ÚTRAHÍVÓ
„Azt az asszonyt Világlátó asszonynak hívták. Megállította az utazót, s fülirőlfarkáról mindent elkérdezett tőle, hogy ki fia, honnan jön, hova megy, s miért megy.”
Ahány ember, e négy kérdésre annyi válasz. Életünknek azonban vannak olyan jellegzetes, tipikus csomópontjai, mérföldkövei, amelyek minden ember fejlődésében megjelennek.
A biográfia segítségével kikutathatjuk, hogyan formálták egyéni életutunkat. A mesék képei a biográfiai munkával ötvözve kapukat nyitnak számunkra, melyeken keresztül új
nézőpontokból láthatunk rá saját életünkre. Nehézségeink, próbáink új értelmet nyernek.
Felfedezhetjük, hogy életünk fonala hogyan illeszkedik a világ szőttesébe.
Életünk jellegzetes állomásai megjelennek a világ mérhetetlen mesekincsében, mint képekbe rejtett igazság segítő útmutatás. A mesekép felszabadítja mélyben szunnyadó erőforrásainkat és képessé tesz arra, hogy ezekkel éljünk.
2023 márciusától közös munkára invitálunk, amelynek során a biográfia és a
meseterápia segítségével felkutathatod, felszabadíthatod saját erőforrásaidat.
Időpontok
Március 8-i kezdéssel, 9 alkalommal, szerdánként este 5-től 8 óráig, havonta egyszer.
Helyszín
Közép-budai Waldorf Iskola Budapest, Tárogató út 2-4. első emelet
Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet, ahol más időpontok közül is választhatsz
ŰRLAP
Az első kilenc jelentkezőt tudjuk fogadni.
7000ft alkalmanként
Egyéb információk
Pásztor Mónika: mnika.psztor@gmail.com
Kökény-Hámori Eszter: homeszter@gmail.com
Kökény–Hámori Eszter vagyok, férjemmel és négy
gyermekünkkel Pilisszentlászlón élünk. Gyerekként
nagy érdeklődéssel fordultam a világ felé. Kérdéseim
egyre csak gyarapodtak. 18 évesen útra keltem és
világot láttam, ezalatt nagyon sok valós tapasztalattal
gazdagodtam. Első diplomámat spanyol tanárként
szereztem. Gyermekeink születése után az integ-
ratív gyógyászat különböző területeivel kezdtem el foglalkozni. Végül a biográfiai önismereti munkában
találtam meg azt a módszert, amely mély kérdése -
ket és válaszokat kínál arra, ami minden ember belső
szükséglete, hogy megértse önmagát és a világot.
A mese valósága gyermekkoromtól fogva kísér
engem: gyermekként, mint befogadó, később anya-
ként, tanítóként, terapeutaként, mint meseadó, az életem része.
A meseterápiás gyakorlat segítségével szabad belső
tér, és ezáltal lehetőség nyílik, újabb és újabb felismerésekre, tapasztalásra. A mese segítő, gyógyító
erejét igyekszem őrizni, közvetíteni és éltetni, át-
nyújtani annak, aki szeretne élni vele.
A biográfiai találkozók során életünk 7 éves ciklusokban történő feldolgozása, belső munkából élménnyé alakult. Az érzékszervek bevonásával közvetlenül megélt vezetett
csoportmunka alatt tágult a szubjektív belső tér, a tudatalattiból olyan érzések és gondolatok is felszínre törtek, amelyek korábban rejtve maradtak.
Az Eszter és Mónika által létrehozott biográfiai időutazás különleges egyedi élmény azoknak, akik már nem kívülről várják a megoldásokat, hanem hajlandóak beleereszkedni a gondosan előkészített csoportdinamika adta mélységekbe. A megbeszélő körök során
észleleteink, észrevételeink csatlakoztak másokéhoz, s a felismerések visszahatottak, s további felismeréseket hoztak.
Mit is mondhatnék annak, akinek a Sors elébe hozta ezt a lehetőséget? Sokszínű, egyedi élmény, amivel észrevétlenül mély felismerésekhez juthat. Szívből ajánlom!
Gosztonyi Tímea ajánlója