HALÁSZ GÉZA
TRUBADUR 4/13.
TRUBADUR 4/13 Régi és mai írások és rajzok
TARTALOM
Trubadur 4/13 minimum Szülői értekezlet 1 Szülői értekezlet 2. A postamester veje Csataképek 1972 Falusi életkép Sejtem Találkozásom Karesszal Ágnes asszony és a három kismalac Nachtlied Wandererek Képtelen történet
Trubadur 4/13 SZAPPANOPERA Csütörtök este, tíz perc múlva hét óra. Az Operaház előtt elegáns urak, hölgyek kisebb csoportokba verődve gyülekeznek. – Múlt héten megint a legizgalmasabb résznél hagyták abba! Egy hétig izgulhattunk, hogy Manrico végül is megölte-e Luna grófot, vagy megkegyelmezett neki. – Mindjárt kiderül, szerintem most majd Azucena is kitálal, de gyerünk beljebb! Az előtérben az előző rész összefoglalóját osztogatják, képekkel illusztrálva, hogy felfrissítsék a közönség emlékezetét: „Leonóra a palota kertjében a Trubadúrról, álmodozik, aki szerenádokkal kedveskedik neki. Barátnője, Inez figyelmezteti, hogy legyen óvatos ezzel a szerelemmel…” stb, stb, stb. A nagycsillár lassan kialszik, a karmester felemeli a pálcáját, csönd, majd felhangzanak az első taktusok, Manrico megkegyelmez Luna grófnak, de egy rövid reklám után (mosópor, hajnövesztő és hüvelygomba) Luna összeszedi a csapatát a lázadó Manricóék ellen. A sebesült Manricóhoz odarohanó Azucena könnyek között kezdi el áriáját, mely néhány taktus után lassan elhalkul, a függöny lehull, a művészek kijönnek, meghajolnak, taps.
Tíz perccel múlt fél nyolc. – Csodálatos előadás volt, szívem, jövő csütörtökön is jöttök, ugye?
– Persze, hát ez a kedvenc sorozatom, tudod, hétfőn is eljárok a Parsifalra, de egyszer kihagytam, és nem tudom igazán követni, no, pá! – Pá, szívem! 2010
minimum – Nézd már meg, ki az isten csönget ilyen későn?! Már tíz is elmúlt! Vársz valakit? – Dehogy várok! … Egy szürke öltönyös, aktatáskás alak, talán az adóhivataltól?! – Jó estét, Smrkxszt Rómeó vagyok, sorozat-ellenőr. A Hatályos Honi Parlament „A nemzeti kultúraminimum és a televíziós sorozatok rendszeres nézési kötelezettsége” című, 1015/2009. évi törvény P.§ alapján kötelességem szúrópróbaszerűen ellenőrizni a polgárok esti programjának megvalósulását. – Ööö… – Bemehetnék? Tizenöt perc, és itt sem vagyok, persze, ha minden rendben… De hát miért ne volna, hiszen már hónapok óta egyetlen sem… Bocsánat, de hát ez a kötelességem. – Fáradjon be, bár már éppen lefekvéshez készülődtünk. Mi ez a törvény? Tudja, mi nemigen foglalkozunk a politikával. – De tévét csak néznek! Nem régen fogadta el a parlament a Balhátsó és Jobbelső párt közös törvényjavaslatát, hogy minden felnőtt állampolgárnak kötelező valamelyik televíziós sorozatot legalább napi rendszerességgel nyomon követni, különben nem teljesülés esetén kényszerhangversenyre ítéltetnek. Ez az, amire hivatkoztam az imént. – És most akkor…
– Fölteszek pár rutinkérdést, és már itt sem vagyok. Ma melyik sorozatot látták? – Nem kapcsoltuk be a tévét. Olvasok. A feleségem meg zenét hallgatott éppen a fejhallgatóján, amikor ön…
– De hát a nemzeti kultúraminimum! Én elismerem, hogy a könyvolvasás sem favágás, de sajnos nem tartozik bele! A zenehallgatás meg pláne! Mit hallgat a felesége? – Mit is hallgattál drágám?
– Händel Sámsonját, tudja, időnként meghallgatom, annyira szép! – Valamelyik popzenei feldolgozás? Nem hallottam róla… Nem is lakodalmas… Ezzel nem válthatja meg, nem szerepel a listán! És maga mit olvasott? – A Kastélyt, Kafkától. – A képregény feldolgozás? Azt el tudom fogadni! – Nem, csak betűk, képek nélkül. Szó, szó, szó. – És ezt csak így beismeri? Ez súlyos! Föl kell vegyem a jegyzőkönyvet. Nem akarnak ügyvédet hívni? – Nem. De bocs, csak vicceltünk, most már szabad a gazda! Hehe. Persze, hogy néztük a mai folytatást is. A Híg nyálat. Ma Monika fölbontotta a jegyességét a gazdag Ronaldóval, aki ahelyett, hogy elgázolta volna a macskáját, átlátott a szitán, és elvette Lida Nyikolajevna orosz kémnő szüzességét. A mai epizód végén Attila a Körúton véletlenül túllépett a Mai Kocsmán, de nem jutott el az értelemig, és tovább se, mert nem tudott választani a két szépséges vak lány, Fortuna és Jusztícia kegyei között. – Hát ez jó vicc volt, már majdnem bevettem… Hát akkor nem is zavarok tovább… Itt se vagyok… De jót nevettem… Hehehe. – Maguknak micsoda humoruk van! Viszontlá… – Még árulja már el, hogy mit kellett volna meghallgatni, a kényszerhangversenyen, ha elkapott volna? – Hát a Händel Sámsonját! 2010
Szülői értekezlet 1. Ákoska anyukája és Ákoska apukája az első padban ülnek. Arcukon földöntúli mosoly játszik. – Nem is kérdezzük – mondja Ákoska anyukája a tanító néninek – hogy hogyan tanul Ákoska, inkább csak azt, hogy melyik tárgyat tudja legjobban? – hiszen Ákoska egy kis zseni! Ákoska apukája nem hagy időt válaszolni. – Bizonyára a matematikát, vagy tán a fizikát? – Jaj, apa, hogy mondhatsz ilyet, hát elsőben nincs is fizika! – vitatkozik Ákoska anyukája. – Úgy érted, atomfizika? – Hát persze, én az egyszerű mechanikára gondoltam… – Bocsánat – szól közbe a tanító néni, de egy jó tempóváltással a levegővételbe máris Ákoska anyukája lép be. – Ugye, milyen aranyos kisfiú? Tudja tanító néni, Ákoska már százhuszonötig elszámol! Az eddig csendben hallgató szülői értekezlet fölbolydul. – A mi Pablónk százharminckettőig is tud, és kettesével! – Krisztiánka kettőhuszonnyolcig! – A Dzsanika akár ezerig is, vagy ezeregyszázig! – Kérem – próbálkozik a tanító néni, de nem jut tovább. – Ákoska tavaly megnyerte az óvodai táncversenyt, és idén elindult a kerületi sakkmaratónin!
– Méghogy Ákoska kis zseni!? – esik le a tantusz Eurüdiké anyukájának – hát akkor mit mondjak Eurüdikécskémről? – megígértük neki, hogy ha megtanul olvasni, elvisszük a topmodell-iskolába. – De hiszen Eurüdikének görbe a lába! – szólt közbe Ákoska apukája. – Ez meg a kislányok lábát nézegeti? – fortyant fel ezúttal Eurüdiké apukája – Hülye pedofil! – Hülye a te… – Ákoskának – kezdi újra a tanító néni, de beléfojtják… 2010
Szülői értekezlet 2. – Kedves szülők! Azért tartjuk ma ezt a rendkívüli szülői értekezletet, mert a Nemzetközi Sporthónap keretében iskolánk vállalta el a zsákbanfutás első elődöntőjének megrendezését. Ebből az osztályból Armandka került be a fiúk válogatottjába kitűnő adogatótechnikájának köszönhetően, a női csapatba pedig Ákoskát neveztük, mert csak ő fér bele a zsákba, de őt aztán a kötéltáncosok vitték el az egyensúly miatt. – Bocsánat, de hogy jutott eszükbe a női csapatba??? Ákoska fiú! – Felvilágosítanám a kedves szülőt, hogy Ákoska lány. Ezt viszonylag egyszerűen be is lehet bizonyítani. – Nem értem, Ákoska a múltkor is olyan jót játszott a kis markolós traktorral. Meg a lézerpisztollyal. A babákat meg kifejezetten rühelli… – Hát hogy is mondjam… – Hát jobb is, ha megválogatja a tanító néni! Ilyen súlyos vádakat egy ilyen kis gyerekre nem lehet csak úgy ok nélkül kitalálni! … A haja is rövid! – csak lenne itt a férjem, nem merné ezt állítani! – Igaz kedves Ákoska anyukája, hogy a gyermeknek rövid a haja, sőt, kopasz a feje és fényes is, de bizonyos nemi jelek arra utalnak… – Mi az, hogy arra utalnak? Mi az, hogy arra utalnak? Mi az, hogy arra utalnak? Mi… – Láthatja, hogy milyen jól
áll neki a nadrág! Életében nem hordott szoknyát! És negyvenkettes a lába! Hol negyvenkettes egy lányé? – Nem tűnt még fel önöknek, kedves Ákoska anyukája, hogy… – Mi nem tűnt fel? Magának nem tűnt fel, nem nekem, hogy például milyen mély hangja van! – Igaz, hogy mély a hangja, három szeme van, és nyolcéves kora ellenére már kilencvenkét kiló, de higgye el, ettől még Ákoska nem fiú. Tudja, van egy biztos jele… – Na mondja már, mi az a biztos jel, kedves tanító néni! – Hát az, hogy puncija van. Mint magának kedves anyuka, vagy nekem is! 2010
A postamester veje Petőfi Barguzinban Emlékeztek? A rendszerváltás első nagy cselekedete volt. A frissen meggazdagodott kazánkirály (hogy is hívták?) Barguzinban, a Bajkál tó közelében úgy vélte, hogy megtalálta Petőfi sírját, midőn egy, a sírban talált gyenge csontozatú, kissé tyúkmellű, súlyos fogbeteg női csontváz erősen hasonlított az egykori tízforintos bankjegyen látható költőre.
Alekszandr Petrovics befordult a konyhába és pipára gyújtott. – Mit főztél ma, Natasa? – kérdezte – Megint zájechúst, vagyishogy nyúlmjaszo? Affene már megint keverem, szóval nyúlhúst. És ezzel a szörnyű szósszal… Nem baj Natasa, ne sírj, már megint megsértődtél, hiszen tudod, több is veszett Mohácsnál… No, puszipuszi, adjál már ennem, mert éhen halok. – Megint a kocsmában voltál, Alekszandr Petrovics? – kezdi Natasa. Nem lesz ez így jó. – Mit tudod te mi jó és mi nem jó?! Tudod, milyen népszerű ember lettem itt nálatok? Tudod, hogy az egész kocsma az én dalaimat énekli? – Tudom! Egész Barguzin a kocsmától, meg a dalaidtól zeng! Már én is kívülről fújom: Ej Barguzin, poseveli vajval! Meg, aztán a Poljuska! Nem mondom, az nekem is tetszik, de nem úgy, ahogy tökrészegen üvöltözitek. Nem jó dolog kocsmázni Alekszandr Petrovics, nem jó, különösen egy ilyen gyenge fizikumú embernek.
– Gyenge ember! – ezt aztán kikérem magamnak! – Nézd meg magad! Csapott a vállad, tyúkmelled van. Nézd milyen nőies a medencéd is! És tudod, mit mondanak a hátad mögött? Hogy olyan ringó a járásod, mint az Oljának, annak a szajhának, akinek kihúztalak az öléből a múlt szombaton éjjel. Bizony, Alekszandr Petrovics! A vörös hajú Olja. – Ez a Barguzin szép vidék – próbálta a szót másra terelni Alekszandr Petrovics – kár, hogy egy kicsit hideg. Natasa is megenyhült. – Na gyere, bújj ide hozzám! – És a vacsorával mi lesz? – pattant föl Alekszandr Petrovics. Addig beszélgetünk, amíg elmarad a vacsora. Mint Szimbirszkben, idefele útközben – emlékezett. – Beszállásoltak egy tanár úrhoz, aki annyit beszélt, beszélt, hogy végül elaludtunk vacsora nélkül. Uljanovnak hívták. Azt mondta, hogy ha egyszer fia lesz, nagy embert csinál belőle. Vezért, meg dekabristát, vagy mit, aztán amikor megtudta, hogy költő vagyok, ragaszkodott hozzá, hogy írjak be valamit az emlékkönyvébe. És akkor három szót írtam be neki, vagyis háromszor ugyanazt az egy szót, amit magam sem tudtam, hogy mit jelent, mert akkor még nagyon keveset beszéltem oroszul, de nekem nagyon szépen csengett, dallama volt, mint a pacsirta énekének, mely dalával a napot kicsalta, s a nap rá gyönyörködve néz! – Alekszandr Petrovics, hova kalandozott el már megint! Mondom én, hogy részeg, mint a ló. Szóval mit írt be ennek az alaknak az emlékkönyvébe?
– Ucsityszja, ucsityszja, ucsityszja! – hogy megörült neki! Azt mondta, hogy fantasztikus vagyok, és hogy… na jó, úgy nézem kész a vacsora, vigyázz le ne égjen! – Uuuú! A fogam!!! Micsoda harapás! Már megint beleállt a fájás! Egyszer belehalok! Már Segesvár előtt is fájt! Meg is írtam egy versemben, hogy csatamezőn fogom otthagyni a fogam. Aztán mégsem verték ki a számból, hordozhatom magammal ezt a bajt is. Ne ily halált adj, istenem! Alekszandr Petrovics végül mégis legyűrte a vacsorát, s mire lefeküdt, gyengült a fájás, egészségesen aludt, másnap aztán a reggeli ködben eltűnt, mint annak idején Segesvárnál. Néhány évtized múlva tűnt fel újra Szentpéterváron, az Aurora fedélzeten, ahol egy vékony, nőies medencéjű, ringó járású földig érő szakállú öregember – lehetett vagy kilencvennégy éves – egy hideg októbervégi éjszakán (a régi orosz naptár szerint) megpróbálta a matrózokat lebeszélni a másnapi felkelésről. Állítólag akkor a Névába hajították. Ha ez igaz, akkor semmiképp sem az ő holttestét találta meg a barguzini expedíció. 1991
Csataképek November 11. Ma volt az új cégnél az első munkanapom. Korán keltem, megborotválkoztam, felkötöttem kardomat, amelyet már tegnap szépen kifényeztem, meg a pajzsomat, s elindultam. Főnököm szívélyesen fogadott, s rögtön átküldött a csapatirodára, ahonnan rövid eligazítás után azonnal elindultunk a csatába. A csatasorban én voltam a hatodik, ami elég jó, ha belegondolok, hogy ennél a cégnél még kezdő vagyok – bár meglehetősen jó referenciákkal jöttem ide. December 4. Az uzsonnaszünetig úgy 10-12 pogányt vágtam le, aztán még ötöt. Ebédnél a Kiss bajtárssal beszélgettünk. Egyébként elég jó a koszt, utána a büfében megittunk egy kávét is. A fájrontig még foglalkoztunk egy kicsit a pogányokkal, s hazafelé megtudtuk, hogy holnap lovat is kapunk. Ennek örülök, mert lóval sokkal hatékonyabb munkát végezhetek, ami fontos, mert az alapfizetésen felül elszámolják a teljesítményt, és én a múlt hónapban vettem részletre egy tévét. Január 9. Ma fél nyolcra mentem a csatába, mert meg akartuk lepni a labancokat, de ők is korábban keltek, így a meglepetés elmaradt. Ez a Kiss bajtárs túlságosan lelkes. Útközben
énekelt, gúnydalokat költött az ellenségről. Mondtam is neki ebédnél, hogy ezt hagyja a politikusokra, nekünk csak az a dolgunk, hogy a parancsot teljesítsük. Ő elkezdett politizálni, de leállítottam, a gondolkodás a vezérek dolga.
Augusztus 31. Ma Mohácsra mentünk kiszállásra. Elég vacak volt az idő, szüntelenül esett, nem is érkezett oda mindenki, így aztán a törökök meglehetősen túlerőben voltak. Hazafelé
sajnálatos baleset is történt, a király beleesett egy kiáradt patakba és megfulladt. Nekem sikerült átevickélnem, lovam is sértetlen maradt, így nem kellett stoppal hazajönni, mint a Kissnek.
Május 1. Reggel nem a szokott úton indultam, mert titkos küldetésbe mentem. Végigmentem a Kádár János sugárúton, a Benke Valéria térnél jobbra bekanyarodtam a Biszku Béla utcán és ott a villamosvágányok mentén egészen ki Rákosmezőig. Ronda, poros volt az út, a csizmám és a kardom is teljesen bepiszkolódott. Az viszont jó, hogy nem esett, sőt szépen sütött a nap, egészen megkapta az arcomat. Nagy tömeg volt Rákosmezőn, lehettek vagy negyven ezren, nekem a főnököt kellett megkeresnem egy levéllel, aztán jöhettem is haza. Ez a Dózsa, – a főnökük – tisztára olyan, mint az a szakállas, aki a régi papírhúszason volt. A pénzről jut eszembe, holnap kiveszek egy napot, mert el kell intéznem az OTP-nél a folyószámlámat.
Július 11. Korábbi munkahelyemen egyszer elefántháton átkeltünk az Alpokon. Ma az ebédszünetben erről meséltem Kissnek, akivel elég jól összebarátkoztunk. Meg is hívott hozzájuk a feleségemmel szombat estére egy kis baráti beszélgetésre. A felesége is nagyon kíváncsi, mert sokat mesél rólam otthon a Kiss. Nem is tudom, mi a keresztneve. Mármint a Kissnek. Augusztus 3.
A mai csata délelőttjén szétlőttük a tatárok konyháját, ezért aztán együtt ebédeltünk velük. A mi asztalunknál volt két üres hely, két ferdeszemű oda is jött. Kaja után megkínáltak mahorkával, letéptek egy kis csíkot a Pravdából – állítólag jobban ég, mint az Izvesztyija – és abba tekerték be a dohányt. Elég fojtó volt a füstje, de jól esett. Hazafelé megkérdeztem a Kisstől, hogy miért kell ezeket a kis sárgákat megölnünk. Azt mondta, hogy azért, mert sárgák. – Hát tényleg elég rondák!
Augusztus 25. Ma rendkívül humoros eset történt: egy biztosító ügynöke hívott fel csata közben. Elfelejtettem előtte kikapcsolni a mobilomat. Ülök a lovon, mobillal az egyik kezemben, karddal a másikban, alig tudtam lerázni, rendkívül szívósan próbálkozott, két muszkát vágtam le közben balkézzel. Ma két hadüzenet is volt az üzenetrögzítőmön. Új divat, hogy a mobiltelefont is eltemetik a halottal. (Tegnap temetés közben meg is szólalt egy szerencsétlen készüléke. A pap vette fel.)
Január 22. Még George Washington is majd megfagyott, – Kurva hideg van! – mondta, mikor átkeltünk a Delaware-on. Szerencsére reggel elég melegen öltöztem fel, így nem volt különösebb probléma. Jól esett uzsonnára a meleg tea.
Május 35. Ma szakmai továbbképzés volt. Érdekes harcmodort tanultunk. Lovascsapatunk menekülést színlelt, majd a nyeregben hátrafordulva lőttük ki nyilainkat. Főnököm szerint hamarosan meghódítjuk a világot. Kiss kollegámnak nagyon jól ment a gyakorlat, őt meg Lehelt és Bulcsút előléptették. Holnap este megyünk hozzájuk, vendégségbe, lesz mit ünnepelni! Május 36. Bár szombat van, ma is be kellett mennünk, hogy ledolgozzuk a király születésnapja körül szabadon hagyott napokat (szerdára esett, ezért már nem dolgoztunk azon a héten). Sajnos Kiss kollégám ma meghalt, épp egy gépfegyver terveiről mesélt, amit szabadalmaztatni akar, amikor nem figyelt, és átverte egy dárda. Hát… a vacsoravendégség is elmaradt. 1997
1972 Ő áll elől. Az egyes. Peckesen kihúzza magát. Ő az első, ő vezeti a sort. Semmi cikornya, semmi dísz, kacskaringó. Ő Dávid. A legkisebb szám. amely legyőzi a legnagyobbat is. Egy helyértékkel. Góliát, a kilences áll görnyedten mögötte. Nem a hetvenkedő Góliát, hanem a legyőzött. Olykor szégyelli magas értékét, szeretne fejre állni, hogy csak hatos legyen. A hetes viszonylag egykedvű. Nem oszt, nem szoroz, csak babonás. De nincs szerencséje önmagától. Az élettől nem vár semmit, csak azt szeretné, hogy ha nem felejtenék el áthúzni a szárát, mert volt már úgy, hogy összetévesztették az egyessel. Hattyúnyakát kecsesen nyújtogatva úszik hátul a kettes. Szám cifrább nála nem lehet. Egy bodorintással Indul, majd homorú nyaka egy észrevétlen inflexiós ponton át domborúba hajlik, mely fodrozó hullámokban törik meg alul. Ő nem erős, nem is bölcs. Csak szép. Ő a legfiatalabb, és hamarabb múlik el társainál. Szépnek kell lennie! 1972
Falusi életkép A nagy kőszikla megunta a hegy tetején az évszázados mozdulatlanságot, és egy szép nap délutánján leomlott. Egyenesen a kis falu kocsmájába zuhant, ahol agyoncsapta az időt, estig megivott pár féldecit, majd rádőlt az asztalra (az asztal összetört, utóbb ezt is kifizette), és elszunyókált. Sokat nem alhatott, mert este lévén, jobb szórakozás híján, összegyűlt a falu népe. – Miből telhetett ekkora sziklára a kocsmárosnak? – irigykedtek az emberek. – Vizezi a bort – mondták a rosszindulatúak, és hozzátették: – a mércéje sincs hitelesítve. – De cuki sziklakert lesz itt! – Ujjongtak a fiatal lányok, asszonyok. – Van fantáziája! – Ismerték e1 a hippik. – Vigyük haza! – Sírtak a gyerekek. – Pityuka vagyok. – Szólt a papagáj. – Isten verése. – Mondta a pap. – Bevesszük a közösbe. – Jelentette ki a téeszelnök. – Szavazzuk meg! – Javasolta a párttitkár. – Szomjas vagyok. – Mondta Mózes, és vizet fakasztott. – Furcsák az emberek... – Gondolta a szikla, fizetett és távozott. – Holnap is legyen szerencsénk! – Köszönt utána a kocsmáros, de nem gondolta komolyan. 1973
Sejtem Állábat eresztettem és lassan továbbfolytam, Egy nyálkahártya mögött bújtam meg, nem akartam, hogy rögtőn észrevegyenek. Szerencsém volt: lovagjaim csillójukat sebesen mozgatva elszáguldottak mellettem. Ő is köztük volt, de még korai lett volna jelezni neki, ha más vesz észre, még rám szabadul mind a tízezer. Azért az egy kicsit sok. Egy harántcsíkolt izomszövetkezet mellett indultam utánuk. A szövetkezetiek biztatóan mosolyogtak rám. Odafolytam egy keskeny réshez. Éreztem, hogy sejtközpontom hangosan dobog. Mindjárt erre jönnek vissza! Halkan hallottam a csillók csobogását, majd a homályban megjelentek az elsők. Ő az első sorban jött, istenem, hogy küzdött a drágám! Itt fog elsodródni mellettem. Kinyújtottam állábamat. Hasra esett benne, csillói összegabalyodtak, Tudta, hagy én voltam, de okosan megvárta, míg a sereg elfolyik mellettünk, csak utána állt fel. Kromoszómái, mint az ezüstgombok, csillogtak sejtfalán. A drága! Milyen zavarban volt! Összevissza dadogott mindenféle ostobaságot. Azt mondta, drága kis sejtközpontom, meg azt, hogy milyen szép hamvas sejtfalam van. Egy kicsit elpirultam, ő meg nagy zavarában állábamra lépett. Egész protoplazmájában megremegett. Odébb úsztunk. Szorosan fogta álkezemet, el nem engedte, míg egy csendes kis sejtüregbe nem értünk. Egyesülésünk után hamarosan éreztem, hagy családi örömök elé nézünk. Megindult az osztódás. Először két félgömbre, aztán négyre, –ahogy azt a biológia könyvek megírják – végül olyan lettem, mint egy szamóca. Kilenc hónap sem telt bele és megszülettem. 1972
Találkozásom Karesszal A Móricz Zsigmond körtértől az egyetemig eljutni igazán egyszerű dolog – gyalogosan. Az út autóbusszal néha valószínűtlenül sokáig tart, így aztán talán az is érthető, hogyan találkoztam össze az 1-es autóbuszon Karesszal. Épp a forgalmi dugón méltatlankodott, amikor észrevettem. – Hogy honnan ered ez a fennakadás, az persze magán a forgalmon nem látszik.1 – morogta. Odaköszöntem, nagyon megörült nekem. Beszélgetésünket igyekszem hűen visszaadni, annál is inkább, mert a későbbiekben e beszélgetés néhány részletét legnagyobb műveiben is fölhasználta. – Hogy vagy? – kérdeztem. – Én egyéniségem szerint béna vagyok...2 – válaszolta. – Nem tetszik neked ez a nagy forgalom, Kareszkám? Látod, ezt teszi az urbanizáció. – Nagy haladás volt a városok építése3 – gúnyolódott. – Ezek a rohadt autók – méltatlankodtam én is. – Nézd meg, itt a Gellértnél is csupa nyugati kocsi. Merci, Volvó, Citroen. és miken nagyok. Elfoglalják ezeket a szűk kis utakat is ezek a kapitalisták. – Itt a burzsoázia megint förtelmesen szemtelenné és reakcióssá válik, de majd megkeserülik.4 – Ej, Karesz – váltottam témát –, most jut eszembe, te a múlt században éltél, nem ismerted véletlenül az ükapámat?
– Az öreged egy disznó fráter...5 – Ejnye, hogy beszélsz róla! De rút vagy! – Rút vagyok, de megvásárolhatom a legszebb asszonyt.6 – Mit akarsz ezzel mondani? – A pénz a legfőbb jó...7 – Te beszélsz, mikor egy vasad sincs? – firtattam. – A rejtély megoldása egyszerű.8 A kézművesség marad a bázis.9 – Maszek lettél?! És hogy kaptál engedélyt? – A bűvészmutatvány sikerült.10 – Együtt csinálod Fricivel? Meg akartok gazdagodni? – Valóban ezt akarjuk.11 Nem szereti-e mindenki, ha valami bizonyosra számíthat?12 – És mi az, amit termeltek? – Történelmi termék.13
– Délután Friciék felé megyek. Segíthetek valamit? – Ezeket a kulcsokat el kell hoznod tőle, különben mindent feltörnek nekünk az itteni vámnál.14 – Nem a vámházra gondolsz? Az már régen nem az. Egyetem. De ott aztán tényleg mindent feltörnek. Padlótól plafonig. – Ebből a tényből két dolog következik.15 – Igen, szerintem is. – Tehát, hogyan?16 – Az egyik, hogy a padlón át le lehet látni az alattunk levő emeletre, a másik, hogy a plafonon keresztül látni lehet a fölöttünk levő emeletet. – Mi a ködsipkát mélyen szemünkre és fülünkre húzzuk...17 – Mi is, mert még hideg is van az épületben. No, de meg is érkeztünk. Te nem szállsz le? Akkor, szia, majd idézlek néhány helyen! – Ég áldjon!18 ______________________________ Lábjegyzetek: (1) Marx: A töke. I. 117. o. (Kossuth, 1973.) (2) Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok. 179. o. (Marxizmus-leninizmus klasszikus kiskönyvtára, Kossuth, 1977.) (3) Marx-Engels: A német ideológia. 63. old. (MEM. 3. kötet, Kossuth.) (4) Marx levele Engelshez, Párizs, 1848. III. 16. (MEM. 27. kötet, Kossuth.) (5) Marx levele Engelshez, 1848. XI. közepe (MEM 27. kötet, Kossuth). (6) Lásd (2). 179. old.
(7) Lásd (2). 179. old.(8) Marx: A zsidókérdéshez 369. old. (MEM 1. kötet, Kossuth). (9) Lásd (1). 317. old. (10) Lásd (l). 183. old. (11) Marx-Engels: A Kommunista Párt kiáltványa. 455. old. (MEM 4. kötet, Kossuth). (12) Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. 7. old. (MEM, 46/I. kötet, Kossuth). (13) Lásd (12), 78. old. (14) Lásd (4). (15) Lásd (11). 441. old. (16) Lásd (I). 9. old. (17) Előszó A tőke első kiadásához (MEM. 23. kötet Kossuth, 1967.Ü (18) Lásd (4).
1982
ÁGNES ASSZONY ÉS A HÁROM KISMALAC Sűrű, sötét az éj, Dühöng a déli szél, Dimitrij Lénáról beszél. Hallgatom, S félálomban vagyok már, Cserebogár, sárga cserebogár. Itt szaladgál föl és alá, Még a ládára is rászáll, Eszébe jut, kotkodácsol: Nincs egy hely Nincs egy hely Nincs egy hely Nincs egy hely Ahová mehetnék, Nincs egy lány Nincs egy lány, Akit szerethetnék. Óh csak Lillát hagytad volna, de a Kati jött, és a Kati, igazán szeret tanítani, két forintért kuglert venni, egyszer libasültet enni, Halat, vadat s mi jó falat,
Jer, építsünk köntörfalat! Onnan egy jó nagyot kiáltok, Hogy mindnyájan meghalljátok: Gyertek közelebb! Énekelek! Hozzátok száll a dalom, Viharodnak előjele, Forradalom! Közbevágott Pató Pál úr: Ma este végre a sarkamra állok: Engem vigyen fel a padlásra! Nem félek, A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését Bátran vigyázom A diszkóklubban, kedvesem. 1979
Nachtlied Wandererek Gépi műfordítások Az összes többi csúcs van, minden a fa tetejét Ön úgy érzi, hogy alig érint, a madarak hallgatnak az erdőben. Várj, hamarosan te is Ruhest. (ImTranslator)
Vándort éji dala Egész csúcs Nyugodt, Minden felsők Érzi Alig egy lehelet; A madarak hallgatnak az erdőben. Csak várj, nemsokára Te liest. (Google)
Nachtlied utazó Minden csúcs fölött Ha van Resting, Minden fatetőben Ha érzel Nincs lélegzet; A kicsi madarak csendesek a fában. Előnyös helyzet csak, balde Ha szintén pihensz. (Webforditas.hu)
Vándor Nachtlied nagyon világegyetem Tetőfokra hág Övé Ruh, világegyetem Wipfelnben Spürest te Alig egy Hauch; A Vögelein hallgat az Erdőben. Megfigyelőhely csak, majd Ruhest te is. (onlinefordito.hu)
Vándor Nachtlied felett mindenki tetőfokra hág tényleges állapot, állag Ruh, ba mindenki fa teteje Spürest te aligha egyesít lehelet; a madártojás hallgat ben erdő. megfigyelőhely csak, hamarosan pihenés te is. (fordito.magyarnemet.hu) 2010