LEPKEHÁZ Pécsi Tudományegyetem, Botanikus Kert Szakdolgozat 2013-2014
Horváth Bence
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. (…)
Márai Sándor: Füves könyv - A tapintatról és a gyöngédségről
2
tartalomjegyzék
konzulens .................................................................................................................................................... 4 situm ........................................................................................................................................................... 5 area analysis .............................................................................................................................................. 6 relation analysis ......................................................................................................................................... 7 inspiráció .................................................................................................................................................... 8 forma ........................................................................................................................................................ 10 építészeti koncepció .............................................................................................................................. 11 area .......................................................................................................................................................... 14 lepkék ....................................................................................................................................................... 15 növények ................................................................................................................................................. 20 épületszerkezetek ................................................................................................................................... 23 rétegrendek ............................................................................................................................................. 28 építész tervlapok ..................................................................................................................................... 30 gépészet .................................................................................................................................................. 38 statika ....................................................................................................................................................... 41 költségvetés ............................................................................................................................................. 48 tablók ....................................................................................................................................................... 54 summa ..................................................................................................................................................... 61
3
konzulens
építész konzulens
KONDOR TAMÁS
szerkezettervező konzulens
SZÉLL ATTILA BÉLA
épületgépész konzulens kerttervező konzulens
OLTVAI ANDRÁS BÖJTE TIBOR
statikus konzulens
HORVÁTH KATALIN, SÁNDOR ZSOLT, JUHÁSZ TAMÁS
építész opponens
POTTYONDY PÉTER
4
situm Pécs az ország délnyugati szélén, a horvát határ közelében fekszik. Déli fele sík, míg az északi része a Mecsek hegység déli lankáira kúszik fel, és völgyeibe nyúlik be. Pécs földrajzi helyzete klimatikus szempontból kiemelkedően kedvező. A meleg nyári esténként a Mecsekről meginduló légáramlás hűti és tisztítja a város levegőjét. A város délről nyitott, északról védi a Mecsek, amely a 120-130 méter közötti magasságból hirtelen emelkedik 400-600 méterig. A Nyugati-Mecsekben található Jakab-hegy 592 m magas, a Közép-Mecsekben a Tubes 612 m, a Misina 535 m. A
PÉCS Baranya megye
Mecsekről leérkező vizeket az ÉK-DNY irányban futó Pécsi-víz gyűjti össze és vezeti a Fekete-vízbe, ami pedig a Drávába torkollik. Pécs utcáin sétálva feltárul előttünk két évezred történelme, a római kori város nyomai, a 4. századi ókeresztény település, az első magyarországi egyetem, a fallal határolt középkori belváros, a török dzsámik, mecsetek, a német polgárházak, a Dóm épületegyüttese, a Zsolnay-negyed, a Káptalan utcai „múzeum negyed”, a Barbakán, az Ókeresztény sírkamrák, amit 2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. 2010-ben Pécs Európa kulturális fővárosa volt. Pécsett több, mint 250 műemlék található. Pécs lakossága majdnem 150.000 fő, amelynek a 64,8%-a, 15-59 év közötti korosztály. Egy felmérés szerint az óvodások, általános iskolások és középiskolások száma összesen körülbelül 24 ezer fő, amiben az egyetemi hallgatók bent sincsenek. Pécsett működik az ország legnagyobb hallgatói létszámú egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem melyben 34 ezer hallgató tanul.
Pécs belvárosához közel, a Tudományegyetem Botanikus Kertjében található az a terület, ahol a Lepkeház lesz. Közműhálózata kiépített, közelében atlétika pálya, uszoda, pálmaház található, és egyetem működik.
5
kereskedelmi-, szolgáltató gazdasági terület (Gksz) központi vegyes terület (Vk)
különleges használatú építményi terület (Ki) 10%-nál nem nagyobb beépítettség
area analysis HRSZ : 4910/3 (Pécs) Központi belterület. Nem közterület. Beépített terület. RENDELTETÉS A telek a központi vegyes zónába tartozik. (2) A telken a PÉSZ 7§ (2) bekezdés előírásait kell alkalmazni.
ÉPÍTÉS-BEÉPÍTETTSÉG A beépítettség a PÉSZ 2/a,b táblázata szerint a beépítettség legfeljebb 50%, a zöldfelületi fedettség legalább 35%.
ÉPÍTÉS-ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG Az építménymagasság a PÉSZ 3/a,b táblázata szerint a telken
kertvárosias lakóterület (lk)
nagyvárosias lakóterület (Ln)
elhelyezhető új, ill. bővítéssel kialakuló építmény magassága legfeljebb 20, legalább 15m. Szabadonálló-telepszerű beépítési mód esetén csak a felső értékre vonatkozó kikötést kell megtartani.
ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSI KARAKTER A telek az egyéb építési karakter zónába esik. Zaj- és rezgésvédelem A megengedett legmagasabb egyenértékű A-hangnyomás szint dBben: üzemi tevékenységből: nappal 6-22 óráig 50, éjjel 22-6 óráig 40.
LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM A levegőtisztaság védelmi területek előírásai a PÉSZ 29§ (1) és (7) bekezdés előírásai szerint: „(1) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról szóló rendeletének előírásai mellett a PÉSZ 29§ bekezdések zónaelőírásait is meg kell tartani. (2) A telek levegőtisztaság-védelemi
kerékpárút
autóút
szempontjából átlagos érzékenységű-I. zónába tartozik a PÉSZ 29§ (3) bekezdés előírásai szerint.
TÁJ- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM (1) A telek helyi jelentőségű természetvédelmi területre esik .A PÉSZ 31§ (2) bekezdése szerint: „Helyi jelentőségű természetvédelmi területen a természet védelméről szóló törvényben előírtak előírásai szerint és a védett területekre vonatkozó helyi rendeletekben
és
természetvédelmi
kezelési
tervekben
foglaltak
alapján
lehet
tevékenységeket végezni. A területeket érintő ügyekben az első fokú természetvédelmi hatóság (a település jegyzője) az eljáró szerv”
6
relation analysis Különféle kapcsolatokat elemeztem. Először az épületben helyet kapó funkciókat vizsgáltam meg. Lepkeház, botanikus kert és kávézó. Ezután azt néztem meg, hogy az épületben milyen élőlények kapnak helyet, és az ezek közötti kapcsolatok hogy tudnak működni. Megnéztem továbbá, hogy melyek azok a kulcsfontosságú kérdések, és elvárások, amiknek meg kell felelnie az épületnek, a területnek és a környezetnek. Legyen mindenki számára elérhető, tehát autóval, gyalogosan és kerékpárral is. Minden korosztálynak kielégítő szórakozást és maradandó élményt nyújtson. Ezeken túl fontos, hogy az élmény tudományosan megalapozott tényekkel párosuljon.
LEPKE
LEPKEHÁZ BOTANIKUS KERT
EMBEREK
KÁVÉZÓ
NEMZEDÉK
FORGALOM AUTÓ
GYALOG
KERÉKPÁR
ELÉRHETÕ
NÖVÉNYEK
MILIÕ
TERMÉSZET
GYERMEK FIATAL
ÉLMÉNY
FELNÕTT IDÕS
HASZNÁLHATÓ
TUDOMÁNY
HELY
SZERETHETÕ 7
inspiráció
Budapesten jártam a FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT-ben, annak lepkeházában, és azon túl, hogy voltam bent, hosszasan konzultáltam az ott dolgozókkal, és sokmindent megtudtam a lepkékről. Nem is gondolja a hétköznapi ember, hogy mi mindenre kell figyelni, és mennyire sokszínű és változatos az a néhány hónap, amíg élnek
a
lepkék.
Miután
megismertem
őket,
elkezdődhetett
a
tervezés.
(fent és középen)The Water House
A
felfogásomra az jellemző, hogy nem keresem a kaotikus, és bonyolult formákat, sokkal inkább a nyugodt, egyszerű szerkesztést, tiszta alaprajzot és formavilág szeretem. Ez nem azt jelenti, hogy kibújnék a nehézségek elől. Legyen az épületem egyértelmű, konkrét, finom, ugyanakkor az utolsó csavarig átgondolt, és helyesen működő.
Fából és látszóbetonból szerettem volna megtervezni a házat, mégpedig úgy, hogy ez a két különböző karakterű anyag, kontrasztban legyen egymással, ugyanakkor komplementerként, egymás kiegészítőjeként működjenek. Különüljön el, mégis
(lent) Bamboo Courtyard Teahouse
legyen egységes.
KENGO KUMA japán építésznek vannak olyan épületei, ami az én elképzeléseimhez nagyon közel állnak. Ő Japánban nádból épített házakat. A helyi természetben fellelhető növényt, mint szerves építőanyagot használja fel belső, és külső térben egyaránt. Fantasztikus játékosságot tud csalni az épületbe ez az anyag, ez a forma. A rajta keresztül beszűrődő fény-árnyék hangulat leírhatatlan.
8
San Franciscoban volt szerencsém járni a CALIFORNIA SCIENCE OF ACADEMY-ben, ami mély benyomást tett rám, mind építész szempontból, mind pedig turistaként. Lenyűgöző, hogy az építész milyen megoldásokkal rukkolt elő, és szép dolog, hogy engedték neki megvalósítani. A ház egy komplex projekt, hiszen állatkert, planetárium, tudományos központ egyben. Víz alatt vagyunk, föld felszínén, tetőn, csillagok között.
Különleges épület számomra a Kínában található, SAN WEI építész által tervezett ház, a BAMBOO COURTYARD TEAHOUSE.
(fent) Bamboo Courtyard Teahouse (középen) Bamboo Wing
Továbbá VO TRONG NGHIA Vietnámban található étterme, a BAMBOO WING. Leginkább ez az utóbbi volt az az épület, amiben a legtöbb olyan dolgot felfedeztem, ami közel állt a mostani helyzethez. Helyi építőanyag, bambusz, víz, kő, csupa természetesség.
LI XIAODONG ATELIER szintén ázsiai épülete nagy hatást gyakorolt rám. Itt leltem olyan példára meglévő épület esetében, amit szeretnék megvalósítani. Azt, ami épületszerkezetileg sok gondot okozott és nagy kihívást. Ez pedig nem más, mint hogy feszített víztükrű medence miként találkozik az épülettel, valamint ezek felső síkja egy szinten van. Ez az épület Kínában, Lijiang, Yuanna-ban található. Ez a ház, a THE WATER HOUSE
(lent) California Science of Academy
9
forma Az épület formája, a tömeg kialakítása nem pusztán építészeti feladat,
kiszolgáló funkció
lepkekert funkció
hanem az adott funkcióknak is eleget kell tenni. Komprumisszumokat érdemes kötni, és kell is egyes esetekben. Nem vagyok a modern formák ellen, de ha szükségtelen, akkor felesleges. Az őszinteség jelen esetben azt jelenti, hogy az épületszerkezeteket megjelenítjük, nincsenek elrejtve. Ez volt az egyik tézis. A másik fő tézis, hogy van 2 különálló épülettömegem, amik különállósága a funkciókból adódik. Ezek kapcsolatára a szimbiózis a megfelelő jelző, nem
különálló tömeg
egységes tömeg
az antibiózis, annak ellenére, hogy mindenben különbözőek. Egyik sem lenne teljes a másik nélkül. Egymást erősítik. Azzal, hogy teljesen különálló funkciót, két teljesen ellentétes anyagot egymással szembeállítok, azzal két tézisből egy antitézist hozok létre. Ezt kell a megfelelő szinten kezelni, nem csak egymáshoz illeszteni. Ez benne a nehézség, de ennek a problémának a megoldása, ez a nehéz feladat, ami megadja az egyszerű formavilágban rejlő szépséget. Sokkal több lakozik ebben a házban, mint ami első
épület szélén
épületen belül
ránézésre látszik. A egyszerű művészet is tud teljes lenni. És van, hogy ez kell. Aki ezt felismeri, és elemzi, az rá fog jönni, hogy mi történik valójában. Körbejártam elég alaposan a formai lehetőségeket. Gondolkoztam gömb formán, majd egymástól különálló kisebb épületekben. Felvetődött egy gondolat, miszerint külön kontinensenként mutatom be az egyes faj és fauna csoportokat. A végső forma és tömeg lett a legteljesebb, maga a szintézis, a megoldás.
10
építészeti koncepció
Amikor egy ilyen épület tervezésébe fogunk elengedhetetlen az, hogy az adott funkciót megfelelő mélységig ismerjük, tisztában legyünk vele. Amennyire egyszerűnek és egyértelműnek tűnik minden, annyira összetett a történet. A történet a lepkékkel egészen pontosan a petékkel kezdődik. Én arról tudok beszélni csupán, hogy az én hozzáállásom egy tervezési feladathoz hogy történik. Ha megfelelően nem ismerem azt, hogy kinek tervezek, akkor meg kell ismerni! A lepkék életének, szokásainak megismerésével kell kezdeni. Hol, és milyen körülmények között élnek. Mivel táplálkoznak, mi a tápnövénye a hernyóknak, mi az ideális hőmérséklet nekik. Lepkék a világ minden táján vannak, tehát az optimális hőmérséklet megtalálása sem egyszerű, és egyértelmű. A lepkék legnagyobb populációja Ázsiában, és esőerdőkben él. Állandó és magas, 80-85 %-os páratartalmat kell biztosítani, továbbá 26-28 °C körüli hőmérsékletet. A direkt fényt nem szeretik, viszont világosban érzik jól magukat. Ezért elengedhetetlen a megfelelő mértékű és felületű árnyékolás. 8-9 méteres belmagasság az ideális számukra, ennél magasabbra nem igen repülnek. A lepkéket báb formájában lehet megrendelni az adott faj függvényében 0,5 $ és 10 $ közötti értékben. Leggyakoribb módja, az ún. „vegyes” vagy „mix” csomag, amelyben 3-4-5 féle lepke van. A lepkék 1-2 hónapig élnek, és amíg nem kelnek ki, addig a keltetőben, a bábszekrényben vannak, ami rendkívül érdekes látványt nyújt. Minden kíváncsi látogató figyelemmel követheti, ahogyan a bábok lepkékké válnak. Szellőztetni kell, párásítani a szekrényt, viszont a víz, ami a párából lecsapódik veszélyes lehet, ezért műfüvet kell az aljára helyezni. A kifejlett lepkék gyümölcsök nedveivel és nektárral táplálkoznak. A gyümölcsöket a lepkéknek külön etetőtálkákba kell helyezni, amit víz vesz körbe, még pedig azért, hogy a hangyák ne férkőzhessenek hozzá. Az épületben egyébiránt fontos szempont a hangyák elleni védelem.
A lepkék érzékenyek a színekre, és különféle hatásokra különbözőképpen viselkednek, reagálnak. A sötét színt nem kedvelik, ezért oda nem mennek, míg a vidám és élénk színeket, mint például a pirosat szeretik, és ez vonzza őket. Ezért ne lepődjünk meg, ha egy lepkekertbe piros felsőben megyünk be akkor a lepkék közeledni fognak hozzánk. A bejárat kialakítása kulcsfontosságú. Sokkal jobb megoldás egy olyan „zsiliprendszert” létrehozni ahol nem ajtók vannak. Az ajtó ha kinyílik ott velünk együtt a lepkék is kirepülhetnek, pláne ha egyszerre többen mennek ki. Ez uszodáknál figyelhető meg, ahol a nyomáskülönbség miatt kintről előbb egy átmeneti térbe jutunk, majd ezután juthatunk a belső térbe. A bejárati ajtó természetesen jelen van, hiszen így komplett a teljes burok, ami védi a belső terünket a környezeti hatásoktól. Viszont ha ezen az ajtón bejöttünk, a lepkékkel még nem találkozunk, még nem vagyunk velük egy légtérben, hiszen egy vízben lévő benti kubusba érkezünk. Ez a fogadótér lényegében az, ahol a szükséges egyéb funkciók helyet kapnak. Mint például a vendégek számára fenntartott férfi,
11
illetve akadálymentesített női mosdó. Egy kisebb közlekedő folyosóról nyílik a személyzeti öltöző, és a 2 tároló helyiség. Az egyik tároló a kávézónak a raktára, míg a másik egy olyan tároló, ahol helyet kap egy kisebb hűtőszekrény, egy mosogató, mintegy előkészítő konyhaként működve.
A lepkeház a világban élő számos lepkefaj bemutatását teszi lehetővé. A Magyarországon található lepkeházak többsége talán gazdasági indokokat mérlegelve télen nem üzemelnek. A Fővárosi Állatkertben lévő lepkeház nyitvatartási ideje (holott az érdeklődők száma talán itt a legmagasabb) szintén a tavasz-őszi időszakra korlátozódik. Sok szempontot kell mérlegelni, amikor egy ilyen ház tervezését elkezdjük. A ház szerkezetén túl a funkció megléte után kérdések merülnek fel. Kik használják, ki lesz a célközönség, miből tartjuk fent, hogy tudjuk a kiadásokat minimalizálni, vagy legalábbis optimalizálni. Eleinte én is úgy gondoltam, hogy télen nem lesz nyitva a lepkeház a közönség számára. Így a téli fűtési költségeket megspóroljuk ugyan, de több előnye talán nincs is. Hátrányok pedig a következők: Pécsen a diákok jelentős része egész évben itt van, kivéve a nyarat, amikor a lepkeház nyitva van. Ezzel sok látogatót elveszítünk. A lepkeház faunájával is gondok adódnak. A lepkékkel nincs probléma, hiszen mindösszesen 1-2 hónapot élnek, és akkor rendelünk lepkéket a Távol-Keletről, amikor szeretnénk, tehát ezt nagyjából lehet időzíteni. Viszont a trópusi növényekkel -amelyeket elültetünk, melyek megfelelő közeget biztosítunk és táptalajt, az eredeti talaj cseréjével- mi lesz? Kiteleltetni macerás és véleményem szerint teljes mértékben nem is megoldható. Gondoljuk csak bele, hogy amikor a növények gyökérzete kifejlődik, jót teszünk-e azzal, hogy eltávolítjuk a növényeket eredeti helyükről és elszállítjuk egy másik üvegházba. Majd pár hónap múlva újra megismételjük ezt a tevékenységet. A válasz, ha ezeket a szempontokat nézzük, akkor az, hogy maradjon nyitva egész évben a ház. Jót teszünk az általunk természetesnek épített környezettel. Furcsa és ellentmondásos az előző mondat, viszont ha jobban belegondolunk abba, hogy környezetünket alakítjuk és építjük akkor nem teszünk rosszat. Akkor teszünk rosszat, ha rombolunk és a környezet kárára építünk. Én azt akartam elérni, hogy ami most ezen a helyszínen növényzet jelen van, az többé-kevésbé maradjon is meg. Azt gondolom, hogy azzal, ha a fák közül néhányat kivágok, viszont sokat megmentek, sőt a tervezés szerves részében jelentős szerepet kapnak, valamint a koncepció, mely szerint a belső térben egy trópusi növénykertet hozok létre, jót cselekszem. Jót cselekszem, mert egyfelől egy olyan hely születik, ahová szívesen megyünk, és jól érezzük magunkat. Jót cselekszem, mert tanulni tudunk egy olyan világról, ami nem mindig van a szemünk előtt. Jót cselekszem, mert az épület építésén túl, a környezettel is foglalkozom, mégpedig természetes, ökológikus szemlélettel. További előny lehet, hogy az épületben egy további, másodlagos funkció is helyet kap. Ez a funkció inkább előnyökkel jár, mintsem hátrányokkal. A belső térben lévő vasbeton kubus tetején egy kisebb kávézó kapott helyet. Merész ötlet, ugyanakkor a hirtelen meghökkenés után éljük át az élményt egy pillanatra magunkban. Hunyjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy miközben a barátnőnkkel fent ülünk, beszélgetünk, iszunk egy forrócsokit, és egy erős olasz espressot, mellettünk repdesnek a szebbnél szebb lepkék, és egy teljesen más világban töltünk el néhány felejthetetlen percet. Ha megfordítjuk a kérdést, és a kávézó szemszögéből tekintünk az épületre, akkor tegyük fel a kérdést: hol van még egy ilyen környezettel rendelkező kávézó? A válaszon sokat nem kell gondolkoznunk. Visszatérve az eredeti kérdésfelvetésre, miszerint jobb-e, ha egész évben nyitva van a lepkekert vagy sem, egy újabb erős érv áll az éves nyitvatartás mellett. A diákok szívesen járnak kávézókba, és ők egész évben itt vannak Pécsett.
12
A hely varázsát az adja, hogy ázsiai, keleti, trópusi hangulatot csempésztem a Mecsekbe. Ezeket mind ötvöztem, hiszen a lepkepopuláció legnagyobb és legszínesebb faunája ezeken a varázslatos helyeken él. A bambusz hangulata, és sötét határozott karaktere, a víz gyengédsége, tükröződése, áttetszősége, a kavics fontos és kiemelkedő szerepe mind mind jelentős. Ha már karakter, akkor nézzük meg mit tettem. Egy keleti teraszos rizsültetvényre emlékeztető vízlépcsőt alakítottam ki, ami már magában egy tájépítészet. A teraszlépcsők vonala nem önkényesen, mesterségesen meghatározott, hanem a helyszíni adottságokat, a szintvonalakat követi. És ehhez hihetetlen módon kapcsolódik egy mértani elem, egy négyszög, egy hasáb. Bátor és őszinte építészet az ami itt megvalósul. Nem a furcsa, és bonyolult formáktól válik valami építészeti remekművé. Ezzel nem értek egyet, sőt vannak olyan helyzetek és szituációk, amikor igenis bátran kell letisztult, ősi formákhoz nyúlni. Az egyszerűség nem a puritánságában van jelen, hanem a teljességében. Nézzük meg, hogy a legprecízebb mérnöki fa és acél kapcsolatok robosztus erejéhez, hogy símul a feszített víztükör gyengéd érintése. Nézzük meg, hogy a nagy tetőfelületről lejövő vízzel hogy bánunk. Minden egyes része át van gondolva, alaposan meg van tervezve. Semmi nem véletlenül került meg- illetve betervezésre. Nem véletlen, és nem egyediséget, magamutatást kerestem az egyedi szerkezeti megoldásokkal, hanem az optimumot.
Szerkezet, anyaghasználat Az épület leegyszerüsítve 2 fő egységre bontható: rétegelt ragasztott fa tartókon álló, függönyfallal körbevet, bambusszal árnyékolt kert és a ”ház a házban” elven alapuló hófehér vasbeton doboz. Vasbeton, üveg, fa, bambusz. Ezek azok az anyagok, amik az épületben találhatók. A szerkezetekben rejlő egyéni karakterek különbözőek és van, hogy egymás ellentettjei. Én ezeket az ellentéteket kerestem és próbáltam meg egy olyan szintre emelni, hogy ezek kapcsolata szimbiózis legyen, mintsem antibiózis.
homlokzat Kisgyerek voltam és emlékszem mikor lementem horgászni, a legeldugottabb helyeket kerestem. Olyankor sokszor láttam, ahogy az idős horgászok karakteres mély ráncokkal teli arcuk egy-egy húzás során hogyan feszül meg. Hatalmas kemény kezeikkel hogy markolják meg a régi, elöregedett fa evezőiket és a már elrozsdásodott vas ladikot a kusza nádasból és sásból hogyan irányítják a csendes víztükörre könnyed, erőteljes mozdulatokkal. A homlokzat bambusszal történő borítása árnyékolás és hangulatkeltő elem is egyben. Ahol ezek a növények és lepkék természetes környezetükben jelen vannak, ott ez a növény honos. Amennyire idegen elsőre ez a fauna itt, a Mecsekben, úgy válik egyszerre ez a kis kubus élhetővé.
13
area Tovább próbáltam fokozni a távol-keleti hangulatot azzal, hogy az épület körül teraszos rizsültetvényre emlékeztető vízlépcsőt alakítottam ki, ami már magában tájépítészet.
A
teraszlépcsők
vonala
nem
önkényesen,
mesterségesen
meghatározott, hanem a helyszíni adottságokat, a szintvonalakat követi. A víznek fontos szerepe van mind a keleti, mind pedig a keresztény vallásban. A jin és jang szimbólumokat állítottam
szembe egymással, amikor különböző funkciók, és
ellentétes anyagok kerülnek szembe egymással.
14
lepkék A lepkék az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának legfajgazdagabb rendje (LEPIDOPTERA). A lepkék közül a nappali lepkék (DIURNA) a legnépszerűbbek, mivel ők nappal aktívak, színpompásak és kecsesen repkednek. Az éjjeli lepkék kevésbé ismertek, ugyanakkor legalább olyan lenyűgözőek, mint a nappaliak. A lepkéknek közel 170.000 fajuk ismert, aminek csupán tizede nappali.
callicore maimuna 88-as Dámalepke. Ez a lepke egyike azon 40 dél-amerikai fajnak, melyek hátsó szárnyának fonákján feltűnő „88” rajzolat látható. A hátsó szárny felszínének alapszíne fekete,a z elülső szárny csúcsánál ferde narancsszínű sáv, tövénél nagy vörös folt van. A hímek hátsó szárnyán gyakran színjátszó bíborfényű folt található. Dél-Amerikában mindenfelé elterjedt Brazíliától Kolumbiáig és az Antillákig. 5-5,5 cm a fesztávolságuk.
charaxes bernardus Maláji Tigrislepke. Szárnyai narancssárgák. Elülső pár szárnya közepén széles fehér, szélén fekete sáv van. Szárnyfonákja szürkésbarna, sötét vonalak szabálytalan mintázatával. A nőstények rajzolata hasonló a hímekéhez, méretük nagyobb, faroknyúlványuk fejlettebb. Indiai, pakisztáni, Srí Lanka-i, burmai és malajziai dzsungelekben fordul elő. 9-12 cm a fesztávolságuk.
15
morpho peleides Égkék Azúrlepke. A faj hímjének szárnyfelszíne sokkal inkább kék, mint a nőstényé. A szárnyak
fonákja
szemfoltokból
álló
barna
alapon
mintázat
van.
jellegzetes, Az
égkék
feltűnő
fekete-
azúrlepkék
és
szeretik
sárgagyűrűs az
erjedő
gyümölcsöket. Közép- és Dél-Amerikában, valamint az Antillákon gyakori. 9,5-12 cm a fesztávolságuk.
Caligo Idomeneus Kékes Denevérlepke. Jellemző erre a lepkére, hogy a hátsó szárny fonákján óriási bagolyszemre emlékeztető szemfolt van. Elülső szárnyuk felszíne sötétbarna, átlósan futó fehér, kékes borítású sávval. A hátsó szárny fekete, töve kék. A szárnyak fonákján bonyolult, barna és fehér vonalas mintázat található. Kora délelőtt és szürkületkor repkednek. Dél-Amerikában, Argentínától Surinameig fordul elő. 12-15 cm a fesztávolságuk.
dione juno Júnó-lepke. Gyakran előfordul azokon a helyeken, mint a hozzá nagyon hasonló golgotavirág-gyöngyházlepke. Ettől a fajtól nyújtottabb elülső szárnya és a szárnyfonák erősebb sötétbarna rajzolata különbözteti meg. A Júlia-lepke a piros és a kék színű virágokat kedveli. Közép- és trópusi Dél-Amerikában gyakori. 6-7,5 cm a fesztávolságuk.
16
heliconius erato Vöröstövű Zebralepke. Meglepően változatos lepkefaj. Csaknem minden formában van hasonmása a vörösöves zebralepkék között, ráadásul a két faj azonos élőhelyen fordul elő. A lepkék talajközelben röpködnek erdőszéleken és nyílt helyeken. KözépAmerikától Brazília déli részéig gyakori. 5,5-8 cm a fesztávolságuk.
hamadryas arethusa Mexikói Gyöngyöslepke. Az ebbe a csoportba tartozó lepkék repülés közben kattogó hangot adnak. Mindkét szárnypárjuk felszíne jellegzetes fémes kék mintázatú. A nőstények nagyobbak a hímeknél, elülső szárnyukon átlós keresztsáv, hátsó szárnyukon fémes kék mintázat van. Mexikóban és Bolíviában élnek. 6-7cm a fesztávolságuk.
phoebis philea Amerikai Sárgalepke. A hím elülső szárnyán V alakú narancssárga folt van. A nőstény alapszíne sárga vagy fehér, a szárnyszegélyek mentén sárga vagy fehér mintázattal. A szárnyak fonákja a lazacrózsaszíntől a bíbor árnyalatig változhat. Brazília déli részétől Közép-Amerikáig, Floridáig megtalálható. Gyakran látható kertekben, parkokban is. Északra New Yorkig hatol fel. 7-8 cm a fesztávolságuk.
17
idea leuconoe Nagy Nimfalepke. A nagytermetű, szép lepke szárnyai áttetsző szürkésfehérek, mintázatuk fekete. Gyakori, hogy a szárnyak a tő irányában sárgulnak. A nagy nimfalepke röpte lassú, csapongó. Az erdők koronaszintjében szeret tartózkodni. Thaiföldtől Malajziáig, a Fülöp-szigeteken és Tajvanon él. Malajziában a part menti mangrove-mocsarakban fordul elő. 9,5-11 cm a fesztávolságuk.
danaus plexippus Pompás Királylepke. Az egyik legismertebb lepkefaj. Élénk narancssárga-fekete mintázatát külön kiemeli a sötét szárnyerezet és szárnyszegély. A két ivar hasonló. Ez a legismertebb vándorlepke, Amerikától Indonéziáig, Ausztráliáig és a Kanári-szigetekig elterjedt, de a mediterrán vidéken is élnek. 7,5-10 cm a fesztávolságuk.
parides coon Keskenyszárnyú Bunkóslepke. Sajátos fekete-sárga rajzolata jelzi a madaraknak, hogy a lepke ehetetlen. A nőstények hasonlítanak a hímekhez, de elülső szárnyuk szélesebb,
faroknyúlványuk
pedig
rövidebb.
Trópusi
esőerdőkben
él,
de
megtalálható a síkságokon is India északi részétől Burmán és Malajzián át Szumátráig és Jáváig. 9-13 cm a fesztávolságuk.
18
siproeta epaphus Fehérsávos Rókalepke. A feketésbarna alapszínű lepke azonnal felismerhető az élénk narancssárga elülső szárnycsúcsáról és a szárnyakon keresztülfutó fehér csíkokról. A nőstények nagyobbak a hímeknél. A szárnyfonák halványabb és tompább színű, mint a szárnyfelszín és a hátsó szárny fehér sávját narancsbarna szegély kíséri. Az imágók talajközelben röpködnek, erdei virágokon táplálkoznak. Közép- és Dél-Amerika trópusi esőerdeiben él, magasabb területeken. 7-7,5 cm a fesztávolságuk.
parthenos sylvia Óriás-Viráglepke. Rendkívül változatos lepke, alapszíne a kéktől a zöldön át a narancssárgáig változhat. Az elülső szárny áttetsző fehér foltjai jellemzőek. A szárnyfonák halványabb a felszínnél. Indiától Srí Lankán és Malajzián keresztül Pápua Új-Guineáig előfordulnak. 10-11 cm a fesztávolságuk.
danis danis Égszínkék boglárka. A trópusi boglárkalepke hímjeinek fekete szárnyszegélye keskeny, az általában nagyobb méretű nőstények elülső szárnyszegélye türkizkék fényű. A hátsó szárny fonákján nagy fekete foltokban álló, széles sáv van. Előfordul Ausztrália északkeleti részén, Pápua Új-Guineán és a Molukka-szigeteken. 4-4,5 cm a fesztávolságuk.
19
növények
A Bécsben lévő Schmetterlinghaus pillangóháza méretében és növény telepítésében hasonló a most tervezetthez, nem túl nagy, ugyanakkor változatos a faunája. A növények sokszínűsége és kavalkádja mellett, nem könnyű a feladat, hogy egy jól működő, változatos képet alkossunk. Több cél is van; legfontosabb, hogy az itt élő lepkéknek megfeleljen, nektárt biztosítson, élőhelyéül szolgáljon. Másik, hogy az ide látogatóknak a pillangók nyújtotta esztétikus látványt fokozza. Az összes növénynek az adott éghajlaton meglelhetőnek kell lennie. Arra az éghajlatra megfelelő klímát kell biztosítanunk, hiszen a lepkék is arról a klímáról érkeznek.
A talajon 2 cm fenyő kéreg dara járófelület van, alatta pedig 3 cm mulcs, lombföld kéregdara. 150 cm mély összetett, kevert termőtalajra cseréljük ki a sziklás altalajt. Ez a réteg egy kevert talaj, melyben az adalékok a következők: humusz, komposzt, tőzeg, perlit /talajkönnyítő, vízmegtartó szerep/, folyami sterilizált homok. Ebben a másfél méter mély talajban van lehetőség a főbb gyökerek növekedésére. A talajcsere lezárása oldalt Gabion fallal történik, míg alul nagyméretű 32 mm szemnagyságú zúzottkő terítéssel. A kavics és az új föld között 1 réteg Tipptex BS nem szőtt geotextília kasírozás és egy 20 mm vastagságú Dörken-delta drain felületszivárgó lemez biztosítja, hogy a szükséges víz ne szivárogjon el ebből a rétegből, csak a felesleges. A kavics természetéből adódóan biztosítani tudja, hogy a gyökerek továbbhatoljanak a mélyebb rétegekbe. A drain pedig magaspontjain perforált, így tud a víz túlfolyni a mélyebb részéről, és elszivárogni. Ezeken a perforálásokon keresztül tud a gyökér áthatolni.
20
A lepkeház kertjében fellelhető növények, szintenkénti csoportosításban a következők: FÁRA FÜGGESZTETT, VAGY SZERKEZETRŐL LELÓGATOTT NÖVÉNYEK (EPIFITA): BROMÉLIÁK GUZMANIA LINGULATA TILLANDSIA USNOIDES (fára akasztott, hiszen nincs gyökere) AERIDES - rókafarkú orchidea ANGRAECUM ERECTUM - orchidea
FELFUTÓ NÖVÉNYEK: SCINDAPSUS fajok (futók, indásak)
TALAJON TALÁLHATÓ, ALACSONY NÖVÉSŰ NÖVÉNYEK: ANTHURIUM SCHERZERIANUM CROTON HIRTUS VIBURUM TINUS 'GWELLIAN' - bangita STRELITZIA - papagájvirág PLEIOBLASTUS DISTICHUS - törpebambusz CODIEUM VARIGATUM CYCAS REVOLUTA - japán cikász, japán páfránypálma
21
TALAJSZINTEN LÉVŐ MAGASABB NÖVÉNYEK: LICUALA GRANDIS - óriás bokorpálma, óriás lojak FARGESIA MURIELLA JIUZAIGON - ernyőbambusz COCOS NUCIFERA - kókuszpálma PHYLLOSTACHYS NIGRA - feketeszárú bambusz SASA PALMATA NEBULOSA - pálmalevelű bambusz
TALAJSZINTEN LÉVŐ KISEBB, CSERJE NAGYSÁGÚ NÖVÉNYEK: HIBISCUS ROSA - SINENSIS VIBURNUM TINUS „GWELLIAN” POLYPODIUM VULGARE - közönséges édesgyökerű páfrány DICKSONIA ANTARCTICA - óriás páfrányfa POLYSTICHUM ACULEATUM - karéjos vesepáfrány
22
épületszerkezetek
alapozás Az épület alapozása kulcskérdés. Hiába tervezünk egy minden igényt kielégítő épületet, és szerkezetet, ha annak alapja nem megfelelő. Figyelni kell, hogy a talaj milyen összetételű, hol van a talajvíz, és a mértékadó talaj szintje milyen mélyen van. Pillérvázas épületről lévén szó pontalap tűnik ideális alapozásnak, azonban a talaj állékonysága kérdéseket vet fel. Jobban járunk, hogyha az alappal együtt a talajt is tömörítjük, merevebbé tesszük. Erre ideális megoldás a cölöpalap. A tömörítés végett érdemes mikrocölöp alapot használni.
Függöleges teherhordó szerkezetek FA TARTÓK RRFA
tartó
24
mm
vastag
vízszintes
akácfa
lemezekből
van
ragasztva.
Keresztmetszeti mérete alul 160×600 mm, fent pedig 160×800 mm. A fenti sarok kialakítása ívesen szélesedő keresztmetszettel történik. 3 csuklós tartóként működő statikai modellként tervezve, méretezve.
23
FALAK Fehér cement adalékanyagú, önterülő monolit 20 cm vastag vasbeton fal. Vízzáró vasbetonból vannak, és ezek szolgálnak mind teherhordó, mind válaszfal funkcióját betöltő falak szerepéül, A falakat helyszínen zsaluzzák. A teherhordó falak 30, illetőleg 20 cm vastagságban kerülnek beépítésre.
FÜGGÖNYFAL SCHÜCO AOC 60 T.I. függönyfalrendszer, 3 rétegű, 40mm vastag üvegezéssel, U értéke=0,8 W/m2K. A függönyfal bordái akácfából vannak. Az épület hosszabb oldalán, ahol a tartók is segítik a merevítést, ott kisebb keresztmetszetű fa bordák és lizénák is megfelelőek. A függőleges borda 160/240 mm keresztmetszetű RRFA, míg a vízszintes 80/150 mm. Az épület rövidebb oldalán a függönyfal ugyanolyan terhelésnek van kitéve, ugyanakkor a merevítést nem segítik 3 méterenként nagy keresztmetszetű RRFA tartó keretek. Itt a vízszintes merevítésre ugyanazt a 80/150-es bordát alkalmazzuk, viszont a függőleges lizéna vastagabb, 160/360 mm-es.
vízszintes teherhordó szerkezetek PINCE 15 cm vastag vasalt beton lemez, hő- és talajvíz elleni szigeteléssel.
FÖLDSZINT, ELSŐ EMELET 15 cm vastag vasalt beton lemez.
24
térlefedés Szelemenekkel merevített rétegelt ragasztott fa tartó.
Részletesebb leírás a
következő pontban, tetőszerkezetek címszó alatt található.
tetöszerkezet RRFA tartó 24 mm vastag vízszintes akácfa lemezekből ragasztva. Keresztmetszeti mérete alul 160×600 mm, fent pedig 160×800 mm. A fenti sarok kialakítása ívesen szélesedő keresztmetszettel történik. 3 csuklós tartóként működő statikai modellként tervezve, méretezve. Ezek között RRFA szelemen 1,00 méterenként, 24 mm vastag vízszintes akácfa lemezekből ragasztva. Keresztmetszeti mérete: 160×240 mm. Erre kerül rá a tetőn helyet kapó függönyfal két irányú fa bordája, majd kívülről a bambuszt tartó KÖNIG FRANK STAHL melegen hengerelt, 120×60×3,6 mm-es, téglalap alakú zártszelvény, ami a függönyfal záró profiljához van hegesztve.
homlokzat Phyllostachys nigra (Fekete bambusz) külső árnyékoló, átmérő: 5 cm, magasságuk változó. A toldásokat a belső üregükben egy egykomponensű, elaszto plasztikus, neutrális tömítő szilikonba helyezett 10 mm átmérőjű köracéllal oldjuk meg. A homlokzaton a bambusz rögzítése a következőképpen van megoldva: a függönyfal vízszintes bordáinak a távolságában -ami körülbelül 4 méterenként van-
25
került elhelyezésre kívülről a bambuszt tartó KÖNIG FRANK STAHL melegen hengerelt, 120×60×3,6 mm-es, téglalap alakú zártszelvény. Ez az acél elem a függönyfal látszó, záró profiljához van hegesztve, arra merőlegesen, hiszen azok függőlegesen futnak, mag a tartó vázszerkezet vízszintesen. A bambuszok üzemben előregyárottak, táblásítva kerülnek elhelyezésre. Előre csavaroznak már a gyárban a bambuszra egy-egy pár egyenlőszárú 80×80×6 mm-es L-acélt, S-MP 52 Z 6.3×75-ös önmetsző, galvanizált, önmetsző szénacél csavarral. Ez fogja közre a zártszelvényt.
burkolatok MEDENCE
min 16 mm-es mosott kavics
BEJÁRAT
szennymegfogó szőnyeg
ELŐTÉR
kéregkeményített beton
GONDNOK HELYISÉG
ragasztott kerámia lapburkolat
MOSDÓK, WC-K
ragasztott kerámia lapburkolat
ÖLTÖZŐ
kéregkeményített beton
FOLYOSÓK
kéregkeményített beton
TÁROLÓK
kéregkeményített beton burkolat
GÉPÉSZETI HELYISÉGEK
kéregkeményített beton burkolat
KERT
tőzeg
26
vízelvezetés 2 rétegű vízelvezetést hoztam létre azzal, hogy a tetőn is folytatódik a bambusz árnyékoló szerkezet. 2 rétegű, mert egyrészt a bambuszok között is át tud szivárogni a víz, de ennél jóval több víz tud a függönyfalból készített tetőre jutni ott, ahol a bevilágítás érdekében megszakítom a bambusz folytonosságát.
Ezeknek a megnyitásoknak az összfelülete a teljes tetőhöz képest 15-20 %, tehát a mértékadó vízelvezetési vonal a bambusz felületén lesz. A tetőt a ragasztott tartók raszterében osztottam fel elméletben, és az jött ki, hogy a legnagyobb terület ahonnan egy lefolyóba tud jutni a víz, az 55 m2.
Ez pedig azt jelenti, hogy a legkisebb keresztmetszetű 250-es ereszcsatorna és a hozzá tartozó 80-as ejtőcső megfelelő. Az ejtőcső mérete is meghatározta a bambuszt tartó szelemen méretét a homlokzaton, ami így 120×60-as zártszelvény lett. A zártszelvény merevíti egyben az ejtőcsövet, hiszen át van lyukasztva a metszéspontokon.
Az
ereszcsatorna
túl
van
méretezve,
egyfelől
a
fenti
részletrajzokból kitűnő méretek miatt, másfelől azért, hogy ha egyszerre több esővíz jutna a csatornába, akkor ne tudjon visszabukni a függönyfalra. Ezt a visszabukást az is gátolja, hogy lentebb van a csatorna néhány cm-rel.
A tető üvegezéséről a víz akadálytalanul juthat az ereszbe, ezt az biztosítja, hogy a függönyfal látszó bordája csak lejtés irányban van jelen, másik irányban rejtett, strukturált. Erre a 2 cm magas bordára kerül keresztirányban a bambuszt tartó szelemen. Az esővíz az épületet körülvevő medencébe kerül, amit felhasználunk benti öntözésre és az illemhelyiségek tisztítására, szaniterek öblítésére.
27
rétegrendek
talajnedvesség elleni szigetelés 1 réteg
Promatex rapid kellősítés
15 cm
vasalt aljzatbeton
20 cm
16-32 mm szemnagyságú frakcionált kavics ágyazat termett talaj
R1
R3
20 cm
feszített víztükrű medence, 20 cm mély víz
20 cm
vasbeton ellenfödém, acélhajas koptatóréteggel
15 cm
32 mm szemnagyságú, frakcionált kavics
1 réteg
PE fólia technológiai szigetelés
1 réteg
SikaTop® Seal-107 cement kötőanyagú,
6 cm
Styrofoam Roofmate SL-A zártcellás
víz- es nedvesség elleni kenhető szigetelés 15 cm
vasbeton lemezalap
20 cm
16-32 mm szemnagyságú frakcionált kavics ágyazat termett talaj
R2
extrudált polisztirolhab hőszigetelés 2 réteg
Elastovill E-G 4 F/K bitumenes lemez talajvíz elleni szigetelés teljes felületen lángolvasztással ragasztva
1 réteg
Promatex rapid kellősítés
10 cm
vasalt aljzatbeton
20 cm
16-32 mm szemcsenagyságú tömörített kavicsfeltöltés termett talaj
20 cm
20 cm mély víz
15 cm
32 mm szemnagyságú, frakcionált kavics
1 réteg
SikaTop® Seal-107 cement kötőanyagú,
R4
víz- es nedvesség elleni kenhető szigetelés
1,5 cm
ragasztott kerámia burkolat
15 cm
vasbeton lemezalap
1 réteg
Acriflex Winter kétkomponensű
5 cm
Styrofoam Roofmate SL-A zártcellás
1 réteg
nagy rugalmasságú kent szigetelés
extrudált polisztirolhab hőszigetelés
2,5 cm
aljzatkiegyenlítés
Elastovill E-G 4 F/K Extra bitumenes lemez,
6 cm
esztrich aljzatbeton
28
1 réteg
PE fólia technológiai szigetelés
5 cm
STYROFOAM™ IB zártcellás, lépésálló
R7
extrudált polisztirolhab hőszigetelés
2cm
fenyő kéreg dara járófelület
monolit vasbeton lemez födém
3cm
mulcs, lombföld kéregdara
150 cm
összetett, kevert termőtalaj:
15 cm
humusz, komposzt, tőzeg, perlit
R5
/talajkönnyítő, vízmegtartó szerep/, folyami sterilizált homok adalék
10 cm
kéregkeményített esztrich aljzatbeton
1 réteg
Tipptex BS nem szőtt geotextília kasírozás
1 réteg
PE fólia technológiai szigetelés
20 mm
Dörken-delta drain felületszivárgó lemez
5 cm
STYROFOAM™ IB zártcellás, lépésálló
20 cm
min. 32 mm szemnagyságú, zúzott kő ágyazat
extrudált polisztirolhab hőszigetelés 15 cm
monolit vasbeton lemez födém
R6 20 cm
fehér cement adalékanyagú vasbeton fal
2 réteg
Elastovill E-G 4 F/K Extra bitumenes lemez, talajnedvesség elleni szigetelés
9 cm
Styrofoam Roofmate SL-A zártcellás extrudált polisztirolhab hőszigetelés
20 mm
Dörken-delta drain felületszivárgó lemez
1 réteg
Tipptex BS nem szőtt geotextília kasírozás
20 cm
16-32 mm szemnagyságú frakcionált kavics ágyazat termett talaj
29
építész tervlapok helyszínrajz
30
fรถldszinti alaprajz
31
emeleti alaprajz
32
a1 hosszmetszet
33
a2 keresztmetszet
34
35
36
37
épületgépészet
Próbáltam az épületgépészeti koncepciót úgy megvalósítani, hogy az racionális, jól működő, hatékony és egyben jövőbe mutató legyen. Megújuló energiát érdemes lenne alkalmazni, viszont a napelem, mint opció nem tud működni, mert erdős területről lévén szó, nem lenne kellően hatékony. A klímahomlokzat a másik energiatudatos lehetőség, és segítené az épület energiahatékony fenntartását, viszont ebben az esetben a jelenlegi homlokzatrendszer nem tud érvényesülni.
Fütés A lepkeház hőenergia ellátása távfűtéssel történik, hasonlóan a közelben, és Pécs városának legtöbb épületéhez. Jellemzője ennek a fűtési rendszernek, hogy környezetbarát,
energiatakarékos,
és
nagyon
hatékony.
Hőtáv
vezeték
kapcsolódik az alagsorban helyet kapó hőközpontba. A gépészeti alagút, ami a lepkekertben fut végig a talaj szintje alatt közvetlenül, tehát nem mélyen, arra hivatott, hogy benne a megfelelő hőmérsékletű levegő áramolni tudjon. Rácsok vannak a tetején helyenként, amin a kertbe jut a levegő. Az áramlás sebessége nem gyors, tehát az élővilágot, a lepkéket nem zavarja, kárt nem tud bennük okozni.
38
víz - csatorna A medencében lévő 20 cm mély vizet keringetni kell, hiszen nagyon hamar algásodna, és biológia folyamatok indulnának el, ha nem lenne kezelve és nem lenne frissítve. Rendkívül összetett a vízellátás, hiszen van kint víz, van bent, van esővíz, van amivel öntözni kell, és van amivel az épület egyéb használati vízellátását kell megoldani. Erre a kérdésre legmegfelelőbb választ az esővíz adja, ami lágy, és mindenre alkalmas. Kivételes amikor savas az eső. A lágy víz nem oldja ki a meszet ezért öntözésre kíváló, használati vízről nem is beszélve, habár ez kevesebb jóval, mint amennyit az öntözésre kell fordítani. A vízgépházban lévő tartály nem olyan nagy, viszont elegendő méretű ahhoz, hogy folyamatosan áramoljon a friss víz és legyen megfelelő keringetés. Fontos megemlíteni, hogy az épületből kivezetett csapadékvíz, továbbá a belső ház padlóvizei locsolásra kerülnek felhasználásra. A lépcsőzetesség ad mozgást a víznek, bent pedig azzal, hogy a falra nyomással belülről feljuttatom a vizet és mintegy vízfüggönyt alakítok ki, túl az esztétikai szerepen, oxigénnel keveredik a víz, és fokozza a párásítást. A lepkeház fűtésére és szellőzésére tervezett, talajban lévő vasbeton gépészeti padlócsatorna alagútban futnak a vízvezeték csövei, amik a rétegelt-ragasztott fa tartóra vannak felvezetve és felülről történik az öntözés. A növényeket a természetben az eső éri, amit fentről kap, nem pedig alulról, és habár az alacsonyabb
növényeknél
ez
nem
jelentene
problémát,
a
magasabb
növényeknél, fáknál már igen. A padlócsatorna lehetővé teszi a vízvételt gyorscsatlakozókkal, minden rács leemelése után.
39
szellözés Ahhoz hogy megfelelő minőségű levegő legyen a belső térben, önmagában a természetes szellőzés kevés, és vannak időszakok amikor nem lehetséges. Amikor
egy
ekkora
belső
térnek
kell
gondoskodni
a
légcseréjéről,
ami
hozzávetőlegesen 3500 légköbméter, tudnunk kell, hogy nagy a gépészeti térigénye. Mind a gépnek, mind pedig a csöveknek. Ezeket a csöveket pedig ki kell juttatni az épületen kívülre, ahol biztosítani tudjuk a friss levegő beáramlását és az elhasznált levegő kijuttatását. A belső térben nem akartam, hogy helyet kapjanak ezek a csövek, és arra gondoltam, hogy a medencék alatt végigfutnak a szellőző vezetékek, egészen a helyszín, a telek legmagasabb pontjára, majd ott alakítjuk ki a ki- és beszellőzést. Ezen kívül a függönyfal helyenként ablakokkal van ellátva oldalt és fent, amik megnyitásával friss levegőt tudtunk bejuttatni a belső térbe. Csak bukó ablakokat helyeztem el, és hálóval védve vannak, nehogy a lepkék kirepüljenek. Az épületen belül az elhasználódott levegő visszaszívását a vasbeton falak belső oldalán vezetjük vissza a szellőző gépházba. A beérkező 34-35º-os meleg levegőből lesz 8-10º-al kevesebb, 26-28ºC. Fontos, hogy az épület a lehető legjobb átöblítésű legyen, hiszen ebben az esetben lehet elkerülni, hogy a magas páratartalom miatt ne alakuljanak ki épületsarkokban páralecsapódások, vizesedések, amelyek akár penészedést is okozhatnak.
40
statika
TERHEK
MEGNEVEZÉS
SÚLY (KN)
BIZT. TÉNYEZŐ
SÚLY (KN)
ST1
RRFA tartó önsúly
7,290
1,50
10,935
ST2
bambusz
2,005
1,35
2,707
ST2
120/60 zártszelvény
0,145
1,35
0,196
ST2
üveg
2,100
1,35
2,835
ST2
vasalatok
0,200
1,35
0,270
ST2
fa bordák
0,630
1,35
0,850
ST2
RRFA szelemen
0,268
1,35
0,363
ST3
hóteher
3,000
1,50
4,500
ST4
félhó teher
3,000
1,50
4,500
ST5
szélteher
0,400
1,50
0,600
ST6
üveghíd önsúly
5,520
1,35
7,452
ST7
üveghíd hasznos teher
2,000
1,50
3,000
41
TEHERKOMBINÁCIÓK, TEHERESETEK
TK1
ST1 + ST2 + ST3 + ST5 megoszló terhek
TK2
ST1 + ST2 + ST4 megoszló terhek
TK3
ST1 + ST2 + ST3 megoszló terhek
TK4
ST1 + ST2 + ST4 megoszló terhek
+
+
ST6 + ST7
= ((7,29×1,50) + (5,348×1,35) + (3,00×1,50) + (0,40×1,50)) + ((5,52×1,50) + (2,00×1,35))
koncentrált erő ST6 + ST7
= ((7,29×1,50) + (5,348×1,35) + (3,00×1,50)) + ((5,52×1,50) + (2,00×1,35))
koncentrált erő +
ST6 + ST7
= ((7,29×1,00) + (5,348×1,00) + (3,00×0,80) + (0,40×1,50)) + ((5,52×0,80) + (2,00×1,00))
koncentrált erő +
ST6 + ST7
= ((7,29×1,00) + (5,348×1,00) + (3,00×0,80) + (0,40×1,50)) + ((5,52×0,80) + (2,00×1,00))
koncentrált erő
Az 1. teherkombináció a mértékadó, ez lesz a teherbírási határállapot!
42
NORMÁLERŐ HATÁSÁBRA
NYÍRÓERŐ HATÁSÁBRA
NED = 122,01 KN
TED,GERENDA = 111,07 KN TED,OSZLOP = 44,14 KN
43
NYOMATÉKI HATÁSÁBRA
LEHAJLÁS
MED = 359,28 KN
lmax = 6,08 cm
44
RRFA TARTÓ FÜGGŐLEGES OSZLOP RÉSZÉNEK ELLENŐRZÉSE HAJLÍTÁSRA
kmod = 0,6 γm = 1,25
GEOMETRIAI ADATOK
SZILÁRDSÁGI ÉRTÉKEK
h = 800 mm
oszlop keresztmetszeti magassága
b = 160 mm
oszlop keresztmetszeti szélessége
l1 = 8,14 m
oszlop teljes magassága
Wy =
(b×h2)/6
=
160×8002)/6
=
1,7066×107 mm3
fm,g,k = 36 N/mm2
hajlítás
MEREVSÉGI TULAJDONSÁGOK
E0,05 = 36 N/mm2
a rostirányú rugalmassági modulus 5%-os
kvantilise
Wz = (b2×h)/6 = 1602×800)/6 = 3,413×106 mm3 Iy = (b×h3)/12 = 160×8003)/12 = 6,8267×109 mm4 Iz = (b3×h)/12 = 1603×800)/12 = 2,7306×108 mm4 HAJLÍTÁS ELLENŐRZÉSE
fm,g,d = (kmod × fm,g,k) / γm = (0,6 × 36)/1,25 =17,28 N/mm2 σm,y = M/Wy = 359,28×106 / 1,7066×106 =16,74 N/mm2
ANYAGJELLEMZŐK
Fa szilárdsági osztálya:
GL36h
17,28 N/mm2 > 16,74 N/mm2
ρmean = 700 kg/m3 Felhasználási osztály:
2. felhasználási osztály
Teheridőtartam:
állandó
hajlításra megfelel!
45
RRFA TARTÓ VÍZSZINTES GERENDA RÉSZÉNEK ELLENŐRZÉSE KÜLPONTOS
RRFA TARTÓ KIHAJLÁSÁNAK VIZSGÁLATA / STABILITÁS VIZSGÁLAT
NYOMÁSRA Y-Y TENGELY KÖRÜL (σc,o,d / fc,o,d)2 + (σm,y,d / fm,y,d) + km × (σm,z,d / fm,z,d) ≤ 1,0
nyomás
hajlítás
λrel = λ / π × √(fc,o,g,k / E0,05) λ = l / i = (ν × l) / i iy = √(I y/A) = √(6,827×109 / (180×800)) = 217,737
km = 0,7 σc,o,d = F/A = 122,01×103 / (180×800) = 0,8473 (σc,o,d / fc,o,d)2 = (0,8473/31)2 =7,47×10-4
λ = l / i = (ν × l) / i = (1 × 814) / 217,723 = 3,738 λrel = λ / π √(fc,o,g,k / E0,05) = (3,738 / π) × √(31/11,9) = 1,9204 λrel = 1,9204
kc = 0,243
σm,y,d / fm,y,d = (359,28×106 / 1,7066×107) / 36 = 0,5847 σm,z,d / fm,z,d = (359,28×106 / 3,413×106) / 36 = 0,4933
7,47×10-4 + 0,5847 + (0,7 × 0,4933) = 0,9307 ≤ 1,0
NRd = kc × A × fc,o,d fc,o,d = (kmod × fc,o,g,k) / γm = (0,6 × 31)/1,25 =14,88 N/mm2 NRd = kc × A × fc,o,d = 0,243 × 180 × 800 × 14,88 = 520,68 kN
(σc,o,d / fc,o,d)2 + km × (σm,y,d / fm,y,d) + (σm,z,d / fm,z,d) ≤ 1,0 7,47×10-4 + (0,7 × 0,5847) + 0,4933 = 0,9033 ≤ 1,0
NRd = 520,68 kN > Ned = 122,01 kN
külpontos nyomásra megfelel!
46
Z-Z TENGELY KÖRÜL
λrel = λ / π × √(fc,o,g,k / E0,05) λ = l / i = (ν × l) / i iz = √(I z/A) = √(2,7306×108 / (180×800)) = 43,54 λ = l / i = (ν × l) / i = (1 × 814) / 43,54 = 18,693 λrel = λ / π √(fc,o,g,k / E0,05) = (18,693 / π) × √(31/11,9) = 9,603 λrel = 9,603
kc = Ø
kifordulás veszélye nem áll fenn!
47
építészszervezés - költségvetés
Név : LEPKEHÁZ
Cím :
Kelt: 2014.01.06
PÉCS, BOTANIKUS KERT
A munka leírása:
Készítette: HORVÁTH BENCE
LEPKEHÁZ KOMPLETT ÉPÍTÉSZ KÖLTSÉGVETÉSE
KÖLTSÉGVETÉS FŐÖSSZESÍTŐ Megnevezés
MUNKANEM ÖSSZESÍTŐ Díjköltség
Anyagköltség
1. Építmény közvetlen költsége
104.317.199
39.323.445
1.1 Közvetlen önköltség összesen
104.317.199
39.323.445
2.1 ÁFA vetítési alap 2.2 Áfa
3. A munka ára
143.640.644 27.00 %
38.782.974
182.423.618
Munkanem száma és megnevezése 12 Felvonulási létesítmények 15 Zsaluzás és állványozás 21 Irtás, föld- és sziklamunka 24 Mélyalapozás 31 Helyszíni beton és vasbeton munkák 34 Fém- és könnyű épületszerkezetek szerelése 35 Ácsmunka 42 Aljzatkészítés, hideg- és melegburkolatok készítése 43 Bádogozás 44 Asztalosszerkezetek elhelyezése 45 Lakatosszerkezetek elhelyezése 48 Szigetelés 91 Kert és parképítési munkák
Anyagköltség
Díjköltség
900.000 328.966 2.482.533 5.107.680 16.855.212 6.513.007 15.943.292 260.313 425.008 50.400.000 953.600 3.920.531 227.057
0 1.158.575 6.238.509 3.734.640 8.854.532 3.680.690 6.731.750 234.992 145.842 7.200.000 94.500 1.190.980 58.435
104.317.199
39.323.445
................. Aláírás I. Fejezet munkanemei összesen
48
12. FELVONULÁSI LÉTESÍTMÉNYEK Ssz. Tételszám Tételkiírás 1 12-011-1.1-0025001 Mobil WC bérleti díj elszámolása, szállítással, heti karbantartással Mobil W.C. bérleti díj/hó 6 db
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
2.175
61.776
215.325
328.966
1.158.575
21. IRTÁS, FÖLD- ÉS SZIKLAMUNKA 18.000
0
108.000
0 Ssz. Tételszám Tételkiírás
0
216.000
0
3 12-012-1.2.2-0025006 Konténer bérleti díj elszámolása, iroda konténer 10,01-20,00 m2 alapterület között Iroda konténer, 10,01 - 20,00 m2 között, bérleti díj/hó 6 db 45.000
0
270.000
0
4 12-012-1.3.1-0025008 Konténer bérleti díj elszámolása, mosdó, zuhanyzó, WC konténer 10,00 m2 alapterületig Kombinált W.C. konténer, 10,00 m2-ig, bérleti díj/hó 6 db 51.000
0
306.000
0
900.000
0
Munkanem összesen: (HUF)
15. ZSALUZÁS ÉS ÁLLVÁNYOZÁS Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 15-002-1.1.1 Kétoldali falzsaluzás függőleges vagy ferde sík felülettel, fa zsaluzattal, 3 m magasságig 770 m2 347 2 15-004-1.1.1.1 Síklemez zsaluzása,
624
Munkanem összesen: (HUF)
2 12-012-1.1.3-0025004 Konténer bérleti díj elszámolása, raktár konténer, 20,01 m2 alapterület felett Raktár konténer, 20,01 m2 felett, bérleti díj/hó 6 db 36.000
Ssz. Tételszám Tételkiírás
alátámasztó állvánnyal, fa zsaluzattal, 3 m magasságig 99 m2
1.225
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
267.190
943.250
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 21-002-1.2 Humuszos termőréteg, termőföld leszedése, terítése gépi erővel, 18%-os terephajlásig, bármilyen talajban, szállítással, 50,1-200,0 m között 670 m3
2,3
2 21-003-8.1.1.1.1 Pillérek, gépalapok, oszlopok, aknák, munkagödrök, pincetömbök kiemelése, 1 m padka hagyással, kétoldalra kiemelve, depóniába vagy szállítóeszközre rakva, száraz, földnedves talajban, 10,00 m2 alapterületig, 1,50 m mélységig, I-II. fejtési talajosztályban 69.27 m3 0
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
1.228
1.541
822.760
3.500
0
242.445
3 21-008-2.1.3 Tömörítés bármely tömörítési osztályban gépi erővel, nagy felületen, tömörségi fok: 95% 150 m3
9,2
310
1.380
46.500
4 21-008-3.1.1 Simító hengerlés a földmű (tükör és padka) felületén, gépi erővel, 3,0 m szélességig 400 m2
2,3
175
920
70.000
3.998
5.575
886.956
1.236.814
5 21-011-7.1-0120401 Talajcsere Benti lepkekert talajcseréje 221.85 m3
49
6 21-011-7.2-0120015 Medence kavics aljzata 32 mm átmérőjű 227.28 m3 7 21-011-7.2-0120123 Kavics ágyazat 16-32 mm átmérőjű 457.92 m3
1.706
1.319
8 21-011-11.6 Építési törmelék konténeres elszállítása, lerakása, lerakóhelyi díjjal, 8,0 m3-es konténerbe 10 db 60.000
5.575
5.575
0
Munkanem összesen: (HUF)
387.740
603.996
1.267.086
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 24-001-4.1.1.1-0648205 Cölöpalapozás előregyártott vasbeton cölöpökkel, 30x30 vagy ø30 cm keresztmetszettel, I.-III. verési talajosztályban, 8 méterig SW Umwelttechnik ø30-6 pörgetett cölöp 6,50 m, Cikkszám: 1000000507/1 720 m 7.094
5.187
Munkanem összesen: (HUF)
600.000
0
2.482.533
6.238.509
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
5.107.680
3.734.640
5.107.680
3.734.640
31. HELYSZÍNI BETON ÉS VASBETON MUNKÁK Ssz. Tételszám Tételkiírás
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 31-001-1.2.1-0220954 Betonacél helyszíni szerelése függőleges vagy vízszintes tartószerkezetbe, bordás betonacélból 13.1 t 198.135
164.272
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
2.595.569
17.567
862.067
638.473
3 31-011-3.1.3-0231210 Labazati vízzáró vasbeton talpgerenda X0v(H), XC1, XC2, XC3 környezeti osztályú, kissé képlékeny vagy képlékeny konzisztenciájú betonból, kézi bedolgozással, vibrátoros tömörítéssel, 25-50 cm vastagság között C20/25 - XC1 képlékeny kavicsbeton keverék CEM 42,5 pc. Dmax = 16 mm, m = 6,6 finomsági modulussal 43.61 m3 24.292
16.976
1.059.374
740.323
4 31-011-3.3.4-0231110 Vasbeton alapfej X0v(H), XC1, XC2, XC3 környezeti osztályú, kissé képlékeny vagy képlékeny konzisztenciájú betonból, szivattyús technológiával, vibrátoros tömörítéssel, 50 cm vastagság felett C20/25 - XC1 kissé képlékeny kavicsbeton keverék CEM 42,5 pc. Dmax = 16 mm, m = 6,5 finomsági modulussal 103.94 m3 23.585
2.417
2.451.425
251.223
5 31-021-4.3.1-0232110 Sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése, 15°-os hajlásszögig, X0v(H), XC1, XC2, XC3 környezeti osztályú, kissé képlékeny vagy képlékeny konzisztenciájú betonból, betonszivattyús technológiával, vibrátoros tömörítéssel, 12 cm vastagságig C20/25 - XC1 kissé képlékeny kavicsbeton keverék CEM 32,5 pc. Dmax = 16 mm, m = 6,6 finomsági modulussal 22.275 m3 22.313
5.170
497.022
115.162
6 31-030-2.2 Ipari térburkolatok készítése, speciális betonokból, 15-25 cm vastagságig, betonszivattyús technológiával, XK, X1, X7 környezeti osztályú, kissé képlékeny konzisztenciájú betonból, hálóval vasalt vegyszeresen kötés késleltetett, kézi lehúzással 6.89 m3 45.900
3.920
316.251
27.009
2.552.904
24. MÉLYALAPOZÁS Ssz. Tételszám Tételkiírás
2 31-011-3.1.2-0231110 Vasbetonfal készítése, X0v(H), XC1, XC2, XC3 környezeti osztályú, kissé képlékeny vagy képlékeny konzisztenciájú betonból, kézi bedolgozással, vibrátoros tömörítéssel, 13-24 cm vastagság között C20/25 - XC1 kissé képlékeny kavicsbeton keverék CEM 42,5 pc. Dmax = 16 mm, m = 6,5 finomsági modulussal 36.345 m3 23.719
2.151.963
50
7 31-030-11.1.1.2-0121410 Medence aljzat Beton aljzat készítése helyszínen kevert betonból, kézi továbbítással és bedolgozással, merev aljzatra, tartószerkezetre léccel lehúzva, kavicsbetonból, C 8/10 - C 16/20 kissé képlékeny konzisztenciájú betonból, 6 cm vastagság felett C16/20 - X0b(H) kissé képlékeny kavicsbeton keverék CEM 42,5 pc. Dmax = 24 mm, m = 6,8 finomsági modulussal 419.02 m3 21.566 8 31-032-2.1.2.1-0212502 Kontaktesztrich készítése kézi feldolgozással, cementbázisú esztrichből C20 szilárdsági osztálynak megfelelően, 3-4 cm vastagságban LB-Knauf ESTRICH/Cementesztrich ZE20, Cikkszám: 619621 32.3 m2 1.143
11.625
9.036.585
4.871.108
2 K34-001-3.1-0000002 Acél oszlop szerelése C 160/400 49.16 m
3.150
320.320
155.232
6 K34-001-3.1-0000006 Acél oszlop szerelése 120/120/4,5 49.28 m
3.890
2.150
191.699
105.952
6.513.007
3.680.690
Munkanem összesen: (HUF)
Ssz. Tételszám Tételkiírás 1.835
36.919
59.271
16.855.212
8.854.532
34. FÉM- ÉS KÖNNYŰ ÉPÜLETSZERKEZETEK SZERELÉSE
1 K34-001-3.1-0000001 Acél oszlop szerelése HE400B 23.15 m
6.500
35. ÁCSMUNKA
Munkanem összesen: (HUF)
Ssz. Tételszám Tételkiírás
5 K34-001-3.1-0000005 Acél oszlop szerelése 350/350/8 49.28 m
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
1 K35-001-1.4-0000001 Rétegelt ragasztott fa szelemenek 160/240 13.96 m3 2 K35-001-1.5-0000001 Rétegelt ragasztott fa tartók 38.88 m3 3 K35-003-1.1-0000001 Fekete bambusz árnyékoló szerkezet 672 m2
15.000
5.150
347.250
119.223
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
87.118
52.850
1.216.167
737.786
124.710
63.425
4.848.725
2.465.964
14.700
5.250
9.878.400
3.528.000
15.943.292
6.731.750
Munkanem összesen: (HUF)
42. ALJZATKÉSZÍTÉS, HIDEG- ÉS MELEGBURKOLATOK KÉSZÍTÉSE 12.000
5.150
589.920
253.174
3 K34-001-3.1-0000003 Acél oszlop szerelése L 80/80/6 957.96 m
3.560
2.150
3.410.338
2.059.614
4 K34-001-3.1-0000004 Acél oszlop szerelése 120/60/3,6 459.3 m
3.600
2.150
1.653.480
987.495
Ssz. Tételszám Tételkiírás
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
1 42-012-1.1.1.1.1.3-0212003 Fal-, pillér-, oszlopburkolat készítése beltérben, tégla, beton, vakolt alapfelületen, mázas kerámiával, kötésben vagy hálósan, 3-5 mm vtg. ragasztóba rakva, 110 mm fugaszélességgel, 25x25 - 40x40 cm közötti lapmérettel LB-Knauf GRES/Gres ragasztó, EN 12004 szerinti C2T
51
minősítéssel, kül- és beltérbe, fagyálló, padlófűtéshez is, LB-Knauf Colorin flex fugázó, EN 13888 szerinti CG2 minősítéssel, fehér 57.53 m2 3.771 2 42-022-1.1.1.1.1.3-0212003 Padlóburkolat készítése, beltérben, tégla, beton, vakolt alapfelületen, mázas kerámiával, kötésben vagy hálósan, 3-5 mm vtg. ragasztóba rakva, 110 mm fugaszélességgel, 25x25 - 40x40 cm közötti lapmérettel LB-Knauf GRES/Gres ragasztó, EN 12004 szerinti C2T minősítéssel, kül- és beltérbe, fagyálló, padlófűtéshez is, LB-Knauf Colorin flex fugázó, EN 13888 szerinti CG2 minősítéssel, fehér 11.5 m2 3.771
44. ASZTALOSSZERKEZETEK ELHELYEZÉSE 3.450
216.946
198.479
7.500
Munkanem összesen: (HUF)
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
50.400.000
7.200.000
50.400.000
7.200.000
45. LAKATOSSZERKEZETEK ELHELYEZÉSE 3.175
43.367
36.513
260.313
234.992
43. BÁDOGOZÁS Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
1 43-002-1.8-0110003 Függőereszcsatorna szerelése, félkörszelvényű, bármilyen kiterített szélességben, horganylemezből Függőereszcsatorna H 0,65, félkör szelvényű, Ksz: 40 cm 50.52 m 3.230
850
163.180
42.942
2 43-002-11.7-0110151 Lefolyócső szerelése kör keresztmetszettel, bármilyen kiterített szélességgel, horganylemezből Horgany lefolyócső H 0,65 mm, körszelvényű, Ksz: 25 cm 84 m 3.117
1.225
261.828
102.900
425.008
145.842
Munkanem összesen: (HUF)
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 K44-003-1.1.3.2-0000001 Komplett függönyfal rendszer, fa és alumínium struktúra, 3 rétegű hőszigetelű üvegezéssel Függőleges és vízszintes felületen, a terveken jelölt osztások szerint 960 m2 52.500
Munkanem összesen: (HUF)
Ssz. Tételszám Tételkiírás
Ssz. Tételszám Tételkiírás
Ssz. Tételszám Tételkiírás
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
1 45-001-4.1.1.1-0131640 Komplett beltéri acél ajtók elhelyezése, hőhidas acélajtó, biztonsági zárral, átmenő (kefés) küszöbbel, hegesztett ajtópánttal, rendszerhez tartozó kétoldali alumínium (EV1 felületű) kilinccsel és 4.4 ragasztott biztonsági üvegezéssel, egyszárnyú kivitelben, 900x2100 névleges méretig JANSEN Economy egyszárnyú hőhidas acél ajtó, méret: 900x2400 mm 6 db 98.500
9.500
591.000
57.000
2 45-001-4.1.1.1-0131641 Komplett beltéri acél ajtók elhelyezése, hőhidas acélajtó, biztonsági zárral, átmenő (kefés) küszöbbel, hegesztett ajtópánttal, rendszerhez tartozó kétoldali alumínium (EV1 felületű) kilinccsel és 4.4 ragasztott biztonsági üvegezéssel, egyszárnyú kivitelben, 750x2100 JANSEN Economy egyszárnyú hőhidas acél ajtó, méret: 1000x2400 mm 5 db 72.520
7.500
362.600
37.500
953.600
94.500
Munkanem összesen: (HUF)
52
48. SZIGETELÉS Ssz. Tételszám Tételkiírás
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 48-002-1.3.1.2-0095322 Medence víz alatt Talajnedvesség elleni szigetelés; Padlószigetelés, egy rétegben, minimum 4,0 mm vastag elasztomerbitumenes (SBS modifikált) lemezzel, az aljzathoz foltonként vagy sávokban olvasztásos ragasztással, az átlapolásoknál teljes felületű hegesztéssel fektetve BAUDER PYE PV 200 S5 poliészterfátyol hordozórétegű, 5 mm névleges vastagságú elasztomerbitumenes (SBS modifikált) lemez, talkumszórás 1580 m2 1.947 2 48-002-1.3.1.2-0099014 Talajnedvesség elleni szigetelés; Padlószigetelés, egy rétegben, minimum 4,0 mm vastag elasztomerbitumenes (SBS modifikált) lemezzel, az aljzathoz foltonként vagy sávokban olvasztásos ragasztással, az átlapolásoknál teljes felületű hegesztéssel fektetve VILLAS E-G 4 F/K Extra, üvegszövet hordozórétegű, 4 mm névleges vastagságú, elasztomerbitumenes (SBS modifikált) lemez 172.46 m2 1.440 3 48-002-1.45.1-0115009 Talajnedvesség elleni szigetelés; Szerkezeti falon készített függőleges falszigetelés védőrétege műanyag dombornyomott lemezzel rögzítés nélkül (rögzítés külön tételben), HDPE anyagú, kis dombormagasságú lemez (domborulatokkal a talaj irányába fordítva) DÖRKEN DELTA MS 8 mm dombormagasságú szigetelésvédő lemez 131.08 m2 658
525
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
3.076.260
829.500
Külső fal; Hőszigetelések épületlábazaton vagy koszorún, foltonként ragasztva vagy megtámasztva (rögzítés külön tételben), egy rétegben, expandált polisztirolhab lemezzel AUSTROTHERM Expert hőszigetelő lemez, 1265x615x 50 mm 54.45 m2 2.483
550
135.199
29.948
5 48-007-21.21.2-0113422 Külső fal; Hőszigetelések épületlábazaton vagy koszorún, foltonként ragasztva vagy megtámasztva (rögzítés külön tételben), egy rétegben, expandált polisztirolhab lemezzel AUSTROTHERM Expert hőszigetelő lemez, 1265x615x 80 mm 58 m2 3.973
550
230.434
31.900
1.450
144.045
143.550
3.920.531
1.190.980
6 48-007-41.1.1.1.2-0090756 Födém; Padló hőszigetelő anyag elhelyezése, vízszintes felületen, aljzatbeton alá, úsztató rétegként, expandált polisztirolhab lemezzel ISOVER EPS 150 S 5 polisztirolhab lemez 50 mm, λD =0,032 (W/mK) 1000*500 mm lemezméret, egyenes él 99 m2 1.455 Munkanem összesen: (HUF)
525
248.342
90.542
91. KERT ÉS PARKÉPÍTÉSI MUNKÁK Ssz. Tételszám Tételkiírás
Egységre jutó (HUF) Anyag Munkadíj
1 91-008-12-0235635 Kőkosár támfalrendszer építése, előrekészített terepre VIACON GABION 1,5 x 1,0 x 1,0 kőkosár drótvastagság: 2,7 mm, hálóméret: 8 x 10 cm 21.845 m3 10.394 500
86.251
65.540
Munkanem összesen: (HUF)
2.675
A tétel ára összesen (HUF) Anyag Munkadíj
227.057
58.435
227.057
58.435
4 48-007-21.21.2-0113419
53
54
55
56
57
58
59
60
summa
Úgy gondolom nagyon érdekes és tanulságos munka volt a bemutatott, és ismertetett terv. Érdekes, hiszen a lepkékről sok újat megtudtam. Szeretem az olyan feladatokat, amiben fejlődni tudok, és új tapasztalatokra, ismeretekre tudok szert tenni. Nem volt egyszerű a forma megtalálása sem, annak ellenére, hogy a végeredmény, egy nem túl komplikált tömeg. Tiszta, erőt sugall, ugyanakkor finom, és ki van találva minden egyes része aprólékosan. Tulajdonságaiban, és jellemzőiben sok a közös a lepkékkel. Mindig úgy tervezek, hogy keresek valamiféle kapcsolatot.
Ez
a
kapcsolat
adódhat
funkcióból,
környezetből,
helyszíni
adottságokból, szinte bármiből, csak legyen köze a tervezendő épülethez. Ha ez megvan, akkor megjelenhet szerkesztésben, szerkezetben, homlokzaton, vagy anyaghasználatban. Nálam ez kulcskérdés. Addig nem nyugszom, amig nem érzem teljesnek a tervet. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy helyén van minden. A bemutatott csomópontokon túl is ki van találva minden része a háznak. Valahol elő tudnám kutatni pausz papírokon a többi részletet is, egészen biztosan. Szeretek szabadkézzel rajzolni, és papírra vetni a gondolatokat, ötleteket.
61
„Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön. De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában. (...) Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül.”
Wass Albert – Tavak és erdők könyve
62