MAGTÁR Lokodi Imre : A delta hangjai

LOKODI IMRE

A DELTA HANGJAI (RÉSZLET)

Buja, magas a Duna-delta fűje, fája, az őrtoronyból nem láthattam, mit szedett kosarába szép Mitti, a zord lipován, Vlagyimir kapitány leánya. Ha viszont a mandulaszemű tatárlány, Ruszlánya kószált a nádasban, akkor kiszúrt valakit, finom szimattal az őrszázad zsoldjára utazott, mert rendesen értesült, mikor osztott pénzt nekünk Vlagyimir kapitány. Ruszlánya nyáron unzsenírt benyúlt a barakkok nyitott ablakán, amikor a pihenő hadnép pucérra vetkőzve tábori ágyon hevert már, dög melegben felpállott ágyékát szellővel fúvatta. A tulcseai századparancsnokság a nimfa hírére a kapitányt zsoldon kívül brómmal és sok huszárzsírral indította vissza a deltába, de amikor kankót diagnosztizáltak a garnizonban, a tiszt ettől fogva kíméletlenül ütött. Mondjam még, hogy fogamat köptem a delta posványába? Rettegtünk tőle, magasan vállas volt, mint a brailai világítótorony, lepattant róla a penge állítólag, a keze, mint a Galacon asszimilálódott görög dokkmunkásnak. Hagyd, mondták a fiúk, Mitti őrült, csontokat gyűjtöget, ez az ő heppje. A szigetre szép Mitti a Szulina ágon járt át csónakkal, egyik szememmel a nádvágó rabok mozgását figyeltem, másik szememmel Mittit kísértem lélegzetvisszafojtva, amikor önboldogításomhoz jó formát kínált. Óvtak az öregebb bakák szép Mittitől, azt mondták, Vlagyimir kapitány herélést helyezett kilátásba annak, aki megpróbálná a leányt nádasba csalogatni. Korábban egy oltyán fiút Dunába nyuvasztott ezért, szép Mitti azóta lett kicsit tébolyult. Gyűjtött hát szép Mitti lábszárcsontot, koponyát, álkapcsot, csigolyából rengeteget szedett. Vlagyimir kapitány mondta, hogy hajdanán Csernavoda ellen küldött cári sereg maradéka, esetleg a tamarioarai lepratelep hulláit dobja felszínre a mély, de ehhez kiskatonának az égvilágon semmi köze. Értetted, baiatule (fiú) harsogta, és vaskos öklöt mutatott. Értettem, kapitány. Egy tájékozott bukaresti úrigyerek viszont úgy tudta, éppen a Duna-csatornához

„Születtem 1960-ban Mikházán, műszaki tanulmányaimat Marosvásárhelyen és Kolozsváron végeztem, jelenleg újságíró vagyok. Prózát erdélyi és magyarországi szépirodalmi folyóiratokban közlök, legutóbbi novellás-könyvem Nekuláj almája címmel a marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadónál jelent meg.” L. I. deportált politikai foglyok titkos temetőjében nádat arató rabokat őrzünk. Egyszer csak délebbre vezényeltek, a Duna Szent-György ágának torkolatához. A kapitány költöztetéséhez kivezényelték fecsegő Nica közlegényt, innentől kezdve meg volt fejtve a titok. Vlagyimir kapitány cölöpökre épült házából ládaszám hordtak ki felfűzött csontvázakat, lehet, mondta a közlegény, a kapitány háza sátánisták szeánszhelye volt, viszont az okos bukaresti úrifiú szerint a keleti rítusú népeknél ilyesmi kizárt. Mitti viszont nem volt sehol. Aznap előtt azt mondta, néhány csontért átevez a Szulinán, ám ellenkező irányt vett, elment a töltésen Tulcsea felé. Vlagyimir kapitány őrjöngött, nem tudta, ott helyben kit heréljen ki, gondoltuk, tizedelni fog, de nem. Eljött a másik tél, mint amilyen Dobrudzsa: fagyos, szeles, szürke január. A krivec jó ideje offenzívába kezdett északon, hol elölről, hol hátulról mart belénk, felfordította a barakk pléhfedelét, a tábor népe föld alá bújt volna ilyenkor. Estére arcunkra dermedt a jeges kín, az érckályha vörösre izzott éjfélre, felváltva gyúrtuk, fújtuk szemöldök nélkül már. Kapcát szárítottunk hajnalig, amíg a Szent-György ágon leúszott az első hajókürt. Egy este, tán karácsony lehetett, álltunk a tábortűz fényében, meg- megvillant Vlagyimir kapitány arca, alig volt lágyabb valamivel. Néztük a Duna fénylő felszínét, egyszer csak két alak tűnt fel a töltésen: elöl szamaras ember jött, hátul arctakart aszszony kísérte. Szamárhátra kötözött rongyokból halvány pára szállt a hideg égre fel. Megjött Nica közlegény, vele szép Mitti, és velük – szamárháton – az újszülött. A kapitány fáklyával a gyermekre világított, fáin kölyök, mondta. Amikor az első hajókürt elhasalt hosszasan a lápon, az egyik közlegény jelentette: fiúk, Vlagyimir kapitány megfagyott! A tiszt üveges szemmel nézte szép Mittit, mintha erősen vádlón, aztán a vad ember tekintetét végképp bevonta a zúzmara. Később a csoda hírére megindultak a tamarioarai leprások, megnézték a jégembert, majd köpködték, te, rohadt, te, csúnya Heródes fajzatja. Tavaszra Vlagyimir kapitány csontig kiolvadva teljesen összeroskadt, a kutyák sem hordták szét.