Szigeti veszedelem by Géza Halász

Szigeti veszedelem Válogatás Szigeti Endre írásaiból és gyermekkori rajzaiból is Halász Géza karikatúráival díszítve

SZIGETI VESZEDELEM

válogatás Szigeti Endre írásaiból és gyermekkori rajzaiból is

Halász Géza karikatúráival díszítve

Budapest, 2016

Felelős Kiadó: Szigeti Zsuzsa Szerkesztő, karikatúrák: Halász Géza Készült a Budapesti Corvinus Egyetem Digitális nyomdájában Nyomdavezető: Dobozi Erika

KARÁCSONYI HANGULAT

Azt mondja az asszony, hogy nem eléggé látszik rajtam a karácsonyi hangulat. Mondom, ez lehet, de nem igazán tudom, mi az. Azt mondja, hogy majd elmagyarázza, csak előbb szedjem össze a kertben a kutyakakát, mert a kutyakaka rontja a karácsonyi hangulatot, mármint az övét. Az enyémet meg a szervestrágya gyűjtés, de ezt csak gondolom, nem mondom, mert nem akarom rontani a karácsonyi hangulatát. Lassan gyűjtögetek, hogy legyen ideje megfogalmazni a karácsonyi hangulat ismérveit, ám mindennek vége szakad egyszer, a gyűjtenivaló is elfogy. Bemegyek. Essünk túl rajta, halljuk, milyen egy hamisítatlan karácsonyi hangulat. Rögvest elmondom, így az asszony, csak előbb teregesd ki a ruhát, én addig felmosom a nagyszobát, végül is karácsony van, a szeretet és tisztaság meleg, bensőséges családi ünnepe. Végzek a teregetéssel és nyomulnék az ismeretterjesztés színhelyére, de megállít a hitvesi hang. A nagyszobába tilos a bemenet, most mostam fel. Papucsban vagyok, említem reménykedve, az ajtóból szemlélve a kényelmes karosszéket. Nem számít, a papucsot még nem mostam meg, maradj kinn. És zokniban? – kérdezem bátortalanul, – zokniban sem lehet? Nyomot hagy a padlón, belépés csak a teljes száradás után. Maradj az előszobában, ott addig állhatsz, amíg akarsz. És mikor mondod el, mitől karácsonyi a hangulat? Amint végeztem a kilincsek szidolozásával. Mégsem tölthetjük a karácsonyt egy disznóólban! Ekkor támadt egy ötletem. Most már második éve az idegenlégióban szolgálok. Nem is olyan félelmetes, mint hírlik. Csak karácsonykor rossz egy kicsit, ilyenkor általános körlettakarítás van. Az őrmesterek még a szokásosnál is hangosabban ordítoznak, igaz, karácsonyi hangulatról szó sem esik.

HÁROM KÍVÁNSÁG

Azt álmodtam, hogy jó tündér vagyok és mivel derék embernek találtam magamat, felajánlottam, hogy jutalmul teljesítem három kívánságomat. Egyben kikötöttem, hogy szokványos kérést (egészség, vagyon stb.) nem teljesítek, minthogy az ilyesmi a jó tündéri alapellátás körébe tartozik, magam viszont szaktündéri szolgáltatóként vagyok bejegyezve.

ELSŐ KÍVÁNSÁG

Némi töprengés után azt kértem, hogy nőjön tyúkszem mindenki lábára, aki másnak szándékosan rosszat tesz. Az ilyen ember ennyit igazán megérdemel. Mint jó tündér bólintottam és munkához láttam. Néhány nap múltán feltűnően megnőtt kollegáim körében a nehézkesen, sántikálva haladók száma. Eddig is elég sokan sántikáltak mindenfélében (főleg rosszban), de az nem volt ilyen feltűnő.

Egyre többen jártak puha papucsokban, ami lényegesen csökkentette a haladás fájdalmasságát. Kiderült, hogy a terjedő cipőviselet más előnyöket is kínál. Csendesebb lett a járás, s ennek következtében több a meglepetés. Az emberek ugyanis, mint ismeretes, gyakran viselkednek, igyekeznek jó képet mutatni másoknak. Ha azonban a zajtalanul haladó és rajtaütésszerűen ott termő egyén nem hagy időt a vonások rendezésére, akár még az igazi én is az odapapucsoló elé tárulhat. Néhány emberről kiderült, hogy jó ember, csak eddig titkolta. A többségnél más tapasztalatok születtek.

A dolgozók egyre többet mulasztottak, mert sorba kellett állniuk a hirtelen rendkívül kapóssá lett pedikűrösöknél. A helyzet kezdett aggasztóvá válni. Többen megfogadták, hogy amint megszabadulnak kínzó fájdalmuktól, kamionosnak állnak és

csak a román határon keresztül haladó útvonalakon vállalnak fuvart, mert az ottani tízhúsz órás várakozás ehhez képest vonzó szabadidő-programnak tűnt előttük. Felmerült a munkaerő káros mértékű elvándorlásának réme. A vezetőség rövid néhány hetes tétovázás után munkához látott. (Azért nem előbb, mert egyrészt mindenki világkörüli úton volt, másrészt, mert egyébként sem szabad a fontos kérdésekben elhamarkodott döntéseket hozni.) Hosszas előkészítő munka után elhatározták, hogy bizottságot alakítanak az intézkedési terv koncepciójának kidolgozására. A bizottság javaslata alapján azután megbíztak néhány embert az intézkedési terv elkészítésével, majd ennek elkészülte után a végrehajtásért felelős személyek merítési körének felderítésére hoztak létre egy munkacsoportot. Végül, amikor már minden dokumentum rendelkezésre állt, valaki rájött, hogy itt tipikus érdekvédelmi feladatról van szó és az egész ügyet átutalták a megfelelő helyre.

Először nem találták az érdekképviseletet, de egy nyugdíjas szerencsére még emlékezett rá. A bejáratot vastag por lepte, ami részben a ritka használat, részben a tévedésből elrendelt illegalitás következménye volt. Egyszer ugyanis egy iratra téves dátum került (a gépíró 1994 helyett 1944-et írt) és a szervezet egy történelmileg művelt tagja javasolta, hogy a helyzet tisztázásáig vonuljanak illegalitásba. Ez meg is történt, ám a tisztázással megbízott tisztségviselő időközben átállt a munkaadói oldalra és elvesztette érdekeltségét a feladat végrehajtásában, így maradt a titkosság, amit azzal is igyekeztek megerősíteni, hogy a korábbi káros gyakorlattal leszámolva, megszakították a kapcsolatot a helyi sajtóval. így elejét lehetett venni annak, hogy az esetleges tevékenység híre szélesebb körben elterjedjen és ezzel a szervezet felhívja magára a nem kívánt figyelmet. Szóval, végül is megkapták a munkáltatói felkérést, oldják meg a problémát. Miután elült a vita arról, érdekvédelmi vagy érdekképviseleti feladatról van-e szó (elnapolták a döntést), javaslatot tettek egy főállású egyetemi pedikűrösi státusz létesítésére. A munkáltató a javaslattal egyetértett, de a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel (a világkörüli utak jelentősen megcsapolták a költségvetési forrásokat) az érdekképviseletek anyagi hozzájárulását kérték. Hosszú vita után kompromisszum született. A pedikűröst teljesítmény szerint fogják díjazni. A munkáltató vállalta, hogy valamennyi munkavállaló pedikűrözési költségét állja, amennyiben a műveletre legfeljebb havonta egyszer kerül sor és a munkavállaló legfeljebb egy lábbal rendelkezik. A két vagy többlábúak kezelését átmenetileg az érdekképviselet finanszírozza. A megállapodást bármely szerződő fél kérésére tízévenként felülvizsgálhatják.

A szerződés vitájában valaki benyújtott egy javaslatot, amely a rosszakaratú emberek megrendszabályozására, végső esetben elbocsájtására vonatkozott, de ennek megtárgyalására idő hiányában nem került sor.

* Azt álmodtam, hogy jó tündér vagyok és mivel derék embernek találtam magamat, felajánlottam, hogy jutalmul teljesítem három kívánságomat. Egyben kikötöttem, hogy szokványos kérést (egészség, vagyon stb.) nem teljesítek, mivelhogy az ilyesmi a jó tündéri alapellátás körébe tartozik, magam viszont szaktündéri szolgáltatóként vagyok bejegyezve.

MÁSODIK KIVÁNSÁG.

Másodikként azt kértem magamtól, hogy magyarázzam meg a felsőoktatási létszámcsökkentést. Miután ez nem bonyolult feladat, készséggel vállalkoztam rá.

Először is, ez, mint ismeretes, kb. négymilliárd forint megtakarítással kecsegtet. Az ország jelenlegi nehéz helyzetében ez a hatalmas összeg nem nélkülözhető.

Másodszor, mint ismeretes, a felsőoktatási dolgozók jelentékeny része kontraszelektált, mint azt egy prominens személytől megtudtuk. (Mellesleg, emlékezetem szerint, ez az első eset, hogy a dolog nem marad meg a sértegetések szintjén, hanem intézkedésekben is testet ölt.) A tervezett elbocsájtások módot kínálnak arra, hogy a nem idevalóktól megszabaduljanak. Hogy ki a nem idevaló, azt pedig nem nehéz megállapítani, hiszen az egyetemeken már régóta kitűnő minősítési rendszer révén folyamatosan nyomon követik az oktatók teljesítményének alakulását. így azután nem kell attól tartani, hogy tág tere nyílik majd az önkényeskedésnek, mert csak a teljesen tájékozatlan ember mondhatja, hogy itt objektív megítélés lehetetlen.

Harmadszor, ne merüljünk el a technikai részletekbe. Lehet, hogy a normatíva (ehhez mérten van sok vagy kevés oktató és más dolgozó egy egyetemen) kiszámítása során elfeledkeztek arról, hogy nálunk az egyetemek olyan feladatokat is ellátnak, amilyeneket a mintául szolgáló élenjáró szovjet – bocsánat, ide most már angol, amerikai, német stb. írandó, a nem kívánt törlendő – egyetemeken nem végeznek. Ezért értelemszerű lenne, hogy ezt a mintát ne kövessük, de miért éppen most kezdjünk ne követni valamit, amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van?

Negyedszer, nem kell szolgaian majmolni a külföldi példákat. Amiért pl. Japán káprázatos haladását elismerten jelentős részben az oktatás kiemelt fejlesztésének köszönheti, még nem kell nekünk is hasonlóval próbálkozni. Nekünk nyilván jobb módszereink vannak.

És végül, magyaráztam magamnak angyali türelemmel, ne ülj fel az ócska demagógiának. Mert mi más lenne, ha nem demagógia, a felsőoktatási elbocsájtásokon nyerhető hatalmas öszszeget, azt a bizonyos négy milliárdot mondjuk a bankkonszolidációra fordított néhányszáz milliárdhoz hasonlítani. Ugye, a négymilliárd az megtakarítás, a több száz milliárd az kiadás. Már csak ezért sem összehasonlíthatóak. Továbbá, hogyan mérhető egymáshoz a felsőoktatás és a bankszféra jelentősége a kapitalizmus építésében. Gyengülő felsőoktatással lehet kapitalizálódni, legfeljebb importáljuk majd a kiművelt emberfőket vagy exportáljuk a kiművelendőket (talán hazajön közülük néhány). – Viszont bankok nélkül nem megy a dolog. Egyáltalán, tőkések nélkül nincs kapitalizmus, tehát a tőke és a tőkés megteremtéséért semmilyen ár sem sok. Hogy jön ehhez a felsőoktatás? Remélem, érted miről van szó? - kérdeztem végül magamtól, de a választ már nem írom le, azt fogalmazza meg ki-ki maga.

HARMADIK KÍVÁNSÁG

– Harmadikra nem kívánok semmit – fordultam tündéri önmagamhoz. – Aztán miért nem? – kérdeztem tőlem.

– Azért, mert a harmadik kívánság egy rossz kívánság. Már úgy értve, hogy három kívánság esetén a harmadik az utolsó és én úgy érzem, hogy nekem még korai az utolsó kívánságról beszélni. Nem hiszem, hogy itt lenne az utolsó kívánság ideje. Vegyük a legegyszerűbb esetet. Utolsót kíván valaki, aki halála előtt áll. És persze tud is erről. (Mert, ha valaki kíván valamit és közvetlenül ezután elhuny, akkor ez legfeljebb visszamenőlegesen minősíthető utolsó kívánságnak, de ez nem az igazi.) Itt is vannak alesetek. Előfordulhat, hogy valaki azért áll halála előtt, mert haldoklik. De például a kivégzést megelőző utolsó kívánságot a delikvens esetleg teljesen egészségesen adja elő, mégis ugyanúgy nem teljesül, mint ha haldoklóként adná elő. Amennyire értesülve vagyok, rám egyik eset sem vonatkozik. Nem haldoklom és várható kivégzésemről sem kaptam egyértelmű tájékoztatást.

Persze, utolsót kívánni nem csak halálesettel összefüggésben lehet. Megeshet, hogy valakit kidobnak a kocsmából. Ilyenkor is szóba jöhet egy utolsó kívánság, például, hogy " legalább a sörömet hadd igyam meg" vagy "dobjátok utánam a kabátomat, szemetek" stb. Erről jut eszembe, kidobni nem csak kocsmából, hanem más hasonló helyről is lehet. Ilyen hely lehet a közalkalmazotti munkahely. Vajon van-e mód ilyen esetben utolsót kívánni? Az eddigi kutatások szerint úgy tűnik, hogy van. Legfeljebb nem teljesül. A kívánság tematikailag jól körülhatárolható, rendszerint itt is a kidobólegényre vagy annak rokonságára vonatkozik. Példát nem közölhetünk. Aki látta a Csirkefej c. darabot, az tudja, hogy a nem teljesen irodalmi nyelv szókészletének használata a kifejezés rendkívüli gaz-

dagságával kecsegtet, de most nem drámát írunk.

Ennél a pontnál baráti jobb (vagy bal) nehezedett a vállamra. Tündéri lényem kért szót. Szóval, nem kívánsz semmit harmadiknak? Miért, szerinted van okom rá?

CINKÉK

Az első napsugarak megérkeztek és körülnéztek. Látták, hogy az éjszakai sötétség már csomagol és menni készül, a növények és állatok pedig melegre vágynak. Jelentették, mi a helyzet. Erre a Nap kénytelen-kelletlen kibújt a felhőpaplan alól. Felkelt és sütni kezdett. Fény és meleg árasztotta el a földet. Az éjszakai állatok nyugovóra tértek, a nappaliak meg hozzáláttak, ki mihez szokott. Legtöbbjük reggeli után indult. Cinkéné asszony zavartan pillantott férjére.

– Most mi legyen? kérdezte . – A fészekben már négy Ígéretes tojás fehérlett, csinos piros pontokkal ékesen. – – Tojjak még, vagy sem? Cinke úr idegesen vonogatta a vállát.

– Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy nekünk az Uránia Állatvilág Madarak című kötetének egyik oldala szerint legalább négy, a másik oldala szerint legalább nyolc tojást kell tojnunk. Amikor írtam a szerkesztőségnek, hogy közöljék, melyik a helyes adat, a levél visszajött, mert a címzett ismeretlen helyre költözött. Most mit csináljak? írjak talán a "Mit üzen a rádió"-nak? Mire műsorra tűznek minket, talán már ősz lesz, nekünk pedig most kell döntenünk, amíg tavasz van. Mi lenne, ha egyszer önállóan cselekednél? Most cinkéné lett ideges.

– Hogy mi lenne? – mondta kissé rikácsoló hangon. (Mindig rikácsoló lett a hangja, ha felidegesítette a férje. Ennél fogva csaknem állandóan rikácsolt.) – Az lenne, mint amikor ezt a pompás használaton kívüli postaládát felfedeztem és elkezdtem berendezni. Akkor szörnyű jelenetet rendeztél és azt kiabáltad, hogy mint leendő gyermekeink atyja, jogosult vagy

részt venni a lakás kiválasztásában. Azután egy hét múlva viszszajöttél és elismerted, hogy ez egy nagyszerű hely és különben is, a széncinkék már elfoglaltak minden alkalmas helyet ezen kívül. Én szívesen döntök, de csak akkor, ha megígéred, hogy nem fogsz később "én már akkor megmondtam" kezdetű mondatokat a fejemhez csapdosni – fejezte be rövid előadását az ifjú kora ellenére bölcs és tapasztalt asszonyka.

Miután Cinke úr ünnepélyes ígéretet tett a mondottak szerint, a leendő anya úgy határozott, hogy megelégszik a négy tojással. Éppenséggel kikölthetne többet is, egy a fáradtság, ha akár nyolc vagy tizenkét tojáson üldögél. De mi lenne azután, hogy kikelnek a fiókák? Ennyi éhes szájat betömni nem csekélység! Igaz, ekkor már a nagyságos úr is munkához lát és segít a kicsinyek etetésében. Mégis könnyebb jóllakatni kevesebbet, mint többet. Ezért azután Cinkéné óvatosan elhelyezkedett a

tojásokon és addig árasztotta rájuk anyai melegét, amíg a tojáshéjak reccsenését meg nem hallotta. Persze a tojásból kibújt kopasz fiókákat továbbra is melegíteni kellett, egészen addig, amíg valamelyest megtollasodtak. De most már ez nem volt elég. Ennivalót kellett szerezni a gyorsan fejlődő és ezért mindig éhes ifjaknak. Annyi gond volt az etetésükkel, hogy másra az egyre kimerültebb házaspárnak egyáltalán nem jutott ideje. Amikor a kicsik tollazata kifejlődött, meg kellett tanítani őket repülni. Mit tetszik mondani? Hogy egy madarat nem kell repülni tanítani, mert éppen attól madár, hogy repülni tud? Elnézést kérek, de ez nem egészen így van. Amikor a kismadárnak kinő a szárnya és ereje is van ahhoz, hogy működtesse, még nem tud repülni. Egyszerűen azért, mert nem tudja, hogy tud repülni. Ezért ilyenkor a szülők rövid tanfolyamot tartanak. Most is ez történt.

Amikor Cinkéék bogárgyűjtésből hazajövet meglátták, hogy a kicsik felkapaszkodnak a fészek szélére és kikandikálnak a levélszekrény nyílásán, tudták, hogy itt az idő. A fiókák elég nagyok és erősek ahhoz, hogy saját szárnyukra kapjanak. Ehhez már sok mindent tudnak. A napokon keresztül szüleiktől kapott eleségről tudták, hogy mit lehet megenni a magukfajtának. Főleg a bogáreleséggel ismerkedtek meg ilyen módon. Azt, hogy melyek az ehető magok, majd kitapasztalják később. A ragadozó négylábúak és madarak, esetleg hüllők elleni védekezés módjai a vérükben vannak, ezeket nem kell megtanítani nekik. A szülőknek már csak egy kötelességük van, megmutatni a kicsinyeknek, hogy repülni is tudnak. Odaül hát egyikük a karmocskáival görcsösen kapaszkodó fióka mellé, majd egy közeli ágra repül. Ott leül, és harsány hangon hívogatja a kicsit. Az persze nem megy; vagy nem érti, vagy nem meri végrehajtani a feladatot. Akkor az előbbi jelenet megismétlődik, a szülő újra és újra elvégzi a bemutató és hívogató

gyakorlatokat. Ám a fióka csak bámul, de nem repül. Ekkor a szülő befejezettnek nyilvánítja a leckét. Még egyszer gyermeke mellé ül, rápillant, talán szeretettel, talán aggodalommal (jaj, hogyan fogsz egyedül boldogulni ebben a veszélyes világban!), talán csak mérgesen (hogyan lehet valaki ennyire nehézfejű) és minden teketória nélkül belecsíp a lábába. A kicsi kétségbeesett csipogásba kezd és még erősebben kapaszkodik. Ilyenkor a gondos szülő addig csipkedi a vonakodó fióka lábát, amíg az végülis behúzza karmait. Ettől elveszíti támaszát és egyben az egyensúlyát is. Zuhanni kezd. Erre úgy megijed, hogy torkaszakadtából segítségért kiált és rémületében széttárja szárnyait. Ez utóbbi meglepő eredményre vezet. A zuhanás megszűnik és a madár némi nehézséggel megkapaszkodhat egy útba eső ágban. Hosszú pihenés következik. Nem csoda, hogy elfáradt: élete első szárnycsapását tette meg éppen. A másodikra szintén erős szülői ösztönzés után, de már könnyebben szánja rá magát. Most nem csak a szülő csőre, hanem a fészekbe való visszajutás vágya is serkenti. Ha ez sikerül, akkor a madár letette az erdőjártassági vizsga első, egyben legfontosabb részét. A következő repülési kísérletekre már magától fog sort keríteni: hajtja az éhség, mert szülei egyre kevesebb, majd egyáltalán semmi élelmet nem hoznak már neki. Néhány nap múlva a fiókák végleg elhagyják a fészket.

TÖPÖRTYŰS POGÁCSA

szeretnék lenni – mondta egyszer a barátom. Persze nem akármilyen, hanem nagyon finom. Olyan, amelyiknek ropogósra sült a teteje és foszlós a töpörtyűvel bőven ellátott belseje. Az ilyet mindenki szereti, legalábbis én úgy láttam. Voltam fogadáson, amelyen elegánsan öltözött szépasszonyok fittyet hányva a rafinált ételkülönlegességekre, a friss töpörtyűs pogácsára vetették magukat. irigylésre méltó sors. Persze vannak vegetáriánusok is, akik a pogácsát műtöpörtyűvel eszik. Én őket is a pogácsarajongók népes táborához sorolom. Igaz, ami igaz, nagyon sokan szeretik a túrós batyut is. Talán ugyan annyian, mint a töpörtyűs pogácsát. Persze itt is fontos a minőség. A túrós legyen meleg, könnyű leveles tésztából való és vaníliás cukros, tejfölös, mazsolás túróval a lehetőség határáig telitett. Az ilyet rengetegen szeretik. Ezért helyesebb, ha így fogalmazok: töpörtyűs pogácsa és/vagy túrós batyu szeretnék lenni. Mert szeretném, ha szeretnének. Arra is gondoltam, hogy kutya szeretnék lenni. Azt is nagyon szokták szeretni. De néha meg nagyon gonoszok vele az emberek. Ki tudja, jó vagy rossz gazdát sikerül kifogni. Nem minden kutyának jut kutyához illő sors. Arra is gondoltam, talán jó lenne fának lenni. Elnézni az élet évszakos körforgását sok-sok éven, több évszázadon át, ez biztosan csodás dolog lehet. De mi a biztosíték arra, hogy nem vágnak ki már néhány év után? Akkor azután lőttek az évszázados szemlélődésnek, marad a tűz embernek oly vidáman hangzó pattogása. Talán, ha tűz lennék, akkor mindenki szeretne. Bár, ha nem a kályhában égnék, ez már nem lenne igaz. A tűzvészeket csak az a kevés ember szereti, aki csinálja. Végül is – fejezte be a barátom – embernek kell maradnom. Vajon sikerül-e?

PLACEBÓ

Most, az aggkor hajnalán, végre megvilágosodott az elmém. Rájöttem, hogy a tudomány egységes, eltérések csak a fogalmak használatában vannak. A közgazdaságtanban ugyanazok a módszerek használatosak, mint más tudományágakban, csak másképpen hívják őket. Például a politikatudományban, a közgazdaságtanban vagy akár a felsőoktatásban gyakorta jelölnek bizonyos tevékenységeket a "reform" kifejezéssel. Maga a szó kissé homályos tartalmú, mindenki azt ért rajta, amit akar. Éppen ezért kiválóan alkalmas mind tudományos, mind gyakorlati célra. Használják is sűrűn. Ha mégis megkíséreljük a tartalmi meghatározást, erre az eredményre jutunk: Reformon új módszerek, eljárások, szerkezetek kipróbálását érthetjük, mely próba során feltételezünk és várunk valamilyen eredményt. Ez azután rendszerint vagy bekövetkezik, vagy nem. Lényegében hasonló eljárást alkalmaznak például az orvostudományban is; a leginkább szemléletes esete ennek az új gyógyszerek kipróbálása. Igaz, itt nem a "reform" kifejezést használják, hanem a "kettős vakpróbá"-t. Kitalálnak egy új molekulát, elképzelik, majd az ember hatalmában lévő élőlényeken, végül pedig az orvosok hatalmába került embereken próbálják ki a hatását. Az utóbbi eljárás neve nem azért kettős vakpróba, mert egy vak végzi a kísérletet egy vagy több világtalanon, hanem azért, mert sem a kísérletező, sem a kísérlet alanya nem tudja, ki szedi az új szert és ki a hatóanyag nélküli tablettát. Ez utóbbit nevezik placebónak. (Lehet, hogy az utóbbiak járnak jobban, bár kétségtelenül nehéz eldönteni, a természetes vagy mesterséges úton előálló halál jobb e.) A kísérletben alkalmazott technika, mint tudjuk, azt célozza, hogy elválasszák egymástól a lélektani hatást és az új szer hatását. A vakpróba jól láthatóvá teszi, hogy az emberek egy része a gyógyszer nélkül is meg tud halni vagy gyógyulni; míg a gyógyszert szedőknél ugyanez a helyzet. Ha az életben mara-

dók aránya az utóbbinál nagyobb, úgy a szer beváltnak minősül. Most térjünk vissza a társadalmi életbe.

Mondjuk a felsőoktatás valamilyen vélt vagy valóságos betegségben szenved. Hogy melyik eset forog fenn, az teljesen mellékes, hiszen az, hogy valaki vagy valami beteg-e, nézőpont kérdése. Eldöntésére egyedül az ügyeletes orvos (miniszter, rektor stb) a hivatott. Előbb a vélt vagy valóságos betegség pontos leírására, majd a lehetséges (vagy inkább annak minősíthető) gyógymódok meghatározására van szükség. A sorrend olykor csak logikailag egyezik a leírttal, a valóságban fordított. Vagyis először az óhajtott eljárást, szerkezetet stb találják ki, majd ezt követően azt a betegséget, amelynek orvoslására az előbbiek szóba jöhetnek. Akárhogyan is történik a vizsgálódás, az eszközök a példaként vett oktatásügyben és orvoslásban igen hasonlóak. Megint csak kiragadott példa gyanánt vegyük a gyógymód meghatározását. Az első feladat mindig az elérendő cél kijelölése. Más szóval: milyen állapotot kívánunk egészségesnek nyilvánítani. Ez annyira fontos kérdés, hogy megoldása rendszerint team-munkát igényel. Az ilyen célmeghatározó munkaközösségek (bridzs- és tenisz partnerek, kocogó társak, vadász-, halász- és gyűjtögető társak szűk körű csapatai) igen hatékonyan működnek. A koncepció kimunkálása aligha igényel egy-két, a fent jelzett tevékenységek valamelyikével eltöltött hétvégénél többet.

A következő lépés a külföldi tapasztalatok összegyűjtése. Evégett a fiatal munkatársakat a könyvtárba, a tapasztaltabbakat tanulmányútra, a vezető szakértőket (lehetőleg másik földrészen rendezett) kongresszusra küldik. Illetve az utóbbiakat nem küldik. Mennek maguktól is. Ezek az utak több szempontból is hasznosak. Egyrészt, találhatni külföldön olyan anyagokat, amelyek csekély vagy semmi változtatással saját-

ként használhatók idehaza. Így a hazai pályán szinte fáradság nélkül megteremthető és fenntartható az eredeti gondolkodó és széles látókörű szakértő nimbusza. Másrészt, az egész eljárás igen kellemes lehet a résztvevők számára, különösen, ha a szponzor a fakultatív programokra is befizette őket. Végül, ha a főnök külföldön van, az a beosztottnak számos előnyt nyújt, amelyeknek taglalása meghaladná jelen értekezésünk kereteit.

Kialakult a koncepció (megvan a cél), összegyűltek a külföldi tapasztalatok. (Megjegyzendő, hogy külföldön mindig más és más értendő. Bizonyos, itt nem részletezendő okok miatt a fogalom megtestesülése hol Keleten, hol Nyugaton figyelhető meg, nem is szólva most arról, hogy például a Nyugat fogalma is változó; esetleg egy időben is eltérő lehet a kutató gusztusától vagy mástól függően. így megkülönböztethetünk Közel-nyugati és Távol-nyugati orientációt.) A következő feladat most már a kísérletek megtervezése. E tervben szerepel azután a már említett kettős vakpróba. Ennek reform néven is emlegetett változatában a résztvevők egy csoportja valóságos, másik csoportja pedig imitált változtatásokat végez. Megjegyzendő, hogy egyik csoport sem tudja, melyiket csinálja. Pontosabban, mindegyik azt hiszi, ő hajtja végre az igaziakat.

EGY BÁRÁNYBŐRBE BÚJT SZABADKAI SZÜLETÉSNAPJÁRA Ha valaki füledbe csak sóhajt bele, Nem kell kérdezni, hogy mi a neve.

Ha valaki kis üveg pépét eszi, Nem kell kérdezni, hogy miért teszi.

Ha valaki rajzolni cseppet sem rest, Nem kell kérdezni, hogy miért nem fest, Ha valaki dresszt reggel nem tereget, Nem kell kérdezni, hogy úszni szeret?

Ha valaki anyagért jár Pest-Budát, Nem kell kérdezni, mért nem varr ruhát, Ha valaki ruhát varr szélsebesen, Nem kell kérdezni, új méret leszen?

Ha valaki tördelve szerkeszt nagyon, Nem kell kérdezni, így nő a vagyon? Ha valaki filmezni jár olykor el, Nem kell kérdezni, hány forintra lel. Ha valaki unja már e sorokat rég, Nem kell kérdezni, ez itt a vég. 1995. március 15.

A HAM-HAM TÖRZS.

Valamikor réges-régen, amikor még érintetlen őserdők borították Észak-Amerika nagy részét, élt egy indián törzs a vadon egyik tisztásán, a nyam-nyamok népe. Néhány napi járóföldre tőlük élt egy másik törzs, a ham-ham törzs. Most róluk lesz szó.

A ham-hamokat évszázadok óta a Fogszabályozó család vezette, mert nekik volt a legszebb foguk. A törzsfőnöki tisztet most éppen XIX. Szabályozott Metszőfog viselte. Neki sok felesége és még több gyermeke volt. A feleségek számát mindig elfelejtette, ezért mi sem tudunk pontos számot mondani. Márpedig vagy pontosat, vagy semmit. A gyerekeknél más volt a helyzet. Ezt darabra jól kellett tudni, mert e szerint lehetett a törzs kincstárából új fogszabályozót igényelni. Azért, hogy véletlenül se lehessen tévedni, minden gyerek születésekor fát kellett ültetni a főnöki wigwam mellé. Ezeket az anyáknak kellett gondozni, így a jól ápolt fák száma mindig pontosan mutatta a főnöki gyermekek számát. Ha mégis kipusztult egy fa, akkor, hogy a könyvelés pontos maradjon, egy gyereket ösztöndíjjal külföldre küldtek tanulni, az többet úgy sem jön vissza. Mindezek miatt a főnöki gyermeklétszám mindenki előtt ismeretes volt, még az apa is tudta. Szerette őket, egytől egyig, teljesen egyformán, leszámítva a dicső Sziú Fiút, akit sokkal jobban. Bár a ham-ham törzs tagjai mindannyian ham-hamok voltak és ezt a törzsfőnök is tudta, mégis ezt a nevet adta ennek a fiának, mégpedig azért, mert, egyrészt ez a rím nagyon tetszett neki, másrészt pedig a környékbeli dzsungelcápákról mindenki tudta, hogy semmitől sem félnek jobban, mint a szi23

úktól. Így ha a fiú felmutatta a személyi igazolványát, amiből világosan kitűnt, hogy ő sziú, a támadni készülő cápák fejvesztve menekültek. A Sziú Fiú pedig eltette az igazolványt és összeszedte az elvesztett fejeket, melyeket azután jó pénzért értékesített.

Ez a fiú tényleg a törzs legszebb férfija volt. Mosolygós arcát hosszú fekete haj keretezte, erős karjai, izmos mellkasa még a legrövidlátóbb lányok figyelmét is felkeltették. Emellett igen kedves ember volt, aki nem tagadta meg segítségét a hozzá fordulóktól. Sok időt töltött tisztálkodással és szépségápolással. Talán még nem említettem, de egy hibája azért neki is volt. Rendkívül hiú volt. Fontosnak tartotta ugyan, hogy jó eredményeket érjen el a törzsi atlétikai versenyeken, gyakran meg is szerezte az elsőséget a nehézsúlyú mákostészta-evésben, a záptojáshajításban és a magasba nézésben, de a legjobban annak örült, ha a hajszépségversenyen diadalmaskodhatott. Éjjel-nappal a haját ápolta. Ezt úgy csinálta, hogy gyakran evett zsíros ételeket és a kezét a hajába törölte. Azok a lányok, akik jó pontokat akartak szerezni nála, igyekeztek minél zsírosabb kézzel meglátogatni és a haját simogatni. Azokat a lányokat azután, akik szalonnaevés után rendszeresen meglátogatták, Hiú Sziú Fiú (mert a társai így nevezték), meghívta az esti filmvetítésekre, amelyeket a Spektrumról letöltött természetfilmekből tartott.

Történt egyszer, hogy egy ilyen vetítés után, hogy kipihenje fáradalmait és felfrissüljön kissé, Hiú Sziú Fiú elment egy kicsit sétálni. Ahogy beljebb hatolt az ősi vadonban, gyanús zajokra lett figyelmes. Megállt. Hallgatózott. Semmi. Tovább 24

ment. Megint zajokat hallott. Körülnézett és döbbenten látta, hogy egy falka különösen veszélyes farkas üget a nyomában. Ezek voltak a Fecsegő Farkasok, akik körülállják áldozatukat, és lukat beszélnek a hasukba. Szörnyű. A Fiú futásnak eredt. Ám a farkasok tartották vele a lépést. Ez így nem lesz jó. A Fiú felnyújtotta az egyik tenyerét és keresztbe tette rajta a másikat. Időt kért. A farkasok megálltak, edzőjük köré gyűltek, a Fiú pedig megkérdezte a lábait: nem tudnátok gyorsabban futni? Mire ők, szóvivőjűk útján közölték: fusson talán a hajad, úgyis ő a kedvenced. Minden zsírt rá kensz, a lábakra pedig ügyet sem vetsz. A Fiú belátta, hogy mindenkinek meg kell adni, ami jár. Megígérte a lábainak, hogy rendszeresen beléjük törli majd a kezét. A lábak tudomásul vették a bejelentést és megígérték, hogy gyorsabbak lesznek. Minden a megállapodás szerint történt. A lábak rákapcsoltak és száz méteren húszat vertek a farkasokra, akik csalódottan tértek vissza otthonaikba, a Hiú Sziú Fiú pedig megmenekült és ma is él még, ha meg nem halt.

A HAM-HAM TÖRZS 2.

Persze, a ham-ham törzs főnöki hokedliján sem mindig a Fogszabályozó család fejei ültek. Minthogy történetünk idején a XIX. Szabályozott Metszőfog, a különben nagy gilisztavadász volt a főnök, nyilvánvaló, hogy kellett lennie korábban XVIII., XVII. satöbbi Szabályozott Metszőfognak, egészen addig, amíg az időben visszafelé haladva elérünk az I. Szabályozott Metszőfog (továbbiakban Sz.M.) nevű törzsfőnökhöz, aki az egész család alapítója volt. Igen ám, de Ő hogyan szerezte meg az egyébként nem is olyan kényelmes főnöki hokedlit a családjának? Hát ezt kell most kiderítenünk. A törzs az I.Sz.M. főnöksége előtt is létezett már, igen régóta. Akkoriban a törzsfőnököket egy sajátos eljárás keretében választották ki. Az állásra először is pályázatot kellett benyújtani. Ha a törzs véneiből alakított bizottság a pályázatot szabályosnak találta (egy nyomtatott oldalnál nem hoszszabb, egy sorban 30 leütés, az előírt értékű okmánybélyeg a bal alsó sarokban előírásosan felragasztva, sajátkezű aláírás), akkor besorolta az illetőt a jelöltek közé. Elég sok pályázó már itt elbukott, főleg a sajátkezű aláírással voltak gondok, lévén, hogy az egész törzs írástudatlan volt. Aki tovább jutott, annak el kellett menni a törzs fogorvosához, aki érzéstelenítő injekció beadása után, tehát teljesen fájdalommentesen kihúzta az egyik metszőfogat, megmérte a hosszát, erről pecsétes igazolást adott, majd a fogat egy különleges eljárással visszatette a helyére. Az erről szóló feljegyzések a történelem viharában sajnos teljesen eláztak, 26

ezért ma már a fogorvosok ezt az eljárást nem tudják alkalmazni.

Az igazolásokat a jelöltek benyújtották a vének bizottságához, ahol mindenek előtt ellenőrizték az adatokat. Ez úgy történt, hogy az ellenőrző fogorvos újból kihúzta a fogat, lemérte és ha a adat rendben volt, lepecsételte az igazolást, a fogat pedig eldobta, mert azt csak egyszer lehetett visszaültetni. Akinek a fogát ily módon a leghosszabbnak találták, az lett a törzsfőnök. A neve ettől kezdve I., II. stb. Leghoszszabb Lapátfog lett. Sok évszázadon keresztül a törzsfőnökök a Leghosszabb Lapátfogak voltak. Ekkoriban a turisták belépődíjaiból származott a törzs legtöbb bevétele. A külföldiek csak úgy özönlöttek a törzs falujába, hogy az egyik lapát(metsző)fog hiánya miatt a földkerekség legbambább mosolyával rendelkező egykori pályázókról örök derűt sugárzó csoportképekkel távozhassanak. Egyszer azonban elfogyott az érzéstelenítő injekció és újabbat nem tudtak beszerezni. Ennek következtében a törzsfőnöki címre pályázók száma, a foghúzás kellemetlenné válása miatt, olyannyira visszaesett, hogy rövidesen elérte a nullát. A törzs ezért az ötvenhetedik Leghosszabb Lapátfog elhunyta után főnök nélkül maradt. Ez nem lett volna olyan nagy baj, mert egy főnök a törzs működését inkább gátolta, mint segítette, így a törzs élete főnök nélkül is zavartalanul zajlott. Annál nagyobb bajba kerültek a fogorvosok. Alig volt munkájuk. Ezért kitalálták, hogy nem a leghosszabb, hanem a legszebb fogak tulajdonosát kell főnökké választani. Ez fellendítette a boltot. Az egyik fogorvos feltalálta a fogszabályozást. A főnökválasztás pedig szépségversennyé vált. Ám a legszebb 27

fogsor megtalálása sok nehézséggel járt. Meg kellett világítani a fogakat, de ez gyertyával nem ment, mert a páciensek a vizsgálat közben égető fájdalomról panaszkodtak. Azután áttértek a lámpafényre, illetve csak áttértek volna, de a villanylámpa még nem volt feltalálva. A megoldás végül az lett, hogy csak a jól látszódó metszőfogak szépségét vizsgálták. A legszebb metszőfogakat pedig azok hordták, akik kiskoruktól fogva fogszabályozót hordtak. Legalábbis a fogorvosok szerint. A vetélkedő győztesei pedig megkapták a Szabályozott Metszőfog nevet és a törzsfőnöki állást. Hát így történt. A többit meg már tudjátok.

KÉPES MELLÉKLET

A HÁLÁS ALMAFA

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Kicsiny kunyhóban lakott, feleségével és két fiával, meg Csuri kutyájával. Szerényen éltek, de vidáman. Akkor szomorodtak csak el, amikor időről-időre a szülők elvesztették munkájukat és ezzel a keresetüket is. Ilyenkor nagyon nehezen éltek, egyetlen támaszuk, megélhetésük egyetlen forrása a bőventermő almafa volt, ez táplálta őket értékes és jóíző gyümölcsével. Ezért minden ősszel nagyon várták az almaszüret idejét, mert ekkor derült ki, kell-e szűkölködniük a következő esztendőben vagy sem.

Abban az évben, melyben történetünk játszódik, bizony igen kevés almát sikerült a kamrába vinni. A szegény ember aggódva mondta: – Baj lesz, ha megint elveszítjük a munkánkat. A mi derék almafánk, úgy látszik, megöregedett. Ezért ilyen kevés a termés. Nincs más hátra, meg kell szereznünk a bőventermő almafa legkisebbik csemetéjét, ami a mi földünkben, szerető gondoskodásunk mellett ugyan olyan nagyra nő majd, mint ez az öreg fa. Csakhogy igen nehéz ám hozzájutni ehhez a csemetéhez! A nagyobbik fiú nyomban hozzá is látott az úti készülődéshez.

– Elmegyek én édesapám, csak csomagoljatok néhány szendvicset az útra. Térülök, fordulok és már itt is vagyok a facsemetével. Nektek csak az a dolgotok – mondta nagy hangon –, hogy jókora gödröt ássatok és érett trágyát készítsetek mellé. Ezzel a vállára csapta a sportszatyrot és útnak eredt. 42

A nagy kerek erdő felé vette útját, mert hallotta, hogy ott lehet valami módon facsemetéhez jutni. Estefelé meg is pillantott egy táblát: Facsemete ügyintézés a szomszéd erdőben! Nohát, ez még megvár, de az este már közel van – gondolta a nagyobbik fiú – letelepszem inkább itt a nagy fa tövében. Megevett néhány szendvicset, ivott rá egy doboz gyümölcslevet és eltette magát másnapra.

Hasára sütött a nap, mire felébredt. Reggeli után átballagott a szomszéd erdőbe és megkereste a Facsemete Ügyintézési Osztályt. Szerencséje volt, éppen félfogadási időben érkezett. A tisztviselő átvette a kérelmet, lepecsételte és a mellette álló kenguru erszényébe tette. – Menj haza – mondta a nagyobbik fiúnak – egy-két év múlva kenguru-postán értesítelek.

– Dehát az nagyon sokára lesz, nekünk most kellene a facsemete – kérlelte a fiú a tisztviselőt.

– Sajnálom, sok az igénylő és kevés a fa. Soron kívül csak az kaphat, aki a facsemete árát azonnal készpénzben ki tudja fizetni. – Sajnos, mi szegények vagyunk, nincs pénzünk - panaszolta a nagyobbik fiú. – Mi csak hitelben tudunk vásárolni. – Akkor nincs mit tenni – mondta a tisztviselő –, hacsak...

– Hacsak? – szólt közbe izgatottan a fiú.

–...hacsak nem vállalsz munkát a csemetekertben. Aki ugyanis fél évet dolgozik ott, az soron kívül kaphat a csemetékből. 43

– Még mit nem – fortyant fel a nagyobbik fiú – más munka nélkül juthat a csemetéhez, én meg dolgozzak érte fél évig! Még mit nem, inkább kivárom a soromat! Fogta magát és hazament.

Nem mondhatni, hogy a család örömmel fogadta. Édesapjának éppen nem volt munkája, édesanyja beteg volt, így ő sem dolgozhatott, a testvére meg most fejezte be az iskolát, állása sem volt még. Ha nem jutnak hamarosan új almafához, nem lesz mit enniük. Most a kisebbik fiún volt a sor. Elment ő is a Facsemete Ügyintézési Osztályra és amikor átadta a kérelmet, mondta nyomban, hogy ő munkát is vállal, mert szeretne minél elöbb facsemetéhez jutni. Meg is kapta azonnal a bőventermő almafa legkisebbik csemetéjét, amire a szülei vágytak. Hazavitte, hogy gyorsan elültethessék és visszafordult. Elkísérte jó barátja, Csuri kutya, hogy ne legyen egyedül a hosszú fél esztendő alatt. Amikor megérkezett, nekilátott a munkának, igen szorgalmasan dolgozott első naptól kezdve. Szerette is mindenki. Legfőképpen a facsemeték, melyek az ő munkája nyomán kiszabadultak a gyomok szorításából és gyors növekedéssel hálálták meg a gondoskodást. Szerették a madarak is, amelyeknek minden étkezés után morzsát szórt és vizet engedett a csapból, hogy ne éhezzenek és ne szomjazzanak. Eközben a nagyobbik fiú otthon búslakodott. Szégyelte magát, hogy nem tudta megoldani feladatát és attól is félt, nemsokára elfogy az alma és nem lesz mit enniük. Pénzt kéne szerezni valami módon, törte a fejét és támadt egy ötlete. Meg is 44

kérdezte édesapját, mit szólna hozzá, ha kivágnák az öreg almafát, eladnák a fát és az árából urasan élhetnének addig, amíg az új fa termőre nem fordul.

– Nem lehet – válaszolta az apja –. Ezt a fát még a nagyapám ültette. Sok évtizeden át szolgált bennünket, gondoskodott rólunk, ha bajban voltunk. Megérdemli, hogy háborítatlanul éljen mindaddig, amíg egyetlen levelet is tud hajtani. Ha meghal, meggyászoljuk. Kidönteni nem engedem!

A nagyobbik fiú letette a fejszét, de csak nem hagyta nyugodni a gondolat. Nem értette, miért kell becsülni egy öreg almafát, még ha a dédapja ültette is. Egy fa az csak egy fa és bizony ő nem fog éhezni azért, mert az apja annyira tiszteli, hogy nem akarja kivágni. Eldöntötte, hogy a legközelebbi holdvilágos éjszakán felkel és kivágja az öreg fát. Elővette a fejszét és a fűrészt, hogy jól megélesítse őket. Meglátta ezt a nyalka sárgarigó, aki gyakran töltötte a nyarat az almafa lombjai között, ahol biztonságban költhette ki és nevelhette fel fiókáit. Vajon mi készülhet, töprengett, legjobb, ha megkérdezem. Ám hiába csicsergett a fiú közelében, az nem válaszolt neki. Ami nem csoda, hiszen nem értett rigónyelven. De nem értette a többi madarak, a földön járó állatok és a növények szavát sem. Nem szerette a természetet, nem kóborolt az erdőkben, mezőkön, így nem is tanulta meg a természet nyelvét. Ezért csak bosszantotta a közelében fecsegő rigó és mérgesen rámordult: – Jobb, ha elmész innen, mert rád borítom a fát, amikor kivágom! 45

Megrémült a sárgarigó ezt hallván és erősen gondolkodni kezdett, mitévő legyen. Mikor rájött, szárnyra kapott és repült teljes erejéből. Ereje fogytával leszállt egy ágra és megkérte a közelében élelmet gyűjtő madarat, repüljön tovább és adja át üzenetét a címzettnek. Így is történt. A madár elrepült, egyenesen a csemetekertbe. Itt megkereste a kisebbik testvért és elmondta neki a sárgarigó üzenetét. A fiú szabadságot vett ki és hazasietett. Éppen idejében érkezett. A holdvilágos éjszakában a nagyobbik fiú most akarta az első fejszecsapást mérni az öreg almafa törzsére. Testvére kicsavarta kezéből a fejszét, gyorsan becsomagolta és postán feladta az erdőgazdaság címére. Az apa, aki felébredt a zajra, azon minutában jegyet vett a vonatra és megparancsolta nagyobbik fiának, hogy az erdőgazdaságig le ne szálljon róla. Vállaljon munkát ott, a fák és favágók között. A szegény öreg bőventermő almafa, aki most már alig termett, eközben behunyt szemmel, a félelemtől reszketve várta a végzetes fejszecsapásokat. Kisvártatva óvatosan körülnézett és megkönnyebbülten látta, amint az idősebb testvér az induló vonat ablakából integet. Hála a kisebbik fiúnak, megmenekült. Annyira meghatódott ettől az öreg almafa, hogy elhatározta, összeszedi maradék erejét és ellátja almával a családot, amíg csemetéje fel nem nő.

A kisebbik fiú fiú visszament a csemetekertbe, hogy ledolgozza a vállalt időt, a szegény ember és felesége pedig szorgalmasan ápolta mindkét almafát. A fák meg készültek a szüretre, hogy bő terméssel hálálják meg a gondoskodást. 46

A KATONA BÉKÉBE MEGY

Megunta a Katona, hogy állandóan háborúba kell mennie. Elhatározta, hogy ezentúl csak békébe megy. Elbúcsúzott hát szomorú sorsú társaitól és elindult, hogy megkeresse a békét. Ahogy ment-mendegélt, találkozott egy szamárral. A Katona leült egy fa alá, és míg a szamár legelt, ő is megebédelt a tarisznyából. A szamár elmondta, hogy negyedmagá-

val ágyút vontatott, de az ágyú találatot kapott, vele pusztultak a társai is. ő pedig úgy döntött, hogy otthagyja ezt az ostoba mészárlást, keres egy békés helyet, meg egy kedves szamárlányt. Családot alapít és igyekszik elfelejteni a háborút.

Nem is olyan szamár ez a szamár, gondolta a Katona. Gyere velem, ajánlotta a szamárnak, én is a békét keresem. Mentek 47

tovább, most már ketten. Egyszer csak egy határhoz értek. Illendően bekopogtattak az ország kapuján, hogy bocsássák be őket. Mi járatban vagytok, kukucskált ki egy határőr. A békét keressük, válaszolta a Katona. Várjatok, mindjárt megkérdezem a miniszterelnököt, bejöhettek-e, mondta a határőr. Egy hónap múlva vissza is jött. Felhatalmaztak az alábbiak közlésére, mondta. Országunk, a nagyfülűek országa, szivesen lát benneteket. A szamarat azért, mert szép nagy fülei vannak, bárha állat is. A Katonát pedig azért, mert éppen háborúra készülünk a kisfülűek ellen és tapasztalt katonákra nagy szükségünk van. Ezzel kitárta az ország kapuját: tessék, lépjetek be! A vándorok megköszönték a szíves invitálást, de nem éltek vele. Inkább sarkon fordultak és igyekeztek minél messzebb kerülni ettől a meghabarodott országtól. Estére egy barátságos erdőbe értek, ahol megpihentek. Másnap éppen indulni készültek, amikor a szamár egy különösen ízletesnek látszó bogáncsért a bokrok közé furakodott és egy kutyára bukkant. A Katona látta, hogy a szegény jószág nagyon beteg, nagyon gyenge. Mi történt veled kiskutya, kérdezte barátságosan. A kutya elmondta, hogy a kékszeműek országában élt gazdájával, akit nagyon szeretett. Egyszer az ország királya elhatározta, hogy háborút indít a barnaszeműek ellen, mert szerinte rendes ember csak kékszemű lehet és különben is, már régóta fájt a foga a barnaszeműek aranybányáira. A háborúba a kutya gazdájának is el kellett mennie. A kutya egyedül maradt és várta haza szeretett gazdáját. Ő azonban nem jöhetett, mert elesett az első csatában. Mikor a kutya ezt megtudta, bánatában világgá ment és elhatározta, hogy a gazdája után hal. 48

Most már napok óta semmit sem evett, csak feküdt a bokrok között a szép selymes füvön.

A Katona és a szamár nagyon meghatódtak a kutya történetén és kérlelni kezdték, változtasson szándékán. A kutya, hallván, mennyi szeretettel beszélnek vele, megérezte, hogy igaz barátokra lelt és úgy döntött, velük tart. Most már hárman folytatták az utat. A Katona, aki a békét kereste, a szamár, meg az új gazdára talált szürke pumi, akit Csurinak hívtak. Igaz, Csuri az első napokban a szamár hátán utazott, de a jó vacsoráktól, no meg új barátai szerető gondoskodásától hamar lábra kapott. Azután egy este, vacsora utáni beszélgetés közben rájöttek, hogy egyedül a kutyának van megfelelő neve. A szamárnak semmilyen sincs, a Katonáé pedig már elavult, nem érvényes. Elhatározták, hogy a szamarat ezentúl Okosnak hívják, hogy bárki azonnal lássa, ez a szamár nem szamár. A Katonát pedig ezután Embernek nevezik majd, mert miféle katona az, aki látni sem szeret katonát.

Jó hosszú ideig járták még a világot, hogy a békét megtalálják. Ám az Embert mindenhol be akarták öltöztetni katonának. Hol azért, mert éppen háborúztak, hol meg azért, mert háborúra készültek. A szamarat is szívesen látták volna, hadi teherhordásra. Még Csuri sem úszta volna meg a szolgálatot, felderítő kutyának akarták alkalmazni. Mikor már minden országot felkerestek és kezdte elhagyni őket a remény, találkoztak egy jégmadárral. Ha valaki látott már nagyon szépet, el tudja képzelni, milyen ez a madár. Amikor a vándorok megpillantották, gyönyörűség költözött szívükbe és azt gondolták, ez bizonyára a boldogság kék madara. És 49

az égszínkék madár rájuk nézett és megkérdezte: miért búsultok? ők pedig elmondták, mi járatban vannak. A madárnak felcsillant a szeme. Akkor ti vagytok azok, akiket oly régóta keresek, mondta. Találtam a tenger közepén egy senki által nem ismert szigetet. Dús növényzet takarja, de állat, ember még nem járt rajta. Szívesen élnék ott a párommal, de társak, barátok nélkül rossz lenne még ott is. Gyertek velem oda, a béke szigetére!

Elmentek, megnézték. Nekik is nagyon tetszett. Visszament hát mindenki a párjáért és valamennyien a szigetre költöztek. Ma is ott élnek, ha azóta meg nem haltak.

TAVASZI BAKANCS

Kedvenc budai teremen igyekeztem áthatolni (a neve mellékes, róla csak annyit, hogy nyilván azért nem változott, mert nem sikerült eldönteni, Berlinre vagy New-Yorkra magyarosítsák-e), szóval a szokásos küzdelmet folytattam a teret megszálló különféle etnikai kisebbségekkel a villamos megközelítéséért, amikor új, mondhatni üde hang ütötte meg a fülemet. A mindennapi szöveget jóformán már meg sem hallottam: papucsot, fehérneműt, szabadidőruhát stb-t csak reklám áron!, ám most valami új emelkedett ki a szokásos lármából. Tavaszi bakancsot tessék! – kiáltozta valaki kitartóan. Megdöbbenten hallgattam. Már megint egy újdonság, ki tud ezzel lépést tartani? Gyerekkorom óta ismerem a bakancsot, csak így jelző nélkül. Sokáig vágytam rá, mindhiába, nagyon drága volt, legalábbis drága szüleimnek. De azért tudtam, mire való. Akkor hordták, amikor hideg volt, vagy ha kirándulni mentek az emberek. Igen jó szolgálatot tett a köves vagy sáros utakon. A kirándulásokon használatos fajtáját turistabakancsnak nevezték és nevezik ma is. Igaz, ma már leginkább az archaikus nevű téren hétvégeken gyülekező idős turisták lábán látható, akik évtizedek óta a természetjárásban lelik a szabadidő eltöltésének legjobb módját. Mellesleg, a két világháború között a turizmus a szabadságvágy egyik kifejezője is volt, hogy most mi a helyzet e téren, azt nem tudom. A bakancsokról azonban jól látható, hogy nem a modern fogyasztói társadalom termékei. Legtöbbjük évtizedekkel ezelőtti termék, gondos ápolással mindmáig jól használható állapotban tartva. 51

Most a bakancshasználat új távlatai nyíltak meg a fejlődni vágyó emberiség előtt. Rekkenő hőségben figyeltem fel az első jelekre. Bájos ifjú hölgy, a felső tinédzser kategóriából, fúrta magát elém a felfelé haladó mozgólépcsőn. A dolog természetéből következően látóteremben a kánikulát szükségtelenül tovább fokozó forró nadrág jelent meg. Korábbi filozófiai tanulmányaimmal ellentétben nyomban megállapíthattam, hogy itt a mennyiség helyett a mennyiség hiánya csapott át minőségbe. Szemérmesen lesütöttem a szememet és ekkor láttam meg a formás lábak másik, még az egyiknél is figyelemre méltóbb végét. Egy pár baromi nagy és ránézésre is borzasztóan meleg bakancsot. Minden lelki felindultságom elszállt és a régi vicc jutott eszembe: Arisztid találkozik a görényt sétáltató Taszilóval. – Olcsóbb, mint a kutya, – újságolja Tasziló, sokkal kevesebbet eszik. – És hol alszik? – kérdezi Arisztid. – Az ágyamban, válaszol a kérdezett. Te a párnádra engedsz egy görényt? – háborodik fel Arisztid. Ugyan, hová gondolsz! – így Tasziló – természetesen a lábamnál fekszik. – És mondd, kérlek, nem büdös? – kérdezi Arisztid. Mire Tasziló: – Büdös?! Majd megszokja! Amikor elmondtam ifjú barátomnak a szakállas viccet az előzményekkel együtt, elnézően elmosolyodott. Nem hallottál még a kontrapunktról? Hát nem veszed észre, milyen izgalmas egy édes kislány alig semmiben és bakancsban? Beláttam, hogy öregszem és a nyári bakancsot ad acta tettem. Egyszer azután jelentékeny örökséghez jutottam és jegyet vettem a Zeneakadémiára. Felvettem legelegánsabb öltönyömet (már az érettségin is nagy sikert arattam vele) és 52

elég korán érkeztem egy hangverseny előtti szemlélődéshez. Mint idősebb tudományos kutatót, nagyon érdekeltek a legújabb kori öltözködési szokások. (Az ellenkezőeket fiatalabb koromban tanulmányoztam.) Érdekes volt látni, hogy a toalettek a farmertól a nagyestélyiig milyen széles skálán mozogtak. Nekem legjobban az a ruha tetszett, amely egy napszemüvegből, egy baby doll jelentősen megcsonkított felsőrészéből és egy lábszárközépig érő bő szoknyából állt, s ha szabad e képzavarral élnem, egy pár bakanccsal koronáztatott meg. Később azután még több bakancsos hölgyet is láttam és megállapítottam, hogy megszületett az estélyi bakancs, ami csak a viselés színhelye, de nem megjelenése alapján különbözik a többi hasonló lábbelitől. A hangversenyre ezután már alig figyeltem, mert egy új speciális kollégium körvonalai jelentek meg lelki szemeim előtt. Már a címe is kezdett kialakulni (ez a legfontosabb): szex és lábbeli, ez jó blikkfangos, néhány hallgató csak felveszi. Szóval, minden a legjobb úton haladt egy új, vonzó tárgy kidolgozásához, amikor azon a téren meghallottam: tavaszi bakancsot tessék! A koncepció pillanatok alatt porrá zúzódott. Most kezdhetem elölről az egészet. Végül is mi köze a szexnek a tavaszhoz?

MŰVI ÁLOM

Az emberiség két nagy csoportba osztható: jó alvókra és rossz alvókra. Az előbbiek az olvasók, az utóbbiak az írók. Valaha az előbbiek voltak túlsúlyban, így viszonylag kevés papír fogyott. Ez volt az aranykor. A növekedés üteme azonban meggyorsult. Egyre kevesebben aludtak és egyre

többen ragadták meg a pennát. Azután korszerűbb módszerek alakultak ki. Létrejött az altató és az írógép. Egyesek az előbbit az utóbbin állították elő. Konfliktusok keletkeztek. Az álmatlanok még több írásban, az álmosak még több alvásban kerestek kiutat. Egyik törekvés sem vezetett sikerre. Az álmatlanok megszervezték a házi sokszorosítást, az alvásra vágyók pedig az ügyeletes jegyzetelő rendszerét az 54

előadásokon. A fák egyre kevésbé nőttek az égig. Kivágták őket. Több lett a papír. Négyről nyolcra nőtt az oldalszám.

Fejlődött a nyomdatechnika. Már nemcsak felismerhetetlen férfiarcokat, hanem fürdőruhás lányokat is tudtak nyomni. Fokozódott a kereslet. Eszes, bajuszos fotóriporterek, újságírók és újságolvasók iránt. Az utóbbiak szaporodási üteme nem egyensúlyi. A demográfiai robbanás nagy pusztításokat okozott közöttük. Újabb konfliktus. Vagy robbantunk vagy olvasunk. Dialektikus megoldás születik. Ez ugyan nem tud olvasni, de helyes módszer alkalmazására utal. Viták indulnak és önvallomások. Nő az olvasók száma – a vitatkozókkal és a vallomást tevőkkel. Meg a rokonokkal. Emelkedik a nívó. Győz a népi bölcsesség: könnyebb a hazug embert utolérni, mint a sánta kutyát. Ez az utolérési effektus. Mindenki csak az igazat írja. Több író inkább altatót szed. Néha jobb egy művi álom, mint egy spontán mű.

AZ ÉN FÓRUMOM

Miután a legutóbbi Fórumon számos kérdés megválaszolására nem jutott idő, még több kérdés pedig el sem hangzott, kísérletet teszek a hiány pótlására. Az egyszerűség kedvéért, mind a kérdezést, mind pedig a válaszolást magamra vállalom.

MIÉRT NE KÖSZÖNJÜNK?

Nem kívánok jó napot, kedves hallgatóim! Nem kívánok, mert csatlakozom a hallgatói körökben elterjedt formalizmusellenes mozgalomhoz.

Nem minden tévelygés nélkül találtam rá a helyes útra. Valaha – még kora ifjúságom idején – a hallgatói egyenjogútlanság igájában görnyedve, nem csupán előre köszöntem oktatóimnak, hanem feudál-militarisztikus módon megalázva önmagam, az órák kezdetén felállással viszonoztam a tanári köszönést. Ezt a hibámat tanári minőségemben sem tudtam kiküszöbölni. Most azonban az évek súlya alatt, megtört megátalkodottságomat felszámolva, új életet kezdek. Komolyan mondom, már magam sem tudom, miért nem jutottam korábban jobb belátásra. Vegyünk pl. egy előadást. Bejön a tanár. Miért? Nyilván azért, hogy előadjon. Nem azért, hogy üres udvariaskodással lopja az időt. Miért kellene köszönnie? Hogy észrevegyék? Ha enélkül nem veszik észre, akkor úgyis komolyabb baj van. Ezek a következők lehetnek: 1. A tanár nem elég nagy egyéniség. Ezen a köszönés sem segít. 2. Nincs a teremben hallgató. A köszönés ezen sem változtat. Most nézzük a visszaköszönés problematikáját. (Ez szintén 56

bonyolult, de nem megoldhatatlan.) Miért köszönjön vissza a hallgató? 1. Hogy a tanár észrevegye, hogy a tanteremben van hallgató? Ez nem indok, hiszen a figyelmes hallgató más, kellemesebb módon is észre tudja vetetni magát (papírzizegés – újságlapozásnál, uzsonna ki- és becsomagolásnál, érkezés vagy távozás – padcsikorgatással –, előadás közben stb.). 2. Hogy bevágódjon a tanárnál? Nem alkalmas eljárás. A tanárok egy része rövidlátó, más része távollátó, további része feledékeny, és végül, amúgy is főleg más vizsgáztat, mert az előadó kapacitása nem végtelen.

A köszönés problematikája természetesen nem korlátozódik az előadóteremre. A következő értekezésben más színteret is bevonunk a vizsgálódásba.

SOHASE KÖSZÖNJÜNK?

Ez nem lenne helyes. Figyelembe kell venni az időt, a helyet és a helyzetet. Vannak hónapok, amelyekben a köszönés bármely helyen, tehát nemcsak tanteremben, hanem folyosón, menzán, utcán stb. egyaránt felesleges. Ilyenek a szorgalmi időszak és a szünidő hónapjai. Ez alól csak két kivétel ismeretes. Köszönthető a tanár pl. októberben, akkor, ha 1. édes kettesben ül a Gyöngyszemben, de bizonyíthatóan nem a feleségével (férjével) és 2. halasztott vizsga előtt áll a hallgató. Súlyos hibát követ el viszont az a diák, aki december és január, illetve május és június hónapokban mellőzi a tanárok üdvözlését. Tartozom az igazságnak annak elismerésével, hogy a hibát igen kevesen követik el. Semmi esetre se köszönjünk – még az említett hónapokban sem – az elő57

ző bekezdés 1. pontjában vázolt körülmények között (hacsak nem vagyunk biztosak abban, hogy másnál vizsgázunk).

Mindenesetre legjobb már a vizsgaidőszak elején tisztázni, kinél fogunk vizsgázni. Ez sok felesleges fáradtságtól kíméli meg mind a tanárt, mind a hallgatót.

Persze vannak esetek, amikor a köszönés egyszerűen lehetetlen. Ezt mindennapos példán illusztrálhatom. Két hallgató beszélget a rektori előtt, egy fiú meg egy lány. Miután a beat-zene mértéktelen élvezetétől kissé meggyengült a hallásuk, a fejük közötti távolságot minimálisra korlátozzák, így jobban megértik egymást. Most nyílik az ajtó és kilép rajta egy férfi. (Igaz, nincs rajta arany nyaklánc, de megismerik. Köszönnének neki, de mire beszédszerveiket erre alkalmas állapotba hozzák, ő már messze jár. Ilyesmi olykor máshol, mással is előfordul. A tudományos és történetileg megalapozott vizsgálat tehát egyértelmű választ ad a felvetett kérdésre: főleg nem, de néha igen, ez a konkrét viszonyoktól függ.

DEMOKRATIKUS ELJÁRÁS-E A TANÁROK KÜLÖN TÁPLÁLÁSA?

Semmi esetre sem. A tanárt ugyanolyan jogok illetik meg, mint a diákot, előnytelen helyzete tehát semmivel sem indokolható.

A diák például ehet a tanári részlegben, de a fordítottja már csak ritka kivételképpen fordulhat elő. De menjünk tovább. 58

A tanárok például esetleg évtizedekig a menzán ebédelnek, míg a hallgatók csak néhány évig. Világos, hogy a hosszas várakozást a tanárok jobban beépíthetik étrendjükbe, mint az ehhez hozzászokni elegendő idővel nem rendelkező hallgatók. Továbbá. A tanárok átlagos életkora szükségképpen nagyobb, míg fizikai megterhelése rendszerint alacsonyabb, mint a hallgatóké. A korosodással járó károsodások csökkentése a testi igénybevétel ésszerű fokozásával érhető el. Vajon a déli élelem megszerzéséhez szükséges erőfeszítés korlátozása nem károsabb a tanárra, mint az örökifjú diákra? Valamint. Miért kell a tanárnak olyan gyorsan megebédelnie? Hogy el ne késsen az órájáról? De ha a diák lassabban ebédelhet, ő késik e! Kérdés: melyik a nagyobb baj? Nyilván az utóbbi. Miért megy a tanár órára? Hogy órát tartson. Megteheti ezt a hiányos hallgatói részvétel esetén?

Természetesen nem, hiszen neki minden diák egyformán kedves. És miért megy a hallgató órára? Hogy találkozzon csoporttársaival, kiolvassa az újságot, megírja a régen aktuális levelet, megszerezze a legutóbbi előadás jegyzetét, vagy meghallgassa az előadót. Mint látható, céljainak zömét tanár nélkül is elérheti, a tanár tehát inkább nélkülözhető az órán, mint a diák. Különben is, a tanár pontos érkezése az órára nem pótolhatja a távollevő diák okozta űrt, míg az időben összegyűlő hallgatóság soraiban mindig akadhat olyan fiú, aki belekezd az előadásba, amíg a tanár jól megszolgált ebédjét fogyasztja. Ez a tanárnak kifejezetten előnyös lenne, hiszen csökkentené terheit és a hallgatók öntevékenységre nevelésében is komoly lépést tehetne előre. 59

Következtetés: meg kell szüntetni a tanári menzát. Ez az intézkedés különben csak egy korábban megkezdett folyamat továbbvitele lenne. E folyamat fontosabb állomásai a tanári klub és a tanári büfé megszüntetése voltak. Ideje már, hogy az arisztokratikus elzárkózás e jelképeinek eltüntetését újabb tettek kövessék!

NYILVÁNOS HÁZI LOVAGGÁ ÜTÉS A MARS KÁROLY ŰRGAZDÁSZATI AKADÉMIÁN

KÜLFÖLDI MUNKATÁRSUNK JELENTI A MARSRÓL

Az akadémia szépen dekorált díszudvarán nagy esemény előkészületei folynak. Miközben a ceremóniamester az ütésre várók 842 fős csapatát igyekszik szabályos alakzatokba tömöríteni, a hozzátartozók és barátok, valamint az érdeklődők (nem kaptak mozijegyet) izgatott zsibongással vívják harcukat a korlátozott számú üdülőhelyek megszerzéséért. Néhány perccel 24 óra előtt végre sikerült bepréselni az ütendőket a kissé szűkre szabott kivégzési négyszögbe és megkezdődött a ceremónia. A program első számú tréfás vetélkedője: le tudják-e tépni az egybegyűltek a kacagányt a díszasztal felé furakodó díszelnökről. Nem sikerül. Az akadémiai méltóságok sértetlenül fogadhatják el helyüket a díszasztal mögötti díszszékekben. Felhangzik az ünnepi zene, majd az ünnepi megnyitó. A jelöltek sorba az asztalhoz járulnak, ahol megkapják a lovagi diplomát és a vele járó kézfogásokat. A diplomára mindenki igényt tart, a kézfogásra nem. Most derül ki, milyen jó, ha egy lovag nemcsak írni, olvasni is tud. Így leolvashatják a ceremóniamester ajkáról a nevüket, amit egyébként nem hallanának az ünnepi ricsajban. A közönség aktívan követi az eseményeket. „Pistike, már megint bepisiltél?" „Nézzétek, a nagypapát most ütik lovaggá!" „Lajos, a Matrózban várunk!" 61

Az ünnepség után gyors felmérést végeztünk az újdonsült lovagok között. Miért és hogyan?

Bár végigkérdeztünk mindenkit, aki a jószágkormányzói hivatal előtt arra várt, hogy lovagi címét igazolványába tüstént bejegyezzék, egyetlen címkórra sem bukkantunk. Kivétel nélkül mindenkit nemes célok vezettek. Az űrgazdaság fejlődésének meggyorsítása, fontos vállalati feladatok megoldása, a tudományos oroszlánkörmük köszörülése volt a fő indíték. Különben kemény munkával szerzett új címük több kiadást, ámde változatlan bevételt hoz az elkövetkezőkben az új lovagoknak. Több borravalót kell adni majd a borbélynak, a szerelőknek stb. (a Marson még van borravaló). A hogyan kérdésre még a hölgyek is férfias választ adtak. Kemény, kitartó munka, helytállás a munkahelyen, a családban, a barátok (barátnők) körében – bizony ez tiszteletet parancsol. Mennyi gond, mennyi akadály! Jól kell témát választani, ez a legfontosabb. Meg opponenst. Túl kell esni a vizsgáztatókon! Az áldomás is maga egy vagyon! És még sorolhatnánk tovább. A lovagi címet nem adják ingyen!

SZÉKFOGLALÓ ELŐADÁS Előadta: Kandikó József

Előadó nagy mappával jön be és egy előadópult mögé áll. A mappából „Foglalt" feliratú kartont húz elő és egy jól látható székre teszik. Kinyitja a mappát. Felteszi (v. leveszi) szemüvegét, kutat a papírjai között, nem találja amit keres, de nem jön zavarba, kissé szaggatott. Jegyzeteibe tekint: Kiszól a közönségnek (valakire néz). Kedves Hallgatóim!

Székfoglaló előadásom két részből áll. Az első: a székfoglalás. A második: az előadás.

Címe: Úgy látszik otthon maradt. Talán a hokedlin. Amit tavaly foglaltam. Előadásom témája: metamorfózisok az állatvilágban, különös tekintettel a szárnyasokra. Egyszerűbben szólva, a szárnyasok áralakulásáról kívánok szólni. Pardon, az áralakulás a holnapi téma. Most az átalakulásról futtatok eszmét. Nézzük tehát a madarakat. Általában és konkrétan. Általában persze nem érdemes foglalkozni a kérdéssel, tehát erre nem vesztegetek időt. Majd megtanulják a könyvből. Vegyük egy konkrét madarat. Nem, nem rá gondoltam.

A gólyáról lesz szó. Mindenekelőtt írjuk le röviden elemzésünk tárgyát. A gólyának két lába van. Ezeket felváltva 63

használja. Rendszerint csak egyik lábán áll... a valóság talaján. De ezt tervszerűen csinálja. Ezért ezt közgazdász gólyának hívják. Tudományos neve: elsőéves hallgató. A gólya elnevezés x hosszú népi megfigyelés terméke. A gólyamadárnak hosszú piros csőre van és sok szép tolla. A közgazdász gólyának zöld füle van és egyetlen használható tolla sincs, ha jegyzetelni kellene. A hasonlóság valóban megdöbbentő. Ez különösen vizsgaidőszakban figyelhető meg. Bizonyos gólyáknak gyengén fejlett a lábuk. Ezek nem képesek járni. Bejárni. Az egyetemre. Viszont, hamar megtanulnak repülni. Az egyetemről.

A gólyamadár tojásból lesz, amit az anyagólyamadár tojik. Kérdés persze, miből lesz az anyagólyamadár. Nyilván őt is tojta valaki. Satöbbi. Amikor a gólyamadár felcseperedik, jó szülei kilökik a fészekből. Repüljön most már a saját lábain. És miből lesz a közgazdász gólya? Ő természetesen nem tojásból, hanem középiskolából bújik elő. Mikor leérettségizik, jó szülei a hóna alá nyúlnak, így kacagva jön a felvételire. Mert csiklandós. Mindez persze az első pályaalkalmassági vizsgálat után történik. Ezt még családi körben végzik. Ha az ifjút alkalmasnak találják a pályára, amatőr sportolónak megy. Ez esetben esti tagozaton kezdi meg szárnyalását. Ha az első pályaalkalmasságin alkalmatlannak bizonyul, akkor még próbálkozhat a másodikon. Siker esetén nappali gólya lesz. Most már a szülők is kivehetik kezüket gyermekük hóna alól. E funkciót átveszi a nevelőtanár, míg a szülők felszabadult kezeikkel a pénzt számolhatják. A gólyák ugyanis sokat fogyasztanak. De ezt a békát a szülők zokszó nélkül nyelik le. Nézzük meg végül, mi lesz e kis gólyából, ha felnő? Vándormadár. Európából Afrikába, majd Afrikából Európába repül. És mi lesz a közgazdász gólyából ha felnő? Vándormadár. 64

Első évről szakra, szakról szakágazatra, szakágazatról meg állásba kerül. Ha minden jól megy. Ha nem? Akkor repül.

TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNY A TUDOMÁNY EREJE

Azt mondja az asszony, hogy tudományosan kellene táplálkoznom. A tudomány erejével meghosszabbíthatom az életemet. Egy ilyen csodás élet meghosszabbításáért az ember mindenre kész, próbáljuk meg. Mindenekelőtt a koleszterinre kell ügyelni. Kiszámítottam, hogy mennyi olyat ehetek, ami hathat a koleszterinszintre. Semennyit. Császárhús, téliszalámi, tojás - törölve. Még szerencse, hogy amúgy is megfizethetetlenül drága mindegyik. Csokoládé szintén tiltott gyümölcs. Két hónap múlva ellenőrzés: alig valamivel magasabb a koleszterinszint. Viszont teljesen eladósodtam, mert vagyonokat költöttem diétás ételekre. Krumpli, zöldségek, sovány sajtok ma már luxuscikkek - de az ember az egészségéért mindent megtesz. Az anyagi fedezet megteremtésére szerződést kötöttem az üzemi lappal egy cikksorozatra. A honoráriumként járó díjmentes lappéldányokat azután eladom, és ezzel finanszírozom a koleszterindiéta többletköltségeit. Vigyázni kell a testsúlyra is. A túlsúlyt célszerű diétával kell lefaragni. Vásároltam néhány tudományos igényű fogyókúrás könyvet. Rájöttem, hogy a táplálkozástudomány és a közgazdaság-tudomány édestestvérek. Az egyikben elhízott, dohányzó és az alkoholbetegség határán ingadozó emberek javasolnak hosszú életet garantáló tuti fogyókúra recepteket, miközben a dohányzás és az alkoholizálás káros hatásai elleni küzdelemhez is kitűnő ötleteik vannak. A másikban pedig csalhatatlan gazdaságpolitikai csodaszereket kínálnak 66

a szenvedő emberiségnek azok a szerencsések, akiknek nem kellett a gyakorlatban bizonyítaniuk. Azok, akik módot kaptak javaslataik megvalósítására, szintén nem keserednek el, csak megbuknak és utána rövid ideig profilt váltanak. Körülmény-kutatók lesznek. Gátló körülményeket kutatnak. És találnak. Ezek persze mindig objektívek. Ha ezzel végeztek, visszatérnek eredeti szakmájukhoz: tovább gyártják csalhatatlan gazdaságpolitikai receptjeiket.

Mire kell még ügyelni, ha helyesen akarunk táplálkozni? A külföldi szakfolyóiratokra. Külföldön természetesen nem valami dogmatikusan értelmezett állandó földrajzi kategóriát kell érteni. Volt idő, amikor a külföld túlnyomó részt tőlünk keletre fekvő térséget jelentett. Újabban a külföld teljesen eltolódott nyugati irányba. A tudósok gusztusától függően Nyugat-Európában vagy a tengeren túl található. A 67

legjelentősebb táplálkozástani eredmények főleg Amerikában születnek. Most nem arra gondolok, hogy fontos népélelmezési cikkeink, az olcsó tömegtáplálék, a krumpli és a kukorica onnan származik. Annál kevésbé gondolhatok erre, mert a krumpli ma már inkább a kibontakozóban lévő újburzsoázia tápláléka, míg a kukorica fő fogyasztója a gyérülő számú és drága négylábú disznók helyett a növekvő számú popcorn árus lett. Másról van szó. Tudományos folyóiratban olvastam néhány éve, hogy amerikai tudósok kimutatták: a kenyérfogyasztás árt az egészségnek, mert például a rizsevő – és egyben kenyér nem evő – népek körében jóformán ismeretlen a gyomorfekély. Nagy nehezen leszoktam a kenyérről, ami szerintem különben az ételek egyik királya, de legalábbis főhercege. A jó közérzet mellett, amit a helyes táplálkozás tudata okozott, jellemerőm szilárdsága is fokozta büszke öntudatosságom. Ám egy szép napon fontos amerikai tudományos eredményről tudósított a sajtó. Megtalálták a gyomorfekélyt kiváltó kórokozót, amit antibiotikumokkal el lehet pusztítani. Szóval mégsem a kenyér a bűnös. Nyomban megettem több szelet egészségtelenül friss kenyeret. Egyben elhatároztam, hogy visszatérek a hagyományos eljárásokhoz. Vettem egy kályhát. Azóta ebben tüzelem el a szakirodalmat. Elolvasás előtt. És tudományosan csak olyat eszem, amit szeretek. Ha ki tudom fizetni...

TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

Csendben forognak a tekercsek a magnón. Gyűlik a szófoszlány halmokban a padlón. Békésen szunyókál, aki nem beszélget, majd csak megéljük így ma is az ebédet. Egy csupán a kérdés, mi lelkemet rágja, mint ahogy a kis szú hatol be a fába, annak dacára, hogy nincs keze, se lába és a fűrészportól folyton viszket háta. Hol németül szólnak, hogy meg angol járja, de mi engem illet hiába jár szája bármelyik szónoknak, férfinak vagy nőnek, engem mind e szavak csupán főbe lőnek. A nyelvészet ugyan nem áll tőlem távol, de amint a fogász nem kezd munkát lábtól, és az ortopédus nem vizsgálgat fejet, valamint bikától sosem fejnek tejet, továbbá a kacsa, melybe ön pisilhet, lévén csak üvegből, messze nem repülhet, úgy igaz tehát, mint számos példa mondja, hogy német tanárnak velem nem volt gondja. A német szövegnek nincsen hely szívemben, az angol beszéd is elakad fülemben, minthogy agyam – ha van?! – tele a nagy gonddal, mi lehet odafönn ama csirkecombbal, melyet egy gondos kéz az ablakba rakott és a hideg télben nyilván kővé fagyott. De ez most nem fontos, megenném még így is, mivel hamarosan beállhat a krízis: ha ennem nem adnak, el is kaparhatnak. Nyitva már az ajtó, nyitva van az ablak, lelkem szabadon száll, nem köti már semmi, sorsom most attól függ, mikor lehet enni, 69

enni, venni, enni, késsel és kanállal, az idő múlásával fenyeget halállal. Kusza álomvilág, elmerülök benned, sült csirkék köröttem csábítón lebegnek, s míg egy harsány szónok csinálja a dolgát, a sülthöz roseibnit képzelek, s uborkát.

ÚTI BESZÁMOLÓ

I. A főnök férfias kézszorítással fogadott, majd hellyel kínált. – Rágyújt? – kérdezte. – Köszönöm, nyúltam a cigarettásdobozba egy száraz kinézetű Fecskéért. – Rosszul teszi, mondta a főnök, a nikotin roppant káros a szervezetre. Becsuktam a dobozt és várakozva néztem rá. – Kávé? – Inkább ne, mondtam, a koffein, mint ismeretes, nagy mennyiségben méreg (kis mennyiségben pedig rossz kávé – de ezt már csak gondoltam). A főnök hálásan nézett rám (takarékossági év van), majd rátért a tárgyra: – Úgy gondoltuk, hogy magát küldjük. Megpróbáltam közömbösségből (ne higgye, hogy olyan nagy megtiszteltetésnek veszem), és nyugtalanságból (értékelnie kell mennyire bánt, hogy amíg nem leszek itthon, bizonyos munkák elvégezetlenül maradnak) megfelelő tekintetett mixelni és ráemeltem pillantásomat. – Ó, hát ez nagyon... És még ki jön? – Senki. Maga egyedül képviseli intézményünket. Remélem, tudja, mit jelent ez? Persze, hogy tudtam. A vendéglátók meg lesznek sértve, mert magasabb szintű képviseletet várnak. Ezért elnézést kérnek, szörnyen udvariasak lesznek és egy városszéli turistaszállás fáskamráját kapom (W.C. az udvaron hátul), a Grand Hotel fürdőfülkés szobája helyett. Kísérőt pedig nem 71

adnak, mert a szerződés értelmében az csak első osztályú napidíjjal utazóknak jár. (Sürgősen elő kell lépnem.) Elmosolyodtam. – Tudom. Nem fognak csalódni bennem. (Előléptetem magamat. Így ők jobban örülnek, én meg rendes szobát kapok. Talán még az állófogadásra is meghívnak.) Igyekszem méltón képviselni intézményünket. Fel is kell szólalnom? – Hát azt hiszem, nem a maga szorosan vett témája szerepel a napirenden. Ha tud kapcsolódni, szóljon hozzá. – Szigorú pillantást vetett rám: – De az állásfoglalástól tartózkodjon. Az még korai lenne. – Természetesen. (Ki a fene beszélhette be neki, hogy én állást akarok foglalni. Azt sem tudom, miről lesz szó.) – Akkor minden világos. Járjon szerencsével, és ha visszatért, részletes beszámolót kérek. Ha közbejön valami, a helyettesemhez forduljon. Holnap reggel indulok Singapore-ba és csak két hét múlva leszek itthon. A megdöbbenéstől majdnem lenyeltem az új protézisemet. Ettől aztán köhögőgörcsöt kaptam, amit kissé el is túloztam, hogy időt nyerjek. Lassan magamhoz tértem. Szóval, oda ő megy. Ez bizony keserves csalódás. Sebaj, Drezda sem rossz. Ott legalább már ismerős vagyok, most megyek ötödször. – Amint vissza tetszik jönni, jelentkezem a beszámolóval. (Igazán disszidálhatnál, te nyavalyás.) Felálltunk, kezet ráztunk.

– A szállásról, jegyekről, útlevélről és valutáról a helyettes elvtársnál érdeklődhetek? – kérdeztem búcsúzóul. – A drezdai utazás természetesen nem igényel olyan nagy elő72

készületeket mint az Öné (ezt a kis csípést nem tudtam kihagyni), de néhány elintézni való itt is van.

– Drezda? – kerekedett a szeme csodálkozva. Maga társintézményünk jubileumi tudományos ülésére utazik. Felül a reggeli gyorsra és estére már itthon is van. II. Amikor a titkárnő szobájában kissé eloszlott fejemben a vörös köd, elhatároztam, hogy nem hagyom magam: Velem ezt nem lehet csinálni. utazzon Nyíregyházára az, akinek a Főnök a nagynénikéje. Majd beteget jelentek. Vírusos influenza, az jó lesz. Nem fertőzhetek meg egy egész tudományos ülésszakot. Én humanista vagyok, inkább maradok.

III. Az influenzától bedagadt szemeimmel alig látva, kissé nehezen találtam rá a vonatomra. De most már itt ülök nyolcadmagammal a fülkében és a kerekek vidáman kattognak alattam. Elgondolkozva dőltem hátra és megpróbáltam elszigetelni magam a világtól. Mégiscsak fontos feladatot teljesítek, át kell gondolnom a dolgokat. A vonat 9-kor érkezik, míg megtalálom a színhelyet félóra, tehát a 10 órai kezdésre bőven odaérek. Talán még az elnökségbe is bekerülök, ha időben jelentkezem, mint a neves intézmény képviselője. Esetleg külön üdvözölnek is. A kalauz rázására ébredtem. Felmutattam a kölcsönkért szabadjegyet és megkérdeztem: – Debrecent elhagytuk már? Pontosan érkezünk Nyíregyházára? 73

– Sajnálom uram, de tíz perc múlva Szegeden leszünk. Talán másik vonat jobban megfelelt volna önnek.

Szegeden fellobogózott pályaudvar és óriási transzparens fogadott: „Üdvözöljük a XIII. ornitológiai vándorgyűlés résztvevőit". Szörnyen elkeseredett és tanácstalan voltam. Nyilván ez utóbbi láttán két bájos hajadon lépett hozzám, egy szál cellofánba burkolt szegfűt nyomott a markomba és gyengéden betuszkolt egy autóbuszba. A vándorgyűlés színhelyén elgyötörtségét vendégfogadó mosollyal álcázó elegáns férfiú ragadott karon. – Pestről, Pestről? – Igen, de ... – Értem, értem. Előbb a szobáját szeretné látni. Erre tessék. Ha megengedi, megvárom, Úgy, úgy, pompás. Látom, felfrissült, most már csak egy kis frissítő kéne, he-he. Parancsoljon. – Köszönöm, de... – Világos, amint megreggelizett, megbeszéljük a további programot is. Egy reprezentatív reggelit semmilyen körülmények között sem szabad visszautasítani, tehát megreggelizem. A sonkatekercs különösen ízlett. Nem is tudtam, hogy a madarászok ilyen jó konyhát vezetnek. Kísérőmhöz fordultam: – Talán most már tisztázhatnánk egy-két dolgot. Mindenekelőtt szeretném, ha tudná: nem ornitológus vagyok, hanem közgazdász. Az elegáns úrnak egy pillanatra fennakadt a szeme, de hamar feltalálta magát. – Pompás, pompás. Akkor ön bizonyára az interdiszcipliná74

ris kutatások szekciójában kíván fellépni. Parancsoljon még egy pohárka konyakot. Vagy áttérünk a cseresznyére? IV. A XIII. ornitológiai vándorgyűlésről szóló tudósításból: „Nagy sikert aratott az interdiszciplináris kutatások szekciójában Az ornitológia közgazdasági kérdései a kapitalizmusban és a szocializmusban címmel tartott előadásával Dr. X. Y., a jeles madárökonómus. Az előadást gyümölcsöző eszmecsere követte."

MÖGÖTTÜNK NÉHÁNY ÉV Mögöttünk néhány év hever. Ez olyan tény, amely lever, Ha rosszul nézed életed.

Mögöttünk néhány év lobog. Voltak vidám s bús alkonyok, őrizd a derűs képeket.

Mögöttünk néhány év a múlt. Egy új világ e múltba fúlt. Új sors vezényli léptedet. Mögöttünk néhány év közös. S talán az út sem oly rögös, Ha jó barát ad védkezet.

Mögöttünk néhány év röhög. Sok elmulasztott sors hörög. A jövő még itt él veled. Mögöttünk néhány év akadt, Amelyre bánat-árny tapadt. Ne rejtsd alá a létedet.

Előttünk néhány év talán, Míg át kell másznunk lét falán. Ne fecséreld az éveket!

TARTALOM

Karácsonyi hangulat .............................................................................. 5

Három kívánság ...................................................................................... 6 Cinkék ...................................................................................................... 14 Töpörtyűs pogácsa .............................................................................. 18

Placebó .................................................................................................... 19 Egy báránybőrbe bújt szabadkai születésnapjára ................. 22 A ham-ham törzs. ................................................................................ 23 A ham-ham törzs 2. ............................................................................. 26

Képes melléklet .................................................................................... 29 A hálás almafa ....................................................................................... 42 A katona békébe megy ...................................................................... 47 Tavaszi bakancs ................................................................................... 51 Művi álom ............................................................................................... 54 Az én fórumom ..................................................................................... 56 Nyilvános házi lovaggá ütés a Mars Károly űrgazdászati akadémián..................................... 61 Székfoglaló előadás............................................................................. 63 Táplálkozástudomány ....................................................................... 66 Tudományos konferencia ............................................................ 69 Úti beszámoló ....................................................................................... 71 Mögöttünk néhány év ........................................................................ 76 78