KETTEN EGYÜTT, MAGABIZTOSAN

szélesebb rálátásod lesz a mögöttes tényezőkre, jobban fogod érteni a rejtett összefüggéseket. Kezdjük tehát az alapoknál!

Előre jelzem, hogy a magabiztosság, önérvényesítés, asszertivitás kifejezések gyakorlatilag ugyanazt a viselkedésrepertoárt jelölik. Azért sorolom itt fel mindegyiket, mert a szakirodalom felváltva használja őket. Az egyszerűség és a könnyen érthetőség kedvéért ezentúl főként a „magabiztos” szót fogom használni.

A személyközi kommunikáció kutatása során az elmúlt évtizedek alatt nagyon sok jól alkalmazható, logikusan átlátható és a megértést nagyban elősegítő ismeret halmozódott fel. Ebből szeretnék most egy áttekintést nyújtani, amelyre építek is majd a későbbiekben.

A kommunikáció folyamata

Mi történik, amikor két ember – mondjuk Dóri meg én – beszélget egymással, és az egyik valamilyen információt szeretne a másiknak átadni? Könnyű lenne a dolgunk, ha képernyőmegosztással vagy valamilyen alkalmazással egy az egyben át lehetne küldeni a tartalmat az egyik fejből a másikba, adatveszteség nélkül. Ám az emberi kommunikáció nem ilyen egyszerű. Ami először megjelenik a fejemben azzal az igénnyel, hogy kifejezzem Dóri felé, egyáltalán nem egy jól körülhatárolható, megfogalmazható üzenetként rajzolódik ki bennem, hanem különféle jelrendszerekben írt információtöredékek kusza halmazaként. Képek villannak végig az agyamon; mondatok ugranak be, amelyeket akár betűk formájában, vizuálisan is látok magam előtt; korábbi beszélgetések hangjai elevenednek fel gondolataimban; illatok, érzelmek, ötletek, és ki tudja, mi minden más. Ehhez adódik még a pillanatnyi ke- délyállapotom, az aktuális hozzáállásom a másikhoz (például szimpátia vagy elutasítás), a környezet és más hasonló tényezők befolyása. Mivel sem USB-n, sem Bluetoothon nem tudjuk ezeket átküldeni, arra kényszerülünk, hogy egy mindkettőnk által ismert jelrendszerré, a beszélt nyelvvé alakítsuk át. Vagyis ami bennünk sokféle jelként megjelent, azt kódoljuk egy egységes jelrendszer alapján, ebből születik az a mondat, amit végül elmondunk egymásnak. Más szóval az agy elektronikus jeleit át kell alakítanunk akusztikus jelekké.

A feleségem ezután „veszi” az üzenetet, átengedi saját gondolatai, érzelmei, kedélyállapota, a velem szerzett korábbi tapasztalatai szűrőjén, és megalkot a fejében egy képet arról, hogy az üzenet adója – ez esetben én – mit is akarhatott eredetileg mondani. Vagyis dekódolja az üzenetet, az akusztikus jeleket újra átalakítja elektronikus jelekké. Az üzenet átadásának ezt a folyamatát így ábrázolhatjuk:

A kommunikáció folyamata

A kétszeres átalakításból (kódolás és dekódolás) természetszerűen adódik, hogy az adó és a vevő fejében kirajzolódó (eredeti és vett) üzenet nem mindig egyezik, vagyis könnyen félreérthetik egymást. Hadd szemléltessem ezt a következő elképzelt példával.

Mondjuk, Dórival este a nap levezetéseként bekapcsoljuk a Netflixet, és elkezdünk együtt válogatni a filmek között.