B1cold.pdf
C
M
Y
CM
MY
CY
CMY
K
1
05/07/19
01:21
j d Tu i n z á b hi Követtetek el hibát mostanában? Ezt a kérdést gyakran felteszem Forever Üzleti Partnereinknek, a stábtagoknak, de még a cég vezetőségének is. Elhihetitek nekem, hogy érdekes reakciókat váltottam ki a kérdéssel. Hiszen nem olyan könnyű, amikor el kell ismernünk, hogy hibáztunk.
Talán meglepő lehet számotokra, hogy milyen válaszban reménykedem, amikor felteszem ezt a kérdést. Hiszek abban, hogy a hibák fontos részét képezik a növekedésünknek, és annak, hogy jobbak legyünk abban, amit csinálunk. A hibák azt jelzik, hogy hajtjátok magatokat, új dolgokat próbáltok ki, alkalmazkodtok. Kérdezzétek meg magatoktól, hogy mikor hibáztatok utoljára. Ha erre nem az a válasz, hogy mostanában, akkor talán elkényelmesedtetek. Kérdezzétek meg magatoktól, hogy tudnátok-e keményebben hajtani. Elképesztőnek fogjátok találni, hogy mi történhet akkor, ha kiléptek a komfortzónátokból.
LÉPJETEK EGYET HÁTRA, ÉS TEKINTSETEK EGY NAGYOBB KÉP RÉSZEKÉNT A HIBÁRA. Gondoljatok bele a Global Rally-be, és a koordináció és a tervezés azon szintjébe, amellyel évről-évre egy ilyen látványos eseményt tudunk létrehozni. A tökéletesen időzített pirotechnikától kezdve, a lenyűgöző élő előadásokig, ahol
minden lépésnek és minden szónak helyén kell lennie – mindenre oda kell figyelni. A több tucat nyelvre történő fordítások valós időben zajlanak, így a több mint 160 országból érkező Üzleti Partnerek az izgalmas eseményekből egy másodpercet sem mulasztanak el. Több száz csekket kell tökéletesen sorrendbe helyezni, mielőtt a top Üzleti Partnereket a színpadra hívjuk. Mindezek a kis részletek hozzáadnak ahhoz, hogy létrehozzuk ezt a csodálatos élményt, a Global Rally-t. Mivel a Global Rally minden évben nagyobb és jobb lesz, meglepődve hallhatjátok, hogy minden évben újabb hibákat követünk el. Ez történik akkor, amikor a határokat feszegetjük, és arra törekszünk, hogy még többet tegyünk. Visszatekintve, nem a hibára emlékszünk, hanem arra, hogy a csapatunk képes volt alkalmazkodni és reagálni, és megtenni azt, amire szükség volt annak érdekében, hogy a show mindig csodálatos élmény legyen a Forever Üzleti Partnerek számára - és hogy ugyanaz a hiba ne történjen meg még egyszer. Legyen szó akár valami nagyról, mint egy globális esemény, vagy valami kisebbről, mint például egy új lehetőség kiaknázásának megszervezése, a
hibák sokkal jelentősebbnek érződhetnek abban a pillanatban, és elbátortalaníthatnak. De ezek a pillanatok azok, amikor valóban megtapasztalhatjátok, hogy milyen fából faragtak Benneteket. Lépjetek egyet hátra, és tekintsetek egy nagyobb kép részeként a hibára. Valószínűleg azért történt, mert új dolgokat próbáltok ki, kihívás elé állítjátok magatokat, miközben a világotok, és a körülöttetek élők világa jó irányba változik. Szóval, kövessétek el a hibáitokat, tanuljatok belőlük, és kövessetek el újabb hibákat. Csak azzal tudjátok őket elkerülni, ha nem tesztek semmit. Most ismét megkérdezem, mikor volt az utolsó alkalom, amikor hibáztatok? Ennél is fontosabb, hogy mit tanultatok belőle és hogyan tett erősebbé Benneteket? Ha tudtok válaszolni ezekre a kérdésekre, akkor a megfelelő úton jártok. Örök szeretettel,
Rex Maughan CEO, Forever Living Products
r e v e r o F A a mi
k n á y l életpá
BIZTONSÁG, STABILITÁS, SZABADSÁG A természetgyógyászokkal töltött néhány nap után – akik között nagy megelégedettségemre egyre több Forever Üzleti Partnert fedezek fel, hiszen a tudás megszerzése mindenekelőtt – még megálltam a Balaton partján, és kedves kis vendéglőmből üdvözöllek benneteket.
Először is nagyon fontos híreket kaptam a Központunkból: a májusi 8%-os rekord forgalomnövekedés után a júniust is 5%-os növekedéssel zártuk. Gratulálok minden vásárlónknak, hálózatépítő kollegánknak! Köszönöm, hogy hónapról hónapra a Forever termékeket választjátok, erősítitek a márkát és a vállalatot! Mindig legyen a szemed előtt, hogy bármikor, bármilyen pillanatban találkozhatsz valakivel, aki a Te segítségedre vár, tele van kérdésekkel a termékek és a marketingrendszer iránt. Persze emiatt nagyon jól felkészültnek kell lenned! A nyári táborok, nyaralások kifejezetten kiváló alkalmak a hálózatépítésre, hiszen az emberek nyitottabbak, vidámabbak a pihenésük során. A segítségnyújtás pedig – amely akár egy életre szóló is lehet – nem munka, hanem szórakozás. Ha így
rendezkedsz be foreveres életedben, akkor ez egy kellemes életformává alakul sok utazással, rengeteg új ismerősi, baráti kapcsolat kialakulásával.
NAGY ÖRÖMÖMRE SZOLGÁL, HOGY MINDENÜTT CSAK JÓT, KIVÁLÓT HALLOK A FOREVERESEKRŐL, A TERMÉKEINKRŐL PEDIG MINDENKI ÓRIÁSI ELISMERÉSSEL BESZÉL. Felépült egy kiváló brand, ezt vigyázzuk, óvjuk egy életen át. Jöhet hőség, jöhet lehűlés, vihar vagy épp áradás, ha beépíted a mindennapi életedbe a Forevert, akkor napról napra, hónapról hónapra egy biztonságos, stabil, szabad életet kapsz cserébe, ami ma még csak egy álom, egy hosszú távú célkitűzés. Ezt valósította meg Szabó József,
mikor 24 évvel ezelőtt belefogott egy olyan vállalkozásba, amit rajta kívül senki sem ismert Magyarországon. Elvégezte a harcot, az első ismerősök bevonását, mai napig példát mutatva a világnak a hálózatépítésben. Kérdezzétek csak meg Őt, milyen volt húsz éve, és milyen most a Forevert építeni! Az alapokat leraktuk, kiváló hálózatépítő szakemberei vannak a Forevernek. Neked kell gyorsan meghozni a döntést, és csatlakozni, mert ez egy kiváló választás. Indítsuk el: csatlakozz hozzánk, a Forever a Mi életpályánk! Hajrá Forever Magyarország, hajrá magyarok!
Dr. Milesz Sándor PhD. ország- és régióigazgató
„Az életben vannak nagy pillanatok. Az üzletben sok nagy pillanat épp ilyen rendezvényeken jön el” – mondta a születésnapi Sikernap műsorvezetőjeként Rusák Patrícia Soaring Manager. „Valami átkattan, és onnan minden sikerül” – tette hozzá Halmi Bence Manager. A sikeres, fiatal pár azt javasolja, az Üzleti Partnerek próbáljanak megragadni minden lehetőséget, hogy példaképeik közelébe kerüljenek. Egy ilyen rendezvény többek között erre is tökéletes.
DR. MILESZ SÁNDOR ORSZÁG IGAZGATÓ
Nagyon örülök, hogy itt lehetek veletek, mert mi vagyunk a legjobbak a világon! Fantasztikus, amit huszonkét éve végzünk. Idén az egész évi munkának köszönhetően szinte mindent elvittünk: Stockholmban rengeteg csekknek és minősülésnek örülhettünk, a tetejébe ismét miénk a Spirit Award. Jó egy olyan csapatot vezetni, amiben ennyi energia van. Azóta is jönnek fel a minősültek, fényesednek a kitűzők, egyre több munkatársunk van ott minden rendezvényen. Jó egy ilyen hajót elindítani, de kulcsfontosságú a megtartás, az, hogy mennyi vásárló marad benn a hálózatban. Nálunk vannak a világ legjobb oktatói és szponzorai. Mi vagyunk a legjobbak, és a legnagyobbak leszünk! A fontos, hogy stabilan mindennap egy kicsivel többet adjunk. Tartsuk meg a profi egyensúlyt, mert fantasztikus a növekedésünk – már ebben is a világ élvonalában vagyunk. Köszönöm mindenkinek, aki bármit is hozzátett ehhez!
4 I Forever I Július 2019
SZABÓ JÓZSEF ZAFÍR MANAGER, GLT-TAG TISZTÁN ÉS EGYSZERŰEN A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG
Dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a miniszterelnöki kabinetiroda képviseletében személyesen köszöntötte a Forever Magyarországot és a délszláv régiót a születésnapján: „Az FLP egészségcentrikus cég, de több annál: közösség, amit emberi értékek - szorgalom, kitartás - és közös sikerek tartanak össze. Ez a vállalat adót fizet, kereseti lehetőséget ad családoknak, emellett a régiós gondolkodással példát mutat. Legyenek büszkék a közösségükre, vezetőikre, hazájukra, és koronázza siker a törekvéseiket!”
A megtiszteltetés, ami Stockholmban ért, olyasvalamit jelent, hogy tisztességesen kezdtük el az üzletet, és volt elegendő követőnk. Ez az, amiért ma itt lehetünk, amiért huszonkét évesek vagyunk. Ez a cég olyan emberi értékrenden alapszik, ami „forever”, vagyis örök. Ami a példaképeket illeti… Berkics Miklós se a nagy csekkel kezdte. Nézzétek meg, mit lehet utána csinálni! Ám ehhez a gondolatokat is ki kell kicsit cserélni, a „tükrön” változtatni. Mert mindenkinél eljön a pillanat, amikor bele kell nézni a tükörbe. A hálózatépítés nagyon komoly szűrő. Hiszen itt nemcsak forgalomról és pénzről van szó - a sorok közt ott az ember. Tisztesség, szorgalom, tolerancia és becsület építi ezt a rendszert. Hétfőtől legyél szorgalmasabb! Maradj fókuszban! Olvass, hallgass tananyagokat és légy Manager! Ha beleteszed a munkát, olyan eszközt kapsz, amivel ki tudsz teljesedni. Mindig lesz benne fel meg le – maga az élet is ilyen. Bízz magadban és bízz a Foreverben, mert mindent el tudsz érni, ha akarod!
Márciusban Bánhegyi Zsuzsa és dr. Berezvai Sándor, áprilisban Katona Zsuzsa vásárolta a legtöbb Forever Magazint, így ők kapták ajándékul az arcképükkel elkészült különkiadást.
Forever I Július 2019 I 5
LOMJANSKI VERONIKA ÉS STEVAN GYÉMÁNT MANAGEREK CÉLJAINK
Ha az önbizalmatok meglesz 120 százalékos, ha elhiszitek, hogy ti vagytok a legjobbak a világon, akkor elérhetitek a céljaitokat. Ha igazán teljesíteni akartok, nincs olyan szponzor vagy helyzet, hogy ne sikerüljön. Mindenki ésszel, tervvel próbálkozik, de ez nem mindig elég. Hagyjátok a szponzorotoknak, hogy dolgozzon rajtatok! Hallgassatok motivációs anyagokat! Más nem fog nektek célt adni, legfeljebb segít megtalálni. Vigyázzatok, mivel tápláljátok az agyatokat. Nemekkel? Én azokkal nem törődtem soha. Erősödjetek meg, amennyire csak tudtok, de ehhez a ti akaratotok kell. Ha láttok másokat, akik minősültek, ti pedig nem, gondoljatok arra, hogy talán csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy ti is utazzatok… Nem magunk vagyunk a fontosak. Én nem a pontok miatt dolgozom, hanem azért, hogy jót tegyek. Ha így gondolkodtok, elértek mindent.
A rendezvényen a következő minősüléseket ünnepelhettük: Assistant Supervisor, Supervisor, Assistant Manager, Manager, 60cc+, 100cc+, 150cc+, Forever 2drive, Senior Managerek továbbá a Chairman’s Bonus ösztönző teljesítői.
Újabb csapat tagjai adták át nagy összegű jelképes csekküket a cégvezetésnek, amely a csapatuk által a Forever Giving Alapítványnak gyűjtött összeget szimbolizálja.
6 I Forever I Július 2019
AZ EGÉSZSÉGTUDATOS ÉLETMÓD MENKÓ ÉVA EAGLE MANAGER
Az egészség láthatatlan korona a fejünkön, amiről csak akkor veszünk tudomást, ha leesik. Az egészséges életmód pedig már a tudatos családtervezéssel elkezdődik: az édesanya legyen felkészülve a változásokra! Az első időszakban pedig meg kell adni a babának mindent, amire szüksége van, a pihenéstől az anyatejig, miközben saját szervezetében az anya pótolja a szükséges tápanyagokat. Az első ezer napot különösen komolyan kell venni, ekkor alapozzuk meg az immunrendszerük és felnőttkoruk egészségét. Ugyanez a felelősségérzet folytatódjon a kisiskoláskortól a késő kamaszkorig! Nekünk kell példát mutatni – a megoldás a kezünkben van.
DR. SAMU TERÉZIA SOARING MANAGER
A felnőtteknek is szükségük van étrend-kiegészítőkre, mivel terményeink beltartalma jelentősen csökkent negyven év alatt. Mindenkinek kell omega-3, esszenciális zsírsav, amit csak kívülről lehet bevinni – minden nap. Emellett megfelelő minőségű és mennyiségű probiotikumok minél színesebb összetételben. Fontosak a növényi rostok, az antioxidánsok pedig védenek minket a szabadgyököktől, amik a betegségek kialakulásáért felelősek. Persze nemcsak megfelelően étkezni, de mozogni is szükséges a jó eredményért!
SZABÓNÉ DR. SZÁNTÓ RENÁTA EAGLE MANAGER
A mozgás egészséges, de csak ha tudatos életmóddal, megfelelő táplálkozással és étrend-kiegészítők fogyasztásával társul. A csontoknak van a legnagyobb szüksége az ásványi anyagokra, de ezek szerepet játszanak az idegi és izomműködésben is. Ízületvédelemre is mindig szükség van, a fehérjebevitelről pedig egy sportolónak kiemelten kell gondoskodnia. Nem mindegy, ki milyen sportágat választ, ez mindig legyen a testalkatnak megfelelő!
DR. KIRÁLY TÜNDE EAGLE MANAGER
Az időskor számtalan kihívást hoz - mindenki szeretné megélni, méghozzá jó minőségben. Omega-3mal, antioxidánsokkal hatékonyan támogathatjuk a szívműködésünket, mellette az arginin a teljesítményünket is fokozza. Emésztőrendszerünk működése is megváltozik ilyen korban, így lényeges, hogy megfelelő mennyiségű rostot vigyünk be, és persze a folyadékfogyasztásra is oda kell figyelni. A szívizom működését a Q10-vitamin segíti, időskorban még inkább szükségünk van rá. Sportolás esetén még lényegesebb, hogy megfelelő mennyiségű szerves kalciumot vigyünk be a szervezetünkbe. Ne feledjük: egészség energia és fittség kell az unokákhoz is! Forever I Július 2019 I 7
RÓZSÁNÉ VIRÁG ALEXANDRA MANAGER FÓKUSZBAN AZ ALOE VERA
Az életem ma már nagyon más, mint másfél éve, amikor még egy visszahúzódó lány voltam. Hiába fogászati asszisztens a végzettségem, a vendéglátásban dolgoztam Budapesten és a Balatonon – napi tizenhárom órákat. Gondolkodni kezdtem, hogyan térhetnék vissza kisgyerek mellett a munka világába. Krasznai Cintia életmódjából áradt a szabadság, és tudatosult bennem, hogy én is ezt akarom. Hogy ne kelljen választanom család és karrier között. Úgyhogy a termékhasználat után rákérdeztem az üzleti részre is, így indult csodálatos közös utunk. Azonnal tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok. Ennyi elismerést, megbecsülést, szeretetet sehol máshol nem kaptam. Itt kiteljesedhetek, és minden munkaórám megtérül. Közös mottónk szponzorommal: tégy többet, mint ami szükséges! Számomra fontos, hogy példa legyek a csapat számára. Megéri? Nem kérdés: álmaim életét értem. Már mások sikeréért is küzdök, igazi összetartó csapattal.
DR. KOLONICS JUDIT EAGLE MANAGER A JÖVŐ A FOREVER EAGLE
Egy Eagle-várományos nemcsak támogatja a rendezvényeket, de részt is vesz rajtuk - e nélkül nem lehetsz Eagle. Mindegy, milyen eszközt használsz, de kis matek kell hozzá. Sikered kulcsa a 4cc – légy aktív minden hónapban! Összesen 720 kartonpontra lesz szükséged, ebből 100 új belépőktől jön, vagyis folyamatosan szélesítesz, de közben a mélységedet is építed. Bontsd le a pontokat havi, heti, napi darabszámra és legyél 60 pontos Manager! Ha Supervisoraid aktívak, legalább 4-8 pontot szereznek. Ez csapatmunka, nem egyedül kell megcsinálnod. A ’csinálgatom’, ’próbálgatom’ nem hoz Eagleprogramot. Napi néhány óra munka sem lesz elég hozzá. Mondd el a célod a családodnak is! Fejlődnöd kell termékismeretben, kommunikációban, személyiségben és végül vezetővé válsz. Mit köszönhetek az Eagle-nek? Elköteleződést és hitet a cégben, a termékben, a tudományos háttérben, a vezetőkben, a jövőnkben. A Foreverben a jövőd nem más, mint az Eagle program.
A májusi Sikernapon is csodás szórakoztató előadásokat láthattunk. Felléptek a Hevesi Anna Táncakadémia kisebb és nagyobb növendékei. Nagy Lora Szonja gyönyörű táncos produkciót mutatott be, majd láthattuk Bánhegyi Flórát és csapatát, az All In kötélugrókat, akik lenyűgözték a közönséget.
8 I Forever I Július 2019
ALMÁSI GERGELY ÉS BAKOS BARBARA SOARING MANAGEREK EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD AZ INTERNETEN
Barbara: 2012 nyarán egy Forever-rendezvényen vettem részt. Szkeptikus voltam, de jövőképem volt: gyereket szerettem volna és utazni. Azóta mindkettő megvalósult: 2018 őszén gyermekünknek is meg tudtuk mutatni a Grand Canyont. De Rex sokkal többet adott ennél is. Emberi életekbe vihetünk változást, inspirálhatunk másokat. A kezdetekkor nem értékeltük eléggé a termékek hatását, csak mikor kismama lettem, és ma már tudom, mekkora ajándék van a kezünkben. Itt olyan életet élhetünk, aminek nemcsak jelene van, de jövője is, amibe belefér a családalapítás. Amikor van egy erős álmod, azért bármire képes vagy. Elég stabil vagy-e ahhoz, hogy mások is rád bízzák az álmukat? Mert itt együtt élünk meg mindent, és egyre erősebbek leszünk. Gergely: Itt értékeket kapunk, például stabilitást. Ha megfelelő alapokra építkezve, megfelelő elvek mentén építed ezt az üzletet, akkor szabad életed lesz, ahol a magad ura vagy. Egy olyan élet lehetőségét kapod, amit élni érdemes. Ha nem akarsz, ne kelljen választanod szülői lét és karrier között. Ha hazatérnél külföldről, megtehesd. Ilyenkor az ember elgondolkodik azon, mi a különbség siker és boldog siker között. Akiknek kell, azok itt egymásra találnak, és az életünk szegényebb lenne egymás nélkül. Nem tudok jobbat ezen a világon ennél az üzletnél, amely szinte beleköltözik a szívetekbe. Nincs még egy hely, ahol ilyen biztonságot kapsz a jövőre nézve, és mindannyiótok számára nyitott a lehetőség arra, hogy Managerként álljatok a színpadon!
Forever I Július 2019 I 9
ÉTELCSOMAGOLÁS 2019. MÁJUS 19.
BUDAPEST
A Forever Giving Alapítvány és a Rise Against Hunger program együttműködésének keretében ételcsomagolást rendeztünk a Forever budapesti központjában, ahol több száz önkéntes Forever Üzleti Partner 50.000 adagnyi tartós élelmiszercsomagot állított össze. A 40 dkg-os csomagban vitaminok, rizs, szójagranulátum, szárított zöldségkeverék található, ami három ember egyszeri étkezését fedezi. Idén is sokan éltek a lehetőséggel, hogy személyes közreműködésük mellett ezüst és arany logóval ellátott pólók megvásárlásával, 10.000 vagy 20.000 forint adománnyal támogassák a szervezet munkáját. Fantasztikus volt látni a büszkén viselt támogatói pólók sokaságát a rendezvényen!
A Rise Against Hunger a világ számos, éhínséggel sújtott régiójának iskoláiba juttat élelmiszeradományt. A segélyezést az iskoláztatáshoz kötik, mert a legfontosabb cél, hogy a családokat a gyermekeik taníttatására ösztönözzék.
10 I Forever I Július 2019
BERTÓK M. BEÁTA EAGLE MANAGER
Ez már a harmadik ételcsomagolás, amin résztveszek. Úgy gondolom, mindenki szereti támogatni azokat az embereket, akik szükséget szenvednek. Azáltal, hogy a gyerekek az iskolában kapják meg az ételcsomagokat, és tudnak tanulni, a jövőjükre is igen nagy hatással van ez a program. Szerintem ez a lehető legjobb módja a támogatásnak.
MAJOROS ÉVA SENIOR MANAGER
Fontos számomra, hogy ha már ekkora lehetőséget kapok az élettől és a cégemtől, akkor abból vissza is adjak. Egy ember nem csak magáért él, hanem a közösségért is. Nagyra tartom ezt a kezdeményezést, és ha a munkámmal, pénzemmel, vásárlásaimmal tudom támogatni, akkor megteszem.
CSIRKÉS SÁNDOR SENIOR MANAGER
Szükségesnek látom, hogy minél több emberen segítsünk. Amíg mi jólétben élünk, addig vannak gyerekek, akik éheznek, és ez szörnyű dolog. A Forever felkarolta az ő ügyüket, így elég jelentős segítséget tudunk adni akár az élelmiszercsomagolással, akár a támogatói pólók megvásárlásával. Ez egy nagyon nemes gesztus.
EGYSÉGBEN SEGÍTENI
TORCOM JÚLIA MANAGER
Nagyon fontosnak tartom a Rex által képviselt eszmét, miszerint a munkán túl is, egységben vegyünk részt a Forever Giving munkájában. Jó érzés adni, segíteni, nekem ez szívügyem. Az ételcsomagoláson készült fotókat továbbosztjuk a közösségi médiában, és ezzel még több embert sarkallunk arra, hogy ők is segítsenek. Büszke vagyok a gyerekeimre, akik a maguk területén szintén rengeteget tesznek az elesettekért.
DR. FÁBIÁN MÁRIA MANAGER
Nagyon fontos számomra ennek a programnak a támogatása személyes munkámmal és adományommal is. Egy nehéz sorban lévő ország gyermekei csak akkor lesznek képesek felemelkedni, ha oktatjuk és etetjük őket. A két dolog összekapcsolása mellett köteleződtem el, így mindig, bármi áron segíteni fogom a programot.
RAJNAI ÉVA SENIOR MANAGER
Magyarországon nemigen van hagyománya a jótékonyságnak és az önkéntes munkának. Én, mint anya, mint volt pedagógus és most egy csapat vezetője fontosnak tartom, hogy példát mutassak.
DEZSŐ CSILLA MANAGER
A cégünk globalitása és egységben való gondolkodása az, amiért számomra nem kérdés, hogy csatlakoztam a programhoz. Mindig bennem volt a késztetés, hogy segítsek az embereknek, az eszközt viszont a Forever adta a kezembe. A cégünk tulajdonosai a program által is folyamatosan tanítanak bennünket, és tágítják a látókörünket.
Forever I Július 2019 I 11
k o t a j d a Mar
le
! n e b t e l ndü El tudjátok hinni, hogy már eltelt a 2019-es év fele?
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de nekem teljesen olyan érzésem van, mintha csak tegnap köszöntöttük volna az újévet, tűztük volna ki az új célokat, és indítottuk volna útjára a Légy elszánt! kampányunkat. Amikor elhatározzuk, hogy elszántak leszünk, akkor nem csak fogadalmakat találunk ki, hanem ígéretet is teszünk magunknak arra, hogy bátran, előrelátóan cselekszünk még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kockáztatunk, és a saját határainkat feszegetjük. Mi is keményen dolgozunk a céljainkon itt a központban, amelyek között szerepelt az is, hogy megrendezzük minden idők legjobb Global Rally-jét Stockholmban; de az is, hogy új termékeket mutassunk be Nektek, illetve elősegítsük a Forever-üzletetek növekedését. Természetesen minden évben elsődleges célunk, hogy egyre többen és többen érjetek el sikereket, és minősüljetek az ösztönzőinkre. De sok kitűzött cél elérése még mindig folyamatban van, és hogy igazán őszinte legyek, némelyik megvalósítása nem pontosan ott tart, ahol szeretnénk. De csakúgy, mint Ti, elkötelezettek vagyunk, hogy ezeket a célokat összpontosítással, a megoldásra törekedve érjük el, és erősen zárjuk az évet.
Hol tartotok Ti a céljaitokkal? Gratulálunk azoknak, akik már közel járnak az általuk meghatározott teljesítményekhez. Megmutattátok, hogy a kitartás és az előrelátás kifizetődő. Tudom, hogy az év hátralevő részében is nagy lendülettel folytatjátok a munkátokat. Annak ellenére, hogy szépen haladtok a céljaitok felé, arra kérlek Benneteket, hogy nyújtózzatok még tovább, és nézzétek meg, még mennyi mindent tehettek. Tudtok még több emberrel beszélni, vagy van esetleg az alsóvonalatokban olyasvalaki, aki küzd a céljaiért, és Ti segíthettek neki? Osszátok meg vele a legjobb módszereiteket, ösztönözzétek a körülöttetek lévőket, és mások felemelésével szárnyaljatok még magasabbra! Másrészről talán nem egészen ott tartotok, ahol azt hittétek, hogy lesztek majd az év ezen pontján. Annak ellenére, hogy 2019 fele már eltelt, a jó hír az, hogy még sok hónap áll a rendelkezésetekre. Ne tántorítson el Benneteket, ha túlterheltnek érzitek magatokat, mert csak akkor nem érhettek el sikereket, ha kiszálltok. Csak lépjetek egyet hátra, és gondoljatok azokra a kisebb cselekedetekre, amiket minden nap megtehettek, hogy közelebb kerüljetek a céljaitokhoz. Nincs még túl késő ahhoz, hogy módosítsatok a folyamaton, és kidolgozzatok egy B tervet, ami
segít abban, hogy csak egészen kicsi extra erőfeszítés árán visszatérjetek a helyes útra. Próbáljatok ne arra fókuszálni, hogy még mit kell az év vége előtt teljesítenetek, hanem inkább azt gondoljátok át, hogy milyen kis lépéseket tehettek meg minden nap, minden héten és hónapban, hogy még hány embernek mutathatjátok be a Forever-lehetőséget és a cég nagyszerű termékeit. Hihetetlen eredménnyel járhat, ha hetente csak egy kicsivel több időt szántok a telefonálásokra, vagy ha a megszokottnál több emberrel beszéltek egy héten. Legyetek elszántak! Haladjatok tovább előre és ne adjátok fel! Használjátok ki a fennmaradó időt, és minősüljetek a hihetetlenül izgalmas Global Rally-re, Sydney-be. Még ha nem is éritek el a kitűzött célt ebben az évben, akkor sem küzdöttetek hiába. Annyival is előrébb fogtok járni, és a következő évet annál stabilabb üzlettel indíthatjátok. Tudom, hogy megvan Bennetek az, ami ahhoz kell, hogy erősen zárjátok az évet, és végignézzétek, ahogy az üzletetek még magasabbra szárnyal. Mindig mosolyogjatok!
Gregg Maughan Elnök, Forever Living Products
MOZDULJ FITTEN ÉS MAGABIZTOSAN
JÚLIUSI MOZGÁSPROGRAMUNK AJÁNLÓJA: Magyari-Martos Mónika (33) Manager, gyógytornász, aki három hónapos kisfiával, Miksával együtt mutat tippeket otthon végezhető gyakorlatokra.
Nagyon fontosnak tartom, hogy egy édesanya a gyermeke megszületése után is foglalkozzon magával. Otthon vagyunk, bezárva a négy fal közé, sokan ilyenkor úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni a saját és a környezetük elvárásainak. Ebben segít a mozgás, amelyet a gyermekágyi időszak leteltével, fokozatosan kell beépíteni vagy visszaépíteni a mindennapjainkba. A legfontosabb, hogy az úgynevezett core, azaz központi izmainkat erősítsük, mint például a gerincfeszítő izmok, has-, hát- medencefenék izmai. Ezek az izomcsoportok különösen nagy igénybevételnek vannak kitéve a várandósság alatt, majd a kisbaba szoptatása és folyamatos emelgetése, cipelése is nagy kihívást jelent. Ha a gerinc melletti központi izmaink nem elég erősek, ha nincs meg a helyes testtartásunk, akkor a gerincünk, valamint ebből kifolyólag az ízületeink látják ennek kárát. Nagyon fontos, hogy fogadjuk el a testünk változásait, amit a várandósság és a szülés okozott. Nagyon gyakori például a szétnyílt hasizom, aminek regenerálódására egyrészt hagyjunk időt, másrészt forduljunk vele szakemberhez. Legyünk türelmesek, és gondolkodjunk hosszabb távon, amikor a testünket újra munkára fogjuk, és elkezdünk edzeni! Legyünk következetesek, és hetente legalább háromszor, a “lopott időkben” foglalkozzunk magunkkal. Amikor a kisbabánk is nyugodt, jókedvű, minden gond nélkül tornázhatunk vele együtt. A közös idő építi az anyagyermek kapcsolatot is, mindketten boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk.
Mónika TIPPJE
ARGI+ A reggeleim Argi+-szal indulnak. Sokkal nyugodtabb, energikusabb vagyok, a termékkel tökéletesen kiváltom a kávét, nem vagyok fáradt. Vitaminokkal dúsított, antioxidánsokban gazdag.
Forever I Július 2019 I 13
1. Gátizmok, farizom + kar gyakorlat
2. Hasizom-gyakorlat
Kiinduló helyzet: Feküdjünk hanyatt, a lábunkat húzzuk fel vállszéles terpeszbe! Fontos, hogy folyamatosan tartsuk a központot, a gátizmokat, a hasat. A szeméremcsontot közelítsük a köldökünk felé, a farizmokat feszítsük meg, a légzés legyen egyenletes. Kivitelezhetjük négy ütemre is: csípő megemel - egy, baba emel – kettő, baba leenged – három, csípő leenged – négy.
Kiinduló helyzet: Itt is fontos, hogy folyamatosan tartsuk a központot, a gátizmokat, a hasat. A szeméremcsontot közelísük a köldökünk felé, a farizmokat feszítsük meg, a légzés legyen egyenletes. A karunkat kulcsoljuk össze a tarkónk mögött! Megemel a törzs (hosszú belégzés), leenged (hosszú kilégzés). Könnyebb verzió: a kar rézsútosan kinyújtva, és csak picit emeljük meg a vállakat!
3. Fekvőtámasz Kiinduló helyzet: Mellső fekvőtámasz. A szeméremcsont a köldökünk felé közelít, hátizmok, hasizom, farizom, gát tart, hosszú, nyújtott be- és kilégzés. Ezt tartjuk 10-20 mp-ig, majd egy karhajlítás és -nyújtás következik.
14 I Forever I Július 2019
4.Lábemelés Kiinduló helyzet: Vállszéles terpesz, a szeméremcsont a köldökünk felé közelít, hátizmok, hasizom, farizom, gát tart, lapocka zár. A láb hátra emel, majd vissza, oldalra, és vissza. Ismételjük a másik lábra is! Fontos, hogy a combizmot megfeszítsük, ne fordítsuk ki a lábunkat csípőből, és feszítsük vissza a lábfejünket.
5. Kitörés Kiinduló helyzet: harántterpesz, lábfejek előre néznek, a szeméremcsont a köldökünk felé közelít, hátizmok, hasizom, farizom, gát tart, lapocka zár. A térdeket behajlítjuk, a csípőnk leereszkedik. Figyeljünk arra, hogy az elől lévő láb ne menjen a boka elé, a lapockák zárjanak, a hát legyen egyenes! Nem kell, hogy mélyre menjünk, csak addig, amíg szabályosan tudjuk kivitelezni a gyakorlatot.
Kíváncsi vagy, hogyan készül a magazin? Itt további képeket találsz:
Forever I Július 2019 I 15
n e m o W
r e w P
N
RBE E V E R O F IER A
NŐI KARR
KARRIER VAGY CSALÁD? GYAKORI KÉRDÉS A NŐI MAGAZINOKBAN. A FOREVERBEN A VÁLASZ: KARRIER ÉS CSALÁD – NEM IS AKÁRMILYEN. SIKERES ÜZLETI PARTNEREKET KÉRDEZTÜNK ARRÓL, ŐK HOGYAN JUTOTTAK IDÁIG, ÉS MIT KÖSZÖNHETNEK ENNEK AZ ÚTNAK.
Miklósné Maca
Manager Pénzügyi előadó Két gyermek édesanyja, hat unoka nagymamája, egy dédunoka dédnagymamája
16 I Forever I Július 2019
Örök hála, hogy a sors az utamba sodorta a Forever-adta lehetőséget tizennyolc évvel ezelőtt! Ekkor még pénzügyi előadóként tevékenykedtem. Először csak a termékekre gondoltam, mivel ezek összetevői természetes alapúak. Ezért döntöttem a kétpontos Touch of Forever mellett. Ezt követően, egy hónap múlva nagyon nagy kihívásnak néztünk elébe. A termékek bizonyítottak, ami közelebb vitt a döntéshez is, hogy felépítem az üzletet. Ebben az időben a pénzügyes fizetésem jónak volt mondható, de nem fedezte a kettőnk termékfogyasztásának összegét. 2002 februárja: Supervisor-szint (25 pont); augusztusa: Assistant Manager-szint (75 pont) – és ekkor már a foreveres bónuszom a duplája volt a pénzügyes fizetésemnek. Ekkor a Forevert választottam, és nyugdíj előtt két évvel otthagytam a főállásomat, azóta boldog vállalkozóként építem az üzletemet. 2002. december 31-én Manager lettem, és ekkor a bónusz összege már az ötszöröse volt a pénzügyes fizetésemnek. A sikerem titka a szorgalom, a kitartás, a tanulás, és az, hogy mindig hittem magamban. Majd jött a felemelkedés után ismét a zuhanás. A Forever segítségével legalább háromszor álltam fel a gödörből. Imádunk utazni a Forever nagy családjával! Több alkalommal volt szerencsém az FLP alapítójával, Rex Maughannal személyesen találkozni. Ha csak kimondom a nevét, sírva fakadok, mert mindent neki köszönhetek: az egészségünket, az anyagi helyzetünket, a sok utazást, az üzlettársakat, barátokat. Hisz jelenleg hét Manager van a csoportomban, és most megint ráfókuszáltam az óriási céljaimra! 2008-ban minősültként utaztunk a Foreverrel Amerikába. Most jöttünk haza Stockholmból, ahol szintén jóleső érzés volt hallani, átélni az eseményeket. Jó volt magyarnak lenni. Nagyon megható volt, ahogy Gregg beszélt, ugyanazt a jóságot, őszinte szeretet láttam, mint amit Rex is sugárzott. Arra kérlek, hogy gyere el a rendezvényekre, mert ott érint meg Benneteket a fejlődés, a továbbhaladás és a siker szele. Én tizennyolc éve nem dolgozom, csak a hobbimnak élek. Ezt az érzést szeretném átadni minél több embernek.
Kormos-Kobza Rita
Senior Manager Újságíró Egy gyermek „pótanyukája”
Végtelenül szerencsés nőnek tartom magam. Erre az egyetlen kijelentésre tízezer okot találok, ha ma az életemre, és az emberi kapcsolataimra tekintek, de mindenekelőtt azért vagyok igazán szerencsés, mert ez a csodálatos üzlet (és a szponzorom) egészen addig “talált meg” újra és újra türelmesen, amíg meg nem értettem, hogy a Forever lehet életem nagy lehetősége. Szerencsés vagyok, hogy végül elhittem, hogy nem hagytam lebeszélni magam, hogy mertem bátor lenni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a legjobbaktól tanulhatom ezt a bámulatos szakmát, és szerencsés vagyok, hogy minden nap lehetőségem van jobbá válni, változni, fejlődni. Hogy a megrekedés helyett korlátlan lehetőségek és tiszta, tervezhető jövőkép adatott meg számomra. Szerencsés vagyok, hogy olyan közegben élhetek, amelyben a tisztelet és a becsület nem frázis. Szerencsés vagyok, mert az itt kapott gondolkodásmód és lehetőségek által igazán megszerethettem a nőt a tükörben, jobb felesége lehetek a férjemnek és jobb barátja a ragyogó „lízingelt” gyereknek, aki életem ajándéka. Szerencsés vagyok, mert számos olyan dolgot kaptam, amellyel korábban nem rendelkeztem: időt, türelmet, szervezettséget, önfegyelmet, nagyban gondolkodást, tiszta víziót. És itt tanultam meg életem legfontosabb mondatát is: az életemért, a boldogságomért, a boldogulásomért én, és csakis én vagyok a felelős. Szerencsés vagyok, hogy építhetek, hogy alkothatok, hogy örökséget, nyomot hagyhatok, hogy részese lehetek emberek fejlődésének, sikereinek, életük jobbra fordulásának. Szerencsés vagyok, hogy szabadon dönthetek, szabadon élhetek, hogy esélyt kaptam egy igazán méltó életre. Mint mondtam, végtelenül szerencsés nő vagyok! Szerencsés, erős, boldog és nagyon-nagyon hálás! Köszönöm!
Kislányként nem volt konkrét elképzelésem arról, mi is szeretnék lenni pontosan. Azt viszont tudtam, milyen érzéseket szeretnék kapni és adni, amikor majd dolgozni fogok. Örömöt, elégedettséget, nyugodtságot, bizalmat, szeretetet. Amikor az a bizonyos telefonhívás befutott, Varga Róbert keresett, még nem tudtam, hogy majd ez lesz az az elfoglaltság, amit kerestem. A kíváncsiságom azonnal igent mondott. Mentem, és megnéztem azt a tájékoztatót. Nem kérdezték, hogy milyen tanulmányokat folytattam, hogy van-e vezetői tapasztalatom, miben vagyok jó. Kérdeztek ellenben a terveimről, a bakancslistás vágyaimról vagy arról, hogy hova utaznék szívesen. Itt nálunk minden tanulható. Képesek vagyunk jobb emberré válni, hiszen a saját elképzeléseink ösztönöznek bennünket. A Forever szlogenje – szebb kinézet, jobb közérzet – maximálisan kiaknázható minden korosztály részére. Soha nem kell azt érezned, hogy alkalmatlan vagy, mert támogatják a fejlődésedet, erősítik az önbizalmadat. A sikerszokások kialakíthatók! Az önfejlesztés az egyik legnagyobb haszna a Forever-vállalkozás működtetésének, ami bárhol megállja a helyét az életedben, a világban. „Az emberek 80-90%-a rosszul dönt. Hogy honnan tudom? Mert panaszkodnak." – Rolf Kipp mondta ezt egy rendezvényen. Karriert építeni panaszkodással lehetetlen! Életet tervezni, sőt, újratervezni a felelősség felvállalása nélkül képtelenség! Az érvényesülésed varázsigéje: felelősségvállalás! Ez az a „frász”, ami mágikus erővel bír. Mit kaptam én a Forevertől? Családot. Biztonságot. Időt, amit én magam osztok be, ahogyan nekem a legmegfelelőbb. Egészséget, hogy jól érezhessem magam a bőrömben. Fejlődési lehetőséget, örömöt, elismerést, bizalmat. Szeretetet. Jóban lenni önmagaddal a legjobb taktika, a legjobb praktika. A Forever-cég partnereként, nőként érvényesülni, hatással lenni másokra egy olyan gyümölcsöző környezet építését jelenti, amelyben egyéniségünket megőrizve azok lehetünk, akik lenni akarunk. Kívánom, hogy a Forever ereje legyen veled!
Bali Gabriella
Manager Nyomdaipari retusőr, felnőtt sportoktató Egy gyermek édesanyja
Forever I Július 2019 I 17
ÉLETMÓDVÁLTÓ
á r r u H lunk! a r a y n sok
, megoldá
nácsok Tippek, ta
Megvan a listád, hogy mire kell odafigyelni, mit kell beletenni a batyuba? Nyaralás körültekintően. Ha vakáció, akkor ma már nem ritka, hogy távoli, egzotikus hely az úti cél. Ázsia, Afrika, Amerika, Indonézia... Mindegyik érdekes, és elképesztő csodákat ígér. De mit vigyünk magunkkal, hogyan készüljünk fel? Fél nap alatt akár tízezer kilométert is meg lehet tenni repülővel. Készen állsz arra, hogy abban a távoli országban minden más lesz? Tudod-e, milyen lesz a klíma, a levegő páratartalma, lesz-e ott jó minőségű ivóvíz? Találkozhatsz számodra ismeretlen kórokozókkal, baktériumokkal és vírusokkal, gombákkal. Milyen higiéniás viszonyok vannak az adott országban? Mások az őshonos növények… milyen rovarokkal, állatokkal találkozhatsz egy túra során?
DR. SERESNÉ DR. PIRKHOFFER KATALIN ÉS DR. SERES ENDRE Zafír Managerek
18 I Forever I Július 2019
ÉRDEMES MEGFONTOLNI A KÖVETKEZŐKET: 1. Kérdezd meg háziorvosodat és gyógyszerészedet, hogy kell-e védőoltást kapnod mielőtt elutaznál! Mikor kell megkapni és hányat ahhoz, hogy a megfelelő immunitásod kialakuljon? Kell-e védőoltás a veled együtt utazó gyerekeknek? Mindezekről tájékozódhatsz az ÁNTSZ honlapján.
!
k
ÉLETMÓDVÁLTÓ
ÁLTALÁNOS TANÁCSOK: - Javasolt víz nélkül használható kézfertőtlenítő gélt vinni. - Csak palackozott vizet szabad inni, még fogmosáshoz is ezt használjuk! - Csak kellően átsült, megfőtt ételek fogyasztása javasolt, megbízható étteremben, ahol biztosak lehetünk, hogy az étel frissen készült. - Nyers zöldségek fogyasztása kerülendő, kivéve a szállodánkban, illetve ha hámozható. - Csomagoljunk okosan! A kézipoggyászban a váltóruhán kívül legyen higiéniás csomag! Nekünk nagyon bevált a foreveres Travel Kit higiéniai csomag. Legyen nálad wc-papír, nedves törlőkendő, seb- és kézfertőtlenítő, sebkötöző. És nem maradhat el az Aloe First sem, hiszen tudod: ez a természet eredeti elsősegélycsomagja.
Egy jó ötlet: ha a First-be citrus-olajat és borsmentát teszel, ez a permetlé a szúnyogokat is távol tartja, és frissíti a bőrt a száraz légkondis repülés során is. Hidratáljuk bőrünket az e célra megfelelő Aloe Vera Moisturising krémmel, esetleg jól bevált, otthon elkészített, bőrápoló olajakat is tartalmazó keverékkel, amelynek az űrtartalma megfelel a biztonsági előírásoknak!
2. Amennyiben hosszú repülőút vár rád,
az inaktivitás is okozhat kellemetlenségeket. A sok ülés trombózis kialakulásának veszélyével járhat. Vannak egyszerű, a székben elvégezhető tornagyakorlatok – például a lábszár ütemes megfeszítése, a lábfej hintáztatása, a láb emelgetése. Állj fel, sétálj, mozogjanak az izmok, keringjen jól a vér a végtagjaidban! Tornáztasd meg a nyakadat, karjaidat is! A veszélyt csökkentheti, ha előzőleg már fogyasztasz étrendkiegészítőket (omega-3, ginkgo biloba…) Helyezkedj el kényelmesen, használj speciális nyakpárnát! Próbálj aludni!
3. Lehet, hogy több időzónán át fogsz
repülni, és ez megzavarhatja a biológiai órádat, feszültebbé tehet, emelkedhet a vérnyomásod. Nyugtató gyógyszerek helyett okosabb elszopogatni néhány szem Royal Jelly-t, amely remek B-vitamin komplexeket tartalmazó készítmény. A bioritmus átállásához idő kell, az a javaslatom, hogy azonnal vedd fel a helyi napszaknak megfelelő szokásokat, mert annál gyorsabb az alkalmazkodás. Használj “Napi vitamint”!
Forever I Július 2019 I 19
ÉLETMÓDVÁLTÓ
4. Amennyiben valamilyen betegség miatt rendszeresen
Ha odaértél az általad választott napos tengerpartra, igyál naponta elegendő vizet, ha lehet jó minőségű palackozott ásványvizet! A napi folyadékszükséglet a forró égövön magasabb, 3-4 l is lehet. A gyermekeket gyakran kell kínálgatni, mert ők a nagy játékban elfeledkeznek a szomjúságról, és egy bizonyos fázis után megszűnhet a szomjúságérzet. Praktikus a kirándulásokhoz a hátizsákban magunkkal vinni elegendő vizet és gyümölcsöt a cukrozott, szénsavas üdítők helyett.
5. Ha a tervezett nyaralás egy gyönyörű tenger, esetleg
Az ajakápoláshoz nélkülözhetetlen a Lips, és a fényvédő hatással is bíró ajakápolónk. Ezek aloe verát és jojobaolajat tartalmaznak.
gyógyszert kell szedned, ne felejtsd el az úti csomagba beletenni ezeket. Igaz, hogy kell kötni egészségbiztosítást is, de sokkal jobb, ha nem kell kihasználni, mert nem ugrik fel a vérnyomásod, vagy nem újul ki a gyomorfájdalmad, nem kínoz az allergiád. Ügyelj rá, hogy a gyógyszeres dobozodban legyen fájdalomcsillapító, lázcsillapító, vigyél hasmenés ellen absorbenst, görcsoldót, gyulladáscsökkentőt. Sose lehet tudni, az ördög nem alszik! óceán partján lesz, akkor fel kell készülni az erős napsugárzásra, mely éget és károsít. Legyen a csomagban megfelelő fényvédelmet biztosító, tartós hatású, 30-as faktorszámú napozókrém! Lehetőleg olyan, ami véd az UVA- és UVB-sugárzás ellen is. Igen, a megújult Sunscreen krémünkre gondolok. Kicsi gyerekeknek is remek ajánlat egy olyan naptej, ami akár nyolcvan percig vízálló. A First permet bőrnyugtató hatása csodákat tehet, ha mégis sikerült megpirulnod. A sós vizet mindig le kell öblíteni a bőrödről és a hajadból is. A hajszálakat is megviselheti a napsugárzás. A napszúrás ellen használt könnyű fejfedő, kalap a hajunkat is védi. Nagyszerű hidratáló, tápláló sampon és balzsam áll rendelkezésünkre a Travel Kitben. Fürdés után hidratáljuk bőrünket Aloe Lotionnel!
7. Végül, de nem utolsó sorban: néhány liter Aloe Vera
Gel feltétlenül férjen bele a bőröndbe! Hasmenés és heveny hurutos megbetegedések elkerülése érdekében vigyél magaddal probiotikus készítményt, ami az egészséges bélflóra fenntartásában segít, és a biztonság kedvéért legyen nálad propolisz is, mint természetes gyulladáscsökkentő! Inkább ne legyen rá szükség, de biztos, ami biztos!
20 I Forever I Július 2019
8. Amennyiben hegyekbe készülsz, mert inkább túrázni szeretsz, akkor egy jó, kényelmes cipőre mindenképpen szükséged lesz. Javaslom a könnyű, réteges öltözködést. A magas hegyekben az erősebb UV-sugárzás miatt szükséges a napvédelem a bőrünk és ajkunk számára is. Remélem a szangvinikusakat nem ijesztettem el túlzottan… kérjenek meg egy melankolikust a tervezéshez! Egyébként megkérdeztem a velem ügyeletben együtt dolgozó sofőrt, hogy mit tart a legfontosabbnak egy kellemes nyaraláshoz. A válasz nemes egyszerűéggel: útlevél, a biztosítások és egy bankkártya, na meg a jókedved. Azt soha ne hagyd otthon! Jó készülődést, jó nyaralást kívánunk, aztán pedig megújulva várunk haza!
ÉLETMÓDVÁLTÓ
E NÉLKÜL NE INDULJ EL! Ma már változó, hogy melyik országba való belépéshez milyen úti okmányokra van szükség, hol mit fogadnak el (magánútlevél, személyi igazolvány, ideiglenes útlevél vagy személyi, könyv formátumú személyi), illetve hogy az adott célállomás kér-e vízumot. Érdemes minden alkalommal tájékozódni a Konzuli és Állampolgársági Főosztály honlapján! Az mindenképp fontos, hogy természetesen a gyerekek is csak a megkövetelt úti okmánnyal utazhatnak külföldre. Ha kiskorú vagy fiatalkorú személy csak az egyik szülőjével utazik (esetleg más kísérővel), a biztonság kedvéért vigyen magával szülői hozzájáruló nyilatkozatot! A dokumentumoknál fontos az is, hogy érvényesek legyenek. Kézenfekvőnek tűnik, mégis sokan megfeledkeznek ennek az ellenőrzéséről. Vannak olyan helyek, ahol azt is megkövetelik, hogy a lejárati dátum ne legyen fél éven belüli – ezt szintén érdemes megnézni az adott ország hatóságainak honlapján. Előrelátó utazók mindig készítenek fénymásolatot a papírjaikról – azoktól elkülönítve, esetleg digitálisan biztonsággal tárolhatók. Mindig legyen nálunk a kinti magyar nagykövetség címe, telefonszáma is! Senki ne utazzon utas-, baleset- és poggyászbiztosítás nélkül! Amíg nem történik rendkívüli esemény, addig az ember csak plusztehernek érzi ezt, ám ha baj van, kevés dolog ilyen fontos. Ugyanígy – biztos, ami biztos alapon – élhetünk a lehetőséggel, hogy még itthon regisztráljuk magunkat a konzuli főosztályon azért, hogy szükség esetén minden adatunk kéznél legyen – beleértve legközelebbi ismerőseink elérhetőségét. Ne feledkezzünk meg az egészségügyi kérdésekről sem! Az Országos Epidemológiai Központ honlapjáról megtudhatjuk, milyen védőoltások szükségesek, milyen egészségügyi előírások élnek a célországban, illetve szükséges-e kiviteli engedély az általunk esetleg szedett gyógyszerekre. Európán belül érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amivel a sürgősségi egészségügyi szolgáltatások bárhol igénybe vehetők.
Forever I Július 2019 I 21
22 I Forever I JĂşlius 2019
ALOE SUNSCREEN
Hadd ragyogjon! Az Aloe Sunscreen lehetővé teszi számodra, hogy nyugodtan napfürdőzz anélkül, hogy a káros napsugarak ártanának a bőrödnek. Ez a vízálló formula 30-as fényvédő faktora széleskörű védelmet nyújt az UVA és UVB sugarak ellen, miközben a nyugtató hatású belső aloe levél gél nem engedi a nedvességet megszökni. Erős és gyengéd, bármerre is kalandozz, az Aloe Sunscreen az egész családnak védelmet fog nyújtani.
A HÓNAP TERMÉKE
118 ml
ZSIDAI RENÁTA SENIOR MANAGER AJÁNLÁSA Elérkezett nagyon sokunk kedvenc évszaka, a nyár. Mindannyiunknak a szikrázó napsütés, a vízpart, a családi nyaralások, a közös baráti grillezések, a kerti szépítgetések, a nagy kirándulások jutnak az eszünkbe, egyszóval minden, amit ezekben a hónapokban a szabadban teszünk. Az önfeledt időtöltéshez elengedhetetlen az intelligens bőrvédelem. A legfontosabb azonban az, hogy legyünk tisztában saját bőrünk tulajdonságaival. A nyári napvédelemben is a legjobbat keressük, olyan terméket, ami magas minőségű, komplex és biztonságot ad az egész családnak! A Forever megalkotta az új Aloe Sunscreen széles spektrumú SPF 30-as fényvédő faktorú napkrémet, amely összetételében áttörést jelent a bőrvédelemben. A legmagasabb minőségű aloe-levelekből készítették, E-vitamin és természetes cink-oxid hozzáadásával. Forever I Július 2019 I 23
r e v e r o F hája y n o k
24 I Forever I Július 2019
Júliusban a Forever Konyhája Hajdúszoboszlóra látogat Csirkés Sándor és Csirkésné Antos Tímea Senior Managerek családjához.
Zöldséges csirkerolád blansírozott körtével, currys mártással és párolt rizzsel
Tímea: Családanyaként hatalmas a felelősségem abban, hogy mi kerül nap mint nap az asztalunkra. Kötelességemnek érzem mindig a legfrissebbet, legjobbat és legfinomabbat adni a családomnak. Bár nagyon zsúfolt a napunk, a közös étkezésre mindig szakítunk időt. Szeretünk enni, és szeretünk együtt lenni, erre a vacsora a legalkalmasabb időpont. Jó alkalom ez arra is, hogy nagyokat beszélgessünk, megosszuk egymással a nap történéseit. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert magunk is nevelünk csirkéket, a nagyszülőktől is kiváló minőségű húsokat kapunk, és a zöldségeket is igyekszünk ellenőrzött forrásból beszerezni. A Forevernek is köszönhető, hogy egészségesen kezdtünk táplálkozni, amit pedig az ételeinkkel nem tudunk bevinni a szervezetünkbe, az étrend-kiegészítőkkel pótoljuk.
Tímea tippje: Forever Sirona ásványvíz, Argi+ A kánikulában kiemelten fontos a folyadékfogyasztás, amire tökéletes a Forever tiszta ásványvize. Remekül illik hozzá az Argi+, amely egész napra elegendő lendületet ad.
ZÖLDSÉGES CSIRKEROLÁD HOZZÁVALÓK: 4 db fél csirkemellfilé 5 dkg bacon 1 szál póréhagyma 10 dkg gomba 3 db kaliforniai paprika (zöld, sárga, piros) curry, só, bors ELKÉSZÍTÉSE: A bacont kisütjük, majd félretesszük. A kisült zsírba teszünk egy kis vajat, majd sorban hozzátesszük a felkockázott alapanyagokat: először a hagymát, majd a gombát, végül a paprikát. Curryvel ízesítjük. Az elkészült ragut leszűrjük, és visszateszük bele a kisütött bacont. A fél csirkemelleket bevágjuk, pillangó alakúra szétnyitjuk, sózzuk, borsozzuk. Megtöltjük a raguval, majd sütőpapír és alufólia segítségével szorosan feltekerjük. Az előkészített roládokat hőálló tálba tesszük, és 180 fokon 50 perc alatt készre sütjük.
CURRYS MÁRTÁS A ragu leszűrt levét tejszínnel és egy kis vízzel felfőzzük, majd kukoricakeményítővel besűrítjük. Ha szükséges, ízesítjük sóval, borssal. BLANSÍROZOTT KÖRTE HOZZÁVALÓK: 2 db körte 1 kanál méz 1 citrom leve 1 kk fahéj fél liter víz ELKÉSZÍTÉSE: A gerezdekre vágott körtét az ízesített, forrásban lévő vízben 1 perc alatt blansírozzuk.
2020. ÁPRILIS 26. - MÁJUS 3.
o s l e g á l i V sban á t r a t g e am
A Forever vezetése új díjat alapított, amellyel a világ legsikeresebb hálózatépítőit ismerte el a ‘retention’, azaz megtartás terén. Ebben lett első Szabó József Zafír Manager, GLTtag. Az alábbiakban a Stockholmban ünnepélyes keretek közt átvett elismerésről, és a megtartás jelentőségéről osztja meg gondolatait az olvasókkal. A Vasa Múzeum egy XVII. században elsüllyedt, majd a XX. században kiemelt hadihajó roncsa köré épült, impozáns látványosság. Tervezési hibák sokasága miatt a hajó az első útján elsüllyedt. Ha nem így lett volna, valószínűleg az utókor ma nem láthatná ezt a szakemberek által csodálatosan konzervált, azaz megtartott kincset. A hibákból minden bizonnyal tanultak a későbbi korok tervezői, és tökéletesebb technológiával építették meg a hajóikat. Valahogy így vagyunk mi is ezzel a hálózatépítéssel. Messze vagyunk a tökéletestől, de egyedül a gyakorlás segít abban, hogy jobbak legyünk. Ebbe az exkluzív környezetbe szervezte meg cégünk azt a díszvacsorát, melynek keretében – mindannyiunk számára meglepetésként – ez a díj is átadásra került. Sosem felejtem el, hogy miközben hallgattuk egy fantasztikus női kórus előadását, sorra érkeztek a finomabbnál finomabb étkek, mi pedig élveztük a cégünk kényeztetését, egyszer csak Gregg Maughan odelépett a mikrofonhoz. Beszélt az eltelt negyven évről, és bejelentette, hogy új díjat alapítottak. Akkor kaptam csak fel a fejem, mikor másodikként Berkics Mikit szólították, majd legnagyobb meglepetésemre engem, mint első helyezettet. Mit is jelent számomra ez az elismerés? Visszagondolva huszonpár éves történetünkre, elmondhatom, hogy minden emberben a végsőkig hittünk és bíztunk. Még akkor sem mondtunk le róluk, amikor mindenki más már igen. Miklóssal együtt meggyőződésünk volt (és ma is az), hogy mindenkinek segítenünk kell megérteni, micsoda fantasztikus lehetőséget kapott az élettől a Forever által. Sokszor talán jobban hittünk abban, hogy jár neki, mint ahogyan az illető el tudta hinni, képzelni azt magáról. Ezt a díjat, ezt az erkölcsi elismerést nem én kaptam, csak én vehettem át helyettetek is. A világelső megtartás annak a szerkezeti felépítésnek köszönhető, amit Rex rakott elénk.
Ezen belül nagyon fontos volt, hogy jó dolgok jól és etikusan másolódjanak. Az idő igazolta – és talán ennyi az érdemem – hogy az a fajta gondolkodásmód és munka, amivel próbáltam viszonyulni az emberekhez, sikeres volt. Vannak ugyanis dolgok, amik nincsenek leírva a marketingtervünkben. Ilyen az adott szó törvénye, a korrekt emberi hozzáállás. Mindenkinek más a célja ebben az üzletben, és nem biztos, hogy mindenki Gyémánt akar lenni. Sokaknál az a megtartás kulcsa, hogy hagyjuk őket szabadon azt és úgy csinálni, amit és ahogyan szeretnének. De kell egy belső iránytű mindenkinek. Nekem a ‘tisztán és egyszerűen’, a cégünk jelmondata lett az. Huszonnégy év után szent meggyőződésem, hogy ha az üzletünket erre a stabil alapra építjük, az eredmény nem maradhat el. Köszönöm ezt a díjat Mindnyájatoknak, hiszen ez mindannyiunké! Én pusztán Rex Maughan üzenetét adtam át az embereknek: azt az erkölcsiséget, ami csak nagyon kevés vállalatra és emberi közösségre jellemző a világon.
AJÁNDÉKOZZ EGY KÖNYVET KÁRPÁTALJÁRA! Kedves Barátaim, Munkatársaim! Nagy és nemes feladatot vállaltam Kárpátalja irányában! Várlak benneteket július 20-án, a Sikernapon, és azt kérem tőletek, hogy hozzatok magatokkal egy-egy könyvet kárpátaljai magyar barátainknak! Minden könyvet szívesen fogadunk, bízva a jó ízlésetekben. A Forever vezetőségével együttműködve személyesen garantálom, hogy a lehető legjobb helyre juttatjuk el az adományaitokat, és segítjük a határon túl élő magyarságot az anyanyelve ápolásában, magyarsága megtartásában. Adományaitokat szívesen fogadjuk a Sikernapon és a Forever Nefelejcs utcai központjában is. Ott leszek valahol a színpad környékén, várlak Benneteket! Előre is köszönöm! Tisztelettel: Szabó József Zafír Manager Forever I Július 2019 I 27
BERECZ BOTOND ÉS BERECZ BOTONDNÉ
Eagle Managerek
Éld
EZER FOKON
az életed!
BERECZ BOTOND ÉS BERECZ BOTONDNÉ MARCSI HÉTKÖZNAPJAIBA PILLANTHATTUNK BE A FOTÓZÁSON, AMELYEN HÁROM GYERMEKÜK KÖZÜL A LEGKISEBB, RÉKA VETT RÉSZT, AKI TANULMÁNYAI MELLETT SZINTÉN A FOREVERBEN BONTOGATJA SZÁRNYAIT, MINT FIATAL HÁLÓZATÉPÍTŐ. Alig két és fél éve lettetek Managerek, most pedig már az Eagle Managerszintet is teljesítettétek. De lépjünk kicsit vissza az időben! Hogyan indultatok el a Foreverben? Botond: Az első találkozás a későbbi szponzorunk fogorvosi rendelőjében történt. Kérdeztem, nem tud-e valami lehetőséget Marcsinak. Akkoriban, a válság idején nem ment túl jól a vállalkozásom, mindent egy lapra tettem fel, és vesztettem. Nehezebb lett az életünk anyagilag, mint ahogy azt korábban megszoktuk. Változtatni voltunk kénytelenek a korábbi családi felálláson is, amelyben én voltam az egyedüli pénzkereső, Marcsi pedig a gyerekekkel kapcsolatos teendőket intézte. Marcsi: Botond hazajött, előadta a “nagy sztorit”, én pedig azt gondoltam magamban, hogy ez az, amivel biztosan nem akarok foglalkozni. Én inkább sportedzői vonalon akartam dolgozni, és persze az MLM-ről innen-onnan hallott dolgok sem 28 I Forever I Július 2019
voltak pozitívak. Viszont az édesapám botanikus, és kikértem a véleményét. Azt mondta, hogy az aloe vera egy csodálatos gyógynövény, nyugodtan használjuk. Lényegében az ő megnyugtató szavai után vásároltuk meg a kétpontos dobozt. Termékhasználóként kezdtük, és sok éven át így is folytattuk. Botond: Hozzátartozik a dologhoz, hogy akkoriban, negyvenkét-negyvenhárom évesen már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy lépni kéne az egészség irányába. Örültem a lehetőségnek, abszolút nyitott voltam a termékek felé. Mikorra érlelődött meg a gondolat, hogy a jó terméktapasztalatokat tovább is lehet adni? Marcsi: Már a kezdetektől ösztönösen ezt csináltam. Korábban semmilyen étrend-kiegészítőt nem ettem, megpróbáltam az étkezésemmel megoldani a
Szponzor: Dr. Szénai László Felsővonal: Kardos Anikó, Móricz Edit, Kovács Gábor és Csepi Ildikó, Halomhegyi Vilmos, dr. Kovács László és dr. Kovács Lászlóné, Berkics Miklós, Szabó József, Olivia Emilia Gajdo, Rolf Kipp
szükségleteimet, kevés eredménnyel. Három hónapnyi termékfogyasztás után azonban teljesen kivirultam, feltöltődtem energiával, megszűntek a problémáim. A változás feltűnő volt. Már akkor tudtam, hogy ezeket a termékeket életem végéig alkalmazni fogom. Egyre többet akartam tudni, szakkönyveket olvastam, és csak azért jártam rendezvényekre, hogy minél több tudást szerezzek a termékekről. Botond: A termékek tényleg elvarázsoltak bennünket, hatalmas megelégedettséget
éreztünk attól, hogy ezekkel a fantasztikusan tiszta és természetes táplálékokkal tökéletesen kielégíthetjük hétköznapi szükségleteinket. De hogy lett ebből hálózatépítés? Marcsi: Elkezdtünk bemutatókat tartani itthon. De ekkor még olyan szinten elutasítottuk az üzletet, hogy Botond kikötötte: nálunk kizárólag a termékekről lehet szó, marketingről nem beszélhet senki.
”Rex Maughan mellett nem lehet elmenni, az az érték, amit ő hozott létre, fizikai és lelki síkon is hozzájárul az emberi élet kiteljesedéséhez.”
Botond, mi győzött meg végül? Botond: Nagyon egyszerű: olcsóbban akartunk hozzájutni a termékekhez. Ahhoz azonban muszáj volt a hálózatépítést is beengedni. Később a kifizetések összegének növekedése is nagyon meggyőzően alakult, és lassan kezdett átkattanni a fejemben valami – elgondolkodtam azon, hogy ez lehet jó is. Marcsi: Figyeltem, láttam magam körül a példákat, és csak nem hagyott nyugodni a “kis hangya”: ha pár év Forever I Július 2019 I 29
a részem a háztartásból. Megbeszéltem a gyerekekkel is, hogy kevesebbet idő jut rájuk is, mert mostantól a Managerszintért dolgozom. Botond: Láttam Marcsin, hogy innen már nincs visszaút, és tudtam, hogy muszáj segítenem neki, noha akkor még nem volt meg a belső indíttatásom, sőt, kicsit sarokba szorítva éreztem magam. Aztán egy idő után láttam, hogy emberek elkezdenek azonosulni Marcsi törekvéseivel. Úgy bevonzotta őket, hogy elgondolkodtam: ha vadidegenek beállnak a feleségem mellé, akkor mese nincs, nekem is támogatnom kell őt. Három hónap alatt elértük a szintet. A közös cél nagyon közel hozott minket egymáshoz az élet minden területén. Korábban el sem tudtam képzelni, de az együtt dolgozás, az állandó kapcsolat és a folyamatos kommunikáció magasabb, addig még sohasem látott szintre emelte a kapcsolatunkat.
múlva ez tényleg működne, de én most nem teszek érte semmit, azt nagyon meg fogom bánni. Visszanézve látom, hogy a rendezvények hatására én hamarabb kezdtem el fejlődni, Botond viszonya kezdetben igencsak kettős volt az egészhez: hol támogatott, hol visszahúzott. Mindent megbeszéltünk, és benne is megvolt a szándék a fejlődésre, ez átsegített bennünket a kezdeti nehézségeken. A kettőnk kapcsolata mindig nagyon különleges és gazdag volt, tudtam, hogy előbb-utóbb a Foreverben is együtt tudunk majd dolgozni. Hogyan lettetek Managerek? Marcsi: A Supervisor-szint pillanatok alatt megvolt, aztán ott ragadtunk öt-hat évre. A 2016-os porecsi rendezvény hozta meg az áttörést. Oda már úgy mentem, hogy Manager akarok lenni. Olyannyira a Manager-szint tudatában éltem, hogy amikor a Supervisorokat szólították, én ülve maradtam, és 30 I Forever I Július 2019
lelkesen megtapsoltam őket, pedig akkor még én is Supervisor voltam. Hazajöttem, és elmondtam Botondnak is a tervet: innentől kevésbé veszem ki
Hogy folytattátok utána? Marcsi: Azt éreztük, hogy most kezdődik minden: a csapat megerősítése, a tanulás, a fejlődés. Az munkált bennünk, hogy egyre jobbak legyünk. Már akkor nagyon szimpatikus volt az Eagle-szint – láttuk a minősülteket a színpadon, hallottuk a beszámolóikat a fantasztikus utazásokról, éreztük az energiájukat, a nyugalmukat és elkötelezettségüket.
És mostanra ti is Eagle-ök vagytok. Mit jelent ez számotokra? Botond: Szinte felfoghatatlan, óriási változás, hatalmas ugrás, mintha kicseréltek volna! A cég vezetése is nagyra értékeli a teljesítményünket. Érzem az ezzel járó felelősséget, és ez nem kis büszkeséggel tölt el. Marcsi: A csapatunk nélkül nem érhettük volna el ezt a szintet. Végig velük együtt terveztünk, folyamatosan visszacsatoltunk nekik arról, hogy épp hol tartunk. Büszkék arra, hogy egy Eagle-csapat tagjai, hogy részesei a sikernek. “Éld ezer fokon az életed!”ez a nagy tapasztalásom ezzel. Ugyanazt a dolgot ugyanis meg lehet élni száz fokon, de sokkal magasabb szinten is. Az Eagle-szinttel elsősorban a tanulás, a fejlődés, a “vele járó “ gondolkodásmód megélése volt a célunk, de már ebben a két hónapban is, amióta elértük, érezzük, hogy másként tekintenek ránk. Sokkal többet kapunk vissza, mint amit beleteszünk. Botond: A sportsikerek mindig sokat jelentettek nekem, nem is nagyon látok különbséget a kettő között: amikor elérsz valamit itt, az ugyanazt az érzést adja, mint mikor győzöl egy versenyen. Ez az üzlet annyira szeretetteljes, hogy a sikert nagyon sokszor nem tudom könnyek nélkül megélni, mint ahogy Marcsi sem. Miben változtatok az idők során? Botond: Ég és föld a különbség. A vágy a változásra, a tisztábban látásra folyamatosan bennem volt korábban is. Lassan-lassan alakult a kép, a felfogásom az életről. Úgy képzeld el, mintha be lettél volna zárva egy kis dobozba, amiből kitörsz, és kinyílik a világ. Mi is egy szűk dobozban éltünk – a neveltetésünk, a körülményeink, az élethelyzetünk bezártak minket. Ahogy sokan mások, úgy mi is azt hittük, jól van ez így. De a cég gondolkodásmódjához kapcsolódva új lendületet kapott a mi gondolkodásunk, a világról alkotott képünk is, nyitottabbak lettünk minden irányba. Engem nagyon foglalkoztat a kérdés, hogy mi végre is vagyunk itt a Földön, mi a küldetésünk. Rex Maughan mellett nem lehet elmenni. Az az érték, amit ő hozott létre, fizikai és lelki síkon is hozzájárul az emberi élet kiteljesedéséhez.
Marcsi: Volt egy pont, ahol szinte meghasonlottam. Azt hittem ugyanis, hogy ismerem magam, közben pedig olyan tulajdonságaim jöttek elő, amikről fogalmam sem volt, hogy bennem vannak. Például korábban azt gondoltam, hogy jó csapattag vagyok, de nem több, mint egy kis hangya a sok közül. Aztán egyre többször és többször szólaltam meg nyilvánosan, a kezdeti szorongásaim feloldódtak, és fokozatosan felszínre került a vezetői énem. Élveztem ezt a kibontakozást, és éreztem, hogy ebből valami nagy dolog tud kijönni. Mik az erősségeitek? Marcsi: Botond nagyon éleslátó, rugalmas, különbséget tud tenni lényeges és lényegtelen között. Jó szervező, jó a számokban és a tervezésben. Botond: Marcsi a csapatunk szívelelke. Hihetetlen képessége van az odafigyelésre, ami nagy hatással van az emberekre. Mi a víziótok, merre tovább? Marcsi: Hatalmas csapatot látok, már
most hat-nyolc Eagle Managerrel. Még nincs itt mindenki, de tudom, hogy hamarosan megjönnek. Alapelvünk, hogy példával vezessünk: amit mi képesek vagyunk végigvinni, az másolódik. Miben kell még fejlődnötök ehhez? Botond: Ahogy nő a csapatunk, egyre nő a felelősségünk is. Mostanra elhisszük magunkról, hogy példák vagyunk, és aszerint kell dolgoznunk és élnünk. Ez folyamatos fejlődést és önfegyelmet igényel, hiszen súlya van annak, amit teszünk és mondunk. Marcsi: Attól, hogy Eagle-ök lettünk, nem tudunk mindent: nagyon fontos az alázat, és az, hogy sok mindenben kell még fejlődnünk. A munkánk mára nagyobb részt online zajlik, fantasztikus rendszerrel dolgozunk, ami követhető, egyszerű és könnyen másolható. Szeretnék igazi vezetővé válni, de ahhoz még hosszú út van előttem. A csapat tükröt tart: van, hogy hibázok, amiből tanulnom kell. Az tud fejlődni, aki megőrzi a nyitottságát, és a képességét a tanulásra. Forever I Július 2019 I 31
2019. 05. NEW Q MANAGERS
Dr. Késmárki Ildikó Julianna szponzor: Istokné Horváth Ildikó & Istok Ferenc
Lebbenszki Ditta szponzor: Dr. Csisztu Attila
„Az én vezérem bensőmből vezérel!” József Attila Nekem a prevenció egy tudatos életvezetés megismertetését jelenti.
ASSISTANT MANAGERS Kovácsné Lukács Ágnes szponzor: Kéri János & Kériné Lukács Piroska Sofija Momcilovic-Puljic Szponzor: Tijana Mijovic Pinezits Péter szponzor: Füzi Anita Norsan Serica szponzor: Flutura Dega Czimbalmos Katalin szponzor: Simai Hajnalka Dr. Hudák Adrienn
szponzor: Czimbalmos Katalin Vichor Kinga Andrea
szponzor: Rusák Patrícia
32 I Forever I Július 2019
Simai Hajnalka szponzor: Fésűs Veronika
„Én élem is, álmodom is azt a világot, mely csordultig van szeretettel.””
„Higgy magadban, és merj nagyot álmodni!”
SUPERVISORS Angyal Piroska Zaklina Baban Bacsáné Németh Diána Balázs Katalin Boglárka Berziné Toltyán Ágnes Bognár Csilla Borbély Péter Tihana Dimitrijevic Ébert Csilla Farkas Noémi Füleki Panka Marija Grubic Hajdu-Sóla Angelika Halmi Bajnok Horváth Zsolt Horváthné Turkovics Katalin Violeta Ilijev Eglantina Iljazi Ankica Jerkovic Juhászné Megyeri Dóra Nada Jungic Király Patrícia
Klujber Tamásné Lukonics Tünde & Tóth Zoltán Magyar Andrea Magyar Dániel Milos Nikolett Miskolczi Orsolya Nagy Anita Németh-Papp Erika Némethné Biczó Krisztina Nemes Mónika Zeineb Lidija Radovic Biljana Suskalo Szabóné Iványi Erika Szűcs Boglárka Dr. Szűcs József Szűts Tünde Mojca Tavcar Vincze Szilvia & Vincze Attila Miklós Tatijana Vujacic Gentina Zhupa
W QUALIFICATIONS 150+CC
100+CC
2019. május
2019. május
Ana Lomjanski
Tóth Emese Ágnes szponzor: Szentesiné Zaránd Mónika „Egyetlen siker létezik, ha az életed úgy élheted, ahogy Te szeretnéd.”
60+CC 2019. május
FOREVER2DRIVE 3. SZINT: Stevan Lomjanski & Veronika Lomjanski 1. SZINT: Ana Lomjanski Aleksandra Petkovic & Bogdan Petkovic Dr. Csisztu Attila
Rusák Patrícia Klaj Ágnes Almási Gergely & Bakos Barbara Aleksandra Petkovic & Bogdan Petkovic Dr. Csisztu Attila Krasznai Cintia Laura Lepojevic Szabóné Dr. Szántó Renáta & Szabó József Hegedűs Árpád & Hegedűsné Lukátsi Piroska Marietta Tanács Ferenc & Tanács Ferencné Egresits-Ilyés Andrea Renáta
Varga Géza & Vargáné Dr. Juronics Ilona Ferencz László & Dr. Kézsmárki Virág Dr. Horváth Zsófia Dr. Rokonay Adrienne & Dr. Bánhegyi Péter Andreja Brumec Fekete Zsolt Fritz Adrienn Zachár-Szűcs Izabella & Zachár Zsolt Sladana Vukojevic Dr. Berezvai Sándor & Bánhegyi Zsuzsa Kéri János & Kériné Lukács Piroska Halmi Bence István Lapicz Tibor Berecz Botondné & Berecz Botond Angyal-Kadinger Anett Barbara Dr. Fábián Mária Dr. Rédeiné Dr. Szűcs Mária & Dr. Rédei Károly Stevan Lomjanski & Veronika Lomjanski Dénes Gabriella Dr. Seresné Dr. Pirkhoffer Katalin & Dr. Seres Endre Füzi Anita Orbán Tamás Zsidai Renáta
Heinbach József & Dr. Nika Erzsébet Zsiga Márta Vladimir Jakupak & Nevenka Jakupak Dobai Lászlóné & Dobai László Csuka György & Dr. Bagoly Ibolya Tomislav Brumec Danko Simac & Lucija Simac Kubinyi Ida Szentpéteriné Kapus Ilona Istokné Horváth Ildikó & Istok Ferenc Veress-Bakosi Brigitta Hollóné Kocsik Judit & Holló István Dr. Dósa Nikolett Majoros Éva Glatter Andrea Flutura Dega Berkics Miklós Hegedűs Tímea & Hegedűs Gábor Vígh Sándorné Tóth Sándor & Vanya Edina Manda Korenic & Ecio Korenic Szentesiné Zaránd Mónika Bata Orsolya Antalné Dr. Schunk Erzsébet & Antal Gyula Tóth Zsolt & Tóthné Borza Eszter Wiederschitz Csilla
Forever I Július 2019 I 33
P E ST P E ST BY
r e k i S ep by step st
VÁGÁSI ARANKA ÉS KOVÁCS ANDRÁS Gyémánt-Zafír Managerek, Eagle Managerek
A FOREVER A KÁRPÓTLÁS HÁLÓZATA:
Tanárként másodállást kerestem, és közben mindig korrigáltam a céljaimat. Egyre bátrabban terveztem a közös jövőt a Foreverrel és a családdal. A gyerekek továbbtanulása, a minőségi TANULÁS önerőből történő biztosítása volt a MOTIVÁCIÓ az extra munkához. Megtanultam hatékonyan gondolkodni, és az időbeosztásom is látványosan javult. Rendszeresen jártam rendezvényekre, és törekedtem szponzorom, Berkics Miki javaslatait abszolválni, és a kihívásokban jól szerepelni. Ne attól félj, hogy mikrofont kapsz, hanem arra törekedj, hogy a gondolataidat építő jelleggel tudd megosztani a barátaiddal, és a mikrofon használatát kiérdemeljed! Legyen mondanivalód a munkatársaidnak; az ő sikerük a közös munka eredménye. A FOREVER veszteség nélküli lehetőségkutatás, ezért mindenkinek a saját termékfogyasztása az elsődleges. Ha végképp nem tud senkinek szólni, akkor a TOUCH doboz maradéktalanul a saját fogyasztása lesz. A termék dolgozik – például a FIRST szeretete, sokoldalú felhasználási lehetősége nyomot hagy a szokásrendszerben, és a fogyasztó marad. Ki tudja, az idő mit dob fel a módosításra, és később a marketingterv a vezetői csoportban… 34 I Forever I Július 2019
Korábbi sportéletemben sok helyen versenyeztem, mégis voltak helyszínek, ahová nem tudtam eljutni. Ilyen volt 1976ban Los Angeles. Az első jutalomút a Foreverrel vitt el oda. Ez az igazi kárpótlás. Számtalan példa lehet a Te életedben is, ami kimaradt. Adjál ezért esélyt magadnak a kárpótlás helyzetbe hozására! Szeresd a termékeket, és utána egyenes út visz a megbecsült csapatépítők sorába. A szabadság nekem azt jelenti, hogy tevékenyen részt veszek a CÉLÁLLÍTÁSBAN, a TERVEZÉSBEN és a MEGVALÓSÍTÁSBAN. Azt azonban, hogy ez milyen terheléssel történjen, ÉN döntöm el. Mikor utazom, hová, meddig, kikkel, mi célból, esetleg CSAK ÚGY… Óriási különbség, melyet fel kell tudni dolgozni – PERMANENS munkalehetőség, hobby-küldetés. Kortól szinte függetlenül mindenkinek ott a lehetőség bármikor, bárhol a termékekkel szorosabb kapcsolatba kerülni, és erről beszélgetni a közeli ismerősökkel. A barátaid nem feltétlenül haladnak veled az úton, de a Foreveres munkatársaid a legjobb barátaid lesznek. Így változik a struktúra, de adjon erőt neked az, hogy az igaz barátaid előbb-utóbb melléd állnak, csak megfigyelték a kitartásodat, a változást, amit magad körül generáltál. Válaszd az utat, amit a SZÍVED sugall, az ESZED rendezi, és a MOZGÁS hozza egységbe. Sok sikert - STEP BY STEP!
any
Comp Vera e o l The A
150cc
A CSAPAT
Óriási vezetői csapatot hoztunk létre együtt Mikivel és a felsővonallal. A tagok akarják a változást, folyamatosan innovatív módon bővítik a tudásukat, és a csapatuk létszámát. Kis Jakab Árpi, Hári Laci, Kibédi Ádám Szerbiában is végeztek hatalmas munkát. Eredménye, az első GYÉMÁNT-MANAGER a mi csapatunkban van: Lomjanski Veronika és Stevo, valamint Burus Marija és Bosko, Gyémánt-Zafír Managerek, Dr. Ratkovics Marija Zafír Manager. Czele Gyuri és Zsófi, Becz Zoli, a Hermann Teca-vonalon: Halmi István és Mikola Rita Gyémánt-Zafír Managerek, Leveleki Zsolt, Varga Robi és Varga-Hortobányi Tímea Gyémánt-Zafír Managerek. Fekete Zsolt, Almási Gergely és Bakos Barbi – ifjú titánok –, Klaj Ágnes közel 5000 CC. Davis Erika, Kovács-Király Kriszta, Keszi Éva és Szép Mihály, Kása Editke és István, Papp Imre és Péterbence Anikó, Dr. Kertész Ottó és Erzsike, Dr. Rokonay Adrienn és Dr. Bánhegyi Péter, Dr. Nagy Ida és Dr. Kis Feri, Utasi István, Gecse Andi, Léránt Karcsi, Gulyás Melinda, Nagy Eszter, Bánki Márti, Patkós Györgyi és Péter, Patkós Edina, Szabó Péter, Schwarz Éva és Rex Alex, Nagy Ádám és Belényi Brigitta és sokan mások – a teljesség igénye nélkül. És a leendő nagy nevek, akik most hozzák meg a döntést a kopernikuszi fordulatról. A Forever-csapathoz tartozni megtiszteltetés, az itteniek saját kezükbe veszik az irányítást, ami felelősséggel jár, de elhiheted, megéri, mert az EGÉSZSÉG és SZABADSÁG együttállása a BOLDOGSÁG.
A FOREVERCSAPATHOZ TARTOZNI MEGTISZTELTETÉS, AZ ITTENIEK SAJÁT KEZÜKBE VESZIK AZ IRÁNYÍTÁST, AMI FELELŐSSÉGGEL JÁR, DE ELHIHETED, MEGÉRI, MERT AZ EGÉSZSÉG ÉS SZABADSÁG EGYÜTTÁLLÁSA A BOLDOGSÁG.
Sasoljunk együtt! ARI-ZÓNA Forever I Július 2019 I 35
NEW FÜZI ANITA
Manager
Füzi Anita harmincöt éves, Sopronban él párjával. Eredetileg logisztika szakon végzett vállalkozásszervező közgazdászként, de sokáig a vendéglátásban dolgozott. Ma viszont már csak a Forevernek él. Szponzor: Wiederschitz Csilla Felsővonal: Horváthné Vámos Éva, Tóth Zsolt és Tóthné Borza Eszter, Varga Géza és Vargáné dr. Juronics Ilona, Menkó Éva, dr. Samu Terézia, Krizsó Ágnes, Szabó József, Olivia Emilia Gajdo, Rolf Kipp
A CSAPAT
EREJE SEGÍT NEKEM Anita foreveres karrierje úgy kezdődött, mint sokaké ebben az évtizedben: böngészett egy közösségi oldalon. Gyerekkori ismerősét már követte egy ideje, ezért nem volt ismeretlen számára a márkanév, amivel az illető foglalkozott, de igazi lökést az adott neki, amikor abból a felsővonalból egy másik Üzleti Partner is lelkesen mesélt neki az üzleti lehetőségről. Anita akkor már jó pár éve dolgozott felszolgálóként Ausztriában, méghozzá itthonról ingázva. „Reggelente álltam a dugóban, éjjel meg az üres
36 I Forever I Július 2018
autópályán jöttem haza. Minden alkalommal azon gondolkodtam, vajon hogyan és mire tudnék végre váltani.” A szabadideje azért nem telt depressziósan, igyekezett építgetni magát addig is, amíg rátalál az útjára. „Sok személyiségfejlesztő könyvet olvastam, mellette túráztam, hegyet másztam és ázsiai országokat jártam be a barátnőmmel. Mindez nagyon nyitottá tett, talán ennek is köszönhető, hogy az üzleti lehetőség meg tudott fogni, amikor egyre többet hallottam róla.”
Nem váratott magára sokáig a pillanat, hogy személyes impulzust is kapjon: felsővonalával, Horváthné Vámos Évával és Tóthné Borza Eszterrel, valamint későbbi szponzorával, Wiederschitz Csillával együtt ültek le beszélgetni. „Egy óra múlva igent mondtam” – meséli. 2016 novemberében regisztrált, két hónap múlva Supervisor volt, öt hónap után pedig Assistant Manager. A lendület azonban megtört, ahogy néha előfordul a leglelkesebben indulókkal is. „Olyan élethelyzet
adódott, amit nem tudtam összeegyeztetni a Foreverrel. Visszavetett az is, hogy nem mindenki volt kitartó a csapatomban.” Két év stagnálás következett. Anita saját aktivitása ugyan megvolt, elérte a 4-8 pontot, mégis kudarcként élte meg csapata szétesését, és egy ideig nem igazán talált magára a hálózatépítésben. „Csak most, év elején állt össze a fejemben, hogy szinte észrevétlenül megváltoztak a dolgok. Lett alattam egy nagyobb csapat, és az új kapcsolatomban támogatást kaptam. Végre ott mertem hagyni az osztrák munkahelyemet, innen pedig nem volt megállás.” Anita történetén látszik, mennyit számít egy házastárs, élettárs támogatása. „A párom mostanra a munkában is segít. Őt is regisztráltuk, a kollégám lett, így állt össze a Manager-szintem mindössze három hónap alatt.” Sokan a környezetében ennek ellenére csodálkoztak, hogy felmondta jól fizető állását. „Igaz, hogy akkoriban meg tudtam venni magamnak mindent, de ettől még nem éreztem jól magam a bőrömben” – mondja erre. Ma már erős csapattal dolgozik, amelyben mások is az övéhez hasonló energiával tesznek a közös célért, amivel tulajdonképpen egymást inspirálják. „A csapat ereje már sokszor segített nekem, és az is, hogy a párommal ugyanazt szeretnénk. Már ki is tűztük magunk elé a következő szinteket, mint fontos feladatsort.” Anita azt mondja, a hangulati hullámvölgyek ellenére sosem fordult meg a fejében, hogy feladja, mindössze átmenetileg helyezte át a fókuszt. „Éreztem, hogy egy másik élethelyzetben képes leszek majd száz százalékosan erre koncentrálni.” Már két hónapja tart az új állapot: Anita teljes főállásban csak a Foreverrel foglalkozik – egyelőre főként offline módon, online csak a meglévő munkatársakkal tartja a kapcsolatot. „Mi kisebb csoportokkal dolgozunk nagyobb termékforgalmakkal, és ez másolódik” – magyarázza. Ehhez sok energiát fektet a terméktanulásba, mint mondja, szereti a munkának ezt a részét is: személyre szabott ajánlásokat összeállítani: „Mindig jólesik visszajelzéseket kapni, pozitív terméktapasztalatokról hallani.”
„A Forever a megfelelő életmód, az anyagi biztonság, a tanulás és a szabadidő legjobb kombinációja.” Szinte az egész csapata környékbeli, úgy gondolja, amíg ott kiaknázatlan lehetőségek vannak, nem kell meszszebbre tekinteniük. Legkönnyebben a hozzá hasonló élethelyzetben lévőket szólítja meg. „Többnyire hozzám hasonló korúak, és családalapítás előtt állnak. Leginkább minőségi időre lenne szükségük, ami nagy hiánycikk ebben a világban. Ez a munka azért ideális számukra, mert emellett mindenre marad elég idő.” Ugyanakkor Anita tudja, hogy nem ártana „fiatalítania” is a csapaton, amihez azért jó eszköz az online. További céljai az Eagleminősülés, illetve megfelelni a Global Rally kiírásnak, valamint szeretne még ebben az évben új Managert kiemelni. Mint mondja, ehhez folyamatos fejlődés szükséges a részéről is. „Továbbra is fontos az életemben a személyiségfejlesztés, és ebbe a Forever szépen beleillik. Számomra ez nem is munka, inkább életstílus. A megfelelő életmód, az anyagi biztonság, a tanulás és a szabadidő legjobb kombinációja. Változatlanul sokat járok a természetben, és a spirituális témák is foglalkoztatnak. Minden, ami fontos a gondolkodásomban, az összevág a Forever-szellemiséggel.”
protecting day lotion
széles-spektrumú 20-as fényvédőfaktorú (SPF) ásványi napkrémmel Tápláld és védd az arcod a környezet és az UV sugarak káros hatásai ellen a protecting day lotion-nel, amely egy széles spektrumú, 20 faktoros ásványi fényvédő napkrém. A hihetetlenül hidratáló protecting day lotion aloén és gomba kivonaton kívül 20 bőrkondicionáló hozzávalóval rendelkezik. A krém tele van lédús gyümölcs- és gyógynövény kivonatokkal és természetes, széles spektrumú 20-as fényvédőfaktorú (SPF) ásványi napkrémmel, így segítve a bőr tónusát, textúrját és védelmét. 557 50ml
TANÁCSAIM NEKED • • •
Ne ijedj meg a hullámvölgyektől, azok is állomások! A személyiségfejlesztést ne add fel, hiszen mindig van feljebb! Keresd töretlenül azokat, akik valóban hinni tudnak abban, ami fontos neked! Forever I Július 2018 I 37
BEAUTY TIPPEK LEXNÉ GIDÓFALVI ZSANETT Manager
g é s p Szé Beköszöntött az igazi hőség. A szeles, esős, szürke napok után fejest ugrottunk a szikrázó napsütésbe. Ilyenkor mindenki egy kicsit jobban odafigyel a helyes bőrápolásra, hiszen nem igazán jó érzés, amikor húzódik a arcbőr, mert nem használtunk megfelelő krémet.
A bőrápolás alapja – legyen tél vagy nyár, hideg szél vagy napsütés – az, hogy reggel, este ápold a bőröd, igyál elég folyadékot, és a megfelelő arcápolókat használd. Sokan kérdezik, miért kellene reggel is ugyanúgy minden lépést végigcsinálni, hiszen este leápoltam az arcom! A válaszom: mivel este ugyanúgy működik a testünk, a bőrünk éjszaka méregtelenít, reggelre a bőrfelszín tele van szennyeződéssel. Tehát ezt érdemes eltávolítani. A cégünk gondoskodik arról, hogy a lehető legjobb termékeket tudjuk használni, olyanokat, amelyek hatékonyan és megfelelően táplálnak. Krémeink alapösszetevője az aloe, így biztos, hogy a legjobbat adjuk magunknak. Most szeretnék adni nektek néhány tippet azzal kapcsolatban, hogy mire kell odafigyelni, mit érdemes használni a nyári időszakban. 38 I Forever I Július 2019
s i n e b g é hos 1. TISZTÍTÁS: mindenképp valamelyik tisztító krémünket használd, ne szappant! Bőrtisztító krémeinket arra fejlesztették ki, hogy megfelelően eltávolítsák a szennyeződéseket, és előkészítsék a bőrt a hidratálásra. Nyáron is bátran használhatjuk a Smoothing Exfoliatort heti kétszer, csak ne felejtsük el, hogy utána mindenképp fényvédőt is tegyünk fel: a Protecting Day Lotiont. 2. MASZK: Aloe Bio-cellulose Mask - erőteljes hidratálás
felsőfokon. Kondicionál, hatékony a bőrpír ellen és tele van antioxidánssal. Heti több alkalommal is használhatod, azonnal látható a hatása, fiatalabbnak és üdébbnek érzed magad tőle. Ha szeretnél, lazíthatsz a maszk használata közben, vagy akár megcsinálhatod a házi teendőid, mert szuperül illeszkedik az arcodhoz.
3. TONIZÁLÁS: sokan kihagyják ezt a lépést, bár én javasolnám mindenkinek. Hiszen a tonerünk nem csak helyreállítja a bőr pH-értékét, de pórusösszehúzó hatása van, aminek köszönhetően kevesebb szennyeződés tud bejutni a bőrbe. Eltávolítja a zsírokat, és további hidratálást bíztosít. A nyári melegben ne felejtsd el a belső hidratálást sem! Természetesen a reggeli aloe mellett igyál sok vizet, amit nem csak a bőröd, hanem a hajad és a szervezeted is meghálál majd. Ha teheted, maradj árnyékban dél körül, hiszen akkor a legnagyobb a sugárzás. Amennyiben csokibarna szeretnél lenni, legalább két óránként használd az Aloe Sunscreent! Elfelejtettél Aloe Sunscreent használni, vagy nem használtad elégszer, és mégis lepirultál? Esetleg kimaradt egy-két rész és az vörösen izzik? Hidd el, velem is előfordult már, hogy csak este láttam meg, mennyire nem voltam alapos. Szerencsére nagyszerű készítményeink vannak ennek kezelésére. Az Aloe First és az Aloe Vera Gelly legyen nálad mindig, és azonnal kezdd el a piros részeket kenni-fújni, de legjobb, ha az egész tested ezzel ápolod le. Szuper kis adagoló flakonjaink lehetővé teszik, hogy a kedvenceinket magaddal vidd mindenhová a kistáskádban.
1 Tipp:
Ne hagyd ki az ajkaidat sem! A Forever Sun Lips SPF 30 tökéletes partner a nyári mindennapokban, hogy ajkaid hidratáltak maradjanak. Teljen fantasztikusan a nyarad, élvezd a D-vitamint, csak ne felejtsd el az alaplépéseket, amik védelmet nyújthatnak a nap káros sugarai ellen!
4. SZEMRÁNCKRÉM: az Awakening Eye Cream csodákra képes. Folyamatos használata láthatóvá válik már tizenöt nap után. 5. KIEGYENLÍTÉS: Sonya Illuminating Gel vagy Forever
Epiblanc - a nyári időszakban még inkább láthatóvá válnak a tónusproblémák, ezért mindenképp érdemes bőrtónuskiegyenlítőt használni. Én imádom az új Sonya Illuminating Gel készítményünket, mert hamar felszívódik, a bőröd puhává és ragyogóvá válik.
6. HIDRATÁLÁS: ha érzékeny a bőröd,
mindenképpen a Protecting Daily Lotiont használd! A 20 SPF-nek köszönhetően védelmet nyújt a nap sugarai ellen. Ha nyaralni mentél, vidd magaddal az Aloe Sunscreent, és bátran kend az arcodra! Naponta többször is használd, hiszen ha medence-, tenger-, vagy tóparton vagy, fontos hogy újra és újra védekezz a nap sugarai ellen, még akkor is, ha fátyolfelhős az ég.
A HAVI TERVEZŐ ROVATUNKBAN HÓNAPRÓL HÓNAPRA EGY SIKERES HÁLÓZATÉPÍTŐ ENGED BEPILLANTÁST AZ AKTUÁLIS IDŐSZAK TERVEZÉSI FELADATAIBA. MEGISMERHETJÜK A LEGJOBBAK HOZZÁÁLLÁSÁT A HÁLÓZATÉPÍTÉSI MUNKA ALAPLÉPÉSEIHEZ, A SIKER TERVEZHETŐSÉGÉHEZ.
HAVI tervező Javában tombol a nyár, és bennem is, mint a csapatban, tombol a tettvágy és a lelkesedés. Tágulnak a komfortzónák, szélesednek a határok. Április végével sikeresen teljesítettük a Senior Eagle kvalifikációt a csapattal, így június közepén már nyakig benne vagyunk az aktuális Eagle-évben. Aktuálisan hét Managerrel szálltunk ringbe a Bahamákért. Mi is rendszerben dolgozunk, követve az alapszisztémát, és mindezt az online eszközökkel igyekszünk egyre hatékonyabbá tenni. Az alapszisztéma lényegében a kilenc üzletépítő irányelv, a hét kulcsember-szokás és a három üzleti alapelv, különös tekintettel a felépítés rendeltetésszerű használatára és az életjelek koncepciójára. Emellett beépítettük munkánkba az online sikerszokások napi szintű alkalmazását. Az üzletépítés leghangsúlyosabb része nálunk a rendezvények használata: heti offline nyilvános, Sikernap, hétvégi szeminárium (WS), Porecs és egyéb ösztönző utazások, különös tekintettel az Eagle-programra és minősültként a Global Rally-re. A Bahamák és Sydney lehetősége rendkívüli módon motiválja a csapatot.
40 I Forever I Július 2019
KOVÁCS-KIRÁLY KRISZTINA Senior Eagle Manager
Amióta új alapokra helyeztem az üzletem, a munkám 80%-át a saját brand építése, és az újak szponzorálása teszi ki, emellett nagy figyelemmel fókuszálok a non-manageri csapat fejlődésére. Szoros együttműködésben vagyunk a Managereimmel is, és havi szinten tartunk közös vezetői találkozókat. Nálunk is hangsúlyt és teret kap a social media eszközrendszere. Facebook-csoportjainkban folyamatos és lelkes napi szintű munka zajlik, és heti szinten tematikus webinárokat szervezünk, mt-ket tartunk, live-okat csinálunk. Mindezek adminisztrálásához a foreveres határidőnapló számomra kielégítő és nagyon hasznos. A munkafolyamat egyéb fázisaihoz is nagy segítséget ad! Természetesen négy különböző színű szövegkiemelő is nagy segítséget nyújt, de digitálisan is működtetem a időbeosztást. A legfontosabb sarokkő nálunk a 4 pontos aktivitás, amit igyekszünk hatékonyan másoltatni, és a hónap közepéig korrekt vezetői hozzáállással teljesíteni.
2019 ESEMÉNYNAPTÁR BUDAPEST
ALBÁNIA KOSZOVÓ
SZERBIA
HORVÁTORSZÁG
SZLOVÉNIA
BOSZNIA
július 20. Sikernap Tüskecsarnok
szeptember 27-29. Diamond Holiday Rally Porecs & Globális Sikernap november 23. Sikernap Belgrád
november 2. Sikernap Bijeljina
december 14. Karácsonyi Party Tüskecsarnok
EAGLE MANAGER’S RETREAT Dallas: október 2-5. Pattaya: december 5-8.
Kiadja: Forever Living Products Magyarország Kft. Szerkesztőség: FLP Magyarország Kft. 1184 Budapest, Nefelejcs u. 9-11. Tel: (+36 1) 269 53 70 Fax: (+36 1) 297 1996 Főszerkesztő: dr. Milesz Sándor PhD. Szerkesztők: Bózvári-Holtai Orsolya, Pósa Kálmán Fotó: Bácsi Róbert László Layout, nyomdai előkészítés: Crossroad Consulting Kft. Fordítás, lektorálás: Mimoza Borbáth, (albán), Babity Gorán Vladimir, Anić Antić Žarko (horvát), Babity Gorán Vladimir, Dragana Meseldžija (szerb), Harmat Császár Jolanda (szlovén) Nyomtatás: Keskeny és Társai Nyomdaipari Kft. Készült 30 500 példányban. A cikkek tartalmáért a szerzők vállalják a felelősséget. Minden jog fenntartva!
KÖZLEMÉNYEK SAOPŠTENJA OBAVJEŠTENJA OBVESTILA NJOFTIME
MAGYARORSZÁG Termékrendelés Webáruházunk: www.flpshop.hu Telecenter: hétfőtől péntekig 9:00-16:45-ig hívható számaink: +36-1-297-55-38; +36-70-436-4290; +36-70-436-4291; +36-70-436-4294; +36-80-204-983 („zöld szám”: vezetékes hálózatból díjmentesen hívható) Ügyfélszolgálat, Információ Ügyfélszolgálat (telecenter, webshop): ugyfelszolgalat@foreverliving.hu, +36-1-269-5370/110 és 111 ügyfélkapcsolati igazgató: Kiss Tibor, +36-70-436-4170 Nemzetközi és Belföldi Kommunikációs recepció: +36-1-269-5370/123 Pénzügyi Recepció: +36-1-269-5370/121 www.foreverliving.com
Budapesti Központi Főigazgatóság: 1184 Budapest, Nefelejcs u. 9–11. E-mail: flpbudapest@foreverliving.hu Tel.: +36-1-269-5370, +36-70-436-4288, -4289, +36 1 297 1995 Levelezési cím: 1439 Budapest, Pf.:745. Ország igazgató: dr. Milesz Sándor: +36 1 297 1995, mobil: +36 70 316 0002 Főigazgató: Ladák Erzsébet: tel.: +36-1-269-5370/160-as mellék, mobil: +36-70-436-4230; Főigazgató-helyettes: Kismárton Valéria: 130-as mellék, mobil: + 36 70 436 4273 Belföldi és nemzetközi kommunikáció: Szecsei Aranka: 136 mellék, mobil: +36 70 436 4229; Csábrádi Ottilia: 135 mellék, mobil: +36 70 436 4227 Oktatás és Fejlesztési Osztály (FLP TV): dr. Karizs Tamás, mobil: +36 70 436 4271 Pontérték nélküli termékek: Galambos Dóra +36 70 436 4212 Rendezvényszervező: Altrichter Anett, rendezveny@foreverliving.hu, mobil: + 36 70 436 4240 Teremfoglalás: rendezveny@foreverliving.hu Ügyvezető Igazgatóság: 1184 Budapest, Nefelejcs u 9-11. Tel.: + 36 1 297 1704, +36-70-436-4288, -4289 Ügyvezető igazgató: Lenkey Péter: mobil: +36-70-436-4279 Vékás-Kovács Mónika, tel.: 191-es mellék, +36-70-436-4239 Budapest, Nefelejcs utcai vevő- és ügyfélszolgálat, raktár és informatika nyitvatartás: H-P: 9-16:45 Ügyfélkapcsolati igazgató: Kiss Tibor, mobil: +36-70-436-4170 Informatikai igazgató: Rigó Gábor, mobil: +36-70-436-4231; 165-ös mellék Debreceni Területi Igazgatóság: 4025 Debrecen, Erzsébet u. 48. Tel.: +36-52-349-657, mobil: +36-70-436-4287 Nyitvatartás: H – P: 10-18 óráig (a számlázás zárás előtt 30 perccel befejeződik). Területi igazgató: Pósa Kálmán, mobil: +36-70-436-4265 Szegedi Területi Igazgatóság: 6726 Szeged, Pillich Kálmán u. 1., Tel.: +36 62 555 444, mobil: +36 70 436 4175 Nyitvatartás: H: 12-20 óráig, K – P: 10-18 óráig (a számlázás zárás előtt 30 perccel befejeződik). Területi igazgató: Radóczki Tibor 2019. január 2-től a nyitvatartás megváltozott budapesti központi számlázásunkon és Telecenterünkön: Budapest: Hétfő-péntek: 9:00-17:00 (Ez a nyitvatartás vonatkozik a hónap utolsó munkanapjaira is!) Helyi előadások esetén hosszított nyitvatartással várjuk partnereinket. (a számlázás zárás előtt 15 perccel befejeződik) Vidéki irodáink nyitvatartása változatlan. A hónap utolsó szombatra eső napjain (amelyeket már nem követ munkanap a hónapban) kizárólag a webshopon (www.flpshop.hu) adhatók le a megrendelések minden hónap utolsó naptári napján 24.00 óráig. Ez a változás minden irodánk működését érinti. Forever Resorts Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, 3044 Szirák, Petőfi u. 26., Tel.: +36-32-485-300, fax: +36-32-485-285 www.kastelyszirak.hu Sasfészek Étterem, tel.: +36-1-291-5474, www.sasfeszeketterem.hu. A Forever Resorts magyarországi intézményeinek ügyvezető igazgatója Lenkey Péter, szálloda igazgató Király Katalin. Orvos szakértőink: Siklósné dr. Révész Edit, a Forever Magyarország Orvos Szakmai Bizottságának elnöke, dr. Hocsi Mária: 70/882-3495, dr. Kertész Ottó: 70/418-7233, Szabóné dr. Szántó Renáta: 70/612-2486, dr. Samu Terézia: 70/627-5678
42 I Forever I Július 2019
SRBIJA Internet prodavnica: www.flpshop.rs Telecentar: +381 11 309 6382; +381 65 309 6382 Beogradska kancelarija: 11010 Beograd, Kumodraška 162 tel.: +381 11 3970 127, fax: +381 11 3970 126, Email: office@flp.co.rs Predaja narudžbina: narucivanje@flp.co.rs Radno vreme telecentra: ponedeljak, utorak i četvrtak 12:00-18:30; sreda i petak 9:00-16:30 Direktor: dr Branislav Rajić Lekari konsultanti: dr Biserka Lazarević i dr Predrag Lazarević: +381 23 543 318 Utorkom i petkom 14:00-16:00 CRNA GORA Podgorička kancelarija: 81000 Podgorica, Serdara Jola Piletića 20. Poštanski fah 25, tel: +382 20 245 402, fax: +382 20 245 412 Radno vreme: ponedeljkom 12:00 – 20:00, ostalim radnim danima: 9:00 – 17:00 Svakog meseca poslednja subota je radni dan, radno vreme: 9:00-14:00 Lekar konsultant: dr Nevenka Laban +382-69-327-127 Email: flppodgorica@t-com.me Naručivanje isključivo preko www.flpshop.me SLOVENIJA Spletna trgovina: webshop.forever.si (dežurni telefon za spletno trgovino 064 259 222) Pisarna Ljubljana: Stegne 15, 1000 Ljubljana Telefon: +386 1 562 36 40; email: info@forever.si; www.forever.si Naročanje izdelkov: +386 1 562 36 40; mobilni telefon +386 40 559 631; email: narocila@forever.si; Delovni čas: ponedeljek in četrtek od 12:00-20:00, torek, sreda in petek od 09:00-17:00 Pisarna Lendava/Lendva: Kolodvorska 14, 9220 Lendava Telefon: +386 2 575 12 70, email: lendva@forever.si Spletna trgovina / webshop: http://sl.flpshop.hu Delovni čas: ponedeljek – petek od 09:00 – 17:00 Direktor: Andrej Kepe Zdravnik svetovalec: dr. Miran Arbeiter: +386 41 420 788 Izobraževanja: Forever Info točka Slovenska Bistrica, Ljubljanska cesta 20 in na sedežu podjetja Stegne 15, Ljubljana (razpored izobraževanj je na voljo na spletni strani www.forever.si) HRVATSKA www.foreverliving.hr Zagrebački ured: 10000 Zagreb, Trakošćanska 16, Telefon: + 385 1 3909770; 3909773 ili 3909775; Faks: + 385 1 3909 776 Otvoreno: ponedjeljak i četvrtak od 09:00 do 20:00, utorak, srijeda i petak od 09:00 do 17:00 Područni direktor: Mr.sc. László Molnár Naručivanje e-mailom: foreverzagreb@foreverliving.hr Edukacije u uredima Zagreb : ponedjeljak i četvrtak od 18:00h Telefonski liječnici: Dr. Draško Tomljanović: + 385 91 4196101 – utorak od 14:00 do 17:00, petak od 14:00 do 16:00 SHQIPËRIA Zyra e Tiranës: Rr. Selim Brahja 110. Sank – Tirana Tel./Fax: +355 44 500 866 Hapur: ditët e punës 9.00-13.00 dhe 16.00-20.00 Drejtor rajonal: Attila Borbáth, cel: +355 69 40 66 810, +36 70 436 4293 Shef Zyre: Xhelo Kiçaj: Cel: +355 69 40 66 811 e-mail: flpalbania@abcmail.al www.foreveralbania.com KOSOVA Office Adress: Rr. HILMI RAKOVICA Nr 13 Prishtina-KOSOVA Area Manager: Mr Sc Lulzim Tytynxhiu, +383 49 866 865 email: lulzimt@foreverliving.hu www.foreverkosovo.com www.foreverkosova.com BOSNA I HERCEGOVINA Centralna kancelarija: - adresa: Trg Đ. D. M. broj 3, 76300 Bijeljina tel: +387-55-211-784, +387-55-212-605, fax: +387-55 -221-780 Radno vrijeme - ponedjeljak-petak: 9:00–17:00 elektronska pošta: forever.flpbos@gmail.com Direktor FLP BiH: dr Slavko Paleksić Ured u Sarajevu - adresa: Džemala Bijedića 166 A, 71000 Sarajevo tel: +387-33-760-650, +387-33-470-682, fax: +387-33-760-651 Radno vrijeme - ponedjeljak, četvrtak, petak: 09:00–16:30, utorak, srijeda: 12:00–20:00 elektronska pošta: flpm@bih.net.ba Rukovodilac ureda: Enra Ćurovac-Hadžović
SZEREZZ ÚJ BARÁTOKAT A FOREVER MAGAZINNAL! Adni jó, hát adj te is! Ragassz egy Aloe-Jojoba Shampoo (MI03) és egy Aloe-Jojoba Conditioning Rinse (MI04) termékmintát a mini katalógusba, hogy hajápolási termékeinket megismertethesd egy új érdeklődővel! Ne felejtsd el feltüntetni nevedet, elérhetőségedet és kódszámodat!
s e t e z s é l m e r e k T k o v e t e z s ös önyöru a gy hajért Az egészséges fejbőr és a szép haj mindannyiunk álma. Mi, a Forevernél arra törekszünk, hogy az álmokat valóra váltsuk. Itt a lehetőség, hogy most te is megtapasztald az aloe vera, a jojoba és a makadámiadió jótékony hatását a hajápolásban. Munkatársunk – aki átadta neked ezt a katalógust – segít abban, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb megoldást. Próbáld ki hajápoló termékcsaládunkat az itt található termékminták segítségével, és meséld el munkatársunknak, hogy mit tapasztaltál! Kérdezd őt bizalommal, mert nemcsak samponunkat és hajkondicionálónkat, de minden kozmetikai és étrend-kiegészítő termékünket jól ismeri, és örömmel lesz partnered a Forever fantasztikus világának felfedezésében.
The Aloe Vera Company
Ide ragaszd a termékmintát!
Ide ragaszd a termékmintát!
FOREVER KEDVENC
s e t e z s é l e m r k e T zetevok össönyöru a gy hajért
ALOE-JOJOBA SHAMPOO Egy új, tisztább formula! A mesterséges habzószerek helyett kedvenc összetevőnket, az aloét, és természetes szaponin-kiegészítőt tettük a samponunkba a gyengéd habzásért. A jojoba keratinhatással rendelkezik, amely előhozza a haj természetes színét és csillogását. Ezek az összetevők eltávolítják az elhalt hámsejteket, sőt a legmakacsabb olajokat is, miközben nyugtatják a fejbőrt. 521 296 ml
ALOE-JOJOBA CONDITIONING RINSE Folyamatosan fejlesztjük termékeink összetételét, hogy azok még hatékonyabbak legyenek. Megújítottuk hajkondicionálónkat is, hogy még szinergikusabban működjön az Aloe Jojoba samponunkkal. Termékünket B-vitamin komplexszel, makadámdióval és jojobával erősítettük meg. Ez a kiegyenlített pH-értékű hajkondicionáló visszaállítja a sérült haj nedvességtartalmát, és segít megszüntetni a töredezett hajvégek problémáját.. 522 296 ml
AZ ÖN SZPONZORÁNAK NEVE ÉS KÓDJA:
The Aloe Vera Company