Utazás Orbaiszékre

Orbaiszék Háromszék részeként a Kárpát-medence legdélkeletibb csücskében helyezkedik el. Ide a modernizáció kevéssé jutott el. Az utak sok helyütt nincsenek lebetonozva, a por azonnal felkavarodik és belep mindent, ha elmegy egy autó vagy egy lovas kocsi. Járdák általában, kerékpárutak pedig egyáltalán nincsenek, az emberek az autóút szélén mennek gyalog vagy biciklivel a forgalmasabb helyeken is. Ez nem éppen veszélytelen, hiszen az autósok ész nélkül száguldanak. A rohanó autók mellett ugyanakkor a lovas kocsival való lassú, nyugodt közlekedés is általánosnak mondható.

A házak jó része régi építésű. Van, amelyik jó állapotú, de gyakran látni omladozó vakolatokat, rogyadozó falakat, kidőlt kapukat. Némelyik ház lakatlanul, elhagyatottan áll. Ezeket a természet igyekszik hatalmába keríteni, a növényzet beteríti a falakat, áttöri a talapzatot. Mindenesetre a népi építészet kedvelőinek szép látványt nyújtanak az utcaképek a boronafalakkal, magas, meredek fazsindelyes nyeregtetőkkel. Némelyik házhoz faoszlopos tornác is tartozik, ez gyakran a hoszszanti, udvari homlokzatról L alakban kinyúlik a ház udvari homlokzatára is. Ez a táj gazdasági épületekben is bővelkedik. Újabb építésű házak talán leginkább a városokban bukkannak fel.

Az orbaiszéki lakosok közül sokan tartanak állatokat, végeznek mezőgazdasági munkát vagy űznek különböző mesterségeket. Nem ritka, hogy valaki pásztorkodással foglalkozik. Ezen a vidéken számos esztena található, amelyek tavasztól őszig a pásztorok szállás- és munkahelyeként szolgálnak. Egy alkalommal lehetőségünk nyílt felmenni az egyikre. Betekintést nyerhettünk, hogyan élnek fent a hegyen, távol az otthonuktól, a településektől, azok az emberek, akik Szent Györgytől Szent Mihály napjáig őrzik kint a hegyekben a nyájat.

Ezen a vidéken sok medve él, az utóbbi időkben nagyon elszaporodtak. Nem ritka, hogy lemerészkednek a falvakba, városokba. A kérdőívezések és interjúzások során nem találkoztunk olyannal, aki ne látott volna már életében legalább egyszer medvét. Legtöbben a saját kertjükben futottak össze velük. Hallottunk olyan esetről is, hogy egy nő a barátnőjétől hazafelé tartva, a koromsötét, kivilágítatlan úton szó szerint belebotlott egy medvébe, szinte összeért az orruk. A nőnek az volt a szerencséje, hogy az állat legalább annyira megijedt tőle, mint ő a medvétől, és elszaladt. A medvével való találkozásokról számos történetet lehet hallani.

A földrajzi elszigeteltség, a modernizációtól való visszamaradottság és a medvék általi fenyegetettség ellenére az itt élők nagyon barátságosak és vendégszeretők. Sok háznál megfordultunk, de sehol sem találkoztunk olyan emberekkel, akik ne fogadtak volna minket szívesen. Mindenütt rögtön meg akartak vendégelni, a jó, székely pálinka ritkán maradt el. Az itteni pálinka különlegessége az alföldivel szemben, hogy nem marja szét az ember torkát. Aki issza, nem csak a tömény szeszt érzi benne, hanem egy enyhe, kellemes gyümölcsös mellékízt is. A legjobb pálinkát egy kádármesternél ittuk, akihez többször is visszamentünk – persze nem csak a pálinkája miatt. Saját hordójában érlelt szőlőpálinka volt, amit – akárcsak a hordóit és egyéb termékeit – nagy műgonddal és hagyományos eljárásokkal készített el.

De nemcsak mi mutattunk a helyi élet iránt érdeklődést. Sokan kérdezgettek minket is arról, hogy miért vagyunk itt, mit is csinálunk pontosan. Mikor elmondtuk nekik, örültek. Örültek annak, hogy valakit érdekel az, amivel ők foglalkoznak, így szívesen meséltek nekünk mindenről. Sajnos, az idő mindig szorít, a kiszabott kereteket nehéz betartani. Sokaknál szívesen eltöltöttünk volna több időt, de máshová is mennünk kellett, így – hiába marasztaltak – nem maradhattunk. Csoportunk összekovácsolódott, emellett pedig egy igazán különleges tájat, vendégszerető, nyitott embereket ismerhettünk meg kicsit közelebbről. Kép és szöveg: Zöldhegyi Villő a Szegedi Tudományegyetem II. éves, néprajz-szakos hallgatója A Lakiteleki Népfőiskola szervezésében került sor 2019 tavaszán egy értékfeltáró Háromszék-Orbaiszék Kollégiumra, amelyre tanszékünk (SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) is sikeresen pályázott. Évfolyamunk így kijuthatott Erdélybe, a mai Kovászna megyébe. A Kollégium kutatásának keretében húsz orbaiszéki települést kellett bejárni, az ott található helyi értékeket összegyűjteni. Csapatunkat Csomakőrösön szállásolták el, innen indultunk minden nap a nekünk kiosztott településekre: Gelencére valamint Haralyra. Ezen a két településen kívül, szabadidőnkben ellátogattunk más helyekre is, hogy minél többet láthassunk a környékbeli nevezetességekből. Voltunk többek között Zabolán, a csernátoni falumúzeumban, Kézdivásárhelyen és Kovásznán.