Halász Géza
NO MEGÁLLJ CSAK!
karikatúra show
2016 Publio Kiadรณ www.publio.hu Minden jog fenntartva!
Boldog születésnapot, névnapot, kellemes karácsonyt és vidám új évet kívánok, annak megfelelően, hogy milyen alkalomból kaptad ajándékba ezt a szép, karikatúrakötetemet. Esetleg jó munkád elismeréséül a főnöktől, vagy kiemelkedő sportteljesítményedért? Ebben az esetben gratulálok, és további sikereket kívánok! Külön üdvözlöm a kedves rokont, barátot, ismerőst, aki pénzt, fáradságot nem kímélve ezzel az ajándékkal lepett meg. De ha csak úgy, magadnak vásároltad volna, akkor meg nagy kösz! És ha már így összetegeződtünk, engedd meg, hogy bemutatkozzam. Halász Géza vagyok, de az öcsém kiskorunkban egyszerűen lerövidítette zu-ra, és ez ragadt rám, így írom alá a rajzaimat is. Rajzaimat? Hát igen… karikatúráim többsége nem rajz, hanem számítógépes montázs, két vagy több kép összegyúrásából átalakításából, és csak ahol nagyon kell, nyúlok bele hagyományos eszközökkel (a kezemmel). Ezekből a képekből, amelyek lehetnek egyszerű fotók, vagy ismert szobrok, festmények, egy új, más kép, új tartalmú műalkotás születik. Egy szlovák karikaturista barátom egyszer posztmodern karikaturistának nevezett, amitől nagyon meghatódtam, bár nem egészen értettem, hogy mire célzott, de biztos igaza van. Magáról a karikatúráról is sokféle vélekedés él egymás mellett, ha nem is mindig békésen. Sokan azt gondolják, hogy a karikatúra csak sajtóműfaj, holott vannak zenei vagy irodalmi karikatúrák is, vagy bármely más művészeti ágban is megjelenhet a karikatúra, ami egy látásmód, egy kifejezési forma. A grafikus karikatúra eleinte gúnyrajz volt, az emberi arc, test torzulásait nevettette ki. Mivel ezek a torzulások sokszor lelki torzulást is kifejeztek, a jobb rajzolók az emberi természet, jellem torzulásait is képesek voltak grafikusan ábrázolni. Ezeken a rajzokon ki-ki nevetett, vagy éppen szomorúan elmosolyodott. A sajtó megjelenésével, nálunk 1848-ban, új korszak kezdődik a karikatúrában: közismert arcok jelennek meg a gúnyrajzokon, az éppen aktuális politikai, közéleti események kíméletlenül kritikus ábrázolásával. A múlt század húszasharmincas éveiben már a hét-
köznapi élet is előtérbe kerül, evés, ivás, öltözködés, urizálás, hol mint társadalomkritika, hol csak egy poén, egy vicc. A rajzok fölött címek, alattuk magyarázó szöveg, vagy párbeszéd, ami egyértelművé teszi, hogy min kell nevetni, vagy bosszankodni. A modern karikatúra Steinbergnél kezdődik, aki a karikatúrát a modern művészetbe integrálta. Megjelentek az „arctalan” figurák, az egy vonallal megrajzolt polgárok, a konkrét szituációk egy-két absztrakciós szinttel följebb kerülnek, a gúny tárgya már nem egy-egy ember, hanem „az” ember, gondolatai, játékai, cselekedeteinek mozgatórugói. Ezek már „kétvagy többfenekű” poénok. Első ránézésre a lerajzolt szituáción mosolyodunk el, másodikra, jobban belegondolva, már belelátunk a rajzoló által észrevett emberi-társadalmi visszásság nevetségességébe is, és a mosolyunk egy kicsit szomorkásra fordul. Eltűnik a rajzok szövege is, értelmezze a néző maga, találja meg ő is azt, amit a rajzoló sugall. A Közgázon diákkoromban, de aztán tanárként is az egyetemi újság karikaturistája voltam. 1973-ban Farkasházy Tivadarral együtt szerkesztettük az egyetem diákhumor-kötetét, a Gőzgazdászt. Az Informatika tanszékre kerülve kerestem a számítógép grafikus lehetőségeit, de ez eleinte komoly akadályokba ütközött, mivel az akkori gépekhez nem léteztek olyan megjelenítők, mint a mai monitorok vagy nyomtatók, nem ismertük az egeret, és persze hol volt még a Photoshop! Lyukkártya volt és lánckerekes sornyomtató. Amikor a 80-as években megjelent Sinclair és Commodore kis számítógépek már megengedték, hogy a filctollról és papírról áttérjek az egérre és a képernyőre, már nem volt számomra visszaút. 1988-ban már egy ilyen számítógépes munkámmal nyertem első nemzetközi pályázatomat. Később könyvszerkesztő is voltam. Az én ötletem volt a Számalk kiadónál az első szá-
mítógépes művészeti témájú kötet 1989-ben az Új képkorszak határán, Peternák Miklós szerkesztésében, majd pár év múlva én adtam ki (pontosabban a Közgázon, az én vezetésemmel az Aula kiadó) az első magyar multimédia CD-t, a Politika for Windows-t, Nyírő András és Szakadát István munkáját (1993). Innen indult az Informatika tanszéken az új tantárgyam is, a Multimédia a gazdaságban címmel (1995), akkor, amikor az egyetemen még egyetlen olyan PC volt csak, ami alkalmas volt multimédia megjelenítésére. Emlékszem a hallgatók meglepődésére, amikor a számítógép „megszólalt”. 1988-ban részt vettem az első DIGITART – számítógépes művészeti kiállításon, 90-ben a másodikon is, de a karikaturista társasági életbe csak tíz év múlva csöppentem bele, amikor a Várban karikatúra művészeti fesztivált rendeztek, és számítógépes karikatúrámmal díjat nyertem. Akkor alakult újra a MÚOSZ Karikaturista szakosztálya, és akkor lett barátom Császár Tamás, akitől ebben a szakmában nagyon sokat tanultam, akivel együtt alapítottuk a KOKSZ (KOrtárs Karikatúra és SZatíra) műhelyt, és akit idén elvesztettünk. Ezt a kötetet az ő emlékének ajánlom. 2003-ban Fehér Béla főszerkesztő felkért, hogy rajzoljak a Magyar Nemzet heti kulturális mellékletébe, a Hétvégi Magazinba, ahol Halász Géza Show címmel volt saját rovatom, innen követtem őt 2015-ben, rovatommal együtt a Lugasba. Annak ellenére, hogy határozott véleményem van a hazai politikai életet illetően, azelőtt sem, és ebben a rovatban sem rajzoltam soha napi aktualitáshoz köthető karikatúrát, s ha véletlenül mégis közelebb kerültem aktuális társadalmi kérdésekhez, a véleményem inkább általános síkon jelent meg. A rajzokhoz nincs cím, és nincs képaláírás sem, hogy ne irányítsam direkt módon az olvasó gondolatmenetét. Ezek a karikatúrák a dolgokat egy – képzelt vagy létező – másik oldalukról világítják meg. Van pár díjam, itthon elsősorban a Kétfilléres-díjra vagyok a legbüszkébb 2012-ből, amit a szakma ítél oda évente titkos szavazással, no és az
@RC óriásplakát pályázaton elért 2006-os első díjamra, nemzetközi téren pedig a World Press Cartoon második díjára, amit a portugáliai Sintrában vehettem át, 2009-ben. Szeretek rövid, pár kockás mozgóképeket (gifeket) is készíteni, első körpanoráma képeim pedig (jóval a Google utcaképei előtt), már 97-ben fölkerültek a honlapomra. Ugyanitt látható sok más érdekesség mellett Retusált művészettörténet c. albumom is, melyet a Mundus Egyetemi Kiadó adott ki 2008-ban. Ebbe a kötetbe az újságokban megjelent karikatúrákból válogattam. Ez pedig a honlapom: http://zu.hu … És ha valaki rájön, hogy tényleg posztmodern-e, kérem, írja meg!