Baja Magazin 1/7

Page 1

1. évfolyam / 07.

Interjú Fercsák Róberttel, Baja alpolgármesterével 2. oldal

Ügyeletes gyógyszertárak szeptemberben 2. oldal

“Elsô napom az iskolában” rajzpályázat 10. oldal

. oldal

E havi számunk tartalmából:


Beszélgetés

2011. szeptember

Fercsák Róberttel, Baja alpolgármesterével

„Meg kell szolgálnom a választók bizalmát!” Fercsák Róbert 1998 óta önkormányzati képviselő, 2006-tól városüzemeltetésért felelős alpolgármester. A tavalyi önkormányzati választás után Zsigó Róbert polgármester első számú helyettesének nevezte ki. Nagyon elfoglalt, ezért nem volt könnyű időpontot egyeztetni vele. Végül egy nyárvégi, kánikulai napon válaszolt kérdéseinkre.

2006-ban a Fidesz földcsuszamlásszerű – 14 egyéni körzetből 13-at nyertek (a szerk.) – győzelmet aratott. Több mint tíz év történéseinek lejegyzésére nem lenne elegendő ez az újság.

Alpolgármester úr, tekintsünk vissza egy kicsit Baja elmúlt tíz-egynéhány esztendejére! Ön szerint mi minden történt, illetve történhetett volna városunkban?

Akkor szűkítsük a kérdést konkrétan arra az időszakra, amely egybeesik az Ön alpolgármesteri regnálásával. Mit tart ezen időintervallum legnagyobb eredményének?

A rendszerváltás Baján sajnos nem akkor történt, amikor az ország több településén. Igaz, hogy 1990-ben jobboldali többségű önkormányzatunk volt, de 1994-2006-ig az MSZP és az SZDSZ koalíciója vezette a várost.

Először is azt, hogy a városüzemeltetés területén új szemlélet alakult ki. Szakítottunk a „nem lehet semmit megoldani, mert nincs rá pénz” elméletével. Arra törekedtünk, hogy a szűkös anyagi lehetőségeink ellenére is tiszta,

Gyógyszertárak Bácsalmás Kék Iris Gyógyszertár Bácsalmás, Hősök tere 4. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-18 óráig Szombat: 8-13 óráig Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig Tel.: (79) 541-190 Tel./Fax: (79) 541-191 Kígyó Gyógyszertár Bácsalmás, Szent János út 30. Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-19 óráig Szombat: 8-13 óráig Vasárnap (ügyelet): 8-15 óráig Tel: (79) 341-233

BAJA MAGAZIN IMPRESSZUM

. oldal

Megjelenik: Bajai Kistérség, Bácsalmás, Borota, Kiskunhalas, Rém, Pörböly, Tataháza, Hajós helységekben minden hónap első hetében, 18.500 példányban. Kiadja: Sugó-Reklám Kft. Nyomdai munkák: Bentos-Print Kft.

gondozott, igényes, virágos legyen városunk. Természetesen fejlesztésekbe is kezdtünk. Baja fejlődésével kapcsolatban azonban nem az én véleményem a mérvadó. Számos pozitív visszajelzés érkezik hozzám. Azt mondják a bajaiak és a vendégeink, hogy fejlődött, előrelépett, szebb és tisztább lett a város a 2006ot megelőző időszakhoz képest, ami óriási öröm számomra. folytatás a 14. oldalon

Baja, ügyeletet ellátó gyógyszertárak: 1. Kígyó Gyógyszertár 2. Manna Patika 3. Kamilla Patika 4. Városkapu Gyógyszertár 5. Pingvin Patika 6. Forrás Patika 7. Szent István Gyógyszertár 8. Sugovica Gyógyszertár 9. Korona Gyógyszertár 10. Aranykereszt Gyógyszertár 11. Kehely Gyógyszertár Szeptember 03. Szeptember 04. Szeptember 05. Szeptember 06. Szeptember 07. Szeptember 08. Szeptember 09. Szeptember 10. Szeptember 11. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 14. Szeptember 15. Szeptember 16. Szeptember 17. Szeptember 18. Szeptember 19. Szeptember 20. Szeptember 21. Szeptember 22. Szeptember 23. Szeptember 24. Szeptember 25. Szeptember 26. Szeptember 27. Szeptember 28. Szeptember 29. Szeptember 30.

Baja, Vörösmarty u. 14. Baja, Czirfusz F. u. 31. Baja, Kaszás u. 7. Baja, Déri Frigyes sétány 4/a. Baja, Vörösmarty u. 6. Baja, Lőkert sor 1/L. Baja, Dózsa Gy. út 197. Baja, Rókus u. 10. Baja, Tóth K. tér 2. Baja, Szabadság út 28. Baja, Ybl sétány

Korona Gyógyszertár Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika Városkapu Gyógyszertár Pingvin Patika Forrás Patika Szent István Gyógyszertár Sugovica Gyógyszertár Korona Gyógyszertár Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika Városkapu Gyógyszertár Pingvin Patika Forrás Patika Szent István Gyógyszertár Sugovica Gyógyszertár Korona Gyógyszertár Kígyó Gyógyszertár Manna Patika Kamilla Patika Városkapu Gyógyszertár Pingvin Patika Forrás Patika Szent István Gyógyszertár Sugovica Gyógyszertár Korona Gyógyszertár

79/322-805 79/324-049 79/700-000 79/324-165 79/520-060 79/323-398 79/428-551 79/422-233/2061 79/322-551 79/321-627 79/322-753

13:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 8:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 13:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 8:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 13:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 8:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 18:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 13:00 órától másnap reggel 8:00 óráig 8:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 18:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig 19:00 órától másnap reggel 7:30 óráig


Készüljön fel a biztonságos téli vezetésre MICHELIN téli gumiabroncsokkal! NYITVATARTÁS:

● Hétfőtől Péntekig 8-17-ig ● Szombaton: 8-12-ig

ELÉRHETŐSÉGEINK: ● 6500 Baja, Szent László 124.

Tel.: 79/323-570 ● 6500 Baja, Mártonszállási út 0404/2 hrsz. Tel.: 30/516-5440 ● Mobilszervíz: +36-30/944-9440

1. évfolyam / 07.

Minél előbb vásárol és szereltet fel 4 db MICHELIN téli gumiabroncsot, annál nagyobb értékű üzemanyagutalvánnyal ajándékozzuk meg!

Ajánlatunk 2011. október 10-től 2011. november 20-ig érvényes (Első akciós időszak: 2011. 10. 10. – 10. 30, Második akciós időszak: 2011. 10. 31. – 11. 20.) természetes személyek esetén 4 db (azonos lakcímről maximum 2 db regisztráció kerül elfogadásra, amennyiben azok különböző névre szólnak), gazdasági társaságok valamint egyéni vállalkozók esetén, pedig legfeljebb 8 db azonos típusú és mintázatú MICHELIN téli gumiabroncs vásárlása valamint a vásárlás helyén és időpontjában történő felszereltetése esetén érvényes. Az akcióban való rész­vételhez, kérjük, vásároljon és szereltessen fel legalább 4 db MICHELIN téli gumi­abroncsot a promócióban részt vevő kereskedések egyikében az első vagy a második akciós időszak alatt. Az abroncsok vásárlását valamint felszereltetését követő 20 naptári napon belül kérjük, regisztráljon a promotion. michelin.hu weboldalon és juttassa el az abroncsok vásárlását és felszereltetését igazoló számla másolatát a regisztrációkor kapott egyéni azonosító kóddal együtt a következő címre: Café Connection Kft. 1037 Budapest, Seregély utca 3–5. Az ajándék üzemanyag-utalványok bruttó értéke a megvásárolt MICHELIN téli gumiabroncsok átmérője alapján, valamint a vásárlás és felszereltetés időpontja szerint kerülnek meghatározásra: Első akciós időszak – 2011. 10. 10. – 10. 30. között 17” és annál nagyobb = 18 000 Ft, 15”–16” = 9 000 Ft, 13”–14” = 6 000 Ft; Második akciós időszak – 2011. 10. 31. – 11. 20. között 17” és annál nagyobb = 9 000 Ft, 15”–16” = 6 000 Ft, 13”–14” = 3 000 Ft. Az üzemanyag-utalványokat az OMV International biztosítja. További részletekért és a részletes Játékszabályzatért forduljon gumiabroncs-kereskedőjéhez, vagy látogasson el a promotion.michelin.hu weboldalra! Az akcióval kapcsolatos kérdéseit vagy észrevételeit, kérjük, küldje elektronikus levél formájában az info@promotion.michelin.hu e-mail címre! A használt gumiabroncs értékes másodnyersanyag. Új abroncs vásárlásakor a régit hagyja a szakszervizben! További információkért látogasson el a HUREC Nonprofit Kft. honlapjára, a www.hurec.hu oldalra!

Orvosi rendelôk I.sz. körzet Dr. Völgyi Balázs Baja, Hadik u. 3. Tel.: 79/325-420 H 8-12 K 8-11 16-17 Sz 8-11 16-17 Cs 8-11 16-17 P 8-12

IV. sz. körzet Dr. Hancsicsák József Baja, Szabadság u. 42. Tel.: 79/324-203 H 8-11 K 13-16 Sz 8 -11.30 Cs 13-16 P 8-11

VII. sz. körzet Dr. Pálmai Tamás Baja, Kazinczy F. 2/a Tel.: 79/426-965 H 8-12 K 8-12 16-17 Sz 8-12 Cs 8-12 16-17 P 8-12

II. sz. körzet Dr. Szettele Fülöp Baja, Illyés Gy. 6. Tel.: 79/423-224 H 8-11 16.30-17.30 K 8-11 16.30-17.30 Sz 8-11 16.30-17.30 Cs 8-11 16.30-17.30 P 8 -11 16.30-17.30

V. sz. körzet Dr. Gergely László Baja, Szabadság u. 77. Tel.: 79/324-363 Rendelő nyitvatartás: H 8-12 14-18 K 8-12 14-18 Sz 8-12 14-18 Cs 8-12 14-18 P 8-12 14-18

VIII. sz. körzet Dr. Walter Ferenc Baja, Arad u. 6. Tel.: 79/523-403 H 8.30-11 K 13.30-17 Sz 8.30-11 Cs 13.30-17 P 8.30-11

VI. sz. körzet Dr. Szlavikovics Ilona Baja, Kazinczy F. 2/a Tel.: 79/426-966 H 8-11 16-17 K 8-11 16-17 Sz 8-11 16-17 Cs 8-11 16-17 P 8-12

IX. sz. körzet Dr. Barsi Attila Baja, Kölcsey F. u. Tel.: 79/320-736 H 8-11 15-16 K 8-12 Sz 8-11.30 Cs 8-11 15-16 P 8-11

XI. sz. körzet Dr. Maros Barna Baja, Czirfusz F. u. 31. Tel.: 79/422-391 H 8-11 K 13-16 Sz 8-11 Cs 13-16 P 8-12

XII. sz. körzet Dr. Csibi Zoltán Baja, Bajcsy-Zs. 6. Tel.: 79/324-412 H 9-13 K 9-13 Sz 13-17 Cs 13-17 P 9-13

XV. sz. körzet Dr. Ferencsik Anna Baja, Ybl stny. 1/a Tel.: 79/326-433 H 8-10 14-16 K 8-10 Sz 8-10 14-16 Cs 8-10 14-16 P 8-10

XIII. sz. körzet Dr. Maros Zoltán Baja, Bajcsy-Zs. 6. (júl. 1-ig) Tel.: 79/324-202 H 14-17 K 14-17 Sz 8-11 Cs 8-11 P 14-16

XVI. sz. körzet Dr. Tóth Éva Baja, Szabadság u. 77. Tel.: 79/324-363 Rendelő nyitvatartás: H 8-12 14-18 K 8-12 14-18 Sz 8-12 14-18 Cs 8-12 14-18 P 8-12 14-18

XIV. sz. körzet Dr. Czuck Antal Baja, Hadik u. 3. Tel.: 79/323-794 H 8-11 K 15-18 Sz 8-11 Cs 15-18 P 8-11

XVII. sz. körzet Dr. Hóman János Baja, Csermák tér 12. Tel.: 79/427-602 H 8-12 K 7.30-11 Sz 8-12 Cs 7.30-11 P 8-12

. oldal

III. sz. körzet Dr. Ábrahám György Baja, Vasvári P. u. 16. Tel.: 79/323-881 H 13-17 K 8-12 Sz 13-17 Cs 8-12 P 13-17

X. sz. körzet Dr. Csötönyi Gábor Baja Szent Imre tér 2. (ideiglenesen) Tel.: 79/420-141 H 13-16 K 13-16 Sz 13-16 Cs 13-16 P 8-11


. oldal


2011. szeptember

Baja környéke II.

A II. világháborút követően megváltozott a vidék lakosságának nemzetiségi összetétele. A németek nagy részét kitelepítették az országból. Házaikba a határon túlról átkerült felvidéki magyarokat, kisebb számban bukovinai székely parasztokat költöztettek. A szocializmusban a Baja környéki falvak képe elsősorban ott alakult át jelentősebb mértékben, ahol a törekvő gazdák a kollektív földtulajdonforma keretei között a háztáji gazdálkodás lehetőségét jól ki tudták használni. Egy-egy sajátos növénykultúra, Érsekcsanádon és Sükösdön a fűszerpaprika, másutt a különböző gyógynövények vagy a szerződéses állattartás jelentősebb jövedelemhez juttatta az ügyes, családi munkaerővel dolgozó parasztokat. Az így keletkezett anyagi források tették lehetővé az életmód átalakulását, az új két- és háromszintes lakóházak és a személygépkocsik megjelenését. A magaspartokkal határolt homokos talajon kialakult szőlőkultúrát gyümölcsfa telepítésekkel továbbfejlesztő, bort és üdítőitalt készítő Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát a környező falvak népességének évtizedekre

1. évfolyam / 07.

Baja történelme

Jánoska eresztés az ezredfordulón biztosította itt a megélhetését. E falvak közül kiemelkedik a zömében német nemzetiségű Nemesnádudvar és Hajós több évszázados múltra visszatekintő homoki borkultúrájával. A magasparton kialakított pincesorok külön falurészt alkotnak. A hangulatos,

vendégfogadásra berendezett présházak, a fesztiválszerűen megrendezett ünnepségek, mindenekelőtt a vendégszerető lakosság, a vidék egyik vonzerejének számít. vége (részlet a Baja a mi városunk c. könyvből)

. oldal

A Jelky tér még Április 4. tér “korában” (Kovács Csaba gyûjteményébôl)


. oldal


Foto Kft. kínálja

az alábbi szolgáltatásokat és termékeket

Arculati kézikönyv összeállítása, tervezés és gyártás: arculati elemek komplex meghatározása, flotta elemek, nyomtatványok Nagyarculati elemek tervezése és gyártása: dosszié, facebook, kisarculati elemek, mappa, weboldal Kisarculati elemek tervezése és gyártása: boríték, levélpapír, logó, névjegykártya Csomagoló anyagok tervezése és gyártása: borosdoboz, papírtáska, vászontáska Fotózás és utómunkák: ételfotó, rendezvény fotó, termékfotó

Könyvgyártás: grafikai előkészítés, tördelés, gyártás Munkaruha: láthatósági mellény, munkaköpeny, póló Reklámügynökségi szolgáltatások: arculattervezés, autódekor, digitális nyomtatás, fotózás, grafikai tervezés, hagyományos nyomtatás, kiadvány szerkesztés, kirakatdekor, marketing tanácsadás, pályázat készítés, rendezvényszervezés Tábla készítés: építőipari tábla, EU-s pályázatokhoz tábla, munkavédelmi tábla, reklámtábla

Grafikai feladatok, kreatív tervezés: embléma, logó, grafika, grafika vektorizálás

Tömbszerű termékek előállítása: átírótömb, brossúra, csekktömb, jegyzettömb, önátírós nyomtatvány

Kártyaszerű termékek gyártása: meghívó, névjegykártya, oklevél, törzsvásárlói kártya, ültetőkártya, menükártya

Tűzött, ragasztott termékek: katalógus, programfüzet, prospektus, könyv

Kereskedelmi nyomtatványok készítése: garancia jegy, használati utasítás, termékismertető, etikett matrica

Újsággyártás: grafikai előkészítés, tördelés, gyártás

2011. szeptember Vendéglátóipari termékek tervezése és gyártása: étlap, itallap, nagyméretű nyomtatások, söralátét, tányéralátét Nagyformátumú nyomtatás: 3D autófólia, építési háló, molinó, plakát, ponyva, plakátpapír, festővászon színes nyomtatása Naptár tervezés és gyártás: asztali naptár, falinaptár, kártyanaptár, speditőr, naptár Nyomdai kivitelezés: egyszínes nyomtatás, ofszetnyomás, színes nyomtatás, szitázás, tamponnyomás Online megjelenés: weblap, facebook, online marketing tanácsadás, elektronikus hírlevél Önkormányzatok részére: helyi kiadvány tervezés és gyártás, nyomtatvány készítés, pályázatok infókommunikációs bonyolítása, tábla készítés Reklám és ajándéktárgyak: bögre, toll, kulcstartó, nyomott vászontáska, póló, sapka

Baja, Dózsa Gy. út 195. E-mail: info@fotokft.hu Mobil: +36-30/618-9841

. oldal


www.karosszeria.f itohorm.hu SZOLGÁLTATÁSAINK A Fitohorm Kft. 400 m -es karosszériajavító műhelye 2008-ban nyílt meg, mely alkalmas személyautók, kis- és nagy haszongépjárművek, tehergépjárművek, kamionon és autóbuszok javítására egyaránt. A műhely magas színvonalú, korszerű felszereltséggel rendelkezik, szakemberekkel biztosítva a gyors és pontos munkavégzést. Szolgáltatásaink körét bővítettük fényezőműhelyünkkel, ahol hőkamrás fényezést és polírozást végzünk minden típusú gépjárműre. Mindkét műhely kialakításánál figyelembe vettük a nagy haszongépjárművek, tehergépjárművek, kamionok és autóbuszok helyigényét, így ezeket is zárt térben, szennyeződésmentesen tudjuk javítani. 2

Cégünk vállalja a sérült jármű karosszériájának teljes körű javítását a személygépjárműtől a kis-, és nagy- haszongépjárműveken át a kamionig.

húzatópados javítás bérhúzatás szélvédők, oldalüvegek, ablaküvegek cseréje műanyag hegesztés kipufogójavítás horzsolások, karcolások, horpadások javítása műszaki vizsgáztatásra felkészítés alváz, üregvédelem alumínium gépjárművek javítása

ELÉRHETŐSÉGEINK

hőkamrás fényezés

6500 Baja, Iparos u. 12.

polírozás

Szabó Balázs +36-30/606-6674

gyári, utángyártott, bontott karosszériaelemek beszerzése biztosítási ügyintézés flottajavítás

. oldal

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaság Fejlesztési Operatív Programjának keretében megvalósított beruházás.

flotta és törzsügyfél kedvezmény diagnosztika

A munkát magas színvonalon, rövid határidővel, kedvező áron garantáljuk ügyfeleinknek!


Amikor hátrány a csillogás... A több, mint fél éve megjelenő cikkeimben sokszor használtam azokat a kifejezéseket, hogy: tükröződésmentesítés és keményített bevonat.

bevonatok sok esetben könnyebb tisztítást elősegítő réteggel vannak kombinálva, így a tisztítás során az antisztatikus réteg megakadályozza a porszemek vonzását. Az AR rétegek különbözősége a réteg hatékonyságában, a felületkeményítés minőségében és az élettartamában jelentkezik.

Többen jelezték, hogy magyarázzam meg, mit is jelentenek ezek a szavak. A szemüvegkészítés technikai fejlődésével egyre nagyobb komfortfokozatú szemüveglencsék jelennek meg az optikák kínálataiban. A hagyományos lencsék felülete rendkívül könnyen becsillan, ami tükröződést azaz fényvisszaverődést okoz. Ebben az esetben a fénysugarak egy jelentős része nem tud eljutni a szembe, ezáltal kevesebb alkotórészből áll össze a látott kép. Az ilyen lencséknél a látásminőséget rontja a felület tükröződése. A másik problémát a műanyaglencsék karcolhatósága jelenti. Évtizedek óta létezik már ezekre a problémákra megoldás. A műanyag szemüveglencsék felületkeményítése jó minőségű, és rendeltetésszerű használat mellett megfelelő védelmet ad a mindennapi használat során. Karcmentes műanyaglencse nem létezik, de a törlési karcoknak hoszszú ideig ellenáll a keményített réteg a lencse felületén. A durva

1. évfolyam / 07.

2011. szeptember

A mindennapi használat során ezek a komfortbevonatok a szem fáradékonyságát képesek csökkenteni, a látás élességét, kontrasztját növelni. Beltérben, kültérben egyaránt hasznos napszaktól függetlenül. Fontos a kozmetikai, esztétikai többlettartama is, mivel a réteggel ellátott lencsének köszönhetően tekintetünk, szemünk láthatóvá válik ezáltal.

mechanikai hatások ellen nem tudja védeni a lencsét. (Egy üveg lencsét is össze lehet karcolni…) A keményített lencséktől jobb megoldás, amikor tükröződőmentesítés van a lencse felületén. Ez az antireflex /AR/ réteg tartalmaz felületi keményítést is, kiegészítve víz, zsírtaszító tulajdonságokkal is. Ezek a többrétegű

Tisztelettel:

Weiner Tamás látszerész mester

Észrevételek, kérdések:

weineroptika@fibermail.hu

. oldal


A Baja magazin 2011. júliusi címlap elkészítéséhez kiírt pályázatunk nagyon sikeres volt, ezúton is köszönjük minden rajzolónknak és szavazónknak a közreműködését. A nagy sikerre, a szülői megkeresésekre és visszajelzésekre figyelemmel, pályázat sorozatot indítunk el gyermekek részére. A kiírandó gyermekrajz pályázati témákhoz is várunk ötleteket, az info@fotokft.hu címre. Gyermekrajz pályázatot hirdetünk a Baja magazin októberi borítójának elkészítéséhez

ELSŐ NAPOM AZ ISKOLÁBAN témakörben A pályaműveket postai vagy személyes úton kérjük eljuttatni a Foto Kft. részére. Címünk: 6500 Baja, Dózsa Gy. út 195. A rajzokat elsősorban 21x21 cm-es, négyzet alakú formátumban várjuk. A pályaművekhez kérjük mellékeljék a rajz, rajzok címét, a pályázó nevét és a szülők elérhetőségeit. A nyertes pályázó rajza címlapként megjelenik a Baja magazin októberi számában. Beküldési határidő: 2011. szeptember 19. Szavazási határidő: 2011. szeptember 23. A rajzokat a Foto Kft. facebook oldalára, a www.facebook.com/fotoreklamstudio címre fogjuk feltölteni. Bővebb információkat a www.facebook.com/fotoreklamstudio oldalára később helyezünk el. Az első három helyezettet a Foto Reklámstúdió könyvvel jutalmazza. A pályázat benyújtásával a résztvevők elfogadják feltételeinket és visszavonhatatlanul hozzájárulnak a kiválasztott rajzanyagok ingyenes megjelentetéséhez. A Beküldő kijelenti, hogy az általa a Baja magazin részére biztosított rajzok a saját, kizárólagos tulajdonát képezik, azok megjelentetése szerzői és egyéb jogokat nem sért.

Fő támogatóink: Karcsúsító szalon 6500 Baja, Petőfi S. u 32. www.karcsusitoszalon.hazbazar.hu

Foto Reklámstúdió 6500 Baja, Dózsa Gy. u. 195., www.fotokft.hu

10. oldal

A pályázatra beküldött rajzokra, a www.facebook.com/fotoreklamstudio oldalon szavazók között 2 db 25000 Ft értékű utalványt sorsolunk ki, amelyeket a karcsúsító szalonban használhatnak fel.


ügyfélfogadás

Bajai Polgármesteri Hivatal

H-6500 Baja, Szentháromság tér 1. Tel.: 06-79/527-100 Okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 - 15.00 Kedd, Csütörtök: 13.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 17.00 Péntek: 8.00 - 12.00

Bácsalmási Polgármesteri Hivatal További irodák ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00, 13.00 - 15.00 Kedd: –––– Szerda: 8.00 - 12.00, 13.00 - 17.00 Csütörtök: –––– Péntek: 8.00 - 12.00

H-6430 BÁCSALMÁS Gróf Teleki József u. 4 - 8. Tel.: 06 79 541 - 455 Fax: 06 79 541 - 470

1. évfolyam / 07.

Polgármesteri Hivatalok E-mail: polg.hiv@bacsalmas.hu polgarmester@bacsalmas.hu jegyzo@bacsalmas.hu Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek

7.30-17.00 7.30-16.00 7.30-16.00 7.30-16.00 7.30-12.30

Ebédidő (munkaközi szünet) minden nap: 12:00-12:30

11. oldal


12. oldal


Vállalkozói akadémia

2011. szeptember

Dekoráció

A Baja magazinban útjára indítunk egy új rovatot, Vállalkozói akadémia címmel. Szándékunk szerint minden hónapban egyegy téma kibontására vállalkozunk. Elsőként a kirakatok díszítésével, dekorálásával foglalkozunk:

Kirakatok dekorálásánál alkalmazott anyagok 1. Vágott fólia (plotterfólia) Fekete, fehér, színes egyszínű fóliák, ebből vágjuk ki a betűket, emblémát, stb. SC 30-as, 70 micronos, kirakat és tábla dekorációhoz, feliratokhoz, kültérre és beltérre egyaránt felhasználható. Az alkalmazhatósága rövidtávú, 3 év időtartamot prognosztizál a gyártó. SC 50-es, 650 micronos, kirakat és tábla dekorációhoz, feliratokhoz, kültérre és beltérre egyaránt javasolt. Az alkalmazhatósága középtávú, 5 év időtartamot prognosztizál a gyártó.

2. Vinyl A leggyakrabban és legáltalánosabbnn alkalmazható alapanyag, amit a dekoros munkáknál használunk. Mivel a sima vinyl nagyon sérülékeny, ezért lamináljuk, vagyis megerősítjük a nyomatot, így az élettartamát viszont mintegy 2 évvel csökkentjük. Ezt a fóliát csak sík, vagy nagyon enyhén domboruló felületekre lehet felvinni. Nagyobb hajlásszögű felületekre nem alkalmazható!

3. One way vision, a perfolált ablakfólia

Általános tudnivalók a kirakatok dekorációjáról Minden dekorációs munkánál az irányadó: csak frissen, alaposan tisztított felületre lehet dekorálni. Ha a kirakat nincs letisztítva, akkor a megrendelőt kérjük meg ennek pótlására, vagy a megrendelő költségére nekünk kell a tisztítást elvégeztetnünk.

Áruház

kirakatd

ekoráció

ablakfó liával

Kültéren, csak 15-28 celsius fok közötti hőmérsékleti tartományban alkalmazható. Esőben, szélben, erős napsütésben nem dekorálunk.

Az általunk ajánlott ár a következőket tartalmazza: – felmérés: díjmentes, a dekorálás díja tartalmazza – fotó, látványterv, díjmentes – tisztított kirakat fóliázás előtti zsír- és pormentesítése – grafikai előkészítés – nyomatok elkészítése – nyomatok laminálása – nyomatok elhelyezése a kirakaton – dekorálást szilikonos, műanyag felületekre, kiegészítőkre, kilincsekre stb. nem végzünk

Giorgio k

irakatde ko

ráció ab lakfóliá val

Kirakat dekoráció alkalmazása A dekort készíthetjük: – egyszínű vágott fóliából (általában szöveg, vagy egyszerű motívum) – Vinyl (nyomtatunk rá képet, feliratot, logot stb.) – one way vision (nyomtatunk rá képet, feliratot, logot stb.)

Keresse munkatársainkat a következő elérhetőségeken:

FOTO Reklámstúdió Kft. 6500. Baja Dózsa Gy. 195. +36-30/618-9841 dekor@fotokft.hu, info@fotokft.hu

Nyomta tott

teherautó

ponyva

13. oldal

Perforált (lyukacsos) fólia, ablakok, kirakatok dekorálásához ajánlunk. Előnye, hogy a nyomat az üvegfelület külső oldaláról látható, meggátolja, hogy belássanak, belülről kifelé azonban nem akadályozza a kilátást. A one way vision fólia egy speciális lyukacsos szerkezetű alapanyag, mely lehetővé teszi, hogy az egyik oldalról nézve szinte teljesen átlátszó legyen, míg a másik oldalról nézve a nyomtatott grafika látható.

Egyre gyakrabban alkalmazzák jó hőszigetelő képessége miatt is. Nyáron gátolja az erős napsugarak beáramlását, télen tartja a belső meleget.


Beszélgetés

Fercsák Róberttel, Baja alpolgármesterével

A körülöttünk zajló gazdasági folyamatok Baját sem hagyják érintetlenül. Milyen kitörési pontokat lát a városvezetés a jelenlegi helyzetben? Az elmúlt időszakban számos döntés született. Zsigó Róbert polgármesterrel, országgyűlési képviselőnkkel Baja kiváló adottságainak ismeretében azon fáradozunk, hogy minden olyan forrást elérjünk – legyen szó kormányzati vagy uniós pályázati lehetőségekről -, amelyek fellendítik Baja gazdaságát. Kitörési pontként első helyen a turizmust jelöltük meg. Ott vagyunk szinte minden idegenforgalmi, gasztronómiai kiállításon, vásáron. Igyekszünk minél több vendéget Bajára csábítani. Halfőző fesztiválunkat Európában is jegyzik. Van, amikor szárnyashajó járatok hozzák a turistákat városunkba Budapestről. A Baja Marketing Kft. munkatársai februárban Kolbászfesztivált szerveznek. Áprilisban a Bácskai Vágta, májusban a Jánoska-eresztés vonzza a vendégeket. A Halfőző Fesztivált már említettem, hamarosan – szeptember 17-19-ig – Újbor Fesztivál lesz a Szentháromság téren. A fesztiválok mellett kulturális programok terén is jelentőset léptünk előre. A Bácskai Kultúrpalota művészeti vezetője, Szécsi Máté segítségével egyre gyakrabban jelennek meg nemzetközileg elismert művészek Baján. Jó példa volt erre a közelmúltban lezajlott Pavarotti Emlék Mesterkurzus. A minőségi kulturális programok nem csak az emberi lélekre, hanem a gazdaságra is jótékony hatással lesznek. Még sok olyan ötletünk van, amelyet Bócsa Barnabással, a Baja Marketing Kft. vezetőjével együtt fogunk megvalósítani. Természetesen a gazdaság más területein is előrelépésre törekszünk. Elsődleges feladatunknak továbbra is a munkahelyteremtés támogatását tartjuk. Munka nélkül nincs élet. Ehhez fejlesztésekre van szükség. Ezek sorában kiemelendő, hogy részletes megvalósítási tanulmány készült a Medencés-kikötőről, a Bokodi út és a Monostori út közötti déli elkerülő útszakaszról. Készülnek a tervek a „dusnoki” körforgalomtól Bajáig vezető, útról. Baján szép hagyományai vannak a kereskedelemnek. A Bácska mindig komoly értéket jelentett, arra törekszünk, hogy visszaszerezzük a bácskai termékek hírnevét.

14. oldal

Ebben a munkában komoly szerepük lehet az önkormányzati cégeknek is. A közelmúltban hirtelen vezetőváltás történt két társaságnál is. Miért?

2011. szeptember folytatás a 2. oldalról

Megköszönve a régi vezetők munkáját, elérkeztünk egy olyan ponthoz, amikor új irányokat, új célokat kellett megfogalmaznunk. Az új koncepciók pedig új vezetőket igényeltek. Frissítésre, új impulzusokra volt szükségünk. A civil szférában is megszokott, hogy új feladatokhoz új vezetőket keresnek, így tettünk mi is.

Baja, Érsekcsanád, Sükösd és Vaskút közös szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére pályázott. Mit tudhatunk erről? Reményeim szerint ez a beruházás jövő tavaszszal elkezdődhet. Nagyrészt pályázati forrásból fog megvalósulni, most az írásbeli támogatói nyilatkozat megküldését várjuk. Bajának ez azt fogja jelenteni, hogy a város egész területén kiépül végre a szennyvízcsatorna-hálózat. Végre olyan városrészekben is elkezdődhetnek a közműfejlesztések, mint Bajaszentistván.

Milyen egyéb fejlesztések ismertek? A történelmi belváros felújítása jelenleg is tart, az Újvárosi ÁMK teljes rekonstrukciója pedig a napokban fejeződik be. A szeptemberi iskolakezdéskor már egy gyönyörűen felújított intézmény várja az újvárosi diákokat és a pedagógusokat.

Hamarosan megkezdődik a Bajai Szent Rókus Kórház új tömbjének építése. Mondana részleteket erről a jelentős beruházásról? Baja számára mindig is kiemelten fontos volt a kórház kérdése. Nem csak azért, mert ebben az intézményben elérhetők a bajai és térségi emberek számára a legalapvetőbb egészségügyi szolgáltatások. Az is nagyon fontos, hogy egy ilyen komplexum munkahelyeket generál. Ha a térségben élők kórházi vizsgálatokra érkeznek, feltehetően be is vásárolnak Baján, esetleg tankolnak, megebédelnek, mindez pozitívan hat városunk gazdaságára. A kórházban dolgozó orvosok szellemi tőkéje Baja kulturális és tudományos életében kamatozik. A közelmúltban felújítottuk a sebészet épületét, a műtétek számára korszerű műtőblokkot építettünk. Hamarosan három milliárd forintos beruházás során a belgyógyászat fejlesztése következik. A városvezetés tehát mindent megtesz azért, hogy a Bajai Szent Rókus Kórház igazi egészségcentrum legyen!

Három rövid történet. Hotel Sugovica, Interspar Áruház, Városháza előtti szökőkút. Kérem, segítsen eligazodni a rejtelmeikben! A Hotel Sugovica és Kemping magánkézben van, minden a tulajdonos döntésétől függ. Azt szeretnénk, ha mielőbb visszakapná eredeti funkcióját! Ehhez a magunk részéről nyitottak vagyunk! A terület gazdája és önkormányzat között a lehető legjobb partneri viszonyt kell kialakítanunk a jövőben! Interspar Áruház: számomra rendkívül fájó, hogy egy ilyen frekventált városrészt üresen, elhanyagoltan kell látnom. Ezt sajnos örököltük a 2006 előtti városvezetéstől… A Sugovica Hotelhez hasonlóan ez a terület is magánkézben van. A napokban tárgyaltam a befektetőkkel. A gazdasági válság miatt az eredetihez képest lényegesen kisebb alapterületű áruházat kívánnak építeni, ezért új tervek elkészítése szükséges. Szeretnénk, ha mielőbb elkezdődne itt az építkezés, és végre megszépülne a Sugovica ezen partszakasza! Városháza előtti szökőkút: ez a beruházás előző ciklus polgármesterének és főépítészének ötlete alapján készült. Sajnálatos, hogy huzamosabb ideig még nem működött a fény, a hang és a víz harmóniájában, vagyis nem töltötte be eredeti szerepét. Elkészült egy szakértői vélemény, amely megállapítja, hogy a szökőkút a kivitelezés befejezése óta teljes értékű működést nem tudott biztosítani. Hogy a további felesleges kiadásoktól megkíméljük a városi költségvetést, leállítottuk a szökőkút működését. Dolgozunk azon, hogy miként lehetne megoldani ezt a problémát. Érdemes-e erre a szökőkútra költeni, vagy a környezetbe is jobban illeszkedő, teljesen új kutat kell-e építeni?

Végül engedjen meg egy személyes kérdést. Este nyolc óra körül szoktam hazamenni, a munkaidő utáni strandolásból a Sugovicáról, vagy éppen a Dunáról. A Szentháromság téren keresztül vezet az utam, és mindig látom az Ön autóját a hivatal épülete előtt. Felteszem, nem ott parkol éjszaka. Valóban nem. Ha ott áll az autóm, az azt jelenti, hogy még mindig bent vagyok. Rengeteg a teendő, szorosak a határidők. Általában késő este megyek haza a városházáról, ami nem panasz. Zsúfoltak a napjaim, de ha a feladatok úgy kívánják – ez elég gyakori -, akkor megnyújtom a munkaidőt. Meg kell szolgálnom a választók bizalmát! Köszönjük az interjút!


1. évfolyam / 07.

• szőnyeg és kárpittisztító gépeket, • rönkhasító gépeket, • új és használt építőipari gépeket, • DOKA födém- és falzsalu rendszereket, • alumínium- és homlokzati állványokat 6500 Baja, Dózsa Gy. út 235. 6500 Baja, Kölcsey u. 23. Tel.: 79/428-041; +36-20/589-9445 Tel.: 79/322-683; +36-20/912-0036

6400 Kiskunhalas, Széchenyi u. 94. Tel.: 77/421-515; +36-20/564-3238

www.dunakor.hu


16. oldal


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.