Egy forró, afrikai délutánon Zebulon, a zebra éppen egy majomkenyérfa árnyékában
szunyókált. Egyszer csak hangos csilingeléssel földet ért mellette egy szivárvány, mármint a szivárvány egyik lába, a másik olyan messzire nyúlt a távolba, hogy Zebulon azt se látta, meddig tart. A kis zebra igencsak kíváncsi természetű volt: szerette csíkos orrát mindenbe beleütni, és persze most sem tett másként. Közelebb osont hát, és orrocskájával megbökdöste a szivárványt. Majdnem hanyatt esett az ijedtségtől, amikor a szivárvány megszólította: -Szia, van kedved egy nagy utazáshoz? -Hát persze! - vágta rá Zebulon, aki kíváncsisága mellé bátorságot is kapott bőven. -Gyere, pattanj a hátamra! - mondta a szivárvány. Zebulonnak nem kellett kétszer mondani, már fent is volt. A szivárvány megrázta magát, csilingelt és huss… Zebulon mint egy hatalmas színes csúszdán, szélsebesen csúszott át a szavanna felett. Barátai, Edvárd elefánt, Zserbó zsiráf, Oszkár oroszlán és Rod, az orrszarvú csak apró pontoknak látszottak a magasból. Álmélkodva gyönyörködött a tájban. Az ismerős szavannát hamarosan óriási víz váltotta fel, aztán nem látott mást, csak zöld lombos fákat és hegyeket. Bámészkodását a már ismert csilingelés szakította félbe. A szivárvány megrázta magát, Zebulon pedig a színpompás csúszdáról a földre huppant. 1
-Húúú, köszi, ez nagyon klassz volt! – lelkendezett. Aztán átsuhant rajta egy pillanatra az aggodalom. - Mondd, hogyan jutok innen haza? - Itt van ez a kis bárányfelhő, tedd el, és ha legközelebb szükséged lesz rám, csak engedd el a kis felhőt, ha a nap is süt, én ott termek és hazaviszlek! - A szivárvány ezzel huss, eltűnt. Zebulon újra körülnézett. Lombos fák, zöld fű, színes virágok vették körbe, ameddig a szem ellát. Madárcsicsergéstől zengett minden és tarka pillangók repkedtek egyik virágtól a másikig, sosem látott ennyi színt. Elindult, hogy felfedezze ezt a különleges világot. Ahogy nézelődött, nem figyelt a lába elé és véletlenül egy pocsolyába lépett. Afrikában ilyen nemigen fordult vele elő! Ahogy lenézett a pocsolyára nagyon meglepődött: a víztükörben fekete-fehér zebra helyett egy színes zebra mosolygott rá vissza. Csíkjai kék, piros és sárga színben pompáztak. - Ez biztosan a szivárvány műve! - gondolta, és vidáman illegette magát a pocsolya-tükör előtt. Miután kigyönyörködte magát új ruhájában, Zebulon tovább sétált. Egyszer csak egy piros árnyat látott elsuhanni. Vajon mi lehet ez? – gondolta, és az árny után iramodott. A sűrű zöld lombozatnak vége szakadt, és Zebulon kiért egy füves tisztásra. Megtorpant. A tisztáson sok különleges állat ült és beszélgetett. A piros árny odalépett hozzá: - Te ki vagy és hogy kerültél ide hozzánk a Makkos erdőbe? kérdezte Döme, a róka. - Még sosem láttam ilyen színes lovat! - mondta és kétkedően vizsgálgatta Zebulont.
2
- Zebulon vagyok, a zebra és nem vagyok színes ló! - válaszolt Zebulon kicsit sértődötten. Afrikából jöttem a szivárvány csúszdán, és ettől lettek színesek a csíkjaim. - Hogy micsodán? A szivárványon nem lehet utazni! - nevetett a róka. Mi itt az erdőben sokszor látunk szivárványt, de sosem utazott még senki sem rajta! - és ezzel erdei barátaihoz fordult. Misa a medve, Fülöp a nyúl, Ubul és Berta a baglyok, valamint Hektor a süni hevesen bólogattak, és a rókának adtak igazat. Zebulon magyarázkodás helyett gyorsan előkapta és elengedte a kis bárányfelhőjét. Ahogy a Nap megsütötte, a szivárvány csilingelve megjelent, az erdő lakóinak pedig leesett az álla a csodálkozástól. Zebulonnak sajnos indulnia kellett, bár még tele volt kérdésekkel és szívesen maradt volna, de egy napra ennyi kaland éppen elég volt. Új barátainak megígérte, hogy hamarosan visszatér és közben alig várta, hogy otthon elmesélhesse Edvárdnak, Oszkárnak és Zserbónak, mi minden történt vele. Az állatok csak nézték ahogyan Zebulon felsétál a szivárványra és huss, a távolba csúszik rajta. A következő részből kiderül, mit szóltak Zebulon barátai a színes változáshoz...
3