A Fishing on Orfű az első könnyűzenei fesztivál, amely felelős alkoholfogyasztásra buzdítja vendégeit, ezért meghirdeti a FOO ALKOHOLSTRATÉGIA programot. A kezdeményezés célja, hogy rávilágítsunk: a kontrollált és átgondolt alkoholfogyasztás hosszabb bulihoz, több élményhez és kellemesebb másnaphoz vezethet. Az alkohol története nagyjából egyidős az emberiséggel, fogyasztása számos veszélyt és kockázatot hordoz magában - ezekről tájékozódj a Civil Ligetben a BÁZIS, a BULISEGÉLY és az INDIT sátrainál! Ebben a kis kiadványban mi csupán gyakorlati tippeket szeretnénk adni, hogy a lehető legjobban érezhesd magad a Fishingen – alkoholfogyasztás mellett is!
KAJA Legalább három órával a buli előtt egyél egy jót! Ez energiát ad az estéhez és védi a gyomrod az alkohol esetleges gyomorkárosító hatásától. Lehetőség szerint kerüld a fűszeres ételeket, mivel azok szélhajtó hatásúak. A buliba is vihetsz magaddal kaját: a banán segít a szerotonin-előállításban, ami fontos szerepet játszik a hangulat, a testhő, az alvás és az étvágy szabályozásában. A szőlőcukor a szervezet egyik legalapvetőbb, és nem utolsó sorban legális energiaforrása - jól jön például, ha bulizás közben leesik a vércukorszinted. Erre utalhat, ha hirtelen megszédülsz, vagy homályosan kezdesz látni. Egy kis szőlőcukorért bármikor betérhetsz a BULISEGÉLY sátrába! KEVERÉS A keverést bízd a profi mixerekre! Bármennyire is úgy érzed, hogy jó ötlet, nem érdemes keverni a különböző töménységű és minőségű alkoholokat. Ha mégis élő emberkísérlet alanya akarsz lenni, akkor az adagolásban légy mérsékelt, használj kisebb mennyiségeket és várd ki a hatásukat! MAGNÉZIUM Ha az egész napos állás-járkálás-bulizás-táncolás után fájnak az izmaid vagy izomgörcsöt érzel, azt okozhatja magnéziumhiány. Ezt könnyen megelőzheted, ha már a bulizás előtt magnéziumot viszel be a szervezetedbe, majd az este alatt és annak végén újra megteszed ezt! Magnézium pezsgőtablettát mindig kaphatsz a BULISEGÉLY sátrában! LEVEGŐT! A friss levegő ingyen van! Ha egy helyen, például egy zsúfolt sátorban rossz a levegő minősége, különösen fontos, hogy rendszeres időközönként kimenj, hogy tiszta, jobb minőségű levegőhöz juss! Kint találkozhattok és együtt is pihenhettek a többiekkel!
PIHENÉS A tánc nem maratoni futóverseny! Lehet, hogy te hosszú órák után sem érzel fáradtságot, de ettől a testednek még szüksége van pihenésre, csak ez nem feltétlen tudatosul benned. Figyeld az eltelt időt és pihenj néha! A pihenőidő segít abban, hogy ne fájduljanak meg az izmaid, ne szédülj el és kicsit feltöltődhess energiával, folyadékkal és ásványi anyagokkal. VÉDEKEZÉS Ha alkoholt iszol, előfordulhat, hogy könnyebben mész bele olyan szexuális kalandokba, amelyeket nem terveztél előre. Ezért használj mindig jó minőségű és sértetlen csomagolású óvszert: ha jól használod, akkor megvéd egy csomó nem kívánt és veszélyes helyzettől! Ha épp nincs nálad óvszer, és már nem is tudsz venni, vészhelyzetben a BULISEGÉLY sátránál mindig ki tudunk segíteni. MAGÁNYOS FOGYASZTÁS Ha egyedül vagy és szorongást, ürességet, rosszkedvet érzel, nem biztos, hogy az alkohol jó választás erre az állapotra, hisz lehetséges, hogy a negatív hatások erősödnek majd általa. A barátaid mindig tudjanak róla, hogy merre jársz és légy elérhető, ha keresnek! VEZETÉS Alkoholos befolyásoltság alatt semmiképpen se vezess! Ha úgy döntöttél, hogy józan maradsz, mert autóval akarsz hazamenni a buliból, indulás előtt szánj időt a „lecsendesedésre”, mert ha maximális pörgésben ülsz a volán mögé, rosszabbak lehetnek a járművezetői készségeid. MÁSNAP A másnaposság kellemetlen utóélete lehet a bulizásnak, ezért érdemes rá tudatosan felkészülni. Már a parti során igyál minél több alkoholmentes folyadékot (például víz, gyümölcslé), és lehetőség szerint vigyél be a vitaminokat és ásványi anyagokat (magnézium, kalcium, C-vitamin) a szervezetedbe. Ha annyira rossz a másnap, hogy fájdalomcsillapítót kell bevenned, akkor csak olyat használj, ami nem tartalmaz paracetamolt!
SEGÍTSÉG Figyelj oda másokra! Felelősséggel tartozol barátaidért, bulizó ismerőseidért! Ha valaki a társaságodból túl sok alkoholt fogyasztott, semmiképp se hagyd magára! Ha valakin azt látod, hogy fáradt, vagy rosszul van és nem elég neki a friss levegő, akkor hívd a BULISEGÉLY munkatársait! Ha az illető nincs magánál, pulzusa/ légzése felületes, akkor ne késlekedj a mentőknek szólni! EGYÉB TANÁCSOK
Merj kevesebbet inni! Ahhoz, hogy fokozd az örömödet, nem több, hanem kevesebb alkoholt kell használnod. A mértéktelen használat elveszi az örömöt, hosszútávon függővé tehet és rutinszerűvé teheti a fogyasztást. Légy őszinte önmagadhoz! Attól, hogy alkoholt iszol, tényleg jobban érzed magad, vagy csak a rossz érzéseidet kerülöd és a mindennapokban érzett feszültségeket enyhíted vele? Ha filmszakadásod volt és ezért bűntudatod van az este miatt, akkor egy alapos pihenés után értékeld újra a történteket! Nem szégyen, ha egyedül nem boldogulsz, kérj bátran segítséget szakembertől! Számos szakértővel beszélhetsz a BÁZIS, a BULISEGÉLY és az INDIT sátraiban! Légy őszinte a családodhoz és a barátaidhoz is, törekedj bizalmi kapcsolatok kialakítására, és merd elmondani nekik, hogy mikor, hova és kikkel mész! Telefonod gyorshívójába állíts be egy számodra fontos 18 éven felüli családtagot vagy barátot, aki tud a meglévő betegségeidről és azokról a gyógyszerekről, amiket rendszeresen szedned kell.