2016. december 7. • XXX. évfolyam 49. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
különleges
2016. december 7.
Szalagavató
Ismét megtelt a Kossuth utcai sportcsarnok. A szalagavatók sorában a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolájának végzősei köszöntek el egy vidám, ugyanakkor megható esten az intézmény közösségétől. Elsőként a 12. a (osztályfőnök: Soltiné Kubics Tünde, Domonkos Ibolya), majd a 12. b (osztályfőnök: Farkas Tímea), a 12. c (osztályfő-
nök: dr. Martinov Tiborné), a 12. d (osztályfőnök: dr. Komáromi Szilárd), majd a 2/12/Sz (osztályfőnök: Lasanc Ferenc) vonult be a csarnokba.Az est elején hasznos gondolatokkal látták el a fiatalokat, Molnár Nándor igazgató beszéde után köszöntötték a kiváló tanulókat Hegedűs Edinát (12. a), Kovács Viktóriát (12. b), Eiler Petrát (12. c), Szili Nórát (12. d) és Börcsök Enikőt (2/12/Sz). Ezt követően az osztályfőnökök a szalagokat tűzték fel a büszke lányok és fiúk mellkasára. Az osztálytáncok előtt az iskola volt és jelenlegi diákjai szórakoztatták a közönséget.Kezdésként a 12. c táncos bandaháborúja aratott sikert, majd jött a 12. a, ők a virtuális világ és a valóság találkozását jelenítették meg, emlékezetes módon. A 12. d produkciójában megelevenedett, hogy az osztály hogyan éli mindennapjait a humán fogságában, majd a 12. b koreográfiája zárta a táncok sorát. Amíg a diákok átöltöztek az évfolyamtánchoz,
Fotók: Anda Péter
Teljesen megtelt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskolájának sportcsarnoka pénteken este. A végzős diákok szalagozója búcsú volt a gondtalan középiskolás évektől és egy nagy lépés a nagybetűs élet felé. Az öt osztályt emlékezetes ünnepséggel prózával, dalokkal köszöntötték az est program és a diákévek egyik szakasza. ajándékozták meg, a végzősök pedig humoros, vidám táncokkal kö- vendégeit. A fináléban aztán a kerin- (Még több kép a cikk balalsó sarkában szöntek el az intézménytől. gő emlékezetes pillanataival zárult a lévő QR kóddal látható.) JL
fókuszban
2016. december 7.
Zenevarázs Elkészült a Tormássy utca burkolata Ladóczki Pista barátomnak volt egy ilyen címet viselő műsora a Halas Televízióban. Szerették a nézők, és bizony az elnevezés is telitalálat. Mert a zene egy másik világba repít, szórakoztat és elvarázsol. Szerencsém van. Szüleim szeretik a zenét, így kisgyermekkoromban volt módom ezen a téren is szocializálódni. István a király, Illés, Koncz Zsuzsa, Beatles, meg a Rolls Frakció. Ezek forogtak édesapám szalagos magnóján, az öcsém már hároméves korában kezelte a masinát. Életem első koncertélménye 1984hez köthető. Az akkori kötöttárugyár parkolójában léptek fel a halasi együttesek. Akkor hallottam először az Adj helyet magad mellett című rockhimnuszt, és akkor ismertem meg Csorvási Zolit. A nagybátyám, a Jáger Zoli, vagy ahogy mindenki ismerte, a Kapa lemezeit bújtam. Ámulva figyeltem, ahogy gitározik, és ha tehettem, meg ha elengedtek a szüleim, megnéztem őt a koncerteken is. Középiskolában meglógtam a matekóráról, hogy megkapjam a Panel zenekar kazettáját. Ez volt a második emlékem Csorvási Zoliról. Akkor ő ebben az együttesben énekelt. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a hétvégén ünnepelte 40. születésnapját a Lyra. Ebből nekem húsz év van meg az emlékeimben. Pedig ismertem mindenkit, aki megfordult az együttesben. Jerryvel együtt szerkesztettük a kilencvenes évek elején a Műhely Naplót, Nagy Zolinak csápoltam az Ozirisz koncerten, Sebők Jucussal egy suliba jártunk. Csorvási Zoli pedig már része volt az élményeimnek a nagybátyám révén. Ott, a moziban, a Lyra koncerten átélhettük a zene erejét. Simogat, felkorbácsol, megnyugtat, felzaklat, mosolyt fakaszt, könnyeket csal. Összehoz, csapatot épít, családokat alapít. Elvarázsol. Jáger Levente
Az Epreskert, a Petőfi utca után elkészült a Tormássy utca új burkolata is. Az ott élők elsők között hoztak létre útépítési közösséget, így az önkormányzattal együtt finanszírozták a 310 folyóméternyi aszfaltot, a vízelvezetés megoldását. A beruházás értéke eléri a 23 millió forintot. Újabb út készült el Kiskunhalason. Egy évvel ezelőtt hirdette meg a városvezetés a programját, amely szerint minden évben egy gyűjtőutat felújítanak, ezzel párhuzamosan pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a lakosság, az önkormányzattal öszszefogva megvalósítsa a saját utcája burkolását. A nagy forgalmú szakaszok közül elsőként a Bajza utca készült el, idén ősszel pedig a Petőfi utca kapott új aszfaltot. Közben a lakossági kezdeményezőkedv is meg-
jött, a Hunyadi utcában és a Gyárfás utcában is jelentősen javult a közlekedés. Az Epreskert utcában pedig, a város és az ott élők közös teherviselése nyomán eltűntek a kátyúk, megoldódott a vízelvezetés és hetek óta szilárd burkolaton közelíthetőek meg az ingatlanok. A Tormássy utca egy szakaszán sem volt eddig aszfalt. A lakók évek óta igyekeztek megoldást találni erre a problémára, nekik is kapóra jött az önkormányzati kezdeményezés. Megalakították a
saját útépítési közösségüket, és belevágtak a beruházásba. A közbeszerzés kicsit hosszabb volt a vártnál, de végül eredményt hozott. November elején felvonultak a munkagépek és elkezdődött a beruházás. A Strabag kivitelezésében 310 folyóméternyi aszfaltot terítettek le a szakemberek és már használható a szakasz. Mint megtudtuk: a munkálatok összköltsége elérte a 23 millió forintot. A lakossági útépítések sorában a következő a tervek szerint a Halászcsárda utca lesz, az ott lakók kezdeményezését már befogadta a képviselő-testület. A gyűjtőutak közül 2017-ben a Jókai utca felújítása van napirenden. Ennek tervezése már el is kezdődött. Kép-szöveg: Jáger L.
Sportcélú beruházásokat terveznek A több mint harmincéves Kossuth utcai sportcsarnokra ráférne egy átfogó felújítás, ezt tervezi a városháza a Humán Szakképző Iskolával közösen. A pályázatot a Magyar Kézilabda Szövetség hirdette meg, optimális esetben akár 100 millió forintot is rá lehet majd költeni a csarnokra. Közben két óvodában valósulhat meg egy-egy multifunkcionális műfüves pálya, a város támogatja a két intézmény pályázatát. Felújítanák a sportcsarnokot A Magyar Kézilabda Szövetség hirdette meg az Országos Tornaterem Felújítási Programját. Ebben Kiskunhalas is részt kíván venni, mégpedig a Kossuth utcai sportcsarnokkal. A köznyelvben csak ÁMK-ként emlegetett létesítmény az elmúlt há-
rom évtizedben alaposan leromlott, hiába végeztek rajta kisebb-nagyobb felújításokat, most már halaszthatatlan egy átfogó renoválás. A pályázatban együttműködik majd a város és a Humán Szakképző Iskola. Akár 100 millió forintos beruházás is elnyerhető, a pontos műszaki tervek kidolgozása már megkezdődött.
Műfüves pályák Két halasi intézmény gazdagodhat egy-egy multifunkcionális műfüves játéktérrel. Ez a megyében is egyedülálló fejlesztés lenne. A Felsővárosi- és a Bóbita óvoda is azzal a problémával küzd, hogy nem rendelkezik megfelelő térrel a gyermekek sportolásához. Az OviFoci Közhasznú Alapítvány lehetőséget kínál arra, hogy Kiskunhalason megvalósuljon mindkét pálya. A város vállalja az intézményenkénti, 2,850 millió forintos önrészt, amennyiben nyer a pályázatuk. A pályán nemcsak focizni lehet, hanem több más sportág művelésére is alkalmas. jel
hírek
2016. december 7.
Társasház épül a Sétáló utcában Hetek óta dolgoznak a munkagépek Halas központjában. Társasház épül a város egyik legfrekventáltabb helyén a Sétáló és a Táncsics utcák sarkán, az egykori Gyűjtemények Háza helyén. Most épp azon dolgoznak, hogy stabil alapokon álljon majd az épület. zati jegyei is visszaköszönnek majd rajta – fűzte hozzá. Az építkezés előtt alaposan felmérték a talaj adottságait. Ekkor derült ki, hogy mintegy 6 méteres mélységig agyagos a talaj és ettől lejjebb változik az összetétele, így 9 méter mélyre fúrnak le és ezt követően egyből betont engednek a mélybe, ezt a munkafolyamatot láthatják ezekben a napokban az arra járók. – A társasház 300 cölöpön áll majd, hogy stabil legyen – kapjuk a tájékoztatást a kivitelezést végző Modinvest Kft. építésvezetőjé-
től, Vőneki Ferenctől. A munkálatokkal az időjárás függvényében tudnak majd haladni, a jövő évben tervezik az épület átadását. Úgy tudni, az itt helyet kapó lakások és üzletek iránt már van érdeklődés. Eredetileg Halas önkormányzatának volt egy megállapodása az építtetővel. Mivel itt korábban kiállítóte-
Fotó: Jáger Levente
A Gyűjtemények Házának épületét már hónapokkal ezelőtt lebontották. A tető különösen rossz állapotban volt, nem igen lehetett volna halogatni a munkálatokat. – A bontással kialakult telekre egy U alakú 12 lakásos épületet terveztek, az alsó szintjén üzletekkel – nyilatkozta a beruházó MI-Bau Trade Kft. ügyvezetője, ifj. Németh Miklós. – A tervezéskor kiemelt szempont volt, hogy az új épület illeszkedjen a környezetébe, de megfeleljen a mai kor elvárásainak is, így például a közeli bank homlok-
rem működött, úgy volt, hogy az új épületben is kap egy kiállítótermet a város, ám a közelmúltban módosítottak ezen az elképzelésen. Az önkormányzatnál úgy látták, jelenleg van elég kiállítóhelye a városnak – hiszen időközben például megnyílt a Berki Galéria – ezért más, szintén hasznosnak ígérkező megállapodást kötöttek a céggel. A kiállítóterem helyett járdafelújításokat kap a város, így azokat a centrumban lévő járdákat is meg tudják újítani, amik már nem fértek bele a városközpontrekonstrukciós programba. A városban több magánépítkezést is látni és a telkek iránt is nagyobb az érdeklődés, mint korábban, ez valószínűleg a CSOK bevezetésével áll összefüggésben. Vannak, akik kimondottan azon lakások iránt érdeklődnek, melyekre igénybe vehető az otthonteremtési kedvezmény. Fehér Erika
Halasi bringaügyeink: van még tennivaló Szeretnének részt venni a Halasi Bringabarát Klub tagjai azokon az egyeztetéseken, amelyeken a város kerékpáros társadalmát érintő témák kerülnek napirendre. Többek között erről is szó esett azon a beszélgetésen, amelyet a civil szervezet hívott életre. A helyi bringaügyekről aztán komoly és hasznos javaslatok is születtek a fórumon, ahol részt vett Fülöp Róbert polgármester és Tóth Péter városfejlesztési osztályvezető is. Bringaügyeink – ezzel a címmel hirdetett meg egy fórumot a Halasi Bringabarát Klub, amely az elmúlt években már országos ismertségre és elismertségre tett szert. A vitaindító Daday Attila volt, aki előadásában külföldi és hazai példákkal is szemléltette, hogy miként lehetne Kiskunhalast még jobban „kerékpárbarátabbá” tenni. Kiemelte, hogy a bicikli a leghumánusabb közlekedési eszköz. Daday Attila és a klub is úgy látja, hogy szorosabb együttműködés kellene a városi döntéshozókkal. Úgy fogalmaztak, hogy a brin-
gabarátok szervezetileg erősek, de ez nem látszik meg a fejlesztésekben. Fontos lenne minél előbb megalkotni Kiskunhalas mobilitási és kerékpárforgalmi hálózati terveit. Tóth Péter városfejlesztési osztályvezető szerint a mobilitási tervre már vannak ajánlatok. A megbeszélésen minden segítséget felajánlott a civil szervezet. Készek arra, hogy javaslatokat tegyenek és feltérképezzék azokat a problémákat, amelyek megnehezítik a két keréken való közlekedést. Felmerült olyan igény, miszerint a város jövőbeni útfelújítási elképzeléseiben legyen hely
a kerékpárosoknak is. Fülöp Róbert polgármester szerint ezzel nyitott kapukat döngetnek a biciklisek, ugyanis a Jókai utca tervei már így készülnek. Szóba került még, hogy a kerékpárosokat érintő döntéseknél legyenek ott az érintettek képviselői is. Elhangzott
javaslatként, hogy vezessék be az iskolákban a helyes közlekedés oktatását. Király Gábor felvetette, hogy kihasználva a helyi klub országos elismertségét, rendezzenek kerékpáros témában egy konferenciát. Kép-szöveg: JL
közéleti
2016. december 7.
A fél ország átveheti a halasi példát Bevált a szociális segítő és utcabizalmi hálózat
Tisztább utcák, kevesebb iskolai hiányzás többek között ilyen eredményeket hozott a szociális segítő és utcabizalmi hálózat bevezetése. Halason a program 2014 decembere óta működik folyamatosan. Az eredményeket látva szeptembertől Kiskunmajsa, Jánoshalma, Mélykút, Bácsalmás, Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Kalocsa, Kecskemét és Kecel is átvette a módszert. A fő cél a roma társadalom felzárkóztatása, és az, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek rendszeresen járjanak óvodába és iskolába, illetve szerezzék meg azt a végzettséget és szakmát, amivel később boldogulni tudnak. – A programot elindító települések túlvannak a kezdeti nehézségeken. Eleinte sűrűn csörgött a telefon, hiszen felajánlottuk, hogy forduljanak hozzánk bizalommal, ha kérdésük van. Ami örömmel tölt el, hogy polgármesterek is hívtak és megköszönték a lehetőséget – mondja Szűcs Csaba halasi al-
polgármester, aki további jó híreket is megosztott. – A Belügyminisztérium figyelemmel kíséri a program alakulását. Most a negyedéves értékelőn is jelen van a minisztérium képviselője és az elhangzottakról készül egy beszámoló, amit eljuttatunk a tárcához. Arról is be tudok számolni, hogy nyolc másik megye is komolyan érdeklődik a program iránt, ha sikerül azokon a helyeken is elindítani, elmondhatjuk, hogy a fél ország átvette a módszerünket. Mi mindenesetre azon leszünk, hogy minél több településre eljusson a program – fűzte hozzá. – Nálunk évtizedek óta probléma volt a szemétkérdés – kezdte beszámolóját Sztojka István Kalocsáról. – Most a program segítségével ez rendeződött, ami nagy eredmény. Nálunk jelenleg 11 fővel megy a hálózat, de szeretnénk bővíteni és az iskolákba is eljutni. – Hasznosnak, hatékonynak tartom a programot – ezt már Jáni-
Fotó: Balogh Attila
A Belügyminisztérium és nyolc másik megye is felfigyelt rá. Jelenleg Bács megye 11 településén dolgoznak utcabizalmik és szociális segítők. A halasi programot átvevő településeken idén szeptembertől, a tanévkezdéstől indult el a munka, akkor mintegy 160 segítővel. Az elmúlt negyedév tapasztalatait összegezték a minap a halasi városházán.
né Jakab Gabriella mondja. – Tapasztalataink szerint a családok többsége együtt működik a segítőkkel, viszont pont azok a családok viselkednek elutasítóan, ahol a legnagyobb problémák vannak. A hálózat tagjai a Családsegítő Szolgálat munkáját is segítik. Nálunk a családgondozó és a védőnő van, ahová egyedül nem mer kimenni, így a problémás családokat együtt látogatjuk – fűzi hozzá. Kőrösön 9 fővel dolgozik a szociális segítő program. Itt az egyik segítő talán egy életre meghatározta egy fiatal fiú jövőjét és nem hagyta, hogy az ifjú feladja az elképzelt utat.
Az ipari iskola diákjával gonoszul bántak kollégái a gyakorlati helyén. Van, hogy sót tettek a kávéjába, míg máskor a szerszámait tüntették el. A sok piszkálódást már nem bírta a fiú, ott akarta hagyni a képzést. Ekkor lépett a tettek mezejére a szociális segítő. Elment a munkáltatóhoz és mindent átbeszélt a vezetéssel és a dolgozókkal, így megoldódott a probléma. A fiú úgy döntött befejezi a szakmunkásképzőt, így várhatóan biztosabb lesz a jövője, mintha feladta volna. Ez a példa is mutatja, hogy a szociális segítők egyfajta kapocsként működnek a családok és az intézmények között. Fehér Erika
Karácsony előtt költözhetnek a Kőrösi úti családok Karácsony előtt megszűnnek a Kőrösi úti szociális lakások. A képviselő-testület nyáron döntött arról, hogy az ott élőket máshol helyezi el, az épületet elbontják, a telkeket pedig értékesítik, növelve ezzel az ott lévő ipari, vállalkozói zóna területét. Már megvannak azok az otthonok, amelyeket a Városgazda még ezen a héten megvásárol. Jövő héten pedig a szociális bizottság ki is utalja azokat a családok részére. Amint az utolsó lakó is kiköltözik a Kőrösi útról, az önkormányzat gondoskodik arról, hogy ne legyen az épület illegális lakásfoglalók, illetve hajléktalanok tanyája. Erről Szűcs Csaba alpolgármester tájékoztatta szerkesztőségünket. Még ebben az évben megoldódik egy másfél évtizedes probléma. A kétezres évek elején került szóba először, hogy megszüntetik a Kőrösi úti szociális bérlakásokat, mivel ott áldatlan állapotok vannak. Konkrét terv nem született a telep felszámolására, viszont az elmúlt években a környéken több vállalkozás is telephelyet nyitott. A mostani városvezetés már határozott lépést tett annak érdekében,
hogy felszámolja az ottani állapotokat. Fontos volt az is, hogy gondoskodjanak az ott lakó családok elhelyezéséről. A cigány nemzetiségi önkormányzattal közösen, Szűcs Csaba alpolgármester koordinálásával elkezdődött a konkrét intézkedés. Ennek eredményeképpen a Halasi Városgazda Zrt. talált olyan ingatlanokat, ahol elhelyezhetőek lesznek a Kőrösi úti családok. Fontos kitétel
volt, hogy csak azok juthatnak újra szociális bérlakáshoz, akik rendezik a tartozásaikat a szolgáltatók, illetve a Városgazda felé. Ez augusztus végéig megtörtént, így 12 közösség elhelyezéséről kellett gondoskodni. A vagyonkezelő a Sóstói Szőlőkben, az Alsőöregszőlőkben, a Damjanich utcában, a Vezér utcában, a Polgár utcában és a Harangos téren talált megfelelő lakásokat. Miután a képviselőtestület engedélyt adott rá, ezeket a héten megvásárolja a Városgazda. Szűcs Csaba alpolgármester lapzártánk idején arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a jövő héten a szociális bizottság öszszeül és megtörténnek a kiutalások is. Ezután még karácsony előtt beköltözhetnek új otthonaikba a családok. Hogy mi lesz a Kőrösi úti épületekkel? – Erre is van megoldás. Nem sze-
retnénk, ha illegális lakásfoglalók, vagy hajléktalanok tanyája lenne, ezért gondoskodunk a lakhatatlanná tételről – fogalmazott az alpolgármester. A Városgazda közben keresi a vevőt a két telekre, ahol a remények szerint új vállalkozás nyithatna telephelyet. Kép-szöveg: Jáger L.
hírek
2016. december 7.
Ovisok öröme a Bajza utcában Itt kopog, ott kopog, megérkezett Télapóka, hopp! Csapi Antalné Anikó, a Bajza utcai óvoda részlegvezetője jó érzésekkel teli mondataiból kiderült, hogy az év egyik legvártabb napjára komolyan készültek a gyerekek. „Már jó két hete versektől és mondókáktól hangosan teltek a mindennapjaink. A legnagyobb várakozás a kiscsoportos ovisainkat jellemezte, persze a nagyobbak is teljes odaadással készültek és vártak a napra.”
fotók: Rékasi Ramóna
Majd félszáz kisgyerkőc, fehérszegélyű piros sipkában búbjukon, kissé szorongva, de annál nagyobb örömmel várták a Télapót kedden délelőtt a Kiskunhalasi Bóbita Óvodák Bajza utcai részlegén. A mondókákkal felkészült gyerekhad előtt aztán minden az ilyenkor illő rendben történt. Megérkezett a Mikulás krampuszszal az oldalán, nyílt a teli zsák a csoportos előadások után és persze, ahogy érdemelték a kicsik, megkapták az ajándékot.
A Gyógyító Mikulás Anikó elmondta, hogy a Bajza utcai óvodarészleg jelenleg 66 gyermeknek biztosít elhelyezést, ellátást, amit 11 fős pedagógusi és kisegítő személyzettel működtetnek. „Úgy tűnt, hogy a keddi Mikulás-ünnepségen viszonylag kisebb létszámmal zajlik majd a rendezvény, mert sok beteg gyermek maradt – igazoltan – távol,
de úgy látszik, hogy a Télapó gyógyító hatással van az apróságokra. Egyre csak érkeztek az apukák és anyukák a Mikulás-eseményünkre, hiszen közösségben megélni sokkal több élményt nyújt az óvoda meghitt közegében” – mondta a részlegvezető. A Mikulás krampusza társaságában egyébként türelmesen végig-
hallgatta az egyes csoportok közös előadásait és az egyéni jelentkezők is megkapták elismerő szavait. Az elbúcsúzó, Lappföldre tartó fehérszakállú Télapó távozása után az együtt maradt ovisok tovább szórakoztatták a jelenlévő szülőket és óvodapedagógusokat műsorukkal. KI
„A világ legjobb családja az enyém” Családi ünnepség helyszíne volt a Matéza Étterem. Fiai, unokái és dédunokái köszöntötték a 95. születésnapja alkalmából Tóth Juliannát. A szép kort megélt asszony nagy örömmel fogadta a gratulációkat, több alkalommal is elmondta: neki van a világon a legjobb családja. Mint megtudtuk: Julika néni a Nyúl utcai otthon lakója, ahol nagyon jól érzi magát. – A világ legjobb családja az enyém – mondta több alkalommal is a neki szervezett ünnepségen Tóth Julianna. Az idős asszonyt szerettei köszöntötték a 95. születésnapja alkalmából.
Közel húszan ülték körbe az asztalt, aki csak tudott, eljött a családi összejövetelre. Az ünnepelt meghatódva fogadta a gratulációkat és a virágcsokrokat. Julika néninek 3 fia, 6 unokája és 3 déd-
unokája van, de ott volt a köszöntőn a sok régi történetet is felidéztek a csalegjobb barátnője, a 90 éves Kunhalmi ládtagok. Julika néni, boldog születésnéni is. Megtudtuk, hogy az idős asz- napot kívánunk! szony a Nyúl utcai otthon lakója, ahol Kép-szöveg: JL nagyon jól érzi magát. Ezért is örült annak, hogy elsők között gratulált neki Juhász György, az intézmény vezetője. Tőle kapta meg Orbán Viktor miniszterelnök díszoklevelét és egy hatalmas csokor virágot. Juhász György elmondta, hogy Julika néni aktívan ténykedik a mindennapokon és amikor lehetősége van, akkor énekel. Több fellépése is volt már az otthon által szervezett programokon. Tóth Julianna 1921. december 3-án született, élete nagy részében a kereskedelemben dolgozott. Ott ismerkedett meg a későbbi férjével is. A születésnapon
2016. december 7.
ének-zene
Méltóságteljes búcsú
Minden eddiginél élénkebb volt az érdeklődés a szombat esti kórustalálkozón. Sokan szerették volna látni és hallani a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar utolsó fellépését. A tagok huszonhárom, eseményekben és fellépésekben gazdag esztendő után döntöttek úgy, hogy befejezik a közös munkát. – Sajnos nagyon lecsökkent a tagok létszáma. Ez alapból még nem lenne baj, de a szoprán szólamból gyakorlatilag elfogytak az emberek, ami lehetetlenné teszi, hogy továbbra is vegyes karként tevékenykedjünk. Nagyon sok szép emléket őrzünk a mögöttünk lévő 23 A helyszín a pécsi egyetem, ahol két fiatalembert egymás mellé sodort az élet, no meg a közös tanulmányok. Az a bizonyos 314-es szoba hozta össze a halasi Kollarics Attilát Végh Balázszsal, hogy aztán megalapítsák a saját együttesüket, a Pí Therapy-t. Egy országos tehetségkutatón aztán a döntőig jutottak, ahol Novák Péter és a 30Y frontembere, Beck Zoli is elismerően szólt róluk. – Egy kollégiumi szobában lakunk. A 314-esben íródott az eddigi pécsi évek története. Innen jött az ötlet. A „Pí Szoba” számunkra egyfajta origót jelent. A therapy pedig utal a gyógytornász tanulmányok mellett a zenére is. Végül is számunkra a zene lett az, amivel lelkünket gyógyítjuk, felvidítjuk, vagy néha összedöntjük, hogy
évből. Kórustalálkozók határainkon belül és kívül, baráti kapcsolatok… Ezek mind-mind feledhetetlenné teszik a kórus működésének éveit – mondta el lapunknak Faddi Istvánné, a kórus vezetője. A halasi énekesek fellépését hoszszas vastaps zárta. Először Bányai Gábor országgyűlési képviselő, majd a város nevében Aradszky Lászlóné önkormányzati képviselő mondott köszönetet a kórustagok elmúlt huszonhárom éves kiemelkedő munkájáért. A házigazdák fellépését a Magyar Csillagfény Kórus koncertje követte. Ők Magyarországon, főként Buda-
Fotó: Anda Péter
Utolsó közös koncertjüket adták szombaton este a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar tagjai. A Református Imaházban megrendezett adventi kórustalálkozón a házigazdákon kívül még két csapat állt közönség elé klasszikus kórusművekkel és karácsonyi dalokkal.
pesten élő kínai hölgyek és urak, akik nappal munkahelyükön dolgoznak, este pedig két-három órán keresztül gyakorolnak a fellépéseikre. Az est zárásaként a Szená-Torok fantázianevű csapat állt közönség elé. A kórusban volt és jelenlegi országgyűlési képviselők énekelnek. Iványi Tamás kar-
nagy már a bemutatkozáskor leszögezte, hogy koncertjeiken nincs jobb- és baloldali politikus, nincsenek pártok, ilyenkor csak a zene szeretete a fontos. Előadásukban klasszikus kórusműveket és adventi slágereket hallhattak a jelenlévők. Szőri Attila
Kell egy kis Pí Therapy… Kollarics Attiláék sikere az országos tehetségkutatón újra épülhessen – adta meg a választ a sokak számára furcsa névválasztásra a két fiatalember. } Attila, milyen stílusban játszotok? – Amikor kérdezik, hogy milyen stílust képviselünk, azt szoktuk beírni, hogy akusztikus rap. De ez nem enynyire egyértelmű. Annyi biztos, hogy dalokban gondolkodunk, és nem szeretnénk hasonlítani senkihez. Talán az a megoldás, hogy hallgassa meg az ember, és ha megérez valamit abból, amit mi egy közös zenéléskor, akkor már a lényeg megtörtént, stílustól függetlenül. } Vannak felkérések, fellépések? – Egyetemi rendezvényeken szerencsére rendre hívnak egy-két alkalom-
„Annyi biztos, hogy dalokban gondolkodunk, és nem szeretnénk hasonlítani senkihez. Talán az a megoldás, hogy hallgassa meg az ember, és ha megérez valamit abból, amit mi egy közös zenéléskor, akkor már a lényeg megtörtént, stílustól függetlenül.” hoz illő dalt játszani. Ha Pécsen jártok című számunkat „kell” ilyenkor általában elővenni, amit karunkon csak ETK-dalként ismernek, amin jókat szoktunk mosolyogni. Ezen kívül egy nagyon jó hangulatú szórakozóhelyen bárki számára szabadon áll egy gitár és mikrofon pár szám erejéig, amivel szoktunk is élni. Az első önálló koncertünk a napokban lesz, reméljük, idővel ez is rendszeresebbé válik majd. } A Soundcheck országos tehetségkutatón nem mindennapi körülmények között jutottak be a döntőbe… – Miután az előzsűri helyett a közönségünk a szavazataikkal bejuttatott az elődöntőbe, papíron a legesélytelenebbként nem volt semmi félnivalónk. A célunk az volt egyedül, hogy élvezzük ki a lehetőséget a miattunk ott lévő sok barát, ismerős előtt. Komoly mérföldkő volt, amikor azt mondták az eredményhirde-
téskor, hogy az ilyenek miatt szoktak tehetségkutatókat rendezni, mint mi. Valamit megláttak, meghallottak bennünk, amit lehet és érdemes csiszolni tovább. } Mikor kerül sor a közös munkára? – Még egyeztetünk róla, de most úgy tűnik, hogy majd nyáron lesz egy hetes közös munka Novák Péter stúdiójában, amiről sokkal többet mi sem tudunk. De a lényeg, hogy ezáltal kaptunk egy alkotói szabadságot. Ráadásul Beck Zolival együtt biztosított a támogatásáról. Úgy érzem, hogy ha a zenész lét egy létra, akkor fölléptünk az első fokára, és onnan már vissza nem kell lépni, nyugodtan nézhetünk előre. } Kiskunhalas is kap majd valamikor egy kis Pí Therapyt? – Reméljük, ez is elérkezik, habár Pécsen van a közönségünk túlnyomó része, talán itthon is összegyűlne néhány ember. Jáger Levente
magazin
2016. december 7.
fotóK: pál lászló
Adventi játszóház a mûvészeti iskolában
Gyermekzsivajtól volt hangos a zeneiskola az elmúlt kedden. A hagyományos adventi játszóházban kicsik-nagyok vidáman dolgoztak az asztaloknál. Morvainé Kovács Ibolya intézményvezető-helyettes, Jakabfi Márta és Balázs Hajnalka tanárok vezetésével készültek a szebbnél szebb adventi és karácsonyi díszek, ajándékok. Fogyott a sok finom sütemény, kellemes teaillat lengte be a termeket.
A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola kövezkező programja alkalmával december 15-én, csütörtökön 17.30-kor a Jánoshalmi Mithras Pedagógus Vegyeskar ad a halasi zeneiskola tanáraival és növendékeivel közös hangversenyt, fellépnek még az intézmény kis virtuózai. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak. A koncert ingyenes, adományokat köszönettel elfogadnak a tanszakok javára. L. M. A.
Jubiláló Aprók tánca Tízéves lett az Aprók Tánca Kiskunhalason. Valójában 20 éve kezdődött az ismert gyermek táncház története, de 2006-tól tartják rendszeresen a programot. Kezdetben a Fészekrakó Egyesület szervezte, majd 2009-től a Pásztortűz Egyesülettel közös civil program lett. – A táncházak fő célja hétvégi hagyományőrző családi programok biztosítása: várunk minden kisgyermekes szülőt, nagyszülőt, aki értékes, nemzeti kultúránkat őrző és átadó órákat szeretne eltölteni velünk és családjával – fogalmazott Végső István szervező. Az ünnepi hangulatú, telt házas november 26-i Aprók táncán Fehérváry Lilla (Madárdal) néptánctanítása mellett ismerkedhettek a gyerekek a népi kultúrával. Közös énekléssel, néptánccal és játékkal telt a szombat délután Maruzsenszki Endre citeramuzsikája mellett S. Császár Anna a Márton napi szokásokról beszélt és libaételeket kóstolhatott mindenki. Szőnyiné Vas Lívia megköszönte a résztvevőknek, hogy ilyen szép számban megtisztelték a programot. Tortával, pogácsával és boldog pillanatokkal lett mindenki gazdagabb. Folytatás december 10-én 15 órától a városi könyvtárban. H. T.
2016. december 7.
Adventi vรกsรกr
10 lyra
2016. december 7.
„Minden embernek a lelkében dal van…” Lyra-varázslat a születésnapi koncerten Össze lehet-e foglalni negyven évet egyetlen koncertben? Vissza lehet-e adni azokat az élményeket a közönségnek, amiket tőlük kapott a zenekar? A válasz igen. A Lyra együttes négy évtizedet ünneplő estje több volt mint egy szimpla születésnapi fellépés. Aki ott volt a moziban szombaton este, az kapott egy hatalmas ölelést a színpadról, a Lyra család ezen az estén együtt ünnepelt, énekelt, mesélt, meghatódott, mosolygott és nosztalgiázott egy picit. voltak egy család, amelynek a tagjai ötévente összegyűlnek és egy beszélgetős, sztorizós, nosztalgiázós próbafolyam végén színpadra állnak és elvarázsolják a közönséget. Mintha nem is teltek volna el az évek. A dalok bennük vannak, a verseket pedig tudják, sőt, úgy tudják előadni, átélve minden szavát, sorát, hogy lúdbőrös lesz tőle a kar és talán még a hát is. A jubileumi koncertre megFotók: Anda Péter
Tényleg nagyon sokat készültek erre az alkalomra. Mégis, az embernek olyan érzése volt, hogy erre nem is lett volna szükség, annyira bennük vannak a dalok. Rémán Éci fogalmazott úgy, hogy fél szavakból is megértették egymást és nagyokat tudnak együtt nevetni. Ebben a gondolatban benne van a Lyra titka. Nem csupán zenekarként működtek az elmúlt 40 évben, inkább
Ajándék a Halasi Csipke Közalapítványtól
telt a mozi, sokan akartak részesei lenni az ünneplésnek. A kétrészes, 150 perces koncert elröppent, néhány pillanatnak tűnt az egész. Talán Vajda Ica fogalmazta meg a próbasorozat végén úgy, kár, hogy vége van. Tényleg kár. Jó volt ott ülni a filmszínházban és nézni, mint a moziban. A legendák általában távolságtartóak, mi ennek az ellenke-
zőjét érezhettük. A Lyra a miénk, a sajátunk, arról énekel, amikről mi is beszélünk. Szerelemről, boldogságról, szomorúságról, örömről. Rólunk és ami fontosabb, velünk. Az élmény még teljesebb lett attól, hogy Sáli Levi homokanimációi plusz tartalmat adtak a daloknak, a Kiskun Táncegyüttes és a Kicsinyek Kórusa tovább erősítette azt az érzést, ők mind halasiak, ennek a városnak az értékei. Csorvási Zoli minden egyes perc elteltével felszabadultabb lett, mint a Lyracsaládfőnek, mindenre figyelnie kellett. Jött a mosoly, egy-egy jó sztori, amelynek helye volt, és a végén a katarzis, amikor vastaps szólt a patinás falak között. – Mindenkinek egy nagy ölelés! Amit elképzeltem pár hónappal ezelőtt, az teljes mértékben sikerült. Sőt! Minden várakozást felülmúlt. Arra meg álmomban sem mertem volna gondolni, hogy az emberek ilyen szeretettel fogadják a zenénket és ami mellette volt – fogalmazta meg azt, amit mi is éreztünk. Boldog születésnapot Lyra, és valóban igaz Babits Mihály sora, amit olyan átéléssel tudott szavalni Hatvani Zoli: minden embernek a lelkében dal van. Szerintem Lyra-dal… Jáger Levente
magazin 11
2016. december 7.
Kis Dávid és még 99 gitár Különleges produkció lesz az Arénában Gálvölgyi János is ajánlja, és Barbra Streisand hangmérnöke is része annak az egyedülálló produkciónak, amely a PalladioOrchestra nevet kapta. A felállás különlegessége az, hogy egyszerre 100 gitár lesz a Budapest Sportaréna színpadán, emellett énekesek, Dj is színesíti majd a hangzást. A Palladio tagja Kis Dávid is, aki hónapok óta együtt próbál a zenésztársaival. A Welcome gitárosa azt mondja, az elmúlt hónapokban egy nagy családdá váltak, ránézésből tudják, hogy mire gondol a másik. A különleges zenekarhoz különleges hang- és fénytechnika kell, épen ezért már ezen a héten felépül egy, az Arénához hasonló színpad az etyeki Korda Filmstúdióban. a Korda Stúdióban tudjuk a Papp László Budapest Sportaréna színpadát leszimulálni. Itt állítanak be mindent, többek között a különleges fényés a hangtechnikát is – fogalmazott a halasi zenész. Az elmúlt hónapokban összecsiszolódott a sok muzsikus, tudják jól, ez alap ahhoz, hogy színvonalas és hiteles legyen minden, ami a színpadon történik. – Hihetetlen érzés, hogy része lehetek ennek a csapatnak, ami egy nagycsaláddá nőtte ki magát. Már vannak belső poénjaink és ismerjük egymást annyira, hogy ránézésből tudjuk, ki, mire gondol, vagy mit akar jelezni. A jó hangulatú próbák mögött persze a komolyság is jelen
van. Figyelni kell mindenkinek saját magára és a másikra is, hogy a produkció tökéletes legyen – avatott be Dávid a részletekbe. A Palladio okán új erősítővel is bővült a halasi muzsikus eszközparkja, aki még azt is elárulta: rengeteg „kütyü” beszerzésére
„Hihetetlen érzés, hogy része lehetek ennek a csapatnak, ami egy nagycsaláddá nőtte ki magát. Már vannak belső poénjaink és ismerjük egymást annyira, hogy ránézésből tudjuk, ki, mire gondol, vagy mit akar jelezni. A jó hangulatú próbák mögött persze a komolyság is jelen van.”
Fotók: palladiorchestra.com
PalladioOrchestra. Az elmúlt hónapokban biztosan többen találkoztak már ezzel a különleges névvel. Az ötlet Rácz Lászlóé, aki valamikor a Nox útját egyengette, emellett számos televíziós produkcióban működött közre. A Palladio az ő „gyermeke”, száz gitár lesz egyszerre színpadon a Budapest Sportarénában. A tökéletes hangzást énekesek, DJ egészíti ki. A premier december 28án lesz. A zenekar tagja a kiskunhalasi Kis Dávid is, aki örömmel csatlakozott a csapathoz. A Welcome gitárosa azt mondja, nem mindennapi élményt jelent részese lenni egy új produkció születésének. – A felkészülés az év elején kezdődött és még mindig tart. A nyár végéig heti egy, azóta heti kettő próba van. Egy a szólistáknak, az énekeseknek és a DJ-nek Csepelen; a másik pedig összpróba az elsőgitárosokkal a Pannónia Filmstúdióban – mesélte Dávid. Mivel néhány hét választja már csak el a Palladiot az élő premiertől, felgyorsultak az események. – December 5. és 11. között Etyeken,
is szükség volt, amely a hangzás miatt fontos. Elárulta, hogy minden próbán finomítja a hangzást, amely majd a főpróbán lesz végleges, ott már a hangmérnökkel közösen alakítják ki azt, amely illeszkedik a zenekarba. Megtudtuk azt is, hogy néhány napja csatlakozott a produkció zenei csapatához Tyler Gordon neves amerikai hangmérnök is. Gordon dolgozott már többek között BarbraStreisanddal, Celin Dionnal, Mariah Carey-vel és Leona Lewis-szal is. Első magyarországi megbízását a PalladioOrchestrától kapta. Ő felel a zenekari felvételekért, de természetesen ott lesz majd a Budapest Sportarénában is. És hogy milyen dalok vannak a Palladio repertoárján? Különleges zenei utazásra viszik a nézőket, ahol sok állomást végigjárhatunk Beethoventől Pharell Williamsig, a Queentől a legismertebb filmzenékig. Mindezt a legfrissebb zenei világnak megfelelően, amelynek részeként egy DJ is hozzájárul a hangzás kialakításához. A produkció felvezetése sem volt hétköznapi. A beharangozó klipek látványvilága a XXI. századot idézi. A neves színművész, Gálvölgyi János is bekapcsolódott a zenekart népszerűsítő kampányba. Ha valaki azt gondolná, hogy csak egyetlen koncertre áll össze a PalladioOrchestra, téved. A tervek szerint rendszeres fellépéseik lesznek, és készülnek határon túli bemutatkozásokra is. Jáger L.
12 expo
2016. december 7.
Személyes beszélgetés és kedvezmények Komplex csomagban ajánlották Budapesten, a Syma-csarnokban Kiskunhalast a közönségnek. A város nevezetességeiről érdeklődéssel tájékozódtak a látogatók.
Péter Imréné ajánlotta a város nevezetességeit
A Csipke Hotel minden évben jelen van a Nyugdíjas Expón. Ezúttal nemcsak a szállodát, hanem városunkat és a termálfürdőt is reklámozta a nagy számú nyugdíjas közönségnek. – Az idén minden alkalommal – így az expón is – közös standunk volt a Csipkeházzal. Tapasztalatom szerint ez nagyon célszerű, mert így egy komplex csomagot tudunk ajánlani a halasi programokról, szálláslehetőségekről és megoszlanak a kiállítási költségek is – tájékoztatott Péter Imréné, a Csipke Hotel marketing munkatársa. – A csipke és az
élő varrási bemutató mindig vonzerő a nyugdíjas korosztály számára. Nagyon érdeklődnek a gyógyvizünk és az olcsóbb szállások iránt. Sok személyes beszélgetést, meggyőzést igényel ez a korosztály, és örömmel fogadják a vásáron nyújtott extra kedvezményeket. Számomra kellemes meglepetés volt a találkozás az országos hírű művészekkel. A beszélgetések után mindenki kinyilvánította, hogy szívesen jönne fellépésre Kiskunhalasra, legyen az könyvbemutató, koncert vagy közönségtalálkozó. Kép-szöveg: P. L.
Több ezer látogató a halasi standnál A Nyugdíjas Expót november 25-én és 26-án rendezték meg a SYMA-csarnokban. Városunkat kiállítóként a Csipkeház, a Csipke Hotel és a HalasThermál közös standon képviselte. } Hanyadik alkalommal vett részt a Csipkeház iparművészeti remekünkkel a budapesti Nyugdíjas Expón? – A halasi csipke termékekkel, élő csipkevarrási bemutatóval először jelent meg a budapesti Nyugdíjas Expón. A korábbi években csupán szóróanyaggal vettünk részt a Csipke Hotel standján. A személyes találkozás, a csipkék közvetlen bemutatása jóval nagyobb hatást és élményt jelentett a vendégek részé-
Palkovicsné Gangl Mária termékreferens a vendégekkel
„A halasi csipke termékekkel, élő csipkevarrási bemutatóval először jelent meg a budapesti Nyugdíjas Expón.”
Szécsiné Rédei Éva készséggel válaszolt a kérdésekre
– A megjelenés célja, hogy növeljük a halasi csipke ismertségét és minél több nyugdíjas csoport válassza Kiskunhalast kirándulási úti célként. A rendezvényen várakozásaink fölötti látogatói létszám je-
„Standunk előtt folyamatos volt a látogatói részvétel.” re – fogalmazott Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. } Kik vettek részt a kétnapos programon, és mi mindennel találkozhattak a látogatók? – Látogatóként több ezer nyugdíjas, számos egyesület és társaság vett részt a rendezvényen a fővárosból és vidékről egyaránt. E korosztály tagjai különösen érdeklődnek a kézimunkázás és a csipkekészítés Hrk Erika bemutatót tartott iránt. Ismerik, szeretik és értékelik a halasi csipkét. Standunk előtt fo- rendezvényen való részvételnek a lent meg, ezért jövőre is szívesen lyamatos volt a látogatói részvétel. Csipkeház és a Halasi Csipke Köz- részt veszünk az expón. } Mi a hozadéka és a pozitívuma a alapítvány számára? Kép-szöveg: P. L.
expo 13
2016. december 7. Endrei Judit:
Érdemes volt váltani…
Endrei Judit évtizedeken át köszöntötte a képernyőn a nézőket a Magyar Televízióban. Azután bekövetkezett a váltás ideje, más fórumokon kezdett szólni a közönséghez. Könyveket írt, elsősorban nőtársainak, és találkozókon vett részt. Mi a Nyugdíjas Expón találkoztunk vele, ahol többek között az aktív idősödésről is beszélgettünk. } Televíziós korszaka után nyitott új dolgok felé. Az emberek nagyon szeretik, megkeresik, beszélgetnek. Mire kíváncsiak a leginkább? – Az életem azért jórészt az emberek előtt zajlik. Most már évek óta az aktív idősödés témával foglalkozom már csak azért is, mert magam is aktívan idősödöm. Mindig ez az, ami leginkább érdekli őket. Például ide jön valaki, azt mondja, jaj, nem tudok mit kezdeni az életemmel, a napjaimmal, most mentem nyugdíjba, mit csináljak. Akkor erről beszélgetünk. Más azzal keres meg, hogy Judit, én épp azt csinálom, amit ti mondotok, és tényleg úgy érdemes. Rákérdeznek a lányaimra, hogy ki mit csinál. Elmondják, mennyire sajnálják, hogy nem tévézek. Én erre mindig azt válaszolom, hogy könyvek formájában elérhető, amivel többek között foglal-
kozom, és érdemes volt váltani. Az ember tényleg soha ne féljen attól, ha egy változás vagy bekövetkezik, vagy saját maga hoz ilyen döntést az életében. } Advent ideje van. Hogyan készülődik? – Nagyon szeretem az évnek ezt az időszakát. Az én gyerek- és fiatalkoromban nem volt ez, hogy minden fénybe borul, minden csillog-villog. Persze a családban tudtuk, hogy bronz-, ezüst- vagy aranyvasárnap jön. Sütni-főzni inkább a karácsony előtti néhány napban szoktam. Míg a gyerekek kisebbek voltak, természetesen sütöttünk mézeskalácsot. Néhány évvel ezelőtt nekiveselkedtem, sütöttem bejglit. Gyönyörű lett, és finom is volt. Szeretjük karácsonykor a halat. Ilyenkor, adventi időszakban Szentendre is gyönyörű, ahol élünk a családommal. Szere-
tünk sétálni a városban, egy forralt bort meginni. Szentendrén van egy kis hölgy közösségünk. Ilyenkor mi is különösen figyelünk azokra, akik sok mindent nem engedhetnek meg maguknak. Sok éve most már többgyermekes, nehéz sorsú családoknak gyűjtünk adventkor. Így tíz-tizenöt család nagyon szép meglepetéscsomagot kap karácsonykor. } Több kötetét is elhozta a Nyugdíjas Expóra. Melyik a legfrissebb ezek közül? – Az aktív idősödésről szóló Korhatártalanul. Ritkán szoktam a magam dolgait dicsérni, de az gondolom, hogy egy nagyon szép és nagyon tartalmas könyv. Ha valaki eljut ebbe a korba, vagy megerősítést talál ebben a könyvben, vagy egy aha-élményt, hogy jé, én is így csinálom, én is így gondolom, energiaforrásra lel benne. Hála a jó Istennek, nagyon jól
fogadják az olvasók is legnagyobb örömömre. } Kiskunhalason is szívesen látjuk. – Jártam már arra, de most olyan kedvesen invitáltak, hogy talán jövőre össze is jön ez a személyes találkozás. Kép-szöveg: Pál László
Szíj Melinda:
Ez egy szeretetteljes, örömteli időszak
Szíj Melindát a Megasztár című tehetségkutató műsorban ismerhette meg a nagyközönség. A televíziós show után is megmaradt olyan szerénynek, mint előtte volt. Nem hagyta magát átformálni. Olyan dalokat énekel, amelyek közel állnak a személyiségéhez. A saját maga állította elvárások keretein belül azonban nyit az újdonságok felé. A Dal versenyére beadta jelentkezését, erről is beszélgettünk.
} Lelkes közönség fogadta, dicséretekkel halmozták el a fellépése után. Milyen érzésekkel jött a Nyugdíjas Expóra énekelni? – Kiemelt érdeklődéssel, mondhatom. Tudvalevő, talán a koromból is fakadóan, én is már erre felé haladok az időben, hogy az én célközönségem jobbára a közép- és az idősebb generáció. Találva éreztem magam, hogy most én is kicsikét szolgálhatom a drága közönségemet, és nagy szeretettel érkeztem.
} Több CD-je is megjelent már. Mi alapján állította össze a műsorát? – Hallottam, hogy Gergely Róbert művész úr Szécsi Pál dalaiból, ismert számokból válogatott. Én pedig úgy gondoltam, hogy picikét billenteném a mérleg nyelvét, és néhány saját dallal próbáltam a kedves hallgatóságot megörvendeztetni. } Milyen témák foglalkoztatják mostanság? Miről szeretné, hogy szóljanak a készülő új dalok? – Sok mondanivalóm volna a világ számára, de valahogy jó Isten mindig az utamba tereli azokat a szerzőket, akik meg tudnak nyilvánulni, meg tudják szólaltatni az én gondolataimat, az én érzéseimet az én zenei nyelvemen. Most nagy várakozással tekintünk az új, Minden körbeér című dalunk fogadtatása elé. Ezzel jelentkeztünk A Dal 2017 műsorába. Egy icipicit új stílus, picikét belekóstoltam a modernebb zenei világba is. Mindig kipróbál az ember új dolgokat, és úgy gondoltam, most teszek egy rövid kirándulást a mai zenei irányzatok felé. Kíváncsian várom, hogy majd a
kedves hallgatóság körében milyen érdeklődésre tart számot. } Advent ideje van. Hogyan készül az ünnepekre? Hogyan telnek ezek a napok? – Az évnek kiemelt jelentőségű szakasza számomra is. Nagy boldogság és nagy várakozás. Már a munkahelyen is feldíszítettük az irodát a kedves kollégákkal, de a város is csodálatos pompába öltözik ilyenkor. Az adventi koszorún hetente vasárnaponként gyújtjuk meg a gyertyákat. Jó, hogy mindig elérkezik a szent várakozási időszak, amikor az ember kicsikét számot tud vetni önmagával is, kicsikét talán az elcsendesülésre is jó apropót tud adni. Amíg készülődünk, a családunkra, önmagunkra figyelünk, befelé fordulunk, elgondolkodunk, az utunkon hol tartunk, min kéne változtatnunk, min kéne javítanunk. Ez egy szeretetteljes, örömteli időszak az életemben. Én is nagyon boldog vagyok, hogy a családommal tölthetek most majd megint egy kis időt. } Úgy tudom, Kiskunhalason még nem lépett fel, de mit idéz fel a város neve? – Természetesen a halasi csipkéről már hallottam. Még valóban nem jártam az önök szép városában, de remélem, hogy egyszer tiszteletemet tehetem, és koncertezhetek is ott. Kép-szöveg: Pál László
14 expo
2016. december 7.
Gergely Róbert:
Kedves hölgyek hívják fel a figyelmet a város nevezetességére
Péter Imréné, Gergely Róbert, Szécsiné Rédei Éva és Vancsik Ágota Gergely Róbert visszatérő vendég Kiskunhalason utazó színházával, a Gergely Theáterrel. Budapesten, a SYMA-csarnokban rendezett Nyugdíjas Expo egyik sztárvendégeként is meglátogatta a város standját, ahol településünkhöz fűződő élményeiről beszélt és új színdarabjáról is elárult érdekességeket. – Körülbelül egy hónappal ezelőtt mutattuk be a Pasik a pácban című zenés vígjátékot, amellyel még nem jutottunk el szeretett városunkba, Kiskunhalasra. Bízom benne, és nagyon remélem, hogy előbb-utóbb sor kerül rá – mondta a népszerű színész, színházvezető. – Ez egy angol szerzőpáros színdarabja, egy angol Nyári Károly és lányai, Aliz és Edit nagy rajongótáborral rendelkeznek. Az énekesek szép és nagy ívű dalokkal lépnek közönség elé, most éppen karácsonyi előadásukra készülnek, előtte azonban ellátogattak Budapest kiskunhalasi standjára. – Kiskunhalas a csipke városa és idevalósi Miklósa Erika – idézte fel élményeit a Nyugdíjas Expón Nyári Károly lányaival, Alizzal és Edittel, akikkel közösen ünnepi koncert előtt állnak. – Ebben az évben december 26-án Budapesti Karácsonyi Koncert címmel rendezzük meg, immár tizenegyedik alkalommal. Ez most már egy nagyon nagy hagyomány számunkra. Természetesen elkezdődtek az előkészületek.
televíziós szituációs komédiasorozat színpadi változata. Egy éve több számomra ajánlott színdarabot is elolvastam. Sokat nevettem, mikor ez került sorra. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha engedélyt kapnék rá, és eljátszhatnánk. Megvettem a jogokat, és még megfejeltem azzal, hogy megkérdeztem az ügynöksé-
get, közbenjárnának-e, hogy ez zenés vígjáték lehessen. Megkaptuk az engedélyt dalbetétek írására. Felkértem Szolnoki Pétert, a Bon-Bon együttes frontemberét, zeneszerző barátomat és Duba Gábort, aki kiváló szövegeket ír, hogy ugorjanak neki, és csinálják meg, így lett belőle egy zenés vígjáték két részben. A témája mai tárgyú. Olyan karaktereket mutat be, amelyek mindnyájunk számára ismerősek, hiszen mindenki felismerheti saját vagy szomszédja vagy kollégája karakterét. Ezáltal nagyon aktuális anélkül, hogy bármit is kellene ezzel megmagyaráznunk. Bárhol a világon könnyen fogyasztható és érthető. Londonban George és Mildred volt a sorozat és a darab címe, amit mi Pasik a pácbanra magyarosítottunk. Ha vaj van a férfiak füle mögött, akkor bizony azzal szembesülni kell családi körben és saját életükön belül is. A történet csak azokról a pasikról szól-e, akik pácban vannak, vagy azokról a nőkről is, akik szintén hozzájárulnak ehhez, derüljön ki majd akkor, amikor a közönség megtekinti. Újra randevúra hívjuk a kiskunhalasiakat. Remélem, hamarosan velünk együtt nevetnek majd a pasikon a színpadon és egy kicsit önmagunkon, akik a nézőtéren ülünk. } Mi jut eszébe először, ha meghallja a városnevet: Kiskunhalas?
– Hála Istennek, egy kicsit már hazajárunk. Minden egyes előadásunkkal megtaláljuk azt a közönséget, amelyik fogékony a színházra és arra, amit mi kínálunk. Ahogy itt, a standon állok, látom, hogy bárki, aki elhalad a kiskunhalasi pavilon mellett, a csipkével azonnal találkozik és azokkal a kedves hölgyekkel, akik felhívják a figyelmet a város nevezetességére, vagy arra, amiről ez elhíresült. Én magam, amikor Kiskunhalason megfordulok, nem igazán jutok távolabb a színház és környékénél. Amikor viszont jövünk, és látjuk a tájat, mindig jó érzéssel tölt el bennünket is, mert ismerős épületeket, fákat találunk már magunk is. Talán eljön az az idő is, amikor olyan turnén vehetünk részt, ahol hosszabban vendégeskedhetünk a városban. Mi egy utazó színház vagyunk, ha úgy tetszik: modern vándorszínészek. Délután beülünk az autóba vagy az autóbuszba, és elmegyünk arra a helyre, ahol várnak minket, vagy ahol a randevú éppen megtörténik. Amikor vége van az előadásnak, akkor jóleső fáradtsággal visszaindulunk Budapestre. Nagyon sok helyre eljutunk a színház kapcsán, de azért nem minden várost, nem minden helységet ismerősünk olyan jól. Kép-szöveg: Pál László
Vendégségben a halasi standon Csodálatos, meghitt, ünnepi dalok és saját számok is szerepelnek a műsorban.
Nyári Edit, Nyári Károly és Nyári Aliz
A lányaimon kívül Malek Andrea lesz a meghívott vendég. Idén saját zenekarunkkal, az erre alakult Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar kíséretében fogunk előadni csodálatos, meghitt, ünnepi dalokat, és természetesen saját számok is szerepelnek a műsorban. Reméljük, hogy hamarosan Kiskunhalason is találkozunk. Kép-szöveg: P. L.
kultúra 15
2016. december 7.
Meglelni a hont… Már a 15. állomásához érkezett a Meglelni hont a hazában elnevezésű helytörténeti vetélkedő, amelynek házigazdája a Szent József Katolikus Általános Iskola volt. Idén hat csapat mérte össze tudását, felkészültségét Kiskunhalas és Szabadka testvérvárosi kapcsolatáról. A magyar szecessziót középpontba állítva és Kiskunhalas-Szabadka testvérvárosi kapcsolatát kiemelve kellett számot adnia helytörténeti ismereteiről annak a hat csapatnak, amely nevezett az idei, sorrendben 15. Meglelni hont a hazában elnevezési szellemi vetélkedőre. A Szent József Katolikus Általános Iskola szervezésében a diá-
koknak lexikális tudásban, rajzkészségben is a legjobbat kellett nyújtani, emellett még egy képzeletbeli televíziós beszélgetést is össze kellett állítaniuk. A győzelmet idén a Szilády Áron Református Gimnázium szerezte meg a Fazekas Mihály Általános Iskola és a Kertvárosi Általános Iskola előtt. Kép-szöveg: jáger
Csendes éj koncerttel köszöntötték az adventet a halasi zeneiskolában A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola követve a hagyományokat idén is megrendezte ünnepváró hangversenyét. A koncerten diákok és tanáraik karácsonyt idéző dalokkal léptek közönség elé.
ként a kórus énekelte szépen, tisztán, több szólamban Bárdos Lajos feldolgozását: Ó, gyönyörű szép titokzatos éj. A békesség óhajtás jegyében gyönyörűen zengett az ünnephez illőn díszített teremben Ma-
fotók: pál lászló
A zeneiskola előcsarnokában Mikulás sapkás fúvósok hívogatták Mikulás-dalokkal a gyermekeket, szülőket, vendégeket. Fehérváriné Ábrahám Melinda tanárnő vezetésével diákokból, tanárokból álló nagy kórus énekelte F. Gruber örökbecsű művét, a Csendes éjt. Az est folyamán zongora, fuvola, cselló, hegedű, szaxofon, klarinét idézte a közelgő ünnepet: Jingle Bells, angol karácsonyi dalok és nagy zeneszerzők kiváló, békét, szeretetet közvetítő művei szólaltak meg. A vonós zenekar a jelenlegi évszakot mutatta be a Tél (Vivaldi: A négy évszak) második tételével. Az est zárása-
ry Lynn: Dona Nobis kezdetű kórusműve. A hangversenytermet és az előteret zsúfolásig megtöltő közönség elővarázsolva gyermeki énjét a kórussal együtt énekelte a Kis-
karácsony, nagykarácsony kedves dallamát. Köszönet mindenkinek – tanárnak, szülőnek, gyermeknek –, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez. L. Molnár Anna
16 hirdetés Márkaszerviz autószerelőt keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szervizvezeto@kbautoteam.hu email címen lehet. A-1 Nemzetközi kamionsofőrt felveszek. Érd.: Kiskunhalas, Átlós út 31-33. Tel.: 06 30/913-55-01 A-1015 Jánoshalmi autószerviz műszaki vizsgabiztos kollégát keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szerviz@ bacsgépker.hu e-mail címen lehet. A-1084 Jánoshalmi autószerviz felvételt hirdet legalább 5 év szakmai gyakorlattal és középiskolai végzettséggel rendelkező autószerelő részére. A vizsgabiztosi alaptanfolyam elvégzését támogatjuk! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a szerviz@bacsgépker.hu e-mail címen lehet. A-1102 Forgácsoló (horizontál, karusszel, NC-eszterga) és raktáros munkakörbe keresünk férfi és női kollégákat. Tel.: 06 70/408-09-68 A-1103 A Mosoly-Fréz Kft. protetikus/fogtechnikai asszisztens munkatársat keres. Érdeklődni fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com címen. A-1105 A Ganzair Kft. műszaki munkatársat keres angol nyelvtudással. Feladat: tartalék alkatrész tenderek lebonyolítása. Önéletrajzokat fizetés megjelöléssel a ganzair@ganzair.hu címre várjuk. A-1106 A Ganzair Kft. műszaki munkatársat keres angol nyelvtudással. Szerb nyelvtudás előny. Feladat: külföldi, belföldi tartalék alkatrész tenderek lebonyolítása. Önéletrajzokat fizetési igény megjelöléssel a ganzair@ ganzair.hu e-mail címre várjuk. A-1107 Nemzetközi gépkocsivezetőt keresek „C”+„E” jogosítvánnyal. Tel.: 06 70/421-20-40 A-1111 Libatömőt felveszünk. Tel.: 06 20/934-73-82 A-1112 Villanyszerelőt keresünk azonnali felvételre. Tel.: 06 20/313-49-71 A-1129 Napilap terjesztéshez munkatársat keresünk. Tel.: 06 70/432-45-87 A-1132 A Ladó-Rec Kft. (Balotaszállás) tapasztalattal rendelkező gépkezelőt, illetve rakodót keres azonnali kezdéssel. Tel.: 06 30/943-67-94 Vendéglátóipari egységbe pultost keresek. Tel.: 06 20/324-52-02 A-1135 Munkatársakat keresünk műanyagfeldolgozó üzemünkbe gépkezelő és csomagoló fizikai munkakör betöltésére. Jelentkezni személyesen (Balotaszállás, Rolló Kft.), vagy az info@rollo.hu címre küldött önéletrajzzal lehet. A-1136 Értékesítőt felveszünk irodai munkára jó kereseti lehetőséggel! Vidéki bejárási költségét térítjük! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1137 Konyhai kisegítőt és szakácsot keresünk. Tel.: 06 70/779-66-90 A-1138 Németül vagy angolul kifogástalanul beszélő munkatársat keresünk fuvarszervező munkakörbe. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az ugyvezeto@elektrans.com címen lehet. A-1142 A Halas-T Kft. fűtő-karbantartó munkatársat keres a fűtőműbe azonnali kezdéssel. Önéletrajzokat kérjük elküldeni a halastkft@gmail.com e-mail címre, vagy személyesen a 6400 Kiskunhalas, Bem u. 1. szám alatti irodába leadni. Érdeklődni lehet telefonon. Tel.: 06 77/421-833 A-1143 A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató felvételt hirdet nevelőszülői tanácsadói munkakör betöltésére Kiskunmajsa körzetében. Jelentkezés önéletrajzzal az igazgatobacs@szentagota.hu címen lehet december 9-ig. A-1153 Ruházati eladót felveszek. 6400 Kiskunhalas, Pf.: 151 A-1154 Jánoshalmi húsboltba szakképzett, esetleg szakképzetlen munkaerőt felveszünk azonnali kezdéssel. Kötöny-Hús Kft. Tel.: 06 70/314-77-00 A-1155 A Kalmár Sütőipar termékei kiszállítására söfőrt vesz fel. Stabil, hosszú távú, jó kereseti lehetőség. Tel.: 06 20/947-07-13 A-1097 Sopron környéki munkára keresünk festőket és térkövezésben jártas személyeket januári kezdéssel. Tel.: 06 70/388-39-55 A-1157 Kiskunhalasi, gépgyártással foglalkozó vállalatunk műszaki érzékkel és számítógépes ismeretekkel rendelkező, érettségizett kolléganőt vagy kollégát keres raktáros pozícióba. Fényképes önéletrajzokat a munkaugy@ganz-vizgep.hu e-mail címre várjuk. A-1158
2016. december 7. Házvezetői munkát vállalok. Tel.: 06 30/854-80-21 A-1156 Autófényezőket keresünk székesfehérvári munkahelyre (karosszéria elemek csiszolása, javítása), valamint vidékre varrókat és betanított gépkezelőket. 2 műszakos munkarend, versenyképes fizetés. Vidéki jelentkezőknek szállás biztosított. Tel.: 06 20/373-11-01 A-1159 Kertészetbe keresünk dolgozókat. Érdeklődni 17-18 óra között. Tel.: 06 20/988-55-64 A-1160 Jánoshalmi autószerviz felvételt hirdet autóvillamossági szerelő, vagy autószerelő pozícióba. A leendő kollégák szakmai fejlődését tanfolyamokra történő beiskolázással is támogatjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a bacsgepker@t-online.hu címen lehet. A-1169 Szabászt felveszünk autószőnyeg gyártáshoz nettó 140.000 Ft-tól megegyezés szerint! Jelentkezni személyesen, fényképes önéletrajzzal. CAR-TEX Halas Kft., Kiskunhalas, Szénás u. 15. A-1170
Hízó eladó. Tel.: 06 70/432-13-53 A-1076 Gazdasági takarmányon nevelt hízók (90-220 kg-ig) folyamatosan eladók. Tel.: 06 30/965-13-01 A-1116 Fehér hús jellegű hízók eladók. Tel.: 06 20/354-50-52 A-1145 Jérce, tyúk, kakas eladó. Tel.: 06 70/392-42-95 A-1161 Fél sertés eladó. Tel.: 06 20/534-68-04 A-1162 Hízó eladó. Tel.: 06 77/425-697, 06 30/449-53-64 A-1163
Raktárak, irodák bérelhetők a volt a Levi’s területén. Már 300 Ft +áfa/m2/hó ártól. Tel.: 06 20/92-70-946 A-18 Turistáknak, brigádoknak olcsó szálláshely kiadó! www.halas-szallo.hu Tel.: 06 20/483-09-96 A-19 Mátyás téren 20 m2-es üzlethelyiség kiadó vagy eladó. Tel.: 06 20/981-65-95 A-1088 Üzlethelyiség kiadó a Kurucon. Tel.: 06 70/431-63-00 A-1117
Jó állapotban lévő használt gyerekruhák (4-től 8 éves korig) olcsón eladók. Megtekinthetők telefonos egyeztetés után. Tel.: 06 77/739-274 A-1100 Jó állapotú, 3+2+1 ülőgarnitúra eladó. Vajszínű, valódi bőr, minimál stílusú. Ár: 180.000 Ft (eredeti ár: 480.000 Ft) Tel.: 06 30/968-70-36 A-1121 Lenovo T400 laptop kifogástalan állapotban, új akksival eladó. Irányár: 39.000 Ft Tel.: 06 70/278-38-08 A-1146 Lakodalmat szervez? Ceremóniamester kellene? Tel.: 06 20/946-67-27 A-955 Német tolmácsolás, fordítás, szakdolgozat. Tel.: 06 20/946-67-27 A-656 Tánctermet keresek Kiskunhalason. Tel.: 06 30/523-38-42 A-1165 Asztalosipari melléktermék eladó. Tel.: 06 20/324-50-82 A-1166 Száraz, kalodás tűzifa eladó. Tel.: 06 20/324-50-82 A-1167
Vállalkozásra is alkalmas, 2 szintes családi ház nagy kerttel a Széchenyi utcán a Haldorádó mellett eladó. Az ajánlatokat telefonon várjuk. Tel.: 06 30/410-70-00 A-22 Kiskunhalason 55 m2-es II. emeleti, téglaépítésű lakás eladó. Tel.: 06 30/515-75-47 A-1092 Lakás eladó Béke u. 37. mfszt. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1122 Eladó 5 ha föld a tompai úton. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1123 Telek eladó a Sóstón az Epreskert utcában. Tel.: 06 30/631-48-83 A-1124 Újszegeden a Hargitai utcában 63 m2-es, I. emeleti, összkomfortos, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06 30/206-93-98 A-1148
100 m2-es belvárosi üzlethelyiség eladó. Tel.: 06 20/982-11-63
A-1149
Bontásra autót veszek. Tel.: 06 30/432-62-26
A-1126
Veszélyes fák kivágása, magaslati munkák végzése. www.satorvaros.hu Tel.: 06 30/445-24-18 A-1127 lcd-tv-monitor-szerviz.hu Komlós Zsolt Tel.: 06 30/626-10-21 A-34 Duguláselhárítás, vízszerelés, szennyvízcsatorna bekötés. Tel.: 06 20/917-14-03 A-793 Frizura mesterfokon, Harmónia fodrász szalon. Tel.: 06 77/523-426, 06 30/370-22-01 A-32 Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35 A-33
Karácsonyi vásár a Rődös Méterárú Boltban! Kiskunhalas, Köztársaság u. 4. (volt szabóság helyén) A-1168
Térítésmentes alapfokú informatikai tanfolyam indul januárban Kiskunhalason! Tel.: 06 70/331-50-75 A-1096
Anyakönyvi hírek Születtek: Koczán Kleopátra Demetria (Batiz Ofélia Kármen) Kiskunhalas, Magyarfi Fanni (Németh Anikó) Kisszállás, Bánóczki Adél (Varga Ágnes) Kiskunhalas, Kis Anna (Nagy-Bíró Anita) Kiskunhalas, Horváth Lili (Oltusz Gyöngyi) Kiskunhalas, Vankó Ádám (Juhász Mónika) Kelebia Elhunytak: Kozákné Balog Éva (Harkakötöny), Pagács Zoltán (Kiskunhalas), Huszárik Zoltán (Kunfehértó), Gyurcsek László (Kiskunhalas), Kolompár Erzsébet (Kiskunhalas), Ternyák Jenő (Kiskunhalas), Pázsik János Zoltán (Kelebia), Szekula József (Kunfehértó), Farkas Ferencné Oláh Rozália (Kisszállás)
2016.december 7.
hirdetés 17
Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: December 7. szerda
12:00 Kultúrkép –
20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
00:00 Képújság
20:30 Híradó/péntek (ism.)
07:00 Híradó/kedd (ism.)
12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
21:00 Újkígyós - KUKSC
07:30 Sport Magazin (ism.)
13:00 Képújság
08:00 Képújság
17:55 Műsorajánló
22:30 Képújság
12:00 Sport Magazin (ism.)
18:00 PONT
12:30 Híradó/kedd (ism.)
13:00 Képújság
18:55 Műsorajánló
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/péntek
19:00 Híradó/szerda
19:20 Gyermeksarok
19:20 Napi Mozaik
19:30 Sport Magazin (ism.)
19:30 Beszéljünk róla
20:00 Híradó/péntek (ism.)
20:00 Híradó/szerda (ism.)
20:30 Kultúrkép (ism.)
20:20 Napi Mozaik (ism.)
21:00 Képújság
20:30 Beszéljünk róla (ism.)
22:00 Híradó/péntek (ism.)
21:00 Képújság
22:30 10 éve történt (ism.)
22:00 Híradó/szerda (ism.)
23:00 PONT
22:20 Napi Mozaik (ism.)
22:30 Beszéljünk róla (ism.)
00:00 Képújság
kulturális magazin (ism.)
(ifjúsági magazin) (12)
(ifjúsági magazin) (12)
23:00 Képújság December 10. szombat December 8. csütörtök
00:00 Képújság
00:00 Képújság
08:00 Híradó/péntek (ism.)
07:00 Híradó/szerda (ism.)
08:30 Kultúrkép (ism.)
07:20 Napi Mozaik (ism.)
09:00 Képújság
07:30 Beszéljünk róla (ism.)
12:00 Sport Magazin (ism.)
08:00 Képújság
12:30 Híradó/péntek (ism.)
12:00 Beszéljünk róla (ism.)
13:00 Képújság
12:30 Híradó/szerda (ism.)
17:20 Napi Mozaikok
12:50 Napi Mozaik (ism.)
18:00 PONT
13:00 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Sport Magazin (ism.)
19:00 Híradó/csütörtök
19:30 Kultúrkép – kulturális
19:20 Napi Mozaik
19:30 Kultúrkép –
20:00 Megyei Krónika (ism.)
20:30 Beszéljünk róla (ism.)
kulturális magazin
(ifjúsági magazin) (12)
magazin (ism.)
20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 21:00 Képújság 20:30 Kultúrkép –
kulturális magazin (ism.) December 11. vasárnap
21:00 Képújság
00:00 Képújság
22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 14:30 Újkígyós - KUKSC 22:30 Kultúrkép –
(kézilabda mérkőzés)
kulturális magazin (ism.) 16:00 Esélyes magazin (ism.)
23:00 Képújság
16:30 Megyei Krónika (ism.) 17:00 10 éve történt (ism.)
December 9. péntek
17:30 Kultúrkép –
00:00 Képújság
magazin (ism.)
07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális
18:30 Híradó/hétfő (ism.)
19:00 Híradó/kedd (ism.)
magazin (ism.)
08:00 Képújság
19:30 Híradó/szerda (ism.)
(kézilabda mérkőzés)
December 12. hétfő 00:00 Képújság 07:00 PONT
ifjúsági magazin (12)
08:00 Képújság 12:00 PONT –
ifjúsági magazin (12)
13:00 Képújság 17:00 Újkígyós - KUKSC
(kézilabda mérkőzés)
18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19.20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Megyei Krónika 21:00 Képújság 22:00 Híradó/hétfő (ism.) 22:30 Megyei Krónika 23:00 Képújság December 13. kedd 00:00 Képújság 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Megyei Krónika 08.00 Képújság 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Újkígyós - KUKSC (kézilabda mérkőzés) 18:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19.20 Napi Mozaik 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:30 Sport Magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/kedd (ism.) 22:30 Sport Magazin (ism.) 23:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Kovács Iván, Pál László Kreatív: Anda Péter
18 sport
2016. december 7.
Száz százalékon
Nem „kispályás” edző ül le a Faddikorr-Kiskunhalasi FC kispadjára. Az igen temperamentumos Stetakovics Marinko egészen biztos megmozgatja majd az állóvizet. Eddig Csongrád megyében ténykedett a tréner, aki 17 éve van Magyarországon. Garancia lehet arra, hogy érti a szakmáját az a tény, hogy fiatal korában a világhírű Hajduk Splitben nevelkedett. Ha sikerül a halasi játékosokba is belenevelni e délszláv virtust, akaratot, akkor egy jobb csapat futhat ki tavasszal a zöld gyepre. Stetakovics Marinko érzelmei is igen hevesek, ha a fociról van szó. Erre jó példa az, hogy kétszer is „elmeszelték” azért, mert számon kérte a játékvezetőket egy-egy mérkőzés után. Faddi János, a klub elnöke lapzártánk idején jelentette be a keretnek, hogy ki lesz az új szakvezető. Mint megtudtuk: az edző még nem volt itt, nem találkozott a játékosokkal, de mindenkinek megadja az esélyt a bizonyításra. Az évzáró vacsorán lesz alkalom az ismerkedésre, a felkészülés pedig január második hetében indul. Hogy lesznek-e majd új igazolások, egyelőre nem tudni.
A sereghajtó Tiszakécske elleni magabiztos győzelem tette teljessé a KB Autoteam SE őszi szereplését. Az utolsó idei mérkőzésen nem volt nehéz dolga a bajnokesélyesnek. Virág Erika edző mindenkinek játéklehetőséget biztosított, ezzel éltek is a lányok. KB Autoteam SE-Tiszakécske 32-15 (15-7), a halasi gólokon Nagy Marianna 6, Mészáros Anita 4, Csősz Szilvia 4/1, Tóth Lili 4, Sendula Fanni
3, Csordás Renáta 3, Dudás Katalin 2, Csehó-Kovács Nikolett 2/1, Baksa Nikolett 2, László Krisztina 1, Agócs Erika 1 osztozott. A csapat így hibátlan mérleggel zárta az őszi szezont, amely bizakodásra adhat
okot. A január elején megkezdődő felkészüléssel is az lehet a cél, hogy ez a sorozat folytatódjon. Annál is inkább, mert az egyesület jövőre lesz 15 éves, és ezt szép lenne egy újabb aranyéremmel ünnepelni. HT
Országos Sakk és Asztalitenisz Gála Hagyományos sportrendezvényét, a Református Iskolák Országos Sakk és Asztalitenisz Bajnokságát bonyolította le hétvégén a Szilády Áron Református Gimnázium. A 17. alkalommal sorra kerülő kétnapos sporteseményen kiemelkedő halasi sikerek születtek, a mezőny legeredményesebbjévé minősítve ezáltal a házigazda iskola válogatottját.
Fotó: Bertalan Gábor
Sportdíjak
A 2017-ben megrendezendő gálán az év felnőtt férfi és női, az év utánpótlás lány és fiú sportolója, az év utánpótlás csapata, az év felnőtt csapata, az év edzője, az év sporttámogatója, az év esélyes sportolója veheti majd át a kitüntető címeket. A javaslatokat, indoklással a kiskunhalas.hu oldalról letölthető adatlapon lehet megtenni december 15-ig. A javaslatok benyújtása személyesen vagy postai úton lehetséges az alábbi címen: Kiskunhalas Közös Önkormányzati Hivatal, Erdeiné Kószó Ibolya polgármesteri titkárság, 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. jel
Fotó: Kovács Iván
Új edző
Hibátlan az őszi mérlege a megyei női kézilabda-bajnokságban a KB Autoeam SE-nek. A Tiszakécske elleni hazai győzelemmel vált száz százalékossá a teljesítmény, amely máris megelőlegezheti a jövőre 15. születésnapját ünneplő egyesület újabb aranyérmét.
Tizenöt csapat sorakozott fel a házigazda gimnázium Buborék néven közismert sportpályáján, több mint száz csapattagot számlálva. Az első napon a csapatoké volt a tér és benne a lehetőség, megvívni az erkölcsi sikerért és a vonzó díjazást jelentő fényes érmekért, míves serlegekért, minőséget hordozó emblé-
más pólókért. A szombat délelőtt már az egyéni teljesítményekről szólt, egészen a kora délutáni eredményhirdetésig, ahol Brinkus Helga igazgatóhelyettes adta át az értékes díjakat az arra érdemeseknek. A halasi résztvevők közül az általános iskolás kategóriában induló Takács
Nórának, aki asztaliteniszezésben három aranyéremmel is gazdagodott. Nyert egyéniben, továbbá leány párosban Kószó Katával, vegyes párosban pedig Péter-Szabó Marcellel. Egyébként egyéniben mindkét párja bronzérmet szerzett. A fiúk legeredményesebbjének a középiskolás korú Márta Dominik bizonyult a sakkozásban született két aranya révén. Az egyik egyéni versengésben, a másik csapatversenyben illette meg. A győztes csapatban Virág Tamás és Égető Sándor Tamás voltak a partnerei. A legjobb sakkozók körébe kell számítani még két ezüstérmes együttest, történetesen a fiatalabb korosztályhoz tartozó Szuromi Vajknak és Erdődi Imrének, valamint Nagy Lilinek, Cseri Patríciának köszönhetően. A tény ismert, miszerint Gilich Ferenc testnevelő ötlete alapján indult útjára ez a népszerű sportrendezvény, és nyugdíjba vonulásáig tartotta kézben a szervezés és a lebonyolítás feladatait. Kilencedik esztendeje Péter Attilánál és stábjánál – Zákány Sándor, dr. Gregusné Miskolczi Magdolna, Csillag István kollégánál – a „váltóbot”. Vass Katalin
2016. december 7.
Ez több mint játék… Több mint egy évtizede munkálkodik azért a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület, hogy segítse a fogyatékkal élőket, hátrányos helyzetben lévőket és azokat, akik a tanulásban is fejlesztésre szorulnak. A sport, a közös játék olyan eszköz, amely integrál és egyenlővé tesz. Az egyesület hagyományos karácsonyváró programján több mint százan vettek részt. Játsszunk most együtt! Ez volt a jelszava annak a rendezvénynek, amelynek a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület volt a házigazdája. A Kertvárosi-iskola sportcsarnokába nemcsak helyi, hanem a megye több településéről is érkeztek intézmények. Molnárné Gép Anikó elnök büszkén újságolta, hogy több mint százan jöttek el. A közelgő Mikulás alkalmából a Télapó is ellátogatott a programra és ajándékot hozott a résztvevőknek a támogatók jóvoltából. A Halas-Fitness Egyesület bemutatóit követően közös gimnasztika volt a Kertvának köszönhetően. Volt szlalom, labdapattogtatás, ugrálókötelezés, játékos váltó. A program második felében aztán következtek a labdarúgó-mérkőzések, amelyekre már hetek óta készültek a csapatok. A rendezvény ismét nagy sikert aratott. – Szép évet zártunk, nagyon büszke vagyok arra, hogy már egy évtizede működünk és segítünk, akinek csak lehet. Köszönöm a kollégáimnak és minden segítőmnek ezt. Láttátok a mosolygós arcokat, ezért érdemes rosi-iskola diákjainak vezetésé- csapatokat alkottak és sorver- csinálni – fogalmazott Molnárné vel. A folytatásban már a játéké senyeken vettek részt. Eltűntek Gép Anikó elnök. Kép-szöveg: Jáger L. volt a főszerep. Az intézmények a határok és a korlátok, a sport-
sport 19
(F)első Ha nem is a Játékos Sportverseny városi döntőjén, de a Sportdzsembori első fordulójában igen, amikor a Felsővárosi tornacsarnokában az első és második osztályos lurkók mutatták meg, mit tudnak. A küzdelmet Paczolay Gyuláné, a Városi Diáksport Bizottság elnöke nyitotta meg. Szloboda Mihály testnevelő találmánya tavaly sikeresen vette az első évet, bizonyítva létjogosultságát. Most, az új tanév első versenyének rendezését a Felsővárosi Általános Iskola vállalta magára, konkrétan a gyerekeket is felkészítő Bende Bernadette és Miskeiné Nagy Mariann. – Nagyon jó, hangulatos, a gyerekek tetszését elnyerő feladatokat sikerült találnunk, részben hasonlóakat, mint a játékos sportversenyen. Öt feladatban állapodtunk meg a többi iskola felelőseivel még szeptemberben és a résztvevők számát is illetően. Annyiban volt megkötés, hogy elsős-másodikos évfolyamból kerüljenek ki, de az arányt, mint ahogyan a fiúk-leányok arányát sem szabtuk meg. Törekedtünk arra, hogy ne legyenek túl nehezek a feladatok, inkább játékosak, ügyességet igénylők. Volt közöttük például sok utánzó – pók-, rák-, fóka-, sánta róka-, béka-, nyuszijárásugrás –, különböző labdás, szlalomozós labdavezetés és ami nagyon feladta a leckét, az ugrókötél viadal. Csinálták, teljes erőbedobással, amíg csak bírták szusszal. A mieink – Baur Bálint, Hász Zalán, Juhász Márton Gréta, Juhász-Rébék Hanna, Kovács Milán, Mészáros Janka, Mikó Zdenkó, Miskei Lotti, Pap Abigél, Schneider Vanessza, Sípos Kata, Várszegi Kata, Vince Gábor, Zhuang Yuting, Zsebő Emma – együttvéve, kimagasló 12 perc 38 mp-t teljesítve nyertek. Az öt feladat során 17 pontot gyűjtöttünk és hódítottuk el a vándorserleget a 13 pontos Szent József-iskolás tanulók elől. A harmadik helyezett Fazekas 11 pontot gyűjtött, míg a Kertvárosi a negyedik helyen végzett. Szokásosan minden kis versenyző ebben az évben is sportcsokit kapott. VK
2016. december 7.
Fotó: Anda Péter
Az ének iskolája, Pont Karaokeverseny, X-Faktor. Így alakult a soltvadkerti Kurcz Alexandra eddigi TV-s zenei tehetségkutatós karrierje. A tinédzserlány idén visszatért a Halas Televízió énekes műsorába, hogy egy Celine Dionslágerrel kápráztassa el a zsűritagokat és a közönséget. A Titanic főcímdalát profikat megszégyenítő módon adta elő a műsor döntőjében.
Kurcz Alexandra nevét néhány évvel ezelőtt az egész ország megismerhette, hiszen nagy sikerrel szerepelt Az ének iskolája című zenei tehetségkutató műsorban. Tavaly
eljött a Pont Karaokeversenyre, bekerült a legjobbak közé, végül különdíjat kapott a zsűritől. Idén két versenyen is „ringbe szállt”, hiszen ott volt az X-Faktorban, és énekelt a VIII. Pont Karaokeverseny színpadán is. A halasi műsor döntőjének zsűrije és közönsége egyaránt a Titanic fedélzetén érezhették magukat, miközben hallgatták Alexandra előadásában a jól ismert Celine Dion-dallamokat. Talán mondanunk sem kell, hogy produkciója egyöntetű sikert aratott, így nem lehetett kérdéses, hogy a legjobb nyolc énekes között van a helye, ahol egyébként hétről hétre fogynak az üres helyek, így a még adásba nem került énekesek folyamatosan izgulhatnak egészen az eredményhirdetésig. December 17-én derül majd ki, hogy kié lesz a fődíj, a Bendegúz Hangstúdió által felajánlott Demo CD elkészítésének lehetősége. Szőri Attila
rita asszony ízvarázslata
Becsavarodott a virsli Nincs is annál jobb, mint egy szombat vagy vasárnap reggel friss péksüteményt enni szeretteink körében. Ettől már csak az a jobb, ha el sem kell hagyni jó meleg otthonunkat a finomság beszerzéséhez. Egyszerűen elkészíthetjük saját konyhánkban is.
Virslis csavart Hozzávalók: fagyasztott, vajas leveles tészta, 10 db virsli, tojás a kenéshez. Elkészítés: a leveles tésztát kinyújtom. A tojást elkeverem, és lekenem vele a kinyújtott tésztát, derelyevágóval ujjnyi vastag csíkokra felszeletelem, és belecsavarom a virslit vagy a kolbászt. Ha nagyon vastag a kolbász, el lehet vágni félbe. Tepsibe teszem, 15 percig hideg helyen pihentetem, majd előmelegített sütőben 200 fokon, kb. 15 percig sütöm. Kínálhatjuk mustárral, ketchuppal. Látják, a fagyasztott leveles tészta sokféleképpen felhasználható. Készíthetünk belőle kakaós csigát, sajtos rudat, különféle töltött batyukat, melyekből természetesen a házi sokkal-sokkal finomabb, mint a bolti. Ha Önnek is van egy kedvenc receptje ezzel az alapanyaggal, küldje el a leírást egy fotó kíséretében a szori.attila@halasmedia.hu címre! Rita asszony
Fotó: Szőri Attila
Jó úton halad a profivá válás felé
színesben 20