. 01. 12.
szombat
11:00
Michelangelo – Szerelem és halál
Exhibition on Screen
2018. 10. 06.
szombat
11:00
Én, Claude Monet
Exhibition on Screen
2019. 01. 12.
szombat
19:00
Cilea: Adriana Lecouvreur ÉLŐ
Metropolitan Opera
2018. 10. 06.
szombat
19:00
Verdi: Aida ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 01. 15.
kedd
19:00
Shakespeare: Lear király
National Theatre Live
2018. 10. 14.
vasárnap
18:00
Verdi: Aida
Metropolitan Opera
2019. 01. 20.
vasárnap
18:00
Cilea: Adriana Lecouvreur
Metropolitan Opera
2018. 10. 20.
szombat
11:00
David Hockney a Londoni Királyi Művészeti Akadémián
Exhibition on Screen
2019. 01. 22.
kedd
19:00
Shelley: Frankenstein I.
National Theatre Live
2018. 10. 20.
szombat
19:00
Saint-Saëns: Sámson és Delila ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 01. 26.
szombat
11:00
Degas – A tökéletesség nyomában
Exhibition on Screen
2018. 10. 26.
péntek
20:30
Cliff Richard-koncert
Rock Klasszikusok
2019. 01. 27.
vasárnap
18:00
Puccini: A Nyugat lánya
Metropolitan Opera
2018. 10. 27.
szombat
11:00
Michelangelo – Szerelem és halál
Exhibition on Screen
2019. 01. 29.
kedd
19:00
Shelley: Frankenstein II.
National Theatre Live
2018. 10. 27.
szombat
19:00
Puccini: A Nyugat lánya ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 02. 02.
szombat
19:00
Bizet: Carmen ÉLŐ
Metropolitan Opera
2018. 10. 28.
vasárnap
18:00
Saint-Saëns: Sámson és Delila
Metropolitan Opera
2019. 02. 03.
vasárnap
17:00
Herman Severin Løvenskiold: A szilfid
Bolsoj Balett
2018. 10. 30.
kedd
19:00
Shelley: Frankenstein I.
National Theatre Live
2019. 02. 09.
szombat
11:00
Egy zseni látomásai: Hieronymus Bosch különös világa
Exhibition on Screen
2018. 11. 02.
péntek
19:00
Shelley: Frankenstein II.
National Theatre Live
2019. 02. 10.
vasárnap
18:00
Bizet: Carmen
Metropolitan Opera
2018. 11. 03.
szombat
11:00
Egy zseni látomásai: Hieronymus Bosch különös világa
Exhibition on Screen
2019. 02. 12.
kedd
19:00
Shakespeare: Lear király
National Theatre Live
2018. 11. 04.
vasárnap
18:00
Puccini: A Nyugat lánya
Metropolitan Opera
2019. 02. 16.
szombat
11:00
Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából
Exhibition on Screen
2018. 11. 10.
szombat
19:00
Nico Muhly: Marnie ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 02. 17.
vasárnap
18:00
Verdi: Traviata
Metropolitan Opera
2018. 11. 17.
szombat
11:00
Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából
Exhibition on Screen
2019. 02. 24.
vasárnap
17:00
Ludwig Minkus: A bajadér
Bolsoj Balett
2018. 11. 18.
vasárnap
18:00
Saint-Saëns: Sámson és Delila
Metropolitan Opera
2019. 03. 02.
szombat
19:00
Donizetti: Az ezred lánya ÉLŐ
Metropolitan Opera
2018. 11. 20.
kedd
19:00
Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
National Theatre Live
2019. 03. 10.
vasárnap
18:00
Donizetti: Az ezred lánya
Metropolitan Opera
2018. 11. 25.
vasárnap
19:00
Shakespeare: Macbeth
National Theatre Live
2019. 03. 17.
vasárnap
17:00
Csajkovszkij: Csipkerózsika
Bolsoj Balett
2018. 12. 09.
vasárnap
15:00
Veni Domine – Adventi koncert a Sixtus-kápolnában
2019. 03. 30.
szombat
17:00
Wagner: A walkür ÉLŐ
Metropolitan Opera
2018. 12. 09.
vasárnap
17:00
Ludwig Minkus: Don Quijote
Bolsoj Balett
2019. 04. 07.
vasárnap
17:00
Wagner: A walkür
Metropolitan Opera
2018. 12. 15.
szombat
11:00
Degas – A tökéletesség nyomában
Exhibition on Screen
2019. 04. 14.
vasárnap
17:00
Sosztakovics: Aranykor
Bolsoj Balett
2018. 12. 15.
szombat
19:00
Verdi: Traviata ÉLŐ
Metropolitan Opera
2019. 04. 21.
vasárnap
18:00
Donizetti: Az ezred lánya
Metropolitan Opera
2018. 12. 18.
kedd
19:00
Shakespeare: Lear király
National Theatre Live
2019. 04. 28.
vasárnap
18:00
Bizet: Carmen
Metropolitan Opera
2018. 12. 22.
szombat
11:00
Veni Domine – Adventi koncert a Sixtus-kápolnában
2019. 05. 05.
vasárnap
17:00
Wagner: A walkür
Metropolitan Opera
2018. 12. 22.
szombat
19:00
Imagine
Rock Klasszikusok
2019. 05. 11.
szombat
18:00
Poulenc: A kármeliták ÉLŐ
Metropolitan Opera
2018. 12. 23.
vasárnap
16:00
Csajkovszkij: A diótörő ÉLŐ
Bolsoj Balett
2019. 05. 12.
vasárnap
18:00
Poulenc: A kármeliták
Metropolitan Opera
2018. 12. 23.
vasárnap
19:30
Veni Domine – Adventi koncert a Sixtus-kápolnában
2019. 05. 19.
vasárnap
17:00
Bizet, Scsedrin: Carmen/Sztravinszkij: Petruska ÉLŐ
Bolsoj Balett
2019. 05. 26.
vasárnap
18:00
Verdi: Aida
Metropolitan Opera
2018. 12. 28.
péntek
18:00
Verdi: Aida
Metropolitan Opera
2018. 12. 29.
szombat
11:00
Degas – A tökéletesség nyomában
Exhibition on Screen
KALENDÁRIUM
2018. 09. 23.
Facebook.com/UranIabUDapest
KALENDÁRIUM UranIa-nF.hU
16
MOZIVÁSZNON
SZÍNHÁZ KIÁLLÍTÁS OPERA KONCERT BALETT
17
kÖzvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal
Rendező: Sonja Frisell Vezényel: Nicola Luisotti Szólisták: Anna Netrebko (Aida), Anita Rahvelisvili (Amneris), Aleksandrs Antonenko (Radames), Quinn Kelsey (Amonasro), Ryan Speedo Green (Egyiptom királya)
18
Rendező: Giancarlo Del Monaco Vezényel: Marco Armiliato Szólisták: Eva-Maria Westbroek (Minnie), Jonas Kaufmann (Dick Johnson), Carlo Bosi (Nick), Željko Lučić (Jack Rance), Michael Todd Simpson (Sonora), Matthew Rose (Ashby), Oren Gradus (Jake Wallas)
2018. október 14., vasárnap 18:00 2018. december 28., péntek 18:00 2019. május 26., vasárnap 18:00 3 óra 26 perc (két szünettel)
camIlle saInt-saËns
nIco mUhlY
sámson és DelIla
marnIe
A hatalmas kórust foglalkoztató, látványos táncjeleneteket – köztük a híres Bacchanáliát is – tartalmazó opera igazi jutalomjáték a rendezők számára. A darab középpontjában három monumentális szerep áll, melyet a Met hagyományaihoz híven három világsztár szólaltat meg. Napjaink egyik legnagyobb mezzoszoprán-sztárja, Elīna Garanča számára magától értetődő volt, hogy előbb-utóbb minden mezzoszerepek talán legnagyobbikában, Delilaként is bemutatkozhasson. A másik címszereplő, Roberto Alagna évtizedek óta visszatérő vendége és kedvence a Metnek – emellett pedig specialistája a francia repertoárnak, csakúgy, mint a Dágon főpapját megszemélyesítő Laurent Naouri.
Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, az idei szezon kínálatából sem hiányozhat a kortárs opera: Nico Muhly Marnie című művét 2017ben mutatták be az Angol Nemzeti Operában, tehát egészen friss mű, melynek pozitív közönség- és kritikai visszhangja azt bizonyítja: az opera műfaja egyáltalán nem halott. A sikerhez persze hozzátartozik, hogy a szövegíró, Nicholas Wright biztos forráshoz nyúlt: az Alfred Hitchcock azonos című thrillerének alapjául szolgáló Winston Graham-regényt vitte színpadra.
Rendező: Darko Tresnjak Vezényel: Sir Mark Elder Szólisták: Roberto Alagna (Sámson), Elīna Garanča (Delila), Laurent Naouri (Dágon főpapja), Elchin Azizov (Abiméleh satrapa), Dmitrij Beloszelszkij (Öreg zsidó)
2018. október 20., szombat 19:00 ÉLŐ 2018. október 28., vasárnap 18:00 2018. november 18., vasárnap 18:00 3 óra 4 perc (két szünettel)
Rendező: Michael Mayer Vezényel: Robert Spano Szólisták: Isabel Leonard (Marnie), Janis Kelly (Mrs. Rutland), Denyce Graves (Marnie anyja), Iestyn Davies (Terry Rutland), Christopher Maltman (Mark Rutland)
METROPOLITAN-OPERÁK
Noha a Metropolitan az 1883-as megnyitásától kezdve a világ egyik első számú operaháza, viszonylag kevés világpremiernek adott otthont, és ezek között még kevesebb akad, amely később az alaprepertoár részévé tudott válni. Ezek egyike, mi több: legfontosabbika Puccini vadnyugati környezetben játszódó dalműve, A Nyugat lánya. Címszerepét ezúttal a drámai szerepek specialistája, Eva-Maria Westbroek alakítja, Dick Johnsonként a hazánkban is közönségkedvenc Jonas Kaufmann áll színpadra, Rance seriffként pedig Željko Lučić próbálja akadályozni a szerelmesek egymásra találását.
2018. október 27., szombat 19:00 ÉLŐ 2018. november 4., vasárnap 18:00 2019. január 27., vasárnap 18:00 3 óra 22 perc (két szünettel)
2018. november 10., szombat 19:00 ÉLŐ 2 óra 52 perc (egy szünettel)
kÖzvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal
Verdi Aidája nemcsak a szerző életművében foglal el kitüntetett helyet, de a Metropolitan Operának is a második legtöbbet játszott darabja, az idei szezon kezdetéig 1162 előadást ért meg. Sonja Frisell látványos, klasszikus rendezése 1988 óta szerepel a Met repertoárján. A mostani felújítás – ahogy az a Mettől elvárható – bővelkedik sztárénekesekben: Aidát Anna Netrebko énekli, aki tavaly nyáron Salzburgban találkozott először a szereppel – alakítását egyöntetű szakmai és közönségsiker övezte. Partnerét, Radamest a közelmúltban Budapesten is fellépett Alekszandrsz Antonenko formálja meg. Nicola Luisotti vezénylése a hamisítatlan olasz stílus és temperamentum garanciája. 2018. október 6., szombat 19:00 ÉLŐ
Fotó: Met
a nYUGat lánYa
Fotó: Met
aIDa
Fotó: Met
GIacomo pUccInI
Fotó: Met
METROPOLITAN-OPERÁK
GIUseppe verDI
19
Amióta csak ifj. Alexandre Dumas papírra vetette A kaméliás hölgy könnyfakasztó történetét, se szeri, se száma a színpadi, filmes és egyéb feldolgozásoknak. Verdié nemcsak népszerűsége folytán emelkedik ki ezek közül, de az emberábrázolás mélysége, a problémalátás igazsága jóvoltából is. Az opera ezúttal teljesen új köntösben, Michael Mayer rendezésében friss bemutatóként kerül a nézők elé. A középpontban a koloratúrszoprán szólamok koronázatlan királynője, Diana Damrau áll, akinek félénk szerelmét a bel canto szerepekben világhírűvé vált, ám mostanában új stílusokat meghódító Juan Diego Flórez játssza. A karmesteri pulpituson az idei évadban először a Metropolitan Opera új 2018. december 15., szombat 19:00 ÉLŐ fő-zeneigazgatója, Yannick Nézet-Séguin áll. 2019. január 6., vasárnap 18:00
A Metropolitan megnyitása óta több mint 1000 alkalommal játszotta már a Carment – persze egy ilyen rangú színház nem teheti meg, hogy ne nyújtson ennél is többet: izgalmas rendezést, igazi világsztárokkal. Sir Richard Eyre rendezése már kétszer szerepelt a közvetítéssorozatban, ám népszerűsége – akárcsak a műé – így is töretlen; egyszerűen nem lehet levenni a műsorról. Roberto Alagna ideális Don José – a rendezést mintha csak neki találták volna ki. Micaëlaként partnere Aleksandra Kurzak, akivel az életben is egy párt alkotnak (s a közelmúltban Budapesten is felléptek együtt). A címszerepet a Metben nemrég az épp e szerepben debütált s máris nagy népszerűségre szert tett Clémentine Margaine formája meg. 2019. február 2., szombat 19:00
20
3 óra 7 perc (két szünettel)
Francesco cIlea
Gaetano DonIzettI
aDrIana lecoUvreUr
az ezreD lánYa
Vannak operák, amelyeket csak akkor érdemes előadni, ha szerepeikre világsztárok állnak rendelkezésre. Az Adriana Lecouvreur ilyen mű. Tíz év szünet után most Anna Netrebko kedvéért tűzik újra műsorra a darabot – új produkcióként, Sir David McVicar tradicionális, szemet gyönyörködtetően látványos rendezésében. Netrebko partnerei sem akárkik: szerelmét, Mauriziót (azaz Szász Móric herceget) a lengyel sztár, Piotr Beczała énekli, az intrikus Bouillon hercegnét, Adriana szerelmi ellenlábasát Anita Rahvelisvili formálja meg, a darab legizgalmasabb szerepében, Michonnet-ként pedig napjaink legkelendőbb Falstaffja, Ambrogio Maestri lép színpadra.
Az ezred lánya szinte szürreálissá fokozza az abszurdnak nevezhető humort – megtekintése két óra felhőtlen szórakozást ígér. No meg magas színvonalú zenei megvalósítást is, amiről nemcsak a kiváló dirigens, Enrique Mazzola gondoskodik, de a nagyszerű szereposztás is. Pretty Yende a leginkább nyaktörő bel canto szólamokban bizonyított már a Met színpadán, Javier Camarenára pedig az a feladat vár, hogy Luciano Pavarotti és Juan Diego Flórez után ő is az ujja köré csavarja a közönséget Tonio híres, kilenc magas C-t tartalmazó áriájának tolmácsolásával. Berkenfield márkiné szerepét a Met egyik legragyogóbb drámai mezzoszopránja, a most komikaként bemutatkozó Stephanie Blythe kelti életre.
Rendező: Sir David McVicar Vezényel: Gianandrea Noseda Szólisták: Anna Netrebko (Adriana Lecouvreur), Anita Rahvelisvili (Bouillon hercegné), Piotr Beczała (Maurizio), Carlo Bosi (az abbé), Ambrogio Maestri (Michonnet), Maurizio Muraro (Boullion hercege)
2019. január 12., szombat 19:00 ÉLŐ 2019. január 20., vasárnap 18:00 3 óra 33 perc (két szünettel)
Rendező: Laurent Pelly Vezényel: Enrique Mazzola Szólisták: Pretty Yende (Marie), Javier Camarena (Tonio), Stephanie Blythe (Berkenfield márkiné), Maurizio Muraro (Sulpice őrmester)
2019. február 10., vasárnap 18:00 2019. április 28., vasárnap 18:00 3 óra 21 perc (egy szünettel)
2019. március 2., szombat 19:00 ÉLŐ 2019. március 10., vasárnap 18:00 2019. április 21., vasárnap 18:00 2 óra 35 perc (egy szünettel)
kÖzvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal
2019. február 17., vasárnap 18:00
ÉLŐ
Fotó: Met
kÖzvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal
Rendező: Michael Mayer Vezényel: Yannick Nézet-Séguin Szólisták: Diana Damrau (Violetta Valéry), Juan Diego Flórez (Alfredo Germont), Quinn Kelsey (Giorgio Germont)
Rendező: Sir Richard Eyre Vezényel: Louis Langrée Szólisták: Clémentine Margaine (Carmen), Aleksandra Kurzak (Micaëla), Roberto Alagna (Don José), Alexander Vinogradov (Escamillo)
METROPOLITAN-OPERÁK
carmen
Fotó: Met
travIata
Fotó: Met
GeorGes bIzet
Fotó: Met
METROPOLITAN-OPERÁK
GIUseppe verDI
21
a WalkÜr A Metropolitan most a közönség óhajának engedve tűzi újra műsorra a Nibelung-ciklus legnépszerűbb darabját, az önállóan is gyakran játszott Walkürt. Philippe Jordan már több produkciót is dirigált Bayreuthban, tehát avatott kezű Wagner-karmester; ráadásul a Párizsi Nemzeti Opera fő-zeneigazgatója, aki rövidesen a Bécsi Állami Operában tölti majd be ugyanezt a posztot – vagyis érdemes rá odafigyelni. Csakúgy, mint a szereplőkre: a nálunk is jól ismert Stuart Skelton és Eva-Maria Westbroek alakítják Siegmundot és Sieglindét, Greer Grimsley Wotanja pedig a róla szóló pozitív híradások fényében kelt várakozást. Brünnhildét a szerep egyik legkiválóbb alakítója, Christine Goerke énekli. 2019. március 30., szombat 17:00 Rendező: Robert Lepage Vezényel: Philippe Jordan Szólisták: Christine Goerke (Brünnhilde), Eva-Maria Westbroek (Sieglinde), Stuart Skelton (Siegmund), Jamie Barton (Fricka), Greer Grimsley (Wotan), Günther Groissböck (Hunding)
Fotó: Met
METROPOLITAN-OPERÁK
rIcharD WaGner
ÉLŐ
2019. április 7., vasárnap 17:00 2019. május 5., vasárnap 17:00 4 óra 55 perc (két szünettel)
22
SZERENCSE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN
a kármelIták Poulenc 1957-ben bemutatott operája (eredeti címén: Les Dialogues des Carmélites, vagyis A kármeliták párbeszédei) a legutóbbi időkig szinte ismeretlen volt Magyarországon, mígnem az Operaház közelmúltbeli bemutatója ráirányította a figyelmet Blanche de La Force tragédiájára. A mostani újrajátszás különlegességét a dirigens, a francia repertoárban különösen járatos Yannick Nézet-Séguin fő-zeneigazgató mellett a szereposztás adja: Blanche de La Force-t Isabel Leonard, az utóbbi években egyre nagyobb sikereket arató fiatal mezzoszoprán alakítja. Az újabban karakterszerepekben bemutatkozó finn Karita Mattila ezúttal Croissy perjelnőként lép színpadra. Rendező: John Dexter Vezényel: Yannick Nézet-Séguin Szólisták: Isabel Leonard (Blanche de la Force), Adrianne Pieczonka (Mme. Lidoine), Erin Morley (Constance), Karen Cargill (Marie anya), Karita Mattila (Első perjelnő), David Portillo (de la Force lovag), Dwayne Croft (de la Force márki)
Mindannyian hiszünk abban: a ma tehetségeiből
lesznek a jövő világhírű művészei, alkotói.
Ezért vagyunk büszkék arra, hogy a Szerencsejáték Zrt.
Fotó: Met
kÖzvetítés élőben és Felvételről, maGYar és anGol FelIrattal
FrancIs poUlenc
2019. május 11., szombat 18:00 2019. május 12., vasárnap 18:00 3 óra 9 perc (egy szünettel)
ÉLŐ
csak a tavalyi évben több milliárd forinttal támogatta
a hazai kultúra fejlődését.
Köszönjük, hogy játékával Ön is hozzájárul
a magyar tehetségek sikereihez!
MERT VANNAK ÜGYEK, AMIKET NEM BÍZHATUNK
CSAK A SZERENCSÉRE.
Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Theophile Gautier és Jean-Henry Saint-Georges Szólisták: Szvetlana Zaharova (Giselle), Szergej Polunyin (Albert), Jekatyerina Sipulina (Myrtha), Gyenyisz Szavin (Hans) és a Bolsoj Balett tánckara
A 2015. október 11-i előadás felvétele
2018. december 23., vasárnap 16:00 ÉLŐ 2 óra 20 perc (egy szünettel)
lUDWIG mInkUs
herman severIn lovenskJolD
Don QUIJote
a szIlFID
Felújított díszletek és kosztümök kavalkádja gazdagítja ezt a lélegzetelállítóan bravúros és színes balettet. Don Quijote, a különc szélmalomharcos lovag és hűséges kísérője, Sancho Panza az ideális nőt keresik. Útközben Don Quijote találkozik Kitrivel, a fogadós lányával, akit hercegnőnek képzel, és itt kezdődnek a bonyodalmak…
A darab Antoine Bournonville koreográfiájával és Herman Severin Lovenskjold zenéjével született meg 1836-ban, a dán királyi balett színpadán. A ma ismert legrégebbi klasszikus balett. A művet Johan Kobborg kortárs dán táncos-koreográfus modernizálta 2005-ben előbb a londoni Royal Ballet számára, majd 2009-ben a Bolsojban is megrendezte, ebben a változatban játsszák ma is. Esküvője napján James, a skót fiatalember egy tündér, a szilfid csókjára ébred… A szilfid egy súlytalan teremtmény, aki a tökéletes és elérhetetlen nőt jelképezi a darab főhőse számára. A romantikus történet szerint az ideális nő egyáltalán nem elérhető, csak veszteség árán, mert amikor a gonosz szellemeknek köszönhetően mégis elérjük, a tündéri lény meghal. 2019. február 3., vasárnap 17:00
Rendező: Vincent Bataillon Koreográfus: Alexej Fadejecsev (Marius Petipa és Alexander Gorszkij nyomán) Librettó: Marius Petipa Miguel de Cervantes nyomán Szólisták: Alekszej Loparevics (Don Quijote), Roman Szimacsev (Sancho Panza), Jekatyerina Kriszanova (Kitri/Dulcinea), Szemjon Csudin (Basilio), Olga Szmirnova (a driádok királynője), Anna Tyihomirova (utcai táncos), Krisztina Karasziova (Mercedes)
24
2 óra 25 perc (egy szünettel)
Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Jurij Grigorovics (E. T. A. Hoffmann és Marius Petipa nyomán) Előadják a Bolsoj Balett szólistái és tánckara. A szereposztás később válik nyilvánossá.
2018. december 9. vasárnap 17:00 2 óra 55 perc (két szünettel) A 2016. április 10-i előadás felvétele
Koreográfus: Johan Kobborg (August Bournonville nyomán) Librettó: Adolphe Nourrit és Filippo Taglioni Előadják a Bolsoj Balett szólistái és tánckara. A szereposztás később válik nyilvánossá.
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
Amikor karácsonyeste éjfélt üt az óra, Marika diótörő babája életre kel, és herceggé változik. Hamarosan a többi játék is csatlakozik hozzá, s egy felejthetetlen álombeli utazásra indulnak a kislánnyal és hercegével. Jurij Grigorovicsnak, a Bolsoj legendás balettmesterének E. T. A. Hoffmann meséjén alapuló koreográfiája, melyet a világhíres társulat élvonala visz színre, varázslatos világba hívja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Grigorovics klasszikus koreográfiáját idén új szereposztásban láthatjuk!
2 óra (egy szünettel) A 2018. november 11-i előadás vetítése
kÖzvetítés élőben és Felvételről
Amikor Giselle megtudja, hogy szerelme, Albert már egy másik nőnek ígérte magát, holtan esik össze a férfi karjaiban. Albert gyászolja a lányt, akit igazából szeretett. Giselle villiként tér vissza a halálból. A villik azoknak a fiatal lányoknak a szellemei, akik esküvőjük előtt haltak meg. Visszatértükkor halálra táncoltatják a hűtlen férfiakat… „Szvetlana Zaharova bájos és törékeny mint szerelembe bódult leányka, és egészen piheszerűen könnyű lebegésű, áttetszően testetlen villi. Minden mozdulata precíz és tiszta, plasztikus és kifejező, akárcsak a hűtlen szerelmét játszó (…) Szergej Polunyiné, akinek rendkívüli elevációja és briliáns battírozása minden balettrajongó szívét megdobogtatja” – írta az előadásról Fuchs Lívia az ÉS-ben. 2018. szeptember 23., vasárnap 17:00
Fotó: Damir Juszupov
a DIÓtÖrő
Fotó: Damir Juszupov
GIselle
Fotó: Damir Juszupov
pJotr IlJIcs csaJkovszkIJ
Fotó: Damir Juszupov
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
aDolphe aDam
25
KLASSZIKUS ÉS JAZZ
A történet egy hindu mese, amely a bátor harcos, Szolor és a templomi táncosnő, Nikja szerelméről szól. Idilljüket meghiúsítja a rádzsa lánya, Gamszatti ármánykodása, akit Szolor eljegyez (a darab egyik leglátványosabb táncjelenetében). Gamszatti egy virágcsokorba rejtett mérges kígyóval megöli Nikját, így Szolor csak az Árnyak királyságában találkozhat újra igazi szerelmével. A lelkek árnyai járják itt fátyoltáncukat, s a balett ez utóbbi részlete annyira szép és poétikus, hogy gyakran önálló alkotásként is játsszák. Jurij Grigorovics 1991-es koreográfiája visszatért Marius Petipa 1877-es eredeti koncepciójához, de új táncokkal is kiegészítette azt, és újraértelmezte a befejezést. 2019. február 24., vasárnap 17:00 Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Marius Petipa és Szergej Hugyekov nyomán Előadják a Bolsoj Balett szólistái és tánckara. A szereposztás később válik nyilvánossá.
Fotó: Damir Juszupov
a baJaDér
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
lUDWIG mInkUs
3 óra 15 perc (két szünettel) A 2019. január 20-i előadás vetítése
pJotr IlJIcs csaJkovszkIJ
1996 óta a klasszikus zene és a jazz szolgálatában
Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Ivan Vszevolozsszkij és Marius Petipa nyomán Szereposztás: Olga Szmirnova (Aurora hercegnő), Szemjon Csudin (Désiré herceg), Alekszandr Fadejecsev (Király), Jekatyerina Barjkina (Királynő), Alekszej Loparevics (Carabosse, gonosz tündér), Julia Sztyepanova (Orgonatündér)
Fotó: Damir Juszupov
Ezzel a parádés, Jurij Grigorovics által koreografált darabbal nyitott újra 2011 novemberében nagyszabású felújítás után a Bolsoj. Bár abban az előadásban még nem a mostani közvetítésben látható Olga Szmirnova alakította Aurora hercegnőt, a fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkező, fiatal primabalerina 2014 óta táncolja a szerepet. A történet szerint Aurora hercegnőt megátkozza a gonosz tündér, ezért 16. születésnapján 100 évig tartó álomba merül. A varázslatot majdan Désiré herceg csókja töri meg az Orgonatündér segítségével. Esküvőjükre pedig eljönnek mesék ismert szereplői is. 2019. március 17., vasárnap 17:00 2 óra 50 perc (egy szünettel) A 2017. január 22-i élő előadás felvétele
kÖzvetítés élőben és Felvételről
csIpkerÓzsIka
27
aranYkor
carmen-szvIt
Koreográfus: Jurij Grigorovics Librettó: Jurij Grigorovics és Isaak Glikman Szereposztás: Nyina Kapcova (Rita), Ruszlan Szkvorcov (Borisz), Mihail Lobuhin (Jaska), Jekatyerina Kriszanova (Ljuska)
13. ROMÁN FILMHÉT Uránia Nemzeti Filmszínház 2018. november 15–19.
A Carmen-szvit Alberto Alonso világhírű kubai táncművész koreográfiája, aki először 1967-ben, majd 2005-ben állította színpadra a művet a Nagyszínházban. Koreográfia: Alberto Alonso Librettó: Alberto Alonso
2 óra 20 perc (egy szünettel) A 2019. április 7-i előadás vetítése
Spanyol Filmhét
IGor sztravInszkIJ
Fotó: Mihail Logvinov
Jazzkorszak a Szovjetunióban? E balett alapján úgy tűnik, létezett ilyen. A balettmese Oroszország déli részén, egy tengerpari városban játszódik az 1920-as években, az Aranykor nevű mulatóban, amelyet egy helyi bűnözőbanda üzemeltet. Ebben lép fel esténként Rita, a Margot Mademoiselle néven ismert fiatal táncosnő és partnere, Jacques, alias Jaska, a banda vezetője. Vele kell megküzdenie Borisznak, a fiatal halásznak a lányért. A ’29-ben írt darabot hamar betiltották, a műnek előbb 1982-ben, majd 2006-ban Jurij Grigorovics koreográfiája adott új életet. A darab így mára egy fiatal lány szerelméért folyó harcról szól, ugyanakkor tisztelgés Sosztakovics zenéje előtt. Az Aranykort kizárólag a Bolsoj társulata játssza. 2019. április 14., vasárnap 17:00
petrUska A Petruska című négyfelvonásos burleszket 1911-ben a Gyagilev-féle 2019. május 19., vasárnap 17:00 ÉLŐ Orosz Balett mutatta be először Párizsban. A Bolsoj Balett új előadását 2 óra 20 perc (egy szünettel) a világhírű, román származású Edward Clug koreográfiájában láthatjuk. Koreográfia: Edward Clug Táncolják a Bolsoj vezető szólótáncosai, valamint balettkara.
Semana del Cine
Español
URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ 2018. OKTÓBER 16–22.
16. NEMZE T KÖZI A NIM ÁC I Ó S FE S Z T I VÁ L 2 018_N OV EMB ER _ 2 8 > D EC EMB ER _0 2 B U DA PE S T_U R Á NI A
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
GeorGes bIzet–roGYIon scseDrIn
Fotó: Mihail Logvinov
BOLSOJ BALETT-ELŐADÁSOK
DmItrIJ sosztakovIcs
ÁLTALÁNOS ÉS JEGyINfORMÁCIÓK Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és internetes jegyvásárló felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában. A pénztár nyitvatartása: mindennap 10:30–21:00. A Metropolitan Opera előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 4100 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3800 Ft (érvényes egyidejűleg öt vagy több előadásra szóló jegy megváltása esetén) A Bolsoj Balett előadásai (élő közvetítések és ismétlések): Teljes árú jegy: 3600 Ft Bérletben vásárolt jegy: 3200 Ft (egyszerre három vagy több balettelőadásra vásárolt jegy esetén) Az Exhibition on Screen sorozat képzőművészeti filmjei és a színházi előadások: Teljes árú jegy: 3600 Ft Diák-, nyugdíjas- vagy pedagóguskedvezménnyel a pénztárban vásárolt jegy: 3200 Ft Koncertfilmek és közvetítések: Rock Klasszikusok: Veni Domine – Adventi koncert Berlini Filharmonikusok szilveszteri koncertje:
2500 Ft 1800 Ft 3600 Ft
Kedves Nézőink! A zavartalan kikapcsolódás érdekében az előadás kezdete után helyfoglalásra csak az emeleti oldalkarzaton van lehetőség. A késve érkezők a szünetben foglalhatják el helyüket. Megértésüket köszönjük! A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Uránia Nemzeti Filmszínház,1088 Budapest, Rákóczi út 21. · www.urania-nf.hu · www.facebook.com/UraniaBudapest/
AZ
URÁNIA
MINT
RENDEZVÉNYHELYSZÍN Impresszum: Szervező, lebonyolító: Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. Fidelio-különszám: Társművészetek az Urániában Szerkesztő: Csordás Lajos · Grafikai munka: Gavajda Péter · Korrektor: Nyilas Ágnes Felelős kiadó: Programmagazin Kiadó Kft. ∙ 1052 Budapest, Semmelweis utca 14. ∙ ügyvezető igazgató: Szentpéteri András E-mail: fidelio@fidelio.hu ∙ Nyomdai munkák: Comorn Kft. 1031 Bp., Őrlő u. 2. Tel.: 454-0956 ügyvezető: Bányai Péter HU ISSN – 2062-2902 ∙ Megjelenik 2018. szeptember 18-án 15 000 példányban. A címlapon Isabel Leonard, a Marnie címszereplője látható. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.
A patinás, százhúsz éves filmpalota Budapest frekventált kulturális intézménye és rendezvényhelyszíne. A 460 fő befogadására alkalmas díszterem exkluzív helyszínt kínál zárt körű és nyilvános vetítésekhez, előadásokhoz, ünnepségekhez. A legmodernebb kép- és hangtechnikai berendezések garantálják a céges rendezvények, konferenciák, szakmai napok és továbbképzések sikerét. Az Uránia Kávéház ideális helyszíne fogadásoknak, irodalmi esteknek, kiállításoknak és könyvbemutatóknak. Az épület lenyűgöző szépsége mellett segítőkész, profi stábunk áll megrendelőink rendelkezésére. www.urania-nf.hu/rendezvenyhelyszin
Több,
mint C-vitamin!
Magas dózisú D3-vitaminnal Csipkebogyó kivonattal
ÚJ
A Béres Gyógyszergyár a minőségi kultúra közvetítésében az Uránia Nemzeti Filmszínház kiemelt partnere. Étrend-kiegészítő készítmények. A C- és D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
www.beres.hu facebook.com/beres.klub
CD201809F
Háromféle hatáserősségben