Közös φ szeminárium 1

Page 1

Közös φ szeminárium 2015 szept. 15. - okt. 15

Mi a fene ez? Az egyetemen a filozófia oktatása tantárgyakra bontva történik, ezek előadások és szemináriumok formájában valósulnak meg. A baj az, hogy itt csak szövegrészletek olvasására, megbeszélésére van lehetőség, persze, az éppen tanult tantárgy perspektívájából. Ezzel a közös szemináriummal azt a hiányosságot próbáljuk korrigálni, ami ebből a töredezettségből fakad: vagyis teljes szövegeket olvasunk, s nem diszciplináris szempontból beszéljük meg, hanem mindenki a maga saját olvasatát, értelmezését képviseli. Na, és nincs szemináriumi vezető.

Jó, de miért kell ez nekem? 1. Nem kell neked. 2. Viszont elég gáz, hogy elvégezzük a filozófia egyetemet, úgy, hogy a filozófiát és filozófiatörténetet meghatározó szövegeket nem is olvastuk (max. csak részleteket), s nincs saját értelmezésünk, saját filozófiaképünk. Azért jó a szeminárium, mert ez a gáz elkerülhető. 3. Azért is jó, mert az egyetem nem ad lehetőséget, hogy a különböző évfolyamoknak közös szemináriumai legyenek. Pedig lehet érdekes lenne egy szeminárium, úgy, hogy a teljes alapképzős és mesteris évfolyamok együtt beszélnek meg elvileg őket érintő problémákat. Megtörténhet, hogy egy másodéves mesteris felkészültebb,

1


tapasztaltabb, s mégis egy elsőévestől kap egy olyan szempontot, ami neki eszébe sem jutott. Egy elsőéves meg találkozhat azzal a tapasztalattal, hogy lehet ezt szakszerűen, s mégis vagányul csinálni. 4. Mert így esélyt adunk magunknak, hogy egy szakmai közösséget alkossunk. Ami jó motiváció (egyedül olvasni elég unalmas néha), átfogóbb képet ad (van kivel beszélgetni, találkozunk más szempontokkal), és szakailag megalapozottabbá tehet (kritizálhatsz, s kaphatsz kritikát). 5. Az, hogy nincs szemináriumi vezető (vagyis nincs tanár, doktorandusz, aki okosabb, felkészültebb, mint mi) rengeteg gátlást felszabadít. Nyugodtan lehet képviselni mindenféle elszállt ötletet a nélkül, hogy egy tekintély előtt nevetségessé váljunk. Mert ha egy diáktársunk előtt viccesnek látszunk, azt el lehet küldeni a francba. 6. Mert ejsze normálisabb, hogy van egy hallgató-önképzőkör szerűség. 7. Mert nem kell ez neked. Nem kötelező. Le lehet szarni. Mert nincs tétje az intézmény szempontjából.

Elképzelés Amikor (két éve egy filozófia táborban) egy ilyen beszélgetős lezser tanármentes de szakszerű szeminárium igénye megfogalmazódott, abban egyeztünk meg, hogy a filozófiatörténet reprezentatívabb műveit ·

teljes terjedelemben elolvassunk,

·

havonta egyet,

·

írunk róla valami jegyzetet, kivonatot, akármit, és

·

havonta egyszer összeülünk s megbeszéljük.

·

S néha csak úgy kocsmázunk egyet. Persze, mivel ez a cucc a miénk, bármikor újra lehet tárgyalni, másképpen megegyezni, mert: közös és nyitott ügyünk ez a szeminárium.

Na. Akkor most mi a dolgunk? Még vakáció van, erről még nem beszélgettünk közösen. De a hatékonyabb működés érdekében már elkezdjük a szemináriumot – legyen idő olvasni. Még nem ismerjük egymást, nem tudjuk, hányan veszünk részt benne, de a lényeg, hogy elkezdjük, aztán időközben az igényeknek megfelelően át tudjuk formálni. Ezen gondolkozz el, neked mi az elvárásod, javaslatod a szemináriummal kapcsolatban. Ezen túl:

2


Platón: Az állam I. olvasni Ha érdekel a szeminárium, akkor Platón Államát kell elolvasni egész október 15-ig. Mert kb. akkor lesz a találkozó. A pontosabb időpontot majd közös megegyezéssel tűzzük ki, figyelembe véve az órarendet, meg egyebeket. Konkrétan napi 9 oldal olvasással simán el lehet olvasni addig a könyvet. Ettől ne félj. S a szöveg megvan itt: http://mek.oszk.hu/03600/03629/03629.pdf

II. írni Olvasás közben jegyzetelhetsz, kivonatot készíthetsz, véleményt formálhatsz írásban az olvasott műről. Terjedelmi és formai elvárások nincsenek.

III. még olvasni, opcionálisan Persze Patóntól mást is olvashatsz, ami tovább árnyalja az Államot. S természetesen olvashatsz másodlagos szakirodalmat, bármit, ami ehhez a szöveghez kapcsolódik.

IV. részt venni Gyere el a találkozóra… s bátran mondd el, amit akarsz.

Október elején lesz egy közös, beszélgetés, kocsmázás, buli, azon is vegyél részt, annak a célja, hogy megismerkedjünk egymással. De addig is lehet olvasni.

Jó munkát!

Eddigi cuccok: 

van egy fb-csoportunk, ott lehet kommentálni, kötekedni, bláblá aki még nincs benne, hívjátok meg!

egy blogunk, azzal is kezdünk valamit, arról is beszélgetni fogunk http://filkvar.weebly.com/

van a blognak egy fb-oldala https://www.facebook.com/filkvar

3


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.