BUKOVINAI ÉLETKÉPEK Kóka Rozália rovata
Lőrincz Gergely írásai és rajzai Guzsalyasban – Apa! Nem tudja-e, hogy hol van a kézvonó? – fordult az apja felé István, mert úgy hívták a legénykét, aki sok keresgélés után kénytelen volt apja segítségét kérni. – Nem kapom suhutt, pedig imá a sándrát es essze matattam utána – próbálja igazolni merészségét a legényke, mert tudta, hogy az apja a sok felesleges szót nem szereti. – A kézvonó? – fordította feléje kucsmás, bajuszos fejét az apa. – Azt keresztapád, Ambarus kérte kölcsön a minap. Azt mondta, hogy a szeker kerek törött el, s azt akarja megcsinálni. Fentőköt kell faragjon. S neked az minek, ugyan biza? Idáig sose láttam, hogy valami sokat dógoztál vóna vele. Az utolsó szavaknál a fiúnak egy kicsit eltörött a nyaka, lejjebb ereszkedett a feje, de hamar dagadni kezdett a mellyes bundacskája. Azt már emelt fővel mondta: – Jó-jó, de most erőst kéne, mert Annacskának akarnék egy szép guzsalyat csinyálni. Ahogy látta, hogy az apja elmosolyodik, a következő szavak is kikívánkoztak belőle. – Nekem erőst megtetszett az a lejánka. A minap este a csatába' láttam, hogy nincs jó guzsalya. Örökkédig kifordult a térgyecskéi közül. Szegén lejánka csak kénlódott vele. Pedig olyan jóravaló, paratika lejánka. Szüvesen kedveskednék neki valamivel... Csak most, hogy az apja szája széle után a bajusza is mosolyra húzódott, vette észre, hogy szokatlanul sokat áradozott, ami nem volt szokás kettejük között. – Mi a, te! Tán csak nem akarsz imá megházasodni? – mondta, s megpróbálta legénynek nézni az idáig csak megbarackolni való gyermeknek látott fiacskáját. – Menjen el, apa! Arról még erőst hamar vóna beszélgetni, de ami késik, az nem múlik – próbált vicces-bölcs lenni, látva, hogy az apja szája fölött a szőrcsomó is csára kezd állani. Ebből aztán annyi bátorságot merített, hogy megkérdezte: – Osztá, kend hán’ esztendős vót, mikor anyámnak guzsalyat csinált? – Te, István, te! Csak ne akarjál annyit tudni! Ezzel visszabillent a bűnös szőrcsomó a helyére. Ebből aztán tudta István, hogy
30
vége a bizalmaskodásnak, s az apa iránti mély tisztelet a mérvadó. Most ébredt tudatára annak is, hogy mi mindent tud kifejezni az a bajusz az ő számára. Haragvást, jókedvet, huncutságot, lemondást, fáradtságot, ijedtséget s sok mást. Még szeretni és simogatni is tudott ez a bajusz. – Ha annyira kell a kézvonó, eredj, s hozd haza! – tett pontot a bizalmaskodó szavak végére az apa. – Eddig keresztapád es megcsinálta a küllőköt. – Apa, aszonta anyám, jöjjenek bé. Kell enni! – csilingelt Ágniska hangja az ajtó irányából. Ő volt a gyermekek között a legkisebb, a gyöngyszemecske. Lázár, a legidősebb már nős volt. A többi gyerek még otthon leste a szülei bölcs mondásait, tanításait, ami ebben a nehéz bukovinai életben tanácsos is volt. Meg kellett tanulni ügyes kertészkedéssel a kevés földből a legtöbbet kitermelni. Segítettek is mindenben a szülőknek úgy odahaza, mint a kertben és a szántóföldeken, amikor csak az iskola megengedte. Leginkább hagymát és káposztát volt érdemes termelni. Ezeket lehetett értékesíteni a román falvakban, sokszor elég messze szekerezve. Pénzt kaptak érte, de a legtöbbször búzáért, kukoricalisztért, tűzifáért, építőanyagért cserélték el. Egészséges, tetszetős hagymafejekből koszorúkat fontak, kívánatos káposztafejekkel rakták tele a szekérderekat. A túlnépesedés miatt keskeny csíkokra szabdalt földeken szükség volt minderre
– Te, nem tudod-e, hogy a felvégi leányok hol, kinél gyűlnek essze ma este fonni? – kérdezte István Géza barátját, amint a kézvonóval hazafelé tartva találkozott vele. – De! Tudom! – emelte magasra az orrát Géza. – Az elébbecske találkoztam Szőrös Trézsivel, s ő amelyen „háromfertály”, elkottyantotta, hogy Bibiséknitt. Trézsit nem kéne elárulni, mert többet osztá’ nem fososkodik. – Neked megmondom, met te vagy a legjobb barátom, hogy Annacskának egy szép guzsalyt faragtam, s most este akarom odaadni neki – osztotta meg titkát barátjával István. – Tán csak nem szerettél belé? – tettette magát a barát, mert ő már észrevette, hogy István sokat sündörgőzik Annacska körül. – Hát nem es csudálom, met nekem es igen tetszik a lejánka, de ha te an�nyira oda vagy érte, akkor én visszahúzódom – mutatta a jó barátot Géza. – Jó. Akkor a küpüs kútnál este találkozunk – tetszett meg Istvánnak a barátja önfeláldozó gesztusa. Estefelé István ellátta az istálló három lakóját, Ruzsánt a tehenet, Cigánt, a jó, hústartó lovukat, s az ünőborjút is. Mielőtt a találka felé indult volna, beszólt Szökő Ferenchez, – ő volt a falu fiataljainak a muzsikása –, hogy ereszkedjen el úgy tíz óra tájba’ Bibiánékhoz, met ott lesz a csata. Hozza a mozsikáját is, met az ő szá-
