Csupa Szív Magazin 1. szám

Page 1

A pozitív gyereknevelés magazinja I. évfolyam · 1. szám · 2012. június · Ingyenes magazin

A mosoly ereje

A POZITÍV SZÜLŐK TITKAI

Az ember és a pénz: Boldogít vagy sem? KIMONDOTT ÉS KIMONDATLAN SZAVAINK, ELVÁRÁSAINK Szép környezet, jó közérzet : Otthonunk tthonunk hangulata

A STRESSZ HATÁSA A FOGAMZÁSRA ÉS A MAGZATRA

A csúfolódásról

MIT CSINÁLNAK A MŰVÉSZEK, A FELTALÁLÓK, A KREATÍVAN GONDOLKODÓK?



ELŐSZÓ A gyereknevelés nagyon összetett dolog. Hiszen nem csak az a fontos, hogy mivel tápláljuk a gyerekeket, hanem az is, hogy lelki és szellemi síkon milyen táplálékot kapnak tőlünk, szülőktől, nagyszülőktől, nevelőktől. A holisztika jegyében megpróbálunk minél szélesebb körű információt nyújtani a családoknak, legyen szó a természetes gyógymódokról, a babavárás ember t próbáló időszakáról, a nők lelkitesti változásairól, a kisgyerekkori hisztikről, az apukák szerepéről vagy épp a környezetünk fontosságáról. És persze az egészséges táplálkozás sem maradhat ki! Nem az Igazságot akarjuk megmondani, hiszen ahogy nincs két egyfor ma gyerek, éppúg y nincsen egyetlen tökéletes megoldás sem, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Csak szélesíteni szeretnénk a szülők, nevelők látókörét, hogy így is lehet. Másként.Tudatosan. Lelkes kis csapatunkkal szívből adjuk nektek/Önöknek a tudásunkat, tapasztalatainkat, jószándékú gondolatainkat. Csupa Szívből. Fogadjátok szeretettel! Hanula Erika és Egervári Krisztina

TARTALOM SZÍVÜNK KINCSEI Mit csinálnak a művészek, a feltalálók, a kreatívan gondolkodók? Kimondott és kimondatlan szavaink, elvárásaink

2

ANGYALI SZÍVEK A stressz hatása a fogamzásra és a magzatra

6 6

ZÖLD SZÍV Az ember és a pénz - Boldogít vagy sem? Szép környezet, jó közérzet

9 9

SZÍVÜGYÜNK 25 dícsérő mondat Nyafog a gyerek? A csúfolódásról A pozitív szülők titkai Ki tanít kit? A gondolat ereje

14 14 16 17 18 20 22

SZÍVÓSZÁL ÉS KISKANÁL Néhány reggeli ötlet

23 23

SZÍVBŐL AJÁNLJUK Ajánló

24 24

2 4

12

INFORMÁCIÓ Kiadja: H-bit Kft. 2013 Pomáz, Mikszáth Kálmán u. 36/4. Szerkesztőség: 2013 Pomáz, Mikszáth Kálmán u. 36/4. Főszerkesztő: Hanula Erika Tel.: 06 20 350 8872 Szerkesztő: Egervári Krisztina Kapcsolat: info@csupaszivmagazin.hu www.csupaszivmagazin.hu


SZÍVÜNK KINCSEI

MIT CSINÁLNAK

a művészek,

a feltalálók ,

a kreatívan

GONDOLKODÓK? Kilépnek a megszokottból, újragondolják a régi formákat, megfigyelnek, kisérleteznek, tapasztalnak és próbálkoznak újra meg újra. Aztán előállnak valami nagyon egyedivel, mi meg csodáljuk őket érte, hogy hogy is jutott eszükbe ilyen dolog. Azon gondolkodtam, hogy ha felnőtt korban ilyen nagyra értékeljük a kreativitást, akkor gyerekkorban – amikor a kreativitás ösztönösen ott van a gyerekekben – miért is nem figyelünk rá jobban ill. miért fojtjuk beléjük lépten nyomon. Persze nem rossz szándékkal, csak épp sokszor nem ismerjük fel , hogy a tanítással, a jószándékú segítséggel pont a kreativitás kibontakozásának szabunk határt. Vegyünk egy példát: egy másfél éves gyerek egy doboz zsírkrétát kap ajándékba. Elég valószínű, hogy a szülő a következőképpen reagál: „Gyere, megmutatom hogy lehet vele rajzolni!” és rajzol vele valamit. Pedig ha egyszerűen csak hagynánk, hogy a kicsi önmaga fedezze fel a dobozt és jöjjön rá, mire is való a zsírkréta, tanúi lehetnénk, ahogy a gyerek megtapasztalja, hogy a zsírkréta: alon gurul az aszt kupacról, rul egy könyv gu an bb sa gyor s felületen mint vízszinte padlónak, int a falnak, m e, ín sz a más lábasnak e nem jó az íz i rn tö t he el le

esik koppan, ha le pogtatunk a van, ha ko gj n ha érdekes lönbövele t ad ki, ha kü go n ha ás m más és nk vele n kopogtatu ző felületeke be az ember fülé nem fér bele

És akkor még egy szál vonalat sem húzott vele...

2


SZÍVÜNK KINCSEI Végül úgyis rájön magától a sok próbálgatás közepette, hogy a zsírkrétával rajzolni és színezni lehet, de a lényeg az, hogy önmaga teszi meg ezt a felfedezést (közben rengeteget tanulva a világról) és nem leutánozza a bemutatott cselekvést. Egyszerű a képlet: kreatív gondolkodás vagy automatikus utánzás? Persze rögtön rávágjuk, hogy az aktív gondolkodás mennyivel jobb. Ami nekünk felnőtteknek nehéz, az az hogy felismerjük a hétköznapokban ezeket a tanulásra kínálkozó lehetőségeket. Mert ehhez nagyon ébernek kell lennünk. Figyelnünk kell a gyerekekre. A legtöbbször észre sem vesszük, mikor zárjuk rövidre ezt a fajta gondolkozást. Üljünk le és gondoljuk át vagy figyeljük meg más családtagokkal (pl. amikor apa játszik a gyerekekkel), hogy elhangoznak-e a következők: „Ezt nem így szoktuk csinálni!”, „Várj, majd én megmutatom hogy kell!”, „Nem, nem így kell fogni/tartani/használni/stb., hanem így!” vagy „Ez nem erre való!” Ugye mindannyiunkkal előfordult már? Persze, mert minket is így tanítottak. Meg aztán szeretünk megfelelni a külvilágnak. (Hányszor hallom az anyukákat rászólni a gyerekekre a játszótéren - miközben néznek körbe, hogy a többi anyuka nem néz-e rájuk rossz szemmel -, hogy ne a csúszdán mászszanak fel, mert a létra való arra. Addig, amíg nem veszélyezteti ezzel magát vagy másokat, miért ne tegye?!) Tudom, hogy nagyon nehéz megtenni, mégis arra buzdítok mindenkit, hogy próbálja megváltoztatni a hozzáállását. Várjunk, hagyjuk, hogy a gyerekek jöjjenek rá, mi mire való. Hány meg hány felfedezés született úgy, hogy a megszokott dolgokat teljesen más szemszögből vizsgálták! Egy gyereknek minden új, az egész világ felfedezésre vár!

Tehát ha legközelebb valami új dologgal találkozik a gyerkőc, inkább csak nyitó mondatokat mondjunk: Nézd, ez vajon mi lehet? Szerinted ez mire való? Nahát, de érdekes! Majd maradjunk csöndben és figyeljük, merre indul el a vizsgálódás! Hagyjuk, hogy megtapasztalják a felfedezés örömét! Ha nyitva hagyjuk a kiváncsiság ajtaját a későbbiekben annyival könnyebb lesz nekik tanulni és nem csak az iskolában hanem az élet egyéb területein is. Mi már sokan a konvenciók rabjai vagyunk, a gyerekek viszont még szárnyalnak – hagyjuk meg nekik ezt a szabadságot... Hanula Erika

AMIKOR MEGTANÍTUNK VALAMIRE EGY GYEREKET ÖRÖKRE ELVESSZÜK TŐLE ANNAK A LEHETŐSÉGÉT, HOGY ÖNMAGA FEDEZZE FEL. Jean Piaget

3


SZÍVÜNK KINCSEI ÉS

KIMONDOTT S Z A V A I N K , KIMONDATLAN ELVÁRÁSAINK LEGYENEK-E ELVÁRÁSAINK GYERMEKEINK FELÉ VAGY ÖRÜLJÜNK, HOGY OLYANOK AMILYENEK ŐK SZERETNÉNEK LENNI? Talán a legtöbb szülő elképzeli, hogy milyen gyermeket szeretne. Vannak gondolataink, külső-belső képeink, álmaink. Majd jön a valóság, megérkezik a várva-várt gyermek, aki vagy hasonlít arra, akit képzeltünk vagy teljesen más, homlokegyenest különbözik álmainktól.

LEM. ÚGYIS SÍRNI FOG, HA ITT HAGYOM. ÚGYSEM FOG MEGSZÓLALNI, AMEDDIG FEL NEM OLDÓDIK. ÜGYETLEN A MOZGÁSA, ÚGYSEM TUDJA MEGCSINÁLNI. ANNYIRA RENDETLEN, HOGY ÚGYSEM TALÁLJA MEG A FÜZETÉT. HOLNAPRA ÚGYIS BETEG LESZ.”

Rengeteg szülővel találkozom munkám során és megdöbbenve tapasztalom, hogy milyen komoly szülői elvárásoknak felelnek meg a gyerekek már akár egészen kisgyermekkorukban is. Sokszor kimondatlan szavak nélkül is kódoljuk a gyerekekbe gondolatainkat, amelyeket kiválóan alkalmaznak a gyerekek a hétköznapok során. A szülők pedig megdöbbenve és értetlenül állnak a helyzettel szemben, hogy vajon miért is ilyen a gyerekem?

Ezekkel az „úgysem”, „úgyis” kódokkal nagyon mélyen tápláljuk gyermekeinkben az elvárásainkat még akkor is, ha megélt tapasztalatból merítjük. A szülőkben lévő érzések, kimondott és kimondatlan szavak kamaszkorig mindenképpen, de nem kizárt, hogy felnőtt korra is rögzülnek és megfelelnek az elvárásoknak….

Háááát kedves Anyuka, Apuka! Addig ameddig a szívünk mélyén elraktározunk érzéseket, gondolatokat a gyerekünk irányába és olyan elvárásokat támasztunk felé, - ami neki óriási feladat, mert más, mint mi vagyunk - akkor ne csodálkozzunk, ha tükröt állít kimondott vagy kimondatlan szavainknak, gondolatainknak. Sokszor hallunk olyan mondatokat szülőktől, amelyekkel kódolják előre a gyermek viselkedését, esélyt sem adva annak, hogy a gyerek bebizonyítsa az ellenkezőjét:

Próbáljunk meg az „úgysem”kódokat pozitívvá változtatni:

1. JÓL FOGJA MAGÁT ÉREZNI NAPKÖZBEN, MEG FOG VIGASZTALÓDNI MIRE KILÉPEK AZ AJTÓN. 2. HAMAR FELOLDÓDIK ÉS CSACSOGNI FOG MINDENKIVEL. 3. EGYRE ÜGYESEBB A MOZGÁSA, ÖRÜLÖK, HOGY EGYRE BÁTRABB A FELADATOKBAN. 4. OLYAN JÓ, HOGY A KUPI ELLENÉRE IS MINDIG MEGTALÁLJA, MIT KERES. 5. PICIT TÜSSZÖG, DE HOLNAPRA KUTYA-BAJA. „ÚGYSEM FOG BENT MARADNI NÉLKÜ-

4


SZÍVÜNK KINCSEI Hogy egy másik típusú, de nagyon képletes és egyszerű példával éljek: „Nem akar, nem tud beszokni a gyermekem a közösségbe”. Sokszor hallunk ilyen mondatokat. Ilyenkor legtöbbször nem a gyermek lelkében kell a „probléma” okát keresnünk, hanem saját magunkban. Kérdezzük meg magunktól, őszintén, szívből jövően: „Készen állok arra, hogy bölcsibe, oviba vigyem őt vagy még jobb lenne a lelkemnek, ha itthon lennénk kettesben?” Addig ameddig a lelkünk nem készült fel az elválásra, addig agyban hiába tudjuk, hogy „jó helyen van, jó lesz neki a társaival, itt az ideje, hogy közösségbe járjon” a belső érzéseinknek, ki nem mondott szavainknak nagyon is meg akar felelni gyermekünk. Tipikus példák, hogy milyen tüneteket produkálnak a gyerekek ilyen esetben: reggeli cirkuszok, sírás ameddig át nem veszi az óvó néni, beteg lesz sűrűn, játszmák a szü-

lőkkel. Sajnos ameddig a szülők, elsősorban az édesanyák a lelkük mélyén kérdőjelesen engedik csak el gyermeküket, addig a gyermek tökéletesen meg fog felelni a kimondatlan, esetleg még fel nem ismert érzésünknek. Akár említhetünk egy másik elgondolkodtató példát is. Vajon miért van az, hogy egyre több fiatal párnak nem fogan meg a gyermeke és meddőséggel kezelik őket? Ezek az apró gyerekek, akik még váratnak magukra, nagyon érzékenyek. Érzékenyek minden apró rezdülésre a környezetükben. Rengeteg odafigyelésre, figyelemre van szükségük, ami csak rájuk irányul. Amíg nem tudjuk, vagy nem akarjuk ezt megadni nekik, addig váratnak magukra! Sok mindent el kell engedni, sok mindent át kell priorizálni az életünkben ahhoz, hogy ezek a gyerekek érezzék, most már készen állunk rájuk, igazán várjuk a megérkezésüket!

TEHÁT NE LEGYENEK ELVÁRÁSAINK FELÉJÜK, ADJUK MEG GYERMEKEINKNEK A LEHETŐSÉGET, HOGY ÖNMAGUK LEGYENEK, SAJÁT ÉRZÉSEKKEL, GONDOLATOKKAL, TAPASZTALATOKKAL. TERMÉSZETESEN TÁMOGASSUK ŐKET HÁTULRÓL ÉS SEGÍTSÜK ŐKET A JÓ ÚTON HALADNI… Egervári Krisztina

5


ANGYALI SZÍVEK

A STRESSZ HATÁSA A FOGAMZÁSRA ÉS A MAGZATRA Magzatunk együtt Amikor egy pár elhatározza, hogy gyermeket vállal, hirte- a magzat ugyanrezdül velünk 9 hó- len rengeteg jó tanáccsal találja szembe magát, amely így érzi fizikailag napon át – mindent arra vonatkozik, hogy mit kell tennie/ennie az anyának ah- is az anya érzelészlel és elraktároz, hoz, hogy a teste felkészülten fogadja a babát, és optimá- meinek hatását. ami velünk, ben- lis viszonyokat teremtsen a magzat fejlődéséhez. Öröm- Tudja, átérzi, átre és elismerésre ad okot, hogy a legtöbb kismama tisznünk történik, akár tában van ezekkel az „előírásokkal”és figyelembe is ve- éli, amit az anyua testünkben, akár szi őket, tudja, hogy már ekkor el kell kezdeni gyermeke kája átél. Mega lelkünkben. A fo- egészségének védelmét. De vajon felkészítjük-e ugyan- jegyzi és megőrzi gantatás pillanatá- így a lelkünket is erre az életre szóló feladatra és ajándék- ezeket a tapasztatól tudatos, érző ra, amit a gyermekvállalás jelent? latokat agysejtjeiemberi lény. Meghatározó számára, hogy mi- ben, idegrendszerében, hiszen ezek a terheslyen érzésekkel, lelkiállapotban várják őt szü- ség alatt formálódnak. lei. Alapvetően ekkor alapozzuk meg az önbi- Ha egy nő a terhesség folyamán érzelmileg zalmát, lelki stabilitását. Ekkor szerzi első be- gyakran zaklatott, akkor a gyermek azzal az nyomásait az életről. útravalóval érkezik az életbe, hogy ez a világ nagyon bizonytalan, barátságtalan, ellenséges MAGZATKORI TAPASZTALATOK HATÁSA és veszélyes hely. Az ennek hatására kialakuÉLETÜNKRE ló szorongások, félelmek, fóbiák a tudatalatNem is gondolnánk, hogy mindennapi szoron- tiból erednek, forrásuk ismeretlen a tulajdogásaink, félelmeink tekintetében a magzatko- nosuk számára, ezért érthetetlenek és neheri tapasztalatoknak milyen hatalmas szerepük zen uralhatók. van. Mivel a baba az anya keringési rendszeré- A stresszhatásokat 9 hónapon keresztül telhez tartozik, azonnal észleli az anyai vér kémiai jesen kiküszöbölni az életünkből nem tudösszetételének megváltozását, amikor az anya juk, de nem is szükséges. Mindez életünkhöz stressz hatása alá kerül. Mindannyian tapasz- tartozik, tanulnunk kell, és alkalmazkodnunk taljuk magunkon érzelmeink fizikai hatását – hozzá, de nem mindegy, milyen hozzáállást,

6


ANGYALI SZÍVEK érzelmi viszonyulást, megoldási stratégiát adunk tovább a gyermekünknek. Ha saját lelki békénket megtaláljuk a mindennapok zűrzavarai ellenére is, ha stresszhelyzeteinket megfelelően kezeljük, akkor a baba is sokkal jobban fogja magát érezni, egészségesebb és ellenállóbb, érzelmileg stabilabb lesz. Ezzel megadjuk neki az alapot ahhoz, hogy bizalommal és barátságosan forduljon az élet felé. KÉSLEKEDŐ MAGZATOK Egyre gyakoribb manapság, hogy a test vagy a lélek felülbírálja egy emberpár gyermekvállalás mellett hozott döntését, és a fogamzás késik vagy elmarad. Lehet, hogy ennek van testi oka is, de sokszor teljesen egészségesnek bizonyul mindkét leendő szülő. Egyáltalán okolhatjuk-e bármiért is a testünket, anélkül, hogy a lelkünkben lévő kiváltó okokat megkeresnénk, megvizsgálnánk, orvosolnánk? Testünk minden zavaró tünete jelzés – valami nincs teljesen rendben a lelkünkben, szellemünkben, az életünkben. A testünk tükör, amely megmutatja ezt, állandóan figyelmeztet megoldatlan problémáinkra. Így a menstruáció zavarai, vagy a fogamzás, beágyazódás problémái is a lélek jelzései, az odaadásról, befogadásról, nőiességünkkel való megbékélésünkről, az elengedés képességéről vagy ezek hiányáról mesélnek nekünk. Ha késik a várva várt fogamzás, érdemes először körüljárni a következő kérdéseket: 1., Miből fakad, honnan ered a gyermek utáni vágyam? Mit mond erről belső, valódi énem? Őszinte ez a vágy, vagy valakinek/valaminek

meg akarok felelni? 2., Mitől félek? (Szüléstől? Felelősségtől? Saját korai emlékeim újraélésétől?) 3., Nincs-e jelenleg túl sok stressz az életemben? A tudatos vagy tudatalatti félelmek a gyermekáldástól sokszor éppolyan erősek, mint a gyermek utáni vágy, és akadályt képezhetnek a fogantatás előtt. A test fogamzásképtelenséggel juttatja kifejezésre, hogy a lélek még nem készült fel a gyerekvállalásra, valamely problémája rendezésre vár. Kineziológiai oldással ezek a rejtett félelmek felderíthetők, tudatosíthatók és feloldhatók. Ennek hatására nemcsak a fogamzás esélye növekszik, hanem egyúttal csökken saját megoldatlan belső konfliktusainknak leendő gyermekünkre nehezedő terhe is. Sok későbbi félelemtől, feszültségtől menthetjük meg gyermekeinket pusztán azzal, ha letesszük saját, fölös teherként cipelt szükségtelen és gátló szorongásunkat. LÉLEKÁPOLÁS SZÜLETENDŐ GYERMEKÜNKÉRT 1., Azon kívül, hogy testileg felkészülünk kisbabánk fogantatására és kihordására, a lelkünket is fogadó- vagyis fogamzóképessé kell tennünk. Meg akarunk szabadulni az akadályt képező félelmeinktől, régi, önkorlátozó hiedelmeinktől, fel akarjuk oldani a blokkokat, amik útjába állnak gyermekünknek és a testileg-lelkileg egészséges várandósságnak. Érdekes kísérletet végeztek erre vonatkozóan pszichológusok: meddőnek kikiáltott (szervileg egészséges) nők egy csoportját egy

7


ANGYALI SZÍVEK Régről hozott, rögzült, sokszor tévedésen alapuló beidegződéseink, tanult, de nem hatékony viselkedésmintáink, régi félelmeink, stresszeink feloldásával – melyeket sokszor generációkon át cipelünk – közelebb kerülhetünk valódi önmagunkhoz és ezáltal lelkünk békéjéhez, nyugalmához. A stresszoldás mellett fontos a magzatunkkal való folyamatos és odafigyelő kapcsolat, már a méhen belül lehet és kell is a babával kommunikálni, érzésekkel, gondolatokkal, zenével, ráhangolódással, érintéssel, és szavakkal is.

éven keresztül stresszoldással kezelték, és a stresszoldó technikák egyéni, mindennapos alkalmazására buzdították őket. Egy éven belül a „meddő” nők fele megfogant. Milyen fontos korlát a stressz – egyetlen baba sem szívesen érkezik „vészhelyzetbe”!

3., És lesz még egy harmadik fontos teendőnk is, mégpedig felkészíteni mind magzatunkat, mind önmagunkat a születésre, szülésre, erre a nagy és megrázó elszakadásra, de egyben a legelső nagy találkozásra. Nem mindegy, hogy kisbabánk kitaszításnak, ellökésnek éli meg születését, vagy a velünk való új találkozás, új kapcsolatforma, új élet örömteliségét oszthatjuk meg vele. Megfelelő előkészületekkel, gondolatokkal, hozzáállással a szülés/születés során átélt fizikai megterhelést és fájdalmat is csökkenteni tudjuk kisbabánknál és magunknál egyaránt.

2., Másodszor, ami ugyanilyen fontos: harmonikus anyukát és családi körülményeket akarunk magzatunknak, és kiegyensúlyozott, egészséges várandósságot.

Horváth Éva, a Gyereket akarok! Program szakértője (www.gyereket-akarok.hu)

8


SZÍVHANG „MONEY MAKES THE WORLD GO ROUND”, VAGYIS „A PÉNZ MOZGATJA A VILÁGOT” – ÉNEKELTE LIZA MINELLI A KABARÉ C. AMERIKAI FILMBEN. SZÁMTALAN IDÉZET, KÖZMONDÁS ÁLLÍTJA UGYANEZT. EZEK ALAPJÁN AZ ÉLETÜNK MEGKERÜLHETETLEN VELEJÁRÓJA A PÉNZ. DE HOGY IS VAGYUNK EZZEL? MIRŐL IS SZÓL AZ EMBER ÉS A PÉNZ VISZONYA?

AZ EMBER ÉS A PÉNZ

BOLDOGÍT, VAGY SEM? A közgazdaságtan szerint három funkciót tölt be a pénz: egyszer csereeszköz, mivel nem tudunk közvetlenül javakat cserélni; másodszor a vagyon- vagy értékfelhalmozás eszköze; harmadszor az elszámolás egysége. A gazdaság egészébe ágyazott elméletek azonban nem sokat mondanak az egyének pénzzel való kapcsolatáról.

tetett szerepet tölt be a széklete. Ez idő tájt tanulja meg a gyermek kontrollálni annak ürítését, megélve úgy a visszatartás, mint az elengedés örömét. Ráadásul a szüleit „büntetheti” vagy „jutalmazhatja” azzal, hogy elengedi-e vagy sem. Első hallásra talán merésznek tűnik kapcsolat feltételezése a székletürítés és a pénzzel való bánásmód között, miszerint a visszatartásból ered a takarékosság, az elengedésből pedig a költekezés. Ha azonban a tulajdonlás felől nézzük, könnyen beláthatjuk e megközelítés igazságát, amit a gyakorlati megfigyelések is alátámasztanak.

A napjainkban egyre fontosabbá váló gazdaságpszichológia többek között a pénz lélektani aspektusait is vizsgálja, magyarázatot keres az emberi viselkedés, gondolkodás, érzelmek megnyilvánulásaira, melyek a pénzhez fűződnek. A következőkben sorra A tanuláselmélet azt állítja, hogy a cselekvéveszünk közülük néhányat. sért kapott megerősítés, esetünkben a pénz, annak újbóli ismétlésére késztet. Bármilyen A mára már széles körben ismertté vált, vonzó e magyarázat egyszerűsége, a valóFreud nevével fémjelzett pszichoanalízis az sággal nem teljesen vág egybe. Gondoljunk ösztönök felől közelít a kérdéshez. A kis- csak arra, ha valaki olyan munkát kénytelen gyerek fejlődése során van egy időszak, végezni, amiben nem sok öröme telik, akkor nagyjából 2-3 éves kor körül, mikor kitün- pusztán a fizetség nem sarkallja jobb teljesít-

9


SZÍVHANG ményre. A rendszerváltás után pár évvel felmérést végeztek Magyarországon olyan fiatal felsővezetők körében, akik viszonylag gyorsan jutottak magas pozícióba. Elsősorban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy mennyire elégedettek. Többen is arról számoltak be, hogy aranykalitkában érzik magukat, hiszen nagyon jól megfizetik őket, de nem látják a munkájuk értelmét, elveszett valahol a tevékenység öröme. Az állásukat csak azért nem akarták feladni, mert hozzászoktak az átlagon felüli életszínvonalhoz. Az öröm nélküli munkáért a pénz nem elégtétel, talán csak egy, önmagunkon túlmutató, magasabb rendű cél – például a gyerekről, családról való gondoskodás – érdekében vagyunk képesek mégis jó szívvel végezni.

A szociálpszichológiai megközelítésekben kitüntetett szerepe van a társas dimenziónak. Ilyen pl. a társadalmi-gazdasági helyzet, ami még a valóság észlelését is befolyásolja, torzításokhoz vezet. Egy tanulságos kísérletben pénzérmék nagyságának megítélésénél a szegényebb gyerekek túlbecsülték azok nagyságát, ami azt jelzi, hogy értékesebbnek tartották, mint a jó anyagi körülmények között élő társaik. Az sem mellékes, mit gondolunk a pénz eredetéről. Gyerekek körében végzett vizsgálatban a lopott pénzt azonnal elköltenék, mintha szabadulni akarnának tőle, míg az ajándékba kapott összeget inkább félretennék, gyűjtve valami értékesebb dologra. Hasonlóképpen a felnőttek az alkalmi munkából származó jövedelmüket könnyebben kiadnák, nem szívesen spórolnának belőle, a rendszeresen kapott fizetésükből azonban jobban hajlandók takarékoskodni. Ha ezt továbbgondoljuk, megérthetjük azokat a nehéz helyzetű embertársainkat, akik elveszítik munkahelyüket és szerencsés esetben alkalmi munkából élnek. Ne csodálkozzunk, ha még kisebb összeget sem tudnak megtakarítani. A nyugati civilizáció országaiban (Magyarországot is ide sorolhatjuk) érzelmekkel teli emberi kapcsolataink nem egyeztethetők össze azzal, hogy pénzt adjunk ajándékba. Sokkal értékesebb az az ajándék, aminek elkészítésére az ajándékozó időt fordított vagy erőfeszítést tett. Az evolúciós pszichológia az emberi viselkedést az emberré válás folyamatában vizsgálja. A korábbi, ősemberi jellegzetességeket vetik össze a mai megnyilvánulásokkal, magyarázatot keresve a módosulásokra. Az őskorban az a férfi lehetett a „vezérhím”, vonzó a nők számára, aki gondoskodni tudott a horda életben maradásáról, bőségesen ellátva élelemmel az asszonyokat és a csemetéket is. Elég erősnek, ügyes-

10


SZÍVHANG nek, kitartónak kellett lennie ahhoz, hogy elejtse a mamutot vagy egyéb vadállatot. Ma már nem kell baltával vadászni a zsákmányra, tehát nem a fizikai erő a meghatározó a sikerességben. Sokkal inkább a felhalmozott vagy megszerezhető vagyon, vagyis a pénz. A fiatal lányok körében eléggé elterjedt, hogy pénzes „palit” szeretnének fogni, aki feltehetően biztonságot tud nyújtani hosszabb távra is, gondoskodni tud a majdani utódokról. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra. Az erőforrások cseréjének elmélete szerint a rendelkezésünkre álló erőforrásainkat cseréljük egymás között úgy, hogy az kielégítő legyen a számunkra. A szóba jöhető erőforrások: szeretet, státusz, információ, pénz, áru és szolgáltatás. Bármelyiket bármely másikra cserélhetjük, de érezhető, hogy nem mindegyik akciót tartjuk megfelelőnek: az például rendben van, ha egy áruért vagy szolgáltatásért pénzt kapunk, de az már nem, ha a szeretetünket, szerelmünket honorálja valaki pénzzel. (A prostitúció nem sorolható a szerelemhez, hiszen ott szexuális szolgáltatásról beszélhetünk.) Fordítva is igaz, pénzzel nem lehet érzelmeket, szeretetet, szerelmet venni. Visszatérve a pénzes „palihoz”, egy lány számára fontos lehet a pénz nyújtotta biztonság, de nem biztos, hogy ez szerelemmel is együtt jár. Hasonlóan a jól megfizetett felsővezetőkhöz: a pénz önmagában nem boldogít.

JÁTÉK MEGÉRI TAKARÉKOSKODNI! Ahogyan Az ember és a pénz című cikk felvezetőjében is lehetett olvasni, életünk megkerülhetetlen velejárója a pénz. Erről számtalan szólás, közmondás, aforizma, dalszöveg és történet is szól. „Sok kicsi sokra megy”, ez az a közmondás, ami talán mindenkinek legelőször az eszébe jut, ha a takarékosságra gondol. Szeretnénk mindenkit arra bíztatni, gondolja végig, hogy neki ez mit jelent. Várjuk maximum 3000 karakterben a takarékosságról szóló írásokat, saját kreatív praktikákat, vagy akár egy olyan történetet, ami arról szól, hogy milyen örömöt okozott az előre gondolkodás. A legjobb írás beküldőjét az OTP Bank által felajánlott ajándékcsomaggal (piknik készlet, focilabda) jutalmazzuk. Az írásokat szeptember 30-ig várjuk e-mailben a GroszE@ext.otpbank.hu e-mail címre, a levél tárgya: takarékosság legyen, az írások mellett kérjük a szerző nevét is feltüntetni. A részleteket tartalmazó játékszabályzat megtalálható a www.csupaszivmagazin.hu oldalon.

Magyar Judit, pszichológus Mindennapi Pszichológia

11


ZÖLD SZÍV

SZÉP KÖRNYEZET,

KÖZÉRZET…

ilyen fontos, hogy reggel m ire ny en m k, jti se is m Sokan ne va, milyen kör, hogy munka után ho gy va , nk dü re éb fon lye he k hangulata mélyen be un on tth O . za ha nk rü nyezetbe té dent, amibe kat és áttételesen min un at ul ng ha lső be lja lyáso színek, belekezdünk. ban, ahol üg yeltünk a on th ot t et ez rv te eg m Eg y jól kkal könnyebfelelő használatára, so eg m k go ya an , ek eretny fé dni, gyer mekeinkre, sz ló so pc ka ki i, nn he pi ben tudunk . lni a másnapi munkára zü és lk fe és i eln gy fi ae teinkr ahol ha jól érezzük m is, e lyr he ka un m y eg Ugyanez igaz ka, oldotnyabban folyik a mun ko té ha , en bb ye nn kö gunkat, lelni az elváyebben meg tudunk fe nn kö és nk zü les ak bb ta rásoknak.

…NEM PÉ NZ KÉRD ÉSE… A legnag yob b tévhit ezze l kapcsolatba hog y minden n, képp hatalm as összegeke kell költenün t k ehhez. Attó l is füg g, hog mit szeretnén y k létrehozni. Kellő fantáziával, meglévő bútorainkat á talakítva, új-ragondolva, kiegészítőink e t már hatalma felfrissítve s változások hozhatók létre. Fontos, h og y a felhasz nálásra kerülő anyagok, - ré ő giek és újak eg yaránt - ha móniában le rg yenek eg ym ással és mind végig követk ezetesen állju nk ki az elgo dolt stílus me nllett.

12


ZÖLD SZÍV

…KÖR

NYEZE

TVÉDE

LEM…. Ha felha szn ról lehoz áljuk a már meglé ott régi a vő dolga sztalt, eg inkat, pl. használun y régi füg g ap k tovább, ö n yt, amit k adlásv csak nag árpitként yban hoz ag y eg y fotelt, am it á zájá de eg yed i, szinte m r ulunk a környe thúzatunk. Nemz egismételh et etetlen do ünk védelméhez, lgot hozu nk létre.

GUL HAN

AT

ÚJ …AZ … N ÉS É

tásialakí tík a y ,s s, hog inket Fonto aját érzése et haszs k kor a at, színein íg y lesz k ak lusun hiszen cs dmény. A , e náljuk es a véger nk ízlése t ai e tökél nk, rokon ten azonn ai barát k, ötlet szi zá tud z é az öv ndenki ho i z. ban m z egészhe a tenni

…APR Ó ÖT SI VÁ L LTOZ ET, ÓRIÁ ÁS.. Az is le h lettel te et, hog y eg y apr ljesen m a teret, egválto ó ötamiben ztatjuk ul eg y különle élünk. Példáge új füg g öny, eg s tapéta, eg y y szép, ges nö vé kü lehet e ny mind-min lönlerre. d képe s Kövér

Kriszt

ián

oa gyereksz n a b k n u m á lapsz ben. K övetkező észleteseb r k n u ír l ásáró ba kialakít

13


SZÍVÜGYÜNK

25

DICSÉRŐ,ÖNBIZALOMERŐSÍTŐ, SZÜLŐ-GYEREK KAPCSOLATOT SZOROSABBÁ TEVŐ MONDAT

Kedves Anyuka, képzeld el: vasárnap délután van, a család jót ebédelt, volt süti is, a lakás ki van takarítva, másnap mindenki tiszta, vasalt ruhába tud munkába/iskolába/óvodába indulni. Sokat tettél azért, hogy ez így legyen. Ugye jól esne, ha a család ezt nem venné természetesnek, hanem egy egyszerű, szívből jövő mondattal megköszönné? Kedves Apuka, ugye neked is jól esne, ha nem lenne magától értetődő a család számára, hogy bizony kerül étel az asztalra és meleg van a lakásban. Megdolgoztál érte, hogy (részben) a te fizetésedből ez megvalósulhasson. Milyen jól esne, ha a feleséged, gyereked ezt egy-egy hálás szóval illetné.

az asztalnál, cipőfűzőt bekötni, megvárni, míg a másik befejezi a mondandóját és csak akkor szólni, fogat mosni, ollóval vágni és a sort a végtelenségig folytathatnám. Ne vegyük hát természetesnek ezeket a cselekvéseket (még ha nekünk annak is tűnik), hanem értékeljük az erőfeszítést! Egy egyszerű szóval, mondattal. Minden egyes pozitív mondattal, erősítjük a gyerek(ek) önbizalmát, szorosabbra vonjuk a szülő-gyerek kapcsolatot és arra ösztönözzük ő(ke)t, hogy továbbra is így, ilyen pozitív módon viselkedjen(ek).

Hangoztassátok hát sokat és sokszor az Kedves Pedagógus, ugye milyen jó lenne, ha alábbi mondatokat! » a szülők nem azzal intéznék el a tényt, hogy a gyerek szeret iskolába/óvodába járni, ott nem stresszel, vagy esetleg még meg is szeret egy-egy tantárgyat, szóval nem az hangzana el a szülő szájából, hogy („Hiszen ezért kapja a fizetését!”) Szíved-lelked beletetted, egy egyszerű köszönöm olyan jól esne. Kedves Felnőttek! Most azt képzeljétek el, hogy a gyerekek ugyanilyen keményen dolgoznak, hogy megtanuljanak rendesen enni

14


SZÍVÜGYÜNK

Szeretlek! ! Ügyes vagy rá! d! épes vagy k i, ln á in s Figyelek rá c meg tudod ! rád! m benned Szerintem o íz b az vagyok n É n ! é n , a a b r d d a a g g /elraktsz ma Bízz ma üszke lehe /idehoztad b e b n t o é y g m a e z n s Most tad a hogy kidob , ekem. m ö n ö ír tál/ z s Kö egítettél n s t a k it rajzoltál/ o s m l a e z , s z o e t ., la b u tad, st /hang különleges / p é z s n o y ! • Nag n, látszik is tb. e s z e l, ted. á l á lt t á z o in s lg c do gis megtet t é a k m o s i, n ln o á y nag ted csin • Nahát, nem szere t z e y g o h , öm. • Tudom m, köszön le e k é t r é sia önöm. Nagyr ltad megc oltál, kösz á v b ó s r e p lm n e a r ó ü t /kitar t • Nagyon yen sokáig il m , m á • Láttam es vagy. nálni, ügy i fog! ! • Sikerüln ügyes vagy , d a lt á in s gy? • Megc eni valaho ít g e s k o d • Tu égedet. m a segíts ö n dsz. ö z s ö K • gyüttműkö rről? e y g o h , m gondolsz e it m e T ? n • Köszönö gye ani? ed hogy le het megold • Szerint inálni/meg s le c g y e g o m h ll t e z ed e , mit k me• Szerint dbe jutott ilyen jó a e z m s e d e d k e e k n e n Hogy • Nahát, lejtettem. fe is l e n éré venni, n lehetsz m a t d o g u y N sszant. móriád! nagyon bo t s o m z e sike• Látom het, hogy le r o k k A od, jó? ges. gpróbálhat e m a jr ú • Holnap ád rülni fog. d van. ok. Nem r a y z g a a v ig s j, e d g r u g len/mé • Ne hara a türelmet h van. j, d u g a r en en napom y il t • Ne ha s o tlek amily e m r e k z s a s c k a , n Olyan haragszom ogy vagy./ h a , k le t e r • Úgy sze Hanula Erika vagy!

• • • • • • •

15


SZÍVÜGYÜNK

Nyafog a gyerek?

Twz perc alatt megnyugtathatod! Hogyan is? Ha egy gyerek nyafog, attól a szülő falra tud mászni. Én legalábbis nagyon nem bírom, amikor nyifeg-nyafog a gyerekem és egy értelmes mondatot nem bír végigmondani. Ha azt szeretném, hogy abbahagyja, nyilvánvalóan nem az a teendő, hogy rászólok „Hagyd abba, idegesítesz!”, hanem a probléma gyökeréhez kell nyúlni. Mert mi is történik akkor, ha nyafizik a gyerek?

MI IS TÖRTÉNIK, MIT IS TANULHAT MEG A GYEREK EGY-EGY ILYEN SZERETGETŐS TÍZ PERC ALATT, RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVON? •

• • VALAMI KIBILLENTETTE A TERMÉSZETES • KIEGYENSÚLYOZOTTSÁGÁBÓL. Egy gyerek még nem tudja elrejteni vagy lenyelni • az érzelmeit, hát kimutatja, ahogy tudja. De őszintén, mi felnőttek nem érezzük egy-egy nyűgös napon úgy magunkat, hogy legszívesebben nyafognánk?! Szóval, ha kibillent az egyensúly, próbáljuk meg visszaállítani azt! •

hogy nem baj, ha nyűgösen érzi magát, lehet rajta változtatni (érzelmek elfogadása, megélése) hogy anya/apa megérti őt (empátia) szorosabbá válik a szülő-gyerek kapcsolat! hogy ha legközelebb egyedül van és nyűgös, akkor is meg tud nyugodni, csak meg kell találnia a belső egyensúlyát (stressz levezetése) hogy egy-egy ilyen nyugodt tíz perccel is vissza lehet nyerni a belső békét (meditáció), ami hosszú távon azért nagyon fontos tanulási folyamat, mert így felnőttként nem kell majd ételhez, édességhez, alkoholhoz, stb. nyúlnia, ha meg akar nyugodni! és a szülő önbizalma is növekedhet, hogy lám meg tudja nyugtatni a gyerekét

EGYSZERŰEN HÚZZUK MAGUNKHOZ A GYEREKET, ÖLELJÜK ÁT, SZERETGESSÜK Hát megéri az a tíz perc befektetés, nem? MEG ŐT, TÖLTSÜK FEL A „SZERETET-KÉSZLETÉT”! Hanula Erika Ha megnyugodott, úgyis kimászik az ölünkből és megy tovább játszani. Ez legtöbbször nem tart tovább tíz percnél. Persze, tudom, tíz perc sok idő, ha valami fontos és sürgős teendő közben vagyunk, de ha nem adjuk meg ezt a kis időt, odafigyelést a gyereknek, tíz perc múlva még garantáltan nyafogni fog! Így viszont van rá esély, hogy ha visszanyerte a jókedvét, a nap további részét jókedvűen, nyafizás nélkül tölti. Ami mind a szülőnek, mind a gyereknek jó...

16


SZÍVÜGYÜNK

A c sú fol ó dá sr ól Egyszer egy amerikai tanárnő a csúfolódásról beszélgetetett a gyerekekkel és a következő kísérletet csinálta meg velük: megkérte a gyerekeket, hogy vegyenek elő egy üres papírlapot, majd gyűrjék össze jó alaposan. Rá lehetett taposni, ülni, gyömöszölni, csak épp nem téphették el. Majd megkérte, hogy simítsák ki a lapot, amenynyire csak tudják, és nézzék meg milyen sok gyűrődés látszik rajta, milyen koszos és megviselt lett a papír. Aztán a gyerekeknek bocsánatot kellett kérniük a laptól. Ezután a tanár elmagyarazta: „LÁTJÁTOK, MÉG HA BOCSÁNATOT IS KÉRTEK A LAPTÓL, A GYŰRŐDÉSEK NEM TŰNNEK EL. UGYANEZ TÖRTÉNIK, HA VALAKIT MEGBÁNTOTOK, GÚNYOLÓDTOK VELE. HIÁBA BÁNJÁTOK MEG KÉSŐBB ÉS KÉRTEK BOCSÁNATOT, AKÁRMIT TEHETTEK, A SÉRÜLÉSEK OTT MARADNAK...”. A gyerekek arca árulta el a tanárnőnek, hogy tényleg megértették miről beszél. Ha Te, kedves olvasó pedagógus vagy, vagy úgy gondolod, a gyerekeid elég érettek, hogy megértsék ezt a hasonlatot, csináld meg velük Te is. Lehet, hogy nem éri el a kívánt hatást de az is lehet, hogy mélyen bevésődik a gyerkőc tudatába, hogy ne csúfolja a társait. Senkit sem. Hanula Erika

17


SZÍVÜGYÜNK

A pozitív szülæk titkai

6 tipp a harmonikus gyerek - szülæ kapcsolatért FELEJTSÜNK EL KIABÁLNI ÉS UTASÍTANI! FÓKUSZÁLJUNK A POZITÍV MEGERŐSÍTÉSRE ÉS VARÁZSSZERŰEN VÁLTOZIK AZ OTTHONI HANGULAT…A SZERETET ÉS A HATÁROK KIJELÖLÉSE SEGÍTI, HOGY VIDÁMAN ÉS JÓKEDVBEN ÉLJÜNK EGYMÁSSAL A HÉTKÖZNAPOK SORÁN.

1.

Érezzünk együtt vele! Az a gyermek, akit megértenek és együtt éreznek vele, sokkal inkább azt érzi, hogy vele vagyunk, az ő oldalán állunk. Pl: „Látom, hogy milyen szomorú vagy, hogy el kell köszönnöd a barátodtól és haza kell indulnunk. Találjunk ki egy titkos elköszönést, ahogy csak Te és a barátod tud köszönni.”

2.

Beszéljünk kevesebbet! Amikor egyszer vagy kétszer kértünk már valamit (pl. indulunk haza!), akkor legyünk következetesek - és induljunk is, ne pedig beszélgessünk tovább az ismerőssel - , mert akkor leszünk hitelesek a gyermek szemében, ha tartjuk a szavunkat és az ígéretünket. Könyörgés helyett „varázsszóra” cselekedjünk együtt a gyerekkel!

3. 4. 18

Mondd neki, hogy mit csinálhat, ahelyett, hogy mit nem csinálhat! Pár példa: „Ne ficánkolj az asztalnál!” Helyette: Ülj kérlek nyugodtan! , „Ne beszélj hangosan, mert megsüketülök.” Helyette: „Kérlek, hogy halkabban beszélj!” vagy „Nem maradhatsz sokáig a barátnődnél”. Helyette: „Délután 4-re jövök érted, így lesz 2 órátok játszani”. Figyeljük meg, hogy milyen sokszor mondunk „ne, nem” szavakat a gyerekeknek, holott minden mondatunk helyettesíthető pozitív kontextusban! Választhasson két lehetőség közül! Amikor két opciót is felkínálunk a gyermeknek, akkor rögtön örül annak, hogy ő dönti el, hogy mi legyen, azaz rábízzuk a választás lehetőségét. Természetesen két olyan lehetőséget kell felkínálnunk, ami a felnőtt számára is elfogadható, bármelyiket is dönti a gyermek. Pl: „Választhatsz, hogy egyedül bekötöd magad az autósülésbe vagy segítsen neked Anya.” , „Eldöntheted, hogy a könyvet visszük magunkkal az oviba vagy a kártyát.” vagy „ A kölesgolyót vagy a ropit vegyük nasinak?”


SZÍVÜGYÜNK

5. 6.

Pörgesd vissza! Vannak olyan szavak, kifejezések, cselekvések, amelyeket nem szeretünk hallani, elfogadni a gyerekektől. Ilyenkor legtöbbször figyelmeztetjük, hogy ilyet nem mondunk, nem csinálunk, utasítjuk, hogy mit kellene helyette csinálni. Ez sokszor hangnemben is eltér a normáltól…. Érdemes kitalálni egy olyan jelet, amivel viccesen, de érzékeltetjük, hogy itt most egy olyan szituáció volt, ami nem jól sült el, tehát képletesen „visszapörgetjük az időt” egy hátrafelé járással vagy kézmozdulattal és újra mondatjuk, csináltatjuk helyesen. Pl. Nem húzza le a wc-t, elfelejt kezet mosni a gyerek pisilés után. Ilyenkor csinálunk a kezünkkel egy „hátraarc” jelet és máris tudni fogja a gyermek, hogy irány vissza a mosdóba… Szünet! Amikor úgy érezzük, hogy gyermekünk fel van pörögve és szeretnénk, ha lehiggadna akkor tartsunk együtt szünetet. Mondjuk neki, hogy „Csüccs le velem szemben, próbáljuk meg együtt venni a levegőt”. Fogjuk meg egymás kezét és lassan lélegezzünk be és fújjuk ki együtt a levegőt, minimum háromszor egymás után. Utána érdemes megjegyezni, hogy „Húúú, most úgy érzem, hogy teljesen megnyugodtam.”

AZ AZ IGAZSÁG, HOGY NEM KÖNNYŰ A MÓDSZEREINKET, BEVETT SZOKÁSAINKAT HIRTELEN, EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA MEGVÁLTOZTATNI ÉS SOKSZOR BELEFUTUNK A MEGSZOKOTT SABLONOKBA, DE AJÁNLOM, HOGY PRÓBÁLJUK MEG EGYRE TÖBBSZÖR ALKALMAZNI A FENTI TIPPEKET. MEG FOGUNK LEPŐDNI, HOGY MILYEN VARÁZSLATOSAN VÁLTOZNAK MAJD A GYEREKEINK, KAPCSOLATAINK. HAJRÁ SZÜLŐK! Egervári Krisztina

19


SZÍVÜGYÜNK

Ki tanít kit?

AZ ANYASÁG NEM MÁS, MINT ANNAK A MEGÉLÉSE, AMILYEN GYEREKED VAN ÉS NEM ANNAK, AMILYEN GYEREKET SZERETNÉL. MEG KELL ÉRTENED, HOGY A GYEREKED PONTOSAN OLYAN, AMILYENNEK NEKI LENNIE KELL. ÉS, HA ELÉG SZERENCSÉS VAGY, A GYEREKED OLYAN TANÁROD LESZ, AKI AZZÁ TESZ TÉGED, AMILYENNEK NEKED KELL LENNED. Joan Ryan Már a gyerekeim születése előtt tisztában voltam azzal, hogy a gyerekeim nem az én másolataim, egyediek és megismételhetetlenek. Az életük az ő életük, ne akarjam én meghatározni miként éljenek, milyenek legyenek. Nos, egy dolog ezt tudni, az már egy másik, hogy erre tudatosan figyeljek is. Mert bizony, velem is előfordul(t) néha, hogy elképzelem, milyen lesz majd felnőttkorukban az életük, miket csináljanak, milyen munkájuk lesz, stb.

Dehogynem. Mindannyiunkkal. Mert a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek. Mindent meg akarunk tanítani nekik, hogy majd könnyebb legyen nekik az életben. Csakhogy a nagy tanításban észre sem veszszük, hogy ők legalább annyit tanítanak nekünk, mint mi nekik. Ha nem többet... Teljes szívemből szeretem a gyerekeimet, de attól az még tény, hogy néha a falra mászom tőlük. A nagyfiam konokságától, hogy mindent mindenkinél jobban tud, hogy mindenDE TEGYÉTEK A SZÍVETEKRE A KEZETE- ben ő akar lenni a főnök. KET, VELETEK MÉG NEM FORDULT EZ A középső fiam érzelmi kitöréseitől, hogy ELŐ? ha valami nem tetszik neki, az ablakok is

20


SZÍVÜGYÜNK megrepednek úgy sír, vagy attól, hogy játék közben ötször kell szólnom, hogy valamit meghalljon. A kicsi fiam még csak féléves, de biztos vagyok benne, hogy neki is lesz olyan tulajdonsága, ami idegesíteni fog. De ha megállok egy pillanatra (és veszek pár nagy levegőt), és megpróbálok máshogy tekinteni a „problémás viselkedésükre”, észrevehetem, hogy ők egyszerűen csak önmagukat adják. Hogy a tulajdonságaik segíthetnek majd nekik az életben (talán még jobban is, mint amikre én tanítom őket...). Bence makacsságát kitartó küzdelemmé alakíthatja a nagybetűs életben, amivel elérheti a kitűzött céljait. Lehet, hogy vezető alkata sok embert motiválni fog. Gergő kitöréseivel a negatív érzelmeit kiadja magából, nem fojtja le és így valószínű nem okoz magának gyomorfekélyt vagy magas vérnyomást. Ez manapság egy férfinél nem utolsó szempont... HA EZT KÉPES VAGYOK ELFOGADNI, TALÁN AZT IS ÉSZREVESZEM, MENNYIT TANÍTANAK ŐK NEKEM: • •

szeretném, ha képes lennék a megbántottságot olyan gyorsan elfelejteni, mint a gyerekeim, akik az egyik pillanatban még bántják egymást, a másikban pedig a legnagyobb egyetértésben játszanak szeretném, ha úgy tudnék örülni egy-egy tárgynak, mint ők, ha séta közben „kincset” találunk és egy görbe szög totális örömöt tud okozni szeretném megtanulni tőlük, hogy higygyek a csodákban

Bizony, a gyermekeim nem tökéletesek. Pont olyanok, amilyennek lenniük kell. Pont olyanok, akik azokat a leckéket adják fel nekem, amire nekem szükségem van a saját fejlődésemhez. Tehát ahelyett, hogy arról ábrándoznék, milyen felnőtt fog majd válni a gyerekeimből, hálát adok a sorsnak, hogy most ilyen érző szívű és nagylelkű gyerekeim/tanáraim vannak.

Hanula Erika

szeretnék én is olyan magabiztos lenni, mint Bence, hogy igazán, valóban, mélyről higgyem, hogy igazam van szeretném, ha képes lennék annyira belmerülni egy dologba, annyira kizárni a külvilágot és megélni az adott pillanatot, hogy észre se vegyem, ha szólnak hozzám szeretném, ha annyira jóban lennék a testemmel, annyira büszke lennék rá, mint ők, akik az esti fürdés után teljes természetességgel rohangálnak körbe a lakásban meztelenül

21


SZÍVÜGYÜNK

A GONDOLAT EREJE - GYAKORLATI ÚTMUTATÓ Arról, hogy a szavaknak, sőt a gondolatnak milyen teremtő ereje van, már sokszor írtam. Ha elhiszed, hogy a gyereked különleges és egyedi, azzá is fog válni. Persze az ellenkezője is igaz, ezért (is) kell nagyon figyelnünk arra, milyen gondolatokkal van tele a fejünk. A minap viszont egy nagyon gyakorlatias, a gyereknevelésben haszálható módszerről olvastam, ami a pozitív gondolkodást használja fel. Erről szeretnék most nektek írni. Gondolj a gyerekedre, majd válaszd ki az egyik pozitív tulajdonságát, ami mindig mosolyra késztet vagy ami miatt kifejezetten büszke vagy rá. Ezt a szót, vagy bármi más hívószót, amiről ez a tulajdonsága jut eszedbe egyik reggel írd föl a kézfejedre. (Ha tud olvasni a gyereked, akkor „titkosírással” írd föl, hogy ne tudja elolvasni.) Azt is megteheted, hogy post-itekre írod fel, és a lakás több pontjára kiragasztod. Napközben tekints erre a szóra minél gyakrabban, és próbáld felidézni az érzést, amit ez a tulajdonság kelt benned. Az a lényeg, hogy minél többször rápillants és emlékeztesd magad rá. Arra viszont figyelj, hogy ne mondd ki hangosan, csak gondolj rá! Este aztán gondold át, mennyire befolyásolta a gyerekedhez való hozzáállásodat ez a kísérlet.

teg jó tulajdonsága van, én most azt választottam ki, hogy milyen kreatív és jó a képzelőereje. És hogy mi lett este a konklúzió? Rájöttem, hogy sokszor, amikor én sürgetném (indulj már fogat mosni!) vagy azon mérgelődöm, miért kell százszor megkérni valamire, akkor nem lustaságból vagy roszszalkodásból nem teszi azt, amire kérem, hanem egyszerűen csak azt teszi, ami tulajdonságát szeretem: valamilyen mesébe, játékba nagyon beleéli magát és egyszerűen nem hallja meg, amit mondok neki. Bár én azt látom, hogy ül a szoba közepén a földön, ő valószínűleg egy vár tornyába vagy egy különleges űrhajóba képzeli magát éppen. Éli a képzelővilága adta határtalanságot... Azt hiszem, ezzel a kísérlettel jobban megértettem a fiamat. Közelebb kerültem hozzá. Türelmesebb lettem vele. És őszintén? Azt hiszem, egy kicsit irígylem is, mert én már nem tudok ennyire „átkapcsolni” egy másik világba. Csináljátok meg ti is ezt a kísérletet! Nem kerül semmibe, viszont érdekes dolgokra derülhet fény.

Megosztanátok velünk az eredményeNos, nekem annyira megtetszett ez az egy- ket? Hadd okuljunk mi is belőle! szerű módszer, hogy én elvégeztem otthon Címünk: info@csupaszivmagazin.hu a legnagyobb fiamon. Természetesen rengeHanula Erika

22


SZÍVÓSZÁL ÉS KISKANÁL

t e l t ö i l e g reg y n á h é a gyerkÕc n e N lj é l a v ó e csak kaka – hogy n

MÜZLI KRÉMES : almalé Hozzávalók sz- vagy s-, ananá

naranc 3 csésze nál só ½ teáska 2 banán rt belseje d kikapa ú r ia íl n fél va szerint méz ízlés mazsola 1 csésze ely va ze zabpeh ákra vág 2 ½ csés ölcs kock m ü y g s fris 25-30 dkg

ACSINTA: MINI PAL : Hozzávalók

iszt 1 bögre l l sütæpor 1 kiskaná ikarbóna ál szódab n a k is k l fé nál só fél kiska 1 tojás j 1 bögre te ál olaj : 2 evækan oz adható a tésztáh t in r ze s ízlés , apróra rt banán tö ze s s ö villával lt alma, lcs, resze ö m ü y g vágott , stb. fahéj, dió

ÉSZÍTÉS: a : K t, S L ó só É E T a okásos maÍ t, sz Z e S v a e g sl sé lc b ö ELKÉ n m lö y meössze a g yü juk hozzá a maAnnyi a kü képest, hog z o d h Tur mixoljuk a tá n jd a si c m nbanánt, g yar pala y kupacot ö g y zárható g e -e y le e g e b vaníliát és a k k ü sa eg yrőkanállal c egészet önts raz serpenyőben, (3-4 adagot e b ő zsolát. Az y á n sz e t rp e h m: zabply tünk a se g. Adcsuklózni se ll e k dobozba. A erés mellett pirítsuk me ozm e n szét. szerre) és kev tesre folyik hoz, a dob á re z é ss m folyamatos a t m n a o t p e a tészta zabpelyh észül! Gyü zabpehely. lk a e d a n g a a juk a meleg rs d o g y e uppal, yüNag yon g perc alatt m letelt frissss g al, juharszir e rr z á ls ban kb. 30 v k fe le a á l, z z mölccse djuk ho n hűtőHa kihűlt, a l, a dobozba tható. ü lk é n s lc e ö h stb. fog yasz üm észzít lk e is e st e mölcsöt. Gy ző azaz akár elő m mog yoró ót vag y ben is eláll, e sz y n á h é n t én tő. Díszítésk . nk a tetejére tu OGATÓ diót szórha OS MÁRT T R U H G JO CCSEL GYÜMÖL : Hozzávalók görög) joghurt X I M R U T atúr ( 1 doboz n rtu g geli a szerint méz ízlés gtáplálóbb re méz, tej le ik y g e oróvaj z A lcs, ö nál mogy m a ü y k æ g v e n e 1 y mix! Bár mil everéke. Íg y az eg yk S: vag y joghurt t, még épphog y jó LKÉSZÍTÉ sszetur mixszoljuk d E ra a m i. g e ln á m n eg y t ö et hasz lccsel Az egésze et is fel leh l a ss lá idényg yümö o sz lt g yümölcsök ix te m le r e z tu ls foy és fe nt: eg banán, stb.) , e rt ö Másik jó po reg gelije elkészül! k , a (most: alm lád az egész csa a g yasztjuk. Erik Hanula 23


SZÍVBŐL AJÁNLJUK

AJÁNLÓ

Könyvek: POPPER PÉTER: LÉLEKRÁGCSÁLÓK – Popp er Péter legjobb előadásainak gyűjteménye. Nag yon elgondolkodtató, olva sás közben és utána is még sokat kattog az ember agya. SZABÓ MAGDA: PILÁTUS – Melegen ajánlom mindenkinek, akinek idősödnek a szülei. Fiatalon nem érthetjük mit éreznek az idősödők, de Szabó Magda zseniális pszichológus és segít nekünk ebbe n. HAIM GINOTT : SZÜLŐK ÉS GYERMEKE K – Gyakorlati tanácsokat és ötleteket kapunk hétköznapi kérdésekhez. Kon krét példákon keresztül a gyer mek ébredésétől a lefekvéséig segíti a gyerekkö zpontú szemléletet becsempészni a családi élet mindennapjaiba. ELIZABETH DAVIS, CAROL LEONARD: ÉLETKÖR – A női lét tizenhárom archetípusa – A nők életútjának különböz ő állomásait mutatja be, segítséget nyújtva az egyes szakaszok nehézségeinek , örömeinek felismerésében. Online: www.fittkid.hu – Gyerekekről, játékokról, mozgásró l. Hog yan csempésszük be a gyerekek mindennapjaiba az egészséges életmódot , gondolkodást? Ebben segít nekünk Erika, az oldal szerkesztője. www.renidani.blogspot.hu – Az élet napos olda la….gasztronómia és ínycsiklandó képek Renitől, akit a szíve vezet a konyhába n és a fényképezőgép mögül is. Kattintsatok gyorsan! www.kireei.com – gyerekszobák, könyvek, receptek , ruhák, blogok ajánlója Spanyolországból

24

Webáruház: eknek . Olyan zserdo.hu – Babáknak, gyerek ara w.v ww : DŐ ER ZS RÁ VA vből jövő minden „sarkon” találunk. Szí minőségi webár uház, amilyet nem ter mékek áruháza. itt, – Igazi teakülönlegesség a megh u a.h rte de un w.t ww : A TE TÜNDÉR ang yalok tánánya is valóban a tündérek és látv a t llet me íze Az e. ékr est téli cára hasonlít. ők és kelléösszeállítható baba hordozókend www.mei-tai.hu – Eg yedileg k, tényleg jó! kek online boltja. S.k. kipróbáltu


? ÉSZSÉGES ÉLETMÓD EG AZ S TO N FO IS K A TI CSALÁDOTOKNA ùCÖK? OZOGNAK A GYERK -M EK N EG IZ AT SOKSZOR K SO ENERGIÁJUK, AMI AZ ù ÉR EM N ET ÚGY TĉNIK, VÉG E? LAMI MEGOLDÁS KÉN VA L? OL RK TO A SB TOMBOLÁ

FELîGYELçK EK ER GY K, SO GU Gå DA PE , çK ANYUKâK, APUKâK, NAGYSZîL FIGYELMãBE!

kìtheté le a gyean gy ho k, to at lh lÝ ta t ìtlete A Fittkid oldalÝn szÝmos ki magukat, hogy kìzben y ág k jÝ at olh mb to an rekek energiÝja. Hogy sznos informÝciàt ha s, mÝ os Ým sz tt le el . Em a hÝzat sem szedik szÞt talÝlhattok: té tÝrsasjÝtÞkok • Ingyenesen letìlthe jÝtÞktÝr • Folyamatosan bévëlérÝndulÝsokhoz, sÞtÝhoz, tárÝkhoz • Tippek, ìtletek ki korá gyerekeknek ill. a szßvëk mÞlyÞn gyerek• JÝtÞkok 0-14 Þves lnéttek szÝmÝra nek megmaradt fe eresé kÝrtyÝk • Kinyomtathatà kincesskés idére • JÝtÞkgyêjtemÞny receptjei • EgÞszsÞges ÞtelekkÞszßtheté jÝtÞk leßrÝssal, kÞpekkel • Sok-sok hÝzilag el Þs nagymotoros mozgÝsos jÝtÞk • Tìbb tucat finom• Jàgagyakorlatok ortbann is ha h sznÝlhatà feladatok màdhhoozz op cs Þs g le ni yÞ Eg Þ es Þlet • i az egÞszsÞg am , og log do s mÝ k so kso g • ãs mÞ kapcsolàdik...

www.fittkid.hu is, ahol extra, az TalÝlkozzunk a Facebookon Ýnlàkkal, linkekaj oldalon nem megtalÝlhatà eket! nnet kel, ìtletekkel vÝrlak Be



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.