.
.
.
.
.
Kulturális Antropológia félévzáró dolgozat
.
A maja kultúra
.
.
.
. Bató Helga KREA Kortárs Művészeti Iskola Tervezőgrafika szak 3. évfolyam 2009. január
A maja társadalom az amerikai földrész legfejlettebb civilizációja volt. Minden tudomány a nemesség ill. a papság kezében volt, ami a következőkből állt:
.
- tényleges írás
- matemetika (20-as számrendszer)
- csillagászat (bolygók mozgása, nap- és holdfogyatkozás)
- naptárrendszer
- orvostudomány
A maja népcsaládhoz tartozó törzsek hatalmas kiterjedésű területen laktak. Az általuk lakott térség három részre osztható: az északira, a középsőre, és a délire. Az északi rész a Yucatan félsziget nagy része; a középső rész magába foglalja Guatemala síkságát, Mexikó keleti részeit és Brit-Hondurast; a déli rész pedig
.
Guatemala csendes-óceániai partvidéke, a hegyvidék és El Salvador nyugati fele. A maja nép művészetét több mint háromezer éven át figyelhetjük ugyanazon a területen. Bár a fejlődésük párhuzamos volt, mégis bizonyos egymástól eltérő sajátosságokat találunk. A maja civilizáció létét feloszthatjuk archaikus, preklasszikus, klasszikus és posztklasszikus időszakra. A preklasszikus időszak i. sz. 200-ig tartott, ezt követte a
.
klasszikus periódus korai szakasza 200-tól 625-ig, majd az érett klasszikus periódus 625-től 800-ig. (Más forrás szerint a klasszikus korszak i. sz. 250-900 közé tehető.)
Naptárrendszer
.
A maják természetesen nem a mi álltalunk is használt Gergely naptár szerint számolták az időt, hanem az ún. hosszú időszámítással, ami a bonyolult maja naptárrendszer részét képezi. Legfontosabb jellegzetessége, hogy a feliratokon megjelelölt eseményeket és helyeket egy ponos időponthoz köti. Magas szintű asztrológiai tudásuk alapján felismerték a ciklikus változást, és ezt a ciklust 365 napra osztották fel, amely a következőképpen alakul: tizennyolc periódusból
.
(uinal) állt. Mindegyik periódus húsz nap (kin), vagyis ez háromszázhatvan nap, amihez öt szerencsétlen napot (uajeb) kapcsoltak, hogy elérjék a háromszázhatvanötöt. Mind a húsz napnak megvolt a saját neve, de ügyeltek arra, hogy a fennmaradó öt napnak is nevet adjanak, mert azokat szerencsétlen és gonosz napoknak tekintették. A naptárrendszer részét képezte a napok 260 napos szent évre való felosztása. A két ciklus párhuzamosan futott, de minthogy a két ciklus nem egyenlő hosszú, 52 évenként csak egyszer esett egybe. Ez az 52 éves periódus a naptárkör. (2. kép)
A mai napig sincs teljes egyetértés a maja és a keresztény időszámítás összehangolásában, de a kutatók legnagyobb része a Joseph Goodman által felállított és Juan Martínez Hernández, majd Eric Thompson által továbbfejlsztett, úgynevezett Goodman-Martínez-Thopson korrelációt fogadja el, amely a 11.16-os korreláció néven ismert. Az utóbbi elnevezés abból származik, hogy a hosszú időszámítás 11.16.0.0.0. dátumáról egy spanyol dokumentum alapján bebizonyosodott, hogy 1539. november
.
13-nak felel meg.
Matematika A fentiekből is kitűnik hogy a maják a 20 többszöröseivel számoltak, tehát húszas
.
számrendszert használtak. 20 kin tett ki egy uinalt, 20 tun 1 katunt, és 20 katun 1 baktunt. Ezeket a számokat pontokkal (1-4), az ötöt, tízet, tizenötöt vonalakkal jelezték. Egy vonal, fölötte vagy tőle balra elhelyezkedő két ponttal hetet jelentett, két vonal és három pont tizenhármat. Az ilyen módon kifejezhető legnagyobb szám a tizenkilenc (három vonal és négy pont), mert a húsz már egy következő, magasabb egység kezdőszáma.
.
A helyiértékek alulról fölfelé növekedtek.
Írás A maják az íráshoz képes jeleket használtak. A kőbe faragott jeleken felül írtak állatbőrökre és papírra is. Számos kódexet készítettek, de a spanyol hódítók sajnos
.
ezek nagy részét elpusztították, csak néhány maradt meg belőlük (3. kép).
Csillagászat A maják minden kétséget kizáróan Mezoamerika legjobb csillagászai és matematikusai
.
votak, ahogy ezt kőbe vésett felirataik és fennmaradt kódexeik tanúsítják. Alapos ismeretekkel rendelkeztek a Napról, a Hold ciklusairól és a naprendszer néhány bolygójáról, a Vénuszról, a Jupiterről, a Marsról, a Merkurról és a Szaturnuszról. A legteljesebb és legrégibb kéziratos szövegek, a Drezdai kódex és a Perez-kódex sok olyan oldalt tartalmaznak, amely a Vénusz ciklusait illusztrálja. Ezt a bolygót a maják valóban csillagnak tartották, és számukra talán a legfontosabb égitest volt, egyrészt mint esti, másrészt mint hajnali csillag. A Vénuszt a háborúval kapcsolták össze, és hatalmas harcosként képzelték el. Az igen nagy fontosságú égi jelenségnek tekintett nappálya ugyancsak részletesen szerepel a Drezdai kódex lapjain.
A maják tudatában voltak a csillagképek mozgásának az égi ellipszis mentén és különös fontosságot tulajdonítottak a Sarkcsillagnak, mivel az volt az utazók és a kereskedők vezérlő fénye. Tisztelettel övezték a Tejutat, maja nyelven a neve Zac Beh, fehér út volt. Nevéből adódóan útnak tekintették, amelyen a halottak lelke megérkezik Xibalbába, a holtak birodalmába. Csakúgy, mint a világegyetemet alkotó valamennyi természeti jelenséget, a Napot, a Holdat, a bolygókat és a csillagokat is isteni lényekhez
.
hasonlóknak tekintették. A klasszikus korszakból való feliratok olyan szertartásokról, háborúkról, áldozatokról számolnak be, amelyere kizárólag azután került sor, hogy megvizsgálták az égitestek állását. A mezoamerikai csillagászok erre a célra épült csillagviszgálókban végezték a munkájukat. Ilyen épület lehetett a Chichén Itzá-i Caracol. Teljesítményük értékét
.
különösen növeli, hogy a mezoamerikai csillagászok mindezekre az ismeretekre üveglencsék használata nékül tettek szert. A fennmaradt ábrázolásokból arra következtethetünk, hogy egy pár keresztbe fektetett nádat használtak, és a csillagok helyzetét, illetve mozgását a rajtuk lévő rovátkákhoz viszonyították.
.
Istenek, áldozatok
(5. kép)
Minthogy a mezoamerikai népek táplálékának nagyrésze a földművelésből származott, a legrettegettebb és legmélyebben tisztelt isten az eső és a víz istene lehetett. A szárazság ugyanis a halállal egyenértékű, az élet és a gazdagság teljes mértékben az esőistentől fügött. Bár különböző névvel illették, ábrázolása Mezoamerika minden
.
pontján felbukkan. A maják esőistennek felajánlott emberáldozatai haláluk előtt a szó szoros értelmében megkékültek, ugyanis kék festékkel ékesítették őket, mielőtt belökték volna a víznyelőbe. A festék nem egyszerűen kék, hanem maja-kék volt. Ez egy élénk, inkább türkizszínű festék, amelyet a Mezoamerikai nép mintegy ezer éven át használt edények és szobrok
.
díszítésére, valamint freskók készítésekor. Az anyag összetételét azonban sokáig képtelenek voltak megfejteni a kutatók. Ám most az illinois-i Wheaton College, valamint a chicagói Field Múzeum antropológusai végre kiderítették, hogyan is készítették a maják a festéket, s az milyen szerepet játszott a közép-amerikai nép szertartásaiban a mexikói Yucatán-félszigeten lévő szent helyen. „A maja-kék hosszú időn át érdekelte a kutatókat - mind a régészeket, mind a vegyészeket” - hangsúlyozta Gary Feinman, a Field Múzeum antropológiai kurátora, aki részt vett a vizsgálatban. Az érdeklődést az váltotta ki, hogy a maja-kék igen tartós színezéknek bizonyult. Sokkal tartósabb volt, mint az ismert természetes festékek
és pigmentek. Ráadásul sokáig sem előállítási módja, sem az összetétele nem volt ismert. A festék ellenállt az időnek, a savnak, az időjárásnak, a biológiai lebomlásnak, ahogy a modern kémiai oldószereknek is. Korábbi kutatások során sikerült azonosítani két alkotóelemét - az indigókivonatot, valamint egy fehér agyagfélét. A kutatók mikroszkopikusan elemezték a múzeumi gyűjtemény egyik agyagedényében talált anyagot. A Kr. u. 1400-ból származó edényt, amely tömjén égetésére szolgált,
.
mintegy száz évvel ezelőtt találták Chichen Itzában, a maják híres romvárosában. Mint kiderült, a tömjénként égetett gyanta szintén a festék összetevője volt. Végső soron arra a következtetésre jutottak, hogy a szertartás előtt a maja-kék komponenseit lassú tűzön hevítve elegyítették, s keverték össze. Gary Feinman szerint az emberáldozat része volt a Csak esőisten jóindulatát elnyerni hivatott szertartásoknak, hogy az viszonzásul kellő mennyiségű csapadékot biztosítson
.
a mezőgazdasági növények, így a kukorica termesztéséhez. Feinman szerint a szertartások során a maják a víznyelő mellett készítették el a kék festéket. Ezzel díszítették az istenségnek ajándékba szánt agyagedényeket, amelyeket a víznyelőbe dobtak. Ám ugyanígy festették ki az áldozatként szolgáló embereket, majd szintén a víznyelőbe dobták őket, ahonnan az ásatások során körülbelül 120 csontváz került elő számos egyéb rituális tárggyal egyetemben. „A férfiak szívét feltehetően
.
kivágták, mielőtt vízbe fojtották volna őket” - vélekedett a kutató. Ismertetése szerint a víznyelő alján 4,3 méteres kék ragacsréteg került elő: ez feltehetően a víz által az áldozatokról és az áldozati tárgyakról lemosott festékből alakult ki. „A maják az indigót, a gyantát és a fehér agyagot orvosi célokra is használták” - mondta Dean Arnold, a Wheaton College és a Field Múzeum antropológusa, aki szintén részt vett a kutatásban. Hozzátette: A három gyógyszerkomponensből lassú
.
tűz fölött rituálisan elkészítették a maja-kéket - a víz gyógyító erejének jelképét egy agrártársadalomban. A kutatás eredménye az Antiquity című folyóiratban látott napvilágot. A prekolumbián Mezoamerika vallási életében az áldozati rítusok alapvető szerepet játszottak. Az áldozat az istenek megajándékozása volt. E népek szemében a
.
legértékesebb ajándék a vér. Régészeti és történelmi bizonyítékok tanúsítják, hogy egészen a civilizáció hajnalától áldoztak itt állatokat és embereket az isteneknek, részben azért, hogy hálájukat fejezzék ki, részben azért, hogy kiengeszteljék őket. A maja kultúrában előszeretettel áldoztak fel jaguárokat, akik az isteni erőt testesítették meg, és szent állatok voltak. De használtak áldozati célra kutyákat, kolibriket és pulykákat is. Mindenfajta szertartást áldozatok kísértek: naptári ünnepeket, koronázásokat, királyi házasságokat, fontos épületek felszentelését és égi jelenségeket.
Mindezen túlmenően az olmékok és a maják körében még egy bonyolultabb rítus is szokásban volt, az úgynevezett aszketikus önáldozat, ami a test különböző részein saját kezűleg ejtett sebekből kifolyó jelentős mennyiségű vér volt. Sok klasszikus kori maja domborművön látható vagy olvasható ez a hajmeresztő rítus. Uralkodók és házastársuk vagy papok és sámánok okoznak maguknak sérülést éles eszközökkel,
.
obszidiánkésekkel vagy agávétövisekkel. Ez az áldozat tánccal és hallucinogén anyagok fogyasztásával a rítus végrehajtóját révületbe ejtette, hallucinációkat és látomásokat idézett elő, segítve a való világ és a túlvilági közötti kapcsolatteremtést. Az önáldozat másik célja az volt, hogy a földet vérrel táplálják, biztosítva a bőséges kukoricatermést. A posztklasszikus korszakban, a tolték inváziót követően az áldozati rítusok még
.
hátborzongatóbbak lettek. Sok városban, így Tulában és Chichen Itzában oltárokat állítottak fel, melyeken négy pap ölte meg az áldozatot, kitépve még doboó szívét.
Építészet, anyaghasználat A maja civilizáció városállamokból állt, amelyek külön egységet képeztek.
.
Nem volt központi irányítás, inkább a kulturális egység kötötte össze őket. Az ősi maja városok szertartási kerületeiben igen változatos funkciójú és formájú épületek álltak, és mind a szertartási kerület épületei, mind azok elrendezése, egy-egy vidékre jellemző hagyományon belül, várostól városra változtak. Még a legegyszerűbb építészeti egységnek, a lakóházaknak is megvoltak a helyi anyagoktól és ízléstől függő különböző formái, és a modern maja házak alkalmasak a múltbeli eljárások nyomon
.
követésére. A klasszikus kori maja városokban végzett ásatások számtalan, nagy udvar körül csoportosuló kőépület maradványait tárták fel. Ezek minden valószínűség szerint előkelők (uralkodó, papság, katonaság) lakóhelyei voltak. Ugyancsak ezeken a helyeken nincs nyoma közemberek házainak. Ők a városon kívül eső területeken, könnyen pusztuló anyagokból építkeztek, ám ezek csodálatosan alkalmazkodtak a
.
trópusi környezethez: hűvösek, vízmentesek és jól szellőzőek voltak. Minden szükséges anyagot be tudtak szerezni a környékbeli erdőkben, termeszeknek ellenálló faanyag a vázhoz és a tetőhöz, pálmalevelek tetőfedésre, vastag, egyenes rudak a falakhoz és liánok vagy kéregcsíkok az egyes elemek összeerősítésére. Az alföldi ház egyelten, nyitott helyiségének padlója letaposott földből vagy fehér sascabból állt. Ezt a márgás anyagot az alapkőzet mészkő lerakódása alól nyerték. A hegyvidéken másfajta anyagokat használtak, de az alaprajz, az egyetlen, nyitott helyiséggel ugyanaz volt. A halászok nádból és szalmából font falú kunyhókban éltek. A városban a lakóházak tipusai a legszerényebb kőépülettől a nemesi palotákig
terjedtek. A középosztálybeliek otthonai adobéból, azaz napon szárított agyagtéglából vagy kőből épültek. A téglalap alapú épületek falait fehérre vagy színesre festették. A háznak nem voltak ablakaik, a levegő és a fény a könnyő gyékénnyel lezárt bejáraton keresztül jutott be. A tető favázát sárral tapasztott növényekkel fedték. A nemesség palotái szerkezetileg nem sokban különböztek a szerényebb hajlékoktól, csak nagyobbak, díszesebbek és gazdagabban bútorozottak voltak.
.
A házhoz egy vagy több hálószoba, családi szentély, fürdőhelyiség és konyha tartozott. A szerényebb házak mindössze egyetlen, többfunkciős helyiségből álltak. A tetővel fedett tűzhely az udvaron kaphatott helyet. A legtöbb gondot az ősök istenének szentelt kis házi szentélyre fordították. A lakások bútorzata igen szerény volt, nem voltak a mi fogalmaink szerinti székek vagy ágyak. Ágy helyett a petatl nevű gyékényfonatot használták, és takarókba burkolózva
.
aludtak.
Szakrális építészet
.
Mezoamerikában is a fő építészeti emlékek közé tartoznak a templomok és a sírok (1. kép, 4. kép). A vallás, az istenek tisztelete kiemelkedő szerepet játszott ezekben a kultúrákban. A világi hatalom képviselőit is az isteni lényekhez hasonlónak tekintették. A maja feliratokon ch’ulnának nevezett templomok a szertartásközpontok szívében helyezkedtek el, lépcsős piramis formájában egymásra helyezett platformokból álltak.
.
Valamenyi mezoamerikai nagy központot, így Monte Albánt, Teotihuacánt, Palenquét, Tikalt, El Tajínt, Chichén Itzát és sok más várost uraltak piramis jellegű templomok. Egyesek egészen hatalmasak voltak. A templomok a hegyeket szimbolizálták, azaz olyan magas helyeket, amelyek lehetővé tették, hogy a földi halandók az istenek közelébe kerüljenek. A hegy, majául uitz, ősi kultusz tárgya volt. Jó néhány maják által épített templom bejáratát nyitott állkapcsú
.
szörnyeket ábrázoló maszkként alakították ki (6. kép). Ezek olyan barlangokat szimbolizáltak, amelyeket mágikus helynek tekintettek. A kultikus tevékenység igazi helyszíne, a szentély, ahol a papok és az elit tagjai áldozatokat mutattak be, és szertartásokat végeztek, a piramis tetején helyezkedtek el, ahová hosszú, meredek lépcsőn lehetett felkapaszkodni. Az ünnepek és szertartások alkalmával a köznép a templompiramis lábától figyelhette az eseményeket. Számos esetben a szentélynek nem maradt nyoma, mivel könnyen bomló anyagokból épült. Lubaantúnban pédául kizárólag a templomok piramidális alépítményei élték túl az évszázadokat, és Dél-Peténben, illetve Belizében van egy nagy terület, ahol az ilyen
módon emelt épületek jelentették az építészeti stílust. Az alföld nagy részén azonban a felépítményeknél is előnyben részesítették a követ. Így aztán, ahogyan Tikalban, mind a piramis és a rajta emelt templom, mind a platform és a hozzá tartozó palota fennmaradt. A klasszikus kori görög emlékekhez hasonlóan a mezoamerikai épületeket is ragyogó
.
színűre festették, előszeretettel használták a vörös színt. Díszítésként színes stukkókat is használtak. A színek nagy része mára már sajnos eltűnt, de a freskókon láthatók alapján rekonstruálhatjuk, hogy milyen volt (7. kép). Jó néhány uralkodó, hasonlóan a híres palenquei Pakalhoz, a szent templomot választotta végső nyughelyéül. Maga a templom soha nem volt elszigetelt épület
.
a mezoamerikai szertartásközpontok és városok hatalmas épületegyütteseiben. Csaknem mingig egy olyan komplexum része volt, amelyben terek, labdajátékpályák, nagy kiterjedésű épületek is helyet kaptak, amelyeket ma összefoglalóan palotáknak neveznek. A tikali I. Templom és a palenquei Feliratok temploma kilencszintes volt, valószínűleg az alvilág kilenc szintjét szimbolizálandó.
.
Minden templom, vagy piramis kapcsolódott az asztrológiához, egyik sem volt véletlenül ott, ahol volt. Csillagászati megfigyelésekre alapozva nagyon pontosan és előre megtervezett módon helyezték el az épületeket. Például Tikal központi részének elrendezésében egy kozmológiai rendszer mutatható ki. A lubaantúni ásatások során kiderült, a település növekedése során az építők hatalmas
.
mennyiségű munkát és építőanyagot fordítottak arra, hogy megtartsák a centralizált elrendezést, ahelyett, hogy a könnyebb lehetőségként kínálkozó hegygerinc mentén kialakított elrendezést választották volna. Nyilvánvalóan a szertartási kerület általános elrendezése volt az igazán fontos.
.
Tárgykulúra A főzésre és a hideg téli hónapokban a ház fűtésére használt tűzhelyen kívül a konyha felszerelését sokféle edény, használati eszköz alkotta, például szövőszék, a metate, és a kukorica őrlésére szolgáló, vulkáni kőből készült őrlőkövek a mano. A mezoamerikai civilizációkhoz tartozó régészeti lelőhelyeken végzett ásatások révén felszínre került kézművestermékek rendkívül magas színvonalú mesterségbeli tudásról és művészi kifejezőképességről tanúskodnak már a preklasszikus korszaktól.
Valamennyi kultúra a maga kézművestermékeivel jellemezhető. Fennmaradásuk mindenekelőtt annak a szokásnak köszönhető, hogy az elhunyt mellé a sírba tették mindazokat a tárgyakat, amelyek végigkísérék életútját. Minden bizonnyal a fazekasság volt a legelterjedtebb kézművesipar (8. kép). A különböző formájú edények, az ember és állat alakú szobrocskák minden mezoameriakai civilizációban általánosak voltak, de a legfinomabb és legelegánsabb
.
tárgyakat a klasszikus korban élt maják készítették. Ezek többségét a mindennapi életből vagy a mitológiai és vallási világból vett, ragyogó színekkel megfestett jelenetekkel díszítették. A Jaina stílusban készített szobrocskák finomságukkal és részletgazdagságukkal emelkednek ki. A sírokból szokatlan edények kerültek napvilágra. Ezeket az urnaként meghatározott edényeket fedővel is ellátták. Bár az urna elnevezés széles körben elterjedt, helytelen, mivel nem elhunytak hamvait tartalmazták, hanem
.
fogadalmi tárgyak voltak és az oaxacai panteonhoz tartozó isteneket ábrázoltak.
Életmód, szokások A klasszikus korszakból származó maja feliratok igen pontos információkkal szolgálnak
.
a királyi családok tagjairól. Egyes esetekben, például Palenquében, a feliratokon nők is megjelennek: Uralkodók anyjai vagy feleségei, akik meghatározó szerepet játszottak a dinasztikus utódlásban. A feliratok tanúsága szerint bizonyos körülmények között a trón anyai ágon öröklődött. A nemesség körében a többnejűség meglehetősen gyakori volt, az uralkodók neve feleségeik nevével együtt jelenik meg. Ezt a szokást azonban, úgy tűnik, a köznép soha nem vette át, és a gyarmati korszakból származó beszámolók
.
kizárólag monogám házasságokról tesznek említést. Mindazonáltal az esüvő különleges alkalmat jelentett még a legszegényebb családoknak is, melyet pontosan megtervezett szertartások és rítusok kísértek. Egy férfi számára jövendőbelijének kiválsztásánál alapvető szempont volt a csillagjegy. A házasulandók születésének pillanatában az égitestek együttállásában mutatkozó bárminemű összeférhetetlenség a házasság feloldhatatlan akadályát jelentette. Amennyiben megállapították az asztrológiai
.
összeférhetőséget, kiválasztottak egy személyt, aki tárgyalt a hozományról, melyet a menyasszony vitt férje szüleinek házába. Általában értékes tárgyakból állt, tollakból, kakaóbabból, féldrágakövekből és szőttesekből. A házassági szertartást nem feltétlenül pap vezette. Amennyiben a szülők nem voltak elég módosak, a papot egy idősebb falubeli vagy a helyi vezető, a cacique helyettesítette.A szertartás során az ifjú pár köntösének szegélyét összekötötték, megáldották és arra intették őket, hogy bölcsen viselkedjenek. A szertartást zenével és tánccal kísért lakodalom követte. A nászéjszakán segítők voltak jelen, és a szexuális életre vonatkozó tanácsokat adtak.
Amikor a szülés ideje elérkezett, egy vagy több bába segédkezett a gyermek világrajövetelénél. Ezeknek az asszonyoknak valójában mágikus és vallási rítusok elvégzése volt a feladatuk. Ezek során füvekből kivont, nyugtató hatású italokkal, és egy már előre megtisztított meleg kőnek a hasra helyezésével csillapították az anya fájdalmait.
.
Bizonyos rítusokat végeztek el a születés és a női termékenység istenének tiszteletére, kinek neve Ixchel, ezzel biztosítva az egészséget és az égiek védelmét az őjszülött számára. Egy érdekes, ugyancsak a születéssel kapcsolatos szokás volt, amikor a pap az újszülöttet vízzel rituálisan megtisztította, hasonlóan a keresztény keresztelési gyakorlathoz.
.
A régészeti leletek megerősítették, hogy sok prekolumbián népnél szokásban volt a koponyatorzítás. Néhány nappal a születést követően a csecsemőt a hátára fektették és a még puha koponyát két falap közé szorították őgy, hogy az egyiket a nyakszirthez, a másikat a homlokhoz helyezték. Ez az eljárás arra szolgált, hogy a koponyát a korabeli esztétikai elveknek megfelelően ellapítsák.
.
A test és a haj állandó tisztán tartása nem pusztán higéniai kérdés volt, hanem szorosan összefüggött a rituális megtisztulással, ami a temazcalliban, a gőzfürdőben történt, amely megtalálható mind a nemesek és a középosztály otthonaiban, mind a közfürdőkben. Számos alföldi településen, így Tikalban és Chichén Itzában, de a hegyvidéken is
.
azonosítottak efféle izzasztófürdőt a kutatók.
Oktatás A maja oktatásról keveset tudunk, de feltehető, hogy a vagyonosabb rétegek kiváltsága
.
volt. A lányoknak különleges tisztelettel kellett viseltetniük anyjuk iránt, tőlük pedig elvárták, hogy lányaikat valamilyen mesterségre tanítsák, és engedetlenség esetén megbüntessék.
Pok-ta-pok
(10. kép)
A labdajáték Mezoamerika legősibb rituális sportjának tekinthető, melyet Északnyugat-Mexikó őslakói ma is játszanak.
A történeti források és a játék kőbe faragott ábrázolásai alapján ez egy szent labdajáték: a pok-ta-pok. Az elnevezés feltehetően a pingponghoz hasonlóan a pattogó labda hangjából származik. A játékteret két párhuzamos kőfal övezte, melynek lejtős falai között elnyújtott, téglalap alakú tér húzódik. Ezt a területet két, jól körülhatárolható párhuzamos zónára osztották. Hosszab oldalai mentén teraszra emlékeztető lelátók kaptak helyet.
.
Két, mete elnevezésű kőgyűrűt helyeztek az oldalfalak közepére, meglehetősen magasra. A játék két csapat között zajlott, melyeket két-három, a nemességhez tartozó férfi alkotott. A játékosoknak egy súlyos, tömör gumilabdát kellett átjuttatniuk a másik térfélre anélkül, hogy az a saját térfelükön lepattant, és kezükkel vagy lábukkal érintették volna.
.
A játékosok csupán fejükkel, könyökükkel, csípőjükkel és térdükkel érhettek hozzá. A test ezen részeit kitömött szarvasbőrrel védték, csökkentve a hét kilogrammos labda ütésének erejét. A legnagyobb értékű továbbításnak az számított, ha valamelyik játékosnak sikerült a labdát a kőgyűrűn átjuttatnia. Ennek a játéknak a fontosságát jól jelzi a mezoamerikai vallási életben játszott szerepe.
.
A labda mozgását a Nap járásával hozták összefüggésbe. A játékosokat úgy tekintették, mint akik a napkorongot tartják a magasban annak nappali és éjszakai útján azért, hogy soha ne zuhanjon le. A játék négy napig tarthatott, és a vesztes csapat tagjait többnyire lefejezték, mivel bebizonyosodott, hogy nem képesek égi pályán tartani a Napot. A maja civilizációban a labdajáték szorosan kapcsolódott az emberáldozathoz. A klasszikus korszakban a játékosok rendszerint hadifoglyok vagy rabszogák voltak.
.
A posztklasszikus korból fennmaradt ábrázolások szerint a győztesek személyesen vágták le a vesztesek fejét, amit aztán a tzompantlinak nevezett tartóra függesztettek. A Mezoamerikában talált labdajátékterek szerkezetükben és méretükben különböztek egymástól. Legnagyobb számban talán Veracruzban találhatók, ahol a rituális labdajáték századokon át különösen nagy fontossággal bírt. A terek száma és a játékhoz tartozó szimbólumok: balták, jármok és pálmák azt jelzik, hogy valóságos bajnokságokat
.
tarthattak, amelyekre az egész régióból érkeztek nézők.
Táplálkozás Ami az étkezési szokásokat illeti, azt mondhatjuk, hogy a mezoamerikai népek élelme a földművelésből származott, ezt egészítette ki a vadászat és a halászat. A legszélesebb körben termesztett növény - egyben legfontosabb táplálék - az Európában Amerika felfedezéséig ismeretlen kukorica volt. A maják és más népek áldozatot mutattak be és ajánlottak fel a kukorica istenének: a lecsorgó vér a földet táplálta és biztosította a bőséges termést.
A csöves kukoricát nyersen vagy sütve fogyasztották, míg a kukoricalisztből több alapvető ételt készítettek, mindenekelőtt tortillát és tamalt. Ugyancsak a mindennapi tápláléknövények közé tartozott a paradicsom, a sokféle bab, a tök, a chili, az ananász és az avokádó. A kukorica mellett a legrégibb időktől kezdve a legnagyobb becsben tartott kultúrnövény a kakaó volt. A kakaónövény istenének szentelt szertartások és a termesztői által
.
évezett kiváltságok a növény fontosságáról tanúskodnak. A kakaóbab megőrlésekor nyert port vízzel keverték, hidegen, keserűn és vaníliakivonattal ízesítve fogyasztották. A klasszikus kori maja előkelők sírjaiban a régészek különböző formájú festett edényeket találtak, amelyek kakaóital tárolására szolgáltak. A termesztett növények közé tartozott még a gyapot, amit megszőttek, csakúgy mint
.
az agávé leveleiből nyert fonalat. Háziállatokban nem bővelkedtek, mindössze pulykát és kutyát tartottak, az utóbbit is élelemforrásként. A hús javát a vadászott állatok szolgáltatták. Sok halat és puhatestűt is fogyasztottak. Ugyancsak elterjedt volt a méhészet, a mézet ízesítésre használták, hiszen a cukor ismeretlen volt számukra.
.
Öltözködés A vázafestmények, freskók, domborművek és terrakotta szobrok pontos információt nyújtanak a klasszikus kori maja előkelők által a szertartások során és a csatában viselt ruházatról. Ezeknek az ábrázolásoknak az elemzéséből világosan kitűnik,
.
hogy a ruhánál sokkal fontosabbak voltak a díszítőelemek. A papok, uralkodók és az előkelők egyszerű fehér pamut ágyékkötőt viseltek, amit többször áthúztak a lábuk között, majd körültekertek a derekukon. Az ágyékkötőt gyöngyökkel és színes tollakkal díszítettek. Vállukat egy patí nevű, finoman hímzett vagy tollakkal ékesített palásttal fedték. Egyes ábrázolásokon, így a bonampaki freskókon a pamutruhát jaguárbőr helyettesítette, amit azonban csak meghatározott szertartások alkalmával viseltek.
.
A maja előkelőket a köznéptől elsősorban fejdíszük, hajviseletük és ékszereik különböztették meg. A gondosan megformált jainai terrakotta szobrocskák számos példával szolgálnak ezekről a pompás fejdíszekről: kúp alakú, spirális turbánok vagy tollkoronák. Feltehető, hogy ezeket a fejdíszeket valamiféle fából vagy nádból készült merev szerkezet tartotta. A tollak értéke hasonló volt az ékszerekéhez (9. kép). A szó szoros értelmében vett királyi szimbólum a quetzal madár smaragdzöld tollaiból készült tollkorona volt. Ezt a mára csaknem kihalt trópusi madaradt Mezoamerikában szentként tisztelték. A nemesek, férfiak és nők egyaránt, gazdagon felékszerezve jelentek meg.
Jadeitből, szerpentinből, csontból és kagylóból készült gyűrűket, kar- és bokapereceket, fülkorongokat, nyakláncokat és melldíszeket viseltek. Az arany és az ezüst egészen a posztklasszikus korig gyakorlatilag ismeretlen volt, amikor is a mistékek és a taraszkok elterjesztették az aranyművességet a mezoamerikai régióban. A ritka klasszikus kori női ábrázolások modelljei papnők és királynők lehettek. A fériakhoz hasonlóan ők is gazdagon díszített palástot és fejdíszt viseltek.
.
A női viselet talán legszebb, leginkább részletgazdag ábrázolása a yaxchiláni 24. számú domborműves ajtókeret, melyen Jaguárpajzs felesége, Xoc királyné látható elegáns viseletben. A tengerparti parasztasszonyok nagyon egyszerű ruházatot viseltek: hosszú gyapotból
.
szőtt és az oldalaknál összekötött reverendaszerű ruhadarab, valamint a vállat és a mellet fedő összecsomózott köpeny. A szárazföld belsejében az asszonyok hosszú, zsákszerű, kétoldalt nyitott pamuttunikát hordtak, amiből azután a mai maja nők hagyományos viselete, a huipil kialakult. A férfiak két fő ruhadarabot viseltek, egy hímzett pamut ágyékkötőt, a maxtlatlt és egy bal vállnál összecsomózott négyszögletes szőttest, a tilmatlit. Amikor a férfi leült,
.
a köntös szétterült a térdei előtt és egész testét befedte. A tilmatli többnyire fehér volt, geometrikus vagy állatmotívumokból álló színes szegéllyel. A legelőkelőbbek türkizzel díszített vagy tollal és nyúlgereznával borított köntöst viseltek. Egyes kódexek, különösen a Magliabechiano- és a Firenzei kódex pontosan visszaadják a tenochtitláni arisztokrácia és papság ruhadarabjainak élénk színeit. A szegényebb társadalmi osztályokhoz tartozó fériak agávérostból szőtt
.
durvább tilmatlit hordtak. A legáltalánosabb lábbeli a cactli, egy szandál volt, melynek talpa növényi rostból vagy állatbőrből készült és zsinórral erősítették a bokához. A maja kultúrában a különféle, féldrágakőből, gyöngyházból és quetzaltollakból készült ékszerek és díszítmények a fejdíszekkel, a hajviselettel és a tetoválással mingig
.
viselőjének társadalmi státuszát tükrözték és pontos szimbolikus tartallommal bírtak. Mezoamerikában a művészi kifejezés egyik legősibb formája a féldrágakövek megmunkálása volt. A jade, nefrit, a szerpentin és az obszidián művészi alakításában tűntek ki. Ezekből halotti maszkokat, szobrocskákat és kölönféle ékszereket készítettek. Egész Mezoamerikában nem volt keresettebb anyag, mint a jade és a hasonló zöld kövek. A rendkívüli érték egyfelől a nekik tulajdonított szimbolikus jelentésnek, másfelől ritkaságuknak és nehezen megmunkálható voltuknak köszönhető. A jade általában hegyvidéken található, onnan szállították minden más területre. A posztklasszikus korszakban a toltékok türkizt hoztak Észak Chihuahuából.
Napjaink Közép-Amerika ősi majáktól származó népei számos csoportra oszlottak, és szétszóródtak Chiapastól (chamulanok, lacandonik, tzotzilok) Hondurason át (chortik) egészen Guatemala fennsíkjáig (quichék, cakchiquelek, ixilek, kekchik, uspantechik, yacaltechik). Általában nagy családok élnek együtt egy faluközösségben.
.
Gazdaságuk alapja a kukorica és a bab termesztése, melyet disznók, csirkék és kecskék tartásával, halászattal, vadászattal, valamint zöldségek, gyümölcsök gyűjtögetésével egészítenek ki. A családi-közösségi földeken folyó mezőgazdasági munkában mindenki részt vesz. Mezőgazdasági terményeiket és kézműves portékáikat a városi piacokon árusítják. A közösség irányítását helyi tisztségviselőkre (principales) bízzák, akik politikai és
.
vallási hatalommal bírnak. A régi hitvilág együtt él a katolikus vallással, amelyre a lelki életük kifejezésének a tradicionális kultuszokhoz tökéletesen alkalmazható új eszközként tekintenek. Betegséggel szemben például a beteg családja a javasemberhez (curandero) fordul, miközben kötelezőnek tartják, hogy a rózsafüzért is olvassák. A régi kultuszokból a földművesünnepek és a hallucinogén növények fogyasztásával
.
lezajló sámánszertartások maradtak meg. A maja közösségek kultúrája bensőséges szálakkal kötődik a természethez. A természettel való kommunikáció már a születés pillanatában megkezdődik, hiszen ez határozza meg a gyermek nagualját, egész életét elkísérő védőszellemét. Ezen népek számára a föld jelenti az önfenntartás elsődleges forrását, ezért nevezik magukat úgy, hogy „mi, a kukorica népe”.
.
A maják táplálkozásának alapja ugyanis a kukorica, amiből ételt és italt (tortilla, kávé, pálinka) készítenek, és amelyet istenként tisztelnek. A maja nők hagyományos viseletének részei a köpenyruha (huipil), a szoknya, a kötény és a kendő. Huipilt tízéves koruk után kapnak a lányok, ezzel jelezve, hogy a serdülőkorba értek, és mostantól felelősséggel tartoznak. A maja nők textilművészetének a legjava mutatkozik meg ebben a ruhadarabban.
.
Bonyolult hímzése alapján megállapítható viselőjének etnikai és földrajzi hovatartozása, sőt a világmindenségben elfoglalt helye is. A nyak körüli minta az univerzumot jelképezi, míg az alsó minták között a huipil viselőjére, származására és falujára vonatkozó motívumok találhatók (11. kép).
.
.
.
1. kép Palenque A szarkofágot borító kőlapon Pakal látható a Földszörny torkában. Mögötte a kozmikus fa, rajta egy madár-kígyóval 2. kép A maja naptár: az idő összekapcsolódó fogaskerekei különböző sebességgel mozognak 3. kép A Madridi kódex irásjelei
.
.
. 4. kép Palenque Kan Xul, Pakal második fia átveszi halott szüleitől a királyi jelvényeket
.
.
.
.
5. kép Istenszobrok
A kígyó a legsűrűbben előforduló figura a maja művészetben
.
.
.
6. kép
.
. Chinkultic-korong: középre a labdajátékos alakját vésték, a körülötte futó felirat elárulja hogy i. sz. 590-ben készült 7. kép Tikal városközpontjának rekonstrukciója
8. kép A maja fazekasok gyakran készítettek állat alakú edényeket. Az edényen ábrázolt pulyka Európában a spanyol hódításig ismeretlen volt. A mezoamerikai népek körében bizonyos madarak, így a pulyka, papagáj és a kolibri is szent állatok voltak.
.
.
.
Papagályt formázó edény
.
.
A klasszikus korszak folyamán a maják többféle edénytípust alakítottak ki, és ragyogó színekkel különböző jeleneteket festettek rájuk. Erre a tálra például egy előkelőség portréját, írásjelek kíséretében.
.
9. kép Fontos jelkép a toll és az ékszerek
. A gyűrű, ahol a labdát át kell juttatni
.
.
.
10. kép Pok-ta-pok Borbonicus-kódex: a játéktér ábrázolása Chitcén Itzá: a szent labdajáték befejezését ábrázoló féldomborművek
.
. 11. kép Fiatal quiche maja lány Chajulban huipilt visel
.
.
Chichicastenangói asszony, a fején vibráló színű tzute. Ez a pamutkendő eredetileg arra szolgált, hogy a nők a fejükön könnyebben szállíthassák a terheket, de ma már inkább csak díszes viselet. A férfiruhák szabása spanyol eredetű, de a múlthoz ezer szállal kötődő maják találnak módot, hogy megőrizzenek valamint a Kolombusz előtti idők öltözködéséből: ilyen a ponchito, ez a fekete kötény is, amelyet a nadrág fölött hordanak. A telar de cintura a szövés legelterjedtebb eszöze, a technikát még prekolumbián őseiktől örökölték a maják. A fához vagy oszlophoz rögzített telar de cintura másik végét a szövőnő tartja, a szálak így állandóan feszesek maradnak. Számos hasonlóságot találunk az ősi maja, és leszármazottaik szokásai között.
.
FELHASZNÁLT IRODALOM Claude Baudez - Sydney Picasso:
.
A maják letűnt városai Park Kiadó, 1991. V. A. Kuzmiscsev: A maja papok titkai Kossuth Könyvkiadó, 1973.
.
Norman Hammond: Az ősi maja civilizáció A Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem Kiadása, 2001. Pietro Tarallo:
.
Mexikó Texoft Kft. BIOGRÁF Kiadója, 1998. Maria Longhena: Az ősi Mexikó Officina ’96 Kiadó, 1998.
.
Mirella Ferrera: A világ népei Gabo Kiadó, 2003 Maria Teresa Guaitoli - Simone Rambaldi
.
Antik városok Alexandra Kiadó, 2006. Antiquity c. folyóirat Internet
.
.
.
A kortárs képzőművészetben, grafikában, alkalmazott grafikai munkákon (csomagolás, plakát, arculat stb.), az építészetben és ipari termékeken számos helyen fellelhető a különböző kulturák, így a maják művészete ihlette színek, formák használata. Egyéb csomaglások mellett a csokoládék csomagolása különösen kapcsolódik a maja kulúrához, mintahogy az a fentiekből kiderül: a kakaónövény, amely a csokoládé alapanyaga, különös helyet foglalt el a maják világában.
Néhány példa ezekből:
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nemcsak a csomagolásra, de még a csokoládéra is grafikai elemeket festenek
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Az öltözködésben az utóbbi szezonok kedvelt trendjei közé tartozik, hogy a ruhákon grafikai elemeket használnak fel. Néhány példán még a forma is a maják által hordott huipilre emlékeztet.
Cigarettacsomagolás
.
. Az Autodesk ismert 3D tervező szoftvere a Maya nevet viseli. A termék logója és dobozának vörös színe is a maja ábrázolásra emlékeztet. A gyorsan terjedő laptop-skin is készül maja stílusban.
. Kortárs grafikák, melyek a maják élénk színvilágát idézik.
.
.