XVI. évf./5. l 2013. december – ünnepi szám
Babits Mihály:
Karácsonyi ének Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán, mint csillag-űr szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt… Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy megszületett! Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.
Áldott karácsonyt és örömökben gazdag új esztendőt kíván Hortobágy Község Önkormányzata és a hivatal dolgozói nevében: Vincze Andrásné polgármester
Kultúra
Nagy, öles tölgyek állottak egy kis oláh falutól nem messze, hatalmas birtokon, olyan tízezer hold körülin. A tölgyfák mellett két szalmakazal volt. Alapos két szalmakazal. Annak a tövében volt az én tanyám. Akkor még birkákkal viaskodtam, meg a téli szelekkel éjjel és nappal. Nappal úgy, hogy a hóval borított nagy síkon ténferegtem a birkák után, éjjel meg úgy, hogy szintén csak a birkák mellett álldogáltam egész reggelig. Ez pedig nem éppen irigylésre méltó dolog. Mindenesetre egy kicsit gyötrelmesebb dolog, mint váradi káptalannak lenni. Ezt azért mondom, mert a tízezer hold az övé volt: a váradi káptalané. A két szalmakazal is. A lyukas csizma meg az enyém. Aztán az a lyuk szintén, amit az egyik kazal tövében vájtam. Vár volt az nekem, menedék, megenyhülés, ha belebújhattam. Hogy mennyire jó hely volt, abból tudtam meg igazán, hogy egyszer a birkák ura szőrcsizmásan, kesztyűsen, piros arccal kijött hozzám a téli pusztára. S amikor szánkóján odacsilingelt a lyuk elé, nagy szivarjából kék füstöt fújva ideszólt nekem: – Te Pista! Olyan helyed van itt neked, mint egy miniszterelnöknek – s hogy megmutassa, milyen igaz, amit mond, leszállt a szánkóról és bélelt téli bundájában bebújt a lyukba, Hogy mit láthatott odabent, nem tudhatom, csak arra emlékszem, hogy amikor nagy erőlködve hátrálva visszabújt, köhögött és szájából eltűnt a szivar. Ez estefelé volt. Akkor este pedig karácsony estéje következett. El is felejtettem mondani: azért látogatott meg a nyáj ura. Bizonyosan így akarta lelkét megóvni attól a vádtól, hogy ő talán mit sem tesz az elhagyottakért. Körüljárta a kazlat, topogott a hóban, nevetett, dicsérte kitartásomat, amivel a hóviharokat állom. Aztán elővett egy négykrajcáros pakli dohányt és karácsonyi ajándékképen megprezentált vele. Amikor észrevette arcomon az árnyékot, méltatlankodva kifakadt. – Taknyos! Csak nem gondolod, hogy idehozom neked mindjárt a Dárius kincsét aján-
2
Sinka István
Bárány születik
dékba?!...Mit?...Örülj, hogy ennyit is kaphatsz! Nem szóltam semmit. Mit szólhattam volna? Rávetettem szemem a birkanyájra, és csodálkoztam, hogy milyen ügyesen durkálják a havat...mintha tán akkor láttam volna először. A nyáj ura meg nézett rám egy darabig, majd felült a szánkóra és elhajtatott. De mikor pár száz lépésre ért, nagy üggyelbajjal visszafordult, és hátracsavart nyakkal, ordítva odakiáltott nekem: – A szalmát meg nehogy tüzelni merd, mert én nem fizetek miattad!...Hallod?...Hé! Igent intettem neki, ő meg felemelte kesztyűs jobb kezét, és úgy tett, mint mikor valaki szeretettel búcsúzik valakitől. Rázogatta. Ott maradtam. Olyan nagy lett a csendesség a szánkó csengői után, hogy szinte beleszédültem. Úgy éreztem, hogy nagyon kijátszott és nagyon elhagyott lettem egyszerre. Ez érthető is. Tizenhat évet töltöttem akkor. S zsebemben a pakli dohánnyal, arcomon keserűséggel vártam a szent estét. Igen ám, de!... Úgy alkonyat előtt sűrű, sárgás fellegek gyülekeztek. Ólomszínű és tompa sötét lett a táj. Azonnal elfelejtettem a pakli dohányt, keserűséget, a nyáj urának nyers szavait. Hol volt már az akkor? Bizonyosan vágtatott hazafelé, s szánjának csengői vidáman csengtek. Én meg készülődtem az éjszakai hóviharnak. A csizmámat jól kitömtem szalmával,
botom a kezembe vettem, pulimat megsimogattam, s lassan terelni kezdtem egy csomóba a birkafalkát. Oda, az egyik kazal enyhelyébe. Nem volt nyugtom. Jártam körül-körül a falkát. Valami megmagyarázhatatlan, szorongó érzés még a legöregebb pásztort is elfogja az este kezdődő hóvihar előtt. És azután eljött a sötét. Azazhogy!... ...egy pillanatra felragyogott a téli puszta, a vén tölgyfák megsuhogtak, és elkezdett sípolni a hóvihar. Hogy milyen órák teltek el, minek mondjam. A szűröm csonttá fagyott, a kutyám elmenekült a kazal tövébe s onnan vakkantgatott felém, a nagy téli zúgásban jelezve, hogy él. Érdekes az, hogy amikor nehezek a pillanatok, mindig történik valami. Valami, ami feloldja a feszültséget. Valami, ami tán nem is nagy dolog, de átsegít a gyötrő pillanaton. A kavargó, vonagló falka közül egyszer csak kivált egy birka, és megállt magányosan a hóviharban. Mire odamentem hozzá, már feküdt. Egy koraellő volt. Egy fekete birka. Pár perc
múlva már fuldokolva nyögött a bárány és reszketett, mert az anyja leheletét semmivé fútta az ítélet. – Mit tegyek? Vajon van, amit tehetek? Nincs! Hisz én is félig fagyva vagyok. – Ezen töprengtem, s tehetetlenül állottam ott, mint aki tudja, hogy nincs kivezető út. És akkor történt valami. Ropogva, durranva, ragyogó fénnyel fellángolt az egyik kazal. Kigyulladt. Mégpedig attól a szivartól, amit az uraság délután kiejtett a szájából, amint bent a szalmalyukban meg köhögőskö dött. ...És lett a püspöki szalmakazal az én tizenhatodik karácsonyomon ünnepi gyertya. A táj messze megvilágosodott. A birkák megenyhülve álltak meg a kavargásban. S mire az én szűrömből kiolvadt a fagy, már a fekete birka is vígan állt a tűz előtt és szoptatott. Azt nem tudom, hogy a nyáj ura kifizette-e a püspöknek a szalma árát valaha, csak annyit tudok, hogy a tűz nélkül akkor, azon karácsony éjszakán megfagytam volna... Arra még emlékszem, hogy karácsony reggelén, a vihar után, ragyogva sütött fel a nap, s ahogy a falka elindult legelni, a fekete birka mindjártmindjárt visszafordult, és csalogatta az ő karácsonyi báránykáját. Az eleinte gyáván, majd mind bátrabban merészkedett utána, nagyokat szökve a hóban. És akkornap néha-néha nagyokat futottam, és el-elfogtam a gyönge kisbárányt s odafogtam jól a szűröm alá. Így játszottam magamnak karácsonyt... Azt hiszem, még ma is azt hiszem, hogy kettőnk közül én voltam árvább... (1937)
Hortobágyi Híradó
A karácsonyi történetben több elindulásról olvashatunk. Elindul Mária szívében az angyali üzenettel, és szíve alatt az üzenet megtestesülésével rokonához, Erzsébethez, hogy együtt örüljenek a világra szóló jó hírnek. Elindul aztán Józseffel együtt Betlehembe, hogy beteljesedjen a prófécia: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” (Mik 5,1) Elindulnak a pásztorok a betlehemi éjszakába, mert „…az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Isten dicsősége… ezt mondta nekik: ’Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus’…” (Lk 2, 9-11) Elindulnak messze napkeletről a bölcsek, mert „… a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt afölött a hely fölött, ahol a gyermek volt…igen nagy volt az örömük.” (Mt 2, 7-10) Sietve indul aztán Mária és József Egyiptomba, hogy mentsék a gyermeket, mert „…az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked…” (Mt 2,13) Az öreg Simeon „A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei… karjába vette, áldotta az Istent…” Elindulások, amelyeket egy másik elindulás előzött meg, egy másik elindulás tett indokolttá: Isten az idők teljességében elindult az Ő legnagyobb útjára az embe-
rért: a megváltás útjára, a keresztútra Fiában, Jézus Krisztusban. „Lehajlította az eget” (Zsolt 144,5) egész a földig. Mennyei világának áldásait tette elérhetővé, kézzelfoghatóvá számunkra. Nagy út volt ez Isten számára, hiszen a teljes önfeláldozás útját járta végig, azért, hogy közösséget vállaljon velünk, hogy végre megértesse magát velünk – mint ember az emberrel –, hogy átadja végtelen szeretetének bizonyságát Jézusban. Miért volt erre szükség? Azért, mert amikor Isten a kezdet kezdetén bizonyságát adta az ember iránti kivételes szeretetének (szabad akaratot, s ezzel a Tőle kapott szeretet viszonzásának képességet adta számára), akkor az ember bizalmatlan volt Hozzá, hátat fordított Neki. Ezt nevezi a Biblia bűnnek. (Minden egyéb morális, erkölcsi vétség – ami a mai köztudatban bűnként van számon tartva – ennek
„csupán” következménye, velejárója.) Isten azonban már akkor elhatározta, hogy ad még egy esélyt az embernek arra, hogy a kapcsolat Közte és köztünk rendeződjön, újra úgy működjön, ahogyan Ő azt eredetileg elképzelte. Ezért nyílt meg az ég az első karácsonyon és indult el Isten az ember felé. Jött csendesen, alázatosan, egyszerűen, „…szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett…” (Fil 2, 7) mégis hatalommal és erővel: a szeretet mérhetetlen hatalmával, az önfeláldozás, a kereszt erejével. Az első karácsonyon többen elindultak, útra keltek, mert Isten is elindult, elébe ment szeretett teremtményének. Vajon ezen a karácsonyon, 2013-ban, hányan mozdulnak meg, és indulnak el Isten felé? Hány ember szívébe, életébe tud belépni a ma is közeledő Isten? Hány otthonban ünnepelik Isten SZERETE-
TÉT karácsonykor? Hány megkeseredett, családódásoktól megkérgesedett élet nyit ajtót a reménységet munkáló SZERETET előtt? Hány rabságban, szenvedélyek megkötözöttségében vergődő ember engedi magát át a SZERETET oldó „kötelékébe”? Hány szenvedő, próbákkal küszködő ember bízza végre terheit a SZERETET erejére? Hány meghidegült, veszekedéstől hangos családi fészek próbálja befogadni a SZERETET otthon-meleget, egyetértést teremtő csodáját? Hány ember megy elébe Istennek? Az út nagyobb és nehezebb részét Ő már megtette. Nekünk csak egy pár lépés maradt… tulajdonképpen elég csak elindulnunk. Isten elébe siet mindenkinek, aki döntött mellette. Legyen ez a karácsony az „elindulás (vagy újra indulás) ünnepe”! Baloghné Hajdú Krisztina református lelkész
Református ünnepi istentisztelet időpontja: december 24-én 17.00 óra december 26-án 14.00 óra
Hortobágyi Híradó
3
Kultúra
Karácsony az elindulás ünnepe
Események
KARÁCSONY: ISTEN BÁRÁNYA Pásztorok – Bárány Azok az emberek pontosan fel tudnak ismerni egy anyajuhot. De karácsony éjjelén az Úr angyala éppen azokat az embereket küldi felismerni a gyermeket. Azok az emberek meg tudták találni az eltévedt bárányt. Ismerték a mesterségüket. Senki sem leckézteti őket. A mesterségük: a juh, az anyajuh, az ellés, a fejés, a juhtej, a gyapjúnyírás, a zöldellő rétek. És azon az éjjelen az Úr angyala azt kéri tőlük, hogy egy gyermeknek a felkutatására induljanak. Egy újszülött, aki olyan gyenge, mint a porcelán a nagy kérges kezek számára. Egy újszülött ezeknek a bátor embereknek a számára, akik férfiak között élnek, akik durva bőrű remeték, akik őrt állnak a juhnyáj mellett, akik a tűz körül a hajnalt lesve egész éjjel virrasztanak, akik ügyesebbek abban, hogy juhnyájjal foglalkozzanak, mint abban, hogy babázzanak az újszülöttekkel. A váratlan betör ezeknek az embereknek az életébe. De ha pont ez a gyermek a bárány? És ha karácsony Isten bárányának a születése? Már a jászolban a bárány. Már adatott húsvéti bárány.
És ha pont karácsony éjjelén egy bárányt a farkasok közé küldtek? Milyen meglepetés! Az Isten ereje tehát édes, mint egy bárány! Az Isten hatalma tehát törékeny, mint egy bárány! Az Isten dicsősége tehát szegény, mint egy bárány! Azon az éjjelen a pásztorok a gyermek felkutatására indultak.
És ha a gyermek már egy az övéik közül? Nem lesz-e később ő is pásztorrá, a jó pásztorrá? A jászol bölcső. Isten gyermek. a gyermek bárány. A bárány pásztor. Karácsony megváltoztatja a szavak jelentését. Biztosan új jelentést adhat az élni szónak is. Kocsis Gábor plébános
Szenteste a Római Katolikus szertartás 21.00 órakor kezdődik. Karácsony napján a Pásztorok Szentmiséje reggel 8.00 órakor kezdődik.
KÖSZÖNET A Petőfi Sándor Kistérségi Általános Iskola és Kollégium minden dolgozója és tanulója köszönetét fejezi ki az idei Jótékonysági - Bál támogatóinak: • Hortobágy Nonprofit KFT. • Hortobágy Jövőjéért Alapítvány • Hortobágy Község Önkormányzata • Hortobágy Lúdtenyésztő ZRT. • Hortobágyi Halgazdaság ZRT. • MEDICAR Center KFT. • Csaba Autószerviz • Balmazújváros és Vidéke Takarékszövetkezet Hortobágyi Kirendeltsége
•S ÁPEX-DUEX KFT •H ortobágyi Délibáb Nonprofit KFT. •H ortobágyi COOP – ÁBC •K elet-magyarországi Biokultúra Egyesület •A & A illatszer üzlet (Balmazújváros Róna Áruház) • Bálega János • Gombos Józsefné
• Karacs Lajos • Kovács Antal • K. Nagy Edit • Lakatos Gábor • Löki Györgyi • Orosz Istvánné • Tóth Edit • Valóné Makó Andrea • Vas Tibor • Vincze Andrásné
EGYBEN EZÚTON IS KÍVÁNUNK SZÁMUKRA ÉS MINDEN OLVASÓNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET!
4
Hortobágyi Híradó
MIKULÁS
Garai Lajos, Szarvas Tamás. 30×-os véradó: Bodnárné Szarvas Magdolna, Nádasdi András, Varga János. 40× adott vért Simonné Kovács Ildikó. 50×-es véradásáért vett át kitüntetést Koroknai Józsefné és Jenei Éva. 70×-es véradó Balogh János, és 80×-os kitüntetésben részesült Fenyves József. Gratulálunk nekik! A svédasztalos vacsora mellett kellemes beszélgetésben volt részünk, jó hangulatban telt esténk. Természetesen nem feledhetjük azokat a támogatóinkat sem, akik nélkül nem jöhetett volna létre e kis ünnepségünk. Köszönetet szeretnék mondani Vincze Andrásné polgármesteras�szonynak, ill. a Hortobágyi Önkormányzatnak, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.-nek, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-nek, a Hortobágyi Népdalkör tagjainak és a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.-nek. Nem utolsó sorban köszönet illeti a pogácsa és süteményeket felajánlóknak is. Remélem jövő év végén is lesz alkalmunk véradóink megvendégelésére. Ezúton kívánok mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket és boldog új évet!!! Nádasdiné Furka Ildikó a helyi alapszervezet titkára
„Megérkezett a Mikulás a Kollégiumba a gyerekek nagy örömére.”
Meghívó
Szeretettel meghívjuk a falu apraját-nagyját 2013. december 19-én 16:30 órakor a Titi Éva Faluházban megrendezésre kerülő Falukarácsonyra, melynek címe „A karácsonyi csillag története”. Az előadást a kollégista tanulók mutatják be.
Fecske Csaba:
Kányádi Sándor:
Hó hull
Betemetett a nagy hó
Ordas tél sompolyog, zúzmarás az orra, kémleli az eget zsákmányt szimatolva. S mint mikor a róka liba tollát tépi, a világot hulló hóval bepihézi.
Betemetett a nagy hó
Hortobágyi Híradó
kultúra
Múlt hónap 29-én megtartottuk immár hagyományos véradóünnepségünket. Sajnos meghívásom ellenére is igen sokan távolmaradtak rendezvényünktől. E délután a véradóinkról szól, megköszönve egész éves kitartásukat, áldozatvállalásukat. De köszönthettük körünkben a megjelent véradóink mellett Szatmári Margitot a magyar vöröskereszt hajdúbihar megyei szervezetének területi vezetőjét, illetve Szabóné Kovács Juditot az önkormányzat képviseletében. A köszöntő után meghallgathattuk a Hortobágyi Népdalkör műsorát. Megköszöntük eddigi véradásait Szabó Piroskának és Fenyves Józsefnek, kik ajándékcsomagot vehettek át a hortobágyi önkormányzat jóvoltából. Az ilyenkor szokásos kitüntetések átadására is sor került, és mint a létszám mutatja: vannak még véradók! Folytatódjék, hát-e tendencia – növekedjen véradói táborunk. A kitüntetéseket Szatmári Margit területi vezetőnk adta át véradóinknak. Kitüntetettek: 10×-es véradásért Báthori Zsigmondné, Lajter Ibolya, Csiszár Gábor, Szilágyi Sándor. 20×-os Posta Lajos, 25×-ös véradóink: Götzné Téli Andrea, Fenyőné Katona Mónika, Bartha László,
Események
Véradóünnepség
erdőt, mezőt rétet. Minden, mint a nagyanyó haja, hófehér lett. Minden, mint a nagyapó bajsza, hófehér lett, csak a feketerigó maradt feketének.
5
Kovács András Ferenc:
Utassy József:
Csillagcsengő
A kétszínű tél
Jégcsap csendül, jégcsap cseng – csillagcsengő égen leng. Jégcsap csücskén csüngő nesz – csilló neszből csengés lesz. Jégcsap csücskén fény csendül – égen csüngő szél lendül... Jégcsap csörren, csilló csend – csokros csillagcsengő cseng.
Nyitni kék! Nyitni kék! Nyitni kék!
barka, ezüst sündisznócska, te drága,
Jaj, ne még, cinegék, jaj, ne még!
nehogy moccanj, ki ne gyere fészkedből,
Játszik a tél, tavaszt játszik, csalókát:
míg a télnek zsarnoksága meg nem dől!
Deresednek a szarvasok őzikék,
legyen bennetek legalább hit elég:
füvet ingerel, bolondít bokrot, fát.
A fagy rátok uszítja majd haragját:
letapossák a megriadt tőzikét.
várjátok ki míg Március ideér,
Barkát buzdít, másszon a sün az ágra:
félreveri a hóvirág harangját.
Cinegék, jaj, jaj, cinegék, cinegék:
s nevettek majd, ahogy inal, fut a tél.
Móra Ferenc:
Kultúra
A szánkó Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le. Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk. Legkülönb mulatság mégis csak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőrvánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt. Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak
6
húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát. – Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne – biztattak a bíró fiai. Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni. Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot? – Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba – motyogta félősen Jánoska –,
csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig! Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát: – Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied. Pali még jobban rákiáltott: – Örülj, hogy húzhatod. Gyí, Szellő, gyí Bogár! Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát. Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.
Hortobágyi Híradó
Ekkor énnekem egy gondolatom támadt: - Jánoska, van egy hatosod? - Volt tavaly, de labdát vettem rajta. - Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót. Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját meg a bicskáját a molnárinasnak. Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó. Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott. Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
Hanem az udvar kicsi volt. Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz! Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön. – Megállj, Ferkó – mondja a Jánoska –, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik. Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre. Kati néni ott gubbasztott a vackán,
elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér. – Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim – sóhajtozott az öregasszony. Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót. Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele. A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.
röppent. Rászállott a sifonér tetejére, és onnan pislogott szét a szobában. A leányok nevettek és tapsoltak, hogy így visszanyerte az életét a madárka. Előhoztak egy üres kalitkát a kamarából és hívogatták bele: – Gyere bele, kis madár, ez lesz a te házad, adunk neked kendermagot, friss vizet. Olyan jó dolgod lesz, mintha nyár volna. A madárka azonban nem értette a hívogató szót. Rémülten kerengett ide-oda a szobában. Olykor nekirepült az ablaknak és nagyot dobbantott rajta. Mindenképpen ki akart menni, vissza a tél rideghideg, havas világába.
Végre megfogták és betették a kalitkába. Hogy vergődött a kis bolondos cinege! Mindenképpen ki akart szabadulni. Aztán, mikor látta, hogy a leányok elvonultak a szoba túlsó sarkába, megállott. A melle pihegett. Nagy ijedelemben volt szegény. Hanem azután, mikor észrevette, hogy nem bántja senki, leugrott a kendermagos vályúhoz, és evett-evett szegényke és ivott rá nagyokat. Néhány nap múlva megszelídült. Nem verte többé a szárnyaival a kalitka drótjait. Jólesett neki a meleg szoba, meg a jó étel-ital. Egyszer mi nem jutott eszébe:
Gárdonyi Géza: Egyszer nagy hideg volt. Az ablakot jégvirágok nőtték be. Az emberek bundában mentek ki a szobából: a fülükre ráhúzták a sapkát, és kék orral és kön�nyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt. Juliska rálehelt az ablakra. A jégvirágok megolvadtak egy helyen a leheletétől, és kerek tisztaság támadt ottan. Juliska kinézett azon a kertbe. Mit látott? Hóval prémezett fákat, és fehérséget mindenütt. Az ablaktól néhány lépésnyire volt egy almafa. Annak az egyik ágán egy madárka ült. Piciny lába belesüllyedt az ágon fehérlő hóba. Szomorúan csipegett. Egyszer csak lehunyta a szemét. A feje aláhanyatlott. A következő pillanatban lehullott az ágról, és beleesett a hóba. A hátára esett. A lába az ég felé. Ott is maradt mozdulatlanul. – Istenem! – kiáltott fel Juliska –, meghalt! – Ki halt meg? – kérdezte Mariska. – A kis madár. Megfagyott szegény. Azzal kendőt kapott a vállára és kifutott. Fölvette a kis madarat és bevitte a szobába. Ott addig-addig melengették, mígnem egyszer csak fölemelte a fejét. Egy darabig bágyadtan nézett Juliskára, aztán fel-
Hortobágyi Híradó
Kultúra
A cinege
7
Kultúra
felült a legfelső ülőkére, és nótára gyújtott. A lányok örvendezve állották körül. – Dalolj, dalolj, aranyos cinege! És a madár dalolt, dalolt félig lehunyt szemmel, boldogan. Vajon miről dalolt? Talán a tavaszról? Talán a napsugárról? Talán az ibolyáról? Talán egy másik kis cinegéről, aki azóta megfagyott? Az egész telet ott töltötte a kis madár. Jó kedve volt. Meg is hízott. A tolla élénkebb színben ragyogott, mint mikor odakerült. Aztán jött a tavasz. A mezőn kizöldült a fű. Meleg napsugár szállott az égből. Az almafa virágzott s künn csicseregtek a fecskék.
A cinege kidugta a fejét a drótokon és szomorúan nézett ki az ablak üvegén át a szabadba. Nem dalolt többé. Csak ült elgondolkozva, szótlanul. – Most már eresszük el – szólott Juliska –, látom, hogy kikívánkozik. – Jaj, ne eresszük el – felelt Mariska –, ki énekel akkor nekem? – Ejnye, te szívtelen – szólt Juliska –, hát te csak arra gondolsz, hogy énekeljen neked, nem látod, hogy ő, szegény milyen szomorú. Ez nem sárga-fekete kanári, nem rabnak született madár, ez a szabadság madara, börtön neki a kalitka. Meghalna bánatában, ha zárva hagynánk. – Hát jó – szólt Mariska –, eresszük szabadon.
De mikor a kis cinege kiröppent és eltűnt a fák lombjai között, Mariska mégis sírva fakadt. És hát Juliska is törülgette a szemét. – Isten áldjon, kis madár – mondogatták, a kendővel integetve. – Isten áldjon – mondotta Mariska –, sohase hallom többé a te szép éneklésedet. Másnap, ahogy ott ültek a szobában, az ablakon át beszálló napfényben, egyszer csak egy ismerős madárdal hangzik az ablakon át. Ott volt a kis cinege. Ült a barackfán. Énekelt Mariskának meg Juliskának.
Weöres Sándor:
Osvát Erzsébet:
Tél
Didergők
Hó a mező takarója, hűvös a nap, fogy a láng.
Nincs dal az ég hidegében, károg a varjúsereg.
Délen a fecske, gólya gondol-e ránk?
Mégis a szán fut a jégen, gyerekek!
Brr, de fázom, majd megfagyok. Bárcsak sose lenne tél! Dideregnek kicsik-nagyok, de valaki vígan él. Ki lenne más: a hósubás, nagypocakos hóember. Áll a hóban jókedvűen, két nevetős szénszemmel.
Büszkeségeink
Díj a hortobágyi pásztorkultúra megőrzéséért Idősebb Garai Lajos a Mátai Ménes és Hortobágy messze földön híres csikósa. Évtizedeken keresztül alázattal és becsülettel szolgálta a hortobágyi lótenyésztés valamint pásztorkultúránk fenntartását. Csikósként bejárta a világot, így vitte hírét a magyar állattenyésztésnek és a pusztai lovas hagyományoknak. Nyugállományba vonulásával saját készítésű karikás ostorai, késtokjai járják a világot hírelve a máig fennmaradt pásztorkultúránkat. Garai Lajos a hortobágyi pásztortársadalom legendás és máig megbecsült tagja. Gyermekei a csikós- és lovas élet hortobágyi hagyományainak folytatói. Lajos bácsi köszöntjük, köszönjük!
8
Hortobágyi Híradó
Eredményhirdetés
1. helyezett
Büszkeségeink
Elbírálta a képviselő-testület azt a pályázatot, amelyet a Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium tanulói részére írt ki szeptemberben a hortobágyi vásártéren lévő „tájékoztató tábla információs felülete tervének” elkészítésére. A táblának Hortobágy turisztikai nevezetességeit, a közintézményeket és közhivatalokat, szállásokat, vendéglátóhelyeket, Postát, Vasútállomást, stb. kellett tartalmaznia. Az első díjat a hortobágyi általános iskola 6. osztálya, a másodikat Szántó Johanna és Szántó Laura, 4. és 8. osztályos tanulók, a harmadikat pedig a 7. osztályból Lukács Andrea, Németi Rebeka, Szilágyi Fruzsina, Vincze Viktória nyerte el. A díjazottak pénzjutalomban részesültek. A nyertes pályamű alapján készítteti el az önkormányzat a vásártéren elhelyezett információs táblát. A díjazott pályaművek a Titi Éva Faluházban megtekinthetők.
2. helyezett
3. helyezett
Hortobágyi Híradó
9
Petőfi a Hortobágyon
Rózsa Sándor felül a nyeregbe A Szeredás népzenei együttes betyáros albuma
Az egykori hortobágyi festőkolónia egyik alapítója Maghy Zoltán festőművész. Korai képei közül a „Petőfi a Hortobágyon” című alkotása az Égerházi Imre Ga lé riában várja az érdeklődőket.
Pásztoremberek
Kultúra
Kunkovács László Balogh Rudolf-díjas fotóművész könyve A nálunk „Hortobágyért” díjas Kunkovács László ötven éve fényképezve kutatja sztyeppei típusú pásztorkultúránkat a magyar Alföldtől Ázsiáig. A legeltetéses állattartás népeivel való találkozások élményét hordozó közel ötszáz fotója és írásai váltak kötetté, amely a Cser Kiadó gondozásában jelent meg „Pásztoremberek” címmel. A fotók zöme a hetvenes és nyolcvanas években készült, ám meglepetésünkre a kötetben az elmúlt évtized eseményeiről (pl.: gulyásverseny, vókonyai pásztortalálkozó) is találunk néhányat. Kunkovács a legeltető népek fotómasinás értékmentője. Teli tarisznyából megmutatja a városi népektől itthon csak karnyújtásnyira lévő, de mégis rejtőzködő világot. A szépen beszélők helyett, a csendesen cselekvő emberekhez vezet bennünket. Az ősi foglalkozás, a pásztorkodás hazai mesterei közé. Ott vannak sokan: a bo tos pányvás Gyursánszki János ohati kinnháló gulyás, Darnai Gábor kondás, Sáfrán Gergely pödört bajszú csikós, Nagy Imre gulyás, gatyás Sárközi Imre, Szabó Imre csikós, Kovács Ferenc juhász, Molnár Sándor juhász, Sárközi Antal nádudvari juhász, Tóth Lajos szoboszlói juhász, a kockás
10
inges városi táskás csordásfiú, a Komor ló filmbéli bojtárkölyök pusztagazdaként, a boszorkánylátó Oláh Mihály böszörményi juhász, legendás Fekete Jóska nagyiváni gulyás, a nánási Máró László Kormos nevű bikájával, Nagy István ladányi gulyás , a fiatal Garai Lajos, Kovács László nánási gulyás, Farkas Sámuel szoboszlói juhász, Virág Sándor juhász, soknótás Törő Gábor, B. Nagy Sándor nádudvari gulyásszámadó, tárogatós Győri Sándor tiszafüredi juhász, a dörgő hangú Szántó István csikós, a kortalan arcú Tóth Gyula szoboszlói juhász, Mészáros József hortobágyi juhász, Czinege János juhász, Horváth István újvárosi juhász, Kerekes Sándor debreceni juhász, a Szokol rádiós angyalházi gulyás, Huszti István nagyiváni gulyás, Gaál
Sándor kunmadarasi gulyás. Más képeken serénykednek a pásztorfeleségek, juhásznék. Pródon és Bagotán készül a gomolya. Bárány születik. Tavasszal kihajtanak. Mihalkó Zoltán műhelyében formálódik a pásztorkalap. Magányol a száraz gyep felett a Zádor-híd. Delel a gulya. Amott herélnek, nyírnak. Tehén- és ökörfogat bandukol. Pásztorok főznek. Itatják a nyájat. Szamár a talyigába kötve. Széltépte szárnyékok Angyalházán, Mátán. Nyakörves, koloncos kutyák a négylábú bojtárok. Vásárokon kalapok, botok, bundák, kacagánygalléros subák, gubák, pitykék, zsebórák láncostól, zsinórozott juhászöltöny, cifraszűr palástjából kikukucskáló lánygyermek, csizma, sárkány- vagy kígyófejes juhászkampók, karikás ostorok, patracok, tarisznyák, pipák, pásztorkések, pányvák, kötelek, villásbicskák, bicskatokok, tűzszerszámok, furulyakészítő vándoreszterga, klarinétosok, tárogatósok, furulyások, kolompok, csengők. Összeroskad az utolsó pusztai kocsma. Sascsárda… Behajtás. A nagyházból „kitessékelt” és a Hortobágyról azóta is hiányolt képek ebben a gyönyörű könyvben visszatérnek. (gz)
Hajdúsági, hortobágyi és sárréti betyárballadák, betyárdalok és rabénekek gyűjteménye az idén 20 éves fennállását ünneplő Szeredás Együttesnek az új lemeze. Legendás betyárok vagy törvényen kívüli pusztázók, kinnháló szegénylegények, másfajta erkölcsűek, híres mordályforgatók, közönséges bűnözők? Ki tudja azt? A lemez nem is erről szól, hanem Rózsa Sándor, Zöld Marci, Kis Vig Miska, Sós Pesta, Dobos Gábor, Angyal Bandi, Bogár Imre, Fábián Pista, Patkó Bandi, Jáger Jóska, Barna Péter, Nyéki Pista, Lengyel Gyurka, Geszten Jóska meg más kevésbé ismert pusztajárók szépséges nótáiról.
A korongon nyolc fülbemászó nóta – Hallottad-e hírét, komám, Debrecennek? Olcsó már a pásztor; Isten teremtette a betyárokat; Húzd rá, te cigány! Jó bort iszom, diófával tüzelek, kökényszemű barna kislányt szeretek; Híres betyár vagyok; Patkó az én nevem; Debrecennek városháza, márványkőből van kirakva; Meg kell a búzának érni – több mint egy órás válogatása. A lemezt szép könyvecske rejti, benne sok-sok színezett régi képpel, dalszöveggel, jóízű betyárfolklóros írásokkal. Ajánlom borozgatva, dudorászva. (gz)
Hortobágyi Híradó
SAJTÓKÖZLEMÉNY „Hortobágy központi terének fejlesztése, megújítása”
A fejlesztés a Petőfi téren a Pásztormúzeum előtti zöldterületet és a vásárteret érintette. A beruházás során 920 m2 zöldfelület, továbbá 270 m2 sétány került kialakításra, 8 db tájba illő pihenőpad és 7 db szeméttároló, valamint 1 db információs tábla lett kihelyezve, a 33-as számú főút mellett pedig ülőpaddal ellátott, tájba illő buszváró létesült. A vásártér területén információs pavilon épült, mely iroda, fedett pihenő és szociális helyiségből áll. Esztétikus fa burkolatot kapott a vásártérre 2012-ben kihelyezett konténer WC is. A terület növényzetének megújítása érdekében elültetésre került 12 db lombhullató fa és 249 db cserje. A kivitelezési munkák a 2013. december 5-én fejeződtek be. Bővebb információ: Sári Ádám, HORTOBÁGYI-DÉLIBÁB Nonprofit Kft. Telefon: 06-52/369-488 hortobagyi.delibab@gmail.com http://www.hortobagy.hu/hortobagyi-delibab/
Hortobágyi Híradó
11
Közérdekű
A HORTOBÁGYI-DÉLIBÁB Nonprofit Kft. 2012. november 30-án a település központjában elhelyezkedő rendezvény-, vásártér felújítására- pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely keretében, falumegújítás- és fejlesztés jogcímen. A pályázat sikeres elbírálását követően 2013. július 24-én megkezdődött a beruházás. A támogatás összege 14.383.442 Ft.
Angyalbólé Hozzávalók: 1 nagy doboz (50 dkg) darabolt ananász befőtt, 4 db kivi, 1 palack félédes fehérbor, 1 palack félédes pezsgő, 1 dl rum, 2-3 evőkanál porcukor. Így készül: Az ananászbefőttet leszűröm, majd a gyümölcsöt egy mély bólétálba teszem. A kivit meghámozom és vékonyra szeletelem, hozzáteszem az ananászhoz. Rászórom a cukrot és ráöntöm a rumot, majd befedve, legalább fél napig érlelem a hűtőszekrényben. Ezután felkeverem, ráöntöm a gyümölcs levét és a bort, majd ismét befedem és visszateszem a hűtőszekrénybe. Közvetlenül fogyasztás előtt felöntöm a jégbe hűtött pezsgővel és azonnal kínálom.
Szilvás májas kacsamell
Gombócka leves Hozzávalók: 250 g darált borjúhús, 1 db zsemle, 1 db tojás, 1 csokor petrezselyem, 150 g sárgarépa, 150 g fehérrépa, 50 g zeller, 1 db vöröshagyma, 4 ek. napraforgó olaj, 1 teáskanál fűszerpaprika, 2 ek. tárkony (friss levél, apróra vágva), 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 ek. tárkonyecet, só ízlés szerint, bors ízlés szerint Így készül: A húst sóval, borssal, és finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük, és alaposan összegyúrjuk a vízbe áztatott, kinyomkodott zsemlével és a tojással. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle. Felhevített olajon aranysárgára pirítjuk a finomra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a vékony csíkokra szeletelt, tisztított sárgarépát, fehérrépát és zellert. Néhány percig pirítjuk, meghintjük pirospaprikával, és felengedjük 1,2 liter vízzel. Kissé megsózzuk. Amikor felforr, egyenként beletesszük a gombócokat, és lassú tűzön 25 percig főzzük. Közvetlen tálalás előtt adjuk hozzá a liszttel, finomra aprított tárkonnyal, ecettel, valamint ½ dl langyos vízzel elkevert tejfölt, összeforraljuk, és azonnal tálaljuk.
Gasztronómia
Mákos gubatorta
Hozzávalók: 2 db kacsamell, 50 dkg kacsamáj, aszalt szilva, fehérbor, tokaji aszú, méz, só, bors, olaj Így készül: Megtisztítom a kacsamájat, majd forró olajon mindkét oldalát megsütöm. Darabokra vágom az aszalt szilvát, és fehérborban elkevert mézzel felfőzöm, hogy megpuhuljon, majd a máj mellé dobom. Sózom, és aláöntöm a tokaji aszút. 1-2 perc múlva leveszem a tűzről. Átlósan beirdalom a kacsamellek bőrös felét, majd hosszában felszúrom egy éles késsel. A keletkezett lyukat belülről bedörzsölöm sóval és borssal. Betöltöm a darabokra vágott májat, szilvát, majd megint májat, és így tovább, végül fogpiszkálóval megtűzöm. Bőrös oldalával lefelé forró, száraz serpenyőbe teszem. Lassú tűzön kb. 20 percig sütöm, közben a kiolvadó zsírral locsolgatom a hús tetejét. Amikor ropogósra sült, megfordítom, és még 3 percig sütöm a másik oldalát. Hidegen szeleteltem.
Hozzávalók: 50 dkg kalács, 7 dl tej, 13 dkg cukor, 1 rúd vanília, 1 citrom reszelt héja, 1 narancs reszelt héja, 4 tojás, 25 dkg darált mák Így készül: A kalácsot 1 cm-es kockákra vágjuk. A tejet a vaníliarúd kikapart belsejével, a citrom és a narancs reszelt hájával felforraljuk. A tojások sárgáját a cukor felével habosra keverjük, majd a forró tejből egy picit öntünk hozzá, meglazítjuk a hőkiegyenlítés érdekében. Ezután tesszük a tojássárgáját a tejbe. Hozzáadjuk a darált mákot. Ez egy híg krém lesz. Ezzel öntjük le a kalácskockákat. A tojásfehérjét a maradék cukorral közepesen lágy habbá verjük, és óvatosan hozzáadjuk a masszához. 23 cm-es tortagyűrűbe öntjük,amelynek az aljába előtte sütőpapírt simítottunk. 200 fokos sütőben 20 percig sütjük. Még forrón lekenjük baracklekvárral. Ha van maradék tojásfehérje, akkor egy kevés cukorral habot verünk, és nyomózsákból megdíszítjük a torta tetejét. Ha nincs , akkor mandulaforgáccsal megszórjuk. Még melegen fogyasztható, de hidegen is finom. Feltéve, ha marad belőle.
Mustáros kapros ponty Hozzávalók: 8 szelet ponty, 2 citrom, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 tubus majonéz, 1 dl tejföl, 1 kevés cukor, 1 kanál mustár, 1 nagy csomó zöldpetrezselyem, 1 evőkanál vágott kapor, 1 dl olaj, só, törött bors, citromlé Így készül: A halszeleteket megsózzuk; 2-3 gerezd fokhagymával bedörzsöljük; meglocsolgatjuk 1 citrom levével, és 1-2 óráig hideg helyen pácoljuk. A majonézt összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal, egy kevés porcukorral, a citromlével, a mustárral, a kaporral, a zöldpetrezselyemmel. A halszeleteket teflon serpenyőben nagyon kevés olajban kisütjük; tálra rakjuk, meghintjük zöldpetrezselyemmel, majd citromkarikákkal díszítjük és a hideg mártással tálaljuk.
12
Hortobágyi Híradó