4 minute read

Fertő-rábaközi térség

hetnek. Érdekes javaslat az iskolások bevonása a vállalkozások, vállalatok életébe és fordítva.

• Kiemelt szerepet kaphat egy agrárinformatikai és műanyagtechnológiai kutató és tudásközpont.

Advertisement

• KKV-k digitális felkészítése és transzformációja nehezen halad, ezt motiválni és a fejlesztéseket támogatni érdemes. Oktatással és pályázati forrásokkal lenne a leghatékonyabb, de fontos a tanácsadói környezet is, amely ma már elérhető, de az egymásra találás nem könnyű.

• Az inkubáció az új ötletek generálásán túl azok megvalósításának támogatását jelenti, valamint az induló vállalkozások, start-upok felkarolását is magába foglalja. Ennek kiépítése a térségben is érdekes lehet, hogy a kreatív és vállalkozni vágyókat ne engedjék el.

• Agrár vállalkozások alapításának motivációja és növénytermesztő vállalkozások indításának támogatása fontos lehet. A tudásbázis adott a térségben és kihasználhatnák a meglévő természeti adottságokat.

A meglévő természeti és kulturális kincsekre épülő turizmus

A fertő-rábaközi térség gazdaságának erősödéséért nyolc munkacsoport ötven tagja dolgozott fél éven át. Munkacsoportonként négy-öt projektötlet született, amelyek a térségi gazdaság erősödését és a megyei értékek további fejlesztését szolgálják.

„A SWOT-elemzés rámutatott a Fertő-Rábaköz térség erősségeire, s ezek jó alapot adtak a fejlesztési stratégiák kidolgozásához. Ausztria közelsége, annak előnye és hátránya a munkacsoportos megbeszélések szinte mindegyikén előjött, ez jól mutatja, hogy ez menynyire fontos téma itt. Előny a kereskedelemre gyakorolt hatás és a könnyű megközelíthetőség, ugyanakkor szakemberhiányt eredményez a munkaerő-elszívó hatás. Erre megoldást kell találni. Fontos, hogy már a gyerekek kisiskoláskorában rávezessük a szülőket és a gyerekeket arra, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek egy jól megválasztott szakmában. Másik kiemelt feladatként a helyi értékek felemelését nevezhetjük meg.”

Csapó Péter, Fertő-Rábaközi térség elnöke

Az elemzés alapját a térségben felállított munkacsoportok meghatározásai adták, Ezekből kiemelhetünk általánosan megfogalmazott állításokat, illetve tematikus, adott területekre vonatkozó megállapításokat. A kiemelt tényezők mentén láthatóvá válik a helyi vállalkozások gazdaságfejlesztési igénye, és azok a lehetséges kitörési pontok, amelyek a jövőben támogatásra lennének érdemesek. Az általános helyzetértékelés mellett a tanulmányunk középpontjába a gazdasági területet és kiemelten a vállalkozásokat érintő területeket állítjuk; mégis az EU tagországaként az európai értékek és fejlesztési területek meghatározó témaköreit is szükséges felsorolnunk. Ehhez könnyebbséget jelentett a kialakított koncepció, amelyben – mint alapvető munkakoordinációs szempontok – megjelentek ezek az értékek.

A megkezdett térségi munka, az alábbi gazdaságfejlesztési stratégiai irányelvek mentén folytatódik:

1) Élhető város és vidék megteremtése

A vállalkozások életében fontos, hogy a közvetlen környezetükben élő ügyfeleik, valamint munkatársaik jól érezzék magukat. Ennek az élhető közösségnek az infrastrukturális és kulturális, szellemi támogatása nagyon fontos. Ide vehetjük a zöldterületek és szabadidő eltöltésre alkalmas létesítményeket és programokat. Kiemelten lényeges a vizek szennyezettségének megfékezése, és a megfelelő vizes szolgáltatások biztosítása. A minőségi életszínvonalhoz nélkülözhetetlen a központok (szolgáltatások, boltok, munkahelyek) elérése, közlekedési feltételek megléte mellett az oktatás és szakmai karrier lehetőségek megléte.

2) Közlekedési és úthálózati fejlesztések

Közlekedésfejlesztési beruházások eddig is történtek a régióban, mely által javulhat a gyorsforgalmi autóút mellett a helyi úthálózattal az ipari területek gyorsabb elérése. A közutak mellett megjelent a kerékpárutak kérdése is. Ez stratégiai szempontból lényeges fejlesztési területi lehet, hiszen szolgálhatja a helyi munkába járást, illetve a szabadidőeltöltés és a kerékpár turizmus fellendülését is.

3) Vállalkozásfejlesztés (Piaci és működési feltételek támogatása)

A gazdaságfejlesztési stratégia részeként a vállalkozások fejlesztésének peremfeltételeit is biztosíta-

ni kell. Az indoklás kézenfekvő, hiszen az erős KKV szektor a helyi gazdaság motorja, és a megfelelő helyi partnerek a nagyobb vállalatok beszállítóivá is válhatnak. A munkacsoportok kiemelten kezelték a vállalkozások hatékonyságnövelését célzó kérdéseket, de hasonlóan lényeges a digitalizációs fejlesztések erősítése is. Fontos szempont az online piaci jelenlét támogatása, és a hatékony automatizálási megoldások elérhetővé tétele. A növekedési kérdések és profilváltás is lehet néhány esetben kiemelten lényeges például a helyi zöldségtermesztés támogatása kapcsán, vagy az új piacok meghódítása esetében. A hulladékgazdálkodás és a zöldenergia elérhetőségének fejlesztése nélkülözhetetlen versenyképességet növelő tényező lehet a térségben.

4) Turizmusfejlesztések

A meglévő természeti és kulturális kincsekre építve fontos lehet a turizmus fellendítése. Itt a legfontosabb a meglévő műemlékek védelme és renoválása mellett az elérhetőség (mind online, mind fizikailag) fejlesztése az úthálózat, kerékpárutak és online marketing és PR platformok támogatott megteremtésével. Külön ki lehet emelni a termálvíz adta lehetőségeket, amelyre a gyógyturizmus épülhet. Persze ezt további egészségügyi szolgáltatások kialakításával, új szolgáltatók piacra lépésének támogatásával még jobban erősítheti a térséget.

5) Oktatási és munkaerőpiaci fejlesztések (humántőkésítés)

Társadalmi-gazdasági szempontból is meghatározó a térség lakossága. Megtartásukhoz kardinális a szakmai képzések és oktatási lehetőségek lokális fejlesztése. A humán beruházások és társadalmi innovációk élhetőbb környezetet teremtenek, amelynek népességmegtartó ereje a gazdasági szereplők számára vevői- és munkaerőpiaci bővülést is jelenthet egyszerre. Ide kapcsolhatjuk a térség hagyományait még őrző helyi közösségek támogatását, illetve a hagyományápolást támogató oktatási, illetve ismeretterjesztő tevékenységeket. Ennek identitás meghatározó szerepe lokálisan motiválja a helyben maradást az elvándorlással szemben.

Folytatás 2022-ben

A Gazdaságfejlesztési projekt 2. ütemében az önkormányzatok, és az egyes témákban érintett vállalkozás- és vállalatvezetők bevonásával szeretnénk a meghatározott kitörési pontokat értékelni és fontossági, megvalósíthatósági szempontokat figyelembe véve rangsorolni, egyes projektötleteket a projektfejlesztés fázisába eljuttatni. Célunk, hogy olyan együttműködési és fejlesztési elképzeléseket fogalmazzunk meg együtt, melyeket kormányzati szintre juttatva támogathatjuk Győr-Moson-Sopron megye tudatos gazdasági fejlődését.

This article is from: