2022. július 13. • XXXVI. évfolyam 28. szám•Ára: 195 Ft
Alapítva 1987-ben
2 KUNFEHÉRTÓ
2022. JÚLIUS 13.
A nagy buli – újra lesz FehérTone
Két év kimaradt a fesztivál történetében, most jött el a visszatérés ideje. Már nagyon várták, hogy megújulva folytathassák. A FehérTone friss szervezőgárdája újrahangolta a település népszerű fesztiválját. A bulikat a tóparton belül új helyszínre álmodták meg, majd az elképzeléseket tettek követték. A víz közelségében, egzotikus nyaralóhelyeket idéző környezetben lehet bulizni július 15-től 17-ig a könnyűzenei élet sztárjaival. Ismeretes, hogy a koronavírus-járvány két év kényszerszünetre parancsolta a fesztivált. A korlátozó intézkedések nem tették lehetővé a megrendezését, az önfeledt szórakozást. A FehérTone idén viszont újra várja a bulizni, kikapcsolódni vágyókat. – Két év kihagyás után úgy érez-
tük, hogy nagy névvel kell visszajönni. Megtisztelő, hogy egy ilyen profi előadóművész, mint Ákos, elfogadta a felkérésünket, és eljön egy kistelepülésre. Általa több korosztályt tudunk megszólítani, a fiatalokat, a saját generációmat és az idősebbeket – mondta Huszár Zoltán, Kunfehértó polgármeste-
re. – A fesztiválra topénekeseket és -zenekarokat hívtunk meg. A megérzéseinkre hallgatva döntöttünk. Reméljük, jól. Abban bízom, hogy a rajongók ide is követik a kedvenceiket – tette hozzá a település vezetője. A rendezőség minden tőle telhetőt megtesz és bevet, hogy jó legyen a fesztivál. A koncertek mellett büfé, minőségi ételek és italok várják a látogatókat. Az üdülőfaluban nagyon fontosnak tartják a megjelenést, a tiszta környezetet, hogy legyen kedvük Kunfehértóra látogatni a vendégeknek. – Cél, hogy fesztiválhelyszínné váljunk. Szeretnénk maximálisan kiszolgálni a vendégeinket. Szeretnénk bővíteni a szolgáltatások körét, hogy minél több látogatót tudjunk fogadni kielégítve az igényeiket. Célunk, hogy folyamatosan bent tartsuk az embereket fesztiválhangulatot teremtve – hangsúlyozta Huszár Zoltán. – Food trackeseket is megszólítottunk, köztük az év legjobbjaként már két alkalommal is jegyzett Food Maffia szintén kép-
viselteti magát nálunk. Nagyon készülünk a FehérTone fesztiválra. Nyolc éve már, hogy belülről is látom ezt a csodát. Az, hogy belemertünk vágni idén tavasszal a szervezésbe, nagyban köszönhető a kommunális csoportvezetésnek. Rájuk mindig lehet számítani. A járványhelyzet miatt sokkal kevesebb időnk volt az előkészületekre. A munkatársaim nélkül nem tartanánk itt, 200 százalékon teljesítenek. Fontos, hogy egy irányba húzunk. Mindenkinek az a célja, hogy ez jól működjön. Igényesek vagyunk arra, hogy szép legyen a környezetünk. Jönnek is, hála Istennek, elég sokan. A FehérTone július 15-én startol. A Soulwave 18.30-kor, ByeAlex és a Slepp 20.30-kor, Ákos 22 órakor kezd, majd Necc Party lesz hajnalig. Július 16-án folytatás következik. A New Level Empire 18 órakor, Caramel 19.40-kor, a BSW 21.20-kor, Dzsúdló 23 órakor koncertezik. Éjféltől DJ-k lesznek a színpadon, köztük 2-től Pixa, a Mizu szülőatyja és a Bulibáró készítője. (X)
Poszi Fehértóról énekel Posztobányi László több, mint egy évtizede él már Kunfehértón. A település hangulata, az ott élő emberek, a nyári fesztiválok megihlették és egy új dal megírására ösztönözték a zenészt. A Kunfehértói dal című szerzemény kapcsán a Halas Televízió interjút készített Poszival, ezt a zenés videót már több, mint negyvenezren nézték meg az interneten. Vízpart, pálmafák, homok, fesztiválhangulat, múltidézés, szerelem. Mindez benne van Posztobányi László legújabb szerzeményében, ami a Kunfehértói dal címet viseli. – Ahol életem során hosszabb időt töltöttem el, ott mindig született egy dal. Tizenkét éve telepedtem le Kunfehértón, nagyon megszerettem ezt a kis települést. Azt szerettem volna, hogy kapjanak az itt élők egy kis emléket belőlem. Úgy érzem, ebben a dalban minden benne van. Nem kevés nosz-
talgia kapott benne helyet, hiszen nem titkolom, a ’70-es években mi sokszor ide jártunk csajozni a zenésztársakkal. Ez és még számos más szép emlék megjelenik a dal-
sorokban – mondta Poszi. Csak úgy, mint Posztobányi László több, korábbi produkciójában, ebben is aktívan közreműködött barátja, zenésztár-
sa, Bende Béla, aki azt mondja, bár nem könnyű a közös munka, mégis mindig hatékony az együttműködésük. – Legegyszerűbben úgy tudnám magunkat jellemezni, mint a Muppet Show-ban a két öreg, akik fent ülnek a páholyban. Éppen ilyen a mi barátságunk is. Poszi kitalálja az újabb és újabb ötleteit, én pedig ott vagyok mindig vele, hogy segítsek megvalósítani a terveket. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy egy dalt írt arról a településről, ahol él. Ha én lennék a polgármester a környező településeken, biztosan felkérném Lacit, hogy írjon dalt a környékbeli falvakról, városokról – mondta Bende Béla. Alighogy felkerült a dal a világhálóra, elkezdtek érkezni a pozitív visszajelzések. A Halasmédia Poszival forgatott zenés videóját néhány hét alatt már több, mint negyvenezerszer tekintették meg, ez pedig további munkára ösztönzi a szerzőt. Kép-szöveg: Szőri Attila
2022. JÚLIUS 13. A nyár többféle színét, tónusát mutatja nekünk. Hol csendes, száraz és forró, hol pedig szeles, esős, enyhébb. Az időjárás már csak ilyen, hol a mezőgazdaságnak, hol a nyaralóknak kedvez inkább. Kunfehértó az utóbbira számít az előttünk álló hétvége kapcsán. A koronavírus-járvány miatt két évben is szünetre kényszerült a település tömegeket vonzó nyári fesztiválja. A FehérTone július 15-től 17-ig újra várja a kikapcsolódni vágyókat. A könnyűzenei élet népszerű sztárjai lépnek színpadra. Ákos több mint 30 éve a közönség kedvence, Molnár Ferenc Caramel pedig közel 20 esztendeje. Sok sláger fűződik a nevükhöz, ezek repertoáron is lesznek. Az újabb nemzedék képviselői is megmutatkoznak, előadják a neten milliós, tízmilliós, több tízmilliós nézettségeket hozó dalaikat élőben is a színpadon. Érkezik a New Level Empire, Dzsúdló, a BSW, a Soulwave, Pixa. Kiskunhalason, a Kaszinóudvari esték ígértek könnyed nyári programot. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje összművészeti produkcióként kínált tartalmas időtöltést elitizálás nélkül. Erő, dinamika, mélység és játékosság egyaránt jellemezte. A két előadó és a közönség egymásra hangolódva tudott összekapcsolódni, értéket teremteni és befogadni. Újabb időszaki tárlat látogatható a Csipkeházban. Az alkotás öröme címmel mutatja be munkáit Korponainé Hanzik Veronika. A hímzés és a varrás számára boldogságforrás. Nagy izgalommal és gondos válogatással készült élete első kiállítására. Jóleső érzéssel és hálás szívvel fogadta a sok-sok látogatót. A rendezvény megnyitóján Vajda Ilona mondott beszédet. Rámutatott, az idő múlásával a minta- és a színvilág megváltozott, és az öltések is különbözőek. Ma már a szivárvány minden színével hímeznek. A tónusok sokfélesége várja az érdeklődőket. Aki enged a hívásnak, élményeket szerezhet általuk. Pál László
Emlékeztek, koszorúztak
FOTÓ: ANDA PÉTER
Tónusok
FÓKUSZBAN 3
A kuláküldözés áldozataira emlékeztek Kiskunhalason. A Városhá- Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyeza utcán lévő emléktáblánál a jelenlévők közösen idézték fel a törté- sület tagjai egy szívhez szóló műsort nelemnek ezt a sötét korszakát. A megemlékezés végén koszorúkat, állítottak össze erre napra. A gondolatokat három diáklány tolmácsolta mécseseket helyeztek el. a jelenlévőknek. Szót ejtettek többek Emlékezőbeszédet dr. Bognárné Megfosztotta őket a vagyonuktól, sze- között arról is, miként érintette a kuNagy Éva önkormányzati képvise- mélyi irataiktól, és ezáltal identitásuk- láküldözés a kiskunhalasi gazdálkodólő mondott. Felhívta a figyelmet ar- tól is. Elvették a múltjukat, jelenüket és kat és családtagjaikat. Ezt követően a ra a sok borzalomra, amit a kuláknak a jövőjüket. A Sztálin-rezsim kímélet- Városháza utcai emléktáblánál koszomegbélyegzett magyar embereknek len harcot indított a magyar agrártár- rúkat, virágokat, mécseseket helyeztek sadalom ellen. Minden eszközzel arra el. A város nevében Fülöp Róbert kellett átélniük. – Azokra az ártatlan emberekre em- törekedett, hogy lerombolja a hagyo- polgármester és Kuris István Lászlékezünk ma, akiket egy embertelen mányos paraszti életformát – fejtette ló alpolgármester koszorúzott. Szőri Attila rendszer mindenüktől megfosztott. ki beszédében a képviselőasszony.
„Legerősebb szerepe mindig a hitnek van” Városunkba érkezett Soltész Miklós országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A politikus a zsinagógánál tett látogatást, ahol épp egy ifjúsági tábor zajlott. – Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a tábort itt, Kiskunhalason. Ezek a gyerekek együtt tölthetnek egy hetet, közösen mondanak imákat, mindent együtt csinálnak. Ha egy közösség meg akar maradni, legyen szó akár vallási közösségről vagy egy egész nemzetről, akkor ott legerősebb szerepe mindig a hitnek van. Mi, a magyar kormány részéről abban tudunk segíteni, hogy a lehetőségeinkhez mérten próbáljuk biztosítani az anyagi hátteret, részben a hittanoktatáson keresztül, részben a különböző közösségi programok támogatásával vagy az istentiszteleti helyek felújításával – fejtette ki látogatása során az államtitkár.
Prof. dr. Róna Tamás főrabbi, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Soltész Miklós államtitkár, Bakos Ágnes hitközségi alelnök, Ritter Nándorné hitközségi elnök Bányai Gábor országgyűlési képviselő is megosztotta tapasztalatait a mostani látogatással kapcsolatban. – Ennek a közösségnek nagyon nagy szüksége van arra, hogy tovább tudjanak erősödni. Az ország számos településéről ide-
érkezett 80-90 fiatal, akik sok hasznos dologgal gyarapodhatnak az itt töltött napok során. Az biztos, hogy ha valaki lelki szegénységgel érkezik ide, az néhány nap múlva lelki gazdagsággal fog hazatérni. Kép-szöveg: Szőri Attila
4 EGYENRUHÁSOK
Invázió Folytatódik az illegális migrációhullám erősödése a magyar-szerb határviszonylatban. A jellemzően okmányok nélküli és illegális módon csoportosan elkövetett határátlépések egyre szaporodnak. Kiscsoportban A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő rendőrök július 9én 13 óra 15 perckor Madaras térségében 15 külföldit tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Nagycsoportban A Bács-Kiskun megyei egyenruhások július 7-én 22 óra 35 perc és július 8-án 3 óra 30 perc között Katymár, Bácsalmás, Hercegszántó és Kelebia térségében 5 csoportban összesen 62 külföldit tartóztattak fel. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére, és sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Győri Osztályának jelzése alapján – július 8án 4 óra 30 perckor Balotaszállás térségében, egy Ford Tranzit mellett 19 külföldit tartóztattak fel. Az illegális migránsok – akik jogellenesen jutottak be az ország területére – szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Hat óra alatt összesen 81 határsértőt fogtak el az egyenruhások. A migránsokat a rendőrök minden esetben – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Forrás: police.hu
2022. JÚLIUS 13. Mélykúton a rendőrök a levegőből követték nyomon, hogy az autósok betartják-e azokat a szabályokat, amelyek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyekre és a gyalogosok elsőbbségére vonatkoznak. Sajnos még mindig vannak jogsértő sofőrök. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai – a Készenléti Rendőrség speciális, drónkezelő egységének a közreműködésével – 2022. július 7-én délelőtt Mélykúton tartottak fokozott ellenőrzést. Az akció során a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket és azok környékét pásztázták a levegőből, melynek eredményeként több jogsértőt is fülön csíptek. Három esetben figyelmeztetést alkalmaztak, további három sofőrrel szemben pedig fejenként 25.000 forint helyszíni bírságot szabtak ki. A gyalogosok – a kerékpárosok mellett – a közúti közlekedés legvédtelenebb és legsérülékenyebb résztvevői.
Drónnal a gyalogosok biztonságáért
Elütésük során gyakorlatilag kivétel nélkül személyi sérülés következik be, és csak annak súlyossága a kérdés. Ez a különös sérülékenység indokolja, hogy kiemelten odafigyeljünk rájuk. Ezekről a balesetekről elmondható, hogy hátterükben mindig valamilyen emberi hiba – gyorshajtás, elsőbbség meg
nem adása, figyelmetlenség – áll, ami egyben azt is jelenti, hogy szabálykövető magatartással ezek a szerencsétlenségek megelőzhetőek, elkerülhetőek. Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy a saját és mások biztonsága érdekében tartsák be a KRESZ szabályait! Forrás: police.hu
Csernák-győzelem és adomány A halasi tűzoltó, Csernák Zsolt már több alkalommal bizonyította, hogy több sportágban is kiemelkedő teljesítményre képes. Legutóbb a II. Jótékonysági Firecross Bajnokságon lett aranyérmes saját korcsoportjában, abszolútban és a győztes csapatban is benne volt. Balatonlelle volt a házigazdája a II. Jótékonysági Firecross Bajnokságnak. A rekkenő hőség ellenére az igen összetett megméretés sokakat csábított arra, hogy kipróbálják magukat. Köztük volt a kiskunhalasi Csernák Zsolt is. A Magyar Tűzoltósport Egyesület szervezésében lezajlott megméretésen Zsolt a 3039 évesek között lett aranyérmes, de ha az összes korosztály összes eredményét is figyelembe vesszük, akkor
sem volt nála jobb. A győztes csapatnak is tagja volt a halasi tűzoltó. A verseny célja az volt, hogy az összegyűlt adományokat át tudják utalni a Gyer-
mekrohamkocsi Alapítványnak. Ez is kiválóan teljesült, ugyanis 528 ezer forintot utalhattak át a civil szervezetnek. JL
HÍREK 5
2022. JÚLIUS 13.
Szabadtéri vetítés a könyvtárnál Egy új kulturális programsorozatot, egy szabadtéri filmklubot indított el a kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár, valamint a Pásztortűz Egyesület. Az érdeklődők minden kedden megtekinthetnek egy-egy érdekes, magyar filmalkotást a könyvtár parkjában. – A Petőfi 200 programsorozat keretében lehetőségünk van arra, hogy nyilvánosan vetíthessünk olyan alkotásokat, amik ’48-hoz vagy a reformkorhoz kapcsolódnak. Mivel meleg van, nyár van, adta magát a dolog, hogy ne az épületben legyünk, hanem szabadtéren. A következő hetekben is lesz néznivaló, minden kedden este 8 órakor várjuk az érdeklődőket – nyilatkozta Erhardt Györgyi könyvtárigazgató. Az első eseményen Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjét vetítették. Végső István történész a film kapcsán bevezetőjében a korszak fontos eseményeit ismertette.
Figyelem! Július utolsó hetében csak korlátozottan érhető el a hivatali ügyintézés a városházán. Július 25. napjától 2022. július 29. napjáig igazgatási szünet lesz Kiskunhalas Város Önkormányzati Hivatalában – tájékoztatott Kollárné dr. Lengyel Linda, Kiskunhalas város jegyzője. A hivatalban az ügyfélfogadás csökkentett létszámmal történik ezen időszakban előzetes telefonos egyeztetés alapján. Telefonos elérhetőség az igazgatási szünet ideje alatt: anyakönyv 77/523-132; recepció 77/523-100; rendészet 77/523146; szociálpolitika 77/523-160.
Tuskómaró
Azt javasolta, hogy az adott év, évek legkiemelkedőbb politikai fejleményei mentén képzeljük magunkat bele a korba. 1966. január 6-án mutatták be a filmet. Zajlott a hidegháború, a Kádár-rendszer megszilárdult, 10 éve volt 1956, épphogy véget ért a megtorlás, a harmadik világ az USA és a Szovjetunió árnyékában
próbált lavírozni. Mint elhangzott, a Szegénylegények című film elvileg a betyárüldözést, az 1868-73 közti időszakot mutatja. Gróf Ráday Gedeon kormánybiztos és emberei kíméletlenül üldözték a puszták népe gonosztevőit. A film a hatalom és az üldözöttek különböző arcait mutatja be. Kép-szöveg: Szőri Attila
„Itt mindig remek a hangulat” Olvasnak, közben pedig kézműveskedés és 3D nyomtatóhasználat is szerepel a programok között. Idén nyáron is élénk érdeklődés mellett rendezi meg gyermektáborát a Martonosi Pál Városi Könyvtár. Az általános iskolás korú fiatalok elárulták, már néhány nap után sok új barátság szövődött a tábornak köszönhetően. – Már tíz éve annak, hogy júliusban megszervezzük nyári táborunkat. Célunk az, hogy a vakációt minél több gyerek tölthesse el aktívan a könyvtár falain belül. Abban bízunk, hogy a pozitív tapasztalatok hatására később rendszeres könyvtárlátogatóvá és olvasóvá válik minden résztvevőnk. A csapat nagyon jól összeszokott már, mivel mindannyian alsó tagozatosok, könnyen ráhangolódtak egymásra és a feladatokra – tudtuk meg Erhardt Györgyi igazgatótól. A gyerekek láthatóan nagyon élvezték a kézműves foglalkozást. Többen is elárulták, miért szeret-
Igazgatási szünet
nek eljönni ebbe a táborba. – Nagyon vártam már, hogy megkezdődjön a tábor, hiszen szeretek kézműveskedni és olvasni is. Pár nap alatt új barátságok szövődtek, nekem is sikerült összeismerkednem pár új emberrel. Én biztosan itt leszek jövő nyáron is – fejtette ki Rózsa Nóra.
A kézműves foglalkozás vezetője szerint jól látható, mennyire ös�szehozza a résztvevő fiatalokat egy-egy ilyen feladat. Ottjártunkkor éppen világítótornyokat festettek a diákok. Az elkészült alkotásokat a tábor résztvevői hazavihették emlékként. Kép-szöveg: Szőri Attila
Speciális famaró berendezést teszteltek az elmúlt napokban a Halasi Városgazda Zrt. munkatársai. A traktorra szerelhető géppel a fakivágások után a földben maradt nagyobb tuskókat tudják eltüntetni. A speciális vágófelülettel ellátott forgó tárcsa a tapasztalatok szerint 20-30 perc alatt végez egy nagy tuskóval, a vágóélek jóval a talajszint alá tudnak menni, így nyoma sem marad a fatörzsnek. A város közterületein, a fakivágásokat követően évente 250-300 tuskó marad a földben, ezek kézi kiszedése sok időt vesz igénybe. A tuskók gépi eltávolítása sem mindig megoldható. Ha markolóval emelnék ki a helyéről, akkor sérülhetnek a gyökerek közelében lévő közművezetékek. A tuskó szétfúrásakor is hasonló problémák adódhatnak. Vincze Bálint, a Halasi Városgazda Zrt. munkatársa megkeresésünkre elmondta, hogy a feladatra több okból is ezt a traktorra szerelhető famarót választották. A tesztek során bebizonyosodott, hogy a megfelelően mobil berendezéssel hatékonyan, gyorsan haladnak majd. A gép alig húsz perc alatt tüntetett el egy méretes fatörzset a Kossuth utcán. A technológia nagy előnye, hogy 15-20 centiméterrel a talajszint alá tudnak menni vele, így a törzs teljesen ledarálódik, a területet ezt követően elegyengetik és a gyökérzet évek alatt elkorhad a talajban. A gép mellé készítettek egy mobil paravánt is, amellyel a fadarabok szétszóródását tudják megakadályozni. H. T.
6 HÍREK
2022. JÚLIUS 13.
„A kertészkedés a hosszú élet titka” Ezt vallja a kiskunhalasi Radvánszki Jánosné, aki a napokban töltötte be 90. életévét. Az ünnepelt családtagjai körében emlékezett vissza az elmúlt kilenc évtized legmeghatározóbb pillanataira. Mint mondta, nagyon várja már, hogy megszülessen első ükunokája, akit szeretne még sokáig dajkálni. 1932 júliusában, vagyis éppen kilencven esztendővel ezelőtt születetett Radvánszki Jánosné, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Jolánka néni. Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere virágcsokorral és díszemléklappal érkezett a jeles évforduló alkalmából rendezett születésnapi összejövetelre. Ezt kö-
vetően az ünnepelt örömmel idézte fel életének meghatározó állomásait. Mint mondta, véleménye szerint rendszeres kertészkedés a hosszú élet titka. – Azt hallottam múltkor a tévében, hogy sokat kell úszni, meg tornázni. Én bevallom, sosem úsztam, nem tornáztam, mégis meg-
értem a 90 éves kort. Nagyon szerettem a kerti munkát, a földműves munkálatokat, szerintem sokat kell dolgozni, az a hosszú élet titka. Én permeteztem, kapáltam, metszettem a fákat, megtermeltem sok mindent, amiket aztán el is tudtunk adni. Ez hajtott mindig előre az életem során – árulta el Jolánka néni. Az ünnepségen a család mind a négy jelenlegi generációja képviseltette magát. Azt kérdeztük tőlük, mi az első, ami Jolánka néni kapcsán eszükbe jut.
– Becsülendő a kitartása. Bár már 90 éves, még mindig vannak céljai, amiket meg szeretne valósítani. Ahogy mondta is, az ükunoka nagyon motiválja. Két évvel ezelőtt, mikor párommal kitűztük az esküvőnk dátumát, dédnagymamám azt mondta, szeretné megélni a nagy napot és táncolni szeretne velünk. Ez szerencsére meg is valósulhatott. Mostanában pedig már az ükunoka várása motiválja – tudtuk meg Feleki-Kovács Nikolettától, az ünnepelt dédunokájától. Kép-szöveg: Szőri Attila
Játékos formában tanulják a vallást A napokban zajlott a halasi zsinagógánál a hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvendő nyári, ifjúsági tábor. Hazánk több településéről is érkeztek résztvevők. A programban a tanítások mellett sok játék és sport várta a fiatalokat.
– Ez már a 13. Kiskunhalasi Zsidótábor, mely egy családi tábor. Most olyan szempontból különleges a helyzet, hogy a gyerekek többsége már szülői kíséret nélkül érkezett, így elsősorban olyan programokat kellett szerveznünk, amik a fiataloknak
szólnak. Összesen ötvenhatan vagyunk most a zsinagógánál, kevés a szülő, sok a gyerek, ez tényleg ideális helyzet. Ez egy tematizált tábor, idei központi témánk pedig a zsidó szimbólumok. Délelőtt és délután is van egy-egy óra foglalkozás. Törekszünk
arra, hogy a napi két oktatásból az egyik, még ha kicsit komolyabb hangvételű is, a másik mindenképp játékos formában teljen – tudtuk meg Ritter Nándorné hitközségi elnöktől. Az ország számos kis- és nagyvárosából jöttek gyerekek a halasi táborba. Mindannyian azt mondták, nagyon várták már, hogy ismét találkozhassanak barátaikkal. Sólyom Iván például a fővárosból jött, hogy eltöltsön egy hetet Kiskunhalason. – Nagyon tetszik a tábor, minden nap valami új, izgalmas dolgot pró-
bálhatunk ki. Szinte azonnal új barátokra találtam, ahogy megérkeztem. Nagyon szép a helyszín, aranyosak a résztvevők és a szervezők is. Leginkább a KiMitTud versenyt várom, ahol négy társammal együtt egy tévéadást fogunk előadni, ahol különféle műsorok lesznek – árulta el Sólyom Iván. A vasárnaptól vasárnapig tartó tábor ideje alatt az ország számos pontjáról érkezett fiatalok egy nagy közösséggé kovácsolódtak össze, a fiatalok sok élménnyel gazdagodva tértek haza. Kép-szöveg: Szőri Attila
EGYHÁZ 7
2022. JÚLIUS 13.
30 évig szolgáltak Halason Könnyes búcsút vettek a hívek a Bödecs házaspártól Két meghatározó lelkész köszönt el a Kiskunhalasi Református Egyházközségtől. Bödecs Pál és felesége, Bödecsné Szalai Hajnal három évtizedig szolgálta a helyi közösséget. Az egyházközség egy ünnepi istentiszteleten köszönte meg a két vallási vezető értük végzett munkáját. A lelkipásztorok elmondták, sok munkával, lemondással járt ez a 30 esztendő, most így visszatekintve nagyon nehéz a búcsú, büszkeséggel gondolnak vissza az itt töltött időre, hiszen a folyamatos fejlődés, megújulás jellemezte ezt. renc oktatási gondnok foglalta ös�sze Bödecs Pál életútját és az elmúlt harminc esztendő szerteágazó munkásságát. Mint elhangzott, a Bödecs házaspár 1992-ben a legnagyobb politikai csatározások közepette érkezett a városba.
Bödecs Pál, az építő, fejlesztő elnök-lelkész
Bödecsné Szalai Hajnal lelkész is visszaemlékezett a 3 évtized meghatározó eseményeire Nehéz körülmények között kezdett hozzá a Szilády Áron Református Gimnázium újraindításához. 1993-1997 között a gimnázium megbízott igazgatója volt. Ebből az időszakból nevéhez köthető az iskola felújításának megkezdése, az ablakok cseréje, a menza felújítása és egy saját kollégium, a
FOTÓK: ANDA PÉTER
Az ünnepi istentiszteleten a búcsúzó Bödecs Pál elnök-lelkész arra a rengeteg jóra hívta fel a figyelmet, amelyet itt kapott, Kiskunhalason, hálás szívvel gondol vissza a Vincze József presbiterrel való találkozására és Szabó Ferenc főgondnoktól is nagyon sok segítséget, bátorítást kapott egykoron. – Mind az a jó, ami velünk történt, az kegyelemből történt, Isten ajándékaként. Gazdagságot és további távlatot kapott az életem, erőt és lelkesítést kaptam tőle. Rengeteg jó ember vett körül életem során, nagyszerű emberek, kiváló és hűséges munkatársak, jó tanácsadók, a háttérből támogatók. Bödecsné Szalai Hajnal távozó lelkész is szólt a hívekhez, mint mondta, 30 esztendő dolgait nagyon nehéz összepakolni, becsomagolni. – A férjem sokat tett ezért a közösségért, a városért, nekem az volt a feladatom, hogy ebben a nehéz munkában támogassam, a háttérből. Pali támogatásán kívül igyekeztem a közösségnek törékenységemet, őszinteségemet adni, így válhattam érzékennyé arra, hogy együtt érezzek veletek. Hálás vagyok, hogy itt élhettünk a csodás parókián az ősi templom közelében. Az ünnepi közgyűlésen Szabó Fe-
Bödecs Pál elnök-lelkész utoljára szólt a halasi hívekhez
Gyárfás István Diákotthon kialakítása is. A gimnázium fejlesztése a tornacsarnok és öltözőinek felújításával, a sportsátor telepítésével, az új bejáratot is magába foglaló épületszárny-bővítéssel, majd új laborépület építésével és az ehhez kapcsolódó pályázat lebonyolításával folytatódott. 1997-ben megszervezte a Gábor Dénes Főiskola Kiskunhalasi Konzultációs Központját, amelyet – mint egykori villamosmérnök – éveken keresztül vezetett is és ezáltal sokan szerezhettek itt felsőfokú informatikusi diplomát. A felsorolásban szerepelt a Központi Református Általános Iskola elindítása, a Gólyafészek Óvoda fejlesztése, az Ékes Kapu és a Benjámin Lakóotthon létrehozása. Mint kiderült, Bödecs Pál nevéhez köthető többek között a Szilády RFC és a Halas Rádió elindítása is. Édes Árpád lelkész is köszönetet mondott a gyülekezet és a város gyarapításáért, mint mondta, csodálat-
tal és büszkeséggel figyelte, hogy Bödecs Pál soha nem panaszkodott a hivatalával járó teher miatt. A Dunamelléki Református Egyházkerület képviseletében Varga Nándor lelkészi jegyző méltatta a Bödecs házaspár helyi közösségért végzett munkáját. A családot képviselve Bödecs Anna emlékezett vissza a halasi évekre és szüleik tevékenységére. – Itt nőttek bele a szülői szerepbe és a saját lelkészi hangjuk megtalálásába, amely folyamatosan alakult az évek során. Családunk Kiskunhalasra költözésével apa nemcsak a gyülekezet, hanem a város építése mellett is elkötelezte magát, már-már emberfeletti erővel munkálkodott azon, hogy megteremtse az intézményi feltételeit egy szabad, pezsgő, szellemi, lelki hitéletnek. Bányai Gábor országgyűlési képviselő is elismerően szólt a lelkészek kiskunhalasi munkájáról, a politikus úgy fogalmazott, a közösség háláját tolmácsolja, amikor köszönetet mond ezért a 30 esztendőért. Kiskunhalas nevében Kuris István László alpolgármester egy Berki Viola-alkotással ajándékozta meg a nyugdíjba vonuló, távozó lelkész házaspárt. A városvezető szerint Bödecs Pál és felesége nagy és szép feladatot kapott itt, Kiskunhalason, a közösség hitének megmaradását és minőségi megerősödését szem előtt tartva tudtak előrehaladást elérni. Az ünnepi eseményen könnyes szemmel búcsúztak a hívek is a szeretett lelki vezetőiktől, Isten áldását kérték további útjukra. Bakos László
8 KIÁLLÍTÁS
2022. JÚLIUS 13.
Örömöt talál az alkotásban, a hímzésben és a varrásban Újabb időszaki tárlat látogatható a Csipkeházban. Az alkotás öröme címmel mutatja be munkáit Korponainé Hanzik Veronika. Nagy izgalommal és gondos válogatással készült élete első kiállítására. Jóleső érzéssel és hálás szívvel fogadta a sok-sok látogatót.
Vajda Ilona nyitotta meg a kiállítást A hímzés iránti szeretete a gyerekkoráig nyúlik vissza. Kezdetben azonban a kötés érdekelte jobban. Diákévei után ápolónőként dolgozott. Ha ideje engedte, akkor az éjszakai műszakban kézimunkázott. A ruhavarrás otthoni tevékenység volt, indulásként újságokban levő sablonok alapján. Emellett lakásdíszeket, terítőket is készített. Most már az internetről is néz munkákat. – Nagyon nagy szerelem lett a kézimunkázás, a varrás. A hímzés, amivel készítem a munkáimat, Kalotaszeg környékére jellemző. A kézimunka egy számolási technikán alapszik. Lényege, hogy rögzítjük az anyag szálait, majd megvagdossuk és kihozzuk őket. Innen a vagdalásos hímzés elnevezés. Kezdetben két nyüstös vászonra készült, majd a panama vászonra, ami lehetővé tette szebb és nagyobb dolgok készítését. Az
új irányzatok megjelenésével változtak a minták. A munkáim nagy része fehér, pár darab saját tervezésű – fogalmazott Korponainé Hanzik Veronika. – Mikor mit szeretek, azt készítem. Ma már a német irányzat a jellemző inkább. Ez az első kiállításom, izgalommal vártam. Nyolcvan darabból választottam, körülbelül a felét hoztam el a munkáimnak. Volt egy-kettő, amihez ragaszkodtam, de a többi is saját választásom. A tárlat anyagának összeállításában a Csipkeház dolgozói segítet-
Korponainé Hanzik Veronika első tárlata a Csipkeházban látogatható nemzedéknek a szabadidő tartalmas eltöltésére. A Csipkeház nevében Szécsiné Rédei Éva köszöntötte a megjelenteket. Az igazgatónő elmondta, elsősorban helyi és regionális alkotóknak adnak lehetőséget gyönyörű szép munkáik bemutatására. Korponainé Hanzik Veronika életútját Ácsné Fehér Klára ismertette. A megnyitón fellépők is közreműködtek. Sári Kati és Hajdók Zsóka adott műsort a kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör képviseletében. Korponainé Hanzik Veronika Az
tek. Köszönöm – tette hozzá. A rendezvény megnyitóján Vajda Ilona konferált és mondott beszédet. Rámutatott, az idő múlásával a minta- és a színvilág megváltozott, és az öltések is különbözőek. Ma már a szivárvány minden
A rendezvényen fellépett Sári Kati és Hajdók Zsóka színével hímeznek. Hangsúlyozta: alkotás öröme című kiállítása auminden alkotás önmegvalósítás, gusztus 10-ig tekinthető meg a készítőjét büszkeséggel tölti el. Rá- Csipkeházban. adásul példát is mutat a következő Kép-szöveg: Pál László
2022. JÚLIUS 13. Beck Zoltán:
Nincs semmiféle elitizáló akarat
FOTÓ: PÁL LÁSZLÓ
beledolgozódni a popdal-dalszöveg logikája. Onnan már ténylegesen egy lépés volt, hogy 2020 elején úgy beszéljünk egymással, hogy tulajdonképpen kész van egy pódiumelőadás tervezete, kezdjünk ezen gondolkodni, építsük meg a Hoztunk magunkból valamit előadást. A COVID két éve alatt, amikor lehetett, játszottuk, ahogy a limitek engedték. Már lassan elérjük a negyven előadást. Nagyon sokat tudtunk rajta csiszolni, nagyon jól meg } Mikorra vezethető vissza a tudtuk ismerni egymás dinamikáját a kapcsolatotok? színpadon. – Krisztiánnal a Rájátszásban talál- } Két év alatt változott, ért is a közös koztunk. (Ez költészet popritmusban. előadásotok? A magyar pop-rock zene és irodalom – Igen, nagyon sokat változott. Egy kedvelőinek szól, akik szeretik az új- bemutatóra nem tud kész lenni az ragondolást, egy-egy mű újjászületé- előadás. Úgy készül el, hogy akkor már sét.) Korábban ő Kollár-Klemencz ki merjük tenni a közönség elé. TudLacival dolgozott, én pedig Háy Já- juk, hogy a készsége még nem adott, nossal. Evidens volt, hogy kollaborá- mert mi még nem érezzük benne malunk bizonyos versek vagy dalok eseté- gunkat olyan felszabadultan, hogy ne ben, vagy az történik, hogy szólamokat arra kelljen figyelni, mit csinálunk. osztunk meg. Mi korábban nem na- Az előadás akkor kezd el jó dinamikát gyon sodródtunk egymás mellé úgy, futni, amikor már gyakorlatilag, tech- hangbeállásra rohansz. Egy picit előre hogy két külön entitásként valamit lét- nikai értelemben sem kell nagyon fi- is dolgoztunk a vázlatokkal. rehozzunk. Egyre inkább észrevettük, gyelni arra, amit egyébként csinálunk. } Hová álmodtátok meg a CD bemutatóját? – Nem is álmodtunk ilyet. Igazából az a furcsaság, hogy ami kattog a fejünkben, az pont ez, ami Halason is történt. A Hoztunk valamit magunkból előadásnak a kulcsa éppen az, hogy nem akar nagy tekintélybummot készíteni magának. Sokkal inkább azt akarja, ami ma történt, hogy jöjjön össze soksok ember, akikkel valahogyan kapcsolatot tudunk létrehozni, amiben a felszabadultság, a felszabadult élmény meg tud valósulni a közönséggel. Nem vágyunk egy Beck-Grecsó stadionelőadásra. Exkluzív státuszhelyre sem gonBeck Zoltán, Pintér Szabolcs és Grecsó Krisztián dolunk. Egyszerűen pont az az ereje hogy a szövegeinknek valamiféle vi- Ha valamit nem tudunk megvalósíta- és azért is lehet érteni a közléseinket, szonya lesz a másikunk szövegeihez. ni, akkor képesek vagyunk elenged- mert nincs benne semmiféle elitizáViszonylag jól értelmezik egymást, jó ni. Megértjük a saját közlésünknek a ló akarat. dialógusban vannak. Úgy tűnt, hogy dinamikáját, erejét, mélységét, játé- } Nagyon fontos a vidékiség, meg mi magunk is jó dialógusban vagyunk, kosságát. Szerintem ehhez kellett az ahonnan az ember indul. Mit jelent a mi magunk is szeretjük egymást, ami a pár tíz előadás, amiben mi magunk pécsi szál az életedben? egyébként egy ilyen pódiumelőadás előadói és értelmezői is tudunk lenni – Nagyon fontos, bár nem pécsi vaesetében, azt hiszem, szintén feltétel. annak, amit csinálunk. Ebből követ- gyok eredendően, de vidéki gyerek vaAztán számos, ilyen szerencsés egy- kezik az, hogy sok változás van benne. gyok. Ajkán nőttem fel. Voltam egy másra utalás történt. A Pont oda volt az } Időközben jött a lemezötlet? Mikor ideig Szentesen gimnazista. Aztán Pécs lett az otthonom. Közben jó pár első olyan Grecsó-szöveg, amivel zenei lesz ebből kézzelfogható valóság? értelemben foglalkoztam még Egyed – Nagyon hiszünk benne, hogy ősszel évet töltöttem Szombathelyen. Jó néPetivel tizenéve. Közben Krisztián el- megjelenik a lemez. Próbálunk olyan hány vidéki városban éltem, és azokezdett dalokat írni, elkezdett megta- napokat keresni a felvételre, amikor kat mind-mind valamilyen módon az nulni játszani. Elkezdte foglalkoztatni nem állunk aznap színpadon. Nagyon otthonomnak, forrásvidékemnek tua popdalok szerkezete és a szövegek- nehéz úgy dolgozni a stúdióban, hogy dom tekinteni. Izgalmas most újra Ajnek az alakulástörténetébe is elkezdett közben tudod, este előadásod van, és kán dolgozni, a Superman projektben,
FOTÓ: ANDA PÉTER
Jöttek, játszottak. Zenés, irodalmi est nyitotta a Kaszinóudvari estéket. A fellépők szívüket, lelküket tették a közönség elé. Grecsó Krisztián író, költő, dalszerző tavaly is járt nálunk, Beck Zoltán énekes, gitáros, a 30Y együttes alapítója, író, egyetemi adjunktus pedig hosszú évek múltán tért vissza a városba. A Hoztunk valamit magunkból című előadást a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte. Előkészületeiről, változásairól, készségéről és folytatásáról Beck Zoltánnal beszélgettünk.
KULTÚRA 9
ami Bródy Imre életével foglalkozik. Ebben aktívan részt veszek, gimnazistákkal kiváló munkákon dolgozunk. Szombathelyen is többféle előadásban vagyok jelen. A szombathelyi 30Y buszt mi avattuk. Ilyen értelemben ott közlekedési eszközünk is van. Nagyszerű, hogy Szentesen máig tudunk koncertezni a zenekarunkkal, találkozni az új és új diákokkal. Evidenciaként tekintem Pécset, ahol a zenekari és a családi életünk is zajlik. } Milyen kiskunhalasi élményeid vannak? – Itt állunk a művelődési ház színpadánál, ahol játszottam koncertet kölyökként. Halas kapcsán még egy régi élményem van. Édesanyám rajztanár volt, amíg nem lett nyugdíjas. Nagyon érdekelte mindenféle egyéb kultúrtörténeti vonatkozás is. Diákként egy társadalomtudományi pályázatra készítettem egy dolgozatot, amibe sokat kellett rajzolni is és egyébként a nemeshanyi csipkével foglalkozik. Ennek kapcsán a halasi csipke motívumait is áttanulmányoztam, ami talán furcsán hangzik, kevésbé látszik fiúsnak, de nem voltam sose jelentősen matchboxos. Ilyen tekintetben már hetedikes, nyolcadikos koromban a találkozás a halasi csipke kulturális fenoménjével, ami felteszem, Halas kapcsán állandóan előjön, eleve feltette ezt a várost a térképre a számomra. Pál László
10 KULTÚRA
2022. JÚLIUS 13.
Mithras Pedagógus Kórus-jubileum
FOTÓ: BLÁZSIK SÁNDOR
Fehér Balázs és Monda Eszter
„Zene nélkül az élet: tévedés volna” (Nietzsche) A jánoshalmi Mithras Pedagógus Kórus 2011-ben alakult, így 10+1 éves jubileumi koncertjét tartotta a Jánoshalmi Szent Anna templomban. Rapavi Erika kórustag, az est háziasszonya üdvözölte a megjelenteket. – Külön köszöntöm Vágó Ferencnét, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgató asszonyát és Menyhárt Sándor plébános urat, aki helyszínt biztosított ünnepi alkalmunkhoz. Horváth Péternek a plakátokat köszönjünk. A vegyes kar létszáma 38-42 fő között mozog. Repertoárjukon 84 művet tartanak, a magyar mellett a gregoriántól a XX. századig minden kor szerzői megtalálhatók. Vezetőjük Karsai Péter karnagy. Pur-
cell gyönyörű kánonját – Hullik a fáról sárga levél – a hölgyek énekelték, erre vonult be a kórus. Ezután Monk angol orgonista, egyházzenész műve következett: Maradj velem. A gyönyörű templom méltó helyszínül szolgált a kihagyhatatlan Kodály-műveknek: Stabat Mater és Esti dal. A Református Énekes könyvből szólalt meg: Zengjen hálaének. Három kiváló művésztanár is tagja a csapatnak. Juhászné Zelei Judit és Kovács Andrea négykezesben adták elő Vivaldi, Pachelbel és Moszkovszkij zenedarabjait, Szente Alfonz tubán szólaltatta meg Lukasrokocevich művét. Ismét a dalosokat hallhattuk. Kön�nyedebb, de nem könnyű darabokat mutattak be. Cohen: Hallelujah
– szóló Lógó Tamás, Rutter: All bells in Paradise. Ezután a hely szelleméhez illőn csodásan zengett Mozart Ave Verum Corpusa. Három közismert XX. századi dal örvendeztette meg a templomot megtöltő zeneszeretőket: Yesterday (Lennon-McCartney), Gloria (Carol Stefen) és A csend hangjai (Simon és Garfunkel). Kiegyenlített, szép hangzás, tiszta harmóniák, zengő hangok, jókedvű közös éneklés jellemzi a kórust. Végig zúgott a vastaps, a kórusmuzsika kedvelői fantasztikus élményben részesültek. A sikeres koncert végén Karsai Péter karnagy megköszönte mindenkinek a részvételt, a segítséget, a támogatást és az adományokat. L. Molnár Anna
– Legutóbb a Carbonfoolsszal voltam fellépni Kiskunhalason, a főtéren. Ha én a színpadon állok, ahhoz képest jobb kéz fele volt az irodátok. Magamat is nagyon megleptem ezzel, hogy így emlékszem – mondta Balázs. } Ez az utolsó előtti vidéki koncertje volt az együttesnek veled. Utána hosszabb csend következett. Mondhatjuk ezt az időszakot a töltekezés időszakának a visszatérésre? – A gyakorlatban ez azért több volt, mint töltekezés. Először egy komplett lemerülés volt, és aztán egy újratöltés. Nagyon sokat merítettem abból az időszakból. Az érem másik oldalát meglátni azért egy nagy áldás a művésznek úgy, hogy vis�sza is tud jönni onnan. Igen, töltekeztem. Most már hat, majdnem hét éve töltekezem. } Amikor kész voltál a visszatérésre, akkor egy koncert után megint szünet következett, mert a koronavírus-járvány miatt lezárások voltak, nem lehetett rendezvényeket tartani. Beépítetted az új lemezed anyagába az érzéseidet? – Igen, az érzéseim meg a felismerések dominánsak minden dalomban, ezek szempontjából már teljepel hamarosan. A Városháza díszud- a 45. évforduló előtt tisztelegnek. vara lesz előadásuk helyszíne, ahol Kép-szöveg: Pál László sen mindegy, hogy öt vagy hét évről
Negyvenöt éves a Lyra A Múzeumok Éjszakája országors rendezvénysorozathoz Kiskunhalas is csatlakozott. A városban több helyszínen is voltak programok június 25-én. A Berki Galériában a képzőművészeti tárlat mellett külső helyszínen is részt vehetett eseményen a közönség. A teraszon a Lyra együttes muzsikált Csorvási Zoltán alapító vezetésével. Kovács Sándor hegedűs és Borsódy László gitáros közreműködésével megzenésített versekkel várta a családokat. A folytatásra sem kell más sokat várni, a Lyra jubileumi koncerttel ünne-
Már nem az a kontrollmániás, senkiben sem bízó srác. Az áttörés és a változás egy hosszú folyamat eredménye. Először megtapasztalta, hogy milyen a komplett lemerülés, majd a töltekezés időszaka következett. Azt mondta, volt már a materialista luxus nagy királya, azonban lelki síkra helyezve az életét, sokkal teljesebbnek érzi magát. Új dalai a lelki béke megtalálásának a fontosságáról, a felszabadultságról, a bölcsességről és a szeretetről szólnak. Fehér Balázzsal beszélgettünk.
2022. JÚLIUS 13.
KULTÚRA 11
Fehér Balázs:
óhoz ragaszkodva szerettünk volna egy olyan házban forgatni, ami megadja ezt a Ken és Barbie érzést, amit te is mondtál. Groteszk Ken és Barbie lett a mi fordításunkban. Ki is írtam a közösségi oldalamra, hogy keresek egy házat. Eszter és Roland, a ház tulajdonosai nagy Carbon-rajongók. Így van kapcsolódás. Az ő segítségükkel sikerült ilyen környezetben forgatnunk. A 235 Film Kft.nek is nagyon sokat köszönhetünk. Olyan kamerákkal dolgoztunk, amikkel Hollywoodban forgatnak. Csillag Marci volt az operatőr, fantasztikus munkát végzett. Váltig állítom, hogy ez a stáb egyszerűen világbajnok. Három évig kerestem őket, és az élet minden idegszálával, velem együtt arra koncentrált, hogy a forgatás a lehető legjobb minőségben és a legjobb hangulatban jöjjön létre. Nagyon-nagyon elégedettek vagyunk.
FOTÓ: FEHERBALAZSMUSIC.COM
ezt megléptem. Ez is annak köszönhető, hogy már nem vagyok az a régi Fehér Balázs, a kontrollmániás, senkiben sem bízó srác. Az is ennek köszönhető, hogy Dóri egy olyan szerepkörbe rakott, ami nekem is nagyon új volt. Mióta forgattunk, azóta Eszternek sokkal inkább kimutatom az érzéseimet. Ez egy áttörés volt nekem is, ő még jobban oda tudott figyelni magára, és így inspirálta a klip. Én meg még jobban oda tudtam figyelni rá és a kegyeit keresni. Ez a szerep már kevésbé diszkomfortos nekem is és neki is az a szerep. Jó, hogy így tanulhatunk egymástól meg Dóritól. } A klip luxuskörnyezetben játszódik. Hogyan találtátok meg a helyszínt? – Ez egy nagyon érdekes utazás volt. Ahogy a magyar klipeket általában, ennek a költségvetését is megállította a realitás. Mégis a koncepci-
FOTÓ: FEHERBALAZSMUSIC.COM
beszélünk. A lelki békémet, ami nekem a legfontosabb, jó pár éve megtaláltam a pihenésem vagy a betegségem kellős közepén. Azóta is erről a felszabadultságról, bölcsességről meg szeretetről szól igazából minden dal, persze különböző sztorik köntösében, de a lényeg ugyanez. } A She’s cool címűt életed klipjének nevezted. A párod, Eszter a főszereplője. Színésznőként most mutatkozott be először a nagyközönség előtt. Megbeszéltétek a koncepciót? – Igen, abszolút, neki is egy nagy debüt volt, meg nekem is egy újraindulás. Eszterről én tudtam, hogy vannak különböző kvalitásai azon kívül, hogy ő tanácsadóként dolgozik egy nagy cégnél, de szereti nagyon ezt a közeget, minden róla szól. Bár alapjáraton ő egy empata, nagyon szeret segíteni másokon, magát általában háttérbe helyezi, ugye, velem ellentétben. Eleinte kevésbé, de aztán nagyon komfortosan kezdte magát érezni a díva szerepében. Szerintem és még sokak szerint abszolút lehozta ezt a feladatot. } Pozitív életérzést sugall. Nevezhető egy modern Ken és Barbie történetnek? – Igen, abszolút. } Fordult a kocka. Te vagy a rajongó ebben a klipben és ő a sztár. Hogyan élted meg a visszájára fordított helyzetet? – Kinek az ötlete volt, és ki merészelte ezt kitalálni? Szelei Dórinak, a rendezőnknek az ötlete volt. Most, életemben először adtam át teljesen az irányítást valakinek, ami egy klipnek a kreatívját illeti. Nagyon-nagyon örülök, hogy
} A luxuskörnyezet a háttér. Te inkább lelki síkra helyezted az életedet az utóbbi időben. Mi jelenti most neked a luxust, ha elvonatkoztatunk ettől a forgatástól? – Kaptam egy chatüzenetet, ahol pont erről beszéltünk. El is bőgtem magam, mert annyira meg voltam hatva attól, hogy valaki azt írta nekem, az én életemben fantasztikus dolog, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket tényleg nagyon szeretek. Csak olyan emberek vesznek körül, akikben bízom feltétel nélkül, és mindenki meleg szívvel gondol a másikra. Én már voltam a materialista luxus
FOTÓ: JONASMATYASSY
A lelki békém a legfontosabb
nagy királya. Így sokkal teljesebbnek érzem magam attól függetlenül, hogy a pénz nem egy rossz dolog. Én most nem akarom kiutálni a régi önmagamat. Én is nagyon szeretem a pénzt, de nem az első dolog az életemben és nincs talán az első háromban sem. Nem akarom hibáztatni vagy bűnbakként kezelni a pénzt, de az biztos, hogy az a luxus, amiben most élek, amit te is mondtál, a lelki síkhoz kapcsolódik inkább. Ez páratlan. Ez olyan teljességet biztosít, amit a matéria soha. } A klip a nyáron indult el hódító útjára. Mit vársz tőle? – A klippel kapcsolatban nagyon magasak az elvárásaim, viszont azt is meg kell értenem, hogy a Carbon óta nagyon megváltozott a médiában a helyzet, és az én helyzetem is megváltozott a médiában, ezért ez egy hosszabb építkezésnek az első pár epizódja. Nyilván azt várom, hogy minden jó érzésű, jó érzésre nyitott embert megtaláljon ez a video. Ugye, ennek vannak korlátai. Egyrészt anyagi, másrészt a produkcióval kapcsolatban még nem áll minden eszköz a rendelkezésünkre. Mindennel, amink van, azon vagyunk, hogy minél többen lássák ezt a klipet. Megtalálható minden online felületen, és ahová tudunk, megyünk vele, ahol szívesen látnak minket. Remélem, hogy „nagysándori” magaslatokba emelkedik a klip, ami a hódítást illeti (mosolyog). } Hol láthat téged a közönség élőben? – Még nem állt össze a formáció. Még igazából várok a csapatnak a másik felére. Júliusban hívtak privát koncertre. Még nem tudom. Ahogy alakulnak a dalok, és alakul a produkció, meghatározza a továbbiakat. A lemezen 11 dal van. Folyamatosan jelentetjük meg ezeket, és tájékoztatjuk a közönséget az éppen aktuális fejleményekről. Pál László
12 HIRDETÉS Futárokat felveszünk! Kerékpárral rendelkező futárok is jelentkezhetnek! Érdeklődni személyesen Corso 2 irodában (Kiskunhalas, Széchenyi u. 108.) vagy telefonon lehet. Tel.: 06 20/225-50-04 A-283 Kiskunhalasi telephelyünkre keresünk hulladékgyűjtő gépjárművezetőt (C kategória, GKI, PÁV), rakodó segédmunkást (általános iskolai végzettség). Telephely: Kiskunhalas Tel.: 06 20/328-42-33, 06 20/291-62-94 A-434 Országos nagyvállalat kiskunhalasi feldolgozó-üzemébe keresünk gyártáselőkészítő-ügyintéző munkatársat. Elvárások: jó kommunikációs- és szervezőkészség, számítógépes ismeretek Előny az angol és/ vagy a német nyelv ismerete, továbbá grafikai-szerkesztői készségek. Önéletrajz/motivációs levél: gyekuei@gmail.com A-436 Kiskunhalason digitális fogtechnikai labor számítógépes operátor, logisztikus és gépkezelő munkatársakat keres. CAD/CAM informatikus végzettség előnyt jelent. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-441 Kiskunhalason Radix Kft. fogászati szakrendelője dentálhigiénikus, fogászati asszisztens, sterilező asszisztens munkatársat keres. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal a halasmunka@gmail.com e-mail címen. A-442 „B” kategóriás jogosítvánnyal sofőrt keresünk. Önéletrajzok: totalshredder@totalshredder.hu A-444 Monkeys gyorsétterem kisegítőt, pultost és futárt felvesz! Tel.: 06 20/378-05-15 A-446 Csányi Pékség Kft. felvételre keres éjszakai műszakba árukiadót napi 6 órában. Fizikai munka. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Tel.: 06 20/371-53-37 A-447 Soltvadkerti műanyagüzembe munkatársat keresünk. Tel.: 06 30/963-91-77 A-448 Városközpontban lévő Lipóti Pékség üzletünkbe eladó munkatársat keresünk! Érdeklődni személyesen Kiskunhalason a Széchenyi utca 108. irodánkban lehet, vagy az önéletrajzokat a corso.konyveles@gmail.com e-mail címre várjuk. A-450 Gépkocsivezetőt „B” kategóriás jogosítvánnyal felveszünk! Bér megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.). A-451 Értékesítési asszisztens munkakörbe munkatársat keresünk. Vidékiek bejárási költségét térítjük. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen önéletrajzzal a CAR-TEX Halas Kft. székhelyén (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) vagy a cartex@t-online.hu e-mail címen. A-452 Megbízható kőműves munkát keres. Kéményépítés, falazás, bontás. Tel.: 06 30/574-92-85 A-374 SASA-Épszer Kft. csarnoképítésben és bádogozásban jártas alkalmazottat keres. Tel.: 06 30/820-86-92 A-460 Sofőrt keresünk darus-fás teherautóra. Kiskunhalasi telephely, nem hetelős munka. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 06 30/606-12-84 A-461 Tüzép telepre, fizikai munkára alkalmazottat keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Tel.: 06 30/606-12-84 A-462 Holla Baromfi Kft. azonnali munkakezdéssel TMK műhelybe villanyszerelő munkatársat keres. Érdeklődni munkanapokon 8-16 óra között a következő telefonszámon lehet. Tel.: 06 70/451-50-13 A-463
2022. JÚLIUS 13. A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI közalkalmazotti jogviszonyba keres középfokú egészségügyi képesítéssel (OKJ 55-ös végzettségű ápoló) gondozási egység vezetőt. Az önéletrajzokat és a végzettségeket igazoló bizonyítványokat a titkarsag.kkhalas@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk a betöltendő munkakör megjelölésével. A-464 Kiskunhalasi telephelyünkre keresünk targonca jogosítvánnyal rendelkezőket. Tel.: 06 20/328-42-33 A-465 A Bács-Kiskun Megyei „Bárka” ISZI az ellátottjai hajvágásához megbízási szerződéses jogviszonnyal, végzettséggel rendelkező fodrászt keres. Az elérhetőségeket és végzettségeket igazoló bizonyítványokat a beszerzes@bacsbarka.hu e-mail címre várjuk. A-466 Corso Market-be eladó munkatársat keresünk! Érdeklődni személyesen az üzletben Kiskunhalason a Kőrösi út 10. szám alatt vagy a fényképes önéletrajzokat a marketcorso@gmail.com e-mail címre várjuk. A-467 Gépkocsivezetőt keresünk azonnali belépéssel kiskunhalasi telephelyünkre „B” kategóriás jogosítván�nyal. Tel.: 06 20/852-84-57 A-472 Péket vagy betanított sütőipari munkást keresünk kiskunhalasi telephelyünkre. Érdeklődni telefonon. Tel.: 06 20/821-67-77 A-473 Kisegítő eladót felveszek. Tel.: 06 70/431-63-00 A-474
Kiscicák ingyen elvihetők. Szép u. 3. Tel.: 06 77/424-898 A-468
Raktárak, irodák kiadók a KOLIKEN Kötönyi úti és Petőfi utcai telephelyein. Tel.: 06 20/927-09-46 A-41 Belvárosi, 1 szobás, bútorozatlan, felújított lakás kiadó. Tel.: 06 30/869-23-43 A-455 Augusztus 1-től a városközpontban albérlet kiadó. Tel.: 06 70/263-25-23 A-469 Sóstón 1 fő részére mini garzon kiadó. Tel.: 06 20/579-27-28 A-475
Ruhaszárító gép eladó újszerű állapotban, garanciával. Tel.: 06 70/518-35-08 A-470
Kiskunhalas – Felsőváros városközpont felé eső részén, a Kismarton utca 13. szám alatti, jelentős felújításokon átesett, szép, jó állapotú, kétlakásos családi ház eladó. Részletek a www.ingatlan.com/kiskunhalas/elado+haz/csaladi-haz/32993973 oldalon találhatók. Tel.: 06 20/995-30-00, 06 20/329-87-00, 06 20/329-87-02 A-471 2 szobás családi ház közös udvarban eladó. Tel.: 06 20/579-27-28 A-476
Épületenergetikai tanúsítás. Ocskó László Tel.: 06 20/913-55-35
A-49
Születtek: Pászti Zádor Attila (Lavati Alexandra) Izsák, Hódi Gergő (Csúcs Ildikó) Mórahalom, Geczó Dominik (Kovács Andrea) Deszk, Rádi Zalán (Almási Réka) Bugac, Szabó Lorina (Márton Anikó Veronika) Nagykőrös, Kovács Freja Réka (Oláh Barbara) Nagykőrös, Hatházi Dorottya (Juhász Ágnes) Kiskunhalas, Tóth Merse (Kertész-Kovács Gizella) Szank, Kozák Odett (Tóth Teréz) Kiskunmajsa, Vilmos Bálint (Lak Szilvia) Kisszállás, Csóti Petra (Mulati Ágnes) Ruzsa, Muth Matilda (Horváth Veronika) Lajosmizse, Fábrik Dominik (Hrubi Alexandra) Jánoshalma, Balaton Izabella (Túri Anikó) Soltvadkert, Cebei Szonja (Polereczki Alexandra) Kiskőrös, Tumbász Hunor (Papp Csenge) Kisszállás, Tóth Kincső (Kürti Alexandra) Jakabszállás, Bagdi Barnabás (László Bianka Klára) Kecskemét, Gróf Milla (Virág Erzsébet) Akasztó, Csongrádi Máté (Vitai Kitti) Pusztamérges, Király Iván (Hajnal Priscilla) Akasztó, Tóth Kiara Enese (Mód Alexandra Beatrix) Kiskunhalas Házasságot kötöttek: Tóth Norbert és Kvalla Margit, Makra Zoltán és Kordás Vivien Elhunytak: Kalmár György (Soltvadkert), Vida Sándor Lászlóné Balla Sára (Kiskőrös), Némedi-Varga Mihályné Kálló Erzsébet Katalin (Szank), Ács János (Kiskunhalas), Répási Ernőné Papp Ilona (Kiskunhalas), Vincze János (Kiskunhalas), Farkas Rudolfné Répa Erzsébet (Kiskunmajsa), Tóth Mihály (Kiskunmajsa), Ivanics Zoltán Béla (Soltvadkert), Kiss Ilona (Tabdi), Sáfár János (Kiskőrös)
2022. JÚLIUS 13. Nézze digitálisan jó minõségben a HALAS TV-t
MÛSORAJÁNLATUNK: Július 12. SZERDA 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Híradó/szerda 19:20 Mindennap a vízért 19:30 Mi megyénk 20:00 Híradó/szerda (ism.) 20.30 Mi megyénk (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/szerda (ism.) 22:30 Mi megyénk (ism.) 23:00 Képújság Július 13. CSÜTÖRTÖK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:30 Mi megyénk (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Mi megyénk (ism.) 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13.00 Képújság 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/csütörtök (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 Képújság Július 14. PÉNTEK 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság
18:00 10 éve történt 18:30 Forgószínpad 19:00 Híradó/péntek 19:20 Napi Mozaik 19:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:30 Forgószínpad (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Híradó/péntek (ism.) 22:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 23:00 10 éve történt (ism.) 23:30 Forgószínpad (ism.) 00:00 Képújság Július 15. SZOMBAT 00:00 Képújság 07:30 Forgószínpad (ism.) 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 09:00 Képújság 12:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 17:20 A hét Napi Mozaikjai + Mindennap a vízért 18:00 Forgószínpad (ism.) 18:30 10 éve történt (ism.) 19:30 Koktél – válogatás a Halas Tv műsoraiból (ism.) 20:00 Forgószínpad (ism.) 20:30 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 21:00 Képújság
20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 Képújság Július 17. HÉTFŐ 00:00 Képújság 07:00 Mi megyénk (ism.) 07:30 10 éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Mi megyénk (ism.) 12:30 10 éve történt (ism.) 13:00 Képújság 19:00 Boggie koncert Kiskunhalason 19:20 Mindennap a vízért (ism.) 19:30 László Attila koncertje 20:00 Boggie koncert Kiskunhalason (ism.) 20.30 László Attila koncertje (ism.) 21:00 Képújság 22:00 Boggie koncert Kiskunhalason (ism.) 22:30 László Attila koncertje (ism.) 23:00 Képújság
Július 18. KEDD 00:00 Képújság 07:00 László Attila koncertje (ism.) 07.30 Boggie koncert Kiskunhalason (ism.) 08.00 Képújság 12:00 László Attila koncertje (ism.) 12.30 Boggie koncert Kiskunhalason (ism.) 13:00 Képújság Július 16. VASÁRNAP 19:00 Halas Concert Band 00:00 Képújság gála hangverseny 16:00 10 éve történt (ism.) 20:00 Képújság 16:30 Mi megyénk (ism.) 21:00 Halas Concert Band 17:00 Koktél – válogatás a Halas Tv gála hangverseny (ism.) műsoraiból (ism.) 22:00 Képújság 23:00 Halas Concert Band 17:30 Mi megyénk (ism.) gála hangverseny (ism.) 18:00 Kultúrkép – kulturális magazin (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) online műsorújság 19:00 Híradó/kedd (ism.) www.halasmedia.hu 19:30 Híradó/szerda (ism.) A műsorváltozás jogát fenntartjuk. 20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
Címlapunkon Fotók: Anda Péter, Pál László, Szőri Attila Kreatív: Anda Péter
HIRDETÉS 13
14 SPORT
2022. JÚLIUS 13.
Zsonglőrködés pingponglabdával
Kuti Sándorék lakását több száz serleg, versenydíj-váza díszíti, és akkor még nem is beszéltünk a megszámlálhatatlan éremről és oklevélről, amelyeket eddig kiérdemelt. Kérésünkre vázolta azokat a sporteseményeket, ahol ezekre a relikviákra szert tett. } Mikor és hol kezdődött ez a mély és időtálló kapcsolat az asztaliteniszezéssel? – kérdeztem. – Kecskeméten, a piarista gimnáziumban, ahol a kollégiumunk folyosóján elhelyezett pingpongasztaloknál állandóan heves csaták, vérre menő összecsapások zajlottak. Több gödöllői diáktársam már rendelkezett játékismerettel és velük együtt próbáltam ellesni az ott játszóktól a pingpongos tudományukat. Ezzel felvértezve be is kapcsolódtunk iskolánk színeiben a város középiskolás csapatbajnokságába. A kecskeméti évek után 27 hónapon keresztül jánoshalmi lokátoros katonaként csiszolhattam tovább autodidakta módon megszerzett asztaliteniszes tudásomat. } Az 1973. jelentőségteljes évnek bizonyult az Ön számára… – Valóban, innen számítható a versenyzői mivoltom. Miután befejeztem a főiskolát, alkalmaztak a Semmelweis Kórházban energetikusként és ehhez, úgymond „sportos” feladatok is járultak. Először is játszottam a kórház nagyon erős városi csapatbajnokságában szereplő csapatában, melyet dr. Vincze Jenő, dr. Bátory Gábor, dr. Suba Károly, Krizsán István és én alkottunk. 12 vállalat, üzem képviselői között zajlott a küzdelem, ahol olyanokkal szemben, mint például a Vízmű vagy a Fémmunkás ko-
moly fegyvertény volt a dobogós helyezések bármelyikét is elcsípni. E terület másik feladataként szerveztem a Munkahelyi Olimpia minden sportágában induló komplett és sikerkovács kórházi csapatot. Közben a kisszállási Sörös Sanyi megkeresésére a sportfelügyelői tisztet betöltő Bácsalmási Tónival, aki egyébként nagyon szeretett és nagyon tudott pingpongozni, leigazoltunk a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő csapatuk erősítésére. } Ez a kapcsolat három éven át tartott. – Ezt követően élve a lehetőséggel, igazoltam át a Kiskunhalasi Atlétikai Club Asztalitenisz Szakosztályába, melynek megyei I. osztályú csapatát
is anyagi okok késztettek bennünket a visszalépésre. A történethez tartozik, hogy közben, 1990-től KÖSZOLG SC néven futottunk, ugyanis a tulajdonosa, Lakos Dénes átvette a csapatunkat, amelyet 2008-ig támogatott. Mit volt mit tenni, hisz az asztaliteniszezés életben maradása volt a tét, sportbarátaimmal összefogva megalakítottuk a Kiskunhalasi Asztalitenisz Sportegyesületet, mely elnökének engem választottak. Mára már egyetlen, megyei I. osztályban játszó csapatunk van. A legutóbbi, 2021-22. év bajnokságában csapatunk – Mikó László, Szöllősy József, Ilia Sándor, Szécsényi Levente és Kuti Sándor tagokkal – bronzérmes lett. } Hogy jutott el élete első Egészségügyi Világjátékára? – Dr. Jerémiás Attila – aki már egyre-másra gyűjtötte a világbajnoki címeket – elsősorban súlylökésben – az Egészségügyi Világjátékokon – hívta fel rá a figyelmemet. Mivel 2002-ben éppen Magyaror-
Ambrus Attila, Gyenizse Balázs, Lakos Dénes és ifjú Szöllősy József alkotta velem együtt. A megyei I. osztályt 1987-ben megnyertük, de már akkor Bácsalmási Antal, Mikó László, az ifjúsági Szécsényi Levente és én alkottuk a csapat gerincét. Osztályozó után kerültünk fel az NB III. osztályába. Nem mertük magasra tenni a mércét, a bent maradást céloztuk meg. Elég gyorsan megkapaszkodtunk az élvonalban, sőt 2005-ben ezüstérmesen zártuk a 2004-2005-ös csapatbajnokságot. Húsz évig jegyeztek bennünket az NB III-ban, akkor
szág lett a soros rendező Balatonfüred és Veszprém helyszínekkel, belevágtam. Ezt követően a világ különböző országaiban korosztályomban négy egyéni világbajnoki címet szereztem, a Halasról elszármazott dr. Sági Lászlóval pedig férfi párosban tízszeres egészségügyi világbajnokok vagyunk. } Az egészségügyi és megyei versenyek mellett hol van lehetőség versenyezni, játszani, fejlődni? – Az országos és nemzetközi ranglistaversenyeken, melyeket havonta, mindig más városban rendeznek. A legtöbb külföldi nevező miatt
a harkányi, a békéscsabai és a budapesti a legrangosabb. Férfi párosban a tiszaújvárosi Hajdú Istvánnal másfél évtizede sikeres párost alkotunk. Engem egyéniben 2006. óta az első ötben jegyeznek, jelenleg pedig vezetem az országos ranglista 75+-kategóriáját. Egyébként azért, hogy idáig eljutottam sokat köszönhetek Karsai Ferencnek, a félegyházi NB I-es csapat volt edzőjének, aki oktatóm lett a segédedzői tanfolyamon, finomítva, korrigálva a mozdulataimat. Továbbá a javamra vált az NB III-ban töltött idő, ahol rengeteg, más-más stílusú játékossal találkoztam. } Egy hihetetlenül kicsi, 2,7 grammos, 40+ milliméteres labda az egyik „játékszerük”. Mi a helyzet az ütővel? – Az ütőfával kapcsolatosan követelmény, hogy 85 %-a legyen természetes fából, a borításainak különböző színű és engedélyezett anyagból kell készülniük. Én régóta Stiga ütővel játszom, a fonák oldalon szemcseborítással. } Ennek a szemcseborításnak komoly szerepe lett.. – Igen, a játékstílusom megváltoztatására kényszerültem miatta. Leegyszerűsítve: a tenyeres játékom folyamatos és rendszeres gyakorlásával most többet és jobban tudok támadni. } Úgy tűnik, ma is vonzza ez az asztaliteniszezéssel zsúfolt – Kiskunhalas Város által maximális elismeréssel bíró – életvitel. – Örömöt és kikapcsolódást találok a játékban. A sikert jelenti számomra az is, ha volt válogatott kerettagot, ex NB I-es vagy NB II-es játékost, a megyei bajnokságban pedig fiatalabb ellenfeleket sikerül legyőznöm. Vass Katalin
FOTÓK: JÁGER LEVENTE
Kuti Sándor az asztaliteniszezés megismerését és megszeretését követően több, mint hat évtizede tartó kapcsolatot ápol a sportággal. Ez a töretlen kapcsolat egészen szorossá akkor vált, amikor – közel ötven esztendeje – „hivatalos” versenyzőként először állt asztalhoz. A hosszú, szép időtartam alatt a diáksporttól olyan magaslatokba emelkedett – többek között – mint az Egészségügyi Világbajnokság. Kiskunhalas Város Életmű díjazottja.
SPORT 15
2022. JÚLIUS 13.
Sikeres főpróba a championátusra Háromnapos Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató Versenyt rendeztek az elmúlt hétvégén a Hirling József Lovasparkban. Közel 700-an startoltak és bőven 150 főt meghaladó lovas nevezett a megméretésre. Füvön és textiles pályán is mérkőztek egymással a lovasok. Szép halasi eredmények születtek. A két hét múlva sorra kerülő championátus első fordulójára kitűnő főpróba volt az esemény. Sokan már az érkezési napon, csütörtökön késő délután kipróbálták a füves pályát. A szervezők a hétvégi versenyt kifejezetten fő-
Rózsahegyi Róbert
próbának szánták, mert másfél hét múlva a championátus első fordulóját rendezik a lovabázison, ami végig füves pályán lesz. Az ország számos pontjáról érkezett lovasok éppen ezért sokan választottak füvön rendezett köröket. A halasiak remek eredményeket értek el a textiles pályán, hiszen számukra a füves talaj nem kuriózum – nyilatkozta Rózsahegyi Róbert versenyigazgató. A vezető hozzátette, hogy a halasi lovasok szépen helytálltak. Három helyi egyesület is győzelmeket, érmes helyezéseket szerzett a hétvégén. A Kiskunhalasi LTSE vezetője, edzője Füzér Gábor két bronzérmes (Zidane és Lamar E) és egy második helyezést (Pm Toledo) gyűjtött be. Az egyesület másik favoritja, Füzér Flóra két
Matyi Bianka Cadwallader M nevű lovával aranyéremmel gazdagította a klubot (Zidane és Panamera). A Határőr Dózsa tapasztalt sportolója, Nagy Sándor Casio-val egy aranyérmes és egy ezüstös helyezést ért el a hétvégén. Kocsis Linett, a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE lovasa két arany- és két ezüstérem boldog tulajdonosa lett (Bicarlot és Opál). Örömteli hír, hogy magyar bajnokunk, Fazekas István (Határőr Dózsa SE) sérülése után biztató eredménnyel tért vissza. Walterrel a 6.
helyen végeztek a 135 cm-es magasságú legnehezebb körben. A legrangosabb számot egyébként Matyi Bianka nyerte Cadwallader M nyergében, aki egyedüli hibátlanként teljesítette a hétvége legnehezebb számát. A Hirling József Lovaspark következő versenye, az év egyik legnagyobb szakmai eseménye, a Championátus I. Fordulója július 23-a és 25-e között lesz, a belépés ingyenes a lovasbázisra. Kép-szöveg: Kovács Iván
FOTÓ: KOVÁCS IVÁN
A felnőtt és utánpótlás csapatokat működtető Faddikorr KFC vegyes 2021/22-es évadot zárt. A megyei I. osztályú bajnokság utolsó előtti helyén végzett felnőttek az új bajnoki évadban a megyei II. osztályban kezdik meg a szereplést. Faddi János elnök távozni szándékozik az egyesület éléről. Kuhn Róbert elnökhelyettes a felnőttek másodosztályú szereplését tartja realitásnak és az utánpótláscsapatok szerepeltetését kiemelt célnak.
Faddi János, a Faddikorr KFC elnöke Vegyes képet fest a Faddikorr KFC szezonja. Az évad során hullámzó teljesítményt nyújtott a felnőtt csapat. A szezon közben edzőváltás történt és játékosok távoztak, többször kellett
újraépítkezni, de a bajnokságot végigvitték. A felnőtteknél a megyei I. osztályban az utolsó előtti helyen végzett a csapat. Gyógyír a nagyok gyenge szereplése mellett az utánpótlás (U19
és U 17-es) futsal csapatok második és harmadik helyezése a megyei bajnokságokban. A sokat látott halasi labdarúgásban nem jó hír, hogy a felnőtt csapat a következő szezont a megyei II. osztályban kezdi ősszel. A helyzetről Faddi Jánost (címképen, archív fotó), a Faddikor KFC elnökét kérdeztük. – Úgy vélem, hogy a megyei szintű labdarúgást amatőr szinten kellene valóban folytatni. Magam évek óta sok erőfeszítést teszek, hogy anyagilag bírjuk, de most azt mondtam, hogy nem kívánom ezt folytatni. Jeleztem az egyesület vezetőségének lemondási szándékomat, amelyet továbbra is fenntartok. Az egyesület adminisztratív, szervezési működtetése érdekében az elnöki feladataimnak eleget teszek a nyár végéig – nyilatkozta Faddi János. Az egyesület elnökhelyettese, Kuhn Róbert szerint a realitásokat kell figyelembe venni a biztonságos működés érdekében. – A felnőtt megyei I. osztályban amatőr játékosok szerepelnek, ennek
FOTÓ: JÁGER LEVENTE
KFC: megye II-be nevezett a felnőtt csapat
Kuhn Róbert elnökhelyettes azonban mégis vannak olyan költségei a játékosok felé, ami komoly teher. Ezt támogatók biztosítják, ami a környezetünkben is gyakorlat, tehát ezzel kell versenyeznünk. Szembenéztünk a valósággal és azt mondtuk, hogy nem tudunk anyagilag versenyezni és a másodosztályba neveztük a felnőtt együttest. Ez sok halasi focirajongónak fájdalmas, de nekünk a működőképesség és az itt lévő, focizni szerető fiatalok, utánpótláscsapatok érdekében ezt meg kellett lépnünk – zárta nyilatkozatát Kuhn Róbert. Kovács Iván
2022. JÚLIUS 13.
Halasi siker a XXIV. Kunsági Borversenyen A rangos borversenyt május 5-én tartották a Csipke Hotel nagytermében. 44 termelő 244 mintával nevezett, a 135 fehérbor, 54 rozé- és 43 vörösbor mellett gyöngyöző- és habzóbort, pezsgőt és párlatot is neveztek a versenyzők.
A bírálat során az aranyérmes fehér-, rozé- és vörösborok közül kiválasztásra kerültek azok a termékek is, melyeket a borvidék benevez a Bács-Kiskun Megye Bora címre.
A nemrégiben megtartott ünnepélyes díjkiosztón elhangzott, hogy a borversenyen 1 nagyarany-, 65 arany-, 158 ezüst- és 18 bronzérem helyezés született. Champion díjas lett a fehérbor kategóriában a kiskőrösi Vass Borászat 2021-es Tramir-ja. A szintén kiskőrösi Szentpéteri Borpince 2021-es Cabernet Sauvignon rozéjával érdemelte ki ezt a díjat. A Frittmann Borászat 2019-es Tiara Cuvée bora pedig a vörösbor kategóriában nyert. A legeredményesebb nevező a kiskunhalasi Szőke Pincészet volt. A borvidék vándordíját Szőke Sándor borász a Szőke Pincészet tulajdonosa vette át. Kép-szöveg: Bakos
RITA ASSZONY ÍZVARÁZSLATA
Tüzes kiegészítő A chiliszósz sok mindenre hasznosítható a konyhában, a mindennapokban. Teljesen felesleges boltban vásárolni a csípős szószokat, paprikakrémeket. Otthon is könnyedén elkészíthetjük, s így legalább biztosan tudjuk, hogy mi van benne. Házi chiliszósz Hozzávalók: 20 dkg friss kápia és tetszőleges chilipaprika (piros chili, jalapeno, habanero) keveréke fele-fele arányban, 15 dkg sárgarépa, 20 dkg paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 5 cl fehérborecet, 2 evőkanál barnacukor, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt bors, 1 evőkanál füstölt, őrölt pirospaprika, 1 db lime, 2 evőkanál Worchestershire szósz. Elkészítés: a sárgarépát megpucoljuk, párolóedényben vagy serpenyőben, kevés vízzel puhára pároljuk. A paprikákat kicsumázzuk, és félbevágva aprítógépbe dobjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a fokhagymát és a párolt sárgarépát. Hosszabb ideig, úgy 4-5 percig turmixoljuk, hogy minél finomabb állagú legyen. Átöntjük egy lábasba, és kis lángon főzni kezdjük.
FOTÓ: SZŐRI ATTILA
16 SZÍNESBEN
Beleöntjük az ecetet, a sót, a borsot, a cukrot, a Worchestershire szószt, a füstölt paprikát és egy kisebb lime levét. Alacsony lángon, gyakran átkeverve kb. 40 percig főzzük, míg szósz állagúra sűrűsödik. Egy kislyukú szűrőn átpasszírozzuk, majd steril üvegbe töltjük. Hűtőben hosszú ideig eláll tartósítószer nélkül is. Rita asszony